Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2001. augusztus 31.
"140 Hargita megyei diák iratkozott pótérettségire, 137-en jelentkeztek vizsgára és mindannyian sikeresen érettségiztek. A nyári vizsgaidőszakban 96 középiskolás érettségizett sikertelenül, 41-en az előző évekből maradtak érettségire. /(kovács kinga): Pótérettségin sikeresen vizsgáztak a Hargita megyei diákok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./"
2001. szeptember 1.
"Újabb nagy értékű könyvszállítmány érkezett Háromszékre. A többtonnányi ajándékcsomagban az oktatást segítő könyvek találhatók. A néhány éve elindított akció mostani szállítmányából Erdővidékre, Felsőháromszékre, valamint a Csíkszeredában működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek hoztak könyveket a magyarországi támogatók. Az akció során eddig Erdély minden vidékére szállítottak könyveket. A Duna Televízió, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Közhasznú Alapítvány, valamint a Pro Hungaris Alapítvány közös vállalkozásának célja a magyar nyelvű oktatást segítő könyvekkel, felszerelésekkel ellátni az iskolákat, népi főiskolákat. A kezdeményezés fő mindenese, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Közhasznú Alapítvány elnöke és igazgatója, Földes István korábban mentőautókat, kórházi, illetve orvosi felszereléseket, parabolaantennákat, számítógépeket, színes televíziókészülékeket kísért és szállított el rendeltetési helyére Erdélybe: fogarasi, brassói, nagybányai, dévai, kőhalmi és székelyföldi iskolák, egyházak, népfőiskolák, faluközösségek vehették át az ajándékot. A mostani, két év alatt immáron 14., vadonatúj kötetekből álló szállítmány több mint 20 millió forintot ér. A csomagokban irodalmi szöveggyűjtemények, háziolvasmány-kötetek, tankönyvek, elektrotechnikai, gépészeti, mezőgazdasági, környezetvédelmi szakoktatáshoz szükséges könyvek, orvosi szakkötetek találhatók. Földes István és Gaál Sándor, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házának tanára elmondta, mindezeket a tanulók kiegészítőként használhatják a hazai tankönyvek mellett. Aug. 30-án a csernátoni falumúzeumba szállították azt a 4600 könyvet, amelyet a felsőháromszéki iskolák kapnak meg. Erdővidék iskolái 5000, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 6600 kötettel lett gazdagabb a mostani szállítmányból. /(benkő): Adomány Háromszékre. Könyvet a gyermekeknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 1./"
2001. szeptember 3.
"Felvételi vizsga előtt két nappal, aug. 29-én különös döntést hozott a Bukaresti Egyetem vezetősége, az Idegen Nyelvek és Irodalmak Kart illetően, melynek keretében a Hungarológia Tanszék is működik. A rektori intézkedés szerint legalább 15 beiratkozottnak kell lennie minden tanszéken. Emiatt azt a négy (eddig fő) szakot (magyar, bolgár, cseh, lengyel,) amelyen az idén nem volt meg a 15-ös jelentkezési létszám, az idei tanévtől lefokozták mellékszakká. Az érintett szakokra beiratkozott közel negyven személyt értesíteni kell a fejleményről, hogy a választott nyelv(ek)ből vizsgáznak ugyan, de már nem az általuk kigondolt főszak-mellékszak kombinációra való bejutás érdekében. /Különös döntés a Bukaresti Egyetemen, a felvételi küszöbén. A korlátozás a Hungarológia Tanszéket is sújtja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./ Törvénytelenség, de érdektelenség is - vélte Molnár Szabolcs egyetemi tanár, a Hungarológiai Tanszék vezetője. Az érvényes törvények szerint ugyanis a felvételi vizsgák előtt legalább hat hónappal korábban hozhatott volna a rektor olyan határozatot, amely változtat a szabályokon. Valószínűleg azért járt így el, mert ezzel lehetetlenné tette a beavatkozást. Csakhogy a beiratkozottak vagy azok szülei éppen a törvény megszegése miatt nyugodtan perbe foghatják a rektort. Ezzel a döntéssel a magyar közösség 12 évi munkája válik gyakorlatilag semmivé. Az elmúlt esztendőkben nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a hungarológia erős, tekintélyes, nemzetközi hírnevű szakká nője ki magát. /(Gyarmath János): Valami elúszott..."Leszázalékolták" a Hungarológiát. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./"
2001. szeptember 4.
"Augusztus elején immár ötödik alkalommal rendezte meg az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szabadkán a Nyári Akadémiát, a pedagógusok hagyományos nyári továbbképző tanfolyamát. Idén 24 erdélyi pedagógus kapott meghívót a délvidéki kollegáktól, azonban a jelentkezőknek csupán egyharmada utazott el Jugoszláviába. Az egyhetes programot a szabadkai városháza dísztermében Király Veronka, az ÉBMPSZ elnöke és Kasza József VMSZ-elnök, jelenleg köztársasági miniszterelnök-helyettes nyitotta meg. Az előadások közül a legérdekesebb az első vajdasági magyar oktató-CD bemutatása volt, melynek anyagát Pintér M. Edit szabadkai középiskolai magyartanár szerkesztette (megjelentette a helyi Zenith Műhely), és amely rendkívül érdekes módon ismerteti meg a diákokkal (de nem csak velük) a világirodalmat Homérosztól Molière-ig, a magyar irodalmat az ősköltészettől Pilinszky Jánosig, valamint felsorakoztatja a tegnapi és mai vajdasági magyar irodalom jeles képviselőit is. /Gligor Róbert László: Erdélyiek a Vajdaságban. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 4./"
2001. szeptember 4.
"Szept. 2-án Mikolában megnyílt a hatodik Szatmár megyei teleház, a helybeli általános iskolában, amelynek egyik tantermét ajánlották föl erre a célra. A CREST által adományozott két, és az iskola által vásárolt négy számítógép és nyomtató az iskola könyvtárával közös helyiségben fog működni, ahol különböző társasjátékokhoz, valamint a közösségi élet egyéb kellékeihez is hozzájuthatnak a mikolaiak. A gyerekek játékos informatika-oktatásának megszervezése, egy alapfokú számítógép-kezelői tanfolyam beindítása, ifjúsági klub működtetése, modern tánc, valamint népdal-, természetvédelmi- és informatika-kör indítása, valamilyen idegen nyelv-oktatás, egyszerű nyomtatványok kitöltése, hivatalos beadványok, kérelmek megfogalmazása, közhasznú tájékoztatás, irodai szolgáltatások, banki információk, közösségfejlesztő rendezvények megszervezése, pályázatírás, szociális problémák felkarolása, bábszínház- és színjátszó csoport alakítása - mindez nélkülözhetetlen egy faluközösség mindennapi életéhez. /Báthory Éva: Mikola: Teleház az iskolában. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 4./"
2001. szeptember 5.
"A Babes-Bolyai Tudományegyetem távoktatási központja olyan tankönyvet adott a diákok kezébe, amely hemzseg Marxtól és Engelstől származó idézetektől, sőt, az Európa története a középkorban elnevezésű másodéves tananyag Ceausescu-idézetektől is. Teodor Nicoara, a történelem és filozófia kar dékánja elismerte, hogy egyes fejezetek egy 1980-as bukaresti kiadás fotókópiája alapján készültek. /Örökérvényű Ceausescu-idézetek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./"
2001. szeptember 6.
"Sepsiszentgyörgyön a textilipari és a Perspektíva iskolát felszámolták, a kettőből egy harmadikat hoztak létre, mely szept. 15-én Kós Károly Iskolaközpont néven nyitja meg kapuit. Mindezt a két iskola vezetősége kérte. A munkában a tanárok és a diákok is részt vettek, falat húztak, belső szerelést végeztek, így negyedannyi pénzből sikerült mindent rendbe tenni. Lesznek olyan napok, amikor bizonyos osztályoknak kizárólag a műhelyépületben tartanak órákat, az általános műveltségi tantárgyak a Gábor Áron utcai főépületben lesznek. Az idei tanévtől a középiskolában összesen tizenegy osztályban tanítanak, ebből három induló IX. osztály. Az esti tagozaton kilenc osztályban kezdődik a tanév, a szakiskolában hét folytató osztály és - ha a pótfelvételin betelnek a helyek - szintén hét induló évfolyam kezdi a tanulást, valamint három osztályban itt oktatják a speciális iskolából kikerülő szakiskolásokat is. A két tantestület pedagógusai mind helyet kaptak az új iskolában, a szabad helyekre helyettesítőket is felvettek. Két, létszámában fogyatkozó, a kínált szakmák tekintetében részben iskola helyett született egy új, melynek tizennyolcezer kötetes könyvtára van, két informatika laboratórium teljes felszereléséből áll a számítógépparkja, a nagy tornaterem mellé készült két kisebb. /(fekete): Új iskola Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./"
2001. szeptember 8.
"Riasztónak nevezte Adrian Nastase a települések télire való felkészülését. A kormányfő szept. 7-én a prefektusokkal tartott telekonferenciáján elmondta, hogy a távfűtési rendszerrel rendelkező 283 település közül 104-ben szünetel a szolgáltatás: ebből 24 helységben fizetésképtelenség miatt, 36 településen pedig a lakók kérésére. A 179 működő távfűtési rendszerből 38-nak még nincs téli üzemanyag-tartaléka. A miniszterelnök kiemelte, hogy állami beavatkozás szükséges a kommunális szolgáltatások megnövekedett díjszabásai ellensúlyozására. Nastase elégedetlen volt a mezőgazdasági kampány lefolyásával is. Mint mondotta, a tervezett terület 33 százalékán végezték az őszi szántást, Hargita megyében ez az arány alig 15%. /Felkészületlen települések. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./"
2001. szeptember 10.
"Szept. 6-án Marosvásárhelyen ülésezett a TEKT, az RMDSZ megyei szervezeteinek vezetőiből álló Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa. Az ülésről Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke nyilatkozott. A valószínűleg szept. 29-én Marosvásárhelyen sorra kerülő SZKT-t, vagyis a Szövetségi Képviselők Tanácsának gyűlését készítették elő. Az Ügyvezető Elnökségnek a kormányzó párttal kötött megállapodás keretében ismét meg kell fogalmaznia a prioritásokat. Az anyanyelvi oktatás lesz előrelépés, két új magyar tannyelvű líceum indul be a meglévők mellett, Aradon és Máramarosszigeten. Székelyföldön magyar polgármesterek késleltetik, hogy magyar nemzetiségű emberek visszakapják vagyonukat, ez megengedhetetlen jelenség. - Az SZKT keretében szeretnének vitát folytatni Románia jelenlegi gazdasági helyzetéről. - A TEKT-tanácskozás szünetében Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, és Borbély László ügyvezető alelnök sajtótájékoztatót tartottak. Kifejtették: az RMDSZ az elkövetkező időszakban az eddiginél határozottabban kíván részt venni a földtörvénnyel és ingatlantörvénnyel kapcsolatos ügyek intézésében, az érintettek támogatásában. Evégett irodahálózatot hoz létre, itt jogászok, más szakértők állnak majd a magyar lakosság rendelkezésére. Mivel a hazai magyar lakosság 51 százaléka falun él, feltétlenül foglalkozni kell a falusi lakosság életkörülményeivel. - A területi elnökök közül többen igényelték, hogy a szövetségen belül értelmezzék újra a platformok szerepét, miszerint ezeknek az RMDSZ-en belüli ideológiai különbözőséget kellene megjeleníteniük. - Az RMDSZ vezetősége a kormánypárttal folytatott tárgyaláson szóba hozza, hogy a közigazgatási törvény anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásait több helyütt nem hajlandók életbe ültetni az önkormányzatok. Határozottan igényelni fogják az egyházi vagyonok helyzete rendezésére vonatkozó jogszabály kidolgozását. Felvetik azt is, hogy növelni kell a magyar nyelvű rádió- és tévéadások időtartamát, és hogy nem értenek egyet a kormánypárt időnként nacionalista felhangokkal megtűzdelt retorikájával, egyes kormánypárti politikusok magyarellenes megnyilatkozásaival. /Máthé Éva: TEKT-ülés Marosvásárhelyen. Az SZKT-t és a kormánypárttal való tárgyalást készítették elő. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./"
2001. szeptember 10.
"Az Apáczai Közalapítvány az idén először, pályázatot hirdetett meg a romániai szórványmagyarság intézményei megerősítése céljából. A bánsági szórványban működő magyar iskolák (tagozatok) nevében a temesvári Bartók Béla Alapítvány vett részt a pályázaton és nyert el ötmillió forintos támogatást. Halász Ferenc, a Bartók Béla Alapítvány elnöke elmondta: a támogatásból mind a 19 Temes megyei iskola részesül. Az összeg felét, a pályázati kiírásnak megfelelően, oktatási-nevelési intézmények fejlesztésére használják fel. A bánsági iskolák színes televíziót, video- és kazettás magnót, diavetítőket, mikroszkópokat, szemléltető eszköz-, hangszer-, könyvcsomagot, sportfelszerelést vásárolnak. A fennmaradó összeget tanárok ösztöndíjazására, diákok utazási költségeinek résztámogatására, 2002-ben szervezett diáktáborok költségeinek résztámogatására és napközis iskolai programok támogatására használják fel. Az ingázó diákok maximum havi 1000 forintos utazási költségtérítést igényelhetnek. /Ötmillió forintos támogatás a bánsági magyar szórványiskoláknak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./"
2001. szeptember 10.
"Két és fél éve jelent meg először az erdélyi magyar nyelvű ifjúsági ismeretterjesztő szemle, a Géniusz /Kolozsvár/. Nemrég maroknyi szerkesztője és erkölcsi támogatója gyűlt össze, hogy választ keressenek a hogyantovábbra. Józsa István főszerkesztő szerint az erdélyi magyarság regenerálódó képessége olyan tartalékokat rejt magában, amelyre még feltétlenül számítani lehet. Bartha Zoltán, a folyóiratot világra segítő Tinivár Kiadó igazgatója tájékoztatott: eddig tizenhárom szám, összesen 32.350 példány jelent meg, amely a napjainkban jónak mondható 2280-as átlagnak felel meg. Hiányzik a hosszú távra a kiadáshoz anyagi támogatást nyújtó partner/vállalkozó/intézmény. A Géniusz ismeretterjesztő szemle sajátos kiadvány, nagy űrt pótol az egész kárpát-medencei magyar fiatalság körében. /Ördög I. Béla: Hala(n)dó Géniusz. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./"
2001. szeptember 11.
" Ioan Rus belügyminiszter meghívására kétnapos hivatalos látogatást tesz Romániában Pintér Sándor, a magyar belügyi tárca vezetője. A látogatás alkalmával sor kerül a román-magyar kormányközi toloncegyezmény, illetve az egyezményhez kapcsolódó végrehajtási jegyzőkönyv aláírására, és jegyzőkönyvet írnak alá a belügyi szakoktatás kérdéseiről is. /Román-magyar belügyminiszteri tárgyalások. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./"
2001. szeptember 12.
"Kónya-Hamar Sándor nem lepődött meg Tibori Szabó Zoltán Minősítés helyett önrevíziót ajánlok című reflexióján (Szabadság, szept. 11.). Immár Tibori kizárólagos kötelessége pontos, hiteles és cáfolhatatlan bizonyítékokkal bizonyítani az "RT-emlékeztető" hitelességét. /Kónya-Hamar Sándor: Immár kizárólagos kötelesség. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./"
2001. szeptember 14.
"Nincs jelentős késés a csíkszeredai Hargita Szálló átalakításában, október 1-jén megnyithatják a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem campusát. A bejárattól nem messze cukrászda, kávézó kap helyet, mellette lesz egy egészségügyi részleg elkülönítővel, orvosi rendelővel, kezelővel és az ezek részét képező mellékhelyiségekkel. Ugyancsak a földszinten alakítanak ki három előadótermet, a nagyobbik aula, mellette a kisebbik amfiteátrum lesz. A félemeleten még öt előadóterem, az étkezde, konyha és egy informatikai szakterem kivitelezésén dolgoznak. Az első emeleten rendezik be az irodákat, a második és a hatodik szint között pedig bentlakás lesz: négy emeleten a diákoknak, az utolsó szinten pedig a tanároknak. A meglévő, elavult hőközpont mellé beszerelnek egy újat, az alsó három szinten lecserélik a csövezetet és a fűtőtesteket is. /Rédai Attila: Októberben nyitja kapuit az egyetem. = Krónika (Kolozsvár), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"Az anyagi források csökkenése szorult helyzetbe hozta a közös bérleményben működő kolozsvári magyar operát és színházat. Emiatt a két intézmény között már évek óta húzódó vita még inkább kiéleződött. Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója sérelmezte, hogy a felújítási és karbantartási munkálatokban nem vesz részt az opera. Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója ellenben úgy véli, az általa vezetett intézmény nem is vehet részt ezekben a munkálatokban, ugyanis az épület adminisztrálása egy 48-as minisztériumi rendelet alapján a színházra tartozik. "Mi nem is kapunk pluszpénzeket ilyen célokra. A működésre kiutalt összegeket pedig nem fordíthatjuk karbantartásra, mert büntetést kockáztatunk azzal, hogy a pénzt nem a rendeltetése szerint használjuk fel." "Tompa ellenszenve művészi önzésből fakad, ezért is használ övön aluli módszereket" - mondja Simon. A megromlott viszony miatt a két intézmény egymás között románul levelezik, Tompa ugyanakkor panaszait a minisztériumba is megküldi. "Meg kell mondanom, szégyellném ezt megtenni, így Tompa leveleire magyarul válaszolok" - kommentálta az esetet Simon. /Papp Sándor Zsigmond: Románul leveleznek. Simon-Tompa konfliktus Kolozsváron a színpad felújítása miatt. = Krónika (Kolozsvár), szept. 14./ Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója beszámolt a következő évad terveiről. Egy alternatívnak is nevezhető előadással nyitnak, Mrozek Károly c. egyfelvonásosát az ő rendezésemben mutatják be a Malom utcai zsinagógában, melyet a Tranzit Alapítvány multifunkcionális térré alakított át. Az igazgató a többi előadásokat is felvázolta, köztük lesz Tolnai Ottó vajdasági magyar szerző Végeladás c. drámája. Nem tudtak új tagokat szerződtetni, de törekednek arra, hogy az ország legerősebb társulat maradhassanak. Vlad Mugur rendező távozásával a társulatot pótolhatatlan veszteség érte. Tompa, mint jelezte, objektív okok miatt nem lehet személyesen jelen Gyergyóban, az idei színházi kollokviumon. A többi színházhoz hasonlóan a kolozsvári Állami Magyar Színház költségvetése is jelentősen csökkent, emiatt néhány alkalmazottnak nem tudták megújítani az éves szerződését, s a produkciókra fordítható összegek is jóval alacsonyabbak az eddigieknél. 1997 óta épül a színház stúdióterme, de a 2002-re tervezett megnyitást legalább három évvel kell elnapolniuk. - Nagy gondot okoz jelen pillanatban az Állami Magyar Operával való együttélés. Simon Gábor igazgató azt nyilatkozta, hogy Tompa Gábort zavarja a Magyar Opera. "Ez így egyszerűen hazugság." Tompa az opera jelenlegi vezetését alkalmatlannak tartja. /Évadkezdés-200. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"Július 1-jétől Kálmán Ungvári Zsófia lett Hargita megye megbízott főtanfelügyelője, a nyugdíjba vonult Beder Tibor főtanfelügyelőt váltotta fel tisztségében ideiglenes jelleggel, míg a tanügyi tárca pályázatot ír ki a tisztség betöltésére. Felvázolta, milyen gondokkal szembesültek a tanév előkészítésekor. Nagyon sok iskolában kellett hirtelen igazgatóról gondoskodni, mert elment a volt igazgató, vagy beteg lett, vagy egyéb probléma adódott. Örömmel tapasztalta, hogy sok helyen a polgármester legalább olyan gonddal és ráfigyeléssel kezelte az iskola kérdését, mint az igazgató. A közösség magáénak tudja az iskolát, saját gondjaként kezeli. A kormány a tanszersegélyekre kormányrendeletet adott ki. Nagyon sok szülő nem tudta, hogy segélyt írásban kellett igényelni. Hargita megyében a segélyre jogosult a diákok 16 százaléka. A tanév szept. 15-én kezdődik. Lesz karácsonyi és húsvéti vakáció is. A választható órák száma csökkent az elmúlt évekhez viszonyítva, így csökkent a maximális óraszám is. Sok tanítói és óvónői állásba sikerült szakképzett pedagógusokat beállítani. Még mindig nagy a hiány a nyelvtanárokból, főként román- és angoltanárból, de szükség van magyartanárokra is. - A bérezés a gond a tanügyben. Ma egy kezdő tanári bér egy átlagos takarítónői fizetéssel egyezik meg. Ez nem vonzó egy diplomás fiatal számára. /Sarány István: A pedagógus segítőtárs a tanulásban. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"A három-négy évvel elkezdődött többszöri nekifutás után Felsőbányán ebben az iskolai évben sem indulhat be az autószerelő szakközépiskolában a magyar nyelvű szakosztály. Az előzetes - az érdekelt szülők körében végzett - közvélemény-kutatás azt mutatta, szükséges ez az oktatás, több mint 30 szülő fejezte ki aláírással szándékát, de a beiratkozásnál egyetlen diák választotta a magyar nyelvű autószerelő osztályt. Így a magyar tagozat számára kiharcolt osztályt tálcán kínálhatták fel a román tagozatnak, /(farkas): Nem kell az anyanyelvű szakoktatás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"Drámai képet festett a magyar nyolcadikosok és középiskolások tankönyvellátásának helyzetéről Keresztély Irma a konzultatív tanács szept. 13-i ülésén. A tanárok kénytelenek a magyar középiskolákban diktálni, hogy legyen, amiből tanulniuk a diákoknak. A líceumok számára készült könyvek olyan drágák - a kiadók háromszoros áron hajlandók csak a fordítást nyomtatni -, hogy sokan román tankönyvet vásárolnak. A kisebbségi jog- és esélyegyenlőség korlátjává válik a krónikus tankönyvhiány. /(k.): A magyar nyolcadikosok és középiskolások tankönyv nélkül. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 14./"
2001. szeptember 15.
"Paizs Ottót, aki Békéscsabán tartózkodott, szept. 10-én őrizetbe vették. A helyszínre utazó feleségének és fiának nem engedélyezték, hogy találkozhassanak vele. A bíróságon döntenek arról, hogy kiadják-e vagy sem az Agache-perben négy év börtönbüntetésre ítélt Paizs Ottót. Tamás Sándor parlamenti képviselő elmondta: tekintettel arra, hogy Paizs Ottónak tartózkodási és letelepedési engedélye van - és magyar állampolgárságot is kérvényezett - koncepciós perről lévén szó, bízik abban, hogy a magyar hatóságok nem fogják kiadni Paizs Ottót. /(Iochom): Kiadja-e Budapest Paizs Ottót? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 13./ Paizs Ottó ügyét Budapesten a bíróság szept. 13-án tárgyalta. Az ítélethozó testület, miután értesült a per fejleményeiről, azt a döntést hozta, hogy egészségügyi okok miatt elutasítja a román hatóságok kiadatási kérését, és szabadlábra helyezte Paizs Ottót. Ezután a román igazságügy-minisztérium kérheti Paizs kiadatását a magyar igazságügy-minisztériumtól, amit az meg is tagadhat. Egyelőre Paizs Ottó ismét szabad, és várja, hogy megkapja a magyar állampolgárságot. A másik két elítélt, Orbán Filip Daniella Kamilla és ifj. Konrád János magyar állampolgár, s a magyar állam a Párizsban 1947. február 10-én megkötött békeszerződés értelmében nem engedélyezi magyar állampolgárok kiadatását. /(Iochom): Agache-ügy. Magyarország nem adja ki Paizs Ottót. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 14./ Paizs Ottó nem kerül a román igazságszolgáltatás kezére, döntött egy budapesti bíróság. A román fél bizonyára megpróbálkozik minden lehetséges megoldással. Paizs esete azt bizonyítja, hogy a még szabadlábon lévő, illetve elnöki kegyelemre váró elítéltek állandó fenyegetettség közepette lesznek kénytelenek leélni további életüket. A súlyos beteg Héjja Dezső kálváriája, Reiner Antal elővigyázatlanságból fakadó letartóztatása, Paizs Ottó legutóbbi esete azt üzenik, hogy a román szervek presztízskérdésként kezelik az Agache-ügyet, állapította meg Csinta Samu. /Csinta Samu: Gyilkosok és áldozatok. = Krónika (Kolozsvár), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"A székelyföldiek legnagyobb gondja és panasza továbbra is az erőszakos románosítás, szögezte le cikkében Ujj János. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere az Udvarhelyi Híradónak adott nyilatkozatában olvasható, hogy 1989 előtt a vidék etnikai összetételének megváltoztatását a Ceausescu-rezsim a fokozott iparosítással, betelepített munkaerővel próbálta elérni, most viszont ezt a célt a román egyházak és a hadsereg erőltetett terjeszkedésével kívánják megvalósítani. Székelyudvarhely mellett, a Kerekerdőn hegyivadász kaszárnyát építettek, annak átadására oda látogatott Mircea Pascu védelmi miniszter, aki újabb építkezéseket helyezett kilátásba. Kézdivásárhely lakossága hét százalékban román, ők a betelepített állami hivatalnokok és hozzátartozóik, akinek most építenek nagy ortodox templomot. Marosfőn akkora ortodox kolostort építettek fel, amelyben akár száz szerzetest is elhelyezhetnek. Torockón immár görögkeleti templom és két kolostor is található. /Ujj János: Moldovai zsindelytetős házacska. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"Helyi magyar üzletemberekkel találkozott az RMDSZ Maros megyei szervezetének vezetősége. Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnökeként fájlalta, hogy az nincs érdembeni kapcsolat a politikusok és vállalkozók között, pedig kezdeményezésükre hasznos törvénytervezetek születhetnének. Készül a szövetkezeti törvény, melynek tervezetéhez az RMDSZ 180 módosító javaslatot nyújtott be. Ugyanakkor sínen van a találmánytörvény és az új értékpapír-törvény kidolgozása. Új Kézfogás Közalapítvány (ÚKK) mikrohitel-konstrukciója mellett közismert a kamattámogatás, melynek során a hazai bankoktól felvett összeg kamatjának egy részét törleszti az ÚKK. A vita során a vállalkozók egyéni gondjaikat, illetve általános észrevételeiket fogalmazták meg. /(Máthé Éva): A vállalkozóbarát környezetért. Sapientia-meghívás, egyetem avatóra. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"Szept. 15-én kezdődik tanév. Hargita megye 147 városi és 464 falusi környezetben lévő oktatási intézményében mintegy 64 ezer diák tanul - 12 200 gyerek román tannyelvű tagozaton és 51 800 magyar tagozaton. Átvehetik a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége révén a magyar tannyelvű első osztályba iratkozott diákok az Apáczai Közalapítvány által felajánlott tanszercsomagokat, Hargita megyében szám szerint 3200 kisdiák. Úgyszintén kiosztják a rászoruló diákoknak a kormány által felajánlott tanszercsomagokat. A megyében mintegy 12 500 igényt összesítettek. /A harmadik évezred első tanévnyitója. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"A több mint félévszázadon keresztül elfektetett, elhallgatott kézirat Kötő József színháztörténész gondozásában, utószavával és jegyzeteivel ellátva a Korunk Baráti Társaság Komp-Press Kiadójánál látott napvilágot. E pótolhatatlan kötet révén immár teljessé válhat a kolozsvári színjátszás dokumentumokkal hitelesíthető története a kezdetektől napjainkig. Kötő hangsúlyozta, hogy "Janovics Jenő új könyve bennünket a kisebbségi létforma vállalásának dilemmáival, a történelmi rendszerváltások tragikus tényével szembesít, a többségi nemzetet egy valós demokráciára, toleranciára buzdítja, a szülőföldet otthonná tevő új rend kialakításának igényével konfrontálja". A Hunyadi téri színház története a huszadik század eleji kolozsvári magyarság története is. Azoké a városlakóké, azé a magyarságé, amelynek életében a színház központi szerepet játszott. A kötet állandóan visszatérő motívuma a nemzeti jellegének hangsúlyozása. "Nem magyarkodásról, hanem értékek helyretételéről volt szó - írja az utószóban Kötő József -, a magyar szellemiség átörökítése volt a tét, annak az igazi hazafiságnak a felmutatása volt a cél, amely versenyképessé tehet egy nemzetet, s amely elhatárolódik a hazafias ünnepélyek frázisaitól." Az 1919-es "kiűzetés" után Janovics még egy évtizedig küzdött a magyar szellem színpadi uralmáért, majd miután egész vagyonát feláldozza a magyar színjátszás érdekében, egy időre megvált a színháztól. 1945 tavaszán visszatért egykori sikerei színhelyére, és az igazgatói székbe, de csakhamar másodszor is el kellett hagynia a Hunyadi téri színházat. Janovics 1954-ben meghalt. /Németh Júlia: Janovics Jenő és a Hunyadi téri színház. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./"
2001. szeptember 17.
"A hét végén ülésezett az RMDSZ Csíki Területi Képviselők Tanácsa. Megválasztották a TKT elnökét, miután Bíró Albin jelenlegi elnök bukaresti megbízatása során nem tölthet be politikai tisztséget. A tisztségre Ördög Imre csíkmadarasi küldöttet választották meg, alelnökké pedig Vígh Ádámot. Ráduly Róbert, a területi szervezet elnöke elmondta, az egyik leggyakoribb probléma az iskolai bútorok elavultsága, sok helyen 40-50-80 éves, padokban tanulnak a diákok. A felszólalók a szövetségi képviselők és szenátorok munkájával kapcsolatosan fogalmazták meg kritikus észrevételeiket. Dr. Szabó-Soós Klára arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanügyminiszter által kiadott körlevél szerint a következő tanévtől nem engedélyezik a szakoktatást az egyházi iskolákban, csak a teológiai jellegű képzést. Ráduly Róbert Kálmán elnök ígéretet tett: a miniszterelnöki látogatás során, amikor a küldöttségben jelen lesz a tanügyminiszter is, átadja az RMDSZ álláspontját a kérdéssel kapcsolatosan. A TKT, határozatában felszólította az RMDSZ országos vezetőségét, hogy tegyen meg minden Héjja Dezső érdekében, aki jelenleg a csíkszeredai börtönben raboskodik és súlyos beteg. /(Daczó Dénes: Héjja Dezső ügye is napirendre került. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./"
2001. szeptember 17.
"Elindult a Gólyahír akció: a budapesti és vidéki iskolákban gyűjtik össze azokat az ajándékcsomagokat, amelyeket a magyarországi gyermekek a határon túli első osztályos magyar társaiknak szánnak. A Magyar Rádió, a Magyar Karitasz, a Rákóczi Szövetség, a Magyar Cserkészszövetség és más szervezetek által indított akció keretében szept. 17-e és okt. 31-e között gyűjtik össze a magyarországi családoktól azokat a személyes ajándékokat, melyeket decemberben valamennyi határon túli magyar iskolába beiratkozó gyerekhez eljuttatnak. A cipősdobozba könyveket, író-, és tanszereket, matricákat valamint levelet és fényképeket csomagolhatnak az ajándékozók, de - tekintettel a szomszédos országokban érvényes vámszabályokra - élelmiszert és játékot már nem. A szervezők ezzel bátorítani akarják a határon túli szülőket, hogy magyar iskolába írassák be gyermekeiket valamint hogy személyes kapcsolatokat teremtsenek a Kárpát-medencei magyar családok között. /Gólyahír. Az ajándékcsomag- küldő akció. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 17./"
2001. szeptember 18.
"A Reform Tömörülés, az RMDSZ nemzeti liberális platformjának elnöksége Sepsikőröspatakon ülésezett szept. 8-9-én. Megvitatták az RT alkotmányreformot célzó javaslatcsomagját és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának törvénytervezetét. A platform kiemelten fontosnak tartja, hogy a román alaptörvény tartalmazza a nemzeti közösségek kulturális autonómiához való jogát, megteremtve ezáltal a valós önrendelkezés alapjait. Az RT síkra száll a regionalizmus elvének határozott érvényesítéséért az alkotmányos reform folyamata során. Az elnökség üdvözölte az erdélyi magyar történelmi egyházak és az RMDSZ párbeszédét. Az RT elnöksége tudomásul vette, hogy a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának szept. 7-ei marosvásárhelyi ülésén sajnálatos módon csak négy területi szervezet - Temes, Arad, Fehér és Gyergyó - állt ki a Szövetségi Képviselők Tanácsának megújítása mellett. (A csíkiak már korábban megtették.) A reformisták aggasztónak tartják és elítélik, hogy az Ügyvezető Elnökség igyekszik fenntartani az ex lex állapotot, és semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megakadályozza az SZKT - és az egész RMDSZ - működésének demokratizálását. Mivel a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság azóta sem ült össze megvizsgálni az SZKT saját megújítását ismételten elodázó döntésének szabályosságát, az RT ez ügyben a Szövetségi Egyeztető Tanácshoz fordul. Az elnökség felkéri az RMDSZ-nek a politikum feletti társadalmi felügyeletet biztosítani hivatott testületét, éljen szabályzat adta jogával, és kérje az SZKT korábbi, önhatalmúlag és szabályzatellenesen hozott döntésének felülvizsgálatát, írja ki a szövetségi választásokat. /Az RT szerint továbbra sincs belső demokrácia. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 18./"
2001. szeptember 18.
"Kettős tanévnyitója volt az idén a Zilahon a Református Wesselényi Kollégiumnak. Szept. 15-én került sor az állami jellegű ünnepélyre, szept. 16-án pedig az egyházira. Igét hirdetett Tőkés László püspök. Tolnai István, az egyházkerület tanácsosa felsorolta mindazokat a lépéseket, amelyeket a kerület foganatosított a kollégiumi intézményt ért különböző sérelmek orvoslására, és rámutatott azokra az esetleges rendelkezésekre, amelyek véget vethetnének az áldatlan helyzetnek. Az istentisztelet után az egybegyűltek tiltakozó menetben indultak az egykori Wesselényi Kollégium épületéhez. /Sz.Cs.: Kettős tanévnyitó a Wesselényi Kollégiumban. Tiltakozó menet az iskola egyházi épülete előtt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./ Tanévnyitó istentiszteletet tartottak szept. 16-án Tőkés László püspök részvételével Zilahon. Megjelent Vida Gyula parlamenti képviselő, Fekete Károly alpolgármester, a két szilágysági ref. egyházmegye esperese, gondnokok, több ref. gyülekezet képviselői. Molnár Kálmán, a Zilahi Református Egyházmegye esperese ismertette a középiskola "áldatlan állapotát". Tőkés László püspök hangoztatta, hogy "aki eltéríti az egyházi iskolát, az terrorista" a "hatalommal szövetségben eltérítőket" felszólította "adják vissza az iskola kormányrúdját". Ismertette a történelmi egyházak vezetőinek Kolozsvárt aláírt állásfoglalását ingatlan-, státustörvény- és iskolaügyben, a négypontos dokumentumot Csüry István generális direktor olvasta fel, eszerint azt várják el, hogy az RMDSZ tegyen sürgős lépéseket az iskolaügy megoldásáért. Tőkés László szerint a Szilágy megyei RMDSZ a román hatóság oldalán sorakozott fel, a konfliktust dűlőre viszik, de reméli, Seres Magdolna igazgatónő magától távozik. Ismertette, hogy az etikai bizottságnál eljárást indított ellene Deák László, az RMDSZ Szilágy megyei ügyvezető elnöke, valamint Takács Csaba országos ügyvezető elnök, ám ezzel még az SZKT-nek kell foglalkoznia. - Idén három kilencedik osztály indult a ref. középiskolában, egy filológiai és két informatikai osztály. Az 50 végzett tanulóból eddig 31-et vettek fel egyetemre, főiskolára. /(Fejér László): Kettős tanévnyitó. Tőkés szerint, aki eltéríti az egyházi iskolát, az terrorista. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./"
2001. szeptember 19.
"A Keresztúr nevű települések II. találkozóját Budapest XVII. kerületének önkormányzata, Rákoskeresztúr rendezte meg szept. 14. és 16. között. A rendezvénysorozat a résztvevő 18 település képviselői és a népviseletbe öltözött művészeti csoportok felvonulásával kezdődött. A résztvevők meglátogatták a parlamentet is. A résztvevő magyarországi települések polgármesterei aláírták a Keresztúr Nevű Települések Szövetsége alapszabályzatát. A határon túli Keresztúr nevű települések egyelőre - adminisztratív, illetve jogi okok miatt - nem írhatták alá az alapító okiratot, erre remélhetőleg sor kerülhet az elkövetkező évben, években. Sikerül baráti kapcsolatokat kiépíteni a települések képviselőinek.Fülöp Lajos, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum igazgatója elmondta, hogy örültek a balatonkeresztúriak tavalyi meghívásának, a kezdeményezésének, mert így a Keresztúr nevű települések is összefoghatnak. "A Keresztúr nevű települések egytől egyig magyar települések voltak, és nem véletlen, hogy a Szent Kereszt nevet kapták" - mondta Fülöp Lajos. Jövőre Székelykeresztúr szervezi a találkozót. Székelykeresztúr polgármestere átvette a Keresztúr Nevű Települések Szövetsége vándorzászlazékelykeresztúré a vándorzászlóját, 2002-ben pedig Ráckeresztúrnak fogják átadni. /Guther M. Ilona: Keresztúr nevű települések II. találkozója. Székelykeresztúré a vándorzászló. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./"
2001. szeptember 19.
"A Kárpátor Eurorégió 16 millió lakosából 4 millió a kisebbség, köztük magyarok, szlovákok, cigányok, románok, lengyelek, zsidók, ukránok. Képviselőik az elmúlt napokban Nyíregyházán tartották meg II. kongresszusukat. A romániai kisebbségeket többek között Ilyés Gyula, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke, Stefan Lerm, az itteni Német Fórum egyik vezetőségi tagja és Danku Pál helytörténész, a szlovák kisebbségi szervezet szatmári elnöke képviselte. /(Sike Lajos): Több kormánytámogatást kérnek a Kárpátok Eurorégió kisebbségei! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./"
2001. szeptember 19.
"Megjelent a Catalogus librorum sedecimo saeculo impressorum Bibliothecae Teleki-Bolyai Novum Forum Siculorum. A marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár 16. századi nyomtatványainak katalógusa /Lyra Kiadó, Marosvásárhely/. A kötetről felelős szerkesztője, Sebestyén Spielmann Mihály, a Teleki Téka kutató főkönyvtárosa elmondta, hogy több évtizedes munka eredménye a kétkötetes könyv. A Teleki Téka egykori főkönyvtárosa, dr. Th. Balázs Lajos még a hetvenes évek derekán kezdte el a Téka kincseinek felderítését és cédulázását. Hagyományos módszerekkel, ceruzával írt jegyzetei háromezer lapot tettek ki. Ezeket számítógépbe táplálták. Ott tárolták 2500 könyv - önálló cím - és több mint 2700, a 16. században nyomtatott kötet adatait. A kötetek tekintélyes hányada a peregrinusok révén került Erdélybe, és végül Marosvásárhelyre, a Teleki Téka, az egykori Református Kollégium tanári könyvtárának polcaira. A könyveket olvasták, tanítottak belőle, vitatkoztak felette. Ezt jelzik a változatos tulajdonosi bejegyzések. Több mint négyezer személy és intézmény (értelmiségiek, papok, deákok, orvosok, tanárok, írók, humanisták, kolostorok, iskolák, kastélyok) neve fordul elő az éklapokon, a címlapra, a hátsó levelekre örökítve. A Tékában most folyamatban van a könyvtár 17. századi kiadványainak feltérképezése és katalógusba foglalása, majd azt követi a 18. század. /Antal Erika: Készül a következő katalógus. A Teleki Téka kincsei két kötetben. = Krónika (Kolozsvár), szept. 19./"