Szépséget és értéket láttató tudomány
„Az az egyik legjelentősebb eredménye a magyar tudomány napja alkalmából szervezett konferenciáknak, hogy az itt bemutatott tudományos eredmények könyv formájában is megjelennek, később pedig a világhálón is elérhetőek lesznek” – mondta el lapunk kérdésére Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke az immár 14. alkalommal, a hétvégén tartott Magyar Tudomány Napja Erdélyben című kolozsvári rendezvénysorozat kapcsán.
Mivel az egyesület akadémiai feladatokat lát el Erdélyben, ezért indokoltnak látták, hogy ünnepélyes kereteket biztosítsanak a tudományok bemutatkozásának – mutatott rá Sipos Gábor.
Mint részletezte, az eddigi konferenciák és a mostani, A tudomány evolúciója: a valóság és virtuális világok című rendezvény is részben a friss tudományos eredmények bemutatását szolgálják, másrészt egyfajta tudománynépszerűsítés is céljuk. „Erre egyébként a tudósok körében is szükség van, ugyanis ilyen alkalmakkor van lehetősége egy matematikusnak, hogy történészt hallgasson meg, vagy irodalmár és muzeológus megismerje egymás tevékenységét” – tette hozzá.
Ne vonuljanak a tudósok elefántcsonttoronyba
A rendezvény szakkonferenciáin szakmai jellegű megbeszélésekre van módjuk a tudományok erdélyi magyar képviselőinek, a plenáris üléseknek pedig hangsúlyosan tudománynépszerűsítő a jellege. „Ez igenis fontos, hiszen nem jó, ha a tudósok elefántcsonttoronyba vonulnak, és úgy érzik, hogy eltartja őket a társadalom, és nem jó, ha végzik a maguk dolgát, a társadalom pedig nem sejt erről semmit. Az alkalmazott tudományok hasznát nyilván mindenki tudja, ugyanakkor vannak tudományágak, amelyeknek csak áttételesen lehet a hasznát látni. Egy érdekes ismeretterjesztő előadás esetén pedig felcsillan a hallgatóság szeme: milyen kár, hogy ezt eddig nem tudtuk” – fejtette ki lapunknak Sipos Gábor.
A magyar tudomány napján a tudományok seregszemléjét tartották, azoknak az egyetemeknek, múzeumoknak, kutatóintézeteknek a tevékenységét vették lajstromba, ahol tudományossághoz kapcsolódó magyar kutatások folynak. Az elnök rámutatott, természetesen akadnak olyan intézmények, amelyeket a román állam finanszíroz, és a magyar közösséget érintő tudományos munkát végeznek.
„Persze azon is lehet vitatkozni, hogy egy természettudományos kutatás mitől erdélyi és magyar, hiszen ez a tudományág valóban határok nélküli. A válasz az, hogy azért, mert erdélyi magyar műveli” – magyarázta Sipos. Kifejtette, az olyan honismerethez köthető tudományterületek esetében, mint amilyen a néprajz, irodalom, történelem, teljesen világos, hogy valóban kötődnek egy-egy néphez vagy nemzethez.
„A seregszemle azt is bizonyította, hogy a tudományhoz köthető intézmények hál’istennek megújultak. Ha régen a tudományos kutatás és a tárgyak őrzése volt a múzeumok feladata, most amellett, hogy ezt a feladatukat jobban ellátják, nyitottak a társadalomtudományok felé, a múzeumpedagógia irányába” – fejtette ki Sipos Gábor.
Szellemi elit nélkül nincs közösség
A rendezvénysorozat nyitányán Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja rámutatott, az újjáéledő rendezvény, amely mintegy koordinálja és összefogja a tudományos életet, kihat a közösségi életre is. Mint mondta, az EME 1859-es alapításakor a cél a tudománypártolás volt, és ez ma sem változott.
A főkonzul úgy fogalmazott, egy, a MOGYE jövőjéről folytatott vitán hallotta egy román szakembertől, hogy ha egy kisebbségben élő közösségnek nincs szellemi elitje, akkor az a közösség erodálódik, márpedig az erős közösség szellemi elit nélkül elképzelhetetlen. „A tudomány annak leképezése, ahogyan a civilizáció viszonyul az emberi teljességhez. A tudományos fejlődés nyomán egyszerre kibővült és összehúzódott a világ: a napi információk egyszerre lehetnek hasznosak és manipulatívak, így az egyén kiszolgáltatottá válik, a tudomány viszont segítséget nyújt a hétköznapi embernek, értéklátást biztosít” – mutatott rá a főkonzul.
Kifejtette, a fejlődés kényelmet és gyorsaságot biztosít, viszont ezzel párhuzamosan a fenyegetettség is megjelenik, példa erre a mostani migránsválság, ugyanakkor a nyelvvesztés, klímaváltozás is új „feladványt” jelent a tudomány számára. Mile Lajos arra is kitért, örül, hogy Magyarország intenzívebbé teszi a tudományos kapcsolatokat, így a határon túli hallgatókat, kutatókat, oktatókat is bevonja a tudományos vérkeringésbe.
Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke szerint a magyar társadalom gyakorlatilag naponta szembesül a tudományosság szerepével, erre példa, hogy a 2000 forintos bankjegy hátoldalán Bethlen Gábor erdélyi fejedelem látható tudósai körében. „A határon túli magyar tudományossággal kapcsolatot tartani köteles testület húszéves, és míg 1993-ban 18 határon túli magyar tudományos intézményről tudtunk, napjainkban közel 90 ilyen intézet működik. A régiók közt e tekintetben Erdély kiemelkedő jelentőségűnek számít és az egyesület 156. születésnapján, ezen a különleges alkalmon köszöntjük az EME tagjait” – fogalmazott Kocsis Károly.
Mitől szép a matematika?
A megnyitót követő, Szépség és matematika című plenáris előadást Lovász László világhírű matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a rendezvény fővédnöke tartotta. Mint mondta, fontos, hogy a tudomány élő kapcsolatokat építsen ki; a magyar tudomány ünnepe éppen az ismeretek tágításáról szól.
„A szépség fogalma nem véletlenül kapcsolódik a művészethez, kérdés, hogyan jelenik meg ez a száraznak, unalmasnak tartott matematikában, amit a diákok egy része utál?”– tette fel derültséget kiváltó kérdését Lovász László. A szakmai körökben közismert angol matematikus, G. H. Hardy szavaival élve „nincs hely a csúnya matematikának”, de filozófus (B. Russell), fizikusok (R. Feynman, L. Boltzmann) is fogalmaztak már meg a tudományág szépségfogalmára vonatkozó idézeteket. Persze nemcsak a szakma képviselői használják a „gyönyörű” vagy „elegáns” szavakat hivatalos tudományos jelentésekben vagy egyetemi előadásokon, de az internetes fórumozók is.
„Mitől lehet valami szép a matematikában? Egy formulában, képletben, szabályban például az egyszerűség vagy az, ahogy az össze tudja kapcsolni a matematika különböző területeit – ilyen az alapvető matematikai állandókat összefoglaló Euler-féle összefüggés: eiπ+1=0” – mondta a tudós.
Lovász László szerint a szép bizonyítás első lépése váratlan, meglepetésszerű kell legyen, de még jobb, ha a bizonyítás vizuálisan levezethető egyszerű geometriai alakzatok (mint szabályos sokszögek) és fogalmak (aranymetszés) segítségével – ezeket az ókori görög matematikusok és művészek előszeretettel alkalmazták. Ha már a mértan szóba került, akkor az előadásból nem hiányozhattak a fraktálok sem észbontó tulajdonságaikkal.
Ezek a látványos, önmagukat rekurzívan tartalmazó minták gyakran előfordulnak a természetben. A minták kapcsán a hallgatóság szembesült az úgynevezett csempézés (kövezés) nagyon is gyakorlati problémájával, vagyis köznyelven fogalmazva azzal, hogy milyen alakzatokkal lehet a fürdőszoba padlóját teljesen lefedni. Például mindenki kérheti ezután a csempézőt, hogy ne az unalmas háromszögeket meg négyszögeket rakja fel, hanem szimmetrikus Penrose-deltoidokat.
A szimmetriák világa természetesen a térre is kiterjeszthető, elég, ha csak a különböző kémiai vegyületeket jelképező kristályokra gondolunk. Az előadás leglátványosabb része a forgalommodell volt, amelyben az akadémia elnöke egy hálózaton (például városi forgalom, internet) belüli dugók kialakulásának lehetőségét mutatta be: meglepő volt a véletlenszerűen érkező autók önszerveződési képessége. A modell egyben bizonyíték arra, mitől hasznos a matematika: attól, ahogyan össze tudja kapcsolni a különböző tudományokat.
Kiss Előd-Gergely, Ferencz Csaba-Levente
Krónika (Kolozsvár)

Állami támogatás nélkül dolgozik a Bekecs
Készül az együttes próba- és stúdióterme, harmincegy csoportban oktatnak táncot, új műsort készítenek elő a következő évre, mindeközben előadásokkal járják az országot-világot.
Szerteágazó a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes tevékenysége, ám az anyagi források alig fedezik a szükséges kiadásokat.
Szót ejt az anyagi nehézségekről is Benő Barna együttesvezető, táncegyesületi elnök, miközben a Bekecs mindennapi munkájáról beszélgetünk. Némi pályázati támogatást kaptak, azzal néhány hónapig „kihúzzák”, de még nem tudni, hogyan tovább a jövő év tavaszán. A szakmai munka és szervezési feladatok mellett Benő Barnának nagy kihívást jelent az együttes szerteágazó tevékenységéhez előteremteni az anyagi fedezetet és az alkalmazottak fizetését. „Megnőttünk, erősek lettünk, miközben a takarónk ugyanakkora maradt” – mondta keserédes mosollyal.
Az ősztől kibővült az együttes kihelyezett táncoktatási programja, Ákosfalván, Harasztkeréken, Székelyvajában indítottak csoportokat, Szentháromságon igény hozta létre a kiscsoportot, Székelyberében is szükség lenne egy második csoportra, annyi gyerek és ifjú szeretne táncolni. Ezzel a kistérségben a Bekecs együttes által működtetett és oktatott csoportok száma harminckettőre emelkedne. Ugyanakkor októbertől Nyárádszeredában a felnőtteknek és a középiskolás diákoknak néptáncoktatást indítottak, mindkét csoportban harmincon felüli a létszám, az általános iskolában modern táncot tanítanak, az apróságoknak táncos játszóházat szerveznek, és egy felnőtt salsa csoportot is indítottak. Ezzel úgy tűnik, elérték a lehetőségek csúcsát, hiszen emellett itthon és külföldön lépnek fel, alkalmazottaik minden nap keményen dolgoznak.
A Hagyatékok című folklórműsoruk lassan lekerül a repertoárról, így elkezdődött egy új műsor készítése a Győri Művészeti Iskola vezetője, Antal Áron irányításával. A sok munka mellett hosszú hétvégéken foglalkoznak ezzel a műsorral, amelyben erdélyi táncok kapnak hangsúlyos helyet, de nem kizárt az anyaországi elemek bevitele sem. Hat hónap alatt nyolc táncrendet kell megtanulni, ami nagyon nagy kihívás – állítja Benő. Októberben a budapesti Hagyományok Házában és a kolozsvári Magyar Operában volt telt házas fellépésük a Hagyatékok és a Hamupipőke műsoraikkal. December 4-én a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban kétszer adják elő a Hamupipőkét, de székelyföldi fellépésekről is tárgyalnak. Az év végéig nyolcvan előadást könyvelhetnek el, a hagyományos évadzáró szeredai fellépésük december 26-án lesz.
Idén is indítanak színházi évadot Nyárádszeredában. Elsőként a Csíki Játékszín lép fel november 29-én a Kakuk Marcival, december 13-án a marosvásárhelyi „nemzetisek” a Szálkákkal. A jegyek igen kedvezményesek, felnőtteknek 15, diákoknak 10 lej, mivel az eseményt támogatja az önkormányzat is. Vásárhelyről kistermi előadással is várják a színészeket, míg a székelyudvarhelyiekkel arról tárgyalnak, hogy azok elhozzák Örkény István klasszikusát, a Tóthékat. December 4-én a Maros Művészegyüttes a nemrég felújított Fehérlófiával szerepel Nyárádszeredában, ezt a műsort Mikulás-ajándékként kapják a város gyerekei az önkormányzattól.
Alakul az együttes táncterme, az idén szeretnék befejezni. Az önkormányzat a beruházás költségeinek felét fedezte, a többit a Bekecsnek kell „összetáncolnia”. A termet felújították, a táncszőnyeg is a helyére került, a mennyezetre fémszerkezetet fognak szerelni a színházi lámpák számára. Különleges villanyhálózatra is szükség volt, hogy stúdiókörülményeket tudjanak biztosítani. A falakra tükrök és balettrúd is felkerül, hiszen ez a helyiség egyszerre lesz próbaterem és stúdióhelyiség. Ugyanakkor biztonságossá kell tenni az épületet, ugyanis minden nap több tevékenység folyik, és sajnos a nyitott ajtók csábítják a tolvajokat.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Az egyedüli, de talán nem az utolsó kádármester
A Maros megyei kézműipari kiállításokon már egyáltalán nem látni helyi készítésű hordókat, pedig korábban a bortermelők itt készült tárolóeszközben tartották a nemes nedűt. Valószínű azért nincsenek, mert már csak egyetlen kádármester van a megyében.
A falatnyi faluban, Nyárádszentimrén ma már alig kétszáznyi magyar él – a múlt század elején háromennyien voltak. Itt lakik a máig utolsó marosszéki kádármester, Szabó Ferenc is.
Cserefa, akác- vagy eperfa jó hordónak – mondja Szabó mester mindjárt a megismerkedésünk után a miheztartás végett. Tudni kell, hogy cserefának mifelénk nem csak a cseretölgyet, de mindenféle tölgyfát neveznek. Aztán, hogy nézegetni kezdjük a tornácasztalon álló hordókat, pontosít – tulajdonképpen még az eperfa sem az igazi, egy kicsit olyan, mint a cseresznyefa, gyér a szála, ezért aztán elereszti a levet. Pálinkáshordónak is az akác a jobb, az is ugyanúgy megfesti a nedűt.
A kádárságot tanulni nem muszáj, de ellopni, ellesni a fortélyát elengedhetetlen, szűrjük le a tanulságot, miután Szabó Ferenc elmondja a kádárrá válása történetét. „Nem jártam én sem asztalos, sem kádár szakiskolába. Már kisgyermekkoromban ott tébláboltam a nagyok között, három nagybátyám készített hordókat, egyikük egy hegedűt is kifaragott, s még játszott is rajta, ellestem tőlük a mesterség minden csínját. Tizenkilenc éves koromban, a katonaság alatt készítettem egy tisztnek egy háromliteres hordót. Remekbe sikerült. Aztán ’967-ben, szeptember 4-én jelentkeztem asztalosnak a szeredai Nyárád szövetkezetnél. Felvettek” – emlékezik a kezdetekre. Innen jött nyugdíjba 1994-ben. Dolgozott asztalosként, épületmunkáknál készített ajtókat, ablakokat, aztán, hogy kényszerből nyugállományba vonult, gondolt egy merészet, s újból elkezdte a hordókészítést.
„Mostanság már inkább csak ismerősöknek, barátoknak készítek hordókat, úgy is mondhatnám, hogy unalmamban. Annak viszont örülök, hogy itt vannak az unokák körülöttem, s ők is lesik – már a fiúk, mert a négyből kettő fiú – a mesterség fortélyait. Egyébként a két fiunk is fás lett, egyik faragászkodik, a másik asztalos” – mondja nem kis büszkeséggel.
Ferenc mester hozzálát, hogy felvilágosítson – miként is lesz a cserefából, na jó, mondjuk az akácfából hordó. A legfontosabb, hogy az anyag megfelelőképen kiszáradjon. Amilyen vastag a deszka, annyi év kell a kiszáradáshoz. Háromcentisnek három év. Aztán a hordóanyaghoz kitűnő fa kell. Tőfából kell a deszkát vágni, nem hegyfából, mert az gyengébb. A fehérjét nem szabad beletenni a hordóba, csak a fa belét. Mostanában szárítókba teszik a fát, de ha túl gyorsan szárad az sem jó – bereped. Ha száraz, jöhet a ledolgozás. Aztán ki kell nagyolni, hogy dongaformájú legyen. Régebben ezeket a munkálatokat szekercével végezték, manapság már segítenek a gépek – mondja Ferenc mester, s mutatja is a faillatú műhelyben a gépeket. Abrichter, szalagfűrész, eszterga meg egy sor másfajta gép is segíti a munkában.
Ki kell hornyolni a szárnydongát, egyformán hosszú méretre vágni, a donga pedig, amikor próbából hozzámérik a fejabroncshoz – ez az első abroncs az orom mellett – tíz centivel kell hosszabb legyen, mint annak az átmérője, s ezt mutatja a gyakorlatban is. Így már nem is kell méricskélni az űrtartalmat, annyi lesz az, amennyire szánták – már a fejabroncsméretnek megfelelően.
Cirkalommal (körzővel) méri le a fenékdongákat, kirajzolja a feneket – itt a felesége is be szokott segíteni, mert a látása már némelyest romlott –, aztán következik az ontora kivágása. Ez is kézzel történt régebben, ma már géppel ontorázik, vagyis marógéppel maratja ki azt a vájatot, amibe belepattan a hordó két feneke. Annak úgy kell illeszkednie mint a dongáknak – tizedmilliméternyi rés sem lehet köztük, különben elfolyik a bor. De hogyan hajlanak a helyükre a dongák? – kérdezzük. Égetéssel – jön a válasz. Az egyik abroncsba beállított, felül széttartó dongák között tüzet gyújtanak, majd a dongák felső részét átkötik egy drótkötéllel, a kötelet egy különleges szerkezetű orsóval húzzák össze. „Miközben belülről melegszik, húzom a sodronyt, a dongák behorgadnak, közben locsolom is őket, s amikor elérte a kellő alakot, állítóabroncsot teszek rá” – magyarázza a mester, majd kivisz a műhely mögötti színbe, hogy megnézzük az orsót is. Ezután már csak a nyak- és hasabroncsok felhelyezése, az orom körbegyalulása, az utómunkálatok következnek. Ha a tulajdonos úgy akarja, a hordó első fenekére faragásokat is tehetnek, ezt a mester fia végzi. Az akonanyílás (itt töltik fel a hordót) és a csapdugó elkészítése már csak részletkérdés.
A Kárpátokon túlról átjönnek néha hordókészítők árulni – kockáztatom meg. „Tudom” – legyint a mester. Egy ilyentől vásárolt egy ismerőse nagy hordókat, olyanokat, amelyekbe sok tucatnyi veder bor fér. Beléjük is töltött néhány hektó vörösbort, aztán a hordókból kifolyt a nedű kilenctizede. Idehozta javítani őket. „Nemigen szoktam javítást vállalni, mert az nehezebb, mint új hordót készíteni, de mert ismerős volt... Na, én olyat nem láttam. Amikor szétszedtük, kiderült, hogy belül a dongákon még a fa héja is ott volt, s a héj alatt a féreg (Szabóné kiokosít – a féreg, az a szú). Máskor meg egy ilyen pancsermester arra oktatott, hogy belülről a hordót parafinnal kell bekenni, akkor nem ereszt. Na most képzelje el, mi lenne, ha a borosgazda kiforrázza a hordót. Leolvadna a parafin, aztán a drága bor mind elfolyna” – mondja a mester nevetve.
A négyéves unoka ott téblábol körülöttünk. Szabó Ferenc titkon azt reméli, hogy majd csak ellesi a hordókészítés titkát. Mert már erősen ügyködik a cirkula körül. Akkor meg lenne utánpótlás...
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

„Mesékkel helyükre kerülnek a dolgok”
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Nagyváradon az Aranytoll című F. Diósszilágyi Ibolya meseíró emlékversenyt. Változatos programok zajlottak a hétvégén, gálával ért véget a vetélkedő.
Maga a verseny szombat délelőtt zajlott: a különböző megyékből, valamint Magyarországról érkezett negyedikes diákoknak a megadott szavak alapján kellett mesét írniuk, a zsűri többek között az eredetiséget, kifejezőkészséget, ötletességet, fordulatokat értékelte. Amint a szombat esti gálaműsoron Zsigmond Emese zsűrielnök, a Napsugár és a Szivárvány főszerkesztője elmondta, a meseíró gyerekek bebizonyították, hogy helyén van a lelkük, a történetekben ugyanis az igazság és a becsületesség győzedelmeskedett, nem hiányzott a humor sem és szinte mindenki nagyszerű helysírásról, gazdag szókincsről tett tanúbizonyságot. A zsűri tagjai voltak továbbá Alföldy Andrea, Búzási Noémi és Tankó Veronika Zita tanítónők.
Feszültség, oldás
A verseny után kézműves műhelyek zajlottak, majd városnézésre mentek a gyerekek és a pedagógusok, ezt követően pedig Ferge Béla budapesti zenetanár tartott kreatív zenei foglalkozást gyerekeknek és felnőtteknek. Szó esett arról, hogy a gyerekkorunkban hallott zene egész életünkre belénk vésődik, hogy a gyerekeknek nem „hígított művészetet” kell adagolnunk, hanem igazit, hogy a zene célja – amint az Yehudi Menuhin is megfogalmazta – az, hogy örömet szerezzen és egyúttal megmondja az igazat. A magyarországi pedagógus példákkal illusztrálta, hogy van zene, amely a világban lévő erőszakra mutat rá, de nem szerez örömet és csak részigazságot fejez ki, és van zene, mely mindent valószerűtlenül rózsaszínnek mutat be. A jó zene viszont feszültséget kelt és fel is oldja azt, dallammal, ritmussal és harmóniával – ez a kettősség egyébként egész életünkre jellemző, hangzott el. A műsor közös énekléssel folytatódott, a gyerekek vihart produkáltak különböző hangszerekkel, majd különböző zenei fogalommal ismerkedtek meg játékos módon.
Elismerés
Szombat délután díjkiosztó gálával folytatódott a vetélkedő. Tunyogi Katalin szervező, a Pertinax Egyesület vezetője elmondta: a verseny is a feszültség és az oldás jegyében zajlott, hiszen a meseírást szórakoztató programok követték, és egyetlen résztvevő sem megy el jutalom nélkül. A rendezvény támogatói között külön kihangsúlyozta a Bihar megyei Tanács, valamint a Communitas Alapítvány segítségét, majd átadta a szót Szabó Ödön parlamenti képviselőnek, aki elismerő szavakkal illette az immár nagykorú meseíró verseny szervezőit, s kiemelte a vendéglátó szülőknek az érdemeit – ők a mai egoista világban ajánlották fel saját családi fészküket a más megyékből, illetve a határon túlról érkező gyerekek számára. A verseny jó hírneve nagyrészt nekik köszönhető, hangzott el. A mesevilág menekvés és egyben terápia, s a gyerekek alkotásai egyúttal társadalmunkról vallanak majd ötven, száz, vagy kétszáz év múlva, tette hozzá.
„Hazugság”
Leszák Ferenc, a diósdi Eötvös József Általános Iskola igazgatója a testvériskola, illetve a diósdi lakosok üdvözletét hozta el, s megerősítve Szabó Ödön szavait kifejtette, hogy az önzőségen túl kell lépni, s ők itt Nagyváradon minden alkalommal a meleg, emberséges segítőkészséget tapasztalták. A gálaműsor fellépésekkel folytatódott – a mezőtelegdi Pacsirták néptánccsoport többek között Küküllő-menti és kalotaszegi táncokat mutatott be, s fellépett a Francisc Hubic művészeti iskola balett csoportja, továbbá a Szacsvay Imre , valamint a diósdi Eötvös József általános iskola több diákja. Zsigmond Emese zsűrielnök felszólalása során kihangsúlyozta, hogy igazságszertettel mindent helyre lehet hozni, s hogy a mese egyik szerepe pont az, hogy segítsen helyre tenni a dolgokat, olyan „hazugság”, melynek szerepét csak a nagyon földhözragadt emberek nem értenek. „Azt kívánom, hogy ezekből a nagy-nagy hazugságokból pár év múlva a körülöttünk lévő világot helyre tevő igazságok legyenek”- mondta végül.
Nyertesek
A meseíró verseny az iskolai szakasszal kezdődött október elején, a határon átívelő döntőn pedig mintegy harminc negyedikes diák vett részt, Bihar megye mellett Arad, Hajdú-Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Szilágy, Szatmár megyékből, továbbá Pestről. A zsűri Dénes Pálma sepsiszentgyörgyi tanuló munkáját ítélte a legjobbnak, a második díjat Linzenbold Frida szatmárnémeti diák, a harmadik díjat pedig Máté Dóra szatmárnémeti diák nyerte el.
Neumann Andrea
erdon.ro

Népi játékok könyve
A játék az élet természetes velejárója, a valóság utánzata, a felnőtté válás folyamatának, a képességek kibontásának legjobb eszköze – fogalmaznak a szombaton a XXVII. Népzene- és Néptánctalálkozón bemutatott, hangzó és DVD-képanyaggal ellátott Népi játékok című könyv szerzői. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület oktatási segédjegyzet-sorozatának harmadik kiadványa két sepsiszentgyörgyi szerző, Benkő Éva és Prezsmer Boglárka közös munkája, zenei szerkesztő Benedek Árpád. Manapság játékként árusítják a kereskedelemben a különböző elektronikus szerkezeteket, amelyekkel a gyermek egyedül is eltölti az időt, virtuális szereplőket kíván legyőzni, és ha nem sikerül, frusztrálttá válik; ezzel ellentétben a közösségben megélt játék a valóság leképezése, nincs benne semmi hamis, és nyugtat – foglalta össze a könyvbemutatón a két, egymástól lényegesen eltérő játékvilág jellemzőit Lévai Péter, a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa. Deák Gyula, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke hiánypótlónak nevezte a kiadványt, és ismertette: a néptáncról és a népzenéről szóló összefoglalók után ez a harmadik oktatási segédjegyzet, amit az egyesület adott ki.
Benkő Éva, a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány és Játszóház alapító munkatársa, kézműves-szakoktató, játszóházi óvodapedagógus a kötet születéséről azt mondta: a pedagógusoknak tartott képzéseken és oktatási intézményekben azt tapasztalta, hogy gyakran szerves egységükből kiragadva, nem odaillően használják a népi gyermekjátékokat. Ezért gondolta, hogy érdemes szakszerű leírást adni a pedagógusok kezébe mindarról, amit a játékok nyújthatnak a gyermekeknek. Ehhez Prezsmer Boglárka színház- és drámapedagógus segítségét kérte, aki a gazdag könyvészet feldolgozásában és a kötet szerkesztésében is részt vállalt.
Az oktatási munkakönyv első felében a szerzők ismertetik a népi játékok helyét a neveléstörténetben, kifejtik azok személyiségfejlesztő hatását, részletesen mutatják be a népi ünnepeket, jeles napokat és a hozzájuk kötődő szokásokat, a különböző vidékeken használt rigmusokat. Részletezik a népi játékok pedagógiai alkalmazását a játék kiválasztásától a szöveg és a dallam tanításán át a mozgás és a szabályok ismertetéséig. Melyik korosztállyal mit jó játszani, hogyan kell készülni előadásra, milyen az aprók táncháza – ezekről is írnak. A könyv második felében gazdag játéktárat nyújtanak a szülők, pedagógusok kezébe, konkrétan leírják a játékok menetét mondókák, kottával ellátott énekszövegek kíséretében. A szöveg- és dallamgyűjtemény zenei anyagát Benedek Árpád, a nagyváradi Csillagocska Református Zeneóvoda zenepedagógusa állította össze, és szintén ő dolgozta át a kottákat gyermekhangnemre.
A népi játékok oktatását segíti a kötet két melléklete: a csatolt CD a könyvben szereplő játékok dalanyagát tartalmazza, a DVD-n tizenkét népi játék képanyaga látható, amelyet a Százlábacska Néptáncegyüttes nyári táborában rögzítettek.
A Népi játékok könyv–CD–DVD hármasának megjelenését a román kormány etnikumközi hivatala támogatta, miáltal több mint félezer példányt juttatnak el ingyenesen oktatási intézményekbe, szakmai partnerként együttműködött a Kovászna Megyei Művelődési Központ. A kötet megvásárolható utóbbi székházában, illetve a Romániai Magyar Néptánc Egyesületnél (a Míves Ház mellett).
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rendhagyó iskolatalálkozó
Kecskeméti napot tartottak tegnap a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskolában és szentgyörgyi napot a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskolában, amelynek részeként szándéknyilatkozatban erősítette meg a két tanintézmény vezetősége a húsz esztendővel ezelőtt kötött testvériskolai kapcsolatot. Az internet segítségével létrehozott virtuális találkozón diákok és tanárok köszöntötték egymást.
Császár Cirill, a kecskemétiek korábbi igazgatója hangsúlyozta: barátságból, szeretetből, nemzeti összetartozásból szövődött a két iskola kapcsolata, amit az őt követő iskolavezető, Garda László is felkarolt, aki a skype-os találkozón azt mondta, az iskola bejáratánál elhelyezett, a sepsiszentgyörgyiektől kapott székely zászló mindennap emlékezteti a közös élményekre. Előbb Kiss István korábbi igazgató, majd a Gödri Ferenc Általános Iskola jelenlegi vezetője, Albert Andrea köszöntötte a kecskemétieket. A két iskola diákjai verset mondtak, a kecskeméti kórus elénekelte A szentgyörgyi halastó kezdetű dalt, a helyiek a Cifra palota énekkel kedveskedtek. A Sepsiszentgyörgy–Kecskemét fordított napot vetélkedő előzte meg, amelyen kölcsönösen ismerkedtek a két város nevezetességeivel, a tegnapi virtuális találkozóra pedig kiállítást rendeztek a közös programokon készült fényképekből. A skype-os találkozó a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszonöt éves a szovátai Bernády Közművelődési Egylet
Több évtizede léteznek–működnek Szovátán civil közművelődési tevékenységek, körök és szerveződések. A hatvanas-hetvenes években a Petelei István irodalmi kör működött – mintegy tíz évig. A fürdőtelepi könyvtárban hozta létre Balogh László könyvtáros, aki Szováta után Sepsiszentgyörgyön íróként megbecsülve élt haláláig. A kört diákok, pedagógusok, könyvtárosok és más foglakozásúak támogatták.
A hetvenes-nyolcvanas években a városi könyvtárban Domokos Edit könyvtáros művelődési kört vezetett, sokirányú és változatos programmal. A diktatúra szorításai közepette a kör sok embernek kielégítette művelődési igényét, szervezett keretet biztosított azon értelmiségiek tevékenységének, akik már több éve színvonalas előadásokat tartottak, szakdolgozataikat hazai és külföldi sajtó közölte. A művelődési kör tevékenysége alatt több mint negyven vendégelőadó és vendégművész mutatkozott be.
A változások után, 1990-ben Domokos Edit és Bölöni Domokos újságíró egyetértettek, hogy a művelődési kör helyett egy egyesületet kell létrehozni, amit bírósági bejegyzés után már jogi szervezetként lehet számon tartani, és mint ilyen nagyobb a lehetőség a többszintű tevékenységre. Induláskor segítőnk Kovács Katalin és Molnos Ferenc volt.
1990. november 23-án megalakult a Bernády Közművelődési Egylet, amelyet 1991. január 3- án jegyeztek be a Segesvári Bíróságon. A felavatási ünnepség 1991. február 9-én volt.
Marosvásárhely nagyvárosi arculatának kialakítója – a XX. század elején – a jeles polgármester, országgyűlési képviselő, dr. Bernády György, a népszerű demokrata. Nemcsak a megyeszékhely modern városképének a kialakításáról gondoskodott, hanem Szovátán a fürdőtelep egyik festői részét ő parkosíttatta nyaralóvillája közelében. "Politikai pályafutásának legeredményesebb éveiben került sor a szovátai vízvezeték- hálózat, kanalizálás kiépítésére, majd később a villany bevezetésére. E tettei teszik őt rokonszenvessé, példamutatóvá a szovátaiak lelkében" – írja a Falvak Népe című újság 1991 márciusi számában Márton Béla tanár.
Ugyancsak 1991 márciusában írja Tófalvi Zoltán egyletüdvözlő cikkében a Népújságban, Domokos Kázmért, Petelei Istvánt nem feledve: "Minden lokálpatrióta- melldön-getés, mítoszteremtés nélkül merjük hinni, hogy a megalakult Bernády Közművelődési Egylet magára vállalja a szellemi, művelődési építkezés minden terhét és gyönyörűségét. A nagy elődök ragaszkodása a figyelmeztető példa: Szovátát nem elég szeretni. Szovátáért végre tenni is kell! (...) A ránk zúduló információ-áradatban azokat a fogódzókat kell keresnünk, amelyek erősítik nemzetiségi létünk értékteremtő szenvedélyét."
Az alakuló gyűlésen elnökké Mester Zoltán laboratóriumi főasszisztenst választották, alelnöknek Bodó Anna tanárnőt, titkárnak Domokos Edit könyvtárost; majd a későbbi választások során alelnök lett Fülöp Judit, Bán Dolli, és titkár Kiss János. A tagság a kezdeti 120 alapító tagról 160-170-re gyarapodott, kiválások, elhalálozások, illetve új tagok belépésétől függően. A vezetőtanács pedig 15, illetve 10 tagú volt az elmúlt évtizedekben. Most nyolctagú, s a kezdetektől máig tagja Márton Béla. A BKE tiszteletbeli elnöke Tófalvi Zoltán író, történész.
Az egylet a 25 év alatt arra törekedett, hogy az alapszabályzatban megjelölt célokat elérje és teljesítse a Bernády-szellemű elvárásokat:
– a helyi hagyományok szerint megszervezni a művelődési életet;
– népi hagyományok gyűjtése, ápolása;
– találkozók szervezése művészekkel, írókkal, tudósokkal;
– együttműködni más hazai és külföldi civil szervezetekkel;
– ünnepek, évfordulók megtartása, emlékező ülések;
– műemlékvédelem;
– könyvbemutatók, kiállítások stb. szervezése.
Az egyik tisztújító közgyűlésen hangzott el az elnöki beszámolóban: "A közművelődésbe, magyar kisebbségi kultúránkba – ki merem mondani – szerelmesnek kell lenni. S mi a szerelem? Adok is, kapok is. Aki ezt nem érzi, az Kazinczyval szólva »hagyja másnak az áldozatot!«"
Az elmúlt huszonöt év mindenik éve, hónapja – akár hete – sugall egy újabb és újabb gondolatot a hétköznapok, ünnepnapok hosszú során, hiszen változunk, tapasztalunk, és csodálkozunk, hogy változik a világ is körülöttünk. Sok kérdésre feleletet ad az élet, sok változatlanul gyötör.
Gondolatok, kultúrforgácsok kívánkoznak a visszaemlékező elé 2015-ben. Próbáljuk aprítani vékonyabb szeletekre közművelődésünket, a Szovátáét, a Bernádyét. A huszonöt év művelődési közterét, életterét – mai szóval a kultúrai térerőt – kíséreljük meg azonosítani. Ebben a térerőben sokszor nem olyan látványos a munka, sok a háttértevékenység, ami nincs kiplakátolva, máskor telt házas ünneppé nemesedik erőfeszítésünk a kultúra járhatóbb, ismertebb útjain. Itt lehet elidőzni a közművelődés már említett két pólusán: adni és befogadni. Az előbbit nem hanyagoltuk el a huszonöt év alatt, sőt, cáfoltuk a nem jóindulatú "gittegylet" minősítést.
Az utóbbi, a kapni, befogadni kérdés már véletlenszerűbb, és ezt a véletlent nagyon sok nem véletlen tényező befolyásolja (televízió, internet, szabadidő, érdektelenségig fokozódó távolság a közösségi szellemtől stb.). A befogadónak, íme, mit adott huszonöt év alatt a BKE, azzal a megállapítással együtt, hogy fontos feladata az ernyőszervezeti szerepkör, amennyiben jogi, logisztikai és infrastrukturális hátteret biztosított több szerveződésnek a múltban és a jelenben is: Intermezzo kamarakórus (Fülöp Judit karnagy vezetésével), Mezőhavas népi zenekar (Mátyus Vilmos vezetésével), Sóvidék kulturális folyóirat (főszerkesztő Szolláth Hunor), a szovátai 15. Mátyás hagyományőrző huszárezred lovas csapata (vezetője Lázár Béla huszárkapitány), Harmat néptáncegyüttes, játszóház (Fábián Gabriella és Kiss Enikő vezetésével), Gizmó diákújság, Szarkafészek színjátszók (vezető Kovács Katalin). Az egylet partnerségi kapcsolatot tartott fenn a szovátai iskolákkal is.
A BKE szervezési munkájában huszonöt év alatt tehát a következőket adta: több kiírást megért Szép beszéd verseny, szavalóverseny, március 15. megünneplésére összeállított műsorok, irodalmi évfordulókra szervezett előadások, szavalások előkészítése, képzőművészeti kiállítások szervezése, neves költők, írók, tudósok, színészek meghívása, könyvbemutatók helyi, erdélyi valamint magyarországi szerzőktől, zenés irodalmi műsorok kórusművekkel, kórusnapokon, a Szovátai Tavaszi Kórusfesztiválokon a szervezésben együttműködés, kirándulások szervezése szoboravatásokra, emlékhelyek felkeresésére, kiállításokra, népfőiskolák szovátai szervezésekor azok hathatós támogatása, kézimunkakör, Zenei ábécé előadás-sorozat, a Medve-tó születésnapi ünnepeire szervezett kulturális műsorokkal együttműködés, testvérvárosi kirándulások és viszontfogadások, a marosvásárhelyi Bernády Napokon részvétel és koszorúzás, honismereti diákvetélkedőkön részvétel a szervezésben, a Magyar Művészeti Akadémia szovátai tagjainak köszöntőünnepsége, egyszeri, de jelentős esemény: Sánta Csaba szobrászművész Hadiárvacímű szobrának felállítása a városháza udvarán 2001-ben, Petelei István emlékének ápolása, részvétel adventi koncertek szervezésében, farsangi bál szervezése 22 alkalommal.
Mindezek megtartása nem jöhetett volna létre, ha nincsenek támogatóink. A támogatás együttműködést is jelent nagyon sok esetben, már induláskor – mintegy tíz évig – a városi könyvtárral. A városi önkormányzat és polgármesteri hivatal állandó segítségét, támogatását kapjuk folyamatosan. További segítőink a református, a római katolikus és az unitárius egyház, a Teleki Oktatási Központ, a Danubius fürdővállalat.
Több kereskedelmi egység – most csak a jelentősebbeket említem: Elixon, Larix, Dósa üzletház, élelmiszerüzletek, Borház, Zöldbéka, gyógyszertárak, Polaris, Dan Cristian faragóüzeme –, illetve magánember évenként ismétlődő pénzügyi, tárgyi segítségének örülhettünk. Médiatámogatóink voltak a Szovátai Hírmondó, a Sóvidék Televízió, a Népújság és a marosvásárhelyi rádiócsatornák, illetve újságok.
Külön említést érdemelnek azok a szovátai művészek, akik évente egy-egy kisorsolásra bocsátott alkotásukkal voltak a segítségünkre.
Mindent összegezve: a huszonöt év alatt jelen voltunk Szováta művelődési életében. Sikerek- kudarcok mérlegén a sikerek látványosabbak, a kudarcok tanulságosabbak.
A Bernády Közművelődési Egylet vezetésével eltelt két és fél évtized életem szép időszaka lehetett, mert mindig akadtak segítő társak, és mindig akadtak munkánkat igénylő és megbecsülő szovátaiak.
Mester Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)

Schengen helyett szigorú határellenőrzés
Ha előre tudta volna, hogy Románia schengeni csatlakozása helyett szigorúbb határellenőrzéssel kell pár év múlva számolnia, olvasónk nem költözött volna Nagyváradról a határ túloldalán lévő Biharkeresztesre. Az ingázóknak nem tetszik a szigor.
Múltidéző vesztegléssel, autóik átvizsgálásával és okirataik tüzetes ellenőrzésével és szkennelésével kell számolniuk azoknak, akik a Bihar megyei borsi határátkelőnél próbálnak átjutni Magyarországra.
A román határrendőrség ideiglenes hatállyal bevezetett szigorításai egyelőre az ingázókat érintik a legrosszabbul, de hosszú távon akár messzemenőbb hatásai is lehetnek a vámnál jelentősen megnövekedett várakozási időnek. Arról ugyanis már többször beszámoltunk, hogy Románia uniós csatlakozását követően sokan költöztek el Nagyváradról alig pár kilométerre fekvő magyarországi településekre, de munkahelyük változatlanul a partiumi megyeszékhelyhez köti őket.
Így van ezzel a Krónika által megkérdezett Reni is, aki családjával nyolc évvel ezelőtt vásárolt házat a Váradtól 17 kilométerre fekvő Biharkeresztesen. Bevallása szerint ha előre tudta volna, hogy a schengeni övezeti csatlakozás helyett viszszatérnek a kilométeres sorok a borsi határátkelőnél, nem vállalkozott volna az ingázásra.
„Eddig öt perc alatt átértünk, most egy órát, másfelet várakozunk" – panaszolta. Elmondása szerint belépéskor gyorsabban haladnak, de visszafelé már időigényes. „Amikor naponta kétszer jössz-mész Keresztesre, akkor gondot jelent ez a megszigorított határellenőrzés. Főleg az iskolából hazafelé a fáradt gyerekkel" – ecsetelte. Mint azt ugyanis lapunkkal megosztotta, nemcsak jómaga jár be Nagyváradra dolgozni, hanem fia is ott jár iskolába. Reggelente romániai idő szerint negyed hétkor költi, hogy beérjenek.
Szerencséjükre a váradi iskolákban a pedagógusok többsége megértő, Teutsch Tünde tanárnő például hangsúlyozta: késés bármilyen ingázónál előfordulhat. Az osztályfőnök feladata, hogy ellenőrizze az okokat, és ha az valóban objektív – mint amilyen a határon való vesztegelés is –, akkor igazoltnak tekinthető.
Emlékezetes az is, hogy a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) nemrég indította újra a partiumi város és Biharkeresztes között közlekedő autóbuszjáratát, amelyet épp a folyamatos átjárás tette indokolttá, pár hete pedig a nagyváradi multinacionális cégek toboroztak alkalmazottakat a határ menti településen rendezett állásbörzén. A megkérdezettek ugyanis egyöntetűen jelezték: a határ nem jelent akadályt.
A menetrendszerű autóbuszjáratnak különben eddig pozitív volt a fogadtatása, az üzemeltető elmondása szerint ezer felett van az eladott jegyek száma. „Még nincsenek tapasztalataim azzal kapcsolatban, hogy a megszigorított határellenőrzés milyen hatással van a járatra, de ha valóban sokat kell majd a vámnál vesztegelni, akkor hosszú távon a járat nem lesz fenntartható. Senkinek sem fogja megérni az egyórás várakozás" – mutatott rá Labancz László, az NHKV illetékese.
Szerinte amúgy a szigorítást semmi sem indokolja a román–magyar határon. „Nem normális, hogy egy órát álljak a vámnál, mégiscsak az Európai Unióban vagyunk" – hangsúlyozta. A határrendőrség, mint ismert, pénteki hatállyal vezette be a szigorított ellenőrzést – a cél, hogy megelőzzék olyan személyek határátlépését, akik háborús övezetből érkezhetnek, és esetleges tevékenységük fenyegetheti Románia és a többi uniós tagállam biztonságát.
Azt nem tudni, hogy a jelenlegi helyzet mennyi ideig tart majd, így Lévay Enikő, Hajdúszoboszló önkormányzatának nemzetközi referense is csak abban bízik, hogy nem lesz rosszabb. Amikor ő hétvégén Romániából visszatért a magyarországi üdülővárosba, nem érezte túl hosszadalmasnak a várakozást.
„Ha valaki több napra utazik valahova, akkor bevállalja a megnövekedett ideig tartó ellenőrzést. Az idegenforgalom terén egyelőre nem is érződik, nem volt kevesebb az érdeklődés a szolgáltatásaink iránt, de ha a mostaninál rosszabb lesz a helyzet, akkor már nemcsak az ingázóknak okozhat problémát" – állapította meg.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Kevés diák, fokozódó reformigény
Kerestély Irma korábbi főtanfelügyelő az oktatás égető gondjairól
Háromszék megye nemrég leköszönt főtanfelügyelője az alábbiakban a tanügyi rendszer várható, nemegyszer drámai változásairól mond őszinte véleményt. A szakképzés, a tanulói létszámcsökkenés, a fejkvóta-rendszer mind-mind szóba kerül, végül a követendő külföldi példákat ajánlja a szülők, a diákok és a hatóság figyelmébe. Újabb részletek egy hosszabb interjúból.
– Lemondásával kinek a kezére jut, amit épített?
– Én tudatosan készítettem elő a vezetés átadását egy kollégámnak. Nem bíztam a véletlenre, és remélem, nem fogok csalódni Kiss Imrében. Ő kezdő matematikatanár volt, amikor engem kineveztek főtanfelügyelőnek, és személyes példám által is nevelgettem, amíg iskolaigazgató volt. Ővele egyesítettük az Olt Textiliskolát és a Perspektíva Szakiskolát, így fejlődött fel a Kós Károly Szakközépiskola. Hogy most gondjai vannak, az azzal magyarázható, hogy egy ideje évente 500–800-zal kevesebb a tanulók létszáma a megyében.
– Ez azt jelenti, hogy egyes iskolák a tanulólétszám drasztikus csökkenése miatt meg fognak szűnni?
– Igen, és ez hangsúlyosan a szakiskolákat fogja érinteni, ha nem történik meg a közeljövőben a szakképzés új alapokra helyezése, presztízsének visszaállítása. Másrészt, amiről a statisztikai felmérések egyelőre hallgatnak: a cigánygyermekek száma gyarapodik, a magyar cigányoké jobban, mert többen vannak. A mi „kozmetikázott” statisztikánkat a cigányok mentik meg. A szomorú persze az, hogy óvodába és elemibe még elmennek, de ötödiktől „eltűnnek”, a cigánygyermek nem tanul tovább. A népszámláláskor kevés cigányt írtak össze, de sok községben már többen vannak, mint a magyarok. Távlatilag ez kihat az iskolák jövőjére. Ha iskolát kell bezárni, a tanárokat is el kell majd bocsátani. A megoldás az lenne, ha sikerülne az oktatásban megtartani ezeket a cigány gyermekeket is.
Fejkvóta és szórvány
– Nem túl nagyok az osztálylétszámok? A fejkvóta-rendszerre is, amit pár éve vezettek be, sok a panasz. Bár a kisebbségi iskolákban némileg más kulcs szerint számolják ki, mennyi pénzt osztanak le egy-egy gyerekre.
– Az egész fejkvóta-rendszer tévedés. Mi mindig húsz év eltolódással követünk másokat. Nagyon sok európai ország már lemondott erről a finanszírozási modellről. Magyarországon már rég rájöttek, hogy a normatív rendszer a csőd szélére vitte a közoktatást, és ezáltal működésképtelenné vált sok település iskolája, óvodája. És akkor egy éve mit tettek? Minden újság tele volt azzal, hogy Orbán Viktor „újracentralizálta” az iskolákat. Hogy erre miért volt szükség? Mert így a gyereklétszám csökkenéséből fakadó problémákat hatékonyabban tudták kezelni, a nevelésre fordított pénzt felhasználni. A tanyasi iskolákat az önkormányzatok nem tudták eltartani. Most kisbusszal beviszik őket a központba, ahol szaktanár foglalkozik velük. Ez nálunk is gond. Szórványból hozzuk be ide? Ha otthon hagyjuk, román osztályba íratják, és elvész a magyar közösség számára.
– És akkor mi lenne erre nézve a megoldás?
– Most dolgozunk a romániai magyar oktatási stratégián. De a meghallgatásokon egyértelműen az derült ki, hogy gyermeklétszámtól függetlenül kell megoldást találni, hogy minden gyermek anyanyelvén tanulhasson. Otthon vagy egy szórványkollégiumban? Erre nem születtek még egységes megoldások. Mert nem is lehet egységességben kezelni az egyedi, sajátos eseteket. Nekünk magyarként, Romániában, nem szabad megfeledkeznünk egy lényeges dologról: a romániai magyar oktatás amellett, hogy a munkaerőpiacra, az ott elfoglalt pozícióra felkészítő folyamat, egy másik, rendkívül jelentős funkcióval is bír: a magyar identitás megőrzésének eszköze, illetve a család, az egyház mellett annak legfontosabb színtere.
A duális képzés
– Amit a szászok 2012-ben vezettek be a brassói Kronstadt Német Szakiskolában, a duális képzés megszívlelendő tanulságokat kínál?
– Bizony! Tulajdonképpen egy három pilléren alapuló partnerség keretében létrehozták azt a német duális képzéshez hasonló szakképzést, amely 100%-ban biztosítja a hároméves képzés végén a fiatal munkahelyi alkalmazását. A partnerség a Német Ipari Kamara, a brassói önkormányzat és a megyei tanfelügyelőség között jött létre. Célja a 2012-ben létrehozott iskola működtetése. A bevezetett képzés nem teljesen azonos a német modellel, de amit a romániai jogrendszeri keretek lehetővé tettek, az megvalósult. Egy-két nap elméleti képzés az iskolában, három nap üzemi képzés, gyakorlat. A gyakorlati képzést biztosító cégek szerződést kötnek az iskolával, illetve gyermekekkel, és ösztöndíjat biztosítanak minden tanuló számára a képzés teljes idejére, ami 200 lej készpénz, a gyakorlat idején ingyenes szállítás és ingyenes étkeztetés formájában biztosított. Felszerelést, munkaruhát is biztosít a cég. Ehhez még 200 lej ösztöndíjjal járul hozzá az önkormányzat.
– Melyek a kézzelfogható előnyei a duális jellegű képzésnek az előbb említetteken kívül?
– A gyakorlati képzés a három év alatt nagyrészt azon cégeknél zajlik, ahol az alkalmazás is biztosított. A három év után a tanuló egy nemzetközileg elismert szakképzési oklevelet kap, amelyet bármely országban érvényesíthet. Elsőbbséget kap az alkalmazáskor, de ugyanakkor nincs kötelezettsége a gyakorlati képzést biztosító céggel szemben. Szabadon választhat munkahelyet. Bejár az iskolába ingyenes elméleti oktatásra, a cégnél a gyakorlati oktatás folyik, ösztöndíjban részesül az önkormányzat, azaz az állam részéről. Már hat osztály végzett 200 tanulóval, s minden gyereknek van munkaszerződése. Nyolcadik osztályt követően lehet beiratkozni. Főleg Brassóban és környékén működő külföldi cégek számára képez szakembereket (INA Schaeffler, Dräxlmaier, Stabilus, Elmas stb.). Olyan a szakképzésük, hogy már másnap munkába tudnak állni.
Nem multikra van szükségünk
– Más országokban is van erre példa?
– Több országban tanulmányoztam a duális képzést, Németországban, Belgiumban, Dániában, Spanyolországban. Főleg a németek és a belgák nagy hagyományokkal rendelkeznek, és kitűnő eredményeket mutatnak fel a szakképzés területén. A duális képzés nem csak a képzéssel kezdődik. A vállalkozói szféra megfogalmazza és az ipari kamarák által előterjeszti a tananyagot, az elvárásaikat és azt, hogy milyen képességekkel kell rendelkezniük a tanulóknak, illetve milyen készségeket kell elsajátítaniuk a három év alatt. Visszatérve hozzánk: ne álmodozzunk arról, hogy a multik Kovászna megyébe fognak letelepedni. Nekünk az nem is lenne jó. Brassónak már 400 ezer lakosa van, ott van mire alapozni. Nálunk kis családi vállalkozásokban kellene gondolkodni. Olyan mesterségeket oktatni, melyeknek ezekben vennék hasznát a tanulók. Belgium nemzeti jövedelme 80 százalékát kis- és közepes vállalatok termelik meg! A középréteghez tartozó emberek munkaerőigényét kellene nekünk is kielégítenünk. Ez nem teljesen új ötlet, Romániában már működött hasonló.
– Közelítünk mi ehhez valamelyest?
– Apránként. A megyeszékhelyi inkubátorházban az ASIMCOV sok ilyen jellegű kezdeményezéssel dicsekedhet. Létrehozták a különböző szakmai területeket összetartó/összefogó klasztereket. A jövőt illetően ezen klaszterek, az ipari kamara és a szakközépiskolák együtt kell, hogy megfogalmazzák, milyen szakmai képzésre van igény a munkaerőpiacon, és milyen támogatások által próbálják a nyolcadik osztályt végzetteket megnyerni a szakképzés érdekében. De a hazai vállalkozók is nehéz helyzetben vannak. Egyrészt egy vállalkozás profitorientált, másrészt a romániai törvények nem támogatják kellőképpen a vállalkozót abban, hogy befektessen a képzésbe. Egyrészt megfelelő törvényeket kell alkotni, melyek a vállalkozókat segítik a szakképzés támogatásában, másrészt a vállalkozóknak is fel kellene ismerniük, hogy a haszon később jelentkezik, amikor a képzett fiatalok náluk állnak munkába. Tehát saját leendő alkalmazottaikat nevelnék ki. Méghozzá úgy, hogy hasznukat vehessék. Hogy van-e példa rá a megyében? Kimondottan a duális jellegű képzésre, sajnos, nincs. Vannak együttműködési szerződések iskolák és vállalkozók között, amely a gyakorlati képzés egy részét kihelyezi a céghez, de nincsenek a duális rendszerre vonatkozó megállapodások, belefoglalva a többi juttatást és lehetőségeket is. Próbálkoztak a konfekcióiparban, de az nem igazi duális képzés. A Kós Károly-iskolának is vannak tanulói nadrággyárban, de a cégek ezért nem tudnak fizetni, mert nem tudják leírni adójukból, hiányoznak a törvényes keretek. A gyerek ímmel-ámmal dolgozik, mert nem látja hozadékát. Partneri szerződés van az oktatói központ és a szakcég között, de hiányzik a harmadik pillér, a gyerek és a szülő, e nélkül sántít a dolog.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Bivalyok ereje
Aki falun találta meg a boldog élet titkát
Kolumbán Gábor 1996 és 2000 között Hargita megye tanácselnöke volt. Életének valódi fordulata azonban nem akkor következett be, amikor otthagyta a politikusi pályát, hanem 2008-ban, amikor a Hargita megyei Énlakán bivalyok tartásával kezdett foglalkozni. Az olaszteleki felmenőkkel rendelkező gazda az itteni falutalálkozó alkalmával tartott előadásán beszélt új elfoglaltságáról, életfilozófiájáról, a székely falu jövőjéről.
Kolumbán Gábor innovátornak, azaz újítónak határozza meg magát: mint mondta, székely falvainkkal az az egyik nagy gond, hogy kevés bennük az újító szellemű ember, ha valaki valamit újítani próbál, azt a falu bolondjának nézik.
– Pedig annak idején aki az első cséplőgépet bevitte egy faluba, az is újítónak számított. Ha nem történt volna meg, hol tartanánk most? – tette fel a kérdést.
Ő falura költözvén még a kinti vécén is újítást alkalmazott, az övé kétlyukú: három évig az egyik lyukat, aztán a másikat használják.
– Míg használjuk az egyik lyukat, addig a másik lyuk alatt elkészül a komposzt, amit felhasználunk – magyarázta. – Gondolkodjanak el azon, hogy egyszer csak eljön az idő, amikor nem lesz víz, amivel leöblíteni a vécét. Városon lehet megoldás a vízöblítéses vécé, de falun semmi szükség rá. Amúgy a klímaváltozás szomorú eredményeként egész vidékek maradhatnak nemsokára víz nélkül, akik falun élnek, tudják, miről beszélek. Az idei már a hatodik száraz esztendő volt.
Visszatérve az innovációs szellemhez, úgy értékeli, mifelénk a legtöbben azt szeretik csinálni, amit mindenki más csinál, de a székelyre az is jellemző, hogy az idegenekre jobban hallgat.
– Falvaink fejlődésében ezért fontos szerephez juthatnak a magyarországi testvértelepülések, ők talán motiválhatják a helyieket abban, hogy érdemes előrelépni – hangsúlyozta.
A bivalyok az életöröm forrásai
– Elgondolkoztam azon, miként volt évszázadokig fenntartható a gazdálkodó székely életforma, és közben gyakorlati megoldásokat kerestem, hogy miként lehetne ma is a gazdálkodásból megélni, így jutottam el a bivalytartásig – folytatta.
Oklándon volt két bivalytartó gazda, általuk került kapcsolatba az „okos szemű, sírni is tudó” állatokkal.
– A bivaly ránézésre lomha állat, ám hegyre felfelé is tud szaladni, és nem véletlen a mondás, hogy bivalyerős, mert nagyon erős állatok. A csordában nem a bika a góré: hierarchia van, a dagonyázást is csoportokban, felváltva végzik, nem bökdösik egymást. Igénytelenek, az alom felét megeszik, így a szalmát, a kórét is, de rémeik az állatorvosoknak, mert nem lehet látni rajtuk, hogy betegek. Azonban, ha haldoklik, két-három másik bivaly melléje jön, és melegíti. A bivalyt nem kell vezetni, jól nevelhető állatok, szabadon mozoghatnak, mi legalábbis csak a fejés idejére kötjük meg – mesélte.
De ami a legfontosabb szerinte, hogy a bivalyoktól életörömöt lehet tanulni.
– A 21. század emberének az a legnagyobb baja, hogy nincs életöröme. Az ember pedig mi másért él a földön, mint azért, hogy boldog legyen, s ha az emberi kultúra ezt a boldogságot már nem képes megadni, akkor olyan állatok társaságát kell keresni, akiktől tanulhatunk.
És meg is magyarázta.
– A bivalyok a bőség és megnyilvánulás szimbólumai. Hatalmas fejük a magasabb rendű intelligenciát képviseli, erős testük pedig a földhöz köti őket. Ők a világi és a szakrális közti összekötő erő, és az imával végzett helyes cselekvésre tanítanak. A bivalyok figyelmeztetnek, hogy megelégedjünk azzal, amink van, hogy tiszteljük az élet összes formáját, és becsüljük saját isteni lényünk integritását. Az egyenlőség, áldozathozatal és szolgálat jelképei, megmutathatják nekünk, miként éljünk egyetértésben, elfogadásban és örömben. Segítenek megszabadulnunk az önsajnálattól, a bőséget tudatosítják bennünk. A bivaly erős gyógyír, ami segít tökéletlenségünk gyógyításában, és visszacsatol az Anyaföldhöz és Égatyánkhoz.
Vállalkozzunk vidéken!
A bivalytartás gazdasági vetületeiről szót ejtve megjegyezte: a bivalyokat még turistalátványosságként is lehet mutogatni, ám nem mellékes a bivalytejből származó termékek hasznossága sem. Az elején ők 2 lejért adták el a nyers bivalytejet, mígnem neje elvégzett egy sajtkészítő tanfolyamot, aztán sajtműhelyt rendeztek be Énlakán, és ma 14-15 féle sajtot készítenek, ami természetesen nagyobb jövedelmet is jelent számukra.
– Vállalkozni kell vidéken – fejtette ki –, azonban a vidéken előállított termékeknek helyben piacot is kell teremteni.
Véleménye szerint vidéken ma nincsenek piacok. Bár a turizmusba történtek beruházások, épültek falvakon is panziók, azoknál a vendégeket a városi nagyüzletben vásárolt disznóhússal etetik, holott minden, de minden helyben is előállítható.
– Ma már termelői igazolvánnyal mindenki eladhatná helyi termékét, a gond az összefogás hiánya, mert egyvalaki nem tud falun panziót is, farmot is működtetni. Meg kellene osztani a feladatokat – vélekedett.
A helyi termékeké a jövő
Másrészt úgy látja, a jövő gazdaságának alapját a helyben előállított termékek fogják képezni, mert a szállítás hovatovább egyre drágábbá válik, és egyre kevésbé éri majd meg több száz kilométerre elszállítani egy terméket eladás céljából.
– Annak ellenére, hogy a falvakat már 150–200 éve módszeresen rombolják, és a falusi embereket városra kergették, nemcsak nálunk a kommunizmusban, hanem az egész világon, a falvak jövője mégsem olyan sötét, hiszen a gazdaság az ökológiai elvek szerint fog működni az elkövetkezőkben. Bármit lehet falun is csinálni, csak arra kell vigyázni, hogy az a bármi valamilyen módon azért kötődjön a földhöz is – osztotta meg gondolatait.
Úgy vélte, a székely falvakat kell ugyan fejleszteni, azonban vigyázni kell arra a polgármestereknek, hogy az embereket ne válasszák el a természettől.
– Nem kell lemásolni a várost, mert falun az élet ritmusát a természet adja meg. Falun még a diákoknak is külön tantárgyakat kellene tanítani, nem azokat, melyeket városon tanítanak – mondta.
Dilemma ma falvainkon az is szerinte, hogy életszerű avagy versenyképes gazdaságot állítsunk-e be, mert a kettő nagyon is különbözik egymástól. Mint vázolta, a versenyképes farmon három ember dolgozik legalább ezer, már-már robotszerűen táplált állattal, de őt nem ez a falusi jövőkép izgatja, hanem az az életszerű gazdálkodás, amelyben a tehenek, bivalyok békésen legelésznek az idillikus falusi környezetben, s amelyben a gazda megtermeli azt, amire szüksége van, a fölösleget pedig eladja.
– A fejlődés nem a javakkal kezdődik, hanem az emberekkel, az emberek tanultságával, szervezettségével és fegyelmével – összegezte mondanivalóját Ernst Schumacher közgazdász gondolataival.
Végül számos udvarhelyszéki példával szemléltette azt, hogy felbecsülhetetlen vidéki értékeinkkel van mit kezdeni: például gyümölcsfeldolgozók működnek a környéken, amiknek köszönhetően már új gyümölcsösöket is beállítottak az emberek, van gyümölcsfesztiváljuk, gyümölcsút, melyen végig lehet biciklizni, egyszóval a hagyományos háztáji termékek értékesítésében egyre többen látnak lehetőséget, s tesznek is azok felkarolásáért.
Előadásának, Olaszteleken legalábbis, azonnali foganatja is volt: Rácz Attila, az olaszteleki kastélyszálló tulajdonosa bejelentette, nagy fantáziát látnak ők is a helyi termékekben, ezért azon lesznek, hogy ezentúl, amit lehet, inkább a helyiektől vásároljanak fel, mintsem valamelyik távoli élelmiszerüzletből.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

A Guzsalyas húsz éve
Visszatekintő kiállítással, mesterségbemutatóval és játszóházas foglalkozásokkal ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas. A Míves Házban pénteken 18 órakor kezdődő rendezvényt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere nyitja meg, a mesterségbemutatóhoz Melkuhn Róbert és barátai biztosítják a zenei aláfestést. A rendezvényről és főleg az elmúlt húsz esztendőről az est házigazdáját, Tóth-Birtan Tinkát, a Guzsalyas Alapítvány vezetőjét kérdeztük.
– Hogyan ünnepeltek?
– Munkával... A polgármestert kértük fel, hogy nyissa meg a rendezvényt, mivel a városháza folyamatosan, létrejöttétől támogatja a Guzsalyast. Előbb helyet adott, később Phare-pályázattal létrehozta a Míves Házat, amely a 2002-es Szent György Napok óta otthont biztosít nekünk. A megnyitón az elmúlt húsz évből válogatott fényképek váltakoznak majd a kivetítőn. Megnézhetik magukat azok, akik egykor gyerekként tértek be hozzánk, s ma már ők hozzák kisgyerekeiket a táncházba, illetve akik a húsz év folyamán bekapcsolódtak tevékenységeinkbe. Párhuzamosan mesterségbemutatókat tartunk azokból a foglalkozásokból, amelyeket oktattunk, ezeket elsősorban a most aktív tanítványaink mutatják be. Gyerekeknek kézműves-foglalkozások lesznek a fazekasműhelyben, kipróbálhatják a korongozást, az emeleti műhelyünkben nemez- és agyagmarokedény-készítés lesz.
– Elfértek?
– Hát... sok jó ember kis helyen is elfér. Főként a falakra kerül a kiállítási anyag, amely egyfajta visszatekintés az elmúlt évekre, korábbi mestermunkákat is kiállítunk. A „földön” mesterségbemutatók lesznek, ezekre helyezzük a hangsúlyt.
– Hogyan kezdődött húsz évvel ezelőtt?
– Az úgy volt, hogy Benkő Éva hazaköltözött Budapestről, és mivel állami intézményekben nem talált munkahelyet, közben meg készült bezárni az Olt utcai német magánóvoda, Éva azt átvette. Időközben megismerkedett Kolozsi Attilával és Bajka Máriával, akik szintén láttak fantáziát a magánóvoda működtetésében. Ők főként a délutáni szabadidős tevékenységekben vettek részt, Éva igazgatta a tizenegy fős óvodai csoportot. A délutáni tevékenységekre szabadon jöhetett bárki, akit érdekelt a népi játszóházas foglalkozás. 1995 őszétől indult a gyermek táncház is, Éva vezette, a városi művelődési ház adott helyet.
– A kezdetkor Guzsalyas Játszóháznak hívták. Honnan jött a név?
– Kolozsi Attila a keresztapa. A mai gyerek úgy képzeli el, hogy a játszóház olyan hely, ahol színes labdák között ugrabugrálhat. Akkor ezt a fogalmat nálunk még nem ismerték, Magyarországon igen, s ott népi játszóházat jelentett, azaz tapasztalati úton játékosan elsajátítani ismereteket a népi kultúráról, anyagokról, kézművességről. A guzsalyasban az emberek összeülnek, közösen végeznek dolgokat, közben énekelnek, jól érzik magukat. A Guzsalyas óvoda felépítése, módszertana ezeken az elveken alapult: a gyerekek természetes anyagokat felhasználva ismerkedjenek meg a tananyaggal, emellett Éva hangsúlyt fektetett a népdalokra, népi gyermekjátékokra, a foglalkoztatásra, a mozgáshoz kötődő népi kultúrára.
– Te mikor csatlakoztál?
– Az óvoda és játszóház egy évig működött az említett felállásban. Akkor Bajka Mária kimaradt, helyette bejöttem én. Már korábban is segédkeztem, amíg gyereknevelési szabadságon voltam. 1996 őszétől én is ott vagyok.
– Meddig működött óvodaként a Guzsalyas?
– Egy kft. működtette az óvodát, a városházától bérelte a termet. A fenntartási, működtetési költségeket a tandíj nem tudta fedezni. Emlékszem, két-három évig nem vittünk haza egyetlen lejt sem. Amikor megkaptuk a legelső 100 lejt – ami akkor aprópénz volt –, nagyon nagy dolognak éreztük, hogy fizetést tudtunk hazavinni. Időközben mindenki tanulgatott, egyre több technikát tudtak mutatni, de még mindig gyerekcipőben jártunk. A gyermekekkel együtt szülők is jöttek, leültek segíteni, és egyre nagyobb igény mutatkozott a felnőttoktatásra. Ahhoz, hogy helyt tudjunk állni, képeznünk kellett magunkat. Elkezdtünk kijárni Magyarországra tanulni, Attila 1997-ben, én 1998-ban. Amint az iskolákban megismerkedtek tevékenységeinkkel, nőtt az igény, mind többen és többször akartak bejönni délutánonként, egyre többen hívtak el az iskolákba foglalkozást tartani. Részben emiatt, részben meg azért, mert azon a helyszínen tizenegy főnél nagyobb óvodai csoport működtetésére nem adtak közegészségügyi engedélyt, négy év után megszüntettük az óvodai oktatást. Valójában fenntartható sem volt az óvodai rész. Így délelőttönként is tudtunk fogadni iskolai csoportokat, és mi is el tudtunk járni iskolákba, szervezetekhez foglalkozásokat vezetni. – Mikor született meg a Guzsalyas Alapítvány?
– Bejegyeztetését már 1996-ban elindítottuk, de a bíróság állandóan visszautasította, amíg az illető akadékoskodó bíró nyugdíjba nem vonult. Végül 1998 augusztusában jegyezték be. Nagyot léptünk előre, mert már tudtunk pályázni és fejleszteni. Nemcsak a bevételből és a férjünk keresetéből otthonról elhozott pénzből, hanem külső segítséggel, pályázati pénzekből tudtunk fejleszteni, színvonalasan működtetni a tevékenységet. Időközben Attila elment Kolozsvárra, a Waldorf-iskolában oktatott, közben kijárt Budapestre tanulni. Hozzánk csatlakozott Szász Csilla, vele három évig dolgoztunk együtt, majd elment Moldvába csángókat tanítani. Kolozsi Attila visszajött, ekkor már Ildikóval, aki szintén beállt a csapatba.
– Tömegrendezvényeitek is voltak...
– ... amelyek kötődtek a népi ünnepkörhöz. Hatalmas rendezvények voltak. Az első tojásírást mi szerveztük. Gyimesből hívtunk tojásíró asszonyt, akitől mi is tanultunk hagyományos tojásírást, -festést és kesicekészítést. Ugyanígy megszerveztük a farsangi felvonulást meg a szüreti bált. Kezdetben még nagyon sok szülő beállt, a farsangi felvonulásokban a maskarás szerepeket mind felnőttek játszották. Ma már egyre nehezebb felnőtteket bevonni, akkor még a játszókedv nagyobb volt, 400–500 személy vonult fel. Húsz éve regölünk is. Eleinte kis létszámú csapattal, most már 100–120-an járunk. A gyerekek ráharaptak az ízére, és nagyon sokan jönnek. Eleinte még a városházán bent fogadtak, befértünk, most már csak az ajtó előtt regölünk.
– Kézművestáborokat is szerveztek...
– A táborok kimondottan gyerektáborként indultak már 1995 nyarán. A Guzsalyas tevékenysége tulajdonképpen a táborral kezdődött, akkor még nem volt kézművestábor az országban. A szülők fantáziát láttak benne, 120–130 gyermekkel dolgoztunk. Olyan sokan voltak, hogy felnőtteket fogadtunk felügyelőnek. A Csernátoni Népfőiskolánál szerveztük az elsőket. Katonai sátrakban laktunk, a szabad ég alatt tartottuk a tevékenységeket. Akkor egyetlen szülőnek nem okozott gondot, hogy 60–70 gyerek szállt meg egy nagy sátorban. Azért izgultak, hogy gyerekük férjen be a keretbe, és tudjon részt venni. Miután a Cosys Kft. és a városháza felépítette a Benedek-mezei tábort, ide költöztünk. Itt már vannak faházak, és ettől kezdve gondot jelentett, hogy ki hol alszik, ki sátorban és ki faházban. Ezelőtt 15–20 évvel az emberek sokkal természetközelibbek voltak, mint most. Akkor az sem volt gond, ha a nagy katonai sátorba befolyt a víz a zuhogó esőben, senkit nem érdekelt, se szülőt, se gyereket. Most is van lehetőség sátorral jönni a táborba, és kevesebbe is kerülne, de csupán az oktatók laknak sátorban, senki más nem akar. Megváltoztak a szülők is, a gyerekek is. De visszatérve: egy idő után két tábort kellett szerveznünk, annyian jelentkeztek. 1997-ben tartottunk egy 120 személyes, majd egy 60 személyes gyermektábort. Ahogy teltek az évek, egyre több kamaszkorú és felnőtt vett részt, nem lehetett már a programot egyeztetni. A nagyokat nem lehetett ágyba parancsolni, s így a gyerekek sem akartak lefeküdni. Közben Kolozsi Attila Bikkfalván szervezett egy fazekastábort felnőtteknek, az nagyon jól sikerült. Akkor határoztuk el, hogy váltunk. Gyerekeknek nem lehet szakmát tanítani, hanem sokféle mesterségből ízelítőt nyújtani. A felnőtt táborokban szakmai oktatásban részesültek a kamaszok és felnőttek. – Milyen mesterségeket oktattok?
– Az évek folyamán változott. Hosszú időn keresztül Tölgyesi Béla rézművességet oktatott, bútorfestést és bőrművességet Szász Judit, tűzzománckészítést eleinte Koszecz Sándor, aki Békéscsabáról járt ide, ám időközben munkahelyet váltott, és nem távozhatott ilyen hosszú időre, helyette Csókási Katalin Nóra lépett be, továbbá ötvösséget Vass Endre tanít. Gyerektáborban fafaragást Kun Péter, Ferencz Tamás és Nagy Jenő oktatott, fazekasságot Kolozsi Attila, négy éve meg Máthé-Szentkirályi Imola, időnként bevontunk más oktatókat, mint legutóbb Csuporné Angyal Zsuzsát. Nemezkészítést Benkő Éva, Kolozsi Ildikó meg én oktatunk.
– Milyen tanfolyamok zajlanak a Míves Házban?
– Felnőtteknek állandó fazekastanfolyam Máthé Szentkirályi Imola vezetésével, tűzzománckészítés az én irányításommal, gyerekeknek nemezkészítés és agyagozás keddenként Imola és Éva irányításával, csütörtökön szövés és nemezkészítés Éva és Ildikó, kedden gyermektáncház Benkő Éva vezetésével. Nem feltétlenül népi szakma, de nagyon hasznos a Vargyasi Melinda szabó-varró tanfolyama, az ott szerzett tudás segítségével állítottuk össze nemezruháinkat is.
– Hogyan összegeznéd az elmúlt húsz évet?
– Azt gondolom, nagyon nagy érési folyamaton mentünk keresztül. Amikor elkezdtük, nagyon fiatalok voltunk. Együtt értünk be: a Guzsalyas és a mi személyiségünk. Másrészt itt tanultunk szakmát. A húsz év alatt teljesedtünk ki mindannyian valamilyen területen. Itt nőttek fel a gyermekeink. Sajátjaim mindketten olyan irányba mozdultak el, ahol az itt szerzett tapasztalatokat továbbviszik. Itt születtek a Kolozsi-gyerekek. Összefonódott életünk a Guzsalyas fejlődésével. A térségre nagy hatással volt ennek az intézménynek a léte. Amikor elkezdtük, még sehol nem volt kézművesoktatás, nem szerveztek farsangot, kézművestáborokat. Ma már nincs olyan iskola vagy óvoda Sepsiszentgyörgyön, ahol ne tartanának farsangi vagy szüreti mulatságot, jobbára azokat az énekeket és táncokat játsszák, amiket tőlünk tanultak. Azokon kívül, akik a Csángóföldről származtak, senki nem ismerte a tojásírást. Ma rengetegen írják a tojást. Ha nem nálunk, akkor otthon vagy más intézményeknél, ahol a mi példánkra indították be ezt a tevékenységet. Ugyanilyen ráhatással volt a Guzsalyas jelenléte a táncoktatásra vagy a kézművesség oktatására. Ha ma valamely iskolában tábort szerveznek, biztos, hogy van ott kézműves-foglalkozás. Ez itt már természetes, de ha elmész egy másik városba, nem találod ezt meg.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

23. nem hivatásos színjátszók találkozója
Az Artsy M Diákszíntársulaté a Színpad díj
November 20–22-én az erdőszentgyörgyi művelődési otthonban a 23. alkalommal szervezte meg a Kis-Küküllő mentiműkedvelő színjátszók találkozóját a Maros Megyei Tanács, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Nevelés Maros Megyei Központja és a Bodor Péter Művelődési Egyesület.
A három nap alatt sorban felléptek: az erdőszentgyörgyi Bodor Péter színkör, a szászrégeni Rosszcsontok, a nyárádszeredai Bimbócska, a csíkfalvi Tündérkert gyermekszínjátszó csoportok, a szászrégeni Csim-Bumm ifjúsági és gyermekszínjátszó csoport, a mezőkövesdi színészeti egyesület, a dicsőszentmártoni népszínház, a szovátai Szarkafészek, a kovásznai Pódium, a marosvásárhelyi Artsy M diákszíntársulat, a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád színjátszó társulat, a szászrégeni Kemény János népszínház és a krasznai Tinikomédiások.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget kínáljon nem hivatásos színjátszóknak a megmérettetésre, a találkozásra, a tapasztalatcserére. Az immár 23 éve megszervezett rendezvénynek a házigazdákon kívül vannak visszatérő vendégei is, mint a szászrégeni, a dicsőszentmártoni, a nyárádszeredai csoport. A lehetőség szerint pedig más megyékből, sőt a határon túlról is beneveznek együttesek. Az idén a kovásznai Pódium és a krasznai Tinikomédiások voltak a távolabbról érkezett fellépők.
A háromnapos színpadi szemlét követően a színművészekből, színházi szakemberekből álló zsűri, azon kívül, hogy mindegyik előadást külön-külön értékelt, az idén a legrangosabb előadásnak járó díjat a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület által működtetett Artsy M diákszínjátszó csoport József Attila verseiből összeállított Elutazni önmagunkhoz című verses-zenés produkciójának (rendező: dr. Gyéres Júlia) ítélte oda. Az előadást állva tapsolta meg a közönség, s a zsűri véleménye is alátámasztotta a közönség tetszését. Az előadásban szerepeltek: Böjthe Róbert Zoltán, Bölöni Anna Tímea, Bugnár Szidónia-Erika, Domahidi Kata, Göktas Leyla Anna, Göllner Boróka, Jancsó Előd, Maier Krisztina, Mátyási Katalin, Nagy Andrea, Páll Endre Csaba, Rózsa Arnold, Szabó János Szilárd és Vajda Boróka.
Mint ismeretes, a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület 2012-ben jött létre azzal a céllal, hogy ápolja az erdélyi kultúrát és művészetet fiatal tehetségek felkarolásával. 2013-ban alakult meg az Artsy M Theater Troup (diákszínjátszó csoport), amelynek tagjai színészmesterséget, beszédtechnikát és zenét tanulnak. Eddig a díjnyertes előadáson kívül a diákok bemutatták a Musicking – most rólunk szól – című zenés összeállítást (rendező: drd. Molnár Kinga, Faragó Zénó), Lewis Carroll Alice Tükör-országban című darabját (rendező: Faragó Zénó), Nagy Andrea Ha nem kapok levegőt! című környezetvédelmi témájú egyfelvonásosát (rendező: Pálffy Péter), a Mátyás király tréfái című mesefeldolgozást (rendező: dr. Gyéresi Júlia). Az idén dr. Gyéresi Júlia (beszéd-technika) mellett Csíki Szabolcs színművész (színészmesterség) és Illés Alexandra színművészeti egyetemi hallgató (zene, ritmusgyakorlat) tanítja a diákokat. Egyesületvezető: Vajda György.
A továbbiakban a felnőtt színjátszók közül Fábián András Szászrégenből alakítási díjat kapott Marci bá alakjának megformálásáért Szentimrei Jenő A tisztás című darabjából. A dicsőszentmártoniak közül díjjal jutalmazták Csíki Ibolyát, a szovátaiak közül pedig Kertész Ildikót női alakításáért. A krasznai Ozsváth Ilona a diákszínjátszás terén kifejtett tevékenységéért kapott díjat. A Bodor Péter színkör teljes csapata különdíjat kapott személyiségfejlesztő munkájáért – tájékoztatott Kovrig Magdolna főszervező.
Erdélyi György
Népújság (Marosvásárhely)

Bor, kommunizmus, szexualitás és vallás – jön a TUDEK!
Licistáknak szerveznek tudományos konferenciát Kolozsváron
Több mint százötven erdélyi magyar líceumi tanuló vesz részt a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáján (TUDEK), amelyet a hét végén szerveznek meg az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban.
Vörös Alpártól, az Apáczai-líceum igazgatójától megtudtuk: eddigi tapasztalatai szerint a TUDEK-en való részvétel, illetve díjazás nagy mértékben befolyásolja a fiatal pályaválasztását, a tudományos kutatáshoz való hozzáállását. Az idei TUDEK-re 102 előadás 161 szerzőjét várják Erdély minden régiójának rangos középiskolájából. Kolozs megyéből 27 diák szerepel 16 dolgozattal. A dobogós helyezést elérő erdélyi diákok részt vesznek 2016 áprilisában a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján (TUDOK), amelynek a szolnoki Varga Katalin Gimnázium ad otthont, továbbá előnyt élveznek a Babeş–Bolyai Tudományegyetemre (BBTE) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemre (EMTE) való felvételin.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

„Margitta élni akar”
Vasárnap délelőtt, mint az elmúlt 21 esztendőben mindig megemlékeztek a „hepehupás vén Szilágy” szülöttéről, „Dózsa György unokájáról”, a 20. század legellentmondásosabb költőjéről, Ady Endréről Margittán.
A református istentiszteleten Kovács Gyula hirdette Isten igéjét, prédikációjában kiemelve Ady istenes verseinek mondanivalóját, üzenetét. Az istentiszteletet követően a templom falain belül tartották a megemlékező irodalmi műsort, és ott hangzottak el a beszédek is. Bátran elmondhatjuk, hogy a nap fénypontja a Puskás Miklós zenetanár által vezetett iskolai kórus előadása volt. Felkészültségük megkérdőjelezhetetlen, előadásuk meghozta hatását, hiszen a jelenlévők együtt dúdolták Ady ismert verseinek megzenésített változatát a diákokkal, és a szemekben felcsillanó könnycseppek is az elismerés jelei voltak.
Bradács Alíz, Margitta körzet RMDSZ elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket, világi elöljárókat és jelenlévő margittaiakat, majd elsőként Petneházy Attila, a Magyar Országgyűlés FIDESZ-es képviselője, a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház tagja osztotta meg irodalmi műsorral egybekötött emlékező gondolatait a margittaiakkal, illetve tolmácsolta Pánczél Károlynak, a Nemzeti Összetartozás Bizottsága elnökének erre az alkalomra megfogalmazott üzenetét. A képviselő megköszönte a meghívást és elismerő szavakkal illette a diákok előadását is.
Őt követően Cseke Attila képviselő szólt szülővárosa emlékező gyülekezetéhez, beszédét Ady Endre Margitta élni akarcímű verses históriájából vett idézetre alapozva.
„Emlékezzünk vissza a 25 évvel ezelőtti Margitta közéletére. Nem volt Ady-szobor, nem tarthattunk nyilvános megemlékezést, nem volt önálló magyar iskolánk sem. 21 évvel ezelőtt lett Ady-szobor és azóta minden évben emlékezünk. Mert a költővel együtt mi is valljuk: Margitta élni akar.” – zárta beszédét a képviselő.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Érték még a könyv?
Október végén a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban immár második alkalommal rendezték meg az V–XII. osztályos diákok novellavetélkedőjét.
A Communitas Alapítvány által támogatott program célja az volt, hogy a 13 nagyváradi magyar oktatási intézményben tanuló közel 300 diákot olvasásra inspirálják. Célkitűzés volt ugyanakkor az önművelés igényének és szokásainak felfedezése, az együttműködésen alapuló csapatmunka örömének, szépségének átélése.
A versenyre benevező iskolák négyfős csapatokkal jelentkezhettek – minden évfolyamról egy-egy diák. Ebben a kategóriában összesen hat iskola diákcsapata képviseltette magát a versenyen: egy-egy csapat az Ady Endre, Szent László líceumokból, a Mihai Eminescu Főgimnáziumból, egy a Loránffyból, a szervezők részéről, illetve a vidékről a borsi és a székelyhídi iskolák is képviseltették magukat egy-egy csapattal.
A vetélkedő célja az volt, hogy a diákok kreatívan gondolkodjanak az elolvasott művekről, egyéni olvasatokat hozzanak létre és értelmezéseiket bemutassák, megosszák társaikkal.
Örömmel nyugtáztuk a nagy érdeklődést, hiszen a gimnáziumi korcsoportban tizenöt csapat sorakozott fel a ,,lila csatamezőn”.
Végül, az eredmények alapján dicséretben részesült a lorántffys csapat, harmadik helyezést értek el a Mihai Eminescu Főgimnázium diákjai, második lett a Szent László líceum és első helyezést értek el az Ady Endre Líceum tanulói.
A rangsorolás a verseny jellegénél fogva nagyon nehéz volt, de a zsűri alapos munkája révén sikerült kiválasztani a legjobb négy csapatot: a Szacsvay Imre Általános Iskola Irkászok csapata részesült I. díjban, II. díjat a 11-es Általános Iskola Lila katonák csapata kapta, III. díjat szintén a 11-es Általános Iskola vehette át 2×2 Lotti csapatnévvel, a dicséret a bihari Gáspár András Általános Iskola diákjait illette, akik Vitaminbomba néven jelentkeztek
Bán Imola
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Adománygyűjtés zajlik az udvarhelyi tanintézetekben
Még fogadnak adományokat péntekig az általános iskolákban és óvodákban elhelyezett dobozokba a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány YouthBank programja és az Udvarhelyi Fiatal Fotósklub által közösen szervezett karitatív akcióban.
Az immár harmadik éve megszervezett gyűjtőprogramban önkéntes középiskolások dobozokat helyeztek el a város tanintézeteiben, ahova az ott tanuló gyerekek és az ott dolgozók jó állapotban lévő játékokat, könyveket, illetve érvényes szavatosságú édességeket tehetnek. Az akció november 17. és 27. között zajlik.
Az ily módon összegyűlt adományokat a YouthBank és a Fiatal Fotósklub a december 2–5. között zajló Márton Áron téri Mikulás-vásárban értékesíti. Az itt begyűlt összeget pályázatokra fordítják. A megmaradt játékok, édességek a Simó Megsegítő Egyesület által támogatott zetelaki és szentegyházi gyerekekhez, valamint a székelyudvarhelyi fogyatékos gyerekekhez kerülnek.
Kilyén Melánia, a YouthBank koordinátora elmondta, hogy van iskola, ahol két nap alatt már megtelt az adománygyűjtő doboz. A gyerekek nagy lelkesedéssel vesznek részt az akcióban, olyan is van, hogy szalaggal átkötött kész ajándékcsomagokat találnak a dobozokban. A koordinátor elmondása szerint a vásáron általában 1700–1800 lej gyűl össze, amit az OTP Bank megdupláz.
Az akció szervezői a karácsonyi vásáron is részt vesznek. Az ott befolyt nyereséget hozzáadják a Mikulás-vásár bevételéhez, majd ezt az összeget a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal megduplázza. Ily módon általában 10 ezer lej gyűl össze, amire a város diákjai és civil szervezetei közösségépítő projektekkel pályázhatnak. A korábbi években rendszerint hét-nyolc nyertes pályázata volt a programnak.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro

Kollégiumot kap a Sapientia Sepsiszentgyörgyön
Egyetemi kollégiummá alakítják át a sepsiszentgyörgyi textilgyár egykori leányotthonát, az ingatlant ezt követően a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) diákjai használhatják.
Kató Béla, az erdélyi református egyházkerület püspöke közölte, a több mint tíz éve üresen álló épületet már megvásárolta egy helyi cég, és el is kezdődött a felújítás az egyház megbízásából. Kató Béla elmondta, reméli, hogy a kollégiumot már a következő tanévtől birtokba veheti a Sapientia, bár annak működtetéséről a következőkben dönt az egyházkerület.
A városban a munkálatok láttán elkezdődtek a találgatások, sokan attól tartottak, hogy menekülteket fognak elszállásolni az ingatlanban.
Sepsiszentgyörgyön ettől a tanévtől indult be a Sapientia EMTE kihelyezett oktatási központja, az agrármérnök szakon egyelőre harminc fiatal tanul, tervezik az erdészeti szak létrehozását is. A fiók létrehozásáért a helyi elöljárók lobbiztak, hogy a visszakapott földeken, erdőkben versenyképes gazdálkodás jöhessen létre.
A bentlakással nemcsak az egyetem, hanem a város is nyer, hiszen az üresen álló, romos épület rontotta a városképet. Az 1879-ben alakult székely szövőgyárat 1999-ben a magánosításkor hatalmas adóssággal vette át a belga Drapantex cég, a tartozások miatt nem volt villany, gáz és víz.
A leányotthonból az új tulajdonos kiköltöztette a lakókat, az ingatlan azóta üresen áll. A gyár vezetősége korábban úgy nyilatkozott, azért nem költenek a külső épületek tatarozására, mert minden nyereséget a termelés korszerűsítésére fordítanak. A gyár igazgatója korábban jelezte, a „leányblokkot” eladnák, azt az önkormányzat is felmérte, de végül az adásvétel elmaradt.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Hazahozni és itthon tartani a szakembereket (Orvosi lakásokat avattak)
Olyan perspektívát kell nyújtanunk a fiatal orvosjelöltek számára, amely rövid távon lelassíthatja, hosszú távon megállíthatja a képzett erdélyi magyar fiatalok elvándorlását – hangsúlyozta Potápi Árpád, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tegnap a marosvásárhelyi Studium Alapítvány által épített sepsiszentgyörgyi orvosi lakások átadásán. Az avatón jelen voltak az első lakók is, akik szerint ez a lehetőség óriási segítség számukra.
A háromezer négyzetméteres belterületen, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház udvarán felépített ötszáznegyven négyzetméter összfelületű, kétszintes épület alapkövét két esztendővel ezelőtt tették le. A magyar kormány a Studium Alapítványon keresztül százöt millió forinttal járult hozzá a három kétszobás és három egyszobás lakás építéséhez, berendezéséhez, a megyei önkormányzat a telket adta, az utat, a közüzemi bekötéseket, valamint a kerítésen belüli további munkálatokat a helyi önkormányzattal közösen finanszírozták. Potápi Árpád méltatta az összefogást, ami lehetővé tette, hogy felépüljenek a lakások, és hangsúlyozta, a tegnap átadott létesítmény a székelyföldi magyar közösségnek épült. Az államtitkár kiemelte, a külhoni magyarságnak ma az asszimiláció és az elvándorlás veszélyével kell számolnia, ezért fontos biztosítani, hogy a Magyarország határain kívül élő diákok a jövőben is anyanyelvükön tanulhassanak. Jövőképet kell nyújtani azoknak a fiataloknak, akik szülőföldjükön tanulnak tovább és itt is akarnak maradni – mondotta. Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta, kiemelt céljuk, hogy olyan intézményeket hozzanak létre, amelyek révén bátorítják a fiatalok itthonmaradását, lehetőséget biztosítanak a pályakezdő orvosoknak, tanároknak, művészeknek a karrierépítéshez. Szerinte a szolgálati lakások és a szórványkollégiumok olyan intézmények, amelyek a megmaradás alappilléreit jelenthetik, és elmondta, ezek megvalósítását a magyar állam támogatja, ezáltal a nemzetépítés igazi tervezője és kivitelezője Erdélyben is. Méltatta a magyar kormány, a Studium Alapítvány, a helyi és megyei önkormányzat összefogását az orvoslakások építésében, amelyet a régi kalákákhoz hasonlított, amikor mindenki azt hozta, amije volt. Szerinte lépésről lépésre, építményről építményre kell és lehet tenni az itthonmaradásért.
A betegnek joga van anyanyelvén beszélni
Hazahozni és itthon tartani akarjuk a szakembereket – mondta Tamás Sándor megyeitanács-elnök, aki emlékeztetett arra, hogy a kórházak 2010-es decentralizációja óta új menedzsmenttel és szemlélettel folytatják a megyei kórház rehabilitációját, támogatják a kézdivásárhelyi és a baróti kórházat, a helyi önkormányzatokkal közösen felújítanak vidéki családorvosi rendelőket. A fiatalok itthontartásáért Sepsiszentgyörgy is folyamatosan cselekszik – mondta Antal Árpád, a város polgármestere, aki megemlítette, hogy hét és fél évvel ezelőtt hirdették meg a Gyere haza programot, és néhány éve átadtak harminc lakást tanároknak, művelődési intézményekben dolgozó alkalmazottaknak. „A magyar kormánnyal összefogva olyan hatásköröket vállaltunk át Románia kormányától, amelyek az állam hatáskörébe tartoznak, de nekünk az az érdekünk, célunk, hogy a fiatalok itthon maradjanak, hogy jó minőségű szolgáltatásokat tudjunk nyújtani az oktatás, az egészségügy, a kultúra területén” – mondta a városvezető, majd azt üzente a kórház minden alkalmazottjának, hogy „a betegnek mindig, minden körülmények között joga van anyanyelven kommunikálni, és nem lehet elfogadni a huszonegyedik század Európájában, hogy egy beteg anyanyelven nem tud kommunikálni az orvossal”. (Az üzenet utalás volt arra a nemrég történt esetre, amit lapunkban olvasói panaszként közöltünk, amikor egy betegnek azt mondta a megyei kórház egyik sürgősségi orvosa, ha nem tud románul, menjen haza.)
Infrastruktúrát, tudást és közösséget építünk – ismertette a Studium Alapítvány jelmondatát dr. Vass Levente, az alapítvány ügyvezető elnöke, és megköszönte az együttműködést minden partnernek, támogatónak. A Böjthe-Beyer Kinga tervezte és a helyi Eurohaus cég által kivitelezett épületet megáldotta Incze Zsolt református és Kovács István unitárius lelkész, valamint Hajdu János plébános, a Sepsi-Barcasági kerület főesperese, majd a meghívottak meglátogatták a lakásokat. Az avatón részt vett Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, valamint Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója is. Akik beköltözhetnek
A két évre szóló (egyszeri, kétéves meghosszabbítási lehetőséggel) lakhatási pályázatokat egy nyolctagú kuratórium bírálja el. Jelenleg négy igénylőnek utaltak ki lakást, a fennmaradt kettőből az egyik vendéglakásként szolgál a nem sepsiszentgyörgyi, de itt ügyeletező orvosok számára. A kézdivásárhelyi dr. György-Szakács Csaba sebészorvos versenyvizsgával nyerte el állását szeptember 1-jétől a megyei kórházban, szintén orvos feleségével és két kisgyermekével telepedett haza Marosvásárhelyről. Lapunknak azt mondta, tizenkét év után tért vissza Háromszékre, és minden, ami megkönnyíti az elindulást, nagy segítség számukra, így ez a kétszobás lakás is. Bízik abban, hogy ők is segítségére lesznek a helyi közösségnek.
Dr. Gyulai Gabriella neonatológus a megyei kórház újszülött osztályának orvosa, gyergyói származású, jelenleg néhány hónapos kisbabáját neveli. Azt mondja, nagy segítség a szolgálati lakás, de úgy véli, aki el akar menni, az elmegy, szerinte egy lakással senkit nem lehet itt tartani. „Ahhoz, hogy itt maradj, több kell. Számtalan lehetőségem volt elmenni, tanultam külföldön is, de mindig hazajöttem. És úgy tűnik, itt, Sepsiszentgyörgyön és a megyei kórházban jó helyen vagyok.” Nemcsak anyagi szempontból, hanem a karrierje tekintetében is szerencsésnek tartja az alsócsernátoni dr. Ráduly Orsolya labororvos, hogy szolgálati lakást kapott, és januártól a megyei kórházban dolgozhat. A negyedik lakó, a brassói dr. Costache Cătălin intenzív terápiás orvos tegnap nem volt jelen az avatón, így őt nem kérdezhettük, a szervezőktől megtudtuk, jelenleg ingázik, emiatt kért lakást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Villámdarabok szemléje: a héten zajlik a SPOT
A héten zajlik, és vasárnapig tart a 9. Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja, azaz a SPOT-fesztivál Nagykárolyban.
Az idei rendezvény hívószava: randevú. Most először Szatmárnémetiben is szerveznek programokat. A SPOT-társulat, azaz a fesztivál idejére összeállt minitársulat bemutatja második, a budapesti k2 Színházzal közösen létrehozott produkcióját.
A Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja idén a craiovai, marosvásárhelyi, kolozsvári, újvidéki (Szerbia) és passaui (Németország) oktatási intézmények diákjait látja vendégül. A diákokon kívül jelen lesznek további fiatal művészek Budapestről, Kolozsvárról és Szatmárnémetiből. A programokra – amelyek többségére csütörtöktől vasárnapig kerül sor – a Simion Bărnuţiu Iskolaközpont sporttermében, a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos Stúdiótermében és a nagykárolyi Equus Lovasegyesület lovardájában kerül sor.
A román, magyar, német és francia nyelvű előadásokra a nagyközönség számára a belépés ingyenes. A szervezők közlése szerint a SPOT-fesztivál idén kiemelt figyelmet fordít a közösségi programokra. Különféle eseményekre kerül sor óvodákban, iskolákban, közterületen és idősek otthonában, román és magyar nyelven is.
„A színház így újra betöltheti a nagykárolyiak életében azt az eszszenciális szerepet, amelyet a hétköznapokban is játszania kellene, hozzájárul a legfiatalabbak neveléséhez, és segít az egyedüllét elviselésében, feldolgozásában” – fogalmaznak közleményükben a szervezők. A SPOT közösségi programja többek között óvodásoknak szóló színházi előadást és középiskolásoknak szóló kreatívírás-műhelyt is tartalmaz. De lesz éjszakai filmvetítés nagykárolyi lakónegyedekben, jellegzetesen urbánus épületfelületekre: kazánházakra, garázsfalakra vetítenek az érdeklődőknek. Emellett természetesen utcai színházi előadásokra is sor kerül.
Az oktatási-nevelési és közösségi programokban közreműködnek: a kolozsvári színház és televízió kar harmadéves diákjai, Fischer Botond és Horváth Benji költő, Banga Szilárd és Lamaskier képzőművész, valamint a kolozsvári színi egyetem mesteris diákjai, Árus Péter, Budizsa Evelin és Szucher Ágnes. A meghívott diákok részt vehetnek a Soós Attila rendező-koreográfus által tartott fizikai színházi műhelymunkában. Soós a Budapesti Színház- és Filmművészeti Akadémián végzett fizikai színház szakon, 2013-ban pedig megalapította a Trojka Színházat.
Egyéjszakás dráma a neve annak a projektnek, amelyet a nagykárolyi SPOT és a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén első alkalommal mutat be. Az együttműködés tulajdonképpen a kolozsvári színház magyar dráma napjára szervezett (szeptember 21-ei), egyéjszakás drámaírói műhelyének következő állomása.
A szeptemberi projekt keretében egy éjszaka alatt hét dráma született, amelyekből a nagykárolyi találkozó során a craiovai, kolozsvári, marosvásárhelyi, újvidéki és passaui diákok előadásokat hoznak létre. Folytatva a drámaírói műhely alapgondolatát, a csoportok a produkciók bemutatása előtt mindössze 24 órával kapják meg a szövegeket.
Szabadság (Kolozsvár)

Alaphármast építenek
Közösségfejlesztés magyar kormányzati segítséggel
Játékokat és gyerekkönyveket tartalmazó Csodasarkot adott át tegnap a Váradi József-iskolának és a Székely Mikó Kollégiumnak Potápi Árpád. A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ezt követően részt vett a Studium Orvosi Szolgálati Lakások átadó ünnepségén, miután ezek felépítését a magyar kormány 340 ezer euróval támogatta.
A Váradi József Általános Iskola dísztermében Fekécs Károly igazgató és mintegy ötven fehéringes-nyakkendős kisiskolás fogadta a magyar küldöttséget. A történelem szakos tanári alapvégzettségű államtitkár, aki „kedves kollégáknak” tekintette a megjelent pedagógusokat, közvetlen hangú beszédben gratulált A mi városunk pályázat győzteseinek (összesen több mint 3000 intézmény versengett), és „az első hóval elébe menve a Mikulásnak”, átadta az innovatív játékokból és könyvekből álló, százezer forint értékű csomagokat.
A Csodasarkot Zsigmond Katalin nyerte (I. osztály, tanítónő Domokos Zsuzsanna), díjat kapott Berde Blanka (IV., Tankó Blanka), Gáspár Dániel (I., Bardócz Ildikó), Szonda Regő (II., Saica Enikő), Gáspár Hanna Petra (Gulliver óvoda, Bódi-Bartos Laura). A versenyben egyénileg vettek részt a gyerekek, de az elismerés az osztályaiknak dukál. Az ajándékcsomagokat helyben, fülig érő szájjal és remegő kézzel fel is a nyitották!
Ezt követően átadták a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház udvarán mintegy 450 ezer euróból épített hat orvosi lakást.
– Ez egy olyan eszköz, amivel itt tudjuk tartani az orvosainkat, és biztonságos egészségügyi ellátást tudunk biztosítani a lakosságnak. Előremutató kezdeményezés, amelynek nemsokára Szatmárnémetiben lesz folytatása – nyilatkozta Potápi Árpád.
A lakások alapkövét két éve rakták le a marosvásárhelyi Studium Prospero Alapítvány kezdeményezésére.
– Az a tapasztalatunk, hogy nagy igény van ilyen jellegű segítségre, és mi ezzel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy magyar emberhez magyarul szóljon az orvos – mondta dr. Vass Levente, az alapítvány elnöke.
Antal Álmos, a kórház orvos-igazgatója szerint „a kezdő orvos tíz gondjából kettőt megoldottak”: munkahelyet és lakást ajánlottak.
Dr. Ráduly Orsolya rezidens labororvos jó szívvel el is fogadta ezeket, annál is inkább, mert „nem a pénzt tekinti elsődlegesnek, hanem azt, hogy segítsen saját közösségének”.
Antal Árpád szerint „kár, hogy a román kormány kimaradt ebből a projektből”, amelynek nagy részét a magyar kormány állta. A megyei és a városi önkormányzat olyan munkát végzett el, „ami nem lenne feltétlenül a feladata” – jelentette ki a megyeszékhelyi polgármester.
Tamás Sándor megyetanácselnök az „alaphármasnak” számító híd-út-kórház-fejlesztés részeként tekint erre a beruházásra, amelyhez még a 18 millió eurós kórházfelújítás is tartozik, benne 4 millió eurónyi új berendezéssel. Incze Zsolt református esperes nem hazudtolta meg önmagát, áldása előtt azt kívánta: „Itt üldögéljenek naphosszat, és unatkozzanak az orvosok, semmi dolguk ne legyen.”
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Ahol a muzulmánok vannak többségben Romániában
Egy dologban biztos megegyeznek a románokkal. Ők sem kedvelik a bajkeverő magyarokat.
A Konstanca (Constanţa) megyei Dobromir község az egyetlen romániai település, ahol az iszlám vallású lakosság többségben van. Itt évszázadok óta minden nap felhangzik az „Allahu Akbar”, mégsem halt még bele senki.
Romániában 70.000 muzulmán van. Egy részük több száz éve itt él, mások néhány évtizede. Kevesen írtak róluk azelőtt, hogy a radikális iszlám rémületbe ejtette a világot. Az Adevărul egy kampány keretében szeretné felfedni a romániai muzulmánok igazi arcát. Bementünk a házaikba és a dzsámijaikba, hogy megnézzük, miként élnek, imádkoznak és gondolkodnak ezek az emberek, akiket hajlamosak vagyunk oly könnyen megbélyegezni. Találkoztunk iszlámra áttért románokkal, akik továbbra is a keresztény családjuk körében élnek. Beszéltünk üzletemberekkel és vallási vezetőkkel, olyanokkal, akik iszlám alapítványokat hoztak létre és mecseteket építettek. Elmentünk Dobrudzsába, hogy lássuk, miként élnek az ősi közösséghez tartozó muzulmánok és mennyi maradt meg a szokásaikból. Megpróbáltuk megérteni, mit jelent a mai Romániában muzulmánnak lenni.
„Mi is muzulmánok vagyunk”
A dobrudzsai muzulmánok több száz éve élnek a keresztények között. A két közösség eddig sohasem ártott egymásnak vallási okokból. A Konstanca megyei Dobromir községben a muzulmánok többen vannak, mint a keresztények. Ez az ország egyetlen községe, ahol többségben van a muzulmán vallású lakosság: a 3.000 helybéli kb. 60 százaléka török etnikumú román (így! – a szerk.), akik még az oszmán uralom óta maradtak itt, akárcsak a dobrudzsai muzulmánok többsége. Két mecsetük van, iszlám vallást oktató iskoláik, vannak saját hodzsáik, akik a dzsámikban szolgálnak és az a legfontosabb, hogy több száz évnyi tapasztalattal rendelkeznek a keresztény románokkal való békés együttélés terén.
Dobromir központjából nézve az iszlamizálódás veszélye értelmetlen vitának tűnik és Iaşa Remzi, egy testes török a kezével köröz a levegőben, hogy az egész falut átfogja: „Mi, az itteniek, ne lennénk muzulmánok? Mi is muzulmánok vagyunk. Elvágjuk mi valakinek a torkát? Megverünk bárkit? Vagyunk itt románok is, törökök is, cigányok is, mind egy fazékban élünk. Nincs itt semmilyen ellenségeskedés.”
Mehmet Selatin és Matei Vasile munkatársak a polgármesteri hivatalban. Átkarolják egymás nyakát, a török pedig a bajsza alatt mosolyogva néz Vasilére. „Ezt akkor sem gyalázhatnám törökül, ha akarnám. Ismeri a nyelvet, uram, gyermekkorunk óta egymás mellett élünk! Ha disznót vág én is segítek neki. Aztán egy kis bőrke, egy kis pálinka… Segítek neki, miért, verjem talán fejbe?” Vasile is nevet. Megerősíti, hogy jól megérti magát a muzulmánokkal: „Itt nem volt soha semmi.”
Dobrudzsa, a muzulmánok régiója
A hivatalos statisztikák szerint a romániai muzulmánok többsége Konstanca és Tulcea megyékben él, és a legtöbben török és tatár etnikumúak. Több száz éve élnek itt és akadálytalanul gyakorolhatták a vallásukat, a kommunista korszak kivételével, amikor az állam megpróbálta távol tartani őket a dzsámiktól. A Techirgiolból származó, jelenleg egy bukaresti mecsetben szolgáló Osman Aziz imám azt mondja, a kommunisták tilalmai nem riasztották el a muzulmánokat: „A 70-es években Techirgiolban éltem és vallást tanítottam a gyerekeknek. Az ottani polgármesteri hivatal párttitkára azt mondta nekem: «Velem gyűlik meg a bajod, ha folytatod a vallásoktatást». Mire én: «És mit fogsz tenni? Elszeded a kerékpárom elé befogott ökröket?». És folytattam a dolgomat, továbbra is tanítottam a gyermekeket, akik most dzsámiba járó felnőttek.”
Az iszlám a kommunizmus alatt
Senki sem hallott arról, hogy Dobromirban bármikor is lett volna valamilyen vallási jellegű konfliktus. Az itteni emberek nem érnek rá széthúzni, mert a szegénység összefogja őket. Amikor nincs mit enned, nem állsz le azon veszekedni, hogy Istent a templomban, vagy a dzsámiban kell-e keresni. Dobromirban nincs munka, a vizet pedig bödönben kell hordani. A nők április elejétől október végéig a falu közepén, az egész közösséget ellátó kútnál mossák a szennyest. Az utcákon több a szekér, mint a gépkocsi, Ismail Salim kovácsnak pedig még mindig vannak ügyfelei. 800 lejért készít egy szekeret, azonnal befoghatod a lovat elé és elhajthatsz vele. Dobromir község területén tíz évvel ezelőtt volt az utolsó jelentős baleset, amikor frontálisan ütközött két fiatalokat a diszkóból hazaszállító szekér, egyikük meghalt és többen megsebesültek.
Az itteniek szerint a forradalom előtt jobban éltek. Mindnyájan, a törökök és a románok is, a környékbeli TSZ-ekben dolgoztak. Elégedettek voltak, bár a kommunisták arra kényszerítették őket, hogy ne törődjenek annyira a vallással és a szokásokkal. Péntekenként, amikor az iszlámban a legfontosabb ima zajlik, a mecsetek zárva maradtak, mert a muzulmánok kint voltak a földeken. „Otthon azért néha imádkoztunk, mert a mecsetben csak a nagy ünnepeken lehetett, amikor a saját húsvétunkat és karácsonyunkat tartottuk. Akkor otthagytuk még a traktorunkat is és mentünk, akár ki is rúghattak volna bennünket, mert nem dolgozhattunk. Tudta ezt az igazgató is és mindenki, de békén hagytak minket”, mondja Ismail Salim, aki traktorista volt a Dobromiru Deal-i gépállomáson.
Az elrománosítás
A változó idők nyomot hagytak a dobromiri muzulmán közösségen. Az évek során eltűntek egyes szokások. A törökök megőrizték a nyelvüket és a vallásukat, de a román társadalom szokásaihoz is idomultak. „Muzulmánok vagyunk, de Romániában éltünk és átvettük a román szokásokat. Ha már itt élek, mit tehetnék? Csak teázgassak és kávézgassak, mint a törökországiak? Ha nem eszel és iszol, akkor minek élsz ezen a földön? Disznót vágok és megeszem, ez az igazság”, ismeri el Iaşa Remzi.
Dobromirban vegyes házasságok is vannak. A művelődési otthonokért felelős Ali Sari egy ortodox vallású fiúhoz adta hozzá a lányát, de nem bánja: „A fiú tartja a saját vallását is és tiszteletben tartja a feleségéjét is, amikor kell. Ez utóbbi szintén. A gyermekeiket megkeresztelték. Tisztelnek, elégedett vagyok. Egészség legyen!” Mehmet Selatin közbeszól, és előttünk kezd perlekedni vele: „Hiába vagy öreg, akkor is ostobaságokat beszélsz. A lányom egy románhoz akart hozzámenni és tiltottuk tőle. Nekünk megvan a saját vallásunk. Románok vagyunk, Romániában élünk, de a vallásunkat meg kell őriznünk.” Ali röviden letorkolja: „Hát akkor miért eszel disznót, hékás? Ha tartod a vallásodat, akkor miért eszel disznót?” Mehmet feldühödik és égnek emeli a karjait: „Nos, mert Isten engedte, ezért eszem disznót!” A veszekedés hahotázásban ér véget. Dobromirban senkinek sincs baja senkivel.
Mekkát sohasem látott muzulmánok
A muzulmán vallás öt pillérének egyike szerint minden hívőnek kötelessége életében legalább egyszer elmenni Mekkába. A dobromiri muzulmánok ezt a parancsolatot nem tudják betartani, mert túl szegények ahhoz, hogy elutazzanak a messzi Szaúd-Arábiában található szent városba. „Soha nem jutottunk el oda, de még reménykedünk. Szeretnénk elmenni, de itt mindenki szegény és nincs miből elutaznia. A tévében nézzük mi is”, mondja még Iaşa Remzi.
Tolerancia és szegénység
A megamecset és az esetleg Romániába érkező menekültek jelentéktelen témák a dobromiriak számára. A muzulmánok a vállukat vonogatják és nem értik, mi közük lehetne ezekhez a dolgokhoz. „Mi nem más országból érkeztünk, hogy félreállítsuk a románokat, mi itt születtünk, román személyink van.”
Ali Muzechea, a dobromiri közösségét irányító két imám egyike úgy gondolja, hogy az iszlámmal szembeni félelem az ismeretek hiányából fakad: „Az ország egyes térségeiben, ahol nem voltak muzulmánok, nem ismerik az iszlám vallást, és ezért alakulnak ki viták: nem akarunk megamecsetet, nem akarunk muzulmánokat az országban, mert gonoszak és terroristák. De az iszlám vallásnak nincs semmi köze a terrorizmushoz. Tényleg arra kérem a bukarestieket, nyugodjanak meg, mert nincs mitől félniük. Ahogy itt, Dobrudzsában évszázadokig együtt tudtunk élni, ugyanúgy lesz ezentúl is.”
Dobromirban két mecset van, és már senki sem mond semmit. Nemrég fel is újították őket a polgármesteri hivatal pénzéből és néhány török üzletember támogatásával. Eugen Iliescu polgármester azzal dicsekszi, hogy ugyanúgy gondoskodott róluk, mint az ortodox templomokról: „Ha itt lett volna etnikai elkülönülés, akkor belőlem nem lehetett volna polgármester, mert a törökök vannak többségben. Korábban török polgármester volt, most pedig engem szavaztak meg. Felújítottam a dzsámijaikat. Ez számomra normálisnak tűnik. Nem értem, minek vitatkoznak annyit Bukarestben. Ha ott vannak muzulmánok, akkor normális dolog mecsetet építeni nekik, mert nekünk is vannak más országokban templomaink.”
„A menekültekkel bonyolultabb a dolog. Itt is vannak munkanélküliek, olyan fiataljaink, akiknek nem tudunk biztosítani… Most meg jönnek ezek is. Isten tudja, hogy lenne jó!”, Eugen Iliescu, Dobromir község polgármestere.
„Hagyj már lógva, hékás, a törökjeiddel”
Dobromir község polgármesteri hivatalában vagyunk, egy emberekkel lassan megtelő szobában. A polgármester időnként bekukkant és győzedelmesen jelenti:„Még egy. Ő is muzulmán.” Összegyűlt a polgármesteri hivatalban dolgozó összes török és mindenkinek van egy története. Ali Sari azt mondta, hogy fiatalabb korában Erdélyben járt és összeveszett egy eladónővel, mert magyarul kérdezte meg tőle, hogy vásárolni szeretne-e valamit. Ali méregbe gurult és románul káromkodott egyet, hogy jól jegyezze meg. „Mi nem olyanok vagyunk, mint a magyarok, fiúk, hogy gondokat okozzunk, mi csendesek vagyunk.”
Ismail Esma, a takarítónő az ablakon keresztül leste meg a gyermekeit, amikor egy labdarúgó mérkőzést néztek. „Románia játszott Törökország ellen és a gyermekek a tévét ököllel fenyegetve kiabáltak: „«Add már, gyerünk! Most!» És akkor megfordult a fejemben, hogy vajon kinek szurkolnak, kiért kiabálnak ennyire? Gondoltam, a törökökkel, azoknak drukkolnak. És bementem hozzájuk: «Kiknek szurkoltok, hékás, a törökökkel?» A gyermekek megharagudtak rám: «Hagyj már lógva, hékás, a törökjeiddel. Romániának szurkolunk, hogy a mieink győzzenek!».”
Török hírek
De a dobromiri törökök nem hagyták magukat teljesen elrománosítani. Sok mindent feladtak, de a nyelvüket semmiképpen nem hagyták. A muzulmánoknál otthon csak törökül beszélnek és a gyermekek úgy kerülnek iskolába, hogy szinte egy szót sem tudnak románul. „Az elemiben megtörténik, hogy a tanárok feladatot adnak a török etnikumú diákoknak és azok semmit sem értenek belőle. A románul úgy, ahogy tudóknak kell lefordítaniuk a többieknek”, mondja Daniel Stroe, a község papja és ugyanakkor az iskola igazgatója.
És van még valami, ami hozzájárul a török nyelv fennmaradásához a közösségen belül. A dobromiri parasztok, szegénységük ellenére, összegyűjtötték a szükséges pénzt és dél felé irányított parabolaantennákat (így! a szerzőknek láthatóan fogalmuk sincs a parabolaantennák és a műholdak helyzete közötti összefüggésről – a szerk.) szereltek a házaik tetejére. Ezekkel több tíz tévéadót foghatnak. Heves viták zajlanak a törökországi hírekről a kocsmában, vagy biliárdozás közben (a falu központjában van egy billiárdasztal). Éppen merénylet volt Ankarában és a parasztok a pusztítás miatt ingatták a fejüket.
Helyi hagyomány: senki sem érettségizik le
Az iskolában nem okoznak gondot a vallási különbözőségek. Az iszlám és az ortodox vallásoktatás párhuzamosan zajlik, a tanévnyitókon pedig a pópák a Biblia, az imámok a Korán szerint kántálnak. Annak viszont katasztrofális következménye van, hogy a török etnikumú diákok későn tanulják meg a nyelvet (így! a szerzők a román nyelvre utalnak, nem túl finoman másodrangúvá silányítva a más etnikumúak anyanyelvét – a szerk.): az utóbbi években a dobromiri középiskola egyetlen diákjának sem sikerült leérettségiznie, sokakat pedig azért zártak ki, mert még a nevüket sem tudták felírni a vizsgalapra (akkor talán mégsem a román nyelvtudás hiánya az ok – a szerk.).
Számukra kevés alternatíva van. A bátrabbak nyakukba veszik a világot és külföldre mennek, Angliába, Németországba, vagy Olaszországba. Egyesek akár Törökországba is, ahol előnyt jelent a nyelvtudásuk, de rosszabbul fizetik őket és negyedévente meg kell újítaniuk a vízumukat. Az itt maradók állattartásból, juttatásokból és szociális segélyből élnek. A muzulmánok nagy hangon azt állítják, hogy dolgoznának, de nincs ki alkalmazza őket. A polgármester tehetetlennek mondja magát: „Tényleg nincsenek munkahelyeink, mert az ipar itt nem tud fejlődni. Távol vagyunk a közlekedési útvonalaktól, az autópályától, a vasúttól, mindentől…” Dobromirban még mobiljel sincs és az embernek olyan érzése van, hogy ha nem is a világ, de legalábbis az ország végén van. A bolgár határ három kilométerre van és a dobromiriak a bolgár falvak parasztjaival szoktak néha-néha találkozni a határ mellett. „Csórók ők is”, állapították meg a mieink.
Neciatin kétségbeesése
Dobromir szélén van egy régi temető, ahol sok nemzedéknyi muzulmán nyugszik. Már senki sem tudja, mióta. A sírkövek lassan belesüppedtek a földbe, a halottak neveit lekoptatta az eső és a szél. Már csak néhány szögletes kődarab áll ki a fűből.
Ezeken túl, ebben a lehangoló tájban áll néhány szegényes ház, ezek egyikében él Ali Neciatin. Inkább egy tapasztott falú putri, de bent nagy a tisztaság, még egy imádkozásra szolgáló sarok is van. Neciatin megmutatja, hol szivárgott be az eső a cserepeken keresztül, a megrepedezett falakat, az elrothadt tetőt. A szeméből kétségbeesés olvasható ki, Stan Vasile, a sógora pedig kíméletlenül megforgatja a sebében a kést: „Télen rád fog omlani, nincs már mit tenni.” Vasile Galac (Galaţi) környéki, de az élet pont Dobromirig vetette, ahol elvette Neciatin lánytestvérét. Módosabb, jobb háza és még kerítése is van. Azzal dicsekszik, hogy elvégezte a középiskolát: „Mi, akiknek megvan az iskolánk, boldogulunk úgy, ahogy.”
Neciatin amiatt siránkozik, hogy nincs hol dolgozni. Azt mondja, a kommunizmus idején egy TSZ-ben dolgozott és öt gyermeket nevelt. Az egyik meghalt, három szétszéledt a világban, egy másik mezítláb sertepertél körülöttünk. Most már semmije sincs, de még mindig reménykedik, hogy valakitől segítséget kap. Vasile vállon ragadja és brutálisan szertefoszlatja a reményeit: „Manapság mindenki magával törődik, Neciatin. Miért nem akarod megérteni, hogy a polgármester, miután megszavaztad, már nem segít rajtad? Számodra nem marad más, mint az, hogy párnába sírd a bánatodat.” Neciatin megdöbben ennek hallatán: „Rendben van, sógor, de amikor megígérte…” Vasile undorral legyint és felénk fordul: „Segítek neki, amennyire tudok, de nekem is megvannak a gondjaim.”
Neciatin kikísér bennünket a gépkocsihoz, kerülgetve a valaha sírkövekként szolgáló köveket. Úgy sír, mint egy gyermek: „Enni sincs mit.” De igazából a reménytelenség miatt szomorú. A Dobromirban esténként megszólaló imára hívások egyre távolibbnak hangzanak. „Allahu Akbar”, Allah nagyságos. Neciatin kicsi a tapasztott putrijában, a vallás pedig nem nyújt meleget ezeken az őszvégi éjszakákon.
adevarul.ro
foter.ro/cikk

Lefújt összmagyar együttműködés Marosvásárhelyen
Míg a Maros megyei RMDSZ-es vezetők látszólag megértették a választók egyértelmű üzenetét, miszerint a 2016-os helyhatósági választásokon közös tanácsosi listára van szükség mind a vásárhelyi, mind a megyei önkormányzat esetében, Kelemen Hunor, a szövetség országos elnöke egyértelművé tette: az előválasztás megszervezése nem a közös listaállításról szólt, és nem is támogatja ezt a javaslatot.
Hosszú, talán egyre hosszabb út vezet Marosvásárhelyen a magyarság pártsemleges, valós magyar–magyar összefogást tükröző listájához – derül ki egyes, befolyással bíró RMDSZ-es tisztségviselők álláspontjából.
Szerdán Kelemen Hunor szövetségi elnök a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy a marosvásárhelyi előválasztást a közös magyar polgármesterjelölt megválasztásáért szervezték, és az lenne a tisztességes, hogy ezt most minden magyar párt támogassa. Erről szólt a választás, nem arról, hogy „csinálunk egy lecsót” – hangsúlyozta Kelemen. Hozzátette: az előválasztást nem azért szervezték, hogy aki nem jutna be az önkormányzatba, az most valami más megoldással mégis bekerüljön. „Közös polgármestert választottak a marosvásárhelyiek, nem közös tanácsosi listát” – hangsúlyozta az elnök.
Miután egy héttel korábban Brassai Zsombor megyei elnököt kérdeztük, ezúttal Kelemen Márton, Vass Levente és Balogh József véleményére voltunk kíváncsiak. Emlékeztetőül: Brassai egészen másként látja a marosvásárhelyi helyzetet, mint a Kolozsvárról ítélkező Kelemen Hunor. Az RMDSZ megyei elnöke nem csak arról beszélt, hogy elfogadja a „lecsót”, de azt is belátta, hogy pártsemleges listára van szükség, azonban hangsúlyozta, hogy a döntést egymaga nem hozhatja meg. „A legnagyobb kihívás, amivel a magyar politikai pártok küszködnek, a marosvásárhelyi magyarok hitének és bizalmának a visszanyerése. A térvesztés csak valós összefogással fordítható vissza, ez pedig a közös jelöltlista összeállításában nyilvánulhat meg” – mondta a múlt héten portálunknak Brassai Zsombor.
„Sok ismeretlenes egyenlet”
A magyar–magyar együttműködés egy rendkívül nehéz, összetett kérdés, amire nehéz választ találni – véli Kelemen Márton, a Maros megyei Területi Képviselők Tanácsának elnöke. Oly sok ismeretlenes képlet ez, hogy szerinte nincs is olyan ember a szövetségben, aki jelen pillanatban pontos forgatókönyvet be tudna mutatni. „Egyet tudok: meg kell egyezni, mert ez a marosvásárhelyi magyarok elvárása” – állítja, nyomban hozzátéve, hogy számára az együttműködés csakis a reális erőviszonyok mentén képzelhető el. Ami azt jelenti, hogy minden párt a maga megfelelő súlyával veheti ki részét a körvonalazódó koalícióból. Egy olyan koalícióból, amely csak elméletileg lenne az ami, mert törvényszéki bejegyzését Kelemen egyrészt elkésettnek, másrészt értelmetlennek tartja.
smétlődő történelmet lát Vass Levente
A marosvásárhelyi választmány új elnöke, Vass Levente nem kívánja befolyásolni az ügymenetet. Mint mondja, a megyei illetve városi elnököknek, azaz Brassainak és Petinek kellene végigvinni a történetet, annál is inkább, mivel ők voltak azok az RMDSZ-vezetők, akik az előválasztások szervezését és lebonyolítását vállalták. „Ezelőtt szinte négy évvel, 2012 január végén, amikor első alkalommal meghívtak az egyébként egy éve folyó egyeztetésekre, kiderült, hogy lényegében minden előre el van döntve, nem lesz Vásárhelyen semmiféle egyezség. Ennek eredménye, hogy az eredeti döntéssel szemben végül nem én lettem a jelölt. Az az érzésem, hogy most is erről szól a történet. Úgy érzem, hogy ma is csak azért hívnak és kíváncsiak a véleményemre, mert az összefogás megtagadásának ódiumát meg akarják osztani a választmánnyal” – állítja a magát belső ellenzékinek meghatározó Vass. Az általa vezetett testület valamikor 2016 elején teszi majd közzé álláspontját, addig az öt éve nem módosult szabályzatát próbálja rugalmasabbra átgyúrni. Kérdésünkre, hogy magánemberként mit gondol, miként kellene megvalósulnia az összefogásnak, Vass nem válaszolt; szerinte ez nem magánügy, hanem közösségi kérdés. „Azt tudom, hogy az én jelöltem Soós Zoltán, és mellette teljesen mértékben hajlandó vagyok kiállni. Ha meg a marosvásárhelyiek békés együttműködést szeretnének, akkor egy tartós békét kell kialakítani” – szögezte le. Ezalatt azt érti, hogy a magyar pártok közti egyezségnek feltétlenül ki kell terjednie a jövő évi őszi, általános választásokra is.
Az „átverés” választásai
A négy, illetve nyolc évvel ezelőtt történt utolsó pillanat előtti váltások még frissen élnek a választópolgárok emlékezetében. A vásárhelyi magyarság nem díjazta, hogy az RMDSZ felső vezetése 2008-ban Csegzi Sándor helyett Borbély Lászlót, 2012-ben Vass Levente helyett Frunda Györgyöt erőltette a polgármesterjelölt pozíciójába, mintegy lenullázva a belső választások eredményét. Mindkét csúcspolitikus kizárt bármiféle együttműködést az ellenzékkel, majd csúfos vereséget szenvedett a 2000 óta regnáló Dorin Floreaval szemben. „Két dolgot tartok fontosnak kiemelni, és ezt Kelemen Hunornak is elmondom. Egyrészt nem szabad még egyszer átverni a marosvásárhelyieket, mint ahogy történt 2012-ben, amikor Frunda kitúrta Vasst. Másrészt összefogás nélkül sem Marosvásárhelyen, sem Szászrégenben nem megyünk semmire!” – figyelmeztet a szövetség megyei alelnöke, Balogh József. Az összefogás hogyan továbbjáról úgy véli, hogy az EMNP-ben és az MPP-ben kellene legyen annyi bölcsesség, hogy embereit az RMDSZ listáján, a tulipán jelvénye alatt indítsa. „Attól, hogy a listán nem lesz ott a jelvény, még nem lesz se pirosabb, se zöldebb a zászló. Nekik is kellene engedniük, elvégre mégiscsak az RMDSZ a legnagyobb magyar párt. Ettől a néppárti még néppárti marad és a polgári polgári” – látja a dolgokat Balogh.
Kelemen: egyesek újabb feltételeket szabnak
„Amikor összmagyar előválasztást szerveztek Marosvásárhelyen, akkor Brassai Zsombor, az RMDSZ és Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei szervezetének elnöke is azt nyilatkozta, azért van szükség a megmérettetésre, hogy magyar polgármesterjelöltet válasszunk, akit majd minden magyar politikai alakulat támogat. Aki annak idején ezt állította, és most egyebet mond, az vagy akkor nem volt tisztességes és hazudott, vagy most nem tisztességes és hazudik – fogalmazott a Krónika kérdésére válaszolva Kelemen Hunor. „Miután megszületett az előválasztás eredménye, egyesek csak bizonyos kikötések mellett akarják támogatni Soós Zoltánt, és újabb meg újabb feltételeket szabnak. Ez szerintem nem korrekt” – mondta a szövetség vezetője.
Kelemen kifejtette: többek között erről a témáról is tárgyal a jövő héten Szilágyi Zsolttal, a néppárt elnökével. „Amikor a marosvásárhelyi embereket megkérdeztük a városi konzultáció alkalmával, akkor ők azt mondták, magyar polgármestert akarnak, nem azt mondták, hogy ilyen vagy olyan listát szeretnének. Arról nagyon szívesen hajlandó vagyok tárgyalni, hogy Soós Zoltán neve mellett szerepeljen a tulipán, a fenyőfa, a NATO-jel és bármilyen más logó, mint ahogy azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyetlen párt szimbóluma se szerepeljen a neve mellett” – mondta Kelemen Hunor. A szövetségi elnök azt is elmondta, a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy a magyarok román polgármesterre szavaznak, „ha nem sikerül őket meggyőznünk arról, hogy Soós Zoltán a megfelelő jelölt”. Az lesz a legfontosabb feladatunk, hogy a magyarokat meggyőzzük arról, hogy van esély a váltásra Marosvásárhelyen – tette hozzá.
Szilágyi: meg kell győzni az RMDSZ csúcsvezetését
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke megkeresésünkre elmondta, az összmagyar koalíciós listaállítást tartja a legjobb megoldásnak Marosvásárhelyen és Maros megyében. Állítása szerint már három héttel ezelőtt levélben elküldte az erre vonatkozó javaslatot Kelemen Hunornak, ám eddig még nem kapott választ. „A levélben azt javasoltam, hogy induljunk ki az előválasztási tapasztalatokból. Sikerült kiválasztani Marosvásárhelyen a közös polgármesterjelöltet, aki remélhetőleg a magyar pártok támogatásával, több logó alatt indul el a választásokon. Ugyanígy Marosvásárhelyen és Maros megyében is legyen közös, magyar koalíciós lista, de erre a javaslatomra még nem kaptam választ” – mondta Szilágyi Zsolt. Szerinte a kérdés úgy vetődik fel, hogy akarják-e, hogy a Maros megyei, a marosvásárhelyi magyarságnak erősebb képviselete legyen az önkormányzatokban, több képviselője jusson be a döntéshozó testületekbe, vagy az RMDSZ ragaszkodik eddigi álláspontjához, hogy a pártlistán a szövetség jelöltjei jussanak be. „El kell dönteni, hogy a magyar érdeket, vagy a pártérdeket tartjuk szem előtt” – mondta a néppárti politikus, aki szerint „nem marad más hátra, mint meggyőzni az RMDSZ országos elnökségét”.
Székelyhon.ro

Muzulmán figyelmeztetés romániai veszélyforrásokra
Léteznek Romániában olyan muzulmán imahelyek, amelyekben ismeretlen vallási eszméket hirdetnek, és amelyek nem kapták meg a Romániai Muzulmán Vallás Muftiátusának engedélyét – áll abban a közleményben, amelyet a muftiátus, valamint a Török–Muzulmán Tatárok Demokrata Szövetsége és a Török Demokrata Szövetség közösen adott ki az Európát fenyegető dzsihadista támadások kapcsán.
A szervezetek azt kérik a bukaresti kormánytól, hogy a jelenlegi feszült nemzetközi helyzet miatt szenteljen nagyobb figyelmet azoknak a problémáknak, amelyekkel a romániai muszlim közösségnek kell szembe néznie, mivel azok az egész társadalom számára súlyos következményekkel járhatnak, ha kikerülnek az ellenőrzés alól.
A közlemény rámutat: a gyanús vallási eszméket hirdető, engedély nélkül működő imahelyek jelentette problémára már korábban is felhívták a hatóságok figyelmét egy, az év elején konstancai parlamenti képviselőkkel megtartott beszélgetésen.
A muzulmán szervezetek azt javasolják, hogy Románia kövesse Nagy-Britannia példáját, ahol bezárják azokat a muzulmán imahelyeket, ahol fundamentalista eszméket propagálnak. Emellett azt is kérik, törvényben szabályozzák a muzulmán imahelyek létrehozását, mivel álláspontjuk szerint minden egyház imahelyét csakis annak az egyháznak az engedélyével szabadna létrehozni, amelyhez tartozónak hirdeti magát. Emellett a prédikációkat tartó személyeknek mind az illető egyház, mind az oktatási tárca engedélyét meg kellene kapniuk.
„Ily módon elkerülhetőek lennének az olyan helyzetek, amikor idegen vagy román állampolgárok a muzulmán közösség képviselőinek állítják be magukat, annak nevében beszélnek, és a román állami intézményeket semmibe véve szertartásokat vezetnek le” – mutatnak rá a közlemény szerzői, akik megjegyzik: mindezt azért tartották fontosnak jelezni, nehogy a franciaországi eseményekhez hasonló fejlemények következzenek be Romániában is, illetve hogy ne váljanak megbélyegzettekké a Dobrudzsában élő, muzulmán vallású törökök és tatárok.
Romániában mintegy 70 ezer muzulmán él, többségük Dobrudzsában. A hivatalos adatok szerint Bukarestben jelenleg egyetlen dzsámi van, ugyanakkor nem hivatalosan 17 muzulmán imahely működik.
Egyébként a magát Iszlám Államnak nevező dzsihadista terrorszervezet szerdán este olyan propagandavideót tett közzé, amelyben minden, az ellenük összeállt nemzetközi koalícióban részt vevő országot – így Romániát és Magyarországot is – megfenyeget.
A képeken 60 nemzet zászlaja látható, amely az Iszlám Állam elleni „globális, ördögi koalíciót” alkotja. A videó szerint az Iszlám Állam számolja a zászlókat, „amely ha eléri a 80-at, akkor – ahogyan a próféta is megmondta – a háború lángjai végül elégetnek benneteket a halál dombjain”.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Középiskolás kutatók konferenciája
Minden erdélyi régióból érkeznek középiskolások a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Gimnázium, ahol november 27. és 29. között szervezik meg a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáját (Tudek).
A tudományos seregszemlére, amely az Európa ifjúsági fővárosa rendezvénysorozatba illeszkedik, 102 előadás 161 szerzőjét várják a szervezők. Így a kincses város idén nemcsak jelentős ifjúsági, kulturális fesztiválok vagy az első erdélyi magyar középiskolás sportolimpia, hanem egy rangos tudományos konferencia helyszíne is.
Az áprilisban megszervezett XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) első határon túli szekciójának fizika, földtudományok és matematika szekciója (FiFöMa) után az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) kistestvérének tekinthető Tudek résztvevői tapasztalhatják meg Kolozsvár pezsgő ifjúsági életét.
A konferenciára 14 éve a magyarországi Kutató Diákok Országos Szövetségének égisze alatt kerül sor, amelynek tevékenységét Csermely Péter, a budapesti Semmelweis-egyetem professzora kezdeményezte és támogatja. A szervezet elsődleges feladatául tűzte ki a tudományos diákkörök megalakulásának és működésének támogatását. A Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának (Tudok) megszervezésével teret biztosítottak a kutató diákok és tanárok eszmecseréjének, megmérettetésének.
Az első alkalommal 2000-ben tartott rendezvény nyitott a teljes Kárpát-medencei magyarság felé. Népszerűségének növekedése 2002-ben már szükségessé tette regionális konferenciák megszervezését, így született meg a Tudek is, amelynek első helyszíne Marosvásárhely volt, ahol a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium biztosította, hogy az erdélyi konferenciák sora megfelelő színvonalon induljon. 2007-től kezdődően a Tudek a román tanügyminisztérium által elismert, majd egy évvel későbbtől már támogatott versennyé vált. Ugyanakkor a Sapientia-tudományegyetem kolozsvári kara és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem is előnyben részesíti a Tudek díjazottjait a felvételin.
A legnépesebb diák-kutatócsoporttal hagyományosan a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Gimnázium és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium érkezik. Ezekben az iskolákban több tudományterületen is elkötelezett pedagógusok irányítják a diákok kutatómunkáját, akik az elmúlt évtizedben jelentős eredményeket értek el különböző konferenciákon, a Természet világa folyóirat pályázatain.
Az idei seregszemlén a diákok biológia, környezettudományok, fizika–kémia, matematika–informatika, irodalom- és művelődéstörténet, néprajz, történelem, pszichológia és szociológia–közgazdaság szekcióban mutatják be kutatási témájukat. A zsűri elnöke Sipos Gábor egyetemi tanár, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke. A szekciók három tagú zsűrijét neves egyetemi szakemberek alkotják a Babeş–Bolyai Tudományegyetemről, illetve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről.
A konferencia fővédnöke Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. A megnyitót november 27-én, pénteken 19.00 órakor tartják a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Szombaton délelőtt kerül sor a szekciók üléseire, ahol a diákok 10 perces előadás keretében mutatják be kutatási eredményeiket. A díjkiosztó gálát este 7 órakor tartják a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Aula Magna dísztermében.
Krónika (Kolozsvár)

Riportok egy letűnt világ szokásairól
Barabás László Az otthonosság gyökerei című néprajzi tanulmánykötetét mutatják be Székelyudvarhelyen, a városi könyvtár látvány- és hangzóanyag-tárában november 26-án, csütörtökön délután öt órától.
A szerző Kalendáris népszokások Székelyföldön címmel tart néprajzi előadást, három saját gyűjtésű kisfilmet is bemutatva e témából. A parajdi születésű, Marosvásárhelyen élő Barabás László pedagógus, néprajzkutató korábban megjelent néprajzi tanulmányait gyűjtötte kötetbe a marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó.
A több mint 300 oldalas kiadvány anyagát négy nagy fejezetbe sorolták be. A szerző az első fejezetben sóvidéki szokásokról, mesterségekről ír Szülőföldön, Sóvidéken címmel.
Barabás emlékezését olvashatjuk a könyvben elsőként, a lírai hangulatú sorok szerint „azóta is az lenne a dolgom, amibe hat-hét évesen beleszoktattak. Csak időközben a seprű, a gereblye s a lapát írótollá és más hasonló, apró szerszámmá zsugorodott. A kapun ki-be járó, sürgölődő egykori gyermek pedig kapuban álló, onnan figyelő felnőtté öregedett."
A Szováta környéki gyermekek füttynyelvéről, az alsósófalvi fonók táncairól, siklódi muzsikakészítésről, pálpatakiak lakodalmáról, a sóvidéki férfiak harisnyájáról, a siklódiak eklézsiakövetéséről szóló riportok egy már nem létező világ biztonságát sejtetik meg a mai olvasóval is. Terjedelmes írás a sóvidéki leányok cselédkedéséről szóló. Olyan élményanyagot örökített meg, melyről a fiatalabb nemzedék alig hallott. Miként a leggyakoribb gyermekmunkába, az udvar- és utcaseprésbe beleszoktatták a szerzőt, és ezáltal apránként jobban megismerte környezetét, úgy tágítja a földrajzi határokat is a könyv következő fejezeteiben.
A Szomszédolás néprajzi tájakon című részben a Nyárád mente zöldségtermesztésről ismert településeit, a Murokország néven emlegetett vidéket mutatja be, illetve a karácsonyfalvi magyar és cigány közösségeket, a sóvidéki és szabédi királynézást, történeti és néprajzi szempontból Marosszéket, a Mezőség néprajzi tagolódását. Kimondottan a népszokások leírását, változását találjuk a következő fejezetben (Népszokások életvilágában).
A farsangi alakoskodás Segesvár környéki, gyergyói változatai, Nyárád menti (csutakhúzás Szentgericén), sóvidéki (farsangtemetés) sajátosságai után Kalendáris szokások Siklódon címmel a hagyományőrző falu közösségi eseményeit veszi számba a szerző, majd a szovátai betlehemezést meg a Nyárád mente és a Kis-Küküllő vidékének húsvéti határkerüléseit. A kötet zárófejezete (Elődök nyomában) olyan tanulmányokat tartalmaz, melyekben Barabás László a néprajzi kutatás történetét idézi fel. Szó esik folklorizálódott Petőfi-sorokról, Kriza János unitárius püspök szokáskutatásairól, a népi színjátékok kutatástörténetéről.
Harmincnál több oldalnyi színes és fekete-fehér archív kép sorakozik a könyv végi mellékletben. Az olvasmányos, néhol a riportszerű nyomozás fordulataiban is bővelkedő tanulmányok egy részét népismereti írások megnevezéssel illeti a kiadvány alcíme. A sűrűn lábjegyzetelt tanulmányoktól eltérően Barabás László könyvbe gyűjtött közlései nem csupán, sőt elsősorban nem a szakemberek érdeklődését keltik fel, hanem mindenkiét, aki jobban meg akarja ismerni ezt a kétmegyényi területet, ahová a szerző elkalauzol.
P. Buzogány Árpád
Krónika (Kolozsvár)

Bogdán László: Az ördög Háromszéken (Székely Könyvtár)
1952 októberében – néhány magas rangú, kulákok, „jobboldali elhajlók” és imperialista ügynökök után szaglászó elvtárs társaságában – vadászatra érkezik az árkosi, államosított Szentkereszty-kastélyba Emil Bodnăraş román hadügyminiszter. Az eseményen részt vesz Asperján Rebeka egykori tanítónő és Hutera Béla hölgyfodrász is.
Harminchat évvel később, „1988 hulló nyarán”, „amikor az erdélyi falvak ellen megindulnak az emberarcú buldózerek”, ők mesélik el (Diana sósborszeszbe mártott kockacukrot szopogatva vagy a sepsiszentgyörgyi Golgota nevű kocsmában üldögélve) Boticselli Lajosnak, a történet „lejegyzőjének”, mi is történt valójában 1952 októberében, „a vénasszonyok régen ellobbanó nyarán”… De vajon összefoglalható-e így Bogdán László Az ördög Háromszéken című regénye? Nos, ebben egyáltalán nem vagyok biztos („valaki játszott velünk” – hogy a Bogdán-regény egyik kulcsmondatát idézzem). Emil Bodnăraş hadügyér például egyszerűen csak B. tábornokként szerepel a regényben, a Szentkereszty-kastély sem Szentkereszty-kastély, hanem Thuróczy-kastély, Árkos sem Árkos, hanem Felsőtábor („amelyet nem érdemes a térképen keresni, így csak képzeletünkben létezik, hasonlatosan a ló betegségeit rögzítő rajzhoz. Ahogy azon minden lóbetegség szemléletesen megtalálható, úgy Felsőtábor is számtalan, konkrétan is létező háromszéki falu tulajdonságait ötvözi!” – ahogy a regény bevezetőjében olvassuk). Akkor tehát miért fontos (és fontos-e egyáltalán?), hogy az olvasó „valóságalap” után kutasson a történetben? „Szocreál ponyva” – olvashatjuk a regény alcímében a műfaji megjelölést, s ilyen szerzői utasítás után az olvasó bizony óhatatlanul is arra gondol, hogy például a Bogdán-regényben megidézett lázadás, amikor „milicisták és katonák közelednek a körbefogott tömeghez”, lehetne akár a sepsigidófalvi kollektivizálás-ellenes megmozdulás is; hogy a börtönben ülő római katolikus püspök lehetne az 1952-ben valóban börtönéveit töltő Márton Áron is stb. Persze, az olvasó annyit lamentálhat, amennyit akar, de a lényeg mégiscsak az, hogy prózaként hogyan működik Bogdán László regénye. A kérdésre röviden és tömören válaszolva: Az ördög Háromszéken alighanem Bogdán László legjobb regénye. Adott egyetlenegy anekdota (hogy tudniillik a vadászat előestéjén a világhírű illuzionista, Ödön von Boticselli – nem mellesleg a történet lejegyzőjének dédapja –, az elvtársi heccelődésekre válaszul megidézi az ördögöt, aki a megbabonázott hallgatóság minden egyes tagjának elmondja a jövőt), s ez az anekdota kerekedik aztán regényméretűvé, vagy ha úgy tetszik: az 50-es évek eleji Háromszék „szocreál ponyvaregényévé”. A „ponyva” minősítés természetesen nem értékítéletet takar, hanem csak arra utal, hogy Az ördög Háromszéken című regényből hiányoznak a posztmodern prózapoétika kacskaringói, helyettük van viszont szigorú, a magyar prózairodalom legjobb hagyományait követő történetmesélés, utánozhatatlan, Bogdán László-i atmoszférával körítve.
S hogy az ördög románul vagy magyarul beszélt-e román és magyar nemzetiségű áldozatainak? Nos, ez – legalábbis Hutera Béla hölgyfodrász szerint – teljesen mindegy: „Orrunk amúgy sem csak ettől fokhagymás!...”
LÖVÉTEI LÁZÁR LÁSZLÓ
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi Így írtok ti
A hetvenes-nyolcvanas évek erdélyi magyar irodalmának látleletét nyújtja Zágoni Attila Kozmikus potyautas című kötete. Az 1989-ben fiatalon elhunyt író, újságíró életművéből készült válogatás nemrég látott napvilágot a kolozsvári Koinónia Kiadó gondozásában. A kötetben valamennyi fellelhető irodalmi paródia helyet kapott, azok is, amelyek különböző okokból kéziratban maradtak – így például a Tamás Gáspár Miklós- esszé margójára született humoros írás, amely a filozófus emigrációja miatt már nem jelenhetett meg. A paródiák között jól ismert nevekkel találkozhat az olvasó, de olyanokkal is, amelyek azóta már szinte teljesen feledésbe merültek, és amelyeket, akárcsak Karinthy Így írtok ti című könyve esetében, talán csak ezekből a rendkívül szellemes paródiákból ismerhet meg az olvasó. "Sosem csak egy-egy művet vett célba, mindenekelőtt magához az író egyéniségéhez igyekezett közel férkőzni. Többnyire sikerrel. Nem kifigurázni akart, netán elidegeníteni; ellenkezőleg: megszerettetni az olvasókkal irodalmunk félreérthetetlen hangú alkotóit. Ha igaz az, hogy a Zágoni-féle irodalmi torztükör egyben »álarcos bírálat« – merthogy nem a felszínt kapirgálta, az esetek többségében eljutott az alkotó világképének bírálatáig –, akkor a Jégbe hűtött szerencse, A sóderhivatal, a Sánta Pegazus parodistája alighanem a romániai magyar irodalom egyik legkövetkezetesebb kritikusa volt" – írta a szerzőről Cseke Péter.
A paródiák mellett több humoreszk is helyet kapott, elsősorban kéziratban maradt írások. A Molnár Dénes rajzaival illusztrált kötetet A sárga folyó című novella, valamint a Mikó Ervin felvetésére készült Száltó humortálé című, finom iróniával átitatott rövid önéletrajz zárja.
A Koinónia Kiadó könyvei, köztük a Kozmikus potyautas megrendelhető a www.konyvter.ro oldalon.
Rostás-Péter Emese
Népújság (Marosvásárhely)

Fejlesztés az Arany János Kollégiumban
A Partiumi Keresztény Egyetem bentlakása, az Arany János Kollégium jó ideje biztosít szállást és étkezést a távolról érkezett diákoknak, akik több évig Nagyváradon szeretnének tanulni Románia első akkreditált magyar nyelvű egyetemén.
A kollégium vezetése a lelki élet fontossága mellett a lakhatási körülmények javítását is fontosnak tartja. Éppen ezért született két esztendeje egy közösségi tér is a kollégium pincéjében holland alapítványi támogatással, ahol a diákok kötetlenül vagy szervezett programok keretében lehetnek együtt. Mivel az intézmény igyekszik diákzsebhez mérten megszabni árait, így nagyobb fejlesztésre, illetve befektetésre kevés forrás áll rendelkezésre és minden olyan lehetőséget igyekszik felkutatni, ami segít a diákokat tehermentesíteni, mint például adományok és pályázatok segítségével fejleszteni a kollégiumot és a lakhatási feltételeket.
Idén ez meg is valósult, a Bethlen Gábor Alap segítségével, ahonnan 800 ezer forint támogatást sikerült szerezni, melyet az Arany János Kollégium matracvásárlásra fordíthatott. A körülbelül 11 ezer lejnek megfelelő támogatást sikerült saját alapból kiegészíteni, így a bentlakás négy szintjéből kettőben sikerült száz darab régi matracot újakra cserélni. A befektetés összege 28 900 lej volt – tudatta lapunkkal Ráksi Lajos, a kollégium lelkész-igazgatója.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Humoros-zenés könyvbemutató Cserey Csabával
Megjelent Szatmárnémeti messze földön híres ütőhangszeresének önéletrajzi kötete.
A G. M. Zamfirescu Művelődési Központ termében mutatta be Cserey Csaba a most megjelent önéletrajzi kötetét. 2012-ben gyűjtötte össze karrierjének legfontosabb állomásait, emlékeit, a vastag iratcsomóból és interjúk sorozatát követően Balázs Katalin gyúrt könyvet.
Az írásból Csabcsi színész-barátai, Nagy Csongor Zsolt, Rappert-Vencz Gábor és Péter Attila Zsolt olvastak fel részleteket, amiből kiderült: akárcsak Cserey, az életét bemutató könyv is tele van találkozásokkal, humorral, ritmussal, zenével és könnyekkel. De ne feledjük, az ember nem csak bánatában, hanem örömében, boldogságában is könnyezhet.
A kötetből kiderül, az ütőhangszerművész egy szállodában látta meg a napvilágot, ez pedig rányomta a bélyegét életére. Vándormadár volt hosszú éveken át, míg 25 évvel ezelőtt szíve Szatmárnémetibe nem csábította. Azóta is itt él és nagyon jól érzi magát az itteni, nyitott szívű emberek között. Kezdetekben az Északi Színház zenekarának volt a tagja, 2005-ben pedig a művelődési központ munkatársa lett.
A könyvben szó van családi titkokról, szerelemről, zenekarokról, turnékról, na meg a pillanatról is, amikor eldőlt, hogy őt a ritmus, a dob élteti - tehát mindenről, amit Cserey Csabáról tudni kell. A bemutató alkalmával több dal is elhangzott, amelyeket zenészbarátaival adott elő.
szatmar.ro

Az 1918-as ígéretekre emlékeztették a kormányt Csíkszeredában
Az 1918. december elsejei Gyulafehérvári Határozat alkotmányba foglalását kéri az erdélyi magyarok nevében az MPP abban a Cioloș-kormánynak írt petícióban, amelyet szombat délután olvastak fel Csíkszeredában, mintegy ötszáz tüntető jelenlétében.
A szombat délután 2 órára hirdetett gyűlésen kivetítővel, román, székely, és magyar zászlóval díszített színpad fogadta az érkezőket. A nagygyűlés résztvevői magyar, román és angol nyelvű bannereken hirdették követeléseiket: „Nem akarunk román gyarmatosítást!”, Területi autonómiát Székelyföldnek!”, „Az autonómia a megoldás!”.
A részvételre való felhívást péntek délután a Csíkszeredai RMDSZ is megosztotta a Facebookján, s a téren is több székelyföldi RMDSZ-es városvezető állt a hallgatóságban. A közel másfél órás, kulturális műsorral kísért programon közreműködött a Maros Néptáncegyüttes, a Volt Politikai Foglyok Szervezete részéről szavalat hangzott el, a felvezetőkkel pedig csíkszeredai színművész és a csíkszeredai városháza munkatársa működött közre.
A bevezető szövegben tételesen felelevenítették az 1918-as történelmi eseményeket. „Akkor, az ott összesereglett románság teljes jogegyenlőséget ígért nagyapáinknak. Ma is ezeket az ígéreteket kérjük számon” – hangsúlyozták a nagygyűlés felszólalói. Elhangzott, hogy olyan országot szeretnének, ahol az adott szónak súlya, az írásnak értéke van, és ahol a magyarok egyenrangú állampolgárok, nem veszélyforrásként tekintenek rájuk.
Mint ismert, az Erdély és a Román Királyság egyesülését követelő Gyulafehérvári Határozat kimondta, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak.
Aktuális eseményekre is utaltak a szónokok. Elhangzott Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda becsületből lemondott polgármestere neve, valamint a csíkkozmási községvezetés esete, ahol a „Községháza” feliratot bírósági végzéssel levétették az épület homlokzatáról. Mint a rendezvény során többször elhangzott, az 1918. december 1-jén elfogadott elvek kell hogy képezzék Romániában a nemzeti egyenlőség és szabadság erkölcsi, történelmi és jogi alapját.
Lehurrogták a román nyelvű köszöntést
Nagy Benedek 56-os elítélt, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő beszédének elején hangos nemtetszésének adott hangot a hallgatóság, amiért a beszélő románul is üdvözölte az egybegyűlteket: „Frați români, frați in suferință de aproape un secol” (Román testvérek, testvéreink a közel évszázados szenvedésben). A hurrogásra reagálva a szónok figyelmeztetett: ez közös ügy. Beszédében az 1918-as események kevésbé ismert összefüggéseit ecsetelte, arra figyelmeztetve, az akkor szerződéses megegyezés történt.
Elhangzott, hogy a magyar, majd román és angol nyelven felolvasott petíció révén az új kormánynak is szeretnék jelezni, hogy a magyar közösséget megilleti minden olyan jog, ami természetes a 21. század Európájában, mert enélkül nem teremthető meg a társadalmi béke.
A Csíkszéki SZNT felhívása nyomán a tömegtüntetés résztvevői követelték a Székelyföld önrendelkezéséről döntő népszavazás kiírását, a magyar nemzetrészt államalkotó tényezőként elismerő új alkotmányt, a nemzeti jelképek használatának engedélyezését, a magyar nyelv jogállásának elismerését, és az 1918. december elsejei Gyulafehérvári Nyilatkozat betartását.
maszol.ro