Magyar iskolák csaptak össze Marosvásárhelyen
Harminckét erdélyi és egy magyarországi közpiskolából 280 tanuló érkezett a hétvégén Marosvásárhelyre, hogy részt vegyen a tizedik alkalommal megrendezett magyar tannyelvű középiskolák országos tantárgyversenyén . Az eseménynek, mint minden évben, ez alkalommal is a Bolyai Farkas Elméleti Líceum adott otthont. A hivatalos megnyitót, ahogy később a díjkiosztó ünnepséget is az iskola dísztermében tartották, ahol Bálint István iskolaigazgató, Markó Béla szenátor, a tantárgyverseny védnöke, Gagyi József egyetemi tanár, a verseny elnöke, Ștefan Someșan főtanfelügyelő, Jeszenszky Attila szülőbizottsági elnök, valamint Bakos Levente a helyi önkormányzat képviselője köszöntötte a diákokat és tanárokat, hangsúlyozva a megmérettetés fontosságát, azt, hogy a tehetséggel megáldott diákok anyanyelvükön mérhetik össze tudásukat.
A biológiából, földrajzból, informatikából, társadalomtudományokból, történelemből, kémiaából és fizikából versenyző gimnazisták Szilágysomlyóról, Margittáról, Gyergyószentmiklósról, Kolozsvárról, Nyárádszeredából, Sepsiszentgyörgyről, Nagyváradról, Nagykárolyból, Segesvárról, Csíkszeredából, Szovátáról, Székelykeresztúrról, Dicsőszentmártonból, Székelyudvarhelyről, Kézdivásárhelyről, Nagyváradról, Szászrégenből, Brassóból, Barótról, Szatmárnémetiből, Korondról érkeztek, ráadásul idén először egy budapesti tanintézmény is képviseltette magát: az Óbudai Árpád Gimnázium. A vetélkedőt olyan tantárgyakból szervezik évről évre, amelyek hiányoznak az országos olimpiászokról, ahol a magyar diákok anyanyelvükön versenyezhetnek. Ilyen például a Nyárády Erasmus Gyula Biológia Tantárgyversenyen a növény- és állatbiológia, az anatómia és élettan (orvosi biológia) vetélkedőn, a Teleki Sámuel Országos Középiskolai Földrajzversenyen az általános természetföldrajz-, valamint humánföldrajz vetélkedő.
A Kalkulusz Országos Informatika Tantárgyverseny programozói versenyén az első három díjazott felvételi nélkül bejuthat a Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok marosvásárhelyi karára, az alábbi szakokra: informatika, mechatronika, számítástechnika, automatika és alkalmazott informatika, távközlés, számítógépes művelettervező és gyártásirányítás szakra. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika karán számít bele a felvételi jegybe. A Historia Nostra Történelmi Vetélkedő díjazott XI. és XII. osztályos diákjai a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem Karára nyernek felvételit. A végső eredmények szerint a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium tanulói teljesítettek a legjobban, a legtöbb pontszámot ők érték el. A többi iskola sem maradt szégyenben, szorosan felzárkózott a szervezők-vendéglátók mögé. Antal Erika
maszol.ro

Marosvásárhelyen adják át a Communitas ösztöndíjait
Az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány Ösztöndíjbizottsága idén tizenharmadik alkalommal adja át az Alkotói Ösztöndíjakat.
Az ünnepi gála május 15-én, pénteken délután 4 órakor kezdődik a Művészeti Egyetem Stúdió Színházában (Köteles Sámuel utca 6. szám). Köszöntőbeszédet mond Markó Béla, az Alkotói Ösztöndíjbizottság elnöke, a rendezvény házigazdája Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója lesz.
Az esemény keretében kiállítás nyílik a 2014-es képzőművészeti díjazottak munkáiból, az alkotásokat Sipos László festőművész, grafikus méltatja. Ezt követően a résztvevők a 2014-ben irodalom, zeneművészet, film és televízió, valamint színházművészet kategóriákban díjazott ösztöndíjasok műsorát tekinthetik meg.
Antal Erika
Székelyhon.ro

A Bolyai középiskolánál marad a kupa
Tizedik évfordulóját ünnepelte a magyar tannyelvű középiskolák országos tantárgyversenye, amelynek gondolata 2006-ban fogalmazódott meg azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a magyarul tanuló diákoknak, hogy országos szinten mérhessék össze tudásukat több olyan tantárgyból is, amelyből a tantárgyversenyeken nem nyílik erre lehetőség.
Az új hagyomány megteremtéséhez, amely alkalmat adott a különösen tehetséges diákok tudásfelmérésére, a sikerélményre, a biztatást néhai Kötő József, az Oktatásügyi és Vallásügyi Minisztérium akkori államtitkára adta. Az első versenyen húsz iskola 147 diákja mérte össze tudását Marosvásárhelyen, a hét végén a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban tíz megye 33 iskolájának 275 diákja versengett a tizedik évfordulóra készült új kupáért.
Az erdélyi középiskolásokon kívül az Óbudai Árpád Gimnázium diákküldöttsége is részt vett a tantárgyversenyen, akik számos különdíjat nyertek. Dr. Bálint István iskolaigazgató szavait a másik ötletgazda, Markó Béla szenátor egészítette ki, aki szerint a tizedik születésnap üzenete, hogy a magyar oktatás nem önmagáért van, hanem mert ezáltal több, alaposabb, teljesebb tudást lehet elsajátítani anyanyelven. Nem elég magyarul tanulni, hanem minél magasabb színvonalat kell elérni, amihez szükség van a tudás összemérését lehetővé tevő vetélkedőkre – hangsúlyozta Markó Béla, aki egyben számba vette az eltelt 25 év során már-már reménytelen helyzetből elért eredményeket a magyar iskolahálózat fölépítésében, iskoláink újjászületése terén.
A rendezvényt köszöntötte Somesan Stefan főtanfelügyelő, Szabó Zoltán szakfelügyelő, Bakos Levente helyhatósági képviselő, Jeszenszky Attila, a fontos támogatást nyújtó szülői bizottság képviselője és dr. Gagyi József egyetemi tanár, a zsűri elnöke.
A nyitóünnepséget követően hét tantárgy ismeretanyagából – biológia, földrajz, informatika, társadalomtudomá-nyok, történelem, kémia, fizika – írtak felmérőt és bizonyították gyakorlati tudásukat, mutatták be dolgozatukat a résztvevők. A zsűrit egyetemi és középiskolai tanárok alkották, megteremtve a középiskolák és az egyetemek közötti kapcsolatot.
A Nyárády Erasmus Gyula biológia tantárgyversenyen két szekcióban versenyeztek a résztvevők, növény- és állatbiológiából (19 diák), anatómiából és élettanból (18).
A Teleki Sámuel országos középiskolai földrajzversenynek két szekciója volt: általános természetföldrajz (26 résztvevő) és humánföldrajz (26 résztvevő). A díjazott XI. és XII. osztályos diákok felvételt nyernek a Babes–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karára.
A Kalkulusz országos informatika tantárgyverseny szintén két szekcióban zajlott, a programozói vetélkedő 21, az alkalmazói vetélkedő 33 résztvevővel. Az első három helyezett felvételi nélkül bejut a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának reál szakjaira, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Informatika Karán pedig beleszámít a felvételi jegybe az elért teljesítmény.
A Societas Humana társadalomtudományok versenyének üzleti tervek vetélkedőjére 21 kéttagú csapat jelentkezett, a Historia Nostra történelmi vetélkedőn 32-en vettek részt. A Fabinyi Rudolf kémiai vetélkedő is két szekcióban zajlott, az általános és szervetlen kémia 18 résztvevővel, a szerves kémia 26-tal. A 2014-ben indult Bolyai Farkas fizika tantárgyverseny az elméleti próba mellett egy kísérlet bemutatásával is járt. A hőtan és elektromosságtan- vetélkedőn 10, a mechanikai rezgések és hullámok, változó áramú áramkörök vetélkedőn kilencen vettek részt.
Bár sok középiskola képviselője nyert első, második, harmadik helyezést a különböző szekciókban, az összesített pontszám alapján 75 ponttal a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum nyerte el a tizedik évfordulóra készült vadonatúj kupát, amely az idén a kezdeményező iskolánál marad, s amelyet Horváth Gabriella aligazgatónő vett át. Második helyen a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum csapata végzett 53 ponttal, a harmadik a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata 44 ponttal, a negyedik helyen a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákjai végeztek 42 ponttal, szoros küzde-lemben az ötödik helyezettel, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium csapatával (41 pont). Hatodikok a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai lettek 39 ponttal.
A verseny tíz év alatt beérett, igazolta létjogosultságát, lehetőséget nyújt a megmérettetésre, a tehetség bizonyítására, a minőségi oktatás fejlesztésére, a magyar középiskolai oktatási rendszer és a romániai magyar egyetemek közötti kapcsolatrendszer kiépítésére – fogalmazott dr. Bálint István igazgató.
b. gy.
Népújság (Marosvásárhely)

A romániai magyar tabutémák leltára
Szociológiailag teljesen irreleváns, ám mégis „dokumentum-értékű leltárt” készítettünk azokról a dolgokról, amelyekről köztudott: ezeket nem jó firtatni. Ha Ön újságíró és van önbecsülése, ne olvassa el a következőket.
A módszer: e-mail-ben felkérő-leveleket küldtünk ki körülbelül ötven címre. Szövege:
"Kedves szerzőtárs! Kéréssel fordulok hozzád. A Transindex számára készítek egy összeállítást a romániai magyarság úgynevezett szent teheneiről. Szent tehénen olyan személyt, intézményt, gondolatot, mentális toposzt stb. értek, amit mindig elnéző megbocsátással kezelünk a sajtóban, a közbeszédben. Máshogyan közelítve: melyek azok a bálványok, amelyeknek – mint minden bálványnak – születésükkor máris eljött az alkonyidejük, de erről nem illik beszélni."
A válaszokat montázsban közöljük. Szerzőink csoportja sok tekintetben heterogén; az ankét külön érdekessége, hogy a megkérdezettek – akiknek politikai nézetei számos témában erőteljesen eltérnek egymástól – gyakran ugyanazokra a jelenségekre mutatnak rá.
Általános, a társadalmat jellemző, szent tabutémák
1. A kisebbségi eliteken belüli gazdasági érdekcsoportok hálózatai és kapcsolataik érdekszövevénye a magyarországi és az adott országon belüli – jórészt a titkosszolgálatokhoz is kapcsolódó – gazdasági érdekcsoportokkal. A romániai magyar maffiák. Látott már valaki személyes vádakon (és válasz jogán) kívül valamit erről a magyar sajtóban? Esetleg a félénk átvételét annak, amiről a román újságok már hetek (évek) óta cikkeznek (lásd a Csibi-ügyet).
Akiktől a válaszok érkeztek:
Bakó Rozália, Bálint Ferenc, Bara Gyula, Bárdi Nándor, Boros-Dali Lehel, Daczó Kati, Fall Sándor, Horváth Gizella, Gáspárik Attila, Kelemen Zoltán, Lukács Csaba, Toró T. Tibor, Stanik István, Szabó Tünde, Vandra Attila, Zilahi Imre.
2. A korrupció kérdése, amely a magyar többségű településeken és a magyar intézményrendszerben is a többségi habituális világokhoz hasonló viselkedésformákat és technikákat gerjeszt.
3. Az oktatás minőségének és megszervezésének kérdése. A Sapientia Egyetem csődje. Az erdélyi magyar oktatás módszertani és tartalmi reformjának szükségessége. A lassan általánossá váló funkcionális analfabetizmus – vagyis a romániai magyarok kb. 60%-a nem érti, amit elolvas. A versenyvizsga-rendszert és a magyar oktatásügyet is áthálózó korrupció.
Ugyanez más irányból: arról rengeteget hallunk, hogy a magyar iskolákban nem jók a tanárok, suttogjuk az utcasarkon, hogy mindenért ők a hibásak, de arról, hogy egyes tanárok mennyit áldoznak a szabad idejükből arra, hogy a diákok szakkörre járhassanak, kirándulni mehessenek, az iskolában sulibulit lehessen tartani, s ezt az időt egyesek a családjuktól vonják el, arról mikor olvasunk? 4. A politikai retorika és a társadalmi valóság viszonyrendszere. Az autonómia, kettős állampolgárság, státustörvény, Budapest központúság stb., és a mindennapok habituális világa, léptéke, a mindennapi cselekvést irányító szokásvilág közti szakadék. A magyarságtudatból nem lehet megélni – a magyarságtudat túlzott kultivációjáról és káros voltáról mikor olvasunk a sajtóban? 5. A kulturális és az egyházi elitek 1989 előtti viszonya a hatalomhoz; az aggódás és kitartás diskurzusok tematizálóinak családi-migrációs története.
6. A gondolkodás-ökonómia hiánya, a közéleti és kulturális toposzok felülvizsgálatának lehetetlensége. 7. A középosztályosodás formáinak követése (társadalomtörténetileg valós, egzisztenciális középosztályosodás nélkül.)
8. A sajtó mindenhatóságának tévhite.
Romániai magyar öntetszelgés
1. Az erdélyi magyar kultúrfölény-tudat.
2. Erdély, mint földrajzi és gazdasági értelemben komoly tartalékokkal bíró régió tévhite. Az, hogy Erdély a mintaadó régió.
3. A humán jellegű műveltség felülértékelése. A "magyar önazonosság". Nemzeti erényeink konzisztencia nélküli listája.
4. Az erdélyi jobb magyarság hite Budapesthez viszonyítva.
5. A furfangos székely, a "vártán álló székely" toposza, a jég hátán is kreatív székely képe (amely egyike a balkáni tomboló-lázadó jellemképeknek – lásd Emir Kusturica filmjeit –, a mindenhez alkalmazkodó, személyiségtorzító léthelyzet-igények kompenzálására). A székely bicska.
6. A falusi műveletlen lelkész és a frissen végzett hitoktatók a helyi társadalmakban. Az egyházak középkori tekintélyelvűsége, az egyházak tehetetlensége a valódi közösségépítésben. Az egyház és a papok - véleményükkel szembeszállni ma is akkora szentségtörés, mint a Különös házasság idején.
7. Az állítólagos bánsági tolerancia
Humanoid szent tehenek
1. Választottjaink általában. Választottjaink magánélete, vezetőink külföldön felhalmozott vagyona. A magyarság vezetőinek politikai múltja, összefonódása a kommunizmussal, a titkosszolgálattal. Frunda és Verestóy titkosszolgálati kapcsolatai. Tőkés magánéleti botlásai. Tőkés Lászlóról mikor lát már napvilágot egy olyan cikk, amelyik megpróbálja helyére tenni Tőkés Lászlót érdemeivel és hibáival egyetemben? Amiről hallunk és olvasunk: a). egyáltalán nincs igaza b.)Teljesen igaza van. Markó második házassága.
2. Az újságírók általában. A korrumpálhatóságuk, a szerkesztőségek összedolgozása különböző politikai érdekcsoportokkal. A külföldi és hazai politikai szervezetek és sajtó közötti anyagi összefonódások. A szakmailag felkészületlen, potyaleső, dörgölőző, beszari újságírók ármádiája. A magyar média képtelensége a modernizálódásra.
3. Az egyházak általában. Az egyházak pénzügyei. Általában a megújulásra, az új kor kihívásaira nehezen mozduló történelmi egyházak, bár ezek ideje nem járt le. Patriarchális fundamentalizmusuk. A klérus belső élete, az egyházi korrupció; az egyházak túlsúlyos részvétele a közélet minden területén.
A "feddhetetlen" egyházi emberek (főleg katolikus papok) magánélete. Az egyházi ingatlanok teljes visszaszolgáltatása – mit tenne az egyház, ha most rászakadna több száz iskola, kórház, középület? Kiadná bérbe. A vallás megtartó erejének tévhite. Hogy folyamatosan csökken a történelmi egyházak hívőinek száma.
4. Az RMDSZ általában. A Communitas alapítvány. Vezetőink minősége. A állammodell szerint felépülő RMDSZ.
5. A civil társadalom általában. Ugyanolyan visszaélések lennének akkor is, ha a civilek osztanák ki a pénzeket.
6. Pop. Dancs Annamari, sepsiszentgyörgyi popsztár.
7. Tételesen: Németh Zsolt, Orbán Viktor, Sütő András politikai múltja, Szász Jenő, Tőkés László, Verestóy miből szerezte a vagyonát?
Kányádi Sándor, Király Károly, Tempfli atya megyéspüspök, Cs. Gyímesi Éva. Volt valamikor Szőcs Géza, Domokos Géza, de az ő bálványuk már ledőlt, őket bántatlanul szabad szidalmazni, sőt, egyesek el is várják ezt. Hasonló állapot fele tart egyrészt dr. Csapó József, másrészt Markó Béla, Frunda György. Tőkés püspök külön kategória, egyeseknek bálvány, másoknak maga a megtestesült rossz.
Mártírjaink. Például Brassóban Dr. Szikszai Jenőt ma tanári példaképként tartják nyílván, s felemlíteni, hogy "ha én ma az ő pedagógiai módszereit alkalmaznám... " szentségtörés. Reményik Sándor és Wass Albert életútja. Orbán Balázs, Petőfi Sándor.
Szent intézmények
A két világháború között működő, 1989 után újraalakított országos magyar intézmények (EMKE, RMGE, stb.). EME – többször is. MVSZ, EMTE, Partiumi Keresztyén Egyetem, EREK, KREK, FIDESZ, MPSZ.
Az ugar, mint helyszín szent tehenei
1. A hagyományok általában. Szoboravatások és koszorúzások. A székely himnusz. A március 15-i stb., stb. ünnepségek, koszorúzások üressége. A teljesen idiotikus szavalóversenyek. Templomépítések. 2. A trendi ócskaság: az aradi szoborcsoport. Csíksomlyói búcsú (ki meri leírni, hogy hótt unalmas, no meg néha kész röhej, ahogy magyarországi buszokban lúgagyú turisták jönnek indiai atmoszférát szippantani)
3. Kolozsvár, a kulturális főváros toposza. Marosvásárhely.
Politikai kinyilatkoztatások
1. A kisebbségi kérdés etnicizálódása, etnikai burokba zárása, amely nagyban hozzájárul a politikai pluralizmus intézményesülésének hiányához.
2. A transzilvanizmus.
3. A remény, hogy Románia csatlakozása az EU-hoz automatikusan megold minden etnikai problémát.
További tabujelenségek
1. A romániai magyar korrupció általában.
2. Az alkoholizmus. A falusi alkoholizmus, mint népbetegség. A romániai magyar elit képviselőinek alkoholizmusa.
3. A városi hátrányos helyzetű és hajléktalan-fogyatékos népességen belül a magyar anyanyelvűek felülreprezentáltsága. 4. A kettős identitásúak problémái.
5. A nem a történelmi egyházakhoz, hanem a szektákhoz kapcsolódó magyar vallási-kulturális közösségek. 6. A cselédtartás.
7. A magyar-magyar konfliktusok a kitelepült családtagok és az itthoniak körében.
8. A magyar nacionalizmus. Nem ajánlom bárkinek, hogy merészeljen arról beszélni, hogy egy román-magyar konfliktusban a románoknak is van igazuk.
9. A román nyelv nem ismerése. Hogy igenis meg kell tanulnunk románul, mert az nem a románság, hanem a mi érdekünk. Mit teszünk mi ezért? Ki mer erről beszélni? Aki meg meri tenni, azt rögtön nemzetárulással vádolnák. Mikor merünk arról beszélni, hogy a magyar iskola nemcsak előny, de hátrány is?
10. A csángókkal szembeni székelyföldi intolerancia.
11. A Duna TV erdélyi fogadtatása.
12. Hogy mennyire vagyunk idegengyűlölők, általában. Erdély területén a magyarok szerepe a Holokausztban. 13. A cigánykérdés. A roma kisebbség problémája a magyar lakta területeken: a roma identifikáció.
Szexuális tabuk és frusztrációk
1. A romániai magyarok bigottsága általában. Az egészséges szexuális örömről való beszéd, általában. 2. Az unguroaica-probléma: a magyar prostituáltak a többségi piacon és a magyar kisebbségi férfiak vágyai a szabadosabb román szex iránt.
3. A családi erőszak, szétesőben lévő kötelékek – nem beszélünk róla.
4. Az anyai ösztön (igaz, ez univerzális szent tehén).
5. A romániai magyarok viszonya a szexuális kisebbségekhez.
K. A.
Transindex.ro

Tőkés: hadjárat folyik Orbán Viktor ellen
A „megalapozott, jobbító szándékú kritika jogát fenntartva” utasította vissza Tőkés László európai parlamenti képviselő azt az „egyetemes szintre dagasztott nemtelen politikai kampányhadjáratot, melynek – Bukaresttől Brüsszelig terjedően – a legfőbb célpontja: Orbán Viktor”. Hétvégén kiadott nyilatkozatában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy véli: igazából ettől kell féltenünk nemzetpolitikánkat.
Mint ismert, Magyarországon különösen, de Erdélyben is nagy sajtóvisszhangot kapott Tőkés Lászlónak egy nemrégiben elhangzott kijelentése, mely szerint már ő sem érti Orbán Viktor nemzetpolitikáját. Tőkés László szerint a Magyar Nemzet budapesti napilap múlt héten ostromolta azzal a kérdéssel, hogy nyilatkozzon a magyar nemzetpolitikáról. „Amit mondtam, megmondtam – fölöslegesnek és a sajtógyakorlattal ellentétesnek tartom azt, hogy saját megnyilatkozásaimra reflektáljak. Ráadásul nyilvánvaló volt számomra, hogy a tudósítás szerzője szelektív és célzatos módon túlreagálta a Borbély Zsolt Attila könyvének bemutatóján részt vevők sorából érkezett kérdésekre adott, a nemzetpolitikára vonatkozó válaszaimat, éspedig azzal a szándékkal, hogy Tőkés Lászlóval üttessék Orbán Viktor miniszterelnököt. Következésképpen újabb nyilatkozatokkal nem kívántam esetleges provokatív kérdéseknek felülni, és ezzel is tovább »habosítani« a balliberális sajtó által túllihegett kritikus szöveget, illetve helyzetet” – áll Tőkés László közleményében. Felidézte továbbá: a lap május 15-i számában vezető határon túli magyar politikusok megszólaltatása által igyekezett kiélezni, sőt, eszkalálni a témát. „Ezen összefüggésben talán senki számára nem kérdéses, hogy az érintett felek megszólaltatásának demokratikus álcája alatt jeles országos napilapunk illetékesei elsősorban és mindenekelőtt szintén Orbán Viktort, a nemzet Miniszterelnökét akarják üttetni – szerény személyemmel egy kalap alatt” – véli az EMNT elnöke. Szóvá teszi, hogy az alantas törekvésre végül kizárólag az RMDSZ és az MPP képviselői voltak vevők, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, valamint a szintén megszólaltatott felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyar vezetők nem. Majd leszögezi: ő maga és a mellette álló erdélyi nemzeti, polgári oldal még akkor is elvhű módon kitartott Orbán Viktor mellett, amikor az RMDSZ minden további nélkül Gyurcsányékhoz csatlakozott le, elnöke, Markó Béla pedig a Fidesz határon túli „politikai ciánszennyezéséről” vizionált
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felelősség és értékteremtés
Átadták a Communitas alkotói ösztöndíjait
Ünnepélyes esemény színhelye volt péntek délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza. Itt adták át a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Communitas Alapítvány immár hagyományos, alkotói ösztöndíjait. Az idén 42 fiatal, 35 év alatti, az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, a film és atelevízió területén pályázó alkotó részesült az egy évre szóló, havi lebontású ösztöndíjban – a pályázóknak az erdélyi magyar kultúra valamelyik kiírt ágazatához kapcsolódó éves alkotói tervezetet vagy előadói elképzelést kellett benyújtaniuk.
A díjiosztó ünnepségre délután 4 órától került sor, a gálát a Moonfellas nevű formáció, Kiss Levente, tavalyi díjazott zenész együttesének rövid koncertje nyitotta meg, majd az est házigazdájaként, az ösztöndíjbizottság tagjaként Gáspárik Attila szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, a Communitas Alapítvány tizenharmadik alkalommal osztja ki ösztöndíjait, amelyekben az RMDSZ jóvoltából idén 42 fiatal alkotó részesülhetett. Az elbíráló bizottság tagjai – a házigazda mellett Markó Béla, Béres András, Bocsárdi László, Bogdán Zsolt, Csíky Boldizsár, Márkos Albert, Vannai István Zsolt, Balázs Imre József, Gálfavi György, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, László Noémi, Bartha József, Kolozsi Tibor, Részegh Botond, Sipos László, Berszán-Árus György és Schneider Tibor – mindannyian társadalmi munkaként vállalták el a feladatot, közöttük több olyan alkotót is találunk, akik annak idején maguk is részesültek az ösztöndíjban.
Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke hozzátette: ezelőtt 13 évvel 12 alkotó nyert alkotói ösztöndíjat, idén harminccal többen. – Ez egyértelműen bizonyítja, hogy nem csak elindítottuk a támogatást, hanem kiemelten fontosnak tartottuk, hogy növeljük a díjazottak számát. Az egy éven át folyósított, havi majdnem 800 lej számukra komoly egzisztenciális könnyebbséget jelent, ugyanakkor évről évre komoly vita folyik arról, hogy mit és hogyan kellene változtatni. Idén arról folyt a vita, hogy ma, amikor a mi közösségünk is mozgékony, mi az az erdélyiség, ami állandó kritériumot képezhet? Miért fontos ez az összmagyarság szempontjából? Azért, mert ez gazdagító tényező: létezik olyan erdélyiség – például a Kós Károly vagy a Bánffy Miklós erdélyisége –, amely hozzáad az egységes magyar kultúrához. Nekünk ezzel szemben van olyan felelősségünk, amelytől nem tekinthetünk el. De van-e a fiatal alkotónak felelőssége a közösségével szemben? Úgy gondoljuk, hogy minden értelmiséginek felelőssége van azzal kapcsolatosan, ami körülötte történik. Ugyanakkor a társadalomnak is felelőssége van velük szemben. Főleg ha kiszolgáltatjuk őket a politikának – az RMDSZ és a Communitas Alapítvány próbálja úgy intézni az ösztöndíjak sorsát, hogy ezt is szem előtt tartja: alárendelt művészekre nincsen szükségünk, szabad alkotókra igen. Ehhez kívánok elsősorban saját magunknak továbbra is felelősségérzetet – mondta köszöntőbeszédében Markó Béla, majd a 2015-ös Alkotói Ösztöndíjak nyerteseinek díjazása következett. A filmművészet és televízió területén díjazottaknak Schneider Tibor, az irodalmi ösztöndíjakat elnyerőknek Gálfalvi György, Kovács András Ferenc és Karácsonyi Zsolt, a színházművészeti ösztöndíjasoknak Béres András, a vizuális művészetek terén pályázó nyerteseknek pedig Bartha József adta át a díjakat.
Az est további részében Daragics Bernadette, az Osonó Színházműhely tagja, tavalyi díjazott színművész olvasta fel Láng Orsolya irodalmi ösztöndíjas Költőszobor jelen című versét, majd tárlatnyitó vette kezdetét: a vizuális művészetek kategóriában tavaly díjazott képzőművészek munkáit állították ki a Stúdió Színház előcsarnokában, ezen alkotásokat méltatta Sipos László festőművész, grafikus, a bizottság tagja.
– A jelenkori képzőművészeti megnyilvánulásokat három részre osztom: divat, árutermelés és tradicionális értékteremtés. Az elsőre nem vesztegetnék szót, mert a divat megy ki leghamarabb a divatból. A másodikkal kapcsolatosan megjegyzem, hogy ma már nincsenek izmusok, értéktelen világban élünk, amelyben a galériák döntenek. Ami az értékteremtést illeti, értékteremtés az, amit a több évezredes képzőművészet létrehozott – olyan párbeszéd alkotó és alkotás között, amely megérinti a nézőt, olyan munka, amelyben a festék anyaggá, érzéssé alakul. A művésznek a föld iránt is, ahol él és a kor iránt is, amelyben alkot, felelőssége van: a képzőművészet meghatározza a kort, amelyben létezik. Nagyszerű dolognak tartom az alkotói ösztöndíjat, amely lehetőséget ad a kiteljesedésre – mondta Sipos László, majd a díjátadó gála további részeként a 2014-es irodalmi, zenei és színházi ösztöndíjasok közreműködésével, a film és televízió kategóriában díjazottak munkáinak rövid vetítésével folytatódott.
Az ösztöndíjbizottsághoz idén beérkezett 214 pályázatból 42 részesült pozitív elbírálásban. Az ösztöndíjasok névsora a következő: Bartincki Tamara, Besenyei Katalin, Borsos Tünde Krisztina, László Barna, Pálfi Kinga, Varró-Bodoczi Zoltán (film és televízió), Adorjáni Panna, Bálint Tamás, Horváth Előd Benjámin, Márkus András, Muszka Sándor, Serestély Zalán, Szabó Ádám, Székely Örs, Visky Zsolt (irodalom), Barabás Réka, Bende Sándor, Czikó Juliánna, Fekete Lovas Zsolt Sándor, Marosán Csaba-László, Ruszuly Ervin, Sándor Annamária, Szűcs Ervin, Váróterem Projekt (színházművészet), Barabás Szabolcs, Cabuz Andrea, Fazakas Noémi, Ferencz Zoltán, Gagyi Botond, Gáspár Szilárd Miklós, Hotykai Evelin, Madaras Péter, Tivadar Andrea (vizuális művészetek), Ábrám Endre–Veress Gáspár, Gergely Zoltán, Munkácsi Dóra Krisztina, Potyó Béla István, Pozsár Róbert, Sándor Csaba, Tasi Nóra, Toró Árpád, Török-Gyurkó Áron (zeneművészet).
knb
Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés László kampányhadjáratot sejt
Fölöslegesnek és a sajtógyakorlattal ellentétesnek tartja Tőkés László, hogy saját korábbi megnyilatkozásaira reflektáljon, ezért nem kíván bővebben nyilatkozni az Orbán Viktorral, valamint a magyar kormány nemzetpolitikájával kapcsolatban nemrég tett kijelentéséről.
Magyar Nemzet napilap május 9-i számában cikkezett arról, hogy az európai parlamenti képviselő egy budapesti kötetbemutatón követhetetlennek és átláthatatlannak nevezte a kormány nemzetpolitikai lépéseit, és megjegyezte: már ő sem érti Orbán Viktor nemzetpolitikáját.
Vasárnap kibocsátott nyilatkozatában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke úgy vélekedett, a tudósítás szerzője „szelektív és célzatos módon túlreagálta” a mondandóját, szerinte azzal a szándékkal, hogy vele „üttessék Orbán Viktor miniszterelnököt”.
Tőkés László őszinte sajnálatát fejezi ki, hogy a Magyar Nemzet és más sajtóorgánumok az idők folyamán – szerinte – közelről sem tanúsítottak ekkora érdeklődést az Orbán Viktor oldalán való mindenkori kiállása, mint mostani – megítélése szerint jócskán interpretált – bírálatai iránt. Az EMNT elnöke emlékeztet: jómaga és a mellette álló erdélyi nemzeti, polgári oldal még akkor is elvhű módon kitartott a miniszterelnök mellett, amikor „az RMDSZ minden további nélkül Gyurcsányékhoz csatlakozott le, elnöke, Markó Béla pedig a Fidesz határon túli „politikai ciánszennyezéséről” vizionált.
„A megalapozott, jobbító szándékú kritika jogát fenntartva ezúton utasítom vissza azt az egyetemes szintre dagasztott nemtelen politikai kampányhadjáratot, melynek – Bukaresttől Brüsszelig terjedően – a legfőbb célpontja: Orbán Viktor. Igazából ettől kell féltenünk nemzetpolitikánkat!” – szögezi le állásfoglalásában Tőkés László.
Krónika (Kolozsvár)

Makkai Sándorra emlékeznek a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
Új helyszínen, a Fogoly (Potaissa) utcában várja az érdeklődőket az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét június 4–7. között.
H. Szabó Gyula, a társszervező Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke, a Kriterion Kiadó igazgatója egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a helyszínváltásra részben azért volt szükség, mert a tavalyi rendezvény idején a gyakori esők „elmosták" a vásárlókat, a könyvkiadók így fiaskónak értékelték a vásárt, ez pedig óhatatlanul összemosódott a Bánffy-palota udvarára való költözés tényével, holott a szervező szerint az is jó helyszíne volt a rendezvénynek.
Az új helyszín mellett éppen a kiadókkal való konzultáció eredményeként döntöttek, ám az is a tágas, a történelmi városfalak íve mentén húzódó utca mellett szólt, hogy a könyvhét ezúttal egybeesik Nyíregyháza turisztikai bemutatkozásával, így a két programsorozat „összefonódik", a szervezők reményei szerint egymást erősítve.
Doki Emese, a rendezvényt szervező RMDSZ főtitkárságának munkatársa újdonságként kiemelte, hogy az erdélyi magyar kiadóknak ezúttal nem kell standbért fizetniük. H. Szabó Gyula ehhez hozzátette, hogy cserébe azt várják a kiadók mindegyikétől, hogy legalább egy könyvbemutatót, kiadóismertetőt, vagy egyéb kísérőrendezvényt szervezzenek a könyvhétre. „Így szeretnénk a kiadókat rávezetni arra, hogy nem elég a standoknál ácsorogni, és várni a vásárlókat, hanem a megjelenésen kívül is tenni kell a könyvek népszerűsítéséért" – fogalmazott a szakember.
Tavaly Bánffy Miklós alakja köré szerveződött a könyvhét az író-politikus születésének 140. évfordulója alkalmából, idén pedig Makkai Sándorra emlékeznek a rendezvényen, az író, egykori püspök születésének 125. évfordulóján. Az Ördögszekér szerzőjének emlékére szervezett konferencia H. Szabó szerint a Bánffy-konferenciához hasonlóan „felfedező-jellegű" lesz, hiszen szerinte sok kolozsvári keveset tud az egykori kolozsvári püspökről.
Újságírói kérdésre egyébként elhangzott, erdélyi kiadók nem készültek új Makkai-kiadásokkal az évfordulóra, egy magyarországi kiadó ugyanis megvásárolta az életmű jogdíjait, jelenleg előkészületben van az ő Makkai-sorozatuk.
A szervezésben aktívan részt vesz az Erdélyi Magyar Írók Ligája is, mások mellett Markó Bélával, Dimény H. Árpáddal, Tompa Andreával és Márton Evelinnel is szerveznek közönségtalálkozót, a rendezvények egyik fő helyszíne pedig a Bulgakov kávéház lesz. Mivel a kávéház névadója halálának 75. évfordulója van idén, az orosz író életművének is szentelnek egy kerekasztal-beszélgetést a szervezők.
A koncertek és egyéb kísérőrendezvények főszervezője idéntől Ambrus Zsombor lesz, aki ismertette a fellépők listáját. A programsorozat június 4-én, csütörtök délután ötkor – a budapesti Ünnepi Könyvhét megnyitójával egy időben – veszi kezdetét a kolozsvári színészzenekar, a Loose Neckties Society koncertjével, de a megnyitón a hagyományoknak megfelelően átadják a Kolozsvár Társaság díját is.
A fellépők között lesz Szabó Balázs Bandája, a megzenésített Muszka Sándor-versekkel érkező Evilági zenekar, a Bagossy Brothers Company, és több néptáncegyüttes, illetve magyarországi tehetségkutató műsorokból ismert énekes is. A Hangzó Csoda nevű záróeseményen idén Demény Péter verseit szavalják közösen a résztvevők. Mint elhangzott, a szervezők remélik, hogy a könyvhéttel párhuzamosan zajló TIFF nem gyengíti a vásárlókedvet és az érdeklődést.
Jövőre minden esetre egy huszárvágással egy hónappal a budapesti Ünnepi Könyvhét előtt, még májusban megszervezik a kolozsvári eseményt, így abban reménykednek, hogy magyarországi könyvkiadókat és írókat is sikerül elhívni, akik eddig inkább a Vörösmarty téri eseményre koncentráltak.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét: 2015-ben nem kell standbért fizessenek az erdélyi könyvkiadók
Az RMDSZ Főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett Kolozsvári Ünnepi Könyvhét ötödik kiadására 2015-ben új helyszínen, a kolozsvári Fogoly utcában, a déli városfalak alatti sétálóövezetben kerül sor június 4–7. között – fogalmazott Doki Emese, a Főtitkárság képviseletében a rendezvény csütörtöki, május 21-i sajtótájékoztatóján.
„Öt év után büszkén mondhatjuk, a könyvhét újraélesztett egy olyan hagyományt Kolozsváron, de Erdélyben is, amely magyar kulturális értékeket helyez előtérbe, valamint lehetőséget ad arra, hogy a szerzők közvetlenül találkozhassanak olvasóikkal. Idén is a létező igényeknek megfelelő programsorozattal gazdagítjuk a hazai kulturális életet” – hangsúlyozta Doki Emese. Rámutatott, az RMDSZ jóvoltából idén először teljesen ingyenesen, bérmentve vehetnek részt az vásáron azok az erdélyi magyar kiadók, akik könyveiket, kiadványaikat június 4–7. között Kolozsváron szeretnék árusítani.
„A hagyományokhoz híven, rendezvényünk az irodalmi felhozatal mellett idén is rengeteg szabadidős programmal várja az érdeklődőket” – ismertette Ambrus Zsombor főszervező az ünnepi könyvhét programját. Kiemelte, annak érdekében, hogy minden korosztály jól érezhesse magát, minél változatosabb felhozatalt ígérnek: csütörtökön a hivatalos megnyitó után a Loose Neckties Society és Szabó Balázs Bandájának koncertjeivel kezdünk, pénteken a Folker együttes táncoltatja meg a kisebbeket, az Evilági együttes Muszka Sándor verseit dalolja, az este folyamán pedig a Bagossy Brothers Company és Muri Enikő gondoskodik a jó hangulatról. A hétvége folyamán, szombaton sor kerül az Életfa egyesület gyermeknapjára, amely keretén belül fellép a Katáng zenekar, de aznap tekinthetjük meg a Bogáncs Néptáncegyüttest is a könyvhét színpadán. Este Nagy Ricsi, illetve a Folkfusion Band szórakoztatja a közönséget. Vasárnap délelőtt a 4 for Dance produkciójára, záróeseményként pedig a Hangzó Csoda - közösségi versmondásra kerül sor Demény Péter verseivel.Az író-olvasó találkozók sorából megemlítendő Markó Béla, DiményH. Árpád, Tompa Andrea és Márton Evelin, de lesz Makkai Sándor életéről és munkásságáról megemlékező konferencia is.
H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke Supka Géza egyik kiemelt szándékának adott hangot: „A könyvhét-alapító elvárása idén Kolozsváron is érvényesül: a Fogoly utca megfelelő helyszín arra, hogy a könyveket a történelmi falak közé vigyük. Fontos megemlítetnünk, 2015-ben bevontuk rendezvényünkbe az magyarországi Nyíregyháza város turisztikai bemutatkozóját is: az új helyszín megfelelő arra is, hogy az érdeklődők ne csak az egyik eseményre, hanem a párhuzamos utcai történésekre is ellátogassanak” –érvelt, majd hozzátette: az első és második kiadáshoz hasonlóan, 2015-ben is egy időben veszi kezdetét a két kulturális rendezvény Erdélyben és a budapesti Vörösmarty téren.

Nyugati Jelen (Arad)

Az RMDSZ nem támogatja a bizalmatlansági indítványt, ha az csak a levélben való voksolásról szól
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem tudja támogatni a liberális ellenzék bizalmatlansági indítványát, ha az csak a levélben való voksolás ügyét kéri számon a szociáldemokrata Ponta-kormányon – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ ellenzéki erőként azt sem teheti meg, hogy a bizalmatlansági indítvány ellen voksol. A szövetség elnöke kimondatlanul azt vetítette előre, hogy a magyar frakció tartózkodni fog, amennyiben a kormánybuktató indítvány nem egészül ki olyan témákkal, amelyeket az RMDSZ szerint is számon kell kérni a kormányon.
Kifejtette: sok mindenért lehet bírálni a bukaresti kormányt, de nem a választási reformért, amely a parlamentre tartozik. Mint mondta: a körvonalazódó tervezet – jobb szervezéssel – lehetővé teszi, hogy minden, külföldön élő voksolni óhajtó román állampolgár személyesen leadhassa szavazatát.
Hozzátette: az RMDSZ ellenzéki erőként azt sem teheti meg, hogy a bizalmatlansági indítvány ellen voksol. Kelemen Hunor kimondatlanul ugyan, de azt vetítette előre, hogy a magyar frakció tartózkodni fog, amennyiben a kormánybuktató indítvány nem egészül ki olyan témákkal, amelyeket az RMDSZ szerint is számon kell kérni a kormányon.
Kelemen Hunor szerint a készülő választási reform lehetővé teszi a magyarság arányos képviseletét az önkormányzatokban és a parlamentben, ugyanakkor Románia kisebbségpolitikája távolról sem modellértékű. Úgy vélte: a kisebbségpolitikáról az érintettek – köztük a legnagyobb közösség, a magyarság – képviselőinek véleményét kellene kikérni, de Bukarest erre nem kíváncsi. Kelemen Hunor nehezményezte, hogy a román külügyminisztérium a kisebbségek nélkül rendezett konferenciát a kisebbségi keretegyezményről Kolozsváron.
„Miközben díszdoktori címmel meghajítják a Velencei Bizottság elnökét, egymás között lakkozzák az elmúlt 20 esztendőt, és azt mondják, hogy Románia modellértékű megoldás mára a kisebbségek ügyében. Ez nem igaz!” – jelentette ki Kelemen Hunor. Közölte: jövő héten Washingtonba utazik, ahol azt akarja megértetni tárgyalópartnereivel, hogy az 1,3 milliós erdélyi magyar közösség céljai elfogadhatóak, nem jelentenek stabilitási kockázatot, fenyegetést a térség biztonságára.
Az RMDSZ belső parlamentjeként működő SZKT több tagja élesen bírálta a Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke által kezdeményezett „gyöngyhalász” programot, amely anyagi támogatással a Székelyföldre csábítja azokat a szórványban élő, magyarságukhoz ragaszkodó iskolásokat, akik szülőföldjükön nem tudnának továbbtanulni magyarul. A felszólalók úgy vélték: a program a szórványról való tudatos lemondást jelenti. Molnár Zsolt, Temes megyei parlamenti képviselő szerint inkább a szórványoktatást kellene erősíteni, és azt a támogatási elvet érvényesíteni, hogy „nem a gyereknek kell követnie a pénzt, hanem a pénznek kell követnie a gyereket”.
Markó Béla szenátusi frakcióvezető, az RMDSZ volt elnöke azt mondta: nem kérdőjelezi meg a kezdeményezés jóhiszeműségét, de veszélyesnek tartja azt. Az RMDSZ azt szeretné, ha Budapesten és Bukarestben is elfogadnák, hogy az erdélyi magyarsággal való konzultáció nélkül ne szülessenek döntések a közösségről – magyarázta.
Az SZKT - Kelemen Hunor javaslatára - kinevezte az RMDSZ ügyvezető elnökévé Kovács Péter eddigi főtitkárt. Az SZKT a társadalomszervezés erősítése reményében újjáalakuló ügyvezető elnökség tagjait is megválasztotta.
MTI
Székelyhon.ro

Csorbítaná a kisebbségi oktatási jogokat a készülő tanügyi törvény
A kisebbségi oktatásban csak elemiben tanítanák idegen nyelvként a román nyelvet, és ismét románul oktatnák a történelmet és a földrajzot.
enátus oktatási bizottsága elé került az új tanügyi törvénytervezet, amely Markó Béla, a bizottság tagja és Király András oktatásügyi államtitkár szerint a jelenlegi formájában olyan paragrafusokat tartalmaz, ami egyértelműen visszavenne a kisebbségi oktatás számára kiharcolt, a jelenleg érvényben levő oktatási törvényben szereplő jogokból.
Markó Béla megkeresésünkre elmondta, a szenátus oktatási bizottsága elé került tervezet tulajdonképpen nem új, hanem arról a tervezetről van szó, amelyet 2010-ben Ecaterina Andronescu párhuzamosan dolgozott ki a jelenleg érvényben levő tanügyi törvénnyel, amelyet a Boc-kormány felelősségvállalással, az RMDSZ támogatásával fogadott el.
Király András kérdésünkre kifejtette, az új tanügyi törvénytervezet a szenátusi bizottságban megvitatásra való bocsátása nem volt leegyeztetve. „A parlamenttel való kapcsolattartásért felelő személyként tudom, hogy a szenátus tanügyi bizottsága tagjainak kiosztottak egy törvénytervezetet, egy elképzelést, ami nem más, mint a 2011-es törvénynek a szenátusban elképzelt módosítása. Tehát a szenátusi vita során a tanügyi bizottság egy sor módosító javaslatot fogalmazott meg hosszú idő alatt, és ennek az lett a következménye, hogy a kormány véget vetett ennek a folyamatnak azáltal, hogy 2011 elején felelősségvállalással elfogadta a tanügyi törvényt. A tervezet közvitára bocsátása előtt a szenátus tanügyi bizottsága megvitatja és véleményezi azt. A bizottság most ismerkedik a tervezttel, mert összetételét tekintve ez nem az a bizottság, amely a korábbi ciklusban foglalkozott ezzel a verzióval, hiszen a 2012-es választásokat követően megváltozott a bizottság személyi összetétele” - magyarázta az államtitkár.
Miért kell új törvény?
Király elmondta, az új tanügyi törvény elfogadásának kérdése annyira nem meglepő, mert kormányzati szinten régóta szó van egy új tanügyi törvény kidolgozásáról, életbe léptetéséről. „Jelenleg érvényben van egy olyan tanügyi törvény, aminek számos cikkelyét nem is sikerült életbe léptetni és működtetni, emellett 2011 óta toldják-foldják, több mint 160 cikkelyét sürgősségi kormányrendeletekkel módosították” - mondta az államtitkár.
Visszavenne a kisebbségi oktatási jogokból
Markó Béla elmondta, az Andronescu-féle tervezet és a jelenleg érvényben levő tanügyi törvény strukturális kérdésekben különbözik, a jelenlegi törvény az anyanyelvi oktatási jogok tekintetében összehasonlíthatatlanul jobb, mint az Andronescu-féle tervezet.
Ezzel Király András is egyetértett: „A tanügyi törvénynek ez a változata számunkra, a magyar anyanyelvű oktatás számára elfogadhatatlan. Ez a tervezet számos pontban módosítaná a kisebbségi oktatásra vonatkozó fejezetet, pont azokban a pontokban, amelyekért az RMDSZ kiállt az elfogadott törvénytervezet mellett”. Kifejtette: a törvénytervezet a specifikus román oktatást csak az 1-4 osztályban engedi meg, illetve 8. osztálytól visszatérnének a történelem és a földrajz román nyelven történő tanításához. Király szerint az új koncepció egy központosítás felé haladó törvénytervezet lenne, a 2011-es törvény pedig a decentralizáció felé mozdult el.
Nem valószínű, hogy ebben a mandátumban lesz új tanügyi törvény
Mind Király, mind Markó úgy vélekednek, csekély az esélye annak, hogy ebben a ciklusban új tanügyi törvényt fogadjon el a parlament.
„2015-ben vagyunk, szerintem a parlamenti ülésszak végéig, júliusig semmiképpen nincs idő, szeptembertől arrafelé nem tudni, mi fog történni. Ez egy veszélyes időszak, mert lassan belemegyünk a kampányidőszakba, és félő, hogy a tanügyi törvényből kampánytémát faragnak. Egy ilyen horderejű kérdést egy nyugodtabb, csendesebb ciklusban lehet átbeszélni, miután kirajzolódtak a politikai erőviszonyok és lecsendesedtek a politikai nézetek ebben a kérdésben. Nem jó az, hogy egy tanügyi törvényből politikai kampányt csinálnak. Számunkra azért nem jó, mert mindig kihasználják azokat a kérdéseket, amelyek mondjuk, egy nemzeti vonal erősödéséhez vezethet. A magyar oktatás számára a 2011-es törvény jó volt, vagyis jó lett volna, ha úgy valósul meg, ahogy azt elképzeltük akkor" - mondta Király.
Markó Béla sem lát esélyt arra, hogy a jövő évi parlamenti választásokig elfogadják az új tanügyi törvényt. Elmondta, a parlament jelenlegi felállásában zűrzavaros, kiszámíthatatlan és hemzseg a pártot váltó parlamenti képviselőktől és szenátoroktól, így nem hiszi, hogy foglalkoznának ezzel a kérdéssel, valószínűbbnek tartja azt, hogy inkább a következő, stabilabb, nyugodtabb parlament vállalkozik majd erre a munkára. Leszögezte, mivel a kisebbségi oktatásnak nem kedvez ez a tervezet, odafigyelnek rá, hogy az anyanyelvi oktatási jogok ne csorbuljanak.
Főbb változások a vita alatt lévő új tanügyi törvényben
- A középiskolai felvételi bevezetése, abban az esetben, ha az adott szakra túljelentkezés van - Az óvodai oktatáshoz kerülne az előkészítő osztály (előkészítő nagycsoport néven) - Kétéves szakiskolai programok - Újra a vallásoktatás alóli felmentést kellene kérvényezni, és nem az azon való részvételt
A tanügyi tervezet kritikusai szerint a dokumentum úgy állt össze, hogy Ecaterina Andronescu, a szenátus oktatás bizottságának elnöke egy 2009-2010 között összeállított tervezetet terjesztett fel vitára, amelyet eredetileg a jelenlegi tanügyi törvény (2011/1-es törvény) alternatívájának szántak. Az oktatási szakértők szerint nem változtatták meg olyan mértékben, mint azt az elmúlt évek változásai igényelnék.
Erre példaként az előkészítő nagycsoport létrehozását emelték ki, amelyik szerintük azért visszás, mert az elemi iskolák komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy a jelenleg keretükben működő „előkészítő osztályoknak” termeket rendezzenek be.
A tervezetet az alkotmánybíróság vallásoktatásra vonatkozó döntésével sem egyeztették, amely szerint nem a vallásoktatás alóli felmentést kell kérvényezni, hanem éppen annak ellenkezőjét, az azon való részvételt.
A tervezetet elemzők a jelenlegi három évesről két évesre módosuló szakképzési programok bevezetését is kifogásolják, ugyanis szerintük a tervezetben azok nincsenek eléggé kidolgozva, ahogy az sem, hogy mitől működnének jobban a hároméves szakképesítésnél.
Módosul az is, ahogy a nyolcadik osztályt végzők elkezdhetik középiskolás tanulmányaikat. A tervezet szerint az általános iskolai tanulmányok befejezése utáni országos felmérést – amelyen a mostaninál több tantárgyból kellene vizsgázniuk - egy további felvételi vizsgát is kellene tenniük akkor, ha az adott szakra többen jelentkeztek, mint a meghirdetett helyek. A felvételinél ebben az esetben nemcsak ez a két vizsgajegy számítana, hanem az általános iskolai évek átlaga is.
Pontosabban ez úgy nézne ki, hogy az országos felmérésen román nyelv és irodalomból, anyanyelvből, tudományokból és matematikából tett vizsgából, szóbeli idegennyelv-vizsgából, számítógép-ismereteket felmérő gyakorlati vizsgából, valamint társadalmi és állampolgári ismereteket felmérő szóbeli vizsgán mérnék fel a diákok tudását. A felsorolt vizsgák közül a két utolsóból a diákoknak a tanév alatt kellene vizsgázniuk.
A tulajdonképpeni felvételinél - abban az esetben, ha az adott szakra a rendelkezésre álló helyeknél nagyobb számban jelentkeztek - aztán 20%-os arányban számítana az általános iskolai évek tanulmányi átlaga, 30%-ban az országos felmérés, és 50%-ban a középiskolai felvételi eredménye. Ha kevesebben jelentkeznek egy adott szakra, mint ahány rendelkezésre álló hely van, akkor az országos felvételi 60%-os, az általános iskolai évek tanulmányi átlaga 40%-os arányban fog számítani. A szakértők a tudományok és matematika vizsga kapcsán azt kifogásolják, hogy a diákokat úgy vizsgáztatnák egy transzdiszciplináris megközelítést alkalmazó vizsgán, hogy közben nem tanították őket transzdiszciplináris módon. Más szakértők szerint ezt a vizsgát ilyen formában sokkal jobb lenne a középiskola végén tartani.
Pozitív változtatások
- 12 osztályig ingyenes lenne a tanítás, amelyből az következik, hogy a diákok ingyenes tankönyveket kapnak tizenkettedik osztályig (jelenleg a diákok tizedik osztályig kapnak ingyen tankönyveket). - A rendszer további decentralizálása. Eszerint a tanárokat a tanintézmények fogják alkalmazni, és nem a tanfelügyelőségek, mint eddig. Ráadásul a tanintézmények keretében működő adminisztratív tanácsok szervezik meg az igényeiknek megfelelően a versenyvizsgákat a meghirdetett tanári állásokra. - A diáklétszám függvényében történő finanszírozás ugyan előnyös a vonzóbb tanintézmények számára, azonban sokan úgy vélik, hogy ez a városi iskolák túlzsúfoltságát, és a falusi iskolák „kiüresedését” vonzza magával.
F.J. - K.M.
Transindex.ro

Az anyanyelvű oktatást csorbító törvénytervezetet bocsátottak közvitára Romániában
A nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását hátrányosan érintő tanügyi törvénytervezetről indult közvita Romániában.
Sorin Cimpeanu oktatási miniszter kedden a Hotnews.ro hírportálnak elmondta, hogy a szenátus oktatási bizottságának, a tanügyi szakszervezeteknek és diákszövetségeknek megküldött tervezetet öt évvel ezelőtt készítették a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, és azt a szaktárca még nem egészítette ki saját javaslataival. A miniszter rámutatott: erről a tervezetről beszélt, amikor egy hónapja bejelentette, hogy új oktatási kerettörvény készül, amelyet júniusban bocsátanak közvitára. Cimpeanu rámutatott: az Ecaterina Andronescu PSD-szenátor nevével fémjelzett tervezet minden előírásával a minisztérium sem ért egyet, de azt munkaanyagnak tekinti és honlapján is közzé fogja tenni. A román médiában arról indult vita, hogy a tervezet szerint felvételit rendeznének az olyan gimnáziumok, ahol túljelentkezés van, és visszakerülne az óvodákhoz az iskola-előkészítő osztály. Király András, a román kormány kisebbségi oktatásért felelős államtitkára az MTI-nek megerősítette, hogy ez nem a szaktárca tervezete, de rámutatott: elfogadása esetén csak az általános iskola alsó tagozatán lehetne idegen nyelvként oktatni a román nyelvet, az ország földrajzát és történelmét pedig ismét románul kellene tanítani a felső tagozaton és a középiskolában. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke, a szenátus oktatási szakbizottságának tagja a kolozsvári Transindex.ro hírportálnak elmondta: a jelenlegi (2011-ben hatályba lépett) kerettörvény az anyanyelvi oktatási jogok tekintetében összehasonlíthatatlanul jobb, mint az Andronescu-féle tervezet. Úgy vélte: a jövő évi parlamenti választások előtt nem lesz új tanügyi törvény, valószínűbbnek tartotta, hogy az azt követő, stabilabb parlament vállalkozik majd erre a munkára. Leszögezte: odafigyelnek rá, hogy az anyanyelvi oktatási jogok ne csorbuljanak. A 2011-ben az akkori jobbközép kormánytöbbség által elfogadott tanügyi kerettörvény bővítette a kisebbségek oktatási jogait, ám a jogszabály egyes – a magyarságnak fontos – rendelkezéseit nem sikerül a gyakorlatban is érvényesíteni. Az akkori törvényt sok tekintetben kifogásoló, időközben hatalomra került szociáldemokraták eddig sürgősségi kormányrendeletekkel próbálták saját elképzeléseikhez igazítani az oktatási rendszert, most azt hangoztatják, hogy a sok változást és a szakma elvárásait egy új oktatási kerettörvényben kell összehangolni.
erdon.ro

Vissza a kommunizmusba? (Csorbítanák az anyanyelvű oktatást)
A nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását hátrányosan érintő tanügyi törvénytervezetet bocsátott közvitára az oktatási minisztérium. Sorin Cîmpeanu miniszter elmondta, nem új tanügyi törvényt dolgoztak ki, hanem azt indították el a véleményezés útján, amelyet 2010-ben Ecaterina Andronescu volt szakminiszter párhuzamosan dolgozott ki a jelenleg érvényben levő tanügyi törvénnyel.
A tervezet többek közt előírja, hogy Románia földrajzát és történelmét ismét románul kellene tanítani a felső tagozaton és a középiskolában. Markó Béla volt RMDSZ-elnök, a szenátus oktatási bizottságának tagja leszögezte: odafigyelnek rá, hogy az anyanyelvi oktatási jogok ne csorbuljanak. Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter tegnap ismertette, hogy a szenátus oktatási bizottságának, a tanügyi szakszervezeteknek és diákszövetségeknek azt a tervezetet küldték el, amelyet öt évvel ezelőtt készítettek a Szociáldemokrata Párt (SZDP) politikusai, és azt a szaktárca még nem egészítette ki saját javaslataival. A miniszter pontosított: erről a tervezetről beszélt, amikor egy hónapja bejelentette, hogy új oktatási kerettörvény készül, amelyet júniusban bocsátanak közvitára. Cîmpeanu rámutatott: az Ecaterina Andronescu SZDP-szenátor nevével fémjelzett tervezet minden előírásával a minisztérium sem ért egyet, de azt munkaanyagnak tekinti és honlapján is közzéteszi. Király András kisebbségi oktatásért felelős államtitkár megerősítette, hogy ez nem a szaktárca tervezete, és felhívta a figyelmet a kisebbségi anyanyelvű oktatást hátrányosan érintő részekre: a törvénytervezet a sajátos románoktatást csak 1–4. osztályban engedi meg, s 8. osztálytól visszatérnének a történelem és a földrajz román nyelvű tanításához. Ismét bevezetnék a középiskolai felvételit, a nyolcadikosok képességvizsgáját is megtartanák. Az előkészítő osztályok visszakerülnének az óvodai körbe, az alkotmánybíróság korábbi döntését figyelmen kívül hagyva pedig ismét azoknak kellene kérvényt írniuk, akik nem szeretnék a vallásoktatást. Markó Béla, a szenátus oktatási szakbizottságának tagja a Transindex hírportálnak elmondta: a jelenlegi (2011-ben hatályba lépett) kerettörvény az anyanyelvi oktatási jogok tekintetében összehasonlíthatatlanul jobb, mint az Andronescu-féle tervezet (bár a jogszabály egyes – a magyarságnak fontos – rendelkezéseit azóta sem sikerült a gyakorlatban érvényesíteni – szerk. megj.). Markó úgy vélte: a jövő évi parlamenti választások előtt nem lesz új tanügyi törvény, valószínűbbnek tartotta, hogy az azt követő, stabilabb parlament vállalkozik majd erre a munkára. Leszögezte: odafigyelnek rá, hogy az anyanyelvi oktatási jogok ne csorbuljanak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fesztivál – Az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét összesített programja
Izgalmas eseményekkel várják a közönséget június 4-e és 7-e között az ötödik Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, az RMDSZ Főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének közös rendezvényén. Csütörtöktől vasárnapig egész nap vásárolhatnak köteteket az érdeklődők a Fogoly utcában – ugyanitt gólyalábas bohócokkal és élő szobrokkal is találkozhatnak –, emellett könyvbemutatókon, beszélgetéseken, koncerteken, gyermekeknek és családoknak szóló programokon vehetnek részt. Az alábbiakban a szervezők által szerkesztőségünkhöz eljuttatott programot közöljük.
Színpadi programok a Fogoly utcában
Június 4., csütörtök
17 óra: Ünnepélyes megnyitó. Felszólal: Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és Kerekes Sándor, a Kolozs Megyei Tanács elnökének tanácsosa. A Kolozsvár Társaság díját átadja: Kántor Lajos, a társaság elnöke.
18 óra: Loose Neckties Society koncert
20 óra: Szabó Balázs Bandája koncert
Június 5., péntek
11 óra: Kolozs megyei iskolások előadásai
11 óra: Apáczai Csere János Elméleti Líceum – Furulyamuzsika (felkészítő: Laczkó Erzsébet)
11.15 óra: Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája – „Mutasd meg...” (jelelő kórus Miklós György kíséretében)
11.30 óra: Brassai Sámuel Elméleti Líceum: Időmadárijesztő – összeállítás Kányádi Sándor verseiből (felkészítő: Szallós Kis Melinda)
11.50 óra: Kolozsvári Református Kollégium – Palotás tánc (felkészítő: Makkai Mária)
12 óra: Kolozsvári Református Kollégium – Furulyamuzsika (felkészítő: Kondrát Bea)
12.25 óra: kolozsvári Waldorf Iskola – Furulyamuzsika reneszánsztól filmzenéig (felkészítő: Szabó Mária)
13 óra: Keljfeljancsi Bábszínház – Vitéz László és az elátkozott malom
17 óra: Folker együttes – táncház és koncert gyerekeknek
18.30 óra: Hajnali énekek és versek Muszka Sándor és az Evilági együttes előadásában
20 óra: Muri Enikő koncert
21 óra: Bagossy Brothers Company koncert
Június 6., szombat
17 óra: Bogáncs, Kisbogáncs és Zurboló néptánccsoportok előadása
19 óra: Nagy Ricsi koncert
20 óra: Folkfusion Band koncert
Június 7., vasárnap
11 óra: 4 for Dance előadás
17 óra: Hangzó Csoda – közösségi versmondás Demény Péter verseiből
Előadások, könyvbemutatók, találkozók
Június 4., csütörtök
18 óra: a Nagy Ödön szórványlelkész és néprajzkutató című könyv bemutatója. A könyvet méltatja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, bemutatja a szerkesztő, Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár. Csellón játszik Szenkovics Dávid. Szervező: IDEA Könyvtér, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
Helyszín: a Sapientia EMTE kolozsvári karának új épülete (Tordai út 4. szám).
18 óra: Demeter Zsuzsa – Költői tradíció és könyvkiadás. Gyöngyösi István példája. (Erdélyi Múzeum Egyesület). Bemutatja: Egyed Emese egyetemi előadótanár.
Helyszín: EME-székház, Jókai/Napoca utca 2–4. szám, I. emeleti előadóterem.
19 óra: Markó Béla – Elölnézet (Jelenkor Kiadó, Pécs, 2014). Bemutatja: Karácsonyi Zsolt. Szervező: Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL).
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház és Bisztró, emelet (Búza/I. M. Klein utca 17. szám).
19 óra: Volt egyszer egy kolozsvári kiadó. Beszélgetés a Dacia Könyvkiadóról. Résztvevők: Kerekes György, Jancsik Pál, Kántor Lajos és H. Szabó Gyula.
Helyszín: Kolozsvár Társaság (Főtér/Piaţa Unirii 22. szám).
21.30 óra: Tamási Áron-est Marosán Csabával. Tamási Áron műveiből egyéni előadást varázsol Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze.
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház és Bisztró, emelet.
Szabadság (Kolozsvár)

Jövőtől kötelező lehet Trianon-napot ünnepelni
Összedobtak egy erre vonatkozó tervezetet, amelynek indoklása szerint a Trianoni békeszerződés visszajuttatta Erdélyt az Anyaországhoz.
Nemzeti ünnepnappá nyilvánítaná a szenátorok jelentős része a trianoni békeszerződés megkötésének napját. Az erre vonatkozó törvénytervezetet a 171 tagú szenátusnak több mint a fele, 90 szenátor támogatja. A törvénytervezet indoklása úgy írja le a trianoni békeszerződést, mint a román nép számára kiemelt fontosságú jogi eszközt, egy olyan alapvető dokumentumot, amelyre ráépül a román-magyar kétoldalú kapcsolat.
„A trianoni békeszerződés nemcsak Erdélynek az Anyaországhoz, Romániához való visszatérését szentesítette, hanem az ezen a területen többségben élő románok politikai és állampolgári jogait is elismerte” -áll az indoklásban, amely szerint ennek a dokumentumnak a fontosságát az állampolgárokkal is tudatosítani kell. Annál is inkább, mert – amint azt az kezdeményező szenátorok állítják - „az utóbbi időszakban számos példa van a trianoni szerződés kapcsán „egy ferdített szemléletnek a közvéleményre való rákényszerítésére”. Ugyanakkor leszögezik, „a történelem újraírására tett bármiféle kísérlet, a revizionista álláspontok hangoztatása az Európai Unióban, manapság már nem elfogadható".
A kezdeményező szenátorok szerint a trianoni szerződés aláírása dátumának ünnepnappá való nyilvánításáról szóló törvénynek pedig elő kell írnia azt is, hogy – akárcsak a többi nemzeti ünnepen – a helyi és területi önkormányzatok kötelesek minden évben méltóképpen ünnepelni június 4-én, amikor mindenhová fel kell húzni a román zászlót.
A tervezetet a szenátus közigazgatási és területrendezési bizottsága már pozitívan véleményezte, a kormány részéről is kedvező visszajelzés érkezett. A szenátusnak elvben 45 nap állna a rendelkezésére, hogy a tervezetet megvitassa és szavazzon róla, ellenkező esetben hallgatólagos elfogadással átkerül a döntő ház szerepét betöltő képviselőházba. Mivel közeleg az ülésszak vége, a hallgatólagos elfogadás dátuma átcsúszik az őszi ülésszakra.
Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője megkeresésünkre elmondta, a térségben a történelmet kétféleképpen lehet szemlélni, ki lehet emelni azt, ami közös vagy azt, ami elválaszt egymástól. Trianon, június 4. jelentése akkor is, és ma is szembeállította a két nemzetet, hiszen a magyaroknak veszteséget, a románoknak pedig hatalmas nyereséget jelentett a békeszerződés.
Markó elmondta, június 4. a magyarok emlékezetében gyász, a románoknak viszont ünnepre ad okot. Hozzátette, eddig csak a december 1-je számított ilyen napnak, most úgy tűnik, hogy ráerősítenének erre. „Nem hiszem, hogy járható út lenne az, ha azt kezdenénk ünnepelni, ki mikor győzte le a másikat” - mondta. Markó szerint van rá esély, hogy a tervezetet megszavazza a parlament, a szenátus lehet, hogy nem fogja ebben az ülésszakban napirendre tűzni, de elfogadhatja, már csak abból is kiindulva, hogy a szenátorok többsége kezdeményezte a tervezetet, közöttük Vasile Blaga és Călin Popescu Tăriceanu pártvezetők is.
Markó azt is elmondta, az RMDSZ megpróbál fellépni a tervezet ellen: figyelmeztetik a román pártokat, hogy ennek a tervezetnek a támogatásával megterhelik a közöttük és az RMDSZ közötti kapcsolatot, és ez visszaüthet akkor, amikor a szövetségre, mint koalíciós partnerre szükségük lesz.
A szenátor szerint elképzelhető, hogy Titus Corlățean volt külügyminiszter ezzel a tervezettel próbált valamiféle választ adni arra a magyarországi törvényre, amely június negyedikét a Nemzeti összetartozás napjának nyilvánította.
Kertész Melinda
Transindex.ro

Startolt az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Remélhetőleg sokan kedvet kapnak ahhoz, hogy kövessék a Fogoly utcában jövő-menő, izgő-mozgó élőszobrok példáját, s ezekben a napokban könyvet vesznek a kezükbe. Mert olvasni érdemes, sőt trendi, egy vagy több korty könyv még senkinek nem ártott meg…
A választékról azok a kiadók és könyvkereskedők gondoskodnak, akik csütörtöktől vasárnapig, az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét idejére sátrat vertek az említett helyszínen. A négynapos rendezvénysorozat tegnap délután startolt, az egybegyűlteket Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul, Horváth Anna alpolgármester és Kerekes Sándor, Vákár István megyei tanácselnök tanácsosa köszöntötte. Ezt követően Kántor Lajos elnök adta át a Kolozsvár Társaság Kolozsvár büszkesége nevű díját, az elismerésben ezúttal a 45 éve létrehozott Dacia Kiadó két munkatársa, Jancsik Pál költő, műfordító és Kerekes György műfordító részesült.
F, Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Markó Béla: tudatosítanunk kell magunkban, hogy öt év múlva is lesz Kolozsváron könyvünnep – megnyitotta kapuit az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Csütörtökön, június 4-én ötödik alkalommal nyitotta meg kapuit az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett Kolozsvári Ünnepi Könyvhét.
A négynapos Fogoly utcai könyvünnep hivatalos megnyitóján Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere házigazdaként köszöntötte a résztvevőket, hangot adva azon meggyőződésének, hogy ez a pár nap, a sokszínes rendezvény olyan biztos pontjai a hétnek, amelyek kimozdítják a könyvszeretőket a mindennapok sodrásából. „Biztos vagyok abban, hogy egyetlen könyvet sem fogunk úgy vásárolni, hogy az érdemtelenül ragadjon meg a polcainkon. Kívánom, hogy sikerüljön úgy választani, hogy az az elkövetkezőkben nekünk, gyermekeinknek méltó megnyugvást adhasson a szürke hétköznapokban” – tette hozzá az alpolgármester.
Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke beszédében rámutatott, bár politikusként érkezett a megnyitóra, tudja, hogy hasonló kulturális rendezvényeken egy tisztségviselőben is van annyi alázat, hogy könyvből idézzen, verset olvasson fel.
„H. Szabó Gyulával, a Romániai Magyar Könyves Céh elnökével az imént épp arról esett szó, hogy a könyvünnep immár öt esztendős. Öt évvel ezelőtt nem volt szükség arra, hogy előzetesen megtervezzük a rendezvény életkorát, bár most úgy gondolom, tudatosítanunk kell magunkban hogy öt éven belül, de akár ennek az időnek a többszöröse múltán is lesz könyvhét” – tette hozzá az RMDSZ volt elnöke, aki végezetül Kő és könyv című versét olvasta fel a jelenlévőknek.
A megnyitón jelen volt és felszólalt Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács elnökének üzenetét pedig Kerekes Sándor tanácsos tolmácsolta, aki annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a fiataloknak a mai digitális világban is kézbe kell venniük a könyvet.
Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke felszólalásában elmondta, akárcsak az előző években, 2015-ben is az a megtiszteltetés érte szervezetüket, hogy azokat díjazhassák az ünnepi könyvhét alkalmával, akik munkásságuk által jelentősen hozzájárultak a magyar könyvkiadáshoz. Idén a 45 évvel ezelőtt alakult Dacia Könyvkiadó két volt szerkesztőjének, Jancsik Pál és Kerekes György műfordítóknak adták át a Kolozsvár Büszkesége címet.
Az ünnepélyes megnyitót követően sor került a kolozsvári Loose Neckties Society, illetve a Szabó Balázs Bandája együttesek koncertjeire is. A négynapos esemény részletes programja a www.unnepikonyvhet.rohonlapon olvasható.
Nyugati Jelen (Arad)

Visszavonták a Trianon megünnepléséről szóló törvénytervezetet
Visszavonták a kezdeményezők a trianoni békeszerződés megünnepléséről szóló törvénytervezetet – közölte honlapján a parlament felsőháza.
A Transindex.ro portál közlése szerint a tervezet visszavonását hétfőn a szenátus plénuma is megszavazta. Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a portálnak elmondta, jelezték a különböző parlamenti pártoknak, hogy nem értenek egyet a tervezettel. „Elmondtuk, nemcsak, hogy nem értünk egyet a tervezettel, hanem az meg fogja terhelni a parlamenten belül is a viszonyunkat a más pártokkal, illetve a román-magyar viszony tekintetében is negatív hatása lehet” - idézte a portál Markó Bélát.
A tervezetet a szenátorok több mint felének az aláírásával iktatta Titus Corlățean szociáldemokrata szenátor, volt külügyminiszter. A törvénytervezet szerint a kormányzati szerveknek és helyhatóságoknak gondoskodniuk kell június 4-én a nemzeti lobogó kitűzéséről, a román himnusz elénekléséről, a közmédiának pedig be kell majd számolnia a "trianoni békeszerződés jelentőségét tudatosító kulturális, oktató célú rendezvényekről", amelyek megszervezésére költségvetési forrásokat utalhatnak ki a helyi és központi hatóságok.
A törvénytervezet indoklása úgy írja le a trianoni békeszerződést mint a román nép számára kiemelt fontosságú jogi eszközt, amelyre a román-magyar kétoldalú kapcsolat épül. A kezdeményezők leszögezik, hogy a történelem újraírására tett bármiféle kísérlet, a revizionista álláspontok hangoztatása az Európai Unióban manapság már nem elfogadható" - idézte korábban a törvénytervezet indoklását a Transindex.
A tervezetet korábban a kormány és a szenátus közigazgatási és területrendezési bizottsága is kedvezően véleményezte.
maszol.ro

Markó Béla: Egyik ünnepel, másik gyászol
című publikációjában
a trianoni évfordulóról: „Nem összetartozásunk vagy szolidaritásunk szankciója volt az a békediktátum, hanem vitézkötéses felfuvalkodottságunk következménye.”
Markó kifejtette, nem ért egyet azzal, „hogy valaki nemzeti feldarabolásunk dátumát akarja gyermeteg, csakazértis logikával összetartozásunk jelképévé tenni.” Elmondta, szerinte a Kárpát-medencében csak kétféle együttélési stratégia lehetséges, de közülük csak az egyik kecsegtethet sikerrel. Ennek ellenére újabban népszerűbb a másik, az eleve zsákutcába torkolló metódus követése, mert tájainkon, politikai haszonlesésből bármikor könnyen feláldozható a távlatos nemzeti érdek és „hiába jártuk végig a megértés, a párbeszéd útját az utóbbi két és fél évtizedben, mert kezdődik elölről minden.”
„Nem nagyon lelkesedtem, amikor a magyar országgyűlés 2010-ben a trianoni békeszerződés évfordulóját nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjának. Azzal egyetértek ugyan, hogy 1920. június 4. a magyar történelem egyik legtragikusabb pillanata. Ezt mi Erdélyben, sajnos, igazán jól tudjuk, és éppen ezért, törvénnyel vagy anélkül, valóban tekinthetjük nemzeti emléknapnak, sőt gyásznapnak. Viszont meghökkentett, hogy valaki nemzeti feldarabolásunk dátumát akarja gyermeteg, csakazértis logikával összetartozásunk jelképévé tenni. Huszonöt éve ötletelünk a szavakkal, voltunk már mi is határontúli, újabban meg külhoni magyarok, de ettől még ugyanazok maradtunk, és a helyzetünk is ugyanígy megoldatlan. Lehetne Trianon a Nagyhatalmi Ostobaság Napja, hiszen a győztes nagyhatalmak igazságtalan döntésükkel még jobban egymásnak ugrasztották a Kárpát-medence nemzeteit. De lehetne Eleink Rövidlátásának Napja is. Vagy költőibben: Önsebünk Napja. Ki tagadhatná ugyanis, hogy többek közt a magyar politika mulasztásai idézték elő Trianont? Az összetartozásról sokat kellene beszélni, és még többet cselekedni érte, de éppen június 4-én?”
„Nem összetartozásunk vagy szolidaritásunk szankciója volt az a békediktátum, hanem vitézkötéses felfuvalkodottságunk következménye. Aki nem hiszi, olvasson utána, melegen ajánlom például a Bethlen-kormány első – és eredményes – külügyminiszterének, Bánffy Miklósnak az emlékiratait. Az erdélyi gróf egyébként a francia León Gambetta Elzászra utaló szlogenjét tartotta volna követendőnek: „Y penser toujours, n’en parler jamais” – mindig rágondolni, soha nem beszélni róla. Ebben az egyben ma már talán másképpen vélekedem: igenis, kell róla beszélni. De semmit se segít, ha nemzeti összetartozásnak nevezzük azt, ami száz esztendeje inkább széthúzás volt, és csak utána lett belőle („mi mindig mindenről elkésünk”) közös keserűsége. Ezt a napot az összetartozás szimbólumaként idézve azt sugallja a „törvényhozó”, hogy nekünk, magyaroknak semmi bűnünk nem volt abban, ami akkor történt, mi akkor is összetartók voltunk, most is azok vagyunk. Tényleg? Azt gondolom, hogy itt a Kárpát-medencében, ahol az etnikumokat tűzzel-vassal sem lehet szétválasztani, kétféle együttélési stratégia lehetséges, és erről kellene valóban párbeszédet folytatni egymással és a szomszéd népekkel.”
„Az egyik út: el kell fogadni, hogy történelmet a kelet-közép-európai és balkáni nemzetek sokszor egymás ellenében alakították, és vannak olyan fontos pillanatok, amelyek az egyik nemzetnek ünnepet, a másiknak gyászt jelentenek, de nem ezeket kell előtérbe hoznunk. Vagy ha igen, akkor csak azért, hogy a megoldatlan kérdésekre választ keressünk. Trianon végül is számos ilyen máig megoldatlan kérdést hagyott mindannyiunkra örökül. Nem tudom, mikor jutunk el oda, hogy magyar, román, szlovák, szerb történészek, mi több, politikusok őszintén tárgyaljanak erről. De mindenképpen ezen az úton kellene továbbmenni. A másik út? 1990-ben a román parlament, tiltakozásunkat figyelmen kívül hagyva, 1918. december 1-jét tette az ország nemzeti ünnepévé, amikor a gyulafehérvári román népgyűlés kikiáltotta Erdély „egyesülését” Romániával. Ezáltal a Ceauşescu utáni új hatalom azt is eldöntötte, hogy minden évben lesz legkevesebb egy nap, amikor egymás ellenségeiként viselkedünk: ők ünneplik, hogy elvették Erdélyt, mi gyászoljuk ugyanazt. Aztán jöttünk mi egy némiképpen zavaros ideológiával: Trianon az összetartozásunk napja. „nemes verseny” ez, most éppen a románok vannak soron, és igazság szerint ezt a hírt akartam bevezetni mindazzal, amit eddig elmondtam: néhány hónappal ezelőtt még Európát külügyminiszterként körbemosolygó szenátor, Titus Corlăţean törvénytervezetet nyújtott be a minap ezzel a címmel: Törvény június 4-ének a Trianoni Szerződés napjává nyilvánításáról. Érdemes beleolvasni az indoklásba: „…jelen időszakban számos próbálkozást ismerünk a Trianoni Szerződés jelentésének eltorzítására. Ma az Európai Unióban nem fogadható el semmiféle kísérlet a történelem újraírására…” És így tovább, van szó benne revizionizmusról is, de tulajdonképpen sokkal szárazabban, kevésbé patetikusan, mint ahogyan mi beszélünk a trianoni témáról. (Bizony, könnybe lábadó nemzet vagyunk mostanában.) Amikor megláttam, hogy ezt a törvénykezdeményezést kilencven szenátor írta alá, kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt (ennyi szavazat elég a minősített többséghez is a szenátusban, de majd a képviselőházé lesz a döntő szó), úgy éreztem, hogy visszafordult a történelem kereke, és hiába jártuk végig a megértés, a párbeszéd útját az utóbbi két és fél évtizedben, mert kezdődik elölről minden. És közben arra kerestem érveket, hogyan lehetne mégis megakadályozni ennek a törvénynek az elfogadását. Miképpen lépjünk ki ebből a bűvös körből, hogy egyik gyászol, a másik ünnepel? Egyik kitűz egy lobogót, a másik is kitűz egy kétszer akkorát. Egyik is úgy tudja, hogy neki van igaza, a másik is. Közben pedig, ha így folytatjuk, végképp vesztesek leszünk mindannyian. De ahhoz, hogy ezt tisztázzuk, le kellene ülnünk, és meg kellene beszélnünk ezt az egészet. Ha nem, akkor már előre látom: vonulnak a románok győzelmi zászlókkal az egyik utcán, vonulunk mi, magyarok gyászlobogókkal a másik utcán, és még az lesz a jó, ha nem találkozunk.”
/Markó Bála írásából az idézetek: nagy egyetértéssel közli hosszú írásában Bálint-Pataki József: Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (június 3-9.) – maszol.ro, 2015. jún. 10./
/A hvg.hu 2015. évi cikkeinek túlnyomó része nem olvasható interneten/
Székelyhon.ro

Egy mérsékelt kuruc vallomásai (Toró T. Tibor-könyvbemutató)
Rendhagyó könyvbemutató helyszíne volt szerda este a sepsiszentgyörgyi Míves Ház. Toró T. Tibor „Két pogány közt egy hazáért” című kötete közel kétórás, az elmúlt negyedszázadot boncolgató aktuálpolitikai elemzéssel párosulva tárult az érdeklődők elé Farcádi Botond, Farkas Réka és természetesen a szerző kérdezz-felelek beszélgetése nyomán. Az elhangzottak rövidített, szerkesztett változatát az alábbiakban közöljük.
Sánta Imre bikfalvi református lelkész köszöntője indította az estét, Farcádi Botond vitaindítóként is értelmezhető rövid elemzése pedig kitért az önmagukat „kurucként” azonosító egykori reformtömörüléses politikusok állandó harcára, a 25 évvel ezelőtt megfogalmazott igények máig tartó aktualitására, megoldatlanságára, a következetes, értékalapú politizálás dacára a kuruc szekértábort ért kudarcok sorozatára.
Ugyanazt mondjuk huszonöt éve
Farkas Réka: Melyik volt az a momentum, amikor érzékeltétek, hogy az RMDSZ politizálása félrecsúszott, eltért attól a csapástól, amelyet 1989 decemberében, illetve 1990 januárjában elképzeltek? Toró T. Tibor: Farcádi Botond megállapításából kiindulva, úgy gondolom, e kurucos szabadságharcnak akkor lenne vége, ha valamilyen módon mi, erdélyi magyarok szabadon tudnánk dönteni saját dolgainkról. Magyarország Mátyás királyig európai nagyhatalom volt, más nemzeteknek kellett rá figyelniük. Később mindig valamelyik nagyhatalom árnyékában kellett a magyar jogokat érvényesíteni. Erdélyben száz éve a román főhatalom az, amellyel szemben az érdekérvényesítés, a helyes út keresése zajlik. Ezek a törekvések a román nemzetállami körülmények között igen nehezen vihetőek sikerre. Farkas Réka kérdésére válaszolva: mi a kezdetektől kurucok voltunk – én magam mérsékeltként határoznám meg –, és a csapat, melynek tagja voltam, most is ugyanazt mondja, mint 25 éve. Az, hogy következetességünket más is észreveszi, csak visszaigazolása tetteinknek. Az elcsúszást én az RMDSZ 1993-as nagyváradi kongresszusán éreztem először. Akkor már körvonalazódtak a szekértáborok, amelyek között hosszas egyeztetés zajlott. Mi elképzeltünk egy önrendelkezési programot háromszintű autonómiával, emellett egy konstrukciót, amely szerint az RMDSZ az önkormányzati modellt követi. Sokan gondoltuk úgy, hogy az RMDSZ nem szervezet, nem párt, hanem a politikumtól a civil társadalmon keresztül az egyházakig mindent összefogó valami. Mi, akiket később radikálisnak, kurucnak, illetve más hasonlóknak bélyegeztek ezért, soha nem beszéltünk tagságról, hanem közösségről, ezt akartuk összetartani. Már ekkor kialakult az úgynevezett „labanc” tábor, bár egyértelműen csak 1995-ben kezdett megfogalmazódni irányvonaluk, amikor egy szűk csoport eldöntötte, hogy a követendő politika lényege a kormányzati részvétel, azaz be kell épülni a főhatalomba. Mi már akkor éreztük, hogy akik ellenezték az autonómiaprogramot és az önkormányzati modellt, pártban gondolkodtak. Ők azok, akik a következő 15–20 évben meghatározták az RMDSZ irányát, és annak a rendszernek az élére kerültek, amelyet mi találtunk ki, de hiányzott a konstrukcióból egy olyan összetevő, amely a szabályokat betartatta volna. Emiatt a kihágások később el is fajultak, és „szét is verték” az intézményrendszert. A nagy megvilágosodás számomra több mint tíz év után jött, amikor utolsóként adtam fel a közös képviseletet a Reform Tömörülés tagjai közül.
Farkas Réka: A kilencvenes években elég erős volt ez a kuruc tábor, 1993-ban választották meg Markó Bélát elnöknek, akit akkor még elfogadott mindkét oldal. Melyik volt az a pillanat, amikor erősebb lett a Bukarest központú politizálásban hívők tábora?
Toró T. Tibor: Fokozatosan csúszott ki a kezünkből a gyeplő. Elsőként, amikor 1994-ben arról szavaztunk, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében ki legyen a magyarság képviselője: Borbély Imre vagy Frunda György. A versenyt hajszálnyi előnnyel nyerte meg Frunda. Ez sarkalatos pont volt, félresiklott az egyik fontos eszköz, a külpolitika. Ezt követte a kormányzati szerepvállalás, amely néhány év múlva már mint követendő stratégia jelent meg, és ezt már nem voltunk képesek megakadályozni. Hozzátartozik, hogy akkor ennek a veszélyeit még nem éreztük át. Ráadásként az RMDSZ politikájának alakítása ekkor már fokozatosan átcsúszott a végrehajtó struktúrák kezébe. A kuruc oldal erejének kicsúcsosodása talán 1999-ben volt, Kincses Előd elnökjelöltségére gondolok, amikor a csíkszeredai kongresszuson negyven százalék feletti eredményt sikerült elérnünk, de ezt követően már csak a hanyatlás következett. Törést jelentett, hogy az addig legalább látszólag konszenzusorientált döntéshozatal végleg eltorzult, és azzal találtuk szemben magunkat, hogy gyakorlatilag kész tények elé állítanak. Addig a Reform Tömörülésnek sikerült napirenden tartani az autonómia kérdését, a csíkszeredai kongresszust követően az egész folyamat elindult a lejtőn. Most megállapítható, hogy talán akkor bölcsebbeknek, felkészültebbeknek kellett volna lennünk, akkor kellett volna szétszakítani az egészet, és talán ma ott tartanánk, hogy összefogásról beszélhetnénk, és nem hidegháborúról.
Elúszott történelmi lehetőség
Farkas Réka: A könyvben nagyon sokszor megjelenik, és szintén az 1996-tól kezdődő időszakra datálható, hogy az RMDSZ felépítése is átalakul, az általatok elképzelt önkormányzati modell helyett a pártosodás irányába kanyarodik. Ezt a folyamatot mennyire érzékeltétek menet közben?
Toró T. Tibor: A folyamat elsősorban szabályzatok módosításában öltött testet, a közösség pedig csak annyit láthatott, hogy valamilyen előírások felett vitatkozunk. Mi nagyon is éreztük, mire megy ki a játék. A 2003-as, Szatmárnémetiben tartott kongresszus volt a zárómomentum, az események után meg is alapítottuk a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot. Akkor sem abban gondolkodtam, hogy a pártosodó RMDSZ-szel szemben egy másik pártot kellene létrehozni, hanem egy másik ernyőszervezetet, ez lett volna az EMNT. Egyfajta parlamentet szerettünk volna. Most már tudjuk, utópia, naiv gondolat volt, hiszen párt ellen csak párttal lehet harcolni.
Farkas Réka: Sokan vitatják a 2003-as döntést, a Reform Tömörülés kiválását, felvetik, hogy jobb lett volna megpróbálni belülről változást elérni.
Toró T. Tibor: A Reform Tömörülésnek ott volt vége, és felemelt fejjel tettünk pontot a tízéves történetre. Ha maradunk, karikatúrává válunk. Nem maradt levegő, mozgástér számunkra, nagyon erősek voltak a szervezeten belüli centrifugális erők. Ezért úgy gondolom, az volt a legracionálisabb, legjobb döntésünk, hogy a Reform Tömörülést felszámoltuk. Később azonban már nem volt jó döntés, hogy az így teremtődött potenciált, csapatot – edzett harcosokról beszélünk – nem tudtuk kihasználni, egyben tartani. Én még lehúztam négy évet a Reform Tömörülés halála után az RMDSZ-ben, és ez egyáltalán nem volt sikertörténet. Most azt állítom, hogy a Reform Tömörülés felszámolásával az egész szekértábort ki kellett volna vinni az RMDSZ-ből. Nem került viszont olyan ember, aki ezt megtette volna.
Farcádi Botond: Élénken él az emlékezetemben 2007, Tőkés László, Orbán Viktor Sepsiszentgyörgyön. Újra lendületet kapott a kuruc politizálás ekkor, mindenki felsorakozott egy cél mögé, a kampány sikeres volt, és egy nagy győzelmet hozott. Miként vélekedsz erről?
Toró T. Tibor: Azt gondolom, 2007-ben a bizalmat, politikai tőkét tulajdonképpen Tőkés László kapta, annak ellenére, hogy mögötte egy nagyjából azonos elveket valló csapat állt. Ezt a csapatot kellett volna egyben tartani. Hogy ez nem valósult meg, elsősorban az MPP-t létrehozó Szász Jenő történelmi bűne. Mi az MPP-ben képzeltük el azt a széles platformot, amelybe belefért volna az a hatos koalíció, amely Tőkés Lászlót az Európai Parlamentbe segítette. Egy évre rá létre is jött a párt, ráadásul jelentős választási győzelmet aratott 2008-ban. Erre lehetett volna építeni. A szép eredmény után viszont szétesett, és noha a felelősség az összes résztvevőt terheli, leginkább azokat, akik az MPP vezérkarában voltak, elsősorban az elnököt. Ekkor úszott el a történelmi lehetőség. A vita arról szólt 2008-ban, hogy ez most akkor a tagok pártja, avagy a kurucoké? Számomra egyértelmű volt, hogy nem azé a pár ezer emberé volt a párt, akik létrehozták, hanem az egész táboré, amely mögéje állt. Itt nyilvánvalóan Tőkés László volt az a személyiség, aki leginkább integrálni tudta ezeket az értékeket és az embereket. A történet ott bukott el, hogy Szász Jenő nem rendelkezett ugyanezekkel a tulajdonságokkal, mégis ő lépett fel vezérként. El kell itt mondanom, hogy a sorozatos hibák ellenére most is úgy véljük, van egy küldetésünk, és tovább kell mennünk. Az RMDSZ-en belül sem akkor, sem most reformot végrehajtani nem lehet. Lásd az újratervezés projektjüket.
Sánta Imre: Valóban 2007-ben a hat szervezet összefogása révén Tőkés László bejutott egy csonka mandátumra az Európai Parlamentbe, viszont 2009-ben már az RMDSZ-listán indulva érte el ugyanezt. Mennyiben járult ez hozzá a törésvonalak elmélyüléséhez?
Toró T. Tibor: Természetesen hozzájárult. Akkor a legjobb döntésnek tűnt, amelyet Tőkés Lászlóval, Szilágyi Zsolttal és igen, Orbán Viktorral, a nemzet miniszterelnökével közösen hoztunk meg. Azóta több rendben elismertem, hogy a felelősség engem is terhel ebben a kérdésben. A súlyát akkor éreztem át, amikor az Erdélyi Magyar Néppárt elnökeként kellett szembesülnöm következményeivel. Kijelenthetem, hogy amennyiben újból meg kellene tennem, más utat választanék, most úgy látom, túl nagy volt az áldozat. Az EP-képviselet, a szócsői minőség nem ért meg annyit, előfordulhat, hogy a belpolitikában való megerősödés több haszonnal járt volna.
Túl sok a három párt
Farcádi Botond: A jelenlegi állapot kísértetiesen hasonlít a 2009-eshez, folytatódik az amúgy is megosztott kuruc tábor további szétszabdalása. Jövőben az MPP várhatóan az RMDSZ-szel szövetkezik, az EMNP az MPP 2009-es helyzetében találja magát?
Toró T. Tibor: Vannak hasonlóságok a két helyzet között, de azért eltérnek egymástól. Szerintem letisztul, nyilvánvalóvá válik, hogy csak kuruc a kuruccal, labanc a labanccal képlet lehetséges. Úgy vélem, az MPP derékhada, akik valójában kurucok, belátják ezt. Nem mondhatom, hogy az MPP mint párt látja be, mert jelenleg néhány ember uralja, akik megtalálták a menekülési útvonalat. Hogy hányan követik majd őket, az kiderül. Döntésükben meghatározó lehet a 2009-es tanulság, az akkori áldozat nem hozta meg a kívánt eredményt. Úgy gondolom, a Székely Nemzeti Tanáccsal való viszonyunk alakulása jó példa a letisztulásra. Itt ki kell ugyanakkor mondani, hogy az erdélyi magyar közösség nem bír meg három politikai szereplőt, tisztázni kell, ki kuruc, ki labanc. Mindkettő legitim, szavazatokat kapott. A közösség pedig választ.
Farkas Réka: Látsz reális esélyt az elkövetkező egy évben a kuruc oldal egy táborba verődésére? Jelenleg ugyanis van két kis párt, amelyek a túlélésért vergődnek, az ellentétek éleződnek, semmi jele a rendeződésnek.
Toró T. Tibor: Látok reményt, hogy a letisztulás felé haladjunk. Erről szól az eljövendő év az EMNP számára. Új paradigmát, új hívószavakat kell találni. A nagy hívószavak – némileg elvontak, ez tény – megvannak, ezekből kell levezetni pár konkrétabb üzenetet. Hogy ez sikerült-e, arra egy év múlva tudok válaszolni. A csillagállás nem túl kedvező.
Lejegyezte: Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Uniónak kellene felügyelnie a kisebbségi jogokat
Csorbítaná a kisebbségi oktatási jogokat a készülő román tanügyi törvény, amelyet már tárgyal a szenátus oktatási bizottsága.
„Az Uniónak kellene felügyelnie a létező kisebbségi jogokat a tagállamok szintjén. Ez ugyanolyan fontos az erős kisebbségi státuszt és jogokat elért közösségek számára is, hiszen a politikai többség viszonylag könnyen meg tudja szüntetni az úgynevezett engedményeket. Az Európa Tanács nagyszerű munkát végzett az elmúlt évtizedben e tekintetben, és nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében hogy kisebbségi törvényi keretet hozzon létre. Ez kellene egy uniós kisebbségvédelmi keret alapja legyen” – jelentette Helsinkiben a Nyelvi Sokszínűséget Támogató Hálózat (NPLD) éves közgyűlésén Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára és a FUEN alelnöke.
Vincze szerint a kisebbségek más-más helyzetben élnek Nyugat-Európában és Kelet-közép Európában. Keleten a félévszázados kommunista hatalomnak a kisebbségek ellen irányuló erőszakos asszimilációja óriási egyenlőtlenséget teremtett többség és kisebbség között. A vasfüggöny lebontása óta eltelt negyedszázad még nem volt elegendő arra, hogy a kisebbségek visszakapják az elvesztett jogaikat és elkobzott tulajdonukat. Európa kevésbé szerencsés felében élő kisebbségek ezért a nyugat-európai, jobb helyzetben élő közösségek támogatását kérik. – emelte ki beszédében Vincze.
Az RMDSZ külügyi titkára hangsúlyozta: „a kisebbségi jogok, a nyelvi jogok, a nyelvi sokszínűség az alapvető emberi jogok részei. Az EU és tagállamai nem nevezhetők erős demokráciának az emberi jogok szavatolása nélkül, az emberi jogok pedig csonkák maradnak, ha a kisebbségi jogok is nem válnak a részévé”, és a FUEN nevében a kisebbségi szervezetek közös fellépését, erőinek egyesítését sürgette annak érdekében, hogy a kisebbségvédelem területén együtt érjenek el áttörést.
A készülő új oktatási törvény rendelkezései szerint a kisebbségi oktatásban csak elemiben tanítanák idegen nyelvként a román nyelvet, és ismét románul oktatnák a történelmet és a földrajzot. Markó Béla, a szenátus oktatási bizottságának tagja szerint a jelenlegi formájában olyan paragrafusokat tartalmaz, ami egyértelműen visszavenne a kisebbségi oktatás számára kiharcolt, a jelenleg érvényben levő oktatási törvényben szereplő jogokból. A jelenlegi oktatási törvény ugyanis lehetővé teszi a kisebbségi diákoknak azt, hogy magyarul tanulják a földrajzot és a történelmet, ezért a félig-meddig ellenzékben lévő – oktatásügyi államtitkárral rendelkező – RMDSZ ellenzi az új tervezet vonatkozó fejezeteit.
itthon.ma/erdelyorszag,

Sütő Andrásra emlékeznek
A Sütő András Baráti Egyesület kétnapos megemlékezést szervez június 20-21-én Marosvásárhelyen, illetve az író szülőfalujában, Pusztakamaráson.
A marosvásárhelyi református temetőben, Sütő András sírjánál helyezik el az emlékezés koszorúit június 20-án, szombat délután öt órakor. Ezt követően este hattól a Bernády Házban emlékestre kerül sor.
Részleteket vetítenek a Sütő András politikai beszédeit rögzítő filmfelvételekből, amelyeket Kincses Előd értékel, majd Markó Béla tart előadást Sütő Andrásról, a politikus íróról. Az esten közreműködik Zágoni Előd és Szélyes Ferenc.
Június 21-én, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel ünnepi istentiszteletre kerül sor Pusztakamaráson. Igét hirdet nt. Ferenczy Miklós Kolozsvárról. Közreműködik a Gecse utcai Kistemplom Evangélium kórusa.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Mi is voltunk homogének
Valahányszor megkérdik tőlem, hogy mit tartok legfontosabb nemzeti sajátosságunknak, kézenfekvő közhellyel válaszolok a közhelyes kérdésre: maga a magyar nyelv kötött össze minket eddig is, és így kell ennek lennie ezután is. Ha pedig dilettáns származáskutatókkal és délibábos nemzetvédőkkel szembesülök, dühömben még azzal is megtoldom, hogy magyarok tulajdonképpen nincsenek is, csak magyar nyelv van.
Ne tessék félreérteni, én is felhördülnék, ha más mondana ilyesmit, egy román vagy szlovák például, de legalább magunk közt megegyezhetnénk, hogy az elmúlt évszázadokban sokszor tényleg csak „nyelvében élt a nemzet”, semmi másban. Kárpát-medencei történelmünknek immár nagyobb része úgy telt el, hogy nem élhettünk közös államban mindannyian, és gyakran még közös érdekeink sem voltak. Csak közös grammatikánk.
Vonzások bonyolult rendszere, ragok, jelek, képzők kapcsolódási módja, hasonulások, hajlítások, ige nélküli igekötők, ki, be, le, fel, el, meg, és természetesen közös szavak tízezrei, a szóalkotás többféle lehetősége, saját vagy hozott anyagból. Nem is értem, miért nem jövünk rá, hogy a magyar történelem valójában nyelvtörténet. Egy csodálatos együttlét története, amely több, fontosabb bőrünk, hajunk, szemünk színénél, mindenféle etnikai blődségnél. Van-e nagyobb csoda annál, hogy mindenféle határokkal szétszabdalva, az őrségi, csallóközi, vajdasági vagy székelyföldi magyarok minden nehézség nélkül megértik egymást?
Joggal gyászolva Trianont, ezt kellene közben ünnepelnünk, ezt a nyelvtani mirákulumot, a magyar–magyar kommunikációnak ezt a legyőzhetetlen erejét. Még a sok évszázada elszakított csángók is tagjai egy ilyen működő nyelvi közösségnek, még őket is nehézség nélkül meg lehet érteni, csak az archaikus kiejtéshez, a hasonulások és illeszkedések régebbről megőrzött, itt-ott más irányba mozdult rendszeréhez kell hozzászoknia az erdélyi vagy magyarországi fülnek.
Tetszenek nekem is, miért ne tetszenének a különböző teóriák a székelyek eredetéről, a baj csak az – dehogy baj! –, hogy amikor először jártam a Dunántúlon, máris úgy éreztem magam, mintha otthon lennék Háromszéken: lépten-nyomon felkaptam a fejem a nyílt és zárt e hangok váltakozását hallgatva. Szakasztott olyan, mint nálunk. Szeged környékén pedig az a különös ö-ző nyelvjárás, hát az bizony egyáltalán nem volt számomra furcsa, hiszen az e hang helyett ott van ö a szavakban, ahol a Székelyföldön zártan ejtik ugyanazt az e hangot.
Ki honnan származik, székelyek, palócok, kunok, ma már csak kuriózum. De egy a nyelvünk, egységes, összetartó és megtartó, és ez sok mindennél fontosabb. Persze újabban azt is érzem, hogy mintha kezdenénk lassan más-más nyelvet beszélni, és nem a szavakkal van gond, nem a jelekkel, hanem a jelentésekkel.
Valamikor a kilencvenes évek legelején, amikor nem győztük élni és élvezni a hirtelen szabadságot, Budapesten jártam kamaszfiammal, és dél körül betértünk a Kossuth téren egy grillbárba. Sor volt a pénztár előtt, de az egyik sarokban találtunk egy szabad asztalt, leültettem oda a fiamat, hogy el ne foglalják mások, és miután megbeszéltük, hogy mit eszünk – grillcsirkét természetesen –, beálltam a sorba.
Lassan araszolgattunk előre, és láttam közben, hogy izeg-mozog a fiam a széken, sűrűn tekinget felém, valami gondja van. Aztán egy alkalmas pillanatban, amikor úgy mérte be, hogy éppen nincs veszélyben a magára hagyott asztal, felugrott, odaszaladt hozzám, és a fülembe súgta:
„Apu, itt a szalmakrumplinak úgy mondják, hogy hasábburgonya.”
Majd visszasietett a helyére. Ismertem persze ezt a különbséget, és értettem a fiam szorongását, hogy nehogy megszégyenüljön az apja, nehogy kiderüljön, afféle göregáborok vagyunk mi is Pesten.
Gyakran eszembe jut azóta ez a kis történet, és jól tudom, valóban képesek vagyunk a nyelv segítségével megszégyeníteni egymást, de lehetséges ennek az ellenkezője is: a tájnyelv túlhajtott romantikája, sőt gőgje, amit szintén tapasztalok mostanában egyik-másik székelyföldi értelmiséginél, íróbarátaimnál is időnként. Ám végül is ettől a nyelv, vagyis a nemzet semmiképpen sem lesz szegényebb. Miért is kellene félni attól, hogy más-más szavakat használunk ugyanarra a fogalomra, akár a románból, szlovákból, szerbből, ukránból átvéve, mint régebben olyan sokszor a németből.
Hogy a tasak vagy zacskó, netán szatyor mellett használjuk azt is, hogy punga? Nem örülök neki, de nem is bánkódom miatta. Erős a magyar nyelv – erősebb talán, mint mi –, kibírja.
Ennél sokszorosan nagyobb baj, ha ugyanazokkal a szavakkal más-más valóságot illetünk, és más-más jelentést tulajdonítunk nekik. Ettől esik szét a nyelv, és ettől lesz üres demagógia a Nemzeti Összetartozás is, amelyet éppen Trianon évfordulóján akarunk úri kedvünkben megidézni minden esztendőben.
Mert hát nincsen ugyan a nemzetnek egy közös, általánosan elfogadott meghatározása, nem olyan ez, mint például a közlekedőedények egzakt törvénye, de azért a különböző definíciókísérletek között lapozgatva látom, szinte mindenki beleszámítja a nemzeti sajátosságokba a közös történelmet, néha közös múltként aposztrofálva. Nos, a múlt lehet közös akkor is, ha nem ugyanaz történt velünk egy bizonyos időszakban, mert nem ugyanazokkal a kihívásokkal kellett szembenéznünk, de tudtuk, értettük, sirattuk egymás nyavalyáit, és örültünk egymás jólétének vagy szerencséjének.
Száz éve lassan, hogy más a múltunk nekünk, erdélyi – és felvidéki, délvidéki, kárpátaljai – magyaroknak, mint a magyarországiaknak. De ebben a száz évben folyamatosan figyeltünk egymásra, olykor együtt haragudtunk, máskor együtt örültünk, és mindenképpen próbáltuk megérteni egymás helyzetét, bár nem volt ez olyan könnyű. Mostanában viszont úgy érzem, távolodunk, miközben közeledni látszunk, kettős állampolgárságostul, mindenestül.
Itt van az utóbbi években ez a nemzetállamozás. Hogy Magyarország nemzetállam. Értem én, megcsonkítva, körbefaragva, de legyen legalább: nemzetállam. Csakhogy, tetszik, nem tetszik, minket ettől kiráz a hideg. A mi erdélyi magyar nyelvünkben a nemzetállam intoleranciát jelent, kizárólagosságot, az egy nemzet, egy nyelv államát. Tudom, ne is tessék figyelmeztetni, lerágott csont ez, magam is elmondtam többször. Jó, rendben, de akkor van itt egy újabb csont, azt is rágjuk néhány hete: a homogenizálás. Hogy azt mondja derült égből villámcsapásként a magyar miniszterelnök: „Magyarország egy homogén ország, kultúrájában, gondolkodásmódjában, civilizációs szokásaiban meglehetősen homogén képet mutat.”
Értem én ezt is, kicsi ország, ennyi maradt nekünk, ne akarják már ezt is multikulturalizálni.
Csakhogy… Van itt is egy hatalmas csakhogy! És megint kiráz a hideg. Hiszen összetartozás ide vagy oda, ilyenkor derül ki, hogy tényleg nem ugyanazt a magyar nyelvet beszéljük. 1971 júliusában hirdette meg a Román Kommunista Párt főtitkára Románia társadalmi, gazdasági és etnikai „homogenizálásának” a tételét, és attól kezdve érezhetően felgyorsult az erőszakos etnikai asszimiláció, a magyar kultúra, oktatás, nyelvhasználat visszaszorítása, majd felszámolása.
Hányszor meg hányszor hallottuk ezt a kifejezést a hetvenes és nyolcvanas években, és nem csupán hallottuk, de megszenvedtük nap mint nap. A „falurombolás”, amely aztán végre-valahára Európa-szerte felháborodást váltott ki, csupán az egyik eszköze volt a nagy célnak: a homogén román állam megvalósításának. Prokrusztész-ágyba kényszerítettek mindent és mindenkit az egy ország, egy nyelv és – akkor már – egy vezér örökkévalónak tűnő ideológiájával. Szorult a nyakunkon a hurok, a homogén jövő rémképe egyre fenyegetőbb volt, ezért választotta számos magyar – hivatalosan vagy a zöld határon át – a Magyarországra való menekülést.
Nem szeretem az erőltetett analógiákat, és nem gondolom, hogy a mai Magyarország és az egykori Románia között titokzatos időalagutakon át eszmék közlekednének ide-oda. Egyszerűen csak azt hiszem, hogy ismernünk kellene egymás múltját, egymás tapasztalatait, egymás félelmeit, és lehetőleg ugyanazzal a jelentéssel kellene használnunk ugyanazokat a szavakat.
Akasztott ember házában „homogén országot” emlegetni nem ildomos.
Nem a kölcsönszavaktól, nem az iktelen ragozástól esik szét sem a nyelv, sem a nemzet, hanem attól, hogy megszűnik a múltról, a történelemről való közös tudásunk.
Ebben, de csakis ebben lehetnénk tényleg „homogének”. Mert egyébként isten őrizz mindenfajta homogenizációtól! Mellesleg tőlünk, erdélyiektől is lehetne ezt-azt tanulni: például a szalmakrumpli szerintem sokkal szemléletesebb kifejezés arra, ami a grillcsirke mellé a tányérra szokott kerülni, mint a hasábburgonya. De megesszük úgy is, természetesen.
Markó Béla
Népszabadság

Sütő Andrásra emlékeztek Marosvásárhelyen
Sütő Andrásra (1927. június 17.–2006. szeptember 30.) a politikus íróra, a közszereplőre emlékeztek szombaton Marosvásárhelyen. A Sütő András Baráti Egyesület délután megkoszorúzta a református temetőben az író síremlékét, majd este a Bernády Házban tartottak megemlékező rendezvényt.
Ha élne, 88 éves lenne, mondta Demeter József, szászrégeni református lelkipásztor, a Sütő András Baráti Egyesület alapító tagja és jelenlegi elnöke, akit rokoni szálak is fűztek az íróhoz: édesanyja és Sütő András édesanyja testvérek voltak.
A megemlékezés filmvetítéssel kezdődött. A filmvásznon Sütő András 1990. február 10-i beszéde elevenedett meg, amikor a gyertyás-könyves tüntetésen százezer marosvásárhelyi menetelt némán végig a városon az anyanyelvű oktatás, a nemzeti kisebbségeket illető jogok érdekében. Aztán megrázó filmkockák követték egymást, véres arcú emberek, románok és magyarok, akik közül egyeseket a helyi pópa biztatott, hogy jöjjenek Marosvásárhelyre rendet rakni a magyarok között, míg mások bízva az igazságszolgáltatásban, vagy az adott szóban, áldozattá váltak. Kincses Előd ügyvéd, az RMDSZ egykori alapító tagja emlékezett 1989. novemberére, amikor András-napozni menet szekusok őrizték az író házát, vagy arra, hogy „1989 karácsonyán Sütő Andrást közfelkiáltással választottuk meg a frissen megalakult RMDSZ elnökének” – idézte Kincses, majd kitért arra is, hogy miért vált a támadások célpontjává az író, például az 1990. február 10-én szervezett tüntetés miatt. .
A politikai szerepvállalás és a közéleti elkötelezettség nem választható szét Sütő Andrásnál – mutatott rá Markó Béla, aki azt a kérdést is megfogalmazta, hogy „valóban visszük-e tovább a Sütő, vagy a hozzá hasonlóan gondolkodó, romániai magyar értelmiségiek hagyatékát”? Három személyt említett példaként: Király Károlyt, aki egy sajátos életpályát futott be a pártfunkcionáriustól az ellenállóig, Domokos Gézát, aki a moszkvai egyetemtől jutott el egészen a Kriterion Könyvkiadó működtetéséig, amely az erdélyi magyarság kulturális és identitás-megtartó intézménye volt évtizedekig, illetve a harmadik értelmiségi Sütő András volt, akinek közéleti szerepvállalását az írói munkásságától szétválasztani nem lehet.
Az Anyám könnyű álmot ígér című könyve például mérföldköve volt az egész romániai magyar irodalomnak és közgondolkodásnak, az értelmiségi magatartásnak: egy nemzedéknek az illúziókkal való leszámolása volt ez a könyv. Áldozatot vállalni, lázadni, szembefordulni a hatalommal, vagy lemondani a határozott célokról – az volt akkor a kérdés, amit az értelmiségiek önmaguknak feltehettek. Aztán 1989. decemberben ugyanezekkel a dilemmákkal szembesültek, akik politikai szerepet vállaltak, vagy azok, akik hozzá akartak járulni a társadalmi változásokhoz. Sütő András nagyon radikális gondolkodó értelmiségi volt, aki nem fogadott el kompromisszumokat ami a célokat illette – mutatott rá Markó, mulasztásnak nevezve azt, hogy „félbehagytuk az alkotói pályának a kultuszát” és itt Sütő mellett Székely Jánosra is utalt, aki ugyan közéleti szerepet nem vállalt, de irodalmi köntösben küzdött az igazságért, vagy Kós Károlyra, aki Trianon után hazatért Erdélybe és nem Budapestet választotta, valamint Bánffy Miklóst is megemlítette, aki 1926-ban tért haza Erdélybe.
„Arról nincs szó, hogy az értelmiségi embernek politizálnia kell, de bele kell szólni és életben kell tartani ezeket a példákat” – summázott Markó Béla. Végül Szélyes Ferenc színművész osztotta meg a Sütővel kapcsolatos élményeit, majd Lázok János, a Sütő András monográfia készítője – mert sokat tett azért, hogy Sütő életműve ne merüljön feledésbe – vehette át a Sütő András Baráti Egyesület díját, egy Hunyadi László által készített bronzplakettet az író portréjával. Az ünnepi hangulathoz hozzájárult Zágoni Előd gordonkaművész is, aki Bach-tételeket játszott.
A megemlékezés vasárnap Sütő András szülőfalujában, Pusztakamaráson folytatódott ünnepi istentisztelettel, a szülői ház meglátogatásával, valamint egy temetői sétával az író szüleinek sírjához.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Eltűnő Sütő
Ma már csak néhány idős ember emlékezett Sütő Andrásra Marosvásárhelyen a hétvégén, arra az íróra-politikusra, aki nélkül elképzelhetetlenek a rendszerváltás előtti és utáni évek. Miért, és hogyan nem megy az emlékezés? Meddig tart a tisztelet és hol kezdődik a tiszteletlenség? Parászka Boróka a Sütő-ünnep benyomásairól.
Kilenc éve halott, 88 éves lenne idén, két évtizede ő volt a frontember, a legismertebb erdélyi magyar értelmiségi. Most mégis arról szól a megemlékezés, ha a hétvégi beszédek üzenetét, hangulatát szeretnénk összefoglalni: miért hiányzik Sütő András a köz- és kulturális életből. A Sütő András Baráti Társaság kétnapos rendezvénysorozattal idézte fel alakját, munkásságát a hétvégén Marosvásárhelyen, valamint szülőfalujában, Pusztakamaráson. Hasonló üzenettel tavaly ősszel tudományos konferenciát szervezett a Művészeti Egyetem szintén Marosvásárhelyen. A Sütő-életmű különös sorsára bizonyos értelemben magyarázatot ad az, ahogyan a legutóbbi megemlékezés is zajlott.
A Sütő András Baráti Társaság által a Bernády-házban rendezett emlékesten az író pályafutásának két fontos tanúja szólalt fel: Kincses Előd és Markó Béla. A két (egykori, jelenlegi?) politikus munkássága annyira eltért egymástól, hogy mára már hírértéke van annak, hogy közösen lépnek fel, és tudnak közösen emlékezni, emlékeztetni. Mindketten a marosvásárhelyi jelen és közelmúlt legfontosabb pontjához, 1990-hez nyúltak vissza ahhoz, hogy Sütő András hagyatékát érthetővé és követhetővé tegyék.
A beszédek nem alakultak át beszélgetéssé, vitává, pár mondatos eszmecsere volt csak arról, kell-e Sütő „kultuszt” ápolni, vagy más módja van a megemlékezésnek. Markó Béla felszólalása kitágította ennek a fogalomnak az értelmét: Sütő András életműve kontextust kapott, modellként jelent meg, amely „kultiválható”, követhető. Ugyanúgy, mint Király Károlyé, Domokos Gézáé, vagy a korábbi nemzedékekből Kós Károlyé és Bánffy Miklósé. Ők a különböző módon, körülmények közül induló emblematikus erdélyi magyar közéleti és kulturális figurák, akik mind ugyanahhoz a szerephez értek el: a közéletet alakító, aktív értelmiségiekként írtak, alkottak.
Sütő – fogalmazott Markó Béla – „radikalizmust” képviselt, ám ehhez a radikalizmushoz (amely a mai magyar közéletben sajátos konnotációt, értelmet nyert) „mérsékelt” eszközöket keresett és talált. Markó áttekintette az irodalmi életmű legfontosabb tételeit, címeit, ezekhez is aktuálpolitikai üzenetet keresett-talált. A sütői felismerés az, hangsúlyozta, hogy a demokratikus jogrend” és a kisebbségi jogigények nem állhatnak szembe egymással.
A kimért érvelő-értelmező emlékezés nem volt zavartalan. Három idősebb úr a felszólalás közepén felállt és hallható magyarázat nélkül elhagyta a termet: jeleként annak, hogy a még emlékezni akaró idősebb nemzedék sem tud, akar immár konszenzust találni
(csak belőlük állt az ötven fő körüli ünneplő közönség) , köztük is vannak olyanok, akiket elragadnak a nehezen követhető indulatok. A kis intermezzo ellenére az aktuális fogódzókat kereső felszólalás rendben véget ért.
A marosvásárhelyi színházi életet egyetlen ember, Szélyes Ferenc képviselte, aki viszont szatmári emlékeit elevenítette fel a Sütő-előadásokkal kapcsolatban. Hol vannak azok a dramaturgok, akik ma is színpadra tudnák alkalmazni ezeket a drámákat? – tette fel a kérdést Szélyes Ferenc, amelyre ezen a vita és beszélgetésmentes napon nem született válasz. Talán születhet, ha megjelenik a tavalyi konferencia gyűjteményes kötete: ennek szerkesztőjét, Lázok Jánost a Sütő András Baráti Társaság emlékplakettel jutalmazta a hétvégén.
Most azonban csak azt firtatták a rendezők, és a műsort moderáló Demeter József egyesületi elnök, hogy mikor állítható fel a sokszor megígért Sütő-szobor Marosvásárhelyen. Ez a kérdés is nyitott, mint ahogy az is: ha lesz Sütő András emlékmű, elevenebbé válik-e általa a mára halványuló, egyre kevéssé és egyre nehezebben értelmezett életmű?
Sajátos választ a rendezvény után e sorok írója a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mögött kapott arra járó kamaszoktól, akiket arról faggatott, tudják-e a helyi elit gimnázium tanulói, kicsoda Aranka György, akinek szobra ott bújik meg a városi parkoló és a tömbházak között. „Igen, tudjuk – felelték a fiatalok – a színházbérletünk hátán írja, ki Aranka György”.
Tán mégis kell a szobor, és pláne a színházbérlet – ez lehet hát a következtetés, távolodva a Sütő-rendezvénytől.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Idén lenne 88 éves…
Megemlékezés Sütő Andrásról
Idén 88 éves lenne Sütő András: az író, akit Marosvásárhelyen, de más, magyarlakta, kultúra- és irodalomszerető vidéken is bemutatni szükségtelen. Halálát követően alakult meg a városban – ahol élt és tevékenykedett – a Sütő András Baráti Egyesület, amely azóta ápolja a néhai író, politikus és közszereplő emlékét. Ennek része az évenkénti megemlékezés is, illetve az ennek – immár hagyományosan – részévé vált rendezvény.
Az idei eseménysorozatra múlt hét szombat- vasárnapján került sor Marosvásárhelyen és az író szülőfalujában, a mezőségi Pusztakamaráson. Szombaton, a vásárhelyi református temetőben Sütő András síremlékének megkoszorúzásával vette kezdetét a programsorozat, amelynek második felvonásaként a Bernády Házban szerveztek – az író emléke előtti tisztelgésképpen – életének és életművének részleteit felelevenítő estet. A programsorozaton felszólalt a Sütő András Baráti Egyesület alapító tagja és elnöke, Demeter József szászrégeni református lelkipásztor, a délutáni megemlékezés filmvetítéssel kezdődött: Sütő 1990 februárjában elhangzott beszédének felvételét, majd a gyertyás tüntetés képsorait, illetve a fekete március eseményeiről készített felvételeket láthatták a jelenlévők. Az 1989-es fordulatot megelőző, illetve az azt követő eseményeket Kincses Előd elevenítette fel.
Markó Béla Sütő András politikai szerepvállalásáról, közéleti elkötelezettségéről szólt: mint mondta, az író esetében e kettő szét nem választható. Utalt az író Anyám könnyű álmot ígér című regényére, amely több nemzedéknek, ugyanakkor az egész romániai magyar irodalomnak és értelmiségnek a mérföldkövévé vált, illetve Székely János, Kós Károly és Bánffy Miklós nevét is megemlítette: a költő írásaiban szólt az igazságért, a polihisztor építész Trianont követően hazatért, az ugyancsak polihisztor főnemes szintén hazajött. Példájukat nekünk is követnünk kellene.
Szélyes Ferenc színművész az íróval kapcsolatos élményeiről szólt, majd Lázok János, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színháztörténetet oktató tanára, a Sütő András-monográfia összeállítója és számos, Sütővel, illetve drámáival kapcsolatos tudományos munka szerzője vehette át az író portréját ábrázoló bronzplakettet, a Sütő András Baráti Egyesület díját, Hunyadi László szobrászművész alkotását. Az est záróakkordjaként pedig Zágoni Előd gordonkaművész lépett fel a Bernády Házban.
A hétvégi programsorozat második napján, vasárnap délelőtt Pusztakamarásra látogattak el az érdeklődők: a megemlékezés keretében a résztvevők ünnepi istentiszteleten vehettek részt (fotó), meglátogathatták Sütő András szülői házát és elsétálhattak az író szüleinek sírjához.
(knb.)
Népújság (Marosvásárhely)

Egyformán szolgálni Budapestnek és Bukarestnek
A nemzeti-autonomista szárny elsöprő győzelmének tekinthetjük az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozatot, amely első ízben rögzítette az erdélyi magyarság akkor még egységes érdekképviselete, az RMDSZ belső önrendelkezésen alapuló autonómiaigényét. A politika logikája azt diktálta volna, hogy az emlékezetes nyilatkozat politikai mondanivalóját az alapszabályzat és a program nyelvére lefordító brassói kongresszuson 1993. január közepén e csoport erős jelöltet indít, és átveszi a szövetség irányítását az önfeladó, adaptív, eseménykövető politikát folytató Domokos Gézától.
Nos, nem így történt, ami az érintettek naivitásig menő ügyszeretetére és nemzetféltésére vezethető vissza. Az autonomisták úgy gondolkodtak: ha átengedik a másik oldalnak az első számú vezető pozícióját, nagyobb az esélye a közös autonómiaküzdelemnek. Tőkés László jelölése az elnöki posztra csak taktikai húzás volt arra az esetre, ha a program- és alapszabályzat alapvető módosításait a küldöttek a kollaboráns szárny esetleges aknamunkájának következtében nem szavaznák meg. Ebben az esetben az akkori tiszteletbeli elnök versenyben maradt volna, és minden bizonnyal győz az elnökválasztáson.
Gúnykeresztben
Markó Béláról az autonomisták közül is sokan azt gondolták, hogy alkalmas elnök lesz, akiben megbíznak az önmagukat „mérsékelteknek” nevezők, s akinek vezérlete mellett a közös autonómiaelvű cselekvés hatékonyabb lehet. Ehhez képest Markó Bélát úgy választotta másodszor is elnökké az 1995-ös kolozsvári kongresszus, hogy a Brassóban kétéves határidővel elfogadott autonómiaelvű lépések közül (nemzeti kataszter, belső választás, autonómiastatútumok) egyikben sem gondoskodott érdemi mozgásról, nemhogy megvalósításról. Miközben ezen lépések megtétele nem ütközött a román közjogi szabályozásba s kizárólag a magyar politikai akarattól, elkötelezettségtől és célorientáltságtól függött. Markó számára éppúgy világos lehetett, mint az elemzők számára, hogy az RMDSZ-ben nem a kongresszus által az elnökre ruházott feladatok megvalósításához, hanem a középgárda hűségéhez kötött az elnöki mandátum. Nem is történt e kérdésekben semmiféle előrelépés Markó közel két évtizedes elnöklete alatt.
Mindebből az autonomisták naivitásán kívül leszűrhető Markó Béla pozícióorientáltsága, az autonómiaprogram iránti közömbössége, de nem következik feltétlenül az elnök ideológiai kompromittálódása. Sokan máig olyan olyan vezetőként tekintenek rá, aki az „ahogy lehet” filozófiája mentén cselekszik, és őszintén fontos neki a magyar nemzeti ügy.
E hipotézissel azonban élesen ütközik a tény, hogy a kétezres évek eleje óta Markó Béla a legmegveszekedettebb anyaországi nemzetellenes erőkkel keresi a kapcsolatot. Ne feledjük: 2002-ben már az első forduló után sietett az MSZP–SZDSZ-kormányról és az azzal való majdani jó RMDSZ-es együttműködésről nyilatkozni. Azóta is építgetik az RMDSZ kapcsolatát a magyar álbaloldallal, aminek hangulati aláfestést adnak Markó Béla által a balliberális sajtó olyan orgánumaiban közölt esszék, mint az Élet és Irodalom vagy a Népszabadság, ahol a nemzetstratégiai célkitűzések és szimbólumok céltáblát vagy gúny tárgyát képezik. Legyen szó a határokon átívelő magyar nemzetegyesítésről, a státustörvényről vagy a Nemzeti Összetartozás Napjáról. A Székelyek Nagy Menetelését néhány „elgurult” SZDSZ-es értelmiségit és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót leszámítva valamennyi magyar politikai erő támogatta – bizony, még az MSZP és az Együtt is –, Markó Béla viszont az Élet és Irodalomban közölt éles hangú esszét, amelyben az ötvenes évek felvonulásait emlegette azon túl, hogy alapjaiban támadta elvi-stratégiai síkon a menetelést.
Mást jelentő szavak?
Hiába törekedett a Fidesz az RMDSZ-szel való viszonyának harmonizálására, hiába tett egyoldalú gesztusokat az erdélyi magyarok szavazataival Bukarestben sáfárkodó zsákmánypárt irányába, Markó szépen beviszi egymás után a maga elvi ütéseit a nemzetközi globalizmus ellen küzdő Orbánnak. Legutóbb a bevándorlás kapcsán megfogalmazott miniszterelnöki kijelentést pécézte ki magának, miszerint Magyarország homogén kultúrájú ország, és közölt ezzel kapcsolatban a Népszabadságban egy eszmefuttatást, amelyből megtudhattuk, hogy a magyarságot tulajdonképpen csak a nyelv kapcsolja össze. De ma már a szavaink sem jelentik ugyanazt, lám, mi, erdélyiek rossz érzéssel hallgatjuk, ha a magyar miniszterelnök nemzetállamról vagy homogén társadalomról beszél.
Az ellentét konstruált és mesterkélt, Markó pedig fogalmazhatott volna egyes szám első személyben. Egy magyar ember, éljen Budapesten, Kolozsváron vagy Torontóban, ha nemzetben gondolkodik, helyén kezeli a dolgokat és a magyar sors, a magyar érdek és magyar nemzetstratégia szempontjai alapján értelmez fogalmakat, szándékokat és politikai nyilatkozatokat. Míg a trianoni utódállamok politikusainak körében kiválóan működik a nemzeti összekacsintás, a „jó tiszt, rossz tiszt” leosztás, addig Markó Béla siet a Népszabadságban rámutatni a magyar miniszterelnök nyilatkozatainak vélt vagy valós ellentmondásaira. Ha létezne is ilyen ellentmondás az erdélyi magyarság autonómiatörekvései és a magyar kormánynak a nemzetállam intézményére alapozó nemzetépítő szándéka között, vajon egy határon túli magyar vezető lenne hivatott arra rámutatni? Ráadásul a Népszabadságban? Nem ellenfeleink vagy ellenségeink reszortja ez? Különös tekintettel a kontextusra: Orbán Viktor a bevándorlás ügyében azért küzd, hogy Magyarország magyar maradhasson, hogy gátat vessen idegen és asszimilálhatatlan, a magyar kultúrával szemben közömbös, a keresztény kultúrával szemben kifejezetten ellenséges tömegek beözönlésének.
A megbízhatóság mértéke
Egyébként a napnál világosabb, hogy itt arról van szó: a trianoni döntéssel és Erdély megkaparintásával Románia többnemzetű állammá vált, míg Magyarország nemzetállammá, aránylag homogén kultúrával. A román elitnek tudomásul kellene vennie: ha kapott egy kulcsrakész országot nemzetnyi kisebbséggel együtt, akkor az a minimum, hogy saját 1918-as ígéreteit betartva autonómiát biztosít számukra. Mint ahogy az is természetes, hogy Magyarország, ahol kisebbségi csoportok a cigányságot leszámítva csak mutatóban élnek – de így is személyelvű autonómiának örvendhetnek –, nemzetállamként határozza meg magát, és akként is cselekszik.
Az esetnek fontos politikai tanulsága van. Hiú remény volt azt gondolni: az RMDSZ-szel való viszony pacifikálása azt jelenti, hogy a szervezet vezetői részéről nem éri majd hátbatámadás az Orbán-kormányt. Az RMDSZ csúcsvezetése soha nem volt a Fidesz megbízható partnere, és soha nem is lesz az. Az ok rendkívül egyszerű: a szervezetet elsődlegesen a román politikai élet szereplőihez kötik az érdekek, az üzleti kapcsolatok, vezetői Bukaresttől remélik pozícióik megtartását, onnan várják az ukázokat. Márpedig Dsidával szólva „Krisztusnak és Pilátusnak, farizeusoknak és vámosoknak, zsidóknak és rómaiaknak egyformán szolgálni nem lehet.”
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ágoston Hugó: A közösség lelkiismerete
Közelednek, ismét, a választások, és én mind többet gondolok Markó Bélára. Meg persze néhány más (nemzedék)társára, akik külön-külön is, de főleg együtt meghatározták a romániai magyarság politikai képviseletét, mondhatni kisebbségi sorsának alakulását. Megpróbálom – bevallom, egyelőre sikertelenül – elképzelni, milyen lesz a politikánk és a közéletünk Markó Béla nélkül. És persze néhány más politikus (nemzedék)társa nélkül, gondoljunk a kezdetekre, az immár a ceauşescui diktatúra időtartamát is meghaladó nehéz harmadfél évtizedre. Persze titokban elképzelem azt is, hogy mégsem vonul vissza (ritka szokás az önkéntes visszalépés itt Kelet-Európában, és Markó Béla már lépett vissza egyszer egy nagyot, amikor 2011-ben lemondott arról, hogy új szövetségi elnöki mandátumért induljon), az utóbbi időben viszont mind egyértelműbben jelenti be, hogy nem folytatja. Mint például legújabb kötetének hátsó borítólapján: „Nem tudom, lehet-e még gyógyítani közéletünk súlyosbodó skizofréniáját, hogy külön keresi boldogulását baloldal és jobboldal, mi több, saját bőrömön tapasztalom, hogy íróként is már-már le kellene tagadnom politikusi mivoltomat, politikusként pedig pironkodva kellene félretolnom asztalomról, mondjuk, verskezdeményeimet. Most is, ebben az esszé- és publicisztikakötetben, amely a napi politikától való fokozatos visszavonulásom négy esztendejének az írásait tartalmazza, a múlandó publicisztika talán szégyelli a mellette páváskodó szépirodalmi esszét, és fordítva.” Rekviem egy macskáért ennek az új kötetnek a címe, válogatás 2011 és 2014 között – legnagyobb részt az Élet és Irodalomban, a Népszabadságban, a Bárkában és a Korunkban – megjelent írásokból. Hogy hol közöl Markó, annak természetesen megvan a maga külön jelentése és jelentősége. A könyv a Kalligramnál jelent meg (remek kivitelezésben), és akkor az első kíváncsiságunk mindjárt az lenne, hogyan fogadták ezeket az esszéket, publicisztikákat, kiemelkedő események alkalmával megtartott beszédeket a pozsonyi, szlovákiai olvasók. Bizonyára azzal az elismeréssel, ahogy az értő magyarországi és erdélyi közönség – úgy, ahogy a gondolkodásban és írásban rokon kolléga, nemzedéktárs Lengyel László meghatározó fontosságú könyvét, a tavaly megjelent A szabadság melankóliáját fogadta maga Markó Béla: „... rég zúdult rám egyszerre ennyi kérdés, ennyi dilemma és ennyi érzelem is ugyanakkor”. Az összeállítás szempontja szemmel láthatóan nem az volt, hogy valamiféle ízelítőt adjon a szerző szerteágazó értekező prózai munkásságából, mintegy adalékul a politikus arcképéhez, hanem a nagy közéleti témák, tartalmak határozták meg. Kérdések, dilemmák, érzelmek. Olyanok, mint a kérdőjeles címek közül a Székely vagy szórvány? vagy a Mire vagyunk büszkék, Tanuljunk-e a szomszédainktól? Szóljanak vagy ne szóljanak? Az utóbbi külön figyelmet érdemel: annak a kivételes politikai erejű Memorandumnak a belső története, amelyet az RMDSZ 1993. augusztusában nyújtott be Románia küszöbön álló felvételéről az Európa Tanácsba. „Megpróbáltuk feltételekhez kötni az ország 1989 decembere utáni első fontos integrációs lépését”. Ez az egyszerű és egyszerűen megállapított, majd megmagyarázott tény egymagában cáfolja a populista non-combat vádakat, amelyekkel a Szövetség demokratikus elkötelezettségű, az intézményes keretek között folytatott politikai harcot stratégiai alapelvként meghatározó vezetőinek annyiszor szembe kellett nézniük. Az állam kisebbségi politikáját számon kérő történelmi Memorandum, amely – az autonómia-igény londoni nyílt megfogalmazásával együtt – a friss RMDSZ-elnök Markó Béla számára a nemzetközi tűzkeresztséget is jelentette, román értelmezésben úgymond veszélybe sodorta az ország integrációját. „Mi tagadás, nekünk magunknak is fel kellett oldanunk egy ellentmondást. Azt ugyanis, hogy a Memorandumban feltételeket támasztottunk Románia felvételéhez, miközben (...) érdekünk volt az európai és euroatlanti integráció.” A tét tehát az volt, hogy a demokratikus Nyugat „az integrációért cserében ki fogja követelni a demokratikus elvek érvényesítését és a demokrácia alapintézményeinek kiépítését. (...) Volt még egy másik, sajátos elvárásunk is nekünk, magyaroknak az integrációs folyamatban: emberi jogi, kisebbségjogi problémák megoldását vártuk a nemzetközi intézményektől. Más szóval, igényeltük a beleszólást, a pressziót, akár a kényszert is ezekben a kérdésekben.” On revient toujours: lásd a Kelemen Hunor szövetségi elnök vezette küldöttség júniusi washingtoni látogatásának célját és eredményeit... A kötet súlyos politikai, közéleti és sorskérdéseket görget, jónéhányra érdemes lenne visszatérni. Ugyanakkor olyan kis impromptu-k színesítik, mint a címadó írás egy bukaresti kóbor macskáról, aki odaszokik a tömbházba, majd eltűnik. Hogyne asszociálnánk Markó Béla emlékezetes 1999-es esszéjére az identitástudatok sokféleségéről, Az erdélyi macskára? (Bár kiderül, hogy itt némileg másról van szó...) Markó értekező prózájában még a magamfajta laikusnak is lehetetlen észre nem venni a volt szerkesztőségi kolléga, író- és költőtárs Székely János választékos stílusának, gyakran eszmei-esztétikai levezetésként ható érzékeny és pontos gondolatfűzésének a hatását. A közéletiség, a magas irodalmi színvonal és nyelvi erő olyan egységével állunk szemben ezeknek a szövegeknek az olvasásakor, amilyenre mai írástudóinknál alig találunk példát, még a magyarországiaknál sem nagyon. Ha pedig politikusokra szűkítjük a kört, erőlködnünk kell... hogy visszafojtsuk nevetésünket. És „szembesülünk” egy hiánnyal is: Markó írásai, miként egész attitűdje, emberi tartása, teljes mértékben nélkülözi a magyar és román vezető politikusok nagy részére annyira jellemző hatalmi gőgöt, azt a bizonyos hübriszt. Minderről az is eszembe jut, hogy Markó Bélával kapcsolatban kísért egy talán még nagyobb dilemma. Kissé olyan mi lett volna, ha... kiindulású: milyen többletet jelentett a politikusnak az, hogy költő és esszéíró volt? – és hogy jelentett-e többletet az újra megtalált költészete számára a sok politikai harc, megpróbáltatás? Az egyszerű válasz természetesen az, hogy jelentett: fontos a kifejezőkészség a politikában, az emberi és közéleti tapasztalat az írásban; „kölcsönös megtermékenyítésről” van szó, ahogy emlékezetem szerint régebben mondták – az árnyaltabb, értelmező részletes választ viszont neki magának kell megadnia. Következő munkáiban és munkáival is. Ahogyan a Lengyel László könyve kapcsán kiemelt idézet folytatódik: „Rég éreztem úgy egy ilyen kor-és kórtörténet olvastán, hogy újabb meg újabb hasonló könyvek megírását kéri számon mindannyiunktól, tőlem is tulajdonképpen.” A közéletiség nyílt kiállást, állásfoglalást is jelent legfontosabb sorskérdéseinkben, ügyeinkben. Markó Béla ilyen értelemben is a legfontosabb közéleti írónk, alkotónk. Legutóbb a nemzetállamról és a homogenitásról írott cikke vert fel port, de közéletivé tud emelni olyan dolgokat is, mint a Rubik-kockával való viaskodását: egy kedves cikkben (az ÉS fizetéses oldalain) arra a következtetésre jut, hogy világunkban „van még számos fehér, kék, sárga, narancssárga, piros és zöld lapocska, amelyeket még ezután kellene kirakni, amennyiben végre hajlandók lennénk ebben a játékos sokszínűségben magunkra ismerni”. Erőteljes közéleti vonulata van Markó lírájának is. Az utóbbi időben felélénkülni látszik a közéleti költészet, és újra aktuális kérdés az irodalom és a politika (az illyési „hattyú és görény”) bonyolult kapcsolatának értelmezése. Nem lehet célom közéleti verseiről írni, megteszik a kritikusai, emeljük ki közülük Elek Tibort; a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője monográfiát is írt Markó Béla költői világa címmel. Azt azonban be kell vallanom, hogy szinte mindig „megütnek” ezek az alkotások. Emlékszünk a Csatolmányra? Végül, kezdeti dilemmáimhoz visszatérve, ha már elkerülhetetlen Markó Béla visszavonulása az aktív politizálás harcmezejéről, voltaképpen örülök neki! Azért is, mert többet fog majd írni (és lehet jelentős közéleti szerepet vinni értelmiségi fedezékéből sajtós véleménynyilvánítással is), kiteljesítheti a Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal, annak élén, a civiltársadalmi közéletiséget, de azért is – önző szempont, tudom –, mert akkor majd még elfogulatlanabbul és még gyakrabban lehet majd reflektálni írásaira, hiszen az embert már nem érheti az a vád, hogy érdekből teszi. S ha mégis, akkor legfeljebb közösségi érdekből.
Ui.
Markó Béla
Kerítés
De ugye utólag azért nem változik semmi?
Ugye nem lövitek le az öcsémet,
ha 1989 nyarán átkúszik a határon?
Ugye nem adjátok őt vissza a románoknak,
akik már kibiztosították a tücsköket,
a kutyákat, a géppisztolyokat,
és amikor hajnalban az öcsém visszanéz,
egyetlen torkolattűz lesz egész Erdély?
Ugye nem húztok kerítést arra a helyre,
ahol neki azon az éjszakán
át kell jutnia a zöld határon?
Ugye nincsen teherszállító időgépetek,
hogy ólomnehéz szíveteket
visszavigyétek egészen odáig?
Ugye vigyáztok rá, ha nem tudom már
semmiképpen sem lebeszélni?
Ugye segítetek neki?
Ugye tudjátok, hogy csakis azért
szerveztük meg a szökését,
mert itthon belepusztult volna?
Ugye elhiszitek, hogy nem értettem egyet vele,
de nem hagyhattam meghalni a testvéremet?
Ugye nem álltok az útjába?
Ígérem, én nem megyek,
nem is akartam soha,
és most már mi értelme lenne?
Ugye nem toloncoljátok vissza 1989 közepén,
amikor még fogalmunk sincs róla,
hogy rá egy fél évre Ceauşescut is lepuffantják,
mint egy veszett kutyát?
Igazán ki lehetett volna várni.
Ugye nem ástok vizesárkot oda?
Ugye nem helyeztek el taposóaknákat a fűben?
Ugye csak egy hangyaboly púposodik?
Ugye csak gyík surran, mint a gyújtózsinór?
Ugye csak tréfáltatok?
Ugye azt fogjátok mondani erre,
hogy mi magyarok vagyunk,
és hogy ez nem ugyanaz?
De ti 1989 nyarán a románokat is?
Szóval őket sem küldtétek haza?
Senkit sem küldtetek haza?
Csakhogy most 2015-öt írunk?
Kicsi országban kicsi falu, kicsi ház,
kicsi asztal, kicsi kenyér?
Nekünk sem elegendő?
Akkor hát mi legyen?
Égig érő kerítés legyen?
Valahol a felhők között,
kerítés tetején üldögél a mindenható,
elgondolkozva lógatja a lábát,
nem látszik innen lentről
se bőre színe, se szeme vágása.
Ugye nem lövitek le az Istent?
[Markó Béla fenti, Kerítés című versét közölte a Népszava 2015. júl. 7-i száma]
maszol.ro

Markó: az etnikai kérdés kikerülhetetlen az EU-ban
Az etnikai szempontokat is figyelembe kell venni az Európai Unió problémáinak megoldásakor – véli Markó Béla szenátor. Az RMDSZ volt elnöke péntek reggel Európa az ukrán válság után címmel tartott előadást az EU tábor résztvevőinek.
Az RMDSZ korábbi vezetője felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy az Európai Unió problémáira nem létezhet kizárólag gazdasági szemléletű megoldás, az etnikai szempontokat mindenképpen figyelembe kell venni, különben az unió olyanná válik, mint a görög mitológiában Prokrusztész, aki áldozatait az ágyába fektette, és amelyik testrészük lelógott, azt levágta. „Az ukrajnai helyzet sem értelmezhető, ha kihagyjuk a számításból a majdnem magyarországnyi orosz lakosságot” – jelentette ki a politikus.
Markó elmondta, maga is nagyon fontosnak tartja térségünkkel kapcsolatban a világ számára elsődleges szempontot, hogy stabilitás legyen, hiszen nekünk is nehéz hozzászokni a gondolathoz, hogy a közvetlen szomszédunkban háború dúl. Ugyanakkor rámutatott, az etnikai kérdések rendezése, az autonómia különböző formáinak felmutatása nélkül ez is megbomolhat, és a nyugati típusú demokráciákhoz való felzárkózás helyett katonai szempontok kerülnek előtérbe.
A politikus szerint ezek a folyamatok Romániára nézve sincsenek kedvező hatással, hiszen a kilencvenes évek kezdeti lelkesedéséhez képest visszalépés érzékelhető, a parlament kompromittálta magát, ahelyett, hogy betöltené a szerepét, az igazságszolgáltatás határozza meg, milyen törvényeket lehet, vagy nem lehet elfogadni.
Markó kitért a görög válságra is. Azt mondta: a népszavazást ebben a helyzetben nem tartotta megfelelő megoldásnak, hiszen az emberek természetesen nem fognak soha olyan intézkedést megszavazni, ami a saját fizetéseiket, nyugdíjukat csökkenti. „Ilyen esetben a politikusoknak magukra kell vállalniuk a döntés felelősségét, a populizmus sohasem lehet jó megoldás, hiszen vagy rövid vagy hosszú távon, de csődhöz vezet” – jelentette ki.
Tasnádi Sáhy Péter
maszol.ro

Markó Béla: stabilitásért beáldozott demokrácia
Majdhogynem vészharangokat kongatott meg tegnap a Hargita megyei Marosfőn zajló EU-táborban Markó Béla, az RMDSZ volt szövetségi elnöke, a Kós Károly Alapítvány vezetője.
Véleménye szerint a nagyhatalmak, de elsősorban az Amerikai Egyesült Államok elfogadják, legalábbis többnyire tétlenül szemlélik, amint nem feltétlenül demokratikus folyamatok zajlanak bizonyos országokban, így Romániában is, mert elsősorban a (katonai) biztonság szavatolásában érdekeltek. Egy nappal korábban Kelemen Hunor, az érdekvédelmi szövetség jelenlegi vezetője is ugyanerről beszélt a nyári táborban levő fiataloknak. Markó még tovább ment: szerinte hazánkban bomlik le a demokrácia, teljesen kompromittálódtak egyes intézmények. Ugyanakkor három alternatívát vázolt fel a Közép-Kelet Európában élő kisebbségek számára.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)