Szentkirályok találkozója – az összetartozás ereje
Marosszentkirály a hét végén a Kárpát-medencei Szentkirályok gyűjtőpontjává vált, ugyanis itt tartották meg a Szent Király Szövetség XVIII. Találkozóját. A huszonegy Szentkirály nevet viselő szövetséges településből tizennyolc képviseltette magát a Felvidékről, Magyarországról és Erdélyből. A három nap során 454 vendéget fogadtak az önkormányzat, az egyház, a Kádár György Kulturális Egyesület valamint száz vendégfogadó család jóvoltából, s ezzel talán a legnépesebb vendégszámú és leggazdagabb műsorkínálatú rendezvényt bonyolították a nyár folyamán.
Legfontosabb: a találkozás
A vendégek pénteken érkeztek, akiket a művelődési házban fogadtak, elhangzottak az első köszöntőbeszédek, majd ezt követően felléptek az első táncosok, énekesek, többek között a Kis-Vadrózsa néptáncegyüttes és a Kéknefelejcs Nótatársulat.
Szombaton került sor a szövetségi közgyűlésre, amelyen a vendégtelepülések polgármesteri, képviselői vettek részt.
A szövetséget tizenegy magyarországi település – Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinya- szentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja, Szabadszentkirály –, négy felvidéki település – Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály, Sajókirályi –, továbbá hat erdélyi helység: Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Székelyszentistván, Csíkszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentkirály alkotja.
A küldöttségek vezetőit Sângeorzan Remus, 22 éve tisztségben lévő polgármester és Gál Sándor alpolgármester köszöntötte. Röviden ismertették a folyamatosan fejlődő település történetét, elmondva, hogy a 7274 lelket számláló község 38,5 százaléka magyar nemzetiségű, több cég működik itt, köztük textilfeldolgozó vállalatok, a Benta-cégcsoport vállalatai, valamint számos családi és egyéni vállalkozás. – Marosszentkirály, amihez közigazgatásilag Náznánfalva is tartozik, közepes gazdasági erejű községnek számít, amelyben két lakónegyed és két lakópark található. Az Ifjúsági negyedben száz lakóházat építettek, a 27 kilométeres községi út mentén 80 százalékban kiépítették a víz- és csatornahálózatot, két iskola, két óvoda, két művelődési ház, sportpályák, sporttermek, két új cinterem, négy orvosi rendelő, három gyógyszertár, állatorvosi rendelő működik a községben. Az itt élő felekezeteknek két ortodox, két református, két adventista templom és egy római katolikus kápolna áll a rendelkezésére. Peremtelepülés. A községben egyre többet építenek, volt olyan év, hogy 250 építkezési engedélyt adtak ki. Most a játszóterek kialakítására, a bölcsőde- és óvodaépítésre helyezzük a hangsúlyt, hiszen nagyon sok a fiatal házas, és a gyerekeknek szükségük van ezekre – mondta a polgármester.
Átadták a szövetségládát és a Szent István-szobrot
Ezt követően Iványi András, Szentkirály- szabadja polgármestere átadta a szövetségládát a szervezőknek, mondván, hogy töltsék fel az idei rendezvényt dokumentáló anyaggal, azaz DVD-kkel, fotókkal. Nagyon fontos momentum volt Szent István mellszobrának az átadása is, amelyet idén Csíkszentkirálynak adományozott a szövetség, hiszen idén ünneplik a községgé válás X. évfordulóját. A szobrot, akárcsak az előzőeket, Diénes Attila, marosvásárhelyi születésű, jelenleg Magyarországon élő szobrászművész készítette. A szobrot a falunapokon avatják fel.
A közgyűlésen szervezési kérdéseket vitattak meg, egyelőre kérdéses, ki lesz a következő szervező, hiszen a királyfiakarcsaiak, akik a sorban következnek, nem vettek részt az idei találkozón. Ha ők nem vállalják, a kalotaszentkirályiak örömmel megteszik – mondta a polgármester. A kis települések anyagiak hiányában nem vállalkozhatnak ilyen nagyszabású rendezvényre. A felszólalók az anyagiak előteremtésének módozatait latolgatták, hiszen egy ilyen találkozó sok pénzbe és sok munkába kerül, de ki-ki erejéhez mérten vállalja a kihívást, hiszen a legfontosabb a találkozás, egymás megismerése, családi kapcsolatok létrejötte, a nemzeti összetartozás erősítése – mondták a jelen levő polgármesterek.
– Kádár Györggyel, az akkori alpolgármesterrel felkerekedtünk, Csíkszentkirályon részt vettünk az alapító megbeszélésen, és elhatároztuk, hogy létrehozzuk a szövetséget, amelyet 1997. augusztus 10-én be is jegyeztek. Azóta minden esztendőben ehhez a dátumhoz igazodunk. Marosszentkirályon 2004-ben volt az első találkozó, ez a második. Óriási jelentősége van annak, hogy Marosszentkirály ezt fel tudja vállalni a román polgármesterrel és román tanácsosokkal együtt – mondta Csáky Károly nyugalmazott lelkipásztor, aki akkoriban a faluban szolgált.
Gál Sándor azt hangsúlyozta, hogy nagy összefogásra volt szükség az önkormányzat, az egyházak és a Kádár György Kulturális Egyesület között, hogy a vendégeket fogadhassák.
– Száz család kapcsolódott be, ők vállalták a vendégfogadást, az elszállásolást, a vendégszeretetüket személy szerint is megköszönöm nekik – mondta az alpolgármester, aki arra a kérdésünkre, hogy van-e gazdasági hozadékuk a találkozóknak, tájékoztatott, egyelőre nincs tudomása a rendezvények gazdasági hozadékáról, hiszen ezt a szövetséget nem is ezzel a céllal hozták létre.
Marosszentkirály kitett magáért
Szombat délután a hagyományőrző és művészeti csoportok léptek fel. Újból köszöntések hangzottak el, jelen volt Kelemen Atilla parlamenti képviselő és Markó Béla szenátor is. Az ünnepséget a marosszentkirályi Mugurelul és a Vadrózsa néptánccsoport kezdte. Valamennyi település együttese 10-15 perces műsorral jelentkezett, amelyben településük néptáncát, dalait mutatták be. Este 9 órától utcabálon szórakozhattak a résztvevők.
Vasárnap ünnepi istentiszteletet tartottak, amelyen Veress László református lelkipásztor hirdetett igét, énekelt a marosszentkirályi kórus, ezt követően szalagkötésre került sor a templomkertben található Szent István-szobornál. A vendégeket az Aranyhal vendéglőben búcsúztatták.
– Öröm volt itt lenni, öröm volt találkozni! – mondták a résztvevők. – Marosszentkirály kitett magáért.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

A magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés aggasztó helyzete a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) az egyetlen olyan intézmény, ahol a közel másfél milliós erdélyi magyarság az anyanyelvén képezhetné gyógyítóit. Az egyetemet 1945-ben – a párizsi béketárgyalások előtt – királyi rendelettel kizárólag a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés biztosítása végett hozták létre. 1962-ben a Román Kommunista Párt Politikai Bizottsága telefonon elrendelte a román tagozat létrehozását. Ezzel kezdetét vette a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása. A teljes körű magyar oktatás visszaállítását huszonegy évvel a nacionál-kommunista diktatúra megdöntése után (!) a 2011. évi 1-es tanügyi törvény írta elő.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a kétharmados román többségű szenátus az egyetemi autonómiára hivatkozva módszeresen elutasította az új román tanügyi törvény anyanyelvi oktatás kiterjesztésére vonatkozó rendelkezéseinek az egyetemi chartában történő rögzítését és azok alkalmazását. Számos tevékenység esetén a román nyelv kizárólagos használatát írták elő. Látván, hogy politikai nyomással nem lehet kikényszeríteni a törvény alkalmazását, jogi útra tereltük az ügyet.
Az RMOGYKE (elnöke prof. dr. Kincses-Ajtay Mária) és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (elnöke Tubák Nimród) 2013 novemberében a Bukaresti Táblabírósághoz fordult. Azt szerettük volna elérni, hogy állapítsák meg: a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hivatal (ARACIS) marosvásárhelyi használatra megalkotott szabálya (sztenderdje) érvénytelen. A kifogásolt sztenderd kimondta, hogy a klinikai gyakorlatok kizárólag román nyelven folyhatnak, vagyis a magyar diák a kórteremben csak románul szólhatna a románul alig beszélő idős nagymamájához… Ezt a diszkriminatív tiltást a MOGYE szenátusának román kétharmada a klinikai gyakorlatokon kívül kiterjesztette a preklinikai gyakorlatokra (beleértve az anatómiát, noha a halottak már nem beszélnek), a szemináriumokra és a diplomavizsgákra is.
A két felperes (az RMOGYKE és az MMDSZ) körlevélben felkérte az RMDSZ, az EMNT, az EMNP és az MPP elnökeit, hogy a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés védelmében lépjenek be a bukaresti perbe. Sajnos, csak az EMNT és az EMNP érezte át az ügy fontosságát, az ismét kormányra került RMDSZ és az MPP nem volt hajlandó beavatkozni a közigazgatási eljárásba. Az RMDSZ- vezetés elutasító döntése szerfelett meggondolkoztató, és akarva-akaratlanul igazolja Victor Ponta miniszterelnök érvelését, aki azzal indokolta az RMDSZ újabb kormányba léptetését, hogy ezáltal "megszelídíti" a magyarság képviseletét. Felidézem, az RMDSZ-vezetés azt hangoztatta, hogy azért is lépett be a kormánykoalícióba, hogy meg tudja oldani a MOGYE-n a magyar oktatás ügyét. Az RMDSZ a 2011-ben indított marosvásárhelyi közigazgatási perbe is csak a koalíciós Ungureanu-kormány megbuktatása után vállalta fel a támogató beavatkozást. Tehát ismételten bebizonyosodott, hogy a magyar orvos- és gyógyszerészképzés érdekében csak akkor áll a sarkára az érdekvédelminek mondott szövetség, ha ellenzékben van?! Az RMDSZ passzivitása nehezen védhető, mivel a magyar oktatás visszaállítása ügyében csak jogi úton vagy polgári engedetlenséggel lehetne előre lépni. A Ponta-kormány "születési hibájának" következtében – ti. a MOGYE-n a magyar fakultás létrehozását elrendelő kormányhatározat ellen benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal buktatták meg az Ungureanu-kormányt – nincs abban a helyzetben, hogy kormányhatározattal törje meg a szenátus román kétharmadának csökönyös ellenállását.
A magyar oktatók megelégelték, hogy a MOGYE szenátusának román kétharmada nemcsak a tanügyi törvényt, hanem annak politikai nyomásra felpuhított, 2012 szeptemberében megkötött egyezségbe foglalt előírásait sem hajlandó betartani. Közgyűlésükön eldöntötték, hogy a vezető tisztségeket betöltő képviselőik tiltakozásképpen beadják lemondásukat, a vezető testületekbe beválasztott tagok pedig bojkottálni fogják ezek tevékenységét mindaddig, amíg nem állítják helyre a törvényességet. Szinte érthetetlen, hogy Markó Béla volt RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor jelenlegi elnök és Király András tanügyi államtitkár miért száll szembe a törvény által biztosított jogok alkalmazását kicsikarni akaró magyar tanerők tiltakozó lépéseivel. Sajnálatos módon az RMDSZ-es illetékesek "elfelejtették", hogy ma már senki sem beszél az önálló kolozsvári Bolyai Egyetem visszaállításáról. A politikai pipogyaság és az idő múlása oda vezetett, hogy jelenleg szóba sem kerül az önálló Bolyai Egyetem visszaállítása, e jogos követelés teljesen lekerült a napirendről. Ha a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésből hiányzó hetven százalékot nem sikerül visszapótolni, itt, Marosvásárhelyen is beállhat a Bolyai-szindróma. A politikai ellenszélben küzdő magyar oktatók és diákok elfásulnak, beletörődnek a jelenlegi helyzetbe. Az egyetem vezetősége a hangadó magyar professzorokat újabban bűnvádi feljelentésekkel és munkajogi eljárásokkal vegzálja! Szerencsére a MOGYE- ügyben nincs egyetértés a Fidesz-kormány és az RMDSZ-vezetés között – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes határozottan kijelentette, hogy 100%-ig támogatja a magyar tanerők tiltakozó lépéseit.
Az általunk szorgalmazott jogi megoldás a Bukaresti Legfelső Ítélőtábla és Semmítőszék kezében van. Ha a fellebbezési eljárásban kedvező ítélet születik, akkor annak azonnal érvényt lehet szerezni a MOGYE-n. A Bukaresti Táblabíróságon lefolytatott bizonyítási eljárás során kiderült, hogy az ominózus, a magyar nyelv kitiltását rögzítő jogszabály valójában nem is létezik. A Bukaresti Táblabíróság mindezek ellenére elutasította az RMOGYKE és az MMDSZ abszolút megalapozott közigazgatási keresetét, sőt ezzel sem elégedett meg, hanem érdemben helyben hagyta a MOGYE magyaroktatás-ellenes beavatkozását. Az Azamfirei rektor által aláírt beavatkozás tételesen tartalmazza azt, hogy az elméleti oktatáson kívüli tevékenységek, vagyis a gyakorlatok, szemináriumok, záróvizsgák nyelve a román, kijelentve azt is, hogy ez a helyzet nem diszkriminálja a magyar oktatást!? Érvként hozzáfűzi, hogy sok magyar diák olyan előrelátó, hogy eleve a román tagozatra iratkozik be… Tehát oda jutottunk, hogy ezt az alkotmányt- és tanügyi törvényt, nemzetközi egyezményeket sértő álláspontot az elsőfokú ítélet helyben hagyta. Méghozzá úgy, hogy ennek érdekében egy nem létező jogszabályt alkalmazott! Ezt a lehetetlen helyzetet a Bukaresti Legfelső Ítélőtábla előtt sorra kerülő fellebbezési eljárásban mindenképpen meg kell változtatni! Mindehhez a nemzetközi figyelemfelkeltés, az összmagyar összefogás elengedhetetlen. A Legfelső Ítélőtáblán szeptember 19-én sorra kerülő sorsdöntő tárgyalás előtt feltétlen tudatosítanunk kell a román vezetésben azt, hogy egy ilyen ítélet milyen rossz fényt vet a román igazságszolgáltatásra, súlyosan sértve az európai normákat, a román alkotmányt és a tanügyi törvényt. Bármilyen nehéz, de át kell törni a román média és politikum által felállított hallgatás falát. Ha a szeptemberi bukaresti fellebbezési tárgyalás mégsem hoz változást, akkor be kell látnunk, hogy az 1945/46-os Romániával szemben 2014 Romániája nem hajlandó biztosítani a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzést. Ez esetben vissza kell térni az 1946-os megoldáshoz, amikor Marosvásárhelyen az orvos- és gyógyszerészképzés magyarországi professzorokkal indult el, akik azután kinevelték az erdélyi utánpótlást is. A Sapientia egyetem keretében vagy a romániai magyar orvos- és gyógyszerészképzést támogató anyaországi egyetemek kihelyezett tagozataként lehet megoldást találni erre az égető és fájó kérdésre.
Kincses Előd, Népújság (Marosvásárhely)

Magyar–magyar verseny az elnökválasztáson?
Tizennyolc esztendővel ezelőtt, amikor az RMDSZ Szövetségi Képviselőinek Tanácsa úgy döntött, hogy a magyar érdekképviseleti szervezet jelöltet indít az államelnök-választáson, sokan felkapták a fejüket. E lépést azon frissiben is sokan kritizálták, akár a jelöltet, hiszen Frunda György – aki jól vitatkozik románul, összehasonlíthatatlanul jobban, mint magyarul – neptuni múltjával és autonómiaellenes fellépéseinek sorozatával alkalmatlan arra, hogy maximalizálja az erdélyi magyarság szavazatait. Arra viszont kiválóan alkalmas volt, hogy 1996-ban megágyazzon a kormányzati szerepvállalásnak, hogy a választói bázis számára elfogadhatóvá tegye e lépést, amivel sikerült az RMDSZ-t máig ható érvénnyel eltéríteni az 1993-ban, Brassóban megfogalmazott autonómiaprogramtól.
Frunda, az ellenjelölt
Egy év telt csak el az 1999-es csíkszeredai Markó-Kincses párharc után, amikor sokak meglepetésére Kincses Elődnek sikerült Markót megszorítania, annak dacára, hogy a küldöttek többsége hivatalból volt jelen, azaz közvetlenül érdekelt volt a Markó-Neptun egységfront politikájának folytatásában. Ismét Frundát indították, ezzel is növelve a szervezeten belüli polarizálódást, valamint a Neptun-lobbi ismertségét és erejét.
2004-ben Markó Béla volt a jelölt, akiről feltételezhető, hogy nagyobb támogatottságot élvez a maga látszólag egyensúlyozó politikájával, mint a labanc oldalon látványosan elkötelezett Frunda. (Látszólag, mondom, mert az elmúlt húsz esztendőben Markó a gyakorlati politika síkján egyáltalán nem egyensúlyozott, hanem a Neptun-lobbit támogatta. A „sokszínűség egysége”, a „belső pluralizmus” legfeljebb szólamok szintjén jelent meg az általa elnökölt szervezetben.)
Ugyanabban az esztendőben alakult meg a Magyar Polgári Szövetség, amelynek az önkormányzati választásokon való indulását sikerült elgáncsolni, de Székelyföldön a parlamenti választásokon elindult a Népi Akció színeiben, nem kis pánikot okozva az RMDSZ soraiban. Mint később kiderült, nem volt miért izgulni, de az RMDSZ vezetői úgy érezhették, nem kockáztathatnak: ők is az autonómiát és a kettős állampolgárságot tűzték zászlajukra, amit elég nehezen lehetett volna Frundával az élen meghirdetni. Kelemen Hunor 2009-es jelölése a politikus ismertség-indexének növelését szolgálta, nem sokat számított, hogy sokkal kevesebb szavazatot sikerült összegyűjtenie, mint elődeinek.
Új műsor, új férfi
Idén új helyzet látszik kialakulni azzal, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt is ringbe száll – egyelőre aláírásgyűjtési szinten. Ha a pártnak sikerül összegyűjtenie a 200 ezer támogató szignót, akkor Szilágyi Zsolt személyében Kelemennek komoly ellenfele lesz. Az autonomista politikus pályáján nincs törés, „kényes ügyei” sincsenek, remekül verbalizál, több nyelven is kommunikál, kiváló debattőr. Ráadásul az RMDSZ ebben a helyzetben nem alapozhatja arra az EMNP hiteltelenítését célzó kampányát, hogy a magyar szavazatok megoszlásával veszélybe kerül a parlamenti képviselet. (Kedvenc szólamukról persze aligha fognak lemondani, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára már első vonatkozó nyilatkozatában a magyar közösség megosztásától és a magyar szavazóerő felaprózásától óvott. Ugyanakkor a komolyan vétel igényével ez nem lehet az RMDSZ kampány fő üzenete, mint volt 2012-ben.) Mindkét jelölt egyformán esély nélkül indul, s mindkét jelölt indulásának mögöttes célja van. A második fordulóba való bekerüléssel egyikőjüknek sem kell számolnia, arról nem is szólva, hogy magyar ember a belátható jövőben aligha fogja elnyerni a román államelnöki tisztséget.
Kelemen célja vélhetően a választói bázis egyben tartása, a magyar szavazatok felmutatása és az azokkal való sáfárkodás. Szilágyi Zsolt tényleges célja pedig alighanem az, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt programját megismertesse a választókkal. Az elnökválasztási küzdelem kiváló alkalom arra, hogy a párt Románia föderalizálásáról szóló elképzelése minél több emberhez eljusson, beleértve a román választókat is. Arra is jó lehetőség, hogy ésszerű érvekkel lebontsunk valamennyit az autonómiával kapcsolatos román aggályokból. Erre mutatott rá Izsák Balázs, az SZNT elnöke is, aki szerint eddig az elnökválasztási kampányok annak ellenére „nem hoztak semmit az autonómiaküzdelemnek”, hogy 1996 óta minden alkalommal volt magyar jelölt.
Pólusok találkozása
Az államelnök választás arra is jó lehetőség lett volna, hogy a két, magát autonomistának valló erő, az EMNP és az MPP összefogjon és külön pólust alkosson. Erre azonban az MPP továbbra sem mutat hajlandóságot. Az a pártvezetés, amely oly harsányan bírálta a 2009-es EMNT-RMDSZ magyar összefogást, 2012-től az autonomista EMNP-vel szemben az RMDSZ-t nevezi a kisebbik rossznak, s következetesen e komprádor szervezettel kokettál. Most is azt hallhattuk tőlük, hogy a magyarság számára tét nélküli ez a mérkőzés, s hogy az EMNP nem fogja tudni összegyűjteni a szükséges aláírásokat. Azt is látni kell azonban, hogy az MPP ma sokkal inkább egy „brand”, egy felfuttatott és a választók egy részének tudatában rögzült márkanév, mintsem élő és működő szervezet. Ami érthető: e közösség arra szerveződött, hogy az erdélyi magyar politikai palettán az önálló magyar érdekeket, egy jövőt ígérő politikai programot, a háromszintű autonómiát képviselje. Két éve viszont a pártvezetés – nehezen behatárolható motivációk által vezérelten – ahhoz az RMDSZ-hez dörgölőzik, amely az autonómia-programot tizennyolc esztendeje jó mélyre elásta, s kizárólag konjunkturális célokkal, a választói bázis mozgósítását katalizálandó vette elő időnként. Ahhoz az RMDSZ-hez, mely 1993-ban vette kétéves határidővel programba az autonómiastatútumok megfogalmazását, de most, több mint húsz esztendővel a brassói kongresszus után is adós vele. Érthető, hogy a párton belül zavarodottság uralkodik, hiszen a pártvezetés a talán legfontosabb motiváló erőt tagadja meg a középgárdától: hogy büszkék lehessenek szervezetükre, következetességükre, hajlíthatatlanságukra, kérlelhetetlen autonómiapártiságukra.
Úgy áll hát a helyzet, hogy a néppárt ismét csak saját magára számíthat, partnerszervezetei, az EMNT és az SZNT mellett. Ezzel együtt helyes lépés volt, hogy a párt nem hagyta ki az alkalmat programjának ismertebbé tételére és elfogadtatására. A román elnökválasztás lehetőséget biztosít a „nemes küzdelemre”, ahogy Szilágyi Zsolt fogalmazott, arra, hogy minden magyar lelkiismerete szerint, nyugodt lélekkel választhasson a helyzetelfogadó és a helyzetteremtő, a követő és a céltételező politika, a tüneti kezelés és a gyökeres megoldás között.
Borbély Zsolt Attila , Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Erdélyi magyar hidegháború
„Ez a fontos kötet, amely – remélem – még nagyon sok nyilvános vitát vonz majd, és amelyről több alkalom is nyílik majd beszélni, végre visszahozza a közéleti esszé és tanulmány műfaját a köztudatba, de tartalmát tekintve sajnos korszerűtlen.” Parászka Boróka kritikája Demeter Attila Ethnosz és Démosz című tanulmánykötetéről.
Elméleti elsivatagosodás – így lehetne összegezni a hazai könyvkiadás utóbbi tíz évét, amelyben a rendszerváltás utáni évekhez képest látványosan visszaszorult a társadalomtudományos esszék, tanulmányok publikálása. Talán a kiadók nem vállalják a kockázatot, talán a közgondolkodás mondott le arról, hogy tartalmát, formáját ilyen nagyobb lélegzetű írások határozzák meg, és az is lehet, hogy fordított arányban az egyetemi szakok és műhelyek túlburjánzásával, a szerzők termékenysége csökkent. Akárhogy is van, ott tartunk, hogy ma már érdemes megbecsülni minden esszékötetet. Demeter Attila (aki a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem filozófia intézetének oktatója) tavaly adta közre az elmúlt tizenkét évben írt tanulmányainak gyűjteményét, több szempontból is tanulságos és fontos. Egyrészt ez a kiadvány bizonyítja, hogy a hazai filozófia oktatás-kutatás igényt tart arra, hogy kivegye a részét a napi közéleti, társadalmi és politikai eszmecserékből. E nélkül a részvétel nélkül ezek ugyanis megfeneklenek a fogalmi és eszmei pontatlanságban, a logikai zárványokban, erodálódnak stb.
Másrészt: a hazai filozófiai beszéd (legalábbis az, amit Demeter Attila nagyon kevés társa mellett képvisel) nem tudja, vagy akarja kivonni magát a közbeszéd-közgondolkodás hatása alól, inkább követi, mintsem ösztönzi, irányítja azt. Azokat a témákat, ügyeket járja körül, amelyeket amúgy is körüljár a napi publicisztikai-gyár, esetenként oldja a beidegződéseket, közhelyeket, más helyzetekben – akarva, akaratlanul – megerősíti azokat. Ha a kötet címszavait soroljuk fel, akkor pont azokkal a fogalmakkal találjuk szembe magunkat, amelyeket az elmúlt évtizedben (évtizedekben) unos-untig hallhattunk, olvashattunk: autonómia, nacionalizmus, nemzetállam, emberi jogok, Európa, európaiság. A tétje ennek a könyvnek az, sikerül-e a filozófiai tartalombővítés, aktualizálás?
Harc komoly alázattal Ha a tíz évvel ezelőtt született, és eredetileg a Magyar Kisebbségben közölt Autonómia: mi végre? című tanulmányt vesszük alapul, amely közéleti „slágerünket”, az önrendelkezést igyekszik körbejárni, akkor azt kell mondanunk, hogy bár az átlagosnál cizelláltabb ez a megközelítési mód, a mélyfúrásig nem jut el. Az a figyelmeztetés megjelenik ugyan ebben a tanulmányban, hogy a kisebbségi jogérvényesítés eszköze nem feltétlenül csak az autonómia, az a kérdés azonban már nem fogalmazódik meg, miért kötjük össze szétválaszthatatlanul az önrendelkezést az etnicitással? Miért szól az erdélyi magyar közbeszédben az autonómia vita csak az erdélyi magyar önrendelkezésről, miközben ezt (vagy ezeket) a struktúrákat egy többnemzetiségű államban igyekeznek érvényre juttatni, miközben az erdélyi magyar közösség a román állam-nacionalizmussal viaskodik, miközben az adminisztrációs reform, a gazdasági átalakulás, az európai integráció (vagy európai verseny) sokkal inkább szól a regionális, etnikai szempontból azonban meg nem határozható különbségekről. Ez a Demeter Attila szöveg ráadásul, hasonlóan a kötet több más tanulmányához (mint például a címadó Ethnosz és Démosz tanulmányhoz) váratlanul átvált a nyers aktuálpolitikába, ebben az esetben az RMDSZ szervezeti működéséről értekezik. Lehet ennek is legitimitása, akár politikafilozófiai vitát is lehet erről folytatni, de ennek akkor tovább kellene mutatnia azon a megállapításon, hogy a Szövetségen belüli demokrácia nem működik, vagy hogy a szervezet támogatottsága csökkenőben. Van ennek a kötetnek egy amolyan népmesei „jöttem is, meg nem is, hoztam is, meg nem is” hangulata. Ez az az autonómia tanulmány olyan konzekvenciával zárul, amelyet akár a demokrácia-hiányosnak és alultámogatottnak nevezett RMDSZ korabeli elnöke, Markó Béla is megfogalmazhatott volna. Vagyis: „a sikeres autonómia-törekvésekhez nem annyira maradéktalan belső konszenzusra van szükség, mint inkább hatékony politikai lobbira” – írja Demeter Attila. Ám legyen, de akkor tegyük fel újra az autonómia természetére vonatkozó, kielégítően mindmáig meg nem válaszolt kérdést: kik, miért, kiknél és hogyan lobbiznak? Minderre a jelzett tanulmány keletkezése óta (2004), sőt az autonómia viták rendszerváltás óta tartó történelme során egyszer sem kaptunk pontos választ. Ennek fényében pedig különösen veszélyes az, amivel a szerző a gondolatsort zárja, vagyis, hogy „ha az autonómiát ki kell kényszeríteni (kiemelés D.A.), akkor ennek az eszköze nem lehet más, mint az erőszak vagy a félelemkeltés”. Bár a megállapítást Bibóra hivatkozva és őt idézve árnyalja Demeter, és arra figyelmeztet, hogy ezt a harcot „komoly alázattal” kell lefolytatni, mégsem más ez, mint az erdélyi magyar hidegháború megerősítése.
Valamilyenségek és valahogyságok Hasonló félig, vagy háromnegyedig vitt gondolatsorokból állnak össze a kötet többi tanulmányai is, ezek a szövegek, amelyeknek a zöméből kirajzolódik egyfajta visszafogott, de súlyos következményekkel járó nemzeti radikalizmus. A korábban már jelzett Ethnosz és Démosz című tanulmány számomra meglepő módon szintén RMDSZ-kritikával indít: a Szövetség kormányzati politikáját általános értelemben „alázatosnak” és „betársulósnak” nevezi a szerző. Függetlenül attól, hogy valóban alázatos és betársulós-e a szervezet két évtizedes teljesítménye (ez a szöveg 2006-ban született, tehát akkor még csak kamaszkorát élte az RMDSZ ilyen szerepvállalása), érdemes feltenni a kérdést: politikafilozófiai szempontból mire jutunk az ilyen jelzőkkel? Mi a kritika referenciája, célja és hitele? Kockázatos, és nem megkerülhető kérdések ezek. A napi politikára való (általam nagyon fontosnak és hiánypótlónak tartott) reflexió nehezen követhető módon billen át kultúra-, nacionalizmus elméletbe. És olyan furcsa mondatok szabadulnak el, amelyeket aztán sem politikafilozófiai, sem szociológiai, de még egy laza szövésű esszé keretén belül sem könnyű értelmezni. „Az emberek valamilyen oknál fogva makacsul ragaszkodnak nemzeti identitásukhoz” (kiemelés tőlem) – szerepel a 108. oldalon. „(…) a nemzetinek és a politikainak az összetartozása valahogyan természetszerű” (kiemelés tőlem) – írja Demeter Attila a kötet 103. oldalán. Sajnos a valamilyenségek és valahogyanságok világában ezúttal sem vezet tovább. Pedig rendezni kellene már az etnicizmus és nacionalizmus közötti viszonyokról gondoltakat, pedig láttatni és érteni kellene a nacionalista konstrukciók (a szerző fontos mondatokat szentel annak, hogy érzékeltesse, milyen alapvető jellemző ez a megcsináltság) korszerű természetét.
A korszerűség érvényesül a legkevésbé ezekben a megközelítésekben. Demeter az európai közösség soknyelvűségének, vagy éppen nyelvtelenségének problémáit járja újra és újra körül, hiszen – írja többek között Kymlickára hivatkozva a politikai együttműködések alapja a közös nyelv. De elfeledkezik arról, hogy a mai politikai kommunikáció számára a képek, és a különböző nonverbális felületek legalább annyira fontosak, ha nem fontosabbak, mint a verbálisak. Továbbá arról, hogy az egy-két és többnyelvűség ma már egészen mást jelent akár az Unió határain belül, mint azokon kívül – hiszen megváltozott többek között a globális mobilitás és kommunikáció, de változik a lokális adminisztráció, a közösségi kapcsolattartás stb.
Ez a fontos kötet, amely – remélem – még nagyon sok nyilvános vitát vonz majd, és amelyről több alkalom is nyílik majd beszélni, végre visszahozza a közéleti esszé és tanulmány műfaját a köztudatba, de tartalmát tekintve sajnos korszerűtlen. Az évtizedes szövegek nem tartották a lépést korukkal már születésük idején sem, ma pedig egészen anakronisztikus ezeket olvasni. Mindezzel együtt ösztönző a szerző igyekezete, ahogyan saját korlátaival, még végig nem vitt eszmefuttatásaival szembenéz. Például akkor, amikor a kötet előszavában elismeri, hogy a muszlim Európáról írt szövege létrejöttekor még nem ismerte, hogyan is néz ki a muszlim Európa valójában. Az Ethnosz és Démosz befejezésekor valami olyasmit érez az olvasó, mint egy kétkötetes krimi első kötetének a végén. A tetthely már felsejlett, a gyanú árnyéka is körvonalat kapott, a megfejtés azonban még várat magára.
Demeter Attila: Ethnosz és Démosz – tanulmányok. Pro Philosophia Egyetemi Műhely Kiadó, Kolozsvár, 2013.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Marosvécsre szólítanak
A marosvásárhelyi Helikon – Kemény János Alapítvány újra megrendezi hagyományossá vált augusztus végi ünnepi összejövetelét. A helikoni leszármazottak találkozójaként ismertté vált megemlékezés-sorozat augusztus 29- én és 30-án a Marosvásárhelyi Forgatag társrendezvényeként kapcsolódik a Bánffy Miklós-év eseménysorába. Pénteken délután 4 órakor Bánffy-kollokviummal kezdődik a megnyilvánulás a marosvécsi művelődési házban. Az író (utó)életei és regénye lesz Dávid Gyula irodalomtörténész és a fordítók, Hermann Rebeka, Andreas Oplatka, Marius Tabacu eszmecseréjének a központi témája. 18 órától filmet vetítenek Bánffy Miklósról. Ezt Szavak címmel előadóest követi. A Pécsi Pódium tagjai, Kovács Dorina és Kőszegi Gábor lépnek színpadra. Előadótársaik, Matyók Annamária és Horváth Ádám Kányádi Sándor Kétszemélyes tragédiáját szólaltatják meg. Szombat délelőtt 10 órakor a kastélyparkban folytatódik a megemlékezés. Bánffy alkotói sokoldalúságáról az ünnepi mozzanat során Markó Béla költő beszél. 11.30-tól Kilyén Ilka, Ritziu Ilka-Krisztina és Kilyén László színművészek a Bánffy Miklós, Várady Aranka és Bánffy Katalin levelezése és naplói felhasználásával összeállított, Szétszórtan című irodalmi műsort adják elő. 12.30 órakor a művelődési ház a Bánffy-kollokvium színhelye. Markó Béla a politikus Bánffy arculatát rajzolja ki. Utána a rendezvénysorozat előtti napokban Marosvécsen szervezett képzőművészeti alkotótábor műveit ajánlja a jelenlevők figyelmébe Nagy Miklós Kund művészeti író. Délután fél négytől a pécsi Takács Petra tolmácsolja Kocsis István Árva Bethlen Kata című monodrámáját. Végezetül a helikoni írók leszármazottainak a beszélgetésére is sor kerül.
Népújság (Marosvásárhely)

A sikeres kiugrás
Romániában nem nagyon ünnepli senki augusztus 23-át, pedig a hetven éve e napon történtek megérnének egy misét. 1944-ben ezen a napon Mihály király elrendelte Antonescu marsall letartóztatását, és nemes egyszerűséggel átállíttatta a román hadsereget az oroszok oldalára.
Később – bizonyosan hálából – a királyt elűzték az országból. Kezdetben azt tanították, hogy e napon a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította hazánkat. Később azt mondták, hogy fegyveres felkelés volt, majd az antikapitalista, antiimperialista, nemzeti felszabadító forradalom kitörésének napjává változott.
Tény, hogy ügyesen tették. Nem úgy, mint Horthy Miklós, aki később, október 15-én megkísérelte a kiugrást, amiből semmi nem lett. Horthy hadiparancsát az átállásról a vezérkar ki sem küldte a csapatokhoz. Ráadásul a nyilasok jutottak hatalomra Szálasi Ferenc vezetésével. És aztán ők Kitartás! jelszóval a végsőkig ki is tartottak a németek mellett a vesztes háborúban. Rájuk is ragasztották az „utolsó csatlós” címkét. Igazából a magyarok az angolokat és az amerikaiakat várták, de helyettük is az oroszok jöttek. A román átállást nevezték árulásnak is, de milyen jó lett volna, ha a magyarok is egy ilyen árulást el tudnak követni! Ennek a fordulatnak köszönheti Románia Észak-Erdély idecsatolását.
A kommunizmus így is, úgy is bekövetkezett volna, mert az Egyesült Államok elnöke, Roosevelt, Nagy-Britannia miniszterelnöke, Churchill és a szovjet vezér, Sztálin Jaltán (1945. február 4–11.) már megegyezett a kelet-európai országok sorsáról, amikor állítólag egy szalvétára írták fel, hogy ezeket nagylelkűen a Szovjetunió kezére adják. A papírszalvétát nem fűzték le a történelmi dokumentumok közé, de mégis az történt, amit az oroszok akartak. Aztán a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította Magyarországot is, és ott is maradt egészen a rendszerváltásig. Közben sikeresen leverték a forradalmat 1956-ban.
Romániában kezdetben sokkal jobban ment a kommunizmusra való átállás, mint Magyarországon. Ennek az is lehet oka, hogy itt igen sok magyar kommunista volt, aki vállvetve a román, zsidó és orosz kommunistákkal szorgalmasan küzdött ezért. Csak néhányat említsünk meg azok közül, akik a mostani szemlélet szerint is a legnagyobb szerepet játszották ebben: Fóris István (Ştefan Foriş), akit a Komintern a Romániai Kommunista Párt élére nevezett ki 1940 és 1944 között. Aztán kinyírták. Vagy ott volt Rángetz József (Iosif Rangheţ), Mogyorósi Sándor (Alexandru Moghioroş), Luka László (Vasile Luca) is. Nevüket helyes magyarsággal sorolja a jelenkori román sajtó, míg például Tőkés László vagy Markó Béla és más romániai magyar politikusokét még véletlenül sem. De ne feledjük Ana Paukert (Hanna Rabinsohn) vagy Valter Romant (Ernest Neulander, Petre Roman apja). És említsünk meg bár egy orosz nevűt is: Gheorghe Pintilie (Pantelei Bodnarenko). A sort különben lehetne folytatni.
A végén történészek még kiderítik, hogy Romániában a proletárdiktatúráért nem is a románok a felelősek. Kuti János, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mióta állítunk szolgákat Romániának?
A miniszter a szó latin jelentése szerint szolga vagy segéd, akinek feladata az államfő mellett a közügyek igazgatása, intézése vagy vezetése. Összeállításunkban megpróbáltuk felvázolni, az elmúlt 24 évben hány „szolgát” adott a magyarság a román hatalomnak, nem utolsósorban Biró Rozália elutasítása, illetve a következő jelölt szeptemberben esedékes kijelölésének apropóján.
Traian Băsescu államelnök augusztus 7-én jelentette be: nem nevezi ki az RMDSZ által nevesített Biró Rozáliát a kulturális minisztérium élére, illetve Claudiu Mandát költségvetési miniszternek. Az államfő nem tartja megfelelőnek Birót a kulturális tárca élére, de szállításügyi vagy infrastrukturális miniszternek habozás nélkül kinevezte volna. A Kelemen Hunor felmentésére vonatkozó határozatot sem írta alá, így az RMDSZ-elnök az átmeneti időszakban elláthatja a tárcavezetői feladatokat.
Hőskor és egyéniségei
Az 1989. december 25-én alapított RMDSZ 1990 óta folyamatosan a román parlament tagja, és alapítása után egy évvel már elmondhatta magáról, hogy a romániai magyarság legitim képviselője: a parlamenti választásokon közel egymillió szavazatot szerzett, 7,23 százalékos szavazataránnyal, ezt csupán 1992-ben múlta fölül, 7, 46-tal. Szavazótábora 2012-re 380 ezresre morzsolódott, de ilyen körülmények között is 27 parlamenti helyet szerzett. A szövetség 1996 óta kisebb-nagyobb szünetekkel folyamatosan jelen van a mindenkori román kormányban, miniszteri és államtitkári beosztásokban képviseltette magát, egyes jelöltjeit tisztelet övezte, másokat alaptalanul befeketítettek, olyan is volt, akit bíróság elé állítottak.
Kormányra lépésük 1996-ban kezdődött, amikor a legerősebb romániai magántévé (Pro Tv) hathatós segítségével győzött a Romániai Demokratikus Konvenció (CDR), jelöltjeik szerepet vállaltak rendre Victor Ciorbea, Radu Vasile, valamint Mugur Isărescu kormányában. Az első RMDSZ-es miniszterek: Birtalan Ákos (portrénkon) 1998. április 17-ig a turizmus minisztere, Tokay György 1999. január 27-ig, majd Eckstein-Kovács Péter nemzeti kisebbségi ügyek minisztere, Bárányi Ferenc 1998. június 24-ig, majd 1998. július 10-től Hajdu Gábor egészségügyi miniszter, utóbbi később miniszterelnök-helyettes is.
A kezdeti időszak legragyogóbb egyénisége kétségtelenül Birtalan Ákos volt, akinek betegsége törte ketté karrierjét, a 49 évesen, 2011 augusztusában elhunyt politikus kiválóságát jelzi, hogy mára mindhárom tábor, az RMDSZ és ellenfelei is tisztelettel emlegetik a nevét.
Neptunos idők
Nem így a „neptunos” Tokay Györgyét. Ő volt az első RMDSZ-politikus, akit nagyköveti tisztséggel is jutalmaztak, 15 évi parlamenti jelenlét után elküldték Litvániába. A „neptunos” azóta vált szitokszóvá, hogy 1993. június 15-16-án az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) nevű szervezet a Fekete-tengerparti Neptunon nem hivatalos találkozót szervezett a román kormány és az RMDSZ részvételével. A tulipánt képviselő Tokay György, Borbély László és Frunda György ígéretet kapott magyar csoportok indítására a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, aminek elfogadását Tőkés László tiszteletbeli elnök megalkuvásként, az önálló magyar egyetem feladásaként értékelt.
A România Liberă című napilap 2005 júliusában azt írta, hogy „Tokay Györgyöt, aki 15 éves parlamenti karrierje után úgy döntött, többször nem indul az országgyűlési választásokon, pártja kifejezett kérésére nevezték ki nagykövetnek Litvániába.” Ezt megelőzően Tokay tíz éven keresztül az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben képviselte Romániát. Azóta egészen 2013 januárjáig nem hallottunk róla. Ekkor azt olvashattuk az RMDSZ honlapján: Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke január 22-én részt vett Aradon, a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett ünnepségen, ahol átadták a Kölcsey-díjakat. Az év díjazottjai Tokay György volt parlamenti képviselő, kisebbségügyi miniszter, Románia volt litvániai nagykövete és Brittich Erzsébet képzőművész voltak.
Tokay György munkásságát Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, parlamenti képviselő méltatta: „Ez fontos pillanat a Tokay György életében, ugyanakkor fontos esemény az aradi magyar közösség számára, és számomra is, hiszen a Magyar Kultúra Napján díjat adhatunk át Tokay Györgynek, az aradi magyar közösségért, valamint a romániai magyarságért folytatott munkájának elismeréséül. Tokay György magasra állította a mércét. Az ő munkásságának elveit követve felállíthatnánk a Tokay mértékegységet, amelynek ismérvei az emberség, intelligencia, empátia és elegancia lennének. Tokay György ezt képviselte az utóbbi 23 évben a romániai magyar közösség életében” – mondta Borbély.
Nagy Zsolt „véráldozata”
A 2000–2004-es időszakban az RMDSZ „kívülről” támogatta a kormányzásban a Szociáldemokrata Pártot (PSD), 2004–2007 között viszont az Igazság és Igazságosság Szövetséggel és a Konzervatív Párttal alakított kormányt a szövetség – ez volt a Tăriceanu-kormány. 2007-ben a Demokrata Párt (PD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti szövetség felbomlott, ezt követően a liberálisokkal együtt kisebbségben kormányzott az RMDSZ. 2007. október 3-án a Szociáldemokrata Párt által benyújtott bizalmatlansági indítvány kellő mennyiségű szavazat hiányában nem ment át, így a kisebbségi kormány folytathatta tevékenységét.
Az időszak RMDSZ-es miniszterei:
• Markó Béla – művelődési, oktatási és európai integrációs ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes 2007 júniusáig
• Nagy Zsolt (jobb oldali portrénkon) 2007 júniusáig, majd Winkler Gyula 2007 decemberéig, ezt követően Borbély Károly – távközlési és informatikai miniszter
• Winkler Gyula – 2004. december 29. és 2007. április 5. között megbízott gazdasági és kereskedelmi miniszter
• Borbély László – fejlesztési, közmunka- és lakásügyi miniszter
• Korodi Attila pedig környezetvédelmi miniszter
A 2014 januárjában a Román Posta-ügyben négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Nagy Zsolt volt távközlési miniszter így fogalmazott nyílt levelében: „Nem ezért tüntettem diákként. Nem ezért dolgoztam önkéntes diákmozgalomban. Nem ezért építettem közösséget, szervezetet 1991-től kezdődően. Megyek tovább! A strasbourgi emberjogi bíróságra. Mert ártatlan vagyok és igazságtalanság ért. Jogaimat megsértették, emberi méltóságomat megtépázták.” Nagy Zsoltot azzal vádolták, hogy egy kormányhatározat révén segített magántulajdonba átjátszani egy – a reális érték töredékére értékelt – bukaresti állami ingatlant, amelyet a Román Posta tőkeapportként vitt be egy magáncégekkel közös vállalkozásba, és ezzel az ügyészség szerint 8,6 millió eurós kár érte az államot.
Autonomista bunda
A 2008-as romániai parlamenti választások után Markó Béla szövetségi elnök hangsúlyozta: a szövetség egy jobboldali, Demokrata-Liberális Párt (PDL)–PNL–RMDSZ kormányt szeretne. A várakozásokkal ellentétben azonban a két legtöbb szavazatot szerző két politikai formáció, a PSD és PD-L alakított kormányt, a két párt közötti egyeztetések egyik legkiemeltebb témája az RMDSZ volt, mivel a szociáldemokraták nem kívánták bevonni a kormányba, a liberális demokratákkal ellentétben. Végül az RMDSZ ellenzékbe vonult, visszautasítva a demokrata-liberálisok által felajánlott néhány államtitkári posztot.
A 2009-es kormányválság után azonban ismét kormányra került – előbb a második Boc-kormány, majd az Ungureanu-kormány tagjaként –, mint a PDL koalíciós partnere.
Az időszak RMDSZ-es miniszterei:
• Markó Béla – miniszterelnök-helyettes
• Cseke Attila 2011 augusztusáig, majd 2011. augusztus 18-tól Ritli László – egészségügyi miniszter
• Kelemen Hunor – kulturális és örökségvédelmi miniszter
• Borbély László 2012 áprilisáig, majd 2012. április 10-től Korodi Attila – környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter
A választások előtt fél évvel, 2012 áprilisában a kormány megbukott, az RMDSZ ismét ellenzékbe került.
A 2012. december 9-i parlamenti választásokat követően nem, de a 2014-es februári kormányválság után a PSD koalíciós partnereként ismét hatalomra került az RMDSZ.
RMDSZ-es miniszterek:
• Kelemen Hunor – 2014. augusztus elsejéig, azt követően ügyvezető miniszterelnök-helyettes, művelődési miniszter
• Korodi Attila – környezetvédelmi és éghajlat-változási miniszter.
Amint említettük, Kelemen Hunor egyelőre marad a tárca élén, és elnöki, valamint kulturális tárcavezetői minőségében a háromszéki Csomakőrösön augusztus 9-én kijelentette: a mai román alkotmányos keretek között nincs realitása az RMDSZ által elkészített autonómiatervezetnek. Kelemen szerint akkor tisztességesek, ha kimondják, hogy ehhez az autonómiamodellhez új román alkotmányra van szükség. A regionális autonómiával viszont magasabb szintre emelhető a kisebbségvédelem, hogy a jövőben is biztosítani lehessen az erdélyi magyarok nemzeti identitásának megőrzését.
Itt tartunk a „posztbirórozáliai” korban.
Willman Walter, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A nemzetállam: rémálom
Amikor 1989 végén a Ceausescu-diktatúrát a népharag elsöpörte, természetesen sokkal jobban tudtuk, mit nem akarunk, mint azt, hogy milyen államot szeretnénk fölépíteni. Nem akartuk egy autarchikus, minden szempontból önellátó állam fantazmagóriáját valaha is megint megtapasztalni. Nem akartunk az erőltetett adósság-visszafizetés miatt éhezni és fázni. Nem akartunk egy tökéletesen ellenőrzött, orwelli világban a függöny mögül kilesni, suttogni, jelbeszéddel értekezni, jelentőségteljesen elhallgatni, autó zúgásra, ajtócsengőre összerezzenni.
Nem akartuk, hogy egy csalhatatlan vezér mondja meg nekünk a „tutit”, bár akkor ezt a szót még nem ismertük. Nem akartuk, hogy a rádió és a televízió újabb meg újabb vívmányokról számoljon be naponta, míg szemmel láthatóan nő körülöttünk a nyomor. Nem akartuk, hogy fejadagra adják a kenyeret, a húst, a vajat, a tojást, a cukrot, a benzint. Mi, magyarok még azt sem akartuk, hogy Bukarestből, a nyelvünket nem is ismerő pártfunkcionáriusok mondják meg, mi a jó nekünk, és mi a rossz. Nem akartuk, hogy a gyerekeinknek azt tanítsák történelemórán, méghozzá románul, hogy ők a dákok leszármazottai.
Nem akartunk egy kommunista nemzetállamban élni. Semmilyen nemzetállamban nem akartunk élni. Világosan tudtuk, hogy nem elég a kommunista államot felszámolni, a nemzetállamot is meg kell szüntetni. Mára az egyik talán sikerült, a másik még nem egészen. Miközben lassan-lassan az is tisztán állt előttünk, hogy sokféle, többé-kevésbé sajátos állammodellt követhetnénk egy fekete-fehérből gyorsan színesre váltó világban, az előttünk is megnyíló Európában, ahol igazán változatos megoldások vannak, hiszen a köztársaságok mellett monarchiák is fellelhetők, természetesen jelképes hatalmú monarchákkal, és mi tagadás, demokratikusan működnek ezek az államok is.
Számomra a legrokonszenvesebbnek a svájci minta tűnt, és nemcsak a kisebb vagy nagyobb nyelvközösségek egyenjogúsága okán, hanem mert fogalmam sincs, éppen ki ott az elnök, és kik vannak kormányon, de ettől még az az ország minden jel szerint elég jól megvan. De most végül is nem a nyugati megoldásokat akarom leltározni, bár időről időre az sem árt. A lényeg az, hogy minden tájékozatlanságunk ellenére, a nyelvi-nemzeti jogokért, elsősorban a teljes körű anyanyelvű oktatásért, a magyar nyelv hivatalos használatáért folytatott magától értetődő küzdelemünk hajnalán arra is rájöttünk, hogy ezek a jogok, legyen bár alkotmányos és törvényes garancia rájuk, csakis egy decentralizált, állampolgárainak és helyi közösségeinek minél nagyobb szabadságot biztosító rendszerben érvényesíthetők igazán.
Elég hamar felismertük, hogy mindent meg kell tennünk egy erős önkormányzatiságon alapuló, az állami monopóliumot csupán a nemzetbiztonsági ágazatokban fenntartó, de egyébként a magánkezdeményezésnek mindenütt, a sajtótól az oktatásig vagy az egészségügyig, minél nagyobb teret engedő, ha úgy tetszik, „puha”, „gyenge” államért. Persze ezt nem csupán a romániai nacionálkommunizmus tapasztalata mondatja velem, hiszen a nemzetállami rémálom – igenis, Európának ebben a részében a nemzetállam: rémálom –, egyáltalán nem köthető egyetlen ideológiához. A jobboldalhoz sem, mert amit mi annak idején, negyven év alatt átéltünk, azt bizonyította, hogy az Internacionálé himnikus akkordjai mellett is kiteljesíthető a nacionalizmus. Viszont nekünk mégis legalább száz esztendőről kellene beszélnünk, de inkább jóval többről, itt a Kárpát-medencében. Magyar tragédia elsősorban, ám a szomszéd népek sem lettek boldogabbak attól, hogy külön-külön mindegyik többször is nekifutott a saját nemzetállama megteremtésének. Tették és teszik ezt olyan térségben, ahol semmiféle rostával, centrifugával, oldó- vagy derítőszerrel nem választhatók igazán szét az etnikumok.
És mégis, 1989 után hiába próbáltuk megakadályozni, hogy az új, 1991-es román alkotmányba bekerüljön a „Románia nemzetállam” definíció. Nem sikerült. Hiába akartuk 2003-ban, akkor már viszonylag jó politikai alkupozícióban kivetetni a módosított alkotmányból ezt a meghatározást. Nem sikerült. De míg 1991-ben a nemzetállam-definíció a kemény, megfellebbezhetetlen, velünk szemben ellenséges valóságot tükrözte, vagyis azt, hogy egynyelvű – kizárólag román – államban élünk, addig 2003-ban Románia már rég nem volt igazi nemzetállam, közben ugyanis kialakítottunk egy magyar nyelvű iskolahálózatot, több állami egyetemen, számos szakon magyarul lehetett diplomát szerezni, sőt beindulhatott a Magyarország által finanszírozott Sapientia magánegyetem is.
Megjelentek Erdély-szerte a kétnyelvű helységnévtáblák, jelentős föld- és erdőtulajdont kaptak vissza a magyar nemzetiségű román állampolgárok is, és már számottevő költségvetéssel gazdálkodhattak a választott – sok erdélyi közigazgatási egységben értelemszerűen magyar vagy legalábbis magyar többségű – önkormányzatok. Elkezdődött a központi hatalom megosztása a helyi közösségekkel, ami természetesen az egész ország érdeke, de nekünk, magyaroknak: létérdekünk. Hiszen mi Bukarestben ideig-óráig lehetünk erősek, de tartósan soha. Nekünk ott van szükségünk döntési lehetőségekre, ahol élünk.
Ezért volt fontos például, hogy az iskolák, művelődési intézmények, kórházak adminisztrálása a kormánytól – a mi jóvoltunkból is – átkerült az önkormányzatokhoz. Számomra egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ez az az állammodell, ez az az irány, amelyet követnünk kell. És ezért aggaszt, hogy az utóbbi két-három évben Romániában is lelassult, sőt néhány területen le is állt ez a folyamat, populista politikusok próbálják visszaterelni népüket egy évszázadosan kudarcos nemzetállami koncepcióhoz.
Ennél is nagyobb aggodalommal tölt el, hogy a nemzetállami koncepciót Romániában is, újabban pedig még hangsúlyosabban Magyarországon, valami féle Quod licet Iovi, non licet bovi elv szerint akarják megvalósítani egyesek. Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek? Amit szabad Orbán Viktoréknak, nem szabad Victor Pontáéknak és Traian Basescuéknak, netán Robert Ficóéknak, és fordítva? Neveket mondtam, ezeket be lehet helyettesíteni másokkal. Ami fontos: engem nem csak azért ejt gondolkodóba a magyar miniszterelnök tusnádfürdői – újabb keletű, ránk eddig nem jellemző nominalista megközelítésben: tusványosi, tehát egy nem létező településen elhangzott – beszéde, mert bárki bármit is mondjon, szembehelyezi egymással az egyéni és a közösségi jogokat, illetve a nyugati típusú, általa liberálisnak nevezett államot a nemzeti érdekkel.
Hiszen az előadásában felvetett egyik-másik problémáról akár vitát is lehetne nyitni, és nem értek egyet azokkal, akik az Európai Unió bürokratáit szentnek és sérthetetlennek tekintik. Az sem biztos, hogy nem kellett volna sokkal kreatívabban, néha sokkal kritikusabban viszonyulni ahhoz, amit a regionális és történelmi sajátosságokat figyelmen kívül hagyva, ránk akartak oktrojálni Brüsszelből. Viszont amiről nem lehet, nem szabad vitázni: a különbségtétel „Jupiter” és az „ökör” között. Nem gondolom, hogy Európa keleti felének, bibói szóhasználattal élve, az itteni „kisállamoknak” a „nyomorúságát” csupán iskolás példamutatással meg lehetne oldani.
Különben sem vagyunk egyformán vesztesei a jelenkori történelemnek, cinizmus lenne ugyanazt a történelemszemléletet elvárni mindenkitől, aki itt él. De azt sem hihetem, hogy egy mai magyarországi politikusnak, akár jobboldalinak, akár baloldalinak, nem kellene figyelembe vennie azt, hogy ez az egész – Kántor Lajos szavával – „konglomerát”, amelyben élünk, szerves egészet képez. Vagyis nem lehet olyan állammodellt követnie Magyarországnak, amit mi Románia vagy Szlovákia esetében az ott élő magyar közösségek szempontjából rendkívül veszélyesnek tartunk, és minden erőnkkel azért küzdünk, hogy ezek az országok ne induljanak el ismét ebbe az irányba. Erre a magyar politikának minden pillanatban oda kellene figyelnie. Már amennyiben tényleg határoktól függetlenül szolidáris nemzetben gondolkozunk. Nem tudom elképzelni, hogy bort igyunk, és vizet prédikáljunk, vagyis a tusnádfürdői beszédet idézve „újjá akarjuk szervezni a liberális állam helyett a nemzeti államunkat”, de a szomszéd nemzetállamokat ezzel egyidejűleg le akarjuk bontani. Mint ahogy a magyarországi támogatásra igenis rászoruló erdélyi magyar civil társadalom sem örülne annak, ha Romániában elkezdenék pedzegetni, hogy külföldről valakik „befolyást kívánnak (...) gyakorolni” a civil támogatás ürügyén.
Hangoztatták ezt nálunk egyébként a román nacionalisták is a kilencvenes években, az Illyés Közalapítványt támadva például, de aztán beletörődtek. Külföldi befolyásról vagy „területenkívüliségről” beszélni ma, amikor kettős állampolgárok százezrei élnek Magyarország határain kívül, és amikor a jelenlegi magyar kormánypártok folyamatosan szorgalmazzák, hogy minél többen vegyék fel a magyar állampolgárságot, enyhén szólva következetlenség. Különféle autonómiákat is lehetővé tevő, laza, decentralizált államokat szeretnénk-e a Kárpát-medencében?
Netán az állampolgárság kérdésének és az állami közigazgatásnak a szétválasztását azáltal, hogy magyar állampolgárok milliói élnek majd máshol? Vagy pedig egy saját határai közé beszorított magyar nemzetállamot akarunk? Ezek mind egymástól különböző modellek, és lehetne még sorolni másokat is. Egy biztos: nekünk, jupiteri magyaroknak nem fog sikerülni egészen más mintákat követni, mint amilyeneket magunk körül látni szeretnénk. Ugyanis attól tartok, hogy amit szabad Jupiternek, előbb-utóbb bizony szabad lesz másnak is.
Markó Béla
Népszabadság, aug. 29., Erdély.ma

Újra együtt a helikoni asztal körül
Jelképesen és valóságosan is sokan voltak jelen az egykori helikoni találkozók színhelyén, Marosvécsen. A Helikon–Kemény János Alapítvány szervezte újabb emlékünnepség pénteken és szombaton talán minden eddiginél tartalmasabb, változatosabb, színvonalasabb rendezvénysorozattal idézte meg a két világháború közötti erdélyi magyar kultúra és szellemi lét nagyjait, méltatta halhatatlan írói hagyatékukat. A Bánffy-év jegyében idén a helikoni íróközösség sokoldalú vezéregyénisége, gróf Bánffy Miklós állt a megemlékezések középpontjában. Augusztus 29-én délután jeles műfordítók, irodalomtörténészek érdekes eszmecseréjén tudott meg műhelytitkokat az író főművéről, az Erdélyi történet című regénytrilógiáról a marosvécsi művelődési házban egybegyűlt közönség. A magyar művek külföldi megismertetésében jeleskedő „mindenes”, Károlyi Dóra, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa vezette beszélgetésen Dávid Gyula, a Bánffy-életmű fáradhatatlan elemzője, Hermann Rebeka, a trilógia holland, Oplatka András, a mű német és Marius Tabacu, az első kötet román nyelvű tolmácsolója közölt sok fontos tudnivalót és fordítói kuriózumot a regényről. Aznap filmet is vetítettek Bánffy Miklósról. Este a pécsi Pódium ifjú előadói, Szász Kolumbán Olga tanárnő drámai kurzusának hallgatói verssel, lírával örvendeztették meg a hallgatóságot. Műsorukból szombat délutánra is jutott. Az alapítvány által meghonosított szokás szerint a szombati program a kastélyparkban kezdődött. A helybeliek mellett számos távolabbról érkezett vendég vett részt a bensőséges hangulatú összejövetelen. Marosvásárhely, Szászrégen, a Maros mente, a Székelyföld több települése képviseltette magát, az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány most is elhozta autóbusznyi csapatát a rendezvényre, és köztük az anyaországiak mellett a felvidéki, amerikai magyarság képviselői is jelen voltak az évszázados fák alatti tisztáson a nagy mecénás, Kemény János és szerettei sírjánál, a Wass Albert-emlékműnél, a Kuncz Aladár emlékére elhelyzett, Kós Károly tervezte asztalnál s a pár esztendeje ott álló kopjafánál. A Helikon – Kemény János Alapítvány alelnöke, Nagy Miklós Kund által moderált megemlékezés helyi vonatkozásait Ördög Ferenc polgármester emelte ki. A vécsi református egyház lelkipásztora, Benkő Mihály az egykori házigazda és kiváló írótársai, Kemény Jánosék, valamint az évforduló alkalmából gyakran felelevenített Bánffy Miklós mához szóló üzenetét is kihangsúlyozta igehirdetésében. Átfogóbb keretbe helyezve, Bánffyra koncentrálva, a teljes helikoni közösségre is hivatkozva részletezte az elődök érdemeit, munkásságuk napjainkban is hasznosítható példázatát a rendezvény főszónoka, Markó Béla költő, szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke. A koszorúzást követően a művelődési házban a Bánffy Miklós és felesége, Várady Aranka valamint lányuk, Bánffy Katalin levelezése és naplói felhasználásával készült irodalmi összeállítás, a Szétszórtan nyújtott megrendítő élményt a közönségnek. Kilyén Ilka, Ritziu Ilka-Krisztina és Kilyén László színművészek hatványozottan kiérdemelték a vastapsot. A Bánffy-kollokvium folytatásaként Markó Béla a politikus Bánffyra fókuszált. Párhuzamba állította az erdélyi magyarság két világháború közötti és az 1989-es rendszerváltás óta eltelt időszakot, felmutatta azokat a dilemmákat, amelyek akkor és most is nehezen abszolválható kihívásokként merülnek fel a vezető politikusok előtt.
A műsorba új színeket vitt a marosvécsi ifjúsági tánccsoportok jókedvű, forgatagos előadása. A népes táncos, dalos gyerekcsapat optimizmust sugárzott a terembe, ahol igazi összművészeti megnyilvánulásnak lehettek tanúi a jelenlevők. Kemény János Zoltán unokája, aki oroszlánrészt vállal a Kemény Miklós által 2000-ben létrehozott alapítvány munkájában, néhány napos alkotótábort működtetett Vécsen. Öt fiatal, pályakezdő művészt hívott meg. A táborban született képeikből rögtönzött tárlatot nyitottak. Máthé László (Kézdivásárhely), Adriana Bădoi (Nagydisznód), Réthi Botond (Gyergyószentmiklós), Magyari Annamária (Gyergyóalfalu) és Katona Ervin-László (Marosvécs) festményeiről, grafikáiról Nagy Miklós Kund beszélt. Ő hívta fel a figyelmet a Pallas-Akadémia Könyvkiadó újdonságaira is, amelyekkel külön standon ismerkedhetett a közönség. A csíkszeredai könyvműhely életmű- sorozatot szentelt Kemény Jánosnak. A Kákóc Kis Mihály, a Kutyakomédia és a Víziboszorkány után legfrissebben a Kakukkfiókák látott napvilágot. Ez utóbbi az író önéletírása, Kemény János gyermek- és ifjúkora kel életre a hiánypótló kiadványban.
Szombat délután H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke a helikoni írók leszármazottait is köszöntötte. Tizenkettedszer szólították Vécsre őket, ezúttal is volt mondanivalójuk elődeikről, a velük kapcsolatos emlékekről. Akárcsak a megemlékezések, az ő nyár végi találkozóik is évről évre folytatódnak. Társrendezvényként immár ezek is szervesen kapcsolódhatnak a Vásárhelyi Forgatag eseményeihez.
N.M.K., Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi kisvárosok és a nagyobbak, a székelyföldiek (Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Székelyudvarhely) mellett Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad került a Korunk idei első őszi számának középpontjába. Minthogy pedig átjárhatóvá váltak a határok, és az országhatárok is átjártak fölöttünk, szükségszerűen tágul az a kör, amit a Városaink címszó jelent. Markó Béla emlékező írása Transzszilván városálom címmel szól múltról és jelenről, de hasonló visszapillantásokat olvashatunk Láng Zsolttól, Kántor Lajostól, Varga Gábortól, Lőrincz Györgytől, Kőrössi P. Józseftől, Bogdán Lászlótól. Bejön a képbe Gömöri György írásában Cambridge is, a híres angliai egyetemi kisváros, Csapody Miklós szövegében Selmecbánya és Sopron. A város szociológiai kérdéseiről, elméleti és gyakorlati szinten, Pásztor Gyöngyi és Zörgő Noémi értekezik. Ilyés Sándor a régi kolozsvári munkásklubokról közöl tanulmányt. Kötő József Szabédi László színműkísérleteit elemzi a Mű és világa rovatban.
Népújság (Marosvásárhely)

Markó Béla szellemi hozadéka
Ismerve Markó Béla szellemi és közéleti munkásságát, melynek szerves része a tudatosan adagolt nemzeti retorika, egyfajta sajátos politikai perverziónak tűnik, hogy időről időre olyan, nyíltan nemzetellenes, balliberális orgánumokban fejti ki véleményét, mint az Élet és Irodalom vagy a Népszabadság. Ezek a sajtótermékek a nemzeti értékek és érdekek apropóján végiggúnyolódták, végigfröcsögték az elmúlt 25 évet s bőven kivették részüket az olyan, nettó nemzetárulásnak tekinthető akciókból, mint a státustörvény szétcincálási próbálkozása vagy a 2004-es népszavazáson a határon kívül nemzetrészek elleni kampány.
Számonkérés
No de legyünk jóindulatúak és első menetben feltételezzük azt, hogy Markó megpróbálja érdeklődővé tenni ezen lapok olvasóközönségét a nemzeti gondolatok iránt.
Legutóbbi eszmefuttatása A nemzetállam rémálom címmel jelent meg a ballib sajtó zászlóshajójának, a Népszabadságnak a hasábjain. Mint a cím is sugallja, az írás a nemzetállam ellen irányul, és az RMDSZ-es sikerpropaganda mellett szépen, finoman összemosásra kerül benne a ceauşescui félfeudális („röghözkötöttség”, szabad mozgás akadályozása), soviniszta, nyílt diktatúra, a magyarellenességtől habzó sajátos szlovák demokrácia, s persze a tusványosi orbáni vízió a munkaalapú nemzetépítő államról. Markó pedig számonkéri a következetességet Orbán Viktoron. Mert szerinte nem lehet egyszerre a román nemzetállam ellen beszélni és a magyar nemzetállamot pedig építeni.
Nem tudni, hogy Markó tényleg nem érti, hogy e kettő miért fér meg együtt nagyon is vagy nem akarja érteni. Az első igen lényeges különbség a két ország között az, hogy Magyarország nem többnemzetű állam, hanem jelentős, önálló politikai akarattal rendelkező kisebbség nélküli nemzetállam, azzá tette a trianoni békediktátum.
Háromnemzetű állam
Ezzel szemben Románia létrejöttekor nemcsak, hogy nem volt nemzetállam, mint ahogy az az 1923-as alkotmány inkább céltételezésként, mint tényrögzítésként kimondta, de ekkor Románia háromnemzetű állam volt. Más szóval három olyan nemzet tagjai éltek ebben az államban – románok, magyarok és a szászok –, melyek államalkotó tapasztalattal rendelkeztek, igényük is volt önmaguk kormányzására és képesek is lettek volna erre. Egész pontosan képesek lettek volna ellátni az önálló kulturális, gazdasági és fizikai reprodukció funkcióit a román állam gyámkodása nélkül. Elég lett volna, ha a románság betartja a békediktátum előtt Gyulafehérváron írásban is rögzített ígéreteit. Románia ma is többnemzetű állam. Az Európai Uniónak több olyan ország is tagja, melynek lélekszáma nem éri el az erdélyi magyarságét.
A másik lényeges szempont a nemzeti érdek. Az a fogalom, melyet nem kell magyarázni a Kis-antant államok egyetlen politikusának sem, annál inkább az értetlenkedő anyaországi balliberálisoknak, azoknak a politikusoknak és újságíróknak, akik ott tömörülnek a 168 óra, a Hócipő, az Élet és Irodalom, a Népszabadság és a Népszava körül. Meghirdetve vagy sem, de a román politikai elit kőkemény nemzetépítő politikát folytat a magyarság ellenében több mint száz esztendeje. (A trianoni békediktátumhoz nem volt elég az, hogy Károlyiék feltett kézzel várják a színmagyar területekre és színmagyar városokba bevonuló román csapatokat, hogy a saját haderő leszerelésével védekezésképtelenné tegyék az országot, ahhoz kellett a tudatos román nemzeti építkezés, mely jóval Trianon előtt megkezdődött és melynek jegyében a román politikai elit ugrásra készen leste az alkalmat, amikor megkaparinthatja Magyarország minél nagyobb részét. Mert egy pillanatig sem korlátozták igényeiket a románlakta területekre! Ugyan, dehogy! Nekik csalódás volt, hogy nem kapták meg a Tiszántúlt is olyan „ősi román városokkal” mind Debrecin, Bichisciaba és Seghedin.) Ebbe beleértendő természetesen az utóbbi negyed évszázad is, a maga szellemi kulturális terror hangulatával (könyvelkobzás!, de hadd szúrjam ide azt is, hogy mind a 2013-as, mind a 2014-es EMI táborban a román hivatalosságok ideológiai alapon koboztak el pólókat is – uszítónak találták például azt a feliratot, hogy „anyám magyar, apám magyar, gebedjen meg, akit zavar!”), a bíróság politikai eszközként való használatával, a hagymakupolás honfoglalással, a jogos magyar törekvések (pl. Bolyai Egyetem) szisztematikus visszanyesésével. Más kérdés, hogy ennek a 25 esztendőnek a nagyobbik része úgy telt el, hogy a Markó Béla által vezetett, majd az utóbbi években nem kis mértékben fémjelzett szervezet, az RMDSZ, kormányon legitimálta az elnyomó román hatalmat. Mindeközben Magyarországon Markó Béla (bízzunk benne, hogy csak taktikai és nem eszmei) szövetségesei, az MSZP-s, SZDSZ-es társaság leépítette a magyar államot, szétprédálta a közvagyont, amíg lehetett, szabotálni igyekezett minden nemzetpolitikai törekvést. (Jó példa erre az autonómia és a kollektív jogok, ami ellen áskálódtak, amíg csak lehetett kifelé és befelé, elméleti és politikai szinten egyaránt. Olyasmikbe akadtak bele, hogy ezek a jogok nem értelmezhetőek, mert nem határozható meg, hogy kire vonatkoznak. De szabotálni igyekeztek a határokon átívelő magyar integráció programját is.)
Szövetségesi adok-kapok
Most, hogy a magyar választóközönség feleszmélni látszik és másodízben juttatta kétharmados többséghez az Orbán Viktor vezette pártszövetséget, a miniszterelnök azon van, hogy elvi és gyakorlati síkon egyaránt megalapozza a jövő nemzetpolitikáját. Ezt szolgálja a mindennapi politika több mozzanatán túl az Alaptörvény, és ezt hirdette meg a Markó Béla által bírált tusványosi beszéd is.
Markó Béla totális tévedésben van, ha azt hiszi, hogy amennyiben Orbán Viktor elöl jár a „jó példával”, és a Népszabadság valamint az Élet és Irodalom ideológiai üzenetének megfelelően semleges államot épít, afféle liberális éjjeliőr államot, hagyja, hogy a piac, a „láthatatlan kéz” uralkodjon a gazdaságban és a kultúrában, felkarolja a devianciakultuszt, a család helyett az egyénre építi társadalompolitikáját, a térséget gyarmatosítani igyekvő nemzetközi háttérhatalom prédájává teszi az országot, akkor majd enyhül a szlovák, a román, a szerb nemzetállami szorítás. Már miért enyhülne? Ez a politika ugyanolyan katasztrófa-politika lenne, mint Károlyié volt 1918/19-ben, aki megüzente a szomszédoknak, jöhetnek nyugodtan, nem fogunk rájuk fegyvert szegezni.
Nem véletlen, hogy Károlyi szellemi örökösei, akik a vörös gróf politikai hagyatékát felvállalják és ápolják, már a kilencvenes évek elején megfogalmazták azt a külpolitikai paradigmát, mely eszmei vezérlőcsillaguknak is sajátja volt, s amelyből a markói gondolatok is levezethetőek. A Beszélőben Konrád György és társai az antalli hűvös szomszédságpolitikával szemben a „bizalommegelőlegezés” politikáját hirdették meg. Tudom, hihetetlen, hogy önmagát komolyan vevő és komolyan vétetni igyekvő, számon tartott, neves értelmiségiek ezzel jöttek elő, ismerve a Trianon utáni fél évszázad történetét, de ha bárkinek kételye támad, nyugodtan üsse fel kilencvenes évek elejének sajtógyűjteményeit. Ez nem más, mint a felemelt kéz önmegadó, önfeladó politikája, ami később az alapszerződésekben tárgyiasult, amelyeket a magyar érdekek teljes félreseprésével, az érintett magyar közösségek kinyilvánított akarata ellenére fogadtak el.
Persze egy magasabb szintről tekintve nincs semmi meglepő Markó Béla írásában. Markó legkésőbb 2002-ben, amikor hamarabb gratulált a baloldalnak a győzelméhez és vizionált MSZP-SZDSZ kormányt, minthogy az megnyerte volna a választásokat, eljegyezte magát e nemzetellenes erőkkel, s azóta is bennük lát szövetségest önfeladó politikájához. A szövetségesi viszony pedig csakis adok-kapok alapon képzelhető el. Ez a szöveg Markó hozzájárulásaként fogható fel, egyfajta szellemi apportként a határon átívelő háromoldalú (MSZP stb. – PSD – RMDSZ) posztkommunista szövetség fenntartásához.
Borbély Zsolt Attila , Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Félreértelmezett nemzetállam
Nemrég jelent meg a Népszabadságban egy elemzés Markó Béla tollából, melyben az RMDSZ volt elnöke bírálja a „tusványosi” nemzetállamot, és figyelmen kívül hagyja a magyar miniszterelnök keresztény szemléletű javaslatát.
Több mint egy hónappal a magyar kormányfő tusványosi beszéde után befolyásos nyugati és nyugat-baráti körökben továbbra is az üzenet hiteltelenítésén munkálkodnak. Egyesek ellenzéki forrásokra hagyatkozva ítélkeznek, mások nem értik vagy manipulatív módon értelmezik Orbán Viktor üzenetét. A Süddeutsche Zeitung például azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy számára a sikerek fontosabbak az emberi jogoknál. A Die Zeit szerint „nem szeretne több külföldit megtűrni az országában”. A balliberális ellenzék pedig azt hangoztatja, hogy nemet mondott a szabadságra, és bejelentette, Magyarországon vége a demokráciának.
Hasonló színvonalú vélemények jelentek meg az RMDSZ-közeli Maszol.ro hírportálon is, ahol Ágoston Hugó szerint Orbán bevallottan zsarnok, Magyarországon pedig győzött az elnyomó állam. A sor folytatható, a hagyományosan „magyarbarát” román sajtót természetesen említeni sem érdemes. A globalizmus elsőségét hirdető kritikusok többsége az európai alapértékek, a demokrácia és a szabadság védelmezőjeként lép fel.
Csakhogy Orbán Viktor is demokráciában és szabadságban gondolkodik, s az emberi alapértékeket promoválja. De akkor miért ez az olthatatlan vágy a vádaskodásra és a rágalmazásra, van-e valamilyen különbség a két szemlélet között?
Elvileg nincs. Mert az európai alapértékek egyben emberi alapértékek is. Csakhogy a gyakorlat mást mutat. Mégpedig azt, hogy a befolyásos pozíciókkal rendelkező transzatlanti szélsőbal politikai alapon kisajátította magának az „európai alapértékek” kifejezést. Ezért igencsak zavarja őket, ha valaki nem az ő szemléletük szerint értelmezi a világot.1 Ők az emberiség önjelölt megmentői, akik szalonképes kiválóságokként birtokolják a spanyolviaszt, összekeverik a nemzetit a nacionalistával, a tekintélyt a diktatúrával, a szabadságot a szabadossággal és magukat Istennel. Nem tűrik a keresztény szellemiséget a hatalomban, Orbánt pedig az állítólag vallásos nacionalizmust promováló Putyin diktátorhoz hasonlítják.
Szerintük a magyar miniszterelnök eltér a személyes jogok, a tolerancia, a kozmopolitizmus és az internacionalizmus korszerű nyugati értékeitől, vagy ellentétesen viszonyul hozzájuk. Ezért a tusványosi beszéd nyomán többen is felszólították az Európai Bizottságot, hogy azonnal foganatosítson intézkedéseket Magyarország ellen, az Európai Néppárt pedig zárja ki soraiból a Fideszt.
Marx istenítése, keresztényellenesség
Ebbe a képbe illeszkedik Markó Béla elemzése is, mely A nemzetállam: rémálom címen látott nemrég napvilágot.2 Az elemzésben az RMDSZ korábbi vezetője a nemzetállam hiteltelenítésére tesz kísérletet. Elképzelésének alátámasztásához a 89-es idők szellemiségét használja fel, melyet azonban a saját elképzelésének megfelelően értelmez: „1989 végén (…) semmilyen nemzetállamban nem akartunk élni. Világosan tudtuk, hogy nem elég a kommunista államot felszámolni, a nemzetállamot is meg kell szüntetni. Mára az egyik talán sikerült, a másik még nem egészen.”
Erre csak azt tudom mondani, hogy amióta én a ’89-es véres eseményeket Temesváron személyesen átéltem, most hallok először olyat, hogy ’89 végén nem akartunk volna nemzetállamban élni. Igaz, a dákoromán származás elmélete is valamivel később (több mint másfél évezreddel...) született. Markó összekeverhette ’89 végét a 90-es évekkel, vagy a nemzetállamot a románistenítő propagandával. Bárhogy is van, félrevezető összemosni a demagógiát vagy ’89 szellemiségét a nemzetállam fogalmával.
Egy nemzetállamot lehet működtetni akár darwini fajelmélet alapon is. Nem beszélve „Marx isten” tudományos elveiről, az önistenítő dogmatikákról vagy a keresztény normatívákról. A lényeg nem a keret, hanem a tartalom, vagy annak hiánya. Markó azonban továbbmegy és kifejti, hogy szerinte a magyarság jogai „csakis egy decentralizált, állampolgárainak és helyi közösségeinek minél nagyobb szabadságot biztosító rendszerben érvényesíthetők igazán. (...) Persze ezt nem csupán a romániai nacionálkommunizmus tapasztalata mondatja velem, hiszen a nemzetállami rémálom – igenis, Európának ebben a részében a nemzetállam: rémálom – egyáltalán nem köthető egyetlen ideológiához.”
Valóban, a román helyzet sürgős decentralizációt igényel. Reálisat, nem a Dragnea-féle változatot. Amíg a mosdóba menéshez is Bukaresttől kell engedélyt kérni, valami nagyon nem jól van. Ráadásul a központosított hatalomért való reszketés hisztérikus rohamokban tör elő, valahányszor egy magyar igény – pl. az autonómia – terítékre kerül. Kifelé meg azt halljuk, hogy a kisebbségek jogai Romániában modellértékűek...
Traian Băsescu államfőtől legalább öt alkalommal hallottam ezt az elmúlt hetekben. A magyarság képviselői pedig hallgatnak. Eszerint a részükről is minden rendben. De akkor miért nem tisztázzák ezt le nyilvánosan a magyar választók előtt? És miért volna probléma a jogok érvényesítése? És nem lehet civilizált párbeszédet folytatni a magyar igényekről anélkül, hogy gyűlöletlángba borulna a román média? Remélem, hamarosan választ kapunk ezekre a kérdésekre.
Addig is maradjunk a szállóigénél: „Romániában nincs diszkrimináció. Mint ahogy korrupció sincs.” A magyarság jogainak kivívásához első- és másodsorban helytálló képviselőkre van szükség. Nem olyanokra, akik igazság helyett a „minden a hatalom” elvét követik, tükörbe nézés helyett a rendszert hibáztatják, négyévente ígérgetnek egy sort, aztán visszatérnek kényelmes érdekeik homályába és hiába keresi őket a magyar szavazópolgár a gátakon, mert ott bizony nincsenek. Az ilyenek irányításában legyen bármilyen a rendszer, nem várható egészséges fellendülés.
Összességében tehát nem a román nemzetállam a rémálom, hanem az azzal visszaélő románok, meg a magyar képviselők, akik szavazóiktól távol, a hatalomittas bojárok nótája szerint táncolnak. És akik felelőtlen tevékenységének köszönhetően a kiszolgáltatott magyarság elsivárosodik. Ennek megoldása pedig a jelen kérdése, nem a jövőjé.
Veszélyben Európa
A nemzeti berendezkedés bűnbakként való beállítása torz értelmezésekhez vezet. Mint ahogy az is, ha humánkérdésekben különválasztjuk a Nyugatot „Európának ebben a részében”-től, azt sejtetve, hogy a Nyugat nem csak technikailag jobb, hanem emberileg is, és a megoldás majd onnan fog érkezni. Az elmúlt tíz évet tekintve valóban megköszönhetjük a nyugatnak, hogy a vadimizmus nem vadult el errefelé (de több évtized távlatából el kell ismerni, hogy Trianont is a Nyugatnak „köszönhetjük”).
Ennél viszont többre van szükség egy egészéges kultúrkörnyezethez. Való igaz, hogy a Nyugat gazdagabb, és jobban csillog. De ha az emberi alapértékek felől közelítjük meg az elmúlt évszázadot, ott bizony jól szervezett monstrumtenyészdékre bukkanunk. A kommunizmust ugyanis nyugatról exportálták „Európának ebbe a részébe”. És Hitler is Nyugaton élt. A rasszizmus meg a hatvanas évek család- és tekintélymegvető mozgalmai is ott alakultak ki, a csalódásba torkolló amerikai és európai álommal együtt.
Nem kell hát csodálkozni, ha Szodoma és Gomora kultúrája is ott szökkent szárba, megfertőzve Európát és a hadviselések nyomán demokratizált világot (nem mintha a befogadók ezért nem lennének felelősek!). Komoly szakembereikkel szöges ellentétben a Nyugat szélsőséges papjai ma sem vállalnak felelősséget semmiért.
A megújulás szükségességét kizárólag másokra értik, ők pedig a szabadosság (modern nyelven: szabadság) zászlaja alatt erőltetik mindenkire tudománycsúfoló ideológiáikat, öncélúan értelmezve a történelmet, és elavultnak bélyegezve a nemzetállamot meg a kereszténységet.3 Szemükben az igazság előtti alázat naivitás, és a „fejlődés” égisze alatt csak azt tolerálják, ami kontroll alatt van. Tipikus vitrinfigurák. Védik az európai értékeket, miközben ők hozzák a legnagyobb veszélyt Európára. Szívükben a civilizált jelszó: Heil Imperium!
Ezzel a keresztényellenes szellemiséggel harmonizál Markó Béla szemlélete. Különben nem valószínű, hogy beállt volna a globális kérdések megoldását és a liberális szabadosságot mindenek fölé helyezők kórusába (Tavares-jelentés támogatása, Gyurcsány–Bajnai-barátság, nemzetfóbia, Kempinski), ahol részrehajló magyarázatokkal riogatnak egy olyan szemlélettel szemben, mely a demokrácia jegyében a nemzeti érdekek védelmét tekinti prioritásnak és az európai alapértékekkel összhangban a kereszténységet, a szabadságot és az emberi jogok értékeit a jövendő pilléreinek.
A magyar út
Orbán Viktor miniszterelnök kizár minden ideológiába öltöztetett áltudást, mivel azok feleslegesen degradálják a rendszert. Ezért Tusványoson a „mindent szabad, ami a másik szabadságát nem sérti” liberális szervezőelv helyett az időtálló bibliai törvényt, az „amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd másokkal”-t javasolta. Ezzel verte ki a biztosítékot a szalonképes álszentek táborában. Holott ez egy keresztény-konform, praktikus javaslat. Az meg külön üdvözlendő, hogy vele rezonál a magyar kormány eddigi munkája.
Ha csak a legújabbakat említjük: elindult a Sorsok Háza projekt és a zsidó szervezetekkel való baráti együttműködés, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter pedig felkérte Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatóját, hogy több évtizedes közösségszervező tapasztalatait felhasználva adjon tanácsokat a miniszterelnökségnek.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint 2010 óta ez a kormány volt a térség legerősebb bástyája a jobboldali szélsőségességgel szemben, s az Európai Unióban a legkitartóbb erőfeszítéseket tette a roma kisebbség megsegítésére. Ezekről szólnak a tények és a visszajelzések. De nem azoktól, akikről Louis Kovacs a The Washington Postban azt írja, hogy mások szemében a szálkát is, a magukéban a gerendát sem látják meg. Az ilyenek megfeledkeznek róla, hogy „Magyarország sikeresen megvédte új alkotmányát a megalapozatlan és bizarr bírálatokkal szemben”, Orbán miniszterelnök pedig „egyszer sem dicsérte a diktatórikus rezsimeket” (Luca Volontè olasz kereszténydemokrata politikus). Lehet hát nyugodtan nemzetállamban gondolkodni. Aki ezt elveti, akaratlanul is helyt ad a torz értelmezéseknek.
Ezektől óvott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, mikor arra figyelmeztetett, hogy a román alkotmánnyal kapcsolatos tévhitek makacsul visszatérnek a közbeszédbe – többek közt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke által. Ezen tévhitek szerint a jelenlegi román alkotmányos keretek közt lehetetlen a területi autonómia (megint a „nemzetállam”...). Izsák szerint a Székelyföld autonómiája nem ellentétes Románia alkotmányával.
Az igazi problémát tehát a félrevezetések és tévhitek, a román visszaélések és a gátakról hiányzó magyar képviselők jelentik. A romániai magyar politika kétségtelenül megújulásra szorul. Meddő megnyilvánulások, kereszténymegvető cinizmus, balliberális utódnevelés és nemzetállamokkal való szórakozások helyett az egészséges alapértékeket promoválva kellene dolgozni a gátakon. Minél előbb, annál jobb. Erdélyi magyaroknak, Romániának és Európának egyaránt.
Jegyzetek: 1 Ez a gyakorlat igen veszélyes az Unióra nézve. Mert a nyugati véleményformálók is könnyen tévednek. Marxnak, Hitlernek és Ceauşescunak is tapsoltak, miközben azok kisajátították maguknak az igazságot. Aztán jött a meglepetés.
2 Markó Béla tavaly ősszel is írt egy elemzést, a szintén balliberális HVG-be. Ebben a Rui Tavares-jelentés elfogadása mellett állt ki.
3 Nem csoda, hogy olyan botrányos háttéréletű nő, mint Corina Creţu, magas pozícióba kerülhetett az Európai Bizottságban.
Lőrinczi Loránd
Kiegészítés: Az említett elemzés: Markó Béla: A nemzetállam: rémálom, Népszabadság, 2014 augusztus 29.
Krónika (Kolozsvár)

Becsengetés ugyanott három iskolába
Történelmi pillanat helyszíne volt tegnap a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum és Református Kollégium udvara, ahol három iskola évnyitóját tartották egyszerre. Pénteken délután ugyanis dr. Tamási Zsoltnak, a 7-es számú általános iskola volt igazgatójának a megyei tanfelügyelőségen átadták a Római Katolikus Teológiai Líceum élére szóló kinevezését. Az új intézmény szeptember 15-től önálló jogi személyiségként működik, e tanév során még a Bolyai épületében.
A Láday Zoltán vezette nyitóünnepségen az iskolák vezetői, politikusok, lelkészek köszöntötték a diákokat, tanárokat és szülőket. Bálint István, a Bolyai igazgatója üdvözölte a legkisebbeket, akik az előkészítő osztályt kezdik, és a kilencedikeseket, akik a Bolyai iskolát választották. Ígérete szerint továbbra is a minőségi oktatásra helyezik a hangsúlyt, hogy a Bolyai megmaradjon az erdélyi magyar középiskolák élcsapatában.
Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója szintén a kilencedikesekhez szólt elsősorban, akiknek meg kell tanulniuk, hogy mit jelent "refis" diáknak lenni, hogy továbbvigyék a Kollégium szellemiségét. Beszédét a harmadik magyar iskola köszöntésével zárta.
A kérdésre, hogy az elmúlt évtől változott-e valami az életünkben, lettünk-e jobbak, többek, Markó Béla RMDSZ-szenátor határozott igennel válaszolt, hiszen nem két, hanem három iskolát köszöntenek a becsengetés napján. Nem kell egyetértenünk Bolyai Jánossal, aki azt állította, hogy a semmiből teremtett egy új, más világot, hisz azért tudott másképpen, eredetien gondolkodni, mert jó alapokat kapott az iskolától, tanáraitól, édesapjától, környezetétől. Ma is hasonló az iskola feladata, olyan diákokat nevelni, akik jobbá, mássá tehetik a világot.
Peti András alpolgármester az utóbbi időszak három történésére emlékeztette a jelenlevőket: önálló jogi személyiséget nyert a katolikus iskola, utcát neveztek el Marosvásárhelyen dr. Kozma Béláról, a Bolyai volt igazgatójáról, felújították a sportpályát. Bármennyire természetesnek tűnik, mindez a közösségben való gondolkodás, a jól szervezett csapatmunka eredménye volt – hangsúlyozta az alpolgármester. Ezt emelte ki dr. Bakos Levente városi képviselő, az iskola igazgatótanácsának tagja is.
Az oktatás mellett a nevelés jellem- és személyiségformáló szerepét, a felelősségvállalás fontosságát emelte ki Kiss Tünde tanfelügyelő.
Jakab István református esperes Michelangelo példáját idézte, aki meglátta a márványtömbben az angyalt. Ez a feladata a pedagógusnak is, akinek meg kell látnia a diákban azt, akivé válhat, és segíteni kell, hogy tehetségét kibontakoztassa. A miatyánkot a jelenlevők Hajlák Attila római katolikus iskolalelkésszel mondták el, aki örömmel újságolta, hogy a Szűzanyának ajánlott évben jött létre az önálló római katolikus főgimnázium.
Az iskola küszöbét először átlépő előkészítő osztályos diákokat, az osztályt kezdő tanítókat és tanárokat Horváth Gabriella, a Bolyai középiskola aligazgatója mutatta be.
Utoljára hagytuk dr. Tamási Zsolt igazgató beszédét, aki bejelentette az újonnan önállóvá vált római katolikus főgimnázium első tanévének megnyitását 66 évi szünet után.
A továbbiakban köszönetet mondott azoknak, akik az iskola újraindítását elősegítették. Először is a Római Katolikus Egyháznak, amely felvállalta az iskolarendszerek működtetését, a jezsuita atyáknak, akik 300 évvel ezelőtt megteremtették a római katolikus oktatás alapjait Marosvásárhelyen, a Római Katolikus Státusnak, amely folyton korszerűsítve, építve 1948-ig működtette a város rangos főgimnáziumát, az öregdiákoknak, akik még jelen voltak az 1947-es tanévnyitón, s nem hagyták kihunyni a parazsat. Köszönetet mondott a Református Egyháznak, amely befogadta az iskolát, a diákoknak, akik benépesítették az osztályokat, a szülőknek, akik támogatják a katolikus osztályok önállósulását. Továbbá RMDSZ- politikusoknak, önkormányzati tanácsosoknak, tanügyi képviselőknek, akik megyei és országos szinten sokat tettek az új kezdetért.
"Az újraindulás... nemcsak ünnep, hanem óriási feladat, kihívás is. A marosvásárhelyi római katolikus főgimnáziumnak fel kell nőnie hivatásához. Bizonyítania kell, hogy szükség van rá, bizonyítania kell, hogy olyan nemzedékeket képes felnevelni, akikre büszke lesz majd egykor a város s Erdély magyarsága. Ahogy az újraindulás is csak összefogással, kitartással, küzdelemmel volt lehetséges, a növekedés, a megerősödés, a fejlődés is csak így sikerülhet – hangsúlyozta Tamási Zsolt.
Az igazgató előtt bokros teendők állnak, meg kell alakítani az iskola vezetőtanácsát, intéznie kell a működéshez szükséges egyéb teendőket. Elő kell készíteni a polgármesteri hivatallal megkötendő szerződést, amely a Erdélyi Római Katolikus Státus őszi közgyűlése elé kerül majd. A jövő tanévtől pedig a régi-új épületben indulhat az előkészítő, egy ötödik és egy kilencedik osztály – vette számba a teendőket az igazgató, aki nyitóbeszédének végén az iskola leendő névadója, II. Rákóczi Ferenc zászlaján olvasható feliratot idézte, "cum Deo", azaz Istennel együtt lehet és szabad tenni a jövőért.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Közvitán az RMDSZ autonómiatervezete
Az erdélyi magyarság nemzeti identitásának biztonsága számára teremtené meg az intézményes keretet az RMDSZ által közzétett autonómiatervezet. A Kelemen Hunor szövetségi elnök által csütörtökön Kolozsváron bemutatott statútum alapján Hargita, Kovászna és Maros megye jelenlegi határain belül jönne létre a székelyföldi régió, amelyben megmaradnának a jelenlegi megyei intézményrendszerek. Az RMDSZ az egységes román nemzetállam keretében képzeli el az autonóm entitást.
Jelentős médiaérdeklődés közepette, kissé szokatlan módon csütörtök délutánra összehívott sajtótájékoztató keretében ismertette az RMDSZ által kidolgozott autonómiatervezetet Kelemen Hunor.
A szövetség elnöke kolozsvári sajtóértekezletén elöljáróban felvázolta, milyen politikai-társadalmi kontextusban készült el a dokumentum, fontosnak tartva kihangsúlyozni, hogy az alakulat autonómiatörekvése egyidős az 1989-es romániai rendszerváltás után létrejött demokratikus berendezkedés kialakulásával.
Kelemen elmondta, a Székelyföld számára autonómiát előirányzó törvénytervezet nagyon erős jövőképet kínál a régió, sőt Erdély magyar közössége számára, megteremtve az intézményes keretet nemzeti identitásának biztonságához. A politikus nagyon fontosnak nevezte, hogy a legitim, alkotmányos, a jogállami elveket és értékeket tiszteletben tartó dokumentum úgy kerüljön közvitára, hogy ne lehessen megkérdőjelezni az RMDSZ stabilizáló tényezői szerepét.
Preambulumában a statútum hivatkozik az 1918-as gyulafehérvári kiáltványra és a Románia által az elmúlt 25 évben ratifikált nemzetközi szerződésekre. A vitaanyag nem a román állam területi integritását sértve tesz javaslatot a Székelyföld önrendelkezésére, hanem a dél-tiroli autonómiamodellt a román jogi környezetbe átültetve biztosítana autonómiát az egységes és oszthatatlan román állam keretében Maros, Kovászna és Hargita megye településeinek.
Kelemen Hunor rámutatott, azért tekintik a dél-tiroli autonómiát modellnek, mert az olaszországi többség és a német kisebbség viszonyának rendezésével megszűntek a korábbi feszültségek, sikerült megteremteni a régió stabilitását, példaértékű gazdasági fejlődését.
A dokumentum értelmében nem a történelmi Székelyföld, hanem Hargita, Kovászna és Maros megye jelenlegi határain belül jönne létre az autonóm régió. Megmaradnának a megyei intézmények is, ugyanakkor szabályozná a tervezet a nyelvhasználatot, biztosítva a különböző intézményekben az etnikai arányosság elvét. Kelemen Hunor kérdésünkre elmondta, a magyar nyelv hivatalos státust kapna a régióban, a hivatalos dokumentumokat két nyelven bocsátanák ki, ezeket pedig elismernék az egész országban. Az igazságszolgáltatásban a bírák és ügyészek kiválasztása során nem az etnikum, hanem a nyelvtudás lenne a mérvadó.
Az autonóm régió központja Marosvásárhely lenne, Székelyudvarhelyen működne a regionális tanács, Csíkszeredában a pénzügyi intézményrendszer, Sepsiszentgyörgyön kapna helyet ugyanakkor a végrehajtórendszer többi eleme. A javasolt pénzügyi decentralizáció során a helyben befizetett adólejek fele helyben maradna.
Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ nem tűzött ki időpontot arra, hogy mikor nyújtja be a törvénytervezet a bukaresti parlamentben. „Ennél sokkal fontosabb beindítani, lebonyolítani a közvitát a törvénytervezetről, az, hogy a többségi társadalom felé hozzunk olyan érveket, amelyek meggyőzik arról, hogy nem ellene, a román állam ellen szól ez a kezdeményezés. Arról kell meggyőznünk őket, hogy az RMDSZ is, az erdélyi magyarság is stabil, a térségben erőt felmutatni képes Romániában érdekeltek” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, hozzátéve, a javaslatról Bukarestben, Craiován és Jászvásáron is rendeznek közvitát.
A politikus közölte, tisztában van azzal, hogy éles vita övezi majd a dokumentumot, például a kétnyelvűségnek a régióban való bevezetésére vonatkozó javaslatot, de emlékeztetett, hogy a kilencvenes években a román társadalom egy része egyetlen magyar felirattól is „berzenkedett”.
„Mi békés, legitim, máshol bevált megoldást kínálunk a kisebbség és többség viszonyára. A magyar-román együttélés az öröklött előítéleteken alapszik, de az elmúlt két és fél évtizedben sikerült lebontani számos klisét együttműködéssel, párbeszéddel” – jelentette ki Kelemen, felelősségteljes hozzáállásra, komolyságra intve a politikusokat a statútum tárgyában zajló közvita során.
Az RMDSZ elnöke megismételte korábban hangoztatott álláspontját, miszerint a frissen nyilvánosságra hozott – csütörtökön az alakulat honlapjára is felkerült – autonómiatervezetet nem lehet elfogadtatni a törvényhozásban a hatályos román alkotmány módosítása nélkül.
Másfél éves „alkotói munka”
Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. A tervezet előkészítésébe időközben a Magyar Polgári Pártot (MPP) is bevonták, az állítólag már elkészült törvénytervezet nyilvánosságra hozatalát azonban rendre elnapolták. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök előbb 2013, majd 2014 január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását, hogy egyhónapos nyilvános vita után benyújthassák a parlamentben.
A dokumentumot és annak szövegezését meglehetősen nagy titkolózás övezte, de márciusban átadták az MPP vezetőinek, hogy közösen véglegesítsék a szöveget. Borbély László politikai alelnök a napokban úgy nyilatkozott, az RMDSZ közvitára bocsátja ugyan autonómiatervezetét, de nem terjeszti a parlament elé. A politikus szerint azért terjesztik a dokumentumot a törvényhozás elé, mert azt szeretnék, hogy törvény legyen belőle, és ne „dobja vissza” azt a parlament, ahogy eddig már megtörtént néhány alkalommal. Borbély szerint ahhoz, hogy meg is szavazzák a törvényt, kétharmados többséggel alkotmányt kell módosítani, ezért a szövetség alkotmánymódosító csomagot is ki akar dolgozni.
Korábban csak az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be hasonló tervezeteket a bukaresti törvényhozásban, ezeket a szövetség vezetése nem támogatta. A legutóbbi tervezet 2012-es szenátusi szavazásáról a szövetség vezető politikusai – közöttük Markó Béla volt elnök és Frunda György szenátor – távol maradtak. A korábbi törvénytervezetek kezdeményezőinek egy része ma az Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP) politizál.
Corlăţean: jobb a közvita, mint a tüntetés
Nem lelkesedik az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetéért Titus Corlăţean román külügyminiszter, de szerinte még mindig jobb erről demokratikus keretetek között folytatni közvitát, mint az utcán. A szociáldemokrata politikust a Titulescu Alapítvány bukaresti fórumán kérdezték szerdán a kormányzó magyar alakulatnak a román sajtó által kiszivárogtatott törvénytervezetéről. „A parlamentben minden érvet felsorakoztathatunk annak érdekében, hogy ezt az alkotmánysértő indítványt elutasítsuk” – mondta Corlăţean. Hozzátette: az RMDSZ-nek is köszönhető, hogy az 1990-es marosvásárhelyi konfliktus után, az utóbbi években stabilitás volt Romániában. „Ez nem jelenti azt, hogy egyetértés volt közöttünk, hogy valaha is beleegyezünk bármilyen etnikai alapú területi autonómiába. Decentralizálásról lehet szó, erre szükség van Románia európai államként való átalakulásában” – hangoztatta a román diplomácia vezetője. A rendezvényt házigazdaként moderáló – a közügyektől korrupciós bűncselekmények miatt eltiltott – Adrian Năstase volt miniszterelnök, a Titulescu Alapítvány elnöke úgy vélekedett: az RMDSZ autonómiatervezete a „Fidesz politikájához való idomulás” jele, és a szövetségben történt generációváltással áll összefüggésben.
Rostás Szabolcs, Székelyhon.ro

Csíkból indította elnöki kampányát Kelemen Hunor
"Ha megválasztanának államfőnek, mindenekelőtt az emberek elnöke szeretnék lenni" – jelentette ki péntek este Kelemen Hunor. Az RMDSZ csíkszeredai kampánynyitó rendezvényén az államfőjelölt azt mondta, hogy csak akkor lesz erős és tiszteletet kivívó Románia, ha tudja rendezni a többség és kisebbség viszonyát. Az eseményről percről percre tudósítunk.
21.00: "Mi, magyarok itt tulajdonosok vagyunk, nem albérlők. De akkor viselkedjünk is úgy. Jogunk van elmondani, mit szeretnénk" – kezdte beszédét az államfőjelölt. Kelemen Hunor a román választóknak azt üzente: a székely zászló nem egy állam zászlaja, hanem egy közösségé, az autonómia pedig nem elszakadást jelent. "A kommmunizmust akkor tudjuk lebontani, ha románok és magyarok el tudjuk érni, hogy tabuk nélkül beszéljünk egymással, ha együtt tudunk országot építeni" – fogalmazott a szövetségi elnök.
Hangsúlyozta, új alkotmányra van szükség, a konszolidált Románia új alaptörvényére. „Olyan országot akarunk, ahol az igazságszolgáltatás az állampolgárokért van, és nem fordítva, ahol nem történhet meg egy olyan ügy, mint a MOGYE-é” – magyarázta. Szerinte az elmúlt 25 évben felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek nincs köze a kommunizmushoz, az erdélyi magyar közösségnek mások a viszonyítási alapjai, változtak a prioritásai. „Az erdélyi magyarok csak akkor maradnak itthon, ha úgy látják, érdemes” – jelentette ki Kelemen.
Kelemen szerint az elmúlt 25 évben felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek nincs köze a kommunizmushoz, az erdélyi magyar közösségnek mások a viszonyítási alapjai, változtak a prioritásai. „Az erdélyi magyarok csak akkor maradnak itthon, ha úgy látják, érdemes” – jelentette ki Kelemen.
A jelölt arról beszélt: ha megválasztanák államfőnek, mindenekelőtt az emberek elnöke szeretnék lenni. „Mert az állam elsősorban nem hivatalok összessége, hanem maguk az emberek” – vélekedett. Kitért arra, hogy csak akkor lesz erős és tiszteletet kivívó Románia, ha tudja rendezni a többség és kisebbség viszonyát. „Nem szeretnénk az erdélyi szászok sorsára jutni” – fogalmazott.
Kelemen szerint az erdélyi magyar közösség dolga nem a csodavárás, hanem a kemény munka. "Sok mindent elvitathatnak tőlünk, de azt nem, hogy az RMDSZ taposta ki azt az utat, amin ma járunk" – jegyezte meg. Felidézte: Karcfalván, szülőfalujában, a hokiban tanulta meg, hogy milyen a csapatjáték. "Ez az elnökválasztás sem egyszemélyes játék. Ám én nem vagyok egyedül. A Szövetség és az erdélyi magyar közösség áll mellettem!" – mondta az RMDSZ államfőjelöltje.
20.45: Antal Árpád emlékeztetett arra, hogy a románok '96-ban azt mondták: akkor lesz Romániának magyar elnöke, amikor Amerikának fekete. "Hajrá, Kelemen Hunor!" – tette hozzá Sepsiszentgyörgy polgármestere.
20.30: Biró Rozália szerint az erdélyi magyaroknak tudatosan kellett vállalniuk, hogy a nemzeti kisebbség korlátai között kell élniük mindennapjainkat, a harcot pedig a jövő nemzedékért folytatják. A Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke nagy tapasztalú politikusnak nevezte az RMDSZ államfőjelöltjét, „aki egyben apa is, és aki nem csak tudja, hanem érzi is, hogy milyen háttérbe szorulni a gyerek miatt, őérte küzdeni, ugyanakkor minden nap elmenni a közösségért dolgozni”. Szerinte egy ilyen politikus államelnöknek való. „Én mellette állok, hiszen olyan világot akar teremteni itt Romániában, hogy a gyerekeinknek érdemes legyen itthon maradni” – fogalmazott Biró.
20.20: Borbély László kampányindító beszédében felidézte: „Az évek során azt láttuk, hogy sok képzett, ügyes magyar politikus bebizonyította azt, hogy méltóképpen tudja képviselni, nem csak nemzeti közösségünket, de Románia minden állampolgárát. És ez érvényes parlamenti képviseletünkre is – hiszen például az utóbbi hónapokban is sikerült néhány olyan intézkedést elfogadtatni a koalíciós partnereinkkel, amelyek közvetlen módon érintik az erdélyi magyarságot is".
Az RMDSZ politikai alelnöke megemlítette a nyugdíjasokat és a kismamákat érintő pénzügyi amnesztiát, a köztisztviselőket érintő pénzügyi amnesztia. "Mi mindig meg kell győznünk 45 vagy 60 százalékot a román parlamentben arról, hogy igazunk van. És ez a mi felelősségünk. Mert mi vagyunk ott, ahol a döntéseket hozzák. Ezért van szükségünk folyamatos párbeszédre. Ezért tudtunk hitelesek és következetesek lenni az elmúlt 25 évben. És ezért is nagyon fontos a szolidaritás a magyar közösségen belül. Mert erre kaptunk felhatalmazást a választóinktól 2012-ben. Legyünk szolidárisak, elképzeléseinket közösen mutassuk fel” – hangsúlyozta felszólalásában Borbély László.
20.10: „Népszavazás volt a minap Skóciában, és sokakat elkeserített, hogy nem sikerült. De Skócia üzenete az, hogy Európa egy részében ma már ellenzők és támogatók elfogadják: nem erőszakkal, hanem népszavazás által lehet ezt rendezni. Ilyen Európát akarunk mi is” – mondta beszédében Markó Béla volt szövetség elnök, aki szerint egész Európában lehetővé kellene tenni, hogy demokratikus úton szavazhassanak a közösségek arról, amit szeretnének.
A politikus számolgatott is a beszédében. „89 óta eltelt több mint 24 esztendő, és ez idő alatt csak román elnök volt. A magyarság számaránya 6,4 százalék. Nekünk is kell jusson másfél esztendőnyi államelnökség az arányok szerint. Én azt mondom, vegyük ki a következő 50 évre járó részt is, és legyen magyar elnök. Mert ha Kelemen Hunor lesz az államfő, már a románok nem akarnak majd többet román elnököt választani, csak magyart” – jelentette ki a politikus.
A szenátor szerint az erdélyi magyar közösség olyan államelnököt akar, mint Kelemen Hunor. „Azért, mert máris bebizonyította, hogy képes lenne elvezetni az országot. A kultúra területén, a Művelődési Minisztériumot vezetve bebizonyította a románoknak, hogy tud az ő fejükkel is gondolkodni. Aki el tud egy ilyen tárcát vezetni, az Romániát is el tudja vezetni” – fogalmazott Markó.
19.55: Böjte Csaba atya videóüzenetben biztosította támogatásáról az RMDSZ államfőjelöltjét. „Hiszem, hogy a bölcs döntésekkel meg lehetett volna előzni a világháborúkat is. Úgy gondolom, napjainkban is nagyon sok méregfogat ki lehetne húzni a helyes megvalósításokkal. Az emberiségnek az a feladata, hogy a világ továbbteremtésén munkálkodjon, a gyűlölet fokozása helyett pedig, alkosson” – hangzott az üzenete.
19.50: "Ahhoz, hogy ne nélkülünk döntsenek rólunk, élni kell a november másodikai lehetőséggel" – mondta beszédében Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök, a csíkszéki szervezet vezetője. A politikus szerint a erdélyi magyarságnak félre kell tennie a vitát és egységesen kell fellépnie, mert akkora lesz a súlya, a befolyásunk, amennyit szavazatokban fel tud mutatni. "Ennek hiányában megveregetik a vállunk és nélkülünk döntenek. Ezt nem szabad megengednünk” – nyomatékosított Borboly.
19.45: Günther Ottó moderátor felvezető szavai után Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere házigazdaként üdvözölte a jelenlévőket az Erőss Zsolt Arénában. "Bolond világ van" – fogalmazott. Arról beszélt, hogy Gyergyótölgyesen van egy RMDSZ-es képviselő, aki átigazolt a Szociáldemokrata Pártba.
"Ilyenek történnek, bolond világ van. Mi nem inoghatunk meg, mert bár olyan világot élünk, ahol az adott szó nem számít, a törvények nem számítanak, de éppen ezért a mai világban olyan emberekre van szükség, olyan vezetőkre, akik bölcsek, és jól képviselik a kisebbséget és a többséget is" – jelentette ki Ráduly, aki ezért kéri, hogy mindenki szavazzon Kelemen Hunorra.
19.35: A román, a magyar és a székely himnusz eléneklésével kezdődött a rendezvény. A sportcsarnok megtelt szimpatizánsokkal.
19.10: Az RMDSZ Facebook-oldalára felkerült egy fotó a rendezvényre igyekvő államfőjelöltről. Kelemen Hunor feleségel érkezett az Erőss Zsolt Arénába.
maszol.ro

Tabudöntögetést ígért kampánynyitóján Kelemen Hunor
Az erdélyi magyarok és a románok kapcsolatait feszélyező tabuk döntögetését vállalta az RMDSZ választási kampányának péntek esti nyitórendezvényén Kelemen Hunor, a szövetség államelnökjelöltje. A csíkszeredai Erőss Zsolt-sportcsarnokban román, magyar és székely himnusszal indított kampánynyitón Kelemen Hunor kijelentette, ha a románok és magyarok el tudják érni, hogy tabuk nélkül beszéljenek egymással, hogy ne mindig a hátsó szándékot kutassák a másikban, máris jó úton járnak. Kelemen Hunor fontosnak nevezte a szavak helyes használatát is. Úgy vélte, magyaroknak és románoknak is meg kell érteniük, hogy az autonómia nem az elszakadás szinonimája. Kijelentette, ha Románia elnökévé választanák, mindenekelőtt az emberek elnöke lenne. Úgy vélte, a többnemzetiségű Románia csak akkor lesz erős és tiszteletet kivívó, ha képes rendezni a többség és kisebbség viszonyát; ha a benne élő nemzeti közösségek nem érzik veszélyben nemzeti identitásukat. „Nem lehet tabutéma az, hogy a közel száz esztendős ígéretnek a betartását várjuk” – jelentette ki. Hozzátette, lehet vitatkozni az RMDSZ kulturális autonómia-tervezetéről és a Székelyföld területi autonómiájának a tervezetéről, de nem érdemes úgy tenni, „mintha ez csupán néhány fickónak lenne az agyréme”.
A rendezvényen Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke fogalmazta meg a Skócia elszakadásáról rendezett népszavazás Erdélyben is érvényes üzenetét.
Kelemen Hunornak videoüzenetben kívánt sok sikert Böjte Csaba ferences szerzetes és Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke.
MTI, Erdély.ma

Haza magasban és mélyben – Szárhegyi Írótábor Borzonton
A hétvégén Borzonton tartották meg a Lázár-kastély körüli, elhúzódó huzavona miatt „hazátlanná vált” Szárhegyi Írótábort, így még aktuálisabbá vált a 9. találkozó kérdésfelvetése: „Hol van az író hazája?”
A másfélnapos tanácskozásra a Magyarországra, vagy még nyugatabbra elszármazott, erdélyi származású írókat hívtak haza a szervezők, hogy megkérdezzék tőlük, nekik ugyan hol is van a haza.
Markó Béla költő, a Communitas Alapítvány elnöke megnyitó beszédében elmondta: „virtuálisan legalább össze kellene varrni ezt a kettévágott irodalomtörténetet”, hiszen könnyebb lenne az elvándoroltakkal együtt folytatni.
Amint a tábor főszervezője, Egyed Péter megjegyezte a Molnár Gusztávval való beszélgetése előtt, igyekszik elkerülni, hogy fogalmi vitákba keveredjenek, ami gyakran elő szokott fordulni beszélgetéseik során. A fogalmi viták azonban elkerülhetetlenek voltak, Láng Gusztáv például arról értekezett, milyen változatai voltak az idők során a haza szónak, hiszen főként a régebbi időben nem föltétlenül egy országot jelölt ez a kifejezés, sokkal inkább a települést, ahonnan az illető származott.
Láng Gusztáv egyébként, a többi meghívottal ellentétben, nem Erdélyben, hanem Budapesten született, de középiskoláit már Szatmárnémetiben végezte, Kolozsváron szerzett egyetemi oklevelet, majd ugyanitt egyetemi tanár is volt, egészen 1984-ig, amikor ismét Magyarországra telepedett.
Szűcs Jenő történészt idézve elmondta: a haza nem szorul arra, hogy az ember benne éljen, úgy is tekinthetünk egy országot hazánknak, ha a sors messze sodort tőle. Szerinte ugyanakkor fontos különbséget tenni a haza és a szülőföld kifejezések között, a szülőföld ugyanis mindig hiányzik az embernek, és ez a hazával ellentétben mentes a politikai, ideológiai töltettől.
„El lehet menni úgy is, hogy az ember marad: én például a Magyarországra való áttelepülésem után is munkatársa maradtam a romániai magyar folyóiratoknak” – Fogalmazott Láng. Az irodalomtörténész emlékeztetett rá, hogy Babits például különbséget tett mappa szerinti és lélek szerinti haza között, ő maga pedig Erdélyt tekinti lélek szerinti hazájának, hiszen 37 évig élt itt, 27 évig egyetemi előadóként, így aktívan részt vett az itteni kultúrügyekben. Megemlítette ugyanakkor Márai álláspontját is, aki szerint a haza a magyar nyelv.
A fogalmi viták ellenére is érdekes beszélgetések zajlottak tehát le, hiszen amint Lakatos Mihály író, a Sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója fogalmazott: „konferenciát csak megválaszolhatatlan kérdések köré érdemes szervezni”.
A konferencia részvevői ugyanakkor a valós honosodás lehetőségéről is eszmét cseréltek. Kenéz Ferenc költő szerint nem volt könnyű, ahogyan az anyaországi irodalmi élet képviselői fogadták őket, hiszen a nyolcvanas évek második felében – amikor maga is kénytelen volt elhagyni az országot – tucatjával telepedtek át erdélyi írók Magyarországra, ami már az ottani irodalmi közélet számára is problémát jelentett.
„Azok, akik akkor kimentek Magyarországra, nem bekacsolódtak az ottani irodalmi vérkeringésbe, hanem rátelepedtek arra” – fogalmazott. „Elmenni könnyű, megérkezni nehéz” – fogalmazott később a témával kapcsolatban Tompa Andrea író is, aki Kolozsvárról ment ki Budapestre.
Minél több ismeretet szerzel, annál irrelevánsabb a haza kifejezés – idézte Hans-Georg Gadamer szavait Hajdú Farkas-Zoltán, aki egyben a legtávolabbról hazalátogató író is volt a találkozón: 26 éve él Heidelbergben. A csíkszeredai születésű író elmondása szerint igazi transzszilván családból származik, hiszen édesapja csíki székely volt, édesanyja pedig brassói szász. Egy zsidó közmondást is idézett, miszerint a haza ott van, ahol sikeresen tudsz reklamálni.
Az is elhangzott ugyanakkor a megbeszélésen, hogy a ’89 előtt eltávozottak többnyire úgynevezett „passzív emigránsok”, hiszen legtöbb esetben nem saját elhatározásból, hanem politikai nyomásra voltak kénytelenek elhagyni az országot, ezzel szemben akik a rendszerváltás után távoztak, már saját elhatározásból tették.
A legifjabb kivándorlók történetéből ugyanakkor az is kiderült, hogy ez sem teljesen igaz, hiszen Csender Levente még gyerekkorában került Magyarországra a szülei döntésének következtében, Nagy Koppány Zsolt pedig eredetileg csak az egyetemet végezte volna az anyaországban, majd a felesége miatt maradt kint. Az egyetlen „aktív emigránsnak” Potozky László bizonyult, aki elmondása szerint már középiskolás korában eldöntötte, hogy egyszer Budapesten fog letelepedni, ami a közelmúltban sikerült is.
A tanácskozást követően lapunk volt munkatársa, Papp Attila Zsolt vehette át a Csiki László-díjat, amelyet 35 évnél fiatalabb alkotóknak ítélnek oda az elmúlt két évben megjelent kötetért. A díjat korábban Karácsonyi Zsolt és Szabó Róbert Csaba kapta meg, idén pedig Papp Attila Zsolt Vízimozi című verseskönyvét összesen 12 kiadvány közül találta a legjobbnak a díj kuratóriuma. A díjazott a tábor szervezőinek és az elismerés alapítóinak köszönte meg, hogy otthon érezheti magát.
Varga László, Krónika (Kolozsvár)

80 évesek köszöntése a Helikonban
Karácsonyi Zsolt A köztes tér nem befejezhető... című írásával indul a Helikon című, Kolozsváron megjelenő szépirodalmi, művészeti folyóirat szeptemberi második lapszáma.
A kéthetente megjelenő lapban Egyed Emese, Lovassy Cseh Tamás, André Ferenc és Gálla Edit verseit, illetve Leena Krohn (fordította Jankó Szép Yvette) és Gombkötő Magdás Emőke prózáját olvashatják az érdeklődők.
Nagy Gábor költőt, irodalomtörténészt Nagy Boglárka Réka kérdezi; Orbán János Dénes költő író Fried István irodalomtörténészt, egyetemi tanárt köszönti nyolcvanadik születésnapja alkalmából, Pomogáts Béla irodalomtörténész pedig a szintén nyolcvanéves kollégáját, Ilia Mihály irodalomtörténészt köszönti.
Szőcs István Shakespeare-előadásokat boncolgat, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője, Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus pedig a Markó Béla költészetéről írt tanulmányának második részét közli a friss Helikonban.
Fried István gróf Bánffy Katalin emlékiratainak 2014-es kiadását ismerteti; kritikát Antal Balázs közöl Papp Attila Zsolt legújabb verseskötetéről, a hétvégén Csiki László-díjjal elismert Vízimoziról, a méltatott pedig a Kinematográf rovatban filmkritikával jelentkezik.
Fülszöveggel ezúttal Demeter Zsuzsa és Kecskés Tamás Hunor szolgálnak; a Theátrumban a dán Per Nyholm beszámolóját Simonics Péter fordításában közlik. Túros Eszter és Jakabbfy Tamás ismét szerzői a képzőművészeti és zenei rovatoknak.

Kis lépésekkel a szakadék fölött
Megkezdődött az elnökválasztási kampány. Ebből az alkalomból a magyar, a székely s az RMDSZ-rendezvényeken most már minden jel szerint kötelező román himnusz elhangzása után Kelemen Hunor megtartotta élete legjobb beszédét. Ha nem vennénk tekintetbe, hogy rajthoz állt az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje, Szilágyi Zsolt is, bizony nem értenénk, miért tartogatta a lényegről szóló mondanivalóját egy tét nélküli mérkőzésre. Mert ez a meccs csak a román államelnöki tisztség szempontjából tét nélküli, elvégre arra mindkét magyar jelölt esélytelen. Egyébként egy rendkívül fontos, Kelemenék szempontjából húsba vágó kérdésről szól: a 2016-os választásról. Arról, hogy lehet-e továbbra is bukaresti paktumpolitikát folytatni az erdélyi magyar választók feje felett, figyelmen kívül hagyva a távlati célokat, lehet-e elbeszélni az autonomista erők mellett, vagy muszáj lesz egyezségre jutni velük. Amit az RMDSZ tényleges csúcsvezetése, a Kelemen mögötti háttérhatalom – amelynek volt ereje az elnök akarata ellenére is kormányon tartani a szövetséget – nagyon nem szeretne.
A lehetséges lehetetlen
Az RMDSZ vezető grémiuma ugyanazt játssza az autonomista táborral, amit a románság a magyarsággal, s amit Szabédi László Jordáky Lajoshoz címzett emlékezetes, sokat idézett levelében úgy fogalmazott meg, hogy „mindent meg kell adni a magyaroknak, amit meg nem adni lehetetlen.” Ha Szilágyi Zsoltnak sikerül Kelemen Hunort megszorítania, netán legyőznie az elnökválasztás során, 2016-ban nehéz lesz fölényeskedni és az RMDSZ-t úgy beállítani, mint egyetlen esélyes magyar szervezetet.
Így válik érthetővé, hogy Kelemen hirtelen olyan dolgokat mondott ki egymással szoros összefüggésben, amire lassan húsz éve várunk. Hogy le kell építeni a tabukat, hogy világos, őszinte párbeszédre van szükség a románság és a magyarság között, hogy az autonómiaprogramot a román fél felé is artikulálni kell. Hogy ne mások mondják példaértékűen a kisebbségi kérdés romániai megoldását, hanem mi magunk, hogy száz esztendős ígéret valóra váltását várjuk a román féltől, amikor síkra szállunk az autonómiáért. Hogy ebben az országban nem albérlők vagyunk, hanem tulajdonosok, hogy nem az adottságokat kell méricskélni, hanem a lehetőségeket számba venni.
Így nyernek értelmet Victor Ponta szavai, aki szerint az autonómia-statútum Kelemen Hunor kampányfogása. Ponta esetében ugyan teljesen esetleges, hogy kijelentéseinek van-e bármi ténybeli alapja, Traian Băsescu politikai hagyatékának a nácikhoz való hasonlítása megmutatta, hogy a magyar baloldalhoz hasonlóan bármire képes, ha retorikai túlzásokról, pontosabban hazug rágalmazó fekete propagandáról van szó. S ezt természetesen nem Băsescu védelmében mondom, aki egyébként a tárgyszerű bírálatra igencsak rászorul.
Prefektusi autonómia
A statútum egyébként nem meglepő módon kiszámítható, prognosztizálható visszhangot keltett román és magyar berkekben egyaránt. Szövegezői egyszerre próbáltak megfelelni az autonómiakövetelő magyarság igényének és az etnokratikus, centralista, magyarellenes román politikai elit ízlésvilágának. Egyik sem sikerült maradéktalanul. Az RMDSZ szakértői olyan tervezetet hoztak össze, amelyet az összromán felháborodás mellett a magyarok sem éreznek magukénak. Amely megismerése után – a Székely Nemzeti Tanács tervezetével ellentétben – aligha nyerné el 200 ezer ember elfogadó egyetértését. Már csak azért sem, mert a tervezetben foglalt terület, a három, Székelyföldet is nagyjából magába foglaló megye, amely az RMDSZ elképzelései szerint az autonóm Székelyföldet alkotná, román többségű, a Székelyföldhöz soha nem tartozott területeket is tartalmaz. Így a magyar többség jelenléte egyáltalán nem lenne annyira masszív és egyértelmű, mint ma Hargita és Kovászna megyében. S miután a tervezet szinte teljhatalmat ad a román kormányt képviselő prefektusnak, csak egyetérthetünk a magyar nemzeti radikalizmussal aligha vádolható Salat Leventével, aki szerint az RMDSZ elképzelésében „végső soron a prefektuson múlik, hogy van-e autonómia vagy nincs, legalábbis a jogszabályalkotással kapcsolatos hatáskörök terén.” Az pedig végképp nonszensz, hogy alkotmánymódosításhoz kössék a tervezet elfogadását, hisz ha van bármiféle értelme egy magyar szempontból ennyire gyenge tervezet benyújtásának, akkor legfeljebb az lehet, hogy az elfogadáshoz ne legyen szükség alkotmánymódosításra.
A román reakciók várhatók voltak, minden politikai erő elutasította az RMDSZ oly puha, a román nemzetállam irányában oly megengedő tervezetét, a minősítések nem sokkal jobbak annál, mint amit tíz esztendeje, a megalakuláskor az SZNT és az EMNT kapott. „Szélsőséges”, „méltatlan”, „kabaréba illő”, „alkotmányellenes”, „provokatív”, „gyűlöletet szító” – íme néhány jelző. Újra bebizonyosodott: nem lehet a neptuni sugárúton menetelve, a román politikai elittel egyezkedve, nyíltan magyarellenes erőkkel paktálva autonómiapolitikát folytatni. Azt csak konfrontáció vállalásával, a nemzetközi fórumokon való kőkemény kiállással, társadalomszervezéssel, messze hangzó tiltakozásokkal lehet. Ha nem jelenünk meg megoldandó problémaként a román politikai horizonton, soha nem vesznek komolyan minket.
Szeletelt elefánt
Több mint húsz éve vette tervbe az RMDSZ a statútum megfogalmazását – a brassói kongresszus által megszabott határidő letelte óta felnőtt egy generáció. Markó Béla azonban képes volt a csíkszeredai kampánynyitón azt állítani: „Megrökönyödhettek, akik 25 éve abból éltek, hogy az RMDSZ-en számon kérték az autonómiát. Most már nem tudják ezt rajtunk számon kérni, mert elkészült a törvénytervezet.”
Nem az a probléma tehát, hogy közel két évtizedet késett egy olyan politikai cselekedet, önépítő lépés, amely csak a magyar politikai akarattól függött, miközben történelemi lehetőségek húztak el mellettünk egymás után, a koszovói nemzetközi rendezéstől Románia EU-csatlakozásáig – utóbbinak feltételt szabhatott volna a magyar diplomácia szövetségben a magyar érdekképviselőettel. Nem. Markó szerint az a probléma, hogy erre egyesek mertek folyamatosan figyelmeztetni, és gyorsan meg lehet vádolni őket azzal, hogy „ebből éltek”. S ki teszi mindezt? Aki 1996 óta abból él, hogy maga alá szervezte a középgárdát, vazallusává tette a civil társadalmat és sajtót, s aki neptuni pályára állította az RMDSZ-t, eljátszva a legfőbb ütőkártyát, az önálló erdélyi magyar külpolitikát, ingyen adva oda azt a bizonyos libát.
Mielőtt túldicsérnénk a hirtelen radikálissá vált Kelemen Hunort, hadd említsük meg azt is, hogy az utóbbi időben megnyilvánulásai nem épp az önálló magyar politizálásról szóltak. Például annak kifejtése, hogy kedvező fejlemény a magyarellenes soviniszta Corina Creþu Európai Bizottságba való jelölése, aki beiktatásával majd átlényegül, és már nem a PSD-t képviselői, és nem is Romániát, hanem az Európai Bizottságot. Finoman szólva aggasztó a skót népszavazással kapcsolatos ama meglátása is, miszerint kedvező a szavazás végeredménye, mert a realitásérzék hiányáról tanúskodik.
De a fentebb dicsért beszédnek is van legalább egy problematikus kitétele, amely nyilván az eddigi politikát hivatott legitimálni, eladni a választóközönségnek. Beszédében Kelemen újracsomagolta a Domokos Géza által fémjelzett „apró lépések politikáját”. Az általa közzétett „dakota mondás” szerint az elefántot szeletenként kell megenni. Nos, válaszképp a dakota mondások Kárpát-medencei elterjesztőjét kell idéznem: „A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani.”
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Román alkotmányjog
A hatalom pallérozásának, visszaszorításának, ellenőrzésének az alapvető eszköze nem más, mint az alkotmány. Az alkotmány valósítja meg a hatalom korlátozását, a hatalom joghoz kötöttségét. Nélkülözhetetlen dr. Varga Attila egyetemi docens új kötete, a román alkotmányjogot magyar nyelven tárgyaló egyetemi tankönyv sokban hozzájárul az alkotmányjog megismertetéséhez, az alkotmányosság értékeinek bemutatásához, és szükség esetén ismereteket és eszközöket nyújt az alkotmányosság védelméhez. A releváns alkotmányjogi szakirodalmat feldolgozó, önálló kutatásokon is alapuló kötetet haszonnal forgathatják a vizsgákra készülő joghallgatók, jogászok, politológusok, történészek vagy bárki, akit a román alkotmányjog és az alkotmányosság jelenlegi állapota érdekel – írja a kötet előszavában dr. Veress Emőd egyetemi docens.
A könyv marosvásárhelyi bemutatójára a Bernády Házban került sor csütörtökön, a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében. Az est házigazdája Markó Béla szenátor, a szerző beszélgetőtársai Frunda György, a miniszterelnök tanácsadója és Ágoston Hugó közíró volt.
Markó Béla és Frunda György is felidézte az 1990-es évek elejét, a "harcos éveket", amikor meg kellett tanulniuk az alkotmányt, hogy mit jelent az alkotmányjog és a kisebbségi jog, mennyire fontos, mennyire meghatározza az életünket. Ugyanakkor azt is megtanulták, mit jelent, ha valaki nem reálpolitikus. Mindketten úgy vélték, érthető, világos, Frunda György különösen a parlamenti képviselők figyelmébe ajánlotta, hogy tanulmányozzák, mielőtt szavaznának.
Ágoston Hugó szerint rendszeres, koherens, szemléletes, logikus felépítésű könyv, amelyet tanítani kellene a média szakokon.
A szerző elmondta, hogy a könyv nem szubjektív vélemény, nem esszéként megfogalmazott írás, nem publicisztika, száraz tudományos munka, amely nemcsak bemutatja az előírásokat, de vitatkozik is az előírásokkal, mert nagyon sok helyen rossz a szabályozás, módosítani kellene. Sok jelenlegi konfliktusnak, feszültségnek, hatásköri vitának a forrása, nemcsak egy köztársasági elnöknek a vérmérséklete, nemcsak a kormányok esetleges bizonytalansága, de nagyon sok konfliktus kódolva van a román alkotmányban, nem kellő precizitással írja le a hatásköröket, nem egyértelmű modelleket használ.
A könyv tartalmáról szólva utalt az Alkotmánybíróság szerepére, amely nemegyszer túllépi saját törvényes és alkotmányos kereteit. Az emberi jogokkal kapcsolatosan elmondta, hogy vannak kimondottan egyéni jogok, vannak olyanok, amelyek egyéni jogok, de csak közösségben gyakorolhatók, pl. a nyelvhasználat, és a kimondottan kollektív jog, amikor a közösség a jogalanya annak a bizonyos jognak, mert másképp elképzelhetetlen annak a gyakorlása. Pl. az intézményalapítás joga.
A könyvben tudományos igényességgel próbálja tárgyalni a kormánynak azt a gyakorlatát, hogy sürgősségi kormányrendeletekkel akar kormányozni, ezzel a feje tetejére állítva az egész hatályos jogrendszert. Egyebek mellett megállapítja: sokkal szerencsésebb lenne, ha Romániának parlamenti rendszere lenne, nem félelnöki rendszere, amely pontatlanul másolja a klasszikus francia példát.
A szerző szerint a könyv kuriózuma és fontossága, hogy magyar nyelven íródott, a román jogi felfogást mutatja be, saját véleménnyel megtűzdelve, a román alkotmányos szabályozásokat mondja el magyarul, és ezáltal egy szélesebb réteg, nemcsak joghallgatók számára lehet hasznos, de bárki számára érdekes lehet, aki ezek iránt a kérdések iránt érdeklődik, ugyanis az alkotmányjog az a terület, amely bizonyos szempontból mindenkit érint, az életünk egészét átfogja.
A kérdések során többek között felvetődött, hogy parlamenti vagy elnöki köztársaság lenne-e jobb, a képviselők/szenátorok mentelmi joga, hogy ellentmondás van az alkotmányban megfogalmazott szuverén állam elve és aközött, hogy Romániában, mivel EU-tagország, bizonyos hatásköröket Brüsszel gyakorol, hogy szükség van-e új alkotmányra, illetve mi lesz a sorsa a Crin ANtonescu bábáskodásával elindított alkotmánymódosításnak.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Tizenöt éves a romániai egészségbiztosítási rendszer
További reformokra van szükség
"Tizenöt éves a rendszerváltást követően bevezetett egészségügyi biztosítási rendszer. Jó döntés volt Romániát kivenni abból az egészségügyi finanszírozási rendszerből, amely sehova sem vezetett, amely az elmúlt 15 év alatt sokkal több elégedetlenséget és feszültséget okozott volna az egészségügyi rendszerben, mint amennyit ma tapasztalunk. Úgy gondoltuk, hogy ezt meg kell ünnepelnünk, hogy az elmúlt 15 év sikere erőt kell adjon ahhoz, hogy az elkövetkezendőkben közösen tervezzük meg, hogy milyen irányba visszük az egészségügyi rendszert" – jelentette ki a Studium-Prospero Alapítvány által szervezett Tizenöt éves a romániai egészségbiztosítási rendszer című, IX. egészségügyi menedzserképző konferencián dr. Vass Levente, a konferencia fő szervezője. A Blue Pearl szálloda kupolatermében megtartott rendezvényen egészségpolitikusok, egészségügyi intézetek vezetői, háziorvosok, cégvezetők vettek részt, Hajdú Gábor volt szakminiszter, valamint az RMDSZ volt elnöke, Markó Béla és Kelemen Hunor jelenlegi szövetségi elnök.
A rendszerváltás utáni Románia, illetve az új egészségügyi biztosítási rendszer bevezetésének 15. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi konferencián dr. Ács Valéria, a konferencia elnöke üdvözölte a meghívottakat.
"Az elmúlt másfél évtized alatt az egészségügyi minisztériumot nemegyszer RMDSZ által támogatott miniszter vezette: Bárányi Ferenc, Hajdú Gábor, Cseke Attila, Ritli László, munkájukat szaktudásukkal tanácsadóik támogatták. De vezettünk megyei egészségbiztosítási pénztárakat, kórházakat, más egészségügyi intézményeket. Ezek után nyilvánvaló, miért tartottuk fontosnak e konferencia megszervezését" – tette hozzá dr. Ács Valéria, a Maros Megyei Egészségbiztosítási Pénzár volt elnök-vezérigazgatója, történelmi jelentőségűnek nevezve az 1997-ben megjelent, 1999-ben hatályba lépett 145-ös törvényt, amely jogi keretet teremtett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a megyei pénztárak létrehozásához.
"Több évtized bizalmi válságát, amit a kommunista rendszer okozott Romániában, nem lehet "kiváltani" egy jó törvénnyel, azonban egy jó törvény lehetőséget teremt arra, hogy a rendszer hibáit fokozatosan kijavítsuk, és az egészségügyi ellátórendszert jó irányba fordítsuk. Ezért tartom fontosnak a 15 évvel ezelőtti momentumot, és örvendek, hogy ezt megünnepelhettük" – hangsúlyozta dr. Vass Levente, aki rövid szakmai visszatekintőjében az egészségügyi rendszerben alkalmazott finanszírozási formákról tartott előadást. Az egészségügyi forrásteremtés makrogazdasági lehetőségeiről szólva hangsúlyozta, minden módszer – adózás, társadalombiztosítás, magánbiztosítás, közvetlen lakossági finanszírozás, közösségi finanszírozás – bizonyos előnyökkel és hátrányokkal jár, beszélt az 1997. évi 145-ös szociális egészségbiztosítási törvény megjelenése és 1999-es bevezetése előtti helyzetről, a Semashko-modell előnyeiről és hátrányairól, illetve a Bismarck-típusú, szolidaritáselvű társadalombiztosítási rendszer 1999-es bevezetését követő időszakról. "A ’90-es évektől kezdődően 4,2 szeresére nőtt 2009-ig Romániában az egészségügyre fordított pénzösszeg. Az egyik legnagyobb a volt kelet-európai tömbből ez a 4,2-es szorzó, de hozzá kell tennem, hogy még így is a romániai egészségügyben az egészségügyre szánt összeg az egyik legalacsonyabb. A döntés, hogy akkor szakmapolitikai kockázatokat felvállalva elindították a társadalombiztosítás útján ezt a rendszert, dicséretes dolog, és ha a mutatóit nézem, annak ellenére, hogy a betegek elégedetlenek – én is betegként, orvosként is sokszor elégedetlen vagyok – úgy gondolom, hogy a kelet-európai tömbben az egyik leglátványosabb fejlődés az elmúlt 15 évben Romániában következett be" – mondta dr. Vass Levente, a továbbiakban arra keresve választ, hogy mi a jó a saját egészségügyi rendszerünknek a továbbiakban (fenntarthatóság, méltányosság, költséghatékonyság), illetve mit akarnak az emberek (hatásosságot, szolidaritást és társadalombiztosítást)?
Dr. Jeszenszky Ferenc emeritus főkutató egy új egészségügyi rendszer megtervezésének és bevezetésének a szükségességéről értekezett, az egészségügyben a reformok bevezetésének nehézségeiről, legyen szó akár Németországról, akár az Amerikai Egyesült Államokról, természetesen Romániát sem hagyva ki a sorból. "Nekünk is feladatunk megreformálni az egészségügyet, mégpedig oly módon, hogy valóban hatékony legyen, megfelelő pénzalapokkal. Ez a nagy kihívás" – tette hozzá. Dr. Kovács Beatrix, a Családorvosok Maros Megyei Szövetségének leköszönt elnöke az alapellátás finanszírozásáról beszélt a biztosítás bevezetése előtt és után. Nehezményezte, hogy "a rendszer a pénzről szól, és nem a betegről", hogy az egészségügyi alapellátásra még mindig túl kevés pénz jut, hogy a rendszerben jelenleg is túl nagy a bürokrácia, ami a betegellátás kárára megy, ugyanakkor hangsúlyozta, a média jelentős mértékben hozzájárul az orvosok negatív megítéléséhez, "sok rosszat tesz az alapellátásban dolgozóknak, az orvosoknak". Dr. Kovács Beatrix szerint az egészségügyi rendszerben hosszú távú reformokat, stratégiákat kellene kidolgozni, az nem megoldás, hogy négyévente újrakezdik a be sem fejezett reformfolyamatokat.
"Romániában nagyon nehéz reformot kezdeményezni"
Hajdú Gábor volt szakminiszter, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke és Kelemen Hunor jelenlegi szövetségi elnök az egészségbiztosítási rendszer bevezetésének egészségpolitikai nehézségeiről beszélt 15 év távlatából. A kerekasztal-beszélgetést dr. Molnár Géza moderálta, megállapítva, hogy a közegészségügyi ellátás nagy része ma is állami finanszírozású Romániában. Hajdú Gábor, aki jogászként került a szaktárca élére 1998-ban, felelevenítette a 145-ös törvény kidolgozásának és alkalmazásának, a 95- ös reformtörvény elfogadásának körülményeit, az RMDSZ-t ért politikai támadásokat. Érdekes adatot közölt: a 2006-ban elfogadott 95-ös egészségügyi reformtörvényt megjelenése óta 72-szer módosították, mindenik módosítás törvényszakaszok százait foglalja magába, ötször rendelték el újraközlését, ám egyszer sem közölték újra. Dr. Molnár Gézának a lakossági elvárásokhoz igazodó finanszírozásra, a 6,7 millió krónikus beteg ellátására, az egészségbiztosítást fizetők 33 százalékos hányadára vonatkozó felvetéseire is válaszolt Markó Béla volt szövetségi elnök, illetve Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Hangsúlyozták, a kormányzati szerepet vállalt szövetség nemcsak kisebbségjogi ügyekben vállalt felelősséget, hanem átfogóbb, az egész ország lakosságát érintő kérdésekben is, mint az egészségügy. "Romániában nagyon nehéz reformot kezdeményezni bizonyos területeken" – állapította meg Kelemen Hunor, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában nagyon szűk az egészségbiztosítást fizető réteg. Szerinte a rendszer hosszú távú működéséhez néhány alapdolgot át kellene gondolni, szükség van az egészségügyi rendszer megreformálására. "A kivételezés nem erősíti a szolidaritást, minden állampolgárnak valamilyen formában egészségügyi hozzájárulást kellene fizetnie. A kivételezettek körét le kellene szűkíteni" – hangsúlyozta, ugyanakkor a pénz felhasználásának számonkérését is fontosnak tartotta.
"Nem sikerült még olyan politikai egyezséget kötni, amely hosszú távon biztosítja a rendszer működését, amely lehetővé tenné, hogy 10-15 évre lehessen tervezni, stratégiai célokat megfogalmazni" – tette hozzá az RMDSZ elnöke. A konferencia – amelyre sem Bárányi Ferenc, sem Cseke Attila volt szaktárcavezetők nem tudtak eljönni – kerekasztal- beszélgetéssel zárult, egészségügyi intézmények vezetői, újságírók, politikusok, orvosok, üzletemberek a rendszer reformjával kapcsolatos kérdésekről cseréltek véleményt.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Neptun újratöltve?
A neptuni tárgyalás felemlegetését az érintettek és támogatóik előszeretettel nevezik lerágott csontnak, s iróniával próbálják élét venni a megalapozott bírálatnak. Dacára annak, hogy ma már közöttük is akad, aki nyíltan elismeri, hogy az RMDSZ által 1996 óta folytatott politika Neptun szellemében történik. Magyarán: a neptuni tárgyalásról folyó mába nyúló vita valójában a közel két évtizede folytatott RMDSZ politika legfőbb elvi és taktikai kérdéseiről szól.
Kirakat és tényhamisítás
Az emlékezetes tárgyalás óta lassan már több idő eltelt, mint a két világháború között, felnőtt egy egész generáció, így talán nem haszontalan röviden összefoglalni az akkor történteket. Egy amerikai civil szervezet, a Project On Ethnic Relations (PER) kezdeményezésére tárgyalássorozatra került sor a kormányon levő, nyíltan magyarellenes román kommunista utódpárt és az erdélyi magyarság képviselői között. A kezdeményezés – miközben semmi érdemi gesztust nem tett az irányunkban – Románia európai tanácsi felvétele előtt alkalmat adott a hatalomnak arra, hogy kisebbségbarát, demokratikus színben tetszelegjen a Nyugat előtt. A tárgyaláson részt vevő RMDSZ-politikusok, Borbély László, Frunda György és Tokay György partnerek voltak a hamis látszatkeltésben, és nyilvánvaló módon nem képviselőték az RMDSZ autonómia-követeléseit. Belső források szerint a tárgyalás tényleges tétje az RMDSZ 1996-os kormányba emelése volt, ami később meg is történt, igaz, a másik politikai garnitúra oldalán.
Bármiről is tárgyaltak 1993 tavaszán Gerzenseeben és ugyanazon év júliusában Neptunban, súlyosan sértette az erdélyi magyarság érdekeit. Akárcsak az, hogy a világsajtóban több híradás is úgy jelenhetett meg a román hatalom engedékenységéről, toleranciájáról, hogy annak semmiféle valós alapja nem volt. Elég, ha csak a szalagcímeket említjük, annál is inkább, hogy a legtöbb emberben csak azok maradnak meg: „Románia kezdeményező lépéseket tesz a magyar kisebbség felé” (David B. Ottoway, Washington Post, 1993. április 3.); „Románok és magyarok építik a kölcsönös bizalmat” (David Binder, New York Times, 1993. július 20.). (Mindkét írás teljes fordítása olvasható a tavaly kiadott A Neptun-gate című kötetben.) Tőkés László Az RMDSZ PERe című írásában csokorba gyűjtötte a nemzetközi sajtóban a Neptun nevével fémjelzett tárgyalássorozat kapcsán megjelent híradásokat. Hadd idézzünk néhány részletet annak érzékeltetésére, mennyire jól jött a román hatalomnak a neptuni trió aktív közreműködésével biztosított ingyenreklám: „Az etnikai feszültségek enyhítése” (Plain Dealer) „a nagy létszámú romániai magyar kisebbség sorsán javítani hivatott, meglepetést jelentő egyezség született Neptunon” (George Stein, München); „A románok és a magyar kisebbség megegyezett a jogok kiszélesítésében”; „A hivatalosságok beleegyeztek a kisebbségi jogok javításába” (New York Times). Utóbbi még súlyosabb tényhamisítás.
Befeketítők
Miközben a neptuniak nem képviselőték az RMDSZ hivatalos programjának legfőbb követelését, megengedték maguknak, hogy befeketítsék és rágalmazzák a következetes autonomistákat. Cikkében David B. Ottoway idézi Tokay Györgyöt, aki így szólt Tőkés Lászlóról: „Tőkés pap, biblikusan gondolkozik és néha apokaliptikus látomásai vannak. Hibázik.” Az eltelt húsz év alatt négyszázezer lélekkel lettünk kevesebben. Hogy is állunk az apokaliptikus látomásokkal? Sajnos inkább Kasszandrát kellene emlegetnünk Tőkés László „látomásai” kapcsán. Ahogy egy székely híve másfél évtizeddel ezelőtt megfogalmazta egy fórumon: „Tőkés Lászlónak soha nincs igaza, neki mindig csak igaza volt”. Közösségünk negyedének eltűnéséről beszélünk, tíz közepes székelyföldi város lakosságáról.
Az RMDSZ hivatalos politikája azóta is változatlan. Kifelé kormányzati szinten vagy protokollumok útján hitelesíti a román hatalmat, Markó Béla által is elismerten feladva az önálló külpolitikát, aktívan segédkezve a „modellértékű román kisebbségpolitika” hazug mítoszának terjesztéséhez. Ez a politika – miként Markó Béla rámutatott tavalyi Élet és Irodalombeli esszéjében – valóban összeegyeztethetetlen a Székelyek Nagy Menetelésével. Ez a politika az autonómiát csak hivatkozási alapként használja, és mellőzi a nyomáskifejtő konfrontatív eszközöket. Ily módon a lényeget, a sorsunkat alapvetően befolyásoló, az önrendelkezést és autonómiát illető kérdések szükségszerűen kudarcra vannak ítélve.
Vissza a kezdetekhez
A PER ismét aktivizálódni készül a román–magyar viszony kezelésében. Már nyugdíjba vonult vezetője, Allen Kassof elismerte, a húsz év alatt elért eredmények gyakorlatba ültetésével gond van és „többre van szükség”. Mindez mérsékelt reményekre jogosít fel. Most más a helyzet, mint 1993-ban. Most a tárgyalásokon lényegében nincs mit veszítenünk, a román hatalmi rendszer stabilizálódott, külpolitikai síkon elérte, amit akart, elnyerte a magyarság támogatását az unióba való belépéshez, nemzetközi szinten már a kommunista utódpártot sem tekintik szalonképtelennek, világhatalmi tényezők visszhangozzák a román propagandaszólamokat a hazai kisebbségpolitika toleranciájáról és mintaértékéről. Nincs mit veszítenünk, hiszen az, ami Neptunban botrány volt – a hamis látszatteremtés, a román nemzetstratégiai érdekek kiszolgálása –, lassan két évtizede hivatalos RMDSZ-politikának számít. Ezen rontani már nem lehet.
Viszont nyerhetünk. Sőt, lehetne e tárgyalás akár fordulópont is az erdélyi magyar érdekképviselőetben, ha az RMDSZ vezetői úgy döntenének, hogy a továbbiakban a közösségi érdekek képezik politikájuk zsinórmértékét, nem pedig a klikkérdek. Nem kétséges: kevés erre az esély. De akinek tényleges célja az autonómia kivívása, mindenkoron kötelessége felmutatni a követendő utat. No meg a hajlandóságot arra, hogy még az autonómia ügyét megszámlálhatatlan alkalommal eláruló RMDSZ-szel is készek a magyar érdekek mentén történő, elvi alapú együttműködésre. Ha Kelemen Hunor komolyan gondolta mindazt, amit kampánynyitó beszédében mondott, ha az RMDSZ tényleges célja a háromszintű autonómia megteremtése, akár tabudöntögetés árán – mert, ugyebár, „tulajdonosai vagyunk ennek az országnak és nem albérlői” –, itt az alkalom ennek bizonyítására. Hic Rodos, hic salta!
A tárgyalások érdemi voltához viszont elengedhetetlen, hogy a magyar delegáció a teljes erdélyi magyar közösséget képviselője. Ehhez össze kellene hívni az erdélyi magyar egyeztető kerekasztalt, konzultálni kell az erdélyi magyar egyházakkal is. Ki kell alakítani a közös magyar álláspontot az autonómia ügyében, és azt következetesen képviselőni a készülő tárgyalásokon.
Az RMDSZ és a kormányerők tárgyalásához nincs szükség a PER-re, Neptunban olyan jól összemelegedtek az illetékesek, hogy az elmúlt húsz évben jószerivel el sem engedték egymás kezét. A neptuni hármak a maguk oldalára állították a korábban az egyensúlyozás látszatára még ügyelő Markó Bélát, és 1996 késő ősze óta együtt diktálják az irányt. Érdekes fordulata lenne a sorsnak, ha ott érne véget e szomorú korszak, ahol kezdődött: Neptunban.
Csak ügyszeretet, következetesség, s az adott szó betartása kellene hozzá.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Otthon – Erdélyben
Beszélgetés a 80 éves Pomogáts Béla irodalomtörténésszel
– Budapesten született a két világégés között, nehéz gazdasági időszakban. Milyen volt a gyermekkora?
– Gyermekkorom viszonylag békés volt, szüleim értelmiségi emberek voltak, apám építészmérnök, anyám orvos. Budapest egyik külső negyedében, Pestújhelyen laktunk, ezt annak idején anyai nagyapám, aki neves ügyvéd volt, alapította, róla nevezték el a főutcát. A Balatonra jártunk nyaralni, ezek ma is szép emlékeim. De a háború végén minden összeomlott, apámat katonának hívták be, majd orosz fogságba került, és csak 1945 őszén tért haza.
– Milyen emlékei vannak a második világháborúról és a háború utáni évekről, amikor a területileg és szellemileg megcsonkított magyar nemzet a talpra állás lehetőségét kereste?
– Jól emlékszem a második bécsi döntés idejére, ez adta vissza Magyarországnak Erdély északi és keleti részét. Az első mozifilm, amit életemben láttam, e visszacsatolás dokumentumfilmje volt. Nagy hatást tett rám, bizonyára szerepet játszott Erdély iránti érdeklődésemben. Katonaként apám részt vett a visszacsatolásban, Szatmárnémetibe és környékére került. A háború után nagy reménységekkel vártuk az új korszak eljövetelét, szüleim a kisgazdapárt hívei voltak, számos barátjuk, például idősebb Antall József játszott szerepet ennek a pártnak a vezetésében. 1945-től a piarista általános iskolában tanultam, 1948-ban az iskolát szétzilálta az államosítás, majd 1950-ben, midőn a rend visszakapta az iskolát, visszatértem a piaristákhoz. Ott is érettségiztem 1953-ban.
– Az '56-os forradalom idején bölcsészhallgató, s bár nem volt nagy szerepe az események alakulásában, később mégis lecsukták...
– Nem volt nagy szerepem a forradalom eseményeiben, mint az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság munkatársa bent tartózkodtam a bölcsészkaron, majd november 3-án a bizottság képviselőjeként Győrbe utaztam, ott ért a szovjet invázió. Nagyon sok barátom és évfolyamtársam menekült Nyugatra. A letartóztatások és az ítéletek a Kádár-rendszer hatalomra jutása után megkezdődtek, és folytatódtak az 1961-es amnesztiáig. 1959-ben tartóztattak le, miután nem voltam hajlandó engedni egy beszervezési kísérletnek. Hat hónapig voltam internálótáborban, majd egy évig rendőri felügyelet alatt, és csak a '60-as évek közepétől kaphattam értelmiségi állást.
– 1965-ben kerül az Akadémiához. Kikkel dolgozott, mi volt a megbízatása?
– Amikor az Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársai közé kerültem, már jelentek meg tudományos publikációim. Nagyon ösztönző baráti kör volt, olyan kollégákkal, mint Bodnár György, Czine Mihály és Rába György, valamennyien a magyar irodalomtörténet-írás független szellemet képviselő jeles egyéniségei. Részt vettem az akkoriban készülő, hatkötetes magyar irodalomtörténeti kézikönyv munkálataiban. 1968-ban megjelent első, Kuncz Aladár munkásságát feldolgozó könyvem, ez eredetileg egyetemi szakdolgozatnak készült. Meglehetősen sok tanulmányom, kritikám jelent meg ezekben az években Magyarországon, később már Erdélyben is.
– 1983-ban jelent meg A transzilvánizmus. Az Erdélyi Helikon ideológiája c. kötete, melyben a Helikon kisugárzását és – többek között – a román és magyar irodalom kölcsönhatását taglalta. Hogyan látja ezt 30 évvel a kötet megjelenése után?
– Ma is büszke vagyok arra, hogy ez a könyv elkészülhetett, és hálás vagyok Bodnár Györgynek, hogy az általa szerkesztett könyvsorozatban megjelent. Úgy gondolom, semmit sem kell visszavonnom a könyvben leírtak közül. Ez a könyv hívta fel először a figyelmet a két világháború közötti erdélyi irodalom transzszilván irányzatára, és ennek nagy hatása volt Erdélyben is. Midőn 1969 januárjában első alkalommal Erdélybe utazhattam, mindenki – Kós Károlytól Balogh Edgárig, Beke Györgytől Kántor Lajosig – baráti szövetségesként fogadott.
– 1997-ben ír egy másik Magyarországról. Milyennek képzelte el EZT a Magyarországot?
– Nagyon megragadott Erdélyi Jánosnak egy metaforája, amely a nemzetet mint egy "nagy családot" határozta meg. Szerettem volna, ha ennek a gondolatnak a közösségteremtő és szolidaritásra nevelő ereje érvényesül. Nem így történt, csalódnom kellett, ma a magyarság sokkal gyilkosabb belső viszályoknak van kiszolgáltatva, mint korábban. Ráadásul az irodalom nemzetnevelő, közösségteremtő szerepe radikálisan leértékelődött, így remény sincs arra, hogy a pártpolitikai küzdelmeket valamiképpen a szellem, a kultúra enyhíthetné.
– 1992-től az Anyanyelvi Konferencia elnöke, amelynek fő célja a magyar nyelv ápolása és a kortárs magyar irodalom támogatása volt. Ma már alig hallani AK-rendezvényekről...
– Az Anyanyelvi Konferencia Egyesületet még a hetvenes évek végén hozták létre olyan nyelvészprofesszorok, mint Bárczi Géza és Lőrincze Lajos. Én a kilencvenes évek elején lettem Lőrincze utóda, és egészen az idei év elejéig töltöttem be az elnöki szerepet. Mindig azon fáradoztam, hogy az anyanyelvi mozgalom a magyarság kulturális és lelki összefogásának, gazdagodásának a műhelye legyen. Szomorúan kellett szembesülnöm azzal, hogy az anyanyelvi mozgalom szinte teljesen elvesztette állami támogatását, és csak vezetőinek és néhány tagjának anyagi áldozaTőkészsége révén működhet tovább igen szerény körülmények között. Évente három-négy alkalommal tudunk valamilyen programot szervezni, a legnevezetesebb ezek közül a minden júniusban megrendezett sátoraljaújhelyi Kazinczy Napok.
– Hat évig vezette a Magyar Írószövetséget, olyan időkben, amikor a magyar könyvre mind kevesebb és kevesebb pénz jutott az államháztartásból. Mit szeretett volna megoldani még elnöksége idején?
– Ez a hat esztendő sok szép és talán ugyanannyi szomorú emléket hagyott hátra maga után. Három dologra törekedtem: hogy az irodalom nagyobb megbecsülést élvezzen, hogy minden akadály nélkül megjelenhessenek az arra érdemes irodalmi alkotások, és hogy fennmaradjon az írótársadalomnak az a szolidaritása, amely a korábbi évtizedekben érvényesült. Tulajdonképpen egyik törekvésemet sem tudtam maradéktalanul érvényesíteni, az irodalom társadalmi szerepe erősen csökkent, és az írótársadalom pártpolitikai érdekek nyomán szakadt darabokra. Mindazonáltal úgy érzem, hogy érdemes volt végigcsinálni ezeket a küzdelmes esztendőket.
– Nagy családi könyvtárral rendelkezik, sok dedikált kötettel.
– Valóban sok könyvet gyűjtöttem össze, nagyjából 34 ezer kötetet. Ezt szeretném majd valamelyik erdélyi könyvtárra hagyni. Nagyon sok dedikált kötet is található közöttük, hogy csak néhány magyarországi írót említsek meg, Illyés Gyula, Déry Tibor, Weöres Sándor, Vas István, Takáts Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Kormos István, Juhász Ferenc, Nagy László, Csoóri Sándor és mások dedikációit őrzöm. Erdélyből pedig Szemlér Ferenc, Méliusz József, Sütő András, Kányádi Sándor, Székely János, Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Bodor Ádám, Kántor Lajos és mások dedikálták számomra könyveiket. Ezek a dedikált példányok is egy kisebb könyvtárat tesznek ki.
– Manapság fölöttébb elszaporodtak a memoárirodalom, a valóságleírás kötetei. Jó az, ha ezen a téren is gazdagodik irodalmunk tárháza?
– A memoárirodalmat sokra tartom, hiszen ebből az irodalomból lehet életközeli és tárgyszerű ismereteket szerezni az elmúlt évtizedek valóban zaklatott történelméről. A memoárirodalom a magyar nemzeti kultúra régi hagyományát jelenti, talán elég, ha Mikes Kelemen leveleire, Rákóczi Ferenc emlékirataira hivatkozom, egyáltalán az erdélyi magyar irodalmi kultúra egyik legfontosabb területe a memoár, ezek nemcsak Erdély történetét világítják meg a mai olvasó előtt, hanem egyszersmind szépirodalmi értékekben is gazdagok.
– Alig van esemény Erdélyben – de másutt is –, ahol ne venne részt személyesen. Fontos az, ha az irodalom apostolai ott vannak az eseményeken, találkoznak az olvasókkal, megbeszélik a szakmai teendők részleteit?
– Számomra mindig rendkívül fontosak voltak a személyes kapcsolatok, nemrégiben némi elégtétellel állapíthattam meg azt, hogy a Kárpát-medencében talán én ismerem a legtöbb magyar írót személyesen. A személyes jelenlét fontosságát tanultam meg irodalmi mestereimtől: a Nyugat és a magyar népi mozgalom, vagy éppen az erdélyi irodalom klasszikus egyéniségeitől. Ma is az a véleményem, hogy az irodalmi élethez hozzátartozik a személyes jelenlét, a személyes kapcsolatok rendszere.
– Nyirővel többször foglalkozott élete folyamán.
– Nyirő József munkásságát mindig nagyra becsültem, egy egész könyvre való tanulmányt írtam róla, szeretném, ha egyszer ezekből valóban könyv lehetne. Kétségtelenül az erdélyi irodalom nagy értékei között van a helye, de talán Tamási Áron, Áprily Lajos és Kós Károly után. A búcsúszertartáson nem voltam jelen, különben is az a véleményem alakult ki, hogy ez a szertartás méltatlan volt Nyirő József egyéniségéhez és örökségéhez: napi politikai cirkuszt rendeztek egy méltó megemlékezés helyett.
– Kik voltak azok az erdélyi írók, akikkel már az iskola padjaiban "találkozott", s kik azok, akiket a későbbiekben ismert meg személyesen, jó, baráti kapcsolatot ápolva?
– Már a gimnáziumban igen sok erdélyi író munkásságával ismerkedtem meg, olyanokéval, mint Tamási Áron, Nyirő József, Áprily Lajos, Reményik Sándor, Dsida Jenő. Később sok erdélyi íróval kerültem baráti kapcsolatba, jó viszonyt ápoltam Kós Károllyal, Tamási Áronnal, Áprily Lajossal, Kacsó Sándorral, Jancsó Elemérrel, Bartalis Jánossal, Szemlér Ferenccel, Méliusz Józseffel, Jékely Zoltánnal, Kemény Jánossal, majd Sütő Andrással, Beke Györggyel, Kányádi Sándorral, Gálfalvi Györggyel, Gálfalvi Zsolttal, Kántor Lajossal, Gáll Ernővel, Deák Tamással, Bajor Andorral és másokkal. Jó barátom volt Pusztai János is, akit szeptember 30-án temettünk a Farkasréti temetőben.
– Ön szerint kinek kellett volna még Nobel-, illetve Herder-díjat kapnia a magyarok közül az elmúlt évtizedek során?
– Fájdalmas számomra, hogy olyan sok magyar író maradt ki a Nobel-díjasok közül. Gondolok Babits Mihályra, Móricz Zsigmondra, Illyés Gyulára, Németh Lászlóra, Weöres Sándorra, Nagy Lászlóra, Juhász Ferencre, és természetesen Sütő Andrásra. A Herder-díjat is számos erdélyi író érdemelné meg, így Benkő Samu, Dávid Gyula, Markó Béla, Kántor Lajos, Szilágyi István. A díjakat azonban nem "megérdemelni", hanem "kapni" szokták, így aztán a legérdemesebbek közül is sokan maradnak azok nélkül.
– Szeret utazni; merre járt a nagyvilágban?
– Természetesen szeretek utazni, és amióta világútlevéllel járhatok külföldre, sok helyen megfordultam, hozzávetőlegesen ötven országban jártam. Nemcsak Európában, ahol szinte mindenütt tehettem látogatást, hanem Ázsiában, Afrikában és Észak-Amerikában is. Ezek az utazások hatalmas szellemi élménnyel és tapasztalattal ajándékoztak meg. Legtöbbször mégis a szomszédos országok magyar közösségeinél szoktam látogatást tenni, otthon érzem magam Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján és a Délvidéken is.
– Díjak, elismerések.
– Hosszú életem során szinte egy ládára való díjat és oklevelet kaptam, ezek között a Széchenyi-díj volt a legfontosabb, de megkaptam a Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a József Attila-díjat és számos más díjat is, illetve Erdélyben és a Felvidéken is kaptam irodalmi elismeréseket. Büszke vagyok rájuk, mégsem ezek számomra a legfontosabbak. Inkább a könyveim, az utazásaim, a barátaim – és a macskáim.
– Mi van a fiókban, mit szeretne letenni az olvasók asztalára a közeljövőben?
– Jó pár könyvem került az utóbbi egy- két évben kiadókhoz, várom ezeknek a megjelenését, az idén valószínűleg négy-öt könyvem is a közönség elé kerül. És szeretném befejezni az erdélyi irodalom történetéről írott művemet. Még egy kötet van hátra, ezt remélhetőleg a jövő év elején át tudom adni a kiadónak.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

A vásárhelyi problémákról beszélgetett Markó és Kelemen
Romániában ma egyetlen jelöltnek van elképzelése az ország jövőjéről és benne a magyarság sorsáról: Kelemen Hunornak – hangsúlyozta Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori elnöke Marosvásárhelyen azon a pódiumbeszélgetésen, amelynek helyszíne a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kisterme volt pénteken.
A Marosvásárhelyi magyar hangok című eseményen Kelemen Hunor szövetségi elnök Markó Bélával, az RMDSZ egykori elnökével, Ágoston Hugó publicistával és Nagy Endre rádiós műsorvezetővel beszélgetett a közelgő választásokról és a szövetség 25 éves közéleti munkájáról.
Az egykori szövetségi elnök szerint a novemberi választások többi jelöltje kizárólag azzal foglalkozik, hogy minél több sarat dobáljon ellenlábasaira. Eközben az RMDSZ jelöltje következetesen képviselői azokat a célokat, amelyet 25 éve jelölt meg a magyarság érdekvédelmi szervezete feladataiként.
"Föl kell idéznem 1995. február 13-át, amikor ennek az országnak a szenátusa elfogadott egy határozatot, amelyben engem elítélt azért, mert Londonban az autonómia-elképzelésünkről beszéltem. Azóta sok minden megváltozott. Számos olyan jogszabályt sikerült elfogadtatnunk, amely ellentmond a nemzetállami jellegnek, még olyan körülmények között is, hogy az alkotmányból ezt a fogalmat nem törölték. Azt is be kell látnunk, hogy Románia ma sokkal kevésbé nemzetállam, mint előtte, és amint az jelenleg egy-egy politikus fejében még mindig él” – fogalmazott Markó Béla.
goston Hugó publicista feltette a kérdést: mi változott öt év alatt, az előző államelnök-jelöltség óta? "Az egyik fontos változás az, hogy van egy olyan jelölt is Traian Băsescu személyében, aki mindennap kampányol, bár nem indul az államelnök-választásokon. Az is jusson eszünkbe, hogy azóta rakétavédelmi rendszer is épül Romániában, jelezve azt, hogy mennyire felértékelődött az ország térségben betöltött szerepe. Az is nyilvánvaló, hogy Európában ma minden ország keresi a helyét, ami korábban nem volt ennyire éles. És folyamatosan felmerül a kérdés, hogy lesz-e Európai Egyesült Államok, amely felveszi a versenyt az Amerikai Egyesült Államokkal, Kínával és az Orosz Föderációval, vagy szétesik az Unió és mindenki úgy boldogul, ahogy tud, saját lábán. Nekünk minderről nagyon konkrét állásponttal kell rendelkeznünk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint a fő európai dilemmákra még mindig nincsenek konkrét válaszok.
Marosvásárhely az államelnök-jelölés szempontjából fontos hely az RMDSZ történetében, hiszen 1996-ban - heves ellenkezések közepette - itt döntötték erről, az akkor újszerű lépésről – mondta a volt szövetségi elnök. "Marosvásárhelyen azért kellenek sajátos megoldások, mert két nagy közösség él egymás mellett, amelynek még nincsenek megnyugtató megoldásai az együttélés hétköznapjaira" – fogalmazott Markó.
Kelemen Hunor szerint a kiútkeresésnek és a feladatok leosztásának kell elsődlegesnek lennie a MOGYE estében. Az oktatási törvényt nem alkalmazzák, azt gondolják a felsőoktatási intézmény vezetői, hogy az egyetem efölött áll. „Számomra nagyon fontos volt a tanárokkal és diákokkal folytatott beszélgetés, mert hiszek abban, hogy nem mondhatunk le erről az intézményről” – jelentette ki az RMDSZ államelnök-jelöltje.
Kelemen a beszélgetésen azt is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ politikai programja 25 éve a magyar emberek programja is, amely alapjaiban nem változott. A Szövetségnek az ország fontos útkereséseinek mindenikére van egy saját változata: törvénytervezet készült a régiók újrarajzolására vonatkozóan, az alkotmánymódosításra is van érdekvédelmi szervezeti elképzelés, a kulturális autonómia koncepcióját pedig a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetbe foglalták bele, ugyanakkor Székelyföld regionális autonómiáját illetően is számos RMDSZ-tervezet született az elmúlt évtizedekben.  
„Az RMDSZ autonómia-statútuma a hatalommegosztásnak egy olyan modern változatát nyújtja, amely Európában bárhol működne. A regionális felosztásról rövidesen újabb vita lesz a törvényhozásban, és amikor ezt elkezdjük, akkor kell legyen erről egy pontos saját elképzelésünk. Románia 16 régióra való felosztásáról szóló tervezetünk már a parlamentben van, az autonómia-elképzelésünkkel pedig az intézményes garanciákat tesszük hozzá ehhez a koncepcióhoz” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki a jövő jelentős kihívásának tekinti az autonómia intézményeinek működtetését.
A román politikai elit helyzetképe is szóba került a marosvásárhelyi beszélgetésen. Markó Béla ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy a ’90-es évek elején a hazai közélet szereplői szinte szolgaian próbáltak igazodni az európai integrációs követelményekhez. „Ugyanezek a politikusok most megpróbálják becsapni a választókat, megkerülni azokat az elveket, amelyekhez korábban igazodtak. Nem program-vitákat, hanem dosszié-vitákat folytatnak, az ellenjelöltek elleni fellépés a fontos. Még attól sem riadnak vissza, hogy tisztességtelen befolyásolást gyakoroljanak a választókra, hogy a nem megfelelő pillanatokban kívülről szólaltassanak meg valakit egy-egy politikai vitában” – értékelte az egykori szövetségi elnök a jelenlegi közéleti eseményeket.
maszol/közlemény

A MOGYE oktatóival és diákjaival egyeztettek RMDSZ-es politikusok
Az elmúlt egy év történéseiről, a szükséges szakmai, közigazgatási és politikai lépésekről egyeztettek az RMDSZ politikusai a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE ) oktatóival és diákjaival október 17-én.
A tanácskozáson Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla szenátor, Borbély László politikai alelnök, Kelemen Márton, a Maros Megyei Tanács alelnöke és Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere vett részt, és arra ösztönözte az esemény résztvevőit, hogy jelöljék meg azokat az eszközöket, intézkedéseket, amelyek rövid és hosszú távon szükségesek ahhoz, hogy a MOGYE-én megerősödjön a magyar nyelvű oktatás.
„A törvény betartásának szükségessége mellett, melyek azok az eszközök, lépések, amelyekre – az egyetemi autonómia figyelembevételével – szükség van a magyar nyelvű oktatás megerősítése érdekében. A választások utáni új helyzetben tudnunk kell, hogy politikai szinten milyen lépéseket tekintenek fontosnak, ezeket kell közösen előkészítenünk” – mondta az egyetemi oktatóknak Kelemen Hunor szövetségi elnök, azt is hozzátéve, hogy az idei beiskolázáskor 15-15 állami helyet sikerült kieszközölni az oktatási minisztériumtól, ám a tűzoltás mellett a perspektívák meghatározása is elengedhetetlen.
Dr. Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője arra emlékeztetett, hogy 2014-ben a tanárok azért vonultak ki az egyetem vezetői struktúráiból, mert az oktatási törvény be nem tartása mellett azt a hétpontos megállapodást sem tartották tiszteletben, amely a magyar és a román tagozat közötti együttműködést szabályozta volna. Az orvosprofesszor azt is hozzátette: az egyetemen kialakultak azok az ellenszelek, amelyeknek központi politikai támogatottságuk is van, ugyanakkor az egyetem jelenlegi vezetése részéről nem várható az álláspont megváltoztatása. A helyzet romlása abban is tapasztalható, hogy fizetéses helyekre csak román diákok jutottak be, a tanári állások esetén még utólag is változtattak a szabályokon. „Intézményes garanciákat kell szereznünk, létre kell hoznunk egy önálló struktúrát, mert ez a mindennapos harc felőrli a magyar oktatást” – hangsúlyozta dr. Szabó Béla.
„Az utóbbi időben gyakran kétségbeesünk, elszomorodunk, és úgy érezzük, hogy végünk van. Nekünk ki kell lépnünk ebből a hangulatból és pontosan tudnunk kell, hogy kinek és mi a dolga ahhoz, hogy változtatni tudjunk a kialakult helyzeten. Ez az egyetem a miénk is. Nem vonulhatunk ki abból az intézményből, amely megteremtette Erdélyben a magyar orvosi szakoktatás hagyományát” – mondta Markó Béla az oktatókkal való találkozón.
Dr. Mártha Orsolya az utánpótlás kérdésére hívta fel a figyelmet. A tanároknak meg kell találniuk és támogatniuk kell azokat a diákokat, akiket az oktatásra érdemesnek találnak, ugyanakkor tájékoztatniuk kell őket a szakképzés lehetőségeiről és szabályairól, hogy ne fogjon ki rajtuk a rendszer. „Tudományos lépéseket kell tennünk ügyünk érdekében, vissza kell hoznunk az optimizmust és félre kell tennünk a sértődéseket” – fogalmazott dr. Mártha Orsolya.
„Az oktatási törvényt alkalmazni kell, amint azt a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen is tették. Nekünk meg közös nevezőre kell jutnunk ahhoz, hogy ezt az ügyet előre tudjuk mozdítani” – mondta a szövetségi elnök a MOGYE diáksága képviselőinek, Tubák Nimródnak, Dudás Csabának és Gáspár Szilveszternek.
„Fontosnak tartom az oktatói utánpótlás kérdésének megoldását, ki kell nevelni az új tanárnemzedéket és bátorítani kell az ehhez szükséges szakképesítés megszerzésére. Ugyanakkor a tanáraitokkal közösen meg kellene jelölnötök azokat a feladatokat, amelyekben a politikum részéről vártok támogatást. Arra is kérünk benneteket, hogy ha valahol úgy látjátok, hogy sérülnek a jogaitok, azonnal jelezzétek azt az RMDSZ helyi és országos vezetőinek, hogy tudjunk segíteni” – tette hozzá a találkozón Borbély László politikai alelnök.
Felfokozott hangulat uralkodott el az egyetemen, amelynek eredménye abban is megmutatkozik, hogy az elsőéves diákok száma csökkent. A helyzet orvoslására a magyar karon belüli szolidaritásra van szükség, az egyensúlyállapot visszaállítására és arra, hogy a magyar és román orvosi és gyógyszerész szakképzés visszanyerje egyenlő rangját, mert jelenleg súlyeltoldódás tapasztalható a román nyelvű szakképzés irányába. „Az elvándorlás problémája is jelentős a magyar diákok körében, és azt is érdemes kihangsúlyozni, hogy az önálló magyar kar amúgy is kétnyelvű lenne” – mondták a diákok a találkozón, hozzátéve azt, hogy az egyetemi hallgatóknak az intézménnyel kötött szerződésének szövegében is vannak olyan homályos megfogalmazások, amelyek miatt diáktársaik vonakodnak az aláírástól.
Markó Béla a diákok mondottaihoz hozzáfűzte: a megnyugtató megoldás az volna, ha az állami és fizetéses helyeket az egyetem egyenlő módon osztaná le a magyar és román tagozat között, a szakmai gyakorlat is külön zajlana, mert csak ebben az esetben biztosítható a kétnyelvű szakképzés, hiszen a magyar diákok mindkét nyelvet ismerik. (közlemény)
Transindex.ro

Jövőkép helyett dosszié-viták a választásokra készülő Romániában
Romániában ma egyetlen jelöltnek van elképzelése az ország jövőjéről és benne a magyarság sorsáról: Kelemen Hunornak – hangsúlyozta Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori elnöke Marosvásárhelyen azon a pódiumbeszélgetésen, amelynek helyszíne a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kisterme volt október 17-én, pénteken. A Marosvásárhelyi magyar hangok című eseményen Kelemen Hunor szövetségi elnök Markó Bélával, az RMDSZ egykori elnökével, Ágoston Hugó publicistával és Nagy Endre rádiós műsorvezetővel beszélgetett a közelgő választásokról és a Szövetség 25 éves közéleti munkájáról.
Az egykori szövetségi elnök szerint a novemberi választások többi jelöltje kizárólag azzal foglalkozik, hogy minél több sarat dobáljon ellenlábasaira. Eközben az RMDSZ jelöltje következetesen képviselői azokat a célokat, amelyet 25 éve jelölt meg a magyarság érdekvédelmi szervezete feladataiként.„Föl kell idéznem 1995. február 13-át, amikor ennek az országnak a szenátusa elfogadott egy határozatot, amelyben engem elítélt azért, mert Londonban az autonómia-elképzelésünkről beszéltem. Azóta sok minden megváltozott. Számos olyan jogszabályt sikerült elfogadtatnunk, amely ellentmond a nemzetállami jellegnek, még olyan körülmények között is, hogy az alkotmányból ezt a fogalmat nem törölték. Azt is be kell látnunk, hogy Románia ma sokkal kevésbé nemzetállam, mint előtte, és amint az jelenleg egy-egy politikus fejében még mindig él” – fogalmazott Markó Béla, aki elrettentő példaként a szomszédos Ukrajnát említette, ahol nemzetállami koncepció ütközik egy másik nemzetállam erőszakos határmódosítási törekvéseivel, ezzel szemben Skócia azt példázza, hogy demokratikus eszközökkel a legnehezebb problémákat is meg lehet vitatni.
Ágoston Hugó publicista a beszélgetésen az öt évvel korábbi államelnök-jelöltségről szóló interjúját nyújtotta át Kelemen Hunornak és azt kérdezte tőle: mi változott ez idő alatt?
„Az egyik fontos változás az, hogy van egy olyan jelölt is Traian Băsescu személyében, aki mindennap kampányol, bár nem indul az államelnök-választásokon. Az is jusson eszünkbe, hogy azóta rakétavédelmi rendszer is épül Romániában, jelezve azt, hogy mennyire felértékelődött az ország térségben betöltött szerepe. Az is nyilvánvaló, hogy Európában ma minden ország keresi a helyét, ami korábban nem volt ennyire éles. És folyamatosan felmerül a kérdés, hogy lesz-e Európai Egyesült Államok, amely felveszi a versenyt az Amerikai Egyesült Államokkal, Kínával és az Orosz Föderációval, vagy szétesik az Unió és mindenki úgy boldogul, ahogy tud, saját lábán. Nekünk minderről nagyon konkrét állásponttal kell rendelkeznünk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint a fő európai dilemmákra még mindig nincsenek konkrét válaszok.
Marosvásárhely az államelnök-jelölés szempontjából fontos hely az RMDSZ történetében, hiszen 1996-ban – heves ellenkezések közepette – itt döntötték erről, az akkor újszerű lépésről – mondta a volt szövetségi elnök „Már akkor el tudtam képzelni azt, amit most még inkább: hogy Romániának magyar államelnöke legyen” – tette hozzá Markó Béla. Ágoston Hugó publicista ehhez azt fűzte hozzá, hogy a jelöltfelhozatal olyan a jelenlegi Romániában, hogy az sem biztos, hogy az elnöki palotába, és nem börtönbe kerülnek a versenyben lévők. „Románia ügyész- és ügynökállam. Egyesek nem védekezhetnek, mások meg szabadon pókerezhetnek, és ez teljesen irreálissá teszi a versenyt, az emberekben felébred a gyanakvás” – fogalmazott a publicista.
„Marosvásárhelyen azért kellenek sajátos megoldások, mert két nagy közösség él egymás mellett, amelynek még nincsenek megnyugtató megoldásai az együttélés hétköznapjaira. Ennek ellenére vannak jó példák arra, hogy az önállóság működhet. A Bolyai Farkas és Papiu Ilarian két színvonalas iskola a magyar és román közösség nagy megelégedésére. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetében sem lenne ez másként, mert két ilyen nagy közösség csak akkor tud nyugodtan együtt élni, ha ennek a mindennapi szabályai tiszták és világosak” – méltatta Markó Béla az egyik legégetőbb helyi vonatkozású magyar ügyet, továbbá elmondta: az, hogy a MOGYE kérdésébe már belebukott egy kormány, nem jelenti azt, hogy itt vége. Újra kell értékelni azokat az eszközöket, amellyel a magyarság elérheti célját.
Kelemen Hunor szerint a kiútkeresésnek és a feladatok leosztásának kell elsődlegesnek lennie a MOGYE estében. Az oktatási törvényt nem alkalmazzák, azt gondolják a felsőoktatási intézmény vezetői, hogy az egyetem efölött áll. „Számomra nagyon fontos volt a tanárokkal és diákokkal folytatott beszélgetés, mert hiszek abban, hogy nem mondhatunk le erről az intézményről” – jelentette ki az RMDSZ államelnök-jelöltje.
Kelemen Hunor a beszélgetésen azt is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ politikai programja 25 éve a magyar emberek programja is, amely alapjaiban nem változott. A Szövetségnek az ország fontos útkereséseinek mindenikére van egy saját változata: törvénytervezet készült a régiók újrarajzolására vonatkozóan, az alkotmánymódosításra is van érdekvédelmi szervezeti elképzelés, a kulturális autonómia koncepcióját pedig a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetbe foglalták bele, ugyanakkor Székelyföld regionális autonómiáját illetően is számos RMDSZ-tervezet született az elmúlt évtizedekben.
„Az RMDSZ autonómia-statútuma a hatalommegosztásnak egy olyan modern változatát nyújtja, amely Európában bárhol működne. A regionális felosztásról rövidesen újabb vita lesz a törvényhozásban, és amikor ezt elkezdjük, akkor kell legyen erről egy pontos saját elképzelésünk. Románia 16 régióra való felosztásáról szóló tervezetünk már a parlamentben van, az autonómia-elképzelésünkkel pedig az intézményes garanciákat tesszük hozzá ehhez a koncepcióhoz” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki a jövő jelentős kihívásának tekinti az autonómia intézményeinek működtetését.
A román politikai elit helyzetképe is szóba került a marosvásárhelyi beszélgetésen. Markó Béla ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy a ’90-es évek elején a hazai közélet szereplői szinte szolgaian próbáltak igazodni az európai integrációs követelményekhez. „Ugyanezek a politikusok most megpróbálják becsapni a választókat, megkerülni azokat az elveket, amelyekhez korábban igazodtak. Nem program-vitákat, hanem dosszié-vitákat folytatnak, az ellenjelöltek elleni fellépés a fontos. Még attól sem riadnak vissza, hogy tisztességtelen befolyásolást gyakoroljanak a választókra, hogy a nem megfelelő pillanatokban kívülről szólaltassanak meg valakit egy-egy politikai vitában” – értékelte az egykori szövetségi elnök a jelenlegi közéleti eseményeket.
Közlemény
Erdély.ma

Marosvásárhelyi félelmek: felőrlődik az orvosképzés?
„Intézményes garanciákat kell szereznünk, létre kell hoznunk egy önálló struktúrát, mert ez a mindennapos harc felőrli a magyar oktatást” – jelentette ki dr. Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának vezetője pénteken az RMDSZ vezetőivel folytatott megbeszélésen.
A felsőoktatási intézmény magyar vezetője emlékeztetett, 2014-ben a tanárok azért vonultak ki az egyetem vezetői struktúráiból, mert az oktatási törvény be nem tartása mellett azt a hétpontos megállapodást sem tartották tiszteletben.
Ez a magyar és a román tagozat közötti együttműködést szabályozta volna. Hozzátette: az egyetemen kialakultak azok az ellenszelek, amelyeknek központi politikai támogatottságuk is van, ugyanakkor a MOGYE jelenlegi vezetése részéről nem várható, hogy megváltoztatja álláspontját. Rámutatott, a helyzet romlása abban is tapasztalható, hogy fizetéses helyekre csak román diákok jutottak be, a tanári állások esetén még utólag is változtattak a szabályokon.
Dr. Mártha Orsolya, az intézmény másik oktatója az utánpótlás kérdésére hívta fel a figyelmet. Rámutatott, a tanároknak meg kell találniuk és támogatniuk kell azokat a diákokat, akiket oktatásra érdemesnek találnak, ugyanakkor tájékoztatniuk kell őket a szakképzés lehetőségeiről és szabályairól, hogy ne fogjon ki rajtuk a rendszer. „Tudományos lépéseket kell tennünk ügyünk érdekében, vissza kell hoznunk az optimizmust, és félre kell tennünk a sértődéseket” – fogalmazott dr. Mártha Orsolya.
Az oktatók és diákok beszámolójából kiderült, hogy felfokozott hangulat uralkodik az egyetemen, amelynek eredménye abban is megmutatkozik, hogy csökkent az elsőéves diákok száma. A helyzet orvoslásához szolidaritásra van szükség a magyar karon belül, vissza kell állítani az egyensúlyállapotot a román és magyar tagozat között, hiszen jelenleg súlyeltoldódás tapasztalható a román nyelvű képzés irányába, hangzott el. A jelen lévő diákok az elvándorlás problémájára is felhívták a figyelmet, illetve arra, hogy az egyetemi hallgatóknak az intézménnyel kötött szerződések szövegében is vannak homályos megfogalmazások.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a küldöttség vezetőjeként elmondta, azt szerették volna tudni, hogy látják az oktatók, diákok az elmúlt év történéseit, illetve, hogy szerintük melyek azok az eszközök, lépések, amelyekre – az egyetemi autonómia figyelembevételével – szükség van a magyar nyelvű oktatás megerősítése érdekében.
Markó Béla szenátor arra hívta fel a figyelmet, hogy ki kell lépni a kétségbeesés állapotából, és pontosan kell tudni, kinek mi a dolga ahhoz, hogy változtatni tudjanak a helyzeten. „Ez az egyetem a miénk is. Nem vonulhatunk ki abból az intézményből, amely megteremtette Erdélyben a magyar orvosi szakoktatás hagyományát” – hangsúlyozta Markó Béla.
A diákok által mondottakhoz hozzáfűzte: a megnyugtató megoldás az volna, ha az állami és fizetéses helyeket az egyetem egyenlő módon osztaná le a magyar és román tagozat között, és a szakmai gyakorlat is külön zajlana. Kelemen Hunor rámutatott, az oktatási törvényt a MOGYE esetében is alkalmazni kell, ahogy az a többi magyar nyelvű képzést is biztosító felsőoktatási intézmény esetében történt.
Krónika (Kolozsvár)

Megállapodást írt alá az RMDSZ és az EPP nőszervezete
Közösen lép fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Európai Néppárt (EPP) nőszervezete azért, hogy érvényesüljön a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség a helyi döntéshozatalban.
Erről Doris Pack, az EPP nőszervezetének elnöke és Biró Rozália, az RMDSZ nőszervezetének az elnöke írt alá megállapodást vasárnap Kolozsváron az RMDSZ egy éve alakult nőszervezete második országos küldöttgyűlésén. A felek annak érdekében vállaltak együttműködést, hogy az elkövetkező időszakban minél több romániai önkormányzat aláírja és életbe léptesse a Nők és férfiak közötti esélyegyenlőségről a helyi közéletben című európai chartát.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, majd beszédében rámutatott, az amit egy évvel ezelőtt a Nőszervezet célként tűzött ki, most, az egyéves mérlegeléskor, pozitívan tud elbírálni. „2014-ben, a második küldöttgyűlésünkkor azt látom, hogy mi nők képesek vagyunk beváltani azokat a reményeket, amelyeket a Szövetség elvárt tőlünk, képesek vagyunk csapatban dolgozni, közösséget építeni. A vállalt programunkban elmondtuk, dolgozni fogunk a nők bátorításáért, lehetőséget adunk azoknak, akik tenni akarnak a közösségükért”.
Doris Packot lenyűgőzte az RMDSZ-es nők elkötelezettsége
Doris Pack, az Európai Néppárt Nőszervezetének elnöke köszöntőbeszédében röviden felidézte a két szervezet közötti eddigi kapcsolatot: „Lenyűgözőnek tartom az RMDSZ Nőszervezet képviselőinek elkötelezettségét. Bár nagyon fiatal a szervezet, nagyon elhivatottak a hölgyek, akik benne tevékenykednek, a közösségért, egy multikulturális környezetben való együttélésért dolgozva. Mi, nők nagyon sok változást tudunk kieszközölni, ha összetartunk, és együtt dolgozunk, és meggyőződésem, hogy a Szövetség, amelynek részei vagytok nagyon büszke az eddigi munkátokra”.
Markó: nincs szükség a „macsó politikára”
Markó Béla szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke hangsúlyozta, Európának, de még Romániának sem a „macsó politikára” van szüksége, meg kell értenie azt, hogy az identitásproblémákat, ennek sajátos kérdéseit kezelnie kell.
A szenátor elmondta azt is: „Már nem kérdőjelezhető meg az Nőszervezet szerepe a Szövetség életében, mostanra már mindannyian tudjuk, hogy az itt egybegyűlt nők olyan más szemléletet hoznak az erdélyi magyarok érdekérvényesítésében, amely a hiányuk nélkül nem lenne terítéken. A vegyes házasságokban is az igazi letéteményesek a nők, ők viszik tovább a nyelvet, az önazonosságot, sokkal inkább feladatuknak érzik ezt, mint a férfiak. Az RMDSZ-nek, nekünk, akiknek a szülőföldünkön való megmaradás a cél, nagy szükségünk van rájuk.”
A folytatásban László Attila szenátor köszöntötte a küldöttgyűlés résztvevőit, a szervezet egy éves múltjára reflektálva: „Tanulságos volt végigkövetni azt a lelkesedést, szakmaiságot és motivációt, amellyel a nők felépítették ezt a szervezetet és, amellyel tevékenykednek, akár az önkormányzatok, akár a társadalomszervezés különböző szegmenseiben. A célkitűzéseik elérésében kívánok számukra a továbbiakban is sok sikert és kitartást, annak érdekében, hogy munkájuk által nemek közti méltó arányok betartása eljusson az erdélyi társadalom minden szintjére”.
Kelemen: a bizalom erősíti a közös munkánkat
„Ebben az időszakban sokszor említettem azt az értéket, amelyre nagy szüksége van a hazai társadalomnak: a bizalmat. Fejlődésünknek ezt a szükséges alapját a nőszervezettel erősítettük meg és tudom, hogy ez a bizalom segíti majd további közös munkánkat. Nehéz volt a nőszervezet életében ez az első év, de a hallgatóság soraiban olyan nők ülnek, akik tudják, hogyan kell egy gyermeket átvezetni a nehéz időszakokon. Ezért bizonyára azokat a lehetőségeket is megtalálják, hogyan tudják még jobban megerősíteni azt, amit közös erővel létrehoztunk: az RMDSZ Nőszervezetét” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Nőszervezet kolozsvári küldöttgyűlésen.
Biró Rozália, a Nőszervezet elnöke: "A kezdeti lendületet, tenni akarást és elszántságot kell megőriznünk, hisz az út, amely előttünk áll egyáltalán nem könnyű, de nem is unalmas. Rengeteg kihívás áll előttünk, akár a közösségépítés, akár a döntéshozatalban való részvétel területén és ahhoz, hogy ezeknek megfeleljünk, hogy könnyen vegyük az akadályokat, mernünk kell tenni, mernünk kell az asztal mellé ülni és elmondani véleményünket."
„Kellett nekünk bicikli, hát akkor most hajtsuk. Hallhattuk ezt többször is, de érezhettük a saját bőrünkön is. Minden szép és nehéz pillanatával együtt ez a mi szervezetünk. Olyan, ahogyan mi alakítjuk és formálgatjuk. Röviden erről szólt a mi elmúlt egy évünk”– értékelt Csóti Emese, a Nőszervezet ügyvezető elnöke. Kiemelte, 2014 legfőbb feladata az előítéletek eloszlatása: a magyar közösséggel szembeni előítéleteket, de a nőkkel szembeni tévhiteket is le kell építeni.
Hegedüs Csilla, a Nőszervezet alelnöke: „A Nőszervezet következő két éve arról kell szóljon, hogy megtanítsuk mindazokat a nőket, akik közéleti szerepeket kívánnak betölteni, hogyan legyenek elfogadva a közösségük részéről. Nagyon sok az olyan nő, aki megkerülhetetlen munkát végez Erdélyben, ha a helyi, akár az országos döntéshozásban is szerepet akar vállalni, nekünk az a feladatunk, hogy hátteret biztosítsunk ahhoz, segítsük, hogy elérjék azt, hogy még komolyabban vegye őket az erdélyi magyar közösség.”
maszol/RMDSZ Nőszervezet

(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
A Sütő András- műhelykonferencia előadásainak programja
Mint arról korábban hírt adtunk, ma reggeltől kezdődően Sütő András- műhelykonferenciát szervez a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Kara. A konferencia célja egy olyan közös beszédtér kialakítása, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetőleg termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek, egyrészt a húszperces előadások megbeszélésein, másrészt a konferenciát lezáró, közönség előtt tartott összegezés formájában. A konferencia előadásainak részletes programját Lázok János, a rendezvénysorozat szervezője bocsátotta a rendelkezésünkre, az alábbiakban mi is közöljük. Az értekezésekre az Erdő utcai Bod Péter Diakóniai Központban kerül sor.
Október 29, első nap. 9.00 óra: regisztráció. 10.00: A konferencia résztvevőit köszönti Sorin-Ion Crisan, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora és Kós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja. Délelőtti szekció: 10.00 – 13.00 óra, elnök: Szász László. 10.00 – Soltész Márton: "Magunkat írjuk tehát". Sütő András valóságértelmezésének eszmei-poétikai vonatkozásai. 10.20: Cseke Péter: Új fejezet otthonirodalmunk történetében. Az Anyám könnyű álmot ígér műfajtörténeti háttere. 10.40 – Elek Tibor: Korszakhatár az életműben: Anyám könnyű álmot ígér. 11.00: az előadások vitája. 11.20: kávészünet. 11.40 – Filep Tamás Gusztáv: "ami hazugsággal indul és hazugsággal folytatódik, bajosan végződik igazsággal" – Egy párhuzam és egy eltérés Szabó Gyula és Sütő András pályaképében. 12.00 – Novák Csaba Zoltán: Válaszúton. A megfigyelt Sütő András közéleti szerepvállalásának alakulása. 12.20 – Vincze Gábor: Sütő András a magyar diplomáciai iratokban az 1970–80-as években. 12.40 – Kántor Lajos: Önreflexiók – avagy Sütő-levelek kommentárja. 13.00: az előadások vitája. 13.20: kávészünet. Déltáni szekció: 15.00 – 17.30 óra, elnök: Filep Tamás Gusztáv. 15.00 – Kovács Dezső: Sütő András színpadi bemutatóinak magyarországi recepciója. 15.20 – Szász László: "Szerepvivő emberré lettem". Sütő András Kálvin-portréja. 15.40 – Jákfalvi Magdolna: A kettős beszéd hatalma. Az Advent a Hargitán premierje. 16.00: az előadások vitája. 16.20: kávészünet. 16.40 – Vida Gábor: Én és ők, perzsák. 17.00 – Lázok János: A kerek félalmák dramaturgiája. 17.20 – 17.40: az előadások vitája, majd kávészünet nélküli helyszínváltás mikrobusszal a Stúdió Színházban felállított kiállításra.
Október 30. Délelőtti szekció: 9.00 – 12.00 óra, elnök: Mester Béla. 9.00 – Cristian Réka: Sütő András műveinek recepciója angol nyelven és az angol–amerikai világban. 9.20 – Petzoldt Silvia: Magunkról és másokról: erdélyi viszonyok Sütő András és Paul Schuster regényeiben. 9.40 – Mester Béla: Történelem és elbeszélés a hetvenes években és azután az erdélyi magyar irodalomban. 10.00 – Aradi Schreiner József: Hogyan hántsuk a Sütő-életmű hagymáját? 10.20: az előadások vitája. 10.40: kávészünet. 11.00 – Kuszálik Péter: Beiträge zur… avagy az életmű kritikai kiadásával kapcsolatos kérdések. 11.20 – G. Balla Ilona: Előfeltevések Sütő András hálózati kritikai kiadásának módszertani vonatkozásairól. 11.40 – Dávid Gyula: Sütő- pályaív – a Kriterion felől nézve. 12.00: az előadások vitája. 12.20: kávészünet. Kora délutáni szekció: 12.40 – 15.00 óra, elnök: Dávid Gyula. 12.40 – Markó Béla: Egy félbemaradt kultusz (Sütő András helye a romániai magyar kisebbségpolitikában). 13.00 – Láng Gusztáv: Csipkerózsikával kezdődött. Egy irodalmi vita mint kanonizáció. 13.20 – Molnár Gusztáv: Értelmiségi állásfoglalások az erdélyi magyar irodalomban 1956-ban. 13.40 – Demény Péter: Sütő András nemzedéke. Egy csalódás vizsgálata. 14.00 – Lőrincz József: Az igazmondó Sütő András. 14.20 – 14.40: az előadások vitája. 15.00 – 16.30: kávészünet, ebéd. 16.30 – 16.45: helyszínváltás, mikrobusszal a Bernády Házba. 17.00 – 19.00 óra: esti zárószekció a Bernády Házban: a tagozati elnökök összegező beszámolója meghívott közönség előtt. A résztvevők és a közönség hozzászólása biztosított mindegyik előadás után. Záróbeszéd: Balási András, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem prorektora.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

A jó választás szabadsága
A hétvégén több kérdés is eldől a romániai államfőválasztáson. Az ország politika iránt érdeklődő lakossága vélhetően elsősorban arra kíváncsi, hogy a bő tucatnyi jelölt közül melyik kettő kerül be a második fordulóba. A közvéleménykutatásokat nézve jó esély mutatkozik rá, hogy e két jelölt Victor Ponta és Klaus Johannis legyen. Ebben az esetben a következő kérdés az, hogy beleszalad-e az RMDSZ az újabb pofonba e témakörben. A Traian Băsescu leköszönő államfő ellen irányuló, posztkommunista erőket támogató kampányolás már két ízben csődöt mondott, s most is vélelmezhető, hogy az erdélyi magyarok nagy része több okból is inkább rokonszenvezik Klaus Johannisszal, mint az RMDSZ által látványosan támogatott Victor Pontával, aki magyar kérdésben már nem egyszer kimutatta a foga fehérjét.
Pofozkodás helyett
A másik kérdés, ami inkább bennünket, magyarokat érint, hogy mennyire sikerül megmozgatni az RMDSZ és az EMNP jelöltjeinek a magyar lakosságot. A számok azt mutatják, hogy a személyekre kiélezett verseny mobilizáló is lehet: 2007-ben, amikor az RMDSZ mellett Tőkés László is elindult független jelöltként, többen járultak az urnákhoz, mint 2009-ben vagy 2014-ben. (Tőkés László kapott 176533 szavazatot, az RMDSZ 282929-et, ami összesen 459 462-t tesz ki, szemben a 2009-ben elért 431739 vokssal, illetve a 2014-es 350689 szavazattal.)
Az RMDSZ államfőjelöltjei a választás első fordulójában rendre kevesebb szavazatot kaptak, mint a szövetség szenátusi és képviselőházi listái, s választástól választásra egyre nagyobb volt az abszolút számban mért csökkenés. Frunda György 1996-ban 761411 voksot szerzett, rá négy évre, 2000-ben már elvesztette szavazóinak egytizedét, 696989 szavazatot gyűjtve be. A szavazatcsökkenés üteme gyorsult, Markó Béla államfőjelöltként 2004-ben 533446 szavazatot kapott, ami közel 25 százalékos veszteséget jelent, Kelemen Hunornak 2009-ben ezt is sikerült lényegesen alulmúlni 372764 szavazattal, ami már 30 százalékos veszteséget jelent a négy évvel korábbi eredményhez képest, s kevesebb mint a felét Frunda György 1996-os voksainak. Idén jó esély van a lejtmenet megállítására. Sokan gondolják úgy, hogy ha a két magyar jelölt együttesen összegyűjt 350–400000 szavazatot, már érdemes volt versenyhelyzetet teremteni.
Az is érdekes kérdés, hogy miként oszlanak majd meg a magyar szavazatok olyan helyzetben, amikor nem lehet a parlamentből való kieséssel riogatni, elvégre a második fordulóba egyik jelöltnek sincs esélye bekerülni. Kelemen Hunor láthatóan a negyed évszázad alatt bejáratott logó erejében bízik, kerüli a nyíltszíni vitát. A két jelölt debattőri adottságait ismerve ez nem meglepő. Más kérdés, hogy elég gyenge érv, hogy nem kíván a másik magyar jelölttel „pofozkodni”. Zakariás Zoltán, az EMNP alelnöke találóan mutatott rá, hogy a Székelyföld jövőjével és a területi autonómia részletkérdéseivel foglalkozó elvi vita aligha nevezhető pofozkodásnak. Az sem meggyőző érv, hogy Kelemennek a románokkal van vitatkozni valója, hiszen az 1992. október 25-i Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása óta az a cél, hogy az egész erdélyi magyarság felsorakozhasson egy egységes autonómiakoncepció mögé, márpedig az RMDSZ autonómiastatútuma erre nem alkalmas.
Ami a választási részvételt illeti, nem tudhatjuk, hogy egyáltalán fognak-e annyian szavazni, ahányan a két jelölt aláírásgyűjtő íveit szignálták. Mert sok ember nem utasítja vissza a többnyire fiatal és kedves aláírásgyűjtő polgártársát, ugyanakkor nem veszi magának a fáradságot, hogy előkeresse személyi igazolványát, és elballagjon vele a szavazófülkéig, amikor vasárnap jobb dolga is akad. Azt sem tudhatjuk, hány magyar gondolja úgy, hogy inkább érdemben szól bele a versenybe, és már az első fordulóban az esélyesebbnek vagy szimpatikusabbnak gondolt román jelöltre adja a voksát.
Bízzunk benne, hogy ők lesznek kevesebben. Bármilyen rossz ugyanis a véleményünk az RMDSZ negyed évszázados politikai teljesítményéről, hiba lenne azon örvendezni, hogy a szövetség az idő elteltével egyre kevesebb voksot tud összegyűjteni. S nemcsak azért, mert számszerűen egyre kevesebben vagyunk, az elvándorlás, az asszimiláció és a demográfiai problémák miatt, hanem azért is, mert egyre többen fordulnak el nemcsak az RMDSZ-től, de általában a közélettől, a kiábrándultakat pedig nagyon nehéz visszacsábítani az urnákhoz, politikailag aktivizálni. Nyitott kérdés az is, hogy sikerül-e a föderalizmust, Románia erdélyiesítését ígérő autonomista magyar jelöltnek bármilyen kis mértékben is megmozgatni az erdélyi öntudattal rendelkező románságot. Döntse el ezt a román választó, mi magyarok viszont ezúttal rendelkezünk egy hiteles és jó alternatívával.
Arcél
Szilágyi Zsolt eddigi pályafutása garancia arra, hogy a jövőben is a nemzeti érdekeket fogja képviselőni, akár a személyes pozicionális érdekei ellenére. Már 1989 előtt Tőkés László mellett találjuk, amikor nem volt életbiztosítás kiállni a magyar ügyek mellett, egyik előadója volt az emlékezetes Dsida-estnek, amelynek betiltása vezetett végül Tőkés Lászlónak a cseausiszta hatóságokkal való szembeszegüléséhez, innen egyenes út a temesvári népfelkeléshez és a bukaresti hatalomváltáshoz. A MISZSZ 1990 márciusi első kongresszusán az egyetlen jelölt volt a szervezet listáján, aki ellen nem szavazott senki, akit valamennyi küldött egy akarattal támogatott. A MISZSZ-RMDSZ egyezség eredményeként legfiatalabb képviselőként be is jutott a törvényhozásba. 2004-ig tarthatta meg mandátumát, mialatt a frakció fősodrának rosszallása mellett is következetesen kiállt az autonómiaprogram mellett, nemcsak szavakban, hanem konkrét tervezeteket is felvállalva. A frakció többségével ellentétben kiállt a Bolyai Egyetem ügyében is, minden lehető fórumon képviselőte a csángók ügyét. Nem csoda, hogy kényelmetlenné vált a Medgyessyvel és Gyurcsánnyal bratyizó nagyváradi RMDSZ-es vezetés számára. Időközben elvégezte a politológia egyetemet is Budapesten, szakterülete a külpolitika, hét éve Tőkés László európai parlamenti képviselő kabinetfőnöke. Következetes kiállásával megszerezte a Székely Nemzeti Tanács támogatását is.
Szilágyi Zsolt eddigi politikai pályája töretlen, erkölcsileg kikezdhetetlen a magánéletben és a politikában egyaránt, neve szorosan összefonódott „az erdélyi magyar történelmi műhely”, a magyar nemzeti önkormányzat megteremtésének igyekezetével, az önálló, magyar érdekek mentén való politizálással. Aki szavazata révén őt ruházza fel bizalmával, nem fog csalatkozni.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)