Szilágyi Zsolt: neurotikus az RMDSZ reakciója – Kovács Péter: a vádak csak mesék
Többek között az RMDSZ-t vádolja tisztességtelen ellenkampánnyal Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke. A politikus úgy véli, összehangolt akciósorozatról van szó, amelynek szerinte az a kiindulópontja, hogy a szövetség jelöltjei bármit megtesznek abbeli félelmükben, hogy a parlamentbe jutás elszalasztása nyomán nem kapnának a képviselőknek és szenátoroknak járó mentelmi jogot, és különböző bűncselekmények miatt rács mögé kerülnének.
Szilágyi felidézte: a Román Televízió választási műsorokért felelős producere önhatalmúlag eldöntötte, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt födralizmust népszerűsítő választási klipjét nem sugározza a köztelevízió, mert állítólag alkotmányellenes.
Szilágyi Zsolt szerint a köztévé döntése azért logikátlan, mert Crin Antonescu monarchiát népszerűsítő, illetve Victor Ponta alkotmánymódosítást szorgalmazó kampányklipjét gond nélkül sugározza. Egyébként az RTV tegnap közölte, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) egy novemberi határozata értelmében nem közölte az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) az autonóm régiókat és föderációs államberendezkedést hirdető, román nyelvű reklámklipjét. A közszolgálati televízió az EMNP panaszára válaszolva a CNA választási kampányt szabályozó határozatának arra a cikkelyére hivatkozik, amely szerint a választási klipek tartalma „nem veszélyeztetheti az alkotmányos rendet, a közrendet, a személyek és a javak biztonságát”.
Ugyanakkor vasárnap este egy, a közérdekű nyilvánosság szabadsága felett őrködő, román civil szervezet közleményben ítélte el a hirdetés sugárzásának megtagadását. A bukaresti székhelyű ActiveWatch Sajtófigyelő Ügynökség felszólította a televíziót, hogy vizsgálja felül döntését.
„A román nemzetállam tipikus neurotikus reakciójáról beszélhetünk, és pontosan ugyanilyeneket produkál az RMDSZ is” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt, majd felsorolta a szerintük az RMDSZ részéről őket ért igazságtalanságokat. Csíkszereda határában például úgy tűnt el nyom nélkül az EMNP két óriásplakátja, hogy közben az út túloldalán az RMDSZ hasonló méretű molinói érintetlenek.
A választási bizottság döntésével az EMNP szlogenjeit parodizáló plakátokat már le kellett szedni, de az ellenkampány mégis folytatódik – véli a politikus. Tudomása szerint Marosvásárhelyen Frunda György nevében korteskedők boltokban fenyegetik meg az üzletvezetőket, hogy pénzügyi ellenőrzést küldenek rájuk, amennyiben nem szedik le az EMNP-plakátokat a kirakatukból. Szilágyi Zsolt szerint ez a módszer az ukrán maffia védelmi pénzére hajaz.
Máramaros megyében osztályfőnökök próbálnak diákjaiktól információt szerezni arról, hogy a családok igényelték-e a magyar állampolgárságot, Biharban pedig állítólag állásukból való eltávolítással, az oktatási-nevelési támogatás vagy a szociális segély megvonásával fenyegetnek meg EMNP-szimpatizánsokat. Épp előző nap szerzett róla tudomást, hogy az EMNP-rendezvényekre leszerződtetett, érmihályfalvi amatőr színjátszócsoport tagjait egyenként hívták fel telefonon, és fenyegették meg RMDSZ-tagok – közölte Szilágyi, aki arra szólította fel a magyar szavazókat, ne engedjék magukat megfélemlíteni.
Megkeresésünkre Kovács Péter, az RMDSZ kampányfőnöke úgy nyilatkozott, Szilágyi Zsoltnak bizonyítékokat kellene keresnie vádjaira, amelyek szerinte mesék, és mindössze arra szolgálnak, hogy a párt bekerüljön a médiába. Eközben Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es képviselőjelölt, a szövetség megyei ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy egyáltalán nem zavarja, hogy az EMNP ellenük kampányol, hiszen a kis pártnak szerinte esélye sincs a szövetséggel szemben.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Kelemen Hunor: a nemzetállamiság sem lehet tabu
Az RMDSZ sohasem kérdőjelezte meg a román állam egységét, csupán az alkotmányba foglalt nemzetállami jelleget, és hiba megtiltani az alaptörvény bizonyos cikkelyeinek módosítását – nyilatkozta hétfőn Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke. A politikus annak kapcsán nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy Crin Antonescu, a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) társelnöke az elmúlt hétvégén felvetette: a választásokat követően számítanak az RMDSZ támogatására, sőt a koalíciókötés sem kizárt, ugyanakkor ragaszkodnak az országot egységes nemzetállamként meghatározó alkotmányos cikkelyhez. Kelemen Hunor mindezek kapcsán kifejtette, ezekről a témákról beszélni kell, még akkor is, ha az alkotmány tiltja az alakptörvény bizonyos cikkelyeinek módosítását, és rámutatott: azok, akik alkotmányos monarchiát szeretnének, ugyanezen cikkelybe ütköznek. „A legfontosabb az, hogy minden alkotmányt a parlament fogad el, emberek alkotják őket, nem pedig isteni ajándékok. Ezért hiba az alkotmányban bizonyos cikkelyek módosítását betiltani, mivel ez annyit jelent, hogy nem akarják figyelembe venni a társadalom és az EU fejlődését, ugyanis itt már a szuverenitás témája is fölmerül” – mutatott rá Kelemen. Leszögezte: egy szabad és demokratikus országban lehetőséget kell biztosítani arra, hogy bármely témáról lehessen beszélni, és nem lehet bizonyos témákat tabusítani.
Krónika (Kolozsvár)

Egy tüntetés hozadékai
Áltathatjuk magunkat ideig-óráig, de valós összefogás továbbra sincs az autonómia ügyében. A szombati tüntetésen még ennek ellenkezőjét látszott igazolni az RMDSZ-es felvonulás, az utóbbi nyilatkozatok, kiszivárgott hírek azonban bizonyították: sokan, nagyon sokan pártpolitikai propagandának tekintették és használták a székely önrendelkezési harc újabb állomását.
Kivonultak és első sorban álltak az RMDSZ-es elöljárók, jelöltek, de hiányoztak a szövetség kezdeményezte megmozdulásokon sűrűn jelen levő hivatalnokok, tisztségviselők – kiszivárgott hírek szerint egyenesen megtiltották részvételüket –, s bár kiállításmegnyitóra Sepsiszentgyörgyre érkezett Kelemen Hunor szövetségi elnök is, valahogy számára sem volt fontos, hogy megmutassa magát a székelyföldi autonómiát követelő tiltakozáson. Délután már azt nyilatkozta: legalább 700 embert ők mozgósítottak, de Borboly Csaba, a szomszéd és szintén székely megye tanácselnöke előbb elítélte a megmozdulást, amely szerinte lejáratja és hiteltelenné teszi az autonómia ügyét, aztán azt fejtegette: „csak a 250 néppárti jelöltnek sikerült megmozgatnia még 2–3 embert”. A háromszéki RMDSZ-esek halkan fanyalogtak, „fontos az autonómia, de azért mindennap dolgozni kell” – mondogatták, s lám, ők ezt teszik. Tamás Sándor megyei elnök vívmányokat emlegetett, például az elmúlt 23 év legnagyobb székelyföldi diadalát, a nemrég befejezett 220 kilométer aszfaltutat. Ez volt a válasza arra, amit Tőkés László fogalmazott meg: „Székelyföld és az erdélyi magyarság önrendelkezése olyan ügy, amelyet sem tornatermekkel, sem 64 kilométer erdélyi autópályával nem lehet kiváltani.”
Kampányban szervezték a tüntetést, ennek minden előnyével és hátrányával. Nagyobb figyelmet irányított rá, és jelenlétre kötelezte a más politikai táborba tartozókat is – ugyanakkor élesítette az utólagos nyilatkozatokat, mindenki saját hasznára igyekszik fordítani a történteket. Parlamenti bársonyszékekért folyik a harc, s a majdani hatalomért, amelyhez az RMDSZ-esek nem titkoltan mind közelebb érzik magukat. Míg Sepsiszentgyörgyön az autonómiáért tüntetett majd négyezer ember, az RMDSZ vezetői már arról álmodoztak és nyilatkoztak, hogy december 9. után miként lépnek szövetségre az új román hatalommal.
Nincs egyetértés az autonómia ügyében, és ez jól tükröződik a most ismét egyértelművé váló, nagyon különböző politikai nézetekben. A néppártiak azt hirdetik, amit többen is megfogalmaztak a tüntetésen: az autonómia az egyetlen megoldás Székelyföld számára, és elérése érdekében haladéktalanul cselekedni kell. Az RMDSZ ezzel szemben szép lassan lépegetne nem is annyira az önrendelkezés, mint inkább a hatalom irányába.
Mi pedig választhatunk, s két hét múlva voksunknak értéke, értelme lesz.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bemutatják dr. Bura László könyvét
Könyvbemutató és történelmi előadás Scheffler János és Bogdánffy Szilárd püspökök koncepciós peréről.
A Szent István Kör történelmi előadás keretében mutatja be dr. Bura László idén, Sakkfigurák címmel megjelent könyvét. A szerző a két boldoggá avatatott mártír püspök meghurcoltatásáról gyűjtötte össze a levéltárak hozzáférhető anyagát. Az egyházak megtörése az elnyomó kommunista államhatalom kiemelt célja volt és elérése érdekében minden eszközt felhasznált.
A könyvet bemutató dr. Nagy Mihály levéltáros előadásában mintegy keretként szól a korszak egyházi politikájáról és a koncepciós perek anatómiájáról. A szerző, dr. Bura László szerint, a könyvben bemutatott iratok pontosan bemutatják, „... hogy milyen is az, amikor a semmiből csinálnak valamit, színtiszta kitaláció volt minden. A könyv maga azért is érdekes, mert ez egy társadalomrajz, egy jogi ügynek a bemutatása, ami arra való, hogy az ember, ha elolvassa, látja, hogy tulajdonképpen mi is volt a háttérben. (...) A címet sokáig nem adtam meg, aztán ráakadtam egy részre, ahol teljesen világossá vált, hogy hogyan is néztek ki előre maguknak embereket, és hogyan is mozgatták őket, pont úgy, mint egy sakkjátszmában."
Az előadására és könyvbemutatóra 2012. november 29.-én, csütörtökön, 17.00 órakor kerül sor, a szatmárnémeti római katolikus püspökség konferencia termében.
szatmar.ro

Három és fél év felfüggesztett börtön Nagy Zsoltnak
Három és fél év felfüggesztett börtönre ítélte kedden alapfokon a legfelsőbb bíróság Nagy Zsolt volt távközlési minisztert. Tudor Chiuariu volt igazságügyi minisztert felmentették az úgynevezettPosta-dossziéban – közölték a hírtelevíziók.
Mihai Toader, a Román Posta volt vezérigazgatója hat év letöltendő börtönbüntetést kapott. A posta másik két volt vezetőjét öt év börtönre ítélték.
A két volt minisztert hivatali visszaéléssel vádolták. A vádirat szerint mandátumuk idején pozitívan véleményezték azt a kormányhatározatot, amellyel a Román Posta egyik nagy értékű bukaresti ingatlana – hamis okiratok alapján – magánkézbe került. Az ügyészek azt állítják, hogy vádlottak – köztük a posta akkori vezérigazgatója – 8,7 millió eurós kárt okoztak ezzel az államnak.
A vádlottak nem voltak jelen az ítélethirdetésen. Nagy Zsolt korábban azt mondta az MTI-nek, hogy nem kíván nyilatkozni az ügyről, álláspontját majd a jogerős ítélet kihirdetése után fejti ki.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke néhány napja kifejezte meggyőződését, hogy a volt távközlési miniszter ártatlan. "Ha Nagy Zsoltot elítélik, valamennyi minisztert be lehet börtönözni, hiszen százával írnak alá, hagynak jóvá hasonló kormányhatározatokat" - jelentette ki az RMDSZ elnöke.
A politikából időközben visszavonult Nagy Zsoltot 2007 júniusában függesztette fel miniszteri tisztségéből Traian Basescu államfő, miután privatizációs titkok kiszivárogtatása miatt kémkedéssel gyanúsították meg. 2009 márciusában ebben az ügyben is vádat emeltek ellene, a per folyamatban van, de ítélet még nem született.
Nagy Zsolt még két éve levélben fejtette ki, hogy szerinte egy kormányhatározat kezdeményezése nem lehet hivatali visszaélés. „Az európai joggyakorlatban példátlan, hogy egy minisztert egy kormányhatározat kezdeményezése miatt vádoljanak” – idézte fel a volt miniszter levelét. Hozzátette, a 2007-es határozatot a kormány elfogadta, ez pedig a kormány szolidáris felelősségét vonja maga után. Nagy Zsolt hangsúlyozta: a DNA „visszamenőleges hatályú kormányhatározat kezdeményezésével” vádolja, holott „a jog alapelve az, hogy nem lehet egyetlen jogszabály (…) sem visszamenőleges hatályú”. „A posta inkriminált társulása 2005-ben történt, az ominózus kormányhatározat 2007-ben született! Hogyan is lehetett volna visszamenőleges hatálya?! Ráadásul ez a kormányhatározat nem is vonatkozott a telek jogi státusára!” – írta a Krónika által idézett levelében Nagy Zsolt.
maszol.ro

Magyar nyelvű könyvtár nyílik Nagybányán
Nagybányán a Teleki Magyar Házban december közepén magyar könyvtár nyílik, amelyet nemrég újítottak fel. Így a mintegy 25 ezer könyv, amelynek nagy részét magánszemélyek adományozták – és eddig jórészt dobozokban hevert – most méltó helyére kerül.
Már készülnek a könyvtár ünnepélyes megnyitására, a digitális katalogizálás pedig még folyamatban van. A könyvtárban vannak 18. századi értékes könyvek is, amelyek Teleki Blanka édesapjának, gróf Teleki Imrének a könyvtárából származnak.
A könyvtárban olvasósarkok is várja majd a könyvek szerelmeseit. De az olvasók mellett a régi zene kedvelői is örömüket lelhetik, mert a könyvtár rendelkezik egy tekintélyes régi hanglemezgyűjteménnyel is.
Duna Tv.
Erdély.ma

Támad a múlt
A romániai társadalom 1989 utáni fejezetének egyik legnagyobb tragédiája, hogy a mai napig nem sikerült alaposan feldolgozni a forradalomnak nevezett rendszerváltással lezárult kommunista korszakot.
Az ártatlan emberek százezreinek elnyomására, megfélemlítésére, likvidálására épülő rezsim bukása után több mint két évtizeddel is rengeteg a fehér folt, a hatalmat önként, mondhatni kéjjel kiszolgálók ezrei maradtak leleplezetlenül – és büntetlenül. Az okok sokrétűek.
De elsődleges, hogy a társadalom ingerküszöbét nem haladta meg az önmegtisztulás igénye, ugyanakkor a vörös uralom apparatcsikjainak sikerült átmenteniük hatalmukat ’89 után is, és oroszlánrészük van a múltfeltárás megakadályozásában. Ezért fordulhatott elő, hogy csak a kilencvenes évek végén született meg az átvilágítási törvény, a szekus dossziék folyóméterei pedig ennél is később kerültek a Szekuritáte irattárát átvizsgáló tanács, vagyis a nyilvánosság birtokába. A múlt alapos feltárása, az elkövetett gaztettekkel való őszinte szembenézés azonban még így is hiányos.
Lakmuszpapírnak tekinthető e téren, hogy a közelgő parlamenti választásokon többen is pályáznak (újabb) mandátumra olyan politikusok, akik nyíltan beismerik besúgói múltjukat, ennek ellenére minden bizonnyal újraválasztják őket. Másokról – közöttük erdélyi magyar közéleti személyiségekről, költőkről, írókról, lelkészekről – a mai napig nem tudni, mivel vette rá őket a kommunista titkosszolgálat a kollaborálásra: mert nem élnek már, mert a feltárt dokumentumok nem szolgáltatnak elegendő bizonyítékkal, vagy mert nem hajlandók beszélni róla.
Holott az akkori viszonyok megismeréséhez, a hibákból való okuláshoz is, de a megbocsátáshoz is elengedhetetlen lenne a múlttal való nyílt szembenézés, a teljes körű átvilágítás. Ez szolgálná maguknak a különböző okokból beszervezetteknek is az érdekét, hiszen nem lennének többé zsarolhatók. Hiszen sokan közülük áldozatai voltak egy olyan rendszernek, amelynek működtetőit – ahogy azt a teljes körű átvilágítást és múltfeltárást szorgalmazó Tőkés László Brüsszelben ismét felvetette – a nürnbergi perhez hasonlóan nemzetközi törvényszék előtt vonhatnák felelősségre. Ez a beszervezettek érdeke is.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Kevesebb kilencedik osztály indul (Utat a szakoktatásnak)
Negyvenegy kilencedik osztállyal (37 százalékkal) kevesebbre kér jóváhagyást a megyei tanfelügyelőség az oktatási minisztériumtól, mint ahány jelenleg az általános iskola végzős évfolyamán működik, ennyit indokol a tanulólétszám, ugyanakkor a hároméves szakmunkásképző újraindítását javasolja Keresztély Irma főtanfelügyelő, aki tegnapi sajtótájékoztatóján ismertette a jövő tanévre vonatkozó beiskolázási tervet.
Öt esztendővel ezelőtt a szakoktatásban tanuló háromszéki diákok aránya elérte a 60 százalékot, jelenleg a román tannyelvű oktatásban 52, a magyar tannyelvűben 54 százalék a szakmát tanuló diákok aránya. A főtanfelügyelő szerint amiatt, hogy az elméleti középiskolákban megtartották a három-négy, párhuzamosan működő IX. osztályt, a közepes és gyenge tanulók is bejutottak oda, a szakközépiskolákba pedig a leggyengébbek iratkoztak, ami rontotta a szakoktatás minőségét. Nincs értelme növelni az egyetemet végzett munkanélküliek táborát, szakemberekre van szükség – szögezte le a főtanfelügyelő, aki szerint újra kellene indítani a VIII. osztály utáni hároméves szakmunkásképzőt, ehhez ellenben módosítani kellene az oktatási törvényt, az érvényben lévő jogszabály ugyanis ilyen típusú képzésről nem rendelkezik. Jelenleg Háromszéken száztíz VIII. osztályban 1926 diák tanul, ez viszont huszonnyolcas létszámmal számolva csak hatvankilenc IX. osztály létrehozására elegendő – közölte Keresztély Irma. A jövő tanévre vonatkozó beiskolázási tervezet szerint 2013 szeptemberében huszonöt elméleti, hét művészeti és sport, valamint harminchét szakközépiskolai IX. osztály indulna, negyveneggyel kevesebb, mint ebben a tanévben az általános iskola végzős évfolyamán. Ötödik osztály is kevesebb lesz, mint a jelenlegi negyedikek, az induló előkészítő osztályokról egyelőre csak annyit tudni, hogy a megye öt városában negyvenhat osztályt terveznek ezerszáztíz gyermekkel, közülük alig nyolcszáz (71%) magyar anyanyelvű. A falvakban a gyermeklétszám mellett a működő elemi osztályok helyzete határozza meg, hogy külön, illetve összevontan indulnak-e az előkészítősök, ez településenként változik, nincs általánosan meghatározott beiskolázási forgatókönyv. Hogy az említettek miatt jövő tanévtől hány katedra szűnik meg a megyében, azt egyelőre nem tudni, a tapasztalat azt mutatja, a tanárok pluszóráiból mindig lehet annyit lefaragni, hogy ne kerüljön sor tömeges elbocsátásra a tanügyben.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beszélni is engedd... (Fordulat következhet a románoktatásban - A román nyelv- és irodalomoktatásról Tódor Erika Máriával, a nyelvpedagógiai tudományok doktorával)
József Attilát parafrazálva, így fohászkodik szülő, tanár és diák évtizedek óta, valahányszor a román nyelv oktatásának nehéz terepén újabb bosszantó, szükségtelennek érzett akadályba ütközik. Ezzel magyarázható ama indulatos hang is, melyen a másfél évtizede tartó vita során nem egyszer lapunkban is hozzászóltunk a kérdéshez, miközben iparkodtunk ismertetni ama szakmai munkát, mely közben beindult, hogy a minisztériumnak ötleteket adhasson a reformhoz.
Tódor Erika Mária, a nyelvpedagógiai tudományok doktora, a Sapientia EMTE docense hangváltást kezdeményez, s erre, úgy érzi, legalább két nyomós oka van. Aki részt vett az egyetemen jó évtizede elkészült első alternatív tantervváltozat kidolgozásában (Balázs Lajossal és Lajos Katalinnal közösen), mára sokkal kézzelfoghatóbb eredményekről számolhat be. A szakhatósági döntés ugyan még várat magára, de figyelemre méltó újdonságokkal szolgálhatunk olvasóinknak.
Az elméleti háttér
– Az iskolai románoktatás szakszerűtlenségből, a célszerű nyelvoktatásétól elütő célokból stb. fakadóan olyan ballasztokat hurcolt magával a tárgy bevezetése óta, melyek sok szülő és tanuló életét keserítették meg. A reform tevékeny résztvevőjeként fordulatra számít. – Jelentős gyakorlati előrehaladás történt a folyamat elfogadtatásában. A két éve megszavazott új tanügyi törvény szövegébe bekerült az a cikkely, miszerint a kisebbségi tannyelvű iskolákban a román nyelvet sajátos tantervek szerint lehet oktatni. Hogyan jutottunk el idáig? Mindenképpen fontosnak bizonyult, hogy a kérdésnek volt egy tartalmi és ideológiai házigazdája, elsősorban a Sapientia EMTE, ahol több szinten és formában tárgyaltuk azt. Olyan írásokat jelentettünk meg, olyan továbbképzéseket, konferenciákat szerveztünk, amelyek a kérdéskör megbeszéléséről szóltak, s úgy gondolom, a törvény előkészítésében és megalapozásában lényeges volt eme elméleti háttér. Mivel kisebbségi oktatáspolitikai kérdésről van szó, e gondolatok nem tudtak volna érvényesülni a megfelelő politikai érdekképviselet nélkül, amely által bekerült a jogszabály szövegébe e kitétel. Készségfejlesztés – A törvény többet nem nyújthat, most következik az önök feladata, a módszertani rész. – A törvény alapján pontosítják a metodológiát, az valóban külön feladat. Szerintem a románnyelv-oktatás kérdése a kisebbségi iskolákban nagyon előnyös helyzetbe került, mivel sokat próbáltunk erről beszélni. Jelen pillanatban ugyanis nincs még kész a tantervjavaslat a román anyanyelvűek számára románból, miként a magyar tantervjavaslat sem készült el, nekünk viszont már van egy tervezetünk a román mint nem anyanyelv oktatása számára, amely egy saját logikára, egy koherens gondolatmenetre alapszik, megvan a saját filozófiája. Ehhez megfelelő tartalmak rendelhetők. Gyakorlatilag egy komoly identitással rendelkező tantervi kínálatunk van, s ha alkalmazni fogják, büszkék lehetünk rá. Vágyunk persze az lett volna, hogy e tantervi csomagot összekapcsolhassuk a két anyanyelvi tantervvel, erre nem volt lehetőség, mivel előre dolgoztunk. – A szülők, tanulók és pedagógusok miért örülhetnek neki, és hogyan viszonyul az önök által önkéntesen kidolgozott első változathoz? – Annak megvolt a maga haszna, mert egy gondolat érlelődéséhez fontosak a kísérletek, sok tapasztalattal és tanulsággal járt. Az idén elkészült tanterven egy más csapat dolgozott, és két szinten folyt a munka, volt egy előkészítő, az egy-négy osztályra összpontosító csoport és egy másik, amely az öt-nyolc és a líceumi osztályokkal foglalkozott. E csoportok egy helyen dolgoztak, és gyakorlatilag mindent megbeszéltünk egymással. Én az utóbbit irányítottam, a tartalmi hátteret és a struktúrát próbáltam meg egységesíteni. Gyakorlatilag a minisztérium égisze alatt dolgoztunk, azok a pedagógusok, akiket felkértek a közreműködésre, az ország különböző régióiból érkeztek, és külön felkészítőn vettek részt. Az utolsó megbeszélésen ott volt a minisztériumi kiküldött is, aki megismerkedett a terv logikájával, és ötletekkel szolgált a véglegesítést illetően. Nos, a tanterv logikája sokkal közelebb áll a kisebbségi léthez és az abban felnövő diákhoz olyan értelemben, hogy a nyelvelsajátítás már az elemiben nagyon komoly megalapozást nyer, a kommunikációs készség kialakítására tettük a fő hangsúlyt, azon marad a hangsúly az öt-kilencedik osztályokban is, továbbfejlesztve azt, és a líceumi szinten jön be a kulturális kompetenciák megalapozása. Ez is egy összehasonlító jellegű gondolkodásmódot diktál, ugyanis a román kultúra jelentősebb eseményeit az európai és a magyar művelődéssel párhuzamosan, szorosan összevetve kívántuk tárgyalni. Azt gondolom, hogy e szinten a tanulmányozásra javasolt szövegek sokkal érdekesebbek lesznek, a diákoknak életkorukhoz, nyelvtudásukhoz közelebb álló műveket próbáltunk ajánlani. No de visszatérve: az elemiben elsősorban a beszédkészség fejlesztése, a szóbeli kommunikáció gyakorlása kerül előtérbe, öt-hatodik osztályban e készség megalapozása folytatódik és kiegészül egy erős írásbeli kommunikációs készségfejlesztéssel. A fokozatossági elvet követve ezek kerülnek kiegészítésre, rögzítésre a hét-nyolc-kilencedik osztályokban. Sajátos e tantervben, hogy külön fejezetet szenteltünk benne azoknak a nyelvi jelenségeknek, melyek külön nehézségeket okoznak a magyar gyereknek, s amelyek a nemek egyeztetésében vagy az igemódok használatában jelentkeznek például. Ezekkel külön szintekre lebontva foglalkozunk. Ebből látható, a tanterv kimondottan a magyar gyerekeknek szól, ha szlovák vagy szerb iskolában használni akarják, akkor e fejezetet a saját nyelvi gondjaikat tárgyalóval kell helyettesíteniük. A tankönyveknek e tantervi logika alapján kell elkészülniük.
Aki nem tud magyarul
 A következő lépés az új tankönyvek elkészítése lesz tehát, mely még sok időt vehet igénybe. De hátra van egy salto mortale, ugyanis még a főhatósági jóváhagyás sem történt meg. Ez persze ismét szakmai politikai közreműködést igényel, ami után viszont valóban kiírható a tankönyvírási pályázat. Ezekről közelebbit Tódor Erika Mária nem tud még mondani, viszont érdemes firtatni további egy két dolgot. – Azok a romántanárok – és szép számmal vannak ilyenek –, akik kisebbségi iskoláinkban tanítanak, de maguk nem ismerik a gyerekek anyanyelvét, kultúráját, fognak-e tudni dolgozni e tanterv alapján? – Fognak tudni. Viszont mindenképpen kell majd olvasniuk erre vonatkozó szakirodalmat is, amire eddig talán nem voltak ráutalva. A tantervhez csatolunk egy javasolt szakirodalmat, mivel esetünkben két- vagy többnyelvű gyerekekről van szó, akik nyelvi viselkedése és egyénisége egészen más, mint az egynyelvűeké, sőt, a tanterv logikája szerint az egy- és kétnyelvű gyerekek teljesítményei sem hasonlíthatók össze, mi több, nem is egyazon eszközzel mérendők, mert két külön nyelvi helyzetről van szó. Hangsúlyozom: a két nyelvi viselkedés alapvetően különbözik, ezek fejlesztése más utakat követ. Ha tehát a tanár hatékonyan akar dolgozni, elmélyülten meg kell értenie a diákokat, akikkel foglalkozik, s ehhez szakirodalom áll a rendelkezésére. Én legfontosabbnak nem is annyira a tankönyvek elkészültét érzem, hanem a tanárok továbbképzését, hogy mindenki számára érthetővé váljon a koncepcióváltás. A tanítási logika, amiről beszéltem. Mert ha a gondolkodásban sor kerül e szemléletváltásra, akkor nyilván a tankönyvet is annak megfelelően fogom használni, ahogy a diákok, az osztály megköveteli. Ezért is hasznos, amit a Sapientia EMTE kínál a nyári továbbképzéskor, illetve ezért fontos, hogy román módszertani előadásokat is hallgassanak diákjaink.
A különbségtételről
– Módszertanilag a korábbi oktatási gyakorlat fő hibája az volt, hogy eltekintett a tanulók kisebbségi mivoltától, és szükségleteiket semmibe vette… – Igen, úgy akarták tanítani őket, mint az anyanyelvűeket. Úgy is akarták mérni a tudásukat, egyazon mércével, olyan elvárások voltak, amelyek csak kudarcélményt szülhettek mind a gyerek és szülő, mind a tanár munkájában, nem is beszélve a továbbtanulási esélyekről és a mobilitás megnehezítéséről, amivel már mindannyian szembesültünk. – Ha külön tanterv szerint és külön tankönyvekből tanulnak majd ezentúl, annak egyik következménye az lesz, hogy sokkal jobban tudnak majd beszélni és írni románul, mint eddig, hatékonyabb lesz a nyelvelsajátítás, másként fogják érezni magukat román közegben is, mint eddig. No de az említett mérce: külön érettségit is tehetnek-e majd? – Mikor két éve vitaindítómat a Transindex portálon közzétettem – a vita sajnos elmaradt –, megírtam, hogy a törvény erre vonatkozón nem pontosít. Nem derül ki a szövegből, hogy lehet vagy nem lehet majd alternatív érettségit szervezni. Én akkor azt írtam, nem tudjuk, milyen hátulütői lennének a társadalmi beilleszkedésben, a továbbtanulásban, s nem ismerjük, hogyan vélekednek erről a szülők, a diákok, ezért a kérdés nyitott marad. Tantervjavaslatunk azt tűzte ki célul, hogy aki a 12 osztályt elvégzi, képes legyen teljesíteni azokat a nyelvi kompetenciákat, amelyeket az egységes, minden nyelvre érvényes C2-es Európai Uniós referenciaszint előír. A Közös Európai Referenciakeretet (KER) követtük, amikor a kezdő, közepes és a haladó szintek – A, B, C – közt, és azokon belül az 1-es és 2-es alszintek között különbséget tettünk. Ennek elvárásait követtük, csak kiegészítettük azzal a szemlélettel, amire kisebbségiként lehet szüksége annak, aki nem anyanyelvként tanulja a tárgyat, de szüksége van – hogy a környezete műveltségét megértse – bizonyos kulturális fogódzókra. E kulturális elemeket vittük be a líceumi szintre. Az alsóbb osztályokban a hangsúly a kommunikációra esik, azt követően pedig az arra alapuló kulturális kompetenciákra. – Egy személyes élményem. A családban történt, szokatlan dologra figyeltem fel. Fiam valami egészen különös buzgalommal tanulja a tárgyat, holott korábban semmivel sem tudott jobban románul, mint a többi gyerek. Kiderült: olyan pedagógus foglalkozik velük, aki a tankönyvet eléggé szabadon kezelve, tulajdonképpen a saját maga tananyagából és élményszerűen tanít, ráadásul az aktivizálás kimondottan ügyes módszereinek felhasználásával. Magyarul ugyan nem tud, az összehasonlítást nem tudja elvégezni, de mindjárt első szövege egy csengő-bongó rímekkel ékes és könnyen érthető vers volt, mellyel nyilván a nyelv zeneiségére, jól hangzó voltára kívánta felhívni a figyelmet. Azóta is ébren tudta tartani az érdeklődést és a szorgalmat. Nem kellene-e megkezdeni kísérleti tananyag segítségével a kipróbálását annak, amit önök ajánlottak? – Én örülnék neki, nagyon bízom ebben a tantervben. Sokszor gondolkoztam azon, hogy amikor tankönyvet adunk a tanár kezébe, egy kicsit megalázzuk az ő kreativitását. Sokkal egyszerűbb lenne, ha logikai egységeket adnánk azzal: ezt te töltsd ki tartalommal. Felemelő dolog lenne sokaknak, hogy végre maguk választhatnának. Persze, biztosan sok gonddal járna, némelyeknek sikerülne, másoknak nem. A Bolyai Nyári Akadémia egyik szervezőjeként sajnos azt látom, évről évre romlik a tanári érdeklődés minősége, a háromévesre csökkentett képzés fájó dolgokat idéz elő… Márpedig minőség nélkül nincs hatékony oktatás. Nem a román nyelvoktatás miatt féltem a jövőnket, arra lehet okos megoldásokat találni, hanem az igénytelenség miatt, amely ha az iskolában terjed, különösen szembeötlő.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

December elsejére emlékezve
Mi történt Gyulafehérváron?
Az erdélyi román politikusok politikai propaganda céljából szervezték meg a gyulafehérvári nagygyűlést. Céljuk meggyőzni a világot arról, hogy a románság egyöntetűen kiáll Erdély Romániához csatolása mellett. 1228 küldött, öt román püspök, 129 esperes, a megszálló román hadsereg egységei, valamint nagyszámú ideutaztatott tömeg jelenlétében az ünnepi mise után meghallgatták Vasile Goldişt, aki felolvasta a korábbi éjszaka megszerkesztett határozatot.
Elmondta, hogy 1800 év után a románság ismét visszaállítja Dácia határait, így Erdély, a Bánság ismét Románia része lesz. Olyan apróságról már nem szólt, hogy a követelt területen a románság csupán 43 százalékarányt alkot. Kimondják az „ideiglenes autonómiát”, demokratikus szabadságjogokat ígérnek, azaz „teljes nemzeti szabadságot”. Megígérik, hogy „mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által”.
Bár Románia nem kapta meg a Magyar Alföld nagy részét is, de a neki ajándékozott területen sem alkot túlnyomó többséget. Számarányuk az elcsatolt területeken 53 százalékra emelkedett, azonban Erdély lakosságának közel 47 százalékát alkotó más nyelvű népek véleményére senki nem volt kíváncsi nemcsak Gyulafehérváron, de Párizsban sem! Az Apponyi Albert vezette magyar küldöttség hiába kérte a népszavazást. Nem engedélyezték, mert jól tudták, hogy az erdélyi románok polgári demokráciához szokott része nem adná voksát az elmaradott, félfeudális Romániához való csatlakozásra. Annak ellenére, hogy nemzeti egyenlőséget, arányos képviseletet, anyanyelvű közigazgatást, oktatást ígértek, már ekkor látható volt a kisebbségek sanyarú jövője. Az egyik román politikus, Ştefan Cicio Pop 1918. december elsején kijelentette: tiszteletben fogják tartani a kisebbségi jogokat, még akkor is, ha valaki „piros-fehér-zöld ruhát” hord.
„Nem az én programom”
1918-ban sokan féltették az erdélyi demokráciát és az itt kialakult életminőséget. Nagyon sokan tudták azt is, hogy Erdély Romániához csatolása békétlenséget teremt Erdély népei között. Többen hangot is adtak ennek, hisz mindenki számára érzékelhető volt az a gazdasági pezsgés, az a liberális polgári társadalom, amelyben a háború előtt éltek. Ez még távolról sem volt összehasonlítható az elmaradott gazdasági és politikai fejlettségű romániai viszonyokkal. Azonban a nagy román egység színes fátyla miatt sokan abban a hitben ringatóztak, hogy Erdély fel fogja emelni Romániát. Nem tudhatták, hogy a jogállamiság egy fanarióta szellemiségű országban nem könnyen teremthető meg. Amint megtapasztalhatták, még 93 év után is Románia Európa egyik legszegényebb országa, amely a közösségi jogok elismerése helyett a nemzeti beolvasztás politikáját folytatja. A románokat továbbra is az elképzelt dákoromán történelmi maszlagon nevelik, hogy képtelenek legyenek a másság elismerésére.
Erdélyben a jogállamiság intézményrendszere már korán kiépült. A 17. században a híres török utazó, Evlia Ĉelebi azt írta, hogy az erdélyi románok „mind azt mondják, hogy a »jog és igazság« Erdély országában van”, mert odahaza, Iflak (oláh) tartományban az uraik „szerfölött” erőszakoskodnak. Az Erdélybe betelepülő románság a települések szintjén helyi önkormányzattal rendelkezett. Számukra már a 16. század második felében püspökséget szerveztek, a 17. században román iskolákat alapítanak, ösztönzik a román nyelvű oktatást. Magyarországon a magyar államnyelvet is csak 1880 táján kezdik tantárgyként oktatni, akkor, amikor a románok alig 6 százaléka ismeri az államnyelvet.
Az erdélyi románoknak 1900 táján több ezer iskolájuk működik, több, mint a Kárpátokon túl. Egy gazdaságilag erősödő, fejlődő román nép él Erdélyben, amely 1848 és 1918 között a földbirtokait megtízszerezte. Mindezt akkor, amikor Óromániában a tömegek, köztük a parasztság sorsa katasztrofális. A román hatóságok az 1907-es éhséglázadás idején tankokat, katonaságot küldenek a felkelés leverésére, mintegy 11 000 román parasztot gyilkoltatnak le.
A 20. század elején Romániában a középkori büntetés, a botozás a mindennapi élet része. Ezt az erdélyiek is megismerhették, mert az Erdélybe bemerészkedő román hadsereg első dolga ennek bevezetése. Az új helyzetben, amikor a nagy egyesítés tündéri fátyla mögül egyre jobban előtűnt a zord valóság, egyre több erdélyi román is rájött arra, hogy az erdélyiség érték. 1918 őszén Jászi Oszkár és más magyar vezetők felajánlották Erdély nemzetiségi alapon való átszervezését, olyan kerületek, kantonok rendszerének kialakítását, amely lehetőséget teremt a két-, sőt, háromnyelvűség biztosítására svájci minta alapján. A kantonokban a különböző nemzetiségűek, köztük a románok, helyi területi önkormányzatuk keretében nemcsak kulturális, hanem az összes ügyük rendezésére is jogot kaptak volna. Elmondható: a nagy román egyesülésnek az erdélyi románok is vesztesei. Ennek következménye a mai alacsony életszínvonal is.
Alig vonult be a román hadsereg a védelem nélkül hagyott Erdélybe, már sok román rádöbbent arra, hogy „nem ilyen lovat” akart. Ezek közé tartozott dr. Coriolan Pop, a Nagyváradon élő politikus, a Bihar megyei Román Nemzeti Tanács elnöke. Ő nyilatkozatban tiltakozott a román testvérek által megteremtett feudális demokrácia ellen. Neki már két hónap után elege lett Romániából. 1919. február elején minden tisztségéről lemondott azzal az indoklással, hogy: „a románoknak és magyaroknak jó barátságban, testvérként kell egymás mellett élniük”. Ehelyett egyéb történik „azt látom, hogy… ez nem az én programom” – írja. Ezt elmondhatja minden józan gondolkodású erdélyi, függetlenül attól, milyen nyelven beszél.
Székelyeknél nem ünnep
A románság nemzeti ünnepe az 1918-ban meghonosított erőszakos nemzetpolitika, a szélsőséges nacionalista magyarellenesség, a székelység provokálása, megfélemlítésére való törekvés miatt – jogosan – nem vált a székelyek ünnepévé. Gondoljunk csak arra az ellentmondásra, hogy amíg a gyulafehérvári határozatok alapján a románság a 43 százalékaránya alapján jogot formált Kelet-Magyarország Romániához csatolására, a 76 százalékarányú székelységnek megtagadják azt is, hogy hivatalos okmányokban használhassa Székelyföld nevét, zászlaját pedig üldözik, miközben a Románián belüli belső önrendelkezéséről, a területi autonómiáról még hallani sem akarnak. Némely román politikusnak az a véleménye: nincs olyan román ember, aki e kérdésről hajlandó lenne tárgyalni. Újabban akad felelős beosztású politikus is, aki még polgárháborús feszültség keltésének a lehetőségét is emlegeti, azaz a románok autonómiaellenes tüntetését. Mindezt akkor, amikor a román hatalom lázasan készül arra, hogy régiósítás leple alatt Székelyföld népét kisebbséggé degradálja, beolvassza egy nagyobb tartományba, ahol a döntés kikerül a helyi, a választott képviselet kezéből. Így érthetetlen az elvárásuk, hogy a közösségi jogoktól megfosztott székely magyar e napon velük ünnepeljen. Mindezt akkor, amikor a gyulafehérvári ígéreteket máig nem alkalmazzák. December elseje így vált a székely nép számára a kiszolgáltatottság, a másodrangú állampolgári státus szimbólumává.
Kádár Gyula
Háromszék
Erdély.ma

Premier: történészek írtak könyvet Marosvásárhely fekete márciusáról
Zsúfolt terem előtt mutatták be szerdán este a marosvásárhelyi Bernády Házban A szabadság terhe – Marosvásárhely, 1990. március 16–21. című kötetet, László Márton és Novák Csaba Zoltán munkáját. A csaknem háromszáz oldalt felölelő munka az első, amelyet történészek írtak a marosvásárhelyi 1990-es fekete márciusának eseményeiről.
Amint a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, Borbély László képviselő elmondta, az akkori véresen tragikus események jól kigondolt forgatókönyv szerint zajlottak.
Spielmann Mihály író, történész, levéltáros kiemelte – a Pro-Print Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv az első, amelyet történészek írtak az akkori eseményekről, s a szakma kritériumainak megfelelően kezelték a témát.
Visszaemlékezések, vallomások jelentek már meg, de a szakma eddig „nem szólalt meg” ebben a kérdésben. És nem is sok az a 22 év, ami eltelt az események óta, ha tudjuk, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeinek, történetének első, történészek általi elemzése a szabadságharc bukása után 40 évvel jelent meg.
„A kortársak, az eseményekben részt vevők, a vásárhelyi magyarok szemszögéből nézve igencsak fontos ez a munka. Ezek a történések belénk vannak kódolva 22 év óta” – vélekedett.
Novák Csaba Zoltán szerint, mint minden munka, ez sem tökéletes. Nem is lehet az, hiszen egy egész sor dokumentumot zároltak, nem lehet hozzájuk férni. Egy későbbi kutatócsoport feladata lesz majd – ha az összes dokumentum hozzáférhetővé válik – kiegészíteni, újraírni a fekete március történetét. Ők most a fellelhető dokumentumok, a szemtanúk elbeszéléseinek, fénykép- és filmdokumentumok felhasználásával próbálták megközelíthetővé, érthetővé tenni az akkori történéseket.
László Márton a felhasznált forrásanyagról, a parlamenti vizsgálóbizottsági jelentésről, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány birtokában levő dokumentumokról, a peranyagról beszélt. Olyan, eddig nem ismert dokumentumok kerültek elő, amelyek méltán válthatnak ki csodálkozással vegyes ellenérzést a mai szemlélőből.
Egy katonasági jelentésben az áll, hogy tiszteket küldtek ki a Görgény völgyébe, hogy csillapítsák le az embereket. „A furcsa az, hogy a ma is ott élő, általunk megkérdezett falusiakból erre senki nem emlékszik” – mondta el. Ha valaki azt várta el tőlük a könyv kapcsán, hogy „most megmondják a tutit”, akkor csalódni fog. A történésznek nem szabad perdöntő bizonyítékok nélkül értékítéleteket, verdiktumokat kimondania. Márpedig ezek a perdöntő bizonyítékok még mindig zár alatt vannak. A könyv sok fotóanyaggal dokumentálja a leírtakat, részletes név-, tárgy- és helységmutatót is tartalmaz.
Bakó Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (7.)
Túlélők emlékezete
Több száz mélyinterjú, beszélgetés után rá kellett jönnöm, hogy a túlélők egyik napról a másikra drámaivá vált sorsuk legfontosabb időszakára, a vizsgálati fogság, a vallatás, a kihallgatás, a szembesítés eseményeire emlékeznek a legkevésbé.
A letartóztatás, a rabszállítás, a börtönnel való első szembesülés iszonyatos sokkját még megőrizte az emlékezet, utána pedig az idegrendszer azzal védekezett, hogy a memóriából „törölte” a kellemetlen élményeket. Talán ezzel is magyarázható, hogy a túlélők igen nagy többsége nem emlékszik az állambiztonsági tiszt által imamalom-szerűen, akár századszor is feltett kérdésekre. Szerencsés kivételek, természetesen, vannak: dr. Várhegyi István szociológus, Dávid Gyula irodalomtörténész, Varga László református lelkész még a kérdésfeltevés „hangulatára”, „atmoszférájára” is pontosan emlékszik. A legnagyobb bravúrt Varga László hajtotta végre: a börtönben Utiu Francisc hadnagy, bűnügyi vizsgálóbiztos parancsára 1957. április 11-én már-már betűhíven rekonstruálta a Budapesten a magyar forradalom és szabadságharc idején, 1956. október 23-a és november 3-a között készített, a letartóztatása után a felesége által elégetett naplót. A nyolc év börtönbüntetésre ítélt, és az Amerikai Egyesült Államokban, Chicagóban elhunyt Vastag Lajos közgazdász és Koczka György tévészerkesztő, Varga László tiszteletes úr – egyéni habitusuknak, irodalmi érdeklődésüknek köszönhetően – az úgynevezett „árnyalatokra”, a „szekus-lélek” – ha egyáltalán van, volt ilyen – „rejtelmeire”, a nagyon ritka ellágyulásokra is pontosan emlékezett, emlékszik.
A három év börtönbüntetésre ítélt Koczka György visszaemlékezése szerint Gruia Manea*, a legkegyetlenebb vallató tisztek egyike az egyik kihallgatáson – mivel az ausztráliai Melbourne-ben éppen akkor zajlottak az olimpiai játékok – beszámolt arról, hogy mik történtek az olimpián: „Többek között azt is említette, hogy a vízipóló-mérkőzés döntőjén az orosz és a magyar válogatott összeverekedett. Persze ezt annak bizonyítékaként mondta, hogy mi, magyarok milyen rohadt alakok vagyunk, hogy a nagy Szovjetunió csapatával is kikezdünk. Hiába magyaráztam neki, hogy én romániai magyar vagyok, és hogy azokhoz nem sok közöm van, nem hitte el.” Varga László a budapesti Püski Kiadónál 1998-ban megjelent, A fegyencélet fintorai. Románia 1956 után címet viselő kötetében, mint egy „rózsafűzér”-be, csokorba szedte a börtönben eltöltött hét esztendő fanyar humorral átszőtt emlékeit. Amikor Utiu Francisc vallatótisztje már unta a kihallgatást, arra kérte Varga Lászlót: meséljen a budapesti forradalomról! Varga László teljes átélésével, mesélésével minden bizonnyal élete egyik legjobb „alakítását” nyújtotta. Amikor az ítéletet kihirdették, a politikai foglyok életében – a letölthetetlennek tartott börtönévek száma, a nyomasztó kilátástalanság, reményvesztés, egyhangúság ellenére – viszonylag csendesebb időszak következett. Ezzel magyarázható, hogy a visszaemlékezések zöme valamelyik börtönt, a Duna-delta poklait, az örökös éhezés emlékeit idézi. Nem véletlen, hogy a börtönemlékeket idéző kötetek nagy része nem a vizsgálati fogságról, a vallatásról, hanem az ítélet kihirdetése utáni tényleges börtönről szól.
A „hazaárulási perek” túlélői közül a legjobb memóriával Balaskó Vilmost áldotta meg a Gondviselő. Emlékiratában, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület gondozásában, e sorok írójának előszavával 2001-ben megjelent Élet a föld alatt című kötetében – Varga Lászlóhoz hasonlóan – nemcsak a smasszerek, cellabeli tárgyak, a monoton és ehetetlen „menü” „fogásainak”, a rabtársainak teljes névsorát közli, hanem a 37-es cella vázlata A püspökök cellája alfejezetben – miután név szerint felsorolja a rabokat – arra is visszaemlékszik, hogy  az egyházi méltóságok a három emelet melyik priccsén aludtak.
* Gruia Manea szekus őrnagy karrierje Bákóban kezdődött, majd a szamosújvári börtönben folytatódott. A kolozsvári Securitatéra az 1956-os magyar forradalom kitörése előtt helyezték át. Az egyetemi városban valójában ő irányította a diákok elleni megtorlást. Az egyik letartóztatott bölcsész hallgatónőt, Augustin Neamţu húgát úgy megütötte, hogy agyvérzést kapott, és ennek következményeként később, 51 éves korában elhunyt. Arra akarta rákényszeríteni, hogy beszéljen a testvére „rendszerellenes bűntetteiről”.
1956. november 1-jén a Házsongárdi temetőben a halottak napi megemlékezéskor ő vezényelte le a Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak megfigyelését, követését. A diákok az egyetem vezetőségének felkérésére, Dávid Gyula tanársegéd, ösztöndíjas aspiráns vezetésével kitakarították, rendbe rakták az írók és neves személyiségek sírjait. A bolyais diákok Brassai Sámuel, Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Kriza János, Reményik Sándor sírjára virágot helyeztek el, gyertyát gyújtottak. A közvetlen közelben szaglászó Gruia Manea szemtanúja volt annak, hogy Bartis Ferenc magyar szakos hallgató, költő -- akit a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Törvényszéke 1957. szeptember 25-én hét év börtönbüntetésre ítélt – egy alkalmi versét szavalta el. Dávid Gyulát, mint a magyar forradalom áldozataiért tartott házsongárdi temetői megemlékezés főszervezőjét, hét év börtönbüntetésre ítélte a kolozsvári Katonai Törvényszék. Hencegve dicsekedett neki Gruia Manea: „Ott voltunk közöttetek! Ha valamit csináltatok volna, ott, helyben kinyírtunk volna!” 1958 után Gruia Manea egy ideig Radnán a Securitate parancsnoka volt. Ő kínozta és vallatta Nicolae Mărgineanu tanárt, ő győzte meg Alexandru Drăghici belügyminisztert, hogy dr. Petru Groza államelnök kérése ellenére ne engedjék szabadon. Megkísérelte letartóztatni a kiváló költőt, Lucian Blagát is. A visszaemlékezések szerint a foglyok talpának verésére „szakosodott”: egy vasrúddal addig ütötte a talpukat, amíg elájultak. Visszaélései miatt kirakták a Securitatétól, és egy lottóügynökségnél dolgozott. Mivel nagy összeget sikkasztott, közbűntényesként több év börtönbüntetésre ítélték. (Lásd: Doina Jela: Lexiconul negru. Unelte ale represiunii comuniste. Editura Humanitas, Bucureşti, 2001, 133–134. oldal.)
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

EMNP-s óriásplakátgondok Marosvásárhelyen
Piros, sárga és kék festékkel mázolták össze az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi jelöltjeinek óriásplakátjait. Közben rendőrségi felszólításra eltávolították a Kossuth Lajos utca nevét tartalmazó táblát a Maros-híd tövéből.
Keddről szerdára virradó éjszaka ismeretlen tettesek megrongálták az EMNP választási óriáshirdetéseit. „A Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség vezetője tudomásunkra hozta, hogy hivatalból nyomozást indítottak rongálás miatt. Mi ennek ellenére feljelentést tettünk választási anyag rongálása miatt, illetve a városi rendőrkapitányságon is rongálás és vagyoni kár okozása miatt” – mondta megkeresésünkre Portik Vilmos, az EMNP képviselőjelöltje.
Megjegyezte, a nemrég a Maros-híd tövében elhelyezett Kossuth Lajos utcai óriásplakátjukat el kellett távolítaniuk, mivel a helyi rendőrség vezetője bűnvádi eljárás elindítását helyezte kilátásba. „Az okok között megemlítette a közösség elleni izgatást, hangulatmérgezést, a craiovai bíróság döntésének figyelmen kívül hagyását. Az eltávolított reklámtábla helyébe a csütörtöki nap folyamán újat teszünk, amelynek feliratát meglepetésnek szánjuk” – fogalmazott.
Fancsali Attila
Székelyhon.ro

Sas Péter: Egy emberből az marad meg, ami az emberek emlékezetében róla megmarad” (1.) Interjú a 90 éves Kiss András nyugalmazott főlevéltárossal
– A Művelődés szerkesztőségének megbízásából kerestem fel András bácsit, hogy 90. születésnapja alkalmából jókívánságaink átadása mellett valamiféle életút-beszélgetést készítsek az ünnepelttel.
– Örömmel teszem meg ezt Neked és a Művelődésnek, amelyik 70. születésnapomon egyedülállóan közölte Jakó Zsigmond megemlékezését rólam, ami meglepetésként ért, és megvallom, jólesett.
– Munkássága, egész életműve Kolozsvárhoz kötődik, talán sokan nem is tudják, hogy a háromnyelvű Bánság szülötte. Honnan és hogyan ágazódnak ama bizonyos meghatározó gyökerek?
– A gyökerek nagyon szétágaznak, ugyanis a Kissek eredetileg háromszékiek. Kis Tamás 1605-ben lófői kiváltságot kapott Bocskai Istvántól, megvan most is a hitelesített másolata. A napóleoni háború idején a székely határőrezredben szolgált. Visszajövet megállapodott a Bánságban, az ígéret földjén. A török kiszorítása után újratelepített területnek sajátos világa volt. Krassó vármegyét magyarrá vált jómódú örmények igazgatták. Magyar nagyon kevés volt, erről a „jó Habsburgok” gondoskodtak. Kis Ferenc dédapám jelentkezett a nemesi vármegyénél, akkor a Jakabffyak viseltek ott különböző tisztségeket. Dédapámat kinevezték vármegyei csendbiztosnak, vagyis commisarius secretariusnak. A lófői oklevelet kihirdették a vármegyei közgyűlésen, mint nemesi oklevelet, ezt Jakabffy István nótárius és Basilius Fogarasi vezették rá az oklevélmásolatra. A csendbiztos Makóról hozott magának feleséget, Farkas Zsuzsannát. Kiss Ferenc nagyapám egy németül beszélő asszonyt vett feleségül, Spang Auréliát (Arankát), pedig megveszekedett 48-as volt. Főhadnagyként szolgált és harcolt Damjanich seregében. Komáromnál megsebesült, a Klapka-féle fegyverletétel alapján nem részesült büntetésben. A vármegyei 48-as Párt alelnöke volt, gyűlölte a Habsburgokat. Gyermekeinek csak az édesanyjukkal volt szabad németül beszélni. Ez a nagyanyám ugyanis nem tudott magyarul. A nagynénémmel lakott, a bánsági építkezés szabályai szerint az udvart a kert felé lezáró lakásban. A falon csupa szakállas férfi arcképe függött. Kérdezgettem nagyanyámat, kik ők? Mindegyikre azt mondta, hogy az „á Kossuth”. Azóta van bennem némi fenntartás Kossuth Lajossal szemben, mert elfoglalta nagyapám helyét. Nagyszüleim közül nagyapáimról már nem tudok ilyen részletesen beszélni, egyiket sem ismertem. Emlékeim szerint anyai nagyanyám, a Bábi töltött be meghatározó szerepet a család életében. Anyai részről az ő nagyszülei aradi svábok, nagyapja vagyonos tőzsér, kereskedő volt. Nagyanyám a család fontos személyisége volt, erélyes, vagyongyarapító, meggyőződéses plebejus szemléletű, szemében nem a cím, hanem a munka és az azzal szerzett vagyon számított. Először anyai nagyapámhoz, Döme Ferenchez ment feleségül, aki zentai fiú volt, hivatására nézve állatorvos. Szülei úgynevezett „zsíros parasztok” voltak. Amikor én már közel álltam a népi mozgalomhoz, reménykedve gondoltam arra, hogy a zentaiak hoznak egy parasztot a családba, de ők „zentai polgárok” voltak, mint itt a hóstátiak.
Nagyanyámat bácskai férje levitte Zentára. Ha vásárra ment, cigánnyal jött vissza, feleségének zenéltetni. Nagyanyám ezt elítélte, mert pénzkidobásnak tartotta, s bár élete végéig szerette, mégis elvált a mulatós férfitól. Visszament a bánsági Facsádra, ahol mostohaanyja a nagyvendéglőt bérelte. Nem akart a szülei nyakán élni, postáskisasszony akart lenni. Közben megismerkedett édesanyám későbbi nevelőapjával, Franz Reibnagl özvegy mészáros mesterrel. Volt annyi bátorsága, hogy a törvényes válást lehetővé tevő 1895-ös polgári anyakönyvvezetés bevezetése előtt élettársi viszonyba lépett vele. Őt nagyon szerettem, becsületes, dolgos ember volt. Alkalmazkodott a kapitány nagyanyámhoz. Őt tekintettem nagyapámnak, ugyanis nagyapáimat én nem ismertem. Kiss Ferenc apai nagyapám 1900-ban meghalt, az anyai, a Döme pedig Zentán élt, és már gyermekkoromban országhatár választott szét bennünket. A szülői házat a nagyméretű szobáival nagyanyámék építtették, persze a Bábi elképzelései szerint. A legnagyobb szobában, az ebédlőben tartották az úrilányoknak a tánciskolát, a műkedvelő előadások próbáit. Már előtte való nap be kellett fűteni, hogy megfelelő meleg legyen.
– Ahol ilyen különleges emberek éltek, ott a lakóhely is különleges lehetett. Ez a megállapítás érvényes András bácsi szülőhelyére, a bánsági Facsádra is?
– A község, Facsád neve csodálatos emlékeket idéz fel bennem. Néhai kedves barátom, Mócsy László édesapja mondta nekem: „Andriska, gyűjtse az emlékeket, mert öregkorára csak ezek maradnak meg”. Ez igaz is, ma szinte vakon és süketen a szép emlékeimből élek. Azt hiszem, minden gyereknek volt egy saját Pál utcája, ami számomra a játszóhelyeinkben, diákkoromban a Begán testesült meg. Facsád járási székhely volt: járásbírósággal, adóhivatallal, főszolgabírósággal, orvosokkal, ügyvédekkel, ami nagy dolognak számított abban az időben. Az úgynevezett központban laktak a tisztviselők, szabadfoglalkozásúak, valamint ott működött a helyi szóhasználat szerinti három aranybánya: a közjegyzői hivatal, az állatorvosi rendelő és a patika. A sváb iparosok jórészt már magyarul beszéltek. Itt mindenki által betartott aranyszabály volt, hogy a gyermekekkel lehetőleg az anyanyelvükön beszéltek. Az utcánkban lakott a Maros menti színromán szűrszabó, Milo bácsi, aki minden találkozáskor megkérdezte: „Hogy vagy, Bandika? Hova mész, Bandika?” Gyermekkoromban Facsád már három részből állott. Eredetileg a Bega által kettészelt település a telekkönyvben Német Facset, illetve Román Facset néven szerepel. A Német Facsetot Központ néven emlegették, a román rész neve pedig Túlahíd volt. A Darányi Ignác-féle mintatelepítéssel a Központtól keletre létrejött a község harmadik része, a magyarok lakta telep. A román rész túlahídi gazdái nyakkendő nélküli „német ruhában” jártak. Sokaknak lakása is polgári jellegű, faragott „altdeutsch” bútorokkal volt berendezve, ősszel, betakarítás után pedig elmentek Herkulesfürdőre, kúrálni magukat. A környezet vegyes volt, elmagyarosodott svábok, zsidók, kevés magyar. A telep volt színmagyar. Sajátos rend uralkodott, jól megértették egymást, nem volt összetűzés, nem házasodtak össze mással, de megbecsülték egymást. A román gazda nem állatorvoshoz, hanem telepes emberekhez ment, akik nagyszerűen értettek a lovakhoz. A telepes legény a kocsi oldalait otthon hagyta, állt a szekéren, tartotta a gyeplőt, szinte repült. A községet a 30-as években tovább színesítették a bukovinai csángók. Az alföldi parasztok nem fogadták be őket, a románokkal laktak. Azt mondták rájuk, hogy akik kistermetű „patkány” lovakkal húzatják a kocsijukat, azok nem kellenek. Édesapámat ebben a községben választották meg jegyzőnek, aki 1940-ig ott is volt, amikor hivatalból áthelyezték az észak-erdélyi részbe, Csíkszenttamásra. Édesanyámnak, a „lúdoktor” leányának a „láncos kutya” Tito idején, zentai származása miatt hetente kellett volna jelentkeznie a rendőrségen. A rendőr szólt neki, hogy úgyis mindennap látja az utcán, ezért eltekintett az előírástól. Ez volt az ottani helyzet.
– András bácsi egész életében meghatározó szerepet játszott a család, egykoron szülei, testvérei, majd felesége, akit haláláig ápolt, s leánya, aki most András bácsit gondozza.
– Változatlanul vallom, hogy a nagy bajoktól megóvó, összetartó közösség a család. Az enyémben voltak ugyan németek is – bár az aradi nagyanyám teljesen elmagyarosodott –, de a Kiss család magyar nemzettudata mindig töretlen maradt. Ezt sugallták a könyvtár, a folyamatosam járatott napilapok és folyóiratok, a falon díszes keretben függő nagyméretű képek: Bem tábornok, Petőfi Sándor tiszti egyenruhában, középen Benczúr Gyula nagy Millennium-képe Ferenc Jóskával (így emlegették) és Erzsébet királynéval. (Vajon mit szólt volna ehhez 48-as nagyapám?) A magyar nemzettudat nem csorbult a németül beszélgetők miatt. Az ünnepi nagy ebédeken három nyelven folyt a társalgás. Nagyanyám magyarul beszélt velünk, a nevelő nagyapámmal németül értekezett a család, én románul, bánsági nyelvjárásban. Önfejű gyerek voltam, engem nem lehetett kijavítani, márpedig ezt valamelyik testvérem megtette, ezért az étkezéseknél nem beszéltem soha többet németül. A család: édesanyám, Döme Margit, aki nagyon szép, kistermetű asszony volt, hat gyermeket szült. A régi szokások szerint a várandósság idején mindentől megkímélték, az anyja etette, túltáplálta, ezért a magzat nagy lett, és szüléskor Istvánkát az orvos darabokban kellett „világra hozza”. Árpádka, a harmadik gyerek az akkor gyakori gyermekbetegséget, tüdőgyulladást kapott, és nem élte túl a krízist, ami a betegség 9. napjára esett. Négy épkézláb gyermek megmaradt. Engem már nem a híres Gruberné, hanem a Vadászné nevű bábaasszony segített a világra. Őt neveztük Gólya néninek. Feri bátyám 11, Margit nővérem 5, Dunci nővérem 6 évvel volt idősebb nálam. Amikor bátyám született, apám diófát ültetett a kertben, nővéreimnek orgonafát oltott. Nekem szerényebb fogadtatásban volt részem. De én kineveztem magaménak a két ágból összefont körtefát és a naspolyafát. Idővel „kisebbségi gyereknek” minősítettem magam, de téved az, aki pszichológiai leckét mondva, frusztrálásról értekezne. Én rangnak éreztem. Nagyon szabadon neveltek bennünket. Egy szabály volt: étkezésről nem lehetett hiányozni, azokon mindig ott kellett lennünk. Pupsinak becézett Feri bátyámnak különleges státusa volt, mert a Zsófia császárnét utánzó nagyanyám, Bábi nevelte születésétől fogva és ő fedezte egyetemi tanulmányai költségeit. Én voltam viszont a család legkisebb, legdédelgetettebb gyermeke. Apai nagynéném viszont engem tekintett a Kiss família igazi képviselőjének a családban. Csak énekszó mellett voltam hajlandó elaludni. Eleinte szegény anyám volt az áldozat, akinek énekelnie kellett. „Üss kettőt a fenekére – tanácsolta a szomszédasszony a kerítésen át –, attól majd elalszik.” Édesanyám szépen énekelt, abszolút hallása volt, utóbb ebből is élt, zongoraleckéket adott. Később a szolgálók énekeltek nekem elalvás előtt. Őket soha nem neveztük cselédnek. Ma is a fülemben csengenek az ő nótáik: „Megdöglött a bíró lova”, „Debrecenbe kéne menni, pulykakakast kéne venni”, meg a háborús nóták, „Ácsi, bácsi, komitácsi, hasába ment a golyó” sorai, dallamai. Azóta nem szeretem a szabadcsapatos orvlövészeket. Lakásunk előszobájában volt egy trimó elnevezésű bútor, tetején porcelán vázaszerűség, a fedelén egy zerge ágaskodott, ott névjegyek voltak. A bútorban több évfolyam 19. századi Ország Világ, Über Land und Meer, ez utóbbiban volt egy sorozat pálcikaember történet, a Pesti Hírlap vagy Napló album alakú mellékletei, köztük az Erzsébet- és Munkácsy-albumok. Ott voltak a hadikölcsön-kötvények, nagyon jó minőségű merített papíron. Milyen gazdagok vagyunk – mondtam. Anyai nagyanyám, a Bábi eladta aradi házát és annak árát hadikölcsön kötvényekbe fektette, mert „mire a falevelek lehullnak” ezek jó gyümölcsöt hoznak. El is úszott az egész. Egész életemben nagyon szerettem a meséket. Benedek Elekkel már nagyon korán megismerkedtem, még amikor felolvastak nekem a könyveiből. Amikor már megismertem a betűket, magam folytattam az olvasást. Felötlenek a címek: Bálványos vár, Mirkó királyfi. Ahogy akkor mondták: Verne Gyula, May Károly, Sebők Zsigmondtól a Mackó úr és Dörmögő Dömötör utazásairól szóló kötetek. Nem tudom, hogy ma ezeket hogyan minősítik, de kedvenceim voltak. A műveket különböző szempontokból lehet minősíteni, az a fontos azonban, hogyan él az olvasóban tovább az író munkája. A családban nem voltak már nagy utazások, mint a Monarchiában, amikor beutazták Magyarországot, s ami számomra a honismeretet jelentette. Emlékezetes maradt számomra az, hogy Dorka meg Zebulon levették kalapjukat egy-egy nevezetes emlékhelyen.
– Gondolom, az előbb említett szolgálók ugyancsak kényeztették a legkisebb gyereket, s újabb élményeket vihettek az életébe.
– A könyvek mellett jól emlékszem a szolgálók meséire, elbeszéléseire. Keresztúri Rózi telepes leány volt. Ő a családja származási helyéről, a csanádpalotai álomvilágról mesélt nekem, miközben reggeliztem. Forgószélről – ami nálunk nem volt – és azt, hogy ott az ángyát a kerítésen túlra röpítette. Mi nem azokat a szavakat használtuk, mint ők. Nem volt ángyunk, legfeljebb tántink. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy Feri, a szabósegéd miért olyan fekete, hogy a szabóasztal mögött csak a szeme fehérje világít? Tudod Bandika, mikor az anyja várandós volt, elnézte magát egy négeren. Facsádot ugyanis az első világháborút követően francia vezénylet alatt álló szenegáli csapatok szállták meg. Más világ volt a bukovinai Zenáé egyedi énekeivel és más volt a bunyai Katié. Bunya egy isten háta mögötti szegény település volt, onnan jöttek ezek a becsületes, tisztességes, dolgos bunyai lányok szolgálni. Katinak az ugyancsak kedves, szelíd nővére egy gazdag mészárosnál szolgált. Ott volt segéd egy módos telepes fiú, akinek a parasztnábob unokáját szánták feleségül. Ez azonban megerőszakolta a Kati nővérét, de nem lehetett szó házasságról. „Bevehetem már az ablakból a két fehér muskátlit” – mondta keservesen az anyja, mert Bunyán az eladó lányok jelképe volt a fehér muskátli.
– Ha még lejjebb ereszkedünk a múlt feneketlennek tűnő kútjába, milyen meghatározó gyermekkori emlékeket meríthetünk ki belőle?
– A séták. Anyám szenvedélyes sétáló volt, elmentünk Túlahídra, a Telepre. Emlékszem a kocsmáros Petrovicsra, aki rác volt – mint Petőfiék –, de magyarnak vallotta magát. A telep egyforma házakból állt, ezekhez gazdaság tartozott, még sétatere is volt. Ők promenádnak mondták, később ott volt a teniszpálya. A klinkertéglás, emeletes épületet, az adóhivatalt palotának hívták. A telepesek dinnyét, dohányt termesztettek. Sétáltunk a dohányföldek mellett, napraforgót csak a kukoricaföldek szélén láttam. Szégyen volt nem zsírral főzni. Az óvoda. A szomszéd gyermekkel, Jóskával, a Deutsch szatócs és gabonakereskedő unokájával jártam óvodába. Ringelinek hívták, ő volt a Ringlijóska. Nem tudom már, milyen óvoda lehetett, de a Telepen volt, és a Krisovánszky-leány volt az első óvónőm. Aztán a központi óvodában egy sötét ruhában járó molett asszony volt az óvó néni. Román óvoda volt, magyar, román, sváb gyerekek együtt játszottunk, mindenki a maga nyelvén énekelt. A telepi magyar elemi iskola már csak kétosztályú volt, az egykor kiváló tanítónővel, a bicsérdista Perepatics kisasszonnyal, aki az én koromban már idegroncs volt. Szüleim a többi központi magyar gyermekkel a központiba írattak. Oda jártunk Ringlijóskával, Gyöngyössy Jánossal (Pancsival), akihez egy hosszú élet barátsága köt. Mi hárman összetartoztunk. Nem tanultunk meg tökéletesen románul, hiszen a román gyerekekkel együtt bánsági kifejezéseket, rengeteg németből elrománosított szót használtunk. Szüleink azonban a zsebükbe nyúltak, heti háromszor magyar és német órára jártunk Lujza nénihez, aki esküt nem tett tanítónő volt, és a magyar tanrendszer szerint oktatott.
– Szinte jelképesnek tekinthető, hogy középiskoláit Lugoson és Temesvárt végezte, Facsádról ezeken a városokon ment keresztül az Erdéllyel összekötő út.
– A négy elemi után mentem a középiskolába. Én akkor már Enyed álomvilágában éltem. Bátyám Szászvároson, majd az enyedi Református Kollégiumban tanult. Amikor az elemiben levelet kellett fogalmaznunk szüleinknek, akkor én mindig Enyedről írtam haza. Apám a negyedik osztály vége felé viszont egyszer azt mondta nekem, ne minduntalan abból a városból írjak, nem biztos, hogy oda megyek. Pedig addig folyton Kónya bácsival – egy ottani tanárral – riogattak, ha helytelenkedtem. Bátyám is azzal fenyegetett, hogy majd a nagy diákok elküldenek canis mergát venni. Apám akkor már tudta, a kormányzat megtiltotta, hogy a köztisztviselők felekezeti iskolába járassák gyerekeiket. Apám tehát a beiratkozás előtt kijelentette, jobb lesz nekem Lugoson, a megyeszékhelyen, mert közelebb maradok hozzájuk. Az állami főgimnázium neve akkor Coriolan Brediceanu Líceum volt. Amikor apám felvitt a felvételire, a szomszéd község jegyzője is velünk volt a fiával, hogy őt is beírassa. Meglátta, hogy a líceum nevelője éppen elagyabugyál egy kisdiákot, mire úgy határoztak, hogy nem az állami internátusba adnak. Így került a látókörükbe a görög katolikus püspökség által működtetett, francia szerzetesek vezette internátus. Apai nagynéném, az Ádi Tánti, ideadta a Kissek 19. századi diákládáját, azzal vittek be a megyei számvevőségi tisztviselő Deutsch bácsi autóján a karánsebesi úton levő internátusba. Mikor apámtól elbúcsúztam, arra kértem, mondja meg a többieknek, hogy nem sírtam, pedig a torkomat szorongatta a sírás. Akkor kezdődött életemnek az a szakasza, amit én később „francia légiónak” neveztem. Amikor én odaérkeztem, a francia szerzetesek közül már csak egy maradt, a Pere Leandre nevű, Assumption-rendbeli szerzetes, akit Mon Pere-nek (Atyámnak) kellett szólítanunk, s ebből aztán Monper lett. Mielőtt Lugosra került, a Közel-Keleten volt misszionárius. Az előírás szerint a bennlakónak két inget és gallért a hozzá való gombokkal kellett magával vinnie. Ezt nyilván egy 20. század eleji francia prospektusból vették át. Kínlódtam is sokat velük a hazai apacsing után. A diákok hivatalos nyelve a francia volt, az első évnegyed végéig használhatták anyanyelvüket francia szavakkal. Az állandó francia nyelvhasználatot Monper úgy biztosította, hogy szünetben a diákok között járkált, s ha meghallott valakit más nyelven beszélni, így szólt hozzá: Vous avez le baton, azaz Tiéd a stafétabot. Ez azt jelentette, hogy a diáknak kellett keresni egy másik nem franciául beszélőt, ha legjobb barátja is volt, hogy átadja neki a botot. Ha nem talált mást, akkor az esti szilencium után büntetésből nem mehetett lefeküdni, hanem 10 sort kellett franciából lefordítania. Második alkalommal meg kellett tanulnia egy francia igét. Ha egymás után harmadszor is nála maradt a bot, a Monper behívta az irodájába, ahol állítólag egy bikacsökkel jól megverte. Jó módszer az állandó francia társalgás biztosítására, de jellemformáló hatása megkérdőjelezhető. A Monper a reggeli ébresztőnél sem volt éppen kíméletes. Reggel fél hatkor bejött a hálószobába, háromszor tapsolt, mindenkinek ki kellett ugrania az ágyból, és egy fohászt kellett mondania. A megérkezésem utáni első reggelen nem hallottam meg a tapsot, ezért a többiek nagy sajnálatára derékszíjával kétszer az arcomra ütött. Riadtan jöttem rá, hogy új környezetbe kerültem. Hetente sorrend szerint kötelező volt a kápolnában kántori teendőket ellátni. A zsidó fiúk felmentést kaptak, így Ringlijóska is. A mise után reggel hatkor visszamentünk reggelizni, majd sorban elindultunk az iskolába. Az internátusban az alsósokat esténként a magasabb osztályban levők hallgatták ki a másnapi leckékből. Önfejű voltam még akkor, és amikor a hetedik osztályos fiú leckeellenőrzés során tenyerest adott, kijelentettem: megkérem az apámat, hogy vegyen ki az internátusból. Ezt megmondták a Monpernek, aki megkérdezett, hogy ez igaz-e. Aradi sváb nagyanyám örökségeként öntudatosan azt válaszoltam, hogy nem azért fizetnek itt, hogy verjenek. Erre más felsős diákot osztott be a csoportunkhoz. Furcsa ember volt. Egyszer kint voltam az udvaron, a Monper pedig festette a be nem fejezett ablakokat. Felajánlottam a segítségemet. Mikor befejeztük a munkát, játékos fény csillogott a szemében. Megköszönte a segítséget és ezt mondta nekem: Vous Bandi. Ma sem tudom, hogy a nevemen szólított, vagy pajkosan banditának nevezett…
Az állami iskola magyar diákjainak külön szigetet jelentettek a vallásórák, amelyeken nem csak hitükben erősítették meg őket, hanem nemzettudatukat is elevenen tartották. Én a Temes partjára, a református parókiára jártam hittanórára. Társaim köztisztviselő és vasutas gyerekek voltak. Oktatónk volt a korán elhunyt Szombati Szabó István, költő lelkész, majd a nagyműveltségű, Oxfordot is megjárt Nemes Elemér. Egy télen, amikor osztálytársaimnak a líceum épületében vallásórájuk volt, kint álltam a folyosón, amikor arra ment órára a katolikus osztálytársaimat oktató minorita szerzetes. Megszólított, hogy ne ácsorogjak a hidegben, hanem menjek be az ő órájukra. Lugoson Pacha püspök elnémetesítő törekvései ellenében a minoriták tartották a lelket magyar híveikben. Sokat foglalkoztak gyermekekkel, télen szánkázni vitték őket, ahova engem is magukkal vittek. Azt is el kell mondanom, hogy a lugosi osztálytársak, a bánsági tanáraink részéről sohasem éreztem soviniszta megnyilvánulást. Ezt csupán francia részről. A román oktatási rendszerben csak az anyanyelvén felnőtt ember taníthatott. Az első osztálytól kötelező francia nyelvet Franciaországból jött tanárok, a francia misszió tagjaiként tanítottak. A reformátusok borítékban vitték a vallásjegyet az osztályfőnöknek, aki éppen hiányzott, a francia tanár helyettesítette. Ez visszadobta a borítékot, hogy ő nem vesz el írást bármely szektától és rovartól (secte ºi insecte). Jó szójáték, de egy tízéves gyerekkel?... Mikor visszajött az osztályfőnököm, Traian Simu megkérdezte, hogy miért nincs hittanból jegyem. Mondtam, hogy mi történt. Erre azt mondta, hadd el, mert bolond. A történelemleckéket az alsós osztályokban Simunál szóról szóra fel kellett mondani. Szerinte erre azért volt szükség, mert ha a bánságiak a maguk nyelvén mondják el a leckét, sosem tanulnak meg jól románul. A 3. osztály vége felé egy nálam idősebb osztálytársam, egy másik nagyobb fiúval vezérkedni kívántak felettünk, és szexuális játékokra akartak kényszeríteni. Én nem voltam hajlandó engedelmeskedni nekik, ezért állandóan zaklattak és terrorizáltak. Erre felfigyelt az ideggyógyásznak készülő bátyám. Szólt otthon, és kivettek az internátusból. A következő évben átírattak a temesvári középiskolába. Akkor már Temesváron lakott Margit nővérem, a férje, Ferencz Antal testnevelő tanár volt ott. Ottlétem alatt náluk is laktam. A Bega partján egy más világ fogadott. A Diaconovich Loga Líceum nagyvonalú iskola volt, jó tanárokkal, az igazgató, Bejan magyar egyetemre járt, a román irodalom oktatásánál párhuzamosan tanított: például a román és a magyar nyelvemlékeket egyszerre ismertette. Schütz bácsi németet tanított, szigorúan rám szólt, amikor feleltetett: Ne svábul! Temesvárt nem volt diszkrimináció. A sportot nagyon komolyan vették, aki nem tudott futballozni vagy úszni, az alacsonyabb rendűnek számított. Akkor komoly bajnokok kerültek ki a városból. Ha játszott a temesvári Ripensia, a mozdonyvezető a buziási vonalon, ahonnan rá lehetett látni a pályára, megállította a vonatot, az utasok kikönyököltek az ablakba, és nézték a fülkéből a játékot. A hittanórákat Debreczeni István tanította, aki Nagyszalontáról került Temesvárra, és neves Arany János kutató volt. Később Bereczki Sándor segédlelkész foglalkozott velünk, külön összejöveteleket szervezett nekünk, amelyeket áthatott Szabó Dezső szelleme.
(Folytatjuk)
Művelődés (Kolozsvár)

Az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) nevében elégtételünket és örömünket fejezzük ki amiatt, hogy a „Temerini fiúk” közül ketten – elnöki kegyelem révén – kiszabadultak a börtönből. Ugyanakkor ezt csak részeredménynek tekintjük, hiszen Máriás István, Illés Zsolt és Uracs József továbbra is börtönben sínylődnek, és kénytelenek elviselni annak a példátlanul súlyos büntetésnek a terheit, amely nemcsak a délvidéki magyarságot, hanem a nemzetközi közvéleményt is méltán felháborítja.
Tomislav Nikolic államfő azzal gyakorolt volna igazi gesztust a magyarság irányába, ha Horváth Árpád és Szakáll Zoltán mellett a többi elítéltet is kegyelemben részesítette volna, ha ők is amnesztiát kaptak volna.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a múlt héten, Nagyváradon tartott Délvidéki Szolidaritás Napjára valamennyi vezető vajdasági magyar politikai párt elküldte képviselőjét. Ez is tanúsítja, hogy a délvidéki magyarság számára milyen traumát okozott a „Temerini fiúkat” elmarasztaló ítélet, amilyenben még a háborús cselekményekben bűnösnek talált személyek sem részesültek.
Az Emberi Méltóság Tanácsa ezúton azzal a kéréssel fordul Szerbia államelnökéhez, hogy – minden politikai esetlegességen felülemelkedve – a börtönbe vetett másik három temerini magyar fiatal esetében is gyakoroljon kegyelmet. A történelmi múlt bűneinek esedékes jóvátételén túlmenően, ez jelenthetné Áder János és Tomislav Nikolic államelnökök legutóbbi budapesti találkozójának igazi sikerét.
Nagyvárad,.
Tőkés László, Lomnici Zoltán
európai parlamenti képviselő EMT-elnök
N Y I L A T K O Z A T

A csángó gyerekek várják az angyalt – Jótékonysági felhívás
Kedves Angyalok!
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének szakmai és anyagi ellenőrzése alatt működő, moldvai magyar oktatási programban, jelen pillanatban 2190 gyerek tanulja iskolában, vagy délutáni foglalkozások keretében a magyar anyanyelvet. 43 oktató és pedagógus neveli őket arra, hogy anyókáik nyelvét megtanulják, a néprajzkutatók által felgyűjtött folklórkincseket visszatanulják, kellő önbizalommal felvértezve merjék vállalni moldvai csángómagyar hovatartozásukat. Ma érdekes kérdést szögeztek nekem apró tanítványaim: ha magyarul írják meg az angyaloknak szánt levelüket, akkor is megkapják a karácsonyi ajándékot? Természetesen, feleltem, de az a legbiztosabb, ha le is rajzolják, habár az angyalok számára ismeretlen a nemzeti hovatartozás kérdése, ők csak a jó és a kevésbé jó gyerekek között tesznek különbséget, így nyugodtan kitehetik az ablakba már ma estétől a levelüket. Mindenki érdeme szerint fog a karácsonyi ajándékozásban részesülni. Hazatérve azon gondolkodtam, hogy felnőttként, a lészpedi gyerekek tanító bácsijaként, a moldvai magyar oktatási program koordonátoraként, felelősségem és kötelességem kicsit besegíteni azon folyamatba, hogy az angyaloknak szánt leveleik célba érjenek.
Az ők nevükben írok. Azoknak a moldvai csángómagyar gyerekek nevében, akik magyar szentes énekekkel, magyar betlehemessel és magyarul fölzengő karácsonyi énekekkel készülnek a Szeretet Ünnepére. Ők azok, akiknél a magyar nyelv birtoklása fordítottan arányos a szociális helyzetükkel, ez az a hely, ahol a legszegényebb családok őrzik a magyar nyelv legrégebbi, ma is élő dialektusát.
Évtizedek óta nem írtam már a Mikulásnak vagy az Angyalnak. Felnőttként nem is értek hozzá, ezért másolom ide egyik tanítványom „írását”, hogy angyalokra találjon. Szeretettel, Márton Attila, lészpedi tanító bácsi,
a moldvai magyar oktatási program koordinátora
„Drága Angyal!
Magam csángó gyermekecske vajok. Megreménykedni akaram, hogy ebben az esztendőben is kapok karácsonyra valami szép dolgot. Nem semmi baj, ha leánkás holmi lesz a csomagban, akko jó lesz a tesvéreimnek. Az se baj, ha emberes vagy asszonyos dogok lesznek benne, mert azokot odaadom édesapámnak vaj édesanyámnak. Nekik is Karácsony lesz! Ha bubáknak való játékokot küldesz, akko várni fogom lesz, még egy tesvérem szülessen. Mind egy kicsi Jézus. Őt es erőst fogom szeretni!
Dicsertessék Jézuskának szent neve! Szeretettel, Józsika”
Hasznos információk az angyaloknak:
www.csango.rmpsz.ro http://www.keresztszulok.hu/karacsonyi_csomagkuldes www.csango.eu Villámposta: keresztszulo@rmpsz.ro
Erdély.ma

Ökumenikus Kárpát-medencei találkozót tartottak Hajdúdorogon
Hajdúdorog adott otthont szombaton az idén negyedik alkalommal megrendezett Kárpát-medencei ökumenikus nagytalálkozónak, amelyen világi és egyházi méltóságok a határon túli magyar közösségek megmaradásáért és az összmagyar összefogásért emeltek szót.
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a hajdúdorogi székesegyházban úgy fogalmazott: "ma azért sír Mária, mert nincs együtt az, ami összetartozik, nincs együtt az, ami egymásnak van teremtve". Szavai szerint az advent egymáshoz vezeti azt, ami összetartozik. Ma sok esetben nincs együtt a fiú az apával, a politikus a választópolgárral, az állam az állampolgárral, az EU Magyarországgal, magyar a magyarral, ember az emberrel és ember a teremtőjével - hangoztatta Balog Zoltán.
Megítélése szerint nincsenek együtt a generációk sem, valamint "a férfiak és nők sem úgy, ahogy egymásnak teremtette őket az Isten". A miniszter megköszönte Tőkés Lászlónak és Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspöknek, hogy 2009-ben "elindították ezt az imahadjáratot. Mert ma hadjáratot kell folytatnunk (...) az összetartozásért." Egymásra találás nélkül nem lesz jó iskola, felzárkózás, kultúra és jó nemzet sem a Kárpát-medencében - mondta Balog Zoltán a székesegyházat zsúfolásig megtöltő vendégeknek és híveknek.
Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke egyaránt a romániai magyarok nemzetiségi jogaiért szállt síkra, kiemelve az anyanyelv használatához fűződő elidegeníthetetlen jogot. Toró T. Tibor szerint nem a szlovákok, a románok vagy más népek a magyarság ellenségei, hanem a központosított többségi nemzetállamok létrehozására irányuló törekvések, amelyekkel csorbítják a kisebbségek jogait.
A politikus kijelentette: a Kárpát-medencei magyarság gyarapodásához és tartalmas jövőjének biztosításához egyetlen megoldás, "jogunk, célunk, eszközünk és jövőképünk a közösségi autonómia". Az autonómia megítélése eszköz és jövőkép a magukat önkormányozni képes Kárpát-medencei magyar régióknak. Az autonómiáért folytatott "szabadságharcot" - hívta fel a figyelmet - békés és demokratikus eszközökkel kell megvívni. Ehhez a harchoz egységre buzdította az anyaországi és határon túli politikusokat, egyházakat és civil szervezeteket is, illetve reményét fejezte ki, hogy a romániai választások után két párt is képviselni fogja a magyarságot a bukaresti törvényhozásban. Az alkonyati istentisztelettel kezdődött találkozón felszólaltak hazai és határon túli egyházi méltóságok, majd a Himnusz eléneklésével zárult a találkozó.
MTI
Bumm.sk

Sok tennivaló akad még az egyetemi autonómiát illetően véli Péter István, az RMDSZ képviselőjelöltje
– Ön szerint hogyan hatott a romániai egyetemek autonómiájára az új oktatási törvény?
– Az új oktatási törvény kétségtelenül előrelépés a régivel szemben, de ennek ellenére nagyon sok javítanivaló akad benne. Ha az egyetemi autonómia szemszögéből vizsgáljuk, akkor határozottan sok bővítenivaló akad. Egy dinamikus piacgazdaság építésénél elengedhetetlen feltétel az is, hogy a szakemberképzés követni tudja a piaci igényt. A piac pedig néha türelmetlen: itt és most követel szakembereket. Ezért megengedhetetlen, hogy a mostani bürokratikus feltételek mellett lehessen csak új szakokat alapítani, indítani. Legjobb esetben is legalább egy évet kell várni, amíg az ARACIS – jó esetben – megengedi a szakalapítást és emellett azt is megszabja, hogy hány diákot lehet felvenni (nemcsak államilag támogatott helyre, hanem tandíjas helyre is). Emellett hatalmasak a szakalapítás, szakakkreditáció, és a négyévenkénti kötelező szakminőség-biztosítási költségek. Jelen pillanatban 24000 lejt kell befizetni ezekért alkalmanként, amit a kar kell kigazdálkodjon, mert nem kap erre külön állami támogatást. Ugyancsak az autonómia hiányára utal az a tény is, hogy nem lehet Bukarest engedélye nélkül sem oktatót, sem hivatali személyzetet alkalmazni. A kutatásra szánt pénzeket szintén csak Bukaresten keresztül lehet megpályázni. Legtöbb esetben nem azok a kutatási tervek nyernek, amelyek valóban jók, hanem azok, amelyek mögött erősebb lobby áll. Fölöslegesnek tartom azt is, hogy Bukarestben döntsék el a doktori címek sorsát, amikor Kolozsváron védték meg a dolgozatokat a doktorjelöltek. Azt sem igazán értettem, hogy miért kellett minisztériumi bizottságot küldeni a nemrégiben lejárt rektorválasztáshoz, amelyik megpróbálta teljes mértékben befolyásolni az egyetem szenátusa által megválasztott és törvényes működési szabályzattal rendelkező egyetemi bizottságot.
– Hogyan vélekedik az egyetemi hallgatók fejkvótájáról?
– Szerintem a kvótarendszer a minőségi oktatás egyik legnagyobb ellensége. Egyrészt azért, mert ha a támogatás a diákhoz kötött, akkor gazdasági szempontból minden kar abban érdekelt, hogy ne veszítsen pénzt. Emiatt a nagyon gyenge diákok is diplomához juthatnak. Eleinte a rendszer igyekszik benntartani őket, az államilag támogatott időszak elteltével a gyenge diák saját pénzén próbálja meg befejezni tanulmányait. Ha hosszú idő alatt is és sok pénz ráköltésével idővel diplomához jut. Viszont sokszor mondom, hogy nem szeretnék olyan orvos szikéje alá kerülni, aki 5-6-os általánossal végezte el az egyetemet. A gyermekemet se tanítsa olyan tanár, aki csak középszerű volt. Emellett a „divatszakmák” korszakában a fejkvóta mellett olyan szakok kerülhetnek veszélybe, amelyeknek jelenleg nincsen nagy piaca. Amiért leépült Románia ipara, attól még szükség van különféle mérnökökre. Ha nem divat ma matematikusnak, fizikusnak, kémikusnak, filozófusnak, nyelvésznek, teológusnak, színésznek lenni, mert nagyon kevés a kereset, attól még nem mondhat le a társadalom ezekről a képzésekről. Márpedig a fejkvóta rendszerben az alacsony diáklétszám miatt veszélybe, felszámoláshoz kerülhetnek ezek a képzések.
– Milyen esélyt lát az önálló állami magyar egyetem létrehozására Romániában?
– Önálló egyetem létrehozására nem sok esélyt látok. Egyrészt azért, mert már létrehoztunk két önálló magyar magánegyetemet (Sapientia és Partium), és emellett a BBTE keretén belül (de remélem nemsokára a marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen is) nagyon színes és széles magyar nyelvű oktatási lehetőség létezik.
Szabadság (Kolozsvár)

Visszahelyezik az EMNP szászfenesi óriáspannóját
A Kolozs Megyei Választási Iroda arra kötelezi Szászfenes polgármesterét, hogy helyezze vissza az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választási hirdetését. A „Föderális Romániát, európai Erdélyt! Autonómiát!” feliratú román nyelvű óriásplakátot szerda este vétette le a Kolozsvárral szomszédos község elöljárója három órával azután, hogy feltették.
A törvényszéki bírókból és a pártok képviselőiből álló megyei választási testület pénteken ellenszavazat nélkül helyt adott az EMNP panaszának. Megállapította, hogy Horea Şulea polgármesternek nem állt jogában államellenesnek, alkotmányellenesnek minősíteni, és eltávolíttatni a 18 négyzetméteres óriásplakátot.
Şulea: alávetem magam a határozatnak
A választási iroda egyben felszólította a rendőrséget, hogy vizsgálja meg a hirdetés eltüntetésének körülményeit, és mérlegelje kihágási bírság kiszabását. A hétoldalas határozatban szó esik a Kolozs megyei rendőrség magyarázatáról is.
Eszerint a rendőrök a helyszínen megállapították, hogy valós a polgármester jelzése, amely szerint „Románia feldarabolására uszító” plakát jelent meg az országút mellett. A polgármesteri hivatal nemcsak a kifogásolt plakátot távolíttatta el, hanem formai okokra hivatkozva a hirdetőtáblát működtető reklámügynökséget is megbírságolta, és a hirdetőtábla azonnali lebontását is elrendelte. A választási iroda leszögezte, hogy választási hirdetésről lévén szó a helyi hatóságoknak a választási irodához kellett volna fordulniuk panaszukkal. Az iroda ugyanakkor azt nem vizsgálta, hogy alkotmányos-e az EMNP választási üzenete, mert ezt nem kérték tőle.
Horea Şulea, Szászfenes polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy egyelőre nem kapott hivatalos értesítést a választási irodától. „Románia szabad ország, ha a tábla visszahelyezésére kötelez egy bíróság, alávetem magam a határozatának” – jelentette ki az elöljáró, aki emlékeztetett arra, hogy az EMNP hirdetése egy törvénytelenül elhelyezett hirdetőtáblán jelent meg.
Személyesen intézkedett az elöljáró
Az EMNP választási hirdetését szerda este távolíttatta el Szászfenes polgármestere, mivel állam- és alkotmányellenesnek vélte annak tartalmát. Az EMNP csütörtöki sajtótájékoztatóján Szász Péter, a párt szenátorjelöltje elmondta, a párt legfontosabb választási üzeneteit tartalmazó óriásplakátot egy reklámügynökségtől bérelt felületen helyezték el szerda délután. A választási hirdetés mindössze három órán át volt látható, az esti órákban eltávolították.
Az Evenimentul Zilei napilap beszámolója szerint a plakát eltávolításánál jelen volt Horea Şulea polgármester is, aki elmondta, személyesen intézkedett a plakát eltávolításáról. Az elöljáró a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva a hirdetést állam- és alkotmányellenesnek minősítette. Az Evenimentul Zilei szerint a Kolozsvár és Szászfenes határában kitett óriásplakát vélt alkotmányellenes tartalmáról a járókelők a rendőrséget is értesítették. Ion Păcurar Kolozs megyei rendőrparancsnok azt nyilatkozta a lapnak: kivizsgálják, ki tette ki a hirdetést, és határozott intézkedéseket tesznek.
Bűnvádi feljelentést tesz az EMNP
Az EMNP képviselői csütörtöki sajtótájékoztatójukon bejelentették: hivatali visszaélés, rongálás és lopás miatt bűnvádi feljelentést tettek Horea Şulea szászfenesi polgármester ellen. Szász Péter, az EMNP Kolozs megyei szenátorjelöltje elmondta, azért kényszerültek erre a lépésre, mert hiába beszéltek személyesen Horea Şuleaval, a polgármester nem volt hajlandó visszahelyezni a néppárt törvényesen kihelyezett hirdetését. A
Szocálliberális Unió (USL) színeiben megválasztott elöljáró többek közt arra hivatkozott, hogy a járókelőket zavarta a választási hirdetés szövege. Szász emlékeztetett: az EMNP-nek az önkormányzati választásokon is meggyűlt a baja a szászfenesi polgármesterrel, akkor a Kolozsvár nevét négy nyelven tartalmazó hirdetést távolíttatta el a túlbuzgó elöljáró, ám később belátta tévedését, és visszakerülhetett a helyére a hirdetés.
Ezúttal azonban hajthatatlan maradt az elöljáró. A megyei választási iroda döntését követően Szász Péter az MTI-nek úgy nyilatkozott: akkor hiszi, hogy visszakerül a hirdetésük, ha látja. Hozzátette, hogy a bűnvádi feljelentést – amelyben hivatali visszaéléssel, rongálással és lopással gyanúsítják Horea Şuleat – semmiképpen nem vonják vissza.
Cenzúrázott választási üzenetek
Szilágyi Zsolt, a néppárt kampányfőnöke a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy országszerte folyamatosan cenzúrázzák, szabotálják a párt választási üzeneteit, jóvátehetetlen károkat okozva ezzel. Mint részletezte: a román közszolgálati televízió vezetése súlyos visszaélést követett el, amikor megtagadta az EMNP autonómiát és a szövetségi államot népszerűsítő román nyelvű választási klipjének a sugárzását.
Mindezt súlyosbítja, hogy az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) kedden elnapolta a néppárt panaszának a megtárgyalását. „Vannak, akik úgy gondolják, Romániában még mindig betiltható egy gondolat” – jelentette ki az EMNP kampányfőnöke. Hozzátette, az Európai Unió intézményeit és az Unió tagállamainak a bukaresti nagykövetségeit is tájékoztatják a hatósági visszaélésekről, amelyek megítélésük szerint a véleménynyilvánítás alapvető jogát sértik.
Krónika (Kolozsvár)

Toró: a nemzetállam az ellenség
A határon túli magyar közösségek megmaradásáért és az összmagyar összefogásért emeltek szót világi és egyházi méltóságok a szombaton Hajdúdorogon megrendezett negyedik Kárpát-medencei ökumenikus nagytalálkozón.
Tőkés László EP-képviselő és Toró T. Tibor, az EMNP elnöke egyaránt a romániai magyarok nemzetiségi jogaiért szállt síkra, kiemelve az anyanyelv használatához fűződő elidegeníthetetlen jogot. Toró szerint nem a szlovákok, a románok vagy más népek a magyarság ellenségei, hanem a központosított többségi nemzetállamok létrehozására irányuló törekvések, amelyekkel csorbítják a kisebbségek jogait.
A politikus kijelentette: a Kárpát-medencei magyarság gyarapodásához és tartalmas jövőjének biztosításához egyetlen megoldás, „jogunk, célunk, eszközünk és jövőképünk a közösségi autonómia”. „Az autonómiáért folytatott szabadságharcot békés és demokratikus eszközökkel kell megvívni” – hívta fel a figyelmet a néppárt elnöke.
Krónika (Kolozsvár)

IV. Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozó Hajdúdorogon:
Szeretettel győzzétek le a gyűlöletet!
Krisztus-várás a Kárpátok alatt címmel 2012. december 1-jén Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozót tartottak Hajdúdorogon, a helyi magyar görög-katolikus közösség megalapításának 100. évfordulóját ünnepelve.
A negyedik ízben sorra kerülő nagytalálkozó alkalmával a határok által elválasztott, de hitük által összetartozó egyházak híveik védelmében emelik föl szavukat az ige és az imádság erejével – szerepel a szervezők, Tőkés László korábbi királyhágómelléki püspök, valamint Kocsis Fülöp görög-katolikus megyés püspök meghívójában.
Az ünnepi alkalom alkonyati zsolozsmával kezdődött, melyben Kocsis Fülöp püspök fogalmazta meg az összejövetel alapgondolatát: amiképpen Krisztus legyőzi a halált és győzedelmeskedik a sötétség fölött, úgy mi is Krisztus ereje által küzdhetjük le az emberi sötétséget. Krisztushoz kell kötődnünk ahhoz, hogy isteni erő ragyogjon fel a Kárpát-medencében, mondotta a házigazda. Nemes Csaba egyházügyi főtanácsadó, az ünnepség moderátora elöljáróban kijelentette: az adventi Krisztus-várás létállapotában rá kell ismernünk bűneinkre, és le kell győznünk türelmetlenségünket.
Kósa Lajos debreceni polgármester köszöntője után Tőkés László, a Kárpát-medencei ökumenikus nagytalálkozók ötletgazdája szólt az egybegyűltekhez. Az előző alkalmakat felelevenítve rámutatott arra, hogy sokszor könnyebb lenne hallgatni a bennünket ért igazságtalanságokról, de – amiképpen a házigazdák jubileumi himnuszában is áll – a szeretet szólásra késztet bennünket. Tőkés László úgy fogalmazott: nem siránkozó önsajnálatból fakad a találkozó, hanem annak bizonyosságaképpen, hogy „a gyűlölet egyetlen hatékony ellenszere a szeretet”. Ezzel kapcsolatosan kijelentette, „nem szabad hagynunk, hogy eluralkodjék rajtunk a sötétség, a gonoszság, a félelem és a csüggedés”, annál is inkább, mivel a keresztény ember Pál apostol szavait tekinti iránymutatónak: „jóval győzd meg a gonoszt” (Rm. 12, 21). Tőkés László szerint a megannyi országba szétszakított, több milliónyi kisebbségi magyarságunk ellen irányuló indulat mértéke az antiszemitizmushoz és a cigányellenességhez hasonlítható. A nagyfokú magyarellenesség miatt követeljük az emberi és nemzeti méltósághoz való elidegeníthetetlen jogainkat, amelyek megteremtésén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is fáradozik – hangsúlyozta az erdélyi EP-képviselő.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az összetartozás fontosságát emelte ki, mondván: „ma azért sírna Mária, mert nincs együtt az, ami összetartozik, nincs együtt az, ami egymásnak van teremtve”. Szerinte a Tőkés László és Kiss-Rigó László püspökök által indított „imahadjárat” pontosan azt a célt szolgálja, hogy egymásra találjanak a felekezetek és a nemzetrészek a Kárpát-medencében.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a karácsony és az advent inkább szól manapság a fogyasztásról, mint az értékekről. Rávilágított arra, hogy a történelem ura nem a pénz, nem a politikum, hanem egyedül Isten. A nagytalálkozó alkalmával kárpát-medencei identitástudatunk mutatkozik meg, és megtapasztalhatjuk a szolidaritás és összetartozás erejét, miközben félelem nélkül, határozottan kiállunk jogainkért.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese a Bibliát idézte: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését” (Rm. 8,19). Sokszor a sóvárgás miatt hályogos szemünktől nem látjuk a valóságot, azt, hogy a felszabadulás rajtunk múlik, fogalmazott.
Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke hangsúlyozta: fontos, hogy összefogjanak azok az igazak, akik a mindennapi egzisztenciális nyomás ellenére készek áldozatot hozni magyarságukért.
Végül Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a romániai magyarok nemzetiségi jogaiért szállt síkra, kiemelve az anyanyelv használatát és az önrendelkezést. A Kárpát-medencei magyar közösségek és régiók jövőképét egyedül az autonómiáért folytatott szabadságharcunk határozhatja meg. Ehhez a harchoz egységre buzdította az anyaországi és határon túli politikusokat, egyházakat és civil szervezeteket is.
A méltóságteljes ünnepség Nemzeti imánkkal és Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök, valamint Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök áldásával zárult.
Nagyvárad,
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
K Ö Z L E M É N Y

Temerini fiúk – Tőkés és Lomnici kéri a másik három elengedését is - A még börtönben lévő három elítélt "temerini fiú" számára kért kegyelmet a szerb államfőtől Tőkés László európai parlamenti képviselő és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke.
Közösen jegyzett közleményükben az EMT nevében örömüket fejezik ki azért, hogy a temerini elítéltek közül ketten - elnöki kegyelem révén - kiszabadultak a börtönből.
"Ugyanakkor ezt csak részeredménynek tekintjük, hiszen Máriás István, Illés Zsolt és Uracs József továbbra is börtönben sínylődnek, és kénytelenek elviselni annak a példátlanul súlyos büntetésnek a terheit, amely nemcsak a délvidéki magyarságot, hanem a nemzetközi közvéleményt is méltán felháborítja" - írják. Szerintük Tomislav Nikolic államfő azzal gyakorolt volna igazi gesztust a magyarság irányába, ha Horváth Árpád és Szakáll Zoltán mellett a többi elítéltet is kegyelemben részesítette volna, ha ők is amnesztiát kaptak volna.
"Az Emberi Méltóság Tanácsa ezúton azzal a kéréssel fordul Szerbia államelnökéhez, hogy - minden politikai esetlegességen felülemelkedve - a börtönbe vetett másik három temerini magyar fiatal esetében is gyakoroljon kegyelmet" - írta közleményében Tőkés László és Lominici Zoltán. Úgy fogalmaztak, hogy a történelmi múlt bűneinek esedékes jóvátételén túlmenően ez jelenthetné Áder János és Tomislav Nikolic államelnökök legutóbbi budapesti találkozójának igazi sikerét.
Tőkés László és Lomnici Zoltán felhívja a figyelmet arra, hogy a minap, a temerini fiúk ügyének felkarolására Nagyváradon tartott Délvidéki Szolidaritás Napjára valamennyi vezető vajdasági magyar politikai párt elküldte képviselőjét. Ez is tanúsítja szerintük, hogy a délvidéki magyarság számára milyen traumát okozott a "temerini fiúkat" elmarasztaló ítélet, amilyenben még a háborús cselekményekben bűnösnek talált személyek sem részesültek.
A vajdasági magyar fiúkat azért ítélték összesen 61 év börtönbüntetésre, mert 2004-ben súlyosan bántalmaztak egy szerb férfit. A szigorú ítélet felháborodást okozott a délvidéki magyarok körében, az ügy többször felvetődött a magyar-szerb kétoldalú tárgyalásokon, és szó volt róla Áder János és Tomislav Nikolic két héttel ezelőtti, budapesti megbeszélésein is.
(MTI)

Szülőföldön magyarul: újabb döntés várható
Még mintegy 23 ezer pályázatról kell döntést hozzon a Szülőföldön magyarul program keretében a pénzt kezelő Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A korábban megítélt támogatások nagy többségét már kifizették.
A napokban várható az alapkezelő döntése a Szülőföldön magyarul program keretében második körben felterjesztett pályázatokkal kapcsolatosan – vélte Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke. Az oktatási, nevelési és tankönyv-, taneszköz-támogatásokra benyújtott pályázatokat összegyűjtő és leellenőrző szervezet a támogatásokat megítélő Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. döntéshozó bizottságának már minden megfelelő pályázatot benyújtó pályázóról javaslatot tett. A második körben 23 517 pályázót terjesztett fel támogatásra. Arról, hogy a második körben támogatásra javasolt pályázók mikor kaphatják meg a pénzt, az RMPSZ elnöke nem tudott nyilatkozni, az összegeket ugyanis a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kezeli. A korábbi nyilatkozatok szerint viszont év végéig be akarja fejezni a kifizetéseket az alapkezelő.
Amint Burus-Siklódi Botond elmondta, az egyéni elbírálás alá eső pályázók maradtak utoljára, 8343 ilyen pályázatot terjesztettek elő a bizottságnak. Az elnök megemlítette, egyéni elbírálás alá esnek például azok az óvodások, akik bár már óvodába jártak az előző tanévben, még nem töltötték be a harmadik életévüket. Szintén külön döntést hoznak azon diákok esetében, akik nem az állami oktatás keretében tanulnak magyarul. Az ilyen esetekben a még rendelkezésre álló pénzalap függvényében hoz döntést az alapkezelő – tájékoztatott Burus-Siklódi Botond.
Közölte azt is, a pályázók támogatásra való felterjesztésével lezárult a munkájuk ezen része, de a kérdéses esetek tisztázásában állnak továbbra is a pályázók és az alapkezelő rendelkezésére. Ha a pályázóknak kérdésük van a pályázatukkal kapcsolatosan, a 0266-371377-es vagy pedig a 0266-244450-es telefonszámokon tehetik fel ezeket, napközben 8 és 15 óra között.
Az RMPSZ idén 108 488 pályázatot kapott a Szülőföldön magyarul program keretében. A pályázatokban 157 646 óvodás és iskolás számára igényelték a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásokat szüleik, illetve törvényes képviselőik. Először azok kapták meg a támogatást, akik már tavaly is sikeresen pályáztak, ezután pedig az idén először pályázók következtek. Új pályázó idén több mint nyolcezer volt – tudtuk meg Burus-Siklódi Botondtól.
Demeter Attila, a támogatások kifizetését végző OTP Bank Románia illetékese azt mondta el, az eddig megítélt támogatások 99 százalékát átutalták a támogatottaknak. Decemberben utalnak még azoknak, akik támogatásáról szintén korábban született döntés, de külföldön dolgoznak, és karácsonyra térnek haza.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Jóval drágábbak a magyarul tudó játékok, mint a románul beszélők
Mélyebben kell zsebbe nyúlniuk a szülőknek, ha magyarul beszélő vagy magyar felirattal ellátott játékot szeretnének vásárolni a csemetéjüknek. A rajzfilmadókon reklámozott kismalac 25 mondatot tud, ha a gyerek nyomogatja az orrát. 70 lejbe kerül, ha románul beszél a játék, és szinte kétszer annyit, 120 lejt kell kifizetni érte, ha magyarul.
„Odafigyelek, hogy a beszélő-éneklő játékok magyarul szóljanak. Egyszer már megjártam, az áhított éneklő baba lengyelül dalolt, hatalmas csalódás volt, amikor kibontottuk, pedig nem volt olcsó. Most már inkább társasjátékokat vásárolunk, azoknál is jó, ha magyar feliratosak, hiszen a kisiskolások szívesen betűzgetik az utasításokat vagy a játékmező feliratait” – mondta el a Krónikának a kétgyerekes Klára.
A sepsiszentgyörgyi játékboltokban sokkal keresettebbek a magyar játékok. Aydogmug Katalin, egy belvárosi játékbolt tulajdonosa lapunknak elmondta, a legtöbben a magyar játékokat keresik, bár azok átlagban 20-25 százalékkal drágábbak, mint a hasonló romániai termék.
„Azokat a játékokat, amelyek esetében nem fontos a nyelv, az országban szerezzük be, mert Romániában olcsóbban hozzájutunk, de a beszélő-éneklő babákért, kisállatokért, a fejlesztő- és társasjátékokért vagy a képeskönyvekért kénytelenek vagyunk elmenni Magyarországra” – mondta az üzletvezető.
Aydogmug Katalin szerint a magyarországi lerakatokban valamivel drágábbak a játékok, az eladási árat az is növeli, hogy a lejt át kell váltaniuk forintra, valamint a szállítási költségek is magasabbak, ha a határon túlról kell beszerezni az árut. A sepsiszentgyörgyi üzletben nagyobb árrést tudnak számítani a román játékokra, ám a magyar játékoknak nagyobb a forgalmuk.
Ugyanabból a típusból ötven darab románt három év alatt adnak el, míg ötven magyart három hónap alatt. Az üzletvezető szerint a Kovászna megyei románok többsége a közeli Brassóba jár bevásárolni, ennek ellenére tartanak raktáron román játékokat is.
Kiss Annamária, egy másik sepsiszentgyörgyi játékbolt társtulajdonosa a Krónikának elmondta, csak úgy tudják a Magyarországról behozott játékok árát elfogadható szinten tartani, hogy egyszerre nagyobb mennyiséget hoznak, vállalva a kockázatot, hogy az áru raktáron marad.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Kétnyelvű táblákat ajándékoznak (Kézdivásárhely)
Még Székelyföldön is ritka a magyar nyelvű tájékoztató kaputábla. Román feliratokat helyeznek ki a lakók, mivel nem lehet kétnyelvűeket beszerezni. Kézdivásárhely nyelvi tájképének egységesítése céljából 800 kétnyelvű kaputáblát (Parcarea interzisă – Parkolni tilos; Câine rău – Harapós kutya stb.) osztanak ki a magánházak lakóinak – hangzott el az EMNT-székházban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) képviselői által tartott sajtótájékoztatón.
Szőcs Csongor, a HVIM helyi szervezetének képviselője elmondta: céljuk a kétnyelvűség érvényesítése, és hogy a román feliratok helyére kétnyelvűek kerüljenek. A HVIM tagjai üzletekbe látogatnak el, és felkérik a cégek vezetőit, tartsák tiszteletben azt a tényt, hogy vásárlóik többsége magyar ajkú. Különböző táblákat ajándékoznak, például órarendet, fogyasztóvédelmi tájékoztatót, vészhelyzetben hívja a 112-t, dohányozni tilos, női, illetve férfiillemhely stb. feliratokkal magyar nyelven. Incze Johanna EMI-elnök hozzáfűzte: az akciót Háromszéken először Sepsiszentgyörgyön indították útjára, amikor ezerkétszáz kaputáblát helyeztek el városszerte, s ehhez a mozgalomhoz csatlakozott a kézdivásárhelyi HVIM és EMI. Ez utóbbi önkéntesei decemberben, majd tavasszal minden utcát bejárnak, tájékoztató levelet tesznek a postaládákba, később pedig bekopognak a lakókhoz, és megajándékozzák őket a táblákkal. Mindketten hangsúlyozták, hogy az EMI és a HVIM tagjai fontosnak tartják a magyar nyelv széles körű, a mindennapi életben való állandó használatát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Múltunk kötelez (Megjelent)
Kádár Gyula legújabb könyvét* holnap kora este mutatják be a Székely Nemzeti Múzeumban. A sepsiszentgyörgyi történész, a Történelmi Magazin kiadója-főszerkesztője, a Háromszék állandó külső munkatársa az utóbbi két évben három kötettel jelentkezett.
A két esztendeje megjelent Székelyföld határán című könyvét az autonómiaharc bibliájaként méltattuk, s a szentírási párhuzamnál maradva, a tavaly kiadott, Székely hazát akarunk címűt az autonómiaharc újszövetségeként jellemeztük. Vártuk a sorozat harmadik kötetét, az ki is jött a nyomdából, de címében nem találjuk sem Székelyföldet, sem a székely hazát. A Biblia is két részből áll, de továbbgondolásra késztet. Így Kádár Gyula sorozatának harmadik kötete is túllépett a szűk hazán, s az államalapítás korába kalauzol, Szent István királyunkat és művét mutatja be. Míg az első könyv a történelmi publicisztika eszköztárával igyekezett az autonómiaharc fontosságára rávezetni az olvasót, a két részből álló másodikban a publicisztikai gyűjtemény mellett megjelent a történelmi tanulmány is, a hadtörténet kiegészítéseként népességtörténettel is találkoztunk, a friss könyv kizárólag történelmi szaktanulmány, de az olvasmányosság érdekében nem láb- vagy végjegyzetekkel ellátott, hanem zárójelben diszkréten jelzett forrásjegyzetekkel tűzdelt szöveg. A magyar múltat sokan sokféleképp ismerik. Nagyon sokan büszkék történelmünkre, de sokan meg sem ismerhették, míg akadnak olyanok, akik szerint fölösleges a múltismeret. Kádár Gyula szerint történelmünk, kultúránk ismerete nemcsak szükséges, de felelősségvállalásra is kötelez. A szerző ezért is adta könyvének a Múltunk kötelez címet.
A könyv két külön részből áll. Az első Szent Istvánt és korát mutatja be, s ezért is került a borítóra a magyar Szent Korona képe, a második Erdély gyógyítástörténetébe nyújt betekintést.
Az államalapító üzenete
Az első fejezet – István király és kora (997–1038) – az államalapító munkásságát ismerteti. Nem egyszerű életrajz: első királyunk történelmi szerepének bemutatása mellett a szerző felvázolja Erdély alig ismert 10. századi politikatörténetét is. Így megismerkedünk Erdély magyar fejedelmeivel: Bogát, Zombor és Prokuj gyulával, valamint a dél-erdélyi bolgár autonóm területet irányító Keánnal is. Kádár Gyula szavaival, István királyunk olyan Magyarországot teremtett, amely „a középkori Európa legegységesebb” államaként, „a Bizánci Birodalom méltó ellenfele” volt, a magyar királyság „az angol és a francia királysággal mérhető” hatalommal rendelkezett. A szerző rámutat arra, hogy a magyar állam biztosította azt a politikai keretet, amelynek köszönhetően a magyarság nem tűnt el a történelem színpadáról, mint „a hajdanán itt letelepedett dákok, gótok, gepidák”. A történész nem véletlenül ismerteti István király Intelmeit is, melyekben a nagy király ezer évvel korábban, fontos kormányzási alapelvként határozta meg azt a ma is időtálló gondolatot, hogy tiszteletben kell tartani az ország területén élő más nemzeti közösségeket, mert „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”.
Erdély gyógyítástörténete
A könyv második fejezete úttörő jellegű. A szerző úgy véli, hogy e téma megérdemli a további kutatást, mert még sok a fehér folt, a feltáratlan ismeretanyag. Erre példaként említi a régészet ilyen jellegű feltárásait. László Gyula professzor leírása szerint „egyre több sírból kerültek elő olyan honfoglalás kori műtött, lékelt koponyák, amelyek azt igazolják, hogy a honfoglalók túlélési esélyei összehasonlíthatatlanul jobbak voltak, mint az újkor hajnalán, a 18. század végén, a modern kor küszöbén operáltaké”. Kádár Gyula rámutat arra is, hogy népünk évezredes tapasztalatai az egészség megóvásában népi kultúránk megbecsült értékét képviselik. E tanulmányból az olvasó megismerkedhet a népi orvoslással, az első ismert erdélyi orvosokkal, az intézményesített orvosi ellátás kialakulásával, a sepsiszentgyörgyi kórházi ellátás kezdeteivel. Külön fejezet foglalkozik a himlő elleni védekezéssel, az első védőoltások bevezetésének kérdésével, a pestisjárvány elleni kíméletlen küzdelemmel, a karanténok megszervezésével, az első erdélyi patikák, orvosi egyesületek alapításával. A szerző olyan kérdésekre is keresi a választ, hogy milyen volt az orvosok megbecsülése, az anyanyelvhasználat a gyógyításban, az anyanyelven történő képzés. Ugyancsak külön téma a bábaképzés, eleink tisztaságra, egészséges életmódra törekvésének bemutatása, a szegényekről és az árvákról való gondoskodás és Erdély jeles orvosainak – György, Pápai Páriz Ferenc, Mátyus István, Nyulas Ferenc, Gecse Dániel, Szotyori József – bemutatása.
(A kötet megvásárolható a H–Press-lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, az Ex libris és a Litera könyvüzletben, illetve megrendelhető a 0740 026 450-es telefonon vagy a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen.)
* Kádár Gyula: Múltunk kötelez, Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2012
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ülést tartott a KMKF szakpolitikai munkacsoportja - Előremutatónak és konstruktívnak értékelték a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) társelnökei a szervezet szakpolitikai munkacsoportjának keddi budapesti ülését.
Vejkey Imre (KDNP) elmondta: a zárt tanácskozáson L. Simon László kultúráért felelős államtitkár a Kárpát-medence magyar közösségei közötti kulturális együttműködés lehetőségeit vázolta fel. A kormánypárti politikus szerint előremutató, konstruktív volt a tanácskozás, amelyen gyakorlati megoldásokról tudtak beszélni.
Szabó Vilmos (MSZP), megerősítve az elhangzottakat, kiemelte: erősödött a konszenzus a felek közötti együttműködésben. Elmondta: az ülésen a részt vevők arról állapodtak meg, hogy kiegészítik a tagszervezetek javaslatai alapján a 2010-ben a KMFK által elfogadott, kultúra és közművelődés területét érintő stratégiai dokumentumot. Ezt a KMKF plenáris ülése is megtárgyalja majd - jelezte.
A munkacsoport ülésén Diószegi László, a Teleki László Alapítvány vezetője a határokon túli magyar vonatkozású kulturális örökség megóvását és felújítását célzó program újraindításáról beszélt.
Az MTI-hez eljuttatott háttéranyagból kiderül, hogy a 2012-ben újraindított projekt keretében az idei évben várhatóan 17 műemlék újulhat meg. Rekonstruálták a küküllővári templom freskóját, feltárták és helyreállították a szászsebesi ferences rendi templom gótikus ablakait.
A tervek szerint 2013 tavaszán befejeződik a székelydályai református templom festett famennyezetének tíz éve húzódó felújítása, jelentős támogatást kapott a gyulafehérvári római katolikus székesegyház homlokzatának felújítása, és támogatást kapott a felvidéki Torna XIV. századi freskókkal gazdagon díszített római katolikus templomának felújítása is.
(MTI)

Önéletrajz Név: dr. Hantz Péter
Születési adatok: Kolozsvár, 1974. február 1.
Lakhely: Bázel
Foglalkozás: biofizikus
Munkahely: Friedrich Miescher Orvosbiológiai Kutatóintézet, Idegtudományi program Közéleti tevékenység: Erdélyi Kárpát Egyesület, jegyző Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, elnök Kolozsvári Magyar Diákszövetség, elnök Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, alelnök Bolyai Kezdeményező Bizottság, ügyvivő alelnök Tanulmányok: Genfi Egyetem, PhD elméleti fizikából Eötvös Loránd Tudományegyetem, MSC, fizikus szak, Budapest rövidebb ideig tanulmányokat folytattam a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen és az Oxfordi Egyetemen
Idegen nyelvek: angol, román, német, francia (alapfok), orosz (alapfok) Politikai hitvallás: 1989 óta - a forradalom tizenöt évesen ért - alig volt olyan időszak, amikor ne tevékenykedtem volna egy civil vagy diákszervezetben. Közéleti munkásságom során elsősorban oktatási és külügyi kérdésekkel foglalkoztam. Ezeken a területeken különösen fontos a szakpolitikusok szerepe. Tapasztalataimat továbbra is szívesen hasznosítanám az erdélyi magyarság érdekeinek érvényesítése, és életszínvonalunk emelése érdekében. Szakpolitikusként a jelenleginél sokkal hatékonyabb oktatási rendszer megvalósításáért fogok síkra szállni. A romániai lakosság a kelet-európai átlaghoz képest is alulképzett. Értékes szakképesítés nélkül illúzió jól fizetett állásokra várni, és az életszínvonalunk sem fog emelkedni. Az építkezést a közoktatás javításában kell kezdeni: sürgősen erőforrásokat rendelnék a kisebb települések egyre gyengébb színvonalú iskolái minőségének emelésére, a hátrányos helyzetű csoportok beiskolázási arányainak növelésére. Külön figyelmet fordítanék egy olyan, délutáni foglalkozásokat és nevelést biztosító intézményrendszer kiépítésére, amely a kallódó gyerekek segítésén túl azoknak is támogatást nyújtana, akiknek a szülei külföldön dolgoznak.
A jelenlegi oktatási rendszerben a szükségesnél kisebb a technikusok és szakmunkások képzésére alkalmas intézmények száma, továbbá a felsőfokú mérnöki és természettudományos képzést is bővíteni kell. Fel fogok lépni a diplomagyárak és a diplomás munkanélkülieket termelő egyetemi szakok visszaszorítása érdekében. Elősegíteném a magas hozzáadott értékű termékeket előállító cégek Kárpát-medencei megtelepedését, amelyek a szakképzésben is szerepet vállalhatnak. A magyar lakosság súlyosan alulreprezentált a felsőfokú végzettséggel rendelkező román állampolgárok körében. Részben ez az oka a Székelyföld relatív elszegényedésének. Célom az állami finanszírozású Bolyai Egyetem újraindításának előmozdítása. A Bolyai Egyetem magába foglalná a BBTE és a MOGYE magyar tagozatait, és egy sepsiszentgyörgyi agrártudományi karral is rendelkezne. A Sapientia Egyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem román állami finanszírozásban is kell részesüljön.
Lépéseket fogok tenni a jelenlegi megalkuvó, a lényeges kérdésekben (Székelyföld területi autonómiája, a magyar nyelv hivatalossá tétele, állami magyar egyetem újraindítása) huszonkét éve egy helyben topogó kisebbségpolitika megváltoztatására. Mivel mindenki nagyon jól tudja, hogy hol szenvedünk hátrányos megkülönböztetést, semmi szükség hivatalokat fenntartani a kérdés vizsgálatára. Az erdélyi magyarság Európa egyik legjelentősebb kisebbsége, de tizedannyi jogunk sincsen, mint a lélekszámban jóval kisebb dél-tiroli németeknek, finnországi svédeknek, macedóniai albánoknak vagy moldvai gagauzoknak. „Kérem szépen”-re még sehol nem adtak kisebbségi jogokat. Az ENSZ-nél, az Európai Parlamentben, az EBESZ-nél és Európa Tanácsnál azzal kellett szembesülnöm, hogy az RMDSZ számos politikusa azt a benyomást kelti, hogy az erdélyi magyarságnak nagyon jó dolga van mind gazdasági, mind pedig kisebbségi jogi szempontból. Amikor az általam vezetett küldöttségek bemutatták a valós helyzetet, botrányok törtek ki. El akarom érni, hogy a komolyabb gazdasági érdekeltséggel rendelkező személyek ne kerülhessenek politikai szervezeteink kulcspozícióiba. A romániai viszonyok ismeretében nyilvánvaló, hogy érdekeltségeik tönkretételével zsarolják őket, és nem az a kérdés, hogy beadják-e a derekukat, hanem az, hogy mikor. Jómagam hat éve, az emlékezetes kolozsvári táblaügy óta külföldön élek: 2006-ban magyar feliratokat helyeztem ki a magát multikulturálisnak feltüntető Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, és emiatt viharos körülmények között távoznom kellett egyetemi tanári állásomból és Kolozsvárról is. Több országban is alkalmam volt megismerkedni a magyar diaszpóra életével. Lépéseket tennék annak érdekében, hogy a külföldön élő magyarok által fölhalmozott tapasztalat és kapcsolati tőke hatékonyabban és szervezettebben juthasson el a Kárpát-medencébe. A gyakran informálisan szerveződő magyar közösségek munkájának támogatása, összehangolása a nemzetimázs építése révén is sokszorosan megtérül. Megválasztásom esetén Budapest, Washington és Genf mellett több népszerű egyetemi városban is titkárságot létesítenék. Jelenleg perben állok a román állammal. Ez még néhány évig eltarthat, de a per eredményétől függetlenül szeretnék majd hazaköltözni. Kapcsolatom Erdéllyel élő, közös munkáim vannak otthoni közéleti és tudományos műhelyekkel. Több honlapot is fenntartok, amelyek magyar turisztikai nevezetességeket mutatnak be.
Hantz Péter szenátorjelölt (Románia) sajtótájékoztatót tartott Budapesten, Tőkés László EP-képviselő irodájában.

Tőkés: a románok akkor értik meg az autonómiát, amikor a román régiók is fogják követelni
A románok akkor fogják megérteni az autonómia ügyét, amikor a Bánság, Dobrudzsa, Moldva is követelni fogja a területi autonómiát – jelentette ki Tőkés László romániai európai parlamenti képviselő az Erdélyi Napló című erdélyi magyar újságnak.
A hetilap csütörtöki számában közölt interjút az EP-képviselővel, aki szerint az ezekben a román többségű romániai történelmi régiókban élő embereken még mindig nacionalista szemüveg van, és azért utasítják el zsigerileg az autonómiának még a gondolatát is, mert a magyarok kérik. Szerinte ez változni fog, hiszen előbb-utóbb maguk a románok is kiszámolják, hogy a központosított nemzetállam túl drága, fenntarthatatlan, és nem kifizetődő, vagyis nem a javukra szolgál.
Hozzátette: az Európai Unió a kulturális sokszínűséget, valamint a többnyelvűséget értéknek tekinti, ezért ma már nem lehet a kizárólagos nemzetállami szemlélet alapján tagadni vagy elnyomni a kisebbségben élő nemzeti közösségeket.
Tőkés szerint a baszkok és a katalánok nem csupán a nemzeti önazonosság talaján állva törekednek a függetlenségre, nyomós gazdasági érveket is fel tudnak sorakoztatni igazuk mellett, leginkább talán azt, hogy az autonóm régiók sokkal kevésbé sínylették meg a gazdasági válságot, mint a központosított kormányzat alá rendelt tartományok. Hozzátette, ezért jutott az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választási stratégiája megalkotása során arra, hogy Románia számára a föderalizmus, vagyis az önálló régiók önkormányzatainak szövetsége a megoldás.
Az EP-képviselő a vasárnapi romániai parlamenti választások kapcsán kijelentette, ha a romániai magyarok elegendően elmennek szavazni, akkor történelmi esély nyílhat arra, hogy két magyar párt is helyet kapjon a román törvényhozó testületben. Megállapította, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) biztos parlamenti pártként már a kormányzásra készülődik és Tőkés szerint úgy üzengetnek egymásnak a sajtón keresztül a kormányzó Szociál-Liberális Szövetséggel (USL), mintha máris lefutott meccs lenne a vasárnapi választás.
„Nekem az a félelmem, hogy ha nyernek, akkor ugyanazok, ugyanott, ugyanúgy folytatják december 9. után, ezért kell az EMNP-nek is bejutnia a parlamentbe, mert valakinek Erdély és az erdélyi magyarság autonómiáját is képviselnie kell Bukarestben" – mondta Tőkés László. MTI
Erdély.ma

A szabadság valóban terhekkel jár
Sokadmagammal együtt állítom: magyar részről a március 16–21-ei események elsősorban a marosvásárhelyi és nem marosvásárhelyi magyar közösségről, a „kisemberekről” szólnak, és csak másodsorban a magyar (csúcs)politikusokról, akik többnyire nem tartózkodtak a városban, vagy nem vettek részt az eseményekben.
László Márton és Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi fiatal történészek azt a fáradságos és elismerésre méltó feladatot vállalták, hogy a „fekete márciusként” elhíresült, 1990. március 16–21. közötti marosvásárhelyi eseményeket, a pogromszerű etnikai konfliktus előzményeit, kiváltó okait, lefolyását és következményeit kutatták, és egy nemrég megjelent, Marosvásárhelyen is bemutatott kötetbe foglalták. A szerzők – az előszóban tett vallomásuk alapján – az eddigi források alapján összegzés végzésére, az események történeti kontextusba helyezésére, az ok-okozati összefüggések feltárására törekedtek. Munkájukat elsősorban történeti rekonstrukciónak és értelmezésnek szánták.
A kutatók számára elérhető, nem zárolt forrásokat használták fel. A már meglevőket (korábban megjelent publicisztikai jellegű művek, az egykori résztvevők visszaemlékezései, Fehér könyv) újakkal egészítették ki: sajtóban, főleg a helyi napilapokban megjelent írások, a Nemzeti Megmentési Front megyei jegyzőkönyvei, magyarországi külügyminisztériumi iratok. Gazdag „alternatív” forrásanyagnak bizonyult a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány irattárában található iratanyag: az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének iratai (már ami megmaradt, mert a köztudat szerint egyeseket úgy adtak át az államhatóságnak, hogy nem kapták vissza őket), a márciusi eseményeket vizsgáló bizottság dokumentumai, korabeli filmfelvételek, Miholcsa Gyula maratoni dokumentumfilmje.
Az ún. oral history interjúanyaga elsősorban a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkájára épült. A könyv érdeme, hogy még időben megjelentetett, alapos dokumentálódásra alapozó történészi szakmunka. Nem kizárólagos, hiszen az 1990. márciusi események tárgyalásán kívül jelentős teret szentel a kommunizmus alatt tapasztalt kisebbségi megkülönböztetéseknek, az 1989-es rendszerváltás helyi lefolyásának, az átmenet problémáinak és etnicizálódásának (vezetőcserék, Vatra Româneasca, iskolaügy, MOGYE kérdése stb.), a sajtó konfliktusnövelő szerepének, a magyar–román viszony és a nemzetiségi kérdés alapos tanulmányozásának. Miközben az összegzés és a következtetések levonása során részletesen feltárja az etnikai konfliktusok jellemzőit, és nem hallgatja el az eseményeket generáló valós okokat: a Szekuritáte létjogosultságának az igazolása, ezért a hadsereg tudatos cselekedete az egymással szemben álló felek időben történő szét nem választása és az összecsapás kialakulása érdekében, a marosvásárhelyi román elit kompenzáló politikája a térvesztés ellensúlyozására, a sajtó gyűlöletkeltő szerepe, kommunikációs problémák – akár a magyarság félreértelmezhető türelmetlensége, naiv hite a gyors és valós változásokban.
A marosvásárhelyi könyvbemutatón a szerzők szerényen bevallották, hogy a hasonló történészi munkák korántsem lehetnek tökéletesek, és a kiegészítések szükségességére buzdítottak. Sajnos a könyvbemutatót levezető politikus, aki egy személyben alapítványi elnök is, nem adott lehetőséget a hozzászólásoknak. Ezáltal bebizonyítva, hogy az 1990. márciusi marosvásárhelyi események megítélése túlpolitizált (magyar részről is), és sok esetben nem felel meg az egykori átélők, mai visszaemlékezők által tapasztalt valóságnak. A szerzők mentségére szolgál, hogy a magyar és a román politikusok által „kiszélesített csapáson” jártak, és fiatal koruknál fogva meghatározó saját élményekkel nem rendelkeznek. Sokadmagammal együtt állítom: magyar részről a március 16–21-ei események elsősorban a marosvásárhelyi és nem marosvásárhelyi magyar közösségről, a „kisemberekről” szólnak, és csak másodsorban a magyar (csúcs)politikusokról, akik többnyire nem tartózkodtak a városban, vagy nem vettek részt az eseményekben.
Íme néhány fontosabb példa arra, ami kimaradt a könyvből és az eddigi történetírásból. Meg sem említtetik az RMDSZ-székház védelmét irányító Mihály József neve, egyáltalán nincs szó a kitartóan filmező fekete dobozos fiúkról, sőt még a korábbi megveretése miatt bekötött szemű, tízezrek által látott filmesről, az utóbb állítólag Svédországba menekült Farkasról sem. Egyetlen utalás sincs arra, hogy 1990. március 17–18-án sajátos hangulatban éppen Marosvásárhelyen került sor közel négyszáz résztvevővel a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége kongresszusára, amely az újkori erdélyi magyar politikatörténet első kongresszusa volt. Itt olvasták fel Sütő András talán utolsó, még két ép szemmel írt szövegét; itt szólalt fel Kincses Előd, miközben az ifjúsági ház falán „Halál Kincsesre!” felirat éktelenkedett; szerepelt Smaranda Enache és Szőcs Géza, állásfoglalás született a Vatra Româneasca sovén tevékenysége ellen, valamint az ülősztrájkot folytató orvostanhallgatók jogai mellett.
A magyar ifjúságot tömörítő MADISZ-ról alig olvasunk a könyvben, nemcsak emberi történetek és átélések szintjén, hanem még politikai vonatkozásban sem: nem említtetik meg a székhely feldúlása, sőt az sem, hogy a három meghatározó ifjúsági szervezet (MADISZ, ODT, OTV) előremutató közös nyilatkozatot fogalmazott meg, melyben elítélte a márciusi eseményeket. Vajon hol élnek most azok az akkori merész fiatalemberek, Marcel Bolboacă és Traian Marcu, akik merték vállalni a véleményüket?
Személyes átéléseim, a közemlékezet mintha helyenként párhuzamosan zajlana a többnyire politikailag megvilágított leírásokkal. A kötetet forgatva nem élem át újra 1990. március 19-én a zsúfolásig telt Vártemplomban a méltóságteljes tiltakozást, utána pedig a megyeháza előtt Kincses Előd lemondatását követelő román tömeg mögött éljenzésbe kezdő néhány tucatnyi magyar ember bátorságát. (A szinte egymásnak feszülő csoportokat fényképeztem egy harmadik emeleti lakás függönye mögül, amikor lefüleltek, és csupán lélekjelenlétemen múlott, hogy nem vertek meg.) Nem cseng fülemben az alaposan félrevezetett Görgény-völgyiek „Halál Bolyaira!” kurjantása, nem látom magam előtt az RMDSZ-székház emeleti ajtaját elzáró vasszekrény fölé célzott fejszecsapásokat. Nem idézem fel a március huszadikán este, éjjel a megyeházán uralkodó hangulatot, ráadásul a téren meggyújtott tüzeknél melegedő nyárádmentiek, máshonnan érkezettek és helyiek himnuszéneklésének a katarzisára gondolva, csak saját és mások emlékeire alapozhatok.
Most vagy soha? Siker vagy kudarc? Katarzis vagy frusztráltság érzése? – az erdélyi magyarság közel 23 éves újkori történelmének ma is időszerű kérdései. Ki-ki ítélje meg saját maga, miből kaptunk többet.
Köszönet a szerzőknek, hogy az 1989-es rendszerváltást követő, kezdetben eufóriában, később kisebbségi félelemben eltöltött hónapok történetét leírták, és új – korántsem teljes – adatokkal szolgálnak a történetírás számára. Miközben közösen valljuk: a szabadság valóban terhekkel jár.
dr. Ábrám Zoltán
(László Márton, Novák Csaba: A szabadság terhe, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2012, 286 oldal)
Krónika (Kolozsvár)