Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. december 17.
A honosítás hiteles helyei
Azt is megértük, hogy magyar érdek-képviseleti szövetségek (RMDSZ és EMNT), a még nem létező pártok (Erdélyi Magyar Néppárt), az erdélyi demokrácia-központok és ezek mellett ilyen-olyan, magyar honosítással foglalkozó zugirodák, ügynökségek egymással vitatkoznak, hogy kinek van joga a magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatos tájékoztatást és ügyintézést lebonyolítani, holott ez a kérdés már eldöntetett.
"A nemzetpolitikai államtitkárság felhívja a figyelmet, hogy az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatban csak és kizárólag a külképviseletek és Erdélyben a demokrácia-központok rendelkeznek pontos információkkal" — olvashatjuk az MTI által is közzétett közleményben. Azt is hangsúlyozzák, hogy a segítségnyújtást, információszolgáltatást és az iratcsomó összeállítását a külképviseletek és a demokrácia-központok munkatársai ingyen végzik. Az egyszerűsített honosítási eljárás teljesen ingyenes, ez alól kizárólag csak a fordítás képez kivételt. Utólag az illetékesek azt is pontosították, hogy az okiratok hitelesítését a külképviseleteken bejegyzett — regisztrált — pecséttel rendelkezők is végezhetik. A pontosításokat az tette szükségessé, hogy — főleg a határ menti övezetekben — pénzért kínálnak információkat, sőt, létesültek irodák, működnek ügynökségek, amelyek magyar nyelvtanfolyamok indítását is hirdetik azok számára, akiknek magyar gyökereik vannak, de elfelejtették a magyar nyelvet, sőt, Szatmár megyében "Fidesz-iroda" is működik. Szóval, felértékelődött a magyar állampolgárság és a magyar nyelv. Ezt is megértük! Egyébként az illetékességet illetően az teremtett/teremt félreértésekre okot, hogy a magyar Külügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint az EMNT november 24-én együttműködési megállapodást írt alá azzal kapcsolatosan, hogy az erdélyi demokrácia-központok hálózata ingyen fogja segíteni a külhoni magyarok tájékoztatását. Emiatt az RMDSZ vezetői azonnal felhorkantak, mondván, hogy a magyarigazolványokkal kapcsolatos tájékoztatást is a szövetség hálózata intézte. Az illetékesség áthárítása a demokrácia-központokra azt is jelzi, hogy a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Fidesz bizalma megingott és nem teljes a romániai pártok mellett lavírozó RMDSZ-ben. A kapcsolatépítésnek nem tesznek jót a Frunda György-féle nyilatkozatok sem az állampolgári honosítás negatív megítéléséről — magyar szempontból Erdély elnéptelenedik —, és az egyéb pengeváltások sem Markó Béla és Tőkés László vagy az RMDSZ- és a Fidesz-vezetés között.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Azt is megértük, hogy magyar érdek-képviseleti szövetségek (RMDSZ és EMNT), a még nem létező pártok (Erdélyi Magyar Néppárt), az erdélyi demokrácia-központok és ezek mellett ilyen-olyan, magyar honosítással foglalkozó zugirodák, ügynökségek egymással vitatkoznak, hogy kinek van joga a magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatos tájékoztatást és ügyintézést lebonyolítani, holott ez a kérdés már eldöntetett.
"A nemzetpolitikai államtitkárság felhívja a figyelmet, hogy az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatban csak és kizárólag a külképviseletek és Erdélyben a demokrácia-központok rendelkeznek pontos információkkal" — olvashatjuk az MTI által is közzétett közleményben. Azt is hangsúlyozzák, hogy a segítségnyújtást, információszolgáltatást és az iratcsomó összeállítását a külképviseletek és a demokrácia-központok munkatársai ingyen végzik. Az egyszerűsített honosítási eljárás teljesen ingyenes, ez alól kizárólag csak a fordítás képez kivételt. Utólag az illetékesek azt is pontosították, hogy az okiratok hitelesítését a külképviseleteken bejegyzett — regisztrált — pecséttel rendelkezők is végezhetik. A pontosításokat az tette szükségessé, hogy — főleg a határ menti övezetekben — pénzért kínálnak információkat, sőt, létesültek irodák, működnek ügynökségek, amelyek magyar nyelvtanfolyamok indítását is hirdetik azok számára, akiknek magyar gyökereik vannak, de elfelejtették a magyar nyelvet, sőt, Szatmár megyében "Fidesz-iroda" is működik. Szóval, felértékelődött a magyar állampolgárság és a magyar nyelv. Ezt is megértük! Egyébként az illetékességet illetően az teremtett/teremt félreértésekre okot, hogy a magyar Külügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint az EMNT november 24-én együttműködési megállapodást írt alá azzal kapcsolatosan, hogy az erdélyi demokrácia-központok hálózata ingyen fogja segíteni a külhoni magyarok tájékoztatását. Emiatt az RMDSZ vezetői azonnal felhorkantak, mondván, hogy a magyarigazolványokkal kapcsolatos tájékoztatást is a szövetség hálózata intézte. Az illetékesség áthárítása a demokrácia-központokra azt is jelzi, hogy a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Fidesz bizalma megingott és nem teljes a romániai pártok mellett lavírozó RMDSZ-ben. A kapcsolatépítésnek nem tesznek jót a Frunda György-féle nyilatkozatok sem az állampolgári honosítás negatív megítéléséről — magyar szempontból Erdély elnéptelenedik —, és az egyéb pengeváltások sem Markó Béla és Tőkés László vagy az RMDSZ- és a Fidesz-vezetés között.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 18.
Béla vezér feláldozásával
Annak ellenére, hogy sok szitokszó hagyta el a tollamat, valahányszor az RMDSZ-ről írtam, mindig hozzátettem, hogy az erdélyi magyarság létének vagy nem létének az egység a záloga. Az egységet nem szabad hagyni.
Október végén hazalátogattam, Pápáról Szalontára, s mint ilyenkor lenni szokott, elbeszélgetek, találkozok régi barátokkal, ismerősökkel. Az egyik ilyen beszélgetést eleveníteném fel, amelynek éppen az aktuális politikai erőfitogtatás volt a témája. Hajdúvárosi RMDSZ-korifeusunk – ismerve régi jó reformtömörüléses nézeteimet – felhánytorgatta, hogy miért kell most Tőkés Lászlónak új pártot alapítani? A válaszom egyszerű volt, mégpedig egy kérdés: miért kellett Tőkés Lászlót kiebrudalni az RMDSZ vezetőségéből? Továbbá az sem tetszik RMDSZ-es elöljárónknak, hogy a Fidesz nem kíván tárgyalni pártjuk országos és helyi vezetőivel. „Merthogy nem minden erdélyi magyar Markó Béla” – érvelt nekem okosan, utalva arra, hogy Orbán Viktor valószínűleg nem kedveli Markót, merthogy emez 2002-ben, már a választások második fordulója előtt sietett gratulálni Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltnek. Bizony, ez faragatlanság volt, hiszen minden jó „focimeccs” két félidőből áll, igazán megvárhatta volna Markó elnök a meccs végét jelentő sípszót. De nem, Markó már dörzsölte a markát, merthogy neki nem tetszett az, hogy az 1998–2002 között regnáló Orbán-kormány nem csak nekik és nem csak rajtuk keresztül juttattak pénzt a magyarországi adóforintokból az erdélyi magyarságnak.
„És most ennek isszuk a levét!” – dőlt a keserűség a szalontai RMDSZ-es prominensből, aki RMDSZ ide, RMDSZ oda, jó magyar, ehhez kétségem sem fér. Igazat adtam neki. Valóban nem minden erdélyi magyar Markó Béla. De még csak nem is Frunda György vagy Verestóy Attila...
Aztán felvetődött az új demokráciaközpontok létesítésének a kérdése is, amelyek a hírek szerint a magyar állampolgárság visszaadásában is szerepet játszanának. „Miért nem jók a státusirodák? Kiépített infrastruktúra, hálózat, kapcsolatok? Miért kell felforgatni azt is, ami jól működik?” – tette fel nekem a tulipános pártsajtóból kiolvasott kérdést, mintha én tudnám a választ... Arra gondolni sem mertem, hogy a kérdés költői volt felém, azt meghagyom a költőknek, többek között a versfaragó Markó Bélának, aki éppen a napokban vette át az Irodalmi Jelen versdíját. No de azt még Pápán is rebesgetik, hogy ezek a státusirodák az RMDSZ-pereputty „óvóhelyeiként” működtek nyolc éven át...
Hagyományőrző íjászként furcsa ötletem támadt: Markó Bélát fel kell áldozni – félreértés ne essék, csak úgy, szimbolikusan, mondhatni úgy is, hogy lenyugdíjazni –, mint ahogy tették őseink egykor Álmos vezérrel. A történészek szerint Álmost három okból áldozhatták fel: egyes feltevések szerint ekkor járt le vezéri megbízatása, és ezután feláldozták. Mások szerint a kendét – azaz a főfejedelmet, a szakrális fejedelmet – akkor kell feláldozni, ha döntő háborút veszít, mert ekkor bizonyossá válik, hogy meggyengült ítélőképessége. A harmadik feltevés szerint Álmos rituális feláldozásával ereje, bölcsessége és tehetsége átáramlik fiába, Árpádba.
No most ez mind igaz Markó Bélára is: lejárt a megbízatása, döntő háborúkat veszített a bukaresti politika harcterein – sőt a budapestin is –, továbbá erejére, bölcsességére és tehetségére (amelyek nem képezhetik vita tárgyát) szüksége lesz az utódjának.
Azt javasoltam RMDSZ-es barátomnak, hogy áldozzák fel már ezt a Markó Bélát, és tegyenek a helyére egy, a Fidesz számára szimpatikusabb figurát. És akkor talán egyezségre, valódi egységre tud jutni a magyarság, itt a Partiumban és Erdélyben, lezárulna ez a folytonos civódás a pénzek – romániai és magyarországi adófizetők pénzei, ne feledjük, közpénz – osztás-szorzásáról. Erre csodálkozásának adott hangot, hogy nem ilyen gerinctelennek ismert... Szerinte az gerinctelenség lenne, ha mindig a budapesti politika változásához igazítanánk az RMDSZ vezetésének színét-fonákját. Persze azt én is gerinctelenségnek tartanám, ha a szocialista-liberális – kommunista-internacionalista – erőkhöz dörgölőznénk, amelyek ki tudja hányadszor árulták már el saját nemzetüket 1919 óta. Hogy gerinctelenség-e az erdélyi magyar közösség érdekeit szem előtt tartani, vagyis az egységet, nem hinném. Szerintem meg az a gerinctelenség, ha valaki nem akarja észrevenni, hogy lejárt az ideje, hogy csatákat veszít sorjában, nem tudja magát feláldozni a közösség javára.
Persze független, szuverén is maradhat az RMDSZ (ne csak a konzervatív jobboldaltól, hanem az internacionalista baloldaltól is), de akkor ne toporzékoljon a magyarországi támogatásokért. Ebben az esetben elismerném: ez már gerincesség a javából. De addig jobb, ha széllel szemben nem pislog...
Legutóbbi hazalátogatásom óta azonban hallom, új szelek fújnak az RMDSZ ritkás erdejében. Béla vezér távozik, vagyis beáldozzák a háttérfigurák, ugyanakkor maradni is akar. Ha olvasná ezt a cikket, akkor tudnék adni neki egy tanácsot: ne maradjon. Azaz mégiscsak maradjon, csendben. Talán így esélye lesz arra, hogy egyszer még szobra is állíttatik valamelyik kies városka főterén itt, a Partiumban vagy Erdélyben. Hiszen jól-rosszul, az erdélyi magyarság kárára vagy hasznára – ezt elsősorban az ő lelkiismerete tudja –, de elvezetgette ezt az RMDSZ nevezetű Leviatánt.
Papp Gy. Attila, Reggeli Újság (Nagyvárad)
Annak ellenére, hogy sok szitokszó hagyta el a tollamat, valahányszor az RMDSZ-ről írtam, mindig hozzátettem, hogy az erdélyi magyarság létének vagy nem létének az egység a záloga. Az egységet nem szabad hagyni.
Október végén hazalátogattam, Pápáról Szalontára, s mint ilyenkor lenni szokott, elbeszélgetek, találkozok régi barátokkal, ismerősökkel. Az egyik ilyen beszélgetést eleveníteném fel, amelynek éppen az aktuális politikai erőfitogtatás volt a témája. Hajdúvárosi RMDSZ-korifeusunk – ismerve régi jó reformtömörüléses nézeteimet – felhánytorgatta, hogy miért kell most Tőkés Lászlónak új pártot alapítani? A válaszom egyszerű volt, mégpedig egy kérdés: miért kellett Tőkés Lászlót kiebrudalni az RMDSZ vezetőségéből? Továbbá az sem tetszik RMDSZ-es elöljárónknak, hogy a Fidesz nem kíván tárgyalni pártjuk országos és helyi vezetőivel. „Merthogy nem minden erdélyi magyar Markó Béla” – érvelt nekem okosan, utalva arra, hogy Orbán Viktor valószínűleg nem kedveli Markót, merthogy emez 2002-ben, már a választások második fordulója előtt sietett gratulálni Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltnek. Bizony, ez faragatlanság volt, hiszen minden jó „focimeccs” két félidőből áll, igazán megvárhatta volna Markó elnök a meccs végét jelentő sípszót. De nem, Markó már dörzsölte a markát, merthogy neki nem tetszett az, hogy az 1998–2002 között regnáló Orbán-kormány nem csak nekik és nem csak rajtuk keresztül juttattak pénzt a magyarországi adóforintokból az erdélyi magyarságnak.
„És most ennek isszuk a levét!” – dőlt a keserűség a szalontai RMDSZ-es prominensből, aki RMDSZ ide, RMDSZ oda, jó magyar, ehhez kétségem sem fér. Igazat adtam neki. Valóban nem minden erdélyi magyar Markó Béla. De még csak nem is Frunda György vagy Verestóy Attila...
Aztán felvetődött az új demokráciaközpontok létesítésének a kérdése is, amelyek a hírek szerint a magyar állampolgárság visszaadásában is szerepet játszanának. „Miért nem jók a státusirodák? Kiépített infrastruktúra, hálózat, kapcsolatok? Miért kell felforgatni azt is, ami jól működik?” – tette fel nekem a tulipános pártsajtóból kiolvasott kérdést, mintha én tudnám a választ... Arra gondolni sem mertem, hogy a kérdés költői volt felém, azt meghagyom a költőknek, többek között a versfaragó Markó Bélának, aki éppen a napokban vette át az Irodalmi Jelen versdíját. No de azt még Pápán is rebesgetik, hogy ezek a státusirodák az RMDSZ-pereputty „óvóhelyeiként” működtek nyolc éven át...
Hagyományőrző íjászként furcsa ötletem támadt: Markó Bélát fel kell áldozni – félreértés ne essék, csak úgy, szimbolikusan, mondhatni úgy is, hogy lenyugdíjazni –, mint ahogy tették őseink egykor Álmos vezérrel. A történészek szerint Álmost három okból áldozhatták fel: egyes feltevések szerint ekkor járt le vezéri megbízatása, és ezután feláldozták. Mások szerint a kendét – azaz a főfejedelmet, a szakrális fejedelmet – akkor kell feláldozni, ha döntő háborút veszít, mert ekkor bizonyossá válik, hogy meggyengült ítélőképessége. A harmadik feltevés szerint Álmos rituális feláldozásával ereje, bölcsessége és tehetsége átáramlik fiába, Árpádba.
No most ez mind igaz Markó Bélára is: lejárt a megbízatása, döntő háborúkat veszített a bukaresti politika harcterein – sőt a budapestin is –, továbbá erejére, bölcsességére és tehetségére (amelyek nem képezhetik vita tárgyát) szüksége lesz az utódjának.
Azt javasoltam RMDSZ-es barátomnak, hogy áldozzák fel már ezt a Markó Bélát, és tegyenek a helyére egy, a Fidesz számára szimpatikusabb figurát. És akkor talán egyezségre, valódi egységre tud jutni a magyarság, itt a Partiumban és Erdélyben, lezárulna ez a folytonos civódás a pénzek – romániai és magyarországi adófizetők pénzei, ne feledjük, közpénz – osztás-szorzásáról. Erre csodálkozásának adott hangot, hogy nem ilyen gerinctelennek ismert... Szerinte az gerinctelenség lenne, ha mindig a budapesti politika változásához igazítanánk az RMDSZ vezetésének színét-fonákját. Persze azt én is gerinctelenségnek tartanám, ha a szocialista-liberális – kommunista-internacionalista – erőkhöz dörgölőznénk, amelyek ki tudja hányadszor árulták már el saját nemzetüket 1919 óta. Hogy gerinctelenség-e az erdélyi magyar közösség érdekeit szem előtt tartani, vagyis az egységet, nem hinném. Szerintem meg az a gerinctelenség, ha valaki nem akarja észrevenni, hogy lejárt az ideje, hogy csatákat veszít sorjában, nem tudja magát feláldozni a közösség javára.
Persze független, szuverén is maradhat az RMDSZ (ne csak a konzervatív jobboldaltól, hanem az internacionalista baloldaltól is), de akkor ne toporzékoljon a magyarországi támogatásokért. Ebben az esetben elismerném: ez már gerincesség a javából. De addig jobb, ha széllel szemben nem pislog...
Legutóbbi hazalátogatásom óta azonban hallom, új szelek fújnak az RMDSZ ritkás erdejében. Béla vezér távozik, vagyis beáldozzák a háttérfigurák, ugyanakkor maradni is akar. Ha olvasná ezt a cikket, akkor tudnék adni neki egy tanácsot: ne maradjon. Azaz mégiscsak maradjon, csendben. Talán így esélye lesz arra, hogy egyszer még szobra is állíttatik valamelyik kies városka főterén itt, a Partiumban vagy Erdélyben. Hiszen jól-rosszul, az erdélyi magyarság kárára vagy hasznára – ezt elsősorban az ő lelkiismerete tudja –, de elvezetgette ezt az RMDSZ nevezetű Leviatánt.
Papp Gy. Attila, Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. december 20.
Kemény válasz
Az 5 százalékos parlamenti küszöb és a 6,9 százalékos romániai magyarság – ezen belül kell értelmezni a pluralizmust Erdélyben – mondta Markó Béla szövetségi elnök abban az interjúban, amelyet a mai szomorú magyar sajtóélet egyik szabad szellemű, bátor kiállású fóruma, a hirszerzo.hu munkatársának adott.
A megállapítás persze már elhangzott, nem is csak a legilletékesebb vezető szájából, valahányszor valóssá vált a veszély, hogy pluralizmus címén megosztják a magyarságot. Ami eddig nem hangzott el, főleg ennyire nyíltan és szókimondóan, az az, hogy az ilyen romboló, destabilizáló törekvések mögött a múltban is gyakran, a jelenben egyértelműen a legnagyobb magyarországi párt, a Fidesz áll. Igen, ahogyan Markó Béla kimondja: a Fidesz veszélyes és ostoba játékot játszik a határon túliakkal. Igen, körül kell nézni a Kárpát-medencében: a Fidesz szétvert már minden magyar egységet, amit szétverhetett. (Miközben cinikusan egységről beszél.) Most pedig az új párttal, amelyet égisze alatt Tőkés László irányítana, a célja az RMDSZ eljelentéktelenítése, szétszedése, hogy ezáltal a meggyengített erdélyi nemzet-közösség nagy részét egy olyan odaáti hatalmi struktúra szolgálatába állíthassa, amely minden eszközzel időtlen időkre be akarja biztosítani magát.
A Fidesz azt az alakulatot alázza meg sorozatosan, amely szintén az Európai Néppárt tagja. Vajon nem jogos megkérdeznünk, hogy miként szemlélheti ez az erős európai parlamenti többséggel rendelkező gyűjtőpárt oly közönyösen a testvérharcot, ami ezen a „fronton” történik? És nem különben azt is, ami Magyarországon történik....
Itt és ezért kell elmondani, hogy bármennyire fontos és bármennyire mérföldkőnek tekinthető is az RMDSZ szövetségi elnökének várva várt kiállása, egyenes és kemény válasza az eddigi hadüzenetekre, még ez sem elég. Ugyanis ha a Fidesznek van joga „beleavatkozni” az erdélyi helyzetbe, legalább annyi joga van véleményt mondani a magyarországi helyzetről az RMDSZ-nek, amely az összmagyarság jelentős része, a romániai magyarság fontos, demokratikusan választott legitim képviselője.
És akkor megkérdezhető: gerjeszthetnek-e „nemzeti egységet” azok, akik túlhatalmuk birtokában maguknál sem tartják tiszteletben a demokrácia szabályait, példátlan módon kiterjesztik befolyásukat mindenre, ami él és mozog (nesze neked, pluralizmus!), akik képesek külön ellenőrző, üldöző és büntető hatóságot létrehozni, egyesítve a hírközlést, a médiairányítást és -finanszírozást, a hír- és tartalomszolgáltatást meg cenzúrát, akik kormányirányítás alá helyezik az igazságszolgáltatást és a jogalkalmazást, befolyásuk alá óhajtják vonni az ügyészséget, a bíróságokat egészen az Alkotmánybíróságig?
Vajon el lehet-e menni szótlanul amellett, hogy Magyarországon tekintélyuralom (autoritarizmus) van kialakulóban, amely felszámolja az alkotmányos jogállamiságot?
Egy ilyen ország állampolgárainak akarnak minket? Cseberből vederbe – vagy mindkettőben?
Ágoston Hugó, Új Magyar Szó (Bukarest)
Az 5 százalékos parlamenti küszöb és a 6,9 százalékos romániai magyarság – ezen belül kell értelmezni a pluralizmust Erdélyben – mondta Markó Béla szövetségi elnök abban az interjúban, amelyet a mai szomorú magyar sajtóélet egyik szabad szellemű, bátor kiállású fóruma, a hirszerzo.hu munkatársának adott.
A megállapítás persze már elhangzott, nem is csak a legilletékesebb vezető szájából, valahányszor valóssá vált a veszély, hogy pluralizmus címén megosztják a magyarságot. Ami eddig nem hangzott el, főleg ennyire nyíltan és szókimondóan, az az, hogy az ilyen romboló, destabilizáló törekvések mögött a múltban is gyakran, a jelenben egyértelműen a legnagyobb magyarországi párt, a Fidesz áll. Igen, ahogyan Markó Béla kimondja: a Fidesz veszélyes és ostoba játékot játszik a határon túliakkal. Igen, körül kell nézni a Kárpát-medencében: a Fidesz szétvert már minden magyar egységet, amit szétverhetett. (Miközben cinikusan egységről beszél.) Most pedig az új párttal, amelyet égisze alatt Tőkés László irányítana, a célja az RMDSZ eljelentéktelenítése, szétszedése, hogy ezáltal a meggyengített erdélyi nemzet-közösség nagy részét egy olyan odaáti hatalmi struktúra szolgálatába állíthassa, amely minden eszközzel időtlen időkre be akarja biztosítani magát.
A Fidesz azt az alakulatot alázza meg sorozatosan, amely szintén az Európai Néppárt tagja. Vajon nem jogos megkérdeznünk, hogy miként szemlélheti ez az erős európai parlamenti többséggel rendelkező gyűjtőpárt oly közönyösen a testvérharcot, ami ezen a „fronton” történik? És nem különben azt is, ami Magyarországon történik....
Itt és ezért kell elmondani, hogy bármennyire fontos és bármennyire mérföldkőnek tekinthető is az RMDSZ szövetségi elnökének várva várt kiállása, egyenes és kemény válasza az eddigi hadüzenetekre, még ez sem elég. Ugyanis ha a Fidesznek van joga „beleavatkozni” az erdélyi helyzetbe, legalább annyi joga van véleményt mondani a magyarországi helyzetről az RMDSZ-nek, amely az összmagyarság jelentős része, a romániai magyarság fontos, demokratikusan választott legitim képviselője.
És akkor megkérdezhető: gerjeszthetnek-e „nemzeti egységet” azok, akik túlhatalmuk birtokában maguknál sem tartják tiszteletben a demokrácia szabályait, példátlan módon kiterjesztik befolyásukat mindenre, ami él és mozog (nesze neked, pluralizmus!), akik képesek külön ellenőrző, üldöző és büntető hatóságot létrehozni, egyesítve a hírközlést, a médiairányítást és -finanszírozást, a hír- és tartalomszolgáltatást meg cenzúrát, akik kormányirányítás alá helyezik az igazságszolgáltatást és a jogalkalmazást, befolyásuk alá óhajtják vonni az ügyészséget, a bíróságokat egészen az Alkotmánybíróságig?
Vajon el lehet-e menni szótlanul amellett, hogy Magyarországon tekintélyuralom (autoritarizmus) van kialakulóban, amely felszámolja az alkotmányos jogállamiságot?
Egy ilyen ország állampolgárainak akarnak minket? Cseberből vederbe – vagy mindkettőben?
Ágoston Hugó, Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. december 20.
Reform vagy zsarolás?
A történet kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, amikor 2006-ban Traian Băsescu akarta megreformálni a PSD-t.
Mai igémet Tőkés László expüspök szolgáltatta. „Markó Béla ‘visszalépése’ önmagában jelzi, hogy az RMDSZ legújabb kori történetének biztos origója volt az elnök személye – és ilyen szempontból akár párhuzamot is lehetne keresni a Magyar Polgári Párt ‘személyre-szabottságával’. Valószínűleg innen eredeztethető az a riadalom, amely leginkább RMDSZ-es körökben érzékelhető” – így kommentálta a Transindex kérésére az SZKT-n történteket Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
„A személyi természetű kérdéseken túlmenően azonban, mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta rendszerváltozásra volna szükség az RMDSZ-en belül is, mert ha az új elnök vezénylete alatt is az eddigi politikai kurzus fog folytatódni, akkor – nagy valószínűséggel – egy erejében meggyengült és továbbra is a többségi nagypolitika foglyaként és kényszerpályáján bukdácsoló RMDSZ-re számíthatunk a jövőben” – vélekedett EMNT elnöke.
Kijelentette, az EMNT kész arra, hogy ha tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az új vezetőséggel tárgyalóasztalhoz üljön, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretein belül megkeressék a konszenzus lehetőségét alapvető, a pártpolitikai csatározások szintjét meghaladó céljaik elérésében.
Eddig az Erdélyi Napló híre, amelyet, javaslom, értelmezzünk jóhiszeműen és keresztényekhez illő lelki alázattal. Itt van mindjárt az információ első tézise, amely szerint azért, mert Markó Béla nem pályázza meg az elnöki tisztséget, riadalom érzékelhető úgy általában mindenütt a világon, de leginkább RMDSZ-es körökben. Jó lett volna, ha Tőkés László példáját is adja az univerzális riadalomnak, mert – hacsak a Wikileaks soron következő kiszivárogtatásai nem fogják dokumentálni – ennek nyomait még RMDSZ-es körökben sem tapasztalni, legalábbis az SZKT-n elhangzott felszólalásokban nehezen lehetett volna észlelni.
A hír második tézise szintén tisztázásra szorul. Nem tudni ugyanis, hogy a volt püspök milyen minőségben nyilatkozik, amikor azt mondja: „mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta rendszerváltozásra volna szükség az RMDSZ-en belül”. Ha Tőkés RMDSZ-tag minőségében sürgeti a Szövetségen belüli egyfajta rendszerváltozást, akkor miért a királyi többes? Ha viszont az EMNT elnökeként szólalt meg, akkor miért aggodalmaskodik, ha a konkurens szervezet nem váltja a rendszert, erejében meggyöngül, bukdácsol stb.
Ha jól tudom, akkor az EMNT legnagyobb gondja most egy újabb magyar politikai párt megalakítása (miután Szász Jenő kezéből nem tudták kicsavarni a pecsétet), azért, hogy átvegye a romániai magyarság érdekképviseletét az RMDSZ-től. Nem látom be, hogy miért akarja megújítani a Szövetséget, mielőtt félreállítja. Arra a kis időre igazán maradhatna reformálatlanul, még akkor is, ha egyik tagja egy volt református püspök és annak permanens reformációs kényszere része szolgálati leírásának. A történet kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, amikor 2006-ban Traian Băsescu akarta megreformálni a Szociáldemokrata Pártot, és ezt azzal kezdte, hogy megfosztotta az ellenzéki alakulatot a képviselőház elnöki tisztségétől.
Az igazi truváj azonban csak ezután következik. Ha tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az EMNT színeiben az RMDSZ-tag hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni saját szervezetével. Asztalos legyen a talpán, aki olyan tárgyalóasztalt tud készíteni, amelyik fizikailag is lehetővé teszi, hogy az asztal mindkét oldalán Tőkés László üljön (hiszen feltételezem, hogy az RMDSZ-vezetésnek az RMDSZ európai parlamenti alelnöke is tagja).
De, ha eltekintünk a protokolltól, akkor is fennmarad néhány kérdés. Miben áll az RMDSZ tényleges változása? Ki dönti el, hogy a változás megtörtént és tényleges is volt? Miről tárgyalna Tőkés az RMDSZ-szel (és saját magával)? Azt vélelmezni ugyanis, hogy Tőkés az Erdélyi Magyar Néppárt pecsétjével a zsebében meg akarja zsarolni az RMDSZ-t, reformer elvbarátainak a beejtőernyőzése érdekében a választási listákra, nyilván merőben rosszindulatú feltételezés lenne...
Székely Ervin, Új Magyar Szó (Bukarest)
A történet kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, amikor 2006-ban Traian Băsescu akarta megreformálni a PSD-t.
Mai igémet Tőkés László expüspök szolgáltatta. „Markó Béla ‘visszalépése’ önmagában jelzi, hogy az RMDSZ legújabb kori történetének biztos origója volt az elnök személye – és ilyen szempontból akár párhuzamot is lehetne keresni a Magyar Polgári Párt ‘személyre-szabottságával’. Valószínűleg innen eredeztethető az a riadalom, amely leginkább RMDSZ-es körökben érzékelhető” – így kommentálta a Transindex kérésére az SZKT-n történteket Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
„A személyi természetű kérdéseken túlmenően azonban, mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta rendszerváltozásra volna szükség az RMDSZ-en belül is, mert ha az új elnök vezénylete alatt is az eddigi politikai kurzus fog folytatódni, akkor – nagy valószínűséggel – egy erejében meggyengült és továbbra is a többségi nagypolitika foglyaként és kényszerpályáján bukdácsoló RMDSZ-re számíthatunk a jövőben” – vélekedett EMNT elnöke.
Kijelentette, az EMNT kész arra, hogy ha tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az új vezetőséggel tárgyalóasztalhoz üljön, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretein belül megkeressék a konszenzus lehetőségét alapvető, a pártpolitikai csatározások szintjét meghaladó céljaik elérésében.
Eddig az Erdélyi Napló híre, amelyet, javaslom, értelmezzünk jóhiszeműen és keresztényekhez illő lelki alázattal. Itt van mindjárt az információ első tézise, amely szerint azért, mert Markó Béla nem pályázza meg az elnöki tisztséget, riadalom érzékelhető úgy általában mindenütt a világon, de leginkább RMDSZ-es körökben. Jó lett volna, ha Tőkés László példáját is adja az univerzális riadalomnak, mert – hacsak a Wikileaks soron következő kiszivárogtatásai nem fogják dokumentálni – ennek nyomait még RMDSZ-es körökben sem tapasztalni, legalábbis az SZKT-n elhangzott felszólalásokban nehezen lehetett volna észlelni.
A hír második tézise szintén tisztázásra szorul. Nem tudni ugyanis, hogy a volt püspök milyen minőségben nyilatkozik, amikor azt mondja: „mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta rendszerváltozásra volna szükség az RMDSZ-en belül”. Ha Tőkés RMDSZ-tag minőségében sürgeti a Szövetségen belüli egyfajta rendszerváltozást, akkor miért a királyi többes? Ha viszont az EMNT elnökeként szólalt meg, akkor miért aggodalmaskodik, ha a konkurens szervezet nem váltja a rendszert, erejében meggyöngül, bukdácsol stb.
Ha jól tudom, akkor az EMNT legnagyobb gondja most egy újabb magyar politikai párt megalakítása (miután Szász Jenő kezéből nem tudták kicsavarni a pecsétet), azért, hogy átvegye a romániai magyarság érdekképviseletét az RMDSZ-től. Nem látom be, hogy miért akarja megújítani a Szövetséget, mielőtt félreállítja. Arra a kis időre igazán maradhatna reformálatlanul, még akkor is, ha egyik tagja egy volt református püspök és annak permanens reformációs kényszere része szolgálati leírásának. A történet kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, amikor 2006-ban Traian Băsescu akarta megreformálni a Szociáldemokrata Pártot, és ezt azzal kezdte, hogy megfosztotta az ellenzéki alakulatot a képviselőház elnöki tisztségétől.
Az igazi truváj azonban csak ezután következik. Ha tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az EMNT színeiben az RMDSZ-tag hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni saját szervezetével. Asztalos legyen a talpán, aki olyan tárgyalóasztalt tud készíteni, amelyik fizikailag is lehetővé teszi, hogy az asztal mindkét oldalán Tőkés László üljön (hiszen feltételezem, hogy az RMDSZ-vezetésnek az RMDSZ európai parlamenti alelnöke is tagja).
De, ha eltekintünk a protokolltól, akkor is fennmarad néhány kérdés. Miben áll az RMDSZ tényleges változása? Ki dönti el, hogy a változás megtörtént és tényleges is volt? Miről tárgyalna Tőkés az RMDSZ-szel (és saját magával)? Azt vélelmezni ugyanis, hogy Tőkés az Erdélyi Magyar Néppárt pecsétjével a zsebében meg akarja zsarolni az RMDSZ-t, reformer elvbarátainak a beejtőernyőzése érdekében a választási listákra, nyilván merőben rosszindulatú feltételezés lenne...
Székely Ervin, Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. december 20.
Összefogással zöldellhet Erdély
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
A kilencedik alkalommal kiosztott díjjal azok előtt tiszteleg a szövetség, akik kiemelkedő munkát végeztek a „szülőföld visszaszerzése” érdekében. Idén 32 személyt, köztük politikusokat, önkormányzati tisztségviselőket, újságírókat és egyházi személyeket tüntettek ki. Markó Béla ünnepi beszédében hangsúlyozta, a kitüntetettek „mostoha körülmények között is képesek voltak küzdeni és munkálkodni a közösségükért, az erdélyi magyarságért”.
Az ünnepélyes díjátadó után beszédet mondott az Ezüstfenyő díjas Böjte Csaba ferences szerzetes, aki élesen bírálta az erdélyi magyarságot megosztó politikai törekvéseket. „Az erdélyi magyarság jövője az integráláson, a párbeszéden és az összefogáson múlik. Mindig imádkozokm azért, hogy az erdélyi magyar politikában egység és békesség legyen” – mondta Böjte atya.
Az Ezüstfenyő-díj idei kitüntetetteinak listája
Ádámosy Margit Klára tordai RMDSZ-elnök, városi tanácsos, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Balázs-Bécsi Attila Kolozs megyei tanácsos, a szamosújvári Téka Alapítvány vezetője, Barabás Imre magyarkakucsi (Bihar megye) RMDSZ-elnök, Becze István, a Csík területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Benedekfi Dávid lupényi (Hunyad megye) RMDSZ-elnök, Béres Ildikó Ibolya máramarosszigeti iskolaigazgató, Máramaros megyei tanácsos, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Csík területi RMDSZ-elnök, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Draveczky Károly Szatmár megyei tanácsos, Erdős Bálint nagyszintyei (Arad megye) polgármester, Fodor István bodoki (Kovászna megye) polgármester, Fodor József nagyváradi vikárius, Horváth Anna, a kolozsvári Regionális Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Illés Ildikó Maros megyei tanfelügyelő, RMDSZ-ügyvezető alelnök, Jakobovits Miklós nagyváradi képzőművész, Józsa Benjámin nagyszebeni nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanár, Katona Mihály korondi polgármester, RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Kis-Juhász Csaba szilágysámsoni polgármester, RMDSZ-elnök, Kiss Károly élesdi (Bihar megye) nyugalmazott agrármérnök, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Krecsák Szöllősi Adalbert nagyenyedi alpolgármester, Lieb József nagybányai esperes, Marina Ida-Magdolna szilágybagosi polgármester, Máthé István bethleni alpolgármester, Pásztor Gabriella államtanácsos, Petres Sándor, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, Suba Kálmán, a Nemzeti Állattenyésztési Ügynökség Maros megyei intézményének felügyelője, Terkál Ágnes, az RMDSZ-Közlöny szerkesztője, Tudor Veronka államtanácsos, Varga Attila esztelneki (Kovászna megye) RMDSZ-elnök.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
A kilencedik alkalommal kiosztott díjjal azok előtt tiszteleg a szövetség, akik kiemelkedő munkát végeztek a „szülőföld visszaszerzése” érdekében. Idén 32 személyt, köztük politikusokat, önkormányzati tisztségviselőket, újságírókat és egyházi személyeket tüntettek ki. Markó Béla ünnepi beszédében hangsúlyozta, a kitüntetettek „mostoha körülmények között is képesek voltak küzdeni és munkálkodni a közösségükért, az erdélyi magyarságért”.
Az ünnepélyes díjátadó után beszédet mondott az Ezüstfenyő díjas Böjte Csaba ferences szerzetes, aki élesen bírálta az erdélyi magyarságot megosztó politikai törekvéseket. „Az erdélyi magyarság jövője az integráláson, a párbeszéden és az összefogáson múlik. Mindig imádkozokm azért, hogy az erdélyi magyar politikában egység és békesség legyen” – mondta Böjte atya.
Az Ezüstfenyő-díj idei kitüntetetteinak listája
Ádámosy Margit Klára tordai RMDSZ-elnök, városi tanácsos, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Balázs-Bécsi Attila Kolozs megyei tanácsos, a szamosújvári Téka Alapítvány vezetője, Barabás Imre magyarkakucsi (Bihar megye) RMDSZ-elnök, Becze István, a Csík területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Benedekfi Dávid lupényi (Hunyad megye) RMDSZ-elnök, Béres Ildikó Ibolya máramarosszigeti iskolaigazgató, Máramaros megyei tanácsos, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Csík területi RMDSZ-elnök, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Draveczky Károly Szatmár megyei tanácsos, Erdős Bálint nagyszintyei (Arad megye) polgármester, Fodor István bodoki (Kovászna megye) polgármester, Fodor József nagyváradi vikárius, Horváth Anna, a kolozsvári Regionális Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Illés Ildikó Maros megyei tanfelügyelő, RMDSZ-ügyvezető alelnök, Jakobovits Miklós nagyváradi képzőművész, Józsa Benjámin nagyszebeni nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanár, Katona Mihály korondi polgármester, RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Kis-Juhász Csaba szilágysámsoni polgármester, RMDSZ-elnök, Kiss Károly élesdi (Bihar megye) nyugalmazott agrármérnök, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Krecsák Szöllősi Adalbert nagyenyedi alpolgármester, Lieb József nagybányai esperes, Marina Ida-Magdolna szilágybagosi polgármester, Máthé István bethleni alpolgármester, Pásztor Gabriella államtanácsos, Petres Sándor, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, Suba Kálmán, a Nemzeti Állattenyésztési Ügynökség Maros megyei intézményének felügyelője, Terkál Ágnes, az RMDSZ-Közlöny szerkesztője, Tudor Veronka államtanácsos, Varga Attila esztelneki (Kovászna megye) RMDSZ-elnök.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. december 21.
Verseny, nézők nélkül
Megpezsdülni látszik az élet az RMDSZ-ben: azt követően, hogy Markó Béla bejelentette visszavonulását, az elnöki tisztségre pályázók területi szervezeteket járva próbálnak támogatást szerezni maguknak, elmondják — igaz, meglehetősen klisészerűen, közhelyeket halmozva — milyen szervezetet szeretnének, melyek a célkitűzéseik.
A szövetség helyi struktúrái pedig azonnal reagálnak: a Szilágy megyeiek például, jó RMDSZ-es szokáshoz híven, egyhangúlag foglaltak állást Kelemen Hunor mellett, a Kolozs megyei szervezetben már megoszlottak a szavazatok, de a hazai pálya előnye döntőnek bizonyult, és végül Eckstein-Kovács Péter mellett tették le a garast.
Akár érdekes is lehetne ez a versengés, ha valóban különféle nézetek ütköznének, ha arról szólna, milyen jövőt szánnak a szövetségnek, hogyan képzelik el az immár jó ideje pártosodás útjára tévedt érdekvédelmi szervezet további működését, miként tárnák nagyobbra annak kapuit, mely értékeket tartanak fontosnak, kikkel kívánnak együtt dolgozni. Ki ne találná izgalmasnak, milyen retorikát használnak a jelöltek, hogyan próbálják megnyerni maguknak kollégáikat, milyen elvek mentén vezetnék az RMDSZ-t, mit folytatnának, mit tennének másként? Csakhogy mindebből vajmi keveset tudhatunk meg. A szervezeten belül folyó kampány meglehetősen titokzatos, a legfontosabb döntések, alkuk a kulisszák mögött születnek, a közvéleményt, a sajtót gyakran csak propagandisztikus ízű közlemények révén tájékoztatja a szervezet csúcsvezetése. A szövetség nagyágyúinak bizalmát élvező Kelemen Hunor útját felülről egyengetik, emiatt aztán módfelett magabiztos is a trónörökös, Eckstein-Kovács Péter indulása pedig hozott ugyan kis színt a versenybe, de neki az évek során igencsak precízen kiépített hatalmi gépezettel kell szembeszállnia. S míg mindkét politikus azzal van elfoglalva, hogy elnyerje a kongresszusi küldöttek tetszését, megfeledkezni látszanak a nyilvánosságról, a párbeszédről, nem kérik ki a civil szféra, a szakmai szervezetek, saját választóik véleményét.
Elszalasztanak hát egy esélyt a nyitásra, a közösség elvárásainak meghallgatására, és az érdekvédelmi szervezet tisztújítása így, szinte észrevétlenül, kizárólag belső pártüggyé silányul. De vajon igazi verseny az, amely nézők, szurkolók nélkül zajlik?
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Megpezsdülni látszik az élet az RMDSZ-ben: azt követően, hogy Markó Béla bejelentette visszavonulását, az elnöki tisztségre pályázók területi szervezeteket járva próbálnak támogatást szerezni maguknak, elmondják — igaz, meglehetősen klisészerűen, közhelyeket halmozva — milyen szervezetet szeretnének, melyek a célkitűzéseik.
A szövetség helyi struktúrái pedig azonnal reagálnak: a Szilágy megyeiek például, jó RMDSZ-es szokáshoz híven, egyhangúlag foglaltak állást Kelemen Hunor mellett, a Kolozs megyei szervezetben már megoszlottak a szavazatok, de a hazai pálya előnye döntőnek bizonyult, és végül Eckstein-Kovács Péter mellett tették le a garast.
Akár érdekes is lehetne ez a versengés, ha valóban különféle nézetek ütköznének, ha arról szólna, milyen jövőt szánnak a szövetségnek, hogyan képzelik el az immár jó ideje pártosodás útjára tévedt érdekvédelmi szervezet további működését, miként tárnák nagyobbra annak kapuit, mely értékeket tartanak fontosnak, kikkel kívánnak együtt dolgozni. Ki ne találná izgalmasnak, milyen retorikát használnak a jelöltek, hogyan próbálják megnyerni maguknak kollégáikat, milyen elvek mentén vezetnék az RMDSZ-t, mit folytatnának, mit tennének másként? Csakhogy mindebből vajmi keveset tudhatunk meg. A szervezeten belül folyó kampány meglehetősen titokzatos, a legfontosabb döntések, alkuk a kulisszák mögött születnek, a közvéleményt, a sajtót gyakran csak propagandisztikus ízű közlemények révén tájékoztatja a szervezet csúcsvezetése. A szövetség nagyágyúinak bizalmát élvező Kelemen Hunor útját felülről egyengetik, emiatt aztán módfelett magabiztos is a trónörökös, Eckstein-Kovács Péter indulása pedig hozott ugyan kis színt a versenybe, de neki az évek során igencsak precízen kiépített hatalmi gépezettel kell szembeszállnia. S míg mindkét politikus azzal van elfoglalva, hogy elnyerje a kongresszusi küldöttek tetszését, megfeledkezni látszanak a nyilvánosságról, a párbeszédről, nem kérik ki a civil szféra, a szakmai szervezetek, saját választóik véleményét.
Elszalasztanak hát egy esélyt a nyitásra, a közösség elvárásainak meghallgatására, és az érdekvédelmi szervezet tisztújítása így, szinte észrevétlenül, kizárólag belső pártüggyé silányul. De vajon igazi verseny az, amely nézők, szurkolók nélkül zajlik?
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 21.
Pártinfláció évadja
Ahogy kies erdélyi tájainkon legeltetjük egyre borúsabb tekintetünket, nyomban elénk szöknek azok az egyelőre forrpont alatti kezdeményezések, amelyeket pártalapítás és hírességcsinálás alcímként értékelhetünk. Nos, ugyan nem alakul új párt (pardon: szövetség) Markó Béla ,,részleges" visszavonulásával, de máris mutatkozik ,,nevelt fia(i)" részéről az ugyancsak ,,részleges" utódlás szándéka.
Az optimisták szerint (nem tartozom közéjük) akár újjá is alakulhat az aggastyánként baktató RMDSZ. Kelemen Hunor lenne a nagy reformer (biztosan a néhai Păunescu is támogatná), de némileg sanda kivárással ott nézelődnek a további brancsbéliek, mint Frunda György és Borbély László. Eckstein-Kovács Péter lenne a másik kőszikla (petrus), aki ugyan egy kicsit szabadelvű, egy kicsit más vallású, de jó nekünk (,,egy kicsit sárga, egy kicsit savanyú, de legalább a miénk"). Nyáron, a tusványosi rendezvény idején nyúlfarknyi beszélgetés közben közöltem vele rokonszenvemet (ami persze nem feltétlen!). De ha csupán az történik, amit a december 13-i Székely Hírmondóban olvastam — ,,Markó Béla NEM MONDOTT LE RMDSZ-elnöki tisztségéről, ám bejelentette, hogy a februárban esedékes kongresszuson másnak ADJA ÁT a helyét" (?!) —, akkor én hiába ábrándozom arról, hogy a padbéli jó tanuló súgók (Frunda, Borbély, Kelemen és a sírva búcsúzó Takács, aki a csendes kuli, és oka sincs a könnyezésre...) lemaradnak a versenyben. Az említettek ugyanis még saját városukban (Marosvásárhely) sem voltak képesek a magyarság ügyét helyi viszonylatban érvényre juttatni (ezer példa van rá), ezért kell a szövetség politikai központjának a sokkal vehemensebben magyar Kolozsvárra kerülnie. Más: alakulgat a harmadik autonomista párt, az Erdélyi Magyar Néppárt (a másik oldalon Dan Diaconescu csordapásztor néppártja). Mivel a Fidesz csalódott a Markó vezette RMDSZ-ben, ezúttal Tőkés pártkezdeményezését támogatja. Oda megy a rokonszenv (és vele a zsozsó). Eme törekvésre is van ,,celeb", mivel erősen dagadozik bennük az ,,önmegvalósítás" vágya, s nincs kizárva, hogy akik voltak, újra lesznek (a parlamenti képviseletben). Hogy a székely főváros (gyengébbek kedvéért: Székelyudvarhely) MPP-s elnöke (,,nem legitim", szurkál Tőkés...) rokonszenvvel tekint a leendő pártra, és egyúttal összefogásra buzdít (ez is lerágott csont már), azon ne csodálkozzunk, Szásznak minden jó, ami az RMDSZ-nek rossz. Eleve vessük el mind a külön indulást, mind a pártkoalíciót, ehhez nagyobb bejutási arány kell, mint az alig elért öt százalék! Más: alakulgat Emil Aluaş erdélyi pártja is, amely az ország regionalizálásán belül kinyilvánítottan támogatja Székelyföldet önálló régióként. A kolozsvári karmester ezúttal karmesteri pálcájával a Néppártot inti be, mint egykor Sabin Gherman erdélyiként, Erdély nemzetiségeivel összefogásban. Én ugyan nem látom a jócskán kárpátokontúliasodott erdélyiekben a lelkesedést eme kezdeményezésért (nem is beszélve a mindig ilyesmire éber bukarestiekről). Pedig én rokonszenves kezdeményezésnek tartom, s inkább támogatnám, mint egy harmadik autonomista-pista magyar pártot (mindhárom elemi hibája az, hogy semmibe veszi a helyi román közösséget), feltehetően azonos eredménnyel (eredménytelenséggel) kifulladót. Így állunk tehát, miközben aggasztóan elfogytunk, olyannyira, hogy nemsokára nem leszünk meghatározó tényezők a román politika harcmezején. Mert nem állt le sem az elvándorlás, sem a beolvadás. És nem az újrahonosítás miatt (elsősorban), ahogy azt Frunda hiszi és mondja. Mert negyven évig viselnünk kellett önérzetes magyarságunk másodrendűségének minden átkát, most pedig a gátlástalan önzés pártok alapításában megnyilvánuló akarnokságát. A kivagyiság, a megalkuvás, az anyanyelvünkön való megnyilvánulás szégyellése román társaságban, gyermekeink menekülése a létbizonytalanságból, az utánuk sompolygó szülők és nagyszülők, a helyükbe, elvesztegetett javaikba betelepülő más vidéki románok, nemkülönben a harsány hangú magyarországi propaganda, amelynek inkább azon kellene munkálkodnia, hogy Székelyföldre jöjjenek a magyar vállalkozók — ki győzné mindet felsorolni —, ez az, ami végleges felszámolásunkon munkálkodik. Mindenekelőtt irigy és önző mi magunk.
Puskás Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ahogy kies erdélyi tájainkon legeltetjük egyre borúsabb tekintetünket, nyomban elénk szöknek azok az egyelőre forrpont alatti kezdeményezések, amelyeket pártalapítás és hírességcsinálás alcímként értékelhetünk. Nos, ugyan nem alakul új párt (pardon: szövetség) Markó Béla ,,részleges" visszavonulásával, de máris mutatkozik ,,nevelt fia(i)" részéről az ugyancsak ,,részleges" utódlás szándéka.
Az optimisták szerint (nem tartozom közéjük) akár újjá is alakulhat az aggastyánként baktató RMDSZ. Kelemen Hunor lenne a nagy reformer (biztosan a néhai Păunescu is támogatná), de némileg sanda kivárással ott nézelődnek a további brancsbéliek, mint Frunda György és Borbély László. Eckstein-Kovács Péter lenne a másik kőszikla (petrus), aki ugyan egy kicsit szabadelvű, egy kicsit más vallású, de jó nekünk (,,egy kicsit sárga, egy kicsit savanyú, de legalább a miénk"). Nyáron, a tusványosi rendezvény idején nyúlfarknyi beszélgetés közben közöltem vele rokonszenvemet (ami persze nem feltétlen!). De ha csupán az történik, amit a december 13-i Székely Hírmondóban olvastam — ,,Markó Béla NEM MONDOTT LE RMDSZ-elnöki tisztségéről, ám bejelentette, hogy a februárban esedékes kongresszuson másnak ADJA ÁT a helyét" (?!) —, akkor én hiába ábrándozom arról, hogy a padbéli jó tanuló súgók (Frunda, Borbély, Kelemen és a sírva búcsúzó Takács, aki a csendes kuli, és oka sincs a könnyezésre...) lemaradnak a versenyben. Az említettek ugyanis még saját városukban (Marosvásárhely) sem voltak képesek a magyarság ügyét helyi viszonylatban érvényre juttatni (ezer példa van rá), ezért kell a szövetség politikai központjának a sokkal vehemensebben magyar Kolozsvárra kerülnie. Más: alakulgat a harmadik autonomista párt, az Erdélyi Magyar Néppárt (a másik oldalon Dan Diaconescu csordapásztor néppártja). Mivel a Fidesz csalódott a Markó vezette RMDSZ-ben, ezúttal Tőkés pártkezdeményezését támogatja. Oda megy a rokonszenv (és vele a zsozsó). Eme törekvésre is van ,,celeb", mivel erősen dagadozik bennük az ,,önmegvalósítás" vágya, s nincs kizárva, hogy akik voltak, újra lesznek (a parlamenti képviseletben). Hogy a székely főváros (gyengébbek kedvéért: Székelyudvarhely) MPP-s elnöke (,,nem legitim", szurkál Tőkés...) rokonszenvvel tekint a leendő pártra, és egyúttal összefogásra buzdít (ez is lerágott csont már), azon ne csodálkozzunk, Szásznak minden jó, ami az RMDSZ-nek rossz. Eleve vessük el mind a külön indulást, mind a pártkoalíciót, ehhez nagyobb bejutási arány kell, mint az alig elért öt százalék! Más: alakulgat Emil Aluaş erdélyi pártja is, amely az ország regionalizálásán belül kinyilvánítottan támogatja Székelyföldet önálló régióként. A kolozsvári karmester ezúttal karmesteri pálcájával a Néppártot inti be, mint egykor Sabin Gherman erdélyiként, Erdély nemzetiségeivel összefogásban. Én ugyan nem látom a jócskán kárpátokontúliasodott erdélyiekben a lelkesedést eme kezdeményezésért (nem is beszélve a mindig ilyesmire éber bukarestiekről). Pedig én rokonszenves kezdeményezésnek tartom, s inkább támogatnám, mint egy harmadik autonomista-pista magyar pártot (mindhárom elemi hibája az, hogy semmibe veszi a helyi román közösséget), feltehetően azonos eredménnyel (eredménytelenséggel) kifulladót. Így állunk tehát, miközben aggasztóan elfogytunk, olyannyira, hogy nemsokára nem leszünk meghatározó tényezők a román politika harcmezején. Mert nem állt le sem az elvándorlás, sem a beolvadás. És nem az újrahonosítás miatt (elsősorban), ahogy azt Frunda hiszi és mondja. Mert negyven évig viselnünk kellett önérzetes magyarságunk másodrendűségének minden átkát, most pedig a gátlástalan önzés pártok alapításában megnyilvánuló akarnokságát. A kivagyiság, a megalkuvás, az anyanyelvünkön való megnyilvánulás szégyellése román társaságban, gyermekeink menekülése a létbizonytalanságból, az utánuk sompolygó szülők és nagyszülők, a helyükbe, elvesztegetett javaikba betelepülő más vidéki románok, nemkülönben a harsány hangú magyarországi propaganda, amelynek inkább azon kellene munkálkodnia, hogy Székelyföldre jöjjenek a magyar vállalkozók — ki győzné mindet felsorolni —, ez az, ami végleges felszámolásunkon munkálkodik. Mindenekelőtt irigy és önző mi magunk.
Puskás Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 21.
Az RMDSZ-nek a jövőben a jobbra-, illetve a balratolódás veszélyével kell szembenéznie
- Az RMDSZ-nek a jövőben két veszélyforrással kell szembenéznie: a jobbra-, illetve a balratolódás veszélyével – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) Közbeszéd című műsorában. Az RMDSZ és az erdélyi magyarság jövőjéről, lehetőségeiről szóló beszélgetésen a szövetségi elnök kifejtette: a jövőben is arra kell törekedni, hogy az RMDSZ-re ható erők egyensúlyban maradjanak, de legfőképpen arra, hogy ezek a gondolatok, eszmék maradjanak meg egy szövetségben.
- Jelenleg kétféle nyomás, húzóerő éri az RMDSZ-t: az egyik egy nagyon radikális, helyenként már szélsőjobb retorika, amely azt sugallja, hogy az RMDSZ-nek el kellene mennie egyfajta politikai radikalizmus irányába, vagy akár egy politikán kívüli radikalizmusba. A másik nagy húzóerő a baloldalról érkezik, amely azt mondja, hogy az RMDSZ-nek szociálpolitikában kellene gondolkodnia, és nem elsősorban a nemzeti célokkal, hanem szociális kérdésekkel kellene foglalkoznia – mondta Markó Béla, aki szerint a szlovákiai példa igen szemléletes a politikai eltolódás veszélyét tekintve. - A szlovákiai magyar politikum ezt a dilemmát nem tudta megfelelően kezelni: volt egyrészt a Magyar Koalíció Pártja (MKP), amely a nemzeti retorikába kapaszkodott, de eredményeket nem tudott felmutatni, mert ellenzékben volt, és közben megszületett a nyelvtörvény is. Aztán létrejött egy új párt, amely az együttműködésről, a szlovák-magyar közösségről beszélt, és a választókat olyan helyzetbe hozták, hogy az embereknek választaniuk kellett. A helyes megoldás az, hogy ezek a gondolatok, eszmék maradjanak meg egy szövetségben – mutatott rá az ETV-ben Markó Béla.
Politikai és politológiai szempontból igen jelentős eseménynek nevezte Takács Csaba Markó Béla bejelentését, melynek értelmében nem vállal újabb elnöki mandátumot. A megbízott ügyvezető elnök, aki szintén az ETV vendége volt, úgy értékelte: ez egy felelős politikus döntése, aki tisztában van döntésének súlyával.
Az RMDSZ kongresszusának feladataival és a várható belső strukturális változásokkal kapcsolatban az ügyvezető elnök úgy nyilatkozott, a Szövetség új felépítésének továbbra is biztosítania kell a pluralizmust, valamint az erős parlamenti és önkormányzati képviseletet. Az Ügyvezető Elnökség esetleges átszervezésével kapcsolatos felvetésekről szólva kifejtette: az Ügyvezető Elnökség egy olyan modellre épült, amely a közösségi önszerveződést segítette elő. Ennek, álláspontja szerint nagy jelentősége volt 90-es évek ellenzéki időszakában, ám mára megváltoztak a politikai körülmények és a társadalomszevezési kompetenciák. - Az Ügyvezető Elnökség érdeme, hogy nagyon hamar megerősödött az erdélyi magyar civil társadalom, és egy nagyon jó társadalmi beágyazottságú közösségi élet alakult ki, amely idővel túlnőtte a kereteket. Ilyen körülmények között vannak olyan vélemények, hogy változtatni kell. Nem ragaszkodunk a jelenlegi struktúrához, mert meg kell engedni, hogy egy új politikai vezetés meghatározza, beleszólhasson abba, hogyan kívánja biztosítani a szövetség politikai működtetését, a közösségépítést – mutatott rá Takács Csaba. RMDSZ-tájékoztató
- Az RMDSZ-nek a jövőben két veszélyforrással kell szembenéznie: a jobbra-, illetve a balratolódás veszélyével – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) Közbeszéd című műsorában. Az RMDSZ és az erdélyi magyarság jövőjéről, lehetőségeiről szóló beszélgetésen a szövetségi elnök kifejtette: a jövőben is arra kell törekedni, hogy az RMDSZ-re ható erők egyensúlyban maradjanak, de legfőképpen arra, hogy ezek a gondolatok, eszmék maradjanak meg egy szövetségben.
- Jelenleg kétféle nyomás, húzóerő éri az RMDSZ-t: az egyik egy nagyon radikális, helyenként már szélsőjobb retorika, amely azt sugallja, hogy az RMDSZ-nek el kellene mennie egyfajta politikai radikalizmus irányába, vagy akár egy politikán kívüli radikalizmusba. A másik nagy húzóerő a baloldalról érkezik, amely azt mondja, hogy az RMDSZ-nek szociálpolitikában kellene gondolkodnia, és nem elsősorban a nemzeti célokkal, hanem szociális kérdésekkel kellene foglalkoznia – mondta Markó Béla, aki szerint a szlovákiai példa igen szemléletes a politikai eltolódás veszélyét tekintve. - A szlovákiai magyar politikum ezt a dilemmát nem tudta megfelelően kezelni: volt egyrészt a Magyar Koalíció Pártja (MKP), amely a nemzeti retorikába kapaszkodott, de eredményeket nem tudott felmutatni, mert ellenzékben volt, és közben megszületett a nyelvtörvény is. Aztán létrejött egy új párt, amely az együttműködésről, a szlovák-magyar közösségről beszélt, és a választókat olyan helyzetbe hozták, hogy az embereknek választaniuk kellett. A helyes megoldás az, hogy ezek a gondolatok, eszmék maradjanak meg egy szövetségben – mutatott rá az ETV-ben Markó Béla.
Politikai és politológiai szempontból igen jelentős eseménynek nevezte Takács Csaba Markó Béla bejelentését, melynek értelmében nem vállal újabb elnöki mandátumot. A megbízott ügyvezető elnök, aki szintén az ETV vendége volt, úgy értékelte: ez egy felelős politikus döntése, aki tisztában van döntésének súlyával.
Az RMDSZ kongresszusának feladataival és a várható belső strukturális változásokkal kapcsolatban az ügyvezető elnök úgy nyilatkozott, a Szövetség új felépítésének továbbra is biztosítania kell a pluralizmust, valamint az erős parlamenti és önkormányzati képviseletet. Az Ügyvezető Elnökség esetleges átszervezésével kapcsolatos felvetésekről szólva kifejtette: az Ügyvezető Elnökség egy olyan modellre épült, amely a közösségi önszerveződést segítette elő. Ennek, álláspontja szerint nagy jelentősége volt 90-es évek ellenzéki időszakában, ám mára megváltoztak a politikai körülmények és a társadalomszevezési kompetenciák. - Az Ügyvezető Elnökség érdeme, hogy nagyon hamar megerősödött az erdélyi magyar civil társadalom, és egy nagyon jó társadalmi beágyazottságú közösségi élet alakult ki, amely idővel túlnőtte a kereteket. Ilyen körülmények között vannak olyan vélemények, hogy változtatni kell. Nem ragaszkodunk a jelenlegi struktúrához, mert meg kell engedni, hogy egy új politikai vezetés meghatározza, beleszólhasson abba, hogyan kívánja biztosítani a szövetség politikai működtetését, a közösségépítést – mutatott rá Takács Csaba. RMDSZ-tájékoztató
2010. december 22.
A jobbra- illetve balratolódás veszélye
Az RMDSZ-nek a jövőben két veszélyforrással kell szembenéznie: a jobbra-, illetve a balratolódás veszélyével – jelentette ki Markó Béla a szövetség elnöke az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) Közbeszéd című műsorában. Az RMDSZ és az erdélyi magyarság jövőjéről, lehetőségeiről szóló beszélgetésen a szövetségi elnök kifejtette: a jövőben is arra kell törekedni, hogy az RMDSZ-re ható erők egyensúlyban maradjanak, de legfőképpen arra, hogy ezek a gondolatok, eszmék maradjanak meg egy szövetségben.
– Jelenleg kétféle nyomás, húzóerő éri az RMDSZ-t: az egyik egy nagyon radikális, helyenként már szélsőjobb retorika, amely azt sugallja, hogy az RMDSZ-nek el kellene mennie egyfajta politikai radikalizmus irányába, vagy akár egy politikán kívüli radikalizmusba. A másik nagy húzóerő a baloldalról érkezik, amely azt mondja, hogy az RMDSZ-nek szociálpolitikában kellene gondolkodnia, és nem elsősorban a nemzeti célokkal kellene törődnie, hanem szociális kérdésekkel kellene foglalkoznia – mondta Markó Béla.
– A szlovákiai magyar politikum ezt a dilemmát nem tudta megfelelően kezelni: volt egyrészt a Magyar Koalíció Pártja (MKP), amely a nemzeti retorikába kapaszkodott, de eredményeket nem tudott felmutatni, mert ellenzékben volt, és közben megszületett a nyelvtörvény is. Aztán létrejött egy új párt, amely az együttműködésről, a szlovák–magyar közösségről beszélt, és a választókat olyan helyzetbe hozták, hogy az embereknek választaniuk kellett. A helyes megoldás az, hogy ezek a gondolatok, eszmék maradjanak meg egy szövetségben – mutatott rá Markó Béla.
Mint ismeretes, Markó december első felében bejelentette, hogy nem kívánja ismét megpályázni az RMDSZ elnöki tisztségét a szövetség február végi nagyváradi tisztújító kongresszusán. Szabadság (Kolozsvár)
2010. december 23.
„Én nem vagyok Markó Béla”
Az elnökjelöltek programjával a kongresszusi küldötteknek is szembesülniük kell, de nem a kongresszuson, hanem jóval előtte. Az én elképzelésem szerint az elnök programja nem lehet más, mint az RMDSZ programja, ami a politikai célkütűzéseket illeti, és természetesen emellett kell egy nagyon karakteres rész arról, hogy – amennyiben megválasztanak – hogyan kívánom ellátni az elnöki teendőket.
Miniszter úr, a napokban azt nyilatkozta, 98 százalékos támogatottságot élvez RMDSZ-elnökjelöltként. Ezt hogyan számolta ki?
– Nem vagyok matematikus, és belátom, hogy nem volt szerencsés százalékarányokat emlegetnem. Igazából azt akartam mondani, hogy a szervezetek nagy többsége engem támogat, ami lehet, hogy 98, lehet, hogy 95, lehet, hogy 85 százalék, végül is teljesen mindegy.
Közelítsük meg másképp a kérdést. Mi a két százalék?
– Ugye azt tudjuk, hogy Kolozs megye Eckstein-Kovács Pétert támogatja. Ez várható volt, hiszen ő Kolozs megye szenátora volt, három mandátumon át. A Szabadelvű Kör, amely platformként szintén jelölhet, ugyancsak őt jelöli, és ez is érthető, hiszen ő a platform elnöke, alapítója. Másrészt a szervezetek támogatásától a küldöttek szavazatáig még van egy kis távolság, és ebben a pillanatban még azt sem tudjuk pontosan, kik a küldöttek.
Én a megyei szervezetek vezetőivel, tagjaival beszélgettem a napokban, és az ő visszajelzésükből, biztatásukból, illetve az általuk tett ígéretekből jutottam el arra a következtetésre, hogy a szervezetek nagy része támogatni fog. Szilágy megye, Hunyad megye már meghozta az ilyen irányú döntést, és januárban a többi szervezetnél is megtörténik ugyanez.
Mivel tudta meggyőzni őket, hogy támogassák?
– Amikor találkoztunk, elmondtam nekik, hogy én milyen RMDSZ-t képzelek el. Az RMDSZ helyéről, szerepéről, a magyar közösség jövőjéről beszélgettünk. Ezután jutottak el arra a következtetésre, hogy támogatni fognak. De meg kell várni a küldöttgyűléseket, én nem szeretnék előreszaladni, nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy itt előre lehet tudni mindent.
Gondolom, jelöltként van már RMDSZ-elnöki programja.
– Van, és hamarosan el fog készülni írott formában is. A megyei szervezeteknél közvitára bocsátjuk, elküldjük a közvélemény-formálóknak, azoknak, akik úgy gondolják, hogy véleményt akarnak mondani róla. Az elnökjelöltek programjával a kongresszusi küldötteknek is szembesülniük kell, de nem a kongresszuson, hanem jóval előtte. Az én elképzelésem szerint az elnök programja nem lehet más, mint az RMDSZ programja, ami a politikai célkütűzéseket illeti, és természetesen emellett kell egy nagyon karakteres rész arról, hogy – amennyiben megválasztanak – hogyan kívánom ellátni az elnöki teendőket.
Van néhány alapelv, ami számomra szentírás: csapatmunka, munkamegosztás, az RMDSZ függetlenségének megőrzése a román és a magyarországi politikától, és természetesen arról is kell beszélnünk, hogy hogyan valósítható meg az erdélyi magyarság politikai képviselete 2012-ig és 2012 után, amikor minden bizonnyal éles versenyhelyzet lesz, amennyiben Tőkés László kollégánk nem gondolja meg magát, és nem hagy fel pártalapítási szándékával. A tavalyi, 2009-es elnökválasztási kampányomból nagyon sok elemet átveszünk, például azt, hogy a politikus ne ígérjen olyasmit, amit nem tud betartani, és amiről előre tudja, hogy nem fogja tudni betartani.
Kelemen Hunort Markó Béla közeli munkatársának, követőjének tartják. Mi az az elem, az a személyes jegy, amiben RMDSZ-elnökként megkülönbözteti majd magát Markó Bélától?
– Én nem vagyok Markó Béla, mint ahogy Markó Béla sem volt annak idején Domokos Géza. Nem úgy fogok dolgozni, nem úgy fogok döntéseket hozni, mint Markó Béla. Ez nem jelenti azt, hogy a Markó Béla vezette RMDSZ-től bármilyen módon elhatárolódnék.
Markó Béla a Kárpát-medence legsikeresebb politikusa az elmúlt húsz esztendőben, össze tudta tartani a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget tizennyolc éven keresztül. Én nem szégyellem, hogy azzal az emberrel dolgoztam együtt, attól az embertől tanultam, akinek emberi habitusát, értékrendjét, politikusi arcát nagyon nagyra tartom. De, ismétlem, ez nem jelenti azt, hogy olyan vagyok, mint Markó Béla.
Mit csinálna másképp, mint ahogyan Markó Béla csinálta?
– Változtatni kell munkamegosztásban – és ilyen szempontból én a csapatmunka feltétlen híve vagyok –, változtatni kell a kommunikációban. Én nem fogok ugyanúgy kommunikálni, mint Markó Béla: jobb vagy rosszabb lesz a kommunikációm, erről majd sokat fognak vitázni az újságírók, de más kommunikációt folytatok, mint ő.
A döntéshozatalt kiszélesíteném bizonyos esetekben, a megyei területi szervezeteknek nagyobb autonómiát, hatáskört adnék, ami a politikai döntések meghozatalát illeti: a különböző jelöléséknél – megyei önkormányzati képviselőtől polgármesterig – a felelősség és a döntéshozatal a megyei szervezeteké kell, hogy legyen. Mint ahogyan, fennebb lépve, a parlamenti képviselőtől az európai parlamenti képviselőig az országos vezetőségé kell hogy legyen a felelősség.
Ilyen szempontból a felelősségek újragondolása, újra körülhatárolása, illetve a munkamegosztás lenne az, amin mindenképp változtatnék. De ez nem jelenti azt, hogy a szervezetet a feje tetejére állítjuk.
Ami a román és a magyarországi pártokkal való viszonyt illeti, folytatná a „Markó-vonalat ”?
– A román demokratikus parlamenti pártokkal szerintem a kiegyensúlyozott viszony megtartandó, nem kötelezzük el magunkat senki mellett, nem vagyunk senkinek a csatlósai. Nincsenek örök barátaink, nekünk érdekeink vannak, mint ahogyan az erdélyi magyarságnak is érdekei vannak. Ami a magyarországi politikát illeti, én a Fidesszel közelebbi, szorosabb viszonyra törekszem, mint amilyent Markó Béla az utóbbi években ki tudott alakítani, nem feltétlenül az ő hibájából.
Én azt gondolom, a Fidesszel szót lehet, szót kell érteni, megint csak azt az elvet követve, hogy a partnerség fontos. A partnerségnek pedig az a lényege, hogy egymásra oda kell figyelni, egymást meg kell érteni, de a döntéseket külön-külön hozzuk meg. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kormányzó párttal, pártokkal a viszonyunkat rendezzük, és ilyen szempontból megint csak változásra lehet számítani, amennyiben én leszek az RMDSZ elnöke.
Sok bírálat hangzott el az RMDSZ irányában egyrészt román részről, másrészt magyar ellenfelei részéről azzal kapcsolatban, hogy a mgyar érdekvédelmi szervezet mindig a mindenkori hatalom oldalán áll.
– Az RMDSZ-nek mint politikai szervezetnek arra kell törekednie, hogy a végrehajtó hatalomban is benne legyen. Legyen benne a végrehajtó hatalomban a megyékben, legyen benne a végrehajtó hatalomban központi szinten. Nem bármi áron, de erre kell törekednie. Ha erre törekszik egy magyarországi párt kétharmados parlamenti többséggel, nem látom, hogy miért rossz az, ha az RMDSZ arra törekszik, hogy az egységes képviseletet biztosítsa?
Én erre a vádra azt szoktam mondani, hogy az RMDSZ-nek egyetlen szövetségese a romániai magyarság, amellyel hosszú távú, felbonthatatlan szövetségre léptünk. A többi partner, a többi szövetséges csak eszköz a romániai magyarság céljainak megvalósításában.
Átalakítaná-e a szövetség külső és belső viszonyrendszerét?
– Szerintem szükséges egyfajta nyitás a civil szervezetek felé, illetve a magyar politikai szereplők felé: a Magyar Polgári Párt felé, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felé, azt a fajta ernyőszervezet-jelleget erősítve, amely az RMDSZ-t mindig is jellemezte.
Bár az elmúlt években ezt a jelleget némi sérülés érte, és ezt korrigálni kell. Ami a politikai platformokat illeti, ők azok, akik a különböző ideológiai értékekeket meg tudják jeleníteni, és én úgy gondolom, hogy hasznos, ha a döntés-előkészítésben az eddiginél hangsúlyosabban részt vesznek. Ehhez egy olyan testületben kell jelen lenniük, mint a Szövetségi Állandó Tanács, mert erre az értékartikulációra szükség van.
Ön azt mondja, hogy a Fidesszel szorosabbra fűzné a viszonyt. Éppen ezt az „aduászt” villantgatja meg mostanában egyik lehetséges ellenjelöltje, Olosz Gergely. Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője aki bírálta a szövetség eddigi „egyenlő távolságtartás”-politikáját a magyarországi pártok felé, arra hivatkozva, hogy – nem idézem pontosan – a magyarországi jobboldal közelebb áll az erdélyi magyarság értékrendjéhez.
– A Fidesszel, mint mondtam, rendezni kell a viszonyt; a többi magyarországi párttal rendezett a viszonyunk, és ezt nem kell elrontani. Arról, hogy a romániai magyarságnak mekkora százaléka jobboldali, és hogy egyáltalán ebben a pillanatban mit értünk jobboldaliság alatt, sokat lehetne beszélni. Én nem gondolom azt, hogy az erdélyi magyarságot be lehet így skatulyázni, hogy jobboldali, mint ahogyan a Tőkés László által igen kedvelt skatulyába sem lehet bezárni az RMDSZ-t, hogy „posztkommunista”.
Ma egyébként a jobboldali pártok programjában rengeteg szociális, populista elemet lehet fölfedezni, ami a jobboldali pártokra korábban egyáltalán nem volt jellemző. Ezeket az ideológiai vitákat én Olosz Gergellyel vagy bárki mással szívesen lefolytatom, de én nem innen látom megközelítendőnek a problémát. A problémát onnan kell megközelíteni, hogy az erdélyi magyarságnak nem érdeke, hogy konfliktusban legyen a magyar kormánnyal, a magyar kormányzó pártokkal. Hogy most a magyar kormányzó pártok középjobboldali pártok, ez egy adott helyzet, így döntöttek a magyar választópolgárok. De nem lehet és nem is szabad az erdélyi magyarságnak megmondani, hogy akkor a jobboldalt kell szeretni, vagy a baloldalt kell szeretni.
Nem tartja taktikai hibának, hogy az RMDSZ bejuttatta Tőkés Lászlót az európai parlamentbe, hiszen ő most azokat a forrásokat és azt a legitimációt használva ellenpártot indít?
– Nem tartom hibának, de azt meg kell mondanom, hogy jobbra számítottam. A politikában meg kell tanulni, hogy jótett helyében ne várj jót. Mi azt gondoltuk, hogy egy ilyen megállapodással hosszú távú együttműködést alapozunk meg, bennünket a jó szándék vezérelt. Tőkés László tudta, hogy az ő püspöki, egyházi karrierje a végéhez közeledik, ő politikai karriert akart, és mi azt gondoltuk, hogy ha egy ilyen úton együtt indulunk el, az a hosszú távú együttműködést erősíti. Hát nem ez történt.
Mit jósol, meddig tart még ki a jelenlegi romániai kormánykoalíció?
– A román politikában nehéz jósolni. 2010 nehéz esztendő volt, a megszorító intézkedések miatt rengeteget veszítettünk, ennek ellenére azt gondolom, egy felelős politikus ilyen helyzetekben nem futamodik meg, hanem megpróbál megoldásokat találni, megpróbálja megmagyarázni, hogy a döntései mögött milyen ráció áll. Remélem, hogy 2011-ben a megszorító intézkedéseket nem kell folytatni, és azt is remélem, hogy a következő döntések – ha nem is a nagyon gyors, de – a kiszámítható javulást vetítik előre.
Az ellenzék soraiból egyre gyakrabban hallatszik a hívó szó az RMDSZ felé...
– A tapasztalat azt mutatja, hogy egy négyéves ciklus félidején túl az ellenzék már nemigen hajlandó kormányozni, főleg ilyen nehéz időszakban. A mostani ellenzék nem akar kormányozni, egyetlen célja van: ezt a kormányt megbuktatni. Ez kevés politikai programként, és a két ellenzéki pártot rengeteg minden el is választja egymástól.
Nem hiszem, hogy képesek szövetséget létrehozni anélkül, hogy valamelyikük identitása ne sérüljön. Csak egy példát mondok: az egységes adókulcs kérdése. Ennek feladása a liberálisok szempontjából a politikai halált jelentené. Ezért én azt gondolom, hogy ez a kormány, amely két európai néppárti tagpártból áll, képes erre a két esztendőre együtt maradni.
Utolsó kérdés önhöz, mint RMDSZ-elnökjelölthöz: mikor lesz autonómia?
– Nem az a fontos, hogy mikor, hanem az, hogy hogyan. Ha rajtunk múlna, akkor tegnaptól lenne autonómia. A hogyan sokkal fontosabb, és a hogyanra az a válaszom, hogy egy hat és fél százalékkal rendelkező kisebbségi szervezet csak a többségi társadalommal folytatott párbeszéddel, parlamenti eszközökkel és nemzetközi lobbival tudja elérni az autonómiát. Ehhez kell egyfajta akciótervet elkészíteni a következő jó néhány esztendőre.
A következő két évben két jogszabályt kell elfogadtatnunk: a kisebbségi törvényt, amely a kulturális autonómia kereteit biztosítja, és a régióátszervezési törvényt. Mindkettő a törvényhozásban vár sorsára, és valószínűleg jövő tavasszal tudunk újra elkezdeni ezekkel foglalkozni. Ehhez azonban nagyon erős szolidaritásra van szükség.
Salamon Márton László, Új Magyar Szó (Bukarest)
Az elnökjelöltek programjával a kongresszusi küldötteknek is szembesülniük kell, de nem a kongresszuson, hanem jóval előtte. Az én elképzelésem szerint az elnök programja nem lehet más, mint az RMDSZ programja, ami a politikai célkütűzéseket illeti, és természetesen emellett kell egy nagyon karakteres rész arról, hogy – amennyiben megválasztanak – hogyan kívánom ellátni az elnöki teendőket.
Miniszter úr, a napokban azt nyilatkozta, 98 százalékos támogatottságot élvez RMDSZ-elnökjelöltként. Ezt hogyan számolta ki?
– Nem vagyok matematikus, és belátom, hogy nem volt szerencsés százalékarányokat emlegetnem. Igazából azt akartam mondani, hogy a szervezetek nagy többsége engem támogat, ami lehet, hogy 98, lehet, hogy 95, lehet, hogy 85 százalék, végül is teljesen mindegy.
Közelítsük meg másképp a kérdést. Mi a két százalék?
– Ugye azt tudjuk, hogy Kolozs megye Eckstein-Kovács Pétert támogatja. Ez várható volt, hiszen ő Kolozs megye szenátora volt, három mandátumon át. A Szabadelvű Kör, amely platformként szintén jelölhet, ugyancsak őt jelöli, és ez is érthető, hiszen ő a platform elnöke, alapítója. Másrészt a szervezetek támogatásától a küldöttek szavazatáig még van egy kis távolság, és ebben a pillanatban még azt sem tudjuk pontosan, kik a küldöttek.
Én a megyei szervezetek vezetőivel, tagjaival beszélgettem a napokban, és az ő visszajelzésükből, biztatásukból, illetve az általuk tett ígéretekből jutottam el arra a következtetésre, hogy a szervezetek nagy része támogatni fog. Szilágy megye, Hunyad megye már meghozta az ilyen irányú döntést, és januárban a többi szervezetnél is megtörténik ugyanez.
Mivel tudta meggyőzni őket, hogy támogassák?
– Amikor találkoztunk, elmondtam nekik, hogy én milyen RMDSZ-t képzelek el. Az RMDSZ helyéről, szerepéről, a magyar közösség jövőjéről beszélgettünk. Ezután jutottak el arra a következtetésre, hogy támogatni fognak. De meg kell várni a küldöttgyűléseket, én nem szeretnék előreszaladni, nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy itt előre lehet tudni mindent.
Gondolom, jelöltként van már RMDSZ-elnöki programja.
– Van, és hamarosan el fog készülni írott formában is. A megyei szervezeteknél közvitára bocsátjuk, elküldjük a közvélemény-formálóknak, azoknak, akik úgy gondolják, hogy véleményt akarnak mondani róla. Az elnökjelöltek programjával a kongresszusi küldötteknek is szembesülniük kell, de nem a kongresszuson, hanem jóval előtte. Az én elképzelésem szerint az elnök programja nem lehet más, mint az RMDSZ programja, ami a politikai célkütűzéseket illeti, és természetesen emellett kell egy nagyon karakteres rész arról, hogy – amennyiben megválasztanak – hogyan kívánom ellátni az elnöki teendőket.
Van néhány alapelv, ami számomra szentírás: csapatmunka, munkamegosztás, az RMDSZ függetlenségének megőrzése a román és a magyarországi politikától, és természetesen arról is kell beszélnünk, hogy hogyan valósítható meg az erdélyi magyarság politikai képviselete 2012-ig és 2012 után, amikor minden bizonnyal éles versenyhelyzet lesz, amennyiben Tőkés László kollégánk nem gondolja meg magát, és nem hagy fel pártalapítási szándékával. A tavalyi, 2009-es elnökválasztási kampányomból nagyon sok elemet átveszünk, például azt, hogy a politikus ne ígérjen olyasmit, amit nem tud betartani, és amiről előre tudja, hogy nem fogja tudni betartani.
Kelemen Hunort Markó Béla közeli munkatársának, követőjének tartják. Mi az az elem, az a személyes jegy, amiben RMDSZ-elnökként megkülönbözteti majd magát Markó Bélától?
– Én nem vagyok Markó Béla, mint ahogy Markó Béla sem volt annak idején Domokos Géza. Nem úgy fogok dolgozni, nem úgy fogok döntéseket hozni, mint Markó Béla. Ez nem jelenti azt, hogy a Markó Béla vezette RMDSZ-től bármilyen módon elhatárolódnék.
Markó Béla a Kárpát-medence legsikeresebb politikusa az elmúlt húsz esztendőben, össze tudta tartani a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget tizennyolc éven keresztül. Én nem szégyellem, hogy azzal az emberrel dolgoztam együtt, attól az embertől tanultam, akinek emberi habitusát, értékrendjét, politikusi arcát nagyon nagyra tartom. De, ismétlem, ez nem jelenti azt, hogy olyan vagyok, mint Markó Béla.
Mit csinálna másképp, mint ahogyan Markó Béla csinálta?
– Változtatni kell munkamegosztásban – és ilyen szempontból én a csapatmunka feltétlen híve vagyok –, változtatni kell a kommunikációban. Én nem fogok ugyanúgy kommunikálni, mint Markó Béla: jobb vagy rosszabb lesz a kommunikációm, erről majd sokat fognak vitázni az újságírók, de más kommunikációt folytatok, mint ő.
A döntéshozatalt kiszélesíteném bizonyos esetekben, a megyei területi szervezeteknek nagyobb autonómiát, hatáskört adnék, ami a politikai döntések meghozatalát illeti: a különböző jelöléséknél – megyei önkormányzati képviselőtől polgármesterig – a felelősség és a döntéshozatal a megyei szervezeteké kell, hogy legyen. Mint ahogyan, fennebb lépve, a parlamenti képviselőtől az európai parlamenti képviselőig az országos vezetőségé kell hogy legyen a felelősség.
Ilyen szempontból a felelősségek újragondolása, újra körülhatárolása, illetve a munkamegosztás lenne az, amin mindenképp változtatnék. De ez nem jelenti azt, hogy a szervezetet a feje tetejére állítjuk.
Ami a román és a magyarországi pártokkal való viszonyt illeti, folytatná a „Markó-vonalat ”?
– A román demokratikus parlamenti pártokkal szerintem a kiegyensúlyozott viszony megtartandó, nem kötelezzük el magunkat senki mellett, nem vagyunk senkinek a csatlósai. Nincsenek örök barátaink, nekünk érdekeink vannak, mint ahogyan az erdélyi magyarságnak is érdekei vannak. Ami a magyarországi politikát illeti, én a Fidesszel közelebbi, szorosabb viszonyra törekszem, mint amilyent Markó Béla az utóbbi években ki tudott alakítani, nem feltétlenül az ő hibájából.
Én azt gondolom, a Fidesszel szót lehet, szót kell érteni, megint csak azt az elvet követve, hogy a partnerség fontos. A partnerségnek pedig az a lényege, hogy egymásra oda kell figyelni, egymást meg kell érteni, de a döntéseket külön-külön hozzuk meg. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kormányzó párttal, pártokkal a viszonyunkat rendezzük, és ilyen szempontból megint csak változásra lehet számítani, amennyiben én leszek az RMDSZ elnöke.
Sok bírálat hangzott el az RMDSZ irányában egyrészt román részről, másrészt magyar ellenfelei részéről azzal kapcsolatban, hogy a mgyar érdekvédelmi szervezet mindig a mindenkori hatalom oldalán áll.
– Az RMDSZ-nek mint politikai szervezetnek arra kell törekednie, hogy a végrehajtó hatalomban is benne legyen. Legyen benne a végrehajtó hatalomban a megyékben, legyen benne a végrehajtó hatalomban központi szinten. Nem bármi áron, de erre kell törekednie. Ha erre törekszik egy magyarországi párt kétharmados parlamenti többséggel, nem látom, hogy miért rossz az, ha az RMDSZ arra törekszik, hogy az egységes képviseletet biztosítsa?
Én erre a vádra azt szoktam mondani, hogy az RMDSZ-nek egyetlen szövetségese a romániai magyarság, amellyel hosszú távú, felbonthatatlan szövetségre léptünk. A többi partner, a többi szövetséges csak eszköz a romániai magyarság céljainak megvalósításában.
Átalakítaná-e a szövetség külső és belső viszonyrendszerét?
– Szerintem szükséges egyfajta nyitás a civil szervezetek felé, illetve a magyar politikai szereplők felé: a Magyar Polgári Párt felé, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felé, azt a fajta ernyőszervezet-jelleget erősítve, amely az RMDSZ-t mindig is jellemezte.
Bár az elmúlt években ezt a jelleget némi sérülés érte, és ezt korrigálni kell. Ami a politikai platformokat illeti, ők azok, akik a különböző ideológiai értékekeket meg tudják jeleníteni, és én úgy gondolom, hogy hasznos, ha a döntés-előkészítésben az eddiginél hangsúlyosabban részt vesznek. Ehhez egy olyan testületben kell jelen lenniük, mint a Szövetségi Állandó Tanács, mert erre az értékartikulációra szükség van.
Ön azt mondja, hogy a Fidesszel szorosabbra fűzné a viszonyt. Éppen ezt az „aduászt” villantgatja meg mostanában egyik lehetséges ellenjelöltje, Olosz Gergely. Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője aki bírálta a szövetség eddigi „egyenlő távolságtartás”-politikáját a magyarországi pártok felé, arra hivatkozva, hogy – nem idézem pontosan – a magyarországi jobboldal közelebb áll az erdélyi magyarság értékrendjéhez.
– A Fidesszel, mint mondtam, rendezni kell a viszonyt; a többi magyarországi párttal rendezett a viszonyunk, és ezt nem kell elrontani. Arról, hogy a romániai magyarságnak mekkora százaléka jobboldali, és hogy egyáltalán ebben a pillanatban mit értünk jobboldaliság alatt, sokat lehetne beszélni. Én nem gondolom azt, hogy az erdélyi magyarságot be lehet így skatulyázni, hogy jobboldali, mint ahogyan a Tőkés László által igen kedvelt skatulyába sem lehet bezárni az RMDSZ-t, hogy „posztkommunista”.
Ma egyébként a jobboldali pártok programjában rengeteg szociális, populista elemet lehet fölfedezni, ami a jobboldali pártokra korábban egyáltalán nem volt jellemző. Ezeket az ideológiai vitákat én Olosz Gergellyel vagy bárki mással szívesen lefolytatom, de én nem innen látom megközelítendőnek a problémát. A problémát onnan kell megközelíteni, hogy az erdélyi magyarságnak nem érdeke, hogy konfliktusban legyen a magyar kormánnyal, a magyar kormányzó pártokkal. Hogy most a magyar kormányzó pártok középjobboldali pártok, ez egy adott helyzet, így döntöttek a magyar választópolgárok. De nem lehet és nem is szabad az erdélyi magyarságnak megmondani, hogy akkor a jobboldalt kell szeretni, vagy a baloldalt kell szeretni.
Nem tartja taktikai hibának, hogy az RMDSZ bejuttatta Tőkés Lászlót az európai parlamentbe, hiszen ő most azokat a forrásokat és azt a legitimációt használva ellenpártot indít?
– Nem tartom hibának, de azt meg kell mondanom, hogy jobbra számítottam. A politikában meg kell tanulni, hogy jótett helyében ne várj jót. Mi azt gondoltuk, hogy egy ilyen megállapodással hosszú távú együttműködést alapozunk meg, bennünket a jó szándék vezérelt. Tőkés László tudta, hogy az ő püspöki, egyházi karrierje a végéhez közeledik, ő politikai karriert akart, és mi azt gondoltuk, hogy ha egy ilyen úton együtt indulunk el, az a hosszú távú együttműködést erősíti. Hát nem ez történt.
Mit jósol, meddig tart még ki a jelenlegi romániai kormánykoalíció?
– A román politikában nehéz jósolni. 2010 nehéz esztendő volt, a megszorító intézkedések miatt rengeteget veszítettünk, ennek ellenére azt gondolom, egy felelős politikus ilyen helyzetekben nem futamodik meg, hanem megpróbál megoldásokat találni, megpróbálja megmagyarázni, hogy a döntései mögött milyen ráció áll. Remélem, hogy 2011-ben a megszorító intézkedéseket nem kell folytatni, és azt is remélem, hogy a következő döntések – ha nem is a nagyon gyors, de – a kiszámítható javulást vetítik előre.
Az ellenzék soraiból egyre gyakrabban hallatszik a hívó szó az RMDSZ felé...
– A tapasztalat azt mutatja, hogy egy négyéves ciklus félidején túl az ellenzék már nemigen hajlandó kormányozni, főleg ilyen nehéz időszakban. A mostani ellenzék nem akar kormányozni, egyetlen célja van: ezt a kormányt megbuktatni. Ez kevés politikai programként, és a két ellenzéki pártot rengeteg minden el is választja egymástól.
Nem hiszem, hogy képesek szövetséget létrehozni anélkül, hogy valamelyikük identitása ne sérüljön. Csak egy példát mondok: az egységes adókulcs kérdése. Ennek feladása a liberálisok szempontjából a politikai halált jelentené. Ezért én azt gondolom, hogy ez a kormány, amely két európai néppárti tagpártból áll, képes erre a két esztendőre együtt maradni.
Utolsó kérdés önhöz, mint RMDSZ-elnökjelölthöz: mikor lesz autonómia?
– Nem az a fontos, hogy mikor, hanem az, hogy hogyan. Ha rajtunk múlna, akkor tegnaptól lenne autonómia. A hogyan sokkal fontosabb, és a hogyanra az a válaszom, hogy egy hat és fél százalékkal rendelkező kisebbségi szervezet csak a többségi társadalommal folytatott párbeszéddel, parlamenti eszközökkel és nemzetközi lobbival tudja elérni az autonómiát. Ehhez kell egyfajta akciótervet elkészíteni a következő jó néhány esztendőre.
A következő két évben két jogszabályt kell elfogadtatnunk: a kisebbségi törvényt, amely a kulturális autonómia kereteit biztosítja, és a régióátszervezési törvényt. Mindkettő a törvényhozásban vár sorsára, és valószínűleg jövő tavasszal tudunk újra elkezdeni ezekkel foglalkozni. Ehhez azonban nagyon erős szolidaritásra van szükség.
Salamon Márton László, Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. december 29.
Dicstelen búcsú
Megtörtént a "nagy" bejelentés. Markó Béla tizennyolc év után nem indul az RMDSZ új választásán.
Megnyugtatásként — mármint hívei megnyugtatására — bejelentette, hogy azért nem vonul vissza a politikától. Lelkén szárad, majd meglátja, hogy miként vesz részt a húsosfazék melletti tülekedésben, konclesésben. És mi is meglátjuk, hiszen a háttérben bizonyára megszületnek a megfelelő alkuk. Az sem kizárt, hogy ezután is ő fog sutyiban dirigálni, irányítani. Vitán felüli: rátermett ember, s nagy gyakorlata van. Mindez azonban nem zárja ki, hogy megvizsgáljuk, mivel is zárja a Romániában leghosszabb életű pártelnök eddigi karrierjét. Lássuk hát!
Szövetségből párt
Hosszú ideig példaképnek számított Erdély az egész Kárpát-medencében. A politikai bölcsesség jelképének. Erőnk nem darabolódott fel, úgymond össze tudtunk és össze is akartunk fogni, hogy egy fronton képviseljük politikai érdekeinket. Igen, érdekeinket. És itt jött a baj. Mert egy adott pillanatban rá kellett ébrednie a romániai magyarságnak, hogy ezekkel az érdekekkel, illetve ezeknek az érdekeknek a képviseletével baj van. Amikor a kezdeti érdek-képviseleti szövetség pártként kezdett működni, az érdekek háttérországa átalakult, megváltozott. Már nem a magyarság volt a fontos, hanem a Párt.
Amikor Markó Béla RMDSZ-elnök lett, szerepét úgy jelölte meg, hogy a már akkor kétszárnyú — egyik oldalon radikális, másik oldalon mérsékelteket tömörítő — szervezetben kiegyensúlyozó szerepet akar játszani, illetve betölteni. Nos, ez a "kiegyenlítő" szerepkör úgy valósult meg, hogy ama radikálisokat fokozatosan kiszorította előbb a vezetésből, azután a szervezetből, s egyértelműen "mérsékeltté" — vagy úgy is mondhatjuk, a magyarság szempontját véve figyelembe, ezt a szempontot mellőzővé vált. Egyetlen dolog lett fontos: a pártérdek. Az pedig az volt, hogy bejutni a hatalomba s onnan képviselni az "érdeket", azaz az önmagunk, "kádereink" érdekét.
Kormányzás: eszközből cél
Voltak, akik riadóztak, figyelmeztettek: egy kisebbségnek vagy más megközelítésben: kisebbségi pártnak nincs mit keresnie a hatalomban. Nincs mit keresnie, hiszen — bizonyították a tények — az mindig, mindenhol — a kormányban is — kisebbség. Ha magyarokat érintő bármiféle kérdés merült fel, sorozatosan leszavazták. Az oppozíciót feladni: elveszítjük a küzdőteret! S ha a látszat mást is mondott néha — emlékszem, amikor Năstasénak egy egész csomagot terjesztettek elő, hogy miket akarnának elérni, Năstase, akinek az RMDSZ szavazataira szüksége volt ahhoz, hogy kormányozni tudjon, a csomag teljesítését kiindulásként megígérte, aztán jóformán semmit nem teljesített ígéreteiből. Mert hát az már nem volt célja. Viszont kifelé tündökölhetett: a magyarkérdés meg van oldva. Benne vannak a hatalomban, belülről megoldhatják problémáikat!
Pedig az a csomag és ama csomagok — amikor még léteztek — mindig mérsékeltek voltak. Sohasem azt nézte az RMDSZ-vezetés, hogy a magyarságnak mire lenne szüksége, hanem inkább úgy fogalmazhatnánk, azt, hogy mi az a kevés, aminek elérésére reális esélyünk lehet. És mivel a reális esély volt a kiindulópont, így ama minimum örökké maximummá duzzadt, mert hát ez volt az RMDSZ-kérés, s annak csak egy bizonyos kis százalékát teljesítették a mindenkori kormányok. Így jött be az egy lépést előre, több lépést hátra "trend". És ezt Markóék elfogadták. A sarkalatos kérdések, így az autonómia kérdése terítékre sem került. Azt sohasem kérte az RMDSZ, jóllehet programjában benne volt, a Markót elnökké választó 1993-as brassói kongresszuson került be. Tehát mellőzte az RMDSZ saját programját is. S a válasz is megvolt rá: mert azt a románok úgyis képtelenek megérteni, elfogadni. S akkor minek? És hogy nem sikkadt el, nem merült feledésbe már a 90-es évek állóvizében, azt a román politikusoknak köszönhetjük, akik állandóan ezzel riadóztak, ijesztgették a román közvéleményt, miszerint az RMDSZ autonómiát akar. És az RMDSZ-nek ebben a helyzetben az a szerep jutott, hogy bizonygassa, dehogy akarunk, ki meri azt állítani, hogy igen. Mutassanak erre egy dokumentumot! És dokumentum nem volt, mert nem is lehetett, de a riadózás ment tovább, s a védekezés is. Végső soron a cél ez volt. Hogy az RMDSZ nehogy merje akarni ama Átkos autonómiát. És józan belátással nem is akarta. Mert ha akarta volna, le kellett volna mondania a kormányzási szerepvállalásról, s ez utóbbi volt a fontosabb számára. Tehát ama szerep céllá lépett elő, és elvesztette eszköz mivoltát. (1)
Amit viszont Markó Béla kormányzásának tizennyolc éve alatt ki sem ejtett az RMDSZ-vezetés, hogy óhajtana. Legfeljebb — valószínű, engedélyt kaptak erre — a választási időszakokban plakátjaikon szerepeltettek. Autonómiát a Székelyföldnek — olvastuk az öles betűkkel megfogalmazott felhívásokat. De csak akkor. Hogy aztán nyomban feledésbe merüljön minden. De nem csak autonómia, hanem "önálló magyar oktatás óvodától az egyetemig" (idézet az RMDSZ programjából) sem szerepelt a mindenkori óhajlistákon. Ha az autonómiát emlegették, legfennebb a "kulturális" megszorító jelzővel, amit sohasem határoztak meg, hogy mit értenek rajta. Ama önálló magyar oktatást semmiképpen nem sorolták oda, pedig ez lett volna a magyarság legközpontibb érdekeinek egyike a területi autonómia mellett. S itt — ezért különösen hibáztathatjuk — belevesztek a részletkövetelésekbe. Hogy a román nyelvet idegen nyelvként oktassák a magyar iskolákban. Vagy hogy a történelmet és földrajzot magyarul oktassák. Ezek a követelések még mai napig is felszínen vannak, mintha csak az lenne a céljuk, hogy eltereljék a figyelmet a valódi megoldásról, az önálló magyar oktatási hálózat kiépítéséről és magunk általi irányításáról.
Visszaélés a hatalommal
Az RMDSZ mindvégig visszaélt hatalmi helyzetével. Mindent — kultúrát, anyagi juttatásokat — uralni akart, s besepert saját érdekláncolatába. A Krónika oknyomozó riportjai hozták felszínre, hogy a Communitas Alapítvány pénzalapjai mily nagy mértékben — 80 százalékot közelítő arányban — a pártkasszába folytak be. S a fennmaradó 20 százalék szétosztásával a párthű hadat jutalmazták. Ez vált fő érdemmé: felsorakozni az RMDSZ mögé. Aki nem ezt tette, vagy hogy konkretizáljunk: amelyik kulturális egyesület, lap, folyóirat nem ezt tette — elesett a támogatástól. Az igazságtalanságok égbe kiáltottak! Így próbálták elfojtani a bíráló hangokat. Ám a siker megkérdőjelezhető. Tehát saját érdekeik ellen cselekedtek, mert szemeket nyitogattak, s a magyarság fokozatosan kiábrándult a politikából.
A fiatalok menekültek-menekülnének az országból, mert a magyarság gazdasági megsegítéséért sohasem tett az RMDSZ semmit. Megelégedtek az alamizsnaosztással, amikor egyik-másik miniszterük "munkalátogatást" tett, ott, ahol éppen megjelent, osztogatott, s ezzel le is tudták kötelességüket. A Székelyföld gyarmati sorsba sodródott. Messze az országos átlag mögé szorult az urbanizáció, az életszínvonal, a munkaerő foglalkoztatottsága, minden-minden. S jöttek az áldiagnózisok: "nem jönnek ide a befektetők, mert politikailag bizonytalan terület". Tehát ne mondjuk az igazunkat! Hallgassunk, hogy "biztos legyen" a "terület".
Holott — érezte, tudta ezt mindenki, aki látott — azért nem jöttek a befektetők, mert az országos érdek — amihez asszisztált az RMDSZ — az volt, hogy elszegényíteni, aztán: bekebelezni. S a magyar tőke gyermekcipőkben járt és jár, a román tőkeorientáció pedig taktikázik. Látta vagy inkább érezte ezt a nép, érezte a magyarság, s szomorúan állapította meg, nincs érdekképviseletünk. Az RMDSZ-ből kiszorított, ám politikai orientációjú erők az új párt létrehozásában látták a lehetőséget. Így jött létre az RMDSZ minden akadályozó lépése ellenére második nekifutásra a MPP, s ezzel az RMDSZ megszűnt egyeduralkodó lenni. Más erők is felléptek, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az RMDSZ mindent gátolt, gáncsolt, s ezzel a magyar ébredésnek lett a fő kerékkötője. Hogy mégis a felszínen tudott maradni, azt elsősorban a "mindennek ura" helyzetének köszönhette, s annak, hogy uralta és uralja a médiákat. (2) Csak az éljen, aki velünk! És tehette, mert mindenekfölött korlátlan uralmat gyakorolt. S a magyarság csúszott, csúszott lefelé.
Mindig a győztes oldalán
Még az előbbieknél is súlyosabb "kártétemény" a magyarság erkölcsi lejáratása, bemocskolása. Mint a mérleg nyelve, tehette, és tette is, hogy mindig résen állt, ahol a győzelem esélye kacsintott. Vagy ha rosszul helyezkedett, rosszul ítélte meg a leendő győztest, a párharc végén átszánkázott a másik oldalra. Ezt észrevette a román értelmiség is, s joggal mondotta egy élvonalbeli román értelmiségi: Uram, mi eddig a magyarokat karakán, egyenes gerincű népnek tartottuk. Hát ezt tenni! Így viselkedni! Szégyen! Megvetést érdemel. Ám ezek a hangok, ha el is juthattak volna a fülekbe, ama fülek zárva voltak. S az egyszeri kísérletből jól bevált gyakorlat lett. Ne menjünk messze, csak a közelmúlt kormányválságakor is kiszivárgott: Ha győz a bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ ott lesz a másik oldalon, ha — s ez örök feltétellé lett — kormányzati szerepkört kap. Ez a szerepkör semmi rizikóval nem jár az aktuális, egymást cserélgető hatalmak részéről, mert egyéb elvárás nincs. S a korrupció, a felelőtlen ígérgetés túlfelől is ugyanúgy — vagy ott aztán igazán, ősidők óta — megszokott. Betartani semmit nem kell, adni sem, legfeljebb látszatra. Ez a pártközpontúság hozta, hogy a saját garnitúra elhelyezése lett az elsőrendű cél. És sohasem azt hangoztatta Markó és klánja, hogy magyarokat óhajt látni a magyar többségű megyékben az intézmények egy részének élén, hanem azt, hogy RMDSZ-politikusokat. S ez jó egy évvel ezelőtt, amikor átmenetileg kiestek a hatalomból, vissza is ütött. A győztes politikai erők saját románjaikat tették a színmagyar vidékeken is az élre. S ekkor jöttek a tüntetések, hogy magyarokat akarnak, mert a lakosság aránya, ugye. De csak ekkor! S az eredmény is megfelelt a párt komolyságának. Mindent egybevetve: a tizennyolc éves Markó-korszak végéhez közeledik. Ha összegezünk, talán ebbe a három szóba sűríthetünk mindent: SZÉGYENTELJES KORSZAK VOLT. S bár a helyzet új, most már nem egyeduralkodó az RMDSZ, s formálódóban a harmadik magyar politikai erő is, az Erdélyi Magyar Néppárt, mégis sokan úgy szeretnénk: bárcsak együtt lehetne a magyarság. Kisebbségi sorsunknak az lenne a megfelelőbb helyzet. Lenne egy valós érdekvédelmi szervezetünk, amelyik tűzbe megy értünk, tűzbe megy jogainkért, s melynek nem haszonélvezői vannak, mint amilyenek a borbélylászlók, frundagyörgyök, verestóyattilák vagy a hasonló típusú levitézlett, velejükig korrupt emberek, nem megélhetési politikusok, hanem olyan új/régi típusú politikusok, akik ha kell, életüket adják népükért, s úgysem alkusznak meg. De hol vannak az ilyen emberek? Sajnos: elfújta őket a szél. Korunk kitermelte az egyetlen érdeket ismerek, a saját érdekemet típusú embereket. Így korrumpálódott — legalábbis vezetője, vezetői révén — az MPP is. Vajon van kiút? Van remény az újjászületésre? Ha nincs, sajnos, ki kell mondanunk: Elveszünk!
1. Számomra emlékezetes az a ’96-beli parlamenti ülés, amelynek élő közvetítésére véletlenül rákattintottam. Épp Borbély László állt a pulpituson, és épp azt zengte: "Ki meri azt állítani, hogy az RMDSZ autonómiát akar? Uraim, hozzanak fel erre egyetlen bizonyítékot!" És hogy az uraim hoztak-e fel bizonyítékot, azt nem tudom, de hogy nem is volt bizonyíték rá, azt igen. Mert az autonómiaharcot még néhai elnökünk, Domokos Géza már csírájában elfojtotta, még akkor, amikor ő tett feljelentést az agyagfalvi nagygyűlés tervezete ellen, álságosan mondván, hogy az az RMDSZ tudta nélkül történt, nem kicsikét lódítva ezzel, hiszen a határozat megszületésénél két RMDSZ-alelnök is jelen volt.
2. Jellemző, az RMDSZ-politikusok színe-java médiatulajdonos is lett. Így alapította az amúgy is RMDSZ-orientált központi vagy "állami" rádió és televízió mellett a GaGa Rádiót Frunda György, a Székely Hírmondót Tamás Sándor, a Régió Rádiót Antal Árpád, a Romániai Magyar Szó Új Magyar Szó néven pártlappá vedlett, és folytatni lehetne a sort. S amelyik orgánum — például az Erdélyi Napló, az Európai Idő, a Krónika, a Háromszék — nem állt be a sorba, az "rossz lett", a támogatás megvonása révén — legalábbis a Nagy Szándék szerint — éhhalálra ítéltetett.
Gazda József, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Megtörtént a "nagy" bejelentés. Markó Béla tizennyolc év után nem indul az RMDSZ új választásán.
Megnyugtatásként — mármint hívei megnyugtatására — bejelentette, hogy azért nem vonul vissza a politikától. Lelkén szárad, majd meglátja, hogy miként vesz részt a húsosfazék melletti tülekedésben, konclesésben. És mi is meglátjuk, hiszen a háttérben bizonyára megszületnek a megfelelő alkuk. Az sem kizárt, hogy ezután is ő fog sutyiban dirigálni, irányítani. Vitán felüli: rátermett ember, s nagy gyakorlata van. Mindez azonban nem zárja ki, hogy megvizsgáljuk, mivel is zárja a Romániában leghosszabb életű pártelnök eddigi karrierjét. Lássuk hát!
Szövetségből párt
Hosszú ideig példaképnek számított Erdély az egész Kárpát-medencében. A politikai bölcsesség jelképének. Erőnk nem darabolódott fel, úgymond össze tudtunk és össze is akartunk fogni, hogy egy fronton képviseljük politikai érdekeinket. Igen, érdekeinket. És itt jött a baj. Mert egy adott pillanatban rá kellett ébrednie a romániai magyarságnak, hogy ezekkel az érdekekkel, illetve ezeknek az érdekeknek a képviseletével baj van. Amikor a kezdeti érdek-képviseleti szövetség pártként kezdett működni, az érdekek háttérországa átalakult, megváltozott. Már nem a magyarság volt a fontos, hanem a Párt.
Amikor Markó Béla RMDSZ-elnök lett, szerepét úgy jelölte meg, hogy a már akkor kétszárnyú — egyik oldalon radikális, másik oldalon mérsékelteket tömörítő — szervezetben kiegyensúlyozó szerepet akar játszani, illetve betölteni. Nos, ez a "kiegyenlítő" szerepkör úgy valósult meg, hogy ama radikálisokat fokozatosan kiszorította előbb a vezetésből, azután a szervezetből, s egyértelműen "mérsékeltté" — vagy úgy is mondhatjuk, a magyarság szempontját véve figyelembe, ezt a szempontot mellőzővé vált. Egyetlen dolog lett fontos: a pártérdek. Az pedig az volt, hogy bejutni a hatalomba s onnan képviselni az "érdeket", azaz az önmagunk, "kádereink" érdekét.
Kormányzás: eszközből cél
Voltak, akik riadóztak, figyelmeztettek: egy kisebbségnek vagy más megközelítésben: kisebbségi pártnak nincs mit keresnie a hatalomban. Nincs mit keresnie, hiszen — bizonyították a tények — az mindig, mindenhol — a kormányban is — kisebbség. Ha magyarokat érintő bármiféle kérdés merült fel, sorozatosan leszavazták. Az oppozíciót feladni: elveszítjük a küzdőteret! S ha a látszat mást is mondott néha — emlékszem, amikor Năstasénak egy egész csomagot terjesztettek elő, hogy miket akarnának elérni, Năstase, akinek az RMDSZ szavazataira szüksége volt ahhoz, hogy kormányozni tudjon, a csomag teljesítését kiindulásként megígérte, aztán jóformán semmit nem teljesített ígéreteiből. Mert hát az már nem volt célja. Viszont kifelé tündökölhetett: a magyarkérdés meg van oldva. Benne vannak a hatalomban, belülről megoldhatják problémáikat!
Pedig az a csomag és ama csomagok — amikor még léteztek — mindig mérsékeltek voltak. Sohasem azt nézte az RMDSZ-vezetés, hogy a magyarságnak mire lenne szüksége, hanem inkább úgy fogalmazhatnánk, azt, hogy mi az a kevés, aminek elérésére reális esélyünk lehet. És mivel a reális esély volt a kiindulópont, így ama minimum örökké maximummá duzzadt, mert hát ez volt az RMDSZ-kérés, s annak csak egy bizonyos kis százalékát teljesítették a mindenkori kormányok. Így jött be az egy lépést előre, több lépést hátra "trend". És ezt Markóék elfogadták. A sarkalatos kérdések, így az autonómia kérdése terítékre sem került. Azt sohasem kérte az RMDSZ, jóllehet programjában benne volt, a Markót elnökké választó 1993-as brassói kongresszuson került be. Tehát mellőzte az RMDSZ saját programját is. S a válasz is megvolt rá: mert azt a románok úgyis képtelenek megérteni, elfogadni. S akkor minek? És hogy nem sikkadt el, nem merült feledésbe már a 90-es évek állóvizében, azt a román politikusoknak köszönhetjük, akik állandóan ezzel riadóztak, ijesztgették a román közvéleményt, miszerint az RMDSZ autonómiát akar. És az RMDSZ-nek ebben a helyzetben az a szerep jutott, hogy bizonygassa, dehogy akarunk, ki meri azt állítani, hogy igen. Mutassanak erre egy dokumentumot! És dokumentum nem volt, mert nem is lehetett, de a riadózás ment tovább, s a védekezés is. Végső soron a cél ez volt. Hogy az RMDSZ nehogy merje akarni ama Átkos autonómiát. És józan belátással nem is akarta. Mert ha akarta volna, le kellett volna mondania a kormányzási szerepvállalásról, s ez utóbbi volt a fontosabb számára. Tehát ama szerep céllá lépett elő, és elvesztette eszköz mivoltát. (1)
Amit viszont Markó Béla kormányzásának tizennyolc éve alatt ki sem ejtett az RMDSZ-vezetés, hogy óhajtana. Legfeljebb — valószínű, engedélyt kaptak erre — a választási időszakokban plakátjaikon szerepeltettek. Autonómiát a Székelyföldnek — olvastuk az öles betűkkel megfogalmazott felhívásokat. De csak akkor. Hogy aztán nyomban feledésbe merüljön minden. De nem csak autonómia, hanem "önálló magyar oktatás óvodától az egyetemig" (idézet az RMDSZ programjából) sem szerepelt a mindenkori óhajlistákon. Ha az autonómiát emlegették, legfennebb a "kulturális" megszorító jelzővel, amit sohasem határoztak meg, hogy mit értenek rajta. Ama önálló magyar oktatást semmiképpen nem sorolták oda, pedig ez lett volna a magyarság legközpontibb érdekeinek egyike a területi autonómia mellett. S itt — ezért különösen hibáztathatjuk — belevesztek a részletkövetelésekbe. Hogy a román nyelvet idegen nyelvként oktassák a magyar iskolákban. Vagy hogy a történelmet és földrajzot magyarul oktassák. Ezek a követelések még mai napig is felszínen vannak, mintha csak az lenne a céljuk, hogy eltereljék a figyelmet a valódi megoldásról, az önálló magyar oktatási hálózat kiépítéséről és magunk általi irányításáról.
Visszaélés a hatalommal
Az RMDSZ mindvégig visszaélt hatalmi helyzetével. Mindent — kultúrát, anyagi juttatásokat — uralni akart, s besepert saját érdekláncolatába. A Krónika oknyomozó riportjai hozták felszínre, hogy a Communitas Alapítvány pénzalapjai mily nagy mértékben — 80 százalékot közelítő arányban — a pártkasszába folytak be. S a fennmaradó 20 százalék szétosztásával a párthű hadat jutalmazták. Ez vált fő érdemmé: felsorakozni az RMDSZ mögé. Aki nem ezt tette, vagy hogy konkretizáljunk: amelyik kulturális egyesület, lap, folyóirat nem ezt tette — elesett a támogatástól. Az igazságtalanságok égbe kiáltottak! Így próbálták elfojtani a bíráló hangokat. Ám a siker megkérdőjelezhető. Tehát saját érdekeik ellen cselekedtek, mert szemeket nyitogattak, s a magyarság fokozatosan kiábrándult a politikából.
A fiatalok menekültek-menekülnének az országból, mert a magyarság gazdasági megsegítéséért sohasem tett az RMDSZ semmit. Megelégedtek az alamizsnaosztással, amikor egyik-másik miniszterük "munkalátogatást" tett, ott, ahol éppen megjelent, osztogatott, s ezzel le is tudták kötelességüket. A Székelyföld gyarmati sorsba sodródott. Messze az országos átlag mögé szorult az urbanizáció, az életszínvonal, a munkaerő foglalkoztatottsága, minden-minden. S jöttek az áldiagnózisok: "nem jönnek ide a befektetők, mert politikailag bizonytalan terület". Tehát ne mondjuk az igazunkat! Hallgassunk, hogy "biztos legyen" a "terület".
Holott — érezte, tudta ezt mindenki, aki látott — azért nem jöttek a befektetők, mert az országos érdek — amihez asszisztált az RMDSZ — az volt, hogy elszegényíteni, aztán: bekebelezni. S a magyar tőke gyermekcipőkben járt és jár, a román tőkeorientáció pedig taktikázik. Látta vagy inkább érezte ezt a nép, érezte a magyarság, s szomorúan állapította meg, nincs érdekképviseletünk. Az RMDSZ-ből kiszorított, ám politikai orientációjú erők az új párt létrehozásában látták a lehetőséget. Így jött létre az RMDSZ minden akadályozó lépése ellenére második nekifutásra a MPP, s ezzel az RMDSZ megszűnt egyeduralkodó lenni. Más erők is felléptek, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az RMDSZ mindent gátolt, gáncsolt, s ezzel a magyar ébredésnek lett a fő kerékkötője. Hogy mégis a felszínen tudott maradni, azt elsősorban a "mindennek ura" helyzetének köszönhette, s annak, hogy uralta és uralja a médiákat. (2) Csak az éljen, aki velünk! És tehette, mert mindenekfölött korlátlan uralmat gyakorolt. S a magyarság csúszott, csúszott lefelé.
Mindig a győztes oldalán
Még az előbbieknél is súlyosabb "kártétemény" a magyarság erkölcsi lejáratása, bemocskolása. Mint a mérleg nyelve, tehette, és tette is, hogy mindig résen állt, ahol a győzelem esélye kacsintott. Vagy ha rosszul helyezkedett, rosszul ítélte meg a leendő győztest, a párharc végén átszánkázott a másik oldalra. Ezt észrevette a román értelmiség is, s joggal mondotta egy élvonalbeli román értelmiségi: Uram, mi eddig a magyarokat karakán, egyenes gerincű népnek tartottuk. Hát ezt tenni! Így viselkedni! Szégyen! Megvetést érdemel. Ám ezek a hangok, ha el is juthattak volna a fülekbe, ama fülek zárva voltak. S az egyszeri kísérletből jól bevált gyakorlat lett. Ne menjünk messze, csak a közelmúlt kormányválságakor is kiszivárgott: Ha győz a bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ ott lesz a másik oldalon, ha — s ez örök feltétellé lett — kormányzati szerepkört kap. Ez a szerepkör semmi rizikóval nem jár az aktuális, egymást cserélgető hatalmak részéről, mert egyéb elvárás nincs. S a korrupció, a felelőtlen ígérgetés túlfelől is ugyanúgy — vagy ott aztán igazán, ősidők óta — megszokott. Betartani semmit nem kell, adni sem, legfeljebb látszatra. Ez a pártközpontúság hozta, hogy a saját garnitúra elhelyezése lett az elsőrendű cél. És sohasem azt hangoztatta Markó és klánja, hogy magyarokat óhajt látni a magyar többségű megyékben az intézmények egy részének élén, hanem azt, hogy RMDSZ-politikusokat. S ez jó egy évvel ezelőtt, amikor átmenetileg kiestek a hatalomból, vissza is ütött. A győztes politikai erők saját románjaikat tették a színmagyar vidékeken is az élre. S ekkor jöttek a tüntetések, hogy magyarokat akarnak, mert a lakosság aránya, ugye. De csak ekkor! S az eredmény is megfelelt a párt komolyságának. Mindent egybevetve: a tizennyolc éves Markó-korszak végéhez közeledik. Ha összegezünk, talán ebbe a három szóba sűríthetünk mindent: SZÉGYENTELJES KORSZAK VOLT. S bár a helyzet új, most már nem egyeduralkodó az RMDSZ, s formálódóban a harmadik magyar politikai erő is, az Erdélyi Magyar Néppárt, mégis sokan úgy szeretnénk: bárcsak együtt lehetne a magyarság. Kisebbségi sorsunknak az lenne a megfelelőbb helyzet. Lenne egy valós érdekvédelmi szervezetünk, amelyik tűzbe megy értünk, tűzbe megy jogainkért, s melynek nem haszonélvezői vannak, mint amilyenek a borbélylászlók, frundagyörgyök, verestóyattilák vagy a hasonló típusú levitézlett, velejükig korrupt emberek, nem megélhetési politikusok, hanem olyan új/régi típusú politikusok, akik ha kell, életüket adják népükért, s úgysem alkusznak meg. De hol vannak az ilyen emberek? Sajnos: elfújta őket a szél. Korunk kitermelte az egyetlen érdeket ismerek, a saját érdekemet típusú embereket. Így korrumpálódott — legalábbis vezetője, vezetői révén — az MPP is. Vajon van kiút? Van remény az újjászületésre? Ha nincs, sajnos, ki kell mondanunk: Elveszünk!
1. Számomra emlékezetes az a ’96-beli parlamenti ülés, amelynek élő közvetítésére véletlenül rákattintottam. Épp Borbély László állt a pulpituson, és épp azt zengte: "Ki meri azt állítani, hogy az RMDSZ autonómiát akar? Uraim, hozzanak fel erre egyetlen bizonyítékot!" És hogy az uraim hoztak-e fel bizonyítékot, azt nem tudom, de hogy nem is volt bizonyíték rá, azt igen. Mert az autonómiaharcot még néhai elnökünk, Domokos Géza már csírájában elfojtotta, még akkor, amikor ő tett feljelentést az agyagfalvi nagygyűlés tervezete ellen, álságosan mondván, hogy az az RMDSZ tudta nélkül történt, nem kicsikét lódítva ezzel, hiszen a határozat megszületésénél két RMDSZ-alelnök is jelen volt.
2. Jellemző, az RMDSZ-politikusok színe-java médiatulajdonos is lett. Így alapította az amúgy is RMDSZ-orientált központi vagy "állami" rádió és televízió mellett a GaGa Rádiót Frunda György, a Székely Hírmondót Tamás Sándor, a Régió Rádiót Antal Árpád, a Romániai Magyar Szó Új Magyar Szó néven pártlappá vedlett, és folytatni lehetne a sort. S amelyik orgánum — például az Erdélyi Napló, az Európai Idő, a Krónika, a Háromszék — nem állt be a sorba, az "rossz lett", a támogatás megvonása révén — legalábbis a Nagy Szándék szerint — éhhalálra ítéltetett.
Gazda József, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 29.
RMDSZ: fogy a türelem
Ismét halasztott tegnap az Alkotmánybíróság az oktatási törvény ügyében
Idén már nem teljesülhet az RMDSZ kormányon maradásának korábbi feltétele: az Alkotmánybíróság tegnap sem döntött a tanügyi törvényről, így a jogszabály nem léphet életbe. Markó Béla szövetségi elnök szerint az RMDSZ-nek fogytán a türelme. A taláros testület eközben négy másik törvényre rábólintott.
„Egyre fogy a türelmünk” – fogalmazott az Új Magyar Szónak Markó Béla RMDSZ-elnök annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróság tegnap elhalasztotta döntését az oktatási törvénnyel kapcsolatban, s így még nem hárult el az utolsó akadálya a jogszabály kihirdetésének. A taláros testület a múlt héten egyszer már elhalasztotta a döntést, és kedden ül össze ismét megvitatni a jogszabályt. „Még egy hét van addig, megvárjuk január 4-ét” – mondta a miniszterelnök-helyettes, aki korábban az RMDSZ kormányban maradásának feltételéül szabta meg a kisebbségeknek közösségi jogokat biztosító új tanügyi törvény életbelépését.
„Felháborít az alkotmánybírák magatartása” – nyilatkozta lapunknak Bokor Tibor, a szenátus oktatási bizottságának RMDSZ-es tagja. A politikus szerint a halasztásra nincs elfogadható magyarázat. „Én személyes okokat sejtek a döntés hátterében. Az Alkotmánybíróság több tagja egyetemi tanár is, a törvény pedig alaposan megreformálja a felsőoktatást” – magyarázta a szenátor. Bokor szerint a tanügyi törvény életbelépése nem tűr halasztást.
„Minden nap késés számít. Februárban szokták megállapítani a beiskolázási számokat, és így előfordulhat, hogy a minisztérium nem fogja tudni, hogy melyik törvény alapján számoljon” – mondta Bokor Tibor.
„Az alkotmánybírák halasztása bennem is kérdőjeleket ébreszt” – kommentálta a tegnapi döntést lapunknak Máté András. A képviselőházi frakcióvezető hozzátette: mindemellett megvárná január 4-ét, és addig is „bizalmat szavaz” a bíráknak.
Puskás Bálint, az Alkotmánybíróság tagja az ÚMSZ-nek nyilatkozva elhárította azt a felvetésünket, hogy a halasztásnak politikai vagy más természetű okai lennének. „Az Alkotmánybíróság rendszerint azért halaszt el egy döntést, hogy a bíráknak legyen idejük alaposabban tanulmányozni a szóban forgó ügyet” – magyarázta. Hozzátette, a halasztást a taláros testület „több tagja” kérte. Az alkotmánybíró nem szolgált részletekkel sem arról, hogy pontosan hányan kérték a halasztást, sem arról, hogy mi volt az indoklásuk.
„A törvény szerint halasztanunk kell, ha ezt az Alkotmánybíróságnak legkevesebb három tagja kéri” – jelentette ki. Puskás Bálint elismerte, maga sem lát garanciát arra, hogy január 4-én nem lesz újabba halasztás. „Bízom azonban abban, hogy megszületik a döntés” – mondta az ÚMSZ-nek.
Mint ismert, az Alkotmánybíróság korábban kétszer is beleszólt a tanügyi törvény sorsának alakulásába. A testület tagjai – az ellenzék beadványára válaszolva – előbb úgy döntöttek, a kormány nem vállalhat felelősséget a parlament előtt a jogszabályért, majd – mivel a procedúra már beindult – jóváhagyták a felelősségvállalási eljárás befejezését.
Zöld út a büdzsének
Az alkotmánybírák mindemellett rábólintottak tegnap négy olyan törvényre, amelyek életbelépésétől függött a Nemzetközi Valutaalap következő hitelrészletének folyósítása.
Eszerint az alkotmánynak megfelelőnek nyilvánították a költségvetési törvényt. A jogszabályt a liberálisok támadták meg a taláros testületnél. Arra hivatkoztak, hogy a büdzsé tervezete olyan jogszabályokra hivatkozik, amelyek előterjesztésekor még nem léptek életbe: a közalkalmazottak 2011-es bérét szabályozó törvény, az egységes nyugdíjtörvény és a tanügyi törvény.
A liberálisok szerint ezzel a kormány megszegte az alkotmány 138. cikkelyét, amely előírja, hogy egyetlen költségvetési kiadás sem hagyható jóvá a finanszírozási forrás megállapítása nélkül. Az ellenzéki párt azt is kifogásolta, hogy a költségvetési törvény megszegi az egészséghez és a jóléthez való alkotmányos állampolgári jogot.
Lesz fizetésemelés
A taláros testület tagjai nem találtak alkotmányossági kifogást sem a közalkalmazottak 2011-es bérezéséről szóló jogszabályon, sem a közalkalmazottak egységes bérezési kerettörvényén. Az előbbi törvényt a liberálisok, utóbbit a liberálisok és szociáldemokraták együtt támadták meg az Alkotmánybíróságon.
A legfontosabb ellenzéki érv mindkét jogszabály esetében az volt, hogy a kormány nem vállalhat bármilyen körülmények között bármilyen törvényért felelősséget a parlament előtt, mert így alkotmányellenes módon törvényhozói szerepet lát el. A taláros testület döntésének egyik legfontosabb következménye az, hogy a közalkalmazottak januárban jelenleginél 15 százalékkal nagyobb fizetést kapnak.
Banki ügyfelek bánata
Rosszul járnak ellenben a banki hitelek törlesztői, mert az alkotmánybírák zöld utat adtak az idei 50-es sürgősségi rendeletet jóváhagyó törvénynek is. Mint ismert, ebben a formájában a jogszabály már nem terjed ki a jelenleg érvényben lévő hitelszerződésekre, ez pedig a bankoknak kedvez.
A törvényt szintén a liberálisok támadták meg a taláros testületnél. Azzal érveltek, hogy a jogszabály képviselőházi vitája során benyújtott módosító indítványokat meg kellett volna tárgyalnia a szenátusnak is. Mint ismert, az alsóház pénzügyi szakbizottsága fogadta el azt a módosítást, miszerint az ügyfelek érdekeit védő 50-es rendelet előírásai csak a jövőre nézve érvényesek.
Traian Băsescu államfő tegnap este mind a négy törvényt kihirdette. Új Magyar Szó (Bukarest)
Ismét halasztott tegnap az Alkotmánybíróság az oktatási törvény ügyében
Idén már nem teljesülhet az RMDSZ kormányon maradásának korábbi feltétele: az Alkotmánybíróság tegnap sem döntött a tanügyi törvényről, így a jogszabály nem léphet életbe. Markó Béla szövetségi elnök szerint az RMDSZ-nek fogytán a türelme. A taláros testület eközben négy másik törvényre rábólintott.
„Egyre fogy a türelmünk” – fogalmazott az Új Magyar Szónak Markó Béla RMDSZ-elnök annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróság tegnap elhalasztotta döntését az oktatási törvénnyel kapcsolatban, s így még nem hárult el az utolsó akadálya a jogszabály kihirdetésének. A taláros testület a múlt héten egyszer már elhalasztotta a döntést, és kedden ül össze ismét megvitatni a jogszabályt. „Még egy hét van addig, megvárjuk január 4-ét” – mondta a miniszterelnök-helyettes, aki korábban az RMDSZ kormányban maradásának feltételéül szabta meg a kisebbségeknek közösségi jogokat biztosító új tanügyi törvény életbelépését.
„Felháborít az alkotmánybírák magatartása” – nyilatkozta lapunknak Bokor Tibor, a szenátus oktatási bizottságának RMDSZ-es tagja. A politikus szerint a halasztásra nincs elfogadható magyarázat. „Én személyes okokat sejtek a döntés hátterében. Az Alkotmánybíróság több tagja egyetemi tanár is, a törvény pedig alaposan megreformálja a felsőoktatást” – magyarázta a szenátor. Bokor szerint a tanügyi törvény életbelépése nem tűr halasztást.
„Minden nap késés számít. Februárban szokták megállapítani a beiskolázási számokat, és így előfordulhat, hogy a minisztérium nem fogja tudni, hogy melyik törvény alapján számoljon” – mondta Bokor Tibor.
„Az alkotmánybírák halasztása bennem is kérdőjeleket ébreszt” – kommentálta a tegnapi döntést lapunknak Máté András. A képviselőházi frakcióvezető hozzátette: mindemellett megvárná január 4-ét, és addig is „bizalmat szavaz” a bíráknak.
Puskás Bálint, az Alkotmánybíróság tagja az ÚMSZ-nek nyilatkozva elhárította azt a felvetésünket, hogy a halasztásnak politikai vagy más természetű okai lennének. „Az Alkotmánybíróság rendszerint azért halaszt el egy döntést, hogy a bíráknak legyen idejük alaposabban tanulmányozni a szóban forgó ügyet” – magyarázta. Hozzátette, a halasztást a taláros testület „több tagja” kérte. Az alkotmánybíró nem szolgált részletekkel sem arról, hogy pontosan hányan kérték a halasztást, sem arról, hogy mi volt az indoklásuk.
„A törvény szerint halasztanunk kell, ha ezt az Alkotmánybíróságnak legkevesebb három tagja kéri” – jelentette ki. Puskás Bálint elismerte, maga sem lát garanciát arra, hogy január 4-én nem lesz újabba halasztás. „Bízom azonban abban, hogy megszületik a döntés” – mondta az ÚMSZ-nek.
Mint ismert, az Alkotmánybíróság korábban kétszer is beleszólt a tanügyi törvény sorsának alakulásába. A testület tagjai – az ellenzék beadványára válaszolva – előbb úgy döntöttek, a kormány nem vállalhat felelősséget a parlament előtt a jogszabályért, majd – mivel a procedúra már beindult – jóváhagyták a felelősségvállalási eljárás befejezését.
Zöld út a büdzsének
Az alkotmánybírák mindemellett rábólintottak tegnap négy olyan törvényre, amelyek életbelépésétől függött a Nemzetközi Valutaalap következő hitelrészletének folyósítása.
Eszerint az alkotmánynak megfelelőnek nyilvánították a költségvetési törvényt. A jogszabályt a liberálisok támadták meg a taláros testületnél. Arra hivatkoztak, hogy a büdzsé tervezete olyan jogszabályokra hivatkozik, amelyek előterjesztésekor még nem léptek életbe: a közalkalmazottak 2011-es bérét szabályozó törvény, az egységes nyugdíjtörvény és a tanügyi törvény.
A liberálisok szerint ezzel a kormány megszegte az alkotmány 138. cikkelyét, amely előírja, hogy egyetlen költségvetési kiadás sem hagyható jóvá a finanszírozási forrás megállapítása nélkül. Az ellenzéki párt azt is kifogásolta, hogy a költségvetési törvény megszegi az egészséghez és a jóléthez való alkotmányos állampolgári jogot.
Lesz fizetésemelés
A taláros testület tagjai nem találtak alkotmányossági kifogást sem a közalkalmazottak 2011-es bérezéséről szóló jogszabályon, sem a közalkalmazottak egységes bérezési kerettörvényén. Az előbbi törvényt a liberálisok, utóbbit a liberálisok és szociáldemokraták együtt támadták meg az Alkotmánybíróságon.
A legfontosabb ellenzéki érv mindkét jogszabály esetében az volt, hogy a kormány nem vállalhat bármilyen körülmények között bármilyen törvényért felelősséget a parlament előtt, mert így alkotmányellenes módon törvényhozói szerepet lát el. A taláros testület döntésének egyik legfontosabb következménye az, hogy a közalkalmazottak januárban jelenleginél 15 százalékkal nagyobb fizetést kapnak.
Banki ügyfelek bánata
Rosszul járnak ellenben a banki hitelek törlesztői, mert az alkotmánybírák zöld utat adtak az idei 50-es sürgősségi rendeletet jóváhagyó törvénynek is. Mint ismert, ebben a formájában a jogszabály már nem terjed ki a jelenleg érvényben lévő hitelszerződésekre, ez pedig a bankoknak kedvez.
A törvényt szintén a liberálisok támadták meg a taláros testületnél. Azzal érveltek, hogy a jogszabály képviselőházi vitája során benyújtott módosító indítványokat meg kellett volna tárgyalnia a szenátusnak is. Mint ismert, az alsóház pénzügyi szakbizottsága fogadta el azt a módosítást, miszerint az ügyfelek érdekeit védő 50-es rendelet előírásai csak a jövőre nézve érvényesek.
Traian Băsescu államfő tegnap este mind a négy törvényt kihirdette. Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. december 29.
A román alkotmánybíróság januárra halasztotta a döntést az oktatási törvényről
A román alkotmánybíróság január 4-ére halasztotta a döntést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára oly fontos oktatási törvényről, amelynek sorsa továbbra is bizonytalan, emiatt a kormánykoalíció sem áll szilárd lábakon. Egyelőre nem világos, miért húzza az időt e jogszabály ügyében a taláros testület, miközben a többi döntésében gyorsnak bizonyult, alkotmányosnak minősítve a parlament által elfogadott, de az ellenzék által megtámadott törvényeket a 2011-es költségvetésről és határozott a közalkalmazottak egységes bérezését érintő kerettörvénynek, valamint annak a kormányhatározatnak az ügyében, amely korlátozza a pénzintézetek lehetőségeit a hitelszerződések módosítására.
Az oktatási törvénynek eddig is göröngyös volt az útja a parlamentben. A bonyodalmak abból eredtek, hogy a szenátus oktatási bizottsága május óta húzta-halasztotta a jogszabály vitáját. Az ellenzék azt a cikkelyt támadta a leghevesebben, amely biztosította volna a nemzeti kisebbségek számára, hogy anyanyelvükön tanulhassák Románia történelmét és földrajzát. A Demokrata Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ tagjaiból álló kormány nacionalista kirohanások kereszttüzébe került.
Az RMDSZ ezért volt kénytelen szorgalmazni koalíciós partnerénél a törvény felelősségvállalással való elfogadását. E procedúra révén az előterjesztett törvények parlamenti vitája elmarad, viszont az ellenzéknek jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt leszavazzák, a jogszabály elfogadottnak minősül, ha viszont átmegy, megbukik az egész kormány.
Mircea Geoana, a szenátus szociáldemokrata elnöke azonban az alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte alaptörvénybe ütközik a felelősségvállalás egy olyan jogszabály esetén, amelynek tervezetéről már folyamatban van a vita a parlamentben. Az alkotmánybíróság először alkotmányellenesnek minősítette a felelősségvállalást, de egy későbbi állásfoglalásában úgy döntött, hogy a már megkezdett felelősségvállalási folyamatot folytatni kell. Ennek nyomán a kormányfő a parlament elé állt, hogy bizalmi szavazáson döntsenek a kormány és a jogszabály sorsáról, de az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) visszavonta a bizalmatlansági indítványhoz nyújtott támogatását, így a kormány szerint az oktatási törvény elfogadottnak minősül. A szociáldemokrata párt ismét az alkotmánybíróságon támadta meg a törvényt, mégpedig ugyanazzal az érvvel, miszerint azt közben párhuzamosan a parlament is vitatja.
Az RMDSZ korábban határozottan jelezte koalíciós partnerének: kormányon maradásának az a feltétele, hogy az oktatási törvényt még az év végéig elfogadják. Az alkotmánybíróság döntésének mostani halasztása után Markó Béla, az RMDSZ elnöke a bukaresti Új Magyar Szónak kijelentette: "Egyre fogy a türelmünk". Bokor Tibor, a szenátus oktatási bizottságának RMDSZ-es tagja személyes okokat sejt a döntés hátterében. Úgy véli, nem annyira a kisebbségeket, mint inkább a felsőoktatás általános reformját érintő cikkelyek okozzák a problémát. Az alkotmánybíróság több tagja egyetemi tanár - emlékeztet a honatya. Bukaresti megfigyelők többször érzékeltették, hogy a romániai "egyetemi lobby" szerintük nem érdekelt a jelenlegi oktatási rendszer gyökeres átalakításában. Szabadság (Kolozsvár)
A román alkotmánybíróság január 4-ére halasztotta a döntést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára oly fontos oktatási törvényről, amelynek sorsa továbbra is bizonytalan, emiatt a kormánykoalíció sem áll szilárd lábakon. Egyelőre nem világos, miért húzza az időt e jogszabály ügyében a taláros testület, miközben a többi döntésében gyorsnak bizonyult, alkotmányosnak minősítve a parlament által elfogadott, de az ellenzék által megtámadott törvényeket a 2011-es költségvetésről és határozott a közalkalmazottak egységes bérezését érintő kerettörvénynek, valamint annak a kormányhatározatnak az ügyében, amely korlátozza a pénzintézetek lehetőségeit a hitelszerződések módosítására.
Az oktatási törvénynek eddig is göröngyös volt az útja a parlamentben. A bonyodalmak abból eredtek, hogy a szenátus oktatási bizottsága május óta húzta-halasztotta a jogszabály vitáját. Az ellenzék azt a cikkelyt támadta a leghevesebben, amely biztosította volna a nemzeti kisebbségek számára, hogy anyanyelvükön tanulhassák Románia történelmét és földrajzát. A Demokrata Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ tagjaiból álló kormány nacionalista kirohanások kereszttüzébe került.
Az RMDSZ ezért volt kénytelen szorgalmazni koalíciós partnerénél a törvény felelősségvállalással való elfogadását. E procedúra révén az előterjesztett törvények parlamenti vitája elmarad, viszont az ellenzéknek jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt leszavazzák, a jogszabály elfogadottnak minősül, ha viszont átmegy, megbukik az egész kormány.
Mircea Geoana, a szenátus szociáldemokrata elnöke azonban az alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte alaptörvénybe ütközik a felelősségvállalás egy olyan jogszabály esetén, amelynek tervezetéről már folyamatban van a vita a parlamentben. Az alkotmánybíróság először alkotmányellenesnek minősítette a felelősségvállalást, de egy későbbi állásfoglalásában úgy döntött, hogy a már megkezdett felelősségvállalási folyamatot folytatni kell. Ennek nyomán a kormányfő a parlament elé állt, hogy bizalmi szavazáson döntsenek a kormány és a jogszabály sorsáról, de az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) visszavonta a bizalmatlansági indítványhoz nyújtott támogatását, így a kormány szerint az oktatási törvény elfogadottnak minősül. A szociáldemokrata párt ismét az alkotmánybíróságon támadta meg a törvényt, mégpedig ugyanazzal az érvvel, miszerint azt közben párhuzamosan a parlament is vitatja.
Az RMDSZ korábban határozottan jelezte koalíciós partnerének: kormányon maradásának az a feltétele, hogy az oktatási törvényt még az év végéig elfogadják. Az alkotmánybíróság döntésének mostani halasztása után Markó Béla, az RMDSZ elnöke a bukaresti Új Magyar Szónak kijelentette: "Egyre fogy a türelmünk". Bokor Tibor, a szenátus oktatási bizottságának RMDSZ-es tagja személyes okokat sejt a döntés hátterében. Úgy véli, nem annyira a kisebbségeket, mint inkább a felsőoktatás általános reformját érintő cikkelyek okozzák a problémát. Az alkotmánybíróság több tagja egyetemi tanár - emlékeztet a honatya. Bukaresti megfigyelők többször érzékeltették, hogy a romániai "egyetemi lobby" szerintük nem érdekelt a jelenlegi oktatási rendszer gyökeres átalakításában. Szabadság (Kolozsvár)
2010. december 30.
Romániai magyar napilapok az RMDSZ kormányzati szerepéről
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a romániai belpolitikai erőviszonyok alakulásában játszott pótolhatatlan szerepéről, de a kormányzásban vállalt felelősség „csapdáiról" is ír csütörtöki számában a romániai magyar sajtó.
A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) hasábjain Bíró Béla politológus kifejti: az RMDSZ történetének talán legnehezebb évét tudhatja maga mögött, erejéhez mérten túlságosan nagy felelősséget kellett vállalnia. Nem csak a romániai magyarság gondjainak megoldásában, de az egész ország sorsának rendezésében is meghatározó szerepet játszhatott, sőt kellett – sokszor talán hajlamai ellenére is – játszania. A mind erőteljesebb erodálódás jeleit mutató demokrata-liberálisok oldalán venni részt a kormányzásban szerfelett kockázatos volt és továbbra is kockázatos – állapítja meg a szerző.
Az RMDSZ ma már profi politikusokból álló csapat, amely pillanatnyi érzelmeit, ha kell, képes felfüggeszteni is, e szervezetet ugyanolyan józan megfontolások, sőt a szó jobbik értelmében vett gátlástalanság jellemzi, mint román partnereit – írja Bíró Béla.
"Számtalanszor hánytuk az RMDSZ szemére – én is megtettem –, hogy politikai házasságszédelgőként viselkedik. Úgy tűnik azonban, hogy a román politikai mezőnyben ezt senki nem veszi tőlünk zokon. Itt ez az úzus. A román pártok képviselői annak függvényében válnak a magyar ügy támogatóivá, hogy mi támogatjuk őket, vagy sem. S rokonszenvük is épp addig tart, amíg maga a támogatás" – állapítja meg a kommentátor.
Az RMDSZ politikusainak nincsenek illúzióik, nem hisznek abban, hogy a román féllel egyik napról a másikra örökre szóló kompromisszumokat lehet kötni, de abban sem, hogy a karakán igazmondás, égbekiáltó igazságok nemzetközivé tétele, a román nacionalizmus derekas és rettenthetetlen visszautasítása kézzelfogható eredményre vezethet. „Eredményt csak a pillanatnyi lehetőségek és a távlati célok optimális egyeztetésével, a folyton változó politikai erőtér számunkra kedvezőnek ígérkező adottságait kihasználva érhetünk el" – állapítja meg a politológus.
A Sepsiszentgyörgyön szerkesztett Háromszék szerint viszont úgy játszanak az RMDSZ-szel társai a hatalomgyakorlásban, mint kisegérrel a macska, kutyával a kurta lánc: szédítik, kábítják. „Ha nem lenne oly nagy szükség rájuk, rég bekapták volna. De egyelőre nélkülük nem megy, s emiatt néha engednek" – álla a napilapban.
Az újság szerint a román partnerek tudják, hogy Markóék kormányjelenlétüket már csak azzal tudják választóik előtt igazolni: vérrel és verítékkel sikerült a kisebbségek számára bizonyos többletjogokat biztosító tanügyi törvényt elfogadtatniuk (bár még mindig nem sikerült tető alá hozni, mert az alkotmánybíróság még nem döntött e jogszabályról – a tud.). Közben e jogszabály amolyan pórázzá vált, amely az RMDSZ-t Emil Boc miniszterelnök pártjához és Traian Basescu államfőhöz kapcsolja – írja a Háromszék.
A balkáni politizálás nagymesterei ki is használják a helyzetet, markukban tartják az RMDSZ-t, néha muszájból cirógatják, máskor orrára koppintanak, el ne bízza magát, s zsarolgatják is, ha a szükség úgy diktálja – olvasható a cikkben.
Az erőfitogtatás eszköze most épp az alkotmánybíróság, amely 2011. január 4-ére halasztotta az oktatási törvényre vonatkozó döntést. „Morognak, elégedetlenkednek az RMDSZ nagyjai, Markó azt dörmögi, fogytán türelmük, de a karácsonyra, illetve a szilveszterre beígért szakítást – kompromisszumkész politizálásuk szellemében – jövő év elejére halasztották. Miközben minden szavuk, megnyilatkozásuk azt sugallja, hiszik, rendeződnek dolgaik, s eme ócska nász eltarthat még egy ideig" – írja a székelyföldi napilap.
Pagonyi Judit
Duna Tv, Híradó, Erdély.ma
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a romániai belpolitikai erőviszonyok alakulásában játszott pótolhatatlan szerepéről, de a kormányzásban vállalt felelősség „csapdáiról" is ír csütörtöki számában a romániai magyar sajtó.
A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) hasábjain Bíró Béla politológus kifejti: az RMDSZ történetének talán legnehezebb évét tudhatja maga mögött, erejéhez mérten túlságosan nagy felelősséget kellett vállalnia. Nem csak a romániai magyarság gondjainak megoldásában, de az egész ország sorsának rendezésében is meghatározó szerepet játszhatott, sőt kellett – sokszor talán hajlamai ellenére is – játszania. A mind erőteljesebb erodálódás jeleit mutató demokrata-liberálisok oldalán venni részt a kormányzásban szerfelett kockázatos volt és továbbra is kockázatos – állapítja meg a szerző.
Az RMDSZ ma már profi politikusokból álló csapat, amely pillanatnyi érzelmeit, ha kell, képes felfüggeszteni is, e szervezetet ugyanolyan józan megfontolások, sőt a szó jobbik értelmében vett gátlástalanság jellemzi, mint román partnereit – írja Bíró Béla.
"Számtalanszor hánytuk az RMDSZ szemére – én is megtettem –, hogy politikai házasságszédelgőként viselkedik. Úgy tűnik azonban, hogy a román politikai mezőnyben ezt senki nem veszi tőlünk zokon. Itt ez az úzus. A román pártok képviselői annak függvényében válnak a magyar ügy támogatóivá, hogy mi támogatjuk őket, vagy sem. S rokonszenvük is épp addig tart, amíg maga a támogatás" – állapítja meg a kommentátor.
Az RMDSZ politikusainak nincsenek illúzióik, nem hisznek abban, hogy a román féllel egyik napról a másikra örökre szóló kompromisszumokat lehet kötni, de abban sem, hogy a karakán igazmondás, égbekiáltó igazságok nemzetközivé tétele, a román nacionalizmus derekas és rettenthetetlen visszautasítása kézzelfogható eredményre vezethet. „Eredményt csak a pillanatnyi lehetőségek és a távlati célok optimális egyeztetésével, a folyton változó politikai erőtér számunkra kedvezőnek ígérkező adottságait kihasználva érhetünk el" – állapítja meg a politológus.
A Sepsiszentgyörgyön szerkesztett Háromszék szerint viszont úgy játszanak az RMDSZ-szel társai a hatalomgyakorlásban, mint kisegérrel a macska, kutyával a kurta lánc: szédítik, kábítják. „Ha nem lenne oly nagy szükség rájuk, rég bekapták volna. De egyelőre nélkülük nem megy, s emiatt néha engednek" – álla a napilapban.
Az újság szerint a román partnerek tudják, hogy Markóék kormányjelenlétüket már csak azzal tudják választóik előtt igazolni: vérrel és verítékkel sikerült a kisebbségek számára bizonyos többletjogokat biztosító tanügyi törvényt elfogadtatniuk (bár még mindig nem sikerült tető alá hozni, mert az alkotmánybíróság még nem döntött e jogszabályról – a tud.). Közben e jogszabály amolyan pórázzá vált, amely az RMDSZ-t Emil Boc miniszterelnök pártjához és Traian Basescu államfőhöz kapcsolja – írja a Háromszék.
A balkáni politizálás nagymesterei ki is használják a helyzetet, markukban tartják az RMDSZ-t, néha muszájból cirógatják, máskor orrára koppintanak, el ne bízza magát, s zsarolgatják is, ha a szükség úgy diktálja – olvasható a cikkben.
Az erőfitogtatás eszköze most épp az alkotmánybíróság, amely 2011. január 4-ére halasztotta az oktatási törvényre vonatkozó döntést. „Morognak, elégedetlenkednek az RMDSZ nagyjai, Markó azt dörmögi, fogytán türelmük, de a karácsonyra, illetve a szilveszterre beígért szakítást – kompromisszumkész politizálásuk szellemében – jövő év elejére halasztották. Miközben minden szavuk, megnyilatkozásuk azt sugallja, hiszik, rendeződnek dolgaik, s eme ócska nász eltarthat még egy ideig" – írja a székelyföldi napilap.
Pagonyi Judit
Duna Tv, Híradó, Erdély.ma
2010. december 30.
Pórázon
Úgy játszanak az RMDSZ-szel társai a hatalomgyakorlásban, mint kisegérrel a macska, kutyával a kurta lánc: szédítik, kábítják. Ha nem lenne oly nagy szükség rájuk, rég bekapták volna. De egyelőre nélkülük nem megy, s emiatt néha engednek, máskor meg úgy tesznek, mintha kedvét töltenék. Mint most a tanügyi törvénytervezet ügyében.
Tudják, Markóék kormányjelenlétüket már csak azzal tudják választóik előtt igazolni: vérrel és verítékkel sikerült a kisebbségek számára bizonyos többletjogokat biztosító tanügyi törvényt elfogadtatniuk. S közben e jogszabály amolyan pórázzá vált, mely az RMDSZ-t Emil Bocékhoz és Traian Băsescuhoz kapcsolja. És természetes, hogy a balkáni politizálás nagymesterei ki is használják a helyzetet: különféle ürügyek örvén tolják, halogatják az oktatási törvény elfogadását. Markukban tartják az RMDSZ-t, néha muszájból cirógatják, máskor orrára koppintanak, el ne bízza magát, s zsarolgatják is, ha a szükség úgy diktálja, de módjával, mert jelenlétük a kormányban kulcsfontosságú. Míg velük maradnak, ők a hatalom urai. Az erőfitogtatás eszköze most épp az alkotmánybíróság, mely 2011. január 4-re halasztotta a tanügyi törvényre vonatkozó döntést. Morognak, elégedetlenkednek az RMDSZ nagyjai, Markó azt dörmögi, fogytán türelmük, de a karácsonyra, illetve szilveszterre beígért szakítást — kompromisszumkész politizálásuk szellemében — jövő év elejére halasztották. Miközben minden szavuk, megnyilatkozásuk azt sugallja, hiszik, rendeződnek dolgaik, s eme ócska nász eltarthat még egy ideig. És bíznak — nem is oktalanul — a mindenható kilenctagú testületben, mely egy ideje csakis Băsescu szája íze szerinti döntéseket hoz. Emiatt nemcsak az ellenzék, de jeles jogászok magának az alkotmánybíróságnak a létjogosultságát vonják kétségbe, mondván, akkor lenne értelme ennek az intézménynek, ha nem kiérdemesült politikusok, pártjaikból nyugdíjba készülő harmadrangú jogászok, hanem magisztrátusi bölcsességgel és tudással rendelkező személyiségek alkotnák. Jelenleg négyen úgy táncolnak, ahogy a szocdemek és a liberálisok fújják, öten pedig úgy, ahogyan az államfő, a nagyobbik kormánypárt és függeléke, az RMDSZ diktálja. Így valóban fölöslegesek. És mi történik januárban? Természetesen, folytatódik a macska-egér harc. Új tanügyi törvénnyel vagy régivel.
Simó Erzsébet, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Úgy játszanak az RMDSZ-szel társai a hatalomgyakorlásban, mint kisegérrel a macska, kutyával a kurta lánc: szédítik, kábítják. Ha nem lenne oly nagy szükség rájuk, rég bekapták volna. De egyelőre nélkülük nem megy, s emiatt néha engednek, máskor meg úgy tesznek, mintha kedvét töltenék. Mint most a tanügyi törvénytervezet ügyében.
Tudják, Markóék kormányjelenlétüket már csak azzal tudják választóik előtt igazolni: vérrel és verítékkel sikerült a kisebbségek számára bizonyos többletjogokat biztosító tanügyi törvényt elfogadtatniuk. S közben e jogszabály amolyan pórázzá vált, mely az RMDSZ-t Emil Bocékhoz és Traian Băsescuhoz kapcsolja. És természetes, hogy a balkáni politizálás nagymesterei ki is használják a helyzetet: különféle ürügyek örvén tolják, halogatják az oktatási törvény elfogadását. Markukban tartják az RMDSZ-t, néha muszájból cirógatják, máskor orrára koppintanak, el ne bízza magát, s zsarolgatják is, ha a szükség úgy diktálja, de módjával, mert jelenlétük a kormányban kulcsfontosságú. Míg velük maradnak, ők a hatalom urai. Az erőfitogtatás eszköze most épp az alkotmánybíróság, mely 2011. január 4-re halasztotta a tanügyi törvényre vonatkozó döntést. Morognak, elégedetlenkednek az RMDSZ nagyjai, Markó azt dörmögi, fogytán türelmük, de a karácsonyra, illetve szilveszterre beígért szakítást — kompromisszumkész politizálásuk szellemében — jövő év elejére halasztották. Miközben minden szavuk, megnyilatkozásuk azt sugallja, hiszik, rendeződnek dolgaik, s eme ócska nász eltarthat még egy ideig. És bíznak — nem is oktalanul — a mindenható kilenctagú testületben, mely egy ideje csakis Băsescu szája íze szerinti döntéseket hoz. Emiatt nemcsak az ellenzék, de jeles jogászok magának az alkotmánybíróságnak a létjogosultságát vonják kétségbe, mondván, akkor lenne értelme ennek az intézménynek, ha nem kiérdemesült politikusok, pártjaikból nyugdíjba készülő harmadrangú jogászok, hanem magisztrátusi bölcsességgel és tudással rendelkező személyiségek alkotnák. Jelenleg négyen úgy táncolnak, ahogy a szocdemek és a liberálisok fújják, öten pedig úgy, ahogyan az államfő, a nagyobbik kormánypárt és függeléke, az RMDSZ diktálja. Így valóban fölöslegesek. És mi történik januárban? Természetesen, folytatódik a macska-egér harc. Új tanügyi törvénnyel vagy régivel.
Simó Erzsébet, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 30.
Tízéves a Sapientia (Beszélgetés Kató Béla kuratóriumi elnökkel)
Alapkőletételre került sor nemrég Kolozsváron a Tordai úti telken, új kampusza építéséhez látott hozzá a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, melyet tíz évvel korábban kapott az erdélyi magyarság az anyaállamot akkor igazgató jobboldali kormány jóvoltából.
Történelmi jóvátétel, nagy jelentőségű nemzetpolitikai lépés volt. Az intézmény összetett, egyszerre állami és magánegyetemi minőségében sűrítve benne van egy nemzetrész mai helyzetének egész paradoxiája is. Az erdélyi magyar felsőoktatás állapota közel egy évszázada fokmérője a kisebbségi népcsoport emancipációjának, a legközvetlenebb tudósítás mindenkori jogállása egyik legfontosabb mutatójáról. Hogy a jogbővítés ezúttal magyar segítséggel történt, sokat elárul helyzetéről. A Sapientia EMTE-t a Bolyai Egyetem visszaállításához fűződő tízéves kudarcsorozatának tanulságait levonva hozta létre a magyar állam — a Sapientia Alapítvány közvetítésével. Évfordulós számvetésre kértük fel a kuratórium mai elnökét, Kató Béla lelkipásztort, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettesét, aki hét éve áll a sok viszontagságot megélt alapítvány élén.
Egyházi bábáskodás
— Tudok róla, hogy 1919-ben egyszerű hadizsákmányként elkobzott kolozsvári egyetemünket az egyházak próbálták meg bár részben tanárképzővel pótolni. A kísérletet akkor meghiúsította a román állam. 2000-ben egyházi égisz alatt született meg az önálló Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Mivel magyarázható ez? — A nemrég megtartott rektori konferencián is megkérdezték tőlem, miért olyan aktívak Erdélyben az egyházak egyetemi téren. Különbözik helyzetünk sok más európai országétól. Erdélyben az egyházak és az etnikai határok egybeesnek. Emiatt ha az anyanyelvi oktatás joga valamilyen mértékben sérül, az illető felekezet olyan mértékben veszíti el híveit. A nyelvváltás ugyanis automatikusan hozza magával, bár nem minden esetben, a vallásváltást is. Hagyományosan tolerancia uralkodott, tehát nem volt jellemző az egymástól való hódítás, ennek folytán az egyházak egymás mellett autonóm közösségekként léteztek. Igaz, ma az ortodox egyházba házasság útján is be lehet tagolódni. Az újprotestáns egyházakkal mint román nyelvű térítő felekezetekkel nincs alkudni való időnk. Az oktatás tehát számunkra létkérdés. Ezen túlmenően Kató Béla úgy véli, a polgári társadalom a maga kuruc-labanc mintát követő megosztottsága miatt nem tudott egységesen fellépni az egyetemi ügyben, emiatt amikor a magyar kormány partnert keresett tervéhez, szükségszerűen kérte fel közreműködésre a történelmi egyházakat. — Tonk Sándor mint alapító rektor a református egyház főgondnoka is volt, ő nem félt az egyházatyák alapításától, sőt, úgy érezte, ez a legreprezentatívabb háttér. Ráadásul a protestáns egyházakban választják a tisztségviselőket, nem állítható tehát, hogy mi nem képviselünk senkit. Különbség van viszont a váradi és a kolozsvári alapítás között. A váradi Sulyok István Főiskolát, majd a Partiumi Keresztény Egyetemként újraalapított intézményt az egyház hozta létre, míg a Sapientia esetében az egyházatyák tették ugyanazt, ezért az utóbbinak világi a státusa. Küldetésnyilatkozata szerint a "keresztény és egyetemes emberi" értékek szerint kíván működni. Az elmúlt nyolc évben, az MSZP-kormány idején sokat vitattuk a kérdést, némely magyarországiak azt szerették volna, hogy csak az emberi értékek maradjanak, ezt én sem akartam, az alapító atyák sem, végül benne maradt. Kezdetben öt protestáns és négy katolikus tagja volt a kuratóriumnak. Az időközben megürült helyek betöltését végül Kató Béla új elnök javaslatára úgy oldották meg, hogy ne a püspökök legyenek közvetlenül kuratóriumi tagok, hanem mindenik delegáljon maga helyett valakit, így ma nyolc egyházi küldött van, s a testület további négy új taggal bővült. — Létezett egy feszültség, hogy melyik egyház befolyása lesz nagyobb. Amikor engem megválasztottak, Szilágyi Pál azért lett rektor, hogy vele mint katolikussal ezt kiegyensúlyozzák. Mire azonban Dávid László rektori megválasztására sor került — ő református —, nekem sikerült ezt annyira levezetnem, hogy csak a kompetencia került szóba. Ma ezt már nem tárgyalja senki, szinte azt sem tudják, ki hova tartozik.
Nyolc konfliktusos év — Amikor a szocialista kormány került uralomra 2002-ben, kibővítettük a kuratóriumot, ragaszkodtak hozzá például, hogy az RMDSZ is ott legyen. E kormány soha nem tekintette édesgyermekének a Sapientiát, mivel azt a Fidesz hozta létre, és bizonyos fokig koloncnak érezte a nyakán. Az első időben az volt az érzésünk, mintha meg akarná szüntetni. Illetve úgy járt el, mint aki nem üti meg ugyan a halat, de fokozatosan leengedi a vizet az akváriumból. — Szinte felére csökkentették az évi kétmilliárd forintos kiutalást. — Igen. Viszont utóbb, amikor meggyőződtek róla, hogy az intézménynek mi a tényleges szerepe, engedtek, és belátták, fenn kell tartani. "Támogatni ugyan nem nagyon akarjuk, de azért szinten tartjuk." Normatív támogatás címén kaptuk a pénzt csökkentett tételekkel. A takarékosság és mértékletesség nyilván jól fogott. Pont akkor, amikor növekednünk kellett volna, be kellett fagyasztanunk sok mindent. Nem volt a legszerencsésebb, de én ma is pozitívan értékelem, mert sikerült általa túlélnünk a szűkös esztendőket. Rengeteg élményem fűződik ahhoz, mennyi minden függ attól, hogy a kormánytisztviselők közül épp kivel tárgyalunk, az emberi kapcsolatoktól. Képes vagy-e kiismerni az illetőt, talán az Achilles-sarkát is ki tudod tapogatni... A magyar fél mindig változott, volt, amikor a tanügyminisztériumba akartak bekebeleztetni, máskor a Határon Túli Magyarok Hivatalához csatoltak, 2006-tól a Gémesi úr vezette államtitkárságnak (a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozott) osztottak le. Nagyon nagy politikai kitettsége volt mindig a Sapientia ügyének, ezért én, ha szabad ezt mondani, nyolc éven keresztül folyamatosan konfliktusmenedzsmenttel foglalkoztam. Hol oldottam valamin, hol tompítottam, hogy menjen a dolog, mert hol ott, hol itthon a Tőkés—RMDSZ ellentétek miatt kerültünk kereszttűzbe. Amikor követelték, hogy egy-két RMDSZ-képviselő is benne legyen a kuratóriumban, elleneztem: "Ha több párt lesz, akkor megtöltjük pártkatonákkal? Az egyetem másról szól." Végül engedtem, egy ideig Borbély László eljárt a gyűlésekre, utóbb azonban miniszter lett, és több dolga lévén, elmaradt. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy miután igyekeztek bekerülni ebbe a csapatba, adott esetben, kormány elé vive a dolgot, segítettek is, ha megakadtunk valahol. A mai napig azt gondolom, nem tesznek ellene, és Markó Béla legutóbb azt mondotta nekem az akkreditációs törvényről, úgy gondolja, most keresztül lehet vinni.
Hol a Bolyai mostanában?
— A Sapientia EMTE tízéves aprólékos belső építkezésének legfőbb győzelme az utóbbi tíz évben, hogy 2010-ben az ARACIS szakszerű vizsgálatok után megítélte számára a szakmai akkreditációt. — Kiderült ezúttal is, erőssége az, hogy nem a hazai magánegyetemek sajátos jegyeit viseli magán, hanem inkább az állami egyetemekre hasonlít. Nemcsak abban, hogy tandíjmentes helyeket tud felajánlani, vagy ösztöndíjat stb. ad, hanem főleg abban, hogy míg a magánegyetem, annak tanári kara anyagi szempontokat követve cselekszik, nálunk nem a pénzszerzés az alaptörekvés. Hanem mi? Mondok egy példát. Az őszi rektori konferencián — miután bemutatkoztak az erdélyi magyar felsőoktatás önálló intézményei, a teológia, a Partiumi és mi — következett a Babeş—Bolyai. Ott voltak a magyar prorektorok, de Andrei Marga beszélt a nevükben. Három magyar rektor a maga intézményéről és akkor a legnagyobbról és egyes körök szerint a legfontosabbról Andrei Marga adja elő magát angolul. Mintegy jelezve, mennyire önálló ott a magyar oktatás. — Micsoda misztifikáció az is, hogy magyar "vonalnak" nevezik! Sem tanszéki, sem tagozati önállósággal nem rendelkeznek, diákcsoportokra lebontva vegetál az egész. — Igen, hiányoznak a jogi garanciák egy beolvasztás, egy felszámolás megakadályozására. — Legutóbb külön akkreditálták ugyan őket mint tanulmányi vonalat, de túl apró lépésnek tűnik. — Valamit az is jelent, de mára napnál világosabb, kik azok, akik maguk dönthetik el, mi kell egy közösségnek. Egyeseknek megengednek ezt-azt, mások viszont maguk döntenek afelől, mire van szüksége a magyar felsőoktatásnak, milyen hiányzó szakokat kell pótolni, ha azokat a többség a maga számára tartotta fenn. Tapasztaltuk a régi, a mai rendszerben is. Végül Tonk Márton dékán tartott előadást a jövőképről, és feltette a kérdést: mi maradt a valamikori Bolyaiból mint koncepcióból? És meg is válaszolta: a Bolyai alapgondolatát ma a Sapientia testesíti meg, az a Babeş—Bolyaiban csak nevében van jelen. Úgy vélem, nem kell feladni a Bolyai önállósulásának célját, de ma mindenekelőtt a Sapientiát kell erősíteni, mert ez a magyarság önálló, autonóm egyeteme. Attól még működhetnek szakok a Babeş—Bolyain is.
Szakkínálat, tervek Sejthető a fentiekből, hogy az a kezdeti álláspont, miszerint a Sapientia a magyar felsőoktatásból hiányzó szakokat fogja képviselni, alaposan módosult a tíz év folyamán. — A kezdeti felháborodás miatt, mely a kezdeményezés értelmét kérdőjelezte meg, kellett arra hivatkozni, hogy a hiányokat szeretnénk mindenekelőtt pótolni, és az valóban így is történt. Nem kizárólagosan azonban. Az ellenállás felerősödött a szocialista kormány idején, ez is támogatta ezt a babeş—bolyais gondolatot, s eszerint válogatott volna terveink között, hogy mit finanszírozzon és mit nem. Műszaki szakokat indítottunk, azokat tényleg nem oktatták magyarul. Egyértelmű volt viszont, hogy tudományegyetemen másra is szükség van. Tény, kezdetben egy-egy személy lobbija is befolyással volt arra, hogy éppen mit indítottak. Viszont egy nagyon egyszerű oka is van annak, hogy Marosvásárhelyen miért gondoltunk másra is. A mérnöki szakokat 95 százalékban fiú hallgatók látogatják, márpedig mi az egész ifjúságnak kívánunk fórumot adni, lányok számára is. Abszolút kézenfekvő, hogy a kommunikáció szakra szinte kizárólag lányok jelentkeznek, a humán szakokat is ők kedvelik. Most épül a kollégium az ottani kampuszon, ott háromszáz-négyszázan együtt fognak lakni is. Egy tudományegyetem nem nyújthat egyoldalú képzést, lényeges, hogy szélesebb körű legyen. Másfelől, mivel önálló intézmény vagyunk, nem kell egy szakot nyomnunk orrvérzésig, ha megy, ha nem. Kellő rugalmassággal módosíthatunk a szerkezeten. Gyorsan dönthetünk, milyen irányban akarunk fejleszteni. Úgy látom, a műszaki szakokon lehet még bővíteni. Nagyon fontos viszont, hogy amit három éven át hiába próbáltunk, az most sikerült: jogászképzés indult az idén. Komoly háttérmunkának köszönhetjük, hogy megkaptuk rá a jóváhagyást. Kolozsváron a művészetek és az európai tanulmányok mellett a jog lesz a harmadik pillér. Meg kell fontolni, melyek a mai élet fő csapásai, milyen szakemberekre van szükség. Szerintem ilyenek az önkormányzati vezetői állások, a különböző tisztviselői kategóriák például. Egy szó, mint száz, az elnök egy szélesebb társadalomépítési keretbe helyezi e munkát. Ma a Sapientiára és a Partium Egyetemre az anyanyelvükön tanuló magyar hallgatók negyede jár, a többi a Babeş–Bolyain, a színin, az orvosin stb. tanul, a becslések szerinti többség viszont még mindig román intézmények diákja. "Ha azt vesszük, hogy Magyarországon összesen 69 felsőoktatási intézmény van magánegyetemekkel együtt, akkor nekünk, a másfél milliónak szintén járna vagy öt saját intézet, és csak egy van." A területi hálózatépítés igénye létezik, de egyelőre az erőket a kolozsvári és vásárhelyi építkezés, a csíki felújítás köti le. Nem titok, hogy a Babeş—Bolyai székelyföldi terjeszkedése a Sapientia körülbástyázását szolgálja. Az új Fidesz-kormányhoz fűzött remények kapcsán megjegyzi: "Az egyetem közben felnőtt, nyilván tisztában lesz a támogató, hogy inkább ránk kell figyelnie, arra, mire van fogadóképesség, stratégia és akarat." Végül egy fontos újdonság: — Marosvásárhelyen magáncég kezdeményezésére informatikai kutatóállomás épül az egyetem mellé, ami azért fontos, mert kutatási lehetőséget kínál az oktatásnak, egyben munkaerőre is számíthat az egyetem részéről. Az egyetem köré fel kell építenünk egy háttérvilágot, mely egyfelől működteti azt, másfelől igényli végzőseit. Az alapítvány feladata hosszabb távon létrehozni azt a gazdasági környezetet, mely nem szolgáltatja ki az intézményt a politikumnak, hanem megszilárdítja önállóságát. Ehhez kell a megfelelő támogatást megszereznünk. Úgy gondolom, ha ez nekem sikerül, átadhatom a stafétát másoknak.
B. KOVÁCS ANDRÁS, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Alapkőletételre került sor nemrég Kolozsváron a Tordai úti telken, új kampusza építéséhez látott hozzá a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, melyet tíz évvel korábban kapott az erdélyi magyarság az anyaállamot akkor igazgató jobboldali kormány jóvoltából.
Történelmi jóvátétel, nagy jelentőségű nemzetpolitikai lépés volt. Az intézmény összetett, egyszerre állami és magánegyetemi minőségében sűrítve benne van egy nemzetrész mai helyzetének egész paradoxiája is. Az erdélyi magyar felsőoktatás állapota közel egy évszázada fokmérője a kisebbségi népcsoport emancipációjának, a legközvetlenebb tudósítás mindenkori jogállása egyik legfontosabb mutatójáról. Hogy a jogbővítés ezúttal magyar segítséggel történt, sokat elárul helyzetéről. A Sapientia EMTE-t a Bolyai Egyetem visszaállításához fűződő tízéves kudarcsorozatának tanulságait levonva hozta létre a magyar állam — a Sapientia Alapítvány közvetítésével. Évfordulós számvetésre kértük fel a kuratórium mai elnökét, Kató Béla lelkipásztort, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettesét, aki hét éve áll a sok viszontagságot megélt alapítvány élén.
Egyházi bábáskodás
— Tudok róla, hogy 1919-ben egyszerű hadizsákmányként elkobzott kolozsvári egyetemünket az egyházak próbálták meg bár részben tanárképzővel pótolni. A kísérletet akkor meghiúsította a román állam. 2000-ben egyházi égisz alatt született meg az önálló Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Mivel magyarázható ez? — A nemrég megtartott rektori konferencián is megkérdezték tőlem, miért olyan aktívak Erdélyben az egyházak egyetemi téren. Különbözik helyzetünk sok más európai országétól. Erdélyben az egyházak és az etnikai határok egybeesnek. Emiatt ha az anyanyelvi oktatás joga valamilyen mértékben sérül, az illető felekezet olyan mértékben veszíti el híveit. A nyelvváltás ugyanis automatikusan hozza magával, bár nem minden esetben, a vallásváltást is. Hagyományosan tolerancia uralkodott, tehát nem volt jellemző az egymástól való hódítás, ennek folytán az egyházak egymás mellett autonóm közösségekként léteztek. Igaz, ma az ortodox egyházba házasság útján is be lehet tagolódni. Az újprotestáns egyházakkal mint román nyelvű térítő felekezetekkel nincs alkudni való időnk. Az oktatás tehát számunkra létkérdés. Ezen túlmenően Kató Béla úgy véli, a polgári társadalom a maga kuruc-labanc mintát követő megosztottsága miatt nem tudott egységesen fellépni az egyetemi ügyben, emiatt amikor a magyar kormány partnert keresett tervéhez, szükségszerűen kérte fel közreműködésre a történelmi egyházakat. — Tonk Sándor mint alapító rektor a református egyház főgondnoka is volt, ő nem félt az egyházatyák alapításától, sőt, úgy érezte, ez a legreprezentatívabb háttér. Ráadásul a protestáns egyházakban választják a tisztségviselőket, nem állítható tehát, hogy mi nem képviselünk senkit. Különbség van viszont a váradi és a kolozsvári alapítás között. A váradi Sulyok István Főiskolát, majd a Partiumi Keresztény Egyetemként újraalapított intézményt az egyház hozta létre, míg a Sapientia esetében az egyházatyák tették ugyanazt, ezért az utóbbinak világi a státusa. Küldetésnyilatkozata szerint a "keresztény és egyetemes emberi" értékek szerint kíván működni. Az elmúlt nyolc évben, az MSZP-kormány idején sokat vitattuk a kérdést, némely magyarországiak azt szerették volna, hogy csak az emberi értékek maradjanak, ezt én sem akartam, az alapító atyák sem, végül benne maradt. Kezdetben öt protestáns és négy katolikus tagja volt a kuratóriumnak. Az időközben megürült helyek betöltését végül Kató Béla új elnök javaslatára úgy oldották meg, hogy ne a püspökök legyenek közvetlenül kuratóriumi tagok, hanem mindenik delegáljon maga helyett valakit, így ma nyolc egyházi küldött van, s a testület további négy új taggal bővült. — Létezett egy feszültség, hogy melyik egyház befolyása lesz nagyobb. Amikor engem megválasztottak, Szilágyi Pál azért lett rektor, hogy vele mint katolikussal ezt kiegyensúlyozzák. Mire azonban Dávid László rektori megválasztására sor került — ő református —, nekem sikerült ezt annyira levezetnem, hogy csak a kompetencia került szóba. Ma ezt már nem tárgyalja senki, szinte azt sem tudják, ki hova tartozik.
Nyolc konfliktusos év — Amikor a szocialista kormány került uralomra 2002-ben, kibővítettük a kuratóriumot, ragaszkodtak hozzá például, hogy az RMDSZ is ott legyen. E kormány soha nem tekintette édesgyermekének a Sapientiát, mivel azt a Fidesz hozta létre, és bizonyos fokig koloncnak érezte a nyakán. Az első időben az volt az érzésünk, mintha meg akarná szüntetni. Illetve úgy járt el, mint aki nem üti meg ugyan a halat, de fokozatosan leengedi a vizet az akváriumból. — Szinte felére csökkentették az évi kétmilliárd forintos kiutalást. — Igen. Viszont utóbb, amikor meggyőződtek róla, hogy az intézménynek mi a tényleges szerepe, engedtek, és belátták, fenn kell tartani. "Támogatni ugyan nem nagyon akarjuk, de azért szinten tartjuk." Normatív támogatás címén kaptuk a pénzt csökkentett tételekkel. A takarékosság és mértékletesség nyilván jól fogott. Pont akkor, amikor növekednünk kellett volna, be kellett fagyasztanunk sok mindent. Nem volt a legszerencsésebb, de én ma is pozitívan értékelem, mert sikerült általa túlélnünk a szűkös esztendőket. Rengeteg élményem fűződik ahhoz, mennyi minden függ attól, hogy a kormánytisztviselők közül épp kivel tárgyalunk, az emberi kapcsolatoktól. Képes vagy-e kiismerni az illetőt, talán az Achilles-sarkát is ki tudod tapogatni... A magyar fél mindig változott, volt, amikor a tanügyminisztériumba akartak bekebeleztetni, máskor a Határon Túli Magyarok Hivatalához csatoltak, 2006-tól a Gémesi úr vezette államtitkárságnak (a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozott) osztottak le. Nagyon nagy politikai kitettsége volt mindig a Sapientia ügyének, ezért én, ha szabad ezt mondani, nyolc éven keresztül folyamatosan konfliktusmenedzsmenttel foglalkoztam. Hol oldottam valamin, hol tompítottam, hogy menjen a dolog, mert hol ott, hol itthon a Tőkés—RMDSZ ellentétek miatt kerültünk kereszttűzbe. Amikor követelték, hogy egy-két RMDSZ-képviselő is benne legyen a kuratóriumban, elleneztem: "Ha több párt lesz, akkor megtöltjük pártkatonákkal? Az egyetem másról szól." Végül engedtem, egy ideig Borbély László eljárt a gyűlésekre, utóbb azonban miniszter lett, és több dolga lévén, elmaradt. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy miután igyekeztek bekerülni ebbe a csapatba, adott esetben, kormány elé vive a dolgot, segítettek is, ha megakadtunk valahol. A mai napig azt gondolom, nem tesznek ellene, és Markó Béla legutóbb azt mondotta nekem az akkreditációs törvényről, úgy gondolja, most keresztül lehet vinni.
Hol a Bolyai mostanában?
— A Sapientia EMTE tízéves aprólékos belső építkezésének legfőbb győzelme az utóbbi tíz évben, hogy 2010-ben az ARACIS szakszerű vizsgálatok után megítélte számára a szakmai akkreditációt. — Kiderült ezúttal is, erőssége az, hogy nem a hazai magánegyetemek sajátos jegyeit viseli magán, hanem inkább az állami egyetemekre hasonlít. Nemcsak abban, hogy tandíjmentes helyeket tud felajánlani, vagy ösztöndíjat stb. ad, hanem főleg abban, hogy míg a magánegyetem, annak tanári kara anyagi szempontokat követve cselekszik, nálunk nem a pénzszerzés az alaptörekvés. Hanem mi? Mondok egy példát. Az őszi rektori konferencián — miután bemutatkoztak az erdélyi magyar felsőoktatás önálló intézményei, a teológia, a Partiumi és mi — következett a Babeş—Bolyai. Ott voltak a magyar prorektorok, de Andrei Marga beszélt a nevükben. Három magyar rektor a maga intézményéről és akkor a legnagyobbról és egyes körök szerint a legfontosabbról Andrei Marga adja elő magát angolul. Mintegy jelezve, mennyire önálló ott a magyar oktatás. — Micsoda misztifikáció az is, hogy magyar "vonalnak" nevezik! Sem tanszéki, sem tagozati önállósággal nem rendelkeznek, diákcsoportokra lebontva vegetál az egész. — Igen, hiányoznak a jogi garanciák egy beolvasztás, egy felszámolás megakadályozására. — Legutóbb külön akkreditálták ugyan őket mint tanulmányi vonalat, de túl apró lépésnek tűnik. — Valamit az is jelent, de mára napnál világosabb, kik azok, akik maguk dönthetik el, mi kell egy közösségnek. Egyeseknek megengednek ezt-azt, mások viszont maguk döntenek afelől, mire van szüksége a magyar felsőoktatásnak, milyen hiányzó szakokat kell pótolni, ha azokat a többség a maga számára tartotta fenn. Tapasztaltuk a régi, a mai rendszerben is. Végül Tonk Márton dékán tartott előadást a jövőképről, és feltette a kérdést: mi maradt a valamikori Bolyaiból mint koncepcióból? És meg is válaszolta: a Bolyai alapgondolatát ma a Sapientia testesíti meg, az a Babeş—Bolyaiban csak nevében van jelen. Úgy vélem, nem kell feladni a Bolyai önállósulásának célját, de ma mindenekelőtt a Sapientiát kell erősíteni, mert ez a magyarság önálló, autonóm egyeteme. Attól még működhetnek szakok a Babeş—Bolyain is.
Szakkínálat, tervek Sejthető a fentiekből, hogy az a kezdeti álláspont, miszerint a Sapientia a magyar felsőoktatásból hiányzó szakokat fogja képviselni, alaposan módosult a tíz év folyamán. — A kezdeti felháborodás miatt, mely a kezdeményezés értelmét kérdőjelezte meg, kellett arra hivatkozni, hogy a hiányokat szeretnénk mindenekelőtt pótolni, és az valóban így is történt. Nem kizárólagosan azonban. Az ellenállás felerősödött a szocialista kormány idején, ez is támogatta ezt a babeş—bolyais gondolatot, s eszerint válogatott volna terveink között, hogy mit finanszírozzon és mit nem. Műszaki szakokat indítottunk, azokat tényleg nem oktatták magyarul. Egyértelmű volt viszont, hogy tudományegyetemen másra is szükség van. Tény, kezdetben egy-egy személy lobbija is befolyással volt arra, hogy éppen mit indítottak. Viszont egy nagyon egyszerű oka is van annak, hogy Marosvásárhelyen miért gondoltunk másra is. A mérnöki szakokat 95 százalékban fiú hallgatók látogatják, márpedig mi az egész ifjúságnak kívánunk fórumot adni, lányok számára is. Abszolút kézenfekvő, hogy a kommunikáció szakra szinte kizárólag lányok jelentkeznek, a humán szakokat is ők kedvelik. Most épül a kollégium az ottani kampuszon, ott háromszáz-négyszázan együtt fognak lakni is. Egy tudományegyetem nem nyújthat egyoldalú képzést, lényeges, hogy szélesebb körű legyen. Másfelől, mivel önálló intézmény vagyunk, nem kell egy szakot nyomnunk orrvérzésig, ha megy, ha nem. Kellő rugalmassággal módosíthatunk a szerkezeten. Gyorsan dönthetünk, milyen irányban akarunk fejleszteni. Úgy látom, a műszaki szakokon lehet még bővíteni. Nagyon fontos viszont, hogy amit három éven át hiába próbáltunk, az most sikerült: jogászképzés indult az idén. Komoly háttérmunkának köszönhetjük, hogy megkaptuk rá a jóváhagyást. Kolozsváron a művészetek és az európai tanulmányok mellett a jog lesz a harmadik pillér. Meg kell fontolni, melyek a mai élet fő csapásai, milyen szakemberekre van szükség. Szerintem ilyenek az önkormányzati vezetői állások, a különböző tisztviselői kategóriák például. Egy szó, mint száz, az elnök egy szélesebb társadalomépítési keretbe helyezi e munkát. Ma a Sapientiára és a Partium Egyetemre az anyanyelvükön tanuló magyar hallgatók negyede jár, a többi a Babeş–Bolyain, a színin, az orvosin stb. tanul, a becslések szerinti többség viszont még mindig román intézmények diákja. "Ha azt vesszük, hogy Magyarországon összesen 69 felsőoktatási intézmény van magánegyetemekkel együtt, akkor nekünk, a másfél milliónak szintén járna vagy öt saját intézet, és csak egy van." A területi hálózatépítés igénye létezik, de egyelőre az erőket a kolozsvári és vásárhelyi építkezés, a csíki felújítás köti le. Nem titok, hogy a Babeş—Bolyai székelyföldi terjeszkedése a Sapientia körülbástyázását szolgálja. Az új Fidesz-kormányhoz fűzött remények kapcsán megjegyzi: "Az egyetem közben felnőtt, nyilván tisztában lesz a támogató, hogy inkább ránk kell figyelnie, arra, mire van fogadóképesség, stratégia és akarat." Végül egy fontos újdonság: — Marosvásárhelyen magáncég kezdeményezésére informatikai kutatóállomás épül az egyetem mellé, ami azért fontos, mert kutatási lehetőséget kínál az oktatásnak, egyben munkaerőre is számíthat az egyetem részéről. Az egyetem köré fel kell építenünk egy háttérvilágot, mely egyfelől működteti azt, másfelől igényli végzőseit. Az alapítvány feladata hosszabb távon létrehozni azt a gazdasági környezetet, mely nem szolgáltatja ki az intézményt a politikumnak, hanem megszilárdítja önállóságát. Ehhez kell a megfelelő támogatást megszereznünk. Úgy gondolom, ha ez nekem sikerül, átadhatom a stafétát másoknak.
B. KOVÁCS ANDRÁS, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 30.
Péntek László: „Az erő a közösségben és egységben rejlik”
Nagyon nehéz tömören összefoglalni azt a tömérdek és szerteágazó munkát, amelyet Péntek László az utóbbi két évtizedben a közösség szolgálatában kifejtett. Jelenleg szülőfaluja, Körösfő alpolgármestereként tevékenykedő, Bánffyhunyadon és környékén egyszerűen RMDSZ-Laciként ismert Péntek László mind az 1989-es rendszerváltás előtt, mind pedig utána becsülettel helyt állt. Egyszerűség, szerénység és alázat jellemzi, kiváló humorérzék s optimizmus, mindig tartogat egy-egy jópofa viccet a tarsolyában, amellyel mosolyt tud csalni a környezete arcára. Nevéhez sok minden kapcsolódik, elég, ha csak a Riszeg-tetői ifjúsági majálisra gondolunk, vagy a Vasvári-kultusz ápolására. Munkájáért több elismerésben, kitüntetésben részesült, legutóbb Sólyom László a Magyar Köztársaság érdemkeresztjét adományozta neki a kalotaszegi magyarság öntudatának nevelésében, hagyományainak ápolásában, az Erdélyben és az anyaországban élő magyarság közötti kapcsolatok erősítése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül.
– Immár húsz éve aktív részese vagy az erdélyi magyar közéletnek, benne vagy a politikai körforgásban. Egyáltalán, hol és hogyan kezdődött el mindez?
–Hogy jobban átláthassuk, miért alakult ilyen irányba az életem, pillantsunk egy kicsit vissza azokra az időkre, amelyek meghatározóak voltak számomra. Szülőfalum Körösfő, ahol csak a rendőr és családja volt román. Aromán nyelvvel az általános iskolai tananyagban találkoztam, mely nagyon kevésnek bizonyult ahhoz, hogy szabadon fogalmazzak, vagy értelmes mondatot alkossak. 1966-ban kerültem olyan, többségében román környezetbe, a sepsiszentgyörgyi szövetkezeti szakiskolába, ahol a több mint ötszáz diáknak túlnyomó része román nemzetiségű volt. Vass János igazgató úr „vas”kézzel tartotta a fegyelmet, ennek ellenére mindegyre történtek etnikai jellegű „civakodások”, amelyek mérgezték a levegőt a két színtiszta székely pincérképző osztály, valamint a női- és férfiszabó, cipész, cukrász, könyvelőket képző vegyes, vagy tiszta román osztályok között. Itt tudtam meg, mit jelent a gúnyos bozgor (hazátlan) szó, milyen érzés az, amikor csak azért, mert magyarul beszélsz jól elpáholnak. Kalotaszegről heten voltunk egy román osztályban, és nem egy alkalommal kértük a székely osztályok segítségét avédelmünkre, akik nem haboztak, és „alapos munkát” végeztek, csak az igazgató úr jóakaratán múlott, hogy nem kerültem fel a kicsapott diákok listájára. Az iskola elvégzése után Körösfőn nyitott szabóműhelyt a fogyasztási szövetkezet, amelynek 1971-ig a vezetője voltam.
Körösfőn az a szokás, hogy azok, akik behívót kapnak katonai szolgálatra, előtte reguta bált szerveznek, s úgy éjfél után a legények összefogózkodva, katonadalokat énekelve, végigjárják a falu utcáit. Akkoriban este tíz után nem volt szabad hangoskodni. Úgy éjfél után járt az idő, amikor a helyi rendőr a Bedecs utcában próbált bennünket elhallgattatni. A heves szóváltások után galléron ragadott és megpróbált a földre teperni. Ekkor az történt, amit mai napig bánok. Átvillantak az agyamon a szentgyörgyi megaláztatások és azt gondoltam: ha már itt, a szülőfalumban is ilyet tehetnek velem, hát megemberelem magam, és alaposan helyben hagytam a megdöbbent milicistát. Szegény szüleim mindent megmozgattak, hogy ne a börtönbe, hanem Tîrgu Jiuba, a légvédelmi kaszárnyába kerüljek. Itt azonban a dosszáromnak köszönhetően a büntetőszázadba kerültem, a tizenhat hónap alatt egyszer engedtek haza két heti szabadságra. A kiképzés mellett sokat tanultam, így sikerült azon ritka magyarok közé tartoznom, akik a rendfokozatok szamárlétráján a legfelsők közé verekedték magukat. Megtanultam jól románul, a szakaszvezetői rang pedig védelmet jelentett az ellen, hogy valaki büntetlenül megalázzon. Becsületére legyen a román hadseregnek, hogy egyetlen egyszer sem történt etnikai alapú konfliktus, de még szándékos sértegetés sem. Aki volt katona, az jól tudja, hogy nem volt ott senkinek sem kedve háborogni. Egy év után szegény szüleim, amikor meglátogattak a kaszárnyában, alig ismertek meg, olyan sovány és koszos voltam, hiszen éppen a gyakorlótérről hívattak a kapuhoz. Édesanyám sírva kérdezte: „Mit tettek veled fiam?!”
Így zárult le életem egyik legnehezebb, de egyben szép szakasza, minekutána visszatértem a körösfői szabóműhelybe, ahol még két kollégával dolgoztam. Egyik alkalommal, kocsmából jövet, azt kérdeztem a kollégáktól: „Vajon ki veszi el ezt az Erzsikét”, hiszen oldalról nézve nagyon soványnak tűnt, amint vizet húzott a kerekes kútból. 1975 májusában már a feleségem volt. Rá egy évre megszületett Attila fiunk, ’80-ban jött László, valamint ’83-ban Zsuzsa lányunk. Ezek az évek a szüleink által épített, de be nem fejezett családi ház rendbehozásával, a gyerekek nevelésével telt.
Nagyon sokat dolgoztunk, én a szabóműhelyben, feleségem pedig a kalotaszegi varrottasokat készítette, amelyeket édesanyám a házunk előtt értékesített, főleg külföldiek, németek, hollandok, olaszok, magyarok számára. Egyre több magyarországi vásárló fordult meg a házunkban egy kávéra, egy süteményre, amelyek közül egyre többen visszajáró vendégek lettek, és lassan barátságok szövődtek.
– Hogyan reagált minderre a hatalom, hiszen azokban az időkben egyáltalán nem volt ajánlatos külföldieket vendégül látni...!?
– Valóban a hatóságok felfigyeltek, hogy túl gyakran és túl sok anyaországi magyar tölti az éjszakát nálunk. Egyre több székely barátom keresett fel, sőt nagyobb csoportokban is érkeztek tévét nézni, amikor egy-egy fontosabb futballmeccset közvetítettek, ugyanis a magyar tévét csak a körösfői hágóig lehetett fogni. Volt, amikor az udvaromon 10–12 székely sátor is fel volt húzva egy-egy hétig is. Többször is ellenőriztek, hogy miért nem jelentem be, ha külföldi állampolgár alszik nálam, ugyanis ezt akkor törvény írta elő. A rendőrök „ették a kefét”, mert mindig csak utólag értesültek róla, hogy megint magyarok háltak Péntekéknél, melyre a cinikus válaszom mindig ugyanaz volt: „Nálam nem aludtak, hiszen egész éjjel borozgattunk”. Így ismerkedtem meg a miskolci Rakaczky János bátyámmal, akik családostól többször és több időt töltöttek nálunk, őtőle hallottam először Vasvári Pálról, hiszen mint mondta: a 1848-as szabadságharcos is görög katolikus vallású volt, akárcsak én. Többször is próbáltunk a havason Vasvári nyomára akadni, de mindig csak a havasnagyfalui Iancu keresztnél kötöttünk ki. A csúcs az volt, amikor két civil a helyi rendőr segítségével leellenőrizte azt a 28 fiatalt, akik egy hétig táboroztak az udvarunkon. Gondolták, nagy fogást csinálnak, ám látni kellett volna az arcukat, amikor mindnyájan kovásznai–hargitai román személyazonossági igazolványt mutattak fel. Távozásukkor biztosítottak afelől, hogy nem utoljára találkoztunk. És csakhamar a kolozsvári bíróságon találtam magamat egy nagyon átlátszó koholt vád alpereseként, amelyről először azt gondoltam, hogy viccnek szánták. Egy tíz évvel korábban elkövetett építkezési hibára alapozták a vádat. A több mint öt évig tartó pereskedés mintapéldája lehet annak, hogyan kell kikészíteni és tönkretenni egy családot. A negyvenedik tárgyalásig nem is fogadtam ügyvédet, arra gondolva, hogy ekkora hazugságot hivatalosan úgysem fognak elfogadni. Volt ebben a perben hamis tanúzás, okirat hamisítás, megfélemlítés. A frissen fogadott ügyvédem egyre kért, hogy bírjuk ki idegekkel, mert erre megy ki a játék.
És valóban nem volt hét, hogy ne zaklattak volna, hol a rendőr, hol a megyei tanács pribékjei. A többszöri helyszínelési jegyzőkönyvek homlokegyenest ellentétesek voltak, sőt a végén azt sem ismerték el, hogy a házam nem az enyém. Többször is arra gondoltam, hogy feladom, hiszen láttam, a család nagyon megsínyli az állandó zaklatást.
Az akkori bánffyhunyadi rendőrparancsnok, akinek többször is dolgoztunk, egy alkalommal bizalmasan csak annyit jegyzett meg: „Laci, bárhogyan is provokálunk, ne üss vissza, hiszen arra megy ki a játék, hogy lecsukjanak. Hidd el, ezt nem mi, hanem a Kolozs megyei ügyészség irányítja”. Ekkor úgy határozott a család, hogy barátom, Rakaczky János és családja kérésére kiköltözik Miskolcra. János bátyám jó anyagi helyzetben volt, kiváló munkahelyet és szép lakást biztosított számunkra. A hivatalos kiköltözés megindítása előtt családom megrökönyödésére mindent visszamondtam. Csakis Bánffyhunyadig voltam hajlandó elmenni, remélve, hogy ott majd csak békén hagynak. Többször is figyelmeztettek, hogy a Szabad Európa Rádiót hivatalos munkahelyen nem szabad bömböltetni, főleg akkor, ha a nyitott ablak előtt járnak iskolába a középiskolások, valamint a poliklinikára az orvosok és betegek. De azt sem nézik jó szemmel, hogy esténként a Zöld fának nevezett vendéglőben politikai viccekkel szórakoztatom az ivócimborákat. Közben egyre több magyarországi barátom látogatott meg, nem is sejtve, hogy mi folyik a háttérben.
Így érkezett el 1988, amikor is a Kolozs Megyei Törvényszék végérvényesen felmentett a képtelen vádak alól. Tudtam, a Legfelső Bíróság ezt már nem fogja megváltoztatni. Óriási teher alól szabadultam, újra remény volt egy normálisabb élet felé. Azonban egy nap a műhelybe belépett egy civil ruhás rendőr, s megkért, menjek vele a rendőrségre, ahol egy papírt nyomtak az orrom alá, hogy beleegyezek-e a házkutatásba a bánffyhunyadi és körösfői lakásomban. Ezt nem voltam hajlandó aláírni csakis bírósági felhatalmazással, ami csak olaj volt a tűzre. Odabilincseltek a fűtőtesthez, hogy addig is még meggondolom magam. Körülbelül négy óra múlva kijött a bánffyhunyadi rendőrparancsok és megkért, ne csináljam ezt, ő nem akar rosszat, de higgyem el, ha nem egyezek bele, akkor betörik az ajtót, és úgyis bemennek a lakásomba. Megígérte, hogy nem lesz bántódásunk, de ha megkapják, amit keresnek, akkor nem tud segíteni. Aláírtam, és két rendőrrel közre fogva kísértek Bánffyhunyad központján keresztül a lakásomig, amelyet padlástól mennyezetig felforgattak. Humoros dolgok is történtek a házkutatás alkalmával, hiszen egyik rendőr sem tudott magyarul, így nem féltem, hogy valamire is rájönnek. Az a két bakelit kis hanglemez szúrt nekik szemet, amelyen a Magyar Himnusz és a Szózat, illetve a Rákóczi induló szerepelt, a borítójukon pedig széles piros-fehér-zöld csík volt látható. Amikor diadalittasan rám ordított és az orrom alá dugta a lemezeket, hidegvérrel tájékoztattam, hogy olasz népzene van rajtuk. A tanuk alig bírták visszatartani a röhögést, amikor látták, hogy a rendőr ezeket a többi lemez közé hajítja. Így érkezett el 1989 karácsonya. Mint több millió ember, én is a karosszékből figyeltem a fejleményeket, hiszen ebben a koszos kis városban semmiféle „forradalmi” harc nem volt. Voltak a főtéren tüntetések Ceauşescu ellen, a cigányok követeltek géppisztolyokat, hála Istennek azonban a katonaság nem bocsátotta a fegyvereket a rendelkezésükre. Egyetlen „forradalmi” tettem az volt, hogy miután láttam, a Nagyvezér elszáll a helikopterrel ismeretlen helyre, összehívtam a szabóműhely, valamint a cipőfelsőrész készítőinek közel hatvan tagját, akik közül sokan még nem is értesültek a bukaresti eseményekről, s leszedtem a folyosó falán lévő Ceauşescu-képet, a földhöz vágtam, majd széttapostam a Kárpátok Géniuszának fényképét. Voltak, akik sikoltva szaladtak el, gondolván, hogy megbolondultam.
– A változások után rövid időn belül bekapcsolódtál az RMDSZ munkájába, úgymond ’89 után sem adtad fel. Mi több, a környéken úgy ismernek, hogy RMDSZ-Laci. Mivel érdemelted ki ezt a nem mindennapi nevet?
– A ’89-es decemberi események után a következő hónapokban Bánffyhunyadon is megalakult az RMDSZ, de megalakult a Vatra Românescă soviniszta szervezet is, és elkezdődtek az ócsárkodások. Ha visszaemlékezünk, egész Románia a nacionalizmus mocskában hempergett. Napirenden voltak a magyarellenes uszítások, gyalázkodások. Azután jött a marosvásárhelyi fekete március, Bánffyhunyadon is csak hajszálon múlott, hogy nem történt katasztrófa, hiszen a város 65 százaléka román nemzetiségű, többségében a havasokból betelepült móc lakja. Itt is akadt két jómadár, aki megpróbálta a városra zúdítani a hegyi románságot. Ott voltam, amikor a katonaság harci járművekkel eltorlaszolta a Kalotaszentkirály felé vezető utat.
Úgy éreztem, tenni kell valamit, ezért felajánlottam szolgálataimat az RMDSZ helyi vezetőinek, akik szívesen fogadták támogatásomat, főleg Vasas Samu székely származású tanár, a középiskola aligazgatója, akivel már régebben is jó barátságban voltam. Szórólapokon, újságcikkekben vertük vissza a soviniszták támadásait. Főleg választásokkor feszült pattanásig a húr. Közben Vasas tanár úrék újraindították a Kalotaszeg című folyóiratot, s megkért, vegyek részt Lőrinc András bátyámmal a terjesztésében. Szívvel-lélekkel jártuk a falvakat, főleg 1992 után, miután vettem egy használt piros kis 1000-es Skodát. Vasas tanár úr megkért, írjak is a lapba, ő, mint főszerkesztő tartani fogja a hátát, ha a csípős hangnemért baj érne. Nem kíméltük a kétszínűeket, de a helyi román szélsőségeseket is rendre raktuk. Előnyünk volt, hogy ebben a kicsi városban mindenki ismerte egymást, és bizony tartott a nyilvános megaláztatástól. Ünnepségeket, emléknapokat, kulturális műsorokat szerveztünk és tényleg csakhamar az RMDSZ-Laci jelzőt ragasztották rám. Nem volt könnyű, de pezsgésnek indult Kalotaszeg kulturális élete. 1994-ben a tanár úr megkért, vállaljam el az RMDSZ körösfői szervezetének a vezetését, s miután a helyi tanácsosokkal is megbeszélte a dolgot, csakhamar a rendkívüli közgyűlés az elnöki székre rakott. Kalotaszegen először Szentkirályon állítottak emlékművet, és láttam milyen összetartó erő tud lenni egy közösen elért siker. Egy alkalommal Okos Márton barátomnak említettem, hogy Körösfőn is létre kellene hozni valamit közös munkával, amely összefogná az embereket. Huncutul rám nézett és azt mondta, ott van Vasvári. 1995. július 3–4. Vasvári kopjafát szenteltünk a templom tövében. Augusztusban egy több évig zajló persorozat kezdődött, megint a kolozsvári törvényszéken találtam magamat, ugyanis a románok minden áron el akarták tüntetni még az emlékét is. Több mint öt párhuzamos per indult az ügyben, hatvannyolcszor álltam a kolozsvári törvényszék előtt, de megérte. Eckstein-Kovács Péter ügyvéd-szenátor vállalta ingyenesen a védelmünket, mely pereket rendre mind megnyerte. De meg kell említenem Antal János polgármestert is, aki szembeszegült a Kolozs Megyei Tanács fenyegetéseivel, és megvédte a Vasvári kopjafát. Vagy például Okos Mártont, aki minden erejével támogatta a körösfőieket a küzdelmükben, de említhetnék még számtalan nagyszerű embert, akik példát mutattak bátorságukról. A Vasvári kopjafa ma is áll, és lassan zarándokhellyé növi ki magát a turisták és érdeklődök számára. Közben minden erőmmel besegítettem az évente megtartott Riszegtetői ifjúsági találkozó megszervezésébe, amely több ezer magyar embert megmozgat. Alapító tagként vezetői szerepet vállaltam a Bánffyhunyadon székelő Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületben, amelynek példájára létrehozták Körösfőn a Rákóczi Kultúregyletet. Jól működik a Körösfői Rákóczi Hagyományőrző Néptánccsoport, mely elismerést hoz a településnek. Közben a kolozsvári Szabadság napilap tudósítójaként könyörtelenül bíráltam a felfuvalkodott Kiskirályokat. Újra bepereltek becsületsértésért, de ez már nehéz dió volt, mivel magyar és román papok is belekeveredtek, de a végén újra felmentettek.
– Az utóbbi időszakban szerepet vállaltál az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban (EMNT) is. Miként látod az EMNT-nek az új erdélyi magyar párt alapítására vonatkozó szándékát?
– Az EMNT tavalyi közgyűlésére elfogadtam Gergely Balázs Kolozs megyei elnök meghívását. Tetszett a programjuk, mely arra irányult, hogy simítsa a nézetkülönbségeket az MPP és az RMDSZ között, valamint összefogja és összetartsa az erdélyi magyarságot. Ezért lettem tagja az EMNT-nek. Az EMNT idei közgyűlésén Gergely Balázs már nem vállalta a szervezet vezetését, amelyet nagyon sajnálok, hiszen az ő személyébe vetett bizalom miatt lettem tagja a szervezetnek. Az újságból értesültem, hogy egy új pártot akarnak létrehozni. Véleményem szerint nagyon veszélyes hatalmi játékba fogtak itt valakik. Mindenki tudja rólam, hogy évek óta a FIDESZ politikája a legelfogadhatóbb számomra az anyaországi politikai palettán. Ezért állok döbbenten, amikor azt látom: egy, az erdélyi magyarságot megosztani akaró szervezetet támogat nem kis mértékben ahelyett, hogy azokat az erőket segítené, amelyek az RMDSZ megújulását tűzték ki célul. Szerintem a Demokrácia Központok csak pénzpazarlást jelentenek, hiszen a már működő státusirodák nagyon is alkalmasak lennének erre a feladatra, és biztosan nem lett volna gond az EMNT befogadására ezekbe az irodákba, ahol a magyar állampolgársággal kapcsolatos tudnivalókkal is ellátják a hozzájuk fordulókat. Sajnálom, de az az érzésem, hogy itt csakis pénzről és hatalomról van szó.
– Jövő év februárjában újabb kongresszus elé néz az RMDSZ. Mit vársz el ettől, s a jövendőbeli szövetségi elnöktől?
– Lassú és szívós munkával teljesen meg kell újítani a szervezetet, hiszen mind a csúcsvezetés, mind pedig a megyei vezetés többsége már rég elszakadt a szavazóbázisoktól. Szeretném, ha a jövőbeni kongresszus mérföldkő lenne ebbe az irányba, ezért voltam az elsők között, akik Eckstein-Kovács Péter ügyvéd urat támogattam a szövetségi elnöki tisztségbe való jelölésre, hiszen az ő programja a változtatást tartja fontosnak, míg a Markó Béla elnök úr által pátyolgatott Kelemen Hunor a folytonosság híve. Át kell vizsgálni minden RMDSZ-es magas rangú vezető baráti és családi összefonódását, és ha felmerül a gyanú, hogy hatalmát inkább az egyén, mint a közösség szolgálatába állította, könyörtelenül el kell mozdítani a tisztségéből. Ezt el kell végezni egészen a legkisebb létszámú szervezetekig is.
– Körösfő jelenlegi alpolgármestereként milyen mértékben sikerült gyakorlatba ültetned elképzeléseidet, választási programodat?
– A választóimnak ígért programból több minden is megvalósult, csak el kell jönni Körösfőre és ezt lehet érzékelni. Az én meglátásaim természetesen beilleszkednek az RMDSZ helyi szervezetének a programjába, és a fejlődés elképzelhetetlen lenne a jelenlegi polgármester, Antal János hozzáértése nélkül. Egyik fájó pont, amit nagyon nehéz ebben a gazdasági helyzetben megvalósítani, az új munkahelyek létrehozása. Ugyanis hiába szerveztünk nemzetközi kiállításokat is a körösfői háziipari termékekből, nem igazán tudtuk felkelteni a nagykereskedők figyelmét ezen termékek iránt. Úgy érzem, a jövőben Körösfőnek is a turizmus lehetőségeit kell kiaknáznia, ennek már voltak érzékelhető jelei is.
– Mi adott erőt számodra, hogy semmilyen körülmények között ne add fel a küzdelmet?
– Az erő a közösségben van, s jóleső érzés, hogy az emberek bíznak bennem. Sőt, az emberek szeméből azt látom, hogy ezt továbbvinni kötelező számomra. A Vasvári-kultusz ápolása egyik fő feladataim közé tartozik, az emléknapok megszervezése, a múzeum továbbfejlesztése, de annak az előadássorozatnak is a folytatása, melyet iskolák, művelődési házak, kultúrközpontok meghívására tartok Vasvári Pál életéről és halálának körülményeiről. Lassan kirajzolódik az az ifjú csapat, amelynek tagjai szívvel-lélekkel segítenek, bennük látom a reményt a folytatáshoz.
Sokat segít a nehéz percekben, órákban, az az egészséges optimizmus, amely jellemző rám. Nem vagyok túlbuzgó református, de hiszek egy mindenható erőben, melyet én Istennek nevezek, és a legnehezebb pillanatokban is hozzá fordulók segítségért. Nálam bevált, ajánlom, próbálja ki mindenki, mert nagy lelki segítséget tud nyújtani a nehéz helyzetekben.
Mindig azt tartottam, hogy az egységben az erő. Ezt a családomtól maximálisan megkaptam, és éreztem, hogy bármikor számíthatok rájuk. Mi, férfiak azt tartjuk magunkról, mi vagyunk az erősek, a szívósak, a bátrak, a kitartóak, a célratörők. Végiggondolva az elmúlt harminc és egynéhány évet, úgy érzem, minden tisztelet azé a törékeny asszonyé, aki minden nehézségben kitartott mellettem, három gyermeket felnevelt úgy, hogy közben szorgosan dolgozott, és fürge ujjaival varrta a kalotaszegi varrottasokat.
Azzal a gondolattal kívánunk mindnyájuknak egy sikerekben gazdag Boldog Új Esztendőt, hogy bízva vezetőink bölcsességében, megtaláljuk a közös utat, amely egy sikerekben gazdag évet hoz majd számunkra.
PAPP ANNAMÁRIA, Szabadság (Kolozsvár)
Nagyon nehéz tömören összefoglalni azt a tömérdek és szerteágazó munkát, amelyet Péntek László az utóbbi két évtizedben a közösség szolgálatában kifejtett. Jelenleg szülőfaluja, Körösfő alpolgármestereként tevékenykedő, Bánffyhunyadon és környékén egyszerűen RMDSZ-Laciként ismert Péntek László mind az 1989-es rendszerváltás előtt, mind pedig utána becsülettel helyt állt. Egyszerűség, szerénység és alázat jellemzi, kiváló humorérzék s optimizmus, mindig tartogat egy-egy jópofa viccet a tarsolyában, amellyel mosolyt tud csalni a környezete arcára. Nevéhez sok minden kapcsolódik, elég, ha csak a Riszeg-tetői ifjúsági majálisra gondolunk, vagy a Vasvári-kultusz ápolására. Munkájáért több elismerésben, kitüntetésben részesült, legutóbb Sólyom László a Magyar Köztársaság érdemkeresztjét adományozta neki a kalotaszegi magyarság öntudatának nevelésében, hagyományainak ápolásában, az Erdélyben és az anyaországban élő magyarság közötti kapcsolatok erősítése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül.
– Immár húsz éve aktív részese vagy az erdélyi magyar közéletnek, benne vagy a politikai körforgásban. Egyáltalán, hol és hogyan kezdődött el mindez?
–Hogy jobban átláthassuk, miért alakult ilyen irányba az életem, pillantsunk egy kicsit vissza azokra az időkre, amelyek meghatározóak voltak számomra. Szülőfalum Körösfő, ahol csak a rendőr és családja volt román. Aromán nyelvvel az általános iskolai tananyagban találkoztam, mely nagyon kevésnek bizonyult ahhoz, hogy szabadon fogalmazzak, vagy értelmes mondatot alkossak. 1966-ban kerültem olyan, többségében román környezetbe, a sepsiszentgyörgyi szövetkezeti szakiskolába, ahol a több mint ötszáz diáknak túlnyomó része román nemzetiségű volt. Vass János igazgató úr „vas”kézzel tartotta a fegyelmet, ennek ellenére mindegyre történtek etnikai jellegű „civakodások”, amelyek mérgezték a levegőt a két színtiszta székely pincérképző osztály, valamint a női- és férfiszabó, cipész, cukrász, könyvelőket képző vegyes, vagy tiszta román osztályok között. Itt tudtam meg, mit jelent a gúnyos bozgor (hazátlan) szó, milyen érzés az, amikor csak azért, mert magyarul beszélsz jól elpáholnak. Kalotaszegről heten voltunk egy román osztályban, és nem egy alkalommal kértük a székely osztályok segítségét avédelmünkre, akik nem haboztak, és „alapos munkát” végeztek, csak az igazgató úr jóakaratán múlott, hogy nem kerültem fel a kicsapott diákok listájára. Az iskola elvégzése után Körösfőn nyitott szabóműhelyt a fogyasztási szövetkezet, amelynek 1971-ig a vezetője voltam.
Körösfőn az a szokás, hogy azok, akik behívót kapnak katonai szolgálatra, előtte reguta bált szerveznek, s úgy éjfél után a legények összefogózkodva, katonadalokat énekelve, végigjárják a falu utcáit. Akkoriban este tíz után nem volt szabad hangoskodni. Úgy éjfél után járt az idő, amikor a helyi rendőr a Bedecs utcában próbált bennünket elhallgattatni. A heves szóváltások után galléron ragadott és megpróbált a földre teperni. Ekkor az történt, amit mai napig bánok. Átvillantak az agyamon a szentgyörgyi megaláztatások és azt gondoltam: ha már itt, a szülőfalumban is ilyet tehetnek velem, hát megemberelem magam, és alaposan helyben hagytam a megdöbbent milicistát. Szegény szüleim mindent megmozgattak, hogy ne a börtönbe, hanem Tîrgu Jiuba, a légvédelmi kaszárnyába kerüljek. Itt azonban a dosszáromnak köszönhetően a büntetőszázadba kerültem, a tizenhat hónap alatt egyszer engedtek haza két heti szabadságra. A kiképzés mellett sokat tanultam, így sikerült azon ritka magyarok közé tartoznom, akik a rendfokozatok szamárlétráján a legfelsők közé verekedték magukat. Megtanultam jól románul, a szakaszvezetői rang pedig védelmet jelentett az ellen, hogy valaki büntetlenül megalázzon. Becsületére legyen a román hadseregnek, hogy egyetlen egyszer sem történt etnikai alapú konfliktus, de még szándékos sértegetés sem. Aki volt katona, az jól tudja, hogy nem volt ott senkinek sem kedve háborogni. Egy év után szegény szüleim, amikor meglátogattak a kaszárnyában, alig ismertek meg, olyan sovány és koszos voltam, hiszen éppen a gyakorlótérről hívattak a kapuhoz. Édesanyám sírva kérdezte: „Mit tettek veled fiam?!”
Így zárult le életem egyik legnehezebb, de egyben szép szakasza, minekutána visszatértem a körösfői szabóműhelybe, ahol még két kollégával dolgoztam. Egyik alkalommal, kocsmából jövet, azt kérdeztem a kollégáktól: „Vajon ki veszi el ezt az Erzsikét”, hiszen oldalról nézve nagyon soványnak tűnt, amint vizet húzott a kerekes kútból. 1975 májusában már a feleségem volt. Rá egy évre megszületett Attila fiunk, ’80-ban jött László, valamint ’83-ban Zsuzsa lányunk. Ezek az évek a szüleink által épített, de be nem fejezett családi ház rendbehozásával, a gyerekek nevelésével telt.
Nagyon sokat dolgoztunk, én a szabóműhelyben, feleségem pedig a kalotaszegi varrottasokat készítette, amelyeket édesanyám a házunk előtt értékesített, főleg külföldiek, németek, hollandok, olaszok, magyarok számára. Egyre több magyarországi vásárló fordult meg a házunkban egy kávéra, egy süteményre, amelyek közül egyre többen visszajáró vendégek lettek, és lassan barátságok szövődtek.
– Hogyan reagált minderre a hatalom, hiszen azokban az időkben egyáltalán nem volt ajánlatos külföldieket vendégül látni...!?
– Valóban a hatóságok felfigyeltek, hogy túl gyakran és túl sok anyaországi magyar tölti az éjszakát nálunk. Egyre több székely barátom keresett fel, sőt nagyobb csoportokban is érkeztek tévét nézni, amikor egy-egy fontosabb futballmeccset közvetítettek, ugyanis a magyar tévét csak a körösfői hágóig lehetett fogni. Volt, amikor az udvaromon 10–12 székely sátor is fel volt húzva egy-egy hétig is. Többször is ellenőriztek, hogy miért nem jelentem be, ha külföldi állampolgár alszik nálam, ugyanis ezt akkor törvény írta elő. A rendőrök „ették a kefét”, mert mindig csak utólag értesültek róla, hogy megint magyarok háltak Péntekéknél, melyre a cinikus válaszom mindig ugyanaz volt: „Nálam nem aludtak, hiszen egész éjjel borozgattunk”. Így ismerkedtem meg a miskolci Rakaczky János bátyámmal, akik családostól többször és több időt töltöttek nálunk, őtőle hallottam először Vasvári Pálról, hiszen mint mondta: a 1848-as szabadságharcos is görög katolikus vallású volt, akárcsak én. Többször is próbáltunk a havason Vasvári nyomára akadni, de mindig csak a havasnagyfalui Iancu keresztnél kötöttünk ki. A csúcs az volt, amikor két civil a helyi rendőr segítségével leellenőrizte azt a 28 fiatalt, akik egy hétig táboroztak az udvarunkon. Gondolták, nagy fogást csinálnak, ám látni kellett volna az arcukat, amikor mindnyájan kovásznai–hargitai román személyazonossági igazolványt mutattak fel. Távozásukkor biztosítottak afelől, hogy nem utoljára találkoztunk. És csakhamar a kolozsvári bíróságon találtam magamat egy nagyon átlátszó koholt vád alpereseként, amelyről először azt gondoltam, hogy viccnek szánták. Egy tíz évvel korábban elkövetett építkezési hibára alapozták a vádat. A több mint öt évig tartó pereskedés mintapéldája lehet annak, hogyan kell kikészíteni és tönkretenni egy családot. A negyvenedik tárgyalásig nem is fogadtam ügyvédet, arra gondolva, hogy ekkora hazugságot hivatalosan úgysem fognak elfogadni. Volt ebben a perben hamis tanúzás, okirat hamisítás, megfélemlítés. A frissen fogadott ügyvédem egyre kért, hogy bírjuk ki idegekkel, mert erre megy ki a játék.
És valóban nem volt hét, hogy ne zaklattak volna, hol a rendőr, hol a megyei tanács pribékjei. A többszöri helyszínelési jegyzőkönyvek homlokegyenest ellentétesek voltak, sőt a végén azt sem ismerték el, hogy a házam nem az enyém. Többször is arra gondoltam, hogy feladom, hiszen láttam, a család nagyon megsínyli az állandó zaklatást.
Az akkori bánffyhunyadi rendőrparancsnok, akinek többször is dolgoztunk, egy alkalommal bizalmasan csak annyit jegyzett meg: „Laci, bárhogyan is provokálunk, ne üss vissza, hiszen arra megy ki a játék, hogy lecsukjanak. Hidd el, ezt nem mi, hanem a Kolozs megyei ügyészség irányítja”. Ekkor úgy határozott a család, hogy barátom, Rakaczky János és családja kérésére kiköltözik Miskolcra. János bátyám jó anyagi helyzetben volt, kiváló munkahelyet és szép lakást biztosított számunkra. A hivatalos kiköltözés megindítása előtt családom megrökönyödésére mindent visszamondtam. Csakis Bánffyhunyadig voltam hajlandó elmenni, remélve, hogy ott majd csak békén hagynak. Többször is figyelmeztettek, hogy a Szabad Európa Rádiót hivatalos munkahelyen nem szabad bömböltetni, főleg akkor, ha a nyitott ablak előtt járnak iskolába a középiskolások, valamint a poliklinikára az orvosok és betegek. De azt sem nézik jó szemmel, hogy esténként a Zöld fának nevezett vendéglőben politikai viccekkel szórakoztatom az ivócimborákat. Közben egyre több magyarországi barátom látogatott meg, nem is sejtve, hogy mi folyik a háttérben.
Így érkezett el 1988, amikor is a Kolozs Megyei Törvényszék végérvényesen felmentett a képtelen vádak alól. Tudtam, a Legfelső Bíróság ezt már nem fogja megváltoztatni. Óriási teher alól szabadultam, újra remény volt egy normálisabb élet felé. Azonban egy nap a műhelybe belépett egy civil ruhás rendőr, s megkért, menjek vele a rendőrségre, ahol egy papírt nyomtak az orrom alá, hogy beleegyezek-e a házkutatásba a bánffyhunyadi és körösfői lakásomban. Ezt nem voltam hajlandó aláírni csakis bírósági felhatalmazással, ami csak olaj volt a tűzre. Odabilincseltek a fűtőtesthez, hogy addig is még meggondolom magam. Körülbelül négy óra múlva kijött a bánffyhunyadi rendőrparancsok és megkért, ne csináljam ezt, ő nem akar rosszat, de higgyem el, ha nem egyezek bele, akkor betörik az ajtót, és úgyis bemennek a lakásomba. Megígérte, hogy nem lesz bántódásunk, de ha megkapják, amit keresnek, akkor nem tud segíteni. Aláírtam, és két rendőrrel közre fogva kísértek Bánffyhunyad központján keresztül a lakásomig, amelyet padlástól mennyezetig felforgattak. Humoros dolgok is történtek a házkutatás alkalmával, hiszen egyik rendőr sem tudott magyarul, így nem féltem, hogy valamire is rájönnek. Az a két bakelit kis hanglemez szúrt nekik szemet, amelyen a Magyar Himnusz és a Szózat, illetve a Rákóczi induló szerepelt, a borítójukon pedig széles piros-fehér-zöld csík volt látható. Amikor diadalittasan rám ordított és az orrom alá dugta a lemezeket, hidegvérrel tájékoztattam, hogy olasz népzene van rajtuk. A tanuk alig bírták visszatartani a röhögést, amikor látták, hogy a rendőr ezeket a többi lemez közé hajítja. Így érkezett el 1989 karácsonya. Mint több millió ember, én is a karosszékből figyeltem a fejleményeket, hiszen ebben a koszos kis városban semmiféle „forradalmi” harc nem volt. Voltak a főtéren tüntetések Ceauşescu ellen, a cigányok követeltek géppisztolyokat, hála Istennek azonban a katonaság nem bocsátotta a fegyvereket a rendelkezésükre. Egyetlen „forradalmi” tettem az volt, hogy miután láttam, a Nagyvezér elszáll a helikopterrel ismeretlen helyre, összehívtam a szabóműhely, valamint a cipőfelsőrész készítőinek közel hatvan tagját, akik közül sokan még nem is értesültek a bukaresti eseményekről, s leszedtem a folyosó falán lévő Ceauşescu-képet, a földhöz vágtam, majd széttapostam a Kárpátok Géniuszának fényképét. Voltak, akik sikoltva szaladtak el, gondolván, hogy megbolondultam.
– A változások után rövid időn belül bekapcsolódtál az RMDSZ munkájába, úgymond ’89 után sem adtad fel. Mi több, a környéken úgy ismernek, hogy RMDSZ-Laci. Mivel érdemelted ki ezt a nem mindennapi nevet?
– A ’89-es decemberi események után a következő hónapokban Bánffyhunyadon is megalakult az RMDSZ, de megalakult a Vatra Românescă soviniszta szervezet is, és elkezdődtek az ócsárkodások. Ha visszaemlékezünk, egész Románia a nacionalizmus mocskában hempergett. Napirenden voltak a magyarellenes uszítások, gyalázkodások. Azután jött a marosvásárhelyi fekete március, Bánffyhunyadon is csak hajszálon múlott, hogy nem történt katasztrófa, hiszen a város 65 százaléka román nemzetiségű, többségében a havasokból betelepült móc lakja. Itt is akadt két jómadár, aki megpróbálta a városra zúdítani a hegyi románságot. Ott voltam, amikor a katonaság harci járművekkel eltorlaszolta a Kalotaszentkirály felé vezető utat.
Úgy éreztem, tenni kell valamit, ezért felajánlottam szolgálataimat az RMDSZ helyi vezetőinek, akik szívesen fogadták támogatásomat, főleg Vasas Samu székely származású tanár, a középiskola aligazgatója, akivel már régebben is jó barátságban voltam. Szórólapokon, újságcikkekben vertük vissza a soviniszták támadásait. Főleg választásokkor feszült pattanásig a húr. Közben Vasas tanár úrék újraindították a Kalotaszeg című folyóiratot, s megkért, vegyek részt Lőrinc András bátyámmal a terjesztésében. Szívvel-lélekkel jártuk a falvakat, főleg 1992 után, miután vettem egy használt piros kis 1000-es Skodát. Vasas tanár úr megkért, írjak is a lapba, ő, mint főszerkesztő tartani fogja a hátát, ha a csípős hangnemért baj érne. Nem kíméltük a kétszínűeket, de a helyi román szélsőségeseket is rendre raktuk. Előnyünk volt, hogy ebben a kicsi városban mindenki ismerte egymást, és bizony tartott a nyilvános megaláztatástól. Ünnepségeket, emléknapokat, kulturális műsorokat szerveztünk és tényleg csakhamar az RMDSZ-Laci jelzőt ragasztották rám. Nem volt könnyű, de pezsgésnek indult Kalotaszeg kulturális élete. 1994-ben a tanár úr megkért, vállaljam el az RMDSZ körösfői szervezetének a vezetését, s miután a helyi tanácsosokkal is megbeszélte a dolgot, csakhamar a rendkívüli közgyűlés az elnöki székre rakott. Kalotaszegen először Szentkirályon állítottak emlékművet, és láttam milyen összetartó erő tud lenni egy közösen elért siker. Egy alkalommal Okos Márton barátomnak említettem, hogy Körösfőn is létre kellene hozni valamit közös munkával, amely összefogná az embereket. Huncutul rám nézett és azt mondta, ott van Vasvári. 1995. július 3–4. Vasvári kopjafát szenteltünk a templom tövében. Augusztusban egy több évig zajló persorozat kezdődött, megint a kolozsvári törvényszéken találtam magamat, ugyanis a románok minden áron el akarták tüntetni még az emlékét is. Több mint öt párhuzamos per indult az ügyben, hatvannyolcszor álltam a kolozsvári törvényszék előtt, de megérte. Eckstein-Kovács Péter ügyvéd-szenátor vállalta ingyenesen a védelmünket, mely pereket rendre mind megnyerte. De meg kell említenem Antal János polgármestert is, aki szembeszegült a Kolozs Megyei Tanács fenyegetéseivel, és megvédte a Vasvári kopjafát. Vagy például Okos Mártont, aki minden erejével támogatta a körösfőieket a küzdelmükben, de említhetnék még számtalan nagyszerű embert, akik példát mutattak bátorságukról. A Vasvári kopjafa ma is áll, és lassan zarándokhellyé növi ki magát a turisták és érdeklődök számára. Közben minden erőmmel besegítettem az évente megtartott Riszegtetői ifjúsági találkozó megszervezésébe, amely több ezer magyar embert megmozgat. Alapító tagként vezetői szerepet vállaltam a Bánffyhunyadon székelő Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületben, amelynek példájára létrehozták Körösfőn a Rákóczi Kultúregyletet. Jól működik a Körösfői Rákóczi Hagyományőrző Néptánccsoport, mely elismerést hoz a településnek. Közben a kolozsvári Szabadság napilap tudósítójaként könyörtelenül bíráltam a felfuvalkodott Kiskirályokat. Újra bepereltek becsületsértésért, de ez már nehéz dió volt, mivel magyar és román papok is belekeveredtek, de a végén újra felmentettek.
– Az utóbbi időszakban szerepet vállaltál az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban (EMNT) is. Miként látod az EMNT-nek az új erdélyi magyar párt alapítására vonatkozó szándékát?
– Az EMNT tavalyi közgyűlésére elfogadtam Gergely Balázs Kolozs megyei elnök meghívását. Tetszett a programjuk, mely arra irányult, hogy simítsa a nézetkülönbségeket az MPP és az RMDSZ között, valamint összefogja és összetartsa az erdélyi magyarságot. Ezért lettem tagja az EMNT-nek. Az EMNT idei közgyűlésén Gergely Balázs már nem vállalta a szervezet vezetését, amelyet nagyon sajnálok, hiszen az ő személyébe vetett bizalom miatt lettem tagja a szervezetnek. Az újságból értesültem, hogy egy új pártot akarnak létrehozni. Véleményem szerint nagyon veszélyes hatalmi játékba fogtak itt valakik. Mindenki tudja rólam, hogy évek óta a FIDESZ politikája a legelfogadhatóbb számomra az anyaországi politikai palettán. Ezért állok döbbenten, amikor azt látom: egy, az erdélyi magyarságot megosztani akaró szervezetet támogat nem kis mértékben ahelyett, hogy azokat az erőket segítené, amelyek az RMDSZ megújulását tűzték ki célul. Szerintem a Demokrácia Központok csak pénzpazarlást jelentenek, hiszen a már működő státusirodák nagyon is alkalmasak lennének erre a feladatra, és biztosan nem lett volna gond az EMNT befogadására ezekbe az irodákba, ahol a magyar állampolgársággal kapcsolatos tudnivalókkal is ellátják a hozzájuk fordulókat. Sajnálom, de az az érzésem, hogy itt csakis pénzről és hatalomról van szó.
– Jövő év februárjában újabb kongresszus elé néz az RMDSZ. Mit vársz el ettől, s a jövendőbeli szövetségi elnöktől?
– Lassú és szívós munkával teljesen meg kell újítani a szervezetet, hiszen mind a csúcsvezetés, mind pedig a megyei vezetés többsége már rég elszakadt a szavazóbázisoktól. Szeretném, ha a jövőbeni kongresszus mérföldkő lenne ebbe az irányba, ezért voltam az elsők között, akik Eckstein-Kovács Péter ügyvéd urat támogattam a szövetségi elnöki tisztségbe való jelölésre, hiszen az ő programja a változtatást tartja fontosnak, míg a Markó Béla elnök úr által pátyolgatott Kelemen Hunor a folytonosság híve. Át kell vizsgálni minden RMDSZ-es magas rangú vezető baráti és családi összefonódását, és ha felmerül a gyanú, hogy hatalmát inkább az egyén, mint a közösség szolgálatába állította, könyörtelenül el kell mozdítani a tisztségéből. Ezt el kell végezni egészen a legkisebb létszámú szervezetekig is.
– Körösfő jelenlegi alpolgármestereként milyen mértékben sikerült gyakorlatba ültetned elképzeléseidet, választási programodat?
– A választóimnak ígért programból több minden is megvalósult, csak el kell jönni Körösfőre és ezt lehet érzékelni. Az én meglátásaim természetesen beilleszkednek az RMDSZ helyi szervezetének a programjába, és a fejlődés elképzelhetetlen lenne a jelenlegi polgármester, Antal János hozzáértése nélkül. Egyik fájó pont, amit nagyon nehéz ebben a gazdasági helyzetben megvalósítani, az új munkahelyek létrehozása. Ugyanis hiába szerveztünk nemzetközi kiállításokat is a körösfői háziipari termékekből, nem igazán tudtuk felkelteni a nagykereskedők figyelmét ezen termékek iránt. Úgy érzem, a jövőben Körösfőnek is a turizmus lehetőségeit kell kiaknáznia, ennek már voltak érzékelhető jelei is.
– Mi adott erőt számodra, hogy semmilyen körülmények között ne add fel a küzdelmet?
– Az erő a közösségben van, s jóleső érzés, hogy az emberek bíznak bennem. Sőt, az emberek szeméből azt látom, hogy ezt továbbvinni kötelező számomra. A Vasvári-kultusz ápolása egyik fő feladataim közé tartozik, az emléknapok megszervezése, a múzeum továbbfejlesztése, de annak az előadássorozatnak is a folytatása, melyet iskolák, művelődési házak, kultúrközpontok meghívására tartok Vasvári Pál életéről és halálának körülményeiről. Lassan kirajzolódik az az ifjú csapat, amelynek tagjai szívvel-lélekkel segítenek, bennük látom a reményt a folytatáshoz.
Sokat segít a nehéz percekben, órákban, az az egészséges optimizmus, amely jellemző rám. Nem vagyok túlbuzgó református, de hiszek egy mindenható erőben, melyet én Istennek nevezek, és a legnehezebb pillanatokban is hozzá fordulók segítségért. Nálam bevált, ajánlom, próbálja ki mindenki, mert nagy lelki segítséget tud nyújtani a nehéz helyzetekben.
Mindig azt tartottam, hogy az egységben az erő. Ezt a családomtól maximálisan megkaptam, és éreztem, hogy bármikor számíthatok rájuk. Mi, férfiak azt tartjuk magunkról, mi vagyunk az erősek, a szívósak, a bátrak, a kitartóak, a célratörők. Végiggondolva az elmúlt harminc és egynéhány évet, úgy érzem, minden tisztelet azé a törékeny asszonyé, aki minden nehézségben kitartott mellettem, három gyermeket felnevelt úgy, hogy közben szorgosan dolgozott, és fürge ujjaival varrta a kalotaszegi varrottasokat.
Azzal a gondolattal kívánunk mindnyájuknak egy sikerekben gazdag Boldog Új Esztendőt, hogy bízva vezetőink bölcsességében, megtaláljuk a közös utat, amely egy sikerekben gazdag évet hoz majd számunkra.
PAPP ANNAMÁRIA, Szabadság (Kolozsvár)
2011. január 3.
Csökkenő népszerűség, javuló (?) kommunikáció
Az óévből maradt hír, hogy a Bihar megyei RMDSZ-nek immár sajtóirodája is van, ami azért érdekes, mert eddig többnyire esetleges és közvetlen volt a kommunikációja a pártnak a helyi sajtóval: telefonon, sms-ben, e-mailben, illetve sajtótájékoztatókon közöltek egyet s mást a médiával, a legtöbb esetben szelektíven. Háromféle közlendője volt a bihari RMDSZ-nek a helyi sajtó – és azon keresztül a lakosság – irányába: 1. általános érvényűek, amelyeket a román nyelvű médiával is megosztottak a párt különböző rendű-rangú képviselői, 2. csak a magyar sajtónak szánt közlendők, amelyeket ily módon kizárólag választóiknak szántak, 3. csak a párt holdudvarához tartozó orgánumoknak eljuttatott információk. Ez utóbbi kategórián belül létezett egy külön úzus is: a megyei elnök rendszeres időközönként magához rendelte a párt félhivatalos közlönyeként működő Bihari Napló valamelyik munkatársát, és tollba mondott neki néhány magyarázkodásokkal és mentegetőzésekkel fűszerezett mondat, amelyeket aztán az említett lap főszerkesztője társszerzőként egy aktuálpolitikai üzeneteket tartalmazó interjúvá gyúrt össze és ekként publikált.
Az utóbbi hónapok gyakorlata azt mutatja, hogy a fenti három kommunikációs csatorna tovább él, de kiegészül egy negyedikkel is: a közképviseleti és érdekvédelmi szövetségként bejegyzett, de politikai versenypártként működő RMDSZ Bihar megyei szervezete immár sajtóirodát működtet. Ugyanis egy ideje ez az „intézmény” küld lapunknak (is) e-mailekben bizonyos információkat, írott- és képanyagokat, feladóként nincs természetes személy megnevezve. Értelemszerűen maga az egész szervezet – illetve annak elnöke – vállal felelősséget a küldeményekben szereplők hitelességért. A több csatorna azonban kevesebbet érhet. Az ilyen jellegű – névtelen, arctalan, házi gyártású – kommünikék ugyanis semmire sem kötelezik a címzettet: tudomásul veszi vagy sem, továbbadja vagy sem. Minden bizonnyal a bihari RMDSZ is számot vetett azzal, hogy ha kiiktatja vagy elkerüli a helyi sajtóval való személyes kapcsolattartást, mit nyer vagy mit veszít ezzel. Kétségkívül kényelmesebb az újságírók árgus szemétől elhúzódva politizálni, de nem biztos, hogy produktívabb.
A 2010-es év legutolsó példája a szerkesztőségünknek a „sajtóiroda” által eljuttatott anyag. Ebben három fotó kíséretében arról számol be a névtelen „tudósító” Az RMDSZ házhoz viszi az információt cím alatt, hogy „a magyar állampolgárság kedvezményes honosítási eljárással történő igényléséről tartottak tegnap (eszerint december 29-én, mivel a beszámoló 30-án este érkezett – D. L.) képzést a megyei RMDSZ szervezésében a bihari, magyarlakta települések képviselőinek.” A hivatali bükkfanyelven megfogalmazott beszámoló a továbbiakban arról szól, hogy Biharkeresztesről érkezett elöljárók tartottak fejtágítót bihari RMDSZ-politikusoknak és -aktivistáknak a pártszékházban. Mint kiderült, semmivel sem mondtak többet és mást, mint ami a www.allampolgarsag.gov.ro internetes honlapon megtalálható a kettős állampolgárság igénylési módjáról, ami eddig is megjelent a sajtóban, illetve ami minden romániai konzulátuson, EMNT-s demokráciaközpontban, valamint magyarországi anyakönyvi hivatalban megtudható. A közleményből az is kihámozható volt, hogy az RMDSZ is ígéri: megtesz mindent, hogy „még jobban megkönnyítsék a polgárok dolgát”.
Mint fentebb említettem, egy bárhonnan érkező közleménnyel, nyilatkozattal, állásfoglalással stb. egy sajtóorgánum szerkesztősége azt kezd, amit éppen jónak lát. Leközölheti egy az egyben, esetleg részleteiben, használhatja forrásként, idézhet belőle és hivatkozhat rá, sőt teljesen figyelmen kívül is hagyhatja. Hogy melyik eshetőséget választja, az sok mindentől függ. Egy biztos: semmilyen közlemény nem helyettesítheti azt a fajta közvetlenséget, amire az egyre népszerűtlenebb RMDSZ-nek szüksége lenne, ha még komolyan veszi azt a bizonyos közképviseletet és érdekvédelmet: meghívni az újságírókat, direktben tájékoztatni és hagyni tájékozódni, beengedni és eligazítani, partnernek tekinteni még akkor is, ha netán kényelmetlen kérdéseket tesznek fel vagy meglátják azt is, amit úgymond nem kéne. Hosszú a listája azoknak az eseteknek, amikor a bihari RMDSZ megyei vezetői és önkormányzati képviselői bizonyságát adták annak, hogy ellenségnek tekintik a sajtó egy részét (így például a Reggeli Újságot), nem pedig partnernek. Ezáltal persze választóik, a bihari magyar közösség egy részét is ellenségnek, nyűgnek tekintették. Az új esztendőre való tekintettel nem sorolom itt és most fel ezeket az eseteket, példákat, egyesekről írtunk, másokat nagyvonalúan elhallgattunk. Lapozva egyet várjuk kíváncsian a változást a kommunikáció és viszonyulás tekintetében is, hiszen a Markó utáni érában vagy másmilyen lesz az RMDSZ – ahogy kiszemelt utódja hirdeti –, vagy tán nem is lesz.
Dénes László, Reggeli Újság (Nagyvárad)
Az óévből maradt hír, hogy a Bihar megyei RMDSZ-nek immár sajtóirodája is van, ami azért érdekes, mert eddig többnyire esetleges és közvetlen volt a kommunikációja a pártnak a helyi sajtóval: telefonon, sms-ben, e-mailben, illetve sajtótájékoztatókon közöltek egyet s mást a médiával, a legtöbb esetben szelektíven. Háromféle közlendője volt a bihari RMDSZ-nek a helyi sajtó – és azon keresztül a lakosság – irányába: 1. általános érvényűek, amelyeket a román nyelvű médiával is megosztottak a párt különböző rendű-rangú képviselői, 2. csak a magyar sajtónak szánt közlendők, amelyeket ily módon kizárólag választóiknak szántak, 3. csak a párt holdudvarához tartozó orgánumoknak eljuttatott információk. Ez utóbbi kategórián belül létezett egy külön úzus is: a megyei elnök rendszeres időközönként magához rendelte a párt félhivatalos közlönyeként működő Bihari Napló valamelyik munkatársát, és tollba mondott neki néhány magyarázkodásokkal és mentegetőzésekkel fűszerezett mondat, amelyeket aztán az említett lap főszerkesztője társszerzőként egy aktuálpolitikai üzeneteket tartalmazó interjúvá gyúrt össze és ekként publikált.
Az utóbbi hónapok gyakorlata azt mutatja, hogy a fenti három kommunikációs csatorna tovább él, de kiegészül egy negyedikkel is: a közképviseleti és érdekvédelmi szövetségként bejegyzett, de politikai versenypártként működő RMDSZ Bihar megyei szervezete immár sajtóirodát működtet. Ugyanis egy ideje ez az „intézmény” küld lapunknak (is) e-mailekben bizonyos információkat, írott- és képanyagokat, feladóként nincs természetes személy megnevezve. Értelemszerűen maga az egész szervezet – illetve annak elnöke – vállal felelősséget a küldeményekben szereplők hitelességért. A több csatorna azonban kevesebbet érhet. Az ilyen jellegű – névtelen, arctalan, házi gyártású – kommünikék ugyanis semmire sem kötelezik a címzettet: tudomásul veszi vagy sem, továbbadja vagy sem. Minden bizonnyal a bihari RMDSZ is számot vetett azzal, hogy ha kiiktatja vagy elkerüli a helyi sajtóval való személyes kapcsolattartást, mit nyer vagy mit veszít ezzel. Kétségkívül kényelmesebb az újságírók árgus szemétől elhúzódva politizálni, de nem biztos, hogy produktívabb.
A 2010-es év legutolsó példája a szerkesztőségünknek a „sajtóiroda” által eljuttatott anyag. Ebben három fotó kíséretében arról számol be a névtelen „tudósító” Az RMDSZ házhoz viszi az információt cím alatt, hogy „a magyar állampolgárság kedvezményes honosítási eljárással történő igényléséről tartottak tegnap (eszerint december 29-én, mivel a beszámoló 30-án este érkezett – D. L.) képzést a megyei RMDSZ szervezésében a bihari, magyarlakta települések képviselőinek.” A hivatali bükkfanyelven megfogalmazott beszámoló a továbbiakban arról szól, hogy Biharkeresztesről érkezett elöljárók tartottak fejtágítót bihari RMDSZ-politikusoknak és -aktivistáknak a pártszékházban. Mint kiderült, semmivel sem mondtak többet és mást, mint ami a www.allampolgarsag.gov.ro internetes honlapon megtalálható a kettős állampolgárság igénylési módjáról, ami eddig is megjelent a sajtóban, illetve ami minden romániai konzulátuson, EMNT-s demokráciaközpontban, valamint magyarországi anyakönyvi hivatalban megtudható. A közleményből az is kihámozható volt, hogy az RMDSZ is ígéri: megtesz mindent, hogy „még jobban megkönnyítsék a polgárok dolgát”.
Mint fentebb említettem, egy bárhonnan érkező közleménnyel, nyilatkozattal, állásfoglalással stb. egy sajtóorgánum szerkesztősége azt kezd, amit éppen jónak lát. Leközölheti egy az egyben, esetleg részleteiben, használhatja forrásként, idézhet belőle és hivatkozhat rá, sőt teljesen figyelmen kívül is hagyhatja. Hogy melyik eshetőséget választja, az sok mindentől függ. Egy biztos: semmilyen közlemény nem helyettesítheti azt a fajta közvetlenséget, amire az egyre népszerűtlenebb RMDSZ-nek szüksége lenne, ha még komolyan veszi azt a bizonyos közképviseletet és érdekvédelmet: meghívni az újságírókat, direktben tájékoztatni és hagyni tájékozódni, beengedni és eligazítani, partnernek tekinteni még akkor is, ha netán kényelmetlen kérdéseket tesznek fel vagy meglátják azt is, amit úgymond nem kéne. Hosszú a listája azoknak az eseteknek, amikor a bihari RMDSZ megyei vezetői és önkormányzati képviselői bizonyságát adták annak, hogy ellenségnek tekintik a sajtó egy részét (így például a Reggeli Újságot), nem pedig partnernek. Ezáltal persze választóik, a bihari magyar közösség egy részét is ellenségnek, nyűgnek tekintették. Az új esztendőre való tekintettel nem sorolom itt és most fel ezeket az eseteket, példákat, egyesekről írtunk, másokat nagyvonalúan elhallgattunk. Lapozva egyet várjuk kíváncsian a változást a kommunikáció és viszonyulás tekintetében is, hiszen a Markó utáni érában vagy másmilyen lesz az RMDSZ – ahogy kiszemelt utódja hirdeti –, vagy tán nem is lesz.
Dénes László, Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. január 4.
Markó Bélának személyes elégtétel a tanügyi törvény
Személyes elégtétel az RMDSZ elnökének, hogy alkotmányos a tanügyi törvény. Markó Béla reméli, hogy a Szenátusnál lévő, másik tanügyi törvénytervezet nem kapja meg a kormány támogatását.
Szerinte a kormánytöbbségnek nincs oka arra, hogy egy másik tervezet mellé álljon, miután elfogadták az oktatási törvényt. A szociáldemokrata párti Dan Şova az alkotmánybírósági döntés előtt arra emlékeztetett, hogy a Felsőház oktatásügyi bizottságánál létezik a törvény egy másik változata is.
Mint mondta, ha a jogszabályt alkotmányosnak találja a taláros testület, igen kényes helzyet alakul ki, hiszen február elsején újrakezdik a Szenátusban lévő jogszabály vitáját. Erdély.ma
Személyes elégtétel az RMDSZ elnökének, hogy alkotmányos a tanügyi törvény. Markó Béla reméli, hogy a Szenátusnál lévő, másik tanügyi törvénytervezet nem kapja meg a kormány támogatását.
Szerinte a kormánytöbbségnek nincs oka arra, hogy egy másik tervezet mellé álljon, miután elfogadták az oktatási törvényt. A szociáldemokrata párti Dan Şova az alkotmánybírósági döntés előtt arra emlékeztetett, hogy a Felsőház oktatásügyi bizottságánál létezik a törvény egy másik változata is.
Mint mondta, ha a jogszabályt alkotmányosnak találja a taláros testület, igen kényes helzyet alakul ki, hiszen február elsején újrakezdik a Szenátusban lévő jogszabály vitáját. Erdély.ma
2011. január 4.
Traian Băsescu aláírta a tanügyi törvényt
Aláírta kedden Traian Băsescu államfő a kormányzati felelősségvállalással decemberben elfogadott tanügyi törvényt, amely az alkotmánybíróság döntése szerint összhangban van az alkotmánnyal. A kilenctagú testület tagjai többségi szavazással, 7:2 arányban nyilvánította alkotmányossá az oktatásügyet szabályozó törvényt. Az új tanügyi törvény jelentős előrelépést hoz a kisebbségi oktatásban, mivel többek között teljes anyanyelvű oktatást biztosít és nagyobb autonómiát nyújt a kisebbségi nyelvű iskolák számára.
Traian Băsescu államelnök néhány órával az alkotmánybírósági döntés kihirdetése után aláírta az új tanügyi törvényt - közölte az elnöki hivatal.
A törvény az elmúlt két hónap alatt harmadszor került az alkotmánybíróság elé, amely ezúttal a szociáldemokrata Mircea Geoană szenátusi elnök, valamint az ellenzéki pártok által emelt kifogásokat utasította el. Mircea Geoană az ítélethirdetés után felszólította Traian Băsescu államfőt, ne hirdesse ki a törvényt, és közölte, ismét a taláros testülethez fordul, mivel az korábban már alkotmányellenesnek ítélte a felelősségvállalást. „Az új oktatási törvény nem a felelősségvállalással elfogadott, hanem a szenátus által megszavazott jogszabály lesz” – vélte Geoană.
A kormány október végén vállalt felelősséget a parlamentben az oktatási törvényért, az ellenzék azonban az alkotmánybírósághoz fordult, amely november elején helyt adott kifogásaiknak, és alkotmányellenesnek nyilvánította a felelősségvállalás procedúráját.
Ezt követően Emil Boc kormányfő állásfoglalást kért a testülettől annak kapcsán, hogy folytatható-e a már beindított felelősségvállalás. Az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a már megkezdett felelősségvállalási folyamatot folytatni kell. Ennek nyomán a kormányfő a parlament elé állt, hogy bizalmi szavazáson döntsenek a kormány és a jogszabály sorsáról, ám az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) visszavonta a felelősségvállalás nyomán benyújtott bizalmatlansági indítványhoz nyújtott támogatását, így a kormány szerint az oktatási törvény elfogadottnak minősül. (Mint ismert, a felelősségvállalással benyújtott törvények parlamenti vitája elmarad, viszont az ellenzéknek jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt leszavazzák, a jogszabály elfogadottnak minősül.) A Szociáldemokrata Párt (PSD) ezt követően ismét ugyanazzal az érvvel támadta meg a jogszabályt az alkotmánybíróságon, hogy azt közben párhuzamosan a szenátus is vitatja. Az RMDSZ egyébként a kormányon maradás feltételéül szabta koalíciós partnerének, a Demokrata-Liberális Pártnak (PDL) az oktatási törvény mihamarabbi elfogadását.
Egyes források szerint a felelősségvállalást a koalícióban részt vevő RMDSZ kényszerítette ki a kisebbségek számára kedvező paragrafusok miatt. Az ellenzék ezekett a cikkelyeket támadta a leghevesebben, a kormány nacionalista kirohanások kereszttüzébe került, sőt a szenátus oktatási bizottságának ellenzéki honatyái ki is iktatták a cikkelyeket a jogszabályból.
Az RMDSZ javaslatait teljes mértékben tartalmazó, decemberben kormányzati felelősségvállalással elfogadott tanügyi törvény kimondja, a kisebbségi oktatásban részt vevő diákok minden tantárgyat anyanyelven, azaz magyarul tanulhatnak, a román nyelv és irodalom kivételével, melyet sajátos tanterv szerint és sajátos tankönyvekből oktatnak majd. A törvénycsomag szerint az egyetemi oktatásban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelvű képzés alapszinten, a mesteri és doktori képzésben, valamint a továbbképzés során is. Szintén az RMDSZ javaslatára került be az a cikkely is, amelynek alapján a kisebbségi oktatás kiemelt támogatásban részesülhet: annak a diáknak, aki lakhelyétől távol tud csak anyanyelvén tovább tanulni, fedezik a bentlakás vagy az ingázás költségeit.
A magyarul tanuló diákok után ugyanakkor nagyobb támogatás jár az adott iskolának, tekintettel az anyanyelven történő oktatás többletköltségeire. Szórványban kisebb létszámmal is indíthatnak óvodás csoportokat, illetve elemi és gimnáziumi osztályokat a magyar anyanyelvű diákok számára.
A törvény arról is rendelkezik, hogy a kisebbségi nyelvű felsőoktatásban egy diák után nagyobb pénzügyi támogatást ad az állam, mint a román nyelvű felsőoktatásban, tekintettel a kisebb létszámra.
A törvénycsomag nagyobb autonómiát nyújt a kisebbségi nyelvű tanintézetek számára, így a magyar iskolák elnyerhetik a jogi személyiséget, diáklétszámtól függetlenül.
A jogszabálycsomag azt is kimondja, az egyetemek keretében működő kisebbségi nyelvű tagozatok autonómiát élveznek.
A törvény szerint az előkészítő évfolyamot az elemi, a kilencedik osztályt viszont az általános iskolai képzéshez csatolnák. Tizedik osztályba csak azok az iskolák lesznek kötelesek felvételit tartani, ahol a jelentkezők száma meghaladja a felkínált helyek számát, ellenben minden 9. osztályt végző diák részt vesz az általános iskolát lezáró felméréseken: a román, magyar és egy idegen nyelvi kommunikációs készségeket ellenőrző közös írásbeli, matematikából és tudományokból szerzett ismeretek, számítógép-kezelői gyakorlati képességek ellenőrzése és társadalomtudományi ismeretek szóbelije.
Az érettségi tárgyak száma ugyanannyi marad, mint jelenleg, a román, magyar, idegen nyelv és számítógépes ismereteken kívül a végzősök profiltól függően még két tantárgyból vizsgáznak.
Szakképzésre három oktatási típusban nyílik lehetőség, a 9. és 11. osztály elvégzésével és gyakorlati vizsgával megszerezhető az első szakmai fokozat, 12. és 13. osztály elvégzése érettségire jogosít, ezt követően technikumi oktatásban lehet részt venni.
Király: szeptembertől hatályba lép a törvény
Király András, az oktatási minisztérium RMDSZ-es államtitkára tegnap a Krónika megkeresésére örömének adott hangot a taláros testület döntése kapcsán. „Örülök, hogy végre pont került egy olyan ügy végére, amit már régóta meg kellett volna oldani” – mondta el Király lapunknak, hozzátéve: a felelősségvállalásra azért volt szükség, hogy elkerüljék azt az időhúzást, ami a parlamentben a kisebbségi törvény kapcsán zajlik. „Képviselőként végigéltem, hogy a kisebbségi törvénnyel is évekig eljátszadoztak, mivel a döntéshozó kamara számára nincs megszabva, mikorra kell elfogadnia a törvényt” – emlékeztetett az államtitkár arra, hogy a képviselőház szakbizottságaiban évek óta halogatják a kisebbségek jogállását szabályozó törvény megvitatását.
Király András a Krónikának kifejtette, nem csupán a kisebbségek számára kedvező cikkelyek miatt fontos a jogszabály elfogadása, hanem azért is, mert az egész oktatás számára új irányt szab, és reformokat indít el. Lapunk kérdésére az államtitkár elmondta, az új törvény már szeptembertől hatályba is léphet, de a románoktatás tekintetében csupán a kezdő évfolyamok tanulhatnak újfajta tankönyvekből, mivel a már kialakult rendszert a többi évfolyam esetében nem lehet felborítani. Derűlátóan nyilatkozott ugyanakkor a tankönyvek elkészülte kapcsán. Mint elmondta, a román nyelv tankönyvek bizonyára elkészülnek szeptemberre, és várhatóan a történelem- és a földrajz tankönyvek fordítása is. „Ha esetleg mégsem, az sem lesz probléma, hiszen a tanárok tankönyvek nélkül is képesek lesznek majd magyarul oktatni a történelmet és a földrajzot” – elevenítette fel korábbi, gyakorló történelemtanárként szerzett tapasztalatait Király András. Annak kapcsán, hogy a szenátus oktatási bizottságának ellenzéki tagjai mindenképpen ragaszkodnak a parlamenti vitához, kifejtette: erőltethetik ugyan, de az alkotmánybírósági állásfoglalás után nem látja értelmét.
Bokor: nincs esélye az ellenzéknek
Bokor Tibor, a szenátus oktatási bizottságának RMDSZ-es tagja lapunknak nyilatkozva elmondta: az ellenzék ugyan várhatóan valóban tovább erőlteti a szenátusi vitát, de nem lát esélyt arra, hogy a felsőház az ellenzék által javasolt változatot fogadja el, hiszen minősített többséghez kötött, sarkalatos törvényről van szó.
Bokor Király Andráshoz hasonlóan elmondta a Krónikának: az új törvény – amiért szerinte „érdemes volt dolgozni és idegeskedni” – nem csupán a kisebbségi oktatás szempontjából kedvező, hanem az egész romániai oktatás számára, a közoktatás és a felsőoktatás szempontjából egyaránt. „Fontos reformok indulhatnak el, de ez még csak a kezdet, hiszen anyagi források nélkül nem lehet végigvinni a reformokat. Ezért remélem, a következő kormányok biztosítani fogják majd a szükséges összegeket” – fejtette ki Bokor Tibor.
Markót örömmel tölti el a keddi döntés
Markó Béla minisztrelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke közölte, örömmel tölti el az alkotmánybíróság ítélete, amelyet természetesnek tart, mivel álláspontja szerint a jogszabály nem vet fel alkotmányossági aggályokat – mint ahogy ezt a taláros testület állásfoglalása is bizonyította. Reményét fejezte ki, hogy az oktatási tárca már a napokban elkezdi az új jogszabály gyakorlatba ültetésének előkészítését. „Már így is rengeteget késtünk. Az oktatási törvény elfogadása lehetővé teszi, hogy a következő tanévet más feltételek között kezdjük el. Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy a kisebbségi oktatásra vonatkozó cikkelyek a jogszabálynak csupán kis részét teszik ki, a fontosabb tényező az általános reform, a közoktatás decentralizálása” – hangoztatta Markó Béla.
Daniel Funeriu oktatási miniszter szerint a jogszabály elfogadása fontos előrelépés a romániai oktatási rendszer számára.
Az ellenzéki PSD szerint ugyanakkor „az érdemi vita nélkül, erőszakkal elfogadtatott törvény” fenntartja a szegregációt az oktatási rendszerben, és éppenséggel a reform ellen hat. Krónika (Kolozsvár)
Aláírta kedden Traian Băsescu államfő a kormányzati felelősségvállalással decemberben elfogadott tanügyi törvényt, amely az alkotmánybíróság döntése szerint összhangban van az alkotmánnyal. A kilenctagú testület tagjai többségi szavazással, 7:2 arányban nyilvánította alkotmányossá az oktatásügyet szabályozó törvényt. Az új tanügyi törvény jelentős előrelépést hoz a kisebbségi oktatásban, mivel többek között teljes anyanyelvű oktatást biztosít és nagyobb autonómiát nyújt a kisebbségi nyelvű iskolák számára.
Traian Băsescu államelnök néhány órával az alkotmánybírósági döntés kihirdetése után aláírta az új tanügyi törvényt - közölte az elnöki hivatal.
A törvény az elmúlt két hónap alatt harmadszor került az alkotmánybíróság elé, amely ezúttal a szociáldemokrata Mircea Geoană szenátusi elnök, valamint az ellenzéki pártok által emelt kifogásokat utasította el. Mircea Geoană az ítélethirdetés után felszólította Traian Băsescu államfőt, ne hirdesse ki a törvényt, és közölte, ismét a taláros testülethez fordul, mivel az korábban már alkotmányellenesnek ítélte a felelősségvállalást. „Az új oktatási törvény nem a felelősségvállalással elfogadott, hanem a szenátus által megszavazott jogszabály lesz” – vélte Geoană.
A kormány október végén vállalt felelősséget a parlamentben az oktatási törvényért, az ellenzék azonban az alkotmánybírósághoz fordult, amely november elején helyt adott kifogásaiknak, és alkotmányellenesnek nyilvánította a felelősségvállalás procedúráját.
Ezt követően Emil Boc kormányfő állásfoglalást kért a testülettől annak kapcsán, hogy folytatható-e a már beindított felelősségvállalás. Az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a már megkezdett felelősségvállalási folyamatot folytatni kell. Ennek nyomán a kormányfő a parlament elé állt, hogy bizalmi szavazáson döntsenek a kormány és a jogszabály sorsáról, ám az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) visszavonta a felelősségvállalás nyomán benyújtott bizalmatlansági indítványhoz nyújtott támogatását, így a kormány szerint az oktatási törvény elfogadottnak minősül. (Mint ismert, a felelősségvállalással benyújtott törvények parlamenti vitája elmarad, viszont az ellenzéknek jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt leszavazzák, a jogszabály elfogadottnak minősül.) A Szociáldemokrata Párt (PSD) ezt követően ismét ugyanazzal az érvvel támadta meg a jogszabályt az alkotmánybíróságon, hogy azt közben párhuzamosan a szenátus is vitatja. Az RMDSZ egyébként a kormányon maradás feltételéül szabta koalíciós partnerének, a Demokrata-Liberális Pártnak (PDL) az oktatási törvény mihamarabbi elfogadását.
Egyes források szerint a felelősségvállalást a koalícióban részt vevő RMDSZ kényszerítette ki a kisebbségek számára kedvező paragrafusok miatt. Az ellenzék ezekett a cikkelyeket támadta a leghevesebben, a kormány nacionalista kirohanások kereszttüzébe került, sőt a szenátus oktatási bizottságának ellenzéki honatyái ki is iktatták a cikkelyeket a jogszabályból.
Az RMDSZ javaslatait teljes mértékben tartalmazó, decemberben kormányzati felelősségvállalással elfogadott tanügyi törvény kimondja, a kisebbségi oktatásban részt vevő diákok minden tantárgyat anyanyelven, azaz magyarul tanulhatnak, a román nyelv és irodalom kivételével, melyet sajátos tanterv szerint és sajátos tankönyvekből oktatnak majd. A törvénycsomag szerint az egyetemi oktatásban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelvű képzés alapszinten, a mesteri és doktori képzésben, valamint a továbbképzés során is. Szintén az RMDSZ javaslatára került be az a cikkely is, amelynek alapján a kisebbségi oktatás kiemelt támogatásban részesülhet: annak a diáknak, aki lakhelyétől távol tud csak anyanyelvén tovább tanulni, fedezik a bentlakás vagy az ingázás költségeit.
A magyarul tanuló diákok után ugyanakkor nagyobb támogatás jár az adott iskolának, tekintettel az anyanyelven történő oktatás többletköltségeire. Szórványban kisebb létszámmal is indíthatnak óvodás csoportokat, illetve elemi és gimnáziumi osztályokat a magyar anyanyelvű diákok számára.
A törvény arról is rendelkezik, hogy a kisebbségi nyelvű felsőoktatásban egy diák után nagyobb pénzügyi támogatást ad az állam, mint a román nyelvű felsőoktatásban, tekintettel a kisebb létszámra.
A törvénycsomag nagyobb autonómiát nyújt a kisebbségi nyelvű tanintézetek számára, így a magyar iskolák elnyerhetik a jogi személyiséget, diáklétszámtól függetlenül.
A jogszabálycsomag azt is kimondja, az egyetemek keretében működő kisebbségi nyelvű tagozatok autonómiát élveznek.
A törvény szerint az előkészítő évfolyamot az elemi, a kilencedik osztályt viszont az általános iskolai képzéshez csatolnák. Tizedik osztályba csak azok az iskolák lesznek kötelesek felvételit tartani, ahol a jelentkezők száma meghaladja a felkínált helyek számát, ellenben minden 9. osztályt végző diák részt vesz az általános iskolát lezáró felméréseken: a román, magyar és egy idegen nyelvi kommunikációs készségeket ellenőrző közös írásbeli, matematikából és tudományokból szerzett ismeretek, számítógép-kezelői gyakorlati képességek ellenőrzése és társadalomtudományi ismeretek szóbelije.
Az érettségi tárgyak száma ugyanannyi marad, mint jelenleg, a román, magyar, idegen nyelv és számítógépes ismereteken kívül a végzősök profiltól függően még két tantárgyból vizsgáznak.
Szakképzésre három oktatási típusban nyílik lehetőség, a 9. és 11. osztály elvégzésével és gyakorlati vizsgával megszerezhető az első szakmai fokozat, 12. és 13. osztály elvégzése érettségire jogosít, ezt követően technikumi oktatásban lehet részt venni.
Király: szeptembertől hatályba lép a törvény
Király András, az oktatási minisztérium RMDSZ-es államtitkára tegnap a Krónika megkeresésére örömének adott hangot a taláros testület döntése kapcsán. „Örülök, hogy végre pont került egy olyan ügy végére, amit már régóta meg kellett volna oldani” – mondta el Király lapunknak, hozzátéve: a felelősségvállalásra azért volt szükség, hogy elkerüljék azt az időhúzást, ami a parlamentben a kisebbségi törvény kapcsán zajlik. „Képviselőként végigéltem, hogy a kisebbségi törvénnyel is évekig eljátszadoztak, mivel a döntéshozó kamara számára nincs megszabva, mikorra kell elfogadnia a törvényt” – emlékeztetett az államtitkár arra, hogy a képviselőház szakbizottságaiban évek óta halogatják a kisebbségek jogállását szabályozó törvény megvitatását.
Király András a Krónikának kifejtette, nem csupán a kisebbségek számára kedvező cikkelyek miatt fontos a jogszabály elfogadása, hanem azért is, mert az egész oktatás számára új irányt szab, és reformokat indít el. Lapunk kérdésére az államtitkár elmondta, az új törvény már szeptembertől hatályba is léphet, de a románoktatás tekintetében csupán a kezdő évfolyamok tanulhatnak újfajta tankönyvekből, mivel a már kialakult rendszert a többi évfolyam esetében nem lehet felborítani. Derűlátóan nyilatkozott ugyanakkor a tankönyvek elkészülte kapcsán. Mint elmondta, a román nyelv tankönyvek bizonyára elkészülnek szeptemberre, és várhatóan a történelem- és a földrajz tankönyvek fordítása is. „Ha esetleg mégsem, az sem lesz probléma, hiszen a tanárok tankönyvek nélkül is képesek lesznek majd magyarul oktatni a történelmet és a földrajzot” – elevenítette fel korábbi, gyakorló történelemtanárként szerzett tapasztalatait Király András. Annak kapcsán, hogy a szenátus oktatási bizottságának ellenzéki tagjai mindenképpen ragaszkodnak a parlamenti vitához, kifejtette: erőltethetik ugyan, de az alkotmánybírósági állásfoglalás után nem látja értelmét.
Bokor: nincs esélye az ellenzéknek
Bokor Tibor, a szenátus oktatási bizottságának RMDSZ-es tagja lapunknak nyilatkozva elmondta: az ellenzék ugyan várhatóan valóban tovább erőlteti a szenátusi vitát, de nem lát esélyt arra, hogy a felsőház az ellenzék által javasolt változatot fogadja el, hiszen minősített többséghez kötött, sarkalatos törvényről van szó.
Bokor Király Andráshoz hasonlóan elmondta a Krónikának: az új törvény – amiért szerinte „érdemes volt dolgozni és idegeskedni” – nem csupán a kisebbségi oktatás szempontjából kedvező, hanem az egész romániai oktatás számára, a közoktatás és a felsőoktatás szempontjából egyaránt. „Fontos reformok indulhatnak el, de ez még csak a kezdet, hiszen anyagi források nélkül nem lehet végigvinni a reformokat. Ezért remélem, a következő kormányok biztosítani fogják majd a szükséges összegeket” – fejtette ki Bokor Tibor.
Markót örömmel tölti el a keddi döntés
Markó Béla minisztrelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke közölte, örömmel tölti el az alkotmánybíróság ítélete, amelyet természetesnek tart, mivel álláspontja szerint a jogszabály nem vet fel alkotmányossági aggályokat – mint ahogy ezt a taláros testület állásfoglalása is bizonyította. Reményét fejezte ki, hogy az oktatási tárca már a napokban elkezdi az új jogszabály gyakorlatba ültetésének előkészítését. „Már így is rengeteget késtünk. Az oktatási törvény elfogadása lehetővé teszi, hogy a következő tanévet más feltételek között kezdjük el. Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy a kisebbségi oktatásra vonatkozó cikkelyek a jogszabálynak csupán kis részét teszik ki, a fontosabb tényező az általános reform, a közoktatás decentralizálása” – hangoztatta Markó Béla.
Daniel Funeriu oktatási miniszter szerint a jogszabály elfogadása fontos előrelépés a romániai oktatási rendszer számára.
Az ellenzéki PSD szerint ugyanakkor „az érdemi vita nélkül, erőszakkal elfogadtatott törvény” fenntartja a szegregációt az oktatási rendszerben, és éppenséggel a reform ellen hat. Krónika (Kolozsvár)
2011. január 4.
A román oktatási törvény kiiktatja a diszkriminatív elemeket
Az új romániai oktatási törvény kiiktatja az utolsó diszkriminatív rendelkezéseket az anyanyelvű oktatással kapcsolatosan, ezután lehet majd a történelmet és a földrajzot minden szinten magyar nyelven oktatni Romániában, érettségizni is lehet belőlük magyarul, az iskolákkal kapcsolatos döntések pedig a helyi közösségekhez kerülnek - hangsúlyozta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Az RMDSZ közleménye szerint a szövetség ilyen értelemben mérföldkőnek tekinti a törvényt, miután a román alkotmánybíróság kedden az alaptörvénnyel összhangban lévőnek minősítette a jogszabályt, életbe lépéséhez már csak az államfői kihirdetésre van szükség.
"Számomra rendkívül nagy elégtétel a döntés" - mondta Markó Béla, aki egyben Románia miniszterelnök-helyettese is.
A törvény értelmében a kisebbségi oktatásban részt vevő diákok minden tantárgyat anyanyelven tanulhatnak, a román nyelv és irodalom kivételével. A magyar diákok magyarul tanulhatják Románia történelmét és földrajzát minden osztályban. A román nyelvet és irodalmat külön tanterv szerint és külön tankönyvekből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek.
A jogszabály szerint a kisebbségi gyerekeket oktató pedagógusoknak ismerniük kell az adott nyelvet. A közoktatásban magyar nyelv és irodalomból, történelemből és zenéből olyan szakemberek dolgozzák ki a tanterveket, akik ismerik a magyar nyelvet és a magyar kultúrát.
Az egyetemi oktatásban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelvű képzés alapszinten, a mesteri és a doktori képzésben, valamint a továbbképzés során. MTI
Az új romániai oktatási törvény kiiktatja az utolsó diszkriminatív rendelkezéseket az anyanyelvű oktatással kapcsolatosan, ezután lehet majd a történelmet és a földrajzot minden szinten magyar nyelven oktatni Romániában, érettségizni is lehet belőlük magyarul, az iskolákkal kapcsolatos döntések pedig a helyi közösségekhez kerülnek - hangsúlyozta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Az RMDSZ közleménye szerint a szövetség ilyen értelemben mérföldkőnek tekinti a törvényt, miután a román alkotmánybíróság kedden az alaptörvénnyel összhangban lévőnek minősítette a jogszabályt, életbe lépéséhez már csak az államfői kihirdetésre van szükség.
"Számomra rendkívül nagy elégtétel a döntés" - mondta Markó Béla, aki egyben Románia miniszterelnök-helyettese is.
A törvény értelmében a kisebbségi oktatásban részt vevő diákok minden tantárgyat anyanyelven tanulhatnak, a román nyelv és irodalom kivételével. A magyar diákok magyarul tanulhatják Románia történelmét és földrajzát minden osztályban. A román nyelvet és irodalmat külön tanterv szerint és külön tankönyvekből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek.
A jogszabály szerint a kisebbségi gyerekeket oktató pedagógusoknak ismerniük kell az adott nyelvet. A közoktatásban magyar nyelv és irodalomból, történelemből és zenéből olyan szakemberek dolgozzák ki a tanterveket, akik ismerik a magyar nyelvet és a magyar kultúrát.
Az egyetemi oktatásban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelvű képzés alapszinten, a mesteri és a doktori képzésben, valamint a továbbképzés során. MTI
2011. január 5.
Markó Béla nem igényel magyar állampolgárságot
Miniszterelnök-helyetteseként egyelőre nem tartja szükségesnek a magyar állampolgárság igénylését Markó Béla. Az RMDSZ elnöke erről kedden beszélt Bukarestben.
Markó nemmel válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy ő is benyújtja-e a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges iratokat Magyarország romániai külképviseleteinek egyikén. „Én magyar vagyok, román állampolgár, Románia kormányfő-helyettese, így egyelőre nem óhajtok más státust is elnyerni” – fogalmazott Markó.
Az RMDSZ elnöke azonban hozzátette: semmilyen problémát nem lát abban, hogy valaki magyar állampolgár szeretne lenni. Azt illetően, hogy Maros, valamint Hargita és Kovászna megyék önkormányzatainak RMDSZ-es elnökei Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán elsők között kérték a magyar állampolgárságot úgy válaszolt: „ők nem miniszterek vagy kormányfőhelyettesek”. „Én ugyan egyelőre nem óhajtom igényelni, azonban semmilyen gondot nem látok abban, ha az RMDSZ tisztségviselői ezt megteszik” – mondta.
hirtv.hu, Erdély.ma
Miniszterelnök-helyetteseként egyelőre nem tartja szükségesnek a magyar állampolgárság igénylését Markó Béla. Az RMDSZ elnöke erről kedden beszélt Bukarestben.
Markó nemmel válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy ő is benyújtja-e a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges iratokat Magyarország romániai külképviseleteinek egyikén. „Én magyar vagyok, román állampolgár, Románia kormányfő-helyettese, így egyelőre nem óhajtok más státust is elnyerni” – fogalmazott Markó.
Az RMDSZ elnöke azonban hozzátette: semmilyen problémát nem lát abban, hogy valaki magyar állampolgár szeretne lenni. Azt illetően, hogy Maros, valamint Hargita és Kovászna megyék önkormányzatainak RMDSZ-es elnökei Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán elsők között kérték a magyar állampolgárságot úgy válaszolt: „ők nem miniszterek vagy kormányfőhelyettesek”. „Én ugyan egyelőre nem óhajtom igényelni, azonban semmilyen gondot nem látok abban, ha az RMDSZ tisztségviselői ezt megteszik” – mondta.
hirtv.hu, Erdély.ma
2011. január 5.
Révbe ért az oktatási törvény
Nem ütközik az alkotmány előírásaiba az oktatási törvény — döntött tegnap az alkotmánybíróság, elutasítva Mircea Geoană szociáldemokrata szenátusi elnök és az ellenzéki pártok képviselői által benyújtott óvásokat. A döntés többségi szavazattal született, a kilenc bíró közül heten értékelték úgy, hogy alkotmányos a tervezet.
A jogszabályt azonnal ki is hirdette az államfő, ezzel minden akadály elhárult hatályba lépése elől, s bár az ellenzéki pártok továbbra is tiltakoznak, és azzal fenyegetőznek, ismét a taláros testülethez fordulnak, véget érni látszik a több hónapos kálvária. Az alkotmánybírósági ítélet után Markó Béla RMDSZ-elnök hangsúlyozta: a jogszabály kiiktatja az utolsó megszorító, diszkriminatív rendelkezéseket az anyanyelvű oktatással kapcsolatosan, lehetővé teszi, hogy a magyar diákok anyanyelvükön tanulják Románia földrajzát és történelmét, a román nyelvet az idegennyelv oktatási módszertana szerint tanítják, ugyanakkor az iskolákkal kapcsolatos döntések a helyi közösségek kezébe kerülnek. Üdvözölte a tegnapi döntést Traian Băsescu államfő is, élesen bírálva mindazokat, akik nacionalista szólamokban utasították el a törvény kisebbségbarát rendelkezéseit.
Göröngyös úton
Mint ismeretes, a kormány által felelősségvállalással elfogadott tervezet immár harmadik alkalommal került a taláros testület elé. Hatalmas vitákat gerjesztett, az ellenzék rendkívüli vehemenciával támadta a nemzeti kisebbségek számára előnyös rendelkezéseket, megpróbálta akadályozni a parlamenti vitát, emiatt a kormány felelősségvállaláshoz folyamodott, az alkotmánybíróság azonban először alaptörvénybe ütközőnek minősítette az eljárást, így ősszel majdhogynem kormányválság alakult ki emiatt, miután az RMDSZ a jogszabály elfogadásától tette függővé további kormányzati szerepvállalását. A taláros testület azonban később úgy döntött, a felelősségvállalási procedúrát nem lehet megszakítani, s miután a liberálisok visszavonták aláírásaikat a bizalmatlansági indítványról, bizalmi szavazást sem lehetett tartani, és a törvényt elfogadottnak minősítették. Ezt követően újabb alkotmánybírósági fellebbezés következett, ezt azonban tegnap elutasította a taláros testület.
Megszüntetett diszkrimináció
Markó Béla kormányfőhelyettes, az RMDSZ elnöke tegnap hangsúlyozta: az új törvény kiiktatja az utolsó diszkriminatív rendelkezéseket az anyanyelvű oktatással kapcsolatosan. A jogszabály értelmében a kisebbségi oktatásban részt vevő diákok minden tantárgyat anyanyelven tanulhatnak, a román nyelv és irodalom kivételével. A magyar diákok magyarul tanulhatják Románia történelmét és földrajzát minden osztályban. A román nyelvet és irodalmat külön tanterv szerint és külön tankönyvekből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek. A kisebbségi gyermekeket oktató pedagógusoknak ismerniük kell az adott nyelvet. A közoktatásban magyar nyelv és irodalomból, történelemből és zenéből olyan szakemberek dolgozzák ki a tanterveket, akik ismerik a magyar nyelvet és a magyar kultúrát. Az RMDSZ közleménye szerint a jogszabály fontosabb előírásai közé tartozik az is, hogy az egyetemi oktatásban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelvű képzés, kiemelt támogatást biztosítanak annak a diáknak, aki lakóhelyétől távol tud csak anyanyelvén továbbtanulni, fedezik a bentlakás vagy az ingázás költségeit. A magyarul tanuló diákok után nagyobb támogatás illeti az iskolákat, tekintettel az anyanyelven történő oktatás többletköltségeire. Szórványban kisebb létszámmal is indíthatnak óvodás csoportokat, illetve általános iskolai és gimnáziumi osztályokat a magyar anyanyelvű diákok számára. Az iskolák vezetésében a kisebbségiek számarányuk alapján vesznek részt. Vegyes tannyelvű iskolákban az egyik aligazgatónak az adott kisebbséghez kell tartoznia. A törvény előírja, hogy az egyetemeken belül működő kisebbségi nyelvű tagozatok autonómiát élveznek, a törvény lehetőséget ad önálló karok létrehozására is a kisebbségek nyelvén.
Döntések helyben
Az új törvény értelmében minden tantárgy esetében csökken a kötelezően tanítandó tananyag mennyisége, az előirányzott évi tanóraszám 25 százalékát minden pedagógus legjobb belátása szerint használhatja fel. Növekszik a választható tantárgyak aránya, csökken a heti óraszám felső határa. Az oktatási intézmények irányítása a helyi közösség kezébe kerül, az iskolák irányítását biztosító vezetőtanácsban a pedagógusok mellett jelentős szerepet kapnak a szülők és az önkormányzat képviselői. A vezetőtanács megtervezi az iskola költségvetését és fejlesztését, jóváhagyja az iskola sajátos tantervcsomagját, megszervezi a pedagógusok számára kiírt versenyvizsgát. A felsőoktatásban, a többnyelvű egyetemeken önállóságuk biztosítása érdekében a magyar nyelvű tagozatok saját működési szabályzatot dolgoznak ki.
A gyulafehérvári ígéretek
Üdvözölte tegnapi sajtónyilatkozatában a törvény megszületését Traian Băsescu államfő is, élesen támadva egyes szakszervezeti vezetőket, egyetemi rektorokat és ellenzéki politikusokat. Leginkább Andrei Margát és Ecaterina Andronescut ostorozta, amiért egyetemi vezetőkként saját érdekeiket követve ellenzik az oktatás megreformálását, de megkapta a magáét Mircea Geoană szociáldemokrata szenátusi elnök is, aki a törvény leghevesebb ellenzőjének bizonyult. Az államelnök hangsúlyozta: a jogszabály lehetőséget teremt az oktatási rendszer alapos átalakítására, csökkenti a gyermekre nehezedő nyomást, nagyobb beleszólást biztosít a döntésekbe a helyi közösségek számára, felelősségre neveli a szülőket, korlátozza a ,,diplomagyárak" működését, a pedagógusok számára pedig szakmai felkészültségük, hozzáértésük válik mérvadóvá, nem pedig a régiség. Élesen bírálta az államfő azokat a politikusokat is, akik nacionalista hőzöngést provokáltak a jogszabály kapcsán, és felidézte az 1918-as gyulafehérvári ígéretek egyikét, mint mondta, a kisebbségek számára az anyanyelvű oktatás biztosítása Nagy Románia megalakulásának egyik alaptézise volt. ,,Az egyik 1918-as gyulafehérvári ígéret az volt, hogy a kisebbségek számára anyanyelvű oktatást, igazságszolgáltatást, közigazgatást biztosítunk. Nem értem, hogy NATO-tagállamként, uniós tagállamként miért kellene kevésbé bölcseknek lennünk, mint 1918-ban" — jelentette ki az államfő.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nem ütközik az alkotmány előírásaiba az oktatási törvény — döntött tegnap az alkotmánybíróság, elutasítva Mircea Geoană szociáldemokrata szenátusi elnök és az ellenzéki pártok képviselői által benyújtott óvásokat. A döntés többségi szavazattal született, a kilenc bíró közül heten értékelték úgy, hogy alkotmányos a tervezet.
A jogszabályt azonnal ki is hirdette az államfő, ezzel minden akadály elhárult hatályba lépése elől, s bár az ellenzéki pártok továbbra is tiltakoznak, és azzal fenyegetőznek, ismét a taláros testülethez fordulnak, véget érni látszik a több hónapos kálvária. Az alkotmánybírósági ítélet után Markó Béla RMDSZ-elnök hangsúlyozta: a jogszabály kiiktatja az utolsó megszorító, diszkriminatív rendelkezéseket az anyanyelvű oktatással kapcsolatosan, lehetővé teszi, hogy a magyar diákok anyanyelvükön tanulják Románia földrajzát és történelmét, a román nyelvet az idegennyelv oktatási módszertana szerint tanítják, ugyanakkor az iskolákkal kapcsolatos döntések a helyi közösségek kezébe kerülnek. Üdvözölte a tegnapi döntést Traian Băsescu államfő is, élesen bírálva mindazokat, akik nacionalista szólamokban utasították el a törvény kisebbségbarát rendelkezéseit.
Göröngyös úton
Mint ismeretes, a kormány által felelősségvállalással elfogadott tervezet immár harmadik alkalommal került a taláros testület elé. Hatalmas vitákat gerjesztett, az ellenzék rendkívüli vehemenciával támadta a nemzeti kisebbségek számára előnyös rendelkezéseket, megpróbálta akadályozni a parlamenti vitát, emiatt a kormány felelősségvállaláshoz folyamodott, az alkotmánybíróság azonban először alaptörvénybe ütközőnek minősítette az eljárást, így ősszel majdhogynem kormányválság alakult ki emiatt, miután az RMDSZ a jogszabály elfogadásától tette függővé további kormányzati szerepvállalását. A taláros testület azonban később úgy döntött, a felelősségvállalási procedúrát nem lehet megszakítani, s miután a liberálisok visszavonták aláírásaikat a bizalmatlansági indítványról, bizalmi szavazást sem lehetett tartani, és a törvényt elfogadottnak minősítették. Ezt követően újabb alkotmánybírósági fellebbezés következett, ezt azonban tegnap elutasította a taláros testület.
Megszüntetett diszkrimináció
Markó Béla kormányfőhelyettes, az RMDSZ elnöke tegnap hangsúlyozta: az új törvény kiiktatja az utolsó diszkriminatív rendelkezéseket az anyanyelvű oktatással kapcsolatosan. A jogszabály értelmében a kisebbségi oktatásban részt vevő diákok minden tantárgyat anyanyelven tanulhatnak, a román nyelv és irodalom kivételével. A magyar diákok magyarul tanulhatják Románia történelmét és földrajzát minden osztályban. A román nyelvet és irodalmat külön tanterv szerint és külön tankönyvekből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek. A kisebbségi gyermekeket oktató pedagógusoknak ismerniük kell az adott nyelvet. A közoktatásban magyar nyelv és irodalomból, történelemből és zenéből olyan szakemberek dolgozzák ki a tanterveket, akik ismerik a magyar nyelvet és a magyar kultúrát. Az RMDSZ közleménye szerint a jogszabály fontosabb előírásai közé tartozik az is, hogy az egyetemi oktatásban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelvű képzés, kiemelt támogatást biztosítanak annak a diáknak, aki lakóhelyétől távol tud csak anyanyelvén továbbtanulni, fedezik a bentlakás vagy az ingázás költségeit. A magyarul tanuló diákok után nagyobb támogatás illeti az iskolákat, tekintettel az anyanyelven történő oktatás többletköltségeire. Szórványban kisebb létszámmal is indíthatnak óvodás csoportokat, illetve általános iskolai és gimnáziumi osztályokat a magyar anyanyelvű diákok számára. Az iskolák vezetésében a kisebbségiek számarányuk alapján vesznek részt. Vegyes tannyelvű iskolákban az egyik aligazgatónak az adott kisebbséghez kell tartoznia. A törvény előírja, hogy az egyetemeken belül működő kisebbségi nyelvű tagozatok autonómiát élveznek, a törvény lehetőséget ad önálló karok létrehozására is a kisebbségek nyelvén.
Döntések helyben
Az új törvény értelmében minden tantárgy esetében csökken a kötelezően tanítandó tananyag mennyisége, az előirányzott évi tanóraszám 25 százalékát minden pedagógus legjobb belátása szerint használhatja fel. Növekszik a választható tantárgyak aránya, csökken a heti óraszám felső határa. Az oktatási intézmények irányítása a helyi közösség kezébe kerül, az iskolák irányítását biztosító vezetőtanácsban a pedagógusok mellett jelentős szerepet kapnak a szülők és az önkormányzat képviselői. A vezetőtanács megtervezi az iskola költségvetését és fejlesztését, jóváhagyja az iskola sajátos tantervcsomagját, megszervezi a pedagógusok számára kiírt versenyvizsgát. A felsőoktatásban, a többnyelvű egyetemeken önállóságuk biztosítása érdekében a magyar nyelvű tagozatok saját működési szabályzatot dolgoznak ki.
A gyulafehérvári ígéretek
Üdvözölte tegnapi sajtónyilatkozatában a törvény megszületését Traian Băsescu államfő is, élesen támadva egyes szakszervezeti vezetőket, egyetemi rektorokat és ellenzéki politikusokat. Leginkább Andrei Margát és Ecaterina Andronescut ostorozta, amiért egyetemi vezetőkként saját érdekeiket követve ellenzik az oktatás megreformálását, de megkapta a magáét Mircea Geoană szociáldemokrata szenátusi elnök is, aki a törvény leghevesebb ellenzőjének bizonyult. Az államelnök hangsúlyozta: a jogszabály lehetőséget teremt az oktatási rendszer alapos átalakítására, csökkenti a gyermekre nehezedő nyomást, nagyobb beleszólást biztosít a döntésekbe a helyi közösségek számára, felelősségre neveli a szülőket, korlátozza a ,,diplomagyárak" működését, a pedagógusok számára pedig szakmai felkészültségük, hozzáértésük válik mérvadóvá, nem pedig a régiség. Élesen bírálta az államfő azokat a politikusokat is, akik nacionalista hőzöngést provokáltak a jogszabály kapcsán, és felidézte az 1918-as gyulafehérvári ígéretek egyikét, mint mondta, a kisebbségek számára az anyanyelvű oktatás biztosítása Nagy Románia megalakulásának egyik alaptézise volt. ,,Az egyik 1918-as gyulafehérvári ígéret az volt, hogy a kisebbségek számára anyanyelvű oktatást, igazságszolgáltatást, közigazgatást biztosítunk. Nem értem, hogy NATO-tagállamként, uniós tagállamként miért kellene kevésbé bölcseknek lennünk, mint 1918-ban" — jelentette ki az államfő.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. január 5.
RMDSZ 20 év távlatából
Mit köszönhetünk az RMDSZ-nek és vezetőinek az elmúlt 20 évben? Sokunkban feltevődött ez a kérdés az elmúlt hetekben lezajlott SZKT-ülést követő nyilatkozatok hallatán. Köztudott ugyanis, hogy Markó Béla elnök Úr bejelentette, hogy nem kívánja magát újrajelöltetni az RMDSZ elnöki posztjára. Sokan felkapták a fejüket, és néhányan közülünk talán még örömteli ujjongással is fogadtuk a hírt. Páran már irányváltásról, szemléletváltásról beszéltek. Azonban ez az eufórikus hangulat nem tarthatott sokáig, az elnökségre pályázó két személy nevének hallatán. Az egyik jelölt Kelemen Hunor, a másik eséllyel pályázó jelölt Eckstein-Kovács Péter. Ennek tudatában mondhatjuk, hogy az alma nem esett messze a fájától. Mondhatjuk azért, mert nyílt titok, hogy a leköszönő elnök Kelemen Hunort támogatja. Így, ez az örömittas hangulat hamar köddé vált, ugyanis a tisztújítás nem azonos a szemléletváltással. Ezt a szemléletváltást az RMDSZ testvérpártjának, a jóval erősebb gyökerekkel rendelkező, a magyarországi MSZP-nek sem sikerült megvalósítania. Mindmáig ott ül soraikban, pestiesen mondva csak „kőkomcsinak” nevezett, erős mag, amely a háttérből, a színfalak mögül bábuként mozgatja a mindenkori elnökséget. Még akkor sem, ha Kelemen Hunor erős, szavahihető RMDSZ-t képzel el a jövőt illetően. A tények tudatában, miszerint csak akkor hajlandó lemondani Markó Béla az RMDSZ elnökségéről, ha megfelelő utódot hagy maga után, szócséplésnek tűnhet az irányváltás gondolata. Ennek hangot adva, talán, az utolsó elnöki beszédében elemezte az elmúlt csaknem húsz év politikai sikereit. Egy olyan beszédben, ahol nem volt szó hibákról, tévedésekről, rossz döntésekről, ahol erényként jelent meg az ide-oda csapódás (ahogy az egyéni érdek, nem pedig a magyarság érdeke szolgálja) egy olyan beszámolóban, ahol a mindenkivel való szövetségkötés követendő példa az elkövetkező elnökségre nézve. Egy olyan irányvonalat jelölt ki, ahol a magyarság érdekérvényesítésének az útja nem az anyaország, nem az Európai Parlament, hanem Bukarest és a mindenkori román kormány felé van kikövezve. Ezen nagy szemléletváltás hallatán még az államelnök, Traian Bãsescu is nevetésben tört ki. Bátran kijelenthetjük, hogy ez az egész csak egy politikai színjáték, ahol mi, erdélyi magyarok csupán fabábuk vagyunk, akiket az orrunknál fogva lehet vezetni. Ez a színjáték már a jövő évben esedékes kampány része – vélik egyesek. És igazuk van. Talán nem is mi vagyunk a bábuk, hanem a majdani megválasztott elnökség. Senki ne higygye, hogy Markó Béla jelenlegi elnök Úr karba tett kézzel figyeli majd, ahogyan munkája kárba vész. Senki ne gondolja, hogy a háttérből nem egyengeti majd utóda útjait, és nem szól majd bele, ha az út véletlen Budapest, nem Bukarest felé venné az irányt. A másik elnökjelölt, Eckstein-Kovács Péter személye sem garancia a változásra. Ő ugyanis jelenleg az államelnök kisebbségi tanácsadója. Munkáját siker koronázza, hiszen az államelnök lépten-nyomon, ahol csak teheti, hangoztatja, hogy soha nem kap autonómiát az erdélyi magyarság. Még mindig fájó emlékként él bennünk a 2004. december 5-én lezajlott állampolgársági népszavazás, ahol az erdélyi magyarság önérzetét, identitástudatát tiporták sárba. Ennek megünneplésére hívta Kolozsvárra Eörsi Mátyást, akkori SZDSZ-es politikust, akinek előadását a kolozsvári diákság hiúsította meg. Ha az elmúlt húsz év az erdélyi magyarság szempontjából nehézkes, göröngyös is volt néha, a tények ismeretében az elkövetkezendő húsz év még nehezebb, még bizonytalanabb lesz. Mondjuk ezt annak tudatában, hogy az RMDSZ vezetésének, bárki is legyen az elnök, nem ismeretes, sőt, idegen más magyar politikai szervezetekkel az összefogás gondolata. Pedig az RMDSZ-en kívül is van élet. Ezek a hangok, ezek a törekvések egyre hangosabbak. Végezetül meg kell köszönnünk az RMDSZ-nek az elmúlt 20 év munkáját. Köszönjük a közalkalmazottak, a tanárok nevében a 25%-os bérmegvonást, a kismamák nevében a családi pótlék szigorítását, a nyugdíjasok esetében a nyugdíjra kivetett társadalombiztosítási illetéket, az egész erdélyi magyarság nevében az áfa emelését. Mindezek ellenére, bizakodunk és remélünk. Reméljük azt, hogy most nem csupán újabb színjátékról van szó. Bízunk abban, hogy az irányváltás nem csupán egy újabb üres szójáték. Ennek szellemében kívánunk mindenkinek sikerekben, megvalósításokban, eredményekben gazdag boldog új esztendőt.
Gyergyószentmiklósi Magyar Polgári Párt, Kommunikációs Osztály, Gyergyói Kis Újság (Gyergyószentmiklós)
Mit köszönhetünk az RMDSZ-nek és vezetőinek az elmúlt 20 évben? Sokunkban feltevődött ez a kérdés az elmúlt hetekben lezajlott SZKT-ülést követő nyilatkozatok hallatán. Köztudott ugyanis, hogy Markó Béla elnök Úr bejelentette, hogy nem kívánja magát újrajelöltetni az RMDSZ elnöki posztjára. Sokan felkapták a fejüket, és néhányan közülünk talán még örömteli ujjongással is fogadtuk a hírt. Páran már irányváltásról, szemléletváltásról beszéltek. Azonban ez az eufórikus hangulat nem tarthatott sokáig, az elnökségre pályázó két személy nevének hallatán. Az egyik jelölt Kelemen Hunor, a másik eséllyel pályázó jelölt Eckstein-Kovács Péter. Ennek tudatában mondhatjuk, hogy az alma nem esett messze a fájától. Mondhatjuk azért, mert nyílt titok, hogy a leköszönő elnök Kelemen Hunort támogatja. Így, ez az örömittas hangulat hamar köddé vált, ugyanis a tisztújítás nem azonos a szemléletváltással. Ezt a szemléletváltást az RMDSZ testvérpártjának, a jóval erősebb gyökerekkel rendelkező, a magyarországi MSZP-nek sem sikerült megvalósítania. Mindmáig ott ül soraikban, pestiesen mondva csak „kőkomcsinak” nevezett, erős mag, amely a háttérből, a színfalak mögül bábuként mozgatja a mindenkori elnökséget. Még akkor sem, ha Kelemen Hunor erős, szavahihető RMDSZ-t képzel el a jövőt illetően. A tények tudatában, miszerint csak akkor hajlandó lemondani Markó Béla az RMDSZ elnökségéről, ha megfelelő utódot hagy maga után, szócséplésnek tűnhet az irányváltás gondolata. Ennek hangot adva, talán, az utolsó elnöki beszédében elemezte az elmúlt csaknem húsz év politikai sikereit. Egy olyan beszédben, ahol nem volt szó hibákról, tévedésekről, rossz döntésekről, ahol erényként jelent meg az ide-oda csapódás (ahogy az egyéni érdek, nem pedig a magyarság érdeke szolgálja) egy olyan beszámolóban, ahol a mindenkivel való szövetségkötés követendő példa az elkövetkező elnökségre nézve. Egy olyan irányvonalat jelölt ki, ahol a magyarság érdekérvényesítésének az útja nem az anyaország, nem az Európai Parlament, hanem Bukarest és a mindenkori román kormány felé van kikövezve. Ezen nagy szemléletváltás hallatán még az államelnök, Traian Bãsescu is nevetésben tört ki. Bátran kijelenthetjük, hogy ez az egész csak egy politikai színjáték, ahol mi, erdélyi magyarok csupán fabábuk vagyunk, akiket az orrunknál fogva lehet vezetni. Ez a színjáték már a jövő évben esedékes kampány része – vélik egyesek. És igazuk van. Talán nem is mi vagyunk a bábuk, hanem a majdani megválasztott elnökség. Senki ne higygye, hogy Markó Béla jelenlegi elnök Úr karba tett kézzel figyeli majd, ahogyan munkája kárba vész. Senki ne gondolja, hogy a háttérből nem egyengeti majd utóda útjait, és nem szól majd bele, ha az út véletlen Budapest, nem Bukarest felé venné az irányt. A másik elnökjelölt, Eckstein-Kovács Péter személye sem garancia a változásra. Ő ugyanis jelenleg az államelnök kisebbségi tanácsadója. Munkáját siker koronázza, hiszen az államelnök lépten-nyomon, ahol csak teheti, hangoztatja, hogy soha nem kap autonómiát az erdélyi magyarság. Még mindig fájó emlékként él bennünk a 2004. december 5-én lezajlott állampolgársági népszavazás, ahol az erdélyi magyarság önérzetét, identitástudatát tiporták sárba. Ennek megünneplésére hívta Kolozsvárra Eörsi Mátyást, akkori SZDSZ-es politikust, akinek előadását a kolozsvári diákság hiúsította meg. Ha az elmúlt húsz év az erdélyi magyarság szempontjából nehézkes, göröngyös is volt néha, a tények ismeretében az elkövetkezendő húsz év még nehezebb, még bizonytalanabb lesz. Mondjuk ezt annak tudatában, hogy az RMDSZ vezetésének, bárki is legyen az elnök, nem ismeretes, sőt, idegen más magyar politikai szervezetekkel az összefogás gondolata. Pedig az RMDSZ-en kívül is van élet. Ezek a hangok, ezek a törekvések egyre hangosabbak. Végezetül meg kell köszönnünk az RMDSZ-nek az elmúlt 20 év munkáját. Köszönjük a közalkalmazottak, a tanárok nevében a 25%-os bérmegvonást, a kismamák nevében a családi pótlék szigorítását, a nyugdíjasok esetében a nyugdíjra kivetett társadalombiztosítási illetéket, az egész erdélyi magyarság nevében az áfa emelését. Mindezek ellenére, bizakodunk és remélünk. Reméljük azt, hogy most nem csupán újabb színjátékról van szó. Bízunk abban, hogy az irányváltás nem csupán egy újabb üres szójáték. Ennek szellemében kívánunk mindenkinek sikerekben, megvalósításokban, eredményekben gazdag boldog új esztendőt.
Gyergyószentmiklósi Magyar Polgári Párt, Kommunikációs Osztály, Gyergyói Kis Újság (Gyergyószentmiklós)
2011. január 5.
Minden jó, ha a vége jó
„A döntés nemcsak néhány hónapos politikai küzdelemnek vet véget, hanem az anyanyelvi oktatásért az utóbbi két évtizedben folytatott küzdelem fontos mérföldköve is. Legalább olyan jelentős lépés, mint amilyeneket 1990-ben, az anyanyelvi oktatás megteremtésekor tettünk” – értékelte az Új Magyar Szónak Markó Béla RMDSZ-elnök az Alkotmánybíróság döntését.
A taláros testület tegnap 7-2 arányban elutasította az ellenzéknek a tanügyi törvénnyel szemben megfogalmazott alkotmányossági kifogásait.
Markó szerint a jogszabály kiiktat minden olyan hátrányos megkülönböztetést, amely az anyanyelvű oktatásban a kisebbségeket illette. „A törvény egyébként nemcsak a magyar oktatással kapcsolatos kérdésekben, hanem a hazai oktatás általános reformját illetően is hatalmas előrelépést jelent” – tette hozzá lapunknak adott nyilatkozatában a miniszterelnök-helyettes, aki szerint a jogszabály egyik nagy erénye, hogy a helyi közösségek dönthetnek az őket érintő tanügyi kérdésekben.
Ami a jogszabály életbelépését illeti, Markó kifejtette: „bár sokat veszítettünk amiatt, hogy az eredeti szándékkal ellentétben nem sikerült már tavaly szeptemberben elfogadtatni a törvényt, a következő tanévkezdetig életbe kell léptetni minden olyan rendelkezést, ami ehhez szükséges”. Az RMDSZ elnöke tisztességtelennek tartotta az ellenzék viszonyulását a tanügyi törvényhez, és úgy vélte, érthetetlen a két ellenzéki párt viselkedése: miközben közeledni próbálnak az RMDSZ-hez, ellenségesen fogadják a kisebbségek anyanyelvű oktatását szavatoló jogszabályt.
Ősztől már alkalmazható
Király András oktatási államtitkártól megtudtuk: az új törvény előírásainak 75-80 százaléka már az új tanévtől alkalmazható. Köztük az a cikkely is, amelynek értelmében a román nyelv oktatása kisebbségi diákok számára az országostól eltérő tanterv szerint történik, illetve az a paragrafus is, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbségi diákok anyanyelvükön tanulhassák Románia történelmét és földrajzát. Ehhez azonban a minisztériumnak számos rendeletet kell meghoznia a törvény alkalmazásáról – közölte Király.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a tárcánál már dolgoznak az illetékesek a kisebbségek számára készülő román nyelv és irodalom tanterven, és a tankönyvek is meglesznek az őszi tanévkezdésre. Megtudtuk: a törvényt csak az oktatási ciklus kezdő éveire alkalmazzák, azaz a következő iskolai évben az elsős, az ötödikes és kilencedikes diákok tanulnak majd más tantervből.
Románia történelmének és földrajzának anyanyelven történő oktatása terén könnyebb a helyzet. „Itt már nem hajt a tatár, ráadásul a tanterv sem módosul, csupán a tankönyveket kell lefordítani. A tanárok saját hatáskörben lefordított tankönyvek nélkül is oktathatják majd a diákok anyanyelvén ezt a két tantárgyat” – magyarázta az ÚMSZ-nek Király András.
Geoană ismét megtámadná
A taláros döntés ismertetése után Mircea Geoană, a szenátus szociáldemokrata elnöke „rendkívül komoly felhívással” fordult Traian Băsescu államfőhöz, hogy ne hirdesse ki a tanügyi törvényt, ellenkező esetben fenntartja magának azt a jogot, hogy ismét megtámadja az Alkotmánybíróságon a jogszabályt. „Mindenki számára egyértelmű, hogy ezzel a köztes megoldással próbáltak kibújni abból a lehetetlen helyzetből, amit az okozott, hogy politikai nyomásra az alaptörvénnyel összhangban levőnek kellett nyilvánítaniuk egy olyan törvényt, amelyet 2009-ben és 2010-ben két alkalommal alkotmányellenesnek véltek” – fogalmazott Geoană.
Hozzátette: a taláros testület indoklása után dönti el, hogy milyen alapon támadja meg ismét a tanügyi törvényt. Az ellenzék által támogatott, a szenátus oktatásügyi szakbizottságába visszaküldött tanügyi törvénnyel kapcsolatban Geoană elmondta: ha a plénum megszavazza azt a verziót, akkor azt fogják alkalmazni.
Băsescu „bölcsessége”
Az esti órákban Traian Băsescu államfő rendkívüli sajtónyilatkozatban ismertette a törvény új rendelkezéseit, külön kitérve a jogszabály kisebbségbarát cikkelyeire.
„A nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatás ellenzőit emlékeztetném az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári kiáltványra, amelynek egyik cikkelye megállapítja, hogy minden nemzetnek biztosítani kell azt a jogot, hogy saját nyelvén bíráskodjon, igazgassa magát és tanuljon. Nem látom okát annak, hogy most, az Európai Unió tagállamaként miért kellene kevésbé bölcseknek lennünk, mint elődeink voltak” – fogalmazott Băsescu. Új Magyar Szó (Bukarest)
„A döntés nemcsak néhány hónapos politikai küzdelemnek vet véget, hanem az anyanyelvi oktatásért az utóbbi két évtizedben folytatott küzdelem fontos mérföldköve is. Legalább olyan jelentős lépés, mint amilyeneket 1990-ben, az anyanyelvi oktatás megteremtésekor tettünk” – értékelte az Új Magyar Szónak Markó Béla RMDSZ-elnök az Alkotmánybíróság döntését.
A taláros testület tegnap 7-2 arányban elutasította az ellenzéknek a tanügyi törvénnyel szemben megfogalmazott alkotmányossági kifogásait.
Markó szerint a jogszabály kiiktat minden olyan hátrányos megkülönböztetést, amely az anyanyelvű oktatásban a kisebbségeket illette. „A törvény egyébként nemcsak a magyar oktatással kapcsolatos kérdésekben, hanem a hazai oktatás általános reformját illetően is hatalmas előrelépést jelent” – tette hozzá lapunknak adott nyilatkozatában a miniszterelnök-helyettes, aki szerint a jogszabály egyik nagy erénye, hogy a helyi közösségek dönthetnek az őket érintő tanügyi kérdésekben.
Ami a jogszabály életbelépését illeti, Markó kifejtette: „bár sokat veszítettünk amiatt, hogy az eredeti szándékkal ellentétben nem sikerült már tavaly szeptemberben elfogadtatni a törvényt, a következő tanévkezdetig életbe kell léptetni minden olyan rendelkezést, ami ehhez szükséges”. Az RMDSZ elnöke tisztességtelennek tartotta az ellenzék viszonyulását a tanügyi törvényhez, és úgy vélte, érthetetlen a két ellenzéki párt viselkedése: miközben közeledni próbálnak az RMDSZ-hez, ellenségesen fogadják a kisebbségek anyanyelvű oktatását szavatoló jogszabályt.
Ősztől már alkalmazható
Király András oktatási államtitkártól megtudtuk: az új törvény előírásainak 75-80 százaléka már az új tanévtől alkalmazható. Köztük az a cikkely is, amelynek értelmében a román nyelv oktatása kisebbségi diákok számára az országostól eltérő tanterv szerint történik, illetve az a paragrafus is, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbségi diákok anyanyelvükön tanulhassák Románia történelmét és földrajzát. Ehhez azonban a minisztériumnak számos rendeletet kell meghoznia a törvény alkalmazásáról – közölte Király.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a tárcánál már dolgoznak az illetékesek a kisebbségek számára készülő román nyelv és irodalom tanterven, és a tankönyvek is meglesznek az őszi tanévkezdésre. Megtudtuk: a törvényt csak az oktatási ciklus kezdő éveire alkalmazzák, azaz a következő iskolai évben az elsős, az ötödikes és kilencedikes diákok tanulnak majd más tantervből.
Románia történelmének és földrajzának anyanyelven történő oktatása terén könnyebb a helyzet. „Itt már nem hajt a tatár, ráadásul a tanterv sem módosul, csupán a tankönyveket kell lefordítani. A tanárok saját hatáskörben lefordított tankönyvek nélkül is oktathatják majd a diákok anyanyelvén ezt a két tantárgyat” – magyarázta az ÚMSZ-nek Király András.
Geoană ismét megtámadná
A taláros döntés ismertetése után Mircea Geoană, a szenátus szociáldemokrata elnöke „rendkívül komoly felhívással” fordult Traian Băsescu államfőhöz, hogy ne hirdesse ki a tanügyi törvényt, ellenkező esetben fenntartja magának azt a jogot, hogy ismét megtámadja az Alkotmánybíróságon a jogszabályt. „Mindenki számára egyértelmű, hogy ezzel a köztes megoldással próbáltak kibújni abból a lehetetlen helyzetből, amit az okozott, hogy politikai nyomásra az alaptörvénnyel összhangban levőnek kellett nyilvánítaniuk egy olyan törvényt, amelyet 2009-ben és 2010-ben két alkalommal alkotmányellenesnek véltek” – fogalmazott Geoană.
Hozzátette: a taláros testület indoklása után dönti el, hogy milyen alapon támadja meg ismét a tanügyi törvényt. Az ellenzék által támogatott, a szenátus oktatásügyi szakbizottságába visszaküldött tanügyi törvénnyel kapcsolatban Geoană elmondta: ha a plénum megszavazza azt a verziót, akkor azt fogják alkalmazni.
Băsescu „bölcsessége”
Az esti órákban Traian Băsescu államfő rendkívüli sajtónyilatkozatban ismertette a törvény új rendelkezéseit, külön kitérve a jogszabály kisebbségbarát cikkelyeire.
„A nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatás ellenzőit emlékeztetném az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári kiáltványra, amelynek egyik cikkelye megállapítja, hogy minden nemzetnek biztosítani kell azt a jogot, hogy saját nyelvén bíráskodjon, igazgassa magát és tanuljon. Nem látom okát annak, hogy most, az Európai Unió tagállamaként miért kellene kevésbé bölcseknek lennünk, mint elődeink voltak” – fogalmazott Băsescu. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. január 6.
A reform lehetőségei
Nem pusztán Markó Bélának és Traian Băsescu elnöknek jó hír az, hogy az új oktatási törvény hatályba léphetett. Kedvező fordulatot vettek a dolgok az egész hazai iskolarendszer és különösen a kisebbségi oktatás szempontjából is.
Ezért van az, hogy a parlament meglehetősen siralmas bizonyítványt állított ki magáról akkor, amikor valósággal szabotálta a jogszabály elfogadását, húzta-halasztotta annak vitáját, s miként nyilvánosan lelepleződött, ebben a dicstelen hercehurcában az ellenzéki korifeusok és kormánypárti elvbarátaik nemegyszer bizony egy húron pendültek — például az egyetemi autonómiával való visszaélésben. A törvény pozitív hozadékát az elvakult politikai vagdalkozásba feledkezett közélet és sajtó nem is lehet képes tárgyilagosan felmérni. Ha csak abból indulunk ki, hogy elfogadásával öt elvesztegetett év után elkezdődhet az új tankönyvek megíratása, már akkor nagy a nyereség. Számomra szülőként lidércnyomás volt kézbe venni egyik-másik, románból torzított szörnyszüleményt — ezeknél biztosan csak jobb jöhet. A jogszabályban, persze, ennél jóval többről van szó. Pillanatig sem hisszük ugyan, hogy hibátlan a törvény, de beindítja a reformot, melyre soha nagyobb szüksége nem volt az európai felmérések szerint e tekintetben is leggyengébben teljesítő uniós országnak. Több évtizedes igény a két, sokat emlegetett tantárgy anyanyelven való oktatása is, de még fontosabb, hogy a román nyelv tanításában talán végre szóhoz juthatnak a szakszerű pedagógiai elvek is, ha külön a mi gyermekeink számára készült tanterv és könyv készül. Ha a román mint tárgy nem a kínzás, nem a beolvasztó nyomás, nem a nemzeti megalázás eszköze lesz, hanem az, ami lehetne: egy értékes európai nyelv, melyet számunkra különösen ajánlatos megtanulni — nos akkor annak bizony mindkét nép és nemzet csak nyertese lehet. Băsescu elnök bejelentve a hírt, a Gyulafehérvári határozatok saját nyelven, saját képviselők által igazgatott adminisztrációt és iskolarendszert ígérő pontját idézte, válaszképpen, mint mondotta, a ,,nacionalista" ellendrukkereknek. Hasonló gesztusra, mi tagadás, nem sok példa volt politikai életünkben. Ady óta sokszor temettük már a bénító soviniszta hisztériát, bizonyára nem múlik ki végleg most sem, de érdemes megszívlelni az elnök felismerését, és e reformkezdeménnyel Románia akár a kisebbségi kérdés átfogó rendezése iránti további számottevő adóssága törlesztésének is nekiláthat
B. Kovács András, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nem pusztán Markó Bélának és Traian Băsescu elnöknek jó hír az, hogy az új oktatási törvény hatályba léphetett. Kedvező fordulatot vettek a dolgok az egész hazai iskolarendszer és különösen a kisebbségi oktatás szempontjából is.
Ezért van az, hogy a parlament meglehetősen siralmas bizonyítványt állított ki magáról akkor, amikor valósággal szabotálta a jogszabály elfogadását, húzta-halasztotta annak vitáját, s miként nyilvánosan lelepleződött, ebben a dicstelen hercehurcában az ellenzéki korifeusok és kormánypárti elvbarátaik nemegyszer bizony egy húron pendültek — például az egyetemi autonómiával való visszaélésben. A törvény pozitív hozadékát az elvakult politikai vagdalkozásba feledkezett közélet és sajtó nem is lehet képes tárgyilagosan felmérni. Ha csak abból indulunk ki, hogy elfogadásával öt elvesztegetett év után elkezdődhet az új tankönyvek megíratása, már akkor nagy a nyereség. Számomra szülőként lidércnyomás volt kézbe venni egyik-másik, románból torzított szörnyszüleményt — ezeknél biztosan csak jobb jöhet. A jogszabályban, persze, ennél jóval többről van szó. Pillanatig sem hisszük ugyan, hogy hibátlan a törvény, de beindítja a reformot, melyre soha nagyobb szüksége nem volt az európai felmérések szerint e tekintetben is leggyengébben teljesítő uniós országnak. Több évtizedes igény a két, sokat emlegetett tantárgy anyanyelven való oktatása is, de még fontosabb, hogy a román nyelv tanításában talán végre szóhoz juthatnak a szakszerű pedagógiai elvek is, ha külön a mi gyermekeink számára készült tanterv és könyv készül. Ha a román mint tárgy nem a kínzás, nem a beolvasztó nyomás, nem a nemzeti megalázás eszköze lesz, hanem az, ami lehetne: egy értékes európai nyelv, melyet számunkra különösen ajánlatos megtanulni — nos akkor annak bizony mindkét nép és nemzet csak nyertese lehet. Băsescu elnök bejelentve a hírt, a Gyulafehérvári határozatok saját nyelven, saját képviselők által igazgatott adminisztrációt és iskolarendszert ígérő pontját idézte, válaszképpen, mint mondotta, a ,,nacionalista" ellendrukkereknek. Hasonló gesztusra, mi tagadás, nem sok példa volt politikai életünkben. Ady óta sokszor temettük már a bénító soviniszta hisztériát, bizonyára nem múlik ki végleg most sem, de érdemes megszívlelni az elnök felismerését, és e reformkezdeménnyel Románia akár a kisebbségi kérdés átfogó rendezése iránti további számottevő adóssága törlesztésének is nekiláthat
B. Kovács András, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. január 6.
Markó: Az Alkotmánybíróság döntése természetes
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke a Mediafax tudósítójának elmondta: örül az Alkotmánybíróság döntésének, miszerint alkotmányosnak ítélte a kormány felelősségvállalásával elfogadott oktatási törvényt.
"Ez természetes volt, őszintén örülök, hogy az Alkotmánybíróság végre meghozta ezt a döntést. Én már az elejétől kezdve azt nyilatkoztam, hogy nem látok semmi alkotmányelleneset ebben, és íme, az Alkotmánybíróság döntése bebizonyította ezt. Sokat dolgoztunk ezen a törvényen, jómagam és kormánybeli társaim is, köszönetet szeretnék mondani a képviselőház és a szenátus szakbizottságaiban levő kollegáknak és az oktatási minisztériumnak, amely kidolgozta és támogatta ezt a törvényt" – mondta Markó Béla.
A miniszterelnök-helyettes hozzáfűzte: nagyon reméli, hogy az elkövetkezendő napokban a tanügy- minisztérium megkezdheti az új törvény gyakorlatba ültetését, amely feltétele "a reform bevezetésének".
"Így is sokat késtünk. Az oktatási törvény elfogadása lehetőséget nyújt arra, hogy a következő tanévet más körülmények között kezdjük. Hangsúlyoznám, hogy a kisebbségek jogaira vonatkozó előírások csak egy részét jelentik a törvénynek, fontosabb ennél az általános reform, a közoktatás decentralizációja" – mondta Markó Béla. Népújság (Marosvásárhely)
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke a Mediafax tudósítójának elmondta: örül az Alkotmánybíróság döntésének, miszerint alkotmányosnak ítélte a kormány felelősségvállalásával elfogadott oktatási törvényt.
"Ez természetes volt, őszintén örülök, hogy az Alkotmánybíróság végre meghozta ezt a döntést. Én már az elejétől kezdve azt nyilatkoztam, hogy nem látok semmi alkotmányelleneset ebben, és íme, az Alkotmánybíróság döntése bebizonyította ezt. Sokat dolgoztunk ezen a törvényen, jómagam és kormánybeli társaim is, köszönetet szeretnék mondani a képviselőház és a szenátus szakbizottságaiban levő kollegáknak és az oktatási minisztériumnak, amely kidolgozta és támogatta ezt a törvényt" – mondta Markó Béla.
A miniszterelnök-helyettes hozzáfűzte: nagyon reméli, hogy az elkövetkezendő napokban a tanügy- minisztérium megkezdheti az új törvény gyakorlatba ültetését, amely feltétele "a reform bevezetésének".
"Így is sokat késtünk. Az oktatási törvény elfogadása lehetőséget nyújt arra, hogy a következő tanévet más körülmények között kezdjük. Hangsúlyoznám, hogy a kisebbségek jogaira vonatkozó előírások csak egy részét jelentik a törvénynek, fontosabb ennél az általános reform, a közoktatás decentralizációja" – mondta Markó Béla. Népújság (Marosvásárhely)
2011. január 6.
Schengen-hisztéria egy félreértett Pintér-nyilatkozat miatt
Hisztérikus reakciókat váltott csütörtökön a romániai közéletben Pintér Sándor, az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Magyarország belügyminiszterének egy állítólagos nyilatkozata, amelyet a politikus egy, a német dpa hírügynökségnek adott interjúban tett, és amely szerint a tervezett márciusi időpont helyett a felkészülésben tapasztalt hiányosságok miatt októberre halasztják Románia és Bulgária csatlakozását a belső határellenőrzés megszűnése nyomán létre jött schengeni övezethez.
A román média tényként kezelte a halasztásról szóló hírt, az ellenzéki politikusok össztüzet zúdítottak a kormányra és Traian Băsescu államfőre a kudarc miatt, többen az Európai Uniót is bírálták.
A budapesti belügyminisztérium később közleményben ismertette Pintér nyilatkozatát, ebből pedig kiderül: csupán eshetőségként beszélt a halasztásról, mondván, hogy ha a schengeni országok nem támogatják száz százalékosan, Románia és Bulgária csatlakozása nem történik meg.
Korodi Attila, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke a Krónika kérdésére leszögezte: félreértelmezték Pintér Sándor szavait, a magyar belügyminiszter ugyanis nem tényként közölte a román és a bolgár csatlakozás elhalasztását, csupán a forgatókönyvet vázolta arra az esetre, ha a Bizottság a halasztás mellett döntene. „Mind a budapesti román, mind a bukaresti magyar nagykövetségen érdeklődtünk, és megerősítették: a magyar belügyminiszter nem jelentette ki tényszerűen a halasztást. Közölték, Magyarország továbbra is elkötelezett Románia márciusi csatlakozása mellett” – szögezte le lapunknak Korodi.
A Pintér-nyilatkozat
A budapesti belügyminisztérium közleményben hozta nyilvánosságra az ominózus Pintér-nyilatkozatot.
„Optimista ember vagyok, soha semmit nem tekintek vesztett ügynek. Nagyon sok munka van mind Bulgáriában, mind Romániában a schengeni csatlakozás érdekében. Nagyon sokan készültek erre, rendszereket állítottak be, tanultak annak érdekében a rendőr kollégák, határőrök, hogy teljesíteni tudják a schengeni vállalásokat. Ismerjük a német és a francia álláspontot, de van egy meghatározott jogi lépéssorozat, amit végre kell hajtani. Szakértők elvégezték a munkájukat, a szakértők az első olvasatban megtárgyalták a véleményeiket, és január végén közzéteszik ezt a véleményt. Ekkor, ennek a véleménynek az ismeretében kell a következő lépést megtennünk, és a Tanács előtt megbeszélni a vélemények ismeretében, hogy hogyan, mit kell még végrehajtani Bulgáriában és Romániában annak érdekében, hogy a schengeni országokhoz csatlakozhassanak. Egyértelmű az eljárás ebben a tekintetben: 100 %-osan kell valamennyi schengeni országnak a véleménye és a szavazata ahhoz, hogy tagok lehessenek. Ha ezt a 100%-ot nem érjük el, akkor természetesen a két ország schengeni tagsága nem történik meg. Úgy gondolom, hogy legkésőbb júniusig olyan politikai állásfoglalást kell elérnünk, hogy milyen feladatokat kell még végrehajtani a két országban, milyen határidővel kell megtenni, hogy ezt a német és francia véleményt meg tudják változtattatni.” – mondta a magyar belügyi tárca vezetője a dpa-nak adott interjúban.
A közlemény egyúttal rámutat: „a magyar elnökség egyik legfontosabb prioritása Románia és Bulgária schengeni övezethez való gyors csatlakozása, amelyhez minden energiánkat mozgósítjuk az ügy sikere érdekében. Hazánk - ahogy eddig is - megad minden segítséget mind Bulgáriának, mind Romániának a mihamarabbi csatlakozásuk érdekében. Bárhogy is alakulnak a körülmények, a magyar elnökség úgy szeretné átadni a stafétát Lengyelországnak, hogy Bulgária és Románia schengeni csatlakozásának ügyét a két ország szempontjából megnyugtatóan lezárta.”
Teodor Baconschi külügyminiszter – aki egy szerda esti televíziós műsorban arról beszélt, amennyiben a schengeni csatlakozás kudarccal végződik, a miniszterelnök kérésére hajlandó lemondani, ugyanakkor úgy vélte, a távozásra nincs ok, mivel az általa vezetett tárca minden feladatának eleget tett – szintén megerősítette a Korodi által mondottakat. Mint elmondta, egy nyilatkozat csak akkor tekinthető hivatalosnak, ha azt diplomáciai úton közlik, vagy ha a két ország nagykövetsége is megerősíti. Ennek nyomán továbbra is a márciusi csatlakozási időpont számít hivatalosnak – szögezte le Baconschi.
Marian Tutilescu, a belügyi tárca schengeni csatlakozásért felelős osztályvezetője leszögezte, a csatlakozás témája leghamarabb január 20-a táján kerülhet napirendre Brüsszelben. A híresztelést cáfolta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is, aki szintén megerősítette: Magyarország a márciusi schengeni csatlakozást támogatja, és az Unió soros elnökeként igyekszik ennek fontosságáról meggyőzni a vonakodó tagállamokat is.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke közölte: Németország és Franciaország álláspontját ismerve – a két ország belügyminisztere néhány héttel ezelőtt levélben fordult az Európai bizottsághoz, a román és a bolgár csatlakozás halasztását javasolva a felkészülési hiányosságok miatt – lehetnek problémák a csatlakozással, de Románia továbbra is számít Magyarország támogatására. Rámutatott: tudja, hogy fennáll a halasztás veszélye, de továbbra is arra számít, hogy az eredetileg kitűzött időpontban sikerül majd csatlakozni. Mint kifejtette, Románia teljesítette a csatlakozás műszaki feltételeit, a politikai feltételek viszont bármikor vita tárgyát képezhetik, bár álláspontja szerint nem várható, hogy jelentős politikai problémák merülnének föl.
Renate Weber, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) európai parlamenti képviselője rámutatott: lehetetlen, hogy most kiderüljön, esélyes-e a most a csatlakozás, vagy sem, mivel előbb be kell mutatni a műszaki felkészültségről készült jelentést, majd februárra újabb jelentést készül, amelyet az Európai Parlament elé terjesztenek, ezt követően pedig az Európai Bizottságnak kell meghoznia a végső döntést. Weber szerint ugyanakkor ez a végső döntés márciusban vagy áprilisban várható.
Az ellenzék ugyanakkor folyamatosan bírálta a kormányt a vélelmezett külpolitikai kudarc miatt, Adrian Severin, a Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-képviselője pedig úgy értékelte, hogy a hibásan értelmezett Pintér-nyilatkozattal bizonyos körök az európai törvényhozásra próbálnak nyomást gyakorolni. Úgy vélte, a nyomásgyakorlás mögött a francia kormány áll, amely belpolitikai problémáiról és korrupciós ügyeiről kívánja elterelni a figyelmet, illetve bizonyos kereskedelmi problémák miatt akarja büntetni Romániát. Severin úgy vélte, a korrupciós ügyek miatt akár Franciaországot is ki lehetne zárni a schengeni övezetből, és álláspontja szerint a francia-román stratégiai partnerség halott. Úgy vélte, Romániának diplomáciai offenzívába kellene kezdenie, amelyben bemutatja: a német és a francia belügyminiszter kezdeményezése erkölcstelen és törvénytelen. Kijelentette, az igazságügyi reform gyakorlatba ültetésére kidolgozott együttműködési és ellenőrzési mechanizmus csupán ürügyül szolgál Románia megzsarolására, és semmilyen következményekkel nem járna, ha Románia – Baconschi külügyminiszter hét eleji fenyegetését megvalósítva – egyoldalúan felmondaná. Számos bírálat érte Traian Băsescu államfőt is, aki épp egy nappal korábban jelentette be, hogy vállalja a politikai felelősséget a schengeni csatlakozás esetleges kudarcáért.
Mint ismeretes, Románia és Bulgária schengeni csatlakozása ellen Németország, Franciaország és Hollandia is szót emelt. A német és a francia belügyminiszter szerint a két országot akkor lehet felvenni a határellenőrzés megszűnése nyomán létre jött övezetbe, ha sikerült leküzdeni a korrupciót, gyakorlatba ültetni az igazságügyi reformot, valamint biztosítani a külső határok védelmét. A román álláspont szerint ugyanakkor a csatlakozásnak csupán műszaki feltételei vannak, ezeket pedig – ahogy ezt az EB ellenőrei is jelezték – az ország teljesítette. A határőrizet megerősítésének elégségességéről szóló jelentést várhatóan a közeljövőben teszi közzé az illetékes bizottság, és ezt követően várható döntés arról, hogy valóban elhalasztják-e a két ország csatlakozását, vagy már márciusban részévé válhatnak a schengeni övezetnek. Krónika (Kolozsvár)
Hisztérikus reakciókat váltott csütörtökön a romániai közéletben Pintér Sándor, az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Magyarország belügyminiszterének egy állítólagos nyilatkozata, amelyet a politikus egy, a német dpa hírügynökségnek adott interjúban tett, és amely szerint a tervezett márciusi időpont helyett a felkészülésben tapasztalt hiányosságok miatt októberre halasztják Románia és Bulgária csatlakozását a belső határellenőrzés megszűnése nyomán létre jött schengeni övezethez.
A román média tényként kezelte a halasztásról szóló hírt, az ellenzéki politikusok össztüzet zúdítottak a kormányra és Traian Băsescu államfőre a kudarc miatt, többen az Európai Uniót is bírálták.
A budapesti belügyminisztérium később közleményben ismertette Pintér nyilatkozatát, ebből pedig kiderül: csupán eshetőségként beszélt a halasztásról, mondván, hogy ha a schengeni országok nem támogatják száz százalékosan, Románia és Bulgária csatlakozása nem történik meg.
Korodi Attila, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke a Krónika kérdésére leszögezte: félreértelmezték Pintér Sándor szavait, a magyar belügyminiszter ugyanis nem tényként közölte a román és a bolgár csatlakozás elhalasztását, csupán a forgatókönyvet vázolta arra az esetre, ha a Bizottság a halasztás mellett döntene. „Mind a budapesti román, mind a bukaresti magyar nagykövetségen érdeklődtünk, és megerősítették: a magyar belügyminiszter nem jelentette ki tényszerűen a halasztást. Közölték, Magyarország továbbra is elkötelezett Románia márciusi csatlakozása mellett” – szögezte le lapunknak Korodi.
A Pintér-nyilatkozat
A budapesti belügyminisztérium közleményben hozta nyilvánosságra az ominózus Pintér-nyilatkozatot.
„Optimista ember vagyok, soha semmit nem tekintek vesztett ügynek. Nagyon sok munka van mind Bulgáriában, mind Romániában a schengeni csatlakozás érdekében. Nagyon sokan készültek erre, rendszereket állítottak be, tanultak annak érdekében a rendőr kollégák, határőrök, hogy teljesíteni tudják a schengeni vállalásokat. Ismerjük a német és a francia álláspontot, de van egy meghatározott jogi lépéssorozat, amit végre kell hajtani. Szakértők elvégezték a munkájukat, a szakértők az első olvasatban megtárgyalták a véleményeiket, és január végén közzéteszik ezt a véleményt. Ekkor, ennek a véleménynek az ismeretében kell a következő lépést megtennünk, és a Tanács előtt megbeszélni a vélemények ismeretében, hogy hogyan, mit kell még végrehajtani Bulgáriában és Romániában annak érdekében, hogy a schengeni országokhoz csatlakozhassanak. Egyértelmű az eljárás ebben a tekintetben: 100 %-osan kell valamennyi schengeni országnak a véleménye és a szavazata ahhoz, hogy tagok lehessenek. Ha ezt a 100%-ot nem érjük el, akkor természetesen a két ország schengeni tagsága nem történik meg. Úgy gondolom, hogy legkésőbb júniusig olyan politikai állásfoglalást kell elérnünk, hogy milyen feladatokat kell még végrehajtani a két országban, milyen határidővel kell megtenni, hogy ezt a német és francia véleményt meg tudják változtattatni.” – mondta a magyar belügyi tárca vezetője a dpa-nak adott interjúban.
A közlemény egyúttal rámutat: „a magyar elnökség egyik legfontosabb prioritása Románia és Bulgária schengeni övezethez való gyors csatlakozása, amelyhez minden energiánkat mozgósítjuk az ügy sikere érdekében. Hazánk - ahogy eddig is - megad minden segítséget mind Bulgáriának, mind Romániának a mihamarabbi csatlakozásuk érdekében. Bárhogy is alakulnak a körülmények, a magyar elnökség úgy szeretné átadni a stafétát Lengyelországnak, hogy Bulgária és Románia schengeni csatlakozásának ügyét a két ország szempontjából megnyugtatóan lezárta.”
Teodor Baconschi külügyminiszter – aki egy szerda esti televíziós műsorban arról beszélt, amennyiben a schengeni csatlakozás kudarccal végződik, a miniszterelnök kérésére hajlandó lemondani, ugyanakkor úgy vélte, a távozásra nincs ok, mivel az általa vezetett tárca minden feladatának eleget tett – szintén megerősítette a Korodi által mondottakat. Mint elmondta, egy nyilatkozat csak akkor tekinthető hivatalosnak, ha azt diplomáciai úton közlik, vagy ha a két ország nagykövetsége is megerősíti. Ennek nyomán továbbra is a márciusi csatlakozási időpont számít hivatalosnak – szögezte le Baconschi.
Marian Tutilescu, a belügyi tárca schengeni csatlakozásért felelős osztályvezetője leszögezte, a csatlakozás témája leghamarabb január 20-a táján kerülhet napirendre Brüsszelben. A híresztelést cáfolta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is, aki szintén megerősítette: Magyarország a márciusi schengeni csatlakozást támogatja, és az Unió soros elnökeként igyekszik ennek fontosságáról meggyőzni a vonakodó tagállamokat is.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke közölte: Németország és Franciaország álláspontját ismerve – a két ország belügyminisztere néhány héttel ezelőtt levélben fordult az Európai bizottsághoz, a román és a bolgár csatlakozás halasztását javasolva a felkészülési hiányosságok miatt – lehetnek problémák a csatlakozással, de Románia továbbra is számít Magyarország támogatására. Rámutatott: tudja, hogy fennáll a halasztás veszélye, de továbbra is arra számít, hogy az eredetileg kitűzött időpontban sikerül majd csatlakozni. Mint kifejtette, Románia teljesítette a csatlakozás műszaki feltételeit, a politikai feltételek viszont bármikor vita tárgyát képezhetik, bár álláspontja szerint nem várható, hogy jelentős politikai problémák merülnének föl.
Renate Weber, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) európai parlamenti képviselője rámutatott: lehetetlen, hogy most kiderüljön, esélyes-e a most a csatlakozás, vagy sem, mivel előbb be kell mutatni a műszaki felkészültségről készült jelentést, majd februárra újabb jelentést készül, amelyet az Európai Parlament elé terjesztenek, ezt követően pedig az Európai Bizottságnak kell meghoznia a végső döntést. Weber szerint ugyanakkor ez a végső döntés márciusban vagy áprilisban várható.
Az ellenzék ugyanakkor folyamatosan bírálta a kormányt a vélelmezett külpolitikai kudarc miatt, Adrian Severin, a Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-képviselője pedig úgy értékelte, hogy a hibásan értelmezett Pintér-nyilatkozattal bizonyos körök az európai törvényhozásra próbálnak nyomást gyakorolni. Úgy vélte, a nyomásgyakorlás mögött a francia kormány áll, amely belpolitikai problémáiról és korrupciós ügyeiről kívánja elterelni a figyelmet, illetve bizonyos kereskedelmi problémák miatt akarja büntetni Romániát. Severin úgy vélte, a korrupciós ügyek miatt akár Franciaországot is ki lehetne zárni a schengeni övezetből, és álláspontja szerint a francia-román stratégiai partnerség halott. Úgy vélte, Romániának diplomáciai offenzívába kellene kezdenie, amelyben bemutatja: a német és a francia belügyminiszter kezdeményezése erkölcstelen és törvénytelen. Kijelentette, az igazságügyi reform gyakorlatba ültetésére kidolgozott együttműködési és ellenőrzési mechanizmus csupán ürügyül szolgál Románia megzsarolására, és semmilyen következményekkel nem járna, ha Románia – Baconschi külügyminiszter hét eleji fenyegetését megvalósítva – egyoldalúan felmondaná. Számos bírálat érte Traian Băsescu államfőt is, aki épp egy nappal korábban jelentette be, hogy vállalja a politikai felelősséget a schengeni csatlakozás esetleges kudarcáért.
Mint ismeretes, Románia és Bulgária schengeni csatlakozása ellen Németország, Franciaország és Hollandia is szót emelt. A német és a francia belügyminiszter szerint a két országot akkor lehet felvenni a határellenőrzés megszűnése nyomán létre jött övezetbe, ha sikerült leküzdeni a korrupciót, gyakorlatba ültetni az igazságügyi reformot, valamint biztosítani a külső határok védelmét. A román álláspont szerint ugyanakkor a csatlakozásnak csupán műszaki feltételei vannak, ezeket pedig – ahogy ezt az EB ellenőrei is jelezték – az ország teljesítette. A határőrizet megerősítésének elégségességéről szóló jelentést várhatóan a közeljövőben teszi közzé az illetékes bizottság, és ezt követően várható döntés arról, hogy valóban elhalasztják-e a két ország csatlakozását, vagy már márciusban részévé válhatnak a schengeni övezetnek. Krónika (Kolozsvár)
2011. január 6.
A Hívó Szó első olvasója voltam
Leírtam, de leírták már mások is, sok szemszögből vizsgálva azokat az órákat, amelyekben az 1989. decemberi romániai népfelkelés közepette a kolozsvári Szabadság napilap első száma elkészült. Hogy erre most mégis visszatérek, csupán azzal magyarázható, hogy a lapindulás egyik fontos mozzanatát felelevenítsem, és azzal kapcsolatban a magam tapasztalatát a nagyérdemű olvasóval megosszam.
Hónapok óta nem volt kapcsolatom az Igazságnak, a város korábbi magyar napilapjának a szerkesztőivel. Pedig annak előtte a lap belső munkatársa voltam. 1988-ban ugyanis László Ferenc és Orbán Ferenc vettek rá, hogy hagyjam ott addigi munkahelyemet, a kolozsvári Hűtő- és Élelmiszeripari Kutató- és Tervezőintézetet (az ICPIAF-ot, vagy ahogyan azt a felejthetetlen és rendkívüli tudású Tenkei Tibor mérnökkel együtt magyarul neveztük, a HÉKUTI-t), és adjam újságírásra a fejem. Hiszen a lap – magyarázták nekem – csak olyan egyetemi képzettségű munkatársat alkalmazhat, aki gyakorlati éveit már letöltötte, és aki kolozsvári illetőségű. Ilyen személy kevés volt, s főképp olyan nem, akinek az írásra is hajlama legyen, ezért végső érvként azt a rémképet is szemem elé vetítették, hogy a nyugdíjazások okán meg fog szűnni a kolozsvári magyar napilap, hiszen nem lesz, aki megírja.
Jó kollégámat és barátomat, Murádin Jenőt akkor nevezték ki a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok főszerkesztőjévé, így az ő helyére kerülnék, és a művészeti és tudományos rovat szerkesztése lenne a dolgom. Vonakodtam a váltástól, a kutatóintézetben ugyanis jó fizetést kaptam, az újságírás iránti vonzalmam azonban erősebbnek bizonyult. Gyorsan elintézték az áthelyezésemet, összesen egy hét alatt, a szerkesztőségi munkám első napján – amellett, hogy fizetésemet egyharmadával csökkentették – mégis hatalmas meglepetés várt rám: Orbán Ferenc lemondott a főszerkesztő-helyettességről. A megyei pártbizottság az általam akkor kevésbé ismert Pálfi Mirceát nevezte ki a lap élére, főszerkesztője az Igazságnak ugyanis akkor már évek óta csak névlegesen volt.
A szerkesztőség vezetősége nem tartotta be az ígéretét, a művészeti és tudományos cikkek mellett gyakran kértek ipari jellegű beszámolókat tőlem, ami a politikához jóval közelebb állott, s amitől minél nagyobb távolságra törekedtem. Csakhogy amikor például a régi kolozsvári ipari létesítmények múltját és hagyományait kezdtem prezentálni, durván rendre utasítottak. Visszaút a kutatóintézetbe persze nem volt, s párhuzamosan azzal, hogy viszonyom a hatalommal egyre jobban és egyre látványosabban romlott, nőtt bennem az elszántság, hogy kilépek az egészből.
A kilépésre egyetlen lehetőség volt, a kivándorlás. Így lettem 1989 nyarán munkanélkülivé, hogy aztán házkutatások és titkosszolgálati megfigyelés tárgyává váljak. 1989 novemberében, a párt XIV. kongresszusának közeledtével, tömbházlakásom lépcsőházában a Szekuritáte már 24 órás ügyeletet tartott. Októbertől kezdődően legtöbb barátommal és ismerősömmel megszakítottam a kapcsolatot, nehogy bajt hozzak rájuk is. A teljes elkeseredés mellett csak a szabadságvágy növekedett bennem napról napra.
December 17-én vettek őrizetbe, és szállítottak be a Szekuritáté Árpád utcai székházába, ahol sikertelenül arra próbáltak rávenni, valljam be: tudomásom van arról, hogy Temesvárra külföldi horthysta, fasiszta, irredenta elemek törtek be, amelyek ott „destabilizálják a helyzetet”. Nekem a Kossuth rádióból már tudomásomra jutottak a temesvári lövöldözések, és biztos voltam abban, hogy a rendszer vége igen közel lehet. Azzal védekeztem azonban – amint utóbb kiderült, hatásosan –, hogy Temesváron nem jártam, ki sem mozdultam a lakásomból, munkatársaik ezt igazolhatják, s ha kimozdultam, legfeljebb a kenyéradagomat „vettem ki” a boltból. Végül december 21-én délben azzal engedtek el, egyik percről a másikra, hogy „majd még találkozunk”.
Előbb a protestáns teológiára siettem. Onnan mentem a Főtérre, majd az ottani események láttán tovább, az Igazság szerkesztőségébe. Csakhogy aznap még minden képlékeny volt, új lap szerkesztéséről szó sem lehetett. Ez másnapra maradt. A forradalom első évfordulóján a Szabadságban részletesen leírtam, hogy miképpen és kik írták és szerkesztették az első lapszámot, hogyan állt össze december 22-én az az ad hoc szerkesztőség, amelynek produktumát december 23-án 35 ezer példányban jelentettük meg. A szabadság sóvárgása tette velem azt, hogy abban az első lapszámban írásomnak a Hogy visszatérhessünk Európába címet adtam. Ma már inkább szégyellem azt a parttalan lelkesedést, azt a hatalmas naivitást, amely rajtam akkor erőt vett. Fogalmam sem volt arról, hogy Európa majdnem húszévnyi távolságra van tőlünk, s hogy még éveknek kell eltelnie, amíg mások is az Európába való visszatérést fogják ezen a földön szorgalmazni.
Akkor azonban kézenfekvőnek az tűnt, hogy – bár a nyomda környékén már lövöldöztek – a nyomdaszolgálatot, mint az akkori szerkesztőség legfiatalabb tagja (újra annak éreztem magam, bár erre akkor még senki nem kért fel), elvállaljam. Ott is maradtam a következő napokra a nyomdában. Nem voltam egyedül, az összeverődött szerkesztőség tagjai közül többen is lejöttek az első estéken, köztük Székely Raymond és Krizsán Zoltán is. Ha az első lapszám megszületését megelőző nyomdai viták jelentős része a lap címére vonatkozott, a második lapszám szerkesztése azzal kezdődött, hogy a Jókai utcai szerkesztőségből telefonon értesítettek: egy fontos anyagnak tartsunk fent helyet, felhívásról van szó, amelyet majd Kántor Lajos hoz el a nyomdába.
Kántor Lajos meg is érkezett a kora esti órákban a szöveggel, amelyet szolgálatos szerkesztőként a szedés előtt feladatom volt elolvasni, megszerkeszteni. Hozzá is láttam a Hívó Szó című kiáltvány olvasásához. A szöveg, amelynek geneziséről úgyszólván semmit nem tudtam, óriási lelkesedést váltott ki belőlem. Úgy éreztem, ez az a szöveg, amelyre éveken át vártam, benne vannak ugyanis mindazok az elemek, amelyeket évek hosszú során át suttogva megejtett baráti beszélgetéseken egymásnak kifejtettünk, amelyek fölött vitáztunk. Csakhogy azok az elemek itt rendszerré ötvöződtek, teljes mértékben összefüggővé váltak, és egymást szervesen kiegészítették. Egyszóval habzsoltam a kiáltvány minden mondatát, és – első olvasójaként – a teljes szöveget elfogadtam. Akkor még nem tudtam, hogy a szöveg sikerét az a politikai tapasztalat biztosította, amelyet megalkotói évtizedeken át szereztek meg, s amellyel magam akkor távolról sem rendelkeztem.
Egyetlen dolgot tudtam, hogy azokban a napokban, órákban a legfontosabb a szolidaritás kell hogy legyen, ezt pedig leginkább úgy lehet kifejezésre juttatni, ha mindazt, amivel egyetértünk, névvel vállaljuk, aláírjuk. Ezért is fordultam lelkendezve Székely Raymond kollégámhoz: kértem, olvassa el a felhívást, amellyel én teljes mértékben egyetértek, és hitelességének növelése céljából írjuk mi is alá a többi tizenöt név alatt. Annyit ugyanis akkorra már sikerült megtudnom, hogy a Hívó Szót Gáll Ernő Vörösmarty (Brassó) utcai lakásán szövegezték a házigazdával együtt néhányan, majd utána a kiáltvány bejárta a várost, hogy mások is aláírják (ezért került csak este a nyomdába). E néhány részlet ismeretében gondoltam, hogy az aláírások listája nyitott. Tévedtem.
Miután a kiáltványt elolvasta, Székely Raymond, a több évtizedes tapasztalattal rendelkező újságíró, korábbi rádiós szerkesztő is kijelentette: kész vállalni és aláírni a Hívó Szót. Már a szedőnek készültem átadni a kéziratot, amikor a lépcsőn Kántor Lajossal találkoztam. Lelkesedéssel tájékoztattam egyetértésünkről, elhatározásunkról. A Korunk nagyra becsült szerkesztője habozva állt előttem, és közölte: ezt a kiáltványt csak az adott tizenöt személy írja alá, ez nem egy nyitott lista.
Mondanom sem kell, mekkora csalódás ért. Közöltem, hogy megértettem, kihúztam az aláírások közül a Raymondét meg a sajátomat, és leadtam a kéziratot a szedőnek. De a történetet soha nem voltam képes elfelejteni. Ma már tudom, hogy az aláírók névsora – egy-két kivételtől eltekintve – az erdélyi magyarság 20. századi történetében elévülhetetlen érdemeket szerzett személyek lajstroma is akart lenni, egyféle mértéke a további cselekvésnek, amelyhez ők adták meg a programot. Akkor azonban úgy éreztem, hogy engem olyan közösségi jövőépítési elképzelésből hagytak ki szándékosan, amely akaratomat és elkötelezettségemet tükrözte, azzal mindenben megegyezett.
Amikor pedig néhány héttel később a Hívó Szóra már úgy kezdtek utalni közösségünk hirtelen közszereplővé is avanzsált tagjai, mint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) születési bizonyítványára, a közösség akaratának első dokumentumára, végképp úgy éreztem, hogy nem közösségről, hanem zárt klubról van szó, amelybe engem, amikor kopogtattam, nem engedtek be. Néhány héttel később, amikor a magyar színház előcsarnokában egyik tagtoborzó ismerősöm felszólított, hogy lépjek be az RMDSZ-be, megdöbbenésére azt válaszoltam, engem abból már a megalakulásakor kizártak. A valósághoz persze hozzátartozik, hogy akkorra már a Szabadságnál elfogadott belső szabályzat írta elő az újságíróknak: ne váljanak politikai szervezetek tagjává.
A Hívó Szó aláíróinak többségére ennek ellenére ma is felnézek. Élőkre és közülünk már eltávozottakra egyaránt. Nincs harag közöttünk. Ma már pontosan tudom, hogy az a többnyire humán beállítottságú értelmiség, amelynek a kiáltványt aláírók tagjai voltak, édes-keveset tudott a kolozsvári magyar műszaki értelmiség helytállásáról és zajtalan ellenállásáról, így joggal gondolhatták, hogy az akkor megbukni látszó rendszerrel korábban csakis ők szálltak szembe. Mindennek az elszigeteltség volt az egyik fő oka, a korábbi rendszer, sátáni eszközeivel, csaknem teljesen elzárta ugyanis egymástól az értelmiség különböző csoportjait. Olyannyira, hogy már-már azt sem tudták, ugyanazt a szekeret próbálják húzni. Persze jóformán egyik fél sem tehetett róla.
A fenti írás A Hívó szó és a vándor idő. Kolozsvár, 1989–1990 című, a két évtizeddel ezelőtti eseményekre visszatekintő, mai emlékezéseket és dokumentumokat taratalmazó kötetben jelent meg, amelynek bemutatására január 7-én, pénteken 17 órakor a Kolozsvár Társaság Főtér 22. szám alatti székhelyén kerül sor. Bevezetőt mond Kántor Lajos, a kötet szerkesztője; az eseményt Markó Béla RMDSZ-elnök és Kelemen Hunor művelődési miniszter méltatja.
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN, Szabadság (Kolozsvár)
Leírtam, de leírták már mások is, sok szemszögből vizsgálva azokat az órákat, amelyekben az 1989. decemberi romániai népfelkelés közepette a kolozsvári Szabadság napilap első száma elkészült. Hogy erre most mégis visszatérek, csupán azzal magyarázható, hogy a lapindulás egyik fontos mozzanatát felelevenítsem, és azzal kapcsolatban a magam tapasztalatát a nagyérdemű olvasóval megosszam.
Hónapok óta nem volt kapcsolatom az Igazságnak, a város korábbi magyar napilapjának a szerkesztőivel. Pedig annak előtte a lap belső munkatársa voltam. 1988-ban ugyanis László Ferenc és Orbán Ferenc vettek rá, hogy hagyjam ott addigi munkahelyemet, a kolozsvári Hűtő- és Élelmiszeripari Kutató- és Tervezőintézetet (az ICPIAF-ot, vagy ahogyan azt a felejthetetlen és rendkívüli tudású Tenkei Tibor mérnökkel együtt magyarul neveztük, a HÉKUTI-t), és adjam újságírásra a fejem. Hiszen a lap – magyarázták nekem – csak olyan egyetemi képzettségű munkatársat alkalmazhat, aki gyakorlati éveit már letöltötte, és aki kolozsvári illetőségű. Ilyen személy kevés volt, s főképp olyan nem, akinek az írásra is hajlama legyen, ezért végső érvként azt a rémképet is szemem elé vetítették, hogy a nyugdíjazások okán meg fog szűnni a kolozsvári magyar napilap, hiszen nem lesz, aki megírja.
Jó kollégámat és barátomat, Murádin Jenőt akkor nevezték ki a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok főszerkesztőjévé, így az ő helyére kerülnék, és a művészeti és tudományos rovat szerkesztése lenne a dolgom. Vonakodtam a váltástól, a kutatóintézetben ugyanis jó fizetést kaptam, az újságírás iránti vonzalmam azonban erősebbnek bizonyult. Gyorsan elintézték az áthelyezésemet, összesen egy hét alatt, a szerkesztőségi munkám első napján – amellett, hogy fizetésemet egyharmadával csökkentették – mégis hatalmas meglepetés várt rám: Orbán Ferenc lemondott a főszerkesztő-helyettességről. A megyei pártbizottság az általam akkor kevésbé ismert Pálfi Mirceát nevezte ki a lap élére, főszerkesztője az Igazságnak ugyanis akkor már évek óta csak névlegesen volt.
A szerkesztőség vezetősége nem tartotta be az ígéretét, a művészeti és tudományos cikkek mellett gyakran kértek ipari jellegű beszámolókat tőlem, ami a politikához jóval közelebb állott, s amitől minél nagyobb távolságra törekedtem. Csakhogy amikor például a régi kolozsvári ipari létesítmények múltját és hagyományait kezdtem prezentálni, durván rendre utasítottak. Visszaút a kutatóintézetbe persze nem volt, s párhuzamosan azzal, hogy viszonyom a hatalommal egyre jobban és egyre látványosabban romlott, nőtt bennem az elszántság, hogy kilépek az egészből.
A kilépésre egyetlen lehetőség volt, a kivándorlás. Így lettem 1989 nyarán munkanélkülivé, hogy aztán házkutatások és titkosszolgálati megfigyelés tárgyává váljak. 1989 novemberében, a párt XIV. kongresszusának közeledtével, tömbházlakásom lépcsőházában a Szekuritáte már 24 órás ügyeletet tartott. Októbertől kezdődően legtöbb barátommal és ismerősömmel megszakítottam a kapcsolatot, nehogy bajt hozzak rájuk is. A teljes elkeseredés mellett csak a szabadságvágy növekedett bennem napról napra.
December 17-én vettek őrizetbe, és szállítottak be a Szekuritáté Árpád utcai székházába, ahol sikertelenül arra próbáltak rávenni, valljam be: tudomásom van arról, hogy Temesvárra külföldi horthysta, fasiszta, irredenta elemek törtek be, amelyek ott „destabilizálják a helyzetet”. Nekem a Kossuth rádióból már tudomásomra jutottak a temesvári lövöldözések, és biztos voltam abban, hogy a rendszer vége igen közel lehet. Azzal védekeztem azonban – amint utóbb kiderült, hatásosan –, hogy Temesváron nem jártam, ki sem mozdultam a lakásomból, munkatársaik ezt igazolhatják, s ha kimozdultam, legfeljebb a kenyéradagomat „vettem ki” a boltból. Végül december 21-én délben azzal engedtek el, egyik percről a másikra, hogy „majd még találkozunk”.
Előbb a protestáns teológiára siettem. Onnan mentem a Főtérre, majd az ottani események láttán tovább, az Igazság szerkesztőségébe. Csakhogy aznap még minden képlékeny volt, új lap szerkesztéséről szó sem lehetett. Ez másnapra maradt. A forradalom első évfordulóján a Szabadságban részletesen leírtam, hogy miképpen és kik írták és szerkesztették az első lapszámot, hogyan állt össze december 22-én az az ad hoc szerkesztőség, amelynek produktumát december 23-án 35 ezer példányban jelentettük meg. A szabadság sóvárgása tette velem azt, hogy abban az első lapszámban írásomnak a Hogy visszatérhessünk Európába címet adtam. Ma már inkább szégyellem azt a parttalan lelkesedést, azt a hatalmas naivitást, amely rajtam akkor erőt vett. Fogalmam sem volt arról, hogy Európa majdnem húszévnyi távolságra van tőlünk, s hogy még éveknek kell eltelnie, amíg mások is az Európába való visszatérést fogják ezen a földön szorgalmazni.
Akkor azonban kézenfekvőnek az tűnt, hogy – bár a nyomda környékén már lövöldöztek – a nyomdaszolgálatot, mint az akkori szerkesztőség legfiatalabb tagja (újra annak éreztem magam, bár erre akkor még senki nem kért fel), elvállaljam. Ott is maradtam a következő napokra a nyomdában. Nem voltam egyedül, az összeverődött szerkesztőség tagjai közül többen is lejöttek az első estéken, köztük Székely Raymond és Krizsán Zoltán is. Ha az első lapszám megszületését megelőző nyomdai viták jelentős része a lap címére vonatkozott, a második lapszám szerkesztése azzal kezdődött, hogy a Jókai utcai szerkesztőségből telefonon értesítettek: egy fontos anyagnak tartsunk fent helyet, felhívásról van szó, amelyet majd Kántor Lajos hoz el a nyomdába.
Kántor Lajos meg is érkezett a kora esti órákban a szöveggel, amelyet szolgálatos szerkesztőként a szedés előtt feladatom volt elolvasni, megszerkeszteni. Hozzá is láttam a Hívó Szó című kiáltvány olvasásához. A szöveg, amelynek geneziséről úgyszólván semmit nem tudtam, óriási lelkesedést váltott ki belőlem. Úgy éreztem, ez az a szöveg, amelyre éveken át vártam, benne vannak ugyanis mindazok az elemek, amelyeket évek hosszú során át suttogva megejtett baráti beszélgetéseken egymásnak kifejtettünk, amelyek fölött vitáztunk. Csakhogy azok az elemek itt rendszerré ötvöződtek, teljes mértékben összefüggővé váltak, és egymást szervesen kiegészítették. Egyszóval habzsoltam a kiáltvány minden mondatát, és – első olvasójaként – a teljes szöveget elfogadtam. Akkor még nem tudtam, hogy a szöveg sikerét az a politikai tapasztalat biztosította, amelyet megalkotói évtizedeken át szereztek meg, s amellyel magam akkor távolról sem rendelkeztem.
Egyetlen dolgot tudtam, hogy azokban a napokban, órákban a legfontosabb a szolidaritás kell hogy legyen, ezt pedig leginkább úgy lehet kifejezésre juttatni, ha mindazt, amivel egyetértünk, névvel vállaljuk, aláírjuk. Ezért is fordultam lelkendezve Székely Raymond kollégámhoz: kértem, olvassa el a felhívást, amellyel én teljes mértékben egyetértek, és hitelességének növelése céljából írjuk mi is alá a többi tizenöt név alatt. Annyit ugyanis akkorra már sikerült megtudnom, hogy a Hívó Szót Gáll Ernő Vörösmarty (Brassó) utcai lakásán szövegezték a házigazdával együtt néhányan, majd utána a kiáltvány bejárta a várost, hogy mások is aláírják (ezért került csak este a nyomdába). E néhány részlet ismeretében gondoltam, hogy az aláírások listája nyitott. Tévedtem.
Miután a kiáltványt elolvasta, Székely Raymond, a több évtizedes tapasztalattal rendelkező újságíró, korábbi rádiós szerkesztő is kijelentette: kész vállalni és aláírni a Hívó Szót. Már a szedőnek készültem átadni a kéziratot, amikor a lépcsőn Kántor Lajossal találkoztam. Lelkesedéssel tájékoztattam egyetértésünkről, elhatározásunkról. A Korunk nagyra becsült szerkesztője habozva állt előttem, és közölte: ezt a kiáltványt csak az adott tizenöt személy írja alá, ez nem egy nyitott lista.
Mondanom sem kell, mekkora csalódás ért. Közöltem, hogy megértettem, kihúztam az aláírások közül a Raymondét meg a sajátomat, és leadtam a kéziratot a szedőnek. De a történetet soha nem voltam képes elfelejteni. Ma már tudom, hogy az aláírók névsora – egy-két kivételtől eltekintve – az erdélyi magyarság 20. századi történetében elévülhetetlen érdemeket szerzett személyek lajstroma is akart lenni, egyféle mértéke a további cselekvésnek, amelyhez ők adták meg a programot. Akkor azonban úgy éreztem, hogy engem olyan közösségi jövőépítési elképzelésből hagytak ki szándékosan, amely akaratomat és elkötelezettségemet tükrözte, azzal mindenben megegyezett.
Amikor pedig néhány héttel később a Hívó Szóra már úgy kezdtek utalni közösségünk hirtelen közszereplővé is avanzsált tagjai, mint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) születési bizonyítványára, a közösség akaratának első dokumentumára, végképp úgy éreztem, hogy nem közösségről, hanem zárt klubról van szó, amelybe engem, amikor kopogtattam, nem engedtek be. Néhány héttel később, amikor a magyar színház előcsarnokában egyik tagtoborzó ismerősöm felszólított, hogy lépjek be az RMDSZ-be, megdöbbenésére azt válaszoltam, engem abból már a megalakulásakor kizártak. A valósághoz persze hozzátartozik, hogy akkorra már a Szabadságnál elfogadott belső szabályzat írta elő az újságíróknak: ne váljanak politikai szervezetek tagjává.
A Hívó Szó aláíróinak többségére ennek ellenére ma is felnézek. Élőkre és közülünk már eltávozottakra egyaránt. Nincs harag közöttünk. Ma már pontosan tudom, hogy az a többnyire humán beállítottságú értelmiség, amelynek a kiáltványt aláírók tagjai voltak, édes-keveset tudott a kolozsvári magyar műszaki értelmiség helytállásáról és zajtalan ellenállásáról, így joggal gondolhatták, hogy az akkor megbukni látszó rendszerrel korábban csakis ők szálltak szembe. Mindennek az elszigeteltség volt az egyik fő oka, a korábbi rendszer, sátáni eszközeivel, csaknem teljesen elzárta ugyanis egymástól az értelmiség különböző csoportjait. Olyannyira, hogy már-már azt sem tudták, ugyanazt a szekeret próbálják húzni. Persze jóformán egyik fél sem tehetett róla.
A fenti írás A Hívó szó és a vándor idő. Kolozsvár, 1989–1990 című, a két évtizeddel ezelőtti eseményekre visszatekintő, mai emlékezéseket és dokumentumokat taratalmazó kötetben jelent meg, amelynek bemutatására január 7-én, pénteken 17 órakor a Kolozsvár Társaság Főtér 22. szám alatti székhelyén kerül sor. Bevezetőt mond Kántor Lajos, a kötet szerkesztője; az eseményt Markó Béla RMDSZ-elnök és Kelemen Hunor művelődési miniszter méltatja.
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN, Szabadság (Kolozsvár)
2011. január 7.
Kelemen Hunor elnökjelöltet támogatja Markó Béla
Markó Béla elmondta: közel áll a művelődési miniszterhez, és úgy véli nagyon alkalmas az RMDSZ-elnöki tisztségre. Markó Béla ma kijelentette: az elmúlt húsz évben szerzett politikai tapasztalatából adott át Kelemen Hunornak, és az RMDSZ-elnöki tisztségre pályázó jelölt hasznosíthatja ezeket. Mindez nem jelenti azt, hogy csak ő lehetne az RMDSZ elnöke – tette hozzá Markó Béla. Kolozsvári Rádió, Erdély.ma
Markó Béla elmondta: közel áll a művelődési miniszterhez, és úgy véli nagyon alkalmas az RMDSZ-elnöki tisztségre. Markó Béla ma kijelentette: az elmúlt húsz évben szerzett politikai tapasztalatából adott át Kelemen Hunornak, és az RMDSZ-elnöki tisztségre pályázó jelölt hasznosíthatja ezeket. Mindez nem jelenti azt, hogy csak ő lehetne az RMDSZ elnöke – tette hozzá Markó Béla. Kolozsvári Rádió, Erdély.ma