Összefogással idén is lesz PMN
Szatmár megye – A privát és a közszféra összefogásával kerül megrendezésre augusztus 26. és 29. között a kilencedik Partiumi Magyar Napok rendezvény, melynek fő célja a hagyományőrzés erősítése és a történelmi önismeret fejlesztése.
Az augusztus 26. és 29. között megrendezésre kerülő kilencedik Partiumi Magyar Napok tervezett programját ismertette tegnap Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke, Stier Péter, a rendezvény koordinátora és Magyar Lóránd, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének alelnöke. Bár a szervezők szűkös anyagi kerettel gazdálkodhatnak, mégis igyekeznek minden korosztály és minden réteg számára változatos programot szervezni. A költségek egyharmadát a Szatmár Megyei Tanács, egyharmadát a Szatmárnémeti Helyi Tanács állja, egyharmadát pedig vállalkozók támogatásaiból fedezik. Ilyen formában a rendezvény példaértékű lesz arra, hogy gazdasági válság idején is lehet nagyszabású rendezvényeket szervezni a magán és a közszféra összefogásával. A szervezők célja az volt, hogy ha már Partiumi Magyar Napok, akkor ne csak szatmárnémeti helyszíneken legyenek a rendezvények, hanem a Partium más településein is. Ez anyagi okok miatt idén nem valósulhatott meg, de sikerült az, hogy az előadók több településről érkezzenek.
A tervezett programokból
A négynapos program közül egy esemény az, amelyre tíz lejes belépődíjat kell fizetni. Ez nem más, mint az augusztus 26–án, csütörtökön 19 órakor az Északi Színházban kezdődő József Attila-est, Földes László (Hobo) előadásában. Az előadásra augusztus 15–től lehet jegyet vásárolni. Pénteken 18 órakor az Északi Színházban lesz a hivatalos megnyitó, melyet egy nyíregyházi néptáncegyüttes műsora követ. A Kossuth–kert nagyszínpadán 20 órától Hobo Blues Band koncert, 22 órától a kaplonyi Retro Mania szórakoztatja a közönséget. Szombaton a Kossuth–kertben egy kis– és egy nagyszínpadon folytatódik a rendezvény. A kisszínpadon gyerekek számára mutatnak be bábjátékokat, gyermekelőadásokat és ugyancsak gyerekek számára szerveznek gyerekműsorokat. Az Ady Endre Társaság szervezésében egy magyarországi lovagrend lovas, íjász és fegyverbemutatón idézi fel az elmúlt korok történelmét. 18 órától a kisszínpad mellett táncházat szerveznek, a nagyszínpadon lesz néptáncbemutató, fellépnek a tasnádi Teletinik, a Kolozsvári Opera művészei operett részleteket adnak elő, lesz Bródy koncert. Vasárnap 11 órától ismét gyerekműsorok várják a kicsiket a kisszínpadon. Bemutatkozik a nagybányai Turul Lovagrend, hallhatunk Rákóczi–korabeli zenét. Idén sem marad el a politikai talk show, amelyre meghívást kapnak politikusaink, közéleti személyiségeink, akiknek kérdéseket lehet feltenni a kettős állampolgárságról és megye problémáiról. 16.30 órától a nagyszínpadon népzenei műsor fog következni, majd a Harag György Társulat művészei szórakoztatják a közönséget. Fellép Ihos József (Kató néni), majd Varga Feri és Balázsi Betti koncertezik. A Vasile Lucaciu sétányon, a múzeum melletti téren 21.30 órakor Charlie és a Tátrai Band koncertje zárja a rendezvényt.

Bogdánffy Szilárd-napot tartottak Margittán
Bihar megye – Vasárnap a margittai Árpád-házi Szent Margit templomban Bogdánffy Szilárd-napot tartottak. A szentmisét Mns. Fodor József általános helynök celebrálta, aki rengeteget foglalkozott a vértanú püspök életpályájával, melyről átfogó képet adott a híveknek.
Beszédem most nem prédikáció, inkább beszámoló lesz, mondta Mns.Fodor József. Bogdánffy Szilárd 1911-ben született, a Torontál vármegyei (Délvidék) Feketetón. Örmény nemesi családból származik, édesapja kántor-tanító volt. Tanulmányait Torontálkeresztesen, Temesváron, majd a teológiát Nagyváradon végezte. Humán és reál tantárgyakban is jeles volt. A felsőfokú teológiát Budapesten végezte el és 1934-ben szentelték pappá. Jelmondata: „Magasztalja az én lelkem az Urat.”
Nyughelye ismeretlen
1939-ben politikai okokból, melyekhez semmi köze nem volt, áttették a határon és a bécsi döntésig Budapesten élt. Közben elkészítette doktori disszertációját és megszerezte adoktori címet, melyet szerénysége miatt soha nem használt. 1949-ben Bukarestben titokban püspökké szentelik. Még ez évben letartóztatják és innentől a raboskodás évei következnek különböző fegyintézetekben. 1953-ban halt vértanúhalált a nagyenyedi börtönben. A börtöntemetőben temették el, melyet később felszámoltak, beépítettek, így nyughelye ismeretlen.
Mns. Fodor József általános helynök az általános életrajz mellett sok olyan adattal is szolgált, melyhez személyes kutatásai során jutott hozzá. A boldoggá avatás elindításához szükséges iratok hiányoztak a levéltárakból, végül a gondviselés ezt is előteremtette. Felkereste az egykori rabtársakat, akik megrázó történetekkel szolgáltak arról, hogy milyen válogatott kínzásoknak volt kitéve. Rabtársai tisztelték és szerették. Vitás ügyekben mindig az ő tanácsát kérték, melyet meg is fogadtak. Halálakor a rabtársak, a börtönvezetés engedélyével, koporsót készítettek neki. Ez nem volt szokás afegyintézetben. Arra is odafigyeltek, hogy a keresztet ráfessék egyszerű fekete korommal, mivel máshoz nem jutottak hozzá. Olyan esetet is elmeséltek a rabtársak, amikor úgy köszöntötte fel őket, hogy eltette előző napi szűkös kenyéradagját és a „névnapi lakomán” megosztotta velük. Nagy lélek kell ahhoz, hogy egy börtönben valaki ezt megtegye.
Emlékkönyv
Bogdánffy Szilárd emlékkönyvét is a gondviselés vezérelte Fodor József kezébe. Elöljárói és évfolyamtársai egyaránt szeretettel írnak róla. Már akkor előrevetítették, hogy egykor vezető lesz.
A bemutató beszéd után Mns. Fodor József átadta a Bogdánffy Szilárd lobogót Maiernik Mihály prépost kanonok úrnak, mely a boldoggá avatás napjáig végigjárja a margittai esperesség minden plébániáját. Ezt követően elkezdték a Bogdánffy Szilárd kilencedet, elmondván az első imát.
A boldoggá avatás október 30-án lesz Nagyváradon. Jelentős eseménye ez a megyeközpontnak: a városban utoljára több mint 800 éve, 1192. február 2-án volt szentté avatás, amikor Szent Lászlót avatták a szentek sorába. Romániában ez az első alkalom, amikor a kommunizmus vértanúját boldoggá avatják.
Szőke Ferenc. erdon.ro

Határon túli diákok magyar egyetemeken
Az idei felsőoktatási felvételi eljárás során mintegy 2500 határon túli magyar jelentkezett magyarországi felsőoktatási intézménybe, közülük 1200-an államilag finanszírozott formában meg is kezdhetik a tanulmányaikat szeptemberben – mondta az Oktatási Hivatal elnöke az MTI-nek.
Bakonyi László tájékoztatása szerint a jelentkezők száma körülbelül ugyanannyi, mint amennyi tavaly volt.
A ponthatárok meghúzása után a 2500 jelentkezőből 1500-an kerültek be magyar felsőoktatási intézménybe, s közülük 1200-an államilag finanszírozott képzésekre. A számuk valószínűleg tovább nő majd a jogorvoslati kérelmek elbírálása után, sokan ugyanis a felvételi kérelmükön nem tüntették fel, hogy határon túli magyarok, holott az a kedvezménytörvény alapján jogosulttá teszi őket az államilag finanszírozott képzésben való részvételre.
Bakonyi László a jogorvoslatok kapcsán kiemelte: jó, ha az minél hamarabb beérkezik a hivatalhoz, mert annál hamarabb dönthetnek róla. A jogszabály szerint a jogorvoslati kérelmeket 22 munkanap alatt kell elbírálni.
Az eddigi tapasztalatok alapján a hivatal elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenkinek a saját nevében kell eljárnia, vagy meghatalmazást kell adnia arra vonatkozóan, hogy a nevében eljárjanak. Tájékoztatása szerint a külföldön, így a határon túli magyar területeken tett érettségik számítása 2005, a kétszintű érettségi magyarországi bevezetése óta speciális metódus alapján, központilag történik.
Ha az adott államban van százalékos számítás, akkor azt veszik alapul, ahol csak osztályzat van, ott a magyar rendszer szerinti legjobb százalékos eredményt számítják. Probléma akkor szokott felvetődni, ha az adott országban nem egytől ötig van osztályzás. Ebben az esetben az átváltás bonyolultabb, ilyenkor az eredményeket egy szintre próbálják hozni a magyar rendszerrel. Népújság (Marosvásárhely)

Egyre erősödő Kölcsey–kultusz
A Szatmárnémeti Kölcsey Kör és az EMKE huszonegyedik éve szervez Kölcsey–megemlékezéseket. Ezek a rendezvények jelentősen hozzájárultak az önazonosságtudat és a magyarságtudat erősítéséhez.
A Kölcsey–megemlékezéseket 1990–től szervezi a szatmárnémeti Kölcsey Kör és az Erdályi Magyar Közművelődési Egyesület — tájékoztat Muzsnay Árpád, a rendezvények főszervezője. — Az első nagy jelentőséggel bíró esemény Kölcsey szatmárnémeti köztéri szobrának a felavatása volt. 1990–ben Magyarország és Románia művelődési minisztériumai egy emléktáblát avattak fel Kölcsey Ferenc sződemeteri szülőházának (jelenleg a helyi román görög katolikus egyház parókiája) falán. Ez akkor a nyilvánosság teljes kizárásával történt, a tábla rövid időn belül eltűnt. Két év múlva a Kölcsey Kör és az EMKE elkészíttette az emléktábla másolatát, azt felavatták, de az sem maradt meg egy hétnél tovább. Ott van azonban az az emléktábla, amit 120 éve a zilahiak állítottak Kölcsey emlékére. A minden évben megrendezésre kerülő Kölcsey-ünnepségeket színesebbő tette, hogy részt vettek Erdélyből és Magyarországról érkezett püspökök, valamint neves történészek és irodalomtörténészek, akik jól ismerik Kölcsey Ferenc életét és korát.
Az idei megemlékezés
A pénteki megemlékezésen jelen lesz Jeszenszky Géza történész, akinek 1994–ben külügyminiszterként jelentős szerepe volt abban, hogy a Kő Pál által készített Kölcsey–szobor akadálymentesen jöjjon át a határon és jusson el Sződemeterre. Előadást tart Cs. Varga István irodalomtörténész, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem tanára, a XIX–XX. századi magyar irodalom kiváló ismerője, valamint Hrubik Béla Pozsonyból, a Csemadok elnöke, aki a Felvidék üzenetét fogja tolmácsolni. Muzsnay hozzátette, hogy a szervezők hagyományt szeretnének teremteni olyan ifjaknak szóló programokkal, amelyekkel a fiatalokban elmélyítik Kölcsey nagyságát. Ilyen volt a Kölcsey nevével összefüggő ifjú küldöttek találkozója, melynek tagjai meglátogatták a Kölcsey–emlékhelyeket. És ilyen lesz az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Kölcsey–emlékfutás, amit Pakulár István, tasnádi református lelkipásztor szervez. erdon.ro

Újabb árvízek Háromszéken
Háromszéken huszonnégy települést érintettek a hétvégi áradások: Kovásznát trópusi égszakadás sújtotta, Orbaiszék, Erdővidék, az Olt mente számos településén okozott gondokat a víz. Kézdivásárhely környékén egy 19 éves lányt villámcsapás sújtott, tegnap a sepsiszentgyörgyi megyei kórház intenzív osztályán ápolták kómás állapotban.
Harmadszor pusztított az ár Orbaiszéken
Harmadszorra került idén víz alá Zabola és Páva. A vasárnap esti ár minden eddiginél pusztítóbb volt, két hidat, tucatnyi átereszt rongált meg. Közel háromszáz hektár mezőgazdasági terület is víz alá került. Az utakról több mint ezer köbméter sódert, homokot mosott le, néhol csak a száz évvel ezelőtti kövezés maradt meg — mondta el Ádám Attila polgármester. A kár értékét meg sem próbálták még felmérni, de a helyrehozatal meghaladja önerejüket — hangsúlyozta. Tegnap reggel a tűzoltóság és saját motorpumpáik segítségével a pincékből, kutakból szivattyúzták a vizet. Már hétfő hajnalban elkezdték az utak melletti sáncok kiásását, az összegyűlt iszap, hordalék eltakarítását.
Papolcon az országúton átívelő hidat megkerülte az ár, elöntötte a szomszédos gazdaságot, majd az úttesten áthömpölyögve tért vissza medrébe. Pákéban is nagy volt a veszély, de összefogással megmenekült a falu. A Kovászna vize rönköket, hordalékot tornyozott össze, a falu és Barátos lakossága egész éjjel a torlaszok szétverésén dolgozott. Kisborosnyón hetven udvart öntött el a Nagypatakról lefolyó víz. Nagyborosnyó megmenekült, mert a nagypataki vízfolyás Kovászna-patakba torkollása előtti szakaszán korábban megemelték a gát magasságát. (Bokor)
Trópusi égszakadás Kovásznán
Vasárnap délután évek óta nem tapasztalt felhőszakadás sújtotta Kovásznát. Mindössze két óra alatt 65,7 liter csapadék hullott négyzetméterenként. Ezt a szívkórház meteorológiai állomásán mérték. Az égszakadás jégesővel kezdődött, 3—5 mm nagyságú szemcsemérettel, majd rendkívül agresszív villámlás kíséretében úgy zúdult az eső két órán át, hogy közben a hőmérséklet nem esett 22 Celsius-fok alá. Ez a jelenség már a trópusi esőzés kategóriájába lenne sorolható, ha nem kezdődött volna jégesővel, így a maga nemében akár parafenoménnek is lehet nevezni. A hirtelen megduzzadt Kovászna-patakán hatalmas mennyiségű faanyagot, szénaboglyát, tyúkpajtát, műanyag palackokat... vitt a víz, de volt, aki traktorgumit, fejőszéket is látott. Pincéket, kutakat, műszaki alagsorokat öntött el, több helyen a városi szennycsatorna betört földszinti fürdőszobákba. (Gyila S.)
Huszonnégy település érintett
Nem csak Orbaiszéken, Háromszék majd minden régiójában gondot okozott az árvíz. A Katasztrófavédelmi Felügyelőség nem végleges adatai szerint huszonnégy települést, négyszáz háztartást, harminc pallót érintett az ár. Erdővidéken Bölönben mintegy félszáz háztartásban tett kárt a víz, emellett megrongálta a 103E megyei utat, melyre korlátozást is elrendelt a rendőrség a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre, de Baconban, Középajtán is gondok adódtak. Az Olt mentén Sepsibükszádot, Mikóújfalut, Málnásfürdőt sújtotta az árvíz, Zalánpatak részben elszigetelődött, itt a brit trónörökös, Károly herceg birtokait is elöntötte az ár. (Farcádi)
Embert sújtott a villám
A megyei kórház intenzív osztályán ápolják azt a 19 éves lányt, akit villámcsapás sújtott vasárnap délután Kézdivásárhely környékén. A barátjával sétálgatott egy legelőn, mikor a zivatar kitört, és bár körülötte a juhok mind elpusztultak, a lányt a kísérője által riasztott mentősök újjá tudták éleszteni. Dr. Albert István igazgató-szóvivő közlése szerint kómás állapotban van — a létfenntartáshoz szükséges szervei ugyan tökéletesen működnek, és mozgatni tudja végtagjait, az agyát ellenben súlyos károsodás érte, és emiatt még mindig életveszélyben forog. De mivel már az is csodával határos, hogy túlélte a villámcsapást — általában azok menekülnek meg, akiket a magas feszültségű kisülésnek csak a szele érint, ezen a betegen viszont átment, látszik a helye —, és erős, fiatal szervezetről van szó, az orvosok remélik a legjobbakat. A teljes felépülés is lehetséges, de minden attól függ, hogy az agyi vérzés mennyire tud lokalizálódni, és ez a következő napokban dől el — magyarázta a kórház vezetője, hozzátéve: a sérült lány ellátásához minden szükséges műszaki felszereléssel rendelkeznek.
(demeter) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Kárpátok forradalmára
Orbán Viktor Tusnádfürdőn is kijelentette, hogy nem akar a bankvilág Che Guevarája lenni. A hasonlítások, metaforák általában mindig sántítanak kicsit. A két jelenség között található azonosságok segítenek (esetleg) mélyebb érthetőséget adni a közlésnek. Vagy mélyen elgondolkodtatnak, mert valami nem passzol a kijelentés körül.
Orbán Viktor Tusnádfürdőn is kijelentette, hogy nem akar a bankvilág Che Guevarája lenni. A hasonlítások, metaforák általában mindig sántítanak kicsit. A két jelenség között található azonosságok segítenek (esetleg) mélyebb érthetőséget adni a közlésnek. Vagy mélyen elgondolkodtatnak, mert valami nem passzol a kijelentés körül.
Che Guevara, anélkül, hogy időznénk az életút állomásaiban, emblematikusan baloldali ikon. A magyar konzervatív középerőt képviselő Fidesz ezzel a kommunista névvel idézőjelbe teszi saját harcát a hazai és nemzetközi hitelintézetek ellen. Jellegzetesen kommunista módon zajlik a kétfrontos háború: a Magyarországon működő bankok meg lesznek sarcolva, úgy kétszáz milliárdra, hogy nehogy már az emberekre kelljen újabb terheket rakni, a világbank pedig kapott egy ultimátumot, hogy nehogy már ők mondják meg, milyen legyen az ország költségvetése.
A két háború szétválaszthatatlan, a hazai bankok több mint kilencven százalékban külföldi tulajdonban vannak, a Világbank meg az Unió viszont mi magunk lennénk, amennyiben csatlakoztunk ezekhez a szervezetekhez, alakulatokhoz.
Fizessenek a gazdagok! Ez a politikai üzenet, amit dekódolt mind a nemzetközi sajtó, mind a tömegek. Baloldali szlogen, bár Che elvtárs radikálisabb megoldásokat javasolna, világforradalmi célzatossággal. Vagy fölvesszük a harcot a gaz imperializmus ellen, s akkor a kiirtásában, eltörlésében vagyunk érdekeltek, vagy tárgyalunk, és kölcsönösen kielégítő megoldást keresünk. Ezért nagyon szerencsétlen dolog idekeverni azt a szakállas pofát a pólókról, mert ő komolyan gondolta a forradalommal megteremtendő új világot, s bele is pusztult szegény, mert a kizsákmányolt tömegek nem úgy viselkedtek, ahogy a brosúrákban megírták a klasszikusok.
Várhatóan a bankok viszont úgy fognak viselkedni, ahogy elvárható, tovább fogják hárítani ügyfeleikre a bankadó terheit, s csak az emberek fizetik meg az új sarcot, a nemzetközi hitelminősítők és bankszakemberek pedig megtalálják a módját az ellenállásnak, mert mégiscsak ők osztják a pénzt. Talán a román/görög megoldás a célravezetőbb.
Vállalnak mindenféle megszorítást, s az IMF cserébe megengedi a hiánycél emelését, netán ad újabb hitelt. Akkor az emberek sztrájkolni meg tüntetni kezdenek, mire a kormány, mit is tehetne mást, kicsit lazít a gyeplőn, és jelenti az ellenőröknek, hogy nem lehetett száz százalékban teljesíteni a vállalásokat. Más történelem, másfajta hagyományok.
Orbán Viktornak el kell döntenie, akar-e a bankvilág Che Guevarája lenni.
Ha nem akar, akkor ne legyen, mondaná a székely bölcsesség stílszerűen, tusványosan, s le lehetne zárni a kérdést.
Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest)

Múlt és jelen
Szilágyi József vagyok Magyaróról. Falunk a Felső-Maros bal partján van. Ez a falu egyike a környék legrégebbi településeinek. Már 1228-tól írásos feljegyzések vannak róla. Közel nyolc évszázada sok pusztuláson ment át. Már 1240-ben a tatárok majd' az egész lakosságot kiirtották, 1260-ban másodszor is feldúlták a falut. Aztán a törökök sanyargatták 150 évig, majd következtek az osztrákok. Sok pusztító járvány tizedelte, 1808-ban a fél falu leégett. Az I. világháborúban 74 férfi veszett el, a másodiknak 43 áldozata volt. A sok pusztítást a falu túlélte, tovább fejlődött, minden családban legalább 4 gyerek, de volt olyan család is, ahol 8-10 gyermek született.
Az 1930-as évektől kezdett csökkenni a szaporulat, majd a kommunizmus idején elkezdődtek az erdőirtások, következett az államosítás és a kollektivizálás, a faluban már nem lehetett megélni. Más kiút nem volt, el kellett hagyni a szülőföldet: a fiatalok a városokban kerestek munkát.
Az 1980-as évekig több mint 300 magyar család költözött el a faluból.
Magyaró szép, rendezett falu, van iskola, óvoda, orvosi rendelő, gyógyszertár, polgármesteri hivatal, üzletek, állomás. De a legfontosabb, munkahely nincs. A fiatalok nem is tartják érdemesnek családot alapítani. 2009-ben húsz temetés volt és csak nyolc születés. Nagyon kevés a fiatal. Sok ház ablakára ki van tűzve, hogy "eladó". Hetvenöt olyan ház van, ahol évtizedek óta nem él senki, s még szomorúbb, hogy 118 házban egy-egy öregasszony vagy öregember él. Olyan család ma nincs, ahol 4 gyermek volna. Józan számítások szerint 15 év múlva nem lesz 200 lakott ház sem.
Bárhogy is fáj nekem, nem tudok a jövőbe látni. Mi lesz veled, szülőföldem, Magyaró?
Tisztelettel,
Szilágyi József. Népújság (Marosvásárhely)

In memoriam Szakács József (1931–2010)
Elhunyt Szakács József (Választút, 1931. augusztus17. – Kolozsvár, 2010. július30.), ezelőtt öt évvel választották az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteleti tagjává. Szakács József Válaszúton született 1931-ben. Középfokú tanulmányait Bukarestben kezdte, majd Kolozsváron folytatta, s érettségizett 1950-ben. A kolozsvári Műegyetemen „Érdemes oklevél”-lel fejezte be a gépészmérnöki szakot 1954-ben. 1957-től a kolozsvári Tehnofrig Gépgyárban dolgozott különböző vezető beosztásokban, majd 1974–1991 között a kolozsvári Élelmiszer- és Hűtőipari Géptervező- és Kutatóintézet fő tervezője, illetve a tervezőosztály vezetője.
Számos ipari szabvány szerzője, saját tervei alapján több élelmiszeripari gépet üzemeltettek, köztük a DIBUMAR-4 típusú tésztaosztó gépet, amelyet Európa számos országában és Iránban is szabadalmaztak. Kötetben megjelent fontosabb munkái: A fémmegmunkálás technológiája, szerszámai és munkagépei; Vitorlázó- és sárkányrepülés; Magyar-román műszaki szótár; Műszaki rajz és modern rajztechnika; Technikatörténeti kronológia.
Mérnöki pályájával párhuzamban épült sportpályafutása is. A sportban is művelte, oktatta s bírálta a szakmát: a Román Repülőszövetség leigazolt vitorlázórepülős, motoros sportrepülős, sárkányrepülős szakoktatójaként és versenybíróként.
Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának is alapítója és választmányi tagja volt.
Bitay Enikő. Szabadság (Kolozsvár)

Ünnepi műsorajánlatunk
Az eltelt két évtizedben megszaporodtak az ünnepek. Nem a klasszikus szabadnapokra gondolok, amelyeket a naptár piros betűvel kínál a pihenni, sörözni és flekkenezni vágyó emberiségnek, hanem azokra, amelyeket a kisebb etnikai közösség sajátosan csak magának tart fenn, minekutána azok államivá tételére nem valószínű, hogy a következő diadalmas autonóm demokráciákban sor kerülne.
A civil társadalmakban a lokális, néprajzi, etnospecifikus ünnepeknek, vallási ceremóniáknak, sajátos emléknapoknak – túl a történelmi tudat ingerlésén – közösségerősítő szerepet is szán az ünnepség rendezője, megrendelője, végrehajtója, a szociológus.
Olyan kiváló napokra gondolok, mint például március 15. vagy Petőfi évfordulói, falunapok, a Cikmántorról elszármazott cikmántorok és cikkántorok világtalálkozója, a krumplinaszádok összejövetele Pityókapusztán stb.
Mi történik ezeken? Minél történelmibb egy dátum (s az idő mindent egyre megtörténtebbé ken), annál inkább kezdődik egy meghívott, kijelölt mozsárágyú, fősegédtorreádor ünnepi beszédével, politikai felhangokig sikló nyilatkozatával, jő néhány szavalat, amatőrök pityegése, profik harsánysága, táncika, koszorúk és tömegoszlatás sárban vagy sár nélkül. Ja, olykor nyalka huszárok, soha nem gyalogbakák, fáradt tüzérek, holott az volt a nemzet leginkább múltja során.
Máskor az eszem-iszom és az ezzel járó mértéktelen epeszelídítő-májserkentő-fogyasztás, jól eső böffintések, és persze kirakóvásár, amikor apuka kirakja az utolsó krajcárját is egy csinos pillogatós nyalókáért, csicserésző tollforgóért, kaviár ízű baseballsapkáért (handmade).
Mi volna, ha ezeket a lassan gépiessé váló, ismétlődő közalkalmakat megtöltenénk valamilyen új tartalommal is? Színházzal, komédiával, másként-fesztivállal, kilépéssel a nemzetiségi hős-komorkodásból, irodalomi pankrációval, gyermeket is lekötő programmal...
Egy hadosztálynyi ember tanult meg szervezni, összehozni, menedzselni, nyugtalanítani, reklámozni jól-rosszul az elmúlt időkben. Ám még mindig – holott a legtöbb fiatal szervező soha nem látta – kísért a kommunista rituálé az ünnepségekben. A komcsi rituálé pedig a korábbi szocdem, polgári, barokkos úri vagy moszkvai modellből származik. Fontos a reprezentáció, a tekintélyek előtti hajbók. Fontos az önismétlés, amely a teljes kiürülésig, a közérdektelenségig vezet. Amikor az ember bólint az ünnepség hírére és kinyitja a Dráva-Száva tévét, ahol a híradóban szónokok szónoklanak, malacok pirulnak, falunapok verítékeznek, fesztiválok iválnak feszt: decibellek becipelnek és elűznek tízezreket.
Sebestyén Mihály. Új Magyar Szó (Bukarest)

Újabb adatlapok a világhálón
Újabb volt politikai foglyok börtönbeli adatrögzítő lapjait hozta nyilvánosságra a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet (IICCMER). Az intézmény 2007-ben kezdeményezte a politikai okokból bebörtönzött személyek nyilvántartó űrlapjainak felleltározását, és ezeknek a világhálón való közzé tételét célzó projektet. Azóta körülbelül 50 ezer adatlapot tettek közzé.
A kezdeményezés most újabb szakaszába lépett: az intézet az L, M, N, illetve az O kezdőbetűs nevekkel rendelkező, 13 500 politikai fogoly adatlapját tette közzé a http://iiccr.ro/ro/fise_detinuti_politici/ című honlapon. Az intézet átfogó és rendszerezett adatbázis kialakítására irányuló törekvése a kommunista elnyomás hiteles emlékeztetőjeként, illetve bizonyítékul szolgálhat a rezsim áldozatainak, akik a 2009/221 törvény előírásainak megfelelően kárpótlást igényelhetnek. Szabadság (Kolozsvár)

Megalázó felújítás: nem állítják helyre a magyar emlékeket Marosvásárhelyen
Nem állítják vissza a magyar történelmi személyiségeket ábrázoló vitrailokat a régi marosvásárhelyi városházára, és a megyei önkormányzatnak, illetve a prefektusi hivatalnak otthont adó épületet elcsúfító, magyarellenes szövegeket tartalmazó márványtáblákat nem távolítják el a javában zajló restaurálás során. Az egymillió lejre rúgó munkálatokat az tette elkerülhetetlenné, hogy az épület kocsifelhajtója és előcsarnoka egy öt évvel ezelőtt szakszerűtlenül elvégzett munkálat következtében megrongálódott.
Jelentős, egymillió lejt érő restaurálási munkálatokba kezdtek Marosvásárhely régi, tornyos városházán. A részleges helyreállítási munkálatok során az előcsarnokban és a lépcsőházban kicserélik a villanyhálózatot, kijavítják a plafonon megjelent repedéseket, majd sablonok segítségével festik újra a szecessziós motívumokat.
Megtisztítják továbbá a csillárokat, kijavítják a csempeburkolatot, felcsiszolják a márványpadlót. A bejáratnál ezzel párhuzamosan megerősítik a megsüllyedt boltíveket, illetve megjavítják a fölötte található erkélyt. A szakemberek szerint a hat hónaposra tervezett beavatkozást az idő és egy néhány évvel ezelőtt elkövetett hanyag felújítás tette szükségessé. Akkor úgy padlózták újra a díszteremből nyíló erkélyt, hogy az esőlevezetőket eltömítették, a magának egérutat nyerő víz pedig lényegesen megrongálta az épület szerkezetét.
A régi, szecessziós stílusban épült városháza Marosvásárhely szimbólumának számít, amely a múlt század elején Bernády György városépítő polgármester idején készült a lakosság pótadójából. A szecessziós épületet két budapesti műépítész, Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte. Ottjártunkkor szorgos fiatalok ifj. Molnár Dénes, Kiss Lóránd és Pál Péter irányításával éppen az előcsarnok falait és plafonjait tisztították.
A helyreállítási tervet készítő marosvásárhelyi Proiect Rt. műépítésze, Keresztes Géza elmondta, az idei restaurálási szakaszban két fontos dolgot kell megoldani. „Az esővíz beszivárgása miatt a kocsiáthajtó egyik lába megsüllyedt, emiatt a boltív megrepedt. Mivel az a falat is húzza előre, az előcsarnok plafonján is megjelentek a repedések, mindez egy korábban, szakszerűtlenül végzett munkálatnak köszönhetően” – vélekedett a tervező. Építőmérnök kollégája, Csákány Dezső mára sem derítette ki, ki lehetett az, aki a boltívek fölötti erkélyen úgy cserélte ki a kőpadlózatot, hogy elzárta a vízlevezetőket. „A szakszerűtlen és engedély nélkül végzett munkálatnak nincs gazdája. Pedig alig néhány évvel ezelőtt végezték el” – tette hozzá.
Eredetiség – már csak az emlékezetben
A főbejárat feletti szecessziós vonalvezetésű attikafal díszítése több ízben is változott. Eredetileg a város régi címere színes majolika virágdíszek közé került, a Marosvásárhely szabad királyi város székháza felirattal. Ezt még Trianon után a bevonuló román hatalom lecserélte, majd Erdély visszafoglalása után néhány esztendeig semmiféle felirat nem ékesítette a falat. Az 1950-es évek végén a virágdíszek eltűntek, de felkerült a város új címere.
Ez sem bizonyult hosszú életűnek, mert 1965-ben az épületet átvevő Román Kommunista Párt jelvénye váltotta. Ekkor a főbejárat előtti kocsifelhajtó és nyitott terasz felépítményének kőből faragott mellvédjéről a város és a vármegye címerét is lefaragták. Hasonló sorsra jutott az előcsarnok oldalfalában lévő nagy emléktábla is, melyet összetörtek. A város egykori színes címere a főlépcső berakásos üvegablakából is kikerült, megürült helyét az ólomkeretben közönséges üveggel pótolták. A lépcsőpihenő két oldalán díszes keretben egy-egy rózsaszínű márványtáblát helyeztek el, melynek felirata örökítette meg a székház tervezőinek és kivitelezőinek nevét.
A kommunisták hatalomra kerülése után a két márványtáblát kalapáccsal törték darabokra. Nem úszta meg a magyarellenesség tombolását az emeleti gyűlésterem sem. Az öt színes ólomberakásos üvegablak közül valamikor a középső Ferenc József királyt ábrázolta Szent István palástjával, a többiekben Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Deák Ferenc és Kossuth Lajos portréi voltak. Ezeket még 1921-ben kiszedték. A vitrailok egy része néhány éve közszemlére került a megyei múzeumban. Állapotuk azonban lehetővé tenné, hogy bármikor visszakerüljenek a helyükre.
A sértő táblák maradnak
Kérdésünkre, hogy mi lesz a főbejárat körüli homlokzatra összezsúfolt, magyarellenes szöveget tartalmazó márványtáblák sorsa, sem Bartha József, sem Márton Katalin nem tudott pontos választ adni. A megyei önkormányzat gazdasági, illetve beruházási igazgatója nem tudnak arról, hogy a főbejárat restaurálása alkalmával szó lenne a táblák leszereléséről. Annak ellenére, hogy már évek óta felmerült valamennyi tábla eltávolításának lehetősége, erre nem valószínű, hogy az idei helyreállítási munkálatok alkalmával sor kerül.
„A táblák nem illenek egy ilyen jellegű épület főbejáratához. Ezt már többször is hangoztattam, és szorgalmaztam az eltávolításukat, de mindmáig nem találtam meghallgatásra. Ha jól tudom, annak idején még csak építkezési engedéllyel sem rendelkeztek azok, akik a feliratokat kifüggesztették” – nyilatkozta lapunknak a megyei önkormányzat gazdasági igazgatója. Kolléganője, Márton Katalin sem tud arról, hogy a restaurálás során a bejáratot visszaállítanák eredeti formájába. „Úgy tudom, nem volt szó a táblák eltávolításáról” – mondta. A pontos választ Lokodi Edit Emőkétől szerettük volna megtudni, ám a munkálatok leszerződtetését aláíró megyei tanácselnök nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre. „Most nincs időm nyilatkozni, mert dolgozom” – fizetett ki kurtán-furcsán.
Az 1990 után, a kolozsvári Funar-modell szerint felkerülő román nyelvű márványtáblák a Maros megyét a „horthysta terror alól felszabadító” 15 ezer román hős halottnak, a trianoni döntést megelőző balázsfalvi nagygyűlés résztvevőinek, az első világháborúban elesett román katonáknak és a ’89-es forradalom helyi áldozatainak állítanak emléket. A forradalmárszervezetek már évekkel ezelőtt elkészíttettek egy kétnyelvű táblát is, de annak felszerelését a mindenkori prefektus akadályozta, mondván, hogy a régi városháza nem karácsonyfa, ahova mindenki kiaggathatja a tábláját. A feliratos márványdarab sokáig a kabinetfőnök irodájában rostokolt. Egy ötödik tábla, amelyet 2000 után a prefektúra hallgatólagos beleegyezésével és a megyei önkormányzat asszisztálása mellett, szintén a román nacionalista szervezetek a torony talapzatára helyeztek, azokról az állítólagos bebörtönzött román embereknek állít emléket, akiket a torony alatti pincében a magyarok tartottak fogva és kínoztak meg.
„Elvonatkoztatva a táblák szövegétől, ezeknek akkor sem lenne helyük a bejáratnál, főleg a jelenlegi, összezsúfolt formában. Kifüggesztői nem is kaptak rá engedélyt. Eltüntetésükhöz sajnos nem elegendő a műemlékvédelmi hatóságok véleményezése, politikai akaratra is szükség lenne” – fejtette ki Keresztes Géza. Megítélésében a márványlapokat múzeumban kellene közszemlére állítani.
A vitrailokról szó sem lehet
Míg a magyarságot sértő táblák valószínűleg a helyükön maradnak, sem az előcsarnok falára festett címerek, sem a lépcsőházi díszes ablakok ólomkristályos vitrailjai hatvan év után sem kerülnek vissza. A nacionalista-kommunista hatalom által eltávolított magyar történelmi címerek, illetve Kossuth Lajos, Deák Ferenc, II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor arcképei és Ferenc József koronázást ábrázoló képe továbbra is múzeumi tárgy marad.
„Műemlék jellegű épületről lévén szó, mi szerettük volna valóban eredeti állapotában visszaállítani, de a prefektúra közbenjárására a művelődési minisztérium nem hagyta jóvá a címerek visszahelyezését” – sajnálkozott Márton Katalin. Az üvegfestmények már korábban a helyükre kerülhettek volna, amikor egy magyarországi szakembercsoport elvégezte az összes díszablak restaurálását és a hiányzó elemek kiegészítését. A művelődési minisztérium azonban akkor is negatívan véleményezte a teljes helyreállítást. Kelemen Hunor kulturális tárcavezetőt lapzártánkig nem sikerült elérnünk, azonban a felújítási munkálatokat még elődje, Theodor Paleologu engedélyezte ebben a formában.
Főbejárat csak főbejáróknak
A fél év múlva elkészülő munkálatokat a nagyközönségnek aligha lesz alkalma megcsodálni. Az épületben működő két intézmény, mellőzve a civilizált államok gyakorlatát, húsz évvel a diktatúra megdöntése után is mindössze az oldalsó mellékbejáratot tartja nyitva az ügyfelek számára. A főbejárat a mai napig is csak a kiváltságos helyzetet élvező intézményvezetők, alkalmazottak és politikusok előtt áll nyitva.
„Bárhol Európában a személyzet az oldalsó vagy hátsó bejáratot használja, a főbejárat az adófizető állampolgároké. Úgy látszik, nálunk megrekedt az idő, vagy csak az épületben dolgozó vezetők cserélődtek, a pórnépet lenéző mentalitás maradt a régi” – panaszolta el lapunknak a város egyik jó hírnévnek örvendő nyugdíjas pedagógusa, akit ottjártunkkor éppen a szolgálatot teljesítő őr ellentmondást nem tűrő hangon a kiskapuhoz küldött át. Hasonló véleményt képvisel Keresztes Géza is, mondván, hogy ebből is kitűnik, mennyire tiszteli a politikai hatalom adófizető szavazóbázisát.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Búvárkodás szavak között - interjú Murvai Olga filológussal (Egyetemi tanár, 1942. október 10-én született Kolozsváron. A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom tanári diplomát. Három éven át a Szatmár megyei Sándorhomok általános iskolájában tanított, majd a Bukaresti Tudományegyetem idegen nyelv karán, a Hungarológia Tanszéken előbb tanársegédként, majd adjunktusként, később docensként, egyetemi tanárként dolgozott. Ugyanott tanszékvezető volt, és doktorátusvezető. 2006-tól a Sapientia EMTE Marosvásárhelyen működő Műszaki és Humántudományok Karának a főállású professzora, dékánhelyettes. Kutatási területe: stilisztika, szemantika, pragmatika, kommunikációelmélet. Fontosabb kötetei: - Stilisztikai tanulmányok (1976, Bukarest) - Szöveg és jelentés (1980, Bukarest) - Mic dicţionar român–maghiar de expresii si locuţiuni (1985, Bukarest) - Magyar–román kifejezések szótára – Román magyar kifejezések szótára (2000, Budapest) - Vers-rekviem (2005, Kolozsvár) - Viseltes szavak (2006, Csíkszereda). A filológia doktora. 1998 és 2002 között Széchenyi-ösztöndíjjal Magyarországon tanított. A Magyar Szemiotikai Társaság, a Magyar Nyelvtudományi Társaság, az AESZ tagja, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsága keretében a pedagógiatudományi szakosztály megteremtője.)
„Aki azt akarja, hogy az egyetem elvégzése után azonnal el tudjon helyezkedni, s jó állása, jövedelme legyen, az nyugodtan választhatja a fordító szakot. Ugyanis okiratok fordítására mindig szükség lesz.”
Ki oltotta be önbe a nyelv szeretetét? Ki bírta rá arra, hogy a magyar nyelv szépségeivel, rejtelmeivel hivatásszerűen foglalkozzon? – Nem a szüleimtől örököltem ezt a mesterséget, ha annak lehet nevezni azt, amit űzök, hiszen a szüleim kolozsvári kereskedők voltak. Viszont a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kiváló nyelvészeti képzést kaptunk. Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején indultak be az akkoriban modernnek számító nyelvészeti irányzatok, amelyek az oktatási folyamatot is izgalmassá tették. Az egyetem jeles tanárai, főleg Szabó T. Attila és Szabó Zoltán irányt mutattak számomra. Szabó T.-nél doktoráltam. Szabó Zoltán stilisztikaprofesszor több nyelven beszélt, naprakészen követte a fent említett irányzatokat. Ő egy kis csapatot gyűjtött maga köré a doktorandusok közül. Ebből nőtt ki az ún. kolozsvári stilisztikai iskola, amelynek én is tagja volt.
Mi volt az a nóvum, ami akkor megfogta a bölcsészkaron a diákokat? Mi volt az ön doktori disszertációjának a témája? – Abban az időben egyedül Szabó T. Attilának volt doktorátusvezetési joga. Habár ő nyelvtörténész volt, minden további nélkül elfogadta, hogy én – de más is – stilisztikából doktoráljak. A szabad indirekt stílussal foglalkoztam, ami lényegében a klasszikus retorikából átmentett alakzat, az úgynevezett oratio recta libera, az impresszionista stílusig követtem ezt. Arról van szó, hogy a prózai alkotásokban a narrátor szerepe fellazul. Amikor az író anynyira azonosul a szereplőivel, hogy nem lehet tudni, kinek a szájából halljuk a kommentárt, akkor beszélünk szabad indirekt stílusról. Az impresszionista stílus szerette ezt a szövegtani megoldást.
Az egyetem elvégzése után közvetlenül Szatmár megyében tanított. Ez hogy történt? – Szatmárnémetitől 17 kilométerre, a határhoz közel, Sándorhomok nevű községben, általános iskolában tanítottam. Nagyon jó hangulat volt ott, sok fiatal tanerő gyűlt össze. Lényegében azért kerültem e félreeső településre, mert akkor már férjnél voltam, párom, Murvai László Szatmárról származott. Két tanári állásra volt szükségünk. Szatmárnémetiben laktunk, és más-más településre ingáztunk. Három évig tanítottunk, majd a férjemet felvitték Bukarestbe, az oktatási minisztériumba, én meg bekerültem az úgynevezett Országos Pedagógiai Továbbképző Intézetbe, a tantervosztályra, és onnan a Bukaresti Tudományegyetemre, a filológia karra mentem át, ami ma az idegen nyelvek kara. Harmincnégy éven át tanítottam a bukaresti egyetemen.
Kik voltak a munkatársai a magyar szakon? Már a múlt rendszer idején is jártak át oktatni magyarországi tanárok? – A diktatúra legsötétebb éveiben is volt magyar vendégtanárunk. Szerencsénkre a filológián megforduló rengeteg külföldi tanár magával hozta a legfrissebb német, angol szakirodalmat, és ezek a kötetek körbejártak. Az 1989-es fordulat úgy ért bennünket, hogy szinte teljes mértékben naprakészen ismertük a szakmai újdonságokat. Nagyon sokat dolgoztunk. Olyasmivel is foglalkoztunk, aminek semmi köze nem volt az oktatáshoz, például fordítottunk, és sokfelé hívtak bennünket tolmácsolni. Például a bukaresti magyar követség is igénybe vette a szolgálatainkat.
Ez a munka nem okozott állambiztonsági problémákat? A hatalom egyáltalán nem szerette, ha a hazai magyar értelmiségiek bejáratosak voltak a követségre. – Ezek a felkérések egy alkalomra szóltak a követség részéről, s ugyanez történt, ha írott szövegek fordításáról volt szó. A felkérések az egyetemre érkeztek, és az egyetem vezetősége megkereste a megfelelő embert. Ha a külügyi osztály engedélyezte a fordítói munkát vagy a tolmácskodást, akkor elvégeztük, ha nem, akkor az egyetem visszautasította a felkérését.
„Pártunk és kormányunk” is adott ilyen megbízásokat, onnan is jöttek felkérések? – Természetesen. Főleg akkor, ha magyarországi küldöttségek érkeztek. A hivatalos fővárosi tolmácstevékenység e körül az egyetem körül zajlott. Másokat is hívtak tolmácsolni, például újságírókat, nem csak minket. Viszont mi voltunk állandóan kéznél. Hivatalos tolmácsképzés nem létezett.
Kolozsvárról, az egyetemről jártak oda óraadó oktatók? – Egyedül Szabó Zoltán, ő kéthetente ingázott Bukarestbe. A magyarországi tanárok is szívesen jöttek, mert odahaza az előléptetések attól is függtek, hogy kinek milyen külföldi meghívásai voltak, milyen a renoméja. Igen tekintélyes kollégák fordultak meg Bukarestben: Károly Sándor nyelvész, Hopp Lajos, Gergely Gergely irodalomtörténészek és sokan mások. Négyéves időközönként váltották egymást, és olyan is akadt, aki két turnust is elvállalt.
A Babeş–Bolyai Tudománygyetem filológia kara hogyan viszonyult ehhez a bukaresti magyar tanszékhez? Nem volt közöttük rivalizálás? – Nem volt, mert különbözött a profilunk. Mi lényegében a magyart mint idegen nyelvet oktattuk és a magyar kultúrát tanítottuk nem magyar ajkú, külföldi vagy román hallgatóknak. Kolozsváron nyilvánvalóan magyar szakos tanárképzés folyt. Persze Bukarestben is voltak magyar ajkú diákok, akik azért választották azt az egyetemet, hogy a magyar nyelv és irodalom mellett valamilyen idegen nyelvi képzést is kapjanak. Tulajdonképpen mi kétszer annyit dolgoztunk, mint mások, mert másféleképpen kellett oktatni a magyar és a nem magyar ajkú diákokat, akikből külön csoportokat szerveztünk.
Tehát több mint harminc éven át tanított a bukaresti egyetemen, viszont most Marosvásárhelyen él, dolgozik. Mikor, hogyan történt a váltás? – Csak félig-meddig jöttem el a bukaresti egyetemről, hiszen az idegen nyelvek kara keretében működő Nyelv és nemzeti identitás című doktoriskolának a tagja vagyok. 2000 óta foglalkozom doktori képzéssel, és azóta nagyon sok magyar ajkú diák doktori disszertációját irányítottam. Tanítok is a doktori iskolában, tehát gyakran járok Bukarestbe, s mióta nem lakom ott, szeretem a várost. 2006-ban jöttem el részben személyi okokból. Ugyanakkor meghívást kaptam a Sapientia EMTE részéről, Marosvásárhelyre hívtak a Műszaki és Humántudományok Karra. A humánrészlegnek volt szüksége egyetemi oktatói tapasztalattal rendelkező munkatársra, aki az egyetem szervezését is átlátja. Nagyon jól érzem magamat a Sapientián. Új szakokat indítottunk be, amelyeket én találtam ki, s remélem, hogy idővel nagyon jól fognak működni.
Ilyen például a fordítói és tolmács szak. Van iránta érdeklődés? – Van, annak ellenére, hogy kizárólag tandíjköteles szak, 750 euró az éves költség. De az ötven hely így is évről évre betelik. Aki azt akarja, hogy az egyetem elvégzése után azonnal el tudjon helyezkedni, s jó állása, jövedelme legyen, az nyugodtan választhatja a fordító szakot. Ugyanis okiratok fordítására mindig szükség lesz. A hároméves képzés után bárki fordítói irodát nyithat, és akár a saját lakásából is megszervezheti az egész életét. Jövőre végez az első évfolyam. Tehát a fordítók három év után dolgozhatnak, illetve utána nyelv szakokon vagy máshol is mesterizhetnek, hiszen a mesteri képzések nyitottak. Mezőgazdasági, jogi, politikai, orvostudományi, műszaki és más szakfordítókat képezünk. Ilyen jellegű speciális képzést kapnak a hallgatók. Ők maguk döntik el, hogy mire szakosodnak. Irodalmi fordítókat nem képezünk. Ahhoz tehetség szükséges, és véleményem szerint azt nem lehet egyetemen elsajátítani.
A különböző szakterületeken léteznek-e segédeszközök, szótárak? – A legmodernebb számítógépes segédeszközökkel dolgozunk, amelyeket ingyen és bérmentve kaptunk meg egy magyarországi cégtől. Az egyetemen belül minden hallgatónk használhatja. Ez nagyon nagy dolog. A tolmácsképzés keretében kizárólag konferenciatolmácsokat fogunk képezni különböző szakterületeken, de a tolmács szak csak akkor fog működni, ha a mesterképzésre is megkapjuk az engedélyt. Közben szinkrontolmácsoló gépekhez is hozzájutottunk. Ezek segítségével a diákok ízelítőt kaphatnak a mesterségből.
1985-ben ön is kiadott egy román–magyar szótárt. – Ez kifejezések szótára. Annak idején a saját diákjaink számára készült, belső használatra. Bizonyára mindenki tapasztalta, hogy ha nem ismer eléggé egy idegen nyelvet, akkor a legkomolyabb gondot a kifejezések, a közmondások, a szóviccek megértése okozza, viszont éppen ezek adják meg mindenféle társalgásnak a sava-borsát. Ezek félremagyarázása, félreértése miatt néha kínos helyzetbe kerülhetünk. Egyszer én is ilyen helyzetbe keveredtem, és akkor határoztam el, hogy elkezdem gyűjteni a sajátos, gyakran előforduló román kifejezéseket. Azóta 2000-ben egy magyarországi kiadó megjelentette két kötetben ennek a bővített változatát román–magyar, illetve magyar–román kifejezések szótáraként.
Kutatási területei a stilisztika, a szemantika, a pragmatika és a kommunikációelmélet. Mit kell tudni a pragmatikáról? – Azt jelenti, hogy a beszédet visszahelyezzük abba a környezetbe, ahol elhangzik. Ha azt mondom, hogy igen, ez egy kijelentés. Ha a házasságkötő teremben hangzik el, az egy olyan beszédszituáció, ami a további eseményeket befolyásolja, kihat rájuk. Vagyis olyan beszédszituáció, amivel beleavatkozunk a környezetünk, a világ dolgaiba. A házasságkötő előtt ezt az igent nem lehet kérdő formában mondani. Tehát a pragmatika annak elemzése, hogy miként hatunk a környezetünkre azzal, hogy kimondunk valamit: igen, nem, bocsánat stb. Érdekes egyébként, hogy mi, magyarok felszólító módban kérünk bocsánatot még a Jóistentől is: „Bocsásd meg a mi vétkeinket!” Az is érdekes, hogy mi, magyarok általában nem mondunk kategorikusan nemet, hanem kifogásokat keresünk visszautasításkor.
Milyen témákkal foglalkoztak a doktorandusai? Általában ők választottak témát, vagy ön bízott rájuk különböző kutatási feladatokat? – Az én témaköröm – nyelv és nemzeti identitás – nagyon tág terület, igen sok minden belefér. Azt szeretem, ha a hallgató jön témával, viszont ha megkér, akkor esetleg együtt keresünk témát. Szerettem volna a kommunikáció felé elmenni, ezért örvendtem annak, hogy az egyik kiváló doktorandusom, Gászpor Réka a reklámnyelvvel foglalkozott. Ő most szintén a Sapientia EMTE-n tanít. Az első védés a latin–magyar kétnyelvűség a középkori dokumentumokban témakörhöz kapcsolódott, egy Maria Dragomir nevű levéltáros hölgy készítette, aki magyarul is tud, és igen nagy sikere volt. 2005-ig nyolc évig tartott a doktorira való felkészülés, most, a bolognai folyamat életbelépése óta már csak hároméves a doktori képzés. A két tévészerkesztő, Simonffy Katalin és Kós Anna doktori disszertációja immár kötet formájában is hozzáférhető. Simonffy Képnyelv, szónyelv című dolgozata főképpen azzal foglalkozik, hogy az, amit a képen látunk, hogyan adható vissza szavakkal, illetve, hogy visszaadható-e szavakkal az, amit látunk. Kós Anna tanulmánya Nyelvhasználat és politikai kommunikáció címen látott napvilágot, és tulajdonképpen az erdélyi politikai diskurzus röntgenképe.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

Hungarikum
Úgy döntöttem, hogy szerény ismereteimmel magam is gyarapítom a megkülönböztetett jelzővel, piros-fehér-zöld szalaggal forgalomba hozandó magyar nemzeti termékek számát.
Az első általam javasolt hungarikumot, más régi magyar falusi játékokkal együtt, augusztus végén, a szatmári Partiumi Magyar Napok gyermekműsorán mutatom be.
A jól hangzó név miatt egyelőre magyar vuvuzelának hívom, de a bejegyezésnél már a régi magyar nevét használom. Garantálom: totál csődbe viszi a dél-afrikai vuvuzelát, s fellendíti Magyarországot, mivel az én vuvuzelám olyan egyszerű, hogy mindössze három nyesés a bugylibicskával és kész. S ezzel elárultam, hogy az anyaga is könnyen fellelhető, pláne nyáron.
Kölyökként, ha egy kis lármát akartunk csapni (például, ha a bakter részegségében elfelejtette a dobolás szövegét, Lika néni megint káromkodva ment haza a kocsmából, netán megelégeltük, hogy a tiszteletes úr sok zsoltárt magoltat be velünk), vettük a bicskát, lementünk a kertbe, nyestünk pár szál izét (mert ez még titok) aztán volt olyan sípolás, tülkölés, hogy anyánk is kiszaladt a seprűvel.
Javasolnám továbbá, hogy hungarikum legyen több olyan egyszerű étel, mint a sült krumpli, sültalma, nudli (másként angyalbögyörő), hagymaleves, lekváros derelye, tökkáposzta. Annyira egyszerű étkek ezek, hogy megválthatnák a világot az éhezéstől, fényesítve a magyar nevet.
A jó borok közül is csak azokat nevezném hungarikumnak, amelyek vidám nótákat csalnak elő és derűsebb életszemléletet adnak a káromkodásra és öngyilkosságra fölöttébb hajlamos magyarnak. Azokat, amelyek nem Mohácsot, Világost, Trianont, s még csak nem is a magyarfaló Ficót, Slotát juttatják eszünkbe, hanem elsősorban és inkább azt: miként verte be Botond buzogányával Bizánc kapuját, sétált be Mátyás Bécsbe, sarcolta meg Hadik András Berlint, s miként lett a magyar anyanyelvűek gyülekezete az amerikai atombomba kidolgozásában fő szerepet játszó tudósok csapata. Mert, ha sokat emlegetjük, hogy mi sikertelen, sőt tragikus nép vagyunk, sokan el is hiszik, még akkor is, ha történetesen a Kanári-szigeteken nyaralnak, szarvasgombát vacsoráznak egy előkelő párizsi vendéglőben, Kemény Dénes vízilabdázói zsinórban negyedszer is megnyerik az olimpiát, az OTP pedig nem az EU második, hanem a világ első bankja.
Csak ne legyen a remek kezdeményezés a kormánypárti brancsszellem eszköze, hogy csupán a színe miatt még a gatyamadzagot is hungarikumnak nyilvánítsák. Mert semmi nem lehet ártalmasabb hírünknek, mint az olcsó, giccses, banális magyarkodás.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Nem (csak) Erdély volt a tét
Koszta István egyike azon Romániában élő magyar újságíróknak, akik filológiai végzettséggel nem a tanári pályát választották, hanem a sajtó berkeiben kezdtek dolgozni. Már az 1989. decemberi események után közvetlenül érezte, mit kell tennie. Ott volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt 1990. december 27-én Marosvásárhelyen tartott első országos kongresszusán, amelyen megválasztották a párt 11 tagú országos vezetőségét. Köztük volt Koszta István is. A sajtóban létrehozta a Pulzus című, gazdasági élettel foglalkozó lapot. Munkássága mind jobban bizonyítja, hogy rátalált arra az útra, amely mind tudatosabban tükrözi azt az irányt, amellyel az Erdélyben és a nagyvilágban élő olvasóinál mind jobban elérheti az önazonosság hatékony fejlesztését. Tényfeltáró könyvei beszédes bizonyítékai ennek. Legújabb könyve: Nem (csak) Erdély volt a tét. Alcíme: Kései tudósítás a párizsi konferenciáról (312 oldal, Kárpátia Stúdió Kft. 2010).
Maga a könyv unikum, ennek is köszönheti szokatlanul nagy sikerét. Az első kiadás hetek alatt (nem túlzás) elfogyott, már a második kiadást nyomtatják a budapesti Korrekt Nyomda nyomdaüzemében. A Tóth Gábor által tervezett borító megragadja az olvasó figyelmét, zsúfoltságával beszédesen bizonyítja, a könyv tartalma nem mindennapi. A címlap fotója a trianoni „békekonferencia” megnyitása. Febt a szerző neve, a könyv címe, alcíme, majd a kép alatt szalagcímben: Titkosított jelentések, eddig nem publikált dokumentumok. A hátsó borító képei: Clemenceau, Wilson és Lloyd George a diktátum aláírása után. Alexandru Vaida-Voevod (a magyar országgyűlés alsóházának jegyzőkönyve szerint Vajda Sándor) portréja. 1899. május 25. és egy bécsi orvostanhallgató diák aláírása. A fülszövegből gondolatsornyit idéznék: „Vajda-Voevod levelei a párizsi békekonferenciáról, olykor beszámoló, összegező tájékoztatói azért fontosak, mert abban a békéről alig szóló, általános zűrzavarban eligazítanak arról, hogy ki, kivel, hányszor, hol és mikor, meg miért, vagy mennyiért…”
Nem véletlen, hogy a könyvhöz Raffay Ernő történész, a vizsgált kor egyik legjobb magyar ismerője írt előszót. Így fogalmaz: „Trianonról és következményeiről szóló, minden szempontból körültekintő elemzést adó történelmi mű még nem született meg, de talán nem is fog hosszú ideig… Íme egy könyv, amely arról szól, hogy korántsem vagyunk minden titkok birtokában, kilencven év után is lehet megdöbbentően újat mondani… Ajánlom Koszta István könyvét minden magyar olvasó kezébe. Megérthető belőle nemcsak a Magyar Királyság tragédiája, de a különbség is a magyar és a román politikai elit (például gróf Tisza István és Brăteanu vagy éppen gróf Bethlen István és Alexandru Vaida-Voevod) szellemi és morális állapota, valamint érdekérvényesítő tehetsége között is.”
Koszta István tudatosságát jellemzi: a budapesti könyvhétre megjelent könyvet 2010. június 4-én, a nemzeti összetartozás napján du. 4–5 óra között a budapesti Vörösmarty téren a 80. számú Püski-pavilonnál dedikálta először, másodszor pedig az Erdélyi Magyar Igazság Klubban mutatta be. Ezt követte az erdélyi körút, csíkszeredai bemutató, majd Nagyszeben, ahol a könyvet az előszót író Raffay Ernő mutatta be. Kolozsvárról megtisztelő meghívást kapott, a Román Akadémia kolozsvári Gheorghe Bariţiu Történeti Intézetének konferenciatermében nemzetközi konferencia keretében mutatták be. A rendezvény védnöke Nicolae Edroiu, a Román Akadémia levelező tagja, a román–magyar történész vegyes bizottság elnöke, az intézet igazgatója volt, a moderátor pedig Lucian Nastasă-Kovacs, az Akadémiai Intézet főállású kutatója, a jelenkori történelem munkacsoport vezetője. Koszta István kötetét dr. Stelian Mânduţ ajánlotta a történésztársadalom figyelmébe. A hiánypótló munka Vaida-Voevod 1918–20-as, a párizsi béketárgyalásokról hazaküldött szigorúan bizalmas, máig nem publikált rejtjeles üzeneteit dolgozza fel. A dokumentációt alaposan ismerve írta, fordította és bő jegyzetanyaggal látta el a szerző. A könyv egyaránt szól románokhoz és magyarokhoz. (A nem könnyű, de kitűnőre sikeredett fordítást dr. Lakatos Artur Lóránd történész végezte.) Az egykori magyar országgyűlési képviselő Vaida-Voevod a Trianon után létrejött „Nagy-Románia” első miniszterelnöke volt, ám erdélyi autonomista elképzelései miatt hamar kiszorult a hatalomból.
A harmincas években közel került a jobboldali eszmékhez, így – bár háborús rémtettek nem fűződnek a nevéhez – a második világháborút követően munkássága tabutémává vált. Történettudományi recepciója máig rendkívül foghíjas és egyoldalú, többek közt ezen is szeretnének változtatni a konferencia szervezői.
A könyvbemutatóval egybekötött konferencián Kónya Hamar Sándor kolozsvári író-filozófus Demeter Béla politikai kálváriájáról beszélt. Szávay István történész-politológus a Vaida-Voevod személyiségével kapcsolatos képet árnyalta, többek közt elmondta: Vajda Sándor mint parlamenti képviselő egy pillanatig sem feledkezett meg arról, kik küldték őt a magyar palamentbe, kitűnő szónokként következetesen a románság érdekeit képviselte. Szónoki technikája a következő volt: mindig általános kérdést vetett fel, majd azt kifejtve eljutott a nemzetiségi problémához. Valamennyi felszólalásában a nemzetiségi kérdés került központba. Tudta érvényesíteni a magyarországi románság érdekeit, hangsúlyozta, hogy a monarchiában a magyarok és a románok egymásra vannak utalva. Az előadásokból kiderült: a Koszta István által közölt szövegek két részre oszthatók: Alexandru Vaida-Voevod Párizsból Iuliu Maniunak, illetve a kormányzótanácsnak írt levelei átfogják az ún. békekonferencián rendkívül tanulságosan és eredményesen tevékenykedő román delegáció első párizsi munkaévét (1919. január–november). A második rész: feljegyzései és emlékirat-töredékei, az 1920. év első negyedévének történéseit és azok összefüggéseit tartalmazzák. Vaida-Voevod levelei azért is fontosak, mert eligazítják az olvasót a párizsi békekonferencia munkálataiban.
A hallgatóság közt jelen volt Csucsuja István, a BBTE történettudományok professzora, volt dékánhelyettes, Vekov Károly volt RMDSZ-es országgyűlési képviselő, egyetemi tanár, Sipos Gábor, az EME elnöke, egyetemi tanár, Vasile Puşcaş, Románia EU főtárgyalója, egyetemi tanár, Zagyva György Gyula magyarországi képviselő, több akadémiai és egyetemi munkatárs.
Koszta István könyve hét nagy egységre tagozódik. Mindenik tartalma a maga egészében olyan információkat tartalmaz, melyek ismerete nélkül csak hiányos képünk lehet. Az ebben a részben elmondottakat árnyalja és egészíti ki a közel 35 oldalnyi függelék. Ehhez van csatolva a levelek jegyzéke és a névmutató, és kézbe vehetünk egy román térképet is, amely 1915-ben ábrázolja Erdélyt és Bukovinát. A kötetet érdemes figyelemmel olvasni, benne az ember előtt feltárul egy olyan világ, amelyről azt gondolta: ismeri. A könyvet elolvasva rájöhet arra, még sok tanulnivalója volna, ha ezt a kort tényleg szeretné megérteni.
Csomafáy Ferenc. Vasárnap (Kolozsvár)

Az Erdélyi Erő Párt alakuló kongresszusának felhívása
Mivelhogy 1989-ben nem volt egy valódi rendszerváltás Erdélyre vonatkozóan, így most az Erdélyi Erő alakulat most induló kemény munkával arra törekszik, hogy 2010. augusztus 17-19. között megszervezze az alakulat kongresszusát.
Szeretettel hívunk minden olyan Erdélyért tenni akaró polgártársat az alakuló kongresszusra, nemzetiségtől, kortól, vallástól, nemtől függetlenül, aki aláírja az alább közzétett belépési nyilatkozatot.
A kongresszus résztvevőinek szavazata szentesíti azokat a jelölt személyeket, amelyek arra lesznek felhatalmazva, hogy megalapítsanak és éltessenek egy új radikális pártot.
A párt nevét és alapszabályát is ezen az időponton véglegesítik a résztvevők.
A rendezvényen csak olyan személyek vehetnek részt, akiknek nem „mocskos” a hírnevük és nem felelősek Erdély súlyos politikai, gazdasági helyzetbe való juttatásáért, sem az úgynevezett forradalom előtt sem pedig azután!
A NYILATKOZAT
Alulírott... kinyilvánítom megfontolt szándékomat, és felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy az alább felsoroltak nem terhelik személyemet.
Erdély nemzeteinek elárulása - Erdély gazdasági javainak és az ott élő közösségek anyagi javainak elbitorlása, elkótyavetyélése, kizsugorítása - Besúgói, árulási cselekedetek, amelyek a fenti két bekezdésre vonatkoznak - Diktatórikus, megtorló tevékenységek, amelyek a tisztességes polgárok, fizikai és szellemi épségét veszélyeztették, korlátozták, vagy kioltották.
Becsületszavamat adom, hogy a fentiek megfelelnek a valóságnak, ellenkező esetben vállalok mindennemű jogi és morális felelősséget, amennyiben a fenti pontokkal ellentétesek vagy nem megfelelően tükrözik a valóságot.
Helység, Időpont, Aláírás * * * Azok jelentkezését várjuk, akik szívesen segítenék munkájukkal, tudásukkal vagy anyagiakkal céljainkat, annak érdekében, hogy az alakuló közösség formáló ereje megteremtse Erdély gazdasági és kulturális helyreállításának biztos jövőjét.
A jelentkezést és helyfoglalást az alábbi elektronikus levélcímünkre várjuk: erdelyiero@gmail.com. A román nemzetiségűek a nyilatkozatot a következő fiókunkban találják meg: fortatransilvania@gmail.com Bővebb információk a: http://sites.google.com/site/erdelyiero/ oldalon találhatók. A rendezvény helyszíne: Csíkszereda, Fenyő szálloda Nyitóbeszédet és programismertetőt Éltes Zoltán fog tartani.
A rendezvény programja:
Augusztus 17. Politikai nap, időpont 10-15 óra, Nyitóbeszéd/Programismertető, jelölések,szavazások. - Augusztus 18. Gazdasági nap, időpont 08-16 óra, „Siculorum Bank” létrehozásának megvitatása, Hangya-szövetkezetek beindításának elemzése, konkrét intézkedések elfogadása. - Augusztus 19. Kulturális nap, időpont 10-15 óra, Erdélyi kulturális program
Előre is köszönjük segítségüket, erőt, egészséget a kitartó munkához, további sok sikert kívánunk! Az Erdélyi Erő elsődleges szimpatizánsai
Tisztelt, Hölgyem/Uram !
Éltes Zoltán-Imre vagyok, az Erdélyi Erő koordinátora.
Két évtizeddel ezelőtt, sokak segítségével indítottuk útjára a ,,Romániai Magyar Kisgazda” pártot.
Egy olyan szervezetet, amely akkor felvállalta az akkori idők kihívásainak problémáit.
Fontos dolognak tartom megemlíteni, hogy akkor Romániának nem volt egyáltalán adóssága.
Akkor én személy szerint lemondtam az RMDSZ funkcióajánlásáról, annak érdekében, hogy az összefogás ne bomolhasson fel, lemondtam a képviselői felajánlásról, hogy az érdekszövetség valóra válthassa célkitűzéseit, törekvéseit.
Azóta eltelt két évtized s nagyon megbántan az akkori megtorpanásomat.
A tisztelt polgárok, most saját szemükkel láthatják, hová vezetett a közel húsz év sunyi kormányzása, amiben szervesen részt vett és vesz az RMDSZ is.
A legjobban az fáj, hogy az akkori ígéretekből nagyon kevés dolog valósult meg, ami az élmondatok szellemében igen- igen kifogásolható.
Szánalmas látni azt, főleg a gazdaság terén, hogy szinte mindent a külföldi hitel (tőke) működtet, az embereknek szinte nincs semmilyen megtakarításuk, a morális züllésről nem is beszélve.
Románia belekerült egy olyan adóssági csapdába, amiből a jelenlegi kormányzat nem talál kiutat. A természettel harmóniában lévő gazdasági rendszerek helyett, a legdurvább kizsákmányoló kapitalizmus és a természeti kincsek teljes kizsugorgása (hogy ne nevezzem lopásnak) a ,,trend,,. A legnagyobb gond, hogy ezeknek a kincseknek a többségi haszonélvezői nem az Erdély régió polgárai, hanem a világuralmi bankok kamatszedői.
Az őshonos termelő egységek jóformán megszűntek létezni, mert talán az emberek kedve is elment a munkától (köszönhetően a felelőtlen hitelezési normáknak).
Sláger lett a szociális juttatás, fizetett munkanélküliség, betegségi nyugdíj.
Gondolom e pár sor magyarázatot ad arra, hogy tegnap miért került sor egy új politikai-gazdasági- kulturális alakulat megszületésére.
Az alakulat neve ,,Erdélyi Erő,, amely arra hivatott, hogy a jelenlegi súlyos gazdasági problémákkal küzdő társadalmunkra megoldást találjon, az összefogás valódi jelentése szellemében.
Az elmúlt időszakban többek között jogvédelmi problémákkal is foglalkoztam, így rálátásom nyílt társadalmunk kényesebb dolgaira is, ami az emberek, morális/szociális fásultságaira/jellemére, valamint egyes csoportok gazdasági agresszivitására jellemzőek.
Befejezésként, de nem utolsó sorban hangsúlyoznám, hogy az említett súlyos problémák megoldására nagyon fontosnak tartom, a kárpát medence délkeleti régiója haladó erőinek az összefogását, ami az ,,Erdélyi Erő,, alakulat megtestesítésében kell kiutat találjon, térségünk súlyos politikai-gazdasági-kulturális problémáiból.
Fontosnak tartom egy önsegélyző Bankrendszer létrehozását, amit ezelőtt húsz évvel is programba foglaltam, sajnos az RMDSZ ezt nem tartotta fontosnak mind a mai napig.
Szeretettel informálok minden kedves érdeklődőt, hogy az „Erdélyi Erő” alakulat első kongresszusát 2010. Július 10-11 időszakban rendezzük meg Csíkszeredában. Amelyre szeretettel várunk minden tenni akaró polgártársat, faji, nemzeti, nemi és vallási hovatartozásától függetlenül. Olyan polgártársakat várunk akik ellentétben az elmúlt időszak rossz példamutatóival, tenni is akarnak szülőföldjükért, közösségükért.
Helyszín Csíkszereda Fenyő szálló.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
A szervezőbizottság nevében, Éltes Zoltán jogász
Véleményeiket, javaslataikat, esetleg konkrét programjaikat az alábbi elérhetőségeinken tehetik meg: erdelyiero@gmail.com,
fortatransilvania@gmail.com. Erdély.ma

Elmosta a víz Udvarhelyt
Udvarhelyszéket öntötte el a hétvégén a legutóbbi Székelyföldi áradás: megduzzadtak és megáradtak a patakok, Udvarhelyen a csatornarendszer sem bírta a terhelést, veszélybe kerültek a Petőfi Sándor utcai ingatlanok, a Tomcsa Sándor utcai tömbházak, és rövid ideig állt a közlekedés az érintett negyed előtti körforgalomban is.
Víz alá került Telekfalva, Patakfalva, Árvátfalva és a Homoródszentmárton községhez tartozó települések: a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű víz autókat és erőgépeket sodort magával, megrongálta a közutakat, és súlyos anyagi károkat okozott több lakóházban és gazdasági épületben is.
Udvarhelyen a Varga-patak keserítette meg a városlakók életét: a városközpontban több alagsori épületet, pincét is elöntött a víz, s bár sikerült megakadályozni, hogy a házakba is behatoljon az áradás, az itt élők jelentős erőfeszítésébe került a kármegelőzés és a kármentés.
A hétvégi természeti csapás körülbelül egy óra alatt söpört végig a térségen: közeledtét már a múlt hét végén jelezte az Országos Meteorológiai Intézet. Hargita, Kovászna, Kolozs, Arad, Temes és Bihar megyékben valóságos trópusi időjárás alakult ki: heves esőzésekkel, jégesővel, viharos erejű széllökésekkel és hirtelen beköszönő rendkívüli meleggel.
A következő napokban a hétvégihez hasonló szélsőséges légköri viszonyokra kell számítani, tizenkilenc megyében sárga vészjelzés van érvényben. A lezúduló csapadék várhatóan meghaladja az évszaknak megfelelő átlagot, helyenként négyzetméterenként 50-60 liternyi eső okozhat gondot. Szakértők szerint Erdélyben Brassó, Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Máramaros megyében tombolhat a makacsul kitartó augusztusi vihar.
A napokban túrázni készülő kirándulók számára a szakértők azt javasolják: különösen figyeljenek oda a villámlásveszélyre. Az szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők figyelmét arra hívják fel az illetékesek, hogy az esőzések nem járnak lehűléssel, a várható csúcshőmérséklet 35 Celsius-fok körül alakul majd: kiemelten fontos a kánikulában érvényes biztonsági szabályok betartása. Új Magyar Szó (Bukarest)

Erdélyi (szélső)jobbra át?
„Társszervezi” a szélsőségeseket felvonultató EMI-tábort a Hargita Megyei Tanács
Miután a tavaly még „megelégedett” azzal, hogy költségvetési finanszírozással járuljon hozzá a magyarországi szélsőjobboldal több ismert képviselőjét felvonultató EMI-tábor sikeréhez, idén a Hargita Megyei Tanács társszervezővé lépett elő az Erdélyi Magyar Ifjak gyergyószentmiklósi rendezvényén.
Mint megtudtuk, a holnapután kezdődő, vasárnapig tartó tábor közpénzből történő támogatását az azóta elmélyült gazdasági válság ellenére is szinte kétszeresére növelte a megyei önkormányzat.
Gyergyó: EMI-tábor Jobbik-parádéval
A szélsőségesnek ítélt magyarországi politikusokat felvonultató gyergyói tábor tavaly már vehemens bírálatokat kiváltó költségvetési támogatása kapcsán Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét többszöri próbálkozásunk ellenére nem sikerült tegnap megszólaltatni. Tavaly Borboly erről lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett önkormányzat nem működhet ideológiai szűrőként, és mint elnök, ő nem cenzor. „Nem bírálhatom fölül 325 ezer Hargita megyei ember gondolkodásmódját és értékrendjét” – védekezett akkor Borboly.
Petres Sándor megyei önkormányzati alelnöktől megtudtuk: a testület nyolcezer lej támogatást szavazott meg az EMI-tábor számára; tavaly ugyanerre a célra 5000 lej jutott. Az alelnök nem kívánta kommentálni azt a felvetésünket, hogy a megyei tanács által folyósított pénz idegengyűlölő, revizionista dalokat éneklő zenekarokhoz kerülhet. Az ÚMSZ egyébként úgy tudja: a támogatás szavazásra bocsátásakor a megyei tanács RMDSZ-frakciójából ketten szavaztak a határozattervezet ellen.
A Hargita Megyei Tanács döntését, miszerint költségvetési finanszírozással járul hozzá az EMI-tábor sikeréhez, lapunk által megszólaltatott politikusok – Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségügyi tanácsosa és Aurel Vainer zsidó kisebbségi képviselő – vehemensen bírálták.
„Nem tudom, milyen érvei vannak Borbolynak, de mint hogy hamis indokokkal jöjjön, inkább vállalja fel nyíltan, hogy ő egy ilyen szélsőséges szervezettel szimpatizál” – fogalmazott akkor élesen Kelemen Hunor, miközben Eckstein és Vainer a szélsőjobboldali eszmék székelyföldi terjedése miatti aggodalmát fejtette ki.
Csík: zsidózás határok nélkül
Ami a szélsőjobboldali eszmék székelyföldi terjedését illeti, ezt látszik alátámasztani az a csíkszeredai eset is, melyről lapunk hétvégi számában tájékoztattunk.
A csíkszeredai törvényszékhez alá tartozó ügyészség múlt héten indított eljárást a Székely Gárda elnevezésű, a Magyarországon betiltott Magyar Gárda mintájára Erdélyben létrehozott szervezet két alapító tagja ellen, mert „Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál” feliratú plakáttal demonstráltak egy helyi bevásárlóközpont előtt.
A szervezők fenntartják, hogy az akcióhoz engedélyt adott a helyi önkormányzat. Antal Attila csíkszeredai alpolgármester megkeresésünkre elmondta, a demonstrációra vonatkozó engedélykéréshez vélhetőleg nem csatolták a kérvényezők a felirat pontos szövegét, ezért kaphattak engedélyt.
Marosvásárhely: teljes jogú jobbikosok
Csíkszereda és Gyergyószentmiklós mellett Marosvásárhely is otthonává vált a magyarországi szélsőjobboldali politikának: a hétvégén Vásárhelyen tartott fogadóórát a városban nemrégiben megnyitott irodájában Szegedi Csanád jobbikos európai parlamenti képviselő, illetve megalakult a Jobbik Baráti kör is. Az erdélyi építkezés szó szerint „határokon átívelő”: a kezdeményezők jelezték, a frissen alakult marosvásárhelyi szervezet tagjai a magyarországi Jobbik teljes körű tagjaivá válnak.
Ami az EMI-tábort illeti, „díszvendégnek” idén is Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, a Magyarországon betiltott Magyar Gárda félkatonai szervezet vezetője számít. Az európai parlamenti képviselő idén a Radikális változás? című előadásával örvendezteti meg a Hargita megyei sátorozókat.
A tábor szervezői beharangozójukban jelzik, az érdeklődők személyesen tájékozódhatnak az „erő pártjának” lehetőségeiről, kilátásairól, és kapcsolatba léphetnek a radikális politikai nézeteiről ismert pártvezetővel.
Legitimizált szélsőjobb?
Az RMDSZ egyes politikusai sem vetik meg egyébként a szélsőjobboldalinak tartott rendezvényen való szereplés lehetőségét. Felszólalóként, az EMI-tábor vendégeként tünteti fel az idei program Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert és Tamás Sándor megyei tanácselnököt is.
Máté Árpád Levente RMDSZ-es képviselő is megerősítette lapunknak, hogy meghívást kapott a táborba, és el is fogadta azt, ám más irányú elfoglaltságai miatt – éppen parlamenti szakbizottsági ülésen vesz részt azon a napon – mégsem lehet jelen. „Ha nincs a szakbizottsági ülés, részt vennék” – erősítette meg az ÚMSZ-nek a politikus.
Kérdésünkre, tud-e arról, hogy a tábor szombati napjának vezérszónoka Vona Gábor lesz, és esténként szélsőjobbos zenekarok lépnek fel, Máté kijelentette: „nem láttam a tábor programját”. Hozzátette, nem kívánja kommentálni azt, hogy kiket hív meg az EMI a rendezvényeire. Új Magyar Szó (Bukarest)

„Két perc alatt béjött a tenger a házba”
Felhőszakadás okozott özönvízszerű áradást szombaton este Udvarhelyszéken. Több mint tíz települést árasztott el a hegyekből lezúduló víztömeg és a megáradt Nagy-Homoród, a tegnap délutáni legfrissebb információink szerint 600 fölötti az érintett porták száma, és több száz hektárnyi az elöntött mezőgazdasági területeké. Több mint húsz település maradt villanyáram nélkül.
Ócfalva, Felsőboldogfalva, Patakfalva, Sándorfalva, Árvátfalva, Lókod, Telekfalva, Homoródszentmárton, Homoródszentpál, Recsenyéd, Városfalva: települések, amelyeket nem kíméltek az égiek. Szombaton a késő délutáni órákban bekövetkezett felhőszakadást követően a Felsőboldogfalvára és a hozzá tartozó falvakra a domboldalakról elemi erővel zúdult le az útjából mindent elsodró vízáradat.
„Földindulás volt itt” – emlékszik vissza Sándor József, Felsőboldogfalva polgármestere, aki szerint a településeket egy óra alatt elárasztó víz a 2005-ös árhoz mérhető rombolást végzett. Felsőboldogfalván 101, Ócfalván 31, Patakfalván 28, Telekfalván 23, Árvátfalván és Sándorfalván 1-1 háztartást tett tönkre az áradás – sorolja a szomorú statisztikát az elöljáró, majd hozzáteszi, a mentést már az éjszakai órákban elkezdték – a lakókkal közösen jelenleg is dolgoznak a tűzoltók és az önkéntesek, de „ezt a hatalmas kárt kézi erővel nem lehet helyrehozni”.
A ’70-es árvíz leányálom volt
Rosszabbul jártak a Homoródszentmárton községhez tartozó falvak. A rájuk szakadó áradatot az este tíz órakor medréből kilépő Nagy-Homoród tetőzte. Homoródszentmárton irányába tegnap délelőtt ugyan lehetett már közlekedni, az úttesten felgyülemlett törmelék, az elmosott kertek, a felgyűrt aszfalt és a vízátfolyások lehangoló látványa azonban megerősítette a romokat takarító emberek állítását: a ’70-es árvíz ehhez képest leányálom volt.
„Hatvanesztendős vagyok, de én ilyet még életemben nem láttam, pedig idevaló vagyok. Valósággal hömpölygött a derékig érő víz” – meséli Homoródszentmártonban Ilonka Margit, aki előbb a mély és több helyen beszakadt patak martját, majd a víz mosta és iszaptól bűzlő ősház portáját mutatja – itt éppen a pincébe befolyt vizet igyekeznek kiszivattyúzni a segítőkész szomszédok. Harangszó, a nyári melegben gőzölgő iszapos víz és hordalék orrfacsaró szaga, a pincékből a vizet szivattyúzó pumpák zúgása, letarolt kertek, a régi csűrre alig emlékeztető romhalmaz, a menthetőt még menteni próbáló lakosok – ez a látvány fogad Homoródszentpálon.
A negyven éve Galacon élő, idős édesanyjához látogatóba hazaérkezett Apostoli Erzsébet szülőházának udvarát és a csűrt, valamint a kertet elmosta az ár, csupán a ház előtti villanyoszlopon a gólyafészek maradt sértetlenül. „Azt hittem, hogy itt van a világ vége, a végén már csak vetettem a keresztet és fohászkodtam a Jóistenhez, hogy mentsen meg minket” – meséli a még mindig a történések hatása alatt álló asszony. „Eddig soha nem hallott hangon vonyítottak a kutyák, bőgtek a tehenek és rikácsoltak a tyúkok, aztán jött a víz. Én ilyen rettenetes, pokoli dübörgést soha nem hallottam még… Két perc alatt béjött a tenger a házba, a csűr ajtaját hátravetette, és ami benne volt, a szekeret, a gabonát, építőanyagot, mindent, de mindent elvitt. A lovat és a borjút kimentettük, de a tyúkok mind odavesztek. Villany sem volt, koromsötétben tapogatóztunk” – meséli, hozzátéve, az mentette meg az életüket, hogy a kert mellett folyó Nagy-Homoród csak később áradt meg.
A traktort, mint pelyhet sodorta el
A 18-as házszám alatt lakó nyolcvanesztendős Bató Zsuzsánna néni és lánya, Bak Katalin utolsó percben menekült meg a több méter magasan hömpölygő víz elől, de a pincelakásban, Zsuzsánna néni egykori varróműhelyében minden odaveszett. „Azt mondják meg, hogy mikor lesz villany, hogy haladni is tudjunk?” – ezzel a kérdéssel fogadnak a homokzsákokkal elbarikádozott házaik előtt ügyködő városfalviak, akiknek házait idén harmadik alkalommal árasztotta el a víz. „Valójában négyszer jött már reánk a víz” – magyarázza Sarka Dénes városfalvi tanácsos, aki szerint a szombati áradás 70–100 épületet érintett és 200 hektár körüli mezőgazdasági területet árasztott el. A víz erejéről annyit: a Templom utca 132-es házszám alatt lakó Szabó Béla portája előtt álló traktort tulajdonosa szerint úgy sodorta el a víz több mint negyven métert, „mint egy pillét”.
„Ez a nyár, úgy látszik, már csak ilyen. Egyik felén befejezzük, a másik felén kezdjük elölről” – állapítja meg az éppen a faluban terepszemléző Sófalvi László, a megyei tanács alelnöke. Mint hozzáteszi, a károk mértéke egyelőre ismeretlen, a településeken a kárelhárítás az éjszaka folyamán már elkezdődött, így remélhetően – ha nem jön újabb égszakadás – hamarosan újra helyreáll a rend.
Nem okozott a 2005-ös árvízhez hasonló tragédiát, de kilépett a medréből, és Malomfalván 20, Farkaslakán negyven ház pincéjét árasztotta el a Fehér-Nyikó. Az éppen Magyarországon tartózkodó Albert Mátyás polgármester telefonon adott hangot a katasztrófavédelemmel kapcsolatos felháborodásának. „Ne küldjön nekünk SMS-t, se levelet az ISU (a katasztrófavédelem – szerk. megj.) akkor, amikor a fejünk felett már ott a baj. Az utolsó percben indulnak meg mindig. A veszélyt mi is jól látjuk, érezzük is, nem szóbeli ígérgetés, felelősségre vonás és fenyegetés kell, hanem a patakok medrének rendbetételéhez megfelelő gépek, üzemanyag és emberek, akiket mozgósítani tud a hivatal” – mondja Albert, aki szerint baj esetén az önkormányzatok és a polgármesterek keze az anyagi és a humán erőforrás hiányában meg van kötve.
Lázár Emese. Hargita Népe (Csíkszereda)

Vérkép
„Marosvásárhelyen megalakult a Jobbik Baráti Kör”– olvasom. Erre iszonytató szüksége is volt, hiszen ellenségeik köre is azonnal megalakult, amint betették lábukat a vásárvárosba.
Nem kicsinyded volt meglepetésük, midőn tudomásukra jutott, hogy rövidlátóbbnál többet látók úgy ítélték meg, semmi keresnivalójuk sincs ezen a trianonilag kiszabott, szétszabdalt földabroszon.
A köralakítás kapcsán nyilatkozott szósszegedi csanárdok, mondván: vérfrissítésre van szükség az erdélyi (romániai) magyar politikában. Bizonyára csak elszólás volt, hiszen valójában vérfürdőt akart mondani, ami természetesen tiszta helyzetet, borotvált ábrát és táblát (tabula rasa) teremt majd a politikum arculatán.
Odanyilatkozott: akik egykor tiltakoztak, mára belátták, hogy a Jobbik irodája pozitív hatással van a közéletre. Miként a pestises belátta, hogy amióta e súlyos kórban fetreng, ráadásul kolerát is szerzett, és azóta sokkal jobban van. De nem állt itt meg, miként a cég nevéből is kiderül, állásokat fog teremteni. Ugyanis a Jobbik román-angol kiejtésben dzsobik (job = szolgálat, munka) azt jelenti munkaközvetítő. (Két bével, mert nyilván többet ad, mint Románia.)
Munkahelyeket teremt, aszfaltoz, közbiztosít, bojlereket szerel be ingyen, termopán helyett tulipán lesz az ablakokban, magyarosan. Megakadályozzák az orvosok és kedvesnővérek elcsángálását, itthon fognak ülni ezentúl és frissíteni fogják a vért, mindenkit át fognak képezni hematológussá, vérelemzővé, állami egyenes adók helyett véradót fogunk fizetni, minden fajtisztától lecsapolják a hemoglobint, amiben aztán átfürdetik Erdély közéletét.
Aki pedig hitetlenkedik, az kap az fejére egy szép hematómát. Lesznek véraláfutó versenyek, és felállítják a vérfertőző klinikákat. A reteráton légfrissítő helyett használj vérfrissítőt!
A művelődéstől sem riadnak vissza, pályázatot írnak ki a legjobb harci induló, a leggyorsabb romaverő címért, zsidó és más nemzetidegen szerzőkből raknak tábortüzet, amely mellett a harcosok egy jobb(ik) vérfürdő után szittyogni fognak pihenésképpen.
Alig várjuk a Jobbik könyvtárisztogató, múzeumsöprögető, színházrobbantó, káderszűrő alakulatait, akik majd a románság újabb jobbjával (a Noua Dreaptával) és a Konzervgyárral találkozva az eszmebarikádon, együtt legeltetik a jövőben a nyájjá idült és szelídült barikákat.
Ja, a végén mégiscsak kibújt a szeged a csalánból: „Nekünk – szemben a többi párttal – semmiféle megfelelési kényszerünk nincs”. Valóban, senkinek sem kellenek, semmilyen erdélyi normának nem felelnek meg.
Ahogy mondani szokás: a Góbi sivatag tágasabb.
Sebestyén Mihály. Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyar színészet kisebbségi sorban
Színészlexikonról van szó, amely több szempontból is figyelemre méltó. Hiánypótló a „határon túli” magyar színjátszás történetét összegző lexikonszerű munkák sorában; az eddigi legteljesebb kísérlet egy korszak erdélyi színjátszó személyi adattárának létrehozására. Kötő József szerényen „egyszemélyes” gyűjtőként és szerkesztőként definiálja önmagát a kötet előszavában, és az eredmény valóban impozáns. Erdélyi születésű és itt élő, tevékeny közéleti és kultúraszervező személyiségként, valamint kutatóként a tárgy iránti elkötelezettség, a szó szoros értelmében is vett otthonosság, magabiztosság (némelykor már-már jószándékú elfogultság) vezérelte a szerkesztésben. Az erdélyi magyar színházi élet legfontosabb képviselői – Janovics Jenő, Poór Lili, Szentgyörgyi István, Forgách Sándor és még sokan mások (jórészt mindazok, akik az eddig készült határon túli színészek lexikonából valamilyen okból kimaradtak) – részletes pályaképekben, mikromonográfiákban jelennek itt meg. A szócikkek “fehér foltjai” (születési vagy elhalálozási adatok, szereposztások, pályaképek töredékessége) a munka nehézségi fokát és a folytatás fontosságát jelzik, valósággal felszólítják az olvasót az együttműködésre. A kötet másik fontos hozadéka, hogy a színészportrék mellett tartalmaz több, a korszakhoz kapcsolódó fogalommeghatározást, intézménytörténeti és összefoglaló címszót (pl. Kolozsvár játszóhelyei, Országos Színész Egyesület és Nyugdíjpénztár, hatalomváltás az erdélyi magyar színjátszásban stb.). Ez azzal magyarázható, hogy a kötet a szerző bevallása szerint a két világháború közti erdélyi színjátszás monográfiájaként indult – ily módon nyer értelmet a könyv főcíme is: Közhasznú esmeretek tára. A színészek életpályája legtöbbször a tárgyalt időhatárokon belül kerül bemutatásra, máskor előzményekre vagy későbbi életutakra is pillantást vethetünk úgy, hogy a kötet utat nyisson a jövőben megírandó színészportrék előtt is, a (megírandó) monográfiák reményén túl pedig azért, hogy az erdélyi színjátszást bekapcsolja a mai magyarországi vagy a nemzetközi színházi élet áramkörébe. Az 1919-1940 közötti időszak a romániai magyar kisebbségi sorba szorult nemzeti közösség védekező, ugyanakkor kultúrateremtő és -őrző korszaka, mint ilyen: fénykorszak. De talán soha nem öltött olyan méreteket a színésztársadalom emigrációja Magyarországra, sőt a tengeren túlra, mint ebben, és az ezt követő kommunista rendszerben. A hagyományaiból építkező társadalom azonban minden elnyomó rendszerben képes újratermelni önmagát, megőrizni nemzet- és önazonosságtudatát – ennek bizonyítéka a jelen kötet is. Előzményeiként elsősorban a határon túli színjátszást is feltáró színművészeti lexikonok, színháztörténetek szolgáltak, de nem elhanyagolandók a korszakra vonatkozó almanachok sem. Forrásértékűek a civil személyektől származó új adatok, továbbá a levéltári anyagok, az egyházi és temetkezési hivatalok nyilvántartásai. A legkorábbi színészlexikon, amely a határon túli színészetet is számba vette, Schöpflin Aladár szerkesztésében jelent meg 1921-31-ben négy kötetben Magyar színművészeti lexikon címmel. Léteztek ugyan előzmények – lásd az 1908-as Magyar színészeti lexikont –, de részben a háború miatt, részben a munka úttörő jellege okán torzóban maradtak. (Ez utóbbi munka jórészt egyetlen személy, Erődi Jenő erőfeszítéseit dícséri, aki elkészítette a Schöpflin Aladár Magyar színművészeti lexikona alapját képező adatbázist.) Kötő József azonban hiányosnak ítéli e lexikon információs anyagát, mert elsősorban az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézet tagjait öleli fel, amely tagtoborzását még Trianon előtt végezte. Az említett művel szinte egyidőben jelent meg Magyarországon egy lexikoncsalád, amelynek egyik darabját Németh Antal szerkesztette, 1930-ban jelent meg Színészeti lexikon címmel, két kötetben. Ez a munka azonban csupán egyetlen szócikkben ismerteti az erdélyi színjátszást, s így nem nyújthat átfogó, részletesen árnyalt képet a hazai viszonyokról. A következő lexikonra viszonylag hosszú ideig kellett várni a kedvezőtlen társadalmi-politikai körülmények miatt: 1969-ben jelent meg Hont Ferenc szerkesztésében a Színházi kislexikon, amely szűkre szabott keretek között, 536 lapon mutatta be a világszínjátszást és a magyart egyaránt, „a szocialista kultúrpolitika eszmekörében pedig tudomást sem vett arról, hogy kisebbségi sorsban is működhet önálló entitást képező kultúrkör.” – írja és minősíti a vállalkozást Kötő József könyvének előszavában (6. oldal). A valódi áttörés 1994-ben történt meg dr. Székely György főszerkesztésében, egy ötventagú alkotóközösség közreműködésével született meg az első átfogó jellegű színházi adattár Magyar színházművészeti lexikon címen. Ez a kötet már tekintettel van Erdély színházi életére is, de előtanulmányok hiányában csak kevés, szűkszavú és hiányos adatolású pályaképet tud felvonultatni. Az első, kifejezetten határon túli színjátszásra összpontosító lexikonokat Enyedi Sándor szerkesztette: Rivalda nélkül, a határon túli magyar színjátszás lexikona. Bp., 1999, valamint Színészek, színházak, városok. A határon túli magyar színházművészet kislexikona, 2005. Ezek a kötetek már felismerik a sajátos, a magyarországitól – többnyire Budapest-központútól – eltérő, regionális jelleget a kisebbségi helyzetben alkotó színművészek alkotómunkájában: a színház nemzeti identitást őrző és kultúrateremtő szerepét. A továbbiakban ennek a két lexikonnak a rövid ismertetésével is foglalkozunk, mint a jelen recenzió tárgyát képező könyv közvetlen előzményeivel. Az időben korábbi kötet az 1994-es lexikon alapelveit követi, kiegészítéseként indult útjára, a Rivalda nélkül – címéhez méltóan azokról a művészekről és intézményekről kívánt szót ejteni, akik és amelyek „rivalda nélkül” maradtak, érdemtelenül váltak a feledés tárgyává, holott heroikus harcot vívtak a megmaradásért, hűségesek maradtak hagyományaikhoz, és ezekből táplálkozva teremtettek új, sajátos színezetű színházi nyelvet. A kisebbségi sorban élő magyar művészeken kívül itt azokról is szó esik, akik nem voltak magyar anyanyelvűek, de támogatták az itt élőket, vagy vendégjátékaikkal termékenyen hatottak a helyi, regionális színművészet alakulására. A kötet a teljesség igénye nélkül született, nem ismétli a korábbi lexikonok szócikkeit, ténylegesen azokról szól, akiket érdemtelenül elfeledtek. Ugyanakkor szól azokról a helységekről is, ahol a magyar színtársulatok rendszeresen felléptek, de amelyek az idők folyamán szintén perifériára szorultak, vagy teljesen kiestek a köztudatból. Ezeknek közismert nevét közli, de zárójelben jegyzi a megye nevét, amelyhez 1867 és 1918 között tartoztak, illetve a hatalomváltás utáni idegen elnevezést és az ország nevét, amelyhez a jelenben tartoznak. Az intézménynevek címszavai szintén kiegészülnek helységnevekkel, ha a társulat működése egy városhoz volt köthető. Operák, operettek szerzői esetében a zeneszerző neve jelenik meg, táncjátékoknál a koreográfus és a zeneszerző. A korábbi kötettől lényegesen eltér ez utóbbi abban az aspektusában, hogy a színészeket a címszóban művésznevükön találjuk meg, ezt csak kiegészítik az egyéb névváltozatok. A korábbi „főbb szerepei” kategória helyett a szereposztások leltára bevallottan is csak szemelvényszerű az esetek egy részében, nyilván az adatok hiánya miatt. A későbbi Enyedi-kiadvány folytatja az 1999-ben megjelent kötetet, a magyar színházművészet kevéssé ismert részét tárja fel: a latin-amerikai színjátszást, vagy a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészeit mutatja be, és olyanokról is szól, akik még ma is élnek, esetleg aktív társulati tagok és rendszeresen fellépnek. Mindezek mellett továbbra is a színjátszók állnak a kötet középpontjában, ez az anyag pedig kiegészül azokkal, akik a színészek pályájának feltárását végezték el. Az első Enyedi-kötet kimondatlanul, de nyilvánvalóan monografikus igénnyel íródott, az addig megírt színháztörténetek átdolgozása egy könnyebben lapozható és a gyors tájékozódást segítő műfajjá, lexikonná. Nem pusztán színészek, direktorok jegyzéke, a legrészletesebb szócikkek a különböző települések magyar színjátszását mutatják be. Az utóbbi kötet középpontjában inkább az életutak, színészpályák tömör, lexikonszerű adatai állnak.
Kötő József könyve Enyedi Sándor köteteivel – az eddigi pár száz szócikkel –ellentétben közel 1500 olyan szócikket tartalmaz, amelyek kizárólag az erdélyi régióhoz kapcsolódó művészek, intézmények, fogalmak leírását adják, és ragaszkodnak a címben kijelölt időintervallumhoz (1919–1940), nagyjából a két világháború közti erdélyi színházi élet feltárásához. Ez a korszak elsősorban Janovics Jenő kolozsvári színigazgató, intézményszervező elszánt munkájával fémjelezhető, mellyel a román hatóságok diszkriminatív adóztatási és kulturális intézkedéseit próbálta ellensúlyozni hosszú éveken át, a folyamatos anyagi csődszéli állapot, válságba jutott társulatok idején. Rendszeresen párbeszédet folytatott az éppen aktuális román kultuszminiszterekkel, filmgyártással próbált jövedelmet biztosítani színészei számára, amennyiben tehette, színházi vendégjátékok szervezésével tartotta a kapcsolatot az anyaországbeli színjátszással és a pesti hírneves művészekkel, jelentős anyagi támogatásban részesítette a kolozsvári színházat – és természetesen továbbra is rendezőként, megőrizte a nagy klasszikusokat (Shakespeare, Molière) színpadon, de utat nyitott a kortárs, fiatal drámaírók munkái előtt is Tamási Áron, Bárd Oszkár, Gulácsy Irén, Karácsony Benő, Nikodémusz Károly és Molter Károly de akár Molnár Ferenc műveivel is). Ebben az időszakban jöttek létre a színészegyesületek, amelyek arra törekedtek, hogy a színházak mintegy „magánvállalkozásokként” működjenek, s így a lehető legkevésbé függjenek a központi, állami ellenőrzéstől. Minden diszkriminatív intézkedés mellett az erdélyi színház így tudott fennmaradni s játékteret biztosítani azoknak a tehetséges színészeknek, akiknek nevét a jelen kötet hivatott megőrizni a feledés ellenében. A szócikkek feltüntetik a szereplő személyek korábbi (bece)nevét, a művésznők asszonynevét, adott esetben a színjátszó személy házastársának a nevét. Mindez kiegészül személyenként az anya nevével is – ami az egykorú kötelező személyi nyilvántartás része volt –, illetve a színész szerepkörének megjelölésével. Az itt közreadott adatok a jövőbeni színészportrék, monográfiák megírásában lehetnek segítségére a kutatónak, a jelen kutatómunkájában viszont az illető színész könnyebb plakát-, műsorfüzet-, kritikabeli beazonosítását teszik lehetővé. A kötet különlegessége, hogy nemcsak a városok, helységek monográfiáját, hanem egyes színészek részletes pályaképét is, mikromonográfiáját is megvalósítja (így például a szerző hangsúlyozza a Helikon 2009/24. számában közölt, vele készített interjúban, hogy ilyen hiánypótló és kidolgozott életmű a Forgách Sándoré). Egyes szövegek egykorú forrásokból származó fényképekkel egészülnek ki, amelyek – hála a jelen technikai képfeldolgozó vívmányainak – igen jó minőségűek. Mindezek mellett kortörténeti fogalmakat (pl. hatalomváltás, 85–88. o.) vagy színházi terminusokat (pl. díszlettervezés, 46–48. o.) is részletez a kötet.
A Dávid Gyula által szerkesztett kötet Unipan Helga tervezésében mind a színházrajongó, mind pedig a kutató számára hasznos stúdium, amelyből átfogó képet lehet nyerni a két világháború közötti erdélyi színjátszásról és amely múltba tekintő magyarázata is az erdélyi színház jelen állapotának. Kötő József: Közhasznú esmeretek tára. Színjátszó személyek Erdélyben (1919-1940) 2009., Kolozsvár, Polis Könyvkiadó.
Tőkés Orsolya, Helikon (Kolozsvár)

Az elhivatottságról - Antal Árpád emlékezete
Antal Árpád egyetemi professzor, szerkesztő 2010. július 6-án hunyt el Kolozsváron. Koporsóját a család apraja-nagyja és egykori diákjai vették körül, maguk is többnyire már idős emberek. Túlnyomórészt a magyar irodalom erdélyi tanárai.
A professzor hosszas, de türelemmel viselt betegség után hunyt el. A rá emlékezők arcán a tőle tanulható békesség és remény látszott, az elválás szomorúsága mellett a megtanulható jövőépítés bizonyossága. Innen a teljesség érzete, ha Antal Árpád emlékét idézzük.
Ő maga azt mondotta néhány éve, pályafutására visszapillantva: „megkíséreltük kompromisszumot vállalva is becsületesnek maradni”.
A tanár mint ember. A tanári szerep mint etikai kérdés… Ennek mibenlétéről gondolkozom a következőkben. Antal Árpád a székelyföldi Nyujtódon született Antal Árpád földműves és Török Mária varrónő fiaként. A Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát. Tudni kell, hogy magyar-francia-néprajz szakra iratkozott a kolozsvári egyetemre 1945-ben. Kedvenc tanárai (Gunda Béla, Zolnai Béla) távozásával aztán maradt a magyar szak egyedül, de az irodalmat mindvégig társadalmi összefüggéseiben kívánta szemlélni. Rövid középiskolai tanári munka után (Kézdivásárhely, Nagy Mózes Gimnázium) 1950-től 1987-ig, betegség miatti nyugdíjazásáig tanította a kolozsvári egyetemen a magyar irodalom történetét (főleg a XIX. század első felének irodalmát), a bevezetést a filológiába, rövid ideig a magyar művelődéstörténetet is.
Egy olyan korszakban, amelyben a hozzá hasonló helyzetű és meggyőződésű ember nem utazhatott külföldre (Magyarországra sem…), magyar irodalmat tanított Romániában, s ennek az egyetemi katedra mellett olyan lehetőségeivel is élt, mint a kommentált szövegkiadás (Katona, Vörösmarty, Arany, Vajda, Jókai, Mikszáth, Gárdonyi művei), ami iskolai segédkönyvként is felhasználható volt, de ami főleg a Tanulók könyvtára sorozatnak köszönhetően a klasszikus magyar műveltség jelentős forrása volt a magyarországi könyvkiadástól és könyvforgalomtól elzárt Románia magyar olvasói számára.. Tankönyvírásban meg kellett tapasztalnia a totalitárius rendszer alapvető kultúraellenességét: már kinyomtatott tankönyvét bezúzták, nem követhette használatát a középiskolai gyakorlatban. Egyetemi jegyzetét elkészíthette, 1979-ben jelent meg A magyar irodalom a reformkorban és az 1848-49-es polgári demokratikus forradalom idején című, 1959-es egyetemi jegyzetének átdolgozott kiadása (A magyar irodalom a reformkorban és 1848-49-ben címmel).
A nagy hagyományú középiskolai irodalomoktatást a tanárképzés iránti figyelmével szolgálta, az egyre romló iskolaviszonyok idején az olvasáshoz való rendíthetetlen jóviszonyban látta a közművelődés sarkalatos kérdését. Nem rajta múlt, hogy a magyar nyelvű könyvkiadás az 1980-as évek végére minimálisra csökkent. Nem annyira falusi származása, mint inkább a népi írók iránti fiatalkori lelkesedése, a falukutató mozgalmak iránti érdeklődése, néprajzkutató hajlama magyarázza a falusi olvasókörök múltjára vonatkozó kutatásait. Néprajzi jellegű kutatásaiban a történeti esemény folklorizálódásával és az egyetemes mondakincs erdélyi magyar jelenlétével foglalkozott. Éppen abban az évben tanította nekünk a reformkori magyar irodalmat, és arra emlékszem, megállt az előadásban és verset kezdett mondani. A kurzusillusztráció, A magyar költő című Vörösmarty-vers („Jár számkiűzötten az árva fiú…”) annyira váratlanul hatott ránk, akik a versmondásban kortársi szövegekhez vagy iskolai egyvelegekhez szoktunk, hogy nem túlzás talán, ha a szépség pillanatára ébredésnek nevezem azt a szerepből kiesést vagy éppen a személyesített tanítás lehetőségének megvillantását. Vörösmarty nyelvi varázslatához (annak közvetítéséhez, életre keltéséhez) az ő félig mosolygós lénye, tudós humora, halksága, áhítatos hangja kellett. A magyar nyelv és irodalomtudományi szakot ellátó tanszéket felelősségtudattal vezette, a munkahelyi feszültségeket mint örökös békítő enyhíteni próbálta. Nem volt rebellis alkat, igényességét a meghittség köreiben személyes lelkesedéssel, azon túl is felelősségtudattal és következetesen képviselte. És hogyan viselkedjék a tanár a nagy katasztrófák idején? Sirasson? Lázadjon? Meneküljön? Helyén maradt, belső tusakodással bizonyára, de a jövő nemzedékének fenntartva és éltetve az oktatásnak a politkumtól ritkán függetleníthető intézményét. Nem volt könnyű dolga, a diáklétszám alacsony volta mellett a középiskolai személyzetpolitika a beolvasztás (ellehetetlenítés) jeleit mutatta. (A reformkor irodalmi életének lelkesedése a mindennapi oktatási tárgya volt évtizedekig: a személyi kultusz Romániájában élve hogyis ne vezetett volna ez meghasonláshoz? Nála szívbetegséghez vezetett.) Határozott történelem-érzékelését tapasztalhatjuk abban a döntésében, hogy idős korban, gyönge egészségi állapotban is vállalta egy időre a tilalom évtizedei után 1990 újjáalakult Erdélyi Múzeum Bölcsészet-, Nyelv- és Irodalomtudományi Szakosztálya irányítását, azok közé tartozott, akik tudták, hogy több intézmény együttes, összehangolt működése nélkül a magyarságnak nincs jövője Erdélyben sem. Érdemes megvizsgálnunk, milyen személyiségeknek szentelt különös figyelmet. Élete nagy példaképét – immár a XXI. századba érve – Márton Áron püspökben jelölte meg. Monográfiát készült írni a szent életű, szabadságától, hatásköre gyakorlásától a zsarnoki hatalom által megfosztott püspökről, de néhány közlemény után kedvét szegték az ellentmondásos visszajelzések, a téma divatba jövetele. Egykori tanárai közül a már említett Gunda Béla, a nyelvész Gombocz Zoltán, Harkai Schiller Pál, György Lajos volt rá különös hatással (György Lajos irodalomtörténész, könyvtáros, tanár munkásságával külön is foglalkozott: György Lajos 1992). Szentiváni Mihálynak, az unitárius kollégium egykori nagy reménységének, népdalgyűjtőnek monográfiát szentelt, amelyet elismerően fogadott a kritika (Szentiváni Mihály. Monográfia. Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest, 1958). Szentiváni eszmetársáról, kortársáról, a püspökké lett Kriza Jánosról Faragó Józseffel együtt írtak könyvet (Bukarest, 1965). Saját kortársai közül Márton Áron püspök mellett Szabó T. Attiláról írt méltatást, írt a fiatal Gyulai Pálról, pedagógus pályákat vizsgálva Nagy Gézáról. A művelődési és tudományos intézményeket mint különböző nemzedékek együttműködésének ideális terepét tekintette. Fiatal korában a Móricz Kollégium révén ismerte meg a társadalmi dialógus lehetőségeit (1945–48), ennek továbbvitelében reménykedve lett szervezője és vezetője a kolozsvári Szabó Dezső kollégiumnak is (1946–47). A gyülekezési szabadságot korlátozó időben az irodalom szeretete révén kísérelte meg közvetlen környezetének, tanároknak, diákoknak, olvasóknak átadni tudását, egyszersmind az érzelmi intelligencia ajándékait. Szerkesztőként a Román Akadémia magyar nyelvű lapját, a kolozsvári székhelyű NyIrK-et szerkesztette, rövid ideig az Erdélyi Múzeum megbízott főszerkesztője is volt. Többszáz, általa irányított szakdolgozat jelzi lelkiismeretes egyetemi tanári munkáját és 1990-2008 között több sikeresen megvédett doktori disszertáció is (Benedek Elek levelezése; Széchenyi István naplói; Barcsay Ábrahám költészete; Jósika Miklós műveinek fogadtatása; a felvilágosodás erdélyi írónői; az érzékenység színháza; a katolikus népénekek forrásai; Shakespeare műveinek korai magyar recepciója; és a sort hosszan folytathatnók). Biztos értékrend, önképzés, a hétköznapok lelkiismeretes munkája: ez jellemezte témavezetői munkáját, s aki ismeri a tudományos kutatás természetét, tudja, hány elbizonytalanodás, visszatérés, tévedés árán lehet eljutni a legkisebb eredményig is. Ebben az egyénre szabott és láthatatlan munkában volt páratlan tehetségű tanárunk, Mesterünk. Ebben a versenyre épülő és magát sokféle technikával kényeztető, gúzsba kötő világban a beszélgetések híve maradt. Valami régesrégi intézmény ez, semmivel nem pótolható. Nemcsak az információk cseréje: a sejtések megfogalmazása, a bizalom révén a vélemények békés ütköztetése, szellemi útkeresés, társkeresés. Élete utolsó évtizedében a verskedvelő professzor Tóth Árpád és Novalis költészetében jelölte meg a szépség otthonos teljesítményeit. Naponta sétált – korábban ilyen sétákon ő próbálta feleségét, Jancsó Lya tanítónőt depressziójából visszabűvölni; immár őt, a fizikailag egyre erőtlenedőt kísérte valamelyik családtagja, ismerőse. Nem érhette meg 85. születésnapját (1925. július 24-én született, jaj, a sírkő 1924-et jelző felirata korrigálandó!...)
Immár más útra hívtak, drága Tanárunk. Hitedet, mint energiáidat is, szétosztottad, hogy biztos értéket örököljünk Tőled. Ennek a gazdagságnak a tudatában maradunk áldott ösvényeden.
Antal Árpád /Nyujtód, 1925. július24. – Kolozsvár, 2010. július6./
Egyed Emese, Helikon (Kolozsvár)

Vita az ENSZ-ben Székelyföldről
Augusztus 9-én nagy érdeklődés mellett mutatták be az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Genfben zajló rasszizmusellenes értekezletén a romániai kisebbségek helyzetéről szóló ,,árnyékjelentést”, amelyet három magyar civil szervezet — a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), a Pro Regio Siculorum Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) — kezdeményezett.
A jelentésről szóló délutáni vita után az ENSZ képviselői kérdéseket fogalmaztak meg a román állam képviselőinek, egyebek mellett arról, mi a hivatalos álláspontjuk azzal kapcsolatban, hogy a székelyföldi magyarság 90 százaléka autonómiát akar, de felvetették azt is, diszkriminatív, hogy Romániában nem tüntetik fel a gyógyszerek összetevőit, használati útmutatóját magyarul is. Kiderült, az nem tett jót az ügynek, hogy a román kormány hivatalos küldöttségében három magyar képviselő is helyet kapott.
Az ENSZ elé kerülő, a magyar kisebbség helyzetéről szóló jelentés összeállítását Hantz Péter, a BKB elnöke kezdeményezte, és ő dolgozta ki a romániai magyar oktatásról szóló fejezetet. Felkérésére csatlakozott a munkához a Pro Regio Siculorum Egyesület, és összeállították a Székelyföldre vonatkozó fejezetet. Antal Árpád, a Pro Regio elnöke a Háromszéknek elmondta: igyekeztek olyan dokumentumot megfogalmazni, amelyben szerepel az összes, Székelyföldért tevékenykedő politikai és civil szervezet elképzelése, magáénak érezheti az RMDSZ, az MPP, az SZNT, illetve az EMNT egyaránt. Az ENSZ elé terjesztett tizenöt oldalas dokumentum külön fejezetben tárgyalja a székelyföldi magyarság ügyét. A bevezetőben vázolják a térség földrajzi fekvését, adottságait, történelmét és az 1989 utáni törekvéseket, a kudarcba fulladt hivatalos autonómianépszavazás-kezdeményezéseket, illetve azt a 210 000 főt megkérdező nem hivatalos referendumot, amely során a lakosság 90 százaléka kifejezte: területi autonómiát akar Székelyföldnek.
Megoldás: az autonómia
Felsorolják a térség legjelentősebb gondjait: a korlátozott anyanyelvhasználat jogát, a magyarok képviselőinek aránytalanul kis jelenlétét a központi és a helyben működő, de Bukarestnek alárendelt intézményekben, a térség gazdasági háttérbe szorítását, a költségvetési diszkriminációt, a fejletlen infrastruktúrát, a természeti kincsek állami monopólium alá tartozását, az elkobzott javak — pl. Csíki Magánjavak, egyházi vagyon — hiányos visszaszolgáltatását, az etnikai arányok megváltoztatását célzó törekvéseket, a magyarok elleni erőszakos fellépést. Törvényes megoldásként javasolják Székelyföld területi autonómiájának megadását, mely így átalakulhatna egy különleges jogi státussal rendelkező önálló fejlesztési régióvá.
Önálló magyar állami egyetemet
A magyar oktatás helyzetéről szóló fejezet ismerteti a jelenlegi állapotokat: Románia lakosságának 6,6 százaléka magyar, de a felsőfokú oktatásban tanulóknak alig 4,4 százaléka, és közülük csak 1,6 százaléknak van lehetősége anyanyelvén tanulni. A dokumentum számos, a magyarok számára diszkriminatív eljárást sorol fel, majd megoldásként javasolja az államilag finanszírozott önálló Bolyai Egyetem és a magyar marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem visszaállítását, a mérnökképzésben, mezőgazdasági, állatorvosi, művészeti szakokon a magyar oktatás biztosítását, kiemeli, hogy számos szakon nincs magyar képzés, román állami támogatást kér a jelenleg csak Magyarország által finanszírozott Partiumi Keresztény Egyetemnek és a Sapientiának, javasolja a magyar gyerekek számára diszkriminatív román iskolai vizsgák megváltoztatását és a csángók magyar oktatásának szavatolását.
Hátrányos magyar kormányzati képviselet
A Genfben zajló értekezlet egyik furcsasága, hogy a hivatalos román állami küldöttségben három magyar is jelen van, mi több, a delegáció elnöke Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke. Értesüléseink szerint az RMDSZ vállalhatónak találta a dokumentumot, és ígérte, tisztségviselői kiállnak mellette. Sejteni lehetett, s utólag ez beigazolódott, a magyar közösség ügyének nem tett jót, hogy képviselői a román hivatalos delegációban a kormány álláspontját kényszerültek képviselni, az amúgy is erős román lobbi által megdolgozott bizottsági tagok meg is jegyezték, nem csorbulhatnak a magyarság jogai, ha érdekképviselete tagja a kormánynak. Az autonómia kérdéséről Markó Attila kisebbségügyi államtitkár annyit mondott, van a magyarságnak hivatalos képviselete (lásd: RMDSZ), rá kell bízni a kérdést.
Mindezek ellenére Cunnold-Benkő Erika, a Pro Regio Siculorum elnöke, aki oroszlánrészt vállalt a dokumentum kidolgozásában és a székelyföldi fejezet bizottság előtti bemutatásában, igen pozitívnak értékelte, hogy ilyen jelentős nemzetközi fórum elé terjeszthették a romániai magyarság gondjait, és hogy sikerült nagyon nyíltan, őszintén beszélni az igényekről, követelésekről, olyan kérdések kerülhettek terítékre, amelyek eddig nem.
Az ENSZ genfi értekezletének végén összegzik a tapasztalatokat, majd több hónap alatt elkészül egy jelentés. Antal Árpád szerint már az is eredménynek tekinthető, ha említést tesznek arról, hogy a romániai magyarság helyzete még javításra szorul. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kárpát-medencei Nyári Egyetem: igény és lehetőség
Nagyvárad – Kedden nyitó áhítattal és a köszöntő beszédekkel kezdetét vette a kilencedik alkalommal sorra kerülő Kárpát-medencei Nyári Egyetem.
Felvidéki, kárpátaljai, magyarországi, vajdasági, szlovéniai és erdélyi egyetemi hallgatók részvételével kedden hivatalosan is kezdetét vette a 9. Kárpát-medencei Nyári Egyetem. A rendezvényről minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy az idők során túlnőtte önmagát. Évről-évre egyre több fiatal érkezik ebből az alkalomból Nagyváradra, a Partiumi Keresztény Egyetemre, mely öt napra a Kárpát-medencei egyetemisták találkozóhelyévé válik. Sokan közülük először járnak nem csak Nagyváradon, hanem Erdélyben is. De vannak olyan egyetemisták is, akik számára évről évre a nyár kihagyhatatlan része a nagyváradi látogatás.
Szekcióülések és szórakozás
A támogatóknak köszönhetően a fiataloknak ingyenes szállást és napi háromszori étkezést tudnak biztosítani. Az idei szervezést a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete(PKED), a Rákóczi Szövetség (RSZ) és a Temesvári Magyar Diákszövetség (TMD) vállalta fel, féltucatnyi partnerszervezettel közösen. Mint ahogy az egyik nagyváradi szervezőtől, Berke Beatricetől megtudtuk az első nap hetvenen regisztráltak, de további fiatalok érkezése várható. Három témakörbe csoportosították a szekcióüléseket, így közgazdaságtan, művészet és média témákban egyaránt lesznek előadások. Emellett a szórakozás is fontos szerepe az öt napos rendezvénynek. A szervezők minden előadásra szeretettel várják a kívülálló érdeklődőket is, helyszín a PKE épülete.
Nyitóáhítat
Ráksi Lajos István, az egyetem új lelkésze által tartott nyitóáhitattal vette kezdetét a rendezvény hivatalos része. A Pál Korintusbeliekhez írott első levelének néhány igeszakaszára épített igehirdetése során a tiszteletes arra hívta fel a figyelmet, hogy minden körülmények között, életünk minden percében Isten dicsőségére kell cselekednünk. Jézus Krisztus ebben is példáképül szolgálhat. A fiatal lelkész ugyanakkor elmondta, hogy a most kezdődő rendezvénysorozat az igény és a lehetőség találkozásának köszönhető, hiszen immáron kilencedik esztendeje van igény arra, hogy fiatalok, szerte a Kárpát-medencéből összegyűljenek néhány nap erejéig és immáron kilencedik éve, hogy a lehetőség is megadatott.
Kapcsolati háló építése
A nyitóáhítat után elsőként Szabó Bence, a Pontus Iuventae Ifjúsági Alapítvány képviselője köszöntötte a résztvevőket a szervezők, valamint a fővédnök, Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nevében is, aki objektív okok miatt nem tudott részt venni a nyitóünnepségen. Szabó Bence magyarországi résztvevőként elmondta, hogy számára csak akkor vált a határon túli magyarság fogalma kézzelfoghatóvá, amikor személyesen találkozott határon túli fiatalokkal. Barátságok születtek, melyek maguk után vonták a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek közreműködését és a közös pályázást is. Szabó hozzátette, hogy meglátása szerint a hasonló rendezvények töltik meg tartalommal azt a történelmi tényt, miszerint Trianon után sok magyar nemzetiségű személy határokon kívülre szakadt. A Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Dr. János-Szatmári Szabolcs ünnepi köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kárpát-medencei Nyári Egyetem úttörő rendezvénynek számít, hiszen elsőként vette célba a Kárpát-medence egységülését. Kifejtette, hogy folyamatban van egy Kárpát-medencei magyar ösztöndíj létrehozása, melyet az Erasmus-program mintájára mobilitást biztosítana a magyar lakta térségekben. Végezetül köszönetet mondott a szervezőknek és az előadóknak a rendezvény lebonyolításáért és felhívta a figyelmet, hogy a PKE által nemrég indított interdiszciplináris mesterképzőkkel kapcsolatosan a jelenlévők érdeklődésére is számítanak.
Járna az állami támogatás
Tőkés László EP-alelnök a PKE elnökeként köszöntötte a résztvevőket. Visszaemlékezett a Sulyok István Református Főiskola – a PKE jogelődje - megalapítására, melyet a kommunizmus után önálló magyar intézményként fennmaradt Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a bihari katolikus egyházmegyével karöltve alapított meg. Tőkés László emlékeztetett: az első Orbán-kormány segítségével sikerült létrehozniuk az egyetemet, mely mára már Románia első akkreditált magyar nyelvű felsőoktatási tanintézete lehet. Sajnálatos, hogy még mindig elmarad az állami támogatás, pedig a romániai magyarság ugyanúgy adófizetője az országnak, mint a többi állampolgár, így joga van államilag támogatott egyetemre. Az erdélyi EP-képviselő hozátette, hogy lassan más szelek fújnak: a magyar nemzeti kormány felállásával új fejezet kezdődött el. “Jogos követeléseinket törvényekbe kell foglalnunk, hogy mindazt, amit az egyik kormánytól sikerült elnyernünk, azt egy másik kormány ne vehesse el” – fogalmazott Tőkés László.
Előadások
A Kárpát-Medencei Nyári Egyetem első napján előadást tartott/tart Zima Szabolcs újságíró, Sinka Andor, a Debreceni Nyelviskola Kft. ügyvezetője, Kecskeméti Dávid fotográfus, Debreceni Mihály újságíró, Tamás Ervin szociológus-közgazdász, Nemes Zoltán, a Ternio Pontis ügyvezetője, valamint az ismert költőnő, Karafiáth Orsolya is.
Mészáros Tímea. erdon.ro

Magyar remete a nyárban
Igenis, én most magyarkodni fogok. Igaz, nyári rekkenőségben ez nem a legjobb foglalkozás, de hát nem vagyok szabadságon. Nincs pénzem sem, mert nem volt sosem, amiből gyűjtögettem volna, meg aztán határidős munkáim vannak. Ez nem olyan, mint a sikkasztó milliárdosok sorsa, hogy évek hosszú során tart a kivizsgálás, míg a vidám sikkasztó csöndesen meg nem hal ágyában, párnák közt.
Mert itt áll előttem egy szerény gyűjtemény, magam szedegettem össze. Azt mondja, hogy Nagymagyar, ez község, 1910-es adataink szerint lakosságából 1325 magyar, aztán pár német, ennyi. Pozsony vármegyében él évezrede. Most szlovákok lakják, élik. Magyarigen: 1559 lakos, abból 1117 román, 348 magyar élt ott száz évvel ezelőtt. Azt kérdezheti a gyermek, hogy akkor miért nem Románigen? Hát azért, mert kezdetben egy szál román sem élt Alsó-Fehér vármegyének ebben a sarkában. Aztán itt van nekünk Magyarkanizsa 17 018 lakossal, abból 16 655 magyar, 329 szerb, mégis odaloccsintották Szerbiához egykor. Kérdi a gyermek, de kérdezi a felnőtt is, ha meg nem ütötte a hőguta, hogy akkor miért...? S mért román a Magyarigen? És ha már elítélő jelzőként használják a nem magyarok, hogy mi nagymagyarkodunk ahelyett, hogy meghúznánk magunkat s a nadrágszíjat idegenek fennhatósága mellett, akkor mit keres a mi kicsi életünkben Nagymagyar éppen Szlovákiában? És Nagymagyarban szabad-e nagymagyarkodni? — kérdem én a gyermekek meg a pártok nevében.
Van nekünk Magyarapácánk is Temes megyében, mely szintén román kenyeret eszik állítólag, noha maga vet s arat, csépel és őröl... Magyarbikal, 1910-ben egy szál román nem lakott ott, Kolozs vármegyében, 907 lakosa mind magyar volt. Most Románia, alig él benne magyar ember. Magyarpalatka: 1268 román s magyar lakos vegyesen kilencven évvel ezelőtt, most néhány magyar lézeng benne, s ha szólal az úton vagy hivatalban, csak románul. Magyarózd, 946 lakos, Romániában éldegél nagy riadalomban, iskolája már nem magyarul rikkant. Magyarkiskapuson alig élt román, amikor ezt a statisztikát leírták, ma nincs magyar benne.
Soroljuk-e? Magyarkodjunk-e, amikor mások a legtávolabbi szigeteken nyaralgatnak? Az a helyzet, hogy én fél esztendővel ezelőtt maradék humoromban akartam pácolni ezt a témát, aztán ez leve belőle. Nem bánom. Csak-csak valahol nyilallik.
Csak ülök itt, mint egy remete. Hoppá s pardon, mert van Magyarremete is, nem csak Magyarapáca! Az es Románia mellét dagasztja, amott túlra került Biharba, Belényestől nem messze, magyarok lakták s keresztelték, most tiszta román település, magyar csak suttogva s szürkület után szólal. És búcsúzóban még följegyzem a szép nevű Magyarszarvaskendet, Szamosújvár járásban vagyon, románul Corneşti, de hogy leve ebből ilyen furcsa szerzet, nem tudom. Tény, alig van benne magyar.
Még felsorolni sem lehet a magyar nevű településeket, annál inkább tanulságos olvasgatni: mikből mivé lettünk Trianon óta. Most záradékként megemlítem, a könyvkiadók figyelmébe ajánlanám újból kinyomtatni ezt a könyvet, amely nélkül én le sem ülök az íróasztal mellé. Az a címe: Magyar helységnév-azonosító szótár. Szerkesztette Lelkes György. Ő a fiának ajánlja szeretettel, én ajánlom mindenkinek hasonlóképpen. Egy kiadó meg is gazdagodhatna emitt, az idegenségben az újrakiadásból. Lejár a nyár, aztán lejár Almagyarnak s Felmagyarnak egyaránt, ha nem ügyelünk.
Tán ezért is nem mentem szabadságra!
Czegő Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csángó gyerekek nyaralnak Biharban
Bihar megye – Tizenöt Bákó megyei gyerek nyaral ezen a héten a sólyomkővári táborban. Az árvízsúlytotta területről érkezettek Biró Rozália nagyváradi alpolgármester, illetve a megyeszékhelyi önkormányzat RMDSZ-es tanácsosainak meghívására érkeztek megyénkbe.
Csángó viseletbe öltözött gyerekek, és egy ugyancsak népviseletben lévő asszony ült csütörtök délelőtt Nagyvárad Polgármesteri Hivatalában, a díszterem asztala körül. Ők voltak azok – tizenöten, két kísérővel (nem mindenki volt népviseletben) – akik a héten a sólyomkővári táborban nyaralnak. Házigazdaként Biró Rozália alpolgármester köszöntötte a vendégeket, illetve azokat a támogatókat, akik lehetővé tették számukra az üdülést. Az elöljáró románul és magyarul mondta el, miként is jött létre ez a nyaraltatás, mi a program, illetve tolmácsolta Ilie Bolojan polgármester üdvözletét is, aki egyéb közbejött elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen. A vendégek nevében Alexandrina Sandrescu tanárnő köszönte meg a lehetőséget, majd a gyerekek alkalmi műsorral fejezték ki hálájukat: népdalokat énekeltek. Túlnyomó többségüket magyarul, erős tájszólással, és mint később kiderült, nem volt véletlen, hogy nehezen formálódtak ének közben a magyar szavak. A kis produkció után ajándékozás következett, a gyerekek édességekből, könyvekből összeállított csomagokat vehettek át.
Önkéntesek foglalkoznak velük
Az ünnepség végeztével, míg a gyerekek, illetve a kíséretükben lévő Benkea Irén szülő átöltöztek, Biró Rozáliától megtudtuk: a kapcsolat nem szakad meg a nyaralás végeztével, a várad-velencei RMDSZ-szervezet az egyik gyerek “örökbefogadását” tervezi, ami azt jelenti, hogy továbbra is kapcsolatban maradnak vele, támogatják, ünnepekkor vendégül látják. Az alpolgármester asszony azt is hozzátette, hogy a nyaraltatás ötletének megszületése után felvették a kapcsolatot Benke Pál Bákó megyei RMDSZ-elnökkel, hogy az ottaniak döntsék el, kik is legyenek, akik nyaralni jönnek. Így esett a választás Somoska (Somusca), Klézse (Cleja) és Szeucsest (Saucesti) községekre. A táborozókkal naponta önkéntesek foglalkoznak, a nagyváradi, de Szentjánoson tanár Biró Erzsébet ellenben végig mellettük van. Tőle tudtuk meg, hogy a sólyomkővári táborban Jakabfy Emma, Bitte Rozália, Rozsnyai Mónika tanítónők fordultak/-nak meg, akik kézművesfoglalkozásokat tartanak, Fehér Emese a mézeskalácskészítés fortélyaira tanította őket, de a táborba várják Buzogány Csoma István evangélikus és Farkas Antal református lelkészeket is.
“Csángóul” beszélnek
Naponta vannak játékok, sokat kirándulnak, esténként tábortűzet gyújtanak, és a gyerekek nagyon szeretik a társasjátékokat. A hat fiú és 9 lány 10 és 14 év közötti, magyar nyelvet csak az iskolán kívüli, fakultatív oktatás keretében tanulnak. A nagyobbak még ebben sem vettek részt, ez meg is látszik beszédükön. Értenek magyarul, és beszélnek is, de érdekes módon egy idő után “elvesztik a fonalat”, vagyis átváltanak románra, mert úgy jobban boldogulnak. Például Benkea Irén, aki mint szülő van jelen kísérőként, fiát Ludovik-nak szólítja, de magyarul beszél, pontosabban “csángóul”, ami a magyar és a román szavak keverését jelenti. A gyerekek szegény családokban élnek, mondta el Biró Erzsébet a tőlük hallottak alapján, tapasztalata pedig, hogy nagyon jólneveltek, szófogadóak.
Vasárnap utaznak haza
A városházáról a Szent László téren és a Nagyvásártéren (December 1 park) át vezett a kirándulók gyalogos útja a Várig. Közben Biró Erzsébet volt az idegenvezető, meg-megállva a fontosabb épületeknél. Minek kell külföldre utazni, amikor az országban is ilyen csodálatos helyek vannak? – kérdezte közben Alexandrina Sandrescu tanárnő. A Várban Jakabfy László mérnök várta a csapatot, aki a főkapunál mindjárt el is mondta a műemlék történetét, majd kalauzolta őket a falak és bástyák között. Betértek a Matyi Műhely Bábszínházba is, ahol Meleg Attilától tudták meg, amit Erdély egyetlen magyar magánbábszínházáról tudni érdemes. A Várból a Bazilikába, a főutcára vezetett a csoport útja, ebédre a Vízügyi Igazgatóság székhelyére voltak hivatalosak, délután pedig Félixfürdőre utaztak. A Bákó megyei gyerekek Bihar megyei nyaralása vasárnapig tart, amikor hazaindulnak Sólyomkővárról, közben megállnak Marosvásárhelyen, meglátogatni a helyi állatkertet. erdon.ro

Kántorképző tanfolyam ötödjére
Bihar megye – Ötödik alkalommal szervezik meg Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kántorképző tanfolyamát, melyen idén 29 hallgató vesz részt.
Augusztus 9. és 21. között kerül sor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ötödik kántorképző tanfolyamára a Partiumi Keresztény Egyetem zenetanszékének alagsori tantermében, illetve a nagyvárad-újvárosi református templomban. Orosz Otíliától, a tanfolyam szervezőjétől megtudtuk: az első ilyen tanfolyamot 2005-ben szervezték meg, amikor is felmérték, hogy milyen igény mutatkozik az ilyen jellegű zenei képzésre. Azóta is folyamatosan biztosítják az érdeklődők számára a képesítést. Azt megelőzően a negyvenes években volt utoljára hivatalos keretek között kántorképzés a Királyhágómelléken. Mivel 1996-ban bevezették a Magyar Református Énekeskönyvet – mely az 1921 óta használt énekeskönyvet váltotta – szükség volt az új énekek szakszerű betanítására. A Partiumi Keresztény Egyetemen két évig volt egyházzenei tanítás, azonban az állam nem akkreditálta a szakot, így általános zenepedagógia szakot indítottak helyette.
A zene szeretete
Idén összesen 28-an jelentkeztek a tanfolyamra, nem csak aktív kántorok, hanem például zenei előképzettséggel rendelkező tanítónők, középiskolai diákok vagy olyanok is akik csak hobbi szinten foglalkoznak zenével. A tavalyi évhez képest hat új hallgatóval vannak többen. Egyéni és csoportos foglalkozások egyaránt vannak, tudtuk meg Otíliától, aki hozzátette, hogy bármilyen meglepő, de reggel hattól is van egyéni hangszeroktatás. A hat szinten zajló csoportos képzést nyolc oktató biztosítja. A tanfolyam végén mind a hat tantárgyból csoportvizsgát tesznek a résztvevők, erről bizonyítványt is kapnak. A két hét során nem csak egy szakmai, hanem egy baráti társaság is kialakul, melynek tagjait a zene szeretete kovácsol egybe. A programot templomlátogatás és több spontán koncert is tarkítja. Augusztus 21-én egy záróhangverseny zárja az ötödik kántorképző tanfolyamot.
Mészáros Tímea. erdon.ro

Hová lettek a Vatra iratai? (Pörgésben a 6. EMI-tábor)
Kánikulai meleg mellett érdekes előadások jellemezték a Gyergyószentmiklós melletti Hétvirág Panzió területén zajló 6. EMI-tábor tegnapi napját. A rendezvényre Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét és Vona Gábort, a Jobbik elnökét is várják.
Alig nyitott tegnap a tábor, máris ,,súlyos” témáról értekeztek a központi előadói sátorban: az erdélyi magyarság demográfiai kilátásairól. A Kárpátia és az Ismerős Arcok előző esti koncertje után ugyan kissé akadozó volt még a hallgatóság koncentrálása, de azért nem volt baj az érdeklődéssel. A Népszámlálás 2011 című programpont keretében Csép Sándor, az Áldás Népesség Mozgalom elindítója irányításával voltak kénytelenek szembesülni a jelenlévők a nem túl szívderítő népesedési perspektívákkal. Kincses Előd ügyvédnek a marosvásárhelyi Fekete Márciusról szóló előadása a téma ismerői és a laikusok számára egyaránt érdekfeszítő volt. Megtudhattuk például, hogy Borbély László jelenlegi környezetvédelmi miniszter adta a román hatóságok kezére a Vatra Românească alapító iratait, amelyeket Kincses bízott Borbély gondjaira a ’90 márciusi események forgatagában.
Nagy tömeg hallgatta végig az ’56 Erdélyben című programpontot is. A téma közismert kutatója, Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész mellett egykori elítéltek — Ervin atya, Orbán Péter, Jámborné Péter Szabó Ilona — emlékeztek a hazai magyar értelmiség összeroppantását és megfélemlítését szolgáló megtorlásra. A hallgatói kérdésekre válaszolva Tófalvi többek között elmondta, hogy kutatásai során maga is találkozott ,,intő” jelekkel, lakásába többször is betörtek, pótolhatatlan iratok is áldozatul estek a hívatlan látogatásoknak.
Simó P. József Tibor csíksomlyói pszichológus szerint igenis, van élet az AIDS után. Erről a Keskeny út sátorban tartott előadása keretében értekezett, ahol a többnyire kamaszkorú hallgatóság kérdésözöne többek között a HIV-pozitív emberek nemiélet-lehetőségeire is kitért. A témához kapcsolódó film — A bakancslista — vetítésekor a nézőknek különleges részletekre is figyelniük kellett, ha részt akartak venni az azt követő játékban.
Állandó műszak volt a film- és borsátorban, de a művészsátorban, az EMI-társalgó sátorban vagy a gyereksátorban sem volt egyetlen pillanatnyi üresjárat sem. Csak az nem vett részt valamelyik programon, aki röplabdázott, vagy az EKE által szervezett, nehéznek hirdetett gyalogtúrán vett részt, amely tegnap a Libán-tetőn át Gyergyócsomafalváig kilenc kilométeren át vezette a túrázókat. Lapzártakor a táborlakók és külsősök erősen készültek a napzáró Avatar- és Edda-koncertre.
A 6. EMI-tábor hét végi programjában szombaton a Radikális változás Magyarországon? című programpontban Vona Gáborral, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökével találkozhatnak, míg Regionalizmus és/vagy autonómia? címszó alatt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Bodó Barna politológus, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere fejti ki nézeteit. A zárónapon, vasárnap 14 órától az új magyar kormány nemzetpolitikájáról, a magyar állampolgárság kérdéséről Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszél.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Százlábúak a Gyimesekben
A borospataki tánctábor titka
A csűr valóban csűrszerű, tánccsűr szálegyenes fenyőgerendákból ácsolt, vakolatlan, akarom mondani, nem tapaszos, mint a környező porták családi lakóházai. Mellette hagyományosan rakott búbos kemence, és mintha tiszteletünkre ezt is megrendelték volna, a friss kenyér illata vegyül a patakpart friss levegőjével.
Kerekeskút, színszerű szabadtéri társalgó vagy ebédlő nyitott oldalakkal, az asztallapok egyetlen hatalmas fenyőtörzsből vágott, egy méternél szélesebb átmérőjű deszkalapok. Tíz centi vastagságúak. A Százlábú táncegyüttes legényeinek legalább fele kellene, hogy ezek valamelyikét a helyéről elmozdítsák. Természetesen ők nem asztalmozgatás végett jöttek ide. A tánccsűr belső méretei is robusztusak. Itt értem meg a galériás szó jelentését is: a csűr szénapadlásának magasában széles karzat fut körbe, ahonnan a zajló eseményeket szemlélni lehet. A csűr ugyanis nemcsak tánctáborok fogadására alkalmas, hanem lakodalmakat, keresztelőket, egyéb társas összejöveteleket is tartanak itt. Kétszáz személy befogadására alkalmas. Az ácsolat, a gerendázat keresztkötései szabadon is láthatóak, az épület teljes szerkezete megmutatja magát. Táncos csapatépítés
Virág Endrével, a Százlábú együttes vezetőjével újraismerkedünk — valamikor a Háromszék néptáncegyüttes táncosaként ismertem meg —, a tánccsűr melletti ebédlő egyik rusztikus asztala mellé telepedünk. Ezt megelőzően hosszasan figyeltem a csűrben zajló életet. Előbb az éppen soron levő tájegység zenei életét — énekelt kincsét — tanulták. Idén a mezőségi táncok voltak a táborozás programjában. Utána fergeteges tempójú táncokba kezdtek. Előbb a csűr egész padlózatát elfoglaló, lazább szerkezetű csoportosulásban, majd változott a koreográfia: a csűr mintegy harmadába tömörültek, a laza táncformációt szorosabb váltotta fel. Az együttes vezetőjétől tudhattam meg, ez a ,,sűrített táncváltozat azt formázza, hogy a tömeges kultúrházépítéseket megelőzően a táncosok egy-egy házat, csűrt béreltek ki, ezek különböző nagyságúak voltak, s a táncosoknak ezekhez a méretekhez kellett igazodniuk.
Kísérőmet a Százlábú együttes mibenlétéről kérdezem.
Virág Endre: A közösség tagjai többnyire sepsiszentgyörgyiek. Sepsiszentgyörgyön alakult négy évvel ezelőtt. Százlábú, mert mintegy ötven párral indultak. Az ötven táncospárnak száz lába van. Most negyvenhatan vannak Borospatakán, de a tánc, a játékok oktatóival és a zenészekkel ez a szám is kikerekedik a száz lábra. Feleségem, Virág Imola ugyancsak táncoktató, de mi most inkább tánckarvezetők vagyunk. A megyei művelődési központtól még hárman jöttek el olyanok, akik játékokat tanítanak: Nagy Tünde, Simon Réka Ágnes, Gönczi Vass Ildikó. Olyan játékokat kértem tőlük, hogy ezek a csapatépítésre összpontosítsanak. Tízen vagyunk a három zenésszel együtt. A zenészek Szamosújvárról jöttek: Tóni, Zsombor és Árpi. A becenevükön szólítjuk őket. Tizenhét-tizennyolc évesek. Mi mindig fiatal zenészekkel dolgozunk. A gyerekek közötti kommunikáció így természetesebb. Négy évvel ezelőtt, amikor az együttes alakult, az volt a cél, hogy a fiatalok olyan közösséget képezzenek majd, ahol biztonságban érzik magukat. A gyerekek a táncosnyelvezettel tudnak kommunikálni, s eközben a magyar kultúrát magukba szívják, magukba építik. Ez egy hermetikus csapat. Hárman-négyen négy év alatt lekoptak. Elmentek. De ennek ellenére ma is száz lábon állunk.
A zártkörűség azt jelenti, hogy menet közben nem fogadtunk be újakat, mert közösséget nem lehet úgy formálni, ha folytonosan jönnek-mennek.
A fiatalok mind iskolások. A legfiatalabb most 14 évet tölt, a legidősebbek 16 évesek. Négy évvel ezelőtt tíz-tizenkét évesek voltak.
Virág Endre egész beszélgetésünk során legsűrűbben használt szava a Százlábú néptáncegyüttes jellemzésére: a közösségépítés és a csapatépítés. Elméleti képzettsége, tájékozottsága valósággal meglep. Tudja, mikor mit, miért tesz. A borospataki táncos, énekes alkotóműhelyt a maga összetettségének teljességében érzékeli, és ezeket a külső körülményeket támaszként használja. Nem (csak) oktat, tanít, nem dresszíroz, hanem az önmegvalósítás és a csapatban történő megvalósulás elemeiként kapcsolja — kapcsolják — be munkájukat a fiatalok életvitelének formálásába. Kérdezem, hogy a csapatépítés szempontjából melyik az ideális táncoló életkor? — Táncolni mindig lehet. Kisgyerek korban kell elsajátítani. Amikor felnőnek, ha nem éltek organikus életet, ha nem beleszülettek, nem belenőttek a gyerekek a táncba, akkor a foci a menőbb, a komputer a vonzóbb. Amikor a kisebbeket is bevonjuk a csapatba, csak játékokat tanulunk. Népi játékokat. A komputeren is játszanak egy virtuális személlyel vagy egyébbel. Itt együttesen, közösen, csoportosan játszanak olyan játékokat, amelyekben egymás képességeit kipróbálják. Az egyéni játékokból csoportos játékok lesznek. Ezekből ritmusjátékok, s a ritmusjátékból már tánc lesz. — Milyen sorrendben kezdik beépíteni a fiatalokba a tánc formanyelvét, a táncos kommunikációt? — A táncoknak is vannak fokozatai. Moldvaival kezdtünk, felcsíkivel, ezek könnyebbek, hamarabb nyújtanak sikerélményt. Ezek után következtek a nehezebb fokozatok. A moldvai táncok archaikusabbak. Hamar nyújtanak sikerélményt, mert van egy-két motívum, ez ismétlődik egy tánccikluson belül többször. Hamar meg lehet tanulni, és ezek a táncok alkalmasabbak arra, hogy a fiatalok hamar kitombolják magukat. Az energiát, örömet, indulatot, dühöt akár. A reneszánsz korához kötődő magyar népi táncok nehezebb fokozatúak. A magyar parasztság ezeket asszimilálta, a saját ízlésvilágához igazította. Páros táncok, individuális táncok, legényesek is lehetnek. Ezekhez már érettebb életkor szükséges.
Valamikor a gyermekek beleszülettek egy közösségbe, az esküvőktől a keresztelőkig beilleszkedtek a közösségek életébe. Beléjük ivódtak ezek a szokások.
A mostani gyerekeknek nem adattak meg ezek a körülmények. Városon születtek, ahol több náció is
él. Nincsenek helyi szokások.
— A székelyföldi kisvárosok lakossága is többnyire falusi eredetű... — Erdélyi szinten Háromszék polgárosodott a leghamarabb. Emiatt hamar kivetkőztek a szokásaikból, ezek a szokások ódivatúaknak minősültek. A viselet is. A kalákás munka is. Ma nehéz elmenni egy faluba, és a valamikori táncokat visszatanítani. Ami övék, a mienk is
— Az első világháború után Erdély és az egész Magyarország szintjén komoly gyűjtőmunka folyt. A budapesti archívumban hatalmas anyag található. Háromszékről nagyon kevés a táncos anyag. Ha létesül egy együttes, a helyiek mindig a miénket keresik. Itt a polgári táncok maradékaiból lehet összehozni valamit.
A gyerekek szintjén nem az a legfontosabb, hogy csak az övéket tanulják. Tágabb értelemben a magyar nemzet tagjaiként a más tájegységek táncai is az övék. És a kultúrában nincsenek éles határok, úgyhogy a román táncok, a cigány táncok is az övék. Mi nem ,,nagy magyarokat nevelünk, nem ez a célunk, hanem elsősorban az, hogy közösségben érezzék magukat, s így nem szakadnak el ettől a földtől, így maradnak vagy lesznek magyarok. A következmény az, hogy a magyar kultúrába nőnek bele, ezt viszik, éltetik tovább.
A gyerekeket idehoztuk Gyimesbe, száztíz kilométerre Sepsiszentgyörgytől. Itt nemcsak néptáncot, népzenét és népi játékokat tanulnak. Az egész környezet, ez a skanzen, az, hogy itt sütött házi kenyeret esznek, házi koszton élnek, felújított, régi házakban alusznak, s ezek összessége rendkívüli hatással van az alakuló életszemléletükre. A gyerekek itt falvakra lebontva is ismerkedhetnek a táncokkal, szokásokkal, játékokkal. Így rögzül bennük: ez borospataki anyag. Ez palatkai, ez mezőségi. Láthatják, hogy milyen különbség lehet zenében, viseletben, táncban, szokásokban is. A csodálatos az, hogy ezek mégis valahol együvé tartoznak. A különbségek onnan eredhetnek, hogy az egyik település lehetett jobbágyfalu, a másik lehetett valamelyik uraság lakóhelye. * Szóval, népdallal szólva Tegnap a Gyimesben jártam. Bolondgombát nem vacsoráztam, de a teljes kiőrlésű lisztből sütött, a borospataki asszonyok dagasztóteknőjéből a búbos kemencébe került friss kenyeret nemcsak megkóstoltam, hanem vásárfiaként egy egészet haza is hoztam. A kenyér ízét is, a kenyér mellé való faluismeretet is, amelynek jelképes és igazi csúcsa az 1330 m magas, az 1000 éves határ hegycsúcsára a csíkszépvízi közbirtokosság által emelt emlékkereszt.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Harai Pál börtönemlékei
Harai Pál, szentkatolnai születésű nyugalmazott kanonok A börtönévek papi emlékei (Medgyes, 2010) címmel adta közre meghurcoltatása, sanyarú sínylődése epizódjait. Az előszóban dr. Czirják Árpád pápai prelátus így ír: „Harai Pál mesteréhez hasonlóan üldözést szenvedett az igazságért. Visszaemlékezéseiből mégsem a szomorú, hanem a boldog ember szól az olvasókhoz, és bátorítja őket, hogy a kudarcokban ne essenek kétségbe, az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál.”
A nagy lexikális tudással rendelkező, de végtelenül szerény ember szelíd lelke és törékeny alkata ellenére nagyon kemény tud lenni, ha a helyzet ezt megköveteli – áll a Székely Hírmondó 2010. június 25-i számában. „Hit, nemzet, becsület, emberség dolgában nem ismer tréfát, és hajlíthatatlan. Bár 83. évét tapossa, sugárzik belőle az életerő és energia. Szellemi és fizikai frissessége hitén kívül talán a közösségért felelősséget vállaló ember állandó tenni akarásából fakad. Könyvét sem öncélúan, hanem közelmúltunk feltárásának szándékával írta, hogy az elkövetett borzalmakat megismerve elkerülhessük azokat a csapdahelyzeteket, melyek megismétlődhetnek. Életét a közösségépítés és nemzetvédés jegyében küzdötte végig. Egyszerű földműves emberek gyermekeként született Szentkatolnán, 1928. január 25-én. Miután beiratkozott a gyulafehérvári teológiai főiskolára, azt bezárták a román hatóságok, ezért a növendékek otthon készültek, és titokban vizsgáztak. Márton Áron püspök és a teológia tanárainak 1949-es letartóztatása után azonban ez a lehetőség is szertefoszlott. Nehéz időszak következett, amely alatt alkalma volt megismerkedni a szekuritáté vasöklével is. Végül sok viszontagság után, 1952-ben szentelték pappá. Aradon, majd Sepsiszentgyörgyön, Csíkdánfalván és Brassóban volt káplán. A magyar forradalom leverése után ő is a megtorlás áldozatává vált, ugyanis 1958-ban koholt vádak alapján letartóztatták, és 10 év börtönbüntetésre ítélték. A román kommunista pokol Duna-deltai állomásainak megjárása és hat év kényszermunka után általános amnesztiával szabadult.
1985-ben Medgyesre, pályafutásának utolsó állomására került. A rendszer bukása után, a püspökség támogatását nélkülözve, saját vagyonát is felhasználva építette fel a Szent István templomot, valamint a hozzá tartozó Kolping ifjúsági és közösségi házat. A madarasi Hargitán vásárolt területen ifjúsági Kolping - tábort épít és működtet, s Baromlaka határában egy mintafarm létesítésének gondolatával vett házat. Ez utóbbi terve viszont rajta kívül álló okok miatt sajnos meghiúsult.
Helytállása és közösségformáló munkája elismeréseként Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben, az RMDSZ pedig Ezüstfenyő-díjban részesítette. Jelenleg a medgyesi vendégház egy szerény szobájának lakójaként segíti paptársai áldásos tevékenységét, immár nyugdíjasként.” (Bedő Zoltán)
Alább részleteket közlünk Harai Pál könyvéből.
Hogy mennyire kiosztott szerep és adott esetben még előre megjelölt felelet szerint történt a tárgyalás, álljon itt a következő eset. Macskási Pál az egyik vádlottól – nem írom ide a nevét – azt kérdezte, miért fordultak a katolikus papokhoz ezzel a levéllel. „Azért – hangzott a válasz –, mert tudtuk, hogy Márton Áron püspök rendszerellenes, és éppen ezért hathatós támogatást reméltünk a katolikus papoktól.”
Azonnal átvillant az agyamon, hogy ez a válasz betanított szöveg, lecke. Ezt már nem tudtam elviselni. Felugrottam a székről, és indulatosan ordítottam: „Hazudik, összejátszottak a szekuritátéval. Ha ez nem így lenne, hogy lehet az, hogy az EMISZ főnökét, Orbán Lászlót jóval utánam (talán augusztus 16-án) tartóztatták le. Honnan tudtak a levélről?” Talán mondtam még mást is, de nem folytathattam, mert két vagy három milicista rám ugrott és lenyomott a székbe. Nem akartam leülni, s még a kabátot is letaszították a vállamról.
Macskási bíró rendreutasított: „Mit gondol, tisztelendő uram? A szószéken van? Márton Áronnak ilyen papjai vannak?” Kis idő múlva szünetet tartottak, a törvényszék folyosójára kísértek, leültettek a fal melletti padokra. Egyszer csak Bartos őrnagy állt meg előttem, és fogait vicsorgatva mondta: „Tisztelendő uram, ezért még számolunk!”
*
Az ítélethirdetés 1959. március 19-én, Szent József napján történt. A 79 vádlott 1148 év, azaz ezeregyszáznegyvennyolc év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást kapott.
*
Örömmel írtuk a lapokat, ha adtak. Mikor édesapám, máskor édesanyám és Janika, pap öcsém nevére címeztem. Így akartam kitapogatni, hogy életben vannak-e, arra gondolva, ha esetleg meghaltak, nem kapok csomagot, vagy megjelenik a feladó címen az özvegy jelzés.
Az élelmiszereken kívül nem kérhettünk mást. Igen nagy szükségem lett volna gumicsizmára. Kérni nem szabadott, de ha küldtek, kiadták a rabnak. Elhatároztam, hogy kérni fogok. Ki kellett találnom, hogyan rejthetem el a kérést. Sikerült is úgy elrejtenem, hogy nem találták meg. Ez nem az élelmiszerek között szerepelt, hanem a címzésben. Akkor éppen édesanyám címére küldtem a lapot: Harai Tereza, Loc. Catalina, str. Gumicsizmát nr. 42. Raionul Tg. Sacuiesc, regiunea Brasov. Arra gondoltam, hogy a Gumicsizma a levelezőlapot ellenőrző őrnek esetleg valami furcsa, kiejthetetlen, „bozgor” névnek tűnhet, de a szentkatolnai postásnak, még inkább szüleimnek valami mást fog jelenteni. Távolról sem gondolták, hogy elment az eszem, hanem arra, amire nagy szükségem van. A következő csomagban megjött a csizma, és ki is adták, nagy örömömre. Használtam, és sok kolléga is kölcsönkérte, amikor szolgálatos volt, és az udvaron bokáig érő sárban el kellett hozniuk a cseberben az ételt.
Szabadulásomkor, 1964-ben a csizmáimat hazavittem. Jó szolgálatot tettek. Emlékként meg kellett volna őriznem őket, de sajnos, elkallódtak. Megfakulva ugyan, de megmaradt az a lap, hogy az utókor emberei is láthassák, hogy az 1960-as években a Harai család a Gumicsizma 42. szám alatt lakott.
*
Leültettek a fűre, és a géppisztolyos katonák között kíváncsian vártuk, mi történik. A láger politikai tisztje jelent meg, és beszédet tartott nekünk. Mondanivalója a munkánkról szólt, amivel nem volt megelégedve. Nem fenyegetett, de nagyobb munkaütemet sürgetett. Némán hallgattuk végig, amiket a kukoricakapálás fontosságáról mondott. Sem ő, sem pedig a rabok többsége nem számított arra, ami ezután történt. A mindegyre nekünk szegezett kérdésre: „De ce nu lucrati?” (Miért nem dolgoztok?) – egyszeriben felszólalt egy bukaresti származású rab, ha jól emlékszem, Mihály király tanácsadója volt. Mondanivalója lényege: a rabok tudják, hogy mennek haza. Honnan tudjátok? – hangzott a politikai tiszt kérdése. – „Olvastuk az újságban” „Milyen újságban? Honnan kaptad az újságot?” Megkapta a választ, de olyant, hogy ma is mosoly jelenik meg az arcomon, amikor erre gondolok.
„Jöttünk az úton a kukoricásból, és összegyűrt újságot pillantottam meg, amit fölvettem. Újságpapírba csomagolt szalonna volt benne. A szalonnát megettem, és az újságot elolvastam.” Láthatóan zavarba jött a tiszt, de nem adta be a kommunista derekát. Ha még él, biztosan nagyobb nyugdíjat kap, hogy ilyen derekasan és gerincesen kiállott a kommunista ámítások és hazugságok mellett.
*
Az állomásra érve jegyet váltottunk, mindenki oda, ahol letartóztatták. Ugyanis egészen szigorú utasításunk volt, hogy hazaérkezésünk után legkésőbb 24 órával jelentkezzünk annál a szekuritáténál, ahol letartóztattak.
Az utazás részleteire nem emlékszem, de a brassói megérkezésre igen. Ahogy leszálltunk, elcsodálkoztunk a fogságunk ideje alatt épült modern állomáson. Elhatároztam, hogy gyalogosan megyek föl a plébániára. Nemcsak azért, mert általában kíváncsi a természetem, hanem mert reméltem, hogy találkozom néhány ismerőssel. Letartóztatásom előtt elég sok ismerősöm volt, hisz több mint négy évig vezettem Brassóban különböző lelkipásztori munkákat: szentmiséket, keresztelőt, temetést, esküvőt, nagyon sok gyermeket tanítottam hittanra. Sok más vallású ember is az ismeretségi körömbe tartozott. Brassó utcáin a Kolostor utcai templomig gyalogolva egy árva lélekkel sem találkoztam.
Hat év alatt ennyire megváltozott a világ és benne az emberek? Köztük én is?
(Válogatta: B. D.) Népújság (Marosvásárhely)

A székelyföldi románok sorsáért aggódtak Marosfőn
Vasile Blaga belügyminiszter lemondását követelte szombaton Olguţa Vasilescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, amiért az nem lép fel az ellen, hogy „magyar szélsőséges szervezetek” magyar jelképeket használnak Hargita és Kovászna megyében, és a területi autonómiát népszerűsítik. A marosfői összromán nyári egyetemen elhangzott előadásokat a magyarellenesség jellemezte.
A marosfői nyári egyetemen, amelynek témáját a határon túl és az országon belül kisebbségben élő román közösségek helyzete képezte, a politikus – aki 2007-ig a Nagy-Románia Párt tagja volt – arról beszélt: a román állam minden hatalmát elveszítette a Székelyföldön.
Megengedhetetlen, hogy az utcán sétálva az ember mindenhol magyar és székely zászlókat lásson még a közintézményeken is. Semmilyen reakciót nem látok sem a rendőrség, sem a helyi közigazgatási szervek részéről. Akkor miért fizetjük a belügyminisztert? Hol alszik Blaga? Föl kell ébrednie, és észre kell vennie, mi zajlik ebben a régióban, ahol megszűnt az állam fennhatósága” – hangoztatta Vasilescu.
„Elfelejtett” románok
A marosfői rendezvénnyel párhuzamosan zajló EMI-táborral kapcsolatosan megjegyezte: Vona Gábor, akit még Magyarországon is szélsőségesnek tartanak, szabadon járhat-kelhet Romániában, és súlyos kijelentéseket fogalmazhat meg a román állam kárára.
„Ami a legsúlyosabb, hogy Vona egy olyan nyári egyetemen vesz részt, amelyet a román állam is támogat. Tehát a román állam gyakorlatilag fizet azért, hogy egy szélsőséges, idegengyűlölő, antiszemita személy Romániába jöjjön, és csúfot űzzön a román államból” – fogalmazott Vasilescu. Nem ő volt az egyetlen PSD-s politikus, aki részt vett a marosfői rendezvényen. Vele egyetemben több párttársa is arról beszélt, hogy a román állam megfeledkezett a határon túli, valamint a Hargita, Kovászna és Maros megyében élő románokról.
Vasilescu hevesen bírálta Traian Băsescu államfőt, amiért az a Tusnádfürdőn megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemen részt vett, a marosfői román rendezvényre viszont nem fogadta el a meghívást. „Traian Băsescu elment a tusnádfürdői nyári egyetemre, és ott ült fülhallgatóval a fülén a ma élő egyik legszélsőségesebb magyar mellett, akit a PDL szavazataival választottak meg az Európai Parlament alelnökévé. Sajnos a román állam megfeledkezett mind a határon túl, mind az itt élő románokról” – fogalmazott Vasilescu.
Elveszített fennhatóság
Mircea Duşa, a képviselőház szociáldemokrata alelnöke megismételte Vasilescu véleményét, miszerint a román állam az elmúlt húsz esztendőben elveszítette fennhatóságát a Székelyföld fölött, és nem tett semmit annak érdekében, hogy az ott élő románok megőrizzék nemzeti önazonosságukat. „Az állam elveszítette itt a befolyását, ezért figyelmeztetek mindenkit: azok, akiket elbocsátanak majd a kormánynak alárendelt intézményekből a költségcsökkentések miatt, a románok lesznek” – vélte Duşa.
Vasilescu szerint mindezekért nem a magyarok és nem az RMDSZ a felelős, hanem a román politikusok, amiért elfogadják ezt a helyzetet. Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita megyei Európai Tanulmányok Központjának vezetője szerint az egyik legfőbb gond, amivel a két megyében élő románok szembesülnek az, hogy aki indul valamely tisztség betöltésére rendezett versenyvizsgán, annak ismernie kell a magyar nyelvet. Szintén problémaként határozta meg, hogy a románok szinte jelentéktelen számban vannak jelen a helyi és a megyei önkormányzatokban, valamint azt, hogy a román megnevezéseket és jelképeket kizárják a nyilvános használatból.
Ő is a román hatóságokat ostorozta, amiért szemet hunynak a „szélsőséges” magyar szervezetek autonómiapárti erőfeszítései fölött. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az oktatási törvény tervezetének az a cikkelye, amelynek értelmében a kisebbségi diákok anyanyelven tanulhatják a történelmet és a földrajzot, újabb módszer a románok elleni „etnikai tisztogatásra” Hargita, Kovászna és Maros megyében, annak elfogadása pedig kompromisszum volt a PDL részéről, cserében azért, hogy az RMDSZ továbbra is kormányon maradjon.
Horia Grama Kovászna megyei PSD-s képviselő szerint a törvény nyomán román nemzetiségű tanárok kerülnek ki az oktatási rendszerből. Ő is stratégiahiánnyal vádolta meg a kormányt a nemzeti ügyekben. Ecaterina Andronescu szenátor, volt PSD-s oktatási miniszter úgy vélte, a székely megyékben élő román diákokkal szemben pozitív diszkriminációt kellene alkalmazni. Mindezt megerősítette Ioan Selejan, Hargita és Kovászna megye ortodox püspöke is, aki szerint hasonló intézkedések nélkül „eltűnik a térség identitása, ahogy sok vidéken élő román identitása is eltűnt”. Krónika (Kolozsvár)