Megújult az Erdélyi Riport
Mától heti rendszerességgel jelenik meg az Erdélyi Riport, amely megújult formában, több színes oldallal kerül az olvasók elé. A kiadványt ma délután 17 órától mutatják be Marosvásárhelyen, a színház protokolltermében, ahol a Riport Kiadó könyvújdonságai is megtekinthetőek lesznek.
„Két évvel ezelőtt álltunk át a kétheti megjelenésre, és most lehetőséget kaptunk arra, hogy ismét heti rendszerességgel jelenhessünk meg. Ezt a váltást a design megújításával is párosítottuk, az eddigiekhez képest a lap ezen a héten formailag már egy más kinézetben hagyja el a nyomdát.
Ez lesz a 400. lapszámunk, és nem véletlen, hogy a váltást mostanra időzítettük, éppen kilenc évvel ezelőtt indult a Riport” – magyarázta az Új Magyar Szó megkeresésére Szűcs László főszerkesztő. Elmondása szerint a formai változást leginkább az indokolja, hogy egy hetilapnak más kinézettel, más műfajokkal és témákkal kell foglalkoznia, mint egy olyan lapnak, amelyik csak kéthetente jelenik meg.
„A heti megjelenés esetén például van lehetőség az előző hét híreinek összefoglalására, míg a kéthetente megjelenő lap esetében nincs különösebb értelme ilyen rovatot üzemeltetni” – magyarázta Szűcs.
A rovatokkal kapcsolatban elmondta, ismét lesz Tárca, újdonság lesz továbbá az Ütkőző című rovat, amelynek lényege, hogy több személy megszólaltatásával járnak körbe egy-egy témát. Králik Lórándnak az Amerikai Egyesült Államokról, Kínáról és a muzulmán világról jelent meg sorozata, a mostani lapszámtól kezdődően számításaik szerint 10 héten keresztül a Dél-afrikai Köztársasággal ismertetik meg az olvasókat.
Kérdésünkre, mennyire alakult át az Erdélyi Riport kilenc évvel ezelőtti célkitűzése, Szűcs László hangsúlyozta: „a lényeg és a célkitűzés nem változott, továbbra is hiteles és szabad újság marad a kiadvány”. Hozzátette, továbbra is megmaradnak a réteglap státuszban, abban az értelemben, hogy nem a szórakoztatás a céljuk.
„Nehéz meghatároznom a célközönségünket, egyaránt írunk kultúráról és gazdaságról, de reméljük, hogy a megváltoztatott forma, az új, színesebb design következtében többen fogják majd olvasni a lapot, amelyben minden generáció és érdeklődésű olvasó megtalálja az őt érdeklő témát” – összegzett a főszerkesztő.
Totka László
Új Magyar Szó (Bukarest)

Bizonytalan a levéltári restitúció
Beláthatatlan ideig kitolódhat az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok teljes körű visszaszolgáltatását lehetővé tevő, a hét elején elfogadott törvény hatálybalépése, miután csütörtökön a Szociáldemokrata Párt (PSD) nevében Lia Olguţa Vasilescu szenátor, az alakulat szóvivője bejelentette: az alkotmánybíróságon kívánják megtámadni a jogszabályt.
Mint hangsúlyozta, az 1950/153-as rendelet értelmében az egyházak nyilvántartásait az anyakönyvi hivatalok vették át, nem pedig az Állami Levéltár, ez utóbbihoz később kerültek át megőrzésre történelmi dokumentumokként. Hozzátette: az 1971/472-es rendelettel az egyházaktól, különféle – akár szocialista – szervezetektől, de még magánszemélyektől is vettek át iratokat, „azonban ha minden ezen rendelet alapján történt átvételt önkényesnek minősítenek, az fölöslegessé teszi az Állami Levéltárat”.
Vasilescu szerint az is aggályos a visszaszolgáltatásban, hogy miközben most bárki által kikérhetőek és kutathatóak az egyházi dokumentumok, ha azok visszakerülnek az egyházakhoz, akkor az állampolgárok – szerinte – már nem fognak tudni ezekhez hozzáférni, s nem fogják tudni például örökségüket bizonyítani. „Mindez oda vezet, hogy eltűnik a nemzeti archívum. Elismerjük, hogy a tulajdonhoz való jog alapjog, és tiszteletben kell tartani, de fontos az információkhoz, illetve a személyek kilétéről szóló adatokhoz való hozzáférési jog is” – indokolta a korábban a Nagy-Románia Párt (PRM) sorait erősítő szenátor, hogy pártja szerint miért alaptörvény-ellenes a levéltári törvény.
Levéltári vétó
A jogszabálytervezetet egyébként korábban az Állami Levéltár is negatívan véleményezte, amikor a képviselőház kulturális bizottsága kért szakjelentést. A testület végül ettől függetlenül pozitívan véleményezte a jogszabálytervezetet.
Válaszában a levéltár leszögezte, három ponton is kifogásolja a jogszabályt, ezért nem javasolja azt elfogadásra. Elsőként – akárcsak csütörtökön Lia Olguţa Vasilescu – azzal érveltek, hogy csak utólag kapták meg az iratokat az anyakönyvi hivataloktól mint történelmi dokumentumokat. Ugyanakkor – hívták fel a figyelmet – Erdélyben 1895-ig, míg az Ókirályságban 1865–66-ig csak az egyházak vezettek anyakönyvet, így sehol máshol nincsenek regisztrálva a korábban született személyek. Ha az egyházaknak ezeket visszaszolgáltatnák, akkor kikerülnének a levéltár tulajdonából, s tulajdonképpen egy magánlevéltárba kerülnének át, amelyek helyzetét Romániában egyetlen törvény sem szabályozza.
Másodsorban azt hozták fel, hogy amennyiben önkényesnek neveznék az 1971/472-es rendelet alapján megszerzett dokumentumok átvételét, akkor vissza lehetne igényelni valamennyi, ez alapján átvett okmányt, ami pedig semmissé tenné az Állami Levéltár szerepét. Ennél a pontnál említették meg rendellenességként azt is, hogy a levéltári anyagok a visszaszolgáltatás nyomán a püspökségekhez jutnának vissza, nem pedig korábbi tulajdonosaikhoz. A harmadik pontban arról írnak, hogy a parlament jogharmonizációért felelős tanácsának 2009-es állásfoglalása szerint annak a megállapítása, hogy az esetleges átvételek önkényesnek minősíthetőek-e, és az egykori tulajdonosoknak joga van-e azok visszaszerzésére, kizárólag a bíróságok döntését képezhetik. Emellett szerintük nem megvalósítható az sem, hogy a jogszabály értelmében 30 napon belül vissza kellene szolgáltatni az igényelt dokumentumokat, mivel igen sok közülük nincs is leltárba véve, vagy éppen nincs még szakemberek által feldolgozva. A képviselőházhoz címzett válaszzáró gondolataként pedig azt is nehezményezik, hogy az új törvény nem jelöli meg konkrétan, hogy miként biztosítják majd az egyházak a szabad hozzáférést a visszakapott iratokhoz, s az sincs előírva, hogy ellenőrizni kell ezt, mivel semmiféle szankciót nem helyeznek kilátásba a jogszabálytervezet kidolgozói.
Paradox módon a Máté András és Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő által kezdeményezett jogszabálytervezetet ellenző szakértői jelentést Dorin Dobrincu levéltár-igazgató helyett helyettese, az RMDSZ által az intézmény vezetőségébe delegált Nagy Mihály látta el kézjegyével. Nagy a Krónika kérdésére elmondta, felettese éppen szabadságon volt, a választ, amely már korábban megszületett azonban határidőre vissza kellett juttatni, így kénytelen volt azt ellátni kézjegyével.
További késlekedés kilátásban
Az igazgatóhelyettes ugyanakkor lapunknak elmondta, a levéltárosok egy része azzal érvel, hogy az Állami Levéltárban kell őrizni a hasonló iratokat, így történik ez tőlünk nyugatabbra, például Franciaországban és Németországban is. Nagy elmondta, a jogszabály szerint azonban a dokumentumok abban az esetben átadhatóak az egyházaknak, ha megfelelő tárolási körülményeket tudnak biztosítani, szakképezett levéltárost alkalmaznak, s hozzáférhetővé tesznek mindent a nagyközönség számára. Szerinte ennek a magyar történelmi egyházak próbálnak is maximálisan megfelelni, hiszen nekik is érdekük, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák ezeknek a felbecsülhetetlen értékű dokumentumoknak.
Nagytól azt is megtudtuk, hogy tulajdonképpen két típusú irat visszaszolgáltatását teszi majd lehetővé a jogszabály, amennyiben az alkotmánybíróság elutasítja a PSD kifogásait, illetve Traian Băsescu államfő is kihirdeti azt. Elsősorban rengeteg anyakönyvről van szó – hogy pontosan mennyiről, arról sem az egyházaknak, sem pedig a levéltárnak nincs pontos kimutatása. Az 1974-es levéltári törvénnyel elkobzott történelmi jellegű iratok, dokumentumok átvételekor viszont már készült jegyzőkönyv – de ezek összegzését még nem végezték el.
Fontos azonban, hogy legyenek bizonyítékok a visszaigényléskor, mivel a jogszabály szerint az egyháznak, azaz a püspökségnek a megyei levéltárnál kell kérvényeznie a visszaszolgáltatást, a szakhatóságnak 30 napon belül kell a kérvényt elbírálnia, s pozitív döntés esetén legtöbb egy éven belül vissza kell szolgáltatnia a kért iratokat. Nagy szerint viszont ez ennél tovább is elhúzódhat, mivel az RMDSZ-es képviselők által beterjesztett jogszabálytervezetbe a bizottsági vita során, a nagyobbik kormánypárt, a demokrata-liberálisok kezdeményezésére még beiktattak egy módosítást, ami szerint a levéltáraknak a visszaszolgáltatást megelőzően valamennyi dokumentumról mikrofilmet kell készíteniük. Ez Bukaresten kívül korábban is a 42 megyei levéltárból ötben volt lehetséges, ma azonban már a folyamat túl költséges volta miatt csupán a fővárosban foglalkoznak ezzel. Információi szerint a 2012-es évi büdzséből fogják majd előirányozni a szükséges forrásokat, de az már a parlamenten múlik, hogy jóváhagyja-e majd ezeket.
Máté András képviselő kérdésünkre elmondta, nem hiszi, hogy akkora összegről lenne szó, hogy ne lehetne előirányozni, azt azonban nem tudja megbecsülni, hogy pontosan mennyire lenne szükség.
Az egyházak már rég erre várnak
Az erdélyi magyar történelmi egyházak már több mint két évtizede várnak erre a jogszabályra, elfogadását így lapunk megkeresésére valamennyi püspökség képviselője üdvözölte. Igaz, többen közülük szkeptikusak még a tekintetben, hogy mikor indulhat be a tényleges visszaszolgáltatás. Ők azonban már készülnek az iratok fogadására, legtöbb helyen már meg is van a tárolásukra alkalmas tér, s szakembereket is alkalmaztak.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség korszerű levéltári raktárai, az érseki levéltár és még nyolc gyűjtőközpont biztosítani tudja a megfelelő tárolási körülményeket, az optimális mikroklímát, a dexion fémállványzatot, savmentes levéltári dobozokat, tűz- és víz elleni védelmet, a szakembereik által pedig az iratanyag feldolgozottságát és a kutatóknak a hozzáférhetőséget is – mondta el a Krónikának Bernád Rita, a gyulafehérvári főegyházmegye főlevéltárosa. Az érsekség államosított plébániai anyakönyveit, amelyek megközelítőleg 120-150 iratfolyóméter mennyiségű kötetgyűjteményt jelentenek és mintegy ezer darab anyakönyvi kötetet az Állami Levéltár jelenleg tíz megyei – Fehér, Szeben, Hargita, Kovászna, Maros, Brassó, Máramaros, Hunyad, Kolozs és Beszterce-Naszód – igazgatósága őrzi. Ezt a mintegy ezer darab anyakönyvi kötetet veheti vissza az egyház.
„Amennyiben a felekezeti iskolák levéltárait is visszakapnánk, úgy az még 150-200 folyóméternyi mennyiségű iratanyag gondozását jelentené. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség esetében kisebb mennyiségű egyéb plébániai irattípust államosítottak az anyakönyvek mellett. Ezek, mivel külön fondokba lettek sorolva, nehezen lesznek majd azonosíthatók” – véli a főlevéltáros. Bernád Rita elmondta, számukra egyaránt fontos a tulajdonjog, és a levéltári anyag őrzési állapota, a biztonsági másolat készítése az eredeti levéltári anyag védelmét kell, hogy szolgálja. „Bízunk benne, hogy a tervezett mikrofilmezések a megígért időn belül elkészülnek, és mihamarabb beindíthatjuk központilag anyakönyveink és egyéb államosított egyházi levéltári anyagaik visszaigénylését” – szögezte le Bernád Rita.
Az EREK kevés anyagot vár
Az Erdélyi Református Egyházkerület nem kap vissza túl nagy anyagot a levéltári törvény módosításával – jelentette ki kérdésünkre Ősz Sándor Előd. Az egyházkerület levéltárosa kifejtette, az anyagaik jelentős részét, a kollégiumi levéltári dokumentumokat 1948-ban az iskolákkal együtt államosították, és ezek nem kerültek a törvénymódosítás hatálya alá, így nem jutnak vissza az egyház tulajdonában. Ősz ugyanakkor hangsúlyozta, jóvátétel a levéltári anyagok restitúciója, hiszen ilyen jellegű visszaszolgáltatásra még nem volt példa.
Üdvözli a levéltári törvény módosítását Pap Géza erdélyi református püspök is, aki a Krónikának elmondta, bízik benne, hogy a levéltári anyagok visszaszolgáltatása nem lesz olyan hosszas, mint az egyházi ingatlanok restitúciója. Ugyanakkor abban is bíznak, hogy egészében és épségben kapják meg az anyagot, nagyon komoly és értékes dokumentumokról van szó, a református egyház felelőssége teljes tudatában fogja ezeket gondozni és megőrizni, szögezte le a püspök. Régóta tervezik, hogy új levéltárba költöznek, a jelenlegi ugyanis szinte telített. Már ki is nézték a megfelelő ingatlant, még apróbb javításokat végeznek, s alkalmas is lesz a levéltári anyagok fogadására.
A KREK évente kérte az iratokat
Régóta várja a törvény ilyen irányú módosítását a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – mondta el lapunknak Csűry István püspök. Mint elmesélte, mostanáig is évente legalább egyszer próbálkoztak az egyházi archívum viszszaigénylésével, bár törvényi keret híján mindhiába. „Nagyon lényeges, történelmi és vagyoni jelentőségű dokumentumokról van szó” – fogalmazott. Elmondta azt is, számít rá, hogy a dokumentumok tárolására nagyon szigorú szabályozás születik majd. A püspök azt mondja, bármilyen erőfeszítést megér, hogy az anyagok visszakerüljenek a jogos tulajdonosokhoz, hiszen felbecsülhetetlen értékről van szó. Csűry István azonban azt sem tartja kizártnak, hogy a visszaigényelt anyagokat nem szolgáltatja majd vissza hiánytalanul az állam. Mint mondja, a királyhágómelléki kerülethez tartozó egyházközségeknél nagyjából az összes fontos adat megtalálható, így ellenőrizhetik majd, hogy valóban minden megvan-e.
Pesszimista váradi katolikusok
Sokkal pesszimistább ennél a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség levéltárosa, Emődi András. A szakember szerint ugyanis a román sajtóban, illetve az ellenzék berkeiben tapasztalható hisztéria nyomán egyhamar nem válik jogerőssé a szabályozás. Nagyvárad esetében is óriási anyagról van szó egyébként – nemcsak magának a püspökségnek van archívuma, hanem például a székeskáptalannak is, de vannak személyes iratok is. „Vitális kérdés, hogy az esetleg visszakapott anyagokat hol tároljuk majd. Nagyváradon ebből a szempontból jó a helyzet, hiszen a püspöki palota várhatóan hamarosan teljes egészében visszakerül a püspökség birtokába, és az én személyemben levéltáros is van” – mondta Emődi.
Unitárius egyház: kevés a bizonyíték
A törvény elfogadása mindenképpen üdvözlendő, hiszen nagy lépést jelent a történelmi igazságszolgáltatás terén – nyilatkozta a Krónikának Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház püspökhelyettes-főjegyzője. Mint mondta, felértékelhetetlen eszmei értékkel bíró anyagról van szó: elsősorban egyházközségi anyakönyvekről, emellett kolozsvári, tordai és székelykeresztúri unitárius kollégiumok levéltári dokumentumai, illetve egyéni hagyatékok is a jogtalanul elszállított iratok részét képezik. A főjegyzőtől azt is megtudtuk: az anyagmennyiségről nem áll rendelkezésükre pontos adat, ezeknek ugyanis csak egy részéről készült jegyzőkönyv elvitelük során.
„Nem lepett meg, hogy több mint két évtizednek kellett eltelnie a rendszerváltás után a levéltári anyagok visszaszolgáltatásáig. Az általános törvényhozási és politikai viszonyokra jellemző a késlekedés” – fogalmazott a püspökhelyettes, aki úgy véli, a visszaszolgáltatás üteme az Állami Levéltár helyi kirendeltségeinek élén álló személyek jóindulatán múlik.
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Az egyházi levéltárak visszaszolgáltatása – a realitás talajáról szemlélve
Nagy Mihály Zoltán, az Országos Levéltár aligazgatója az új levéltári törvényt értékeli
A héten a képviselőház megszavazta az 1996/16-os levéltári törvény módosítását. A Máté András Levente és Kerekes Károly RMDSZ-es képviselők által kezdeményezett módosítások elfogadása lehetőséget teremt a kommunizmus idején elkobzott, beszolgáltatott egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatására. Amennyiben az Alkotmánybíróság nem ad helyet a benyújtott kifogásoknak, illetve az államelnök kihirdeti a törvényt, akkor a jogszabály érvénybe lép. Az egyházi levéltárak visszaszolgáltatásának ügye számos kérdést felvet, ezekről faggattuk Nagy Mihály Zoltán történészt, a Román Országos Levéltár aligazgatóját.
– Ha az egyházi levéltárak jogállásának hátterét nézzük, és hogy ezt miként szabályozták Románia modernkori történelmében, akkor kiindulópontnak az 1925-ös levéltári törvényt tekinthetjük, amely 8. szakaszában kimondja, hogy a nemzeti kisebbségek és a felekezetek saját levéltárakat tarthatnak fenn, ugyanakkor a felekezeteknek nem kell beszolgáltatniuk irataikat az állami intézményekbe. A jogszabály előírása szerint az iratokat keletkezésük után harminc évvel be kellett szolgáltatni az államnak, de az 1925-ös levéltári törvény előírta, hogy sem a nemzeti kisebbségek, sem az egyházak levéltáraira nem vonatkozik ez a kitétel. A törvény tehát elismerte a felekezeti levéltárak létét, de kimondta azt is, hogy a szóban forgó intézményeknek az állam ellenőrzése és felügyelete alatt kell tevékenykedniük. Ugyanakkor a törvény leszögezte, hogy ezekben a levéltárakban biztosítani kell az iratok tárolásához szükséges megfelelő körülményeket, illetve a képzett szakszemélyzetet. 1957 júliusában újabb román levéltári törvény jelent meg, és érdekes módon ennek a jogszabálynak a 11. paragrafusában szintén az szerepelt, hogy az egyházak, a különböző felekezetek vagy vallási közösségek saját maguk tarthatják fenn levéltáraikat. Ugyanúgy a törvényalkotó megszabta azt is, hogy az iratokra az egyházaknak különösen ügyelniük kell, és levéltáraik úgyszintén az állam felügyelete alatt működnek. Itt már a jogalkotó annak a lehetőségét is felvetette, ha: az egyházak akarják, akkor a birtokukban lévő dokumentumokat megőrzésre leadhatják az állami levéltárakhoz. 1971-ben újabb jogszabály jelent meg, amelyet 1974-ben módosítottak. Ez azonban már az egyházak számára kevésbé pozitív kitételeket tartalmazott, ugyanis a 22. szakaszában az szerepelt, hogy az egyházaknak be kell szolgáltatniuk iratanyagaikat az állami levéltárnak. A törvény megjelenése után bizottságokat állítottak össze a felekezetek és az állami levéltárak képviselőiből, hogy eldöntsék, mely iratokat kell átadni az állami levéltáraknak, amelyek bekerültek az úgynevezett Nemzeti Levéltári Fondba. A következő állomás az 1996-ban megjelent 16-os levéltári törvény volt, amelynek 18. paragrafusa leszögezte, hogy ha egy irat egyszer bekerült a Nemzeti Levéltári Fondba, nem vehető innen ki. Ugyanakkor a jogszabály nem tett külön említést arról, hogy a felekezetek saját levéltárakat tarthatnak fenn.
– Ezek szerint a most módosított levéltári törvény a kommunizmus és a rendszerváltás után hozott jogszabályokhoz képest jelentős előrelépést jelent…
– Az RMDSZ már a 2000-es évek elején lépéseket tett egy új levéltári törvény megszületése érdekében, amely az állami közlevéltárak mellett a magánlevéltárak helyzetét is szabályozta volna. Ugyanakkor kezdeményezték, hogy a megyei levéltárak ne közvetlenül Bukarest igazgatása alá tartozzanak, hanem az adott megyék közigazgatási hatáskörébe kerüljenek. Újabban Kerekes Károly és Máté András Levente indítványozta az 1996/16-os számú levéltári törvény, mindenekelőtt a 18-as szakasz módosítását. Következésképpen tárgyalás kezdődött a magyar történelmi egyházak, az állami levéltár, a kormány és a szövetség képviselői között. Az egyik alapvető kérdés az volt, hogy milyen jogszabályok alapján vették el az egyházak tulajdonát képező levéltári iratokat. A törvény végleges szövege leszögezi, hogy az 1950-ben kibocsájtott jogszabály, valamint az 1974-es levéltári törvény 22. paragrafusa alapján elkobzott iratanyagokat kell visszaszolgáltatni a volt tulajdonosoknak. Fontos továbbá megemlíteni, hogy az 1950-ben megjelent 153. számú törvény értelmében az egyházaktól elvették az anyakönyveket, amelyek először a helyi lakossági nyilvántartókhoz kerültek. Ez az állam szempontjából azért is volt lényeges, mert az országvezetés közigazgatási reformot helyezett kilátásba, amelynek nyomán aztán elrendelték a tartományok létrehozását. Ugyanakkor népszámlálásra készültek, ami miatt az állami közigazgatásnak úgyszintén szüksége volt az egyházi anyakönyvekre, így elrendelték azok átadását.
Egyesek úgy vélték, hogy el kell ismerni az egyházak tulajdonjogát, de az iratokat nem kell visszaszolgáltatni, mert nem az egyház feladata azok megőrzése. A parlamenti bizottsági ülések alkalmával végül olyan megoldás született, hogy csakis abban az esetben szolgáltatják vissza a dokumentumokat, ha az egyházak biztosítják az anyagok megfelelő tárolását, garantálják azok kutathatóságát, és szakképzett alkalmazottakkal rendelkeznek. Ennek érdekében olyan előírás is bekerült a jogszabályba, hogy az átadás előtt az érintett dokumentumokról kötelező módon mikrofilmet kell készíteni. Ugyanakkor a visszakapott iratokat nem szétszórva fogják tárolni, nem kerülnek vissza a gyülekezetekhez, a parókiákra, hanem – mint ahogyan azt a törvény előírja – a püspökségeken, egyházkerületeknél fogják tárolni azokat. Itt ki kell emelni, hogy ezek a kitételek éppen azt szolgálják: az iratok továbbra is kutathatók legyenek, vagyis így sikerült eloszlatni az ezzel kapcsolatos félelmeket. A törvény szerint az egyházaknak bizonyító iratok alapján be kell nyújtaniuk igénylési kérésüket az adott megyei levéltárakhoz, amire azoknak harminc napon belül választ kell adniuk. Amennyiben nem támasztanak kifogást, akkor egy éven belül a dokumentumokat természetben, eredeti formájukban vissza kell szolgáltatni volt tulajdonosuknak.
– A felek között vitát váltott ki az egyházi anyakönyvek kérdése. Milyen álláspontok fogalmazódtak meg ezzel kapcsolatban?
– Valóban különböző vélemények fogalmazódtak meg arról, hogy az egyházi anyakönyvek miként keletkeztek. A Tridenti zsinat hozott elsőként határozatot arról, hogy a katolikus egyház vezesse be az anyakönyveket. Ezek után a protestáns egyházak is hasonlóképpen döntöttek saját híveik számontartása érdekében. Nagyon fontos leszögezni, hogy az anyakönyvek az adott egyházak belső igazgatási iratai, és nem az állam utasítására születtek meg. Magyarországon 1895-ben bevezették az állami anyakönyvezést, és ezt egyesek úgy értelmezték, hogy korábban az állam az anyakönyvezést az egyházakra ruházta át. Azt is kiemelném, hogy a gyülekezet számontartásán kívül az anyakönyvezésnek gazdasági vonatkozása is volt, hiszen pontosan tudni kellett, hogy a híveknek mennyi adót kell beszolgáltatniuk.
Ugyanakkor az egyházi anyakönyvek kérdése felvet még egy nagyon fontos problémát. Tekintettel arra, hogy személyes adatokról van szó, korlátozni kell az ezekhez való hozzáférhetőséget, hiszen nem bárki szerezhet tudomást az azokban szereplő adatokról. A román levéltári törvény szerint csak a száz évvel korábban kibocsátott anyakönyveket lehet szabadon forgatni, kutatni. Hasonlóképpen az egyházak belső szabályzatában is szerepel a száz éves határ, tehát akárkinek ők sem szolgáltatják ki az adatokat.
Az iratok visszaadása az egyházak számára mindenkép plusz kiadást jelent majd, hiszen levéltárakat kell kiépíteniük, megfelelő személyzetet kell alkalmazniuk, és biztosítaniuk kell a kutatótermi szolgálatot is. Külön kérdés, hogy az egyházak mennyire készültek fel az említett feltételek teljesítésére. Nincs kizárva továbbá az a lehetőség sem – amennyiben a felek megegyeznek –, hogy a tulajdonjog visszaszálljon az egyházakra, de a dokumentumok megőrzése a jövőben is az állami levéltárak hatáskörében maradjon.
– Az anyakönyveken kívül milyen típusú dokumentumokat szolgáltatnának vissza? Rendelkeznek-e információkkal az iratanyagok tartalmát illetően?
– Természetesen egyéb iratokról is szó van, főleg 1974-ben kerültek át nagyon fontos iratok az egyházaktól az állami levéltárakba. Ezekről konkrét jegyzékek léteznek, amelyekről az egyházaknak is tudomása van. Megtörtént amúgy az is, hogy a kommunizmus időszakában különböző püspökségek vagy egyházkerületek egyes vezetői önként adtak át anyagokat az államnak. Sajnos, a törvény ezekre az esetekre vonatkozóan nem tartalmaz előírásokat, mert itt önkéntes iratátadásról van szó.
– Lehet-e tudni konkrétan, hogy összességében, illetve külön-külön egyházakra lebontva milyen mennyiségű dokumentum átadásáról van szó?
– Erre vonatkozólag egyelőre nincsenek pontos kimutatások. A sajtóban olyan hírek is terjedtek, hogy a megyei levéltárak által őrzött iratoknak közel ötven százalékát kell majd visszaszolgáltatni. Ez nem igaz, hiszen 1974-ig az állami törvények megengedték az egyházi levéltárak működését, s kevés olyan püspökség és egyházkerület volt, amely átadta volna az általuk kibocsátott iratoknak az összességét. Nagyon sok anyag megmaradt a gyulafehérvári érsekség levéltárában, a kolozsvári evangélikus-lutheránus püspökség és a Kolozs-Dobokai római katolikus főesperesség iratait nagyon jó állapotban megőrizték a templomtornyokban, a református egyházkerület dokumentumait pedig a Farkas utcai templom oldalsó termeiben. Az egész ügy pikantériája az, hogy a törvény legnagyobb kedvezményezettjei tulajdonképpen nem a magyar történelmi egyházak, hanem a görög katolikus egyház. Amikor 1948-ban felszámolták ezt az egyházat, akkor az iratok egy része elpusztult, másik része különböző intézményekhez került, vagy átadták azokat az ortodox püspökségeknek, amelyektől legvégül az állami levéltárak raktáraiba kerültek. A módosított jogszabálynak köszönhetően tehát a görög katolikus püspökségek több mint háromszáz éves múltjuk írásos emlékeit kaphatják vissza. A magyar történelmi egyházak esetében a legfontosabb iratok mindenekelőtt az anyakönyvek, illetve azok a dokumentumok, amelyeket 1974 után vettek el.
– A jogszabály kötelező módon előírja a visszaadandó okiratok mikrofilmre vitelét. A törvény szerint egy év állna az illetékesek rendelkezésére ezek elkészítésére. Az állami levéltárak fel vannak készülve arra, hogy eleget tegyenek a megszabott feltételnek?
– Ez nagyon komoly logisztikai és anyagi kérdéseket vet fel, hiszen Bukaresten kívül az országban csupán öt megyei levéltárban készítettek mikrofilmeket. Megfelelő anyagi források hiányában 2005-től kezdődően már csak a fővárosra korlátozódott ennek a munkafolyamatnak az elvégzése. A bizottsági viták során felmerült, hogy amennyiben mikrofilmeket kell készíteni a szóban forgó dokumentumokról, akkor az állami levéltárak a jelenlegi finanszírozás mellett nem biztos, hogy ennek a feltételnek eleget tudnak tenni. Az állami levéltárak egyébként ígéretet kaptak a kulturális bizottság részéről, hogy a jövő évi költségvetésben megpróbálnak majd számukra anyagi forrásokat elkülöníteni.
– Szakmai szempontból fontosnak ítéli a mikrofilmek elkészítését?
– Az egyházi anyakönyvek nagyon fontos adatokat tartalmaznak, hiszen ezek jelentős jogbiztosító iratok. Ebből kifolyólag nagyon fontos lenne ezek mikrofilmezése, bár felmerült az a kérdés is, hogy másolatról nem lehet kiadni igazolást. Az elkövetkezőkben biztosítani kellene az egyházak számára is a jogot, hogy az anyakönyvekről hiteles másolatot bocsáthassanak ki a különböző tulajdonjogi, örökösödési vagy egyéb perek esetében.
– Mivel magyarázható, hogy a két világháború közötti időszakban hozott törvény tiszteletben tartotta az egyházak tulajdonjogát? Hiszen az impériumváltást követően minden téren korlátozni próbálták a kisebbségbe került magyarság jogait.
– A két világháború között polgári demokratikus rendszer próbált kiépülni, amelynek működésébe beletartozott a tulajdonjog tisztelete. Ezért nem merült fel, hogy az iratokat államosítani kell. Ugyanakkor az állam számára abban az időszakban a dokumentumok bekérése óriási megterhelést jelentett volna, hiszen ekkor épültek ki a megyei levéltárak. Tulajdonképpen Erdélyben a két világháború között nem létezett minden megyében levéltár, hanem központi iratmegőrzők működtek. A dokumentumok begyűjtésére sokkal nagyobb kapacitású levéltárakat kellett volna létrehozni, amelyre az adott időszakban nem volt lehetőség. Amikor 1974-ben atomerőműveket és óriási hidakat kezdtek el építeni, akkor már nem volt kérdéses, hogy ezeket az iratokat be kell szolgáltatni, és hol fogják azokat tárolni. Az is lényeges, hogy milyen elméletet vallott az adott levéltárosi és történészi társadalom. Míg a két világháború között tiszteletben tartották az egyházak iratmegőrzési jogát, és fel sem merült ezek beszolgáltatásának lehetősége, addig 1974-től egészen más típusú logika uralta el a szakma képviselőinek gondolkodásmódját, amelynek hatása ma is érezhető.
PAPP ANNAMÁRIA 
Szabadság (Kolozsvár)

Egy párt, egységes képviselet – az MSZP kongresszusán szólalt fel Kovács Péter RMDSZ-főtitkár
A Magyar Szocialista Pártnak (MSZP) nyitnia kell azon határon túli magyarok felé kell nyitnia, akik nem tudják elfelejteni a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-ei népszavazás eredményét – mondta Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az MSZP szombaton tartott soron kívüli kongresszusán.
Kovács Péter felszólalásában örvendetesnek nevezte, hogy a magyarországi szocialisták nemzetpolitikájuk újraértékelésére készülnek.
„A Magyar Szocialista Párt a Szülőföld Alapon keresztül ezres nagyságrendben támogatott programokat, hosszú éveken keresztül, felülről nyitott rendszerben folyósította az oktatási-nevelési támogatást, határ-menti együttműködésben, Európai Uniós támogatással bonyolított le közös programokat, meghatározó módon hozzájárult a Mátyás szobor felújításához, és ezt a sort folytathatnám. Mindennek ellenére, az MSZP-t a 2004. december 5-i álláspontja alapján ítélik meg a határon túl élő magyar közösségekben. A nyitás által ennek az érzelmi alapú negatív megítélésnek a lebontását kell célul tűzni” – fogalmazott Kovács.
Az RMDSZ főtitkára úgy fogalmazott, egyetlen felelős politikai párt sem engedheti meg magának, hogy megsértődjön, elzárkózzon a párbeszédtől.
„Egy felelős, közképviseletet ellátó politikai szervezet, és az RMDSZ annak tartja magát, nem engedheti meg magának, hogy megsértődjön, hogy elzárkózzon a párbeszéd elől, hogy elszigetelje magát a politikai életben, Bukarest, Erdély, vagy akár Magyarország vonatkozásában. Az elmúlt 22 évben beigazolódott, hogy akkor tudunk eredményeket elérni, ha párbeszédet folytatunk mindazokkal a demokratikus elveket valló potenciális partnerekkel, akiket fel tudunk sorakoztatni a romániai magyar nemzetközösség céljai, elvárásai, igényei mögé” – mondta Kovács Péter.
Hozzátette: számukra nem az a legfontosabb, hogy valaki jobb, vagy baloldali, kereszténydemokrata, szociáldemokrata, vagy liberális, hanem az, hogy hogyan viszonyul az általunk képviselt közösséghez. „Ez az elv egyaránt érvényes a bukaresti és a budapesti politizálásunkra, politikai kapcsolatrendszerünkre” – mondta.
„Minden magyarországi párttól azt várjuk el, hogy a nemzetpolitikája alakításakor a magyar emberek, illetve a legitim képviseleti szervek álláspontját vegyék figyelembe. Nem irányításra, közvetlen beleszólásra van szükségünk, hanem segítségre” – hangoztatta az RMDSZ főtitkára.
Kifejtette: az erdélyi, romániai magyar közösség van annyira erős, hogy képes igazgatni a saját sorsát. Ennek az alapja pedig az RMDSZ által ellátott egységes politikai képviselet.
„Ezt a politikai egységet, sajnos, ismételt kérésünk ellenére magyarországi irányítással megtörték. Fölösleges anyagi és szellemi beruházás volt öt évvel ezelőtt egy párt megalakítása, és meggyőződésünk, hogy a legújabb párt létrehozása is kudarccal fog végződni” – utalt Kovács a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozására.
Szerinte a romániai magyaroknak nem ilyen jellegű „támogatásra” van szükségük. A határon túli magyaroknak elsősorban arra volna szükségük, hogy Magyarország olyan regionális hatalom legyen, amely képes megakadályozni egy szlovákiai nyelvtörvényt vagy a szerbiai kollektív bűnösségre vonatkozó kezdeményezést – mondta az RMDSZ főtitkára, aki szerint ugyanakkor komoly eredmény a könnyített honosítás lehetősége, feltéve, hogy az a szülőföldön maradással párosul. A kettős állampolgárságnak magyar választójoggal kell társulnia, de oly módon, hogy az ne ossza meg a magyar társadalmat – mondta. 
Krónika (Kolozsvár)

Etnográfiai kiállítás nyílt a Körösvidéki Múzeumban
Nagyvárad – Hétfőn a Barokk Palotában etnográfiai kiállítás nyílt a Körösvidéki Múzeum szakrészlegének szervezésében. Egy kutatási projekt részét képezi, amelyet a Kulturális Alap finanszíroz.
A délben tartott tárlatnyitón dr. Aurel Chiriac múzeumigazgató elmondta: idén július 29. és november 15. között a Körösvidéki Múzeum etnográfiai részlege közvetlen kedvezményezettje volt annak a 23 ezer lej értékű, Az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei nyomvonalának szomszédságában található falvak etnográfiai örökségének digitalizálása egy adatbázis elkészítése révén elnevezésű projektnek, melyet az Országos Kulturális Alap 90 százalékban finanszírozott. A program megvalósításában a közművelődési intézmény partnerei voltak a Körösvidéki Múzeum Barátai Egyesület, a Nagyváradi Egyetem, valamint Bihar, Tóti és Paptamási községek önkormányzatai. A fő célt az képezte, hogy beazonosítsák, kutassák, archiválják és népszerűsítsék az autópálya két csomópontjának közelében lévő hat település (Bihar, Hegyközkovácsi, Kügyipuszta, Tóti, Bisztraterebes és Rétimalomtanya) anyagi és szellemi kulturális örökségét. A kutatócsoportot tizennégy alkották- dr. Aurel Chiriac és dr. Ioan Goman koordonátorok, illetve dr. Barbu Ștefănescu, dr. Vasile Todinca, dr. Simona Bala, dr. Ioan Godea, Melania Țărău, Horváth Szabina, Paul Pintea, Iacinta Chiriac, Ioana Gherghel, Luminița Manea, Leontina Țurcaș és Szabó Ödön, akik a tanulmányútjaik során lefényképezték és lefilmezték azokat az etnográfiai sajátosságokat, melyek a felsorolt helységek közösségeit jellemzik 2011-ben. A feltárt szokásoknak és jelenségeknek a materiális élethez (különböző parasztgazdaságoknak, foglalkozásoknak és mesterségeknek, népviseleteknek, migrációs folyamatoknak, gazdasági és szociális tevékenységeknek a leírása) és a nem anyagi léthez (hagyományok és népszokások, interetnikus és interkonfesszionális kapcsolatok, az identitáshoz kapcsolódó megnyilvánulások) köthető vonatkozásai is voltak.
Visszatérnek majd 
Dr. Ioan Goman, a múzeum etnográfiai részlegének vezetője arról számolt be: az elmúlt hónapokban lefényképezték és lefilmezték az említett településeken található valamennyi házat, és ugyanakkor rögzítették a helyi szokásoknak megfelelő tevékenységeket (mezőgazdasági, szőlőtermesztési, zöldségtermesztési, kertészeti és állattenyésztési), a régi (fa- és vasfeldolgozás, hordókészítés) és az újabb mesterségeket (kő- és fafaragás), valamint az év különböző napjaihoz kötödő néphagyományokat (szüreti bálok, világítás stb.). Összesen 11 kézművesműhelyt fedeztek fel (kettőt Biharon, négyet Hegyközkovácsiban, négyet Tótiban és egyet Rétimalomtanyán), 10 tárgyat vásároltak meg (kettőt Biharon, ötöt Hegyközkovácsiban és hármat Tótiban), több mint 14 ezer digitális fotót készítettek és több mint 10 óra mozgóképes anyagot vettek fel. Sok nehézséggel kellett megküzdeniük, például a sokszor több mint 35 Celcius fokos hőséggel, az emberek bizalmatlanságával, de azzal is, hogy a kutatott falvak zöme magyar többségű, és a helybéliek nem mindig tudtak románul. Ugyanakkor az etnográfusok azt is tervezik, hogy néhány év múlva visszatérnek a tanulmányozott településekre, hogy felmérjék, időközben mennyit változtak a helyi viszonyok, illetve mennyire lesz hatással a népszokásokra az észak-erdélyi autópálya megépülte.
MÁNGORLÓ ÉS KENDERFÉSŰ
A kutatás eredményeiről egy fotóalbumot is kiadnak (már nyomdában van), Sürgösségi néprajz a III. évezred kezdetén. Bihari falvak az észak-erdélyi autópálya közelében címmel, illetve elkészült egy dokumentumfilm, melynek címe Etnográfiai tanúságtételek Biharban. Ugyanakkor a beszerzett 10 használati eszközt- vetőgép, kézi daráló, vaseke, mángorló, krumplihányó vasvilla, mázsa, dagasztóteknő, tükör, kenderfésű és húskaparó- a Barokk Palota első emeleti termeiben állították ki, ezeket körülbelül két hétig hagyják kitéve, az érdeklődés függvényében. 
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Lakatos fellebbez az ANI kérés ellen
A Nagyváradi Bíróság helyt adott az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) kérésének, hogy szakértői vizsgálat tárja fel Lakatos Péter volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, jelenleg az Állami Számvevőszék vezetőtanácsi tagjának vagyongyarapodását.
Az ANI feltételezése szerint a volt képviselő reális vagyona több mint tizenötezer euróval meghaladja az általa bevallott vagyon értékét. Lakatos Péter portálunknak elmondta, hogy fellebbez a nagyváradi bíróság döntése ellen, és tudatta, hogy idén szeptemberben magánjogi pert kezdeményezett az ANI ellen azzal a panasszal, hogy az ügynökség nem tartja be a saját törvényét, és mondvacsinált ürügyekel, politikai elvárásoknak megfelelően és feltehetőleg politikai megrendelésre indít vizsgálatokat. Hozzátette: az ANI ellen kezdeményezett civil pert az ügyre kijelölt bíró nem vállalata, valószinűleg azért, mert az ügynökség ellen folyó ilyen típusú civil per még nem zajlott le az országban, magyarázta Lakatos. Elárulta, hogy ha megnyeri a civil pert, fontolóra veszi majd egy büntetőjogi per kezdeményezését az ügynökség ellen hivatali visszaélés címém.
Az ügy előzményei
„Én már két évvel ezelőtt azt mondtam, hogy az ANI nem dolgozik hatékonyan, politikai megrendelésre tevékenykedik, és a munkája gyakorlatilag abból áll, hogy felcsípi azt, amit a sajtóban olvas. 2010 áprilisában kritizáltam az ügynökséget, és rá egy napra megindították ellenem a jogtalan vagyongyarapodási vizsgálatot” – fogalmazott Lakatos. 2010 decemberében megismétlődött az eset. Akkor a költségvetés vitáján Lakatos Péter javasolta az ANI költségvetésének csökkentését, és az ügynökség másnap újra megindította ellene ugyanazt a vizsgálatot, amit nyolc hónapig jegeltek. Az ANI azzal magyarázta ezt, hogy időközben változtak a törvények, és az első üggyel érdemben nem foglalkoztak tovább, hanem arhiválták azt. Sőt, tavaly decemberben már nemcsak vagyongyarapodási, de összeférhetelenségi vizsgálatot is indítottak ellene, de Lakatos elmondása szerint a mai napig nem közölték vele, hogy miben áll az összeférhetetlenség.
Visszaélés
„Az ANI működését szabályozó törvény kimondja, hogy ha az ANI különözetet talál a vagyonnyilatkozatban, akkor magyarázatot kell kérjen tőlem, amit az ügynökség nem tett meg, ehelyett a sajtóban szellőztette meg az ügyet. Pedig én 2010. május 5-én minden szükséges dokumentumot elküldtem nekik, amelyből kiderül, hogy rosszul számoltak és egyáltalán nincs különbözet a vagyonnyilatkozat és a valóság között” – mondta Lakatos Péter, aki szerint az ANI nem vette figyelembe azt, hogy neki 2004-ben már volt egy 18 ezer eurós megtakarítása, és csak 2005 januárjától kezdték vizsgálni a politikus vagyonnyilatkozatát, amibe nem számolták bele a már említett megtakarítást, így jött ki a több mint tízezer eurós vagyontöbblet.
Visszaélés 2
Továbbá az ANI visszaélésére gyanakszik Lakatos Péter amiatt is, hogy amennyiben az ANI arra a következtetésre jut, hogy a politikus vagyona meghaladja azt a mértéket, amennyire a mandátum ideje alatt a bevételek alapján joga lehet, akkor az ügynökség az ügyiratot az Országos Korrupcióellenes Igazgatóságnak kellene átadnia, az ANI azonban ezt sem tette meg. Ennek oka az lehet Lakatos szerint, hogy az ANI nem vizsgálja az ő teljes mandátumát, hanem csak a 2005-ös évben vélt felfedezni a törvény által megengedett tízezer euró feletti különbözetet a reális vagyon és a bevallás között. Az ANI erre a megállapítására alapozva 2006-tól kezdődően vagyonosodási szakértői vizsgálatot kért. „Ha szerintük 2005-ben meghaladta a vagyonom a bevallott jövedelmemet, akkor azt az évet vizsgálják, vagy képviselői mandátumom egészét, de az nem törvényes, hogy 2006-tól mostanáig futó szakértői vizsgálatot rendeljenek el. Én egyetértek az eljáráson kívüli szakértői vizsgálattal, de azt ne közpénzből fizessék, hanem az fizesse, aki azt elrendelte” – mondta Lakatos Péter. A volt képviselő szerint a szakértői vélemények sok pénzbe kerülnek, és az ő esetében nincs kellőképpen megalapozva az a számítás, mely indokolttá tenné a közpénzből fizetendő szakértői vélemény elvégzését. A politikai megrendelőkre vonatkozó kérdésünkre Lakatos Péter kitérő választ adott, azt azonban megjegyezte: „Nekem van egy szem házam, amit két év óta nem képes az ügynökség felmérni, miközben Elena Udreanak és Robert Negoitanak akkora vagyonuk van, hogy nem elég a nyomtató, amivel a vagyonleleltárukat ki lehessen nyomtatni.”
Pap István
erdon.ro

Kratochvil Károly altábornagy három kívánsága
Gottfried Barna és Nagy Szabolcs szerzőpáros A Székely Hadosztály története című, még nyomdafesték-illatú könyvét olvasom (Tortoma Könyvkiadó, Barót, 2011).
A téma felette érdekel, a számomra elérhető információkötegekből már évtizedek óta próbálom kiszálazni az első világháború végnapjainak kaotikus, kormányzati részről a nemzeti érdekeket eláruló időszakában az Erdély, benne Székelyföld megmentéséért szervezett egyetlen magyar katonai alakulat szerepét.
Érdeklődésemet az is ébren tartotta, hogy ismertem néhai professzorom, a nyujtódi Antal Árpád édesapja katonakori emlékeire és levéltári kutatásokra alapozott elhatározását a Hadosztály történetének megírásával kapcsolatosan, amiben aztán elhatalmasodó betegsége és halála akadályozta meg. (Nincs tudomásom a vonatkozó kéziratos örökség sorsáról.)
A sors játékának is vélhetem, hogy az előző hetekben Hódmezővásárhelyen ismét meglátogattuk dr. Benczédiné Szabó Gabriellát, aki féltett kincsként őriz egy Kívánságos Könyvet, amelyben az 1920-ban Ó-Tordáról Magyarországra repatriált család egyik tagja, Weress Ákos 1957-ig a házukban megforduló igen népes vendégsereg három kívánságát saját kézjeggyel hitelesíttette. Ebbe a "háromkívánságos könyvbe" jegyezte be Kratochvil Károly a következőket: A Székely Hadosztály 1918/19-ben hirdette a világnak, hogy Erdély határán egy büszke, önérzetes nép lakik, amely nem hajtja fejét idegen járom alá. Ez a harcias szellem maradjon meg örök időkig. Nem fog elmerülni, akármi történne, mert szívós, kitartó. A Székely Hadosztály puszta létezése halálos döfést adott Trianonnak, de Kun Bélának (is). Ő volt az első ellenforradalmi alakulat Magyarországon, erre legyen a Székely nemzet büszke – mert harcolt Magyarország integritásáért is.
Szent Kereszthegyi Kratochvil Károly alth., a Székely Hadosztály és Erdély volt katonai parancsnoka, a Mária Terézia Rend Lovagja
1943/XI.30. A Kívánságos Könyv egyébként kultúrtörténeti ritkaság. Közel négy évtized alatt 336 saját kezű bejegyzés került lapjaira – írja dr. Berényi Károly, a családi ereklye örökösének, a Gabi néni ugyancsak Gabriella nevű lányának férje. – Kratochvil Károly bejegyzése többek között ilyen beírók társaságában szerepel: Reményik Sándor, Áprily Lajos, Kosztolányi Dezső, Szerb Antal, Kodály Zoltán, Józan Miklós, Ravasz László, Szentimrei Jenő, Balázs Ferenc, Bartók Béla, Veres Péter, Kodolányi János, Kemény János, Nyirő József, Féja Géza, Bárdos Lajos, Sík Sándor, Fáy Aladár, Püski Sándor, Benedek Marcell, Czine Mihály, Nagy László. A költők rendszerint eredeti verseket is bemásoltak a Kívánságos Könyvbe. Egyébként dr. Benczédiné Szabó Gabriella lakásában méltó helyre került a magyar kultúrtörténeti ereklye, hisz itt található sok értékes antik bútor és tárgy mellett az az ó-tordai kanapé is, amelyben Jókai Mór is ült, amikor Torockón az Egy az Isten című regényéhez gyűjtött anyagot. A Weress család ugyanis Torda neves famíliái közé tartozott, amelyből Torda város több elöljárója került ki. Orbán Balázs külön fejezetet szentel történetének.
A Weress-hagyaték gondozója dr. Berényi Károly hódmezővásárhelyi közéleti elkötelezettségű orvos. A hódmezővásárhelyi Kívánságos Könyv, kultúrtörténeti értékét tekintve, magyarázó szövegekkel ellátott hasonmás kiadást érdemelne.
A korszak kutatói számára is ismeretlen Kívánságos Könyv a baráti közösségekre jellemzően bizalmas lenyomata annak a szellemi környezetnek, amelyhez a Brünnben született Kratochvil Károly, a "tiszteletbeli székely" tartozott. (Kapcsolatai Horthy, Teleki és Bethlen személyéig és köreikig is elértek.) A baróti Tortoma Könyvkiadó november folyamán A Székely Hadosztály című könyvvel székelyföldi könyvbemutató körútra indul. Ezt megelőzően a Székely Hadosztályról, a székelység utolsó végvári harcáról Domonkos László írt könyvet (Az elárult hadosztály).
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Verseny, identitás, beolvadás
„Nem még emlékszem, mit mondott” – ezt, és más hasonló, a többségi nyelvből átvett szószerkezetet hallunk kincses városunkban, ismerősöktől és idegenektől egyaránt. Ehhez társul a romános hangsúly, amely „kóolozsvári nyelvjárásként” különböző kabarék kedvenc témájává avanzsált. Jogos a kritika, még akkor is, amikor ez olyan, a Székelyföldről vagy Erdély más tájairól ideérkezett egyénektől származik, akik a „csertifikát, szemafor, interszekció, borkány” stb. szavakat előszeretettel használják, igaz, teszik ezt jó, magyaros akcentussal.
Kolozsváron, főleg lakótelepi környezetben, adott a lehetőség a román nyelv elsajátítására, még gyerekkorban az iskola megkezdése előtt. Ennek egyik előnye, hogy nem kell a hivatalos nyelvet kvázi idegen nyelvként tanulni, viszont a későbbiekben, amennyiben nem figyelünk oda tudatosan nyelvhasználatunkra, és inkább – de nem feltétlenül – román környezetben szocializálódunk, a fentebb említett nemkívánatos szóhasználat fordulhat elő beszédünkben.
Etnopolitikai diskurzusunkban az identitás kérdése egyértelműen elsőbbséget élvez a versenyképességgel szemben. A nemzeti önazonosság megőrzése képezi kisebbségi politikai cselekvésünk egyik kiemelt fókuszpontját, és értelemszerűen, ehhez társul az anyanyelvközpontú szemlélet, mint ennek egyik kardinális eleme. Ez alapján alakítottuk ki oktatási rendszerünket, biztosítva az anyanyelven való tanulás lehetőségét az óvodától az egyetemig majdnem minden területen.
A román nacionalisták primitív, rosszindulatú, leegyszerűsítő és általánosító vádjain túl – amelyekben, csak úgy ex cathedra, kijelentik, hogy a magyarok nem tudnak, és nem is akarnak megtanulni románul –, szembe kell néznünk néhány ténnyel. Figyelembe véve, hogy Erdélyben a magyarok nagyjából két, szervesen elkülönülő élethelyzetben élnek, tömbben (vagy olyan térségekben, ahol nincsenek többségben, viszont arányuk számottevő) és szórványban. Ebből kifolyólag, nyelvi szempontból is, eléggé differenciált és, esetenként, szélsőséges helyzetek látnak napvilágot. A tömbből vagy ehhez hasonló régiókból származók, akik gyerekkorukat teljesen magyar miliőben töltötték, a magyar oktatási rendszer lépcsőfokait járták végig, beleértve az egyetemet is, diákéveik alatt Kolozsváron is többnyire magyar környezetben mozogtak, és ez idő alatt nem fordítottak különösebb figyelmet a román nyelv megtanulására, sok esetben komoly nyelvi akadályokkal küszködnek. Természetesen ehhez az is hozzájárult, hogy sok ideig a magyar osztályokban is ugyanazokból a tankönyvekből tanították a román nyelvet, mint a román tagozaton, ami oktatási szempontból aberrációnak minősül. Emiatt az egyetem elvégzése után nagyon nehezen találnak munkát, még magyar tulajdonban lévő vállalatoknál is, mert sok esetben a tevékenység kifejtése érdekében azoknál is szükség van a román nyelv megfelelő ismeretére. Fennáll tehát a perifériára való sodródás és az egzisztenciális ellehetetlenülés veszélye.
Létezik ugye a másik helyzet, amikor bizonyos személyek szórványban már a tömbház előtt megtanulnak románul, de utána, több okból kifolyólag, kezdenek nagyon helytelenül beszélni magyarul – nagyon sok olyan esettel is találkozhatunk, hogy valaki sem románul, sem magyarul nem tud rendesen beszélni, de ez egy külön történet –, nem szembesül nyelvi korlátokkal az alkalmazásnál, viszont lassan, de biztosan elindul a nyelvi asszimiláció útján.
Mind a nyelvi korlátok miatt kialakuló marginalizáció, mind a nyelvi asszimiláció komoly kihívást jelent közösségünk számára. Első esetben, amennyiben nagyobb hangsúlyt fektetünk a versenyképességre, és szemléletváltásra kerül sor a román nyelvvel szemben, jó esély van a helyzet orvoslására. A második viszont keményebb dió, az élethelyzetből fakadó, környezeti hatásokon keresztül előidézett nyelvi és mentális metamorfózist nagyon nehéz ellensúlyozni. Nyilvánvaló, hogy az integráció és az identitás terén az egyéni igény és felelősség hangsúlyos szereppel bír, amit semmi más nem helyettesíthet.
CSOMA BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Aki elutasította az állambiztonság beszervezési kísérletét
Szekuritátés dossziék nyomában.
Gergely István római katolikus lelkészt Erdély-szerte Tisztiként ismerik. A fiatalok lelki nevelése melletti elkötelezettsége 1987-es csíksomlyói kinevezésével csúcsosodott ki: a rendszerváltás után immár intézményes keretek között fogott hozzá az árva gyerekek felkarolásához. Az egykori csíksomlyói plébánost a rendszerváltás előtt a szekuritáté likvidálni akarta.
Miután a hetvenes években sikertelenül próbálták beszervezni, a kommunista állambiztonság emberei 1989 decemberéig számtalanszor beidézték a szekuritátéra, hiszen minden lépését besúgók figyelték. A vele készült beszélgetés rávilágít a kommunista rezsim azon törekvésére, hogy a besúgókon keresztül az egyház minden apró lépéséről tudomást szerezzen. Gergely István emiatt tartja furcsának, hogy az egyházi vezetés elzárkózik a múlt őszinte feltárásától. – Egyik előző beszélgetésünk alkalmából mondta, hogy a kikért szekuritátés dossziéja 600 oldalt számlál. Az állami szervek szemében ezek szerint megrögzött antikommunistaként szerepelt… – A kommunista rezsimmel már gyermekkoromban szembekerültem, amikor az iskolában KISZ-tagnak akartak felvenni. Hetedikben az osztályunkból mindenki aláírta a belépési nyilatkozatot, egyedül én utasítottam el. Szünetben a tanárok behívtak az osztályba, és körbefogtak: az egyik egy kis pálcával, nem durván ugyan, de ütögette a fejemet, a másik a pajeszomat próbálgatta. Egyféle vallatás volt ez, hogy miért nem írom alá KISZ-tagságomat. Pár napig sikerült ellenállnom, végül beadtam a derekam. – Volt-e ennek valamilyen előzménye a családban? Ebben az ellenállási kísérletben szülei támogatták? – A hatvanas években szülőfalumban, Vicében éppen folyt a kényszerkollektivizálás. A szüleim otthon erről sokat beszélgettek, én meg gyerekfejjel sehogy sem értettem meg, hogyan vehetnek el tőlünk valamit, ami a mienk. Amikor a kertünket kobozták el, és a községi pártitkár jött kimondani a szentenciát, elkezdtem vele vitatkozni. Annyira igazságtalannak tartottam az eljárást, hogy hatodikos fejjel kemény vitába szálltam vele. Egyszer csak otthagyott és odafordult édesapámhoz: „ez a gyerek azért mond ilyeneket, mert maguk tanítják erre”. A szavaitól hirtelen megrémültem, mert beláttam, hogy ezzel sokat árthatok a szüleimnek. – A kényszer-szövetkezetesítéssel már gyerekfejjel megismerte a rendszer igazi arcát… – Ezek a súlyos visszaélések a szemem előtt történtek. Ma is jól emlékszem a részletekre. Volt egy gyerektelen család a faluban, akik nagyon szerettek, többször is náluk aludtam. Volt egy Manci lovuk: amikor be kellett szolgáltassák, Marika néni átjött hozzánk, és szólt, jöjjek, mert utoljára ülhetek a lóra... Emlékszem, nagy szomorúan felültem a Mancira – egy hatalmas, széles hátú ló volt –, és együtt vonultunk be a kollektívbe. Hamar megértettem, hogy ami most jön, az valami rossz lesz, amit nem szabad elfogadni. A papunkat, Pattantyús Ábrahám Miklóst, aki megkeresztelt, kétszer is elvitték a falunkból, évekig ült börtönben. Amikor kiszabadult, és visszatért Vicébe, egy hétköznap a falu népe összegyűlt a templom előtti téren. Mint ünnepnapokon, zúgtak a harangok, mindenki őt várta. Gyerekfejjel ekkor értettem meg, hogy tisztelet övezi azokat, akik szembe mernek szállni az igazságtalansággal.
– A Beszterce megyei Vicéről Gyulafehérvárra került. Mit jelentett ez egy tizenéves gyerek számára? – 1970-ben kerültem Gyulafehérvárra, kántoriskolába. Akkoriban jött hozzánk Albert atya plébánosnak, miután Désen szétverték a barátokat. Példája nyomán akkoriban sok fiú szeretett volna pap lenni. Gyulafehérváron egy más világ fogadott: szalmazsákot kellett magunkkal vigyünk, és azt az iskola udvarán töltöttük meg szalmával. Tanárainkat azonban szerettük, megbíztunk bennük. Meg sem fordult a fejemben, hogy lenne olyan tanár, aki nem az egyházát, hanem a kommunista rezsimet szolgálja. Márton Áron püspök mellett tanultunk. Szilenciumon, emlékszem, az ablak felőli padokban egy-egy kollégánk elszólta magát, hogy elindult sétálni a püspök úr. Mindannyian az ablakokhoz léptünk, és néztük, ahogy a püspök lassú léptekkel, méltóságteljesen jön lefele. Önmagában nagy esemény volt ez. Emlékszem nagy bakancsaira, a nagykabátjára, a kopott Kossuth-kalapra, sétapálcájára...
– Gondolom, a rendszer emberei, az állambiztonság ezt a tanár és diák számára egyaránt meghitt környezet is megbolygatták előbb-utóbb...
– A kántorképző középiskola után a gyulafehérvári teológia következett. Itt már érezhető volt a rendszer kevésbé tapintatos jelenléte. Másodéves koromban, amikor a vakáció idején otthon tartózkodtam, váratlanul behívattak a szekuritátéra. Több mint egy félnapon keresztül vallattak, puhítottak, próbáltak becserkészni. Megvillantották az élet szépségeit: elmondták, hogy amennyiben melléjük állok, és besúgó leszek, minden földi jóban részesülni fogok. Azt mondták, ha aláírom a nyilatkozatot, Rómában folytathatom tanulmányaimat, itthon pedig olyan plébániára kerülök, hogy soha nem lesz anyagi gondom. Ezt a szót használták: „zsíros” plébániára fognak kihelyezni. Meglebegtették előttem, hogy oda utazhatom a világon, ahova akarok, mert adnak útlevelet. A hosszú beszélgetés során aztán kiderült, hogy Anaklét atya besúgójává akartak beszervezni, akinek minden mozdulatára, minden szavára kíváncsi lett volna a szekuritáté. A teológiáról valószínűleg már elárulta valaki, hogy nagyon jó viszonyba vagyok vele. Szinte minden nap behívott, és sokat mesélt. Többek között arról is, hogy mit mondott a Szabad Európa: meggyőződése volt, hogy ez a rendszer sokáig nem maradhat fenn. Megbízott bennem: ha valahova titkos küldeményt kellett eljuttatni, engem és egy másik társamat kért meg. – Egyedül ment a szekuritátéra? – A plébánosom kísért el Besztercére, a szekuritáté ajtajáig. Miután órákon keresztül várakozott rám, felszállt az utolsó buszra, és hazament. Én késő éjszaka kerültem haza: szerencsére a szüleimet a plébános megnyugtatta. Abban az esztendőben szerettem volna Magyarországra utazni, de már a vallatás idején szóltak, hogyha nem írom alá a belépési nyilatkozatot, nem mehetek. Azt válaszoltam, rendben, akkor nem kell útlevél. – Hogyan lehetett ellentmondani a szekuritáté tisztjeinek? – Nekem ez volt az első találkozásom velük, még nem volt semmilyen tapasztalatom, de tudtam, hogy én nem leszek besúgó! Először azzal próbáltam elhárítani a kérést, hogy ezt meg kell beszéljem a tanáraimmal. Mint akit megcsípett valami, úgy ugráltak fel a helyükről a tisztek, és egymást túllicitálva kiáltoztak: szó sem lehet róla, hogy én bárkivel is szót váltsak az itt elhangzottakról. Aztán újra barátságosabb lettek: arról győzködtek, hogy tulajdonképpen embereket menthetnék meg a börtöntől, ha jelenteném róluk, hogy miben sántikálnak. Azt mondták, így meg lehetne előzni, hogy bárki is rossz útra térjen a teológiáról. Aztán elkezdtek agyba-főbe dicsérni: legyek a barátjuk, mert nagyon szimpatikus és mindenki által kedvelt, elfogadott diák vagyok. Olyan ember, aki mindenkihez közel tud férkőzni. Így tartott ez hosszú órákon keresztül, késő éjszakáig. Végül befejeződött a kihallgatásom. Nem álltam kötélnek: azt mondtam, én ezt semmilyen formán nem tudom vállalni. Akkor egy papírlapot tettek elém, és az egyik tiszt diktálta: „amennyiben az itt elhangzottakról bárkinek is szólnék, akkor kérem az állami hatóságokat, hogy a törvények értelmében börtönbüntetéssel sújtsanak”. Nem tudtam, hogy van-e ilyen törvény, de akkor úgy gondoltam, hogy jó, ha ezt aláírom. A papirost a tiszt magához vette, majd megragadta a karomat, és kitaszigált az utcára. Emlékszem, a besztercei szekuritáté főnöke a kihallgatás alatt többször is bejött, utoljára késő éjszaka, a találkozó vége fele: ma is látom a tekintetét, amint csodálkozással vegyes megbecsüléssel nézett rám. Valószínűleg nem ilyen magatartáshoz voltak szokva. – Kivel beszélte meg kihallgatás után a történteket? – Alkalmival hazatértem a szülőfalumba, és először a plébánoshoz mentem. Intett az ujjával, hogy egy szót se, a polcról leemelt két nagy unitárius poharat, és lementünk a pincébe. A poharakat megtöltötte, ráültünk a hordókra, és ott meséltem el részletesen első találkozásomat a szekuritátéval. Másnap reggel Bethlenben vonatra ültem, és leutaztam Gyulafehérvárra. Első dolgom az volt, hogy Anaklét és Huber atyáknak részletesen elmeséltem a történteket. Amikor elmondtam, hogy mit írtam alá, Huber atya legyintett, és azt mondta, ilyen törvény nincs! Innentől kezdve felbátorodtam, és mondtam fűnek-fának, hogy engem be akart építeni a szekuritáté. – A diákok körében lehetett beszélni? Gyanakodtak besúgókra? – Bizonyosat nem lehetett tudni, de voltak sejtéseink, hogy közöttünk kik a beépített emberek. Óvakodtunk, tartózkodtunk tőlük. Sejtettem, hogy immár én is rajta vagyok a megfigyeltek listáján, akikről folyamatosan jelentenek. Ez hamarosan be is bizonyosodott, amikor a szekustisztek egyre többször idéztek be kihallgatásra. – Az újabb beidézések már teológusként elkezdődtek? – A besztercei kihallgatásom után újabb és újabb idézések jöttek. Az egyikre ma is jól emlékszem: lelkigyakorlaton vettünk részt Vicében, amit a Hargitán folytattunk. A résztvevők között voltak teológusok, néhány plébános, magyarországi vendégek, és sok helybéli fiatal. Vicében kezdtük néhány elmélkedéssel, aztán elutaztunk Csíkba, ki a Büdösbe, ahol már elég sokan csatlakoztak. Megpróbáltuk diszkréten, csendben szervezni, de mégis nagy híre lett. Ahogy visszamentünk a teológiára, Páll Jóskával együtt (ő ma resicai plébános) rögtön hivatott a szekuritáté. Menet azt éneket énekeltük, hogy Nem félek, nem félek... Ezzel igyekeztünk bátorítani magunkat. A tisztek Jóskát beültették az egyik szobába, engem a másikba, és ugyanazokat a kérdéseket tették fel mindkettőnknek. Volt egy előérzetünk, hogy ez így lesz, emiatt úgy egyeztünk, hogy csak az igazságot mondjuk. Igazából nem volt rejtegetnivalónk, hiszen tudtuk, hogy egy lelkigyakorlat nem lehet bűn. Kiderült, hogy a fiatalokat is sorra vették, kikérdezték őket Csíkban. A vallomásainkról jegyzőkönyv készült, ezt aláírtuk, aztán elengedtek. Az ilyen kihallgatások mindig azzal értek véget, hogy kirúgással fenyegettek! A tiszt szavaiból nem értettem, hogy honnan rúgnak ki: a városból, a teológiáról, vagy az országból? – Szekuritátés dossziéjának kézbevétele után rálelt ezekre a kihallgatásokra? – Ezek mind részletesen megjelennek a több mint hatszáz oldalon. A dossziéban tételesen szerepelnek azok a szekuritátés fenyegetések is, amelyek ugyan élőszóban nem hangzottak el, azonban leírva rögzítik, hogy milyen intézkedéseket kell foganatosítani velem szemben. – Hány helyen teljesített szolgálatot a teológia elvégzése után? – Gyergyóújfaluban kezdtem diakónusként, onnan kerültem Gyergyószentmiklósra, majd Brassóba, innen Kiskapusra, majd 1987-ben Csíksomlyóra. A szekuritáté parancsára 1989-ben a megyéből is el akartak takarítani. A helyzet pikantériája, hogy jóval a rendszerváltás után, amikor jegenyei lelkészként szolgáltam, meghívtam helyi fellépésre a Hargita néptáncegyüttest. A rendőrség egész nap ott körözött a faluban, majd előállított, hogy milyen jogon hívom meg az együttest Jegenyére? Van-e erre engedélyem? Azt válaszoltam, ha ez ilyen bonyolult, akkor a templomban tartjuk meg a rendezvényt. Végül mégis bekerültünk a kultúrházba, és egy nagyon sikeres előadást láthatott a közönség. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a megfigyelés, a zaklatás a rendszerváltással nem ért véget... – Példája azt bizonyítja, hogy aki akart, ellen tudott állni a szekuritáté beszervezési kísérleteinek... – A hetvenes, nyolcvanas években a beépítéskor egyfajta szelíd erőszakot alkalmaztak, de a szekuritáté nem minden áron szervezett be. Azt gondolom, ha valakit minden áron beépítenek, az nem „megbízható munkaerő”. Nekem akkor csak annyi bántódásom esett, hogy nem mehettem Magyarországra, miközben teológus kollégáim elmehettek. A későbbi kihallgatások alatt már nem a beszervezésről folyt a párbeszéd: a szekuritáté lemondott arról, hogy munkatársa legyek.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

II. Székely-mezőségi kórustalálkozó Csittszentivánon
A Vártemplom Psalmus kórusa és a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar meghívót kapott a múlt vasárnap délután tartott kórustalálkozóra, melynek jelmondatát a szervezők Kodály Zoltántól kölcsönözték: „Legyen a zene mindenkié!” A kórustalálkozót a csittszentiváni Bandi Dezső Kulturális Egyesület és a Shalom kórus szervezte. Nagy szeretettel és kíváncsian készültünk az eseményre. Őszi napsütésben kora délután érkeztünk Csittszentivánra, a falu főutcáját övező, szépen rendben tartott lakóházak és gazdasági épületek sora között (itt láthatóan eredményesebb az őszi takarítás, mint városunkban) a templom szomszédságában levő kultúrotthon elé. Szép gesztus, az épület annak a Tollas Jenő tanárnak nevét viseli, aki haláláig irányította a falu kulturális életét. A szervezők a kórusokat beéneklésre, felkészülésre a közeli iskola épületébe irányították. Az iskola udvarába egy szépen faragott székely kapun át léptünk be, melyet a Székely Lajos tanár által irányított Bandi Dezső Kulturális Egyesület faragókörének kis művészei készítettek. A kapun a bevésett szöveg szerint: Gyermek a jövőnek megannyi áldása. A szépen rendben tartott iskola fehér falait a virágok mellett a gyerekek faragásai díszítik, teszik hangulatossá.
Visszatértünkkor a kultúr-otthonban a dalosok és a közönség sokasága fogadott. Szász Emese zenetanárnő, a kórustalálkozót szervező Shalom kórus vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd együttese, mely tanügyi kórusként alakult, de ma már a falu jó hangú fiataljait is befogadja, mutatta be igényes, szép műsorát. Ezután pár szóban a Romániai Magyar Dalosszövetség nevében köszöntöttem a jelenlevőket, kifejezve örömömet, hogy a helyi lelkes szervezők tevékenységének eredményeként megyei magyar kóruséletünk egy új rendezvénnyel gazdagodott. A következő fellépő kórus, a marosszentkirályi református egyházközség vegyes kara. Veress Enikő tiszteletes asszony vezetésével mutatta be változatos műsorát, mely a többnyire fiatalokból álló kórus rutinosságáról tett bizonyságot, sikerrel oldva meg a polifonikus stílus nehézségeit is. A Vártemplom Psalmus kórusának műsora után szintén egyházi, a helyi református gyülekezet kórusa énekelt, Baloghné Rácz Éva vezetésével. Dicsérendő a karnagynő műsorválasztása. A tisztán intonált homofon kórusművek előadói megérdemelt sikert arattak. A hangversenyt a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar műsora zárta, melynek utolsó műveként elhangzott egy magyar népdalszvit is. A vidám, pajzán szövegű mű nagy sikere bizonyította, hogy Kodály, Bartók, Bárdos és hazai zeneszerzőink népdalfeldolgozásait is énekelnünk kell. A kórustalálkozó végén a karnagyok a szervezőktől emléklapot, virágot vehettek át, a kórusok pedig a faragókör ajándékát, egy-egy szépen kifaragott rozettás emlékplakettet. A szeretetvendégségen a dalosok kiszáradt torkát, korgó gyomrát szorgos lányok, asszonyok „gyógyították”.
Az általam vezetett két együttes, a Psalmus és a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar dalosainak nevében is köszönettel gratulálok a csittszentivániaknak: Székely Erzsébet tanárnőnek, az iskola igazgatójának, aki a program szervezője, és kedves volt tanítványomnak, Szász Emese zenetanárnőnek, karnagynak, e sikeres rendezvény életre keltőinek.
Kovács András karnagy
Népújság
Erdély.ma

Tófalvi Zoltán: A Páskándi-dosszié 3. (Megtorlások Erdélyben)
Páskándi Géza perének kihallgatási jegyzőkönyvei közül – a válaszok következetes ismétlődése miatt – ezúttal csak a legutolsót közöljük.
Kihallgatási jegyzőkönyv
Páskándi Géza gyanúsított 1933. május 18-án született Szatmárhegy községben, Szatmárnémeti rajonban, Géza és Erzsébet fia, foglalkozása volt egyetemista, utolsó lakhelye Kolozsváron, Hídelvei utca, 23–25. szám.
Kolozsvár, 1957. március 26.
A kihallgatás 8.00 órakor kezdődött, és 14 óra 10 perckor ért véget. Kérdés: Milyen időponttól ismeri Várhegyi Istvánt? Válasz: Nevezett Várhegyi Istvánt 1955 őszétől ismerem. Bár mindketten egyetemisták voltunk a Történelem és Nyelvtudományi kar harmadévén, az egyetemen nem ismertük egymást, mivel ő történész-, én pedig bölcsészhallgató voltam, ráadásul nem jártam rendszeresen az előadásokra. Ezeknek a körülményeknek, valamint annak köszönhetően, hogy mindketten az Utunk folyóirat szerkesztőségében dolgoztunk, ott ismertem meg őt. Így többször, amikor a folyóiratban írásaim jelentek meg, odamentem hozzá, a korrektorhoz, és elkértem az irodalmi oldalt, hogy egyedül végezzem el a verseim vagy jegyzeteim korrektúráját. Később a folyóiratban megjelent saját írásaim vagy mások dolgozatai kapcsán beszélgetni kezdtünk. Kérdés: Ezt követően milyen kapcsolatban volt vele? Válasz: Nevezett Várhegyi Istvánnal nem voltam közelebbi kapcsolatban, mégis, mint évfolyamtársak és szerkesztőségi kollégák, tegeződtünk, jól ismertük egymást, azonban soha nem kerestük fel egyik a másikat. Különböző napi szerkesztőségi vagy egyetemi dolgokról beszélgettünk. Várhegyi István tudván, hogy írok, irányomban visszafogott magatartása volt. Kérdés: Minek köszönhető, hogy Várhegyi István bemutatta Önnek a Határozati javaslatot, hogy azt elolvassa és véleményt mondjon róla? Válasz: Várhegyi István tudta, hogy III. éves egyetemista, ugyanakkor író és költő vagyok, autoritásnak és erkölcsi tekintélynek örvendek a diákság körében, és a véleményem a Határozati javaslatról hatással lesz a kar többi hallgatójára is. Kérdés: Részt vett olyan gyűlésen, ahol a diákok a Határozati javaslatot vitatták meg? Válasz: Nem, nem vettem részt ilyen gyűlésen. Mivel nem tudtam részt venni ilyen gyűlésen, ezért írtam le papírra a véleményemet, hogy azt ott felolvashassák. Kérdés: A Diákszövetségnek milyen ülésén vett részt, és mikor? Válasz: 1956. október 24-én részt vettem a Történelem és Nyelvtudományi Kar Diákszövetsége vezetőségének választási gyűlésén. Megjegyzem: nem voltam jelen a gyűlés kezdetétől, mert jelentős késéssel érkeztem, ezért csak annak az utolsó órájában vettem részt. Kérdés: Miről tárgyaltak azon a gyűlésen? Válasz: Személyesen nem vettem részt a vitában. Amikor a gyűlésre megérkeztem, a vitának már vége volt, és a Diákszövetség vezetőségébe jelölteket javasoltak, majd szavazásra került sor. Kérdés: Milyen uszító jellegű beszélgetéseket folytatott ott, és kikkel? Válasz: Az egyik szünetben az egyik diákcsoporthoz léptem, közülük Koczka Györgyre és Lénárd Zoltánra emlékszem, voltak ott első és másodéves diákok, akiket nem ismertem. Mivel nem vettem részt a gyűlésen zajló vitában, megkérdeztem a csoportban lévőket, hogy a beszélgetés során felvetették a fakultatív tantárgyak bevezetését, a diákcserét a más országokban élő egyetemi hallgatókkal, az ösztöndíjak, a népi kollégiumok, az egyetemi irodalmi körök kérdését, a magyar történelemnek, a művészettörténetnek, az egyetemes filozófiatörténetnek a bevezetését a tantervbe, és más javaslatokat, hogy milyen nevet viseljenek egyes tudományos, irodalmi körök és népi kollégiumok? Azt válaszolták nekem, hogy általában ezeket a kérdéseket megvitatták, a közgyűlés elé utalták, az én irodalmi körök és kollégiumok elnevezésére vonatkozó javaslataim kivételével. A gyűlésre én felkészülve érkeztem, hogy ezeket a kérdéseket a vita során felvessem, és ilyen értelemben le is gépeltem egy papírlapra, amit javasolni akartam. Mivel elkéstem a gyűlésről, a vitának vége volt, nem jutottam szóhoz, ezért kérdeztem meg azokat, akik kezdettől fogva jelen voltak, hogy miről tárgyaltak. Amikor megkérdeztem, hogy miről is tárgyaltak a gyűlésen, Koczka Györgynek és másoknak megmutattam a papírlapot, amelyre felírtam ezeket a javaslatokat. Ezekkel az általam felvetett, Várhegyi Istvánnak átadott, a határozati javaslathoz csatolt indítványban lévő kérdésekkel kapcsolatosan egy újságcikket akartam írni, amelyet a sajtóban közlök, össze is állítottam egy piszkozatot. Később azonban lemondtam erről. Kérdés: Jelenleg hol található ez a két piszkozat? Válasz: A papírlapot, amelyre feljegyeztem az általam a választási gyűlésen felvetni szándékozott kérdéseket, valamint annak az újságcikknek a vázlatát, amelyet a sajtóban akartam közölni, a nálam tartott házkutatás során elvitték. Kérdés: A vizsgálat bemutat Önnek két dokumentumot, az egyik címe: "Tisztelt diáktársak, kedves barátaim!", a másodiknak "Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből". Felismeri őket? Válasz: Igen. Ezek azok a dolgozataim, amelyekről a kihallgatás során beszéltem. Miután a jelen kihallgatási jegyzőkönyvet szóról szóra elolvastam, és meggyőződtem, hogy az teljes mértékben megegyezik az általam nyilatkozottakkal, fenntartom és aláírom: Az előzetes letartóztatásban lévő: Páskándi Géza, sk. Kihallgató állambiztonsági tiszt: Pop Virgil hadnagy, sk.
*
Páskándi Gézát 1957. április 10-ig vallatták, akkor hozták tudomására a vád alá helyezési határozatot. A vád tanúiként nyilatkozatot írattak a kolozsvári kétéves pártiskola zömmel román anyanyelvű diákjaival, akik teljesen "véletlenül" 1956. november 1-jén, halottak napján, a Házsongárdi temetőben jártak, és szemtanúi voltak annak, hogy a Bolyai Egyetem diákjai, miközben a sírokat rendezték, virágokat helyeztek el és gyertyát gyújtottak, párt- és kormányellenes megnyilvánuláson vettek részt, kifejezték részvétüket a magyarországi "események" során elesettek iránt. Magyarokat, Fülöp Annát és Kerekes Olgát is megszólaltatták, akik hasonlóképpen elítélték a párt- és kormányellenes, irredenta megnyilvánulásokat, a magyar himnusz állítólagos eléneklését. A nyilatkozatokból egyértelműen kideríthető, hogy a Reményik Sándor sírjánál saját versét elmondó (ennyire "ismerték" a magyarul állítólag kukkot sem értő pártiskolások a magyar irodalmat!) szőke, "magas" diák Bartis Ferenc volt. A katonai ügyész, a vád képviselői a már letartóztatottak terhelő vallomásait is felhasználták: az egyik diák – akit a Bolyai Tudományegyetem pere első csoportjában három év börtönbüntetésre ítéltek – azt vallotta: a Bolyai Tudományegyetem janicsárképző intézet, ezen is túltett, amikor kijelentette: Páskándi Géza arcára van írva a nacionalizmus! A Kolozsvári Katonai Törvényszék Dávid Gyula és Páskándi Géza esetében is példát statuáló ítéletet hozott, ezek azonban még szerencsére távol voltak a későbbi politikai perek halálos, életfogytiglani vagy több évtizedes ítéleteitől. A mai joggyakorlat szerint Páskándi Gézát nem szabadott volna elítélni, hiszen a javaslatait, feljegyzéseit leírta ugyan, de azokat nem vitatták meg, azok nem szerepeltek a Diákszövetség nagy vihart kavart Határozati javaslatában. Tanulságos az 1957. június 13-án hozott, 197. számú végleges és megfellebbezhetetlen ítélet indoklása: "A Dávid Gyula és Páskándi Géza vádlottak által elkövetett bűncselekmények kimerítik a nyilvános izgatás fogalmát, ezek olyan cselekedetek, amelyek a Btk. 327. szakasza III. bekezdése előírásaiba ütköznek, mert ha bárki bármilyen eszközzel megpróbál bujtogatni, aminek következtében az ország biztonsága veszélybe kerül, ezt a törvénysértést követi el. Jelen esetben mind Dávid Gyula vádlott, mind Páskándi Géza vádlott olyan természetű bujtogatást követett el, amelynek eredményeként veszélybe került volna az állam biztonsága. Törvénysértésnek nevezhető az is, hogy a vádlottak minőségüknél fogva – az egyik egyetemi tanársegéd, a másik diák, író és költő – tudatában voltak annak, az elkövetett cselekedetek tiltottak, és ezeket a törvény bünteti. Ennek megfelelően ők tudatosan, minden kényszer nélkül követték el a törvénysértést. A katonai törvénykönyv 304. és 463. szakasza alapján – amely a perköltségekre és az előzetes letartóztatásban eltöltött időszakra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazzák – ezen okokból következően a katonai törvényszék teljes összhangban a katonai ügyész megállapításaival, Dávid Gyula és Páskándi Géza vádlottakat a BTk. 327. szakasza III. bekezdése alapján nyilvános izgatás vádjában bűnösnek nyilvánítja, valamint megállapítja, hogy számukra nincsenek enyhítő körülmények. Ennek értelmében
a BÍRÓSÁG A NÉP NEVÉBEN
kihirdeti, hogy a Btk. 327. szakasza III. bekezdése alapján Dávid Gyula vádlottat – Kolozsvár, Pata utca 105. szám alatti lakost – nyilvános izgatás vádjával 7 (azaz hét) év fegyházbüntetésre ítéli. Ugyanakkor hasonlóképpen egyöntetű szavazattal a Btk. 327. szakaszának III. bekezdése alapján Páskándi Géza vádlottat – Kolozsvár, Hídelve utca 23–25. szám alatti lakost – nyilvános izgatás vádjával 6 (azaz hat) évi fegyházbüntetésre ítéli. A letartóztatásuk érvényben marad.
A katonai törvénykönyv 463. szakasza alapján az előzetes letartóztatásban töltött időszakot figyelembe veszik, Dávid Gyula vádlottnál 1957. március 12-től, Páskándi Géza vádlottnál 1957. március 19-től.
A katonai perrendtartás 304. szakasza alapján kötelezik őket, hogy az államnak kifizessék a perköltséget, fejenként 100–100 (azaz egyszáz-egyszáz) lejt. A kihirdetéstől számított három napon belül fellebbezési joggal élhetnek. Kelt és felovastatott a nyilvános tárgyaláson, ma, 1957. június 13-án. Elnök: Macskási Pavel, hadbíró őrnagy, sk. Népi ülnökök: Szilágyi Dezső, hadbíró őrnagy, sk. Grigore Iancu, hadbíró főhadnagy, sk. Titkár: Eneotescu Petru, sk."
*
Az 1956-os erdélyi magyar politikai perekre "szakosodott" Macskási Pál (Pavel) hadbíró őrnagy tevékenységével kapcsolatosan nagyon sok a folklorizálódott legendárium. Nem szerepel a verőlegényekről, smasszerekről készült román nyelvű "fekete lexikonban" sem. Tény: ő mondta ki a tíz halálos ítéletet a Szoboszlai-csoport, a három halálos ítéletet az érmihályfalvi csoport perében. Legtöbb információval a Szoboszlai-perben 15 évi kényszermunkára ítélt báró Bánffy István szolgált. Az ő visszaemlékezése szerint tordai szabólegény volt, aki csak mellényeket tudott készíteni. Gyorstalpalással végezte el a jogi fakultást, onnan került a katonai törvényszékre. Bánffy István visszaemlékezése szerint 80 személyre akarta kimondani a halálos ítéletet. Ágyban, párnák közt halt meg. Ma is őrzöm a Bánffy Istvántól kapott, 1989 előtti gyászjelentést, amely azt tartalmazza, hogy a "drága jó férj, apa, szomszéd, nyugalmazott alezredes stb." elhalálozott. Bánffy István nem állhatta meg, hogy a gyászjelentés szélére oda ne írja: "Előbb is megtehetted volna!" Mármint az öröklétre szenderülést. Sírja ott a Házsongárdi temetőben. Az általa életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ferencz Béla Ervin, a gyergyószárhegyi Ferenc-rendi kolostor rendházfőnöke felkereste a sírt, és "ismertette" az elkövetett bűneit.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: a MOGYE-ügyből nem kerülhet ki győztesen a román hatalom
Az engedménykereső erdélyi magyar politizálást is hibáztatja az EP-alelnök
Az engedménykereső erdélyi magyar politizálást és a hatalom elrománosítási politikáját okolja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem még nem létező önálló magyar tagozatáért Tőkés László. Az EP alelnökének közbenjárására az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportja elé került az egyetemen kialakult magyarellenes és törvénytelen helyzet. A strasbourgi ülés után Tőkés Lászlót a magyar tagozat esélyeiről kérdeztük.
– Miben látja a kisebbségi munkacsoport jelentőségét? Mennyiben segítheti ez az orvosi egyetem önálló magyar tagozatának ügyét?
– A frakcióközi csoportok nem képezik részét az Európai Parlament jogi hatállyal bíró testületének. Konzultatív jellegű munkát végeznek, és csak közvetve hatnak reá, valamint hatnak ki a döntéshozásra és a tematizálásra. Úgyhogy a maga helyén kell kezelni és a maga súlyán kell kezelni ezt a tanácskozást, amikor is az Intergroup frakcióközi csoport napirendjére került az erdélyi magyar egyetem ügye. Viszont mégis meg van az a súlya, hogy felmutatja ezt a témát itt Európa előtt, kisugárzása van az Intergroupnak a tagjai, a munkatársai, a meghívottjai révén, egyfajta korlátozott nyilvánosságot jelent az orvosi egyetem témájának felvetése itt Európában, és innen elindulhatnak további fonalak, kezdeményezések. Azon kell törnünk a fejünket, hogy mit cselekedjünk. Ezekről már vannak elképzeléseink, azonban még nem beszélnék róluk.
– Pozitívan látja az önálló magyar tagozat esélyét?
– Megfordítanám a kérdést. A magyar felsőoktatási politikát hogyan látom? Az az út, amelyre az RMDSZ rátért ’96 után, csak ide vezethetett: a Petőfi–Schiller fantomegyetem gyászos útja, a jogkövető politizálás helyett az engedménykövetelő politizálás, ez a helyzetteremtő politizálás helyett a helyzethez opportunitsa módon alkalmazkodó politizálás. Olyan pillanatai voltak a magyar életnek Erdélyben és a magyar politikának, amelyet tudva vagy tudattalanul elszalasztottunk, a kritikus pillanat volt az uralkodó politikai osztállyal való megalkuvás a Neptun-időkben, utána pedig a kormányra lépés vezetetett egy olyan tudathasadásos állapothoz, hogy ha kellene tüntetni a kormány ellen, akkor magunk ellen kellene tüntetni. Közben – pont, mint a Petőfi–Schiller ügyben – itt sem üt az asztalra az RMDSZ, hanem ünnepel példának okáért a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, radikális sikernek nevezi a magyar tagozat engedélyezését ott, ahol nem is volt román tagozat. Ez az út nem vezet sehova, ezzel a rossz alternatívával szemben vagyunk kénytelenek erőnkön felüli erőfeszítéseket tenni, de hát ott van a román hatalom, s azelőtt ott volt a Gyurcsány-féle hatalom, a totális európai ignorancia stb.
– Ön szerint a MOGYE ügyéért is egyértelműen az RMDSZ hibáztatható?
– Az egész RMDSZ-es felsőoktatás-politika. De nagy szerepe van a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a MOGYE kudarcában az oktató személyzetnek és a tanári karnak, végre most az orvosin úgy néz ki, hogy egy emberként kiállnak a magyar tagozat ügyében, de ez nem volt jellemző eddig a marosvásárhelyi tanszemélyzetre sem. Úgyhogy megoszlik a felelősség, de alapvetően az a politikai párt felelős ezért, amelyik kisajátította magának az egyetemi politikát. Mi megalakítottuk a Partiumi Keresztény Egyetemet, utána létrehoztuk egyházi alapon a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. Nem kértünk tanácsot az RMDSZ-től, bár egy ideig akadályoztak. Ha nem lépünk, akkor ma azok sem lennének.
– Október 6-án, az orvosis tüntetés helyett kis ünneplés történt, mert a tanügyminisztérium visszadobta a törvénytelen egyetemi chartát. Akkor még ígéretesnek látta a helyzetet?
– Én most is ígéretesnek látom az egyetem helyzetét, ebből az ügyből nem kerülhet ki győztesen a román hatalom. Csupán az eredmény mértékére vagyok kíváncsi, hogy tagozatot alapítunk, vagy végre létrehozzuk az átfogó, teljes jogú autonóm magyar felsőoktatást. Sajnos ez a törvény maga is diszkriminatív, sajnos, mi magunk annyira leszállítottuk a lécet, az RMDSZ annyira leszállította a lécet, hogy most már azért harcolunk, hogy a multikulturális egyetemek megnevezése által alkalmazott nyilvánvaló diszkriminációban helyet kapjunk. Ez olyan, mintha a dél-afrikai négerek örülnének az apartheid idején annak, hogy vannak buszok, amelyekre ők is felszállhatnak, miközben ők azért harcoltak, hogy minden buszra felszállhassanak. Mi magunk tesszük tönkre az esélyeinket, az ilyenfajta szűkkeblű engedménykereső politizálás által. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a létrejövő Erdélyi Magyar Néppárt egy eredeti erdélyi központú helyzetteremtő politizálásra törekszik, és megint megkíséreljük, hogy ebből a balkáni románosítási politikából valahogy kivergődjünk.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

Beszélgetés Diósi Felíciával, a Csángó vagyok című könyv szerzőjével
- Melyik csángó településről származik?
- Lujzikalagor, Bákótól 6 kilométerre.
- Mikor jött Magyarországra?
- 1995-ben. De előtte Erdélyben éltem öt évet. Ott fejeztem be a nyolcadik általánost és a gimnáziumot. - Ha jól tudom, férjnél van. Honnan származik a férje?
- Férjnél vagyok, és férjem is elcsángált. Ő vajdasági magyar.
- Vannak-e gyermekei?
- Két gyermekem van, egy két éves kislányom, Anna, és egy öt éves fiam Péter.
- Van-e olyan hagyomány, amelyet a mai napig őriz?
- Csak kizárólag csángó szokásunk nincs, mert a mindennapjainkat átszövi a jelenlegi magyar élet, amit a gyerekeink elvárnak, látnak az óvodában, a barátoknál. Ugyanakkor a vajdasági, azon belül is a doroszlói és a lujzikalagori szokások ötvöződnek. Gondolok itt a nagy ünnepekre való készülődés, a húsvétra, a karácsonyra, mindhárom helyen különböznek. Nálunk ez összekeveredett, és egyedivé vált. Ám én, magamban csángóként élek Budapesten. Ami belém vésődött gyermekkoromban az a mai napig bennem él. Így ha tésztát dagasztok, keresztet vettek rá, ha egy igen szép kis babát látok, gyorsan magamban háromszor köpök, nehogy megigézzem. És van még persze jó pár ilyen. Ezek maguktól jönnek.
- Milyen körülmények között nőtt fel? Meséljen egy pár mondatban a családjáról.
- Innen a városból, vagy innen a felnőtt koromból azt mondanám, nagyon szegények voltunk. De amikor én otthon gyerekként éltem, cseperedtem – hetedikként a tízből –, ezt annyira nem éreztem. Persze, más családokhoz képest ahol kevesebb gyermek volt, szegénynek számítottunk. Enni mindig volt mit ennünk. Ruháinkat egymástól örököltük. A kevesebbet, csak olykor érzékeltem, amikor például búcsúba kevesebb költő pénzt kaptam, mint barátnőim. Egyébként a kommunizmus előtt egészen jó módú családnak számítottunk. Az egyik nagyapám rangos katona volt, a másiknak pedig malma volt a faluban. Ez nagy dolog volt , mert a környék faluból oda jártak. Egyszer csak mindent elvettek, államosítottak.
- Milyen változáson ment át a szülőfaluja az elmúlt 30 évben?
- A rezsim alatt a falu élete igazodott a kényszerekhez, igyekezvén a hagyományokat megélni, folytatni. Majd 1989 után és talán még inkább kettőezer után, amint megnyíltak a határok, népvándorláshoz hasonlóan a fiatalok tömegével mentek külföldre. Sajnos nem tanulni, hanem dolgozni. Munkához láttak, és szinte kivétel nélkül, mondhatnám egész Csángliába, mert nem csak Lujzikalagorra jellemző, házat építenek. Haza küldik a pénzt, és nyári szabadságok alatt építkeznek. Ezért a mai csángó faluk kicsit a háborús övezetekre hasonlítanak. A házak félig készek, a kicsik a nagymamákra vannak bízva. Sajnos ez nem jelenti azt, hogy vissza is térnek, és életvitelszerűen ott fognak élni.
- Mit jelent kint csángónak lenni? Hogyan viszonyulnak Önökhöz a környező népcsoportok? (románok, erdélyiek)
- Amíg Erdélybe nem mentem, azt sem tudtam, hogy csángó vagyok. Amíg otthon, éltem vallásunk szerint különböztettük meg magunkat. Mert voltak az oláhok, azaz az ortodox hitűek, akiket a románokkal azonosítottunk, és voltunk mi a katolikusok. Ha valaki Erdélyből, jött akkor azt magyarnak hívtuk. Konfliktusok nem voltak, mert mindenki élte saját életét saját falujában. Zárt közösség voltunk. Bár egymás mellett vannak a falvak, nem keveredtünk. Házasságok ritkán fordultak elő más vallásúakkal. A faluban egy két román család élt, ők is tanítók, vagy tanárok voltak. Mostanra a közösség már nem alkot egy egységet. A falvak határai összemosódtak. Az üzletek, és egyéb vállalkozások egymásba öntött mindenkit. Talán a vallás maradt még állandó jelleggel. Bár felütötték fejüket egyéb új keletű vallások is.
- Ön szerint hova fog fejlődni a következő 30 évben a szülőfaluja?
- Oda ahová minden egyéb úgymond fejlett európai falú fejlődött. Hogy ez fejlődésnek nevezhető-e? Mindenki eldönti maga. A csángó közösség nem marad meg. Bekebelezik. Megállítani sajnos nem lehet. Inkább csak megmenteni belőle, hogy legalább mutatóban legyen mit megmutatnunk, gyermekeinek, unokáinknak, a világnak.
- Mivel foglalkozik jelenleg?
- Gyesen vagyok, és az utamat keresem. Olyasmivel szeretnék foglalkozni, ami mögött van valami. Valami, ami értelmet ad annak, hogy csángó vagyok és Budapesten élek.
- Honnan jött az ötlet, hogy tollat ragadjon, és könyvet írjon?
- Nem az én ötletem volt. Egy pályázatra találtam, ami csángók életéről kért egy rövid beszámolót. Részt vettem benne, és első díjas lettem. Ferenczes István, aki a Hargita kiadó vezetője, felkért, hogy írjak erről bővebben. Akkoriban még nem voltak gyerekeim, és sokat dolgoztam. De az egyik hétvégén, amikor éppen egyedül voltam, leültem és csak írtam és írtam. Kikívánkozott belőlem a sok szó. Amikor visszaolvastam, nevettem, és sírtam. Együtt éreztem önmagammal.
- Lesz-e folytatása a könyvének?
- Szeretném. Még sok minden van, ami mocorog bennem. 
magyarfalu.hu
Diósi Felícia könyve leánykori nevén jelent meg: Gábor Felícia: Csángó vagyok /Hargita Kiadó, Csíkszereda, 2005/, bővített kiadás: Csángó vagyok /Hargita Kiadó, Csíkszereda, 2008/. –Újabb kiadás: Csángó vagyok /Pannónia-Print Kiadó, Budapest, 2012/
Erdély.ma

Sértegetés az éter hullámain – Incze László nevét veszi fel a Céhtörténeti Múzeum
Mint azt már jeleztük, puskaporos hangulatban zajlott le a kézdivásárhelyi tanács csütörtöki ülése, melyen az RMDSZ-frakció Rácz Károly polgármester felelőtlen sajtónyilatkozatait is sérelmezte. Az elöljáró ezt annyira nem szívlelte meg, másnap, rádióadásban, még rátett egy lapáttal.
Minekután Deme László tanácsos „igazságtalanul vádaskodónak” nevezte Rácz Károlyt a lapunkban is megjelent „replikájának” egyes mondatai kapcsán, és Nagy B. Tamás tanácsos is a „felelőtlen sajtónyilatkozataiért” fedte meg a polgármestert, az péntek délben, egy rádióműsor keretében azzal vágott vissza, hogy a városatyák csak azért szólaltak fel, mert „nem bírtak a szereplési vággyal”.
Az ülésen tárgyalt napirendi pontok közül kettőt tartunk érdemesnek a kiemelésre. A költségvetés-módosítás nem ment át, miután nem kapta meg a szükséges tíz szavazatot, a városatyák ellenben rábólintottak arra a civil kezdeményezésből fakadó, illetve Kovászna Megye Tanácsa, mint intézményfenntartó által szorgalmazott határozattervezetre, melynek értelmében a Céhtörténeti Múzeum felveszi néhai vezetője, Incze László nevét.
Lekommunistázott fiatalok
A tanácsülésen István Zoltán, az RMDSZ-frakció vezetője többek között a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) kérését is tolmácsolta. A KVISZ adventi kézműves kiállítást és vásárt szervez a Vigadó előtt decemberben, erre a célra négy faházat igényeltek az önkormányzattól. A városvezető előbb gúnyos hangnemben párhuzamot vont az ifjúsági szervezet és a valamikori Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) között, majd nagyvonalúan megígérte, hogy bár a faházak bérlésének körülményeit még nem tárgyalták, de mindenképpen helyet biztosítanak a rendezvénynek.
Szavaznának az ügyvédről
István Zoltán a frakció nevében, a helyi közigazgatási törvényre hivatkozva írásban kért részletes tájékoztatást a polgármestertől a városháza és a Gosp-Com Kft. jogi képviselőjeként, sőt Rácz Károly magánügyvédjeként is ismert Eduard Predescu tevékenysége, illetve a bukaresti ügyvédnek kifizetett honoráriumok kapcsán. 
„Szeretnénk tudni, hogy az ügyvéd milyen feladatokat látott el városunk érdekében, kérjük részletekre lebontva, hogy ezekért milyen honoráriumot kapott” – fogalmazott a frakcióvezető, egyben javasolva, hogy Predescu foglalkoztatását tűzzék napirendre, és a helyi képviselőtestület döntsön arról, igényt tart-e további szolgálatára.
Kirúgják a széket alóla?
A felvetés kapcsán Rácz Károly megígérte, a következő tanácsülésre részletes beszámolót készít, a már említett pénteki rádióadásban pedig a következőképpen nyilatkozott: „Érdekes az RMDSZ-frakció érdeklődése az ügyvéd tevékenysége iránt, úgy tűnik, mindenáron próbálják kirúgni a széket a polgármester alól, próbálják megsemmisíteni azokat a pilléreket, amelyek a munkáját támogatják.”
Rácz a műsorvezető kérdésére hangsúlyozta: az ügyvéddel kötött szerződés részleteit csak a tanácsosok ismerhetik, egy titoktartási cikkely miatt ezek nem tárhatók a nagy nyilvánosság elé. Csakhogy a „nagy nyilvánosság” nem a szerződés részleteire kíváncsi, hanem arra, hogy az elmúlt három évben a polgármesteri hivatal mennyit fizetett ügyvédi honoráriumra és egyéb „konzultációkra”… Kertész Tibor 
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Nem hátrál meg az RMDSZ (Népszavazás Székelyföldért)
A megyei tanácsnak nem áll szándékában visszavonni a népszavazásról szóló határozatot, Tamás Sándor megyeitanács-elnök úgy értékelte, ha szükséges, bíróságon keresik igazukat. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nem találja ördögtől valónak azt, hogy egy ilyen kérdésben kikérjék a nép véleményét, ám hangsúlyozta, ennek az érvényes törvényeknek megfelelő módon kell megtörténnie.
Tamás Sándor elmondta: megkapták a Valentin Ionaşcu alprefetus kézjegyével ellátott dokumentumot, a november végi tanácsülésen tájékoztatja a testületet, de neki az a véleménye: ne vonják vissza a népszavazás kiírásáról szóló határozatot. A kifogások többnyire értelmezési problémákat vetnek fel – fejtette ki a tanácselnök. "Elmegyünk akár a bírósági tárgyalásig is, mert ha nem indulunk el végre egy adott úton, akkor mindig csak egy helyben topogunk" – hangsúlyozta. Kiemelte, a népszavazás egy természetes válasz a bukaresti politikai köröknek, amelyek a székelyföldiek megkérdezése nélkül képzelték el a régiók, megyék átszervezését. Tamás Sándor szerint érdemes ezt az utat választani, még akkor is, ha az a tapasztalatuk, hogy a román bíróság, sok, akár teljesen egyértelmű esetben is az önkormányzatisággal szemben hozott döntést, bebizonyosodott már például a könyvtárigazgató ügyében is, hogy előbb vagy utóbb, de megszületik az a megoldás, amelyet korábban kitaláltak – fejtette ki. "A népszavazástól nem kell félni, az emberek véleményét, akaratát megismerni, azt gondolom, mindannyiunk számára fontos. Nem Kovászna megye volt az első, már legalább hat-hét megye kezdeményezett ilyen népszavazást, Konstanca megyében meg is szervezték. Semmi kivetnivalót nem találok abban, hogy megkérdezik az embereket, milyen régióhoz, megyéhez akarnak tartozni. A lényeg: az érvényes jogszabályoknak megfelelően írják ki – fejtette ki a Háromszék kérdésére Kelemen Hunor szövetségi elnök.
A megyei önkormányzat október 31-én fogadta el azt az MPP által kezdeményezett határozatot, amely értelmében jövő év március 11-én helyi népszavazást tartanak egy Székelyföld nevű közigazgatási egység létrehozataláról. Pénteken a prefektúra az alprefektus aláírásával felülvizsgálatra visszaküldte a dokumentumot, ha nem javítja ki vagy nem vonja vissza a testület, közigazgatási bíróságon támadják meg.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kötet a Székely Hadosztály történetéről
Az egykori Székely Hadosztály történetét feldolgozó kötetet ismertették pénteken Sepsiszentgyörgyön. A kötet megjelenésének hátterében az áll, hogy A Székely Hadosztály emlékezete (1918–1919) címmel történelmi tárgyú kiállítás nyílt 2009 augusztusában a Székely Nemzeti Múzeumban a nyíregyházi Jósa András Múzeum, a Veszprém Megyei Levéltár és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár közös tárlataként.
A kiállítás gondozóival – Nagy Szabolcs főlevéltárossal (Veszprém Megyei Levéltár) és Gottfried Barna főlevéltárossal (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár) történt egyeztetést követően jött az ötlet, hogy szülessen egy kiadvány is erről a témáról. A kiadvány finanszírozását a három megyei önkormányzat – Kovászna, Veszprém és Szabolcs-Szatmár-Bereg – vállalta fel, bár – mint a könyvbemutató szervezői emlékeztettek – a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei önkormányzat utólag nem tudta vállalni a támogatást.
A kötetet a baróti Tortoma Könyvkiadó jelentette meg A Székely Hadosztály emlékezete (1918-1919) címmel. A könyvről szóló ismertető felidézi: az Osztrák–Magyar Monarchia katonai összeomlása és a forradalmat követő kaotikus állapotok miatt kizárták az akkoriban szokásos hadkiegészítés eredményes gyakorlását. A fegyelem és a tiszti tekintély helyét a rendetlenség és az öntudatos tiszteletlenség vette át. Az erdélyi 38. hadosztály megszervezése is nehézségekbe ütközött mindaddig, amíg a Kolozsváron tartózkodó székely tartalékos tisztek fejéből ki nem pattant a székelyföldi toborzás ötlete.
November végén indultak toborzóútra, 1918. december elsején már ki is gördült az első páncélvonat az ágostonfalvi állomásról, amely a székely önkénteseket vitte Kolozsvárra. Mellettük a demarkációs vonalon túlról visszavonuló nemzetőrök, csendőrök, hadapródiskolások, tiszti különítmények, a korábban bevonultak képezték a hadosztály magvát, amely 1919 januárjában kapta a Székely Hadosztály elnevezést. Hónapokon keresztül szolgáltak hiányos fegyverzetben, szegényes felszereléssel az aktuális demarkációs vonalon a morális erőt felőrlő tétlenségre kárhoztatva.
Az április 16-án három hadosztállyal megindult román offenzívával szemben tizenkétezer ember állt egy, csak tábori őrsökkel megszállt védelmi vonalon Máramarosszigettől Csucsáig. A katonai vereség elkerülhetetlen volt – olvasható az ismertetőben. A Győrtelek, Kocsord, Mátészalka térségében a románokkal szemben megvívott ütközet után a Nyírségbe összevont erők helyzetét a tisztikar kilátástalannak látta. Megkezdődtek a fegyverletételi tárgyalások. A megállapodást Nyírbaktán írták alá április 26-án, a fegyverletételre Demecserben került sor. A tisztikar és a legénység nagyobb része a brassói internálótáborba került, kisebb része folytatta harcát a szülőföldért a vörösök oldalán, majd betagozódott a nemzeti hadseregbe.
Krónika (Kolozsvár)

Fábián Ernő arcai
Fábián Mártával, Fábián Ernő özvegyével néhány nappal a férje emlékére állított szobor leleplezése előtt ültünk le beszélgetni. Ernő bácsiról érdeklődöm, próbálok minél többet megtudni. Hamar rájövök: nagy fába vágtam fejszémet. Fábián Ernőről írni nagy feladat, fel kell nőni hozzá, nem könnyű összegezni munkásságát, megmutatni emberi magatartását, eszmei kitartását.
Márta néni rajongással beszél férjéről. A közös múlt mozzanatai, az emlékek idézése pillanatokra ellágyítja. A szoboravató körüli zűrzavar, a történések sűrű forgataga is dúlja. De mesél, rendületlenül, s közben látom, férje szellemi örökségét viszi tovább – most már biztosan tudom azt is, miért érdemelte ki Kovászna város Pro Urbe-díját. Amit a beszélgetésből leszűrök: Fábián Ernő egymagában sok Ember volt. Sok arccal, melyek közül jó néhányat kevesen ismernek. A látó ember. Gazda József tanár 2001-ben Fábián Ernő nekrológjában a látó embertől búcsúzik: "látott, mérlegelt, következtetéseket vont le, és ítéleteket alkotott". A meghurcolt. A kommunista rezsim politikájával való első nyilvános ütközése házassága miatt következett be. Csupán azért, mert 1958-ban feleségével a házasság egyházi ceremóniáját is merték vállalni. Büntetésként Illyefalváról – ahol iskolaigazgató is volt – Lisznyóba helyezik. A faluban akkoriban még csak lámpással világítottak. Kitartásának köszönhetően visszakerül szülővárosába, 1961-ben ott lesz iskolaigazgató. 1971. november elsejéig, amikor minden magyarázat nélkül leváltják. Menesztése a közösség felháborodását hozza. A kovásznaiak 57 személy aláírásával – köztük pártaktivisták, milíciaparancsnok, kórházigazgató, román értelmiségi is – levélben kérnek magyarázatot a rezsimtől leváltása okáról. Választ soha nem kaptak, Fábián Ernő sem tudhatta meg, miért kellett elhagynia az igazgatói széket. Nem vádolták nyilvánosan, így védekezni sem tudott. Sokszor bírálta a rendszer intézkedéseit, de igazgatói munkásságával csak előrelendítette a kovásznai tanodát – melyik lehetett a bűne? A 80-as években doktori disszertációját visszautasítják azzal az érvvel, hogy nem emlegeti benne elégszer Elena Ceauşescut. Nem javít dolgozatán, inkább lemond a doktori címről. A rendszerváltás után hívják (ugyanazok, akik korábban kifogásolták dolgozatát): jöjjön, védje meg disszertációját, már nincs gond vele. A meghívást visszautasította, emberi méltósága kérte így. 1984-ben a Kriterion Kiadónál adták ki A példaadás erkölcse című kötetét. A könyvet megjelenése után két nappal visszavonták, az író neve feketelistára került a rendszerváltásig. A szerkesztő. 1990 áprilisában látott napvilágot Kovásznán Az Ige című református hetilap, főszerkesztője Fábián Ernő. Hollandiai segélyből kapott nyomdagépen sokszorosítják az újságot, melyet egyszerű egyházi lapnak nevezni vétek lenne. Fábián Ernő egyik interjújában a transzszilvanizmus felkarolójának nevezte a hetilapot, amely az összmagyarságon belül egy sajátos entitástudatot próbál képviselni. Kovászna szellemisége mellett a polgárság önszerveződési képessége is benne volt a lapban, éppúgy, mint az akkoriban alakult Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületben is. A lap volt az a hely, ahol a kovásznaiak otthon érezhették magukat, megvitathatták problémáikat. Olyan lapnak indult, melyet a főszerkesztő véleménye szerint Orbaiszék fenn tud tartani (meglátására ma is alapozni lehet). A szerkesztőbizottság névsora volt a tartalmi érték garanciája: Kónya Ádám, Gazda József, Gazdáné Olosz Ella, Kusztos Tibor. Márta néni szinte babusgatva mutatja Az Ige megjelent számait, főképp az elsőt, melyen a címet ünnepélyes piros színnel nyomtatták. 1993-ban meg is szűnt a lap – többek között azért, mert elkerült Kovásznáról az újságot sokszorosító nyomdagép. Szavaiban ott a meglátás: Kovászna, Orbaiszék ma is megérdemelné saját lapját. A politikus. Az aktív politizálás gondolatával csak érintőleg foglalkozott. "egy pillanatig az is megfogalmazódott benne, hogy szenátor legyen az RMDSz listáján... de a törtetők, a csörtetők félrelökték, visszavonult sebeivel" – írja Gazda József. A magyar kisebbség rendszerváltás utáni sorsáról, szerepéről, az RMDSZ-ről sajátos fogalmazású véleménye volt. "Ha a képviselő-testület teljesen szakít a múlttal (...), akkor hosszú évek múlva jogállammá alakulna Románia, amelyben mi, erdélyi magyarok is elnyernénk megérdemelt jogainkat. Az RMDSZ első programnyilatkozata nem volt elég merész, elég forradalmi, többnyire a diktatúra alatt papíron kért jogainkat kérte, elevenítette fel" – mondta Horváth Aranynak adott egyik interjújában. Erdély jövőjét illetően optimista? – kérdezte akkor Horváth. "Nem, mert nincs rá alapom. De a mester, Németh László írja, hogy Marathónnál a reménytelenség győzött" – válaszolta Fábián Ernő. Változott valami azóta? – tehetjük fel neki a következő kérdést. A példakép. Fábián Ernő tanári példaképét újból felállítani nem kell. Annál fontosabb a kérdés: az új generációk követik Fábián Ernő szellemiségét? Márta néni válaszol a kérdésre, s amit mond, elgondolkodtató. Nem általános érvényű kritikája: a mai pedagógus megszűnt a gyerekek nevelőjének is lenni. Kevés kivétellel ugyan, de nem vesznek részt a közösségi életben, a diákokat nem irányítják tudatosan a helyi társadalom közeseményei felé – lásd a Fábián Ernő Népfőiskola előadásait. A megkeseredett lelkű ember. Állandó nyomás alatt élt, ez csupán ’90 után változott, közben éveken át, heti rendszerességgel írta radikális, övéiért dühöngő vezércikkeit a függetlenné vált Háromszékben. Megkeseredett lelkű emberként távozott – húzza meg a vonalat Márta néni.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bagoly mondja
Azt tartják, a stílus maga az ember. Az alábbi idézetből találja ki az olvasó kinek a stílusa. „Ady szülőfalujáról végre lemossuk a gyalázatot. Bízva abban, hogy a perc-emberkék ideje lejárt, ezért világossá tesszük, hogy a posztkommunista ’disznófejű nagyurak’ által hátrahagyott romok eltakarítása után építésre készen a kövünk”.
Azt tartják, a stílus maga az ember. Az alábbi idézetből találja ki az olvasó kinek a stílusa. „Ady szülőfalujáról végre lemossuk a gyalázatot. Bízva abban, hogy a perc-emberkék ideje lejárt, ezért világossá tesszük, hogy a posztkommunista ’disznófejű nagyurak’ által hátrahagyott romok eltakarítása után építésre készen a kövünk”.
Igen, ő az, a volt váradi püspök, aki ellenfeleit rendszerint ma is lekommunistázza! Aki – miközben a keresztényi szeretetről prédikál – annyira utálja erdélyi magyar költőként is sokfelé tisztelt bajtársát, akinek az RMDSZ-lista első helyén való szerepeltetését, így lényegében az EP-ben betöltött funkcióját is köszönheti, hogy a nyilvánosság elől bujkálva leragasztotta annak a brüsszeli előadására hívogató plakátjait.
Az előbbi idézetet abból a nyilatkozatból emeltük ki, amelyet Tőkés László a múlt szombati érmindszenti zarándoklat előtt adott a sajtónak, mintegy jelezve, hogy az ő beszéde ott is politikai acsarkodás lesz. Az idézetben arról a nyerő pályázatról van szó, amelyet az előző Fidesz-kormány egy Ady-központ építésére az ő köreinek ítélt, hogy a 2002-ben felálló MSZP-kormány a váradi RMDSZ létrehozta alapítványhoz térítse.
A térítésben a „jóhiszeműségében megvezetett” Tempfli József megyéspüspök is „kétes szerepet vállalt”. Tőkés szerint a Váradon felépült kulturális objektum a magyarság szégyene, mert a magyarországi adófizetők 320 millió forintját a semmire dobták ki.
Na és a szatmárnémeti Rákóczi Kollégiumra az amerikai magyaroktól kapott és közben elsinkófált 20 ezer dollár kinek a szégyene? Az ÚMSZ megírta, hogy a kollégium kuratóriuma szerint Tőkés püspök kapcsolta le, mondván: „kamatostól megkapjátok”. Azóta mind kapják, a félig se kész épület meg ott áll romokban!
A sajtó nem egy ilyen „lekapcsolt” pénzről írt az elmúlt években. Például arról, hogy a váradi református világtalálkozóra adott százmilliókból 130 millió forinttal nem tudott elszámolni. S milyen boldogok a magyar adófizetők, hogy a mostani kormány szintén százmilliókkal támogatja a második Tőkés-pártot, miután az első (az MPP) kudarcot vallott.
Tőkés mind hangoztatja: az RMDSZ-t el kell számoltatni. Oké, de őt is el kell számoltatni. Ez főleg egyházkerületére és papjaira vár, köztük arra az ötvenre, akikről Brüsszelbe távozásakor kiderítette: besúgók voltak! (Míg itthon volt, nem mert a szemükbe nézni?).
Dagad a mellünk, hogy lobbizik értünk Pesten. De tudnia kell, hogy a nagy pénz Bukarestből jár nekünk, mert oda fizetjük az adót. Így az olyan bátor embernek, mint ő, inkább ott kellene lobbizznia. Pestről csak morzsákat kapunk, ami lám, arra jó, hogy marakodjunk rajta.
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)

A felvidéki magyar vállalkozó, Boldoghy Olivér ügye és szerepe egyfajta "felkiáltójel", és a magyar kormány minden jogi és más segítséget megad a szlovák állampolgárságától megfosztott férfinak - emelte ki Semjén Zsolt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tizedik plenáris ülésén szerdán a Parlamentben.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Máért-ülés nyitónapján jelezte: Magyarország jogsegélyt nyújt mind Boldoghy Olivérnek, mind sorstársainak, mint fogalmazott, "nemzettársainknak".
Semjén Zsolt hangsúlyozta, éppen a szlovák alkotmány mondja ki, hogy akarata ellenére senki nem fosztható meg a szlovák állampolgárságtól. Azt mondta, a szlovákiai és uniós fórumokon is kiállnak az állampolgárságától megfosztott révkomáromi férfi mellett, és minden segítséget megadnak neki.
Hozzátette: ez az ügy messzemenően rávilágít arra, hogy mennyire ellentétes az Európai Unió étoszával az, amit Szlovákia ebben a kérdésben képvisel.
Semjén Zsolt egyben sajnálatát fejezte ki, hogy a szlovák kormányban részt vevő Híd-Most pártnak és a jobbközép kormánynak nem sikerült ígéretét valóra váltania, megszüntetnie a szlovák "ellentörvényt", amely jogfosztással fenyeget, és azt meg is valósítja a magyar állampolgárság felvétele esetén.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese azt mondta, szembe kell nézni azzal, hogy Szlovákiában választások lesznek, és ezt a mostani eseményt "nehéz nem összehozni" a közelgő, márciusi választásokkal. Úgy fogalmazott: "Csak bízunk abban, hogy nem lesznek hasonló, magyarellenes provokációk, amelyek célja nyilvánvalóan a felvidéki magyarság megfélemlítése."
A felvidéki magyaroknak azt tanácsolta, hogy aki úgy érzi, hasonló problémákkal szembesülhet, mint Boldoghy Olivér, de vállalja a magyar állampolgárság felvételét, jöjjön át Magyarországra, az önkormányzatok túlnyomó többségénél beadhatja a dokumentumokat, és három hónap múlva kezében lesz az állampolgársági papír. Ismét megerősítette, Magyarország semmiféle állampolgársági adatot nem ad ki senkinek.
Erdéllyel összefüggésben az autonómiatörekvésekről szólva úgy fogalmazott, hogy azok "soha nem adhatók fel".
Ha az etnikai alapú magyar párt kiesik a bukaresti parlamentből, vagy veszélybe kerül, vagy kisebb lesz a magyar jelenlét, az nagymértékben "megterheli" a magyarság érdekérvényesítésének lehetőségét - mondta.
Kijelentette: alapvető fontosságú a jó viszony Romániával, és nagyon fontos, hogy a magyar etnikai alapú politika hangsúlyos szerepet tölthessen be a román belpolitikában.
A kereszténydemokrata politikus a Vajdaságra kitérve kiemelte: a belgrádi törvényhozás váratlanul olyan jogfosztó (restitúciós) törvényt hozott, amely "kollektíve bűnösnek" bélyegezte volna a délvidéki magyarságot, kizárva a vagyon-visszaszármaztatás és a kárpótlás lehetőségéből.
"Délvidék visszacsatolásakor" minden ott élő magyar felnőtt férfi, értelemszerűen a magyar honvédség tagja lett - mondta, hozzátéve, elfogadhatatlan, hogy a karon ülő csecsemőtől a kilencvenéves aggastyánig mindenkit kizárjanak pusztán azon az alapon, hogy egy történelmi esemény részese volt.
Hangsúlyozta ugyanakkor, Magyarország soha nem vitatta, hogy ha valaki háborús bűnt követett el, és ezt törvényes bíróság megállapította, akkor legyen kizárva a vagyon-visszaszármaztatás és a kárpótlás lehetőségéből.
Semjén Zsolt közölte, a délvidéki magyarság jogfosztása esetén, Magyarország kénytelenek lenne megvétózni Szerbia uniós tagjelölti státuszát.
Megjegyezte, úgy tűnik, hogy Magyarország határozott fellépésének és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke tárgyalásainak köszönhetően megszüntetik a jogfosztást. Ha ez így lesz, Budapest "boldog örömmel" megszavazza a tagjelölti státuszt - mondta.
Október közepén a szerb kormány és a VMSZ egyetértésre jutott abban, hogy egy új rehabilitálási törvénnyel orvosolják a restitúciós
törvény vitatott paragrafusait. Kedden megkezdődött a rehabilitálási törvény általános vitája a szerb parlamentben.
Semjén Zsolt a Máért keddi ülésén beszélt arról is: a Bethlen Gábor Alapon keresztül szeretnék biztosítani, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények az ad hoc jellegű pályázatokon kívül normatív támogatást kapjanak, ezáltal biztosítható legyen stabil és kiszámítható működésük. Az oktatás-nevelési támogatást mindenki megkapja - jelentette ki, hozzátéve, az új, bankszámlás utalás kialakításával "egy gombnyomással meg lehet oldani az utalásokat".
MTI

Munkanélküliség Székelyföldön
Hatszázan maradhatnak munka nélkül Hargita megyében. A Munkaerő Ügynökség szerint főleg az építkezésben dolgozókról van szó, akiknek többségét tavasszal újra alkalmazzák.
Eddig 11 cég jelezte, hogy munkásait a téli időszakra elbocsájtja. Ezek többnyire az építkezésben tevékenykednek, de akad közöttük turisztikai cég is. Hargita megyében jelenleg 8.550 munkanélkülit tartanak nyilván, a munkanélküliségi ráta 5 egész század 89 század százalék. Az érték meghaladja az országos átlagot.
radiocluj.ro
Erdély.ma

Márpedig Csángóföld létezik
Amikor magyar ügyet támogatunk, nem a románok ellenében tesszük, hanem abból a meggyőződésből, hogy adott kérdésben szerepet kell vállalnunk – reagált lapunk érdeklődésére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Bákó megyei Dumitru Mărtinaş Egyesület elnökének az egyik helyi román nyelvű napilapban közzétett közleményére.
Gheorghe Bejan azt állítja, Antal Árpád a helyi adófizetők pénzét románellenes programra kívánja fordítani azáltal, hogy együttműködést tervez a moldvai csángó falvakkal. Az együttműködés gondolata egyébként nem előzmény nélküli, korábban Ferencz Csaba MPP-s tanácstag kezdeményezte, az önkormányzat vegyen részt a csángó gyermekek taníttatását támogató Keresztszülő-programban. A Dumitru Mărtinaş Egyesület, amely a csángók román eredetének bebizonyításában évek óta együttműködik a Ioan Lăcătuşu vezette sepsiszentgyörgyi Európai Tanulmányi Központtal, tiltakozik a közösségnek csángóként való megnevezése, illetve Csángóföld létezése ellen, és felhívja a figyelmet arra, hogy a román adófizető pénzén románellenes programot kíván támogatni Sepsiszentgyörgy polgármestere. Gheorghe Bejan említett közleménye is azt igazolja, hogy mennyire fontos szerepet vállalniuk a csángó kérdésben – véli Antal Árpád, aki szerint a támogatást a csángó közösség igényeire fogják építeni, azzal segítenek, amire szükség van. "A szóban forgó bákói civil szervezet megalakulása óta támadja a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét, alaptalan vádait nem vesszük komolyan" – reagál a közleményre Hegyeli Attila, az MCSMSZ ügyvezetője. A Mărtinaş egyesület elnöke azt állítja, Moldvában erőszakkal vezették be a magyar nyelv oktatását egyes falvakban, ahol a tanárok azt hangoztatják a gyermekeknek, hogy magyar identitásúak, ezzel félrevezetik, valóságos "identitáskrízisbe" kergetik őket. Gheorghe Bejan felszólítja a parlamentet, vizsgálja ki a román gyermekek magyar nyelvű oktatását Moldvában, és tegye meg a kellő intézkedéseket, mert ami ott történik, "annak súlyos következményei lesznek". A 2000-ben indult magyar oktatási programban jelenleg huszonegy faluban 992 gyermek jár az állami iskolában tartott magyar órákra – szó sincs magyar tannyelvű iskolákról, ahogy ezt Bejan félrevezetően állítja –, és közel ennyien magyar nyelvű délutáni foglalkozásokon vesznek részt. Hogy a csángók mennyire nincsenek "identitáskrízisben", jelzi az, hogy "a szülők nem kértek egyebet az iskolába benyújtott kérvényeikben, mint hogy gyermekeik tanulhassanak írni-olvasni azon a nyelven, amit ez a közösség beszél" – mondta lapunknak Hegyeli Attila.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Budapest segít az állampolgárságától megfosztott felvidéki vállalkozónak (Tizedik alkalommal ülésezik a Magyar Állandó Értekezlet)
A felvidéki magyar vállalkozó, Boldoghy Olivér ügye és szerepe egyfajta "felkiáltójel", és a magyar kormány minden jogi és más segítséget megad a szlovák állampolgárságától megfosztott férfinak – emelte ki Semjén Zsolt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tizedik plenáris ülésén tegnap a Parlamentben.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Máért-ülés nyitónapján jelezte: Magyarország jogsegélyt nyújt mind Boldoghy Olivérnek, mind sorstársainak, mint fogalmazott, "nemzettársainknak".
Semjén Zsolt hangsúlyozta, éppen a szlovák alkotmány mondja ki, hogy akarata ellenére senki nem fosztható meg a szlovák állampolgárságtól. Azt mondta, a szlovákiai és uniós fórumokon is kiállnak az állampolgárságától megfosztott révkomáromi férfi mellett, és minden segítséget megadnak neki. Hozzátette: ez az ügy messzemenően rávilágít arra, hogy mennyire ellentétes az Európai Unió étoszával az, amit Szlovákia ebben a kérdésben képvisel. Semjén Zsolt egyben sajnálatát fejezte ki, hogy a szlovák kormányban részt vevő Híd–Most pártnak és a jobbközép kormánynak nem sikerült ígéretét valóra váltania, megszüntetnie a szlovák "ellentörvényt", amely jogfosztással fenyeget, és azt meg is valósítja a magyar állampolgárság felvétele esetén. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese azt mondta, szembe kell nézni azzal, hogy Szlovákiában választások lesznek, és ezt a mostani eseményt "nehéz nem összehozni" a közelgő, márciusi választásokkal. Úgy fogalmazott: "Csak bízunk abban, hogy nem lesznek hasonló, magyarellenes provokációk, amelyek célja nyilvánvalóan a felvidéki magyarság megfélemlítése." A felvidéki magyaroknak azt tanácsolta, hogy aki úgy érzi, hasonló problémákkal szembesülhet, mint Boldoghy Olivér, de vállalja a magyar állampolgárság felvételét, jöjjön át Magyarországra, az önkormányzatok túlnyomó többségénél beadhatja a dokumentumokat, és három hónap múlva kezében lesz az állampolgársági papír. Ismét megerősítette, Magyarország semmiféle állampolgársági adatot nem ad ki senkinek. Erdéllyel összefüggésben az autonómiatörekvésekről szólva úgy fogalmazott, hogy azok "soha nem adhatók fel". Ha az etnikai alapú magyar párt kiesik a bukaresti parlamentből, vagy veszélybe kerül, vagy kisebb lesz a magyar jelenlét, az nagymértékben "megterheli" a magyarság érdekérvényesítésének lehetőségét – mondta. Kijelentette: alapvető fontosságú a jó viszony Romániával, és nagyon fontos, hogy a magyar etnikai alapú politika hangsúlyos szerepet tölthessen be a román belpolitikában. A kereszténydemokrata politikus a Vajdaságra kitérve kiemelte: a belgrádi törvényhozás váratlanul olyan jogfosztó (restitúciós) törvényt hozott, amely "kollektíve bűnösnek" bélyegezte volna a délvidéki magyarságot, kizárva a vagyon-visszaszármaztatás és a kárpótlás lehetőségéből. Délvidék visszacsatolásakor minden ott élő magyar felnőtt férfi értelemszerűen a magyar honvédség tagja lett – mondta, hozzátéve, elfogadhatatlan, hogy a karon ülő csecsemőtől a kilencvenéves aggastyánig mindenkit kizárjanak pusztán azon az alapon, hogy egy történelmi esemény részese volt. Az elmúlt húsz év nemzetpolitikája
Az Országgyűlés elnöke szerint az elmúlt húsz esztendő magyar nemzetpolitikai teljesítménye – jó néhány enyhítő körülmény ellenére – a magyar politikai osztály "műve és felelőssége". Kövér László a Máért tizedik plenáris ülésének tegnapi nyitónapján úgy fogalmazott: felelősségünk nem egyenlő, de közös, és nincs felmentés alóla. Az Országgyűlés elnöke kiemelte: az elmúlt húsz esztendő tanulságai alapján sok mindent újra kell gondolni. Példaként említette, hogy a szomszédos országokban hatalmi szerepkörbe kerülő magyar politikai osztály valójában mit képvisel: a magyarok érdekeit a többségi államvezetésben vagy a többségi államvezetés érdekeit a magyarok között, esetleg egyfajta moderátor, pacifikáló szerepet választ magának, saját jól felfogott csoportérdekét követve. A házelnök megállapítása szerint a nemzetpolitikában az elmúlt húsz esztendőben kibontakozott természetes és természetellenes viták közepette érdemes azonosítani azt a néhány ügyet, amelyben húsz esztendeje a Kárpát-medencei magyar politikai osztály elvi egyetértése a mai napig töretlen, és érdemes ezen ügyek tükrében megvizsgálni az elmúlt húsz év közös nemzetpolitikai teljesítményét. A kormánypárti politikus két ügyet említett, amelyben "a határokon belüli és kívüli teljes magyar politikai osztály" elvben egyetért, s azt mondta, néha úgy érzi, ezen a két tételen kívül napjainkra alig maradt bármi más, amiben teljes és feltétlen nemzetpolitikai egyetértés lenne közöttük. Az egyik tétel szerint nincs, nem lehet eredményes magyar nemzetpolitika gazdaságilag erős és politikailag tekintélyes magyar állam nélkül. A másik tétel szerint a határon túlinak mondott magyar közösségeknek joguk van ahhoz, hogy a szülőföldjükön boldoguljanak, és mindehhez a megoldást a szomszédos államok területi épségét nem sértő, Európában már létező, legitim önrendelkezési formák, azaz az autonómia különböző válfajai biztosítják – emelte ki Kövér László.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megnyílt a 10. Magyar Állandó Értekezlet
Tegnap Budapesten az Országház Vadász Termében Kövér László házelnök és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes megnyitotta a X. Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT). A kétnapos tanácskozásra Erdélyből meghívást kapott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, a Vajdaságból a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a Felvidékről a Magyar Koalíció Pártja, Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Egyesületek Szövetsége, míg a Muravidékről a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség.
Ezen elhangzott, hogy az Országgyűlés elnöke szerint az elmúlt húsz esztendő magyar nemzetpolitikai teljesítménye – jó néhány enyhítő körülmény ellenére – a magyar politikai osztály „műve és felelőssége”.
Kövér László, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tizedik plenáris ülésének szerdai nyitónapján úgy fogalmazott: a felelősségünk nem egyenlő, de közös, és nincs felmentés alóla. Az Országgyűlés elnöke kiemelte: az elmúlt húsz esztendő tanulságai alapján sok mindent újra kell gondolni. Példaként említette, hogy a szomszédos országokban hatalmi szerepkörbe kerülő magyar politikai osztály valójában mit képvisel: a magyarok érdekeit a többségi államvezetésben, vagy a többségi államvezetés érdekeit a magyarok sorában.
A felvidéki magyar vállakozó, Boldoghy Olivér ügye és szerepe egyfajta „felkiáltójel”, és a Magyar kormány minden jogi és más segítséget megad a szlovák állampolgárságától megfosztott férfinek – emelte ki Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes jelezte: Magyarország jogsegélyt nyújt mind Boldoghy Olivérnek, mind sortársainak, mint fogalmazott, „nemzettársainknak”. Azt mondta: ez az ügy messzemenően rávilágít arra, hogy mennyire ellentétes az Európai Unió étoszával az, amit Szlovákia ebben a kérdésben képvisel. Semjén Zsolt egyben sajnálatát fejezte ki, hogy a szlovák kormányban részt vevő Híd-Most pártnak és a jobbközép kormánynak nem sikerült ígéretét valóra váltania, megszüntetnie a szlovák „ellentörvényt”, amely jogfosztással fenyeget, és azt meg is valósítja a magyar állampolgárság felvétele esetén.
A megnyitó után több szakbizottsági beszámoló és a stratégia megvitatása hangzott el. Ma az értekezleten felszólal Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
Szabadság (Kolozsvár)

Nemzetpolitikai nagyüzem a Máérton
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS] Az erdélyi magyar autonómiatörekvések és a romániai magyar közösség parlamenti jelenlétének fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) 10. plenáris ülésének tegnapi nyitónapján. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Budapesten zajló magyar–magyar csúcstalálkozón leszögezte, a magyar kormány elkötelezett az autonómia és az erdélyi magyar–magyar összefogás mellett, az önrendelkezés megvalósítását célzó törekvések és stratégiák kapcsán például a kereszténydemokrata politikus úgy fogalmazott: azok „soha nem adhatók fel”.
Semjén úgy vélekedett: nagymértékben megterhelné a magyarság érdekérvényesítésének lehetőségét, ha „az etnikai alapú magyar párt” kiesik a bukaresti parlamentből, vagy ha veszélybe kerül, illetve kisebb lesz a magyar jelenlét a román törvényhozásban. Semjén újfent Pál apostolt parafrazálva buzdította összefogásra az erdélyi magyar politikai szervezeteket: „Ám ha egymást marjátok és rágjátok, vigyázzatok, hogy egymást fel ne faljátok!” Kijelentette: Budapest számára alapvető fontosságú a jó viszony Bukaresttel, és nagyon fontosnak nevezte, hogy a „magyar etnikai alapú politika” hangsúlyos szerepet tölthessen be a román belpolitikában.
„Felkiáltójel” a szlovákiai retorzió
Semjén Zsolt beszédének központi helyén szerepelt a magyar állampolgárságot igénylő felvidéki magyarokat sújtó szlovák ellentörvény bírálata. A miniszterelnök-helyettes kiemelten reagált Boldoghy Olivér felvidéki magyar vállalkozó ügyére, akitől – mint arról beszámoltunk – a napokban a pozsonyi hatóságok megvonták a szlovák állampolgárságát, miután letette a magyar állampolgársági esküt. Semjén szerint Boldoghy szerepe egyfajta „felkiáltójel”, és a magyar kormány minden jogi és más – többek között anyagi – segítséget megad a szlovák állampolgárságától megfosztott férfinak, akinek érdekeiért Budapest az uniós fórumokon is kiáll.
„Ez az ügy messzemenően rávilágít arra, hogy mennyire ellentétes az Európai Unió étoszával az, amit Szlovákia ebben a kérdésben képvisel” – szögezte le Semjén, sajnálatát fejezve ki, hogy a pozsonyi kormányban részt vevő Híd-Most vegyes pártnak és a jobbközép kabinetnek nem sikerült ígéretét valóra váltania, megszüntetnie a szlovák „ellentörvényt”, amely jogfosztással fenyeget, és azt meg is valósítja. A Budapest által erőteljesen kifogásolt szerb restitúciós törvény kapcsán Semjén közölte, a délvidéki magyarság jogfosztása esetén Magyarország kénytelen lenne megvétózni Belgrád uniós tagjelölti státusát. Hozzátette, úgy tűnik, Magyarország határozott fellépésének és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke tárgyalásainak köszönhetően a szerb parlament megszünteti a jogfosztást, és ha ez így lesz, Budapest „boldog örömmel” megszavazza a tagjelölti státust.
Semjén beszélt arról is: a Bethlen Gábor Alapon keresztül szeretnék biztosítani, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények – és itt név szerint említette a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a Partiumi Keresztény Egyetemet – az ad hoc jellegű pályázatokon kívül normatív támogatást kapjanak, ezáltal biztosítható legyen stabil és kiszámítható működésük. Leszögezte, az oktatás-nevelési támogatást mindenki megkapja, az új, bankszámlás utalás kialakításával „egy gombnyomással meg lehet oldani az utalásokat”.
A magyar kormány véglegesített támogatáspolitikája kapcsán egyébként Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a Krónikának elmondta: a szövetség nem ért egyet a kabinet által javasolt „általános, pontozási rendszerrel”, mivel nem tudja értelmezni azt a feltételként megszabott kritériumot, hogy ezek az intézmények miként járulnak hozzá például az autonómiatörekvésekhez. Mint arról beszámoltunk, a magyar kormány által az intézmények támogatásának feltételei kapcsán kidolgozott kritériumrendszerről a Máért mostani ülése hivatott elfogadni egy kompromisszumos változatot.
Kövér: közös felelősség
A plenáris ülést Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg, aki szerint az elmúlt húsz év magyar nemzetpolitikai teljesítménye – jó néhány enyhítő körülmény ellenére – a magyar politikai osztály „műve és felelőssége”. Kövér kiemelte: az elmúlt húsz esztendő tanulságai alapján sok mindent újra kell gondolni, e téren példaként említette, hogy a szomszédos országokban hatalmi szerepkörbe kerülő magyar politikai osztály valójában mit képvisel: a magyarok érdekeit a többségi államvezetésben, vagy a többségi államvezetés érdekeit a magyarok között, esetleg egyfajta moderátor-, pacifikáló szerepet választ magának, saját jól felfogott csoportérdekét követve. Egyébként a részt vevő tizenegy határon túli magyar szervezet közül Erdélyt az EMNT, az MPP és az RMDSZ képviseli, a mai zárónapon pedig – amely közös nyilatkozat elfogadásával ér véget – előadást tart Orbán Viktor kormányfő.
Rostás Szabolcs, Budapest

Krónika (Kolozsvár)

Egyszerű felvetés
Túl egyszerű, túl logikus és túl sok politikai érdeket sért – nagyjából így jellemezhető az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőjének tegnapi felvetése, miszerint az új választási törvényben rögzíteni kell, hogy a romániai magyarság számára a bukaresti parlamentben alanyi jogon biztosítsák a számarányának megfelelő mandátummennyiséget, amelyért aztán a magyar politikai szervezetek egymással versengenének.
A felvetés megvalósulása esetén nem kellene aggódni a magyar képviselet parlamentből való kiesése miatt. Ugyanakkor vélhetően megfosztaná a romániai magyarságot attól az esélytől, hogy a románokénál nagyobb arányú szavazói mozgósítás esetén számarányánál nagyobb mértékben is részese lehessen a törvényhozásnak. De ne szaladjunk ennyire előre: a választási törvény módosítása a kormánykoalíció két vezető pártján, a Demokrata-Liberális Párton és az RMDSZ-en múlik, amelyek közül jelenleg egyiknek sem áll érdekében az, hogy a felvetés megvalósuljon.
Az RMDSZ huszonegy, zömmel kormányon eltöltött év parlamenti tapasztalatával bír, ezen időszak alatt pedig – bármilyen közhelyes is ez immár – gyakorlatilag monopolhelyzetbe manőverezte magát. Komoly kihívó nélkül hajthatott rá a magyarok szavazataira, és bár a magyar választók voksolási hajlandósága a románokéhoz hasonlóan drámaian csökkent, az, hogy versenytárs nélkül vehetett részt a parlamenti választásokon, még így is 6-7 százalék közötti eredményt jelentett számára. Parlamenti szereplőként, gyakran kormánytényezőként pedig hagyományosan egyedüli képviseletként sáfárkodik a romániai magyarságnak járó állami támogatásokkal és a rendelkezésére álló egyéb forrásokkal. Ezek elosztásának privilégiumáról pedig – mivel mind bukaresti, mind országos szinten kiterjedt apparátust és klientúrarendszert épített ki – nem szívesen mondana le.
A PDL szempontjából egyszerűbb a képlet. Nem valószínű, hogy most, amikor egy újabb magyar versenytárs is megjelent az RMDSZ-szel szemben, ezért megnőhet annak az esélye, hogy ne legyen magyar képviselet a parlamentben, meg kívánná gátolni ezt. Az EMNP felvetése tehát érdekes – megvalósulásához azonban előbb az RMDSZ-t kellene meggyőznie, hogy felvállalja, majd ezt követően az RMDSZ-nek kellene elfogadtatnia a PDL-vel. Egyik sem tűnik könnyű feladatnak.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Diktatúráról „erdélyiesen”
A Ceauşescu-diktatúra végső szakaszára, az 1980-as, 1990-es évek Erdélyébe kalauzolja az olvasót a főleg novellistaként, esszéíróként ismert Papp Sándor Zsigmond első regénye, a Semmi kis életek című kötet, amelyet ma mutatnak be Budapesten. A szerző az MTI-nek elmondta, nem ez az első megkezdett regénye, korábban is próbálkozott nagyobb lélegzetvételű művet írni. Megjegyezte: a csaknem négyszáz oldalas kötet megírása hat évet vett igénybe.
„Amikor a novellista regényt ír, az olyan, mintha a kispályás focistákat bekergetnék a nagypályára. Meg kell szokni, hogy hosszabbak a passzok, nagyobb a tér, más a lélegzetvétel” – magyarázta az író, aki szerint a regényírás csak az elkövetett „hibák” révén tanulható.
„Remélhetőleg a következő könyvem már gyorsabban elkészül, és nem kell újra végigcsinálni ezt a tanulási időszakot” – mondta. Az író kitért arra, hogy bár a kötet címlapján az Erdélyi történet alcím is szerepel, szerinte a regény bármelyik közép-kelet-európai diktatúrában játszódhatna. „Az erdélyiséget nem olyan könnyű fellelni a kötetben, bár talán rá lehet ismerni a Ceauşescu-diktatúra jellegzetességeire” – fogalmazott.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Szobrot avattak “Mesebácsinak” Érkeserűben
Bihar megye – Méltóképpen emlékezve “Mesebácsira” felavatták csütörtök délben Érkeserűben Számadó Ernő (1907-1983) író, költő mellszobrát. Pénteken szavaló, szombaton mesemondó versennyel folytatódik az ünnepségsorozat.
Az 1907. december 11-én Budapesten, Seligó Ernőként született, majd édesanyja neve után Számadó Ernőre “változott” költő kalandos élete során a második világháború után került Érkeserűbe, és lett ízig-vérig érmellékivé. Emlékének ápolása során nevét felvette a keserűi iskola, és évek óta a nevét viselő versmondó versenyt rendeznek, ami időközben mesemondóval bővült. Az idei eseménysorozat csütörtök reggel kezdődött, amikor az iskolában Faur-Kis Angéla vezetőtanár bevezetője után a székelyhídi dr.Wilhelm Sándor ny.tanár tartott előadást az érmelléki élővilágról. Ezt követően kiállításokat lehetett megtekinteni az iskola négy osztályában: az elsőben szövőszék állt, melyet Balajti Irén és unokája, Balajti Barbara működtetett; a másodikban Nyéki István a gyékényfonás fortélyait mutatta be; a harmadikban Pete Judit, Cséke Ilona, Cséke Erzsébet és Nagy Antónia kézimunkáit, míg a negyedikben Czirják Enikő hagyományos csipkékkel kombinált festményeit állították ki.
Érmellékivé vált
Még a kiállítást néztük, megérkezett Érköbölkútról Rákóczi Lajos tanár néhány diákjával, hogy részt vegyenek az ünnepségen. Rákóczi Lajos fotókat is hozott, melyek az első, 1997-es, általa szervezett Számadó-emlékünnepségen készültek. Mindezek után került sor a szoboravatóra az óvoda mögötti parkban. A megjelenteket Nyíri Sándor polgármester köszöntötte, közöttük Deák Árpád szobrászművészt. A polgármester falutörténeti napnak nevezte a tegnapit, már csak azért is, mert a község első szobrát avatták. Úgy vélte: méltó emléket állítanak a korabeli gyerekek által a szép meséi okán “mesebácsinak” nevezett Számadó Ernőnek, aki sem keserűinek, sem érmellékinek nem született, de példaértékűen azzá vált. Gellért Gyula diószegi lelkész felelevenítette: Számadó Ernőt 1956 után, az úgynevezett Érmihályfalvi Csoport tagjaként 25 év börtönre ítélték, amiből ötöt letöltött. Ennek ellenére nem panaszkodott, “a fájdalom nem temette be”, hanem “a virágos Ér partján” az Érmellék “kalevalai” hangulatát örökítette meg. Vannak társadalmi rendszerektől független értékek: hűség, tisztesség, becsület – ezeket az utókor mindig tiszteli az elődökben, fogalmazott Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke.
Élethű szobor
Szabó Ödön hozzátette: az Érmelléken is egymás után állítjuk azokat az emlékjeleket, melyekkel letudjuk adósságainkat, de továbbra is kötelességünk nagyjaink emlékének, hagyományainknak ápolása. A költőt jellegzetes kalapjával, nyakkendőjével, egyéni arcélével megörökítő szobrot Szabó Ödön és Nyíri Sándor leplezte le, majd Gellért Gyula áldotta meg. Ezután a helyi iskola V.-VIII. osztályosai adtak elő műsort Balogh Katalin és Dandé Sándor tanárok vezetésével. A református egyházközség kórusának éneke után az ünneplők a temetőbe vonultak, ahol Számadó Ernő sírjánál a költő, író életútját felelevenítő beszéd, majd a kórus újabb éneke után megkoszorúzták a sírt. Az eseménysorozat pénteken a 80 V.-VIII. osztályos benevezett diákot felsorakoztató szavaló-, szombaton pedig az 53 I.-IV. osztályos kisiskolás részvételével zajló mesemondó versennyel folytatódik.
erdon.ro

Advent a Hargitán – Advent Európában
December 3-án Budapesten tartják meg a III. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozót Advent a Hargitán – Advent Európában címmel.
A nagytalálkozó részleteiről Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke számolt be tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján. Mint kifejtette, „akkor hívjuk össze a nagytalálkozót, amikor nagy szükség van a Kárpát-medencei magyar összefogásra.” Tőkés László emlékeztetett arra, hogy 2009-ben a szlovák államnyelvtörvény, 2010-ben a marosvásárhelyi fekete március tíz éves évfordulója kapcsán szervezték meg az eseményt. „Az utóbbi időben annyira megsokasodtak Magyarország szomszédos államaiban, Szlovákiában, Szerbiában és Romániában a magyarellenes megnyilvánulások, hogy fontosnak és szükségesnek tartjuk kiállni a magyarok mellett”. Ennek a kiállásnak a jegyében tartják meg az idei ökumenikus nagytalálkozót december 3-án a budapesti Szilágyi Dezső téren lévő református templomban. A történelmi magyar egyházak képviselői mellett az eseményen jelen lesznek a Kárpát-medencei magyar pártok, a magyarországi civil élet képviselői is. „Elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy ezekben az országokban kijátsszák a magyar kártyát, ami anakronisztikus is a XXI. században az Európai Unióban.” – tette hozzá Tőkés László.
Romániai példák
Az utóbbi időben Romániában történt magyarellenes megnyilvánulásokra példaként említette Tőkés László a román szélsőséges fiatalok magyarellenes megmozdulásait, a magyar kultúrához köthető köztéri szobrok és emlékhelyek gyakori megrongálását és a marosvásárhelyi orvosi egyetemen előállt helyzetet, melynek hátterében szintén a magyarellensség áll. Tőkés László figyelmeztetett arra, hogy a jövő évi választások közeledtével a magyarellenes megnyilvánulások valószinűleg még gyakoribbak lesznek. A hazai politikai életre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Tőkés László kifejtette, hogy a magyar politikusok nem lehetnek kormányon egy olyan párttal együtt, mely magyarellenes politikát folytat. Etekinteben az EP alelnöke példaként említette az erdélyi magyar közösséget hátrányosan érintő közigazgatási átszervezési tervet. „Az RMDSZ egyelőre ellenáll, de meg kell erősíteni a szövetséget, hogy ne engedje magát legyőzni a jövőben sem ebben a kérdésben” – tette hozzá Tőkés László. Az önkormányzati és a parlamenti választások egyidejű megtartására vonatkozó kérdésre válaszolva Tőkés László kijelentette, hogy ez precedens nélküli és elfogadhatatlan, a demokrácia működési elveit sértő döntés volt. Újságírói felvetésre reagálva elmondta: fontolóra veszi, hogy ez ügyben felszólaljon az Európai Parlamentben is.
Ismét az elszámoltatásról
Tőkés László a sajtótájékoztatón felelevenítette az Érmindszentre tervezett Ady központ történetét. Mint ismeretes, az erre a projektre a magyar kormány által kiutalt 320 millió forintot az anyaországi kormányváltás után a nagyváradi Partium Alapítványon keresztül egy nagyváradi ingatlan, az Ady kulturális központnak hívott épület megépítésére fordították. „Ez egy korrupciós ügy, amit ki kell vizsgálni” – szögezte le Tőkés László. A politikus megemlítette, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői, név szerint Kiss Sándor, Biró Rozália, Szabó Ödön, Lakatos Péter és Földes Adalbert közéleti, gazdasági és médiamonopóliumot építettek ki, és saját intézményeiknek, alapítványaiknak osztogatják a közpénzeket. „Ez a magyarázata annak, hogy még a fű sem nő Váradon ezektől a sáskáktól, akik nem a szívükből, hanem a zsebbükből szeretik a magyarságot” – fogalmazott. Tőkés László leszögezte, hogy folytatni akarják a korrupcióellenes küzdelmet, és mindent meg akarnak tenni annak érdekében, hogy a magyar kormány kiterjessze az elszámoltatást a határon túlra is. Mint Tőkés fogalmazott, még nem tisztázott, hogy milyen jogi lépéseket lehet tenni az Ady központ ügyének törvényi tisztázása érdekében, mert nem tudni pontosan, hogy Magyarország miként érvényesítheti jogi követeléseit egy másik államban.
Pap István
erdon.ro

Megtartották a II. Pusztinai Szavalóversenyt
A Pusztinai Magyar Házban december 4-én szavalóversenyt rendeztünk, melyen 11 alsó, és 17 felső tagozatos pusztinai tanuló vett részt. Minden jelentkező három verssel készült, melyek közül az egyik kötelező volt, a másik kettőt szabadon választva tanulták meg a diákok. Az alsósoknál Kányádi Sándor: Bandukol az őszi nap volt a kötelező vers, a felsősöknél Lakatos Demeter: Messze ott, hol a nap szentül le. A felsősök versválasztása Lakatos Demeter szabófalvi csángó költőre esett a költő születésének századik évfordulója alkalmából.
A versenyen 13 költő (köztük az említetteken kívül Petőfi Sándor, József Attila, Nemes Nagy Ágnes, Lászlóffy Aladár, Weöres Sándor, stb.) 20 különböző verse hangzott el. A gyerekek fegyelmezetten és nagy izgalommal vették a megmérettetést, melyről a döntést egy négytagú zsűri hozta meg. A zsűrizést Sántha Attila költő és párja, illetve Vajda Éva volt pusztinai magyartanár és párja vállalta. Egyáltalán nem voltak könnyű helyzetben, ugyanis a gyerekek nagyon jól felkészültek és méltó komolysággal álltak a versenyhez. Elmondásuk szerint a döntésüket az alapján hozzák meg, hogy a versenyző mennyire értette a vers mondandóját és mennyire szépen, természetesen, helyesen, jól hangsúlyozva ejtette a szavakat.
Ezek alapján az alsósoknál a következő versenyzők lettek a díjazottak, az értékes díjak mellet egy-egy Székelyföldi Legendáriumot is kaptak a győztesek:
I. díj László Albert-Dominik II. díj Mátyás Karina III. díj Száras Marika-Stefánia
Az V-VIII. osztály tanulói közül a következők nyújtottak kiemelkedő teljesítményt:
I. díj Sztán Mihály II. díj Kaszáp Johanna III. díj Pusztinai István-Eduárd. Az első díjazottak fogják képviselni a településünket a IX. Frumószai Szavalóversenyen, ahol majd a Moldvában magyar nyelvet tanuló települések legjobb szavalóival mérik össze magukat.
A verseny után Sántha Attila rendhagyó irodalomórát, versfelolvasást tartott az egybegyűlteknek és versírásra bíztatta őket. A díjazás után a gyerekek meglepetésére vendégünk volt a Mikulás bácsi is, aki miután a kéményen leereszkedve eljött hozzánk, nagylelkűen megajándékozott minden jó gyermeket. A rendezvény sikeréért dicséret illeti minden óvodás kisgyereket, akik naponta részt vesznek a magyar nylevi foglalkozásainkon és akik a verseny alatt nagy figyelemmel követték az előadókat. Továbbá az első-másodikos diákokat, akik mondókáikkal színesebbé tették a programot. Mivel ők ebben a tanévben még a magyar ábécé megtanulásával, az írás-olvasás alapvető szabályainak elsajátításán dolgoznak, idén még nem versenyeztek. Azonban nagy a lelkesedésük és sokan közülük a jövő évi verseny potenciális győztesei. Dicséret illeti a III.-IV. osztályos tanulókat, akiknek e rövid félév alatt három vers megtanulás komoly megpróbáltatást jelentett és mégis ügyesen teljesítették ezt. A felső tagozatosak is a lehető legügyesebben felkészültek és talán még jobban is végig izgulták a versenyt, mint a kisebbek.
Dicséret illeti a gyerekek szüleit, akik közül sokan hetente ének és táncpróbákra járnak a Magyar Házba, hogy az őseink gazdag néphagyományát ne felejtsük el és a gyerekeiknek is tovább tudják adni. A gyerekeket elkísérték a versenyre és melléjük álltak, biztatták és segítették őket, hogy az ő gyerekük legyen a legügyesebb. Továbbá, dicséret illeti a nagyszülőket, akik támogatták unokáikat és a verseny alatt jobban izgultak, mint a versenyzők maguk.
Köszönjük a támogatóknak, hogy a program megvalósulását segítették: Balassi Intézet, Bethlen Gábor Alap, Sarasotai Kossuth Klub és a Székelyföldi Legendárium. Köszönjük támogatásukat!
A rendezvényről videofelvétel készült, amit hamarosan itt is közzé teszünk, illetve hangfelvétel a Csángó Rádió számára, mely által minden érdeklődő, aki a programról lemaradt, végighallgathatja a gyerekek előadását.
Bilibók Jenő, magyartanár
www.pusztina.ro
Erdély.ma

Klebelsberg-nap Pécskán
Oktatási tükör
Jobb témát, mint az aradi és romániai magyar nyelvű közoktatás nem is lehetett volna választani” – mondta ma Király András oktatási államtitkár Pécskán a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület által hagyományosan, minden novemberben megrendezendő Klebelsberg-napon, amelyre sajnos idén is a vártnál kevesebben jöttek el, pedig a téma valóban érdekes és izgalmas volt. A gyér közönség láttán Nagy István egyesületi elnök is fanyalgott, aztán vigaszként megjegyezte, ennyi ember kíváncsi az előadókra, az aradi magyar közoktatás helyzetére.
Pedig a meghívásnak Király András mellett Pellegrini Miklós főtanfelügyelő helyettes és Juhász Béla, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója is eleget tett, válaszoltak bárki kérdésére, tájékoztattak az új tanügyi törvény végrehajtási tapasztalatairól, a problémákról.
„A törvény túllihegi az életpályát”
De vegyük sorba az eseményeket, elsőként az oktatási államtitkár beszélt, három részre tagolva mondandóját: diákok, pedagógusok, iskola-közösség.
– Én már tapasztalatból tudom, hogy ilyen rendezvényekre csak azok jönnek el, akiket érdekel a téma, akik pedig nincsenek jelen, azok remélem, tudják, mit kell tenni az oktatásban – jelentette ki, reagálva Nagy István bevezető szavaira, majd feltette a részben költői kérdést – quo vadis, magyar oktatás? – de csak azért részben, mert számos problémára igyekezett választ adni. Elmondta, az új oktatási törvény sajnos „lefékezte magát”, lefékezték, oktatási forradalom helyett a jó cikkelyek, a régi struktúrákat megtartva, inkább reformba csúsznak át, „nem lesz forradalmi változás”. Mindezek ellenére szerinte fontos, hogy a kisebbségek nyelvén, esetünkben magyarul folyó oktatás jobban fejlődhet.
Ami a diákokat illeti, Király András figyelmeztetett, hogy a magyar oktatást választó diákok számaránya kisebb, mint a romániai magyar lakosságé: az országban 3,18 millió gyerek része most a közoktatásnak, ebből 166 300 a magyar, vagyis mindössze 5,22 százalék, miközben a magyar lakosság azért még őrzi 6,5-7 százalékos arányát, s a gondokat tetézi a lakosság rohamos elöregedése. És még egy számsort ismertetett: Arad megyében 902 magyar gyerek jár román iskolába, s habár ez soknak tűnik, tudomása szerint Biharban vagy Szatmárban ez a mutató sokkal rosszabb.
– Most fő célunk az oktatási hálózat legalább szinten tartása, mert a törvény pénzügyi-gazdasági okok miatt egyre szűkíti az összevonásokkal az oktatást, és az elemi osztályaink 40-45 százaléka összevont, ezeket kötelességünk megtartani – magyarázta Király, hozzátéve, hogy a jogszabályok a felszámolás felé tolják az oktatást, mert a törvény nem ismeri azt a kifejezést, hogy összevont osztályok. De szólt arról is, milyen veszélyeket rejteget a magyar oktatás egyetlen, belvárosi iskolába való koncentrálása, a kerületi iskolák felszámolása, és példaként Kolozsvárt és a belvárosi Báthori iskolát hozta fel, ahol „már minden sarokban tanítanak”, Monostoron pedig egyetlen magyar tagozat maradt. „Saját magunk számoljuk fel a rendszert” – figyelmeztetett, jelezve, végre le kellene ülni tárgyalni, hogy mi a fenntarthatóság határa, és lépni kell „ha minőségi oktatást akarunk”.
„A pedagógusi pálya gyönyörű, de nincs megfizetve”, az oktatási törvény leírja a „pedagógusi életpályát”, de a dolog tartalmával bajok vannak, mert „a törvény túllihegi az életpályát” – mondta Király, aki szerint sajnos a törvény elcsúszott a pedagógusok képesítésének, mestervizsgájának megszerzése felé, hogy ezzel a papírral V–XII. között oktathat a tanár, de mindezt elbürokratizálták.
Rátérve a harmadik pillérre, az iskolára-közösségre, az államtitkár emlékeztetett, hogy 2012 szeptemberétől az önkormányzatok veszik át az iskolákat, költségvetést szabnak meg, ami szerinte megfelelő döntés, aggályai vannak, mert „nem élünk mindannyian a tömbmagyarságban”. Úgy vélte, fontos, hogy az iskolák vezetőségébe a legjobb pedagógusok kerüljenek, épüljön ki jó kapcsolat az iskola és a fenntartó, a polgármesteri hivatal között, ugyanakkor „meg kell találni a szülőket, akik ebben partnerek”.
„Képtelenség az esélyegyenlőség megteremtése”
Az államtitkárhoz hasonlóan színvonalas lényegre törő, konkrétumokkal tűzdelt előadást tartott Pellegrini Miklós főtanfelügyelő helyettes is, aki startból megjegyezte, a társadalom, a pedagógus társadalom telített, annyira túlbeszélték már az oktatási kérdéseket, hogy ez ma senkit nem érdekel igazából, majd hozzátette, nem hisz az adminisztratív reformok sikerében, mert a nemzetközi tapasztalat is ezt mutatja.
– Ami az oktatás sikeréhez vezethet, az egyedül a pedagógus „megreformálása”, a kérdés, hogy képes-e jól dolgozni. Lehet az iskola márványból, ha csapnivaló, amit odabenn művelnek, és befolyhat a víz a tanyasi iskolába, ha ott a tanító remekül dolgozik – mondta, majd kifejtette, hogy bűvös körbe szorultunk, mert „egy rosszul működő társadalom képtelen jó iskolát fenntartani, sőt, inkább a hibákat fejleszti tovább”, de azt is kijelentette, hogy „a szülőket sem szabad hibáztatni, mert őket is mi neveltük”.
Pellegrini szólt még a magyar oktatásról számokban, a létszámkérdésről, a pénzforrások csökkenéséről, és a fokozódó véleménykülönbségekről, amikor az aradi oktatással kapcsolatban túlsúlyba kerülnek a magánvélemények, de kevesen mondják ki, mit kellene tenni.
– Az oktatás az emberek alapvető joga, erre már külföldön rájöttek, nálunk még nem, pedig az iskola azért van, hogy a gyerek élhessen ezzel a jogával – mondta. – Egyelőre képtelenség az esélyegyenlőség megteremtése, mert most az oktatási rendszer minden gyereknek ugyanazt nyújtja, holott mindegyiknek színvonala, képessége szerint kellene oktatásban részesülnie, hogy meglegyen az esélyegyenlőség. A pedagógus társadalom képtelen így kezelni az esélyegyenlőség kérdését, mert nem erre képezték ki őket, hanem arra hogy homogén, amorf közegnek lássa a gyerekeket – mutatott rá egy másik érdekes kérdésre.
Pellegrini úgy vélte, nem lehet összmagyar aradi oktatási stratégiát kidolgozni, mert más a helyzet Kisiratoson, és más, például, Bélzerinden. A tennivalók sorában megemlítette, hogy tanítani kellene a szimultán oktatás (=párhuzamos osztályok) módszertanát, szükség van egy oktatási központra az aradi magyar pedagógusoknak, a pedagógus feladata pedig a tanulás tanítása, nem a tananyag tölcsérrel való betöltése, és térjen vissza az iskola a jellemnevelésre.
Fordítva a lovon 
A harmadik előadó, Juhász Béla sajnos nem osztotta meg véleményét, elképzelését az Arad megyei oktatásról, megelégedett azzal, hogy rövid reklámbeszédet tartott a Csikyről, felsorolva többek között a diákok, tantermek számát, osztályokat, beruházásokat, bejelentve, hogy céljuk a régi Római Katolikus Gimnázium tanári kara színvonalának elérése, sőt, annak túlhaladása.
A rendezvényen szót kért Bognár Levente, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke is, aki felelevenítette az ő régi iskoláját, tanárait, beszélt arról, hogy sajnos ma a társadalmat a pénz irányítja és nem az értékek, mennyire felhígultak az egyetemi diplomák, főként, amelyeket Aradon osztogatnak, majd kiemelte, mennyire fontos a Csiky az aradi magyarságnak, és milyen nagy szükség lenne a pedagógusok megbecsülésére.
A résztvevők számos kérdést vetettek fel, véleményt mondtak az elhangzottakról, az oktatás helyzetéről, a törvény végrehajtásáról. Lehoczky Attila, a Csiky tanára megkérdezte, lesz-e önálló magyar iskola Erdőhegyen, van-e beleszólása a tanfelügyelőségnek, ha egy önkormányzat majd be akar zárni egy iskolát, van-e elképzelése Juhász Bélának arról, miként lehetne emelni a Csikyben az oktatás színvonalát, mert ő az osztályától tudja, mely tantárgyakat oktatnak a gyerekeknek jól, és melyeket rosszul. Csepella János pécskai tanácsos felvetette, hogy milyen gyenge gyakorlati tudással érkeznek a gyerekek a szakosztályokból, Lovas Lóránd helyi tanácsos pedig az aradi egyetemek tragikomédiáját említette, és megkérdezte, miként lehetne kitessékelni az oktatásból a gyenge tanárokat, akik papírokkal takarózva foglalják el a helyet a jók elől.
A zárszót a házigazda Nagy István tartotta, ő a rugalmatlan közoktatásról beszélt, amely 15 évtől felfele sújtja a gyerekeket. „Nagyon régen Pécskán volt olyan osztály, ahol 17 szakmát oktattak, a gyerekek a tanműhelyben azt tanulták, amit szerettek, most viszont olyan fizikát kell oktatni, amely a reálosztályba járóknak is nehéz” – mutatott rá a szakoktatás egyik gondjára, megjegyezve, hogy más tantárgyakból is túl magasak a követelmények.
– Az oktatásban többé-kevésbé érintettek, beleértve a szülőket is, fordítva ülnek a lovon – jelentette ki.
Koszorúzás
A Klebelsberg-nap záróakkordjaként a meghívottak, résztvevők a magyar himnusz eléneklését követően megkoszorúzták Klebelsberg Kuno mellszobrát a templomkertben. Koszorút helyezett el Nagy István, Király András, Bognár Levente, Matekovits Mihály, Lehoczky Attila, Juhász Béla, Nagy Gizella, Kocsik Imre, Bölöni György, Csepella János.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)