Marosvásárhelyen a Megyei Törvényszék helyt adott Porkoláb Zoltán panaszának és visszahelyezte jogaiba. Az előzmény: Maroskeresztúr tanácsa múlt év október 27-én felmentette tisztségéből az RMDSZ-es alpolgármestert. Porkoláb védőügyvédje, Kincses Előd elmondta, a keresztúri tanács nem tartotta tiszteletben a törvény által előírt ötnapos határidőt. Ugyanakkora napirenden nem szerepelt az alpolgármester leváltásának kérdése. Leváltására olyan indokokat hoztak fel, hogy például nem megfelelően működik a hőközpont. Porkoláb a megyei RMDSZ-től sem kapott támogatást. Porkoláb Zoltán úgy érzi, személyes bosszú áldozata. Az alpolgármesteri tisztséget RMDSZ-es kollégái el akarták venni tőle. /(mózes): Pert nyert Porkoláb Zoltán a maroskeresztúri tanáccsal szemben. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 2./

Február 27-én elhunyt a 86 éves id. Kókay Gyula nyugalmazott közgazdász, aki vérbeli pedagógus, szeretetteljes nevelő volt. /Turánicz-Laskay Lajos: In memoriam id. Kókay Gyula (1920–2006). = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./

A Legfelső Védelmi Tanács több jogszabálytervezetet tárgyal, amelyek máris vitát és váltottak ki. A tervezeteket, amelyek között szerepel a titkosügynökök alapszabályzata, a titkosszolgálat szervezése és működése, valamint az ország biztonságvédelmi stratégiája, Traian Basescu államfő kérésére titkosnak minősítették. Egyes vélemények szerint a titkosítás visszaélést jelent, sérti az állampolgár jogait és szabadságát. A titkosügynökök szakmai alapszabályzata előírja, hogy nem felelősek, amennyiben szolgálati feladataiknak a törvényes keretek közötti gyakorlása során bántalmaztak egy személyt vagy annak vagyonkárt okoztak. Szintén az alapszabályzat-tervezet írja elő, hogy a küldetésben lévő tisztet az illetékes hatóság engedélye nélkül nem motozhatják meg, nem tarthatják vissza, és nem tartóztathatják le. Az ország biztonságát közvetlenül fenyegető veszély elhárítása érdekében a tisztek bármilyen szállítási vagy közlési eszközt felhasználhatnak, utólagos kártérítéssel. A román titkosszolgálat alkalmazottai a közintézményektől, hatóságoktól és magánszervezetektől kérhetnek és ingyen hozzájuthatnak adatokhoz, okiratokhoz vagy ezek másolatához, amennyiben ezek a nemzetbiztonság megvalósításához szükséges információkat tartalmaznak. A titkosügynökök „megállapíthatják” a tettenéréses bűncselekményt, amely terrorista akciók szervezésére vagy végrehajtására, korrupcióra, szervezett bűnözésre vonatkozik. A tisztek magáncégeket is létesíthetnek, fedezetként. A készülő jogszabálytervezetek több mint 30 kockázatot, az ország biztonságát veszélyeztető cselekményt sorolnak fel, többek között a nyilvános helyen terjedő információk tartalmának elferdítése vagy a víz és energia tartalékok pazarlása. Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt elnöke, szerint az alapszabályzat-tervezet erkölcstelen és alkotmányellenes. Túllépi hatáskörét a titkosszolgálat – figyelmeztet a Nyílt Társadalomért Alapítvány. A Nyílt Társadalomért Alapítvány közleményben fejezte ki „aggodalmát” a román titkosszolgálatnak a telefonlehallgatások ügyében kifejtett véleményével kapcsolatban. A titkosszolgálat szerint az, hogy a telefonlehallgatáshoz bírói meghatalmazás szükséges, nem érvényes a titkosszolgálati tevékenységben, esetükben a nemzetbiztonsági törvényt kell alkalmazni. Ez pedig elegendőnek tartja a főügyészség által megnevezett ügyész engedélyét. Az alapítvány figyelmeztet, hogy a büntető eljárási törvénykönyv előírásai szerint a lehallgatási parancs legtöbb 30 napra szólhat, és meghosszabbítható, anélkül, hogy a 4 hónapot meghaladná. A nemzetvédelmi törvény azonban lehetővé teszi, hogy az ügyész 6 hónapra állítsa ki a parancsot, a meghosszabbításnak pedig nem szabnak határt. /Működési szabályzat készül a titkosügynököknek. Korlátlan visszaélések törvényes engedélyezése? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./

Önkormányzatoknak és iskoláknak kellene megőrzésre és gondozásra átvenniük az egykori szobrásztáborok napjainkban közprédává vált alkotásait – javasolta Petre Strachinariu háromszéki képviselő. A Kovászna leltárán „rothadó” művektől azonban a város nem akar megválni. A rendszerváltás előtt szervezett szabadtéri kiállításoknak akkor pecsételődött meg sorsuk, amikor a táborok területét a kilencvenes években visszaszolgáltatták egykori tulajdonosaiknak. Háromszéken kívül hasonló a helyzet a Szeben megyei Szelistyén, Máramarosszigeten vagy az olténiai Hobitán. Tizenhat éve hányódnak azok a fából és kőből készült térplasztikák, melyek a nyolcvanas évekbeli szobrászati táborokban készültek a vidék három településén: Árkoson, Kovásznán és Rétyen. Az Árkosi Kulturális Központ kiadásában megjelent Kovászna megyei kortárs monumentális műalkotások című ismertető szerint a három településen megszervezett táborokban összesen 127 szobrot hagytak maguk mögött a művészek. Sepsiszentgyörgyi iskolák szívesen átvennének szobrokat. „A kovásznai szobrok a város közvagyoni leltárán vannak, a tanács átadhatná ugyan őket – nyilatkozta Zsuffa Levente kovásznai polgármester -, de turisztikai okokból nekünk is szükségünk van rájuk.” /Domokos Péter: Tűzifatermelő szobrásztáborok? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./

Cziprián Kovács Loránd, a sepsiszentgyörgyi főiskola közigazgatási szakának tanulmányi igazgatója kijelentette, hogy már nyolc oktató hagyta el a főiskolát, közülük hatan a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karain tanítanak, egy Kolozsváron, egy meg Pécsett kötött ki. Legutóbb Márton Albert vált meg az egyetemtől, sikeresen versenyvizsgázott a Sapientia egyik oktatói állásásra. Fazakas József főigazgató nem látja veszélyeztetve az általa vezetett intézményt. A közigazgatás szak a BBTE karainak kihelyezett részlege /a három sepsiszentgyörgyi szak, a vállalat-gazdaságtan, a szolgáltatás-, turizmus- és kereskedelemmenedzsment, valamint a legújabb, a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari menedzsment/. Fazakas József közölte, a gazdasági szakokat nem hagyta el egyetlen tanár sem.  /Szekeres Attila: Agyelszívás erdélyi módra (Egyetem Háromszéken). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3./

A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar oktatói 2006 március 2-i közgyűlésének nyilatkozata A romániai magyar közösség elismeri és értékeli, hogy felsőoktatási intézményeinkben, egyetemünket is beleértve, 1989 után jelentős előrelépés történt az anyanyelven folyó oktatás terén. A kérdést ezzel együtt nem tekintjük sem végleg megoldottnak, sem pedig sok tekintetben kielégítően rendezettnek. Emlékeztetünk ezzel kapcsolatban arra, hogy a kolozsvári Zeneakadémia folyamatosan elutasítja a magyar oktatási nyelvként való használatát. Hasonló a helyzet az agrártudományi és a műszaki egyetemeken is. Ide soroljuk a BBTE vezetőségének elutasító magatartását is a magyar egyetemi oktatók túlnyomó többsége által megfogalmazott kérések tényleges megvitatását és megoldását illetően. Az utóbbi időben emiatt előállt feszültség, a folyamatosan zajló „nyilatkozat-háború” megannyi jele annak, hogy szükségessé vált az egyetemi közösségen belüli viszonyok újrarendezése, a meglévő struktúrák kiépítési folyamatának újraindítása. Ennek érdekében párbeszédre, a kezdeményezések és kérések szabad megvitatására, az előállott feszültség építő szellemben történő feloldására van szükség. Nem az egyetem jelenlegi formában való megmaradása vagy pedig szétrombolása a tét, ahogyan azt gyakorta állítják. Az a tét, hogy a jelenlegi vezetés meg tudja-e érteni: jóllehet 15 évvel ezelőtt az akkori körülmények között jó és funkcionális struktúrát alakított ki, az mára objektív okokból sok tekintetben javításra szorul, és bizonyságát tudja-e adni annak, hogy az intézmény ügyeit nem annak a számbeli fölénynek az alapján kívánja irányítani, amely a vezető testületekben rendelkezésére áll. A tét: olyan valódi együttműködés egyetemünkön, amely semmilyen tekintetben nem alapoz a „többség diktátumára”, hanem a döntések meghozatalában az egyenlő, méltányos, ésszerű részvétel elvét követi. Előkészítése és lebonyolításának módja miatt különösen nagy elégedetlenséget váltott ki a magyar egyetemi közösség körében a Szenátus ez év február 20-i ülése. A rektori hivatal, ahelyett, hogy vitára bocsátotta volna a magyar oktatók által benyújtott kérelmet, azt az antidemokratikus megoldást választotta, hogy egy előzetesen kidolgozott határozatot szavaztatott meg, amely eleve elvetette a szóban forgó kérés tartalmi mérlegelését. Tekintettel a szenátusi tagok százalékos megoszlására, az egyetem vezetősége ezzel végső soron etnikai szavazást hajtott végre és a román szenátorok számbeli fölényére támaszkodva kitért a kérés érdemi megvitatása elől. A kérdés lényege a jelen körülmények között nem az, hogy egyetemünkön lehetnek-e magyar karok, hanem az, hogy a magyar közösség ezt a jogát gyakorolhatja-e a román kollégák jóváhagyásával és az egyetemi vezetés egyetértésével. Ez a jog ugyanis létezik, miután intézményünkben jelenleg is működik két magyar nyelvű teológiai fakultás. A felekezeti sajátosság elve csak azért lehet ezek létének alapja, mert ebben az országrészben egyben megfelel egy bizonyos nyelvnek, noha az is tudva lévő, hogy e felekezeteknek más anyanyelvű híveik is lehetnek. Amiből nem az következik, hogy e karokat meg kellene szűntetni, hanem épp az a tény derül ki belőle, hogy szakmai és tudományos ismérvek igenis szólhatnak új, magyar nyelvű karok létesítése mellett. Ezek létrehozása megfelelő előkészítést igényel, de az elgondolást nem lehet eleve, tekintélyelvű érveléssel elutasítani és visszaverni. Román és német kollégáinkkal együtt felelősséget érzünk azért, hogy az egyetem falai között helyreálljon a normális munka légköre. Úgy véljük, az a természetes, ha az intézmény jó működésével kapcsolatos bármely kérdés egymás közötti vita tárgya, nem pedig más országok sajtójában nyilatkoznak róla. Úgy véljük, felül kell vizsgálni az intézmény jelenlegi felépítését megalapozó filozófia alapelveit, a jövőt illetően pedig ki kell dolgozni a folyó ügyek leltárba vételének és megoldásának működőképes mechanizmusait. Felkérjük az egyetem vezetőségét, hogy gondoskodjék a jelenlegi struktúrák továbbfejlesztését célzó beszélgetések megrendezéséről. Véleményünk szerint e beszélgetések sikere feltételezi, hogy intézményünk mindenik közössége tiszteletben tartson néhány alapigazságot és alapelvet. Elvárjuk az egyetem jelenlegi vezetőségétől: fogadja el hasonló igazságként azt, hogy a magyar egyetemi közösség által megfogalmazott kérelmek nem politikai eredetűek, nem irányulnak semmiféle etnikai szeparatizmusra, hanem kizárólag az oktatási folyamat javításának igénye, az egyetem Chartájában foglalt jogok gyakorlása indokolja őket. E nyilatkozat aláírói ugyanakkor kinyilvánítják, hogy az önálló karok létrehozása irányába tett lépéseket nem az egyetem szétválasztását célzó későbbi akciók előjátékának szánják. Meggyőződésünk, hogy valamennyiünkben megvan mind a kellő hozzáértés, mind a kellő tapasztalat, hogy építő és eredményes párbeszédet folytassunk egyetemünk jövője érdekében. Kolozsvár, 02. 03. 2006. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./

Cs. Gyimesi Éva megszólalt a magyar egyetem ügyében. Nem olyan elutasító hangon, mint 1997-ben, de most is ellentmondott a változásokat követelőknek. A Szabadság munkatársa, Ercsey-Ravasz Ferenc jegyzetére (A tisztelet elvesztése, Szabadság, 2006. március 2.) hivatkozott. Nem ért egyet az újságíró megjegyzésével: „ha valaki doktori címmel, publikációkkal akarja megmérni, hogy a kezdeményezőknek igazuk van-e vagy sem, az megérdemli, hogy kinevessem.” Cs. Gyimesi szerint az egyetemi tanári karok is olyan testületek, amelyekben a tagok „többsége hóttig tanul, hogy taníthasson”. A rangot, tekintélyt a tudás, a megjelent publikációk minősége és mennyisége adja. A tanszékek többségén nincs kellő számú rezidens (fő állású, Kolozsváron letelepült) tanár, és főleg igen kevés a rezidens docensek és professzorok száma ahhoz, hogy a szakmailag jogszerű akkreditáció rövid időn belül elnyerhető legyen. Közben természetesen külföldi vendégtanárok ideig-óráig pótolhatják a szakemberek átmeneti hiányát. Cs. Gyimesi szerint az egyetemen kialakult feszültséget valójában politikai törekvések gerjesztik, ezt a média terjeszti ki egyetemen kívülre, amelyikben a nem felkészült újságírók kérdései adnak alkalmat a résztvevőknek, hogy szakmai és intézményfejlesztési követelményekre mutassanak rá. „Az egész erdélyi magyar közösség érdeke, hogy a követelések mellé mindig tegyük le a megfelelően kidolgozott szakmai programot is, s jelezze azt, mennyire más-más a helyzet a különböző karokon és szakokon. Ehelyett gyakran negatív hatású, ingerlő, sokkoló címekkel bombázzák az olvasókat, ugyanazt teszik, mint a román média politikailag elkötelezett többsége.” /Cs. Gyimesi Éva: Az inastól a céhmesterig. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./ Ennyi Cs. Gyimesi Éva hozzászólása. Nem beszél a román egyetemi szenátus elutasításáról, nem beszél a gondokról, hanem a szószólókat hibáztatja. Emlékezetes, hogy az 1997-es egyetem-vitában hevesen ellenezte az önálló magyar egyetemet, az szerinte a következőt jelentené: „egy szabadalmazott, és a bevált modellekkel nem törődő, helyi gyártmányú, barkácsolt torzszülöttet és egyfajta szellemi gettót: bezárkózást a nyelvi-nemzeti sajátosságba”. /Cs. Gyimesi Éva: Erdélyi tudományegyetem. = Szabadság (Kolozsvár), 1997. febr. 12./

Riadalmat keltett Székely­udvar­­helyen, hogy az elmúlt napokban harckocsikkal megrakott vagonok sorakoztak a vasútállomáson. Elvitték a tucatnyi elavult harckocsit, és helyettük vadonatúj lánctalpas tankokat szállítottak Udvarhelyre. Sokan azt hitték, hogy a székely nagygyűlés miatt szervezkedik a hadsereg. /Belföldi hírek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./

Életének 76. évében elhunyt Major-Zala Lajos költő /sz. Kislakos, 1930/, 1949 óta élt Svájcban. Tanulmányait a Fribourgi Egyetemen, illetve a párizsi Sorbonne-on folytatta francia és német irodalom, valamint gyógypedagógia szakokon. Nevéhez fűződik a hévízi Csokonai-napok megalapítása és szervezése, alapító tagja az Asztaltársaságból egyesületté alakult Csokonai Vitéz Mihály Művészeti Társaságnak. Magyar nyelven először „Ötödik síp” című verseskötete jelent meg 1967-ben, utolsó Magyarországon megjelent kötetei 1999-ben az „Elveszett győzelem” című naplóregény, illetve 2000-ben a „Hogy hívnak, ember?” című verseskötete volt. /Elhunyt Major-Zala Lajos költő. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 4./

„A hír igaz, ez valóban már a második szállítmány (...) Arról van szó, hogy ijesztgetnek. Hátha az inába száll a bátorsága a székelynek. Válasz pedig egy lehet erre: minél többen elmenni, megmutatni, hogy NEM FÉLÜNK. Iratkozni lehet a Polgári Szövetség főtéri székházában, az útiköltség oda-vissza mindössze 2 lej. Még van hely! Zsolt” – áll abban a meghívóban, amellyel Árus Zsolt SZNT-alelnök a nagygyűlésre toboroz gyergyószéki résztvevőket. Futótűzként elterjedt a hír, miszerint a tankokat a román hatalom szándékosan küldte Székelyudvarhelyre, hogy majd ilyen eszközökkel fékezzék meg a tömeget. Thamó Csaba, az SZNT helyi vezetője elmondta, ez az egybeesés, mármint a tankok felvonultatása és a nagygyűlés szervezése „nem szerencsés”. Serban Ion, a Székelyudvarhely melletti laktanya parancsnoka elmagyarázta, hogy a tankokat elszállítják a bázisról. Mivel a harckocsikat vonattal viszik tovább, a vasútállomáson várakoztak, és 20 katona őrködött a harcjárművek körül. /Román tankkal toboroz az SZNT. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./

Dr. Lucian Turcescu (született 1966-ban, Pitesti-en) montreali teológus professzor az Adevarul bukaresti lapban március 4-én megjelent interjújában egyház, politika, nacionalizmus összefüggéseit taglalta kutatómunkája alapján, amelyet a kanadai Centre for Post-Communist Studies igazgatójaként végzett. Az interjúból: A kommunizmust megelőző időszakban a Román Ortodox Egyház /ROE/ viszonylagos kényelemben élt, mert az 1923-as alkotmány nemzeti egyháznak nyilvánította. A kommunisták uralomra jutása után azonban addigi igényei veszélybe kerültek, mígnem Iustinian Marina pátriárka révén a rendszer támogatójává váltak. A nacionalizmus kérdésében a ROE és Ceausescu sokszor ugyanazt a nyelvet beszélték. Egykori tisztek beismerték, hogy a Securitate 1960-tól kezdett együttműködni az ortodox egyházzal. – A fejlemények igazolták a Turcescu professzort. Például a Icoana din Adanc, a ROE lapja, 1997/1-es száma a románságra és az ortodox „nemzeti vallásra” veszélyes jelenségek közé sorolja a kisebbségeknek nyújtott olyan privilégiumokat, mint az anyanyelvű oktatás, egyetem, kétnyelvű feliratok stb. Evenimentul zilei, 1997. november 4. – cím: Papok ezrei a Securitate szolgálatában. Fényképpel és rövid életrajzzal az ortodox hierarchia hat személyisége szerepel a listán. Köztük van Bartolomeu Anania, a múlt hónapban Erdély metropolitájává választott főpap is. 1958-1964 között politikai elítéltként börtönben ült, ahol egykori cellatársai szerint besúgó volt. Szabadulása után egy évvel, a Ceausescu-rezsim őt küldte ki az Egyesült Államokba, hogy elfoglalja a detroiti ortodox püspökség székét. – Evenimentul zilei, 1997. november 19.: A Ceausescu-rendszer idején a ROE nem lépett fel műemléképületei védelmében, sőt szolgalelkűségében odáig ment, hogy Scornicesti-ben (a diktátor szülőfaluja) a templom falán megörökítették Ceausescu portréját is. – 22 (a Társadalmi Dialógus Csoport hetilapja), 1997. november 4.: Ion Moisin szenátor papokat sorolt fel, akik besúgókként börtönbe juttatták társaikat: „Teoctist pátriárka négy évtizeden keresztül a kommunista rendszer kollaboránsa volt.” – Romania libera, 1998. március 23.: Bogdan Ficeac főszerkesztő-helyettes: „Helyet adtunk a ROE és a Securitate együttműködését leleplező írásoknak, az egyháznak meg kell tisztulnia erkölcsileg.” – Romania Literara, 2002. április 10.: Mircea Mihaies: „Ha a mai őszentségek és őboldogságok nem volnának tegnapi securitate-rangokat viselő, alázatos közhivatalnokok, hajlamos lennék hinni a harácsoló-bürokrata ROE méltósággal vállalt küldetésében. De mióta ezek a politikai aktivistákká vedlett papok kezdtek kulcspozíciókat megkaparintani a román társadalomban, jön, hogy odakiáltsam nekik: Vade retro!” /Barabás István: A tömjénfüst árnyékában. Román Ortodox Egyház (ROE) kollaborálása a kommunista rendszerrel? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./

Március 6-án Traian Basescu elnök találkozott a pártok vezetőivel. Az RMDSZ felkéri Traian Basescu államfőt, hogy határozottan foglaljon állást a nemzetgyűlöletre buzdítók ellen – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes a megbeszélést után. Markó szerint a találkozók akkor válnak igazán hatékonyakká, ha reformról, integrációról, stratégiai kérdésekről tárgyalnak a pártok képviselői. A nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet kapcsán Markó Béla elmondta, a koalícióban sincs konszenzus, nemhogy az ellenzék körében. A konzultáción megegyeztek abban, hogy a koalícióban sürgősen megoldást kell találni a kialakult helyzetre, annál is inkább, mert a Nemzeti Liberális Párt és a Konzervatív Párt nem emelt kifogást a kisebbségi törvény ellen. A Demokrata Párt azonban továbbra is elutasítja a kormányprogram részét képező, a kulturális autonómia jogi kereteit megteremtő törvényt. Markó Béla határozottan elítélte Corneliu Vadim Tudornak, az NRP elnökének a március 15-i ünnepség kapcsán megfogalmazott fenyegetőzését. Traian Basescu elnök kéréssel fordult a Székely Nemzeti Tanácshoz és az NRP-hez, egyiktől azt kérve, hogy ne fogadjanak el Székelyföld autonómiájáról szóló „alkotmányellenes” kiáltványt, a másiktól pedig, hogy ne szervezzenek ellentüntetést Székelyudvarhelyen. /Nincs előrelépés a kisebbségi törvénytervezet esetében. Traian Basescu a pártok vezetőivel találkozott. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./ Traian Basescu államfő haszontalan kampánynak és sportszerűtlen politikai játéknak nevezte a megbeszélésen a hat jogszabályból álló nemzetbiztonsági törvénycsomag kapcsán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Párt (PD) közötti nyilatkozatháborút a pártok képviselőivel folytatott egyeztetéseket követően. Traian Basescu azt is bejelentette, továbbra is kiáll eredeti javaslata mellett, hogy a törvénycsomagot először a parlament szakbizottságai és a politikai pártok vezetői vitassák meg, és csupán ezt követően kerüljön újra a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé. Basescu a megbeszélésen minden politikai párt elnökének átadta a törvénycsomagot tartalmazó, „titkos” felirattal ellátott CD-t. A liberálisok /PNL/ kezdettől tiltakoztak a nemzetbiztonsági törvénycsomag titkosítása ellen, és az RMDSZ-szel egyöntetűen azt hangoztatták, hogy a jogszabályokat közvitára kell bocsátani, a titkosszolgálatok esetleges túlkapásainak megelőzése érdekében. A Demokrata Párt az egyetlen, amely az államfő által továbbított – vélhetőleg a titkosszolgálatok által kidolgozott tervezeteket – támogatja. „Ha a törvénycsomagot a parlament elfogadja, az rendkívül nagy csapás lenne a hazai demokráciára” – nyilatkozta Gabriel Andreescu, a romániai Helsinki Bizottság (Apador-CH) vezetője. A tervezetek lehetővé tennék többek között, hogy a hírszerzők a bűnvádi perekben felhasználható bizonyítékokat gyűjtsenek; házkutatást tartsanak, és elkobozzanak bármilyen iratot vagy tárgyat, amely bizonyítékként szolgálhat; mi több, bizonyítéknak minősülnének a hírszerző tiszt személyes tapasztalatai is. Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő, a védelmi bizottság tagja szerint a hírszerzés legalizálni akarja a fedett ügynökök intézményét, illetve az ilyen személyeket foglalkoztató magánjogi szerveződések létrehozását. „Erre vonatkozóan nem létezik ellenőrző mechanizmus, mint ahogyan a hírszerzés egészére sem sikerült 15 év alatt megfelelő megoldásokat találni” – mutatott rá a képviselő. /Béres Katalin, Gujdár Gabriella, Szőcs Levente: Rendőrállam készülőben? A nemzetbiztonság procedurális kérdéseit tisztázták, a jogsértés marad. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 7./

Néhány éve az erdélyi magyarság radikalizálódott „belső ellenzéke” számára az RMDSZ szervezte „hivatalos” március 15-i megemlékezések már nem számítanak szalonképes helyeknek, írta Bálint Zsombor, ők párbeszéd helyett a konfrontációt választják. Hozzátette, a tervezett székelyudvarhelyi gyűlés jelentőségének eltúlzása az a híresztelés, mely szerint a román hadsereg tankokat vont volna össze a székely városban. /Bálint Zsombor: Bolhából elefántot. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 7./

Az egyetemen oktató Magyari Nándor László már az 1997-es egyetem-vitában is a Bolyai Tudományegyetemet újraindítani akarókkal szemben állt. Most újból kifejtette hasonló nézetét. A cikkíró az etnopolitiakai/identitáspolitikai keretben megfogalmazott egyetem-projekteket, követeléseket a különálló magyar egyetem visszaállítását célzó törekvésekkel azonosítja. A másik alternatíva, melyet multikulturális politikai elképzelésnek lehet felfogni, nyelvpolitikai problémaként kezeli a kisebbségi felsőoktatás kérdéskörét, nem támogatja az etnopolitikai törekvések autonómia-igényeit. Végső célkitűzés az, hogy mindenki anyanyelvén tanulhasson, függetlenül a felsőoktatási intézmények szervezési formájától. Vannak olyan magyar oktatók, diákok, szülők, akik számára csak a tisztán etnopolitikai értelmezés az elfogadható: külön “magyar” egyetem. Más egyének és csoportosulások elégségesnek gondolják a nyelvpolitikai megoldásokat, nem is szólva azokról, akiket egyáltalán nem foglalkoztat a kérdés. Magyarit az érdekli, hogy hogyan lesz az erdélyi magyar politikai sikersztori, avagy hogyan értelmezhetők a sorozatos kudarcok sikerként? Szerinte átpolitizálódik az egyetem világa /ezt kifejtette az Erdélyi Riport hetilap február 2-i számában/, mert előzőleg elmaradtak a viták, majd felszínre törtek a politikai feszültségek. Magyari kritizálta a Bolyai Kezdeményező Bizottságot (BKB), ellenségesen akciócsoportnak, politikai pressziócsoportnak, mozgalmároknak nevezve őket, hozzátéve, tevékenységük sérelmi politizálás, harcba szállnak régi, elévült tervekért. Gúnyosan megkérdezte, „melyik célkitűzésük járt sikerrel az elmúlt néhány hónapban?” Még azt is a BKB számlájára írta, hogy nem történt meg az egyetemen belül kezdeményezett magyar “tagozati önállósulás”. /Magyari Nándor László: Sikersztori erdélyi módra avagy Demage Controll. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 7./

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) megalakulása óta először nevezett ki dékánt a kolozsvári kar élére, így a kincses városban működő Természettudományi és Művészeti Kart ezentúl Tonk Márton docens irányítja. A dékán megválasztásával együtt megalakult a kari tanács is. Kolozsváron mindez később történt a marosvásárhelyi és a csíkszeredai karokhoz képest, hiszen a Természettudomány és Művészeti Kar a legfiatalabb. A modern filozófiában szakosodott Tonk Márton 1996 óta tanít a Babes–Bolyai Tudományegyetem filozófia tanszékén, kinevezése után azonban távozik az állami egyetemről, és kizárólag a magán felsőoktatási intézményben lévő teendőire koncentrál. A dékán elmondta: azért vált szükségessé egy dékán kinevezése, mert a kolozsvári kar ősztől újabb szakkal bővíti kínálatát. Így a következő tanévben 40 diákot vehetnek fel az európai tanulmányok és nemzetközi kapcsolatok szakra. A három éves képzés során a diákok egy évig a tantárgyak 60–70 százalékát angolul tanulhatják, hiszen a cél az, hogy EU-s köztisztviselőket képezzenek. A képzést a BBTE politológia, és a szociológia szakán oktató tanárainak segítségével tervezik beindítani. /B. T.: Dékánt neveztek ki az EMTE-n. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

Jó esetben már a negyvennyolcas szabadságharc 158. évfordulójára visszakerül Háromszékre az a Gábor Áron ágyúöntő készítette bronz ágyú, melyet 1972-ben kormányhatározattal elvettek, majd az akkor megalakult bukaresti Országos Történelmi Múzeumba szállítottak. A Gábor Áron öntötte ágyúk egy-egy másolata jelenleg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban és Kézdivásárhelyen, a Céhtörténeti Múzeumban látható. A két háromszéki másolatot a kézdivásárhelyi kisipari termelőszövetkezet műhelyében öntötték az 1970-es években. Cserey Zoltán, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa szerint akkor a tanárok, iskolák, tanfelügyelőség felhívására az egész megyére kiterjedő réz- és bronzgyűjtési akció indult a lakosság, főként a diákok közreműködésével. Puskás Bálint RMDSZ-es szenátor a hét végén tett ígéretet a történelmi értékű ágyú hazahozatalára. Háromszéki szakértők szerint nem egy, hanem két ágyú található az országban a hetven eredetiből. Az Országos Történelmi Múzeum mellett talán a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeum pincéjében is található még egy Gábor Áron-ágyú. /Domokos Péter: Hazatér a '48-as rézágyú? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 7./

Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban bemutatták Barabási László csíkszeredai író-történész két kötetét. Az 1943-ban született Barabási László történelem szakot végzett, majd Csíkszeredában előbb kultúr-, később múzeumigazgató lett. Azután kényszerűségből Budapesten újságíróskodott, de 1989 után azonnal hazasietett. Egy ideje őstörténet-kutatással foglalkozik, és számos könyvet is írt. Bemutatta egy trilógiának szánt munka 2005-ben megjelent első két könyvét. A Hol vagytok székelyek? című első kötetet sokszor meglepő állításokat tartalmaz. Elvezet Kínától Csíksomlyóig. Kitűnő írások vannak a kötetben a sumérokról, etruszkokról, görögökről, rómaiakról, dákokról és a székelyekről. A második kötet „Székelymagyar történelem Attilától máig” címet viseli. E két köteten kívül meg lehetett vásárolni Barabási 2001-ben megjelent, Csillagösvényen című kisregényét is. /Jósa Piroska: Könyvek a székelyekről. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 7./

Kétszáz év elevenedik meg László János dévai telepes gazda írásában – értékelte a kolozsvári Kriterion Kiadó gondozásában megjelent, elsőként Déván, március 2-án bemutatott könyvet H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója. A Bukovinában élt magyarság és kirajzásának története 1762–1914-ig, az első világháború kitöréséig címet viselő könyv szerzője végigvezeti olvasóját a madéfalvi veszedelem előzményein, a Moldvába, majd Bukovinába való menekülésen át a századforduló tájékán elkezdődött hazatelepítésekig. A könyv alapos dokumentációját László János a bécsi levéltárból, illetve a bukovinai falvak irataiból állította össze. Teljes kimutatás van a könyvben az 1883-ban elkezdődött és 1910-ig tartó áttelepedésekről, a telepesek név szerinti felsorolásával. László Jánosnak még számos feldolgozatlan emléke lapul családi hagyatékokban. /Gáspár-Barra Réka: Bukovinai székely lélek. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./

„Nem vagyok megelégedve Traian Basescu március 15-ével kapcsolatos állásfoglalásával” – jelentette ki Markó Béla. Az RMDSZ-elnök szerint az államfőnek határozottabban kellett volna fellépnie a Nagy-Románia Párt március 15-re tervezett székelyudvarhelyi ellentüntetésével és ezt megelőző fenyegetéseivel szemben. Hozzátette, nem ért egyet azokkal sem, akik az autonómia kikiáltását tervezik a magyarok nemzeti ünnepén. Szerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) rendezvényével az RMDSZ politikai programját igyekszik kompromittálni. Figyelmeztetett, ezek a megnyilvánulások könnyen visszavethetik a magyar közösséget a 15 évvel ezelőtti időszakra, amikor a szórványban a kokárdát sem lehetett kitűzni. Az SZNT vezetősége március 7-én biztosította a román közösséget és az államfőt, hogy a március 15-i székely nagygyűlés nem az ország területi egysége ellen intézett támadás. Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke hangsúlyozta, hogy a nagygyűlésen nem Székelyföld területi autonómiáját hirdetik ki, hanem a székelyek eme jog elnyerésére vonatkozó kívánságát. Traian Basescu államfő felhívást intézett a székelyek vezéreihez és a PRM-hez, arra kérve az érintetteket, ne kövessenek el törvénysértést március 15-én. Basescu hozzátette, a román állam, a rendelkezésre álló alkotmányos és törvényes eszközökkel meg fogja védeni területi egységét. /Markó: nem vagyok elégedett Basescuval. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./

Körvonalazódik a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium mellett lévő sportpálya használatának megoldása – közölte Petru Filip polgármester. Már készül az a határozattervezet, amely szerint a területet elhatárolnák a Szentháromság ortodox egyházközség területétől, és ott egy jól felszerelt sportpályát rendeznének be, amit délelőtt a református iskola diákjai, délután a környéken lakók használhatnának. /M. Zs.: Váltásban használhatnák a sportpályát. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 8./

Ifjúsági klub részére különítettek el egy nagyobb termet Bélzerinden az iskola hátulsó részében. A helyiséget a fiatalok kimeszelték, a hiányzó ablaküvegeket bevágatták, a parkettát, az ajtót megjavították. Egyik végében pingpongasztal, középen néhány szék, a bejárat felőli végében egy kisebb vaskályha, egy CD-lejátszó, két hangszóró meg egy sakktábla jelenti a teljes felszerelést. Must Attila és Gyarmati János mondta el: esténként, miután bezár a közeli butik, 8-10 fiatal ebben a teremben gyülekezik. Szombatonként, amikor Aradról, Kisjenőről hazalátogatnak a bentlakásbeli diákok, többen egybegyűlnek, diszkót azonban ritkán, jobbára nagy ünnepeken szerveznek. /(balta): Kié a bélzerindi ifjúsági klub? = Nyugati Jelen (Arad), márc. 8./

A Székely Nemzeti Tanács vezetői feljelentést tettek a rendőrségen, miután néhány Kovászna megyei városban őket gyalázó plakátok jelentek meg. Tulit Attila és Ferencz Csaba SZNT-alelnökök, valamint Gazda Zoltán, az SZNT titkára március 7-én ellenük, és Szász Jenő MPSZ-elnök elleni üzeneteket tartalmazó plakátokat fedeztek fel tömbházaik lépcsőházában. Néhány plakátot Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Kovásznán az emberek postaládáiba tettek és porták kapuira ragasztottak, több plakát pedig az MPSZ és az SZNT sepsiszentgyörgyi székházába is eljutott. Az egyik lapon Tamás Sándor RMDSZ-képviselő képe és a következő felirat látható: „A kézdivásárhelyi rendezvényen való részvétellel nemzeti egységünket bizonyíthatjuk. Tiltakozunk az ellen, hogy a székely udvarhelyi rendezvényt választási kampánnyá alakítsák”. Egy másik plakáton az SZNT és az MPSZ vezetőinek fotója látható, némelyikük ellen vádak is szerepelnek. Gazda Zoltánról azt állítják, hogy ezer euróért táncolta a hórát, Tulit Attiláról azt, hogy 60 ezer euróért szabotálta az MPSZ-t, míg Szász Jenőt azzal vádolják, hogy bizonyos, az erdélyi magyar közösségnek szánt pénzeket, illetve árvízsegélyeket tulajdonított el. Tulit Attila szerint „az akció a Székely Nagygyűlés szervezői ellen irányul”. Szerinte arra bíztatják a lakosságot, hogy Kézdivásárhelyre menjenek, ahol az RMDSZ tartja az idén a március 15-i központi ünnepséget. Tamás Sándor képviselő, a kézdivásárhelyi RMDSZ elnöke szintén a rendőrséghez fordul az ügy kapcsán, szerinte diverziókeltésről van szó. Az udvarhelyi rendezvény kapcsán sms-diverziót is folytattak a napokban. Többen Székelyföldön olyan helytelen magyarsággal megírt üzeneteket kaptak, miszerint Szász Jenő menekült, anélkül, hogy engedélyezte volna a székely nagygyűlést. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy az udvarhelyi rendezvényt az RMDSZ is elítéli. Az EMNT-elnök szerint egy nagygyűlés teljes mértékben beilleszkedik a demokratikus politikai eszköztárba. /Diverzió-sorozat a székely nagygyűlés kapcsán. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetője és Virgil Ardelean, a Belügyi Elhárítás főnöke március 8-án nem jelent meg a képviselőház védelmi, közrend és nemzetbiztonsági bizottságának ülésén, amelyen a március 15-i székelyudvarhelyi székely nagygyűlésről és a Nagy-Románia Párt (PRM) ellenakciójáról tárgyaltak. „Szerintem a két tisztségviselő utasítást kapott arra, hogy ne jelenjen meg” – értékelte Toró T. Tibor RMDSZ-es képviselő, a szakbizottság tagja. Ha ugyanis hivatalos meghallgatásra kerül sor, többek között az RMDSZ-képviselő jelenlétében, akkor semmiféle negatív jelzéssel nem hozakodhatnak elő a székelyudvarhelyi találkozót tekintve.” A SRI-igazgató hivatalos levelében azt közölte, hogy megbízatásából adódóan külföldön tartózkodik, ezért nem lehet jelen a bizottság ülésén. Nem hivatalos hírek szerint azonban Radu Timofte azért nem jött el, mert nem tartotta kötelességének a bizottság előtt megjelenni. Virgil Ardelean szintén levelet küldött maga helyett. Csapó József SZNT-elnök nyílt levélben kérte fel az egyházi főméltóságokat, szolgálatuk eszközeivel segítsék a nagygyűlést. Gheorghe Funar PRM-s szenátor az ÚMSZ-nek azt nyilatkozta, a párt udvarhelyi ellenmozgalmára továbbra is legalább százezer románt várnak. „Nincs szükségünk engedélyre, mert ez nem tüntetés. A románoknak az alkotmány értelmében joguk van a szabad mozgáshoz és gyülekezéshez” – érvelt Funar. Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke március 8-án kiállt a székely nagygyűlés mellett. Szép Gyula, az RMDSZ művelődésügyi alelnöke arról tájékoztatott, hogy az RMDSZ országszerte megünnepli március 15-ét, Székelyudvarhelyen azonban nem szervez a SZNT megmozdulásával párhuzamos rendezvényt. Marosvásárhelyen a megyei rendőrség nemzetbiztonságot veszélyeztető okokra hivatkozva összeszedte a sajtóbódékból az Európai Idő sepsiszentgyörgyi hetilap február 26-i számának összes példányát. A rendőrök jegyzőkönyvet is készítettek, arra hivatkozva, hogy a lap a Székelyföld autonómiájára vonatkozó kiáltványt tett közzé, melyet a március 15-i székelyudvarhelyi székely népgyűlés fogad el. „Nem egy tényleges elkobzásról van szó, csak egy megelőző begyűjtésről, a Büntető Törvénykönyv 166. paragrafusának értelmében” – nyilatkozta Vasile Cabulea Maros megyei rendőrfőkapitány. Az ügyben az Európai Idő szerkesztősége nemzetközi jogvédő szervezetekhez fordul, mivel Mit kíván a Székely Nemzet? – A székelyek 12 pontja című cikkről egyértelművé tették: ez csak egy „lehetséges kiáltvány”, és nem az SZNT-től származik. /Béres Katakin, Gujdár Gabriella: Hallgat a Szolgálat, elhallgattatták az Európai Időt. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./

Székelyudvarhelyen nyoma sincs a feszültségnek március idusának eseményeit miatt. A hagyományossá vált márciusi ünnepségekkel ,,egybekötött” főtéri nagygyűlés székely nemzetgyűléssé való avanzsálását a város függetlenként megválasztott polgármestere, Szász Jenő támogatja és engedélyezi, de megtagadná, hogy ugyanazon a helyszínen a Nagy-Románia Párt és külön az RMDSZ hívei is megtartsák a maguk emlékünnepségét. Ennek kapcsán nyilatkozatháború alakult ki Udvarhelyen. Az udvarhelyi RMDSZ-es tanácstagok követelték, hogy rendkívüli tanácsülés döntsön a kérdésben, s ne önhatalmúlag intézkedjék a polgármester.  A helyi nyilatkozatháborút egyrészről a polgármester, másrészről Verestóy Attila, az RMDSZ udvarhelyszéki elnöke, a szenátus frakcióvezetője ,,vezényelte”, ez mindaddig ártalmatlan torzsalkodásnak tűnt, amíg Székelyudvarhely utcáin meg nem jelentek a város határába telepített hegyivadász egység harci járművei, s el nem csörömpöltek a helyi vasútállomásra. Mi is folyik itt – kérdezték a város lakói. Kiderült hogy a felújításra ítélt tankokat éppen elviszik Udvarhelyről. Ezután jött a Vadim-féle, a százezres ,,hazafias” román Udvarhelyre tervezett látogatásáról szóló bejelentés. Megszólalt az államelnök is megszólalt, mondván: ,,provokációra nem lehet provokációval válaszolni”. Vadimék mifajta ,,provokációra” válaszolnának?! – kérdezte Magyari Lajos. Mindettől függetlenül az erdélyi magyar egység helyreállítása nélkül nem megyünk semmire, tette hozzá. /Magyari Lajos: Udvarhelyen különben csend van. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 9./

Nagy Pál Notesz című rovatában megállapította: évek óta ismét meg ismét megírja, hogy hibásan, elferdített formában látható Marosvásárhelyt a Dózsa György utca neve. Megszólalásának nincs eredménye. Doja Gheorghénak keresztelték át a hajdani székely-magyar Dózsa Györgyöt. Így szerepel román nyelvű történelmi kiadványokban, tankönyvekben, sajtóban, mindenfelé. Nagy Pál hiába jelzi, hogy Chinezu Pavel nevezetű személyiség soha nem élt ezeken a vidéken, hanem élt Magyarországon egy Kinizsi Pál nevű vitéz, aki 1479. október 13-án a már-már elvesztett kenyérmezei ütközetet a magyarok javára döntötte el, s akit Mátyás király a törökök elleni harcokban tanúsított hősiessége jutalmául temesi bánná, majd Bihar vármegyei főispánná emelt. És Matei Corvin? Aki magyarul – ugye – Corvin Máté lenne. De ez a Máté történelmünkben ismeretlen. Élt azonban Mátyás, az igazságos, aki Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet fiaként Magyarország, Csehország királya, Ausztria hercege volt annak idején. Mit vétett szegény Varga Katalin (a kőhalomszéki Halmágy faluban, Varga János és Rozsondai Katalin leányaként született 1802. augusztus 22-én s a maga korában börtönbüntetést is szenvedett az erdélyi román jobbágyok védelmében folytatott küzdelmei miatt), hogy jelenleg Marosvásárhelyt Varga Ecaterina néven szerepel az utcanév-táblán? /Nagy Pál: Hiába mondom. Notesz. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 9./

Pankotán a magyar nyelvű elemiben a gyerekek örömujjongása közepette átadták azt a vadonatúj villanyorgonát, amelyet a Nyugati Jelenben “Örömöt akar-e szerezni 26 gyermeknek?” címmel közzétett felhívás nyomán küldött Németországból Pop Éva és férje, Sándor. /(balta): Villanyorgona a pankotai kisdiákoknak. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 9./

Március 4-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében került sor a Természet Világa folyóirat XV. Diákcikk pályázatának eredményhirdetésére. A díjátadó ünnepségen, az anyaországi diákokon kívül erdélyi és vajdasági diákok is részt vettek. Erdélyből idén is marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, tordai, nagyenyedi és székelyhídi diákok érdemeltek ki díjakat. /Dvorácsek Ágoston: Erdélyi diákok a Magyar Tudományos Akadémián. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./

Március 8-án ünnepélyes keretek között aláírták az Újvidéki Egyetemen a szabadkai magyar nyelvű Tanítóképző Kar megalapításáról szóló szerződést. Az Újvidéki Egyetem kebelében működő szabadkai tanítóképző lesz az első vajdasági magyar autonóm felsőoktatási intézmény. A kar átveszi a zombori Tanítóképző Kar tíz tanárát, taneszközeit, illetve azokat a diákokat, akik eddig a zombori tanintézet szabadkai kihelyezett tagozatán tanultak magyarul. A szabadkai oktatási intézmény az október 1-jétől kezdődő tanévtől vesz fel diákokat, harminc hallgató iratkozhat be, közülük húszan az állam, tízen saját költségükön tanulhatnak. A magyar kormány tavaly decemberben memorandumban vállalta, hogy szakmailag és anyagilag is hozzájárul a Tanítóképző Kar létrehozásához. /Aláírták a szabadkai magyar tanítóképző megalakításáról szóló szerződést. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./

1958. február 24-én Marosvásárhely magyarsága nem azért vonult ki az állomástól a főtérig terjedő egykori Sándor János utcára, mert kíváncsi volt a Kádár János vezette párt- és állami küldöttségre, az erdélyi magyarság egészét eláruló kijelentéseire, hanem azért, mert tizenkét évi tiltás után magyar zászlócskát foghatott a kezében! Velitsek András agrármérnököt és a székelykeresztúri származású Nagy Samut azért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, mert Kádár János és kísérete marosvásárhelyi látogatásakor a főtéri Rózsa cukrászdában úgy kérték a féldeci italt: ,,Kérek egy karabélyt, hogy lőjem le ezt a marhát!” (Mármint Kádár Jánost.) A ,,véletlenül” jelen lévő szekus nem tréfaként, hanem hatóság elleni támadásként fogta fel a kijelentést. Jóformán el sem hagyták a cukrászdát, fékezett mellettük a hírhedt fekete kocsi, s az egész asztaltársaságot azonnal letartóztatták. Vaszkó András és Halábory Zsolt azzal menekült meg, hogy azt állították: annyira részegek voltak, hogy semmire nem emlékeznek. A sepsiszentgyörgyi Hubbes Mártont kétévi szigorított börtönbüntetésre és négyévi, a baragáni pusztaságban eltöltött kényszerlakhelye ítélték. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság bukaresti levéltárában, illetve a marosvásárhelyi levéltárban őrzik azt a periratot, amely szerint a magyar forradalom leverése után Hubbes Márton az első erdélyi áldozatok egyike volt: ,,Mi, Bihari Imre (Emeric) százados, a marosvásárhelyi 0421. számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté bűnügyi nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait…”, megállapította, hogy Hubbes Márton (Hubbes Martin) 1956. november 8-án a lakásából kivette a magyar háromszínű, még a horthysta időkből (,,regimul hortist”) megőrzött lobogót, azzal a céllal ment ki vele az utcára, hogy a lakosságot a Ma­gyar­országon történtekhez hasonlókra uszítsa. „Ezért a tettéért 1956. november 10-én elkezdtük a nyomozást.” Hubbes Márton /sz. Sepsiszentgyörgy, 1906. jan. 14./ német nemzetiségű. Sepsiszentgyörgyön könyvelő. A magyar zászlóval az utcára ment, később a sógora és egy másik állampolgár megállította, és hazavitték a lakására. Ezért Hubbes Mártont november 10-én letartóztatták. Bihari Imre kegyetlenségéről és mérhetetlen szadizmusáról volt ,,híres”, ő vallatta Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi református püspököt is. Hubbest kétévi börtönbüntetésre ítélték. Akkor még viszonylag kisebb büntetésekkel sújtották mindazokat, akik valamilyen formában kijelentették: Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom volt. Sem a magyar, sem a román történetírás, diplomácia nem említi, hogy az 1956-os magyar forradalom a román–magyar kapcsolattörténetben is kivételes pillanat. A román falvakban ma is úgy emlékeznek vissza, hogy a kötelező beszolgáltatást a magyar forradalom hatására törölték el. Nemcsak a temesvári, zömmel román egyetemi hallgatók tüntettek és csaptak össze 1956. október 30-án a karhatalommal, hanem bukaresti, jászvásári, brassói diákok kaptak súlyos börtönbüntetést azért, mert együtt éreztek a magyar forradalommal. 1956-nak két román mártírja is van: Alexandru Fintinaru aradi ügyvéd, akit a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett monstre-perben ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén, és Teodor Margineanu tüzér hadnagy, aki az alakulatát próbálta fellázítani, ki akarta szabadítani a szamosújvári politikai foglyokat. Őt 1957. június 27-én kivégezték a szamosújvári börtönben. Hubbes Márton szabadulás újabb, talán még nyomasztóbb börtönt jelentett. A baragani Olaruba, a kijelölt kényszerlakhelyre vitték. Itt négy éven át másodmagával, egy öreg csíki székellyel bútor nélküli vályogkunyhóban, a legembertelenebb körülmények között, mezőgazdasági napszámosként tengette életét. Az olarui tábornak valóságos irodalma van. Az ország minden részéből ide deportálták a politikai elítéltek családtagjait, az ,,osztályellenség” végsőkig megalázott képviselőit. A hét gyermekével ide hurcolt Visky Ferencné feljegyzéseiből, az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán özvegyének és négy gyerekének a visszaemlékezéseiből rekonstruálható az az ,,életmód”, amelyet a fizikai megsemmisítésre ítélt kényszerlakhelyeseknek szántak. Nemcsak a bútorzat, az ágy hiányzott a földbe ásott vályogkunyhókból, hanem a legelemibb higiénai feltételeket sem biztosították. Emellett arra kényszerítették őket, hogy mindennap jelentkezzenek a milícián.   A lánya közel egy év múlva, 1959 augusztusában látogathatta meg. Hubbes Márton arra kérte gyerekeit, hogy ezentúl csak levélben keressék meg. A nagyobbik fia havonta, a kisebbik fiáról gondoskodó lánya, amikor csak tehette, csomagokkal segítette túlélni a kényszerlakhely megpróbáltatásait. Hubbes 1962-ben szabadult. Hazatérése után Sepsiszentgyörgyön nem kapott munkahelyet. A kőhalmi Apemin vállalat ágostonfalvi részlegénél munkásfizetéssel könyvelőként dolgozott 1966. január végéig, amikor hatvanévesen nyugdíjazták. Egészségi állapota megromlott, tüdőasztmát kapott. Ettől szenvedett 1976. február 7-én bekövetkezett haláláig. Arról nagyon keveset tudnak, hogy a hozzátartozók, a családtagok is megszenvedték az apa, anya vagy testvér politikai meghurcolását. Nemcsak Hubbes Mártont, hanem a nagyobbik fiát is már az 50-es évektől állandó megfigyelés alatt tartották, a rendes sorkatonai szolgálat helyett munkaszolgálatra vitték el. A lányát, Hubbes Évát 1959-ben a székely­udvarhelyi rajoni múzeumtól áthelyezték a bögözi általános iskolához. Kisebbik fia, az akkor tizennégy éves Hubbes Alfréd elemi iskolai tanulmányait sem folytathatta Sepsiszentgyörgyön! Akárcsak bátyját, őt is munkaszolgálatra vitték.  /Tófalvi Zoltán: Hubbes Márton magányos forradalma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8., folyt.: márc. 9., 10./

Március 10-én kezdődött Székelykeresztúron az Orbán Balázs Gimnázium által szervezett iskolahét. A rendezvénysorozaton részt vesznek az ajkai, sárospataki, csurgói, miskolci, szolnoki és dunakeszi testvériskolák küldöttségei. Gergely György igazgató elmondta. lesznek vetélkedők, informatika verseny, iskolatörténeti vetélkedő és a tudományos dolgozatok versenye, továbbá szavalóverseny és az irodalmi levelezőverseny utolsó két fordulója, melyen a vendéglátókon kívül nagybányai, nagykárolyi, szatmárnémeti, székelyudvarhelyi, brassói és sárospataki középiskolák diákjai is részt vesznek. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola Nagy István Napokat tart. Kiállítás nyílik a diákok munkáiból, a diákkórus-fesztivál mellett zenekari hangverseny-sorozat is lesz. /Iskolanapok. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 11./