Meditáció és vastaps
Boldizsár Katalin koncertje a Farkas utcai templomban
evallom, nem kis kíváncsisággal ültem be augusztus 3-án, szerdán a Farkas utcai református templomban megtartott orgonahangversenyre, amelynek szólistája Boldizsár Katalin volt. Ennek oka főleg annak tudható be, hogy meg akartam győződni arról, miképpen teljesít egy egykor szép reményű, még ma is nagyon fiatal előadó, aki pár évvel ezelőtt pályát módosított.
Boldizsár Katalin – akit legutoljára 2012-ben volt alkalmam meghallgatni szintén egy nyári templomi hangversenysorozat keretében – nem okozott csalódást.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

A kettészakadt város?
Mondhatni, pro és kontra táborra osztotta a várost az Untold.
A fiatalok és a könnyűzene iránt érdeklődők számára biztos jó szórakozási lehetőség volt a fesztivál, amelynek során Európa-szerte ismert DJ-ket hallgathattak meg, rég nem látott ismerősökkel találkozhattak, kellemesen eltölthettek több órát a szép meleg nyári éjszakában, Kolozsvár szívében, a Sétatér kellős közepén.
És persze ott vannak az ellenzők is, akiknek a száma talán nőtt a tavalyhoz képest, arányosan az Untold terebélyesedésével. Elsősorban azokra a sorsüldözött Kolozsváriakra gondolok, akik közvetlen a Sétatér mellett laknak, és akik számára ez a négy nap a maga hangosságával, szűnni nem akaró zajával pokoli volt. De nem csak a belvárosban élők szenvedtek az állandó zenétől-zajtól, hiszen a Nyárfasoron, a Monostoron is hallható volt a koncert. Jelentős forgalomkorlátozások is voltak az Untold miatt: megváltozott a közszállítási vállalat néhány járatának útvonala, még több gépkocsi parkolt itt-ott, ahol ért, este tíz fele hullámzó tömegeken kellett átverekednie magát annak, akinek a Sétatér közelében akadt dolga.
A román médiában is több újságcikk foglalkozott az esettel. Pszichológusok, szociológusok nyilatkozták: „kettészakadt a város”; mindkét párt képviselői érveket sorakoztattak fel állításaikat alátámasztandó. A román sajtótermékekben gyűrűző vita legfőbb következtetése az volt, hogy a Kolozsváriaknak el kell dönteniük: „nyugodt várost akarnak, ahol nem történik semmi”, vagy felvállalják azt, hogy egy 21. századi európai nagyvárosban, mint Kolozsvár, „ilyen az élet, ilyen a fesztivál”.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Jogok és kötelességek
A Tanügyminisztérium a napokban tette közzé a Tanulók Statútumát, amelyről első olvasat után úgy tűnik: mértékletes, méltányos, közérthető, és nem utolsó sorban feketén-fehéren megszabja a tanulók jogait és kötelezettségeit.
A dokumentum elkészítése régóta foglalkoztatja a szaktárcát. Ezelőtt egy-két évvel létre is hoztak egy tervezetet, idén megszervezték az esedékes közvitát, majd augusztus 10-én a 4472 számú miniszteri rendeletben öltött konkrét formát a statútum. A dokumentumot már a küszöbön álló 2016/2017-es tanévben alkalmazzák.
A sajtó természetesen felfigyelt arra az újdonságra, miszerint a tanulók az órákon oktatási céllal használhatják a mobiltelefonjukat. Telefonmániásként megkérdőjeleztem annak a belső iskolai szabálynak a hasznosságát, miszerint a tanulótól az iskolai nap kezdetekor elvették a mobiltelefont, és azt csak a tanórák végén adták vissza. Nagyon remélem, hogy ez az előírás beválik, és a gyerekek tényleg nem élnek vissza ezzel a lehetőséggel. Egy másik újdonság az, hogy megengedik a tanulóknak a tiltakozást, ha ezzel nem zavarja meg a tanulás menetét. A statútumban szerepel még az, hogy az iskolát érintő fontos kérdésekben ki kell kérni a tanulók véleményét.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

„Az erdélyi népművészetet meg is kell osztani”
A családtól kapott népzenei indíttatásnak, a több éves televíziós szerkesztői tevékenységnek köszönhető a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató, amelynek ötletgazdája Balogh Júlia, az MTVA vezető szerkesztője.
Az erdélyi, pontosabban Kolozsvári gyökerekkel rendelkező televíziós szakemberrel a szintén erdélyi származású Kelemen László, a Budapesti Hagyományok Háza főigazgatója beszélgetett a 7. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) nyitógálája előtt. A helyszínül szolgáló intézmény, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Szép Gyula köszöntötte a szép számú jelenlévőt az opera emeleti előcsarnokában.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Aki hitt a szeretet hatalmában: De Gerando Antonina
Péntek délelőtt avatják a nőnevelő felújított házsongárdi sírkövét
Az oktatásban a szeretet hatalma a legfontosabb, a szigor a tehetetlen gyáva lelkek fegyvere.
A tanítás a legnagyobb művészet a földön, ezért minden tanítónak művészi érzékű, szerető szívű, szárnyas lelkű lénynek kell lennie – ilyen és ehhez hasonló, ma is érvényes pedagógiai elvek hangzottak el a De Gerando Antonina (1845–1914) pedagógus életét és munkásságát bemutató előadáson, amely szép számú érdeklődőt vonzott. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székházában Márton Hajnalka doktorandus, Gaal György helytörténész és Szebeni Zsuzsa színháztörténész hozta közelebb De Gerando Antonina személyét, akinek neve a mai Kolozsváriak számára nem cseng ismerősen, pedig életútja a kincses városhoz is szorosan kötődik: ő volt a Kolozsvári Felsőbb Leányiskola első igazgatója. Nem véletlenül emlékeztek meg tehát róla a Kolozsvári Magyar Napokon, születésének 170., az általa vezetett leányiskola alapításának 135. évfordulóján.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Csodás trombita- és orgonaest
Elégedetten távozhatott a szép számú közönség a Szent Mihály-templomból augusztus 16-án, a 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett trombita- és orgonaestről. Trombitán közreműködött Medve Sándor Marosvásárhelyi származású trombitaművész, aki a Kolozsvári zeneakadémián végezte felsőfokú hangszeres előadói tanulmányait. Az elmúlt években Erdély több városában lépett fel szólistaként, illetve különböző együttesek tagjaként, továbbá a Brassed Up rézfúvós kvintett alapító tagja és a nagyszebeni filharmónia trombita-szólistája. A fiatal művészt Potyó István, a templom karnagya, karmestere kísérte orgonán.
Igényesség jellemezte a repertoárt, ismert barokk és romantikus szerzők (G. F. Händel, T. Albinoni, Sz. Rahmanyinov) alkotásai mellett két Ruzitska György-művet hallgattunk meg, de kortárs szerzők is képviseltették magukat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Önkormányzati gesztus a Kolozsvári magyarság felé?
Jobb később, mint soha – magyar épületek felújítása a tét
Pluszpontot jelent az uniós pályázatok elbírálásakor, ha az európai pénzből felújítandó ingatlanok szerepelnek az illető település városfejlesztési stratégiájában.
Feltételezhetően ezért kerül terítékre a Kolozsvári önkormányzat mai ülésén az a napirendi pont, amelynek értelmében több magyar érdekeltségű ingatlan (templom és iskola) kerül be a 2014–2020-as időszakra érvényes városfejlesztési stratégia illető fejezetébe. Igaz, hogy az épület-felújítási pályázatok benyújtási határideje a tegnap lejárt, de a tanácsülésen meghozott határozatot utólag is lehet csatolni az iratcsomóhoz. Oláh Emese városi tanácsos szerint nemcsak az uniós projektek szempontjából fontos, hogy az épületeket belefoglalják a városfejlesztési stratégiába, hanem ez egyben jelzésértékű is a város magyar közössége felé. Fehér Attila evangélikus lelkész szerint sokkal jobb lett volna, ha a tanács már a pályázatok leadása előtt elfogadta volna ezt a határozatot.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

A megmAradás bástyája a mezőségi szórványban
Régiónk idei legnagyobb megvalósítása a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum, amely néhány nap múlva nyitja meg kapuit közel ötszáz, a szórványban élő magyar gyermek számára.
A kétmillió euróból megvalósult létesítményben tegnap délelőtt még az udvart rendezték, a tornaterem építkezési munkálatai is javában zajlanak még, a tantermek viszont már csillogva-villogva várták a diáksereget. Jókedvűen, tettre készen várja a hétfői tanévkezdést a tanári kar és a megbízott igazgató, Timsa Ildikó, továbbá természetesen Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke is: munkájuk nem volt hiábavaló, valóra vált a 10 éve megálmodott központ. A lehető legmodernebb épületben egyébként a tágas tantermek mellett jól felszerelt laborok várják a diáksereget, az intézmény egyik különlegessége pedig az alagsorban levő olvaSÓSZOBA, amelyet sótömbökkel „raktak ki”, így az olvasás nemcsak hasznos, hanem egészséges is lesz.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Új időszámítás kezdődhet a mezőségi magyaroknak
Ünnepélyes keretek között, Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár (képünkön), Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, valamint egyházi és világi méltóságok jelenlétében avatták fel péntek délben a szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceumot, amelybe közel félszáz magyar gyermek jár. Potápi Árpád hangsúlyozta: az iskolaavatás napja a mezőségi magyar szórvány újjászületésének pillanata.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kifejtette: aki iskolát épít, a közösség megerősítését segíti elő. Balázs-Bécsi Attila szerint az eltelt tíz évben sokan voltak kishitűek, de szerencsére a Téka Alapítvány fiatal közössége erős mAradt. A zsúfolásig megtelt iskolaudvaron több köszöntő beszéd hangzott el, a gyermekek népdalt énekeltek és táncoltak, míg Laczkó Vass Róbert Kolozsvári színművész-konferanszié pedig verset mondott.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Képviselői mandátumra pályázik Csoma Botond
Hivatalosan is bejelentette a sajtónak tegnap Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, hogy képviselőjelöltként indul a december 11-i parlamenti választásokon. A politikus elsősorban a romániai magyarság nyelvi jogaiért, a közoktatás javításáért és a közigazgatási bürokrácia felszámolásáért tevékenykedne, illetve szorgalmazná a jelenlegi törvények módosítását.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere szerint az RMDSZ-jelöltek országszerte megkérdőjelezhetetlen szakmai kompetenciával bírnak. Vákár István, a Kolozs megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke azt hangsúlyozta: eddigi tapasztalata folytán Csoma Botond megfelelő képességekkel rendelkezik, és a Kolozs megyei magyarságnak fel kell zárkóznia mellé. A jelölteket pénteken délután rangsorolja a Megyei Küldöttek Tanácsa ( MKT).
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Befutó helyeken Csoma Botond és László Attila
Rangsorolta a megyei küldöttgyűlés a parlamenti képviselőjelölteket
Csoma Botond, megyei elnök vezeti a Romániai Demokrata Szövetség Kolozs megyei képviselőjelöltjeinek listáját, és László Attila szenátornak is számíthat egy újabb mandátum megszerzésére – döntött tegnap a megyei küldöttgyűlés.
Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök a képviselőlista második helyére került. Az RMDSZ-nek Kolozs megyeben 1996-ig három, 2012-ig kettő, ezt követően azonban már csak egy képviselője van a Bukaresti törvényhozásban, így a második mandátum sorsa kérdéses, de megszerzése nem lehetetlen, amennyiben a töredékszavazatok visszaosztásakor a Kolozs megyeieknek kedvez a szerencse. A tegnap ülésező küldöttgyűlés ugyanakkor tudomásul vette ifj. Deák Ferenc megyei ügyvezető alelnök lemondását, helyébe Antal Géza KIFOR-elnöknek szavaztak bizalmat. Az ülésen jelen volt Kovács Péter, az országos szervezet ügyvezető elnöke, aki többek közt arról beszélt: nagyobb szolidaritásra van szükség a régiók között.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Félévszázados a Kolozsvári Zenei Ősz
Nosztalgia és ünneplés jellemzi az idei Zenei Ősz komolyzenei fesztivált, hiszen ötvenedik alkalommal rendezik meg Románia és Európa egyik leghosszabb múltra visszatekintő ilyen jellegű rendezvényét.
Az eseményt beharangozó sajtótájékoztató jó hangulatát fokozta Marius Tabacu filharmónia-igazgató közismert humora, Horia Andreescu karmester finom és ízléses poénja, illetve a zenekar két alapító tagjának, Vasile Curta (hegedű) és Gheorghe Musat (trombita) azzal kapcsolatos visszaemlékezése, hogy a fesztivál október 7-i nyitó koncertjén (amelyre már nem lehet jegyet kapni) ugyanazt a műsort játsszák, mint 1955-ben, az intézmény első hangversenyén.
– Az igényességről tanúskodó akkori repertoár azt jelentette: Antonin Ciolan bízott a keze alatt muzsikáló fiatal zenészekben, hogy azok képesek lesznek Wagner-, Toduţă-, Rahmanyinov- és Beethoven-műveket előadni – fejtette ki Marius Tabacu. 
NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár)

Hogyan vezették be Kolozsvárra a víz- és az villanyhálózatot?
Huszonegyedik századi kolozsváriként lehetetlenség elképzelni, milyen volt az élet a dualista Kolozsváron, amikor sem víz-, sem csatornahálózat nem volt, az otthonok világítását pedig légszesszel, azaz egyfajta gázzal biztosították. Hogyan hozták létre a 19. század második felében az első kolozsvári vízgyűjtőt, és mikor vezették be az elektromos áramot? Ezekre a kérdésekre kaptunk választ az erdélyi származású, jelenleg Magyarországon élő Fazakas László történész előadásából, amelyet a Györkös-házban tartott meg az októberi Művelődés Estek keretében.
– Kolozsvár dualista kora fehér folt a történelemben, vajmi keveset tudunk a város ezen időszakáról, hiszen kevesen foglalkoztak a kutatásával – kezdte előadását Fazakas László, aki utólag azt is elmondta, hogy majdani doktori dolgozata témájául is a dualista Kolozsvárt választaná.
– Az 1867-es kiegyezés után Kolozsvár nem tért a haladás útjára, nem élt meg dinamikus gyors fejlődést, nem jelentek meg az ehhez szükséges pénzintézetek sem. Az 1870-es években több természeti katasztrófa sújtotta a várost, úgymint kolerajárvány, tűzvész, árvíz, amelyek megtizedelték a város lakosságát. A helyzet csak az 1880-as évektől kezdődően változik meg a vagyonosodó polgári réteg megjelenésével, ekkor vette kezdetét a modern, tudatos városfejlesztés. Így a város első vízművét 1887-ben, a csatornarendszert pedig 1890 tájékán hozták létre – magyarázta az előadó.
NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár)

Petőfi segíti, hogy saját lábán megálljon a szórvány
Ötven önkéntes vesz részt a határokon átnyúló programban
Tenni vágyó, jókedvű, fiatal és fiatalos önkénteseket ismerhettünk meg tegnap Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán, ahol a Magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság által másodszor meghirdetett Petőfi Program résztvevőiként számoltak be arról, hogy az elmúlt két hónapban – amióta elfoglalták „álláshelyüket” a szórványban – mit sikerült megvalósítani, milyen élményeket szereztek.
Az idén szeptembertől jövő év májusának végéig itt tartózkodó ösztöndíjasok egy részét elkísérték a találkozóra a fogadószervezetek munkatársai is, akik mentori szerepet vállaltak. Az elhangzott beszámolók alapján a sajtó is megbizonyosodhatott arról, hogy a Petőfi Program sikertörténet, és az eredményeknek (többek közt) az erdélyi szórvány is hasznát veheti. A 2016 őszén kezdődött program során egyébként 50 személy vállalta, hogy az anyaország határain túl, a szórványban élő közösségek megmaradásáért, nemzeti identitásáért dolgozik.
NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár)

Magyarázatot kért Csoma Botond az RMDSZ-pannók eltávolításáért
 Kolozsvári Helyi Tanács tegnapi ülésén Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke magyarázatot követelt arra vonatkozólag, hogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak alárendelt helyi rendőrség munkatársai miért távolították el az RMDSZ pannóit a városból.
Ugyanott felhozta azt a frissen történt esetet is, hogy a városháza hatáskörébe tartozó Kolozsvári Közszállítási Vállalat alkalmazottja igencsak udvariatlanul bánt a Musai-Muszáj csoport tagjával, amikor az a többnyelvűséget „reklámozó” hirdetőfelületet akart „vásárolni” a buszokon, éppen a polgármesteri hivatal által finanszírozott Com’on Kolozsvár pályázat nyertes projektjének kivitelezése érdekében. Válaszában Boc azt hangoztatta: mindkét esetben a törvényes előírások betartását tartották számon. 
NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár)

Elhurcoltaknak emléket állító vándorkiállítás
A Gulág-emlékév kiemelkedő rendezvényének nevezte a kolozsvári Sapientia EMTE Tordai úti épületének előcsarnokában csütörtökön este megnyitott vándorkiállítást Murádin János Kristóf, az egyetem kancellárja, amelynek megvalósításában közreműködött a budapesti Magyarság Háza és a Veritas Történetkutató Intézet is. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója kifejtette: a jelenleg Kolozsváron található vándorkiállítást el szeretnék vinni a Kárpát-medence több magyarlakta városába, hogy megerősítsék az ott élők magyarságtudatát.
„A mai kiállítás és Molnár Erzsébet előadása még jobban igazolja, hogy missziójánál fogva a Sapientia EMTE nemcsak szakmai, hanem olyan feladatokat is ellát, amelyek hasznosak a Kárpát-medencei, így az erdélyi magyar közösségnek” – mondta Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja.
Szakály Sándor történész beszédében elmondta: a Gulágot megjárt több tízezer magyar honfitársunk, akik Magyarország akkori területéről kerültek oda, évtizedeken át magukba fojtották az emlékeket, amelyek semmi jót nem hoztak. Amikor 1944 augusztusában a szovjet hadsereg Magyarország területére lépett, és elkezdődött az elhurcolás, amelynek főleg a magyar és a német lakosság vált áldozatául, ez nem egyezett sem a nemzetközi hadjoggal, sem a humanitárius megnyilvánulásokkal.
„A sebesülés, a hősi halál, a hadifogság a háború velejárója, de nem természetes velejáró az, ha a civil lakosságot elhurcolják az elfoglalt területről. El kellett telni hetven esztendőnek, hogy a magyar kormány Gulág-emlékévvé nyilvánítsa 2016-ot, és a téma kutatói bemutassák azt a helyzetet, ahol tizenéves lányokat hurcolnak el és ítélnek szabadságvesztésre. Vajon milyen döntés és milyen hozzáállás kell ahhoz, hogy ezt megtegyék? Csak olyan, ami a kommunizmus eszméjéből adódik, amit akkor csak a Szovjetunió képviselt. Elszomorító, hogy a Szovjetunió második világháborús nagy szövetségei, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok a sokat emlegetett demokrácia alapján nem szólaltak fel. Elfogadták és tudomásul vették azt, hogy a győzelemért a Szovjetuniónak joga van, de oka nincs mindent megtenni azon a területen, amit számára biztosítottak” – mondta Szakály Sándor.
A Veritas Történetkutató Intézet vezetője kifejtette: a kiállításon látható képek, feliratok azt jelzik, kiket és hogy visznek el, milyen ítéletek születtek. A magyar kormány hiába próbált valamit tenni értük, a legyőzött ország nem léphetett fel a győzővel szemben. A nemzeti szocialista Németország áldozatai többségének Németország kárpótlást fizetett, de a Gulágra elhurcoltak esetében sem a Szovjetunió, sem utódállamai nem fizettek semmit.
„A kiállítás ezeknek az elhurcoltaknak állít emléket. Jusson el, még ha csak minimális információ is róluk az utódoknak. Eljön talán az idő, hogy valamennyi településen, ahol magyar közösségek élnek, felkerülnek a templomok, iskolák és közösségi házak falára azok a nevek, akik megszenvedték ezt a világot” – összegzett Szakály Sándor.
A Gulág-emlékév kiemelkedő rendezvényének nevezte a kolozsvári Sapientia EMTE Tordai úti épületének előcsarnokában csütörtökön este megnyitott vándorkiállítást Murádin János Kristóf, az egyetem kancellárja, amelynek megvalósításában közreműködött a budapesti Magyarság Háza és a Veritas Történetkutató Intézet is. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója kifejtette: a jelenleg Kolozsváron található vándorkiállítást el szeretnék vinni a Kárpát-medence több magyarlakta városába, hogy megerősítsék az ott élők magyarságtudatát.
„A mai kiállítás és Molnár Erzsébet előadása még jobban igazolja, hogy missziójánál fogva a Sapientia EMTE nemcsak szakmai, hanem olyan feladatokat is ellát, amelyek hasznosak a Kárpát-medencei, így az erdélyi magyar közösségnek” – mondta Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja.
Szakály Sándor történész beszédében elmondta: a Gulágot megjárt több tízezer magyar honfitársunk, akik Magyarország akkori területéről kerültek oda, évtizedeken át magukba fojtották az emlékeket, amelyek semmi jót nem hoztak. Amikor 1944 augusztusában a szovjet hadsereg Magyarország területére lépett, és elkezdődött az elhurcolás, amelynek főleg a magyar és a német lakosság vált áldozatául, ez nem egyezett sem a nemzetközi hadjoggal, sem a humanitárius megnyilvánulásokkal.
„A sebesülés, a hősi halál, a hadifogság a háború velejárója, de nem természetes velejáró az, ha a civil lakosságot elhurcolják az elfoglalt területről. El kellett telni hetven esztendőnek, hogy a magyar kormány Gulág-emlékévvé nyilvánítsa 2016-ot, és a téma kutatói bemutassák azt a helyzetet, ahol tizenéves lányokat hurcolnak el és ítélnek szabadságvesztésre. Vajon milyen döntés és milyen hozzáállás kell ahhoz, hogy ezt megtegyék? Csak olyan, ami a kommunizmus eszméjéből adódik, amit akkor csak a Szovjetunió képviselt. Elszomorító, hogy a Szovjetunió második világháborús nagy szövetségei, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok a sokat emlegetett demokrácia alapján nem szólaltak fel. Elfogadták és tudomásul vették azt, hogy a győzelemért a Szovjetuniónak joga van, de oka nincs mindent megtenni azon a területen, amit számára biztosítottak” – mondta Szakály Sándor.
A Veritas Történetkutató Intézet vezetője kifejtette: a kiállításon látható képek, feliratok azt jelzik, kiket és hogy visznek el, milyen ítéletek születtek. A magyar kormány hiába próbált valamit tenni értük, a legyőzött ország nem léphetett fel a győzővel szemben. A nemzeti szocialista Németország áldozatai többségének Németország kárpótlást fizetett, de a Gulágra elhurcoltak esetében sem a Szovjetunió, sem utódállamai nem fizettek semmit.
„A kiállítás ezeknek az elhurcoltaknak állít emléket. Jusson el, még ha csak minimális információ is róluk az utódoknak. Eljön talán az idő, hogy valamennyi településen, ahol magyar közösségek élnek, felkerülnek a templomok, iskolák és közösségi házak falára azok a nevek, akik megszenvedték ezt a világot” – összegzett Szakály Sándor.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Az emlékezés összetart…
Víg Emese tévés szerkesztő a kolozsvári 56-os diákmegmozdulásokat és az őket követő megtorlásokat felidéző dokumentumfilmjének vetítésével kezdődött az a pénteki rendezvény, amelyen Kelemen Hunor szövetségi elnök Szabadság-szobor emlékérmet és elismerő oklevelet nyújtott át több ötvenhatos elítéltnek.
A bemutató előtt, amelyről lapunk röviden már tájékoztatott, Víg Emese elmondta: egyedülálló emberi példákkal találkozhattak a forgatás során. Olyan emberekkel, akik az igazságért, a magyarságért és a szabadságért szenvedtek. Az összeállításban több 56-os erdélyi elítélt, közöttük Szilágyi Árpád, Nagy Benedek és Dávid Gyula eleveníti fel a hatvan évvel ezelőtti eseményeket, megszólal továbbá Böjte Csaba ferences szerzetes is, akinek édesapját ítélték el, aki szabadulása után rövidesen meg is halt.
Dávid Gyula, aki hét év börtönbüntetést kapott az erdélyi 56-os eseményekben játszott szerepéért, előadásában kifejtette: – Az államhatalom attól félt, hogy Romániára is kiterjed a forradalom, ezért minden eszközzel igyekezett ellehetetleníteni, hogy a magyarországi események hírei ide is eljussanak. A lakossággal megpróbálta elhitetni, hogy ott „fasiszta bandák” által keltett „ellenforradalom” zajlik, a magyarok megint Erdélyt akarják. Aztán következtek a perek, a megtorlások, a szörnyű ítéletek, amelyeknek a közösség megfélemlítése volt a fő célja.
A három évre ítélt Kelemen Kálmán a börtönben elszenvedett kínzások, éhezések, verések, a későbbi kényszerlakhely keserű emlékeit elevenítette fel.
Nagy Benedek öt évet kapott. Elmondta: az itteni kommunista hatalom az erdélyi 1956-ot is a román nemzetépítésnek „rendelte alá”. Ez jó ürügyet jelentett, hogy megtorlásként, a magyar elit rebellis tagjainak félreállításával a Bolyai Tudományegyetem beolvasztását érjék el. „Gyönyörű volt 56, de reálpolitikusként úgy vélem: a halottak, a közel kétszázezer elmenekült magyar mellett legalább ekkora veszteségnek számított a hatalomra került Kádár-rendszer, amely a magyarság gerincét megtörte”, mondta.
Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, rádiós szerkesztő mutatta be Benkő Levente történész-újságíró Volt egyszer egy ’56 című riportkötetének bővített változatát. Ebben az 1996-ban szervezett zarándokút élményeit foglalja össze, amelyen a résztvevő erdélyi 56-osok végjárták megkínzásuk, raboskodásuk helyszíneit. – Az utóbbi időben sokat beszélünk 56-ról, mert ráébredünk, hogy a történelem körülöttünk zajlik, ám oly keveset tudunk erről. Ez a könyv hozzásegít ahhoz, hogy többet tudjunk meg erről – mondta Rácz Éva.
– Az 1996-os év szeptember havának elején megtett út során végig magnón rögzítettem az elmondottakat, fényképeztem. Ebből született az első, 1998-as kiadás Sepsiszentgyörgyön, de mivel úgy éreztem, hogy a történet nem teljes, kiegészítettem. Olyan embereket szólaltattam meg elsősorban, akikről bizonyos volt, hogy nem fogják leírni emlékeiket. Nem szabad feledésbe hagyni ezeket a történeteket. Az 1956-os magyar forradalom miatt csak Romániában közel 20 000 embert tartóztattak le úgy, hogy egyetlen puskalövés sem dördült el, és több mint 10 000 embert börtönöztek be. Az önök meghurcoltatásával a hatalom példát akart statuálni, köszönöm szépen a példátokat! – összegzett Benkő Levente történész.
A szabadságért való harc mindig a megújulás története is – mondta a rendezvényen Kelemen Hunor. – Habár az 1848-as és az 1956-os szabadságharc elbukott, a nemzet lelkében és életében elhintette a megújulás magvát. Ez elmondható azokról is, akik az 1956-os szabadságharchoz itt, Erdélyben, Romániában csatlakoztak. A romániai 56-osokra, magyarokra és románokra úgy csapott le a kommunista diktatúra, ahogy az természetéből következett. Megtorlásokkal, halálos ítéletekkel, súlyos börtönévekkel, munkatáborokkal. És nemcsak személyek voltak a diktatúra áldozatai, hanem intézmények is. Ennek a megtorlási folyamatnak lett az áldozata a Bolyai Egyetem. Az erdélyi magyarság közel száz esztendeje a mindennapi lét kihívásai mellett, nap mint nap szabadságharcot is vív. Ma, a 21. században nem lövedékek süvítenek, hanem a gyanakvás pusztít. A cél: elbizonytalanítani bennünket, mert a bizonytalanság mindig veszélybe sodorja a jövőt, a szabadságot. Ma a szabadságért folytatott küzdelem bonyolultabb és megfoghatatlanabb, mint ezelőtt hatvan esztendővel. Ma semmi sem egyértelmű, nem tudjuk biztosan, ki az ellenség. Egyetlen dolog bizonyos: mindenek előtt magunkra számíthatunk – fogalmazott.
A cél adott: a 21. században egy olyan Erdély építése, ahol biztonságban vannak jogaink, ahol gyermekeinknek van jövője, ahol a tisztességesen dolgozó embert megbecsülik és megfizetik. Olyan Erdélyt kell építenünk, amelyben transzilván értékekre támaszkodunk, ahol a magyar és a román társadalom tud közösen gondolkodni, tervezni és eredményeket felmutatni. És igen, olyan Erdélyt, ahol az anyanyelv mellett, az identitás mellett kultúránkat szabadon megélhetjük, egy olyan Erdélyt, ahol nem volt hiábavaló azt a szabadságharcot megvívni, amelyet Önök, és sokan, akik nem lehetnek itt, 1956-ban megvívtak. A körülményeket, sajnos, ma sem mi szabjuk. Horváth Anna ezelőtt néhány nappal azt mondta: biztos abban, hogy ha bárkit közülünk félreállítanak, százak lépnek a helyébe, hogy folytassák, amit elkezdtünk. Ebben rejlik a mi erőnk. És ez így volt 60 esztendővel ezelőtt is. Az emlékezés egyrészt összetart, másrészt a közös tervezés megerősít – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

„Művészetem értelme a tanítás”
Hogyan lehetséges az, hogy egy 18 éves lányból pár évi tanulás után prímbalerina legyen? A választ megtudjuk mi is, ha elolvassuk a Kolozsvári Magyar Opera egykori szólótáncosnőjének, Imre-Trăilă Máriának a Laskay Adrienne nyugalmazott karnagy által megírt és szerkesztett életrajzi kiadványát, amelyet a Kolozsvári Operabarátok Köre jelentetett meg a közelmúltban, a Tisztelet elődeinknek sorozatban.
Azt valószínűleg nem csak a beavatottak tudják, hogy a balettezést korán kell elkezdeni, legalább tízévesen, máskülönben nincs semmi esély arra, hogy valamit elérj ezen a szép pályán. Imre-Trăilă Mária (sz.1922) prímbalerina élete és munkássága a cáfolat erre a megalapozott és bizonyított tényre, hiszen 18 éves volt, amikor Kolozsvárról Budapestre ment, és Trojanoff balettmester Akadémiáján képezte magát 1940–1945 között. Már itt is felfedezik a fiatal Imre Mária tehetségét, akit a budapesti újságok „kolozsvári Karsawinának” neveznek, ám a fiatal lány hazatér Erdélybe, és az 1948-ban megalakult Állami Magyar Opera szólótáncosa lesz. Az 1949–1950-es évadban Borisz Aszafjev A bahcsiszeráji szökőkút című balettben Zaréma szerepében debütál. A korabeli kritika így emlékezik meg erről az alakításról: „A bahcsiszeráji szökőkútban Zaréma szerepének páratlan előadója meghódította a közönséget előadókészségének erejével és azzal a képességével, hogy teljes mértékben azonosult azzal a szereppel, amelyet táncolt. A nagyra becsült művésznő nemcsak egy szerep megvalósításának emlékét hagyta ránk, hanem egész művészi életművét, amelyet teljes egészében a színpadnak áldozott. A tánc volt éltető eleme, vibrált körülötte a levegő minden egyes megjelenésekor, szerette a színpadot, mint saját magát.” Szólótáncosi karrierje mellett 1950-ben Imre Mária is hozzájárul a Kolozsvári Balettiskola alapításához, ahol később tanári feladatokat is vállal. Erről a tevékenységéről így vall egy1958-as interjúban: „Úgy érzem, művészetem értelme: tanítani, átadni azt, amit én elsajátítottam” – mondta a sikeres balerina. Kitartó munkájának, akaratának és természetesen tehetségének köszönhetően Imre-Trăilă Mária az 1950-es évekbeli kolozsvári táncművészet csillagává vált, aki később a művészi pályát magától értetődő természetességgel cserélte fel a tanári pályára. A sikerekben gazdag karrier mellett Imre-Trăilă Máriának megadatott a család melege is (orvos fia, két lányunoka, akik közül az egyik a nagymama nyomdokain halad) és kilencvenedik életévén túl is megőrizte életszeretetét, humorát. Karrierje követendő példa lehet a mai táncosoknak, emberi kvalitásai pedig bárki másnak. Az olyan sikeres életpálya, mint az Imre-Trăilă Mária prímbalerináé, megérdemelte a könyvformát. Jó döntés volt azok részéről, akik felelősséggel viseltetnek komolyzenei és táncművészeti múltunk értékei iránt, hogy felvállalták ezt a sorozatot, amely egy letűnt világba kalauzol ugyan, de minden alkalommal kivételes képességű művész életébe engednek betekintést. Laskay Adrienne karnagy a rá jellemző igényességgel és szakértelemmel oldotta meg az írói és szerkesztői feladatokat.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar és román történészek 1956-ról
1956 Magyarországon és Erdélyben: szemtanúk és történeti értékelések címmel nemzetközi történettudományi konferenciát tartottak tegnap a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Történelem és Filozófia Kara, valamint a magyarországi Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Kara főszervezésében.
Ovidiu Ghitta, a kar dékánja szerint a mostani konferencia – amelyen közel húsz magyar és román történész tartott előadást – a normalitás jelképe, hiszen itt az idő arra, hogy a szakemberek közti párbeszéd az egyetemen is megvalósuljon. – A történelemben vannak olyan mozzanatok, amelyeket nem csak ésszel lehet megközelíteni. A megélt élmények és érzelmek alapján én is így közelítem meg 56-ot – idézte fel Csucsuja István nyugalmazott történész professzor 1956-os emlékeit. Nagy Róbert Miklós, a BBTE Történeti Intézetének igazgatója bízik abban, hogy a konferencia előadásai tisztázzák a még meglevő kérdéseket, illetve új adatokkal szolgálnak arról, hogy mi történt az 1956-os magyar szabadságharc során Magyarországon, Erdélyben, illetve Romániában.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

„Nincsenek helyrehozhatatlan, örökre elveszett értékek”
A Házsongárdi temető műemlék sírjait másfél évtizede rendületlen odaadással és hozzáértéssel gondozó-felügyelő Házsongárd Alapítványnak sikerült néhány nagy léptékű munkát megvalósítania a 2016-os évben is. „Három kripta és hat sírkő teljes vagy részleges felújításával dicsekedhetünk, így a Mauksch-Hintz kripta mellett a Biasini-kriptáéval. A Bánffynak is nevezett iktári Bethlen-kripta belső falfestését befejeztük, a keleti bejárati kerítés kőrestaurálását úgyszintén” – nyilatkozta lapunknak az alapítvány igazgatója. A műemlék sírok restaurálása mellett az alapítvány több száz sírt gondoz, és ebbe bevonja az iskolásokat is. Gergely Erzsébet örömmel számolt be továbbá arról, hogy az alapítványnak gördülékenyebb lett a kapcsolata a temetői ügyosztály munkatársaival. Az alapítvány üdvözölné, ha létezne olyan román civil szervezet, amely úgyszintén felvállalná a Házsongárdi temetőben nyugvó román személyiségek sírjainak gondozását.
Három kripta és hat sírkő helyrehozatali munkálatait végeztette el idén a Házsongárd Alapítvány – számolt be lapunknak az alapítvány vezetője, Gergely Erzsébet.
– A Hintz-kripta, amelyet szinte hangsúlyoz a Mauksch Tóbiás félig elsüllyedt kövének kiemelésével és helyreállításával elénk táruló látvány, a griffmadár és a mozsár helyreállított képe, különösen kötődik a kolozsvári emlékezethez a hét gyógyszerész-nemzedék munkája által – még mindig gyönyörködhetünk a főtér sarkán álló felújított Hintz-házban, a Gyógyszerészeti Múzeum betekintést enged a régmúlt időkbe… Két lépéssel dél fele haladva alig ismerhetünk rá a nemrég összeomlás szélén álló Biasini-kriptára, amely megmenekült az enyészettől. Frissen vakolt, restaurált kőelemei bizonyítják, hogy nincsenek helyrehozhatatlan, örökre elveszett értékek. A Bánffynak is nevezett iktári Bethlen-kripta esetében 2014-ben már meg is ünnepeltük a felújítás alatt levő kripta részleges átadását. Azóta lépésről lépésre, mindenki örömére és csodálatára, egyre látványosabban bontakozik ki a Házsongárdi temető dísze, az Ybl Miklós tervezte neoromán stílusban épített, templom méretű építmény, méltó környezetet biztosítva az itt nyugvó gróf Bánffy Miklós írónak, politikusnak, sokoldalú személyiségének. Idén végeztük el a kripta belső festésének a helyreállítását. A már teljesen helyreállított, kőkerítéssel védett kertbe bementett régi tumbák és sírkövek között is jelentősek a változások: három megújult tumba és egy sírkő restaurálása zajlott 2016-ban. Az ezeken olvasható évszámok 1650-nel kezdődnek, és az 1800-as évekkel fejeződnek be – közölte Gergely Erzsébet.
Az alapítvány igazgatójától megtudtuk: a kriptákhoz tartozó munkálatok a megszokottak, azaz tisztítás, vakolás, kőrestaurálás, a szétmállott részek pótlása, hidrofobizálás (víz károsító hatásától való megóvás), festés, az illeszkedések fugázása, a fedélszék, a tető helyreállítása. Ezek a munkálatok az építmény vagy az emlékhely állapotának megfelelően történnek.
A felújítási munkálatokat olyan szakképzett restaurátorok végzik, akik már bizonyítottak a Farkas utcai templom felújítása során is. – Sajnos, nagy a hiány a restaurátorokban, ezt meg is szoktuk érezni. Vagy nagyon sok Erdélyben a restaurálandó építmény? Folyamatos és visszatérő gondunk, hogy az elszámolási határidőn belül befejezhessük a tervezett és főként a Bethlen Gábor Alapnál megpályázott munkálatokat. Fő támogatónk biztosítja a lehetőségeket, de a kivitelezés rajtunk múlik. Talán a legnehezebb a szakembereket időben és a megfelelő helyen munkába állítani. A munkálatok elkezdése és befejezése időjárás-függő: általában már április elején elkezdjük, és késő novemberben fejezzük be.
Bizonyos munkálatok csak száraz, meleg időben végezhetőek el.
Minden erőnkkel azon igyekezünk, hogy a szakembereket időben lekössük szerződéssel, rimánkodással. A munkálatok év végi befejezése után sem pihenünk: télen elszámolunk, januárban-februárban megint pályázunk. A helyreállítás mellett kb. 600 sírt gondozunk folyamatosan. Nagyon igyekezünk bevonni a gyerekeket, a fiatalokat a kegyeleti munkába, mert semmit sem ér a restaurálás, ha nincs, aki a továbbiakban óvja, gondozza a sírokat, és meggyújtsa az emlékezet gyertyáit – mondta Gergely Erzsébet.
– A tervezettnél többet, a vágyottnál kevesebbet tudtunk megvalósítani, de a többi évvel összehasonlítva ez sikeres évnek tudható be. A műemlékeknél az engedélyeztetést nagyon szigorúan betartatják velünk. Sajnos az eltűnő-eltüntetett értékes síremlékeknél nem tapasztaltunk ilyen szigorú hozzáállást. Nagyon sok javítani való lenne ezen a téren, a telekkönyvek nyilvánosságához hasonlóan a temetői nyilvántartásoknak-nagykönyveknek is nyilvánosnak kellene lenniük, és a civil szervezeteknek biztosítani kellene az ellenőrzés lehetőségét. Vágyálom, hogy anyanyelven is szólhassanak a kolozsvári magyarok a temetői ügyekben. A kolozsvári többségi társadalom ugyanakkor még nem hozott létre olyan civil szervezetet, diákmozgalmat, amely a mienkhez hasonlóan felvállalná a román személyiségek sírhelyeinek, azaz a műemlék-sírhelyek gondozását. Csak remélhetjük, hogy a jó példa ragadós lesz” – tette még hozzá az alapítvány vezetője, aki szerint a sok évi „hullámzó” kapcsolat a temetői ügyosztállyal és a polgármesteri hivatallal mintha nyugvópontra jutott volna. „Alapjaiban nem sok minden változott, de a hangnem és a stílus csiszolódott, több érdeklődést mutatnak munkánk iránt, néha még segítséget is kapunk” – összegzett lapunknak Gergely Erzsébet alapítványi igazgató, aki szerint örvendetes, hogy a bejáratnál megjelentek az eligazító térképek. Sajnálatos viszont, hogy a román és angol mellé magyar felirat nem került, bár az is valami, hogy a magyar neveket többnyire helyesen írták ki. „Komolyabb egyeztetésre lett volna szükség az évtizedek óta kutatómunkát folytató magyar várostörténészekkel, tudósokkal, civil szervezetekkel” – vélte ez ügyben.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Székely Árpádot is díjazta a Dalosszövetség
Beszámolóval, díjkiosztással és a 80 éve született marosvásárhelyi származású zeneszerző, Szabó Csaba (1936–2003) emléke előtt tisztelgő kórushangversennyel ünnepelte fennállásának 95. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Dalösszövetség (RMD). Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke örömmel nyugtázta, hogy a civil szervezet célkitűzései ugyanazok, mint 95 évvel ezelőtt: az Éneklő Erdély megteremtése Bartók Béla és Kodály Zoltán szellemében. A közgyűlésnek és díjkiosztásnak idén is a Református Kollégium díszterme adott otthont, míg a színvonalas koncertet az Egyetemiek Háza nagytermében tartották. A koncertet megtisztelte jelenlétével a zeneszerző özvegye, Szabó Csabáné Szántó Klaudia asszony is. (Képünkön: Székely Árpád karnagy, a Református Kollégium igazgatója Tóth-Guttman Emesétől vette át a Jagamas János-díjat, a felvételt Rohonyi D. Iván készítette)
Oláh József református lelkipásztor igeolvasása után Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója, valamint az EMKE részéről Bartha Katalin Ágnes köszöntötte a jelenlévőket.
– A 95 éves RMD célkitűzései mind a mai napig nem változtak. Fő célunk és kötelességünk az Éneklő Erdély megteremtése Kodály és Bartók szellemében. Ezt főleg a kórustalálkozók révén valósítjuk meg: Erdély minden régiójában szervezünk kórustalálkozókat felnőtteknek és gyerekeknek, a tömb- és a szórványmagyarságban egyaránt – hangsúlyozta Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke. Örvendetesnek nevezte, hogy a magyar iskolákban újraszerveződnek az énekkarok, és ezáltal bővülhet a Dalosszövetség ifjúsági énekkarainak sora. Támogatják továbbá a népdaléneklési versenyek, zenei táborok, továbbképzések szervezését – ezek a tevékenységek egyúttal közösségépítő jellegűek, amelyek értéket, harmóniát, a szép élet stílusát alakítják ki, fűzte hozzá. Ezt követően Köllő Ferenc a Hargita megyei kórusmozgalomról, Sógor Magda pedig az egyházzenei eseményekről értekezett. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés főszerkesztője és Kovács András marosvásárhelyi karnagy bemutatta a folyóirat azon mellékletét, amely tizenkét magyar népdalfeldolgozást tartalmaz.
Évek óta szokás, hogy a díjazottak tevékenységéről rövid videoklipet vetítenek, ám az idei első kitüntetett esetében erre nem volt szükség: a Jagamas János-díjjal jutalmazott Székely Árpád igazgató-karnagy énekkari csoportja ugyanis „élő videoklippel” örvendeztette meg a hallgatóságot.
– Székely Árpád szakmai felkészültsége kiváló, doktori értekezését az énekkar egyéni hangzásáról írta. Koncertjein az áhítat, a bensőségesség kristálytiszta élményét élhetjük meg. Énekkara az éneklő esztétikai élmény bizonyosságával van jelen a kulturális és egyházi eseményeken, a történelmi évfordulók ünneplésekor, a karácsonyi koncertek és kórusfesztiválok alkalmával. Ars poeticája több mint negyedszázada így határozható meg: a közösség szolgálata a zenei szépség jegyében – olvasta fel Angi István zeneesztéta méltatását Tóth-Guttman Emese, majd a jelenlévők hosszas tapssal fejezték ki a díjazott iránti elismerésüket.
Gergely Gábor kézdivásárhelyi kántor-tanárt Zsizsmann Rezső-díjjal tüntették ki. Az életút ismertetése mellett Fórika Balázs a laudált szerénységét, segítőkészségét, szakmai kiválóságát emelte ki. A díjat Zsizsmann Endre lelkipásztor, a díj névadójának dédunokája adta át.
– Máyer Róbert a közjó szolgálatába állította munkásságát. Mindent szűkebb hazája, a Székelyföld, a kórusmuzsika, a klasszikus és a népzene szolgálatába állított. Önzetlen oktató-nevelő tevékenysége mellett karmesterként is helytáll, fúvóstáborokat szervez – mondta a Rónai Antal-díj idei kitüntetettjéről Köllő Ferenc székelyföldi tanár-karnagy. A díjat a zeneszerző fia, Rónai Ádám hegedűművész adta át.
– Fülöp Judit zeneszeretete meghatározó pedagógusi pályafutása során. Óvónőként nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek zenei nevelésére, a népi hagyományok ápolására és átadására. A gyermekek számára vetélkedőket szervezett, énekkart alapított, továbbá létrehozta a szovátai Intermezzo kamarakórust, ahol a tagok az együtténeklés öröméért, a zene szeretetért gyűlnek össze, nagy hiányt pótolva a város énekkari kultúrájában. Fülöp Judit bátor, mert megvalósította azt, amit követendőnek tartott. A kisvárosban az egyetemes zeneirodalom alkotásait adta elő, nem félt a kudarctól, az emberek véleményétől, merte vállalni önmagát – magyarázta a Márkos Albert-díj kitüntetettjéről Orosz Pál József.
A búzásbesenyői vegyeskar vezetőjét, Szakács Zoltán tanár-karnagyot Seprődi János-díjjal tüntették ki. Kovács András marosvásárhelyi karnagy ismertette a fiatal szakember életútját, majd kijelentette: az elismerés jó kezekbe került.
A negyedik alkalommal kiosztott Guttman Mihály-díjat a karnagy fia, Guttmann Szabolcs építész adta át Bartha Ilona marosújvári karnagynak. Laudációjában Fórika Éva zenetanár a díjazott sokoldalú tevékenységét, a kórus iránti gondosságát méltatta.
Ünnepi hangverseny volt a javából a Szabó Csaba-emlékhangverseny, ahol hét kórus lépett színpadra: a S. Toduță Zenei Főgimnázium V–VIII.osztályos magyar diákjait tömörítő kórus (karnagy: Kállay-Miklós Tünde), a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum kamarakórusa (Farkas László), a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus (Kovács András), a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara (Molnár Katalin), a BBTE Református Tanárképző Karának kamarakórusa (Windhager-Geréd Erzsébet), a csíkszeredai Lux Aurumque Kamarakórus (Ványolós András) és a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (Bedő Ágnes). Illesse dicséret a karnagyokat elsősorban a művek betanításáért, másrészt a zeneművek kiválasztásáért: minden kórus azokat a darabokat énekelte el, amelyek megfeleltek az együttes felkészültségének, zenei képességének. Biztos vagyok abban, hogy ezeket a műveket nem volt könnyű feladat elsajátítani egy nem (csak) profi énekesekből álló kórusnak, ám az eredmény kitűnőre sikeredett.
Megbizonyosodhattunk arról, hogy Szabó Csaba munkásságát elsősorban nekünk, erdélyi magyaroknak kell megőriznünk, hiszen a zeneszerző életének javát Marosvásárhelyen töltötte. Kompozíciói a szépség megmutatkozására összpontosító, időtálló, értékes alkotások. Jó lenne, ha az erdélyi karnagyok ezt követően minél több Szabó Csaba-kórusművet iktatnának a repertoárjukba.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarázat nélkül
Sajnos, sírnivalóan kevesen voltunk Kolozsvár Főterén szombaton kora délután azon az utcai megmozduláson, amelyet az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány szervezett a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatójával, Tamási Zsolt Józseffel való szolidaritás jegyében. Az óta is keresem a magyarázatot erre az érdektelenségre, közömbösségre, ám nem találom.
A népszámlálási adatok alapján Kolozsváron él hozzávetőlegesen 50.000 magyar ember. Magyar ember, aki valamikor magyar iskolába járt, vélhetően kolozsvári magyarként képzeli el a jövőjét, netán vannak gyermekei, unokái, barátai és ismerősei, akiknek szintén vannak gyermekei és unokái. A magyar média napok óta tele van azzal az országos gazemberségnek a hírével, amit most a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium igazgatójával elművelnek. És ennek ellenére létezik-e még erdélyi magyar, aki nem tudja, miről van szó?
És ne feledkezzünk meg arról a több ezer, Kolozsváron tanuló magyar egyetemi hallgatóról, vagy egyetemet végzett és ma már itt dolgozó fiatalról, akik szintén nem tartották fontosnak, hogy részt vegyenek a tüntetésen.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Doktori iskola beindítását tervezi a Sapientia EMTE
Az elkövetkező néhány évben minden karon doktori iskola beindítását tervezi a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, így a kolozsvári karon állam- és jogtudományi, továbbá művészeti doktori iskola működne, de már 2017 tavaszától be lehet iratkozni arra a magyar nyelvű közigazgatási doktori iskolába is, amelyet a Sapientia EMTE a Budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel együtt valósít meg egy nemrég megkötött partnerségi szerződés alapján. Dávid László rektor és Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja ismertette a helyi sajtóval a tegnap kezdődött és két héten át tartó felvételi tájékoztató körutat is, amelynek keretében hat csapat (összesen 18 fő) ellátogat több mint száz erdélyi középiskolába, és a tizenkettedikeseknek mutatják be a Sapientiát, amely a kampány üzenete szerint a használható és minőségi tudás nyújtása mellett bensőséges légkört is biztosít egyetemistáinak.
– Az elkövetkező években a doktori iskola beindítását tervezzük. Csíkszeredában a közgazdaság, élelmiszertudományok és biotechnológia terén, Marosvásárhelyen informatikán és a villamosmérnökin, míg Kolozsváron az állam- és jogtudomány, továbbá a művészeti DLA terén működtetnénk doktori iskolát. A Budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel a közelmúltban megkötött partnerségi egyezmény keretében addig is – 2017. április 1-jéig – várjuk a jelentkezőket magyar nyelvű közigazgatási doktori iskolába – nyilatkozta Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, aki reméli, hogy 2020-ig sikerül megvalósítani a doktori iskolák beindítását.
A tegnapi sajtóeseményen azt is megtudtuk: a #sapiverzum mottó jegyében kezdődött el a Sapientia EMTE 2017-es egyetemi felvételi tájékoztató körútja. A november 25-ig tartó felvételi kampány részeként már hagyománnyá vált Az egyetem házhoz jön elnevezésű tájékoztató körút arra a koncepcióra épül, hogy a sapientiás hallgatók magyar nyelvű, minőségi és alkalmazható tudás birtokába jutnak, továbbá barátságos és összetartó diákközösség tagjai lehetnek.
– Az egyetem tegnap kezdte el két hétig tartó népszerűsítő körútját Erdély több mint száz középiskolájában. Kampányunk hallgatócentrikus, azaz tizennyolc hallgató látogat el ezekbe a tanintézetekbe, hogy népszerűsítse az egyetem 1170 alapképzéses helyét. Az 1170 helyből 547 tandíjmentes, 623 pedig tandíjas. A tandíjak összege idén is 250–450 euró közötti. A hallgatóink száma nőtt az elmúlt két évben, és ez számunkra azt bizonyítja, hogy a Sapientia EMTE-n szerzett tudás bármikor megállja a helyét a munkapiacon. Az őszi tájékoztató azért is időszerű, mivel a végzősök általában ebben az időszakban szokták eldönteni, hogy milyen egyetemre fognak felvételizni – magyarázta Dávid László rektor és Tonk Márton dékán.
Az egyetem vezetőitől megtudtuk: mesteri képzésen 318 helyet hirdetnek meg – ebből 161 tandíjmentes –, továbbá szándékukban áll Sepsiszentgyörgyön erdészmérnöki, míg Marosvásárhelyen építésmérnöki szakot indítani, amihez az akkreditációs folyamatot már el is kezdték. Az egyetemen egyfajta generációváltás is zajlik, hiszen a tizenöt évvel ezelőtti létesítéskor tevékenykedő tanárok egy része már elérte a nyugdíjkorhatárt, és ez az oktatói gárda közel 10 százalékának kicserélését jelenti. Az egyetemen most zajlanak a választások is, a rektori tisztségre a pályázatleadási határidő éppen tegnap járt le. Dávid László rektor kijelentette: már benyújtotta pályázati dossziéját, de azt nem tudja, hogy van-e kihívója.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Jövőképről a tervek és a valóság között egyensúlyozva
Pesszimistán realista és optimistább vélekedéseket hallgattunk meg Kolozsváron a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely kedd esti rendezvényén, amelyen Tibori Szabó Zoltán újságíró, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke a városról alkotott jövőképükről faggatta az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének befutó helyén lévő jelöltjeit, azaz Csoma Botond és Hegedüs Csilla képviselő- és László Attila szenátorjelöltet. A december 11-i parlamenti választásokon megméretkező RMDSZ-es politikusok a beszélgetésen kifejtették főbb elképzeléseiket és meglátásaikat Kolozsvár fejlődésére vonatkozóan, továbbá az országot érintő általános problémák felvetése mellett külön kiemelték a romániai magyar közösség szempontjából lényeges kérdéseket is. Mindannyian hangsúlyozták annak fontosságát, hogy az elkövetkező időszakban is ott kell lenni Bukarestben, mert különben a bennünket érintő ügyekben nélkülünk fognak dönteni.
„A nagy álmok helyett próbáljunk meg abból kiindulni, hogy beszélgetőtársaink miként látják szakterületükön a jelenlegi valós helyzetet, milyen jövőt képzelnek el a városban, és hogyan szeretnék azt megvalósítani” – bírta szóra beszélgetőtársait Tibori Szabó Zoltán.
A felvetésre elsőként László Attila szenátorjelölt kifejtette: minden szempontból nehéznek látja a romániai magyar közösség pillanatnyi helyzetét. „Életem legsötétebb négy évét zárom. Azt hittem, olyan országban élünk, ahol vannak mindenkire érvényes törvények. Aztán jöttek a sokkok... Mintha nem ugyanabban az államban élnénk. Az egyik konstancai kolléga megkérdezte: mi az, hogy áfafizetés…? De azt is megtudtam, hogy a iaşi-i önkormányzat nem fizet gázszámlát, a bákói pedig semmilyen járulékot nem törlesztett saját alkalmazottai után. Ha Bukarestben 10 órára meghirdették a szenátus ülését, fél 11-kor megjelent vagy tíz erdélyi kolléga, majd aztán a 168 szenátor kevesebb, mint fele valahogy elkezdte a munkát” – jellemezte az elmúlt négy év parlamenti történéseit az RMDSZ politikusa.
Nem maradhatunk ki a döntésekből
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Elismerésözön Kolozs megyei magyar pedagógusoknak
Háromféle díjat vehettek át az arra érdemes Kolozs megyei pedagógusok Tárkányi Erikától, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete elnökétől szombat délelőtt a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében, miután meghallgatták a szemet gyönyörködtető népviseletbe öltözött Kis Evelin, a Református Kollégium X.A. osztályos tanulója által előadott népdalt. Köszöntőjében Székely Árpád, a házigazda intézmény igazgatója azt kívánta: az RMPSZ továbbra is töltse be szerepét, és tudjon még többet tenni a magyar pedagógustársadalomért, mert „megérdemeljük a mindennapi harcért, munkáért, amit teszünk”.
„A pedagógusszövetséghez idén tavasszal érkezett a megkeresés a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről, miszerint Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel szeretnék kitüntetni az anyaország határán túli pedagógusokat. A felkérésben úgy fogalmaztak, hogy erre a díjra olyan pedagógust javasolhatunk, aki idén szeptemberben vonul nyugdíjba. Megyei szövetségünk részéről a javaslattételek megtörténtek, és mindkét pedagógusunkat elfogadták erre a magyar állami kitüntetésre” – közölte Tárkányi Erika, majd átadta Nagy Vilma tanítónőnek és az idén elhunyt Tőkés Erika magyartanár leányának, Tőkés Orsolyának az emlékérmet. Négy pedagógus részesült Apáczai-díjban, amelynek elnyerésére az RMPSZ Tudományos Tanácsa kétévente pályázati lehetőségét hirdet. Ennek célja a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének felmérése, segítése és ösztönzése. A Tudományos Tanács nyilvántartja mindazokat a pedagógusokat, akik valamely területen tudományos értékű munkát végeznek, számba veszi az eddig megjelent munkákat, és lehetőségei függvényében népszerűsíti azokat, hogy az azonos vagy határtudományok művelői kapcsolatokat építhessenek ki egymással, közös projekteket valósítsanak meg. A Tudományos Tanács méltó emléket kíván állítani Apáczai Csere János munkásságának azáltal, hogy létrehozta a róla elnevezett díjat, és kétévenként odaítéli a legjobbaknak érdemesült, önálló kötetben, elismert tudományos szakirányú lapban megjelentetett vagy a világhálón közzétett munkák szerzőinek. Az Apáczai-díj Dicsérő oklevelét vette át Katona Lajos a Látássérültek Kolozsvári Intézetének történetéről szóló munkája, valamint Málnási Ferenc több mint negyven év alatt közzétett publikációinak elismeréseként. Az Apáczai-díj Elismerő oklevelében részesítették Bucur Tünde Csillát tudományos tevékenységének és Plesek Zoltán Ákost Az életmentő orvosi segítség megtagadásának racionalitása című munkájának elismeréseként. Az Érdemes oktató-nevelő díjat idén 15 Kolozs megyei pedagógus vehette át (zárójelben a laudáló neve): Székely Árpád tanár (Rácz Melinda), Bota Ilona óvónő (Bódi Tünde), Darvasi Gyöngyvér tanár (Antal Orsolya), Demeter Zsuzsa tanár (Dózsa Izabella, Kötő Andrea), Gál-Máté Éva óvónő (Komáromi Tünde), Kassay Ildikó tanár (Czondi János), Kató Levente tanár (Márton Zsolt), Kulcsár Margit tanító (Márton Zoltán), Nagy Emese tanár (Vorzsák Milán), Nagy Vilma tanító (Kállay-Miklós Tünde), Ráduly Zörgő-Éva tanár-logopédus (Schuller Hajnal), Szabó Mária tanító (Timsa Ildikó), Tamás Éva tanár (Török Zita), Tárkány Margit tanár (Pávai Erika), Varga György tanár (Szabó Gábor). A tartalmas, nagy gonddal és igényesen összeállított laudációk felolvasása során képet alkothattunk emberi és pedagógusi képességeikről, több évtizedes tevékenységükről. A díjazottak a dicsérő szavak után köszönetet mondtak a kollégáknak és a családtagoknak a munkájukban nyújtott támogatásért. Végezetül Székely-Varga Gyopár XI.A. osztályos kollégista versmondását hallgathatták meg, majd a kórus fellépésével zárult a díjátadó ünnepség.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Tóth-Guttman Emese: a Kodály-módszer a béke és a szeretet jele
Tóth-Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) elnöke üdvözölte, hogy a Kodály-módszer felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listájára, ám sajnálattal jegyezte meg, hogy a világhírű módszert Erdélyben már alig alkalmazzák.
Az Etópiában sorra került tanácskozáson, amely elutasította a csíksomlyói búcsú védettségére vonatkozó kezdeményezést, a népzene Kodály-módszer szerinti megőrzésével kapcsolatban kedvezően döntött. Az UNESCO, elismerve Kodály Zoltán etnomuzikológiai, zenepedagógia és zeneszerzői munkásságát, a 2017-es évet kiemelt Kodály-évfordulónak szenteli.
- Zenészként, karénekesként és karvezetőként nagy örömmel vettem tudomásul, hogy a Kodály-módszer felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listájára. A Kodály-módszer teljes mértékben alkalmas arra, hogy bármilyen korú gyermek elsajátítsa a tiszta intonációt, megszeresse a kóruséneklést és a komolyzenét. Mindez hozzásegíti ahhoz, hogy hivatásos zenésszé vagy értő zenehallgatóvá váljon. A Kodály-módszer számomra a békét, a szeretetet és a megtartó erőt is jelenti. Sajnos, a romániai magyar tananyagban nem szerepel a Kodály-módszer, tehát elméletileg ezt sehol nem tanítják. Mégis édesanyám, Guttman Gabriella, a kolozsvári zenelíceum tanára az 1950-es, 1960-as, 1970-es években igyekezett a Kodály-módszert követve oktatni a kisdiákokat zeneelméletre. Tudomásom szerint Erdélyben talán már nincs is olyan zenetanár, aki ismerné és alkalmazná ezt a módszert, pedig az eredményessége vitathatatlan – nyilatkozta lapunknak Tóth-Guttman Emese.
Az UNESCO indoklása szerint az elmúlt évszázadban a hagyományos népzene megőrzésének Kodály-módszere segítette a helyi hagyományok átadását, terjesztését és dokumentálását Magyarországon és a külföldi közösségekben. A Kodály Zoltán zeneszerző, -pedagógus és -kutató által kigondolt módszer elősegíti, hogy a hagyományos népzene hozzáférhetővé váljon mindenki számára a közoktatásban és a civil szervezetek által, fejleszti a zenei készséget, az érintett közösségeket bátorítja a zene mindennapos használatára. Elősegíti a kutatás, oktatás, közösségi kultúra és a zeneművek együttélését, az összes zenei hagyomány tiszteletben tartását.
A Szellemi Kulturális Örökség UNESCO listáján jelenleg szereplő magyar elemek a Busójárás Mohácson – Maszkos farsangvégi télűző (felvétel ideje: 2009); táncház-módszer (2011); matyó népművészet (2012); solymászat, az élő emberi örökségelem. A solymászat 2010-ben 11 ország felterjesztéseként került fel a UNESCO reprezentatív listára, amelyhez 2012-ben további két ország – köztük Ausztria és Magyarország – csatlakozott.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)

Lojalitás – csak jogokért cserébe
Csak azok az országok várhatják el a területükön élő nemzeti kisebbségektől a lojalitást, amelyek olyan környezetet teremtenek, amelyben a kisebbség jól érzi magát. A romániai magyarság otthonossági érzetét szolgálná, ha hivatalos regionális nyelvvé válna Romániában a magyar nyelv – hangzott el az Európai Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) Nyelvi jogok és nyelvhasználat címmel szervezett kedd esti kolozsvári beszélgetésen.
– Mindenütt azt érezzük Európában, hogy a közösségek erős nyelvi asszimilációnak vannak kitéve. Aggasztó és szomorú folyamat, mert európai értéket veszítünk el. Kolozsvár azt tartja magáról, hogy több nemzetiségű és több kultúrájú város. De az itteni magyarság aránya 20 százalék alatt van, ezért csak a többségi nyelv és nemzet „számít”. A sokszínűséget nem lehet számokhoz kötni – vélekedett Vincze Lóránt, a FUEN elnöke.
– Kolozsvár nem veszít azzal, ha megjelenik a többnyelvű tábla. Ez a normalitás jele lenne, amely a nemzeti kisebbség komfortérzetét növelné. Külföldi találkozókon nagyon gyakran szembesülök azzal a kérdéssel, hogy a nemzeti kisebbségek miért nem lojálisak az államhoz? Erre mindig azt válaszolom, hogy egy kisebbség akkor lesz lojális, ha jogai adottak, és anyanyelvét úgy tudja használni, mint a többségi. Ha a magyar regionális hivatalos nyelvvé válna, akkor ez olyan státust biztosítana, ami nem függ a százaléktól – vélekedett.
A nyelvi jogok alkalmazását a svájci bankjeggyel példázta, amelyen német, francia, olasz és rétoromán nyelvű felirat szerepel, noha Svájcban az olaszok aránya 8 százalék, a rétorománoké pedig 0,5 százalék.  Elmondta, hogy az államok akkor is lehetnek nagyvonalúak a kisebbségekkel szemben, ha nincs erre törvény példaként Franciaországot említve. Bretagne-ban és Elzász tartományban, bár nem létezik a kisebbségi nyelvekre vonatkozó törvény, francia és német nyelvű eligazító táblák láthatóak. A spanyolországi Baszkföldön pedig beindult a baszk nyelv revitalizációs programja, amely több százmillió eurós jövedelmet generált munkahelyek tízezreit teremtve meg.
Ellenpéldaként Bulgáriát hozta fel, ahol a 15 százalékos török kisebbség nem használhatja a török szót egyesületeik megnevezésekor, nincs török párt. Az ott élő törökök létrehoztak egy liberális pártot, amely csak bolgár nyelven, cirill betűs írást használva kampányolhat – tette hozzá a FUEN elnöke.
– A többnyelvű helységnévtáblák ügye az egyik leginkább mediatizált ügy volt a magyar és a román sajtóban. A Musai-Muszáj csoport érdeme, hogy a román sajtóban objektív vagy akár pozitív színben tüntették fel akcióinkat. Az egyik román sajtóorgánum által végzett felmérés alapján a kolozsvári lakosság többsége támogatja a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését. Ez annak is köszönhető, hogy folyamatosan kommunikáltunk a lakosság irányába – vélekedett Bethlendi András jogász, a Musai-Muszáj csoport képviselője, aki nemrég az ENSZ kisebbségügyi fórumán, Genfben szólalt fel ismertetve az erdélyi magyarság helyzetét, a nyelvi jogok helyzetét. 
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúrával foglalkozó ügyvezető alelnöke, volt művelődési államtitkár azt a több éven át tartó küzdelmet elevenítette fel, amelynek során – Kelemen Hunor minisztersége alatt – sikerült elérni, hogy az erdélyi műemlékeket magyarul is feliratozzák. 
– Négy évre volt szükség, amíg megjelent a műemlékek többnyelvű feliratozására vonatkozó miniszteri rendelet, amelyben megfogalmaztuk, hogy a nemzeti kisebbségnek van kulturális öröksége. Ezt nagyon hosszú tárgyalási folyamat követte, mert a kulturális tárcánál mindig voltak olyan emberek, akik keresztbe tettek az ilyen kezdeményezésnek. Egy minisztériumi rendelet akkor hatályos, ha a kormány főtitkára jóváhagyja, és a rendelet megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Erre a jóváhagyásra egy évet kellett várni. Olyan folyamatról van szó, amit 2012-ben le kellett volna zárni, de csak 2014 decemberében fejeződött be – magyarázta Hegedüs Csilla.
A műemlékek magyar feliratozása kapcsán a szakember ismertette a rendeletbe foglalt kritériumokat. Például: ha a műemlék építője vagy építtetője magyar; a településen a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek meghatározó számban vannak jelen; a műemlék a nemzeti kisebbség kulturális örökségéhez tartozik; a helyi vagy a megyei tanács határozatot fogad el arra nézve, hogy magyarul akarja feliratozni a műemlékeit. Nem sikerült a rendelet szövegébe beiktatni azt a kitételt, miszerint minden településen, ahol egy nemzeti kisebbség számaránya eléri az 5 százalékot, a műemlékeket lássák el az illető kisebbség nyelvén megfogalmazott felirattal. 
Kolozsvár 37 műemlékén van többnyelvű tábla, Tordán pedig románul, magyarul és angolul is ki vannak írva az utcák történelmi elnevezései.
–  Pénzhiányra hivatkozva a minisztériumi rendeletet több településen nem alkalmazzák, de mivel ez nem ír elő szankciókat, ezért eddig senkit sem büntettek meg. El kell jönnie annak a pillanatnak, amikor teljesen normális lesz a rendelet alkalmazása. A kolozsvári tapasztalatból kiindulva ez nagyon hosszú és nagyon sokszereplős játék – vélekedett Hegedüs, majd jó példaként említette az Igen, tessék! mozgalmat, amely öt éve „kínai csepp” módjára tudatosítja a kétnyelvűség szükségességét Kolozsváron.   
– Több mint tíz éve próbáljuk Kolozsváron elérni, hogy három nyelven írják ki a város nevét. A kolozsvári helységnévtábláknak speciális státusa van: szimbolikus térfoglalásról van szó, amelyet, ha sikerül megvalósítani, hivatalos szentesítést nyer, hogy a többségi mellett egy másik közösség is él. Amikor 2004-ben a városi tanács elfogadta a többnyelvű helységnévtáblák kitételére vonatkozó törvényt, a román tanácsosok azért hagyták jóvá, hogy az akkori polgármestert, Gheorghe Funart bosszantsák, és érzékeltessék vele, hogy már nem rendelkezik többséggel a tanácsban. Azóta sem ültették életbe a tanácsi határozatot, senki sem vállalta fel a többnyelvűség és a háromnyelvű helységnévtáblák ügyét azzal az indokkal, hogy ez a kérdés nem időszerű. A pártok mindig attól féltek, hogy ha ez megvalósul, szavazatokat vesztenek.   Tízéves tapasztalatomat figyelembe véve gondolom, hogy megérett az idő a nyelvtörvény újratárgyalására. Új helyzet van, ehhez kell igazítani a jogszabályt is: a számarányra vonatkozó küszöböt 20 százalékról le kell vinni 10 százalékra, és kell egy alternatív küszöb is. A törvénynek expressis verbis ki kell mondania, hogy a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése az önkormányzat döntésétől függ. Ehhez viszont román politikai szövetségeseket kell találnunk, ez pedig nem fog sem könnyen, sem gyorsan megvalósulni – mondta Csoma Botond. 
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)

Guttman Mihályra emlékeztünk, aki mindig köztünk marad
Sok személyes élményt elevenítettek fel Guttman Mihály (1926–2013) karnagyról egykori tanítványai – akikből később tanár kollégák, munkatársak lettek –, zenésztársai szerdán délután, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közös rendezvényén. Helyszínként a ferences kolostor refektóriuma szolgált, amely több mint fél évszázadon át adott otthont a kolozsvári zenelíceumnak.
Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke kifejtette: a dalosszövetség és az EMKE a 2016-os évet Guttman Mihály-emlékévnek hirdette meg, a karnagy születésének 90. évfordulója tiszteletére. Ennek során az idén megvalósított hangversenyek, kórustalálkozók, népdalvetélkedők Guttman Mihály emlékének adóztak. A rendezvénysorozat a mostani kerekasztal-beszélgetéssel zárult.    
– Szinte hihetetlen, hogy már három éve nincs köztünk Misi bácsi, de sokan még mindig úgy érezzük, hogy jelen van mindenhol, ahol énekkarok találkoznak,  népdalversenyeket szerveznek – mondta Széman Péter EMKE-elnök. Angi István zeneesztéta úgy fogalmazott: Misi bácsi ars poeticája a szeretet volt – és ezt támasztotta alá a Víg Emese televíziós szerkesztő által készített portréfilm-részlet, amelyet az est folyamán megtekinthettünk.
Jakab Gábor káplán kiemelte, hogy Misi bácsi emberségére építette magyarságát, kereszténységét, hivatását, majd Almási István népzenetudós emlékezett. Felidézte, hogy az 1948-as tanügyi reform után, zeneakadémiai hallgatóként a fiatal Guttman Mihály szakszerűen, helyesen és a diákok képességeihez mérve tartotta a zeneóráit a 2-es számú Fiúlíceumban. – A legtöbbször „édes fiamnak” nevezett minket. Mivel a diákok már akkor kipécézték a tanárok szavajárását, másnaptól kezdve azt mondták: „édes fiam” jön énekórát tartani. Amikor bekerültem a zenekonzervatóriumba, együtt énekeltünk Nagy István kamarakórusában. Gyönyörű szép lírai tenorhangja volt. A Bolyai Egyetem 1959-es megszüntetése után Misit leváltották a zenelíceum éléről, és Jagamas János népzenetudósnak is búcsút kellett mondania a folklórintézetnek. Akkor mondta Misi: „János, mi levitézlettünk”. Ennek ellenére nem esett kétségbe, hanem továbbra is lelkiismeretesen, lelkesen és nagyszerű tudással végezte tanári munkáját. A rendszerváltást követően, hosszú időn át minden ősszel zsűritagok voltunk Szatmárnémetiben a Hajnal akar lenni népdalversenyen. Egyik évben lábfájásra panaszkodott, majd szokásos humorával megkérdezte: „miért fáj csak a jobb lábam, ha ugyanolyan idős, mint a bal?” – részletezte Almási István.
Szarvady Irén nyugalmazott zongoratanár a zenelíceum 1950-es létesítésére, valamint Misi bácsi humoros természetére utalt, majd Dáné Tibor Kálmán, az EMKE korábbi elnöke szólt az egybegyűltekhez. – Amikor 1993-ban az EMKE-hez szegődtem, lelki közelséget, partnerséget éreztem iránta. Misi bácsi hihetetlen egyensúly-ember volt, józan eszével mindig visszaterelte a jó kerékvágásba a beszélgetésünket, a döntéshozatalban is segített. Hihetetlen mágus volt a közösségszervezés terén is; érezte és tudta, hogy a kórusokon keresztül hogyan lehet egy közösséget megfogni, és rábírni a véleményformáló személyeket a közösség hasznát szolgáló együttműködésre – hangsúlyozta.
Török Béla csellóművész, aki 1950-ben kisdiákként került a zenelíceumba, megjegyezte: „ha a zenekarban vagy a kamarazene-együttesben valaki nem úgy játszott, ahogy kellett volna, Misi bácsi csak annyit mondott: »úgy játszol, mintha a csürülyei filharmóniában lennél«”. – Miután eltávolították az igazgatói székből, karmesterként, kamarazene-tanárként tanította a fiatalságot, igen magas színvonalon. Amikor 1972-ben létrejött a filharmónia kórusa, az akkori igazgató őt kérte fel a szervezésre. Aztán megalakította a kórust, próbált velük, de végül más karnagyot neveztek ki. Folyamatosan tartotta a kapcsolatot volt diákjaival, kamarazene-tanárként sok gyerekkel szerettette meg ezt a műfajt, szép eredményt érve el – elevenítette fel több mint fél évszázados emlékeit Török Béla. 
Szőke Zoltánné a tordaszentlászlói kórus tagjaként a szeretetből fakadó emberséget, önzetlenséget, türelmet, a tökéletességre való törekvést emelte ki, amely nem ismerte a középszerűséget; Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója Guttman Mihály szigorúságára, rendszeretetére és az operára való odafigyelésére világított rá, Márkos Albert hegedűművész pedig zenei titkári tevékenységét méltatta.
Benkő Judit, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének véleménye szerint Misi bácsi nemcsak a dalosszövetség, hanem a zeneiskola „mozdonya” is volt, mint egy hadvezér, a Toduţă utcából szervezte az eseményeket. – Neki köszönhető az is, hogy a RMD és a rádió között létrejött egy sorozat, amelynek keretében évek óta dalosokat, azaz kórusokat mutatunk be a koncertteremben megszervezett esteken – magyarázta.
Máté Árpád, a zeneiskola egykori aligazgatója hálás a sorsnak, hogy Misi bácsi kortársa lehetett. – Misi bácsi soha nem ment nyugdíjba, még hivatalos nyugdíjaztatása után sem. Fantasztikus szervező volt, hihetetlen munkabírással. Tanácsát mindig kikértük, megfogadtuk, Misi bácsi egész haláláig igazgató volt – mesélte. 
Az est folyamán Péterffy Enikő nyugalmazott matematikatanár és Ercse Gyöngyvér nyugalmazott hegedűművész – aki a zenelíceum első érettségi diplomáját kapta 1950-ben – is emlékezett, közreműködött a Guttman Mihály Pedagóguskórus Bedő Ágnes karnagy vezetésével.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)

Dallal, zenével vártuk a karácsonyt
Az adventi időszakra jellemző, várakozással teli jó hangulatban telt el a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által szervezett karácsonyváró hangverseny szombaton délután a Báthory-líceum dísztermében, ahol közel 300 gyerek – öt iskolai énekkar és a szilágysomlyói Szederinda citeraegyüttes – lépett fel.
Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke bevezetőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy az adventi gyermekkoncert célja az egymás éneklésében való gyönyörködés. Szilágyi Judit, a Báthory-líceum igazgatóhelyettese kifejtette: advent idején még erősebb a láthatatlan iránti vágy, és ennek megnyilatkozására a legalkalmasabb a zene. Kovács Sándor római katolikus főesperes a karácsony lényegét abban látta, hogy szívünkbe befogadjuk a gyermek Jézust, szeretettel közelítünk Istenhez és emberhez, továbbá elismerjük, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk.
A karácsonyváró hangversenyen fellépett: a Báthory-líceum I–IV. osztályainak kórusa (karnagy: Kovács Dalma), a Tálentum Református Iskola kisiskolásainak kórusa (Szabó-Kostyák Júlia), a Báthory-líceum V–VI. osztályainak kórusa (Nagy Zsuzsa), a szilágysomlyói Szederinda citeraegyüttes (művészeti vezető: Kovács Csaba), a Kolozsvári Református Kollégium gyermekkara (Gergely Zoltán) és a Báthory-líceum vegyeskara (Potyó István).
Évről évre örömmel veszem tudomásul, hogy a mostani hamupipőke-körülmények között a zenetanároknak sikerül elfogadható produkciót színpadra vinni. Persze becsúszik egy-egy kis hiba, hamis hang, bizonytalanság, de ezek nem rontják a színvonalat és a hangulatot. Nem szabad elfelejteni: a gyerekhangversenyek rengeteg munkát jelentenek a zenetanárok és a gyerekek számára egyaránt. Jónak  tartom azt is, hogy ezeken az alkalmakon a magánúton hangszert tanuló gyerekek is játszanak.
A gyerekek ártatlansága, igyekezete és tiszta tekintete most is ünnepi hangulatot teremtett, amire nagyon szükségünk van nekünk, a mindennapi hajszában megfáradt felnőtteknek is.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)

Végét ért az első Mentor Klub
Tárgyalásról, kommunikációról tanulhattak
 Hogyan osszam be az időmet? Hogyan tárgyaljak és hogyan kommunikáljak? Mindezekre a kérdésekre választ kaphatott az a húsz egyetemi hallgató, aki részt vett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának első alkalommal szervezett tehetséggondozó Mentor Klub programján. Interaktív foglalkozásokat szerveztek storytelling alapú személyimárka-építés (personal branding), idea pitch – power presentations, persuasive talking (tárgyalási technikák), nonverbális kommunikáció és benyomás-alakítás, időgazdálkodás témakörben. A képzés lejártával a résztvevők tegnap részvételi oklevelet vehettek át.
– Úgy gondoltam, hogy az itt tanultak fejlődési lehetőséget biztosítanak, és ezeket majd később is felhasználhatom. Fontos számomra az előadás-technika, az időmenedzsment, a személyimárka-építés – nyilatkozta a szatmárnémeti Juhász Zita elsőéves közgazdász hallgató. – Utólag fogom majd kamatoztatni az itt tanult, nagyon hasznos tudnivalókat, amelyeket októbertől decemberig sajátítottam el a Mentor Klubok keretében – közölte a kovásznai Teleki Tibor Csongor elsőéves közgazdász hallgató.
Az elsőéves óvó-tanítóképzős, sepsiszentgyörgyi Benedek Bernadett már azon gondolkodik, amennyiben lehetséges, részt vesz a februárban induló új képzésben is, mert a most zárult tanfolyam sokat segített személyi fejlődésében. – Utolsó éves hallgatóként nagyon fontos, hogy megtanuljam: hogyan adjak elő, hogyan érveljek. Éppen ezért ez a tanfolyam minden egyetemistának hasznos lenne, segít, hogy feltalálja magát a különböző élethelyzetekben. A kezdeményezést folytatni kell, új előadók bevonásával és több csoport szervezésével – mondta a csíkszeredai Barabás Csongor István harmadéves politológus hallgató.
Kádár Magor egyetemi oktató elmondta: nemcsak az egyetem, hanem talán országos szinten is új ez a program, amelyre többszörös volt a túljelentkezés. Februárban új tanfolyamot indítanak, ahova több szakembert is bevonnának.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)