Markó Diaconu magyarellenes tervezetéről: ha elfogadnák, a román-magyar viszonyt is súlyosan érintené
Markó Béla elmondta, reméli, nem veszik komolyan a szenátusban a Bogdan Diaconu által benyújtott törvénytervezetet, amely tiltaná a közigazgatásban a kisebbségek nyelvének használatát, és arra kötelezné az önkormányzatokat, hogy kizárólag román nyelven tartsák meg a tanácsüléseket.  A PSD-t és a PC-t is megjárt, jelenleg független képviselő a román nyelv hivatalos státusát féltő törvénytervezete ma hallgatólagosan, azaz parlamenti vita nélkül ment át a képviselőházban, így most a szenátushoz kerül. A felsőház a döntő fórum szerepét tölti be, és kötelezően meg kell vitatnia a tervezetet. 
Markó Béla szenátort arról kérdeztük, mennyire veszi majd komolyan a szenátus a magyarellenességéről hírhedt képviselő tervezetét, illetve van-e reális esélye annak, hogy el is fogadják.  A szenátor elmondta: "Az utóbbi években már az is elég nagy baj, hogy nem tudunk előrehaladni az eddig megszerzett jogok bővítésével, törvénybe foglalásával. De az, hogy a már meglévő jogokat is csorbítsák, az nyilvánvalóan elfogadhatatlan lenne. Viszont meg kell mondanom, hogy ami a román parlamentben és román politikai életben ilyen szempontból történik, azt én nagyon veszélyesnek tartom. Nincs a parlamentben például kormánytöbbség, akivel tárgyalni lehetne. A pártok nem ellenőrzik a saját képviselőiket és szenátoraikat. Ez a Bogdan Diaconu már nem is tudom a hányadik magyarellenes és kisebbségellenes tervezettel áll elő. Sajnos, megvan a reális esélye annak, hogy egy választási évben, amikor mindenki minél népszerűbb szeretne lenni, valahol áttörik ezek a kezdeményezések a gátat. Bízom abban, hogy ez nem fog most megtörténni" - nyilatkozta Markó Béla.  A szenátor elmondta, a veszély elhárítása érdekében az RMDSZ-frakció tárgyalni fog a PSD-vel és a PNL-vel is, figyelmeztetik a kollégáikat, hogy egy ilyen törvénytervezetnek az elfogadása nemcsak az RMDSZ és a más pártok jövőbeli viszonyát, hanem a román-magyar viszonyt is súlyosan érintené. (hírszerk.) Transindex.ro

A korrupció ellen harcol Bukarest vagy az autonómia ellen?
A román hatalom, de mondhatjuk azt is, hogy a román politikum évek óta, lényegében Victor Ponta 2012-es, választások előtti hatalomra kerülésétől magyarellenes offenzívában van. Hosszan sorolhatók a példák az anyanyelvhasználati jogaink gyakorlásának akadályozásától a szimbólumaink elleni háborún keresztül Beke István ügyéig, melyet egyszerre használ a román politikai- és média-„elit” magyarellenes hangulatkeltésre, a románok idegeinek felborzolására és a magyar nemzeti közösség megfélemlítésére.
S most itt van a két legújabb ügy, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester DNA-s vegzálása, valamint egy nyilvánvalóan alkotmányellenes törvény hallgatólagos képviselőházi elfogadása, mely egyetlen tollvonással visszavonná mindannak a nagy részét, amit az RMDSZ állítólagosan kiküzdött a nyelvi jogok terén.
Lám, itt üt vissza kőkeményen az apró lépések politikájának nevezett antitaktika. 
Két évtizede már tisztán látni lehetett, hogy Magyarország hamarabb lesz az EU és a NATO tagja, mint Románia. Azt is tudni lehetett, hogy egyhamar nem áll elő olyan kedvező nemzetközi kontextus, amikor Magyarország nyomás alá helyezheti a nála nagyobb, gazdagabb és katonailag erősebb Romániát. Nyilvánvaló volt, hogy a magyar támogatásnak meg kellene kérni az árát. 
Ehelyett mi történt? A magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség 1994-es hatalomra kerülése után egyfajta negatív licitet indított: ki tud inkább jóban lenni a (szembeötlően magyarellenes) szomszédokkal? Ki tudja jobban feladni a magyar érdekeket? A felvidéki illetőleg erdélyi legitim magyar szervezetek kinyilvánított ellenkezése dacára kötötték meg a magyar-szlovák és magyar-román alapszerződést,  benne az emlékezetes határklauzulával, mely a békés határmódosítás lehetőségét is kizárja, rögzítve, hogy Magyarországnak nincs és nem is lesz területi követelése a szomszédaival szemben. Mindezt úgy, hogy ellentételezésként a magyar fél nem kapott lényegében semmit.
Az 1998-ban hivatalba lépő Orbán-kormány, ha nem is szállt be a licitbe, de elfogadta az új paradigmát, a konfliktusmentességre való törekvést. Erre az indíthatta, hogy amennyiben visszatér az Antalli hűvös szomszédságpolitikához, a baloldali média messzemenően kihasználta volna azt ellene. Ezzel együtt, ha kisebb is a felelősség, de azért megáll abban a tekintetben, hogy Orbánék nem készítették elő hangulatilag azt, hogy bizony Magyarország csak akkor támogatja Románia euroatlanti csatlakozását, ha Bukarest intézményesíti a háromszintű magyar autonómiát. 
A módszeres önfeladásban az RMDSZ-elit is partner volt 1996. november 28-tól kezdve. Az év őszén Markóék még határozottan ellenálltak az alapszerződés ügyében, viszont miután ’96 végén koalíció szerződés nélkül, később be nem tartott szóbeli ígéretekért cserébe a kormányra lépéssel feladták a legfőbb politikai eszközt, a külpolitikai nyomásgyakorlást, s a végrehajtó hatalomban való részvételükkel legitimálták kifelé a román kormányt, lényegében még többet tettek a nemzetpolitikai lehetőségek kihasználatlanul hagyásáért, mint a magyar álbaloldal.
Most isszuk a levét annak az önfeladó politikának, melyet elsősorban a szocialista-szabad demokrata politika, valamint az RMDSZ folytatott 1995 és 2005 között elegészen a gyászos dátumig, 2005. szeptember 26-ig, amikoris Gyurcsányék elfogadtatták a magyar parlamenttel Románia EU-csatlakozásának feltétel nélküli támogatását.
Még ezután is lett volna lehetőség a politikai váltásra. 
2009-ben, miután az RMDSZ kikerült kormányból, a Székely Önkormányzati Nagygyűlés egy új start lehetőségét hordozta magban, amivel azonban az RMDSZ nem kívánt élni. Mint ahogy porhintés volt a Székelyek Nagy Menetelésének RMDSZ-es támogatása, valamint az RMDSZ és az MPP által szignált, Izsák Balázs által méltán közvitára alkalmatlannak nyilvánított, a történelmi Székelyföld helyett három, 1968-ban megrajzolt román megyére vonatkozó ál-statútum is. Mi sem árulkodóbb, mint az a tény, hogy még ezt a több sebből vérző tervezetet sem nyújtották be a parlamentbe? Annak csupán az volt a funkciója, hogy erősítse Kelemen Hunor államelnöki kampányát Szilágyi Zsolttal szemben. 
Most ismét itt lenne az alkalom, hogy visszatérjünk közösen a brassói útra, hogy húsz elvesztegetett év után sarkára álljon az RMDSZ vezetése és kezet fogjon az autonómia lángját őrzőkkel, s közösen megfogalmazzanak egy határozott arcélű, következetes autonómiapolitikát. Ezt a lehetőséget azonban a zsákmányszerzésre szakosodott, önmagából kifordult szervezet vezetői borítékolható módon nem fogják kihasználni. 
S hiába szorul a hurok egyre több RMDSZ-es politikus nyaka körül, a megmaradtak bíznak abban, hogy rájuk nem kerül sor. 
Vélhetően nem is kerül. 
Kelemenék is veszik Bukarest üzenetét: azok a közismert és népszerű polgármesterek kerültek elsősorban célkeresztbe, akik mindig is autonomisták voltak, legyen szó akár az MPP, akár az RMDSZ prominenseiről. Mezei János, Ráduly Róbert és Antal Árpád meghurcolása nyilvánvalóan nem a korrupció elleni harc része, hanem a magyar autonómiapolitika elleni nyílt támadás. 
Célja a megfélemlítés, üzenete egyértelmű: lapítani kell, engedelmes bábként kell viselkedni, nem okozni kényelmetlenséget a bukaresti hatalomnak. Az a legnagyobb baj, hogy mindezek teljesítése nem esik majd nehezére az idén kerek húsz esztendeje önfeladó, neptuni ihletettségű, a román nemzetstratégiai érdekeket kiszolgáló politikát folytató RMDSZ vezetésnek. Sőt, nagyon is otthonosan mozognak ebben a szerepkörben. Nem látni a fényt az alagút végén. Amíg az erdélyi magyar politikát a Bukarestből irányított RMDSZ dominálja, nem is lesz változás.
Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk

Soós Anna marad a BBTE magyar tagozatának vezetője
Soós Anna marad a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának vezetője – dőlt el a hétfői választáson, amelyen a felsőoktatási intézmény oktatói és diákképviselői vettek részt.
A magyar tagozatért felelős rektorhelyettesi tisztséget jelenleg is betöltő Soós Anna matematikus jelentős szavazataránnyal nyerte a tagozati választást Markó Bálinttal, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének vezetőjével, és Kádár Magorral, a Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet magyar tagozati igazgatójával szemben.
Magyari Tivadar, a tagozati választási bizottság elnöke az MTI-nek elmondta, Soós Anna 174, Markó Bálint 41, Kádár Magor pedig 24 szavazatot kapott az egyetemen magyarul oktató tanároktól, és a magyar tagozaton tanuló diákok képviselőitől.
A szavazáson az is eldőlt, hogy Markó Bálint lehet az egyetem másik magyar rektorhelyettese. Magyari Tivadar elmondta, két rektorhelyettesi tisztség illeti meg a magyar tagozatot, az egyik rektorhelyettes felel a magyar tagozatért, a másik más adminisztratív feladatokat kap.
Az egyetemen kialakult szokásjog szerint a márciusban megválasztandó rektor a magyar tagozat választottait nevezi ki két rektorhelyettesi tisztségbe.
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Románia legrégebbi, legnagyobb és legjobbnak minősített felsőoktatási intézménye. A BBTE a Báthory István erdélyi fejedelem által 1581-ben akadémiai rangra emelt jezsuita iskolát és az 1881-ben létesített Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemet is elődjének tekinti. Mai neve és szerkezete a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetem és a román tannyelvű Babeș Tudományegyetem 1959-es egyesítésével alakult ki.
A BBTE-n magyar nyelven 75 alapképzésre és 44 mesterképzésre lehet jelentkezni. Míg 2012-ben 281 oktatója volt a magyar tagozatnak, számuk jelenleg 313-ra nőtt, akik közül 285-en főállásúak. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen – a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemtől (MOGYE) eltérően – sikerült életbe léptetni a 2011-ben elfogadott oktatási törvény előírásait, amelyek viszonylagos önállóságot biztosítanak a magyar tagozatnak. Krónika (Kolozsvár)

SZKT Marosvásárhelyen: kiállni, képviselni, kiharcolni
Kiállni, képviselni, kiharcolni – ezt ajánlotta Kelemen Hunor a közelgő választásokra készülődve a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombaton Marosvásárhelyen tartott ülésén elmondott beszédében.
A szövetségi elnök szerint az RMDSZ valamennyi felelős politikusának úgy kell tekintenie a szervezetre, mint eszközre, és nem úgy, mint egy önmagáért való célra. „A mi szövetségünk a romániai magyarok szövetsége, erős eszköze a politikai és érdekképviseletnek. Hozzánőtt a szívünkhöz, az életünkhöz. Olyan értékes eszköz, amit nem szabad elengedni. Nekünk azt kell megmutatnunk, hogy a mostoha körülmények között is tudunk olyan jelölteket állítani, akikben megbízik a közösség, akik hiteles emberek és a közösség problémáira jó, eredményre vezető választ tudnak adni. Akik a politikát, a közösség képviseletét szolgálatnak tekintik, akiknek van elképzelésük a jövőről” – jelentette ki az RMDSZ elnöke az általa ideálisnak tartott jelöltről.
Politikai beszámolójában az Kelemen Hunor megállapította: megrendült az erdélyi magyar  közösség biztonságérzete, új köntösben erősödött fel a magyarellenesség, megkérdőjelezve az identitáshoz való jogot, a megszerzett jogok csonkítására az igazságszolgáltatás intézményeit felhasználva.
„Világosan látnunk kell, hogy mindez tervszerű. Bírósági döntések születtek, amelyek az anyanyelv korlátozására, a kétnyelvűség visszaszorítására vonatkoznak. Most éppen a katolikus státus jogait vizsgálják, időközben leállították a restitúciót, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön pedig lefejezték a város vezetését” – sorolta, rámutatva arra is, hogy a büntetőjogi kivizsgálás alatt álló városvezetők esetében a hatóságok nem tesznek különbséget a gyanú és a korrupció vádja között. „Bírósági eszközöket vetnek be a nemzeti szimbólumaink használata ellen. Jogszabály írja elő a kétnyelvű utcanévtáblákat, de azt nem alkalmazzák. Négy éve nem hajlandóak a MOGYE-en alkalmazni a törvényt, amiért senkit nem vonnak felelősségre” – sorolta.
Megemlítette az is, hogy a parlamentben napirenden van az etnikai pártok betiltására vonatkozó törvénykezdeményezés valamint az anyanyelvhasználatnak a közigazgatásban való betiltását illető kezdeményezés. „Kérdés az, hogy lesz-e elég erőnk a parlamentben mindezt visszautasítani?” – tette fel a kérdést.
Elmondta: a magyar közösség olyan intézmények iránt veszítette el a bizalmát, amelyek a törvényességet kellene szolgálniuk. A politikus hangsúlyozta: az RMDSZ számára továbbra is prioritás magyar közösség védelme. Kijelentette: a szervezet meg tudja akadályozni a magyar közösség ellen irányuló törekvéseket.
Az SZKT ülésén elfogadták az RMDSZ szórvány cselekvési tervét is. Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök felszólalásában hangsúlyozta: az RMDSZ-nek a „minden magyar számít” nemcsak egy lélekmelengető szép kifejezés, hanem a nap mint nap megélt valóság. „Emiatt teljesen természetes, hogy nemzetstratégiáról beszélünk a szórványban, hiszen az itt élő magyar emberek sokszor többet tesznek azért, hogy megtartsák nemzeti identitásukat, mint azok, akik számára magyarságuk megélése sokkal kevesebb akadályba ütközik, hisz kézügyben van számukra a magyar kultúra, a magyar oktatás, a magyar sajtó, és anyanyelvükön élik meg mindennapjaikat” – tette hozzá.
Nincs ahonnan visszavonulót fújni
A politikus úgy fogalmazott, az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásait és intézkedéseit követően sokan megkérdezik: van-e értelme vállalni a megméretkezést? Kérdését meg is válaszolva úgy fogalmazott: nincs ahonnan visszavonulót fújni, és úgy kell készülni, hogy minden pillanatban legyen, aki a helyünkbe tud lépni.
„Olyan jelölteket tudunk állítani, akikben megbízik a közösség, akik a politikát a közösség szolgálatának tekintik’ – magyarázta. A Magyar Polgári Párttal való összefogásra utalva mondta: nem egymás ellen kell harcolni, az MPP-vel kötött megállapodásról már 2014-ben is bebizonyosodott, hogy hasznos volt és remélhetőleg idén is így lesz.
Kiállni, képviselni, kiharcolni – Kelemen Hunor szerint ennek a hármas parancsnak, jelszónak kell vezérelnie a továbbiakban az RMDSZ munkáját. „Kiállni a magyarok mellett, nyilvánosságra hozni minden támadást, minden jogsértést. Képviselni ügyeiket minden fórumon a törvényhozástól a nemzetközi szervezetekig. Kiharcolni az igazunkat és visszakapni azt, amit egyszer már megszereztünk, megszerezni azt, amit már régóta meg kellett volna kapnunk” – sorolta a szövetségi elnök a következő időszak érdekképviseleti és érdekvédelmi teendőit.
Meghívottként szólt a tanácskozás résztvevőihez Böjte Csaba ferences szerzetes a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke, aki a gyermekvédelmet nehezítő bürokrácia felszámolásához kérte az RMDSZ segítségét.
A tanácskozáson felszólaló Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester cselekvésre biztatta kollégáit. „Érdemes dolgozni, még ha mások döntik is el, hogy mikor ér véget az önkormányzati pályafutásunk” - jelentette ki a tisztségéből felfüggesztett polgármester.
Markó bírálta Szijjártót
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke felszólalásában bírálta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, aki a január végi bukaresti látogatásán úgy vélekedett, hogy román-magyar sikertörténetek kellenek ahhoz, hogy a vitás kérdésekre, így a kisebbségi kérdésre is választ tudjanak találni. Kijelentette: „fokozza a nehéz helyzetet, ha Magyarországon nem ismerik föl, hogy most kell lépni és nem holnap vagy holnapután”.
Úgy vélte, hogy ha az Egyesült Államok befolyást akar gyakorolni a térség fölött, akkor bele kell szólnia az etnikai kérdésekbe is, és az Európai Unió sem kerülheti meg az ilyen tárgyú állásfoglalást, mert látható, hogy az etnikai kérdések megoldatlansága vezetett az ukrajnai tragédiához is.
Az SZKT megválasztotta állandó bizottságát, a szövetségi szabályzatfelügyelő bizottságot, az etikai és fegyelmi bizottságot valamint a szövetségi ellenőrző bizottságot, és a június 5-én tartandó önkormányzati választások kampányfőnökévé nevezte ki Kovács Pétert, a szövetség ügyvezető elnökét.
Antal Erika. maszol.ro

Amerika hangja
Erdélyi magyar politikusok számára régóta talány, hogy az Egyesült Államok miért nem hallatja a hangját a romániai nemzeti kisebbségek, ezen belül elsősorban a magyar közösséget ért jogtiprásokkal kapcsolatban.
A hiányérzet annál is nagyobb, hogy tudjuk, Amerika folyamatosan a demokrácia és az emberi jogok „házőrzőjeként" lép fel a világ minden táján, legyen szó Észak-Koreáról, a Közel-Kelet háború sújtotta államairól vagy az afrikai országokról.
Románia esetében az elmúlt időszakban többnyire a korrupcióellenes harc érte el Washington ingerküszöbét, kisebbségi vagy kifejezetten magyar kérdésekben viszont a hallgatás a jellemző. Még Markó Béla volt elnök is megállapította az RMDSZ miniparlamentjének hétvégi ülésén, hogy ha az Egyesült Államok befolyást akar gyakorolni a térség fölött, akkor bele kell szólnia az etnikai kérdésekbe is.
Szó mi szó, Amerika beleszól a térség országainak belügyeibe, csakhogy ebben időnként egyáltalán nincs köszönet. Nemrég például a magán hírszerző és elemző cégként működő amerikai Stratfor egyik munkatársa olyan meredek eszmefuttatást fejtett ki az egyik bukaresti lapnak adott interjúban, amitől égnek áll a józan gondolkodású emberek haja.
Robert D. Kaplan azt találta mondani, hogy Magyarország még mindig vágyik elvesztett területei visszaszerzésére, és bár ezt senki nem mondja ki nyíltan, a budapesti külpolitika szerinte többek között ebben gyökerezik. A tengerentúli kormány által támogatott agytröszt elemzője nem zárja ki, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin együttműködésének Nagy-Magyarország visszaállítása is célja.
Tudjuk, van az a pénz, amiért egy „szakértő" olyan spekulációtól sem riad vissza, ami köszönő viszonyban sincs a valósággal. Az azonban mégis magáért beszél, hogy Kaplan úgy vizionál magyar revíziós törekvéseket, hogy semmivel sem tudja alátámasztani fantazmagóriáját, közben viszont mélyen hallgat azoknak a bukaresti politikusoknak és aktivistáknak a megnyilvánulásairól, akik nyíltan síkra szállnak Románia és Moldova egyesüléséért.
Persze ha Budapest is ugyanolyan csatlósa lenne Washingtonnak, mint Bukarest, valószínűleg Nagy-Magyarország sem jelentene akkora veszélyt, mint Nagy-Románia.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Közelmúltunk kacagtató tragikuma
Kacagásaink címmel adja közre emlékiratait Gálfalvi György író, szerkesztő. A Holnap Kulturális Egyesület és a Noran Libro közös gondozásában megjelent kötet bemutatója Marosvásárhelyen lesz, március 4-én, pénteken 17 órától a Bernády házban. A kötetet szerkesztő Szűcs László könyvajánlója.
Gálfalvi György több mint négyszáz oldalas műve tíz, különböző időben keletkezett, s különböző műfajú részben foglalkozik a szerző életének és több évtizedes szerkesztői pályájának legfontosabb mozzanataival. Társszerzőként akár a Szekuritáté egykori munkatársai közül is jónéhányan szerepelhetnének, hiszen a könyv végigköveti a hatvanas évektől 1989 decemberéig azokat az ügyeket, amelyeket a szerző megfigyelési dossziájának több ezer oldaláról sikerült rekonstruálni. Ismét szembesülhetünk azzal, hogy a diktatúra milyen erőfeszítéseket tett az ellenségesnek tekintett személyek megfigyelésére, olykor milyen kacagtatóan tragikus okok miatt folytattak alapos nyomozást. Ugyanakkor arról is képet kap az olvasó, hogyan működött egyféle belső szolidaritás, hogyan juthattak ki hírek, hogyan lehetett segíteni, néha az orránál fogva vezetni a titkosszolgálatot.
Részben klasszikus memoár, részben különböző kérdezőknek adott nagyinterjúk, életút beszélgetések alkotják a Kacagásainkat, olykor elkerülhetetlen átfedésekkel, ismétlődésekkel, amelyek viszont éppen az elmondottak, illetve az akkor történtek felidézésének a hitelességét erősítik.
„Nekünk nem szabad elkövetni azt, hogy méltánytalanok legyünk, éppen azért, mert annyi méltánytalanság ért minket.”
A hetvenes-nyolcvanas években az Igaz Szó szerkesztőségében megélt idők tanúsága mellett két, visszatérő, fontos epizódot jelent az 198.9 december 22-ét megelőző és követő napok történéseinek minden részletre kiterjedő tárgyalása, illetve az alig három hónap múltán bekövetkező vásárhelyi fekete napok fontos mozzanatainak, kiváltó okainak az összefoglalása. Rendkívül érdekes, akár a mai időkben is tanulsággal szolgál az a folyamat, ahogy a negyedszázada a politizálás mindennapjaiba csöppenő szerző egy idő múltán tudatosan eltávolodik, visszatér a politikum, számára idegen világától a dolgozószoba, az íróasztal, a lapszerkesztés otthonos közegébe. Szemléletes az adott korszakok helyi fontos szereplői portréjának megkapó őszinteségű megrajzolása is, legyen szó Hajdu Győzőről, Sütő Andrásról, Király Károlyról, Kincses Elődről, Markó Béláról, de akár Nagy Istvánról vagy Balogh Edgárról.
A kor megítélése szempontjából fontos volt az a maga idejében vitatott jóslata, miszerint 1989 után nem lesz igazán más a világ. Persze, ahogy a kötet borítólapján ajánló soraiban a barát, az egykori szerkesztőtárs, Markó Béla fogalmaz, talán lehetett volna, és még mindig lehetne.
Az alábbiakban egy, a hatvanas évekbe visszavezető epizód részleteit olvashatják, az egyetlen olyan esetet, amikor a Szekuritáté és Gálfalvi György találkozása – Kolozsvárott – tettlegességig fajult.
„Amikor 1964 novemberében a kolozsvári Szekuritátén a köpcös fenéken rúgott, nem a visszaütés bátorsága, hanem ösztöne indította el a kezem. Értek már ilyen alattomos támadások a grundon, amikor az utcák közötti focimeccseken kakaskodtunk, s én nem figyeltem a hátam mögé. Most sem figyeltem az ártalmatlannak tűnő köpcösre. Az adott pillanatban egyetlen célszerű riposztot választottam: könyökkel hátraütöttem, telibe találtam a köpcös orrát. Hallottam, hogy felnyögött, de csak a sasorrút láttam, aki két hosszú lépéssel megkerülte az asztalt és villámgyorsan az arcomba vágott. Ugyancsak reflexből visszaütöttem, de második ütésre már nem volt lehetőségem. A szembenálló férfi baromi erős, rutinos verő és verekedő volt, annyi esélyem sem volt vele szemben, mint hópehelynek a lerben. Engem az életben így nem vertek meg. Azt írják, a szakmabeliek értenek ahhoz, ne maradjon nyoma a veréseknek. Rajtam nyoma maradt, bár a sasorrú kétségtelenül vérprofi volt. Az egész jelenet egyébként inkább egy kocsmai verekedésre emlékeztetett. (Kocsmában kétszer verekedtem életemben: egyszer Szőcs Kálmán helyett, egyszer Majtényi Erik védelmében.) Két percig sem tartott az egész, kábán, kiütött bokszolóként roskadtam le, sajgott a szemem környéke, vastagodni kezdett a szám, mintha foghúzás előtt kaptam volna érzéstelenítőt. Amikor valamelyest magamhoz tértem, ketten voltunk a szobában a zömökkel, aki a kanapén ülve zsebkendőjével nyomogatta az orrát. Eszembe sem jutott, hogy számonkérjek tőle valamit; nem jutott eszembe semmi. Visszatért a sasorrú, ismét kifogástalanul elegáns volt. Leült velem szemben a székre, hosszú ideig figyelmesen nézett, mint aki munkája eredményét veszi számba. Egy idő után megszólalt, hibátlan, sőt választékos magyarsággal: – Idefigyeljen, Gyuri! (Gyuri! Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a Szekuritátén keresztnevemen szólítottak. Amikor tíz év múlva kézhez vettek, a kihallgatásokon Gálfalvi elvtársnak, nagyritkán Gálfalvi úrnak neveztek, a lehallgatási jegyzőkönyvekben az általuk adott fedőneveken – Kelemen, Gál, Gherasim, Gheorghe – olykor vezetéknevemen emlegettek. Megfigyeltem: a jegyzőkönyvekben Hajdut, Jánosházyt, Nemess Lászlót fedőnevükön kívül sokszor keresztnevükön becézték, Székely Jánost, Markó Bélát és engem soha.) Tehát: – Idefigyeljen, Gyuri! Ami az előbb történt, köztünk marad, de nem felejtjük el. Nem érdekel, hogyan fogja megmagyarázni, mi történt az ábrázatával. Mondja, hogy legurult a Fellegváron vagy a Metró (szépemlékű pincekocsma) lépcsőin, mondja, hogy verekedett a Fásoknál (Karolina-téri táncterem), mondjon akármit. De ha csak egyszer – értsünk szót, csak egyszer – eljár a szája, nem ússza meg ennyivel.
Kábán és bambán hallgattam. Annyi azért átjött a kábaságon, hogy kihallgatóm összefogott beszédet tart és szabadulni akar tőlem. Nem készült nyilatkozat, nem készült jegyzőkönyv, nem kellett semmit aláírnom. Csak a kihallgatás kezdetén felvett személyi adataim tanúskodtak arról az asztalon, hogy ott jártam. És nagy valószínűséggel – későbbi tapasztalataim alapján – a magnóra vett beszélgetés, majd a dulakodás zajai. Bejött egy férfi – azt sem vettem észre, mikor hívták be – a sasorrú néhány szót mondott neki az ajtóban, az intett, hogy menjek vele. Kikísért a mosdóba, ott románul rám szólt, szedjem rendbe magam. Belenéztem a tükörbe: a szemfogam fölött felhasadt a szájam, a szemöldököm vérzett, szemem alja megduzzadt (délutánra sötétkék, másnapra fekete lett). Ittam néhány korty vizet a tenyeremből, megmostam az arcomat – ennyit tehettem a rend érdekében. Kísérőm karonfogva átvezetett egy néptelen folyosón, onnan az udvarra értünk, az autóbejárón léptem ki az egykori Új, akkori Karl Marx, mostani Decebal utcába. Nem akartam ezt az arcomat mutogatni, mellékutcákon lopóztam az állomásig. Sötétedés után érkeztem Marosvásárhelyre.” (...)
*
Gálfalvi György könyvét március 17-én Nagyváradon, majd 18-án a budapesti Örkény István könyvesboltban mutatják be. maszol.ro

Felszólalások a Szövetségi Képviselők Tanácsában
A Szövetségi Képviselők szombati tanácskozásán a képviselők egyetértettek abban, hogy a magyar közösséget nap mint nap érő támadások, hátrányos megkülönböztetések dacára nem szabad meg megtorpanni, a választásokon eredményeket kell felmutatni, mert az emberek biztonságot várnak az RMDSZ-től.
Az alábbiakban a képviselők felszólalásaiból tallóztunk:
A tanulságokat újra és újra meg kell fogalmazni
"A tanulságokat újra és újra meg kell fogalmazni. A helyzetünk valóban nehéz, de a megszólalás szabadságával mindenképp élnünk kell. Élnünk kell azzal, hogy elmondjuk: azt nem lehet, hogy az amerikai nagykövet az igazságszolgáltatás minden újabb hőstette után megszólal, de abban, hogy mi van a magyarokkal, a feliratokkal, hogy nem alkalmazzák az oktatási törvényt, egy szava sincs"– fogalmazott Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke. Elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy "egymillió-háromszázezer ember szava nem számít 2016-ban. Mindezt a választások alkalmával tudatosítani kell, fel kell mutatni, ehhez pedig programot írni" – jelentette ki.
Biztonság és modernizáció
Biztonság és modernizáció, erről kell szólnia a 2016-os évnek. Az RMDSZ-nek ezeken a területeken kell megfogalmaznia valós és hihető válaszokat – mondta Kovács Péter ügyvezető elnök. Kifejtette: "amikor azt mondjuk, hogy a magyar emberek biztonságot várnak el a kisebbségi érdekvédelmi szervezetüktől, ahogyan a szövetségi elnök is említette: a család biztonságát, a közbiztonságát, a munkahely biztonságát is garantálnia kell az RMDSZ-nek, hiszen ezt várják el a magyar emberek az országos vezetéstől, helyi és megyei szervezeteinktől, azoktól az emberektől, akik az önkormányzatokban tevékenykednek, netán a parlamentben". Amit a modernizációról szólva kiemelt: "a szövetségnek fejlesztenie kell a településeket, azokat a régiókat, ahol magyar emberek élnek."
Az elmúlt időben felgyűlt feszültségekről szólva kijelentette: "Eredményt nemcsak összefogás, hanem elsősorban munka hozhat. Soós Zoltánnak az a feladata, hogy a vásárhelyi polgárok, románok és magyarok összefogását elérje, hogy kivezesse Marosvásárhelyt az izolációból. Székelyudvarhelyen tiszta a helyzet: egyetlenegy jelölt adta le határidőre pályázatát. Arros Orsolya nem a mindennapi politikai hercehurcában vesz részt, hanem nap mint nap elmondja, hogyan tudna új lendületet adni a városnak, a mintapéldája annak, hogyan lehet sok munkával eredményt elérni".
Ami nem jó Sepsiszentgyörgyön, az nem jó Vajdahunyadon sem…
"Ami nem jó Sepsiszentgyörgyön, az nem jó Vajdahunyadon sem, ami hátráltat Csíkszeredában, az hátráltat Temesváron is, ami felháborít Gyergyószentmiklóson, az felháborít Nagyenyeden is" – jelentette ki Winkler Gyula EP- képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, utalva a sepsiszentgyörgyi történésekre, és szolidaritásáról biztosította a székely- földieket. Kijelentette: a szolidaritás fontos elem a megújított Szórvány cselekvési tervben is, amely szerepel az SZKT napirendjén, és emlékeztetett arra is, hogy tíz erdélyi magyarból három a szórványban él, olyan településen ahol tíz százaléknál kisebb a magyarság részaránya. "Ezek az emberek nagyon jól tudják, hogy a magyar egyházak, a civil szervezetek és az RMDSZ közös célkitűzések mentén dolgoznak, és mi a szórványban megtanultuk, hogy a legjobb, ha együtt tervezünk és cselekszünk. Remélem, ez érvényes lesz az önkormányzati választásokon is" – hangsúlyozta Winkler.
A magyar közösségnek nem szabad elbátortalanodnia
A Kereszténydemokrata Platform nevében Moldován József parlamenti képviselő szólalt fel, beszédében kitért a jelenlegi helyzetre, elmondta a magyar közösségnek nem szabad elbátortalanodnia, nem szabad megtorpannia, tovább kell mennie. Moldován továbbá ismertette a kereszténydemokrata platform álláspontját az alkotmánymódosítás kapcsán, amely ponto- sítaná a család fogalmát az alapokmányban: "Mi úgy gondoljuk, hogy minden egyént megillet  az a jog, hogy saját maga válassza meg életformáját, azonbana kereszténydemokrata elvekre hivatkozva a család alapját férfi és nő alkotja, hiszen ez biztosítja a nemzetünk fennmaradását."
Minket eltávolíthatnak, az eredményeink megmaradnak
Antal Árpád megköszönte a támogatást: "Jó érzés azt látni, hogy számíthatok önökre, biztosíthatom: önök is számíthatnak rám. Két üzenetet fogalmaznék meg: azoknak, akik több éve önkormányzatokat vezetnek, azt mondom, úgy menjenek be minden reggel a hivatalba – még akkor is, ha az az utolsó nap –, hogy amit letettek közösségük asztalára, amiatt ne tudják őket kérdőre vonni, azt ne tudják megkérdőjelezni. Minket eltávolíthatnak, az eredményeink megmaradnak. Azoknak, akik most vállalnának először vezetői tisztséget az önkormányzatokban, tapasztalatból mondom: ne bizonytalanodjanak el, azért is érdemes dolgozni, mert a nehéz pillanatokban érezhetik, a közösség mellettük áll." Mint mondta, "előre kell menni, nem szabad elbizonytalanodni, nem szabad teret engedni azoknak, akik ellenünk lépnek fel".
"Meg kell szereznünk a város vezetését"
"Annak érdekében, hogy Marosvásárhely erőforrásait a továbbiakban is megőrizzük, és ne pazaroljuk ezt el, meg kell szereznünk a város vezetését. Pontosan 99 nap van a helyhatósági választásokig, amikor Marosvásárhely lakossága eldönti, milyen értékek mentén halad tovább egy olyan városban, ahol egyszemélyes városvezetés működik. Hinnünk kell a változásban Marosvásárhelyen, csak akkor van jövőnk, ha azt közösen akarjuk" – jelentette ki Soós Zoltán polgármesterjelölt.
A polgármesteri pozíció lassan veszéllyé válik?
Péter Ferenc, Szováta polgármestere, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke a polgármesteri tisztség szerepére és jelenlegi helyzetére tért ki. Arra, hogy a kezdeti lelkesedést, a néhány mandátummal ezelőtt szépnek tűnő feladatokat, a közösségért tett munkát felváltotta az a tudat, hogy a polgármesteri pozíció lassan veszéllyé válik. "Mit is írhatnánk a választási plakátokra?" – tette fel a kérdést, majd válaszolt is rá: "Nem csinálunk semmit. Mert ebben nincs hiba." A polgármester hangsúlyozta a felelősségvállalás alapvető fontosságát, valamint a következő időszak nagy kihívásaként a politikai szerepvállalás és a jogi támadások szakkifejezéseinek tisztázását nevezte meg. A kisvárosi polgármesterek nevében a pályázati rendszer kiegyenlítését kérte.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Árnyékolt jogsérelmek
Az utóbbi napokban egyre többször hangzik el, hogy sérülnek kisebbségi jogaink, és valóságos boszorkányüldözés folyik a sikeres magyar önkormányzati vezetők ellen. A Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén szombaton egymás gondolatait felerősítve többen is beszéltek erről. Legmarkánsabban Markó Béla fogalmazott, aki az anyaországi diplomácia vezetőjének szemére vetette – bukaresti látogatása kapcsán – a cinkos hallgatást. Valószínű, erre válaszként is, hétfőn a magyar miniszterelnök a misszióvetők felkészítőjén arról beszélt, hogy Romániában politikai hadjárat folyik a magyar politikusokkal szemben. Természetesen a román külügy gyorsan cáfolta ezt az állítást. A román bértollnokok, amint a nemzetféltő helyi lap főszerkesztője is, na meg a rács mögé dugott szekusvagyonú médiamogul csicskásai szemenszedett hazugsággal és pofátlansággal vádolják a magyar érdekképviselet vezetőit. Ez utóbbiak a Kiállni, képviselni, kiharcolni! hármas csatakiáltással folytatják a küzdelmet. Mintha negyedszázaddal visszarepültünk volna az időben. Vagy mégsem? A legrokonszenvesebb választ a meghurcolt sepsiszentgyörgyi polgármester adta, aki sorstársait arra buzdította, hogy nem szabad elbizonytalanodni, mert az eredmények fennmaradnak. Antal Árpád úgy érzi, hogy nehéz pillanatokban a közösség mellette áll. Erre lehet építeni. A közösség erejére. Külső segítségre ne számítsunk. Sokan azt vetik fel, hogy az önmagát a demokrácia letéteményesének tekintő Amerikai Egyesült Államok képviselete miért nem szólal meg a minket ért sérelmek láttán. Már megint ez a délibábos messiásvárás! Az amcsik katonai érdekei felülírják a mi sirámainkat. Geopolitikailag fontosabbak az itt létesített hídfőállások, mint a kétnyelvű feliratok. De még az európai intézmények számára sem vagyunk fontosak. Meghallgatni ugyan meghallgatnak, de az csak egy kipipált tétel. A brüsszeli képviselőink egyperces felszólalásaikban úgy éjfél után elmondhatják annak a kéttucatnyi bóbiskoló társuknak, hogy a jogállamiság sérül Romániában. De ettől senki nem jön lázba, legfeljebb egy jegyzőkönyv és a sajtóanyag tanúsítja majd, hogy a képviselő buzgólkodik egy kicsit. Az uniónak a gazdasági gondjai mellett a menekültválsággal is szembe kell néznie. A mi ügyünk a brexit és a szíriai válság közepette, bármennyire fájdalmas számunkra, vihar egy lavorvízben. Ezért is érthetetlen, hogy miért kezdett újfent RMDSZ-ellenes kampányba egy civil szervezet holmi árnyékjelentés elkészítésének jogossága miatt. Talán valami pénzforrás rejlik emögött? A lényeg, hogy ezek az árnyékjelentések nem változtatnak sorsunkon. Csak mi magunk. A demokrácia keretei közt bármilyen eszközzel élnünk kell. Végső soron az utcára vonulás jogával is. Huszonhat évvel ezelőtt, a gyertyás-könyves tüntetésen bizonyítottuk erőnket. Az többet ért minden árnyékjelentésnél. Csak hinnünk kell a közösség erejében.
Karácsonyi Zsigmond. Népújság (Marosvásárhely)

A túlélés nagymestere 
Lassan szállóigévé lesz Fricz Tamás politológus azon diagnózisa, mely szerint Magyarország egy következmények nélküli ország. Szó, ami szó, nálunk bukni nagyon nehéz, pontosabban esetleges, a politikusi siker illetve kudarc nincs közvetlen összefüggésben a pozitív vagy negatív teljesítménnyel. 
Többnyire az bukik, aki elveszti a pártvezetés bizalmát. Ehhez viszont nem kell hagyományos értelemben vett politikai hibát véteni. Elég rákérdezni például a párt kétes pénzügyeire (mint a MIÉP esetében) vagy csak egyszerűen tengelyt akasztani az elnökkel (Torgyán-féle FKGP). Önmagában az, hogy valaki politikai hibát vét, hazugságon érik, nem teljesít semmit programjából, korrupciós ügybe keveredik, napvilágra kerül zilált magánélete vagy netán bíróság ítéli el, nem jelent feltétlen bukást. 
Erdélyben sem sokkal jobb a helyzet. Markó Béla túlélte, hogy 1993 és 1995 között a rá bízott legfontosabb programpontok közül (kataszter, belső választás, autonómia-statutumok) semmit sem teljesített. Sőt: 1995 óta még két ízben (1999-ben és 2003-ban) újraválasztották, annak ellenére, hogy e kulcsfontosságú közösségi kérdésekben azóta sincs előrelépés. Azt is túlélte, hogy az ominózus 1996-os kormányzati szerepvállalás kapcsán kijelentette: ha e történelmi kísérlet kudarcba fullad, lemond. A prognosztizálható kudarc "megvolt", az RMDSZ nemhogy az autonómia megvalósítását nem érte el 1996 és 2000 között, de még a kormányzati partnerek által megígért minimumot sem: a közigazgatásbeli nyelvhasználat végül csak a következő ciklusban rendeződött s nem éppen kielégítő módon, az ingatlan visszaszolgáltatás jogi rendezése szintén, (s mindmáig megy a huzavona a gyakorlatba ültetés szintjén) s önálló állami magyar egyetem továbbra sincs. Markó Béla pedig még mindig elnök. 
Tokay György önként vonult vissza annak dacára, hogy pártállami múltjára már 1993-ban fény derült (lásd ehhez Szőcs Géza 1993 január közepén a brassói kongresszuson bemutatott pamfletjét, mely bőven idéz Tokay hét éves pártújságírói munkásságából), hogy részt vett a Neptun-ügyben, hogy az Egyesült Államokban (!) azzal vádolta Tőkés Lászlót (!), szervezete tiszteletbeli elnökét, hogy apokaliptikus látomásai vannak, (a 2002-es népszámlálás tragikus módon igazolta, hogy szó sem volt "látomásokról": 200.000 lélek elvesztése tíz év alatt egy másfél-kétmilliós közösség esetében békeidőben példátlan veszteség), hogy elhatárolódott a tiszteletbeli elnök etnikai tisztogatásra vonatkozó kijelentésétől, melyet még a román oldalról is volt, aki felvállalt (!),1996 elején azzal vádolta meg az RMDSZ egy részét minden ok nélkül, hogy "faji alapra akarja helyezni a szervezetet", minisztersége idején pedig kijelentette, hogy az erdélyi magyarok nem kívánnak pozitív diszkriminációt az anyaország részéről vízumügyben. Példákat lehetne még sorolni, de olyat aligha említhetnénk, mely felülmúlná Frunda György szenátor produkcióját. A román és magyar oldalon mindmáig sztárszenátornak tekintett politikus a túlélés nagymesterre. Sikerült megszerezze az RMDSZ vezetőinek bizalmát annak dacára, hogy a Független Magyar Párt politikusaként került be a parlamentbe. (E szervezetet még a Markó-vonal is szekus-gyanús képződménynek tartotta, ebből jött létre a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt, melynek elnöke Kiss Kálmán, az RMSZDP totális esélytelenségét látva 2004-ben előbb székely etnikai szervezetet próbált létrehozni, majd e terv meghiúsulása után a Nagyrománia Párt listáján (!) indult a választásokon. Csutak István volt képviselő 1993-as visszaemlékezése szerint éppenséggel Frunda egyik mai szövetségese, a szintén Neptun megjárt Borbély László járta körbe a képviselőket azzal, hogy vigyázzanak Frundával, mert az FMP embere és titkosszolgálati ügynök. FMP-s múltját maga Frunda sem tagadta. 
1993-ban ő volt az, akinek javaslatára végül is nem került bele az RMDSZ programjába a területi autonómia. (E követelést csak 1995-ben sikerült programszinten kodifikálni.) Ezt 1996-ban kerek perec letagadta már idézett Erdélyi Naplós interjújában. Ugyanebben az évben, midőn a román hatalom magyarellenessége a csúcsokat verdeste, arról nyilatkozott, hogy akkor lenne a legboldogabb, ha kormányon látná saját szervezetét , illetve részt vett a nyilvánvalóan diverziós célzatú, kizárólag Románia külföldi imázsának javítását célzó Neptuni tárgyalásokon , melyet a Markó-szárny által dominált RMDSZ SZKT is kemény hangon ítélt el.  1996-ban elnökjelöltként megpróbálta legimitálni a Neptun-gate-et azzal, hogy az atlantai tárgyalásokkal állította azokat párhuzamba. (Holott a neptuni akció előkészítése titkos volt, csak a román hatalmat támogató David Binder tudósított róla, az RMDSZ-es résztvevőknek nem volt megbízásuk a szervezettől s akció célja Románia külpolitikai tőkéjének gyarapítása volt. Az Atlantai tárgyalás a legnagyobb nyilvánosság előtt zajlott, az RMDSZ részéről minden politikai irányzatot felölelő legitim delegáció vett rajta részt. A célokat illetően mindkét félnek megvolt a maga számítása. A román hatalom továbbra is arra törekedett, hogy párbeszédkészséget mutasson, az RMDSZ pedig arra, hogy nemzetközivé tegye az erdélyi magyarság megoldatlan problémáit. A két esemény összemosását még Markó Béla is elutasította .) Az 1996-os választási kampány teljében a Heti Világgazdaságnak adott interjújában hamis állítások sorát engedte meg magának az elnökjelöléssel kapcsolatban, valamint - s ez még sokkal súlyosabb - a román-magyar alapszerződés lábjegyzetét illetően. Ez, mint ismeretes, azt rögzíti, hogy az Európa Tanács 1201-es ajánlása nem vonatkozik a kollektív jogokra és az autonómiára. Frunda beállítása szerint azt rögzíti, hogy "a cikkelyben foglaltak nem vezethetnek elszakadáshoz". 1996-ig az autonómiának a szegregációval való összefüggésbe hozása a kifejezetten magyarellenes erőknek, vagyis a román félnek valamint az SZDSZ-nek volt a sajátja. (Magyar Bálint 1993-ban egy Szegeden tartott előadásában kísérelte meg a szomszédok prizmáján keresztül nézni az autonómiatörekvéseket . De Tamás Gáspár Miklósnak is volt olyan megnyilatkozása abban az időben, miszerint "Föderalizmus, regionalizmus, autonomizmus: ez mind alkotmányos államaink felbontására irányul." )
Az 1999-es RMDSZ-kongresszuson, midőn a kettős állampolgárság kérdése szóba került, Frunda azzal az állításával hökkentette meg a hallgatóságot, miszerint Horvátország nem adott állampolgárságot a határain kívül élő horvátoknak, csak útlevelet és választójogot. (A horvát példa a 2004. december 5-i népszavazásnak köszönhetően az egyik fő hivatkozási alapja lett a nemzet oldalnak, így talán nem kell ecsetelnem Frunda csúsztatási kísérletének nevetségességét s azt bizonygatnom, hogy Horvátország természetesen állampolgárságot adott minden azt igénylő horvátnak.)  2002-ben, midőn a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) ügyében a Szabályzatfelügyelő Bizottság határozata rámutatott az RMDSZ eljárásának törvénytelenségére , azt állította, hogy a határozat nem jogerős és a dokumentumot nem volt hajlandó felolvasni. (Nota bene a nem jogerős döntés is a testületre tartozott volna. Érdekes jogi megoldás lenne az első fokú bírósági határozatok eltitkolása az érintettek, valamint a nyilvánosság elől. A felolvasás megtagadásának oka az volt, hogy az SZFB állásfoglalása tartalmazta azt a passzust, miszerint a döntés jogerős és a Markó-klikk csak kétes szabályosságú manipulációval érte el, hogy a bizottság térjen vissza a döntésre. Mire a visszatérés megtörtént volna, a MIT helyeit a 2003-as kongresszuson a nomenklatúrális szempontok alapján életre hívott Markó-hu Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) küldöttei foglalták el.)  Emlékezetes ugyanezen időben tett nyilatkozata is, mely szerint már elértük a kulturális autonómiát. Miközben Frunda nyilatkozatának idején működtek a tankönyv-kommandók, melyek a személyiségi jogokat semmibe véve székely gyerek iskolatáskájában kutattak magyarországi tankönyveket keresve, a román hatalom mindmáig ott akadályozza a csángók magyar oktatását, ahol tudja, miközben mind a magyar nyelvű oktatás intézményes keretéről, mind pedig a magyaroknak szánt tananyag tartalmáról Bukarestben döntenek. Nesze neked autonómia! Napjainkban Frunda György azzal került az újságok címoldalára, hogy nyilatkozata szerint igyekezni fog meggyőzni az európai fórumokat a román választási törvény demokratizmusáról. A Helsinki bizottságtól az Európai Néppártig, nem kevesen találtak eddig kifogásolnivalót abban, hogy a román szabályozás az etnikai szervezetek számára sokkal szigorúbb feltételeket támaszt, mint a pártok számára. (Ennek értelmében egy kisebbségi szervezet az általa képviselt közösség legalább 15%-ának támogatását kell élvezze, vagy legalább 25.000 tagot kell számláljon, úgy hogy 15 megyében is legkevesebb 300 tagja legyen. E feltételek sokkal keményebbek bármely kisebbség számára, mint a pártoktól megkövetelt 50.000 tag, ami egyébként szintén rendkívül szigorú követelmény.) Frunda tehát bárhonnan jött, bárhányszor mond ellent önmagának, állíthatja a legnagyobb jogi abszurdumot, megmarad pozíciójában. A jelenség sajnos Kárpát medencei szintű. A többségi hatalom számára kényelmes figurák Bugár Bélától, Kasza Józsefen át Markó Béláig vagy Frunda Györgyig mindaddig csúcspolitikus maradnak, amíg egy hiteles magyar szervezet meg nem buktatja az őket hordozó komprádor-alakzatot, az MKP-t, a VMSZt valamint az RMDSZt, a nemzeti érdekek kiárusítására szakosodott álnemzeti triumvirátust. 
Borbély Zsolt Attila
a HUNSOR Erdélyi tudósítója
a cikk megjelent a Kapu oldalain is 
hunsor.se/bzsatudositasai

Táncolók és táncoltatók (Beszélgetés Csáky Zoltán televíziós személyiséggel)
Megjárt mennyet és poklot, televíziós személyiségként előbb a bukaresti magyar adás, majd a Duna Televízió egyik meghatározó arcaként vált milliók kedvencévé. Csáky Zoltánnal a távolba szakadt ember véleményformálási jogáról és az erdélyi magyar életről is beszélgettünk.
– A marosvásárhelyi magyarok többnyire a Bolyai-líceum mindenekfelettiségével hozakodnak elő. Ön is?
– Persze. Nagyon jó tanáraim voltak, műveltségem alapjai, az erkölcsi tartás, minden onnan származik. Egész életemben kísért az emlék, amikor 1962-ben, a ballagás előtt néhány nappal hívattak az igazgatói irodába. Kozma Béla, a legendás igazgató fogadott, társaságában két, számomra ismeretlen férfi. – Az elvtársak a pártbizottságtól jöttek, szeretnék, ha románul búcsúztatnád az évfolyamot. Hajlandó vagy-e, fiam? – kérdezte. – Igazgató elvtárs, mondtam, itt évtizedek óta magyarul búcsúzunk, én is magyarul mondom el a beszédemet. – Hallották az elvtársak? – fordult feléjük. És ezzel vége volt. 
– Milyen volt az akkori Vásárhely?
– In floribus! Nagy színészgenerációk nőttek ki, a kilencven százalékban magyar játékosokból álló ASA futballcsapata virágkorát élte. A Bolyai igazi magyar sziget volt, a romántanárnőnk már akkor mondogatta: vigyázzatok, mert csak Székelykocsárdig tudtok érvényesülni a magyar nyelvvel. Persze, nem zárkóztunk el a román kultúrától sem, a Székely Színház sztanyiszlavszkijos világa után igazi nagy reveláció volt az akkoriban alapított román tagozat frissessége, új, a mozgástechnikát felértékelő stílusa. – A mai városról is hajlandó véleményt mondani?
– Azt tartom, hogy messzire távozott ember ne ítélkezzék. Bár az is igaz, hogy másfél évtizeden át tévésként havonta jártam vissza. A Duna Televízióval végrehajtott egyik legnagyobb médiatettünk az erdélyi március 15-i ünnepségek közvetítése volt, ezek során éreztem igazán a változást. A Postaréten ünneplő marosvásárhelyiek egyre megfáradtabb közösséget alkottak, míg Székelyföldön beljebb haladva nőtt az ünnep jó értelemben vett harsánysága, életereje. Marosvásárhely megváltozása elsősorban a Markó Béla, Frunda György, Borbély László triász nagy bűne, riporterként, a Heti Hírmondó főszerkesztőjeként éveken át követhettem a politikai habitus változásait.
– A kívülálló számára a bukaresti televíziós pálya egészen kivételes státusnak számított a hetvenes években. Belülről nézve is az volt?
– Életem egyik legjobb döntése volt, hogy eleget tettem Bodor Pál hívásának. Az egyetem után, 1969-ben a Vörös Zászlónál kezdtem dolgozni színikritikusként. Ebben a minőségemben 1971-ben kritikát írtam a bukaresti televízió magyar adásáról. Miután a lapszám a Bodor kezébe került, felhívott, és azt mondta: ha minket bírálsz, gyere és csináld. Remek idők voltak, akkoriban még lehetett az erdélyi magyarságot szolgáló, nézhető műsort készíteni. Lehetővé tette ezt szakmai felkészülésünk, de Bodor „széles háta”, azaz az apósa, a központi bizottsági tag, Gere Mihály is. Torockóról, Székről készítettünk riportokat, portrékat erdélyi szellemóriásokról. És olyan igazi közösségteremtő műsorokat is, mint a Zenés karaván, a Kaláka, amelynek például az volt a jelszava: Jobb, ha mi táncolunk, mint ha minket táncoltatnak. Gyorsan mozgalommá vált, hólabdaszerűen nőtt, ugyanakkor egyre veszélyesebbé vált a hatalom szemében.
– Szekusdossziéja hogyan „emlékszik” ezekre az időkre?
– Sok érdekes dolog derült ki belőle, de én semmit sem érzékeltem az egészből. Az első jelzés az akkori feleségemtől, Sikó Ildikótól érkezett, aki kisírt szemmel érkezett haza Vásárhelyre egy bukaresti fejtágítóról. Kincses Előd ügyvéd figyelmeztette: vigyázz, mert Zolit megfigyelik. Az utolsó rólam szóló jelentés 1988-ból származik, ráadásul egy kalákás jelentett, Jakabffy Attila. Illetve az 1989. februári, Budapestre való áttelepedésünk után is született még egy jelentés az első interjúról, amelyet a Kossuth rádiónak adtam, Nadia Comăneci szökése ügyében szólaltattak meg mint „szakértőt”. – Tévésként soha nem kényszerült utólag nehezen magyarázható helyzetbe?
– Kivételezettnek tarthatom magam, mert Bodor engem soha nem bízott meg politikai tárgyú műsorokkal, se tévés publicisztikával. Nem is emlékszem, ki kellett-e mondanom valaha a képernyőn Ceaușescu nevét. Kalákáztam, kollégiumoztam, portrékat készítettem. Bodor távol tartott engem – s talán még Boros Zoltánt – az aktuálpolitikától, így utólag nem is lehetek eléggé hálás neki ezért.
– Fel sem tűnt, hogy közben mások vergődnek a pártos sajtó béklyójában?
– A magyar adásról nemrég megjelent könyv egyik bemutatóján „vallomásoztunk”, emlékeket idéztünk. Akkor mondta el Máthé Éva, hogy ő sajnos nem tud csupa szépre emlékezni. Vele csináltatták meg ugyanis az adás első negyedóráját, amely kizárólag a nagy vezető dicsőítéséről szólt. Név és arc nélkül ugyan, de akkor is.
– Ha ilyen burokban élt, mi érlelte meg önben a Magyarországra telepedés gondolatát? – Két keserű dátum van az életemben: 1985. január 11. és 2015. január 11. Az első egy borzasztóan hideg hétfői nap, Vásárhelyről repültem Bukarestbe, a szerkesztőségben pedig azzal fogadtak: miért jöttél, nincs adás. Hogyhogy nincs adás? Te semmit sem tudsz? Nem. Előtte való pénteken szó szerint adás közben húzták ki a dugaszból a német nyelvű műsort. Szélnek eresztettek bennünket. Bodor 1983-as távozása után ugyan egyre inkább éreztük a megszorításokat, de ezt a drasztikus megoldást semmi sem vetítette elő. Én a bukaresti rádió erdélyi tudósítója lettem, termelési riportokat készítettem. A második feleségemet, Emőkét gyerekgyógyászként Romanba helyezték, néha hazajött, néha én mentem a Trabantommal, Zselyke lányunk a nagymamánál nevelkedett. Ez így nem élet, mondogatta a nejem, aztán egyszer csak biztatni kezdett, hogy adjam be a kitelepedési kérelmet. Mivel Magyarországon születtem, ennek elvileg könnyebbséget kellett jelentenie. Beadtam, nyilván rögtön kirúgtak a rádiótól. Akkor már nem volt visszaút, eljöttünk.
– A rövidesen bekövetkező változások nyomán nem merült fel önben, hogy itthon kezdjen újra mindent? – Bodor Pál a tanúm, hogy 1990 februárjában haza akartam jönni. Októbertől a magyar rádiónál dolgoztam a határon túli műsor szerkesztőségében. Januárban a tévé megbízásából már újra otthon voltam, Jelentés Erdélyből címmel készítettem egy háromrészes riportsorozatot. Jelen voltam például Tőkés László első szabad istentiszteletén, a templom előtt még katona vigyázott rá. A februári vásárhelyi gyertyás tüntetés után – bár akkor már nagyon készültem haza – Bodor azt mondta: várj még. A fekete március aztán mindent eldöntött.
– Milyen eseményhez kötődik a másik cezúra, 2015. január 11-e?
– Az a budapesti tévés életem végének időpontja. Újabb hétfői nap, mentem be a Duna Televízió Kívánságkosár című műsorába, amikor rohan utánam az adásszerkesztő. Jól vagy, Zoli? Jól, persze. De van egy kis gond: nem vezetheted a műsort. Nem írták alá a szerződésedet. Szó nélkül megfordultam, összeszedtem a személyes dolgaimat, és eljöttem. A nagy tévés leépítési hullám engem is elsodort. Jólesett viszont, hogy a nézőknek a világ minden részéről és a kollégáknak is nagyon hiányoztam.
– Most, bő egy év után hogy érzi magát? Még inkább fáj? Vagy szűnőben van?
– Az tart némileg karban, hogy mindenhonnan hívogatnak. Megjelent két kötetem, keresik a filmjeimet, bemutatókra járok. Az emberek ragaszkodása megindító: egy éve nem vagyok a képernyőn, és még mindig nem akarnak elfelejteni. Persze, jó lenne valami új kihívás, mert azért fáj a szakmai megbecsülés hiánya. Nem kaptam választ az Erdély kifosztásáról szóló, Zöld arany című filmtervem szinopszisára. Az utolsó arcél című dokumentumfilm-tervem azonban most megvalósulni látszik. A jugoszláv hadsereg egykori alezredeséről, Sutus Józsefről szól, aki feleségét követve ma Macedóniában él. Első világháborús honvédsírokat tárt fel Szkopjében, ahol a régi temetőt magyar temetőnek hívják. Ő a szkopjei magyarok vezetője, tevékenysége nyomán a városban emléktáblát helyeztek el, négy utcát magyar személyiségekről neveztek el. Erős hiányérzetként él viszont bennem, hogy nem tudtam folytatni az ortodoxia erdélyi térhódításával foglalkozó Hagymakupolás honfoglalás című filmemet. 
– Merre szerette volna továbbvinni ezt a nagy visszhangot kiváltó történetet?
– A katolikus egyház irányába. Jakubinyi György érsek annak idején nem nyilatkozott nekem, de megváltozott az optikája, mióta a pápa Romániában járt, Erdélybe viszont nem látogatott el. Úgy gondolom, a székelységnek, Székelyföldnek gyakrabban kellene pozitív impulzusokat, üzeneteket küldenie magáról a nagyvilágnak. A csíksomlyói búcsú, az összmagyarság legnagyobb ünnepe közvetítésekor gyakran megfordult a fejemben: mi lenne, ha a ferences atyák felkérésére a somlyói nyeregben összegyűlő ötszáz-hatszázezer székely-magyar-csángó zarándok aláírásával hitelesítenének egy, a Szentatyához címzett meghívót? 2017-ben, a négyszázötvenedik jubileumi évben Ferenc pápa látogatása aktuális lehetne. És akkor Őszentsége szembesülhetne a ténnyel: az ortodoxia hiába potyogtatta tele Székelyföldet hagymakupolákkal, így próbálva jelezni, hogy ősi román föld, ott bizony félmillió katolikus hívő előtt misézhet.
CSÁKY ZOLTÁN
Sümegen született 1945-ben. Nős, három gyermek apja, egy unoka nagyapja. Gödöllőn él. Tanulmányait Marosvásárhelyen a Bolyai Líceumban, majd Kolozsvárott a BBTE bölcsészeti karán végezte. 1971-től az RTV magyar szerkesztőségének tagja, a Kaláka és a Kollégium című műsorok szerkesztője, műsorvezetője. 1989-ben családjával Magyarországra telepedett. A Kossuth rádió munkatársaként dolgozott, majd a Duna Televízió alapító tagjaként a Heti Hírmondó főszerkesztője és műsorvezetője, dokumentumfilmek szerzője. Hagymakupolás honfoglalás című filmjét levetítették a University London East European Studies karán. 2010 és 2014 között az MTVA műsorvezetője, az Arcélek portrésorozat szerzője. Kötetei: Hagymakupolás honfoglalás (2004), A jóisten politikája (2010). Díjak, kitüntetések: Pethő Sándor-díj, Julianus-díj.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szomszédok érzékenysége
A problémákat most kell tisztázni, most kell megoldásokat keresni, nem később, amikor a két ország kapcsolata sikertörténet lesz. Mert attól tartok, hogy akkorra már mi is csak annyian leszünk Romániában, mint a szászok és svábok.
Kezembe került a minap egy 1971-ben kiadott gyűjteményes Babits-kötet, belelapoztam az utószóba, és ugyanúgy megakadt a szemem egy mondaton, mint amikor a hetvenes években először olvastam: „Gyűjteményünk nem tartalmazza a költő néhány olyan versét, amely irredenta hangjával sértené a szomszéd népek nemzeti érzését". Teljes egészében hiányzott ebből a kiadásból öt vers, és hármat megcsonkítva adott közre a kiadó. Valamivel később, 1977-ben az újabb „összesből" már csak három költemény maradt ki egészen, egynek a címét kellett megváltoztatni, és a három megcsonkított versből kettő már úgymond nem annyira csonka.
Hogy milyen sorokat hagytak ki?
A Hazám című vers harmadik strófája így hangzik: „Röpülj, lelkem, keresd meg hazámat! /Enyhe dombsor, lankatag magyar föld!/S az a róna túl már a Nagy-Alföld/szemhatártól, ahol a nap támad./Röpülj, lelkem, röpüld át hazámat!/Szemhatártól szemhatárig, s újra/merre emléked, a halk selyempók/vonja szálát, szállj a rónán túlra/,s át hol állnak a bolond sorompók:/és akármit ír a kard a rögre, /lankád mellől el ne bocsásd bérced:/ha hazád volt, az marad örökre;/senkisem bíró, csak ahogy érzed!" Előbb a teljes strófát, aztán már csak az utolsó öt sorát törölték, és ezt az egészet utólag akár happeningnek is gondolhatnánk, jó heccnek, hiszen a hiány pontosan arra hívta fel a figyelmet, amit el akartak hallgatni.
Aki vette magának a fáradságot, egyébként is hozzájuthatott a hiányzó szövegekhez. De nem hecc volt nyilván, hanem szomorú bizonyítéka annak, hogy a magyar kultúrpolitika – tulajdonképpen: a magyar külpolitika – éppen csak bocsánatot nem kért a „szomszéd népektől" azért, hogy eszünkbe mert jutni, mondjuk, Trianon. A kihagyott versek nem feltétlenül remekművek, de az 1940-es keltezésű Erdély nagyon szép, benne van az egykor Fogarason tanárkodó költő őszinte fájdalma és nosztalgiája is. Az idén lesz halálának hetvenötödik évfordulója. Szegény Babits Mihály, sohasem politizált olyan direkt módon, mint Ady Endre, sőt időnként meg is vádolták, hogy nem igazán közéleti érdeklődésű. Ennek ellenére 1915-ben egy szerelmes versének háborúellenességéért, valamivel később istenkáromlásért fogták perbe, aztán a kommunizmus idején, már halála után persze, jött a fejcsóváló irredentázás, egy kis ejnye-bejnye a szomszéd népek sértegetéséért.
Valóban nem kell sértegetni a szomszédainkat, én is azt gondolom. Csak az a kérdés, ki mit tekint sértésnek.
Elmondtam számos esetben nyilvánosan, a román parlamentben is, hogy elsősorban azt kellene keresnünk a történelmünkben, ami összeköt és nem azt, ami elválaszt. Kár volt például 1918. december 1-jét választani román nemzeti ünnepnek, mert arról nekünk egészen más véleményünk van, de ha már így történt, tiszteletben tartjuk a románok érzelmeit, viszont elvárjuk, hogy ők is így viszonyuljanak a mi ünnepeinkhez, akár március 15-ről van szó, akár más évfordulókról. Tehát szó sincs róla, hogy valaha is egyetértettem volna a „csakazértis odamondani", „csakazértis a képükbe vágni" politikával, hiszen végül is egymásra vagyunk utalva, számos kérdést csakis együtt tudunk megoldani, többek közt a határon túli magyar közösségek helyzetét sem lehet mélyrehatóan rendezni a Romániával, Szlovákiával, Ukrajnával vagy Szerbiával való együttműködés nélkül.
Csakhogy a partneri együttműködéstől nagyon messze van az a hajdani külpolitikai koncepció, amikor nagy költőink egyik-másik versének közzétételét is sértésnek gondolták a magyar vezetők, és tragikomikus erőfeszítéssel egy mind agresszívebb, mind nacionalistább utódállami magatartással próbálták szembeszegezni a feltétlen toleranciát, vagyis tulajdonképpen az elhallgatást. Az akkoriban a világ nyugati felén éppen divatos flower power különös paródiája volt ez.
De ez már a múlt, mondhatná valaki. Mi dolgunk vele? Nincsen ma már cenzúra, különben is ez a Babits-történet már akkor is aberráció volt, hiszen igazi humanista-pacifista költőnkről van szó. Így van, de mindezt nem az irodalomtörténeti tisztázás végett hánytorgattam fel.
Sokkal általánosabb, sokkal keservesebb nyavalyánk, hogy egy-egy kivételes pillanattól eltekintve immár lassan száz esztendeje nem tud egyensúlyba kerülni a magyar külpolitika, mert nem képes kialakítani egy olyan Kárpát-medencei stratégiát, amely úgy dialóguspárti, hogy közben nem engedi szőnyeg alá söpörni a vitás kérdéseket, illetve nem fogadja el, hogy a megoldatlan problémák kendőzetlen fölvetése casus belli lenne két ország kapcsolatában. Holott az alternatíva nem az, hogy vagy összeveszünk, vagy nem beszélünk a kényes kérdésekről. A kettő között van még valami: a kölcsönös érdekeken alapuló megoldáskeresés, és senki ne mondja nekem, hogy ebbe nem tartozik bele az etnikumközi viszony további rendezése. Csak fel kell mutatni hozzá azokat a bizonyos kölcsönös érdekeket, ami valóban nem könnyű.
Hiszen például az emberi és kisebbségjogi ügyekben a kilencvenes években még nagyon is segítőkész amerikai diplomácia ma Bukarestben abba is beleszól ugyan, kit miért tartóztatnak le vagy sem a napi korrupciós szappanoperában, de arról nincsen véleményük, hogy mostanában nemcsak a már létező, alkotmányba és törvénybe foglalt anyanyelv-használati rendelkezéseket nem hajtják végre az ilyen-olyan hatóságok, hanem a parlamentben szinte naponta jelennek meg jogfosztó szándékú törvénykezdeményezések. Újabban pedig, a júniusi helyhatósági választásokra készülve, számos polgármesterünk és önkormányzati képviselőnk azon töpreng, érdemes-e ismét vásárra vinnie a bőrét, miután több RMDSZ-es kollégája ellen is bűnvádi eljárás folyik, ugyanis a közbeszerzési törvények olyan cseppfolyósak, hogy soha nem lehet tudni, az ügyészség szerint ki mit szegett meg éppen.
Washington nem szól, Brüsszel nem szól, ezt tudjuk, nem először nehezményezem én sem. De Budapest vajon szól-e? Látszólag igen, hiszen a jelenlegi magyar kormányról Erdélyben is, Bukarestben is az a közvélekedés, hogy „nemzeti elkötelezettségű". Ha a külhoni magyarokkal foglalkozó különféle nemzetstratégiai vagy nemzetpolitikai intézmények elszaporodását nézem, akkor talán még egyet is érthetnék ezzel. Csakhogy engem ennél sokkal jobban foglalkoztat, hogy a lázas magyar-magyar együttműködésen túl a kétoldali kapcsolatokban mikor hogyan képes nekünk Budapest segíteni.
Mikor hogyan tudunk néhány év stagnálás – és a visszalépés állandó veszélye – után végre ismét előrelépni jogaink kiterjesztésében, oktatási és önkormányzati intézményeink bővítésében? Mert bárki bármit mondjon is, erdélyi megmaradásunk elsősorban ezen múlik, ez tarthatja itthon vagy taszíthatja idegenbe a fiataljainkat. Januárban Bukarestbe látogatott a magyar külgazdasági és külügyminiszter, és ez nagyon rendben van. Ahhoz képest, hogy hosszú évek óta nincsen igazi munkakapcsolat a két kormány és a két külügyminisztérium között, már maga a látogatás ténye is eredmény. Elvétve volt ugyan egy-egy találkozó, de hol van vajon az egykori, sokat ajnározott „stratégiai partnerség", hol vannak a közös kormányülések? Azt se firtassuk, hogy ki a hibás az egyre vérszegényebb kapcsolatokért, legfeljebb annyit mondanék, hogy bármennyire jólesne is egyeseknek, én bizony nem tudok egyoldalúan a románokra mutogatni, mert a magyar fél legalább annyira ludas ebben vagy talán még inkább.
A lényeg: jó, hogy volt egy ilyen találkozó. Az viszont egyáltalán nem jó, hogy bár szóba hozta a kisebbségi problémákat is, az MTI szerint a magyar külgazdasági és külügyminiszter (istenem, micsoda nyelvfacsarmány ez az elnevezés) valamiféle sorrendet állított fel a jó viszony, a sikeres együttműködés és majdan a kisebbségi kérdések megoldása között: „A külgazdasági és külügyminiszter elismerte, hogy sok megoldatlan kérdés terheli a kisebbségi területen a magyar–román együttműködést, azonban úgy vélte, az új román kormánnyal megkezdett higgadt, pragmatikus párbeszéd elvezethet a legkényesebb kérdések megoldásához is. Ehhez közös sikertörténetre, higgadtságra és egymás kölcsönös tiszteletére van szükség – hangsúlyozta Szijjártó Péter."
Nem tehetek róla, az jutott eszembe, hogy hányszor meg hányszor mondták nekünk a románok a kilencvenes évek elején, várjunk türelemmel, építsük fel először az általános demokráciát, aztán majd a sajátos jogokra is sort kerítünk.
Hát nem! Általános demokrácia nem lehetséges, ahol egyes közösségek továbbra is jogfosztottak, ez volt akkor is a válaszom.
Most is csak azt mondhatom, hogy nem lehetséges sikertörténet magyar–román viszonylatban, ha közben a romániai magyarok helyzete romlik vagy legalábbis nem javul. Ilyen körülmények között várhatjuk, míg a világ, hogy a két ország relációja újabb és újabb csúcsokra hágjon, és valahol majd a magasban sor kerüljön ránk is.
Nyilvánvalóan nem ez a megoldás. A vitás kérdéseket fel kell vetni. Tudom, egy olyan országban élünk, amely német államelnököt választott magának nemrég, ékesen bizonyítva, hogy nálunk aztán az etnikai viszonyok igazán rózsaszínűek, miközben a politikusok – és nem csak – gonoszabbnál gonoszabb magyarellenes kezdeményezésekkel próbálják ezt a nagy nemzeti megalkuvást kompenzálni. Erről nem hallgathat a magyar kormány, még akkor sem, ha sikerült odajutni, hogy a nemzetközi közvélemény szemében éppen Románia a jó tanuló, nem Magyarország. Igaz, nem lehet mindent egyik napról a másikra rendezni, de a problémákat most kell tisztázni, most kell megoldásokat keresni, nem később, amikor a két ország kapcsolata sikertörténet lesz. Mert attól tartok, hogy akkorra már mi is csak annyian leszünk Romániában, mint a szászok és svábok, és talán még egy államelnökkel is vigasztalódhatunk.
De minek?
Markó Béla. Népszabadság

Székely Ferenc kötetbemutatója Szászrégenben
A szászrégeni DIO Házban mutatták be Székely Ferenc Égbe nyúló kapaszkodó című beszélgető-könyvét. Ha lett volna csillár, azon is függtek volna, ugyanis több mint száz érdeklődő jött el a február 17-i találkozóra.
A könyvbemutatót házigazdaként Demeter József lelkész nyitotta meg, üdvözölve a megjelenteket, s őszintén bevallotta: örül, hogy ilyen szép számban jöttek el, nem számított ekkora hallgatóságra. (32 évi ittléte során kevésszer volt ilyen zsúfolva a terem, amelynek építését 2002-ben fejezték be Makovecz Imre tervei alapján.)
A továbbiakban az "irányító szerepet" átvette Böjthe Lídia magyartanár, a Kemény János Művelődési Társaság elnöke. Beszélt az Égbe nyúló kapaszkodó kötet tartalmáról, céljáról, szerkezeti felépítéséről, ismertette a tíz interjúalany nevét. Köszöntötte a két "vendégalanyt": Gál Éva Emese gyergyószenmiklósi költőt és képzőművészt, illetve Baróthi Ádám helybéli szobrászművészt. A szerző, Székely Ferenc, immár a negyedik ilyen jellegű kötetet tette le az olvasók asztalára az utóbbi négy esztendőben. Évente decemberben jelenik meg az éppen soron következő könyv, amolyan karácsonyi ajándékként…
Ezután a kérdező beszélt a kötetről, néhány háttérinformációt osztva meg a jelenlévőkkel (ilyenek: a szerzőről kapott életrajzi, bibliográfiai adatok gyarapítása, főleg az egyén gyerekkorának és ifjúsági éveinek megidézése/vallatása, amiről alig találunk adatot a lexikonokban, vagy Wikipédián, az internetes portálokon. Erre Zsidó Ferenc is kitér, aki a lexikonszerkesztőknek nyújtott előlegezett segítségéről szól a kötet bevezetőjében…)
Székely Ferenc elmondta azon "évfordulós" alkotók nevét is, akiket nagyon szeretett volna szerepeltetni a kötetben, de sajnos nem sikerült. Különböző okok miatt hiányzik a könyvből Lendvay Éva, Elekes Ferenc, Nyárádi Szabó Zoltán, Máriás József, Esterházy Péter.
A Vadasdon élő nyugalmazott könyvtáros számon tartja irodalmunk jeleseit, táblázatokat vezet, évekre "lebontva", hogy ki mikor lesz 60, 65, 85, 90 éves. Szomorú, hogy már többekkel készült olyan interjú, amelyről utólag derült ki, hogy az utolsó.
Elárulta: 2016-ban olyan alanyokat "nézett ki" magának, mint Vári Attila, Bodor Ádám, Olosz Katalin, Bágyoni Szabó István, Fazakas Tibor, Cseke Gábor, Bölöni Domokos, Molnár H. Lajos, Kiss J. Botond, Markó Béla, Döbrentei Kornél.
Kis Miki Melinda szászrégeni pedagógus, a helyi tv magyar adásának bemondója Gál Éva Emese két versét olvasta fel, és részleteket az interjúkból.
A Gyergyószentmiklóson élő Gál Éva Emese sem jött üres kézzel, szép magyar verset hozott, amit ő maga "nyújtott át" olvasóinak, nagy sikert aratva, majd Székely Ferenc néhány rögtönzött kérdésére válaszolt. Örül, mondta, hogy ilyen megtiszteltetésben volt része itt, a szomszédos megyében, és sajnálattal vette tudomásul, hogy szülővárosa, Szatmárnémeti sohasem hívta meg költőként; egyszer kiállítást rendeztek ott képzőművészeti alkotásaiból.
Majd ismertette további művészi terveit.
Baróthi Ádám nagy megtisztelésnek tartja, hogy pár nappal 70. születésnapja előtt (2015. nov. 21.) olyan részleteket mondhatott el tanári pályafutásáról, alkotó éveiből, amelyek eddig sohasem jelentek meg nyomtatásban. Kiemelte a Budapesten élő Kocsis István drámaíró válaszainak aktuális üzenetét, akinek több darabját játszották Szászrégenben ’89 előtt és utána is.
Székely Ferenc felolvasta dr. Cseke Péternek az alkalomra küldött, szászrégeni olvasóihoz címzett levelét, amit a jelenlévők vastapssal jutalmaztak. (Cseke Péter nagyon szeretett volna itt lenni, de épp Budapestre hívták meg, ezért levélben köszöntötte régeni olvasóit.)
Az interjúk készítőjének minden eddigi kötetéhez hozzá lehetett jutni (A megmentett hűség, 2012; A szülőföld ölében, 2014; Harangszó a szélben, 2015; Égbe nyúló kapaszkodó, 2015), és a tavaly ősszel kiadott Károly herceg látogatása Erdőszentgyörgyön című munkáját is elhozta, és azok mind gazdára találtak. Utólag is postáznia kell azoknak, akik ott lévén már nem jutottak hozzá, de igényt tartanak arra, hogy elolvassák a bemutatott könyvet.
"Nagy öröm számomra – mondta Székely Ferenc a találkozó után –, hogy a szórványnak számító Felső-Maros mentén, Szászrégenben ilyen erős a közösség, hogy a várost gyökereikhez, hitükhöz és megmaradásukhoz szívósan ragaszkodó magyarok lakják. Amíg ilyen emberekkel találkozunk, érdemes könyvet írni s bízni a jövőben!"
Szentgyörgyi Zsolt. Népújság (Marosvásárhely)

EMNP: Markó, Kelemen, Borbély, Eckstein is adja vissza állami kitüntetését
Tekintettel arra, hogy Klaus Iohannis államfő visszavonta Tőkés Lászlótól a rendszerváltásban betöltött szerepéért kapott Románia Csillaga kitüntetést, Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári elnöke azt kéri a román állami kitüntetésekkel rendelkező erdélyi magyar személyiségektől, hogy tiltakozásképpen ők is adják vissza érdemrendjeiket.
„Amint 1989 decemberében, úgy most is összefogásra van szükségünk, hogy kifejezhessük: hitet teszünk a huszonhat évvel ezelőtt – Tőkés László által is – lefektetett alapelveink mellett” – fogalmaz. 
Fancsali közleményéből kiderül:  Markó Béla, Kelemen Hunor, Borbély László és Eckstein Kovács Péter is rendelkeznek a Románia Csillagával, vagy ahhoz hasonló kitüntetésekkel. Szerinte a kitüntetések visszaadása gesztus értékű vállalás lenne, mellyel hitet tehetnek az amúgy is törékeny romániai demokrácia mellett, s tiltakozhatnának az egyre inkább elszaporodó magyarellenes megnyilvánulások ellen.
[Forrás: Főtér] itthon.ma/erdelyorszag

Mi a baj Tőkés Lászlóval?
Mint köztudott, Klaus Johannis államelnök visszavonta Tőkés László Románia Csillaga elnevezésű állami kitüntetését. Az érintett találóan mutatott rá, hogy ugyanazért büntetik most, amikor állítólag szólásszabadság van, mint anno a Ceauşescu-rendszerben: ki meri mondani a politikai hatalom propagandájától eltérő véleményét.
Emlékezetes, hogy a kitüntetésvisszavonás méltatlan, abszurd és igazságtalan hercehurcája azután indult el, hogy Tőkés László fel merte vetni azt a gondolatot, hogy Magyarországnak Ausztria és a dél-tiroli német közösség mintájára védhatalmi státust kellene vállalnia az erdélyi magyarság felett. E követelés egyébként az autonómiaprogrammal és a magyar állampolgárság kiterjesztésével együtt része volt a nemzeti radikálisnak nevezett, valójában „mindössze” távlatokban, autonóm magyar jövőben gondolkodó RMDSZ-en belüli politikai tábor célkitűzésrendszerének. A különbség csak annyi, hogy míg az autonómiát 1992. október 25-én, a külhoni magyar állampolgárság célkitűzését pedig 2000 őszén felvállalta a hivatalos RMDSZ-politika, a védhatalmi státust nem.
Végső soron mi a baja a román államhatalomnak Tőkés Lászlóval? A válasz egyszerű. Tőkés László püspökké választása után nem elégedett meg az egyházi szolgálattal, hanem általános jellegű közösségi érdekvédő szerepet akart vállalni. Kitölteni azt a mozgásteret, amit a történelem számára biztosított. Elment a falig, s pont annyira semmibe vette a kockázatokat, saját egyéni érdekmegfontolásait, mint a „Kárpátok géniuszának” uralma alatt. Valójában ugyanazt tette, mint évekkel korábban, 1989 előtt.
Akkor arra volt lehetőség, hogy táncházat, közösséget szervezzen, maga köré gyűjtse az ifjúságot, a nemzeti gondolkodást, a magyar ökuménét hirdesse, 1989 után viszont lehetőség nyílt arra is, hogy a közösség sorsát leghatékonyabban és legmélyrehatóbban befolyásoló társadalmi dimenzióban, a politikában is részt vegyen. Hivatástudattól, nemzeti elkötelezettségtől vezérelve élére állt az erdélyi magyar szabadságtörekvéseknek az RMDSZ-en belül, fittyet hányt a farizeus, képmutató, szemforgató érdekemberek érvelésére, akik nagyon is jól megfontoltan igyekeztek őt a politikától távol tartani. Az RMDSZ tiszteletbeli elnökeként 1992 végéig közvetíteni próbált a két tábor között, vélhetően abból kiindulva, amit a bukaresti paktumozgatók, a tájba simulók magukról állítanak mindmáig, hogy ők is ugyanazt akarják, csak más úton, más eszközökkel. 1992 nyarán, a Hargita megyei listahamisítás idején viszont bebizonyosodott, hogy nem erről van szó. Midőn a román hatalom nemzetstratégiáját kiszolgáló politikusok kimaradtak a szabályszerű választmányi döntések során a képviselői és szenátori listákról, Domokos Géza és emberei átgyalogoltak írott és íratlan normákon, fittyet hánytak az alapszabályzatra, a demokrácia előírásaira. Megalakították a „Hargita megyei RMDSZ-t”, amely azóta sem létezik, csak arra volt jó, hogy formális legitimitást biztosítson az elnöki jóváhagyással szervezett helyi puccsnak, melynek során a román hatalom ízlésének megfelelő listát állítottak össze. Világossá vált, hogy itt nem a magyar ügy és a demokrácia különböző megközelítéséről van szó, hanem egyik oldalon azok állnak, akik Bukaresttől a minél nagyobb távolságot tartják célszerűnek és önálló erdélyi jövőben gondolkodnak, a másik oldalon pedig egy vegyes társaság, melyben ott vannak a kommunista rendszerrel kiegyezett korábbi „hivatalos magyarok”, akik el sem tudják képzelni életüket a román elit szolgálata nélkül, vagy az új rendszerben egyéni karrierlehetőséget látó tiszta múltúak, akiknek többségét nem a közösségszolgálat eszméje fűtötte, hanem az érvényesülési vágy.
Ezek után állt Tőkés László az autonomisták élére, s harcolt minden presztízsét és tekintélyét latba vetve 1992. október 24-én és 25-én a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadásáért. Sikerrel.
Az autonómiagondolat előmozdítójának szerepét mindmáig vállalja. Ha kellett, gazdagon adatolt tanulmányokban leplezte le a neptuni tárgyalássorozat taktikailag és stratégiailag egyaránt önsorsrontó mivoltát, politológusokat és jogászokat megszégyenítő feszes logikával megírt tárcákban lépett fel a magyar érdekek félreseprésével megkötött magyar–román alapszerződés ellen. Figyelmeztetett arra, hogy meg kell kérni a kormányzati szerepvállalás árát, különben esélyünk nem lesz előrébb lépni az autonómia ügyében, az RMDSZ-politika kisiklása után fórummozgalmat szervezett a pályakorrekció érdekében, figyelmeztetett az RMDSZ által sikerként kommunikált etnodiszkriminatív tanügyi törvény magyarellenes élére. Majd miután az RMDSZ ad acta tette az erdélyi magyar parlament nagyszabású, 1993-ban megfogalmazott vízióját, az autonomista erők összefogásával külön szervezet alapításába fogott 2003 februárjában. Amikor az autonomisták pártja, az MPP saját elnökének foglyává vált és belső visszaélései már az RMDSZ mindennapi gyakorlatát is megszégyenítették, védnökséget vállalt egy új, a belső demokráciát és a nemzeti érdeket egyaránt képviselő párt felett. Mindeközben kőkemény konoksággal mutatott rá azokra a jelenségekre, melyek a magyar jövőt veszélyeztették.
Ez a baj Tőkés Lászlóval. Hogy nem vállalta a csendes mamelukszerepet, hanem szemébe merte mondani a mindenkori hatalmasoknak az igazságot. Vagy ahogy a szállóigévé vált mondás tartja róla: „sosincs igaza, mindig csak igaza volt.”
Johannis ezzel a gesztusával öngólt lőtt. Hogy mekkorát, azt az is mutatja, hogy olyan meghatározó román értelmiségi, mint Vladimir Tismăneanu is élesen bírálta lépését, rámutatva arra, hogy a történelemhamisításon túl is fonák helyzet, hogy Johannis – akiről nem tudni, mit csinált 1989 előtt – Tőkés Lászlótól megvon egy kitüntetést, aki viszont helytállásával hozzájárult ahhoz, hogy Temesvár megmenthesse a románok becsületét és büszkeségét. Nem véletlen, hogy e lépés ellen tiltakozók között harcostársain és független gondolkodású román értelmiségieken –  Florina Vaipan, Gabriel Bădescu, Marius Ghizelan – kívül ott találjuk politikai ellenfeleit is, legyen szó az egykori SZDSZ prominensről, Tamás Gáspár Miklósról, az RMDSZ elnökéről, Kelemen Hunorról vagy éppenséggel a fő ellenlábas Markó Béláról.
Hatalmas öngól volt ez a román hatalom részéről, mert nincs olyan ép morális érzékkel megáldott ember, aki a tények ismeretében e kérdésben ne Tőkés Lászlónak adna igazat, aki ne látná, hogy ebben a visszataszító hatalmi manőverben ki hol áll, hogy a kitüntetésétől megfosztott hős a történet erkölcsi győztese.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Borbély Lászlót nem ítélhették el, csak az embereit
A korrupcióellenes ügyészség befolyással való üzérkedéssel és vagyonnyilatkozata meghamisításával gyanúsította meg Borbély László parlamenti képviselőt, de az RMDSZ politikai alelnöke ellen nem indulhatott bűnvádi eljárás, mert a parlament nem adta ki az igazságszolgáltatásnak.
A DNA kétszer is megpróbálta felfüggeszttetni a politikus mentelmi jogát, hogy megindulhasson ellene az eljárás, de a bukaresti parlament – az agyondicsért romániai igazságszolgáltatásnak fityiszt mutatva – egyszer sem szavazta meg ezt. A törvényhozás gesztusa azért volt botrányos és felháborító, mert nem politikai tevékenysége miatt védte meg Borbélyt, hiszen köztörvényes bűnök elkövetésével gyanúsították meg. Az ügyben három „civilt” simán elmarasztalt minap a Szatmár Megyei Törvényszék: alapfokon két-két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Borbély László volt környezetvédelmi minisztert megvesztegető vállalkozókat (az avasfelsőfalui Ioan Ciocant és a marosvásárhelyi Molnár Antalt), illetve egy év felfüggesztett börtönbüntetésre Szepessy Szabolcsot, a vesztegetésben közvetítői szerepet betöltő miniszteri tanácsadót. (Utóbbi Markó Béla volt RMDSZ-elnök, jelenlegi szenátor kabinetvezetőjének, Szepessy Lászlónak a fia, a Félsziget-fesztiválok főszervezője, Szepessy Előd testvére, aki a maga rendjén az Erdély Tv igazgatója.)
A vádhatóság korábbi közleménye szerint Borbély Lászlót azzal gyanúsították, hogy 2011-ben miniszteri tanácsosának közvetítésével csaknem 200 ezer lej értékben fogadott el – lakásfelújításban nyújtott – ajándékot két üzletembertől. A két megvesztegető – a vádirat szerint – előnyös állami szerződéseket kapott a minisztérium alárendeltségében működő vízügyi hatóságtól.
A képviselőház – amelynek Borbély László is tagja – 2012 szeptemberében, majd 2015 márciusában is elutasította a DNA bűnvádi eljárásra vonatkozó kérését az RMDSZ-vezető ellen. A tavalyi titkos szavazáson a képviselők 154-125-ös szavazataránnyal döntöttek úgy, hogy nem engedélyezik bűnvádi eljárás indítását. Borbély a gyanúsítást mindvégig alaptalannak minősítette, de 2012 áprilisában lemondott miniszteri tisztségéről, hogy a gyanú ne árnyékolja be a kormány tevékenységét. 
Az alapfokú, nem jogerős ítéletben a megvesztegetőket és a közvetítőt bűnösnek mondták ki, tehát a bűncselekmény bizonyítást nyert, a feltételezett megvesztegetettet viszont nem a bíróság mentette fel, hanem egy parlamenti szavazás… itthon.ma//erdelyorszag

Érdemrendügy: Tőkés pártján a magyar kitüntetettek
Egyöntetűen elítélik a Románia Csillaga érdemrend lapunk által megkérdezett magyar birtokosai, hogy Klaus Johannis államfő megfosztotta magas rangú román állami kitüntetésétől Tőkés Lászlót. Eckstein-Kovács Péter jogász-politikus populista, gyáva intézkedésnek, Kolozsváry Zoltán marosvásárhelyi mérnök, egyetemi tanár elfogadhatatlannak, Puskás Bálint alkotmánybíró észszerűtlennek, Nagy Ágnes közgazdász pedig helytelennek tartja az államelnök döntését. Szerintük ugyanakkor nem segítenének az ügynek azzal, ha tiltakozásképp önként visszaadnák az érdemrendjüket. Többségük egyébként támogatja, hogy megvonják az elismerést azoktól a személyektől, akiket különböző bűncselekmények miatt jogerősen elítéltek, és emiatt méltatlanná váltak a kitüntetésre.
Amit Klaus Johannis művelt Tőkés László kitüntetésének visszavonásával, az szégyen – szögezte le érdeklődésünkre Eckstein-Kovács Péter. Lapunk arra volt kíváncsi, miként kommentálják az államfő egy héttel ezelőtt bejelentett döntését azok az erdélyi magyar és magyarországi személyiségek, akik az elmúlt években ugyancsak megkapták a Románia Csillaga érdemrendet. Amelynek lovagi fokozatát Traian Băsescu elnök 2009-ben, a romániai forradalom kirobbanásának húszéves évfordulóján éppen egykori tanácsadója javaslatára ítélt oda a volt temesvári lelkésznek a rendszerváltozásban játszott történelmi szerepéért.
Eckstein-Kovács a Krónikának elmondta, lehet vitatni Tőkés László különböző politikai nyilatkozatait, csakhogy az EP-képviselő nem ezekért kapta a kitüntetést, sőt – a védhatalmi státus szorgalmazásával – olyasmit se mondott, ami ne férne bele a szólásszabadság kategóriájába. „Populista és gyáva intézkedésnek tartom Johannis lépését, amellyel felsorakozott a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) az érdemrend visszavonása érdekében folytatott nemtelen és minősíthetetlen kampánya mögé” – jelentette ki az RMDSZ volt szenátora.
A kolozsvári jogász-politikus szerint az államfő ködösített, amikor az érdemrend becsületbíróságának javaslatára és a legfelsőbb bíróság ítéletére hivatkozva vonta vissza az érdemrendet, ezek a döntések ugyanis semmire sem kötelezték az elnököt. Románia elnökének ugyanis kizárólagos hatásköre kegyelemben részesíteni, kitüntetni, illetve megfosztani valakit az érdemrendjétől, és mindez egyszemélyes döntése, amit nem kell magyaráznia.
Kérdésünkre Eckstein-Kovács elmondta, szerinte nem segítene azzal, ha visszaadná a neki 2009-ben odaítélt Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet elnöki tanácsosként Băsescutól kapott, akivel szemben nincsenek olyan fenntartásai, mint Johannisszal szemben. A volt kisebbségügyi miniszter természetesnek tartaná, hogy azokat fosszák meg az elismeréstől, akiket különböző bűncselekmények miatt jogerősen elítéltek, és emiatt méltatlanná váltak a kitüntetésre.
Elfogadhatatlannak tartja Johannis döntését Kolozsváry Zoltán marosvásárhelyi mérnök, egyetemi tanár is. Szerinte Tőkés László semmi olyasmit nem tett, ami indokolná érdemrendjének visszavonását. „Nem tartom elfogadhatónak, hogy bárki visszavonja azt a kitüntetést, amit egy rendszerváltással kapcsolatos munkáért kapott, erre nincs elfogadható magyarázat. Sajnos Romániában nagyon messze állunk a normális körülményektől” – jelentette ki lapunknak a feltaláló, aki 2000-ben a Nemzetközi Hőkezelő- és Felületkezelő Szövetség akkori elnökeként kapta meg az érdemrend lovagi fokozatát.
Kolozsváry Zoltán közölte, mivel „a politika más dolog”, ő pedig tudományos munkájáért kapta, nem gondolt arra, hogy visszaadja a kitüntetését, ettől függetlenül elítélendőnek és helytelennek tartja a Tőkéssel szembeni eljárást. A marosvásárhelyi mérnök kérdésünkre magától értetődőnek nevezte, hogy automatikusan el kellene veszítenie az állami kitüntetését annak, aki bármilyen módon megsértette a törvényt. Megjegyezte viszont azt is, hogy az emberekben rengeteg kétség merül fel: vajon a jelenlegi, „kampányszerű” korrupcióellenes tevékenység valóban a korrupciót akarja megfékezni, vagy egy politikai hatalom megnyilvánulása.
„Rendkívül szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, ami az utóbbi időben szép hazánkban történik, mert az ember elvesztette a bizalmát mindabban, ami a hatalommal és a politikával kapcsolatos. A józan ész azt sugallja, hogy köztörvényes bűnözők semmiféle kitüntetést nem tarthatnak meg, ám felmerül az emberben, tényleg köztörvényes bűnöző-e mindenki, akit elítélnek ebben az országban” – állapította meg Kolozsváry Zoltán.
Hasonló véleményen van Puskás Bálint Zoltán alkotmánybíró is. A Románia Csillaga érdemrend birtokosa megjegyezte, bármilyen kitüntetést már véghezvitt cselekedetért adnak, utólag pedig csak abban az esetben lehetne visszavenni, ha kiderül, hogy az a tett állam-, alkotmányellenes volt, vagy a kitüntetett úgy hajtotta végre, hogy bűncselekményt is elkövetett. „Nem volna szabad elvenni egy érdemrendet a birtokosa későbbi kijelentéséért. Én például azért részesültem az érdemrendben 2012-ben, mert alkotmánybíróként leszavaztam a nyugdíjak lefaragását. Ezek szerint ha most valaki azt mondaná, hogy a nyugdíjakat mégis csökkenteni lehet, akkor vissza kellene venni tőlem a kitüntetést? Nem tartanám észszerűnek” – jelentette ki a Krónikának a bukaresti taláros testület tagja.
A volt RMDSZ-es szenátor sem hiszi, hogy segítene, ha visszaadná a kitüntetését, sőt szerinte gesztusa negatív visszhangot váltana ki a társadalom körében. „Viszont ahogy a magyar társadalom is tiltakozik a döntés ellen, úgy megteszem én is, pedig alkotmánybíróként nem szoktam megszólalni ilyen ügyekben. Tudomására kell hozni mindenkinek, hogy nem tartjuk szabályos és észszerű dolognak a kitüntetés visszavonását” – szögezte le Puskás Bálint.
Az alkotmányjogász szerint korrupciós bűncselekmény elkövetése esetén is ki kell vizsgálni, mindez mennyiben vonja maga után az érdemrend visszavonását, szerinte ugyanis nem lenne szabályos eljárás, normális megoldás, ha minden elítéltet automatikusan megfosztanának az állami elismeréstől. „Ki kellene vizsgálni, mennyire áll összefüggésben a bűntény azzal a cselekedettel, amiért az érdemrendet kapta valaki. Ha például olimpiai aranyat nyertem, majd utólag raboltam, azért még nem kellene elvegyék az érmemet” – szögezte le Puskás Bálint.
Nagy Ágnes közgazdász, a román jegybank (BNR) igazgatótanácsának tagja az ügyben azt kifogásolja, hogy nem egyforma mérce alapján döntik el, kit tartanak érdemesnek a kitüntetésekre, illetve kitől vonhatják azt vissza. Szerinte egységes „mértékegység” alapján kellene kezelni, mi történik, ha valaki méltatlanná válik az érdemrendre. „Én például a pénzügyi stabilitás célja érdekében kifejtett monetáris politika terén elért eredmenyekért kaptam a Románia Csillagát. Ezek szerint ha valamikor megszűnik az ország pénzügyi stabilitása, akkor tőlem visszavonják a kitüntetést?” – tette fel a kérdést a közgazdász.
A Krónika több más kitüntetett álláspontját is kikérte a témában, sokan azonban elhárították a véleménynyilvánítást. Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója arra hivatkozva nem kívánta kommentálni az érdemrend-ügyet, hogy a Románia Csillaga kitüntetést 2000-ben Emil Constantinescu elnöktől, más körülmények között, más kormány alatt, illetve kulturális, nem pedig politikai tevékenységéért kapta.
Borbély László képviselőt és Markó Béla szenátort (mindketten 2004-ben kapták meg a Románia Csillaga lovagi fokozatát) többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült elérnünk, Kelemen Hunor írásban eljuttatott kérdéseinkre nem válaszolt. Az RMDSZ elnöke – akinek 2000-ben ítélték oda az állami kitüntetés parancsnoki fokozatát – ugyanakkor 2013-ban és most is elfogadhatatlannak minősítette, hogy bármilyen ürüggyel vissza lehessen vonni Tőkés Lászlótól az 1989-es forradalomban betöltött szerepéért kapott román állami érdemrendet.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár),

Ünnepi rendezvények Háromszéken
Sepsiszentgyörgyön ma a Zathureczky Berta Idősek Otthonában 9 órától Rab Sándor tanár Gábor Áron címmel tart történelmi előadást; megemlékezések 10 órától az Olt utca 16. szám alatt Kiss János ágyúöntő emléktáblájánál és az őrkői Váradi–Bartalis-vesztőhelynél – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola gimnazistái és a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói;
11 órától a Csíki negyedi Gábor Áron- és Nicolae Bălcescu-szobornál – közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói, a Lábas Háznál a Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblájánál – közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai; 11.30-tól az Erzsébet parkban gróf Mikó Imre szobránál – közreműködnek a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium diákjai, a szemerjai csata emlékművénél  – közreműködnek a Gulliver Óvoda gyermekei és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár épületén található Gábor Áron-emléktáblánál – közreműködnek a Kós Károly Szakképző Líceum tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.30-tól a Malomgát utcában Incze Dániel kopjafás sírhelyénél – közreműködnek a sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai; 13 órától a Kónya Ádám Művelődési Háznál álló Kossuth Lajos-szobornál; 14 órától a Váradi József Általános Iskola udvarán levő Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafánál – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói, az Állomás negyedi eprestetői csata emlékművénél – közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai; 15 órától indulás a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától – közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub, a Vadon Egyesület, az Étfalvi Szász Band ’93 Fúvószenekar és Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – és az eprestetői csata emlékművétől – közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – az új főtérre; 15.30-tól megemlékezés az Erzsébet parki 1848–49-es honvédemlékműnél; 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, beszédet mond Antal Árpád polgármester – műsorvezető: Nagy-Kopeczky Kristóf, közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a városi egyesített kórusok, Nemes Levente színművész, Stekbauer-Hanzi Réka, Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, az EMI által szervezett szónokverseny nyertese, Bartos Barna, Filip Zsombor, Opra Balázs, a Plugor Sándor Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjai, áldást mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Fellépnek: a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar (karvezető: Maksai József), a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda (Jakab Árpád), a Pro Musica Kamarakórus, a Szemerjai Református Dalárda (Sipos Zoltán), a Jubilate Deo Evangélikus Vegyes Kórus (Pál Gecse Mihály), a Kriza János Unitárius Vegyes Kar (Karácsony Gabriella), a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, a Sepsiszentgyörgyi Női Kar (Dombora Anna), a Református Kollégium Refsonor diákkórusa (Szilágyi Andrea), a Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa (Szőcs Dániel), a Laudate Kamarakórus (Lőfi Gellért), az Őszirózsa Dalkör (Venczel Anna). Szotyorban ma 12 órától a református temetőkertben koszorúzás a kőtömbös kopjafánál. Kilyénben ma 11 órától a református templomnál koszorúzás a ’48-as kopjafás emlékműnél. Kézdivásárhelyen ma 9 órától ökumenikus istentisztelet a református templomban, ünnepi műsor a Református Kollégium és a mezőtúri diákok és tanárok, valamint a helyi és a mezőtúri református gyülekezeti tagok részvételével; 9.45-től megemlékezés Bem József szobránál – közreműködnek az Apor Péter Szaklíceum tanulói és a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, ünnepi szónok Kiss Renáta; 10 órától ünnepi műsor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a szobornál, Turóczi Mózes sírhelyénél és a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ diákjainak A tűz márciusa című zenés-verses irodalmi összeállítása; 10.30-tól koszorúzás a Szacsvay János-domborműnél és a Kossuth Lajos-szobornál, megemlékezés a Hősök emlékművénél – beszédet mond Vasas István, a mezőtúri Református Kollégium főigazgatója – és a Turóczi-szobornál – énekel az iskola kórusa, szaval Fazakas Anita és Jánosi Zsolt; 10.40-től a Molnár Józsiás-mauzóleumnál a Molnár Józsiás Általános Iskola tanulóinak és tanárainak ünnepi műsora és koszorúzás; 11 órától gyülekező és az iskolások felvonulása; 11.15-től a lovas huszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselőinek felvonulása; 12 órától kezdődik a Gábor Áron téren az ünnepi műsor – közreműködik a Tanulók Klubjának fúvószenekara, a Református Kollégium zenekara és diákjai, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Böjte Csaba testvér, ferences szerzetes, Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Terézváros díszpolgára, Márdirosz Ágnes és Puskás László, a Csíki Játékszín színművészei, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere, a Cantus Kamarakórus, Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola diákja, áldást mond ft. Vargha Béla főesperes és Beder Imre lelkipásztor; 18.30-tól a Vigadó Művelődési Ház Galériában A mi március 15-énk fotókiállítás; 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Hozzád, hazám, most verset írnék! című ünnepi előadás Markó Béla, Fekete Vince, Dimény-Haszmann Árpád és Sántha Attila versei alapján – közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Snaps Band, a Voces női kar, a Perkő Néptáncegyüttes, Kolcsár József (Tamási Áron Színház), Kozma Attila, Márdirosz Ágnes, Puskás László (Csíki Játékszín), Kreiter Helga (Nagy István Művészeti Líceum), Bakó-Fazakas Vajk, Biszak Beáta (Minisnaps), Nagy-Babos Tamás versét elmondja Rancz-Gyárfás Hanna (Macskakő színjátszó csoport), rendező: Lung László Zsolt.
Kovásznán ma a városközpontban 14 órától a megemlékezésen ünnepi beszédet mond Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. A rendezvény ünnepi felvonulással kezdődik, amely a Dózsa György utcából indul, innen az ünneplők a központban felállított szabadtéri színpadhoz vonulnak, majd a műsor végeztével koszorúzás a belvárosi református templom kertjében, az 1848-as emlékműnél. 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban kerül sor az 1848-as forradalom emlékére szervezett gálaműsorra, amelyen közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum (Orbán Balázs-iskola) Recefice néptánccsoportja, a Kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta tánccsoportja, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada irodalmi összeállítással, a Tiszta Szív Kórus, a PinceBand zenekar, valamint bemutatkozik a szavalóverseny első három helyezettje és a szónoklatverseny Pro Csoma-díjazottja. Baróton ma 14 órától a véczeri emlékműnél beszédet mondanak a politikai pártok és szervezetek képviselői – közreműködik az ürmösi unitárius egyházközség dalárdája, áldást mond Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész; 15.30-tól felvonul a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki huszárcsapata, a Csala Kürtje fúvószenekar és a Princess mazsorettcsoport; 16 órától a Diákdomb előtt lesz megemlékezés – közreműködik a baróti Rozmaring kórus, a Baróti Szabó Dávid Középiskola, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai és diákjai, beszédet mond Lázár-Kiss Barna polgármester és Demeter László történész; 19 órától ünnepi műsor a városi művelődési házban A nemzet szolgálatában címmel – fellép a Transylmania zenekar, a Gyöngyharmat gyermekkórus, a Kormos Néptánccsoport és a Wesselényi Miklós Kórus.  Ma Martonfalván 8.30-tól, Bélafalván 9 órától a Tuzson János-emlékplakettnél; Szentkatolnán9.30-tól, Gidófalván, Kökösben, Sepsibodokon, Sepsibükszádon, Zágonban, Köpecen, Magyarhermányban, Kisbaconban, Szárazajtán, Bardocon, Dálnokban, Székelyszáldobosonés Lisznyóban 11 órától, Albisban, Étfalván és Bikfalván 12 órától, Papolcon 14 órától, Szentivánlaborfalván 15 órától, Olaszteleken 16 órától, Hidvégen 16.30-tól, Ikafalván, Bodosban,Uzonban és Fotosmartonoson 17 órától, Erdőfülében 19 órától kezdődik az ünnepi megemlékezés a templomban; Bereckben 11 órától, Kommandón és Árkoson 12 órától, Zabolán12, 16 és 16.30-tól, Rétyen 13 órától a központban; Felsőcsernátonban és Kézdialmáson 10 órától, Alsócsernátonban és Kézdiszentkereszten 14 órától, Gelencén 15 órától a hősök emlékművénél; Mikóújfaluban 11 órától a kultúrotthon nagytermében ünnepi előadás; Nagybaconban 11 órától a művelődési háznál, 11.30-tól a ’48-as kopjafánál (felvonulás az iskolától),  Illyefalván 12 órától a kultúrházban és a központban iskolások műsora és koszorúzás; Kálnokon 12 órától emlékünnepség; Bölönben 12 órától a Bölöni Farkas Sándor-szobornál; Kurtapatakon 14 órától a millecentenáriumi kopjafánál; Kézdiszárazpatakon 15 órától a kultúrotthonban; Kézdiszentléleken 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz ünnepi megemlékezés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gálfalvi György: el kell számolnunk az életünkkel
Kacagásaink címmel jelent meg a budapesti Noran Libro Kiadó és a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület gondozásában Gálfalvi György József Attila-díjas marosvásárhelyi író, szerkesztő emlékiratait közreadó kötet, amelyet tegnap este mutattak be Budapesten. A kiadványt Markó Béla ismertette, a szerzővel Szűcs László költő, a kötet szerkesztője beszélgetett.
– Régi rögeszméim közé tartozik, hogy mindenkinek, főleg ha írástudó az ember, kötelessége elszámolni az életével – nyilatkozta az MTI-nek Gálfalvi György a tíz különböző időszakban született, eltérő műfajú írást magába foglaló kötet összeállításának okáról. Hozzáfűzte azt is, hogy úgy véli, tulajdonképpen egész életében emlékiratait írta. Szabadság (Kolozsvár)

Az átadhatatlan tapasztalat – Pesten is bemutatták Gálfalvi kötetét
Budapesten is bemutatták a Gálfalvi György József Attila-díjas marosvásárhelyi író, szerkesztő emlékiratait tartalmazó, Kacagásaink című kötetet.
„Régi rögeszméim közé tartozik, hogy mindenkinek, főleg ha írástudó az ember, kötelessége elszámolni az életével" – nyilatkozott az MTI-nek Gálfalvi György a tíz különböző időszakban született, eltérő műfajú írást magába foglaló kötet összeállításának okáról.
Hozzáfűzte azt is, hogy úgy véli, tulajdonképpen egész életében emlékiratait írta. „2015 májusában egy preinfarktus keretében megkotorták a szívemet, úgy éreztem, rohamosan hanyatlik az egészségem, főleg a memóriám. Ráadásul a könyv is ellenállt a befejezésnek, sőt a folytatásnak is. Ezért éreztem úgy, hogy a biztonság kedvéért kötetbe zárom a meglévő írásokat” – fogalmazott.
A kötet több írása foglalkozik Gálfalvi Györgynek a romániai kommunista diktatúráról szerzett személyes tapasztalataival, emellett a könyv fontos témái közé tartozik az 1989-1990-es politikai átmenet emlékei, élményei is. Az MTI kérdésére, miszerint átadhatónak gondolja-e a diktatúra tapasztalatát annak a nemzedéknek, amely nem élt 1989-1990 előtt, úgy válaszolt: „az emberi tapasztalat lényeges vonatkozásai átadhatatlanok. A fiatalok azért nem hallgatnak a tapasztaltabbakra, mert nem olyan tapasztalatokat akarnak szerezni, sőt saját tapasztalataik között is kényesen válogatnak, csak azokat szívlelik meg, amelyek számukra kényelmesek. Az én dolgom az, hogy elmondjam a magamét, az olvasók dolga az lenne, hogy legalább feleútig elémbe jöjjenek s törekedjenek a megértésre.”
A kötetben szerepel a Látó folyóiratban 2013-ban megjelent Csobbanó szavaink című írás is, amely egyrészt a szerzőről készült román titkosrendőrségi jelentéseket is felvonultat, másrészt Gálfalvi György évtizedek után először ebben vall arról, hogy 1964-ben a Szekuritáté emberei egy kihallgatáson súlyosan megverték. „Nem reménykedem abban, hogy a kibeszélés terápiája feloldja bennem a görcsöt, vagy eltűnnek a rémálmok, amelyekben valakik meg akarnak fojtani anélkül, hogy kiálthatnék”– nyilatkozta arról, hogy miért döntött úgy, nyilvánosan ír az esetről, amelyről korábban csak nagyon keveseknek beszélt.
Gálfalvi György kitért arra is, hogy meggyőződése szerint lényegét tekintve nem lett más a világ a rendszerváltás utáni Romániában a korábbi elnyomó diktatúrához képest.” A kiadványt Markó Béla ismertette Budapesten az Örkény István Könyvesboltban. Krónika (Kolozsvár)

Kivonult az RMDSZ-frakció a parlament üléséről
Kivonult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciója a román parlament keddi üléséről, tiltakozásul a második világháború előtt és idején tevékenykedő legionárius mozgalom képviselőinek nyilvános védelmezése ellen.
A kétkamarás román parlament keddi együttes ülésén választott új igazgatótanácsot a köztelevízió (TVR) élére. A vita során Aurel Vainer, a zsidó kisebbség képviselője kifogást emelt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által javasolt Oana Stanciulescu televíziós újságíró beválasztása ellen, amiért műsoraiban legionárius költőket magasztalt.
Miután két liberális szenátor is azzal érvelt, hogy ne „politikai hibáik" alapján ítéljék meg a legionáriusok kulturális érdemeit, az RMDSZ szószólói bejelentették: nem vesznek részt a voksoláson.
Puiu Hasotti volt kulturális miniszter, a PNL szenátora a kifogásolt költő – a „latin vérrel öntözött" Erdélyről írt – egyik versszakát szavalta el a szószékről, azt szemléltetendő, hogy Radu Gyr költészetében „nincs semmi legionárius jelleg". Cristina Anghel, a tavaly alakult új szabadelvű párt, az ALDE frakciójának szenátora azt bizonygatta, hogy a legionárius mozgalom képviselői nem háborús bűnösök, és nem szabad feledésre ítélni az általuk létrehozott kulturális értékeket.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke az MTI-nek nyilatkozva elismerte: a „szerecsenmosdatást" meglehetősen indulatosan utasította el. Felszólalásában kifejtette: a román parlamentben eltöltött 26 év alatt soha nem találkozott azzal, hogy valaki megpróbálta volna a legionárius mozgalmat védeni, és ezért tisztelte is kollégáit, de ami a keddi ülésen történt, azt elfogadhatatlannak tartja. Az RMDSZ volt elnöke a legionárius mozgalom védelmezőit bocsánatkérésre, a jelöltet pedig kifogásolt műsorai megmagyarázására szólította fel, de miután ez nem következett be, az RMDSZ-frakció úgy döntött, hogy nem vesz részt a TVR igazgatótanácsáról rendezendő voksoláson.
A román parlamentben egyébként tavaly a PNL kezdeményezésére fogadtak el egy olyan törvénymódosítást, amely a legionárius és vasgárdista szimbólumokra is kiterjesztette a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek használatának, a háborús bűnösök dicsőítésének tilalmát. A jogszabály megállapítja, hogy a román legionárius mozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül.
MTI. Erdély.ma

Botrány TVR-ügyben: legionáriusvédelmezés miatt nem szavazott az RMDSZ
Az RMDSZ-frakció kivonult a parlament keddi üléséről, tiltakozásul a második világháború előtt és idején tevékenykedő legionáriusmozgalom képviselőinek nyilvános védelmezése ellen.
A szenátus és a képviselőház keddi együttes ülésén választottak új igazgatótanácsot a köztelevízió (TVR) élére. A vita során Aurel Vainer, a zsidó kisebbség képviselője kifogást emelt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által javasolt Oana Stănciulescu televíziós újságíró beválasztása ellen, amiért műsoraiban legionáriusköltőket – többek között Radu Gyrt – magasztalt.
A román legionáriusmozgalom 1927 és 1941 között fejtette ki tevékenységét az országban egyebek mellett Vasgárda név alatt. Radu Gyr az Antonescu-rezsim alatt, 1940 végén, 1941 elején legionáriusparancsnokként és a színházak főigazgatójaként tevékenykedett. Miután a PNL két szenátora is azzal érvelt, hogy ne „politikai hibáik” alapján ítéljék meg a legionáriusok kulturális érdemeit, az RMDSZ szószólói bejelentették: nem vesznek részt a voksoláson.
Puiu Haşotti volt kulturális miniszter, a PNL szenátora a kifogásolt költő – a „latin vérrel öntözött” Erdélyről írt – egyik versszakát szavalta el a szószékről, azt szemléltetendő, hogy Radu Gyr költészetében „nincs semmi legionáriusjelleg”. A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) szenátora, Cristiana Anghel azzal érvelt, hogy a román legionáriusmozgalom képviselőit nem ítélték el háborús bűnökért a második világháborút követő nürnbergi perben, és nem szabad feledésre ítélni az általuk létrehozott kulturális értékeket.
A szenátus és a képviselőház együttes ülésén egyébként az RMDSZ távollétében is megszavazták az új vezetőtanácsot, amely George Orbeant, a korábbi vezérigazgató, Stelian Tănase volt tanácsadóját jelölte a TVR elnök-vezérigazgatói posztjára. George Orbean a parlament együttes kulturális bizottságától negatív véleményezést kapott, kinevezését illetően azonban végleges döntést csak holnap délelőtt hoz a plénum.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke felszólalásában kifejtette: a román parlamentben eltöltött 26 év alatt soha nem találkozott azzal, hogy valaki megpróbálta volna a legionáriusmozgalmat védeni, és ezért tisztelte is kollégáit, de ami a keddi ülésen történt, azt elfogadhatatlannak tartja. Az RMDSZ volt elnöke a legionáriusmozgalom védelmezőit bocsánatkérésre, a jelöltet pedig kifogásolt műsorai megmagyarázására szólította fel, de miután ez nem következett be, az RMDSZ-frakció úgy döntött, hogy nem vett részt a TVR igazgatótanácsáról rendezendő voksoláson.
A román parlamentben egyébként tavaly a PNL kezdeményezésére fogadtak el egy olyan törvénymódosítást, amely a legionárius- és vasgárdista-szimbólumokra is kiterjesztette a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek használatának, a háborús bűnösök dicsőítésének tilalmát. A jogszabály megállapítja, hogy a román legionáriusmozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül. Krónika (Kolozsvár)

Mondanivaló mindig van
Szókimondó írásai jellemzik a Csíkszentléleken élő Bilibók Károlyt, aki immár öt éve heti rendszerességgel közöl a Csíki Hírlapban. A sajtólevelezés műfajának rendszeres művelőjeként így egyfajta saját véleményrovatot hozott létre.
Bilibók Károllyal csíkszentléleki házában találkoztunk – több éve a Csíkszeredához közeli község lakója lett, itt születnek írásai is, amelyeket mindig időben továbbít a szerkesztőségbe.
Gyimesközéplokon született 1951-ben, nemrég ünnepelte 65. születésnapját. „Elemi iskoláimat Gyimesközéplokon végeztem, utána jött a középiskola, majd az építészeti technikum elvégzése. Egy évet jártam a kolozsvári egyetemen, ott egy tanárral enyhe nemzetiségi problémákat vetettünk fel. Még nem úgy volt mint ma, hogy a diák megveri a tanárát, így engem eltanácsoltak. Nem mentem vissza. Azelőtt Jászvásárban felvételiztem kémia szakra, de egyedül maradtam magyarként az évfolyamon, volt egy kolléga, aki eljött, így én is hazajöttem” – mesélte.
Bilibók Károly szerint családjában nincs előzménye a történelem, irodalom iránti kötődésnek, elemi iskolás korában Holló Gábor taplocai származású tanító tudta felkelteni az érdeklődését számos témával kapcsolatban. Az írás nem új keletű számára, mint elmondta, már középiskolában elkezdett írogatni, akkor még a versekkel próbálkozott.
„Volt egy kiadvány Rügyek címmel, ahol jelentek meg verseim. De mivel akkor már kialakulóban volt a diktatúra és a személyi kultusz, természetesen a fő témák azok lehettek, ahol a párt valahol meg volt említve. Ha azt írtam, hogy az utcasarkon cigarettára gyújt a hajnal, az már nem volt jó. Az Utunknál K. Jakab Antal volt az irodalmi próbálkozások elbírálója, és egyáltalán nem támogatta azt, aki nem a vörös felé irányult, mert neki is ez volt az utasítás, és mindenki meg kellett feleljen ennek. A magyartanárnőm olyan volt, hogy lediktált mindent, és azt kellett felmondani, az ő szavaival, ahogy ő látja. Kiábrándító volt, inkább elmentem szavalni. Működött a csíkszeredai kultúrháznál Sántha Imre vezetésével egy irodalmi kör, ahová néha még Ferenczes István is eljárt. 1968-ban nyertem egy városi első díjat szavalásban József Attila A város peremén című versével” – elevenítette fel.
Később beválasztották a tánccsoportba, és ott folytatta tíz évig, majd átment a kultúrház együtteséhez. Az érettségit követően, a technikum elvégzése után a Hargita Megyei Tervező Hivatalban dolgozott több mint húsz évet, aztán jött a váltás, és kivitelezéssel folytatta, de ezt már Magyarországon. „Ott töltöttem 16 évet. Megtanulva, hogy az építkezés az alapnál kezdődik, a lapáttal kezdtem, aztán építésvezető, cégvezető és tulajdonos lettem. Nem volt szándékom kint maradni, hazaköltöztem” – mesélte. Az irodalom, történelem megmaradt egy hobbinak számára, mint mondta, nagyon sok könyvet olvasott, sok mindent megjegyzett. Önművelőként tanult, Magyarországon számos előadásra eljárt.
„Egy alkalommal Markó Bélával is találkoztam, aki Bodor Pállal együtt volt ott. Markó elmondta, hogy ő már politikus, és nincs ideje irodalommal foglalkozni, és felolvasott egy verset, amit, ha az Utunknál K. Jakab Antal meghallgatott volna, be is tiltották volna. Papp Lajos vagy Csurka István előadásaira is jártam – utóbbi szenzációsan jól írt, de szónoki tehetsége nem volt, nem tudta magával ragadni a hallgatóságot” – emlékezett.
Bilibók Károly és a Csíki Hírlap együttműködése öt évvel ezelőtt kezdődött, és erre egy csíkszeredai kerékpárverseny adott alkalmat. „Úgy lezártak mindent, hogy órákig bolyongtam a városban, nem tudtam hazamenni. A véleményemet sms-ben elküldtem, de rájöttem, hogy keveset lehet így írni, többet akartam, akkor indult el az egész, és kezdtem el a rendszeres írást. Elég sok minden fel volt halmozódva, és fel van most is bennem, lehet, hogy néha elkap a tehetetlenség és a düh, és sok mindent ki kell önteni, de ez ezzel jár. Azóta heti rendszerességgel írok” – ismertette az előzményeket, és a folytatást Bilibók.
Azt mondja, nagy szükség van arra, hogy az ember az őt foglalkoztató kérdéseket, helyzeteket a köz tudomására hozza, és ezzel segítsen másoknak is. „Azt szeretném, ha mások is éreznék, hogy ezt azért mondja valaki, hogy ők is nézzenek szét. Mert nem igaz, hogy ennyire el vagyunk fásulva, el vagyunk lágyulva, nem veszünk észre semmit, nem vesszük észre azt, hogy a betelepítés folytatódik, erőszakosan. Benne voltak a feltételek már a trianoni szerződésben, hogy az etnikai arányokat nem szabad a városokban megváltoztatni. Hol tartunk ma?” – tette fel a kérdést.
Bilibók Károly fenntartja, hogy a múlt megismerése segít a jövő alakításában. „Kellene egy ébredés, félre kellene tenni a pártérdekeket, mert a pártok fertőzik meg az emberek lelkét, az teszi az embereket érdektelenné. Sajnos elvették az emberektől a választási kedvet, ezzel saját magunk alatt vágjuk a fát. Ha nem megyünk el szavazni, nem teszünk azért, hogy ha ezek nem, akkor valaki más legyen, soha  nem lesz változás, és hiába az ezer-ezerötszáz éves múlt, minket be fognak darálni. Ez most folyamatban van, ezt be kell látni, a cél a beolvasztás. Az  autonómiának kellene legyen létértelme. Sajnos van olyan magas beosztásban levő politikus, aki, amikor ezt tárgyaljuk, visszakérdez: De mi az az autonómia? Ilyen politikusaink vannak? Ezek vezetnek minket? Nem azt mondom, hogy egyik napról a másikra megváltozik minden, de a harmadik-negyedik nemzedék már érezné, ha sikerülne valamit elérni. Addig, amíg egy látványos demonstráció nyakát kitekeri az RMDSZ, lásd Székelyek Nagy Menetelése után bejelentett autonómia-javaslat, nem lesz előrelépés” – hangsúlyozta.
Úgy tartja, nagy szükség lenne arra is, hogy mások is kimondják véleményüket. „Rengeteg román barátunk volt, bentlakásban ott éltek velünk, eszük ágában sincs, hogy elmenjenek innen, de mikor látják, hogy milyen vádakat hoznak fel ellenünk, nem szólalnak meg, hogy állj meg pajtás, mi itt élünk, mi tudjuk, mi történik” – mutatott rá. Szerinte egy véleménynyilvánítás mindig névvel jár, ő el sem tudná képzelni, hogy ne adja a nevét ehhez. „Lehet, hogy nincs igazam, de az nem feltételezi, hogy nem vállalom a véleményemet. A társadalom fejlődése az elvek és eszmék ütköztetésével jár, nem kell nekem mindig igazam legyen” – magyarázta. Írásaiban több témát igyekszik körbejárni, ezek elő vannak készítve, de mint mondja, a váratlan események gyakran felborítják az előre elképzelt sorrendet. Mondanivaló mindig van – összegzett Bilibók Károly.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

25 éves a Múzsa
A legszebb kor, szoktam mondani, függetlenül attól, hogy éppen hányadik esztendejét tölti az ünnepelt. De ez tényleg az, én legalábbis úgy érzem. Huszonöt év nem semmi, pláne, ha figyelembe vesszük, milyen változásokon ment, megy át mostanság a sajtó. De ha valaki eléri ezt a kort, úgy is biztathatjuk, hogy előtte még az élet. Nyilván nem túl gyakori se itt, se másutt, hogy egy megyei napilap kulturális függeléke megérje a 25. születésnapját. Már magam sem tudom felidézni, gondoltam-e arra 1991. április 5-én, a Múzsa első számának megjelenésekor, hogy majdan a hétvégi irodalmi- művészeti melléklet negyedszázados évfordulójáról is megemlékezhetünk, de az biztos, hogy szép reményekkel indítottuk útjára. Annak ellenére, hogy tudtuk, létét majd sok bizonytalansági tényező fenyegeti a továbbiakban. Úgy is lett, az eltelt időszakot nem a szellem, a szépírás, a művészetek különleges társadalmi megbecsülése jellemezte Romániában, támogatottság tekintetében a kultúra a leghátsó sorokban kulloghat csupán, szerkesztőségünk azonban hitt abban, hogy a napi eseménykrónikákon túl érdemes külön figyelmet szentelnie az irodalmi-művészeti élet újdonságainak, és négy újságoldalnyi terjedelemben kiemelten tájékoztatnia olvasóit az igényes alkotómunkáról, a tehetség kivételes megnyilvánulásairól. Annál is inkább, mivel magyarságtudatunk megőrzésében, erősítésében az ilyesmi különösen fontos lehet. Szándékunk olvasóink körében kedvező visszhangra talált, a tollforgatók, művészek is mellénk álltak, támogatók is segítették a szerkesztőséget a melléklet megjelentetését célzó erőfeszítéseiben. Sikerült túllépnünk az ilyen-olyan gondokon, s mára immár az 1222. számunknál tartunk.
Persze lehet, hogy szerkesztőként túlértékelem a Múzsa két és fél évtizedének a jelentőségét, és valószínű, hogy a melléklet szerkesztésében korábbi (Bölöni Domokos) és mai (Kaáli Nagy Botond) társamban is túlteng a jubileum kapcsán a szubjektivitás, de az se lett volna igazságos, ha csak úgy átsiklunk az évforduló fölött. A Múzsa 25 évének számadatai önmagukért is beszélhetnek. Összesen 4888 újságoldalon juttattunk el verset, rövidprózát, kritikát, interjút, önvallomást, megemlékezést, művészeti és színházi krónikát, más műfajú írást és számtalan festmény, grafika, szobor reprodukcióját, művészi és sajtófotókat lapunk sokezres közönségének. Szokványos könyvméretben ez 24 kétszáz oldalas kötetet tenne ki. Téves volna azt állítani, hogy a mellékletek teljes anyagát érdemes lenne könyvben is megörökíteni, elvégre az olvasók nagyon széles spektrumát próbáltuk megszólítani, s ennek megfelelően a közölt írások jellege, színvonala is igen változatos volt. De tény, hogy több igényes antológiát is összeállíthattunk volna a megjelentetett mintegy hét és fél ezer közleményből. Egy lehetséges ilyen kötet, a Volt jövőkbe nézve meg is jelent a Múzsa 10. évfordulóján, hamar el is fogyott. A tárlatkrónikákból is napvilágot látott már két kiadvány, több Múzsa-interjú szintén fellelhető különböző kötetekben. Mindez elsősorban a szerzők érdeme, akiknek ismételten köszönjük, hogy miközben a legrangosabb honi és anyaországi kiadványokban közöltek, a Múzsa- szerkesztő felkéréseire sem mondtak nemet. Remélhetőleg így lesz ezután is. Mert mondanom se kell, hogy folytatni szeretnők heti mellékletünk közzétételét, és jó lenne, ha a több száz szignó mellett, amelyekkel olvasóink az eddigiekben a Múzsa oldalain találkozhattak, újabbak is felbukkannának. Várjuk hát a fiatalokat, az ígéretes talentumokat, akikből a jelek szerint sohase fogy ki közösségünk.
Marosvásárhely, Maros megye realitásainak ismerőiként bizton állíthatjuk, a korábbinál jóval gazdagabb, sokrétűbb, érdekesebb az itteni magyarság kulturális, művészeti élete. Ennek is hű tükre a Múzsa, amelyből lapunk on-line változatának köszönhetően azok is folyamatosan tájékozódhatnak az itt történtekről, akiket a világ más tájaira vetett a sors. Mellékletünk a továbbiakban is eleget kíván tenni ennek az informáló, érték-terjesztő, eseménygerjesztő szerepének is. Egymást követik a rendezvények, alig győzzük valamennyit bemutatni. Ezért se terheljük méltatásokkal, más alkalmi gondolatokkal e jubileumi lapszámunkat. Egy röpke visszapillantó számvetéstől még-sem tudtunk eltekinteni, elvégre nem véletlenül honosult, módosult tájainkon a szállóige ekképpen: Adjuk meg a Múzsának, ami a Múzsáé!
Április 6-án, szerda délután 6 órától majd a Bernády Házban még alkalmunk lesz mindezt érinteni azon az irodalmi esten, amelynek szerkesztőségünk több régi, hűséges barátja, munkatársa, Kovács András Ferenc, Kovács Levente, Markó Béla, Nagy Attila és Sebestyén Mihály lesz a vendége. Minden érdeklődőt szeretettel várunk születésnapi rendezvényünkre.
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Az RMDSZ kitüntette az 1990-ben megtámadott marosvásárhelyi székházának védőit
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Ezüst Tulipán díjjal tüntette ki pénteken azokat, akik 1990 márciusában a magyarok ellen uszított román parasztok ostroma idején a szövetség megtámadott marosvásárhelyi székházában maradtak.
A kommunista diktatúra megdöntése után a közösség jogaiért szót emelő erdélyi magyarságot és az újonnan létrejött RMDSZ-t akarták akkor megfélemlíteni, hogy elriasszák jogköveteléseitől – mutatott rá Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, hozzátéve, a jogbiztonságért az érdekképviseletnek ma is mindennap meg kell harcolni.
A szövetségi elnök köszönetet mondott az RMDSZ-székház akkori védőinek bátorságukért, kitartásukért, és hűségükért, ugyanakkor arra figyelmeztette a marosvásárhelyi Kultúrpalota tükörtermében összegyűlt megemlékező közönséget, hogy Romániában ma ismét megpróbálják megnyirbálni a magyarság azóta megszerzett jogait.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke köszöntőjében kifejtette, bár nincs kerek évforduló, “sohasem késő pótolni egy mulasztást” és a kitüntetésekkel azt akarták jelezni: a közösség hálás azoknak, akik megvédték az erdélyi magyarság jövőhöz való jogát. A politikus szerint az utóbbi években egyre erősödő uszítás, idegengyűlölet tapasztalható Romániában és csak egy felelősségteljes társadalom tudja megelőzni azt, hogy a történelem megismétlődjön.
1990 március 19-edikén, a magyarság ellen uszított Görgény-völgyi román parasztok megostromolták a marosvásárhelyi RMDSZ-székházat, amelyben 79 magyar barikádozta el magát a padláson. Amikor órák múltán a karhatalom védelmet ígért elvonulásukhoz, a csőcselék több személyt súlyosan megsebesített. Sütő András írót, a Maros megyei RMDSZakkori elnökét csaknem meglincselték, fél szemére megvakították.
Másnap a város főterén tiltakozó magyar tömeg ellen intéztek támadást, ezt azonban a tüntetők visszaverték. Az etnikai összecsapások öt halálos és csaknem háromszáz sebesült áldozatot követeltek, amiért kizárólag magyarokat és cigányokat vontak felelősségre. A magyar érdekképviselet szerint 1990-ben Nicolae Ceausescu kommunista diktátor félreállított politikai rendőrsége, a Securitate provokált etnikai összecsapásokat, hogy ürügyet teremtsen egy új hírszerző szolgálat megalakítására.
Az RMDSZ-nek 37 embert sikerült felkutatnia a marosvásárhelyi székházat ért 1990-es támadás elszenvedői közül, az Ezüst Tulipán díjat pedig több azóta elhunyt részvevő helyett a leszármazottak vették át.
erdon.ro

Egyházi kórusok találkoztak Székelyszentkirályon
Több mint félezer dalos vett részt a Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület egyházi kórusainak 18. találkozóján szombaton Székelyszentkirályon.
Az egyházi zene szent, művészi és egyetemes – mondta a szabadtéri szentmise szónoka, Farkas László, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa, a Főegyházmegyei Egyházzenei Bizottság altitkára. Kodályt idézte: „Csak az érték, amiért megszenvedünk. Ilyen az egyházi kórus is, ha megszántják alá lelküket.”
A szovátai kórust Kőszegi János, a nyikómalomfalvit Boldizsár Gáspár, székelyszentlélek-bogárfalvi Ave Rosát Ambrus Ferenc, a székelyudvarhelyi Iubilate Deót Székely István, a parajdit Mureşan Edit, a zeteváraljait Olti Attila, a máréfalvi Con Spiritet Dávid Izabella, a kápolnásfalvit Bartos András, a székelyudvarhelyi Musica Sacrát Rózsa Imre, a lövéteit Tódor Loránd, a szentegyházasfalvi Canticum Novumot Tamás István, a szentkeresztbányai Cantate Dominót Siklódi Sándor, a székelyudvarhelyi Psallitét Simó Zsuzsa, a farkaslaki Zeng a magasságot Bakos Árpád, az oroszhegyi Mihály-Deák-kórust Bíró Loránd, a korondit Katona Mózes, a zetelaki Boros Valér-kórust Jakócs Zoltán, a székelyvarságit Márkó Benedek, a helybéli dalosokat pedig Szikszai Ferenc vezényelte.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Mire költi az RMDSZ az erdélyi magyarság pénzét? (2.)
Elsősorban saját működésére költi az RMDSZ a kormány által az erdélyi magyarság számára biztosított évi 4–4,5 millió eurós összeget – derül ki az Átlátszó Erdély oknyomozó riportjának második részéből. Az összeg negyedét-ötödét osztják ki pályázaton, a többi elsősorban a székházak fenntartására, az alkalmazottak fizetésére, különféle rendezvényekre megy el. A cikksorozat szerzője, Sipos Zoltán azt is kiszámolta, hogy évente a kiszállásokra előirányzott összeg 34 esztendőnyi belföldi és 7 év külföldi kiruccanást fedez.
A nyilvánosságra hozott adatok alapjául azok a beszámolók szolgálnak, melyeket az RMDSZ évente letesz elszámolásként a finanszírozóhoz, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalához. Ezeket kérte ki és kapta meg az Átlátszó Erdély, így derült ki, hogy bár jelentős összegről kell számot adni, a dokumentumok rendkívül szűkszavúak, vázlatosak. Nem teljesen világos, hogy egy-egy tétel pontosan milyen költségeket fed, ráadásul az értelmezését az is nehezíti, hogy a 2013–2015-ös költségvetések struktúrája nem hasonlít a korábbi, 2010–2012-es költségvetésekre: míg például a kiszállások 2010 és 2012 között a bérköltségek közt szerepelnek, illetve létezik külön üzemanyag tétel, 2013-tól a kiszállásokat és az üzemanyag-vásárlást egy tételként tüntetik fel. Mivel nem minden dokumentumhoz sikerült hozzáférnie, a szerző megállapítja, „legfeljebb csak sejtéseink lehetnek arról, a szövetség pontosan mire költ évi 4–4,5 millió eurónyi közpénzt”. Az alábbiakban közöljük következtetéseit és mindazt, amit sikerült kihámoznia a rendelkezésére bocsátott iratokból.
A fő pénzforrás
Ami a bevételi oldalt illeti, a költségvetés alapján az látszik, hogy az RMDSZ éves jövedelmének túlnyomó többségét az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától érkező támogatás teszi ki. A megállapodás értelmében a kormánytól érkező pénzből nem költhet választási kampányra, az ilyen költségeit más forrásból kell fedeznie. Jól látható, hogy a tagdíjak, adományok rendszerint választási években (2012, 2014) ugranak meg.
Ami a kiadási oldalt illeti, valószínűsíthető, hogy nemcsak az RMDSZ saját működési költségei, hanem az általa (a Communitas Alapítványon keresztül vagy más keretből) támogatott erdélyi magyar civil szervezetek költségei is részét képezik az olyan kiadási tételeknek, mint például az üzemanyag, a fogyóeszközök (irodaszerek és tisztítószerek) vagy pedig a kiszállási költségek. Véleményünk szerint csak így lehet megmagyarázni azt, hogy miért ilyen magasak ezek a tételek. Kiszállási költség címén például 2012-ben 403 ezer lejt (kb. 90 ezer eurót) irányoztak elő – ha ezt a tételt elosztjuk a törvény szerint kiszállási költség címen kifizethető összeggel (belföldi kiszállások esetén 32,5 lej/nap, külföldi út esetén kb. 35 euró/nap), akkor több mint 12 ezer napnyi belföldi kiszállás vagy 2500 napnyi külföldi út jön ki.
Hasonló a helyzet az üzemanyagköltséggel: a 2012-re előirányozott 650 ezer lejből (145 ezer euró) kb. 110 ezer liter üzemanyagot lehet vásárolni (6 lej/liter áron), ez 1,4 millió kilométer megtételére elegendő. Vagyis ezzel az üzemanyag-mennyiséggel körülbelül 36-szor lehet megkerülni a Földet a leghosszabb útvonalon: az Egyenlítő körül.
A kulturális rendezvények számára előirányozott keret is folyamatosan növekszik a 2010–2012-es időszakban: míg 2010-ben még csak 3,5 millió lejt (780 ezer eurót) terveznek ilyen célra kifizetni, addig a 2012-es választási évben ez már szinte duplájára, 6,16 millió lejre (1,37 millió euróra) nő. A költségvetésből nem derül ki, hogy ezek közül melyek az RMDSZ saját rendezvényei, illetve mit szerveztek civil szervezetek. Az sem világos, hogy ezek közül melyik kampányrendezvény, amire elvileg az RMDSZ bevételi oldalon 3,5 millió lejes (780 ezer eurónyi) tételt tervezett be. Meghívásos pályázatok
2013-tól a költségvetés struktúrája megváltozik: eltűnik egy sor anyagi jellegű kiadási tétel, ellenben külön tételként megjelenik egy sor, az RMDSZ által támogatott civil szervezet. Kiderül, hogy az erdélyi magyar civil szervezetek számára nyílt pályázatokat lebonyolító Communitas Alapítvány költségvetése éves szinten 5,8–7,9 millió lej (1,3–1,7 millió euró). A nyilvános kiírások ennek a keretnek csak mintegy felét, 3,7–4 millió lejt tesznek ki, a keret nem nyilvános részét meghívásos pályázatokon osztják szét.
A költségvetésből az is kiderül, hogy létezik egy külön 1,2–1,3 millió lejes (kb. 300 ezer eurós) előirányzat az RMDSZ kulturális rendezvényeire. Vélhetően ebbe a tételbe fért bele például a 2013-as csíkszeredai, valamint a 2015-ös kolozsvári kongresszus. Az elszámolásokból tudjuk, hogy előbbi 320 ezer lejbe (71 ezer euróba) került, utóbbi jóval drágább volt: 458 ezer lejt (100 ezer eurót) számoltak el ilyen címen.
Külön tételként szerepel a sajtó és a könyvkiadás támogatása, noha a Communitas Alapítványnak is van erre nyilvános kerete. Meglepetés ugyanakkor, hogy a Markó Béla volt RMDSZ-elnök által vezetett Kós Károly Akadémia (KKA) számára egyévi több mint 600 ezer lejes (130–140 ezer eurós) keretet különítettek el. Szintén újdonság az, hogy létezik az erdélyi magyar civil szervezeteknek egy olyan köre, mely éves normatív támogatásban részesül.
Az Átlátszó Erdély honlapon (http://erdely.atlatszo.hu/2016/05/02/rmdsz-beszamolok-hanyszor-kerulik-meg-a foldet-kampanyevben/) megjelent cikkben színes grafikonok teszik érthetőbbé a különböző kiadások alakulását, megtudhatjuk például, miként növekedtek a bérköltségek, az anyagi kiadások, és azt is, hogy a 2012–2015-ös időszakban megduplázódtak az ingó- és ingatlankiadások. (Forrás: Erdely.atlatszo.hu)
Előző rész: Háromszék ( Sepsiszentgyörgy), 2016. ápr. 29.
Mire költi az RMDSZ az erdélyi magyarság pénzét?
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közeleg a kolozsvári könyvhét
Május 12–15. között a könyveké, kultúráé lesz a főszerep a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, az RMDSZ ügyvezető elnöksége, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szervezésében. Idén is színes, változatos programmal szólítanak meg min-den generációt: a könyvvásár, workshopok, színházi előadások mellett kiállítás, gyermekprogramok, slam poetry és további gazdag felhozatal várja az érdeklődőket. Nem maradnak el az író- olvasó találkozók sem. A meghívott szerzők között szerepel Varró Dániel, Péterfy Gergely, Farkas Wellmann Endre, Magyari Tivadar.
"A Fogoly utca a találkozások helyszíne lesz" – mutatott rá Csomos Éva-Zsuzsánna főszervező, az ügyvezető elnökség munkatársa, majd hozzátette: "igyekeztünk a könyves események, író-olvasó találkozók mellett olyan programokat is szervezni, amelyek mindenkihez szólnak. Kicsik és nagyok, családok és barátok meghitt, kellemes környezetben kapcsolódhatnak ki, szórakozva fogyaszthatnak kultúrát, magyar könyveket, valamint a magyar identitásukat is ápolhatják. Nem engedhetjük, hogy ez veszélybe kerüljön, hogy értékeink elhalványulása biztonságérzetünket is megrendítse".
H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke a neves szerzőkhöz kapcsolódó évfordulókra hívta fel a figyelmet, amelyek köré megemlékező eseményeket szerveztek. "Tavaly Makkai Sándorra, tavalyelőtt Bánffy Miklósra emlékeztünk, idén Tamási Áron a főszereplő, halálának 50 éves jubileuma alkalmából. Úgy gondoljuk, elég nagy írónk ő ahhoz, hogy felfigyeljünk rá a könyvhéten. Nem a szépíró Tamásira, a közéleti szereplőre figyelünk elsősorban" – jelentette ki H. Szabó Gyula, majd rámutatott: "Szilágyi Domokos Öregek könyvével kapcsolatban műfordításokkal, szakmai fordításokkal és a szerző halálának 40. évfordulójával is foglalkozunk, a könyvhét előtt pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház műsorra is tűzte a költeményt. Megemlékezünk Méhes György születésének 100. évfordulójáról is. Idén lesz nulladik napja is a rendezvénynek, 11-én este Kulin Ferenc lesz Mile Lajos főkonzul vendége".
A programot, újdonságokat Ferencz Blanka programkoordinátor, az ügyvezető elnökség munkatársa ismertette: "fő célunk az irodalom népszerűsítése, de szeretnénk, ha mindenki megtalálná a számára megfelelő programot, legyen az slam poetry, színházi előadás, gyermekfoglalkozás vagy könyvbemutató. Úgy válogattuk össze a felhozatalt, hogy különlegességeket, értékes időtöltést nyújtsunk a közönségnek".
A könyvhetet május 12-én, csütörtök délután nyitják, majd Péterfy Gergellyel találkozhat a közönség, este Politikus elődeim – Bánffy Miklós és Domokos Géza címmel Markó Bélával beszélget Tibori Szabó Zoltán és H. Szabó Gyula. A kikapcsolódni vágyók Jazzybirds-koncerten és slam poetry előadáson szórakozhatnak.
Május 13-án, pénteken Varró Dániel tart közönségtalálkozót, Tamási Áron munkásságára emlékkonferencián tekintenek vissza, a Váróterem projekt pedig előadja Parafabulák és Bánk bán előadásait. Emellett Jancsik Pál, Király László és Fekete Vince is bemutatják köteteiket, este pedig a Vecker, valamint ByeAlex és a Slepp koncertezik.
Szombaton, május 14-én a Zurboló Táncegyüttes, a Garabonciás és a Bagossy Brothers Company lépnek fel, az irodalomkedvelők pedig Farkas Wellman Endrével, Magyari Tivadarral, Kabai Lóránttal, Csider István Zoltánnal, Lukáts Istvánnal találkozhatnak, de fordítói kollokviumon is részt vehetnek, valamint Szi-lágyi Domokos emléke előtt tiszteleghetnek.
Vasárnap, 15-én a könyvvásár mellett fiatal írók tartanak kerekasztal-beszélgetést.
A fentiek mellett irodalmi élőkönyvtár, a Homokkönyv című kiállítás, három tematikus séta, az Életfa Családsegítő Egyesület gyermekfoglalkozásai, interaktív jam session (örömzenélés), valamint a slam poetry előadói által szervezett workshop várja az érdeklődőket.
Idén az egész Fogoly utcát elfoglalja a könyvhét, a kiadók standjai és a színpad között kávéházi sátrat, gyereksátrat is állítanak a szervezők, de a Minerva Ház Cs. Gyimesi Éva-termében, a Kolozsvár Társaság székházában, az Erdélyi Múzeum Egyesületnél, a Báthory István Elméleti Líceumban, a Bulgakov irodalmi kávéházban, valamint a K+ közösségi térben is lesznek előadások.
A program és a meghívottak névsora folyamatosan bővül.
További információk a www.unnepikonyvhet.ro oldalon találhatók.
Népújság (Marosvásárhely)

A közéleti Tamási – Változatos programok a kolozsvári könyvhéten
Többek között Varró Dániellel, Péterfy Gergellyel, Farkas Wellmann Endrével és Magyari Tivadarral találkozhatnak a könyvek szerelmesei május 12–15. között a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten.
Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett eseményen a könyvvásár mellett workshopok, színházi előadások, kiállítás, gyermekprogramok, slam poetry is várja az érdeklődőket, esténként pedig koncertekre várják a közönséget a Fogoly (Potaissa) utcában. Fellép ByeAlex, a Bagossy Brothers Company, a Jazzybirds és a Garabonciás együttes.
H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke a neves szerzőkhöz kapcsolódó évfordulókra hívta fel a figyelmet, amelyek köré megemlékező eseményeket szerveztek. „Tavaly Makkai Sándorra, tavalyelőtt Bánffy Miklósra emlékeztünk, idén Tamási Áron a főszereplő halálának 50 éves jubileuma alkalmából. Úgy gondoljuk, elég nagy írónk ő ahhoz, hogy felfigyeljünk rá a könyvhéten. Nem a szépíró Tamásira, a közéleti szereplőre figyelünk elsősorban" – jelentette ki H. Szabó Gyula.
Mint mondta, Szilágyi Domokos Öregek könyvével kapcsolatban műfordításokkal, szakmai fordításokkal és a szerző halálának 40. évfordulójával is foglalkoznak, a könyvhét előtt pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház a költemény alapján készült előadást mutat be. Emellett megemlékeznek Méhes György születésének 100. évfordulójáról is. Idén lesz nulladik napja is a rendezvénynek, 11-én este Kulin Ferenc magyarországi kritikus, irodalomtörténész lesz Mile Lajos főkonzul vendége.
A könyvhetet, illetve a hozzá kapcsolódó vásárt május 12-én, csütörtök délután nyitják meg hivatalosan, majd a Kitömött barbár című regényével népszerűvé vált Péterfy Gergellyel találkozhat a közönség. Politikus elődeim – Bánffy Miklós és Domokos Géza címmel Markó Bélával is szerveznek beszélgetést, de bemutatja új könyvét többek között Jancsik Pál, Király László és Fekete Vince is. Tamási Áron munkásságára emlékkonferencián tekintenek vissza.
A Fogoly utca mellett a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, a Kolozsvár Társaság Székházában, az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél, a Báthory István Elméleti Gimnáziumban, a Bulgakov irodalmi kávéházban, valamint a K+ közösségi térben is lesznek események.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2015 nem múlt el: májusra összefogtak a kolozsvári magyar ifjúsági szervezetek
Együtt ajánlják magukat: a diáknapoktól a gyerekfociig minden lesz.
2015-ben Kolozsvár volt Európa Ifjúsági Fővárosa, és kétségtelen, hogy a városnak volt egy jó fiatalos lendülete. Tavaly az ifjúsági szervezetek megtanultak egy kicsit együtt dolgozni, jobban megismerkedtek, és rájöttek, hogy közösen több eredményt tudnak elérni. Most pedig úgy döntöttek, hogy a tavalyi együttműködést idén is fenn kellene tartani. A Magyar Ifjúsági Központ kezdeményezésére ezért létrejött a MayDays, ami a 2015-ös lendületet akarja továbbvinni - jelentették be a program hivatalos elindításakor kedden a K+ közösségi térben, ahol a kezdeményezők mellett a projekthez csatlakozó, ifjúsággal (is) foglalkozó szervezetek egy része is részt vett.
Mert pontosan az a lényeg, hogy a MayDays projekthez kapcsolódó szervezetek törekvéseit láthatóvá tegyék, felvállalják azokat az ügyeket, amiért tesznek, párbeszédet generáljanak köztük, egybegyűjtsék a májusi ifjúsági programokat, és mindezzel építsék a (nem csak magyar) közösséget. Rés Konrád Gergely, a Magyar Ifjúsági Központ elnöke szerint a tavalyi jó együttműködéseket szeretnék megtartani a kezdeményezésükkel, amire azért választották a májusi hónapot, mert ilyenkor a legaktívabb az ifjúság tevékenysége. Pozitívan értékelte, hogy milyen jól fogadták az ifjúsági szervezetek az ötletüket, majd a K+ közösségi térrel vont párhuzamot, mint az ifjúsági év egy másik hozadékával.
A kezdeményezéshez való csatlakozás különben nem járt le, a honlapjukon még mindig lehet csatlakozni. Krippán Kinga programkoordinátor szerint még az utolsó napokban csatlakozókat is megpróbálják segíteni, az ügyüket felvállalni, láthatóbbá tenni őket, illetve a programjaikat hirdetni. Az eddigi tagok között főleg ifjúsági szervezetek, hallgatói önkormányzatok szerepelnek, de csatlakoztak már a cserkészek, néptánccsoportok, kórusok, sőt még a ZUG.zone is.
Geréd Imre RMDSZ-es önkormányzati képviselő előbb a kezdeményezés fontosságáról beszélt, majd mindenféle segítséget ígért a kezdeményezőknek. "Reméljük, nem csak 2016-ban, hanem az elkövetkezendő években is folytatódik majd a MayDays, amikor majd nyithatunk a román szervezetek felé és a város más közösségi pontjai felé is" - mondta, majd arról beszélt, hogy egy ilyen kezdeményezés által a döntéshozatalban is könnyebb az ifjúsági tematikákat megjeleníteni.
A projekthez csatlakozó néhány szervezet is bemutatkozott:
Markó Bálint, a BBTE rektorhelyettese a 6-10 ezres kolozsvári magyar egyetemista közegről beszélt, aminek a mozgását, a dinamikáját igyekeznek támogatni. "Az egyetem nem csak arról szól, hogy kutatni és tanítani akarunk, hanem mozgatni akarjuk a várost. Az egyetem a maga szintjén igyekszik az egyetemistákból jövő mozgást támogatni" - mondta, majd az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciáról beszélt, aminek a szervezésében részt vállalnak, illetve megemlítette azt is, hogy májusban indul az oktatók felmérési periódusa, amikor az oktatók tevékenységét értékelhetik a diákok. Az oktatás minőségének javítása érdekében arra kérte a diákokat, hogy minél többen vegyenek részt benne, mert ez a visszajelzés komoly hajtóerő lehet számukra, hogy változtassanak.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet fiatalokat itthon maradásra buzdító céljairól beszélt Kádár Petra, a MIÉRT alelnöke. Elmondása szerint olyan példát szeretnének mutatni, úgy szeretnék őket segíteni, akár törvényekkel, akár ifjúsági alappal, hogy minél többen itthon maradjanak, vagy hazatérjenek, ha már elmentek.
A kisközösségek kialakulásában segíthet a KMDSZ által szervezett diáknapok. Rés Konrád Gergely, a diákszervezet vezetője szerint a diáknapos csapatok nem csak azon a néhány napon működnek együtt, hanem gyakorlatilag egész évben együtt készülnek.
Vajas Albert, a Tokos zenekar által alapított egyesület képviselője arról beszélt, hogy a magyar népzenét szeretnék népszerűsíteni a fiataloknak. Ezért május 5-én Varázslatos hangszerek címmel szerveznek 6-12 év közötti gyerekeknek mesébe foglalt népihangszer-bemutatót, amihez László Noémi írta a mesét, illetve Laczkó Vass Róbert lesz a főszereplője. Ezen kívül pedig a kolozsvári zeneiskola diákjaival közösen egy hangszeres kóruskoncertet terveznek május 14-re a Kolozsvári Magyar Operába. Elmondása szerint ezen körülbelül 120 gyerek fog együtt énekelni és zenélni. "A mi ügyünk rávenni a gyerekeket és rajtuk keresztül a felnőtteket, hogy mozogjanak, mert ez az egészség kulcsa" - mondta Könczei Soma, a Dribli Gyerekfoci Klub vezetője, akinek az elmondása szerint náluk bármelyik gyereket szívesen látják, aki focizni, sportolni szeretne. Májusban két eseményt ajánlanak, egy kárpát-medencei gyerekfoci-tornát, amelyen többek között az FTC csapat is részt vesz, illetve egy labdarúgó-válogatót, amelyen 7-12 év közötti gyerekek próbálhatják ki magukat, és ha elég ügyesek, akkor meghívhatják őket a klub kiemelt csoportjába, a Dribli FC-be.
Tussay Szilárd, az Ifjúsági Keresztény Egyesület képviselőjének beszámolója szerint az Erdélyi Református Egyházkerület területén élő református - de nemcsak - fiatalokat szeretnék összefogni; a testi, lelki és értelmi nevelésükben szeretnének részt vállalni. Májusban a Szeretethídhoz csatlakozva szerveznek önkéntes eseményeket, amiben a másikra és a környezetünkre való odafigyelést hangsúlyozzák: templomkertet takarítanak, illetve öregotthonokban lakó időseket visznek a Sétatérre sétálni. Emellett először szervezik majd meg Kolozsváron a Református Egység Napját, amikor az egész Kárpát-medencéből minden református út ide vezet.
Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke az általuk szervezett Adj, király, katonát! ifjúsági vetélkedőről beszélt, amelybe idén Erdély hatvan településéről csatlakoztak be csoportok, s amelynek most lesz a döntője Kolozsváron. Állítása szerint a vetélkedő által 3000 háztartásba tudják eljuttatni az üzenetüket: éljenek nagy családban, vállaljanak gyereket, és maradjanak a szülőföldünkön. Az RMDSZ programszervezői, Csomos Éva-Zsuzsánna és Ferencz Blanka a Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet mutatták be, amivel a fiatalok kulturális identitását szeretnék erősíteni. Állításuk szerint olyan koncepció szerint tervezték az idei rendezvényt, ahol minden generáció megtalálja az őt érdeklő programot. Andacs Zsolt, a Sapientia EMTE Diákönkormányzatának elnöke pedig a diákokat és tanárokat egyaránt megmozgató sportrendezvényükről beszélt.
Antal Géza és Balogh Kinga, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum képviselői két májusi programjukról beszéltek, a Pedagógus fórumról (május 27-én), amelyen kezdő tanároknak, illetve tanári pályára készülő fiataloknak akarnak segíteni, és a Családi majálisról (május 14-én), ami tulajdonképpen a hagyományos családi piknikezéseknek egy szervezettebb formája a Törökvágáson. Ezen azt szeretnék hangsúlyozni főleg a kezdő családoknak, hogy milyen fontos a család.
Transindex.ro

ÁRAPÁLY A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN
Le kellene mondani a nemzeti egyformaság sorvasztó koncepciójáról, és helyettesíteni kellene a sokféleség elfogadásával, mert így lehetnénk valóban erősek ebben a szétszakítottságban. Ehhez viszont szinte a nyelvünket is meg kellene reformálni, hogy ne legyünk „túliak”, mert amíg központból „lát” minket a beszélő, mindaddig „határon túliak” leszünk (mi erdélyiek: „erdőn túliak”) …
Markó Béla
/Interneten nem olvasható az egész írás/
Élet és Irodalom