Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kövér László
569 tétel
2016. április 22.
Díjazza az „egykés” kisfilmeket az Áldás Népesség Egyesület
A hétvégén adják át az Áldás Népesség Egyesület Negyvenegyetlen-nem című filmpályázatának díjait, az ünnepséget szombaton tartják a Sapientia EMTE kolozsvári főépületében.
Az Áldás Népesség Egyesület januárban hirdette meg a filmpályázatot, az akcióval a gyermekvállalási kedv lanyhulására kívánták felhívni a figyelmet.
Simon Csaba, az egyesület elnöke a Krónikának elmondta: a pályázatra meglehetősen sokan, mintegy harmincan jelentkeznek, ám közülük végül 11-en nyújtottak be a zsűri által is elfogadott munkát. Az ítészek úgy döntöttek, a három fődíjon kívül három különdíjat is kiosztanak, mivel elégedettek voltak a pályamunkák színvonalával. A pályázatra nagyváradi és kolozsvári diákok neveztek be, elsősorban filmszakos egyetemisták jelentkeztek, de egy újságíró szakos diák is akad köztük. „Voltak olyan munkák a három díjnyertes filmen kívül, amelyek megérdemlik, hogy elismerést kapjanak” – magyarázta az egyesületi elnök.
Kérdésünkre elmondta: Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke nem tud jelen lenni a díjátadó ünnepségen, viszont Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke eljön a rendezvényre. A díjátadón az első három helyezett filmet is levetítik, az alkotásokat pedig Xantus Gábor, a zsűri elnöke értékeli ki. A filmvetítésen kívül meglepetésprogrammal is készültek a szervezők – Simon Csaba annyit elárult, hogy a résztvevők kalotaszegi népzenét hallhatnak majd.
A pályázaton egyébként azok a 18 és 30 év közötti fiatalok vehettek részt, akik valamely erdélyi felsőoktatási intézmény hallgatói. A jelentkezőknek 5–30 perces magyar nyelvű – igény szerint angol felirattal ellátott – produkciót kellett készíteniük; a pályázatokat egyénileg vagy legfeljebb négyfős csapatban adhatták le. A legjobb alkotás jutalma 1000 euró, a második helyezett 600 eurót kap, míg a harmadik legkiválóbb filmért 400 euró jár.
„A pályázat lényege, hogy megtudjuk: mi történt ez alatt a negyven év alatt – az Egyetlenem című film 1975-ös megjelenése óta – Kalotaszegen. Fogy a magyarság, de ez nemcsak számunkra, Erdélyben okoz gondot, a népesség csökkenése ugyanis a teljes Kárpát-medencében problémát jelent” – magyarázta korábban az egyesület elnöke.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 25.
Közel ezer zarándok utazik majd a Boldogasszony zarándokvonattal
Az idén 950 zarándok utazik a csíksomlyói búcsúra a Boldogasszony zarándokvonattal – mondták el hétfői kolozsvári sajtótájékoztatójukon a vonatos zarándokutat szervező Misszió Tours utazási iroda képviselői. Budai László, a Misszió Tours alapítója elmondta, a 16 vagonos zarándokvonat május 12-én hajnalban indul Budapestről, és a magyar-román határt átlépve Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely és Maroshévíz érintésével érkezik az esti órákban a vendéglátó településre, Gyergyószentmiklósra. Hozzátette, igény lett volna egy 17. kocsi helyeire is, de több vendégnek nem tudtak szállást biztosítani Gyergyószentmiklós térségében.
Budai András, a Misszió Tours ügyvezetője elmondta: a szerelvény valamennyi kocsijában hallható rádió által alakul ki a zarándoklat sajátos hangulata. A vonatrádió élő műsorában lelki programok, közös imák hangzanak el, idegenvezető hívja fel az utazók figyelmét a látványosságokra, és közös énektanulásra is lehetőség nyílik. A lelki elcsendesedésre vagy gyónásra a szerelvény három csendes fülkéje teremt majd lehetőséget.
A zarándoklat szervezői szerint a hangosítás azt is lehetővé teszi, hogy az állomásokon várakozók is hallják a benti közös imádságot és éneklést, a zarándokok pedig azt a műsort, amelyet egy-egy állomáson számukra szerveznek. „Hihetetlen az a szeretet, az a ragaszkodás, amely a vonat útvonalán megnyilvánul" – jelentette ki Budai László.
Az utazás második napján a zarándokok Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz látogatnak, harmadnap a csíksomlyói búcsún vesznek részt. A programot a negyedik nap Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja. E szentmise keretében bérmálnak a gyergyószentmiklósi fiatalok.
A Boldogasszony vonat utasait Bíró László tábori püspök, Burbela Gergely verbita szerzetes, Görbe László piarista szerzetes és Timár Asztrik ferences szerzetes kíséri a zarándokútra, és Nagyváradtól Gyergyószentmiklósig Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője is csatlakozik hozzájuk. A zarándoklat világi fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, egyházi fővédnöke pedig Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.
MTI
Erdély.ma
2016. május 23.
Egy csónakban a nemzetiségekkel
Egy csónakban evezünk a nemzetiségekkel, amit megpróbálnak elsüllyeszteni különböző erők, ezért érdemes lenne komolyabban venni ezt a sorsközösséget – mondta az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádiónak a nemzetiségi kultúrák napja alkalmából adott, vasárnap reggel sugárzott interjúban.
Kövér László hozzátette: szisztematikus lélektani-politikai háború folyik a világot eddig összetartó identitásokkal szemben, a tömeges migráció egyes felfogások szerint háború Európával, az európai országokkal szemben, és egy kultúráját vesztett, homogenizált európai populáció létrehozását szolgálja. Mint mondta, az erdélyi magyarságnak és az erdélyi románságnak is az elgyökértelenítés veszélyével kell szembenéznie. A Magyarországon élő nemzetiségek és a Romániában, Szlovákiában élő magyarok támogatása európai gyökereik erősítésében akkor lesz igazán fontos, amikor ezeket a nemzeti kultúrákat még nagyobb támadásoktól kell majd megvédeni – mondta Kövér László.
A politikus szerint Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszerében is felértékelődött a nemzetiségi szószólók szerepe, a kormány szeretne erre támaszkodni, például a küldöttségek részét adják a szószólók is. A parlamentben működő nemzetiségi szószólók a Magyarországon működő befektetők, az anyaországi gazdasági csoportosulások és politikai szereplők felé is tartják a kapcsolatot, így egyfajta hitelesítői tudnak lenni a magyar kormány politikájának, egy másik nézőpontból tudják azt kritizálni vagy alátámasztani – mondta.
Kövér László kitért arra, hogy a globalizáció rengeteg kárral, hátránnyal és rombolással jár a nemzeti kultúrákra nézve. Olyan homogenizált európai populáció létrehozására irányul, amelynek a világ nagyvállalatai brüsszeli központból tudják diktálni a törvényeket – tette hozzá. Úgy vélte, ezt bizonyítja az EU és az Egyesült Államok között tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 4.
Kövér: a székelység a megmaradás szimbóluma
Az Országgyűlés elnöke szerint ma a magyar nemzet egy összetartóbb és a magunk számára is láthatóbb közösséget alkot, mint ezelőtt nyolc-tíz éve – számol be a kronika.ro.
Kövér László a Karc FM rádió Magyar hangok című műsorában pénteken azt mondta: június 4-e továbbra is egy gyászos nap a történelemben, a trianoni tragédiát a mai napig részben nem tudták feldolgozni, részben a következményeket nem tudták kiküszöbölni. Ugyanakkor a magyar életerőről, a magyar közösségek megmaradás iránti vágyáról eltökéltségről is árulkodik az azóta eltelt időszak és ez felfogható egyfajta sikerként is – mutatott rá. Úgy fogalmazott: vannak olyan szituációk, amikor a túlélés is önmagában siker.
Ugyanakkor új korszak kezdődött a gondolkodásban és együttműködésben, szerinte a magyar kormány eltökélt, következetes és építő nemzetpolitikájának eredményeként nemcsak a Kárpát-medencei magyarság közösségei erősödtek meg lélekben, és egyik-másik helyen politikailag is, hanem a világban szétszóródott magyar nemzet más, diaszpórában élő közösségei is.
A székelység üzenete
A székelység szimbólumait érintő felvetésre az Országgyűlés elnöke azt mondta: a székelység a magyar nemzet megmaradásáért folytatott küzdelmének a szimbólumává vált. A többi közösség is őket tekinti példának, a székely zászló és a székely himnusz ezért válhatott többé, mint pusztán egy 800 ezres lélekszámú közösség önazonosságának jelképei. A székely himnusz ma már nem véletlenül hangzik el minden ünnepség végén a magyar után, van amikor spontán módon. A székely zászló szerinte nem utolsósorban a románok agresszív politikájának az eredményeként vált a trikolór mellett egy nemzeti jelképünkké.
Azt mondta, azért döntött úgy, hogy az uniós helyett a székely zászló lobogjon az Országgyűlés épületén, mert méltánytalan az az elbánás, amiben az unió részesíti a magyar nemzeti közösségeket a határainkon kívül, de méltánytalan és felháborító az is, ahogy az unió intézményei viszonyulnak 40 milliónyi kisebbségben élő európai polgárhoz.
„Ha az unió úgy bánik a kisebbségi sorban élő polgáraival, mint bizonyos alternatív szexuális szokásoknak hódoló emberek jóval kisebb tömegével", akkor a helyzet megérik arra, hogy a székely lobogót ott használják, ahol arra okvetlenül szükség van – fejtette ki az MTI szerint. Hozzátette: a zászló kitűzésével szerinte sikerült az összetartozást erősíteni. Az ilyen gesztusok azt üzenik, van bennünk elég erő, hogy megvédjük magunkat, önazonosságunkat. A határon túl rekedtek, idegen államok impériuma alatt élő közösségek tagjai pedig azt érzékelhetik, hogy van Magyarországon irántuk együttérzés, szolidaritás – közölte.
Kitért arra is, hogy bármerre járt, a Kőrösi Csoma Sándor programot mindenütt dicsérettel illették a magyar közösség részéről. Szavai szerint valamit nagyon megtaláltak, valamire nagyon ráérzett a nemzetpolitikai kormányzat, ugyanakkor a megoldáshoz akkor tudnak eljutni, ha a többségi politikai elitek végre hajlandók felfogni és elfogadni, hogy nem „mi vagyunk egymásnak ellenségei”.
Katasztrofális és tragikus hiba a románok, vagy néha a szlovák politikusok részéről nemzetbiztonsági kockázatot, belső ellenséget feltételezni az ottani magyar közösségekről. Közép-Európa, illetve a Kárpát-medence a közös hazánk, amit az egyre erősödő globális kihívásokkal szemben együtt kell megvédeni – rögzítette.
„Románia nem állt be a támadókórusba”
Szerinte gondolkodásbeli fordulatra van szükség és a migránsválság talán egy lépés ebbe az irányba. Kövér László felidézte az önkéntes és spontán kiállást a V4-ek részéről Magyarország felé, amikor a déli határokat próbálták megvédeni, ami több volt, mint szimbolikus segítségnyújtás. Figyelemre méltó, hogy a támadó kórusba nem állt be Románia, dacára, hogy ilyen rossz a román–magyar politikai helyzet 1990 óta nem volt.
A hétvégi romániai helyhatósági választások elé mérsékelt derűlátással tekint, azt mondta, hogy az erdélyi magyar politikai élet szereplői közelebb léptek egymáshoz. A sikert elsősorban abban látná, hogy hány magyar választót sikerül azok közül megszólítani, akik az elmúlt években nem mentek el szavazni. Reményét fejezte ki, hogy a későbbi országgyűlési választásokon is sikerül valamilyen együttműködést kialakítani. Nagyrészt az RMDSZ vezetőinek bölcsességén múlik, hogy mennyire szeretnének minden magyart megszólítani – közölte.
Semjén: minden magyar küldetése a nemzet megmaradását szolgálni
Minden magyar azzal a küldetéssel születik, hogy szolgálja a nemzet megmaradását és értékeit megőrizze az egész emberiség számára – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken a Tehetség határok nélkül gálán a fővárosi Nemzeti Színházban.
A gyermekvédelmi ellátásban nevelkedő gyermekek részére szervezett Varázscsepp Országos Tehetségkutató Verseny győzteseit, valamint határon túlról érkező fiatalok produkcióit felvonultató, a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó eseményen Semjén Zsolt az MTI szerint elmondta: a magyar állam feladata keretet teremteni a nemzet megmaradásához, például a kettős állampolgárság megadásával és a határon túli magyar közösségek, kulturális és oktatási intézmények támogatásával, ugyanakkor a nemzet tagjainak felelőssége, hogy „hajszálgyökerek sokaságával", személyes kapcsolatokkal szője át a Kárpát-medencét.
Mindehhez a pénteki gálához hasonló kezdeményezésekre, valamint olyan intézményekre van szükség, amelyek teret adnak a gyerekek számára a tudományos, művészeti vagy sport területén birtokolt tehetségük kibontakoztatására és személyes kapcsolatok megteremtésére a Kárpát-medence más részein élő nemzettársaikkal – emelte ki a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: a gála jó alkalom arra is, hogy kimutassuk nyitottságunkat a szomszédos népek értékei felé – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. június 13.
KIRÁLYFÖLDI ÉS BARCASÁGI CSÁNGÓ-MAGYAROK REFORMÁCIÓI ZARÁNDOKLATA
CSÁNGÓ-MAGYAROK VILÁGTALÁGTALÁLKOZÓJA
Június 30. - Július 2.
A Hétfalu – Barcaság – Brassó vidékén körülbelül 40.000 „szórványban” élő magyar számára óriási szükség van a markáns, identitást meghatározó erődemonstráló közösségi alkalmakra, amelyek a magyar öntudat megerősítését, az összetartozás érzését, a gyökerek és hagyományok értékelését és újraértelmezését, sőt fejlődését gyarapodását szolgálják. A 2016. június 30. – július 2 között megszervezendő Királyföldi és Barcasági Csángó-Magyarok Reformációi Zarándoklata – Csángó-Magyarok Világtalálkozója elsődleges célja a dél-erdélyi csángó-magyar szórványközösségek megerősítése és identitásának formálása. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy egy olyan alkalmat teremtsünk, ahol minden csángó-magyar találkozhat. Együtt lehet a moldvai, a gyimesi, a barcasági, sőt az ország határokon túli, magát csángó-magyarnak valló, vagy a csángókkal szimpatizáló személy. A 2013, 2014 és 2015-ben megtartott hagyományünnepek voltak a mostani világtalálkozó előzményei, ugyanis óriási érdeklődés és igény mutatkozott a népi hagyományokkal foglalkozó rendezvények iránt. Lényegét tekintve a világtalálkozó, zarándoklat össze kívánja gyűjteni és felsorakoztatni a világon élő csángó-magyar közösségek minden olyan kincsét, amelyeket még őriznek. Célja az, hogy egy négynapos ünnep keretében első körben megszólítsa az egész világban szétszórtan élő csángó lelkű magyarokat és hazatérésre hívja. Megszólítsa gyülekezeteink tagjait, a hagyományok, szokások ismerőit és ápolóit, majd mindezeket összegyűjtve felvonultassa azokat, és négy napon keresztül ünnepelje ezt a mérhetetlen értékű kincset. A csángó-magyarok világtalálkozójának csúcspontját a népviseletben öltözött személyek reformációi emlékzarándoklata, az ökumenikus istentisztelet, valamint az ezt követő ünnepség jelenti, mely alkalomból a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház legmagasabb kitüntetését a Reményik Sándor díjat Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének és Riedl Rudolf egyházkerületi felügyelőnek adományozzuk.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 16.
Új tartalom a hamis egység helyett
Egy híján a négy évvel ezelőtti helyi és megyei önkormányzati képviselői mandátumot szerezte meg az Erdélyi Magyar Néppárt, de elveszítette két polgármesterét. Toró T. Tiborral, a párt alelnökével a választások eredményeit értékeltük.
– A helyhatósági választások eredményei alapján van, aki már temeti az Erdélyi Magyar Néppártot. Rosszabbak az eredmények annál, mint amire számítottak?
– Ha a részvételi arányokat nézzük, akkor nincs okunk ünnepelni sem nekünk, sem másnak, hiszen a magyar pártokra szavazók tábora tovább apadt, újabb százezerrel. Nem vigasz számunkra az, hogy a mi táborunk fogyott a legkevesebbet – a politikai támogatás mértékét leginkább jelző megyei listáink mintegy 7000 szavazattal gyűjtöttek kevesebbet –, és az sem, hogy most, jóval kedvezőtlenebb körülmények között, egy híjával ugyanannyi önkormányzati mandátumot sikerült szereznünk, mint négy évvel ezelőtt. Nem vigasz, mert nem titkolt célunk a növekedés volt mind szavazatszámban, mind mandátumban.
– A tömbszórvány összehasonlításban hol maradt hangsúlyosabb a néppárt jelenléte?
– Tömbmagyar vidékeken mindig is nagyobb volt a fogadókészség a politikai verseny iránt, bár még itt is távol vagyunk a normalitástól. Értelemszerűen szavazataink és mandátumaink kétharmada a Székelyföldről származik, de növekedésünk Szilágy és Kolozs megyében azt jelzi, hogy a néppárt politikai jelenlétére egyre inkább igény van az interetnikus környezetben is. Még mindig jelentős a demokráciadeficit az erdélyi magyar társadalomban, de ez nem csoda, hiszen az RMDSZ mindent megtesz ennek az állapotnak a fennmaradásáért. Ebben a kampányban is látszott, értékelhető mondanivalójuk a hamis egységen és a közösségi biztonságígéreten túl nemigen volt. Találóan fogalmazott az, aki ezt a gyakorlatot – az alvilágban megszokott védelmi pénzszedés analógiájára – védelmi voksnak nevezte. Szavazzatok ránk, mert mi megvédünk titeket. Ha nem ránk szavaztok, megbüntetünk: nem nyertek pályázatot, nem juttok hozzá az amúgy alanyi jogon járó közpénzekhez.
– Ha újra lehetne kezdeni a kampányt, mit tennének másként?
– A választások többnyire nem a kampányban dőlnek el, a néhány hetes kampányidőszakban csak konszolidálni vagy rossz esetben elveszíteni lehet a négy év alatt összegyűjtött politikai tőkét, de szinte lehetetlen jelentősen növelni azt. Tehát fontosabb a négy év alatt elvégzett munka mennyisége, iránya és eredményessége, vagyis a néppárt társadalmi beágyazottsága, mint a kampányban elhangzott beszédek. Ugyanakkor az is fontos felismerés, hogy ami számunkra, aktív politikusok számára fontosnak látszik, például a korrupciómentes közigazgatás, a választópolgároknak nem biztos, hogy fontos, bármennyire furcsának is tűnik.
– Nem tartja ellentmondásosnak, hogy a közvélemény-kutatásokban támogatott korrupcióellenes küzdelmen gyakorlatilag átléptek a választók azzal, hogy a bűnvádi eljárás alatt álló román és magyar politikusok egész hadát betonozták be újra a helyi önkormányzatokba?
– Ha csak a magyarok esetében lenne ez így, akkor az egészet a román igazságszolgáltatás iránti bizalmatlansággal magyaráznám: elöljáróinkat azért zaklatják a román állam bűnüldöző szervei, mert magyarok. Ez azonban csak a ráadás. Keserűen veszem tudomásul, hogy a választópolgárok – románok, magyarok – többségének a fejében a politikai tevékenység és a korrupció természetes módon fonódik egybe. El sem tudják képzelni, hogy a politika lehet tiszta is, sehol nincs kódolva, hogy egy elöljáró nem nyúl hozzá a közpénzhez önös érdekből. Ezt lehet a mi kommunikációnk csődjeként is értelmezni, de azt hiszem, a helyzet ennél súlyosabb: a választók beletörődtek ebbe, mint megváltoztathatatlanba, szerintük ez a dolgok rendje. A sztereotípia az, hogy a korrupt politikus az ügyes, a becsületes pedig élhetetlen. Akit ez zavar, az legfeljebb távolmaradással tüntet és büntet ezáltal mindenkit, korruptat és becsületest egyaránt, de sajnos legfőképpen önmagát és a közösséget, amikor passzivitásával továbbélteti a korrupt rendszert. Meggyőződésem azonban, hogy ebbe nem beletörődni kell, hanem tovább harcolni a jelenség ellen.
– A néppártnak négy évvel ezelőtt voltak hangsúlyos magyarországi arcai, idén ilyenekkel nemigen lehetett találkozni Erdélyben. Az a néhány fideszes politikus, aki eljött kampányolni, elsősorban a marosvásárhelyi összefogás és a kolozsvári városi RMDSZ-es lista mellett tette le voksát. Érezték fideszes barátaik hiányát?
– Ha visszaemlékszünk, négy évvel ezelőtt sem adták egymásnak a kilincset Erdélyben magyarországi politikusok, sem a néppárt, sem az RMDSZ kampányában, talán csak Kövér László volt a kivétel, aki erkölcsi kényszert érzett, hogy tiszteletbeli elnökként az MPP kampányát hangsúlyosan megsegítse. Most sem az ő jelenlétüktől volt hangos a közélet, részvételük kampányrendezvényeken inkább kivétel volt, mint főszabály. Magasabb szintű magyarországi jelenlét a vélt vagy valós összefogások esetében volt tetten érhető. De alapjában egy választást megnyerni a jelölteknek kell, nem az őt támogató magyarországi politikai erőknek. Mint ahogyan a győzelem sem a támogató érdeme, a kudarc sem a támogatás hiányának tudható be. A hibát, ha a választók nem értették meg üzenetünket, nem barátainkban vagy ellenfeleinkben, hanem magunkban kell keresnünk.
– Úgy tűnik, a sokat hangoztatott összefogás egyféle létparancs lett az erdélyi magyar választók szemében, hiszen a néppárt néhány koalíciós listája volt igazából sikeres. Ha az MPP-vel több székelyföldi településen sikerült megegyezni, miért nem lett ebből erdélyi koalíció?
– Bár az összefogás önmagában soha nem érték, csak azáltal válik azzá, ha jó ügy érdekében történik, a politikai egység ma Erdélyben feltétel nélküli értékként jelenik meg a választók tudatában. Ezt egyesek komolyan gondolják és megpróbálják tartalommal és valós értékkel feltölteni, mások csak retorikai fogásnak használják, visszaélve közösségünk természetes egységigényével. A harsány propaganda sokszor elfedi a valóságot, így lehet a hamis összefogást valósnak felmutatni. Hazugságra azonban szövetséget, érdekképviseletet és jövőképet csak ideig-óráig lehet építeni. Természetesen jó lett volna egy valós – az erdélyi értékekre és a közösségi önrendelkezés szükségességére épülő – szövetség a néppárt és az MPP között az RMDSZ Bukarest-centrikus politikájának alternatívájaként. De az MPP országos vezetői a számukra felkínált parlamenti mandátumok, illetve néhány megtartható polgármesteri szék bűvöletében más utat választottak, ők az RMDSZ vezérkarával kötöttek alkut. Az MPP szándékosan leépített, immunrendszerében meggyengített szervezeti bázisa pedig nem tudta őket ebben megakadályozni. Így bármennyire szerettük volna megkötni ezt a megállapodást Erdély szintjén, csak ott sikerült, ahol az MPP helyi vezetői meg tudták engedni maguknak, hogy szembemenjenek pártjuk országos irányvonalával, mint ahogyan ez Székelyudvarhelyen történt.
– Marosvásárhely kivételével az RMDSZ-szel nem volt közös fellépésük a választásokon. A néppárt vajon mennyire hibás abban, hogy nem sikerült semmiféle kompromisszumot kötni?
– Az RMDSZ a választási törvény sajátos értelmezésével, miszerint kisebbségi szervezet csak saját jel alatt indulhat a választásokon, eleve kizárt minden választási koalíciót. Együttműködésként az RMDSZ vezetői csak egypártrendszerszerű megoldásokat kínáltak fel, többnyire közvetlenül az RMDSZ színeiben való indulást, amely kiszolgáltatottá teszi a helyi képviseletet a megyei vagy országos RMDSZ-vezetés politikai széljárástól függő paktumainak, vagy ami még rosszabb, a vezetők egyéni érdekeinek. Egy felelős politikai szervezet ilyenbe nem mehet bele, hiszen elsősorban tagságának és választóinak tartozik elszámolással. Mindazonáltal világosan tetten érhető az RMDSZ vezetőinek azon szándéka, hogy csupán látszatellenzéket tudnak a politikai pályán elképzelni. Ezért nem akartak a saját értékeihez következetesen ragaszkodó néppárttal semmilyen formában együttműködni, még akkor sem, ha ez a képviselet mennyiségi vagy minőségi rovására ment. Helyette inkább az összefogás hamis látszatát teremtették meg az MPP néhány országos és helyi vezetőjével.
– Az elnyert önkormányzati és megyei képviselői mandátumaik birtokában mire futja saját erejükből?
– A választások eredményeképpen Erdély magyarok által lakott településeinek nagy részében ellenzékből kell magyar közösségi érdeket érvényesíteni. Sem aszfaltozni, járdaszegletet cserélni, sem sok folyóméter nyílászárót középületeken kicserélni nem tudunk, ez a közigazgatás végrehajtóinak feladata. A Robin Hood-program gyakorlatba ültetéséhez, amelyet a kampányban meghirdettünk, és amelynek lényege az átláthatóság megteremtése, a közpénzek hasznos elköltésére és a korrupciómentes közigazgatásra való törekvés, elegendő akár egy önkormányzati képviselő is, aki bátor, szorgalmas és következetes. Vagyis igazi Robin Hood, aki a basáskodó helyi elöljárókkal szemben mindig a közösség pártján van. Hogy hány Robin Hoodot sikerült beküldenünk a helyi önkormányzatokba és mennyire hatékonyan dolgoznak, az a következő négy évben kiderül. A néppárt azon lesz, hogy politikai és szakmai hátországot biztosítson azon képviselőinek, akik akarnak és tudnak dolgozni a közösségért.
– Lesz-e újratervezés, új stratégia az őszi parlamenti választásokra? Van-e esélye annak, hogy rendkívüli tisztújító kongresszust hívjanak össze, ahol a választásokat kiértékelnék, illetve szóba jöhet-e akár a vezetőségcsere is?
– Egyelőre a választási eredmények kiértékelése zajlik a néppárt szakmai és választott testületeiben. Van mit feldolgozni és elemezni, és az is biztos, hogy szükség van újratervezésre is. Egyelőre az országos elnökség az előttünk álló hónapban a bizalmi szavazás kötelezettségét rendelte el minden olyan helyi és megyei szervezetünkben, amely mandátumban vagy szavazatszámban csökkenést könyvelt el a négy évvel ezelőtti eredményekhez képest. Másrészt önkormányzati testületeinket is újraalakítjuk a hatékonyabb működés jegyében, és gőzerővel folyik az országos választmány előkészítése, amelyet július 17-re hívott össze az országos elnökség. Ezen az országos elnökség választási kiértékelője és elszámoltatása mellett a parlamenti választási stratégia és egy esetleges kongresszus összehívása is napirenden szerepel. Egy politikai párt számára szinte kötelező gyakorlat a választási megmérettetéseken való indulás, mint céljai eléréséhez szükséges eszköz. Meggyőződésem, hogy a konstruktív vitának nem ennek értelméről, hanem a választásokon indulás különböző módozatairól kell szólnia.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. június 20.
István, a király! – Jótékonysági koncert Csíkszeredában
Az Egyesület a remény kis emberei közösségért idén harmadszorra viszi színpadra az István, a király! rockoperát 200 mélyszegénységből érkező fiatal közreműködésével. Akárcsak az elmúlt években, most is nagy a készülődés: augusztus 20-án mindenkit szeretettel várnak a „a remény kis emberei” Csíkszeredába, a Szabadság térre a harmadik előadásukra!
Az egyesület azért jött létre, hogy hangsúlyozza a Kárpát-medencei árva és nehéz sorsú gyerekek szerepét és fontosságát, illetve támogassa őket, mind anyagilag, mind lelki téren, különböző programokkal, élményszerzési lehetőségek megteremtésével. Ezt támasztja alá a kultikus darab színpadra vitele is, immáron harmadik alkalommal, anyaországi és külhoni – Kárpátaljáról, Erdélyből, Gyimesekből, Moldvából és Vajdaságból érkező – fiatalok és önkéntesek szereplésével. Ezek a gyerekek vagy mélyszegénységből jönnek, vagy gyermekotthonokban nevelkednek. Az előadás célja, hogy a szervezők megmutassák a számukra az értékességüket, hogy képesek magukon túlmutatva, magukat felülmúlva olyan értéket teremteni, ami sok mindenki mást is megerősít.
Az első előadásra 2014. augusztus 30-án került sor Budapesten, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Több mint 3000-en mentek el az ingyenes produkcióra, hogy megnézzék a „remény kis emberei” alkotását. A darab alatt a nehéz sorsúak támogatására is lehetőség nyílt. Az összegyűlt adományokból így a felejthetetlen két héten túl anyagi segítséget is tudott nyújtani az egyesület a hazaérkező gyerekeknek. Az előadás nem egyszeri volt, a szervezők 2014 őszén engedélyt kaptak a folytatásra, ezért a következő években a résztvevők származási helyére vihetik ki a magyarok számára kultikus darabot. Az első állomás Délvidék volt; Csantavéren 2015. augusztus 22-én, az ottani bazilika méretű Páduai Szent Antal plébániatemplom mögött kialakított színpadon lépett fel újra a lelkes csapat. A szervezők a rockopera alatt gyűjtést szerveztek, aminek eredményeképpen a zentai magyar kórház újszülött osztályára tudtunk egy 10.000 € értékű reanimációs készüléket adományozni.
Idén pedig Székelyföld következik! 2016. augusztus 20-án, szombaton este fél 9-kor a csíkszeredai Szabadság téren lesz a harmadik előadás, melynek fővédnöke Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. A szereplők között a Hargita megyei 2-es és 3-as számú Gyermekelhelyező Központ fiataljai is helyet kapnak. A darab alatt befolyt felajánlásokat a csíkszentsimoni gyermekotthon felújítására fogják fordítani.
Szűcs Emese
Erdély.ma
2016. június 30.
Támogatja a magyar állam a Gimi és a Refi épületeinek felújítását
Állófogadást tartottak csütörtök este a székelyudvarhelyi városházán, ahol Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős magyar államtitkár bejelentette, a magyar állam támogatja a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium és a Tamási Áron Gimnázium épületeinek felújítását.
Az állófogadás meghívottjait Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester köszöntötte, majd bejelentette, hogy sikeres tárgyalásokon vannak túl a magyar kormány képviselőjével.
Soltész Miklós elmondta, a Tamási Áron Gimnázium épületének felújítását első ütemben 50 millió forinttal támogatják a jövő évben, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium renoválásához pedig további 20 millió forinttal járulnak hozzá 2017-ben. „A magyar kormány, ahol tud, segít templomok építésében, (…) próbál segíteni az egyházi közösségi épületek felújításában és programok megvalósításában, de legalább ilyen fontosnak tartjuk az egyházi oktatás, nevelés támogatását is” – fogalmazott.
Soltész gratulált a frissen megválasztott polgármesternek, ugyanakkor türelemre intette az udvarhelyieket, mondván, a beígért változás nem tud egyik napról a másikra megtörténni, hosszú távban kell gondolkodni.
Az eseményen részt vett Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke is, aki a sajtónak nyilatkozva elmondta, csak átutazóban van Udvarhelyen, gratulálni akart Gálfi Árpádnak. Hozzátette, látogatása nem arról szól, hogy miként tud segíteni a városvezetésnek, de arról is fognak tárgyalásokat folytatni a jövőben.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
2016. július 2.
Brassóban megkezdődött a barcasági csángómagyarok világtalálkozója
A csángómagyarok megmAradásért folytatott küzdelme arra figyelmeztet, hogy sorsuk európai sors – hangsúlyozta Kövér László házelnök pénteken Brassóban, a királyföldi és barcasági csángómagyarok világtalálkozójának nyitóünnepségén.
Az Országgyűlés elnöke szerint az európai emberek azonosságtudata is ostrom alatt áll: nemzetek feletti hatalmi erőcsoportok akarják önvédelemre képtelen, szabadon manipulálható tömeggé alakítani őket. Előadásában kifejtette: a 20. században a többségben lévő nemzetek politikai elitjei akarták erőszakkal asszimilálni, megfosztani identitásuktól a számbeli kisebbségben lévő, más nemzetiségű közösségeket, napjainkban azonban Európában a nemzeti többségek identitása is veszélybe került. Úgy értékelte: „identitás-terroristák" rombolják a férfi és a nő életközösségén alapuló család, a keresztény egyházak és az európai nemzeti államok intézményeit, mindazt, ami az európai nemzeti közösségek védelmére és erősítésére hivatott. A házelnök szerint a 21. századi európai küzdelmeknek azok lesznek a nyertesei, akiknek erősebb az azonosságtudatuk és több a hitük.
„Az európai jövő, a magyar és a csángómagyar jövő kulcsa egyaránt a demográfiában és az identitásban rejlik, vagyis abban, hogy a keresztény erkölcseink szerint tiszteletben tartjuk-e a születés és a család szentségét, abban, hogy képesek vagyunk-e megőrizni közösségeink azonosságtudatát, és ezáltal fenntartani európai és nemzeti értéktudatunkat, valamint érdekérvényesítő képességünket" – fogalmazott Kövér László a Brassói rendezvényen.
Adorjáni Dezső Zoltán, a világtalálkozó meghirdető Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke köszöntőjében leszögezte: „Ünnepelni márpedig kell". Reményét fejezte ki, hogy a világtalálkozó hangulatát az öröm, a boldog együttlét, a közösen megélt Isten-dicsőítés élménye határozza meg. A püspök rámutatott: a hit nem magánügy, hanem közösségi éltető erő, a keresztényi hit nem egy csendes szoba titka, hanem markáns közügy, identitás-meghatározó valóság.
A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház első ízben hirdette meg a barcasági csángók világtalálkozóját, amelyre a moldvai és gyimesi csángókat is meghívták. Pénteken a nyitógálát, a Kincskeresők néptáncegyüttes fellépését, illetve a lelkészeknek és egyházvezetőknek rendezett konferenciát táncház, és az ifjúsági csoportok előadásai követik.
Szombaton a királyföldi és barcasági csángó-magyarok világtalálkozója és reformációi zarándoklata a Brassó melletti Zajzonban népviseleti felvonulással és szabadtéri ökomenikus istentisztelettel folytatódik. Az azt követő ünnepségen Kövér László házelnököt és Riedl Rudolf egyházkerületi felügyelőt a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház legmagasabb elismerésével, a Reményik Sándor-díjjal tüntetik ki.
MTI
Erdély.ma
2016. július 2.
Csángómagyarok világtalálkozója: Hegedüs Csilla az összetartozást méltatta
A magyar identitás megőrzésének jelentőségére hívta fel a figyelmet ünnepi beszédében Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke a királyföldi és barcasági csángómagyarok világtalálkozóján szombaton.
A négynapos esemény szombati napján ökumenikus istentiszteletet tartottak a zajzoni templomtéren. Az eseményen Reményik Sándor díjjal tüntették ki Kövér Lászlót, a Magyar Országgyűlés elnökét és Riedl Rudolf egyházkerületi felügyelőt.
z ügyvezető alelnök rámutatott: a kommunizmus évei alatt, de sajnos azóta is, mindent megtettek a magyar identitás eltörléséért, felszámolásáért. „Tanultunk mi is, tanult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és, gondolom, a Magyar Polgári Párt is” – jelentette ki, majd hozzátette: „már két évvel ezelőtt felismertük, hogy a közös utat kell követnünk, össze kell fognunk azért, hogy hatékonyan tudjuk képviselni a romániai magyarság érdekeit, megteremtve munkánkkal a biztonságot, az esélyt arra, hogy méltó körülmények között éljenek, itthon nevelhessék gyermekeiket”.
Hegedüs Csilla felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzati választásokon való alacsony részvételi arány ellenére az RMDSZ az újratervezésének köszönhetően megerősítette az érdekképviseleti pozícióját. Jó példaként említette a szórványban elért eredményeket, például városi és megyei teljesítményt Brassóban, hiszen Trianon óta először a megyei tanács egyik alelnöke egy magyar nő, és a megyeközpontban is van magyar alpolgármestere a szövetségnek.
„Folytatjuk az összefogást a magyar emberekkel, és azokkal, akik megértették a hívó szót. Következnek a parlamenti választások, ahol óriási a tét: meg kell őriznünk politikai képviseletünket, hogy legyen, aki kiáll a magyar emberek jogaiért a parlamentben is” – szögezte le az ügyvezető alelnök, majd köszönetet mondott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyháznak és a magyarországi politikai vezetésnek a magyar érdekképviselet megőrzéséért nyújtott támogatásáért.
maszol.ro
2016. július 5.
Csángó magyarok világtalálkozója
A reformáció 500. évfordulójára emlékeztek az elmúlt hét végén Brassóban és Hétfalu minden településén a csángó-magyarok világtalálkozóján. Ha figyelembe vesszük, hogy a kulturális rendezvényeken jelen volt Barcaújfalu, Krizba, Apáca képviselete is, elmondhatjuk: együtt ünnepelt Délkelet-Erdély evangélikus magyar hitközössége.
A Brassó-belvárosi evangélikus templomban a rendezvénysorozat egyház- és eseménytörténeti résszel, tudományos kerekasztallal vette kezdetét. Az előadókat, a világiakat, a megjelent hívek közösségét Zelenák József egyházmegyei esperes köszöntötte. Kolumbán Vilmos, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora – földink – ecsetelte a királyföldi és barcasági reformáció történetét, kitért a barcasági vallásújítás úttörőjére, Johannes Honterusra is. A szervezők külön meghívottja, a Brassói Gernot Nussbacher történész, levéltáros és Honterus-kutató magyar nyelven pásztázta Honterus életpályáját, tevékenységének jelentőségét a protestantizmus ösvényének alakításában. A történelmi szász hegemóniáról esett ugyan szó, ennek kapcsán a Cenk alatti város és a szászság műveltség- és szellemalakító jelentőségéről is, több résztvevő azonban – miként azt jelezték – részleteiben szerette volna hallani, hogy milyen hatása volt ennek a folyamatnak és hogyan ment végbe Csángóföldön, gyanítva, hogy a reformáció közel sem volt mindenütt teljesen felhőtlen. Ezt az óhajt mintha alátámasztanák a csernátfalusi Bencze Mihály tanár, író, költő és ismert közéleti személyiség sorai, akinek a Barcasági csángók rövid története című írásában ez olvasható: „A reformáció idején a Brassói szászok Honterus vezetésével evangélikus hitre tértek. Hasonló sorsot erőltettek az addig zömében katolikus hétfalusi magyarokra. Egyik napról a másikra, akaratuk ellenére evangélikus vallásúak lettek. (...) Számtalan át nem aludt éjszakán töprengtem azon, hogy hol lehetnek azok az okmányok, dokumentum, írás, könyv, amelyből, ha már más minden dokumentum elveszett, a barcasági csángómagyarok igaz történelmét mégis meg lehetne írni. Hisz a természeti katasztrófákon és emberi butaságokon kívül történelmünk írásos dokumentumait hamisította és pusztította Róma, a frankok, az erdélyi szászok, a törökök, az osztrákok, a szerbek, a románok, a szlovákok, az oroszok, az izmusok, és hadd ne soroljam tovább.” A csángókérdéssel foglalkozó helyi tollforgatók igyekeztek ugyan az elmúlt 26 év alatt némi fényt deríteni erre a témakörre helyi kiadványokban, hangsúlyozva azt, hogy Brassó közelsége sok jót hozott, de ugyanannyi gondot is, meg kellett küzdenie a közelségében élő maréknyi magyar csángóságnak azért, hogy még ma is beszélhesse anyanyelvét, énekelhesse népdalainkat, megőrizze egykori népviseletét, borica-táncát.
Péntek délután Brassóban a Redutban tartottak megnyitó konferenciát lelkészek és egyházvezetők részére, köszöntőt mondott Adorjáni Dezső Zoltán püspök, előadást tartott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a világtalálkozó meghívott résztvevője.
Türkösben, Bácsfaluban
A Brassói pénteki egyháztörténeti előadásokat gyerek- és ifjúsági istentisztelet előzte meg csütörtökön Türkös evangélikus templomában, amelyet Ifjúsági Nap követett a Zajzoni Rab István csángó költő nevét viselő elméleti líceumban. Az összes csángó falu iskolái képviseltették magukat. A tanulók számára fontos rendezvény tematikája a reformáció 500 esztendeje volt, a versenyző diákok felhasználhatták addigi magyar történelmi és irodalmi ismerteiket.
− Négy rövid történelmi előadást hallgattak meg a versenyt megelőzően a gyerekek, s az ott készített jegyzeteiket, a hallottakat is felhasználták a vetélkedőn. Feladatlapot készítettünk, és bizottság értékelte a feleleteket – tájékoztatott a szervezésben oroszlánrészt vállaló Kóródi Levente türkösi lelkipásztor. Bízunk abban, hogy a vetélkedő hozadéka mAradandó és hasznos lesz a csángó fiatalság aranytartaléka számára az elkövetkező évek során.
A bácsfalusi evangélikus templomban Kovács Lehel egyetemi tanár emlékest keretében értekezett a Bácsfaluban született nagy csángó szobrász, Istók János életművéről. Ezt követően a templomban elhelyezték Miklós István bácsfalusi kőfaragó Istóknak szentelt emlékplakettjét.
Tatrangban, Pürkerecen, Csernátfaluban
Tatrangban a krizbai gyerekek és fiatalok léptek színpadra. Szombaton a zarándoklatra indulók megkoszorúzták a költő Rab István zajzoni mellszobrát, majd hagyományos népviseletben, lovas bandériummal vonultak a pürkereci istentisztelet színhelyére.
Az ökumenikus istentiszteleten Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök hirdetett igét, a romániai Evangélikus-lutheránus Egyház legmagasabb kitüntetésében – Reményik Sándor-díjban – részesítették Kövér László országgyűlési elnököt és Riedl Rudolf egyházkerületi felügyelőt. Itt láthatta ismét a népes közönség a színpadon a háromfalusi boricásokat, a csángó leányok táncát, az apácai tánccsoportot.
Nem volt hiány vásári sokadalomban sem: lacikonyha, bogrács és hűsítők várták a vendégeket. Az eseményt ünnepi emlékest zárta a csernátfalusi evangélikus templomban, s a pürkereci nagyszínpadon szombat este a Cover Rock Band koncerttel rekesztette be a világtalálkozót.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 5.
Martfeszt, IV. Martosi SzabadegyetemMartfeszt, IV. Martosi Szabadegyetem
“Színezzük újra Felvidéket! - Július 6-tól 10-ig az év legjobb 5 napja Martoson, a Feszty-parkban. 120 óra tömény szórakozás, koncertek, bulik, előadások, játékok és még sok érdekesség.” – hirdetik a fesztivál szervezői. Részletes program itt: http://martosiszabadegyetem.sk/ - A rendezvény fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A MartFeszt negyedik évada is színes és tartalmas szórakozást ígér, ugyanakkor kiváló lehetőséget teremt az együttgondolkodásra, a felvidéki jövőkép kialakítására. A zenei program a legkiválóbb hazai és magyarországi előadókat vonultatja fel, a szabadegyetem pedig fajsúlyos problémák felvetését és kibontását jelenti, mindezt a nyárhoz illő kötetlen formában. Idén két tematikus nap is szerepel a programban, július 7-én, csütörtökön Feszty-emléknapot tartanak, pénteken a Széchenyi Emlékév keretében „a legnagyobb magyar” előtt tisztelgünk. „Széchenyi kora és szellemi hagyatéka” megismerése mellett azt is megtudhatjuk, „Hogyan vélekedett Széchenyi a pálinkáról”. A nemzetpolitika mindig is kiemelt téma volt a MartFeszten. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárral, Kelemen Hunorral (RMDSZ), Pásztor Istvánnal (VMSZ), Mester Andrással (KMKSZ) együtt értékeljük az elmúlt év történéseit, és felvázoljuk a jövő lehetséges irányvonalát. Az MKP több szakpolitikusa is szerepel majd a programban, Kiss Beáta oktatási kérdésekről, Berényi József az amerikai szabadkereskedelmi egyezményről beszélget. A Velemjáró mobiltelefonos alkalmazást, az elektronikus törvénytárat és a felvidéki autonómia-koncepció infografikáját Őry Péter és Horony Ákos mutatja be.
mkp.sk
2016. július 6.
Bocskai-szobrot adományozott Kövér László
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a Magyarvistai Református Egyházközségnek adományozta azt a Bocskai István-szobrot, amely 1896-tól a Budapesti Országház 28-as homlokzatát díszítette, és amelyet rossz állapota miatt a legutóbbi felújítások során távolítottak el eredeti helyéről.
A Vasadi Ferenc által készített, az erdélyi fejedelmet ábrázoló szobrot a magyarvistai református templom bejáratánál lehet megtekinteni – tájékoztatott közösségi oldalán Magyarország Kolozsvári főkonzulátusa.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 12.
Csángó-Magyarok Világtalálkozója, Aradi résztvevőkkel
2016. június 30. és július 2. között Brassó és Hétfalu gyülekezetei adtak otthont a Királyföldi és Barcasági Csángó-Magyarok Reformációi Zarándoklatával egybekötött Csángó-Magyarok Világtalálkozójának. Csütörtökön a türkösi evangélikus templomban istentisztelettel kezdődött a rendezvénysorozat, a Zajzoni Rab István Elméleti Líceumban megszervezett tudományos szimpóziummal folytatódott. Pénteken a Brassói evangélikus egyházközség dísztermében tudományos kerekasztalt szerveztek, 500 éves reformáció címmel. Ugyanaznap 17 órától a REDUT-ban (régi belvárosi színház) megnyitó konferenciát szerveztek lelkészek és egyházvezetők részére, amit Adorjáni Dezső Zoltán püspök nyitott meg. Másokkal együtt, előadást tartott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke is. Ugyanaznap 19 órától a tatrangi közösségi kultúrközpontban a krizbai gyülekezet gyermek és ifjúsági csoportja előadta Petőfi Sándor János Vitéz című munkáját, ami után nótaest következett. 21 órától a Zajzoni Rab István Gyülekezeti Házban táncházat szerveztek. Szombaton reformáció emlékzarándoklat következett szabadtéri istentisztelettel, ahova fúvószenekarral, lovas kísérettel vonultak ki. A szabadtéri ökumenikus ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Adorjáni Dezső Zoltán püspök, a közéleti személyiségek köszöntését követően, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház legmagasabb kitüntetését, a Reményik Sándor- díjat adományozták Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének, valamint Riedl Rudolf egyházmegyei felügyelőnek. Utána szabadtéri ünnep következett.
A vasárnapi istentisztelettel zárult rendezvénysorozaton Jakab István evangélikus-lutheránus lelkész szervezésében, 44 tagú Aradi küldöttség is részt vett.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. július 27.
Kiürül Kelet-Európa?
Az ellenőrizetlen migráció csupán az egyik nehéz kérdés a mai Európában: az egykori vasfüggönytől keletre fekvő országokban nem a bevándorlás, hanem az elvándorlás az égető, egyelőre orvosság nélküli gond – derült ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem 27. kiadásán. A Bánffy Miklós sátorban július 22-én Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese, Lajtai Mátyás, a Nézőpont Intézet vezető elemzője, Veresné Novák Katalin, a magyar kormány család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára és Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa osztotta meg adatait és gondolatait a népes hallgatósággal. Kiss Tamás Kolozsvári szociológus betegség miatt hiányzott, így az erdélyi helyzetről csak kevés szó esett, de van okunk aggodalomra.
A „kitántorgás” nem most kezdődött, de az utóbbi időben felgyorsult, Erdélyből 1990 óta nagyjából félmillió magyar tűnt el, és visszafelé elenyésző számban jönnek – ezzel indított a moderátor Csinta Samu, aki családjával 1999-ben telepedett haza Sepsiszentgyörgyre Magyarországról, és bevallása szerint kicsit úgy érezte magát, mint azok, akik az autópályán szembemennek a forgalommal. A fórumon váltakozva, egymásnak felelgetve szólaltak meg a meghívottak, az alábbiakban sűrítve közöljük az elhangzottakat.
Magyarországon 1981 óta csökken a népesség, 34 év alatt 850 ezerrel apadt az ott élők száma, noha 1990 után a környező országokból több százezren költöztek oda – közölte Veresné Novák Katalin, aki szerint a magyarság termékenységi rátája alacsonyabb a szomszédos, az utódállamokban többségben élő népek szaporulatánál. Ez azért is elszomorító, mert a felmérések szerint a magyar fiatalok több gyermeket szeretnének, mint amennyi végül megszületik, ezért az Orbán-kormány különféle – otthonteremtési, adózási, családtámogatási – kedvezményekkel próbálja segíteni őket. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy élesen meg kell különböztetni a kétféle migrációt: a szabályos, törvényes, Európán belüli mozgás jó, mert általában tanulás, munkaviszony, tapasztalatszerzés céljából történik, szemben az illegális, tömeges bevándorlással, amelyre sajnos álmegoldásokat keres az EU. A fiataloknak világot kell látniuk, ez hasznos, de aki kint tanul vagy dolgozik néhány évet, még nem feltétlenül migráns. Az államnak az a feladata, hogy megfelelő körülményeket teremtsen a hazatéréshez, a felsoroltakon kívül olyan üzleti légkört, amely versenyképes béreket biztosít. És tájékoztatást arról, hogy itthon is lehet élni. A magyar állam a határon túli magyarságot is partnerének tekinti, támogatja szülőföldön való megmAradását, és azt is, hogy – miután felnőtt egy nemzedék, a mai harmincas-negyvenes korosztály, amely semmit nem tud az elszakított közösségekről – a mai iskolásoknak legyen fogalmuk, kötődésük a Kárpát-medenceében élő sorstársaikról, hogy a jövőben is legyen kapcsolat és segítség az anyaországban – jelentette ki. Azt a felvetést elutasította, hogy Magyarország az utódállamok magyarságára demográfiai helyzetének megoldásaként tekint.
A jólét szívó hatása
A Nemzetközi Valutaalap felmérése szerint közel húszmillió kelet-közép-európai személy költözött Nyugatra az utóbbi években, általában a fiatalabb és tanultabb korosztályból, és mivel Európa elöregedőben, a nemzedékek közötti különbség mindenütt gond lesz, erre a brexit-népszavazás a legfrissebb példa: az idősebbek többen vannak, és ők nyertek. Egy demokráciában minél nagyobb egy csoport, annál jobban tudja érvényesíteni érdekeit, és ez nem feltétlenül jó – vélekedett Lajtai Mátyás. A vasfüggöny idején nehéz volt emigrálni, most a mobilitást nem annyira külső korlátok csökkentik, mint a tudás hiánya. A jólét szívó hatást gyakorol a tanultakra, akik ráadásul már nem a vakvilágba indulnak, hiszen az interneten alaposan tudnak tájékozódni, mielőtt döntenek. Magyarországon a határon túli magyarok iránt a legnagyobb a befogadási hajlandóság, a munkaerőpiaci szükségleti szempontok csak második helyen szerepelnek ebben a felmérésben. A migráció azonban a világtrendek folyománya, nem lehet összefüggéseiből kiszakítva nézni. A legális migráció a következő években, évtizedekben is téma lesz, nem árt azon gondolkodni, hogy Magyarországon ma 19 százalék a bevándorlók vagy utódaik aránya, és ha nem akarja a határon túli magyarokat elszívni, akkor milyen alternatívája lesz.
Az erdélyi magyarság létszáma 1980-ban 1,7–1,8 millió között volt, ma 1,2 millióról beszélünk, és a fogyás több mint felét a kivándorlás okozta, a természetes szaporulat csökkenése csak a második ok, az asszimiláció pedig viszonylag kis mértékű – jelentette ki Kapitány Balázs. Az erdélyi magyarok tömeges kivándorlása 1990 után kezdődött, a románoké később, az uniós csatlakozás éveiben. Magyarországnak 1987 és 2011 között bevándorlási többlete volt, és miután az első hullám lejárt, anyagi szívó hatása is csökkent, mert a romániai bérek növekedésnek indultak. Székelyföldön még alacsonyak, de Temes megyeben már magasabb az átlagkereset, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Szlovákiának pedig 30 százalékos bérelőnye van Magyarországgal szemben. A Dunántúlon 500 eurót, Ausztriában viszont 2000-et kap egy dolgozó ember, ami oda vezetett, hogy munkaerőhiány miatt zárnak be gyárak – egy kis bérkülönbség miatt ugyanis nem költöznek családok, de a nagyobbért már igen. Minden közösségben van újító, próbálkozó ember, aki nekifog ennek-annak, s amikor elege lesz a bürokráciából, elindul. Aztán kezdi húzni kifelé a többit: családtagokat, barátokat, ismerősöket – és aki elindult, azt már nehéz megállítani – vélekedett Kapitány Balázs, hangsúlyozva, hogy nem csupán pénzről van szó, és nem csupán az államok, hanem az önkormányzatok is tehetnek valamit azért, hogy ezek a emberek itthon valósítsák meg az ötleteiket, például az egyablakos ügyintézés bevezetésével. Vissza már kevesen jönnek, a döntő pillanat általában az, hogy a kint született gyermek hol, milyen nyelven kezdi az iskolát: aki külföldön, annak csak a töredéke telepedik haza. Magyarországon később indult be a kivándorlás, Lengyelországban évekkel korábban, tanulhattunk volna belőle, mert ott több kormányprogramot is elindítottak a visszavándorlás ösztönzésére, érdemes megnézni, hogy mi hatott és mi nem. Korlátozásokkal keveset lehet elérni, ösztönző intézkedésekkel többet. Könnyű mondani, hogy majd visszatér az a fiatal, de tenni is kell érte, és ha van akarat, megszólítható a kivándorló. A szándék felmérése nem mérvadó: habár a kivándorlási potenciálra vonatkozó kérdésekre rendszerint az a válasz, hogy a fiatalok nagyobbik fele külföldön képzeli el a boldogulását, ez nagyon gyenge összefüggést mutat a tényleges kivándorlással. A migrációs folyamat elég jól tanulmányozható, de sokkal kevésbé befolyásolható és irányítható, ehhez jelenleg túlságosan erőtlenek az európai államok. Lehet Székelyföldet egy Budapesti irodából demográfiai tartaléknak nézni, de sok más körülménytől függ, hogy az-e: ha a román gazdasági növekedés így folytatódik, nem Magyarországot fogják választani...
Romániából inkább mennek
Ma a migráns a mumus Magyarországon, de 2010-ig a bevándorlók 86–92 százaléka határon túli magyar volt; a diplomásokat 2006 óta nem tudja megfogni a magyar állam – szögezte le Bárdi Nándor, aki szerint az erdélyi magyarság másfajta, transznacionális identitástudattal rendelkezik, és bár az utóbbi 25 évben sokat elért az érdekérvényesítés terén, az utódállamok asszimilációs stratégiája nem változott, a párhuzamos kisebbségi társadalmak kiépítéséhez pedig sem a helyi közösség, sem Magyarország nem rendelkezik elegendő forrással. A magyarországi tömegek tanácstalanok, határozatlanok az elszakított magyarokat illetően, akikre a kormány egyre több pénzt fordít, de jobban is bele akar szólni a dolgukba, mint a baloldali kormány tette, és elképzelései nem mindig helytállóak. Az összetartozás napja a határokon túl március 15-e, nem június 4-e, mert az a szétdaraboltatásé; a magyar házak, iskolák, rendezvények, nemzeti emléknapok, utaztatások nem érik el céljukat, aminek egyik oka az, hogy Budapesten is három centrumból próbálnak vezényelni (Kövér László, Németh Zsolt, Matolcsy György más-más állásponton van), és negyediknek ott a Tőkés László–Szász Jenő vonal. A kettős állampolgárság 25 évi magyarságpolitika betetőzése, azért hozták létre, hogy az elvándorlás ne induljon be, és a magyar kormány a szülőföldön való mAradást támogatja, de sok folyamattal nem tud mihez kezdeni. Például azzal, hogy olcsóbb Budapesten egyetemre járni, mint Kolozsváron, és az is elszívó hatású, hogy sok fiatal a magyar médián szocializálódott, nem tud jól románul, nehéz neki felsőoktatási szinten teljesíteni. A vajdasági fiatalok 85–92 százaléka Magyarországon tanul tovább, számukra nem nagyon van visszaút, nem vállalják a nyelvi alávetettséget. A kormányokban való részvétel és az autonómiatörekvés nem hozta meg a várt eredményeket, a kisebbségi elitek pedig eltávolodtak a közösségtől, egyre nehezebben tudják megszólítani, de a kisebbségi társadalmakat az elit tudja felhúzni, ezért nem mindegy, kik a helyi vezetők – polgármesterek, tanácstagok – , ám önkormányzati képzés 25 éve nincs Erdélyben. Nem vitatható értékű programokat kell támogatni, hanem az elit nevelését kell jól végezni. Óriási intézményes tartalékok vannak, ezeket kell értékesíteni. Jelenleg a Sapientia egyetem agrármérnöki kara mellett gyomos a terület, a kommunikáció szak honlapját külső emberek szerkesztik, ez nincs rendben. Magyarországon a határon túli magyar már nem bevándorló, de a mindennapokban nem az iraki és az erdélyi között kell választani, hanem a cigány és a német vagy zsidó szomszéd között... A magyar állam most agyonnyomja a kintieket a migrációs kérdéssel, noha Romániába nem jönnek – itt az a gond, hogy mennek...
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 28.
„Magyarország nem tekinthet demográfiai tartalékként a határon túli magyarokra”
A bérkiegyenlítődések miatt mind a romániai magyar közösségekből, mind Magyarországról elsősorban Nyugatra emigrál az erdélyi diplomás munkaerő.
Bár több mint 3 millió román állampolgár él külföldön, elsősorban Nyugat-Európában, és a rendszerváltás óta mintegy félmillió személlyel csökkent az erdélyi magyar lakosság száma, jó eséllyel megelőzhető a kivándorlás mértékének növekedése Romániában, ha Bukarest képes tartani a gazdasági növekedést. Ehhez képest Magyarországon a kilátások borúsabbak. Itt az utóbbi 34 évben 850 ezerrel csökkent a lakosság száma annak ellenére is, hogy a Vasfüggöny leomlását követően Magyarország lett az első számú célpont a nyugati országok felé induló erdélyi magyarok számára – hangzott el a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik, Európán belüli és kívüli migrációról és ennek a folyamatnak a demográfiai hatásairól szóló Migráció és emigráció – demográfiai jóslat Közép-Kelet-Európáracímű kerekasztal-beszélgetésen.
A párhuzamos társadalmak helyzetéről, a magyarországi hatalmi klikkek alakulásáról, a magyarországi magyar és a több Kárpát-medencei magyar közösségek kapcsolatáról és a kvótareferendumról értekezett Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese, Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete Kisebbségtörténeti és Etnopolitikai Osztályának tudományos főmunkatársa, osztályvezetője, Veresné Novák Katalin, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára, és Lajtai Mátyás, a Nézőpont Intézet vezető elemzője. A beszélgetést Csinta Samu újságíró moderálta.
Kapitány Balázs elmondta, Magyarország esetében az elvándorlást súlyosbítja, hogy Ausztriához képest négyszeres a bérszakadék, a szomszédos ország elszippantja a munkavállalókat, emiatt egy elképesztő munkaerőhiány alakult ki az országban. A kivándorlás jelenségének állandósulása pedig visszafogja a gazdasági növekedés. Ezen a bérnöveléssel lehetne változtatni, viszont ha nőnek a bérek, az a versenyképesség rovására mehet.
A kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt Magyarország az erdélyi magyarok szempontjából elveszítette a vonzerejét, kiegyenlítődtek a két országban a bérek: vannak olyan román-magyar határ menti magyarországi régiók, ahol alacsonyabbak a fizetések, mint a szomszédos román megyében. Például Temes megyeben a nettó átlagbér eléri a 2400 lejt, míg a szomszédos Békés megyében az átlagbér 118 ezer forint (kb. 1700 lej) körül mozog. Ha a Székelyföldet is eléri a bérnövekedés, és az átlagbér 1500 lejről eljut 1700-1800 lejre, akkor még inkább elveszíti a vonzerejét Magyarország.
A bérkiegyenlítődések miatt mind Magyarországról, mind a romániai magyar közösségekből elsősorban Nyugatra emigrálnak, az erdélyi diplomás munkaerőt Magyarország nem tudja megfogni. Az erdélyiek ráadásul nagyobb eséllyel indulnak a nyugat-európai munkapiacon, hiszen sokkal jobban állnak a nyelvtudás szempontjából, mint a magyarországiak.
Veresné Novák Katalin elmondta, a magyar kormány az otthonteremtési programjával azt a kivándorló réteget próbálta megszólítani, akik azért mennek külföldre dolgozni, hogy 10-20 év alatt megalapozzák a létüket, és visszatérjenek Magyarországra. Így nekik már nem kell elmenni, ha 10 éven belül három gyereket vállalnak, akkor majdhogynem ingyen vásárolhatnak lakást. Emellett a családtámogatási rendszer is azért volt kitalálva, hogy a fiatal családosokat itthon tudja tartani.
Mi történik a nemzetpolitika terén?
Nemzetpolitikai vonatkozásban Bárdi Nándor elmondta, a harmadik Orbán-kormány alatt az tapasztalható, hogy bár egyre többet beszélnek róla, nem tudjuk pontosan, mi történik: önálló magyar politikai közösségként kell-e a határon túli magyar közösségekre tekinteni, vagy a Magyarországi politikai közösségnek a folytatásaként.
Szerinte ennek az lehet a magyarázata, hogy egy kormányzati túlfeszültség tapasztalható Magyarországon, legalább három erőközpont köré szerveződik a politika. Az egyik erőközpontot Kövér László képviseli, az ő koncepciója szerint egységes politikai közösség a magyar közösség. Szász Jenő által mondatta ki, hogy a külhoni politikai elitek már nem tudják artikulálni a közösség érdekeit, ezért Budapestről kell megmondani, hogy melyek ezek az érdekek.
Németh Zsolté a másik koncepció, aki egy szerződéses nemzetben gondolkodik. Ennek a lényege, hogy van hét határon túli közösség, akiknek a vezetőivel ki kell találni egy sajátos stratégiát. Van egy harmadik, nyíltan nem vállalt vonulat is, a Matolcsy-Varga-Lázárkoncepció, akik egy szakigazgatási integrációban gondolkodnak, pontosabban azon, hogy miként lehet a munkaerő-piaci problémákat regionálisan megoldani.
Szerinte a magyarországi politikai szétszakítottságnak és dezintegráltságnak egyfajta retorikai kompenzációjával állunk szemben akkor, amikor a határon túli magyar nemzeti egységről beszélnek, és ezt a magyarországi médián keresztül rendre közvetítik a magyarországi közönség felé.
Ilyen értelemben a kettős állampolgárságra vonatkozó törvény benyújtását egy kényszerhelyzet szülte. Az előzménye a 2000-ben létrehozott magyar igazolvány intézménye volt, hogy a migráció ne induljon meg Magyarország felé. Később bebizonyosodott, hogy az autonómiatörekvések, a kormánykoalíciós részvételek a szomszédos országokban nem hozzák meg a várt eredményeket, a párhuzamos társadalom kiépítése nem működik, és a kivándorlást sem tudták megállítani. Így, ha nem a FIDESZ nyújtotta volna be a kettős állampolgárságra vonatkozó törvényt, akkor a Jobbik tette volna ezt meg.
Veresné Novák Katalin szerint az erőviszonyoktól és koncepcióktól eltekintve a kormány feladata az, hogy a határon túli magyar közösségeket erősítse és segítse a helyben mAradását. Történelmi bűnnek nevezte azt, hogy fel tudott nőni egy olyan generáció Magyarországon, amelynek fogalma sem volt arról, hogy a határon túl is élnek magyar közösségek. Ezt próbálják korrigálni a Határtalanul program révén, amely magyarországi gyerekek utaztatását támogatja a határon túli közösségekhez. A kormány intenciója megteremteni annak premisszáit, hogy a mostani fiatal, iskoláskorú generációból majdan kikerülő vezetőkben leljenek partnerre a határon kívüli közösségek.
Hangsúlyozta, a magyarországi demográfiai helyzet javítására nem lehet megoldás a határon túli magyarok Magyarországra való vonzása. „Mindenkit igyekezünk abban az országban támogatni, ahol él és élni kíván. A nemzetpolitikánknak tulajdonképpen ez a mozgatórugója” - mondta.
Bárdi elmondta, az tapasztalta, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság hozzáállásával is egybecseng az otthonmAradás támogatásának szándéka. Abszolút jó szándékkal úgy élik meg, hogy az otthon mAradást támogatják. Viszont a Budapesti egyetemista, Székelyföldi diákokkal beszélgetve számára az derült ki, hogy olcsóbb Budapesten a kollégiumi élet, mint Kolozsváron. Ehhez hozzáadódik a Székelyföldi diákok esetében a román nyelvtudás hiánya, és ebből kifolyólag könnyebb egy magyarországi életet biztosítani maguknak, mint vállalni a kétnyelvű környezetet Romániában. Ezeket a fiatalokat az ország, az erdélyi magyar közösség már nem tudja visszavonzani.
Migráció – emigráció
Lajtai Mátyás elmondta, a Nézőpont Intézet által készített felmérés szerint a határon túli magyarokat fogadnák be legszívesebben a magyarországiak. A magyar társadalom szegmentáltan látja a bevándorlás kérdését, és a határon túli magyarokra nem úgy tekintenek, mint a többi potenciális bevándorlóra.
Veresné Novák Katalin szerint meg kell különböztetni a legális, Európán belüli migrációt a szabályozatlanul, ellenőrizetlenül történő, Európán kívülről érkező személyek beáramlásától. Szerinte az első az jó, hiszen fontos az, hogy a fiatalok elmenjenek, tapasztalatot gyűjtsenek, világot lássanak tanuljanak, de ez a megélhetési kényszer nélkül történjen. Szerinte kormányzati szinten senki sem mossa össze a határon túli, Magyarországra érkező magyarokat azokkal, akik Európán kívülről érkeznek. A migrációs kommunikációnak a határon túli magyarok nem áldozatai.
Szerinte nem állja meg a helyét az, hogy bárki azzal vádolja a magyar kormányt, hogy migránshisztériát szít, hiszen több tízmillió potenciális bevándorlóról kell beszélni az Európán kívülről érkezők esetében. Másrészt, szerinte a magyar kormány már egy jó ideje „kongatja a vészharangot” a migrációval kapcsolatosan, hiszen azok, akik meghívólevelet intéztek az Európán kívülről érkezőkhöz, azok nem mérték fel, hogy hány embernek szól ez a meghívás. Másrészt szerinte a magyar kormány különbséget tesz azok között, akik egy jobb jövő reményében érkeznek Európába, azaz a gazdasági okokból migrálók és a valódi menekültek között, vagyis azok között, akik az életüket mentik.
Kapitány Balázs az Európán belüli migráció kérdéséhez kapcsolódva elmondta, egyrészt Magyarország nem tekinthet a határon túli magyarokra demográfiai tartalékként. Azonban a mutatók javítása érdekében felléphet, viszont nem úgy, hogy a Magyarországról elvándorlók megfékezésére kell törekednie, hiszen sem Magyarország, sem a többi állam, ahol jelentős a kivándorlás, ezt a folyamatot demokratikus módszerekkel nem tudja megakadályozni. Szerint az ellentétes irányú migráció érdekében léphetnek fel hatékonyan a Közép-Kelet-Európa államai, olyan ösztönző programokkal, olyan környezet megteremtésével, amely segíti a hazatérni kívánók számára a visszaintegrálódást. Nem kell feltalálni a spanyol viaszt, elegendő lenne megnézni a működő gyakorlatokat, ilyen szempontból Lengyelországtól lenne, amit átvenni, hiszen rengeteg módszert kipróbáltak, és már 6-7 éve próbálkoznak az állampolgáraik hazahívásával.
Kertész Melinda
Transindex.ro
2016. július 29.
Hidat verni magyar és magyar között versekből, barátságból
Tűzből tüzet mottóval, valamint az 1956-os eseményekre emlékezve zajlik a hatodik Székelyföldi Verstábor Csíkcsomortánban. A falubeliek szervesen jelen vannak a tábor életében, ugyanakkor fontos találkozási pontja ez a verset, irodalmat kedvelő fiataloknak.
Színészmesterség, előadóművészeti és beszédtechnikai tréning, irodalmi művek elemzése, előadása, tánc- és énektanulás, kirándulások, beszélgetések – mindebben részük van azoknak a fiataloknak, akik részt vesznek a csomortáni Szellő Szállóban július 31-ig zajló verstáborban. A tábor egyik fontos célja a tehetséggondozás, de a szervezők fontosnak tartják azt is, hogy a Kárpát-medenceében élő magyar fiatalok egymással találkozhatnak itt.
„A táborban anyaországi, felvidéki, kárpátaljai, Székelyföldi és vajdasági szavalóversenyek döntősei vesznek részt. Délelőtt tréning van két színésztanárral – Kubik Anna Kossuth-díjas színművésszel és Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színésszel –, de foglalkozik a táborozókkal Fülöp Zoltán Jászai Mari-díjas színész, a Csíki Játékszín társulatának tagja. Minden nap kirándulunk, hogy minél többet lássanak a gyerekek Székelyföldből. Az egyik fontos célja a tábornak, hogy a Kárpát-medencei magyarságot erősítse, azt, hogy a magyar a magyarral találkozhasson. Édesapám szavaival élve – aki kitalálója és alapítója volt a tábornak –, célunk hidat verni magyar és magyar között a Kárpát-medenceében versekből és barátságból építve” – hangsúlyozta Varga Anna, a tábor vezetője.
Az idei tábor tematikája 1956, ez tükröződik abban is, hogy milyen verseket dolgoznak fel a tréningeken, de hallgathattak előadást Vittner Máriától, aki a megélt élményeiről mesélt a táborozóknak. A programot filmvetítések és néptánctanulás, táncház is színesíti. A tábort gálaműsorral zárják, szombaton este 9 órától várnak minden érdeklődőt a Szellő Szálló szabadtéri színpadához.
Amint azt a szervezők mesélték, a falubeliek is részt vesznek a táborban, együtt főznek, eljárnak a nyitott előadásokra, a helyi fiatalok szoktak zenélni a táncházban. „Néptáncolnak velünk, zenélnek, a kisgyerekek jönnek a kirándulásainkra, pulzál velünk a falu” – mondta el a táborvezető.
A verstábort Varga Sándor találta ki és vezényelte egész a tavalyig. Idén már sajnos nem lehet a táborban. A tábort családja, felesége és két gyermeke „viszi tovább”, valamint egy barátokból álló nagy csapat. A jelenlevők mégis úgy vélik, az egykori jó barát velük van, sírja és kopjafája a szálló kertjében található.
„Édesapám gyakran mondta, hogy idős korában szeretne ide költözni, itt ki tudja teljesíteni magát, és éppen ezért nem Pesten, hanem itt temettük el. Édesapám a halála előtti utolsó napon rám hagyta a tábor vezetését, ez az örökség. Így hárman szervezzük ezt tovább. Minden tábornak van egy mottója, az ideinek, hogy Tűzből tüzet. Ez vonatkozik arra is, hogy '56-ból hogyan merítsünk példát, és arra is, hogy nélküle is vigyük tovább ezt a tábort, és ne aludjon ki a tűz. És ehhez mellettünk van sok barátunk” – osztotta meg velünk Varga Anna.
„Kapcsolatok alakultak ki a helyi táncosok és verstáborosok között, ezek már jó barátságok. A helyi emberek részt szoktak venni, jönnek, tevékenykednek itt. Igazából Sanyi belopta mindenki lelkébe magát” – fűzte hozzá Ferencz Csaba, Csíkpálfalva község polgármestere.
A rendezvény védnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, társszervező a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Írószövetség, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Székesfehérvár Önkormányzata, a Fehérvár Médiacentrum, a Csomortányért Egyesület, az Aracs Közbirtokosság, a csíkcsomortáni Szellő Szálló és Csíkpálfalva község.
Ez a verstábor egy nagyon komoly kapaszkodó és lehetőség azoknak a fiataloknak, akik szeretik az irodalmat, és akik egyre többen vannak – véli Fülöp Zoltán. „Ezt ott mértem le a Versünnepkor, amelyet minden tavasszal megszervezünk, és amelyen idén 93 jelentkező volt. Ezek a gyerekek a saját akaratukból jönnek, és éppen ezért azt a szeretetet vesszük figyelembe zsűrizéskor, amivel ezekhez a versekhez hozzányúlnak. Annak idején Varga Sanyi barátom – Isten nyugosztalja – elindította ezt a követ a hegy tetejéről, és ez jön, mint a lavina, és egyre több mindent hoz magával. Ennek a hozadéka nem úgy mutatkozik meg, hogy eljött a táborba és mától kezdve jobb ember. A gyermeke lesz jobb ember. Mert itt tapasztalatmennyiséget, szépségdózist kap, ami munkálkodik benne szépen, csendesen, és észrevétlenül változik az élete. Valamit annak idején sikerült elültetnünk, és ez a mag most kezd csírázni, egy-két levélke már van rajta. Ezért érdemes, ezért szép, és ez a küldetése ennek a verstábornak.”
Évek óta visszatérő vendége a tábornak a Misztrál együttes. A tagjai az énekelt verset képviselik, a vers és a zene kapcsolatáról beszélnek a fiataloknak. „A legjobb dolog a táborban, hogy első kézből kapnak a gyermekek információt színészektől, előadóktól, hogy fel tudjanak készülni arra, amire vágynak.
Ugyanakkor számtalan barátság születik itt. Mi megtanultuk az öregektől, amit tudunk, és ezt megpróbáljuk átadni annak a generációnak, amelyik komolyan gondolja a versmegzenésítést. És jó ez a találkozás. Lehet, hogy egy új Tolnay Klári, lehet az új Kaláka van itt a táborban. Ha nem lennének ezek a találkozók, lehet, hogy nem is lenne abból a tojásból csibe” – fogalmazott Heinczinger Mika, az együttes tagja.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2016. augusztus 20.
István, a király: egymást erősítő kultikus darab Csíkszeredában
Az Egyesület a Remény Kis Emberei Közösségért immár harmadszor, ezúttal a Csíkszeredai Szabadság téren mutatja be az István, a király rockoperát 200 mélyszegénységből érkező fiatal közreműködésével.
Az előadást augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen láthatja a nagyérdemű Csíkszeredában, a rendezvény fővédnöke Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke. A nyíregyházi székhelyű szervezet azért jött létre, hogy segítse a Kárpát-medencei árva és nehéz sorsú gyerekeket, hogy támogassa őket anyagilag, lelkileg, különböző programokkal, élményszerzési lehetőségek megteremtésével – írták közleményben az egyesület tagjai.
Mint fogalmaznak, ezt támasztja alá a kultikus darab színpadra vitele is, az előadásban anyaországi és külhoni fiatalok és önkéntesek szerepelnek, akik Kárpátaljáról, Erdélyből, a Gyimesekből, Moldvából és Vajdaságból érkeznek. „Ezek a gyerekek vagy mélyszegénységből jönnek, vagy gyermekotthonokban nevelkednek. Az előadás célja, hogy a szervezők meggyőzzék őket emberi értékeikről, arról hogy képesek magukat felülmúlva olyan értéket teremteni, ami másokat is megerősít" – olvasható a közleményben. Az első előadást 2014. augusztus 30-án tartották Budapesten a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Több mint 3000-en voltak kíváncsiak az ingyenes produkcióra, amellyel a nehéz sorsúakat támogatták.
Az összegyűlt adományokból anyagi segítséget is tudott nyújtani az egyesület a hazaérkező gyerekeknek. Az előadás nem egyszeri volt, a szervezők 2014 őszén engedélyt kaptak a folytatásra, ezért a következő években a résztvevők származási helyére vihetik el a magyarok számára kultikus rockoperát. Az első állomás a Délvidék volt; Csantavéren 2015. augusztus 22-én, az ottani bazilikaméretű Páduai Szent Antal-plébániatemplom mögött kialakított színpadon lépett fel újra a lelkes csapat. A szervezők a rockopera alatt gyűjtést szerveztek, aminek eredményeképpen a zentai magyar kórház újszülött osztálya számára adományozhattak egy értékes újraélesztő készüléket.
A Csíkszeredai előadásban fellépnek a Hargita megyei 2-es és 3-as számú gyermekelhelyező központ fiataljai is. Az előadás ideje alatt érkező felajánlásokat a csíkszentsimoni gyermekotthon felújítására fogják fordítani. „Szeretnénk igent mondani azokra a fiatalokra, akiket az élet, gyakran nem is saját hibájukból, megpróbált. Szeretnénk őket úgy felemelni, hogy meg tudjanak állni saját lábukon, ráébredjenek értékességükre. Olyan élményekben és tudásban szeretnénk részesíteni őket, amelyek révén sebeik gyógyulnak, és igaz értékkel rendelkező, tartalmas életet tudnak élni. Arra törekszünk, hogy a rászoruló gyerekek és fiatalok támogatása ne csak kampányszerű tevékenység legyen, hanem az egész esztendőt átölelje" – olvasható az egyesület honlapján.
A szervezet tagjai azt írják, hogy mivel munkájuk során mindenekelőtt az egyetemisták önkéntes segítségére építenek, céljuk, hogy tevékenységükkel bemutassák a társadalmi felelősségvállalás szükségességét és lehetőségét. Bíznak abban, hogy így egyre többen segítenek azokon, akik a leginkább rászorulnak.
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 22.
Augusztus 20.
A függetlenségre és a keresztény hagyományokra fókuszáltak a politikusok
Az ország biztonsága, függetlensége és keresztény hagyományai, a Szent István-i örökség védelme állt az augusztus 20-ai politikai üzenetek középpontjában, de kiemelt téma volt a beszédekben és az ünnepre kiadott közleményekben az Európai Unió és a migránsválság is.
Szombat reggel katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Áder János köztársasági elnök az azt követő tisztavatáson azt mondta, a "hazaszeretetet nem temettük el a múlt nagyjaival együtt súlyos márványtömbök alá, és a hősiesség nincs szobrokba dermesztve", mert hősiesnek lenni nemcsak a történelmi cselekedetek révén lehet, hanem becsületes munkával, kitartó szorgalommal, tiszteletreméltó teljesítménnyel is.
Áder János köztársasági elnök délelőtt a Sándor-palotában Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében átadta a Magyar Szent István Rendet Marton Éva operaénekesnek és Makkai Ádám költőnek. Az államfő a legmagasabb állami kitüntetést elnyerő díjazottakról azt mondta, hogy ismerik a tehetséggel járó felelősség súlyát, és bármilyen messze jártak is, érezték, hogy Magyarországhoz, a magyar hazához tartoznak.
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János Hódmezővásárhelyen tartott ünnepi beszédében kijelentette, Magyarország soha nem mondott le szuverenitásáról, a keresztény, független állam Szent István öröksége.
Az Európai Unió nem egy több száz éves politikai szövetség, hanem egy teszt-üzemmódban működő kezdeményezés – mondta a miniszter, majd hozzátette: "Brüsszel ma nagyobb határsértő, mint a bevándorlók", hiszen a "zéró legitimitású, senki által meg nem választott" európai vezetők kényük- kedvük szerint próbálják alakítani a tagsági szerződést, pedig szuverenitásáról egyetlen tagállam sem mondott le.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Tolna megyei Nagymányokon rendezett egyházi ünnepségen az ország megtartásának és építésének fontosságáról szólt. Kiemelte, Szent István megteremtette az ország egységét, megőrizte azt, területét minden irányban megnagyobbította.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Kiskunfélegyházán tartott beszéde után az MTI-nek úgy fogalmazott, az ország függetlenségének és szabadságának Szent István-i és keresztény alapokon nyugvó védelme szolgálhatja hosszú távon Magyarország boldogulását. Szent István példája azt mutatja, hogy sosincs ingyen a szabadság és a függetlenség – mondta.
Az MSZP közleményében azt írta, hogy a kormány a legfontosabb történelmi hagyományokkal fordul szembe, a párt azonban hisz abban, hogy Magyarország megérdemli a biztonságot és a kiszámítható fejlődést, gyűlölködés helyett a normális közéletet, a jövőt és a megbecsülést az Európai Unión belül.
Az LMP úgy vélekedett, az államot csak a magyar emberek közössége erősítheti meg, és arra figyelmeztetett, hogy "az állam azok nélkül az emberek nélkül, akik közösségét alkotják, csak üres váz, amely képtelen biztonságra, jólétre, fenntarthatóságra és összefogásra épülő jövőt biztosítani".
A külhoni magyarság is az államalapításra emlékezett
A Szent István-napi ünnep alkalmából a határon túl, Kolozsváron, Pozsonyban és a kárpátaljai Aknaszlatinán is az államalapításra emlékeztek szombaton a határon túli magyar szervezetek, magyar kormánypolitikusok részvételével, akik magas állami kitüntetéseket adtak át.
Kolozsváron az erdélyi magyar kulturális élet több jelessége kapott magyar kitüntetést. Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Hadházi András Kolozsvári színművésznek, Kozma Dezső irodalomtörténésznek és Szabó Gyula Miklós közírónak, szerkesztőnek. Ugyanakkor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Gergely Balázsnak, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnökének adományozott Pro Cultura Hungarica díjat. A díjakat Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár adta át.
Az államtitkár a ceremónia után az MTI-nek kijelentette: az államalapítás ünnepén fontos felidézni, hogy a kereszténység felvétele olyan változást indított el a magyarságban, amely a megmAradás záloga volt, és máig is kihat. Úgy vélte, ki kell emelni Szent István példáját, aki egyfelől tisztelte és befogadta az idegeneket, másfelől azonban a haza megóvására is odafigyelt. "A határok védelme, az államszervezet felállítása ma is fontos része és feladata az életünknek, amikor a migrációs válság közepén kultúrák csapnak össze, és a kereszténység egy számunkra idegen kultúrával versenyez" – jelentette ki.
Kelemen Hunor szerint a múltra való emlékezés nem luxus, hanem nemzeti kötelesség, az RMDSZ elnöke Szilágycsehen beszélt erről, ahol egy emlékművet is avattak a település első és második világháborús áldozatainak. Kelemen Hunor úgy vélte, az emlékműállítással azt is kifejezi a közösség, hogy a szülőföldjén, erős közösségként akarja a jövőjét tervezni, alakítani.
Az RMDSZ elnöke szerint augusztus 20-án azon is el kell gondolkodniuk a magyaroknak, hogy a Szent István király által megalapított ország miként mAradhatott fenn ezer év és sok viszontagság után is. Emlékeztetett arra, hogy a szilágycsehi közösség köztéren szerette volna felállítani világháborús hősei emlékművét, de végül ezt csak a református templomkertben tehette ezt meg, mert a kisváros önkormányzata hat alkalommal is leszavazta az emlékműállítást.
Kárpátalja-szerte több helyszínen emlékezett meg az ukrajnai megye magyarsága államalapító Szent Istvánról, a központi ünnepséget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) immár hagyományosan a Técsőhöz közeli Aknaszlatinán tartotta.
A szlovákiai magyarság hat kiemelkedő személyisége kapott magas magyar állami kitüntetést szombaton a nemzeti ünnep alkalmából. Az Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket Cimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete adta át a diplomáciai képviseleten.
Az államalapításra emlékeztek az amerikai magyar közösségek és szervezetek is szerte az Egyesült Államokban a hétvégén.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 24.
Kövér László: Románia is felismerheti, hogy a magyarság a szövetségese
Kövér László szerint Szerbia után Románia is felismerheti, hogy számára az erdélyi magyarság nem veszélyforrás, hanem erőtartalék, és Magyarország nem ellenség, hanem érték- és érdekközösségben lévő szövetséges.
Az Országgyűlés elnöke a Marosvásárhelyi kultúrpalotában beszélt erről szerdán este, a Vásárhelyi Forgatag fővédnökeként, a kulturális rendezvénysorozat nyitógáláján. Úgy vélte: Szerbiában ez a felismerés már megtörtént, Szlovákiában pedig ugyanez érlelődik. „Bízunk benne, hogy előbb vagy utóbb Romániában is bekövetkezhet” – tette hozzá.
Kövér László megállapította: az 1990-ben élt magyar közösség minden második tagja hiányzik ma Marosvásárhelyről. Szerinte ez az adat „vádlón szól” nemcsak a román politikai vezető réteg „rendszereken és kormányzatokon átívelő magyarellenességéről”, (...) de az erdélyi, és a magyarországi „nemzetpolitika teljesítményéről, vagy inkább annak hiányáról” is.
A házelnök szerint geopolitikai játszmák közepette valamennyi európai ember szülőföldhöz való joga kerül veszélybe; és tulajdonképpen minden európai polgárnak kijut a Marosvásárhelyi magyar sorsból, reményből és félelemből. „Elmondhatjuk, hogy minden európai polgártársunk egy kicsit vásárhelyi is, csak még sokan nem tudnak róla” – jegyezte meg.
„Előbb-utóbb a román emberek is kénytelenek lesznek szembesülni azzal, hogy őket is kísérti a Marosvásárhelyi, az erdélyi magyar sors: vannak olyan erők és érdekek a nagyvilágban, amelyek hasonlóan el akarják idegeníteni a románokat a szülőföldjüktől, hasonlóan szét akarják zilálni nemzeti önazonosságukat, hasonlóan meg akarják őket fosztani hitbéli kapaszkodóiktól” – állapította meg az Országgyűlés elnöke.
Úgy vélte: akkor fordulhat jobbra a Marosvásárhelyi magyarság helyzete, ha Románia felismeri, hogy a térség népei számára közös kihívás a szülőföld, a Kárpát-medence és Közép-Európa megőrzése.
Kövér László arra is kitért, hogy az erdélyi magyar politika szereplői „igaz egyezségekkel” segíthetik a magyar érdek érvényesülését és adhatják vissza a romániai magyar választópolgároknak a tisztességes és eredményes magyar politikai képviselet lehetőségébe vetett hitét. „A Bukaresti parlamentben a magyarokon kívül más nem fog magyar érdekeket képviselni, ugyanakkor a Magyarország és Románia közötti kapcsolatok jövőbeli javulását is segítheti a hatékony magyar jelenlét a romániai politikában. Ezért tisztelettel kérek minden romániai magyar választópolgárt, hogy a decemberi romániai parlamenti választáson szavazatával erősítse az erdélyi magyar politikát” – jelentette ki.
Arra is felkérte a magyar állampolgársággal is rendelkező Marosvásárhelyi és erdélyi magyarokat, hogy október 2-án mindannyian vegyenek részt a magyarországi népszavazáson, és szavazzanak nemmel az Európai Unió által tervezett kényszerbetelepítések lehetőségére.
„Szavazzanak annyian és úgy, hogy Magyarországon, Erdélyben és Közép-Európában mi magyarok, a velünk sorsközösségbe rendelt népekkel együtt megőrizhessük, ami a miénk: szülőföldünket, nyelvünket, kultúránkat és keresztény hitünket” – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Marosvásárhelyen.
Székelyhon.ro
2016. augusztus 25.
Politikai szónoklatok és koncertek: megkezdődött a 4. Vásárhelyi Forgatag
A rendezvénysorozat fővédnöke, Kövér László magyar házelnök jelenlétében kezdődött el szerdán este a Kultúrpalota nagytermében 4. Vásárhelyi Forgatag.
A Kultúrpalota nagyterme ez alkalommal is megtelt, az ünnepi nyitógála meghívottja Tompos Kátya színész-énekes volt. A koncertet egy órán át tartó szónoklatok előzték meg, a meghívott vendégek, házigazdák, politikusok követték egymást a színpadon, és osztották meg hosszabban-rövidebben gondolataikat.
Megköszönték Floreáéknak
A két főszervező: Portik Vilmos és Soós Zoltán köszönetet mondtak szervezőtársaiknak, támogatóiknak, külön megemlítve a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak azt a gesztusát, hogy beengedte a forgatagot a város szívébe. „Ritkán adatik meg, hogy köszönetet mondjunk a hivatalnak” – fogalmazott Portik. Kiemelte: a helyi tanácsosoknak és elsősorban az RMDSZ-képviselőknek köszönhető, hogy az idén első alkalommal sikerült a Maros-partról a Ligetbe költöztetni az eseményt. Soós Zoltán szerint is értékelendő a gesztus, de a jogok tiszteletben tartására is figyelni kell.
Portik Vilmos azt kérte Kövér Lászlótól: ha lehetséges, járjon közbe annak érdekében, hogy Marosvásárhely és Budapest között naponta legyen egyórás járat. Soós Zoltán kihasználva az alkalmat, köszönetet mondott a választóknak, mert, ahogy fogalmazott, különleges év volt számára a 2016-os esztendő, ám úgy érzi, ha nem is sikerült megválasztani polgármesternek, két, vagy négy év múlva ez még sikerülhet, tehát nincs ok elkeseredésre, nem szabad feladni, összefogással sikereket lehet elérni. A Vásárhelyi Forgatag megmutatta, hogy „erő van bennünk” – mondta, meggyőződése pedig az, hogy az idén azért sikerült behozni a városba, mert „nem hagytuk magunkat”.
A teremben az RMDSZ megyei vezetősége mellett jelen voltak az EMNP és az MPP országos vezetői, illetve a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács előljárói is. Külön köszöntötték a műsorvezetők Magyarország Csíkszeredai és Kolozsvári főkonzulátusainak vezető konzuljait, Zsigmond Barna Pált és Barabás Jánost, baja és zalaegerszeg testvérvárosok küldöttségeit, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem rektorát, Dávid Lászlót, és Szabó Bélát, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának vezetőjét, illetve Péter Ferencet, a megyei tanács elnökét és Nagy Zsigmond alprefektust.
Kövér: Budapest Bukarest szövetségese
A felszólalók között Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke, majd Zatykó Gyula, az EMNP nevében köszöntötte a jelenlevőket, házigazdaként pedig Péter Ferenc mondott ünnepi beszédet. Végül Kövér László házelnök lépett a mikrofon elé, aki az erdélyi magyarság fogyatkozásáról beszélt, arról, hogy 1918. decemberében 100 ezer román gyűlt össze Gyulafehérváron, ahogyan 1990. februárjában 100 ezer magyar Marosvásárhelyen. Az 1918-ban elhangzott ígéreteket nem váltották be, a februári gyertyás tüntetésen a magyarok a megújulásért tüntettek. Arra a kérdésre, hogy van-e elég magyar ezek után is Marosvásárhelyen, a forgatag válasza az, hogy igen, van – fogalmazott Kövér.
A házelnök arra biztatott mindenkit, hogy vegyen részt a decemberi romániai parlamenti választásokon, illetve a magyar (kettős) állampolgárok az október 2-i népszavazáson is, és szavazzon nemmel a Magyarországra tervezett erőszakos betelepítések ellen. Kijelentette: rá kell jönnie a román államnak arra, hogy az erdélyi magyarok nem ellenségei a románoknak, ahogy Magyarország is szövetségese a román államnak. Ami a 19. és 20. században nem sikerült, az összefogás a 21. században sikerülhet – mutatott rá Kövér László.
Cigány dallal indított Tompos Kátya
A politikai szónoklatokat Tompos Kátya előadása követte. A színész-énekesnő a 2013-ban megjelent lemezéről mutatott be dalokat a Keresztül Európán zenekarral, ám előtte elmondta, hogy magyarul, angolul, franciául és oroszul énekel, mert ezekhez a nyelvekhez kötődik. Előadását egy Sepsiszentgyörgyi cigány dallal indította, majd sorra következtek a más-más nyelven előadott énekek.
Ugyancsak a forgatag nyitónapján, szerda este a Teleki Téka udvarán is koncert várta az érdeklődőket. Ott a Magyarországról érkezett Four Bones harsonakvartettnek tapslot a szépszámú közönség.
Antal Erika
maszol.ro
2016. augusztus 26.
Marosvásárhely árnyékában
Ha az egészséges önérzettel rendelkező román emberek valóban nyitottan, elkötelezetten és nem szűk látókörűen követnék sorsuk, országuk, nemzetük alakulását, figyelnének a Magyar Országgyűlés elnökének Marosvásárhelyen mondott szavaira.
Kövér László ugyanis a Vásárhelyi Forgatag fővédnökeként a kulturális rendezvénysorozat nyitógáláján nem csupán arról beszélt, hogy az 1990-ben élt magyar közösség minden második tagja hiányzik ma Marosvásárhelyről, hanem a térségünkben élő nemzetiségek számára is üzent. Akinek tehát van füle, hallhatja: „Előbb-utóbb a román emberek is kénytelenek lesznek szembesülni azzal, hogy őket is kísérti a Marosvásárhelyi, az erdélyi magyar sors: vannak olyan erők és érdekek a nagyvilágban, amelyek hasonlóan el akarják idegeníteni a románokat a szülőföldjüktől, hasonlóan szét akarják zilálni nemzeti önazonosságukat, hasonlóan meg akarják őket fosztani hitbéli kapaszkodóiktól.” Noha nehezen képzelhető el, hogy Kövér László szavai hirtelen megvilágosodást jelentenének a román ajkú polgárok számára, az egymásrautaltság tényének ismételt kinyilatkoztatására érdemes lenne felfigyelniük. A házelnök ugyanis nem véletlenül említ geopolitikai játszmákat, amelyek következményeként veszélyeztetett az európaiak szülőföldhöz való joga, miként az sem megalapozatlan, hogy minden európai polgárnak kijut a Marosvásárhelyi magyar sorsból, reményből és félelemből. Igaz, alig hihető, hogy román felebarátaink nagyon megilletődnek egy saját városukat, közösségüket érintő majdani Marosvásárhelyi analógia víziójától. Ám tekintve Európa jelenlegi helyzetét, veszélyeztetettségét, elképzelhető, hogy tíz-húsz-harminc év múltán mégis igazat adnának Kövér Lászlónak. Mindezek persze nem orvosolják, még csak nem is enyhítik az erdélyi magyarság Marosvásárhellyel kapcsolatos veszteségérzetét. A fájdalom mArad, mint ahogy a kihívás is állandósul: erdélyiek, anyaországiak alakíthatnák úgy a nemzetpolitikát, hogy hasonló traumák ne ismétlődhessenk meg. De a Kárpát-medence, illetve Kelet-Közép-Európa népeinek egymásrautaltsága tekintetében sincs új a nap alatt. Nemcsak azért, mert Ady már 1908-ban harsogta: „Hiszen magyar, oláh, szláv bánat / Mindigre egy bánat mArad”, illetve „Mikor fogunk már összefogni... Magyarok és nem magyarok?”, hanem azért is, mert mind egyértelműbb: Dunának és Oltnak valóban egy a hangja. Míg az elmúlt száz év gyűlölködésről és viszályról szólt, a következő száznak az egymásrautaltságról kellene szólnia. Nem feltétlenül azért, mert hirtelen nagyon megszerettük egymást, hanem főként azért, mert a már említett geopolitikai játszmák, folyamatok mindannyiunkat arra kényszerítenek, hogy sorsunkat közös érdekeink szerint alakítsuk.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 26.
Telt házas Forgatag-megnyitó
Nem csak négy napra miénk a város
Szerda délután negyedik alkalommal indult el a vásárhelyiek színekben, hangokban, ízekben gazdag, nagy találkozásokat, közös élményeket ígérő Forgataga.
A 400 éves szabad királyi város négynapos ünnepének első perceiben a magyar, majd a székely himnuszt énekelte felállva a Kultúrpalota telt házas közönsége. Ezt követően a megnyitó házigazdái, Ritziu Ilka Krisztina és Kinda Szilárd színművészek üdvözölték az anyaországi vendégeket, a helyi vezetés és a történelmi egyházak képviselőit, illetve a sok száz fős nagyérdeműt, majd a Forgatag két főszervezője lépett az egybegyűltek elé.
– Ritkán adatik meg a Marosvásárhelyi magyaroknak, hogy köszönetet mondhassanak a polgármesteri hivatalnak. Azt a gesztust, hogy a Forgatag a város szívébe költözhetett, mi tudjuk értékelni – mondta Portik Vilmos, majd a városvezetéssel folytatott kommunikáció előmozdítóinak köszönte meg a támogatást. A továbbiakban azon reményét fejezte ki, hogy a rendezvény fővédnökeként jelen levő Kövér László, az Országgyűlés elnöke az elkövetkezőkben is Marosvásárhely segítségére lesz.
– Különlege év számomra az idei – kezdte beszédét Soós Zoltán, majd az egyházaknak, civil szervezeteknek és azon szavazópolgároknak mondott köszönetet, akik a polgármesteri választásokon támogatták.
– Egymásra találtunk, és ez óriási eredmény. Ezzel a munícióval négy év múlva senki sem tud megállítani – ígérte Soós, majd azokról a "gesztusokról" szólt – mint például a Bethlen Gábor-szobor állítása – amelyekkel a városvezetés még tartozik Marosvásárhelynek.
A továbbiakban a politikai pártok és civil szervezetek képviselői szóltak a nagyérdeműhöz. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke újra a Székelyföldi területi autonómia megvalósulásának fontosságáról beszélt.Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke az erdélyi városokban megrendezésre kerülő magyar napok szükségességét, közösségössze-tartó erejét hangsúlyozta. Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vásárhelyi Forgatag sikertörténete azt bizonyítja, él még városunkban a közösségi tudat.
– Erős közösséggé elsősorban a kultúra kovácsol – hangsúlyozta Biró Zsolt, végül így zárta gondolatmenetét: – Erős közösségként éljük hétköznapjainkat, azzal a tudattal, hogy nem csak négy napra miénk a szabad királyi város.
Péter Ferenc megyei tanácselnök Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének üdvözletét tolmácsolta, majd a maga nevében is gratulált a rendezvény szervezőinek.
– A történelem azt mutatja, hogy a város, illetve a térség akkor tudott fejlődni, amikor megvolt hozzá az akarat. Marosvásárhely sokat köszönhet Bethlen Gábor fejedelemnek és Bernády György polgármesternek is, aki új irányt szabott a fejlődésnek... A Forgatagnak első perctől célja megmutatni értékeinket, azt, hogy a magyar közösség képes összefogni egy jó ügy érdekében – mondta a megyei tanács elnöke, végül azt az örömteli hírt közölte, hogy az önkormányzat nemsokára pályázatot nyújt be a Kultúrpalota restaurálására.
"Minden európai polgár kicsit vásárhelyi"
– MAradtunk-e elegen Bernády városában? – tette fel az 1990 márciusa után és most is időszerű kérdést KövérLászló, a Magyar Országgyűlés elnöke. Ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ma már az 1990-es magyar közösség minden második tagja hiányzik Marosvásárhelyről, és ez a számokban tükröződő valóság nemcsak a román politikai vezető réteg magyarellenességéről, hanem az erdélyi és magyarországi nemzetpolitika teljesítményéről vagy annak hiányáról is vádlón szól. A múltba visszatekintve Kövér László a 400 évvel ezelőtti város kétezer székely lakosának védekezőképességére, majd az 1990-es februári könyves, gyertyás tüntetésre emlékezett, amely ismételten bizonyította, hogy a vásárhelyi magyar közösség "nem a szalmaláng, hanem az el nem alvó gyertyaláng népe." A továbbiakban a Forgatag fővédnöke európai viszonylatban szólt a szülőföldhöz való jog elvesztésének veszélyéről.
– Amikor vannak politikusok, akik a népakaraton nyugvó demokráciából éppen a népet száműzik, minden európai polgárnak kijut a vásárhelyi magyar sors. Minden európai polgár kicsit vásárhelyi, csak még nem tud róla. Előbb- utóbb a román emberek is kénytelenek lesznek szembesülni azzal, hogy őket is kísérti a Marosvásárhelyi, az erdélyi magyar sors: vannak olyan erők és érdekek a nagyvilágban, amelyek hasonlóan el akarják idegeníteni a románokat a szülőföldjüktől, hasonlóan szét akarják zilálni nemzeti önazonosságukat, hasonlóan meg akarják őket fosztani hitbéli kapaszkodóiktól.
Kövér László a közös erdélyi jövő megőrzésének lehetőségét abban látja, hogy Románia végre felismeri, az erdélyi magyarság nem veszélyforrás, Magyarország nem ellenség, hanem érték- és érdekközösségben levő szövetséges. A házelnök Bethlen Gábor végrendeletéből idézve tolmácsolta jókívánságát a vásárhelyieknek: "Az Isten segítsen, igazgasson benneteket az igaz egységre és egymás iránti szeretetre". A Forgatag fővédnöke beszéde végén arra kért minden romániai magyar választópolgárt, hogy a decemberi romániai parlamenti választáson szavazatukkal erősítsék az erdélyi magyar politikát, a kettős állampolgársággal rendelkezők pedig ne feledkezzenek meg az október 2-ai magyarországi népszavazásról, és voksoljanak nemmel az unió által tervezett kényszerbetelepítésekre.
A megnyitó második felét Tompos Kátya Budapesti színésznő, énekesnő és zenekara egy Európán átvezető, könnyed zenei utazással töltötte ki. A nagyérdemű Sepsiszentgyörgyi cigány éneket, megzenésített Váci Mihály-verset, francia sanzont, jiddis, orosz és angol dalt is hallhatott. A Forgatag az est következő órájában a Kultúrpalotából a Teleki Téka udvara felé vette az irányt, ahol a Four Bones harsonakvartett szépszámú közönségnek játszhatott.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 31.
Forgatag-összegző
Új helyszín, új sikerek
Sok szempontból a legsikeresebb rendezvényt zárták augusztus 28-án a Vásárhelyi Forgatag szervezői. A becslések szerint a 367 programpont több mint 90 ezer látogatót vonzott, legtöbben az esti koncerteken vettek részt, minden este megtelt a Sportcsarnok előtti tér forgatagozóval.
A rendezvény sikere többek közt az új helyszínnek is köszönhető, ugyanis kevesebb infrastrukturális problémával találkoztak a szervezők, annak köszönhetően, hogy a Vásárhelyi Forgatag központi helyszíne a Liget volt. Nyilván itt fordult meg a legtöbb ember is, hiszen itt kaptak helyet az olyan nagy érdeklődésnek örvendő rendezvényrészek, mint a Családi Forgatag, a Civil Sarok, az EgészségForgatag, a kézművesvásár, ezenkívül a zenei rendezvények is a Ligetben vagy a Sportcsarnok előtti téren zajlottak.
A Családi Forgatagnak a Liget árnyékos terepe, valamint a már eleve ott lévő játszótér tökéletes helyszíne volt, talán ennek is köszönhető, hogy legalább háromszor annyi gyerek volt idén, mint a múlt évben. A nekik szóló programok folyton telt házzal zajlottak, de talán a legnépszerűbb a kézművessátor volt, ahonnan sosem "fogytak el" a gyerekek.
A Ligetben amúgy naponta körülbelül 18 ezer ember fordult meg, legtöbben az esti koncerteken, minden este tele volt a Sportcsarnok előtti tér.
Idén Kecskemét testvérváros volt a Forgatag díszvendége. A magyarországi településről közel kilencvenen érkeztek Marosvásárhelyre, és az eddigi legváltozatosabb és legszínvonalasabb programmal színesítették a rendezvény kínálatát.
A Szféra leginkább a fiatalok és természetesen a kortárs művészetek tere volt az Aranykakas udvarán. Ott kétezer embert számláltak. A programok közül a slampoetry bajnokság vonzotta a legtöbb embert, a Vinterio Furniture bútorfelújító work-shopja is nagy népszerűségnek örvendett, valamint a vasárnap esti Riddim Colony koncertre telt meg igazán az Aranykakas udvara.
A Borudvar is külön helyszínen, külön programmal várta idén a közönséget. Öt borászat, valamint két borszaküzlet kínálta a borait, a több mint ötvenféle nedű közt mindenki talált kedvére valót. A négy nap alatt 2082 poharat adtak ki a Borudvarban, a borfogyasztók 60 százalékban fehérbort ittak, 20 százalékban fogyott a rozé és ugyanannyiban a vörösbor. A szervezők számításai szerint 3-4 ezer ember fordult meg a Forradalom utcai udvarban.
A Marosvásárhelyiek Világtalálkozója immár negyedik alkalommal hívta haza az elszármazottakat kicsit együtt ünnepelni. A délelőtti pikniken, valamint az esti gálán összesen 1500-an vettek részt, főként Marosvásárhelyiek és magyarországiak, de volt, aki Dániából, Svédországból, Izraelből vagy épp Amerikából érkezett haza nosztalgiázni.
A Forgatag ideje alatt mindennap megtelt a Kultúrpalota is, szerdán a megnyitó gálára, csütörtökön az operettgálára, pénteken Csányi Sándor előadására, szombaton a világtalálkozó gálájára tértek be a Marosvásárhelyiek, vasárnap délelőtt verbunkverseny, míg délután nótaest csalogatta a közönséget.
Az újdonságok közt említhetjük az I. Erdélyi Pálinka- és Párlatversenyt, amelyre több mint harminc termelő több mint száz mintát küldött be. Az Erdélyi Pálinka Lovagrend tagjaiból összeálló zsűri vakkóstolással, a szakmában ismert 20 pontos értékelési rendszer alapján 17 pálinkát tartott aranyéremre, 27-et ezüstéremre, 21-et bronzéremre érdemesnek. A verseny győztesét, illetve a 2016-os Forgatag pálinkáját a 17 aranyérmes párlat közül újrakóstolással választották ki. A verseny győztese az oroszhegyi Ambrus Levente vilmoskörtéje lett, a Forgatag Pálinkája címet pedig a Székelyudvarhelyi Mátyás József feketeribizli-pálinkája nyerte.
A már említett helyszínek mellett színházi előadásokra, kiállításokra, könyvbemutatókra, városismereti sétákra, valamint gazdasági konferenciára is ellátogathattak a forgatagozók.
Idén először a Vásárhelyi Forgatagnak fővédnöke is volt dr. Kövér László, a magyar országgyűlés elnökének személyében, aki bejelentette, jövőre is vállalja ezt a megtiszteltetést.
Aki nem volt ott, a rendezvény különböző programjaiból ízelítőt kaphat a www.forgatag.ro oldalon, valamint a Vásárhelyi Forgatag facebook-oldalán.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 7.
Emlékmű a Székely Hadosztály tiszteletére
Kétnapos rendezvénysorozattal elevenítenek fel néhány emlékképet az első világháború csíki és erdélyi történéseiről a Román Királyság hadba lépésének, valamint a román hadsereg Csíkszeredán való átvonulásának 100. évfordulóján.
Kiállítással, dokumentumfilm-vetítéssel, valamint emlékmű-avatással emlékeznek szeptember 9-én és 10-én Csíkszereda történetének egyik legtragikusabb időszakára, az 1916-os „román betörésre”, a csíki emberek Hajdú-Bihar megyébe való menekülésére és visszatérésére, illetve a Székely Hadosztályra és a császári és királyi 71. gyaloghadosztály kötelékébe tartozó alakulatokra.
A hétvégi rendezvénysorozatról szerdán sajtótájékoztatón számolt be Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója, Daczó Katalin, a kiállítás rendezője és Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület vezetője.
„Az 1916-os év kapcsán három fontos dátum van: augusztus 27-én lépett hadba a Román Királyság és rögtön átlépte a határt, szeptember 8-án foglalta el Csíkszeredát a román katonaság és majd október 9-én verettetnek ki Csíkszeredából. E köré szerveződnek az események”– vezette fel Gyarmati Zsolt múzeumigazgató.
A rendezvény pénteken beszélgetéssel és filmvetítéssel kezdődik. A Csíki Moziban 19 órától mutatják be a Koszta István hadtörténelemíró, újságíró forgatókönyve alapján készült Székely kálvária című 52 perces dokumentumfilmet.
Szombaton délelőtt 10 órától a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szervezésében koszorút helyeznek el Márton Áron püspök szobránál a Szabadság téren, majd 11 órától tartják a csíksomlyói Fodor-ház udvarán a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékmű avatását.
„2012-ben született meg a gondolat, hogy emeljünk egy emlékművet a Székely Hadosztály tiszteletére. A marossárpataki Miholcsa József szobrászművészt kértük fel, hogy tervezze meg, a Sepsibükszádról hozott kőtömbökből pedig Zavacki Walter szobrászművész faragta ki. Az emlékmű-csoport három első világháborús katonát ábrázol. Félkör alakban vannak elhelyezve, van egy frontoszlop, amelyen felirat található, a Székely Hadosztály címere és egy koronás turul. Az emlékmű-állításban széles körű összefogás volt tapasztalható, mellénk álltak és sok segítséget nyújtott Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa, a Bethlen Gábor Alap, a magyar országgyűlés elnöke, Kövér László, Sepsibükszád önkormányzata, a magyar külügyminisztérium és az oldalcsíki és felcsíki közbirtokosságok is besegítettek, hogy ez megvalósulhasson. Az avatóünnepség partnere a Csíkszeredai önkormányzat, a Csíki Székely Múzeum és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet.”
Petres elmondta, minden engedéllyel rendelkeznek, ami a lovas felvonuláshoz és az ünnepség megtartásához szükséges.
A száz évvel ezelőtti történteket idézi fel a Csíki Székely Múzeum kiállítása, amelynek megnyitóját szombat délután 6 órától tartják. A kiállítás két részből áll, az egyik koncepciójának és szakmai irányítójának Daczó Katalint kérte fel a múzeum vezetősége, őt munkájában Máthé Klára látványtervező is segítette.
„Mint nő, mint civil közelítettem meg az eseményeket, mert ez az az oldal, amelyet a legkevésbé ismernek az emberek a '16-os román betörésből vagy a világháborúból. Azt, hogy mi történt, miközben katonáink a fronton voltak. A menekülés például az egyik legfontosabb pillanata ennek az időszaknak. Hogy milyen volt a város, a környék, amikor elmenekültek az itt lakók” – magyarázta Daczó Katalin.
Látható lesz egy szobabelső rekonstrukciója is, bemutatva, milyen látvánnyal szembesültek annak idején a visszatérők. A teremben visszaemlékezés-részletek is elhangzanak a meneküléssel kapcsolatban, színészek előadásában. Emellett pedig katonai jellegű fényképsort is vetítenek a látogatóknak. A kiállítás anyagának egy része román nyelven is elérhető lesz.
A kiállítás második része a hajdúnánási 39-es császári és királyi gyalogezred történetét mutatja be. A megnyitón beszédet mond Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Szólláth Tibor Zoltán, Hajdúnánás polgármestere. A kiállítást Darvas-Kozma József esperes és Kiss Róbert zászlós, az 5. Bocskai Lövészdandár tiszthelyettese nyitja meg. Házigazda Gyarmati Zsolt múzeumigazgató, a megnyitón közreműködik Márdirosz Ágnes színművész. A kiállítás három hétig látogatható, egy részét elviszik majd Hajdúnánásra is, ahol minden évben megszervezik a székely menekültek emléknapját.
A megnyitót követően Buczkó József hajdúnánási néprajzkutató, helytörténész a Székely menekültek Hajdúnánáson című kötete alapján tart előadást, melynek témája az 1916. évi román katonai támadás miatt bekövetkezett csíki és gyergyói székelyek menekülésének és befogadásának története Székelyföld és Hajdúnánás vonatkozásában.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro
2016. szeptember 11.
Ahol méltóképpen lehet emlékezni a Székely Hadosztályra
Emlékezőkkel telt meg szombat délelőtt a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában levő Fodor-ház udvara, ahol a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szervezésében rendhagyó istentisztelet keretében felavatták a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékművet.
Az ünnepség székelyzászló-felvonással, a székely és magyar himnuszok eléneklésével kezdődött, a csíkkozmási Tuzson János fúvósegylet, valamint a csíkszentimrei Zöld Fák fúvószenekar közreműködésével. Ezt követően rendhagyó istentiszteletet tartottak, amelynek keretében arra hívták fel a figyelmet a felszólalók, hogy kötelességünk emlékezni elődeinkre és példát venni kitartásukról, hősiességükről, hogy ezt a mindennapjainkban kamatoztatni tudjuk.
„Nem csupán megemlékezni szeretnénk a dicső magyar múltról, bár van mit felidéznünk – és ebben egy jeles példa a Székely Hadosztálynak az ellenálló mozgalma, – hanem szeretnénk kibontani azokat a tartalmakat, amelyeket a múlt hagyatékozott ránk. (…) Szeretnénk ezt a hagyatékot kibontani, a kor szerint értelmezni, kivirágoztatni, gyümölcsöztetni és megvalósítani úgy, ahogy a Jóisten ránk bízta” – mutatott rá Csapai Árpád egyetemi lelkész.
Kincses Kálmán szenterzsébeti református lelkész rámutatott, eljött az idő, hogy beszéljünk a múltról. „Száz év távlatából beszélnünk kell arról, ami népünk legviharosabb idejét idézi, de beszélnünk kell arról is, ami a neves és névtelen székely hősöknek a hagyatéka. És nekünk legfőképpen erről a hagyatékról kell beszéljünk, hogy megértsük, ez a hagyaték ránk nézve kötelesség. Ez a hagyaték nekünk feladatot ad, szolgálatot ad és megtanít a küzdelemre. Azok a székely katonák, akikre ma emlékezünk azért harcoltak, azért merték vállalni a halált is, hogy neked és nekem ma házam, hazám, szülőföldem legyen. Nekünk ma sokszor cudar valóságban kell ugyanúgy küzdeni, áldozatot vállalni, szolgálatot vállalni és itthon mAradni.”
Szombatfalvi József székelykeresztúri unitárius lelkész is arra buzdította a jelenlevőket, hogy ma is helyt kell állniuk, miként helyt álltak azok is, akikre emlékezünk. „Tudták, mit kell tenniük, anélkül, hogy parancsba adták volna, noszogatták volna őket. Tudták, mert hazaszerető emberek voltak.”
Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, 2011-ben született meg a döntés, hogy méltó emléket állítsanak a Székely Hadosztálynak és elkezdtek támogatókat, segítőket keresni. Megköszönte a bizalmat és a támogatást Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának, a Bethlen Gábor Alapnak, Kövér Lászlónak a Magyar Országgyűlés elnökének, Sepsibükszád önkormányzatának, a Millecentenáriumi emlékbizottságnak, Fodor Pálnak és Gergely Istvánnak a felajánlott területet, a közbirtokosságoknak, cégeknek, a Heveder és Role zenekarnak, a mintegy kétezer zarándok adományozónak, az ünnepség társszervezőjének, Csíkszereda önkormányzatának és a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek a segítséget. Mint elmondta: az összefogás eredményeként jött létre a Miholcsa József tervezte és Zavacki Walter által kifaragott Székely Hadosztály emlékmű.
„Fontosnak tartjuk, hogy ezt a méltatlanul elfelejtett, az emlékezetekből szándékosan kitörölt hős alakulatot visszaemeljük a köztudatba. Ezekre a példaképekre, hősökre, az ők megidézésükre, erre a végveszélyben is cselekvőképes hazaszeretetre van ma is szükség. Akkor, amikor a mi szeretett Székelyföldünk fölött sötét gondolatok és ártó kezek húznak új régiót, vagy megyehatárokat, megbontva azt a földrajzi egységet, amelyben évszázadok óta él a mi őshonos népünk, a székely nép, naponta küzdenünk kell azért, hogy utódainknak is helye, élettere legyen az ősi szálláshelyen. Tudással, munkával és a szívekben is megszülető összefogással megalkuvás nélkül kell harcolnunk, hogy a Székely Hadosztály méltó utódaiként írjuk be nevünket Székelyföld, valamint a magyar nemzet történelmébe.”
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntőbeszédében példaértékűnek nevezte a hagyományőrző huszárok tettét. „Székelyföld kérdését hiába gondoljuk, hogy megtudjuk oldani úgy, hogy ülünk nyugodtan otthon, nézzük a tévét, hallgatjuk a rádiót és néha-néha elmegyünk egyet szavazni, ha egyáltalán elmegyünk. Ennél sokkal-sokkal többre van szükség. A hétköznapokban, és az ünnepeken is. Ezért példaértékű és előremutató az a szándék, álom, amelyet a csíkszéki hagyományőrző huszárok megfogalmaztak. (…) A nagy dolgok azok, amelyeket mi megálmodunk és meg is csinálunk. Ennél sokkal, sokkal többre van szükség, ilyen típusú szerepvállalásra, ilyen cselekvésre, amit most ezúttal anyagi mivoltában és szellemi kisugárzásában láthatunk – fejtette ki Ráduly. „Abban reménykedek, hogy amikor a zarándokok eljönnek Csíksomlyóra, akkor idejönnek, ránéznek erre az emlékműre, hallanak erről a székely hadosztályról, és rájönnek, hogy nekünk van egy csodálatos történetünk” – tette hozzá. Felszólalása végén úgy fogalmazott, hogy ez a nap nem csak a csíkiaké, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságé. Szerinte együvé tartozunk, még akkor is, ha a határok elválasztanak bennünket.
Zsigmond Barna Pál Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja üzenetét Csige Sándor Zoltán vezető konzulja tolmácsolta, melyben az első és második világháborús történéseket elevenítette fel. „Mint láthattuk, az utóbbi száz évben többször is reménytelennek tűnő helyzetben kétségbeesésben tudtak az erdélyi magyarok, a székelyek megmAradni, kiutat találni. Hol hősies véráldozattal, mint 1918-ban, vagy 1944-ben, hol pedig a hétköznapok csendes hősiességében. „De éppen történelmi fordulatok mutatják, hogy a kétféle hősiesség egy tőről fakad, csupán különböző helyzetek különböző hősöket kívánnak. Ma aki szülőföldjén vállal gyermeket, épít magának otthont, aki itt találja meg a boldogulását és aki gyermekeit magyar iskolába adja, az is hős, és hasonló lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot, mint véráldozatot hozó elődeink. A ma itt élők gyakran érezhetik reménytelennek és kilátástalannak a helyzetet, ha elcsüggedés vesz erőt rajtuk, gondoljanak arra, hogy az otthon lenni érzésért mindig is meg kellett küzdeni, áldozatot kellett hozni”.
Az ünnepségen beszédet mondott még Berkecz Gábor, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója megosztotta gondolatait Ambrus Ágnes, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki székkapitánya és Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke is.
Az ünnepi felszólalások sorát Gergely István, Tiszti beszéde zárta, aki néhány momentumot elevenített fel a Székely Hadosztály, Márton Áron életéről, és ő is kitért az emlékezés fontosságára. „Itt el lesz helyezve egy asztalka, néhány pad és mindenki fogja meg a gyermekének és az unokájának a kezét, sétáljon el, jöjjön ide, üljön le és emlékezzenek. Emlékeztesse a gyermekét, az unokáját, de önmagát is” – fejtette ki. Mint mondta, emlékezni annyit jelent, mint emészteni, felszívni és új erőre kapni.
„Legyen ez szent hely számunkra, ne csak a kegyetlenségekre emlékeztessen, hanem ez felhívás a szeretetre, békére, egymás megbecsülésére” – ezekkel a szavakkal áldotta meg a leleplezett szobrot Göthér Gergely, csíksomlyói plébános az istentisztelet végén, amelyet megkoszorúztak a jelen levő tisztségviselők és egyesületek képviselői.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro
2016. október 14.
Kövér és Szász a váradi református püspökségre látogatott
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) elnökségénél tett látogatást csütörtökön Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke és Szász Jenő, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
A KREK tájékoztatási szolgálatának pénteki közleménye szerint nagyváradi látogatásuk során a vendégek az egyház lelki és anyagi élete, a partiumi magyar református emberek helyzete iránt érdeklődtek. Csűry István püspök köszönetet mondott a segítségért, amelyet az anyaország részéről kapott az egyházkerület több nagyszabású terv megvalósításához, mint például a nagyváradi egyházkerületi székház megépítése, a sződemeteri Kölcsey-központ, vagy a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium szakműhelyeinek a kialakítása.
A közlemény szerint a püspök tájékoztatást nyújtott a szórványhelyzetről, az egyház közéleti felelősségvállalásáról, és beszámolt folyamatban lévő nagyszabású tervekről és munkálatokról, mint a járóbeteg-rendelő megépítése, az erdődi Drágffy Gáspár Egyháztörténeti Központ jövő évre tervezett megnyitása, vagy a reformáció ötszázadik évfordulóján a nagyváradi várban megrendezésre kerülő Egység Fesztivál. A megbeszélés után Kövér László és Szász Jenő munkavacsora keretében találkozott az egyházkerület esperesi karával.
A látogatásnak annak ismeretében is jelentősége van, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő, korábbi királyhágómelléki püspök a román kommunista titkosszolgálattal való együttműködéssel vádolja utódját. Korábban az is feltűnést keltett, hogy Soltész Miklós, a magyar kormány egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára idén júliusban látogatást tett a KREK-nél, majd a Csűry Istvánnal közösen rendezett sajtótájékoztatón támogatásáról biztosította a református egyházat és annak vezetőjét. Egyébként az egyházkerület október 21-én tartja tisztújító közgyűlését, a püspöki tisztségre Csűry István az egyedüli jelölt. Krónika (Kolozsvár)
2016. október 24.
Tőkés László megkapta a Magyar Becsület Rendet
A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehetett át Tőkés László volt királyhágómelléki református püspök, Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő és Olofsson Placid bencés szerzetes vasárnap az Országházban.
A kitüntetések átadásán Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a bátornál is bátrabb a két kitüntetett, „embert próbáló időben tettek tanúbizonyságot hitről és becsületről, szabadságról és hazaszeretetről”. Olyan határhelyzetekben álltak helyt a rájuk bízottakért, amelyekben sok ember elbukott volna – emelte ki. „Bebizonyították, hogy a hősök igazsága mindig jövő idejű” – tette hozzá a kormányfő. A miniszterelnök a magyar szabadság és az európai keresztény kultúra két bátor tanúságtevőjének nevezte a kitüntetetteket.
A Tőkés László kitüntetéséről szóló rendelet már március 11-én megjelent a Magyar Közlönyben, napokkal azután, hogy Klaus Johannis román államfő visszavonta Tőkés Románia Csillaga kitüntetését, miután európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
A Magyar Becsület Rend odaítélésének indoklása hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést: bátorságának és emberi méltóságának – ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt – kivételes elismeréseként adományozták neki a kitüntetést.
A századik életévében járó Olofsson Placid bencés szerzetes-papot 1946-ban tíz évre a Gulágra internálták kényszermunkára, és hazatérte után sem dolgozhatott sem papként, sem tanárként. Az indoklás szerint a kitüntetést a kivételes élethivatását a legembertelenebb körülmények között is reményt adó derűvel megélő, a sokféle megpróbáltatás ellenére is töretlen és lelkiekben egyre gazdagodó, páratlanul hosszú és példaadó életútja elismeréseként kapta.
A kitüntetések átadásán ott volt mások mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát.
MTI Krónika (Kolozsvár),|
2016. október 24.
A Magyar Becsület Renddel tüntették ki Tőkés Lászlót és Olofsson Placidot
A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehetett át Tőkés László volt királyhágó-melléki református püspök, Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő és Olofsson Placid bencés szerzetes vasárnap az Országházban.
A kitüntetések átadásán Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a bátornál is bátrabb a két kitüntetett, “embert próbáló időben tettek tanúbizonyságot hitről és becsületről, szabadságról és hazaszeretetről.
Olyan határhelyzetekben álltak helyt a rájuk bízottakért, amelyekben sok ember elbukott volna – emelte ki. “Bebizonyították, hogy a hősök igazsága mindig jövő idejű” – tette hozzá a kormányfő. A miniszterelnök a magyar szabadság és az európai keresztény kultúra két bátor tanúságtevőjének nevezte a kitüntetetteket.
A Tőkés László kitüntetéséről szóló rendelet már március 11-én megjelent a Magyar Közlönyben, napokkal azután, hogy Klaus Iohannis román államfő visszavonta Tőkés Románia Csillaga kitüntetését, miután európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon “védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
A Magyar Becsület Rend odaítélésének indoklása hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést: bátorságának és emberi méltóságának – ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt – kivételes elismeréseként adományozták neki a kitüntetést.
A századik életévében járó Olofsson Placid bencés szerzetes-papot 1946-ban tíz évre a Gulágra internálták kényszermunkára, és hazatérte után sem dolgozhatott sem papként, sem tanárként. Az indoklás szerint a kitüntetést a kivételes élethivatását a legembertelenebb körülmények között is reményt adó derűvel megélő, a sokféle megpróbáltatás ellenére is töretlen és lelkiekben egyre gazdagodó, páratlanul hosszú és példaadó életútja elismeréseként kapta
Tőkés László köszönő beszédében áldott emlékű Ravasz László, hite és nemzetének ügye melletti kiállása miatt meghurcolt dunamelléki püspök 1956. november 1-i rádióbeszédének szavaival adózott a nemzeti felkelés hőseinek, kiemelve: „A magyar református egyház büszke arra, hogy ez a forradalom tiszta volt és a nemzeti becsület védelme alatt állott.” A költő szavával szólva a harcban szálló „suhancok”, a pesti srácok „helyreütötték a nemzet becsületét”, melyet „sehonnai, bitang emberek”, a sztálini, rákosista rezsim haza- és nemzetáruló vezetői gyaláztak meg. Temesvár egykori lelkipásztora „hitünk hőseinek”, nevezetesen Mózesnek a példáját idézte, aki „hit által tiltakozott” a Fáraó udvara ellen, „inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét” (Zsid 11,24-25) – megmentve ezáltal sanyargatott népe életét és becsületét. 1956 hősei is ekképpen szállottak szembe a gonosszal, és mindmáig mutatják számunkra a szabadulás útját: „Nem engedhetünk a ’48-ból, nem engedhetünk az ’56-ból, nem engedhetünk a ’89-ből” – zárta szavait Tőkés László, rámutatva végül arra a példás egységre, mely 1956-ban hatotta át a nemzetet, és amely utóbb, 1989-ben, a Ceauşescu-diktatúrával szembeni elutasításban született újjá határon innen és túl.
A kitüntetések átadásán ott volt mások mellett Kövér László, az országgyűlés elnöke,Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát.
(MTI/Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája) erdon.ro
2016. október 27.
Kövér az RMDSZ-re való voksolásra buzdítja a székelyeket
Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös képviselő- és szenátorjelöltjeinek támogatására kérte Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Székely Nemzeti Tanácsot az SZNT szerdán Marosvásárhelyen rendezett küldöttgyűléséhez intézett levelében. Állásfoglalásában az Izsák Balázs vezette testület azzal a kéréssel fordul a székely közösséghez: olyan képviselőket válasszon decemberben, akik elkötelezettek a Székelyföld autonómiája iránt, és hajlandók is cselekedni érte.
Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös képviselő- és szenátorjelöltjeinek támogatására kérte Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT). A házelnök abból az alkalomból fordult levélben a szervezethez, hogy az SZNT szerdán tartotta küldöttgyűlését Marosvásárhelyen. Az ülésen felolvasott üzenetében Kövér László újfent támogatásáról biztosította az európai mércével mért legitim székelyföldi területi autonómiát, úgy vélekedve: a számbeli vagy politikai többség nem lehet szabad, ha a vele együtt élő számbeli vagy politikai kisebbség jogfosztott.
Felhívás mozgósításra
A fideszes politikus felkérte a 13 évvel ezelőtt alapított szervezetet, hogy „ne essen kamaszbetegségbe”, emelkedjék felül a vélt vagy valós sérelmein, és előlegezze meg a bizalmat a magyar parlamenti képviseletnek Bukarestben. Kövér arra kérte az SZNT-t, a decemberi romániai parlamenti választáson mozgósítsa Székelyföld népét, hogy vegyen részt a megmérettetésen, és szavazzon „az RMDSZ és az MPP együttműködésén alapuló magyar képviseletre”. „Ez ma a magyar nemzetpolitika érdeke és a ti érdeketek is, hiszen Biró Zsolt és Kulcsár Terza József képviselőjelöltek személyében az SZNT fennállása óta először nyerhetnek mandátumot az SZNT küldöttei a romániai parlamentben” – üzente Kövér László.
A küldöttgyűlésen elfogadott állásfoglalásában az Izsák Balázs vezette testület azzal a kéréssel fordul a székely közösséghez, hogy olyan képviselőket válasszon decemberben, akik elkötelezettek Székelyföld autonómiája iránt, és hajlandók is cselekedni érte. Az állásfoglalást élénk vita után 59 támogató és 28 ellenszavazattal, tíz tartózkodás mellett fogadta el a küldöttgyűlés. A hozzászólók némelyike törölte volna az utolsó kérést a szövegből, mások pedig az SZNT autonómiastatútumának a határidőhöz kötött benyújtásához kötötték volna a támogatást.
A tanács rögzítette: magát a székelység közképviseletének tekinti, és ennek megfelelően nem vesz részt a választásokon, és nem jegyezteti be magát politikai alakulatként. Természetesnek tartja ugyanakkor, hogy képviselői lelkiismeretük szerint induljanak a választásokon pártjaik színeiben vagy akár függetlenként. Az állásfoglalás szerint az SZNT képviselői – ha elindulnak a választásokon – nem várhatnak támogatást az SZNT-től, „amint egyetlen parlamenti képviselő sem várhatja el azt, hogy maga a parlament támogassa őket a választásokon". Szili Katalin miniszterelnöki megbízott felszólalásában társadalmi és politikai összefogásra buzdított az általa pártok feletti ügynek nevezett autonómia érdekében.
Egyébként az Országgyűlés elnökének felhívása főleg az RMDSZ-szel ápolt eddigi hűvös viszonyának ismeretében érdekes. A 2012-es helyhatósági választások idején Borbély László, az RMDSZ akkori politikai alelnöke a romániai választási kampányba való „brutális beavatkozásnak” nevezte, hogy Kövér László részt vett az MPP kampányrendezvényén. Ugyanerről Kelemen Hunor elnök úgy vélekedett, hogy a házelnök „beavatkozása” elronthatja mindazt, amit románok és magyarok közösen felépítettek a rendszerváltás óta. A házelnök egy hónappal később a Magyar Hírlapnak adott interjúban úgy nyilatkozott: az RMDSZ vezetése nagyon régóta az MSZP-vel ápolja a legszorosabb kapcsolatot.
„Amiben persze nincs semmi meglepő, hiszen mindkét párt ugyanolyan bolsevik gyökerekből táplálkozik, az erkölcseik, mentalitásuk és érdekeik is közösek. Mindkét párt »kívülről« vezérelt, s mindkettő azon dolgozik, hogy az erdélyi magyarság számára Budapest megszűnjön orientációs pont lenni” – jelentette ki az interjúban Kövér László.
Bírálat a DIICOT-nak
Különben az SZNT küldöttgyűlésén ismertették a testületnek a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vezetőjéhez, Daniel Horodniceanuhoz intézett nyílt levelét. Ebben a szervezet tiltakozik az ellen, hogy a nyomozó hatóság a terrorizmussal gyanúsított kézdivásárhelyi Beke István Attila és Szőcs Zoltán ellen összeállított vádiratban negatív színben tünteti fel az SZNT-t, „kriminalizálja” a székelység legitim autonómiatörekvését, és „Románia magyar nemzetiségű polgárai ellen hangolja a közvéleményt”.
Az SZNT leszögezi, nem állt kapcsolatban sem a meggyanúsított személyekkel, sem a feltételezett cselekménnyel, elítél minden erőszakos cselekményt vagy akár az erőszakkal való fenyegetést is. Ugyanakkor a szervezet szerint a vádirat „a koncepciós perek módszereit használja, nem riadva vissza akár a hamisítástól sem, tendenciózus módon politikai célokat követ, hogy a székely közösség egészét, magát az autonómiamozgalmat helyezze vád alá, és bizalmatlanságot, akár gyűlöletet keltsen Románia többségi, román nemzetiségű polgáraiban a magyar közösséggel, a magyar közösség céljaival szemben”.
Állásfoglalást fogadott el a küldöttgyűlés a székely zászlóról, megállapítva, jóllehet ez a jelkép nem sérti sem a román államot, sem többségi lakosságát, a hatóságok mégis következetesen üldözik. „Az SZNT a világ közvéleményéhez fordul, kérve minden embert, aki elkötelezett a népek közötti barátságnak, a békének, a stabilitásnak, hogy az üldözött székely zászló védelmében fejezze ki együttérzését a székelyekkel, ezzel is segítve Romániát, hogy szakítson a kommunista múlttal, a diktatúra gyakorlatával, és megtalálja az utat a demokrácia felé” – szerepel az állásfoglalásban.
kronika.ro| 
Erdély.ma