Hét végén tartották Sepsiszentgyörgyön a Turulmadár Hagyományőrző Napokat. Az előadást követően kisdiákok nemezeltek, gyöngyöt fűztek, bútorfestéssel kísérleteztek, a Turulmadár Ifjúsági Iroda szervezésében. Egy nappal korábban nagyobbakat próbáltak bevonni, csapatépítő, személyiségfejlesztő gyakorlatokkal és gitáresttel. /Mózes László: Csörögére csodálkozni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 2./

Viszonylag stabilan magas a jelenlegi háromszéki munkanélküliségi arány, noha a 8,62 százalékos érték – ez nyolcezer bejegyzett munkanélkülit jelent – alacsonyabb a korábbi hónapokénál. Országos viszonylatban növekedik az állástalanok aránya, ez most közel öt és fél százalék. Aggasztó, hogy a legtöbb (27 százaléknyi) háromszéki munkanélküli a 30–39 év közötti korosztályból kerül ki, továbbra is magas a kenyérkereseti lehetőség nélkül élő, huszonöt évnél fiatalabbak aránya (16 százalék). /Mózes László: Fiatal munkanélküliek Háromszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 23./

Sokkal többen kérték idén a volt politikai foglyoknak, kitelepítetteknek járó kedvezménycsomagot, mint a korábbi években. Szóbeszéd szerint az egykori kulákok is jogosultak lennének erre, noha az illetékesek cáfolják ezt. Tavaly a Kovászna megyei nyugdíjpénztár 1531 jogosultról tudott, ez a szám most 1537-re módosult, ez magában foglalja az összes háromszéki volt politikai foglyot, kitelepítettet és kényszerlakhelyre költöztetettet. /Mózes László: Támogatást remélnek a volt kulákok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 25./

Romániában élő, különféle nemzeti közösségekhez tartozó gyermekek táboroztak a héten Besenyőn. A kisebbségi rendezvényt másodszor szervezte meg az Alteris Egyesület. A kisebbségi táborban félszáznál több, tizenegy-tizenhat év közötti fiatal vett rész, egymással, az etnikumok sajátosságaival, de Háromszékkel is ismerkedtek. Nyolc romániai kisebbség képviselői jöttek el Besenyőre: Konstanca megyéből macedónok, orosz-lipovánok és török-tatárok (utóbbi két csoport etnikumai történelmileg különbözőek ugyan, de mivel nagyon kevesen vannak, a táborban a szervezők egy csoportba sorolták őket), Temes megyéből svábok, bolgárok és szerbek érkeztek, Maros megyéből cigányok, míg Kovászna megyéből magyarok és Bodzafordulóról románok. A többi meghívott kisebbségi csoport tagjai nem tudtak eljönni. Brassai László pszichológus, a tábor vezetője kifejtette, nagyon fontos, hogy tudjunk saját magunkról, kik vagyunk. Az Alteris Egyesület az együttélés pozitív vonatkozásaira szeretné felhívni a figyelmet. Csak az jöhetett kisebbségi táborba, aki beszéli anyanyelvét, ismeri saját történelmét. /Mózes László: Kisebbségi tábor Besenyőn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./

Több mint 3200 háromszéki család jogosult szociális segélyre, becslések szerint ez azt jelenti, hogy mintegy tízezren élnek a legrászorultabbaknak járó minimális juttatásból, főként a roma közösség tagjai. /Mózes László: Tízezren élnek szociális segélyből. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 5./

Tizennégy alapító taggal bejegyezték a Zöldenergia Egyesületet, a civil szervezet a megújuló energiaforrásokkal kíván foglalkozni, főként energianövény-termesztéssel, annak felhasználási lehetőségével – tájékoztatott Vajda Lajos, az egyesület elnöke. Példaként a gyorsan növő energiafüzet említette, szerinte Háromszéken is népszerűsíteni kellene ezt a növénytermesztési, illetve teljesen környezetbarát energia-előállítási lehetőséget, mert a megyében egyelőre mindössze 4,5 hektárnyi ültetvény van Nyujtódon és Kézdiszentkereszten, az is kísérleti jellegű. /Mózes László: Zöldenergiát Háromszékre. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 6./

Magyarországi és székelyföldi fotográfusok augusztus 21―28-a között egy erdővidéki és egy ahhoz közeli települést /Felsőrákost és Alsórákost/ fényképeznek, egyrészt dokumentálnak egy-egy kistérséget, másrészt megmutatják a világnak, milyen ma a székelyföldi falu. Hlavathy Károly sepsiszentgyörgyi fotóművész több mint harminc esztendeje járja és fotózza a falvakat. A székelyföldi falvak őrzik a maguk hagyományos jellegét, de folyamatosan alakulnak. /Mózes László: Falujáró fotográfusok, avagy megtalált utak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 22./

Civil kezdeményezést vállalt fel a Sepsiszentgyörgyön tanító Incze Réka: egyetemi oktatóként és környezetvédelmi szakemberként egy szakmai közösséggel elhatározták, hogy a Székelyföldön (egyelőre Hargita és Kovászna megyében) felpezsdítik a környezetvédelmi információáramlást, emellett konkrét tevékenységeket is szerveznek. Mozgalmukat Zöld Hullámnak nevezték el. A környezettudatos magatartást kívánják ösztönözni, népszerűsíteni, ennek érdekében cikkeket írnak Hargita és Kovászna megyei újságokba, rádióműsorokban szerepelnek, és egy átfogó honlap összeállításán is dolgoznak, magyarázta Incze Réka. /Mózes László: Zöld hullám Székelyföldön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 10./

Barabás Csibi Márti, az Új Magyar Szó riportere veheti át idén a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) éves közgyűlésén átadásra kerülő Oltyán László-emlékdíjat a hét végén Gyergyószárhegyen, jelezte Szucher Ervin, a Pro Novum Kulturális Egyesület elnöke. Voltak nagyon jó pályamunkák, amelyek közül kimagaslott két szerző teljesítménye, Barabás Csibi Mártié és a Mózes Lászlóé, utóbbi a Háromszék újságírója. A holtversenyt Csibi Márti nyerte. Ambrus Attila, a MÚRE elnöke az Oltyán László-emlékdíjat kitűnő lehetőségnek tartja arra, hogy az egyesület ne csak azokat díjazza, akiket életművük érdemesít fel, hanem a fiatalokat is. /Elismerték a tényfeltárót. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./ Emlékeztető: Salamon Márton László egy évvel ezelőtt az ÚMSZ főszerkesztőjeként élesen elítélte MÚRE-t, és a MÚRE szakmai díja odaítélésének módját szégyenteljesnek nevezte. Kifogásolta, hogy nem Barabás Márti, az ÚMSZ munkatársa kapta a legjobb tényfeltáró írásaiért járó kitüntetést. /Salamon Márton László: Csak a szégyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), 2008. szept. 24./

A Román írók a székelyek között rendezvénysorozat első állomásaként szervezett író-olvasó találkozót a Romániai Hungarológiai Társaság kezdeményezte, az est házigazdájaként Szonda Szabolcs, a megyei könyvtár igazgatója köszöntötte a meghívottakat Sepsiszentgyörgyön. A kortárs román írók képviselőivel – Simona Popescu, Mircea Dinescu, Filip Florian és Dan Lungu – Ion Bogdan Lefter irodalomtörténész beszélgetett. A szerzők műveikből olvastak fel, írói hitvallásukról beszéltek. /Mózes László: Mint a Titanic zenészei (Román írók a székelyek között). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 3./

Megnyílt a Szépség című sepsiszentgyörgyi kortárs képzőművészeti kiállítás, melyen tíz alkotó e témakörhöz kötött műve látható. A kiállítás időzítése egybeesik az Altus Kortárs Művészklub újraindulásával. /Mózes László: Szépség, szombat este. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 10./

Október 20-án mutatják be a Háromszék Táncegyüttes legújabb, Böjttől böjtig című előadását Sepsiszentgyörgyön. /Mózes László: Böjttől böjtig (A Háromszék Táncegyüttes bemutatója). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 17./

Bikfalván szerveztek értékvédelmi tanácskozást a Bikfalvához kötődők részvételével. Óriási cél, hogy Bikfalvát – első háromszéki vidéki településként – a világörökség részévé próbálják tenni, jogi megoldásokat is kell keresni, hogy megőrizhessék a település arculatát. Albert Homonnai Márton csíkszeredai építész ismertetőt tartott Énlakáról, ott ugyanis építészeti helyreállítások sorozatát sikerült megvalósítani, így ma a Hargita megyei települést az aranyosszéki Torockóval együtt két erdélyi pozitív példaként emlegetik az épített örökség megőrzését illetően. Az elöregedett, elszegényedett Énlakán 1993-ban kezdődött az értékvédelem több szakmai szervezet és a budapesti V. kerület önkormányzatának támogatásával. /Mózes László: A veszélyeztetett székelyföldi falukép. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 16./

A morzsagyűjtő asszony
A kommandói Szabó Mária neve egyre tágabb körökben válik ismertté: nem csak faluja monográfiaírójaként, az egykori kisvasutas település falumúzeumának megálmodójaként és egyszemélyes mindeneseként — aki, ha kell, még a szemétdombról is összeszedi a kacatnak vélt, szemétlapátra került régi fotográfiákat —, hanem olyan, a székely falvak múltját eleven tekintettel figyelő, konferenciákra járó, önmagát folyamatosan képző helytörténészként is, aki felkérésre kimerészkedik saját felségvizéről, és könyvet ír egy másik, szomszédos, orbaiszéki településről is.
Mert Szabó Mária, noha nem ismerte avatottként Csomakőrös múltját, jelenét, nem utasította el a 2008-ban érkezett felkérést, és elkezdte összeállítani Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujának monográfiáját. S hogy adatait minél pontosabban, illetve hitelesebb forrásból gyűjtse össze, attól sem riadt vissza, hogy levéltárakban, illetve a Széchenyi Könyvtárban kutakodjék.
Idén megjelent az ,,értékmentő” asszony újabb műve: a Csomakőrös című falumonográfiát négyszáz példányban adta ki a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó, a kötet megjelenését a csomakőrösi közbirtokosság igen tekintélyes anyagi támogatása tette lehetővé. De ennél többről van szó: miként a szerző az előszóban fogalmaz, Tóth Árpád, a közbirtokosság elnöke az adatok és a fényképek összegyűjtésében is segített, s maguk a kőrösi emberek, adatközlők is szívvel-lélekkel mellé álltak, nagy szeretettel fogadták. ,,Véleményem szerint fontos minden településről monográfiát készíteni, hiszen ideje, hogy visszaállítsuk a monográfiaírás tisztességét. Hátralevő életem fő célja, hogy maradandó emléket állítsak minden lehetséges módon szülőföldemnek, Székelyföldnek” — írja ,,hivatásáról” Szabó Mária, egykori székely határőr katonacsaládok sarjaként, szlovák leánynevű (Biloklávek) asszonyként a Csomakőrös-monográfia előszavában. Nem egy ,,szokványos” monográfiát írt, ugyanis nem elégszik meg száraz tények közlésével, azt szereti, ,,ha lelke van annak, amit leírok”. És ehhez következetességgel, megszállottan gyűjt össze ,,minden kicsi kenyérmorzsát”.
A két és fél éves gyűjtőmunka, szerkesztés, kötetbe foglalás során Szabó Mária felhasználta többek között a csomakőrösi református egyház jegyzőkönyveit, dokumentumok másolata, számos régi fotó került a témakörök szerint összeállított leírásba. A falu életéről szóló fejezetben például azt írja, Kőrös a XX. század elejéig a szitás mesterségről volt híres, a szitakötésről először 1675-ben tesznek említést. Kétségtelen, hogy a helytörténeti adalékok feltérképezése, illetve egymás mellé illesztése jelenti a könyv erősségét, az, hogy bemutatja Csomakőröst, a faluközösséget, ahogy ott éltek és élnek. — Ez a kötet kihívás volt számomra, hogy nem csak a sajátomról, hanem más faluról is össze tudok állítani egy monográfiát — magyarázza, csendesen hozzátéve, hogy sokszor alkalmival, ,,integetővel” utazott Kommandóról Csomakőrösre, mert nincs autója, a buszjárat pedig kevés, de mennie kellett, mert az emberekkel sokat kellett beszélgetni. ,,Úgy érzem, ezzel is tettem egy kicsit Háromszékért” — összegez Szabó Mária, aki természetesen továbbra is fő munkáján, Kommandó részletes helytörténeti feltérképezésén dolgozik.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi tudomány kötetei
Az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) több tudományos kötetét ismertették tegnap este a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A rendezvényen jelen volt az EME korábbi elnöke, Egyed Ákos akadémikus is. Vargha Mihály múzeumigazgató az EME és a Székely Nemzeti Múzeum közötti kapcsolat folytonosságát említve köszöntötte a kolozsvári vendégeket: Egyed Ákos mellett Sipos Gábor történészt, az EME új elnökét és W. Kovács András tudományos főmunkatársat. Fórumot kell biztosítani ezeknek az igen szűk rétegnek szóló könyveknek — vélekedett Vargha. Sipos Gábor jubileumiként emlegette az igényes kiadású könyveket, azok az EME tavalyi, 150. évfordulója alkalmával láttak napvilágot, ő maga azokról beszélt, melyek az EME kiemelkedő személyiségeit, illetve gyűjteményeit ismertetik. Egyed Ákos két kötetről szólt, mindkettő gróf Mikó Imréhez, Erdély Széchenyijéhez kötődik. Egyik, felhívásait és beszédeit tartalmazva, tükrözi az ,,ő nagy koncepcióját”, miszerint az erdélyi magyarság számára fontos az intézmények alapítása, azok éltetése. Felidézte az EME 1859-es alapítása idején időszerű nemzetiségi és politikai alapelvet, melynek értelmében minden erdélyi nemzetnek létre kellett hoznia a maga intézményrendszerét. ,,Mai körülmények között legalább annyira fontos a nyelv és a hagyomány kérdése, mint annak idején volt, ehhez az alapelvhez az EME hűséges maradt” — hangsúlyozta Egyed Ákos.
Mózes László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar népirtás képei
Kolozsvár kertvárosi részei, az ott élő magyar közösség módszeres felszámolását, életterének megsemmisítését mutatja be Feleki Károly fotóművész Hóstát 1979-1984 című, megrendítő kiállítása, mely csütörtökön este nyílt meg a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban.
A Hóstát fogalom, a kincses város több pontját jelöli, azokra a külvárosi részekre vonatkoztatható, ahol magyar közösség lélegzett, az ott élő embereket híres zöldségtermesztőkként ismerték. A szocializmus egyik legsötétebb korszakában, 1979-1984 között aztán lerombolták ezeket a városrészeket, nem csak a házakat semmisítve meg, hanem egy életformát is. Olyan idős ember is volt, aki Feleki Károly fényképe elkészülte után néhány nappal felakasztotta magát. A nyolcvanas évek elején ezt a pusztítást egy csapat dokumentálta, a fotós mellett aki ma a kolozsvári művészeti egyetem tanszékvezetője találjuk Pillich László szociológust és Vetési László szórványlelkészt is. A kiállított negyvenöt fekete-fehér fotográfia jóval több dokumentumfotónál: egy hátborzongató következetességgel kigondolt népirtáskísérlet mementója, erdélyi magyar sorsszelet a nyolcvanas évekből. Idős embereket látunk, akik többé vagy kevésbé belerokkantak abba a korba, akik a romok között életük értelmét, környezetüket elveszítve tehetetlenül nézik a rájuk telepített betonrengeteget. A fotókiállítást megnyitó Ütő Gusztáv képzőművész a ,,Hóstát-dráma" képeit történelmi kordokumentum értékűnek nevezte, majd Feleki Károly elmondta, a helyszínt Pillich Lászlóval közösen járták be, aki a kiállítás katalógusában egyszerűen fogalmaz a tárlatról: ,,ami itt van, az jobbára már csak volt"...
Mózes László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Provokáció a sepsiszentgyörgyi Magmában
Amint értesülhettünk, Sepsiszentgyörgyön a Magma — Kortárs Művészeti Kiállító Térben 2010. december elsején a Tamási Áron Színház művészei, Fekete Mária és Mátray László megnyitották a Felkarolandó Felejthető Felejtendő című kiállítást.
Lássuk, mit állított ki a budapesti Intermédia Tanszéken végzett öt fiatal művész: Farkas Roland, Antal Balázs, Radics Márk, Mécs Miklós és Horváth Tibor. A kiállítóteret megközelítve a bejárat jobb és bal oldalán képernyőkön a Budapest—Sepsiszentgyörgy közötti utazásuk dokumentumfelvételét nézheti a járókelő. A termekben a magyar nemzeti szimbólumok: magyar zászló, magyar címer, piros-fehér-zöld kokárda, turulmadár, magyar Szent Korona stb. látható. Különböző kontextusban. Ahogyan a csütörtöki Háromszékben Mózes László újságíró fogalmaz: ,,kritikus, ironikus, cinikus, esetenként gagszerű" alkotásokat szemlélhet a befogadó. Vagy az elutasító. Mondhatjuk, eddig nincs is semmi baj. A huszadik század folyamán kialakult az a nézet, hogy a művész szabad. Harcoltunk a művész szabad megnyilvánulási lehetőségéért minden eszközzel. 1989 előtt, a totalitarizmus idején olyan cenzúra működött Romániában, amelynek következtében szűk korlátok közé szorítva közölhetett a költő, állíthatott ki a festő, mintázhatott a szobrász, és voltak egyenesen tiltott műfajok is. A magyar nemzeti szimbólumokat pedig börtönbüntetés, meghurcoltatás terhe mellett vállalhatta a székelyföldi magyar ember. Viszont 2010-re olyan szintű ,,szabadsággá" torzult a művész önkifejezési lehetőségeinek gazdag palettája, hogy a — jelen esetben anyaországi — kiállítók szabad alkotásainak sorozata egyenesen sérti Székelyföld magyarságának nemzeti érzelmeit. Kismagyar és nagymagyar jeleink lejáratásaként. Karikatúra szintre. Az ,,alkotások" persze megadott, követhető, követendő mintára készültek. A nemzetközileg fél évszázada gyakorolt nemzeti szimbólumokat karikírozó s ezáltal érzelmeket felborzoló trendek szerint.
A baj számomra a szervező (mert kurátor nem akadt erre a kiállításra) Magma — Kortárs Közeg és Nemzeti Művészeti Alapítvány (sic!) által összehívott szakmai beszélgetésen (Artist Talk) kezdődött. Itt ugyanis végighallgattuk Kispál Attila felkérésére a kiállítók vetített képes bemutatkozását, amit kérdések követtek. Például, hogy milyen okból változtatták meg az eredeti Piros, Fehér, Zöld kiállításcímet Felkarolandó Felejthető Felejtendő címre (M. A. kérdése). Homályos és érthetetlen válasz érkezett. Ezt követően feltevődött, hogy van-e kapcsolat a jelen kiállítás anyaga és a hetvenes években működő PFZ (Piros-Fehér-Zöld) csoportosulás művei között. Mert a hasonlóság igen nagy, azzal a kitéttel, hogy a PFZ csoportosuláshoz — Pinczehelyi és társai — képest a most kiállított Felkarolandó Felejthető Felejtendő-munkák apró lúdfingok. (Ü. G. felvetései) Vagy ahogyan az egyik szervező fogalmazott: pipepurcok. A válasz erre a kérdésre is kitérő volt. Semmitmondó szóbeszéd. Majd, mert kiderült, hogy a meghívottak nem értik a sepsiszentgyörgyi kisebbségi-többségi helyzetet, újabb kérdések következtek. Milyen fogadtatásra számítanak a székelység részéről, amely nemzetrész 1990-ig nem használhatta a nemzeti szimbólumait? Számít-e a befogadó közeg a kiállítók szempontjai szerint a művek létrehozásában, azok bemutatásában? Mit üzennek ezzel a kiállított anyaggal a székelységnek? (Ü. G. kérdései) Azt a választ kaptuk, hogy nem érdekli őket a befogadó, és nem üzennek semmit.
Ennél a pontnál kezdett skizofrén helyzet kialakulni, ugyanis a kiállítók szócsöve önmagát ismételgetve és ellenmondásba keveredve hozta tudtunkra, hogy a kiállítás anyaga mégis egy bizonyos ,,párt" (pártok? — nem volt világos) ellenében készült. Tehát mégis van megcélzott közönség, esetleges befogadó réteg. Célirányos az üzenet. Megkérdezve, hogy Budapesten ki volt-e állítva az anyag, ha már ottani az a fránya ,,párt", kiderült, hogy nem ott provokálnak, ahol a címzett van. Tehát Sepsiszentgyörgyről üzen a csoport ama budapesti ,,pártnak" ezzel a kiállítással. Egyenes beszéd. Két pont között a legrövidebb a költségesebb út. Mert hát azért a költségek sem elhanyagolható szempont, főleg válságban.
Summa summarum, a provokációt végső soron akkor élhetjük meg érdemben, ha higgadtan szemléljük a kiállított anyagot — mondom ezt az első felháborodásom után —, ugyanis ez az egyetlen módja az elvárt, kiprovokált cél elkerülésének, meghiúsításának.
ÜTŐ GUSZTÁV képzőművész. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Átvehetők a tiszteletpéldányok
A Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és az RMDSZ Háromszéki Szervezete újévi ajándékaként a Háromszéki nekigyürkőzés című kötet szerzői a sepsiszentgyörgyi Charta Könyvkiadó Gábor Áron utca 14. szám alatti székhelyén átvehetik a közel négyszáz oldalas kiadvány egy-egy kötetét.
A könyv írásainak szerzői és jelentősebb interjúalanyai a megjelenés sorrendjében: Simó Erzsébet, Ferencz Éva, Tankó Vilmos, Váncsa Árpád, Bedő Zoltán, Benkő Levente, Bogdán László, Karácsony Éva, Zsigmond Győző, Gazda József, Bodor János, Zsuffa Zoltán, Józsa Lajos, Kala Sándor, dr. Nagy Lajos, Gazda Zoltán, Tompa Ernő, Mózes László, Áros Károly, Gajzágó Márton, Bede Erika, B. Kovács András, Magyari Lajos, Puskás Attila, Fodor Pál, Torma Sándor, Iochom István, Orbán Árpád, Veszeli Lajos, Király Károly, Deák Vilma, dr. Demeter János, Kányádi Mihály, Vargha György, Forró Eszter, Kónya Ádám, Albert Levente, Márton Árpád, Gazda Árpád, Benedek Zsolt, Kiss Jenő, Nyisztor Tinka, Jakab Mihály, Czoppelt Júlia, Kovács Márta, Máthé Ferenc, Jancsó Katalin. Az időközben elhunyt szerzők tiszteletpéldányát a hozzátartozók vehetik át. A kötet szerkesztője elnézést kér mindazoktól a szerzőktől, akik írásai és visszaemlékezései terjedelmi okok miatt az 1990-es év eseményeiből (1990. január 1.—május 20.) kimaradtak. Amennyiben a második kötet szerkesztéséhez és kiadásához megfelelő támogatást találunk, 2011. március 15. tiszteletére az olvasó asztalára helyezhetjük az 1990. év háromszéki emléktöredékeit a februári tanügyi tüntetés, az első szabad március 15. és a májusi parlamenti választások eseményei köré súlypontozva. A Háromszéki nekigyürkőzés második kötetének kiadásával helyreigazítjuk azokat az aránytalanságokat, amelyek az 1989—90-es év rendszerváltozáshoz fűződő háromszéki eseményeit az országos sodrásból kiszorították vagy elhallgatták.
A kötet szerkesztője, Sylvester Lajos
Háromszéki nekigyürkőzés Emléktöredékek az 1989-90-es rendszerváltás napjaiból /Charta Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2010/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Léteznie kell a székelyföldi autonómiának (Kádár Gyula történelmi publicisztikái)
A székely hazát Románia határán belül képzelem el, törvényes eszközökkel létre lehet hozni a két és fél megyéből álló Székelyföldet, ami nem jelent veszélyt a román nemezetiségűekre nézve — vélekedett kötetének tegnapi bemutatóján Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész.
A Bod Péter Megyei Könyvtárban tegnap délután mutatták be Kádár Gyula legújabb, Székelyföld határán című kötetét. Demeter Lajos helytörténész köszöntötte a szerzőt, ismertette tudományos munkásságát, majd Szekeres Attila István heraldikus, lapunk újságírója beszélt a könyvről, melyet az autonómiaharc bibliájaként emlegetett, kijelentvén, Kádár Gyula nem a Székelyföld történetéről ír, hanem elsősorban arra összpontosít, hogy a székely autonómia létezett és léteznie kell; ugyanakkor vallja, hogy a székely nép csak úgy őrizheti meg identitását, ha kiharcolja az autonómiát. ,,Írásait történelmi publicisztikának nevezném, mert a szerző megfogalmazza véleményét is, hogy kell nekünk a területi autonómia" — tette hozzá Szekeres.
Kádár Gyula elmondta, minden írását arra hegyezte ki, tenni, küzdeni kell, nem szabad feladni. Arra is emlékeztetett, Sepsiszentgyörgy tíz kilométeres körzetében él egy tizenötezres lélekszámú etnikum (nem nevezte meg, noha utalásából kiderült: romákról beszél — szerk. megj.), melynek tagjai egy évtized alatt megkétszereződnek, s ha bejönnek ide, a ,,betelepedettekkel" együtt átvehetik Sepsiszentgyörgy, a megyei tanács irányítását, ezt pedig el kellene kerülni. Ugyanakkor azt is leszögezte, Székelyföld megteremtése nem jelenti semmilyen más etnikum háttérbe szorítását, a székely területi önkormányzat Románián belüli lenne, s hogy ez az országot is erősítené, a létező európai autonómiák is bizonyítják. A székely haza fogalma benne van a lelkünkben, a Székelyföldet jelenti, ezt megtartani nekünk kötelességünk — vélekedett Kádár Gyula, akinek írásaiból Piroska Klára és Darvas László színművész olvasott fel.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nacionalista botrány a parlamentben (Boc és kormánya marad)
Elutasították tegnap késő este a bukaresti parlamentben a munkatörvénykönyvvel kapcsolatos ellenzéki bizalmatlansági indítványt, így Emil Boc és kormánya tisztségben marad, illetve a jogszabály hatályossá válik.
A szavazás este tíz óra tájékán kezdődött, mivel a parlamenti vita elhúzódott, majd félbeszakadt, miután a kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (DLP) egyeztetési szünetet kért. Ennek oka az volt, hogy az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (NLP) nevében Puiu Haşotti szenátor a napirend megváltoztatását kérte. Haşotti azt indítványozta, hogy a parlament fogadjon el nyilatkozatot, amelyben elítéli Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek március 15. alkalmából az erdélyi ünnepségeken felolvasott üzenetét, illetve azt állította, hogy a magyar kormányfő Erdély jövőjével kapcsolatos kijelentést tett volna. Ezt később maga Emil Boc is cáfolta a pulpitusról, mondván, hogy ünnepi üzenetében Orbán nem emlegetett olyasmit, amit az ellenzéki politikusok kifogásoltak. A kabinet kevesebb, mint egy év alatt immár az ötödik bizalmi szavazást élte túl tegnap. Az ellenzéknek 236 igen szavazatot kellett volna összegyűjtenie a kormány megbuktatásához, ám nemhogy ez nem sikerült, de még a voksoláson is csak 216 honatya vett részt. A kormánypártok törvényhozóinak többsége nem élt szavazati jogával, végül csak 211 igen gyűlt össze. Eredményhirdetést követően a kormányoldali honatyák kivonultak a teremből, így kvórum hiányában már nem szavaztak a tervezett elítélő nyilatkozatról. Közben azt is többen elmondták, hogy a kifogásolt mondatok nem a magyar miniszterelenöktől származnak, ahhoz hasonló megjegyzés Marosvásárhelyen hangzott el annak a szájából, aki felolvasta Orbán Viktor üzenetét. A szavazás után a liberális politikusok, mind Haşotti, mind Antonescu már elbizonytalanodva nyilatkoztak ebben az ügyben, mondván, nem tudnak magyarul, illetve sajtóhírekből vették a vélt kijelentést. A szavazást megelőző vitában Frunda György higgadtságra intett, Markó Béla kijelentette, büszke arra, hogy a teremben ülő képviselőtársaihoz hasonlóan állampolgára ennek az országnak, Adrian Năstase megjegyezte, Orbán Viktor kijelentése nemzeti büszkeség kérdése, míg Călin Popescu Tăriceanu úgy vélekedett, nem helyes emocionálisan megítélni Orbán nyilatkozatát, azt javasolva, előbb szavazzanak a bizalmatlansági inbdítványról, utána vitassák meg a románellenes kijelentéseket. A tegnapi nap folyamán több ezer ember tüntetett Bukarestben a parlament épülete előtt a kormány által elfogadásra javasolt, módosított munkatörvénykönyv ellen tiltakozva. A megmozduláson mintegy nyolcezer ember vett részt.
Mózes László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A világ legszorgalmasabb történészei
A marosvásárhelyi Mentor Kiadó két történelmi könyvét mutatták be tegnap este a szerzők jelenlétében a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. Két sorozat ,,új, fontos termékeiről”, ,,időtálló művekről” esett szó: Tüdős S. Kinga történész Erdélyi testamentumok IV. – Erdélyi nemesek és főemberek végrendeletei, 1661–1723 című munkájáról, illetve Pál-Antal Sándor történész, levéltáros Székely székek a 18. században IV. – Háromszék 1701–1722 között című kötetéről.
Míg az Erdély történelmére utaló kiadványok hosszú ideig tabunak számítottak, a Mentor alaposan kivette részét a kéziratok közkinccsé tételében, mindkét, igen termékeny szerző ,,házi kiadójává” váltak – hangsúlyozta Káli-Király István, a Mentor igazgatója. Hozzátette: Pál-Antal Sándor tizenhat kötetét, Tüdős S. Kinga nyolc könyvét jelentették meg, ők ketten ,,a világ legszorgalmasabb történészei”, életüket áldozták a tudományos kutatásra. Pál-Antal Sándor elmondta, e sorozatban sikerült feltérképeznie Székelyföld lakosságát, az itt élők gazdasági helyzetét negyed évszázadban, a névanyag nyelvészek és családfakutatók számára egyaránt fontos. Tüdős S. Kinga a tanulmányozott végrendeletek kapcsán úgy fogalmazott, azok emberközeli képet nyújtanak a vizsgált száz-százötven évről, esetenként még humor is van bennük, olyanok, akár egy mese. A kiadványok megjelentetése egyre nehezebb, Káli-Király István ennek kapcsán keserűen jegyezte meg, senki nem fogja fel a Kárpát-medencében, hogy ezek a könyvek mekkora nagy értéket jelentenek.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lupényi magyarok Sepsiszentgyörgyön
A Hunyad megyével hivatalosan is létező testvérkapcsolatot sikerült személyessé, emberibbé tenni a hét végén: a Szent György-napok vendégseregében negyvenfős lupényi magyar küldöttség is szerepelt.
Könnyű itt magyarnak lenni, annál nehezebb a szórványban, nálunk nehéz megtartani azt, ami a miénk – mondják, s ha kérdezik őket, hosszasan mesélnek Zsil-völgyi életükről, az ottani morzsolódó magyarságról. “Otthon akkor fordulok meg az utcán, amikor magyar szót hallok, itt meg akkor, ha mellettem románul beszélnek” – mondja egy bányában dolgozó férfi. A mostani látogatás a lupény-vulkáni és a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség közötti kapcsolatnak köszönhető, a Zsil-völgyi vendégek szentgyörgyi családoknál szálltak meg, ezt baráti kézfogásnak tekintik. Számunkra elsődleges cél a testvérkapcsolat, másodlagos a Szent György-napokon való részvétel – magyarázza Koppándi Zoltán lupényi unitárius lelkész, hozzáfűzve, hogy a mintegy harmincezres bányászvárosban 3000–3500 magyar él. Azért is jöttünk, fürödjünk meg egy kicsit az itteni magyar közösségben, mert fontosnak érezzük, hogy mélyüljön az emberek közötti barátság – tette hozzá.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az autonómia a jövő (Trianon-megemlékezések Sepsiszentgyörgyön)
Emlékezni Trianonra, kilencvenegy év után szemléletváltással, összefogással kezünkbe venni, alakítani sorsunkat, megteremteni a székely autonómiát – e gondolatok köré csoportosultak a szombati sepsiszentgyörgyi rendezvényeken elhangzott beszédek.
A nemzeti összetartozás napját a megyeszékhelyi magyar szervezetek az összefogás jegyében tartották meg.
Az első, kora délutáni rendezvénynek a Székely Nemzeti Múzeum adott otthont, ezt az RMDSZ és a Háromszéki Ifjúsági Tanács szervezte. Tamás Sándor kijelentette, idéntől megyeszerte a jövő felé fordulva próbálják bemutatni ezt a pillanatot; az elmúlt 91 év keserűségét csak egy másfajta szemlélet tudja feloldani, ezért Székelyföldön a gondolkodásmód megváltoztatása a legfontosabb. Antal Árpád András a Székelyföld–szórvány partnerségre is utalva elmondta: a Kárpát-medencében össze kell kapcsolnunk a kis magyar világokat a nagy magyar világokkal, s ha a jövőt nézzük, együtt meg tudjuk valósítani az önálló Székelyföldet. Történészek előadásai következtek: Székely Zsolt kijelentette, 91 év után végre megértük, hogy szülőföldünkön magyar állampolgárok lehetünk. Kádár Gyula leszögezte, Trianon – mely diktátum és nem békeszerződés – mindenkinek kárára volt, győzteseknek, hódítóknak és megszállott népeknek egyaránt. S hogy legyen székely jövő, székely haza, egységre van szükség, s egyetlen politika van, az autonómia politikája – tette hozzá. Délután fél hatkor harangzúgás közepette az Erzsébet parkban kezdődött el az MPP által szervezett megemlékezés, erre mintegy két-háromszázan jöttek el, s több erdélyi magyar szervezet képviselője is felszólalt. Nyitányként Gazda Zoltán szögezte le, nem tudjuk feledni megcsonkolásunkat, nem tudjuk elfelejteni az újkori gyarmatosítást. Pap Alpár a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviseletében jelentette ki, “a nemzeti radikálisok példát mutatnak”, egy kilencpontos petíciót címezett a bukaresti hatalomnak, melyben kéri, a kormány ismerje el az autonómia-népszavazás eredményét, legyen magyar nyelvű szentmise és oktatás a csángók számára, tiltsák be a román fasisztoid szervezeteket, rehabilitálják Wass Albertet, majd radikális, kemény hangvételű beszédét a Vesszen Trianon! szavakkal zárta. Nemes Előd kijelentette, nem lehet egymással hadakozni, miközben gondjaink megoldatlanok, ezért az EMNT a magyar szervezetek közti megbékélést szorgalmazza. Sztakics Éva arra biztatott, kesergés helyett inkább a jövőre figyeljünk, mert sokat tehetünk azért, hogy enyhítsük Trianon traumáját. Sánta Kriszta Hanna szavalata után Fazakas Tibor beszélt, kijelentve, nekünk mint őshonos államalkotó nemzetnek kijár az autonómia, majd román politikusoknak üzente, Székelyföld pedig van, létezik, hús-vér, magyar identitású emberek lakják, mi vagyunk a Székelyföld. Végül Izsák Balázs szólt, kijelentve: “a magyar hazához, Magyarországhoz való ragaszkodás elsősorban a szülőföldhöz való ragaszkodást jelenti; a feldarabolhatatlan, a megsemmisíthetetlen, az örök Magyarország kitüntetett pontja Sepsiszentgyörgy”. Az SZNT által szervezett autonómia-népszavazás, a negyedmillió szavazat értelme az volt: felmutatni a székely nép akaratát, hogy igényli Székelyföld területi autonómiáját, ez a jövő, ez lehet a kárpótlás, a vigasz, de a megmaradás útja is; ez nem csak szavakat jelent, hanem gyakorlati tennivalókat. “Mi Székelyföldön nem vagyunk kisebbség, mi itt többséget alkotunk, és megilletnek bennünket ugyanazok a jogok, mint Európa bármely népét, Székelyföldnek lesz regionális kormánya, regionális parlamentje, de ehhez az kell, hogy mi magunk is higgyünk benne” – vélekedett. A megemlékezés Kovács István unitárius lelkész imájával ért véget. “Csak az nem visszaadható soha, amit önként adtak fel, amiről lemondtak” – hangsúlyozta.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy irodalomtörténész műhelyében
Mély meggyőződésem, hogy egy magyar irodalom volt és maradt, mint ahogy egy magyar nemzet van – hangsúlyozta Pomogáts Béla irodalomtörténész tegnap délután a Magyar irodalom Erdélyben című munkájának legújabb, 1968–1989 közötti időszakát bemutató, ötödik kötetének sepsiszentgyörgyi bemutatóján, melyen részt vett Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet is.
A Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott találkozón Kozma Mária, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztője úgy vélekedett, a szóban forgó többkötetes munka Pomogáts fő műve, a szerző jelenléte a magyar köz- és irodalmi életben folytonos, és ennek súlya van. Pomogáts Béla elmondta, 1969 óta folyamatosan foglalkozik erdélyi írókkal, műveikkel, a mostani a százegyedik saját könyve, mintegy harmincban erről a témáról írt. Erdély veszélyeztetett területe a magyar kultúrának, ám ennek ellenére Erdélyben sokkal komolyabban veszik a magyar kultúra ügyét, mint Magyarországon – vélekedett. Szólt továbbá a két Forrás-nemzedékről, az irodalomtörténész csoportosítási kényszeréről, noha “Nagy László és Kányádi Sándor azért a mélyben rokonok”. S bár létezik tájnyelv, székely mentalitás és irodalmi hagyomány, székely nyelv nincs, csak magyar nyelv – tette hozzá Pomogáts Béla.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pomogáts Béla: a kultúra nem üzlet
Sepsiszentgyörgyi könyvbemutatóján Pomogáts Béla magyarországi irodalomtörténész nem csak a Magyar irodalom Erdélyben legújabb kötetéről beszélt, hanem kritikus szavakkal szólt a magyarok olvasási szokásairól, nehezményezve, hogy nagyon lealacsonyodott az olvasási kultúra. Pomogáts, aki egyben a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaság – Anyanyelvi Konferencia elnöke, a jövőt illetően inkább pesszimista, mint derűlátó; úgy véli, mostanra a sör meg a pálinka felváltotta a könyvet, ma már csak „híg irodalmat, szemetet” – erotikus és ponyvaregényeket – olvas a magyarországi olvasók nagy része, s noha egyre többen bolyonganak a világhálón, szerinte az internet civilizációs eszköz, de nem kultúra.
Pomogáts Béla szerint – aki, amikor „sokat olvasott”, évente három-négyszáz könyvet tudott maga mögött – két nagy veszély leselkedik az olvasáskultúrára, az egyik, hogy teljesen átveszi a könyv szerepét az elektronikus civilizáció. Nem nagyon olvasnak ma már könyveket, magyarázza, hanem a tévé, a rádió, a „különféle digitális szerkentyűk” válnak fontosakká, és bár a magyarországi és az erdélyi könyvkiadás nagyon látványos eredményekkel jár, a kötetek egyre kisebb példányszámban jelennek meg. „Szép emlékem, hogy a nyolcvanas évek közepén jelent meg Galgóczi Erzsébetnek a Vidravas című regénye – egyik első nagy leleplező regény volt a Rákosi rendszer szörnyűségeiről –, és az első kiadás néhány hónap alatt nyolcvankétezer példányban fogyott el. Ma egy népszerű író sikeres regénye nagyon jó, ha két-háromezer példányban megjelenik, verseskötet legfennebb néhány száz példányban. Egy kiváló magyar költőnek, Rába Györgynek volt egy verseskötete, mely összesen hetvenkét példányban került el az olvasóhoz. Ezek elég szomorú statisztikai adatok.”
A másik nagy veszély Pomogáts szerint a tömegkultúra hatása: egyre kevesebben olvasnak komoly irodalmat, szakkönyveket még kevesebben. „Amikor tanár voltam egy újpesti technikumban, és villamossal jártam az iskolába, rendszeresen olvasó embereket láttam. Volt Magyarországon egy Olcsó könyvtár nevű sorozat, három forintba – egy pohár sör árába – került egy kötet, mindent kiadtak, több mint ezer kötet jelent meg. Homérosztól Németh Lászlóig és Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig bármit el lehetett olvasni, és számtalanszor láttam, hogy munkáskülsejű emberek állnak villamoson, autóbuszon, fogódzkodnak egyik kezükkel, és a másik kezükben ott van kinyitva egy Olcsó könyvtár-kötet. Ezt ma már nem lehet látni, ha valaki olvas, ezeket a rettenetes giccseket és álkalandregényeket olvassa, rosszabb esetben pedig pornográfiát”. A lakosság öt százaléka keres szépirodalmat, ezen valamiképpen meg kellene próbálni változtatni. A magyarországi olvasók csupán néhány erdélyi írót ismernek: Nyirő József, Tamási Áron, Wass Albert.
Úgy véli, olyan kulturális politikára lenne szükség, ami megpróbálja ösztönözni a könyvolvasást, jobban össze kellene fogniuk azoknak a szervezeteknek is, amelyeknek a kezébe helyezték az irodalom sorsát – írók, irodalmi társaságok, írószövetségek, könyvkiadók, könyvtárak, könyvterjesztők –, mert ebben a tekintetben is sok a mulasztás. A mai könyvárak mellett nem is lehet elvárni az emberektől, az ország lakosságának nyolcvan százalékától, hogy kenyér és szalonna helyett könyveket vásároljon. Szerinte elérhető áron kellene könyveket forgalmazni, az olvasás támogatásában a Magyar Köztársaságnak kellene határozottságot vállalnia, ezen partizánharccal nem lehet segíteni.
Szüksége lett volna a Romániai magyar irodalmi lexikon utolsó köteteire, de az egyik magyarországi nagy könyvkereskedésben azt mondták, nincs, mert „ezt a könyvet legfennebb hatvan–hetven példányban tudják eladni”. Az nekik nem érdekes, tehát csak olyan könyvet terjesztenek, amit legalább ezer példányban el tudnak adni, márpedig ezer példányban legfeljebb a giccseket, a pornográfiát, a rémregényeket lehet eladni, egy lexikont, egy verseskötetet nem – fűzi hozzá. „Meg is mondták, a könyv ugyanolyan árucikk, mint a pálinka, a kolbász és a gumióvszer”. „Nagyon nehezményezem, hogy a könyvforgalmazás teljesen alárendelődött az üzleti szempontnak, márpedig a kultúra nem üzlet, soha nem volt üzlet. Nem volt a világon olyan társadalom, ahol a kultúra üzletnek számított. Ameddig ezt a helyzetet nem lehet áttörni, akár állami intézkedéssel, akár a szellemi életnek a gazdasági életnek valami összefogásával, addig ez a helyzet nem változik meg”. Szerinte át kellene alakítani a magyar közszellemet, mert a haszonelvű, pénzközpontú világkép „elég szörnyű eredményeket hozott Magyarországon”.
Pomogáts Béla felidézte Nagy László utolsó televíziós beszélgetését, amikor megkérdezték tőle, mit üzen az emberiségnek? A költő azt válaszolta, ha még emberi formájuk lesz, akkor csókoltatja őket. „Féltem a jövőt – mondja erre Pomogáts –, nagyon meg tudom érteni Nagy Laci aggodalmát, én azonban nem csókoltatom őket”...
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bezárt a Corvina könyvesbolt
Mától bezárják Sepsiszentgyörgy legnagyobb könyvesboltját, az üzletet eddig működtető csíkszeredai Corvina Könyvesház szerint az itteni forgalom nem volt elegendő a fenntartáshoz. A háromszéki megyeközpontban a néhány lakónegyedi, többnyire tucatkönyvet kínáló bolt mellett egyetlen minőségi kiadványokat forgalmazó szaküzlet marad, a kicsi és zsúfolt Diákbolt.
A megyeszékhelyi Csíki utca sarkán évtizedek óta könyvesboltba, antikváriumba lehetett belépni, mostanra ez megváltozott. Tegnap, tegnapelőtt már leltároztak, összecsomagolták a megmaradt, több ezer címből álló könyvkészletet, és eltűntek a kiadványok a kirakatokból is. Ferencz Kornélia, a csíkszeredai Corvina Könyvesház ügyvezetője, társtulajdonosa lapunk érdeklődésére úgy fogalmazott, a kilencvenes évek elejétől magánvállalkozásként működtetett üzlet forgalma nem volt elegendő a fenntartáshoz. Az elmúlt három évben visszaesett az eladás, csíki és udvarhelyi boltjaikban többet adnak el, mint itt, de szempont volt a távolság is. "Már nagyon rég be kellett volna zárni, de vártuk, hátha lesz fellendülés" – magyarázta a számukra is nehéz döntést. Ma már a gyermekek sem nagyon látják szüleiket olvasni, nem járunk előttük jó példával, s időközben a könyvesboltok szerepe is megváltozott, ma már rendezvényeken, könyvbemutatókon jobban el lehet adni a köteteket, főként azokat, amelyek körül "hírverés van" – vélekedett. Nem is az a kérdés, ki mikor vásárolt utoljára könyvet, hanem mikor olvasott utoljára könyvet? – tette hozzá. A könyvesboltba betérni szándékozókat ajtóra ragasztott felirat tájékoztatja a július elsejei kapuzárásról. "Köszönjük, hogy velünk tartottak!" – olvashatja, aki netán éppen egy lexikont vásárolt volna. Bent már teljesen üresek a polcok, a könyvek dobozban. Az elárusítónők egyike 1986 óta dolgozik itt, ő most csak annyit tud mondani, nagyon összetört lelkileg. Társa kissé beszédesebb: előbb pihen egy keveset, aztán új munkahely után néz, de nem szeretné, ha bentről fénykép készülne az üres boltról, van egy cédéje fotókkal a még működő üzletről, különben is, ez a helyzet számára olyan, mintha szíve több millió darabra szakadna szét.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A rászorultság határán
Nyárutóra, ősz elejére már a téli fűtésszámlák miatt aggódik a lakosság tekintélyes része: miközben a kormány megvonta a távhőszolgáltatásra fordított 350 millió lejes állami támogatást – igaz, ez az ország azon városait érinti, ahol továbbra is központosított a fűtési rendszer, 1,4 millió család volt haszonélvezője az eddigi segítségnek –, további szigorításokat, megvonásokat ígérnek, s gyenge kárpótlás, hogy 786 lejre emelik a rászorultsági küszöbértéket, egyedülálló személyek esetében pedig 1082 lejre.
Ez vélhetően sovány vigasz az érintetteknek, mert a híradások nagyvárosok esetében máris a téli számlák megkétszereződését emlegetik.
A háromszékieket ez a változtatás nem érinti, ugyanis a földgázzal és fával melegítők esetében semmi nem módosult: ugyanakkora marad a támogatás és a családtagonkénti nettó 615 lejes rászorultsági küszöbérték is. Mivel térségünkben a távhőszolgáltatás rég a múlté, az itteni lakosság többletjuttatásra nem számíthat, csak a fűtéspótlékra való jogosultságot megállapító önkormányzatoknak kell felkészülniük a sokasodó ellenőrzésekre. Igaz, tavalyig jóformán senki sem vette górcső alá a helyzetet, a pótlékot igénylők saját felelősségükre nyilatkoztak jövedelmi viszonyukról, a polgármesteri hivatal jóváhagyta a kérést, az államkasszából pedig átutalták a pénzt. Az elmúlt télen kezdődött a fűtéstámogatások ellenőrzése, s míg akkor a segélyezettek három százalékát vették szemügyre, most hatvan százalékuk számíthat ellenőrzésre. Akad olyan vélemény, miszerint ez az intézkedés nem megszorítást, sokkal inkább normalizálódást jelent, mert eddig számosan éltek vissza ezzel a szociális juttatással.
Ennek ellenére egyértelmű a támogatásokat csontig faragó kormányzati szándék, pedig a segélyezettek száma eddig is csökkent, hiszen míg az elmúlt télen havonta átlagosan 18 550 háromszéki család részesült fűtéstámogatásban, 2008 márciusában ugyanez a szám még közel 53 000 volt, azonos rászorultsági küszöbérték és jóformán hasonló jövedelmi viszonyok mellett. Különösen falun apadt a jogosultak száma, három évvel ezelőtt több mint 38 000 család kapott fűtéspótlékot, tavaly már csak 12 000-en jutottak fapénzhez.
Továbbra is kényes kérdés marad tehát a rászorultság határának pontos és méltányos megállapítása, mert miközben mindenkor létezik egy szociális védelemre kényszerülő társadalmi réteg, jogalkotók és adófizetők számára egyaránt fontos, hogy ne éljenek vissza a támogatásokkal. Mindemellett körülményes és bonyolult a jogosultságot hitelt érdemlően megállapítani, különösen a választásokra készülő, szociális juttatásokat nehéz szívvel megnyirbáló polgármesteri hivatalokban.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kultúrával a szórványért
Háromszéki művelődési intézmények decemberben véglegesítik azt a jövő évi kulturális ajánlatot, szórványvidéknek szánt közművelődési, művészeti programot, amit itteni alkotók visznek innen oda abban a reményben, hogy ezáltal is sikerül lassítani a magyarok fogyását. Olyan rendezvényeket szeretnének, amelyeket Hunyad, Szeben és Fehér megyei településekre juttatnak el, oda, ahol olykor egy-egy magyar szó is ünnepnek számít.
A háromszéki Összetartozunk szórványprogram mozgatói így jó néven vesznek minden ajánlatot. Mert mindenféle kultúra nélkül valók a Piskin élő emberek, nagyon tragikus a helyzet, alig szólalnak meg magyarul – vázolt komor helyzetképet Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a legutóbbi szórványtanácskozáson, amikor a megye művészeti, közművelődési intézményeinek képviselői arról beszéltek, milyen programokat szervezhetnek a háromszékiek erdélyi szórványvidékeken 2012–ben. 
Pályája elején maga Vargha Mihály is érzékelte a szórványgondokat, hiszen két évet élt Piskin, de azóta a helyzet csak súlyosbodott, a Hunyad megyei vasúti csomóponton élő magyar ajkúak fogyása még hangsúlyosabbá vált, akárcsak más, hasonló településeken (a Piskire vonatkozó, drámai apadás mértékét alátámasztandó érdemes rápillantani a népszámlálási adatokra: míg 1910-ben a település 3099 lakosából 2810 vallotta magát magyarnak, 2002-ben a 11 354 lakosból már csupán 395 magyar). Így nagyobb súlyt kapnak Vargha Mihály szavai: egyrészt, szerinte fontos lenne „magyarságtábort" szervezni azoknak, akik nem tudnak vagy szégyellnek magyarul beszélni, másrészt, Piskire vonatkoztatva, nemcsak a híres csata helyszínét kellene megjelölni, hanem figyelmet érdemelne a város pusztuló dendrológiai parkja, ahol egykor Kazinczynak is asztala volt, de más magyar emlékeket is fel lehetne eleveníteni.
A szórványvidéken élők csak úgy maradhatnak meg magyarnak, ha elmegyünk az ottani emberekhez – nyomatékosított Dénes Csaba, a Sepsi Református Egyházmegye esperese. El kell tehát indulni, előadásokkal, kiállításokkal, alkotó emberekkel. Magyar kultúrát, magyar szót kellene vinni nekik, ebben (is) rejlik a tömbben élők felelőssége, feladata. Színházi előadást ugyan körülményes például Dévára vinni, de a sepsiszentgyörgyi Cimborák bábtagozat többször játszott már szórványbéli gyermekeknek, s felmerült, hogy „könnyebb" előadásokkal a kézdivásárhelyi és a csíkszeredai színházak társulatai is beszállhatnának.
A Háromszék Táncegyüttes az elmúlt huszonegy esztendőben erején felül teljesített ezen a téren, „nincs olyan társulat, amely annyiszor lett volna a szórványban, mint mi" – magyarázta Deák Gyula. Szilágyi Zsolt a Vox Humana karnagyaként, illetve a művészeti népiskola igazgatójaként lelkileg számos szállal kötődik Magyarigenhez, Gyulafehérvárhoz, Dévához, Vajdahunyadhoz. Magyarigenben egyébként mindössze hét magyar maradt, s a jövő esztendei Bod Péter-év kapcsán (is) nagyobb figyelmet szánnak neki. Ha ott összegyűl az a hét ember, oda is el tudunk menni, hangversennyel, előadással – hangoztatta Szilágyi Zsolt, hozzátéve: messzemenő támogatást próbálunk nyújtani a szórványvidéknek, művészi produkciókkal karoljuk fel.
Felmerült még a Cimbora gyermeklap eljuttatása, diákfelolvasás szervezése, fotó- és más táborok szervezése, enyedi művészek szentgyörgyi bemutatkozása. Szükségesek a kulturális ajánlatok, s eredmény vélhetően akkor remélhető, ha – miként Balla Barna málnási református lelkész is hangoztatta – nemcsak pénzforrásokat szerzünk és rendezvényeket szervezünk, hanem az itt élő magyarsághoz is megpróbálunk eljutni a szórványkérdéssel, bevonva, érdekeltté téve a székely embereket az erdélyi magyar ügy felkarolásában.
Mózes László
Háromszék
Erdély.ma

Erősíteni az összetartozást (Szórványprogram)
Az Összetartozunk programban rejlő lehetőségekre, más, román többségű megyékben élő magyarok iránti elkötelezettségre hívja fel a székelyföldiek figyelmét Demeter László szórványprogramért felelős megyei önkormányzati képviselő, hangsúlyozva, hogy a kínálkozó lehetőségek sora végtelen, mindannyiunkon múlik, hogy a szórványprogram tartalmasabbá váljék.
Mint év eleji levelében írja, Háromszék immár több mint két éve hivatalosan is követi a Hunyad, Fehér és Szeben megyében élő magyarok sorsát, próbálják erősíteni a közösségek közti köteléket. “Szomorúan szemléltük és szemléljük Dél-Erdélyben pusztuló épített örökségünket, elnéptelenedett magyar egyházközségek néma tanúit, de örömmel tapasztaljuk sok lelkes ember közösségépítő munkáját, kik olykor a romokon is új életet voltak képesek építeni az elmúlt húsz évben.” Hangsúlyozza, folytatják az elkezdett munkát, a már bejáratott közös programokat, ugyanakkor arra bátorítja az érdeklődőket, ötleteiket, javaslataikat osszák meg a szórványprogramban dolgozókkal. Háromszéken egyre többen tartják fontosnak a közös célt, többen vállalnának önkéntes munkát is, több egyházközség, ifjúsági szervezet között már élő a kapcsolat, de szeretnék, ha még több egyházközség, egyesület, intézmény, önkormányzat létesítene testvérkapcsolatot a négy megye magyar közösségeivel. Továbbra is fontosnak tartják az ifjúság, a diákok nevelését, identitásuk erősítését olyan programok által, amelyekben háromszéki és dél-erdélyi fiatalok közösen vesznek részt. Elképzeléseik szerint idéntől szerepet vállalnának a dél-erdélyi magyar épített örökség megőrzésében, a szóványprogramban dolgozó Kún Kocsárd Egyesület huszonöt évre bérbe venné a Hátszeg melletti Őraljaboldogfalva romosodó református parókiáját, ezt a XIII. századi műemlék templom melletti évszázados épületet felújítanák, közösségi térré, kulturális központtá alakítanák.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Történész honfoglalás kori harci díszben
Népes sepsiszentgyörgyi érdeklődő sereg előtt tartott harcművészeti bemutatóval színezett rendhagyó történelemórát a magyar honfoglalásról dr. Hidán Csaba László magyarországi egyetemi tanár a Bod Péter Megyei Könyvtárban csütörtök este. Ez volt a magyar nemzet történetét ismertető rendezvénysorozat első előadása.
Lakatos Mihály, Magyarország Kulturális Koordinációs Központjának vezetője mutatta be a harcművész történészt, és ismertette új rendezvénysorozatukat. Az elképzelés forgatókönyvébe Hidán Csaba László és két apródja tökéletesen beilleszkedett, mert a Károli Gáspár Egyetem adjunktusa nemcsak érdekes és színes előadást tartott a honfoglalás koráról, mondandóját hitelesítendő maga is korabeli viseletbe öltözött, övére a bemutatott korszakban használatos fegyvereket csatolta. A magyar honfoglalás, Álmos és Árpád népének honfoglalása tágabb értelmezésben egy 2800–3000 éves folyamat eredménye, szűkebb értelmezésben pedig a IX., illetve X. századbeli történéseket jelenti – mondotta az előadó, hozzátéve: a Kárpát-medencébe való beköltözést tudatos, mély előkészítés előzte meg, ezt tények igazolják, a honfoglalás nem pusztulással járó menekülés volt. Fő eseménye 895-höz kötődik, erős kultúrájú nép költözött be a Kárpát-medencébe, majd következtek a magyarok európai lovas csatái, hetven-hetvenöt év alatt 47 hadjáraton vettek részt, ebből 41–42 győzelemmel, öt-hat pedig vereséggel végződött, ez “nagyon pozitív” mérleg; nem lehet úgy feltenni a kérdést, hogy a “keresztény Európa” ellen fordultak a “pogány magyarok”; az akkori magyar haderő mellett a viking volt a legerősebb sereg, a magyarok számára az egy emberöltő alatt Európáról szerzett információ és tudás volt a legfontosabb; a 895-ös honfoglalás István megkoronázásával, a magyar állam megalakulásával fejeződik be. Talán a tizedik az egyik legsikeresebb magyar évszázad – vélekedett Hidán Csaba László, mint mondta, maga is László Gyula kettős honfoglalás elméletének híve, így a székelyeket a Kárpát-medencébe korábban beköltözött magyar népcsoportnak tartja, akik testvérként, nem ellenségként fogadták a honfoglalókat. Kérdésre válaszolva, hogy mi az akkori magyarok sikerének titka, Hidán Csaba László úgy fogalmazott, valószínűleg a fegyelem és az összetartás, nincs tudomásuk X. századi belső viszályokról. Előadása után részletesen szólt a honfoglalók katonai viseletéről, bemutatta fegyvereiket – legfontosabbként az íjat és a szablyát –, végül harcművészeti ízelítővel tette látványosabbá előadását.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)