Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. április 20.
Kőrösi Csoma Sándor szobra Marosvásárhelyen
1940-ben Marosvásárhelyen megalapítják a M. Kir. Állami Kőrösi Csoma Sándor Polgári Fiúiskolát. Az épület a Bernády György téren áll, ma a Petru Maior Egyetem működik benne. 1941-ben felkérték Dabóczy Mihály erdélyi származású budapesti szobrászművészt, készítené el Kőrösi Csoma Sándor egész alakos szobrát, melyet az iskola előtti kis térre állítanának fel. 1943. szeptember 26-án ünnepélyesen fel is avatták.
Ez volt az akkori Magyarországon Kőrösi Csoma Sándor első egész alakos szobra. Csupán pár hónappal élte túl felállítása első évfordulóját, mert 1944 végén a visszatérő román hatalom ledöntette, a fej letörött, a szobortestet sikerült a közüzemek udvarára menekíteni. A talapzat viszont a helyén maradt. Naponta elhaladtak mellette – az akkor még magyar nyelvű – Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatói.
A magyar forradalmat megelőző 1956-os politikai enyhülés légkörében egy egyetemi gyűlésen az akkor hatodéves Toró Árpád mintegy testamentumként hagyta az alsóbb évesekre, hogy „addig ne nyugodjatok, amíg rendbe nem teszik a Bolyaiak sírját, amíg vissza nem állítják talapzatára Kőrösi Csoma Sándor szobrát, hadd tudja a világ, hogy kik vagyunk és mit akarunk”.
Egy hónap múltán – már a forradalom bukása után – a megyei pártbizottság ismét összehívta a diákság vezetőit, mintegy leszerelni az ellenséges hangulatot. Fazekas János jelenlétében a diákvezetők megint felsorolták elvárásaikat, köztük a Csoma-szobor visszaállításának gondolatát is, azzal érvelve, hogy nem politikus, hanem egyetemes, világhírű tudós volt. Szilárd meggyőződésem: a diákok követelése nagy szerepet játszott abban, hogy a Maros Magyar Autonóm Tartomány pártvezetése jóváhagyta a szobor újraállítását, és felkérték Kulcsár Béla szobrászművészt, faragja újra a fejet. Persze nem az eredeti helyen – a forgalmas utca melletti téren –, hanem a Bulevárdként ismert vársétányon, a Mészárosok bástyája közelében, ahol 1962 óta ma is áll. Ez az epizód is hozzá tartozik Kőrösi Csoma Sándor marosvásárhelyi szobrának történetéhez.
Dr. Nagy Lajos.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

2013. május 21.
Külön iskolát Kovásznán!
1990-ben azért küzdöttünk, hogy az óvodától az egyetemig önálló magyar iskolahálózatunk legyen, mert csak így építhető ki a magyarság kulturális autonómiája és szabad anyanyelvhasz- nálata. Akkor még nem egyetemi magyar tagozatért folyt a harc, hanem a Bolyai magyar egyetem visszaszerzéséért.
Ma már ott tartunk, hogy a túlnyomó többségben székelyek lakta Háromszéken is alapfontosságú a magyar iskolához való ragaszkodás. Erre jó példa a 70 százalékban székelyek által lakott Kovászna városa, a Kőrösi Csoma Sándor Középiskola helyzete. Az elmúlt hónapok magyarellenes propagandazuhanya után egyértelmű, hogy a vegyes tannyelvű iskola a konfliktusok forrása.
Mindkét közösség – jogosan – foggal-körömmel ragaszkodik hagyományaihoz, saját személyiségeit szeretné ünnepelni. Két különböző kultúra, két ellentétes gondolkodásmód feszül egymásnak. Az őshonos székelyt jogosan sértené, ha iskolája nevét megváltoztatnák, a románság pedig nem akarja elfogadni, hogy ő a „többségi nemzet fiaként, az ősi román földön” egy „székely-magyarról” elnevezett iskolába járassa gyermekét. Egyértelmű: az elmúlt hónapokban nem (csak) diákcsíny történt!
Ideiglenes jelleggel megoldható, áthidaló kompromisszum lehetne, hogy egy épületben ugyan, de két külön iskola működjék úgy, hogy mindenki külön ünnepeljen, saját iskolanévvel és saját vezetéssel rendelkezzen. Idővel külön épületet kell biztosítani a kisszámú, de egyre erősödő és egyre magabiztosabb román közösségnek, csak így kerülhető el a további gyűlöletkeltés. Aki azt hiszi, hogy van más megoldás, szomorú, de téved. Lehet, de csak a székelység rovására.
Ne feledjük, a kovásznai román közösség e tájon nem gyökértelen. A kovásznai románok egy része már az 1800-as évek elején letelepedett Vajnafalván. Az ottani románok nem két-három generációs múlttal rendelkeznek, mint Marosvásárhelyen és a többi székely városban élő honfitársaik, ők nem az elmúlt fél évszázadban érkeztek e tájakra. Az első román családok több mint 200 éve letelepedtek itt. Ők a székelyek közt otthont, szülőföldet, hazát találtak. Nem is volt gond, de az iskolai oktatás, a média elültette: legalább 2000 éve lakják e tájat, ahol a székelyek betolakodók. Orbán Balázs 1869-ben, 144 évvel korábban azt írta, hogy a mai Kovászna melletti „Vajnafalva keleti részében oláhok [románok] laknak, a kik csak az utóbbi időkben települtek ide. E század elején [19. sz.] csak néhány család lakott ott, ma már a százat meghaladja számuk. Földbirtokuk nem igen van (….) A kovásznai oláhok [románok] férfiai nem igen szoktak otthon lenni, nagy részük a havasokban s benn a Dunafejedelemségekben pásztorkodik.”
Egyértelmű: a román közösség keresi identitását. Ez így van rendjén! Az érettségi tablón olyan személyiséget akar látni, amelyhez kultúrájában, nyelvében kötődik. Ez természetes érzés! Kérésük jogos: készítsenek külön tablót. De miért ne lehetne saját iskolájuk? Miért ne lehetne annak neve Iustinian Teculescu? Tartsuk tiszteletben jogukat ahhoz, hogy ragaszkodjanak saját jeles személyiségükhöz, a Kovásznán született ortodox püspökhöz, persze a kölcsönös tisztelet fejében. A székely diáknak is joga van, hogy egy nemzetközileg elismert „székely-magyar” nyelvtudóst, a tibetológia megalapítóját – a tibeti–angol szótár megalkotóját –, Kőrösi Csoma Sándort tartsa példaképnek.
Akik a közös iskola fenntartása mellett kardoskodnak, nem hallottak arról, hogy a Bolyai Tudományegyetem az 1959-es erőszakos egyesítés után megszűnt, csak nevében létezik. A Babeş–Bolyai Egyetem keretében a román tagozat „felfalta” a magyart. Hasonlóképp járt a magyar Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem: a volt magyar tanintézetben nem lehet önálló magyar tagozatot létesíteni. A román állam 1962-ben minden törvényes szabályozás nélkül alakította át a magyar tannyelvű egyetemet kétnyelvűvé. 1963-ban a 88 végzett diákból még 81 magyar, 2 román és 5 más nemzetiségű, de 30 év múlva, 1994-ben a 240 végzettből már csak 28 volt magyar. Bár azóta emelkedett a magyar diákok száma és aránya, de a magyar csoport háttérbe szorítása nem szűnt meg, hiába a hosszú évek óta folyó tiltakozás.
Hajdanán, a színmagyar Marosvásárhelyen, ahol az 1941-es népszámlálás szerint 3,9 százalékos arányban laktak románok, ma, az erőszakos, tervszerű betelepítés, az 1990. márciusi magyarellenes pogrom után a lakosság alig fele magyar. Miután a város 2002-ben román vezetés alá került, a tolerancia csak propaganda szintjén működik. 2012-ben a közös román–magyar városi ünnepségen már „a Mikulás bácsi” sem tud magyarul, hisz a máshonnan érkezettek számára ez így természetes. Ugyan már, miért is kellene a székely gyermekhez – az elődei által épített városban – anyanyelven szólni?
A Marosvásárhelyen működő román–magyar tagozatú általános iskolákból nyolc román személyiség nevét viseli, miközben a város legjelentősebb személyiségéről, Bernády Györgyről, akinek köszönhetően a városközpont gyönyörű épületeiben grasszálhatnak az új telepesek által választott vezetők, évek óta nem lehet iskolát elnevezni. A példák sora azt mutatja, hogy néhány kivétellel a vegyes tannyelvű iskolákban a magyar tagozatok elsorvadnak, a magyar anyanyelvhasználat háttérbe kerül, a román személyiségek szobrai, emléktáblái előtt a magyar gyermek tele szájjal énekelheti a román himnuszt.
Mindazok, akik tehetnek a kovásznai iskola ügyében, megfontoltan döntsenek, úgy, hogy azzal mindkét közösség elégedett legyen. Ne felejtsük: a felelősséget nem vehetik le magukról, mondván, ez a kovásznaiak dolga, mert az ottani magyar iskola, sőt, a városvezetés is e kérdésben tehetetlen. Ez nem csak helyi probléma! Ne felejtsük el, Gyulafehérváron (1918-ban) a románság vezetői ünnepélyes nyilatkozatban ígérték meg: ezeréves magyar hazánktól való megfosztásunk nem jelenthet tragédiát számunkra, mert az új román állam biztosítani fogja a teljes nemzeti szabadságot. Ma Kovászna városában ennek útja: a román közösségnek önálló román tannyelvű iskolát kell biztosítani! Álságos, azaz hamis propaganda az együtt tanulás jelszava.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. május 24.
Turulmadár és park Sepsiszentgyörgynek
Újabb zöldövezettel és egy turulmadárszoborral gazdagodik Sepsiszentgyörgy. A kétszázötvenezer lejt meghaladó beruházás gazdasági és műszaki tanulmányára csütörtökön bólintottak rá a városatyák.
A Templom és Kőrösi Csoma Sándor utcák sarkán lévő területet három éve vásárolta meg az önkormányzat, és a rajta található romos házat már jó ideje lebontották – ismertette a városi közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén Antal Árpád polgármester. A valamivel több mint nyolcszáz négyzetméteres terület eddig nagyjából parkolóként fungált, bár az önkormányzat már korábban elkészíttette a helyszínre tervezett turulszobrot, mostanra készült el a gazdasági és műszaki tanulmány. A dokumentum szerint a beruházás közel kétszázötvenezer lejbe kerül, ideértve a területrendezést, parkosítást, sétányok kialakítását, utcai bútorzatot, közvilágítási elemek és a szobor elhelyezését. A román pártok frakciója részéről felvetődött, hogy mi indokolja beruházás összegét. Antal Árpád válaszában rámutatott, hogy ez egyenlőre csak egy irányárról van szó, amit a megvalósítási tanulmányban a városháza szakirodája megjelölt. Mivel a munkálatok elvégzésére közbeszerzést kell kiírni, várhatóan az összeg csökkeni fog, de ez csak a licit lebonyolítása után derül ki – részletezte az elöljáró.
Nagy D. István
szekelyhon.ro

2013. május 27.
Turulszobrot állítanak
Sepsiszentgyörgy önkormányzata elfogadta a Templom és a Kőrösi Csoma Sándor utcák kereszteződésében levő tér parkosítási tervét, és rábólintott arra, hogy a térre turulszobrot állítanak. A munkálatok értékét 251 ezer lejre becsülik.
A város három évvel ezelőtt vásárolta meg a két utca kereszteződésében levő telket, a rajta levő omladozó épületet lebontották. A turulszobor állításának ötletét a korábbi választási ciklusban Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Párt akkori önkormányzati képviselője fogalmazta meg, és a városvezetés felpártolta az elképzelést.
A turulszobrot Sárpátki Zoltán csíkszeredai képzőművész készítette el, azt már ki is öntötték a szovátai műhelyben. Gazda Zoltán elmondta, több változat is szóba került, ám olyan megoldást kellett találni, ami talál a parkhoz, és a költségekbe is beleférjenek. A tervek szerint a következő időszakban parkosítják a területet, lámpatesteket, padokat helyeznek el, majd felállítják az öt méter magas gránitoszlopra a turulszobrot. Az elképzelés ugyanakkor az, a parkban „kötelező lesz a fűben ülés”, szeretnék, ha a fiatalok „belaknák a teret”.
A tervek szerint a szobrot június 4-én, a trianoni döntés évfordulóján állították volna fel, ám a hátralevő rövid idő alatt már nem tudják befejezni a parkosítási munkálatokat, ezért a szoboravatást későbbi időpontra halasztják.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2013. május 28.
Felvonulást tartanak május 30-án a diákok jogaiért Kovászna megyében
Az Erdélyi Magyar Ifjak és a háromszéki diákok nincsenek megelégedve azzal, hogy Remus Pricopie tanügyminiszter úr csak egy egyszerű szóbeli ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy elkezdik visszafizetni az ingázó diákoknak járó utazási bérletek árát.
Rosszallásunkat fejezzük ki, mert az Oktatási Minisztérium nem tett komoly lépéseket az ügy előremozdítása érdekében. Márciusban azt nyilatkozták, hogy az országnak még nincsen költségvetése és legyünk türelemmel. Két hónap múlva, májusban megpróbálták a szállítási cégek nyakába varrni a dolgot és a megemelkedett költségekre hivatkozva hárítottak. Véleményünk szerint húzzák az időt, hogy jöjjön a vakáció. Ezen említett okok miatt nem hiszünk a tanügyminiszter úr ígéreteiben, ígéretek, melyeket az elmúlt három hónapban sem tartottak be, így a tiltakozások folytatása mellett döntöttünk.
Országos szinten több mint 200.000 diák van ebben a helyzetben, ezek az ingázó diákok saját pénzükkel fizetnek az ingázásért.
Csütörtökön, május 30-án Kovászna megye négy városában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton és Kovásznán déli 14 órakor tüntetésekre kerül sor, melyek a Felvonulás a diákok jogaiért címet viselik.
Felháborítónak tartjuk ugyanakkor, hogy miközben pénzhiányról nyilatkoznak a minisztériumban, tudomásunkra jutott, hogy az Oktatási Minisztérium 8 millió eurót fizetett ki haszontalanul, 5 millió euróval költve többet a reális értéknél számítógépes programokra. A szerződés teljes értéke 13,9 millió euró volt, ebből 8,8 millió eurót már kifizettek, 5 millió eurót 2013 június 24-30 között kellene kifizessenek.
Ezzel a pénzzel 179.259 darab ProDesktop programot vásároltak, miközben az országban csak 107.779 használatban levő számítógép van az iskolákban.
Tiltakozunk a közpénzek haszontalan elköltése miatt, kérjük a miniszter urat, ne utalja át az 5 millió eurót, azaz a júniusi részletet és fordítsa ezt a pénzt a diákok utazási bérleteinek a megtérítésére. Az ország más megyéiben is elkezdődtek a tiltakozások, Brassó megyében két, Maros megyében négy, Hargita megyében pedig még több iskolában zajlik az aláírásgyűjtés, kezdődik a japán sztrájk és a tüntetések.
Kérjük az Oktatási Minisztériumot, hogy tartsa be a 291/2006-os törvényt és fizesse ki az utazási bérletek árát az ingázó középiskolás diákoknak.
Nagyon szükségesnek tartjuk a felelős intézmények közbeavatkozását a probléma megoldása érdekében annak érdekében, hogy az oktatás minősége ne csorbuljon, ne maradjanak ki diákok ezrei az iskolából.
Mi vagyunk az ország jövője, ne játszodjanak velünk! Nem hagyjuk magunkat!
Alulírottak követeljük az Oktatási Minisztériumtól, hogy a vidéki (falusi) ingázó diákoknak térítsék meg az ingázási bérlet árát, amit a törvény biztosít. Nem tehetnek róla, hogy vidéken élnek és nincs a településükön középiskola, ezért naponta ingázásra kényszerülnek. Ők is egyenlő feltételek mellett akarnak tanulni, ez mégis többe kerül családjuknak. Egyenlő feltételeket akarunk minden diáknak!
Az Erdélyi Magyar Ifjak Háromszéki szervezete
és a
sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum diákjai – 233 aláírás sepsiszentgyörgyi Mihály Vitéz Líceum diákjai – 246 aláírás sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai – 123 aláírás sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjai – 211 aláírás sepsiszentgyörgyi Református Kollégium diákjai – 122 aláírás sepsiszentgyörgyi Kós Károly Iskolaközpont diákjai – 123 aláírás sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Iskolaközpont diákjai – 97 aláírás sepsiszentgyörgyi Constantin Brancusi Iskolaközpont diákjai – 30 aláírás sepsiszentgyörgyi Berde Áron Iskolaközpont diákjai – 128 aláírás Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont diákjai – 500 aláírás kézdivásárhelyi Apor Péter Iskolaközpont diákjai – 175 aláírás kézdivásárhelyi Református Kollégium diákjai – 146 aláírás kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákjai – 229 aláírás kézdivásárhelyi Gábor Áron Iskolaközpont diákjai – 139 aláírás kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum diákjai – 239 aláírás kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai – 226 aláírás Maksai szülők – 56 aláírás Kovásznai szülők – 24 aláírás MINTA ifjúsági szervezet – 11 aláírás
Összesen Háromszékről: 3058 aláírás
Erdély.ma

Külön tablón a kovásznai magyar és román diákok
A ballagók és szüleik döntése alapján a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumban külön kicsengetési tablón szerepelnek a magyar és román diákok.
A román anyanyelvű tanulók szerint a magyar diáktársaik által javasolt, az iskola névadójának arcképével ellátott tabló nem képviseli őket, a román közösséget, ezért nem kívánnak szerepelni rajta. Információink szerint a román diákok a kovásznai születésű Iustinian Teculescu ortodox püspök fotójával ellátott tablót készítettek. Simon István iskolaigazgató megkeresésünkre hangsúlyozta, nincs beleszólása az ügybe, ez teljes mértékben a szülőket és a diákokat érinti, a kicsengetési tablót nem az iskola csináltatja, az a végzős diákok ajándéka a tanintézménynek. Az igazgató szerint 10–12 évvel ezelőtt volt már rá példa, hogy a végzős évfolyam tanulói két tablót készítettek.
Rákosi Katalin

Megnyílt a Magyar könyvtárosok VII. világtalálkozója
A 2020-ig terjedő időszakra dolgoz ki a hazai és határon túli magyar könyvtárak közötti együttműködés kereteit kijelölő szakmai koncepciót a Magyar könyvtárosok VII. világtalálkozója kedden és szerdán Budapesten.
A Határtalan együttműködés - stratégia, integráció, megújulás címmel meghirdetett kétnapos tanácskozás az anyaországi és határon túli magyar könyvtárak közötti együttműködés eddigi tapasztalatait tekinti át az Országházban és az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK), ezekre építve dolgoz ki és fogad el egy olyan szakmai koncepciót, amely kijelöli a további együttműködés tartalmát és kereteit a 2014 és 2020 közötti időszakra.
Napjainkban, amikor az egyik legfontosabb tudás a választani tudás művészete, különösen felértékelődik a könyvtárak jelentősége - mondta a tanácskozás keddi megnyitóján az Országgyűlés elnöke. Kövér László hangsúlyozta: amit a könyvtárosok tesznek, az nemzeti ügy, hiszen munkájuk nélkül nem maradhat meg a nemzeti kultúra, és a könyvtáraknak határokon innen és túl a közösségteremtésben is nagy szerepük van.
A házelnök az Országgyűlési Könyvtár, az OSZK, valamint a Könyvtári Intézet által megrendezett tanácskozás alkalmából 22 határon túli könyvtárnak Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című, 21 kötetből álló könyvsorozatot adományozta.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett rá, hogy a világtalálkozót csaknem tíz év után tarthatják meg. Azóta egyre bővülő tudásközpontok működnek határon túl is, idén pedig elindult a Kőrösi Csoma Sándor-program, amelynek keretében fiatal könyvtárosok és levéltárosok utazhatnak szakmai programokra a diaszpórában élőkhöz - tette hozzá. Beszámolója szerint az államtitkárság jelentősen bővítette a nemzeti jelentőségű intézmények körét, a kormány támogatja továbbá a határon túli magyar egyetemek és főiskolák könyvtárait is. Tavaly a külhoni magyar óvodások, idén a külhoni magyar kisiskolások évét hirdették meg.
L. Simon László, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke hangoztatta: a rendszerváltozás óta nem volt még olyan magyar kormány, amely a könyvtári területen akkora horderejű átalakítást hajtott volna végre, mint a mostani.
Tavaly októberben a parlament elfogadta a könyvtári törvény átfogó módosítását: ennek alapján 16 megyei jogú könyvtárat átvettek a megyeszékhelyek, így egységes könyvtári rendszer jött létre - emlékeztetett. Hozzátette: a kormányzat a finanszírozásban is új, normatív modellt vezetett be.
A megyei hatókörű könyvtárak idén 2,8 milliárd, a kistelepülések könyvtárai 1,7 milliárd forintból gazdálkodhatnak, és a határon túli magyarság könyvtári intézményeire is kellő figyelem jut, mind a Bethlen Gábor Alap, mind a NKA számos forrást biztosít nekik.
L. Simon László közölte, az NKA tavaly 884 millió forintot fordított, és várhatóan idén is legalább ekkora keretet fordít a könyvtári terület támogatására. Most indul például a gyűjteménygyarapítást szolgáló Márai-program harmadik üteme, és a kulturális alap 40 millió forint szán arra is, hogy a kiemelt folyóiratokat ingyenesen juttassa el a könyvtárakba. Halász János kultúráért felelős államtitkár elmondta: a nagy átalakítások után most a "finomhangolásnak" kell következnie. A kormányzat négy konkrét cél kitűzésével kívánja fejleszteni a hazai könyvtári rendszert.
A könyvtárak közösségi térként kell hogy működjenek mind a nagyvárosokban, mind a kistelepüléseken, ezért fontos feladat társadalmi szerepvállalásuk erősítése, kiemelt cél a könyvtári rendszer hosszú távú fenntartása és innovatív fejlesztése, a korszerű, felhasználóbarát országos könyvtári szolgáltatások és a széles körű elektronikus hozzáférés biztosítása, valamint a módszertani megújulás elősegítése is - közölte az államtitkár.
Halász János hangsúlyozta: a kormányzat nem feledkezik meg a határon túli könyvtárakról sem, ezért mind azok szakmai fejlődését, mind állománygyarapításukat támogatja.
Emlékeztető: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című, 21 kötetből álló könyvsorozatot a somorjai Mery Ratio Könyvkiadó adta ki, reprint kiadásban.
Hirado.hu

2013. május 30.
Konferencia a határon túli magyarság szellemi örökségéről
A Magyar Emigrációs és Diaszpóra Központ létrehozásának szükségességéről, a nemzetpolitika feladatáról és a Nemzeti Kulturális Alap Ithaka-programjáról is szó volt a határon túli magyarság szellemi örökségének megőrzéséről rendezett szerdai budapesti konferencián.
A házigazda Balassi Intézet főigazgatója, Hatos Pál elmondta: a konferencia egyik célja annak az eszmecserének a folytatása, amely a diaszpóra szellemi örökségének megőrzésével és hazaszállításával kapcsolatos. Másrészt az új mobilitásról, a "most kiáramló" magyar állampolgárok, illetve magyar közösségek megszólításának módjairól is beszélnek.
Hatos Pál előadásában a Magyar Emigrációs és Diaszpóra Központ létrehozásának szükségességéről szólt, amely számos stratégiai feladatot látna el, többek között élő, interaktív kapcsolatot tartana a diaszpórával a nemzetpolitikai célok megvalósításáért. Az intézményben állandó tárlatok ismertetnék egyebek mellett a diaszpóra szellemi műhelyeit, a nagy magyar utazókat, a világban megtalálható emlékhelyeket, az időszaki kiállítások pedig teret engednének külföldi emigrációs múzeumok bemutatkozásának és magyar származású művészek alkotásainak is.
A múzeumi feladatok ellátása mellett az intézmény kutatási-oktatási bázisként működne konferenciák és könyvbemutatók szervezésével, de helyet kaphatna benne könyvtár, kézirattár és archívum is.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a tanácskozáson bemutatta a magyar kormány eddigi és tervezett intézkedéseit, beszélt a határon túli magyar épített örökség megőrzésének szükségességéről, a különböző emlékhelyek, értékek összegyűjtését célzó Julianus-programról és a budapesti Magyarság Háza határon túli kultúrát bemutató tevékenységéről. Előadásában emlékeztetett arra is, hogy a határon túli magyar műemlékek programszerű megóvása 2012-ben indulhatott el ismét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), a Balassi Intézet, az örökségvédelmi hivatal és a Teleki László Alapítvány együttműködési megállapodásával.
A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a Kőrösi Csoma Sándor-program keretében a magyar kormány 47 ösztöndíjas fiatalt küldött az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába a magyar diaszpóra hétköznapi életének megismerésére, életük segítésére.
A külföldön található magyar értékek hazahozatalát célzó, 2001-ben indított Ithaka-program eredményeiről számolt be Kenyeres István, a fővárosi levéltár megbízott főigazgatója, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Közgyűjtemények Kollégiumának vezetője. A program célja a magyar művészethez, tudományhoz tartozó nemzetpolitikai jelentőségű hagyatékok, gyűjtemények hazaszállítása külföldről és magyarországi közgyűjteményekben való elhelyezése.
A kiírásra a program elindulása óta összesen 43 pályázat érkezett, ebből 33 nyert támogatást összességében 78,4 millió forint értékben. Így került például a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonába Dsida Jenő erdélyi költő hagyatéka, míg a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum egy amerikai magyar emigráns életmódját dokumentáló épület berendezésével, a Magyar Természettudományi Múzeum pedig Kölcsey István zoológiai vadászati gyűjteményével lett gazdagabb.
Népújság (Marosvásárhely)

2013. június 1.
Sylvester Lajos cserefa arca
Művelődésszervező, publicista, író.
Felette: Sylvester Lajos, 1934–2012.
Afelett: bronzplakett.
És legalul: „...a jövőt csak a múltra alapozva tudom elképzelni...” Ennyi a holnap avatandó csernátoni községi könyvtár homlokzatára helyezett kőlap tartalma. Ennyi, és nem több.
Ennyi, mert ennyi kell, és nem több, mert több nem szükséges.
Művelődésszervező. „Szobor Lajinak” becézték rögös időkben bajtársai, akiket maga választott segítőinek. Megtehette, rábízták a megyei kultúra irányítását. Miután maga is talpalt azért, hogy Háromszék – Kovászna megye néven ugyan, de – önálló közigazgatási egységként létrejöjjön. Egy kis autonómiaharc volt. Annak idején, az akkori lehetőségek behatárolta szűkös eszközökkel. Egy kis lázítás, egy kis elégedetlenség, feliratok, ilyesmik. Ki lehetett, ki kellett harcolni. Annál is inkább, hogy alternatíva nem volt: Sztálinváros – az akkor történelmi nevét visszanyerő Brassó – árnyékában, jól tudta, nem hosszú, de középtávon a beolvadást jelenti. Nem szabadott megengedni. Nem engedte. Ez volt első harca. Alig túl a krisztusi koron nem keresztre feszítették, de rábíztak olyasvalamit, ami játék volt a tűzzel. És Ő szerette a tüzet. Tisztelte, tudta veszélyét, érezte – megtapasztalta – erejét. Merészen, olykor vakmerően játszott a tűzzel. Sokszor, sokféleképp. Csiholt, és kihűlt hiteket melegített. Első lármafája a Benedek Elek Emlékház. Aztán sorra a szobrok, Barabás Miklós, Kőrösi Csoma Sándor, Bod Péter, Végh Antal, Gábor Áron Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön, és a lefejezett torzó Csernátonban. És végül a véczeri. Mely „odatemette”, melynek avatóján a közönség soraiban vehetett csak részt. József Attilával mormolta a Nagyon fájt, és a barázdák – a cserefa ráncai – kiütköztek arcán. Akkor még – alig negyvenévesen – szakállt nem viselt. Majd, egy későbbi autóbaleset tette szükségessé sérült állának eltakarását. Arca akkor még: József Attila arca volt. De Véczer odatemette, és nagyon fájt. A továbblépéshez első és utolsó vadászélményén kellett részt vennie, szarvasbika az áldozat, martba esett dámvad. Haslövéssel. Kiemelésekor a bélsár arcába folyt. Nem ez rettentette el a vadászattól. Célkeresztben volt ő maga is akkor, az egyesélyes kimenetelű vadászatot bőrén tapasztalta meg. Akkor inkább a horgászat. Ahol ravaszság kell, furfang, türelem. A természet alapos ismerete. A hal, ha akarja, bekapja a csalit. Ha nem, hát rá kell venni, hogy mégis bekapja. Akkoriban ez így működött. És a „halak” sorra bekapták a csalit, mígnem jött Véczer. Új feladat, a színház alattomos, felőrlő világa. Vizionálások, kifogások – és mégis. Sütő, Csurka, Illyés, Tamási, ha csonkítva is, de pódiumra kerülhettek. S ha már kimerült a kötelezőek tárháza, és nem akadt más kortárs szerző, hát írt ő színműveket. Néztárgyakat, miként magyarították nyelvújítóink. Szóeredet, nyelvújítás – a csórékolbász ízében is gyönyörűséges szavunkat neki köszönhetjük. Néz tárgyakat tehát, de nemcsak azokat. Ott is, akkor is – művelődésszervező. Nemzetiségi Színházak Kollokviuma. Kétszer, a harmadikat betiltották. Addig – odafigyelt a világ Sepsiszentgyörgyre. Immár színházi szinten is bekerült egyfajta vérkeringésbe. Mely akkoriban inkább csak szivárgás lehetett, de veszprémi kitekintőkkel megsokszorozva, immár túlmutatott egy vidéki színház művészeti törekvésein: nemzetben gondolkodás „téves eszméjét” (sic!) vetítette előre. És ismét mennie kellett. Ezúttal vadászat nélkül. Bár az űzött, a célkeresztbe vett ismét ő volt. És a cserefa ráncai szaporodtak. Akkoriban már írt az egyetlen megyei lapban, írásai annak Fórum mellékletében jelentek meg. Igen, a Fórum. Mely a maga idejében ugyancsak egy kis autonómiacselekmény volt. Persze hogy betiltották. A színháztól kiebrudalva újságíróvá léptették elő. De hogy annyit foglalkozott azelőtt a művelődéssel, hát azt ajánlották: kultúráról inkább ne írjon, hiszen nem lehet tárgyilagos. És a tisztánlátás, az elfogulatlanság ugyebár ismérve, alapvető tulajdonsága kell hogy legyen a nép tájékoztatását művelő tollforgatónak. Esetleg gyárakról, iparról, a népi demokrácia – akkor már szocializmus – megannyi vívmányáról. Akkor ő már inkább a természetről. És amikor nem engedték leírni magyarul helységneveinket, a szilvás Zalán úgyis becsúszott. És amit korábban a színháznál, azt az újságnál. Áthallás, sorok közt olvasás, a magyar nyelv mívelése. Évek során át, hogy majd egyszer. És eljött az egyszer is, az újság neve Háromszék lesz, mondotta, és miközben a megbolydult kedélyeket csillapította az erkélyről, szóban és írásban ismét szervezett. Ezúttal jövőt, magyar jövőt a honban, mely nem haza, de szülőföld, s egyszer majd Székelyföld. Legjobb tehetségével – ekkortól már korlátozások nélkül tehette – szolgálta ősei hitét. Hitét a szabadságban, az élhető jövőben. A jövőben, melyért nem csak halni, de élni is érdemes. Művelődésszervező, melyre megfelelő kifejezés sem románul, sem angolul nem találtatik. Ezért s ennyi a kőlap felirata, melyet Haszmannék kezdeményezésére holnap, egy nappal 79. születésnapja előtt szülőfaluja megújult községi könyvtárának homlokzatán lelepleznek. Sylvester Lajos cserefa arca hazaérkezett.
Váry O. Péter

2013. június 4.
Micsoda napok, micsoda emberek! (Békési levelek)
Lehet, máskor is így van, ilyen sűrű a „magyar világ”, csak nem vesszük észre? Lehet, de az elmúlt hetek, napok igencsak bővelkedtek diaszpóránk, kényszeres szétszórattatásunk ilyen eseményeiben. Először talán úgy tűnhet, hogy egymástól távol levő, nem egy értékrendet képviselő dolgokról van szó, ám – ha jobban belegondolunk – valahol a maga szférájában mindegyik valami kiemelkedően magyar tettet jelent, vagy valamely, bennünket dicsérően emlegető eseményről szól.
Pünkösd szombatjával kezdjük, a csíksomlyói búcsú tömérdek emberével, az érsek atya korrekt beszédével, majd a csendes ünneplésbe berobbanó lengyel Roman Majevszki atyával, aki csak megköszönte a Czestochowára kerülő csíksomlyói Mária-kegyszobor másolatát, de sztentori hangjától zengeni kezdett a nyereg és élni, pezsegni a tömeg, mikor az atya a magyar és a lengyel nép történelmi gyökerekig nyúló barátságát említette. Mint mondta, azért igaz ez a barátság, mert „a kereszt alapján köttetett”, és hogy a magyar nép igazi lelki forrása Csíksomlyó. Elmondta, a kolostorába látogató magyar csoportokat meg-megkéri, hogy énekeljék el a székely himnuszt, de ez Csíksomlyón szól a legszebben, a leghitelesebben. „Szűzanya, vezesd még egyszer győzelemre néped” – parafrazálta a székely himnusz szövegét, mire, persze, mindenki lelkesen tapsolt, és még lelkesebben harsogta himnuszunkat. Jó volt, szép volt, lélekemelő volt. Este más, teljesen más következett. Eurovíziós döntő, ezzel a csodapók vidéki bölcsészgyerekkel, aki derekasan beleszellentett a pöffeszkedő, semmitmondó, műanyag ízlésű, nejlonshow-t produkáló generáleurópai kulturális ízlésficamba. Bye Alex (született Márta Alex) dala nem egy nagy durranás, de hatalmas fricska a gőgös „Ajrópának”, meg hazai epigonjainak egyaránt. Kicsit Orbán Viktorra és kormányára is hajaz a dolog, hisz minden, ami utóbbiak tetteiből nem tetszik az EU-nak, az nemcsak a mi bajunk, hanem sokkal inkább az övék. És önnön gyengéinkkel szembenézni bizony nem kellemes. Ugyanezen este a csángó misén Böjte Csaba prédikált. Czakó Gábor így ír erről: „Böjte Csaba látja a Szentlélek jelenlétét mindenütt. Erről meggyőzött most is minden figyelő embert. Hozzá fogható bölcselőnk nincsen, de a világon sem sok párja akad. Mélysége nem holmi fortély vagy mesterkedés, hanem a Vigasztaló öröme, hogy munkatársat talált. Ő nagyon szeretne együtt dolgozni velünk. És ha szolgálatába állunk, akkor a világ összes erejét a rendelkezésünkre bocsátja, akkor nem kell rettegni tulajdon gyermekünktől, nehogy megszülessék, hanem akár ötezer árvát is fölnevelhetünk, miközben somolyoghatunk a bajuszunk alatt a történelmi, politikai, gazdasági, tudományos, katonai és egyéb mihaszna »szükségszerűségekre«.” Következett a gyimesbükki, kontumáci Nagyboldogasszony-templom mellett álló szabadtéri oltárnál celebrált szentmise, s azon a teljes székely ízességgel, őszinteséggel megszólaló Papp László marosvásárhelyi atya, akit csak hallani is szívmelengető volt, de amit mondott Márton Áronról, az is lélekemelő.
Az emlegetett események sorát egy egyáltalán nem vidám zárja. Erőss Zsolt és Kiss Péter halála a Himaláján. Kőrösi Csoma Sándor a hegy lábaihoz ment, és alkotott világhírűt a maga idején és műfajában. Zsolt – ki Békésen is sok barátot szerzett a székelységnek – a maga idején és a maga műfajában jutott el a legmagasabb pontra, amire egy hegymászó vágyhat, s tudjuk, ezt nem méterrel mérik. Közben vitte magával a székely zászlót, hogy mindenki lássa. A Jóisten is, hátha így még több erőt ad nekünk a megmaradáshoz. Nem singgel mérhető tettei nem egységes kaliberű embereknek. Így igaz. De mindannyian a mieink.
Pálmai Tamás

2013. június 13.
Valkóváron ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia
Június 7–9-e között tartotta soros ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) a délvidéki Valkóváron (ma: Vukovár), amelyen a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és tagszervezetei az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE), a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) képviselői is jelen voltak.
Az esemény nyitányaként Vass Larissza, a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közösségének nevében üdvözölte a résztvevőket. Ezt követően Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a résztvevő szervezetek képviselőit. Felszólalásában a Magyar Kormány által támogatott oktatási programokról tájékoztatta a jelenlévőket, kiemelten említve a Kisiskolások Éve, a Julianus Program és a Kőrösi Csoma Sándor Program néven kezdeményezett projekteket.
Az elnöki köszöntőt a régiós beszámolók követték. Bozsó Imre Lehel, a MIK Állandó Bizottságának (ÁB) erdélyi régiós képviselője, MIT-elnök az elmúlt időszakban lezajlott erdélyi ifjúsági rendezvényeket, programokat mutatta be.
A régiós helyzetképek vázolása után Bauer Béla szociológus, kutató, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet munkatársa a határon túli fiatalok kutatásának főbb eredményeit, tanulságait ismertette. A Mozaik kutatásnak elnevezett felmérés bemutatása után a résztvevők munkacsoportok keretében folytatták az előző, kecskeméti konferenciaülésen megkezdett, a MIK jelenének és jövőjének alakítását célzó munkát.
A stratégiai munkacsoport elsősorban a MIK jogi személyiségéről beszélt, a különböző lehetséges jogi formák pró és kontra érveinek felsorakoztatása által tett javaslatokat az ÁB-nek a további lépések megtételére. A tagszervezeti kapcsolatokat tematizáló beszélgetésben résztvevők a MIK-ben jelen lévő szervezetek közti viszonyt, az egyes régiók közti együttműködési lehetőségeket vették górcső alá. A harmadik munkacsoport feladata a MIK-tábor előkészítése volt, különös tekintettel a tartalmi és szervezési kérdésekre. A beszélgetés eredményeként egy olyan rendezvény körvonalazódott, amely a szakmaiságra, illetve a MIK-ben résztvevő szervezetek közti kapcsolat erősítésére kívánja fektetni a hangsúlyt szakmai előadások, kerekasztal-beszélgetések, viták, kulturális, közművelődési és szabadidős tevékenységek által.
A valkóvári konferencia zárásaként a jelenlévők nyilatkozatot fogadtak el, amelyben az erdélyi régiót képviselő szervezetek kezdeményezésére a MIK tagszervezetei Románia közigazgatási felosztásával kapcsolatos aggodalmaiknak is hangot adtak és felkérték a Magyar Kormányt, hogy lehetőségeihez mérten lépjen fel a régiós átszervezésével járó kisebbségi jogsérelmekkel szemben.
MIT-sajtóiroda
Nyugati Jelen (Arad)

2013. június 21.
Havonta kelljen javíttatni a múzeum kilincsét
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a nemrég alapított Erdélyi Művészeti Központ szerepe elvitathatatlan, főként azért, mert nem egy várost, hanem egy régiót szolgál ki. A szerteágazó intézményrendszer belső működéséről, külső képéről, a jövőt illető törekvéseiről Kustán Magyari Attila beszélgetett Vargha Mihály igazgatóval.
A csíkszeredai múzeum látványos vendégkiállításokkal szokott tarolni, a sepsiszentgyörgyi látszólag egy más irányvonalat választott. Mire fektetnek hangsúlyt?
Mivel óriási a gyűjteményünk, arra törekszünk, hogy bemutassuk saját anyagunkat is, úgy hogy „rendbe tesszük”, restauráljuk, kontextusba helyezzük, lásd Gábor Áron ágyúja, a zabolai szárnyasoltár, vagy az Apor-kódex példáját, amivel egyben intézményi szintű régi adósságunkat is törlesztjük. A mi intézményünket a British Museum mintájára tervezték, tehát egy konglomerátumként működik, de amellett, hogy a saját tárgyi hagyatékainkat ápoljuk, s bemutatjuk a közönségnek, fontosnak tartom, hogy bizonyos területen „szakosodjunk”.
Például a képzőművészet irányába, amelynek a szerepe az Erdélyi Művészeti Központ létesítésével tovább erősödhet.
Igen, hiszen egyrészt Sepsiszentgyörgyön létezik a Gyárfás Jenő Képtár, aminek komoly XIX-XX. századi törzsanyaga van, másrészt a városnak a megyésítés utáni évtizedekben komoly képzőművészeti szerepe volt egész Erdélyt tekintve. Most már elindult egy szakmai munka, kutatások folynak, fiatalokat vonunk be, emellett pedig egy szomszédos épületet restaurálunk az idén, ami a Központ kiállítóterme lesz. Egy komoly intézményt szeretnénk, ahová sok érdeklődő jön, ahol kibővül a már száz éve működő Székely Nemzeti Múzeum kínálata, ahol teljesebbé tudjuk tenni a székely magyarokról alkotott képet. Mert szívesen és okkal dicsekszünk a múltbeli, harctéri vitézségünkkel, Gábor Áronnal, de egy múzeumnak elsődleges feladata, hogy bemutassa helyünket a tudományban, a művészetben is. Hogy volt és van nekünk Mikes Kelemenünk, Kőrösi Csoma Sándorunk és Barabás Miklósunk is, akik által nemcsak védtük, hanem építettük is Erdélyt, Európát.
A nemrég elhunyt Jakobovits Miklóst többek között a Központ alapítójaként jegyezhetjük. Milyen emlékeket őriz róla?
Nagy alkotó és rendkívül lelkes ember volt, aki önzetlenül támogatott minket ebben a törekvésünkben. Az önzetlenségét és européer gondolkodását emelném ki: nem tudnám megszámolni, hogy hány erdélyi művésznek harcolt ki magyarországi kitüntetést vagy éppen támogatást. Nagyon drukkolt nekünk, hogy megvalósítsuk a Központot, a megjelent katalógusunkat többek között ezért is az ő emlékének ajánljuk.
Sikeres működésükhöz a döntéshozók támogatása is szükséges. Milyen a viszony a helyi önkormányzatokkal?
Támogatnak, segítenek, és mivel Székelyföld Kulturális Fővárosa szeretnénk lenni, a múzeum minden erejével bekapcsolódik ebbe a törekvésbe is. Sepsiszentgyörgyön nagyon jó a helyi közönség. Szeretettel, majdhogynem vallásos áhítattal jönnek be a múzeumba az emberek. Ha nem sikerül jól a hirdetés, akkor is számíthatunk egy 50-70 tagú törzsközönségre, amelyik az interneten, vagy az utcán rákérdez, hogy mikor érdemes ellátogatnia hozzánk. Kortárs képzőművészeti teret, az országban egyedülálló Magmát is létrehoztuk néhány évvel ezelőtt, ami nagyon sok erdélyi és magyarországi fiatal „fogyasztót” ide vonz. Magyarországon nagy gondok vannak, átalakulóban a teljes múzeumi szféra, gond van a kortárs művészetek háza táján is. Nálunk pedig egy nagy múltú múzeum befogadja a ma élő alkotókat, mert úgy gondoljuk, hogy ez is a kultúránk szerves része. Nem állhat meg a művészettörténelem Gyárfás Jenőnél.
Miből él egy múzeum ma?
Nyugaton egy ilyen típusú kezdeményezés, mint a Magma, civil pénzekből építkezik, mert szókimondó, provokál. Ezt a mai romániai pénzosztók nem igazán tudják elviselni, nem igazán jelent értéket számukra. Az Egyesült Államokban például a múzeumokat nem állami pénzzel finanszírozzák, minden magántőkéből működik, a kortárs is. Nálunk, ha megvonnák a támogatást, bezárhatnánk a kapukat. Nem tudok olyan erős magántőkéről, amire számíthatnánk – ilyen biztosan előfordul Bukarestben, de Székelyföldön egyelőre nem látok ilyen lehetőséget. A pályázati lehetőségek is szűkülnek, az Erdélyi Művészeti Központtal viszont szerencsések vagyunk, mert Magyarországról normatív támogatást kapunk.
Múzeumpedagógust azóta alkalmaznak, amióta Ön az igazgató. Mi a feladata?
A legjobb befektetés a múzeum esetén is a gyerek, aki nyitott, aki alakítható, és aki rácsodálkozik a dolgokra. Én is így lettem művész: ebben a múzeumban láttam először Gyárfás Jenőnek a fényképet meghazudtoló festményeit, de van például egy kollégám, aki akkor döntött úgy, hogy régész lesz, amikor ötödikes korában a néhai Kónya Ádám végigvezette őt itt a termeken. A múzeumpedagógia meghatározó funkció.
Egyéb újítások mellett talán a múzeumkert megnyitása az egyik legfontosabb lépés, amit az elmúlt években tettek. Miért érezték ennek szükségét?
Szokták kérdezni, hogy miért döntöttünk így, hiszen a múzeum a tudományé. Az emberek nem arra kell gondoljanak, hogy itt fizetniük kell, szépen fel kell öltözniük, és régi, poros tárgyakat nézegetniük. Mi azt szeretnénk, hogy ez egy élő hely legyen; aki például bejön ide, hogy megnézzen egy jazzkoncertet (a múzeumkert néhány éve a városnapok egyik fontos színhelye, nyaranta pedig rendszeresen ad otthont kulturális rendezvényeknek, családi programoknak – szerk. megj.), az legközelebb jegyet vált nálunk, kíváncsi lesz arra, hogy mi történik belül is. A múzeumpedagógus is azért fontos, mert ha a gyerekeket sikerül becsábítani, legközelebb magukkal hozzák a felnőtteket is. Többé nem arról szól az intézmény, hogy vasárnap délután felteszem a cvikkert, és mintegy szerepet játszva meglátogatom a múzeumot, hanem arról, hogy hozhatom az egész családot, tartalmasan tölthetem el itt a szabad időmet. Kávézót is tervezünk a múzeumba. Kós Károly előrelátó volt, de száz év az mégiscsak sok idő, ma nagyon hiányzik a múzeumból egy hely, ahol leülsz, megpihensz, elgondolkozol a látottakon, ahol a hasznos mellett a kellemesre is áldozhatsz. Egy egész komplexumra szükségünk van, hogy amikor eljön ide egy busznyi ember, akkor a látogatás után ne Brassóban ebédeljen, hanem nálunk, a múzeumkertben, mondjuk egy pohár szilvórium mellett. Hogy a nívós ismeretszerzés feltöltődéssel, a kellemessel társuljon. Sokszor mondjuk, az a jó, ha sűrűn kell javíttatni a múzeum kilincsét, annyian járnak hozzánk, annyira jó nálunk.
Beszéljünk azokról is, akiket nem igazán sikerül megfognia a múzeumnak. Kik ők?
Sepsiszentgyörgy is egyetemi városnak számít, itt működik a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néhány szaka. Kimutatásaink szerint viszont kevés egyetemi diák jár hozzánk. A digitális technikák annyira lekötik a figyelmüket, hogy nehéz becsábítani őket a múzeumba, persze vannak receptjeink: érintőképernyős felszerelések, több vetítés stb., ezen még dolgozunk. Ez a távolmaradás valószínűleg annak is betudható, hogy Sepsiszentgyörgyön nincsenek humán szakok a felsőoktatásban.
Ön nem csak mint múzeumigazgató, hanem szobrászként is közismert. A megye számos köztéri alkotást köszönhet Önnek, ezek mellett pedig elvontabb, saját ízlését tükröző munkái is vannak. Ez a kettősség mit jelent egy művész számára?
Annak örvendek, hogy számos munkát rám bíztak, hamarosan például elkészítem az első köztéri szobrom a szülővárosomban, Kézdivásárhelyen is, vagy a nemrég elhunyt Sylvester Lajos író plakettjét Csernátonba. Az emberek ezekért a munkáimért ismernek, a kisplasztikáimat pedig inkább a szakma értékeli, mert ezekben testesítem meg a saját lelkivilágom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2013. július 5.
Székely zászlók: ki levette, ki nem
Úgy tűnik, féligazságokkat nyilatkozott Dumitru Marinescu háromszéki prefektus, ugyanis az önkormányzatok csak egy része távolította el a székely zászlót a polgármesteri hivatalokról, és nem feltétlenül a felszólításai miatt.
Dumitru Marinescu szerdán jelentette be, pert kezdeményez öt háromszéki önkormányzat ellen, mivel az előzetes felszólításnak nem engedelmeskedtek, és nem távolították el az önkormányzat épületéről az arany-kék lobogót. A bejelentés ugyanakkor tartalmazta azt a közlést is, miszerint a csernátoni, a gelencei, az ozsdolai, a vargyasi és a kovásznai önkormányzat eltávolította a zászlót a kormányhivatal felszólítása nyomán. Csütörtökön portálunk érdeklődésére viszont kiderült, hogy a prefektus által állítottak csak részben igazak, mivel például Csernáton község polgármesteri hivatalának épületén ott lobog a zászló, az ozsdolain pedig azért nem látható, mert az ingatlan homlokzatát felújították, és az időre lekerült onnan minden, a román címert és zászlót és a feliratokat is odaértve.
Brânduș Dendyuk Szilveszter ozsdolai előljáró érdeklődésünkre hangsúlyozta, hogy mind a EU, mind a román és a székely zászló is visszakerül a helyére, ez nem kérdéses, és nem is szándékoztak eleget tenni Marinescu felkérésének. Gelence MPP-s elöljárójával Cseh Józseffel nem sikerült felvennünk a kapcsolatot, viszont a polgári alakulat megyei vezetőinek nincs tudomása arról, hogy engedelmeskedett volna a prefektusi elvárásnak. Vargyas község polgármestere Ilkei Ferenc megkeresésünkre elmondta, hogy ők kifejezetten eltávolították a lobogót, és a hivatal közelében, egy hat méter magas oszlopon helyezték el, de hamarosan visszahelyezik a községháza homlokzatára. Ilkei szerint nem rendelkeznek megfelelő apparátussal, így nincs jogászuk, és emiatt most el akarták kerülni a pert. A művelődési ház homlokzatán viszont továbbra is ott van a zászló. A kovásznai városházáról a lobogó már korábban lekerült, még a Kőrösi Csoma Sándor középiskolában kirobbant hajpántos-cirkusz idején. Thiesz János akkor azzal érvelt, hogy nem akarták tovább borzolni a kedélyeket.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke egyszerűen félretájékoztatásnak minősítette a prefektus kijelentését, Csernátont hozva fel példaként, ahol mint a helyszínen is kiderült, valóban a helyén van a zászló. A megyei önkormányzat vezetője úgy vélte, a kormánybiztos így próbál nyomást gyakorolni a közvéleményre, viszont sem az említett önkormányzatok, sem azok, amelyek ellen pert indított nem fogják eltávolítani a lobogót.
Marinescu egyébként márciusban azon jogszabályok alapján kérte a zászlók levételét, melyek szerint a polgármesteri hivatalokra az ország és az Európai Unió zászlaja mellett a területi egységek saját – hivatalosan elfogadott – jelképei tűzhetők ki. Mivel Székelyföld nem tekinthető önálló egységnek, a zászló pedig nem volt elfogadva a megye jelképének, így kitűzése közintézményre törvénybe ütköző.
Egyébként a perbe fogott önkormányzatok, mint például a baróti, vagy az árkosi a homlokzaton hagyják a lobogót a bírósági ítélet megszületéséig, mivel felfogásukban nem követtek el törvénytelenséget.
Nagy D. István
Székelyhon.ro

2013. július 15.
Nagy az érdeklődés a Teleki Téka iránt
Ha kezünkbe veszünk egy turisztikai szórólapot, vagy rákattintunk valamelyik utazási iroda honlapjára, és Marosvásárhelyről tájékozódunk, igen sok érdekességgel találkozhatunk. A városban található látnivalók közé tartozik többek közt a Középkori Vár, a Kultúrpalota, a Városháza, a Vártemplom, a Toldalagi-palota, a Teleki ház, a Református Kollégium a Bolyaiak szobrával, a hajdani Királyi Tábla stb. A Marosvásárhelyre látogatók nagy része ezeket mind meg is tekinti. Mai lapszámunkban a Teleki Tékába kalauzoljuk el olvasóinkat.
Teleki Sámuel korának egyik legképzettebb bibliofilje
A Teleki Téka alapítója, gróf széki Teleki Sámuel (1739–1822) korának egyik legképzettebb bibliofilje volt. Gyűjteményét kezdettől fogva közkönyvtárnak szánta, és egész életében dolgozott a bibliotéka gyarapításán – olvashatjuk a Téka honlapján. Az épület – ahol a könyvtár ma is működik – a XVII-XVIII. században épült barokk stílusban. A Wesselényi családtól örökölt házhoz Teleki Sámuel 1799-1802 között emeltette azt a szárnyat, ahol gyűjtött könyvei most is az eredeti elrendezésben tekinthetők meg.
Itt látható a Vizsolyi Biblia egy példánya
Az Állandó kiállítóterem kincseit felsorolni egy lapszám teljes terjedelme sem volna elég. Így nem is vállalkozhatunk egyébre, mint, hogy ízelítőül felsorolunk néhányat: Apáczai Csere János: Magyar Encyclopedia, Utrecht, 1653. Hipocrates: Opera, Basel, 1554. Pápai Páriz Ferenc: Pax Corporis, Kolozsvár, 1695. Körösi Csoma Sándor: Dictionary Tibetan and English, 1834. Károli, avagy Vizsolyi Biblia az első teljes magyar nyelvű Bibliafordítás, 1590. Az Amerikai Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatának rézmetszetes másolata, 1819.
Elsősorban külföldiek látogatják a Teleki Tékát
Petelei Klára könyvtárost, a Teleki Téka munkatársát arról kérdeztük, milyen az intézmény látogatottsága, és kikből állnak a nézelődők.
„Nagy az érdeklődés a Teleki Téka iránt, és igen széles a látogatók skálája. Elsősorban külföldi vendégeink vannak, főleg a magyar nyelvterületekről, de voltak látogatóink Japánból, Tajvanról, Ugandából és az Amerikai Egyesült Államokból is. Az érdeklődök nagy része a Kárpát-medencéből elszármazott magyar, de másokat is vonzanak a Téka kincsei, látnivalói. A magyarországi vendégeink túlnyomó többsége a turisztikai irodák által szervezett csoportok tagjaként jön el hozzánk, a gyermekek pedig az iskolák által szervezett határon túli vidékek látogatása program keretén belül” – mondta a könyvtáros.
Nagy a „hátizsákos turisták” száma
A vasfüggöny lehullása után megnőtt a nyugatiak érdeklődése Európa keletibb részei iránt. Az angol, holland és általában a nyugati turisták inkább egyéni látogatók. Ezek az úgynevezett „hátizsákos turisták”, akik 2–3–4-en indulnak útnak és járják végig a kiválasztott területek látnivalóit. A marosvásárhelyi Teleki Tékában is gyakran fordulnak meg az ilyen személyek. Az Amerikai Egyesült Államokból érkező látogatók már szervezett formában érkeznek és igen felkészültek. Előre tájékozódnak, utánaolvasnak a majdani látnivalóknak, nagy részük már a Tékába lépés előtt tisztában van azzal, hogy többek közt a Függetlenségi Nyilatkozat egy rézmetszetes másolatát is látni fogja.
Sok a műhelymunkára érkező egyetemi hallgató is
De nem csak a külföldiek körében nagy az érdeklődés a könyvtár iránt, hanem az erdélyiek, székelyföldiek között is. Igen gyakoriak az iskolák által szervezett látogatások, de sok a műhelymunkára érkező földrajz vagy könyvtárszakos egyetemi hallgató is.
Ugyanakkor az egyes szakmai konferenciákon (pl. történész), rendezvényeken, kongresszusokon (pl. orvosi) résztvevő szakemberek is szívesen iktatnak be a szabadidejükbe egy tékás látogatást. Sőt, sok esetben ez már a program része. Meg kell itt említenünk még a hivatalos látogatásokat, amelyeket más könyvtárak képviselői, vagy más országok nagykövetei tesznek a Teleki Tékába.
„Kedves látvány az, amikor egy családos látogatásnak vagyunk tanúi. Amikor a helyi szülők, nagyszülők, vagy akár a dédszülők hozzák el a gyermekeiket, unokáikat vagy dédunokáikat a Teleki Tékába. Így öröklődik a Téka, a város iránti érdeklődés, szeretet egyik generációról a másikra” – mondta el lapunknak Petelei Klára könyvtáros.
Nemes Gyula
kozpont.ro

2013. július 16.
Semjén: a végsőkig kitartunk Székelyföld mellett
A székelység és a magyarság soha nem kért olyat, ami ne lenne általános az Európai Unióban – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádióban.
A Parlament 7-es, legforgalmasabb kapuja fölött leng a székelyzászló. Semjén Zsolt a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában hangsúlyozta: fontos, hogy a Székelyföldön élők ezt tudják, amikor azért üldözik őket a saját szülőföldjükön, mert kiállnak a szimbólumaik mellett. A magyar olyan sajátos nemzet, amely három részből áll: van az anyaországi, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarság, de ez a három nemzetrész egyetlen nemzetet alkot, s maga a nemzet kerül veszélybe, ha bármelyik ezek közül eltűnik. Ezért minden nemzetrésznek éreznie kell, hogy a magyar állam mögöttük áll, magyarázta a miniszterelnök-helyettes.
A székelység egysége történelmi, kulturális adottság függetlenül attól, hogy a politika Trianontól a mostani regionalizálásig hogyan akarja közigazgatási szétszabdalni Székelyföldet. Akárhogy szabdalgatják azonban, Székelyföld egy valóság, ugyanakkor a megmaradásunkat nagyban segíti, ha egy régióhoz tartozik a tömb-magyarság, fogalmazott Semjén. Hozzátette: ez a Partium tekintetében ugyanígy van, Szatmár, Bihar és Szilágy megyének egyben kell lennie.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: a kormány a végsőkig kiáll Székelyföld mellett, minden segítséget megad a székelyeknek, hogy – élve természetes szabadságukkal, állampolgári jogaikkal – akik együtt akarnak lenni, azok együtt lehessenek, és ne kényszerítsék bele őket olyan hatalmas, román közigazgatási megyékbe, ahol a többségből kisebbség lesz, és nehezen tudják érvényesíteni az identitásához fűződő jogaikat.
A miniszterelnök-helyettes kiemelte: a székelység és a magyarság soha nem kért olyat, ami ne lenne általános az Európai Unióban.
Semjén Zsolt különösen fontosnak nevezte a nemzet közjogi egyesítését, vagyis, hogy a világon bárhol élő magyar megkaphatja az állampolgárságot. Az igazi erő az asszimiláció megfordítására az állampolgárság megadása: útlevél és szavazati jog, mondta a miniszterelnök-helyettes. Ennek érdekében küldött ki a kormány a nyugati diaszpórába 50 konzult és a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében 50 „népművelőt”, akik magyar nyelv, népdal, néptánc, történelem tanítással erősítik meg az identitásukban a magyarságot.
Kossuth Rádió, Határok nélkül

2013. július 17.
Esélyegyenlőséget a magyar diákoknak! – Diszkriminál a román érettségi
Valós esélyegyenlőséget az érettségin az jelentene, ha a magyar diákoknak is három írásbeli vizsgán kellene megfelelniük – anyanyelvükből, egy kötelező és egy választott tantárgyból –, mint a román tagozatok végzőseinek; a magyarul tanulók számára ráadás a román, és ez a negyedik a legnehezebb próbatétel, amiből a legtöbben elhasalnak, a helyzeten pedig vajmi keveset lehet javítani, ha továbbra is az eddigi módszerekkel oktatják az állam nyelvét – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Keresztély Irma főtanfelügyelő, több táblázattal és kimutatással igazolva állításait.
A már ismert lesújtó eredményeket feldolgozva ugyanis kiderült, hogy aki csak tankönyvből szerzi román tudását, az sokkal rosszabb esélyekkel indul az anyanyelvi szintű ismereteket követelő vizsgán, mint az, aki az utcán vagy itt-ott valami keveset élesben is gyakorolhatja magát a nyelvhasználatban.
Megyénkben ugyanis a baróti és a kézdivásárhelyi diákok érettségi átlaga a legalacsonyabb, ahol a lakosság bő 90 százaléka magyar anyanyelvű: ebben a két városban 18,9, illetve 25,8 százalékos az átjutási arány. A következő Bodzaforduló 45,9 százalékkal, majd Sepsiszentgyörgy 49,9 százalékkal, a legjobb eredményt pedig Kovásznán jegyezték 53,6 százalékkal. Anyanyelvi lebontásban még árnyaltabb a kép: a román tagozatok diákjai románból 72,51 százalékban vizsgáztak sikeresen, míg a magyar diákok alig 40,92 százalékban (32 százaléknyi a különbség!), ám saját anyanyelvükből a magyarok jobban teljesítettek: 86,33 százalékos volt a siker.
A román és a magyar vizsgaeredmények közötti (közel 14 százalékos) különbségre magyarázat lehet, hogy sok magyar gyermek is román osztályban tanul, a legbeszédesebb adat azonban az, hogy a megyei átmenési arány a jelenlegi 43,56 százalékról 52 százalékra emelkedne, ha a magyar tagozatok diákjainak nem kellene románból is vizsgázniuk. Ez még mindig alatta maradna az országos átlagnak, de lényegesen jobb eredmény lenne – magyarázta a főtanfelügyelő, iskolákra is lebontva a számokat. A Kőrösi Csoma Sándor-iskola átlaga is közel húsz százalékkal javulna a román érettségi nélkül, két líceumé mintegy 30, másik kettőé 40–45 százalékkal, még a Mikó is nyerne 9 százalékot; a Mikes érdekes módon csak egyet.
Mindez nem újdonság, éppen ezért szerepel a 2011-ben elfogadott oktatási törvényben, hogy a nemzeti kisebbségeket sajátos program szerint kell románra tanítani, csakhogy ez máig nem valósult meg, mindössze az elemi osztályok számára adtak ki új tankönyveket. Ha a cél a román nyelv elsajátítása, akkor az államnak ezt ebben a térségben segítenie kell, hiszen a magyar gyermekeket a négy tantárgyas érettségizéssel eleve diszkriminálják, a román nyelv megtanulására tett erőfeszítéseik pedig túlságosan nagy arányban bizonyulnak kudarcosnak – hívta fel a figyelmet Keresztély Irma, aki szerint az eredménytelenségért nem lehet csak a tanárokat okolni, és kár is bűnbakokat keresni, mert az nem oldja meg a helyzetet. Az új kisebbségi tantervek megszületéséig románból lehetne könnyebb tételt adni a magyar diákoknak – vélekedett. A pótérettségi előkészületeként a tanfelügyelőség módszereik bemutatására fogja kérni a jobban teljesítő iskolák igazgatóit, és mindenkitől felelős hozzáállást várnak el.
Demeter J. Ildikó
Háromszék

Tizenkét osztálynyi gyermek hiányzik Háromszéken – Tanári állások szűnhetnek meg
Több hely van az ősszel induló kilencedik osztályokban, mint amennyi diák, és ez a nagy lemorzsolódás tanári állások megszűnését is jelentheti – jelentette ki Keresztély Irma főtanfelügyelő a nyolcadikos képességvizsga utáni első elosztást ismertetve. Összesen tizenkét osztálynyi gyermek hiányzik Háromszéken a számítógépes besorolásból, és két olyan osztály is akad (egy Sepsiszentgyörgyön, egy Baróton), ahol egyetlen diák sem szeretne tovább tanulni.
A számok könyörtelenek: a 2012/13-as tanévben 1987 diák kezdte meg a nyolcadik osztályt, év végéig 1971 tartott ki. Ezek közül 1671 végzett (84,78 százalék), 185 pedig pótvizsgára maradt (106 egy tantárgyból, 79 kettőből). 28 fős létszámmal osztva ez már hét osztállyal kevesebb: ők azok, akik a képességvizsgáig sem jutottak el, ősszel azonban még bekerülhetnek valamelyik szakiskolába. Megyeszinten 24 diák osztályismétlő, ez ismét egyosztálynyi; 66 diákot nem lehetett lezárni, 23 be sem volt iskolázva – ez újabb három osztály. 27 gyermek speciális osztályban, 174 művészetiben folytatja tanulmányait, ők is más elbírálás alá esnek. Más megyékből 39-en jelentkeztek a megyénkbeli iskolákba, a romák számára elkülönített helyek iránt azonban nem volt érdeklődés. A 2013/14-es tanévre 71 kilencedik osztály indítását hagyta jóvá a tanügyminisztérium, ez 1988 helyet jelent, amiből 524-et (26,35 százalék) nem foglaltak el az első körben. A beiratkozások ma kezdődnek, az üresen maradó helyeket július 26-án újra meghirdetik, augusztus elsejével lezárul a folyamat.
A betöltetlen helyek táblázata lehangoló: a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum három magyar osztályából, 87 helyből 72 üres (csak félosztálynyi diák van!), a három román osztályból pedig összesen 31 gyermek hiányzik. Baróton hat osztályból háromnak a sorsa kérdéses (fafeldolgozásra senki sem kíváncsi, a román osztályba csak egy diák pályázik, textil-bőrdíszműre három), a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szaklíceumban meghirdetett 116 helyre 66, az Apor Péter 58 helyére összesen 39 jelentkező akadt, Sepsiszentgyörgyön a magyar oktatásba 68 diákot vár a Kós Károly Szakközépiskola (itt háromból két osztály szűnhet meg), 33-at a Puskás Tivadar, és még a Mikes Kelemen kétnyelvű (magyar–angol) filológia osztályában is maradt 17 üres hely.
A júniusban képességvizsgázott diákok közül 1581-en szereztek ötösnél nagyobb jegyet (ez a négyévi általánosukból és a vizsgajegyből tevődik össze, de sokszor igen nagy a különbség a kettő között), és 55-en az átmenőnél kisebb minősítéssel is líceumba kerülnek – Keresztély Irma szerint azonban közel 40 százalékra tehető azok száma, akik gyenge eredménnyel jutottak be, és nagy kérdés, hogy négy év alatt, az érettségiig fel tudnak-e zárkózni, vagy pedig tovább rontják a megye amúgy sem dicsérhető teljesítményét.

2013. július 18.
17 ezren utazhatnak a Határtalanul programban
A Határtalanul tanulmányi kirándulás programban mintegy 14 ezer tanuló látogat határon túli magyar közösségekhez, és a cserekapcsolat keretében hazánkba is több ezer külhoni fiatal érkezik. A Kőrösi Csoma Sándor program 47 ösztöndíjasa távoli magyar diaszpórákban végez kulturális szervezőmunkát, illetve tanít a helyi magyar közösségekben. A programok célja a kapcsolat és a kommunikáció erősítése a külhoni és a hazai magyarság között. Répás Zsuzsanna, a KIM nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Rádió Orientben hangsúlyozta, a hazánkról kialakult hiteles képért a médiánál is többet tehetnek a világban élő magyarok.
A költségvetésből határon túli célokra kiszabott 15 milliárd számos pályázat megvalósítását teszi lehetővé, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, a hosszú távú működést biztosító támogatásokra fektetik a hangsúlyt, elsősorban az oktatás területére koncentrálják a forrásokat. Tavaly az óvodák éve volt, idén a külhoni magyar kisiskolásokat célzó program keretében szólítják meg a határon túli magyar szülőket. „Szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy nem csak a nemzeti identitás továbbörökítése szempontjából fontos magyar nyelvű iskola választása, hanem a gyermek egyéni fejlődése szempontjából is” – mondta el Répás Zsuzsanna. A Kárpát-medence 22 helyszínét érintő körúton népszerűsítette a programot a helyettes államtitkár, mintegy 5000 diák, szülő és pedagógus számára. A program célja az oktatás révén a közösség megerősítése is. 2011-ben a Magyar Állandó Értekezlet megállapította, élő magyar közösségek magyar intézmények mellett működnek.
Alacsony a magyar kivándorlás a régióban
A Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárként többnyire a szomszédos országokban működő kisebbségi vegyesbizottságokkal tárgyal, de fontosnak tartja a helyi magyar szervezetekkel való kapcsolatot. „Sosem egy kétoldalú kapcsolatnak kell elképzelni, hanem egy háromoldalú viszonynak.” Az államközi tárgyalások előtt mindig meghallgatják a helyi közösség vezetőit, milyen problémát kell a tárgyalóasztalhoz vinni. „Fontos, hogy a nemzetpolitika harmóniában legyen a szomszédságpolitikával” – tette hozzá a helyettes államtitkár.
2011 óta 470 ezren kaptak magyar állampolgárságot egyszerűsített honosítási eljárásban, közülük 400 ezren már letették az állampolgársági esküt. Az év végére ez a szám eléri a félmilliót a KIM helyettes államtitkára szerint. Egy nemrég készült felmérés szerint régiós összehasonlításban is alacsony a magyar kivándorlás, régiónkban egyedül Csehországot hagyják el kevesebben.

Az idén meghirdetett Határtalanul tanulmányi kirándulás program 500 milliós forrásából több mint 17 ezer diák utazását finanszírozza. Mintegy 14 ezer tanuló látogat határon túli magyar közösségekhez, cserekapcsolat keretében pedig hazánkba is érkeznek külhoni magyar fiatalok. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint a mai generáció a média és az oktatás révén tájékozódhat a határainkon túli magyarok kulturális és politikai helyzetéről, de ez nem jelent személyes tapasztalatot. „Ki kell vinni őket ezekhez a közösségekhez.” Az osztálykirándulás élménye a gyerekeken keresztül az egész családé, a szülőké és nagyszülőké is. A nemzeti identitás kérdésében hazánk sok szempontból rosszabbul áll, mint a szomszédos országok magyarjai, így a személyes találkozás és kapcsolatfelvétel erősítheti az összetartozás érzését, csakúgy mint az együttgondolkodásnak terepet adó ifjúsági találkozók. Idén júliusban kárpátaljai Felsőszinevéren, a vajdasági Kishegyesen és erdélyi Tusnádon szerveznek szabadegyetemet.
Tavares: a diaszpóraszervezetek kiálltak hazánk mellett
Népszámlálási adatok alapján tudjuk, a szomszédos országokban kb. 2,5-3 millió magyar él, a diaszpórában az Amerikai Egyesült Államok és Kanada rendelkezik a legnagyobb magyar közösséggel. A Kőrösi Csoma Sándor program 47 ösztöndíjasának feladata, hogy elsősorban a tengerentúli közösségek kulturális életében aktív szervezőmunkával vegyenek részt. A nemzetpolitika a diaszpóraszervezetek kérésére néptánctanárok, könyvtárosok és magyartanárok cserkészvezetők munkája révén igyekszik megszólítani a diaszpóra közösségét, amely elsősorban az egyház és a cserkészet köré szerveződik.
A magyar alkotmányosság leépüléséről szóló Tavares-jelentés kapcsán Répás Zsuzsanna elmondta, a diaszpóraszervezetek kiálltak hazánk mellett, a svájci magyar szervezetek például aláírásgyűjtéssel szerveztek tiltakozó akciót. hazánkról kialakult hiteles képért a médiánál is többet tehetnek a világban élő magyarok. „Minden diaszpórában élő magyar ember egy nagykövet” – mondta a helyettes államtitkár.
OrientPress.hu

2013. augusztus 21.
Kinevezések: maradhatnak a magyar iskolaigazgatók?
Idén sem tartanak az iskolaigazgatók számára versenyvizsgát, tehát akár az előző évben, egy évre szóló kinevezés útján döntenek az oktatási intézmények vezetőinek személyéről. Szatmár és Maros megyében is politikai egyeztetéssel sikerült megoldani, hogy magyar intézményvezetők kerüljenek olyan iskolák élére, ahol amúgy a törvény szavatolná a jelenlétüket.
Az iskolák igényeit, javaslatait a megyei tanfelügyelőségek összesítették, majd jóváhagyásra felküldték az oktatási tárcához. A minisztérium hivatalos válasza a napokban várható.
Politikai egyeztetésre volt szükség
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke a maszol.ro kérdésére elmondta, a törvény kötelezővé teszi, hogy azokban az oktatási intézményekben, ahol kétnyelvű a tanítás, magyar vezető is legyen. Ezt Maros megyében többnyire sikerült is megvalósítani, kivétel a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium, ahol annak ellenére, hogy magyar nyelvű osztályok is működnek, „valamilyen okból kifolyólag” néhány éve nincs magyar aligazgató. Politikai nyomásra ez szeptembertől változni fog, körvonalazódik az is, hogy ki fogja elvállalni ezt a feladatot.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, Maros megyében nagy változások nem lesznek, többnyire ugyanazok maradnak az intézményvezetők, akik eddig voltak. Illés hozzátette, hogy a segesvári gimnázium igazgatóhelyettesi tisztségénél lesz változás, illetve Marosvásárhelyen a Református Kollégium igazgatójánál – ez utóbbi pedagógus személyes okokból kérte felmentését.
Bár politikai egyeztetésre volt szükség Szatmár megyében is, egyelőre úgy tűnik, nem lesznek számottevő változások a magyar iskolaigazgatók, aligazgatók személyét illetően Szász Piroska helyettes főtanfelügyelő szerint. A politikai egyeztetésekről optimistán nyilatkozott Pataki Csaba megyei, valamint Kereskényi Gábor szatmárnémeti RMDSZ-elnök, azonban mindjketten megjegyezték: nincs még végleges döntés. „Úgy vélem, a magyar közösségek ez irányú igényeit 90 százalékban sikerül kielégítenünk” — mondta Kereskényi. Pataki pedig úgy nyilatkozott, hogy annyit kértek a hatalmon levő pártok képviselőitől: tartsák szem előtt a tanügyi törvényben is szereplő etnikai arányosság elvét a kinevezések során.
Székelyföldön és Kalotaszegen nem lesz gond
Augusztus végén valamennyi háromszéki iskola igazgatójának is lejár a mandátuma. A Kovászna megyei tanfelügyelőség a legtöbb tanintézmény élére az eddigi igazgatók ideiglenes kinevezését javasolja a szaktárcának, de lesznek olyan iskolák, ahol új igazgatócserére kerül sor, mivel az eddigi vezetés nem bizonyult hatékonynak, tájékoztatott Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő.
Az ideiglenes kinevezések legtöbb egy évre szólnak, hacsak időközben a szaktárca meg nem szervezi a versenyvizsgákat, mondta a főtanfelügyelő. Hozzátette: azokban az iskolákban, ahol nem voltak gondok, az eddigi igazgatók mandátumának meghosszabbítását javasolják.
Vannak azonban kivételek, hiszen az oktatási minisztérium alkalmazza az új tanügyi törvényt, amely szerint az lehet igazgató, akinek van ilyen irányú képesítése, illetve végleges tanári állása van. Ez gondot jelent több vidéki tanintézményben, ahol tanítók voltak az igazgatók, és eddig néhány órát oktattak a gimnáziumi osztályokban. Idéntől azonban a tanítóknak vissza kell térniük elemi osztályos katedráikhoz, és emellett a vezetői pótlékért kellene ellátniuk az intézmény igazgatását is. Ezt a tanítók többsége nem vállalta, hiszen az elemi osztályos gyerekek tanítása egész embert igényel, szerintük ezzel összeegyeztethetetlen az igazgatói tevékenység. Ezekben az iskolákban a Kovászna megyei tanfelügyelőség jelenleg keresi az igazgatójelölteket.
A "hajpántbotrányos" iskolában indokolt az igazgatócsere. A Háromszék értesülései szerint a trikolórbotrányként elhíresült márciusi események miatt a megyei tanfelügyelőség leváltja a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum igazgatóját és két aligazgatóját. Az indoklás szerint a háromtagú csapat nem kezelte megfelelően az incidenst. Az évi értékelés alapján Háromszék több iskolájában lesz igazgatóváltás, Kovásznán ellenben valóban a márciusi események következtében nem hosszabbítják meg Simon István igazgató és a két aligazgató ideiglenes kinevezését – erősítette meg a főtanfelügyelő. Keresztély Irma leszögezte: „Az ellenőrzés során kiderült, a márciusi incidens amiatt fajult el, mert az iskola vezetősége nem kezelte megfelelően a helyzetet”. Az új igazgató személyéről egyeztettek Kovászna polgármesterével is, kiválasztották a két aligazgatót is, egy magyar és egy román ajkút, ám a neveket egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, a kinevezések szeptember 1-től érvényesek.
Háromszéken 344 tanintézmény működik, mindegyikük vezetőjének lejár a mandátuma, már egyetlen egy sem marad, aki versenyvizsgával szerezte meg a kinevezését.
Hargita megye tanintézményeiben már kinevezték az iskolaigazgatókat a 2013/2014-es tanévre, jelentős változás itt sem történt. Az intézményvezetők 98 százaléka változatlanul a következő tanévben is betölti vezetői tisztségét – tudtuk meg Bartolf Hedvigtől, Hargita megye főtanfelügyelőjétől. Az elkövetkező időszakban várható miniszteri rendelet megjelenését követően az új tanév kezdetéig az aligazgatókat is kinevezik.
Nem lesz gond Kolozs megyében sem az iskolaigazgatók kinevezésénél. Ahol igazgatócsere történt, a tanfelügyelőség lekérte az iskoláktól a javaslatokat, vezetőtanácsi ülésen megbeszélték és helyi szinten jóváhagyták a kéréseket. A minisztériumi jóváhagyásnak a napokban kell érkeznie. „Vélhetően nem lesznek meglepetések, eddig soha nem voltak, de amíg nem látjuk, mi sem mondhatunk semmi biztosat” – mondta el a maszol.ro-nak Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Az elmúlt napokban a tanügyminisztérium képviselői elmondták, hogy az elkövetkező hetekben várható a miniszteri rendelet, amelynek normái alapján ki lehet majd nevezni az aligazgatókat is azokban a tanintézményekben, ahol a tanulólétszám ezt indokolja.
A.E., K. Zs., P. K., T. A.
Maszol.ro

2013. augusztus 24.
Trilógia a rovásírásról
Mandics György (sz. 1943) neve – mint írástörténész – 1981-ben vált közismertté. Ekkor látott napvilágot Bukarestben A rejtélyes írások könyve című munkája, amelyben az írás(ok) kialakulásának titkaival foglalkozott. Akkori bevezető soraiban leszögezte: föltett szándéka az volt, hogy "a mozgásban levő tudományt mutassa be, nem a végleges, lezárt s a megfellebbezhetetlenség és örökkévalóság pózában tetszelgő tudást".
Ezt a "felismerést" érvényesítette most is Róvott múltunk háromkötetes monumentális munkájában: a harminc esztendő alatt tetemesen felgyűlt ismeretanyag – alkotó-teremtő műhelyében – kézikönyvvé vált. Ezúttal valamelyest szűkült a témakör: figyelme javarészt a székely- magyar rovásírás történetére összpontosult. Persze, összegezés közben nem feledkezett meg az írástörténet eddig felmutatott általános eredményeiről: a múltba való "visszatekintések" nagyon gyakran megerősítették, igazolták, olykor pontosították friss meglátásait. És ez inverz is működött.
Az első kötet első könyve az Előítéletek, előfeltevések címet viseli, anyaga hat fejezetre tagolódik. A szerző teljességigénye csodálatra méltó: úgyszólván mindenkit megemlít, aki valaha nyilatkozni "mert" a rovásírás minőségi jegyeiről, forrásairól, illetőleg a székelység származásáról. Utal arra, hogy a hatalom szempontja már első királyaink idején jelentkezett, és hogy a "tudósok kontra amatőrök" háborúja ma sem ért véget. Oknyomozó módszerrel tárta föl például Tar Mihály 19. század végi, 20. század eleji "ügyködéseit", hogy végül is valamelyes fény derüljön a hamisításkísérletek kiváltó okaira.
Az elmélyült, a szakszerű kutatómunka végzése közben a szerzőben is megfogalmazódott a töprengésre késztető kérdés: "mi (magyarok) kihez tarozunk? Ki a mi természetes rokonunk? S ki az, akire csak hasonlítunk, ám kötelékünk nem igazi vérségi rokonság, csupán a felületi jegyek alapján kialakult szimpátia?"
Megállapítja: "a magyar rovásírás valójában csak egyike a nagyszámú rovástechnikai alapon létrejött jelrendszernek", és hogy az írások "nem genetikusan, rokoni szempontból, hanem írástechnikailag összefüggő rendszerek". Ebből logikusan következik a fontos feladat: szükséges a "történelmi összefüggések újrarajzolása".
A kötet II. fejezete a következő címet viseli: A bizonyítások könyve. Corpus inscriptionum Siculo- Hungarorum. A corpus szó jelzi: itt a még katalogizálható, illetve az elveszett vagy lappangó emlékek összességéről, gyűjteményéről van szó. Elsőként a megsemmisült (vagy pontatlan) emlékek számottevő részéről szerzünk tudomást, másodízben pedig az elveszett, de másolatokban megmaradt emlékanyag kerül bemutatásra. A corpus összeállítása fontos feltétel: "Csak ekkor kezdődhet el a kanonizáció: a hiteles, a kétséges és kétségtelen hamisítvány szétválogatása, hogy minden érdeklődő tudja: az adott új lelet mit ér, hova sorolandó". Ezt segíti elő a trilógia illusztrációs anyaga, a közölt 2408 (!) kép is.
Mandics nagy művének II. kötete sajátosan megfogalmazott címekkel kezdődik, például: Sumér–magyar örökség? Rovásíró párthusok? A kelta–magyar örökség? A neolitikum magyar írásai? stb. Ez utóbbi kérdéskör kapcsán a szerző megjegyzi: a balkáni íráskomplexummal foglalkozó "elmélet keretében a szerb, a bolgár, a román és a magyar kutatók versenyt futnak a nemzeti dicsőség jegyében az elsőség megszerzéséért". Itt tehát – több esetben – a tudományos alapvetést nélkülöző álságoskodásokról esik szó. Ezek gyakran a történelmietlenség kirívó példái: kérdésessé próbálják tenni a historikum hiteles voltát. Ilyen kérdőjelekkel végződő cím – megszámoltam – huszonhárom van a kötetben.
A következő fejezet szép címe: A hunok holdudvarában. A szerző bevezető mondata így hangzik: "A hunokkal elérkeztünk az elvileg lehetséges megsejtések homályzónájába, vagyis a megfejtésekre létezik egy olyan történelmi paradigma (…), mely szerint a magyarság valamilyen fokon – antropológiai vagy kulturális értelemben – rokon a hunokkal". Mostanság egyre gyakrabban hallani arról, hogy – például – a távoli Mongóliában megsűrűsödtek a régészeti feltárások, s olyan eszközök, olyan "rótt" emlékek bukkantak elő, amelyek a korai hunok életvitelét tükrözik. Itt most – kis kitérőként – személyes tapasztalataimat mondom el.
2012. április 17-én a mongóliai Ulan Batorból egyetemi tanárok érkeztek Kibédre: dr. Ucsiraltu professzor, D. Erdenebátor régész-történész, Csagdarszüren filmrendező, néprajzkutató. A rovásírás kérdésköre érdekelte őket. Rögtönzött előadásomat több tévékamerával rögzítették, a tolmács dr. Obrusánszky Borbála történész, orientalista volt.
Nos, dr. Obrusánszky utóbb nagy tanulmányt közölt Székelyföld hun hagyatéka címmel. Megjelent a Korösi Csoma Sándor – Lelki élet, vallásosság kötetben. Szerkesztették: Gazda József és Szabó Etelka, Sepsiszentgyörgy 2013. A kibédi találkozóról így számolt be:
"Udvarhelyi körutunk alkalmával Ráduly János kis kibédi gyűjteménye nagy meglepetést okozott mindnyájunknak. A kis székely faluban élő néprajzkutató a hazai és a kelet-európai rővásemlékek kiváló ismerője, előadta eredményeit nekünk, látogatóknak a magyar rovásjelek eredetéről. Szerinte azok leginkább az észak-kaukázusiakhoz állnak legközelebb (…) A mongolok csodálkozva hallgatták Rádulyt, kiderült, teljesen egyetértettek álláspontjával (…) Az idős kutató egyszer csak elővett egy régi rovásbotot, és elmagyarázta, hogyan használták, és milyen adatokat tüntettek fel rajta. Ucsiraltunak egyszer eszébe jutott valami: a kínai Si Csi krónika azt írta, hogy a hunoknak nincs írásuk, csak fába rónak jeleket. Szerinte a rovásbotról emlékezett meg az ókori szerző (…) A következő, Ráduly által bemutatott tárgy megint csodálatot keltett. Egy szarvasagancsból készített szarut vett elő a magyar szakember pusztán azért, hogy rovásjeleket mutasson. Erdenebátor csodálkozva kérdezte, hogy mire való ez a tárgy, és kik használták. A mongol régész elmondta, hogy a mongóliai hun sírokból került elő ilyen lelet, de senki sem tudta, hogy mire való. Most már megvan a megoldás – mondta. Meglepte, hogy nemcsak a forma, hanem a rajta lévő díszítés kétezer év óta szinte semmit sem változott."
A kötet második felében Mandics az avar nyelvemlékeket vette számba, itt külön fejezetet kapott a nagyszentmiklósi aranykincs. Ezt írta: "A nagyszentmiklósi kincs a rovásírásos emlékanyag kétségtelen csúcsa külföldi elismertsége miatt, hiszen az egyetlen, amelyik egy nemzetközi érdeklődést kiváltó aranyleleten található". A megfejtők sokasága azt jelzi, hogy az olvasatok kérdésköre további tanulmányozást igényel. Máris fölmerült a kincs és a híressé vált szarvasi tűtartó betűrendszerének közeli "együvé tartozása". Az újabban végzett radiokarbon-mérések alapján a kincs késő avar korinak minősíthető. De vigyázat: "a radiokarbon módszer sok sebből vérzik".
A kötet legutolsó fejezetében Árpád népének rovásírásos emlékeiről esik szó. A magyarok mellett a következő "népek" jöhetnek számításba: kunok, jászok, kabarok, besenyők.
Ráduly János

2013. szeptember 9.
Szoborral tisztelgett Kovászna Gazdáné Olosz Ella emléke előtt
"Gazdáné Olosz Ella egyetemes értékeket teremtett, és lázas munkával eltöltött évei során úgy ötvözte a hagyományt a modernnel, az ősi technikákat a korszerű kifejezés eszközeivel, hogy gyökeresen átértelmezte ezek viszonyát, és teljesen új, félreismerhetetlen formanyelvet teremtett. Egy új világot" – hangzott el szeptember 8-án, vasárnap Kovásznán, a textilművész, néprajzkutató egykori lakhelyén.
A fürdőváros egyik legforgalmasabb részén avatták fel Gazdáné Olosz Ella szobrát, Vargha Mihály szobrászművész alkotását. Az 1993-ban elhunyt művész egykori lakóhelyén szervezett avatóünnepséget megemlékezés és Gazdáné Olosz Ella munkáinak méltatása követte. A mellszobor kivitelezését a kovásznai és a háromszéki önkormányzat támogatta, de a művész családja és több magánszemély is hozzájárult. Az avató a 16. Kovásznai Városnapok rendezvénysorozat része volt.
Az eseményen a betegsége miatt távolmaradó Szakolczai Lajos irodalomtörténész és művészetkritikus méltatását Darvas László színművész olvasta fel, beszédet mondott Petre Străchinaru művelődésszervező és Thiesz János, Kovászna polgármestere. "Gazdáné Olosz Ella a maga módján legújabb kori Kőrösi Csoma Sándorunk volt, azzal a különbséggel, hogy ő visszatért Kovásznára, s a magával hozott kincset itt dolgozta fel. Keleti és nyugati utazásai során felismerte, hogy mi magyarok legalább annyira tartozunk Kelethez, mint amennyire a Nyugathoz kötődünk" – méltatta a textilművész munkásságát Tibori Szabó Zoltán újságíró.
Gazda József művészeti író, Gazdáné Olosz Ella férje emléklapot nyújtott át mindazoknak, akik hozzájárultak a szobor elkészítéséhez. Az 1937-ben a Brassó megyei Keresztváron született Gazdáné Olosz Ella haláláig Kovásznán élt és alkotott. Több alkalommal tett tanulmányutat Nyugat-Európába és a Közel- és Közép-Keletre, hogy minél alaposabban megismerkedhessen az emberiség egyetemes kultúrájával. Művészi célja a népi szövés és a "magas művészet" kategóriájába tartozó gobelin szintézisének megteremtése volt, illetve a paraszti és a polgári tradíció közelítése mellett hidat építeni az ősi és a modern, valamint a keleti és nyugati törekvések között. Mindezt úgy igyekezett megvalósítani, hogy fonalait természetes növényi és ásványi festékekkel maga színezte, ezekből pedig saját kezűleg szőtte szőnyegeit.

2013. szeptember 19.
Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony nyomdokain
Évekkel ezelőtt megfogalmazódott vágya vált valóra a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnök asszonyának, Náznán B. Olgának: az egyesület tagjait – és nem csak – elvitte egy dél-erdélyi körútra, az egyesületünknek nevet adó fejedelemasszonyunk nyomdokain járva.
Régmúlt időket idéztünk, történelmünk tárgyi és szellemi hagyatékaival ismerkedtünk, fejet hajtottunk őseinknek a haza felemelkedése iránti elkötelezettsége előtt, de megtapasztaltuk mai pedagógusok, lelkipásztorok erőfeszítéseit is, ahogy határozottan megvetik lábukat a szórványban, talajt biztosítva a felnövő nemzedékek számára.
A megálmodott kirándulásra mintha csak a mi tetszésünkre teremtette volna a jó Isten a sok esős nap közé azt a két szeptemberi első szombat- vasárnapot.
Segesvárt csak érintettük, de azért annyit érdemes megemlítenünk, hogy 1630. december 1-jén az itteni országgyűlésen választották meg a rendek Erdély fejedelmévé I. Rákóczi Györgyöt, Lorántffy Zsuzsanna férjét.
Körutunk első állomása Kőhalom volt. Kőhalom váráról az első megbízható adat 1334-ből származik, amikor is magyar királyi várként említik. Arról, hogy mikor, milyen körülmények között került az erdélyi fejedelmek fennhatósága alól a helyi szász közösség tulajdonába, vajmi keveset tudunk. A várból gyönyörű kilátás nyílik keletre a Hargita, délre a hévízi erdőségek fölött a Bucegi és Királykő, délnyugatra pedig a Fogarasi-havasok láncolata felé. A várhegy aljának keleti felén, Orbán Balázs szavaival élve, ,,ott terül el a nevető városka (Kőhalom) egyenes, zsinórra huzott utczáival, csinos négy szög piaczán lévő ódon templomával".
De ott van a belgiumi támogatással épített református templom és a templom köré összegyűjtött hívek közössége is, akik képesek nemcsak saját magyar iskolát működtetni a helyi gyerekek számára, de felvállalják az idegenből hozott mintegy 40 szegény sorsú diák nevelését, taníttatását is a Szegedi László tiszteletes által megálmodott és létrehozott szórványdiákotthonban. Bizony, megszívlelendő hozzáállása a megmaradáshoz ez a sorsa irányítását saját kezébe vevő közösségnek!
Utunk fő célpontja azonban Fogaras volt, a fogarasi vár, amely az erdélyi fejedelemasszonyok birtokának számított. Lorántffy Zsuzsanna ebben a minőségében I. Rákóczi György feleségeként birtokolta Fogarast. Mindenben, de főként a kultúra és a szellemi élet területén férje mellett állt, ezen időszak békés évei alatt gyarapodhatott Erdély. A fejedelemasszony 1657-ben megalapítja a városban az első román iskolát. Román tanítókat és papokat neveltek itt, így aztán a görög katolikusok Fogarast választották első erdélyi központjuknak. A várhoz tartozó birtokán még 39 román tannyelvű iskolát alapított jobbágyainak gyermekei számára. Megilletődve sétálunk a várban, azokban a szobákban, ahol egykor a fejedelemasszony is lakott.
A mai Fogarason az új református templom lelkésze már annak is örül, ha a 400 főt számláló közösségből valaki bejön vegyes házasságot kötni. Furcsán hat a templomkertben felállított emléktábla felirata, amely csak román és angol nyelven hirdeti, hogy a templomot gróf Teleki József és felesége, Árva Bethlen Kata építtette 1715-1740 között. A templom szomszédságából tekint felénk a Mikszáth Kálmán, Fogaras országgyűlési képviselőjének közbenjárásával 1909-ben épült gimnázium épülete, mai nevén Radu Negru líceum, ahol Babits Mihály is tanított pár évig, de amelyben egyetlen magyar osztály sem működik.
Vajon ma hány, a nemzeti kisebbségek nyelvén működő iskolát vállalna fel valaki a többségiek közül, önszántából, nem külső nyomásra, akár a multikulturalitás nevében? Vagy annak már lejárt a csillaga, ahogy kezdik beismerni a nyugati kultúrák is?
Utunk Nagyszeben felé vezet. Ezen a vidéken egyre gyakrabban ismétlődik a Brukenthal név.
Sietünk, mert még idejében el akarunk érni Alsószombatfalvára, ahol az egykori Brukenthal-kastély kertjében az osztrák–magyar monarchia idején ménest telepítettek és ma is működik a lipicai lovakat tenyésztő és kiképző központ. A lovak gyönyörűek, érdekes a nyeregkiállítás is.
A délutáni napsütésben a busz ablakából gyönyörködünk a csaknem közvetlenül a síkságból kiemelkedő Fogarasi-havasokban, csodálatos képet mutat a fenyveserdőkön felül szürkésfehér sziklaormaival.
Késésben vagyunk, de azért még futja egy késő délutáni sétára Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota nyári kertjében. Az eredeti állapotában megőrzött barokk kert pompájában élvezzük a lenyugodni készülő nap bágyadt fényét, melegét.
Szebenben az éjszakába nyúló, zsíros kenyérre kent székely viccek áradatát tiszta, kényelmes ágyakban pihentük ki.
Másnap reggel az ott működő HÍD egyesület jóvoltából idegenvezetőnk kíséretében és az éppen a piactéren zajló kézművesvásár hangulatában bejártuk Szeben főterét, imádkoztunk a katolikus templomban, ahol már gyülekeztek a hívek a vasárnapi szentmisére.
Utunk továbbvitt az Erdélyi Fejedelemség egykor virágzó fővárosába, Gyulafehérvárra. Útközben láttuk, ahogy dolgoznak a Nagyszeben – Szászváros (Orastie) autópályán. Csak remélhetjük, hogy majd ükunokáink száguldozni fognak az észak-erdélyi autópályán. (Sajnos, a mindenkori bukaresti kormányoknak az A3-as autópálya megépítése sohasem jelentett prioritást.)
A város látnivalói a várfallal körülvett részben láthatók, itt van az erdélyi püspökség, amelyet még Szent István király alapított 1009-bent Gyulafehérvár székhellyel. Idegenvezetővel járjuk körbe a XIII. században épült érseki székesegyházat, ahol az erdélyi fejedelmek és püspökök egész sora nyugszik, köztük az 1648-ban elhunyt I. Rákóczi György, Lorántffy Zsuzsanna férje, az 1980-ban elhunyt Márton Áron, Erdély nagy püspöke, akinek síremléke előtt fejet hajtunk, és a tiszteletére berendezett emlékszobában megörökítjük egyesületünk nevét a vendégkönyvben.
Utunk során mi is, mint a kommunizmus éveiben a törvényen kívül került katolikus egyház, Márton Áron püspököt idézve érezzük: "Az egyetemes bizonytalanság napjaiban megbizonyosodtunk afelől, hogy egyedül vagyunk és a magunk erején kívül csak Istenre támaszkodhatunk".
Nem hagyhatom ki személyes találkozásaimat sem Márton Áron püspökkel: 1956-ban, 11 évig tartó palotafogságának úgymond ,,előestéjén", a marosjárai búcsún, a szentmise utáni ünnepi ebéd közben ölében ülve énekeltem a székely népdalokat, aztán 1969-ben, a börtönből való szabadulása utáni felcsíki bérmaútja alkalmával Farkaslakán részesített a bérmálás szentségében.
Az érseki székesegyház mellett építették 1921–1923 között az ortodox katedrálist, amely I. Ferdinánd román király trianoni döntés utáni, 1922-ben történő újrakoronázásának helyszíne, ezért koronázási katedrálisnak vagy újraegyesítési katedrálisnak hívják.
Nagyenyed ma csendes kisváros, csak történelme beszél a labanc seregek, majd a mócok támadásairól, ahogy azt id. Lörincz Zoltán nyugalmazott tiszteletes meséli. A híres Bethlen Gábor kollégium teljes felújítás alatt áll, a helyi tanács hozzájárulásával és európai pénzeken. A belső udvar iskolaépülete falán olvashatjuk nagyjaink, többek között a híres magyar utazó, Kőrösi Csoma Sándor, Barabás Miklós festőművész, Áprily Lajos költő, Sütő András író nevét, akik mind a kollégium diákjai voltak.
A Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében utolsó állomásunk Torockó. A község egyike azon ritka településeknek, melyek megtartották évezredes szokásaikat és kultúrájukat. Erdély legnyugatibb székely végvára, és talán egyik legszebb faluja.
Torockóról hazafelé vesszük utunkat, és reméljük, hogy a Székelykő mögül kétszer fölkelő nap fölöttünk is föl fog ragyogni egyszer.
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület nevében,
Fogarasiné Bereczki Irma

2013. október 8.
Nem belügy biztosítani az emberi jogokat
A bukaresti politika nem gyakorol kegyet, amikor „megengedi”, hogy magyar állampolgárként oda menjek Erdélyben vagy Romániában, ahová akarok – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki a román belpolitika viharos hullámveréseinek tudja be Traian Băsescu államfő ama kijelentését is miszerint Magyarország „tűzfészek” nemzetiségi kérdésben.
A Fidesszel kormányzó Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint Tirol példája alapján sem precedens nélküli a Tőkés László által szorgalmazott védőhatalmi státus, a magyar kormány azonban ilyet nem vet fel. Semjén lapunknak elmondta, az autonómia a közösségi jogok megvalósulása, az emberi jogok biztosítása pedig nem fakultatív az adott országok részéről, hanem kötelesség. A közelgő EP-választások kapcsán Budapest minél szorosabb összefogásra biztatja az erdélyi magyar pártokat, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az összefogáson belül meg tudjon jelenni a sokszínűség, mert így lehet megszólítani minden erdélyi magyart.
Románia schengeni csatlakozásának várható újabb halasztása különösen az ország nyugati felében élő, jelentős számban magyarok alkotta lakosság mozgását korlátozza. Magyarország a korábbi álláspontjához hasonlóan ezúttal is felemeli a szavát Bukarest érdekében?
Romániának teljesen igaza van Schengen-ügyben, amit a brüsszeli bürokraták művelnek, az elfogadhatatlan és minősíthetetlen. Egyszer már meghatároztak egy kritériumrendszert, amit Románia és Bulgária teljesített, ezek után újabb és újabb lehetetlen kifogásokat találnak ki, hogy elszabotálják a két ország schengeni csatlakozását. Beszéljünk őszintén: bizonyos nyugat-európai országok, amelyeknél belpolitikai problémát okozott a romániai cigányok megjelenése, belpolitikiai okokból akadályozzák az integrációt. Ez két szempontból elfogadhatatlan és értelmetlen. Az egyik, hogy a leszögezett kritériumokat Románia és Bulgária teljesítette. Másrészt a romániai cigánysággal kapcsolatos, Rómában, Párizsban és más városokban tapasztalható probléma semmilyen összefüggésben nincs a schengeni határral. Ezek az emberek akkor is mennek, ha nincs Schengen, ha pedig van, akkor sem fognak jobban menni, mint eddig; ha visszatoloncolják őket, ugyanúgy visszatérnek. A megoldás az lenne, hogy Brüsszelnek több pénzt kellene fordítania Románia, Bulgária, Szlovákia vagy Magyarország olyan programjaira, amely a romák felemelésére irányul. Magyarország ezt előtérbe helyezte uniós elnöksége során. Ha arányosan megkapnánk az uniós pénzeket, akkor sokkal több eredményt tudnánk elérni. Mi mindig is támogattuk, és ezután is támogatni fogjuk Románia schengeni csatlakozását, már csak azért is, hogy a magyarok nehézség nélkül tudjanak jönni-menni.
Nem az ország Schengen-tagságán múlik, viszont Erdélybe jövet nem tartott attól, hogy az államhatár román oldalán megkérdezik, mi járatban Romániában? Hónapokkal ezelőtt Traian Băsescu elnök tűrhetetlennek nevezte, hogy magyarországi politikusok „szabadon lófrálnak” az ország területén, a kirohanás pedig mélyítette a két ország közötti feszültséget.
Traian Băsescu elnök eme nyilatkozatát tekintsük a viharos román belpolitika eseményének. Amúgy nem tartozik a román politikára, hogy egy magyar állampolgár hova megy vagy nem megy. Oda megyünk, ahová akarunk, tekintve, hogy uniós polgárok vagyunk, Románia pedig aláírta az európai uniós szerződést. A bukaresti politika nem gyakorol kegyet, amikor „megengedi”, hogy magyar állampolgárként oda menjek Erdélyben vagy Romániában, ahová akarok. Ezt a Gibraltártól a Fekete-tengerig nyugodtan megtehetem, nem függhet egy kormány tetszésétől vagy nemtetszésétől. Aki nem fogadja el ezeket a játékszabályokat, az ne akarjon az EU tagja lenni. Ezek inkább retorikai kijelentések, amelyeket a helyükön kell kezelni. Másrészt mi nagy szeretettel látjuk a román politikusokat Magyarországon, ahol olyan román közösséget látogatnak meg, amilyet akarnak, kedvük szerint tarthatnak rendezvényeket, gyűléseket. Ahogy ezt én nem tekintem problémának, elvárom, hogy ők se tekintsék Erdély vonatkozásában annak.
A román államfő fogalmazott ennél durvábban is, nemzetiségi kérdésben tűzfészeknek nevezve Magyarországot, amelynek rendreutasítása terén Bukarest élharcos kíván lenni. Ezt a támadást miként könyveli el Budapest?
Ezt is tudjuk be a román belpolitika viharos hullámveréseinek. Egyébként ezek a mondatok elsősorban nem Magyarországnak szólnak, és nem is a magyarságnak, hanem bizonyos román választói csoportoknak. Ezért mindenkinek jobb, ha a súlyán kezeljük. Más kérdés, hogy a magyar kisebbség, a magyar nemzetrész helyzetére van egy nagyszerű megoldás, amit úgy hívnak, hogy autonómia, valamint a kisebbségi jogok százszázalékos megadása. Amennyiben ez megtörténik, akkor ez mindenkinek a javára válik. A mostani problémák abból adódnak, hogy a magyar nemzetrészt Erdélyben nem illetik meg olyan jogok, mint amelyek más országok nemzetrészeit Európában. Az autonómia nem magyar találmány, nem valamilyen soha nem látott vagy hallott extrém magyar ötlet, hanem megvalósult gyakorlat a kontinensen. Mármost ha másoknak lehet, akkor nekünk is. Román barátaink figyelmébe ajánlom, hogy nem vagyunk alábbvalóbbak egyetlen más népnél sem: ha más népeknek lehet autonómiája, akkor nekünk is. Az autonómia a közösségi jogok megvalósulása, vagyis emberi jogok a közösség szintjén. Márpedig az emberi jogok nem egy ország belügye, amelyet ha kedve van, megad, ha nincs, akkor nem. Az emberi jogok olyan valóság, amivel születünk, az egész EU arra épül, hogy ezeket biztosítani kell, ami nem fakultatív dolog az adott országok részéről, hanem kötelességük. Természetes, hogy a magyar kisebbség harcol ezekért a jogokért, és a legtermészetesebb, ahogy Magyarország ezt támogatja. Mi teljesen helyesnek tartjuk, hogy Románia törődik a területén kívüli nemzetrészeivel. Ha Bukarest ezt megteheti a Moldovai Köztársaságban, mi miért ne tehetnénk Erdélyben?
És mi a magyar kormány álláspontja Tőkés László kezdeményezése kapcsán, miszerint Magyarország gyakoroljon védhatalmi státust Erdély fölött?
Mindenekelőtt tegyünk egy fontos distinkciót: a védhatalmi státus kérdése nem a magyar kormány álláspontja, ezt Tőkés László fogalmazta meg. Ám a püspök úrnak román állampolgárként miért ne lehetne olyan politikai elképzelése, amilyet akar? Hangsúlyozom, ez nem a magyar kormány álláspontja, viszont nem precedens nélküli, nem ördögtől való, amit a püspök úr mondott, hiszen létezett Ausztria és Olaszország vonatkozásában, Tirol tekintetében. Nem beszélve arról, hogy a román sajtó – tévedésből vagy szándékosan – félrefordította a terminus technicust, ugyanis Tőkés mondandójának a román megfelelője az állami garantőr, ő nem a „protektorátus” szót használta. Látható, hogy saját konfliktusaira felhasználva a román belpolitika méltatlan és inkorrekt támadást intézett Tőkés László személye ellen. Lehet a javaslatával egyet nem érteni, lehet a felvetését elfogadni vagy kritizálni, de abszurd és elfogadhatatlan az ellene folytatott hajsza. A kitüntetése visszavonását célzó kezdeményezések kapcsán érdemes megfontolni, hogy ha Tőkés László nem lett volna, és nincs a temesvári forradalom, akkor jelenlegi bírálói közül jó páran ma is a Román Kommunista Pártban vagy a Szekuritátéban üldögélnének, a jobbik része pedig valahol illegalitásban vagy a szamizdat ellenzékiség állapotában lenne. Hogy Romániában mégiscsak elindult egy demokratizálódási folyamat, és kommunistából uniós országgá vált, nem történt volna meg – legalábbis nem akkor és nem úgy –, ha nincs temesvári forradalom, utóbbi pedig nem lett volna Tőkés László nélkül. Akármit csinálnak, őt nem lehet kiírni sem a magyarság, sem Románia történelméből, a politikai élet szereplőinek el kellene ismerniük a rendszerváltásban betöltött szerepét. Annyi tolerancia pedig elvárható, hogy egy román állampolgárnak lehet a többségitől különböző véleménye saját országának, és nemzeti közösségének a sorsát illetően.
Tehát a magyar kormány nem kíván reagálni Tőkés László javaslatára?
Ez nem a magyar kormány álláspontja, mi ilyet nem vetettünk föl, tehát a magyar kormány ilyen kérdéshez nem viszonyul. Ez a püspök úrnak mint a magyar nemzetrészhez tartozó román állampolgárnak volt a felvetése, amihez joga van.
Román állami kitüntetését épp emiatt kívánják megvonni a napokban. Ha ez megtörténik, a magyar kormány szóvá teszi?
Szerencsétlen dolognak tartom egy kitüntetés visszavonását általában is. Magyarországon én dolgoztam ki a kitüntetési törvényt, és eleve ellenzem, hogy bárkinek a kitüntetését vissza lehessen vonni, hiszen végtelen aktuálpolitikai vitát indítana el. A magyar jogszabályok nem is teszik lehetővé az állami kitüntetések, díjak visszavonását. Tőkés László teljes joggal azért kapta ezt a kitüntetést a román államtól, mert meghatározó szerepe volt a temesvári forradalomban, ezáltal Románia szabadságának a kivívásában. Ezt utólag nem lehet meg nem történtté tenni. A magyar állam természetesen semmilyen módon nem viszonyul ahhoz, hogy egy román kitüntetést adnak vagy sem. Ennek a lehetetlen dolognak az erkölcsi felelőssége azokat terheli, akik belpolitikai haszonszerzés céljából igyekeznek felhasználni ezt az ügyet.
A Sapientia EMTE új, Ön által is felavatott kolozsvári épületének átadásán is elhangzott, hogy az oktatásnak jelentős szerepe van a külhoni magyarság megmaradásában. Számíthat az erdélyi magyarság az anyaország további támogatására e téren?
Természetes kötelessége a magyar államnak biztosítani a külhoni magyarság oktatását. Különösen fontos ez a Sapientia tekintetében, hiszen az egyetem az adott nemzeti közösség megmaradását szolgálja. Ha egy közösségnek nincs elit értelmisége, akkor a megmaradása sokkal nehezebb, mert nincsenek sikeres, erős emberei. Márpedig ők azok, akik ki tudják kényszeríteni a többségi társadalomból a nemzeti kisebbséget megillető jogokat. Egy elit értelmiség szerepe mindig húzóerőt, annak megélését és tudatosulását jelenti, hogy érdemes, büszkeség ehhez a nemzethez tartozni. Az Orbán Viktor miniszterelnök úr által tavaly a Sapientia vezetőivel aláírt megállapodás értelmében megvan a működéshez és fejlesztéshez szükséges pénz, amit tartalmaz az idei költségvetés is. Nemcsak arról van szó, hogy megőrizzük az egyetem működését és folytatjuk a megkezdett építkezéseket, hanem hogy növekedni fog az intézmény szerepe az erdélyi magyarságon belül, például a székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi mezőgazdasági és erdészeti képzés beindulásával. A magyar kormány kulcsfontosságúnak tartja a Sapientiát, amely a magyar megmaradás szimbóluma.
A jövő évi országgyűlési választásokon először élhetnek szavazati jogukkal a külhoni magyar állampolgárok. Milyen szerepe van ennek a nemzetegyesítés folyamatában?
Mindenképpen mérföldkő. Az asszimiláció megállításához és megfordításához nagyon erős impulzus kell, ez pedig a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság által. Nemcsak a Kárpát-medencében, hanem az egész világon zajlik a honosítás, a Kőrösi Csoma Sándor program keretében éppen most küldtünk ki a nagyvilágba ötven népművelőt és ötven konzult, hogy fölszítsák a magyar identitást és segítsék az állampolgársági kérvények beadását. Egy külhoni magyar kétféleképpen éli meg, hogy a magyar nemzethez tartozik közjogilag is: magyar útlevéllel a zsebében és a szavazati jog gyakorlása által. Ez azért fontos, mert 2014-től a magyar Országgyűlés már az egyetemes magyarság országgyűlése lesz. Ezért arra biztatok minden magyart, hogy ha még nem nyújtotta be állampolgársági kérelmét, tegye meg, mert bőven megkapja még a választások előtt. Aki már letette az esküt, arra kérem, hogy regisztráljon, jelezze e-mailben vagy levélben, hogy részt kíván venni a választáson. Szavazatát postai úton is eljuttathatja, nem kell befáradnia a nagykövetségre, konzulátusra.
És mit javasol a három erdélyi magyar politikai alakulatnak a jövő évi európai választások tekintetében?
A magyar kormánynak minden magyar egyformán fontos, függetlenül attól, hogy mi a politikai beállítottsága, felekezeti hovatartozása, mit gondol a világról. Mi arra biztatunk mindenkit – hiszen ez a nemzeti érdek –, hogy minél szorosabb összefogás legyen és a magyarság olyan hatékonysággal tudja megjeleníteni politikai akaratát, hogy megkerülhetetlen erő legyen Bukarestben és Brüsszelben egyaránt. Ugyanakkor fontos az is, hogy az összefogáson belül meg tudjon jelenni a sokszínűség, mert így lehet megszólítani minden erdélyi magyart.
Rostás Szabolcs

2013. október 10.
Ambrus Attila: Elszólíttatott az Igevárba
Életem Neki köszönhetően is fonódott össze a könyvekkel. (Erről – ma már sokan úgy vélik – inkább szégyenkezve hallgatni kellene, mert világnak rongya lett a könyvtár.) Együtt néztük 1977-ben egy fekete-fehér tévén a Bajnokok Európa Kupájának döntőjét: édesapám, nagybátyám, Tőzsér Jóska és én. Azaz három Bayern München drukker és én: a Liverpool szurkoló, aki Benedek Eleket olvasva lett aznap este azzá, mert az erősek oldalán harcolni nem virtus… A félidőben a Tőzsér-posta – akkor már országszerte ismert – működtetője jókedvében felajánlotta, ha a Pool nyer, elküldi nekem a sokak által áhított, de csak kevesekhez eljutó Új Magyar Lexikon hét kötetét. Édesapám pedig vállalta, hogy egyösszegben kifizeti annak az árát. Győztek a Vörösek, s nekem azóta, 1977 óta jár a Tőzsér-posta.
Hozza a jobbnál jobb könyveket, azokat, amelyek Erdélyről, rólunk szólnak, nem hamisan, mint az anyaországi tucatkiadványok, hanem felelősen, ahogyan az immár könyvkiadóvá lett Tőzsér Jóska által megválogatott szerzőktől elvárható.
Hirtelen rádöbbenek, hogy önkéntelenül, de nem véletlenül elvétettem az előző mondatban az igeidőt. Nem jár, már csak járt a könyvposta. Mert jött a hír: Tőzsér József… nincs többé közöttünk. Fojtogat a könny és erőt vesz rajtam a borúlátás. Az a borúlátás, amellyel Vörösmarty Mihály óta folyton kérdezzük magunktól és másoktól: ment-e a könyvek által a világ elébb? Firtatjuk, hogy vajon Stendhalnak igaza volt-e, valóban vannak-e azok a kevesek, akik boldogok, ha olvasnak? Hajlamosak vagyunk, a világnak a nyomorát nap nap után megtapasztalva, szomorúan summázni: a világot más elvek vezérlik, mint a szellem és az erkölcs emelkedettsége, amelyet könyvekbe zárnak a javíthatatlanul naiv értelmiségiek.
Van – ismét igeidőt vétettem! –, volt azonban valaki, aki azt állította, hogy a Székelyföldnek egyik szögletén megbizonyosodhattunk a könyvek hasznáról. Pomogáts Béla, az erdélyi magyar irodalom és szellemi élet avatott ismerője szerint éppen a kisebbségi sorsban és különösen Erdélyben lehet érzékelni azt, hogy a könyvek milyen meghatározó módon viszik előre a nemzeti közösség ügyét.
Az erdélyi magyarság történelmét szemlélve joggal feltételezhetjük, hogy a világ valójában nem a fegyverek, nem az uralkodók és pártvezérek, nem a köztéri szónokok és a politikai manipulátorok által, hanem a könyvek révén ment elébb.
A magyarországi irodalomtörténész szavaiban leginkább az erdélyiek kételkedhetnek. Erdélyben a könyvkiadás sohasem volt jövedelmező üzlet, mint például az Egyesült Államokban. Nemcsak a poéták bolondok, de az is őrült, aki könyvkiadásra adja a fejét Transsylvaniában – mondják sokan még ma is, akiknek csodálattal vegyes szánó vélekedését nem változtatja meg Misztótfalusi Kis Miklós utóéletének hatása, sem Kós Károly vagy Domokos Géza példája.
Az azonban bizonyosság – Tőzsér József élete, munkássága példázza immár –, hogy lehet Erdélyben könyvet kiadni, mert kell. A könyvkiadás itt nem jó biznisz, hanem szolgálat. Könyvekkel szolgálni, akkor is, amikor a szappanoperák tragikáiról nevezik el ma már a gyermekeket a székelyföldi falvakban.
Az értelmiségi sohasem térhet ki a szolgálat alól, mert Csoma Sándor óta tudjuk, nem ő választja az utat, az út választja őt. Tőzsér József, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó igazgatója már huszonnégy évesen, 1969-ben a könyvek terjesztésében találta meg szolgálatát. (Nem csoda, hisz azt mesélte, családi házuknak abban a szobájában látta meg a napvilágot, hol édesapja tekintélyes könyvtárát tartotta.)
A Tőzsér-posta – ahogyan Beke György író elnevezte az egyszemélyes intézményt – több ezer erdélyi magyarnak küldött el több millió könyvet, az erdélyi magyar szellemi elit gondolatait terjesztette alkalmas és alkalmatlan időben is. Terjesztette szűkebb hazájában, a Székelyföldön, de a moldvai csángók körében, a Zsil-völgyi bányászok közt, Ady Endre szülőföldjén, a hepehupás Szilágyságban, ahová – ha a Tőzsér-posta nem lett volna – nem jutott volna el a magyar szó, a Kriterion önazonosság megtartására késztető, azt lehetővé tevő kiadványai.
Hogy mekkora a könyv hatalma, azt a kommunista állambiztonság emberei bizton tudták, ők nem dilemmázgattak Vörösmarty soraival! Azt is Tőzsér József nyakába varrták, hogy valójában ő szervezte meg a Zsil-völgyi bányászlázadást, mert elküldte Petrozsénybe a lázító manifesztumot: Jókai Mór Fekete gyémántok című regényét...
És varrtak Tőzsér József nyakába fél év börtönt is. Amit le is kellett volna töltenie, ha nem lett volna a könyveknek barátja a Központi Bizottságban. Fazakas Jánosnak hívták...
Az idők változnak. Ma már senki sem hiszi el, hogy a könyv felszabadítja a kordában tartott vagy gúzsba kötött szellemet. A változó idők alkalmat szülnek és feladatokat rónak ki, így amikor az erdélyi magyar könyvkiadás a legnagyobb válságban volt, amikor a magyarországi lektorok azzal küldték vissza a nyomtatásra szánt erdélyi magyar könyveket, hogy olyan szó, hogy székelyharisnya nincs, csak férfi rövid zokni van, Tőzsér József belefogott a szent őrültségbe, a könyvek kiadásába.
A Pallas-Akadémia Könyvkiadó ma Erdély és – meg merem kockáztatni – a magyar szálláshely legjelentősebb könyvműhelyei közé tartozik. A legkiválóbb magyar költők, írók, történészek, társadalomtudósok, néprajzosok kiadója.
Való igaz, hogy a könyvkiadásból meggazdagodni nem lehet, de a Pallas-Akadémia vezetője, Tőzsér József szolgálatával azt példázta, hogy a könyvek által gazdagítani lehet egy egész közösséget. Vagy legalábbis megtartani.
Tőzsér József már nincs közöttünk. Az Úrnak szüksége lehetett egy jó postásra, mert a könyvek könyvének terjesztésével bizony bajok vannak, így szólította hűséges munkását. De a Tőzsér-posta, a könyvkiadó évtizedek alatt egybegyűjtött szellemi tőkéjét mindannyian örököltük. Nem szétosztanunk, hanem kamatoztatnunk kell azt!

2013. október 15.
Folytatódik a Kőrösi Csoma Sándor program
Folytatódik a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor program a jövő évben is, finanszírozását a költségvetés biztosítani fogja – jelentette be a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a programot értékelő konferencián tegnap Budapesten.
Semjén Zsolt kiemelte: fantasztikus munkát végeztek az ösztöndíjasok, „briliánsan megoldották” a feladatot, és abszolút pozitív visszajelzések érkeztek kinti tartózkodásukról. Rámutatott: a magyarság megtartása tekintetében nem elegendő, ha Magyarországon jól mennek a dolgok. Fontos, hogy megerősödjön a Kárpát-medence magyarsága „az elszakított területeken”, és a diaszpóra a harmadik terület, amely a magyarság megmaradása szempontjából kulcsfontosságú – hangsúlyozta, hozzátéve: eddig az emigráció, a diaszpóra magyarsága háttérbe szorult a Kárpát-medencei kérdésekhez képest. A program márciusban indult 47 ösztöndíjas részvételével, akiket öt-hat hónapos időtartamra küldött a kormány a diaszpóra területeire. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár akkor elmondta: a Kőrösi Csoma Sándor program célja, hogy minél jobban megismerjék a diaszpórában élők hétköznapjait és segítsék életüket.

2013. október 17.
Megszületett az ítélet: diszkriminált Sabina Elena osztályfőnöke
Az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács szerdán meghozta a döntését a kézdivásárhelyi Sabina Elena diáklány ügyében, aki március 15-én egy román nemzeti színű szalaggal a fején jelent meg a Körösi Csoma Sándor középiskolában. A lány osztályfőnöke levetette vele a szalagot, és el is vette tőle.
A tanács megállapította, hogy az osztályfőnök viselkedése hátrányosan megkülönböztető volt a kislányra nézve, és úgy rá, mint az iskola igazgatójára fejenként 400 lej büntetést rótt ki.
A Diszkrimináció-ellenes Tanács közleménye szerint az osztályfőnök a kislányt a méltóságában sértette meg, és akadályozta abban, hogy a meggyőződésének nyilvánosságot adhasson. Az igazgatónőt annak passzivitása miatt marasztalta el.
hotnews.ro

2013. november 6.
Semjén: duplájára nő a Kőrösi Csoma Sándor programban résztvevők száma
- Duplájára növeli a kormány a diaszpórának indított Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasainak számát - jelentette be Semjén Zsolt a Magyar Diaszpóra Tanács ülésének szünetében szerdán a Parlamentben.
A kormányfő nemzetpolitikáért felelős helyettese sajtótájékoztatóján elmondta: így mintegy száz fiatal ösztöndíjas utazik majd a diaszpóra területeire, hogy az ott élő magyarságot segítse, magyar nyelvet, néptáncot vagy történelmet tanítson. A javaslat részleteiről szerdai ülésén tárgyal a kabinet.
Semjén Zsolt bejelentette azt is: Mikes Kelemen program indul, amelynek célja, hogy a diaszpóra területein fellelhető, a megsemmisülés, elkallódás által fenyegetett könyvtári hagyatékot összegyűjtsék. Ehhez első körben hét nagy raktárt bérelnek Ausztráliától Amerikán át Kanadáig, ahol összegyűjtik a fellelhető hagyatékot, és ami olyan típusú, azt az Országos Széchenyi Könyvtárban helyezik el, ami pedig nem ilyen jellegű, azt kárpát-medencei iskoláknak juttatják el.
Beszámolt arról is, hogy óriási sikere van az állampolgárság kiterjesztésének, a nemzet közjogi egyesítésének. Emlékeztetett: a folyamat megerősítésére, segítésére további ötven konzult küldtek világszerte a nagykövetségekre, konzulátusokra. Jelezte azt is: a végsőkig leegyszerűsítették a kérdőíveket, és az adminisztrációt, arra is lehetőség nyílt, ha tíz éves házasság vagy közös gyerek van, akkor a házastárs is kérheti a magyar állampolgárságot.
Felmerült ugyanakkor, hogy a választással kapcsolatban kiküldött regisztrációs tájékoztató a jogi nyelvezet miatt túl bonyolult. Szükséges ezért olyan tájékoztató kiküldése, ami köznyelvileg érthető módon írja le mi a teendő. Felvetődött az is, ha a személyi okmányokban a nevek írása nem esik egybe, de egyértelműen azonosítható az állampolgár, akkor emiatt ne kelljen az adatok pontosítására visszaküldeni az űrlapot. Példaként az Elisabeth-Erzsébet nevet említette.
Eddig mintegy 50 ezren regisztráltak a választásra - közölte a miniszterelnök-helyettes.
Óriási sikere volt továbbá a nemzeti regiszternek is, közelítenek a 100 ezres számhoz, akiknek tájékoztatást küldenek a magyar nemzetet érintő ügyekben - tette hozzá. Rendkívül pozitív volt emellett a fogadtatása a tárgyi örökség összegyűjtését célzó Julianus programnak.
Semjén Zsolt kitért arra is, hogy felméréseik és számításaik szerint a diaszpórában mintegy 2,6 millió magyar identitású ember él, és közel kétezer magyar szervezet működik. Ezeket feltérképezték, és kapcsolatba léptek velük.
Hozzátette: fontos látni, hogy a magyarság a világban rendkívül sikeres, az üzleti, a tudományos és a művészeti életben egyaránt és, hogy a diaszpóra magyarságára egyfajta hídfőként számíthatnak a világ minden pontján. Semjén Zsolt köszönetét fejezte ki, hogy amikor a Magyarországgal szembeni támadások zajlottak, "teljes mellszélességgel kiálltak" hazánk mellett, és sok tízezer cikket, nyilatkozatot írtak az adott államokban. Ez lelkileg is megerősített minket - fogalmazott.
Lauer Edit, az atlantai magyar szervezet képviseletében szintén a Kőrösi Csoma Sándor programot említette legfontosabb és legsikeresebb intézkedésként. A magyar kormány tényleg el akarta érni őket, és ez nagyon sokat jelent számukra. Nagyszerű munkát végeztek az ösztöndíjasok - mutatott rá, hozzátéve: náluk egyebek között magyar-amerikai együttműködési konferenciát szerveztek.
A kettős állampolgárság lehetőségét is külön kiemelte, és úgy fogalmazott: "én nemcsak magyar származású vagyok, hanem tényleg paprika van a véremben, és nagyon büszke vagyok".
A következő év eseményei közül a választást emelte ki, és fontosnak tartotta a tárgyi örökség összegyűjtését célzó Julianus-programot is.
A Magyar Diaszpóra Tanács a világban szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma, amely a diaszpórában élők sajátos igényeit és érdekeit tartja szem előtt, valamint megteremti a diaszpóra önálló képviseletét.
A III. diaszpóra tanács ülésén várhatóan zárónyilatkozatot fogadnak el a résztvevők. Csütörtökön a Magyar Állandó Értekezlet ülését tartják a Parlamentben.
(MTI)
2013. november 6.
Diaszpóra Tanács - Történelmi siker az egyszerűsített honosítási eljárás
- A Magyar Diaszpóra Tanács tagjai az egyetemes magyarság történelmi sikereként értékelik az egyszerűsített honosítási eljárást, amelynek köszönhetően az alaptörvény által is deklarált egységes magyar nemzet valóban közjogilag is egyesült - áll a testület szerdai ülését követően kiadott zárónyilatkozatban.
A szöveg szerint kiemelten fontos eredménynek nevezték a magyar állampolgárság megállapítására irányuló eljárás egyszerűsítését. Hangsúlyozzák, hogy tagjaik munkájuk során segítik a pontos és hiteles információk eljuttatását az érdekeltekhez.
Emellett üdvözölték, hogy az Országgyűlés tavaly novemberben úgy módosította a választójogi törvényt, hogy a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok is részt vehessenek a magyarországi választásokon. Ezzel összefüggésben fontos feladatnak tartják, hogy a külhoni magyar állampolgárok széleskörű tájékoztatást kapjanak a sikeres regisztráció, valamint a minél nagyobb választási részvétel érdekében.
A testület azt is üdvözölte, hogy 2014-ben folytatódik a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogram. Egyúttal kiemelt támogatásukról biztosították a Julianus program működését, amely a világban fellelhető magyar értékeink és emlékeink összegyűjtését célozza. Az utóbbi program sikeres megvalósítása érdekében a Magyar Diaszpóra Tanács tagszervezetei és a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai mellett önkéntesek járulnak hozzá ahhoz, hogy minél részletesebb és átfogóbb kataszter készülhessen - hangsúlyozzák.
A szervezet egyetértett azzal, hogy a diaszpórában felhalmozódott, magyar vonatkozású hagyatékokat méltó módon meg kell őrizni a jövő nemzedékek számára. Igényüket fejezték ki arra, hogy létrejöjjön a Mikes Kelemen program, amelynek célja az lenne, hogy a diaszpóra tárgyi örökségét ápolják, rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák, és gondoskodjanak annak későbbi méltó felhasználásáról.
Azt is támogatták, hogy a kormány kiemelt hangsúlyt fektet a diaszpórában élő magyar fiatalok identitásának ápolására és erősítésére. Ennek a törekvésnek a részeként 2013-ban második alkalommal, kibővült létszámmal valósult meg a ReConnect Hungary – Magyar Birthright Program és a Diákok Határok Nélkül Program (Students Without Boundaries program – Magyarságismereti Mozgótábor) - írják. A tagok elismerik a projekt jövőbe mutató eredményeit, és ösztönzik a program folytatását, kiterjesztését - zárul a szöveg.
A Magyar Diaszpóra Tanács 2011 novemberében alakult, az alapító okiratban az áll: a kormány elkötelezett, hogy az alaptörvényben az egységes nemzetre megfogalmazott felelősségviselést a diaszpóra tekintetében is megvalósítsa. Az alapító okirat tartalmazza, hogy a diaszpórában élő magyarságnak - két évtizeddel a rendszerváltoztatás után - végre kellő figyelmet kell kapnia a nemzetpolitikában.
A tanács a világon szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma, amely a diaszpórában élők sajátos igényeit és érdekeit tartja szem előtt, valamint megteremti a diaszpóra önálló képviseletét.
-
Magyar Diaszpóra Tanács III. ülése - Zárónyilatkozat
A Magyar Diaszpóra Tanács két éve dolgozik a világ magyar közösségeinek gyarapodásáért. A Tanács az egységes magyar nemzet szerves részét képező diaszpóra magyarsága képviseletében, a Magyar Állandó Értekezlettel szoros együttműködésben tevékenykedik a diaszpóra és az anyaország kapcsolatának szorosabbra fűzéséért, valamint a magyar közösség identitásának megerősítéséért. Ennek érdekében több program indult útjára, amelyek további eredményes működtetése és fejlesztése mellett továbbra is számos kihívásnak kell közös munkánk során megfelelni, hogy növeljük a magyarság megbecsültségét a világban, és a XXI. század sikeres nemzetévé válhassunk.
A Magyar Diaszpóra Tanács tagjai a következő elvekben és célokban állapodnak meg:
Az egyetemes magyarság történelmi sikereként értékelik az egyszerűsített honosítási eljárást, amelynek köszönhetően az Alaptörvény által is deklarált egységes magyar nemzet valóban közjogilag is egyesült. Kiemelten fontos eredménynek tartják a magyar állampolgárság megállapítására irányuló eljárás egyszerűsítését, amelynek folytán az állampolgárság megállapításának folyamata sokkal egyszerűbb és rövidebb lett. A tagok munkájuk során segítik a pontos és hiteles információk eljuttatását az érdekeltekhez.
Üdvözlik, hogy a Magyar Országgyűlés 2012 novemberében elfogadta a választójogi törvény módosítását, miszerint a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok is részt vehetnek a magyarországi választásokon. A tagok közös meggyőződéssel vallják, hogy a magyarság közjogi egysége akkor lesz teljes, ha a közügyek alakítása a gyakorlatban is teljes mértékben közös ügy. Fontos feladatnak nevezik, hogy a külhoni magyar állampolgárok széleskörű tájékoztatást kapjanak a sikeres regisztráció, valamint a minél nagyobb választási részvétel érdekében, kiteljesítve ezzel a magyar nemzet közjogi egységét és a magyarság ünnepévé alakítva a választás napját.
Üdvözlik, hogy 2014-ben folytatódik a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogram. A program keretében magyarországi fiatalok látogattak el a diaszpóra közösségeihez, ahol közösségépítő tevékenységükkel segítették a diaszpóra szervezetek hagyományápoló és identitásőrző munkáját, valamint erősítették a Magyarországhoz való kötődésüket. A tagok eredményesnek tartották az ösztöndíjat elnyert 47 fiatal munkáját, amely nagy segítséget jelentett a diaszpóra magyar közösségeinek, és bíznak a jövő évi hasonlóan sikeres folytatásban.
Kiemelten támogatják a Julianus program működését, amely a világban fellelhető magyar értékeink és emlékeink összegyűjtését célozza. Üdvözlik, hogy már eddig is jelentős számú magyar emléket tartalmazó adatlap érkezett be a világ számos országából. A Program sikeres megvalósítása érdekében a Magyar Diaszpóra Tanács tagszervezetei és a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai mellett önkéntesek járulnak hozzá ahhoz, hogy minél részletesebb és átfogóbb kataszter készülhessen.
Egyetértésüket fejezik ki, hogy a diaszpórában felhalmozódott, magyar vonatkozású hagyatékokat méltó módon meg kell őrizni a jövő nemzedékek számára. Igény mutatkozott a tagok részéről, hogy létrejöjjön a Mikes Kelemen program, amelynek célja, hogy a diaszpóra tárgyi örökségét ápoljuk, rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsuk, és gondoskodjunk későbbi méltó felhasználásáról. Megállapodnak, hogy a program sikere érdekében a tiszteletbeli konzulokkal és a külképviseletek munkatársaival közösen részt vesznek annak népszerűsítésében, hírének terjesztésében.
Üdvözlik, hogy a Magyar kormány kiemelt hangsúlyt fektet a diaszpórában élő magyar fiatalok identitásának ápolására és erősítésére.
A program során a nyugati diaszpórában élő magyar fiatalok betekintést nyernek a mai magyar kultúra, közélet, innováció viszonyaiba, valamint a Magyarországon és a szomszédos országokban élő magyar közösségekkel való közvetlen kapcsolat útján közelebb kerülnek saját nemzeti örökségükhöz. A tagok elismerik a projekt jövőbe mutató eredményeit, és ösztönzik a program folytatását, kiterjesztését.

2013. november 7.
Máért-ülés – Semjén: egyhangúan fogadták el a zárónyilatkozatot
- Egyhangúlag, valamennyi külhoni magyar résztvevő és magyarországi parlamenti párt aláírásával fogadták el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésének zárónyilatkozatát - jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a tanácskozás után csütörtök este a Parlamentben.
A dokumentum többi között rögzíti, hogy 2014 az egységes magyar nemzet közjogi kiteljesedésének éve lesz. A magyar nemzet most be tudja teljesíteni azt a feladatot, amely történelmi okok miatt előtte áll: a közös ügyekben közös döntést hozni, hogy a nemzet egységét megszilárdíthassák. "Felelősségünk is közös, hogy ezzel a történelmi lehetőséggel jól éljünk" - olvasható a dokumentumban, amely szerint a résztvevők történelmi eredményként értékelik az egyszerűsített honosítást.
Az aláírók üdvözlik, hogy az Országgyűlés 2012 novemberében elfogadta a választójogi törvény módosítását, amely szerint a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok is részt vehetnek a magyarországi választásokon. Fontos feladatnak tekintik, hogy a külhoni magyar állampolgárok megfelelő tájékoztatást kapjanak a regisztráció folyamatáról és a választási eljárásról annak érdekében, hogy minél többen részt vegyenek a választásokon. Sikeresnek tekintik a "2013 a külhoni magyar kisiskolások éve" programot, amely az előző évben az óvodás korosztálynál megkezdett munka folyatatásaként a kisiskolásoknál ért el számottevő eredményeket az óvodai-iskolai átmenet, az iskolai beiratkozások, valamint az alapfokú iskolák minőségének javításánál. Megállapodtak abban, hogy 2014-ben az év programja keretében a külhoni magyar fiatalok tehetségének kibontakoztatása a cél.
A zárónyilatkozat - amely "nemzetrészenként tartalmazza a legfontosabb megoldandó kérdéseket" - rögzíti, hogy a résztvevők tiltakoznak minden olyan területi és közigazgatási átalakítás ellen, amely - az érvényben levő európai normákat figyelmen kívül hagyva - hátrányosan érinti az erdélyi magyar közösséget. Támogatnak minden olyan törekvést, amely a szolidaritás és a szubszidiaritás elveit követve segíti az erdélyi magyarság közösségként megmaradását, továbbá meggyőződésüket fejezik ki, hogy a szülőföldjükön való boldogulásuk garanciája a közösségi autonómiák közjogi rendszere.
Ebből a szempontból közvetlen demokrácia fontos eszközeként példaértékűnek tekintik a Székelyek nagy menetelését, és üdvözlik azt az akcióegységet, amely a szervezésben megmutatkozott. Támogatásukról biztosítják a romániai magyar közösség azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, anyanyelvét szabadon, minden megkötöttség nélkül használhassa, és tiltakoznak a román hatóságok jogkorlátozó fellépéseivel szemben. Aggodalommal veszik továbbá tudomásul, hogy továbbra sem rendeződött a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozatának megalakításáról kialakult vita. Felkérik a román kormányt, hogy a magyar tagozat létrehozása érdekében érvényesítse a tanügyi törvényben biztosított jogokat.
A dokumentum aláírói elutasítják a szlovák oktatási tárca által bevezetni kívánt reformtervezetet, amelynek a jelenlegi tervek szerinti végrehajtása a magyar iskolák tömeges bezárásával járna.
Szerbia esetében aggodalmukat fejezik ki a nemzeti tanácsokról szóló törvény alkotmánybírósági felülvizsgálata miatt, és bíznak abban, hogy a testület döntése nem jelent majd visszalépést az eddig kivívott közösségi jogokkal kapcsolatban. Nyugtalanítónak tartják a szerbiai rehabilitációs és vagyon-visszaszármaztatási folyamatban tapasztalható problémákat is. Tekintettel arra, hogy a vagyon-visszaszármaztatásra vonatkozó kérelmek benyújtási határideje 2014. március 1-jén lejár, szorgalmazzák az eljárások felgyorsítását - olvasható a zárónyilatkozatban. Üdvözlik, hogy 2013. június 26-án a magyar és a szerb államelnök közös főhajtással emlékezett meg a második világháború ártatlan magyar és szerb áldozatairól.
Szorgalmazzák, hogy Ukrajnában, illetve Kárpátalján hozzák meg a megfelelő intézkedéseket a 2012-ben elfogadott nyelvtörvény maradéktalan érvényesítéséért, biztosítsák a magyar nyelvű hivatalos ügyintézést és nyelvhasználatot a közigazgatásban, oktatásban, illetve az állami és önkormányzati irányítás alatti egyéb ágazatokban. Nemzetpolitikai szempontból kiemelkedően fontosnak tartják a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola fejlesztéséről szóló stratégiai megállapodást, egyben szorgalmazzák az ukrán kormány közreműködését Kárpátalja egyetlen önálló magyar felsősoktatási intézménye szakjainak további sikeres akkreditálásában. Egyetértenek abban: az esélyegyenlőség megteremtéséért el kell érni, hogy a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatási intézmények végzős diákjai magyar nyelv és irodalomból is tehessenek érettségi és felvételi vizsgát az ukrajnai független vizsgaközpontokban. Tiltakozásuknak adnak hangot a Tisza vízgyűjtő területét fenyegető verespataki aranybánya-beruházás, illetve a nagymuzsalyi aranyfeldolgozó terve ellen.
Semjén Zsolt az ülést értékelve kiemelte: a nemzetpolitika két legfontosabb kérdésében teljes a konszenzus, ami korábban elképzelhetetlen volt. Nincs vita arról, hogy a külhoni magyarságnak jár az állampolgárság és azzal együtt a szavazati jog, illetve az autonómia melletti kiállásról sem. A tömbmagyarság esetében területi, a szórvány esetében pedig kulturális autonómiára van szükség - rögzítette.
A kormányfő helyettese beszámolt arról is, hogy a délvidéki Magyar Nemzeti Tanács 385 millió forintos többlettámogatásban részesül, a pénzt elsősorban felsőoktatási ösztöndíjakra fordíthatja. Tájékoztatása szerint a kormány előző este döntött a Kőrösi Csoma Sándor-programról, és arról, hogy az abban részt vevők számát megduplázzák.

2013. november 8.
Egyre jobbak a Temes és Hargita megye közötti testvériskolai kapcsolatok
Rendkívül jó testvériskolai kapcsolatokról számolt be csütörtökön Hargita Megye Tanácsa a Temes megyei iskolákkal kapcsolatban.
Hargita Megye Tanácsa az Összetartozunk közösségépítő program keretében évek óta szorgalmazza a Temes és Hargita megyei oktatási intézmények közötti kapcsolatok kialakítását és elmélyítését.
Az udvarhelyszéki iskolák és Temes megyei magyar tannyelvű oktatási intézmények között tíz testvérkapcsolat alakult ki, éspedig: a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceum a székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceummal, a lugosi 5-ös Számú Általános Iskola a felsőboldogfalvi Fülöp Áron Általános Iskolával, az igazfalvi általános iskola a nagygalambfalvi általános iskolával, az újszentesi általános iskola a siménfalvi Marosi Gergely Általános Iskolával, az óteleki általános iskola a székelyvarsági Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolával, a végvári áItalános iskola a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskolával, a nagyszentmiklósi általános iskola a homoródalmási Dávid Ferenc Általános Iskolával, a zsombolyai általános iskola a máréfalvi Nyírő József Általános Iskolával, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziummal, valamint a temesvári óvodák magyar csoportjai a székelyudvarhelyi Napsugár Óvoda és a Villanytelep utcai óvoda csoportjaival. A Temes megye és Hargita megye magyar tannyelvű oktatási intézményei közötti együttműködési megállapodás megkötésére 2011. május 21-én került sor Székelyudvarhelyen, ezek a kapcsolatok azóta is léteznek, sőt, egyre szorosabbak.
A végvári általános iskola és a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola az elmúlt két évben aktívan bekapcsolódott egymás rendezvényeibe: hagyományőrző néptánctáborban, Móra-napokon vettek részt, kulturális műsort adtak elő, és több közös kirándulást szerveztek. A temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceum küldöttsége 2012 márciusában látogatott el a székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceumba, amit május folyamán viszonoztak. Idén áprilisban a székelyudvarhelyiek látogattak a Bánságba, június folyamán a Gerhardinum diákjai látogattak Székelyudvarhelyre. 2012 nyarán 14 óteleki tanuló és 2 tanerő utazott Varságra, az elszállásolás családoknál történt. Kirándulást tettek a Gyilkos-tóhoz, a Békás-szoroshoz, valamint részt vettek a Málnafesztiválon. 2011-ben a siménfalvi Marosi Gergely Általános Iskola képviselői jelen voltak az Újszentesi Napokon. Az év végén az újszentesiek sítáborban vettek részt Siménfalván. A zsombolyai általános iskola és a máréfalvi Nyírő József Általános Iskola között több közös tevékenységet is szerveztek az elmúlt időszakban. Ugyancsak a testvérkapcsolatoknak köszönhetően 2011 tavaszán négy, 2012 tavaszán pedig két temesvári óvónő vett részt a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Szakmai Képzésén.
A Hargita Megye Tanácsa által kezdeményezett Összetartozunk program egyik fontos hozadékának tekinthetjük a kiépült testvériskolai kapcsolatokat, hisz a diákkorban kialakult ismeretségek és barátságok tovább mélyülhetnek, élő kötelékeket alakítva ki a szórványban és a tömbben élők között. A megyei tanács a jövőre nézve is támogatja a testvériskolai kapcsolatok fenntartását, és újabb partnerségek kialakítására törekszik a jó példák mentén.
maszol/MTI