Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kövér László
569 tétel
2015. május 17.
Kövér: Meg kell adni külhoniaknak is, ami jár nekik
Komoly aggodalommal kell nézni, mi lesz a magyarság politikai érdekképviseletével Szlovákiában és Romániában - vélte az Országgyűlés elnöke.
Az európai országok többségében a nemzetiségi kisebbségek nem rendelkeznek akkora képviselettel, mint Magyarországon, ahol a 13 nemzetiségnek külön önkormányzati és parlamenti képviselete is van - mondta Kövér László a Vasárnapi Újságnak adott interjújában.
A házelnök szerint nem tudunk értelmes párbeszédet folytatni Szlovákiával és Romániával, így komoly aggodalommal kell nézni, mi lesz az ottani magyarság politikai érdekképviseletével. A politikus hangsúlyozta: azt szeretnénk, ha a határainkon túl élő magyar közösségek is megkapnák azt, ami nekik jár; ha uniós polgárként ők is továbbadhatnák gyerekeiknek, unokáiknak a kultúrájukat, nyelvüket, hagyományaikat, szokásaikat.
Nemzetközi fórumokon is meg kell próbálni a konkrét sérelmeket felmutatni, illetve az európai közös szabályozás tekintetében olyan eredményeket elérni, hogy egyszer Európa is végre ne csak azoknak a hangját hallja meg, akik nem átallanak fegyvert fogni és erőszakhoz folyamodni. Sajnálatos módon 1990 óta azok érhettek el sikereket a maguk nemzeti jogainak érvényesítésében, akik erőszakhoz is hajlandók voltak folyamodni, hanem azokat is megbecsülje, akik következetesen, kitartóan alkotmányos jogaikkal próbálnak élni, és békés eszközökkel próbálnak egyről a kettőre jutni, ami az önrendelkezést illeti - fogalmazott a házelnök.
orientpress.hu
2015. május 19.
Mélyponton a román–magyar kapcsolatok (Aggódik Kövér László)
Magyarország érdekérvényesítő képessége ma sok tekintetben rosszabb, mint amilyen valaha is volt az elmúlt huszonöt évben, mert a gazdasági kilábalásnál olyan utat választott, amely külföldi érdekeket sértett – nyilatkozta Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke.
Kövér hangsúlyozta: egy ország nemzetközi érdekérvényesítő képességét gazdasági ereje határozza meg. A Fidesz-kormány 1998 és 2002 között megfelelő súllyal tudta az érdekeit érvényesíteni a nemzetközi fórumokon, az elmúlt négy évben azonban a kabinet olyan utat választott „a Gyurcsány Ferencék által nyakunkon hagyott csődtömegből” való talpra álláshoz, ami számos nemzetközi érdeket sértett, ez pedig csökkentette Magyarország érdekérvényesítő képességét. Kövér László kiemelte, a magyar–román kétoldalú kapcsolatok rendszere mára olyan mélypontra jutott, hogy komoly aggodalommal tekintenek az erdélyi magyar közösség jövőjére. A kormány ezért a konkrét támogatások mellett olyan gazdasági kapcsolatokat is próbál kiépíteni, amelyek segítik a romániai magyar közösséget. A magyar kabinet a nemzetközi színtéren azt szeretné elérni, hogy Európa ne csak azoknak a hangját hallja meg, akik erőszakhoz folyamodnak, hanem azokét is, akik békés eszközökkel próbálják érvényesíteni alkotmányos önrendelkezési jogaikat. „Azt szeretnénk, ha a környező országokban élő magyar közösségek megkapnák, ami jár nekik” – mondta Kövér László, megjegyezve: az Európai Unió ebből a szempontból kicsit torzan fogja fel az emberi jogokat, hiszen a hizlalandó sertések és a tojóhibridek mentálhigiénéjével többet foglalkozik az európai szabályozás, mint a közösségek oktatási és kulturális önrendelkezésének védelmével.
A magyar közösségek önrendelkezésének biztosítása szempontjából a környező országok közül kedvező példaként említette Szlovéniát és Horvátországot, a szerbiai magyarság helyzetéről pedig azt mondta, ott többé-kevésbé javul a helyzet.
Kövér László Románia mellett Szlovákiát is bírálta, amiért szerinte ott „egyenesen nemzetbiztonsági kockázati tényezőként” tekintenek a magyar közösségre.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 27.
Németh Zsolt: a magyar nemzetpolitika fontos színtere az Európa Tanács
Budapest, , szerda (MTI) - Az Európa Tanács (ET) fontos színtere a magyar külpolitikának és nemzetpolitikának, a szervezet több olyan kérdéssel foglalkozik, amelyhez magyar nemzetpolitikai érdekek fűződnek - mondta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerdán Budapesten.
A politikus, aki az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében a magyar delegáció vezetője, kiemelte: a delegáció tagjai szerdán egyeztettek az Országházban, az eseményen részt vett Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is. A tanácskozáson megvitatták az elmúlt években folytatott együttműködést a szervezettel - közölte.
Németh Zsolt hangsúlyozta: a kooperáció hosszú évekre nyúlik vissza, és kiemelkedően fontos eredménye volt az a szakmai munka, amely végül a Kalmár-jelentésben öltött testet.
Az ET parlamenti közgyűlése tavaly fogadta el Kalmár Ferenc András magyar néppárti képviselő jelentését a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól. A dokumentum hangsúlyozza, hogy az Európa Tanács azon tagállamainak, amelyek ezt még nem tették meg, alá kell írniuk és ratifikálniuk kell a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt, valamint a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját.
Németh Zsolt szerdán úgy fogalmazott, megállapodtak abban, hogy az Európa Tanács az az emberi jogi és kisebbségi kérdésekkel foglalkozó nemzetközi szervezet, ahol "a magyar külpolitikának és a magyar nemzetpolitikának van keresnivalója", hiszen az elkövetkező években is több olyan kérdés vetődik majd fel, amelyekben a magyar nemzetpolitika hangsúlyosan érdekelt. Hozzátette: ezért a magyar delegáció a továbbiakban is folytatja az együttműködést az SZNT-vel.
Izsák Balázs elmondta: az ET parlamenti közgyűlésének magyar delegációja és az SZNT közötti együttműködés 2008-ban kezdődött. 2010 után Kövér László, az Országgyűlés elnöke védnökséget vállalt az együttműködés felett, amely ekkor új lendületet kapott - emlékeztetett.
Hangsúlyozta: a hétéves közös munkából levonták azt a következtetést, hogy a jövőben is nagy szükség van egymás kölcsönös tájékoztatására, a közös cselekvésre, és arra, hogy egyeztessenek a szükséges lépésekről, ahogyan azt most is teszik.
2015. június 5.
Megemlékezés a Bolyai téri unitárius templomban
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének a nemzeti összetartozás napja alkalmából a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templom udvarára tervezett megemlékezését tegnap a rossz idő miatt a templomban tartották meg.
Az emlékünnepségen részt vettek a történelmi egyházak képviselői, beszédet mondott dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Szabolcs Attila, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke, Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke. Műsorvezető Nagy István színművész volt. Fellépett Kilyén Ilka színművész, Samu Ilona és Samu Janka Tímea, Nagy Árkosi Árpád és a Szent Cecília együttes. Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános saját versét olvasta fel.
A rendezvényre Kecskés Csaba unitárius esperes adta áldását.
A megemlékezés a magyar és székely himnusszal ért véget.
A nemzeti összetartozás napja a 2010. évi XLV. törvénybe foglalt hivatalos nevén: Nemzeti Összetartozás Napja – az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-re eső nemzeti emléknap Magyarországon, amelyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés. Az erről szóló Nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő törvényjavaslatot Kövér László (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) kezdeményezte. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme". Sólyom László akkori köztársasági elnök 2010. június 3-án aláírta a törvényt, amely a 90. évfordulón, 2010. június 4-én hatályba is lépett.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 4.
Atyha felett az ég
Látszólag csupán galériaavatással egybekötött kiállításmegnyitó. De a hely különlegessége meg a kezdeményezés egyedisége példamutató. Bár nem úttörő a jelenség, hiszen a saját házát-birtokát művészteleppé, alkotótáborrá vagy állandó kiállítótérré átalakító képzőművész számtalan akad a nagyvilágban, olyan céllal azonban, mint Vinczeffy László tette, már nem sokan.
Ő ugyanis nem kevesebbet tűzött ki céljául, mint hogy szülőfaluját, a szép és szomorú Atyhát megmentse a kihalástól. Mégpedig úgy, hogy a sóvidéki kis falucskát megjelenítse a képzőművészet színterén azzal a hittel: az a kis pontocska, amit most felrajzolt ama képzeletbeli térképre, egyre jelentősebbé, egyre fontosabbá válik majd. Ha másért nem is, a vidám szoborparkért és a Kakasülő Galériáért Atyha bekerüljön a turizmus körforgásába, és ezáltal az élhető élet reménye visszatérjen a faluba.
A galéria
A Kakasülő Galériában június 28-tól kiállított alkotások között van egy festmény: Somogyi Győző alföldi festőművész Atyha című akriljén a vidám színek uralkodnak, piros kerítés, sárga háztető, mályvaszín utca, és a kép tele élettel, tyúkok a kerítésen, libák az út mentén, egy emberi alak kontűrje is. És két gólya kering a világoskék égen, fészket raknának – nem a régit felújítani jöttek vissza, hanem új életet kezdeni. Valahogy így tért haza Vinczeffy László is, szülőfalujában bennvalót vásárolt, a rajta álló házat felújította, nem is akárhogyan, hanem a helyi építkezési hagyományokhoz hűen, a kertet felélesztette, a menthetetlenül elöregedett gyümölcsfák helyébe fiatal csemetéket ültetett és meg is töltötte élettel, sajátos módon: színes, játékos formájú nonfiguratív szobraival népesítette be. S bár a gazdaember új élet kezdetén elsőként a gazdasági épületet húzza fel, hiszen állatainak a menedéket, szerszámainak a biztos helyet fontosabbnak tartja, mint saját feje felett a tetőt, Vinczeffy László fordított sorrendben dolgozott. A csűrt hagyta utoljára, mert az koronáján a legszebb ékszer. A Firtos alatti kis hegyi falu építkezési szokásai a helyhez alkalmazottak, így az istállónak, csűrnek és szekérbeállónak épített gazdasági épület sem a Háromszéken szokásos méretű, annak csupán kicsinyített változata. A régi épületet Vinczeffy László eredeti állapotában hagyta, az új rendeltetéséhez legszükségesebb átalakításokat végezte el mindössze: az egykori szénapadlásra egyetlen hatalmas rönkből faragott lépcső vezet, még fennebb, a szekérbeálló feletti lepadolt részbe – a kakasülőre – újabb néhány lépcsőfok. Ennyi csupán a kiállítófelület, mégis tágas. Ezt a rendhagyó teret lakják be a Vinczeffy által felkért művészek alkotásai, és itt jól megfér egymás mellett grafika és bronzszobor, olajfestmény és hologram, objekt és gipszplakett, fametszet és szénrajz. Hiszen a kiállítók összeválogatásában Vinczeffyt csupán egyetlen elv vezérelte: hogy az alkotásaikat bemutató művészek – életművel a hátuk mögött vagy még pályájuk kezdetén – mindannyian kísérletező kedvűek, az újításoktól soha vissza nem rettenők legyenek. És Budapesttől Szovátáig minden művész válaszolt a felkérésre, akik már a világ legnevesebb galériáiban állítottak ki, azok is. Mert megértették Vinczeffy László szándékát, és akkortól már nem az volt a fontos számukra, hogy egy isten háta mögötti, kihalófélben levő falucska talán senki által nem látogatott csűrjébe kerül munkájuk, hanem a cél, melyhez társul szegődhettek.
Az esemény
Atyhán annyi autó, mint múlt vasárnap, egyszerre még sosem volt. A Vinczeffy-porta előtt kiszélesedő tér kevésnek bizonyult a parkoláshoz, a környező szűk kis utcák mindenike még keskenyebbé vált a fél kerékkel az árokban megállított autók miatt. Pedig nem csapott nagy hírverést a galériaavató kiállításnak a házigazda, nem mondták be a rádiók, nem írták meg az újságok, csupán szájról szájra terjedt a hír. És Sepsiszentgyörgytől Marosvásárhelyig, Kolozsvártól Székelyudvarhelyig felkerekedett a művészetpártoló közönség, hogy Atyhán a 101-es számú házat felkeresse. És Erdély bármely tájáról igyekezett Atyha felé az utas, mind az eget kémlelte. De valaki, ott fenn, a kiállító művészekhez hasonlóan, megértette Vinczeffy szándékát, és kicsit arrébb tolta a felhőket. A kiállításmegnyitót Vinczeffy Stefánia két éneke foglalta keretbe, közben hangzottak el a köszöntők. Vágási Albert, Korond menedzsere bizakodását fejezte ki, hogy Vinczeffy László kezdeményezésének köszönhetően újra pezsgő élettel telhet meg az elnéptelenedő falu, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője kijelentette, arra a napra – június 28-ra – Atyha az erdélyi képzőművészet fővárosává vált, azt az üzenetet sugallva, hogy mi, magyarok, együvé tartozunk, éljünk bárhol is a világban. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a kiállítás fővédnöke üzenetét is közvetítve kiemelte, ki kell tartanunk nemzetünk hite mellett, hogy a magyarságnak ne csak dicső múltja, hanem jövője is legyen, Vinczeffy László kezdeményezését pedig követendő példának nevezte arra, hogyan lehet ott is reményt nyújtani, ahol a falu vezetése sem hitte, hogy van jövő. Nagy Miklós Kund művészeti író a kiállítást értékelve azt mondta, bár a tárlat látszatra eklektikus, hiszen a kiállított alkotások különböző műfajokat, stílusirányzatokat képviselnek, mégis egységes a minőséget illetően. Vinczeffy László a kiállítás létrejöttének körülményeit ismertette, hangsúlyozva, egyetlen felkért művész sem utasította vissza, bár ketten közülük – Kubinyi Anna textilművész és Kusztos Endre festőművész – már nem érhették meg a Kakasülő Galéria avatását. „De boldogok ők, ott fenn, mert jól sikerült ez a nap, és én is boldog vagyok, a mennyországba szállnék, ha tudnék” – mondta. Atyha felett az ég érzékelhetően kitisztult.
A folytatás
Az atyhai Vinczeffy-birtokon nem ez az első képzőművészeti rendezvény, Röpkiállítás címmel 2013-ban szervezett már kisebb méretűt. Úgy látszik, hogy öregségemre költözött belém a nagy energia, válaszolta arra a kérdésemre, hogy korábban, még a Gyárfás Jenő Galéria munkatársaként miért nem szervezett az atyhaihoz hasonló tárlatot.
– Három éve nyugdíjas vagyok, most jött el az idő, hogy kiállítást szervezzek, olyant, mely a falunak hírnevet hozzon. Mert egyetlen, még akár halálra ítélt faluról sem szabad lemondani, és ezt példának is szánom arra, hogy ilyen kis falvakban is lehet nagy dolgokat csinálni. De nekem az is ambícióm volt, hogy bebizonyítsam, nem csak városon történhetnek jelentős események, egy képzőművészeti rendezvényt meg lehet oldani egy falucskában is, ha rendesen megszervezed.
– A megnyitóbeszédekben többen is kifejezték reményüket, hogy egyik megvalósítás vonzhatja a másikat. Nem tartasz attól, hogy esetleg kirakatfaluvá válhat Atyha?
– Inkább attól félek, hogyha én innen eltűnök, akkor itt ismét nagy csend fog uralkodni. Azt sem tudom, mi lesz a kertbeli alkotásokkal. De csinálom tovább, mert kell bízni és előre kell nézni. Lehet, hogy valamikor lesz majd Szovátának egy képzőművészeti központja, amelynek része lesz Atyha is, erről már beszélgettünk. Az a lényeg, hogy ezt a képzőművészeti gócot is be kéne vonni a turizmus forgatagába, hogy ne csak Parajdra s Korondra menjenek látogatók. Nem mindenkit érdekel a képzőművészet, ez biztos, de ha egy csoportban van egy-két ember, aki fogékony, az boldogan veszi tudomásul, hogy itt mi történt.
– Lesz-e folytatása a Kakasülő Galéria kiállításának? – Minden évben új tárlatot szeretnék itt bemutatni. Úgy képzelem el, hogy a következő esztendő csendesebb év lesz, úgy értve, hogy csak pár képzőművész állít ki, de több művet, aztán ismét több művész szerepeljen kevesebb alkotással. Ez még a jövő titka, de míg egészségem van és bírom magam, addig minden évben egy megnyitót akarok. És a kettő között, mert ez lejár egy hónap múlva, majd felhozom pár munkámat s azokat kiállítom, hogyha valaki erre jár, a galéria ne álljon üresen. Az én birodalmamba jön be, megkapja kinn a szobrokat s benn képeket, grafikákat.
Csorgó A június 28-án az atyhai Kakasülő Galériában megnyílt, tíz magyarországi, tizenhét székelyföldi képzőművész egy-egy alkotásából létrejött tárlatnak a Csorgó nevet adta a szervező Vinczeffy László. „Közös kiállításunk címét az Atyhában és határában sokfelé felfakadó éltető, tiszta forrásvíz ihlette, de a Csorgó cím egyben metafora is. A csorgó vize, amely az itató felé tart, a művészt és alkotását jelenti. A vályú, amely felfogja és meggyűjti a vizet, maga a Galé­ria szeretne lenni. Remélem, hogy ebben a metaforapárban a műnek is ugyanolyan fontos szerepe lesz, mint a víznek: az embert szolgálja” – írja Vinczeffy a kiállítást kísérő katalógusban.
Van egy másik megközelítése a csorgó-vályú párosnak. A lefolyó nedű, amikor érintkezésbe lép a gyűjtőedényben levő víz felületével, önmaga körül egyre terjedő hullámokat képez. Úgy legyen, hogy a Vinczeffy László által keltett hullám minél messzebb elérjen.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 8.
A magyarság összefogó erő lehet Közép-Európában
A magyarság összefogó erő lehet a megújuló és megerősödő Közép-Európában, de csak ha egzisztenciálisan erős, öntudatos és magabiztos, és ennek alapja a kultúra és a képzés – mondta Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden Budapesten.
A 20. jubileumi ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem és ELTE Határon Túli Felsőoktatási Intézmények Fóruma megnyitóján Magyar Levente kiemelte: a 20. század az egységes magyar gazdasági rendszert is szétrombolta, és hogy ezt minél inkább helyreállítsák, a KKM a nemzetpolitikán keresztül igyekszik erősíteni a magyarok közötti gazdasági kapcsolatokat, a határ menti kapcsolatokat, együttműködést. Mindezt a szomszédos országokkal a legnagyobb békében és egyetértésben teszi – tette hozzá.
Azt hangoztatta: Magyarország és a magyar nép csak akkor lehet sikeres, ha a szomszédjaival együtt, és nem azok ellenében ér el eredményeket. Ez a politika látványos eredményeket ért el az utóbbi időben – mondta, példaként említve a magyar–szerb kapcsolatok látványos javulását.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke azt mondta, a nyári egyetem az együttműködésről szól, a magyar anyanyelven gondolkodók hálózatát építik. Ha sikerrel járnak, akkor tettek valamit Trianon feldolgozásáért és meghaladásáért, elkezdték visszaszerezni azt, amit elvett Trianon – fogalmazott. Kifejtette: sok olyan gondolat született a szabadegyetemeken az elmúlt években, amely a politika napirendjére került és valósággá vált. Most is ráfér a gondolkodás a politikára – fűzte hozzá.
A most megnyitott nyári egyetemet, amelyet – mint mondta – a talán legtekintélyesebb magyar egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem szervezett, egyfajta nemzetegyesítésnek nevezte. Nemcsak tudományos konferenciáról van szó, hanem Trianon szellemi feldolgozásában, politikai meghaladásában segít minden hasonló rendezvény – vélekedett.
Németh Zsolt a nyári egyetem résztvevőiről azt mondta: a Kárpát-medence sikeres gondolkodói lehetnek. Arra biztatta őket, hogy igyekezzenek kapcsolatokat, hálózatot építeni a rendezvényen, és így Trianon 100. évfordulója lélekben megerősödve találja majd a Kárpát-medencei magyarságot.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint a magyarság akkor lehet nyertes a 21. században, ha összpontosítani tudja a Magyarországon, a Kárpát-medencében és a szerte a nagyvilágban élő magyar közösség szellemi, lelki és anyagi energiáit, erőforrásait. Kiemelte: a 20. századot mi magyarok a Kárpát-medencében elveszítettük. Hozzátette: kérdés, hogy a 21. században az európai közösségi térben nyertesek leszünk vagy ismét veszteseknek bizonyulunk.
Kiemelte: az erőgyűjtés egyik alapkövetelménye a felelős nemzetpolitika, és egyik leghatékonyabb eszköze az oktatás. Rámutatott, a felelős nemzetpolitika jegyében valósították meg a nemzet határokon átívelő, európai módon történő közjogi egyesítését.
A magyar állampolgárság és a szavazati jog kiterjesztése a külhonban élő magyarokra annak a legitim magyar nemzeti erőgyűjtésnek a része, amely nemcsak egy elvont gondolat vagy egy politikusi ékesszólás, hanem a fiatalok holnapi és holnaputáni életminőségét is befolyásoló tényező Magyarországon és külhonban egyaránt – hangoztatta Kövér László.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes arról beszélt: a nemzet, a nyelv és a tudomány egymással szoros összefüggésben áll, és az első kettőnek az állapota, valamint a tudomány minősége sokkal erősebben összetartozik, mint elsőre gondolnák.
Kifejtette: ha a magyar nyelv kikopik a tudományos, művészi használatból, akkor visszaszorul a mindennapok tekintetében is, ez pedig a nemzet visszaszorulásával, életerejének, befolyásának drámai csökkenésével jár. Ugyanakkor ez fordítva is igaz, ha a magyar nyelv erősödik, akkor a magyar nemzet öntudata, egésze és az állam intézményes struktúrája is erősebbé válik – mondta.
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 29.
Megnyílt a Kakasülő Galéria
Vinczeffy László nagyot álmodott. Két évvel ezelőtt ígérte az akkori röp-kiállítás megnyitásakor, hogy a telke végében álló csűrt “átfogalmazza”, és a gazdasági épület, amely egykor állatok szállásakor, illetve takarmányraktárként szolgált, új funkciót kap a jövőben. Ez az ígéret július 28-án teljesedett be, amikor huszonhét Kárpát-medencében élő művész alkotásait tekinthette meg meg az érdeklődők népes tábora. A kiállító társasága igencsak válogatott képzőművészekből állt össze, közülük jónéhányan, akárcsak az ötletgazda-tulajdonos, Munkácsy-díjasok, a Magyar Művészeti Akadémia tagjai, többen a Kossuth-díj kitüntetettjei is. A szervezőnek a magas minőség és az önkéntesség volt a mércéje.
Felvételünk két évvel ezelőtt készült, amikor a házigazda felvázolta jövőbeli elképzeléseit.
A felkért személyiségek közük mindannyian figyeltek a hívó szóra: Aknay János, Albert Levente, Berze Imre, Bocskay Vince, Csáji Attila, Elekes Károly, Farkas Ádám, Fekete György, Ferencz S. Apor, Gyarmathy János, Gyulai Líviusz, Hunyadi László, Hunyadi Mária, Kákonyi Csilla, Kubinyi Anna, Kuti Botond, Kuti Dénes, Kusztos Endre, Léstyán Csaba, Sánta Csaba, Somogyi Győző, Siklódi Zsolt, Stefanovits Péter, Szemadám György, Vargha Mihály, Vinczeffy László és Zsigmond Márton. Sajnos, a sors is közbeszólt: Kubinyi Anna és Kusztos Endre már csak az örökkévalóságból, odafentről szemlélhette ezt a rendezvényt.
A kiállítás megnyitójára üdvözletét küldte Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki váratlan teendői miatt nem tudok jelen lenni. Az üzenetet Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke tolmácsolta, majd maga is igen megható és lelki emelkedettségről árulkodó beszédet mondott. Korond önkormányzata részéről Vágási Albert községmenedzser köszöntötte a megjelenteket. A kiállítást és a művészeket Nagy Miklós Kund művészeti író méltatta.
A kiállítás egy hónapon át lesz látogatható, naponta 10 és 17 óra között. Helyszín: Atyha 101. szám. Nagyobb csoportok számára egyeztetés szükséges, akik magát a Kakasülő Galéria tulajdonosát, Vinczeffy Lászlót hívhatják ezen a telefonszámon: (+4)0729-847385.
Simó Márton
Székelyhon.ro
2015. augusztus 13.
A lényeg, hogy ragadjon a bélyeg
Régi, bevált helyszínére költözött vissza az Erdélyi Magyar Ifjak tábora, amely idén lényegesen több érdeklődőt vonzott, mint tavaly. Ahogy az lenni szokott, a szervezők idén is megkapták a magukét a balliberális médiától: náciképző, pártrendezvény, Jobbik-tábor. Miközben a mögöttes szándék, a lelkes önkénteseket mozgató motiváció a lehető legnemesebb: közösséget teremteni és erősíteni, a nemzeti önazonosságot aládúcolni, nevelni és irányt mutatni. Reményik Sándor gondolata sejlik fel az emberben, látván, hogy zömmel húszas éveik elején járó fiatalok szervezik a tábort saját generációjuknak: „Egy Iskola lesz egész életünk, S mindenki mindenkinek tanítója. (…) Nem leszünk semmi más: Hitben, hűségben, tisztaságban. Egymásnak folytonos példaadás.”
Másik ellen-Tusványos
A fő vádpont, hogy az EMI-tábor Tusványos Jobbik által finanszírozott ellenrendezvénye. Állításuk bizonyítékául azt hozzák fel a nemzetellenes, kozmopolita libertariánusok, hogy a tábor fő támogatója a Jobbik pártalapítványa, s hogy Vona Gábor rendre itt mondja el évértékelő beszédét. A párhuzam talán kézenfekvő: Tusványos–Orbán Viktor–Fidesz, EMI-tábor–Vona Gábor–Jobbik. Az is szembetűnő, hogy a közéleti-politikai programok között mindkét táborban az említett két pártelnök előadása vonzza a legtöbb érdeklődőt. A felszín azonban nem minden, s aki nemcsak a bélyegekre, a gondolkodást félrevezető párhuzamokra kíváncsi, nem árt, ha két lépést hátrál, s onnan nézi az összefüggéseket.
Az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet több mint tíz éve alakult mint teljes mértékben civil, semmiféle politikai kötődéssel nem rendelkező kezdeményezés. Céljuk mindenkor – miként az a honlapjukon is olvasható – „az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása, megerősödése és önrendelkezési jogának kivívása” volt. Szerveztek Wass Albert-felolvasómaratont, gyűjtéseket különböző nemes célokra, voltak látványos protestakcióik (emlékezetes: ők voltak, akik nem engedték be Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselőt 2005-ben Bocskai István szülőházába), s 2005 óta ők jegyzik az egyik legnépszerűbb nyári tábort. Alapító elnökük, Soós Sándor már átadta a stafétabotot a következő generáció képviselőjének, Sorbán Örsnek.
Amikor Vona Gábor 2008-ban első ízben fellépett a táborban, azt már negyedik alkalommal rendezték meg. De lépett itt fel Mikola Istvántól Kövér Lászlóig egy sor fideszes politikus is az évek során. Hogy a fideszes meghívottak megritkultak – ezt kivételesen jól tudja a balliberális sajtó –, az azzal magyarázható, hogy a szervezők nem kívánnak semmiféle közösséget vállalni a szavazókat az RMDSZ támogatására biztató Szász Jenővel. Amit a Magyar Országgyűlés elnöke, a Fideszben kiemelkedő tekintéllyel és hatalommal rendelkező Kövér László – nem mellesleg a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke – igencsak rossz szemmel néz.
Az EMI fő sajátossága a politika vonatkozásában, hogy nem törődnek a rágalmakkal, mocskolódással, az előző generáció balliberális megmondóemberei által kijelölt tabukkal, teszik, amit lelkiismeretük diktál. Ez az, ami megbocsáthatatlan azok szemében, akik hozzászoktak, hogy előírják, miről lehet beszélni, mit lehet kimondani, akik még mindig azt képzelik, hogy ők jogosultak a szalonképesség határainak meghúzására.
És ez az a pont, ahol találkozik az EMI a Jobbikkal, egy erdélyi, pártfüggetlen, kizárólag a nemzeti érdekek szolgálata által mozgatott ifjúsági szervezet egy anyaországi párttal. Az EMI nem a látszatok szervezete, éppen úgy nem kíván együttműködni a nyíltan nemzetellenes erőkkel, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióval, Bajnai Együttjével, a Párbeszéd Magyarországért nevű ex-LMP-s képződménnyel, valamint a Tóbiás-féle MSZP-vel, ahogy az Erdélyi Magyar Néppárt sem. A magyarországi pártok irányában való egyenlő távolság, álságos és be sem tartott RMDSZ-es elvét élből elutasítják, azokkal keresik a kapcsolatot, akiknek a nemzetépítés, az identitás erősítése, a magyarság távlati érdekeinek szolgálata a céljuk, nem pedig a dekonstrukció, a magyar államiság lebontása, egy homályos, európainak mondott, de valójában mélyen Európa-ellenes – lásd a bevándorlás ügyét: ha a baloldalon múlna, Európa s vele együtt Magyarország mint kulturális hagyományrendszer egy évtizeden belül megszűnne – ködkép kergetése.
Tiszta beszéd
A Jobbik, miként arra Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alapító elnöke, jelenlegi alelnöke rámutatott a párt vezetőivel való találkozás után, sokat tett azért, hogy a tiszta beszéd visszanyerje a maga rangját a politikában. Nyíltan szólt valamennyi nemzeti sorskérdésről, mondandóját soha nem igazította az ellenfél elvárásaihoz. Így lett belőle szélsőséges, rasszista, fasiszta, náci szervezet a fősodratú sajtó berkeiben. A párt most középre igyekszik, néppártosodik úgy, hogy lényegi mondanivalóján nem változtat. Vona Gábor erről is őszintén beszélt: a vadhajtásokat le kell nyesni, nem szabad magas labdákat feladni a párt és a nemzet ellenségeinek. Nem tagadta: eddig is voltak vadhajtások, csak eddig nem nézett oda. Ennyi az, amit valóban meg lehet és meg is kell tenni. Ettől még nem fog egyből megváltozni a mainstreamsajtó Jobbikhoz való hozzáállása, de egy önmagát komolyan vevő közéleti személyiség egy idő után nem fogja tudni visszakézből lenácizni a pártot.
Más kérdés, hogy miként Botka János MSZP-s politikus egy őszinte pillanatában elmondta, a fasisztázás tisztán eszközjellegű a baloldal számára. Maguk sem hiszik, amit mondanak, de mondják, mert politikai hasznot remélnek tőle. Számukra „az a lényeg, hogy ragadjon a bélyeg”. De a bélyeg egyre kevésbe ragad, egyre többen látnak át a szitán. A megélhetési rettegők, a minden bokorban gaz szélsőségest sejtők szép lassan magukra maradnak, és előbb-utóbb saját szórakoztatásukra szervezhetnek nácizó-fasisztázó felolvasóesteket. Van esély rá, hogy a 2018-as választás valóban a Fidesz és a Jobbik között dőljön el, ahogy azt a jobbikosok a tapolcai győzelem után előszeretettel mondogatják. Bő negyed évszázados késéssel a magát baloldalnak mondó neoliberális, globalista, kozmopolita politikai szövetség végre oda kerülhet, ahová való: a történelem szemétdombjára.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. augusztus 25.
Mit jelez Kelemen Hunor és Orbán Viktor tusnádi találkozója?
A barátságos semlegesség és jószándék-kinyilatkoztató gesztusok után a Fidesz-RMDSZ kapcsolat az óvatos, de kiszámítható konszolidálódás útját vette.
A magyar miniszterelnök, az RMDSZ szövetségi elnöke és a Fidesz operatív projektcsapata több tagjának sajtónyilvánosságot eddig nem kapott tusnádi találkozója ha nem is nyit új fejezetet az RMDSZ-Fidesz kapcsolatokban, de egyértelművé teszi azt a trendet, ami sejthető volt: az RMDSZ és a Fidesz operatív munkakapcsolatba lépett.
Az Orbán Viktor tusnádi megjelenése előtti napon tudniillik Kelemen Hunor és Orbán Viktor abban állapodott meg, hogy a következő időszakban a magyar kormány jelentősebb romániai magyar kulturális és oktatási projekteket támogat, ezek azonosításában pedig meghatározó szerepe lesz az RMDSZ-nek. Értsd: az RMDSZ javasol, a Fidesz pedig értelmező is, de mindenek előtt pragmatikus lesz a javaslatok elfogadásában. Hogy a Fidesz ezentúl bizonyos “RMDSZ logikát” is elfogad a romániai magyar projektek finanszírozásában, februárban vált világossá, amikor eldőlt, hogy az RMDSZ alapítványa, az Eurotrans is beszáll a honosításba.
A képlet nem azonos az MPP vagy az EMNT-EMNP Fidesz-finanszírozásaival. A Fidesz nem a működtetésbe és “politikai ügyintézésbe” száll be, hanem az RMDSZ által fontosnak tartott nagyobb költségvetésű közösségi projektekbe. A több 10 millió forintos projektek kulturális és oktatási irányúak, a hangsúly tehát nem a gazdasági területen van, ahol a Fidesz-befektetések jobbára vagy elbuktak, vagy az amúgy is gazdag romániai magyarokat tették még gazdagabbá.
Több forrásunk is megerősítette, hogy az RMDSZ-Fidesz operatív munkakapcsolatának konszolidálódásával párhuzamosan Orbán Viktor csapata egyértelműsítette, hogy Tőkés Lászlót olyan státusba minősítette át, ami udvariasan az érdemei elismerése mellett szintagmával jelölhető. Az utóbbi időszakban Orbán Viktor sem Tőkés Lászlót, sem az EMNP-s vezetőket nem fogadta, eltekintve attól a néhány perctől, ami megelőzte a tusnádi Orbán-kerekasztalt. Több forrásból is úgy tudjuk, mindeközben a Kelemen-Orbán találkozók rendszeresek, a Kelemen-Semjén kommunikáció pedig úgyszólván folyamatos. Az új helyzet egyértelművé tétele magát Tőkés Lászlót is összezavarhatta, aki Tusnádon a szokásosnál is konfúzabb beszédet tartott. Úgy tudjuk, az, hogy Orbán Viktor végül mégis fogadta a püspököt és szűk körét, inkább Németh Zsolt kitartásának, mint Orbán Viktor indíttatásának tudható be.
De a Fidesz nem bíz semmit a véletlenre. Az MPP és EMNP bizonyos szerény keretek között, de megmarad. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy Kövér László és Németh Zsolt megérdemlik, hogy barátaik némi egzisztenciához jussanak. E mellett az MPP és az EMNP is megoldhat kommunikációs feladatokat olyan konjunktúrában, ha az RMDSZ történetesen kormányon van. És nem mellékes az sem, hogy a Fidesz praktikusnak tarthatja azt is, hogy az RMDSZ mindig emlékezzen rá: lenyomni ugyan nem tudtunk titeket, de rossz napokat okozni, igen.
A következő egy év tehát várhatóan arról szól, hogy látványos és nagyobb kaliberű projekteket jelentenek be egyszerre RMDSZ és Fidesz notabilitások.
K. A.
Transindex.ro
2015. szeptember 6.
Felépült a háromkúti iskola
Az utolsó munkálatokat végzik, a felépült háromkúti iskolán, mely 2012-ben égett le. A beruházást, számos adományozó támogatta. A Bethlen Gábor Alap 8,5 millió forintot adott hozzá, Kövér László, az Országgyűlés elnöke pedig, saját forrásából 1,5 millió forinttal segítette az intézmény felépülését. Az iskola ünnepélyes átadása, szeptember 14-én lesz.
A gyimesi falu iskolája, azt még túlélte, hogy 2010-ben a falut kettészelő Kis-Békás patak kiöntött. A már akkor, rossz állapotban lévő épületben, kár nem keletkezett, viszont az intézmény udvarának jelentős része a víz martalékává vált. Még ebben az évben indult az adománygyűjtés egy új iskola építéséhez Imre Anna tanítónő irányításával, a helyi Hármaskútért Egyesület közreműködésével, melynek a tanítónő férje az elnöke. (Ebbe a gyűjtésbe az Erdély.ma is aktívan bekapcsolódott, eredménye itt látható: http://erdely.ma/adomany.php?ad_id=5 Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a portálunkon 2010. augusztus 23-án elindított nyilvános gyűjtés mellett közvetlenül is érkeztek adományok Háromkútra! Az iskolaépítéssel járó bonyodalmakról, a helyszín-változásokról, az iskola terveinek változatairól és az építkezés megkezdéséről több cikkünkben is beszámoltunk – szerk.) Az épület, ami egyben az óvodai és iskolai funkciót is betöltötte, 2012. márciusában égett le. Ekkorra már, számos jótékonysági koncertet és előadást szerveztek több magyarországi településen, így az iskola építéséhez, a pénz jelentős része, rendelkezésre állt. Mihók Péter, Gyimesközéplok polgármestere, a sajnálatos esemény kapcsán, a sajtót arról tájékoztatta, hogy maximális mértékben az ügy mellé állnak, mivel az új iskola építéséhez szükséges pénz jelentős része már akkor rendelkezésre állt. „Segítünk, az intézményt berendezni, az elégett eszközöket pedig, pótoljuk" – mondta.
Az új oktatási intézményben egy-egy óvodai és iskolai terem, egy fiú- és egy lánymosdó, valamint egy tanári szoba van.
Takács Judit
Erdély.ma
2015. október 16.
Váradi diákok az országgyűlés felsőházában
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat öt éve indult kezdeményezésének köszönhetően szerdán 11 váradi gyermek is részt vehetett a budapesti Országház felső termében zajlott V. Gyermek- és Ifjúsági Országgyűlés munkálatain. Hasznos tapasztalatokkal tértek haza.
Szerda hajnal, negyed 6 óra körüli az időpont. Korainak és szokatlannak tűnhet egy átlagos gyermek számára ilyenkor a gyülekezés, de a csoportnak, mellyel Budapestre tartunk, nem átlagos II–V. osztályos gyermekek a tagjai (szinte valamennyien a 11-es suliba járnak, illetve szacsvays is van köztük), hanem olyanok, akik arra készülnek, hogy néhány óra múlva kérdéseket tegyenek fel a magyar országgyűlés felső házi termében magas rangú állami vezetőknek, közéleti személyiségeknek. És ezen a ponton ugorjunk vissza néhány hónapot a múltba. Még májusban hirdetett pályázatot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Ha miniszter lennék címmel, melynek az volt a lényege, hogy a gyermekek feltehettek különféle kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy milyen válaszokat várnak a tárcavezetőktől, államtitkároktól, valamint magától Orbán Viktor kormányfőtől a magyar országgyűlésben bizonyos témákban. Meg kellett tehát írják a kérdéseiket legkésőbb május 31-ig, ezeket pedig az illetékesek továbbították a Gyermekmentők budapesti irodájához. Körülbelül 110 kérdés érkezett be, a legtöbb a 11. számú Általános Iskolából, ahol Perecz-Simó Annamária tanító néni foglalkozott a Facebookon, illetve a Gyermekmentők oldalán meghirdetett pályázattal. A központi vezetőség végül kiválasztott mindegyik csoportból egy-két kérdést, Váradról pedig Szabó Patrik és Pál Antónia várhatta izgalommal azt, hogy miként fogja majd tudni interpellálni a miniszterelnököt, illetve a helyettesítésére kijelölt államtitkárt.
Komoly kérdések
Lassan megvagyunk mindannyian, így Szántó Ildikó, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat országos ügyvezető elnökének, Perecz-Simó Annamária tanító néninek és Lucaciu Ramóna aligazgató társaságában indulhat a kis társaság. A pihenővel tarkított út természetesen jó hangulatban telik, s szinte perce pontosan érkezünk az Alkotmány utcához, ahol az Országgyűlési Őrség egyik munkatársa fogad kedvesen bennünket, s kísér az Országház XII. számú kapujához. Ahogy arra számítani lehetett, nem vagyunk egyedül, hiszen közel 300 gyermek vesz még részt ezen az eseményen, nem csupán Magyarországról, hanem külhoni területekről is. Mindenki kedves és előzékeny velünk, tényleg zökkenőmentesen zajlik minden. Jól esik a kakaó, a túros táska és a gyümölcslé, amivel várnak bennünket. Minden rendben van tehát, itt az ideje, hogy a gyermekek elfoglalják helyeiket az amúgy egykamarás országgyűlés felsőházi üléstermében Hegedűs Viktória, a Gyermekmentő Szolgálat rendezvényszervezőjének segítségével, majd dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke tart eligazítást a szavazógombok használatáról. Elsőre nem minden világos – legalábbis erre enged következtetni, hogy a jelenlevők 33 százaléka örülne az ülés utáni verésnek –, de a második próbálkozás már sikerrel jár. Mint mondja, a cél, hogy a fiatalok is tudják: mindenki részt vehet az ország életében, lehet véleménye, és ez eljuthat a legmagasabb szintig.
Interpellációk
És eljön a pillanata annak is, hogy bevonuljanak az illusztris személyiségek, a megjelent 11 kormánytag csapatát (mások mellett Simicskó István, Pótápi Árpád, Kovács Zoltán, Fónagy János, Novák Katalin, Czunyiné Bertalan Judit, Rétvári Bence, Kontrát Károly ül az első sorban) főbíró, ombudsman és médiatanácsi tag egészíti ki. Kövér László házelnök (aki egyébként a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetője is, tehát úgymond családi körbe jött) megjelenését felállással tisztelik meg az egybegyűltek, majd következhet két órán keresztül a kérdések özöne. Mivel különleges alkalomról van szó, megengedett néhány esetben a házszabálytól való eltérés is, hiszen normál körülmények közt például a házelnököt nem lehet interpellálni, illetve ha a kérdező elfogadja a választ, akkor a testület nem kell szavazzon. Bár lazább a hangulat, azért fontos, akár a felnőttek becsületére is váló kérdések hangzanak el, a megkérdezettek pedig szintén komolyan veszik a dolgukat, ami abból is kitűnik, hogy számon tartják, sőt, szinte versenyeznek, hogy ki büszkélkedhet azzal, hogy a legtöbb feleletét elfogadták. Olyan vitára alkalmas interpellációk hangzanak el, az Európai Uniótól kezdve, a magyar határokon átlépő menekülteken keresztül a magyar oktatási rendszer problémájáig, mint például: miért kell a képviselőknek szapulniuk egymást, vagy a sajtó kedvéért teszik ezt, és valójában haverok? Miért szabad hazudni és káromkodni a médiában? A rendőrök miért nem tudják regisztrálni a migránsokat? Miért sok a visszaélés az uniós pályázati pénzekkel? Milyen érvek szólnak a paksi atomerőmű továbbfejlesztése mellett? Mekkora Magyarország államadóssága? stb. De ugyanígy a génmanipulált élelmiszerek, a szelektív hulladékgazdálkodás, a kettős állampolgárság és a fogyatékkal élők helyzete is szerepelnek a palettán. A nap első humoros beszólása talán akkor csendül fel, amikor Kövér László az egészségtelen táplálkozással kapcsolatban megjegyzi: azért az nem törvénybe ütköző, ha valaki kövér… Orbán Viktor sajnos nem lehet jelen, viszont válaszait írásban megkapják a kérdezők, Pál Antónia és Szabó Patrik is kap egy kék bársonyba kötött hivatalos válaszlevelet a miniszterelnöktől.
Optimista tekintettel
Az ebéd ízletes, a váradi gyerekek arra lehetnek büszkék, hogy Novák Katalin családért és ifjúságért felelős államtitkár társaságában, a felnőttek meg arra, hogy dr. Simicskó István honvédelmi miniszter társaságát élvezhették. „Még a felnőtt képviselők közt is megállnák a helyüket a diákok, sőt, talán sok esetben még sokkal fegyelmezettebben, tisztelettudóbban is viselkedtek, mint a honatyák. Nagyon ügyesek voltak, komoly kérdéseket tettek fel, megdolgoztatták a kormány tagjait, tehát én mindenképpen hasznosnak ítélem ezt a napot. A gyermekek bejöttek a világ egyik legszebb épületébe, és látták, hogy a magyar politikusok hogyan dolgoznak, milyen kérdésekre kell válaszolniuk, milyen célkitűzéseik vannak, milyen programokat akarnak végrehajtani” – értékelt a Bihari Naplónak a tárcavezető. Még valami hátravan: a Szent Korona megtekintése, illetve a díszőrség magyarázatokkal fűszerezett bemutatója. Vonzó a látvány, viszont bizonyára sokakat elrettent ezen pálya választásától az a mondat, hogy „optimista tekintettel négy órán keresztül mozdulatlanul vigyázva kell állni”. Sajnos az idő csúnyára fordult, ezért a budai várat csak futtában lehet megcsodálni, de így is marandó örök élményt nyújt, akárcsak az ezt megelőző néhány óra. Azért arra még jut idő, hogy a kisbusszal tegyünk egy kört Budapesten, amihez sofőrünk, Fenesi Ferenc nyújt szakszerű idegenvezetői tájékoztatást. Kellemes, hasznos információkkal, élménnyel, és a Gyermekmentőktől kapott batyuval távozunk a magyarok fővárosából.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. november 10.
Új terv a szórványnak – Frissíti cselekvési tervét az RMDSZ
Új cselekvési tervet készül elfogadni a szórványmagyarságra vonatkozóan a vasárnap tartandó magyar szórvány napja alkalmából az RMDSZ, derül ki a szövetség hétfői hírleveléből – adja hírül a kronika.ro. Az RMDSZ idén Temesváron ünnepli a magyar szórvány napját, és az ünnep keretében kiértékeli a 2011-ben elfogadott szórvány cselekvési tervet, illetve újat fogad el. Ennek kidolgozása során konzultációt folytatott a szórványközösségekkel.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke az MTI-nek elmondta: az új tervre azért van szükség, mert a régi egyes céljai megvalósultak, és újabb feladatokat szültek. „A régi tervben szerepelt a szórványban működő magyar házak helyzetének a felmérése. Ez megvalósult, de most úgy látjuk, hogy érdemes ezeket a magyar házakat hálózatba szervezni, és érdemes közös utazó programokat kitalálni a számukra” – példázta Hegedüs Csilla.
Az RMDSZ 2011-ben fogadott el határozatot arról, hogy november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésének napját a magyar szórvány napjává nyilvánítja. 2012-ben a Máért az egész Kárpát-medencére kiterjesztette a magyar szórvány napjának megünneplését.
A magyar szórvány napjára a közmédia is tematikus nappal készül, közölte Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője az MTI-vel. Elmondta, az alkalomból a közmédia három televíziós csatornáján – az M1 aktuális csatorna és a Duna mellett hangsúlyosan a Duna Worldön – láthatnak a nézők egész nap a szórványban élő magyarságot bemutató műsorokat, de több rádiós műsor is foglalkozik majd a témával. Politikusok is megszólalnak majd a műsorfolyamban, Kövér László, az Országgyűlés elnöke exkluzív interjút is adott a közmédiának az alkalomból. Emellett a nézők és hallgatók a szórványban élő magyarok mindennapi életével, gondjaival, kultúrájával, szokásaival, ételeivel is megismerkedhetnek. A tematikus napon az erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai szórványban élőket bemutató felvételeket láthatnak. Emellett a Magyarság Házában döntéshozók beszélnek majd arról, mit lehet tenni a szórványban élők asszimilációja ellen.
A műsorfolyamban számos olyan kezdeményezést is bemutatnak, amelyek segíthetnek a szórványban élőknek abban, hogy „magyarok maradhassanak”. Készülnek miniportrék is, amelyekben egy-egy olyan embert mutatnak be, aki sokat tesz a szórványban élőkért. A tematikus nap két műsorvezetője Borbás Marcsi és Böjte Csaba lesz – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2015. november 14.
Románia egyelőre nem partner az asszimiláció megfékezésében
A határon túli magyar közösségek asszimilációjának megállításában, lassításában egyértelműen az oktatás fejlesztése segíthet, de ezt a szomszédos országok politikája gyakran nehezíti – állapította meg Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Kövér László kifejtette: az a probléma, hogy a Magyarországgal szomszédos államok egy része tudatos, állami szintű politikát folytat, „rendszereket és párthatárokat átívelő módon” a magyarság asszimilálására, ami elsősorban „az iskolarendszer elsorvasztásán keresztül működik”.
Az Országgyűlés elnöke a Magyar szórvány napja alkalmából adott interjút a közmédiának, ebből közöltek részletet pénteken. Romániában egyelőre nem érdemes számítani arra, hogy az ottani kormány partner lesz abban, hogy segítsenek a romániai magyaroknak a magyarként való megmaradásukban – vélekedett. Kiemelte: az asszimilációt előmozdítani, de ennek a lassítását elérni is leginkább az iskolarendszeren keresztül lehet.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 18.
Az ország háza a nemzet háza is egyben!
Öt évvel ezelőtt, 2010 november 19-én ülésezett Budapesten, a magyar országgyűlés épületében a Székely Nemzeti Tanács. Öt éve leng az Országház épületén a székely zászló, jelezve a Kövér László nevével fémjelzett nemzetpolitikai elkötelezettséget: az Ország Háza a Nemzet Háza is egyben! A mondat azóta bejárta a Kárpát-medencét, és minden elszakított nemzetrész számára az új nemzetpolitika egyik fontos üzenetévé vált.
2010 november tizenkilencedike volt az a nap, amikor a nemzet és a nagyvilág számára is nyilvánvalóvá tettük, hogy a székelyeknek saját hagyományaikba gyökerező akarata, a területi autonómia igénye beleillik a magyar kormány által meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerébe, Budapestről is támogatható cél, anélkül, hogy ez sértené a jószomszédi viszonyt Romániával. 2010 november tizenkilencedike volt az a nap, amikor egész Magyarország, de az egész magyarság számára is láthatóvá vált az a jövőkép, amelyet a székelység szülőföldje számára elképzel és egyöntetűen akar.
A székely önrendelkezést célként megfogalmazó Székely Nemzeti Tanács társadalmi, politikai súlya megnövekedett, és innen kezdődően nemcsak a székelység akaratának kifejezője, hordozója, de a magyar nemzetpolitika egyik fontos tényezője is.
A Székely Nemzeti Tanácsnak a Parlamentben megtartott ülése, kiindulópontja volt annak az országhatáron átívelő összefogásnak, amely a Székelyek Nagy Menetelésének alkalmával is megnyilvánult, hiszen a Nemzeti Összetartozás Bizottságának egyhangú támogató nyilatkozata természetes folytatása volt annak közös gondolkodásnak, amely éppen ma öt éve kezdődött.
Ekkor jelent meg először a Székely Nemzeti Tanács hivatalos közlönye, a székely sajtóhagyományokra is támaszkodó Székely Nép, amely azóta is a testület legfontosabb kommunikációs eszköze.
Ekkor hangzott el először az igény egy magyarországi székhelyű, a székely autonómiát támogató szervezet megalapítására, amely azóta létre is jött Székelyföldért Társaság néven, és a Székely Nemzeti Tanács legfontosabb anyaországi partnere lett.
2010 november 19. történelmi dátum az egész székelység számára. Az Országház kupolacsarnokába ez alkalommal letett eskü jelképesen is megerősítette: a székelység a magyar nemzet része, kultúrája, hagyományai, tárgyi és szellemi öröksége a magyar nemzeti örökség elidegeníthetetlen része.
Ezen az évfordulón kell megfogalmazni, hogy lélekben, gondolatban azóta is készülünk egy újabb mérleget készítő, de jövőbe is tekintő visszatérésre a Magyar Országházba, tisztelegni egyben Szent István koronája előtt, tisztelegni a magyar és a székely zászló előtt, megerősíteni, hogy az út, amelyen elindultunk helyes és járható, megerősíteni, hogy Székelyföld területi autonómiája az egész magyar nemzet érdeke.
Marosvásárhely, 2015-11-18
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma
2015. december 22.
Újabb liberális offenzíva
Áldott emlékű püspökünk, Márton Áron úgy vélekedett, a bolsevizmus és a liberalizmus közeli rokonságban vannak egymással. Tény és való, e két ideológia azzal együtt, hogy több lényeges kérdésben teljesen mást mond, nem kevés közös vonást mutat fel.
Mindkettő a felvilágosodás eszmei talaján áll, azaz mindkettő nemzet- és hagyományellenes, tagadja a transzcendenciát, Istent kívül tolja a horizontján, helyére a mindenhatónak kikiáltott emberi észt próbálja illeszteni. Mindkettő alapvetően messianisztikus, és ennek megfelelően egyedül üdvözítő tannak kiáltja ki magát, mindkettő a „társadalom-mérnökség” csapdájába esik, absztrakt elvek mentén akarja berendezni az államot, mellékesnek tartva a szervesen kialakult struktúrákat, az egyén közösségi beágyazottságát, az adott társadalom kulturális hagyományrendszerét. Ugyanakkor mindkettő brutálisan intoleráns a másként gondolkodókkal szemben. A bolsevizmus őszintébb, meg is mondja nyíltan, hogy vesznie kell annak, aki más értékekben hisz, a liberalizmus „csak” megbélyegzi, és szellemi páriának, szabad prédának kiáltja ki azokat, akik tanaikat tagadják, vagy csak egyszerűen másként látnak olyan részkérdéseket, melyek eme eszmerendszer főgurui szerint lényegesek (pl. homoszexuálisok házasságának kérdése, abortusz, halálbüntetés stb.).
Mi más jutna eszébe az embernek, amikor az újabb mondvacsinált anyaországi cirkuszt figyeli? Két jeles konzervatív személyiség, Kovács Ákos és Kövér László hitet tett a családközpontú társadalom, a hagyományos családmodell, a főállású anyaság mellett. Visszafogottan, toleránsan, nem ráerőltetve senkire semmit. Nosza, megindult ellenük a kommunikációs hadjárat, kikiáltották őket nőgyűlölőnek, akadt olyan megnyilatkozó is, aki azt adta a szájukba – minden alap nélkül –, hogy nem is tartják a nőket embereknek, hanem csak „másodrendű állampolgároknak”, „asszonyállatoknak”, akiket veréssel kell nevelni.
Igen, vannak, nem is kevesen, akik még azt a jogot is elvitatnák a hagyományos társadalmi értékek híveitől, hogy elmondhassák a véleményüket. S mindezt persze a nagybetűvel írt Szabadság jegyében.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2016. január 19.
Pályázat erdélyi egyetemistáknak 
A gyermekvállalási kedv lanyhulásának veszélyeire figyelmeztető filmpályázatot hirdetett tegnap az Áldás Népesség Egyesület erdélyi egyetemi hallgatók számára Kolozsváron. A pályázaton 18 és 30 év közötti erdélyi egyetemi hallgatók vehetnek részt 5–30 perces magyar nyelvű produkciókkal, amelyeket egyénileg vagy legfeljebb négyfős csoportokban készítenek.
A pályamunkákat április 8-ig kell beküldeni. A Kövér László házelnök fővédnökségével zajló pályázat díjazottjai 1000, 600, illetve 400 eurós pénzjutalomban részesülnek. A pályázat részletei az aldasnepesseg.ro internetes oldalon találhatók meg. A Negyvenegyetlen-nem című pályázat néhai Csép Sándor erdélyi filmrendező negyven évvel ezelőtt készített Egyetlenem című dokumentumfilmjére utal, mely drámai hangon szembesíti a nézőt a kalotaszegi magyarok egygyermekes családmodelljével. Egyed Ákos kolozsvári történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja a pályázat kapcsán elmondta: Erdélyben Kalotaszegen, Magyarországon pedig Zala megyében alakult ki először a „zsugorodás családmodellje”. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 20.
Riadót fújt az egykézés ellen a Negyvenegyetlen-Nem
Riportfilm-pályázatot írtak ki a nézet végzetességének tudatosítására
Az Áldás Népesség Egyesület, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem partnerségével, hétfőn este Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán indította útjára a Negyvenegyetlen–Nem elnevezésű riportfilmpályázatot, amelyet erdélyi magyar felsőfokú oktatásban részt vevő diákok számára írtak ki, és célja, hogy az elkészült alkotásokkal felvegye a harcot egy nemzetpolitikai és társadalmi szempontból egyaránt aggasztó jelenséggel, az egykézéssel. Régi, kalotaszegi gyökerekkel rendelkező jelenségről van szó, amely azonban napjainkra jóval szélesebb körben elterjedt, és nem túl messzi távlatokban nemcsak az erdélyi magyarság, hanem egész nemzetünk fennmaradását sodorta veszélybe. A pályázat címe utal a Kalotaszeget alkotó negyven településre, amelyekre szinte kivétel nélkül érvényes az egy gyermekes vagy gyermektelen, de jómódú családi modell, amelyet Csép Sándor nagy visszhangot kiváltott riportfilmje is rögzített egykor.
A házigazda szerepét betöltő Albertné Simon Edina konzul köszöntője után Simon Csaba, az Áldás Népesség Egyesület elnöke elmondta, hogy a pályázattal egyben a 2013-ban elhunyt Csép Sándorra is emlékeznek, aki a mozgalom megálmodója és az egyesület megalapítója volt. A pályázat 18–30 év közötti erdélyi magyar fiatalokat mozgósítana egyéni vagy négyfős csapatokban, akik maximum félórás filmben mutathatnak rá a kalotaszegi gyermekvállalási kedv hanyatlásának veszélyeire, illetve a pozitív ellenpéldákra. A beküldési határidő 2016. április 8., az elbírálást öttagú szakmai zsűri végzi el, a díjakat a nyertesek ösztöndíj formájában kapják meg (1. hely – 1000 euró, 2. hely – 600 euró, 3. hely – 400 euró). A részletes tudnivalókat és a jelentkezési feltételeket (ez online történik, február 1. és 29. között) a következő forrás szolgáltatja:www.aldasnepesseg.ro/negyvenegyetlenem. Az egyesület fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett pályaműveket közösségi oldalán közzétegye, illetve azokat bemutató-oktató jelleggel bármikor felhasználhassa. A rendezvény fővédnöke Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, referenciafilmként pedig Csép Sándor 1975-ben készült Egyetlenem című alkotása szolgál.
Ö. I. B. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 21.
Megszűnhet a Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet
További több mint hetven állami, országos háttérintézménnyel együtt megszűnhet a Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet.
A 72-73 intézmény, költségvetési szerv várható megszűntetését a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Lázár János intézményneveket nem említett, de a vs.hu birtokában lévő dokumentum szerint a listán szerepel a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) is. A portál úgy tudja, hogy az NSKI a Veritas Intézetbe olvad be.
Sajtótájékoztatóján a miniszter közölte, hogy az intézmények megszűntetése a bürokráciacsökkentés jegyében történik, és mintegy 50 ezer embert érint. Listájuk összeállítására Lázár János kapott megbízást, a végső döntést a kormány hozza meg februárban.
Székely reptér és gyöngyhalászat
Mint ismert, az alapító okirata szerint száz főt foglalkoztató NSKI létrehozásáról 2012 decemberében döntött az Orbán-kabinet. Élére a miniszterelnök Szász Jenő volt székelyudvarhelyi polgármestert, a Magyar Polgári Párt egykori elnökét nevezte ki.  A magyarországi sajtónak akkor a Fidesz vezető politikusai egyhangúan állították, hogy Szász kinevezése és az intézet létrehozása egy Orbán Viktor és Kövér László házelnök közötti egyezség része volt, miután az MPP politikai projektként kudarcot vallott. 
Honlapja szerint az intézet „a magyar örökség korszerű újrafogalmazását, a magyar jövő tudatos kiépítését igyekszik a maga eszközeivel segíteni és a döntéshozók asztalára tenni”. Az NSKI-nak már működése első évében 1,3 milliárd forintos költségvetése volt, az összeget a magyar sajtó meglehetősen sokallta. Annál is inkább, mert az intézet és közel egymillió forintos fizetésű igazgatója 2013 első hónapjaiban alig adott életjelt magáról.
Amikor pedig életjelt adott, annak negatív visszhangja volt, még budapesti kormánykörökben is. A Maszol 2013 februárjában elsőként számolt be arról, hogy Szász Jenő a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán a kutatóintézet nevében felvetette: a nem egy tömbben élő kisebbségi magyarok esetében el kéne gondolkodni a „kontrollált visszavonulás”, a „területfeladás” lehetőségén. Akkor használta először a „gyöngyhalász-politika” kifejezést is.
Amikor erről a politikáról kérdeztük, Szász Jenő a Maszolnak arról beszélt: elképzelhetőnek tartja, hogy a Kárpátokon túlról, a Zsil völgyéből, Bukarestből „el lehet csalogatni" magyar embereket. „Nem azokat, akiknek hivatali küldetése van a szórványban, hanem mondjuk egy Galacon élő magyar taxist, mert nem biztos, hogy Galacon kellene felnevelnie gyermekeit" – részletezte, ám az elcsalogatás módjára és irányára nem tért ki.
Az NSKI a megalapítása utáni években sem sokat hallatott magáról, az első székely bélyeg bemutatásakor, vagy a székelyföldi repülőtér tervének felröppenésekor fogalkozott többet Szász Jenőékkel a sajtó. Legutóbb ismét a „gyöngyhalász-politika” megvalósítási kísérletével hívta fel magára Erdélyben a figyelmet az intézet.
A Maszol tavaly május közepén szintén elsőként írt részletesen arról, hogy székelyudvarhelyi középiskolákba próbálják csábítani az NSKI képviselői azokat a szórványiskolákban tanuló nyolcadik osztályos diákokat, akik otthon nem folytathatnák már magyar nyelven a tanulmányaikat. Ezt a szándékot utóbb Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is bírálta.
 Cs. P. T/vs.hu. maszol.ro
2016. január 31.
Szász Jenő „fantomintézete” nem sokaknak hiányozna
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet jövője is veszélyben van, bár információink szerint még semmi sem dőlt el. Az évi 1,2-1,3 milliárd forintos költségvetéssel működő háttérintézmény feladatait a nemzetpolitika más aktorai is el tudnák végezni.
Lázár János bürokráciacsökkentési listáján szerepel a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) is, amelynek jogutódja a szuperintézménnyé avanzsáló Veritas Intézet lenne. A szervezet nemcsak az NSKI-t, hanem a Nemzeti Örökség Intézetét, valamint a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívumot is magába olvaszthatja. Ez persze több dolgot is jelenthet: vagy megszűnik az intézet, vagy a Veritas veszi át a dolgozókat. Ebben az esetben jó eséllyel leépítéssel is kell számolni – elvégre ez lenne a bürokráciacsökkentés célja –, ráadásul az NSKI mint márka is eltűnne.
Pedig ez nem is oly régi: 2012. december 11-én jelent meg a Magyar Közlönyben a létrehozásáról határozó kormányrendelet, azóta 80-100 fővel és évente 1,2-1,3 milliárd forintos költségvetéssel működik. A Transindex úgy tudja, hogy a dolgozók többsége nyugdíjazás előtt álló ember, aki egzisztenciális okokból vállalta a munkát, ám sokan pontosan nem is tudják, mit csinálnak. Az intézmény vezetője az erdélyi Magyar Polgári Párt korábbi irányítója, a faipari mérnök és közgazdász végzettségű Szász Jenő, aki államtitkári fizetést kap – 2013-ban az Transindex 997 ezres bruttó bérről írt–, és állítólag Kövér László házelnökkel baráti viszonyt ápol.
Jóban a birkózókkal és a mangalicatenyésztőkkel
Ez magyarázhatja az NSKI alapításának körülményeit is. A pletykák szerint az MPP vezérének erdélyi politikai életből való eltávolítását a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzékének szánt Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kérte a Fidesztől. Így feladatot kellett keresni Szász Jenőnek, ezért alkothatták meg az NSKI-t. Ám utóbbi kitalálói jó eséllyel nem tudhattak arról, hogy hasonló néven és céllal már működik egy kormányzati háttérintézmény, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) – mondta egy, a nemzetpolitikát testközelből ismerő forrásunk.
Az NSKI alapító okirata szerint „a miniszterelnök irányítása alatt működő központi hivatal”, alkalmazottai pedig „fontos és bizalmas munkakört betöltő személyek”. Meglehetősen sokoldalú szervezet, tavaly novemberben együttműködési megállapodást kötött a fideszes Németh Szilárd rezsibiztos vezette Magyar Birkózó Szövetséggel, és stratégiai partnerei között szerepel a Magyar Asztalitenisz Szövetség, a Civil Összefogás Fórum, több egyetem, külhoni pedagógusszervezetek és a Magyar Turizmus Zrt. is
Az NSKI rengeteg programot szervez és pénzel, így például a kárpát-medencei mangalicatenyésztők találkozóját is, stratégiai dokumentumokat alkot meg, mint A nemzetegyesítés fejlesztési programja 2014–2020-at, amelyet az ehhez szükséges regisztráció és belépés után sem lehet megnyitni az NSKI honlapjáról. A nyomtatott kiadványaik többször is megjelennek: külön-külön, valamint évente egy drága, fényes papírra nyomott, kemény borítós évkönyvben is. Ezenkívül iskolafelújítást is támogatnak, decemberben például Székelyudvarhelyen, Szász Jenő egykori gimnáziumában újíttattak fel egy osztálytermet – az Udvarhelyi Hírportál szerint pont azt, amelyikbe most a kislánya jár. Ezek mellett – ha már kutatóintézet –, némi tudományos munkát is végeznek ifjúságkutatási, felnőttképzési, hálózatfejlesztési, vidékfejlesztési és egyéb területeken.
Nincs különösebben szükség az NSKI-ra
Igaz, a kutatások tudományos megalapozottsága hagyhat némi kívánnivalót maga után, hiszen kisebbségpolitikával foglalkozó tudós nem dolgozik az NSKI-ban – mondta forrásunk. A Transindex ezzel kapcsolatban 2014-ben így írt: „a Nemzetstratégiai Kutatóintézet története »anekdotává vált«, és az nem fogja felborítani a kutatási mezőny erőviszonyait”. Ráadásul a háttérintézmények között akad párhuzamosság is: az NSKI minden feladatát el tudná végezni más intézmény is – a kutatási vonalat az NPKI, a közösségszervezési feladatokat a nemzetpolitikai államtitkárság, a Kárpát-haza Galériának pedig a Magyarság Háza is otthont tudna nyújtani.
Az NSKI szakmai berkekben járatos forrásunk és sajtóbeszámolók szerint sem tart fenn kapcsolatot a külhoni kisebbségkutató intézetekkel. A Transindex szerint ugyan megkerestek bizonyos műhelyeket az NSKI munkatársai, a kapcsolatfelvételek nem alakultak konkrét projektekké. Forrásunk emlékeztetett továbbá, hogy Szász Jenő 2013-ban a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán használt szavait sem fogadta jól a nemzetpolitikai szcéna. Szász akkor azt mondta, hogy kutatni kellene a helyben maradás ösztönzése helyett az „önkéntes területfeladás” lehetőségét, amelyet „kontrollált visszavonulásnak” is nevezett.
Megszűnik?
A fentiek alapján indokolt lehetne az NSKI megszüntetése, hiszen funkcióit a nemzetpolitika más szereplői is el tudnák látni. A költségvetésből az intézet működtetésére elkülönített, évi 1,2-1,3 milliárd forintot is el lehetne költeni ésszerűbben – ezt már Szávay István jobbikos parlamenti képviselő sugallta az Országgyűlés nemzeti összetartozási bizottságának 2015. április 13-ai ülésén. A területen járatos forrásunk szerint rengeteg pénzről van szó, amelyet ha elosztanának a nemzetpolitikai aktorok között, akkor akciókutatásokra – azaz bizonyos, külhonban esedékes beavatkozások hatásvizsgálatára – lehetne költeni.
A megszüntetés mellett szóló érv lehetne továbbá, hogy Szász Jenőt forrásunk szerint „lényegében senki sem szereti”. Ám mondata második fele így szólt: „de jól be van ágyazva”. Szász politikai kapcsolatai az NSKI megmentésénél jól jöhetnek – elvégre Lázár János „halállistája” is azért lett olyan hosszú, mert a Miniszterelnökséget vezető miniszter számolt azzal, hogy bizonyos háttérintézmények miatt lobbizni fognak a miniszterek. Hogy az NSKI az esetleges Lázár–Kövér ellentét miatt került-e a listára, forrásunk azt mondta: „a fene tudja”. Szerinte nagy a bizonytalanság a kérdésben, tudomása szerint helyettes államtitkári szintig nem tud senki arról a nemzetpolitikában, mi lesz az NSKI jövője.
Változó, el nem költött összegek
Az NSKI gazdasági működésére vonatkozó adatokat a 2014-esbeszámolójából tudunk kinyerni. E szerint 2013-at 1,3 milliárd forintos költségvetési előirányzattal kezdték, ez később 840 millió forintra csökkent. A pénzből végül 443,3 millió forintot költöttek el. Szász Jenő a cikkben említett nemzetiösszetartozás-bizottsági ülésen azt mondta, második működési évükben, azaz 2015-ben is 1,3 milliárd forint volt az előirányzat, ám ezt 100 millióval csökkentették. Informátorunk szerint Szász Jenőnek azt is felróják nemzetpolitikai berkekben, hogy megpróbált uniós forrásokat is szerezni, s nem járt sikerrel.
Földi Bence. mno.hu
2016. február 6.
Kövér László a Székely Bálon: védjük meg értékeinket és érdekeinket!
Harmadik alkalommal rendezték meg a Székely Bált pénteken Budapesten. Kövér László, az Országgyűlés elnöke elmondta, bízik abban, hogy a bál egyre inkább hagyománnyá válik, ami egyaránt jó Budapestnek és a székelyeknek, és ami lélekben mindenkit erősít.
A politikus, a bál fővédnöke, rámutatott: az idei kedvezményezett székely és kárpátaljai közösségek hitükkel és munkájukkal minden nap bizonyítják Tamási Áron igazát, azaz „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."
Közös célunk, hogy a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő minden magyar nemzettársunk nemcsak a szülőföldjén, hanem Magyarországon és Budapesten is maradéktalanul otthon érezhesse magát – fogalmazott Kövér László.
Közölte: a világpolitikában, a világgazdaságban és a világsajtóban olyan riasztó, mindannyiunk életére közvetlenül, vagy közvetve kiható jelenségeket, folyamatokat lehet tapasztalni, amelyeket erős üldözési mániával felvértezve sem tudtunk volna korábban elképzelni.
Ha mi magyarok nem akarunk elmerülni ebben az abszurd világban, akkor három dologra kell figyelni: egymásra, az értékeinkre és az érdekeinkre – mondta.
Ha elveszítjük azonosságtudatunkat, elfelejtjük egymást és önmagunkat, akkor már nem tudjuk felismerni értékeinket sem. Ha nem tudjuk felismerni értékeinket, akkor az érdekeinket sem tudjuk megfogalmazni, és még kevésbé tudjuk megvédeni őket – fejtette ki a házelnök.
Az Országgyűlés elnöke azt kérte, hogy minden körülmények között „védjük meg értékeinket". Emlékeztetett arra, hogy egy ideje a Parlament épületén a székely zászló leng, és ha rajta múlik, ez addig így is lesz, amíg az unióban fel nem fedezik, az uborka görbületén kívül más problémák is megosztják Európát.
Tarlós István főpolgármester köszöntőjében kiemelte: a nemzeti összetartozás kifejezésére is szolgál a székely bál, amely mostanra rangos rendezvénnyé nőtte ki magát, és fontos missziója van.
Erősíti a magyar-magyar kapcsolatokat, közelebb hozza Székelyföldet és az anyaországot, emellett segíti a rászoruló nemzettársainkat – sorolta a bál védnöke.
Mi magyarok sokfélék vagyunk, nem mindig örömteli történelmünk összeköt, éljünk a Kárpát-medencében, vagy bárhol a nagyvilágon – mondta Tarlós István, aki hangsúlyozta: a bál által támogatott szervezetek fontos szerepet töltenek be a kárpátaljai és székely közösségek életében.
Arra biztatott mindenkit, hogy az év hátralévő részében se feledkezzenek meg a rászorulókról, és hangsúlyozta, hogy a székelyek a magyar nemzet elválaszthatatlan részei.
Szász Jenő, a bált rendező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke felidézte: két évvel ezelőtt azért hozták létre a rendezvényt, hogy erőt, reményt és jókedvet merítsenek a távolélő testvérek találkozásából. A bál teljes bevételét jótékonysági célokra ajánlják fel.
Az idén rendhagyó módon az est három székely kedvezményezettje mellé egy kárpátaljai közösséget is választottak, mert az Ukrajnát sújtó gazdasági válság és a fegyveres konfliktusok miatt most nekik van a legnagyobb szükségük az anyaország kinyújtott kezére – mondta el korábban Szász Jenő az MTI-nek. A kedvezményezettek idén így a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás árvái, a székelyudvarhelyi Szent Ferenc Egyesület sérült gyermekei, az oklándi unitárius közösség, valamint a Derceni Református Egyházközség Kárpátaljáról lettek. A külhoni magyar közösségeket rövidfilmen mutatták be a bál résztvevőinek, akik egy mesén keresztül párperces ízelítőt kaptak a Székelyföldi Legendáriumból is. A hagyományokhoz híven a program és a vacsora menüválasztása a székely tradícióra épített, a bálon énekelt Sorbán Enikő, színpadra lépett a Magyar Állami Népi Együttes a Megidézett Kárpátalja című produkcióval, Pál István Szalonna, a zenekar prímása vezetésével.
A rendezvényen tiszteletbeli székely címeket is átadtak, a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazásra válaszul létrehozott elismerésben részesültek Pál István Szalonna kárpátaljai származású zenész szülei, Pál Katalin és Pál Lajos, valamint Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester, Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes jászsági származású művészeti vezetője. hirado.hu. Erdély.ma
2016. március 10.
Székely Szabadság Napja – Tőkés László: mi nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk
Az elmúlt negyedszázad „önfeladó" politizálását bírálva az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdította honfitársait Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke csütörtökön Marosvásárhelyen, a székely szabadság napján rendezett autonómiatüntetésen elmondott beszédében.
Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket.
Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak" beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és egy román-magyar kerekasztal összehívását sürgette.
MTI. Erdély.ma
2016. március 10.
Székely Szabadság Napja – A migránsok és az őshonosok helyzetét állították szembe egymással a szónokok
Az Európát elárasztó migránsok és az őshonos székelyek helyzetét állította szembe több szónok is a székely szabadság napjának csütörtöki marosvásárhelyi rendezvényén.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az elmúlt negyedszázad „önfeladó" politizálását bírálva az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdította honfitársait az autonómiatüntetésen elmondott beszédében. „Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk, és felemeljük érte szavunkat, egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket" – fogalmazott az EMNT elnöke.
Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene. Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket.
Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak" beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és egy román-magyar kerekasztal összehívását sürgette.
Szabolcs Attila fideszes országgyűlési képviselő, a székely zászlót elsőként kitűző magyarországi önkormányzat, Budafok-Tétény korábbi polgármestere úgy vélte, hogy a migrációs nyomás alatt élő Európában hasznos lehet a székelység tapasztalata. „A kötelező betelepítésből láttak már az itt élők egyet s mást az elmúlt száz évben. A nyelvi elnyomásból, a kulturális kisemmizésből pedig annyi tapasztalatuk van, hogy egyetemet nyithatnának. Persze nem magyar nyelven, mert az itt szinte lehetetlen" – jelentette ki a politikus. Szabolcs Attila azt is hangsúlyozta, hogy az a nép kéri Székelyföldön az autonómiát, amelyik ezer éven át védelmezte Európa határait.
Nyugat-Európából érkezett szónokok is szóltak az összegyűlt tiltakozókhoz. Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) flamand nemzetiségű igazgatója kijelentette, nincs méltányos fejlődés, amíg minden döntést Bukarestben vagy Brüsszelben hoznak. Nincs egyenlőség, amíg Bukarest fenyegetésként tekint a székelyekre. A pártigazgató szerint Klaus Iohannis államfő, aki maga is egy nemzeti kisebbséghez tartozik, több megértéssel lehetne a székely követelések iránt. Nagy tapsot aratott Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, aki kijelentette: ha Katalónia független állammá válik, nem fogja elfelejteni a székelységhez hasonló, szabadságukért küzdő népeket.
José Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője többek között arról beszélt, hogy a népek békés együttéléséhez szükség van a bizalomra, és a bizalom megteremtéséhez szükség van a tartós párbeszédre, a gesztusokra, és a bizalmat erősítő tettekre.
Vegyes fogadtatásban volt részük a tömeg részéről az erdélyi magyar pártok vezetőinek. Már Tőkés László utalt arra beszédében, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei vezetői – bejelentésük szerint – csak magánemberként vannak jelen, mert nem tartják olyan politikai rendezvénynek a székely szabadság napját, amelyre intézményes politikai választ kellene adniuk. A bejelentésre a tömeg füttyszóval válaszolt.
Kifütyülték a tüntetők az RMDSZ-szel szövetségben politizáló Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét, Bíró Zsoltot is, aki megírt beszédét félretéve kijelentette: „ha a székely autonómiát a megosztás eszközévé tesszük, akkor az autonómia ügye biztos vesztésre van ítélve".
Nagy tapsot aratott viszont Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, aki kijelentette: az erdélyi magyarság és a székelység olyan országban akar élni, ahol egyik sem fél a másiktól, ahol a románok és magyarok együtt döntenek, és nem töltik „Bukarest feneketlen zsákjába" az adóikat, hogy Európa legdrágább autópályája épüljön belőlük.
„Tiszteletben tartjuk a románok nyelvét kultúráját, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől" – jelentette ki az EMNP elnöke, aki szerint a történelmi régiók újraélesztésével kell kialakítani Románia új közigazgatási régióit.
A székely vértanúk obeliszkje előtt adta át Izsák Balázs az SZNT által alapított Gábor Áron-díjat, melyet idén Haáz Sándor zenepedagógusnak, a szentegyházi gyermekfilharmónia alapítójának és vezetőjének ítéltek oda. A pedagógus arra kérte a székelyeket, hogy minden nap énekeljenek, és menjenek el választani a június 5-i romániai önkormányzati választásokon.
A tömeg tömött sorokban távozott a székely vértanúk emlékművétől a város főtere felé, hogy átadja a tüntetés petícióját a kormány Maros megyei képviselőjének.
MTI. Erdély.ma
2016. március 10.
Rendbontás nélkül tüntettek az autonómiáért
Civilizáltan, rendbontás nélkül ért véget csütörtökön este a székely szabadság napja alkalmából szervezett marosvásárhelyi autonómiatüntetés. Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét és Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetőjét az idén sem fogadta Maros megye prefektusa, így a kormánymegbízott egyik munkatársának, a bejárathoz kilépő Ioan Iacobnak voltak kénytelenek átadni a Postaréten közfelkiáltással elfogadott kiáltványt. A prefektus beosztottja arról biztosította a tüntetők vezetőit, hogy panaszuk hamarosan a kormányfő asztalán lesz.
Becsléseink szerint a körülbelül hétezer (a csendőrség szerint kevesebb) résztvevő általközfelkiáltással elfogadott dokumentum leszögezi: a székelység mindaddig fenntartja jogi követeléseit, amíg Székelyföld státuszát megnyugtató módon törvény garantálja. A tüntetés résztvevői követelték, hogy a történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott önálló fejlesztési és közigazgatási régiót, és ezt a közjogi státuszt Székelyföld autonómiastatútuma szavatolja.
Kezdeményezték, hogy a román kormány folytasson párbeszédet Székelyföld jogállásáról a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a székely önkormányzatokkal. Azt is követelték ugyanakkor, hogy Románia maradéktalanul tartsa tiszteletben a Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentumnak arra a szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét. A székely szabadság napja marosvásárhelyi rendezvénye résztvevőinek nevében megfogalmazott dokumentum megállapítja: Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, amit egyébként a külföldi felszólalók is megjegyeztek.
„Nem vagyunk migránsok!”
Az elmúlt évekhez képest kisebb tömeg, ám sokkal több székely zászló által ellepett egykori vesztőhelyen elsőként Izsák Balázs szólalt fel, aki miután felolvasta a kiáltványt, arról beszélt, hogy március tizedike nem csak a székely szabadság, hanem az összetartozás és a jogkövetelés napja is. Az autonómiáról elmondta, hogy az semmiként nem sérti az ország szuverenitását. Tőkés László európai parlamenti képviselő beszédében az elmúlt negyedszázad „önfeladó” politizálását bírálta, és az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdított. „Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk” – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László magyar házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket. Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak” beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és az erdélyi román–magyar kerekasztal összehívását sürgette. „Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk és felemeljük érte szavunkat egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket” – fogalmazott az EMNT elnöke, arról biztosítva a székelyföldieket, hogy miként 1990 fekete márciusán a cigányok a magyarok mellé sorakoztak, úgy a partiumiak is a székelyek mellett vannak. Tőkés a román hatalomnak is üzent, Iuliu Maniu szinte száz évvel ezelőtt elhangzott kijelentését idézve, miszerint a románok elnyomottakból nem akarnak elnyomók lenni.
Európai kisebbségiek a székelységért
Székelyföldért és annak területi autonómiájáért emelte fel szavát az a három nyugat-európai politikus, aki meghívottként szólt az egybegyűltekhez. Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója beszédében elfogadhatatlannak nevezte, hogy 2016-ban az Európai Unió egyik tagállamában, Romániában korlátozzák a székelység jogait és a nemzeti jelképek használatát. „Mindez Klaus Johannis elnöksége ideje alatt történik, aki maga is kisebbségi. Javult a helyzetetek a megválasztása óta?” – tette fel a kérdést Dauwen, melyre a tömeg hosszan tartó füttyszóval válaszolt.
Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, majd hangsúlyozta, sajnálatos, hogy minden évben vissza kell jönni, és ugyanazt kell követelni. „Erdély semmit nem ér az erdélyi magyar kultúra nélkül. Erre büszkének kell lenni. Meg fogjuk mutatni Romániának és a világnak, hogy a mi megmozdulásaink demokratikusak, és eszmékben gazdagok, mert előbb vagy utóbb a reményeink valósággá válnak” – fogalmazott a katalán politikus.
José Maria Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta beszédében. „Amikor két közösség próbál békésen egymás mellett élni, elengedhetetlen a bizalom. Meg kell értetni, hogy az autonómia egyet jelent a hatékony közigazgatással, a demokrácia és az állami közszolgáltatások minőségének a növelésével” – fogalmazott Etxebarria.
Leárulózták Biró Zsoltot 
Mint ismert, a szervezők mindhárom erdélyi magyar pártnak megadták a lehetőséget, hogy képviselőik által alkalomhoz illően felszólaljanak. Az RMDSZ elutasította a lehetőséget, de néhány Maros megyei vezetője mégis megtisztelte a rendezvényt. A közönségből egy-egy csoport többször is fütyülni kezdett a szövetség neve emlegetésekor, ám az igazi füttykoncert és hurrogás akkor alakult ki, amikor Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke lépett mikrofon elé. A bekiáltók árulónak nevezték az RMDSZ-szel egyezséget kötő polgári vezetőt, aki a kirívó viselkedésre reagálva rámutatott, hogy a székely autonómia nem válhat a megosztás eszközévé, mert akkor a közös ügy vesztésre van ítélve. „Az önrendelkezés nem pártokról, nem politikusokról szól, hanem önökről. Ha ezt megértjük, lesz autonómiánk. Ha nem, még sokszor kell összegyűljünk” – zárta beszédét a politikus, amelyet legalább annyian tapsoltak, mint ahányan fütyültek.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke arra mutatott rá, hogy a székelyek törekvései nem a románok ellen, hanem a közösség megmaradásáról, jövőjéről szólnak. „Békében, szeretetben, tiszteletben akarunk élni a románokkal. Tiszteletben tartjuk a nyelvüket, a kultúrájukat, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől. Olyan országban élünk, ahol bolhából elefántot, petárdából bombát csinálnak. Hisszük, hogy Románia átszervezésekor a történelmi régiókat tiszteletben kell tartani. Jogunk van azt követelni, hogy a románokkal együtt az erdélyi autonómiát is megvalósítsuk, a románok is akkor lesznek szabadok, ha nem félnek a mi autonómiánktól” – fogalmazott beszédében Szilágyi, aki – arra utalva, hogy az RMDSZ részéről egyetlen politikus sem vállalta, hogy felszólal a rendezvényen – szégyenletesnek nevezte, hogy „nem vagyunk mindannyian jelen”.
Lecsendesített provokátorok
A beszédeket követően több ezren indultak el a Postarétről a prefektúra felé a parajdi rezesbanda kíséretében. A székely zászlókkal felszerelt, „Autonómiát! Autonómiát!” skandáló tömeg a forgalom elől lezárt Szent György utcán át haladva a kormányhivatal főtéri épülete előtt állt meg, ahol a szervezők küldöttsége átadta a megemlékezésen elfogadott petíciót a prefektúra képviselőjének. A két kilométeres szakaszon a járókelők nagy többsége csendben követte a menetelőket. Amikor egy-egy román férfi valami sértőt kiáltott be, a csendőrök rögtön rendre utasították a provokátorokat. A rendezvény az eredeti terv szerint, pontban 19 órakor ért véget.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro
2016. március 11.
Megemlékezés és tiltakozás
Autonómiát Székelyföldnek!
Románia kormánya maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentum 15/9. szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét! – olvasható abban a közfelkiáltással elfogadott kiáltványban, amely Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli és amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasott fel a Székely vértanúk emlékműve előtt, a székely szabadság napja alkalmából szervezett rendezvényen.
Jelentős csendőrségi és rendőrségi jelenlét mellett kezdődött el tegnap délután a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés és tiltakozás, amelyre a meghirdetett időpontban több ezren gyülekeztek Marosszékről, Miklósvárszékről, Csíkszékről, Gyergyószékről, Kézdiszékről, Orbaiszékről, Sepsiszékről, Udvarhelyszékről, Aranyosszékről. A Székely vértanúk emlékművénél a parajdi fúvószenekar indulóival és áldással kezdődött, a magyar és a székely himnusz eléneklésével, majd koszorúzással zárult a székely szabadság napi rendezvény, amelyen az 1854-ben, 162 évvel ezelőtt vértanúhalált szenvedett székelyekre emlékeztek. A koszorúzást követően a tömeg a prefektúra elé vonult.
A Fejérvári induló után felcsendült a Vártemplom harangja, illetve a csíksomlyói harang, majd Izsák Balázs olvasta fel az SZNT kiáltványát.
A dokumentum megállapítja: Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, az Európa Tanács területi autonómiát ajánló 1201/1993-as ajánlását, a kisebbségi keretegyezményt, illetve a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját. Megállapította: "Románia nem veszi figyelembe saját állampolgárainak demokratikusan kinyilvánított akaratát. Mi több, a hatóság nyílt vagy burkolt formában támadja közösségünk választott vezetőit, szimbólumainkat, tényleges és szimbolikus gesztusokkal, megkérdőjelezhető jogi eljárásokkal, a diktatúrára jellemző intézkedések egész sorával kíván félelmet kelteni, eltántorítani követeléseinktől. Korlátozza a szólásszabadságot, a szabad gyülekezéshez való jogunkat".
A kiáltvány szerint van esély a román kormánnyal folytatandó nyílt és őszinte párbeszédre, mert "Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát". A párbeszéd elutasítása viszont a szélsőségek megjelenését bátorítja – olvasható a dokumentumban. "Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!" – zárul a kiáltvány.
A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség pártigazgatója, Marc Gafarot i Monjo Katalóniából, a Baszk Nemzeti Párt küldötte, Jose Maria Etxebarria, Szabolcs Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, Szőcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.
Tőkés László beszédében arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be a "magyarellenes kurzus garázdálkodásait", és egy román–magyar kerekasztal összehívását sürgette. "A székely vértanúk áldozata kitartásra kell kötelezzen bennünket (…), a Székelyföld puszta létét is tagadó (…) Romániában" – jelentette ki az EMNT elnöke, igazat adva Kövér Lászlónak, a magyar országgyűlés elnökének, aki szerint nemcsak a szabad mozgáshoz, de a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
A rendezvényen az SZNT elnöke átadta a Gábor Áron-nagydíjat, amelyet az idén a Szentegyházi Gyermekfilharmóniának és vezetőjének, Haáz Sándornak ítélt a Székely Nemzeti Tanács.
A felvonulás incidensek nélkül zárult. Az SZNT képviselői átadták a kiáltványt a prefektúra képviselőjének, aki megígérte, hogy továbbítja a kormánynak.
A rendezvény végén a Grand Hotel előtt várakozó autóbuszokkal távoztak a messziről jöttek.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
2016. március 11.
„A székely szabadságot éhezzük!”
Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli a székely szabadság napja alkalmából szervezett marosvásárhelyi tüntetés kiáltványa, melyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke olvasott fel csütörtökön a székely vértanúk emlékműve előtti megemlékezésen.
A körülbelül hétezer résztvevő által közfelkiáltással elfogadott dokumentum leszögezi: a székelység mindaddig fenntartja jogi követeléseit, amíg a Székelyföld státuszát megnyugtató módon törvény garantálja. A tüntetés résztvevői követelték, hogy a történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott önálló fejlesztési és közigazgatási régiót, és ezt a közjogi státuszt a Székelyföld autonómiastatútuma szavatolja.
Kezdeményezték, hogy a román kormány folytasson párbeszédet a Székelyföld jogállásáról a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a székely önkormányzatokkal. Azt is követelték ugyanakkor, hogy Románia maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentumnak arra a szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét. A székely szabadság napja marosvásárhelyi rendezvénye résztvevőinek nevében megfogalmazott dokumentum megállapítja: Románia, nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit.
Hangsúlyos karhatalmi jelenlét a Postaréten
A marosvásárhelyi rendezvény a csendőrség és a rendőrség erőinek hangsúlyos jelenléte mellett kezdődött el a székely vértanúk emlékművénél, ahol a meghirdetett időpontban több ezren gyülekeztek, a parajdi fúvószenekar indulóit hallgatva. Az Erdély minden pontjáról érkező tüntetők elsősorban székely zászlókat és településneveket jelző táblákat hoztak magukkal, de egy transzparens a merényletkísérlettel vádolt kézdivásárhelyi férfiak képét mutatta, azzal a román és angol nyelvű felirattal, hogy „Vád: terrorizmus, bizonyíték: magyar!".
Az emlékmű mellé állították fel a Romániából kitiltott Szávay Istvánnak, a Jobbik alelnökének az életnagyságú képét. A helyszínre tartó tiltakozók szerint a rendőrség a Székelyföld felől Marosvásárhelyre tartó autóbuszok mindegyikét leállította, és az autóbuszvezetőknek nemcsak a személyi okmányait, hanem a telefonszámát is elkérte. A postaréti megemlékezésen helyszínelő rendőrök felszólították a tüntetőket, hogy távolítsák el a székely zászlók rúdjának a hegyes végződését.
„Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk!"
A rendezvényen elsőként felszólaló Izsák Balázs után Tőkés László az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szólt a körülbelül hatezer résztvevőhöz. Az európai parlamenti képviselő beszédében az elmúlt negyedszázad „önfeladó" politizálását bírálta, és az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdított. „Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk" – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket. Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak" beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és egy román–magyar kerekasztal összehívását sürgette.
„A Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk és felemeljük érte szavunkat egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket" – fogalmazott az EMNT elnöke.
Árulónak nevezték Biró Zsoltot
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke arra mutatott rá, hogy a székely autonómia nem válhat a megosztás eszközévé, mert akkor a közös ügy vesztésre van ítélve. „Az önrendelkezés nem pártokról, nem politikusokról szól, hanem önökről. Ha ezt megértjük, lesz autonómiánk. Ha nem, még sokszor kell összegyűljünk" – zárta beszédét a politikus, akit többször is kifütyült és leárulózott a tömeg.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arra mutatott rá, hogy a székelyek törekvései nem a románok ellen, hanem a közösség megmaradásáról, jövőjéről szólnak. „Békében, szeretetben, tiszteletben akarunk élni a románokkal. Tiszteletben tartjuk a nyelvüket, a kultúrájukat, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől. Olyan országban élünk, ahol bolhából elefántot, petárdából bombát csinálnak. Hisszük, hogy Románia átszervezésekor a történelmi régiókat tiszteletben kell tartani. Jogunk van azt követelni, hogy a románokkal együtt az erdélyi autonómiát is megvalósítsuk, a románok is akkor lesznek szabadok, ha nem félnek a mi autonómiánktól" – fogalmazott beszédében Szilágyi, aki – arra utalva, hogy az RMDSZ részéről egyetlen politikus sem vállalta, hogy felszólal a rendezvényen – szégyenletesnek nevezte, hogy „nem vagyunk mindannyian jelen".
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója beszédében elfogadhatatlannak nevezte, hogy 2016-ban az Európai Unió egyik tagállamában, Romániában korlátozzák a székelység jogait és a nemzeti jelképek használatát. „Mindez Klaus Johannis elnöksége ideje alatt történik, aki maga is kisebbségi. Javult a helyzetetek a megválasztása óta?" – tette fel a kérdést Dauwen, melyre a tömeg hosszan tartó füttyszóval válaszolt.
Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, majd hangsúlyozta, sajnálatos, hogy minden évben vissza kell jönni, és ugyanazt kell követelni.
„Erdély semmit nem ér az erdélyi magyar kultúra nélkül. Erre büszkének kell lenni. Meg fogjuk mutatni Romániának és a világnak, hogy a mi megmozdulásaink demokratikusak és eszmékben gazdagok, mert előbb vagy utóbb a reményeink valósággá válnak" – fogalmazott a katalán politikus.
José Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta beszédében. „Amikor két közösség próbál békésen egymás mellett élni, elengedhetetlen a bizalom. Meg kell értetni, hogy az autonómia egyet jelent a hatékony közigazgatással, a demokrácia és az állami közszolgáltatások minőségének a növelésével" – fogalmazott Etxebarria.
A beszédeket követően több ezren indultak el a Postarétről a prefektúra fele, a parajdi rezesbanda kíséretében. A székely zászlókkal felszerelt, „Autonómiát! Autonómiát!" skandálók tömege a forgalom elől lezárt Szent György utcán át haladva a kormányhivatal főtéri épülete előtt állt meg, ahol a szervezők küldöttsége átadta a megemlékezésen elfogadott petíciót a prefektúra képviselőjének.
A ezek után résztvevők rendbontás nélkül elhagyták a teret. Bár korábban – a demonstrációt megelőző jogvitára hivatkozva – Maros megye prefektusa azt hangoztatta, hogy „nem tekinti engedélyezettnek" a felvonulást, a karhatalom nem próbálta a járdára szorítani a tüntetőket, mint két évvel ezelőtt, amikor ebből dulakodás alakult ki, hanem félpályás forgalomkorlátozással biztosította szabad mozgásukat.
Ciprian Călușer, a rendezvényt nagy erőkkel biztosító csendőrség mobil egységének szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a Székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés és a résztvevők elvonulása rendbontás nélkül történt.
Megerősítette azt a más településekről buszokkal érkezett demonstrálóktól származó értesülést, miszerint a hosszabb, vastagabb zászlórudakat már a megemlékezés előtt elkobozták a résztvevőktől, mint mondta, „elővigyázatosságból”. Arról, hogy a városközpontba vonulás és a megyeháza előtti tüntetés során történt-e bármilyen incidens, a csendőrség a következő napokban közleményt tesz közzé – mondta a szóvivő.
Támogató üzenet a magyar kormánytól
A miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága csütörtökön jelezte: támogatja az SZNT által szervezett marosvásárhelyi felvonulást. A budapesti kormány álláspontja szerint a különböző autonómiaformák, amelyekkel más európai kisebbségek rendelkeznek, járnak a székelyeknek, és járnak valamennyi külhoni magyar közösségnek. „A nemzetpolitikai államtitkárság támogatja a székelység törekvését, hogy anyanyelvét és szimbólumait szabadon használhassa, ugyanakkor a leghatározottabban elítéli a Székelyföld önkormányzati vezetői, polgármesterei ellen irányuló román hatósági fellépéseket" – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Krónika (Kolozsvár)
2016. március 11.
Követeljük az autonómiát!
Ha hegyes a zászlórúd, faragd le bicskával! 
A várt negyvenezer ember helyett jóval kevesebben gyűltek össze tegnap délután Marosvásárhelyen a székely vértanúk obeliszkjénél a székely szabadság napja alkalmából szervezett megmozduláson. Egy kovásznai férfit bevittek a rendőrségre.
A háromszékiek tizenegy autóbusszal utaztak Marosvásárhelyre, ám mielőtt a Postarétre vonultak, a rendőrök feltartóztatták a kovásznai Ferenc Botondot, az SZNT orbaiszéki elnökét, a hegyes zászlórúd miatt. A férfi erre bicskát rántott, hogy majd lefaragja, mire a rendőrök bekísérték az őrsre. Lapzártakor jött a hír, hogy szabadon bocsátották, ám fehérfegyver-viselés miatt bűnügyi eljárást indítottak ellene.
Az elsőként megszólaló Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke felolvasta a kiáltványát, amelyben Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követelik. A közfelkiáltással elfogadott kiáltvány követeli, hogy a történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott önálló fejlesztési és közigazgatási régiót, és ezt a közjogi státuszt Székelyföld autonómiastatútuma szavatolja. Kezdeményezték, hogy a kormány folytasson párbeszédet Székelyföld jogállásáról a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal. Azt is követelték, hogy Románia maradéktalanul tartsa tiszteletben Magyarországgal kötött alapszerződését, különös tekintettel a dokumentumnak arra a szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét.
A következő felszólaló Tőkés László volt, aki az elmúlt negyedszázad önfeladó politizálását bírálva az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdította honfitársait. „Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk” – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene. Végül a volt püspök felszólította Izsák Balázst, hogy hívja össze a székely nemzetgyűlést (amiről Izsák az utóbbi években nemes egyszerűséggel megfeledkezett). Ezután a flamand, a katalán és a baszk meghívott kapott szót, amikor az első említette Klaus Johannis elnök nevét, óriási pfujolás tört ki a tömegben.
Szőcs Péter Levente az Erdélyi Magyar Ifjak részéről arra szólította fel a résztvevőket, mondjanak nemet a román állam fenyegetésének, mire a tömeg hosszan éltette Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, akiket a DIICOT hónapokkal ezelőtt terrorizmus vádjával letartóztatott. Biró Zsoltnak, a Magyar Polgári Párt elnökének a szavait alig lehetett érteni, ugyanis a tömeg kifütyölte, majd „Elég volt az RMDSZ-ből, mondjon le” rigmusokat skandáltak. „Megértettem az önök üzenetét, de az autonómia nem a pártokról szól, hanem önökről” – mondta, ám mondhatott volna bármit, úgysem hallgatta senki.
Szilágyi Zsoltot, az EMNP elnökét tapssal, ám füttyökkel is fogadták. Beszéde végére sikerült pozitívra változtatnia a hangulatot azzal, hogy elmondja, restelli, nincs itt minden magyar politikus, mert szerinte mindenkinek támogatni kell az autonómiát, amit a korrupció ellentéteként ír le. 18 órakor a székely vértanúk emlékművét megkoszorúzta Izsák Balázs, Vass Imre, Selyem Levente, a Jobbiktól Novák Előd, a flamand, a baszk és a katalán kisebbség képviselője, Tőkés László Sándor Krisztinával, Szilágyi Zsolt, Zakariás Zoltán. Ezek után a tömeg elindult Marosvásárhely központjába, a prefektúra elé. 19 órakor Izsák Balázs átadta az autonómiapetíciót a kormány területi képviselőjének, majd a tüntetők elindultak haza. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. március 16.
Zászlóözön a Gábor Áron téren
Legnagyobb nemzeti ünnepünkön, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 168. évfordulóján Kézdivásárhely díszbe öltözött, a villanyoszlopokon nemzeti színű és székely zászlókat, valamint a város lobogóit lengette a Nemere. A magyarországi testvérvárosok közül Szentendre, Hatvan, Paks, Terézváros, Mezőhegyes, Gyöngyös és Mezőkövesd küldöttei ünnepeltek együtt a céhes város lakóival.  
Az ünnepségsorozat a református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd a hagyományhoz híven a főtéri rendezvény megkezdése előtt a város iskoláinak küldöttei rótták le kegyeletüket, és helyezték el az emlékezés koszorúit Bem József, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Turóczi Mózes szobránál és kriptájánál, illetve a Szacsvay-domborműnél, a Molnár Józsiás-mauzóleumnál, a világháborús hősök emlékművénél. 
A főtéren mintegy négy-ötezer fős tömeg gyűlt össze, az ünnepség az általános és középiskolák felvonulásával kezdődött – több tanintézmény magyarországi testvériskolája küldöttségével közösen vonult fel –, majd a hagyományőrzők, a civil szervezetek – a Kézdiváshelyi Nők Egyesülete, a Történelmi Vitézi Rend – és a huszárok következtek. Felvonultak a Székely Virtus kézdiszéki huszárjai, a torjai huszárcsapat, a Vetró András százados vezette Hagyományőrző Csapat, a Vass László ezredes által vezetett Szegedi 3-as Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület, a 15. Székely Határőr Gyalogezred bélafalvi Tuzson János Szakasza, a tápióbicskei tüzérek és betyárok, a 15. Székely Határőr Gyalogezred gelencei ütege. Felvonultak Bélafalva, Bereck, Kézdimartonos, Kézdisárfalva, Csernáton, Esztelnek, Gelence, Kézdiszárazpatak, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Lemhény, Kézdialmás, Ozsdola, Szentkatolna, Futásfalva és Torja lovas-szekeres küldöttségei. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi tagjai nagy méretű székely zászlót vittek. A zászlós felvonulás immár második éve a leglátványosabb momentuma az ünnepségnek, ezúttal ötven kézdiszéki lovas vonult fel nagy méretű székely és magyar lobogóval kezében.  A központi ünnepség a Református Kollégium zenekarának és tanulóinak dalával kezdődött, a rendezvényen, mint minden évben, közreműködött a Tanulók Klubja fúvószenekara. „Lészen ágyú – mondotta Gábor Áron, és ezzel a mondattal gyakorlatilag aláírta a halálos ítéletét” – hangoztatta beszédében Bokor Tibor polgármester. Ma nem fegyverektől, összecsapásoktól kell tartanunk, folytatta, ma annak vagyunk tanúi, hogy ha valaki a hatalomnak nem tetsző véleményt vállal fel, kitartóan képviseli egy közösség álmát, vagy egyszerűen csak magyar, Gábor Áronhoz hasonlóan végzi. „Viszont nem csatában, tisztességgel adja életét, mint a berecki ágyúöntő, nem emelt fővel vonul be a hősök panteonjába, hanem bíróságon, ügyészségen, titkosszolgák által meghurcolva, becsületében megsértve folytat szélmalomharcot a hatalommal, így ott tartunk, mint 1848-ban” – hangsúlyozta Bokor.
Ünnepi beszédet mondott Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Molnár Balázs, a Nagy Mózes Elméleti Líceum tizenegyedikes tanulója, a Zúg március szónokverseny idei győztese pedig az ifjúság gondolatait fogalmazta meg. A rendezvény díszmeghívottja, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője arról szólt, hogy napjainkban a bürokrácia miatt mennyire nehézkes az örökbefogadás, és azt is kiemelte, hogy az iskolát végzett ifjak kirepülnek a nagyvilágba, ahol mások szolgái lesznek, nekik itthon, a szülőföldön kellene megtalálniuk a megélhetést becsületes munkával.  Ezt követően a Csíki Játékszín művészei léptek a pódiumra, Márdírosz Ágnes népdalt énekelt, Puskás László pedig Tompa László versét mondta el. Mitykó Zsolt, Mezőhegyes testvérváros polgármestere egy nemzeti lobogót adott át Bokor Tibornak, amelyet Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke adományozott a kézdivásárhelyieknek. Az ünnepség végén áldást mondott Horváth Zoltán atya és Beder Imre református lelkipásztor, majd koszorúzás és himnuszaink eléneklése következett.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 1.
Nemzetpolitika: 800 ezer új magyar állampolgár
Pénteken tart ülést a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, és többek között a magyar munkaerő megtartása és a külhoni magyarok állampolgársága a téma. A kormányzati ciklus végéig akár 1 millió új magyar állampolgár lehet. Eddig már 825 ezren kaptak állampolgárságot.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki ülésén Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszélt a külhoni magyarokról. Elmondta, hogy eddig 762 ezren tettek állampolgársági esküt és körülbelül 62 ezer ember magyar állampolgárságát állapították meg az alapján, hogy őseik a mai Magyarország területéről mentek el.
Semjén Zsolt azt is mondta az ülésen, hogy a kormány célkitűzéseinek megfelelően a ciklus végéig tarthatónak látja az egymillió új magyar állampolgárt. Semjén Zsolt azt is elmondta, hogy a kormány soha nem áldozott ennyi forrást a nemzetpolitikai célokra. Többek között ennek eredményeként a vajdasági programhoz hasonló, arányos nagyságrendű gazdaságfejlesztési programot akar indítani a kormány Kárpátalján is.
Az ülésen Kövér László, a Parlament elnöke a Kárpát-medencei magyar munkaerőről beszélt. Azt mondta, hogy a magyar államnak a hatalmas anyagi erőfeszítéseket kell tennie a következő években azért, hogy egy olyan stabil munkaerő-gazdálkodási program jöhessen létre, amely segíti a magyarokat, hogy szülőföldjükön maradjanak. Kövér László elmondta, hogy a nemzetpolitika érdekérvényesítő ereje azon múlik, hogy a magyar törekvéseket meg tudják-e védeni a nagyvilágban – írja az MTI.
MTI

Erdély.ma
2016. április 2.
A jogtiprásokról a KMKF ülésén
„Otthon és a nemzetközi porondon, a külpolitikában is a megbélyegzést használják ellenünk, ami veszélyes, mert elvezethet oda, hogy jogos követeléseinket, a nyelvhasználatot és nemzeti szimbólumaink használatát, beleértve a különböző autonómiaformákat, úgy állítják be, mint a biztonságot kockáztató politikai törekvéseket” – hangsúlyozta a tegnap ülésező Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülésén elhangzott felszólalásában Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Rámutatott, az általa vezetett szervezet tucatnyi magyarellenes törvénykezdeményezéssel néz szembe a parlamentben, de az ilyen jellegű elszigetelési kísérletek ellen is fellépett az otthoni és az európai fórumokon. „Amióta Románia geostratégiai szerepe felértékelődött, azt látjuk, hogy olyan dolgokat enged meg magának, amelyeket 2007 előtt nem engedett meg. Például olyan perekkel szembesülünk, amelyekre korábban nem volt példa: legutóbb a csíkmadarasi és a szovátai polgármesterünket a magyar és a székely zászló kifüggesztéséért büntették meg hatalmas pénzösszegekkel” – ismertette a jogtiprással kapcsolatos legutóbbi történéseket. „2016-ban nekünk az a dolgunk, hogy a magyar emberek meggyengült biztonságérzetét megerősítsük, hogy közösségünk szülőföldjén még sokáig meg tudjon maradni” – szögezte le.
A plenáris ülésen elfogadott állásfoglalásban a KMKF-tagok számos tekintetben – gazdasági, szociális, kulturális – a Kárpát-medencében élő magyar közösségek mindennapjaiban felmerülő gondok megoldására kötelezik el magukat. Az állásfoglalás tartalmazza azon pontokat is, amelyek az RMDSZ javaslatára kerültek be, és az erdélyi magyarságot érintő problémákat hangsúlyozzák. A szövetség képviselői a magyar politikai vezetőket ért alaptalan meghurcoltatás ellen tiltakoztak, ugyanakkor rávilágítottak azokra a kérdésekre – mint például a szórvány és az ifjúság –, amelyekben hangsúlyosabb szerepét látnák Magyarországnak – áll az RMDSZ-tájékoztatóban.
Az MTI beszámolója szerint az ülésen Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes ismertette: eddig 825 ezren szerezték meg vagy kapták vissza magyar állampolgárságukat a külhoniak közül. Beszámolt a tematikus évekről, és jelezte: a magyar óvodások, kisiskolások és felsősök éve után fokozottan a gazdasági szempontokat szeretnék érvényesíteni. Ennek jegyében hirdették meg a szakképzés évét és fiatal magyar vállalkozók évét is, hiszen a külhoni magyarság akkor marad meg szülőföldjén, ha ott meg is tud élni. Az ülésen felszólalt Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke is. Szerinte létfontosságú stratégiai ügy a magyar munkaerő megőrzése a Kárpát-medencében, különös tekintettel a külhoni magyar közösségekre. Kiemelte: az elkövetkező esztendőkben a magyar államnak korábban nem tapasztalt nagyságrendű anyagi erőfeszítéseket kell tennie olyan integrált Kárpát-medencei magyar munkaerő-gazdálkodás érdekében, amelynek stabilizáló ereje és hatása van minden magyarra, amely minden magyar munkavállalót megerősít a szülőföldön való maradásban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 4.
Két világhatalom között – Budapesten ülésezett a KMKF
A nemzetpolitika érdekérvényesítő ereje azon múlik, hogy a legitim magyar törekvéseket a Kárpát-medencében a térségi stabilitást erősítő tényezőkként meg tudják-e védeni a nagyvilágban, vagy politikai ellenfeleiknek sikerül meggyőzniük a nagyvilágot, hogy a magyar nemzetpolitika a Kárpát-medencében instabilitási és kockázati tényező – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) pénteki budapesti plenáris ülésén. Megjegyezte: eddig az esélyek inkább az utóbbi felé billentek el.
Kövér László rámutatott: a magyar nemzetpolitikai érdekérvényesítést alapvetően módosíthatja - egyaránt növelheti vagy csökkentheti – az elkövetkező esztendőkben az a folyamat, amely révén a Kárpát-medence országai ismét két katonai világhatalom, az Egyesült Államok és Oroszország között ütközőzóna részévé váltak.
Ez a helyzet mindaddig fennáll – folytatta az Országgyűlés elnöke –, amíg az Európai Unió el nem dönti, hogy az euro-atlanti és az eurázsiai politikai, gazdasági és katonai nagytérségek között nem az elválasztó ék, hanem az összekötő kapocs szerepét kellene betöltenie. Mindaddig, amíg ez a döntés nem születik meg, a Kárpát-medencében mindannyian egy geopolitikai ütközőzónában fogunk élni, amely ha szerencsénk van, akkor nem válik egy szép napon katonai ütközőzónává is - fogalmazott Kövér László.
Tovább romolhatnak a kapcsolatok
Rámutatott: ha a Kárpát-medence országai a saját nemzeti érdekeiket nem a szomszédaikkal egyeztetve, hanem az ütközőzónában érdekelt nagyhatalmak érdekeinek a farvizén, egymás rovására próbálják érvényesíteni, akkor a Kárpát-medencei államközi kapcsolatok javulására nem, inkább romlására számíthatnak.
Szerinte a magyar külpolitikának és a legitim külhoni magyar politikai szervezeteknek minden korábbinál nagyobb politikai erőfeszítést kell tenniük, hogy a nagyvilágban és a szomszédságban egyaránt világosan és egyértelműen kinyilvánítsák, elmagyarázzák és megerősítsék a magyar nemzetpolitika álláspontjait és törekvéseit.
Az Országgyűlés elnöke kitért arra is, a veszélyek mellett új esélyek is nyílhatnak. Esély van arra, hogy a tornyosuló közös bajok súlya alatt a Kárpát-medencei államközi együttműködésekben ki lehet terjeszteni a visegrádi együttműködés szellemiségét és hatékonyságát. Lehetőséget látott arra is, hogy Közép-Kelet Európán belül kialakítható egy olyan politikai és gazdasági együttműködés, amely a térséget politikailag felértékeli az Európai Unióban, amely segíti az unió döntéshozatalát a geopolitikai kérdésekben, és amely felértékelődésnek mindenki a nyertese lehet, és egyben új pályákat nyithat magyar nemzetpolitikai törekvéseinknek is.
Az Országgyűlés elnöke kitért arra is: létfontosságú stratégiai ügy a magyar munkaerő megőrzése a Kárpát-medencében, különös tekintettel a külhoni magyar közösségekre.
825 ezer külhoni magyar kapott állampolgárságot
Az ülésen felszólalt Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes is, aki elmondta: eddig 825 ezren szerezték meg vagy kapták vissza magyar állampolgárságukat a külhoniak közül. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kifejtette: 762 ezren tettek állampolgársági esküt és a diaszpórában mintegy 61-62 ezer ember magyar állampolgárságát állapították meg, azaz azt, hogy őseik a mai Magyarország területéről mentek el. A politikus kiemelte: a célkitűzéseknek megfelelően a ciklus végéig tarthatónak látja az egymillió új magyar állampolgárt.
Jelezte: folyik az új elektronikus személyigazolvány előkészítése, amely a magyar állampolgárságot kapott külhoniaknak is ingyenesen rendelkezésére áll, és útlevélként is funkcionál. Semjén Zsolt kitért arra is, hogy eddig soha nem látott források szolgálják a nemzetpolitikai célkitűzések megvalósítását, a minisztériumi keretek nélkül 22 milliárdos keret áll rendelkezésre a Bethlen Gábor alapnál és a nemzetpolitikai államtitkárságnál. Jelezte: 2017-től azokra a fejlesztésekre lesz forrás, amelyek be vannak tervezve a költségvetésbe, ezért előre fel kell mérni, milyen fejlesztéseket kívánnak megvalósítani.
A miniszterelnök-helyettes ismét rögzítette: a magyar nemzetpolitika elvi alapokon áll, és nem függhet az utódállamok tetszésétől vagy a világpolitikától.
A KMKF 2004 decemberében alakult meg azzal a céllal, hogy tanácsadó intézményként segítse az Országgyűlés munkáját. A KMKF tagjai az Országgyűlés frakcióinak küldöttei, a szomszédos országok parlamentjeinek, regionális, vagy megyei közgyűléseinek azon képviselői, akik az ott működő magyar szervezetek támogatásával szerezték mandátumukat, valamint az Európai Parlament magyar párt tagjaként megválasztott képviselői.
Kelemen Hunor az elszigetelési kísérletekről
„Otthon és a nemzetközi porondon, a külpolitikában is a megbélyegzést használják ellenünk, ami veszélyes, mert elvezethet oda, hogy a jogos követeléseinket, a nyelvhasználatot és nemzeti szimbólumaink használatát, beleértve a különböző autonómiaformákat úgy állítják be, mint a biztonságot kockáztató politikai törekvéseket" – mutatott rá a KMKF ülésén Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Kifejtette: az általa vezetett szervezet tucatnyi magyarellenes törvénykezdeményezéssel néz szembe a román parlamentben, de az ilyen jellegű elszigetelési kísérletek ellen is fellépett az otthoni és az európai fórumokon. „Amióta Románia geostratégiai szerepe felértékelődött, azt látjuk, hogy olyan dolgokat enged meg magának, amelyeket 2007 előtt nem engedett meg. Például olyan perekkel szembesülünk, amelyekre korábban nem volt példa: legutóbb a csíkmadarasi és a szovátai polgármesterünket a magyar és székely zászló kifüggesztéséért büntették meg hatalmas pénzösszegekkel" – ismertette Kelemen Hunor a jogtiprással kapcsolatos legutóbbi történéseket.
A szövetségi elnök a Kárpát-medencei magyar képviselőknek azt is elmondta: egy választási évben az RMDSZ-nek ilyen körülmények között kell figyelnie arra, hogy a romániai magyarság képviselete a döntéshozás egyetlen intézményében se szoruljon le a pályáról. „2016-ban nekünk az a dolgunk, hogy a magyar emberek meggyengült biztonságérzetét megerősítsük, hogy közösségünk szülőföldjén még sokáig meg tudjon maradni" – szögezte le az RMDSZ elnöke.
Krónika (Kolozsvár)