Az 1956-os forradalom leverése után az egész Kárpát-medencei magyarságot sújtotta a megtorlás. Lipcsey Ildikó az erdélyi magyarságot ért megtorlást foglalta össze, felsorolva a nagyobb pereket. Kolozsváron 1956 októberében új diákszövetséget alakítottak, erről tudomása volt a pártszervezetnek. Október 24-én azonban a diákszövetségi gyűlés természetszerűen átváltott a magyar forradalommal való szolidaritás gyűlésévé. Október 25-én letartóztatták a gyűlés három résztvevőjét, Balázs Imrét, Tirniván Arisztídet és Walter Frigyest. Az előző kettőre 7-7 évi fegyházra ítélték. November 17-én Várhegyi Istvánnal az élen letartóztatták a diákszövetség vezetőit, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt és Nagy Benedeket. Temesvárom 2500 diákot tartóztattak le, végül 30, többségében román diákot ítéltek 3 hónaptól 8 évig terjedő fegyházra. Bukarestben is megmozdultak a diákok. 1957 májusában Paul Goma írót a bukaresti diákok tervezett sztrájkja miatt elítélték. 1956-tal volt kapcsolatos a szász írók 1959-es brassói pere, Schönfeld aradi főrabbi pere, Piesch Miklós, Blumenthál Pál pere, Teodor Margineanu román katonatiszt pere, aki a magyarországihoz hasonló felkelést akart kirobbantani Romániában. A perek történetét csak részben tárták fel Romániában. Megközelítő adatok szerint a perek 35 ezer embert érintettek. 30 személyt kivégeztek. Kb. 40-50 ember a bántalmazásokban vesztette életét. 1957 a nagy letartóztatások időszaka volt, emiatt Szamosújváron, a 3000 férőhelyes börtönben 10 ezren raboskodtak. A politikai elítéltek 80 %-a magyar volt. Itt és Jilaván működtették a „megsemmisítő részleget”. A Bolyai Tudományegyetemen 20-30 ítélet született. Az egyházakat is támadták. Erdővidék és Homoród mente unitárius papságának fele került börtönbe, családtagjaikkal együtt „szervezkedés” és „ellenséges elemek támogatása” címen. A kolozsvári Protestáns Teológia unitárius karán 3 tanárt és 15 diákok ítéltek el. A Nyárád mentén szintén egyház emberek kerültek a vádlottak padjára. A Csíkszeredai Főgimnázium tanárát, Puskás Attilát és társait – tanárokat, diákokat, 11 főt – ítéltek el. Nagyváradon diákok megalakították a Szabadságra Vágó Ifjak Szövetségét /SZISZ/. Ebből nagy pert csináltak, 1981-ben folytak a letartóztatások. A 151 letartóztatottból 57 főt elítéltek. Sepsiszentgyörgyön diákok Székely Ifjak Társaság /SZIT/ néven alakítottak csoportot, őket 1958-ban tartóztatták le, 1959-ben az 50-60 elítéltet a hírhedt brailai nagyszigetre vitték. A kizárólag munkás fiatalok által alapított Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ perben 1500 személy volt érintve, 76 ítélet született. A temesvári diákok perében 32-en szerepeltek. Szilágysomlyón 5 főt börtönöztek be, Szászrégenből 24 ember ellen indult eljárás. Kolozsváron az Illegális Kommunista Ellenes Szövetség /IKES/ 35 fiatalkorú rendszerellenes szervezkedés volt. A Kis-Küküllő menti szervezkedésnek 6 vádlottja volt. 1958-ban Bencze György református lelkész be nem jelentett vadászpuskája miatt terrorcselekményre való késztetés vádjával 20 év nehézbörtönt kapott. 1958 júliusában letartóztatták Fülöp G. Dénes református lelkészt, 11 évre ítélték, 1958 augusztusában Cseterki János lelkészt tartóztatták le, ugyanebben a hónapban Harai Pál brassói káplánt az EMISZ perben fel nem jelentés címén 10 évre ítélték. Ebben az évben további egyházi személyeket ítéltek el. Három nagy pert emelt ki Lipcsey Ildikó: a Szoboszlay és társai ügyét 1958. április-május hónapban tárgyalták. A vádirat szerint 1950-ben Keresztény Munkapárt néven szervezetet hoztak létre, hogy fegyveres lázadást készítsenek elő. A Szoboszlay-féle szervezkedés a többpártrendszer és a szocialista rendszer eltörlésének igényét hordozta magában. Magyarországgal szoros szövetségi rendszert akartak kialakítani. Az erdélyi kérdés megoldását a két ország államszövetségében látták. A szervezkedésnek román tagjai is voltak. A Szoboszlay-perben 200 személyt tartóztattak le, köztük lelkészeket, szerzeteseket, 57 főt ítéltel el, köztük tíz főt halálra, a kiszabott börtönévek száma:1300 év. A másik nagy per az érmihályfalvi csoport ügye. Vezetőjüket, Sass Kálmán református lelkészt 1958. február 19-én tartóztatták le. Az érmihályfalvi csoport ügyében 31 főt ítéltek el, ebből kettő halálos ítélet volt, amit Sass Kálmán református lelkészen kívül dr. Hollós István egykori hadbíró századoson végrehajtottak. A harmadik nagy ügy a „kilencek”, vagyis az ENSZ-memorandum megfogalmazóinak és terjesztőinek ügye, akik 1956-ban az erdélyi kérdés megoldását vetették fel. Három álláspont volt: 1. Márton Áron római katolikus püspök és Dobri János református teológiai tanár Erdély Magyarországhoz csatolását tartotta helyesnek. 2. Jordáky Lajos és Pásztay Géza a független Erdély gondolatát támogatták. 3. Dobai István, a református egyház világi gondnoka Erdély kettéosztásában és lakosságcserében gondolkodott. Mindannyian úgy látták, méltányos megoldást. A Dobai István által elkészített memorandumot az akkori erdélyi magyar társadalom szinte valamennyi képviselője ismerte és véleményezte, de ismerte Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Ravasz László, Illyés Gyula, Veres Péter és Sinka István is. A per során 16 személy ellen indult eljárás. 1957 márciusi letartóztatásuk után valamennyien fenntartották véleményüket. A per vádlottjaiból ketten a kínzásokba belehaltak, Dobait és Varga László tiszteletest életfogytiglanra, a többieket 25 és 5 év közötti börtönre ítélték. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol a 400 elítéltből csak 40 maradt életben az elszenvedett kínzások, az éhezés és orvoshiány miatt. A Magyarország elleni szovjet katonai intervencióban Románia és Csehszlovákia készségesen részt vett volna, de Hruscsov erre nem tartott igényt. Azonban szovjet katonai egyenruhába öltöztetett román katonaság részt vett a szovjet intervencióban. A román titkosszolgálat – román szakemberek szerint – bekapcsolódott a magyar eseményekbe. Cristina Troncota történész, a hadtudományok doktora a román titkosszolgálatok történetével foglalkozó monográfiájában külön fejezetet szentelt ennek a kérdésnek. Ő is és mások is ketté választják a kérdést: a román titkosszolgálat beavatkozása a forradalom előtt és a beavatkozás a forradalom után. 1956 nyarától kezdődően a Securitate hamis osztrák, nyugat-német, francia és olasz útlevéllel ügynököket küldött Magyarországra, magyarul jól beszélő személyeket, akik a gyűjtött információkat Bukarestbe továbbították, onnan pedig a szovjet titkosrendőrség rendelkezésére bocsátották. 1956 november végi látogatása alkalmával Bodnaras felajánlotta segítségét az ÁVH újraszervezésére. Többszáz magyarul tudó szekuritate-alkalmazott érkezett Magyarországra, irányítójuk Einhorn Wilhem /Vilmos/ volt, aki fedéssel tartózkodott Budapesten, mint a román nagykövetség tanácsosa. Troncota irányt mutatott a román és magyar történészeknek, érdemes lenne ebben az irányban kutatni. /Lipcsey Ildikó: A forradalom hatása és következményei Erdélyben. = Erdélyi Magyarság (Budapest). 2005. július-szeptember/

Fodor Sándor legújabb kötetének /Mária lábától a sündisznóállásig/ alcíme: Fejezetek egy életrajzi regényből, önéletrajzi írásról van szó. A könyv az író első tizenhét esztendejéről szól, de a történet visszanyúl a XIX. századi ősökhöz, majd nagyszülőkhöz, akik fészket raktak Csíksomlyón. Az erdélyi magyarságot érintő történelmi események, személyiségek is felvillannak a könyvben: Észak-Erdély visszatérése az anyaországhoz, Márton Áron püspök közszereplése stb. /Ö. I. B.: Erdélyi háború és béke. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 24./

Augusztus 20-án a csíki települések minden magyar templomában imádkoztak az ünneplők államalapító szent királyunkhoz. Csíkszeredában a Millenniumi templomban bemutatott ünnepi mise résztvevői, a belvárosi plébánia udvarára vonulva, a 2000-ben felavatott domborműnél is megemlékeztek Szent István király érdemeiről. A tisztelgők koszorút helyeztek el Szent István király és boldog emlékű Márton Áron domborművénél. A megemlékezést a himnuszok eléneklése zárta. /(Csúcs Mária): Tanuljunk Szent Istvántól. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 28./

Huszonöt éve hunyt el Márton Áron püspök, életművére emlékezett a lap. Ő még hosszú távú stratégiákban gondolkodott a felemelés és javítás horizontján. A legkeményebb időkben, az ötvenes és hatvanas években is valamiféle biztonság hatotta át (a börtönben sínylődő, illetve háziőrizetbe kényszerített) Márton Áron egyházkormányzását. A kormányzására bízott egyházmegyék életét rendíthetetlenül a megtartás jegyében irányította, római egyházpolitikai kapcsolataiban a „régebbi évjáratot” képviselte. Megőrizte a Róma iránti engedelmességet, a II. vatikáni zsinat (1962–1965) utáni sajátos „keleti politikával” nem tudott maradéktalanul azonosulni. „A Szentszékről mindig a legmélyebb fiúi tisztelettel nyilatkozott, sohasem bírálta mások előtt – írja róla Jakubinyi György, Márton Áron harmadik püspök-utóda. – De élt a szentpáli evangéliumi szabadsággal: az illetékeseknek mindig megmondta, ha szerinte tévesen mérik fel helyzetünket. Egy esetnek tanúja voltam, amikor egy Gyulafehérvárra látogatónak fordítottam. Ezzel magyarázom azt is, hogy élete végén Márton Áron hatszor lemondott, de a Szentszék – a segédpüspök kérésére – nem fogadta el lemondását. Dr. Jakab Antal segédpüspök érvelése az volt, hogy a jelen helyzetben még mindig szükség van a kommunista állammal szemben Márton Áron nevére és tekintélyére. Amikor 1980. február 5-én utolsó lemondását szerkesztette, fordítónak engem hívott át – folytatja vallomását Jakubinyi érsek. – Kijelentette: azért mond le, mert betegsége miatt már nem látja át az ügyeket; nevében más ne intézkedjék, hanem mentsék fel a püspökség alól és az utód majd intézkedjék a saját nevében. Ezúttal elfogadták lemondását. Ekkor mutatkozott meg előttem teljes emberi és életszentsége nagyságában – a betegágyban fekvő – Márton Áron: súlyos lelki szenvedést okozott neki a személyes meggyőződése és az Ostpolitik által rá kényszerített magatartás ellentéte, de »sorkatonaként« engedelmeskedett a mindenkori »hadiparancsnak«. Márton Áron mindvégig hű maradt papszentelési, püspökszentelési ígéretéhez, engedelmeskedett Szent Péter mindenkori utódának.” /Jakabffy Tamás: Márton Áron huszonöt éve „otthon”. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./ 1980-ban az utolsó pillanatban mondták vissza a temetésre megrendelt autóbuszokat, hogy Székelyföld, a szülőföld küldöttsége ne vehessen végső búcsút püspökétől. Erdély nagy püspöke egész életútjával, helytállásával, hitéhez, elveihez való hűségével érdemelte ki az emberek tiszteletét, szeretetét. Az emberekét, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Márton Áron 1932-től Kolozsváron egyetemi lelkészként dolgozott, és nemsokára útjára indította az Erdélyi Iskola című nevelésügyi folyóiratot. 1938. augusztus 14-én lett a gyulafehérvári egyházmegye apostoli kormányzója, XI. Piusz pápa 1938. december 24-én Gyulafehérvár püspökének nevezte ki. Rövid idő után egyházmegyéje kettészakadt, a püspök Gyulafehérváron maradt. A II. világháború idején bátran kiállt a zsidóüldözések ellen. 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály-templomban, papszentelés alkalmával mondott beszédében felemelte szavát a deportálások ellen, másnap írásban is megtette tiltakozó nyilatkozatát. A háború után a vallásellenes intézkedéseket, a zárdák, kolostorok, egyházi iskolák államosítását Márton Áron nem hagyta szó nélkül, tiltakozó leveleire azonban sohasem kapott választ. Hívei testükkel óvták, élő láncot alkotva körülötte bérmaútjain. 1949-es felcsíki bérmaútjáról és a somlyói búcsún való részvételéről ma is legendákat mesélnek. Nemsokára azonban letartóztatták, és hat év börtön, majd tizenegy év házi őrizet következett. A felajánlott kompromisszumokat nem fogadta el. /Takács Éva: 25 éve halt meg Márton Áron. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 29./ Van-e ma olyan meghatározó, nagy alakja az erdélyi magyarságnak, akire egyszer majd úgy lehet emlékezni, mint Márton Áronra? – tette fel a kérdést Gazda Árpád. Márton Áron megítéléséhez nem kellettek a távlatok. Ő már életében szimbólummá vált. Szólt a fasizmus és a kommunizmus ellen, a nemzeti elnyomás ellen. A püspök áldozatok árán emelkedett ki a korából. /Gazda Árpád: Márton Áronok híján. = Krónika (Kolozsvár), szept. 29./

Szeptember 29-én sokan zarándokoltak Gyulafehérvárra, a hívők busszal, vonattal, gépkocsival érkeztek az ünnepre. Ezen a napon van Szent Mihály arkangyalnak, a római katolikus főegyházmegye védőszentjének ünnepe, továbbá Márton Áron püspök halálának 25. évfordulója, és a római katolikus teológiai szeminárium évnyitója. Az ünnepi szentmisét dr. Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, Magyarország prímása mutatta be, mellette helyet foglaltak a romániai katolikus püspöki kar tagjai, élükön dr. Jakubinyi György érsekkel, illetve a testvéregyházak képviselői. A hívők között volt Orbán Viktor FIDESZ-elnök, az RMDSZ vezetősége, élén Markó Béla szövetségi elnökkel és Takács Csaba ügyvezető elnökkel, Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul is. A bíboros példaként állította a hívők elé Márton Áron püspököt, az egykori 6202. számú rabot. A főpap elmondta: keresztény hitünk, világnézetünk értékei ma is támogatásra szorulnak. Erdő Péter emlékezett: maga is találkozhatott Márton Áron püspökkel. Bátorítása, derűs személyiségének kisugárzó ereje felejthetetlen emlék, erőforrás maradt papi hivatása számára. A püspökök elé járult az egykori Csík vármegyei Közbirtokosságok Szövetségének küldöttsége, amely a gyulafehérvári székesegyház javítására 2006 és 2007 folyamán a szövetség által birtokolt erdők kitermelése után hektáronként évente 1 eurós támogatást ajánlott fel. A kolozsvári Szent Mihály-templomban tartott ünnepi szentmisén szintén Márton Áron püspökre emlékeztek. Oláh Dénes plébános a mesék hétfejű sárkányára utalt, jelezve: ez a szörnyeteg kilépett a meséskönyvek világából, és jelen van hétköznapjainkban. „…ennek a sárkánynak, ma nem hét, hanem legalább ezer feje van, és ott van mindenhol. Fölfalta a királykisasszonyokat, a keresztény értékrendet, a megtartó hagyományokat, a szolgálat és hűség értékét. Most pedig éhes dühében, bombákat, mérges gázt, gyárak szennyét, alkoholt, kábítószert, fajgyűlöletet, önzést, bizalmatlanságot, kétségbeesést, téves értékrendet, a fogyasztói társadalom én-vesztését okádja a világra” – fejtette ki. Márton Áron feladatvállalása példaértékű, emelte ki Oláh Dénes, aki szerint „…kiszolgáltatott és vélt legjobbjaitól magára hagyott népünk, még megmenthető, a mi önzetlen szeretetből fakadó, alázatos szolgálatunk által. Lehet, ha meg kell küzdeni, idegölő és embert próbáló csatát kell vívni minden barázdáért, minden munkahelyért, minden iskolapadért, katedráért, parlamenti helyért, kórházi ágyért, de ez a nép megérdemli.” Még az idén Kolozsváron felállítják Márton Áron három méteres egész alakos szobrát. Bocskay Vince szovátai szobrászművész elkészítette a szobrot, amelyet nemsokára a magyarországi Karcagra szállítanak, hogy bronzba öntsék. Előzőleg Vekov Károly volt önkormányzati képviselő javasolta a szobor felállítását. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Szent Mihály-napi ünnepségek Gyulafehérváron és Kolozsváron. Márton Áron püspökre, „Isten becsületes szolgájára” emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

Stefano Bottoni terjedelmes tanulmányban mutatta be az 1956-os magyar fordalom hatására Erdélyben megnyilvánuló elégedetlenség és forrongás után a román Securitate kegyetlen megtorlását. A román pártvezetés azonnal teljhatalmú megbízottakat küldött ki a határ menti, vegyes lakosságú és politikailag „érzékenyebbnek” tartott tartományokba. Temesváron október 30-án a műszaki egyetemen tiltakozó gyűlés hívtak össze, ez nyugtalanította a pártvezetést. A Securitate páncélosokkal vette körbe az épületet. A diákokat kihozták az ebédlőből, és elvitték egy laktanyába, ahol közülük mintegy kétezret körülbelül egy hétig még ott tartottak fogva, majd nagy részüket szabadon engedték. A feltételezett szervezők közül azonban 32 személy ellen lázításért pert indítottak és elítélték őket. A Securitate már november 3-án Marosvásárhelyen felszámolt egy románokból álló szervezkedést, mintegy 60 embert tartóztatott le. 1957-ben súlyos börtönbüntetésre ítélték a csoport minden tagját. A forradalom leverése után a rendszer melletti hűségnyilatkozatot írattak alá az írókkal. Közülük ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték a főszerkesztőt, hogy törölje nevüket az aláírók közül, mivel ők „szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal”. Kolozsvárt 1956-ban pontosan fele-fele arányban lakták a magyarok és a románok. Október 24-én a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola magyar tagozatának hallgatói gyűlést hívtak össze. A hallgatók 5 pontos dokumentumot adtak át a rektori hivatalnak. Ebben kérték az egyetemi autonómia megvalósítását, a hallgatói egyesület kapcsolatainak szorosra fűzését nemcsak a kelet-, hanem a nyugat-európai hasonló egyesületekkel, illetve az egyetemi felvételi vizsgákon alkalmazott diszkrimináció megszüntetését az „egészségtelen” származásúnak tartott fiatalokkal szemben. A megmozdulás szétoszlatására a Securitate a rektor kérésére körbevette az épületet, és igazoltatta a jelenlevő diákokat. Másnap letartóztatták a két szervezőt, Balázs Imrét és Tirnován Arisztidet, 1956 december 12-én mindkettőjüket 7 év börtönre ítélték. A Bolyai Egyetemen tartott gyűlésen fogalmazták meg a létrehozandó Hallgatói Egyesület „statútumtervezetét”. Ennek a kezdeményezésnek az öt szervezőjét is letartóztatták november 17–18-án, és közülük négy személyt 1957-ben 3-tól 7-évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek. 1956 november elsején a Bolyai Tudományegyetem magyar irodalom tanszékének három adjunktusa által vezetett diákküldöttség kivonult a Házsongárdi temetőbe és virágkoszorúkat helyezett a frissen helyreállított sírokra. A Bolyai Egyetemről két év alatt összesen 29 hallgatót 4 tanárt letartóztattak. Az állambiztonsági szervek útmutatókat küldtek, hogy kik ellen kell eljárni, megszervezték a megtorlást. Minden helyi egységből jelentést kellett küldeni a BM-nek, egy példányt orosz nyelven, az akkor még román területen tartózkodó aktív szovjet miniszteri tanácsadók részére. Megerősítették a magyarok figyelését. A Magyar Autonóm Tartományban 1957 januárjáig az úgynevezett „magyar nacionalisták vonalon” mindössze 60-an dolgoztak. Alig két hónap alatt újabb 67 formátort szerveztek be, többször zsarolással, mint az egyik esetben egy lányát nagyon szerető apát zsaroltak meg: kiteszik a lányát az egyetemről. Ügynökkel figyeltették Márton Áron püspököt is. Tovább növelték a besúgók számát. Draghici belügyminiszter 1957. májusában tartott beszédében nemcsak a magyar lakosság Romániához való lojalitását kérdőjelezte meg, hanem a magyar nemzetiségű belügyeseknek és pártkádereknek a nemzeti kérdéshez való hozzáállását is. Az 1956. október 24-én kezdődött letartóztatási hullám egészen 1961-ig tartott, és több tízezer letartóztatáshoz vezetett. Legintenzívebb fázisa 1957 második felétől 1959 őszig tartott. Ekkor országszerte 9.959 személyt ítéltek el, és közel 18 ezret tartóztattak le. 1959-ben átlagosan 17-18 ezer politikai letartóztatottat tartottak számon az ország börtöneiben és kényszermunka táboraiban. Öt év alatt több, mint 27 ezer politikai megfontolás által indokolt letartóztatás történt Romániában. Ezen kívül közel 1.500 személyt kényszerlakhelyre helyeztek. 1958-ben volt a legtöbb ítélet (4.083), valamint ekkor hozták a legsúlyosabb ítéleteket ( a Szoboszlay per tíz halálos ítélete). 1957 és 1959 között több mint 45 halálos ítéletet hoztak, a kihallgatások során vagy a börtönben több mint 139 ember halt meg /pontos adatok nincsenek/. 1957 első felében 1.471 személyt vettek őrizetbe politikai okok miatt, közöttük 661 személyt ítéltek el: 598 románt (81,4%), 98 magyart (14,8%), 18 németet és 2 zsidót. A későbbi időszakról nincs ilyen pontos adat, Bottoni 9 százalékosra becsüli a magyarok részesedését. /Stefano Bottoni: A Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra (1956–1958). = A Hét (Marosvásárhely), okt. 6.)

Székelyudvarhelyen rövid műsorral, valamint koszorúzással emlékeztek az 1848-as szabadságharc áldozataira a Márton Áron téri Vasszékely-szobornál. A Polgármesteri Hivatal szervezte megemlékezésen Szász Jenő polgármester adózott a tizenhárom aradi vértanú emlékének. „Az aradi vértanúk méltósággal haltak meg hazájukért. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy méltósággal kiálljunk az elveink mellett, az önrendelkezési jogunkért vagy éppen a kettős állampolgárságért, hogy hűek legyünk a nagy elődökhöz, és annak tudatában élhessünk, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk nemzetünk felemelkedéséért”– mondta Szász Jenő. Gyergyószentmiklóson délelőtt a Polgármesteri Hivatal, a Volt Politikai Foglyok Gyergyói Szövetsége, az 1956-os Vitézi Lovagrend és a Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet tisztelgett a Kiss Antal honvédőrnagy kopjafájánál szervezett koszorúzáson. Az aradi 13-ról Kontesveller József alpolgármester emlékezett. Délután a Földváry Károly Hagyományőrző Huszár Egyesület és a Tarisznyás Márton Múzeum szervezett közös megemlékezést. Csergő Tibor múzeumigazgató köszöntője után Somogyi Győzőnek a magyar hősöket ábrázoló táblaképeiből a múzeumban rendezett kiállítását Balázs József méltatta. /Szász Emese, Bajna György: Megyénkben is megemlékeztek a vértanúkról. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 7./

Csíkszeredán idén sem szerveztek városi szintű megemlékezést október 6-án az aradi vértanúk emlékére. Az iskolákban osztályfőnöki és történelem órán idézték fel az eseményeket. A Petőfi Sándor Általános Iskolában a névadó szobra előtt tizenhárom gyertyát gyújtottak és az ünnep alkalmából rendezett kiállítást tekintették meg a diákok. A Márton Áron Gimnázium 45 tagú diákcsoportja tanáraik kíséretében az aradi megemlékezés helyszínén vett részt a megemlékezésen. Szatmárnémetiben az 1848-49-es szabadságharcot követő októberi megtorlás szatmári áldozata, Goneczky János tábori lelkész emléktáblájánál rótta le kegyeletét a helyi magyarság. Az emléktábla néhány éve került a belvárosi Zárda-templom homlokzatára, amelynek építési munkálatait korábban éppen ő vezette. Simon Attila katolikus pap és Sipos Miklós református esperes idézte fel a magyarság gyásznapján történteket, majd a városi RMDSZ elnöke, Kereskényi Gábor mondott beszédet. Három helyszínen, közösen emlékezett meg Zilah magyarsága az aradi vértanúkról október 6-án. A résztvevők előbb a belvárosi református nagytemplomban tartott, a kivégzett tábornokokra emlékező istentiszteleten jelentek meg, ezt követte a koszorúzási ünnepség. A templomkertben a szabadságharc 150. évfordulójára emelt obeliszknél a kegyelet koszorúit helyezték el. Este szintén megemlékező rendezvényt szerveztek a baptista imaházban. Nagyváradon ökumenikus istentisztelettel kezdődött a Nagyvárad-olaszi református templomban a megemlékezés. Az RMDSZ a történelmi egyházakkal karöltve emlékezett a tizenhárom aradi vértanú tábornokra. Az ünneplők ezután a Nagy Sándor utcába, a tábornok szülőházánál elhelyezett emléktáblához vonultak. A mintegy ezer résztvevő előtt Tőkés László püspök mondott ünnepi beszédet. /Ünnepi rendezvények Erdély-szerte: = Új Magyar Szó (Bukarest), 2005. október 7./

Bethlen Gábor- és Tamási Áron-díjat, illetve Márton Áron-emlékérmet adott át a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma november 2-án Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban. A kuratórium döntése alapján az idén Ilia Mihály egyetemi tanár, a Tiszatáj című szegedi folyóirat egykori főszerkesztője és Vetési László lelkész kapott Bethlen Gábor-díjat. Márton Áron-emlékéremben részesült a bécsi Szent István Egylet, a máramarosszigeti Leöwey Klára Líceum és a szabadkai Széchenyi Általános Iskola. A Tamási Áron-díjat Donkóné Simon Judit érdi tanár, előadóművész vehette át. A Bethlen Gábor Alapítvány célja, hogy anyagi és szellemi támogatásával, ösztöndíjaival és díjaival úttörő szerepet vállaljon a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép-európai szellemi együttműködésben és a határon túl élő magyarság hazai megismertetésében. /Vetési László és Ilia Mihály Bethlen-díjasok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

Márton Áron püspök háziőrizete idején csak a kertbe mehetett le, a titkosrendőrök még a kertben is elhelyeztek lehallgató készüléket, olvasható Az erdélyi – gyulafehérvári – püspökkert története című emlékezésben a Harangszóban, a marosszentgyörgyi római katolikus egyházközség kiadványában. /VIII. évfolyam, 3. szám, a titkosrendőrök október/ /b. d.: „Csak így, egyedül?”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./

Márton Áron püspökre emlékeztek november 9-én a bukaresti Petőfi Művelődési Társaság összejövetelén. Árvay Zsolt, a társaság alelnöke „25 éve hunyt el Márton Áron, Erdély püspöke” címen tartott előadást. Édesapja, Árvay Árpád emlékeiből merített, aki 1945-től a kolozsvári börtönben politikai fogolyként raboskodott. A püspök számtalanszor misézett a foglyoknak, bátorította őket. Lőrinczi Gyula arról beszélt, hogy a magyarországi zsidó deportálásokért felelős Eichman perében tett tanúvallomás megemlített egy katolikus papot, aki Erdélyben tiltakozott a zsidók üldöztetése ellen. Minden bizonnyal Márton Áronról volt szó. /(Árvay Zsolt): Márton Áronra emlékeztek Bukarestben. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 20./

Vágás és Székelydobó két összeépült falu közös templommal. A helybéli Márton Áron Egyesület elnöke, Székely Zoltán elmondta, hogy a templom körül, a két falu határának találkozásánál közös központot terveztek, amelynek kialakítása megkezdődött. A kilencvenes években már elkészült a két világháborúban elesett dobói és vágási katonák emlékére állított Hősök emlékműve. Ugyancsak a közös, már parkosított téren állították fel a Márton Áron-emlékművet. Az általános iskola és az óvoda elé egy-egy faragott székely kaput terveznek. /bbj: Két falu közös központja. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 21./

A Mátyás király-szoborcsoport mellékalakjaihoz hasonló méretű alkotással gazdagodhat Kolozsvár Főtere, Márton Áron szobrával. A műalkotás felállítását eredetileg idénre tervezték a Szent Mihály plébániatemplom bejáratához közel eső zöldövezetben. Bocskai Vince szobrászművész elmondta, hogy a háromméteres szobor bronzba öntése alapos munkát igényel. A munkát Karcagon végzik. A bukaresti művelődési minisztérium fennhatósága alatt működő bizottságnál az engedély kibocsátása elhúzódott, csak két héttel ezelőtt kapták meg, tájékoztatott Borbély László területrendezési és középítkezési megbízott miniszter. /-or-: Márton Áron-szobor csak tavasszal. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

Lőwy Dániel A Kálváriától a tragédiáig – Kolozsvár zsidó lakosságának története /Koinónia Kiadó, Kolozsvár/ című könyvéről elmondta, a kolozsvári zsidó közösségnek nincs a jelentőségéhez mérhető emlékkönyve. A deportálásból vagy a munkaszolgálatból hazatértek egy része gyakran román nyelvű szöveget íratott a sírkövére, mert halálában sem tudott teljesen megbocsátani. A második csoportba azok tartoznak, akik csak rövid időre vagy egyáltalán nem tértek vissza a szülőhelyükre. Lőwy Dániel több ezer kilométerre a szülővárosától, Kolozsvárról írta a könyvet. /Köllő Katalin: A belső emigrációban született könyv. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./ Szilágyi Júlia írta, elfogult a város, a szerző, a téma iránt. Elfogult, mert a gettótól megkímélte a sorsa, de több rokonát elhurcolták. Szilágyi Júlia köszönetet mond a maroknyi túlélő nevében is a szerzőnek, aki felkutatta, összegyűjtötte és megőrizte ezt az óriási anyagot, hogy s felmutassa az utókornak az áldozatok emlékét. A könyv a függelékben hozta Márton Áron püspök 1944. május 18-án, a Szent Mihály-templomban mondott beszédét, melyben tiltakozott a zsidók elhurcolása ellen, a beszédet teljes terjedelmében sokan csak most ismerhették meg. /Szilágyi Júlia: Könyv a kolozsvári zsidóság történetéről. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

A Babes-Bolyai Tudományegyetem megkérdezett magyar nemzetiségű tanárainak 83 százaléka támogatja a három magyar kar létrehozását. A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) a felsőoktatási intézmény mintegy 230 tanárából 179-et kérdezett meg, közülük 149-en úgy gondolták, változtatni kell az egyetem jelenlegi struktúráján, a magyar karokra szükség van – hangzott el bizottság december 7-i, kolozsvári sajtótájékoztatóján. Nemleges választ mindössze ketten adtak a kérdésre, az egyik Nagy László rektor-helyettes volt. A másik ellenszavazóról csak annyit lehet tudni, hogy a fizika kar egyik idősebb tanára. Salat Levente rektor-helyettes tartózkodott, az Akadémiai Tanács alelnökét, Szamosközi Istvánt pedig nem kérdezték meg, mivel az általa vezetett pszichológia karon nincs elegendő magyar oktató ahhoz, hogy önállóan működhessen. A bizottság kéri, hogy az egyetem szenátusa legkésőbb 2006. január 30-ig elemezze arra vonatkozó követelésüket, hogy a következő tanévben hozzák létre a három magyar kart. A BKB természettudomány, humán, illetve társadalomtudomány kar létesítését kéri, amelyeken 16 tanszék működne. Amennyiben az egyetem szenátusa elutasítja a kérést, a kormányhoz vagy a parlamenthez fordulhatnak ez ügyben. Péntek Imre egyetemi lektor elmondta: az önálló Bolyai egyetem létrehozása ügyében nemzetközi szervekhez fordultak. Legújabb nyílt levelüket aláírja majd Michael Atiyah, az Edinburghi Egyetem matematikusa is. Lovász László Wolf-díjas matematikus, illetve a kémiai Nobel-díjas Oláh György (George Olah) is ellátja kézjegyével a dokumentumot. November 24-én Budapesten mintegy százan vonultak fel az erdélyi magyar egyetemért. A FIDELITAS Ifjúsági Szervezet, a Rákóczi Szövetség illetve a Márton Áron Szakkollégium által szervezett megmozdulás alkalmával petíciót nyújtottak be Románia budapesti nagykövetségéhez. Kovács Lehel egyetemi lektor a november 25-i, nagyváradi konferenciára tért ki, amelyen minden olyan erdélyi felsőoktatási intézmény képviselte magát, ahol magyar oktatás is zajlik. A Bolyai Egyetem megalakulásának 60., a Partiumi Egyetem létrejöttének 15. évfordulója alkalmából szervezett konferencián elhangzott: követendő példának számít a marosvásárhelyi Színművészeti, illetve Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem, melyeknek autonóm statútuma van, ami igazgatási és finanszírozási függetlenséget jelent. /Antal Joós Erika: Többségi igen a magyar karokra. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./

„A Batthyaneum esetében nem lehet szó olyan megállapodásról, mint amilyet a nagyszebeni Brukenthal Múzeum esetében kötött az evangélikus egyház és a román állam” – tájékoztatott Potyó Ferenc, a gyulafehérvári érsekség általános helynöke. A katolikus egyházi elöljáró leszögezte: a Batthyaneum az egyházé, és semmi szín alatt nem fogadhatják el a közös, állami-egyházi felügyeletet, amelyet felajánlottak. Potyó felidézte a szeptember 29-én történt esetet, amikor Jakubinyi György érsek a Márton Áron-emlékünnepségre érkezett Erdő Péter bíboros-prímással és Orbán Viktor Fidesz-elnökkel együtt kívánta meglátogatni a Batthyaneumot. „Az igazgatónő a könyvtár bejáratánál a Román Akadémia pontos névsort tartalmazó engedélyét kérte a főpapoktól, és csak annak felmutatása után engedte be őket az épületbe” – emlékezett a megalázó helyzetre a helynök, aki hozzátette: ezek után naivság lenne bízni bármilyen állami-egyházi közös felügyelet működőképességében. A Batthyaneum könyvtár ügye Strasbourgba került, miután a hazai jogorvoslati lehetőségeket kimerítették. A katolikus egyház érdekeinek képviseletét a Nemzetközi Emberjogi Bíróságon Frunda György szenátor annak idején nem vállalta. Így az érsekség Monica Macoveit kérte fel a feladatra, aki elvállalta az ügyet, és miniszteri kinevezéséig képviselte az egyházat a strasbourgi bíróságon. Potyó Ferenc általános helynök elmondta, több ízben is kérte Markó Béla RMDSZ-elnököt, segítsen a Batthyaneum visszaszolgáltatásában, erre mindannyiszor ígéretet is kapott. „Legközelebb jövő év elején, januárban kellene tárgyalnunk a kérdésről a szövetségi elnökkel, de az általunk elfogadhatónak tartott megoldás csakis a mielőbbi és teljes restitúció lehet, és nemcsak jogilag, hanem gyakorlatilag is” – szögezte le a helynök. /Batthyaneum-ügyben nincs alku. Nem kér az állammal közös felügyelet lehetőségéből a katolikus egyház. = Krónika (Kolozsvár), dec. 30./

Torján, az országút mellett jobb oldalt termetes kőporta tátong. A kerítés a torjai nemes család, az Aporok ősi birtokát határolja. Báró Apor Csaba agrármérnök most e telken lévő kertészlakásban él feleségével együtt. Nyolcvanötödik életévében még mindig gazdálkodik, s energiája nagy részét a kommunista rendszer által elkobozott családi vagyon visszaszerzésére fordítja. Az első erdélyi írásos bizonyíték az Apor családról 1311-ből származik, 1300 körül már itt laktak. Apor Péter (1676–1752), az író, a Meta­mor­phosis Transyl­vaniae (1736) szerzője, és az egykori püspök, boldog Apor Vilmos (1892–1945) csupán két közismert név a népes családból. A kitelepítésre egy éjszaka került sor, fél órájuk volt, hogy összecsomagoljanak, és teher­autóra üljenek. Először Sepsi­szentgyörgyre kerültek, majd Balázsfalvára. Ott voltak 1963-ig. Apor Csaba harmincöt évet dolgozott állami gazdaságokban, „kezdtem mint kertész, és végeztem mint főmérnök”, emlékezett. Apor Csaba 1991 márciusában, a 18-as, földtörvény meg­jelenése után költözött vissza Torjára, majd árverésen megvásárolta a volt állami gazdaság épületeit, amelyek hajdan a család birtokán voltak. Visszatért ,,azért, hogy a mi területünk megmaradjon”. Hétszáz esztendeje a család tulajdona, magyarázta, hozzátéve: ,,engem az Isten a magyar nemzet keretén belül teremtett meg. Az embernek vannak génjei is, van lelke is, és az ember lélekben ragaszkodik saját nemzetéhez, családjához.” ,,A katolikus hit és erkölcs alapján jó magyar akarok lenni, és az volt mindig a törekvésem, hogy ha tudok, használjak a magyarságnak.” Élete során az is előfordult, hogy el akart menni Erdélyből. De aztán mégsem tette, mert volt egy beszélgetése Márton Áronnal, aki csak annyit mondott neki: ,,ne menj el, fiam”. S ebből értett, ez az intelem egy életre elég volt. Az ősi udvarházat akarja helyreállítani, a mintegy hatszáz éves épületben maradtak régi freskók is. Szeretné, ha három gyermeke közül az egyik visszatérne Torjára, a másik esetleg a Maros menti birtokra, Dedrádszéplakra. Az egykori erdélyi arisztokrácia körében mostanában jellemző, hogy valami hazahozza az utódokat, még a gyermekeket, unokákat is. Az a baj, hogy a föld s az erdő visszaadása nagyon lassú, pedig a család gazdasági megerősö­déséhez kellene az egykor meglévő erdő s föld, anélkül nehezen tudják helyreállítani a kúriát. /(Mózes László): Aporék fiatalsága. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 31./

Az elmúlt hetekben a pápa „Ecclesiae Archiepiscopalis maior” rangra (főérsekség) emelte a balázsfalvi székhellyel rendelkező Fogaras-Gyulafehérvári Görög Katolikus Metropolitai Érsekséget. Az új főérsekség egyházjogi hatáskörének kiterjedése, a keleti egyházak törvénykönyvének értelmében ugyanaz, mint a pátriárkátusoké. A főérsek, Lucian Muresan metropolita egyenlő rangsorba került a romániai görögkeleti egyház pátriárkájával, Teoctist Arapasuval. Az új főérsekségi egyháztartományhoz tartoznak továbbra is a kolozsvár-szamosújvári, a lugosi, a nagyváradi és a máramarosi szuffragáneus egyházmegyék mind román, mind magyar nemzetiségű görög katolikus híveikkel s a pasztorációt bármilyen nyelven végző klérussal együtt. Lucian Muresan fogaras-gyulafehérvári érsek-metropolita, akit a hazai görög katolikus egyház több mint 300 éves történelme során elsőként ruháztak fel főérseki méltósággal, 1931. május 23-án született a Máramaros megyei Fernezelyen. 1955-ben megkezdte teológiai tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán. Negyedéves volt, amikor az 1958–1959-es tanévben a hatóságok – négy görög katolikus társával együtt – az intézet elhagyására kötelezték. Muresan minden alkalmat felhasznál ma is arra, hogy felelevenítse Márton Áron püspök rendkívüliségét, emberi és főpapi nagyságát és életszentségét. „Márton Áron az én püspököm volt. Most is, naponta kérem a jó Istent, ha úgy akarja, mutassa meg az egész világnak, mutassa fel egyházának eme nagy főpap lelki szépségét, jellemszilárdságát és hősiességben megnyilvánuló erényeinek a ragyogását.” A teológiáról történt kizárása után Lucian Muresan csak kőbányában, szakképzetlen munkásként kereshette meg kenyerét, de hű maradt papi hivatásához. Titokban szentelték pappá 1965-ben. A rendszerváltás után Nagybányán szentelték püspökké 1990-ben. Előbb máramarosi megyéspüspök, 1994 augusztusától fogaras-gyulafehérvári érsek-metropolita. Jelenleg a Romániai Katolikus Püspökök Konferenciájának soros elnöki tisztségét is betölti. /Fodor György: Főérsekségi rangra emelték a romániai görög katolikus egyháztartományt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./

A Márton Áron Gimnázium /Csíkszereda/ diákjai elhozták az első díjat: beneveztek a Kecskeméti Főiskola és a Kalmár Sándor Informatikai Intézet 2005 – a fizika éve témájú weblapkészítő versenyre. A vetélkedőre Magyarországról és Erdélyből több mint száz csapat nevezett be, a Márton Áron Gimnázium mindhárom csapata bejutott a döntőbe. A január 23-án, Kecskeméten megrendezett döntőn a hordozható számítógépből, MP3 lejátszóból és könyvekből álló első díjat, valamint az informatikai különdíjat a csíkszeredaiak csapata nyerte el. /Takács Éva: Első díjas honlap. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 27./

A hét végén a budapesti Márton Áron Társaság, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, az RMDSZ és a Keresztelő Szent János Plébánia közös szervezésében ötödik alkalommal tartották meg Marosvásárhelyen a „Kereszténység és Közélet” tanulmányi napokat. A meghívóban az szerepel: lehet-e jövője a keresztény társadalomtanításnak. A politikai szférát Csáky Pál szlovák és Markó Béla román miniszterelnök-helyettesek, Borbély László miniszter, és Kelemen Kálmán, a Romániai Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke képviselte. A sajtó és közélet viszonyáról Peták István és Pálfy G. István értekezett. /Lokodi Imre: Kereszténység és közélet. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 30./

A Márton Áron Gimnázium /Csíkszereda/ diáktanácsa szervezte meg február 1-jén a középiskolások irodalmi kreativitás versenyének helyi szakaszát. Megjelentek a házigazda gimnázium diákjai mellett a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium, a székelyudvarhelyi Backamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium és a balánbányai Liviu Rebreanu Szakközépiskola tanulói is. /Takács Éva: Középiskolás diákok versenyei. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 2./

Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek február 13-án tölti be 60. évét. A vele készült beszélgetésben emlékezett, érettségi előtt másfél évvel döntötte el, hogy pap lesz. Lelkipásztornak készült és tanár lett. Márton Áron püspök továbbtanulásra küldte őt Rómába, hogy hazatérve tanár legyen a teológián, Gyulafehérváron. 1990-ben megindították a mai római katolikus szemináriumi líceumokat, amelyeknek az volt a céljuk, hogy átvegyék az 1948-ban bezárt katolikus gimnáziumok örökségét. 1996 óta a kolozsvári Babes–Bolyai Egyetemen is van római katolikus hittanárképző kar, az állam tartja fenn, de a tanárok kinevezéséhez egyházi jóváhagyás szükséges. Egyesek a jövőt abban látják, hogy az egyház inkább bentlakásokat, azaz katolikus kollégiumokat működtessen, mert az igazi nevelés inkább ott folyik. A tanítást pedig az államra kellene hagyni. Egyelőre mindkét téren haladnak, iskola és kollégium is van. Egyház és politika viszonyáról az érsek kifejtette: minden keresztény a társadalomban betöltött szerepében is megvallja hitét szóban és cselekedetben. A mindennapi politika tehát nem a papok dolga, hanem a politikusoké – ilyen értelemben az egyházé is, mert a keresztény politikus a politikában is kell hogy hitéről tanúságot tegyen. A kivándorlás ellen keveset tudnak tenni. A katolikus Caritas-szervezet az egyház szociális tanítását igyekszik megvalósítani: öregotthonok, árvaházak, gyermeknyaraltatók, otthoni beteggondozás, földműves ifjak külföldi felkészítése a hazai munkára, és még lehetne sorolni. Szent István király tíz egyházmegyét alapított, 1009-ben alapította az erdélyi püspökséget. A tíz között ez az egyetlen, amelyet nem székhelyéről nevezett el, hanem a tartományról: Erdély. Az alapítás ezredik évfordulója jó alkalom arra, „hogy megújuljunk lelkileg: erősödjünk meg hitünkben és nemzeti érzésünkben”, nyilatkozta az érsek. Arra a hírre, hogy XVI. Benedek pápa 2007-ben talán Romániába látogat, az érsek elmondta, hogy a Szentszék még nem nyilatkozott. 2007-ben Nagyszebenben szervezik meg az Európai Ökumenikus Nagygyűlést, erre az eseményre hívták meg a pápát. Amennyiben a pápa eljön Nagyszebenbe, látogatása az Európai Ökumenikus Nagygyűlésnek szól, és nem Romániának, sem Csíksomlyónak. /Takács Éva: Erősödjünk meg hitben és nemzeti érzésben. Születésnapi beszélgetés dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 10./ Dr. Jakubinyi György /sz. Máramarossziget, 1946. feb. 13./ Rómában folytatott tanulmányai után a budapesti Pázmány Péter Katolikus Akadémián doktorált. 1974-től püspöki kinevezéséig a gyulafehérvári „Megtestesült Bölcsességről” nevezett Hittudományi Főiskolán a szentírástudomány, valamint a héber és a görög nyelv professzora volt. 1990. április 29-én szentelték gyulafehérvári segédpüspökké. A pápa 1994. április 8-án nevezte ki gyulafehérvári érsekké, székfoglalására ugyanazon év április 21-én volt. Több könyve és szaktanulmánya jelent meg, ő lektorálta a Magyar Katolikus Püspöki Kar felkérésére az átdolgozott Ó- és Újszövetségi Szentírást is. /Fodor György piarista confrater: 60 éves dr. Jakubinyi György érsek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 10./

Bodor Ádám Kossuth- és József Attila-díjas író 70 éves /sz. Kolozsvár, 1936. febr. 22./. Apja, Bodor Bertalan banktisztviselő volt. 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni perben őt is bíróság elé állították, s koholt vádak alapján öt év börtönre ítélték. Bodor Ádám a kolozsvári Református Kollégium növendéke volt, de 1952-ben, 16 éves korában államellenes szervezkedés és röpcédulák terjesztése vádjával elítélték, s a szamosújvári politikai börtönben tartották fogva két évig. Szabadulása után egy évig gyári munkásként dolgozott, 1955-től 1960-ig a Kolozsvári Református Teológia hallgatója volt. A diploma megszerzése után nem vállalt lelkészi szolgálatot, a kolozsvári egyházkerületi levéltárban helyezkedett el, s 1964-től négy éven keresztül egy fordító-másoló irodában dolgozott. Első novellája 1965-ben jelent meg az Utunk című lapban, majd négy évvel később első novelláskötetét is kiadták A tanú címmel. 1982-ben települt át Magyarországra. Novellistaként indult, s Erdélyben az egyik legtehetségesebb fiatal magyar íróként tartották számon. 1991-ben megnyerte a Holmi című folyóirat novellapályázatát az 1992-ben megjelenő Sinistra körzet című regényének egyik történetével. A Sinistra körzet, ez a sajátos irodalmi műfajú, regényszerű novellaciklus nagy sikert aratott külföldön is, tucatnyi nyelvre lefordították. A közelmúltban játszódó regény a totalitárius rendszer világát ábrázolja. E regénytől kezdve Bodor Ádámot a magyar próza élvonalában tartják számon, kötetei közül nem egy már a sokadik kiadásnál tart. 2001-ben látott napvilágot A börtön szaga című interjúkötet, amelyben a szintén kolozsvári Balla Zsófia kérdezte az írót életéről, a börtönben töltött időszakról, a 60-as, 70-es évek kolozsvári irodalmi, szellemi és politikai mindennapokról. /Bodor Ádám 70 éves. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 25./

Február 25-én Csíkszentdomokoson farsangbúcsúztató ünnepséget tartottak. Délelőtt a Márton Áron Általános Iskola udvarán, valamint sportcsarnokában gyülekeztek a farsangűző csoportok. Immár szokássá vált, hogy a szentegyháziak ördögbetlehemes játékával vegye kezdetét a farsangtemető bolondozás. A községközpont felé tartva, útközben tréfás játékaikba bevonják a falubelieket is. Javában folyik az utcai „népszínmű”. Siratóasszonyok követik a maszkurásokat. Valamennyi helyszínen étellel, itallal kínálják az ostorpattogtató, kolompokat, csengőket s egyéb zajkeltő eszközöket rázó jelképesen telet temetőket. /Kristó Tibor: Téltemetés Csíkszentdomokoson. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 27./

A március 15-i székelyudvarhelyi székely nagygyűlésen semmiféle aktuális politikai megnyilvánulásra nem kerül sor, kizárólag az autonómia-igényüket fogják kinyilvánítani a felszólalók – szögezte le Szász Jenő polgármester. Az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete külön rendezvényen kíván emlékezni a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján. Közleményük szerint „a város polgármestere nem kezdeményezte a hagyományokhoz híven március 15. megünneplését, a székelyudvarhelyi RMDSZ választmánya felvállalja az ünnepély szokásos megszervezését a Márton Áron téren”. Engedélyt nyújtanak be a polgármesteri hivatalhoz. Szász Jenő polgármester közölte, nem tud eleget tenni az RMDSZ városi szervezete kérésének, mivel a 14–16 óra között sorra kerülő Székely Nagygyűlés nyitányaként, déli 12 órai kezdettel Transylmania-koncert lesz a rendezvény helyszínéül szolgáló Márton Áron téren. A gyülekezési törvény is tiltja, hogy egyazon időben, egyazon téren két különböző rendezvényt tartsanak – érvelt Szász. A városvezető szerint kár lenne megosztani az ünnepséget, az RMDSZ-nek is ott a helye a nagygyűlésen, amennyiben azonban külön szeretné megünnepelni március 15-ét, kénytelen lesz új helyszínt választani. /Székelyudvarhely. Párhuzamos ünneplés? = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 3./

Autonómiát a Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek! – zengte március 15-én a Székelyudvarhelyre összehívott Székely Nagygyűlésen résztvevő közel húszezres gyülekezet azt követően, hogy Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke felolvasta kiáltványát. A jelenlévők közfelkiáltással erősítették meg a román államhoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Unióhoz és az ENSZ-hez intézett dokumentumot. Traian Basescu államfő nem jelent meg az ünnepségen. Székelyudvarhely központjában, a Márton Áron téren már a délelőtti órákban népes gyülekezet gyűlt össze, Székelyföld minden részéről érkeztek az emberek, de jöttek gyimesiek és kolozsváriak is. A kezdési időpontig a baróti Transylmania etno-rock együttes szórakoztatta a közönséget, miközben a felvonulók zászlókat, magyar és angol nyelvű transzparenseket lobogtatattak, ilyen feliratokkal, mint „Őshonos népként jogunk az önrendelkezés”, „Szép szabad Erdélyországot”, „Területi autonómiát a székelyeknek”, „Justice for Transylvania”. A rendőrök többször is megállították a Székelyudvarhely felé tartó autóbuszokat, de a névsor ellenőrzésén túl nem akadékoskodtak. Az ünnepség a huszárok látványos lovas felvonulásával kezdődött, majd elsőként Szász Jenő, a város polgármestere szólt az egybegyűltekhez. A romániai magyarok sem többet, sem kevesebbet nem akarnak, mint ami a kisebbségben élő európai sorstársaikat megilleti, illetve amit a román nép ünnepélyesen megígért 1918. december 1-jén, jelentette ki, majd hozzáfűzte: „Hiszünk abban, hogy ami jó Európának, az jó Romániának is, ezért olyan autonómiát akarunk az erdélyi magyarságnak, mint például Dél-Tirolban és Katalóniában.” Hangsúlyozta: Székelyföld területi autonómiájának demokratikus igényéről akarnak hitet tenni békés módon a közvetlen demokrácia lehetőségeivel élve. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke magyarul és románul köszöntötte a jelenlévőket. Szégyenletesnek tartja az RMDSZ legfelső vezetésének vádját, hogy az SZNT-t és Székelyudvarhely önkormányzata önös politikai célokra használja fel március 15-ét. Ezért a székely nagygyűlés követeli: az RMDSZ vezetői kérjenek bocsánatot e durva sértegetésért, továbbá javasolják: az RMDSZ vizsgálja felül elhibázott álláspontját, és a nemzeti közösség érdekében vállaljon párbeszédet a kistársadalom többi közszereplőivel, támogassa az SZNT és EMNT autonómiára irányuló törvénykezdeményezéseit, és közös összefogással harcolják ki az önrendelkezési jogot. A püspök kifejtette, álláspontja egybeesik Traian Basescu államfőével, aki Koszovónak autonómiát kívánna adni, hasonlóképpen biztosítsanak autonómiát Székelyföldnek is. Fontosnak tartja, hogy alakuljon ki magyar–magyar párbeszéd. Szerinte példát kellene venni Traian Basescutól, aki Szász Jenővel szóba állt, míg az RMDSZ vezetői elutasították a párbeszédet. Ugyanilyen lényeges a magyar–román párbeszéd is, de nem RMDSZ–román párbeszéd. „Az RMDSZ nem sajátíthatja ki magának a magyarság közképviseletét, ebbe a román–magyar politikába be kell vonni a magyar polgári és egyházi élet képviselőit is”, fogalmazott. Ugyanakkor kiemelte, hogy a mindenkori magyar kormánynak is támogatnia kellene küzdelmüket, szakítani kellene a kádári nemtörödőmséggel és a grósz károlyi politikai diskurzussal. Magyarországról Raffay Ernő történész szólalt fel, aki az autonómia különböző formáinak történetét tekintette át, hangsúlyozva, hogy most éles fordulópont elé érkezett az erdélyi magyarság. Ezután Csapó I. József felolvasta a székely nagygyűlés kiáltványát, amelyet a jelenlévők közfelkiáltással elfogadtak. Ebben hangsúlyozzák, hogy a székely települések, a történelmi Székelyföld lakói követelik: Autonómiát a Székelyföldnek – Szabadságot a székelységnek, tartsák tiszteletben az 1918. december 1-i gyulafehérvári határozatban tett ígéreteket, Románia parlamentje és kormánya tartsa tiszteletben a vállalt nemzetközi kötelezettségeket és garantáljon a szülőföldjén őshonos székely közösség számára teljes s tényleges egyenlőséget. Románia parlamentje hagyja jóvá Székelyföld autonómia statútumát, töröljék az alkotmányból a nemzetállam kifejezést, az Európai Unió tegye Románia csatlakozási feltételévé Székelyföld autonóm közigazgatási régió létrehozását, az ENSZ gyakoroljon felügyeletet Székelyföld autonóm státusának rendezése felett. Az ünnepség áldással, a himnusz, székely himnusz eléneklésével fejeződött be. /Több mint húszezer ember tett hitet az autonómia mellett. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./

Bartolomeu Anania metropolita március 25-én történt beiktatása ellen nemcsak az erdélyi ortodox hierarchia egy része, hanem a román értelmiség színe-java is tiltakozott, mert ebben Erdély ortodoxiájának megosztását látta. Az Anania beiktatására készülődő hívek az Adevarul című lapban olvashatták a metropolitává avatott Anania érsekről, hogy legionáriusként a fasiszta eszmék elkötelezettje volt, emiatt előbb hat hónapi, majd hat év börtönt szenvedett. Egykori cellatársa, Nistor Chioreanu emlékirataiban az áll, hogy Anania az enyedi börtönben besúgó volt. Tény, hogy miután 1964-ben szabadult, egy év múltán Ceausescu őt küldte ki az Egyesült Államokba. Emlékezetes az is, hogy 1998. március 13-án Kolozsvárott ortodox diákok husángokkal űzték ki a görög katolikusokat templomukból, amelyet az ortodoxoktól ötven év után bírósági határozattal végre visszakaptak. Mivel a hatóságok továbbra is a görög katolikusoknak, az unitusoknak adtak igazat, egy hét múlva, március 20-án Anania érsek Gheorghe Funar polgármester és más Vatra-vezérek közreműködésével nagyszabású tüntetést szervezett, melyen Anania beszédében kijelentette, hogy az utóbbi időben az ellenség hullámokban támad az ortodox egyház és rajta keresztül a román nemzet ellen. A Romania Literara 2001. február 14-én arról adott hírt, hogy a titkosrendőrség, az SRI irattárából napvilágra került iratcsomó szerint Teoctist pátriárka 34 éves korában a Vasgárda tagjaként részt vett a bukaresti Rosit Daath zsinagóga szétdúlásában. Idén március 25-én Kolozsvárott a 91 éves Teoctist és a 85 éves Anania az új erdélyi metropolia megszületésének örömére összecsókolózott, régi bajtársak találtak egymásra. E barátság dokumentuma az Anania érsek tollából 1992-ben megjelent Pro memoria című könyv is. Bevezetőjét Teoctist pátriárka jegyezte, ebben olvasható: „Legyünk készek arra az esetre, ha a más fajú és más vallású idegenek újra meg akarnák csonkítani az ősi román földet, amelynek lakói kétezer éven át vendégszeretettel, terített asztallal fogadták be őket.” Ebben az összefüggésben a szerző valósággal démonizálja Márton Áront, Majláth Gusztávot és Gyárfás Elemért, akiknek közreműködésével a katolikus egyház a szerző szerint kémeket nevel a Vatikán számára. A Pro memoria világi kérdésekkel, jelesül a romániai magyarsággal is foglalkozik. Ananiának a kötetbe foglalt amerikai cikkei egyikében (Credinta, 1976/6.) szó esik az 1946-os kolozsvári diákösszetűzésekről, amelyeknek ő is tevékeny szereplője volt: „Erdély magyarjai akkor is épp olyan soviniszták voltak, mint ma, akkor is úgy kapálóztak, mint valami hanyatt esett svábbogarak.” Bizonyára ilyen olvasmányélmények hatására írta Paul Goma a Cotidianul 1998. január 13-i számában, Anania érsekre utalva: „A szekuritátés teológusok fogják be a szájukat, ne beszéljenek erkölcsről, kereszténységről” /Barabás István: Mit leplez a tömjénfüst? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./

XVI. Benedek pápa április 5-én elfogadta Miklósházy Attila püspök lemondását az emigráns magyarok püspöki szolgálatáról. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felkérte a Miklósházy püspök eddigi nyugat-európai delegátusát, Cserháti Ferenc németországi főlelkészt, hogy ideiglenes jelleggel lássa el az emigrációban élő magyarok lelkipásztori szolgálatának koordinálását. Cserháti Ferenc tanulmányait Gyulafehérvárott végezte, Márton Áron szentelte pappá 1971-ben. Káplánként szolgált Máramarosszigeten, 1979-ben került ki Németországba, 1982 óta él Münchenben. /Az emigráns magyarok szolgálatában. = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 30./

A Mindszenty Társaság és a Keresztény Élet budapesti katolikus hetilap szervezésében Márton Áron erdélyi püspök születésének 110. évfordulója alkalmából Kárpát-medence szintű középiskolás vetélkedőt rendeztek 2006 tavaszán. A verseny keretében 90, három tagból és egy felkészítő tanárból álló középiskolás csapat fogott munkához, hogy a Keresztény Élet hasábjain megjelenő háromfordulós versenyfeladatokat megoldja. A megfejtések megtalálása Márton Áron püspök életével kapcsolatos ismereteket, illetve a korszak történelmi, politikai, képzőművészeti, irodalmi és zenei tudnivalóinak ismeretét igényelte. A csapatok közül – amelyekben arányosan képviselték az elcsatolt országrészeket is – 27 csapat jutott tovább a lakiteleki kétfordulós döntőbe, ahol május 12-én írásbeli szűrés útján választották ki a legjobb 12 csapatot. Ezek között volt a Gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szemináriumának két csapata. Május 13-án volt a döntő. Tavaly a Mindszenty-vetélkedő első díját a Majláth csapat nyerte, idén a Márton Áron-vetélkedő első díját is a Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szeminárium Scandicus csapata nyerte. /A Márton Áron-vetélkedő első helyezettjei Lakiteleken. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./

A székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző csapata nyerte a Hargita megyei középiskolások vetélkedőjét, a tizenkettedik Tudászt. A vetélkedő második helyezettje a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium, a harmadik helyen pedig a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium csapata végzett. /Szász Emese: Tudász Udvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 16./