Július 9-12-e között Kecskemét látta vendégül a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ) vándorgyűlését. A KITÁSZ közel két évtizede működik, és a teljes Duna-tájat lefedi, számos tagszervezete van a Kárpát-medence különböző pontjain. A magyar nemzet békés újraegyesítése meglehetősen lassan és keservesen halad előre, ha ugyan halad, nyilatkozta Medvigy Endre irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke. „A magunk szerény eszközeivel megpróbálunk valamit tenni a magyarság szellemi egységének erősítéséért. ” Az idei vándorgyűlés címe: Határtalan hazában. Eljöttek a Berzsenyi Társaság, a Székelyföldön működő kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesület, a Muravidék Baráti Kör tagjai, és érkeztek Kassáról, Zentáról és a Kárpátaljáról is vendégek. A kecskeméti vándorgyűlést Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus, a Katona József Emlékház vezetője és Medvigy Endre elnök nyitotta meg. Számos érdekfeszítő előadás hangzott el, többek között: Szabó Dezsőről (Szőcs Zoltán közíró, a Szabó Dezső Emléktársaság elnöke), Kőrösi Csoma Sándor és a mai magyar nemzettudat (Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Egyesület elnöke), Petelei István és az erdélyi novellaköltészet a századfordulón (Boros Erika irodalomtörténész, egyetemi docens), Sütő Andrásról (Nagy Pál, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke), Lászlóffy Aladárról (Bertha Zoltán irodalomtörténész), A délvidéki magyar irodalom és a magyarkanizsai alkotótábor antológiája (Tari István költő), Czine Mihályról (N. Pál József irodalomtörténész), Esterházy János élete és halála (Molnár Imre történész), Az írás szerepe a moldvai csángómagyarság sorsában (Halász Péter néprajztudós, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára). Nagy Pál irodalomtörténészt a Sütő András Baráti Egyesület elnöke számára nagy élmény volt a vándorgyűlés. Sokan kérdeztek Sütővel kapcsolatos dolgokat, hiszen a találkozó résztvevői, a kárpátaljai, muraközi egyesületek, irodalmi társaságok vezetői és a kecskeméti irodalmárok ismerik és nagyra becsülik Sütő András életművét. A KITÁSZ semmiféle anyagi támogatást nem kap a jelenlegi magyar hatóságoktól. /Bölöni Domokos: Katona József és Kodály Zoltán szellemiségének őrzői. Határtalan hazában. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./

A Magyar Tudományos Akadémia Kőrösi Csoma Sándor Archívuma és Bolyai János Appendix című műve is felkerült az UNESCO Világemlékezet listájára, amely idén a világ szellemi örökségének 35 különlegesen értékes darabjával – köztük a Magna Chartával, a Nibelung-énekkel, Anna Frank naplójával és a Népszövetség archívumával – bővült. Kőrösi Csoma Sándor hagyatéka Duka Tivadar – Indiában működő hadiorvos – közvetítésével 1885-ben került az MTA tulajdonába. Bolyai János (1802-1860) 1832-ben adta ki huszonhat oldalas Appendix, scientiam spatil absolute veram exhibens címmel írt művét, mely atyja, Bolyai Farkas kétkötetes monumentális összefoglaló munkája, a Tentamen első kötetének függelékeként jelent meg. A Bolyai fő művének tartott, latin nyelven megírt mű a matematikai irodalom legtökéletesebb munkái közé tartozik, amelyet napjainkig minden jelentősebb nyelvre lefordítottak. Bolyai János ezzel a munkájával valóban világraszólót alkotott, létrehozta az úgynevezett nem euklideszi geometriát, megoldva a geometria leghosszabb ideig, több mint 2000 évig ellenálló, úgynevezett párhuzamosok problémáját. /A Világemlékezet része a Csoma archívum és Bolyai János Appendixe. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 4./

Kíváncsi magyarországi turistacsoportok állnak meg Marosvásárhelyen, a Vártemplom gótikus szentélyrészében, hallgatják, amint sok évszázad székely-magyar helytállása elevenedik meg a városismertetőből. Azután megkérdezik a cikkírót, Ötvös József lelkészt, generális direktort: most akkor székely vagy magyar ez a város? 1616. április 29-ig biztosan székely volt ez a város, még nevében is /Székelyvásárhely/ ezt hordozta. Ekkor a Bethlen Gábor által adományozott kiváltságlevéllel együtt új nevet is kapott: Marosvásárhely. Az 1876-os közigazgatási átrendezésig a hét székely szék egyikének – Maros-széknek – volt a központja. A székely székek megszüntetése után is a köztudatban úgy élt, mint a legnagyobb székely város. Jelenleg elmondható, a székely nyomokat eltüntette a világváltozás. A cikkíró felvillant néhány székely emléket a város közelmúltjából. 1886. június 27-én megnyitották a városban a Székelyföldi Iparmúzeumot, amely 1944 őszéig élt. E székelyföldi múzeum épületét 1890-93 között nagyrészt (székely) közadakozásból építették fel. 1910-ben épült fel a sétálóutca végén a Székely-kioszk. Sokak emlékezetében él még az egykori Székely Színház, amely 1946. március 10-én nyitotta meg kapuit, két év múlva Állami Székely Színház néven működött, 1962-ben pedig már csak Állami Színház. 1956-ban a városban megalakult az Állami Székely Népi Együttes is, ami szép lassan Maros Művészegyüttesként járta a székelyföldi falvakat és városokat. A Vár sétány szobra őrzi a nagy székely vándor, Kőrösi Csoma Sándor emlékét. És itt van még a városban a Székely Vértanúk emlékműve. /Ötvös József: Hova lett a székely város? = Népújság (Marosvásárhely), aug. 18./

A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad az elmúlt hét végén ismét sikert aratott a PADIF XI. országos diákszínjátszó fesztiválon. A kovásznai diákok Tasnádi István Tranzit című abszurd drámáját adták elő Molnár János tanár rendezésében. Az elismert szakemberekből álló zsűri második díjjal jutalmazta őket, és meghívást kaptak a jövő évi Zsámbéki Nemzetközi Színházi Fesztiválra. A díjazott előadást október 1-jén a kovásznai közönség is megtekintheti. /(bodor): Sikeresen szerepelt a kovásznai diákszínpad. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 1./

Újabb kötettel gazdagodott az ifjúsági irodalom: Solymár József Gyalog a halhatatlanságba című munkája jelent meg, amely Kőrösi Csoma Sándor életútját követi végig szülőfalutól a nagyenyedi kollégiumon és a göttingeni egyetemen keresztül Tibetig. A könyv a függelékében szó esik az ő nyomdokain, a „nagy út” vonalát az 1970-es években végigjáró Jakabos Ödön történetéről is. /Múlttal a jövőnek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./

Kőrösi Csoma Sándor és Bolyai János kéziratos hagyatékát állítja ki Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia a magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozat keretében. Kőrösi Csoma Sándornak, a tibetisztika megalapítójának kéziratos hagyatékát és Bolyai Jánosnak, a nemeuklideszi geometria első megfogalmazójának fő művét, az Appendixet 2009 júliusában az UNESCO a világemlékezet részévé nyilvánította – az MTA Könyvtárának eme ritkán látható dokumentumaiból A tudomány géniuszai címmel nyílik kiállítás. /Kőrösi Csoma Sándor és Bolyai János hagyatékát állítják ki Budapesten. = Krónika (Kolozsvár), nov. 3./

Kőrösi Csoma Sándorra emlékeztek Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium diákjai, tanárai, a vendégek és más érdeklődők. Az Áprily-estek és a Fenichel Sámuel Önképzőkör közös rendezvényét Nagyenyedtől a Himalájáig címmel rendezték. Az nemzetközileg is elismert Fenichel Sámuel Önképzőkör tagjai a budapesti Természet Világa folyóirat 140. születési évfordulóján gyertyát gyújtottak a Kőrösi Csoma Sándor szobor talapzatán. Staar Gula főszerkesztő üdvözlő levelet küldött ez alkalommal „Csoma mai utódainak”, a kis „tudós jelölteknek” és Dvorácsek Ágoston körvezető tanárnak. A kör tagjai magyarországi rendezvényeken 83 díjat nyertek, a Természet Világa diákpályázatain 29-et, és ugyanannyi cikkük jelent meg a lapban. Az esten megjelent Bartha Zoltán, a Tinivár Könyvkiadó igazgatója, aki magával hozta Solymár László 81 éves budapesti író legújabb könyvét, amit Gyalog a halhatatlanságba (Tinivár, Kolozsvár, 2009) címen Kőrösi Csoma életéről írt. Krizbai Jenő történelem tanár tartott előadást az esten Kőrösi Csoma Sándor életéről. Szó esett Jakabos Ödönről is, aki végigjárta a nagy előd útját. /Bakó Botond: Nagyenyed – „Ólmot keresett és aranyat talált” 225 éve született Kőrösi Csoma Sándor. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./

Idén egyszerre nyilvánította az UNESCO az emberi örökség részévé Bolyai János és Kőrösi Csoma Sándor hagyatékát. A kovásznai Fábián Ernő Népfőiskola vendégül látta a marosvásárhelyi Bolyai-kutató matematikatanárt, Bandi Árpádot, a közel 85 éves kutatót, aki előadásban felelevenítette a magyar géniusz szomorúan magányos, szinte tragikusnak mondható életútját. Nehéz kutatással sikerült azonosítania Bolyai János egykori sírhelyét, hogy ott a 150. évfordulón egy óriási kopjafát állítsanak – annak az elkészíttetését és felállítását is elvállalta Bandi Árpád. Bandi Árpádnak /aki a Matematikai Lapok egyik szerkesztője is/ arra is volt gondja, hogy kovásznai útja előtt kikeresse, kik a legszorgalmasabb feladatmegoldók a helyi középiskolában, s névre kiállított diplomát és ajándéktárgyakat hozott és adott át a VII. osztályos Szigeti Botondnak. /Gazda József: A géniusz árnyékában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./

Petrovits István hét végén megnyílt kiállításán a kaput mint monumentális emblémát használta. Sepsiszentgyörgyön a Gyárfás Jenő Képtárban történelmi személyiségek képmásai, negyven év válogatása látható bronzban, rajzban. Petrovits István huszonhat köztéri szobrát tartja életműve legfontosabb állomásainak: Mikó Imre, Márton Áron, Benkő József, Czecz János, Kőrösi Csoma Sándor... többnyire Háromszékhez is kötődő történelmi személyiségek képmásai. /Albert Levente: Kapu. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 21./

Tavaly szeptember elsején indult a Dorombszó című, népzenei értékeinket népszerűsítő előadás-sorozat. Háromszéki és Hargita megyei településeken léptek fel a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad színjátszói Piroska Klára és László Károly sepsiszentgyörgyi színművésszel együtt. A mesejátékban kilenc népi hangszert személyesített meg egy-egy szereplő, meg is szólalt valamennyi – mégpedig hivatásos népzenészek, a Folker együttes által –, s elmesélte történetét. Az előadás célja: közelebb vinni a gyermekeket a magyar népzene világához, hagyományainkhoz, szokásainkhoz. /(f. e.): Másfél évig szólt a doromb. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 29./

Szellemi barangolás Kőrösi Csoma Sándor nyomában
Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain – a magyarság közép-ázsiai gyökerei címmel tartott előadást kedden a nagyváradi Ady-gimnáziumban Kádár József jogász a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének szervezésében létrejött találkozón.
Közel félszáz érdeklődő vett részt Kádár Józsefnek a magyarság eredetéről tartott érdekes előadásán.
Kőrösi Csoma Sándor orbaiszéki nyelvtudós 1819-ben hagyta el Magyarországot, az erdélyi Nagyenyedről indult el keletre, hogy megkeresse a magyarok őshazáját. Szófiából Énosz (ma Enez) felé ment, a Marica torkolatához, ugyanis Konstantinápolyban pestisjárvány volt. Alexandriába utazott, ahol tovább akarta tanulmányozni az arab nyelvet, azonban a járvány miatt el kellett onnan mennie. A szíriai Latakiába hajózott, onnan gyalog folytatta az útját. Aleppó, Moszul és Bagdad után Teheránba érkezett, ahol perzsa és angolt tudását fejlesztette. Innen Buharába indult, azonban háború miatt kénytelen volt a perzsiai Meshedben maradni egy fél évig. Eljutott Kabulba 1822-ben, utána Lahore-ba, majd onnan a kasmíri Szrinagarba. Ezután Ladakhba, azaz Kis- Tibetbe ment, júniusban érkezett annak fővárosába, Lehbe. A továbbutazás veszélyesnek bizonyult. Kőrösi Csoma találkozott egy angol utazóval, William Moorcroft katonaorvossal, akinek ösztönzésére elkezdett a tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni, hogy bizonyítékokat találjon a magyarok eredetére. A kutatások során elolvasott több ezer tibeti könyvet, összeállított egy negyvenezer szóból álló jegyzéket. Kanamban elkészítette a buddhista terminológiai szótárt Szangye Püncog láma segítségével. Kalkuttában kiadatta 1834-ben az első hiteles tibeti–angol szótárt és a tibeti nyelvtant. El szeretett volna jutni Lhászába, azonban útközben maláriát kapott. Kőrösi Csoma Sándor 1842-ben halt meg és a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga árnyékában meghúzódó dardzsilingi sírkertbe temették, amely India Nyugat-Bengália tartományában található.
Kádár József beszéde közben képeket vetített azokról a helyekről, ahol megfordult a nyelvtudós. A kézdiszéki Jakabos Ödön 1972-73-ban végigjárta Kőrösi Csoma útját önerőből, veszélyek és nélkülözések közepette, erről könyvet is írt, de az csak korai halála után jelent meg 1983-ban – folytatta Kádár. Nagyváradon jártában az elszánt utazó Jósa Piroska közírónál, lapunk régi munkatársánál is megszállt.
Kőrösi Csoma munkáját az 1844-ben született Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész folytatta. Tagadta a magyar nyelv finnugor eredetét, ezért a Budapesti Egyetemen elbocsátották a tanári állásából. Stein Aurél Kelet-kutatóról is szót ejtett Kádár. Elmondta, Stein olyan selyemtekercset talált, amelyen nyomtatott írásjelek voltak. Kínában nyomtatták több száz évvel a mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatás feltalálójának, Gutenbergnek a születése előtt.
Az előadáson elhangzottak igencsak lekötötték a jelenlévők figyelmét. A rendezvény végén a közönség soraiból sokan megköszönték Kádárnak az izgalmas előadást, gratuláltak is neki, valamint kérdeztek is tőle. A fiatalember szívesen vallott az érdeklődőknek Kőrösi Csomáról, a magyarságról, a Kelet-kutatókról, valamint saját magáról is. Megtudhattuk, már gyermekkorától vonzza Ázsia, akárcsak tegnapelőtti előadásának főszereplőjét, a híres erdélyi tudóst, utazót.
Ladányi Norbert. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Elhunyt Csetri Elek akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteleti tagja
- Életének 86. évében vasárnap Kolozsvárott hirtelen elhunyt Csetri Elek nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) tiszteleti tagja.
Mint az MTA közleménye rámutat, Csetri Elek az Erdélyi Múzeum-Egyesület egyik újjászervezője, folyóiratának korábban szerkesztője, az EME többszörös kitüntetettje volt.
"Tudományos munkássága maradandó eredményekkel gazdagította a magyar történettudományt" - hangsúlyozza az MTA nekrológja.
A tudós temetéséről később intézkednek.
Csetri Elek 1924. április 1-én született Tordán. 1947-ben Kolozsvárott szerzett diplomát. Ezután a nagybányai, illetve a marosvásárhelyi Állami Magyar Líceum középiskolai tanára, 1949-52 között a Bolyai, illetve Babes-Bolyai egyetem tanársegédje, adjunktusa, 1962-86-ban egyetemi tanára, 1986-1990 között nyugdíjas, 1990-től újra egyetemi tanár. 1991-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vendégprofesszora.
Kutatási területe: Erdély XVII-XIX. századi történelme.
A történész az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapító és tiszteleti tagja, a kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tiszteletbeli elnöke volt. 1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.
Csetri Elek főbb művei: Tanulmányok az erdélyi kapitalizmus kezdeteiről (társszerző, 1956), Történeti kronológia I-II. (társszerző, 1976), Kőrösi Csoma Sándor indulása (1979), Erdély változó társadalma 1767-1821 (Imreh Istvánnal, 1984), Kőrösi Csoma Sándor (1984), Bethlen Gábor életútja (1992). Sajtó alá rendezte, bevezetővel, jegyzetekkel ellátta, illetve fordította a Wass Pál: Fegyver alatt (1968), Silvio Pellico: Börtöneim (1969), Prima lucrare agronomica de specialitate din Transilvania (Engel Károllyal, 1970), Táncsics Mihály: Életpályám (1971), Teleki Sándor: Emlékezzünk régiekről (1973) című köteteket.
1984-ben Csetri Eleket Kőrösi Csoma Sándor-emlékéremmel tüntették ki. Forrás: MTI

Elhunyt Csetri Elek történész
Elhunyt Kolozsváron Csetri Elek. A történészprofesszort életének 86. évében, január 24-én, vasárnap délután érte a halál. Csetri Elek „a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a magyar történettudomány kiemelkedő erdélyi képviselője, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egyik újjászervezője, tiszteleti tagja, (...)az EME többszörös kitüntetettje” – írja a hétfőn kiadott nekrológban Egyed Ákos, az EME elnöke.
Életének 86. évében hirtelen elhunyt Csetri Elek egyetemi tanár, a MTA külső tagja, a magyar történettudomány kiemelkedő erdélyi képviselője, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egyik újjászervezője, tiszteleti tagja, folyóiratunknak korábban szerkesztője, az EME többszörös kitüntetettje.
Csetri Elek 1924. április 11-én született Tordán, középiskoláit Kolozsvárt a Református Kollégiumban végezte, történészi diplomát 1947-ben szerzett a Bolyai Egyetemen. Középiskolai tanár volt Nagybányán és Marosvásárhelyt, 1949-től a Bolyai Tudományegyetem, majd 1959-től a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanára volt.
Csetri Elek annak a kolozsvári történésznemzedéknek volt markáns tagja, amely az 1950–1970-es években bontakozott ki, s Kelemen Lajost vallotta mesterének, akit a magas mércéjű szakmaiság s példás helytállás szimbólumának tartott. Tagjainak olyan korban kellett dolgozniuk, amikor a történészi munka feltételei a mélyponton voltak: hiányzott a kutatás és a közlés szabadsága, s a diktatúra a történeti forrásoktól is hovatovább igyekezett távol tartani a nemzetiségi, főleg a magyar történészeket. Az elhunyt pályája jól példázza a romániai magyar történetkutatás göröngyös útját, de azt is, hogy még oly reménytelennek tűnő helyzetekben is munkára serkentheti a nemzete iránti kötelességtudata, a szakmájának elkötelezett történetkutatót.
Miután 1949-ben kinevezték a Bolyai tudományegyetem oktatójává s doktori dolgozatát megvédte, folyamatosan s a rá jellemző alapossággal kutatta történelmünk forrásait, s olyan adatbázist gyűjtött össze, amely közelebb vitte Erdély reális múltja számos kérdésének feltárásához. Csak példaképp említjük meg forráspublikációi közül Wass Pál: Fegyver alatt címen megjelent emlékiratát (1976), Teleki Sándor emlékezéseit (1973), valamint Miskolczy Ambrussal együtt kiadott Gyulai Lajos naplóinak egyes részleteit (2003). Ezek a munkák mindenben eleget tesznek a szakmaiság követelményeinek s jól szolgálják a magyar história-kutatás érdekeit.
Csetri Elek elkötelettségére sokat mondanak választott témái, s történeti korszakai, amelyek felölelik Erdély történetét a XVII. századtól az 1848-as forradalomig, vagyis a fejedelemség korszakát és a Habsburg–kort. És e kereteken belül különös érdeklődése a nagy Fejedelem Bethlen Gábor, valamint az egyetemes történelemben is kiemelkedő jelentőségű politikus ifj. Wesselényi Miklós iránt.
Bethlen Gábor politikájából már-már az erdélyiség szinonimáját jelentő toleranciát emelte ki, Wesselényi életéből az Európaiságot tükröző nemzeti elkötelezettséget, újító szellemet és gyakorlati törekvést. Csetri Elek egyik álma volt, már kutatói pályája kezdetén egy nagy Wesselényi–monográfia megírása. Sajnos, hogy az álmából nem lelhetett valóság, mert a diktatúra politikai légköre kedvezőtlen volt ehhez.
Csetrit egyébként ugyanaz a román diktatúra akadályozta történetkutatásban, mint más erdélyi kollegáit, s akadályozta meg hosszú ideig abban is, hogy a politikai történelemmel foglalkozzon. De a történelmi múlt tág kutatási tér, s ez a nemzedék megtalálhatta a lehetséges alternatívát: irányt vett a művelődéstörténet, valamint a gazdaságtörténet felé. Csetri Elek nagyszámú művelődéstörténeti tanulmánya Kőrösi Csoma Sándor életével kapcsolatos. Számos írásában igyekezett tisztázni Kőrösi Csoma Sándor életének egyes kérdéseit, hogy aztán két kötetben foglalja össze mondanivalóját. Kőrösi Csoma Sándor indulása (1979), illetve Kőrösi Csoma Sándor című kismonográfiájában (1984).
Bár évtizedek során elszigetelve éltünk a külvilágtól, mégis tévedés volna azt gondolni, hogy nem jutott el hozzánk semmi az európai történetírást megújító törekvésekből. Nem így volt, mert a hatvanas évek második felében, s a hetvenes években a francia történetírás az Annales-kör újító elvi s módszerbeli tételeit is tekintetbe véve láttunk hozzá egy modernebb gazdaság– és társadalomtörténeti kutatáshoz. Imreh István és Csetri Elek a történeti statisztikai módszert alkalmazva tárta fel Erdély társadalmi struktúráját 1767 és 1848 között. ez a módszer vezette Csetri Eleket Kolozsvár népességtörténetének kutatásában is. Érdekes Csetri Elek vallomása a gazdaságtörténet írásáról: Az együtt Európán című könyvében vallotta, hogy ez mégiscsak kényszerpálya volt, mert elsődlegesen politikai történettel szeretett volna foglalkozni.
Végül 1989 után Csetri Elek kollegánk ráállhatott erre a történetírói vonalra. Ezt különösen az 1848-as forradalom és szabadságharc kutatásában észlelhetjük. Elhunyt barátunkat írásaiban és az oktatói munkájában egyaránt a magas szakmai igényesség jellemezte. Szigorú mércével mérte önmagát, az egyetemi hallgatókat, a szerzőket és kutatótársait is. Kritikai szelleme olyan erős volt, mint magyar nemzeti elkötelezettsége.
Csetri Elek 1949-től 1986-ig egyetemi oktatóként kiérdemelte tanítványai megbecsülését, kollegái tiszteletét és elismerését. Nagy elégtétel volt számára, hogy 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta, s ő azóta folyamatosan jelen volt a magyar tudományos életben.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek külön is van köszönni valója azért az értő és magas színvonalú munkáságért, amelyet az Erdélyi Múzeum című folyóiratunk főszerkesztőjeként fejtett ki 1995-től 1997-ig, s természetesen Egyesületünk iránti hűségéért is. Ezért nem véletlenül jelentettünk meg vaskos emlékkötetet Csetri Elek tiszteletére, amelyben a szerzők írásaikkal köszöntötték a magyar történettudománynak tett szolgálataiért, oktató munkájáért és gazdag termést begyűjtő kiemelkedő életművéért.
Alig hagyta el a nyomdát utolsó kötete, amelynek címe Erdély az ébredő Európában (Kriterion, 2009), de sajnos a tervezett könyvbemutatót már nem érhette meg.
Munkássága, amelyet a magyar nemzet történetének szentelt történetírásunknak kiemelkedő értéke. Köteteit, tanulmányait bizonyosan sokáig fogják még használni a történelem iránt érdeklődők, a történetkutatók.
Emlékét ezzel őrizzük meg a legméltóbban.
Egyed Ákos. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Akinek megérintette a lelkét Erdély
Beszélgetés Sas Péter irodalom- és művelődéstörténésszel
Olyan gazdag és olyan lebilincselő az erdélyi művelődés, a transzszilván kultúra, hogy én azon a »lelketlen« emberen csodálkoznék, akinek a lelkét mindez nem érinti meg”. –
„Ez az életem” – mondta Sas Péter, amikor minap munkájáról faggattam. A magyarországi irodalom- és művelődéstörténész legújabb kötetének, a Kós Károly képeskönyv című munkájának bemutatója alkalmával tartózkodott Erdélyben, így Kolozsváron is. Az 1954. október 1-jén Budapesten született művelődéstörténész középiskolai tanulmányait a Kossuth Lajos Gimnázium orosz–latin tagozatán végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem szakán szerzett diplomát. Első munkahelye az Országos Széchényi Könyvtár, majd a Corvina Könyvkiadó, utóbb a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézete volt. A későbbiekben szellemi szabadfoglalkozásúként folytatta az Erdéllyel kapcsolatos kutatói és feldolgozói tevékenységét. Jelenleg az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, fő kutatási területe a 20. századi erdélyi magyar művelődéstörténet. Portré- és dokumentumfilmet készített a Duna Televíziónak Kelemen Lajosról, Imreh Istvánról, Kós Andrásról, a kolozsvári ferencesekről és az erdélyi piaristákról. Kós Károly életműve kutatásért 2003-ban a debreceni KLTE Történelmi Intézetének Erdélytörténeti Alapítvány díjasa, 2007-ben – az indoklás szerint – „az erdélyi műveltségre, ezen belül különösen Kós Károly munkásságára összpontosuló tudományos kutatói és irodalmi tevékenysége elismeréséül” Kós Károly-díjat kapott.
- Sokan és sokat írtak az elmúlt évtizedekben Kós Károlyról. Eddigi kutatásai során ön is nagy figyelmet szentelt az erdélyi magyar író, építész, grafikus, könyvtervező és -nyomtató, politikus életművének a feltárására. Hiánypótló értékű például a 2003-ban napvilágot látott ön által összegyűjtött, sajtó alá rendezett és szerkesztett, Kós Károly levelezését tartalmazó kötet. Ezen munkák sorát folytatja a csíkszeredai Pallas-Akadémia kiadásban tavaly év végén megjelenő Kós Károly képeskönyv című kötet. Mitől másabb ez a munka, mint a többi, illetve miben nyújt újat az olvasó számára, ami a Kós-életmű feltárását illeti?
– Reményik Sándor hallhatatlan mondatainak egyike, hogy mindenkinek megvan a maga Kolozsvárja. Ezt parafrazálva – kis túlzással – gondolhatom, hogy mindenkinek meglehet a maga Kós Károlya. A róla alkotandó képekben váltakozva lehetnek egyezőségek és eltérések. A Kós-i életműnek néhány szelete – főleg az építőművész és az íróművész – jobban kidolgozott, kimunkált sokoldalú tevékenységének más részeinél. A most kiadott könyvet az életmű egészét átfogó, annak történelmi hátterét kiemelő bemutatásnak szántam, mint a róla korábban megjelenteket. Talán jobban kiviláglik, ugyanazon időszakban hogyan alkotott a különböző területeken, sokrétű, egymásból építkező és az egymást erősítő tevékenységei miatt miért kaphatta munkássága a polihisztor jelzőt, melyet inkább a tudományos életben alkotók szoktak kiérdemelni. Arra törekedtem, hogy minél reálisabban, ne a legendák homályában mutassam be Kós Károlynak mindig a valóság talaján álló, a túlbonyolított belemagyarázások ellenére nagyon egyszerűként, lényegre törekvőként jellemezhető munkásságát. Puritán életvitele, gondolkodásmódja mind építészetében, mind írói, mind grafikusi, képzőművészeti alkotásaiban kerülte a sallangot, az értelmetlen, oda nem illő díszítést. Egyik kedves és meghatározó mondását idézve: „Nem elég egyszerű ahhoz, hogy monumentális lehessen.” Ezért hárítom el azokat a nagyon tetszetősnek tűnő, pl. a Varjúvár elhelyezésével, a nap állásával, beverődési szögével s mifenével kapcsolatos elméleteket, melyek – legalább is szerintem – nem találnak Kós Károly sem fiatalkori, sem öregkori gondolkodásmódjával, jelenjenek meg bármilyen tetszetős és vastag, s drága albumokban. Ugyanígy, a leszármazottak – Dr. Kós Károly néprajztudós és Kós András szobrászművész – segítségével a helyére tehető ugyancsak a legendák ködébe emelt származása, nevének egykori sch-val való írásmódja. Az unokai székelyek közül származik a Kós család, akikből házasságok révén a szász társadalom tagjai lettek, s így „torzult el” nevük szerepeltetése. Úgy gondolom a székely származás tudata sem alábbvaló a hugenotta s más hangzatos eredetkutatásnál. Ha valaki a mai korra jellemző szenzációt keresi, azt Kós Károlynál nem találhatja meg. De megkaphatja, hogy mire képes az elkötelezett, a szülőföldön és a szülőföldért végzett munka, mely a legnehezebb időszakban is meghozta a barátokat, a munkatársakat, a továbblépésre, az újabb munkálkodásra serkentő vitapartnereket, az elismeréseket és a közösségért végzett munka jól eső fáradságát, amelytől lehet csak igazán jól aludni. A képeskönyv nemcsak sok, eddig ismeretlen felvételt tartalmaz, utal egy másik Kós-i alapvetésre, a képben való gondolkodásmódra. Saját bevallása szerint először a rajzok születtek meg s utóbb a hozzájuk fűződő szöveg. Lássuk életművét az általa használatos formában, a kép és a szöveg egységében.
– Ezekben a napokban mutatták be Kolozsváron a Lucius Kiadó gondozásában megjelenő Erdély legendás levéltárosa. Kelemen Lajos és az erdélyi magyar tudományosság című könyvét, valamint a Kriterion kiadásában napvilágot látott Művelődéstörténeti tanulmányok 2. kötetét. Tudomásom szerint az ön által összeállított és szerkesztett előbb említett munkák mellett előkészületben van a Kelemen Lajosról szóló monográfia is. Ez doktori dolgozatának a témája is. Miért irányult figyelme a legendás erdélyi levéltáros életművének a feldolgozására?
– Meglátásomban vannak az erdélyi történelemnek, a honi művelődésnek, a kultúrának – összességében az erdélyi magyar népnek – megingathatatlan, kivághatatlan, őserejű fái. Honnan ez a hasonlat? Transilvania, magyarosan Erdőelve, Erdőntúli terület nyilván valamilyen ősrengeteg lehetett, amelyben a többi fától védetten kifejlődhettek vén fa matuzsálemek, díszei és szimbolikus megjelenítői fa-nemzetségüknek. Képletesen szólva efféle emblematikus megjelenítői a magyarság erdélyi szellemi honfoglalóinak a sokat emlegetett Körösi Csoma Sándorok, Bod Péterek, Mikó Imrék, akikről minden jelző használata nélkül, csupasz nevük olvasása során is kötetnyi adat tolulhat az olvasó emlékezetébe. Ezek sorába illesztem én az általam elképzelt Panteonomban Kós Károly – s még sok más csodálatos és újrafelfedezésre váró személyiség mellett – Kelemen Lajos senki mással össze nem téveszthető egyéniségét. Vélekedésem szerint Kelemen Lajos tekinthető a 20. század Mikó Imréjének, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az erdélyi tudományosság megújítójának, továbbélése legmeghatározóbb személyiségének. Ha Erdéllyel kapcsolatos történelmi könyveket, vagy regényeket olvastam, szinte mindig ott volt a segítségét köszönő mondat. Ma már elképzelhetetlen önzetlenséggel segített mindenkit, akár lemondva saját gyűjtéséről is. Nem önmagát, az elvárt eredményt, patetikusnak tűnő szóval az ügyet tekintette és helyezte előtérbe. Tudta, hogy a témában korábban megjelent könyvek összesítő kötetté kompilálása helyett a forráskiadásra, az újabb eredmények elősegítésének kevésbé látványos, de hathatósabb formájára kellene összpontosítani. Sokan tőle várták Erdély története megírását. Ha az általa elképzelt módon akarta volna ezt megtenni, csak a források felhasználásával tehetett volna eleget a felkérésnek. Ehhez azonban először össze kellett gyűjtenie azokat, bevive, bevitetve a tudomány hombárjának különböző rekeszeibe, a levéltárba. Ehhez a feladathoz és az anyag feldolgozásához nem lehetett elegendő az életideje. Arra azonban elég volt, hogy a levéltár kiépítésével, kiteljesítésével megteremtse a lehetőséget a következő korosztály, korosztályok számára a szintetizálás, a tudományos összesítés lehetőségét. Ha Ő nem lett volna, ma nem forgathatnánk Szabó T. Attila Szótörténeti Tárát, s nem örvendhetnénk Jakó Zsigmond erdélyi okmánytárainak sem. Az egyik legnagyobb erdélyi tanítómester volt, aki saját példájával adta a mintát, s tudományos fokozat nélkül is akadémikusokat nevelt az erdélyi tudományosságnak. Kelemen Lajos naplója és levelezése közreadása után két éven belül szeretném monográfiáját összeállítani és egy kegyes kiadó közreműködésével eldönthetővé tenni, hogy – amint Kós Károly esetében – a legenda tetszetősebb-e, vagy a képzeletet is felülmúló valóság.
– Ugyancsak friss munka a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó által kiadott, ön által szerkesztett Dsida Jenő emlékezete című kötet. Dsida és Kolozsvár című tanulmányában, többek között, arra keresi a választ, hogy Kolozsvár miként vált a szatmári születésű költő városává, milyen volt Dsida Kolozsvár-képe. Kutatómunkáját figyelembe véve, ön is sokat tartózkodik a kincses városban. Mit jelent, mit nyújt Sas Péter számára a kincses város, milyen az ön Kolozsvár-képe?
– Kolozsvár képemnek talán legjellemzőbb vonása az, ami nem látható. A belső Kolozsvár, amely nem a homlokzatokban, a megkopott, vagy talán már el is tűnt csillogásban létezett. A falakon belüli, a lelkekben, a viselkedésekben, az életmódban, a világlátásban meglévő város az én városom. A Krisztus rajzolta kultúrkör átmérőjén belüli, keresztény lelkületet sugalló város. A tudomány, a művelődés tette kincsessé ezt a Szamos parti metropoliszt s különböztette meg másoktól, ezáltal lehetett Transilvaniae Civitas Primaria, Erdély első városa. A könyörtelen sors egyszer ennek a városnak sem fog kegyelmezni, ezért kellene legalább virtuális módon a legtöbbet megőrizni múltjából, épületeiből, sírjaiból, tárgyi és szellemi emlékeiből. Addig őrizzük, szeressük és örökítsük meg ezt a romló, omladozó, pusztuló múlt-foszlányt, amíg – Kelemen Lajos megfogalmazásában – „örökre el nem tűnik az idő mindent megőrlő malmában”.
– Ön is azon magyarországi kutatók – lásd Vincze Gábor, Bárdi Nándor vagy Illésfalvi Péter történészek – sorába tartózik, akik óriási elkötelezettséget éreznek Erdély iránt, rengeteg tanulmányt és forrást közölnek Erdéllyel kapcsolatban, és valósággal otthonuknak érzik azt. Önnek személyesen honnan ered Erdély iránti érdeklődése, csodálata, szeretete, illetve mi késztette arra, hogy főleg „erdélyi témák” kutatásával foglalkozzon?
– Erre a kérdésre nem szeretnék hosszasan válaszolni. Ha erdélyi lennék, magától értetődőnek tartanám a nem „bennszülöttek” rácsodálkozó érdeklődését. Olyan gazdag és olyan lebilincselő az erdélyi művelődés, a transzszilván kultúra, hogy én azon a „lelketlen” emberen csodálkoznék, akinek a lelkét mindez nem érinti meg.
– Kós Károlyt parafrazálva az igaz művésznek (írónak, építőnek, képző- és zeneművésznek) a Sors által rendeltetett kötelezettsége volt, van és lesz, hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja és élete munkájával szülőhazáját és annak népét hűségesen szolgálja. E Kós-idézet egyébként a Kós Károly képeskönyvnek is a mottója. Ön szerint napjaink „igaz művészének” mi a feladata, avagy máig érvényesek és igazak Kós Károly évtizedekkel ezelőtt papírra vetetett sorai?
– Úgy gondolom, hogy örök érvényűek Kós Károlynak ezek a szavai, mondatai mindazok számára, akik ezt a fogalomszerű földdarabot vallják hazájuknak, és nem csupán születésük helyének. Nem kötelező mindenkinek – mint Kós Károlynak – a hűség embere fogalmával azonosulnia, de akkor hogyan gondolja egy adott közösséghez tartozónak magát, s az öncélú, a csupán fogyasztásra és nem teremtésre beállt életével mi értelme lehet létezésének?
PAPP ANNAMÁRIA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Közös kulturális programokban gondolkodna Hiller és Kelemen
Európai szintű közös programokat lát szükségesnek a magyar és a román kormány kulturális minisztere.
Románia és Magyarország 2008-ban lejárt együttműködési megállapodásának megújításáról folytatott megbeszéléseket pénteken Bukarestben Hiller István, Magyarország oktatási és kulturális minisztere és Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter. A két tárcavezető állást foglalt az európai szintű közös kezdeményezések mellett.
A tárgyalások után tartott sajtótájékoztatón Hiller István kifejezte reményét: az új megállapodás nem a korábbinak az automatikus megújítása lesz, hanem figyelembe veszi, hogy időközben mindkét ország az Európai Unió tagjává vált. Szerinte ezért olyan témáknak is be kellene kerülniük az új dokumentumba, amelyek az eddigi együttműködést európai szintre emelnék, tartalmaznának közművelődési és művészeti, illetve harmadik országban, az Európai Unióban megvalósítandó közös kezdeményezéseket is.
Hiller István elmondta: támogatja a román kulturális minisztérium felvetését, hogy közös projekteket indítsanak Kőrösi Csoma Sándor munkásságának témájában. Az ő bemutatása egyaránt hasznára van Romániának és Magyarországnak - mondta -, kitűnő európai gondolkodóról van szó, aki ugyanakkor életének nagy részét Európától távol töltötte.
Kelemen Hunor hangsúlyozta: az általa vezetett tárca különösen a műemlékvédelem terén számít Magyarország támogatására, és ezt a születendő kétoldalú megállapodásba is bele kellene foglalni. Szerinte a román és a magyar kortárs irodalom fordításának ösztönzését, valamint az egyhetes kulturális csereprogramoknak a hagyományát is újjá kellene éleszteni, hiszen ezek fogadtatása kedvező volt Romániában és Magyarországon.
A két miniszter egyetértett abban, hogy közös munkacsoport fogja kidolgozni a megállapodás szövegét, amelyet az év második felében írnak alá.
Az MTI kérdésére válaszolva Hiller István elmondta: a nap folyamán tárgyalt Daniel Petru Funeriu oktatási, kutatási, ifjúsági és sportminiszterrel. Mint elmondta, egyebek között megegyeztek abban, hogy a magyarországi oktatási és gyermekesély-kerekasztal tapasztalatainak összegzését eljuttatják majd a román tárcához. Úgynevezett pozíciós dokumentumot készítenek elő, és - egyetlen más európai uniós tagállamot sem kirekesztve - javaslatot kívánnak előterjeszteni az unió új oktatási biztosának - mondta a miniszter.
Hiller István kifejezte reményét, hogy a két ország közötti együttműködés az oktatás terén is folyamatos és magas szintű lesz a jövőben, ennek ki kell terjednie a romániai magyar nyelvű oktatás minden területére és szintjére, akárcsak a magyarországi románság oktatási gyakorlatára. Forrás: Transindex.ro

Strasbourgban mutatják be Kovászna megyét
Kovászna megye önkormányzata márciusban az Európa Tanács strasbourgi székházában a Helyi és Regionális Választottak Kongresszusának tavaszi plenáris ülése keretében mutatja be a Kovászna, egyszerűen eredeti címet viselő megyepromováló standját. Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke 3 évvel ezelőtt kezdeményezte a projektet, a standot pénteken bemutatták a sajtó képviselőinek és a megyei tanácsosoknak.
A megyebemutató installáció tulajdonképpen egy ház, ahova a látogató belépve a térségre jellemző hangulatfotókat talál, de a megye történetével is megismerkedhet, és rövid bemutatót tekinthet meg az európai gondolkodású, kiemelkedő háromszéki tudósokról és művészekről: Kőrösi Csoma Sándorról, Bölöni Farkas Sándorról, Baróti Szabó Dávidról, Kós Károlyról, Gyárfás Jenőről és Baász Imréről.
A Helyi és Regionális Választottak Kongresszusa március 17-e és 19-e között zajlik, a standot ez idő alatt mutatják be. A megyei önkormányzat küldöttségében Demeter János alelnök, Henning László alelnök, 3 megyei tanácsos vesz részt. (hírszerk.) Forrás: Transindex.ro

„Ha kell, elmegyünk a falig”
Beszélgetés Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszterrel
Kőrösi Csoma Sándor útját mérnénk fel, a Selyemút mintájára, de persze sokkal kisebb léptékben. Ott, ahol vannak Kőrösi-emlékhelyek, azokat feltérképezve hozhatnánk létre a Megismerés Útját. Mert Kőrösi Csoma Sándor élettörténete a kultúrák és a vallások közötti átjárást is jelenti, és az Unesco 2010-es programjában van lehetőség ezt a projektet partnerségben megvalósítanunk.
Miniszter úr, ön egy négyéves mandátum első esztendeje után vette át elődjétől a kulturális tárcát. Mi az, ami folytonosság a programjában, és mi az, ami elvetendő, ami újítást igényel?
– Valóban, ez egy más helyzet, mint amikor az ember eleve négy évre rendezkedik be. Bizonyos dolgokon nem lehet változtatni, ezeket kénytelenek vagyunk folytatni. A tárca működését ugyanakkor nagy mértékben befolyásolja a költségvetés. Sajnos, szinte nem is tudok beszélni új dolgokról, annyira kicsi az idei költségvetés – 677 millió lej –, hogy semmi új dolog finanszírozását nem teszi lehetővé.
Az olyan intézmények, mint a múzeumok, a színházak, a nemzeti könyvtár működését biztosítanunk kell, ezen felül a tárca saját működésére minimális összeget költ, a műemlékvédelemre pedig nem tudunk elegendő pénzt adni. Az igény tíz-tizenkétszerese a rendelkezésünkre álló összegnek. 280 építőtelepen vannak elkezdett munkálatok, amelyeket folytatni kellene, de ennyi pénzből majdnem lehetetlen.
A tárca programjai tehát takaréklángon lesznek.
– Igen, de néhány korrekciót azért elvégzünk. Olyasmikre gondolok, mint felvenni a prioritások listájára a marosvásárhelyi AlterNative filmfesztivált, az őszi marosvásárhelyi könyvvásárt, a csíki régizene-fesztivált. Ezek olyan kulturális programok, amelyek hatóköre túllépi a község, a város, a megye, az ország határait.
Első miniszteri sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy elkezdődik az örökségvédelmi törvénykönyv kidolgozása. Ennek az a nagy előnye, hogy ilyen pénzügyi körülmények között is el lehet végezni, mert nem jelent plusz költséget.
– Pontosan, és Romániának ilyen szempontból jókora a lemaradása. A műemlékvédelem területén – ide értve a tárgyi örökséget, a régészeti örökséget is – a törvénykezés legnagyobb hiányossága az, hogy nincsenek olyan szankciók, amelyek megfékeznék a műemlékrombolást, a műkincslopást, a feketekereskedelmet, a hamisítást.
Ha Románia nem szigorítja ezt a részét a törvénykezésnek, vajmi kevés esély van arra, hogy a jóindulaton túl bármi megfékezze azokat az ingatlanberuházókat, akik szándékos pusztítást végeznek. Magyarországon, Olaszországban, Franciaországban vagy Ausztriában olyan szabályozások vannak, amelyek fékezik és sok esetben tiltják a védett zónákban az építkezést; az új épületeket, az új városnegyedeket, a kereskedelmi negyedeket más városrészekben, nem a város központjában helyezik el.
A műkincskereskedelmet is liberalizálják ugyan, biztosítva a műtárgyak értékesítésének lehetőségét, ugyanakkor a feketekereskedelmet, a hamisítást, a lopást igen szigorúan büntetik.
Elődje, Theodor Paleologu miniszteri programjában a műemlékleltározás prioritásként szerepelt. Megmarad prioritásként ez a terület az ön programjában is?
– A műemlékleltározás folyamatos munka, nem új program. Románia köteles négyévente közölni a Hivatalos Közlönyben azt az új műemléklistát, amely mintegy harmincezer műemléképületet, illetve régészeti szempontból védett területet tartalmaz.
Tavaly kellett volna közölni az új listát, de ez nem történt meg; remélem, idén tavasszal sikerül. Vannak olyan épületek, amelyek eltűnnek az előző listához képest, és vannak, amelyek felkerülnek menet közben. Érdekes, hogy ipari létesítményeket, ipari épületeket is felvettek az elmúlt években a műemlékvédelmi listára, s azok most fel fognak kerülni hivatalosan is.
- A színháztörvényt annak idején Demeter András kulturális államtitkár kezdeményezte. Mi a helyzet most, bő két év után?
– A színháztörvény remek elképzelés, kitűnő ötlet volt, amelynek gyakorlatba ültetése nem sikerült úgy, ahogy reméltük. A színháztörvényt megcsonkította az új bértörvény is, amely a színházi menedzsmenttel járó minden juttatást keresztülhúzott. Ilyen szempontból egyelőre nem látok egyebet, mint káoszt, és csak olyan két-három esztendő múlva lehet majd megállapítani, milyen korrekciókra van szükség.
A Magyar Kulturális Intézet új székhelyének avatóünnepségén jelentette be magyarországi kollegájával, Hiller Istvánnal együtt, hogy meghosszabbították az együttműködési egyezményt a román és a magyar kultúrtárcák között. Beszéltek a Kőrösi Csoma Sándor-projektről is. Részletezné?
– Kőrösi Csoma Sándor útját mérnénk fel, a Selyemút mintájára, de persze sokkal kisebb léptékben. Ott, ahol vannak Kőrösi-emlékhelyek, azokat feltérképezve hozhatnánk létre a Megismerés Útját. Mert Kőrösi Csoma Sándor élettörténete a kultúrák és a vallások közötti átjárást is jelenti, és az Unesco 2010-es programjában van lehetőség ezt a projektet partnerségben megvalósítanunk.
Románia és Magyarország ebben érdekelt, és megpróbálnánk bevonni Indiát is, bár Kőrösinek a megítélése Indiában állami szempontból nem mindig egyértelmű, mert adott pillanatban az angoloknak dolgozott, hogy fenn tudja magát tartani. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne elindítani a programot.
- Egy, már folyamatban levő román–magyar projekt a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport helyreállítása. Nemrégiben ott járt; mit látott?
– Nagyon érdekes, ahogy dolgoznak. Térségünkben egyedülálló ez a helyreállítási munka, számomra nagy élmény volt látni. Úgy tűnik, a határidőt is tudják tartani, és június végére, július elejére a helyreállítási munkálatok befejeződnek. Azt hiszem, hasonló programokról fogunk még beszélni. Nem feltétlenül Mátyás-szobrokról, mert abból ugye nincs több, de más jelentős műemlékhelyreállítási, feltárási programokról, közös régészeti kutatásokról igen.
- Mennyire tud magyar lenni egy magyar nemzetiségű kulturális miniszter Románia kormányában? Hiszen a román közvélemény eleve gyanakvóan fogadta a kinevezését, ugyanakkor a magyar közösség elvárásainak is eleget kell tennie.
– Teljes mértékben magyar tud lenni, magyarnak kell lennie. Az más kérdés, hogy mit várnak el a románok egy kulturális minisztertől, és mit a magyarok, illetve, hogy milyen lehetőségei vannak a tárcának és a miniszternek. A kettő köszönő viszonyban sincs, hiszen pénzügyi szempontból a lehetőségek nagyon, de nagyon korlátozottak.
Egyéb ügyekben viszont elmegyünk a falig, és az elkövetkező hetekben, hónapokban olyan dolgokat is fognak látni, amelyek következményeikben ugyan nem változtatják meg az emberek életminőségét, de a szimbolikus térben sokat jelenthetnek a romániai magyar közösségnek. Ilyen például Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyújának hazaszállítása Bukarestből: az ágyút március 15-én Kézdivásárhelyen már megcsodálhatják az arrajárók, majd a sepsiszentgyörgyi múzeumban állítják ki.
Salamon Márton László. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

A Dalai Láma elfogadta Tőkés László meghívását
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke 2010. április 17-én részt vett a Kőrösi Csoma Sándor Napok XXI. kiadásának zárórendezvényein. A többnapos rendezvénysorozat deklarált célja nemzetközi szinten megjeleníteni Kőrösi Csoma Sándor tudós és nyelvkutató életét, munkásságát, példaként állítva a különböző kultúrák és vallások közötti párbeszéd erősítésére. Ennek szellemében került sor szombaton az ünnepi istentiszteletre, amelyen igét hirdetett Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület leköszönt püspöke. Kőrösi Csoma Sándor egyetemes és nemzetpolitikai fontosságát hangsúlyozva Tőkés László örömmel jelentette be a zsúfolásig megtelt templomban, hogy nemrég megérkezett a hivatalos visszajelzés, miszerint a Dalai Láma elfogadta a meghívását, és az idén szeptemberben két napra Erdélybe is ellátogat.
Tőkés László 2008. december 3-án találkozott a Dalai Lámával – polgári nevén: Tenzin Gyatsoval –, Tibet indiai száműzetésben élő vallási és politikai vezetőjével. Az EMNT elnöke a tibetiek ügye iránt elkötelezett EP-képviselőként többször is felszólalt az Európai Parlamentben, és csatlakozott a kínai hatóságok által üldözött tibetiek védelmére szerveződött frakcióközi munkacsoporthoz is. A Tibeti Intergroup Brüsszelben, az Európai Parlament székházában 2008. december 3-án szervezett bensőséges fórumot a hivatalos látogatáson résztvevő Dalai Lámával, a püspök élőszóban és írásban ekkor hívta meg Őszentségét Erdélybe, ahol Kőrösi Csoma Sándor, a tibeti tudományosság megalapítója, az első tibeti-angol szótár megalkotója született. A 2009-es év folyamán folytak az egyeztetések a Dalai Láma kabinetjével Őszentsége lehetséges programjáról, a levél formájában megküldött hivatalos visszajelzés értelmében szeptemberben a Dalai Láma Csomakőrösre, Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujába utazik, ahol megkoszorúzza az első európai bódhiszattva (buddhista szent) szobrát, majd Sepsiszentgyörgyön tart nyilvános előadást.
Csomakőrös, 2010. április 18.
Tőkés László
EP-képviselő sajtóirodája
Erdély.ma

Tőkés László közleménye a Dalai Láma romániai látogatásáról
A média fokozott érdeklődésének eleget téve és a román külügyminisztérium vonatkozó közleményével kapcsolatos kérdéseire adott válaszképpen, a Dalai Láma romániai látogatása tárgyában a következőket tartjuk szükségesnek közölni.
● Tőkés László európai képviselő kezdettől fogva szorgalmazza XVI. Benedek pápa meghívását az Európai Parlamentbe. Természetellenesnek tartja, hogy erre mindmáig nem kerülhetett sor.
● A világ vallásainak rendkívüli szerepe tudatában és a vallásközi ökuménia – európai – szellemében fontosnak tartja a kereszténység és a többi nagy világvallás összefogását az emberiség szolgálatában.
● Ennek megfelelően köszönetet mond a Dalai Lámának, hogy romániai látogatásra szóló meghívását elfogadta, és örömmel tekint a szeptemberi találkozás elébe.
● A tibeti nép szabadságáért való következetes és állhatatos kiállása, valamint a demokráciáért folytatott erőszakmentes küzdelme révén a Dalai Láma személyisége és szolgálata példaértékűvé vált a világ szemében. Tibet száműzetésben élő vallási vezetője nem csupán saját népének jogaiért, hanem valamennyi elnyomott nép szabadságáért és emberi jogaiért síkra száll. Ennek őszinte elismeréseképpen fogadták őt az Európai Parlamentben, és találkozott vele ez év elején Barack Obama amerikai elnök.
● Az euro-atlanti szövetségi rendszer tagjaként, Románia maga is részét képezi a szövetség által képviselt érték- és érdekközösségnek. Ezzel együtt országunk tiszteletben tartja a Kínai Népköztársaság területi épségét és szuverenitását.
● A román külügyminisztérium álláspontját illetően ismeretes, hogy hasonló helyzetekben szinte valamennyi ország hasonlóképpen viszonyul a Dalai Láma látogatásához. Az Egyesült Államok elnöke is nem hivatalos látogatás keretében fogadta a tibeti vallási vezetőt.
● A Dalai Láma látogatása nem kérdőjelezi meg az „egy Kína” Románia által vallott elvét. Őszentsége első romániai látogatása nem politikai, hanem ökumenikus, vallási természetű. Sajátlagos módon pedig Kőrösi Csoma Sándor szülőhazájának szól, akit saját „szentjeként” (bódhiszattva) tisztel a buddhizmus.
Nagyvárad, 2010. április 21.
Tőkés László
EP-képviselő sajtóirodája
Erdély.ma

Bernard Le Calloc'h Marosvásárhelyen
Július 3-án, szombat délelőtt 11 órától a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban veszi át Bernard Le Calloc'h francia tudós a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron- díját. Gazda József laudációja után az érdeklődők meghallgathatják a tudós előadását életútjáról, valamint arról, hogy mit tudnak Franciaországban Kőrösi Csoma Sándorról és a székelyekről. A rendezvényre a belépés díjtalan.
Népújság (Marosvásárhely)

A százhuszonöt éves EMKE
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - rövidítve EMKE - 1885. április 12-én alakult Kolozsvár központtal az egykori alapszabálya szerint: „a hazafiság fejlesztése, az erdélyi magyarság közművelődési és közgazdasági megerősítése" céljából. Az első világháború előtti Magyarország legnagyobb közművelődési egyesületének emlékét - mely 1991-ben új életre kelt - idézzük fel a 125 éves évforduló alkalmával.
Az 1867-es kiegyezést követően a magyar állam nem tudta felvállalni az erdélyi magyar művelődés terjesztésére és az oktatásra vonatkozó valamennyi feladatot. Az erdélyi peremvidékeken a magyarság helyzete egyre nehezebbé vált, az alacsony műveltségi szinthez társult a német vidékeken kisebb­ségbe került magyarság beolvasztása, az asszimiláció. A nemzetiségek az új eszmék - a germanizmus, dákoromanizmus - hatására szervezkedni kezdtek, egyesületekbe tömörültek: 1840-ben megalakult a szász Erdélyi Országismereti Egyesület (a Verein für Siebenbürgische Landeskunde), 1861-ben az Erdélyi Román Irodalmi és Népművelődési Társaság, az ASTRA (Asociatiunea Transilvana pentru Literatura Romana si Cultura Poparului Roman). Szükség volt tehát a magyarság önuddatának erősítésére is.
Az EMKE előzménye az a hunyadmegyei mozgalom volt, amely az ottani végveszélybe jutott magyarságot próbálta megmenteni a beolvadástól. Ennek élén Kún Kocsárd gróf (1803—1895), az EMKE későbbi nagy mecénása állt. Ezt követően megindult az egész országra kiterjedő EMKE-szervezés, aminek eredményeképpen 1885 tavaszán megalakult a 21 fiókintézettel és 17 000 taggal rendelkező intézmény. Az indulás éveinek vezető alakjai Sándor József későbbi elnök, Kún Kocsárd gróf, Kún Géza gróf, Bethlen Gábor gróf az első elnök, Bartha Miklós az Ellenzék című napilap alapítója, alelnök, dr. Felméri Lajos egyetemi tanár, Szász Domokos erdélyi református püspök, Ferencz József unitárius püspök, Béldi Ákos gróf, Haller Károly, Kolozsvár polgármestere voltak. A legnagyobb feltűnést Kossuth Lajosnak Turinból küldött, a szervezkedést helyeslő távirata keltett, ő egyben 100 forinttal alapító tagul jelentkezett. Táviratának szavai a következőkről szóltak: „Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit. Erdély jobbkeze hazánknak, minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bújtogatást, fenntartani a magyarságot, visszaszerezni az elvesztett tért, fejleszteni a közművelődést - oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kell. "
Az EMKE történetének legdinamikusabb szakasza - az aranykor - az első évtizedre esett. Az évenkénti közgyűléseket más és más városban tartották, s az esemény minden alkalommal az illető megye ünnepévé vált. 1886-ban Kolozsváron az Iparos-egylet palotájában gazdasági kiállítást rendeztek, amelyen több mint száz cég állította ki termékeit, 1888-ban a fővárosi Operaházban EMKE-bált rendeztek, amelyen megjelent a trónörökös főherceg feleségével. Ez nagy országos szenzáció volt, ami jelezte, hogy a legmagasabb körök is tudomásul vették, elismerték az EMKE létezését.
A magyar társadalom az EMKE-t jelentős alapítványokkal támogatta: Kun Kocsárd gróf algyógyi (Hunyad vm.) kastélyát és 1800 holdas felszerelt birtokát 221.557 forint értékben adományozta az egyesületnek földműves iskola létesítésére (1889), Mohay Károlyné magyarkályáni birtokát 100.000 korona értékben ajánlta fel (1899), Miksa Zsuzsanna Nagyenyeden 160.000 koronát hagyott a kijelölt célok megvalósítására (1904). A legnagyobb alapítványokat számos kisebb adomány követte.
1891-ben az EMKE védnöksége alatt fiókegyesületként létrejött a honismeretet és természetjárást pártoló Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Kolozsváron felépült a kétemeletes, eklektikus EMKE-irodaház, amelynek homlokzatára az alapítás évét és a fiókokkal rendelkező vármegyék és városok címereit faragták, és kiadták az egyesület talán legsikeresebb kiadványát, a Sándor József szerkesztette EMKE úti-kalauz Magyarország erdélyi részében.
A 1892. évi közgyűlést a budapesti Vigadóban rendezték. A színhelyet és a dátumot az magyarázza, hogy ekkor ünnepelték Ferenc József megkoronázásának negyedszázados évfordulóját. A társadalmi egyesületek nevében az EMKE vezetősége üdvözölte az uralkodót, a közgyűlésen részt vett Tisza Kálmán, Apponyi Albert és a koszorús költő, Jókai Mór, a díszelőadáson fellépett Blaha Lujza is.
A következő időszak legjelentősebb eseménye az 1896 őszén Budapesten tartott EMKE rendezte millenniumi kongresszus és kiállítás volt, amelyen 34 egyesület és 7 irodalmi társaság vett részt, köztük a legnagyobb és leggazdagabb az erdélyi egyesület három millió korona vagyonával kiemelkedett.
Az EMKE aranykorát az egyesület negyedszázados fennállásának megünneplése zárta le. 1911 őszén Kolozsváron tartott ünnepségen részt vett Jósika Samu, a főrendiház elnöke, Berzeviczy Albert, az alsóház elnöke, Apponyi Albert, Rákosi Jenő s még számos nobilitás. A Nemzeti Színház díszelőadásán Hettyey Aranka Rákosi Jenő Prológját szavalta, majd az együttes Herczeg Ferenc Déryné ifi-asszony című három felvonásos színművét mutatta be.
Az évfordulót azonban nem a múló hatású ünnepség tette emlékezetessé, hanem az ennek kapcsán Sándor József összeállításában megjelent két díszkötet: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. Sándor József beszámolt, hogy az EMKE közművelődési és közgazdasági célra összesen 10 millió koronát fordított, a gyámolító, perselyes és adományozó tagok százezrein kívül 20.000 örökös, alapító és rendes tagot szervezett. Büszkén felsorolta megvalósításaikat: a 163 népiskolát (az első világháborúig 268-at), 77 kisdedóvót, az algyógyi földművesiskolát, mely az országban a legnagyobb volt, 214 nép- és 24 katonai könyvtárat, 153 daloskört, 431 községben 12 ezer írástudatlant oktatott, 500 néptanítót jutalmazott, 118 községi lelkészt segélyezett, 80 honismertető, európai nyelveken is megjelenő kiadványa a magyarság védelmét is ellátta az igazságtalan támadásokkal szemben. Gazdasági téren Erdélyben elsőként az EMKE szervezett ipari, fogyasztási és hitelszövetkezeteket.
A jubileummal lezárult korszak végén megállapítható volt, hogy az EMKE elérte azt a célt, amit alapításakor kitűzött: amennyire lehetett megerősítette a szórványban élő magyarságot, lelassította az asszimilálódást. Fontos eredménynek tekinthető, hogy sikerült az erdélyi magyarság helyzetére a magyar közvéleményt, a kormányszerveket is figyelmeztetni, s az 1890-es évek végére, különösen Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején az EMKE célkitűzései a kormánypolitika szintjére emelkedtek.
Az első világháborút követő közhatalom változás rendkívül tragikusan érintette az erdélyi magyarságot és természetesen az EMKE-t is. A támadások egymást érték: barbár kezek feldúlták az algyógyi földművesiskolát, megszentségtelenítették Kún Kocsárd sírját, az egyesület népiskoláinak, kisdedóvóinak jelentős részét lefoglalták, a népkönyvtárak többségét szétszórták, a dalosköröket feloszlatták. Az EMKE ez idő alatt az ostromállapot tilalma miatt nem tudott fellépni a törvénytelenségek ellen, nem szervezkedhetett, védekezhetett. A román sajtóban sorozatban jelentek meg az EMKE-t támadó írások, amelyek azzal vádolták az egyesületet, hogy csak színleg hirdetett kulturális célt, titkolt terve a románság magyarosítása volt, és Budapesttel összeköttetésben anarchikus akciókat készült szervezni. 1921. január 13-án a Bukaresti Hírlap közölte Jászi Oszkár támadó cikkét, mely szerint az EMKE „a grófok s egyéb deklamáló naplopók bankettező, hurázó, a faji gyűlölséget szító, dús szinekúrákat (munkával nem járó) nyújtó tápintézete."
A változások utáni első közgyűlést 1921. július 3-án, Kolozsváron tartották, amelyre Sándor József főtitkár az EMKE életéről rövid összefoglaló jelentést állított össze. Adatai megdöbbentőek, felsorolja mindazokat az atrocitásokat, veszteségeket, amelyek az egyesületet és intézményeit, birtokait érték, később kiderült, hogy az EMKE vagyonának nagy része elveszett. Furcsa módon a külföldön élő Béldi Ákos grófot - az előbbi időszak vezetőjét - meghagyták az elnöki székben, az alelnökök között találjuk Benedek Eleket, Szabolcska Mihályt, Sárkány Lajost, az örökös főtitkár Sándor József maradt. A hatalom által igényelt módosított alapszabályzatot eljuttatták az illetékes román szervekhez, majd megkezdődött a 17 évig tartó szélmalomharc annak jóváhagyásáért. A hatóságok különböző jogi kifogásokkal rendre elutasították elfogadását. Pedig az EMKE többször is kijelentette: „Mi nem kérünk többet és mást a román társadalomtól és közhatalomtól, mint amennyit adott, és ahogyan viselkedett annak idején a magyar társadalom és magyar állam a román irodalmi és művelődési egyesülettel, az ASTRA-val szemben". Az évtizedes jogi huzavona nyílván az egyesület kifárasztását, elsorvadásának kivárását is célozta. Aztán 1935 elején, amikor már az egész EMKE elaludt, megszűntek vidéki szervezetei, a magyarság már napirendre tért elvesztése felett, a belügyminisztérium váratlanul elfogadta az ismételten módosított, többszörösen visszautasított alapszabályokat.
Sajnos az egyesületnek ekkora már a magyar közönséggel való kapcsolata annyira megszűnt, hogy az újraszervezést elölről kellett kezdeni és így is csak lassú lépésben történhetett. 1938 tavaszán aztán Romániában bevezették az ostromállapotot és minden pártot, egyesületet, csoportosulást feloszlattak, az EMKE két világháború közötti korszaka véget ért.
1940 augusztusában a második bécsi döntés határozata következtében Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, magyar lakói felszabadultak a kisebbségi sors alól. Az EMKE első nagy ünnepségét 1941. március 15-én, Kolozsváron tartotta. Hosszú évtizedek után először lehetett az egész város ünnepévé tenni március idusát: a Mátyás szobor előtt a Főtéren, majd a Diákház nagytermében Bartók és Kodály dalaival köszöntötték a résztvevők a szabadság napját. A tisztviselői kar megújítására is sor került: Béldi Kálmán elnök mellett Szathmáry Lajos alelnök vezeti a testületet, a Közművelődési Szakosztályt László Dezső országgyűlési képviselő, a Társadalmi Szakosztályt Kovrig Béla egyetemi tanár irányította. Az ünnepi hangulatot rontotta a pénztári jelentés, amelyből kiderült, hogy a bécsi döntéskor az egyesület vagyonának 90%-a Dél-Erdélyben (Romániában) maradt. Az anyagi alapokat az új vezetőség elsősorban tagtoborzással igyekezett megteremteni, de az erdélyi városok és megyék közül számosan kisebb-nagyobb támogatással siettek az egyesület segítségére. A Hangya-szövetkezet 25 ezer pengős alapítványt tett az EMKE javára.
Az EMKE megünnepelte 1941 őszén Széchenyi István, „a legnagyobb magyar" születésének 150. évfordulóját, 1942. március 15-ét, 1942 őszén pedig Kőrösi Csoma Sándor születésének 150. évfordulóját.
Az 1940-es évek legjelentősebb EMKE-akcióit az ún. „meseautó" kiszállásai jelentették, amelyek igazi életet tudtak vinni az egyesület tevékenységébe. 1942-ben a magyar kultuszminiszter az EMKE-nek ajándékozott egy akkoriban korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt autóbuszt, mely hónapokon keresztül járta Erdély kisebb-nagyobb falvait, magával vitt néhány írót-költőt, akik műveikből olvastak fel, s ugyanakkor megismerkedtek a falusi élettel, művelődési szintjével. Több meghívott honismertető előadást tartott, rendszerint lemezhallgatás és filmvetítés zárta a falu ünnepévé emelkedő EMKE-napokat.
A „meseautó" kiszállásait mindig Unghváry Sándor, a közművelődési titkár vezette, az írók elsősorban a Termés című folyóirat fiatal munkatársainak köréből kerültek ki. 1942 decemberében meglátogatták: Gyalu, Bonchida, Kötelend, Alsózsuk, Bánffyhunyad, Szászfenes stb. helyiségeit. A Termés munkatársain - Asztalos Istvánon, Bözödi Györgyön, Kiss Jenőn - kívül a kiszállások egy részén részt vett az erdélyi körúton lévő Veres Péter is. Bözödi György lelkesen összegzi élményeit: „Nem lehet eléggé méltányolni az EMKE-nek azt a lendületes munkáját, amit a népművelés érdekében megindított. A vetítőgéppel, filmekkel, villamos fejlesztő géppel és hangszóróba bekapcsolható nagy gramofonkészülékével és egész ládát kitevő néprajzi lemezekkel felszerelt szerelvénye szinte naponta útban van Kalotaszeg vagy Szolnok-Doboka irányában, és az EMKÉ-n kívül a népművelési munkába bekapcsolódtak a Termés írói, a Nemzeti Színház művészei is." A ,,meseautó" befejezésül rendszerint megajándékozta a helyi tagozatokat egy-egy százkötetes könyvtárral. A krónikások összesen 70 vidéki EMKE-napról tudósítottak.
A második világháború végén a front átvonulásai Kolozsvár újabb „felszabadulása" után alig két hónappal az idős Sándor József - a Magyar Népi Szövetséggel (MNSZ) egyetértésben - hozzálátott az EMKE átmentéséhez. A közgyűlés Sándor Józsefet régi-új elnöknek választotta, alelnökök Tavaszy Sándor teológiai tanár és Nagy István író lettek. A vezetőségben az „új rend"-et Balogh Edgár, Szabédi László, Jordáky Lajos képviselték.
Az EMKE ebben az időszakban könyvek kiadásával próbálta társadalmi súlyát növelni: Az Erdély szabadságharca 1848-49 a hivatalos iratok és hírlapok tükrében című kötetet Balogh Edgár és Bözödi György írta, megjelent Nagy István Özönvíz előtt című színműve és öt egyfelvonásos színdarab a műkedvelők számára.
1945 júniusában nagy veszteség érte az EMKÉ-t, elhunyt Sándor József elnök. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb személyiségét a kolozsvári Farkas utcai templomból nagy egyházi pompával temették, a magyar értelmiség szinte teljes létszámban kivonult, a beszédet Vásárhelyi János református püspök mondta, a házsongárdi sírnál Tavaszy Sándor és Balogh Edgár búcsúzott. Sándor József halálával az EMKE önálló személyisége is nagyrészt megszűnt, szerepét a MNSZ Közművelődési Bizottsága vette át.
1947 nyarán nyílt támadás indult az erdélyi magyar intézmények ellen, a Világosság című lapban Tamás Gáspár és Balogh Edgár kezdte a számonkérést. A legkeményebb vádakat az Igazság fogalmazta meg, azt bizonygatta, hogy az EMKE fő célja a „grófi nagybirtok" megmentése volt, a feudális Magyarországot képviselte. Az EMKÉ-nek nincs helye a demokratikus Romániában, zárult a megrendelt aláíratlan cikk. Ezekben a napokban már kibontakozott a kolozsvári törvényszéken Unghváry Sándor koncepciós pere, amelyben az EMKE közművelődési titkárát a „reakciós budapesti fasiszta kormány" részére történő kémkedéssel vádolták. Ezzel az EMKE megszűntnek volt tekinthető. Megjegyezzük, hogy az EMKE irattárát 1992-ben (!) Bukarestbe szállították, jelenleg nem kutatható.
A kommunista diktatúra az EMKE-t negyvenhárom esztendeig „búvópataklétre" kényszerítette. Ennek a nemzedéknyi időszaknak az eseményei azonban bizonyítják, hogy az erdélyi magyarságban végig élt a közművelődés vágya és igénye, s még a saját szervezeti kereteket nélkülöző években, tőle teljesen idegen formákba kényszerítetten is, kifejezést tudott adni ennek a vágyának és igényének.
Az 1989 decemberében történt fordulat teremtette új helyzetben az erdélyi magyarság nem csak politikai érdekképviseleti szervezetét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hozta létre, hanem 1991. április 20-án a brassói közgyűlésen újraalakította 200 küldött szavazatával az EMKE-t is. Az alapító tagok az erdélyi művelődés kiemelkedő személyiségei, Dávid Gyula, Kötő József és Laskay Sándor voltak. 1995-ben már Románia 119 városában és falujában 403 egyesülete és közművelődési alapítványa működött, talán nem érdektelen ideiktatni a legfontosabbakat: az aradi Kölcsey Egyesületet, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Egyesületet, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületet, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesületet stb.
1992-től évente ünnepélyes külsőségek között adták át az EMKE-díjakat és diplomákat - Kemény János-díjat, Kun Kocsárd-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Szentgyörgyi István-díjat stb. - azoknak a személyeknek, akik művészetükkel és munkájukkal maradandót alkottak az erdélyi magyar közművelődés terén.
Sajnos, az anyagi gondok korlátok közé kényszerítik az EMKE tevékenységét, az 1948-ban államosított székházakat, könyvtárakat, a működést támogató birtokokat az 1989 utáni román törvénykezés nem juttatta vissza jogos tulajdonosának. Az erdélyi magyarság tehát arra kényszerült, hogy alapítványi forrásokból, hazai és határokon túli támogatásból, egyének áldozatkészségéből teremtse meg a közművelődési munka lehetőségét. Így születtek Kolozsváron az EMKE Mikó Imre Könyvtára és Heltai Gáspár Alapítványi Központ, Györkös Mányi Albert EMKE műteremlakás, zilahi, szilágysomlyói EMKE-házak, csernakeresztúri Magyar Tájház.
2008-ban az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy az 1885. évi alapítás emlékére április 12-ét az Erdélyi Magyar Közművelődés Napjává nyilvánítja, amely alkalommal minden esztendőben országos ünnepséget rendez. Ezeknek az ünnepségeknek a fő célja a magyar identitás, az erdélyiség és az egyetemes kulturális értékek megőrzése. Az erdélyi magyarság munkájában pedig csak akkor lehet eredményes, ha szellemiségét az EMKE régi jelszava hatja át: „Ki a köznek él, annak élni érdemes!"
Sebestyén Kálmán
Honismeret, 2010/3, XXXVIII évf.
Irodalom: Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. I—II. Kolozsvár 1911. - Unghváry Sándor (szerk.): EMKE naptár, 1943. Kolozsvár - Dávid Gyula-Nagy Pál (szerk.): EMKE 1885-1995. Kolozsvár 1995. - Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. Bukarest 1981.
emke.ro/sajtóvisszhang

Sorsunk megélője
Bernard Le Calloc’h Marosvásárhelyen
Bernard Le Calloc’h francia tudós, történész és nyelvész. Furcsamód, munkásságának, életművének hírnevét a magyarsággal kapcsolatos kutatásaival teljesítette ki, azon belül Kőrösi Csoma Sándor életének, munkásságának tanulmányozásával. Olyannyira, hogy ma – francia létére – mint az egyik legavatottabb, leghitelesebb Kőrösi-kutatót ismeri a világ.
Az idős professzor vallja, hogy hat évtizednyi magyarságkutatás őt is magyarrá tette – és ennek bizonyítékát is adta szombat délelőtt a Deus Providebit Házban, a Székely Nemzeti Tanács ünnepségén. Ünnepségen, amelyen Bernard Le Calloc’h a tanács Gábor Áron- díját vette át.
Szép számú közönség fogadta a vendéget, a székelyek barátját, a résztvevőket Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke üdvözölte. Mint mondta, 2006-tól olyanoknak adták és adják át a díjat, akik sokat tettek a közösség erősítéséért, az autonómia kiharcolásáért, hagyományaink megtartásáért.
– Egy rendkívüli ember, a tudomány kivételes egyénisége van körünkben, hogy a díjat személyesen vehesse át – tette hozzá laudációjában Gazda József. – Brétagne szülötte, de tudományos munkásságának igen jelentős részét a mi múltunk, szerepünk az emberiség tudományosságában kutatására fordította. De nem csak Kőrösi Csoma révén foglalkozott velünk: munkássága kibővült, fél tucat könyve jelent meg rólunk, Rákóczitól a csángókig. Óriási szerepet játszott abban, hogy nagyjainkat megismerje a nyugati világ tudományossága. Ritka, hogy egy nyelvészt az emberiség nagyjának tartsanak. Kőrösi Csoma Sándor munkássága a kulturális világörökség részévé vált. Az életművek azonban meg is halhatnak. Csomával ez nem történt meg, és ezt nagyrészt Bernard Le Calloc’h hihetetlenül akaraterős személyiségének, szenvedéllyel átitatott munkásságának köszönhetjük. Ő 1947-ben került Gödöllőre franciát tanítani és magyart tanulni. De nem csak megtanult magyarul, hanem lelkében is sorsunk értőjévé, átérzőjévé, megélőjévé vált. A szellemóriások szintjén nincsenek nagy vagy kis népek. Köszönjük, hogy Kőrösi Csoma Sándor szellemóriását a világ köztudatába beemelte.
Haller Béla francia nyelven köszöntötte a vendéget, majd Izsák Balázs adta át a Székely Nemzeti Tanács díját és az azzal járó oklevelet Bernard Le Calloc’h-nak, aki a rendezvény második felében tartott előadást. A tolmács hiánya miatt aggódni felesleges volt: gyönyörűen megfogalmazott, tiszta és hibátlan magyar nyelven, tökéletes kiejtéssel beszélt a francia magyarságkutató Kőrösi Csoma Sándorról, pontosabban a vele kapcsolatos, róla elterjedt tévhitekről és azokról a könyvekről, tanulmányokról, amelyek szerzőinek ezen tévhiteket köszönhetjük. A korai kutatók tudománytalan magatartásáról és gyakran felületes állításairól, amelyek következményeként a tévedések folyamatosan ismétlődtek és ismétlődnek egészen a mai napig. – Szűkszavúsága, tartózkodó viselkedése miatt szinte semmit sem tudunk Csomáról. Utazásait csak nagy vázlatokban írta le, születési helyéről, hátteréről, szülei helyzetéről, sőt, életkoráról egy szót sem szól. Még saját állításait sem szabad szentírásnak venni, néha ő is téved. Még osztálytársai, barátai sem beszélnek koráról, szüleiről. Az anyakönyvi kivonat szerint öt évvel idősebb a kelleténél, az igazságot leginkább három forrásból deríthetjük ki, ezek egyike, a porosz rendőrség halle-i jegyzőkönyve szerint akkor 28 éves volt, tehát az 1780-as évek vége felé születhetett – mondta számos további példával ellátott, rendkívül érdekes előadásában Bernard Le Calloc’h, akinek a rendezvény végén Izsák Balázs az egészségi okok miatt hiányzó Csíky Boldizsár dedikált kézírásos kottáját adta át – kórusművet Jánosházy György Kőrösi Csoma Sándor által ihletett versére. És mint megtudtuk, a professzor saját autóját vezetve érkezett Párizsból, hogy átvehesse a díjat – Bernard Le Calloc’h az idén 85 esztendős
Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Egy breton professzor a csángók és székelyek jövőjéről
A franciaországi breton, aki magyarnak is vallja magát: Bernard Le Calloc'h történész, nyelvész és földrajztudós immáron hatvan éve elkötelezett híve a magyaroknak és a székelyeknek. Az 1940-es évek végétől hat évet töltött Magyarországon franciatanárként majd diplomataként, azóta foglalkozik a magyarság történelmével. Számos könyvet írt Kőrösi Csoma Sándorról, a székelyekről és a csángókról. A 85 éves professzor a napokban Marosvásárhelyen vette át a Székely Nemzeti Tanács kitüntetését, a Gábor Áron-díjat.
Veszélyeztetett népek címmel Franciaországban könyvsorozatot adott ki a csángókról és székelyekről. Véleménye szerint, ha a román kormány nem törekszik rá, akkor is lassan beszivárognak a románok Székelyföldre, ezért tartja veszélyeztetettnek a székelységet. Erdély.ma

Jecza Péter győzelmes hazatérése
Tanuljuk meg Jecza Pétertől, hogy céltudatosaknak kell lennünk, nem kishitűeknek — mondta a tegnap esti szoboravatón Gazda József művészettörténész. Vargha Mihály képzőművész szerint szükséges, hogy lendületet kapjunk egy olyan köztéri alkotástól, amely a tiszta művészi szabadságot hirdeti. Noha Jecza Péter szobrászművész már az ezredforduló után, halála előtt felajánlotta, ingyen ad egy reprezentatív köztéri szobrot Sepsiszentgyörgynek, az előző önkormányzati ciklusban nem sikerült hazahozni alkotását — közölte lapunkkal Gazda Zoltán önkormányzati képviselő, a szoborállítás ,,ötletgazdája". (mol)
Tegnap avatták Jecza Péter szobrászművész Niké II. szobrát Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet park dísztava mellett. Niké a görög mitológiában a győzelem istennője, a rómaiaknál Victoria néven reinkarnálódott. A sepsiszentgyörgyi születésű, európai rangú művész szülővárosával, Háromszék egészével eszmélő korától kezdve, különösen az 1968-as megyésítés után bensőséges, művészi vonatkozásban folyamatos alkotó kapcsolatot ápolt. Szimbolikus alkotásának, a Niké II. szobrának sepsiszentgyörgyi felavatása ennek a kapcsolatnak az összegzése. Jecza győzelemszobra nem egy hadi esemény megörökítése, hanem az emberi gondolat világába emelt absztrakció, az elvonatkoztatott Győzelem. Az alkotásokból sugárzó szuggesztív gondolatiság megragadásának képessége Jecza Péter szobrászművészetének fő jellemzője.
E sorok íróját háromszéki baráti körével együtt a hatvanas évek végétől négy évtizedes kapcsolat szálaiból szőtt szoros szövetkezés vonzotta egymás közelségébe. Szobrának, egyben szellemiségének hazatelepedése napján eme kapcsolat révén született alkotói munka néhány mozzanatát és ennek tárgyi megjelenítését kísérelem meg.
Grafikai jelből portré
A megyésítés után, a Király Károly-éra alatt, 1969-ben kijártuk, hogy Dálnokban, Dózsa szülőházának vélt helyén emlékjelet állíthassunk. A bukaresti jóváhagyás egy román és magyar nyelvű szöveg elhelyezésére szólt. Plugor Sándorral, a helyi és a Háromszékre hazaszólított képzőművészekből alakított szövetségi fiók vezetőjével azt sütöttük ki, hogy a kétnyelvű feliratot egy hatalmas kőtömbre helyeztetjük el, hisz Dózsa szülőháza nincs meg, s a levegőbe nem tudunk szeget verni, hogy a táblát arra felfüggesszük. A példa saját tapasztalatunkból adott volt, már egy éve állt Barabás Miklós kézdimárkosfalvi szobra a hatalmas andezittömbből faragott talapzaton, mert a mikóújfalusi faragómesterek nem voltak hajlandóak kisebb kőelemekből megépíteni.
A kétnyelvű szöveget a nagy felületen valamilyen grafikai jellel szokás elválasztani. Vonalkával, ponttal, a kor politikai kívánalmai szerint ötágú csillaggal. Egyik megoldás sem tetszett, ezért a sepsiszentgyörgyi származású és szülőhelyéhez vonzódó Jecza Péterhez, a már országos hírű szobrászhoz fordultunk. Azért is hozzá, mert ahhoz már nem volt pénzünk, hogy grafikai jel helyett portrét rendeljünk, s ehhez egyébként a szükséges hatósági jóváhagyások is hiányoztak.
Ezt megelőzően, amikor egy minimálisan héttagú, képzőművészeti szövetségi tagokból álló művészcsoportot kellett az országos szétszórtságukból Háromszékre hazaszólítani, Jecza Péter is szerepelt ennek a virtuális szövetségi fióknak a tagsága között, de hamarosan be kellett látnunk, hogy az általa Temesváron teremtett alkotói feltételeket, az ország egészére szétsugárzó szellemi légkört itthon egyelőre nem tudjuk megadni, és provinciális önzés miatt megbontani sem szabad az ott megteremtett alkotói körülményeket. Jecza esetleges hazatelepedéséről tárgyaltunk, de az ott maradás érveit el kellett fogadnunk, viszont mindkét tárgyaló fél természetesnek tartotta, hogy alkotó kapcsolatokat alakítunk ki.
Ezért utaztunk Temesvárra azzal az abszurdnak tűnő ötlettel, hogy egy pontszerű grafikai jel helyett alkosson egy nagyméretű Dózsa-portrét.
Megtörtént.
Így született két, néhány mondatos szövegű emléktábla-felirat helyett egy emlékmű és ennek művészi értékeit tekintve is lényegi eleme, a dálnoki Dózsa-portré. Markáns, erőt, elszántságot, az eszme legyőzhetetlenségét sugárzó nagyméretű bronz dombormű, amely a háttérül szolgáló sziklatömb keménységéhez társulva, a bazaltoszlopok közé fogott, kiegyenesített kovácsoltvas kaszakert és a mögéje telepített göcsörtös gyertyánfasor összhatásaként hatalmas erőt és akaratot áramoltat a néző felé.
Kőrösi Csoma Sándor Kovásznán
A dálnoki Dózsa-plakettet megelőzően Jecza Pétert kértük föl a Kőrösi Csoma Sándor-szoborpályázaton való részvételre. Ha a szoborállítási szándék érvényesítése közben nem alakult volna ki éles vita afölött, hogy hová, a szülőfaluba, Csomakőrösre kerüljön-e a Csoma-szobor, vagy az európai rangúra emelkedő fürdőváros központjába, Kovásznára, meggyőződésem, hogy Jecza Péter akkor is az általa képviselt alkotói iskola szellemiségéhez igazodva alkotta volna meg.
A szakmai zsűri és mindannyiunk megítélése szerint a pályázaton Jecza Péter volt a nyertes, de figyelemre méltó, végleges anyagba, bronzba-kőbe kívánkozó alkotások kerültek ki a többi pályázó műhelyéből is. (Puskás Sándor Csoma Sándor-szobra a csomakőrösi emlékkiállításon látható.)
A szobor helyének kijelölése körüli vita arra volt alkalmas, hogy Kovászna főterére egy egyenes testtartású, tisztaságot, értelmet és elhivatottságot sugárzó arcú, emberi méltóságot megjelenítő, háromnegyed alakos mellszobor szülessen, amely a tudós-kutató elkötelezettségét szuggesztív erővel közvetíti.
1969-ben avattuk, országra szóló ünnepséget szervezve köréje. Tulajdonképpen ez az alkalom volt az első olyan dobbantás, amely az ennek nyomán is kialakult, mára nemzetközi rangra emelkedett Kőrösi Csoma Sándor-kultuszt elindította, a társművészeteket is inspirálta, és az 1968-ban, az adminisztratív-területi újjászervezés nyomán született Kovászna megye egyik kulturális „védjegyévé" vált. A szobrot egyébként 1969-ben a legmagasabb szakmai minősítésre tartották érdemesnek: az Év Portrészobra volt.
És a kovásznai szoboravatással egy időben a szülőfalu, Csomakőrös is felállíttathatta az archaikus faluképhez, a faluközpont kis teréhez illő, stílusjegyeit tekintve klasszikus fogantatású Csoma Sándor-szobrát.
Patrontáskás katonaszobor
A Jecza Péterrel kiépült sokrétű kapcsolatainknak voltak „kudarcos" mozzanatai is, amelyek nem építhették köztereink esztétikai élményét, de ennek dacára a szobrász lelki építkezésében, művészi-emberi tartásában kamatozódtak.
Ilyen volt a sepsiszentgyörgyi katonaszobor története, amelyre Jecza Péter is pályázott. Eredetileg a felszabadulás élményét akartuk köztéri szoborral kifejezni, és nem valamilyen katonai haditettekre emlékeztetve, amire, köztudott, Sepsiszentgyörgyön a második világháborúban nem is került sor.
Jecza Péter a felszabadulást mint absztrakciót elvont térplasztikai alkotáshoz igazítva képzelte el. Kizsűrizték. Így került képbe szegény Balogh Péter, akinek a betegsége elhatalmasodásához — tanúja voltam — ez a szobortörténet nagymértékben járult hozzá.
Balogh Péter kiváló szobrász volt, eleve a természeti és emberi formák absztrahálásából indult ki. Ezt akarta továbbépíteni a szentgyörgyi szabadságszobor esetében is. Bennünk, úgy tapasztalta és úgy vélte, megértő és támogató partnerekre talál.
Abban az időszakban már mi is „tehetetlenek" voltunk. Tőlem — részben éppen a szobrok miatt — megvonták a bizalmat, és eltávolítottak a szobrok mellől. Balogh Péter pályamunkáját a legmagasabb szintű „szakmai" ellenőrzésnek vetették alá: aggastyánkorú tartalékos katonatisztek vegzálták a munkát, és volt, aki a maketten kézzel tapogatva is kereste a felszabadító katona patronjának a helyét, és a bronzszobor paruléja fölött vitatkoztak, hogy annak a hegyivadászokra emlékeztetőnek vagy valami másnak kell lennie.
Ez is hozzátartozik Bronz Béla születéstörténetéhez.
Jecza Péter háttérbe szorítása pedig művészi-erkölcsi értékmentésnek bizonyult, mint ahogyan magam is áldhattam a Fennvalót, hogy a katonaszobor végleges kivitelezésében nem kellett részt vennem.
Aki a hazájában is lehet próféta
Jecza Péternek Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken még számos monumentális köztéri és egyéb alkotása van. Ő készítette el a Váradi József Általános Iskola előtt álló Lázár Mihály-szobrot is.
1972-ben rendeltük meg — úgy emlékszem, ezt is pályázati kiírás révén — Bölöni Farkas Sándor szülőfalujában elhelyezendő köztéri mellszobrát. A nagy utazó a demokratikus eszméket hazaplántáló szándékkal járta Nyugat-Európát és főleg Észak-Amerikát, ami szerencsés módon egybeesett Jecza Péter abban az időben már kiállításai, munkái révén Nyugat felé és Nyugat felől közvetítő gondolkozásával. A nagy utazó hazája-népe iránti elkötelezettségét megjelenítő alkotás gipszmakettként vészelte át a diktatúra hátralevő éveit, és csak a ’89-es romániai fordulat után kerülhetett Bölön „templomnegyedének" teraszos terére.
Jecza Péter szülőföldi megbecsülésének jelzése az is, hogy ő készíthette el ugyancsak az erdővidéki nagyközség, Nagyajta számára Kriza János köztéri arcképszobrát. A tudós püspök, híres székely népdalgyűjtő portréját a 90-es évek elején avatták fel.
Ezt megelőzően, a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben felkérésre a sepsiszentgyörgyi Csíki utcai új római katolikus templom számára készítette el a Keresztút című alkotást és Szent Mihály arkangyal szobrát. A föld felett valóságos „földalatti" munkát végzett. Titokban formázott és öntött. Az oltárkép szenvedéstörténete és a művész személyes élete egybefonódott. Valóság és mítosz, reális szenvedés és transzcendens értelmi-érzelmi síkok kerülnek így egymás mellé.
Jecza Péter hatalmas tehetsége révén még éltében próféta lehetett saját hazájában. Folyamatosan csatákat nyert itthon és igen számos nyugati világvárosi kiállítása révén. Győzött.
Ennek a győzelemnek egyik stációja a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park Niké-szobra.
Jecza Péter élete során folyamatosan itthon volt, és most mégis hazaérkezett.
Jecza Péter nem megtért — erre nem volt oka —, hanem hazatért.
Alkotásának avatása kapcsán együtt örvendezzünk ama szándék kivitelezésének, hogy a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park Háromszék neves emberei köztéri szobrainak hazatérésre, visszatérésre alkalmat teremtsen, és örökös otthont biztosítson.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ülésezett a Sütő András-szoborbizottság
Sok még a bizonytalansági tényező, egy azonban biztos: a Sütő András Baráti Egyesület mindent megtesz, hogy 2011. szeptember 30-ra, az író halálának 5. évfordulójára marosvásárhelyi köztéren álljon a Kossuth- és Herder-díjas alkotó szobra.
Ebbeli szándékában a kezdeményező testület számíthat az RMDSZ és más szervezetek, közösségek valamint bizonyára számos magánszemély támogatására is. A kitűzött dátumig elég rövid az idő, annál több az ilyenkor szokásos intéznivaló. A névadója emlékét ápoló társaság bizottságot hozott létre, hogy ez intézze minél operatívabban a szoborállítás ügyeit. Az öttagú testület már többször összeült, hétfőn pedig kidolgozta a tennivalók menetrendjét.
Az egyik legvitatottabb kérdés az emlékmű helye. Köztudott, mekkora közéleti botrány, bonyodalom, felzúdulás, vita követte a marosvásárhelyi tanács tavalyi határozatát, amikor paritásos alapon párba helyezték, és így akarták kezelni a népbe lövető egykori tábornok, illetve a humanizmus, a békés együttélés eszméjét hirdető író szoborállítási folyamatát. Azóta valamelyest kellő kerékvágásba terelődtek a dolgok, létezik azonban a tanácsi határozat, amely szerint a Marasti téren lehetne Sütő András bronz szobormása. A főtértől nincs messze a tér, de eléggé félreeső hely, a marosvásárhelyieknek meg kellene barátkozniuk vele. Több érv is szólhat mellette. Nyitott, tágas a tér, megemlékezésekkor sokan gyűlhetnének ott össze. És a leglényegesebb, hogy közel van az író lakóházához. Ezenkívül elképzelhető, hogy a tér meg az utcának az a része előbb-utóbb Sütő András nevét is felvehetné. Persze ellenérvek is felmerültek a kiválasztandó köztér kapcsán, a bizottság mindezt mérlegeli, de minél hamarabb dönteni kell. Szóba került a Szentgyörgy téri park is. Ez is közel található Sütőék otthonához, és a tősgyökeres vásárhelyiek kedvelt helye. A Vár sétányra is lehetne gondolni. Az életét eleink, anyanyelvünk ügyére feltevő Kőrösi Csoma Sándor, egykori nagyenyedi diák szobra szomszédságában jó helyen lenne a hasonló szellemiségű Sütő András szobormása. A szoborbizottságot képviselő Csegzi Sándor alpolgármester és Nagy Pál, a baráti egyesület elnöke elmondta, hogy voltak javaslattevők, akik a Színház téren, esetleg a Bolyai téren látnák szívesebben az emlékművet. Kissé általánosít ez az utóbbi kifejezés, de az magyarázza használatát, hogy a megformálandó alkotás a kijelölt hely függvényében lehet mellszobor, de nagyobb, emlékműszerű kompozíció egyaránt.
A Sütő András Baráti Egyesület rövidesen meghirdeti hivatásos művészeket megszólító pályázatát, a beküldendő pályamunkákra vonatkozó pontosításokkal együtt. A szoborállítás hivatalos engedélyeztetési folyamatának következő lépései is remélhetőleg minél rövidebb időn belül napirendre kerülnek a marosvásárhelyi városi tanácsban. És minden mehet zavartalanul a maga útján. A fejleményekről a továbbiakban is tájékoztatjuk olvasóinkat.
(nk) Népújság (Marosvásárhely)

A morzsagyűjtő asszony
A kommandói Szabó Mária neve egyre tágabb körökben válik ismertté: nem csak faluja monográfiaírójaként, az egykori kisvasutas település falumúzeumának megálmodójaként és egyszemélyes mindeneseként — aki, ha kell, még a szemétdombról is összeszedi a kacatnak vélt, szemétlapátra került régi fotográfiákat —, hanem olyan, a székely falvak múltját eleven tekintettel figyelő, konferenciákra járó, önmagát folyamatosan képző helytörténészként is, aki felkérésre kimerészkedik saját felségvizéről, és könyvet ír egy másik, szomszédos, orbaiszéki településről is.
Mert Szabó Mária, noha nem ismerte avatottként Csomakőrös múltját, jelenét, nem utasította el a 2008-ban érkezett felkérést, és elkezdte összeállítani Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujának monográfiáját. S hogy adatait minél pontosabban, illetve hitelesebb forrásból gyűjtse össze, attól sem riadt vissza, hogy levéltárakban, illetve a Széchenyi Könyvtárban kutakodjék.
Idén megjelent az ,,értékmentő” asszony újabb műve: a Csomakőrös című falumonográfiát négyszáz példányban adta ki a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó, a kötet megjelenését a csomakőrösi közbirtokosság igen tekintélyes anyagi támogatása tette lehetővé. De ennél többről van szó: miként a szerző az előszóban fogalmaz, Tóth Árpád, a közbirtokosság elnöke az adatok és a fényképek összegyűjtésében is segített, s maguk a kőrösi emberek, adatközlők is szívvel-lélekkel mellé álltak, nagy szeretettel fogadták. ,,Véleményem szerint fontos minden településről monográfiát készíteni, hiszen ideje, hogy visszaállítsuk a monográfiaírás tisztességét. Hátralevő életem fő célja, hogy maradandó emléket állítsak minden lehetséges módon szülőföldemnek, Székelyföldnek” — írja ,,hivatásáról” Szabó Mária, egykori székely határőr katonacsaládok sarjaként, szlovák leánynevű (Biloklávek) asszonyként a Csomakőrös-monográfia előszavában. Nem egy ,,szokványos” monográfiát írt, ugyanis nem elégszik meg száraz tények közlésével, azt szereti, ,,ha lelke van annak, amit leírok”. És ehhez következetességgel, megszállottan gyűjt össze ,,minden kicsi kenyérmorzsát”.
A két és fél éves gyűjtőmunka, szerkesztés, kötetbe foglalás során Szabó Mária felhasználta többek között a csomakőrösi református egyház jegyzőkönyveit, dokumentumok másolata, számos régi fotó került a témakörök szerint összeállított leírásba. A falu életéről szóló fejezetben például azt írja, Kőrös a XX. század elejéig a szitás mesterségről volt híres, a szitakötésről először 1675-ben tesznek említést. Kétségtelen, hogy a helytörténeti adalékok feltérképezése, illetve egymás mellé illesztése jelenti a könyv erősségét, az, hogy bemutatja Csomakőröst, a faluközösséget, ahogy ott éltek és élnek. — Ez a kötet kihívás volt számomra, hogy nem csak a sajátomról, hanem más faluról is össze tudok állítani egy monográfiát — magyarázza, csendesen hozzátéve, hogy sokszor alkalmival, ,,integetővel” utazott Kommandóról Csomakőrösre, mert nincs autója, a buszjárat pedig kevés, de mennie kellett, mert az emberekkel sokat kellett beszélgetni. ,,Úgy érzem, ezzel is tettem egy kicsit Háromszékért” — összegez Szabó Mária, aki természetesen továbbra is fő munkáján, Kommandó részletes helytörténeti feltérképezésén dolgozik.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Dalai Láma Budapesten találkozott Tőkés Lászlóval
2010. szeptember 17-20. között került sor a XIV. Dalai Láma – polgári nevén Tendzin Gyaco – hetedik magyarországi látogatására.
Budapesti látogatása rendjén Őszentsége két előadást tartott a Papp László Sportarénában, melyre – a programszervező bizottság tájékoztatása szerint – rendkívül sokan érkeztekErdélyből. A kulturális és szellemi hagyományok megőrzéséért, az erkölcsi felelősségtudat egyetemességének hirdetéséért, a békéért és az erőszakmentes megoldásokért folytatott munkássága elismeréseképpen Budapest díszpolgári címét adták át a XIV. Dalai Lámának.
Ma délelőtt Őszentsége programja az Országházban folytatódott, ahol 10 órától országgyűlési képviselők és meghívott vendégek – közöttük Tőkés László püspök, az Európai Parlament alelnöke –, fogadták a Felsőházi teremben. A tibeti vallási vezetőt a jelenlévők nevében Ékes József képviselő, a Magyar-Tibeti Baráti Társaság elnöke köszöntötte. A Dalai Láma rövid beszédében felidézte, hogy 1956-ban, amikor brutálisan vérbe fojtották a magyarok szabadságharcát, bár fizikai értelemben messze, Tibetben volt, „erős aggodalmat” érzett Magyarország iránt. Kijelentette: elkötelezetten minden lehetséges alkalommal szót emel az alapvető emberi jogok védelmében, és az „emberi jóság” eszményét népszerűsíti. „Tudatosítanunk kell, hogy az emberi jóság a belső béke forrása” – mondotta, és hozzátette, hogy a belső béke megteremti azt a – szeretetre és kölcsönös tiszteletre épülő – (fele)baráti viszonyulást, amelyet az emberek egymástól elvárnak. Amiképpen azt a világvallások is hirdetik, mindenkor ilyen baráti viszonyulásra kell törekednünk. Kína Tibet-politikáját merevnek minősítette, de a kínai vezetők reálpolitikai szemléletváltozását tükröző „kapitalista kommunizmus” intézményesülésének összefüggésében optimizmusának adott hangot: reménye szerint valamikor visszatérhet majd Tibetbe, és kínai útlevele lesz.
Ezt követően került sor a Dalai Láma és Tőkés László püspök, európai parlamenti alelnök személyes találkozójára. A mintegy negyven perces megbeszélés nyitányaképpen erdélyi képviselőnk egy, a székely származású Kőrösi Csoma Sándort ábrázoló rézplakettet ajándékozott Őszentségének. Tőkés László hangsúlyozta: erdélyi közösségünk mindenkor büszkén gondol arra, hogy Kőrösi Csoma Sándor, aki annakidején angol-tibeti szótárával elősegítette Tibet egyedülálló kultúrájának megismerését a nyugati világ számára, közülünk való volt. Hozzátette, hogy többek között ezért is tekint a legmélyebb együttérzéssel erdélyi magyarságunk a Tibetben zajló kegyetlen elnyomásra. Tőkés László alelnök Joseph Daul, az Európai Néppárt EP-frakciója elnökének alkalmi levelét is átadta Őszentségének, melyben a néppárti képviselőcsoport nevében az elnök nagyrabecsülésükről és támogatásukról biztosította a követendő mintaképpé nőtt tibeti vallási és politikai vezetőt.
Erdélyi képviselőnk az Európai Parlament kultúrák közötti és vallási közösségekkel folytatandó párbeszédért felelős alelnöki minőségében méltatta a Dalai Láma – Maha Atma Ghandiéhoz hasonló – erőszakmentes, de rendíthetetlen küzdelmét, amelyet hosszú évtizedek óta folytat az emberi jogok tiszteletben tartásáért és a valódi szabadság megvalósulásáért. Az emberiség szolgálatában álló világvallások összefogásának, illetve a – keresztény – szeretetparancs európai és globális meghonosításának szükségszerűségéről szólva az EP-alelnök XVI. Benedek pápa ez irányú törekvéseit is ide kapcsolta. Tőkés László támogatásáról biztosította a Dalai Lámát, hiszen, mint rámutatott, a kínai kommunista diktatúra továbbra is brutális eszközökkel igyekszik megtörni a tibeti nép szabadságvágyát, a kormány teljes tibeti befolyásra és tökéletes hírzárlatra törekszik.
Őszentsége tömör áttekintést nyújtott a tibeti helyzetről, és arra kérte Tőkés Lászlót, hogy lehetőségei szerint tegyen lépéseket egy európai parlamenti tényfeltáró bizottság tibeti látogatásáért, amennyiben a totalitárius rendszerek elleni leghatékonyabb fegyver – amiképpen az 1989-ben a Ceauşescu-rendszer elleni küzdelemben is megmutatkozott – a nyilvánosság és az átláthatóság. A megbeszélés rendjén Tőkés László ismét meghívta Erdélybe Őszentségét, és sajnálatának adott hangot, hogy idén nem láthattuk vendégül Kőrösi Csoma Sándor szülőhazájában. Őszentsége is sajnálatosnak nevezte a román diplomácia Kína-szervilis, elutasító magatartását, és arról biztosította Tőkés Lászlót, hogy örömmel eleget tesz meghívásának, amint a román kormány szívesen látja.
A megbeszélések végén a Dalai LámaA vallások közötti testvériség felé vezető úton című dedikált könyvét ajándékozta Tőkés Lászlónak.
A 75 esztendős buddhista főpap 1935-ben született Északkelet-Tibetben. A dalai lámát az elhunyt láma halála napján született csecsemők közül választják ki: a XIII. Dalai Láma reinkarnációjaként kétéves korában találtak rá Tenzin Gyaco-ra, akit 1940. február 22-én be is iktattak tisztségébe. A dalai láma és a tibeti buddhista szerzetes állam székhelye hagyományosan Lhásza városa volt. Mao Ce-tung hatalomra kerülésekor Kínában a kommunista rendszer azonnal bejelentette igényét a tibeti papi államra. A Kínai Vörös Hadsereg alakulatai 1950-ben vonultak be Tibetbe és 1951-re teljesen ellenőrzésük alá vonták az országot. A velük együttműködő pancsen lámára bízták a helyi „autonómia” irányítását. A dalai láma a kínai hatalomátvétel idején Indiába menekült, azóta emigrációban él.
A XIV. Dalai Láma a világ első számú buddhista vezetőjeként rengeteget utazik, az ökumenikus egyetértést, a szeretetet és megértést hirdeti, Tibet és a világbéke érdekében. Erőszakmentes ellenállási stratégiája, valamint a tibeti nép autonómiájáért folytatandó párbeszédkísérlete a kínai hatóságok egyértelmű elzárkózása miatt folyamatosan zátonyra fut. Márpedig ha a párbeszéd nem vezet eredményre, az nemcsak a tibeti nép számára jelent tragédiát: ha az erőszakmentesség nem vezet célra, és a szövetségi autonómia nem valósulhat meg Tibetben, a másfélmilliárd kínai állampolgár demokráciához való joga, valamint az emberiség békevágya is súlyos károkat szenved. Őszentsége a Dalai Láma a legelismertebb békeharcos, a tibeti nép szabadságvágyát megtestesítő önfeláldozó és békés küzdelmét Nobel Békedíjjal is jutalmazták 1989-ben. erdon.ro

Országmarketing
Ha azt sikerült is megakadályoznia a román diplomáciának, hogy a dalai láma Tőkés László meghívására Erdélybe látogasson, annak azért már nem tudták elejét venni, hogy a kettejük közötti budapesti találkozó létrejöjjön, és ezzel a romániai magyarok problematikája – ha csak áttételesen is – mégiscsak részévé váljon Tendzin Gyaco látogatásának.
Persze az igazi siker valóban az lett volna, ha az egyik világvallás száműzetésben élő vezetője Erdélyben ül tárgyalóasztalhoz az itteni magyarok képviselőivel, és alkalma nyílik ellátogatni a tibeti és a nyugati kultúra kapcsolatait megalapozó Kőrösi Csoma Sándor szülőhelyére is. Azonban immár egyértelműnek tekinthető, hogy a tibetiek politikai jogaiért, a tartomány autonómiájáért küzdő vallási vezető itteni jelenléte lenyelhetetlen békának bizonyult volna a bukaresti illetékesek számára, hiszen ez óhatatlanul ráirányította volna a világ figyelmét a romániai magyarok önrendelkezési igényeire.
Emlékezetes, hogy a román külügy a láma Tőkés általi erdélyi meghívásának hírére azon melegében közleményben tudatta, hogy az nem tekinthető a román kormány hivatalos meghívójának, ami diplomáciai madárnyelven olyasmit jelent, hogy őszentségét nem igazán látják szívesen az országban. Az üzenet a Peking felé tett szervilis gesztuson túl azt is magában hordozta, hogy Bukarestnek a legkevésbé sem hiányzik, hogy az autonómiatörekvések egyik, világszerte ismert és tisztelt képviselője kapcsán a romániai magyarok önrendelkezési óhajai is reflektorfénybe kerüljenek. Pedig egy ilyen látogatás az ország egészének jót tett volna, hiszen az nem csupán a Székelyföld, de Románia számára is óriási marketingértékkel bírt volna, ha a dalai láma ide látogat, és erról mondjuk a CNN vagy a BBC is beszámol.
Bizonyára számos, a buddhizmussal szimpatizáló személy érdeklődését keltette volna fel a régió iránt, aminek akár a turisztikai bevételekben is megmutatkozó eredménye lehetett volna. Ehelyett ismét csak az jut el a világ közvéleményéhez, hogy a romániai magyarok egyik vezető politikusa a román hatóságok ellenkezése miatt csupán Budapesten tárgyalhatott a dalai lámával. Ami az országmarketing szempontjából nem túl hízelgő, viszont „a valódi szabadság” és a nyilvánosság fontosságáról szóló megbeszéléseknek így sem tudták elejét venni.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Cégér nélküli erdélyi magyarok
Néhány kivétellel Marosvásárhelyen szinte az összes erdélyi magyarnak is nevezett intézmény, illetve civil szervezet homlokzatáról hiányzik a cégtábla. Egyesek pénz-, mások időhiányra hivatkoztak akkor, amikor a Krónika arra volt kíváncsi, hogy nyilvánosság előtt miért nem vállalják cégérük által is erdélyi magyarságukat.
Mindazok, akik valamilyen okból kifolyólag még nem függesztették ki intézményük nevét, vagy a tábláról éppen az erdélyi magyar jelzőt hagyták ki, elismerték, hogy nem hatósági nyomásra döntöttek így.
Száz lejt spórolt a Sapientia
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem koronkai campusa felé kanyarodva nagyméretű tábla mutatja a Csereerdő alatti hajdani gyümölcsös felé vezető irányt. A zöld alapon fehér betűs pannón az intézmény logóján és az irányjelző nyílon kívül csak ennyi áll: Sapientia Tudományegyetem. „Én egy dolgot tudok: amikor megrendeltük a táblát, kiderült, hogy ahhoz, hogy a Sapientia szó alá kiférjen az Erdélyi Magyar Tudományegyetem is, olyan kicsi betűket kellett volna használni, hogy azokat senki nem látta volna” – magyarázta lapunk kérdésére a döntés okát Dávid László rektor. Ugyanezt hozta fel az intézmény gazdasági igazgatója, Balázs Mihály is. Szerinte az egyetem teljes, hivatalos nevében még az alapítvány, illetve a Kolozsvár szó is szerepel.
„A rövidség és az olcsóság okán döntöttünk így” – szögezte le. Egy pannók készítésére szakosodott cég tulajdonosa lapunknak kiszámította, ha az egyetem vezetősége nagyvonalúbban kezelte volna a táblagyártással járó kiadást, a szükséges egy négyzetméterrel nagyobb felületért 80–90, vagy legtöbb száz lejjel terhelte volna tovább az idei költségvetését. Dávid László rektor viszont megígérte: hamarosan új táblát szerelnek, amelyen már az a megnevezés áll, amit a kormánynak címzett akkreditálási kérvényben is használnak: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
A pénz vagy az idő hiányzik
Mint kiderült, a pénz nem csak a Sapientián jelent gondot. A Real hipermarket egyetlen butikbérlője, amely nem rendelkezik cégtáblával, az az Erdélyi Magyar Könyvklub. Az ízlésesen berendezett könyvesüzlet kirakatára is mindössze két hete került ki a Librăria Litera Könyvesbolt felirat. Az elárusítónők készítették színes, öntapadós anyagból, kézzel, önszorgalomból. „Nehéz egy könyvkereskedést fenntartani, ezért szegények vagyunk. Csupán a havi bér 4500 lejre rúg” – fejtette ki a céget irányító Kósa Géza. A vállalkozó azonban hozzátette: a jövőben elkészül a cégtábla is, amelyen, akárcsak a vállalkozás nevében, helyet kap az erdélyi magyar jelző is. Kósa azon meggyőződésének adott hangot, miszerint a felirat nem zavar majd senkit. „Nincs mitől félnünk, elvégre a Romániában bejegyzett cég neve is így szól: Erdélyi Magyar Könyvklub Kft. A gyergyószentmiklósi boltunkon a magyar és a román felirat mellett székely rovásírással is hirdetjük, mi működik az üzlethelyiségben” – részletezte a vállalkozó.
A könyvklubnál jóval nagyobb költségvetésből és különböző támogatásokból gazdálkodó Erdélyi Magyar Televízió sem jutott még addig, hogy épülete bejáratánál jelezze, mi is működik a kapun túl. Az intézmény igazgatója, Szepessy Előd szerint nem az anyagiak, hanem az időhiány szólt közbe. „Ez valóban egy olyan mulasztás, amit hamarosan orvosolnunk kell. Az épületben működő Erdély FM rádióadóval közös cégtáblát készíttetünk” – ígérte Szepessy. „Szó sincs arról, hogy ne vállalnánk erdélyi magyarságunkat. A tábla megvan, ott volt, majd tatarozás után ismét a helyére kerül” – szögezte le Csegzi Sándor, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Maros megyei elnöke is.
A fizikus, aki egyben a város alpolgármestere, elmondta, az általa irányított civil szervezet a hivatalos megnevezésben is használja a magyar nevét. Csegzi számításai szerint a tábla legkésőbb december 15-éig felkerül a Bolyai János Tudomány és Technika Házára. 208 évvel ezelőtt éppen ezen a napon született a híres matematikus, akiről az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság elnevezte a Kőrösi Csoma Sándor utcai székházát. A település alpolgármestere továbbá fontosnak tartotta elmondani, hogy eddig egyetlen szervezetnek vagy személynek sem esett semmiféle kellemetlensége azért, mert a cégtáblán is vállalta erdélyi magyarságát. „Marosvásárhelyen nem szereltek le és nem festettek le efféle cég- vagy intézménynévtáblákat. A városháza pedig minden további nélkül engedélyezi a használatukat” – nyomatékosította Csegzi.
Ezt Vitus Örs, a Jobbik Baráti Körének marosvásárhelyi elnöke is megerősítette, mondván, hogy sem az önkormányzat, sem más hatóságok nem gördítettek akadályt a szervezet itteni megtelepedésének útjába. Ennek ellenére a Marosvásárhelyen irodát működtető, szélsőségesnek tartott anyaországi párt sem sorolta a prioritásai közé, hogy cégtáblán is jelezze ittlétét. Mint arról beszámoltunk, Szegedi Csanád jobbikos európai parlamenti képviselő még a nyár eleji irodaavatón megígérte, hogy a szekrény tetején porosodó, piros-fehér-zöld keretbe fogott tábla kikerül az Ifjúsági utcai irodaház homlokzatára. Azonban azóta sem a főbejárathoz, sem a kapusfülke mellé, de még csak az utolsó emeleti bejárati ajtójukra sem függesztették ki szervezetük nevét.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Máért – Semjén: egységesen a nemzetrészek mögött áll a magyarság
Budapest, 2014. november 20., csütörtök (MTI) – A magyarság egy és oszthatatlan, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjai tanúságot tettek arról, ha bármelyik nemzetrészt sérelem éri, az egyetemes magyarság mögötte áll – mondta Semjén Zsolt a Máért XIII. plenáris ülése után csütörtök este a Parlamentben. A tanácskozás résztvevői egyhangúlag fogadták el a zárónyilatkozatot.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes újságírók előtt kiemelte: rendkívüli békességben, a kompromisszumkészség és a konstruktivitás jegyében zajlott a plenáris ülésen az egyes kérdések megvitatása.
A zárónyilatkozatból kiemelte: a résztvevők rögzítették, hogy az áprilisi választás után megalakult parlament össznemzeti Országgyűlés, amely az egész magyar nemzetet képviseli és döntéseivel az egész magyarság jövőjét szolgálja.
A jövőben is arra törekednek, hogy az alaptörvény által deklarált összetartozás és felelősségviselés szellemében folytassák a megkezdett munkát. Rögzítették: a következő év a szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében.
A miniszterelnök-helyettes jelezte: a kormány félmilliárd forinttal járul hozzá a szakképzés támogatásához, hogy még több fiatal tanulhasson szakmát. Egyre hangsúlyosabbak és fontosabbak a gazdasági szempontok, a gazdaság fejlesztése, a magyarság megtartása pedig anyagi kérdés is a szellemi és spirituális szempontok mellett – tette hozzá.
Semjén Zsolt elmondta: Kárpátalja esetében – mivel az ott élők létéről és életéről van szó – a magyar pártok külön tanácskozásokat tartanak, azzal, hogy minden anyagi, politikai és emberi támogatást megadnak az ott élő magyarságnak. A zárónyilatkozatban szerepel az is: elfogadhatatlannak tartják, hogy a parlamenti választókerületek kialakításánál a választási törvény előírásai ellenére nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmileg kialakult elhelyezkedését. Reményüket fejezik ki, hogy megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések a nyelvtörvény végrehajtására érdekében, és a tervezett adminisztratív reform folyamán figyelembe veszik a lakosság nemzetiségi összetételét is.
Az MTI-hez eljuttatott ötoldalas dokumentumban az áll: támogatják az erdélyi magyarság azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, a magyar és a székely zászlót szabadon, minden kötöttség nélkül használhassa. Tiltakoznak a román hatóságok ezzel ellentétes, jogkorlátozó tettei ellen, akárcsak azon fellépéseivel szemben, amelyek a megengedő jogszabályi környezet ellenére akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban. Támogatásukról biztosítják a magyarság azon törekvéseit, hogy településeit, köztereit és intézményeit magyar nevükön illesse. Támogatják az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, szorgalmazzák az ezzel kapcsolatos konstruktív párbeszéd megvalósulását, a román fél cselekvő részvételével.
A résztvevők aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Tiltakozásukat fejezik ki az egyetem román vezetésének intoleráns és agresszív magatartásával szemben, ugyanakkor támogatásukról biztosítják az önálló magyar tagozat létrehozása mellett kiálló oktatókat és hallgatókat.
Tiltakozásuknak adnak hangot minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely a jogerősen visszaszolgáltatott erdélyi egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekszik, ugyanakkor kifejezik reményüket, hogy a romániai restitúciós folyamat mielőbb lezárul, birtokba helyezve és kárpótolva a korábbi tulajdonosokat.
A Máért tagjai reményüket fejezik ki, hogy a szlovák parlament úgy módosítja az állampolgársági szabályozást, hogy az ne fossza meg állampolgárait identitásuk kifejezésének attól a lehetőségétől, hogy felvegyék a nemzetiségük szerinti állampolgárságot is. Elutasítják a szlovák közoktatási reform azon elemeit, amelyek a magyar iskolák tömeges bezárásával fenyegetnek.
Támogatásukról biztosítják Szerbiát uniós törekvéseiben, és remélik, hogy a tárgyalási folyamatokon megoldást találnak a vajdasági magyarság számára fontos nyitott kérdésekre. Történelmi eseménynek és a magyar-szerb megbékélési folyamat újabb, jelentős eredményének tekintik, hogy – hetven év után – október 30-án megszületett az a kormányrendelet, amely hatályon kívül helyezi Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságának kollektív bűnösségét. Bíznak abban, hogy az elfogadott kormányrendelet a rehabilitációs eljárások felgyorsulását eredményezi.
A felek fontos eredménynek tartják, hogy az európai parlamenti választások eredményeként külhoni magyarok Brüsszelben képviselik a nemzetrészeket, a nem uniós országok magyar közösségeit, így a vajdasági és a kárpátaljai képviselők is közvetlenül szólalhatnak fel a magyarság ügyéért.
Továbbra is elsőszámú célnak tekintik az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítését, támogatását. Az a tény, hogy a magyar állampolgárság felvétele iránti igény folyamatosan magas, a nemzet összetartozását és a világ magyarságának erejébe vetett hitet erősíti – olvasható. A résztvevők kérik olyan lépések megtételét, amelyek egyszerűbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen külföldön élő szavazópolgárok számára is.
Támogatják a horvátországi magyar közösség azon törekvését, hogy a felgyorsult asszimilációt lelassítsák, illetve visszafordítsák. Muravidéknél továbbra is szorgalmazzák az általános nemzetiségi törvény mihamarabbi elfogadását. A diaszpórával kapcsolatban üdvözlik azokat a programokat, amelyekben az előző nap a Magyar Diaszpóra Tanács tagjai megállapodtak, így a Kőrösi Csoma Sándor Program, a Julianus és a Mikes program folytatását, valamint a másod- és harmadgenerációs magyar fiatalok identitásának megőrzésére indított programokat.
– MTI – Erdon.ro