Hunyad Megyei Magyar Napok
A jövőben az irodalom kerül előtérbe Markó Béla életében
Fotókiállítás után könyvbemutatóra és koncertre került sor Petrozsényban a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat keretében. Szerdán Várpalota magyarországi testvérváros fotósművésze többnyire Veszprém megyei városok fényképeit bemutató alkotásait állították ki, csütörtökön pedig Markó Béla és a Garabonciás együttes érkezett a Zsil völgye fővárosába.
Markó Béla sokszor járt Petrozsényban politikusként, költőként viszont most először, mondta Winkler Gyula az RMDSZ volt elnökének csütörtöki könyvbemutatóján, melyre a városháza dísztermében került sor.
Markó Béla azonban megcáfolta az EP-képviselőt, a nyolcvanas években ugyanis költőként is járt Petrozsényban, sőt, akkor a bányában is járt. A rendszerváltás után viszont valóban most jár itt először költőként, Déván és Vajdahunyadon viszont már korábban is volt könyvbemutatója.
Petrozsényban a költő meleg fogadtatásba részesült, Tiberiu Iacob-Ridzi polgármester köszöntője után Szász János plébános, a rendezvény fő szervezője ismertette Markó Béla irodalmi tevékenységét. A költő
két kötetét mutatta be, a Rekviem egy macskáért című publicisztikagyűjteményt, illetve a Passiócímű verseskötetet, melyből fel is olvasott néhány verset, mielőtt válaszolt volna a közönség kérdéseire, melyek leginkább a politika és a költészet viszonyát célozták. Markó Béla elismerte, hogy a kettő összefonódása korántsem magától értetődő, noha Petőfi és Ady is próbálkozott már ezzel, hiszen a politikában a kompromisszumok elkerülhetetlenek, míg a költőkre inkább a lelkesedés és a szenvedélyesség jellemző.
Mégis minek tekinti inkább magát, költőnek vagy politikusnak? Markó Béla viccesen válaszolt, hogy a politikusok között a legjobb költőnek, költők között, pedig a legjobb politikusnak tekinti magát. A válasz azonban sokkal bonyolultabb, politikusi tevékenységét ugyanis sokan megkérdőjelezik, költői mivoltát viszont nem. A politikában nem törekedett egyéni sikerre, ott a közösségi szempontok sokkal fontosabbak, irodalmi téren viszont nyilván a személyes siker, az elismerés jelentős szempont. Sokkal nyilvánvalóbb a válasz a kettő hatását illetően, e téren a politikai vonatkozás egyértelműen felülkerekedik, politikai tevékenysége jelentősen befolyásolta az egész erdélyi magyarságot. Hogy jó vagy rossz irányba, azt nyilván vitatni lehet, hangsúlyozta Markó. A jövőben viszont az irodalom kerül előtérbe, szenátori mandátuma őszi lejárta után Markó Béla visszavonul a parlamentből.
A felolvasás és a kérdések után Markó Béla dedikálta könyveit. Sőt, ajándékot is kapott, András József professzor, a petrozsényi RMDSZ volt elnöke a Wersánszki Eduárd jelenlegi RMDSZ-elnökkel és Mircea Baron helytörténésszel közösen írt, a Zsil völgye és a bányászat huszadik század eleji helyzetét bemutató magyar–román kétnyelvű könyvet ajándékozta Markónak.
Az est azonban nem ért véget, a Garabonciás együttes nagyszerű koncertje következett. Noha 40 éve lépnek fel Erdély-szerte, Csutak István együttes-alapító bevallotta, hogy nagyon izgult a petrozsényi fellépés előtt. Csutak István ugyanis petrozsényi, mindig meghatódik a hazatérés felemelő érzésétől. Szülővárosában az általa vezetett együttes többnyire kuruc dalokat adott elő, illetve Markó Béla megzenésített verseit, melyeket a közönség vastapssal díjazott. A dalok mellett Csutak István az átkos rendszer zaklatásait is elmesélte, kezdve a mindent átszövő hatalmi cenzúrától rebellis előadásainak a közösség-sikeréig, a kivetítőn pedig a kommunista „aranykorszak” nyomorúságát és személyi kultuszát bemutató képek voltak láthatók.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Hiánypótló tehetségkutató
XI. Bolyai Farkas-kupa
Az ország különböző részeiről érkezett tizenévesek mérték össze reál, illetve humán tudományokban való jártasságukat szombat délelőtt a Bolyai líceumban. A magyar tannyelvű középiskolák tizenegyedik országos tantárgyversenyén, a Bolyai Farkas-kupán nyolc megye 32 iskolájának 230 diákja vett részt.
Akárcsak tavaly, hét tantárgyból – fizikából, kémiából, biológiából, földrajzból, informatikából, társadalomtudományokból és történelemből – bizonyíthatták tudásukat, kreativitásukat a fiatalok.
A vetélkedő megnyitóján Láday Zoltán bolyais tanár arra hívta fel a figyelmet, hogy az eddigi tapasztalatok alapján évről évre egyre felkészültebbek, igényesebben felkészítettek a Bolyai-kupa résztvevői. Ezt követően Láday a zsűriző középiskolai és egyetemi tanároknak mondott köszönetet, akik a tudományos elvárások szerint értékelik a dolgozatokat. Bálint István, a Bolyai líceum igazgatója a verseny hiánypótló jellegét hangsúlyozta.
– A felsorolt tantárgyakból a nemzeti versenyeken nincsenek eredményeink. A Bolyai Farkas-kupán bizonyítani tudnak a diákok, a verseny célja ugyanis egyrészt a tehetségkutatás. Ugyanakkor ez az iskolák összefogása, a testvériség összefogása is egyben.
Markó Béla, a verseny fővédnöke arról szólt, hogy a Bolyai név meghatározza a verseny jellegét, majd a semmiből teremtett új világ gondolatánál maradva kifejtette, hogy Bolyai János híres szavait sokan rosszul értelmezik, ő ugyanis nem a szellemi sivárság közepette, magányos tudósként teremtett világra szólót, a háta mögött egy tudományra szomjas Erdély, illetve nemzet állt.
– Tudósok, művészek sora bizonyítja, hogy Jánosnak volt kire támaszkodni – tette hozzá a verseny fővédnöke, majd arra intette a diákokat, ne feledjék, hogy egy olyan fontos kultúra van mögöttük, amely feljogosítja őket arra, hogy bízzanak önmagukban és jövőjükben.
A Maros Megyei Tanfelügyelőség részéről Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes köszöntötte a diákokat, majd Peti András alpolgármester, egykori bolyais diák jövőképeket körvonalazva az itthonmaradás fontosságáról beszélt.
Oláh-Gál Róbert, a verseny elnöke a Bolyaiak életéből villantott fel pár érdekességet, és arra biztatta a jelenlevőket, hogy legyenek követői a két matematikusra vonatkozó kutatásokban. A felszólalók sorát Markó Bálint, a kolozsvári Babes- Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese zárta.
– Bolyai Farkasra mindenki úgy gondol, mint matematikusra, illetve oktatóra, de arra kevesen gondolunk, hogy a kreativitásával be tudnánk rendezni az életünket: zenét hallgathatnánk, színházba mehetnénk, kályhát építhetnénk. Rendezzétek be ti is a kreativitásotokkal az életeteket – üzente Markó Bálint a diákoknak, akik a következő percekben át is vonultak a vetélkedők helyszíneire. A dolgozatok értékelésére még aznap sor került, és az ünnepélyes díjazást is megtartották a Bolyai dísztermében.
Népújság (Marosvásárhely)

Irodalomról és jogról értekeztek a Sapientián
„Az irodalomban és a jogban az a közös, hogy mindkettő pontos nyelvhasználatot követel, ugyanakkor amíg az irodalom kompromisszumok nélkül állhat ki az igazságosság mellett, a jogalkotás szinte minden esetben valamilyen kompromisszum eredménye” – ilyen és ehhez hasonló gondolatok hangzottak el szombaton Kolozsváron a Jog az (erdélyi) irodalomban című előadássorozat kerekasztal-beszélgetésén.
A Sapientia EMTE Tordai úti épületében megtartott beszélgetésben Markó Béla költő, továbbá Selyem Zsuzsa író, esszéíró, Szilágyi István író – akinek eredeti végzettsége jogász –, Tompa Andrea író és Veress Emőd jogász vett részt, Egyed Péter író, filozófus moderálta.
Egyed Péter többek közt arról értekezett: Bánffy Miklós Erdélyi történet című trilógiájából értette meg a románság erdélyi jelenlétének jogi összefüggéseit. Mint részletezte: a regényből derült ki számára, hogy az erdélyi románság sohasem tekintette legitimnek Erdély unióját Magyarországgal.
Markó Béla ehhez kapcsolódva elmondta: hasonló az erdélyi magyarság dilemmája is korunkban: lehet-e tisztelni azt az államot – és annak törvényeit –, amely igazságtalan veled szemben, és megfoszt jogaidtól. A költő-politikus ugyanakkor kifejtette: különbséget kell tenni jog és igazságosság között, a jogszabályok ugyanis kompromisszumok eredményei. Például így jött létre a 20 százalékos számarányhoz kötött anyanyelvhasználati jog. A román politikusok eredetileg 30 százaléknál húzták volna meg a küszöböt.
Tompa Andrea ugyanakkor elmondta: az irodalmat éppen a jog és az igazságosság közötti konfliktus érdekli. Szerinte az elvont igazságokat az irodalom tudja „megszövegezni”, amely inkább a történéseket meséli el. Selyem Zsuzsa úgy fogalmazott: az irodalom nem hoz ítéletet.
Veress Emőd szerint a jogi szöveg sokkal szubjektívebb, mint amilyennek elsőre tűnik, méghozzá annyira, hogy az már a jog tudományjellegét kérdőjelezi meg. Elmondta: a jog felhasználja az irodalom eszközeit is, annyira precízen fogalmaz néha. Példaként Szilágyi Istvántól idézte, hogy milyen jogi lehetőségek, következmények származnak a céhrendszer felbomlásából.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)

RMDSZ-politika és -finanszírozás
Az erdélyi magyarság Trianon utáni politikai érdekképviselete ellenséges környezetben, közösségünk alapértékeit (igazság, igazságosság, méltányosság) semmibe vevő játékszabályok mentén, egy nyíltan ellenünkre törő államhatalommal szemben volt kénytelen mindenkoron tevékenykedni. Ilyen környezetben, ha az érdekképviselet csupa kőkeményen elkötelezett grállovagból állna, árulás lenne feltenni olyan kérdéseket a forrásfelhasználással kapcsolatban, melyek pontos megválaszolása akár ügyészségi eljárást is eredményezhet. Ha meglenne a kölcsönös bizalom a politikai elit és a választói bázis között, e kérdések feleslegesek lennének.
Sajnos a valóság egészen más.
Az RMDSZ, mely megalakulásakor bírta az erdélyi magyar nemzeti közösség elsöprő többségének bizalmát, 1996-ban a saját belső szabályrendszerével és a magyar érdekekkel egyaránt ütköző módon kormányt alakított a román választások győzteseivel, lemondva ezzel a nyomásgyakorlás legfőbb politikai eszközéről, az önálló külpolitikáról. Innen kezdve apró vargabetűket leszámítva a mindenkori román hatalom de facto legitimálása volt a fő feladata, amiért cserébe maga a szervezet és annak legfőbb vezetői állami védelmet és támogatást élveznek.
Az „Átlátszó-Erdély” nevű hírportál a minap közzétette az RMDSZ pénzügyi beszámolóit, rámutatva aránytalanságokra, pongyolaságokra, következetlenségekre és bizonyos luxusköltségekre egyaránt. E tárgykörben fogant cikksorozatuk hasznos adalék az utóbbi 25 év politikatörténetéhez.
Az egyébként nagyvonalakban eddig is ismert számok fényében – évi 4-4,5 millió euróról van szó - nincs mit csodálkoznunk azon, hogy az RMDSZ a nemzeti autonomista szervezetekkel való tárgyaláskor úgyszólván mindent megígért, (s persze alig tartott be valamit), a forrásmegosztás gondolatát viszont mindig is elutasította, sőt, a médiában még a másik felet is szapulta, amiért az fel merte vetni a kérdést.
A Sipos Zoltán által jegyzett „Mire költik az erdélyi magyarság pénzét” című szöveg is rámutat a kulcskérdésre, tételesen arra, hogy „amennyiben (…) a pénzt a kormány a magyar közösségnek szánta, az RMDSZ pedig csak egy jogi személyiség, mely ezt a pénzt kezeli, akkor az RMDSZ-nek minimum morális, ha nem törvényes kötelessége az erdélyi magyarság fele is részletesen beszámolni arról, hogy mire költi ezt a költségvetési támogatást.” Arról nem szólva, hogy ha a címzett az erdélyi magyar nemzeti közösség, akkor az RMDSZ jogosulatlan versenyelőnyben van vetélytársaival szemben és morális kötelezettsége lenne azokat támogatottságuk arányában bevonni a döntéshozatalba.
Ezzel együtt végső soron még akár szerencsésnek is lehetne nevezni a helyzetet, hiszen ha Kelemenék erre hajlandóak lennének, nehéz lenne lemosni az autonomista erőkről azt, hogy az RMDSZ kézből eteti őket. Mint ahogy ezt a Magyar Polgári Pártról már nehéz lemosni, pedig nem elsősorban anyagi, hanem politikai „segítséget” kap az RMDSZ-től. Persze, amint azt megtudtuk Bíró Zsolt MPP-elnök „spágás” beszédéből, van annak anyagi vonzata is, ami egyáltalán nem mellékes a pártvezetés számára, sőt, ez a tulajdonképpeni célja az RMDSZ-es segítséggel megvalósítani szándékozott bukaresti jelenlétnek.
Az RMDSZ, miután kerek húsz esztendeje ad acta tette az autonómia-programot és azt kizárólag politikai számításból, jellemzően választási célzattal veszi elő azóta, elsősorban a bukaresti forrásokra támaszkodva tud fennmaradni. Fizetni közvetlenül a szűk nómenklatúrát, a pénz kisebb részét pályatokon szétosztani, ismét csak a vazallus-tartási célzattal, nomenklaturális szempontok szerint s persze fenntartva a baráti sajtót, mely, ha egyáltalán kényelmetlenkedik a kiüresedett faszadista (homlokzatra összpontosító, copyright by Szőcs Géza) mamutszervezet irányában, akkor azt csak a megengedett mértékben teszi, a látszatőrzés szándékával. (Örök mementó a Transindex „negatív kampánymonitorja”, melybe valamiképpen a legbotrányosabb RMDSZ-es esetek – például Rózsa Gáspár deményházi plébános verbális ámokfutása, melynek keretében a tisztelendő úr garantálta Markóéknak, hogy 80 emberből 90 az RMDSZ-re fog szavazni, „különben agyonveri az egészet” - nem kerültek bele.)
Mindazonáltal leszögezném, hogy bármennyire is problematikus az RMDSZ finanszírozásának legitimitása, bármennyire is belekeveredik egyik-másik RMDSZ vezető különböző korrupciós ügyekbe, a szervezettel nem ez a fő probléma, hanem az, hogy nem tölti be funkcióját, nem az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekeit, a három szintű autonómiát képviseli Bukarestben, hanem Bukarest érdekeit a közösség és a nagyvilág irányában.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintunk

Alkotói ösztöndíjak 2016
Zsúfolásig megtelt tegnap délután a sétatéri Kaszinó az Alkotói Ösztöndíjak 2016-os gáláján. Az RMDSZ megbízásából a Communitas Alapítvány 2003 óta díjazza a legtehetségesebb hazai fiatal magyar művészeket, akiket Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke méltatott.
A díjazottak: film és televízió – Bács Ildikó, Gál László, Kocsis Tünde, Lőrincz Lóránd Sándor, Péter Anna, Sáji Róbert; irodalom – Adorjáni Anna, Demeter Zsuzsanna, Gothár Tamás, Kulcsár Árpád, Lovassy Cseh Tamás, Simon Emőke, Tamás Kincső, Varga Borbála, Varga László Edgár; színházművészet – Balla Szabolcs, Botos Bálint, Imecs-Magdó Levente, Jerovszky Tímea, Kónya Ütő Bence, Köllő Csongor, Moldován Blanka Boglárka, Nagy Botond, Orbán Levente; vizuális művészetek – Adorjáni Márta, Betuker István, Gábor Barna, Kékedi Ronáld, Kolozsi Erik, Kopacz László, Ördög-Gyárfás Ágota, Szász Zsolt, Török Réka; zeneművészet – Bagossy Norbert, Bordos Nagy Eszter Csilla, Darabont Örs, Demeter Vincze András, Harmadik Zenekar, Hermann Szabolcs, Iszlai Renáta, Szép András, Szőcs Géza Márton.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Láng Gusztávot díjazták a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
Hivatalosan csütörtök délután nyitották meg a Fogoly utcában a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, amely vasárnapig várja az érdeklődőket a vásárra, író-olvasó találkozókra, színházi előadásokra és koncertekre.
Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke a megnyitón bejelentette, hogy a Kolozsvár Társaság díját idén Láng Gusztáv irodalomtörténésznek adományozzák, aki pályafutását Kolozsváron kezdte, évtizedekig volt a kincses városban egyetemi tanár. Kántor kiemelte, hogy Láng „könyves ember”, többek között neki is nagy szerepe volt abban, hogy sajtó alá rendezték Dsida Jenő összes versét.
Az eseményen beszédet mondott többek között Horváth Anna alpolgármester, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke és Markó Béla szenátor, költő is. Mile Lajos kolozsvári főkonzul arról beszélt, hogy a modern kommunikációs eszközök nagyon fontosak, de a technika sebessége megfoszt minket az olvasás élményétől. „A könyvek a barátaink” – fogalmazott Mile.
A rendezvény idei főtémája Tamási Áron közösségi szerepvállalása az író halálának 50. évfordulója apropóján. Szintén kiemelt rendezvénynek szánják a Szilágyi Domokos-megemlékezést a költő halálának és az Öregek könyve megjelenésének negyvenéves évfordulója alkalmából. Az önálló kötetben kiadott hosszúköltemény most először románul is megjelent, a Kriterion Könyvkiadó kétnyelvű könyvben jelentette meg az Öregek könyvét.
Ehhez kapcsolódva fordítói kollokviumot is szerveznek, az írók közül pedig Varró Dániellel, Péterfy Gergellyel, Farkas Wellmann Endrével és Magyari Tivadarral is találkozhatnak az érdeklődők. Az idei könyvhét vasárnap este 8 órától a Hangzó csoda elnevezésű közösségi versmondással ér véget. A verskedvelők ezúttal Szilágyi Domokos néhány költeményét olvashatják fel közösen a Fogoly utcában.
A könyvhétnek egyébként idén nulladik napja is volt a kolozsvári magyar főkonzulátus közreműködésének köszönhetően: Mile Lajos főkonzul vendége Kulin Ferenc József Attila-díjas irodalomtörténész, a Budapesten 1971 és 1983 között megjelent Mozgó Világ utolsó főszerkesztője volt szerda délután. Kulin Ferenc többek között arról beszélt, hogy a magyarországi értelmiséget megosztó népi-urbánus ellentétet a kommunista hatalom szándékosan gerjesztette, azért, hogy elejét vegye az 1956-os szabadságharchoz hasonló összefogásnak, ezen a művileg gerjesztett ellentéten próbált felülemelkedni a Mozgó Világ folyóirat, amíg be nem tiltották.
Elmondta: annak ellenére, hogy a folyóirat folyamatos ideológiai kontroll alatt működött, mégis szinte minden lapszámba került „valami botrányos”. Akkoriban a lap munkatársai nagyon bátornak hitték magukat, de később kiderült, amiatt engedte őket az Aczél György által irányitott kommunista kultúrpolitika dolgozni, mert a 70-es években a kádári Magyarország külföldi hiteleket vett fel, a nyugati hitelezők pedig feltételként szabták meg, hogy a hatalom engedjen teret a sajtószabadságnak.
Mint részletezte, Aczél Györgyék dilemmáit az okozta, hogy megpróbáltak kettős játékot játszani, azaz egyszerre megfelelni Washingtonnak és Moszkvának, előbbinek a Mozgó Világon keresztül szerettek volna imponálni. Ennek persze az lett az eredménye, hogy a szerkesztőség felbátorodott, és egyre radikálisabb hangot kezdtek megütni, tudatosan feszegették a rendszer tűréshatárát. Ennek eredményeként 1983-ban betiltották a Mozgó Világot.
Kulin Ferenc elmondta: az úgynevezett népi és urbánus írók közti kibékíthetetlen ellentét csupán mítosz volt, a Mozgó Világ például alkalmatlan volt arra, hogy ezt a mítoszt fenntartsa, miközben Aczél György megpróbálta szítani az ellenségeskedést. Kifejtette: a Mozgó Világ betiltása a későbbi politikai folyamatokra nézve kedvezőtlen hatással volt, ugyanis 1987-ben, a rendszerváltást megelőző lakiteleki találkozón a népi-urbánus ellentét sokkal erősebb volt, mint valaha azelőtt. A megosztottság mérgező hatása a későbbiekben is éreződik. Kulin szerint az értelmiségi mítoszok harca miatt csúszott félre a magyarországi rendszerváltás, ez eredményezte a klikkesedést, az elitcsoportok közötti gyűlölködést.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Három ember, három kor – ugyanazok a dilemmák
Bánffy Miklóstól Domokos Gézán át Markó Béláig
A 20. századi romániai magyarság két jelentős személyiségét, gróf Bánffy Miklóst és Domokos Gézát, az RMDSZ első elnökét hasonlították össze azon a csütörtök esti kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen, amelyen Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke és H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója beszélgetett Markó Béla volt RMDSZ-elnökkel. A Minerva Művelődési Egyesület székhelyén zajló eszmecserén kiemelték a három politikus életpályája közötti hasonlóságokat és különbségeket, de aktuálpolitikai kérdések (autonómia, önkormányzatiság, parlamenti demokrácia, etnikumközi viszonyok) is felmerültek.
„Két olyan politikus elődről van szó, akikhez Markó Béla viszonyíthatta önmagát, mind az adott helyzetet, mind pedig a cselekedeteket illetően” – vezette fel a beszélgetést Tibori Szabó Zoltán, átadva a szót Markó Bélának. Az RMDSZ volt elnöke szerint első látásra különösnek tűnik Domokos Gézát Bánffy Miklóshoz viszonyítani, hiszen Bánffy Miklós arisztokrata, monarchista politikus volt, míg Domokos Géza származásában, indulásában és későbbi politikai krédójában is más programot látszik képviselni. Kettőjüket viszont összekapcsolja a politika módszertana, eszköztára. Amikor pedig lehetőségük volt, használták is ezt a többség-kisebbség viszonyának rendezése érdekében – fejtette ki Markó Béla.
„Két teljesen különböző személyiségről, más politikai iskoláról van szó. Bánffy Miklós és Domokos Géza más politikai közegben dolgoztak, politizáltak. Sokszor az volt a benyomásom, hogy Domokos politikusalkat volt kiadóigazgatóként is. Politikai értelemben ő tartotta a hátán ezt az intézményt, amelynek üzemeltetésében utolérhetetlen bajnok volt. Domokos nem akkor lett politikus, amikor az RMDSZ elnöke lett, hanem már azelőtt 25 évvel, amikor nem lehetett ellenzéki, és a kor zsargonjában kellett érvelnie. Meggyőző ember volt, aki az 1989 utáni feszült, nyársat nyelt politikusi világban könnyeden társalgott. Domokos például sokkal jobban érezte a román közeget, mint Bánffy. Fel kell tennünk azonban a kérdést: háttérszálakat húzogató politikus volt?” – vetette fel H. Szabó Gyula.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Kuszálik Péter és a XX. század magyar történelmi nagyjai
A kilencvenes évek végén többmenetes vitát folytattam Kuszálik Péterrel a Romániai Magyar Szó hasábjain az erdélyi magyar jövőképek ütközéséről, az RMDSZ vezetőségének programelsikkasztásáról, az autonómiaprogram kétlépcsős megvalósításáról. (Ez az 1993-ban még konszenzusnak örvendő cselekvési program azt mondta ki, hogy tegyünk meg mi magyarok mindent az autonómia vonatkozásában, ami nem ütközik a román alkotmányjogi szabályozásba – nemzeti kataszter, belső választás, autonómia-statútumok – majd minden nyomásgyakorló erőnket latba vetve kényszerítsük rá a román hatalmat arra, hogy a szuverenitás egy részét átruházza a legitim magyar köztestületekre).
A vitát őszintén szólva még élveztem is, de leginkább annak örvendtem, hogy a Romániai Magyar Szó hasábjain eljuthatnak olyan emberekhez is az autonómiaelvű politikai üzenetek, akik nem a nemzeti sajtót olvassák.
A szinte lovagias, de szellemileg mindenképpen élvezetes vitának az vetett véget, hogy Kuszálik Nagy Benedek nyomába lépve, egy nyilvánvaló rágalmat felkarolva, sunyi módon Tőkés László szekus múltjára kezdett célozgatni. Ez több szempontból is arcpirító, vérlázító és elfogadhatatlan volt.
Elsősorban nemzetpolitikai szempontból: Tőkés László mindmáig a magyarság egyik legismertebb és legelismertebb történelmi személyisége, aki ellen elkövetett bukaresti vétetésű karaktergyilkossági kísérlet a nemzeti érdekek aláaknázása, ha úgy tetszik, nemzetárulás.
Másodsorban erkölcsi szempontból: bemocskolni egy tiszta embert, Tőkés Lászlót, aki bizonyíthatóan a Securitate áldozata volt (amint azt még ma is sok száz ember tanúsíthatja, aki mellette volt az embert próbáló időkben) besúgónak nevezni, az ellenállót együttműködőnek beállítani a legotrombább hamisítás, aljas rágalom.
Végül jogi szempontból. Az erkölcs és a jog nem minden esetben mondja ugyanazt, de ezúttal igen: a rágalmazás, a becsületsértés nemcsak erkölcsi vétség, de büntetőjogi tényállás is. Ezek után is írtam még válaszcikket Kuszáliknak, de azokban kifejezetten a hamis tényállítások helyesbítésére törekedtem, az már nem eszmei bajvívás, polémia volt, hanem az igaz/hamis értékkettős mentén való korrekció.
Bármily furcsa, mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy Csíkszeredában Márton Áron szoborcsoportot lepleztek le. Jó lett volna ezt már negyed százada megtenni, volt is ilyen terv, de jobb későn lépni a jó irányba, mint egyáltalán. Kevés felemelőbb érzés lehet, mint a kereszténység talán legszebb ünnepén, Pünkösdkor az állampolgárságot minden magyarra kiterjesztő magyar haza első emberének jelenlétében részt venni az XX. század egyik legnagyobb magyar hazafija szobrának leleplezésében.
De hogy jön ide Kuszálik? Úgy, hogy ő volt az, aki nem kevés munkával sajtó alá rendezte Márton Áron szellemi hagyatékának nem kis részét.
Nem egyszerű az emberi lélek. Egyik oldalról a Kuszálik a kollaboráns konvergencia egyik ideáltipikus esetét produkálja, amikor előbb kisebb írásaiban a legaljasabb módon próbálja befeketíteni a legnagyobb élő magyarok egyikét (a fogalmat Borbély Imre vezette be 1995-ben Markó Bélának írott nyílt levelében: eszerint a kollaboráns konvergencia „a kollaboráció azon esete, amikor a magyar közérdekkel ellentétes, egyéni vagy csoportérdek ölt testet politikai cselekedet formájában, úgy, hogy az a román etnokrata igyekezetet szolgálja.” ) majd egész könyvet írt Tőkés László bemocskolása céljából. A másik oldalról meg időt, energiát nem kímélve dolgozott a Márton Áron köteteken.
Mindeközben e két történelmi személyiség bátorságban, helytállásban, nemzeti elkötelezettségben, politikai következetességben, eszmei felvértezettségben méltán tehető egymás mellé s bizonyára egymás mellé is kerülnek majd a történelemkönyvekben, mint a nemzetük sorsának alakítását felvállaló, a közélet homályos útvesztőiben világos irányt mutató egyházi vezetők.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma/szerintunk

„Gazda Árpád marhasága”
Hivatalosan még Ceauşescu uralkodása idején, 1989. decemberi 21-én – amikor már sejteni lehetett, hogy a fennálló rendszer recseg-ropog – Erdély-szerte hatalmas tüntetések zajlottak, a katonaság pedig több helyszínen is a fegyvertelen tömegbe lőtt, miközben nemzeti közösségünk tagjai több helyütt is saját szervezet alapításába fogtak. Ennek a szervezkedésnek a főbb centrumai Temesvár (itt már december 20-án megalakult a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség), Kolozsvár és Bukarest voltak. Nem meglepő módon mégis ez utóbbi ragadta magához a kezdeményezést és az első hivatalos nyilatkozat alatt szereplő, általuk választott név – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – meghatározó maradt.
Pedig mennyivel fontosabb lett volna nevünkben is erdélyi mivoltunkat, őshonosságunkat, több mint ezer éves múltunkat hangsúlyozni. „Romániai” demokrata szövetséget alakíthatnak akár vietnámiak, kínaiak vagy arabok is, akiknek vajmi kevés közük van e régió történelméhez, kulturális gazdagságához.
Az autonomisták kezdeti győzelme
Ezzel együtt az RMDSZ 1996-ig önálló arccal, önálló politikai vonalvezetéssel s nem utolsó sorban önálló külpolitikával rendelkező szervezet volt. Azzal együtt, hogy az első hat évben a szervezet belső életét a helyzetteremtésben, célirányos konfliktusvállalásban gondolkodó autonomisták és a helyzetelfogadó, minden áron konfrontációmentességre törekvő tábor kötélhúzása határozta meg. Az első csoport távlatokban, helyzetünket történelmi léptékben rendező megoldásban gondolkodott, céljait a nemzeti érdekekhez igazította, azokhoz keresve eszközöket. A második a vélt román tűrőképességhez igyekezett igazítani a célhorizontot is. Jó példa erre az első kongresszuson, 1990 áprilisában elfogadott program, mely az autonómiát megpróbálta belegyömöszölni a helyi önkormányzati rendszerbe, bizonyára azért, mert a megfogalmazók féltek nevén nevezni a gyermeket.
Koncepcionális síkon az autonomisták győztek 1992. október 25-én a szervezet hivatalos irányvonalát máig meghatározó Kolozsvári (autonómia) Nyilatkozat elfogadásával, pozicionális síkon viszont a kollaboránsok, előbb 1993-ban Brassóban, majd 1995-ben Kolozsváron, 1999-ban Csíkszeredában. A továbbiakban autonomista kihívó nem akadt a szervezeten belül.
A Janus-arcú politika
Nem meglepő tehát, hogy a hat éven keresztül folytatott Janus-arcú, autonomista és tájba simuló elemeket egyaránt integráló politikát az 1996-os kormányra lépés alapvetően megváltoztatta. A szervezet politikáját a neptuni paradigmán belül fogalmazták újra. Az önálló külpolitika az RMDSZ akkori elnöke, Markó Béla által is bevallottan megszűnt, az RMDSZ beállt az ország nyugatra néző kirakatába statisztának. Hadd szúrjam ide, vállalva az önismétlés ódiumát: a szerep azonos volt Fülig Jimmyével, aki statisztaként egy vendéglő kirakatában ült, időnként a gyomrára mutatott és szélesen mosolygott jelezvén, hogy jól van lakva. Megköttetett a paktum a román és a magyar elit között, aminek lényege az volt, hogy a magyarság hallgat jogos követeléseiről, az autonómiáról – amit egyébként 1918. december 1-jén Gyulafehérváron megígértek nekünk –, nem okoz kellemetlenséget a román vezetésnek, az pedig elegendő engedményt és anyagi támogatást nyújt ahhoz, hogy azt eredményként felmutatva a magyar szervezet meg tudja őrizni választói támogatottságát. A képlet tehát nagyon egyszerű és könnyen átlátható.
Az erdélyi magyar nemzeti közösség urnákhoz járuló részének elsöprő többsége mégis az RMDSZ-re adja voksát. Ennek okai szerteágazóak, benne van a bejáratott név és szimbólumrendszer, a komoly infrastrukturális háttér, az évtizedek alatt kiépített kapcsolati háló, de éppen annyira az is, hogy az RMDSZ anyagi és politikai támogatást kap Bukaresttől, aminek segítségével pozícióját fenntarthatja. E szervezet kezeli ugyanis az erdélyi magyar nemzeti közösségnek címzett nem csekély állami támogatást, évente mintegy 4–4,5 millió eurót. A pénz négyötödét saját magára költi, majd az egy ötödét nagyvonalúan pályázatokon osztja szét, persze ismét csak klienturális szempontok szerint. E gazdasági monopólium a nómenklatúraépítésnek ideáltipikus feltételrendszert biztosít.
Mindent magára költ az RMDSZ
E kérdéssel először Gazda Árpád foglalkozott a Krónika hasábjain bő tíz esztendeje, de most a kérdést elővette a politikailag valóban függetlennek tűnő Átlátszó Erdély is. Miután háromrészes tényfeltáró riportban részletezték a szervezet pénzhasználási módszereit, az RMDSZ-vezetés a szokásos ignorálás helyett a bizonyítványmagyarázat mellett döntött.
Az RMDSZ ügyvezető elnökével, Kovács Péterrel készült interjúban a megkérdezett a „Gazda Árpád marhasága” informális megfogalmazással próbálta tagadni a lényeget. S bár az interjúkészítő a törvényszöveget is beidézte, mely szerint az RMDSZ az erdélyi magyarságnak járó pénzügyi támogatást kezeli, ő megmaradt a maga álláspontján, miszerint a pénz az RMDSZ-é, s azt akár teljes egészében magára, tételesen az alkalmazottak fizetésére is költhetné.
A stílus maga az ember. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki annak idején a „Nem akarok somer lenni” program nyelvi leleményével tűnt ki az RMDSZ-es szürkeségből, most ismét elengedte magát verbálisan. Ami a kisebb baj. A nagyobb az, hogy magyarázza a magyarázhatatlant.
Az RMDSZ-es sajtó – a 2015-ös évben 110 000 euróval megtámogatott online újság, a Maszol – persze megpróbálja kikezdeni a tényfeltáró riportot, de hasztalan, a számok önmagukért beszélnek.
Le szeretném szögezni, nem az a fő problémám, hogy a nyilvánosságra került adatok szerint az RMDSZ vezetői nem vetik meg a luxust – lásd például a VW Multivan gépkocsira megrendelt 15 000 eurónyi extrát –, hogy meglepő összegeket fizetnek ki ingatlanokra, hogy a benzinköltségükből egy évben harminchatszor lehetne megkerülni a Földet az egyenlítő mentén, vagy hogy kiszállási költség címén kifizetett összegből 12 000 napnyi belföldi kiszállás jön ki. Különösen érdekes a kérdés, hogy mindezt ki veszi igénybe, tekintve, hogy az RMDSZ-nek Kovács Péter szerint mindössze 116, a riport szerint 168 alkalmazottja van.
A fő probléma igazából a gyeplőn tartás. Az RMDSZ-nek nem az a célja, hogy a lehető legkényelmetlenebb legyen a román hatalom számára, hogy rákényszerítse arra, hogy sorsunk távlati rendezéséről legalább érdemi párbeszéd induljon, hanem az, hogy a nemzetpolitikai követelményektől függetlenül biztosítsa a szervezet elitjének a kiváltságait. A „román párt, román érdek, magyar párt, magyar érdek” hangzatos jelszava mögött semmiféle tartalom nincs, ez itt a fő baj.
Túlzás lenne azt állítani, hogy az RMDSZ nem magyar párt. Kétségkívül magyar emberek vezetik, magyar a középgárda és magyarok a szavazók, csak a szervezet politikájának vektora nem mutat egy irányba a magyar érdekekkel. Ez itt a fő gond.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

RENDHAGYÓ KÖRLEVÉL REFORMÁTUS ANYASZENTEGYHÁZUNK NÉPÉHEZ
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Elnöksége az egyházközségi elnökségekhez intézett Körlevélben utasította vissza azon bírálatomat, mely szerint az 1989-es örökségét megtagadva az egyházkerület átesett a ló másik oldalára, és az RMDSZ csatlósává, pártegyházzá válott. Az elvi állásfoglalásom tárgyában kialakult vitát az RMDSZ-es pártsajtó „újabb csörtének” minősíti Tőkés László és Csűry István között.
Valójában múlt és jelen ütközik egymással a választások közeledtén. Az 1989 előtti időkben Papp László egykori püspök a román nacionálkommunista rezsim jármába kényszerítette egyházát. Mostani utódja csak gazdát cserélt, amikor is a nemzeti egységet kizárólagos pártegységre cserélve fel egyoldalú és látványos módon az egyeduralomra törő RMDSZ mellett kötelezi el féltve szeretett Egyházunkat. Az „egyenlő távolság” és az „arányos közelség” körlevélben hangoztatott elve: játék a szavakkal, mely Markó Béla megfogalmazását juttatja eszünkbe, aki „azonos távolságot” hirdetett volt Orbán Viktor miniszterelnök és Gyurcsány pártjával.
A valóság az, hogy az Egyházkerület és az RMDSZ legutóbbi – áprilisi – „pártgyűlésén” Csűry István és a jelen lévő Kelemen Hunor pártelnök a küszöbön álló választásokra nézve kötöttek szövetséget „a lehető legnagyobb magyar képviselet elérése” céljából, kizárva belőle egyházunk azon híveit, akik nem az RMDSZ oldalán állnak, figyelmen kívül hagyva ugyanakkor, hogy az utóbbi választások alkalmával az erdélyi magyarság százezrei vonták meg bizalmukat a hatalombarát és korrupt RMDSZ-es nomenklatúrától. Éppen ezért „a legteljesebb magyar egység megteremtésére” való hivatkozás végképpen hamisan cseng azok szájából, akik rendre minden összefogásra irányuló kezdeményezésünket visszautasították, és éppen ők állnak az egység megvalósulásának útjában. Csűry István volt helyettesemként Egyházkerületünk keresztény-nemzeti irányvonalának elvhű képviselőjeként viselkedett. Püspökké válása óta azonban – egyes volt szolgatársainkkal egyetemben – elvtelen módon azokkal a Bihar megyei RMDSZ-es kiskirályokkal bútorozott össze, akik csak a párt érdekeit szolgáló pénzosztásokban jeleskednek, azzal a Kiss Sándor–Lakatos Péter–Szabó Ödön–Biró Rozália négyessel, amely a 2000-es évek elején éppen Egyházkerületünktől orozta el az eredeti Ady-központ felépítésére a Széchenyi Terv keretében elnyert 320 millió forintos fejlesztési támogatást.
Ebben a felemás egyházpolitikában Csűry István püspök társelnöke nem más, mint Varga Attila volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, Egyházkerületünk szabálytalanul megválasztott főgondnoka, a bukaresti Alkotmánybíróság tagságának várományosa.
„Meddig sántikáltok kétfelé?” – szögezi a kérdést Illés próféta Baál hamis prófétáinak (1Kir 18,21). „Krisztusnak és Pilátusnak egyformán szolgálni nem lehet” – adja meg a találó választ igaz hitű erdélyi költőnk, Dsida Jenő.
Nagyvárad, 2016. május 23.
Tőkés László
kms.mtva.hu - 2016. máj. 23.

Jó költészetből nagy költészet
A kisebbségi irodalmak kategóriában Vak visszhang című verseskötetéért Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese, illetve Ivo Muncian szerb költő vehette át a Romániai Írók Szövetsége által kiosztott, az elmúlt év legjobb könyveit értékelő díjat.
Az elismeréseket kedden este a bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházban adták át. A Romániai Írók Szövetsége nagydíját Mircea Cărtărescu nyerte el Solenoid című kötetéért.
Fekete Vince a Krónika megkeresésére elmondta: örül az elismerésnek, akárcsak az eddigi díjaknak, de ez nem valaminek a végét jelenti. „A díj és a vele járó öröm természetesen nem azt jelenti, hogy lefékeztem, ugyanúgy megyek tovább, mint eddig, csak legyen erő és egészség. Ha valaki benne van egy nagyobb tervben, akkor igyekszik előre tekinteni" – fogalmazott Fekete Vince. A költő elárulta, hogy már évek óta dolgozik a Vargaváros című verseskötetén, amely Kézdivásárhely egykori céheinek, a tímárok, kalaposok, üstösök világába kalauzolja majd az olvasót. A kézirat jelenleg több száz oldalra rúg, ezzel a hatalmas anyaggal bajlódik a szerző, mint mondta a versek egyelőre a helyüket keresik a szövegtestben, folyamatosan változtatja a sorrendjüket, de a verseken belül is akad szerkesztenivalója.
Kemény István budapesti költő szerint Fekete Vince most díjazott, válogatott és új verseket tartalmazó kötetéből, a Vak visszhangból kiderül, „hogyan lesz egy nagyon jó költészetből nagy költészet". Ezzel kapcsolatban a költő elmondta, ez nem azt jelenti, hogy másképp dolgozna, mint eddig, a kötet szerkesztése közben, ahogy végiglapozta a korábbi könyveit, és kiválogatta azokból a szerinte legjobbakat, neki is alkalma volt újra számba venni az eredményeket.
„A kritikusok is rámutattak erre, és magam is meggyőződhettem róla, hogy az első két kötetem után érzékelhető egy jelentőseb változás, fordulat a költészetemben. Az első kettőben még más hang szólalt meg, igaz ezekben a csírákban, torokköszörülésekben is feltűnnek már itt-ott az előremutató motívumok, amelyek a későbbi írásaimban váltak meghatározóvá, ott tudtak kibontakozni" – fogalmazott ezzel kapcsolatban a szerző. „Fekete Vince a cáfolata számomra minden olyan gondolatnak, amely szerint a költészet meghalt. Az ő verseiben iróniával elegyülő fájdalom jelentkezik. Fekete Vince tudja, hogy mi a vers" – írta a könyvről és szerzőjéről Markó Béla költő.
A Romániai Írók Szövetsége kolozsvári fiókszervezete egyébként múlt héten osztotta ki a tavalyi könyvtermést értékelő díjait. Cseke Péter tavaly megjelent Borongós ég alatt, illetve Valori ale presei maghiare din România (1919–2004) című sajtótörténeti munkáiért Kacsó Sándor-díjban részesült, Horváth Benji költő pedig Beatcore című verseskötetéért kapta meg a Dsida Jenő-díjat.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Alacsony részvétel, nagy fordulatok (Önkormányzati választások)
18 265 000 polgárt vártak tegnap az ország területén berendezett 18 ezer szavazókörzetbe, de ennél sokkal kevesebben mentek el, az országos átlag alig 48,43 százalék, jóval kevesebb a 2012-es 56 százaléknál. A legnagyobb arányban a déli megyék falvainak lakossága szavazott, a legkisebb érdeklődést Bukarestben mérték, ott a választók alig 33,3 százaléka tartotta érdemesnek a megjelenést.
A szavazókedv Giurgiu megyében volt a legmagasabb, ott a felnőtt lakosság 63,24 százaléka élt választási jogával. Ugyancsak 60 százalék fölötti részvételt jegyeztek Teleorman és Olt megyében, hátulról a második Temes megye 40,77 és Iaşi megye 42,33 százalékkal. A 45 ezer önkormányzati tisztségre 108 párt, kisebbségi szervezet és pártszövetség több mint negyedmillió jelöltet állított. A három magyar politikai szervezet – RMDSZ, EMNP, MPP – színeiben csaknem 12 ezer jelölt indult, de a magyarlakta vidékeken átlag alatti részvételt jegyeztek az urnáknál. Az idei választás újdonsága, hogy a szavazókörzetekben először beszkennelték a voksolásra jelentkezők személyazonossági iratát, majd az újonnan beüzemelt informatikai rendszer a személyi szám alapján helyben ellenőrizte, hogy jogosult-e az illető voksolni, a megfelelő szavazókörnél jelentkezett-e, és nem szavazott-e már másutt. Az új módszer a várakozások ellenére olajozottan működött, de szabálysértések és törvényszegések is akadtak bőven. Rendellenességek A választások első komolyabb rendellenességét Maros megyéből jelezték, ahol a prefektusi hivatal a törvényben előírtnál több mint ötvenezerrel kevesebb szavazócédulát rendelt. Az Agerpres hírügynökség szerint Lucian Goga prefektus „tévedése” annak tudható be, hogy a választói névjegyzékben csak 426 ezer név szerepel, míg a megyei választási bizottság 484 ezer voksolásra jogosult személyről tud. Szombaton állítólag további szavazólapokat nyomtattak, amelyeket azonban nem osztottak ki, fegyveresek őrizték őket. A három magyar párt által támogatott független magyar polgármesterjelölt, Soós Zoltán szerint fennáll a gyanú, hogy a hiányzó szavazólapokat csalásra akarják felhasználni, ennek ellensúlyozásaként minél magasabb részvételre buzdították a választókat. Az eset miatt a Nemzeti Liberális Párt (NLP) is a prefektus lemondását követelte. Szatmárnémetiben tömegesen készítettek ideiglenes lakcímeket a választás napján. Ezekkel – pótlistán – bárki szavazhatott, aki igazolta, hogy az adott szavazókörzethez tartozik. Az RMDSZ szatmári sajtóreferense szerint a lakosság-nyilvántartó hivatal vezetősége többszöri megkeresésükre sem közölte, hogy pontosan hány ideiglenes lakcím készült tegnap, de a helybeliek jelzései szerint délután is nagy sor volt a hivatalban. Ez azért különös, mert Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben is nagy eséllyel indultak a magyar jelöltek a román polgármesterek leváltására. Csíkszeredában Borboly Csaba megyeitanács-elnök és felesége pótlistán szavazott, mert nem szerepelt annak a szavazókörzetnek a listáján, ahol voksolni szokott. Székelyudvarhelyen estefelé kétszáz roma verődött össze a többnyire romák által lakott Budvár negyedben, de nem derült ki, hogy miért; a rendőrség közbelépésére szétoszlottak. Szentegyházán parajdi szavazólapok keveredtek a helyiek közé, Marosvásárhely egyik körzetében pedig Fehér megyei szavazólapokat találtak. A Iaşi megyei Mosna községben két szavazókörzetben is nulla volt a részvételi arány, a jegyzékben szereplő 3700 választópolgár egyike sem ment el szavazni. Mindannyian moldovaiak, és azonos a lakcímük is: a községi rendőrfőnök tulajdonában levő tömbházlakásba vannak bejelentve. Egy Buzău megyei község hét szavazókörzetében négy órára leállították a szavazást, Dolj, Olt, Teleorman, Giurgiu megyében több százan szavaztak pótlistán. Országszinten 494 kihágásra vagy törvényszegésre vonatkozó panaszt tettek le, ez nagyjából fele a négy évvel ezelőtti számnak, és a kivizsgálások során 40 százalékuk megalapozatlannak bizonyult – de 78 panasz nyomán 57 személy ellen bűnvádi kivizsgálást indítanak. 92 bírságot róttak ki választási szabálysértések miatt, összértékük 42 610 lej. Ki miért szavazott
Azokra szavaztam, akikben megbízom, de a humán erőforrások nagyobb regenerálódására számítottam – jelentette ki Dacian Cioloş kormányfő, aki feleségével együtt Zilahon szavazott a reggeli órákban. Klaus Iohannis államfő szokatlanul későn, 18.30-kor jelent meg a lakcíme szerinti választókörzetben, állítólag műszaki okok miatt nem tudott korábban menni. Kijövet azt nyilatkozta, hogy először választ Bukarestben, amely már saját városa is, ezért egy modern, európai fővárosra szavazott. Felesége, Carmen Iohannis már a déli órákban leadta szavazatát Nagyszebenben. A magyar emberek biztonságára szavaztam – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki szülőfalujában, Csíkkarcfalván szavazott tegnap „arra az erős érdekképviseletre, amely a tömbmagyarságban, a szórványban és a vegyes környezetben élő magyarok számára ugyanazt jelenti: biztonságot és a közösség szolgálatát”. Markó Béla volt RMDSZ-elnök is az erős önkormányzatokra szavazott, „és egyben arra, hogy Romániában folytatódjon a decentralizáció, vagyis annak a folyamata, hogy minden fontos döntés a helyi közösségek kezébe kerüljön”. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter a megújulásra voksolt: szerinte a fiataloknak is dönteniük kell jövőjüket illetően. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke Nagyváradon szavazott, majd azt nyilatkozta: a rendszerváltozásnak része kell hogy legyen a választás szabadsága, és reméli, hogy szavazatával hozzájárul a rendszerváltozás folytatásához.
Biró Zsolt MPP-elnök Marossárpatakon élt a választás szabadságával, elsősorban a magyar érdekérvényesítés, illetve pártja megerősödésének reményében, hogy képviselni tudják az önkormányzatok szintjén azt a programot, amellyel a választók elé álltak. Éjféli mérleg
Az urnazáráskor nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások szerint Bukarestben a Szociáldemokrata Párt (SZDP) jelöltje, Gabriela Firea kényelmesen, a leadott szavazatok bő 42 százalékával megnyerte a küzdelmet, utána Dan Nicuşor, a Mentsük meg Bukarestet Szövetség (MBSZ) jelöltje közel 30 százalékot kapott, az NLP jelöltje, Cătălin Predoiu 12–13 százalékkal a harmadik lett. A hat kerületből ötöt szintén SZDP-s politikusok nyertek el, az első kerületben azonban – meglepetésre – a francia Clotilde Armand (MBSZ) győzött. Kolozsváron Emil Boc 69 százalékkal nyert, a második helyen – 12 százalékkal – az RMDSZ jelöltje, Horváth Anna végzett. A helyi RMDSZ-listára 15,4 százalék szavazott, három százalékkal több, mint négy évvel ezelőtt.
Több városban korrupciós eljárás alatt levő elöljárókat választottak vissza: a craiovai Lia Olguţa Vasilescu, a nagybányai Cătălin Cherecheş, a bukaresti Marian Vanghelie és a brassói Gheorghe Scripcaru is újrázik. Nagyszebennek újra szász polgármestere lesz: a Német Demokrata Fórum jelöltje, Astrid Cora Fodor lazán megelőzte kihívóit.
Csíkszeredában az RMDSZ-es Ráduly Róbertet újraválasztották, Székelyudvarhelyen az EMNT–MPP szövetség jelöltje, Gálfi Árpád rávert az RMDSZ-es Arros Orsolyára és a független (volt RMDSZ-es) Bunta Leventére, Szentegyházán is MPP-s polgármester lesz. Az RMDSZ-nek 54 polgármestere van indulásból (mert nem volt ellenjelöltjük), de Kovács Péter ügyvezető elnök kétszázra számít; éjfél előtt már százötven biztos befutó volt. A magyarság számára legszorosabb verseny Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen és Szászrégenben volt, utóbbit Nagy András 250 szavazattal elvesztette. A két nagyvárosból 1 órakor még nem volt eredmény.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A múlt tükörcserepei – Húsz esztendeje történt
Miért állította 1996-ban Adrian Năstase, hogy az RMDSZ-ben „szélsőséges, egészen a rasszizmusig menő áramlatok találhatók”.
A rágalom és annak forrásvidéke
A román kormánypropaganda –s nem ritkán az ellenzéki–mindig is előszeretettel rágalmazta a magyarságot. A szomorú az, amikor ehhez a magyar oldalról kap az ellenfél muníciót. 1996 júniusában a Romániai Magyar Szó hasábjain megjelent egy interjú Adrian Năstase-val, melyben azt a kérdést is körbejárták a riporterrel, hogy lehetséges-e kormányzati együttműködés az RMDSZ-szel. Annál is inkább, hogy ezt az RMDSZ volt elnöke, Markó Béla nem zárta ki akkori nyilatkozataiban. Năstase egy nem teljesen határozott nemmel felelt, indoklásul pedig azt hozta fel, hogy az RMDSZ-ben "szélsőséges, egészen a rasszizmusig menő áramlatok találhatók. Nem én találtam ki Katona Ádámot és az Erdélyi Magyar Kezdeményezést." "RMDSZ megtűr soraiban egy románellenes platformot.”
Íme, hogy lehet pár sorban valótlanságot valótlanságra halmozni. Románellenes platform soha nem volt az RMDSZ-en belül s vélhető, hogy nem is lesz. Mi több, érdemleges társadalmi támogatottsággal bíró, valóban románellenes politikai erő sem működött az elmúlt évszázadban Erdélyben, a jövőről nem lehet teljes biztonsággal nyilatkozni, de vélhető, hogy egyhamar nem jön létre ilyen szervezet. Az erdélyi autonomisták mindig is valamiért és nem valami ellen szálltak síkra, a románok jogait pedig nem kívánták soha csorbítani még ott sem, ahol a magyarság mindmáig többen él.
De hogy juthatott eszébe ilyesmi Năstase-nak?
A válasz nagyon egyszerű. Midőn Katona Ádám polémiába keveredett a Szociáldemokrata Platform prominensével, Dáné Tiborral, le merte írni, hogy nem szeretne az RMDSZ vezetőségében olyan embereket látni, akiknek fogyatékos a magyar identitása, ami abban érhető tetten, hogy román házastársat választanak, román iskolába íratják a gyermekeiket és románul beszélnek velük, akkor magyar oldalról indítottak ellene szabályos sajtóvadászatot. Szavait úgy próbálták értelmezni, mintha a származásról beszélt volna, holott világos volt a megfogalmazás, Katona Ádám a magyarság vállalásáról beszélt és nem a származásról.
Tokay György odáig ment, hogy a III. birodalom eszmeiségével hozta kapcsolatba Katonát, Markó Béla Petőfivel példálózott, holott Petőfi pont a Katona által említett asszimilációs folyamat fordítottjára, a magyarrá válásra példa, Magyari Lajos pedig kiállt az ügyet tárgyaló SZKT mikrofonja elé és azt indítványozta, hogy döntse el a testület, hogy demokratikus vagy fasiszta szervezet legyen-e az RMDSZ.
Nem kétséges, hogy Katona Ádám érzékeny kérdést érintett meg, de amit írt, az vállalható, politikailag abszolút belefér a legszigorúbb szalonképességi szabályokba és semmi köze nincs semmiféle ordas eszméhez. Ő saját véleményét mondta el arról, hogy kit látna szívesen egy magyar szervezet vezetőségében. Ebben vélhetően nem kevés magyar egyetért vele. A Romániai Magyar Szó egyik olvasója például levélben kelt Katona Ádám védelmére, ilyenformán: „igaz ugyan, hogy a házastárs milyensége nem feltétlenül határoz meg egy embert, de azért fanyalogva bíznánk magunkat olyan orvosra, kinek a neje temetkezési vállalkozó.”
A mi kultúrkörünkben a legtermészetesebb dolog, hogy mindenkinek joga van a magánélethez, és ahhoz, hogy eldöntse, milyen jövőt szán gyermekeinek. Ebbe, bármennyire fáj is ez a magyar sors alakulását szívükön viselőknek, belefér az asszimiláció, a románná válás joga is. Viszont a másik oldalról a választónak is joga van tudni, hogy olyan embert küld-e Bukarestbe a magyar iskolákért harcolni, aki saját maga román nyelvű oktatási intézménybe íratja a gyermekét.
Katona Ádám voltaképpen a közélet transzparenciájáért szállt síkra, ezért kellett kipellengérezni, ezért kellett leszélsőségesezni, lerasszistázni és lefasisztázni. S miután ezt megtették RMDSZ politikusai, csoda-e, ha a rágalmat örömmel karolja fel egy vezető román politikus, és fordítja azt az egész szervezet ellen?
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintunk

Számos erdélyi szerző és kiadó lesz jelen a budapesti Ünnepi Könyvhéten
Számos erdélyi szerző és könyvkiadó lesz jelen a június 9. és 13. között szervezett 87. Ünnepi Könyvhéten, Budapesten.
A rendezvényt Magyarország-szerte több mint 80 településen szervezik meg, központi helyszínén, a budapesti Vörösmarty téren pedig több mint ezer szerző dedikálása várja az olvasóközönséget – mondta el Keresztury Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója Budapesten.
Tarján Tamás irodalomtörténész a könyvhét újdonságairól szólva úgy fogalmazott: egy-két terület kivételével az idei könyvtermés kiemelkedően nívós, jelentős anyagot sorakoztat fel. A költészetet „tapasztalt rókák" és eddig kevésbé ismert, ám a „mély vízbe dobáskor jól bevált" fiatal alkotók képviselik – hangsúlyozta.
Erdélyi kiadók sátra
Az erdélyi kiadók külön sátorban kínálják kiadványaikat a Vörösmarty téren. Itt lehet találkozni majd többek közt a Kriterion Könyvkiadó képviselőivel és Bágyoni Szabó István költővel, prózaíróval, aki június 11-én dedikálja nemrégiben megjelent, Erdélyi hármasoltár című trilógiáját. Közös standja lesz a kolozsvári Koinónia Kiadónak és a csíkszeredai Bookart Kiadónak, itt pénteken és szombaton dedikálnak erdélyi szerzők, többek közt Markó Béla költő, Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese, Zágoni Balázs író, Márton Evelin író, Balázs Imre József költő, irodalomtörténész.
A marosvásárhelyi Mentor Kiadó is tart könyvbemutatókat: Gálfalvi Ágnes mutatja be a kiadó képviseletében Ady András Bogivilág című verseskötetét, valamint Tamás Kincső A csinált-patak állatkertje című novelláskötetét. Szombaton tartanak beszélgetést Demény Péter Apamozsár című esszékötetéről és a nemzedékek közötti viszonyról a romániai magyar irodalomban, az eseményen a szerző, Balázs Imre József költő, irodalomtörténész, valamint a Lector Kiadó képviselői is részt vesznek.
A Koinónia egyébként már kedden bemutatott három gyermekkönyvet Budapesten: Gál Andrea Fecske utca 12., Gergely Edó Monyónyár és Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című kötetét – a szerzőkkel Rostás-Péter Emese felelős szerkesztő beszélgetett. Az erdélyi gyermekirodalom képviselőjeként Simon Réka Zsuzsanna is részt vesz a könyvhéten: szombaton a Vörösmarty-szobor melletti színpadon mesél olvasóinak-hallgatóinak a Majdnem egy tucat királylány! című rendezvény keretében.
Kíméletlen könyv a háborúról
Az 1992-ben elhunyt Székely János író, költő munkásságát méltatják a rendezvényen: A nyugati hadtest című, első ízben 1979-ben megjelent, most a Partvonal Kiadónál újra napvilágot látott könyvét Dragomán György marosvásárhelyi származású író mutatja be a közönségnek.
„Vékony, de annál súlyosabb kötet, hét összefüggő történet a második világháborúról egy fiatal lovas kadét nézőpontjából, számomra talán a legfontosabb könyv, amit magyarul valaha is a háborúról írtak. Székely János kíméletlen pontossággal mutatja be, hogy mit és hogyan tesz az egyénnel a hadigépezet. Mindegyik történet sokáig velünk marad: egy kadétot az egész század kínoz és megaláz; egy tanárból lett tiszt arra kényszerül, hogy kivégezze dezertáló diákját; a visszavonuló sereg lemaradóit módszeresen likvidálja egy motorbiciklin le-fel száguldozó, farkaskutyás, angyali tekintetű német – a kötet fejezetei hideg szenvtelenséggel elemzik a vereség etikáját, élesen intenzív képekben mutatják meg, hogyan formál mindent és mindenkit a saját képére a háború, miként születik a becsület, a rettegés és a kegyetlenség szövedékéből valami feltartóztathatatlan borzalom" – írta Dragomán György a könyvről.
Az Ünnepi Könyvhét a maga nemében páratlan esemény Európában, valódi hungarikum, hiszen több mint nyolc évtizedes múltra tekint vissza, és az ország minden jelentős településén egy időben rendezik meg – hangsúlyozta Keresztury Tibor. Hozzáfűzte: a Vörösmarty téren idén is több mint 200 kiadó képviselteti magát, az alkalomra megjelenő újdonságokat felvonultató könyvheti listán pedig 90 kiadó – 76 magyarországi és 14 határon túli – 323 friss kiadványa szerepel. A lista legolcsóbb könyve idén 800 forint, míg legdrágább tétele mintegy 12 000 forint, aki valamennyi újdonságot szeretné megvásárolni, több mint 970 ezer forintot költhet el. A 87. Ünnepi Könyvhetet és a 15. Gyermekkönyvnapokat a Vörösmarty téren Esterházy Péter nyitja meg csütörtökön, a vidéki országos megnyitónak idén Gyula ad otthont.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Az MPP mint kapocs?
Ha meghatároznánk egy új fogalmat, a politikai reménybeváltási indexet, vagyis azt az arányt, ami egy adott politikai erő létrejöttekor fennálló társadalmi elvárások, igények valamint a ténylegesen beteljesített várakozások között állítható fel, s ennek alapján rangsorolnánk a politikai erőket, akkor a Magyar Polgári Párt nem előzné meg az RMDSZ-t.
Hangsúlyozom, a várakozásokat nem az eredményesség, a választási siker, hanem az elvhűség, a következetesség, a politikai célok állandósága vonatkozásában értelmezem.
Az RMDSZ úgy alakult meg, mint az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekvédelmi szervezete, melyet minden magyar magáénak érzett. Mind e funkció tényleges ellátása, mind a szervezet legitimitása erősödött, midőn Brassóban úgy határozott 1993-ban a szervezet kongresszusa, hogy az „állam az államban” modellt fogja követni felépítésében és működésében, hogy életre hívja az erdélyi magyar parlamentet, társadalmasítja a politikát. Ám 1995-ben Markó Bélát úgy választották újra az elnöki tisztségbe, hogy a rábízott határidős feladatok (autonómia-statútumok, nemzeti kataszter, belső választás) közül vezetése mellett a szervezet egyet sem végzett el, sőt, nem is lépett érdemit e téren. Az üzenet egyértelmű volt: úgy is megőrizhető az elnöki pozíció, ha közben az elnök nem végzi el rábízott munkát.
A pozícióban maradáshoz elég az elvhűek, a programot teljesíteni igyekvők semlegesítése és a középgárda többségének megnyerése. A továbbiakban Markó 2011-ig (amikoris átadta pozícióját az általa kiszemelt utódnak) erre törekedett. Részben ezt szolgálta a 1996-os kormányra lépés is. Olyan politikai kontextust sikerült teremteni, melyben az autonomisták programja szembement az RMDSZ aktuálpolitikájával. Amit viszont a többség - ki gyávaságból, ki karrierizmusból, ki őszinte meggyőződésből - támogatott. 1996-ban a Markó-Neptun egységfront két legyet ütött egy csapásra: egyik oldalról államhatalmi pozíciókat szereztek, feladva az önálló külpolitikát, a nemzeti önkormányzat eszméjét, az autonómiaharcot, másik oldalról bebiztosították magukat a nemzeti autonomistákkal szemben.
S fel lehetett tenni a kérdés az SZKT-kon, a kongresszuson vagy választási gyűlésen, hol halkan, de határozottan, hol kiabálva, hogy „attól lesz autonómiánk, ha kilépünk a kormányból?”. Amire egyszerű, egyszavas választ nem lehet adni, csak több bővített mondatból állót, aminek lényege, hogy a kilépés szükséges, de nem elégséges feltétele az autonómiának, hogy az autonómia megteremtéséhez külpolitikai nyomás alá kell helyezni a román hatalmat, s hogy az EU csatlakozás előtt van erre igazán lehetőség. De ezeket az érveket az RMDSZ-es középgárda már nem hallgatta meg vagy nem akarta meghallgatni. Így aztán a szervezet elevickélt máig, politikáján érdemben nem változtatva. Mérsékelt célok, mérsékelt eredmény, amit egyébként a román államhatalom szépen lassan roncsol, visszavon, átír, lásd nyelvhasználat, lásd Mikó-ügy, lásd zászlóprobléma és még sorolhatnánk.
A Magyar Polgári Párt úgy indult, mint az autonomista erők zászlóshajója. A korábbi elnök, Szász Jenő viszont úgy kezelte a szervezetet, mint a saját politikai feudumát, s annak érdekében, hogy megmaradjon az elnöki poszton, a törvénytelenségektől sem riadt vissza. Pozíció-megőrzési igyekezetében olyan állapotokat teremtett a pártban, melyek még az RMDSZ nem épp kifogásolhatatlan belső (ál)demokráciájánál is sokkal rosszabbak voltak. Az első gyergyószentmiklósi küldöttgyűlés zöldcédulázási manőverét még a bíróság is elítélte implicit módon, válaszul az elnök azokat záratta ki a pártból, akiknek a bíróság igazat adott. Nem sokkal később, mind Szász Jenő, aki budapesti kinevezése után átadta strómanjának, Bíró Zsoltnak az elnöki stafétabotot, mind az új elnök arra biztatta a választókat a 2012-es parlamenti választásokon, hogy adják voksukat az RMDSZ-re. Ami elég abszurd volt, miután éveken át azzal indokolta az elnök az EMNT-vel való szakítást, hogy az EMNT közösen indult az RMDSZ-szel a 2009-es európai parlamenti választásokon. A 2012-ben formálódó MPP – RMDSZ szövetséget formális stratégiai partnerséggé emelték később. Aki tehát az MPP-re adta voksát 2008-ban, 2016-ban csak nehéz szívvel tehette ezt, nem is maradtak sokan. A pártnak 2008-ban volt 489 helyi tanácsosa, mára ez a szám 158-ra apadt. Más kérdés, hogy az MPP a megmaradt kb. 20.000 szavazatát ügyesen tudta kamatoztatni, hatékony helyezkedéssel és elsősorban az RMDSZ-el való paktumkötés útján e kevés vokssal is 15 polgármesteri tisztséget szerzett. Mint ahogy az is más kérdés, hogy az elvhű autonomistákat tömörítő EMNP, bár a megyei tanácsosi listák vonatkozásában több mint kétszer annyi szavazatot nyert, mint az MPP, saját logo alatt, önállóan egyetlen polgármesteri tisztséget sem szerzett.
Most az MPP elnöke azt nyilatkozza, hogy pártja kapocs az erdélyi magyar politikai életben, mivel egyes településeken az EMNP-vel, más településeken az RMDSZ-el kötött egyezséget. Formálisan így is van, de érdemes ennek a kapocsfunkciónak mögé nézni.
Valójában arról van szó, hogy az MPP vezetése, Bíró Zsolt a maga „spágás” politikai gondolkodásával az RMDSZ irányában rendelkezik kapcsolódással, míg a bázis, az alapvetően nemzetben és autonómiában gondolkodó középgárda az EMNP irányában. Ha „fentről” Bíró Zsolték nem tiltják le több helyszínen is az EMNP - MPP együttműködést, az udvarhelyi sikert meg lehetett volna többszörözni.
Udvarhely üzenete egyértelmű: a nemzeti oldalnak egységben van esélye sikert elérni. Az egységet viszont akadályozza az MPP elnökének RMDSZ-orientáltsága. Amennyiben tehát az MPP elvhű magja nem lesz képes egy hiteles vezetőt választani, akkor az RMDSZ továbbra is sikerrel osztja majd meg az autonomista tábort. Mert hogy Bíró Zsoltnak és követőinek politikája az RMDSZ-nek kedvez, annak az önmagából kifordult politikai erőnek, melynek ellenében a Polgári Párt megalakult, ahhoz kétség nem fér.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintünk

Bemutatták Kántor Lajos és Poszler György Erdély elmúlt 100 évéről szóló köteteit
Bemutatták Kántor Lajos erdélyi irodalomtörténész, a 90 éve indult kolozsvári Korunk című folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke és a tavaly elhunyt Poszler György akadémikus, irodalomtörténész Erdély elmúlt 100 évéről szóló könyveit Budapesten az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában pénteken.
Csapody Miklós irodalomtörténész - aki 1990 és 2010 között az MDF országgyűlési képviselője volt - a bemutatón nyugalmas könyvként jellemezte Poszler György: Az erdélyi magyarság száz évéről - Bizonytalan remények és tétova kételyek című kötetét és Kántor Lajos: Fehér kakas, vörösbor - avagy a nagy Házsongárd című könyvét.
Kántor Lajos könyve az életrajz keretei között művészettörténeti, irodalomtörténeti intermezzókkal idézi meg a kort - mondta Csapody Miklós.
Poszler György kötete Bibó István írásainak és Szűcs Jenő Vázlat Európa három történeti régiójáról című esszéjének hagyományait követve vázolja fel Erdély történetét az ottani közösségek, intézmények és nagy egyéniségek sorsát Trianontól 2010-ig - mondta Csapody Miklós.
"Ami Nyugaton abszurditás, az Közép-Európában normalitás" - fogalmazott a régió sajátosságairól szólva a szakember.
Hozzátette: Poszler György egyik fontos megállapítása, hogy Erdélyben ideig-óráig még az olyan, második világháborút követő hamis ígéretek nyomán létrejött nemzeti intézmények is szolgálhatták a magyarság ügyét, mint például a Bolyai egyetem, a marosvásárhelyi székely színház vagy az autonóm magyar tartomány.
Bár, felvetődik az is: talán jobb lett volna nem hinni hazugságokban!? - jegyezte meg Csapody Milós, aki szerint azonban mégis "van hagyomány, lesz folytatás. (...) Gyűlölködés helyett írni kell!"
Fábián Péter újságíró a könyvbemutatón felidézte Poszler György néhány, szerinte ma is aktuális gondolatát, így többek között azt, hogy a nemzeti hagyományok féltése nem sajátítható ki, nem válhat politikai tömörülések privilégiumává. A nyugati demokráciák viszont a XX. században két megnyert világháború után is "elrontották a világot", mikor pedig a megnyert hidegháború után az egész világ az ölükbe hullott, kiderült, hogy nem tudnak mit kezdeni vele.
Markó Béla költő, a Romániai Magyarok Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi elnöke felszólásában azt hangsúlyozta: az "Erdély-projekt" csak a régió nemzeteinek együttéléséről szólhat, beleértve a jogi és közigazgatási autonómiát és szemben állva mindenféle asszimilációs törekvéssel.
Markó Béla szerint azonban ma sem kerülhető meg a kérdés, hogy "valahol utat tévesztettünk-e". Például az 1867-es osztrák-magyar kiegyezésnél, melynek megkötésekor figyelmen kívül hagyták hogy Erdély egy "másik ország", vagy ahogy azt már XIX. században többen is megfogalmazták: egy nemzet él két hazában.
Szász Zoltán történész hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet: vajon egy külső hatalmak által annyira befolyásolt régióban mint Közép-Európa, van-e egyáltalán értelme annak a felvetésnek, hogy mi utat tévesztettünk, illetve van-e értelme az önmarcangolásnak, egy olyan közegben, ahol mások nem elsősorban a saját felelősségükkel vannak elfoglalva.
Ugyanakkor kibeszélésre szükség van, a XX. század történelme pedig annyiban jelentősen különbözik a megelőző koroktól, hogy még a szélsőségeket is nehéz egyértelműen megítélni - jegyezte meg a szakember.
Kántor Lajos 1937-ben született Kolozsváron, 1959-től a Korunk szerkesztője, majd főszerkesztője, 2013 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Most bemutatott 300 oldalas könyvét Tettamanti Béla rajzai díszítik. A szintén Kolozsváron született, 1945-ben Magyarországra települő Poszler György mintegy 100 oldalas most megjelent esszéjét a kötet utószava szerint a szerző néhány héttel halála előtt, 2015 nyarán küldte el a kiadónak. Mindkét kötet a Korunk - Komp-Press Kiadó gondozásában jelent meg.
MTI

87. Ünnepi Könyvhét
Ma és holnap csúcsra jár a nagy múltú könyves ünnep. Ha mi, marosvásárhelyiek, pontosabban erdélyiek közvetlenül nem is vagyunk érintettek az ügyben, hiszen a könyvhétnek nincsenek itt zajló kihelyezett rendezvényei, közvetve mégis részesei lehetünk az eseménynek a fesztiválon részt vevő tollforgatóink, könyvműhelyeink révén. És azért is közünk van hozzá, mert valamiképpen gyarapodunk minden újabb magyar kötettel és érdekes kiadvánnyal. A figyelem a médiának köszönhetően is nyilván Budapestre, a Vörösmarty téren és a térbe torkolló utcákon történtekre összpontosul. Számos más magyarországi helység is bekapcsolódott a 87. Ünnepi Könyvhét és a hozzá csatlakozott 15. Gyermekkönyvnapok gazdag műsorába. Június 9-től, amikor az ünnepélyes megnyitón a Kossuth-díjas Esterházy Péter mondta el gondolatait, dedikálások, pódiumszereplések sokasága várja az érdeklődőket. A központi rendezvény színhelyén 147 pavilon kínál olvasói csemegét, több mint kétszáz anyaországi és határon túli kiadó mutatja be és árusítja könyveit. Idén Gyula a könyvhét kiemelt vidéki színhelye. Miskolc megint első akart lenni, Lackfi János költő közreműködésével már szerdán elkezdték az eseménysort. De több más várost is említhetnénk, mindenhol nagy neveket tartogattak a nyitónapra. Szegeden például Spiró György és Dragomán György a vendég. És találkozhat a közönség Darvasi Lászlóval, Grecsó Krisztiánnal is. Darvasit Nyíregyházára is meghívták. Ott volt Péterfy Gergely is. Persze, önkényes a felsorolás, közel 350 szerzőt kellene megemlítenünk, ha teljességre törekednénk.
Aránylag népes az erdélyi résztvevők csapata is, mégis úgy tűnik, mintha kevesebb jeles alkotónk lenne jelen a Könyvhét megnyilvánulásain, mint máskor. Ezt talán az is magyarázhatja, hogy a rendezvény szabályzata szerint élő szerzők első kiadású művei szerepelhetnek a programban, illetve a klasszikus magyar irodalom új kiadásai, a könyvtámogatási pályázatok döntéseit viszont későbbre halasztották. A pénztelenség nagyon behatárolja könyvkiadóink termékenységét. Könyves vállalkozásaink közül mégis képviselteti magát Budapesten a Bookart, az EME, közösen az Erdélyi Kiadók, a Gutenberg, az Irodalmi Jelen Könyvek, a Koinónia, a Lector, a Mentor Könyvek, a Pallas-Akadémia, a Polis, a Pro-Print. A dedikáló szerzők között a vaskos programfüzetben többek között Markó Béla, Fekete Vince, Böjte Csaba, Zágoni Balázs, Márton Evelin, Balázs Imre József neve szerepel.
A pódiumbeszélgetések sorában ma 10.30 órától Demény Péterrel kerül sor eszmecserére a Vörösmarty-szobor melletti színpadon. Az írót a Lector Kiadó által megjelentetett Apamorzsák című esszékötete kapcsán kérdezi Balázs Imre József. 12.30-kor ugyanott Gálfalvi Ágnes, a Lector Kiadó szerkesztője mutatja be Ady András Bogivilág című verseskötetét, a Mentor Könyvek újdonságát. Rá félórára ugyanő ismerteti Tamás Kincső A csinált-patak állatkertje című novelláskötetét. Ez is Mentor-kiadvány.
Külön érdekesség, hogy vasárnap délután 4 órakor közönség elé kerül Székely János egykori nagy sikerű könyve, A nyugati hadtest. A Partvonal Kiadó által újra kiadott műről Dragomán Györggyel folytat nyilvános beszélgetést a rádiós Oláh Andrea.
A könyvheti eseményekre, kiadói újdonságokra a későbbiekben bőven lesz még alkalmunk visszatérni.
(N. M. K. )
Népújság (Marosvásárhely)

Ünnepi hét a könyveknek
A nyomtatott szó áradata
Magyarországon több mint 80 településen rendezték meg június 9. és 13. között a 87. Ünnepi Könyvhetet és 15.Gyermekkönyvnapokat, amelynek központi helyszínén, a fővárosi Vörösmarty téren több mint ezer szerző vártadedikálásra az olvasóközönséget. A látogatók több mint 200 könyvkiadó kínálatából válogathattak.
"Hiába triviális, mégis ki kell mondani, hogy vannak könyvek, és hogy ez milyen fantasztikus és milyen gazdag" – mondta a budapesti megnyitón Esterházy Péter. "Képírók, korrektorok, grafikusok, szerkesztők, főszerkesztők, kiadóvezetők, hol névtelen, hol nevesíthető, de mindenképp áldozatos munkája. Ritkán gondolunk rájuk a hétköznapokban, legyen ez hangsúlyosan az ő ünnepük is" – hangsúlyozta megnyitó beszédében a Kossuth-díjas író.
"Szívesen beszélnék egy könyv szagáról, a könyvszagról, a tapintásáról, vagyis a testéről, csak nem szívesen emlegetem a testet, mert mostanság mindig ugyanaz jut róla az eszembe, és nem terhelnék ezzel senkit, miközben úgy látom, majdnem mindenkit terhelek vele" – fűzte hozzá a rákkal küzdő író, aki betegségére, illetve az arról írt könyveire – köztük a most megjelent Hasnyálmirigynaplóra – beszéde elején is utalt.
Kitért a könyvhét helyszínét övező korábbi bizonytalanságra, és bírálattal illette a Magyar Művészeti Akadémiát is. "Az egyik lebegtet, a másik parkolódzik, a harmadik bizottságol, a negyedik hátrál, az ötödik megoldja, az icipici meg mind megette. Igenis a Magyar Művészeti Akadémia teljes erővel 'ememázik'. 'Ememázni' honfoglalás kori tősgyökeres ősi szavunk, mondhatni egyidős a magyarsággal, van neki jelentése, de most nem jut az eszembe" – folytatta Esterházy Péter, hozzáfűzve: "mindenesetre tény, nézzünk körül, a téren könyvek parkolnak, és nem autók. Ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli, s akkor beszéljünk inkább a könyvekről."
Orgia és Rossz idők járnak
Tizennyolc újdonság, köztük Zoltán Gábor Orgia című regénye, Markó Béla új versei és Grendel Lajos Rossz idők járnak című novelláskötete szerepelt a Kalligram Kiadó könyvheti kínálatában. Zoltán Gábor Orgia című regénye az 1944-es zsidóirtásról szól, a nyilasok szemszögéből bemutatva, hogyan aljasul le az ember egy ideológia foglyaként – mondta el Mészáros Sándor főszerkesztő az MTI-nek. Hozzátette: a szerző jó dramaturgiával, keményen ír a megszégyenítésről, a kiszolgáltatottságról, a test meggyalázásáról, egyfajta antropológiai vizsgálódásként, hogy bizonyos helyzetekben miként aljasulhat le egy ember, a tömeg részeként mennyire van kiszolgáltatva a benne lévő állatias erőknek. Az író dokumentumok alapján tárta fel a történteket, de fikcióként írja meg, a szereplők valóságos személyek, az áldozatok nem – hangsúlyozta.
Felhívta a figyelmet Grendel Lajos Rossz idők járnak című novelláskötetére is, amelyben a szerző folytatja a Négy hét az élet című regényével elkezdett számvetést. Grendel Lajos kései könyveiben a polgári középosztály eltűnését, a tradíció elporladását, az illúziókkal való leszámolást mutatja be – ismertette a főszerkesztő, hozzáfűzve: az író a tőle megszokott groteszk humorral és iróniával jeleníti meg a közelmúlt és a jelen közép- európai sorshelyzeteit, traumáit.
Markó Béla Kerítés című új kötete "alkalmi és alkalmatlan versek" gyűjteménye. Szabadversei egyszerre szólnak a kései szerelem boldogságáról, az élettől való búcsúzásról, a melankóliáról, az emberi idill és a test romlásának kettősségéről. Mészáros Sándor rámutatott: Markó Béla a megszokott fegyelmezett, zárt formák helyett ebben a kötetben fellazított, élőbeszédszerű formát használ.
Szintén a könyvhétre jelent meg Péterfy Gergely Mindentől keletre – avagy román kém a Weiss- családban című könyve, amely 2013 és 2016 között írt közéleti publicisztikáit tartalmazza. A kötet ironikus látlelet a mai Magyarországról, egyszersmind a szerző Aegon-díjas nagyregényének, a Kitömött barbárnak az utómunkálataként, aktuális függelékeként is olvasható.
Veszélyzónában
Schmidt Mária és Gerő András egy-egy új kötetével jelentkezett az idei könyvhéten a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója Veszélyzónában – Szerepek, játszmák, esélyek című esszékötete egyebek mellett azt vizsgálja, "miért uralja Európát a kommunizmus bukása után még negyedszázaddal is olyan politikai gondolkodás, amely nem a valóságos problémákkal foglalkozik".
Világunk ismét olyan veszélyes tereppé vált, ahol annak van csak esélye, aki elég bátor és szabad ahhoz, hogy biztosítókötél nélkül rugaszkodjon neki a helyzet felmérését és elemzését célzó feladatnak: a téves ideológiáktól mentesített valóság bemutatásának. Amikor veszélyzónába kerülünk, csak ez nyithat számunkra kiutat – olvasható az ajánlóban.
Ferenc József és a magyarok című kötetével a történelmünkben leghosszabb ideig uralkodó királyt mutatja be Gerő András magyar szemszögből; műve "egy viszonyról szól. Arról a kapcsolatról, amely Ferenc József és a magyarok között létezett" – idézik a szerzőt.
A Habsburg Történeti Intézet igazgatójának olvasmányos kötete egy olyan "házasságot" mutat be, "amelyben mindkét fél tudta, hol a másik tűréshatára, s milyen szabályokat kell betartani ahhoz, hogy a kapcsolat kiszámíthatóan működjék. Ahogy teltek-múltak az évek, egyre inkább megszokták egymást a felek, s válásra valójában komolyan már senki se gondolt."
Digitális könyvnyomtatás
Tíz irodalmi művet jutalmazott a zsűri a Digitális Könyvnyomtatási pályázaton, amelyet nyolcadik alkalommal hirdettek meg. A díjakat vasárnap adták át a 87. Ünnepi Könyvhéten. A szervezők közleménye szerint a zsűri által díjazásra méltónak talált tíz alkotás többsége regény, de verseskötetek, esszékötet, egy drámaantológia és egy mesekönyv is akad a hamarosan a könyvesboltokba kerülő művek között. A nyertes szerzők között található ismeretlen 20 éves, valamint egy 82 éves alkotó is.
A pályázatot támogató Canon kereskedelmi célú nyomtatás üzletág-igazgatója kiemelte: a cég a digitális könyvnyomtatás népszerűsítésével arra törekszik, hogy lehetőséget adjon még nem ismert íróknak, illetve rétegműfajokban alkotó szerzőknek a megjelenésre, illetve felhívja a kiadók figyelmét a gazdaságosabb és környezetkímélőbb alacsony példányszámú könyvgyártás előnyeire.
(MTI/hírszerkesztő)
Népújság (Marosvásárhely)

Erdély elmúlt 100 éve – Bemutatták Kántor Lajos és Poszler György köteteit
Bemutatták Kántor Lajos irodalomtörténész, a 90 éve indult kolozsvári Korunk című folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke és a tavaly elhunyt Poszler György akadémikus, irodalomtörténész Erdély elmúlt 100 évéről szóló könyveit Budapesten, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában pénteken.
Csapody Miklós irodalomtörténész a bemutatón nyugalmas könyvként jellemezte Poszler György Az erdélyi magyarság száz évéről – Bizonytalan remények és tétova kételyek című kötetét és Kántor Lajos Fehér kakas, vörösbor – avagy a nagy Házsongárd című könyvét.
Kántor Lajos könyve az életrajz keretei között művészettörténeti, irodalomtörténeti intermezzókkal idézi meg a kort – mondta Csapody Miklós. Poszler György kötete Bibó István írásainak és Szűcs Jenő Vázlat Európa három történeti régiójáról című esszéjének hagyományait követve vázolja fel Erdély történetét, az ottani közösségek, intézmények és nagy egyéniségek sorsát Trianontól 2010-ig. „Ami Nyugaton abszurditás, az Közép-Európában normalitás" – fogalmazott a régió sajátosságairól szólva Csapody Miklós.
Hozzátette: Poszler György egyik fontos megállapítása, hogy Erdélyben ideig-óráig még az olyan, második világháborút követő hamis ígéretek nyomán létrejött nemzeti intézmények is szolgálhatták a magyarság ügyét, mint például a Bolyai-egyetem, a marosvásárhelyi székely színház vagy az autonóm magyar tartomány. „Bár felvetődik az is: talán jobb lett volna nem hinni hazugságokban!?" – jegyezte meg Csapody Miklós, aki szerint azonban mégis „van hagyomány és lesz folytatás. Gyűlölködés helyett írni kell!"
Markó Béla költő, az RMDSZ korábbi elnöke felszólalásában azt hangsúlyozta: az „Erdély-projekt" csak a régió nemzeteinek együttéléséről szólhat, beleértve a jogi és közigazgatási autonómiát, szemben állva mindenféle asszimilációs törekvéssel. Markó szerint azonban ma sem kerülhető meg a kérdés, hogy „valahol utat tévesztettünk-e".
Például az 1867-es osztrák–magyar kiegyezésnél, amelynek megkötésekor figyelmen kívül hagyták, hogy Erdély egy „másik ország", vagy ahogy azt már a 19. században többen is megfogalmazták: egy nemzet él két hazában. Szász Zoltán történész arra hívta fel a figyelmet: vajon egy, a külső hatalmak által annyira befolyásolt régióban mint Közép-Európa, van-e egyáltalán értelme annak a felvetésnek, hogy mi utat tévesztettünk, illetve van-e értelme az önmarcangolásnak egy olyan közegben, ahol mások nem elsősorban a saját felelősségükkel vannak elfoglalva.
Kántor Lajos 2013 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, most bemutatott 300 oldalas könyvét Tettamanti Béla rajzai díszítik. A szintén Kolozsváron született, 1945-ben Magyarországra települő Poszler György mintegy 100 oldalas, most megjelent esszéjét a kötet utószava szerint a szerző néhány héttel halála előtt, 2015 nyarán küldte el a kiadónak. Mindkét kötet a Korunk – Komp-Press Kiadó gondozásában jelent meg.
Krónika (Kolozsvár)

Az RMDSZ vezetőivel tárgyalt az MSZP elnöke
Erdélybe vezetett első, pártelnökként megtett utazása Molnár Gyulának, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) frissen megválasztott elnökének. Ezt maga a politikus közölte kedden Facebook-oldalán.
Beszámolója szerint többek között Markó Béla szenátorral, az RMDSZ korábbi elnökével, Kovács Péterrel, az RMDSZ ügyvezető elnökével, Péter Ferenccel, a Maros megyei Tanács elnökével, László Attila szenátorral és Horea Soporannal, a szociáldemokraták Marosvásárhelyi elnökével találkozott.
„Arról biztosítottam őket, hogy az MSZP támogatja a határon túli magyarság törekvéseit. Elmondtam nekik, hogy új, a nemzeti határokon is túlnyúló baloldali politikára van szükség Magyarországon. Ha a szociáldemokraták nyerik az őszi romániai választást, az MSZP a baloldali pártcsalád tagjaként is segíteni fogja a határon túli magyarokat, hiszen felelősséggel tartozunk egymás iránt – egy nemzethez tartozunk. Mi Magyarországot és Romániát is Európa részeként szeretnénk megőrizni" – fogalmazott Molnár Gyula.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Krónika megkeresésére szerdán elmondta: a találkozóra vasárnap került sor, Molnár Gyula kezdeményezésére, és protokolláris jellegű bemutatkozó látogatásnak tekinthető. „A találkozó során az idei kihívásokról tájékoztattam Molnár Gyulát: a parlamenti választásokról, a régióátszervezésről, a magyar–magyar versenyről, illetve arról, hogy mi várható a parlamenti választások után” – mondta el Kovács Péter.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, Molnár Gyula az MSZP nemzetpolitikai álláspontját is ismertette. Eszerint a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) belül az alapvető kérdésekben nincsenek politikai nézetkülönbségek, nincs vita – ilyen a kettős állampolgárság ügye –, csupán árnyalatnyi véleménykülönbségekről lehet beszélni.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)

Brekegő politika
Európa vezetői, mivel lassan fogalmuk sincs arról, mire való az elődeik által elképzelt Európai Unió, próbálják a népakaratra visszahárítani a felelősséget.
Most, , hogy erre a csúnya, brekegő szóra, a Brexitre a britek többsége igennel szavazott, egész Európa találgatja a jövőt. Mintha Csokonai Vitéz Mihály Békaegérharcának kezdő jelenetét látnánk, ahogy az egérkirály Pszikharpaksz és a békakirály Fizignátus nyájas barátkozása az egerek és békák közti háborúba torkollik. Még nem tartunk ott persze, és remélem, nem is fogunk. Ám mindenképpen van valami groteszk, sőt tragikomikus abban, ahogy Európa vezetői, mivel lassan fogalmuk sincs arról, mire való az elődeik által elképzelt Európai Unió, próbálják a népakaratra visszahárítani a felelősséget. Azt a felelősséget, amelyet ugyanaz a nép már rájuk bízott egyszer, amikor megválasztotta őket. Legfeljebb eddig azt hittük, csak mifelénk ilyenek ma a politikusok, most meg kiderült, David Cameronék sem jobbak. Mit tehetnénk, latolgatjuk az esélyeket. Igaz, ezekben a napokban, érthető okokból, talán nagyobb szenvedéllyel tippeltünk a labdarúgó Európa Bajnokság továbbjutóira, mint az Európai Unió kiesőire.
De nekünk, erdélyieknek úgyis megadatott, hogy ugyanaz jusson az eszünkbe bármiről. Nem csupán a brekegő Brexit, hanem a televízió elsötétülő képernyője is ugyanazt a kérdést hívja elő belőlünk: beléptünk, de hova? Huszonvalahány éven át legfőbb álmunk volt megszabadulni végre kisebbségi mivoltunktól, és egyenjogú európaiakká lenni. Nem tagadom, a Ceaușescu-diktatúra, a szögesdrótok közé zárt ország szörnyű klausztrofóbiája tört rám ismét egy pillanatra, amikor meg akartam nézni a magyar-izlandi mérkőzést, és az M1-re kattintva, ennyi volt a képernyőn: „Szerzői jogi korlátozás miatt jelenlegi műsorunk kizárólag Magyarország területén látható.” Nem is tudtuk megnézni a meccset, rádión hallgattuk végig. Voltak természetesen szerencsésebbek, akik más kábelhálózatról veszik a műsorokat, és nem mindegyik kódolta Erdélyben az EB magyarországi közvetítéseit. A lenyűgöző magyar-portugált aztán már mi is láthattuk az M4-en. De azelőtt szívesen beültettem volna a kilencven percen át egyetlen mondatot sugárzó képernyő elé azokat, akiket irritál az Unió-pártiak által kitalált „több Európát” szlogen, és arról papolnak, hogy „kevesebb Európa” több lenne. Nem, a „kevesebb Európa”, tisztelt focirajongó magyar politikusok, így nézne ki minden szempontból: „...jelenlegi műsorunk kizárólag Magyarország területén látható”. Ki lehet találni egy másik brekegős vagy inkább cincogós szót, már olvastam is itt-ott, hogy: Hunxit, de hadd meséljem el, hogy ez milyen. Nemcsak nekem jutottak eszembe nyilván az 1989 előtti állapotok, hanem többeknek is Erdélyben, de én is felidézem, hiszen ismétlés a tudás anyja.
A nyolcvanas években Romániában már csak napi két órányi műsor volt a televízióban, és annak is a pártfőtitkár töltötte ki egy részét, másik részében rajzfilmeken nevethettünk, sok-sok Tom és Jerryt mutattak, néha pedig egy minden illetlenségtől megtisztított, majdnem felére vágott nyugati játékfilmet is. Érthető, hogy ki-ki próbált valahogy valamilyen külföldi látnivalóhoz hozzájutni. Szülővárosomban, Kézdivásárhelyen például házikészítésű antennákkal Kisinyovot, vagyis szovjet tévét lehetett fogni, futballmeccset is olykor. Tessék elképzelni, micsoda öröm volt, amikor az antenna felállítása után bejött a világ a szobába. Szovjet világ, de az is valami. Ebből, azt hiszem, bárki megsejtheti, milyen Romániában éltünk, és miért vágytunk – vágyunk még ma is – egy tényleg határok nélküli Európára, és miért kívánjuk az önmagukba zárkózó nemzetállamok végét. Egyébként az ország déli részén, Bukarestben a bolgár televíziót lehetett ugyancsak barkácsolt antennákkal nézni, hát az aztán maga volt a mennyország! Fogadott városomban, Marosvásárhelyen is suttogták, hogy egyesek nézik a magyar televíziót, de ez soha nem bizonyosodott be. A közelben, Náznánfalván, a hegyen állítólag lehetett fogni szintén a bolgárokat, Európa-bajnokságok és világbajnokságok idején sokan kimentek oda, kivitték az autó akkumulátorára kapcsolható kisméretű televíziót, meresztették a szemüket, bámulták a bolhás semmit, néha azért egy-egy elfutó árnyékot is, bekapcsolták a Kossuth-rádiót, azon legalább volt hang, itták a sört, és jól érezték magukat. Együtt voltak. A közös hiány végül is szolidaritást teremt. Közös sóvárgást, közös illúziót, közös haragot. A földrajzi különbségek mellesleg kulturális különbségekké konvertálódtak akkoriban. Kolozsváron például könnyebb volt, ott az Állomás-negyedi, emeleti tömbházlakásokban viszonylag jól bejöttek a magyarországi tévéadások. Az igazi futballrajongók még nyugatabbra mentek Marosvásárhelyről, Bánffyhunyad környékére, mert ott nemcsak a náznánfalvi szolidaritást lehetett megtapasztalni, hanem tényleg látni is lehetett a mérkőzéseket. Az én családomnak a Nagyváradi vakációzás volt a szabadság alfája és omegája: ott ültünk bent a lakásban délutántól késő estig, faltuk a magyar szót és képet, szinte teljesen mindegy volt, hogy mit. Voltak ezek szerint repedései a rendszernek, ki lehetett leskelődni néhol. De ennyi. A nyolcvanas évek végén aztán már érezni lehetett, hogy ernyed a vasmarok. Begyűlt valakihez egy-egy társaság, videolejátszón végignéztek egy erotikus filmet vagy valamilyen más bóvlit, egyfajta lázadás volt ez is. A lakónegyedi szocreál tömbházakban összeálltak a lakók, parabola-antennát szereltek a tetőre, valaki feketén beszerezte külföldről a szükséges műholdvevő szerkentyűt, az úgynevezett dekódert, és minden lakásba bevezették a kábelt. Így történt a mi tömbházunkban is. Viszont a csatornaváltó is nagy pénzbe került – meg aztán a szekuritáté valószínűleg mégis rajta tartotta ezen az egészen a kezét –, és csak egyetlenegy volt belőle, a hatóság bizalmát élvező lépcsőházfelelősnél, mindannyian azt néztük, amit ő. Ha váltott, nálunk is változott a műsor. Gyermekkoromban pionír (gyengébbek kedvéért: úttörő) táborban voltam a Fekete-tengeren, és hogy el ne égjünk, parancsszóra napoztunk. Kifeküdtünk mind a homokra, és a tornatanár vezényelt: most hátra, most hasra, most jobbra, most balra! Erről a tömbház-tévézésről máig ez a gyermekkori emlék jut eszembe. Néztünk mindenféle gügyeséget, hiszen a szabadság világából jött az egész, valamelyik nyugati adóról, sokszor a nyelvet sem értettük. De megint szolidárisak voltunk, végeérhetetlen lépcsőház-gyűléseket tartottunk, gyakran sörözéssel végződtek ezek is. A gyűlések arról szóltak, ki milyen műsorokat szeretne látni, és Bizalmi bácsi – a nevét tényleg elfelejtettem – miképpen egyeztesse össze ezeket az óhajokat. Egy alkalommal megkockáztattam én is egy javaslatot, ez már talán `89 őszén volt, hogy nem lehetne-e néha hírműsorokat is bekapcsolni. Döbbent csend támadt, Bizalmi bácsi is belesápadt, de talált gyorsan valami magyarázatot, vagy az is lehet, egyszerűen másra terelte a szót.
Aztán összeomlott a testi-lelki terror. Lettek tévéműsorok. Egész nap sugárzott már a román közszolgálati, majd megalakultak a kereskedelmi csatornák, próbáltuk mi is az újraindult közszolgálati magyar televíziózást bővíteni, sikerült is valamennyire Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron. És létrejött Budapesten a Duna TV, egyre könnyebben lehetett fogni Erdélyben ezt is, más magyarországi csatornákat is. Érezhettük, hogy végre legalább az éterben nincsen határ. Ma Székelyföldön egy-egy panzióban vagy szállodában, ha az ember bekapcsolja a televíziót, az első tíz-húsz csatorna már eleve magyar, csak utánuk következik néhány román. Látszólag minden rendben van. És mégsem. Példának okáért az EB-mérkőzések romániai közvetítésének jogát a német tulajdonú Telekom Románia vásárolta meg, amely jól felfogott üzleti érdekből próbálta megakadályozni, hogy pillanatnyi vagy távlati hasznát a magyarországi televíziós csatornák csorbíthassák. Csakhogy ebből számomra az derül ki, hogy az üzleti logika felülírja az európai vezetők retorikáját, sőt azokat az Európai Uniós szerződéseket is, amelyek nem tagadják ugyan az egységes Európa – az egykori Szén- és Acélközösség – gazdasági előnyeit, de folyton azt hangsúlyozzák, hogy a közös Európa alapjait a közös kultúra és hagyomány képezi, azok az emberjogi elvek és demokratikus eszmények, amelyek ennek a földrésznek minden nemzetére, minden etnikumára, minden helyi vagy regionális közösségére érvényesek. Nyilvánvalóan mi, kisebbségbe szorult magyarok is ilyen Európát szeretnénk, ilyen Európából van „többre” és nem „ kevesebbre” szükségünk: több toleranciára, a nyelvi, nemzeti, kulturális, vallási identitások tiszteletére. Egyelőre azt kell látnunk, sértetlenül élnek tovább az államhatárok, hiszen mit sem számít, hogy technikailag nincsen akadálya megnéznünk, ráadásul magyarul, a nekünk éppen fontos futballmérkőzést, mert ilyenkor derül ki, hogy még ma sem a nyelvek, etnikumok, régiók puzzle-je az Európai Unió, hanem a nemzetállamok piaci szempontok szerint működő mozaikja. „Sok” Európa a dokumentumokban, „kevés” a gyakorlatban. Ezen természetesen változtatni kell, ebben valószínűleg mindannyian egyetértünk, csak az a kérdés, mit értünk a változáson. Sötét jóslatok hangznak el arról, hogy a Brexit elindíthat egy kilépés-hullámot. Nem hiszem ezt, de ha megtörténne, gondoljunk bele: magyar meccset néznek majd a magyarországi magyarok, román meccset az erdélyi magyarok. És ez még mindig a legkisebb probléma abból a szellemi nyomorúságból, ami ily módon ránk szakadhat.
Markó Béla
Transindex.ro

SZKT: levonni a tanulságokat, felkészülni a parlamenti választásokra
A parlamenti választásokon elérni az öt százalékos küszöböt, bejuttatni 18-19 képviselőt, 5-6 szenátort – ezek a legfőbb célkitűzések az RMDSZ-ben a Szövetségi Képviselők Tanácsa szombati Marosvásárhelyi ülésén elhangzottak alapján.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a politikai tájékoztatójában elsőként azt emelte ki, hogy az új választási törvény, a megyei listák visszavezetése, a különböző határidők felállítása azt mutatja, hogy a jelöltlisták összeállítását mielőbb el kell kezdeni. Az önkormányzati választások eredményeiről azt mondta: ezeket már többször kiértékelték ugyan a Szövetségi Állandó Tanácsban, a Szövetségi Elnökségben is, mégis beszélni kell róluk egy új kontextusba helyezve.
Az erős önkormányzati képviseletet erős parlamenti képviselettel is meg kell erősíteni – mutatott rá a szövetségi elnök. Szavai szerint egy erős önkormányzati képviseletet egy gyenge parlamenti jelenlét képes meggyengíteni, vagy akár lenullázni. „Ott kell lenni mindenhol, ahol döntenek a sorsunkról” – hangsúlyozta a politikus, aki szerint vállalható, jó eredményt ért el az RMDSZ. Elsősroban a Maros, Szatmár és Bihar megyei önkormányzatok visszanyerését emelte ki, hozzátéve, hogy „jól szerepeltünk mindenhol, ahol magyarok élnek”.
Nagy pozitívumnak nevezte, hogy Temesvárnak, Brassónak magyar alpolgármestere, hogy Székelykocsárdnak RMDSZ-es vezetője van. „Sorolhatnánk a települések hosszú sorát, ahol jelen vagyunk polgármesterekkel és alpolgármesterekkel. Eredményeink azt jelentik, hitelesek voltak a jelöltek" – fogalmazott. A hiányosságokra is kitérve Székelyudvarhelyt „elveszítését” említette beszédében.
A legjobban a szórvány mozgósított
2012-hez képest viszont kevesebb szavazatot kapott az RMDSZ, mert alacsonyabb volt a részvétel, ami azt jelenti, sokan nem akarnak véleményt mondani – állapította meg Kelemen Hunor. „A választásokból az RMDSZ kihozta a maximumot, Hargita és Kovászna megyében többséget tudunk alkotni, Maros megyeben olyan koalíciót kötöttünk, hogy mi adjuk a megyei elnököt, Szatmár és Bihar megyében úgyszintén. Ezekben a megyékben a helyi önkormányzatoknak élniük kell a lehetőségeikkel” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
A politkus szerint a legerősebben a szórvány tudott mozgósítani, vagy azok a vegyes közösségek, ahol a magyarság kisebbségben él. Szórványban – Brassó, Fehér, Beszterce megyében – a közösség inkább megérezte a választások súlyát, csakhogy az 5 százalékos küszöbhöz, amelynek elérése a parlamenti választások célja, szükség van minden szavazatra, az ország minden megyéjében listát kell állítani – hangsúlyozta. A mostani számítások szerint, a parlamenti választások december 11-én zajlanak. „Ha jól tervezünk, ha jó lesz a jelöltállítás, akkor az 5 százalékos küszöböt teljesíteni tudjuk, ott leszünk mindkét házban erős frakcióval. 18-19 fős frakciónk lenne a képviselőházba, és 8-9 tagú a szenátori frakciónk” – tájékoztatott Kelemen Hunor, aki szerint azt kell elérni, hogy az RMDSZ legyen a mérleg nyelve.
A szövetségi elnök kifejtette azt is, hogy decembertől politikai kormányzatra lenne szüksége Romániának, nem technokratára. A következő évek nagy kihívásainak a közigazgatási reformot, az alkotmányos reformot nevezte. „Ha csak ezt a kettőt vesszük, ez is elegendő lehetne ahhoz, milyen súlya van a parlamenti képviseletnek 2016-2020 között” – hangsúlyozta.
Kelemen kijelentette, az MPP-vel együttműködött az RMDSZ, és volt, ahol a közösség döntöt arrólt, hogy melyik politikai alakulatot támogatja. Az RMDSZ elnöke bejelentette, a Szövetségi Képviselők Tanácsa elé terjeszti és elfogadásra javasolja a Magyar Polgári Párttal való további együttműködést, hiszen az önkormányzati választások alatt a partnerség jól működött.
Reformjavaslatok a brexit után
Az RMDSZ elnöki hivatalában való tanácskozások során arra a következtetésre jutottak, hogy a brexitet követően az EU-nak tovább kell mennie, nem szabad alternatívákat keresni az unióra vonatkozóan, nem lehet érdek az euroszkepticizmus erősítése. Addig is, amíg Románia 2019-ben elnökségi tisztséget tölt be, a reformokat végre kell hajtani, kezdeményezőnek kell lenni.
„Olyan Európai Uniót kell építeni, amely megerősíti azt az intézményt, amely az utóbbi 50 évben biztosítani tudta a békét és a jólétet” – mutatott rá Kelemen Hunor, jó hírnek tartva, hogy a 27 tagállam vezetői azt gondolják, Nagy-Britannia nélkül is tovább kell mennie az EU-nak. Romániának is olyan hosszú stratégiája kell legyen, amellyel a döntésekben részt tud venni, meg kell fogalmazni, hogyan látja Románia 5 és 10 év múlva az EU-t, melyek azok a területek, amelyeket fejleszteni kell, milyen reformokat javasol és milyen irányt. A schengeni csatlakozáshoz ugyanis Románia minden feltételt teljesített, a csatlakozásnak meg kell történnie, nem fogadható el, hogy másodrangú polgároknak tekintsék a romániai állampolgárokat – hangzott el.
A fiatalokat érdekli a politika
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke, az ifjúsági frakció vezetője elmondta, a MIÉRT azt tűzte ki célul az önkormányzati választások előtt, hogy 500 fiatalt fog támogatni és megjeleníteni az RMDSZ listáin, erre meg is kapták a lehetőséget. Ennek eredményeképpen 12 fiatal MIÉRT-es polgármester nyert tisztséget az RMDSZ színeiben, 3 megyei tanács alelnök, 16 megyei tanácsos, illetve több száz városi és vidéki tanácsos.
Elmondta, hogy a kampány ideje alatt lezajlott a Rólad szól! konzultáció, melynek az volt a célja, hogy fényt derítsenek a mai fiatalok véleményére az aktuális kérdésekről, a közéletről, a saját helyzetükről. Kiemelte, hogy az Állandó Választási Bizottság által közölt adatok is azt bizonyítják, hogy a fiatalok szép számban elmentek szavazni, és nem igaz a feltevés miszerint a fiatalokat nem érdekli a politika, a fiatalokat érdekli a jövőjük, szeretnének beleszólni a dolgaik alakulásába.
Bizalomdeficit
Kovács Péter ügyvezető elnök a helyhatósági választásokat értékelte és vonta le azokat a következtetéseket, amelyek a parlamenti választások szempontjából is fontosak. "Az önkormányzati választási kampány más volt, mint eddig: a pártfinanszírozási törvény miatt, amely országos szinten átláthatóság helyett nem-láthatóságot eredményezett, a politikumot hangsúlyosan elutasító közösségi hangulat miatt is, illetve a Szövetség szervezeteinek állapota, teljesítésük különbözősége miatt is. Mindezeket össze kellett hangolni, ilyen feltételek mellett kellett jól teljesíteni" – jelentette ki.
Markó Béla a bizalmatlanságról beszélt, ami az utóbbi négy évben egyre inkább felerősödött az országban. Az érettségi vzsgák szigorításával vont párhuzamot. Ez a termek bekamerázásával kezdődött, ami azt is jelentette, hogy a pedagógusokban nem bíztak meg, központilag feltételezték a csalást, még akkor is, ha más-más tanárok felügyelték a vizsgázókat. Majd következett a dolgozatok javítása más megyékben. „Csendőrséggel, fegyveres erőkkel felügyelik az irodalmi elemzéseket, majd más megyékbe szállítják a dolgozatoka. Ez a bizalmatlanság legnagyobb foka, feltételezik, hogy mindenhol csalnak” – fogalmazott Markó Béla.
A politikai vita és hozzászólások sorában Winkler Gyula a társadalmi szétszakadásra figyelmeztetett, arra, hogy a társadalmi háttér determinálja a lehetőségek skáláját.
Péter Ferenс a Maros megyei RMDSZ önkormányzati elnökeként, Virág György és Lokodi Edit Emőke utódjaként köszöntötte a jelenlevőket, és köszönte meg az iránta kifejtett bizalmat. Értékelte a helyhatósági választásokat, jónak nevezte az eredményt. Hozzátette: „Ne higgyük el magunkat, mert jóval kevesebben mentek el szavazni, mint négy éve. Tehát a parlamenti választások előtt meg kell keresni azokat is, akik nem mentek el szavazni”. Rámutatott arra is, hogy a külföldön dolgozók nem jönnek haza, a külföldi szavazás pedig nem biztos, hogy a szövetséget fogja segíteni.
Borbély László arra az aggasztó gondolatra figyelmeztetett, ami nem csak a magyar közösségről vagy Romániáról szól, de mindenkit érint: ami Törökországban, Franciaországban történik. „Itt vagyunk a 21. században, okosabbak vagyunk, fejlettebbek. A NATO-csúcs arról szólt, hogy többet költünk fegyverkezésre, a megfélemlítésről, hogy aki erősebb, azt nem támadják meg” – mutatott rá.
Soós: sikerült visszanyerni a hitet
Soós Zoltán a választásokon bekövetkezett sikertelenség negatív hatásait hangsúlyozta. Ennek ellenére sikerült megőrizni a frakció létszámát – tette hozzá, bár a legnagyobb harc szerinte a polgármesteri székért zajlott. A csalást, a korrupt adminisztrációt nem sikerült legyőzni, pedig ez a Marosvásárhelyi lakosság harca is kell legyen – fogalmazott.
Kijelentette, folytatja a munkát a következő négy évben is. A több hónapig tartó munka után érezni lehetett, hogy ha csak négy hónapra is, de sikerült visszanyerni a választók hitét. „Ha nem csal a politikiai ellenfél, visszaszerezhették volna a város vezetését is” – jelentette ki.
Soha ilyen erőteljesen egyházi vezetők nem álltak ki a magyar jelölt mellett, és nagyon fontos az, hogy Maros megyeben és a többiben is fel tudják rázni az embereket, hogy elmenjenek szavazni, hangsúlyozta Soós. Maros megye 26 éve megszakítás nélkül biztosítja az erős képviseletet a parlamentben. "Idén pedig mérföldkő előtt állunk, ésszerű megújulásra van szükség, generációváltásra, a választókkal való kapcsolatok újrafelvételére, a fiatalok mozgósítására" – tette hozzá.
A bizalom fontos alap
Kelemen Hunor kifejtette, a független Soós Zoltánt azért támogatták, hogy arra szavazzanak a magyarok, akik nem politikai jelöltként indult. "Nem olyan fából faragtak minket, hogy feladjuk egy veszteség után. Mi fogjuk váltani a mostani, újraválasztott polgármestert, nekünk erre kell készülnünk, mert Soós Zoltán megmutatta, hogy képes megszólítani az embereket” – fogalmazott.
„Bizalom nélkül nem lehet sikeres semmilyen közösség, nekünk kutyakötelességünk ezt erősíteni. De az önbizalom is fontos, mert ennek köszönhetően tudtunk tárgyalni, újratárgyalni, és így érhettük el, hogy Varga Attila kilenc éves mandátumot kapott mint alkotmánybíró. Ha nem lett volna kellő önbizalmunk, ha nem bíztak volna bennünk, akkor a FUEN elnöke ma nem Vincze Lóránt lenne. Ezek a sikereink, eredményeink is azt mutatják, van kellő önbizalmunk és bíznak bennünk a partnereink, mi is bízunk és bizalmat keltünk azokban a partnerekben, akikkel együtt dolgozunk” – mondta Kelemen. Hozzátette, fontos, hogy elkezdjék a jelöltállítást, és a szeptember úgy érje őket, hogy tudják, milyen módszer szerint választják ki és indítják a jelölteket.
Elfogadták a jelöltállítási szabályzatot
A parlamenti választások előkészítéséről szóló határozattervezetet Kovács Péter ismertette, majd a küldöttek apróbb módosításokkal elfogadták a jelölállításról szóló szabályzatot. E szerint az RMDSZ a parlamenti választásokon kiemelten támogatja a 35 évnél fiatalabb jelöltek és nők részvételét a jelöltlistákon, a választások előkészítését, a jelöltállítás lebonyolítását pedig a nyitottság, esélyegyenlőség, felkészültség és átláthatóság alapelvek szerint szervezi meg.
Képviselő- vagy szenátorjelölt lehet az a személy, aki tagja a szövetségnek, a tisztségre pedig az illető megye területén működő valamely helyi szervezet, a Magyar Ifjúsági Értekezlet megyei szervezete, az RMDSZ Nőszervezetének megyei testülete, vagy valamely platform, társult szervezet jelöli. Nem lehet jelölt, aki a 2016-os helyhatósági választások eredményeként polgármesteri, alpolgármesteri, megyei tanácselnöki vagy alelnöki mandátumot szerzett, akinek a hírszerző szolgálatokkal kapcsolatosan nincs feddhetetlen múltja, továbbá a parlamenti, Európai Parlamenti, illetve a helyhatósági választásokon más párt, szervezet színeiben indult.
A parlamenti képviselő- és szenátorjelöltek kiválasztása az erre a célra összehívott megyei jelölő gyűlések vagy előválasztások – legyen az közvetlen, tikos vagy állóurnás – feladata. A határozat kimondja azt is, hogy az RMDSZ a 2016-os parlamenti választásokon az ország minden megyéjében, Bukarestben, illetve a határon túl is indít képviselő- és szenátorjelölteket. A parlamenti jelöltlisták véglegesítésének határideje szeptember 25.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a tanácskozást követően újságíróknak elmondta: az SZKT-ülésen elfogadott határozat megteremti a lehetőséget, hogy a szövetség együttműködjön az MPP-vel, és közösen induljanak a választáson, ha ennek konkrét feltételeiről a későbbiekben sikerül megállapodniuk. Jelezte, hogy az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa dönt az MPP-nek felajánlott helyekről, de előbb augusztus elején tárgyalni fognak a részletekről a Biró Zsolt által vezetett párttal. Arra a kérdésre, hogy tárgyalóasztalhoz ülnek-e az EMNP-vel is, az RMDSZ elnöke elmondta: ebben a pillanatban nem lát lehetőséget erre, hiszen sem a néppárt, sem az RMDSZ nem kereste egymást ebben a kérdésben. "Soha nem zárkóztunk el a tárgyalástól, (.) viszont jelenleg nincs ilyen helyzet" - mondta Kelemen Hunor.
Antal Erika
maszol.ro

Markó: a nemzetállamok Európája nem szolgálja az erdélyi magyarokat
A technokrata kormány a lehető legveszélyesebb eszköz, a decemberi választáson ezen kell változtatni – mondta el Markó Béla az EU Táborban, pénteken. A zeteváraljai táborban a volt szenátor, az RMDSZ volt elnöke úgy fogalmazott, a populizmus ma nemcsak Romániát és a környező országokat jellemzi, hanem a teljes Európát.
Hátrafelé indult el az a térség, amely a kilencvenes évek elején elkezdte az integrációs folyamatot a NATO-hoz és az EU-hoz. A vele egyivásúak, akik alakítói is lehettek ennek a folyamatnak, egy olyan előrehaladásnak, amely sorában egy klasszikus demokratikus rendszert, parlamenti köztársaságot próbáltak felépíteni. Ez az építkezés azonban megtorpant, az egész Európában - figyelmeztetett.
Az erdélyi magyarságnak a parlamentáris demokrácia kedvezett leginkább, sokáig úgy is alakult, hogy nem lehetett az RMDSZ nélkül döntéseket hozni. „Az volt a célunk, hogy beleszóljunk a döntésekbe a különböző testületekben, és amikor lehet, kormányon is” – fogalmazott.
A román alkotmány tulajdonképpen parlamentáris demokráciát hirdet ki, de vannak tényezők, amelyek ennek a felépítménynek az elnöki rendszer irányába való eltolását eredményezik, vagy a sürgősségi kormányrendeleteket teszik lehetővé – fejtette ki. Ezt az RMDSZ próbálta korlátozni, de ez meghiúsult.
A parlamenti köztársaság lebontása így tehát egy évtizede megkezdődött már, ez pedig Traian Băsescu elnöki tevékenységéhez köthető, még ha ma erőteljesen bírálja is a rendszert. „Nekem tetsző igazságokat mond ki ma, de tíz éven át ezek ellenében cselekedett” – fogalmazott Markó.
A populizmus a diktatúrát leplezi
Új korszakot nyit, hogy Romániában a populista érvek segítségével elkezdődött a döntések kihelyezése a politika köréből más intézmények kezébe. Példa erre az igazságszolgáltatás, hiszen ez az intézmény dönt politikai intézkedések helyességéről, holott a törvényességet kellene vizsgálnia.
Markó kifejtette, populizmus azt gondolni, hogy egy politikust azért választunk meg, mert ő a mi akaratunkat kell érvényesítse, a képviseleti demokrácia azonban nem azt jelenti, hogy a vezetők a mindig aktuális közvélemény akaratát teljesítik. A felelős vezető a bukás kockázatát is vállalja, ha úgy ítéli meg, hogy döntése az ország javát szolgálja. Ha ezzel végül nem ért egyet a társadalom, akkor szavazást bukik a vezető. A populista politikus ezzel szemben a közvéleményt folyamatosan figyelve kormányoz, emögött azonban a diktatúra változik meg – mondta.
A román parlamenttel szembeni bizalom rendkívül alacsonnyá vált, a technokrata kormány is bár jól hangzik, a lehető legveszélyesebb eszköz: „jelen pillanatban olyan kormányunk van, amelyet nem ellenőriz a parlament” – mondta. Szükség van politikai alternatívákra, amelyekből aztán parlamenti többég jön létre – ez most hiányzik Romániában.
Az új feladat a régi is, hiszen arra az útra kell visszatérni, amelyen a '90-es évek elején haladtunk, jelentős eredményekkel. A parlamenti választások nagy esélyt adnak erre, Markó reméli, hogy a román pártok polarizálódása miatt ismét az RMDSZ lehet a mérleg nyelve.
A gyűlölet nem áll meg
Az Európai Unió ugyanakkor recseg-ropog, egyelőre nem épül tovább a nemzetállamok helyébe a nyelvek, kultúrák, etnikumok, régiók Európája, a terrorista akciók miatt pedig felerősödik a gyűlöletkeltés, és ez nem fog megállni a menekülteknél, ki fog terjedni az európai népek egymás közötti gyűlöletére.
„Ráadásul, ha nem vigyázunk, a terrorizmus eléri a célját. Azt mondjuk, a biztonság a legfontosabb, ezért pedig feláldozzuk a szabadságunkat, az ebben érdekeltek pedig kihasználják a lehetőséget” – figyelmeztetett. A fiatal generáció számára a nagy kihívás, hogy biztonságos, de az emberi jogokat biztosító jövőt képzeljen el – mondta.
Nemzetállamok és erdélyi magyarság
Geréd Imre moderátor arra emlékeztetett, Orbán Viktor a nemzetállamok megerősítését célozza meg, ez azonban az erdélyi magyaroknak nem kedvez, így közös megoldást kell keresni. Markó Béla kihangsúlyozta, elfogadhatatlan a nemzetállamok erősítése, a kilencvenes években Magyarországon is „szörnyű dolog” lett volna ez, de változtak az idők. Különbség ugyan van Magyarország és Románia között a kisebbségek tekintetében, de az épített modellek terjednek, a nemzetállamok Európájának alakításakor ebből a sorból Románia sem mArad ki.
„Lemondtunk arról, hogy Európa más legyen, mint amilyen most – ez pedig kishitűség” – fogalmazott. Markó szerint Brüsszel sem épít jó Európát, hiszen egyenruhát akar húzni a különböző országokra, nem figyel oda a helyi sajátosságokra. Európa erejét a sokféle nép, kultúra, régió adja, ezt nem szabad uniformizálni – figyelmeztetett. Ha olyan EU-t építünk fel amelyben jól tisztázott, hogy miről dönthet Brüsszel s miről mi, nem merülnek fel feszültségek az EU és a tagállamok kormányai között. Az erdélyi magyarok érdeke, hogy a román állam gyengüljön egyrészt a Brüsszeli irányban, másrészt a decentralizáció útján – emlékeztetett.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

„Európa recseg-ropog, s nem jó irányba halad”
„Úgy gondolom, a fiatalok számára is dilemma, előre vagy hátra megy Románia. Nekem azt kell mondanom, hogy néhány éve hátrafelé indult el” – jelentette ki a Magyar Ifjúsági Értekezlet ( MIÉRT), az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Kós Károly Akadémia és a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központ által július 27–31. időszakban a Hargita megyei Zeteváralján levő Natur Air (Nap) Parkban szervezett EU-táborban Markó Béla.
Románia: előre vagy hátra? Út a demokráciától a populizmusig címmel tartott előadásában a Kós Károly Akadémia elnöke úgy ítélte meg, hogy országunknak a NATO-hoz történt, illetve EU-csatlakozása jó pályára helyezte Romániát, de néhány éve „hátrafelé indultunk el”. „Korábban a parlamenti demokráciát építettük, amelynek keretében az autonómia törekvéseinket is megfogalmaztuk annak érdekében, hogy ne mások döntsenek a sorsunkról” – mondta.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)

Markó beszólt az EU-nak, az államnak és a kormánynak
Kisebbségi közösségként válságos időszakban is ki kell mondani: a régiók, a közösségek Európáját szeretnénk, ahol erdélyi magyarként, nemzetalkotó közösség tagjaként mi is otthon érezhetjük magunkat – jelentette ki Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő a zeterváraljai EU-táborban.
A múlt szerdán elkezdődött és vasárnap véget érő rendezvénysorozat keretében Winkler Gyula és Európai Parlamenti képviselő-kollégája, Sógor Csaba Demokrácia az EU-ban címmel tartott előadást péntek délután. Sógor Csaba a Brexit kapcsán úgy fogalmazott: az a legfontosabb, hogy megmAradjon az egyensúly az Európai Unió nagy tagállamai között.
Mint mondta, az Európai Parlamentben a brit népszavazást követően mindenki a helyzet alapos elemzésének szükségességére és a közvetlen demokrácia intézményének tiszteletben tartására figyelmeztetett, ugyanakkor egyes képviselők részéről tapasztalható volt a regionális öntudat megnyilvánulása is. Az RMDSZ-es EP-képviselő szerint, amikor válság van − lehet ez gazdasági, pénzügyi vagy éppen migrációs −, mindig akkor derül ki, hogy a békeidőben bejáratott rendszer válságidőszakban nem kielégítően működik. Arra a kérdésre, hogy a régiók Európája vagy a nemzetállamok Európája felé kellene tartanunk, Sógor Csaba úgy nyilatkozott: első körben a fogalmakat kellene tisztázni.
„A nemzetállamok Európája fogalom − az angol terminológia miatt is − félreértelmezhető. Ezért tagállamok Európájáról és régiók Európájáról szerencsésebb beszélni.” Véleménye szerint mindkettőre szükség van, még akkor is, ha a válság időszakában kevesebbet beszélünk a régiók Európájáról. „Az uniós struktúrákban szükség van az uniós és a tagállami döntésekre is, nem lehet a kettőt szembeállítani egymással” – szögezte le a képviselő.
Markó Béla RMDSZ-es szenátor pénteki előadásában úgy fogalmazott, az Európai Unió recseg-ropog, egyelőre nem épül tovább a nyelvek, kultúrák, etnikumok, régiók Európája. A politikus szerint a nemzetállamok erősítése ma elfogadhatatlan, de Brüsszel sem épít jó Európát, hiszen nem figyel oda a helyi sajátosságokra. Hozzátette, az erdélyi magyarok érdeke, hogy a román állam „gyengüljön” egyrészt a Brüsszeli nyomásgyakorlás, másrészt a decentralizáció útján.
A volt RMDSZ-elnök ugyanakkor veszélyesnek tartja a szakértői kormányt, hiszen a technokratákat nem ellenőrzi a parlament. A többpártrendszer nélkül Markó szerint nem létezhet demokrácia, a technokrata kormány esetleges továbbvitele a diktatúra előszobáját jelentené. Úgy véli, a napjainkat jellemző romániai populista kormányzás kompromittálta a parlamentet, így az elvesztette tekintélyét. Az év végi parlamenti választásokon ezen szeretnének változtatni, visszatéríteni Romániát arra az útra, amelyen az utóbbi években haladt, és érdekvédelmi szempontból „sok eredményt ért el az RMDSZ” – fogalmazta meg a közeli célokat Markó.
Gyergyai Csaba, Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

A megismerés koncentrikus körei
A román nyelv nem megfelelő módszertanú oktatása a kisebbségek, esetünkben a magyar diákok körében évről-évre visszatér a lehangoló vizsgaeredmények idején. A téma egyik elkötelezett szakértője és szószólója Balázs Lajos Csíkszeredai néprajzkutató, egyetemi docens, aki tanári pályáját a hatvanas években romántanárként kezdte. Szilágyi Aladár és Szűcs László interjúja.
Épp öt éve, 2011-ben beszélgettünk Önnel erről a témáról. Úgy látjuk, az idei román nyelv és irodalmi vizsgaeredmények, mind a nyolcadikosok, mind az érettségizők esetében azt mutatják, hogy nem változott pozitív irányba a helyzet. Kérjük, foglalja össze, hogyan látja: mi történt, mi nem történt az elmúlt öt esztendő alatt?
Én inkább az elmúlt tíz évről beszélnék. Mert pontosan 2006-ban, Kovásznán szerveztek egy konferenciát, Maria Got minisztériumi vezérinspektor irányításával. Ezen az országos értekezleten részt vett minden megye román nyelv- és irodalomoktatásért felelős tanfelügyelője, illetve főtanfelügyelő-helyettese. Komoly rendezvénynek tűnt, mert a tematikája az volt – ezt érdekes és fontos megjegyezni –, hogy Învăţarea limbii române după standarde europene, tehát: A román nyelv oktatása az európai szabványok szerint. Meglepett, hogy én is meghívást kaptam, méghozzá előadóként erre az értekezletre, hiszen az alig létrehozott Sapientia alig-alig ment át a tű fokán, és – legalább is akkoriban – még egy nem jó szemmel nézett intézmény volt. Be is neveztem azon nyomban, egy olyan című szöveggel, hogy Învăţarea limbii române în şcolile maghiare – o problemă controversată, azaz: A román nyelv tanítása a magyar iskolákban – egy ellentmondásos probléma. A témajavaslatomra visszaválaszoltak, hogy nagyon köszönik, és éppen vitaindítónak szánják az előadásomat, azzal a kiigazítással, hogy în şcolile maghiarehelyett, în şcolile minoritare, vagyis magyar helyett kisebbségi iskolák kifejezés szerepeljen. Ebbe nem mentem bele, az előadásomat is azzal indítottam, hogy én nem beszélhetek a más nemzetiségi iskolákban folyó román nyelvoktatásról, csak a magyar tanintézmények ez irányú tevékenységéről.
- Nemde, az ön fejtegetésének volt egy jól megalapozott elméleti kiinduló pontja is?
- Eszmefuttatásomban abból indultam ki, hogy minden nyelv, lett légyen az írásbeli vagy szóbeli formában, illetve minden jel, minden szimbólum – én majdhogynem egyenlőségi jelet teszek a „nyelv” és a „szimbólumrendszer” között – egy szuverén, autonóm entitás. Úgy, ahogyan a szimbólumainkat is tiltják, levetetik, letagadják, ugyanúgy a mi magyar nyelvünket – akár a többi nemzetiség nyelvét is –, mint szuverén entitást semmibe veszik. Létezik valahol az a latinul megfogalmazott elv, mely szerint létezik a „prima inter pares”, első az egyenlők között. Jó, jó, amikor demokráciáról beszélünk, akkor nem teszünk különbséget: minden nyelv egyenlő, de amikor a gyakorlatra kerül sor – a gyakorlat az oktatás –, akkor már vannak „első nyelvek az egyenlőek között”. Sajnos, ez európai gyakorlat. Ezt csinálták a franciák a németekkel, a németek a franciákkal Elzász-Lotaringiában, és sajnos, a magyarok is az első világháború előtt. Liviu Rebreanu Ion című regényében van egy ilyen helyzet, amikor magyar tanfelügyelő érkezik a román iskolába, ott bizony, elhangzik a felszólítás, hogy „beszéljetek magyarul”. Ez történik ma nálunk, de Szerbiában, Szlovákiában is, mindenütt, ahol feltevődik az államnyelv oktatása kisebbségi iskolákban. Egy nagyon kemény leltárt készítettem. Előbb az elvi problémákat vezettem fel, felvetettem azt a kérdést: miért nem lehet azt megérteni, elfogadni, hogy minden nyelv egy szuverén entitás? Aztán rátértem arra, hogy azért, mert – sajnos, ez általános európai gyakorlat – a nyelvoktatás állampolitikai ügy. A nyelvet nem annak és nem arra használják, amit szolgálnia kellene: a kommunikációra, hanem a nemzeti elnyomás, a diszkrimináció eszköze, amely bármely kisebbség hosszú távú hátrányos helyzetben tartását szolgálja. Ennek az eszköze, és távolról sem annak, amiről beszélünk, hogy működő, eleven eszköze legyen a népek, a nemzetiségek közötti kommunikációnak.
Bizonyára sem ezeket az érveit, sem a további következtetéseit nem fogadta mindenki nagy elismeréssel…
Akkor százalékosan bemutattam, milyen a román tanterv, milyenek a magyar iskolák számára kiadott román tankönyvek, és hogyan van az, hogy a vizsgáztatást, tehát az ismeretellenőrzést országosan egységes normák, elvárások szerint vezetik le? Megmondom, nagy nemtetszéssel – ez szelíd szó –, igen durván fogadták. Életemben nem kerültem ilyen helyzetbe: egy szálloda konferenciatermében voltunk, közvetlen mellettem, előttem, mögöttem úgy hurrogtak, mint egy rossz futballmeccsen. Megfagyott a levegő körülöttem, majd elkezdődtek a hozzászólások… Elsőnek a főtanfelügyelő asszony emelkedett szólásra. Rájöttem, hogy már volt egy mérkőzésem ővele, a ma Márton Áron nevét viselő középiskolában csaptunk össze. Én 1990-ben, abban a líceumban tanítottam, kiszállt Bukarestből egy minisztériumi brigád, és már az első nap nagyon keményen összementem ezzel a bizonyos Maria Got-tal. Három nap elteltével tartottak egy kiértékelőt, és a helyi inspektor elkövette azt a hibát, hogy megkérdezze: a tanárok közül kinek van észrevétele az ellenőrzéssel kapcsolatosan. Én abban a pillanatban felnyújtottam a kezem, és elmondtam minden kifogásomat a minisztériumi kontrollal kapcsolatosan. Például azt, hogy bennünket, helyi tanárokat kitiltottak azokból az osztályokból, ahol ellenőrzést tartottak.
Több dolgot kifogásoltam, s amikor befejeztem a hozzászólásomat, ez a hölgy felpattant, otthagyott csapot-papot, vette a kabátját, és egyedül rohant vissza Bukarestbe. Amikor ismét találkoztunk, nem akart emlékezni rám, de én emlékeztettem őt. Visszatérve a kovásznai vitaindítóm utáni hozzászólásokhoz, az egyik minisztériumi kolléga kifejtette: nem érti Balázs Lajos hozzáállását a kérdéshez. Ők Bukarestben laknak, egy lépcsőházban néhány magyar családdal. Húsvétkor is, karácsonykor is koccintanak egymással, boldog ünnepeket kívánnak egymásnak. Az utána következő felszólaló valamelyik erdélyi városból volt, ő is majdnem ugyanezt szajkózta. Végül egy Kolozsvári professzorasszony a Babeş-Bolyairól, Alina Pamfil kijelentette: végre egy ilyen nehéz, problematikus, kényes kérdésről először hallhatunk előadást! Rendkívül fontos téma, ennek kellene meghatároznia a konferencia egész menetét! – vonta le a következtetést. Utána egy Iaşi-i professzorasszony szólalt fel. Kijelentette, hogy ő ugyan hallott erről a problémáról, de eddig nem nagyon értette: mi a baj? Most értette meg, az előadásomból. És kéri, adjam oda neki a szövegem másolatát. Már láttam Maria Got asszonynak a színe változását, aki gyorsan elrendelte a… kávészünetet. Nem mondom, hogy nem tapsoltak meg, de többen hurrogtak le, a tapsolók a kisebbségiek voltak. Amikor mentünk kifele a teremből, néhányan lefele nyújtott karral megkeresték a kezemet, és megszorították, mások meg néztek rám, mint a lőtt medvére… Odajött Matekovits Mihály, a Tanügyminisztérium kisebbségi főosztályának akkori vezérigazgatója: „Most azt mondtad el, amiről mi, egymás között sokszor beszélgettünk, de mások előtt soha nem mertünk kimondani.”
- ilyenre sikeredett a „második felvonás” a kávészünet után?
- Az én vitaindító előadásom témájától idegen, attól mindenben eltérő felszólalások következtek, imilyen-amolyan siránkozások hangzottak el. Az én vitaindítómról senki nem beszélt többet. Másnap a Kovászna megyei román napilap iszonyatosan megtámadott, a magyar lap viszont nagyon feldicsért. A román újság azzal fenyegetett, hogy össze fogják hívni a román tanárok szervezetét (egyébként megtudtam, hogy olyan nincs is…), panaszt emelnek a minisztériumban ellenem, és tiltakozó nyilatkozatot tesznek közzé. Tény, hogy tettek is, hiszen a román lapok öklömnyi betűkkel, kiemelten hozták másnap a nevemet, és mindent rám hordtak, amit „szokás” ilyenkor ellenünk, és utána a Marosvásárhelyi Rádióban háromszor is beolvasták ugyanezt a szöveget, nagyon elmarasztaló tálalásban. Szerkesztő urak, ne vegyék hivalkodásnak, de ez volt az első nyilvános, éles felvetése a kérdésnek! Ezt megelőzően és ezt követően is nagyon sok cikket, hozzászólást írtam a román nyelv oktatásáról a magyar iskolákban, volt egy olyan tervem, hogy összegyűjtöm és könyv alakban is kiadom, Hiábavaló cikkek és beszédek címmel. Azt az ominózus hozzászólásomat viszont tett követte. Azóta is számos konferenciára meghívnak, beszélnek róla, de olyan kidolgozott tervet, mint a miénk, még nem láttam egyetlen egyet sem.
- Engedelmével, hadd idézzünk fel egy furcsa epizódot, ami 2007-ben történt: Traian Băsescu, Románia akkori elnöke, Székelyföldön jártában tett egy rá jellemző kijelentést: „azt tapasztaltam, hogy Székelyföldön a magyar gyerekek énekelve tanulják az angolt és sírva a románt.” Önök éppen akkoriban kezdték összeállítani azt a bizonyos, azóta sokat emlegetett tanterv-tervezetet. Kérem, vázolja fel, hogyan is készült el ez a javaslat, és egyáltalán: mi volt az utóélete. Tudomásunk szerint Pásztor Gabriella akkori RMDSZ-es államtitkár próbált meg érdemben lépéseket tenni ebbe az irányba…
- Egyedül ő tett. Gabriella még a főnökét, az oktatási tárca vezetőjét is megtámadta. Számon kérte, milyen tanügyminiszter az, aki azt állítja, hogy „învăţarea limbii române se poate face numai într-un singur fel.” Tehát csak egyféleképpen lehet a román nyelvet tanulni, nincs helye semmilyen más módszernek, metódusnak, csak annak, amit ők kidolgoztak, az megváltoztathatatlan.
- Az Önök elképzelése szerint hogyan kellene kinéznie egy olyan tantervnek, amely alapján hatékonyan lehetne a nem román anyanyelvű diákokat az állam nyelvére oktatni?
- A szempont, amit a tanterv kidolgozásakor követtem, az az volt, hogy mindennek a megismerése több irányból történhet – akár a világ legmagasabb csúcsának a meghódítását is több ösvény szolgálja. Az egész tanterv-felépítésben próbáltam kimunkálni a megismerés koncentrikus köreinek rendszerét. A nyelvtanban is úgy tanuljuk, hogy az ötödik osztályban a főnévről egy kicsikét, a hatodikban többecskét, a hetedikben még többet, és az utolsó osztályban jutunk el a szintaxis és morfológia kapcsolatainak megismeréséig, illetve a kommunikációban való érvényesítéséig. Ez volt az alapelv, amiből kiindultam. És megszólítottam Lajos Katalin kolleganőmet és Tódor Erika Máriát szintén, de a gondolatvitel koordinálását magam vállaltam fel. Úgy készítettük el a tantervet, hogy horizontálisan fogalmaztuk meg az alaptematikákat. Nagyjából fel is sorolnám: Lumea mea, Az én világom. Amikor bemutattam, azt mondtam a tanügyminiszternek, hogy
ne irodalmi szövegek töltsék meg a tankönyvet, hanem didaktikai szövegek.
Miben különbözzön az eddigiekhez képest? Ne irodalomra, hanem a megismerést követő köznapi szövegekre kell építeni ezen a szinten, és azzal párhuzamosan lexikológiai és grammatikai problémákat fölvetni. Az ötödikes Lumea mea tematikán belül vertikálisan:Familia, Casa – A család, A ház – minden, ami funkcionális és nem funkcionális, de meg kell nevezni, mert neve van. Lumea animalelor domestice şi sălbatice, A háziállatok és a vadállatok bemutatásánál már bejönnek a környezetvédelem elementáris elemei. Viaţa de toate zilele, Sărbători, Şcoala, La cumpărături, azaz A hétköznapi élet, Az ünnepek, Az iskola, Bevásárláson – megannyi élettér, pragmatikus szituáció, megannyi beszédhelyzet, ami elengedhetetlen a mindennapi kommunikáció gyakorlatában. Igen fontos a Lumea numerelor, A számok világa, mert a gyermekeink elementáris aritmetikai műveleteket nem tudnak románul. Arta românească: arta populară, olăritul, ţesutul, cusutul, portul, arta lemnului. A román művészet, a népművészet, a népi mesterségek minden ágának megismerését célozza. Înţelepciunea populară – A népi bölcsesség –, erre eddig is nagyon nagy hangsúlyt fektettem, középiskolás szinten is. Elárulom, hogy gyakorló középiskolai tanárként nem nagyon követtem a tantervet, azt tanítottam meg, ami az érettségire szigorúan kötelező volt, s azon túl inkább közmondásokat és találós kérdéseket. Nem véletlenül, hiszen mivel mind a két műfaj telített metaforával, rengeteg beszélgetésre ad lehetőséget. George Pruteanu úr, egykori román tanár, nem túlzottan magyarbarát hajdani parlamenti képviselő, egyszer betoppant az én órámra, s a végén kijelentette: ilyet ő még Bukarestben sem látott… Minden egyes témában azt követtem, hogy az egyszerűtől az összetett felé haladjunk. Külön, gyakorlatias témakör a hivatalos intézményekkel való kapcsolattartás, a szolgáltatásoktól a rendőrségig, az útlevélosztályig, az utazás alkalmával, a turisztika intézményeknél folytatott potenciális, virtuális beszélgetések. Ezek voltak az alapvető témák.
- Egy híján tíz esztendő telt el az Önök tanterv-tervezetének megszületése óta. Milyen volt ennek a gyökeres reformjavaslatnak az utóélete?
- 2007-ben bemutattam Kolozsváron, Markó Béla jelenlétében, egy, az RMDSZ által szervezett kerekasztal alkalmával, ott volt Péntek János is, Szilágyi N. Sándor is, akik nem találtak kifogásolni valót a tervezetben. Inkább azt nehezményezték, hogy ama bizonyos kovásznai fellépésem alkalmával – mert híre ment! – túl kemény voltam… És a minisztériumban Pásztor Gabriella államtitkár asszony elfogadta, és továbbította. Ugyanakkor elküldtem a szaklap, a Tribuna Învăţământului szerkesztőségének is, lássuk: hogyan reagál rá egy román közeg, hogyan fogadja a tanterv-javaslatunkat? Bukarestben, az egyetem román tanszékén is bemutattam, nekik sem volt szakmai, módszertani kifogásuk ellene. Inkább a nacionalista, nemzeti ideológiát „fuvarozó” olvasmányokat hiányolták a tantervből. Talán megértették, hogy ezzel a koncepcióval éppen azt akartam kizárni, hogy a mi gyerekeink „középkori” emberekkel, középkori helyzetekben, regionális, elavult nyelven beszéljenek. Listát készítettem – például – a hatodikos tankönyvben olvasható ósdi szavakból. A harminchárom kifejezésből maguk a román tanárok ötöt, ha meg tudtak magyarázni. S ezek a szavak mind szerepelnek az év végi ismeretfelmérő teszteken!
A román tanulók számára is hány és hány esetben kell lábjegyzeteket beiktatni,
mert ezek nélkül ők sem értik meg. És közben minden felmérőn elvárják, hogy ezeket az általam kifogásolt szavakat „helyettesítsétek szinonimákkal”! Hát hogyan lehet egy szinonimát találni arra, aminek nem értjük az elsődleges jelentését sem? Az illetékesek átnézték a tervezetet, adtak egy oklevelet, azt sem tagadom, hogy honoráriumot is kaptam érte. Közben Pásztor Gabriellát lecserélték, Király Andrást nevezték ki a helyébe. Utána csend, néma csend…
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro, 2016. aug. 11.
Kivirágzik-e a falra hányt borsó?
A román nyelv nem megfelelő módszertanú oktatása a kisebbségek, esetünkben a magyar diákok körében, évről-évre visszatér a lehangoló vizsgaeredmények idején. A téma egyik elkötelezett szakértője és szószólója Balázs Lajos Csíkszeredai néprajzkutató, egyetemi docens, aki tanári pályáját a hatvanas években romántanárként kezdte. Szilágyi Aladár és Szűcs László interjújának második része.
Eddig sem rejtette, most sem rejti véka alá a véleményét azokkal szemben, akik érdemben tehetnének valamit a román nyelv hatékonyabb oktatása, a gyakorlati nyelvhasználat, a pragmatikus kommunikáció jobbítása érdekében…
Király András államtitkár urat a minap megszólították a Marosvásárhelyi Rádióban, az idei érettségi vizsgaeredményekkel kapcsolatosan. Kijelentette, hogy… „örvendeni kell ezeknek az eredményeknek is”. Örvendeni annak, hogy több ezer gyermek megbukik, hátrányba kerül, aztán valamennyi közülük a pótvizsgákon még átmegy, de ők is már startból hátrányba kerülnek a többiekhez képest? Mindenki tudja és látja, hogy ösztöndíj, egyetemi-, munkahelyhez jutás, stb. terén, hátrányt szenvednek. Arról nem is szólva, hogy az idén – akár az előző években – románból buktak legtöbben a képességvizsgán is.
- Ahhoz mi szól, tanár úr, hogy Király András szerint 2025-re érettségiig bezárólag minden szinten megoldódik a kisebbségi román oktatás kérdése?
- Nem hiszek ebben a kijelentésben, mert nem váltotta valóra az ígéreteit. Szégyellem mondani, de félrevezeti a közvéleményt. Négy éve már a rádióban, a televízióban és a sajtóban nyilatkozza, hogy ősztől új tankönyvek, új tanterv fogja várni a diákokat az iskolában. Hol vannak? A minisztériumban azóta is csend van. Én továbbra is kalapáltam a dolgot, nyílt leveleket írtam a parlamenti képviselőkhöz. Tudomásomra jutott, hogy egy szaktanárokból álló bizottság keményen dolgozik egy tantervváltozaton. Higgyék el nekem, én abból egy betű, nem sok, annyit sem láttam. De azoknak a tanároknak a nevével sem találkoztam: ennek nyoma kellene legyen valahol. Hol van? Én fél esztendő alatt kimunkáltam a tervezetünket, öt esztendeje szó van róla, idézik, de sehol, semmi nem történik.
2011-ben elkészült az új oktatási törvény. Annak a 46/2-es paragrafusában kimondják, hogy „saját program szerint, saját tanterv szerint kell oktatni a kisebbségek számára a román nyelvet”. Viszont ugyanaz a törvény a 45/11-es paragrafusban mindezt megelőzően expressis verbis kimondja: „nem kötelező a román tanárok számára ismerni a kisebbségi nyelvet”.
- Végül is ezt a törvényt mennyire alkalmazzák, mennyire nem?
- Oda térnék vissza: a román nyelv oktatása ne legyen a nacionalista ideológia „fuvarozója”, továbbá, hogy vegyék figyelembe: mindenik nyelv egy szuverén egység, míg a harmadik alapvető elvárás, hogy a román nyelvet tanító tanárnak ismernie kell a diákok anyanyelvét. Én 36 évet értem meg az általános oktatásban, és azután rálátásom lett megyei, országos viszonylatban is a dolgokra. ’89 előtt erőltetve helyeztek a Székelyföldre sok-sok román anyanyelvű tanárt. Olyanokat, akik nem tudtak kommunikálni a gyermekekkel. És akkor abból az lett, hogy „copiii ăştia sunt tâmpiţi”, ezek a gyerekek idióták.
A gyermekek nem értették a tanárt, a tanár nem értette a gyermekeket.
Borzasztóan terhelő lehet megtanulni magyarul… Nem azt mondom, hogy az irodalmi nyelvet a maga teljességében, de valamelyest mégiscsak ismerniük kellene azoknak a diákoknak az anyanyelvét, akikkel foglalkozik. De nem, az oktatási törvény expressis verbis kimondja, hogy nem kötelező. Visszatérve a székelyföldi Băsescu látogatását követő helyzetre, probléma kerekedett akörül is, hogy egyáltalán minek nevezzük ezt a nyelvet, hogy „limba română”? Legyen „a doua limbă”, a „második nyelv”? – Romániában!? Itt jön be a „prima inter pares”… Legyen „limbă străină”? Mi az, hogy a román nyelv „idegen nyelv? És akkor kitaláltuk – s ezt egyébként megbeszéltem Péntek Jánosékkal is –, amikor jöttek egy bonyolultabb megnevezéssel, hogy a román legyen a „környezeti nyelv”,„limba de mediu”. Nos, vegyük a mi sajátos erdélyi helyzetünket: az, ami „környezeti nyelv”, teszem azt, nálunk, a Székelyföldön, az egyáltalán nem a román. Itt a környezeti nyelv a magyar, mert abban élünk. A szórványban viszont fordított a helyzet: ott a román a környezeti nyelv, mert a románság alkotja a többséget. S a szórványban élő magyar gyermekek annak a hatására könnyebben tanulhatnak románul. Ezek alapján lehetne differenciálni, a tankönyvet eszerint írni, szerkeszteni. És akkor válasszanak, hogy hangsúlyosabban magyar anyanyelvűeknek szóljon-e, vagy a másik változatban olyanokhoz, akik kétnyelvűségben, kétnyelvű környezetben élnek. Ez a helyet régióról régióra változik Erdélyben, azért nem érthettem egyet a fenti általánosító jelöléssel és megnevezéssel. A választás lehetőségét meg kell adni. Úgy, ahogy a többi tantárgyból tantervváltozatokat, tankönyvváltozatokat kínálnak, a tanár négy vagy ötféle fizika könyvből vagy kémia könyvből választhat, ugyanúgy, miért ne lehetne kétféle román tankönyvből tanítani és tanulni?
Ön eddig is alkalmazott sajátos módszereket. Véleménye szerint, a jelenlegi körülmények között, attól függetlenül, hogy mennyi realitása van annak az ideális állapotnak, hogy mindezt teljes mértékben bevezetik, mennyire van a pedagógusoknak lehetőségük, mindazoknak, akiknek van hozzá empátiája, ambíciója, hogy kialakítson egy, akár sajátos, egyéni stratégiát is a román nyelv oktatása terén?
Itt jön be a tanár egyénisége és személyisége. Törődik vagy nem törődik a tanítványaival, mindegy neki, hogy átmennek vagy nem mennek át a vizsgán, mindegy, hogy eredményt ér el, vagy sem.
A tanárok megszokták a kudarcot.
A román nyelv, mint tantárgy nehezebb lett, csúnyább, visszataszítóbb minden másnál. Ahhoz, hogy úgy tanítson valaki, ahogyan én tanítottam – zárójelben mondom: sok diákom annak idején bevallotta, hogy a magyar vizsgától félnek, de a romántól nem –, ki kell munkálni egy egyéni koncepciót. Említettem a közmondásokat. A közmondásokból negyven bújt meg a jobbzsebemben, egy-egy borítékban. Azok közül, az órákon, mindig valaki tételt húzott, mindig valaki vizsgázott. Megadtam az értékelési szempontokat. A másik zsebemben meg negyven olyan cédulát rejtettem el, melyek mindegyike előírta, hogy a szerencsés felelő nyolc kortárs irodalmi szóval alkosson mondatokat. A következő órán fordítva történt, keresztezték a borítékokat. Éppen ez a művelet zajlott, amikor Pruteanu, a tévés nyelvőrként is elhíresült személyiség belépett hozzám… Igen, mindent elő kell készíteni. A hivatalos anyagot, persze, „vinni kell”, de azon rengeteg ballaszt van. ’89 után, nem is tudom, melyik évben, uniós program szerint, – erre rímelt rá a beszélgetésünk elején általam emlegetett „după standarde europene” – szerveztek Sinaián egy konferenciát tankönyvkészítőknek, illetve tankönyvelbírálóknak. Én elmentem arra. Egy angol úr vezette, ő többek között azt mondta, hogy a tankönyvben egy-egy irodalmi szöveg terjedelme nem lehet több két oldalnál, gyér sorokba szedve. Bár átmentem az egyetemre, azért folyamatosan foglalkoztam az 5-8. osztályos szinttel, hiszen öt unokámat tanítottam végig, párhuzamosan. Ha ezt az angol előadó által emlegetett elvárást összehasonlítom a nálunk meghonosodott gyakorlattal… Hadd adjak egy példát: a hatodik osztályban van egy ilyen olvasmány, hogy Iapa lui Vodă, A vajda kancája, Mihail Sadoveanu elbeszélése, hat oldal! Sadoveanu tollából ered, képzelhetik, milyen szókinccsel! Hogy mit kínlódtak vele az unokáim, és mit kínlódtam én magam, hiszen a feleltetéskor a tanárok pont úgy kérik, ahogy a tankönyvben van. Aztán bevontak engem a tankönyveket elbíráló bizottságba. Bukarestbe jártam többször tankönyvet elbírálni. És azt mondta nekem az egyik minisztériumbeli illetékes, hogy „limba română este o limbă canonizată”, a román nyelv kanonizált, ezért nem lehet másképpen tanítani. Csak egyféleképpen.
És csak azokat a szövegeket lehet használni, amik már benne vannak a tankönyvekben. Azt mondtam neki, tudja-e hogy, éppen egy hónappal ezelőtt Budapesten (a helyszín nem volt „jó példa”…) tanácskozott a Nemzetközi Bibliatársaság? És a tanácskozás témája a következő volt: a Biblia szövegének a korszerűsítése. Nem tudott erre replikát mondani. Egyebeket is felhoztam, például azt, hogy beszereztem francia tankönyveket, amiket idegeneknek, tehát nem francia anyanyelvűeknek szerkesztettek. Mutatóban benne vannak a nagy klasszikus írók szövegeinek rövid kivonatai. Tehát d’après Balzac, tehát Balzac után, vagy d’après Victor Hugo, nem Balzac vagy Victor Hugo eredeti, a francia nyelvvel éppen barátkozó számára bonyolult prózája. Nem, akármennyit példálózunk, akármivel hozakodunk elő, román barátaink képtelenek elfogadni ezeket az érveket. Isten bocsássa meg a vétkemet, de nem tudom megérteni Király András tanügyi államtitkár hozzáállását sem, ehhez a súlyos és máig megoldatlan problémához. Egyről a kettőre – amióta ott van – nem tudott jutni. Se tankönyvek, se tervezet. Ugyan sokat beszélnek róla, egyre-másra konferenciáznak Kolozsváron, Váradon, Szeredában, Bukarestben, de csak beszélnek, érdemben nem tesznek érte semmit.
- Tehát összefoglalólag elmondhatjuk, hogy az utóbbi 5-10 évben nem történt semmi javulás?
- Alig-alig. Nincs javulás, bár éppenséggel történhetett valami ezeken a bizonyos konferenciákon vagy micsodákon, de azt föl kellene mutatni, valamit konkrétan le kellene tenni az asztalra. Áruljam el, hogy bizonyos körök milyen átverésekhez folyamodnak? Azt írják a borítólapon, hogy Limba română pentru şcolile minorităţilor, (Román nyelv kisebbségi iskoláknak) vagy éppen azt, hogy pentru şcolile maghiare. Belélapoz az emberfia, és meghökken: szinte szóról szóra ugyanaz van benne, mint a román tanulók számára összeállított tankönyvekben! A borítólap nem egyéb, mint egy figyelmet keltő reklám, de a valóságban ugyanaz van benne, mint bármelyik, román gyerekeknek szánt tankönyvben. Igaz, amiről beszélek, az egy öt évvel ezelőtti állapot, de nincs tudomásom arról, hogy változott volna a helyzet: hátul szószedet van, az olvasmányok végén, és abba oda van írva, hogy mondjuk, a ‘sapka’, vagy a ‘könyv’ milyen nemű. Pedig a szuverén magyar nyelv nem használja a nemeket… És a szerzőkről nem beszélve, mert azt is kalap alatt, vagy hogyan intézik. A tankönyvírás igen jó biznisz, úgy a tankönyvekért sokat fizetnek, még craiovaiak is vannak közöttük!
- Craiovaiak, akik a magyaroknak írnak tankönyvet?
- Igen, akik a magyaroknak írnak, holott lehet, erre se jártak mifelénk, Erdélyben. Hát ilyen dolgok történtek az utóbbi tíz esztendőben. S hogy ezzel szemben valamiféle gyökeres változás következett volna be? Arról én nem tudok. Ahelyett, hogy megtanítanók azt, hogy… – Mondok néhány banális, de beszédes példát, ami a román nyelvben specifikus, de a magyar nyelvben nem, mert nálunk a hangsúly mindig egy helyen van, a szó elején, a románban pedig mozgó és jelentéshordozó: veselă vagy veselă, az előbbi jelentése: edény, az utóbbié vidám. Duduie vagy duduie, az előbbi duruzsolás, dübörgés, az utóbbi pedig kisasszony jelentésű. 1989 előtti anekdota: egy Kovászna megyei atyafinak fel kellett szólalnia a Bukaresti pártkongresszuson, minden elő volt készítve, őelvtársságának minden szava, minden mondata is. Egy „strukturálisan” előírt, kötelező fogadalommal kezdte: „Noi, cei din Covasna putem mult…” Ennek hallatán az egész terem felélénkült, a mi atyánkfia vigyázkodott jobbra meg balra, nem értette, mi van, hiszen otthon a romántanárnak is megmutatta. Nem tudta elképzelni, mit kacagnak rajta, föl nem fogta, hogy a putem azt jelenti, hogy bűzlünk, és neki azt kellett volna mondania, hogy putem, azaz, képesek vagyunk valamire…
- Tanár úr, Önnek volt egy frappáns metaforája. Valósággá válhat az, amit egy alkalommal emlegetett, hogy „egyszer még a falra hányt borsó is kivirágzik”?
- Jaaaj… hát ezt honnan tudja maga?
- Újságíró volnék…
- Ez egyféle pedagógiai hitvallásom. Három példám, pontosabban két példaképem, illetve egy példabeszédem van: az egyik Kőműves Kelemen, a másik Mikes Kelemen, a harmadik pedig annak a reménye, hogy „a falra hányt borsó is egyszer kivirágzik”.
- Szóval, tényleg „kivirágzik”?
- Hááát… hogy is mondjam… Imitt-amott virágozhat, mert létezniük kell olyanoknak is, különb pedagógusoknak meg tanároknak, mint én vagyok. Nem a magam személye a fontos, hanem az, hogy ki mertem állni ezzel az üggyel, és azóta is kalapálom. Sajnos, benne van a pakliban az is, hogy nem azt, és nem úgy csinálják, amit jobban lehetne. Sok ilyen, a románhoz hasonló hibát látok a magyar nyelv és irodalom oktatásában is. Az közszájon forgó, hogy a gyerekeink, fiataljaink nagyrészt nem tudnak olvasni, hogy baj van a szövegértéssel. De csakugyan, az egyetemen is megtapasztalom, hogy hallgatóink – tisztelet a kivételnek – mennyire nem tudnak magyarul, az anyanyelvükön sem. Például, hogy – ami a néprajztudományhoz is elengedhetetlen – mennyire nincsenek földrajzi ismereteik, mennyire hiányzik a szókincsükből a földrajzi nevek tudása, ismerete.
erdelyiriport.ro

Mentor – Gyerekkori szöcskéktől, gyíkoktól a szociális rovarok viselkedésökológiájáig
Hangyákról és emberekről Markó Bálint biológussal
Gyíkokat, békákat tartott az erkélyen gyermekkorában, ma pedig a hangyák elismert kutatója Markó Bálint biológus, ökológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese. Nem szereti, ha családi háttere felől közelítik meg, a maga jogán kíván valakivé válni. Pörgős az élete, a beszélgetésünk előtt éppen egy televíziónak nyilatkozott az egyetemi felvételikkel kapcsolatban. Oktat, kutat és adminisztrál. Tanulságos beszélgetésünket követően vettük csak észre, hogy a felsője alatt BBTE logós póló lapul. Szakmája iránti elhivatottságot és rajongást láttam a szemében.
– Édesapád jól ismert közéleti szereplő. Áldás vagy kihívás Markó Béla fiának lenni az erdélyi értelmiségiek között?
– Az a tény, hogy édesapám közéleti szereplő, politikus, költő, író, természetesen rányomja a bélyegét arra, ami én vagyok. Ebben azt hiszem, semmi hiba nincs. Az ízlésemre is rányomta a bélyegét az ingergazdag világgal, ami körülöttem volt: annak az aktív része volt, amivel ő foglalkozik. Ezt nagyon jónak gondolom. Természetesen kihívás is valamilyen értelemben, hiszen nekem a magam jogán, alanyi jogon kell valamivé lennem, és úgy gondolom, hogy ennek megfelelek. Sosem szerettem és nem is fogok arra hivatkozni, hogy milyen családi hátterem van, és nem is tekintem jó szemmel, ha valaki így közelít meg.
Mindig biológusnak készültem
– Miért ezt a pályát választottad?
– Ilyenkor azt szokás mondani, amikor valakinek felteszik a kérdést, hogy miért lett kémikus, fizikus, író, biológus, űrkutató, festő, zenész, bármi, hogy egyszer volt egy megvilágosodás. Ez a szép sztori. Valójában nem emlékszem, hogy lett volna ilyen jellegű megvilágosodásom, miszerint biológus kell legyek. Mióta az eszemet tudom, ennek készültem. Kicsi koromtól szöcskéket, sáskákat fogdosgattam, gyíkokat tartottam, békákat az erkélyen, a klasszikus gyerekkori foglalkozások között ott volt az aranyhörcsögtartás és a többiek. Nekem egyértelmű volt, hogy biológus leszek. Emellett természetesen foglalkoztam nagyon sok minden mással: szerveztem, benne voltam mindenféle diákszervezetben, diákújságírással foglalkoztam, de ez egy pillanatig sem terelte el a vágyaimat más irányba. Mindig biológusnak készültem.
– A terepkutatás vagy az elméleti munka érdekel jobban?
– Mindegyik. Terepkutatás, laborkutatás, elméleti munka. Végül is erről szól a kutatás. Az ember megfogalmaz egy kérdést, ehhez hozzá illeszt egy módszertant és egy megfelelő módszerelméletet, utána elvégzi a kísérletet, legyen az terepi vagy laborkísérlet, majd a szükséges egyéb utómunkákat hozzáilleszti, és végül az adatok elemzése, értelmezése mArad, ami számítógépes, irodai munka. Ilyen értelemben biológusként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a tereptől az irodáig mindenféle munkában részt vehetek és részt is veszek.
– Mi a kedvenc tereped? Van-e olyan izgalmas történet, amit megosztanál?
– Mindig voltak kedvenc terepeim, amikre szeretettel gondolok vissza. A régi kedvencek közül az egyik egy finnországi homokdűnés, ahova elég sokat jártam terepi vizsgálatokra. Kisebb anekdoták is kapcsolódnak a helyhez. Ott történt meg, hogy a 40-50 fokban a homokon ácsorogtam, figyeltem a kísérlet lefolyását, miközben mellettem ezen a forró homokon egy hangya a szó szoros értelmében szinte szívszélhűdést kapott, ami 12 óra magasságában eléggé megütő, lehervasztó volt.
Biológusok, különösen a terepbiológusok körében megvan a vonzereje az egzotikumnak, ami számtalan lehetőséget rejt, hiszen sok új dolgot lehet felfedezni Francia Guyanától Kambodzsáig, Új Guineától Dél-Afrikáig. De a hazai terepek is tartogatnak izgalmas dolgokat, nagyon szeretem a hazai tájakat. Itthon két kedvenc terepem van. Az egyik a gyergyói medencében Szenéte és környéke, a vaslábi láp, ami egy csodálatos, mozaikos, lápréti táj. A másik a Szamos menti dombság: Válaszút, Bánffytanya, ez a környék. Amikor az emberek átutaznak ezeken a falvakon, általában az üti meg őket, hogy nem túl fejlettek a falvak, viszont a táj gyönyörű. Csak ahhoz, hogy ezt észrevegyék, be kell menni ebbe a tájba, szépen végig kell menni a legelőkön, kaszálókon. Csodálatos dolgok vannak itt.
A hangyák is lehetnek betegek
– A szociális rovarok viselkedésökológiájával is foglalkozol. Mondanál néhány érdekes viselkedést?
– Szociális rovarokkal foglalkozom, ezen belül hangyákkal. Két nagy témacsoportot, témakört kutatok: a hangyák közösségökológiáját vizsgálom – bár az utóbbi időben kevesebbet foglalkoztam ezzel –, illetve mostanában inkább viselkedésökológiával foglalkozom. Ráálltunk annak vizsgálatára, hogy a különböző típusú fertőzések, elsősorban gombás fertőzések milyen viselkedésmódosulást idéznek elő az egyed, illetve a kolónia szintjén. Érdekes és izgalmas ebben a történetben, hogy az egyed szintjén történő változások megjelenhetnek kolónia szinten, társas szinten is, de ezek minőségileg és mennyiségileg is mások lehetnek, mint az egyedi szinten bekövetkezett változások. Meg lehet figyelni egyedi szintű reakciókat arra, hogy mit jelent egy betegség megjelenése – akárcsak az embernél –, és meg lehet figyelni társas szinten megjelenő védekezési reakciókat, adaptációkat.
Vajon hogyan alakítja át az egyed életét egy fertőzés és ehhez kapcsoltan a kolónia, a társas struktúra szerkezetét, viselkedését? Vannak-e megfelelő válaszreakciók? Vannak-e megelőzési lehetőségek? Tudjuk, hogy a hangyáknál – akárcsak nagyon sok társas lénynél egyébként – vannak bizonyos profilaktikus, betegségmegelőző mechanizmusok. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy ezek hogyan jelennek meg, milyen hatékonyságúak a különböző erősségű fertőzésekkel szemben. Van olyan betegség, ami leteperi és nagyon gyorsan el is pusztítja a hangyát. Látványosan manipulálja és gyakorlatilag a saját céljaira öngyilkossá programozza a hangyát. A másik betegség, amivel foglalkozunk, szintén egy gombás fertőzés, viszont nagyon enyhe hatású és ezzel azt is eléri, hogy hosszú távon fenn tudjon mAradni a gazdával együtt. Ezek a nagyon izgalmas, minőségileg, mennyiségileg különböző kapcsolatok lehetővé teszik, hogy a társas életnek picit más színtereit vizsgáljuk meg, mint amivel eddig foglalkoztak.
A hangyáknál általában az emberek azt szokták kérdezni, hogy „ezek hogyan kommunikálnak, hogyan beszélgetnek egymással?”. Természetesen ez releváns kérdés, de van a társas életnek sok más izgalmas oldala, nem csak a kommunikáció. Az is kétségtelenül izgalmas, viszont minket elsődlegesen most más foglalkoztat: fertőzések megelőzése, betegségterjedés, evolúciós adaptációk gazda és parazita között.
Hangyaalgoritmus és robotika
– Nemrég tartottál egy előadást Hamis harmónia: csalás és manipulálás a hangyatársadalomban címmel. Elhagyható a hangya szó a címből? Vannak-e áthallások? Van-e, amit tanulhatunk ezektől a szociális közösségektől?
– Természetesen van. Soha nem szerettem, hogyha nagyon egyértelmű kapcsolatokat keresünk a különböző állatok viselkedése és az ember viselkedése között. Nagyon könnyű extrapolálni, nagyon könnyű valamiféle kapcsoltságot találni, de ugyanakkor ezek a megfeleltetések kicsit hamisak is lehetnek. Minden társas élőlény, nemcsak az ember, egy picit más.
De ettől függetlenül természetesen, ha lecsupaszítjuk a dolgokat, akkor meg lehet keresni a kapcsolódási pontokat. A hangyatársadalmon belül is nagyon sok minden az érdekérvényesítésről szól: nem abban az értelemben, hogy ki akar gazdagabb lenni, hanem abban az értelemben, hogy ki tud jobban hozzájárulni a következő generációhoz. Kinek a génállománya fog fennmAradni? Végül is az evolúciónak ez az alapja, hogy melyik az a génállomány, amelyik el fog terjedni és dominánssá válik, milyen tulajdonságcsoport fog fennmAradni és elterjedni. Ez igaz az emberi társadalomra is.
Ami a csalást, a konfliktusokat illeti: minden társas élőlénynél megjelenik a konfliktus, attól a pillanattól kezdve, hogy egy társas csoportban eltérő érdekek érvényesülnek és az egyedek eltérő módon szeretnének hozzájárulni a következő nemzedékben az utódokhoz. Ha X mást akar, mint Y, akkor X és Y konfliktusban van. Ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy pofozkodni fognak, vagy hogy egymásnak esnek, de van egy konfliktus. Ami az embernél azonban egy picit bezavar a biológiai kutatások lehetőségterébe, az az, hogy nagyon sok – ha élhetek kicsit erős kifejezéssel – kulturális „szennyezés” van az emberi viselkedésben. Ezt nagyon nehéz elkülöníteni attól a típusú viselkedéstől, ami evolúciósan jól értelmezhető. Ilyen értelemben nyilván a hangyákkal egyszerűbb a dolog. Fontosnak tartom azonban elmondani, hogy én nem az emberrel akartam foglalkozni, és így jutottam el a hangyákhoz, hanem eredetileg is rovarokkal, és ezen belül rovar etológiával, rovarviselkedéssel.
Ha alkalmazási területekről van szó, akkor van gyakorlati alkalmazási lehetőség is: számos olyan, úgynevezett hangyaalgoritmussal lehet találkozni, például a munkaszervezésben, ami a hangyák táplálékkeresése, a hangyáknál zajló munkamegosztási mintázatok alapján született és ma már például a robotikának és sok minden másnak a részét képezi.
Innováció és a bölcsességfog
– Azért én még kérdeznék az emberrel kapcsolatban. A Bevezetés a biológiába című tantárgyad első leckéi között az interneten elérhető slide-ok alapján az élet kialakulásáról és az ember evolúciójáról van szó. A fejlődés ritmusa úgy tűnik, hogy exponenciálisan gyorsul: 5-10 millió évvel ezelőtt jelent meg a két lábon való járás, 700 000 éve használtunk először tüzet, 10 000 éve mezőgazdasági forradalom volt, 150 éve volt az ipari forradalom, és mindössze 15 éve a technikai forradalom. Egyre gyorsabb a fejlődés. Merre vezet ez? Mi várható?
– Hogy mi várható, azt nem tudnám megmondani. Engem nyilván foglalkoztat az ember evolúciója, mint minden biológust, s aggodalommal tölt el az, ami körülöttünk történik. Sokszor nem is akarok belegondolni abba, hogy mit jelent a klímaváltozás: természetesen tudatában vagyok, leginkább a veszélyeinek. Eléggé depresszióközeli állapotot tud okozni, ha az ember ezt végiggondolja. Nem véletlen, hogy a klímakutatással foglalkozók körében igencsak magas a depresszió előfordulása.
Minden plusz ember azonban nem csak egy plusz éhes szájat, hanem egy plusz dolgos kezet is jelenthet. Ezt lefordítva: egy plusz innovációs lehetőséget, plusz lehetőséget a technológiai fejlődésnek. Ahogy kiteljesedik egy technológiai innováció, úgy újabb és újabb innovációk jelennek meg. Hogy az idő telése az ember evolúciójában hogyan fog megmutatkozni? Az elsődleges kérdés, hogy 50-100 év múlva még leszünk-e. Ha leszünk – én optimista vagyok valamilyen mértékben –, akkor úgy gondolom, hogy az ember, akárcsak az elmúlt évmilliók során, át fog alakulni. Néhány százezer, néhány évmillió múlva, ismétlem, ha fennmAradunk, egy teljesen más emberfaj fog – ha lehet ezt így mondani – az idő tükrén keresztül farkasszemet nézni velünk, mert hát ez a természetes folyamata a dolgoknak. Ugyanúgy, ahogy eddig is fejlődtünk és átalakultunk az őseinkhez képest. Elég csak arra gondolni, hogy mostanában már a bölcsességfogunk nem jelenik meg, vagy csak nagyon későn, pedig annak funkciója volt valamikor. Sok más ilyen jellegünk kezd eltűnni vagy átalakulni. Természetesen néhány százezer év múlva még több ilyen átalakuló vagy eltűnő jelleggel számolhatunk az ember szintjén.
Valósággá lett a sci-fi, kicsit lemArad az oktatás
– A biológiaoktatásnak milyen kihívásai vannak ma? Mit lehetne tenni?
– A természettudományok területén van egy nagyon komoly kihívás, az, hogy az eszköztár hihetetlen gyorsasággal újul meg és fejlődik. Hogy egy egyszerű példával éljek: a neandervölgyi ember, a modern ember, az ecetmuslica és néhány emblematikus faj teljes genomjának, teljes DNS-állományának a megszekvenálására, felderítésére és feltérképezésére 10-20 évvel ezelőtt került sor. Ezek rendszerint hurráeffektust idéztek elő, és mindig hatalmas hírértéke volt egy-egy ilyen eredménynek. Ugyanakkor ez egy időigényes, munkaigényes és gépigényes feladat volt. Több labor is dolgozott ezen a folyamaton, és hosszú éveket is felölelhetett a vizsgálat. Ma meg ott tartunk már, hogy vannak olyan cégek – amelyeknek a munkatársai között többek között nálunk végzett biológus is van –, amelyek gyakorlatilag egy pendrive méretű pici genetikai elemző eszközön dolgoznak, amit már tesztelnek is. Az, ami még 10 évvel ezelőtt egy sci-fi témáját képezhette, az ma a valóság maga. Egy hüvelykujjnyi pici kütyüvel, ha minden jól megy, néhány éven belül már egy adott jószágnak a genetikai állományát le lehet majd futtatni. Persze nem százszázalékos pontossággal, de akkor is eljutottunk egy olyan szintre, amikor az, ami ezelőtt 10 évvel szinte elérhetetlen volt, az most karnyújtásnyira kerül hozzánk.
Mivel ilyen szintű a technológiai fejlődés, ezért természetszerűleg a biológiaoktatás egy picikét mindig lemArad ezekről a technológiai fejlesztésekről. Nyilván nagyon jó lenne, ha mi magunk is ezeket az eszközöket, eljárásokat folyamatosan be tudnánk építeni az oktatásba, de ez nem teljesen lehetséges. Emiatt van egy kicsi lemAradás az oktatásban.
A másik probléma abból fakad, hogy ehhez kapcsoltan a tudásunk is egyre bővül. Ez önmagában természetesen nem gond, inkább kihívás. Oktatással foglalkozó szakemberként folyamatosan ott van az igény, hogy olvassak, hogy kövessem a híreket, az újításokat és hogy én magam is folyamatosan újítsak. Megint csak egy releváns példa, ha már az emberről volt szó: ezelőtt néhány héttel jelent meg a hír, miszerint potenciálisan egy új, ötödik emberfajnak a nyomaira bukkantak egy ázsiai népcsoport genetikai állományában. A tavaly, 2015-ben felfedeztek egy új emberfajt Dél-Afrikában. Kihalt emberfajokról beszélünk, de emberfajok. Az elmúlt 10-15 évben további három emberfajt fedeztek fel. Ha biológus oktatóként a 15 évvel ezelőtti anyagot oktatom, akkor olyan információhalmazt adok át, aminek köze nincs a realitáshoz: a következtetések mások, a tudományos tudás alapvetően más. Állandóan meg kell újítanom az információkat, amiket átadok. Ez egy kihívás.
A harmadik kérdés, hogy a diákság mennyire van felkészülve erre a típusú oktatásra. Oktatásmódszertani kérdés, hogy hogyan alakítsuk át az oktatást. Ezelőtt 15 évvel – én legalábbis úgy érzem – az oktatás sokkal inkább papíralapú, meghallgatás alapú volt. Én a katedráról oktattam, a diák lejegyezte, a figyelme nem lankadt, vagy legalábbis más volt a figyelemnek a felém irányulása. Ez most átalakult. Ez persze nem arról szól, hogy ők voltak jobbak vagy a maiak rosszabbak, esetleg fordítva, hanem arról szól, hogy más lett az elvárás. Most sokkal interaktívabbá kell tenni a tanulást és a tanítást, a diákok igénylik, hogy praktikus szempontokat villantsunk fel. Ezeket meg kell találni.
Úgy gondolom, hogyha ezt a hármat egymás mellé tesszük: új technológiák, megújuló információk (új tudományos eredmények) és új módszertan, akkor megvannak a kihívások, amelyekkel szembesülök mint biológus, mint természettudományt oktató szakember.
Markó Bálint
• 1975-ben Nagyváradon született, Marosvásárhelyen nevelkedett
• a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Biológia és Geológia Kar, Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének docense
• a Magyar Tagozat rektorhelyettese, a kihelyezett tagozatok, a minőségbiztosítás, magyar egyetemekkel való kapcsolattartás a fő feladatköre
• biológia szakon tanult a BBTE-n
• 2005-ben szerezte meg PhD-fokozatát a Szegedi Tudományegyetem Ökológia Tanszék, Természetvédelmi Ökológia Doktori Program keretében
• kutatási terület: hangyaökológia és -faunisztika, szociális rovarok viselkedésökológiája, szárazföldi rovarökológia
• 2014-ben elnyerte az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíját
• több mint 50 tudományos dolgozata jelent meg
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvári pódiumbeszélgetés: a város akkor lehet az erdélyi magyar kultúra fővárosa, ha nemcsak önmagára figyel
Kolozsvár csak akkor lehet az erdélyi magyar kultúra fővárosa, ha energiáit nemcsak önmagára fordítja, hanem egész Erdélyt képes ellátni kultúrával - vélték a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat keretében szervezett pódiumbeszélgetés résztvevői.
A gondolatot Markó Béla költő, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke fogalmazta meg, aki úgy vélte: Kolozsvár már most is a magyar kultúra második legfontosabb központja Budapest után. Több mint tízezer magyar diák tanul a városban, Erdélyben itt a legnagyobb a magyar értelmiségi koncentráció, és itt székel megannyi kulturális intézmény, szervezet, amelyik regionális szerepet tölt be - emlékeztetett Markó Béla.
"Nem az a kérdés, hogy Kolozsvár biztosítani tudja-e maga számára az utánpótlást. Egész Erdélyt kell ellátnia, mert így válhat igazán fővárosunkká" - fogalmazta meg Markó Béla. Példaként hozta fel a köznyelvben meghonosodott formákat, amelyek egy-egy város rangját jelzik. Elmondta: a Sepsiszentgyörgyiek felmennek, a Marosvásárhelyiek és a Nagyváradiak viszont csak átmennek Kolozsvárra, minden erdélyi azonban felmegy Budapestre, és lemegy Bukarestbe.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, volt romániai kulturális miniszter úgy vélte: 1989 utáni története legjobb pillanatát éli Kolozsvár. Kultúrában Bukarestnél is többet nyújt. "Kérdés, hogy meg akarja-e, meg tudja-e őrizni ezt az irányt" - tette hozzá. Fontosnak tartotta azonban, hogy milyen a város helyzete Európa nagy kulturális centrumaihoz képest, mert - mint fogalmazott - "Kolozsvár többnyire Európa perifériáján volt főváros". Kelemen Hunor elengedhetetlennek tartotta, hogy a kiemelt kulturális intézményeket továbbra is a központi költségvetésből támogassák.
Visky András író, dramaturg, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője a kultúra átalakulásáról beszélt. Mint megjegyezte: semmilyen kulturális produkció nem tudja úgy lekötni a mai embereket, mint a háromdimenziós épületvetítés a Szent-Mihály templom falán. Hozzátette: a nyolcperces produkciót néma áhítattal figyelte pénteken a több tízezres tömeg. Megjegyezte, hogy hasonló áhítatot a hagyományos kulturális produkciók már nem tudnak kiváltani. "Határhídon állunk. Látjuk azt a világot, amelyik eltűnik. Ha siratjuk, ha nem, akkor is eltűnik" - állapította meg. Úgy vélte, ezért a kultúra új irányaira kell figyelni. Példaként a populáris zenét és a gasztrokultúrát említette.
Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója gondnak tartotta, hogy 1989 után nem alakult ki a Kolozsvári és az erdélyi magyarságban a mecenatúra kultúrája. Úgy vélte, olyan intézményre lenne szükség, amelyik a vállalkozói szférából képes megszerezni a pénzt a magyar kultúra támogatására.
Gazda Árpád (MTI)
Kolozsvár

Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra fellegvára?
A rendszerváltás óta Kolozsvár az elmúlt időszakban éli aranykorát, de hosszú távon is figyelni kell ennek fenntartására – hangzott el a Kolozsvár, az erdélyi magyar kultúra fellegvára. Erdélyi interferenciák című beszélgetésen vasárnap a TIFF-házban. A Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott találkozót Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság Elnöke moderálta.
Markó Béla RMDSZ-szenátor nem kételkedik abban, hogy Kolozsvár Erdély legnagyobb magyar értelmiségi centruma. A lakosság tekintetében is második legnagyobb romániai város szerinte érdekes helyzetben áll: a románoknak Bukarest után, a magyaroknak pedig Budapest után a második legnagyobb kulturális központ. „Önállóságra, erdélyiségre vagyunk ítélve, ne várjuk a csodát, hanem cselekedjünk a céljainkért” – fogalmazott Markó Béla, felidézve az általa vezetett Kós Károly Alapítvány névadójának szellemiségét.
„Kolozsvár főváros jellege az egyetemi kultúrának tulajdonítható be: a múlt század elején a magyarországi születésű, nyugati egyetemeken végzett matematikusok a Kolozsvári egyetemen tanítottak, itt élték azon időszak kulturális életét, folyamatosan résztvettek az irodalmi esteken” – mutatott rá Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatát vezető rektorhelyettese. Mint mondta, azon dolgoznak, hogy megőrizzék ezt a hagyományt, arra serkentik a fiatalokat, hogy használják ki a kincses város kulturális, közösségi lehetőségeit.
Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója azt tapasztalja, hogy sajnos kevesen ismerik Kolozsvár kultúrtörténetét. A Harag György rendező gondolataira hivatkozva a neves rendező elmondta: a legfontosabb cél az állandó megújulás. Szerinte mind a színház életében, mind a 2021 Európai Kulturális Fővárosa címére pályázó Kolozsvár esetében is fontos a nemzetköziség, erre jó kísérleteket tesznek a nemzeti és nemzeten belüli szegregáción átívelő rendezvények, mint a TIFF (Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál) vagy az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál, amelyről kiderült, az idei kiadás az idegenség témáját dolgozza majd fel.
Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatója egyetért a nemzetköziség felé haladással: meggyőződése, hogy ha a Kolozsvári színház kizárólag magyarul kommunikálna, és nem feliratozná az előadásait, a nézőinek körülbelül negyven százalékát elveszítené. Szerinte megváltoztak és átértékelődtek azok a médiumok, amelyek az emberekre hatnak, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Szent-Mihály templomra való háromdimenziós épületvetítés, amelyet nyolc perces áhítatos csenddel fogadott a közönség.
A művészeti aligazgató rávilágított arra, hogy ezt mindenképpen szem előtt kell tartani, amikor az értékteremtés közönséget akar megszólítani. Kolozsvár erényeiből Visky András a kortárs populáris zenét, a gasztrokultúrát és a filmkultúrát emelte ki, amelyek különböző rendezvények témáit határozzák meg.
Az irodalom nézőpontjából Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője véleményezett. Szerinte az egyháztörténet is a Kolozsvári kultúra fontos része, a regionális fővárossá válást pedig a kiépült kapcsolati háló tette lehetővé. A nemzetközi kapcsolatok az irodalomban is fontosak, ezek ápolása fejlődést biztosítanak. Karácsonyi figyelmeztetett: „Kolozsvár kulturális szeletei között nincs meg a kellő nyitottság, meg kell találni a konszenzust ahhoz, hogy ezek szerves egységet alkothassanak. Szembe kell nézni a történelmünkkel, hogy csapatban tudjunk működni.”
„Amit Kolozsvár ajánlani tud, Romániában megismételhetetlen”
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szerint nem igaz az, hogy Kolozsvár sorsa az elmúlt 27 évben folyamatosan felfelé ívelt volna, viszont azt gondolja, hogy a legutóbbi időszakban a város a legjobb korszakát éli.
„Amit Kolozsvár a maga nyitottságával és komplexitásával ajánlani tud, Romániában megismételhetetlen” – mutatott rá. A szövetségi elnök továbbá a kultúrafinanszírozás problémakörére hívta fel a figyelmet. „A mai közigazgatási felosztásban az a megbízható út, hogy az állami költségvetésből tartsák fenn ezeket a kulturális intézményeket, ezt a hatáskört nem szabad átruházni az önkormányzatokra. Ha lesz egy közigazgatási reform, regionális újragondolása az ország működésének, amelyet az RMDSZ javasol, akkor az majd lehetővé teszi, hogy a regionális intézményeket regionális szinten finanszírozzanak” – fogalmazott a politikus.
A kultúratámogatás témakörét Tompa Gábor azzal egészítette ki, hogy Romániának feladata volna egyéb lehetőségeket is kiépítenie. A rendező hiányolja a mecenatúra hagyományát. Markó Béla szerint amíg nincs közösségi kényszer, nincs visszajelzés vagy valami fajta jutalmazás, addig a magán mecenatúra rendszere nem fog működni.
A kultúrában is gondolkodni kell az utánpótlásról. Karácsonyi Zsolt szerint ez ügyben a tehetségek megtalálása és gondozása a fontos, Tompa Gábor pedig a jó utánpótlás biztosításának érdekében változtatna a bolognai rendszeren, szerinte ez a színházoktatásban zsákutca.
A meghívottak egyetértettek: a rendszerváltás óta Kolozsvár az elmúlt időszakban éli aranykorát, de hosszú távon is figyelni kell ennek fenntartására. az eseményt a Communitas Alapítvány szervezte.
Tasi Annabella
maszol.ro

Novák Csaba Zoltán: az organikus generációváltásban hiszek
A történész úgy gondolja, jó szenátor lesz belőle, különben nem mondott volna igent a felkérésre.
két névvel bővült a Maros megyei képviselő- és szenátorjelölt lista: Novák Csaba Zoltán történészt és Császár Károly Zsoltot, a gyulakutai önkormányzat jegyzőjét kérték fel az indulásra az őszi választásokon a Nyárád- és Küküllő mente RMDSZ-es helyi önkormányzatainak képviselői, polgármesterei és alpolgármesterei. Novák Csaba Zoltán megkeresésünkre elmondta, vállalja a feladatot. A politikust arról kérdeztük, hogy frissen megválasztott önkormányzati képviselőként miéer váltana Bukarestre.
Novák Csaba Zoltán: – Az önkormányzati munkába is felkérés alapján kerültem be: az RMDSZ Marosvásárhelyi, Maros megyei szervezete kért fel, hogy vállaljam. Én úgy értelmeztem a szövetség kérését, hogy a szakmai tudásomat és emberi tartásomat kell a helyi közösség szolgálatába állítanom. Most a parlamentben való jelenlétre érkezett felkérés az RMDSZ nyárádszeredai szervezete részéről. Ezt egy komoly kihívásnak tekintem. Bízom abban, hogy az elmúlt 20 év során szerzett szakmai tapasztalatokat tovább tudom vinni, és egy másik szinten tudom kamatoztatni a közösség érdekében. Ezért vállaltam a felkérést.
Ön szerint jó szenátor lenne?
– Ha nem gondolnám azt, hogy jó szenátor lennék, nem mondtam volna igent erre a felkérésre. Természetesen tanácskoztam és még tanácskozom szakemberekkel, feltérképeztem azt, hogy egy szenátorra milyen jellegű feladatok várnak. Úgy gondolom, hogy eleget tudok tenni ezeknek a kihívásoknak. Tisztában vagyok ugyanakkor azzal is, hogy mint minden feladat vagy szakmai kihívás, ez is egy állandó tanulási folyamatot feltételez. Ebbe a munkába is bele kell tanulni, és meg kell tanulnom ezen a téren is kamatoztatni a tudásomat.
Markó Béla szenátor, volt RMDSZ-elnök a belső nyilvánosságnak jelezte, hogy ha nem talál maga helyett egy megfelelő embert a szenátusi tisztségre, akkor megfontolja, hogy bevállal egy új mandátumot. Mit gondol, ön az a személy, akire Markó gondolt?
– Ezt nem tudom, de meggyőződésem, hogy a szervezet rendelkezik azokkal a szelekciós mechanizmusokkal, amelyekkel kiválaszthatják a célnak leginkább megfelelő jelölteteket. Tudtommal az RMDSZ alapszabályzata szerint a jelenlegi és a volt országos elnököt megilleti az a jog, hogy mindenféle előválogatás, rangsorolás nélkül induljanak a parlamenti választásokon. Én az organikus generációváltásban hiszek, és úgy gondolom, hogy az új kihívásokra, új helyzetre új válaszok, új emberek is kellenek, de ugyanakkor a régi generáció tapasztalatai nélkül ez édeskeveset ér. Azzal a kéréssel vállalnám ezt a tisztséget, hogy az előző generáció tapasztalatát, helyzetismeretét adja tovább az új generációnak, hogy azt tovább lehessen kamatoztatni.
A szenátus kapcsán az RMDSZ egy biztos befutó helyre számíthat. Számít ön kihívóra, vetélytársra?
– A jelenlegi állás szerint valóban egy biztos befutó helyről beszélünk, de ne feledjük el, hogy a korábbi választások egyéni választókerületi választások voltak. A listás választások során mindig két jelölt került be a szenátusba az RMDSZ listájáról. Úgy gondolom, hogy megfelelő mozgósítással most megfogható a második mandátum is. Számítok arra, hogy lesznek ellenfelek, de tiszta, becsületes, programok szintjén megvívott előválasztással, a "győzzön a jobbik" elvén elfogadok bármilyen eredményt. Ha ez a küldetés nem jön össze, akkor a helyi szinten tovább folytatom azt a munkát, amit elkezdtünk. Semmiféle frusztrációt vagy törést nem jelentene egy ilyen kimenetel. Hogy ki lesz a befutó helyen a jelölt, az eldől a rangsoroló ülésen, illetve miután a Területi Állandó Tanács elbírálja a jelentkezőket. De hangsúlyozom, hogy már így is megtisztelőnek tartom ezt a felkérést.
A Nyárád- és Küküllő-menti RMDSZ-es elöljárók augusztus 23-án, a parlamenti választásokat előkészítő ülésükön kérték fel önt, hogy vállalja a jelöltséget. Mit tartott ön fontosnak elmondani önmagáról a jelenlevőknek?
– A bemutatkozáson Nyárádszeredában néhány település nevét soroltam fel, amelyek a tágabb vagy szűkebb régióhoz való kötődésemről szólnak, ugyanakkor politikai hitvallásom alappillérei is. Demeterfalváról származom, itt és Nyárádszeredában szocializálódtam a családomban és szűkebb közösségemben. Majd következett a sorban Székelyudvarhely és Kolozsvár, ahol a középiskolai és egyetemi tanulmányaimat végeztem. Ezután Bukarestben és Budapesten nagyon jó román és magyar történészek és mesterek irányítása alatt tanultam szakmát. 2011-ben Bukarestben védtem meg a doktori disszertációmat. Marosvásárhely az a város, ahol letelepedtem, és családot alapítottam, és ahol 15 éve élek. Azért is választottam Marosvásárhelyt, hogy minél közelebb mAradjak szülőfalumhoz.
Úgy gondolom, hogy egy Maros megyei, erdélyi politikus számára a fontos pontok a következők kell, hogy legyenek: a település, a régió, ahonnan származik, illetve ahol él, és Kolozsvár, mint Erdély kulturális és szellemi központja – Marosvásárhelyiként is ezt vallom. Az erdélyi magyarság jövőjét ugyanakkor a Bukarest (politikai központ) és Budapest (a nemzet centruma) közötti tengelyen képzelem el, amelyen kellő egyensúlytartással lehet hosszútávra berendezkedni és tovább élni itt Erdélyben. - Mire van szüksége ennek a vidéknek? Mit képviselne ilyen tekintetben Bukarestben?
– A vidék problémáit hosszan lehetne sorolni a demográfiai, gazdasági problémáktól a közösségi szintű problémákig. Én úgy gondolom, hogy egy olyan csapat állhat fel Maros megyeben, de Erdély-szinten is, amely a különböző szakterületekről érkező emberekkel képes lesz válaszokat, megoldásokat találni a különböző problémákra. Úgy gondolom, nagyon komoly feladat lenne a leszakadó vidékek, kisrégiók felzárkóztatása, egy élhető jövőkép kialakítása. Itt például nagy feladatok várnak a gazdasági szakemberekre. A kisebbségi jogrendszer felügyelete a jogi szakemberek feladata.
A szellemi-kulturális-oktatási területen szeretnék tevékenykedni. Nem zsákbamacska, hogy én a finn oktatási modellt tartom nagyon fontosnak és sikeresnek. A 19. század végén, a 20. század elején Finnország messze a közép-európai átlag alatt volt, viszont ők képesek voltak egy olyan oktatás általi társadalomszervező projektet kidolgozni, amelynek az eredményeit ma már senkinek nem kell bemutatni. Én az oktatásban hiszek, abban, hogy Székelyföldnek, Maros megyenek, a magyar közösségeknek csak akkor van esélye sikerrel venni a modern, globalizált világ akadályait, kihívásait, ha egy kellően megalapozott és felépített, jó minőségű, magas képesítést biztosító oktatási rendszert, modellt tud kiépíteni magának. A szenátusban ezért leginkább az oktatási-kulturális bizottságban látom a helyem.
Kertész Melinda
Transindex.ro