Jó magyarnak lenni – de hogyan?
Egy politikai szervezet érdekérvényesítő stratégiájából nyeri hitelességét. Sajnos, olyan időket élünk, amikor különböző politikai képződmények, valamiféle kedvező közéleti időjárás nyomán, gombamód dughatják ki fejüket az avarból, és szédítik az erdélyi magyarságot. Márpedig kisebbségben élő nemzeti közösségünk érdeke a következetes, tervszerű politizálás. Egyben ez a hiteles képviselet ismérve. Az RMDSZ több mint két évtizedes képviseleti szolgálatának mindenekelőtt a következetesség szavatol hatékonyságot és társadalmi hitelességet! Fenntartom ezt az állítást, annak dacára, hogy az utóbbi években politikai ripacsok kereszttüzébe kerültünk, akik életképes, realitásokból kiinduló stratégiák felmutatása helyett, kizárólag az RMDSZ elvtelen bírálatából próbálnak politikai tőkét kovácsolni önös érdekeiknek. Az erdélyi magyarság társadalmi tekintélyének megerősödése – lásd az anyanyelv-használati jogokat, az elkobzott közösségi és magánvagyonok visszaszerzését, az oktatási intézményhálózat, a művelődési intézmények és a civil szerveződés megerősödését, a magyar vidékek és térségek dinamikus gazdasági fejlődését – az RMDSZ sokat bírált, de következetes, kis lépések sorozatából kiteljesedett politikai szolgálatának a következménye. Ezt lehet elemezni, bírálni, javítani – és kell is! –, de elvitatni csakis rosszindulat árán lehet. Sajnos, tetten érhető ez a szándék, mind az erdélyi magyar közélet, mind a magyarországi politikum porondján. Éppen ezért időről időre újra kell fogalmazzuk a kérdést: mire szegődik el 2011-ben a Maros megyei RMDSZ?
Hadd vázoljam fel 2011-es stratégiánk néhány fő irányvonalát. – Merthogy ez így becsületes!
Kétségtelen, hogy a közeljövőben az RMDSZ szempontjából a februári kongresszus az egyik legnagyobb kihívás. Fontos a szövetségi elnöki tisztségre kiírt tisztújítás – hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy ki fogja tovább kormányozni a Kárpát-medence legnagyobb politikai szervezetét –, de legalább ennyire fontos a szervezeti struktúra és cselekvési program újragondolása is.
A Maros megyei RMDSZ a szövetség legnagyobb területi szervezete, éppen ezért meghatározó a mi álláspontunk. Meggyőződésem, hogy a leköszönő szövetségi elnök, Markó Béla, egy olyan politikailag érett, józanul mérlegelő, kiegyensúlyozott vezető személyiség, akit nehéz lesz pótolni az elnöki tisztségben. Szervezetünk ugyan még nem döntötte el, hogy kit támogat e fontos tisztség elnyerésében, azonban egyértelműen az lenne a kívánatos, ha a következő elnök kormányzói attitűdjét is a realitásokra hangolt politikai látásmód, a nyitott és mértékletes tárgyalókészség, a józan konfliktuskezelésre való alkalmasság, és a szövetségi jelleg érvényesítését szolgáló türelem jellemezné. Az RMDSZ leendő elnökének igen nehéz feladat jut, ugyanis még több irányba kell megfelelő diplomáciai érzékkel tárgyalásokat folytatnia – egyrészt helyt kell állni az erdélyi magyar közélet iszapbirkózásában, másrészt folyamatosan meg kell küzdenie azért, hogy az erdélyi magyarság politikai erejének tekintélyt szerezzen a többségi román politikum korántsem barátságos közegében, harmadrészt a magyarországi politikai elittel is eredményes együttműködést kell kialakítson. De, a személyi kvalitásokon túlmenően, erős szervezeti háttérre is szükség van!
Többféle elképzelés körvonalazódott már a szervezeti struktúra átalakítására. Én elsődlegesnek tartom a szövetségi jelleg erősítését – ami egyrészt abban nyilvánul meg, hogy még nagyobb teret enged az ideológiai sokféleség érvényesülésének, másrészt összefogja a kisebb-nagyobb magyarlakta térségeket. Az RMDSZ- nek az ereje eddig is abból származott, hogy Konstancától, Csíkszeredán át, Nagybányáig és Aradig egységes szervezetben működött, amelyben a térségi erőviszonyok kiegyensúlyozódtak, védelmet nyújtottak a szórványnak, és erőt a többségében magyarlakta vidékeknek. Véleményem szerint ezt a szervezeti formát kell erősíteni, hogy továbbra is érvényesülhessen a "minden magyar felelős minden magyarért" elv.
A szervezetépítés egy másik olyan kihívás, amivel nagyon komolyan szembe kell nézzünk Maros megyében is, ugyanis a választói háttér megerősítése nélkül nehezen ismételjük meg azokat a választási eredményeket, melyek eddig erőteljes parlamenti, kormányzati, közhatósági és önkormányzati képviseletet biztosítottak a magyarságnak. A megyei RMDSZ rendkívül fontosnak tartja a tagsággal való kapcsolattartást, ezért folyamatosan frissítjük tagságnyilvántartásunkat, illetve kiemelt figyelmet fordítunk a helyi szervezetek társadalmi szerepének meghatározására. Ezeket a kongresszus után is folytatni fogjuk.
A szervezeti megerősödés elsősorban erős önkormányzati képviseletet szavatol. Köztudott, hogy az elmúlt években az önkormányzatok szerepe, illetve az úgynevezett decentralizáció rendkívül felértékelődött a román társadalomban. Éppen ezért az RMDSZ is politikai stratégiáját hangsúlyosan erre a területre hangolta, ami a továbbiakban is fontos szempont marad. Maros megyében az RMDSZ vezeti a megyei önkormányzatot, illetve a helyi önkormányzatok több mint egyharmadában meghatározó az érdekképviseletünk jelenléte. Ez a politikai hatalom megjavított utak, felújított középületek és oktatási intézmények, korszerűsített közterületek, ivóvízhálózatok, csatornarendszerek, korszerű önkormányzati székházak, új sportcsarnokok és sportpályák számottevő megvalósításában nyilvánult meg. Ugyanakkor az is bizonyosságot nyert, hogy amennyiben mi vesszük kezünkbe településeink sorsának egyengetését, kellő politikai háttérrel és több évszázados gazdálkodói hagyományokkal képesek vagyunk magyarlakta térségeinket felzárkóztatni arra az európai szintre, mely decens életkörülményeket biztosít a magyarságnak. Ezért az önkormányzatok, illetve a kistérségi együttműködés intézményes megerősítése a megyei RMDSZ-nek elsődleges célja lesz 2011-ben is. Folytatjuk a fejlesztési programokkal kapcsolatos konzultációt, a vidékfejlesztési folyamatok monitorizálását, az illetékes tisztségviselők felkészítését, tájékoztató rendezvények, tréningek szervezését.
Dr. Kelemen Atilla
(Folytatjuk) Népújság (Marosvásárhely)

Markó: módosítani kell a választási törvényt
Még az idén meg kell változtatni a választási törvényt, de az alkotmány módosítására 2012 előtt nincs esély – jelentette ki pénteken, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke. Markó Béla szerint az RMDSZ addig nem folytathat párbeszédet az ellenzéki pártokkal, amíg azok nem tisztázzák nacionalista álláspontjukat az oktatási törvény kapcsán. Markó az anyanyelvű oktatásért folytatott huszonegy éves küzdelem mérföldkövének nevezte az oktatási törvényt.
A jelenlegi parlamenti rendszer rosszul működik, ezért meg kell változtatni – szögezte le Markó, aki szerint az alkotmány módosítása – amire egyébként szükség van – kivitelezhetetlen a mostani parlamentben, ahol elképzelhetetlen a kétharmados többség. A szövetségi elnök úgy véli, sürgősen, még az idén módosítani kell a választási rendszert: meg kell tartani az egyéni választókerületeket, de egyfordulós választást kell tartani, amelynek eredményeképpen a legtöbb szavazatot megszerző jelölt jutna a parlamentbe. Az országos listát is megtartaná Markó, amellyel szerinte biztosítható lenne a választási eredmények egyensúlya, továbbá – mint mondta – az öt százalékos parlamenti küszöböt sem módosítaná.
Markó: Kelemen Hunor alkalmas RMDSZ-elnöknek
Kelemen Hunor nagyon alkalmas az RMDSZ elnöki tisztségére – szögezte le Markó Béla. „Kelement támogatom, ő áll hozzám a legközelebb. Ez nem azt jelenti, hogy ő az egyetlen, aki az RMDSZ elnöke lehet, de kétségtelenül nagyon alkalmas erre a tisztségre. Egyesek a szemére vetik, hogy túl közel állt hozzám, de azt hiszem, ez előnyére szolgál, mivel megtanulhatta mindazt, amit én az elmúlt húsz évben tanultam, átadhattam neki a tapasztalataimat” – fogalmazott Markó.
„Támogatjuk a nemzetállamra vonatkozó rész törlését az alaptörvényből, de nem hiszem, hogy egyhamar módosítani lehetne az alkotmányt. Azt hiszem, a 2012-es választásokig az alaptörvény módosítása kivitelezhetetlen” – fogalmazott.
Az RMDSZ számára komoly elégtételt jelent az oktatási törvény elfogadása, ez ugyanis nemcsak az elmúlt hónapok politikai küzdelmeinek, hanem gyakorlatilag az anyanyelvű oktatásért folytatott huszonegy éves küzdelemnek a mérföldköve is – mondta Markó.
Az oktatási törvény ugyanakkor a koalíciós együttműködés tesztje is volt – mutatott rá Markó Béla, aki úgy vélekedett, hogy a jogszabály elfogadása erősítette a koalíciós szolidaritást, és ezzel egyidőben az RMDSZ távolabbra került az ellenzéktől. Az elnök egyébként ismételten élesen bírálta az ellenzéki pártokat, amelyek az elmúlt időszakban hangsúlyosan magyarellenes magatartást tanúsítottak, és minden eszközzel azon voltak, hogy megbuktassák az oktatási törvényt. Álláspontja szerint az ellenzék rendkívül felelőtlen módon, gyakorlatilag önös érdekek miatt és politikai megfontolásokból akadályozták a jogszabályt, ennek érdekében akár az etnikumközi kapcsolatokat, az együttélést is beáldozták volna. „Az ellenzék felelőtlen, magyarellenes magatartása azt mutatja, hogy nem érkezett még el a Kánaán, pontosabban, hogy a Kánaán sohasem érkezik el: lényegében az etnikumközi viszonyt, a román-magyar viszonyt csak akkor tudjuk megfelelő módon kezelni, ha politikailag erősek vagyunk, és erősek leszünk. A történelem nem visszafordíthatatlan, csak akkor, ha vigyázunk” – hangsúlyozta az elnök.
Markó Béla szerint az ellenék kisebbségellenes vehemenciája mögött kétségtelenül az az elgondolás is húzódott, hogy amennyiben sikerül megbuktatni az oktatási törvényt, ez akár a koalíció végét is jelentené. –„A jogszabály elfogadása közelebb hozta az RMDSZ-t a PDL-hez, és eltávolította a PNL-, illetve a PSD-től. Nem látom, miért kellene most az RMDSZ-nek más koalíciós képletben gondolkodnia” – mondta a Szövetség elnöke.
Az ország gazdasági helyzetéről szólva Markó kifejtette: a kormánynak az idei évben ösztönöznie kell a gazdaságot és fejlesztenie kell az infrastruktúrát. A megszorításokra szükség volt, de ezek nem elegendőek ahhoz, hogy az ország kilábaljon a nehéz helyzetből. Kiemelte, hogy a decentralizációt az egészségügy után a tanügyben is végre kell hajtani, ezt pedig lehetővé teszi az új oktatási törvény alkalmazása. Krónika (Kolozsvár)

Irodalmi mozgások színpadán
Kovács András Ferenc költő úgy véli, főszerkesztői munkáját addig végezné, amíg legjobb tudása szerint teszi
Kossuth-díjas beszélgetőtársunk, a jeles marosvásárhelyi költő, műfordító magán- és szakmai életében kerek évfordulók voltak az utóbbi időben: 2009-ben ünnepelte ötvenedik születésnapját, 2010-ben lett húszéves az általa főszerkesztett, rangos szépirodalmi folyóirat, a Látó. Beszélgetésünk ezt a két síkot, illetve a személyes mindennapok tekintetében összefonódásukat világítja meg, tervek és beteljesülések, gondok és örömök időtengelyén, vásárhelyi és szélesebb kitekintésben.
Hogyan helyezhető el a Látó a magyar kulturális sajtópalettán, a közönség opcióit is figyelembe véve?
– A Látó olvasottságáról igazán felmérés nem készült, mindazonáltal azt hiszem, különféle visszajelzésekből ítélve, amelyek közé természetesen beletartozik a honlapunk nézettsége és az ilyen jellegű felmértsége is az adatoknak, hogy sokan olvassák, honlapon elsősorban. Tehát a honlapon a lap megjelenése után olyan egy- másfél héttel felkerül a lapszám teljes anyaga.
Megjegyezném, hogy a Látó honlapján most már visszamenőleg a Látó-bibliográfia is olvasható Kuszálik Eszternek köszönhetően, ugyanakkor teljes a feldolgozottsága a Látó anyagának, ’90-től kezdve elérhetőek az anyagok. Ebben nagy szerepet játszott a Jakabffy Alapítvány és a Teleki Alapítvány. Tehát a Látóról mindaz, ami a húsz év alatt történt, a pillanatok nem, de a lényeges dokumentumok elérhetőek a neten. Lényegében ez az, ami számunkra nagyon fontos.
Mint minden más folyóirat, nyilvánvalóan terjesztési nehézségekkel küszködünk, mert a lapterjesztők olyanok, amilyenek, romániai színvonaluk és minőségük közismert. Segítenek, mondjuk, ebben a terjesztésben a különféle könyvesboltok, könyvterjesztő hálózatok.
Ugyanakkor azt hiszem, a nehézségek ellenére, ezen volna a legtöbb javítanivaló, csak ez a javítási szándék nem kimondottan a szerkesztőségeken múlik, hanem a partnerségeken. Másrészt pedig túlzott illúziókkal nincs miért viseltetni ezen a téren, mert az írott sajtó mintha regresszióban volna, nyilvánvalóan nem a nagy napilapokra és hetilapokra gondolok, hanem a kulturális sajtóra, nevezzük annak, lévén szó egy havi szépirodalmi folyóiratról, ami mindenütt nehezebben eladható.
Miben látja az okát ennek?
– Ezek már nem azok a társadalmi helyzetek, amelyek, mondjuk, ’89 előtt így vagy úgy meghatározták az irodalomolvasást vagy a szépirodalmi sajtó olvasását, sajnos, már nem is azok, amelyek, mondjuk, ’95-ig meghatározták, mert akkor még a nóvum erejével hatottak, annyi minden nem történt, nem jött még be, hogy talán még jobban odafigyeltek a Látóra. Nos, a Látó ettől függetlenül, a visszajelzésekből ítélve, jól áll ilyen szempontból – és, mondom, a visszajelzések nagyon egyszerűen mérhetők, a nézettségi indexével, amivel Szabó Róbert Csaba főszerkesztő-helyettes kollégám foglalkozik.
Olyan hat-hét ezer az állandó nézettség. Ez lesz a jövő útja szerintem, akarjuk, nem akarjuk. Ettől függetlenül a Látónak a külalakjára mindig is adott a mindenkori szerkesztőség, 2008 óta teljesen megújított, érdekes külalakkal jelenünk meg, amit a drága jó, néhai Irsai Zsoltnak és Birtalan Kölök Zsoltnak köszönhetünk. Tehát ezzel nagyon sok érdeklődőt „fogtunk”.
Lehet egy csomó negatívumot mondani, de lehet legalább annyi pozitívumot is, vagy talán még többet is, ugyanis a Látó belső berkeiről azt mondanám, hogy óriási a sorban állás és rengeteg közül lehet válogatni, nincs olyan, hogy kézirat miatt fennakadna a megjelenés, mert nincs kézirat vagy mert nem küldenek, tehát ilyesmi nincs, rengeteg van, amiből lehet válogatni, ami jó a szerkesztőség szempontjából, mert elosztható, hogy minden hónapra minél érdekesebb lapszámokat találhatunk ki.
Nagy hozadékot jelentenek a Látó rendszeres író-olvasó találkozói, az úgynevezett irodalmi színpadai.
– Több helyszínen vagyunk jelen ezzel, elsősorban a Művészeti Egyetem stúdiótermében, ha sikerül, aztán a Bernády Ház nagytermében is szoktunk lenni, hála Gabi Cadariunak a bábszínházba mindig beengednek, az egy jó kis hely, nagyon meghitt, vagy a Kultúrpalota kistermében. Ezek a Látó irodalmi színpadok is lassanként húsz éve tartanak, ezek nagy dolgok nekem. Legalább akkora dolog, mint a Látó irodalmi díjak átadása, ami ’91-től tart.
Az első év olyan szempontból volt még érdekes, hogy nemcsak szépirodalomra lehetett adni díjat, akkor még létezett olyan projekt, hogy adhattunk a romániai magyar szellemi élet vagy a média kimagasló műhelyeinek, vagy újságírói életművekre, de azután a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete vette át ezt a feladatot, illetőleg aztán nem kaptunk annyit, hogy ezt már tudjuk felvállalni.
Érdekességként mondható, hogy megjelent ez az antológia, A hibátlanság vágya, amit Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor szerkesztett. Ebbe, mivel vannak többszörös Látó-díjasok is, mindenkitől egy szöveg került be, tehát olyanoktól, akik közöltek effektíve, és szépirodalmat közöltek a Látóban. Holott az első időben, érdemes megjegyezni, mert magából az antológiából ezek így kimaradtak, egy intézményről van szó, az első évben például díjat kapott a Balogh Edgár vezette munkacsoport, amely a Romániai Magyar Irodalmi Lexikont szerkesztette, vagy az újraindult Marosvásárhelyi Rádió kulturális adása, ezt a díjat Jászberényi Emese vette át, ő annak idején nagyon-nagyon sokat dolgozott ebben, illetve a harmadikat, a publicisztikai tevékenységért, Makkai János, a Népújság akkori főszerkesztője kapta.
Nyilvánvaló, hogy őket az antológiában nem lehett leképezni igazán, mert nem a Látóban közöltek, tehát ez lett volna a másik irányvonala a Látó-díjaknak, és ezt nekünk nem sikerült továbbvinnünk. Viszont ami sikerült, az évről évre látszik, nagyon sok felfedezett is van, díjat adunk, van széppróza, vers, esszé kategória, sőt még a kezdet kezdetén arra is gondoltunk, hogy nevesítjük ezeket a díjakat Gálfalvi Györggyel és Markó Bélával, aki még haza-hazajárt annak idején. Nagy dolog a Látó irodalmi színpada maga, hogy majdnem mindenkit vagy nagyon sok mindenkit, mindenféle műhelyt, különálló szerzőket és szerkesztőségeket is idehívtunk.
Van előre elkészített terv?
– Mindig van egy elképzelés, mindig van egy megszerkesztett terv, már volt olyan, hogy kétszer-háromszor visszatértek meghívottak, tehát tulajdonképpen azért álltunk át az utóbbi két-három évben fokozottabban arra, hogy egy-egy embert hívunk beszélgetőpartnernek, mert a műhelyeken egy kicsit most már túl vagyunk, a kiadókon, mert könyvkiadók is voltak, szintén egy kicsit túl, így külön embereket hívunk.
Namármost, ennek a látogatottsága, szerintem, meghatározó, negyven-negyvenöt ember bárhol megirigyelhető, mondjuk, még Budapesten is. Viszont azt kell mondanom, hogy egy magára valamit is és vehemens gőggel adó városban, kultúrára adó városban, mondjuk, ez nem olyan sok ... engedtessék meg, hogy bennem a nosztalgia még működjön. Előfordul, hogy néha sokan vannak, mondjuk, az Esterházy-koncerten, mert az egy koncert volt januárban Dés Lászlóval, amit a sepsiszentgyörgyi könyvtárral és az ottani magyar kulturális intézettel együtt csináltunk, de közben olyan hangokat is lehetett hallani, hogy megint Esterházy, ez miért jön ide, satöbbi. Ez megint Vásárhely.
Vásárhely nagyon sokféle, az egyik utcasarok okosabb a másiknál. Tehát mindenki mindent jobban tud, minden bizonnyal nálunk is jobban tudják, hogy milyen kell legyen egy irodalmi lap, de szerencsére ez kimondottan szépirodalmi lap, és ezt szeretném is kihangsúlyozni. És ez a szépirodalmi lap, bár lehetséges, hogy egy adott vásárhelyi, úgynevezett értelmiségi réteg nem szereti elfogadni, meg kell mondanom, egyik nevezetessége ennek a városnak.
Kovács András Ferenc (1959, Szatmárnémeti)
Költő, műfordító, szerkesztő. 1978-ban érettségizett szülővárosában, a Kölcsey Ferenc Líceumban, 1984-ben végzett a kolozsvári egyetem magyar–francia szakán. 1984–1991 között tanár Szentábrahámon, Siménfalván és Székelykeresztúron. 1990-től a Látó szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője. 1991–2002 között a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem dramaturgiatanára. 1997-ben a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának igazgatója. 2008-tól a Látó főszerkesztője.
Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közöl. Elsősorban románból és franciából fordít, emellett esszéket, irodalmi tanulmányokat ír. Verseiből angol, bolgár, cseh, észt, francia, horvát, lengyel, német, olasz, orosz, román, svéd és szlovén fordítások készültek. Költészetének a mai magyar irodalomban szinte példa nélküli formagazdagságát a következetes részletességgel felépített költői maszkok, alakmások (Jack Cole, Lázáry René Sándor stb.) is erősítik.
Számos rangos irodalmi elismerés, illetve a Magyar Köztársaság Babérkoszorús Költője Díj (2006) és a Kossuth-díj (2010) kitüntetettje. (A Digitális Irodalmi Akadémia adatai nyomán)
– Hozott anyagból dolgozunk, én azt szeretném, hogy olyan korszerű, jól olvasható, szépirodalmilag jól olvasható, a kortárs irodalmi mozgásokat tükröző lap legyen, amely bármelyik vidéki, magyarországi vagy akár budapesti lappal felveszi a versenyt, és meg kell mondanom azt, amire szintén nem figyelnek Vásárhelyen, hogy a vezető szépirodalmi lapok között említik a marosvásárhelyi Látót Budapesten is, ami, azt hiszem, nagy dolog.
A főszerkesztői munka sok lemondással jár? Hátráltatja, mondjuk, a versírást, vagy arra még marad idő?
– Nagyon sok munkám maradt abba, maradt félig-meddig torzóban. Azelőtt versrovatszerkesztőként dolgoztam, most már több mint húsz éve itt vagyok, utánam jött Láng Zsolt, Vida Gábor, úgyhogy így épült, ahogy mentek el nyugdíjba, utoljára Gálfalvi György barátom. Tehát a versrovatot szerkesztettem, aztán voltam főszerkesztő-helyettes, 2008-tól én vagyok a főszerkesztő.
Nyomasztó felelősségtudattal tölt el ez a dolog, nagy boldogsággal azonban, mint gyakorló írót és rendszeresen írni szerető embert, nem tölt el, sem ma, sem holnap, sem holnapután. Ameddig a legjobb tudásom szerint tudom ezt csinálni, addig csinálom. Hátráltat, hogyne hátráltatna, főszerkesztőnek ideális esetben egy kiváló tanárembernek kellene lennie. Nem igazán hosszan elvonuló regényírónak vagy kiváltképpen nem egy alanyi költőnek.
Adminisztratíve szerencsére olyan a szerkesztőség, hogy ezt leveszi a vállamról, meg kell dicsérjem a kollegákat, és külön kiemelném Szabó Róbert Csabát is, aki mozgékony, nálam fiatalabb főszerkesztő-helyettes, ez nagyon fontos, mindent megbeszélek vele, és kétségtelen, hogy egészen más, még ha nem is teljesen más látásmódot képvisel, hanem frissebb a szeme, frissebb dolgokra hívja fel az én kiöregedő tekintetemet, a szemem figyelmét, és ez így nagyon jó.
A közelmúltban ön új kötetet tett az olvasók asztalára. Ezt mikor írta?
– Most nagyon sok minden abbamaradt, úgy jött 2008-tól az összes változás, ami azóta rám hullott, kicsit felkészületlenül talált, befejezetlen könyvek vannak. Most nem dolgozom semmin, mert leadtam egy könyvet a csíkszeredai Bookart kiadónak, amely december közepén meg is jelent. Ebben egyrészt 14 régebbi vers van, és 45 új vers is van benne. A címe Alekszej Pavlovics Asztrov hagyatéka.
Volt egy ilyen kitalációm annak idején, amikor ’94–’95-ben Alekszej Asztrov verseit Baka István barátom vigasztalására írtam, vagy vele párhuzamosan, ugyanis neki volt egy ilyen orosz alteregója, a Sztyepan Pehotnij, ami saját nevének a fordítása, Sztyepan Pehotnij testamentuma, és akkor még élt Pista, főleg a Tiszatájban közöltem ezeket, hogy érezze a kollegialitást, akkor már nagyon beteg volt.
Tehát ezt a 14 verset vettem, nem nyúltam hozzájuk, és úgy döntöttem augusztus 18-án, hogy még írok ehhez néhány verset, írok egy történetet is, nevezzük egyelőre alakmásnak, de nem alakmás, egy érdekes könyv lett. Nagyon fáradtra dolgoztam magam, ez az igazság, de augusztus 18-tól december 8-ig sikerült befejeznem.
Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)

Huszonegy éves küzdelem mérföldköve
– Az RMDSZ számára komoly elégtételt jelent az oktatási törvény elfogadása, ez ugyanis nemcsak az elmúlt hónapok politikai küzdelmeinek, hanem gyakorlatilag az anyanyelvű oktatásért folytatott huszonegy éves küzdelemnek a mérföldköve is – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken, Kolozsváron tartott sajtóértekezletén.
A szövetségi elnök nagy jelentőségűnek nevezte, hogy az új jogszabály felszámolja a kisebbségi oktatást sújtó utolsó hátrányos, diszkriminatív rendelkezéseket, megteremti többek között a földrajz és történelem anyanyelven történő tanításának, valamint a román nyelv sajátos tankönyvek és tanterv szerinti oktatásának lehetőségét. Hasonlóan fontos, hogy több rendelkezést sikerült bevinni az esélyegyenlőség biztosítása érdekében, különösen a kis létszámú szórványiskolák fenntartása, valamint a tanfelügyelőségeken és az iskolák vezetésében történő arányos magyar jelenlét biztosítása tekintetében.
Közölte: rendkívüli elégtétel, hogy egy válságos, nehéz megszorító intézkedésekkel terhelt időszakban is sikerült jelentős reformintézkedéseket foganatosítani, főként az egészségügy, a tanügyi törvény által pedig az oktatási rendszer területén is. – A reform lényege a decentralizáció: az egészségügyi intézmények esetében ez már gyakorlatilag fél éve lezajlott, és ez az időszak azt bizonyította, hogy a decentralizáció hasznos és életképes – mutatott rá a szövetségi elnök, aki szerint a tanügyi jogszabály által most ez a folyamat mehet végbe az oktatás terén is, melynek nyomán az iskolákkal kapcsolatos döntések a helyi közösségek kezébe kerülnek majd, és ez az erdélyi magyarság számára nagyon fontos eredmény.
– Az oktatási törvény ugyanakkor a koalíciós együttműködés tesztje is volt – mutatott rá Markó Béla, aki úgy vélekedett, hogy a jogszabály elfogadása erősítette a koalíciós szolidaritást, és ezzel egy időben az RMDSZ távolabb került az ellenzéktől. Az elnök egyébként ismételten élesen bírálta az ellenzéki pártokat, amelyek az elmúlt időszakban hangsúlyosan magyarellenes magatartást tanúsítottak, és minden eszközzel azon voltak, hogy megbuktassák az oktatási törvényt. Álláspontja szerint az ellenzék rendkívül felelőtlen módon, gyakorlatilag önös érdekek miatt és politikai megfontolásokból akadályozta a jogszabályt, ennek érdekében akár az etnikumközi kapcsolatokat, az együttélést is feláldozták volna. – Az ellenzék felelőtlen, magyarellenes magatartása azt mutatja, hogy nem érkezett még el a Kánaán, pontosabban, hogy a Kánaán sohasem érkezik el: lényegében az etnikumközi viszonyt, a román–magyar viszonyt csak akkor tudjuk megfelelő módon kezelni, ha politikailag erősek vagyunk és erősek leszünk. A történelem nem visszafordíthatatlan, csak akkor, ha vigyázunk – hangsúlyozta az elnök. Népújság (Marosvásárhely)

Hívó szó értelmisége régen és ma
A Hívó szó és a vándor idő című kötetet mutatták be tegnap délután a Kolozsvár Társaság főtéri székházában, az RMDSZ 1990. január 7-i, első kolozsvári küldöttgyűlésének évfordulója alkalmából. – Emlékezések, dokumentumok, illetve a korabeli sajtó tükrében próbáljuk körüljárni az 1989. december 24-től 1990. április-májusáig tartó időszakot – összegezte bevezetőjében Kántor Lajos, a kötet szerkesztője.
Markó Béla RMDSZ-elnök szerint a különálló kezdeményezések úgy állhattak össze országos szövetséggé, hogy alázattal, hűséggel és szolidaritással viszonyultak az egység gondolatához. Kelemen Hunor művelődési miniszter kiemelte: a mai értelmiség részéről tévedés volna, ha nem hallatná hangját, amikor a közösség jövőjéről véleményt kell alkotni. Az est hangulatát a Concordia vonósnégyes és Vindis Andrea színművész előadása biztosította. A részletekre visszatérünk.
(Zay Éva) Szabadság (Kolozsvár)

Kiadvány az RMDSZ születéséről
Telt ház előtt mutatták be péntek este Kolozsváron A hívó szó és a vándor idő Kolozsvár 1989–1990 című, az RMDSZ megalakulásáról szóló kiadványt. A Kolozsvár Társaság székhelyén tartott könyvbemutató a Concordia vonósnégyes műsorával, illetve Vindis Andrea színművész szavalataival kezdődött, majd az est házigazdája, Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke szólalt fel.
Elmondta, a kötetben 13 szerző visszaemlékezése, illetve korabeli dokumentumok olvashatók. Mint hangsúlyozta, a kötet többre vállalkozik, mint az RMDSZ első küldöttgyűlésének a bemutatása. Ezt követően Markó Béla szövetségi elnök beszélt a kötetről, az RMDSZ megalakulása óta eltelt 21 évet a két világháború közti időszakhoz hasonlította.
„Ezt a könyvet végiglapozva egy közhelyre, a szolidaritás gondolatára hívnám fel a figyelmet, amelyről nem beszélünk eleget mostanában. Amikor az RMDSZ megalakult országosan, 1990. január 7-én már vádakkal kellett szembenéznünk az első napok közös magyar–román eufóriája után. Azzal vádoltak, hogy valójában egy föld alatti szövetséget hoztunk ki a napfényre. Már akkor is voltak különvélemények, de megvolt bennünk az alázat, a hűség a szolidaritás és az egység iránt” – jelentette ki Markó Béla.
„Számomra azért tanulságos a kötet, mert már A hívó szóban van néhány olyan probléma, ami az azt követő húsz-huszonegy évben folyamatosan jelen volt. Már azokban a pillanatokban volt néhány ütközőpont, s ezeket azóta sem sikerült végérvényesen lezárni, kezdve attól, hogy szövetség vagy párt legyen, milyen nevet adjanak neki, hogyan fogalmazzák meg a célokat.
Ugyanakkor az általános célokban teljes egyetértés volt” – tette hozzá Kelemen Hunor művelődési miniszter. Markó Béla és Kelemen Hunor beszédét követően, a zömmel a kolozsvári értelmiség alkotta közönség soraiból elsőként megszólaló Sípos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ megalakulásakor nem jelent meg az erdélyi magyarság világnézeti sokszínűsége.
Kiss-Előd Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Hívó szó, vándor időkben
RMDSZ-évfordulós dokumentumkötetet mutattak be a hétvégén Kolozsváron
A két évtizeddel ezelőtti eseményekre visszatekintő, mai emlékezéseket és dokumentumokat tartalmazó A hívó szó és a vándor idő. (Kolozsvár 1989–1990) című kötetet mutatták be a hétvégén Kolozsváron. A kiadvány az 1990 januárjában tartott első RMDSZ küldöttgyűlés évfordulója alkalmával jelent meg a Korunk-Kompress Kiadó és a Kolozsvár Társaság közös gondozásában.
A két évtizeddel ezelőtti eseményekre visszatekintő, mai emlékezéseket és dokumentumokat tartalmazó A hívó szó és a vándor idő. (Kolozsvár 1989–1990) című kötetet mutatták be a hétvégén Kolozsváron. A kiadvány az 1990 januárjában tartott első RMDSZ küldöttgyűlés évfordulója alkalmával jelent meg a Korunk-Kompress Kiadó és a Kolozsvár Társaság közös gondozásában. A résztvevőket Kántor Lajos, a könyv szerkesztője, a Kolozsvár Társaság elnöke köszöntötte.
„Ma is példaértékű, ahogyan 1990 januárjában az erdélyi magyar értelmiség képes volt alázattal, hűséggel és szolidaritással egységbe kovácsolni a számos helyi kezdeményezést, és letenni az egységes érdekvédelmi szervezet alapjait: ebben a hatalmas munkában a kolozsvári magyar értelmiségnek elsődleges szerepe volt” – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes a könyvbemutatón.
Az RMDSZ elnöke szerint az is példaértékű, hogy bár az értelmiségnek nem a politikai szerepvállalás, hanem az alkotás az alapvető feladata, 1989 után többségében tudósok, írók, művészek voltak azok, akik élére álltak a kisebbségi jogküzdelemnek, és megfogalmazták a lényegében ma is érvényes célkitűzéseket. Az elmúlt két évtized politikai tanulságairól szólva Markó Béla úgy fogalmazott: szabadságot, jogot egyszer s mindenkorra kivívni nem lehet, ezt ugyanis minden nemzedéknek ki kell vívnia magának.
„Mi, akik akkor alapítói voltunk a szövetségnek, a magunk szövetségét megkötöttük, most pedig a következő generációknak is meg kell kötniük a maguk szövetségét, és ezt az esélyt, lehetőséget meg kell nekik adni” – mutatott rá beszédében Markó Béla.
A könyvbemutatón részt vett Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is, aki beszédében elmondta: 21 évvel ezelőtt is voltak olyan értelmiségiek, akik azonnal vállalták a cselekvést, olyanok, akik irányt mutattak, elméleti hátteret biztosítottak, és olyanok is, akik elsőre tudták, hogy nem akarnak aktív, politikai szerepet vállalni. A miniszter kifejtette: a kiadványból az derül ki számára, hogy ’90-ben semmi nem döntetett el végérvényesen, minden megfordítható ebben az országban, az értékrendek még nem kristályosodtak ki, még nem állnak a biztos alapok.
A kötet méltatásaként a kulturális miniszter kiemelte: ez nemcsak a lenyomata a 21 évvel ezelőtt történteknek, de útmutató, útravaló is azoknak, akik a közéleti, politikai szerepre vállalkoznak. A kordokumentumnak számító kötetből Kelemen Hunor kiemelte annak néhány olyan felvetését, amelyek 21 éve folyamatosan jelen vannak az erdélyi magyar közbeszédben.
A könyvbemutatón felszólalt több közéleti személyiség is, Gyimesi Éva egyetemi oktató, Bakk Miklós politikai elemző, Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője. A kiadványból Vindis Anrea kolozsvári színésznő olvasott fel, a rendezvényt a Concordia vonósnégyes zenéje tette hangulatosabbá. Új Magyar Szó (Bukarest)

Az RMDSZ cenzúrázná a sajtót?
Eckstein maga a választási kampányt regulázná meg, mert úgy véli, a szervezet nem biztosít egyenlő esélyt azoknak, akik az elnökei szeretnének lenni.
Nem indulhatnak egyenlő eséllyel az RMDSZ szövetségi elnöki posztjáért azok, akik szeretnének bizonyos szabályozható, illetve nem szabályozható körülmények miatt. A jelenlegi elnök, Markó Béla pénteken világossá tette Kolozsváron, hogy Kelemen Hunort tartja a megfelelő személynek, hogy utóda legyen az RMDSZ élén.
Nem igazán mérhető, hogy ez mennyit számít majd a szavazáson a februári kongresszuson, ahogy az sem, hogy a sokáig RMDSZ-ügyvezető, jelenleg kormánytag Kelemen felhasználja-e és hogyan befolyását a szervezet infrastruktúrája és a költségvetésből kormányzati vonalon kiutalható összegek felet.
Ami viszont mérhető és szabályozható a küzdelemben, azt Ecktsein-Kovács Péter szeretné átláthatóvá tenni. Most, hogy tíz év után ez az első igazi kampány az RMDSZ-en belül,
véli maga a jelölt. Alapos korrekcióra szorulnak tehát az RMDSZ elnökválasztási kampányára vonatkozó előírások Eckstein-Kovács Péter szerint. Miközben az RMDSZ szabályzatmódosító bizottsága ülésezett, a szövetség egyik elnökjelöltjeként hétfőn bemutatta saját módosító javaslatait.
Eszerint ideje lenne leszögezni, mettől meddig tart az RMDSZ elnökválasztási kampányának időszaka. Szabályozásra szorul továbbá, hogy a jelöltek hogyan jutnak hozzá a szövetség erőforrásaihoz, ki és hogyan használhatja az infrastruktúrát, az adatbázisokat (a testületek összetételéről, elérhetőségek).
Nem biztosított az egyenlő hozzáférés
a jelöltek számára a szervezet által rendelt közvélemény-kutatásokhoz, felmérésekhez, a helyi szervezeti eseménynaptárokhoz, az RMDSZ saját kiadványaihoz és médiafelületeihez. Elmondta, amennyiben az RMDSZ apparátusát támogatói aláírások gyűjtésére kívánják felhasználni, akkor az aláírásgyűjtés minden jelölt nevét feltüntető, közös íven történjék.
Foghíjas a jelöltek előzetes támogatásának egységes metodológiája is. Szerinte a jelölteket kötelezően meg kéne hívni a jelöltállító / támogatás-megítélő gyűlésekre, hogy az adott megyei vagy területi szervezet képviselői megismerhessék a jelöltek programját és személyét. Kifogásolta, hogy a Szilágy és Hunyad megyei szervezet úgy utasította el őt, hogy esélyt sem adtak neki a bemutatkozásra. Eckstein megtiltaná továbbá a kötött mandátumot, szerinte a megyei szervezeteknek nincs joguk előírni küldöttjeik számára, kire szavazzanak.
Az sem világos, kik mennek a jelölőgyűlésre,
legalábbis Ecksteinhoz még nem jutott el ez az információ, miközben a másik jelölt, Kelemen Hunor számára ez nem lehet titok. Az sem leszögezett, hogy csak egyetlen jelöltet lehet-e támogatni, vagy többet, és hogy a támogatás kötelező-e vagy sem. Fontosnak tartja továbbá, hogy az előzetes támogatásról titkos szavazással döntsenek a megyei, a területi szervezetek, a platformok és a MIÉRT.
Szóvátette, hogy van néhány szabályzatmódosító indítvány, amelyet határozottan ellenez. Ilyen például az, amely szankcionálná, ha valaki az RMDSZ-en belül a vezetőség álláspontjával ellentétes véleménynek ad hangot a sajtóban. Sőt a javaslat azt a sajtóorgánumot is büntetné, amely közölné ezt. Nem ért egyet azzal sem, hogy a szövetség politikai alelnöke – az új tisztség elegendő támogatás esetén jönne létre – az RMDSZ szövetségi elnöke előtt vállaljon felelősséget munkájáért, Ecktsein ezt a Szövetségi Képviselők Tanácsára bízná.
Több és erősebb jogosítvánnyal ruházná fel
a partiumi megyék képviselőit, és lehetőséget biztosítana számukra, hogy a szövetség vezetőségében is nagyobb szerepet vállaljanak.
A módosító javaslatokat Eckstein az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának, Állandó Tanácsának, Ügyvezető Elnökségének és Kongresszusi biztosának postázta.
Arra hivatkozva, hogy az RMDSZ új elnökének megválasztása és az azt megelőző kampány a közelmúltban előzmény nélküli, illetve az elnökválasztási kampány szabályozottságának hiányosságai vannak, Eckstein választási kódex elfogadására hívta fel a két másik jelöltet, Olosz Gergelyt és Kelemen Hunort.
A sajtótájékoztató után elküldött választási kódexen Eckstein-Kovács Péter neve mellett ott szerepel Kelemen Hunoré is egyfajta ajánlatként, és várják, hogy ténylegesen írja alá. Olosz Gergelyé még azért nem szerepel, mert hivatalosan még nem jelentette be indulási szándékát. Manna.ro

„Minden véleményre oda kell figyelni”
Az értékelés mellett a szükséges változtatásokról, szervezeti átalakításokról, az RMDSZ és a Fidesz viszonyáról is beszélt a Nyugati Jelennek KIRÁLY ANDRÁS, az Arad megyei szervezet elnöke, oktatási államtitkár.
– Úgy érzem, hogy a megyei szervezet és a vidéki szervezetek az elmúlt időszakban csak a kampányokból éltek, és ennek következménye, hogy miután ezek lecsengtek észrevettük, hogy azok a fortyogó hónapok nem hatottak pozitívan a szervezetekre, amelyeknek elsősorban a közösségi problémákkal kellene foglalkozniuk. Többször elmondtam már, annyi a megyei szervezet ereje, amennyi a helyi szervezeteké, vagyis ahány tanácsossal, polgármesterrel rendelkezünk, akikkel tehetünk a közösségekért.
– A legutóbbi választmányon ezért tolta le a szervezeteket?
– Nem toltam le őket, csak elmondtam az igazságot. Vannak dolgok, amiket én megyei elnökként másképp látok, ők helyben másként. De tízéves elnökség után már leszűrhetem a tapasztalataimat, és ezek közül az egyik legfontosabb, hogy rossz a kommunikációnk. Tudom, hol akadozik a gép: nem kifele, a sajtó irányába rossz, hanem a helyi közösségek felé. Képtelenek vagyunk úgy megnyerni a közösségeket, hogy azok magukénak érezzék a szervezetet. Az RMDSZ első nyolc-tíz éve azért más volt, a kezdeti hurráoptimizmust is beleértve, akkor éreztem az összefogást, hogy mutassuk meg, magyarok vagyunk. Most pedig nem az elért eredményeket értékeljük, hanem fanyalgunk, hogy több kellett volna. Sajnos, senki nem óhajt seperni a saját háza táján, elismerni, képtelen egymaga megoldani mindent.
– A legutóbbi tisztújító közgyűlések előtt ön azt mondta, csak azok maradhatnak, akik nem csak kampányidőben dolgoznak. Ezek szerint maradt minden a régiben?
– Ez a másik kérdés, hogy megszabhatod, kit válasszanak, csak a közgyűlésekre olyan személyek mennek, akiket vagy meghívtak, vagy kívülállóként csak érdekel a dolog. Én el szoktam menni közgyűlések előtt egyeztetni a helyi vezetőkkel, de a közgyűlés természetesen úgy zajlik, ahogy a helyiek akarják, abból választanak, akik ott vannak. Hiába kérdezem meg, hol vannak, akikkel beszéltünk előzőleg, épp nem értek rá eljönni magára a közgyűlésre. A közösség érezze át, hogy bármilyen kérdésben nekünk egymásra van szükségünk. Be kell lássuk, kötelességünk a jövőt építeni, s ha nem, akkor hozzon az illető közösség egy döntést, hogy eddig jó volt, a jövőben élünk, ahogy élünk, menjen mindenki, merre lát. De nem ezt örököltük. A mi feladatunk az örökség gyarapítása.
– Ön szerint miért ekkora a kiábrándultság az emberekben?
– Magyar polgármestereink nem mernek falugyűlést tartani. Pedig az emberek, ha tudják, hogy beszélhetnek, meghallgatják őket, akkor elmennek, elmondják véleményüket, ám ha tudják, hogy lehurrogják őket, akkor otthon maradnak. Pedig minden véleményre oda kell figyelni. Szerintem sokkal inkább megfogja az embert, ha kisebb csoportokban beszélnek vele, elmennek hozzá haza polgármester, alpolgármester, tanácsosok. A szervezett formák idejüket múlták, és vagy túlszervezetté válnak, vagy fesztivizmusba süllyednek. Úgy vélem, aki tisztséget vállal az RMDSZ-ben, érezze át annak súlyát, fontosságát. Számtalanszor elbeszélgettem Arad kerületi elnökeivel, és elmondtam, a mikelakai vagy belvárosi elnök túlhaladott működési forma. Szerintem fel kellene osztani a megyeszékhelyet sávokra, kisebb közösségekre, ott találni embereket, aki végigjárják a magyarokat, elbeszélgetnek velük. Amikor meg elmondtam, sértődöttséget éreztem, hogy most mi van, nem bízunk meg bennük?
– Akkor lesznek-e idén gyökeres reformok, vagy marad minden a régiben?
– Tény, hogy a tíz év elnökségemből az utolsó ötben sokat voltam Bukarestben, de van a megyei szervezetnek ügyvezető elnöksége, apparátusa, amely átveszi ezeket a feladatokat. Lépni kell, fel kell aprózni Aradot, de hasonlóan más megoldást kell keresnünk Pécskán is. Ha nem, a kommunikáció Aradon, hiába vagyunk 23 ezren, szétforgácsolódik. Azt szeretném, ha ezeket a kérdéseket a tisztújítás előtt végigbeszélnénk, lefektetnénk azt a szervezési, szervezeti formát, amellyel sokkal dinamikusabban nekivághatunk a 2012-es helyhatósági választásoknak. Változtatni kell, mert, például, a 2004-es szavazáson a Csiky önállósulása, a Szabadság-szobor felállítása voksokban nem hozta meg a várt eredményt. A 2008-as eredmények pedig lehangolóak voltak, holott szerintem 2004–2008 között ha nem is vagonszámra, de talicskával hoztunk pénzforrásokat az aradi közösségeknek, mindez nem konvertálódott szavazatokká.
– Lehet, mást akarnak a választók?
– Mást is akarnak. Az újraválasztott polgármestereink azért tudják, hogy az aszfalt és sportcsarnok mellé mi kell még egy választáson, de szeretném, hogy hangsúlyosabban kiderüljön, ezekben az eredményekben a megyei szervezet könyékig benne volt. Könnyű eljátszani, és el is kell játszani a jó polgármestert, de az egymásra utaltságot is ki kell emelni. Egyébként nem is a vidéki szavazatokkal voltak problémák, hanem a megyeszékhelyen. Sajnos egy eredményes négy év után az egyéni választókörzetes megoldás nekünk nem hozta meg a várt eredményeket. Borzasztó gyenge választásnak számított, hogy 2008-ban mindössze harminc szavazattal előztük meg a szociáldemokraták második bejutó emberét. És ez elgondolkoztató. A 2009-es tisztújításon 41 ellenszavazatot kaptam, rendben, elfogadom, de azt nem tartottam korrektnek, hogy az ellenszavazók miért nem álltak ki és mondták meg nyíltan véleményüket. Legyünk korrektek egymással szemben, merjünk kiállni a véleményünkkel.
– Hunyad, Krassó-Szörény bejelentette, Kelemen Hunort támogatják a februári kongresszuson. És Arad?
– Utoljára a csíkszeredai kongresszuson volt ellenjelöltje Kincses Előd személyében Markó Bélának, de akkor nem volt előzetes mozgósítás. Hogy ők ezt bejelentették, az ő dolguk, Aradon az Állandó Tanácson majd megbeszéljük, milyen politikát folytatunk a jelöltekkel szemben. Szerintem fel kell ajánlani a jelölteknek, jöjjenek el, mondják el programjukat, mit akarnak a szervezettel stb. Bármenyire is demokratikus egy szervezet, pártként kell működnie, az elnök személye pedig ráteszi bélyegét az RMDSZ-re. Nekem lehet, hogy Kelemen Hunor a szimpatikusabb, de RMDSZ-es jelöltekről van szó, meg kell adni a lehetőséget a bemutatkozásra. Nem akarunk jelölteket ütköztetni, egyszerűen mondják el célkitűzéseiket.
– Tehát Arad a kongresszus előtt eldönti, és egységesen szavaz?
– A választmány majd eldönti, megtörténhet, hogy egységesen szavazunk, hisz Csíkszeredában is így történt, ám ha valakinek más opciója lesz, szíve joga, a szavazás titkos. Az elnök viszont legyen kommunikatív, tartsa ő vagy az ügyvezető elnökség a kapcsolatot a szervezetekkel, legyen nagyobb beleszólása a megyei szervezeteknek a komolyabb döntésekbe. A Szövetségi Állandó Tanácsban a megyei vezetők kapjanak nagyobb erőt, ne az ügyvezető elnökség. Elmondtam az SZKT-n, szeretném, ha az RMDSZ a magyar kormánnyal, vagyis a Fidesz-szel szemben korrekt álláspontra helyezkedne, habár megjegyzem, jelenleg inkább a Fidesznek kellene korrektebb álláspontja legyen, de tartsuk meg azt a jó szokást, amit mi Aradon október 6-án alkalmazunk: mindig a magyar kormány képviselője beszél a megemlékezésen. A magyar kormánynak, tetszik vagy sem, de tudomásul kellene vennie, hogy a magyar közösségben elsősorban a döntéshozó szereppel rendelkező szervezettel tárgyaljon. Lehet a szomszéd lánya szebb, de nem az én feleségem, azért szerte a világban érdekek mentén politizálunk, pontosabban a közösségi érdekek mentén. Én így látom a romániai magyar–magyar együttműködést, viszonyt.
Irházi János, Nyugati Jelen (Arad)

Szolidaritás és értelmiség jelene 21 év távlatából
A Hívó szó és a vándor idő. Kolozsvár, 1989–1990 című kötetet mutatták be pénteken délután a Kolozsvár Társaság székházában az RMDSZ első, 1990. január 7-i kolozsvári küldöttgyűlésének évfordulója alkalmából.
Az emlékezésekből, dokumentumokból és a korabeli sajtóban megjelent publikációkból összeálló kötet azokra a fokozatosan érlelődő folyamatokra mutat rá, amelyeket a Szabadságban 1989. december 23-án közölt Hívó Szó kiáltványa, majd a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács december 24-i megalakulása fémjelzett. A 1989. december 24-től 1990 április-májusáig, az RMDSZ első, nagyváradi kongresszusáig terjedő időszak eseményeire visszatekintő kiadvány összeállításának ötlete Pillich Lászlótól származott – közölte bevezetőjében Kántor Lajos, a kötet szerkesztője. Mint mondta, a tizenhat emlékezésből tizenhárom felkérésre született. A teljesebb kép kialakítása érdekében a megszólaltatott írók közül nem maradtak ki Gáll Ernő – akinek a kolozsvári lakásán a Hívó Szó megszületett –, valamint Balogh Edgár emlékezései sem.
– Az 1989–1990-es események óta eltelt időszak történéseinek, cselekvéseinek jelentőségét a következő generációk mérhetik fel a legmegfelelőbben – vélekedett a kötetet méltató Markó Béla RMDSZ-elnök. Huszonegy év távlatából párhuzamként említette a két világháború között élt romániai magyarság úgyszintén huszonegy évét, amelyet a közösség végigélt, s amelynek folyamán gondolkodott, töprengett, teremtett.
A romániai magyarság politikai, társadalmi szerveződése első formáinak megjelenése kapcsán Markó Béla kiemelte: abban az időszakban minden feltétel adott volt, hogy különálló pártok induljanak útjukra, amelyeket utólag nehezen lehetett volna összeforrasztani. – Az eltérő nézőpontokra alapuló kezdeményezések mégis országos szövetséggé állhattak össze, ugyanis ’89 és ’90 cselekvő értelmisége a helyzet parancsát felismerve, alázattal, hűséggel és szolidaritással viszonyult az egység gondolatához – hangsúlyozta a politikus. Az akkoriban szárbaszökkenő, a véleménykülönbségek fölé emelkedő értelmiségi összefogás által meghatározott szövetség megvalósult, de valószínűleg a következő nemzedékeknek újra kell kötniük azt – vélekedett az RMDSZ elnöke. – Mi a magunk szolidaritását felmutattuk. Ez közben kophatott, csorbulhatott, morzsolódhatott és kiürülhetett sokak számára, de ennek ellenére érvényes volt az elmúlt huszonegy évben. Lehet, hogy a következő generációknak meg kellene keresniük ugyanennek a szövetségnek az útjait, módjait. Azt gondolom, hogy nekünk, alapítóknak ezt a lehetőséget meg-, és át kell nekik adnunk – hangsúlyozta.
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter a szerves fejlődés folyamatát alátámasztó, tanulságos kordokumentumnak minősítette a kötetet, amely hasznos útmutatóként szolgálhat azok számára, akik a szövetséget folytatni akarják, a közéleti munkát, a politikai szerepeket vállalják. A művelődési miniszter fiatal újságíróként a helyszínen élte meg az RMDSZ január 7-i küldöttgyűlésének eseményét, figyelemmel kísérve, hogy milyen válaszok születnek a romániai magyarság aktuális politikai kérdéseire. Annak ellenére, hogy néhány, a szerveződés idején felmerült ütközőpontot – például a szövetség avagy párt kérdést, a Marosvásárhely és Kolozsvár közötti versenyfutást – a mai napig sem sikerült teljesen feloldani, huszonegy esztendeje teljes egyetértés uralkodott a közösség távlati céljait, a szabadságjogokat és az önrendelkezést illetően – összegezte a kötet írásainak egyik tanulságát Kelemen Hunor. Hozzátette: ebben a térségben, országban, társadalomban azonban az értékrendek még nem kristályosodtak ki teljesen, ezért a szövetségeket újra kell kötni, az értelmiség szerepét pedig újra kell gondolni. – A romániai magyar értelmiség nem állhat félre akkor, amikor alapvető kérdésekről dönteni kell, amikor ennek a közösségnek a jövőjéről véleményt kell mondani. Tévedés volna, ha az értelmiség nem hallatná hangját akkor is, ha politikai szerepet nem kíván vállalni – hangsúlyozta.
Az elmúlt huszonegy évre visszatekintő, az emlékezés jegyében zajló beszélgetéssel zárult est hangulatát a Concordia vonósnégyes és Vindis Andrea, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészének előadása emelte: a közönség az Orbán György erdélyi zeneszerző műveiből játszott tételeket, valamint Lászlóffy Aladár Vándor idő balladája című költeményét hallgathatta meg. Kántor Lajos elmondása szerint Lászlóffy verse ihletként szolgált a kötet címének megalkotásakor
ZAY ÉVA, Szabadság (Kolozsvár)

Az átállás magyarázata
A román ellenzéki pártok látványos összeborulása közepette a hazai sajtó jóformán napi rendszerességgel firtatja az RMDSZ vezető politikusaitól, hogy meddig tartanak ki a jelenlegi jobbközép kormánykoalíció mellett, illetve nem hagyják-e elcsábítani magukat a Boc-kormány megbuktatására szövetkező erők szirénhangjaitól.
Markó Béláéktól pedig menetrendszerűen érkezik a válasz, miszerint jelenleg nem látják indokoltnak felrúgni a demokrata-liberálisokkal ápolt kapcsolatot, nem tudják elképzelni a szövetséget a szociáldemokraták, a liberálisok és a konzervatívok alkotta politikai képletben.
Ennek ellenére egyáltalán nem ajánlott mérget venni arra, hogy az RMDSZ-nek a PDL iránti hűsége kitart a jövő évi parlamenti választások után is. Először is azért, mert a jelenlegi politikai konstelláció szerint kevés az esély arra, hogy Emil Boc pártja 2012-ben is a kormányrúdnál marad. Ehhez a demokratáknak óriási bravúrt kellene végrehajtaniuk a következő másfél évben – mindez a kormányzás tavalyi tapasztalatait figyelembe véve sci-fi kategóriába illene –, vagy az elveszettnek hitt politikai helyzetekből is nyerni képes Traian Băsescunak kellene valahogy szétrobbantani az ellenzéki pártszövetséget. Ellenkező esetben az ellenzék – sajnos – feltartóztathatatlanul átveszi a hatalmat. Márpedig a három párt a jelenlegi felmérések szerint bőven megszerezné a parlamentben a kormányzáshoz szükséges többséget, így nem lesz szüksége az RMDSZ-re is – annál is inkább, hogy a magyar alakulat nem volt hajlandó már most hozzájárulni a Boc-kormány bukásához.
Ez esetben borítékolható, hogy a szocdemek, liberálisok és konzervatívok első dolga lenne kiiktatni az oktatási törvényből a kisebbségeknek kedvező előírásokat, sőt a három párt elmúlt időszakban tanúsított magyarellenességét ismerve az lenne a legkisebb baj, hogy diákjaink továbbra is románul tanulják Románia történelmét és földrajzát. Már most megjósolható, hogy az RMDSZ a kivívott jog megóvására hivatkozva nagyon is hajlandó lenne átállni majd a másik oldalra – feltéve persze, ha 2012-ben is parlamenti tényező lesz –, még akkor is, ha az odaátról jó előre tudjuk: politikai hiénák területe. De hát az RMDSZ az elmúlt években közismerten mindig ki tudta magyarázni átállásai szükségességét.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár)

Fair play
Vagyis tiszta, becsületes, sportszerű játék. Az EU-nak is egyik alapvető követelménye. S nem csak a sportban, hanem a gazdaságban, kultúrában, médiában, az emberi kapcsolatokban és mindenben, ami az európaiságot meghatározza. A fair play betartása, nekünk, magyaroknak különösen fontos lenne, ha jobbik énünket kívánjuk mutatni másoknak és fel akarunk zárkózni a fejlettebb demokráciákhoz.
Vagyis tiszta, becsületes, sportszerű játék. Az EU-nak is egyik alapvető követelménye. S nem csak a sportban, hanem a gazdaságban, kultúrában, médiában, az emberi kapcsolatokban és mindenben, ami az európaiságot meghatározza. A fair play betartása, nekünk, magyaroknak különösen fontos lenne, ha jobbik énünket kívánjuk mutatni másoknak és fel akarunk zárkózni a fejlettebb demokráciákhoz. December 4-én fél Európát bejárta az erdélyi magyarság számára örvendetes hír: a román alkotmánybíróság döntő, 7/2-es szavazással jóváhagyta az új oktatási törvényt. Tanár barátom mesélte: másnap (a téli vakáció utáni első tanítási napon) osztályában alig volt más téma. Szinte ujjongtak a diákok, hogy végre szeptembertől nem úgy kell már tanulniuk, mint akiket el akarnak románosítani az iskolában, az iskolával.
Külön jó öröm, hogy a kedvezmények túllépnek a nyelvi kereteken. Úgy tudom, más iskolákban is voltak ilyen tetszésnyilvánítások, s főleg ott, ahol a tanárok nem politikai ügyként kezelik a kérdést, hanem magyarként való megmaradásunk és napi közérzetünk javításának eszközeként. Ha nem tévedek, közel kétszázezer romániai magyar gyermek és ennyi szülő, pedagógus hangulatán javított az új törvény.
Aznap este külön érdeklődéssel figyeltem a magyarországi közszolgálati televíziók műsorát. Kíváncsi voltam, hogyan reagálják le a nem mindennapi hírt. Aki látta, tudja: nem estek hasra, nem ugráltak a plafonig! A Nemzet Televíziója, vagyis a Duna TV foglalkozott vele többet, úgy három percet, mialatt pár mondat erejéig Markó Bélát is megszólaltatták.
Mindjárt az aradi demokrácia-központ avatása következett, az előbbinél több időben és Toró T. Tibor is bővebben szólhatott. A szerkesztők úgy látták: egy vidéki iroda avatása (egy a honosításra létrehozott sok hasonló közül!) fontosabb, mint kétszázezer erdélyi magyar gyermek érdeke. Lelkük rajta! Másnap a Duna TV a bálványosi nyári egyetem szervezőiről, akik Budapesten adták le honosítási kérvényüket, negyedórás külön örömriportot sugárzott. Miközben a kétszázezer erdélyi magyar fiatal öröméről nem ejtettek több szót, s nem csináltak róla külön riportot. Igaz, az m1 és m2 is beérte egy-egy rövid hírrel.
Persze az új tanügyi törvény „csak” az RMDSZ sokévi kemény munkája. A demokrácia-központokat pedig Tőkés László és Toró T. Tibor építgeti, egyelőre a legkisebb ellenállás nélkül. Az ő egyórai munkájuk is többet ér most Pesten, mint Markó Béla húsz évi küzdelme.
Hát akkor, éljen a fair play, vagyis a magyar sportszerűség és tisztesség!
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Elkerülhető a vég kezdete?
A törekvések nem ellentétesek, nem kioltják, hanem erősítik a nemzetépítési folyamatokat.
Hidegháború és árokásás zajlik Erdélyben január elseje óta, amióta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács demokrácia-központjaiban megkezdődött a magyar állampolgári kérvények kitöltése. Az RMDSZ palástolni próbálja féltékenységét, amiért az Orbán-kormány az EMNT-t tartja kizárólagos partnerének a visszahonosítási akcióban, közben attól tart, hogy a magyarországi támogatási összegek elosztása is teljes mértékben az EMNT feladata lesz az idéntől.
Hidegháború és árokásás zajlik Erdélyben január elseje óta, amióta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács demokrácia-központjaiban megkezdődött a magyar állampolgári kérvények kitöltése. Az RMDSZ palástolni próbálja féltékenységét, amiért az Orbán-kormány az EMNT-t tartja kizárólagos partnerének a visszahonosítási akcióban, közben attól tart, hogy a magyarországi támogatási összegek elosztása is teljes mértékben az EMNT feladata lesz az idéntől.
Eközben aktivizálódik az RMDSZ ellenzéke is, amelynek sajtója erős támadást indít a Markó Béla vezette alakulat ellen. Legutóbb a februárban leköszönő RMDSZ-elnököt igyekeztek rossz fényben beállítani, idézték válaszát, miszerint nem kíván (egyelőre) magyar állampolgár lenni. A tudósítók szándékosan vagy tudatlanságból viszont elhallgatták, hogy a román kormány miniszterelnök-helyetteseként a nemzetvédelmi törvény előírásai és a józan ész diktálta visszafogottság miatt nem is folyamodhat egy másik állampolgárságért.
Azt sem szabadna figyelmen kívül hagyni, hogy az RMDSZ kormányszerepének köszönhetően sem ütközik akadályba a magyar állampolgárság igénylése Erdélyben. Az erős erdélyi magyar érdekképviselet nélkül a román törvényhozás könnyen szlovakizálódhat!
Ma a nacionalizmus kártyáját a kormánykoalíció ellen kijátszó ellenzék hisztériakeltő próbálkozásait lehűti a kormányzó Demokrata-Liberális Párt, amely az RMDSZ támogatása nélkül népszerűtlenségének csúcsán hatalmasat bukna.
Az RMDSZ keresi az együttműködési lehetőséget a Fidesszel és a magyar külügygyel. Az együttműködést szorgalmazta Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács RMDSZ-es elnöke is, aki szerint a magyarországi politikai elitnek változtatnia kell azon a felfogásán, hogy „nem biztosít érdemi döntési/együttdöntési jogosítványokat a határon túli magyar politika legitim képviselőinek, olyan jogviszonyokat, amelyek alanya a határon túli magyarság.”
Borboly Csaba egyébként egy összmagyar alkotmány kidolgozását is javasolta. „Erdélyi székely magyar vezetőként akkor lennék elégedett Magyarország új alkotmányával, ha annak betűje és szelleme új alapokra helyezné a magyar–magyar viszonyrendszert, az őt érintő anyaországi döntési folyamatokban – a nemzeti együttműködés rendszerének megfelelően – partneri, mellérendelt szerepbe kerülne a határon túli magyarság” – mondja a Hargita megyei elnök, aki úgy látja, hogy az elmúlt húsz esztendőben felgyülemlett tapasztalat alapján megérett az idő a határon túli magyar közösségek közjogi szintű nagykorúsítására, s ezzel arra, hogy az új alkotmány ne csak Magyarország, de a magyar közösség egészének alaptörvényévé váljék.
A székelyföldi elöljáró indokoltnak tartja, hogy a jelenlegi alkotmány alapvető rendelkezéseinek első pontja – „Magyarország felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért” – jobban részletezze a felelősségvállalás konkrét megvalósulási formáit, a kormányzati ciklusokon, illetve kiszámítható módon részletezze és szabályozza a Magyar Köztársaság által a határon túli magyarokért vállalt kötelezettségeket.
A javaslat – még akkor is, ha az már nehezen beékelhető a már elkészült magyar alkotmány szövegébe, mivel konvergens az alaptörvény szellemével – jelzi, hogy a magyar kormány és a romániai magyarság jelenlegi politikai képviseletének a törekvései nem ellentétesek, nem kioltják, hanem erősítik a nemzetépítési folyamatokat.
Az erdélyi magyar törvényhozó képviselet szempontjából fontos, hogy a magyar kormány komolyan veszi-e az együttműködést a gazdasági válság bátortalan és rövidtávon egyáltalán nem eredményes kezelésében meggyengült, de még mindig jelentős támogatással rendelkező RMDSZ-szel vagy csak az EMNT-t tartja majd partnerének. Ha a magyar kormány nem az együttműködést, hanem a versengést szorgalmazza az erdélyi magyar politikai és közéletben, óhatatlanul a vajdasági, kárpátaljai és felvidéki helyzetbe jutunk. Egy olyan országban, ahol a hatályos törvényeket sem tartja be a hatalom, ahol a nacionalizmus még mindig a politikai eszköztár aduja, ez az állapot a vég kezdetét jelentheti a magyar közösség számára.
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kell-e még egy új magyar párt?
Az anyaországban zajlik a médiatörvény körül a hisztérikus felhangokkal fűszeretett, politikai hátterű sajtóháború. Éppen csak hogy a fehér terror és a Horthy-kor visszatérését nem emlegetik. Valakik nagyon félthetik a megszerzett kiváltságaikat, pozícióikat, zsákmányukat...
Itt, Erdélyben az RMDSZ ráállította az összes nagyágyúját az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra. Riogatnak Markóék, hogy nem lesz magyar képviselet a román parlamentben, ha nem rájuk szavaz mindenki. A magyarság elveszti befolyását sorsának irányítása felett itt, az országban. Semlegesebbnek tűnő személyeket próbálnak megszólaltatni a feltétlen egység mellett. A nagy baj ott van, hogy az RMDSZ szavazóbázisa sokkal gyorsabban fogy el, mint amekkora nemzeti közösségünk lélekszámának apadása.
A tények, mármint a számszerűsített adatok, makacs dolgok. Az RMDSZ-nek 1990 májusában még volt egy több mint egymilliós szavazóbázisa. A szövetség 7,2 százaléka a második volt a parlamenti rangsorban. Még a kormánypárttá váló átvedlésekor, 14 évvel ezelőtt is két ház, szenátus és képviselőház egyikére-másikára 831 ezren, illetve 811 ezren szavaztak, de akkor már 1996-ban 7 százalék alatt voltunk (a pontosság kedvéért: 6,82%), negyedikként a romániai versenypártok között. Mára jó, ha minden második erdélyi magyar ember elmegy majd szavazni az RMDSZ-re. A fent említett 14 év eredményei a választásokon még jószerével összhangban voltak a népszámlálási eredményekkel. Mára viszont a szavazóréteg nem éri el a félmilliót sem, sőt, Kelemen Hunor államfői jelöltségekor a 4% alatt maradt, 372 ezer szavazóval. Ezért többen kellene lennünk erdélyi magyarok ahhoz, hogy bejuttassunk egy magyar politikai szervezetet a törvényhozásba. De nem vagyunk...
A nagy bajok ott vannak a bölcsőhely körül, az RMDSZ alakulásánál. Az érdekvédelminek mondott szervezetet inkább felülről szervezték Ion Iliescu reformkommunista barátai. Volt persze egy alulról meginduló magyar önszerveződés is vidéken, nagy lelkesedéssel, de ezek az erők hamar a szervezet peremére szorultak vagy kiléptek a szövetségből. Bukarestből diktáltak mindent lefelé.
Az erdélyi romániai magyar úgy érzi, csak ímmel-ámmal, sok-sok opportunista megalkuvással képviselik a magyar nemzet érdekeit választottjai. A platformok csak névlegesen, papíron működnek, sehol sincs statisztika egyiknek-másiknak a támogatottságára. A magyar nemzeti közösség nagyon jelentős hányada már rég felbontotta azt a bizonyos társadalmi szerződést a román versenypárttá vált szervezettel. Vannak azért hozzáértő, a magyar ügyért kiálló politikusok és a magyar ügyért kiálló személyek a Partiumtól a Székelyföldig és le Temesvárig, tehát sok helyi politikus, akiket újraválasztanak, mert igyekeznek egy kicsit jobban kedvébe járni a polgároknak, legyenek azok magyarok, románok vagy más nemzetiségűek.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács láthatóan alulról próbál építkezni. Új arcokat is látni gyűléseken, más személyeket is bevonnak a munkájukba, mint azok, akik előtérben voltak mindig is. Az európai parlamenti választás megmutatta, hogy a kiélezett versenyhelyzet képes megmozgatni a kiábrándult távollévőket, meg azt is, hogy szükség esetén össze is lehet fogni.
Az igazi fogas kérdés az EMNT részére az lesz, hogy miként tudja mozgósítani a tömegeket, az egyszerű magyar embert érdeklő kérdésekre milyen választ ad. Az egykori, a két világháború közt működő Országos Magyar Párt derék vezetői az egyházakkal karöltve szerezték a Hangya Szövetkezetet. 45 évi kommunizmus sajnos kompromittálta a szövetkezeti mozgalmat, de azért mégis csak eltelt már húsz év, lehetett volna tanulmányozni a dán és nyugat-európai szövetkezetek működését. Miért fontos a falumunka? Ott vannak még a magyarság fennmaradásának a reális esélyei Erdélyben. Városokon sokkal nagyobb a vegyes házasságok száma és az asszimiláció lehetősége is.
Hodgyai Mátyás
nagyváradi történelemtanár. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az RMDSZ elnökjelöltjei a budapesti kormánnyal való viszonyról
Ki lesz az RMDSZ új elnöke azután, hogy a februári kongresszuson Markó Béla elbúcsúzik a tizennyolc éve tartó elnökségtől? S bár hivatalosan január 26-áig jelentkezhetnek az elnökjelöltek, a szervezeten belüli kampány már elkezdődött. Egyelőre három jelölt jelez- te szándékát, hogy megméretik a szövetségi elnöki tisztségért.
A hétvégén a székelyföldi szervezetek jelentették be: Kelemen Hunort támogatják. ettől függetlenül Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely is versenyben marad, mert ha nem is sikerül más területi szervezetek támogatását megszerezni, akkor is elég ezer-ezer RMDSZ-tag ajánlása, hogy a kongresszusi választáson indulhassanak.
A versenyhelyzet egyre újabb témákat hoz az elnökjelöltek kampányába, következésképpen a szövetség megújulási törekvésébe. Várható tehát a szövetség szervezeti szabályzatának módosítása, a szövetség demokratizálása, az autonómiatörekvés, és újabban a budapesti kormányhoz való viszony rendezése.
Ez utóbbi kérdést Olosz Gergely tette kampánytémává, aki szerint lehetetlen, hogy az RMDSZ egyenlő távolságra legyen Gyurcsánytól és a nemzetegyesítő Orbántól, így közeledni kell a Fideszhez. Ezt vallja a másik két jelölt is, Kelemen Hunor a közös generációhoz való tartozását hangsúlyozza a Fidesz politikusaival, míg Eckstein-Kovács Péter a Tusványos állandó vendégeként a Fidesz barátjának érzi magát. Erdély.ma

Ászok tánca
Anno a Román Kommunista Párt kongresszusai előtt már hetekkel túlcsordultak az újságokban a különböző helyi szervezetek, vállalatok, mifenék szövegei, hogy támogatják Nicolae Ceauşescu elvtárs újraválasztását blabla ésatöbbi. Nem volt ellenjelölt, de bizti azért kellett, mert izgult szegény.
Most naponta olvasom, hogy az RMDSZ-szervezetek sorban jelentik be előre, a február végi kongresszus előtt, hogy Kelemen Hunor megválasztását támogatják. Most két ellenjelölt is van, csak tudnám, ki izgul jobban: Markó, hogy politikájának folytatója legyen az utódja, vagy Kelemen Hunort szeretnék megfosztani az álmatlan éjszakáktól.
Nem értem, mi haszna ennek a bejelentősdinek, ami az idősebb generációk hátán szerintem igencsak borzolja a szőrszálakat. Ha a kongresszust azért (is) kell összehívni, hogy új elnököt válasszon az RMDSZ, akkor miért nem ott dől el, a programbeszédek elhangzása után, ki örökli Markó székét? A megyei küldötteknek elég idejük lenne eldönteni, hogy egységesen szavaznak valakire, vagy mindenki saját belátása szerint dönt. Ha pedig előre tudni, ki lesz az új elnök, akkor minek kongresszus, hisz annak sava-borsa az elnökválasztás? Nem lenne olcsóbb egy belső, internetes szavazást szervezni? Vagy küldje be futárpostával minden megyei szervezet a borítékját a névvel. Vagy ne küldjön semmit, elég, ha a választmányi ülésen helyben, egyemberként megtapsolják kiszemeltjüket. Az pedig elolvassa a másnapi újságban, aztán ha lefutottak a gyűlések, helyet cserél Markó Bélával.
Szóval, nekem furcsa ez a módszer, emlékezetem szerint akkor sem volt ilyen, amikor két jelölt is indult a tisztségért. Azért hívták össze a kongresszust most (is), hogy a küldöttek OTT szavazzanak, döntsenek.
Szerintem az első ilyen túlbuzgóságra Markó vagy Kelemen vagy akárki a hájlájfból leszólhatott volna a megyei szervezeteknek, hogy gyerekek, már ne röhögtessük magunkat, legalább kifele ropjuk végig a tangót, ahogy kell, szorosan egymáshoz simulva. Persze, sejtem én, startból le akarták törni Eckstein vagy Olosz szarvát, nehogy azt képzeljék, egyáltalán letehetik a lasztit a tizenegyes pontra. Jobb előre biztosra menni, megkenni minden kenyeret vajjal, nehogy a meglepetések kongresszusa legyen az idei.
Kár, mert ezek nélkül is Kelemen Hunornak volt-van a legnagyobb esélye, Eckstein későn rajtolt, és az elmúlt években elásta magát a Szövetségben, Olosz pedig még ennyire sem aktivált, hangját sem hallatta.
Hát, akkor javaslom, legalább mi, kakasülőn táborozók játékból kezdjünk el izgulni, vajon ki lesz az RMDSZ új elnöke?
Mert majd március 1-jétől az új elnök számára vége a játéknak, és ha véletlenül bármit eljátszik, arra rámegy inge, gatyája.
Irházi János. Nyugati Jelen (Arad)

Taposott út
Elpárolgott a demokrácia az RMDSZ-ből. Centralizált, kézi vezérlésű, s ahogyan Tőkés László találóan fogalmazott: arrogáns párttá vált. Teheti, hisz Románia demokráciahiányban szenved, s a párt, melynek szekerére jó esztendeje fölkapaszkodtak, ugyanezekkel a módszerekkel terelgeti az országot.
Roppant érdekes ellenben, talán esettanulmányt is megérne, hogyan változott át Markó Béla, az egykor nyitott, demokratikus értékeket képviselő értelmiségiből erős kezű, ellentmondást nem tűrő pártvezérré, s miként rendelte alá a szövetséget az üzleti életben sikeres társai érdekeinek. S vált az RMDSZ is, akárcsak a román pártok zöme, a nagy kombinátorok és a mindenbe belenyugvók gyülekezetévé. Egy kis lázadás, mint amilyen most az Olosz Gergelyé, belefér a pakliba. És Édler András ugyancsak háromszéki parlamenti képviselő ama kifakadása is, miszerint az édesapának a saját édes fiát kell pártfogolnia, nem a szomszédét. Tudja, hisz valamikor a parlamenti választások előestéjén a szövetség, a jelenlegi helyi nagyok, a megyeitanács-elnök, a polgármester valóban ,,édesapaként" viselkedett velük, megürült képviselői helyüket azonnal felajánlották a ,,fiúknak", s mellé paripát, fegyvert. A pénzt ők hozták. És letehetjük a nagyesküt, a nagy szülői szeretetet jól körülírható gazdasági érdek kísérte. Mit is kottyintott el a HKT zűrzavarában egy felső-háromszéki polgármester: ,,Mi akkor (ti. a parlamenti választásokkor) nem kértük, de megkaptuk Olosz urat, akkor most támogassuk is." Néhányan támogatták, többen nem, de az kiderült, a lokálpatriotizmus nagy dolgokra képes, kár, hogy a minőség kigyöngyözésére nem. De ama édleri filozófia, miszerint mindenáron a mi kutyánk kölykét kell támogatni, még viccnek is rossz. (Jut eszembe: Markó Béla is az volt.) Most, hogy Markó menni készül, megsűrűsödött a levegő az RMDSZ-ben, és hirtelen mindenki a változás szükségességéről beszél. Kelemen a megreformált folytonosságot, Eckstein-Kovács a további parlamenti jelenlétet, Olosz közösséghez való visszafordulását tartja fontosnak. Csakhogy eddig is ott voltak a hatalom közelében, és vajmi keveset tettek a szövetséget eluraló fülledtség, tekintélyelvűség, arrogancia, kivagyiság ellen. A választás előtt mindenki reformot, változást, újat, jobbat ígér. És győz az, akinek győznie kell, és halad a jól kitaposott úton tovább.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A demokrácia a középpontban
Válasz Gyimesi Évának
Demeter Szilárd (jelen esetben: az egyik ötletgazda)
Gyimesi Évát örömmel olvasom (és ha elfogad vitapartnerként, bocsátkozok vele párbeszédbe), hiszen van bátorsága megidézni az 1989 előtti életgyakorlatai(n)kat. Ritka erény. Annál is érthetetlenebb részéről az azóta eltelt több mint két évtized óvatos apologetikája.
Elöljáróban én is leszögeznék egy dolgot: ez az írás nem az RMDSZ ellenében született, tehát ahol szó lesz az érdekképviseletről/pártról, azért történik, mert „szabadulásunk” hosszú évei során monopóliumot épített ki rengeteg területen, magyarán – nemigen lehet másra mutogatni.
Gyimesi Éva majdhogynem ideális (szöveg)környezetet skiccel, „Romániában ugyanis, ha olykor lassan, döcögve, csikorgó zökkenőkkel, de mégis, ma működő demokrácia van, ami az egyes emberekre lebontva azt jelenti: minden személy és egyesület tehet föl kérdéseket, vitatkozhat és tiltakozhat az összes hivatalokkal avagy hivataloknál szóban, írásban, interneten stb., sőt a hatalom képviselőivel szemben is. Hogy ne menjek messze, a szenátori irodáink, polgármesteri hivatalaink, bíróságaink, anyanyelvű sajtóorgánumaink stb. nem kis részben is ezért vannak: ellensúlyt, féket képviselnek a hatalom centralizáló hajlamú gyakorlásában.”, írja.
Formailag akár igaza is lehet a Tanárnőnek, bár a legfontosabbak, az anyanyelvű sajtóorgánumaink tabuéltetési szokásait nézve aligha lehet tényleges ellensúlyként számítani rájuk. Ezzel természetesen nem a magyar nyelvű médián szeretném elverni a port – érthető módon, amíg a politikumtól egzisztenciálisan függenek (a közpénzek szétosztása, vagy a tulajdonosi kör miatt), nem fogunk példának okáért a politikusaink vagyonosodásáról oknyomozó írásokat olvasni. Ellentétben a román sajtóval, ahonnan valódi gyöngyszemeket lehet kimazsolázni; ám az sem véletlen, hogy a „tiszta” Romániáért alakult civil szövetség arra panaszkodik, hogy Románia korrupciós térképén Hargita és Kovászna megyék fehér foltnak számítanak.
Félreértés ne essék: nem azt állítom, hogy korlátozva lenne a szólásszabadságunk. (Sőt, az alternatív nyilvánosságot tekintve tobzódunk a korlátlan szólás- és véleményszabadságban.) Hanem – amint arra médiaszociológusok is rámutattak – vannak tabutémáink, valamint túlélési technikaként gyakoroljuk az öncenzúrát. Mert a regnáló hatalom (magyar vonatkozásban jelenleg országos szinten egy párt) visszaüthet, és vissza is üt, lásd a támogatáspolitikai összegek alakulását az ún. szocialista-liberális magyar kormányzat alatt, amikor is az elvtársak laza csuklómozdulattal áttolták a pénzt (és a felelősséget), esetünkben az RMDSZ-nek, amely formáció potentátjai ezen privilegizált helyzetükkel vissza is éltek – a „Markó Béla veszi a kicsi piros ceruzáját” életkép több főszerkesztő rémálmaiban visszatérő elem lehetett.
A közpénzek átpolitizálásához, a klientúra-építéshez pedig a véleményformálók csendben asszisztáltak, mi több, cselekvően is hozzájárultak akkor, amikor éltek a vertikális kapcsolódás (értsd: mindenkinek van a kuratóriumokban egy politikusa) demokráciaidegen gyakorlatával. És tudom, hogy erős a megfogalmazás, de odáig jutottunk, hogy jobb sorsra érdemes művészeink, tudósaink, papjaink beejtőernyőzött fél analfabéta politikusok előszobáiban pitiznek egy kis alamizsnáért.
Ami viszont a mostanában divatszóvá nemesedett decentralizációt illeti, e témában még ennél is ellentmondásosabb a helyzet: jelen pillanatban a kormányzati gazdaságpolitika a központi költségvetés lyukait foldozgatja önálló mozgástér nélkül, IMF-direktíváknak kényszeresen megfelelve vesz el minél több pénzt az állampolgároktól és az önkormányzatoktól. Erre valóban lehetne válasz az önkormányzatok öngondoskodása, ha létezne erre politikai akarat és szakmai felkészültség. (Jelzésértékű, hogy az RMDSZ-ben most jutottak el odáig, hogy érdemi változásként ez évi kongresszusuktól remélik a regionális szervezetek létrehozását.)
Gyimesi Éva helyzetértékelését kevés fenntartással magam is osztom: „Sajnálok minden tömbmagyar környezetben létező önkormányzatot – írja a Tanárnő –, amelyik felülről, avagy kívülről, valamely »centrumból« várja az autonómiát, és a húsz év alatt még nem jutott el addig, hogy az öngondoskodás felelősségét vállalva rájöjjön: immár az ő kezében van, amire vágyik. Joga van álmodni, tervezni, költségvetést készíteni, befektetni, pályázni, és a tervet a legapróbb napi cselekvéstől, a kivitelezési munkától a végelszámolásig, gondosan végrehajtani. Ha pedig ezt még nem próbálgatta, mert lehet, hogy csak többszöri próbálkozással érhette volna el, s nem akart erőfeszítést tenni, elmarasztalható a mulasztás vétségében, és ha a választott képviselők hanyagsága merül fel, akkor az adott közösség számon is kérheti.”
Ezzel szemben – a húszévnyi politizálásunknak megfelelően – általánosabban bevett gyakorlat, hogy városi és megyei elöljáróink Bukarestbe ingáznak (akár különalkukat kötve) annak érdekében, hogy valami pluszforrást kijárjanak településeiknek. És valahol megértem őket: a politikai realitás azt mutatja (amint fentebb érintettem), hogy a pénzeszközök jelentős része fölött még mindig Bukarest diszponál. Mégpedig diszkriminatív módon: kimutatható, hogy az elmúlt húsz évben, arányaiban és összegszerűen is sokkal kevesebb pénz jutott például Székelyföld fejlesztésére. Egyesek még egy „etnikai szorzót” is valószínűsítenek, tehát arról beszélnek, hogy a magyarlakta vidékeknek juttatott X összeg esetében, automatikusan annak többszöröse megy románok lakta régióknak ugyanabból a keretből és ugyanarra a célra – tényszerűen ezt nem ellenőriztem, de a központosított nemzetállam logikájába belefér.
Vagyis lehetséges, hogy a kijárásos politizálás az egyetlen módja annak, hogy a romániai nagypolitikában valamifajta eredményeket érjünk el – de az is igaz, hogy azért nem tudjuk bizonyítani az ellenkezőjét, mert 1996-tól kezdődően az RMDSZ még csak kísérletet sem tett az alternatíva felvillantására.
És akkor nem is beszéltünk még közösségünk politikai szocializációjáról. Az egységdemagógia, az „alanyi jogon ott kell lennünk” pártpolitikai programja, a kampányjelszavak szintjén kifulladó stratégiák, illetve az érdemi, összehangolt és következetesen képviselt szakpolitikák hiánya, a hosszú távon érdekeink ellen ható megalkuvások (leginkább fájó példája a Petőfi-Schiller „multikulturális” egyetem belengetése) éppen olyan kiszolgáltatott helyzetbe juttattak bennünket, mint ahonnan szabadulni reméltünk 1989 decemberében.
Kis kitérő: az RMDSZ antidemokratikus irányvétele érdekes módon a politikai szótárunk beszűkülésével is járt, manapság a képviseleti demokrácia és a többpártiság fogalma az erdélyi magyar közösség lexikájában majdhogynem értelmezhetetlen, ráadásul folyamatosan összetévesztjük az eszközöket a célokkal.
Ami ellenben lényeges különbség, hogy most saját (?) választottjaink döntenek rólunk nélkülünk – és anélkül, hogy bármikor bármiért felelősséget kellene vállalniuk. Az érdekvédelmi szervezet döntéshozatalának központosítása, a sokszínűség bedarálása, a kritikai hozzáállás kiszorítása egy versenypárt életében érthető változások; ám kérdés, hogy az erdélyi magyar közösségnek országos szinten, távlatilag erre van-e szüksége. Szűk egyéves ellenzékiségének ideje alatt Markó Béla is eltöprengett az általa „etnikai paktumként” nevesített alternatíva lehetőségén, ám az újbóli kormányzati szerepvállalás hamar elfeledtette ezt az izgalmas gondolatkísérletet. Márpedig manapság tényleg a bőrünkön érezhetjük: ez egy kudarcos történet és opció volt.
Amikor tehát mi a demokráciaközpontok hálózatának felállításán kezdtünk gondolkodni (bő egy évvel ezelőtt), akkor abból a tapasztalati tényből indultunk ki, hogy erdélyi közösségünk esetében a demokráciadeficitünknél csak a tudásdeficitünk a nagyobb.
Éppen ezért az alapkoncepcióban egy – csúnya, ám élő szóval – multifunkcionális szolgáltatóközpont hálózatot írtunk le, és erre szereztünk elvi támogatást jóval azelőtt, hogy az anyaországi állampolgársági törvény módosítását elfogadták volna. Vagyis az RMDSZ-es körökből érkező vádakkal ellentétben: a honosítási fejlesztésekre a magyarországi költségvetésben elkülönített 830 millió forintból egy fillér sem jutott a demokráciaközpontokat létrehozó és fenntartó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, a honosításban nyújtott segítség többletvállalás, amit valóban lelkesen és elkötelezetten végeznek – ingyen – a munkatársaink.
A demokráciaközpontok hálózatának többek között a tudásbevitel, az önkormányzati monitoring, valamint a többirányú információáramoltatás a feladata. Szándékaink szerint irodáink regionális, és ha lehetséges, kisrégiós központokként látnák el a feladataikat, nagyfokú autonómiával, rugalmasan viszonyulva a helyi sajátosságokhoz.
Eszközök és nem öncélok. Nem fogják levenni a helyi közösségek vállairól a gondokat, viszont hozzásegítik az adott közösségeket ahhoz, hogy saját problémáikat egyáltalán megfogalmazhassák, a megoldáshoz eszközöket, tudást és gyakorlati útmutatást találjanak.
Röviden: az élhető demokrácia és az öngondoskodás generálói.
Kiváló tisztelettel,
Demeter Szilárd. Szabadság (Kolozsvár)

Székelyföldi körúton Kányádi Sándor
Erdélyben és a Partiumban is számos kulturális rendezvénnyel ünneplik a Magyar Kultúra Napját, január 22-ét, sok helyen napokig tart a programsorozat. Nagyváradon és Székelyudvarhelyen például már hétfőn megkezdődött az ünnepi programok sora. A háromszékiek a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kányádi Sándor költővel találkozhatnak, Liszt Ferenc zeneszerzőről hallgathatnak előadást, koncerteken vehetnek részt.
Erdélyben és a Partiumban is számos kulturális rendezvénnyel ünneplik a Magyar Kultúra Napját, január 22-ét, sok helyen napokig tart a programsorozat. Nagyváradon és Székelyudvarhelyen például már hétfőn megkezdődött az ünnepi programok sora. A háromszékiek a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kányádi Sándor költővel találkozhatnak, Liszt Ferenc zeneszerzőről hallgathatnak előadást, koncerteken vehetnek részt.
Magyar Köztársaság Sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb szerzőjével, Kányádi Sándorral szervez közönségtalálkozó körutat.
A népszerű költő szerdán Székelyudvarhelyen, csütörtökön Kovásznán és Kézdivásárhelyen, pénteken Baróton, majd szombaton Sepsiszentgyörgyön találkozik olvasóival. A rendezvényt a Magyar Írószövetség támogatja. Sepsiszentgyörgyön pénteken a színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar koncertezik, a színház kamaratermében pedig a Próba Után Lacikánál Borozunk nevű zenekar mutatja be a Kovács András Ferenc megzenésített verseiből összeállított lírai koncertjét. A sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban vasárnap a 200 éve született Liszt Ferencre emlékeznek.
A zeneszerző Via Crucis című művéről tart előadást Valádi Enikő zenetanár, majd hallható lesz a teljes kompozíció a Snaps Vocal Band és Horváth Zoltán orgonaművész előadásában. A Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében január 22-én a csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnázium aulájában Ruralia hungarica címmel komolyzenei kocertre kerül sor, többek között Bartók Béla-, Dohnányi Ernő-, Hubay Jenő- és Joseph Haydn-művek csendülnek fel. A Szeben megyei Vízaknán pedig vasárnap a Református Gyülekezeti Otthonban Székely panoráma címmel nyílik fotókiállítás a Hargita Megyei Kulturális Központ csíkszentdomokosi fotótáborának anyagából.
A Csíki Játékszín immár másodszor várja ingyenes felolvasó-színházi előadással közönségét. Szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján kortárs magyar drámát olvasott fel a társulat, ezúttal pedig szombaton 18 órai kezdettel a József Attila- és Kossuth-díjas Janikovszky Éva műveiből olvasnak fel a színház művészei, majd Cári Tibor szerzeményeiből kerül sor egy minikoncertre, a zeneszerző és Veress Albert előadásában. Az újabb ingyenes fellépést követően az évad folyamán még egy alkalommal várják díjmentesen a közönséget a színház művészei, a Magyar Költészet Napján.
Kolozsváron a lutheránus egyház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) is szervez programokat a kultúra napján. A lutheránus templomban tegnap kiállítást nyitottak meg, szombaton pedig ökumenikus istentiszteletre és operagálára kerül sor a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek közreműködésével.
A szombati istentiszteletet követően többek között Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Lukács Tamás országgyűlési képviselő mond beszédet. Az EME szervezésében Szegedy-Maszák Mihály, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára tart előadást Babits Mihály nemzetfölfogása és neoklasszicizmusa címmel szombaton 11 órától a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának székházában, délután négytől pedig a társaság székházában az EME debütdíjának átadására kerül sor. Krónika (Kolozsvár)

Sütő-szobor az évfordulóra
Szeptemberre, az író halálának ötödik évfordulójára tervezik Sütő András szobrának felállítását. Az emlékmű a jelenlegi Mărăşeşti téren fog állni, közel az író márványtáblával jelölt házához.
A Sütő András Baráti Egyesület még a múlt évben kezdeményezte a szoborállítást, amit azonnal felkarolt az RMDSZ is, kivitelezését személyesen Markó Béla és Borbély László támogatta. Nagy Pál, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, az író halálának ötödik évfordulójára, szeptember végére szeretnék, ha elkészülne a szobor. Az ötletet a helyhatóság is támogatja, Csegzi Sándor alpolgármester, illetve a megyei tanács részéről Szalkay József önkormányzati képviselő állt a szoborállítás mellé.
A szobor helye a jelenlegi Mărăşeşti tér lesz, amelynek közelében áll Sütő András egykori lakása is. Nagy Pál az ÚMSZ-nek elmondta, az is szóba került, hogy előbb-utóbba Mărăşti utcát is elnevezik Sütő Andrásról. „Csegzi Sándor megígérte, hogy a polgármesteri hivatal fogja finanszírozni a szobor talapzatának elkészítését, illetve a park elrendezését, amely miután felújítják, és padokkal, virágokkal teszik kellemessé, egy kvázi irodalmi zarándokhely lehet, irodalmi találkozóknak is megfelelő helyszín” – mondta Nagy Pál.
A szoborra pályázatot hirdettek, de még azt megelőzően létrehoztak egy szoborállító bizottságot, amelynek elnöke Csegzi Sándor, tagjai Bocskai Vince szovátai és Kolozsi Tibor kolozsvári szobrászművész, Nagy Miklós Kund művészeti író, a Népújság főszerkesztője és Nagy Pál, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke. A pályázat meghívásos alapon működik, a pályázóknak március 15-ig kell jelentkezniük munkáikkal.
Nagy Pál egyelőre neveket nem akart elárulni, annyit mondott, hogy már visszajeleztek néhányan, nemcsak erdélyi, de magyarországi alkotók is. Azt nem szögezte le a bizottság, hogy mellszobor vagy egész alakos szobor legyen-e, mindkét változatot elfogadják a meghívott pályázóktól.
A szoborállítás anyagi hátterének megteremtésére többen tettek ígéretet, így Csegzi Sándor a város részéről, Szalkay József megyei tanácsos, és Markó Béla is megígérte, hogy a Communitas Alapítvány támogatást fog nyújtani. Az Amerikában élő magyarok körében Laurer Edit jelezte, hogy szeretne gyűjtést szervezni a szobor költségeire, tudtuk meg Nagy Páltól.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

"Nagyobb bennük a vitalitás" - Törzsök Erika szociológus a kettős állampolgárságról és a szavazati jog kiterjesztéséről
A korai SZDSZ kisebbségpolitikai titkára volt, majd különböző beosztásokban állami tisztségviselőként is a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozott. Az általa elnökölt Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványát a jelenlegi kormány lehetetlenítette el - a politika nem tart igényt arra a szaktudásra, ami pedig muníciót szolgáltathatna a máig uralkodó, avítt 19-20. századi eszméken alapuló kisebbségpolitika alternatívájához.
Magyar Narancs: A magyar állampolgárság állandó magyarországi lakhely nélküli megadása, illetve a szavazati jog tervezett kiterjesztése a határokon túlra miként hat az ottani közösségek életére?
Törzsök Erika: Két nagy problémát is látok. Az egyik a magyar politika fáziskésése. 2004-ben uniós tagok lettünk, s mi nem a régiós együttműködések lehetőségén kezdtünk gőzerővel gondolkodni, hanem Patrubány Miklóssal az élen és a Fidesz hathatós támogatásával népszavazást rendeztünk a kettős állampolgárságról. Pedig már akkor, amikor Románia még nem is csatlakozott, elmondható volt, hogy abban a két országban, ahol a legnagyobb lélekszámú magyar közösség él, a magyar érdekképviseletek ciklusokon át részesei voltak az adott országok kormányaiban a források elosztásának, a törvényhozásnak. De ezt a magyarországi politika a legtöbbször nem akarja tudomásul venni: talán mert kedvelt sérelmi politkájába belezavarna a valóság, és akkor hogyan lehetne szónokolni itthon és határokon túl nemzetről meg magyarságról? Manapság újra ezt látom: és persze, hogy egyszerűbb koszorúzni, kopjafát meg turulszobrot állítani, mint a realitásokkal szembenézni. Holott uniós tagállamokban él a határon túli magyarok több mint 90 százaléka: ha úgy tetszik, ők már kettős állampolgárok, hiszen uniós állampolgárok vagyunk valamennyien.
MN: És miben látja a másik problémát?
TE: A jelenlegi magyar politika nem tudja eldönteni, hogy földet vagy embert akar: autonómiát a határon túli magyaroknak, vagy pedig kettős állampolgárságot és szavazati jogot adni. Utóbbival ugyanis a Magyarországra csábítás folyamatát erősíti. Orbán Viktor ki is mondta 2000 körül, hogy Magyarországnak több millió munkáskéz áll a rendelkezésére a környező államokban, és ezekre szüksége is van, ráadásul e munkaerő társadalmi beilleszkedése nem okoz gondot. Ebben az esetben viszont kinek akarja a magyar kormány „kiharcolni” az autonómiát? Kinek nyújtja a közjogi megoldást?
MN: Nem új keletű az a fajta kormányzati politika, amelynek az a lényege, hogy a magyarországi döntéshozók jobban tudják, mi a határon túliak érdeke, mint maguk az érintettek.
TE: Ez a törekvés most a korábbinál is erősebben érzékelhető: a kormányzat nem tudja kordában tartani azt a hajlamát, hogy felülről és kívülről avatkozzon bele a határon túli magyar közösségek életébe. A szlovákiai vagy romániai magyar pártokat irányítani próbálják, és ha ez nem megy, akkor a meglévőt ellehetetlenítik és újat kreálnak. Ez zajlik most Romániában. Ezzel együtt is azt látom, hogy a romániai és a szlovákiai magyar közösség mentális állapota jobb, mint a magyarországié: túl fogják élni a Fidesznek ezt a megosztó politikáját.
MN: A tervezett Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppárt veszélyes lehet az RMDSZ-re? A Fidesz korábbi próbálkozásai, mint például a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt rendre kudarcot vallottak.
TE: Az RMDSZ-t sokan szidják helyben, és mint az egyetlen érdekképviseleti szervezettel, valóban van is probléma vele – de ez minden párttal így van. Az RMDSZ azonban a kulturális autonómia megteremtésében lényegében mindent elért. Most is okkal mondhatják: igen, bementünk ebbe a vitatható koalícióba, de elértük, hogy immár a földrajzot és a történelmet is az anyanyelvünkön tanulhatjuk, és az óvodától a doktorátusig minden szintű képzés magyarul folyik. Egy ilyen hatékony magyar képviseletet kívülről erőszakosan fölszámolni, az egyszerűen történelmi felelőtlenség. A magyarországi „nemzeti” politikusok képtelenek megérteni, hogy nemzeti entitás nemcsak az önálló államiságban, hanem kulturális autonómiákban is megélhető, hogy a nincs csatlakozás a világhoz kisebbségi életérzés jelentősen megváltozott. Mindenesetre, néhány székelyföldi jelenségen kívül az ottaniak pontosan tudják, hol élnek, hol van annak az országnak a fővárosa, hol kell az ügyeket intézni, mit kell ahhoz tenni, hogy egzisztenciálisan viszonylag biztonságban legyenek. Szerencse, hogy az RMDSZ és a szlovákiai Híd rendkívül rugalmasan politizál. Hiába lövik e pártokat hol Magyarországról, hol az adott országban, mennek a maguk útján cikkcakkban, és ezért nem is találják el őket. Ez a metódus eltér a bevett magyar politikai kultúrától; nem eresztik le a horgonyt a tengerfenékre, hogy aztán évtizedekig egy helyben vesztegeljenek, és ezt a mozdulatlanságot aztán erénynek hirdessék. A határon túli magyar szervezetek jobbára nyitottak, és megtanulták, hogyan kell túlélni. Az RMDSZ amúgy a Fidesz beavatkozásától függetlenül is változás előtt áll, hiszen Markó Béla elnök visszavonult.
MN: Markó Béla egyszerűen csak belefáradt a másfél évtizedes elsővonalbéli politizálásba, vagy a döntésébe belejátszott a Fidesz erdélyi nyomulása is?
TE: Magyarország miniszterelnöke nem fogott kezet a román miniszterelnök-helyettessel, aki történetesen magyar nemzetiségű. Ezek után Markó Béla, aki ügyes, rugalmas politikus, alighanem úgy ítélte meg, hogy nem megy bele abba a háborúba, amit a magyar kormány az általa kreált erdélyi szervezet érdekében az RMDSZ ellen fog folytatni.
MN: Pedig 1998-2002 között már átélhetett hasonlót.
TE: Markó egyelőre miniszterelnök-helyettes marad, és nyilván segíti továbbra is az RMDSZ-t. A következő pártelnökválasztáson a több jelölt közül én Kelemen Hunort látom esélyesnek, aki Markó mellett az elmúlt években beletanult a politizálásba. Nehéz időszakban kell majd helyt állnia, hiszen a Fidesz generálta leendő Tőkés-párttal neki kell majd megtalálni a hangot, s együttműködni, vagy adott pillanatban konfrontálódni vele. Úgy látom, hogy az RMDSZ-nek olyan társadalmi beágyazottsága és hatalmas rutinja van, a bukaresti világban úgy képes eligazodni, hogy nincs esélye vele szemben az új formációnak. AZ RMDSZ-nek talán nem is tesz rosszat e versenyhelyzet: frissülhet, összeszedheti magát, hogy aztán a következő választáson ismét helyt álljon.
MN: A leendő Tőkés-pártot sem lehet leírni…
TE: Ezzel egyetértek. A magyar kormányzat szervezte erdélyi Demokrácia Központok lényegében az új szervezet infrastrukturális és financiális hátterét teremtik meg.
MN: …márpedig a romániai magyar szavazók az 5 százalékos parlamenti küszöb miatt legfeljebb egyetlen pártot képesek a bukaresti törvényhozásba juttatni
TE: Ez valós veszély, de ezzel az ottani választók is tisztában vannak. Az RMDSZ mellett épp a már említett rugalmassága és az elért eredményei szólnak. Az, hogy szembenézett és elfogadta az ottani realitást, és ennek szellemében politizál. Ez a fajta valóságszemlélet a sikere a szlovákiai Hídnak is, amely az RMDSZ-hez hasonlóan nehéz helyzetben van, hiszen nemcsak belpolitikai, de magyarországi kormányzati támadásoknak is ki van téve. A Magyar Koalíció Pártja egyes vezetőinél azonban mintha megállt volna az idő. Különösen igaz ez Duray Miklósra, aki mintha 1990 óta nem venne tudomást a körülötte lezajlott változásokról. Hogy például vége a forradalomnak – ne feledjük, Duray néhány éve a magyar parlament előtt is forradalmat vizionált. Ez a fajta gondolkodás sok más mellett azzal sem számol, hogy az emberek nem forradalmat, felfordulást, hanem együttműködést, nyugalmat, kiszámíthatóságot és jólétet akarnak. A magyarországi politika pedig sok más mellett azzal nem számol, hogy 1989-ig mind Romániában, mind Csehszlovákiában egy mocskos diktatúra működött. Annak a bukása után mindent jobbnak tartottak annál, mint ami volt. Persze, hogy történnek ronda dolgok, de az ottani magyarok az elmúlt két évtizedben mégiscsak egy diktatúra utáni világot élnek meg, ahol folyamatosan bővülnek a szabadságjogaik és a lehetőségeik, ugyanúgy, mint Romániában. Már csak ezért is abszurd, hogy Magyarország 2011-ben „Demokrácia Központokat” nyit uniós tagállamokban. A szavak árulkodóak, és ismét a magyarországi szűklátókörűségre utalnak. Aki akarja, utálja nyugodtan Romániát – de azt senki nem mondhatja, hogy nem demokratikus ország. Az önkormányzatok komoly jogosítványokkal rendelkeznek, a választásokon a magyarok atrocitások nélkül részt vehetnek.
MN: Említette, hogy Magyarország mentális állapota rosszabb, mint a környező országok magyarságáé. Mit ért ezen?
TE: A problémák előli menekülést: nem szembenézünk velük, hanem önigazolást keresve megmagyarázunk. Jó példa erre mindaz, ami manapság zajlik. A sorozatban elszúrt kormányzati lépésekre adott külföldi kritikák miatt ahelyett, hogy visszalépnénk kicsit, elgondolkodnánk és rendeznénk a sorokat, inkább az egész társadalomra rázúdítjuk az „egyedül vagyunk” ideológiáját, illetve elképesztő arroganciával reagálunk. Ami egyébként olykor kifejezetten nevetséges és szánalmas, mint amikor például a magyar miniszterelnök lesajnálóan nyilatkozik a német kancellár asszonyról. Ami pedig a konkrét témánkat illeti: mindeközben nem vesszük észre, hogy körülöttünk megváltozott a világ. 1996-97-től például Romániában komoly gazdasági-társadalmi fejlődés indult meg. Szatmártól Nagyváradon át Aradig, Temesvárig dinamikusan fejlődik Románia északnyugati régiója, amely már most messze elhagyta Magyarország dél-alföldi, délkeleti része. Az európai integráció utáni vágyakozásban megfeledkeztünk arról, hogy észak-déli irányban is figyeljünk egymásra, és kezdjük revitalizálni e térségeket, amik ráadásul történetileg kialakult egységek. Szabadon mozoghat a munkaerő a határon, vagyis már rég el kellett volna kezdeni a közös gondolkodást a közös munkaerőpiac kialakításáról, a közös intézményekről. A verseny és az együttműködés jegyében kellett volna ezeket a térségeket szemlélni, kormányközi megállapodásokkal megteremteni a decentralizáció és az együttműködés feltételeit. Nem ezt tettük, hanem népszavazást rendeztünk, majd 2010-ben „bosszút álltunk” Trianonért, pontosabban, és most szó szerinti idézet következik, mert fölírtam, ilyet nem tudnék magamtól kitalálni, szóval: „a nemzeti összetartozás jegyében lelki mozgósító erőt adtunk a népnek”. A történelem kínálta lehetőséget pedig másnak hagytuk: a románok például elkezdtek élni vele, és ha a román politika a maga ugyancsak hülye, bürokratikus módján tette is mindezt, mégiscsak jutott valamire. Menjen végig a magyar-román határ mentén, vagy mondjuk Kolozsvárig. A változás mértéke és sebessége elképesztő. Tárgyalni, tárgyalni és tárgyalni kellett volna a régiós kooperációról, mert együtt még előrébb tarthatna mindenki, hiszen 90 év után már mindenki láthatja: a természetes régiók földarabolása minden érintettnek rendkívül káros évtizedeket hozott. Az ET Európai Területi Együttműködésekre /egtc/ teremtett joganyaga mintha csak nekünk íródott volna. Alig történik ez irányban valami. Nem ebbe az irányba mennek a dolgok. Bár a nemzetállam a maga önzőségével, kisszerűségével és persze tőkeszegénységével ebben a térségben nem megoldás senkinek. De ahelyett, hogy normális dolgokon járattuk volna az agyunkat, éveken keresztül zajlottak az értelmetlen közjogi viták a velencei bizottság döntéséről, meg a státusztörvényről. A fülkék forradalma után ez még kártékonyabban folytatódik, és a győztes magabiztos elvakultságában elfelejtette például, hogy konfrontatív politikájával azoknak okozott kárt, akiknek a nevében föllépni óhajtott – lásd a Magyar Koalíció Pártjának tavaly nyári kiesését a szlovák parlamentből. Magyarország újra kívülről mászott bele ezeknek a közösségeknek az életébe.
MN: Hol jobban, hol kevésbé, hol gyorsabban, hol csikorogva, de valamiféle együttélési technikák kialakultak az elmúlt húsz évben a határon túli magyarok és a többségi nemzethez tartozók között. Vannak közös vállalkozásaik, és például egy szlovákiai magyar épp oly büszke volt az euró bevezetésekor, mint egy szlovák honfitársa. E viszonyokba bekavarhat-e a jelenlegi magyarországi politika?
TE: Nyilvánvalóan Huncik Péternek van igaza, amikor a Határesetek című munkájában azt írja: ha a politika békén hagyná ezekben a térségekben az embereket, etnikai konfliktusok nélkül is tudnának együtt élni. Hogy a kettős állampolgárság felmelegítése és a szavazati jog kiterjesztése milyen következményekkel járhat, ezt egyelőre nehéz megítélni. Például azért is, mert a kormány, amely ugyan szavakban mélyen elkötelezett a magyarság-ügy mellett, egyetlen kutatást sem végeztetett el a témában. Azt látom, hogy egyrészt a magyar társadalom belefáradt már ebbe, másrészt azt, hogy az érintettek különböző, főleg érzelmi okokból a magyar állampolgárságot adott esetben elfogadják, de szavazni már nem akarnak. Mi több, tapasztalataim szerint visszautasítják azt a feltételezést, hogy ők automatikusan Fidesz-szavazók. Volnának. Persze, az egyes térségekben és korcsoportoknál nyilván mások az arányok mind a szavazási hajlandóság terén, mind a magyarországi pártok megítélésében. A Székelyföld aprófalvas, elöregedett lakosságú településein biztosan másképp gondolkodnak ezekről, mint a nagyvárosokban. De, még egyszer, erről egzakt tudásunk tudományos fölmérések híján nem lehet. Az viszont több évtizedes tapasztalat, hogy a szomszédos országok magyar lakossága mindenekelőtt azt szereti, ha Magyarország kiszámítható, nemzetközileg megbecsült ország, olyan, amelyikre föl lehet nézni. Ez nekik is sokkal előnyösebb, mint az, amikor a magyar kormány mindenkiben ellenséget látó, konfliktuskereső politikát folytat.
MN: A demográfiai adatok azt mutatják, hogy a határon túli közösségek elöregednek, a fiatalok elvándorlása megállíthatatlan folyamatnak tűnik.
TE: Ráadásul Magyarország már nem annyira vonzó, mint akár egy évtizede. Sokak számára csak átmeneti megoldás, mert előbb-utóbb tovább mennek. Az tehát rendben van, hogy Magyarországnak jólképzett munkaerőre van szükség, mert hogy az utóbbi két évtizedben elfelejtettünk szakmunkásokat képezni, de a munkaerő csak akkor jön ide, ha megéri idejönni.
MN: Mindaz, ami most történik, indíthat-e el rövidtávon visszafordíthatatlan, káros folyamatokat akár a magyar-magyar, akár a szomszédos országokkal való viszonyban?
TE: A határon túli magyar közösségek tagjai nem hajlandók belemenni abba, hogy a magyarországi belpolitika meghosszabbított karjaként szerepeljenek. Inkább akár Magyarországot is megkerülve keresik egymással a kapcsolatot: ez igaz a vállaklozói és a politikai szférára is. Varratmentes Európában gondolkodnak, egy a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó, akár a Földközi-tenger felé orientálódó egységes térben. A mozgásszabadság megvan ehhez, és ami fontos, a vállalkozó kedv is. Ez utóbbi sokkal inkább jellemzi a határon túli magyarokat, mint az itthoniakat. Szabolcsból, Békésből vagy BAZ megyéből Nyugat-Magyarországig sem mennek el – hihetetlen depresszió ül az ország keleti részén. Ezzel szemben tudjuk, hogy nemcsak románok mennek milliószámra Olasz- és Spanyolországba munkát vállalni; az ottani magyarok is jelentős számban próbálkoznak Nyugat-Európában és Amerikában, kétkezi munkások és értelmiségiek egyaránt. Sokkal nagyobb bennük a vitalitás és a kezdeményezőkészség, mint a magyarországi magyarokban.
MN: Egyik négy évvel ezelőtti esszéjében arról írt, hogy miközben az országhatárok eltűnnek, a fejekben újraépülnek a mentális határok. Az ön által mondottakból úgy látom, véleménye ebben nem változott.
TE: Tragédiának tartom, hogy az itthoni új generáció egy része, amit a Jobbik reprezentál, milyen sötétségben él. Hogy a saját történelmünket nem tudják, az egy dolog; de hogy ezt agresszíven a szomszédos országokban élő magyarokra is ki akarják terjeszteni, az már nyugtalanító. Döbbenetes, hogy például Székelyföldön Vona Gábor az etalon magyar politikus – Orbán csak ezután jön. Mellesleg a kormány e téren is elszámolta magát. Amennyiben a határon túli magyarokban engedelmes szavazói tömeget lát, és itthoni befolyását az ő remélt segítségükkel akarja tartósítani – úgy, ahogyan azt Mikola István megfogalmazta 2006-ban –, akkor bizony tévedésben van. A nagymagyar ideológiára fogékony, és a magyarországi szavazásokon részt venni akarók körében ugyanis a Fidesz már most teret vesztett a Jobbikkal szemben. Ezt a szellemet a Fidesz szabadította ki a palackból, és nagy ügyességet igényel e helyzet rendezése. Ráadásul mindez ártani is fog az ottaniaknak – hiszen a környező országokban is élnek derék nacionalisták, akik a saját pozícióik erősítésére használják majd ki a „magyarveszélyt”. A Fidesz-kormánynak be kell látni, hogy egy leértékelődött imidzsű Magyarország a szomszédos országok magyarságának csak hátrányt jelent. A határon túli magyarok pedig újra csak azt fogják majd látni, amit oly sokszor megtapasztalhattak már: a zengzetes budapesti szólamok ellenére csakis magukra számíthatnak, a saját ügyességükben és politikai bölcsességükben bízhatnak. Ezért is gondolom azt, hogy a kinti magyarok túlnyomó többsége egy kis baksisért nem fog beállni a Fidesz pártkatonájának. Magyar Narancs (Budapest)

Tankönyvfüggő románoktatás
A tanterven és a tankönyveken múlik az új tanügyi törvény valódi sikere – vélik a szakemberek. A nemrég hatályba lépett jogszabály szerint a kisebbségi diákoknak sajátos tanterv és tankönyv alapján kell tanítani a román nyelv és irodalmat, viszont a változás csak abban az esetben következik be, ha ezek valóban megfelelnek a célnak. Balázs Lajos, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának professzora a Krónika kérdésére elmondta, attól tart, elsietik a tanterv és a tankönyvek kidolgozását, és emiatt a román nyelv oktatása nem változik meg lényegesen. A szakember amiatt is aggódik, hogy lesznek, akik megpróbálják megakadályozni a törvény alkalmazását, hiszen a jogszabály nem írja elő, hogy a kisebbségi iskolákban román nyelvet oktatóknak ismerniük kell a tanulók anyanyelvét.
Lesznek, akik nem azt tartják majd fontosnak, hogy a gyereket megtanítsák románul, hanem azt, hogy megőrizzék állásukat” – vélte a professzor, aki szerint sokan azt szeretnék, ha nem változna semmi. Emlékeztetett, eddig is voltak átszervezések, például eldöntötték, hogy a más nemzetiségű öt-nyolc osztályosoknak megfelelő román tankönyvet írnak, de valójában csak annyi történt, hogy a borítóra ráírták: román tankönyv magyar diákoknak, és a kiadvány tartalma 98 százalékban ugyanaz maradt.
„Ennek végén, a silány román–magyar szószedetben a magyar főnevekhez is odaírták, hogy milyen neműek” – illusztrálta a kiadvány „minőségét” Balázs Lajos, aki szerint az új oktatási törvény jó, de az a döntő, hogy miként alkalmazzák azt.
Irodalmi szövegek helyett beszédközpontúság
A professzor Tódor Erika Mária docenssel és Lajos Katalin adjunktussal közösen már több mint két éve kidolgozott egy reformtervezetet a román nyelv oktatására vonatkozóan az általános és a középiskolások számára. Balázs Lajos szerint az volt az alapelv, hogy összeegyeztessék a két nyelv teljesen eltérő nyelvtani szerkezetét. Nagy hangsúlyt fektettek a magyar diákok motiváltságára. Balázs Lajos szerint jelenleg a magyar gyerekek annyi időt fordítanak a román nyelv tanulására, mint az összes többi tantárgyra együttvéve, mégis gyenge osztályzatot kapnak, ezért fogalmazódik meg bennük, hogy: „utálom a románt!” Rámutatott, a jó tanulók sem tudják megértetni magukat románul a hétköznapokban. „Lehet, hogy egy Eliade-regényről kiválóan értekeznek, de a piacon nem tudnak bevásárolni” – adott egy példát az egyetemi tanár.
Balázs Lajos a Krónikának elmondta, tantervükben teljesen más nyelvi anyagra építettek, kiküszöbölték az irodalmi szövegeket, amelyek archaikus nyelvezetűek, regionalizmusokkal tűzdeltek, és monumentális mondatfüzérekből állnak. Helyettük didaktikai szövegeket vittek be, úgy gazdagítva a magyar gyerekek román szókincsét, kifejezőkészségét, ahogy azok szemlélete is gazdagodik. A gimnáziumban már az irodalmi szövegek is bekerülhetnek, de nem a kronológia, hanem műfajok szerint, és párhuzamot vonnak a magyar és a román irodalom között, képzőművészek, zeneszerzők, feltalálók életrajzait olvashatják a diákok, így ezeket a tankönyveket az unalmas leírások helyett a dinamikus párbeszéd uralja. Balázs Lajos elmondta, a minisztériumban tudnak a programjukról, de eddig még nem jelezték, hogy felhasználnák azt.
Király: nem hagyunk ki senkit
A kisebbségek nyelvén zajló oktatásban új programra és új tankönyvekre van szükség – erősítette meg a Krónikának Király András tanügyi államtitkár is. Elmondta, amíg nincs meg az alaptanterv, nem tudnak analitikus tanterveket készíteni. Ha ez elkészült, meg kell vizsgálni, hogy mit irányoz elő. Szerinte a magyar diákoknak írt román tankönyvnek olyannak kell lennie, hogy minden régióban alkalmazni lehessen, ahol magyar nyelvű oktatás zajlik. Az államtitkár szerint párhuzamosan két-három központban is dolgoznak a tanterveken, és meg fogják szervezni, hogy a munkacsoportok találkozzanak, és együtt találják meg a legmegfelelőbb változatot, elkészítsék a legjobb tantervet és tankönyvet. Mint hangsúlyozta, a munkából senkit sem hagynak ki, de ez csak akkor kezdődhet el, amikor már kész van az alaptanterv.
Magyar földrajz- és történelemkönyv már ősztől
Az új tanügyi törvény alkalmazásának előkészítése már elkezdődött, csütörtökön Brassóban tanácskoztak a magyar oktatásért felelős tanfelügyelők, valamint az RMDSZ szakpolitikusai. Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta, a szövetség a napokban széles körű szakmai konzultációt indított a jogszabály alkalmazásáról, a tanfelügyelőkkel, magyar oktatókkal, iskolaigazgatókkal és önkormányzati elöljárókkal egyeztetnek. A szövetségi elnök szerint az a céljuk, hogy az új tanév kezdetén már magyar nyelvű történelem- és földrajzkönyvet kapjanak a diákok.
Markó úgy véli, ez könnyebb feladat, hiszen a jelenlegi kiadványok lefordításával, a szükséges mentalitásbeli javításokkal viszonylag rövid idő alatt lehet biztosítani a magyar tankönyveket. Mint hangsúlyozta, a román nyelv oktatása ennél nehezebb, hisz sajátos tantervet és tankönyveket kell kidolgozni, amire Markó szerint minél hamarabb sort kell keríteni. Rámutatott, nagyon fontos, hogy ahol erre mód van, már menet közben érvényesítsék az új törvény biztosította, kisebbségeket érintő rendelkezéseket. Úgy vélte, az új jogszabály megteremti a teljes körű magyar nyelvű oktatás feltételeit, és legalább tíz évre biztosítja ennek minőségét. Ez szerinte a magyar szórványiskolák szempontjából is előrelépést jelent, hiszen biztosítja, hogy ezek az alacsony gyereklétszám ellenére megőrizhessék jogi személyiségüket.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Markó: az RMDSZ kormányon marad
Nincs az RMDSZ-ben olyan csoportosulás, amely a szövetségnek a kormányból való kilépését szorgalmazná – nyilatkozta tegnap Markó Béla, az RMDSZ elnöke Brassóban. A politikus újságírói kérdésre válaszolva elmondta: vannak olyan fontos RMDSZ-es politikusok, akik a kilépést szorgalmazzák, de pusztán egyedi esetekről van szó. Markó megismételte, miszerint az RMDSZ-nek most az a feladata, végezze a dolgát a kormányban, és nem látja értelmét arról tárgyalni, hogy új kormánykoalíciót hozzanak létre.
Emlékeztetett arra, hogy a kormánykoalíciónak jelenleg megvan a többsége a parlamentben, és az oktatási törvény elfogadása fontos volt az RMDSZ számára. – Elvárnám az ellenzéki pártoktól, hogy tisztázzák álláspontjukat a jogszabállyal és a nemzeti kisebbségek jogaival kapcsolatban – mondta Markó.
Korábban Frunda György RMDSZ-es szenátor jelentette ki, amennyiben a kormány nem fogad el gazdaságélénkítő intézkedéseket, a szövetség lépjen ki a koalícióból. A szociáldemokraták és a liberálisok több ajánlatot is tettek annak érdekében, hogy átcsábítsák az alakuló félben lévő ellenzéki szövetséghez az RMDSZ-t, ugyanakkor ők voltak a tanügyi törvénynek és annak nemzeti kisebbségeket érintő rendelkezéseinek legfőbb ellenségei. Szabadság (Kolozsvár)

Markó után az özönvíz
Február végén rendezik meg Nagyváradon az RMDSZ tizedik kongresszusát, mondhatni stílszerűen, hiszen az elsőt is itt tartották meg 1990 tavaszán, a marosvásárhelyi fekete március követő feszült belpolitikai-etnikai légkörben, nagy belbiztonsági és médiaérdeklődés közepette, de minden incidens nélkül. A mostani kongresszust is megelőzi némi feszültség és sajtókampány, de ez kizárólag annak szól, hogy Markó Béla 18 évnyi regnálás után már nem vállal újabb elnöki mandátumot. Három jelölt is pályázik a helyére, holott van általa kiszemelt utód Kelemen Hunor jelenlegi kultuszminiszter személyében, nagy meglepetés lenne, ha a markói éra megkövesedett pártfegyelme nem működne. Elemzők nem sok esély adnak Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsosnak és Olosz Gergely háromszéki képviselőnek, alsóházi frakcióvezetőnek Kelemennel szemben, de vannak, akik egyenesen azt tartják, hogy reális tétje nincs is ennek a tisztújításnak, hiszen az RMDSZ a széthullás küszöbére jutott, akárcsak jelenlegi kormányzati partnere, a Demokrata-Liberális Párt. Utóbbit saját inkompetenciája és impotenciája viszi sírba, előbbit a koalíciós társutazás – vélik sokan megjegyezve, hogy az RMDSZ-nek immár jelentős konkurensei is vannak az erdélyi magyar politikában és közképviseletben. Ha nem sikerül újra parlamenti tényezővé válnia a szövetségnek a legközelebbi választásokon – aminek nagyon nagy az esélye –, akkor könnyen lehet, hogy Várad nemcsak az első, hanem az utolsó tulipános kongresszus helyszíneként marad fenn a romániai magyarság történetében.
A három elnökjelölt kampánya mindenesetre máris balkáni jellemzőket mutat, Kelemen versenytársai szerint ugyanis súlyos belső demokráciadeficit van az RMDSZ-ben, és ez nap mint nap megmutatkozik. Olosz Gergely nyilatkozatot adott ki minap „a tisztességes megmérettetés esélyeiről”. Ezt idézzük a következőkben: „Hiszem, hogy egy igazándiból demokratikus kampány lehetőséget kell adjon minden egyes jelöltnek, hogy nevén nevezhesse a dolgokat. Ezt a lehetőséget senki sem veheti el egyetlen jelölttől sem! Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy fenyegetéssel és megfélemlítéssel, Dâmboviþa-parti módszerekkel meg tudják akadályozni indulásomat. Az alapszabályzat értelmében lehetőségem van közvetlenül közösségünkhöz fordulni támogatásért, és én élni is fogok ezzel a lehetőséggel. A háromszéki területi szervezet alapszabályzata célként fogalmazza meg, hogy intézményesen biztosítja a háromszéki magyarság egyéni és kollektív jogainak érvényesítését. Nem engedhetem meg, hogy az én személyem a szervezet testületeiben megosztó eszközzé váljék, hogy miattam az emberek egzisztenciáját fenyegessék, vagy arra kényszerüljön valaki, hogy lelkiismerete ellen szavazzon, nyomás vagy fenyegetettség következtében. A döntést a testületekre bízom, de én visszatérek közösségünk tagjaihoz, hogy igazi megerősítést szerezzek a megmérettetéshez! Nem tűrhetjük, hogy a szövetség vezetői saját döntéseiket testületi döntések mögé megbújva legitimálják! Itt az ideje szakítani ezzel a nem demokratikus gyakorlattal! A fentiek tükrében én nem akarom kierőszakolni a testület döntését, de számítok mindazok támogatására, akik egyetértenek RMDSZ-elnökjelölti programommal, elveimmel, céljaimmal, hisznek abban, hogy változásra van szükség, és a szövetségnek meg kell újulnia. Gyávaság lenne részemről, ha most megfutamodnék, és csalódást okoznék azoknak, akik Háromszéken és országszerte hisznek bennem, bíztatnak és támogatnak. Engem nem lehet megfélemlíteni és kiszorítani a versenyből! Végig fogom vinni ezt a kampányt! Teljes szívemből hiszem, hogy reális esélyem van a győzelemre, mert hiszem és vallom, hogy eljött a demokratizálódás ideje az RMDSZ-ben. Reális, felszíni változást, jobb életszínvonalat akarok hozni az erdélyi magyarságnak! Ebben kérem minden erdélyi magyar támogatását!”
Rögtön ezután Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely közösen aláírták az előbbi által előterjesztett, az elnökválasztási kampányt szabályzó etikai kódexet. Eckstein-Kovács ekkor nyilatkozta: „Örülök, hogy Olosz Gergely barátom egyetértett velem abban, hogy az RMDSZ csak egy olyan elnökválasztási kampányt engedhet meg magának, amelyben a jelöltek egyenlő esélyekkel indulnak, amelyben minden jelöltnek egyformán jogában áll használni a szervezet infrastruktúráját, információit, apparátusát. Sajnos Kelemen Hunor jelölt kollégánk a mai napig nem hajlandó aláírni ezt a dokumentumot. Én azt is felajánlottam neki, hogy jöjjön módosító javaslatokkal, nézzük meg, lehet, nem tökéletes a szöveg, nem fed mindent. Elmondtam neki, hogy aláírhatnánk Csíkszeredában, az ő otthoni területén, vagy Sepsiszentgyörgyön, hisz találkozunk mindkét helyen. Hunor azonban eddig elzárkózott ettől a javaslattól. Azt nyilatkozta, hogy legfeljebb január 26. után tárgyalna róla, amikorra már a kampány kétharmada lejárt. Hunor válasza lényegében témaelterelés, és látszik, hogy nem kívánja tárgyalni a számára kritikus pontokat. Itt egy olyan RMDSZ apparátusával állunk szemben, amely preferenciálisan csak az egyik jelöltet, Kelemen Hunort segíti. A kongresszusi biztos maga Kovács Péter, nyíltan Kelemen Hunornak kampányol offline és online is. Hogyan garantálható az egész választás tisztasága, ha azok, akik megszervezik, nyíltan az egyik jelölt mellett teszik le a voksot? Olosz Gergely kollégám élt a módosítás jogával, majd aláírta ezt a fontos dokumentumot. Én ezt tisztelem, és várom, hogy ugyanilyen korrektségről tegyen tanúbizonyságot Kelemen Hunor is. Az aláírás lehetősége számára is nyitva áll, ha komolyan gondolja, hogy az RMDSZ-ben a demokrácia elementáris szabályait követni kell egy ilyen kampány esetén is”.
Olosz szerint az Eckstein-Kovács által javasolt kódex tartalmazza azt a minimumot, amely a jó ízlés kereti közé helyezi ezt a kampányt. Kelemen Hunor szerint viszont az RMDSZ belső választásait szabályozó etikai kódexről csak azután kell egyeztetni, miután hivatalosan minden jelölt benyújtotta indulási szándékát, teljesítve az alapszabályzat előírásait. „Egyrészt nem tartom szerencsésnek, hogy a sajtón keresztül kaptam meg a felhívást egy etikai kódex aláírására, másrészt úgy vélem, erről január 26-a után kell beszélnünk, amikor tudjuk pontosan, hogy kik az érintett felek. Akkor pedig közösen le kell ülnünk, ki kell dolgoznunk ennek az etikai kódexnek a tartalmát úgy, hogy minden fél számára elfogadható és vállalható legyen” – szögezte le Markó Béla támogatottja hozzátéve, ő személyesen etikai kódex nélkül is tud viselkedni egy politikai megmérettetésen. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Isten éltesse a Magyar Himnuszt, a magyar kultúrát!
A Magyar Himnusz kivételes Európában és talán az egész világban, mert számunkra a Himnusz több politikai üzenetnél: a Himnuszban a teljes magyar kultúra, a teljes magyar történelemszemlélet benne van – jelentette ki szombaton Kolozsváron Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepi eseményen.
A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház, az RMDSZ, a Kolozsvári Magyar Opera és a Járosi Andor Keresztény Kulturális Műhely által szervezett rendezvényen a szövetségi elnök kifejtette: ennek a sajátos ünnepnek az a legfőbb üzenete, hogy a magyar nemzet számára mindennél fontosabb a kultúra, mert ez magába foglal minden mást, legyen szó politikáról vagy közéletről. Rámutatott: Himnuszunk mondandója az, hogy értékeinkhez és hagyományainkhoz ragaszkodó nemzet vagyunk. Nem a politika éltette a magyarságot történelmi fordulópontról történelmi fordulópontra, hanem a kultúra – mondta Markó Béla. – Himnuszunk más, mint más nemzetek himnuszai: nem lehet díszlépésben menetelni rá és énekelni, ez a Himnusz többet jelent számunkra ennél. Azt üzeni, hogy értékeinkhez, hagyományainkhoz ragaszkodó nemzet vagyunk, amely nem dobja el értékeit. Ez a himnusz töprengő, önmagunkba néző, önkritikára képes nemzetnek mutat föl, amely nem más nemzetekben keresi a hibát, hanem önmagában. Olyan nemzet vagyunk, amely képes önmagába nézni, képes újra és újra végiggondolni saját történelmét. Isten éltesse a Magyar Himnuszt és a magyar kultúrát! – zárta beszédét a miniszterelnök-helyettes.
A rendezvényt megelőzően ökumenikus istentiszteletet tartottak, amelyet Adorjáni Dezső Zoltán, Dr. Pap Géza és Bálint Benczédi Ferenc püspökök, valamint Kovács Sándor főesperes cerebrált.
Az ünnepségen többek között jelen volt Lukács Tamás magyarországi kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, Dr. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke, valamint Szép Gyula, az RMDSZ ügyvezető alelnöke is. A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon véglegesítette a Himnusz szövegét. Nyugati Jelen (Arad)

A Markó-doktrína
Jelképen innen és túl, a romániai magyarok nagy többsége ugyanígy gondolkodik.
Miután Markó Béla bejelentette, hogy a nagyváradi kongresszuson nem óhajt újból indulni az RMDSZ elnöki tisztségéért, politikai ellenfelei közül nagyon sokan kezdték emlegetni a Markó-doktrínát.
Miután Markó Béla bejelentette, hogy a nagyváradi kongresszuson nem óhajt újból indulni az RMDSZ elnöki tisztségéért, politikai ellenfelei közül nagyon sokan kezdték emlegetni a Markó-doktrínát. Miszerint, ha Markó nem is vezet, de a Markó-doktrína tovább fog élni, az RMDSZ-ben nem lesz szemléletváltás, mert a Markó-doktrína mélyen meggyökerezett a szervezetben, évek kellenek majd, amíg annak szellemét lehántják a megcsontosodott, a doktrínába betokosodott RMDSZ-ről és így tovább.
De voltaképpen mi is ez a Markó-doktrína?
Néhányan azzal vádolják Markó Bélát, hogy megszilárdította a központi vezetést, a döntéseket egy szűk kör kezébe helyezte, és ez a Markó-doktrína.
Mások szerint az, hogy Erdélyben nem lehet élet az RMDSZ-en kívül, azaz a romániai magyarságnak politikai egységben kell maradnia és mindig úgy kell táncolnia, hogyan az RMDSZ vezetősége fütyül.
Minden más, többpárti kísérlet csökkenti a romániai magyarság politikai és más érdekérvényesítési esélyeit. Megint mások szerint a Markó-doktrína valamiféle kötéltánc a román hatalom közelében, és arra szolgál: mindegy, hogy mikor, mindegy, hogy kivel, de az RMDSZ mindig ott legyen a romániai hatalomban.
Azután léteznek olyan politikai-ideológiai ellenfelek vagy a holdudvaraikban éldegélők, akik darabokból próbálják összeállítani a Markó-doktrínát. Például: nincs szükség területi autonómiára, jó helyette a regionalizmus. Vagy: nem önrendelkezési, hanem kisebbségi törvényre van szükség. Léteznek más megközelítések is. Például: a Markó-doktrína elveti a gyökeres megoldásokat, a kis lépések híve. Vagy: a Markó-doktrína nem eléggé népi és nem eléggé nemzeti, Magyarországon csak a szocialisták és a liberálisok támogatását élvezi.
Dehát mi is a Markó-doktrína? Bevallom, azzal a szándékkal vettem a kezembe nem a Markó Béla politikai beszédeit, hanem a politika hátterében, két évtized alatt megírt tanulmányaiból, előadásaiból, a lapokban megjelent közéleti írásaiból összeállított kötetet ( Markó Béla. Kié itt a tér, Pallas-Akadémia, 2010), hogy választ kapok erre a kérdésre. És találtam néhány támpontot. Ezeket, saját értelmezésemben, nevezhetjük akár Markó-axiómáknak is.
Az egyik: a romániai németektől és zsidóktól eltérően a romániai magyarok történelmi távlatokban is meg akarnak maradni a szülőföldjükön. Nagyobb tömegben sem Magyarországra, sem távolabbra nem óhajtanak kitelepedni, ezért itt kell megtalálni a saját egyéni és közösségi létük jobbításához nélkülözhetetlen társadalmi-gazdasági-jogi kereteket.
A második: amiért nem is egyszer átemelték feje fölött a határokat, a romániai magyarság nem a jelenlegi Magyarország Erdélybe kivándorolt magyar kisebbsége, hanem egyenrangú összetevője a magyar nemzetnek. Következésképpen kettőjük között bármilyen viszonyrendszer nem alárendelt, hanem csak mellérendelt lehet.
A harmadik: a romániai magyarság jelene és jövője szorosan összefügg Románia jelenével és jövőjével, hiszen a romániai magyarok ennek az országnak a valóságában élik mindennapjaikat.
A negyedik: a romániai magyarság jelenére és jövőjére vonatkozó elképzeléseket nem a harsogó kinyilatkoztatások szintjén, hanem helyi, regionális, országos és nemzetközi szintén végzett következetes munkával lehet véghezvinni.
Az ötödik: a valóban működő és működtethető közösségi autonómiát ezekkel az eszközökkel, a nyitott társadalom biztosította, céltudatos és alulról történő intézményépítéssel lehet elérni.
Úgy gondolom, a Markó-doktrína nem más, mint a fenti megfontolásokhoz csatlakoztatott politikai eszközöknek a mindenkori hatékonyság függvényében rugalmasan bővíthető vagy szűkíthető tárháza. A kulcsszó az előző mondatban pedig a hatékonyság. Markó következetes kiállása a romániai magyarság politikai képviseletének és érdekvédelmének egysége mellett voltaképpen nem volt más, mint közel két évtizedes küzdelem a hatékonyság és eredményesség megőrzéséért. És hogy miért volt sikeres mostanig a Markó-doktrína? Mert bármilyen szívdobogtató jelképen innen és túl, a romániai magyarok nagy többsége ugyanígy gondolkodik.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

Himnuszunk, nemzeti imádságunk
A magyar kultúra napja – 2011
Ünneplő és éneklő közösség!
Annak emlékére ünnepeljük 1989 óta minden esztendőben január 22-én a Magyar Kultúra Napját, hogy Kölcsey Ferencz 1823-ban ezen a napon fejezte be a Hymnus megírását.
A kultúra szó latin eredetű. A négy igei alakot a szótárak így hozzák: coleo-colere-colui-cultum. Jelentése: művelni. Eredetileg a föld megművelésére vonatkozó fogalom volt. Az agrikultúra kifejezés földművelést jelent. Mai értelemben azonban ennél sokkal többet jelent a szó: szellemi javakban való gyarapodást, az emberi szellem pallérozását, lélek-művelést, műveltséget, legfelsőbb szinten pedig (figyelem!) kultuszt, vagyis istentiszteletet, istendicsőítést-istenimádást. Valójában a tárgyak használatától kezdve, az életmód, az önkifejezés különböző módjain át a világlátásig minden a kultúra körébe tartozik. Az 1965-ben véget ért II. vatikáni zsinat Gaudium et spes (öröm és remény) című dokumentumában, e tekintetben így fogalmaz: „...a kultúrának a személy tökéletesedését, a közösség meg az egész emberiség javát kell szolgálnia. Éppen ezért
úgy kell kiművelni a szellemet,
hogy fokozódjék benne a képesség a csodálatra, a lényeglátásra, a szemlélődésre, az önálló ítéletalkotásra, továbbá a vallási, erkölcsi és szociális érzék kifejlesztésére” (59).
Zárójelben egy kis szemléltető adalék: holnap (hétfőn) emlékezünk a katolikus nőszövetség Szentegyház utcai székházában Bajor Andor halálának 20. évfordulójára. Ő mesélte hajdanában nekem, hogy amikor egyik külföldi útja során a szentpétervári Ermitázsban megállt, majd leülve hosszasabban elidőzött Rembrandtnak a tékozló fiú visszatérését ábrázoló világhírű festménye előtt, egyszer csak nagyon elérzékenyült, könnyezni, majd valósággal zokogni kezdett, mert a művészi látvány hatására saját addigi eltékozoltnak vélt élete pergett le filmszerűen pillanatok alatt lelki szeme előtt. Vajon miért történhetett ez meg vele? Azért, és most ismét a II. vatikáni zsinat említett dokumentumából idézek, mert: „Egy műalkotás többet mondhat Istenről, mint sok elvont ismeret, világosabbá teheti az értelem számára az evangéliumi tanítást, és azt úgy képes bemutatni, mint ami hozzátartozik az élethez”(62). A festészeten túl persze gondolnunk kell itt a szobrászatra, az építészetre, a színházművészetre, zenére és nem utolsósorban az irodalomra, illetve az e területeken született kimagasló művészi alkotásokra.
Nem kétséges, hogy összmagyar kultúránknak, amelynek a határai tudvalevőleg nem azonosak Magyarország jelenlegi határaival, az egyik legtöbbre becsült szellemi terméke és felbecsülhetetlen értékű kincse sok más művészi érték mellett, a Kölcsey által írt Hymnus, amelynek
„a nemzet imádságaként”
számontartott szövegére húsz évvel később, Erkel Ferenc komponált zenét. A himnusz hallatán az „átkosban”, ha ritkán megfordulhattunk a budavári Mátyás-templomban, bizony mi is elsírtuk magunkat. A budapesti Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött eredeti Kölcsey-kéziraton, amelyet sokan láthattak a napokban, mindössze néhány apró javítás látható, amiből szinte teljes bizonyossággal megállapítható, hogy valóságos zuhatagként ömlött szerzője tollából az ihletett szöveg, az összesen 64 verssor. És itt engedjenek meg ismét egy apróságnak tűnő, de a szöveg-pontosság szempontjából nem mellékes megjegyzést: ragaszkodjunk szigorúan szó és betű szerint a himnusz szövegéhez, s ezért nem a „hozz reá vigesztendőt”, hanem „hozz rá vigesztendőt” mondjunk, írjunk és énekeljünk – mindig. Az eredeti szöveg ugyanis így íródott. Ezt megköveteli mindannyiunktól a művészi-irodalmi alkotás iránti tisztesség és a szöveghűség.
A joggal fennköltnek minősíthető himnusz-szöveg, tartalmát és üzenetét tekintve, minden más
európai himnusztól lényegesen különbözik.
„Más” – ahogy szombaton Markó Béla az evangélikus templomban mondta. Ezen állítás igazolását egy minapi, világhálón érkezett elektronikus levélből veszem, amely ilyen jellegű összehasonlítás céljából a sok himnusz közül hármat sorol fel:
1. A német himnusz. Szövege így kezdődik: Deutschland, Deutschland über alles in der Welt – Németország, Németország a világban mindenek felett! A 2. világháború befejezése után a győztes európai hatalmak tiltakozása következtében ezt így már nem éneklik, hanem a 3. szakaszt, Haydn zenéjére.
2. A széthullott Szovjetunió himnusza. Ez a himnusz a hatalmas birodalomban soha nem létezett emberi szabadságot, s az emberiség levitézlett alakjait, Lenint és Sztálint éltette több évtizeden keresztül, s ezért menthetetlenül gyökeres változtatásra szorult. A mostani orosz himnusz mindössze 11 éves.
3. A Marseillaiseként közismert francia himnusz. Ez, mint köztudott, vérben álló harcról és fegyverbehívásról, tehát csatáról, illetve háborúról szól.
A felsoroltakkal vagy a fel nem sorolt többivel szemben a magyar himnusz senki emberfiát nem magasztal és nem is éltet: sem királyt, sem császárt, sem köztársasági elnököt, és nem is uszít senki ellen, hanem a legbuzgóbban fohászkodik a sorsunkat kezében tartó mindenható és gondviselő Istenhez, áldást kérve tőle – mind jósors, mind balsors idejére.
Közbevetésként hadd mondjam el itt megint, egy 20 évvel ezelőtti anekdotikus élményemet. Amikor nem sokkal az 1989-es romániai változások után durva támadás érte az erdélyi katolikus egyház vezetését a politikai hatalom részéről, a himnusz eléneklése miatt a gyulafehárvári székesegyházban, 1990-ben, az akkori főpásztor, néhai Bálint Lajos érsek, engem küldött le Bukarestbe, a Román Televízió székházába, hogy az akkori hétfői adásban a himnusz szövegét szószerinti román fordításban tolmácsoljam, és vele kapcsolatosan az imént említett tényeket a román nézőknek és hallgatóknak az ország nyilvánossága előtt elmondjam. És mellette persze azt is, hogy a románok részéről teljesen indokolatlanul kifogásolt himnusz-szöveg, az évszázadokon át sokszor szorongatott helyzetbe került, néha már-már a kétségbeesés szélére sodródott magyar népnek a lélek legmélyéről fakadó imádsága, s nem egyéb. Tehát fohász: Isten, áldd meg a magyart! Húsz év távolából egyfajta büszkeséggel emlékezem vissza erre a televíziós szereplésemre, mint felelősségteljes egyházi küldetésre.
Mint köztudott, a mi himnuszunk annyira kiállta a zord idők politikai és ideológiai változásait, más népek himnuszaival szemben, hogy máig sem kellett azon egy jottányit is változtatni. Pedig a kommunista Rákosi Mátyás például, az 50-es évek elején Kodály Zoltánt és Illyés Gyulát is fölkérte egy teljesen új szövegnek és egy teljesen új dallamnak a megírására-megkomponálására, ekképpen érvelvén a maga „igaza” mellett: az már még sem lehet, hogy a „dolgozó nép” himnusza, vagy bármely ünnepség, himnusz címen éppen az Isten nevével kezdődjék. Ám, Kodály és Illyés, nem voltak hajlandók a „megtisztelő” feladat vállalására. Nos, Testvérek, ilyenek voltak (tehát kiváló jellemek!) ők, és a mi többi nagyjaink is – a múltban.
És most, a kifejezetten magyar kultúra idei napja alkalmából, közülük csupán két személyt név szerint is ki kell emelnem, akiknek az emlékére idén mind az anyaországban, mind a határokon kívül – így hát nálunk Erdélyben is – évfordulós megemlékezéseket szerveznek.
Az egyik személyiség a „haza bölcse”, a nem pusztán egyéni érdekeket hajszoló politikus, hanem valóságos államférfi, a 135 éve meghalt Deák Ferenc, a passzív ellenállás politikájának volt a zászlóvivője, az 1867-es kiegyezés eszmei megteremtője. Az erdélyi katolikusok Vasárnap című hetilapjának mai számában egy kortárstörténész erről az időről így ír: „Deák Ferenc és Ferenc József császár műve gyakorlatilag a nemzeti szuverenitást sokkal inkább biztosítá mint 1526 óta bármely törvényünk. Az új eszményt most már nem egyedül a magyar kard garantálta, mint a 48-as törvényeket, amelynek ereje akkor gyöngének bizonyult, hanem a nemzet akarata mellett a dinasztia és a másik állam, Ausztria békés megegyezése”. A vérzivataros 1848–49-es szabadságharc leverése után szinte csak egyedül volt tisztában azzal, hogy nemsokára eljön a nemzetállamok kora, és Magyarországnak emiatt rendkívül ellenséges környezetben kell majd politizálnia.
Különben az alaposan meggondolkoztató bölcs szentencia is, amit sokan ismernek, tőle származik, idézem: „amit hatalom ront meg, ismét feléledhet, de amit a nemzet könnyelműsége önkényt odavet, vagy gyávasága elhanyagol, azt visszaszerezni ritkán lehet”. Mint rendkívül tömör „üzenet”, ma is időszerű és érvényes!
A másik nagy magyar személyiség, akit ugyancsak név szerint említek itt és most meg, a 200 éve született világhírű muzsikus és zeneszerző, Liszt Ferenc. Isten kegyelméből az utóbbi esztendők folyamán szerencsém volt kétszer is megfordulni bayreuthi sírjánál, ahol a mauzóleum falán a német mellett, ez az érzelmeket pozitívan sokkoló magyar felirat olvasható: „Hírhedt zenésze a világnak, bárhová juss, mindig hű rokon”.Bár sokan kétségbevonták és kétségbevonják ma is az ő magyarságát, ízig-vérig magyar volt és annak is vallotta magát! Egyik levelében szó szerint ezt írja: „Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelv sajnálatos nem tudása ellenére a születésemtől a halálomig szívben és lélekben magyar maradjak, és ezért, a magyar zenei kultúrát erőteljesen szeretném támogatni”.
E gyönyörű vallomás kapcsán tegyük fel önmagunknak a lelkiismeretet vizsgáztató és mindenkitől választ is váró kérdést: ki a magyar? Illyés Gyulával adom meg a választ:az, aki vállalja! És ő, a zene világhírű Mestere, Liszt Ferenc, vállalta!
Befejezésül és tanulságul is, saját magyarságunkat illetően, fogalmazzunk meg egészen gyakorlati következtetéseket: a vérbeli származás a magyar mivolthoz egymagában nem elég, melléje tettek is kellenek. A puszta szó sem elég, bárhol és bármilyen fennkölten is hangozzék. Ugyanis: nem magyarkodni, hanem ahogy a „legnagyobb magyar”, Széchenyi fogalmaz:
„magyarosodni” kell!
Tehát: minél több nyelv- irodalom- és történelemismeretre szert tenni, a történelem leadta kemény leckékből előítélet mentesen tanulni, népi hagyományainkat és művészi értékeinket, varrottasainkat, táncainkat és dalainkat az itt fellépő kórusokhoz hasonlóan megbecsülni, továbbadni, a mai élet adta lehetőségekkel élni, tervszerűen és szorgosan építkezni! Mert nem elég például folyton-folyvást autonómiáról beszélni, azért legalább a magunk helyén és a magunk eszközeivel tenni is kell.
Sajnos, két évtizeddel a 89-es változások után még mindig azon csodálkozunk és sopánkodunk is sokszor, hogy sem az egyén, sem a közösség nem találja a maga boldogulásának az útját. Ez, higgyék el uraim és hölgyeim, sok egyéb mellett talán azért is van, mert egymásközti kapcsolatainkban elfelejtettük gyakorolni a Jézus által meghirdetett és megkívánt egyenes beszédet. Mit mondott Ő? Beszédetek legyen igen, igen vagy nem, nem, – ami ezen felül van, az az ördögtől van. Nos, mi beszélünk ugyan, néha túlságosan is sokat, de beszédünkben legtöbbször nem azt közöljük partnereinkkel-vitafeleinkkel, amit érzünk vagy amit gondolunk, hanem jól bevált formuláink segítségével, önös érdekeink erőszakos érvényesítése céljából mellébeszélünk, a felelősöket mindig másokban keressük, s ezért a gyógyító önvizsgálatra és a tényleges újjászületésre képtelenek vagyunk.
S mi a végeredmény? A tespedtség, a fojtó közöny, a nagyfokú elbizonytalanodás, a szellemi-lelki bénaság és tanácstalanság egyfelől – hazugság, önzés, demagógia, képmutatás, érzéketlenség másfelől. Egyszer már tudomásul kell vennünk, hogy pusztán a szavak szintjén nem lehet megúszni az életet, a magyar életet sem, meg kell teremtenünk és meg is kell élnünk mind egyénileg, mind közösségileg saját életünket, saját történelmünket. Csak akkor lehetünk lélekben valamelyest elégedettek és nyugodtak, ha a magunk területén megtettük a tőlünk telhetőt. Nos, innen már akkor csak egy lépés a kultúra legfelső foka, a kultusz, az istendicséret és istenimádás, amelynek keretében a „segíts magadon és az Isten is megsegít” népi bölcsesség szem előtt tartásával imára kulcsolhatjuk kezünket, s eget ostromlóan őszintén fohászkodhatunk, mégpedig a himnusz záró szavaival: „Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának. Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának. Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt. Megbűnhödte már e nép a múltat s jövendőt”!
Isten, áldd meg a magyart!
JAKAB GÁBOR
Elhangzotta törökvágási református templomban, 2011. január 23-án. Szabadság (Kolozsvár)

In memoriam Szabó Károly (1943-2011)
Gyászol a Szatmár megyei közélet: 67 éves korában, kedden elhunyt Szabó Károly, a megyei politikai élet meghatározó alakja, aki nem kevesebb, mint 18 éven át (1990-2008) szenátorként képviselte régiónkat, és egy ideig EP-képviselői tisztséget is betöltött. A Román Felsőház tagjaként sosem felejtette el, kiket képvisel a fővárosban, számos, egyszerű emberek mindennapjait megkönnyítő ügyben közbenjárt, interpellált, intézkedett. Sajátos színfoltja volt ő a Szatmár megyei közéletnek, összetéveszthetetlen stílusával, egyenes beszédével tiszteletet vívott ki mind a politikai körökben, mind a közemberek soraiban. Olyan politikus volt ő, aki mindig nyíltan fogalmazott, nevén nevezte a dolgokat. Tudta: a problémák szőnyeg alá seprése nem jelenthet megoldást, az őszinteség az egyetlen, amely a magyarság érdekvédelmi szervezetét előbbre viheti. Nem maradt, nem maradhatott közömbös szervezete és a szatmári magyar közösség ügyei iránt. Mi, ittmaradottak, csak azt remélhetjük: mindig a közösség érdekében felzengő, határozott hangja jó ideig vissza fog csengeni még az őt követő politikusgeneráció fülében, amely szakmai odaadást, elkötelezettséget, politikai profizmust tanulhat tőle. Szabó Károly kedd este, nagykárolyi otthonában hirtelen, szívinfarktusban hunyt el. Bár nem volt ezen tájegység szülötte – Désen született, 1943. augusztus 29-én –, igazi szatmáriként és nagykárolyiként végezte munkáját a Szenátusban, egy ideig a mezőgazdasági és erdészeti bizottság alelnökeként, majd a honvédelmi bizottság jegyzőjeként. Lapunk ezúton osztozik a család és az egész Szatmár megyei magyar közösség gyászában. Nyugodjon békében!
Szabó Károly Ferenc halálára
Mély fájdalommal értesültem szeretett kollégánk és barátunk, Szabó Károly Ferenc hirtelen elhunytáról. Halálával egy fontos erdélyi magyar személyiség, a szatmári és az egész erdélyi magyarság által megbecsült és elismert politikus távozott el közülünk. Szabó Károly Ferenc már a kezdetektől a Szövetség szatmári szervezetének tagja, 1990-től 2008-ig az RMDSZ szenátora, 2000. és 2002. között szervezetünk szenátusi frakciójának vezetője volt. Elkötelezetten küzdött a magyarság jogaiért, munkásságát a nemzetéért, közösségéért érzett felelősség határozta meg. Együtt voltunk a kisebbségi jogküzdelem legnehezebb pillanataiban, és együtt örültünk az elért sikereknek is. Hűsége, kitartása mindannyiunk számára követendő példa marad. Szenátorként, közeli munkatársként és barátként búcsúzom tőle. Az RMDSZ országos vezetősége nevében őszinte részvétemet fejezem ki a gyászoló családnak.
Markó Béla
Elhunyt Szabó Károly Ferenc
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 67. évében, 2011. január 25-én este elhunyt SZABÓ KÁROLY FERENC villamosmérnök, politikus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt szenátora, európai parlamenti képviselője. Szabó Károly Ferenc Désen született, 1943. augusztus 29-én. A kolozsvári Műszaki Főiskola 1967-ben történt elvégzése után előbb 1967-71 között Nagyváradon dolgozott karbantartó mérnökként a bútoriparban, majd 1971-72 között a berettyószéplaki szénbányáknál. 1973-ban kerül Nagykárolyba, ahol 1980-ig a bútorgyárban, a Helységgazdálkodási Vállalatnál, majd 1980 és ’90 között a szatmárnémeti Unió helyi részlegéből lett Gépgyártó Vállalatnál dolgozott. Az 1989-es rendszerváltás nagy fordulópontot jelentett életpályája alakulásában. Ezt követően ugyanis az addigi mérnökemberből politikus lett. 1990 és 2009 között a nagykárolyi RMDSZ választmányi tagja, 2000 és 2003 között a nagykárolyi RMDSZ elnöke. 1990 és 2008 között, tehát 18 éven át az RMDSZ Szatmár megyei szenátora, az RMDSZ szenátusi frakciójának helyettes vezetője, illetve vezetője. 2006-ban előbb Románia RMDSZ-es európai parlamenti megfigyelője, majd 2007-2008-ban Románia RMDSZ-es európai parlamenti képviselője. 2008-ban nyugdíjba vonult. Szabó Károly Ferencet a Románia Magyar Demokrata Szövetség helyi és országos vezetősége saját halottjának tekinti. Kovács Jenő, a nagykárolyi RMDSZ elnöke
GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj és édesapa, SZABÓ KÁROLY FERENC életének 68. évében hirtelen elhunyt. Temetése január 27-én, csütörtökön, 15:30-kor lesz a Temető utcai Mesterrészi temető római katolikus ravatalozójából.
Emléke örökké él szívünkben és soha nem feledjük.
A gyászoló család
Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Együttműködne az RMDSZ-szel az Erdélyi Magyar Néppárt
Választási pártot vagy akár pártszövetséget is alapítana az RMDSZ-szel közösen az Erdélyi Magyar Néppárt – jelentették be tegnap Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei vezetői. Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének szükségességét hangsúlyozták tegnapi sajtótájékoztatójukon a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei vezetői is.
Biharban tegnap kezdték el az új párt bejegyzését támogató aláírások gyűjtését.
Az EMNT eredetileg nem azzal a céllal alakult, hogy később párt létrehozását kezdeményezze, de az azóta eltelt idő alatt rá kellett ébredniük: sem az RMDSZ, sem a politikai élet más szereplője nem ül velük tárgyalóasztalhoz, amíg nem lépnek fel pártként – magyarázták tegnapi sajtótájékoztatójukon az EMNT megyei vezetői, Török Sándor megyei elnök, Zatykó Gyula alelnök, illetve Orbán Mihály partiumi régióelnök. Hangsúlyozták: az új párt bejegyzésével nem az erdélyi magyarság további megosztását, hanem egységét kívánják szolgálni, meggyőződésük ugyanis, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt olyanokat is visszacsábít majd a szavazófülkékbe, akik egy ideje nem vettek részt választáson, vagy csalódtak az RMDSZ-ben. Ahhoz azonban, hogy helyhatósági pozíciókat vagy parlamenti jelenlétet szerezzenek, együttműködésre van szükség.
Orbán Mihály kijelentette: ha valóban egyfordulóssá válnak az önkormányzati választások, sok helyütt reális esély nyílik arra, hogy magyar legyen a polgármester – például a legutóbbitól eltekintve az első fordulót Nagyváradon is mindig a magyar jelölt nyerte.
Török Sándor azt is elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum gyűlésein mind az EMNT, mind az RMDSZ küldöttei is sokszor értetlenkednek annak láttán, hogy Bihar megyében semmiképpen és semmilyen témában nem sikerül megegyezésre jutnia a két oldalnak, holott máshol bizonyos ügyeket közösen is képesek képviselni. Kijelentette: a készülő új párt már csak azért sem a széthúzást szolgálja majd, mert elsődleges célkitűzéseként épp azt jelöli meg, amit megalakulásakor az RMDSZ: az autonómiát.
Mindhárman leszögezték: azzal, hogy valaki aláírja a párt létrehozását támogató ívet az EMNT önkénteseinél vagy a demokrácia-központokban, nem lesz a párt tagja, sőt aláírásával akkor is támogathatja a bejegyzést, ha más politikai alakulatban tevékenykedik. A néppárt létrehozásához 25 ezer aláírásra van szükség 18 megyéből, illetve Bukarestből.
Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének szükségességét hangsúlyozták tegnapi sajtótájékoztatójukon a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei vezetői is. „Tőkés Lászlónak erkölcsi és nemzeti felelőssége, hogy megalakítsa az Erdélyi Magyar Néppártot” – jelentette ki Nagy András megyei ügyvezető elnök. A politikus szerint ugyanis Tőkés személye lehet a garancia arra, hogy megvalósul az autonómia, ő képes rá, hogy az erdélyi erőket összefogja, megfogalmazta és megtartotta azt a nemzeti minimumot, amiből nem engedhet az erdélyi magyarság. Tőkés a kiállásból mutatott példát, amikor megvédte az Európai Parlamentben az Orbán-kormányt, jelentette ki Nagy András, aki hasonló magatartásra biztatja párttársait és a magyar elöljárókat.
„Tőkés László, tetszik, nem tetszik, az erdélyi magyarság ikonja, és ezen sem Markó Béla, sem Szász Jenő nem tud változtatni, mert Tőkés magasra tette a mércét, és mindent megtesz, hogy ott is tartsa” – szögezte le az MPP-s politikus. Hangsúlyozta, Tőkést segíteni kell abban, hogy a magyar szervezetek a nemzeti minimum mentén összefogjanak, hiszen szerinte ő a garancia arra, hogy létrejöjjön egy koalíció az erdélyi magyar szervezetek között, és megvalósuljon az autonómia. Hozzátette, az MPP megyei ügyvezető elnökeként hajlandó segíteni, hogy összegyűljenek az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez szükséges aláírások.
Kulcsár Terza József, az MPP megyei elnöke hozzátette, az erdélyi magyar jobboldalnak össze kell fognia. Mint mondta, ez okból keresték meg az EMNT háromszéki vezetőit, ugyanis szerintük a koalíciókat még a pártbejegyzés előtt meg kell kötni. Krónika (Kolozsvár)

Kooperáció, konfrontáció
Kivel kell együttműködni és kivel kell akár konfrontációt is vállalni az erdélyi magyar közösség ügyében? A kérdés első megközelítésben elméletinek tűnhet, de már csak azért is érdemes elgondolkozni rajta, mert megtörténhet, hogy a soron következő választásokon három magyar politikai alakulat jelöltjei közül választhat az erdélyi magyar ember.
A választás lehetőségének jótékony hatásai lehetnek. A piaci verseny hatékony működésre sarkallja a cégeket, a politikai verseny a politikusokat kényszeríti arra, hogy közelebb kerüljenek a választóikhoz, próbáljanak megoldást keresni a bajaikra.
Azt is tudni kell azonban, hogy a Romániában 6,2 százalékot kitevő erdélyi magyarság csakis a politikai szereplők összefogása által lépheti át az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Csakis a magyar pártok kooperációja biztosíthatja a közösség képviseletét a bukaresti vagy a brüsszeli parlamentben. Jó tehát a verseny a magyar többségű önkormányzatokban, de szükség van az összefogásra is az országos és az európai politikában. Nos, ez az elméleti felvezetés adhat értelmezési keretet Szász Jenő székelyudvarhelyi alpolgármester leváltásához.
Ez csak részben tekinthető ugyanis önkormányzati csetepaténak. Szász Jenő az egyik magyar párt elnöke, leváltásával a szövetség a magyar–magyar konfrontáció útjára tért. Az a szövetség, amelyik a román politikában fűvel-fával összeköltözik egy-egy kormányzati ciklus idejére.
Kétség nem fér hozzá, az RMDSZ-nek van mit törlesztenie Szásszal szemben. Neki sem reszketett a keze, amikor Székelyudvarhely polgármestereként az RMDSZ-t üthette. A magyar politikai szereplőknek azonban tudatosítaniuk kell, hogy csakis a fair play keretei között tartott magyar–magyar verseny teszi lehetővé az országos szintű együttműködést. Ha a viszony elmérgesedik a magyar többpártrendszerben, lőttek a parlamenti képviseletnek.
Talán Markó Bélát idézhetnénk, aki egy 2004-es SZKT-ülésen éppen Szász Jenő felvetésére reagált eképpen: „A mi mérkőzésünk román–magyar mérkőzés, és még csak a félidőnél tartunk, polgármester úr! Nekem úgy tűnik, hogy végre valahára vezetünk, de ha önök félidőben abba akarják hagyatni velünk ezt a küzdelmet, és egy magyar–magyar konfrontációt akarnak kirobbantani, akkor biztosan mindent el fogunk veszteni.”
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)