Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kövér László
569 tétel
2016. október 28.
Az SZNT az autonómia iránt elkötelezett jelöltek megválasztására buzdít
Állásfoglalásban kérte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a székely közösséget, hogy a decemberben tartandó romániai parlamenti választásokon "olyan képviselőket válasszanak, akik elkötelezettek Székelyföld autonómiája iránt, és hajlandók is cselekedni érte".
Az állásfoglalást élénk vita után 59 támogató és 28 ellenszavazattal, tíz tartózkodás mellett fogadta el a tanács szerda este Marosvásárhelyen tartott küldöttgyűlése.
A küldöttgyűlés elején Farkas Balázs csíkszeredai konzul olvasta fel Kövér Lászlónak az SZNT-hez címezett levelét. Ebben az Országgyűlés elnöke arra kérte a tanácsot, hogy mozgósítsa a romániai parlamenti választásokon való részvételre Székelyföld népét, és biztassa arra, hogy szavazzon az RMDSZ és az MPP együttműködésén alapuló magyar képviseletre.
Az MPP tiszteletbeli elnöki tisztségét is betöltő Kövér László arra kérte az SZNT-t, hogy "ne essen kamaszbetegségbe", emelkedjen felül a korábbi vélt vagy valós sérelmein, és előlegezzen bizalmat a román törvényhozásba küldendő magyar képviselőknek.
Kövér László levelében nyomatékosította, hogy a székelyföldi területi autonómia és a román nép által az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban megígért teljes nemzeti szabadság "lenne az orvosság" a Romániában felhalmozódott magyar vonatkozású bajokra. Az erdélyi magyar politikai szervezetek összefogásának, közös fellépésének a szükségességéről beszélt a küldöttgyűlés előtt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is. "Amíg két indián egymás skalpját követeli, addig a sápadtarcúak örülnek" – jelentette ki az Országgyűlés volt elnöke.
Elnöki beszámolójában Izsák Balázs a székely diplomácia megerősítéséről, és az autonómiatüntetésen való részvételük miatt meghurcolt székelyek védelmében folytatott sikeres perekről számolt be. Elmondta, eddig minden olyan pert megnyertek, amelyet az idei székely szabadság napján tartott marosvásárhelyi tüntetés megbírságolt résztvevői védelmében indítottak, és amelyben már ítélet született.
Az SZNT elnöke bejelentette: október 18-án Magyarország kormánya ismét belépett az Európai Unió luxemburgi bíróságán immár másodfokon zajló perbe, amelyet a nemzeti régiókra vonatkozó polgári kezdeményezésük bejegyzésének az elutasítása miatt indítottak az Európai Bizottság ellen.
A küldöttgyűlés elfogadta azt a nyílt levelet, amelyet az SZNT a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyészének címezett. A dokumentumban a tanács sérelmezte, hogy a kézdivásárhelyi állítólagos merényletkísérlet vádiratában az ügyészség negatív színben tünteti fel az SZNT-t, "kriminalizálja a székelység legitim autonómiatörekvését, és Románia magyar nemzetiségű polgárai ellen hangolja a közvéleményt".
Az SZNT leszögezte, hogy nem állt kapcsolatban sem az eljárás során meggyanúsított személyekkel, sem a feltételezett cselekménnyel, elítél minden erőszakos cselekményt vagy erőszakkal való fenyegetést, és csakis alkotmányos, demokratikus eszközökkel kívánja elérni Székelyföld területi autonómiáját.
A küldöttgyűlés döntött arról, hogy változatlan formában fenntartja a 2004-ben elfogadott autonómiastatútumát. A szövegnek csak olyan formai változtatásait tartja megengedetteknek, amelyeket a törvényekben beállt változások tesznek indokolttá.
Az SZNT küldöttgyűlése egy olyan állásfoglalást is elfogadott, amelyben a román hatóságoknak a székely zászló elleni intézkedéseit részletezi, és azzal a kéréssel fordult a népek közötti barátság, a béke és a stabilitás iránt elkötelezett emberekhez, hogy az üldözött székely zászló védelmében fejezzék ki együttérzésüket a székelyekkel, "ezzel is segítve Romániát, hogy szakítson a kommunista múlttal, a diktatúra gyakorlatával, és megtalálja az utat a demokrácia felé" – olvasható az állásfoglalásban.
Izsák Balázs elmondta, a székely zászlóról elfogadott állásfoglalás angol változatát eljuttatják a bukaresti külképviseletekhez és a nemzetközi szervezetekhez. (MTI) Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 3.
Részvétel vagy távolmaradás
A képviseleti demokrácia nem más, mint oligarchiák versenye a kormányzati hatalomért. E versenynek a szabályait a választási rendszerek szabják meg. Romániában 2008-ig arányos, megyei listás választási rendszer volt érvényben. 2008-ban az ország rövid kirándulást tett az angolszász országokban honos egyéni választókerületes szabályozás világába, amitől sokan azt remélték, megbontja a pártoligarchiák hatalmát. A remény csalóka volt, a parlament összetétele nem változott. Mégiscsak Robert Michels német szociológusnak volt igaza, aki a múlt század elején fogalmazta meg az „oligarchia vastörvényét”, amelynek lényege: a pártdemokrácia szükségképpen a hatalomnak egy oligarchia általi kisajátításába torkollik, a pártverseny pedig lényegében oligarchiák versenye.
Az egyéni kerületes rendszer romániai alkalmazásának oligarchisztikus jellegét erősítette, hogy abszurd és logikátlan módon a listás rendszerekre jellemző küszöb intézményét megtartotta. (Maga a küszöb is azt a célt szolgálja, hogy lehetőleg ne lépjen be újabb szereplő, új oligarchia a politikai piacra.) Külön bája az esetnek, hogy kifejezetten az RMDSZ pozíciójának garantálása érdekében a honatyák megfogalmaztak egy alternatív küszöböt, az emlékezetes 6:3-as szabályt. Most az ország visszatér a listás rendszerre, az RMDSZ-nek viszont sikerült elérnie, hogy bevezessenek egy precedens nélküli, sehol nem látott alternatív küszöböt, a négy megyés szabályt, ismét csak kifejezetten erre a politikai alakulatra szabva: ha egy szervezet négy megyében 20 százalékot ér el, akkor annak garantált a helye a törvényhozásban. Végső soron nincs ebben semmi meglepő: azt már belső forrásokból is tudtuk, hogy a román hatalom számára az RMDSZ parlamenti jelenléte nemzetbiztonsági kérdés.
Visszaállt az erdélyi egypártrendszer
Mint az korábban is sejthető volt, az RMDSZ a Magyar Polgári Párttal (MPP) közösen indul a megmérettetésen. Emlékezetes, hogy az MPP korábbi elnöke és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Tőkés–Toró–Szilágyi vonala között az első súlyos konfliktus abból származott, hogy Szász kizáratta (alapszabályzat-ellenes módon) Szilágyi Zsolt két emberét, Csúzi Istvánt és Sárközi Zoltánt a Magyar Polgári Szövetségből, az MPP elődszervezetéből, azzal a váddal, hogy RMDSZ-platformot akarnak létrehozni az MPSZ-ből. Később Szász azzal érvelt az EMNT és az RMDSZ közötti 2009-es nemzeti összefogás ellen – melynek értelmében Tőkés László vezette a közös listát –, hogy az RMDSZ formálisan biztosította a lista kereteit, és nem köttetett formális koalíció. Íme, most sem történt meg, két MPP-s politikus, Biró Zsolt és Kulcsár Terza József mégis ott virít bejutó helyen az RMDSZ listáin.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége minden szempontot mérlegelve és az előzetes várakozásokat cáfolva úgy döntött, nem indít sem saját listát, sem független jelölteket a választáson. Visszaállt tehát az erdélyi egypártrendszer? – kérdezik sokan részben felháborodva, részben rezignáltan. A felszín kétségkívül ezt mutatja, s az is tagadhatatlan, hogy a választópolgár szemszögéből e választáson bizony ez a helyzet. Aki elégedetlen az RMDSZ politikájával csak távolmaradással fejezheti ki nemtetszését, mint ahogy tette 2000-ben vagy 2004-ben is (1996-ról nem szólok, mert akkor még megvolt az RMDSZ-nek a nemzeti önkormányzati jellege. Sejteni lehetett ugyan Frunda György államelnök-jelölti kampányából, hogy az RMDSZ a választások győztesével közös kormányt alkot majd, de ezt egyrészt a választók nagy része elfogadta, másrészt nagyon kevesen gondolták végig, hogy a kormányzati szerepvállalás az önálló külpolitika feladásával és az autonómiaprogram ad acta tételével jár.).
Ezzel együtt a helyzet nem annyira rossz, mint annak idején, bár a nemzeti erők szétforgácsoltsága nem sok jót ígér. Tény, hogy önkormányzati szinten jelen vannak az autonomista pártok a maguk polgármestereivel és tanácsosaival, és az is, hogy ha e megmérettetésen nem is indult az EMNP, négy esztendő múlva még sorompóba állhat. Ha nem is érvényesül egy erős ellenzéki kontroll, mégsem szaladhat el teljesen a ló az RMDSZ–MPP szövetséggel, valamiféle érdekvédelmi tevékenységet ugyanis kénytelen lesz folytatni a két párt, amennyiben középtávon gondolkodik.
Kontinentális játszma közepén
Az EMNP visszahúzódása és a magyar kormányerőknek az RMDSZ–MPP szövetség oldalán való határozott kiállása mögött lehet összefüggés. Orbán Viktor kemény kontinentális szintű hatalmi játszma kellős közepén áll. Már a korábbi években is szerzett fekete pontokat a globális háttérhatalom képviselőinek szemében a multik és a bankok megadóztatásával, a médiaszektor átszabásával, a keresztény és nemzeti értékeket megjelenítő alkotmány megfogalmazásával. Most viszont azzal, hogy a háttérhatalom legfőbb törekvésével, Európa muzulmán megszállásával áll szembe, és ehhez szövetségeseket is szerzett magának a visegrádi országok vezetőinek személyében, a helyzete még nehezebb. Érthető, ha erre a frontra akar összpontosítani és minden más problémás kérdést pacifikálna. Arról nem is szólva, hogy az RMDSZ meglehetősen bensőséges viszonyt ápol a román hatalommal, Orbán pedig vélhetően Bukarestre is potenciális szövetségesként tekint e globális játszmában. Hogy a román politikum keretében a mélyen fekvő magyarellenesség győz majd vagy a józan ész, azt egyelőre nem tudni. Az viszont egyértelmű, hogy az autonómiaharc számára a jelenlegi nemzetközi konjunktúra rosszabb, mint bármikor a rendszerváltás óta. Ami nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy e követelésről le kell mondani, s azt sem, hogy halkabban kellene felszólalni jogos igényeinkért. Azt viszont igen, hogy egyelőre e harcban csak magunkra számíthatunk.
Miként szavazzunk?
Bár Kövér László és Szili Katalin az RMDSZ melletti határozott kiállásra és mozgósításra kérte a Székely Nemzeti Tanácsot, az SZNT bölcs önmérséklettel helyesen azt foglalta nyilatkozatba, hogy azokat a jelölteket támogassák a választók, akik az autonómia hívei és tenni is készek azért. Ami nagyjából egyenértékű azzal, hogy a választók lelkiismeretére bízzák a választást. Mindenkinek el kell döntenie, mi fontosabb számára: egy nevében magyar és a politikai környezet által is magyarnak tekintett párt parlamenti jelenléte vagy a tiltakozás az 1996 óta tartó RMDSZ-es önfeladó politika ellen?
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. november 27.
Kövér Szentgyörgyön: az RMDSZ nem kerülhető meg
Az RMDSZ–MPP-listának kampányol Erdélyben Kövér László. A magyar Országgyűlés elnöke, a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnöke vasárnap háromnapos körútja első állomásán, a Sepsiszentgyörgyön tartott sajtóbeszélgetésen kifejtette: megelőzi a kérdéseket, és tisztázza, miért éppen ő próbál segíteni a választási kampányban.
Kifejtette, semmit nem bánt meg, nem von vissza abból, amit valaha is mondott az erdélyi magyar politikával kapcsolatban, nem tagadja meg az MPP-t, melynek továbbra is tiszteletbeli elnöke, azonban nem bonyolódik a múlt értelmezésébe. „A történelmileg új helyzet parancsolóan veti fel az együttműködés szükségességét nemcsak az erdélyi magyar belpolitikában, hanem Magyarországon is" – jelentette ki.
„Nagy bajnak kellett bekövetkeznie, hogy egy asztalhoz üljünk" – utalt a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel való találkozására Kövér László. Hozzátette, baj van, de lehetőségek is vannak, és ezeket meg kell ragadni, ha azt akarjuk, hogy a következő 25 évben az erdélyi magyar képviselet sikeresebb legyen, mint eddig volt. Magyarországról nézve úgy tűnik, az erdélyi magyarság helyzete az elmúlt 26 évben soha nem volt ennyire rossz, a 2000-es évek elején a román–magyar államközi kapcsolatok is sokkal jobbak voltak, holott a világ változásai miatt most szükség lenne a jobb viszonyra.
„A történelmi átok ellenére, az ellentéteken felülemelkedve kell együttműködni" – fogalmazott Kövér, a magyar–szerb viszonyt említve pozitív példaként. Elmondta, a magyar kormány abban érdekelt, hogy a romániai választások eredményeképpen olyan kormány kerüljön hatalomra, amely akarja a kétoldalú együttműködést.
Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) téved, ha azt gondolja, hogy az RMDSZ-t támogatják, a cél az erdélyi magyarság minél erősebb képviselete. „Ha az EMNP az RMDSZ-t tartja a probléma forrásának, rossz a megközelítésük. A probléma fókuszában a hatékony képviselet kell legyen, az RMDSZ pedig nem kerülhető meg" – jelentette ki Kövér László. Hozzátette, a következő időszakban több fideszes politikus is ellátogat Erdélybe, és ugyanezt fogják mondani. A vasárnapi beszélgetésen Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök is jelen volt, akik felidézték: nyolc éve még Háromszéken volt a két párt között a legnagyobb az ellenállás, és most eljutottak oda, hogy onnan indult az összefogás – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. november 28.
Csíkszeredában fogadták Kövér Lászlót
Oktatási megbeszélésen vett részt Csíkszeredában Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Az újságírók számára nem nyilvános találkozó után sajtótájékoztatót tartottak.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere örömét fejezte ki, hogy a Sapientia épületében üdvözölhette a házelnököt, hiszen mint mondta, a felsőoktatási intézmény már másfél évtizede bizonyítja, miként gondolkodik a felelős magyar kormány, illetve hogy az milyen módon képzeli el a székelyek segítését.
„Nem véletlen, hogy az elnök úr éppen most érkezett hozzánk, hiszen végre megvalósul az a magyar lista, amelyet a parlamenti választások tekintetében sokan várnak. Egy jelentős próbatétel előtt állunk mindannyian, hiszen a magyar listának, a magyar összegfogásnak úgy van értelme, ha azt nagyon sokan, egy jelentős kritikus tömeg támogatja a december 11-i parlamenti választásokon” – emelte ki Csíkszereda polgármestere.
A megnyitott gondolatsort követte Kövér László. „Egyetértve a polgármester úrral, mi is azt szeretnénk elősegíteni, hogy a magyar összefogás mögé az erdélyi magyar polgárok is beálljanak, továbbá méltányolják azt a törekvést, amely az RMDSZ és az MPP részéről megfogalmazódott, félretéve az ellentéteket. Abban a helyzetben, amelyben az erdélyi magyarság most van, a romániai magyar pártok egyetlen lehetőséget láttak maguk előtt: együttműködve a bukaresti törvényhozásban erősítsék a magyar érdekképviseletet. Az anyaország természetesen minden tekintetben igyekszik az itt élő magyarokat támogatni, legyen szó oktatásról, politikáról vagy gazdaságról. Viszont természetesen a magyar érdekképviseletnek leginkább itt kell megfogalmazódnia Erdélyben” – nyilatkozta az Országgyűlés elnöke.
Az oktatási kerekasztal-beszélgetésben elhangzottakról a házelnök elmondta, a helyi elöljárók, tanügyi képviselők tájékoztatták őt a romániai magyar közoktatás, felsőoktatás problémáiról. „A gondok és problémák egy része abból fakad, hogy az erdélyi magyarságnak nincs meg az önrendelkezési lehetősége, amellyel biztosítani tudná a saját oktatási rendszere által az itteni magyar közösség szülőföldön való megmaradását. (…) Azt gondolom, hogy a következő időszak feladata az lesz, hogy akiket az erdélyi magyarság Bukarestbe küld, azok a következő négy esztendőben mindent megtegyenek, hogy az erdélyi magyarság az eddiginél nagyobb befolyásra tegyen szert az oktatásügyben” – hangsúlyozta Kövér László.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro
2016. november 28.
Gyergyószentmiklósra is ellátogatott Kövér László
Az utóbbi 26 évre visszatekintve, azt látjuk, az erdélyi magyarság helyzete sosem volt ilyen nehéz, mint most. Az eddig megszerzett jogaink visszavételére irányul a bukaresti politika. A magyar választópolgárok kezében van lehetőség azonban, hogy ezt megakadályozzák – fogalmazott hétfő délutáni, gyergyószentmiklósi látogatásán Kövér László.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2016. november 28.
Emlékplakett Simon Jukundián tiszteletére
Emlékplakettet lepleztek le Csíkszentkirályon vasárnap, a falu szülöttje, az egykori csíksomlyói szerzetes, Simon Jukundián tiszteletére.
Az 1892-ben épült Népiskola falán elhelyezett plakettet Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrász készítette. A csíkszentkirályi önkormányzat 2013-ban Léstyán Ferenc, tavaly pedig Vitos Mózes tiszteletére állított emléktáblát. „A községünk szellemi nagyjai előtt való tisztelgést folytatva készíttettük el a csíkszentkirályi születésű Simon Péter Jukundián, az 1858-ban elindított csíksomlyói tanító-és kántorképző intézet alapítóigazgatójának domborművét” – fogalmazott az ünnepségen Székely Ernő, a település polgármestere. Tánczos Barna szenátor kiemelte, hogy akik tehetséget kaptak Istentől, kötelességük kamatoztatni, hogy gyermekeink számára jövőt teremtsünk Székelyföldön. Mint monda, ilyen ember volt Simon Jukundián is, aki kamatoztatta tudását. Az ünnepségen Gál Mária helytörténész ismertette a szerzetes életét és munkásságát, majd Csató Béla plébános megáldotta a plakettet.
Simon Jukundián zenetanár, zenei író, kántornevelő, a csíksomlyói első erdélyi katolikus tanító- és kántorképző intézet alapító igazgatója 1813. április 29-én született Csíkszentkirályon. A keresztségben a Péter nevet kapta, egyházi műveit Kéncseszegi Vidor néven írta. Tanulmányait a csíksomlyói ferenc rendi gimnáziumban végezte. Egyházi pályát választva már 18 éves korában a Szent Ferenc-rend tagja lett, 1837-ben szentelték pappá. Tevékenységének első évtizedeiben kolostori, lelkipásztori, de leginkább tanügyi munkát végzett. Kiváló pedagógus, szónok és orgonista volt. Az 1848–49-es forradalom után több erdélyi ferences rendházban töltött be házfőnöki tisztséget.
A Magyar Országgyűlés elnöke székelyföldi körútja során érkezett Gyergyószentmiklósra, ahol a felszegi Munkás Szent József-templomot látogatta meg. Kövér Lászlónak és kíséretének Portik Hegyi Kelemen főesperes mutatta be az új egyházi létesítményt, melynek építéséhez a magyar kormány is hozzájárult. Az eseményen jelen volt többek közt Zsigmond Barna Pál főkonzul, Bíró Zsolt MPP-elnök, Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor, Bende Sándor képviselőjelölt, Barti Tihamér, megyei önkormányzati alelnök, Nagy Zoltán jelenlegi és Mezei János korábbi gyergyószentmiklósi polgármester és más, MPP-s és RMDSZ-es tisztségviselők.
Kövér László a templom meglátogatása után a december 11-i parlamenti választáson való részvételre buzdított. Nagyon nehéz helyzetbe került az elmúlt néhány évben az erdélyi magyarság. A 26 év alatt nem sikerült törvényesíteni azokat a stratégiai célokat, amelyek a magyarság megmaradását szolgálták volna. Amikor az RMDSZ kormányon volt, sikerült ugyan valamilyen engedményeket kicsikarni, de az utóbbi években kifejezetten olyan politika folyik Bukarestben, amely a magyarság szerzett jogainak visszavételére irányul, és a magyar közösség ellehetetlenítését eredményezné, ha ezt a folyamatot nem akadályozzuk meg – fogalmazott.
Történelmi változás lehet, egy új korszak jöhet a decemberi választás után, de ehhez az kell, hogy a magyar szavazók nagyobb számban vegyenek részt a választásokon, mint az utóbbi alkalmakkor. Szükség van arra, hogy megforduljon az emberek eltávolodása a közügyektől, és a magyarság ismét az országos aránynál nagyobb számban szavazzon – mondta Kövér László. Úgy véli, az RMDSZ és az MPP összefogása egy jó megállapodás, amely mozgósítani tud olyanokat is, akik eddig azért nem szavaztak, mert a pártok közötti néha ellenségeskedésbe csapó rivalizálásban nem akartak részt vállalni.
„El kell hinnie az embereknek, hogy a sorsuk a saját kezükben van. Ha lemondanak arról a jogukról, hogy december 11-én, vasárnap elmenjenek és szavazzanak, akkor nem nagyon marad okuk bárkit is számon kérni, önként mondanak le az érdekképviseletről. Reméljük, nem így lesz” – fogalmazott a Magyar Országgyűlés elnöke.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2016. november 28.
Kövér László: tegyük félre a sérelmeket, adjunk esélyt az összefogásnak - Kövér László szerint az erdélyi magyarságnak félre kell tennie a sérelmeket, esélyt kell adnia a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogásával felálló parlamenti képviseletnek.
Az Országgyűlés elnöke hétfő este a székelyudvarhelyi városháza dísztermében tartott fórumon biztatta az erdélyi magyar összefogás támogatására a hallgatóságot, kijelentései azonban élénk vitát váltottak ki. A fórum szinte valamennyi hozzászólója bizalmatlanságát, fenntartásait hangoztatta az RMDSZ-szel szemben. A városban júniusban az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ellenzéki koalíciója nyerte meg az önkormányzati választásokat.
Kövér László szerint az erdélyi magyarságnak azt kell mérlegelnie, hogy a legrosszabb bukaresti képviselet is jobb számára, mint a képviselet nélküliség.
A házelnök elmondta, erdélyi körútja előtt visszaolvasta azokat a nyilatkozatait, amelyeket az elmúlt évtizedekben az RMDSZ-szel kapcsolatban tett, és ezek esetenként meglehetősen durva nyilatkozatok voltak. Mégis úgy érzi, hogy ezek visszavonása nélkül kell arra biztatnia az erdélyi választókat, hogy álljanak oda az összefogás mögé. Hozzátette: az erdélyi magyarság kilátásainak a romlása teszi szükségessé az összefogást. Megjegyezte: Romániában olyan eszközöket vetettek be az elmúlt időszakban a magyar közösség jogérvényesítési törekvései ellen, amelyekkel a korábbi években soha nem élt a román hatalom. Kijelentésével a korrupcióellenes harc és az igazságszolgáltatás felhasználására utalt.
Kövér László bölcs dolognak tartotta, hogy az RMDSZ vezetése belátta: nem szabad kockáztatni, és össze kell fognia a korábbi ellenzékével. Úgy vélte, ez jó irányba tett lépés, mely megállíthatja azt a tendenciát, hogy a magyar választók kisebb arányban mennek el szavazni, mint a többségiek.
A hozzászólók némelyike kijelentette, időre van szüksége, hogy feldolgozza "a Fidesz színe változását", más "szerecsenmosdatásnak" tartotta az RMDSZ iránti bizalom megnyilvánulását, megint más pedig azt kérdezte Kövér Lászlótól, hogy számíthat-e rá a Székelyudvarhelyen már sikeres EMNP-MPP koalíció, ha a decemberi választásokon megbukik az RMDSZ-MPP összefogás.
Kövér László köszönetet mondott a kíméletlen őszinteségért, de kijelentette: az erdélyi magyar politika az önsorsrontás olyan szintjére jutott, ami tovább nem vihető.
"Nekem személy szerint van okom arra, hogy ne felejtsem el: mit kaptam az RMDSZ-től, hogyan árultak el engem, amikor nemzeti ügyet akartam képviselni ebben a városban. De ez nem lehet személyes ügy" - utalt arra, hogy négy évvel ezelőtt hiába ment Székelyudvarhelyre, mert az akkori RMDSZ-es polgármester közreműködésével meghiúsult Nyirő József hamvainak az újratemetése.
Az országgyűlés elnöke kijelentette: csak az vált jegyet az esetleges későbbi bírálatok megfogalmazására, aki elmegy szavazni december 11-én.
A vitát Hegyi Sándor nyugalmazott református lelkész zárta le azzal, hogy kijelentette: az advent a várakozás időszaka, amikor előre kell nézni. A tiszteletes azt kívánta, hogy a választások után kezdjen új életet a közösség. Hozzátette, ez az élet akkor is sikeres lehet, ha "kényszerházassággal" indul.
Gazda Árpád
(MTI)
2016. november 29.
Felrótták Kövérnek a „szerecsenmosdatást" az udvarhelyiek
Kövér László szerint az erdélyi magyarságnak félre kell tennie a sérelmeket, esélyt kell adnia az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogásával felálló parlamenti képviseletnek.
Az Országgyűlés elnöke hétfő este a székelyudvarhelyi városháza dísztermében tartott fórumon biztatta az erdélyi magyar összefogás támogatására a hallgatóságot, kijelentései azonban élénk vitát váltottak ki. A fórum szinte valamennyi hozzászólója bizalmatlanságát, fenntartásait hangoztatta az RMDSZ-szel szemben, tekintettel arra, hogy a városban júniusban az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ellenzéki koalíciója nyerte meg az önkormányzati választásokat.
Kövér László szerint az erdélyi magyarságnak azt kell mérlegelnie, hogy a legrosszabb bukaresti képviselet is jobb számára, mint a képviselet nélküliség. A házelnök elmondta, erdélyi körútja előtt visszaolvasta azokat a nyilatkozatait, amelyeket az elmúlt évtizedekben az RMDSZ-szel kapcsolatban tett, és ezek esetenként meglehetősen durva nyilatkozatok voltak. Mégis úgy érzi, hogy ezek visszavonása nélkül kell arra biztatnia az erdélyi választókat, hogy álljanak oda az összefogás mögé.
A politikus hozzátette: az erdélyi magyarság kilátásainak a romlása teszi szükségessé az összefogást. Megjegyezte: Romániában olyan eszközöket vetettek be az elmúlt időszakban a magyar közösség jogérvényesítési törekvései ellen, amelyekkel a korábbi években soha nem élt a román hatalom. Kijelentésével a korrupcióellenes harc és az igazságszolgáltatás felhasználására utalt.
Kövér László bölcs dolognak tartotta, hogy az RMDSZ vezetése belátta: nem szabad kockáztatni, és össze kell fognia a korábbi ellenzékével. Úgy vélte, ez jó irányba tett lépés, mely megállíthatja azt a tendenciát, hogy a magyar választók kisebb arányban mennek el szavazni, mint a többségiek. A hozzászólók némelyike kijelentette, időre van szüksége, hogy feldolgozza „a Fidesz színe változását", más „szerecsenmosdatásnak" tartotta az RMDSZ iránti bizalom megnyilvánulását, megint más pedig azt kérdezte Kövér Lászlótól, hogy számíthat-e rá a Székelyudvarhelyen már sikeres EMNP-MPP koalíció, ha a decemberi választásokon megbukik az RMDSZ-MPP összefogás.
Kövér László köszönetet mondott a kíméletlen őszinteségért, de kijelentette: az erdélyi magyar politika az önsorsrontás olyan szintjére jutott, ami tovább nem vihető. „Nekem személy szerint van okom arra, hogy ne felejtsem el: mit kaptam az RMDSZ-től, hogyan árultak el engem, amikor nemzeti ügyet akartam képviselni ebben a városban. De ez nem lehet személyes ügy" – utalt arra, hogy négy évvel ezelőtt hiába ment Székelyudvarhelyre, mert az akkori RMDSZ-es polgármester közreműködésével meghiúsult Nyirő József hamvainak az újratemetése.
Az Országgyűlés elnöke kijelentette: csak az vált jegyet az esetleges későbbi bírálatok megfogalmazására, aki elmegy szavazni december 11-én. A vitát Hegyi Sándor nyugalmazott református lelkész zárta le azzal, hogy kijelentette: az advent a várakozás időszaka, amikor előre kell nézni. A tiszteletes azt kívánta, hogy a választások után kezdjen új életet a közösség. Hozzátette, ez az élet akkor is sikeres lehet, ha „kényszerházassággal" indul.
MTI
Erdély.ma
2016. november 29.
Mindenki felelős a változásért (Kövér László Háromszéken)
Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke vasárnap délután a Székely Nemzeti Múzeumban tartott közéleti fórumon vett részt, ahol az RMDSZ helyi vezetői, képviselő-, és szenátorjelöltjei és az MPP jelöltjei mellett az Erdélyi Magyar Néppárt helyi vezetői is jelen voltak. A házelnök mások mellett az anyaország további feltétlen támogatásáról biztosította a megjelenteket, nem kerülte viszont a kritikus hangvételt sem, legyen szó az RMDSZ eddigi útjáról, illetve a közösség hozzáállásáról.
A fórum első felében Kövér László az eseményt megelőző sajtóbeszélgetésen már elhangzott meglátásait ismételte, az erdélyi magyar pártok összefogását illetően, némileg bővítve mondandóját. Az Országgyűlés vezetője ez alkalommal a román politikusoknak és államvezetésnek a magyarokkal szembeni hozzáállását is bírálta, kifejtve korábban már hangoztatott álláspontját, mely szerint értelmetlen és elfogadhatatlan pótcselekvésnek tekinti, hogy egy ország polgárainak meghatározó hányadát csak azért, mert más nyelven beszélnek, más kultúrával bírnak, illetve egykoron egy másik ország polgárai voltak, potenciális nemzetbiztonsági fenyegetésként kezeljék. A házelnök szerint ez a körülmény, az elmúlt években az erdélyi magyar politikai életben lezajlottakkal közösen egyértelművé teszi, hogy „egy potenciálisan ellenségnek bélyegzett közösség számára luxus, hogy a közösség egyik csoportja potenciális ellenségnek tekintse a másik csoportját”, azaz eljött az idő félretenni az ellentéteket. „Ép elmével nem lehet más utat kínálni az erdélyi magyarságnak, mint az összefogás útját, különösen, miután minden más utat kipróbált már” – jelentette ki, mintegy összegzésként Kövér László. A Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnökeként – akárcsak a sajtóbeszélgetésen – részletes magyarázattal is szolgált az MPP által képviselt, a választás szabadságára alapozó kezdeményezésnek nyújtott támogatást illetően, amint azt is újból elmondta: reméli, az összefogás folyamata nem áll le, és ennek valamely formában az Erdélyi Magyar Néppárt, valamint a Székely Nemzeti Tanács is része lehet a közeljövőben. Az erdélyi magyar pluralista politikai berendezkedés kapcsán Kövér László úgy vélte: voltak olyan megvalósítások, melyek sikerként könyvelhetők el, így még a polgári alakulat megalakulása előtt Tőkés László függetlenként jutott be az Európai Parlamentbe, illetve a 2008-as önkormányzati választásokon az MPP által elért eredmény, viszont az azóta eltelt idő tapasztalatai alapján be kell látnia: a jelen körülmények között csak a közösség egységes képviselete jöhet szóba.
Kövér László felszólalásában az RMDSZ-szel való eddigi viszonyára is kitért (nem nagyon keresték eddig egymás társaságát), és felidézte azt az elmúlt hetekben tartott két találkozót a szövetség azon vezetőjével, „akivel az elmúlt 26 évben inkább kerülték a találkozást”. Az új helyzetet ecsetelendő, a házelnök egy elhangzott mondatot idézett: „nagyon nagy bajnak kellett történnie, hogy mi egy asztalhoz ültünk”. Kövér László ugyanakkor nem rejtette véka alá véleményét az RMDSZ eddigi politizálásáról. A közönség soraiból érkező kérdésre válaszolva Kövér László kifejtette: a szövetség vezetőinek egyik legnagyobb bűneként könyveli el, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszakban ahelyett, hogy „értelmes, demokratikus konfliktusvállalásra felkészítették volna a közösséget, ahelyett, hogy azt mondták volna, álljatok mögénk”, inkább elaltatták a közösséget, azt ígérve, hogy ők majd kialkudják a közösség jogait. „Ebből láthatjuk, hogy nem lett semmi, illetve lehet, hogy kialkudtak valamit, csak az nem az volt, amire a közösségnek szüksége volt” – tette hozzá. A kérdezőktől érkező felvetésekre, melyek szerint milyen változást hozhat december 11-e, illetve mit lehet kezdeni azzal, hogy a közösséget egyre inkább a fásultság, a csalódottság jellemzi, Kövér László kifejtette: az erdélyi magyar közösség problémái sokkalta mélyebben gyökereznek, semmint azt a politikusok egyedül meg tudnák oldani. Az Országgyűlés elnöke szerint senki más nem fogja „kikaparni a gesztenyét” az erdélyi magyarságnak, ha a közösség maga nem lép fel érdekei érvényesítéséért. A házelnök ugyanakkor arra is kitért, hogy konfliktus- és áldozatvállalás nélkül ez nem megy, utalva itt a kis lépések politikájára is. Kövér László úgy vélte, egy nemzeti közösség sorsát három tényező határozza meg: a helyi erő (szellemi, lelki és gazdasági egyaránt), az anyaország támogatása, valamint a nemzetközi helyzet, de csak az utóbbi kettőtől várni a megoldást, a valóságtól elszakadt gondolkodásra utal. Példaként az albánokat említette, akik hittel és kitartással a délszláv konfliktus közepette mind Macedóniában, mind Koszovóban kétségbevonhatatlan eredményeket értek el (önálló albán egyetem, a demográfiai arányok számukra kedvező megváltoztatása). Kövér László ugyanakkor azt is nyomatékosította: az elmúlt negyedszázad elhibázott nemzetpolitikájáért mindenki egyformán hibás, ideértve az anyaországot is. A cél az lenne, hogy az elkövetkezendőkben el lehessen mondani, az erdélyi magyarság valóban mindent megtett, hogy számára jobb legyen, az anyaország hathatós segítségével.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 29.
Egy asztal mellett Kövér László, az RMDSZ és az MPP
A háromnapos erdélyi körúton levő Kövér László kedden érkezik Kolozsvárra, ahol Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével közösen tart sajtótájékoztatót. A magyar Országgyűlés elnöke ma Csíkszeredába látogatott, ahol kijelentette: a bukaresti parlamenti mandátumot szerző erdélyi politikusoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy az erdélyi magyarság autonóm módon dönthessen az oktatásáról.
Kövér szerint az erdélyi magyar nyelvű oktatás problémáinak egy része abból fakad, hogy a közösségnek nincsen lehetősége gondoskodni arról, hogy az oktatási rendszere a közösségnek a szülőföldön magyarként való megmaradását szolgálja.
Elmondta: erdélyi körútjával azt szeretné elősegíteni, hogy az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogása mögé a magyar választók is beálljanak. Hozzátette, az erdélyi magyar emberek jelenlegi helyzetében az összefogás, az együttműködés, a bukaresti képviselet megerősítése az egyedüli lehetőség, mert azok a problémák, amelyekkel a magyarság szembesül, és amelyeket évek óta maga előtt görget, a bukaresti képviselet nélkül nem oldhatók meg.
Ráduly Róbert kijelentette: az RMDSZ és az MPP összefogásának akkor és úgy van értelme, ha kritikus tömeg támogatja december 11-én, a romániai parlamenti választásokon. Az erdélyi magyar pártok összefogását megtestesítő képviselő- és szenátorjelöltek támogatására buzdított Kövér László a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön.
A rendkívüli helyzet a belső ellentétek félretételét kívánja meg
– jelentette ki Kövér László a sepsiszentgyörgyi fórumon. Elismerte: "nem nagyon keresték egymás társaságát" az RMDSZ politikusaival az elmúlt években. Hozzátette: éppen azért vállalta, hogy személyesen vesz részt a magyar összefogás listáját indító RMDSZ kampányában, hogy akik korábban az RMDSZ-szel kapcsolatos kételyeit osztották, azok most is megfontolják a szavait.
"Egy potenciálisan ellenségnek bélyegzett közösség számára luxus, hogy a közösség egyik csoportja potenciális ellenségnek tekintse a másik csoportját" - jelentette ki Kövér László, aki az RMDSZ-szel szövetségben induló Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnöki tisztségét is betölti. Úgy vélte: van esély arra, hogy az összefogás által az erdélyi magyarságnak erősebb, hatékonyabb képviselete legyen Bukarestben. "Ép elmével nem lehet más utat kínálni az erdélyi magyarságnak, mint az összefogás útját, különösen miután minden más utat kipróbált már" - jelentette ki Kövér László.
Az MPP csak „pályakorrekcióra” akarta kötelezni az RMDSZ-t
A magyar Országgyűlés elnöke szerint az RMDSZ és az MPP összefogását az tette lehetővé, hogy az MPP korábban sem tört az RMDSZ leváltására, csupán pályakorrekcióra szerette volna késztetni a szövetséget. Méltányolta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) gesztusát, hogy nem indított jelölteket a választáson, és ezáltal nem rontja az induló magyar jelöltek esélyeit. Reményét fejezte ki, hogy az összefogás a jövőben az EMNP-re és a Székely Nemzeti Tanácsra (SZNT) is kiterjed.
Kövér László elmondta, a kampányban való jelenléte azt is hivatott demonstrálni, hogy a Fidesz és a KDNP által fémjelzett magyar kormány soha nem fog lemondani az erdélyi magyarok támogatásáról, "nem fog az önök háta mögül kiállni".
Kövér bírálta az erdélyi magyar politikai elitet
Vasárnap Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatót Kövér. Kérdésre válaszolva bírálta is az erdélyi magyar politikai elit tagjait, akik szerinte az elmúlt 25 évben ahelyett, hogy "értelmes, demokratikus konfliktusvállalásra felkészítették volna a közösséget, ahelyett, hogy azt mondták volna, álljatok mögénk", inkább elaltatták a közösséget, azt ígérvén, hogy ők majd kialkudják a közösség jogait. Úgy vélte, téved, aki azt gondolja, hogy konfliktus- és áldozatvállalás nélkül is el lehet érni valamit. Nyomatékosította: senki más nem fogja "kikaparni a gesztenyét" az erdélyi magyarságnak, ha a közösség maga nem lép fel érdekei érvényesítéséért.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: kilenc éve sokan úgy érezték, hogy az RMDSZ nem úgy képviseli az erdélyi magyarság ügyét, ahogy kellene. Voltak, akik más pártot hoztak létre, és voltak, akik belülről akarták megreformálni az RMDSZ-t. "Most egy asztal mellett találtuk magunkat, és egy irányba tudjuk húzni a szekeret" - fogalmazott Antal Árpád.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. november 29.
Kövér László erdélyi kampánykörútjáról: úgy érzem, nem jöttem hiába
Három napos erdélyi körúton vett részt Kövér László, a magyarországi Országgyűlés elnöke, aki az RMDSZ-MPP összefogás támogatására buzdította az erdélyi magyarokat a december 11-i parlamenti választásokon. Az MPP tiszteletbeli elnöke kedden Kolozsvárra érkezett és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök társaságában tartott sajtótájékoztatót. A Transindex kérdésére elmondta, annak ellenére, hogy hétfőn, székelyudvarhelyi látogatásakor számos kritika érte amiatt, hogy a korábban markáns RMDSZ-ellenessége dacára is kiáll a szövetség és az MPP választási szövetsége mellett, úgy érzi, hogy nem jött hiába.
Elmondta, úgy érzi, a kritikák ellenére is kifejezetten örülnek a látogatásnak. Sőt, a tegnap Székelyudvarhelyen tartott kétórás fórumon olyan személyek fogalmaztak meg kritikákat, akikkel baráti a viszonya. Szerinte meg tudtak egyezni abban, hogy a másik álláspontjának megértése segíti a párbeszédet, ami az első lépés az együttműködés majd az összefogás felé. Kövér László szerint bár Székelyudvarhely egy speciális hely Erdélyben, mert ott az önkormányzati választásokkor egy EMNP-MPP helyi koalíció alakult, számukra is fontossággal kell bírnia az erős magyar parlamenti képviseletnek, hiszen ez az érdekérvényesítés szempontjából pártszínezet nélkül mindenkinek egyformán érdeke. A keddi kolozsvári sajtótájékoztatón megköszönte Kelemen Hunornak, hogy sor kerülhetett erre a három napos látogatásra. Elmondta, az elmúlt hetekben is találkoztak egymással, azonban az RMDSZ székházában tett látogatása szimbolikus jelentőséggel bír. Kövér a háromnapos erdélyi körútja alkalmából eddig Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Székelyudvarhelyre és Kolozsvárra látogatott, Nagyvárad és Szatmárnémeti lesz a következő két állomása. Elmondta, az eddigi találkozók során a magyarokat a választásokon való részvételre ösztökélte, mert szerinte minden választás fontos, hiszen legalább négy évre eldönti az ország sorsát. Hozzátette: ez a választás kiemelten fontos a romániai magyarok számára, hiszen a jogaik megvédése, vagy jogaik kiterjesztése érdekében minél nagyobb létszámú parlamenti képviseletre van szükség. Elmondta, a Fidesz támogatása mellett az MPP tiszteletbeli elnökeként is támogatja ezt az együttműködést. "A magyarországi politikusok is reménykedve figyelik a decemberi választásokat, és abban reménykednek, hogy a nem túl jó kétoldali kapcsolatokban is változás állhat be. Ebben számítanak a bukaresti magyar képviselet tagjaira is" - mondta. Kelemen arról beszélt, hogy 2014 fordulópont volt az erdélyi magyar-magyar összefogás tekintetében, mert az MPP-vel akkor elkezdődött tárgyalások most, 2016-ban az együttműködést tudták eredményezni, ami szerinte egy helyes döntés. "Az összefogás erkölcsi kötelességünk, biztosítani tudjuk az arányos képviseletet a közjó, közérdek szolgálatában. A magyarországi "hátszél" is fontos, most minden adott az erős képviselet biztosításához. A sajátos, magyar közösségi kérdések mellett az RMDSZ programja a össztársadalmi – szociális, gazdasági – kérdésekre is jó válaszokat tud adni" - mondta az RMDSZ elnöke, aki abban reménykedik, hogy a Fidesszel és a KDNP-vel pár éve megerősített együttműködés folytatódik, hiszen az érdek közös. (tudósítónktól)
Transindex.ro
2016. november 30.
Kövér László: a romániai választás után a román-magyar viszonyban is pozitív változás állhat be
Kelemen Hunor szövetségi elnök Kolozsvárott fogadta Kövér Lászlót, a Magyar Országgyűlés elnökét. A Szövetségi Elnöki Hivatalban a két politikus az erdélyi magyar parlamenti képviselet fontosságáról, és a megvalósult magyar összefogásról beszélt. Kövér László szerint a december 11-én tartandó választás után a román-magyar államközi viszonyban is pozitív változás állhat be.
Rohonyi D. Zoltán
szabadsag.ro
2016. november 30.
Két évtizede vált egyeduralkodóvá a Neptun-logika az RMDSZ politikájában
Az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének köreiben a kezdet kezdetétől két egymással ellentétes filozófia, két egymást kizáró stratégia és célrendszer ütközött.
Az egyik a helyzetelfogadó, konfliktuskerülő, minden áron megegyezésre törekvő irányzat, amit neveztek mérsékeltnek, labancnak, tájba simulónak, ki-ki vérmérséklete és pártállása szerint. Ez az irányzat a tények belső logikájából fakadóan képtelen perspektívát nyújtani a közösségnek, hiszen célhorizontját a többségi (román) elvárásokhoz és a feltételezett tűréshatárhoz igazítja. Márpedig a román politikum belátható időn belül nem fogad el egyetlen olyan létmodellt sem, mely biztosítaná az erdélyi magyarság hosszú távú fennmaradását.
A másik irányzat arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként oldható az meg intézményesen, hogy közösségünk megőrizze önazonosságát akár évszázadokon át, saját szülőföldjén. E kérdésre egyértelműen az autonómia a válasz. E politika szükségképpen konfliktusos, az ugyanis egyértelmű, hogy a román politikum csakis külső nyomásra lenne hajlandó intézményesíteni az erdélyi magyarság nemzeti önkormányzatát. Fő eszköz tehát ebben a prizmában az erdélyi kérdés nemzetköziesítése. Erre kellett volna törekedni kezdettől fogva.
A Fekete-tengeri üdülőhelyen, Neptunban 1993-ban lezajlott tárgyalás azért váltott ki szabályos belső vihart, mert a tárgyalók pont a fordítottját tették annak, amit tenniük kellett volna, amennyiben céljuk az akkor már hivatalos programmá emelt autonómia kivívása. Nem azt a hamis látszatot kellett volna igazolni, hogy Románia gesztusokat tesz az erdélyi magyarság irányában, hanem a külpolitikai nyomást fokozni az ország küszöbön álló Európa tanácsi felvétele előtt. Neptun azért negatív szimbólum mindmáig, mert épp az erdélyi magyarság legfőbb politikai eszközét, a külpolitika fegyverét csorbította ki nem kis mértékben.
Ez a logika vált fősodratúvá 1996. november 28-án az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának bukaresti ülésén, ahol három ellenszavazat (amit Csapó I. József, Katona Ádám és e sorok írója adott le), valamint két tartózkodás (Toró T. Tibor és Sógor Csaba) mellett megszavazták, hogy a döntésre hivatott testületet, a SZKT-t kész helyzet elé állító Operatív Tanács szabad kezet kapjon a kormánykoalíciós tárgyalások tekintetében. Implicit nyilván azt is megszavazták, hogy az RMDSZ részt vegyen a következő kormányban. Ez pedig azzal volt egyenértékű, hogy a szervezet feladja az önálló külpolitika eszközét, amint azt egy interjúban maga Markó Béla is elismerte.
A nyugati hatalmak „vették a lapot”, nekik nem kellett még egy Koszovó, örvendtek, hogy megoldódott a helyzet külső beavatkozás nélkül, mi több, szépen, lassan egyre többen átvették azt az ordas hazugságot, amit addig csak az Iliescu-féle hatalom emberei és maga Ion Iliescu ismételgetett szinte mániákusan, miszerint „Romániában mintaértékűen megoldották a kisebbségi kérdést”. Ezt három év kormányzati szintű RMDSZ-politizálás után az Egyesült Államok akkori elnökétől, Bill Clintontól is visszahallhattuk.
Hiába figyelmeztetett a nemzeti autonomista oldal arra, hogy Románia EU-csatlakozása előtt van esély sarokba szorítani a román diplomáciát és rákényszeríteni a román vezetést a magyar autonómia intézményesítésére, Frunda Györggyel, az egyik neptuni tárgyalóval és a kormányzati szerepvállalás főideológusával az élen a hivatalos RMDSZ úgy állította be a csatlakozást, mintha az megoldást jelentene a kisebbségi kérdésre is.
Az RMDSZ azóta is csak konjunkturális, mobilizációs okokból nyúl az autonomista retorikához, egyébiránt bukaresti zsákmánypártként viselkedik. Most, az újabb parlamenti választások előtt éppen Bukarest-ellenes szólamokat hangoztat, hogy mérsékelje népszerűségvesztését.
Azt azonban aligha hihetjük, hogy 20 év komprádor-politika után hirtelen megváltoztak az RMDSZ-esek attól, hogy keblükre ölelték a Magyar Polgári Pártot, mely egyébként 2012 óta az ő nótájukat fújja.
Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna – mutatott rá tíz esztendeje a napjainkban már az RMDSZ mellett korteskedő Kövér László országgyűlési elnök, aki feledni látszik, hogy a román érdekeknek alájátszó, komprádor RMDSZ-ből sem lesz elvszerű magyar képviselet attól, hogy felengedték a listájukra a házelnöki védnökség alatt működő látszatpárt két vezetőjét.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintunk
2016. december 3.
Segítség lépésről lépésre: interjú Semjén Zsolttal
Egészen biztos, hogy a Kárpát-medencében, de nem Magyarországon élő magyar közösségek helyzetéről, a nekik nyújtható és nyújtandó segítség mértékéről és állapotáról más képe van egy magas posztot betöltő kormányzati tisztviselőnek, mint az érintetteknek. A MÁÉRT idei plenáris ülését követően Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest kérdeztük.
Ön szerint milyen helyzetben van ma a felvidéki Magyar Közösség Pártja?
A Magyar Közösség Pártja stabilizálta a helyét, ami egy rendkívül komoly teljesítmény. Nagyon erős és elkötelezett szavazóbázisa van, ami magas szlovákiai szavazói részvétel esetén viszont nem elég a pozsonyi parlamentbe szükséges 5 %-hoz, hanem annál ugyan nem sokkal, de alacsonyabb. Szerény szlovákiai választói aktivitás esetén viszont elég! Ugyanakkor akár bent vannak a pozsonyi parlamentben, akár nem, vitathatatlan, hogy a magyarlakta országrészekben regionális pártként ők a meghatározó erő. A Magyar Kormány számára nem elengedhetetlenül szükséges, hogy partnere parlamenti párt legyen az adott országban. Természetesen mi örülünk annak, ha ez mégis így van, és többnyire minden támogatást meg is adunk ehhez, de azt is nagyon nagy értéknek tekintjük, ha a magyar közösség egy stabil, regionális párttal rendelkezik. És az MKP ilyen!
A szavazóbázisa biztos, megújuló, és erős pártstruktúrával is rendelkezik. Ráadásul, miután a felvidéki magyarok a szlovák-magyar határ mentén élnek, ezért az ottani települések szoros együttműködést alakítottak ki a szomszédos magyarországi megyékkel. Ennek is szerepe van abban, hogy az MKP hosszú távon kiszámítható, komoly erő, amiből az is következik, hogy akár a következőkben is átlendülhet a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöbön, és akkor immár parlamenti párt lehet!
Mi a véleménye a vegyes pártot illetőleg?
A Most-Híd kérdését sem kívánom megkerülni, hiszen ők is Szlovákia politikai életének a formálói. Szerencsétlen és tragikus, hogy a magyarság abba a helyzetbe került, hogy egy tisztán etnikai és egy vegyes párt közül kellett választania! Ráadásul sokan arra a következtetésre jutottak, ha a helyzet ilyen, akkor inkább egyáltalán nem vesznek részt a választásokon, vagyis a magyar szavazóbázis széthullott!
Ha a Felvidéken többen lennénk, akkor megkerülhetetlenek lennénk. Akkor Szlovákiában nem lenne ilyen nyelvtörvény, és az állampolgársági törvény is más lenne, a V4-ek együttműködése pedig gyorsabb, és sikeresebb lenne, hiszen olajozottabban működne. A fő problémánk a Híddal a Kárpát-medencében főként az, hogy megalapozza a félelmünket. Ugyanis ha létrejön egy vegyes párt, utána könnyen bekövetkezhet, hogy ebben a vegyes szlovák pártban előbb lesz egy magyar tagozat, majd a magyar tagozat esetleges felbomlása esetén néhány magyar képviselő marad.
Ezért a MÁÉRT a statútumában ki is mondta, hogy a MÁÉRT tagszervezeteinek kizárólag az etnikai magyar pártokat tekinti. De abban például mi nem foglalunk állást, ha az MKP a Híddal tárgyal. Ha az ottani legitim magyar civil szervezetek: a Csemadoktól, a pedagógusok szövetségén át a Via Nováig ezt fontosnak látják, és ebben megegyezésre is tudnak jutni, nem fogjuk őket ebben akadályozni.
Mi a helyzet ugyanebben a kérdésben Erdélyben? Ott december 11-én parlamenti választások lesznek.
Erdélyi vonatkozásban tisztában kell lenni azzal, és itt a személyes pártszimpátiáknak nem szabad szerepet játszaniuk, hogy ha az RMDSZ megroppan és – ne adj Isten! – nem, vagy csak nagyon megroggyant állapotában jut be a bukaresti parlamentbe, mondjuk 5% alatti eredménnyel, akkor ennek nem az lesz a következménye, hogy egy másik magyar párt jut oda be, hanem nem lesz ott a magyarok közül senki. Veszélyes, hogy a magyar értelmiség ideológiailag a román pártstruktúrába kezd el integrálódni, hogy a székelyföldi polgármesterek esetleg elkezdenek kliensrendszeri alapon helyezkedni, hogy valamiképpen mégiscsak juthassanak forrásokhoz, mert ez az erdélyi magyar érdekképviselet végét jelentené!
Ezért van minden összefogásra és szavazatra szükség, és ezért kulcsfontosságú, hogy december 11-én legyen meg az 5 százalék, már csak azért is, mert Romániában az úgynevezett regionalizáció réme is fenyeget bennünket, melynek során Maros, Hargita és Kovászna megye tömbmagyarságát különböző régiókba sorolnák be. Ha a három megyével ezt megteszik, és egyiküket Brassóhoz, másikukat a kolozsvári régióhoz csatolják, ahol e jelentős iparterületek óriási román többséggel rendelkeznek, akkor ott a magyarság nyomasztó kisebbségbe szorul, ami a magyar érdekérvényesítés megroppanását jelentené. Mindezt csak úgy tudjuk megakadályozni, hogy az RMDSZ kellő súllyal jelen van a bukaresti parlamentben.
A MÁÉRT és a Magyar Kormány is felszólította a román állampolgársággal is rendelkező magyarokat, hogy vegyenek részt a választásokon. Ez végül is nem személyes szimpátia kérdése, mert Kövér László házelnök úrról például tudható, hogy volt konfliktusa az RMDSZ-szel. De az adott helyzetben a kérdés nem az, hogy valaki nekem szimpatikus-e, vagy volt-e vele vitám, hanem létfontosságú, hogy a magyar párt, a Magyar Összefogás bent legyen a bukaresti parlamentben!
Az utóbbi hónapokban a Vajdaság, majd utána Kárpátalja kapott jelentős gazdasági támogatást. A felvidéki politikusok között van, aki sérelmezi, hogy különösen a Felvidék keleti része: az Ipolyságtól a Királyhelmecig húzódó területsáv mostohagyermeke a szlovák államnak. Úgy látják, hogy a helyzet itt rosszabb, mint bárhol másutt. Erre persze a magyar politikusok mondhatják, hogy az aggteleki térség, vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megye Szlovákia határával érintkező járásai szintén Magyarország mostohagyermekeinek számítanak. Voltak-e, vannak-e az említett régió felemelésével kapcsolatos elképzeléseik, vagy a helyzet az, hogy bár voltak ilyenek, de egyszerűen nem jut rá anyagi erő?
Most jutottunk el először oda, hogy Magyarországon stabil állapotok vannak. A bővülő gazdaság gyümölcsét mindenki élvezheti: fizetés- és nyugdíjemelésről is szó van. Nagy összegű gazdasági támogatást tudunk ezért nyújtani – elsősorban a Vajdaságnak, majd Kárpátaljának is. Miért pont nekik? Azért, mert ők vannak az unión kívül. Vagyis uniós pénzekhez ők ilyen formában nem tudnak hozzájutni. Gazdasági értelemben Szlovákia nem szegényebb, mint Magyarország, Románia pedig szintén az Európai Unió része. Tehát nekünk az első segítséget oda kellett juttatni, ahol az ínség a legnagyobb és egy nem uniós ország nyilvánvalóan nehezebb helyzetben van, például azért is, mert nincs módja uniós pályázatokhoz hozzájutni. Ráadásul Kárpátalján kvázi háborús helyzet van…
Aminek következtében bármikor menekülésbe kezdhetnek az emberek…
Behívhatják őket katonának, vagyis a katonai behívó, de a nyomor és a kilátástalanság elől is útra kelhetnek. Kétségtelen, hogy a Felvidék keleti részén nehéz a helyzet. Persze az is igaz, hogy Miskolc és Kassa között a helyzet szintén hasonló, sőt, ettől keletre a magyar oldalon sem Kánaán például Borsod északi része. De azért mégsem hasonlítható össze azokkal az állapotokkal, amelyekkel Kárpátalján találkozik az ember.
Mindemellett nem teszünk le arról, hogy lépésről lépésre a Délvidék és Kárpátalja mellett az erdélyi és felvidéki vállalkozóknak is nyújtsunk segítséget.
Gecse Géza Felvidék.ma
2016. december 6.
Tőkés László: indokolatlan a vészharangkongatás
Tőkés László EP-képviselő nem tartja indokoltnak a „vészharangkongatást”, szerinte nincs veszélyben a romániai magyarság parlamenti képviselete. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Krónikának adott interjúban kifogásolja, hogy a Fidesz olyan RMDSZ-listákat támogat „látatlanban”, amelyeken szerinte korrupt, az autonómia ügyét eláruló jelöltek is szerepelnek.
– Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amelynek Ön a fővédnöke, a korábbi tervekkel ellentétben úgy döntött, hogy nem vesz részt a decemberi romániai parlamenti választáson, holott már a független jelölteket támogató aláírásgyűjtésnek is nekifogtak. Miért nem indult az alakulat, és mi a véleménye a döntésről?
– Előrebocsátom, hogy én a föltétlen indulásnak voltam a híve. De mivel az EMNP belső politikai tevékenységében nem veszek részt, hanem valóban csupán védnök vagyok, ezért a döntésbe nem szóltam bele. Végül is hosszú tusakodás után Szilágyi Zsolt és csapata úgy döntött, hogy nem indulnak. Erre nézve elvárásokat támasztottak Budapestről is. Mivel a Fidesz nekünk stratégiai partnerünk, nem csupán az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) viszonylatában, hanem a magyarországi kormánypárt relációjában hozták meg a döntést, és a prioritásokat, az ellene és mellette szóló érveket súlyozva visszaléptek az indulástól.
– Hogyan tekint az anyaországi kormánypárt és az RMDSZ közötti, egyre szorosabb együttműködésre – vagy más szóval a Fidesz színeváltozására, ahogy a napokban megfogalmazta valaki egy székelyudvarhelyi fórumon?
– Nagymértékben azonosulok a Kövér László székelyudvarhelyi választási fórumán felvetődött kifogásokkal és kritikákkal. Ezen túlmenően önmagában fontosnak tartom, hogy a Fidesz megtalálja a modus vivendit az RMDSZ-szel, amely mégiscsak egyetlen képviselője az erdélyi magyarságnak a román parlamentben. Ezzel nem is volna baj, nekem a melléállás és az együttműködés módjával szemben van kifogásom. Először is nem felel meg a valóságnak az, hogy veszélyben forog a magyar képviselet Románia parlamentjében.
– Köztudott, hogy az alternatív küszöb garantálja az RMDSZ bejutását. Ön szerint nem áll fenn a reális veszélye annak, hogy jelentősen meggyengül a romániai magyarság parlamenti képviselete, ha a szövetség nem lépi át az ötszázalékos küszöböt?
– A „lex UDMR” már az előző választási ciklusban is érvényesült a 6-3-as bejutási aránnyal, a mostani listás rendszerben pedig újabb „lex UDMR” született, amely szerint ha négy megyében elérik a húsz százalékot, akkor mindenképpen bejut az RMDSZ a parlamentbe. Tehát nincs veszélyben a romániai magyarság parlamenti képviselete. Ráadásul a képviselet fontosságának a túlhangsúlyozása azért is furcsa – végveszélyről, sorsfordító választásról beszélnek –, mivel az RMDSZ a bukaresti kormányban leghosszabb ideig részt vevő vagy kormányközelben politizáló párt Romániában.
Mivel eddig is ott voltak, ugyan bizony mit csináltak az elmúlt évtizedek során? Ez a vészharangkongatás ilyen szempontból egyáltalán nem indokolt, csupán merő választási kommunikációs technika. A következő kifogásom pedig az, hogy túl sok a csont ebben a húsban. Vagyis olyan RMDSZ-listákat támogat látatlanban a Fidesz, amelyeken olyan korrupt személyek találhatók, mint Biró Rozália, Szabó Ödön. Ezen túlmenően Verestóy Attila egyszerűen elárulta a magyar autonómiát, ugyanakkor ott van Márton Árpád, aki őskövülete a parlamentnek, és a Székelyföld képviselőjeként semmi hasznosat nem tett a nemzeti önrendelkezés ügyében. Biró Zsolt MPP-elnök pedig „spágavezérként” bevallottan nem a magyar ügyek képviseletére, hanem az anyagi előnyök megszerzésére törekszik Bukarestben.
Tehát fonák dolognak tartom, hogy egyáltalán Kövér László házelnök Verestóy Attila társaságában mutatkozik a Székelyföldön, Nagyváradon pedig Biró Rozália és Szabó Ödön oldalán kampányol, akik épp a magyar államot lopták meg, amikor a nagyváradi Ady-központnak a Széchenyi-terven nyert pályázati pénzét elorozták. Emiatt ma már sem az Ady-központ nincs, sem a 320 millió forint, amellyel a magyar állam támogatta ezt a nemes ügyet.
– Ezeknek az érveknek az alapján döntött úgy, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) múlt heti ülésén nem írta alá a zárónyilatkozatot? Ebben egyebek mellett arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy „a közösségük jövőjét cselekvően alakító felelős polgárként minél nagyobb arányban vegyenek részt a december 11-én sorra kerülő parlamenti választásokon, és támogassák az RMDSZ magyarösszefogás-listáját, az Erdély-központú politizálást”.
– Elsősorban ezeknek az indokoknak az alapján. De már önmagában azt furcsállom, hogy egyik pártot rá akarják kényszeríteni arra, hogy támogassa a másik pártot a választásokon. Ez ellentmond a jogállamiság, a demokratikus pluralizmus és a választási szabadság elvének. Ha akarjuk, aláírjuk, ha nem akarjuk, nem írjuk alá. De meg is indokoltuk, hogy miért nem írjuk alá. Hogyan tudnánk jó lelkiismerettel támogatni azokat, akik a romániai magyarság számára nem a megoldást jelentik, hanem legfőbb okozói, előidézői annak a helyzetnek, amelyben a romániai magyar közösség jelenleg található?
Huszonhét esztendő politikai, parlamenti tevékenysége bizonyítja, hogy nem tudták méltóképpen képviselni a magyar ügyet Bukarestben, tehát nem méltók a különleges támogatásra. Legfeljebb a puszta jelenlétünk fontossága késztethet bennünket arra, hogy az RMDSZ listáira szavazzunk, ebben az esetben viszont komoly kikötéseink lehetnek. Példának okáért kikötném az RMDSZ-nek, hogy semmiképpen ne lépjen kormánykoalícióra a posztkommunista, csontja velejéig romlott Szociáldemokrata Párttal (PSD), amelynek a jelöltjei egy román kimutatás szerint közel hatvan százalékban büntetőjogilag vagy más kritériumok alapján kifogásolható személyek. Azt is ki kellene kötni az RMDSZ-nek, hogy nyújtsa be az SZNT által elkészített székelyföldi autonómiatervezetet, általános értelemben pedig képviselje a saját programjában is szereplő autonómia, a magyar önrendelkezés ügyét.
– Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor minapi találkozóján elhangzott, miszerint a jelöltállítás és a választási felkészülés terén megvalósult a magyar összefogás Erdélyben. Egyetért ezzel a megállapítással, az RMDSZ és az MPP koalíciója megtestesíti az erdélyi magyar összefogást?
– Mivel ketten vettek részt a megbeszélésen, azt feltételezem, hogy Kelemen Hunor durván félrevezette a miniszterelnök urat. Összefogásról legfeljebb olyan értelemben beszélhetünk, hogy egy a macska a farkával, és a boakígyó lenyelte az áldozatát, ezáltal egyesült vele. Hiszen az RMDSZ tulajdonképpen bekebelezte az MPP-t. Ezt nevezik összefogásnak, ami távolról sem az. Ráadásul nemhogy összefogtak volna, hanem az RMDSZ leválasztotta a nemzeti politikai oldalról az MPP-t, amely kellő megalkuvással kapható volt erre, ezáltal az RMDSZ megosztotta a nemzeti oldalt, eltaszítva magától a néppártot.
– Végeredményben mit javasol az erdélyi magyaroknak, mit tegyenek december 11-én?
– Amiképpen ilyenkor fogalmazni szokás, én magam mindenkit arra kérek, hogy vegyen részt a választáson, mert hiszen a jelenléti arány számít, és szavazzon meggyőződése, lelkiismerete szerint. Hozzáteszem, hogy jó lelkiismerettel nem lehet sem a Maros, sem a Bihar, sem pedig a Hargita megyei listára szavazni annak ismeretében, amit már előrebocsátottam.
– A bukaresti legfelsőbb bíróság néhány hónappal ezelőtt jóváhagyta az 1989-es forradalom dossziéjának újranyitását, ami nagy vonalakban annak tudható be, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága többször elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a népfelkelés sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak. A forradalom temesvári elindítójaként miként vélekedik arról, hogy huszonhét év elteltével sem sikerült feltárni a rendszerváltó eseményeket, és kideríteni a teljes igazságot?
– Három nagy adóssága van Romániának a múlt viszonylatában, az egyik éppen a forradalom áldozatai ügyének az elszámolása, a tömeggyilkosságok elkövetőinek a felelősségre vonása. A másik adóssága időbeni sorrendben a marosvásárhelyi fekete március felderítése, hiszen nyilvánvaló, hogy ellenforradalmi kísérlet történt az 1990 márciusában történt vérengzések idején. A harmadik pedig a bányászjárások büntetőjogi kivizsgálása és a tettesek számonkérése. Mindennek szerves részét kellene képeznie a ’89-ben elindult rendszerváltozás folytatásának.
És itt kanyarodom vissza a küszöbönálló választásokra. Nem lehet hiteles választásokat tartani olyan körülmények között, hogy a múltat még mindig takargatják az ebben érdekeltek, akik ráadásul benne vannak a hatalomban, vagy annak közelében találhatók, ugyanakkor nem lehet a korrupciót tovább vinni az új választások által. Jól mondja Andrei Pleșu, hogy ő román, de nem tudja, hogy kire szavazzon. Képzeljük el, ha ezt átültetjük a magyar egypártrendszer síkjára, akkor a neves filozófust parafrazálva azt kell mondanom: magyar vagyok, nem tudom, kire szavazzak.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)
2016. december 6.
Borboly Csaba: „Dolgozni kell, és nem hordószónokoskodni”
Dolgozni küldik a magyar emberek az RMDSZ képviselőit és szenátorait Bukarestbe, hiszen a tisztség nem grófság, báróság, de még csak nem is lófőség. Emiatt a szavazóknak joguk van tudni, hogy mit csinál az, akit a román törvényhozásba küldtek – ezt vallja Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Hargita megyében a tömbmagyarság nem az identitásának, hanem a megélhetésének az elvesztésétől tart, miközben nem áll meg az élet, országosan egyedi önkormányzatok közötti együttműködések születnek. A parlamenti választások Hargita megyei tétje mellett, ezekről is beszélgettünk a megyei tanács elnökével. 
Milyen az önkormányzati, valamint a parlamenti képviselet szerepe jelenleg Hargita megyében? Hogyan segítheti egymást a kettő?
Mindkettő szerepe jelentős, hiszen választott tisztségviselőként az emberek akaratát képviselik, a nevükben cselekszenek. Az önkormányzatoknak nagy szerepük van a valós igények megfogalmazásában, a parlamenti képviseletünknek pedig abban, hogy a törvényhozásban, illetve a kormányzati struktúrákban mindezt képviseljék. Egy csomó helyi beruházás csakis ezzel az együttműködéssel valósulhatott meg, úgy, hogy a helyi és megyei tanács, valamint az RMDSZ-es parlamenti képviselet együtt dolgozott, mindegyik hozzátette a maga részét az anyagiak és az erőfeszítések terén egyaránt. A legfrissebb példa erre a felcsíki szennyvíztisztító állomás megvalósítása, amelyet, az országban egyedülálló módon, több helyi önkormányzat társulásával, valamint a megyei és a parlamenti képviselet hozzájárulásával sikerült megépíteni és üzembe helyezni. Egyik a másik nélkül nem dolgozhat hatékonyan, ez már többször bebizonyosodott.
Mi az idei választások tétje Hargita megye számára?
Most olyan időszakot élünk, amikor az eddigieknél is nagyobb erőt, összefogást kell felmutatnunk. Amint azt már többször elmondták RMDSZ-es kollégáim, sőt Orbán Viktor miniszterelnök most a MÁÉRT-en, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kövér László házelnök megyénkben tett látogatása alkalmával, hogy az utóbbi időben megsokasodtak a magyar közösség elleni támadások. Ráadásul olyan stílusban, amit korábban, jó ideig, nem engedett meg magának a román hatalom, ugyanis, főleg a NATO- és az EU-csatlakozás előtt jó fiúnak próbált tűnni, vagy épp szüksége volt az aktuális kormánynak az RMDSZ támogatására. És itt nemcsak a szimbólumainkról van szó, hanem tapasztalhattuk, hogyha nem engednek nekünk beleszólást a különféle döntésekbe, forráselosztásokba, akkor abbamaradnak a helyi közösségeket érintő fontos beruházások. Emlékezzünk csak, volt olyan eset, hogy az egyik leosztáskor az országos listán Hargita megyénél nulla összeg szerepelt az összes megye közül egyedüliként. Történt ez a legutóbbi államelnöki választást követően, ugyanis az akkori PSD-kormány vezetője nagyon kevés szavazatot kapott megyénkből. Amikor pedig az RMDSZ döntési pozícióban volt, korábban soha nem látott mértékben kaptak pénzt a magyarlakta vidékek. Azt hiszem, a fiataljaink itthon maradása szempontjából legalább olyan fontosak a fejlesztések, mint a szimbolikus ügyek, főleg a tömbmagyar vidékeken, ahol nem az identitásuk elvesztésétől tartanak az emberek, hanem az egzisztenciájukat féltik. Fontos, hogy élhető településeink legyenek, ahova nyugodt szívvel térnek végleg haza a külföldön munkát vállalók, vagy eleve el sem mennek. Ehhez kell egy erős és hatékony parlamenti képviselet, amelynek szava van a központi és uniós pénzforrások elosztásánál.
Az RMDSZ nagyobb hatáskört akar helyi szintekre, mennyiben tudná ezt Hargita megye kihasználni?
Azt szoktam mondani, hogy Hargita megyében jelenleg is magyar többség van az önkormányzatokban, és a jelenlegi jogi keretek között is sok lehetőség van, amit kellő elhivatottsággal, céltudatossággal, felelősségvállalással meg lehet valósítani. Ugyanakkor a jelenlegi közigazgatási berendezkedést sokat bíráltuk Hargita Megye Tanácsánál és az RMDSZ-ben egyaránt. Több cikkben is kifejtettem kritikámat ezzel kapcsolatban. Egész egyszerűen arról van szó, hogy helyben mindig jobban tudjuk, mi a jó nekünk, mint pár száz kilométerrel odébb a Dâmboviţa partján. Az európai szabályozások is ezt szorgalmazzák: a Helyi Autonómia Európai Chartáját a román parlament az 1997. évi 199. számú törvénnyel hagyta jóvá, és a lényege, hogy a döntések az emberekhez minél közelebb szülessenek. Mindez egyértelmű, csak sajnos Romániában hiába vannak a nemzetközi normáknak megfelelő, akár büszkén lobogtatható, EU-konform törvények, hogyha nem tartják be, vagy csak esetlegesen, így vagy úgy értelmezik őket. Ha van kellő szavunk, ha mi vagyunk a kormányalakításnál a mérleg nyelve, ahogy előreláthatólag most is lesz az RMDSZ kellő támogatottsága mellett, akkor rá tudjuk bírni a kormányt és a kormányzó többséget, hogy a vállalt kötelezettségekből minél többet betartson.
Mit vár ön az RMDSZ parlamenti képviseletétől?
A további támogatást a forráselosztásnál, valamint a rossz törvények megváltoztatását. A néhány, előbb említett EU-konformnak látszó törvény mellett számos rossz jogszabály van, amely megnehezíti a közigazgatásban dolgozók életét, hátráltatja a fejlesztéseket, és nem teremt kedvező körülményeket a fiatalok itthon maradásához és családalapításához. Nagy a bürokrácia, gondoljunk csak a közbeszerzési huzavonákra, amelyek késleltetik vagy egyenesen blokkolják a helyi fejlesztéseket. Ezen a téren van a legnagyobb szükség a változtatásra, az RMDSZ parlamenti képviselete pedig, remélem, tenni tud majd ez ügyben, például átviszik a parlamenten a gyestörvényt, amelyet Korodi Attila képviselő és Tánczos Barna szenátor Hargita Megye Tanácsával együtt dolgozott ki, és ők terjesztik be a törvényhozásban. Ehhez viszont erős képviseletre van szükség, a döntés pedig az emberek kezében van december 11-én.  Fontosnak tartanám megjegyezni, a 70 százalékos arányban megújuló RMDSZ-es parlamenti csapat minden egyes tagja tudja, hogy új időket élünk. Dolgozni kell és nem hordószónokoskodni, mert van abból épp elég Bukarestben és láthatjuk hova jutottunk 25 év után: egy lefagyott, alkalmazhatatlan, egymásnak ellentmondó törvényeket tartalmazó szénakazallá változott a román jogrend. Ezen nagyon gyorsan változtatni kell. Ami még fontos, mindenki vésse az eszébe, ha parlamenter, ha önkormányzati tisztségviselő, annál aljasabb dolog nincs, mint a testvérharc, az egymás hátbatámadása. A magyar emberek nem ezt várják el sem a parlamenterektől sem tőlünk, önkormányzatiaktól, hogy gyepáljuk egymást a színfalak mögött, vagy akár publikusan. Felnőtt emberek vagyunk nem gyerekek, és nem szabad senkinek sem óvodásként viselkednie. Minimum napi nyolc óra munka kell, igazolható módon, a választók által leellenőrizhetően. Ha egy politikus nem tudja igazolni, hogy dolgozott, akkor valószínűleg nem is dolgozott. Dolgozni küldik a magyar emberek az RMDSZ képviselőit és szenátorait Bukarestbe, ahogy bennünket, önkormányzatisokat is ezért küldtek. És joguk van tudni, hogy mit is csinál az, akit a román törvényhozásba küldtek. Az elvégzett munkáról nem négyévente kell beszámolni, hanem folyamatosan, lehetőleg hetente. És alázat kell, mert anélkül ez a hivatás, tisztség nem gyakorolható. Alázat és közös munka, ezt várom el képviselőinktől, szenátorainktól, ahogy magunktól is.  Egy polgármesteri, egy tanácselnöki, egy szenátori, egy képviselői tisztség nem grófság, báróság, de még csak nem is lófőség. Ebbe nem beleszületik az ember, hanem választják, bármikor számon kérhető és négy évente leváltható. Jó ezt tudni mielőtt bárki is elhinné magát, ha belépik a bukaresti Fehér Ház kapuján.
Elmennek-e a székelyek szavazni? Elégedett-e a csíki választási részvétellel az utóbbi években? Mire számít most? 
A székelyek mindig elmentek szavazni, különösen Csík térségében, amire az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnökeként mindig is büszke voltam. Persze szűkebb és tágabb régiónkban jelenség a szavazók távolmaradása, és ez a jelenség vidékünket is elérte, de bízom benne, hogy akárcsak korábban, ezúttal is tudatosan cselekszenek a csíki székelyek, illetve a teljes romániai magyar közösség.
Mi az az egy mondat, amit a választóknak üzen?
Ne hagyják, hogy mások döntsenek helyettük!
Kovács Boglárka maszol.ro
2016. december 7.
Nemzeti ügyekben szót kell érteni
Interjú Kövér Lászlóval 
Rövid háromszéki tartózkodása alatt Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével sikerült lapunk számára interjút készíteni. A közelgő romániai választásokról folytatott beszélgetés gondolatait alább olvashatják.
– Elnök úr, miért tartja fontosnak az erdélyi magyar politikusok jelenlétét a bukaresti parlamentben?
– Ha az erdélyi magyaroknak Bukarestben nincsen képviselőjük, akkor vajon ki fogja elmondani a nevükben, hogy milyen problémákkal küszködnek, és ki próbálja meg jó irányba vinni azokat a politikai döntéseket, amelyek az ő sorsukról is szólnak, vagy befolyásolják annak alakulását? Ugyanakkor a Trianon utáni tapasztalat is minden utódállam esetében azt mutatja, hogy amikor erős volt a magyar politikai képviselet, viszonylag könnyebb volt az ottani magyarok élete, amikor viszont ez meggyengült, akkor kevésbé vették figyelembe az érdeküket.
– Lát esélyt arra, hogy a mostani választás után küldötteink Bukarestben erőteljesebben fogják képviselni az erdélyi magyarság érdekeit, mint eddig?
– Nincs más lehetőség, hiszen az elmúlt évek vitái is erről szóltak, és az erdélyi magyar közélet pártokra való szakadása is annak volt a következménye, hogy egyre világosabb, érzékelhetőbb, kitapinthatóbb volt az RMDSZ politikájával szembeni elégedetlenség. Ezt Tőkés László független EP-képviselőnek történt megválasztása, vagy a Magyar Polgári Pártnak a színrelépését követő helyhatósági választásokon elért jó eredménye is egyértelműen igazolja. Tény viszont, hogy az emberek az idő múlásával úgy érzékelték, hogy az erdélyi magyar politikai szereplőkből hiányzik az együttműködési hajlam, s energiájukat csak meddő csatározásokra fecsérelik, ami a szavazási kedv tömeges elvesztéséhez vezetett. Így végül mindkét oldalon kénytelenek voltak belátni, hogy az önállóság megtartása mellett ugyan, de nemzeti ügyekben szót kell érteni. Ettől pedig én személy szerint is azt remélem, hogy december 11-én a szavazóurnáktól eddig távol maradók is el fognak menni választani.
– Ön szerint az eredményesség kulcsa a nemzetpolitikai összefogásban rejlik?  
– Szerintem, ha a szándék őszinte, akkor a nemzetpolitikai célokat illetően nem lehet vita, legfeljebb az elérésük módozatainak tekintetében, viszont az értelmes és hatékony döntések meghozatala érdekében kompromisszumkészséggel, valamint párbeszéd által ez is feloldható. 
– Van-e keresnivalója az erdélyi magyarságnak a leendő román kormányban?
– Az egyértelmű, hogy kormányzati hatalom birtokában nagyobb a mozgástér. Az elmúlt évek tapasztalata azonban azt mutatja, hogy ehhez nem mindenáron, hanem csak addig szabad ragaszkodni, amíg ezáltal az erdélyi magyarság sorsának alakulását jó irányba lehet befolyásolni. 
– Magyarország tud-e tenni annak érdekében, hogy a jövőben a „székely terroristákéhoz” hasonló ügyek, vagy ártatlan magyar tisztségviselők meghurcolása ne fordulhasson elő? 
– Igen, elsősorban párbeszéd által, amennyiben erre a másik fél is hajlandó, ennek hiányában pedig a nemzetközi fórumokhoz fordulunk, ahogy eddig is tettük, és ahhoz sem férhet kétség, hogy a jövőben is ki fogunk állni az erdélyi magyarok jogaiért. 
– Elnök úr, végezetül mit üzen az erdélyi magyaroknak?
– Senki ne maradjon otthon december 11-én, hanem menjen el választani! 
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 7.
Az RMDSZ nyílt levelet írt Kövér Lászlónak: a befolyásolást határozottan elutasítjuk
Nyílt levelet írt Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára Kövér Lászlóhoz, a Magyar Országgyűlés elnökéhez, amelyben felszólítja, hogy Magyarország ne szóljon bele az erdélyi magyar pártok választási versenyébe, a Fidesz befolyásolását pedig határozottan elutasítják. Történt ez négy éve. Sokat változott a világ.
Tisztelt Elnök Úr!
A közelgő látogatásával kapcsolatban el kell mondanom, hogy a romániai magyar nemzetközösség számára megtiszteltetés, amikor Magyarország közméltóságai Erdélybe látogatnak, tájékozódnak a helyi közösségeink mindennapjairól, megismerik sikereinket, gondjainkat, elvárásainkat, különösen, ha ezt nem a választási kampány idején teszik, és céljuk nem valamely párt támogatása.
Pontos információnk van arra vonatkozóan, hogy az Elnök Úr neve megjelenik a Magyar Polgári Párt székelyföldi kampányrendezvényeinek meghívottjai között. Bízunk benne, hogy ez nem felel meg a valóságnak! Meggyőződésünk, hogy minden anyaországi politikai vezető figyelembe veszi Martonyi János külügyminiszter kijelentését, miszerint “Magyarország nem szól bele az erdélyi magyar pártok választási versenyébe”.
A közel másfél milliós romániai magyar közösség egy erős közösség, amely képes megállni a saját lábán, dönteni az őt érintő kérdésekben, meghatározni a helyi, megyei és országos szintű céljait, beazonosítani az ezek eléréséhez szükséges eszközöket, illetve kiválasztani azokat a politikai vezetőket, akik élvezik a többség bizalmát. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség meggyőződése, hogy közösségünk ereje az önálló gondolkodásban, mérlegelésben és döntéshozatali képességében rejlik. A külső segítségre számítunk, ezt minden alkalommal meg is köszönjük, a befolyásolást azonban határozottan elutasítjuk.
Munkájához kívánunk erőt, egészséget és kitartást.
Baráti tisztelettel,
Kovács Péter,
az RMDSZ főtitkára
Kolozsvár, 2012. május 22.
Az RMDSZ nem sokat változott négy év alatt, ugyanaz az elnök és hiába hirdettek újratervezést, nem történt látványos irányváltás. Azonban sokat változott azóta a Fidesz. Most Kövér Lászlót az RMDSZ turnéztatta, Orbán Viktor Kelemen Hunort fogadja, majd látogatja kampányidőben és valószínűséggel a friss közös fotót már egymillió példányban nyomtatják, hogy vasárnapig minden magyar háztartásba eljuthasson az RMDSZ jelenlegi partneréről készült bizonyíték. December 11-e után majd úgyis román partnernek fognak kacsintani. 
A KDNP elnöke, Semjén Zsolt fideszes pulpitus előtt úgy beszél a román parlamentbe való bejutásról, mintha személyesen lenne az RMDSZ listáján.
Vajon felvállalja a Fidesz majd a kudarcot is? itthon.ma//karpatmedence
2016. december 8.
Ki-ki lelkiismerete szerint
Tőkés László arra biztatja a romániai magyarokat, hogy szavazzanak a lelkiismeretük szerint a vasárnap tartandó parlamenti választásokon. Ismertette: ő maga elmegy ugyan szavazni vasárnap, hiszen a jelenléti aránnyal erőt lehet felmutatni, de jó lelkiismerettel aligha lehet az RMDSZ Maros, a Bihar vagy pedig a Hargita megyei jelöltlistájára szavazni „annak tudatában, ahogy azt az opportunista, megújulásra és megigazulásra képtelen RMDSZ összeállította”.
Az EP-képviselő sajtóirodájának a tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóról szóló közleménye szerint Tőkés László elsősorban a Bihar megyei jelöltlistát tartotta aggasztónak. Úgy vélte: ezen a listán Biró Rozália és Szabó Ödön neve a korrupt rendszer folytonosságát jelképezi. Tőkés csalódott amiatt, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke részt vett az RMDSZ kampányában, „amelyet nemrég ő maga nevezett bolsevik gyökerű pártnak”. Úgy vélte: Kövér László Biharban olyan jelöltek mellett korteskedett, „akik meglopták a magyar államot, a magyar adófizetőket”, és a Gyurcsány-rendszer legfőbb támogatói voltak Erdélyben (arra utalt, hogy a Bihar megyei RMDSZ vezetői által létrehozott Mecénás Alapítvány olyan nagyváradi Ady-központ építésére fordította a magyar államtól nyert támogatást, amit azóta le is bontottak, és az RMDSZ bihari vezetői látták vendégül Nagyváradon Gyurcsány Ferencet és több MSZP-s politikust). „Olyan mintha én elmennék Magyarországra, és Simon Gáborral vagy Zuschlag Jánossal tartanék kampányülést a Fidesszel szemben” – magyarázta.
Tőkés László kijelentette, a védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a megkérdezése nélkül hozta azt a döntést, hogy nem indul el a vasárnapi parlamenti választásokon. Hozzátette: nem tartja helyesnek ezt a döntést.
Azt is megjegyezte: az RMDSZ oktalanul riogatja az erdélyi magyar választókat azzal, hogy nem éri el a választási küszöböt, mert korábban gondoskodott róla, hogy a választójogi törvénybe olyan alternatív küszöb is bekerüljön, mely mindenképpen biztosítja a parlamenti jelenlétét. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 8.
Magyarországi hátszél az RMDSZ-nek
Magabiztosan készülődik az RMDSZ a hétvégén, december 11-én, vasárnap sorra kerülő parlamenti választásokra, miután sikerült meggyőznie a magyarországi kormánypártokat, hogy az RMDSZ–MPP összefogás az erdélyi magyarság által várt közös választási listát jelenti.
Kárpát-medence-szerte a magyar sajtó egyik fő témája lett a december 11-i romániai választás, és azon belül a magyar képviseletet megtestesítő RMDSZ sikeres szereplése. A két magyarországi kormánypárt, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KNDP) közös frontot alkotott az RMDSZ támogatására. A nyitányt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő novemberi, budapesti találkozója adta. A megbeszélések után a kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan úgy nyilatkozott, „Orbán Viktor és Kelemen Hunor fontosnak tartja, hogy a román törvényhozásban erős magyar képviselet legyen”. A tárgyaláson áttekintették a magyar állam támogatásával megvalósuló, a romániai magyarság érdekeit szolgáló fejlesztések állását, végül Kelemen Hunor szatmárnémeti látogatásra hívta meg a magyar kormányfőt. Információink szerint erre a programra csütörtökön, december 8-án kerül sor: Orbán Viktor Szatmárnémetiben vesz részt egy kampánygyűlésen.
Kövér László: Erdélynek intő kell legyen a Felvidék példája
November utolsó napjaiban Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke tett háromnapos erdélyi kampánykörutat az RMDSZ–MPP lista támogatására. Kövér Nagyváradon úgy fogalmazott: az erdélyi magyar érdekképviselet erősödhet azáltal, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kompromisszumot kötött a december 11-i romániai parlamenti választásokra. Kövér László meggyőződése szerint ez az együttműködés lehetővé teszi, hogy a romániai parlamenti választásokon azok a magyarok is részt vegyenek, akik esetleg éppen az elmúlt évek rivalizálásai miatt fordultak el a politikai véleménynyilvánítástól. A Fidesz választmányi elnöke – aki egyúttal az MPP tiszteletbeli elnöke – a nagyváradi választási fórumon üdvözölte a két magyar párt együttműködését, amely szerinte egyrészt akkor lesz sikeres, ha a jelenleginél több magyar képviselőt juttatnak be a bukaresti parlamentbe, de már akkor is, ha csökkenteni tudják a választástól a korábbi években távol maradó magyarok arányát. A fórumon, ahol politikai és egyházi vezetők, polgármesterek, önkormányzati képviselők – köztük Biró Rozália, az RMDSZ szenátora, Pásztor Sándor, a Bihar megyei tanács elnöke, Csűry István királyhágómelléki református püspök, illetve az RMDSZ és az MPP megyei elnökei – vettek részt. Kövér László utalt az előző napi székelyudvarhelyi „intenzív és forró hangulatú” vitára, ami a két párt választási összefogása miatt alakult ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az MPP koalíciója vezette városban. Székelyudvarhelyen több résztvevő szóvá tette, hogy Kövér László, illetve a Fidesz–KDNP miért támogatja az RMDSZ és az MPP közös listaállításában megvalósult magyar álösszefogást. Az országgyűlés elnöke indoklásában kiemelte: az elmúlt tíz évben sokat változott a helyzet, és nem feltétlenül a magyarság előnyére. Sok területen hátrányára változott a helyzet mind Romániában, mind Erdélyben, mind a magyar–román kapcsolatokban. Kövér szerint sok a bizonytalanság. „Látjuk hogyan változott meg a román politika a magyar közösség irányában, ezért is sürgető a politikai összefogás” – fogalmazott.
„Fel kell rázni mindenkit, hogy menjen el voksolni, s másokat is vigyenek magukkal” – utalt a politikus a Fidesz egykori kampányára. Felidézte, hogy az 1990-es évek elején a kisebbségi sorban élő közösség választási aktivitása nagyobb volt, mint a román többségé, mára pedig az ellenkezőjére fordult. „Ezt a fényűzést nem engedhetjük meg magunknak!” – figyelmeztetett Kövér, aki a mostani választási összefogást a változás jeleként értékelte, s reményét fejezte ki, hogy ennek eredményeként a magyar közösség akár 6 vagy még nagyobb százalékban is képviseltetheti magát a következő román parlamentben.
Kövér László az erdélyi magyarok számára intő jelnek nevezte a Felvidéket, ahol szavai szerint „egyszerű nemzetárulás történt”. Emlékezett rá, hogy amikor Bugár Bélát nem választották meg az MKP elnökévé, és szlovák–magyar pártot hozott létre, a magyarok képviseletét ellátó MKP kiesett a parlamentből. Bugár pártja, „a Híd-Most nem magyar párt, Bugár Béla pedig olyan szlovák politikus, aki jól beszél magyarul” – ecsetelte a házelnök, majd ellenpéldaként a Vajdaságot említette, ahol jelentősen megerősödött a magyar képviselet, és javult a szerb kormánnyal a kapcsolat. Kövér László végezetül összefogásra szólított fel. „Most nincs helye megosztottságnak, nincs helye széthúzásnak, egy irányba kell tolni a szekeret” – mondta.
Semjén Zsolt: a románok átléptek egy határt
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes Budapesten tartott sajtóértekezletén értékelte az erdélyi helyzetet. Úgy fogalmazott: „döntő jelentőségű, hogy az RMDSZ együttműködve a Magyar Polgári Párttal, átlépje az ötszázalékos küszöböt, és ott legyen a bukaresti parlamentben. Ha egyszer nem jutnak be, akkor más sem kerül be helyettük és az erdélyi magyar értelmiség ideológiai alapon betagozódik a román pártstruktúrába. Ez a magyar képviselet végét jelentené”.
Semjén szerint ha nem kellő súllyal lesz jelen az RMDSZ a román parlamentben, akkor megcsinálják az új régiós felosztást és a Székelyföldet beolvasztják egy román tömbbe, ahol kisebbségben lesznek. „Minden magyarnak erkölcsi és nemzeti kötelessége az egyetlen magyar pártszövetségre voksolni” – hangsúlyozta. Megjegyezte: Magyarországnak nemzeti érdeke a Romániával való minél szorosabb együttműködés és minél jobb viszony. „A mi kezünk mindig ki volt nyújtva, most is ki van, nem rajtunk múlt, hogy idáig jutottak a kétoldalú kapcsolatok” – fogalmazott. Értékelése szerint nemhogy előre léptek volna, hanem folyamatos támadásnak van kitéve az erdélyi magyarság, s olyan dolgok történnek, amit korábban elképzelni sem tudtak. Igazságszolgáltatásnak álcázott, kifejezetten magyarellenes lépések történnek és a magyarság legfontosabb vezetőit érik támadások. Kitért arra is, hogy a visszaszerzett egyházi ingatlanokat a Ceauşescu-időket idéző módon próbálják visszaállamosítani, s kriminalizálják a magyar vezetőket, hogy ne vállaljanak politikai szerepet. A miniszterelnök-helyettes kérdésre azt mondta, a megromlott viszonyban a magyar diplomáciának nincs felelőssége, ha kritika illeti, csak abból a szempontból, hogy „nem vágtak előbb az asztalra”. „Világosan meg kell mondani, a románok átlépték a határt, amit még a magyarság el tudna viselni” – mondta a miniszterelnök-helyettes.
Kósa Lajos: sikeres RMDSZ nélkül nincs sikeres Románia
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az RMDSZ Bihar megyei jelöltjeivel és az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral közös sajtótájékoztatóján vett részt Nagyváradon.
Kósa Lajos a magyarság szempontjából „hallatlanul fontosnak” nevezte, hogy az RMDSZ-nek sikerült egyezségre jutnia minden olyan magyar politikai erővel, amellyel „értelmes kompromisszumot” lehet kötni. „Meggyőződésem, hogy sikeres RMDSZ nélkül nincs sikeres Románia, és sikeres Románia nélkül nincs sikeres RMDSZ” – fogalmazott. A Fidesz frakcióvezetője szerint a 2013–14 óta eltelt időszak sorsdöntő változásokat hozott Európában és a kontinens keleti felén. Nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió gazdasági motorja a nyugati részekről a középső részekre tevődött át, és az unió gazdasági növekedésének meghatározó részét a posztszovjet térségek adják, ezért ezeknek az országoknak a politikai álláspontja és véleménye is felértékelődött. „Ilyen helyzetben kulcskérdés, hogy az RMDSZ ne csak nemzetiségi vagy kisebbségi kérdésekkel foglalkozzon, hanem olyan kérdésekkel, amelyek az egész román társadalomnak fontos problémái” – jelentette ki a frakcióvezető, aki egyebek mellett kitért a térség munkaerő-elvándorlására, demográfiai problémáira, és beszélt az amerikai elnökválasztás eredményéről is, biztatónak nevezve Donald Trump győzelmét.
Az ötszázalékos küszöb nem a bűvös határ
Kántor Lajos, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint az RMDSZ és az MPP összefogását a december 11-i parlamenti választásokon támogatja az erdélyi magyarság. A közszolgálati televízió egyik műsorában nyilatkozó politológus szerint a két párt közös listaállítását bár a többség üdvözli, azért vannak olyanok, akik elégedetlenek az adott összefogás jellegével. Hozzátette, nem szabad elfelejteni, hogy egy másfélmilliós közösségről van szó, amelyben különböző politikai nézetek vannak. A kulcskérdés az, hogy januártól milyen módon folytatódik – a parlamenti felhatalmazás alapján – a közösségépítés.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet politológusa szerint az egységnek és az összefogásnak a gondolata még mindig népszerű Erdélyben. „Azt mutatják a közvélemény-kutatások, hogy az erdélyi magyarok igenis igénylik ezt a fajta összefogást” – mondta, de azt is hozzátette, hogy a globális trendnek megfelelően a helyi fiatalok inaktívabbak a választási hajlandóság tekintetében, mint az idősek. Illyés Gergő ugyanakkor a Krónikának nyilatkozva úgy fogalmazott: nem várható, hogy jelentősen csökken az RMDSZ honatyáinak száma, ha a szövetség nem éri el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, és csupán az alternatív küszöb segítségével jut be a parlamentbe. Székely István Gergő emlékeztetett: a törvény értelmében azt a pártot is úgy tekintik, hogy elérte a parlamenti küszöböt, amely négy megyében megkapta a voksok 20 százalékát, így bekerül az országos kompenzációs „kosárba”, azaz részesül a visszaosztott szavazatokból is. A szakértő kifejtette, mivel a 2012-es választási eredmény is volt már annyira „rossz” – az RMDSZ a képviselőházi jelöltekre leadott voksok 5,13, illetve a szenátusi jelöltekre adott szavazatok 5,23 százalékát szerezte meg – , ennek nyomán a 4,99 vagy 4,95 százalékos aránnyal sem kerülne sokkal rosszabb helyzetbe, esetleg egy vagy két honatyával rendelkezne kevesebbel. Vagyis a jelenlegi 18 képviselő és 9 szenátor helyett lehet 17 képviselő és 9 szenátor, esetleg ennél is rosszabb arány esetén 8 szenátor. „Persze mindez attól is függ, hogy hány párt jut be a parlamentbe, illetve a szavazatok hány százalékát adják be nem jutó pártra, és kerül be a visszaosztandó voksok közé. De nagyságrendileg nem várható jelentős csökkenés” – jelentette ki a politológus. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. december 13.
Magyar–román társadalmi szerződést (Elégedett az eredménnyel a háromszéki RMDSZ)
Megfordult az a negatív spirál, amelyben az elmúlt években mozogtunk, hogy egyre kevesebben mentek el szavazni az RMDSZ-re. Az erdélyi magyar közösség visszanyerte önbizalmát, a parlamentbe bejutott képviselőknek és szenátoroknak azért kell dolgozniuk, hogy a megelőlegezett bizalomra rászolgáljanak – így értékelték a vasárnapi parlamenti választások eredményeit a szövetség háromszéki vezetői és parlamentbe jutott képviselői, szenátorai tegnapi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatójukon.
A szövetség három képviselői helyet szerzett – Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár-Terza József, a negyedik helyről induló Könczei Csabának inkább csak matematikai esélyei vannak már a bejutásra –, továbbá várhatóan két szenátora lesz a megyének Fejér László Ödön és Miklós Zoltán személyében. Antal Árpád új román–magyar társadalmi szerződés szükségességét hangsúlyozta, szerinte ennek kell alárendelni minden más kérdést: az esetleges kormányzati részvételt, az ellenzéki politizálást vagy a kormány parlamenti támogatását. Szó esett Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök kijelentéséről is, mely szerint megvizsgálják az RMDSZ-szel való együttműködés lehetőségét. Tamás Sándor háromszéki területi elnök azt hangsúlyozta: túl kell lépni a kishitűségen, ha van hit a becsületes ügyekben, azt az emberek értékelik, és lehetetlennek tűnő kihívásokat lehet teljesíteni. Ilyennek tűnt az a céljuk, hogy 50 ezer szavazatot szerezzenek a megyében, de megvalósult: az RMDSZ képviselőházi listájára 50 128-an, a szenátusi jelöltekre 50 410-en szavaztak a megyében. Ez 25 százalékkal több, mint négy évvel ezelőtt (amikor valamivel több mint 40 ezer voksot szereztek), és 45 százalékkal több, mint nyolc évvel ezelőtt. Ráadásul 16 év után először az RMDSZ a magyarság etnikai arányán felüli eredményt ért el: Kovászna megyében ugyanis 74,18 (képviselőház), illetve 75,3 százalékos támogatottsággal büszkélkedhet, miközben a magyar lakosság aránya 72 százalék. Az, hogy a negatív spirálból pozitív irányba mozdult el a szövetség támogatottsága, annak tudható be, hogy odafigyeltek arra, amit az emberek mondtak – értékelt az elnök, éspedig arra, hogy össze kell fognia a magyarságnak, mert a jó szándékú, tartalmas együttműködés mobilizál, továbbá arra, hogy nagyobb alázattal kell viszonyulni a politikustársakhoz, illetve az emberekhez. Ennek is köszönhetően a megye magyar többségű településein az országos átlagnál is nagyobb volt a részvételi arány – Esztelneken, Barátoson, Málnáson, Árkoson, Sepsibodokon meghaladta, Kommandón megközelítette az 50 százalékot –, a román többségű Bodza-vidéken viszont ennél alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választók. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök is jónak értékelte az eredményt, melyben szerepet játszott szerinte az összefogás-sorozat, amelyet a szövetség az elmúlt időszakban megvalósított a Fidesszel, a magyar kormánnyal, az MPP-vel, az erdélyi magyar emberekkel, de az is, hogy a szervezet bebizonyította: képes megújulni, átalakulni, megfelelni a választók elvárásainak. A jövőre nézve a feladat, hogy folytassák a szövetség megújítását, tartsák meg és növeljék azt a bizalmi tőkét, amit most kaptak.
A magyar–román viszony rendezését sürgetve a következő napokra, hetekre megfogalmazott néhány üzenetet. Az egyik ilyen, hogy a szolgálatos feljelentő, Dan Tanasă nem merte vállalni a megmérettetést a megyében, elmenekült Bukarestbe, és ott indult jelöltként, pártja pedig (a Marian Munteanu-féle alakulat színeiben próbálkozott) Kovászna megyében 339, ebből Sepsiszentgyörgyön 118 voksot kapott, támogatottsága tehát nem éri el az 1 százalékot sem. Ezek az emberek nem képviselik az itt élő románságot – vonta le a következtetést, hangsúlyozva: a legitimitás nem azon múlik, hogy ki tud több gyűlöletet szítani a televíziókban és ki tud hangosabban uszítani a magyarok ellen. Antal Árpád fontosnak nevezte azt is, hogy egyetlen szélsőséges, magyarellenes párt sem jutott be a parlamentbe – bár nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Traian Băsescu szervezete átalakul ilyenné. Ugyanakkor új magyar–román társadalmi szerződést szorgalmazott, szerinte az RMDSZ-nek minden parlamentbe jutott politikai erővel tárgyalnia kellene erről, hiszen ez garantálhatja a magyar közösség biztonságát, fejlődését. A román államnak meg kellene értenie, hogy akkor lehet sikeres, ha az erdélyi magyarok ebben stratégiai partnerei lesznek, ha jól érzik magukat Romániában. Ugyanilyen fontos, hogy a magyar–román államközi kapcsolatok javuljanak, ebben az RMDSZ tud közvetíteni. A magyar–román viszony rendezése a legfontosabb, ennek kell alárendelni minden más kérdést, azt, hogy kormányra megy-e az RMDSZ, parlamenti támogatást nyújt-e vagy ellenzékben politizál. Benkő Erika azt mondta: büszke az erdélyi magyar közösségre, amely felmérte a választások fontosságát, felismerte a ránk nehezedő nyomást és a veszélyeket – szerinte ez is azt bizonyítja, hogy életképes közösség vagyunk. Sokat és jól kell dolgoznunk, hogy rászolgáljunk a megelőlegezett bizalomra – mondta, és úgy vélekedett, a közösség visszanyerte önbizalmát. Márton Árpád azt hangsúlyozta, az új parlamentben súlyában nagyobb lesz az RMDSZ-frakció, Kulcsár-Terza József pedig az összefogás sikereként értékelte az eredményt. Őszinte, a valóságot kimondó politizálásra van szükség – szögezte le. Azt is elmondta: folytatni szeretné az együttműködést az RMDSZ-szel, a következő időszakban az MPP országos elnökségével és Kövér László tiszteletbeli elnökkel konzultálva határozzák meg a prioritásokat. Fejér László Ödön szenátor a vállalkozók és a gazdák érdekeinek képviseletére kívánja helyezni a hangsúlyt, Miklós Zoltán pedig annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a teljes közösséget képviseljék, beleértve a románságot, a kiábrándultakat, a távol maradtakat is. Újságírói kérdés kapcsán merült fel Liviu Dragnea vasárnap éjszaka tett nyilatkozata, melyben kizárta az együttműködést a liberálisokkal, Băsescu pártjával és a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel, de azt mondta: megvitatják az együttműködés lehetőségét az RMDSZ-szel. Tamás Sándor azt mondta: nem kell szerelmesnek lenni egyetlen román pártba sem, az RMDSZ-nek célokat, becsületes ügyeket kell meghatároznia, és ezekről kell tárgyalni. E célok egy része a magyar közösség jogainak bővítését célozza, a másik a magyarok lakta települések, régiók fejlesztését. Ismerjük Liviu Dragneát, nem könnyű eset, kemény politikus, de jó ügyekben akár vele, akár másokkal meg lehet egyezni – vélekedett. Antal Árpád ezzel szemben azt hangsúlyozta: a következő napokban, hetekben az RMDSZ-nek minden parlamentbe jutott párt képviselőivel, a teljes politikai elittel tárgyalnia kell egy új magyar–román társadalmi szerződésről. Ez a legfontosabb, mindent annak kell alárendelni, hogy miként szolgálja, miként segíti ezt a kormányzati részvétel, az ellenzéki politizálás vagy a parlamenti támogatás a kormánynak. A Háromszék kérdésére azt mondta: a társadalmi szerződésnek tartalmaznia kell, hogy a törvényekben foglalt jogokat alkalmazzák és biztosítják, kisebbségi jogok tekintetében semmilyen körülmények között nem lépnek vissza, ugyanakkor ezen jogok bővítésének menetéről is rendelkezik
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 13.
Adventi találkozó: aktuális témák merültek fel
Mint minden esztendőben, adventi találkozóra hívták a napokban Budapestre a határon túli magyar püspököket. Ezt még Orbán Viktor kormányfő kezdeményezte első miniszterelnöksége idején.
A találkozás azóta minden esztendőben rendszeresen megismétlődik. Csűry István királyhágómelléki református püspök az Erdély Online-nak felidézte: ilyenkor szokott megtörténni az, hogy Magyarország közméltóságai vendégül látják a határon túli magyar közösségek vezetőit, püspökeit, püspökhelyetteseit. Ez az idén is így volt, együtt ebédelhettek tehát Áder János államfővel, Orbán miniszterelnökkel, Kövér László házelnökkel, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, Balog Zoltán emberi-erőforrás miniszterrel, Soltész Miklós egyházügyi államtitkárral és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral. Ahogy lenni szokott, több nagy régió: Erdély, Kárpátalja, Délvidék és Felvidék, valamint a nyugatra szakadt egyháztestek voltak képviselve.
Témák
– Nagyon fontos számunkra ez a találkozó, ugyanis nem csupán annyit jelent, hogy adventkor csendben lezárjuk az esztendőt, és elkezdünk egy új egyházi évet, hanem ilyenkor néhány lényeges gondolat is megfogalmazódik. Olyan kérdések kerültek most például elő- Áder János közelmúltbeli tárgyalásai folytán- mint a fenntartható fejlődés, a vízkészlet megtartása vagy a környezetvédelem és a teológia viszonya, és nagyon érdekes beszélgetések bontakoztak ki. Ezenkívül természetesen felmerült a migránshelyzet kiértékelése is, az elnök megkérdezte tőlünk, hogy mi hogyan látjuk ezt. Én a magam részéről elmondtam azt: úgy érzem, Európa nagyon felületesen bánik az ideérkezők problémájával, ugyanis nagyon pontosan kellene meghatározni, hogy kik az igazi menekülők, mert azok előtt kaput kell nyisson minden jószívű ember, hiszen maga az evangélium is erre tanít, viszont azokat, akik rossz szándékkal jönnek, valamilyen formában vissza kell fordítani az útjukon.
Felvetődött az Erdély/Partium, valamint az anyaország kapcsolata is. Beszéltünk arról Orbán Viktorral, hogy hála Istennek, a nemzeti kormány segítsége érzékelhető. Kifejtettük neki, hogy sok dologban enélkül nem tudnánk ilyen eredményeket felmutatni. A magam részéről ugyanakkor felvetettem: jó lenne az úgynevezett CSOK-ot, amit Magyarországon nagyon sokan kezdenek igénybe venni, áthozni a mi vidékünkre is. Jeleztem, hogy vannak olyan rétegek a mi társadalmunkban, amelyek kiszorulnak az ilyenfajta kedvezményekből. Ilyen például a lelkészség, vagy érdemes lenne a magyar értelmiség, illetve a több gyermeket nevelő családok fele fordulni. Ugyanakkor meghívtam Orbán Viktort és Balog Zoltánt- aki köztudattan református lelkipásztor- a jövő évi Egység fesztiválra, mely jövő májusban nálunk lesz a reformáció 500. évfordulója tiszteletére.
Előjöttek azonban kellemetlenebb témák is, mint például az, hogy a csíksomlyói búcsú nem került fel az UNESCO listájára. Kifejeztük, hogy mi, protestánsok is értetlenül állunk, hiszen egy országnak annál előkelőbb a minősítése, minél több ilyen örökséggel, kinccsel büszkélkedhet.
Végül kellemes karácsonyt és boldog új évet is kívántunk egymásnak annak reményében, hogy amit eddig megtettünk, maradandó értéknek bizonyul- nyilatkozta portálunknak Csűry István.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
2016. december 14.
RMDSZ-es sikerrecept
A legutóbbi választásokon elért erdélyi magyar eredmény még hosszú ideig az elemzések középpontjában lesz. Kétségtelen tény, hogy sikerült megállítani az egyenletesen csökkenő tendenciát, az RMDSZ nemcsak, hogy nem kapott ismét kevesebb szavazatot, hanem növelte választóinak számát, nem is kis mértékben.
Bakk Miklós politológus találóan mutatott rá, hogy ez nagymértékben az erős érzelmeket kiváltani igyekvő kampánynak köszönhető, melyben ügyesen operacionalizálták a félelemkeltést (elektorális szempontból jól jöttek a román kormány menetrendszerű magyarellenes támadásai), illetve az ellenségkép felmutatásával is jól bántak. Bukarest ellen nem nehéz mobilizálni az erdélyi magyarokat, amikor onnan irányítják majd száz éve a Trianonban megszerzett országrészek szabályos gyarmatosítását.
Vélhető, hogy voltak, akiket megmozgatott az „összefogás” képzete is, az átlagszavazótól nem várható el, hogy ennek mögötteseit ismerje, és tisztában legyen azzal, hogy ez egy látszatösszefogás volt, olyan egyezség, melyben az egyik fél, az MPP eredeti céljait adta fel (”a választás szabadságát”, illetve az autonómia-harcot), s az RMDSZ szabályosan megvette az MPP-vel folytatott meccsét, illetve magát a pártot. Az MPP szembefordult korábbi taktikai síkú megnyilatkozásaival is, miszerint csak egy koalíciós egyezség elfogadható számára, képviselőjelöltjei nem indulnak más párt listáján.(Emlékezzünk: ezért bírálták Tőkés Lászlót is, aki elfogadta 2009-ben Markó Béla ajánlatát arra nézve, hogy az EMNT–RMDSZ összefogás keretében, hivatalosan a magát Szövetségnek nevező párt listáját vezesse!)
Az erdélyi magyarság közel száz éve „ostromlott vár” pszichózisban él, ami nem csoda, hiszen ez a valóság. (Lásd még: „attól, hogy paranoiás vagy, még nem kizárt, hogy üldöznek.” Ez esetben tény.) Teljesen mindegy, hogy milyen politikai rendszer működik éppen Romániában, és milyen politikai garnitúra uralkodik, a román politikai elit közös célja mindig is a magyarság eltüntetése, semlegesítése, hatástalanítása volt. Ilyen létkörülmények között a látszatképviselet könnyen el tudja adni magát tényleges képviseletnek, és a látszatösszefogást könnyű tényleges összefogásnak feltüntetni.
Különösen akkor – és itt értünk el a kétség kívüli siker negyedik eleméhez –, ha a nemzeti értékeket és programot hirdető magyar kormány is odaáll a látszatösszefogás mellé, teljes fegyverzetben, teljes propagandaapparátusával, felvonultatva a kampányban olyan, a legtöbb nemzetben gondolkodó erdélyi magyar számára hiteles embereket, mint Orbán Viktor és Kövér László.
Nem először írom le: véleményem szerint a magyar kormány Bukarest felől kívánja bebiztosítani a hátát egy globális játszmában, a migráns-ügyben, ami egyébként méltányolható cél. Más kérdés, hogy kissé „túltolták a dolgot”, ahogy manapság mondani szokás. Fontos kérdés, hogy Románia a V4-ekhez minél közelebb kerüljön Brüsszel ellenében, de nem biztos, hogy ehhez az a legcélravezetőbb eszköz, ha a megújulásra képtelen RMDSZ-t hitelesítik. Mert egy dolog a támogatás, és más a hitelesítés. Az elmúlt húsz évvel a hátunk mögött aligha hihetjük komolyan, hogy az RMDSZ tényleg Erdély-központú politikát fog folytatni, hogy visszatér az autonómiaprogramhoz, a társadalmi önépítkezéshez, hogy határozott arcélű külpolitikája lesz, attól, hogy felengedett a listáira két MPP-st (akiknek azért fontos Bukarestben lenni, ahogy egyikük, történetesen a pártelnök, Bíró Zsolt elmondta, hogy tudják, kinek kell adni a „spágát”), visszavont az első vonalból néhány elhasználódott politikust és valamivel keményebb hangot ütött meg a kampányban.
A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy kormányon belülről vagy kívülről, de a szervezet megköti a maga paktumát a választások győzteseivel, s folytatódik a neptuni politika, a román nemzetstratégiai törekvések támogatása, az országimázs ápolása, és a választók legközelebb majd négy év múlva hallanak ismét arról, hogy Bukarest ellenében akarja az RMDSZ az erdélyi magyar közösséget megvédeni.
Borbély Zsolt Attila itthon.ma/szerintunk
2016. december 15.
Az ígéret szép szó...
A vasárnap lezajlott romániai választásokon magyar szempontból a papírforma érvényesült. Az RMDSZ egyedüli magyar pártként indult a megmérettetésen hatalmas anyaországi hátszéllel, ami biztosította számára a korábbiaknál jobb, 6,2 százalékos eredményt. A viszonylagos sikerhez hozzájárulhatott a román kormány nyílt magyarellenessége, amely remekül irányítható a választók mozgósítására. Az RMDSZ pedig élt is ezzel a lehetőséggel.
Az idei választás kétségtelen újdonsága a Fidesz erőteljes kiállása az RMDSZ–MPP-szövetség mellett. Emlékezetes, hogy 2008-ban az akkor még ellenzékben levő párt a harsányan RMDSZ-ellenes MPP mellett kampányolt, 2012-ben a fideszes politikusok kevésbé exponálták magukat a kampány során, de érezni lehetett, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt a favorit, idén viszont teljes mellszélességgel álltak ki az MPP-t magához láncoló RMDSZ mellett. Mi több, a kampányban a miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt részéről elhangzott diplomatikus megfogalmazásban az is, hogy az Erdélyi Magyar Néppártra is nyomást gyakoroltak annak érdekében, hogy a párt függetleneket se indítson, és még azon megyékben se méretkezzék meg, ahol nem veszélyezteti a magyar képviseletet.
A fideszes segítség okát aligha abban kell keresni, hogy az RMDSZ fiatalít, több „veterán” hagyja ott a parlamentet Markó Bélától Borbély Lászlóig, illetve a kampányban keményebb, határozottabb, bátrabb üzeneteket küldött a választók felé. Sokkal valószínűbb, hogy az RMDSZ kormánykompatibilitása, politikájának a jelszavakkal éppenséggel ellentétes Bukarest-központúsága az ok.
Korábbi írásaimban már utaltam arra, hogy Orbán Viktor miközben kétségkívül belpolitikai célokra is kihasználja a migránsválságnak nevezett jelenségkört – ez a dolga egyébként pártelnökként, hogy sikerre vigye a csapatát –, tisztában van a veszély nagyságával és ennek rendeli alá értelemszerűen a külpolitikát is. Donald Trump győzelme után komoly esély mutatkozik arra, hogy végre intézkedéseket tegyen az EU a továbbra is özönlő és kiapadhatatlan utánpótlással bíró idegen és asszimilálhatatlan betolakodók megfékezésére. Egyáltalán nem mindegy, hogy ebben a harcban a visegrádiak számíthatnak-e Romániára, mint regionális középhatalomra. Ha Európában évtizedeken belül muszlim többség lesz, előbb-utóbb elindul a migráció Kelet- és Közép-Európa felé. S a nagy számok törvénye alapján nem kétséges, hogy kinek áll majd a zászló. Amennyiben e térség is a liberális multikulturalizmus zászlaja alatt muszlim monokultúrává válik, rá fogunk jönni, hogy mennyire jó dolgunk volt nekünk az ortodox román uralom alatt. Elég csak megnézni, mi történik az iszlám világban, hogy ott miként kezelik a keresztényeket.
Mindazonáltal nyilvánvalóan frusztráló és abszurd, amikor Semjén Zsolttól Kövér Lászlón keresztül Orbán Viktorig pont azok a politikusok és közéleti szereplők bíztatják az erdélyi magyarokat arra, hogy szavazzanak az RMDSZ-re, akik eddig következetesen támogatták az autonómiát és az autonomista erőket, s akiknek a nemzetpolitikai állásfoglalásait mindig is jó érzés volt hallgatni-olvasni. A hatásvadászat kedvéért idézhetném hosszan Kövér Lászlónak különböző kritikus nyilatkozatait, amelyekben az Országház elnöke joggal marasztalta el az RMDSZ-t. Nem teszem, mert nem az a cél, hogy a Fidesz erős emberének következetlenségét igazoljam, hanem hogy a mögöttesekre mutassak rá. A helyzet az, hogy a hithű erdélyi magyar autonomisták egy globális játszma áldozataivá váltak.
Bele lehetett volna simulni a tájba, elfogadni az elfogadhatatlant, hitelesíteni azokat, akik húsz éve hátat fordítottak az önrendelkezési politikának. Örömteli, hogy a nemzeti oldal vezetői nem ezt tették, hogy Tőkés László és Szilágyi Zsolt ellenálltak a csoportnyomásnak és nem írták alá az RMDSZ mellett síkra szálló MÁÉRT-zárónyilatkozatot. Mint ahogy örömteli, hogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke is tartózkodott az RMDSZ hitelesítésétől. Egyenes vonalú, mindenféle elvi következetlenségtől mentes politikai pályájuk kompromittálódott volna, ha belépnek a hamis látszatkeltés játékába, amelynek lényege, hogy ez az RMDSZ nem az, amit megismertünk az utóbbi két évtizedben.
Már miért ne lenne más? Mert két MPP-s politikust, Bíró Zsoltot és Kulcsár Terza Józsefet – akik hátat fordítottak az MPP létértelmének, programjának és alapfunkciójának – bejutó helyen indították listáikon? Mert bátrabb, Erdély-központúbb kampányüzenetet fogalmaztak meg? Az RMDSZ-nek akkor sem lenne lehetősége, eszköze arra, hogy bárkit „megvédjen Bukaresttől”, ha történetesen egytől egyig grállovagokból állna a frakció, ha senki nem lenne közülük megvásárolható, zsarolható vagy korrupt, és ha minden magyar rájuk szavazott volna. Jó érzés hallgatni ezeket a jelszavakat, mint ahogy azt is, hogy Kelemen Hunor az első sajtótájékoztatón a közérdek, a közjó s az erdélyi magyarok érdekének szolgálatát ígérte. Csak az a probléma, hogy hasonló ígéretekkel már tele van a padlás. A választási ígéret szép szó, s naiv, aki azt hiszi, hogy egy pillanatra is komolyan veszi annak betartását az, aki megfogalmazza.
A rideg valóság egyáltalán nem az Erdély-központú, a társadalmi önépítkezést megcélzó politikáról szól. Minden jel arra utal, hogy a választások győztesei, a kommunista utódpárt ismét kormányra segíti az RMDSZ-t. A Szociáldemokrata Párt nyíltan magyargyűlölő elnöke, Liviu Dragnea – aki a szokásos román empátiátlansággal, logikátlansággal és önkényességgel bírálta Kelemen Hunort december elsejével kapcsolatos nyilatkozata miatt, elvárva, hogy a magyarok örüljenek saját elnyomatásuknak, s ünnepeljék annak szimbolikus kezdőnapját, s aki azt is leszögezte, hogy nem kíván együttműködni az RMDSZ-szel – már jelezte, hogy elképzelhetőnek tartja a kormánykoalíciót a nevében magyar párttal. Morgolódhat, szélsőségesezhet Horia Grama Kovászna megyei PSD-vezér, a politikai logika dönt. Persze soha semmi nem garantált, maradt már az RMDSZ hoppon többször is a román kiszámíthatatlanság, a zsigeri politizálás miatt, amikor is a kormányzati partnerek azokat a minimális engedményeket sem akarták megadni a nevében magyar érdekképviseletnek, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a jól ismert „kéz kezet mos” bukaresti paktumpolitika folytatódjék. De az alapképlet mégiscsak ez volt, és most is ebbe az irányba látszik elmozdulni a bukaresti politikum.
Akár megköttetik az újabb alku a választások győzteseivel, a PSD-vel, akár nem, egy valamire ne számítsunk: hogy az RMDSZ azt fogja tenni, amire létrejött 1990-ben, és ami a programjában szerepel. Hogy következetes autonómiapolitikát folytat, hogy visszatér a közösségépítéshez és az önálló külpolitikához, hogy magyar nemzeti önkormányzatként és nem román zsákmánypártként fog viselkedni.
Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. december 20.
Választási kerekasztal: minek köszönhető a jó magyar részvétel?
Az egyik ok, hogy egymillió jobboldali román szavazó maradt otthon. Barna Gergő, Illyés Gergő, Székely István és Székely István Gergő politológusokkal beszélgettünk.
Barna Gergő szociológussal, Illyés Gergő, Székely István és Székely István Gergő politológusokkal beszélgettünk a Transindex választási kerekasztalán hétfőn a Jakabffy Elemér Alapítvány székházában, ahol a december 11-i parlamenti választásokat értékeltük ki. A beszélgetés alább olvasható első részében a részvételről és az RMDSZ szerepléséről beszéltünk, a második részben a román pártok teljesítménye és a hamarosan megalakuló új kormány lesz a téma. A beszélgetés moderátora Balázsi-Pál Előd.
Moderátor: Kezdjük a választási részvétellel, amely alacsony volt országos szinten, viszont megfordult egy trend a magyar részvételt illetően.
Barna Gergő: A részvétellel kapcsolatban már elhangzott minden az elmúlt napokban, sőt, már a választások napján is. Abszolút értékben alacsony volt a részvétel, a hivatalos eredmény szerint nem is érte el a 40%-ot. Ha korrigált mutatókkal számolunk, akkor körülbelül 46%-os volt a részvétel – ez a korrigálás azt feltételezi, hogy az országban kevesebb felnőttkorú van, mint ahányan a BEC regiszterében szerepelnek. Tehát a romániai állandó lakosoknak kevesebb mint fele, körülbelül a 46%-a vett részt a választásokon, ami nagyon hasonló a 2008-as és 2012-es értékekhez, picit nagyobb, mint a 2008-as, és picit kisebb, mint a 2012-es érték. Ez abból a szempontból érdekes, hogy 2012 után, a 2014-es államelnök-választáskor arra számítottunk, hogy van egy növekedő tendencia a román társadalomban, mivel az elmúlt években minden választáson nőtt a részvétel. Ez a feltételezés megtört már az idei önkormányzati választásokon, ahol elmaradt a részvétel a 2012-eshez képest. Viszont a parlamenti választáson nem lett jelentős visszaesés, a részvétel nagyjából tartja a 2012-es szintet. Ami a magyar részvételt illeti, a legfontosabb a negatív trendnek a megtörése, amit parlamenti választásokon már rég láttunk: a kilencvenes évek elején a magyarok részvétele minden bizonnyal meghaladta az országos részvételt, de ez a kétezres években megfordult, és egyre inkább nyílt ki az olló, míg odáig jutottunk 2008-ban és 2012-ben, illetve az idei önkormányzati választásokon is, hogy a magyarok részvétele elmaradt az országos részvételtől. Most ez megtört, mert az idei parlamenti választáson nem sokkal, de enyhén meghaladta a magyar részvétel a román részvételt. Ez nyilván befolyásolja az eredményt is, részben ennek köszönhető az RMDSZ relatív jó eredménye. 
Moderátor: Melyek a magyar részvétel szempontjából kiemelkedően jól szereplő megyék?
Barna Gergő: Nyilván ez is viszonyítás kérdése. Azok közül, akik az etnikai arány fölött teljesítettek, a legjobban Szatmár áll, ahol mi úgy számoljuk, hogy a felnőttkorúak között mintegy 35%-os a magyarság aránya, és ott 40%-ot kapott az RMDSZ. A következő Szilágy megye, ahol a 24%-os magyarsághoz képest 25%-os volt az RMDSZ eredménye. Maros megyében sikerült hozni az etnikai arányt, 39% körüli eredmény született, ami szintén jó. Biharban 25%-os a magyarság, és az RMDSZ 23,5%-ot kapott, tehát ilyen szempontból nem ugrik ki, de vannak más viszonyítási alapok, amelyekben Bihar jobban szerepel. Máramarosban is sikerült hozni az etnikai arányt, ez azért fontos, mert ez egy szórványmegye. 
Moderátor: Hol volt gyenge a magyar részvétel?
Barna Gergő: Nagyon gyenge sehol nem volt, de inkább a szórvány maradt le. Ha régiók szerint nézzük, akkor abból, hogy Szatmár és Szilágy hozta a legjobb eredményt, evidens, hogy a Partium emelkedik ki, ott haladta meg a magyar szavazók aránya az etnikai arányokat. Más kiugró nincsen, az elmaradás pedig szórványban van. Székelyföldön, és ezen belül Hargita megyében és Háromszéken sem sikerült hozni az etnikai arányt, annak ellenére, hogy most azt tapasztaljuk, hogy a politikusok körében rohamosan csökkennek az etnikai arányok, mert Háromszéken is azt mondják, hogy átlépték ezt a határt, de ez nyilván akkor lenne igaz, ha 74% alatt lenne a felnőttkorú magyarság aránya Háromszéken, de ennél a mi becsléseink szerint több, 75% körüli. 
Székely István: Két szempontot tennék hozzá ehhez a kérdéshez. Az egyik észrevétel az, hogy abszolút számokban nem érdemes számolni, hiszen ha azokat nézzük, csak Hargita megyében kapott többet az önkormányzati választásokhoz képest az RMDSZ, mivel annyival kisebb volt most az általános részvétel. Van két másik megközelítési szempont, az egyik az, hogy a részvétel tekintetében mi a helyzet az önkormányzati választáson tapasztalt, magyar szervezetekre leadott szavazati arány, illetve az RMDSZ mostani aránya tekintetében, és hogyha ezt nézzük, akkor három olyan megye van, ahol ez az arány magasabb. Maros megyében, ha összeadjuk az önkormányzati választáson a magyar szavazatok arányát, akkor az 36%, és most 38%. Szatmár megyében 37% volt az önkormányzati választáson, most 39%, és a legnagyobb különbség talán Szilágy megyében van, a parlamenti választásokon elért 25% az önkormányzati választásokon elért 21%-hoz képest. Van egy másik megközelítési mód, ez a mozgósító képesség. Barna Gergőnek köszönhetünk egy nagyon jó táblázatot, amit azért meg kell említeni. Itt a megyék erősorrendje tekintetében az látszik, hogy messze Szilágy a legjobb a mozgósítóképesség szempontjából, amit úgy mérünk, hogy 100 szavazati joggal rendelkező személy közül hány szavazott az RMDSZ listájára. Ugye, ez 52% Szilágyban, 47% Hargitában és 45% Szatmárban. Ugyanakkor azt látjuk, hogy Hargitát leszámítva gyakorlatilag ez az arány mindenhol kisebb, mint az önkormányzati választásokon tapasztalt mozgósító képesség.
Moderátor: Mik voltak azok a tényezők, amelyeknek köszönhetően sikerült beérni és meghaladni a román részvételi arányt, és megfordítani ezt a trendet? 
Illyés Gergő: Szerintem három fő tényező volt, nehéz megmondani, hogy a megyék szintjén mi befolyásolta a részvételi arányt. Megnézve ezeket az eredményeket, látszik, hogy bizonyos székelyföldi kisebb régiókban érzékelhetően jobb volt most az eredmény, mint akkor, amikor az RMDSZ külön indult. Volt az MPP-vel való összefogásnak is egy felhajtó ereje főleg Székelyföldön és azokban a kisebb régiókban, ahol hagyományosan az RMDSZ elleni kisebb pártoknak jó eredményei szoktak születni, például Gyergyószéken. Ez egy dolog. Ennek például az interetnikus közegben nem volt érzékelhetően nagy hatása. A másik okcsomag az volt, hogy az elmúlt időszak eseményei felborzolták a kedélyeket, a marosvásárhelyi iskolaügy és a csíksomlyói ügy mozgósíthattak jobban, és az RMDSZ a kampányában fel is hívta a figyelmet arra, hogy ezek a dolgok megtörténtek. A harmadik fontos ok a magyarországi kormánypártok kiállása. Ennyire egyértelmű ez soha nem volt még az eddigi választásokon, bár voltak már közös fotók, de ennyire erőteljes jelenlét még nem volt. Illetve az, hogy a magyarországi közmédia, vagy általában a média sokkal nagyobb teret szentelt a választásnak, mint eddig. Vasárnap a közmédia csatornái olyanok voltak, mintha erdélyi csatornák lettek volna. És tekintettel arra, hogy az erdélyi magyarok nagy számban nézik ezeket az adókat, ez hozott egy olyan kontrasztot, hogy a román médiában kampánycsend volt – meg egyébként sem jelent meg az RMDSZ szinte egyáltalán a román médiában –, a magyarországi médiában pedig nem, és az erdélyi magyar választók úgy érezhették, hogy történik valami vasárnap, miközben az országban egy láthatatlan kampány volt. Ez hozhatott egy pluszt. Nem tudom, hogy melyik milyen mértékben, de biztos, hogy mind a három tényező hozzájárult ehhez az eredményhez. 
Székely István Gergő: Én is azt gondolom, hogy nem elsősorban a Fidesz kiállása, hanem inkább a médiakampány volt az, ami mozgósítóan hathatott. Persze, utólag ezt meg lehet mérni, be lehet tenni ilyen kérdéseket a következő országos felmérésbe, hogy mi volt fontosabb: az, hogy Orbán Viktor eljött Szatmárra, és személyesen az RMDSZ mellett kampányolt, vagy az, hogy tulajdonképpen egy alacsony intenzitású román kampány közepette az RMDSZ úgymond profitálhatott abból, hogy a magyar köztévében nincs kampánycsend, és ott lehetett mozgósítani akár vasárnap is. Szerintem ezt erősíti az is, hogy a tömbzónákban nagyobb volt a részvételi növekmény a helyhatóságihoz képest, mint a szórványban, és szerintem ez az a zóna, ahol elvárható az, hogy a magyar köztévének nagyobb mozgósító hatása legyen. Egy barátom kicsit cinikusan úgy foglalta össze egyébként, hogy ezt a mozgósítási pluszt úgy is meg lehet fogni, hogy 2% Orbán Viktortól és 2% a DNA-tól. 
Moderátor: Udvarhelyszéken hogyan sikerült átlépni a helyi ellentéteken?
Illyés Gergő: Én is csak annyit tudok, amennyit a médiából látok, hogy egyrészt volt egy Kelemen Hunor-látogatás, talán utolsó héten, amikor az udvarhelyi polgármesterrel aláírtak egy dokumentumot, aminek nyilván az volt a célja, hogy az MPP próbáljon meg helyi szinten mozgósítani, illetve maga Kövér László is a helyszínen volt, és megpróbálta ő is meggyőzni a helyieket. Egyébként azt láttam, hogy Udvarhelyszéken nem volt a legjobb a mozgósítás, ahhoz képest, amilyen volt az önkormányzatin, gyengébb lett, és ha jól tudom, a vidék volt az erősebb, a város még gyengébb lett. Tehát részben sikerült csak átlépni az ellentéteken. Azt gondolom, hogy a parlamenti választás mindig más, mint az önkormányzati, biztos vannak olyanok is, akik egyébként is megszavazták volna az RMDSZ-t, annak ellenére, hogy az önkormányzatin az MPP-EMNP-re szavaztak, mert más játék, más kávéház. Számukra nem is a Kövér László látogatása jelenthetett sokat, hanem az Orbán Viktoré, mert még mindig ő az a személy, akinek a szava a legtöbbet jelent ezeknek a választóknak, és tanácsa, iránymutatása a legerősebb dolog. És ennek hatására azt mondták, hogy na jó, tegyük félre azt, ami egyébként zavar, mert vannak nekünk problémáink a szervezettel, nem is kevés. Persze, a közmédia is fontos volt, de Orbán Viktor is fontos volt, mert ő nem szokott mindenhez hozzászólni, ritkán nyilvánul meg külhoni magyar kérdésekben ennyire egyértelműen, most pedig megtette, úgyhogy ez is hozhatott szavazatokat. Gyergyóval is ugyanez a kérdés szerintem, ott viszont jó volt a mozgósítás, MPP-s városvezetés is van, meg elég erős MPP-s mag, ott viszont jól sikerült a mozgósítás. Szerintem ahhoz képest jól működött, hogy mennyire féltek tőle mindkét oldalon, hogy nem fog ez simán megoldódni. Székely István: Az általános részvételhez azért annyit még hozzáfűznék, hogy ha megnézzük az utolsó két parlamenti és önkormányzati választás részvételét, akkor az önkormányzati választás részvételének körülbelül 80 százaléka az ezt követő parlamenti választás részvétele, és a mostaniak között ugyanez az összefüggés figyelhető meg. Két észrevételt tennék, az egyik az MPP-vel megkötött összefogás kérdése. Én úgy gondolom, ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy az MPP által dominált településeken jobb volt a mozgósítás, mint a megkötött megállapodás nélkül, hanem van egy olyan hatása is, hogy maga az összefogás ténye és ennek a kommunikálása, interetnikus környezetben, a szórványban is behozott a bizonytalanok köréből egy olyan réteget, amelynek a verseny elsősorban a személyeskedésig fajuló vitákat jelentette, ami távoltartotta őket a parlamenti választásoktól. A másik szempont technikai jellegű lesz: azt látom, hogy most sikerült egy jó kampányt összehozni, ennyire tervezett kampánya az RMDSZ-nek – szakaszolással, heti témával, napi üzenettel – még nem volt, és ez azért lehetett sikeres többek között, mert ezt a jelöltek is visszaigazolták, felerősítve hatását . Ez annak is a következménye, hogy az RMDSZ lecserélte a képviselőinek és szenátorainak felét, és ezeknek a fiataloknak, mondjuk úgy, az együttműködési hajlandósága és a fegyelme a választási kampányban sokkal jobb, mint azoké, akik „mindent tudnak”. 
Moderátor: Az egységes üzenet mellett fontos lehetett az is, hogy ezúttal megpróbáltak konkrét, kézzelfogható és megvalósítható üzeneteket megfogalmazni, és nem a ködös autonómiát tűzték a zászlajukra, amiről mindenki tudja, hogy négyéves szinten megvalósíthatatlan.
Barna Gergő: Visszatérnék még az eredeti kérdéshez, hogy miért volt a magyarok esetében jobb a részvétel. Nagyjából ugyanazt fogom elmondani, mint ami elhangzott, mert nagyon fontos pontosan látni azt, hogy az elsődleges tényező az alacsony román részvétel. Efelett elsiklunk, bár ezt korábban mondta Illyés Gergő is, de szerintem sokkal hangsúlyosabb annál, mint ahogyan tárgyaljuk. A 2008-as eredményekhez tudjuk hasonlítani a szavazószámokat, és ez azért is lehetséges, mert a részvétel nagyjából hasonló volt. Ha megnézzük, 2008-ban a PNL annyi szavazatot hozott önmagában, mint a mostani új PNL, amiben benne kéne legyen a PDL szavazótábora is. Eltűnt a PDL szavazóbázisa, ami nem elhanyagolható, 2,5 millió szavazatról van szó. A jobboldali szavazótáborban felerősödött apátiát még jobban mutatja, hogy az idei, júniusi önkormányzati választásokhoz képes a PNL elveszítette majdnem a felét a szavazóinak, 44%-kal csökkent a szavazószáma, ami 1 millió 120 ezer szavazatot jelent. Ha ezt az USR-vel összeadjuk, és úgy számoljuk, akkor is van egy 800 ezres különbség. Szerintem ezen a választáson nem jelent meg egymillió olyan állampolgár, aki minden előrejelzés, számítás, vagy akár a józan ész logikája szerint ott kellett volna legyen. Ezek olyanok, akik aktívak politikailag, olyanok, akik inkább jobboldali szavazók, akik az önkormányzati választásokon részt vettek. Ők most nem jelentek meg, az RMDSZ eredménye ezért is ennyire jó. Ha elmegy ez az egymillió szavazó, akkor az RMDSZ 5,3-5,4%-ot kapott volna, ami nyilván még mindig jobb, mint a 2012-es eredmény, tehát nem kell elvitatni az RMDSZ eredményét, de azt nagyon pontosan kell látni, hogy a román részvétel nagyon befolyásolta ezt, és olyan szempontból fontos, hogy nem tudni, mi lesz a következő választásokon, nem szabad hátradőlni, pontosan kell látniuk az RDMSZ-ben is, hogy mi az elsődleges ok. A másodlagos okot, amiről itt szó volt, úgy fogalmaztam meg, hogy egy konszenzus volt abban, hogy az RMDSZ indul, és csak az RMDSZ: az MPP-vel való összefogás, és az a döntés, hogy az EMNP nem indul a választásokon. Azt hiszem, nem volt olyan parlamenti választás ’90 óta, amelyen ne lett volna az RMDSZ-nek valamilyen kihívója. 1996-tól biztos minden választáson volt, tehát ez az első olyan parlamenti választás az utóbbi években, amikor az RMDSZ egyedül indult. És ez a konszenzus megteremtődött mind erdélyi magyar szinten, mind a magyarországi pártokkal és a magyar kormánypárttal együtt, szerintem ennek nyilván nagy a hatása. A közmédia hatását nagyon jól látjuk az adatokban: amikor azt mondom, hogy a Partium teljesített nagyon jól, az a régió sokkal inkább követi a magyarországi közmédiát. A másik, amire Székely István utalt valamilyen szinten, hogy azt láttuk a korábbi választásokon, hogy a magyar-magyar verseny olyan negatív kampányt szült, amely minden bizonnyal taszította a választók egy részét. Az, hogy ez most elmaradt, azáltal az RMDSZ kampánya teljesen pozitív maradt. Ez ide tartozik ebbe a konszenzusos témába, hogy sikerült ilyen jól szerepelni. Az eseményekről pedig azt gondolom, hogy olyan nagy hatásuk nem volt. Nyilván jó volna ezt megmérni, egyrészt abból indulva ki, hogy a Maros megyei eredmények nem lettek olyan kirívóak, ha a marosvásárhelyi iskolaügyre gondolunk. Kolozs megye javított, bizonyos szempontból javított Székelyföld is, Csíksomlyónak és Horváth Annának az ügye lehet, hogy tényleg felhajtó erővel bírt. Viszont én azt látom, hogy egyre inkább emelkedik az ingerküszöb a DNA-s korrupcióellenes harc ügyletei kapcsán, mert ennek tulajdonítható be az is, hogy a román jobboldal ennyire otthon maradt. Nyugodtan a korrupcióellenes ügyészség kudarcának lehet ítélni ezt a választást is, ugyanúgy, ahogy az önkormányzati választások alkalmával voltak olyan polgármesterek, akiket a börtönben ülve választottak meg. Ugyanúgy, most az a szavazóbázis nem ment el szavazni, akiről a leginkább úgy tűnt, vagy úgy gondoltuk róluk, hogy nagyon is odafigyel ezekre a korrupciós ügyekre, és szankcionálja a PSD-t. Ez nem történt meg. Azt gondolom, hogy a magyarok szintjén is megnőtt az ingerküszöb, gondoljunk vissza, 2008-ban, 2012-ben is voltak ügyek. Nagy Zsolt, a Mikó-ügy régebbi témák, és nem tudom, milyen felhajtó erejük volt, vagy azokhoz képest ezeknek most nagyobb volt-e, vagy nem. Ezek események voltak, ezekre rá lehetett építeni a kommunikációt, de különösebben nagy hatásuk nem volt. 
Illyés Gergő: Arról, hogy mekkora hatása van a korrupcióellenes ügyészségnek: Nagybányán volt ez a bizonyos polgármester, és most az édesanyja volt a listavezető. És az egyik támogató videóban éppen a háziőrizetben levő fia buzdította az ő támogatóit, hogy szavazzanak az anyja által vezetett listára. Elég groteszk ez a helyzet, és tényleg ez a romániai valóság, hogy nem érdekli az embereket, hogy éppen ki korrupt, vagy ki nem korrupt. Lia Olguța Vasilescu ugye magasan megnyerte a polgármester-választás, és Dolj megyében 60% fölötti eredményt ért el a PSD, szóval ez így nem működik. Székely István: Én árnyalnám azt, amit Gergő mondott. A mostani eredmény valóban magyarázható a nagyon alacsony román részvétellel is, de ezek azért szorosan összefüggnek. Ugye ’90 óta azt látjuk, hogy nagyon kis különbség van a magyar és a román részvétel között, leszámítva a 2007-es és 2009-es EP-választásokat, nagyon nagy mértékben együtt jár ez a dolog. A kilencvenes években valamivel felette, a kétezres években valamivel alatta, és most megint valamivel felette van a magyar részvétel az országosnak. Ezeket tehát nem lehet önmagukban vizsgálni, hogy van egy román részvétel és van egy magyar részvétel. Azok a tényezők, amelyek előidézik az alacsony román részvételt, ugyanúgy érvényesek a magyar választókra is. A másik szempont, amiért valóban nincs ok arra, hogy valaki hátradőljön, az az, hogy az RMDSZ törzsszavazói köre vélhetően nem éri el az 5%-ot. Ha a biztos szavazókról vagy törzsszavazókról beszélünk, akkor azokra gondolunk, akik három egymást követő választáson elmennek, és ugyanarra a szervezetre szavaznak. Persze, megint kérdés, hogy milyen részvételi arányra vonatkozik az állítás, de ez már az önkormányzati választásokon is látszott. Ha össze kellene foglalni ezt az egész történetet, akkor leegyszerűsítve azt mondanám, hogy volt egy törzsszavazói kör, ehhez hozzáadódott a kampány két kiemelt célcsoportja. Az egyik a fiatalok mozgósítása – ezzel magyarázható az erős közösségi hálós és internetes jelenlét a kampányban. Illetve a másik, hogy az MPP-vel való összefogás kapcsán próbáljon az RMDSZ behozni olyan szavazókat, akik egyrészt ellene szavaztak, másrészt bizonytalanok voltak. Ehhez hozzáadódott a magyar kormány támogatása, illetve a valóban alacsony román részvétel. 
Barna Gergő: Ebben teljesen igazad van, hogy összefüggnek a dolgok, és hogy nagyjából azonos szinten alakult a román és a magyar részvétel. Azt gondolom, hogy a korábbi parlamenti választásokon is volt legalább a román pártokon belül egy összemérhető erőviszony, vagy egy nagyon hasonló politikai kínálat. Ami most, úgy tűnik, hogy a jobboldali szavazók esetében nem történt meg. Nem mondom azt, hogy ez az egymillió szavazó, aki nem vett részt a választásokon, az nem mozgósítható bármilyen más formában, vagy a következő választásokon. Szerintem ez fontos. Amúgy fontos azért is, mert az RMDSZ vagy a magyarok esetében kisebb lehetett feltételezésem szerint az átszavazás, pont azért, mert a jobboldali román pártok ennyire gyengén szerepeltek. Nyilván erre nincs adat, nehéz bizonyítani. Ez is hozzájárult az eredményhez, hogy ahhoz képest, hogy csak egy magyar párt indult, a román pártokra szavazók aránya is alatta maradt a korábbi választásoknak. Hogyha pedig visszatérünk arra, hogy mennyire kiugró vagy nem a magyarok részvétele, azt jól kell látni, hogy nagyon kevéssel haladta meg az RMDSZ szavazatszáma azt, amit 2012-ben az RMDSZ, az EMNP és az MPP együttesen hozott. Székelyföldön sem sikerült ezt meglépni, itt is egyedül a Partium vagy a szórvány áll jobban. De ez egy fontos tényező, amit István mond, hogy mekkora a törzsbázis, és ez egy kérdés is, én sem tudom, hogy kik azok, akik 2012-ben az EMNP-re szavaztak, és nem mentek most el, vagy azoknak mekkora része szavazott az RMDSZ-re, vagy mennyi azoknak az aránya, akik korábban nem vettek részt, de most igen. Szerintem van egy átjárás az EMNP-MPP szavazók és az RMDSZ között, de bizonyára nem teljes lefedettségű.
Székely István: Volt egy Avangard exit poll felmérés, ami egy hatalmas mintán készült, akkorán, amit azért már érdemes a magyarok szempontjából is komolyan venni. Ennek alapján a magyarok 10,7%-a román pártra szavazott, ami azért meglepően magasnak tűnik. Ebből 5,2 % a PSD-re, 2,9% a PNL-re, és 1,6% az USR-re. Most ez azért elgondolkodtató, mert nem hiszem, hogy ők néppártosok, vagy az MPP-sek lennének. Szerintem ezeknek egy része, legalábbis ami az USR-s szavazókat illeti, egyszerűen nem tartja már magára nézve meghatározónak az etnikai szavazást – ennek következményeivel azért számolni kell. 
Moderátor: Lehetett a mozgósításban hatása a kampány előtt bedobott provokatív román nyelvű RMDSZ-es óriáplakátoknak?
Illyés Gergő: Nem tudom erre a választ, de ez mintha a román társadalomban nagyobb hullámokat vert volna, mint a magyarban, mert a magyar választóknak ez sok újdonságot nem mondott. Ebből nem azt olvasták ki a magyar választók, hogy az RMDSZ el akar szakadni Romániától, hanem ők értették, hogy mi az üzenet: hogy a központosítás az egy rossz dolog, mi nem akarunk központosítást, mi azt akarjuk, hogy minél több döntés helyi szinten szülessen. 
Ez a gondolat, ennek a kommunikálása nem most kezdődött. Ilyen szempontból ez nem volt új üzenet, ez a román társadalom számára volt új üzenet. Ebből azt olvastam ki, hogy sokkal többet kell kommunikálni azokról a dolgokról, amiről mi beszélünk egymás között. Például arról, hogy az adókat helyi szinten használják, egymás közt sokat beszéltünk, de az, amennyi erről megjelent a román médiában, a nullához közelít. Erről sokkal többet kell beszélni az RMDSZ vezetői részéről. Ez konfliktussal jár a román médiában, valószínűleg sok kellemetlen tévéadással jár, de ezt be kell vállalni, mert egyébként 4 év múlva is ez lesz a hatás, hogy felírunk valamit a pannóra, és mindenki megijed tőle, hogy mindent el akarnak lopni. Nyilvánvalóan szándékosan lepődik meg a román média, de erre a román közvélemény rezonál. Ezeket úgy lehet leépíteni, hogy minél többet beszélünk róla. Moderátor: Háromszéken és Bihar megyében helyi EMNP-s vezetők arról beszéltek, hogy a választásokon nem érdemes részt venni, mert az RMDSZ úgyis bejut. Volt ennek a demobilizáló üzenetek hatása? 
Székely István: Háromszéken a megyei elnök azt mondta, hogy el kell menni, tulajdonképpen megismételve Szilágyi Zsolt nyilatkozatát, de helyileg több olyan képviselő is volt, aki világosan kimondta, hogy az RMDSZ-re nem szabad szavazni.
Székely István Gergő: Azt gondolom, hogy ezzel az EMNP lehetetlen helyzetbe került, mert ha a FIDESZ egy dolgot mond, akkor nehezen mondhatják annak az ellenkezőjét. Hasonlít a helyzet ahhoz, amikor a FIDESZ kibékült a VMSZ-szel a Vajdaságban, és akkor az Ágoston Andrásék és a VMDP hirtelen nem volt amit csináljanak, el kellett hallgassanak. Itt jön be az, hogy a miniszterelnöknek nem lehet ellentmondani, még akkor sem, ha amit mond, az nekünk épp nem jó. 
Transindex.ro
2016. december 31.
A nagy átverés
Ezt az írást annak a 435 969 nemzettársamnak ajánlom, aki még egyszer engedett a tulipán csábításának.
Aki volt szavazni, az bizonyára izgalommal várta este kilenc után az eredményeket, és látta választottjai sajtótájékoztatóját is. A képernyő jobb oldalán Biró Zsoltot, az MPP elnökét, aki bizonyára elégedett volt, mert élete álma teljesült, a következő négy évben ott lehet, ahol a spágát adják. A másik oldalon az agilis Kovács Pétert, aki nyegle mondásaival szerzett (kétes) hírnevet. És középen ott állt Kelemen Hunor, a Mágus, akinek sikerült elhitetnie ország-világgal, hogy a nagy magyar összefogás listájára szavaztak ilyen szép számban. 
A kampányban sokan megjelentek újra, akik korábban már feltűntek reformistaként, és később végigjárták az MPP-t, SZNT-t, EMNP-t is. Ezek a jeles személyiségek ama bizonyos damaszkuszi úton járva bizonyára rájöhettek arra, hogy manapság az RMDSZ jóváhagyása nélkül romániai magyar nyelvterületen nemhogy igazgató, de még kapus sem lehet senki. És elveket, meggyőződéseket sutba dobva szajkózták ők is a jelszavakat. 
Egyházi vezetőink is bekapcsolódtak a kampányba, a döntő tényező azonban az anyaországi kormánypártiak pálfordulása volt. Azok a politikusok, akik nemrég még az ellenzéki pártokat (MPP, majd EMNP) pátyolgatták, rájöttek, ha tetszik, ha nem, két év múlva Kelemen Hunorék tudják a legtöbb szavazót mozgósítani a FIDESZ javára, nem pedig Tőkés Lászlóék. És jött Kövér László, jöttek a rövidnadrágos tusványosiak is kampányolni, bizonyítva, hogy első a pártérdek és a második is az.
Orbán Viktorék is átvették a divatos szlogeneket: a következő négy év sorsdöntő a romániai magyarság számára. Az elmúlt 27 év nem volt fontos. Eltűnt négyszázezer magyar, megalkuvások, nemzetárulások sorozatát éltük meg. Az RMDSZ azoknak a szekerét tolta, akik elhitették az egész világgal, hogy Románia mintaszerűen megoldotta a kisebbségi kérdést. Senkinek nem jutott eszébe hangoztatni, hogy azért hurcolnak meg embereket, mert kiteszik a székely zászlót, mert a marosvásárhelyi zöldségpiacon ki akarják írni a ridichi alá, hogy retek, mert a Babeş–Bolyai „multikulturális” egyetem folyosójára magyarul is kitennék, hogy dohányozni tilos. Évek óta kiabálják sportrendezvényeken, hogy „afară ungurii din ţară”, balesetet szenvedett magyar lányt megalázhat az orvos, mert nem beszél helyesen románul. Mindezt 27 év alatt hányszor mondták el honatyáink, az „erős képviseletünk”? 
Lássuk, miért sorsdöntő számunkra a következő négy év. Azért, mert 2018-ban lesz százéves évfordulója a gyulafehérvári népgyűlésnek? Erre csak azt mondhatjuk, sajnos, nekünk nem volt elegendő száz esztendő, hogy itt vagy külföldön számon kérjük a román állam szószegéseit. RMDSZ-ünknek pedig 27 év kevés volt, hogy mindezt szóvá tegye a parlamentben vagy bárhol a világon. És most riogatnak, hogy az évfordulóra felerősödik a román nacionalizmus. Igen, megtanulhattuk 100 év román impérium alatt, az állam legfontosabb célkitűzése, hogy Románia egy nemzetiségű, egy vallású országgá váljék. Ezért következetesen tesz is, attól függően, hogy éppen mit enged meg a nemzetközi helyzet. Nekünk az lenne a feladatunk, hogy ellenálljunk, hogy megakadályozzuk, hisz létünkről, megmaradásunkról van szó. Sajnos ezt elmulasztottuk száz év alatt, s  RMDSZ-ünknek 27 év alatt sem sikerült semmiféle ellenálló „haditervet” kieszelnie. Sodródtunk az árral, és most, kampányban riogatnak. 
Hol van az az átgondolt terv, amely biztosítaná a romániai magyarság megmaradását a moldvai magyaroktól a székelyekig? Hol az a jogi szolgálat, amely biztosítja minden diszkriminált romániai magyar védelmét, hol az önálló magyar oktatás óvodától egyetemig, mely nem függ Bukaresttől, nem ott mondják meg, hogyan tanuljuk a román nyelvet, és nem ők szabják meg, hogy hány tanuló szükséges egy falusi iskola fenntartásához? És egyáltalán létezik olyan átgondolt stratégia, amely arra lenne hivatott, hogy itthon tartsa fiataljainkat? 
Riogatnak azzal, hogy régiósítás lesz. Ha 27 év alatt felkészült volna az erős politikai képviseletünk, akkor most nyugodtan várhatnánk erre is. Sőt, nekünk lenne igazán fontos, hogy eltűnjenek a megyék, és visszaálljanak a történelmi tartományok, mert másképp hogyan valósítjuk meg Székelyföld autonómiáját? Csakhogy itt az a kérdés, hogy ki akar autonómiát? Az RMDSZ az elmúlt 27 évben nem mutatott semmilyen hajlandóságot erre. Azt is mondhatnánk, hogy csírájában fojtott el minden ilyen törekvést. Ma bizonyára nem kellene a régiósítástól rettegnünk, ha anno elfogadják és a parlamentbe is beterjesztik Markó Béláék a Csapó József-féle autonómia- statútumot, ha az általuk „futtatott” polgármesterek komolyan, lelkiismeretesen támogatják az SZNT által kezdeményezett székely népszavazást.
Az igazi magyar összefogás akkor jöhetne létre, ha Kelemen Hunornak is fájna, hogy Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt meghurcolják és terroristának kiáltják ki, ha őt is érdekelné, hogy nem engedélyezik a március 10-i felvonulást Marosvásárhelyen, ha aggódna azért, mert 80 tüntetőt megbüntettek kitalált okok miatt. Addig is maradunk a kirakat-összefogással, amely arra volt elég, hogy 435 969 nemzettársamat meggyőzze, ők pedig igazolták, hogy az RMDSZ a „helyes úton jár”.
Lepedus Gyula
[Háromszék] itthon.ma//szerintunk
2016. december 31.
Erősödött a magyar képviselet a romániai önkormányzatokban és törvényhozásban
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2016. december 31., szombat (MTI) - Romániában a júniusi önkormányzati és a decemberi parlamenti választások határozták meg a 2016-os év politikai eseménynaptárát. A választások következtében az erdélyi magyarságnak sikerült megerősítenie önkormányzati és parlamenti képviseletét, a sikerhez azonban a román állam intézményei is hozzájárultak a közösség által magyarellenesnek ítélt intézkedéseikkel.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) decemberben magyar kihívó nélkül mérette meg magát a parlamenti választásokon, a Magyar Polgári Párttal (MPP) kötött együttműködési megállapodás eredményeként azonban az MPP két jelöltje is befutó helyre került az RMDSZ jelöltlistáján. Besegített a kampányba Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Orbán Viktor miniszterelnök is.
A kiváló mozgósítással a szövetségnek sikerült megfordítania támogatottsága évtizedes csökkenő tendenciáját, és a szenátusban a szavazatok 6,24 százalékával kilenc, a képviselőházban pedig a szavazatok 6,18 százalékával 21 mandátumot szerzett. Az RMDSZ-re leadott szavazatok aránya megközelíti a magyarság 6,5 százalékos romániai számarányát. A szövetség képviselete nagy mértékben megújult: a parlamenti mandátumot szerzett harminc magyar politikus közül 17-en újoncok lesznek a bukaresti törvényhozásban.
A jó előjelek már a júniusi önkormányzati választásokon megmutatkoztak, melyeken a magyar pártok jelöltjei összesen 210 polgármesteri tisztséget szereztek: 195-öt az RMDSZ, 13-at az MPP, és kettőt az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) koalíciója. Az RMDSZ-nek sikerült visszaszereznie a négy éve elvesztett Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét, Marosvásárhelyen azonban a teljes magyar összefogás sem volt elég a várost 2000 óta vezető Dorin Florea leváltására.
Az RMDSZ-nek a megyei önkormányzatokban is jó alkukat sikerült kötnie, amelyek révén a fölényesen uralt székelyföldi Hargita és Kovászna megye mellett Maros, Szatmár és Bihar megyében is megszerezte a megyei elnöki tisztséget.
A választási sikerekhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy a romániai magyarság 2016-ban sem érezhette a román állam intézményeinek a kisebbségbarát megnyilvánulásait. Folytatódtak a székely zászló kitűzése miatt, valamint a polgármesteri hivatalok homlokzatára felírt községháza és városháza feliratok miatt indított perek, amelyek többségét immár nem a prefektusok, hanem a székelyföldi románok érdekvédőjeként fellépő Méltósággal Európában Polgári Egyesület (ADEC) indította. E több tucat per szinte mindegyikében a magyar szimbólumok és a magyar feliratok ellen ítélt a bíróság.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i marosvásárhelyi felvonulás és autonómiapárti tüntetés a hatóságok példátlan reakcióját váltotta ki. Noha a csendőrség szóvivője a rendezvény végén úgy nyilatkozott, hogy a tiltakozás rendbontás nélkül zajlott le, ugyanaz a csendőrség közel száz szervezőt és résztvevőt bírságolt meg összesen 70 800 lejre (4,95 millió forint) "be nem jelentett, be nem iktatott, vagy tiltott tömegrendezvény" szervezése, illetve csendháborítás miatt. A Maros megyei törvényszék júliusban jogerősen is kimondta, hogy a szervezők törvényesen jártak el, így sikerekkel indulhatott a bírságok érvénytelenítéséért indított pereskedés.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) az év során három olyan vizsgálatot is indított, amelyek magyar közösségi vezetők ellen irányultak, és amelyeket a közösség a hatóság túlkapásaként érzékelt. Február közepén Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert gyanúsította meg azzal, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel egy a város által felvett hitelt. A polgármestert 60 napra eltiltották a hivatala gyakorlásától.
A DNA október közepén Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét gyanúsította meg befolyással való üzérkedéssel, és tiltotta el hivatala gyakorlásától. Az ügyészek szerint Horváth Anna közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó hivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban kapja meg az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. Ellenszolgáltatásként hatvan fesztiválbérletet kapott, amelyeket később a választási kampányában segédkező az önkénteseknek adott át. Az ügyészségi eljárás során kiderült, hogy Horváth Anna 2016 februárja óta nemzetbiztonsági okokból állt titkosszolgálati megfigyelés alatt. E megfigyelés hozta felszínre a felfüggesztéséhez vezető ügyet.
November elejétől a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működése lehetetlenült el az intézmény 2014-es létrehozása körüli vélt törvénytelenségek ügyészségi kivizsgálása miatt. A DNA az ügy kapcsán házi őrizetbe helyezte Maros megye román főtanfelügyelőjét, és kitiltotta az iskolából Tamási Zsoltot, a gimnázium igazgatóját.
Barátságtalanul járt el a román kulturális tárca a magyar és a római katolikus közösséggel szemben decemberben is, amikor államtitkára nem képviselte a román állam beadványát, és az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Etiópiában ülésező testülete nem sorolta a védett szellemi kulturális örökségek listájára a csíksomlyói búcsút.
Az erdélyi magyarok megannyi rendezvény, esemény alkalmával ismerkedhettek Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök életével, munkásságával. A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága 2016-ot a 120 éve született püspök emlékévévé nyilvánította. Az 1980-ban elhunyt Márton Áron hamvait szeptember végén kőszarkofágba helyezték a gyulafehérvári érseki székesegyházban, hogy a hívek könnyebben imádkozhassanak sírjánál a boldoggá, majd szentté avatásáért. A püspök mindenféle elnyomással szembeni következetes kiállása a 21. század elején is példamutató lehet az erdélyi magyarság számára. MTI
2017. január 6.
Erdélyben nem mindenki láthatja
Megnyitják a reformáció emlékévét Budapesten
Erdélyben nem minden érdeklődő követheti végig a reformáció emlékévének központi megnyitóját, azt ugyanis csak az M5 és a Duna World közvetíti – előbbi műsora nem, utóbbié csak bizonyos szolgáltatók esetében fogható. Kövér László és Balog Zoltán beszédét az M1 is sugározza.
A nagy érdeklődés miatt a belépők elfogytak, csak azok vehetnek részt az eseményen, akik jóelőre gondoskodtak jegyük beszerzéséről - tájékoztat a reformacio.ma.
A kilencvenperces, több művészeti ágat felvonultató ünnepség ma 17 órakor (Erdélyben 18 óra) kezdődik Budapesten a Művészetek Palotájában (Müpa), és 17.30-tól (Erdélyben 18.30 óra), csúsztatott élő adásban lesz követhető. A rendezvényen ünnepi beszédet mond Kövér László, az Országgyűlés elnöke, felszólal Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Mindkét beszédet élőben közvetíti az M1 csatorna – írja az MTI. A műsort ugyanakkor a Bartók rádió is közvetíti, ezt itthon is hallgathatjuk, és az interneten is be lehet kapcsolni.
Az est moderátorai a közmédia műsorvezetői, Gundel Takács Gábor és Bényi Ildikó lesznek. Fellép mások mellett a Nemzeti Filharmonikusok Zenekara, a Lutheránia Énekkar, a Budapesti Vonósok, a Baptisták Központi Énekkara, a Debreceni Református Kollégiumi Kántus és a Psalterium Hungaricum Kórus. Az esten részlet hangzik el Georg Friedrich Händel Messiás című oratóriumának modern, rock-átdolgozásából, melynek bemutatója – szintén az emlékév programjaként – április 25-én lesz a Müpa Bartók Béla Hangversenytermében.  A pénteki műsorban lesz tánc, versmondás, filmvetítés, közös éneklés is.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 13.
Sarokkövek
Az állam világnézeti semlegessége azok találmánya, akik éppenséggel nem semlegesek világnézetileg, hanem ellenségei a hagyományoknak, a nemzeti identitásnak és a keresztény tradíciónak. Egy évezredes keresztény múlttal rendelkező nemzeti állam elsőrendű feladata, hogy a felnövekvő nemzedékeket felvértezze múltismerettel, az önazonosság kulturális kapaszkodóival, önbecsüléssel és büszkeséggel. Magyarán az államnak nem semlegesnek kell lenni, hanem értékelkötelezettnek.
A másik sokat emlegetett tézis, az állam és az egyház szétválasztása az előző abszurditással ellentétben kétségkívül fontos elv, manapság, az iszlám invázió idején, éppenséggel ennek ellenkezője fenyeget, ráadásul olyan kulturális–vallási köntösben, melyhez semmi közünk nincs. De az is fontos, hogy a nemzetépítő állam együttműködjön az egyházakkal. Örömteli, hogy erre az alapgondolatra is rámutatott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke a reformáció 500. évfordulójára meghirdetett emlékév megnyitása alkalmából adott interjújában, a Kossuth Rádióban. 
Nem kétséges, hogy vannak hibái és mulasztásai a kormányzatnak, ezeket magam is nem egyszer számba vettem, de rendkívül fontos az, hogy a vezető kormánypárt két, eszmei-értékrendi szempontból meghatározó politikusa, Orbán Viktor és Kövér László az értékrendi sarokkövek tekintetében következetes. Mindkettejük retorikájának középpontjában a nemzetet szolgáló állam áll, mindketten kellő hangsúlyt fektetnek Magyarország keresztény jellegének megőrzésére és az egységes magyar nemzetszemléletre. Hadd idézzük Orbán Viktor legutóbbi, január 7-i beszédét, amit Nagy Gáspár költő szobrának avatásakor mondott el Budakeszin: „minden nap egyre sürgetőbben” kérdezzük, „hogy vajon mi lesz hazánkkal, ezzel a boldogtalan, farizeusi Európával, amely cinkos lelkiismeretét modern mesékkel csitítja, miközben sorsa csak egy szalmaszálon függ? És Nagy Gáspártól jön a felelet: »a remény sohasem meghaló, ha minden utolsó szalmaszál abból a jászolból való.«”
Fontos gondolat ez Magyarország első emberétől a 2017-es esztendő küszöbén, mely esztendő Európát és a Kárpát-medence országait egyaránt súlyos kihívások elé állítja. Ezekre a kihívásokra kell nemzeti és keresztény értékvilágunk megőrzését integráló választ találni.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. február 3.
Többet kínálnának Nyirőnél
Nemcsak egy ember nevéhez fog fűződni az udvarhelyi irodalmi múzeum. De high-class lesz.
A legutóbbi tanácsülésen bemutatott tervek láttán csak ámultunk-bámultunk, hogy Udvarhelyen ilyent is lehet – a Szombatfalván álló egykori Nyirő-villában ugyanis olyan irodalmi múzeum kapna helyet az épület felújítása és eredeti állapotába való visszaállítás után, hogy annak nemcsak helyi szinten járnánk csodájára.
A főtéri szoborparknak nagyon komoly konkurenciája lenne. S ha még Nyirő (elveszett) hamvait is sikerülne tényleg eltemetni, akkor a farkaslaki Tamási-emlékhelyekkel (sír + szülőház) vetekedhetne a Budapestről támogatott Székelyudvarhely.
De ne fussunk ennyire előre, inkább nézzük meg a terveket, mert abban Nyirőnél is több van.
High-tech a földszinten
A szombatfalvi Nyirő-villa a múlt század harmincas éveiben épült, a közhiedelemmel ellentétben nem Kós Károly, hanem Toroczkay Wigand Ede tervei alapján, az író és családja 1936 és 1941 között lakott benne. A háború után államosították, 1976 óta egy házaspár szociális lakásként használta (a férj időközben elhunyt, a feleség jelenleg is ott lakik), 2014-ben került az Urbana Rt-től az önkormányzat tulajdonába.
A tanácsülésen is bemutatott terveket Várday Zsolt műépítész készítette 2016-ban. Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója szerint a terv a Nyirő-villának a restaurálásáról és irodalmi múzeummá való átalakításáról szól.
Az irodalmi palettán szeretnénk nyitni, természetesen Nyirőre fókuszál, viszont egy kicsit többet szeretnénk mutatni, mint egy személyiség – vázolta portálunk megkeresésére Miklós, aki részletekbe is belement, néhány olyan dolgot mondott el a ház belső átalakításáról, amelyek segítségével már jobban el tudjuk képzelni az épület új rendeltetését.
Az ismert Kováts-fotón látható verandát visszaállítanák eredeti állapotába, a belső fogadótér mellett pedig két nagyobb terem van – ezekben, mintegy hetven négyzetméteren jönne létre az irodalmi múzeum multifunkcionális kiállítófelülete. Ebben interaktív asztal és más korszerű eszközök lennének, amelyek segítségével mutatnák be a szakmai gárda által javasolt anyagot. Nem steril múzeumi tér lesz, hanem egy olyan terem, amiben például könyvbemutatót is lehet tartani, de látványos, high-tech dolgot tudnánk kialakítani – mondta Miklós Zoltán.
Rekonstrukció a régi képek alapján
Az emelet egyik szobájában lenne berendezve a tulajdonképpeni, hagyományos Nyirő József-emlékszoba. Az épület belsejét a Kováts Fényképészetnél fellelhető régi fényképfelvételek segítségével igyekeznek rekonstruálni. Azt tudni kell, hogy Kováts István fényképsz, Haáz Rezső, valamint Nyirő József jóbarátok voltak, a fényképész pedig több felvételt is készített a Nyirő-házban. A múzeumigazgató szerint olyan felvétel is készült, ami a dolgozószobában, az íróasztalánál ülő írót mutatja.
Az emelet egyik nagyobb termét Székelyudvarhely, illetve Udvarhelyszék irodalomtörténetének szentelnék, tehát megmutatnák Nyirő irodalmi kortársait is. Amellett kell majd állást foglalni, hogy Udvarhely vagy Udvarhelyszék? Utóbbiba Kányádi Sándor vagy Tamási Áron, illetve Szabó Gyula is beletartozik. Vagy csak udvarhelyiekre, köztük Tompára és Tomcsára fókuszálunk? – tette fel a kérdést Miklós Zoltán, majd elmondta, hogy ezt egy szakmai bizottság fogja eldönteni. Ebbe a bizottságba Pomogáts Béla és Takaró Mihály irodalomtörténészeket, illetve Lakatos Mihály és Lőrincz György írókat kérték fel. A négy bizottsági tag február 23-án fogja az első ülését megtartani Budapesten.
Ami a ház melletti területet illeti, megmarad a kert jellege, akárcsak a gyümölcsösé, de új kerítése is lesz a háznak, az épület fűtését szolgáló kazánház pedig a villa melletti kis melléképületben kap helyet.
Honnan jön a pénz? Budapestről.
Az említett tervek elkészítése a Haáz Rezső Múzeum költségvetéséből történt. Az egész projekt költségvetése 1 598 000 lej + ÁFA, ebből az összegből 310 ezer lejt a felszerelésre, berendezésre fordítanának – ezt Orbán Balázs, a Koalíció önkormányzati képviselője közölte portálunk megkeresésére.
Magyarországi forrásokból fogjuk finanszírozni – jelentette ki Orbán, kérdésünkre pedig elmondta, hogy a projekt tulajdonképpen az országház elnökének, Kövér Lászlónak, illetve kabinetfőnökének személyes támogatását élvezi. Az még kérdés, hogy a pénz konkrétan a magyar Országháztól fog-e jönni vagy valamilyen alapítványon keresztül, de megvizsgálják, hogy jogilag mi lenne a legmegfelelőbb.
Ami az ütemtervet illeti, Orbán Balázs szerint összeállítják a finanszírozónak a dokumentációt és idén tavasszal, illetve kora nyáron el is kezdenék az épület restaurálását és átalakítását. Természetesen mindezt a pénz megérkezésekor, amire ígéretet kaptak Veress Lászlótól. A régebb az Ilyés Közalapítványnál irodavezetőként dolgozó, részben udvarhelyi származású Veress jelenleg Kövér László kabinetfőnöke.
Orbán szerint közbeszerzési eljárást kell kiírni a munkára, mint mondta, „azt szeretnénk, hogy legkésőbb 2018 szeptemberében lehessen az ingatlant felújítva, felszereléssel együtt használatba venni, szerintem ez lehet a reális – ha ennél hamarabb lesz meg, az csak jobb."
Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz az épületben jelenleg albérlőként lakó idős asszonnyal, Orbán azt mondta, hogy a bérleti szerződése le van járva, a város neki megfelelő lakhatást ajánlott fel. „Lerobbant, lelakott ingatlan, annál jobbat kap. Ez egy széleskörű közösségi projekt, úgy gondoljuk, hogy ezt nem akadályozhatja egy magánszemély. Neki a város egy másik, méltányos albérletet fog felajánlani." – mondta az önkormányzati képviselő.
Másfél év múlva elméletileg új pompájában várja majd a látogatókat a Nyirő-villa, hogy megismertesse az érdeklődőkkel Nyirő József, illetve az udvarhelyi irodalom örökségével, történetével. Remélhetőleg addig egykori, névadó tulajdonosának a hamvai is elő-, illetve helyükre kerülnek.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)