Szászrégeni Magyar Napok vasárnapig
A Szászrégeni Kemény János Művelődési Társaság és a helyi RMDSZ a napokban harmadik alkalommal szervezi meg Szászrégeni Magyar Napokat.
Csütörtökön kezdődött meg a rendezvénysorozat, amikor a radnótfájai Kistemplomban a Humana Regun Egyesület szervezésében a Menni, vagy maradni? címmel kerekasztal-beszélgetést tartottak. A szervezők a magyarság számának csökkenésére, az elvándorlás okaira próbáltak választ találni.
Pénteken 18 és 20 óra között az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagytermébe várják az érdeklődőket. A szászrégeni magyarságért című gálaest keretében tartják a hivatalos megnyitót, díjazzák a történelmi vetélkedő nyerteseit, valamint átadják a 2015-ös életműdíjakat. A rendezvény második részében a Codex régizene együttes műsorát hallhatják a jelenlévők.
Szombaton 10 és 11.30 óra között ismét a művelődési ház nagyterme a Magyar Napok helyszíne. A Vidám percek című előadás főleg 1–8. osztályos diákoknak és diákokról szól. A Rosszcsontok (Petru Maior Gimnázium) színjátszói bemutatják a Bolondos királyság – királyi bolondság mesejátékot, a Csim-Bumm Ifjúsági és Gyermekszínjátszó Csoport jelenetet ad elő a Tiritarka oskola című sulikomédiából. A Gyöngyharmat tánccsoport (Alexandru Ceusianu Gimnázium) néptáncokat mutat be, a Vidám csapat tagjai (Petru Maior Gimnázium) nótákkal, vidám dalokkal lépnek fel. Közreműködnek néhányan a Hagyományőrző rügyecskék és a Madárka-madárka népdalvetélkedők résztvevői közül is, akik népdalokkal szórakoztatják a jelenlevőket. A belépés ingyenes.
16 és 18 óra között Nagy Atilla tanár történelmi sétára hívja a múltunk, történelmünk iránt érdeklődőket. Találkozási helyszín az evangélikus templom. 18 órakor kezdődik Pozsár Róbert kolozsvári orgonaművész koncertje az evangélikus templomban. 19.30 perckor az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagytermébe várják a színházszerető közönséget. A csíkszeredai Open Stage – Székelylend színjátszói (a stand up comedy műfajban) kabaréjeleneteket adnak elő, melyeket zenével fűszereznek. A belepés ingyenes.
Vasárnap az egész napos rendezvények színhelye az Avântul sporttelep és az ott felállított színpad. Reggel kispályás labdarúgó bajnokság lesz, 10 órakor kezdődik a gulyásfőzés és a gyerekprogramok az RMDSZ Nőszervezetének szervezésében. Délben a szászrégeni fúvószenekar lép fel, 14 órakor kerül sor az ünnepi kenyéráldásra. 16 órától a szászrégeni Kerekerdő és Gyöngyvirág, a marosfelfalui Bíborka, a kisfülpösi Lángvirág néptánccsoportok lépnek fel, majd díjazzák a nyertes focicsapatot és a gulyásfőző verseny legjobbjait. 18.30 órakor kezdődik a Szabó Előd és Nagy Róbert által írt rockoratórium. Az 1849 – Volt egy szabadságharc című darabban olyan magyarországi és erdélyi művészeket láthatnak az érdeklődők, mint Kalapács József, Tóth Reni – ex Kormorán, Márton Fruzsina, Szabó Gyula Győző, valamint a szászrégeni középiskolák magyar néptáncosai. Koreográfus Kovács János. Látványterv: Gombos Róbert.
Fábián András
Székelyhon.ro

Marosvásárhelyi útikalauz kulisszatitkokkal
Balás Árpád marosvásárhelyi földrajztanár, idegenvezető, több könyv, útleírás szerzője egy olyan kiadványt tett le az olvasók asztalára, amely egyszerre szól az idegenből idelátogatóknak és azoknak, akik itt születtek és élnek Marosvásárhelyen.
A Zsebreszabott Marosvásárhely című útikalauz rendhagyó ebben a műfajban, hiszen nem csupán felsorolja egyik-másik látnivaló adatait, de érdekességeket is elárul azokról, szórakoztatva mesél kulisszatitkokat, amelyeket csak a beavatottak ismerhettek eddig.
A kötet, amelyet csütörtök délben mutattak be a Tékaforgatag keretében a Teleki Téka udvarán, a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Káli Király István, a kiadó vezetője elmondta, mikor elvállalta a kézirat megjelentetését, nem is látta még azt, csak azt tudta, hogy óriási az igény egy marosvásárhelyi útikalauzra. Mielőtt nekilátott volna a szerkesztésnek, elolvasott több útikalauzt is, tájékozódás céljából. Aztán egyeztetések, történészekkel való konzultációk következtek, majd végül megszületett a könyv, amelynek mérete is zsebbe való, és az ára is olyan, hogy megkíméli a vásárló zsebét – mondta. A kötetben 120 látnivalót sorol fel a szerző egy útvonal mentén, amelyeket sajátos módon egy, két, vagy három karikával jelöl, fontosságukat minősítve, tájékoztatva a könyv használóját, hogy feltétlenül nézze meg azt, vagy ha teheti, ne hagyja ki, esetleg csak akkor menjen oda, ha van rá elég ideje.
Balás Árpád az 1996-ban Fodor S. Sándorral közösen kiadott marosvásárhelyi útikalauzról beszélt, amely három kiadást is megért. Ahogy mondta, nagyon sok csoportot vezetett Marosvásárhelyen, és sokszor rádöbbent arra, hogy milyen sok olyan érték van a városban, amelyre kevésbé, vagy egyáltalán nem figyelünk. „Nem lehet tőlünk a múltat elvenni, de csak akkor, ha azt ismerjük is” – fogalmazott a nyugalmazott földrajztanár, aki életének 78 évéből 71-et itt töltött. Nem szülővárosa Marosvásárhely, de megragadta a város, azonosulni tud vele, úgy véli, hogy nem töltötte fölöslegesen az idejét. „Nem ez az első kötetem, azonban ez az utolsó, ez a hattyúdalom” – tette hozzá a szerző.
A könyvbemutatót követően hosszú sor alakult ki, a jelenlevők élve az alkalommal dedikáltatták is a szerzővel a frissen megjelent kötetet, hogy aztán kézbe véve azt városnézésre induljanak. A Vásárhelyi Forgatag keretében a Teleki Téka udvarán könyvvásár nyílt, amely péntektől a Maros-partra költözik.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Ezen múlott az önálló magyar besztercei iskola létrehozása
Három jogi kifogásra hivatkozva utasította el az oktatási minisztérium az önálló magyar besztercei iskola létrehozását – tudtuk meg pénteken a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ elnökétől, Décsei Attilától, aki nem vesztette el a reményt, hogy ha idén nem is, de jövőre teljesülhet a besztercei magyarok vágya.
Mint ismert, a városban jelenleg az Andrei Mureşanu Főgimnáziumban működik magyar tagozat évfolyamonként két-két osztállyal. Az önálló magyar iskola létrehozásáról az RMDSZ lobbijának eredményeként a város önkormányzati képviselőtestülete még májusban hozott határozatot. Ezt Décsei Attila tájékoztatása szerint „azonnal” továbbították a minisztériumhoz jóváhagyásra, hogy az oktatás még idén ősztől elkezdődjön az önálló intézményben.
Az önkormányzatot azonban múlt héten váratlanul értesítették Bukarestből, hogy az iskola létrehozásáról szóló határozat jogszerűtlen. Az egyik kifogás az volt, hogy a határozat szövege szerint a városi tanács „elvi beleegyezését adja” az iskola létrehozásához. „Az elvi beleegyezés helyett kerek-perec ki kellett volna mondani, hogy a tanács az önálló magyar iskola létrehozásáról döntött” – magyarázta az RMDSZ-elnök
A minisztérium kifogásolta az intézmény megnevezését is. A határozat szövegében ugyanis „liceul maghiar din Bistrita” (besztercei magyar líceum) szerepelt. Ezt a tárca javaslata szerint „liceul teoretic cu predare in limba maghiara”-ra (magyat tannyelvű elméleti líceum) kell módosítani. Felvetésünkre Décsei megjegyezte: az intézménynek eredetileg a Hunyadi János Gimnázium nevet szánták, de ezt azért nem foglalták bele határozattervezetbe, mert akkor az elfogadása (a név leellenőrzési procedúrája miatt) elhúzódhatott volna.
A harmadik kifogás az volt, hogy a határozatot éppen a megyei főtanfelügyelő írta alá, aki tanácsos is, és aki az önkormányzati testületnek a tervezet elfogadásáról döntő májusi ülésén történetesen ülésvezető volt. A minisztérium ebbe azért kötött bele, mert a főtanfelügyelő volt az illetékes abban is, hogy a határozatot Bukarestbe továbbítsa jóváhagyásra.
Az RMDSZ-elnök elmondta, amint kézhez kapták a bukaresti kifogásokat, konzultáltak Király András oktatási államtitkárral és tanácsosával, az amúgy Beszterce-Naszód megyei származású Borsos K. Lászlóval, és segítségükkel elvégezték a szükséges módosításokat az önálló magyar iskola létrehozásáról szóló határozattervezeten.
„Ez az vonat már elment”
Csakhogy sietniük kellett, mert szeptember elseje előtt meg kellett kapniuk a jóváhagyást Bukarestből ahhoz, hogy a magyar diákok már önálló intézményben kezdhessék meg a tanévet. Ezért rendkívüli tanácsülést hívtak össze csütörtökre, abban a reményben, hogy a jóváhagyás így még időben megszületetett. Az ülésen azonban a tanácsosok nagy részének hiányzása miatt nem volt határozatképes. „Több tanácsos még szabadságát tölti, el van utazva. Így sajnos, ez az vonat már elment” – jegyezte meg kissé keserűen Décsei.
Tájékoztatása szerint sokat segített volna a helyzetükön, ha a minisztériumtól hamarabb megkapják a kifogásokat, mert akkor több idejük lett volna elvégezni a szükséges korrekciókat és újabb tanácsülést összehívni. Az RMDSZ-elnök azonban belenyugodott a történtekbe, és a jövőt illetően optimista. Kérdésünkre elmondta, hogy az önálló magyar iskola létrejöttét a polgármesteri hivatal és a főtanfelügyelőség is támogatja, az erről szóló – korrigált – határozatot pedig várhatóan ismét elfogadja a városi tanács, így jövőre már önálló intézményben tanulhatnak a besztercei magyar gyerekek.
Borsos Károly László: további jóváhagyások is szükségesek
Borsos Károly László minisztériumi tanácsos megkeresésünkre megerősítette, a besztercei tanács májusban elfogadott, 73-as határozatával többek között az volt a gond, hogy csak egy jóváhagyásról, támogatásról szólt, és nem annak elrendeléséről, hogy meg kell változtatni a megyei iskolahálózatot és létre kell hozni egy önálló magyar iskolát.
A besztercei helyi tanács jogászai a tanfelügyelőséggel, a tanácsosokkal és Borsos Károly Lászlóval egyeztetve végül megfogalmazták az elvárásoknak megfelelő szöveget. Ezt a tervezetet kellene most elfogadnia a városi tanácsnak.
Arra a kérdésre, hogy mekkora esélyét látja annak, hogy beinduljon ősztől az önálló magyar iskola, a tanácsos elmondta: ha szeptemberben el is fogadják a megfelelő határozatot, még további jóváhagyásokra lesz szükség a minisztériumtól. „Például meg kellene változtatni a tanárok, a személyzet kinevezését, át kellene szervezni az osztályokat. Kérdéses, hogy mindez iskolakezdésig kivitelezhető” - magyarázta Borsos.
Hozzátette, amikor a 73-as határozat megszületett, már akkor túllépték a módszertanban előírt határidőket. „De mi a háttérben előkészítettük a szükséges lépéseket arra az esetre, ha a döntés megszületik. Sajnos nem született meg, így marad az a szervezési keret, amely fennállt az elmúlt iskolai tanévben is: a magyar tagozat az Andrei Mureșanu Főgimnázium keretében fog működni” – jelentette ki.
Hozzátette, feltétlenül szükség van egy önálló magyar iskola létrehozására Beszterce megyében is, mert más megyék tapasztalataiból kiindulva, erősíti a magyar nyelvű oktatási hálózatot.
Az államtitkár optimista
Király András optimistább. Az oktatási államtitkár szerint még nem futott le ez az ügy, a következő két hétben még van esély rá, hogy beinduljon az iskola Besztercén. Hozzátette, bár lassan megkezdődik a tanév, a gyermekeket és a tanárokat bármikor át lehet csoportosítani, és már az új iskolában kezdhetik a tanévet. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a helyi tanács időben lépéseket tegyen – mondta a Maszolnak.
Az államtitkár elmondta, jelenleg betegszabadságon van, de hétfőn felkeresi a kérdésben felelős vezérigazgató asszonyt, és egyeztet ebben az ügyben.
maszol.ro

Ünnepel Kézdivásárhely
Tizenkét helyszínen, közel harminc fellépővel és színes művelődési, szórakoztató és gasztronómiai programokkal várják vasárnapig a kézdivásárhelyi Őszi sokadalomra a városlakókat és a látogatókat. A sokadalmi programsorozat előkészítését a városban tevékenykedő szervezetek, egyesületek, vállalkozók, tenni akaró fiatalok vállalták, a sokféle tevékenységet a helyi önkormányzat hangolja össze.
A szervezők amellett, hogy évről évre rendszeresen megtartják a nagy népszerűségnek örvendő programokat, újabb látványelemekkel is gazdagítják a rendezvényt. Idén sincs ez másként: csütörtök délután színes esernyőket szereltek a főtérre vezető Petőfi Sándor utca fölé, a szökőkútnál az „értékszüret” színeire festett Kézdivásárhely felirat fogadja a Gábor Áron térre érkezőket. A hagyományos termékek vásárára száznyolc termelő és kézműves je­lentkezett. Kézdivásárhely magyarországi testvárvárosai közül Hatvanból, Terézvárosból, Paksról, Mezőhegyesről és Mezőkövesdről érkeztek küldöttségek.
Tegnap délelőtt adták át a Molnár Józsiás parkban a Zöld Nap Egyesület által elvégzett parkfejlesztést, amit a civil szervezet az önkormányzattal és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületével közösen valósított meg. A programban száztíz évelő virágot ültettek el emeletes vályúkba, és farönkökből táblával felszerelt kültéri osztálytermet alakítottak ki. A park gyakori madarait is felleltározták, ezekről szemléltető táblát készítettek Gál László és Clara Bejarano Sanchez fotói segítségével. A parkban tizenkilencféle fát azonosítottak.
Az egyesület az alkalomra nyolcoldalas kiadványt is megjelentetett Őrizd, a tied! címmel a Molnár Józsiás park rövid történetéről, annak fejlesztéséről. Ráduly Attila egyesületi elnök megjegyezte: a kihelyezett tizenhét madáretetőből két hónap alatt nyolcat már elloptak. Akinek szüksége van madáretetőre, kérjen az egyesülettől, ingyen adják – fakadt ki Ráduly Attila –, de ne lopják el. Ezt követően a sportcsarnok közelében adtak át kimondottan kisgyermekek szá­mára épített játszóteret, amely a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), a Zöld Nap Egyesület és az önkormányzat összefogása révén, a New Fashion és Zarah Moden nadrággyárak támogatásával valósult meg. Bokor Tibor polgármester elmondta: a városháza partner óhajt lenni minden olyan program kivitelezésében, amely a város szépítéséhez hozzájárul és a helyi közösséget szolgálja. Bereczki Kinga, a HKA ügyvezető igazgatója felidézte: június 5-én több mint hétszázan kapcsolódtak be a Tekerj egy jó célért akcióba, hogy a játszótér megvalósuljon. A városünnep hivatalos megnyitója tegnap délután zajlott, az eseményen közreműködött a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának fúvószenekara és mazsorettcsoportjai. A színpadon az esti koncertsorozatot a Dirty Slipers nyitotta meg, az idén fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő gyulai pop-rock zenekar után a 2011-es Csillag születik tehetségkutató kézdivásárhelyi győztese, László Attila énekelt. A tegnap este fő attrakciója a Republic fellépése volt, az együttes a májusban megjelent, Rajzoljunk álmokat című albumából is ízelítőt nyújtott.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hagyományteremtő fúvóstábor Nagybaconban
Ötvenhét székelyzsombori, étfalvazoltáni, mikóújfalusi, szárazajtai, baróti, magyarhermányi és nagybaconi kis zenész vesz részt az első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megszervezett erdővidéki fúvóstáborban Nagybaconban.
A háromszéki és Szatmár megyei tanárok úgy vélik, a szorgalmas és a tanuláshoz komolyan hozzáálló fiatalok példaértékű munkát végeznek, így hamarosan a felnőttek közé is beülhetnek játszani. Vágási István főszervező eredetileg Barótra tervezte a tábort, ám végül Nagybacon mellett döntöttek. A Bocskor László által felajánlott közbirtokossági székhely, illetve a Baló Ervin igazgató által átadott iskolai tantermek befogadó helyszínei lettek a hetes rendezvénynek. A gidófalvi Sándor Sándor és a mikóújfalusi Sorbán Miklós a trombitások, Vágási István a szaxofon, klarinét és ütősök, a Mezőfényből érkezett Czier Zsolt a mélyrezesek, Czier Brigitta és Mezőfényi Petronella a fuvolások oktatásáért felel. Vezetésükkel napi kétszer három órát gyakorolnak csoportokra osztva, illetve együtt is. Az intenzív oktatás bő féléves otthoni környezetben végzett képzésnek felel meg, ezért komoly tudásbeli színvonal-emelkedést várnak a résztvevőktől. Sándor Sándor úgy véli, a táborral legjobban a nagybaconiak jártak, mert a tapasztalat azt mutatja, ott lendül fel a fúvószene, ahol a tábor központja található. „Rétyen, Csíkszentmártonban és Székelyudvarhely fúvóséletén is látszik, mennyit jelent, hogy a jó tanárok évről évre rendszeresen visszatérnek és nagy szeretettel oktatnak. Minden bizonnyal itt, Nagybaconban is hasonló tudásbeli ugrást figyelhetünk meg néhány éven belül: a gyermekek szeretik és nagyon ragaszkodnak hangszerükhöz, komolyan veszik vállalt feladataikat, így az eredmény sem maradhat el” – mondotta Sándor Sándor.
A táborlakók pénteken este a helybelieknek a községközpontban koncerttel köszönték meg a vendégfogadást, ma délelőtt pedig a baróti fúvóstalálkozó nyitányaként lépnek fel.
Hecser László

A második bécsi döntés
A két világháború közötti magyar politika nem törődvén bele az 1920. június 4-i trianoni diktátum döntéseibe, legfőbb céljának az elszakított területek visszaszerzését tekintette. Ennek lehetősége akkor csillant meg, amikor Németországnak a versaillesi békeszerződés rá vonatkozó határozatait – így a Saar vidék visszacsatolását, a Rajna-vidék újbóli felfegyverzését – sorra sikerült megmásítania. A több német–magyar és olasz–magyar kormányszintű egyeztetés után létrejött két bécsi döntés értelmében Magyarország 1920-ban elveszített területeiből kapott vissza magyar többségű régiókat.
Az 1938. november 2-i első bécsi döntés az anyaországhoz csatolta az 1920-ban Csehszlovákiához került Felvidék 87 százalékban magyarlakta déli sávját, majd 1939. március 15–18. között, feszültségek és ellenkezések dacára, Magyarországhoz csatolták a többségében magyarok és ruszinok által lakott Kárpátalját. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés a trianoni diktátum által Romániának ítélt erdélyi és partiumi régiókból mintegy 42 százaléknyi részt juttatott vissza Magyarországnak. 1941 áprilisában megtörtént Délvidék (Bácska, baranyai háromszög, Muraköz) visszacsatolása is. Az ily módon visszaszerzett területekkel az ország revíziós törekvései ha nem is valósultak meg teljesen, de a Kárpát-medence magyar etnikumának többsége újból az anyaország szárnyai alá került.
A rövid történelmi összegező után nézzük meg kissé részletesebben a második bécsi döntés körülményeit. „E történelmi jelentőségű esemény a 20. századi magyar–román kapcsolatok egyik kulcsfontosságú mozzanata, hatását tekintve pedig a mai napig jelen van, ha eltérő mértékben és ellenkező előjellel is a két nép kollektív emlékezetében” – állapítja meg L. Balogh Béni a Román–magyar kapcsolatok 1938–40-ben és a második bécsi döntés című munkájában. Az erdélyi magyarság számára a változás reménye 1940 tavaszán csillant fel, amikor a Wehrmacht 1940 nyugat-európai katonai sikerei valamennyi, Magyarországgal szomszédos közép-kelet-európai ország politikai és katonai reakcióit kiváltotta. Részleges mozgósítások történtek Romániában is, így e katonai intézkedések hatására 1940. május 13-án a magyar politikai és katonai vezetés is hasonló lépésre szánta el magát. Amikor a Harmadik Birodalom irányába megnyilvánuló határozott román közeledés miatt Erdély fegyveres visszaszerzésének lehetősége ismét bizonytalan időre tolódott ki, újabb, magyar szempontból kedvező esemény történt a térségben. Június 26-án a Szovjet­unió jegyzékben szólította fel Romániát a besszarábiai és bukovinai területek „visszaadására”. Ekkor a magyar kormány úgy határozott, hogy szintén területi igényekkel lép fel Romániával szemben. Románia engedett a szovjet követelésnek és előzetes tanácskozást ajánlott, a magyar Legfelső Honvédelmi Tanács hozzájárulásával a kormány elrendelte a honvédség – mintegy 550 ezer fő – mozgósítását. Miután a tengelyhatalmak nyomására augusztus 16. és 24. között Turnu Severinben megtartott román–magyar tárgyalások a határozott nézetkülönbségek miatt eredménytelenül zárultak, megszakadásuk előtt egy nappal a magyar kormány elhatározta, hogy döntésre viszi a dolgot. A csapatoknak augusztus 26-ról 27-re virradóan kellett a támadáshoz felfejlődniük és elfoglalniuk a keleti határon megjelölt indulási körzeteiket, hogy 28-án hajnalban a Honvéd Vezérkar főnöke parancsára a támadó hadműveletet a határ teljes hosszá­ban megkezdhessék. A magyar–román fegyveres összecsapásra végül nem került sor, mert a berlini román követ tolmácsolta kormányának a döntőbíráskodás iránti hajlandóságát. A Belvedere-palotában 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés véget vetett az észak-erdélyi és székelyföldi magyarság majd huszonkét éves elnyomásának. Az utólagos kiigazításokkal Romániának 43 492 négyzetkilométer területet kellett átengednie Magyarországnak. Az 1941 évi népszámlálás alapján Észak-Erdély lakossága 2 460 000, melynek 56,6 százaléka magyar, 43,5 százaléka román és 1,9 százaléka német. (A bécsi döntés idején ezek az arányok kissé a románság javára tolódtak, hiszen mintegy 100 000 román menekült át Dél-Erdélybe, onnan pedig ugyanannyi magyar Észak-Erdélybe.) A Romániánál hagyott Dél-Erdélyben mintegy félmillió magyar ajkú lakos kényszerült maradni. A végleges déli határvonalat Kötegyán–Nagyvárad–Jádremete–Gyalu–Kolozsvár–Mezőbánd–Marosvásárhely–Nyárádtő–Nagykend–Székelyhidegkút–Fiatfalva–Székelyzsombor–Felsőrákos (majd Háromszékre érkezve:) Köpec–Miklósvár–Nagyajta–Bölön–Előpatak–Illyefalva–Kökös–Bikfalva–Nagypatak–Zágon–Kommandó–Lakóca–Sósmező vonalon jelölték ki.
„A rádió pontosan bemondta a határokat, mégpedig így: Bölöntől nyugatra, Zágontól délre. Milyen szomorú érzés volt, hogy Aldoboly oda esik, mert így részletezték: Illyefalvától délre, azaz Aldoboly, Árapatak, Hidvég elestek” – olvashatjuk Czikó Árpád visszaemlékezését B. Kovács András Szétszabdalt Székelyföld című könyvében. Kökös, sőt, Bikfalva hovatartozása pár napig vita tárgyát képezte, így a lakosság egy része meg is kezdte a magyar részekre való átmenekülést. A két települést a határmódosító bizottság utólag Magyarországnak ítélte. Íme, hogyan emlékezik az árapataki Dénes János az új határ meghúzásáról: „Úgy értelmezték egyesek, hogy az Olt folyó a határ. Ebből esszevesztek a románokkal. Úgy esszementek, hogy sógorom is két nagy pofot kapott a szomszédjától. Gábor Dénes s ezek azt erősítették, hogy Illyefalván s Dobolyon alól Vágó es a mienk. De a határ Bölönnél kiment az Oltból, s akkor át az erdőn. Hidvég, Árapatak s Erősd es idemaradt Romániához. De azért mi elmentünk a sógorommal, itt, Erősdnél elmentünk Kökösig. Ott volt a határőrség. Eleget mondtam, hogy engedjenek oda, mert ott volt túlfelől a leánykám. Engedjen oda! Nem engedett.” (Gazda József: Vissza­csatolás, Székelyföld, 2004. április)
Az örömhír futótűzként jutott el a megye legeldugottabb helységeibe is. Jellemző példa erre Kisbacon és Bölön, ahol már augusztus 30-án a fényképezőgép lencséje elé állt a falu apraja-nagyja. Szombaton, augusztus 31-én a lakosság nagy része nem vette fel a munkát, népviseletbe öltözve, mellükön a fiókok mélyéről előkerült kokárdákkal, kezükben a húsz évig félelmek közt rejtegetett nemzeti lobogókkal jelentek meg az utcán, még az épületeken is feltűnt egy-egy nemzeti színű zászló, a román rendőrség határozott közbelépésére azonban kénytelenek meghátrálni. Kisebb kilengésektől sem mentesek ezek a napok, rövid ideig húzódó letartóztatások is előfordultak. Megszólal az (Erdélyi) Magyar Párt háromszéki vezetősége. Báró Szentkereszty Béla, a párt megyei elnöke kijelenti, hogy pártja él az 1937-ben a magyarság által kinyilvánított közbizalommal, így megbízatását továbbra is érvényesnek tartja, és pártját az észak-erdélyi magyarság hivatalos képviselőjének tekinti. Felhívást tesz közzé, melyben higgadt, fegyelmezett magatartásra szólítja fel a lakosságot. Az esetleges ellenséges megnyilvánulások elkerüléséért betiltják a szeszes italok kimérését és éjszakai kijárási zárlatot rendelnek el. Zömmel első világháborús katonákból, altisztekből és tisztekből megalakítják a polgárőrséget. A tagok karjára fehér karszalag, a tisztekére egy fekete, az altisztekére két fekete csík kerül. Járőrözésüket a román hatóságok elfogadták, sőt, néhol együtt is működtek velük a túlkapások elkerülése érdekében. Kézdivásárhelyen dr. Sólyom Vilmos, Molnár Józsiás és Bálint Vince ugyancsak falragaszokon intik józanságra a város és a vidék lakosságát. Közben megindul a román karhatalom, a tisztviselők és katonatisztek eltávozása, s ezzel egy időben a magyarok „népvándorlása” a visszacsatolt részekre, nemcsak Dél-Erdélyből, de Románia más területeiről is. Ők részben rokonoknál, ismerősöknél találnak szállásra, másokat iskolai internátusokban és különböző intézmények vendégszobáiban helyeznek el. Pompiliu Georgescu alezredes, vármegyei prefektus Szentkereszty Béla báróval és Lazăr csendőr­őrnaggyal szeptember 7. és 10-e között vidéki körútra indul, melynek során több ízben kijelenti a lakosságnak, hogy ezzel az úttal szimbolikusan átadja a megye fölött gyakorolt hatalmát Szentkereszty bárónak. 8-án körrendeletet intéz a főszolgabírói hivatalokhoz, polgármesterekhez, a csendőrséghez és rendőrséghez, melyben bejelenti, hogy a magyar hadsereg 12-én veszi át hivatalosan Háromszék vármegye területét. Továbbá felszólítja az illetékeseket, hogy 10-én a rendelkezésükre bocsátott autóbuszokkal Brassó irányában hagyják el a megye területét. 12-én, csütörtökön a délelőtti órákban Georgescu ünnepélyes búcsúbeszéd kíséretében adja át a megyeházát Szentkereszty bárónak, aki válaszbeszédében megköszöni azt a méltányos magatartást, melyet a megye lakossága, különösen a bécsi döntés után, a prefektus részéről tapasztalt. Itt említjük meg, hogy a magyar kormány rádió útján felkérte a román vasúti és postai tisztviselőket, hogy a cserénél lehetőleg az utolsó pillanatig maradjanak a helyükön és végezzék munkájukat. A magyar hadvezetés a bevonuló honvéd csapatok magatartására nézve előírta, hogy egyrészt azok „fellépése legyen imponáló, tekintélyt kiváltó és tetszetős”, másrészt pedig, hogy „a fontosabb műtárgyak, üzemek stb. őrzésére visszahagyott román katonákat meg kell óvni a lakosságban 22 év alatt felgyülemlett bosszúvágy esetleges kirohanásaitól, gyalázkodástól, bántalmazástól” és „a visszavonuláskor megbecsülő bánásmódban kell részesíteni” őket. (Román–magyar viszonnyal kapcsolatos iratok jegyzéke, 1938–1945. Hadtörténelmi Levéltár, Budapest) (folytatjuk)
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Őrizzük meg szép magyar nyelvünket
125 éves Piski református temploma
Templomuk felavatásának 125. évfordulójára emlékeznek meg a vasárnapi istentisztelet keretében a piskitelepi maroknyi magyar reformátusok.
Vasúti városka
Piski kicsi falu volt Déva és Szászváros között, a Sztrigy partján. A sors úgy hozta, hogy Bem tábornok ennek a pataknak a hídján vívta meg 1849. február 9-én győztes csatáját a császári seregek ellen. A faluval szembeni dombról irányította a csatát, itt mondta híressé vált szavait, hogy „ha ez a híd elvész, elveszett Erdély”.
A falu ezután is élte mindennapi életét, amíg a Monarchiában be nem indult a vasút építése. A Budapestet Erdély déli részeivel összekötő vasútvonal megépítésére a Maros völgye látszott előnyösnek és természetesnek. 1864-ben a kormány elhatározta, és Aradtól kiindulva meg is kezdte a vasút építését. A vasútvonal mellé nagyszabású műhelyt is terveztek, ennek a Sárfalva és Piski falvak közötti puszta terület látszott a legalkalmasabbnak. Ettől számíthatjuk Piskitelep (vagy egyszerűen Piski) megalakulását, Bem apó csatájának faluját, pedig azóta nevezik Ópiskinek. A vasút építéséhez földmunkásokat a közeli falvakból toboroztak, mérnökök, építészek jöttek, lakások, munkásszállások épültek. 1868. szeptember közepén megérkezett az első gőzmozdony, végül az állomás impozáns épülete 1901–1902-ben készült el.
A lakosság növekedése szükségessé tette az egyházi élet és az oktatás megszervezését. A vasútépítő vállalat szolgálati nyelve kizárólag német volt, csak 1873 után lett német-magyar. Ennek ellenére Piskitelepen kezdet óta szervezett magyar társadalmi és kulturális élet fejlődött ki. Iskola, EMKE-fiók, polgári olvasókör, betegsegélyző pénztár, és helyi fúvós zenekar alakult meg. A fiatalok a Rákóczi Ifjúsági egyesületben működtek a hazafiasság és jótékonyság terén, s 1909-ben megalakult a Piskii Vasutas Sport Egyesület, mely a már akkor jó nevű Kolozsvári Vasutas Sport Club ellen játszotta bemutatkozó labdarúgó-mérkőzését.
Lelki gondozás református magyaroknak
Az egyházközségek megszervezésére meglehetősen későn került sor, mivel a dévai és a közeli egyházközségek lelkészei szolgáltak be. Végül megalakult az önálló katolikus hitközség, később templomot is építettek. A protestánsok ügyét először Szőcs Sándor dévai református lelkész karolta fel, az istentiszteleteket az iskola egyik termében tartották. 1883-ban a beszolgáló lelkész prédikációja hatására Kirinyi Lajos 100 forintot tett le alapul templomépítésre. Ft. Szász Domokos református püspök rendszeres körlelkészi állást tervezett Petrozsény székhellyel, de végül Piskitelepet szemelte ki. Lelkésznek Juhász Izidort neveztetett ki, aki 1888. július 22-én tartotta meg beköszöntőjét. Templomhelyiségül a kocsijavító műhely szolgált, s azután rendszeressé váltak az istentiszteletek és az iskolai vallástanítás.
Ft. Szász Domokos püspök az erdélyi református egyházkerület építkezési alapjából kieszközölt 16 000 forint hitelt, melyből Alpár Ignácz tervei szerint felépült a díszes templom és paplak a gróf Kuun László örökösei, gróf Kuun Géza és nővére Fáy Béláné szül. gróf Kuun Irén által ajándékozott 846 négyszögöl területen. Őfelsége Ferencz József király 150 forintot adományozott saját vagyonából a templom építéséhez. A templomot végül 1890. augusztus 30-án szentelte föl Szász Domokos püspök, számos lelkész és a közönség jelenlétében.
Templom természeti és történelmi viharokban
A templomnak kezdetben magas, csúcsban végződő tornya volt. Ezt egy nagy vihar ledöntötte, majd a hívek lelkes hozzájárulásából felépítették a mostani laposabb és alacsonyabb tornyot, kijavították a károkat, Fáy Béláné végrendeletében pedig 1000 koronát hagy az egyházközségre 1906-ban.
Nagy veszteség érte a református egyházközséget (is) a trianoni békeszerződés, a második bécsi döntés és a világháború következtében. A kommunista hatalom idején magyar elemi oktatás egy darabig a református parókián működött négy összevont osztály formájában. Később teljesen megszűnt a magyar oktatás, a magyar gyerekek csak a közeli Déva iskoláiban tanulhattak anyanyelvűkön.
Amikor megalakult a Magyar Népi Szövetség, Piski magyarsága ismét bekapcsolódott a kulturális életbe. Az énekkar és műkedvelő színjátszás megszervezésében aktív szerepet vállalt Gyenge Sámuel református lelkipásztor, valamint Serföző Ilona tanítónő. Később Albert István lelkész vállalta magára a kis magyar közösségben a magyar nyelv és kultúra ápolását.
Emlékezzünk a Piskin szolgáló lelkészekre. Időrendi sorrendben a következők hirdették Isten Igéjét a templomban, kereszteltek, eskettek, temettek, becsülettel helytálltak, ápolták a magyar nyelvet, tartották a hitet híveikben:
Juhász Izidor 1889–1932,
Gazda Lajos 1933–1946,
Gyenge Sámuel 1946–1971,
Fogarasi István 1972–1974,
Muntyán János 1974–1975 (beszolgáló lelkész),
Albert István 1976-tól.
Emlékezzünk tisztelettel és szeretettel rájuk, ne feledjük, amire tanítottak, habár igen megfogyva, de maradjunk meg ezentúl is magyaroknak, reformátusoknak.
Ortenszkyné Gyenge Ildikó

Nyugati Jelen (Arad)

Mindenét odaadja a csángó
A legfiatalabb generációnak már nem éri meg magyarul tanulni Csángóföldön. Erdély szívében azonban még élnek olyan emberek, akik ezt szívügyüknek tekintik a körülmények dacára. Magyarfaluba, az „elférfiatlanodott" településre személyesen vitte el adományait két héttel ezelőtt a „Csak tiszta forrásból" elnevezésű magyarországi csoport.
Sírva jöttek ki a Magyarországról érkező pedagógusok a magyarfalusi magyar „iskolából" tavaly nyáron, amikor adományt vittek az ott élő, magyarul tanuló gyermekeknek. A 120 gyerekre nagyjából 16 négyzetméternyi hely jutott...
Misszió: a magyar nyelv megmentése
Mivel a segítség folyamatosan jól jön, a csoport idén augusztus elején is ellátogatott a csángó településre, ahova ruhaneműt, játékokat, tanszereket, tartós élelmiszereket vittek.
Nem kellett sokat beszélnie Magyarfalu két tanítójának, a házaspár Kiss Csabának és Annamáriának, hogy rádöbbenjenek a „Csak tiszta forrásból" nevű csoport tagjai: a lehető legjobb kezekbe adhatják át személyesen adományaikat. A két fiatal a brassói egyetemen végzett, és küldetésének érezte, hogy az eldugott kis településen nemcsak a moldvai csángó magyar hagyományokat ápolja, hanem szeretett anyanyelvünkön tanítsák az ottani gyermekeket, akik román iskolába járnak, az archaikus magyar nyelvet pedig egyre ritkábban hallják.
– Hogyhogy nem látok férfiakat? – kérdezem Csabától, amikor a csoport 6. útjához csatlakozva, háromnapi kirándulás, buszozás, történelmi emlékezés után megérkezünk a zsákfaluba. – Külföldön dolgoznak: Kongóban és Új-Guineában kapnak legalább munkát, és keresnek egy kis pénzt... 10 havonta járnak haza. A gyerekek 14 éves korukig tanulnak, aztán a szülői háznál segédkeznek, megtermelik, amit megesznek, illetve a jószágokkal foglalkoznak, cserekereskednek – meséli a tanító, aki párjával elhatározta, tesznek azért, hogy Romániában ne vesszen el a magyar szó. Harc az élhetőbb körülményekért
A múlt évben még piciny házuk „nappalijában", egy körülbelül 16 négyzetméternyi területű helyiségben próbálták a 120 gyermek oktatását lelkiismerettel végezni. A „tanteremből" egyenesen a még kisebb hálószobájuk nyílt. A ház mellett elkezdődött az iskola építése, de a magyar kormánytól kapott előzetes ígéretek ellenére az anyagi támogatás elmaradt.
A csoport a nyíregyházi Apáczai Csere János gyakorlóiskola igazgatójával, Andó Károllyal az élén akkor a döbbenettől előbb letaglózva, majd motiválva azonnal lobbizni kezdett az élhetőbb körülményekért. Ennek hatására az óvoda régi épületét megkapta a két tanító, így nagyobb hely áll rendelkezésükre. Cserébe Annamáriának minimális illeték fejében kellett tanítania a román iskolában.
De megérte: idén már abba az épületbe vitte az iskola nyugdíjazott pedagógusa, dr. Kanyuk Jánosné kezdeményezésére alakult, általa vezetett és azóta az ország többi részéből érkezőkkel is kiegészült csoport az adományokat, és láncban állva, kézből kézbe adva juttatták el azokat a buszból a tanterembe. Tiszta szívvel, szeretettel
A gyönyörűen hímzett ruhákba öltözött alsós gyermekek teljes szívüket és lelküket nekünk adva énekeltek, táncoltak és szavaltak hálájuk jeléül, majd meglepetésként szekérrel romantikus erdei úton át a nagyobb fiúk felvittek a hegycsúcsra. Mindenre számítottunk, csak arra nem, hogy a hegytetőn, amely már a világ pereméhez volt hasonlatos, friss, hideg vízzel, pálinkával és még meleg túrós pitével vár Annamari bennünket, így egészíti ki a természet adta varázslatot.
A csángók rendkívül vendégszeretők. Szállásadóink is falubeliek voltak. Lina néninél pujpuj (kukorica), gyümölcsfák, padlidzsáni (padlizsán), sőt, eper is volt, ami „kétsze’ csinyál egy esztendőn" (májusban és augusztusban is terem – a szerk.). De az árnyékszék az udvaron, fürdőszoba pedig egyáltalán nem volt a házban. Sokan a faluban télen a havat a házban felolvasztva, melegítve tisztálkodnak. – Mosmicsinájjak, van csap a házban, de víz nem gyün belűle – szabadkozott a néni –, gyűjjenek, elkísérem magokat a lyányomhoz moskolódni (fürdeni, mosakodni)! Sérüljenek (forduljanak) balra, ha kilépnek a kapun. A lyányomnak van két gyerekecskéje, legalább azokat is megösmerik.
A 3 és 10 éves „gyerekecske" értette ugyan a magyar szót, de nem igazán akartak vagy tudtak megszólalni. „Nem külföldre jöttek, hanem haza"
– Van olyan gyermek, akit nem járatnak magyar iskolába – mondta Csaba.
– Mi azért tesszük a dolgunkat. Ajánlottak Bákóban (Bacau) tanítói állást mindkettőnknek szolgálati, fürdőszobás lakással. Nagyon csábító volt az ajánlat, 2 szoba és fürdőszoba, de amint a „gyermekeinkre" gondoltunk, rájöttünk: a luxus nem ér annyit, hogy itt hagyjuk őket – teszi hozzá Annamari. Elképesztő, hogy ilyen is létezik, de nem csak e két lelkes fiatal ejtette ámulatba a csoport tagjait. Székelyföldön keresztülhaladva a tordai sóbánya idegenvezetője, Attila megható, a magyarságról szóló saját versével búcsúzott el tőlünk, és egy mondattal: „ne feledjék, nem külföldre jöttek, hanem haza". A sepsiszentgyörgyi székely múzeum idegenvezetője minden kérdésünkre maximális szakmai tudással és alázattal válaszolt. A Gyimesben található hegytetőn, Áldomáspatakán nemcsak a friss levegőbe, egy helyi 68 éves asszony saját készítésű sajtjába is beleharaphattunk. Az erdélyiek szorgalmát a rendben tartott hegyoldalak, erdők bizonyítják. Kedvességük őszinte és szívből jövő volt. Nemcsak hallottunk róla, hanem saját bőrünkön tapasztaltuk: „mindenét odaadja a csángó".
Balmaz Ágnes
delmagyar.hu / Délmagyarország napilap
Erdély.ma

Igen. A székelyek
1999 nyarán a szentegyházai (Vlăhiţa) középiskola érettségiztető bizottságába osztottak be. Emlékszem, pokoli hőség volt, az első reggeli csíkszeredai busszal indultunk és az országúton szálltunk le, ahonnan gyalog kellett bemenni a helyi középiskolába. Csend ült a mezőn és a házakon, melyek kapuit minden alkalommal megcsodáltam, még ha tizedszerre láttam is azokat.
Mindig lenyűgöztek a kapuk, a székelyeké pedig különösképpen. Megpróbáltam megérteni a népművészek türelmét és szép iránti szeretetét és főleg a tulajdonosok ragaszkodását, akiknek a régi kapukon túl szép és korszerűen felszerelt portáik voltak. És átjárt annak az érzése, ahogy a gyökerek mélyre nyúlnak egy ott lakók keze nyomát magán viselő térségben: nagy kapuk a házaknál és a szívekben, melyeken csak akkor és azután léphettél be, ha kívül hagytad a gonoszságot.
A középiskola ódon és hűvös épülete komoran és némán fogadott minket. Az igazgató viszony széles mosollyal és izgatottan várt a bejáratnál. Igen, izgatottan. Román tannyelvű iskolákból érkezett román felmérők voltunk egy egynyelvű településen. A forró kávé alaposan felébresztett minket és feloldotta félszeg hallgatásunkat.
– Tudják, a gyermekeink elég keveset beszélnek románul. Tanulnak, igyekeznek tanulni, de nagyon nehéz… Pedig nagyon jó tanárnőnk van.
– Tudjuk…
Tudtuk. A megyében eltöltött két év olyan helyzettel szembesített, melyről a hegyeken túl nem tudtam és nem is volt módom megérteni. Elismerem, hogy ugyanazokkal az előítéletekkel érkeztem, melyek lebontásával most egy ideje foglalkozom: „hogyan élhetsz úgy egy országban, hogy nem beszéled jól a nyelvét?” Akkor nem tudtam, hogy vannak egynyelvű térségek, mint ahogy ezt sokan most, annyi év óta sem akarják elismerni.
Maga a vizsga 9 órakor kezdődött. Monoton volt. Mint az ottani vizsgák többsége. Bemagolt és felmondott irodalmimű-kommentárok, szövegértési és válaszolási nehézségek, nyelvtani hibák és kifejezési nehézségek… De sok komolyság és akarat.
Őszinte és nyílt, szemtől szembe tekintetek. Ez volt az egyik első alkalom, amikor sajnáltam, hogy nem tudok magyarul és nem vagyok képes más szinten, a vizsga kereteiből kilépve beszélgetni az előttem álló gyermekekkel, hogy megismerjem az álmaikat, a reményeiket, a félelmeiket… A jegyek 6 és 7 között váltakoztak. Boldogan távoztak, mert átmentek, megköszönték, a folyosóról pedig az öröm másfajta hangjai is behallatszottak.
Másnap egy esti tagozatos osztályt kellett felmérnünk. Mindnyájan dolgoztak, voltak köztük családosok, gyermekesek, gondokkal, felelősségekkel. Jobban beszéltek, mint az előző napiak. Lehet, hogy nem bántak ugyanolyan jól a szakkifejezésekkel, de látható volt, hogy értik és tudják, mit mondanak. Kérdően néztem az igazgatóra. Azonnal jött a válasz.
– Román a tanárnő. Olténiai.
– Tényleg? Nem tudtam, hogy Szentegyházának román romántanára van.
– Igeeen! Rendkívüli ember. Nem oktat, hanem a lelkét osztja meg a diákokkal.
Folytattuk a felmérést. Egy fiú áll előttünk, aki elámít az A szerelem utolsó, a háború első éjszakája (Camil Petrescu regénye – E-RS) női szereplőjének pszichológiai elemzésével. Csaknem negyedórányi szabad beszéd után pedig, lezárásként azt mondja, hogy Elára hasonlítok. Nevetni kezdtem. – És ezt így, vizsga közben mondod nekem?
– Miért ne? Ez jön le önről.
Meleg mosolya, rendkívüli önbizalma volt és irigylésre méltó ügyességgel bánt a román nyelvvel. Az üres ellenőrzőre és a személyire nézek. Látom a kollégám, a megye egyik legszigorúbb tanárnőjének az elégedett mosolyát.
– Gratulálok Nándor! Teljes szívemből tízest adok, sok sikert a továbbiakban!
– Én is – hallom a jobbomról.
– Köszönöm!
– Mi köszönjük az akaratnak és a komolyságnak ezt a rendkívüli bemutatóját!
Szárnyalva távozott.
Délután 4 körül belép egy hölgy, aki nagyjából ugyanolyan korú lehetett, mint az édesanyám. Tisztességesen felöltözve, komolyan, átnyújtja a személyijét, húz egy tételt, mosolyog, megmondja a számát, elvesz egy papírlapot a piszkozat számára és beül az egyik padba. Egyetlen szót sem írt le az alatt a csaknem egy óra alatt, amíg az előtte lévők vizsgáztak. Néha mosolygott a többiek válaszain. Megnézem a személyijét. 50 éves volt. Ő kerül sorra. Eminescu. Szabadon beszél, nyugodtan. Félbeszakítom, kérdéseket teszek fel neki, a válaszok alaposak, terjedelmesek.
– Mi késztetett arra, hogy elvégezd az esti tagozatot?
– Le akartam érettségizni. Postai alkalmazott vagyok. Fiatal koromban más volt a helyzet, más idők voltak. De szeretek és mindig is szerettem tanulni. A román pedig az egyik kedvenc tantárgyam volt, sok könyvet olvastam román nyelven, főleg most, ezzel a tanárnővel… Úgy hiszem, a felnőtt ész másképp fogja fel az irodalmi üzenetet.
Ez volt a második tízesem. Teljes szívemből.
Meg akartam ismerni azt a fantasztikus tanárnőt aki – furcsa módon – egyáltalán nem jelent meg a vizsgák alatt. Miután az utolsó két diákot is levizsgáztattuk és véget ért a román nyelv- és irodalom-vizsga, az ajtó lassan kinyílt és egy mosolygó arc kukkantott be.
Még most is beleborzongok, amikor felidézem. Ő volt. Meleg tekintet és mosoly, egy karra támaszkodva. Nehezen mozgott. Nagyon nehezen. És egy végtelen szeretet arra késztetett, hogy felálljak és átöleljem ezt a rendkívüli személyt, akit először láttam életemben, de aki az első lépésével azonnal a lelkembe jutott.
Úgy beszélgettünk ott hármasban, mintha egész életünkben ismertük volna egymást. Nem beszélt a betegségéről, nem beszélt arról, hogy számára igazi kaland eljutni az iskoláig. A gyermekekről beszélt, a tanrend és a térség sajátosságai miatti oktatási nehézségeiről, véleményt cseréltünk, mindenfélékről beszéltünk.
Egyesek a társadalom parazitáinak tartják a tanárokat.
Mások szolgáknak. Megint mások viszont a nekik kijáró helyet biztosítják nekik, úgy a társadalomban, mint ahogy a saját életükben is. Ha ezt az embert nem EMBEREK vették volna körül, akkor valószínűleg most kerekesszékben ülne.
Sokszor gondolok arra, hogy van egyfajta törvényszerűség, mely szerint sorsod beteljesedéséhez életed során bizonyos időket, helyeket és embereket meg kell érned/ismerned.
Ezt a tanárnőt, egy Székelyföldön élő románt a közösség azért szerette és tisztelte, amit a gyermekekért tett, azért a jóságáért és elhivatottságáért, mellyel a szolgálatukba állította széleskörű ismereteit és szakma iránti szeretetét.
Egy tanár esetében anyagiakról beszélni…
Ha valamiről le kell mondanunk, mert a fizetésből nem futja rá, akkor ebben a sorrendben tesszük: ennivaló, ruházat és egészség. Bonyolult műtétre és csípőműtétre volt szüksége, melyet nem fizetett az egészségbiztosító. Betegsége napról napra súlyosbodott, és akik léptek, azok a helyiek voltak, az igazgató kezdeményezésére az egész közösség kivette a részét.
Összegyűjtötték a szükséges összeget. Egy életet meg kellett menteni a leépüléstől, egy embert pedig újra talpra kellett állítani, mert közéjük tartozott.
Igen, a székelyek. Azok, akik Szentegyházán, ebben a hajdanán bányászattal foglalkozó, a Csík és Udvarhely közötti dombok közé vetett városkában élnek. Az ottaniak tudnak emberekként viselkedni, az egészség, meg a felebarátok iránti szeret esetében pedig, nem mérlegelnek sem születési hely, sem név, sem anyanyelv szerint. Csak lelkekben mérnek, melyek összefognak, hogy jót tegyenek más lelkekkel. A műtétet Marosvásárhelyen végezte el egy szintén magyar orvos (Bálint Andor), egyike a legjobbaknak, akinek volt bátorsága megtenni azt, amire mások határozott NEM-et mondtak volna. Nem volt túl sok esély a meggyógyulásra, de nem volt teljesen reménytelen sem.
A műtét napján a középiskolában nem tartottak órákat. Mindenki, diákok és tanárok egyaránt, érte és az egészségéért imádkozott. Erősen, mosolygósan, olyan csupa szív és lélekként akarták visszakapni, amilyennek ismerték. És úgy tűnik, valaki meghallotta a tiszta lelkekből érkező imádságot. A műtét sikerült és még az orvosok is elsírták magukat, amikor először el tudott indulni a saját lábán.
Visszatért az iskolába, ahol elárasztották virágokkal és szeretettel. Amikor pedig az igazgató, az iskola lelke meglátta, hogy talpon állva ír a táblára, ki kellett menjen az osztályteremből, hogy szabad utat engedhessen az öröm és a teljesített erkölcsi kötelesség legőszintébb könnyeinek.
Sok év óta ma újra beszéltem telefonon a tanárnővel. Szívem újra tele lett az iránta és a hely, az ottani emberek iránt érzett szeretettel, akiket több ezer kilométerről is véglegesen a lelkembe zártam.
Nem fogok neveket írni, de bárki, aki megfordul a szentegyházai középiskolában, vagy a településen ismerni fogja egy olyan ember történetét, aki elhozza a magyar gyermekek közzé a román nyelv szépségét, a költészet érzékenységét és az őt végleg örökbe fogadók iránti szeretetből és hálából született mosolyt.
És arra gondolok, hogy egy adott pillanatban mindnyájunk megtalálja a maga célját és helyét. Az igazi emberek névtelenek, csak lélekkel és az emberiesség azokkal az íratlan szabályaival rendelkeznek, melyek a politikai irányzattól, az évtizedek során elültetett sztereotípiáktól, vagy előítéletektől függetlenül működnek.
Florina Vaipan (Botosány/Botoşani)
eurocom.wordpress.com / corbiialbi.ro
Erdély.ma

„Marosvásárhely éppen csak túlél”
Kolozsváron egyre több a befektető, Szebenben egyre több a turista, Marosvásárhely éppen csak túlél, elkerülik a befektetők, gyenge az idegenforgalma – miért van ez így? – erről tartottak kerekasztal-beszélgetést Marosvásárhely, a város, amely túlél címmel a Vásárhelyi Forgatag keretében.
Jakab István vállalkozó, a Clinilab igazgatója, Albert Attila, a Bioeel gyógyszergyár igazgatója, Dan Mașca vállalkozó, Radu Bălaș újságíró, vállalkozó vitázott arról a Borudvarban, hogy miért tart ott gazdaságilag Marosvásárhely, ahol tart, mi ennek a magyarázata és melyek a lehetőségei a változásnak. A beszélgetést Cora Muntean újságíró moderálta.
A régióban nagyon alulmarad gazdasági és társadalmi szempontból is, úgy tűnik, hogy évek óta a középszerűség útján jár Marosvásárhely, amelynek több oka is van – derült ki a beszélgetésből, amelynek volt egy román-magyar vetülete is. Albert Attila a nemzeti kisebbségek, azon belül is a magyarság fogyására hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy amikor iskolába járt, német iskolatársai is voltak, de ma már nincsenek németek Marosvásárhelyen. Az 1989-es forradalom előtt a vásárhelyi lakosság 55 százaléka magyar volt, most ez 45 százalékra csökkent. „Meg szoktak nyugtatni, hogy a románok közül is sokan elvándorolnak” – fogalmazott. Kifejtette, miért rossz a gazdasági helyzetre nézve, ha a kisebbségi közösség tagjai elhagyják az országot, és hogyan lehetne meggyőzni a fiatalokat, hogy maradjanak itthon. Azért, mert nincsenek beruházások, a helyieket okolta a vállalkozó, és egy példát hozott fel arra, hogy kezdeményezni bárhol lehetséges, az adottságokat ki kell használni. Például Svájcban sízés közben egy pohár bort akart inni a hegy tetején, és megkapta a pohár borát. Egyfajta bor volt csupán, az igaz, de létezett, mert valakinek érdeke volt, hogy ott is kiszolgálja a turistákat.
Radu Bălaș szerint a magyarok nem voltak itt leigázva, kifosztva, sokkal inkább gazdasági okokból távoztak, a legtöbben Magyarországra, mert nem kellett elsajátítaniuk egy idegen nyelvet, és mert ott jobbak voltak a gazdasági lehetőségek. A vállalkozó beszélt a városvezetés hiányos gazdasági stratégiájáról, a közpénzekről, amelyeket nem célszerűen használ. Például a sok úgynevezett ingyen koncertet is a helyi adófizetők pénzéből szervezik. „Magyarok és románok egyformán lelkesednek, amikor egy ingyen koncerten vehetnek részt. Ha tíz lejt kérne a szervező, azt már nehezményeznék” – tette hozzá.
A statisztikai adatok szerint Maros megye a harmadik helyen áll Romániában, ami a turisták számát illeti, de ez Segesvárnak és Szovátának köszönhető. „Marosvásárhelyen húsz éve csak szobrokat állítanak, mert csak ennyi eszük van a magyaroknak és a románoknak is. A románok körében már nagy a krízis, ha egy újabb magyar kezdeményezésre egy román szoborral kell előhozakodniuk” – magyarázta Dan Mașca, aki szerint ezek a szobrok nem érdeklik sem a német, sem a japán turistákat, csak a helyieknek fontosak.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Barátság tábor Nagyszalontán
A nagyszalontai Magyar Ház számos nyári tábornak adott otthon. Az RMDSZ tulajdonában lévő székházban a hétvégén ért véget az amelyben a román gyerekeket tanították magyarul.
Az RMDSZ nagyszalontai szervezet néhány hete nagy érdeklődéssel szervezte meg azt az egy hetes kisdiák tábort mely céljául tűzte ki, hogy a magyar gyerekek megtanuljanak románul. Most a románokra került a sor és Tóth Zsuzsanna óvónő vezetésével azon fáradoztak, hogy a magyar nyelv elsajátítására kerüljön a hangsúly. A szervezők úgy vélik, hogy a román közösségek minél inkább meg kéne ismerjék a magyar kultúrát, mert valójában csak akkor lehet együttélésről, barátságról beszélni. Amíg csak a magyarok ismerik a román nemzet irodalmát, érzésvilágát addig csak a mi értékeink feladásával jöhet létre tartós kapcsolat. Ezért is fontos, hogy a román gyerekek megtanuljanak magyarul.
Tóth Zsuzsanna, nyugalmazott vezetőóvónő jól összefogva, a tőle megszokott alapossággal szervezte meg az egy hetes tábort. Az első napokban az lapokra került a hangsúly. A gyerekek elsajátították az évszakokat és más mindennapi tudnivalót. Sort került majd a színekre és később a mondókákra, Csütörtökön Struber Éva óvónő már magyar néptáncra tanította a román gyerekeket. Az egész hetes foglalkozáson Török László polgármester is meglátogatta a gyerekeket aki örömmel tapasztalta, hogy több pedagógus, így Guias Éva, Bereczki Magdolna és Nica Katalin is bekapcsolódott a tábor levezetésébe. Az egy hetes foglalkozás végén a kisdiákok örömmel mutattál be szüleik előtt, hogy mit is sajátítottak el a “tanfolyam” ideje alatt. Őket is köszöntötte Sárközi Sándor, megyei tanácsos, aki az RMDSZ nevében kiemelte, hogy fontos az önálló kultúránk, identitásunk megtartása mellett, hogy megismerjük egymás nyelvét is a sajátunk feladás nélkül.
Ennek aktualitását az is adja, hogy Nagyszalontán is számos vegyes házasság köttetik. Ha a házaspár magyar tagja nem adja fel gyökereit és majdani gyermekeit magyar iskolába járatja és elülteti benne a magyar identitást, akkor megtartható az egyensúly. Ez lenne az ideális s talán ez is beleérthető a tábor szellemiségébe.
Szatmári Katalin
erdon.ro

A napköziseket és a keretszámok kiigazítását várják
Napokon belül ismét gyerekzsivajtól lesznek hangosak a székelyudvarhelyi napközik. A nyári vakáció alatt is adódtak feladatok az intézményekben, a tanépületeket, termeket és udvarokat elő kellett készíteni az oktatásra.
Több beruházás befejezésével készültek fel az új tanévre a székelyudvarhelyi Eszterlánc Napközi Otthonban: ablakokat cseréltek, valamint elkészültek az épület külső szigetelésével. Koncz Melinda igazgató az Udvarhelyi Híradónak elmondta, jelenleg a játszótéri elemeket javítják és bővítik, a nyár alatt pedig több teremben ágycsere is történt.
Szintén az udvart rendezik a Ficánka Napközi Otthonnál. Antal Csilla intézményvezető szerint nem volt szükség nagyobb újításokra, ezért nem is különítettek el erre a költségvetésből. A szokásos előkészületek természetesen megtörténtek, csak a térrendezés maradt hátra. „Nem kaptunk pénzt, ezért semmilyen nagyobb újítás nem történt” – válaszolta érdeklődésünkre Tóth-Harsányi Éva, a Zsibongó napközi igazgatója. A fertőtlenítésen és a meszelésen kívül a Zsibongó udvari játékait festették le, az intézményvezető megkeresésünkkor épp meseillusztrációkkal díszítette a falat.
Több száz kisgyerek kezd el szeptembertől napközikbe járni, a kisegítőszemélyzet létszámát pedig ősztől a gyerekek számához igazítja az oktatási minisztérium. A megkövetelt normák alapján az udvarhelyi tanintézmények – többek között az óvodák és a napközik is – a kisegítőszemélyzet egy részének elbocsátására kényszerülnek. Kivétel nélkül rosszallják az erőltetett leépítéseket az igazgatók, akik szerint a normacsökkentés miatt beinduló felmondáshullám csak súlyosbítaná a jelenlegi helyzetet.
Mintegy százkilencven kisgyerek jár majd ősztől az Eszterlánc napközibe, ahol a leépítés miatt idéntől kénytelenek egy órával később fogadni a gyerekeket. Koncz Melinda szerint ez jelentősen befolyásolja a napközisek családjainak mindennapjait, hiszen a munkába járó szülők közül többen már fél hatkor bevitték gyerekeiket az oviba. Az Eszterláncnál a kisegítőszemélyzet egy tagját sem bocsátották el, azonban csökkentették a dadák normáját. Mint megtudtuk, a megyei tanfelügyelőségnél kérvényezték a posztok növelését, az optimális helyett csupán a minimálisat kérve, azonban egyelőre csak ígéretet kaptak, választ még nem.
Nagyon rosszul érinti a Zsibongó napközit is a leépítés, ahol három és fél állást kellene megszüntetni. Tóth-Harsányi Éva ennek ellenére reméli, visszakapnak a posztokból. Rámutatott, a kisgyerekeknél elengedhetetlen a szüntelen felügyelet, hiszen testi épségüket biztosítják a dadák. Szinte naponta akad olyan gyerek, aki külön figyelmet igényel például betegség miatt, de vele párhuzamosan társaira is vigyázni kell – említette az napközi vezetője, felelevenítve egy fővárosi esetet, amikor hasonló helyzetben a felügyelet nélkül hagyott gyermek kimászott és kiesett a napközi tetőtéri ablakán.
A huszonhatból huszonhárom és fél állást hagytak jóvá a Ficánka napközinél – tudtuk meg Antal Csillától. A két és fél állás lefaragásának eredményeként egy fél normás irodai, valamint két kisegítői poszttal kevesebbel kezdi az új tanévet a II. Rákóczi Ferenc utcai tanintézet. A csökkentések egy részére megoldást jelent, hogy a karbantartó ősszel nyugdíjba vonul, illetve egy fél normával dolgozó dada már jelezte felmondását, ám az adminisztrátori állást még így is négy órára kénytelenek csökkenteni. Az igazgató elmondta, minden ember számít egy intézmény működésénél, az irodai alkalmazott feladatai nem csökkennek, valakinek át kell majd vennie azokat, illetve karbantartó hiányában is nehezen elképzelhető az épület- és udvargondozás, ahol ősztől mintegy százhetven gyerek fog játszani, tanulni.
A dadák csökkentett normával fognak dolgozni, így nem fogják érezni a fizetésnövelést – mutatott rá Koncz Melinda, aki szerint ez akár felmondásokat is eredményezhet, ugyanis egyébként sem magas egy dada havi bére. Az igazgató úgy véli, abba is érdemes lenne belegondolni, hogy milyen módon hat a gyerekekre, ha elégedetlen, gondterhelt alkalmazottak vigyáznak rájuk. Szintén egy esetleges felmondáshullámra figyelmeztet Antal Csilla és Tóth-Harsányi Éva, akik hasonlóan úgy vélik, a normacsökkentés miatt nagy az esély arra, hogy a dadák megelégelik az alacsony béreket és felmondanak.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Kezdődnek az őszi felvételik a felsőoktatási intézményekben
Négy szakra várják a jelentkezőket szeptember elsejétől Udvarhelyen a MÜTF Oktatási Központ munkatársai, míg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett karán csak jövő héten kezdődik az őszi felvételi.
Elkezdődött a beiratkozási időszak a MÜTF által meghirdetett szakokra, a diákokat szeptember 10-éig várják az intézmény székhelyén – tudtuk meg felvételi koordinátorától. Veres Hanga elmondta, a nyáron meghirdetett szakok mindegyikén maradtak még üres helyek, így turizmus-vendéglátásra hét, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökire négy, könnyűipari mérnökire harmincöt, kereskedelem-marketingre pedig huszonhét diákot várnak. Utóbbin csak költségtérítéses helyek vannak, valamint a könnyűipari mérnökin is fizetnie kell az oktatásért az utolsó tíz hallgatónak – a többi képzés ingyenes. Idén egyébként csak távoktatásos tagozatokat indítanak a MÜTF-ön, hiszen az oktatók nagy része Magyarországról származik, nekik pedig csak a hétvégéken van idejük Székelyudvarhelyre utazni – magyarázta Veres Hanga.
Lakatos Zsuzsanna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett karának titkárnője tudatta: a tanítóképzői szakra szeptember 8-án és 9-én jelentkezhetnek a hallgatók. Kifejtette, a nyári beiratkozási időszak után egy hely maradt a távoktatásos, továbbá huszonhat a nappali tagozaton – ezek mindegyike költségtérítéses. A hallgatóknak szeptember 10-én felvételi vizsgán kell bizonyítaniuk tudásukat magyar nyelv és irodalom, illetve elemi osztályos szintű matematika terén. Kérdésünkre, hogy hol fognak oktatni, a titkárnő azt felelte, egyelőre a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tantermeiben, ám a következő félévet már a volt UCECOM épületében kezdenék.
Kántor- és pedagógusképzés Marosvásárhelyen
Őszi felvételit hirdetnek az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó marosvásárhelyi kántor-tanítóképzőben, amely egyben a Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett tagozata. A tanító-óvodapedagógus szak nappali tagozatán csak ingyenes, a távoktatásos tagozaton pedig költségtérítéses helyekre is várják a jelentkezőket – olvasható az intézmény közleményében. A kántorképzés nappali tagozaton református, római katolikus, unitárius, evangélikus és baptista felekezetű hallgatóknak is felvehető. Levelező tagozaton újdonságnak számít a kétéves, ingyen elvégezhető posztliceális rendszerű református és unitárius kántorképzés, melynek eredményeként megszerezhető az egyházkerületi kántori oklevél. A beiratkozási időszak szeptember 1-jétől 10-éig tart, az alkalmassági vizsgákat 11-én tartják. Érdeklődni a 0265–215278-as telefonszámon, illetve a kantortanito@gmail.com e-mail címen lehet.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

A megmaradás emberei vagyunk (A bölöni templom ünnepe)
Az unitárius templom felavatásának 120., az azt övező vár befejezésének 400. évfordulója állt a szombaton megtartott III. Bölöni Középkori Várnap középpontjában. A felszólalók a templomépítők hitét és áldozatvállalását emelték ki, s elismeréssel adóztak a műépítész Pákei Lajosnak is. A ma nemzedékét megszólítva arra figyelmeztettek: úgy kell dolgozniuk, hogy a rájuk testált örökség még évszázadok múltán is fennmaradjon.
Nagy László marosvásárhelyi lelkész a Zsidókhoz írt levélből vett igére – „nem a meghátrálás emberei vagyunk” – alapozta szószéki beszédét. Mint mondotta, örömöt jelent, hogy a szélesebb körben értelmezett nagy család, a közösség összegyűlt, s az elődök példamutató erőfeszítése előtt kifejezi tiszteletét. Arra kérte a bő kétszáz fős ünneplő közönséget, ne feledkezzenek meg arról a felelősségről, amivel tartoznak gyermekeik, szüleik, templomaik és anyanyelvük iránt: tettre és cselekedetre van szükség, hogy kultúránk s az évszázadok alatt elért eredményeink megmaradjanak. Felelősséget kell vállalnunk, s cselekednünk kell a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem érdekében – a közösségünk egészét illető kérdést nem intézhetjük el azzal, hogy majd a parlamentben megoldják; állást kell foglalnunk a kormányoknak az egyházaink gyengítésére és „a mellettünk élő egyház” erősítésére tett kísérletei ellen – fel kell emelnünk szavunkat, amikor tőlünk elvesznek, másnak pedig szállodát adományoznak; el kell utasítanunk azt az álságos képmutatást, amivel időről időre Marosvásárhely polgármestere hozzánk viszonyul. „A léleknek belső, éltető erejét ne engedjék bemocskolni, tartsuk tisztán imával. Ragaszkodjunk templomainkhoz, iskoláinkhoz és földjeinkhez, mert azokat elődeink szerezték és örökítették ránk nagy szeretettel. Mi nem a meghátrálás, hanem a megmaradás emberei leszünk akkor is, amikor nyomorgatni, megalázni próbálnak” – mondotta Nagy László.
Ifjabb Kozma Albert helybeli lelkész köszönetet mondott Lőfi Áronnak, a templom építését kezdeményező lelkésznek és mindazoknak, akik testi-lelki erejüket összeadván bő százhúsz esztendeje új templom építésébe kezdtek: ha ők nem lettek volna erősek és kitartóak, az unitáriusoknak talán ma nem lenne, ahol összegyűlniük. „Nem csak a testnek, leginkább a léleknek építették e falakat. Ide minden bölöni s minden távolról érkező betérhet megnyugodni, imádkozni s hitét megerősíteni. Lőfi Áronnak és társainak köszönhető, hogy ma a lélek művelésének és a magyar kultúrának otthona ez a templom” – mondotta a tiszteletes.
Fehér János művészettörténész a százhúsz évvel ezelőtt megszentelt templom építéséről szóló előadását a Keresztény Magvető korabeli cikkének ismertetésével kezdte, majd Ferencz József püspök önéletrajzi jegyzetének részleteivel, a tervező Pákei Lajos hagyatékából előkerült dokumentumokkal, fényképek és tervrajzok segítségével szemléltette, hogy mely műépítészek hatása érződik az Erdélyben egyedülálló templomon, illetve európai viszonylatban melyekkel mutat hasonlóságot. Fehér János szólt a templomépítők által tervezett, de elmaradt díszítőelemekről is: az egyházközséget arra bátorította, egy esetleges felújítás során vegyék fontolóra az ablakok színes üvegre való cserélését, illetve a mennyezet bizonyos részeinek bibliai idézetekkel való feliratozását. A művészettörténész úgy vélte, az unitáriusoknak azóta sem sikerült – sem méretben, sem az elvégzett munka minőségét tekintve – a bölöni templomot felülmúlót építeniük, ezért megőrzése, folyamatos karbantartása felelősséget ró az utókorra. A templomot övező várfalakról Fehér János úgy vélekedett, habár a vár építése befejezésének 400. évfordulóját üljük, azok sokkal régebbiek: nem állítanánk valótlant akkor sem, ha ötszázadik „születésnapját” ünnepelnénk, hiszen azok még annál is régebbiek. A bölönieket ünnepükön köszöntötte Apáca evangélikus lelkésze, Simon László, aki a két gyülekezet sorsa közti hasonlóságot emelte ki – bár nehézségek sora érte őket, a bajon sikerült felülkerekedniük –, majd azt kívánta, hogy a templomépítők erejét örökítsék tovább az istenházát megőrző utódaiknak. A Háromszék-Felsőfehéri Egyházkör esperese, Török István a templomot védő várfalakról és a hitet őrző templomfalakról szólva úgy fogalmazott: van, ami sosem változik, csak a szorgalmasokban volt és van elég erő, hogy építkezzenek, megőrizzenek, átörökítsenek. Ifjabb Koz­ma Albert úgy vélte, a lelkésznek és a keblitanácsnak a Lőfi Áron korában elvégzett munkát kell folytatnia manapság. Tenni kell azért, hogy a román állam által elvett iskola, kultúrház és föld visszakerüljön a közösséghez, a vagyont pedig úgy kell szaporítani, hogy az magyarságot megtartó erővé gyarapodjon. „Nagy felelősség hárul mindannyiunkra: kiderül, meg tudunk-e állni vagy elsodor az ár. A falunak fel kell ismernie, egységben az erő, és csak a jó munkával lehet jövőt teremteni” – jelentette ki a bölönieket szolgáló lelkész. Uzoni István gondnok arról a munkáról szólt, amit az utódok az elmúlt százhúsz esztendőben elvégeztek, hogy a templom ma is régi díszében tündököljön. A templomi ünnepség után a résztvevők a szeretetotthonban közösen fogyasztották el a felszolgált ebédet, a délutáni órákban az abásfalvi cigányzenekar kíséretében nótás mulatságot tartottak.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Családok forgataga
A Vásárhelyi Forgatag egyik legmeghatározóbb színfoltja az elmúlt két évben a családi programsorozat volt. A kendőben hordozott legkisebbektől a középkorú és idős korosztályig mindenkit megszólító kínálat ezúttal is sok marosvásárhelyit csalt ki a Maros-partra. Igaz, ezúttal nem a megszokott helyszínen, a Sörpatika és a kartingpálya környékén, hanem előbbre, a gát közelében, a tavalyi Vásári Forgatag helyén sorakoztak a kézműves-tevékenységek, logikai és ügyességi játékok és egyéb érdekességek standjai, a helyszínváltoztatás azonban nem tartotta távol azokat, akik számára a rendezvénysorozat az augusztus végi találkozások, felhőtlen együttlétek terévé vált. Így vélekedett Sántha Ágnes, a családi programok szervezője is, aki várakozáson felülinek nevezte a vásárhelyiek jelenlétét.
– A szabadtéri kézműves-tevékenységek, ügyességi és mozgásos játékok iránti érdeklődés töretlen, a helyszínváltozás pedig azért nem okoz gondot, mivel a Forgatag már kezd beépülni a köztudatba – mondta a szervező. Mégis, többek véleménye szerint nem volt szerencsés döntés a múlt évi kézművesvásár helyére költöztetni a családi programokat, annál is inkább, mert a komp közelében a fák árnyékosabbá teszik a folyópartot, így tavaly és tavalyelőtt ott nem kellett úgy "szaunázni", mint az idei Forgatagon. Az egyik gyermekprogramokat kínáló standnál az első Maros-parton töltött nap után az is elhangzott, hogy bizonyára az időjárásnak nem kedvező helyszín miatt idén valamivel kevesebb a látogató, mint a korábbi években. A hétvégére azonban jelentősen megnőtt az érdeklődők száma.
Gyöngyfűzők, "társasozók", falmászók csendje
Pénteken kora délután szokatlan csend uralta a kikapcsolódni vágyó családoknak és elsősorban a gyerekeknek szánt teret. Ez azonban csak a felületes szemlélő számára tűnhetett az érdektelenség jelének, a sátrakban ugyanis egy pillanatig sem állt meg az élet. Az Unitarcoop Alapítvány standjánál egyszerre négy-öt gyöngyfűző gyerek is ügyeskedett, a Lurkó Kuckóénál különféle logikai és ügyességi társasjátékok köré gyülekeztek kicsik és nagyobbak, a mászófal előtt is legalább tízen várakoztak. A Károly Gáspár Alapítvány ezúttal is elhozta a civil szervezetek Maros-parti és főtéri rendezvényeiről már jól ismert kartonbohócot, amelynek a szájába színes golyókat lehetett dobálni, és egy telitalála-tért könyvjutalom járt. Bár a programfüzet szerint a közelben kialakított Egészségsarok kínálata nem a családi és gyermekprogramok között szerepelt, mégis nagyon népszerűnek bizonyult az óvodás és kisiskolás "forgatagozók" körében, akik itt egy akadálypályán is átkelhettek – mégpedig annyiszor, ahányszor akartak –, és a részvéte-lért repülő korongokat kaptak.
Egykori és mai feltalálók
A Forgatag gyermek- és családi programjainak újdonsága volt a Magyar találmányok nevű stand, amelynél a marosvásárhelyi Elektromaros líceum 9–12. osztályos diákjai saját találmányaikat – vízszint-, pára-, sötétség- és színérzékelő berendezéseket és más izgalmas alkotásokat – tették közszemlére. Szintén ennél a standnál híres magyar feltalálók arcképével és élettörténetével ismerkedhetett a szemlélődő.
Vissza a "forráshoz"
A felsoroltakkal természetesen nem merült ki a folyóparti kínálat, a jelen levő összes szervezet tevékenységeinek ismertetésével oldalakat lehetne megtölteni. Az esti koncertek közeledtével a Maros-parti rendezvényekről elmaradhatatlan óriáscsúszdánál is egyre nőtt a kicsik tömege. És bár a legtöbb családi és gyermekprogram délután 6-ig tartott, íjjal lőni, szalmabálákat átugrálni szürkület után is lehetett. Közben, az idő múlásával, a Forgatag tavalyi, tavalyelőtti helyszínei is mindinkább benépesültek. A komp környékén már korábban is találkozhattunk a fűben kört formáló, gitáros fiatalokkal, de az esti órákban egyre többen táboroztak itt le, és közben a kartingpálya melletti füves rész is megtelt gyerekekkel és szülőkkel. Mintha ösztönösen tértek volna vissza a vásárhelyiek a Forgatag születésének színhelyeire, úgy, hogy közben az újakat is belakták, magukévá tették.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Amikor Marosvásárhely volt a világ
Hazatérők nagy ünnepe
Harmadszorra hozta haza a Forgatag a világ különböző tájain élő marosvásárhelyieket. Az augusztus 29-ére, szombatraidőzített együttlét első délelőtti helyszíne a Bolyai líceum udvarán nyílt Nosztalgia kávéház volt, délután pedig a Kultúrpalotában bemutatott gálaműsor nagyérdeműjeként tölthettek el emlékezetes órákat a Bernády városát otthonuknak érzők.
Tíz órakor már több mint százan haladtak át a líceum udvarán felállított, korhűen díszített kapun, amely, akárcsak a vendégeket fogadó önkéntesek öltözete, a közelgő időutazáshoz teremtett hangulatot, feledtetve az első kellemetlen benyomást, amelyet a tanintézet bejáratától nem messze dübörgő munkagépek okoztak. Amint azt a délutáni gálán Kirsch Attila főszervező, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke meg is jegyezte, az útjavítást kimondottan a kávéházi program idejére tervezhette be a polgármesteri hivatal, a gépek munkája ugyanis pontosan addig tartott, ameddig a műsor.
A délelőtti hőségben pillanatokon belül "elkeltek" a kávéház napernyővel védett asztalai, de mivel nem minden asztalhoz jutott ernyő, a világtalálkozó több résztvevője tarthatott attól, hogy nehezen bírja ki az előtte álló két órát. A szervezők természetesen igyekeztek ezt megoldani, és árnyékosabb helyekre kísérték a vendégeket, a gond csak az volt, hogy a színpadtól távolabb – bizonyára hosszú idő után találkozott – ismerősök, barátok beszélgetőcsoportjai alakultak ki, így nem mindenhol lehetett zavartalanul élvezni az egyébként rendkívül színvonalas, szórakoztató produkciókat.
Mielőtt a szellemi és földi jót – a múlt század eleji Marosvásárhelyt megidéző dallamok, arcok, tárgyak mellé aprósüteményt és később feketekávét is – kínáló kávéház megnyílt volna, Kirsch Attila üdvözölte a jelenlevőket. Száz főre számítottak, de most már pótasztalokra is szükség van – jegyezte meg a főszervező, majd a korábbi két év világtalálkozóját idézte fel, végül pedig átadta a szót B. Fülöp Erzsébetnek, a múlt és jelen találkozására épülő műsor rendezőjének, aki színművész társaival, Ördög Miklós Leventével és Galló Ernővel varázsolta elő a száz évvel ezelőtti világot.
Múlt századi Thália-varázs
A Nosztalgia kávéház vendégei 1920-ban, a Király Ernő-estek publikumának soraiban találták magukat, a szenzációként bekonferált, Amerikából érkező színész – akit Galló Ernő alakított – partnerével, Bársony Rózsival egy Mágnás Miska-jelenettel mulattatta az egybegyűlteket. Már az első percekben kiderült, hogy a műsort a kor könnyed derűje és eleganciája mellett az idősíkok közötti csapongásból, illetve elszólásokból és bakikból eredő egészséges humor hatja át. A beígért Király Ernő-kritika helyett például egy háromgyermekes anyáról szóló írást hallhattunk a korabeli színházi lapból, az ünnepelt színész pedig arról mesélt, hogy cipésze egyszer megkérdezte: miért kell annyit próbálni, nem megy? Szintén a jókedvet szolgálta egy hajdani – szintén Galló Ernő alakította – akrobataművész performansza, aki egy keréken mutatta be, hogy hogyan sétáltak egy évszázaddal ezelőtt a vásárhelyi korzón.
Női szívek ismerője
"Volt egyszer, 1864-től 1938-ig egy gyógyszerész, jogász, városépítő, (…) a női szívek ismerője, egy igazi snájdig férfi" – vezette fel az egyik leginkább várt jelenetet B. Fülöp Erzsébet, miközben fekete öltönyben, cilinderben máris színre lépett Bernády György. Ördög Miklós Levente minden gesztusában hiteles Bernády volt. A hajdani polgármester nagyvonalúságát, nők iránti hódolatát, humorát felidéző vidám pillanatok után az irodalmat kedvelő, Petőfit szavaló, nótára gyújtó férfiú is megmutatkozott, majd újra a humoré lett a főszerep, a Bernády rejtélyes nőügyeiről kíváncsiskodó titkárnő ugyanis azt az ígéretet kapta kenyéradójától, hogy a titokról a fátyol majd a negyedik világtalálkozón lebben fel. A városépítő polgármester alakjának megidézése végkicsengésében azonban Bernádyhoz méltón ünnepélyes volt, az egybegyűltek a Nyílt levélből hallhattak egy gondolatot: "Egész életemen át egyetlen vágyam, egyetlen célom volt, hasznára lenni a köznek, hasznára lenni fajomnak".
Ükanyák csészéi, dédanyák emlékfüzete
A kávéházi együttlétet, múlt és jelen egybefonódását a közönség folyamatos megszólítása, bevonása tette igazibbá. B. Fülöp Erzsébet mikronfon-jával az asztalok között sétált, és század eleji reklámszövegek, régi marosvásárhelyi cégek, üzletek, szórakozóhelyek felidézésére kérte, majd az igazi férfi jellemzőiről faggatta az egybegyűlteket, illetve azt is megtudakolta, hogy járt-e valaki közülük fürödni a Ritzbe. Előadók és publikum közeledését a tárgybörze tette teljessé. Amint azt a szervezők korábban meghirdették, az együttlétre régi kávéházi tárgyakat lehetett hozni, és a három színművész által megformált alakok alkotta zsűri értékelte a régiségekkel megterített asztalokat. A versenyre hárman neveztek be, Szőcs Boróka az üknagyszüleitől maradt kávéscsészéket tette közszemlére, Szabó Judit az egykori fizetésképtelen írók, költők elmaradhatatlan kávéházi kellékeit, tollat, papírt, melléje pipát, magyar kártyát és régi pálinkáspoharakat sorakoztatott fel, a legfiatalabb versenyző, Kiss Bora pedig egy 1800-as évekből származó Bibliával, illetve a déd- és nagymamája emlékfüzeteivel érkezett. A zsűri tetszését az ő asztala nyerte el leginkább, de a virágcsokor mindhárom versenyzőt megillette.
A Nosztalgia kávéház kínálta időutazás a jelenben ért véget, erről a bolyais diákok tavasszal alakult együttese, az Illusion gondoskodott. Miután a kávéház bezárt, az érdeklődők Buksa Éva Mária tanárnő vezetésével az iskolamúzeumba látogathattak el.
"Őrzői vagyunk egymásnak"
A találkozó délután a Kultúrpalotában folytatódott. A telt házas közönség egyértelműen igazolta a műsorvezetői szerepet betöltő színművész házaspár, Nagy István és Fodor Piroska üzenetét: "A világot ma Marosvásárhely jelenti". A találkozó első perceiben a délelőtti élmények felidézése után Kirsch Attila üdvözölte az idei Forgatag Bajáról érkezett díszvendégeit, a testvérvárosok, Zalaegerszeg és Kecskemét küldöttségét, Magyarország csíkszeredai konzulátusának képviselőjét, illetve az egyházak és a média képviselőit.
– Ma harmadszor adjuk a nagyvilág tudtára, hogy a marosvásárhelyiekben van erő és akarat, éljenek akár itthon vagy a nagyvilágban, a közösségépítés és erősítés szándékával képesek egymásért cselekedni. (…) Valahol otthon kell lennünk a világban, földrajzi és lelkivilágunkban. Bárhogy alakul sorsunk, felelősségünk mindig nagy marad, mert őrzői vagyunk egymásnak, mindenkinek, akivel találkozunk, és akit a Gondviselés ránk bízott, akár marosvásárhelyi, akár nem – mondta a rendezvény főszervezője, aki a továbbiakban az átlagban 25 év körüli lelkes szervezőcsapatról szólt, majd így zárta gondolatait:
– Kívánom Önöknek, éljék meg a világtalálkozó során a pillanat örömét (…), az értékmegőrző és értékteremtő marosvásárhelyiség erejét. Viszlát 2016-ban. A mi itthonunk és otthonunk Marosvásárhely.
Fercsák Róbert bajai polgármester üdvözletét Csubákné Besesek Andrea, a város alpolgármestere tolmácsolta.
– Ahol baráti szálak futnak össze, ott az egész világ szülőföldnek látszik – mondta egyebek mellett a köszöntő sorok felolvasása után az alpolgármester. Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul üzenetét dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul adta át. "Marosvásárhely minden magyar számára fontos, és annak is kell maradnia" – hangzott el a főkonzuli levél felolvasásakor.
Együtt, a csitári hegyek alatt…
A köszöntők után kezdődhetett is a mintegy két és fél órás, műfajokban gazdag műsor, amelyet Sebestyén Aba állított színpadra. A Bekecs néptáncegyüttes kalotaszegi, majd Maros menti táncokkal gyönyörködtette a nagyérdeműt, Ritziu Ilka Krisztina népdalokat énekelt. "Kinek nincs kedve itt lakni, menjen mennyországba lakni", szárnyalt fel hangján a sokat tudó, népi lélek. A marosvásárhelyi születésű Grossmann Péter zongoraművész a klasszikus zene és a költészet egybefonódásának élményét nyújtotta. Kilyén Ilka Lázáry René Sándor-verset adott elő, majd a "vásárhelyivé lett" kategória két fiatal képviselője, a musicalbetétdalokat előadó Kiliti Krisztián és Illés Alexa művészetis diákok uralták a színpadot. A bajai Liszt Ferenc ami Rézfúvós Kvintett Bartók-műveket szólaltatott meg, majd a negyedórás szünet után legfiatalabb fellépőként az Illusion bolyais diákegyüttes lépett színpadra. A tehetséges fiatalokat a Tiberius vonósnégyes követte, majd Ördög Miklós Levente és Szabadi Nóra kabaréjelenetekkel és kuplékkal szórakoztatta a nagyérdeműt. A gálaműsor utolsó fellépői Boros Emese és zenésztársai, a zongorán játszó Fülöp Csongor, illetve a trombitán kísérő Puja Barna voltak. Négy népdalfeldolgozást hallhatott a publikum, az utolsó A csitári hegyek alatt kezdetű dal volt, amelyet az együttlét utolsó előtti perceiben felállva énekelt a világtalálkozó minden résztvevője. Az "énekpróba" után a műsor valamennyi előadója színre lépett, hogy közönségével együtt énekelhesse el a székely, majd a magyar himnuszt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Érvénybe léptetnék a négy éve létező cikkelyt
Ingyen tankönyvek a XI–XII. osztálynak
Idéntől nem kell pénzt költeniük tankönyveikre a végzős diákoknak sem – jelentette be a hétvégén egy televíziós adásban Sorin Cîmpeanu oktatásügyi miniszter. A hazai Országos Diákszövetség (CNE), illetve konstancai társszervezetük már a nyár derekán tárgyalást indítványozott a tárcavezetővel a 2011-es tanügyi törvény ingyenes tankönyvekre vonatkozó cikkelyének gyakorlatba ültetése végett. – A 2011-es tanügyi törvény kimondja, hogy a közoktatásban valamennyi diáknak joga van az ingyenes tankönyvekhez. Ez a végzős évfolyamokra, azaz a XI–XII. osztályokra is vonatkozik. Idén szeretnénk ezt a cikkelyt gyakorlatba ültetni. A XI. osztályosok számára meg is van az anyagi fedezet – közölte a tárcavezető. A diákszövetség által nagyra értékelt kijelentés azonban hazai szokás szerint a tanévkezdés előtt két héttel történt és egyelőre csak az ígéret létezik, amihez nagyon sürgősen kellene hozzárendelni az anyagi forrásokat. A részletkérdésekre azonban egyelőre nem tért ki a miniszter. A Diákszövetség képviselői a napokban tovább folytatják a tárgyalásokat a minisztérium megbízottaival annak érdekében, hogy a kormány foglalja be 2016-os költségvetésébe a jövő tanévben kiosztandó tankönyvek anyagi fedezetét.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Hegedüs Csilla: „A legfontosabb, hogy itthon érezzük magunkat”
Mindenki találhatott kedvére valót a XIV. Barock Kastélynapokon
„Művészeket, matematikusokat és mindenkit meghívunk: segítsenek nekünk, hogy ez a kastély kulturális és művészeti központtá váljon, amely tovább viszi Bánffy Miklós szellemiségét. Hiába a helyreállítás, ha nem használjuk ki megfelelően; a legfontosabb tehát, hogy itthon érezzük magunkat!” – hívta fel a figyelmet Hegedüs Csilla szombaton Bonchidán, a Transylvania Trust Alapítvány által szervezett XIV. Barock Kastélynapokon. Ezt az otthonosság-érzetet erősítette a kétnapos rendezvénysorozat is, amely remek lehetőséget kínált családok és baráti társaságok számára egyaránt, hogy kellemes környezetben töltsenek el néhány órát az utolsó augusztusi hétvégén. Erdély Versailles-ába érkezők kézműves foglalkozások, kiállítások, koncertek, filmvetítések, színházi és bábelőadások, gyermekjátékok, szakmai beszélgetések közül választhattak kedvükre valót. S hogy mi mindennel távoztak? Bizonyára megannyi élménnyel és tapasztalattal is…
Földre telepedve dúdolni a The Best of Me zenekar slágereit, a Szitakötő táncára pedig hirtelen felpattanni; belefeledkezni a papírsárkány készítésébe; cigánylánnyal barátságot kötni és őt is táncba vinni; a mászófalról félúton visszafordulni, majd újból nekiveselkedni; lepedő alá bújni a tikkasztó nap elől; a fűben néhány percre elszenderedni; nézni, amint egy örökbe fogadott eb kikandikál az asztal alól; Péterfy Borival együtt énekelni, hogy „előző életemben denevér voltam, nappal aludtam, éjjel éltem én…” – általunk megélt vagy ellesett pillanatai ezek a Barock kastélynapoknak, amelyekért érdemes volt kilátogatnunk szombaton Bonchidára. A felsorolás persze még hosszasan folytatható, hiszen a Transylvania Trust Alapítvány rendezvénye idén is megannyi élménnyel, hasznos és tartalmas kikapcsolódási lehetőséggel szolgált valamennyi korosztály számára.
Eleve ez a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát, s örüljön annak, amit az alapítvány munkatársai igyekeznek tenni, felújítani és élettel megtölteni a kastélyt – hívta fel a figyelmet a megnyitón Hegedüs Csilla, a Transylvania Trust igazgatótanácsi tagja. Emil Cărhaț bonchidai polgármester és Vákár István megyei tanácsi alelnök mellett Bánffy Miklós unokája, Elisabeth Salnikoff Bánffy is köszöntötte az egybegyűlteket, magyarul, románul és angolul is: „Isten hozta önöket, nagyon örvendek annak, hogy visszatért az élet a nagypapám kastélyába. Remélem, hogy jól érzik magukat itt, jó szórakozást kívánok!” A Párizsban élő leszármazott, bár korábban több alkalommal járt már Bonchidán, most először vett részt a kastélynapokon, így aztán számára is bőven tartogatott érdekességeket a rendezvény.
Mint ahogy nekünk is, akik már visszajáró vendégeknek számítunk, s tudjuk nagyjából, mit hol érdemes keresni, legyen az a régiségvásár, a lovasbemutató vagy akár a lacikonyha; újdonságok, felfedezésre váró elemek azonban mindig vannak, ezúttal például a Miklós-épületben szervezett kiállításokat néztük meg közelebbről. Az emeleti teremben Balázs László Élet–Jelcímű tárlatát Hegedüs Csilla nyitotta meg, aki kifejtette: valamennyi kép egy-egy külön világot tár elénk, egyesek a tűzzománc művészetére emlékeztethetik a látogatót, mások meditációra késztetik, és persze rácsodálkozhatunk általuk a bennünket körülvevő dolgokra. Az újonnan készült és korábbi bőrmetszetek mellett az alkotó három Li Taj-po verssel is kedveskedett a résztvevőknek, akik aztán egy másik kiállítást is szemügyre vehettek, immár az épület pincegalériájában: Orbán István 1969-es munkáit hozta magával, egy letűnt korral együtt pedig képzőművészeti szárnybontogatásaiba, a különböző technikák kikísérletezésébe is betekintést nyújtott.
„Ebben a füstös, fura szagú, szokatlan világban, a kolozsvári rakodópályaudvaron meglátta a szépet, a színest” – jegyezte meg Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat korábbi főszerkesztője, Hegedüs Csilla pedig reményét fejezte ki, hogy a kastély egyre inkább olyan hellyé válik, amelyet az erdélyi magyar – és nemcsak – művészek a sajátjuknak éreznek, s ahova szívesen jönnek alkotni. Jövő nyárra kortárs művészeti műhelyt terveznek megnyitni a díszudvarban, és természetesen továbbra is szívesen fogadják a kiállításokat – ezáltal is szeretnének hűek lenni Bánffy Miklós örökségéhez, sokrétű tevékenységéhez.
Szabadság (Kolozsvár)

Ősbemutatóval indul a szatmári színházi évad
Idén is bemelegítő workshoppal kezdte a munkát a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata: 2015. augusztus 21–25. között András Lóránt koreográfus tartott mozgásgyakorlati képzést a társulat tagjainak.
A színház közlése szerint a flamencoképzés után Hatházi András színész-rendező, egyetemi tanárral folytatódnak a saját műve alapján, ősbemutatóként színre kerülő Manka tavalyi évad végén megkezdett próbái. Ez az előadás lesz a 2015/16-os színházi évad első bemutatója szeptember 25-én, és színpadi nézőtérrel játszott produkcióként kerül közönség elé.
Ennek a produkciónak a próbafolyamatával párhuzamosan folynak majd a Babszem Jankó próbái, amelyet Márkó Eszter rendez. Ezt követően Bernard Slade Jövőre veled, ugyanitt című művét mutatják be Babarczy László Kossuth-díjas érdemes művész rendezésében. Az évad első nagyszínpadi, felnőtt bérletes előadása egy igazi klasszikus lesz, ugyanis a tavalyi, nagy sikerű Az elveszett levél rendezője, Sorin Militaru Csehov Sirály című művét viszi színre. A neves román rendező egyébként az idei évadtól a szatmári társulat alkalmazott munkatársa, és két nagyszínpadi, valamint egy stúdió-előadást fog rendezni.
Szintén az ősz folyamán fogja bemutatni majd a társulat Csikós Attila Két összeillő ember című kamaratermi produkcióját, amelynek rendezője Bessenyei István, és amely Szécsi Pál és Domján Edit szerelméről szól.
A tervek szerint idén is szinte a teljes társulatot megmozgató, zenekarral kísért produkciót láthat majd szilveszterkor a közönség, hiszen az óévbúcsúztatásra a Bakonyi Károly–Szirmai Albert-Gábor Andor szerzőtrió Mágnás Miska című művét mutatja be a társulat Bessenyei István rendezésében. A magyar operettirodalom egyik legtöbbet játszott darabjából készült előadás az idei évadban is bekerül majd a bérletes előadások közé is januártól.
Tavasszal a magyar gyermekirodalom egyik legismertebb művéből készült produkciót láthatnak a színházlátogató gyerekek: Lázár Ervin A négyszögletű kerek erdő című darabja kerül színpadra Kányádi Szilárd rendezésében, nagyszínpadi produkcióként. Szintén az évad második felében mutatja majd be a társulat az Örkény István Tóték című művéből készülő előadást, amelynek rendezője Sorin Militaru lesz. Kamarateremben bemutatott produkcióként kerül színre Gimesi Dóra Szemenszedett mese című darabja Márk-Nagy Ágota rendezésében, aki korábban többször is dolgozott már a szatmári társulattal.
Stúdió-előadásokban is bővelkedik a szatmári társulat 62. színházi évadja, hiszen Sorin Militaru rendezésében színre kerül Kai Hansel Klamm háborúja című műve, amely Rappert-Vencz Gábor egyéni előadása lesz. Balog Attila Marie Jones Kövekkel a zsebében című drámáját rendezi meg a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, amelyet színpadi nézőtérrel játszik majd a társulat. Márkó Eszter Janne Teller Semmi című szövegének adaptációjából rendez előadást az Ács Alajos Játékszínben.
Idén is lesz bérletcserében játszott előadás, Szatmárra érkezik majd a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata két előadásával. A Harag György Társulat vendégül látja a nagyváradi Szigligeti Színház két előadását is. Ezek között diákoknak szóló produkció is lesz, illetve olyan nagyszínpadi felnőtt előadás, amelyet a bérletesek negyedik előadásként választhatnak bérletcsomagjukba. A Brighella Bábtagozat rögtön az évad elején bemutatja a Dániel András Egy kupac kufli című szövegéből készített bábelőadást az Ács Alajos stúdióteremben. A bábszínházi produkció vendégrendezője a Blattner Géza-díjas Rumi László.
Szintén vendégművészt, Sramó Gábort, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatóját kérte fel a Brighella Bábtagozat Horváth Viktor Vilmos és Kormos című művének színrevitelére, amelyet felnőtteknek szán a társulat. Mindkét neves, magyarországi bábszínházi szakember dolgozott már Szatmárnémetiben, az utóbbi évadokban. A bábtagozat művészei felnőtteknek szánt kocsmaszínházi bábprodukciót is terveznek erre az évadra.
A szatmári színház magyar és román társulata a tavalyi együttműködés sikerén felbuzdulva idén is létrehoz egy közös előadást Margaret Atwood Pénelopeia című szövege nyomán, amelyet a romániai származású, neves kanadai művész, Alexander Hausvater visz színre.
A tavalyi évadhoz hasonlóan idén is több kísérőrendezvényt szervez a Harag György Társulat, a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat társszervezője lesz, ismét tart színházi nyílt napot, megrendezi a díjnyertes diákszínjátszók seregszemléjét, megemlékezik a magyar dráma napjáról, a színházi világnapról, a magyar költészet napjáról, emléknapot szentel a holokauszt illetve a kommunizmus színészáldozatainak, de több nyílt próbát is meghirdet.
A tavalyi évadban megszabott jegy- és bérletárak nem változnak. Sorin Militarun kívül mellett az új évadtól két színész-rendezővel is bővül a csapat: Márkó Eszter és Moldován Blanka is csatlakozik a társulathoz.
Krónika (Kolozsvár)

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (8.)
Végül hosszú vita után abban egyeztünk meg, hogy a gazdasági igazgató még próbál alkudni, és ha sikerül, akkor az egyetem megveszi az épületet. Csekély alkudozás után ez meg is történt. Nekem úgy tűnt, hogy a református kar vezetői az épületért, a római katolikus kar vezetői pedig a lelkészképzés befogadásáért nagyon hálások voltak a rektor úrnak. Nem tudom, hogy Marga ezt tudatosan vagy csak ösztönösen tette, de sikerült megbontania azt az egységet, amely addig jellemezte a magyar tanárok képviselőit az önálló karok létrehozásában.
Itt kell elmesélnem azt a furcsa esetet is, amely nagyon elszomorított néhány évvel később. Már nem voltam rektorhelyettes, amikor a kisebbik lányom úgy döntött, hogy megpróbálja elvégezni a református tanárképző kar egyik mesteri szakát. A felvételi két részből állt: az alapképzésen elért átlag adta a végleges jegy egyik komponensét és egy szóbeli vizsgán kapott jegy a másikat. Mivel neki az átlaga nem volt nagy, ezért csak úgy remélhette, hogy bejut az tandíjmentes helyekre, ha a szóbeli vizsgán jól szerepel.
A vizsga után azt mondta, úgy érzi, nem fog bejutni annak ellenére, hogy a szóbeli vizsgán elég jól tudott, de nem jeleskedett. Az eredményhirdetésre mégis elment, amely azonban órákat késett a meghirdetett időponthoz képest. Amikor kifüggesztették az eredményt, és meglátta, hogy a tandíjmentes helyek utolsó helyén szerepel, nagyon dühös lett, hisz könnyen ki tudta számolni a kifüggesztett végeredményből, hogy ez csak úgy lehetséges, ha a szóbeli vizsgán maximális osztályzatot kapott, az pedig lehetetlenség. Szóval ezért késett olyan sokáig az eredményhirdetés! – gondolta.
Otthon elmesélte a dolgot, még mindig dühösen, hogy vele ne tegyenek kivételt, csak azért, mert az én lányom. És kijelentette, hogy nem foglalja el a helyet, így a soron következő (aki a tandíjasok között az első helyen volt) bejuthat ingyenes helyre. Amúgy is nagyon el volt keseredve, amikor meglátta az eredményt, sírt, hogy nincs pénze a tandíj fizetésére. Az ismerősök, rokonok közül sokan arra biztatták, hogy nyugodtan foglalja el a helyet, hisz ő nem hibás azért a dologért. De ő hajthatatlan volt, másnap bement, és a titkárnő nagy csodálkozására nem foglalta el a helyet. Erre a tettére nagyon büszke voltam, és az vagyok ma is!
Illetlen viselkedés?
2000 elején Andrei Marga rektor javaslatára az egyetem meghívta az összes magyarországi egyetem rektorát egy találkozóra. A találkozó célja az egyetemek közti együttműködési szerződések megújítása, illetve megkötése azokkal, amelyekkel nem volt még ilyen szerződés. Első nap megbeszéltük az együttműködés általános kereteit, amelyek alapján megkötöttük a szerződéseket, második napra terveztük a további, konkrét lehetőségek megtárgyalását, amelyek akár egyetemenként változhatnak. Ezt az egyetem jósikafalvi (belişi) épületében szándékoztunk megtartani.
Már az elképzelés is furcsa volt, hisz télen ott nincs mit csinálni, nincs mit látni, hosszú az út oda-vissza. Tulajdonképpen csak evés és ivás volt, hisz amikor a tényleges tárgyalásra került volna a sor, a rektornak fontos elintéznivalója támadt Kolozsváron, így hamarabb visszament. Hamarosan mi is visszatértünk Kolozsvárra, és vacsorával folytattuk a találkozót. Ebből számomra világos lett, hogy itt nem a valódi együttműködésre való törekvésről volt szó, hanem csak kirakatnak kellett az egész találkozó. Nagyon szépen illett a multikulturális eszme körítéséhez.
Hasonló eset volt, amikor Max van der Stoel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa javaslatára és patronálásával Különbözőség a felsőoktatásban – Románia példája címmel rendezett szimpóziumon Andrei Marga – aki akkor még tanügyminiszter is volt – a megnyitó után hamarosan elhagyta az elnökségi pulpitust és a termet is, és csak a délutáni megbeszéléseken vett részt. Így hiányzott a délelőtti plenáris előadásokról. A rendező egyetem rektora kihagyta a konferencia legérdekesebb és legfontosabb részét. A többi plenáris előadótól kissé elütően én nem dicsértem, hanem bíráltam a szerintem szlogenszerűen használt multikulturalizmust. Amikor a plenáris ülés után elhagytuk az aulát, a mellettem elhaladó görög katolikus kar dékánja meg is jegyezte, hogy „legalább színt vittél a beszélgetésbe”.
A szimpózium gyakorlati megszervezésével Horváth Istvánt bízták meg, aki akkor a szociológia kar adjunktusa volt. Én is kaptam meghívót, előadás-felkérőt (plenáris előadásra) konkrét címmel. A rendezvény közeledtével megkaptuk a programot, és csodálkozva vettem észre, hogy nem szerepelek a plenáris előadók között, csak a délutáni csevegésben. Nem kérdeztem, miért, csak jeleztem, hogy ebben az esetben nem megyek el a rendezvényre. Másnap újabb programot kaptunk, ahol már plenáris előadó voltam. Sajnos csak nagyon ritkán tudtam ilyen hatékonyan végezni a munkámat.
A Max van der Stoel csapatában volt Schöpflin György is, aki később az egyetem díszdoktora lett. Kevés alkalmam volt személyesen beszélgetni vele, de arra emlékszem, hogy határozottan kijelentette, szerinte az egyetem román vezetősége soha nem fogadja el a magyar karokat. Nekem akkor még voltak illúzióim. Az 1990-es évek közepén egyszer a Korunk szerkesztőségében tartott előadást a két világháború közti magyar baloldali értelmiségről, köztük nagyapjáról, Schöpflin Aladárról. Jól emlékszem egyik mondatára, miszerint lehet, hogy akkor hiba volt baloldalinak lenni, de hogy szégyen nem volt, az biztos. Mivel csak felületesen ismertem, meglepődtem, amikor a Fidesz színeiben lett európai parlamenti képviselő. Később még találkoztunk azon az európai parlamenti meghallgatáson 2007-ben, amelyet Kónya-Hamar Sándor képviselő szervezett a romániai magyar nyelvű felsőoktatás érdekében, ahol, többek között, mindketten előadók voltunk.
Négy év alatt, amíg rektor­he­lyettes voltam, sokféle emberrel volt alkalmam találkozni. A heves viták ellenére a személyes kapcsolatokban csak nagyon kevés román embernél tapasztaltam ellenségeskedést. Úgy éreztem, hogy elfogadják azt, jogunk van kiállni az érdekünkben, ezért nem nehezteltek ránk, csak persze nem engednek a magukéból. Andrei Marga rektornak érdekes volt a munkastílusa. Munkabírása hatalmas volt, érdeklődése szerteágazó. Amikor külföldre utazott, mindig vásárolt magának egy-két érdekes könyvet, amelynek később hasznát vette.
A vezetőségi gyűlésekre többnyire kész megoldásokkal érkezett, ha volt is valakinek ellenvéleménye, nehezen tudta érvényesíteni azt. Ellenben ha valami nem érdekelte, vagy egyszerűen nem akarta megszavaztatni, akkor engedte, hogy a beszélgetés teljesen mellékvágányra menjen, sőt be is segített ebbe, a végén pedig vagy elhalasztatta vagy leszavaztatta azt. Nyolc évig volt az egyetemnek a rektori tisztség mellett elnöki tisztsége is. Amikor Marga volt az elnök, akkor az volt a fontosabb funkció, amikor pedig ismét rektor lett, akkor az elnöki funkció teljesen eljelentéktelenedett.
Egyetemi felmérés
A BBTE a rendszerváltozás utáni tíz évben nagyon sokat fejlődött, új karok, új szakok jelentek meg, a diákok létszáma is megtöbbszöröződött. Érdekes módon ebben az időben az egyetemek közti versengés inkább a diáklétszámra korlátozódott, csak később kezdték figyelembe venni a különféle rangsorolásokat. Ezért a BBTE, amerikai stílusban, beleszámolta a diáklétszámba mindazokat, akik doktori iskolába jártak, és azokat a tanárokat is, akik véglegesítő vagy fokozati vizsgára jelentkeztek. Ezért szoktak, akkor és ma is, negyvenezres diáklétszámról beszélni. Az egyetem nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél nagyobb súllyal legyen jelen a mindenna­pokban, állandóan szerepeljen a sajtóban legalább a rektor által. Díszdoktorrá avattak szinte mindenkit, aki számított a világban: bíborost, kancellárt, királyt, pápát. De azért ne legyünk rosszmájúak, voltak közöttük egyetemi tanárok is!
Amikor lehetőség adódott rá, az egyetem elhatározta, hogy „felméreti” magát az Európai Egyetemek Szövetségével (EUA). Ez 25 ezer dollárjába került a felsőoktatási intézménynek, nem számítva bele ebbe annak az öt embernek a teljes ellátását, aki szinte egy hétig Kolozsváron végezte a megfigyeléseket, szóba állt tanárokkal, diákokkal, tisztviselőkkel. Majd összeállított egy mintegy százoldalnyi jelentést az egyetem fejlődéséről, potenciáljáról, multikulturális jellegéről. A jelentés pozitív képet nyújtott az egyetemről, ez is volt a célja. Egyetlen egy dologról nem szólt ez a jelentés: hogy milyen színvonalú az oktatás. Ezt nem mérték fel!
Miniszteri látogatások
Rektorhelyettesi időmben, ha jól emlékszem, két magyar miniszter látogatta meg az egyetemet: Torgyán József és Magyar Bálint. Mindkettőt a szenátus termében fogadtuk, ahol elbeszélgettek a magyar tagozat képviselőivel. Ezeken a találkozókon röviden bemutattam az egyetemet, majd a minisztervendég beszélt, utána kérdések/kérések és válaszok hangzottak el. Emlékszem, hogy amikor belépett a rektori folyosóra, és meglátta a román egyetem rektorainak a falon sorakozó féldomborművét, Torgyán József megkérdezte, hogy „ennek az egyetemnek 1919 előtt nem volt rektora?” (Ma már láthatók a Ferenc József Tudományegyetem, sőt a Bolyai rektorai is.)
Amikor azt mondtam a karok bemutatásánál, hogy az ortodox és görög katolikus karokon nincs magyar nyelvű oktatás, hisz nálunk nincsenek magyar ortodoxok és görög katolikusok (akkor még ezt így tudtam!), Torgyán József nevetve megjegyezte, hogy én huncutul utalok az ő vallására (ugyanis görög katolikus volt). A beszélgetés jó hangulatban folyt, a miniszter urat egészen más embernek ismertük meg, mint amilyennek a politika mutatta. Ezután érdekes előadást tartott a Báthory-líceum színültig megtelt dísztermében tanárok és egyetemisták előtt.
A vezetőség román tagjai nem tartottak igényt arra, hogy találkozzanak Torgyán József miniszterrel. Amikor Magyar Bálint látogatta meg az egyetemet, Marga rektor személyesen fogadta az irodájában, igaz, ismerték egymást személyesen még abból az időből, amikor Marga is miniszter volt. Egy román miniszteri látogatásra is emlékszem, amikor Mircea Geoană akkori külügyminiszter látogatta meg az egyetemet egy rövid beszélgetésre. Gabriela Firea sertepertélt körülötte, és a miniszter adjutánsaként mutatkozott be. Magamban furcsálltam ezt a szárnysegédi pozíciót, de elfogadtam, hogy a külügy is militarizált valamilyen szinten.
Támogassuk az operát!
Egyszer (talán 2001 kora őszén) telefonált Simon Gábor, a kolozsvári magyar opera igazgatója, és azt mondta, biztos forrásból tudja, hogy az egyetem anyagilag támogatta a román operát, méghozzá azt is tudja, milyen összeggel. Jó lenne, ha támogatná a magyar operát is legalább egy előadás megvásárlásával. Én erről a támogatásról nem tudtam, nem tárgyaltunk róla vezetőségi gyűlésen (nem emlékszem, hogy valaha is hiányoztam volna, de azért ritkán előfordulhatott).
Gondoltam, kiugratom a nyulat a bokorból. A következő gyűlésen előhoztam a dolgot, mégpedig olyan formában, hogy azt mondtam (mintha természetesen tudnék a dologról): nagyon jónak tartom, hogy az egyetem támogatja a román operát, és szeretném, ha ugyanezt tenné a magyar operával is. A rektor rögtön jóváhagyta, a többiek sem tiltakoztak. Húszmillió lejt szavaztunk meg (ez mai pénzben kétezer lej), és az egyetem ebben az összegben jegyeket vásárolt, amelyeket szétosztottunk a diákok között. Az opera kijelölt két előadást, amelyeken a jegyeket igénybe lehetett venni, két diák mehetett egy jeggyel.
Az akciónak nagy sikere volt, mindkét alkalommal megtelt az opera nagyterme. Sajnos egy évre rá ezt már nem sikerült megtennünk, mert amikor ismét szóba hoztam a dolgot, a főkönyvelő tiltakozott, hogy nem tudja törvényesen elkönyvelni az adományt. Szóval közben megkereste a módját, hogy ne kelljen pénzt adnia ilyen célra. Egyszer volt Kolozsváron ingyen opera...
Kása Zoltán
Lapunk Szempont mellékletében sorozatban közöljük Kása Zoltánnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egykori rektorhelyettesének, a Sapientia EMTE szenátusa elnökének visszaemlékezéseit. Az írás részlet a szerző készülő könyvéből.
Krónika (Kolozsvár)

Szobra lesz IV. Béla királynak
A Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokról tartottak hétfőn sajtótájékoztatót az RMDSZ székházában. Bemutatták annak a IV. Béla-szobornak a makettjét, melyet jövőre fognak felavatni Várasfenesen.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet: hagyományt teremtettek abból, hogy ahol lehetőség adódik rá, a szórványközösségekben emlékhelyeket létesítsenek magyar személyiségeknek, illetve köztéri alkotásokkal jelöljék meg a múltunk jelentős eseményeit. A kezdeti időszakban arra fordították az energiájukat és erejüket, hogy a két világháborúban elesett helybéli magyar katonai hősöknek állítsanak emléket, majd a civil áldozatok következtek Köröstárkányban, Magyarremetén, Kisnyégerfalván, Gyantán és Mezőbikácson.
Az idén negyedik alkalommal, RMDSZ-es, civil és egyházi összefogással megrendezendő Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokon pedig a kezdetektől arra törekednek, hogy olyan, a magyar történelemben vagy kultúrában fontos szerepet betöltő személyiségek előtt hajtsanak főt, akik összekötő kapcsot jelentenek az együtt élő nemzetiségek közt, vagyis nem lehet azzal vádolni őket, hogy munkásságuk megosztó lett volna. Ennek megfelelően az első évben egy Petőfi-makettet mutattak be, majd avatták fel a költő szobrát egy évvel később Belényesben, utána pedig Bartók-makettet lepleztek le tavaly, és áldják meg az immár kész szobrot az idén Köröstárkányban, illetve szintén ezen a hétvégén mutatják be Várasfenesen a IV. Béláról mintázott makettet, és avatják majd fel a szobrot 2016-ban. Valamennyi képzőművészeti alkotás Deák Árpád munkája.
A politikus hangsúlyozta: még a hivatalos román telekkönyben is úgy szerepel a településen található vár, hogy „cetatea lui Béla”. Az Árpád-kori erődítmény valószínűleg IV. Béla idejében épült, és a katolikus püspök nyári rezidenciájául is szolgált. Amúgy azért esett IV. Bélára a választás, mert a tatárokkal harcolt, és nem a románok ellen, az országban pedig, melyet konszolidált és védett, egyaránt éltek románok és magyarok is, így a többségi nemzet tagjainak sem lehet kifogása a szoborállítás ellen. A büszt amúgy úgy ábrázolja a királyt, hogy egy kardot tart függőleges helyzetben maga előtt, és a talapzaton két pajzs látható úgy, hogy egyiken kereszt, másikon a IV. Béla felirat van.
A főbb programok
Borsi Imre Lóránt főszervező, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnökétől megtudtuk, hogy szeptember 4-én, pénteken 17 órakor, a várasfenesi kultúrház udvarán zajló hivatalos megnyitó keretében adják át a makettet Várasfenesen. Másnap, szeptember 5-én, szombaton fél 12 óra körül, a tárkányi református templom előtti téren, az istentisztelet után avatják fel, és áldják meg Bartók Béla szobrát. Este a Nagy Feró vezette Beatrice-koncert vonzza majd valószínűleg a környéken lakókat. Szeptember 6-án, vasárnap este 19 órakor a belényesi művelődési házban megrendezett gálával zárul a IV. Fekete-Körösvölgyi Magyar Napok, melynek keretében átadják a Zsiskú János-szórványdíjat- a kitüntetettről ezen a héten dönt a megyei RMDSZ ügyvezető elnöksége-, illetve fellép a debreceni Hajdú Táncegyüttes.
Sebes-Körös Völgyi Magyar Napok
Szabó Ödön arról is beszélt: komolyan felmerült annak az ötlete, hogy a Fekete-Körösvölgyi fesztivál mintájára a jövő évtől kezdve megszervezzék a Sebes-Körösvölgyi Magyar Napokat is, lehetőleg ugyanazon a hétvégén, mint a másikat. Ennek érdekében várják a Nagyváradtól keletre eső szórványtelepülések helyi magyar vezetőinek, civiljeinek, lelkészeinek a jelentkezését, szívesen meghallgatják az ez irányú elképzeléseiket Sonkolyostól Mezőtelegdig, de akár Fugyivásárhelyt vagy Kisjenőt is beleértve, mert senkit se akarnak kizárni. Az ügyvezető elnök ugyanakkor köszönetet mondott a tömbmagyar vidékeken élő civil szervezetek, együttesek, iskolák, önkormányzatok vezetőinek, akik felajánlják a produkcióikat.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

NEM KÖVÜLTÜNK BELE A SAJÁT NÉZETEINKBE
A Játéktér 2015. tavaszi számából
Interjú Tapasztó Ernővel, az Aradi Kamaraszínház igazgatójával
Az Aradi Kamaraszínház története – a nézettségi adatok, meg a szakmai díjakról szóló hírekre alapozva – számomra sikertörténetnek tűnik.[1] Egyetértesz ezzel?
Tudjuk, hogy külső szemmel ez a történet valamilyen szinten sikertörténet, legalábbis annak látszik. Ami igaz, az igaz: a saját előadásaink, igen kevés kivétellel, komoly karriert futottak be a magyar színházi életben. A Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválon, Piteşti-en Harsányi Attila megkapta a legjobb színészi alakítás díját a Sex, drog, good & rock’n’roll című előadásunkkal, az előző évben meg a Tündéri (író: Theo Herghelegiu, rendező: Tapasztó Ernő) című előadásunknak ítélték oda a legjobb rendezésért járó díjat. Harsányi Attila 2014-ben átvehette Miskolc Város Déryné-díját is.
Mik az árnyoldalai ennek a sikertörténetnek?
Nagyon kevesen vagyunk, nagyon kis költségvetésből kell megoldanunk pénzügyi problémáinkat. Ugyanakkor szerencséseknek is mondhatjuk magunkat, mert sok segítséget kapunk a várostól – itt feltétlenül ki kell emelnem az alpolgármester munkáját, amely nélkül bizony a színház nem kapna támogatást, és, bár mostanra már az aradi román színházi szakma, a román művészi társadalom is elismeri létjogosultságunkat, Bognár Levente segítsége nélkül nem valósulhatott volna ez meg. Nagy probléma, hogy nincs saját épületünk, hanem az Aradi Bábszínházzal vagyunk társbérletben, ott vannak az irodáink is. Mivel jó a kapcsolat a román színházzal, játszhatunk a nagyszínházban is, csak egyeztetnünk kell. Viszont saját büfét, klubot nem tudunk működtetni. Megszoktuk már, az is lehet, hogy soha nem lesz saját épületünk, de már nem csinálunk belőle kázust. Szintén nagy gondot jelent, hogy az utóbbi időben igen megcsappant a Magyarországról származó támogatások száma, pályázatokon nem nyerünk, még produkciós pályázatokon sem. Ez számomra érthetetlen, mivel, ha létrehozunk egy előadást, akkor abból származik nyereség – szakmai elismerésekre, díjakra gondolok; azonkívül koprodukcióban készítjük az előadásainkat, magyarországi partnerekkel, mint például a Sex, drog, good & rock’n’rollt. A magyarországi pályázati rendszer nem támogatta például a békéscsabai Tabán Táncegyüttessel és a szabadkai Juhász Zenekarral létrejövő élő zenés Tizenhárom című táncjátékot, amely az aradi tizenhárom tábornok sorsát dolgozza fel. Úgy gondolom, politikai okai vannak annak, hogy nem kapunk támogatást.
Mi volt a legnehezebb az induláskor?
Elfogadtatni volt nehéz a várossal, hogy megint lesz itt hivatásos magyar színjátszás, (ugyanis ez itt 1953-ban megszűnt, és 2007. szeptember 21-én indult újra). Akkoriban Demeter András volt a kulturális minisztérium államtitkára, és ő nagyon sokat segített gyakorlatilag is.
Nem akarunk önálló társulatot, úgy értve, hogy egyetlenegy színész sem kizárólagos alkalmazottja a színháznak. Csak néhányan vagyunk a színház alkalmazottai, kizárólag az adminisztráció: a könyvelő, a gazdasági igazgató stb. Minden szerepre külön szerződést kötünk a színészekkel. Harsányi Attilának külön művészi státusza van ennél a színháznál, mivel nélküle a színház nem is lenne az, amivé válni tudott, de visszatérő színészünk Éder Enikő is. Együtt döntjük el, hogy milyen előadást fogunk a következőkben megcsinálni – például már tudjuk azt, hogy júniusban a 25. THEALTER fesztiválon lesz egy bemutatónk, és most azon vitatkozunk, hogy mi legyen az a produkció. Szeretnénk valami olyannal kijutni, amit mások nem csináltak még – folyamatosan keresünk, kortárs szövegeket olvasunk.
És ki végzi el ezt a munkát? Ki dönt?
Általában én. De Attila is rengeteg darabot olvas, aztán közösen eldöntjük azt, hogy mi legyen vele. Legutóbb én javasoltam egy szöveget, és most azon folyik a vita, hogy akkor ezt csináljuk meg, de közben szeretnénk a Tündérinek (Theo Herghelegiu) a minimál-szürreál musical vonalát folytatni. Éder Enikő és Borsos Pál írja a zenéjét, és ehhez kell egy nagyon laza, de jó struktúrájú, jó dramaturgiával rendelkező szövegkönyv – mivel dramaturgunk sincs, a dramaturgiai munkát is mi végezzük közösen. Összeülünk és beszélgetünk, kicsit olyan ez a színház, mint egy baráti társaság. Kocsmákban, kávéházakban hozzuk létre az előadásainkat, és amikor megegyeztünk, hogy mit szeretnénk, megyünk a színpadra.
Létezik egy műsorpolitikai stratégia, amely szerint keresitek a darabokat?
Nyilvánvalóan van már egy vonal, amely markánsan a Kamaraszínház jellemzője, tehát aki beül egy-egy előadásunkra, már tudja, hogy mit fog kapni. Ennek megfelelően keressük a szövegeket. Nálunk eléggé megszokott az erős, markáns színészi játék, és a leegyszerűsített, minél tisztább rendezés. Minden esetben megpróbálunk megtalálni egy olyan kulcsot, nyelvrendszert, egy olyan új belső törvényrendszert az előadáshoz, új dolgokat, vagy új jeleket, amelyek révén a produkciónk belső logikával, belső tartalommal telik meg. Azt hiszem, hogy egy-egy előadásunk arról szól, hogy abban a pillanatban, amikor létrehozzuk a produkciót, mi, alkotók mit gondolunk a világról, arról, ami körülöttünk történik, és mi zajlik bennünk, hiszen mi is a világ történéseitől függünk. Van egy egységes, nagyon erős vonal, amit mi „barbár esztétikának” hívunk: nekimegyünk a dolgoknak, mint a színházi vadállatok, és aztán a szöveget magunkhoz szelídítjük.
Ezek szerint a kommersz irányába nem nagyon tesztek engedményeket.
Nem, egyáltalán nem. De úgy tűnik, az előadások bejöttek az aradi nézőknek, szeretik az aradi produkciókat, amelyeknek van egy komor humoruk. Nem megyünk el a kommersz felé. Mi a Mágnás Miskát is egy szürreál, teljesen agyament stílusban csinálnánk meg. Természetesen a közönségnek kell a változatosság, ezért évről évre építjük a színházat, és ilyenkor érvényesül a befogadói színházi oldalunk: meghívunk olyan vendégelőadásokat, melyeket mi nem hozunk létre, operetteket, vígjátékokat, tehát, amit a közönség bizonyos rétege igényel. A saját előadásainkat nagyon szeretik a fiatalok, rajtuk szoktuk, úgymond, „letesztelni” az előadásokat. Ha ők igazán szeretik, élvezik és értik, akkor a produkció vállalható, mert azt jelenti, hogy nem kövültünk bele a saját nézeteinkbe.
Ahhoz, hogy ezt a típusú színházat műveljétek, szükség volt-e valamiféle közönségnevelésre, a konvenciók fokozatos bevezetésére, vagy egyenesen belevágtatok a közepébe?
Úgy gondoltuk az elején, hogy végül is ez egy szűz terület, hiszen 1953-tól megszűnt a hivatásos magyar színjátszás, és innentől a váradi és a temesvári színházak játszottak Aradon. Úgy éreztük, hogyha nagyon erős nyelvezettel nyitunk, akkor a néző kap egy olyan sokkot, amitől elérünk egy ingerküszöb-maximumot, és felállítunk egy mércét, és annál alább nem adjuk, ezt a közönség el fogja fogadni. El is fogadta. De nem kizárólag ezt kínáljuk, meghívunk más produkciókat is, Magyarországról például könnyedebb előadásoktól a nehezebb produkciókig, és ezt nagyon szeretik az aradiak. Ettől színesebb egy-egy évad, hogy nem mindig ugyanazokat a színészeket látják, hanem például Alföldi Róbertet vagy Hernádit, de Mácsai Pállal is találkozhattak. Van egy beszélgetős estünk is, ahol Esterházy Péter, Cserhalmi György volt vendégünk többek között. Visszatérve, a színházalapításkor felállított magas mérce bejött, de el kell mondanom, hogy nekem meg sem fordult a fejemben az a lehetőség, hogy ne sikerülne emiatt.
A román színházzal van-e valamilyen kapcsolatotok?
Közös a költségvetésünk a nagyszínházzal, vagyis inkább gyakorlati együttműködésünk van. Mindennap beszélgetünk velük, hisz rendszeresen használjuk a közös dolgokat, financiálisan is össze vagyunk kötve, viszont szakmailag, művészileg nincs együttműködés. Nyilván megnézzük egymás előadásait, és beszélgetünk egymással.
Az előadásainkat feliratozzuk, már csak azért is, mert sok román fesztiválon vagyunk jelen. Az aradi román nézők is az itteni fesztiválon láthatják az előadásainkat.
Nekünk megvannak a magyar nézőink, és ahhoz nagy kapacitás kellene, hogy megbírjuk a román nézőket. Az aradi színház azt a különleges helyzetet hozza, hogy a béke érdekében lemondtunk arról, hogy a mi előadásainkat a román nézőknek játsszuk. Aki kíváncsi az előadásainkra, az eljön. De van egy olyan megegyezés, hogy mi csináljuk a magyar színházat, a románok csinálják a saját színházukat.
Mit szeretsz a legjobban a színházatokban?
Nem tudom, én azt kérdezném meg, hogy ez a színház mit szeret bennem, bennünk? Az Aradi Kamaraszínház kicsit olyan, mintha valamiféle élőlény lenne. Mintha önállóan működne és követelné a dolgokat, követelné, hogy minél több „cuccot”, minél jobb anyagot kapjon, és vigyáz azért arra, hogy ne bántsuk. Most már egy önálló életet élő identitás, aki saját személyiségének bélyegét rányomja egy-egy munkára, és én azt hiszem, hogy azt szeretem őbenne, amit ő szeret énbennem.
Mit szeretnél a leginkább a színház számára, és hogyan látod ennek a megvalósulását?
Először is, működjön legalább még huszonöt évig ez a színház, és hogy kapjon magának valóban egy „testet”: megérdemel egy színházépületet.
Van erre reális esély?
Van. Nem beszélnék róla, ha nem lenne. Folyamatosan erről beszélünk a polgármesteri hivatallal, ezek mind jogi kérdések. Van konkrét ígéret, azonkívül Arad Európa kulturális fővárosa szeretne lenni. Arad kulturális szempontból kisváros, amely nagyvárossá akarja magát kinőni, és a Kamaraszínház egy jó lehetőség lenne számára az ebbe az irányba való előrelépéshez. Látóhatáron a színházi helyszín.
KOVÁCS ISTVÁN
[1] Az Aradi Kamaraszínházat Tapasztó Ernő alapította feleségével, Gujdár Gabriellával 2007-ben. Azóta az aradi közönség szívébe zárta a társulatot – ezt a nézettségi mutatók bizonyítják, és az eredetileg kis, befogadó színházként elképzelt Kamaraszínház számos, komoly szakmai elismerést tolmácsoló díj birtokába jutott. Transindex.ro

Bérvisszatartással zsarol a tanügyminisztérium?
Minden bizonnyal késni fog Hargita megyében a tanügyi alkalmazottak augusztusi bére, az oktatási minisztérium ugyanis nem hagyta jóvá a tanfelügyelőség által igényelt összeg kiutalását, amíg a tanintézetek nem hajtják végre az elrendelt leépítéseket.
A döntés azonban nemcsak azokat az iskolákat, óvodákat érinti, ahol létszámcsökkentést kell végrehajtani, hanem a megye minden tanintézetének alkalmazottját, erről a tanfelügyelőség e-mailben értesítette az intézményeket – tudtuk meg egy neve elhallgatását kérő Hargita megyei pedagógustól. Görbe Péter főtanfelügyelő lapunknak megerősítette, hogy „az oktatási tárca valóban szigorított, ezért előfordulhat, hogy késni fog a tanügyi rendszerben dolgozók augusztusi bérének kiadása”.
Módosította a minisztérium az informatikai rendszert
A főtanfelügyelő kifejtette: egy közös informatikai adatbázisban szerepel, hogy a megyében hány tanügyi alkalmazott van, illetve számukra havonta mekkora bérkeretet kell biztosítania a minisztériumnak. A tanintézetek augusztusban a megszokott módon feltöltötték bérigényüket a nyilvántartásba, a tanfelügyelőség azonban nem tudta ezt jóváhagyni, mivel a szaktárca úgy módosította az informatikai rendszert, hogy nem volt erre lehetőség.
A jóváhagyást lehetővé tevő gomb helyett a minisztérium üzenete szerepelt az oldalon, miszerint a feltöltött adatok alapján a megye már nem fér be a korábban megadott sarokszámokba – azaz a megengedettnél több alkalmazott szerepel az adatbázisban –, ezt pedig korrigálniuk kell, addig nem tudják utalni a béreket. Görbe Péter rámutatott: utánajártak a problémának, és kiderítették, hogy több, a nyár folyamán nem fizetett, de a nyilvántartásban még szereplő órabéres állás miatt jelzett többletet a rendszer, ennek megoldása pedig már folyamatban van.
Még tárgyalnak a leépítésről
A főtanfelügyelő közölte: a tanintézeteknek keddtől kell feltölteniük az informatikai rendszerbe a tisztségek listáját, amelynek már alkalmazkodnia kell a szeptember elsejétől kötelező érvényű leépítéshez – vagyis törölni kell a megszüntetett állásokat –, ez alapján számolják ki és utalják ugyanis a béreket. Ez azért lehet problémás, mert több tanintézettel még mindig zajlanak a tárgyalások a létszámcsökkentésről.
Az oktatási minisztérium már augusztusban elrendelte, hogy Hargita megyében szeptemberig 161 állást kell megszüntetni: az érintett tanintézeteknek a diáklétszám, illetve a minisztérium által jóváhagyott sarokszámok alapján kell végrehajtania az elbocsátásokat. A megszabott keretbe 89 óvoda, illetve iskola nem fért bele, több tanintézetben ugyanakkor már tavaly leépítéseket kellett végrehajtani. Görbe Péter rámutatott: tizenhat oktatási intézmény még nem közölte, hogyan oldja meg a problémát, erről az igazgatókkal a napokban egyeztetnek. Hozzátette: az oktatási tárcához küldött folyamodványban beszámolt az eddigi eredményekről, emellett pedig azt is közölte, hogy a leépítés milyen helyzetet teremt.
Kovászna megyében még nincs gond
Görbe Péter elmondása szerint a bérek kiutalását nemcsak náluk, hanem más megyében is odázzák az intézkedés végrehajtásáig. Ennek ellenére a Kovászna megyei tanfelügyelőséget még nem értesítette az oktatási minisztérium arról, hogy nem utalják a fizetéseket, amíg nem hajtják végre a leépítéseket – tájékoztatta lapunkat Kiss Imre.
A főtanfelügyelő úgy véli: elképzelhető, hogy a dokumentum késve fut be, de elmondása szerint ha ez megtörténik, azonnal lépnek, és tájékoztatják a szaktárcát, hogy a speciális helyzetekben levő iskolákban kivitelezhetetlen a leépítés, és a tanfelügyelőség továbbra is kitart emellett. Kiss Imre elmondta: az ügyben egyeztettek a tanintézetek igazgatóival, ennek eredményeit kedden összesítik, illetve hozzák nyilvánosságra.
A tanfelügyelőséget az önkormányzat is támogatja. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester nemrég lapunknak úgy nyilatkozott: elsősorban a helyi román tannyelvű oktatást sújtaná a leépítés, hiszen a lakónegyedekben már most is csak az előírtnál kisebb létszámmal tudják fenntartani ezeket az osztályokat.
Háromszéken 133 állás megszüntetését rendelte el a szaktárca, azonban az oktatási szakemberek és az önkormányzati vezetők is úgy vélik, ez nem valósítható meg, mert az elmúlt években már végrehajtottak minden lehetséges átszervezést, karcsúsítást. A leépítési kvóta egy részét emiatt úgy próbálják teljesíteni, hogy nem bocsátanak el senkit, hanem a betöltetlen állásokat szüntetik meg. Kiss Imre hangsúlyozta: az átszervezések nem befolyásolhatják egyetlen tanintézet működését sem, ennek érdekében nem módosították a háromszéki iskolahálózatot, nem szüntettek meg, és nem vontak össze egyetlen osztályt sem.
RMPSZ: ellehetetlenítik a tanintézetek működését
A leépítés ügyében állásfoglalást bocsátott ki a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), amely szerint az intézkedés semmilyen formában nem szolgálja a közoktatás érdekeit, és a szaktárca pénzügyi helyzetének, valamint az érintett megyék béralapjának javulásához sem vezet.
Az RMPSZ kifogásolja, hogy a létszámcsökkentés egyedüli szempontja az országos gyermeklétszámátlag, az intézkedés ugyanakkor szerintük ellehetetleníti a tanintézetek működését, és veszélybe sodorja a diákok és a pedagógusok biztonságát. „A biztonságos, eredményes és minőségi oktatás feltételeinek megteremtése érdekében a szaktárcának fel kell hagynia »a lehetetlenségek politikájával«” – olvasható az állásfoglalásban.
Az RMPSZ arra kéri a minisztériumot, hogy a létszámcsökkentés helyett „az észszerűsítést követő igyekezetüket a közoktatás tartalmi reformjának megvalósítására” irányítsa. A tanfelügyelőségeket pedig támogatják, hogy „a fenntarthatatlan és kivitelezhetetlen csökkentések felelősségét ne vállalják fel”.
Bíró Blanka, R. Kiss Edit
Krónika (Kolozsvár)

Új buszjáratot indít az OTL
Pár nap múlva újraindulnak a rendszeres buszjáratok Nagyvárad és Biharkeresztes között. A részleteket hétfőn, a közszállítási vállalatnál tartott sajtótájékoztató során ismertették.
A sajtótájékoztatón Csuzi István, a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) vezérigazgatója mellett Huszár István váradi alpolgármester, Barabás Ferencz, Biharkeresztes polgármestere, valamint Lénárt Attila, a nagyváradi Auchan igazgatója vett részt. Mint elhangzott, már volt ilyen járat, azonban mintegy három évvel ezelőtt, kereskedelmi okokból megszűnt – nagyrészt amiatt, hogy Biharkeresztesen nagyszabású vasúti felújítási munkálatok kezdődtek, s a település már nem volt megfelelő úticél azok számára, akik onnan kívántak tovább utazni vonattal. Ezúttal az Auchannal kötött egyéves szerződés garantálja, hogy az OTL-nek ne származzon vesztesége a járat működtetéséből. A busz egyik állomása ugyanis a váradi Auchan lesz, s bevásárlóközpont a tegnap aláírt szerződés alapján megtéríti majd az OTL-nek a járat nyereséges működtetéséhez szükséges összeget. Az összeg az eladott jegyek számától függ majd, nagyon alacsony érdeklődés esetén elérheti akár a havi tízezer lejt is. Egy jegy ára 500 forint lesz, vagy 7 lej, hétfőtől péntekig három járat közlekedik majd, szombaton és vasárnap pedig hat. Egyelőre nem vezetnek be bérleteket, de az utasok igényétől függően a későbbiekben ezek is szerepelhetnek majd a kínálatban. Az OTL vezérigazgatója bízik benne, hogy napokon belül a szállításügyi miniszter alá fogja írni a busz üzemeltetéséhez szükséges engedélyt, s a járatokat szombattól már közlekedhetnek is.
Okok
Huszár István nagyváradi alpolgármester kifejtette: Biharkeresztesről sokkal több lehetőség van vonattal továbbutazni, mint Nagyváradról, ezért is fontos, hogy legyen egy buszjárat a két település között. Másfelől az utóbbi tizenöt-húsz év során egyre nőtt azoknak a biharkeresztesi lakosoknak a száma, akik ott laknak ugyan, de nap mint nap Váradra, vagy környékére járnak dolgozni, s nekik is hasznos lehet a buszjárat. Nem utolsó sorban Nagyvárad nem titkolt célja az, hogy a magyarországi munkaerőt vonzzon ide, annál is inkább, mivel a határon túli településen jóval nagyobb a munkanélküliség, mint Váradon, ahol az ipari park nagyon sok munkahelyet teremtett. Viszont Nagyvárad költségvetése alacsony, a közszállítási vállalaté úgyszintén, úgyhogy szükségessé vált egy olyan üzleti partner, amely ennek a projektnek az anyagi hátterét is tudja biztosítani – ez pedig a nagyváradi Auchan.
Különbözet
Lénárt Attila, az Auchan igazgatója elmondta: azért is érdekesnek tartották a projektet, mert a hazai ÁFA csökkenésével egyidejűleg a romániai bevásárlóközpontok vonzókká váltak a magyarországiak számára. Amint a későbbiek során elhangzott, azt is beleszámították, hogy a magyarországi bevásárlóközpontok hétvégén zárva vannak. Az elképzelés szerint a két település közötti buszjáratoknak köszönhetően napi 150-250 vásárlóval több látogatja majd az Auchant. Az OTL-vel kötött szerződés lényege pedig az, hogy a bevásárlóközpont felvállalja, hogy kifizeti a közszállítási vállalatnak azt a különbözetet, mely szükséges ahhoz, hogy a járat üzemeltetése egy minimális nyereséget biztosítson. Amennyiben az eladott jegyek száma havonta kevesebb, mint 1300 – azaz naponta átlagban kevesebb mint 43 jegy kel el – az Auchan havi tízezer lejt fizet ki a közszállítási vállalatnak, s értelemszerűen minél több jegy kel el, annál kisebb a kifizetendő különbözet. A járatok akkor válnak nyereségessé, ha sikerül eladni havonta legalább 2500 jegyet.
Előnyök
Örömünnep a mai nap, jelentette ki Barabás Ferencz, Biharkeresztes polgármestere. Mint mondta, a település 4300 lakója közül mintegy hétszázan vannak azok, akiket a munkahelyük, illetve a tanulmányaik Nagyváradhoz, illetve környékéhez kötik. Mivel Biharkeresztes közlekedési csomópont, a járat azoknak is fontos, akik vonattal kívánnak továbbutazni. A vasúthálózat egyébként folyamatosan fejlődik, egy éven belül Biharkeresztesről száz kilométer/órás sebességgel fognak közlekedni a vonatok. Ezenkívül, míg Váradon a munkanélküliség 3-4%-os, Biharkeresztesen meghaladja a 10%-ot, s bíznak benne, hogy a határon túli település lakói munkát találnak maguknak Borson, vagy a váradi ipari parkban. Mindezek mellett a váradi kulturális élet, s nem utolsó sorban a szakoktatás is vonzó lehet a biharkeresztesiek számára – fejtette ki Barabás Ferencz. Csuzi István, az OTL igazgatója elmondta: már megvan a magyarországi Nemzeti Közúti Hivatal engedélye, s a hazai szállításügyi miniszter is napokon belül alá fogja írni a buszjárat üzemeltetéséhez szükséges engedélyt. Úgy tervezték, hogy az utat mintegy 75 perc alatt teszik majd meg a buszok, a menekült-jelenség hosszabbíthatja valamelyest az időtartamot, de reményeik szerint az esetleges késés nem lesz több mint pár perc. Egyelőre egy közepes méretű, 19 helyet biztosító buszt üzemeltetnek majd, igény esetén további, nagyobb kapacitású járműveket is biztosítanak.
Indulás
Hétfőtől péntekig román idő szerint 7.45-kor, 15.27-kor, valamint 17.45-kor indul a busz a Nufărul végén lévő buszállomástól. Az Auchan mellett a Decebal valamint a Dacia sugárúton, Szentjánoson, a borsi polgármesteri hivatalnál, a borsi vámnál, Ártándon, végül pedig a biharkeresztesi állomásnál áll meg.
erdon.ro

Halasztottak Mezei János ügyében
Szeptember kilencedikén dönt alapfokon a Hargita Megyei Törvényszék, hogy miként zajlik a továbbiakban a Mezei János, Gyergyószentmiklós tisztségéből felfüggesztett polgármestere ellen indított eljárás.
A törvényszék kedden délelőtt a nyilvánosság kizárásával folytatott tárgyalást. Amint Nagy Zoltán alpolgármester elmondta, több lényeges kérdést is érintettek, egyrészt azt, hogy bekerüljön-e az ügybe Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala mint felelős fél. Ezt a Monturist és Virág Zsolt szorgalmazza, hiszen ha ez megtörténik, és a törvényszék úgy ítéli meg, hogy Mezei János kárt okozott a cégnek, a várostól kártalanítást követelhetne.
Az alpolgármester elmondta, az igazságügyi eljárás jelen szakaszában a törvényszék megvizsgálja a nyomozás során összegyűjtött és eléje tárt ügyirat megalapozottságát. Ha megalapozottnak látja, akkor elindul a tényleges bírósági eljárás. Ha úgy dönt, hogy mégsem megalapozott, akkor visszaküldheti az ügyészségnek további vizsgálatok, bizonyítékok gyűjtésének utasításával.
Egy másik kérdés, amiről tárgyaltak kedden, az a Mezei János ellen érvényben lévő tiltások kérdése. Szeptember 9-én dönt a törvényszék arról is, hogy feloldja-e Mezei hivatalának gyakorlási tiltását, vagyis hogy visszatérhet-e a városházára – tudtuk meg Nagy Zoltántól.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

A Hargita megyei diákok közel egyharmada ment át a pótérettségin
A kedden közzétett eredmények szerint a Hargita megyében pótérettségizett diákok közül nagyjából minden harmadik örülhet, az óvások előtti eredmények 30,9 százalékos átmenési arányról szólnak. Ez néhány százalékkal jobb a tavalyinál.
Közzétették kedden az idei pótérettségi első eredményeit, az óvások előtti adatok szerint 30,9 százalékos az átmenési arány Hargita megyében. Ez 263 diákot jelent az 1019-ből. A mostani átmenési arány mintegy hét százalékkal jobb a tavalyi pótérettségi nem végleges eredményeinél, akkor ugyanis 23,9 százalékos volt az átmenési arány a megyében. „Örvendetes, hogy kicsit jobbak az eredmények, mint tavaly, sajnos idén is voltak olyan diákok, akik átmenő jegyet kaptak minden tantárgyból, de összesítve nem érték el a hatos átlagot” – értékelte a vizsgasorozatot Bartolf Hedwig, a pótérettségi vizsgabizottság alelnöke. Hozzáfűzte, ilyenkor a kétségbeesett szülőnek nem javasolhatják azt sem, hogy gyereke óvja meg pótérettségi jegyét, hiszen megtörténhet ugyan, hogy az újrajavítás során megkapja a hiányzó néhány tizednyi pontszámot, de fordítva is elsülhet az óvás.
A tanfelügyelőség kimutatása szerint minden tantárgyból átmenő jegyet ért el a vizsgázók legalább fele, ám az eredményekből az is kitűnik, hogy közülük legtöbben csak 5–5,99 közti pontszámot kaptak, így lényegesen kevesebben vannak, akiknek összejött a sikeres pótérettségihez szükséges legalább hatos átlag. Az eredmények egyébként a román írásbeli esetében a leggyengébbek, érdekes viszont az is, hogy több tízes vizsgajegy is volt a pótérettségin – például a magyar és matematika írásbelin is egy-egy –, és a legjobb román írásbeli jegy is csak kevéssel maradt el ezektől.
A pótérettségi jegyek esetében kedd estig nyújthattak be óvásokat a vizsgázók, a dolgozatok újrajavítása után pénteken, szeptember 4-én teszik közzé a vizsgasorozat végleges eredményeit.
Széchely István
Székelyhon.ro

Őszi felvételi a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Az ez évi nyári, júliusi felvételi vizsgákat követően őszi felvételit hirdet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. A szabadon maradt helyekre e hónapban jelentkezhetnek az érdeklődők a Köteles Sámuel utcai intézményben, a beiratkozási időszak szeptember 7-én veszi kezdetét.
Amint azt az intézmény közleményében olvashatjuk, a felvételizők az alábbiakban felsorolt szakokra iratkozhatnak. Alapképzés esetén:
bábszínészet (hat tandíjas hely) – osztályvezető tanárok: Bonczidai Dezső, Máthé Rozália;
teatrológia; dramaturgia (két tandíjmentes és két tandíjas hely) – osztályvezető tanár: Lázok János;
audiovizuális kommunikáció – multimédia (három tandíjas hely) – osztályvezető tanár: Szász Attila;
koreográfia (két tandíjmentes és hét tandíjas hely) – osztályvezető tanár: András Lóránt;
rendező szak (három tandíjmentes és hét tandíjas hely) – osztályvezető tanárok: Sebestyén Aba, Kovács Levente;
zenetanár szak (egy tandíjas hely).
A tanulmányi idő három év nappali képzés mindegyik szakon. A beiratkozási díj 100 lej az első szakaszra és 100 lej a második szakaszra, a tandíj pedig a következőképpen alakul: román állampolgá-rok, valamint az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség és a Svájci Konföderáció tagállamainak polgárai részére – színpadi művészetek (színművészet, bábművészet, mozgásművészet, rendező szak): 3000 lej/tanév, teatrológia szak: 2000 lej/tanév, audiovizuális kommunikáció-multimédia szak: 2400 lej/tanév, zenetanár szak: 2000 lej/tanév, látványtervező szak: 3000 lej/tanév. Külföldi állampolgároknak (kivéve az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség és a Svájci Konföderáció tagállamainak polgárait): 750 euró/hó (színpadi művészetek szakon), 420 euró/hó (látványtervező és zenetanár szakon), 750 euró/hó (audiovizuális kommunikáció- multimédia szakon). A felvételi vizsgára érettségi diplomával (vagy ezzel egyenértékű irattal) rendelkezők jelentkezhetnek. A beiratkozási időszak szeptember 12-ig tart, a felvételi vizsgára szeptember 14-e és 17-e között kerül sor.
A magiszteri képzés esetében a következő szakokra jelentkezhetnek az őszi felvételizők:
színművészet (egy tandíjas hely);
rendezés művészete (három tandíjas hely) – osztályvezető tanárok: Bocsárdi László, Harsányi Zsolt;
művelődésszervezés. Impresszárió (három tandíjmentes és hét tandíjas hely) – osztályvezető tanár: Kuti Csongor;
drámaírás (két tandíjmentes és hét tandíjas hely) – osztályvezető tanár: Albert Mária;
alkalmazott bábművészet (három tandíjas hely) – osztályvezető tanár: Kozsik Ildikó;
korszerű zenei koncepciók
(egy állami és hét tandíjas hely).
A roma nemzetiségű jelentkezők szeptember 7–12. között kérvényben igényelhetik a számukra fenntartott helyeket. A felvételi vizsgára ugyancsak szeptember 14-e és 17-e között kerül sor.
A tanulmányi idő mindegyik szak esetében két év, nappali tagozaton. A beiratkozási díj 100 lej az 1. szakaszra és 100 lej a 2. szakaszra, a tandíj a román állampolgárok, valamint az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség és a Svájci Konföderáció tagállamainak polgárai részére: 3000 lej/tanév, a külföldi állampolgárok részére (kivéve az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség és a Svájci Konföderáció tagállamainak polgárait) 750 euró/hó. A felvételi vizsgára bármilyen szakterületen szerzett alapfokú egyetemi oklevéllel vagy azzal egyenértékű okirattal lehet jelentkezni. A felkészítőkről, illetve felvételi vizsgákról további információk a www.szini.ro honlapon, illetve az egyetem hirdetőfelületein, székhelyén: Marosvásárhely, Köteles Sámuel utca 6. sz.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Justizmord és kései igazságtétel
Volt romániai magyar politikai elítéltek megkésett igazságtételnek, szemfényvesztésnek tartják, hogy a hatóságok csak huszonöt évvel a rendszerváltás után állítják bíróság elé a még életben lévő volt kommunista börtönparancsnokokat. Miközben egyiküket nemrég húsz év letöltendő szabadságvesztéssel sújtották emberiesség elleni bűncselekményekért, az 1956-os forradalommal való szolidaritás miatt börtönt járt áldozatok szerint elsősorban a terror eszmei kezdeményezőit, a rendszer működtetőit kellett volna felelősségre vonni.
„Semmiféle elégtétel érzését nem keltette bennem a parancsnok elítélésére vonatkozó hír. Ő csak egyik sakkfigurája volt annak a szervezetnek, amelynek az volt a feladata, hogy likvidálja a kommunista rendszer minden »ellenségét«, legyen az az egykori történelmi pártokhoz tartozó vagy azokkal rokonszenvező, az 1956-os magyar forradalommal együtt érző másként gondolkodó, vagy az eseményektől felbátorított egyszerű közember, esetleg valamely szektához tartozó hívő" – kommentálta lapunknak Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész a bukaresti ítélőtábla nemrég alapfokon hozott verdiktjét.
A táblabíróság emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt húsz év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a kommunista rendszer egyik legkegyetlenebb politikai büntetés-végrehajtási intézeteként elhíresült börtönt 1956 és 1963 között irányító Alexandru Vişinescut. A 90 éves, nyugállományú alezredes – akit katonai rangjától is megfosztottak – az első kommunista börtönparancsnok, akinek ügyében ítélet született Romániában a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) feljelentése nyomán; két másik volt intézetvezető esetében vádemelésig jutott az ügyészség.
Pribékekből a demokrácia élharcosai
Anélkül, hogy Vişinescu személyes felelősségét kisebbíteni akarná, Dávid Gyula úgy véli, a politikai elítéltek és a társadalom számára egyaránt az jelentené az igazi elégtételt, ha a felelősségre vonást a „csúcson" kezdték volna. Ott, ahol kidolgozták a kommunista rendszer ellenségei elleni megtorláskoncepciót, és ahol megteremtették az iszonyú börtönkörülményeket.
„Az 1989-es változások után azonban erről szó sem volt. Átépülve az új rendszer pártjaiba, a szervezet embereinek egy része a sajátos romániai demokrácia élharcosa lett, másokból, az elkótyavetyélt állami vagyonból részesedve, sikeres vállalkozó. Sokan busás nyugdíjjal tengették tovább életüket vagy politikai menekültstátusban ma is vígan élnek valamelyik tőlünk nyugatabbra lévő államban. Tiszta lappal talán a bukaresti Egyetem téri megmozdulás és a Demokratikus Konvenció választási győzelme révén indulhatott volna el ez az ország, de a valódi hatalom akkori birtokosai gondoskodtak arról, hogy erre ne kerülhessen sor" – illusztrálta a helyzetet a 87 éves szerkesztő, műfordító, akit hét év börtönbüntetésre ítéltek az 1956-os magyarországi forradalom nyomán indult romániai koncepciós perek egyikében.
Páskándi Géza költővel és másokkal együtt megjárta a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáte fogdáit, a szamosújvári börtönt, a Duna-delta munkatáborait. Köztük a peripravait, amelynek egykori parancsnoka, Ion Ficior ellen száz politikai fogoly halála miatt tavaly emeltek vádat.
Dávid Gyula úgy véli, bár a foglyok számára akkor egyáltalán nem volt mindegy, ma már részletkérdés, hogy az '56 utáni, egyre elviselhetetlenebbé vált börtönlét – amikor megtízszereződött a bebörtönzöttek száma – közepette egy-egy börtönparancsnokból vagy beosztottból az állat jött-e elő vagy meg tudott maradni „csak a kötelességét teljesítő" börtönőrnek. Ma is tisztán emlékszik például arra, amikor az 1958-as szamosújvári börtönlázadás leverésekor a közismerten emberséges őröktől a legfélelmetesebb verekedőkig a fegyház egész személyzete gumibottal és cseberrudakkal ütlegelte agyba-főbe az ablakokra szereltetett zsalugátereket ledobáló kétségbeesett rabokat, az emeletről le a földszinti nagycsarnokig.
De elmesélt egy másik példát is. A brăilai nagyszigeti Stoeneşti táborában 1961 nyarán egy nap eltűnt a hírhedt verekedő Grecu őrmester. Amikor két hét múlva visszatért, az esti számláláskor előadta annak a káderiskolai tanításnak a lényegét, amelyen részt vett: „Ide figyeljetek, banditák! Tudjátok meg, hogy a legsúlyosabb büntetés, amit egy elítélt kaphat, az az, hogy nyilvános dorgálásban részesítik az egész tábor előtt." És többet soha egy ujjal nem nyúlt a foglyokhoz.
Hogy mit ér és meddig terjed a romániai igazságszolgáltatás, arról az erdélyi magyar politikai elítélt szerint hűen árulkodik annak az 1956 utáni egyik leghírhedtebb koncepciós pernek a végkimenetele, amelyben Szoboszlai Aladár római katolikus papot és 56 társát ítélték el, közülük tízet halálra. Az ügyben néhány éve perújrafelvételt kezdeményezett a bukaresti legfelsőbb bíróság, majd az összes vádlottat felmentették a vádak alól.
„Nem hallottam róla, hogy ennek az ítéletnek a nyomán gyilkosság alapján vádat emeltek volna a per alapját képező koncepció kidolgozói, a vádakat „igazoló" vallomásokat a letartóztatottakból veréssel kipréselő szekusok, valamint az ítéletet meghozó ügyészek és bírák ellen. Pedig Szoboszlai és tíz társa kivégzése a felmentő ítélet alapján közönséges gyilkosság volt, vagy ha elegánsan akarjuk kifejezni magunkat: justizmord" – véli Dávid Gyula, aki szerint néhány egykori pribék kipécézése csupán „maszlag azoknak, akik még beveszik". (Justizmord jelentése: halálbüntetés súlyos bírói tévedés alapján a vádlott rovására; égbekiáltó igazságtalanság – szerk. megj.)
A neves irodalomtörténész emlékeztetett, hogy a kommunizmus bűneit néhány éve a Tismăneanu-jelentés alaposan feltárta, de annak nyomán sem történt semmi. „Nem hiszem, hogy a mostani számonkéréseket kezdeményezők is jutnának valamire a lényeget illetően, azon kívül, hogy ehhez a maszlagoláshoz asszisztálnak" – fogalmazott a Krónikának Dávid Gyula.
Nagy Benedek fél veséje
Nagy Benedek is szégyenteljesnek tartja, hogy a kommunista börtönparancsnokok elszámoltatására negyed évszádot kellett várni a romániai rendszerváltozást követően, ami szerinte szándékos halogatásra utal. „Addig odázták az igazságtételt, amíg ezeknek a gyilkosoknak a 99 százaléka természetes halállal, ágyban, párnák között kimúlt, most meg példát statuálnak néhánnyal, aki még életben van" – sorolta kifogását a Krónikának a Csíkszeredában élő helytörténész, író, nyugdíjas pedagógus, aki '56 után, kolozsvári egyetemistaként öt év letöltendőt kapott, amiért részt vett a diáktanács programjának megfogalmazásában.
Constantin Istrate, a szamosújvári börtön tavaly meghalt volt parancsnokhelyettese 1958-ban – mert nappal fekve találta az őr az ágyon – úgy megverte Nagy Benedeket, hogy elveszítette az egyik veséjét. „A hozzá hasonló félművelt, szadista hajlamú emberek végrehajtották a kapott parancsot, de poszt mortem feltétlenül el kellene ítélni az eszmei kezdeményezőket is, akik az egész rendszert felépítették és működtették: pártaktivistákat, ügyészeket, bírákat, kihallgatótiszteket" – szögezte le kérdésünkre a kilencvenes években parlamenti képviselőként, államtitkárként is tevékenykedő Nagy Benedek, akit a peripravai munkatáborban Vişinescuval is összehozott a sors.
A kommunista rezsim módszereit illusztrálva feltárta, hogy amikor 1956 novemberében bevitték a Szekuritáte kolozsvári székhelyére, egy büntetése kilencedik évét töltő vasgárdistát „állítottak" rá. A hatalom ugyanis a Vasgárda számos tagját informátorként, cellabesúgóként használta fel, hogy minél többet megtudjon a többi fogolyról. Nagy a duna-deltai lágerben élte át az egyik legkeményebb időszakot, amikor elmondása szerint a vérhas következtében úgy hulltak a megfeszített munkára fogott rabok, mint ősszel a legyek. Szerinte a kegyetlenség különböző formáit tekintve a kommunista börtönök semmiben sem különböznek például az auschwitzi haláltábortól, hiszen a lényeg emezekben is ugyanaz volt: likvidálni a rendszer ellenségeit.
„Kezdetben egyszerűen agyonverték az elítélteket, később, a hatvanas években más módszerhez, például a káros röntgensugarak alkalmazásához folyamodtak. Akkoriban nem létezett erkölcs, törvény és tisztesség, minden eszköz szent és felhasználható volt a cél érdekében" – állapította meg lapunknak a volt elítélt, hozzátéve: a mostani ítélet a közvéleménynek szánt szépségtapasz, formális dolog csupán, amely főleg azért paradox, mert iszonyúan megkésett.
Nagy Benedek szerint a kommunista rendszer idején meghurcoltak az évtizedes megfélemlítés miatt „zsibbadtan" élték át az 1989-es rendszerváltást, ezzel magyarázható, hogy a kilencvenes években többségük nem követelte a szekusok, pribékek felelősségre vonását. „Mély barlangból érkeztünk, emiatt nem szóltunk" – magyarázta az egykori elítélt.
Krónika (Kolozsvár)

Szaknévsor marosvásárhelyi magyar orvosokról
Hiánypótló, hasznos kiadvánnyal rukkolt elő a marosvásárhelyi Studium–Prospero Alapítvány az elmúlt napokban. A több mint 1700 példányban kiosztott Marosvásárhelyi magyar orvosi szaknévsor több mint 320, többségében magyar anyanyelvű orvos elérhetőségét tartalmazza.
A Studium–Prospero Alapítvány frissen megjelent, ingyenes füzetét először a Vásárhelyi Forgatagon vehették kézbe az érdeklődők. Vass Levente, a szaknévsor szerkesztője érdeklődésünkre elmondta: régebben megfogalmazódott gondolatról van szó, hisz az alapítványnak eddig is létezett egy erdélyi magyar szaknévsora, az EMAOSZ, ami egy internetes felület volt, ezt bővítik, építik most újra.
A füzet hiánypótló jellegére a közegészségügyi és egészségügyi menedzsment szakorvos személyes példával mutatott rá: az elmúlt mintegy tíz évben nem telt el úgy nap, hogy fel ne hívták volna – akár más megyebeli kollégái, akár nem egészségügyi területen dolgozó ismerősei – és kértek volna segítséget egy-egy betegnek a szakorvoshoz való irányításában vagy elérhetőségének megadásában.
Hasznos dolog, ha a vásárhelyiek asztalán ott van a könyv, vélte Vass, de ugyanilyen fontos az is, hogy a kiadvány a többi székelyföldi megyében élők számára is megtalálható legyen, hiszen a betegek javát szolgálja. Hangsúlyozta, a cél nem az, hogy a betegeket Vásárhelyre vonzzák, hanem hogy azok az esetek, amelyeket más megyékben nem tudnak ellátni, ha a beteg igényli, magyar szakemberhez kerülhessenek. „Nem beszélve arról, hogy néha még az orvosoknak is nehézséget okoz, a nem a saját szakterületén dolgozó szakember javaslása” – mutatott rá Vass Levente.
Elmondta, nincs hierarchikus sorrend, a szakokat és az orvosokat is betűrendben tüntették fel, amit a következő kiadásokban is meg szeretnének tartani. „Az előszóban azt írtam, ha bármilyen módosító javaslat van, vagy bármilyen hiányosságot észlelnek az olvasók, kérjük, hogy jelezzék. Ha bármilyen észrevételük van, vagy éppenséggel néhány orvos kimaradt, akit valamilyen oknál fogva eddig nem tudtunk elérni, kell jelezni, mert egy második utánnyomásnál ezt javítani, pótolni lehet” – magyarázta a kezdeményező. Vass Levente ugyanakkor úgy véli, összességében ezek a hibák nem tudják felülírni azt az előnyt, amit a lajstrom jelent, a mintegy 320 orvos elérhetőségének közlését. A betegek így 95–99 százalékos átfogó képet kapnak arról, hogy mely orvosokhoz folyamodhatnak Marosvásárhelyen.
A kiadványból a Forgatagon 1700 példányt osztottak ki, a továbbiakban pedig az egyházak presbitériumainál is elérhető lesz, de kapnak belőle a háziorvosok is, és a kiadványban szereplő orvosok közül bárki igényelhet azt a maga vagy betegei számára. A hosszú távú célokról Vass Levente elmondta: nemcsak a betegekre vigyáznak, hanem az orvosokra is. „Azt szeretnénk javasolni a betegnek, hogy a számára legmegfelelőbb orvost válaszsza, de ha lehet, közülünk valót. Épületeket kövekből építenek. De ahhoz, hogy egy bármilyen nemű kórházi ellátást megalapozottan lehessen megvalósítani, a döntéshozóknak összefoglalva kell látniuk, hogy körülbelül milyen orvosanyagra támaszkodhatnak” – fogalmazott.
A kiadványba egyébként olyan román nemzetiségű orvosok is bekerültek, akik beszélnek magyarul. A hiányzó fogorvosi elérhetőségekről szólva a szerkesztő elmondta: az irányított betegellátásban őket a legkönnyebb megtalálni, de a szaknévsor következő kiadása a fogászok elérhetőségét is tartalmazni fogja.
Kiadvány a MOGYE-n belüli állapotokról
Júliusban jelent meg a MOGYE nevű, kéthavonta megjelenő képes kiadvány első példánya Marosvásárhelyen, a Studium–Prospero Alapítvány kiadásában, számolt be Vass Levente. Mint mondta, a lap hiteles forrás kíván lenni arról, hogy mi történik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), ahol immár évek óta tart a patthelyzet a román vezetőség és a magyar tagozat között. A lap egyrészt bemutatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket az egyetem magyar kara és ennek társszervezetei végeznek, másrészt pedig tájékoztatni szeretné az érdeklődőket arról is, hogy mi történik a felsőoktatási intézmény magyar karának igazgatásában.
Vass Gyopár
Krónika (Kolozsvár)

Katasztrofális eredmények a pótérettségin
Az augusztusi pótérettségire jelentkezők alig 24 százaléka (10 779 diák) ért el 6-os fölötti átlagot, 33 980 diáknak ezúttal sem sikerült a diplomaszerzés – közölte kedden az oktatási tárca az eredmények nyilvánosságra hozatalát követően.
A megmérettetésen résztvevő 44 759 diák közül 8097-en idén végeztek. Fellebbezéseket kedden 16 és 20 óra között fogadnak, az újrajavítást követően péntek délelőtt függesztik ki a végleges eredményeket.
A sikeresen érettségizők közül a legtöbben 6 és 6,5 közötti átlagot értek el, 10-es átlaggal egyetlen pótérettségiző sem dicsekedhet. A legjobban Fehér (35,81 százalék), Kolozs (33,09), Iaşi (34,15) és Hargita megyében (30,90) teljesítettek a diákok, a leggyengébben pedig Ilfov (14,69), Gorj (15,95) és Mehedinţi (16,69) megyében.
A nyári megmérettetésen egyébként a tizenkettedikesek 67,9 százaléka szerzett átmenő osztályzatot. Tavaly a végső eredmények szerint a diákok 59,25 százaléka vizsgázott sikeresen, így az idei átlag több mint 7 százalékkal jobb a tavalyihoz képest, illetve 11,5 százalékkal haladja meg a 2013-as eredményt, amikor az átmenési arány 56,4 százalékos volt.
Krónika (Kolozsvár)