Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. szeptember 7.
A Székely Főváros elnevezésű kiadványt impresszuma szerint a Székely Főváros Mozgalom adja ki – ez a mozgalom a Mihail Kogălniceanu utca 2. szám alatt székel(y), s már két lapszámot is megjelentetett.
em nehéz kitalálni, hogy a Magyar Polgári Párt van a lap mögött. Mernék fogadni rá, hogy ez év júniusában jelenik majd meg az utolsó száma, amúgy is egy időszakos kiadványnak hirdetik.
Szép, színes képek, szép, színes cikkek, Nyirő József neve Nyírőnek írva (a második lapszámban aztán helyesen, rövid i-vel) – hirtelen eszembe jutott, hogy körülbelül ugyanez a csapat írhatta tíz évvel ezelőtt a Kós Károlyét Koósnak egy akkori, hasonló „küldetéssel" megszült nyomtatott sajtótermékbe.
Katona Béla ráismert a lapban egy korábbi cikkére:
A kilencedik oldalon aztán ismerős sorok tűnnek a szemembe – a városi kórház rövid történetét lehet elolvasni egy cikkben, aláírás nélkül (egyébként az egész lapban egyetlen cikkaláírás sincs), Császári akarattal kórháztörténet címmel.
Ezt én írtam – döbbenek rá, mégpedig évekkel ezelőtt, az új kórház megszületésének 25. évfordulója alkalmából. Cikke 2007. május 11-én, egy pénteki napon jelent meg az Udvarhelyi Híradóban
Katona Béla,
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

2012. szeptember 17.
Megtartotta éves közgyűlését a MÚRE – médiastratégia készül
Kialakulóban van az a stratégia, amely a különböző kisebbségi magyar nemzetrészek sajtójának fennmaradását, sőt fejlődését szolgálná, akár egy összmagyar integráció kívánalmával is. Ugyanakkor folyamatban van a 2012-es médiakatalógus, a külhoni magyar média teljességre törekvő tárának véglegesítése – derült ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) a hétvégén tartott rendezvényén.
A Magyarország határain túl működő média mai állapotáról zajló szombat délutáni vitát – amelyen magyarországi, szerbiai és horvátországi sajtósok is részt vettek – a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója jelen lévő vezetői moderálták.
A MÚRE a hétvégén tartotta ez évi közgyűlését és az ehhez kapcsolt, a riportról mint sajtóműfajról szóló szakmai tanácskozását a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban. Az első összehívásra csak a tagság töredéke jelent meg, ezért csak második összehívásban sikerült a közgyűlést statutáris körülmények között megtartani. Ekkor hangzott el Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolója a 2011-es tevékenységről, a pénzügyi ellenőrző bizottság jelentése és a 2012-re vonatkozó előterjesztés. Ülést tartott a MÚRE igazgatótanácsa és becsületbírósága, amelynek egy lemondást követően Mózes Edit az új elnöke. A riport mint kordokumentum címmel Bodolai Gyöngyi tartott előadást, bemutatva egyben új riportkötetét is, amely a Világhírnév Kiadó publicisztikai sorozatában jelent meg. Vajda György a fotóarchiválás problémáiról beszélt, Kacsó Sándor régi tévés riportokból vetített részleteket.
Meghívottként a budapesti Al Ghaoui Hesna, a Magyar Televízió haditudósítója tartott élményszámba menő előadást és vetítést Háborúk földjén címmel, Havasi János a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató törekvéseit vázolta, Csermák Zoltán (MTV) a riportkészítés buktatóit összegezte. A Kós Károly Kollégiumot, a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületét annak elnöke, BarlayTamás mutatta be. Mint kiderült, az erdélyi sajtót két televíziós, a székelyudvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Ágnes képviseli a testületben.
Szombaton este a Lázár-kastély lovagtermében átadták az idei szakmai nívódíjakat. A MÚRE igazgatótanácsa 2012-ben Bakó Zoltánt, a Vásárhelyi Hírlapszerkesztőjét és Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának munkatársát tüntette ki sokéves kiváló tevékenységükért. A kezdőknek járó Tomcsányi Tibor-díjat B. Szabó Zsolt marosvásárhelyi rádiós kapta, a KMÚEK Messzelátó díját Szili Katalin országgyűlési képviselőnek nyújtották át „a külhoni és magyarországi újságírók együttgondolkodásának és együttműködésének szorgalmazásáért, támogatásáért”. A házigazda centrum és a Hargita Megyei Tanács idén Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta, az Oltyán László-díjat viszont ez évben nem osztották ki, mivel a kiírt pályázatra nem érkeztek színvonalas oknyomozó, tényfeltáró riportok.
Krónika (Kolozsvár)

2012. szeptember 18.
A riport mint kordokumentum
MÚRE-tanácskozás és díjazás
Évek óta ősszel a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ látja vendégül a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tagjait országos tanácskozásra és a szervezet közgyűlésére. Az idén szeptember 14-én és 15-én a szakmai beszélgetések témája a riport mint kordokumentum volt, és sort kerítettek a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciójának a találkozójára is.
Péntek délután szakmai értekezlet folyt. A téma, amint korábban jeleztük, a riport volt, amely az újságírói műfajok közül a legösszetettebb. Elsősorban nagy tapasztalattal, érzékkel, empátiával, nyelvismerettel, tehetséggel rendelkező újságíró írhat olyan riportokat, amelyekben – a témának megfelelően – az információ és adatközlés mellett akár élettörténetek, helyszínleírások jelennek meg. S ettől az újságban közölt, vagy a képernyőn látott, illetve a rádióban hallott riportok közlésüket követően dokumentumokká válnak, hiszen az adott időszak társadalmi réteg életének tükrévé válik. Bodolai Gyöngyi, lapunk munkatársa vitaindítóként a műfajról beszélt, illetve arról, hogy milyen érdekes témákkal foglalkozott több évtizedes munkássága alatt, többek között a Mezőségen. Ezeket a Táltos erő című riportkötetbe gyűjtötte össze. Vajda György, szintén lapunk munkatársa a fotóriportról beszélt, és arról, hogy a szerkesztőségeknek fontos megőrizni a munkatársaik által készített fotókat, hiszen ezek is idővel kordokumentumok lesznek. Tájékoztatta a jelenlevőket egy erdélyi fotómúzeum létrehozása érdekében tett eddigi törekvésekről. Hangulatos illusztrálása volt az elhangzottaknak a Kacsó Sándor– az RTV magyar adása főszerkesztője – által a tanácskozásra elhozott három, Ceausescu-korszakban készült oknyomozó, szocio- és vívmányriportfilm. A pénteki előadásokat Fischer István Azerbajdzsánban készített dokumentumfilmjének levetítése zárta, amely megrázóan illusztrálta, hogy a kőolajért és a meggazdagodásért vívott harc miként rendezi át a világot és befolyásolja az emberi sorsokat.
Szombaton délelőtt került sor a MÚRE igazgatótanácsának ülésére, majd a közgyűlésre, amelyen Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolt a 2011. év tevékenységéről és felvázolta a 2012-es előterjesztést, illetve a jövő évi terveket. A becsületbíróság ismertette, hogy az előző időszakban milyen ügyekkel fordultak hozzájuk a kollégák. A testület új elnöke Mózes Edith, lapunk munkatársa lett. A belső, napirenden lévő témákon kívül három fontos nyilatkozatot is megfogalmazott és elfogadott a szervezet. Az egyik a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatos. A MÚRE megerősítette azt a korábbi ajánlását, miszerint – a romániai magyar újságírói szakma hitelének és tekintélyének megőrzéséért – az az írott vagy elektronikus médiában dolgozó munkatárs, aki politikai szerepet vállal, függessze fel szakmai tevékenységét. Egy másik beadványban – Kacsó Sándornak az igénylésére – a Román Televíziótársaság tervezett átszervezése kapcsán a MÚRE együttműködési szándékát fejezte ki azon testületekkel, amelyek a közszolgálati televízió személyzeti és műssorrácsbeli változásaiért felelnek majd. Ugyanakkor egy következő nyílt levélben a MÚRE aggodalmát fejezte ki a Maros Megyei Tanácsnak azon intézkedése kapcsán, amely a marosvásárhelyi Látó és a Vatra irodalmi folyóiratok összevonására irányult. Ebben az alkotói közösségek függetlenségének tiszteletben tartására hívták fel a helyhatóság figyelmét.
Délben, a pénteki előadás-sorozat folytatásaként, közel kétéves egyeztetés után tarthatta meg előadását Al Ghaoui Hesna, az MTV haditudósítója, a Bábel című riportműsor szerkesztője (sz. m.: a legközelebbi műsor szerdán 22 órától lesz az m1 műsorán), aki érdekes háttér- információkkal szolgált arról, hogy milyen körülmények között dolgozik frontvonalon egy tévétudósító. Majd a Bábel első adásának riportját vetítette le, amelyben egy Líbiában – a felkelők pártján – harcoló amerikai önkéntes sorsán keresztül került emberközelbe a véres konfliktus. A riporternő nemrég megjelent Háborúk földjén című kötetét is bemutatta és dedikálta az érdeklődőknek.
Némiképpen kötődve az előző előadáshoz, Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató munkájáról számolt be – alátámasztva azt a tényt, hogy a média is végezhet tudományos irányú kutatást, feltárást, hiszen nem egy esetben olyan helyszíneken járhatnak a munkatársak, ahol mások nem, és olyan információkat tudnak meg, amelyek dokumentumértékűek. S hogy azért ne csak a riport pozitívumairól beszéljünk – dr. Csermák Zoltán, az MTVA közkapcsolati szakembere a riport hibáiról is beszámolt a kollégáknak. A Kós Károly Kollégiumot, a külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületet Barlay Tamás elnök mutatta be, amelynek két erdélyi tagja is van, a székely-udvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Magdolna– mindketten televíziós szakemberek.
Szombaton délután megtartotta ülését a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciója, amelyben az erdélyieken kívül vajdasági, kárpátaljai és horvátországi magyar sajtószervezetek képviselői is jelen voltak. A résztvevők folytatták az idén a Vajdaságban szervezett tanácskozást, ahol körvonalazták a külhoni magyar médiastratégiát, amelynek keretében először felmérés, ún. médiakatalógus készül a határon túli médiaszervezetekről. A stratégia lesz az az útmutató, amely eligazítást nyújthat majd az anyaországiaknak abban, hogy milyen támogatást hova juttassanak, illetve egy olyan együttműködésnek is a szolid alapja lehet, amellyel erősebbé, szorosabbá fűzhetik majd a kapcsolatot a határon túli médiaszervezetek, s ezen túl akár kulturális csereprogramok is elindulhatnak. A tanácskozáson jelen volt Szili Katalin magyar országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke is, aki több éve támogatja az említett törekvést.
A rendezvény a Lázár-kastély Lovagtermében tartott hagyományos díjkiosztással ért véget. Ezen a MÚRE évente egyszer elismerő okleveleket ad át azoknak a kollégáknak, akik életpályájuk során kimagasló eredményt értek el. Az írott sajtóbeli nívódíjat Bakó Zoltán, egykor a Vörös Zászló, majd a Népújság, a Vásárhelyi Hírlap jelenlegi szerkesztője vehette át Vajda György javaslatára. Az audiovizuális média kategóriában Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjét tüntették ki Kacsó Sándor főszerkesztő ajánlására. A különdíjasok között volt B. Szabó Zsolt, előbb a Marosvásárhelyi Rádió, az Erdély Fm mostani munkatársa, aki a Tomcsányi Mária által a férje és fia emlékére alapított és a pályakezdő rádiósoknak felajánlott Tomcsányi-díjat vehette át. A KMÚEK minden évben azokat a személyiségeket tünteti ki, akik sokat tesznek a külhoni magyar sajtóért. A vajdasági Sándorov Péterről, a BBC volt munkatársáról elnevezett Messzelátó Díjat az idén – nem kis meglepetésére – Szili Katalinnak adták át, aki szerényen megjegyezte: barátok közé jön, akikért egyszerűen teszi a dolgát.
A Hargita Megyei Tanács, illetve a szárhegyi művelődési központ nemcsak sajtóbeli, hanem művelődésszervezői munkájáért Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta. Az idén nem adták át az Oltyán László- emlékdíjat, amelyet előző években pályáztatás alapján a legjobb oknyomozó riportért osztott ki a néhai marosvásárhelyi újságíró családja és a Juventus Alapítvány.
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, a Hargita Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány támogatta.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Jubilál a székely művelődés temploma
Százéves épületegyüttesét ünnepli a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum – Kós Károly reprezentatív alkotásának alapkövét 1911. október 22-én helyezték el.
Alig egyéves építkezést követően, 1912 óta büszkélkedhet a város múzeumának hajlékával, melynek az alapító- levél tanúsága szerint küldetése közösség- és értékmentő: „sokat szenvedett nemes székely nemzetünk dicső múltjának és gyorsan alakuló jelenének temploma, szent nemzeti hagyományainknak késő nemzedékekre szóló hirdetője, fenntartója és megerősítője”. A centenáriumi ünnepségsorozat – a Csaba királyfit ábrázoló ólomüveg-festmény júliusi elhelyezését követően – újabb momentumára holnap kerül sor: ekkor avatják a Kós Károly által 1914-ben tervezett kovácsoltvas lámpásokat, melyeket az olaszteleki vasműves, Nagy György készített, valamint bemutatják a múzeumépületeket ismertető színes kiadványt is.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. szeptember 28.
Kötet jelent meg az erdélyi magyar népművészekről
Kötet jelent meg Erdélyi magyar népművészek címmel, a könyvet szerdán este mutatták be a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében. A kiadvány szerzője Szathmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészek Szövetségének (RMNSZ) elnöke, aki elmondta, Erdélyben sok olyan kézműves van, aki művészetté fejlesztette mesterségét, a róluk szóló kötet pedig több mint adatbázis, hiszen a benne szereplő 107 mester alkotási elveit is taglalja.
„A népi mesterségek művelése ma már nagyon összetett. Van, aki kuriózumként műveli, van, aki hobbiszinten űzi, van, aki nemzeti megnyilvánulási lehetőséget lát benne. Sokan üzletként fogják fel a ténykedésüket – ez nem is lenne baj, de úgy gondolom, hogy a létrehozott használati tárgyaknak kell legyen néprajzi és művészeti értéke is” – fejtette ki a Székelyhon.ro-nak Szathmári.
A szövetség elnöke azt is elmondta, a 19. században, a népművészet aranykorában, amikor a paraszti társadalom önellátásra rendezkedett be, a legtöbb tárgyat mindenki saját magának készítette el, de már ekkor akadtak, akik egyes kézműves-foglalkozásokat mesteri szinten űztek. A mesterség általában apáról fiúra és anyáról a leányra szállt. Ennek a korszaknak volt egy másik fő jellemzője: a közízlés, amely nagyon szigorúan értékelt: kiszűrt minden olyan alkotást, amely a népi ornamentika íratlan törvényeinek nem felelt meg – ez pedig mára megszűnt – hívta fel a figyelmet Szathmári.
„Magyarországon a Hagyományok Háza – Népi iparművész minősítő cím szigorúan kiszűri az értékeket, A, B és C kategóriákat állapítanak meg szakmai kritériumok alapján. A mi szövetségünk is próbál létrehozni egy hasonló rendszert Erdélyben, Romániában. Sokat zsűriztünk, de persze egyelőre ilyen átfogóan nem tudunk minősíteni, ami sokkal nagyobb felkészültséget, illetve több szakember bevonását feltételezné” – mondta el a kötet szerzője. Kiosztják a „mester” címet, illetve a „kiváló mester” címet és életműdíjat, vagy a legjelentősebb RMNSZ-kitüntetést, a Kós Károly érdemérmet.
Ezáltal az alkotók érezhetik, hogy ha minőségre és hagyományőrzésre törekednek, akkor legalább valaki értékeli őket. Szathmári arra is kitért, hogy mindenképp fontos volt számukra, hogy könyvben valóban népművészekről essen szó, akik közösségük értékeiből mutattak fel valamit és a nemzeti kultúránk kincsestárának bővítéséhez járultak hozzá ezáltal. „Mindig úgy gondoltam, hogy ahogyan létezik anyanyelvünk és ahogy Bartók és Kodály megállapította, hogy népdalaink alkotják a zenei anyanyelvünket, ugyanúgy kell legyen a népművészet esetében is” – összegzett a szerző.

2012. október 3.
Nemzeti Könyvtár: Tormay Cécile műve az első kötet
Bethlen István és Esterházy János is szobrot kap, közteret is neveznek el róluk
Megjelent a Nemzeti Könyvtár első hét kötete, a legelső Tormay Cécile családregénye, A régi ház. A könyveket a magyarság és a haza szeretete köti össze. A program felelőse Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott.
Köztereket újítanak fel és neveznek el a magyar történelem öt jeles alakja tiszteletére, a polgári kormány kezdeményezésére. Tiszteletükre televíziós műsorokat készít a közmédia, konferenciákat rendeznek, szobrokat emelnek, Trianon tanúinak tollából, életéről szóló könyvek is megjelennek a Nemzeti Könyvtár sorozatában, amelynek első hét kötete október 3-án látott napvilágot.− A Nemzeti Könyvtár a centrális politikai erőtér ajánlásával jelenik meg, 2013 karácsonyáig huszonnégy kötetben, könyvcsomagokban – mondta el parlamenti sajtótájékoztatón az alaptörvény terjesztésével kapcsolatos koncepció kidolgozásáért, végrehajtásának irányításáért felelős miniszterelnöki megbízott, Kerényi Imre
A könyvcsomagok a szoboravatások idején jelennek meg. Tormay Cécile író, Esterházy János és Bethlen István politikus, Kós Károly és Bánffy Miklós polihisztor kap szobrot. Igaz, a kormány szándékát a Nemzeti Értékvédő Egyesület megelőzte: Tormay Cécile szobrát (R. Törley Mária alkotását) március 31-én avatták fel a Szent Rókus Kórház előtti parkban. Kerényi Imre hangsúlyozta: a Nemzeti Könyvtár köteteit a magyarság és a haza szeretete köti össze, kultuszkönyvtár, amelynek kánonja nem támad senkit, más irodalmi kánonokat sem.
Az alaptörvény népszerűsítéséért is felelős miniszterelnöki megbízott úgy fogalmazott: Trianon tragédiája a múlt században kétféle reakciót váltott ki: kétségbeesést, vagy cselekvést. A kezdeményezés azokat állítja előtérbe – azokat a hősöket választották ki –, akik „nem csak lírai költeményeket írtak, hanem valamit tettek is annak érdekében, hogy Trianon után hogyan lehet felemelni a hazát".
Tematikus kultuszkönyvtár
A Nemzeti Könyvtár hét tematikába rendszerezi a könyveit: magyar írókat, hősöket, tájakat, meséket, ízeket, ritkaságokat és ünnepeket mutat be. E tematika alapján jelent most meg Tormay Cécile családregénye, A régi ház, amelyet tizenhét nyelvre fordítottak le, s amely esélyes volt az irodalmi Nobel-díjra is. (Kerényi Imre megnyugtatta az aggódó ellenzéki újságírókat: az írónő politikai szempontból vitatott műve, a Bujdosó könyv nem lesz a sorozat része.)
Most napvilágot látott Jókai Mór Benyovszky Móric élete című műve, Dornyai Béla és Vigyázó János régóta megjelenésre váró szép könyve, a Balaton környéke és részletes kalauza. Megjelent Gundel Károly és Gundel Imre tollából A vendéglátás művészete, valamint a Gasztronómiáról és Gundelekről, Herman Ottó polihisztor könyve, A madarak hasznáról és káráról, A csudaszarvas P. Ábrahám Ernőtől, továbbá Szigethy Gábor író szerkesztésében az Október 23. című kötet, amely a forradalom tiszteletére született irodalmi alkotásokból, korabeli dokumentumokból válogat.
Nem nyerészkedik az állam
Bencsik Gábor, Kerényi Imre és Szigethy Gábor szerkesztője a Nemzeti Könyvtár első huszonnégy kötetének, amelyek között lesz Karinthy Frigyes, Kós Károly, Móricz Zsigmond és Bánffy Miklós több műve is. (Ha lesznek további huszonnégyes könyvcsomagok, azok összeállításához Kerényi Imre értelmiségieket, akár ellenzéki érzelműeket is szeretne felkérni, hogy jelöljenek meg öt kötetet, amit szívesen látnának a sorozatban.)
A kultuszkönyvtár az állami tulajdonú Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó gondozásában lát napvilágot, egy-egy könyv tízezer példányban jelenik meg. Egy-egy mű mintegy ötezer tiszteletpéldánya kerül közkönyvtárakhoz, a középiskolai könyvtárakhoz és igazgatókhoz, a nagyobb települések polgármestereihez. A könyvekről a Nemzeti Könyvtár újonnan indult honlapján lehet további információkat találni. A könyvek ára 2500 forint.
Kerényi Imre arra az újságírói felvetésre, hogy az állam a Nemzeti Könyvtár megjelentetésével beavatkozik a könyvpiaci folyamatokba („ez mennyibe kerül az adófizetőknek” típusú kérdésekre) hangsúlyozta: a könyvsorozattal nem kíván az állam extraprofitot termelni, piacbefolyásoló szerepet sem szán neki: szellemi innovációt szeretnének megvalósítani. Ha a kötetek zömét megvásárolják, a Nemzeti Könyvtár programja nullszaldós lehet.
Bethlen István tér is lesz
Elhangzott az is: október 8-án emlékeznek meg Tormay Cécile születésének 137. évfordulójáról, e napon avatják fel a Józsefvárosi Önkormányzat és a kormány támogatásával felújított lakóházának homlokzatát a Kőfaragó utcában. Október 5-én a Magyar Művészeti Akadémia rendez konferenciát az írónő tiszteletére, 6-án és 7-én az MTVA jóvoltából a közszolgálati televízió több műsorral emlékezik. Esterházy János szobrát, Nagy János alkotását 2013 márciusában Budapesten, a Gesztenyéskertben, gróf Bethlen István szobrát – amely meghívásos pályázatra születik – jövő év októberében a budai Várban avatják. Kós Károly tiszteletére Melocco Miklós a Városmajorba, Bánffy Miklósról Párkányi Raab Péter Sopronba készít szobrot – mindkét alkotást 2013 decemberében avatják. A történelem jeleseiről jellemzően a szobrok környékén neveznek el majd teret.
Tölgyesi Gábor
MNO,

2012. október 4.
A válságról faggatták Bajnait Nagyváradon
Messze meghaladta a szervezők várakozásait az érdeklődés Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Alapítvány elnökének szerda esti nagyváradi előadásán.
A szervezők a Continental Szálló előadótermében kilencven székkel készültek, végül mintegy 150 érdeklődő gyűlt össze, hogy meghallgassa a politikus, illetve Surányi György volt jegybankelnök, a CIB Bank vezetőjének mintegy kétszer félórás előadását a gazdasági és politikai válság témájában globális, európai, illetve a régiónkra vonatkozó megközelítésben
A Kós Károly Akadémia Alapítvány és az Erdélyi Riport hetilap szervezte estet Markó Béla, az alapítvány elnöke nyitotta meg. Kis közjáték is színesítette a volt kormányfő előadását, négy fiatal a hátsó sorokban papírlapokat emelt a feje fölé, meglehetősen apró betűs feliratokkal tiltakozva Bajnai jelenléte ellen. Miután a politikus zavartalanul folytatta gondolatmenetét, a demonstrálók pár perc után elhagyták a termet. A közönség tapssal honorálta távozásukat.
Időközben mintegy húsz kérdés gyűlt össze, a két vendég felváltva igyekezett valamennyire választ adni. A jelenlévők kérdései alapján is érzékelhető volt, hogy sok vállalkozó, gazdasági szakember van a teremben, hiszen a válságból való kilábalás gyorsabb útjára, az autóipart segítő stratégiára, a várható inflációra, az egységes európai válságkezelés hiányára, a kis- és közepes vállalkozók helyzetére, a belső kereslet növelésének módozataira, az eladósodás kezelésére vonatkoztak.
Bajnai Gordon leginkább az új célokat firtató kérdés kapcsán foglalta össze politikusi elképzeléseit, illetve a ma is aktív labdarúgó politikus egy kérdés kapcsán elárulta, miként jár el, ha tizenegyest rúgnak neki. Fiatal játékosként edzője tanácsára előre eldöntötte, hogy merre vetődik, ma már viszont igyekszik ellenfele tekintetét fürkészve felmérni, hogy merre tart majd a labda.
Egyébként a jövő héten Bokros Lajos személyében újabb ismert politikus, pénzügyi szakember tart előadást Nagyváradon.
Maszol.ro

2012. október 6.
Elindult a Nemzeti Könyvtár-sorozat
Útjára indult a Nemzeti Könyvtár elnevezésű sorozat, amelynek első köteteit szerdán mutatta be a sajtó képviselőinek Kerényi Imre, az Alaptörvény terjesztésével kapcsolatos koncepció kidolgozásáért, végrehajtásának irányításáért felelős miniszterelnöki megbízott.
Kerényi Imre elmondta: első körben 2013 karácsonyáig összesen 24 kötet jelenik meg, többek között Tormay Cécile, Esterházy János, Bethlen István, Kós Károly és Bánffy Miklós tollából, életéről.
A könyvekhez kapcsolódva öt szobrot és közteret is felavatnak, felújítanak majd, amelyek a fenti közéleti személyiségek, írók nevét viselik. Róluk emellett konferenciákkal, televíziós műsorokkal is megemlékeznek.
Kerényi Imre kifejtette: a Nemzeti Könyvtár "fölfelé nyitott" sorozat, amely 24 kötetes "hullámokban" jelenik meg hét rovattal: a magyar írók, a magyar hősök, a magyar tájak, a magyar mesék, a magyar ízek, a magyar ritkaságok és a magyar ünnepek kategóriákban.
A most bemutatott hét kötet között van Tormay Cécile A régi ház című könyve, amelyet megjelenése után 17 nyelvre fordítottak le, valamint Jókai Mór Benyovszky Móric élete, Gundel Károly A vendéglátás művészete, Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyve és Szigethy Gábor szerkesztésében az Október 23. című kötet.
A miniszterelnöki megbízott a kezdeményezésről szólva úgy fogalmazott: "azokat a hősöket választották ki, akik nemcsak lírai költeményeket írtak, (…) hanem valamit tettek is annak érdekében, hogy Trianon után hogyan lehet felemelni a hazát".
Azokat a műveket választották ki, amelyeket a kormány ajánl hívei és leendő hívei számára, a békemenet résztvevőinek – mutatott rá, kiemelve: a könyvsorozat arra tesz kísérletet, hogy megfogalmazza a nemzeti oldal saját kánonát.
Ez egy kultuszkönyvtár – folytatta Kerényi Imre, hozzátéve: minden politikai rendszer törekszik és törekedjen is arra, hogy filozófiáját megjelenítse épületekben, szobrokban, könyvsorozatokban. A könyveket a magyarság és a haza szeretete köti össze, ez a kánon nem támad senkit, más kánonokat sem. A könyvtár köteteit a 100 százalékban állami tulajdonú Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó adja ki. A kötetek tízezer példányban jelennek meg, ebből ötezer a tiszteletpéldány – jelezte.
2013 márciusára várható újabb 7 kötet megjelenése a sorozatban, szintén 10-10 ezer példányban. A könyveket eljuttatják valamennyi közkönyvtárnak, valamennyi iskolai könyvtár számára, és azzal a feltétellel, hogy "berendezési tárgyak legyenek" iskolaigazgatóknak, valamint a jelentősebb települések polgármestereinek. A könyvek eladási ára 2500 forint.
Kerényi Imre hangsúlyozta: nem kíván az állam extraprofitot termelni, piacbefolyásoló szerepet nem szánnak neki, szellemi innovációt szeretnének megvalósítani. Kérdésre válaszolva azt mondta: ha a kötetek zömét megvásárolják, akkor a program nullszaldós lehet.
A miniszterelnöki megbízott arról még nem tudott tájékoztatást adni, hogy a következő 24 kötetben mely művek szerepelnek, mint mondta, értelmiségieket szeretne megkérni, hogy jelöljenek meg öt kötetet, amit szívesen látnának a sorozatban.
Hajdu Petra, a kormányszóvivő sajtófőnöke a tájékoztatón bemutatta a könyvtárról szóló honlapot. Mint kifejtette: a www.nemzetikonyvtar.kormany.hu oldalon a könyvsorozattal, Az Alaptörvény illusztrációi című vándorkiállítással, az Alaptörvény terjesztésével és a Szobrok, közterek projekttel kapcsolatos legfontosabb információk találhatók. A www.nemzetikonyvtar.hu oldalon a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. bonyolítja a kötetek online forgalmazását.
A sajtófőnök később az MTI-vel közölte: az első 7 kötet esetében a kereskedelmi forgalomból kötetenként maximum bruttó 12 500 000 forint bevétel keletkezik, vagyis összesen maximum 87 500 000 forint, amelyet később nevesítésre kerülő közérdekű célra használnak fel.
Kitért arra is, hogy az 52 oldalas Magyar Közlöny Alaptörvény különszámához képest a Nemzeti Könyvtár egyes kötetei 200 oldaltól 600 oldalig tartó terjedelemben jelennek meg a kiadványok könyvformátumához illő, ugyanakkor a klasszikus és megszokott könyvmérethez képest speciális méretben és kivitelben.
Jelezte: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Nemzeti Könyvtár kiadványsorozat kiadási és értékesítési feladatainak elvégzésére vállalkozási keretszerződést kötött a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft-vel. A szerződés alapján 2013. május 31-ig 140 ezer kötetet adnak ki, aminek költségigénye nettó 300 millió forint.

2012. október 7.
Tőkés "nem szívesen" indulna a választásokon
Nem valószínű, hogy jelöltként részt vesz a december 9-ei parlamenti választásokon Tőkés László – szögezte le október 7-ei marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján, rámutatva: meg kell büntetni a korrupt magyar politikusokat.
Néhány nappal ezelőtt, az RMDSZ zilahi Szövetségi Képviselők Tanácsán az RMDSZ néhány vezetője tudni vélte, hogy Tőkés László is indul a választásokon, méghozzá a marosvásárhelyi szenátori körzetben, Frunda György ellen. Az EMNT elnöke, a Néppárt védnöke erre azt válaszolta: „Ez nevetséges, gyerekes. De miért ne indulhatnék? Minden jogom megvan erre. Amúgy őszintén szólva nem szívesen indulnék, és nem is tevődött ilyen formában fel, hogy döntsem el, hogy indulok vagy nem indulok, de ha nagy szükség lesz erre, akkor akár az is előfordulhat, hogy részt veszek a választásokon”.
Az MSZP-vel cimborál az RMDSZ?
Tőkés László elmondta, elszomorítja, hogy a Kós Károly Akadémia Bajnai Gordont, Kovács Lászlót és Kuncze Gábort hívta meg a rendezvényeire. Szerinte „Kós Károly forog a sírjában” emiatt. „Feltételezem, látok olyan jeleket, hogy az RMDSZ az MSZP-vel egyeztet, alkudozik arról, hogy részt vegyenek a 2014-ben esedékes magyarországi választásokon” – fogalmazott az EP-képviselő.
Tőkés László szerint a lakosságnak meg kell büntetnie azokat a magyar szenátorokat és parlamenti képviselőket, akik csupán a mentelmi jog megszerzéséért készülnek Bukarestbe, és olyan fontos döntések meghozatalakor, mint Székelyföld autonómiája, kivonultak a teremből.
RMDSZ, MPP: a nemzeti ügy hátráltatói
Tőkés László irodája a sajtótájékoztatóval egy időben közleményt is kiadott, amelyben többek között ez áll: „A parlamenti választások közeledtén csak sajnálni lehet, hogy az egypárti kizárólagosságra törekvő RMDSZ újból meghiúsította a nemzeti minimumon alapuló erdélyi magyar összefogást. Hasonlóképpen sajnálatos, hogy saját tagságával és választóival szembe menve, az MPP csúcsvezetősége szintén hátráltatja a nemzeti együttműködést. Pedig a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében, tavaly október 6-án megvalósult közös fellépés, valamint a Református Székely Mikó Kollégium ügyében kialakult – idei – szeptember elsejei kiállás komoly eszmei és erkölcsi alapjául szolgálhattak volna az olyannyira kívánatos demokratikus új magyar egységnek. Fájdalmas, hogy az RMDSZ pártvezetősége első kormányra kerülése óta – immáron tizenhat éve – inkább szót ért az akármely politikai oldalon álló román versenypártokkal, mint saját magyar „testvérpártjaival”, melyekkel szembeni alapmagatartása: a posztkommunista kizárólagosság. Általános összefüggésben szólva, éppen ennyire fájdalmas, hogy a posztkommunista politikai elit önző pártérdekei oltárán kész feláldozni a társadalmi közérdeket.”
A Néppárt védnöke szerint elfogadhatatlan, hogy Markó Béla és Frunda György 10.54-kor még szavazott a román Szenátusban, majd 11.14-kor, amikor Székelyföld autonómiája kapcsán kellett voksolni, már nem voltak a teremben.
„Ilyen emberekre nincs szükség”
„Ezt a választóknak büntetniük kell. Ilyen emberekre nincs szükség, és azokra sem, akik a korrupció miatt a mentelmi jog megszerzéséért mennének Bukarestbe, politikai háttéralkuk áraként. Mozgósítani kell a magyarságot, és akkor mindkét magyar párt bejuthat” – fogalmazott Tőkés László.
Hozzátette, a legjobb az összes magyar párt összefogása lett volna, de a 2009-es Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot az RMDSZ egyoldalúan felmondta. „Az RMDSZ teljes, egypárti kizárólagosságra hajt, a nyitottság részükről hazugság. Politikai arrogancia, hogy a zilahi SZKT-n azt mondták: Tőkéséktől akarják megvédeni az erdélyi magyarságot. Jelöltjeik azt hiszik, hogy örökös tagságot kaptak a parlamentben és a mentelmi jogba menekülnek, ennek pedig semmi köze a demokráciához. Ez nem vagy-vagy helyzet, hanem is-is: az már most biztos, hogy az RMDSZ bejut a parlamentbe, tehát ezzel nem riogathatnak, a Néppárt pedig az alternatív küszöb segítségével szintén ott lehet a bukaresti döntéshozásban, ezzel pedig a magyar közösség lehet a választások győztese. A parlamentből viszont ki kell szorítani a korruptakat, akik megfélemlítik a magyarságot, mint például Markó Bélát, Frunda Györgyöt, vagy a Bihar megyében induló Bíró Rozáliát és Szabó Ödönt” – ismertette az európai parlamenti képviselő.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

2012. október 18.
Átadták az Apáczai-, a Mákvirág-, a Bolyai Farkas- és a Kós Károly-díjakat
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) idén is díjazta a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő diákokat, valamint az oktató-nevelő munka mellett tudományos kutatást is végző pedagógusokat.
A hagyományosnak számító Apáczai-, Mákvirág-, Bolyai Farkas- és Kós Károly-díjakat a szovátai Teleki Oktatási Központban osztották ki a hétvégén. A tantárgyversenyeken elért kiváló eredményeikért az RMPSZ idén 56 gimnazistát díjazott. A kétévente kiosztandó Bolyai Farkas-, illetve Kós Károly-díjat 7 diák kapta meg, ők a matematika, illetve a magyar nyelv és irodalom, valamint az anyanyelvápolás terén bizonyítottak.
A nevelői és kutatói munkáért idén 10 tanár kapott elismerést az RMPSZ-től. „Tanulók és oktatók közös élménye, hogy együtt ünnepelve megismerhetjük és erősíthetjük a magyar tudomány tárházát – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke. – Az Apáczai-díj létrehozásával és pályázat útján kétévente történő kiosztásával elismerni kívánjuk az erdélyi magyar tudományos munka azon részét, amelyet pedagógusaink végeznek.
A nagy előd, Apáczai neve kötelez bennünket: a folytonos tanulás, tanítás mellett az anyanyelvhez és a hazához való ragaszkodást, a megmaradásért való küzdelmet is sugallja. Szövetségünk hivatásának tekinti a pedagógusok szakmai megmutatkozásának segítését, az igényes alkotói munkával létrejött tanulmányoknak elsősorban a közoktatásban tevékenykedőkhöz.”

2012. október 26.
Kontyolt tetők, faragott tornácok, díszes gyalogkapuk
Tanácskozás a nyárádmenti épített örökségről
Egyértelműen sikeres volt a Jövő a múltban – a hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén témájú konferencia, amelyet október 24-én tartottak a nyárádszeredai szép, tágas Bekecs vendéglőben. A romániai, magyarországi és francia szakemberek mellett jelen voltak a kistérség településeinek polgármesterei, településrendezési alkalmazottai, s a megyei tanács képviselői is, diákok, érdeklődők. A vendégeket két nagy pannón az e témában meghirdetett fotópályázat képei fogadták, a diákok jó szemmel éreztek rá a lényegre, s szinte profi módon örökítettek meg régi szép portákat a térség falvaiban.
A szervezőket dicséri, hogy az örökségvédelemre és hasznosításra vonatkozó nyárádmenti projekt helyből indult, a kistérségi társulás kereste meg a Transylvania Trust Alapítványt, és támogatónak sikerült megnyerniük a Román Nemzeti Kulturális Alapot, résztámogatóként pedig Franciaország romániai nagykövetségét – hangzott el Furu Árpád, az erdélyi építészeti örökség védelmét felvállaló alapítvány építőmérnökének előadásában. Az összegzésből az derült ki, hogy Balássy András kezdeményezése nemcsak azért sikeres, mert kiváló szakembereket sikerült megnyernie ennek a projektnek, hanem azért is, mert a fiatalokat is bevonta a munkába, akik megszerették és immár nem lebontandó régiségnek, hanem megőrzésre érdemes örökségnek tartják a népi építészet még létező emlékeit. Ezt bizonyította a Hodos – Venerque Baráti Társaságot képviselő két középiskolás fiatal, Bereczki Éva és Török Zsolt vallomása, akik a múlt évi székelyhodosi nemzetközi diáktáborban éreztek rá ennek a munkának a szépségére és fontosságára. Ezt az érzést egy találó idézettel is aláhúzták: a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Ami túlmutat a szerdai konferencián, s előrevetíti, hogy a számba vett és megőrzött örökség, a jellegzetes falukép egyben gazdasági, turisztikai tevékenység kiindulópontja lehet, ahogy például Torockón is történik. Erről Furu Árpád számolt be, az énlaki példáról Albert-Homonnai Márton műemlékvédelmi szakmérnök, aki 1996-tól lelkes védője a korábban pusztulásra ítélt falu rendkívül értékes építészeti örökségének. Énlaka a Transylvania Truston keresztül Budapest V. kerületi önkormányzatának a támogatásával megmenekülni látszik, a 108 porta 70 százalékánál ugyanis már megtörtént a felújítás.
A tanácskozáson hasznos és érdekes volt hallani a francia vendégek előadását. Agnes Legendre okl. településmérnök és tájépítész elmondta, hogy Franciaország déli közép-pireneusi régiójában mennyire körültekintően leltározták fel az épített örökséget, hogyan nyerték meg a lakosság érdeklődését, képeztek ki a hagyományos építészetben jártas szakembereket, hogyan vitték be az érintett helységek településrendezési tervébe a feladatokat és hoztak létre segélyalapot az örökség restaurálása céljából. Hasonló tevékenységről számolt be Robert Marquie a művészet és a történelem földjének nevezett Aure és Louron völgyében kifejtett hasonló munkáról, ahol a nemzeti örökség részét képező települések állami támogatásban részesülnek.
Furu Árpád építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök érdekes előadásban ismertette a leltárt, amelynek során öt településen – Jobbágytelke, Székelyhodos, Nyárádköszvényes, Maja és Márkod – történt meg a meglévő hagyományos porták (házak, melléképületek), kapuk leltárba vétele. A legteljesebben Májában maradt meg a falukép, a többi településen szigetszerűen őrződtek meg a hagyományos nyárádmenti porták. Ezek jellegzetessége az utcára merőlegesen, kontyolt tetővel, cseréphéjazattal elhelyezett lakóépület, amelynek udvari bejáratánál kiugró tornác, veranda van. Ennek felületi oromfalát gazdag faragással díszítették, házról házra, faluról falura más-más mintával. Nem maradt el a melléképületek, a csűr díszítése sem. A tájegység másik jellegzetességét a szépen faragott fedeles gyalogkapuk jelentik, amelyekben Köszvényes a leggazdagabb. A székely és gyalogkapukról, e kapukat készítő mesterekről Balassa M. István néprajzkutató tartott előadást. A gazdasági épületekről Nagy Ákos néprajz szakos doktorandus, a népi örökséghez való viszonyulásról Vajda András néprajzkutató beszélt.
A szakemberek által készített leltárt kell kiterjeszteni a kistérség többi településére is, hogy elkezdődhessen a falukép és a kiemelt fontosságúnak tartott épületek védelme. Furu Árpád megfogalmazta a polgármesteri hivatalokra és a térség lakosaira vonatkozó tanácsokat is, miszerint meg kellene őrizni az épületek tömeges elhelyezkedésének módját, a régi házakat a hagyományos elemek megőrzésével kellene felújítani, s az új házak építésekor fel kellene használni a helyi örökség jellegzetes elemeit. Az előadó a negatív példákat is bemutatta: kirívó színekre festett, helyidegen tömegű és formahasználatú épületeket, amelyek tönkreteszik a hagyományos faluképet. Ezt kellene elkerülni a tízévente megújított általános területrendezési tervek segítségével, s a nyárádmenti kezdeményezést ki kellene terjeszteni a megye más kistérségeire is, hangzott el a megye főépítészének, építészeknek a hozzászólásában.
Az e téren folyó tevékenységet Hargita megyében Márton Ildikó építész ismertette, Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke az Országépítő Kós Károly Egyesülés terveiről szólt, amelyek célja az építészeti ízlés javítása. Ennek érdekében hirdettek pályázatot olyan épületek tervezésére, amelyek összekötik a múlt hagyományait a jövő építészetével, s amelyek úgy korszerűek, hogy a jellegzetes építészeti elemeket is felhasználják. Ezt példázza a Székelyház projekt, majd annak folytatásaként a Hargita megyei mintaház program és a 2012-ben bemutatott Magyar ház tervcsomag.
A vita során felmerült a kérdés, hogy mit ér az épített örökség megőrzése, ha nem lesz, aki a falvakban lakjon. Ha azonban Torockó példájára gondolunk, akkor a hagyományos falukép megtartása lehet a kiindulópont ennek az értéknek a gazdasági, jövedelmet hozó felhasználásában. Ez a feladata a fiatal polgármestereknek, az erős önkormányzatoknak – fogalmazott Lokodi Edit, a megyei tanács alelnöke, aki szerint, ha pusztulásra ítélt zsákfalvakat meg lehetett menteni, akkor erre sokkal több esély kínálkozik a Nyárádmentén.
Ezt erősítette meg kérdésünkre Antal Zoltán, a Nyárádmente Kistérségi Társulás vezetője is, aki elmondta, hogy míg az elmúlt tíz év alatt a infrastrukturális beruházások megvalósítását helyezték előtérbe, két éve a Leader fejlesztési stratégián dolgoznak, amibe beletartozik a kulturális és néprajzi örökség, a biodiverzitás, a természeti kincsek számba vétele mellett a népi építészeti örökségé is, amelyek együttesen a térség egyedi jellegét adják. A helyi sajátosságok megőrzése, kiemelése és értékesítése nélkül nem lehet faluturizmust elképzelni. A társulás célja az, hogy a lakosok mellett a helyi döntéshozókat is a szemléletváltásra ösztönözzék, s a településrendezési tervekben szabályokban is megjelenjen a faluképvédelem.
A szakmai előadások és viták hangulatát Lőrinczi György gitárjátéka és a Bekecs együttes tagjainak tánca színesítette. A fiatalok számára meghirdetett fotópályázat nyertesei: Fancsali Ferenc (Nyárádszereda), Gáspár Hajnalka (Koronka), Dávid Erika (Somosd), Erdős Szabolcs (Koronka), akiket osztálytársaik is elkísértek a díj átvételére.
Bodolai Gyöngyi

Magyarországon kivégzett erdélyi ötvenhatosok (1.)
Ennek a tanulmánynak bevallott célja: a magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján tudatosítani a közvéleménnyel, de a történészszakmával is, hogy 1956-ban az erdélyi magyarság nemcsak idehaza, hanem Magyarországon is óriási véráldozatot hozott.
Nem sokkal azután, hogy a szovjet tankok segítségével hatalomra került, Kádár János első „ténykedései” közé tartozott a forradalom és szabadságharc még szabadlábon lévő, az országban maradt vezetőinek azonnali letartóztatása és gyorsított eljárással történő kivégzése. Közéjük tartozott a Marosvásárhelyen 1912-ben született Dudás József, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke – aki 1956. október 30-án Függetlenség, 1956. október 31-én Magyar Függetlenség címen önálló lapot adott ki, és aki a legradikálisabb forradalmárok közé tartozott, nem ismerte el a Nagy Imre-kormányt –, valamint Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka. A szovjetek által hozott, letartóztatásra ítéltek névsorában is az ő nevük szerepelt az elsők között!
A tanulmány megírására az is ösztönzött, hogy a budapesti, Andrássy úti, nagy látogatottságnak örvendő, imponálóan berendezett, nemzetközi összehasonlításban is magasan jegyzett Terror Házában az 1956-os kivégzettek névsorából sajnálatosan hiányoznak az erdélyi, romániai magyar mártírok nevei. Az október 20-án Sepsiszentgyörgyön felavatott, Kovács Kázmér építész által tervezett, belső számvetésre késztető emlékpark 774 elítélt nevét tartalmazó kőtábláiról viszont hiányoznak a Magyarországon kivégzett erdélyi származású ötvenhatos forradalmárok!
Az építészeti, művészeti alkotásként is számottevő emlékmű újszerűsége abban áll, hogy a kivégzettek, bebörtönzöttek neve önmagában is sokkolja a nézőt. Akik látták az 1958-ban kivégzett Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai 1989. június 18-ai budapesti újratemetését, azok hasonló élménynyel távoznak a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékparkból is. (Az újratemetésen a nevek puszta felsorolása úgy hatott, mintha egetverő robajjal többtonnányi földet szórtak volna az emberi csontokat tartalmazó koporsókra. A jelenlévők tízezrei, a tévéközvetítést néző milliók közül senki nem akadt, akinek a hátán ne futott volna végig a hideg veríték: a kivégzések, a szadista megtorlások szörnyűsége alig tizenkét évvel a második világháború borzalmai után Európa szívében, a nagyvilág szeme láttára megtörténhetett.)
A 774 magyar, román és német bebörtönzött, meghurcolt, kivégzett neve is azt sugallja: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc olyan történelmi nóvum volt az emberiség históriájában, amelynek hatására tízezrek szervezkedtek, hogy megdöntsék, vagy legalább elviselhetővé tegyék a hatalom birtokosai által a legjobbnak kikiáltott „létező szocializmust”. E sorok írója az erdélyi, romániai ’56 kutatójaként reméli, hogy a tanulmány hozzájárul annak tudatosításához: csak egyetemes magyar ötvenhatról beszélhetünk, a megemlékezések rendjén Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken, bárhol a világban csak akkor leszünk méltóak a kivégzettek véráldozatához, ha egyenlő súllyal említjük valamennyiük nevét, egyetlen áldozatról sem feledkezve meg.
Román és magyar elvtársak
A száz éve született Dudás József 1944 őszén erdélyi magyarként, illegális kommunistaként tagja volt a Moszkvába küldött első nem hivatalos fegyverszüneti küldöttségnek, visszatértekor súlyosan megsebesült, 1944. október 10-étől az antifasiszta Magyar Nemzeti Felszabadító Mozgalomban (közismertebb nevén: Magyar Frontban) tevékenykedett, 1956 októberében–novemberében a magyar forradalom egyik legvitatottabb személyisége. Budapesti kivégzésének az ad különleges aktualitást, úgymond „történelmi hátszelet”, hogy a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) bukaresti levéltárában általam nemrég megtalált levéltári dokumentumok alapján az is valószínűsíthető: az említett szovjet „névsor” összeállításában, majd a kivégzésében a Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette Román Munkáspárt bosszúja éppen úgy közrejátszott, mint a Rákosi Mátyás vezette Magyar Dolgozók Pártjának, valamint az 1949. október 15-én kivégzett Rajk László (Székelyudvarhely, 1909. március 8. – Budapest, 1949. október 15.) korábbi belügy- és külügyminiszter véres leszámolása. Dudás József túlságosan sokat tudott az RKP, a Kommunisták Magyarországi Pártja belső, úgynevezett piszkos ügyeiről.
A legfelsőbb román pártvezetés 1932 és 1936 közötti romániai magatartásáért, a román titkosrendőrséggel, a Sziguráncával való együttműködéséért kérte Dudás József budapesti letartóztatását. Rákosiék kapva kaptak a „román elvtársak” felkérésén, mert Dudás József tudott a Donáth György-féle „összeesküvésről”, kapcsolatban állt Demény Pállal, Weiszhausz Aladárral, akiket trockistáknak minősítettek. Ugyanakkor Dudást azzal is vádolták, hogy a budapesti amerikai konzulátus tisztviselőivel kétszer is tárgyalt. Ez utóbbit a bukaresti vallatása során be is ismerte! Rajk Lászlóval szemben elkövette azt a meggondolatlan lépést, hogy a budapesti közművek egyik nyilvános gyűlésén – ahol mérnökként dolgozott – félreérthetetlenül Rajk Endrére, a magyar belügyminiszter testvérére célzott, aki a Szálasi-kormány kormánybiztosa volt és most az NSZK-ban szabadon sétál, miközben másokat kivégeztek, elítéltek!
A Rajk-perben – a vádiratot Rákosi Mátyás állította össze, Sztálin hagyta jóvá – ez a vádpont külön fejezetként szerepelt. Rajk Endre 1899-ben született Székelyudvarhelyen, és 1960-ban „ágyban, párnák közt” halt meg az NSZK-ban. A trianoni békeszerződés kettészakította a tizenegy gyermekes családot. Rajk Endre a Hangya Szövetkezet egyik magyarországi vezetője lett. 1924-ben hazalátogatott Székelyudvarhelyre, és az édesapjuk – aki Reichről Rajkra magyarosította a nevét – halála után Lászlót Budapestre vitte, fizette az iskoláztatása, egyetemi tanulmányai költségeit. Rajk Endre a hungarista mozgalom elkötelezett híve lett, Szálasi Ferenc holdudvarába került, az 1944. október 15-ei nyilas puccs után készletgazdálkodási kormánybiztossá nevezték ki.
A két testvér, Endre és László 1935-ben több heves vita után 1945-ig megszakította egymással a kapcsolatot. Rajk Lászlót – aki részt vett a spanyol polgárháborúban, az 1944. október 10-én létrejött Magyar Front egyik vezetője, az ellenállási mozgalom egyik fő szervezője és vezetője volt – a nyilasok ki akarták végezni, ezért Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolták, de a bátyja, a nyilas kormánybiztos, amikor a számon kérő szék nevű nyilas bíróság elé állították, 1945. március 23-án, teljes díszegyenruhában jelent meg tanúskodni az öccse mellett. Így Rajk László megmenekült az akasztástól. Bajcsy-Zsilinszky Endrét viszont kivégezték.
A második világháború után a háborús főbűnösökre szakosodott amerikai katonai egység őrizetbe vette Rajk Endre nyilas kormánybiztost. Két éven át a salzburgi internáló tábor foglya volt. Miközben fogolytársainak döntő többsége a különböző népbíróságok elé került, Rajk Endre megúszta a felelősségre vonást minden bizonnyal az 1946. március 20-án belügyminiszterré kinevezett öccse, Rajk László közreműködésének is köszönhetően. Rajk László belügyminiszterként a „fasiszta és reakciós csoportok” üldözése ürügyén létrehozta az ÁVO-t, mintegy 1500 vallásos, nemzeti és demokratikus szellemű intézményt tiltott be, illetve oszlatott fel.
Az ő nevéhez kapcsolódnak az első magyarországi koncepciós perek. A szóbeszéd szerint 1956. október 6-ai budapesti újratemetésén az egyik közeli munkatársa meg is jegyezte: „milyen szívesen közénk lövetne most”. 1948. augusztus 5-étől 1949. május 20-áig külügyminiszter is volt, Kossuth-érdemrenddel is kitüntették.
A magyar kommunisták körében rendkívül népszerű volt, ez váltotta ki Rákosi Mátyás és köre féltékenységét. Magas rangú KGB-tisztek közreműködésével, Sztálin jóváhagyásával a kémkedést, az „imperialisták bérencével”, Titoval való együttműködést a koncepciós per folyamán, utólag konstruálták. Rajk Lászlót a Horthy-korszak titkosrendőrségével, Dudást a román Sziguráncával való együttműködéssel vádolták.
A CNSAS-nál fellelt levéltári dokumentumok alapján elsősorban azt tisztázom, ami az életének romániai szakaszát illetően a magyarországi tanulmányokban, 1956-os kötetekben – a hiteles források hiányában – nemcsak hézagos, zavaros, hanem ellentmondásos is. A most megtalált dokumentumok azért is különleges jelentőségűek, mert bepillantást nyújtanak az illegális Román Kommunista Párton belüli kíméletlen hatalmi harcokba, a mozgalom fertőjébe, és ahol – a szocialista történetírás állításaival ellentétben – igen gyakori volt a titkosrendőrséggel való együttműködés.
Titkosrendőrök, komisszárok, kvesztorok
Dudás József 1912. szeptember 22-én született Marosvásárhelyen, József és Kovács Róza fia, foglalkozása mérnök, lakhelye Budapest, Tompa utca, 15. szám. Bernát Andor révén 1932-ben került kapcsolatba a kommunista és ifjúsági mozgalommal. 1932-ben tagja lett a KISZ-nek. Brassóban a helyi KISZ-bizottság tagja Bernát Andorral, egy Imre fedőnevű fiatalemberrel, Hegedüs nyomdásszal, Karácsony Máriával, aki később a felesége is volt.
A brassói Schill-gyárban Dudás szervezte be a fiatalokat, közös frontot alakítottak a Szociáldemokrata Párttal és a szász munkásszervezettel. 1932. december 26-án Brassóban utcai tüntetést szerveztek. Először 1932 októbere végén, november elején tartóztatták le. Ion Munteanu komisszár hallgatta ki. Információkat kértek a KISZ-ről, azt ígérték, szabadon engedik. A román kommunista titkosszolgálat rendkívüli gyorsasággal megtalálta, és írásbeli vallomásra bírta mindazokat a titkosrendőröket, komiszszárokat, kvesztorokat, akikkel Dudás romániai életútja során kapcsolatban állt vagy állhatott. Állításuk szerint Dudás már az első letartóztatásakor vállalkozott az ügynöki szerepre. Megígérte, hogy az RKP szervezeteiről is jelent. Előlegként ezer lejt kapott.
Dudás 1933-ban átment Temesvárra, onnan visszajött Brassóba, majd Papp Ilona és Mogyorós Sándor Kolozsvárra hívta, hogy a tartományi KISZ-nél dolgozzon. 1933 áprilisától 1933 szeptemberéig instruktor volt Kolozsváron, megszervezte a helyi KISZ-t. Kiadták a Studentul Revoluţionar és az Ifjúmunkás lapokat. A KISZ felső vezetése részéről Mogyorós Sándorral, a kommunista párt részéről Szenkovits Sándorral tartotta a kapcsolatot. Ion Munteanu komisszárról a Szekuritáté azt is kiderítette, hogy egyben ügynök is volt, aki Dudást ötször-hatszor a lakásán is felkereste, legtöbbször az utcán találkoztak.
A Román Központi Büntetés-végrehajtási Parancsnokság 1954. május 11-ei átiratából kiderül, hogy Dudás Józsefet 1948-tól Budapesten, 1951-től 1954-ig a jilavai börtönben tartották fogva és vallatták. Dudás a jilavai börtönben 1951. május 30-án részben beismerte az ellene felhozott vádakat: „A találkozó során nem mondtam pontos információkat, próbáltam semmit mondani vagy hamis információkat közölni. 1933-ban még átadtam neki (Munteanu komisszárnak – T. Z.) egy brosúrát és egy kiáltványt, de a tartalmukra nem emlékszem.
A párt kiadványai voltak. 1933 áprilisától próbáltam meggyőzni őt (Munteanut – T. Z.), hogy nincs megfelelő kapcsolatom a párt és a KISZ-vezetőségével, hogy csak a Munkás-Paraszt Blokk körül ügyködöm, a KISZ-szel csupán felszínes viszonyban vagyok. Munteanu mindig azzal vádolt, hogy nem vagyok őszinte.” Dudást Marosvásárhelyen is letartóztatták, de a brassói Sziguránca igazolta, hogy ügynökük, és ezért szabadon engedték. 1933 szeptemberétől Dudás újra Temesváron tevékenykedik, Szenkovits Sándor és Mogyorós Sándor küldte oda, hogy Encsel Mór, valamint a párt és a KISZ helyi vezetőinek letartóztatása után újraszervezze a KISZ-t. Novemberben megérkezett az RKP KB részéről Wurmbrandt, akit Dudás ideges emberként jellemzett, s aki szerinte nem tudott helytállni. A további kutatásnak kell tisztáznia, hogy ugyanarról a Wurmbrandtról van-e szó, aki a román kommunista börtönökben megszervezte a föld alatti egyházat, s akinek szabadon bocsátásáért Nyugaton gyűjtéseket szerveztek, tízezer dollárt fizettek érte! Kiszabadulása és Nyugatra való menekülése után könyvek sorában elsőként számolt be a román kommunista börtönökben, megsemmisítő munkatáborokban uralkodó iszonyatos állapotokról, megtorlásokról, gyilkosságokról.
Dudás József 1933 decemberében Temesváron az ipari üzemekben általános sztrájkot szervezett, amelyik 1934. január 15-éig tartott. Temesváron 1934. február 16-án letartóztatták. Marius Râmneanu rendőrfőnök és Ovidiu Gritta kvesztor nyolc napon át vallatta. Dudás tagadta, hogy egy illegális szervezet tagja. Gritta azt mondta: ha részletes beismerő vallomást tesz, nem állítják hadbíróság elé. Dudás nem vallott sem az aradi, sem a resicai, lupényi, petrozsényi, vajdahunyadi, zsombolyai, lippai, pécskai pártkapcsolatairól. Öt napon át láncokban tartották.
A hadbíróság börtönében éhségsztrájkba kezdett, amely kilenc napon át tartott. Ezzel csomagot, újságokat kapott, engedélyt a beszélőre. A hadbíróság előtt Wurmbrandtot elítélte azokért a kijelentésekért, amelyeket a párt és a Szovjetunió ellen tett, nem árulónak, hanem provokátornak nevezte. Dudás beismerte, hogy kommunista, a gazdasági világválság a kapitalizmus ellentmondásai miatt kezdődött, szociális forradalomra van szükség.
Méltatta a Szovjetunió fejlődését, majd arról beszélt, hogy Romániában földreformra van szükség, Erdélyben „a kisebbségeket minden jog nélkül kizsákmányolják”. A tárgyalás harminc napig tartott. Szembesítették Wurmbrandttal, aki a tárgyalás során is „fenntartotta a párttal kapcsolatos hazugságait”. „Nem hagytam Wurmbrandtot, lelepleztem mint a Sziguránca ügynökét” – vallotta Dudás József, aki a fő tárgyaláson nyolc órán át beszélt. Dudást nyolc év börtönbüntetésre ítélte a temesvári hadbíróság, és akkora pénzbüntetésre, amely egy évvel ért fel.
A craiovai börtönben raboskodott, Ana Pauker pere idején döntötte el, hogy nem teljesíti a Marius Râmneanunak és Ovidiu Grittának Temesváron megfogalmazott korábbi ígéretét, miszerint leleplezi a legfelsőbb kommunista pártvezetést: „A börtönben Ana Pauker felajánlotta, hogy megkereszteli a fiamat.” Büntetését öt évre csökkentették. Doftanán együtt raboskodott Gheorghe Gheorghiu-Dejzsel, a későbbi román pártvezetés prominens tagjaival. Bár jó kapcsolatban állt Ana Paukerrel, a per kapcsán a párt is elítélte, kizárták, de Doftanán együtt maradhatott az ott raboskodó kommunistákkal. Mogyorós Sándor tartotta vele a kapcsolatot.
1937 végén a legfelső pártvezetés megparancsolta, hogy Dudás hagyja el az illegalisták celláját, költözzön át a köztörvényesek közé, és győzze meg őket a kommunista párt fontosságáról. Gheorghiu Dej tanácsára a börtönben alabástrom műhelyt hozott létre, majd lefizette Săvinescu börtönigazgatót, erre Gheorghiu Dej korrupcióval vádolta a doftanai börtön parancsnokát. Gheorghiu Dej megígérte, hogy figyelembe veszik Dudás meggyőző munkáját a köztörvényesek körében, hogy a börtönévek alatt kitartott a kommunisták közössége mellett. Dudás József 1939-ben szabadult a doftanai börtönből. Vallomása pontosan jelzi: mennyi szenny, mocsok tapadt az „illegális kommunista mozgalomhoz”, a pillanatnyi hatalmi harcok „állásától” függött ki maradhatott a kommunista párt tagja, kit zártak ki.
Dudás József olyan sokat tudott minderről, hogy már-már törvényszerű volt az időközben hatalomra került román pártvezetés azon törekvése, hogy őt fizikailag is megsemmisítsék. A börtönben ismerte meg későbbi élettársát, a szatmárnémeti Pancea Máriát, aki a férje után viselte a Pancea vezetéknevet. (Dudás József egyetlen unokája, Szakács-Pancea Margit jelenleg Magyarországon él, gyakran váltunk e-maileket.)
Az ellenzék likvidálásának janicsármunkája
A második bécsi döntés után (1940. augusztus 30.) Dudás József Sepsiszentgyörgyön telepedett le. 1951. május 30-ai vallomása szerint azért telepedett át az akkori Magyarországra, hogy folytathassa műegyetemi tanulmányait, Romániában nem érezte biztonságban magát. 1940-ben és 1941-ben technikus a Magyar Acélműveknél, 1941-ben és 1942-ben a Szalay-gyárnál technikai tisztviselő, 1942 és 1946 szeptembere között mérnök a Magyar Fogaskerék gyárnál. 1945 elején főmérnöknek, 1945 júniusában gyárigazgatónak nevezték ki. 1944 októberétől a Magyar Front tagja, majd belépett a Nemzeti Frontba, az általa alakított szervezettel részt vett „Magyarország felszabadításában”.
1946-ban szabadságérdemrenddel tüntették ki, Budapest képviselőjeként beválasztották az Országgyűlésbe. Végül nem került be az Országgyűlésbe, pótképviselő lett. A magyar kommunista hatóságok 1946-ban azért vallatták, mert Horthy Miklós kormányzó megbízásából tagja volt a Moszkvába küldött első fegyverszüneti küldöttségnek, a Szovjetunióval szemben nem volt elvszerű a magatartása. A román kommunista hatóságok az 1932 és 1939 közötti romániai „viselt dolgai” miatt kerestették a magyar titkosrendőrséggel.
Az 1948. évi letartóztatás különös fintora, hogy Dudás Józsefet állandóan összetévesztették az ugyancsak marosvásárhelyi, szintén illegalista Szabados Lajossal, akit az ÁVH 1951 áprilisában tartóztatott le, majd adott át a román hatóságoknak. (Külön tanulmány témája: bármilyen volt a viszony Magyarország és Románia között, bármilyen ellentétek feszültek a két ország között, a kommunista titkosrendőrségek olyan „harmóniában” végezték a belső ellenzék likvidálásának janicsármunkáját, amire a történelemben alig van példa! Szadista kéjjel adták egymásnak a kegyvesztett egykori kommunistákat, a regnáló hatalommal szemben bármilyen bírálatot megfogalmazó ellenzékieket!
A Dudás-dokumentumok tanulmányozása során döbbentem rá: 1982. október 30-án axiómaszerű igazságot fogalmazott meg a nálam házkutatást vezető szekus tiszt. Szó szerint ezt mondta: nehogy olyan ábrándokat kergessen, hogy átszökik a román–magyar határon! „Magyar kollégáink és barátaink ugyanúgy járnak majd el, mint mi!”) Dudás Józsefet – miután átadták a román kommunista titkosrendőrségnek, a Szekuritáténak – azzal vádolta az ügyészség, hogy 1932 nyarától 1933 áprilisáig jelentett, és ezért összesen 5000 lejt kapott. (A mai pénzügyi ismereteink alapján csak akkor mérhetjük fel ennek az összegnek a nagyságát, ha megjegyezzük: az említett időszakban egy kiló hús ára egy lej volt!)
Dudást a román titkosrendőrség 1954-ben visszaadta Magyarországnak. A magyarországi és a romániai börtönökben végigjárt kálváriastációktól nyílegyenes út vezetett a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány 1956. október végi létrehozásáig, a Dudás-csoport radikalizálódásáig, majd a forradalom vérbe fojtása után a tőrbe csalásához, kivégzéséhez. Dudás József a Magyarországon kivégzett nyolc erdélyi származású egyike. Illő, hogy a magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján megemlékezzünk róluk is.
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – 1200 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, miszerint 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban – néhány szervezkedési kísérletet leszámítva – valójában nem volt semmi.
Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta „a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát”. A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé. Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Arról, hogy az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki magyarság Budapesten, Magyarország nagyvárosaiban és vidéken milyen mértékű és mekkora véráldozatot hozott, a mindennapi közbeszédben, a tanulmányokban eddig teljesen megfeledkeztek: az anyaországban élő, különböző okokból ott rekedt „határon túliak” közül (a kifejezés megalázó jellegét éppen egy ilyen megemlékezés kapcsán szeretném hangsúlyozni) hányan fizettek az életükkel azért, mert számukra valóban szent volt a forradalom és szabadságharc.
Eörsi László történész, az 1956-os intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a „társaságában”, a Rubicon Könyvek sorozatban betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát. A marosvásárhelyi Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19-én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet.
Az is közismert, hogy a Corvin közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban.
Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete „legnagyobb és legmegrázóbb élményének” nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot. Ötvenhatos naplójegyzeteit a Korunk 2005. decemberi száma közölte. A magyar fővárosban a forradalmi események fül- és szemtanúja, Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költő külön ciklust szentelt a forradalmi harcoknak. Ébresztő a forradalom első reggelén című költeménye egyetlen forradalmi antológiából sem hiányozhat:
„Köd van és statárium. A kivégzőosztag
tán el se látna az elítéltig.
Egy nemzet tüdőgyulladása fő a ködben.
S egy tüdőlövés, ha köhögni mersz, már a gőztől.”
Tófalvi Zoltán

Megalakult az Erdélyi Művészeti Központ
Megalakult csütörtökön az Erdélyi Művészeti Központ. A Kovászna megyei tanács, a Székely Nemzeti Múzeum fenntartója a múzeumban tartott ülésén fogadta el az intézmény létrehozására vonatkozó határozatot.
Vargha Mihály múzeumigazgató a tanácsülést követő sajtótájékoztatón történelmi pillanatnak nevezte az Erdélyi Művészeti Központ létrehozását. Hangsúlyozta, az intézménynek székháza is lesz, de addig is elkezdi a munkát: a kallódó életművek felkutatását és megmentését, a Nyugatra irányuló műalkotások helyben tartását, a tudományos munkát, az erdélyi művészeti élet feltérképezését és a kanonizációs rend felállítását.
A központnak már van leltárkönyve, 45 alkotást kapott adományba, azonkívül a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonában levű műtárgyak közül több százat meghatározott tematika szerint átadnak. A központ még ebben az évben megszervez egy kiállítást az eddig adományba kapott alkotásokból, azonkívül felkérték Vécsi Nagy Zoltán művészettörténészt, hogy állítson össze egy tárlatot Erdélyi Képzőművészet 1945–1965 címmel, majd tavasszal a MaMű Társaság tagjait látják vendégül, a munkáikat állítják ki. A tárlatokat Erdély és a Partium nagyvárosaiban és Bukarestben is bemutatják.
Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke hangsúlyozta, a közösségépítés része a kultúra támogatása, az Erdélyi Művészeti Központ székházának a telket megvásárolták, a rajta levő kisebb ingatlant annyira felújítják, hogy jövőre kiállítások megszervezésére alkalmas lesz.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere emlékeztetett, hogy a Székely Nemzeti Múzeum megalakulása után 37 évvel, 1912-ben épült meg a Kós Károly által tervezett múzeumépület, abban bíznak, hogy a központ székházára nem kell ennyit várni. „Lobbizunk, hogy a magyar kormány is kiemelt fontosságú intézményként kezelje az Erdélyi Művészeti Központot, de elsősorban a romániai közpénzekből, a székelyek és az erdélyi magyarok adólejeiből szeretnénk megépíteni.
Kérdés, hogy a román kormány csak csendőrlaktanyát és rendőrszékházat akar építeni a Székelyföldön vagy a kultúrát is hajlandó támogatni” – fogalmazta meg az elöljáró. Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese, a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) elnöke felidézte, hogy az erdélyi közgyűjtemény megvalósításának gondolata már a kilencvenes években megfogalmazódott, de a kivitelezés megtorpant, mert nem volt pénz arra, hogy Kolozsváron megvásároljanak egy hatalmas ingatlant.
„Ma már egyértelmű, hogy a civil szféra nem tud egy ilyen nagyságrendű intézmény létrehozására közpénzt bevonni, ezért erős önkormányzati hátteret kellett találni, csak Kovászna és Hargita megyék jöhettek számításba. A helyszín tekintetében is az erdélyi képzőművészek, művészettörténészek és intézményvezetők konszenzusára volt szükség, hogy az összerdélyi kitekintésű intézményt mindenki magáénak érezhesse” – szögezte le Székely István. Kósa András a Balassi Intézet Bukaresti Kulturális Központjának igazgatója kifejtette, az egyetemes magyar kultúra számára is fontos az intézmény megalakulása, meg kell találni a forrásokat, hogy megépüljön a székház is.
Bíró Blanka

2012. október 29.
Hetven év az irodalom és közélet szolgálatában
Tisztelettel köszöntjük a 90 éves Katona Szabó Istvánt
Katona Szabó István november tizedikén lesz kilencvenéves. Élete és egész tevékenysége szorosan összefonódik az erdélyi magyarság jelenkori történelmével. Az írót, kritikust, szerkesztőt 2012. november 11-én a Gödöllői Iparművészeti Műhely Alkotóházában köszöntik fel a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány szervezésében. A találkozón bemutatják Katona Szabó István: A nagy hazugságok kora. Életem Erdélyben 1948-1968 című, a Kráter Kiadónál nemrég megjelent önéletírását.
Kézdivásárhelyen született, 1922. november 10-én. Szülővárosában kezdte tanulmányait, a kantai katolikus gimnáziumban. 1937-ben megszakítva tanulmányait, kereskedőinas Óradnán, majd szövőgyári munkás Nagyszebenben. 1939-ben a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban folytatta tanulmányait, tehát megismerte és megtapasztalta a kisebbségi sorban működő mindkét felekezeti iskolarendszer helyzetét. 1943-ban részt vett a balatonszárszói konferencián, majd a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre iratkozott és az abból átalakított Bolyai Tudományegyetemen végzett 1947-ben, ahol közgazdaság tanári diplomát szerzett. Mint egyetemi hallgató az erdélyi népi kollégiumok szervezője, a Móricz Zsigmond Kollégium diákigazgatója (1945-47). A Magyar Népi Szövetség (MNSZ) száztagú intézőbizottságának tagjaként, csatlakozva Nagy Géza tiltakozásához, az ifjúság képviseletében, 1945 novemberében Marosvásárhelyen az Erdély határainak módosítását ellenző, a kisebbségi jogokat feladó kiáltvány ellen szólalt fel és szavazott, és a kiáltvány elfogadása ellen tiltakozásként kilépett az MNSZ intézőbizottságából.
Újságírói pályáját a kolozsvári Világosságnál kezdte, amelynek munkatársai között volt Jékely Zoltán, Derzsi Sándor, Nagy Elek (Méhes György), majd Sütő András. Egy évig tanár a bánffyhunyadi magyar gimnáziumban, majd 1948-tól egy évtizeden át a Falvak Népe szerkesztője, ahol munkatársai Asztalos István, Horváth István, Kós Balázs és Sülő András. 1958-tól a marosvásárhelyi Művészet, majd Új Élet főszerkesztő-helyettese 1967-ig, amikor a jogtalanul letartóztatott Bözödi György melletti kiállása miatt alacsonyabb beosztásba kerül, majd nyugdíjazásáig (1982) a művészeti rovat vezetője volt. Írásaiban, cikkeiben az akkori idők cenzúrája és ideológiai kizárólagossága ellenére, igyekezett feszegetni az ellentmondásokat és felszínen tartani az erdélyi magyarságnak az egész magyar nemzet egységéhez való tartozás gondolatát. 1955-1986 között a Romániai Írók Szövetsége, 1986 óta a Magyar Írószövetség tagja.
1986 óta Magyarországon, Gödöllőn lakik. Számos cikket, tanulmányt közölt a Hitel, Napjaink, Magyarok, A Céh, Erdélyi Magyarság és más lapokban. 1990-ben jelent meg A nagy remények kora (Erdélyi demokrácia, 1944-1948), 1991-ben A megtévesztettek – Életem Erdélyben, 1993-ban Lélekharangok című önéletírás, ezekben az erdélyi magyar kisebbség valós helyzetét tárta fel saját élményei alapján. A gyermekkorától készülő A nagy hazugságok kora (1948-1956) című önéletírásában a „szocializmust építő népi demokratikus” rendszer romániai és magyarországi hazugságait leplezi le átélt tapasztalatai alapján.
Emlékezései
Családi helyzetemről meg kell említenem, hogy feleségem Bódis Erzsébet iparművész, aki a székely szőnyeg továbbfejlesztésével teremtette meg saját stílusát és teremetett olyan anyagot, melyet az Ernst Múzeumban állított ki. Leányom Katona Szabó Erzsébet, Ferenczy-díjas textilművész. Tehát egész életem szorosan kötődött a képzőművészeti élethez. A legjelesebb erdélyi művészekkel voltam állandó kapcsolatban Kós Károlytól Nagy Imréig, Gy. Szabó Bélától Mohi Sándorig. Mint a művészeti rovat vezetője több évtizeden át írtam-támogattam a művészeket, lexikont szerkesztettem az Új Élet keretében, bemutatva erdélyi és magyarországi művészeket is. Szavalóesteket szerveztem, melyen olyan jeles művészek léptek fel sorozatban, mint Illyés Kinga, Nemes Levente, Visky Árpád, Ferenczy István – marosvásárhelyi és kolozsvári művészek. Fő szempontom az volt Sütővel teljes egyetértésben, hogy a magyar irodalom és művészet teljes egységben fejlődhet, a múlt legértékesebb hagyományainak folytatása révén.
Szülővárosomban, Kézdivásárhelyen éltem 1937-ig, elemi és négy gimnázium elvégzése után inas voltam Kolozsváron, Óradnán, gyári munkás Nagyszebenben, 1939-től 1943-ig Marosvásárhelyt a református kollégiumban végeztem. 1941-ben Móricz Zsigmond személyes biztatására anyagot gyűjtöttem Tolnai Lajosról, melyet a Kelet Népe közölt. Írásaim az Ifjú Erdélyben, Magyar Út, Magyar Erő, Március című lapokban jelentek meg. Részt vettem 1943-ban a Szárszói Találkozón. Személyesen ismertem Móricz Zsigmondot, Jócsik Lajost, Németh Lászlót, Veres Pétert, Szabó Pált, Sinka Istvánt, Illyés Gyulát, Erdei Ferencet, Kovács Imrét, Tamási Áront és az erdélyi írókkal dolgoztam együtt (Balogh Edgár, Jékely Zoltán, Asztalos István, Horváth István). A Világosság, Falvak Népe, Utunk, Művészet, Új Élet belső munkatársa voltam (Marosvásárhelyt, Sütő Andrással együtt több mint 30 évig, nyugdíjazásomig). Szervezője voltam Püski könyvbarát mozgalmának, finn kiállítást rendeztem Kolozsvárt 1943-ban. Megszerveztem és vezettem a Móricz Zsigmond Kollégiumot és kiadóját 1945-ben. Tiltakoztam 1945 novemberben a Marosvásárhelyi Kiáltvány ellen, mely Erdély határait véglegesnek fogadta el a béketárgyalás előtt. Áttelepülésem után (1986) megszerveztem Gödöllőn a Remsey Alapítványt, Nagy Sándor Művészeti Díjat szerveztem, kiállítást, tudományos konferenciát rendeztem az 1000 éves a magyar iskola keretében az erdélyi magyar felsőoktatás történetéről, megszerveztem a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesületét és Alapítványt, több gyűlést szerveztem a Kolozsvári Magyar Egyetem visszaállításáért. Megszerveztem a Magyar Érdekvédelmi Szövetséget, az Erdélyben és más határon túli területeken elkobzott magyar intézmények és magánszemélyek vagyonának visszaadásáért, és több tiltakozó gyűlést szerveztem ennek érdekében, Tőkés László és Tempfli József püspökökkel együtt, főképp az egyházi iskolák és vagyonok visszaadása ügyében. Megalapítottam és kiadtam a Magyar Égtájak című képes folyóiratot, melyet 2000-ig működtettem, majd olvasóim számára e-mailen folytattam, tájékoztatva őket a Kárpát-medencei magyarság helyzetéről.
Székely Újság (Székelyudvarhely)

Örökségmentés – az utolsó pillanatokban
Faluképvédelmi konferenciát tartottak Nyárádszeredában a Nyárádmente Kistérségi Társulás és a Hodos-Venerque Baráti társaság által kezdeményezett épített örökségvédelmi projekt részeként. Nemcsak bemutatták a nyárádmenti és hasonló kezdeményezéseket, hanem javaslatokat is megfogalmaztak.
Jövő a múltban: A hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén címmel indították el másfél hónapja a faluképvédelmi programot. Balássy András projektvezető szerint érdemes a fiatalokat is bevonni ezekbe a kezdeményezésekbe, ők már a tavaly megtették ezt, amikor francia, olasz és lett fiatalokkal felmérték Székelyhodos község hagyatékát. A jelen projekt ezt terjeszti ki más településekre. Ennek a vidéknek vannak értékei – véli Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester is, aki a projektre utalva kifejtette: jó úton haladunk, és ezen kell járnunk, mert a jelenlegi építészeti divatok nagyon követendőek az ifjúság számára. A kistérség elnöke, Takács Olga szerint a rengeteg helyi projekt közül talán ez a legszebb, és sajnálja, hogy egyes községekben, mint az általa képviselt Koronka is, „már sok minden megváltozott”, így nem vehetnek részt ebben. Lokodi Edit Emőke, a megyei önkormányzat alelnöke úgy látja, ez az utolsó pillanat, amikor még megmenthetjük ennek a tájnak az értkeit, ezért arra buzdított mindenkit, hogy próbáljon meg visszatérni a hagyományos építészeti elemekhez, és ezeket a kincseket tegye ismét vidékivé, nyárádmentivé.
Egyedi sajátosságokat hordozva
Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök, a projekt szakmai koordinátora elmondta: a Nyárádmente sajátos építészeti jegyeket hordoz, mint a telekhasználat, az épületek arányai, a gazdagon díszített tornácok, csűrök és kapuk. Azt is ismertette, mitől romlik el szinte észrevétlenül a hagyományos falukép: akár egyetlen épület más tetőszerkezete, a falak elütő, élénk színe, a kőburkolat használata teljesen tájidegen formákat hoz. Ezért az a javaslata, hogy az önkormányzatok és a szakma a hagyományos értékekben gazdag falurészeket le kellene határolja, ahol az új építkezések és régi épületek felújítása esetében bizonyos szabályozások lépnének érvénybe, amelyek helyet kellene kapjanak az általános rendezési tervekben (PUG) is.
Ugyanakkor az elmúlt hetekben zajló felmérésekről is beszámolt Furu: a tavaly harminc nyárádmenti települést térképeztek fel, ebből ötöt vizsgáltak meg alaposabban ebben a projektben: Székelyhodost, Jobbágytelkét, Nyárádköszvényest, Máját és Márkodot.
Van-e székelykapu a vidéken?
Balassa M. Iván magyarországi néprajzkutató alaposabban szemügyre vette a vidék faragott kapuit: a Nyárádmente legrégebbi ismert kapuja a mikházi ferences kolostoré volt 1673-ból, de Köszvényesen ma is áll 1855-ből, Mikházán 1899-ből való kapu, és említésre méltó a nyárádremetei plébánia 1901-ben faragott bejárata is.
Mindezeket udvarhelyszéki mesterek készítették. A két világháború között a Nyárádmentén a köszvényesi Kajcsa Jakab mester hagyott sajátos nyomokat a kapufaragásban, de tanítványa, Nagy László is. A vidéken továbbá kőből faragott kapukat is találunk, ez is a Kajcsa család „kézjegye”. Az ICOMOS magyar nemzeti bizottságának elnöke két javaslatotot is megfogalmazott: a teljeskörű felleltározást és egy kapumentési program beindítását.
Hasonló kezdeményezések
Nagy Ákos, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos doktorandusza az elmúlt hetekben a Nyárádmente gazdasági épületeinek kérédésében tett vizsgálatát mutatta be, dr. Vajda András néprajzkutató a népi épített örökséget jellemző attitűdökről és kontextusokról értekezett a hallgatóság előtt, majd a Franciaországból érkezett Agnes Legendre és Robert Marique mutatták be a Pirenneus-hegységben zajló örökségvédelmi állami programokat. A Hargita megyei épített örökség védelméről Márton Ildikó építész számolt be, míg Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke a Székely Ház projektet boncolgatta. Az Énlakán folyó örökségvédelemről Albert-Homonnai Márton számolt, be, míg ennek „ikertestvérét”, a Torockó Értékvédő Programot Furu Árpád ismertette. A konferencia kerekasztalbeszélgetéssel, különböző ötletek, meglátások ismertetésével, javaslattétellel zárult. A szervezők örülnek annak, hogy jelen voltak az önkormányzati szféra és fiatalok is, nemcsak „a szakma beszélgetett önmagával”.
Díjazták a fotósokat
A projekt keretében a kistérségi társulás fotópályázatot is hirdetett meg a diákok számára. Erre 150 fénykép érkezett be, amelyeket egy szakmai zsűri értékelt, és közülük 56 került kiválasztásra és bemutatásra a konferencián. Ugyanakkor díjazták is a legjobb fotósokat: a nyárádszeredai ifj. Fancsali Ferencet, a koronkai Gáspár Hajnalkát és a somosdi Dávid Erikát, míg a koronkai Erdős Szabolcs különdíjat vehetett át.
Vitathatatlan haszna van
A backamadarasi Barabássy Somogy Örs kapuács nagyon hasznosnak tartja ezt a projektet, hiszen összegyűjtve láthatta a nyárádmenti értékeket. Szerinte már húsz évvel ezelőtt helye lett volna egy ilyen kezdeményezésnek, de még most is hasznosítani lehet az itt tanultakat. Nyárádszeredában és falvaiban kevés már a hagyományos porta, de a városháza területrendezési munkatársa, Ferenczi Zsófia úgy érzi, tanulhatott, és ezáltal buzdítani fogja az embereket, hogy minél több hagyományos elemet vigyenek bele az új épületekbe. A Kis-Küküllő menti Makfalva polgármestere szerint ez a kérdés olyan vonat, amelyre vagy most lehet felülni vagy már sosem. A vidék nem szegény a népi értékekben, bár egyre több hagyományos épület megy tönkre és oda nem illő új épül. Ezért Márton Zoltán úgy véli, sürgősen másutt is ismeretterjesztő előadásokat kell szervezni, és meg kell értetni az emberekkel, hogy az örökségvédelem és a vele járó szabályozások nem ellenük, hanem az ő érdekükben történő és hasznos dolog.
A Nyárádmente Kistérségi Társulás is felismerte, hogy a globalizáció során mennyire fontos a helyi sajátosságok megőrzése, és ilyen meggondolásból indította el ezt a kísérleti projektet – mondta el portálunknak Antal Zoltán ügyvezető. A sikereken felbuzdulva ezt szeretnék kiterjeszteni az egész Nyárádmentére. A projekt során olyan szakmai anyag, útmutató is készül, amely azoknak a szakembereknek a kezébe kerül, akik a PUG-okat elkészítik. Ezeknek a szakmai szabályozásoknak. Ha a polgármesterek és a területrendezési szakemberek is felkapják a fejüket erre a kérdésre, az már konkrét eredmény. Az az ötlet is felvetődött, hogy kistérségi szinten szerződtetni kellene legalább egy műépítészt is, aki megvizsgálja és véleményezi a készülő építkezési terveket, mielőtt engedélyeket bocsátanának a ki a hivatalok.
Amint megtudtuk, a kistérségi projektet anyagilag a Román Nemzeti Kulturális Alap és Franciaország romániai nagykövetsége támogatta, a megvalósításban partnerek a Transylvania Trust Alapítvány, a Maros és Hargita megyei önkormányzatok, az Országépítő Kós Károly Egyesülés, a H-Patrimoine, a Le CAUE de l'Ariege, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros megyei központja, a nyárádremetei, székelyhodosi és székelyberei polgármesteri hivatalok.
Gligor Róbert László

2012. november 1.
Elkötelezettséggel a tíz éves Erdélyi Riportról
Tíz éves évfordulóján számvetést készített az Erdélyi Riport Marosvásárhelyen, ahol a Bernády Házban a Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal közös rendezvényen mutatták be a lap megvalósításait, illetve beszéltek a sajtó szerepéről a közösség építésében.
„Értelmiségi fórummá kell tenni”
Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke az el nem kötelezettségről, a sajtó függetlenségéről beszélt a találkozó bevezetőjében, arról, hogy valóban létezik-e el nem kötelezett újság.
„Aki azt állítja, hogy nincs álláspontja” annak nem lehet hinni, hiszen mindenkinek van véleménye, és az újságírónak őszintének kell lennie – hangsúlyozta Markó. Elmondta, miért tartja fontos lapnak az Erdélyi Riportot. „Erdélyi lapról van szó, amely nem a történelmi Erdélyben jelenik meg, hanem a Partiumban, Nagyváradon, amely ugyanolyan nyomorral küzd, mint mi, egyáltalán nincs nyugatabbra tőlünk” – mondta az RMDSZ volt szövetségi elnöke.
Markó kitért arra is, hogyan alakult a sajtó élete, hogyan sikerült lapot alapítani, milyen komoly szerepe volt a lapalapításokban Stanik Istvánnak. „Az Erdélyi Riport számomra fontos fórum, lehetőség arra, hogy minél erősebb értelmiségi fórummá tegyük” – fejtette ki Markó.
A találkozóra beharangozott Demény Péter és Székedi Ferenc nem volt jelen, előbbi az egyetemi teendői miatt, utóbbi egészségügyi okokból maradt távol – mondta el a lap főszerkesztője, Szűcs László, aki arról beszélt, hogy a héten egy másik évfordulót is ünnepeltek, mégpedig a 150 éves váradi sajtót.
Összeforrott csapat
Simon Judit szerkesztő Demény Péter erre az alkalomra küldött írását olvasta fel, amelyben kiemelte azt, hogy bent a szerkesztőségben a munkatárs nem magánember, hanem egy gépezet része. Amikor kilép onnan, akkor lehet szerető, anya, vagy apa. „Nagyon összeforrott és egymást segítő csapat ez a szerkesztőség” – mondta Simon Judit.
A szerkesztő ismertette a 2009-ben létrehozott Riport Kiadót is, amely három ember elhatározásából és Markó Béla támogatásával jött létre. A hetilap mellett szépirodalmi könyvek, illetve riportkötetek kiadására is vállalkozik. Az Erdélyi Riport 2011-től újból hetente jelenik meg, olyan minőségben, amit kevés lap mondhat el magáról.
Szegényedett az erdélyi magyar sajtó
A találkozón részt vett Gálfalvi Zsolt, a szerkesztőbizottság tagja, aki a sajtó alapvető kérdéseit taglalta, azt, hogy milyen szerepe van a társadalom és az emberek életében. Szót ejtett a sajtónyelvről, egyes közszereplők által használt nyelvezetről, az erdélyi magyar sajtóról, amely az utóbbi tíz évben nem gazdagodott: szegényedett, egyoldalúvá, tendenciózussá vált.
„Ugyanazt, amit egy másik ország tévéjében látok előző este, másnap olvasom a sajtóban, egy kicsit bugyutábban” – fogalmazott Gálfalvi. Ilyen körülmények között az Erdélyi Riport egyre fontosabb, megérdemelné a nagyobb figyelmet – hangsúlyozta a szerkesztőbizottság tagja.

2012. november 6.
Kárpát-medencei médiaműhelyek találkozója
Kétnapos konferenciát tartanak szerdától Esztergomban a Kárpát-medencei médiaműhelyek munkatársai, a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) rendszeresen kapcsolatban álló külhoni tudósítók és televíziós műsorkészítők.
A november 7-én kezdődő, a Szent Adalbert Konferenciaközpontban tartandó rendezvény célja kötetlen találkozás keretében megteremteni a szakmai tapasztalatcsere és az MTVA műhelyvezetőivel való találkozás lehetőségét.
Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója nyitja meg a rendezvényt, majd Barlay Tamás, a Kós Károly Kollégium elnöke köszönti a megjelenteket. A közmédia külhoni stratégiájáról és a pályázati lehetőségekről Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgató-helyettese, a stratégiai és projektiroda igazgatója és Néder Sarolta vezérigazgató-helyettes tart tájékoztatót.
Délután Böjte Csaba ferences szerzetessel találkoznak a résztvevők, majd Czakó Gábor író, publicista tart előadást a magyar nyelv rendszeréről, ezután a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, Kántor Zoltán ismerteti a Kárpát-medence magyarságának aktuális állapotáról szóló felmérés eredményét.
Csütörtökön ülést tart a Kós Károly Kollégium, utána a résztvevők kötetlen formában találkoznak az MTVA főszerkesztőivel, a külhoni műsorok felelős szerkesztőivel, majd a Parlamentbe látogatnak, ahol fogadja őket Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
A Kós Károly Kollégium a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testülete. Feladata a külhoni magyarsággal foglalkozó műsorok és hírügynökségi tartalmak elemzése. A testület figyelemmel kíséri a határon túl élők sokszínű megjelenítését, valamint a külhoniak tájékoztatásának szempontjait.
A testület javaslatokat tehet és véleményezheti a közmédia műsorpolitikájának egészét, de az egyes műsorokat is. Tagjainak célja a külhoni és az anyaországi magyarság kapcsolatának erősítése, ehhez javaslatokkal látják el a közmédiát. A Kós Károly Kollégium ugyancsak feladatának tekinti a külhoni médiaműhelyek és a közmédia kapcsolatának erősítését.
A tizenegy tagú testület elnöke Barlay Tamás, az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli főszerkesztője, titkára pedig Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, határon túli különmegbízottja. A testületben hét tag a külhoni magyarságot képviseli, három az MTVA-t, egy pedig a Duna Televíziót.
rtve.hu

2012. november 10.
Rombolni tudnak, és valószínűleg azt is akarnak'
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke nem tartja jó ötletnek a külhoni magyarok szavazását
A Fidesz megvalósította az RMDSZ-szel szembeni egypártrendszert Erdélyben. Olyanok, mint a Bourbonok vagy a Habsburgok, semmit nem felejtenek, és semmit nem tanulnak – mondta lapunknak Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke. Az erdélyi magyar politikus szerint hiába rokonszenveznek a magyar kormánypárttal nagyon sokan Erdélyben, mégis az RMDSZ-re szavaznak: a választó ugyanis pragmatikusan dönt, hogy kire van szüksége ahhoz, hogy a problémáit megoldja.
Markó Béla: Magyarország európai presztízse lesüllyedt, és a román politika sem tulajdonít akkora jelentőséget a magyarországi álláspontnak, mint amekkorát még az integráció előtt is tulajdonított
- Két magyar szervezet indul a december 9-i romániai parlamenti választásokon, az RMDSZ mellett a Tőkés László nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Előreláthatóan miként befolyásolja a verseny a magyar képviseletet?
- Szinte ugyanezek az emberek hozták létre annak idején a Magyar Polgári Pártot is. Az MPP egyszer-kétszer próbálkozott jelentős támogatói tábort szerezni az RMDSZ-szel szemben, sikertelenül. Az EMNP-vel ugyanennek a kísérletnek vagyunk a szemlélői és bizonyos értelemben a szenvedő részesei is, hiszen ha keveset is, de el tudnak venni szavazatokat az RMDSZ-től. Az is a szándékuk, hogy valamiképpen gyengítsék az RMDSZ választási eredményét. Lehet, hogy közülük egyesek abban is reménykednek, hátha sikerül meggátolni, hogy az RMDSZ bejusson a parlamentbe. De nem hiszem, hogy van az EMNP-nek olyan politikusa, aki valóban el tudja képzelni, hogy nem az RMDSZ jut be a parlamentbe, hanem ők.
- Ők azt mondják, hogy mindkét szervezet bejuthat.
- Ez egyszerűen lehetetlen. Romániában hat és fél százalék magyar él, a bejutási küszöb pedig öt százalék. Van egy alternatív küszöb is, ami hat képviselői mandátum megszerzését jelentené és három szenátori mandátumét, de bármelyiket veszem, két szervezet számára lehetetlen a bejutás. Az önkormányzati választásokon a két párt együtt sem szerzett 15 százalékot, ahhoz pedig, hogy az EMNP megszerezze a szavazatok felét kilenc választókerületben, meg kell kapnia a magyar szavazatok csaknem felét, a Székelyföldön pedig jóval több, mint a felét. Akkor viszont az RMDSZ nem jutna be! Szóval, aki tud számolni, az tudja, hogy ez hazugság. Legfeljebb azt érhetik el, hogy néhány mandátumtól megfosztják az RMDSZ-t, elsősorban a szórványban. De ezt ők is éppen olyan jól tudják. Sajnos, azt kell mondanom, hogy építeni nem tudnak – rombolni tudnak, és valószínűleg ezt is akarják.
Mi állhat az Ön szerint szándékos rombolási szándék hátterében?
- Van egy olyan ideológia, amely szerint nemcsak nem fontos ott lenni a bukaresti parlamentben, hanem tulajdonképpen még rossz is, mert azt a látszatot kelti, hogy a romániai magyarok számára lehetséges politikai megoldás, pedig valójában csak egyfajta fájdalomcsillapító szerepet tölthet be a parlamenti jelenlét. Ez azért veszedelmes, mert senki sem tudja, hogyha nincsen magyar képviselet a bukaresti parlamentben, akkor milyen más eszközök léteznek a jelenlegi Európában, a mostani politikai helyzetben a román–magyar viszonyra, illetve a romániai magyarok helyzetére. Nem is akarom végiggondolni, hogy micsoda drámai következményekkel járna, ha a bukaresti parlamentben nélkülünk, a fejünk fölött születnének meg a minden bizonnyal nem magyarbarát döntések, és semmilyen eszközünk nem lenne arra, hogy ezeket megakadályozzuk vagy kivédjük. Egyébként egy másik érvrendszer is fölsejlik. Amíg a romániai magyarság képviselete ott van a bukaresti parlamentben, és netán még kormányzati tényező is, mint ahogy az elmúlt időszakban többször is előfordult, ha önállóan meg tud jelenni Brüsszelben meg más nemzetközi fórumokon, akkor a magyar közösség sokkal önállóbban tud politizálni. Úgy látom, hogy Magyarországon nem mindenki a mi önállóságunkat tartja legfontosabbnak. Pedig az egységes magyar nemzet részei vagyunk mi is, de a történelem arra ítélt minket, hogy bizonyos helyzetekben önállóan politizáljunk. Ebben nincs ellentmondás, ez a mi sorsunk ma.
- Tőkésék azzal próbálnak szavazatokat elvenni az RMDSZ-től, hogy a szövetség feladta az autonómiát, Budapest pedig a nyilatkozatok szintjén támogatja is őket ebben. Legutóbb október végén Kolozsvárott Németh Zsolt államtitkár sejtette, hogy a magyar külügy úgymond kilobbizza Bukarestnél az autonómiát. Mennyire reálisak Ön szerint ezek a próbálkozások?
- A kilencvenes években voltak olyan elvárások, hogy a Magyarország és Románia közti kétoldalú tárgyalásokkal rendezzük az erdélyi magyarság helyzetét. Erre szolgáltak az alapszerződést megelőző viták és tárgyalások. Végül az alapszerződés nem bizonyult különösebben hatékony eszköznek ebből a szempontból. Bár a kilencvenes években Magyarországnak Európában sokkal nagyobb volt a súlya, akkor még lehetett arra gondolni, hogy kétoldalú tárgyalásokkal meg lehet oldani bizonyos kérdéseket, attól függetlenül, hogy van-e egy erős RMDSZ, vagy nincsen. Én örülnék annak, ha ma is bízhatnánk ebben, de sajnos Magyarország európai presztízse lesüllyedt, és a román politika sem tulajdonít akkora jelentőséget a magyarországi álláspontnak, mint amekkorát még az integráció előtt is tulajdonított. Nem látom, hogyan tudna nélkülünk Magyarország valamilyen fontos kérdést velünk kapcsolatosan rendezni. Nincs is tudomásom arról, hogy az elmúlt években magyar oldalról a kétoldalú tárgyalásokon ilyen felvetések születtek volna. Nem beszélve arról, hogy ha szétnézek a térségben, azt látom, hogy a magyar kormánynak nem sikerült szlovák viszonylatban sem kikényszeríteni fontos megoldásokat. Ezért is létkérdés a romániai magyarságnak, hogy legyen erős parlamenti képviselete, de senki nem állítja, hogy nincsen szüksége Magyarország támogatására.
- Befolyásolja a választások eredményét, hogy a jelek szerint a Fidesz ismét beleszól a kampányba? Nem számított esetleg másra a júniusi tapasztalatok után, amikor a helyhatósági választások alkalmával az erdélyi magyarok nem hallgattak a Fideszre?
- A Bourbonokról és a Habsburgokról mondták annak idején, hogy semmit nem felejtenek, és semmit nem tanulnak. Most is ez a helyzet: ami az önkormányzati választásokon történt, abból tanulni lehetett volna. Valamennyire okultak is Magyarországon, olyan értelemben, hogy most nem két pártot indítanak az RMDSZ-szel szemben, hanem csak egyet. Úgymond megvalósították az RMDSZ-en kívüli egypártiságot: néhány hónap alatt az MPP-ben elnökcsere történt, az MPP nem indít jelölteket. Tehát próbálkoznak a magyarországi támogatók valamilyen változással, de szó sincs róla, hogy lemondtak volna arról, hogy az RMDSZ-szel szemben meg kell próbálni győzelemre vinni egy másik pártot, és ezáltal lenyomni az RMDSZ-t.
- Nem kell-e attól tartania a Fidesznek, hogy a támogatottjai sorozatos fiaskója visszahat rá?
- Mindannyian tudjuk, hogy az EMNP nagyon jelentős magyarországi támogatást kap, hogy politikailag, erkölcsileg és valószínűleg más módon is támogatják őket. Az RMDSZ ezzel kapcsolatosan elmondhatja a véleményét, nehezményezhetjük, hogy Magyarországon miért nem ismerik föl az RMDSZ-szel szembeni pártindítás romboló hatását, de mást tulajdonképpen nem tehetünk. Viszont Magyarországról azt is látni kellene, hogy a romániai magyar választó nagyon jól ismeri a saját érdekeit. Tudja, hogy ki az, aki például az önkormányzatokban vagy a román parlamentben igazán hatékonyan képviselni tudja az érdekeit. Szerintem az RMDSZ-re sokkal többen szavaznak annál, mint amennyien érzelmileg kötődnek hozzá. A romániai magyar választó pragmatikusan meg tudja ítélni, hogy kire van szüksége ahhoz, hogy a problémáit megoldja, és ennek semmi köze ahhoz, hogy Budapesten kivel rokonszenvez.
- Szintén pragmatikusan: nem származik kára az erdélyi magyarnak abból, hogy a saját országában legnépszerűbb két magyar szervezet képtelen rendezni a viszonyát?
- Tagadhatatlan, hogy a közvélemény-kutatások szerint a Fidesz nagy rokonszenvnek örvend Erdélyben, legalábbis eddig ezt mutatták a felmérések, ugyanakkor az RMDSZ élvezi az elsöprő többség támogatását. Közben az erdélyi magyarok tudják, hogy a kettő között nem felhőtlen a viszony. De az egyik magyarországi párt, most éppen nagy többséggel rendelkező kormánypárt, a másik pedig egy romániai magyar érdekvédelmi szervezet. A kettőt nem lehet és nem szabad ugyanazon a skálán elhelyezni. Arról már lehet beszélni, hogy gyengít minket, ha együttműködés helyett burkolt vagy nem is annyira burkolt ellentétek vannak. A kívánatos az lenne – ez is a határon túli magyar politikának a közhelye –, hogy Magyarországon egyetértés legyen velünk kapcsolatosan. Ez az egyetértés arról szólhatna többek között, hogy tiszteletben kell tartani a határon túli magyar közösségek politikai akaratát és politikai döntéseit. Ha tehát az erdélyi magyarok elsöprő többsége az RMDSZ-t támogatja, akkor ezt tudomásul kell venni, és az RMDSZ-szel kell elsősorban és kiemelten politikai kapcsolatokat építeni. Mint ahogy fordítva is: az RMDSZ-nek kutya kötelessége, hogy a magyarországi politikai pártokkal szoros kapcsolatokat építsen ki, és hogy ezen belül a kormánypártokkal kiemelten keresse a napi együttműködést, mert ez az érdekünk.
- Ilyen értelemben nem csak a Fidesznek lehet szemrehányást tenni, hiszen az ellenzéki pártok eddig nem nagyon keresték, vagy nem találták az utat Erdélybe. Pár nappal az október 23-i Milla-tüntetés előtt Bajnai Gordon exkormányfő Nagyváradon előadást tartott a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében, amelynek Ön az elnöke. Tekinthető ez valamiféle kezdetnek?
- Különösen, mivel hiányzik az a konszenzus a határon túli magyarokkal kapcsolatosan, amiről beszéltem, nekünk magunknak kell szorgalmaznunk, hogy minden politikai erővel legyen párbeszédünk, próbáljuk az elképzeléseinket megismertetni velük, és próbáljunk egyetértésre jutni. Nem tudom elfogadni, hogy a nemzeti kérdés, a magyar–magyar viszony kérdése, a határon túli magyarok helyzetének a rendezése csupán az egyik politikai oldalnak lenne a kizárólagos felelőssége vagy a gondja. Ilyen nincsen. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a politikában van nemzeti és nem nemzeti oldal. Ez minden pártnak a gondja és felelőssége, és akik ezt így próbálják el- vagy megosztani, csak rosszat tettek nekünk. Azok is, akik kisajátították ezt a problémát, és azok is, akik elfogadták, hogy ez nem az ő gondjuk.
- Nem mélyül-e el ez a megosztottság most, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kapnak?
- Meglehetősen problematikusnak tartom, hogy nem Magyarországon élő magyarok tömegesen szavazni fognak a magyarországi választásokon. Nem ugyanaz, mint amikor többé-kevésbé tartósan, hosszabb vagy rövidebb ideig külföldön tartózkodó magyarországiak szavazhatnak természetes módon a választásokon. Itt olyan emberek százezreiről lesz szó, akik egy másik országban születtek, élnek – mert a történelem erre ítélte őket –, és egy másik valósággal szembesülnek nap mint nap. A választás nemcsak a nemzeti kérdésről szól, hanem szociális problémákról, gazdaságról, oktatásról, egészségügyről, számos olyan kérdésről, amellyel ők nem szembesülnek. Egyszerűen nagyon nehéz nekik a magyarországi valóságról véleményt mondani. Tehát ez egy új helyzetet teremt, és egy új minőséget jelent szerintem a választások esetében. Én ezzel nem szaladtam volna így előre, és ismétlem, nem is tudok vele egyetérteni. Miközben ezért nem sokan fognak velem rokonszenvezni.
Szőcs Levente
Népszabadság

2012. november 17.
Kós Károly-emlékév (A Székely Nemzeti Múzeum programsorozata)
A neves építész, író, sokoldalú művész születésének 130. évfordulójára a Székely Nemzeti Múzeum 2013-at Kós Károly-emlékévnek nyilvánította. Vargha Mihály igazgatót a tervezett rendezvényekről, illetve az előkészületekről kérdeztük.
– Az általunk tervezett Kós Károly-emlékév mintegy előzményeként Budapesten a múlt héten nyílt meg egy rendkívül fontos vándorkiállítás a Főváros Levéltára és a Székely Nemzeti Múzeum közös szervezésében Kós Károly világa, 1912 címmel. Az alcíme is beszédes: Egy évszám – három állomás a Budapest–Brassó gyorsvasúti útvonalon. A két kurátor, Antony Gall és Fabó Beáta nagyon szépen, ötletesen összeállított kiállítása 2013. március 31-e után Sepsiszentgyörgyre költözik. – Az alcím talán egy kicsit magyarázatra szorul, három, Kós ugyanabban az időszakban, vagyis egy évszázada alkotott épületére utal: a budapesti állatkert, a sztánai családi ház és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épülete... – Ezért is ötletes az elképzelés, hiszen a múzeum épülete nyugodtan nevezhető Kós fő művének, a három alkotás pedig szervesen kötődik egymáshoz a széles látókörű, valójában abszolút modern gondolkodású Kós életművében. A kiállítás anyagának mintegy fele egyébként tőlünk származik, s ez alkalommal az a szerencse is ért, hogy hetven lapunkat, Kós-rajzokat, -terveket, -vázlatokat szakszerűen restauráltak. A kiállítás megnyitóján nagyon nagy szimpátiahullám ért, levetítettük a múzeumról szóló kisfilmünket, beszéltem az intézményről, Kós itteni munkásságáról, és nagyon sokan érdeklődtek, többek között az építész-író leszármazottjai, két Kós-unoka, Czeglédi Enikő és Kós Béla, ők is felajánlották, hogy relikviákat, kisfilmet, egyéb használati tárgyakat, leveleket adományoznak a múzeumnak. – Ez már a jövő évi tervek felé mutat. Mit is terveztek a Kós Károly-emlékévre? – Fogadjuk a vándorkiállítást, ez lesz az emlékév fő eseménye, a Szent György Napok előtti kulturális hét egyik legfontosabb programja. A kiállításmegnyitó mellett lesz egy könyvbemutató, hiszen az idei, Kós Károly és a Székely Nemzeti Múzeum című könyvünk után készül a Kós Károly és Sepsiszentgyörgy kiadvány. Az ötlet onnan származik, hogy Budapest után itt található a legtöbb Kós-épület, s ha egy kicsit tágítjuk a kört, akkor baconi, kászoni épületek is bekerülhetnek. De a legnagyobb vállalkozás talán az a terv, hogy a nyár közepéig berendezzünk egy Kós-emlékszobát a főépületben, a valamikor igazgatói irodában. Ennek kapcsán létrehozunk egy dokumentációs központot, vagyis minden tőle származó skicc, tervrajz, emlék- és használati tárgy legalább virtuálisan – adatbázisban – megtalálható legyen egy helyen. A dokumentációs anyag tartalma persze sokkal tágabb merítésű, minden érdekel, és helye van itt, ami Kóshoz kapcsolódik, a kortársai véleményétől a munkái fogadtatásán át nemzetközi megítéléséig minden dokumentum rendkívül fontos. A Bartók Teremből nyílik majd, minden kiállításkor, bemutatókor, gyakorlatilag állandóan látogatható lesz. Ne csak a portréja legyen a Bartók Terem végében, hanem az emlékszobában „találkozhassunk” Kóssal. De az adatbázis egy részét publikussá is tesszük a honlapunkon a nagyközönség számára. Budapest főpolgármestere jelezte, hogy szívesen itt lenne a megnyitón, úgyhogy ez nemcsak szakintézmények, hanem a két város között is szorosabbra fűzi a kapcsolatokat. A további tervek: egy Kós tervezte kovácsoltvas munkákat bemutató könyv kiadása, illetve bemutatása, a diákok számára tervezünk túrát és vetélkedőt a szentgyörgyi Kós-épületek népszerűsítése érdekében. A rendezvénysorozat lényege, hogy tudatosítsuk Kós művészetének európaiságát, modernségét, amit a magyar, sőt, a székely – akiket nagyon becsült – gyökerekből táplálkozva alkotott.
Ferencz Csaba

2012. november 18.
A „funarióta” táblák ma is mérgezik a kolozsvári etnikumközi kapcsolatokat
Az elmúlt hét végén a Szórvány Alapítvány Köztéri szimbólumok és interetnikus kapcsolatok Erdélyben címmel szervezett konferenciát a temesvári Kós Károly Közösségi Központban.
A rendezvény első napján, pénteken délután dr. Daniel Vighi (Temesvári Tudományegyetem), dr. Corina Ilin (Temesvári Tudományegyetem), Szekernyés János (Képzőművészek Szövetsége), dr. Bodó Barna (Kolozsvári Sapientia Egyetem) és dr. Călin Rus (Temesvári Interkulturális Intézet) tartottak vitaindító előadásokat a nyilvános terek lélektanáról, kulturális funkcióiról és a köztéri szimbólumok üzenetéről. A konferencia szombaton az előadásokon elhangzottak megvitatásával – moderátor dr. Bakk Miklós volt – és dr. Delesega Gyula Temesvári kalauz című könyve román nyelvű változatának (Ghidul Timişoarei) a bemutatójával folytatódott.
Dr. Daniel Vighi azokról a polgári kezdeményezésekről számolt be, amelyeknek célja Temesvár műemlék épületei, a belvárosi utcák történelmi múltjának megismertetése és sétáló zónává, kulturális rendezvények színhelyévé való átalakítása. Dr. Corina Ilin a temesvári nyilvános terek lélektanáról, köztéri szimbólumoknak a közfelfogásban való tükröződéséről tartott előadást.
Szekernyés János a soknemzetiségű Temesvár emlékműveiről, szobrairól és emléktábláiról tartott vetített képekkel illusztrált előadást. Dr. Bodó Barna előadásában azoknak a kolozsvári műemlékeknek, szobroknak és emléktábláknak a bemutatására helyezte a hangsúlyt, amelyeket a nemzeti közösségek közötti versengés, harc céltáblájává változtattak, és üzenetüket önkényes módon megpróbálták megváltoztatni. Dr. Călin Rus az interetnikus kapcsolatoknak a hazai és a külföldi médiákban való torzított tükrözéséről értekezett.
„Ennek a tanácskozásnak az apropója régóta érlelődik – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke –, a helyi közösségek szintjén az etnikai kapcsolatok kérdése egészen másként tevődik fel, mint a nagypolitikában. Van ennek a kérdésnek egy sajátos kivetülése: azok a szimbólumok, azok a szobrok, emléktáblák, amelyek egy-egy települést meghatároznak, mint a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport, olykor versengés, sőt harc célját is képezhetik. Temesváron, amikor a személyiségek sétányának a javaslata fölmerült, a polgármesteri hivatal megengedte, hogy a közvélemény, a kisebbségi közösségek beleszóljanak a sétány kialakításába és javaslatokat tegyenek.
Kolozsváron ezzel szemben kimondottan arról szól a történet, hogy a köztér-használatban miként lehet kiszorítani a másik felet, emberségében megalázni, megsérteni, háttérbe szorítani etnikai szempontból. Az én előadásom azokat a kirívó eseteket mutatta be – a Mátyás-szoborcsoporton, Biasini házon, Baba Novac szobrán törvénytelenül elhelyezett táblák –, amelyeket normális állampolgárként nem tudunk elfogadni és ellenük föl kell lépni. Ezzel a tanácskozással az volt a célunk, hogy a kisebbségi államtitkárságot valamilyen módon vegyük rá arra, hogy mérje föl az emlékhelyek szintjén, hol vannak olyan táblák, feliratok, amelyeket nem szabad a mai állapotukban megtartani.” Pataki Zoltán
nyugatijelen.com
Erdély.ma

2012. november 26.
Az autonómia az egyetlen megoldás (Ezrek tüntettek Sepsiszentgyörgyön)
Az autonómia az egyetlen megoldás a székelyföldi magyarság számára – háromszoros igen kiáltással erről fogadtak el nyilatkozatot a szombati sepsiszentgyörgyi tüntetés résztvevői. Több ezren gyűltek össze, s a szónokok beszédeiben visszatérő motívum volt, hogy elérkezett az idő, cselekedni kell, mind többen és többen összegyűlni, világgá kiáltani akaratunkat, igényünket, ha azt akarjuk, ez a föld a miénk maradjon, és száz év múlva is magyarok lakják be.
A 11 órára meghirdetett TransylMania-koncert késve kezdődött, és lassan szivárogtak a Szabadság térre az ünneplőbe öltözött, székely zászlós tüntetők. 12 óra előtt tíz perccel még csak pár százan álldogáltak a színpad előtt, de aztán egyre többen és többen érkeztek. Bevonultak a lovasok – mintegy húszan öltöztek ünneplőbe, pattantak paripára –, majd megérkeztek a politikusok, a színpaddal szemben jobboldalt a Néppárt, baloldalt az RMDSZ elöljárói, jelöltjei kaptak helyet. Hatalmas székely zászlót feszítettek ki a színpad előtt – azt a lobogót, amelynek felvonására nem kaptak engedélyt a szervezők, előző este a zászlórúd felállítását megakadályozta a román hatalom.
Cél és eszköz
A székely himnusz eléneklése és Székely Kinga lelkész áldása után Sánta Imre, az EMNP sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje nyitotta a felszólalók sorát. „Szabadságot a székely népnek! Autonómiát Székelyföldnek!” – dörögte a bikfalvi református lelkész. Sokan megkérdőjelezték e tüntetés időszerűségét, ám véget kell vetni a folyamatos halogatásnak – mondotta. „Ugyanabban a posványban tocsogunk, amelybe belerántottak minket egy diktátum által. Míg szerte Európában az eltelt száz év alatt, de a közelmúltban is országhatárokat írtak át, autonómiák jöttek létre, addig mi csak tétlenül és tehetetlenül álltunk az idő múlásában” – hangsúlyozta. „A létünk a tét, honfitársaim! És megmaradásunk záloga az autonómia, amely még elérendő cél ugyan, de amelyet elérve eszközzé válik önazonosságunk megőrzésére” – emelte ki Sánta Imre, aki szerint hittel és kitartással el lehet érni, hogy mind többen és többen legyünk, hogy szavunk, kiáltásunk egyre erőteljesebb legyen.
A székely széki tanácsok nevében felszólaló Bíró Levente kitért arra, hogy Háromszék ezúttal az összefogásban is példát mutat, „pártpolitikai hovatartozástól függetlenül jelen vannak politikusaink, felekezeti egyházaink, civil szervezeteink és mindazok, akiknek szívügye a székelység jövője, a székelység felemelkedése” – mondotta. Ő is arról beszélt, hogy hitre van szükségünk, s kifejtette: a magyarság történelme során mindig lázadó volt, nem tűrte az elnyomást, és ebben a székelység meghatározó szerepet vállalt. Leszögezte: a mai autonómiatüntetés egy állomása az autonómiaküzdelemnek, folytatni kell a harcot december 9-e után is, „ki kell vinnünk küzdelmünket az utcára, és egyre többen kell csatlakoznunk, egészen addig, amíg kivívjuk Székelyföld területi autonómiáját” – zárta beszédét.
Pártpolitika fölé emelni a nemzetpolitikát
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke felidézte: 1989 decembere óta, 23 esztendeje mondják barátaival következetesen, hogy „autonómiára van szükség, mert ez a megoldás”, és huszonhárom éve támadják őt, őket emiatt. Az autonómia útjáról letért korábbi harcostársak megosztással vádolják őket, „márpedig az autonómia ügyének nem megosztania, hanem összekötnie kellene bennünket. Jó példa erre, hogy ma itt találjuk az RMDSZ megyei és helyi vezetőit” – hangsúlyozta. Tőkés László számba vette azt is, hogy ma a román parlamentben négy magyar honatyával – két képviselővel és két szenátorral – kevesebb ül, mint ahányan 2008-ban bejutottak, vannak, akiket felbuktattak más állásokba, egy képviselő elhunyt, Bokor Tibort pedig Kézdivásárhely polgármesterévé választották, és helyüket senki nem foglalta el. „Ki vette észre, hogy néggyel kevesebben vagyunk Bukarestben?!” – tette fel a kérdést, majd folytatta: „Lám, önmagában a mennyiség semmire sem garancia. Minőségi képviseletre van szükségünk. Olyan politikusokra, akik az autonómia ügyéből egy tapodtat sem engednek (...). Akik még akkor is felemelik szavukat érettünk, amikor ez értelmetlennek tűnik.” Tőkés László kitért arra is, hogy a baszk, katalán, dél-tiroli autonóm régiók nem szenvedték meg annyira a válságot, mint a központtól függő országrészek. „Ha összekapaszkodunk, hogyha egymásnak veti a hátát a tömbmagyarság és a szórvány, Székelyföld és a Részek, hogyha egységes magyar nemzetként lépünk fel, akkor lesz jövőnk” – hangsúlyozta. Új egység kell, amelyben a pártpolitikának fölébe emelkedik a nemzetpolitika. „Vannak közös ügyeink. Közös nyelvet beszélünk. Közös a célunk. És ez a célunk nem más, mint amit Kós Károly már kilencvenegy esztendővel ezelőtt tisztán és világosan megfogalmazott: a magyarság nemzeti autonómiája” – mondotta az EMNT elnöke,
Háromszoros igen a folytatásra
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke felidézte: októberben a román szenátus anélkül utasította el a Székelyföld autonómiastatútumát, hogy az RMDSZ szenátorai felszólaltak volna a tervezet mellett, és a szövetség vezető politikusai részt sem vettek az ülésen. Hozzáfűzte: téved, aki azt gondolja, hogy ezzel a témát lezárták. „A küzdelem csak most kezdődik!” – jelentette ki. Felszólítására a tömeg háromszoros igen kiáltással szavazta meg, hogy a decemberi választások után megalakuló új parlament elé is beterjesszék a székelyföldi autonómiastatútum tervezetét, és azt is, hogy a székelyföldi önkormányzatok ismét határozatban tegyenek hitet az autonómia mellett. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke, erdővidéki-sepsiszéki szenátorjelöltje arról beszélt, hogy „elég volt a tétlen csodavárásból”. Székelyföld és annak „régi, kemény népe” él és élni akar! „Nem engedhetünk tovább teret a romlásnak, a csüggedésnek, a beletörődésnek, a fásultságnak, a reménytelenségnek” – mondta. Szólt arról, hogy a „parlamenti képviselet monopóliumát féltve őrző” RMDSZ aprópénzre váltotta az autonómia ügyét, s bár húsz évvel ezelőtt felesküdtek az autonómiára, és 1996 óta majdnem folyamatosan hatalmon vannak, „a jövőt adták el a jelen – szavazatra váltható – eredménymorzsáiért”. Toró szerint az autonómia hatékony közigazgatási eszköz, amellyel okosan élve nemcsak nemzeti szimbólumaink szabad használatát és ünnepeink méltóságát tudjuk biztosítani, hanem megoldást kínál a dolgos mindennapok gondjaira-bajaira is. „Az autonómia nem egy megoldás a sokból, hanem a megoldás” – hangsúlyozta. „Jelenünk feladata és jövőnk felelőssége tehát egy föderális Románián belüli önálló európai Erdély, azon belül pedig a Székelyföld autonóm régió megteremtése. Harcunkat békésen, demokratikus eszközökkel vívjuk, de elszántan és kitartóan” – mondotta, és vázolta: a célhoz közelebb csak a politikum, a civil társadalom és az egyházak harmonikus együttműködése vihet.
Toró T. Tibor szavai után Sánta Imre olvasta fel a sepsiszentgyörgyi tüntetés nyilatkozatát. Egyebek mellett követelték anyanyelvünk, nemzeti szimbólumaink szabad használatát, önálló oktatási rendszert bölcsődétől az egyetemig, hogy adónkat itt költhessük el Székelyföld fejlesztésére, mi gazdálkodhassunk természeti kincseinkkel, hogy saját dolgainkban mi dönthessünk. A nyilatkozat megszólítja mindazokat, akikre szükség van az autonómiaküzdelemben: az egyházakat, civil szervezeteket, írástudókat, tudósokat, művészeket, az időseket, ifjakat, a politikai pártokat, hogy dolgozzanak ki egy közös cselekvési tervet az autonómia elérése érdekében. „Ha egymillió aláírást kell összegyűjteni, hogy Európa végre felfigyeljen ügyünkre, összegyűjtjük. Ha százezer aláírás kell ahhoz, hogy a Románia parlamentjébe választott képviselők számára nyomatékot adjunk jogos követeléseinknek, összegyűjtjük” – áll a szombaton közfelkiáltással elfogadott dokumentumban. A bő másfél órás tiltakozó nagygyűlés a magyar himnusszal zárult. A hideg miatt a tömeg már korábban oszladozni kezdett, a tüntetés végét körülbelül 1500-an várták meg.
Farkas Réka

2012. november 27.
Az autonómia a megoldás! (Sepsiszentgyörgyi nyilatkozat)
Mi, Románia és az egyesülő Európa szabad polgárai, élve gyülekezési és szabad véleményformálási jogunkkal, az eljövendő nemzedékek iránti felelősségünk tudatában, közös akaratunk megerősítéseképpen ma, 2012. november 24-én Sepsiszentgyörgyön ismételten és elkötelezetten hitet teszünk az erdélyi magyar közösségünk és Székelyföld önrendelkezése mellett.
Nincs további huszonkét évünk várni arra, hogy Bukarestben rendeződjenek közös dolgaink. Mondjuk ki: az elmúlt évtizedek keserű tapasztalata az, hogy a központosított hatalom nekünk eddig több problémát okozott, mint ahányat megoldott! Elég volt a tétlen csodavárásból! Elegünk lett a fejünk fölött köttetett háttéralkukból! Elegünk lett abból, hogy korrupt politikusok elprédálják gyermekeink jövőjét! Elegünk van abból, hogy a mindenkori kormányok hibás döntéseinek árát mi fizetjük meg! Elegünk van abból, hogy belső anyaországunknak, Székelyföldnek még a puszta létét is tagadják! Székelyföld élt, él és élni akar. Ezért gyűltünk ma össze. Őseinktől örökül kapott szülőföldünkön otthon akarjuk érezni magunkat. Ez a mi jussunk. Ragaszkodunk hozzá. Szabadon akarjuk használni anyanyelvünket, nemzeti szimbólumainkat. Székelyföldön legyen a magyar is hivatalos nyelv. Jogunk van hozzá. Önálló oktatást akarunk a bölcsődétől az egyetemig. Legyen jogunk hozzá! Azt akarjuk, hogy a mi adónkat itt költsük el Székelyföld fejlesztésére, népének épülésére. Legyen jogunk hozzá! Azt akarjuk, hogy természeti kincseinkkel mi gazdálkodjunk, ne idegenek prédálják el, és nekünk csak a tájsebek gyógyítása maradjon. Legyen jogunk hozzá! Azt akarjuk, hogy dolgainkat nem ismerő kormányhelytartó ne akadályozhassa értékmegőrző és értékteremtő munkánkat. Azt akarjuk, hogy saját dolgainkban mi dönthessünk. Autonómiát akarunk. Mert az autonómia a megoldás. Szavatolja ünnepeink méltóságát, lehetővé teszi a dolgos hétköznapok eredményességét, és megmutatja a jövő biztonságát. Ebből nem engedünk. Küzdelmünket békés, demokratikus eszközökkel mindaddig folytatjuk, míg célunkat el nem érjük. Önmagunkban, egyenként nem fogunk sikert elérni. Mindenkire szükség van. Szólítjuk egyházainkat! Hitünk megtartó ereje, a keresztény értékvilág évezredes iránytűnk. Szólítjuk a mindennapjainkat otthonosabbá tevő civil szervezeteinket! Újra kell építenünk közösségeinket. Szólítjuk írástudóinkat, tudósainkat és művészeinket! Az erdélyi kultúra egyediségére méltán lehetünk büszkék. Szólítjuk politikusainkat! Az erdélyi magyarság egyértelmű akaratának eleget téve dolgozzanak ki egy közös cselekvési tervet az autonómia elérése érdekében. És attól el ne térjenek, jussanak akármelyik magyar párt színeiben képviselethez a törvényhozásban. Szólítjuk az időseket! Bölcsességükre és tapasztalatukra építhetünk. Szólítjuk ifjainkat! Alkotó lendületük előrevisz. Szólítjuk magyar szórványközösségeinket. Székelyföld – a belső anyaország – nem feledkezik meg róluk. Idézzük Erdély szellemiségét! Küzdelmünk saját autonómiánkért része annak, hogy Erdélyt Bukarest önkényeskedő beleszólása nélkül akarjuk. Ezért partneri együttműködést keresünk az Erdély méltóságát visszakérő románsággal! Ha egymillió aláírást kell összegyűjteni, hogy Európa végre felfigyeljen ügyünkre, összegyűjtjük. Ha százezer aláírás kell ahhoz, hogy a Románia parlamentjébe választott képviselők számára nyomatékot adjunk jogos követeléseinknek, összegyűjtjük. Ha tüntetéseken kell kiáltanunk ismét és ismét autonómiára hívó szavunkat, akkor újra és újra utcára vonulunk. Nem mások ellenében, hanem azért, mert igazunk van. A nemzeti autonómiánk apostolát, Kós Károlyt idézzük: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.” Hittel és alázattal, felelősséget vállalva, és az önrendelkezés iránt elkötelezetten fogunk dolgozni: örökségünk megóvása, jelenünk jobbítása és jövőnk biztosítása érdekében. Isten minket úgy segéljen! (Közfelkiáltással elfogadták a november 24-i sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetésen)

2013. január 4.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
K Ö Z L E M É N Y
"Az új esztendőben tehát nem nyugodhatunk bele sem az igazságtalanságokba, sem a hazugságba, sem a korrupcióba – (…) nem várhatunk és nem ülhetünk a babérainkon, tétlenül. Komoly munka és nehéz küzdelem vár reánk." – fogalmaz Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke 2013. január 4-én kiadott Újévi Nyilatkozatában.
A Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Szilágyi Zsolt néppárti alelnök társaságában tartott sajtótájékoztatón – melynek keretében a mellékelt Újévi Nyilatkozatot közrebocsátotta – Tőkés László az ez évi célkitűzések közül kiemelte a „kommunizmus perének” folytatását, a plurális egység megteremtését, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum működésének beindítását és kiszélesítését a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében, valamint a huszonhárom évvel ezelőtt már kezdeményezett Román–Magyar Kerekasztal létrehozását. Ez utóbbi megítélése szerint nem lehet „pártpolitikai paktumok” és „háttéralkuk” tárgya – utalt Tőkés László az RMDSZ és a Szociálliberális Unió (USL) még októberben kötetett titkos paktumára, amelyet Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédéhez, valamint a „neptuni áruláshoz” hasonlított. A paktumot megkötő RMDSZ-csúcsvezetők legsúlyosabb bűne Tőkés László szerint az, hogy semmilyen felhatalmazásuk nem volt annak megkötésére sem az erdélyi magyar közösség, sem pártjuk tagjai részéről. A Néppárt védnöke rámutatott arra is, hogy az USL-vel kötött titkos egyezség még az Európai Néppárt bukaresti kongresszusa előtt született, amelyet – mint ismeretes – az RMDSZ és Demokrata Liberális Párt (PDL) közösen szervezett. „Véget kell vetni a hazugságnak és a hamis nemzeti legitimációnak” – hangsúlyozta Tőkés László az ezzel szembeni egységes kiállásra bíztatva.
Az EMNT-elnök ugyanakkor nemcsak a magyar–magyar, illetve magyar–román párbeszéd és összefogás fontosságát hangsúlyozta, hanem a Kárpát-medencei, a kelet- és közép-európai népek összefogását is.
Végezetül bejelentette: nemzeti közösségünk számára az új év, Az Autonómia Éve, amely a Kárpát-medencei önrendelkezés és a föderalizmus gondolatát hivatott népszerűsíteni erdélyi és európai szinteken.
Nagyvárad, 2013. január 4.
ÚJÉVI NYILATKOZAT
– 2013 –
Karácsony után és az új esztendő kezdetén évértékelőt tartani már-már ünneprontásnak számít. Amennyire felemelő és reményteljes volt ünnepet ülni 1989 sorsfordító karácsonyán, és új évet nyitni a Ceauşescu-diktatúra bukása nyomán – közel negyed évszázad elteltével épp oly kiábrándító lett megérnünk az egykori szegénységet és reménytelenséget idéző nacionálkommunista restaurációt a decemberi választások alkalmával. Az erdélyi magyarok jobb híján legfeljebb az RMDSZ 5%-os választási küszöböt éppenhogy súroló eredményének örvendhetnek...
Akaratlanul is Krisztus Urunk tanítványainak „rangvitája” juthat eszükbe affelől, hogy: „ki a nagyobb közöttük” (Lk. 9,46). Jakab és János versengése, hogy a Mester jobb és bal keze felől ülhessenek, az Ő országában. Márpedig „az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért” (Mt. 20,21.28).
Miközben országunk népe egyre mélyülő nyomorban kénytelen élni, erdélyi magyar közöségünk pedig mindenkori történelmének egyik legnagyobb válságát éli át – az időközben kisiklott demokratikus rendszerváltozás politikusai zömének legfőbb gondját a hatalom, a pénz és a bársonyszékek megkaparintása képezi – netalán Victor Ponta és Crin Antonescu „jobb- és baloldalán”...
Elég volt a kommunista típusú „őszödi” hazugságpolitikából! Minekutána minden esetben azt hangoztatták, hogy a választások végeztéig semelyik párttal, semmiféle megegyezést nem kötnek, sőt még azután is, hogy napnál világosabban bebizonyosodott: a mindvégig tagadott alku már közel két hónapja megköttetett – íme, az RMDSZ elnöke még mindig azt szajkózza, hogy a szociálliberális szövetséggel semmiféle titkos paktum nem létezett... Netalán ez az újabb neptuni egyezség volt az ára az 5%-os szavazatarány „elvtársi” biztosításának?
A – nemzeti hovatartozástól független („fără deosebire de naţionalitate”) – korrupciónak is véget kell vetnünk már, hogyha (mellesleg) Románia be akarna jutni Schengenbe. Nem egy politikus vonatkozásában ugyanis találóan állapíthatjuk meg, hogy mindösszesen két lehetőségük volt: vagy a parlamentbe, vagy börtönbe jutni…
Bihari magyar jelöltjeink közül kettő a 320 millió forintos (cca. 1,3 millió euró) vonzatú Ady-központ korrupciós botrányában híresült el. „Ha tolvaj is, magyar” – idézhetjük erdélyi költőnket nagy együttérzéssel annak láttán, hogy egy esetleges elszámoltatás elől ők egyenesen egy bukaresti szenátori és egy képviselői bársonyszékbe avanzsáltak. Mondhatni: igazán jó helyre, hiszen az újan megalakult alsóház egyik első határozatával az Országos Korrupció-Ellenes Ügyészség (DNA) által meggyanúsított Ion Stan szociáldemokrata (PSD) honatya mentelmi jogának a felfüggesztését éppen a minap szavazta le… Ezt nevezik: cinkos szolidaritásnak!
A hamis nemzeti legitimációnak sem lehet többé helye sem a demokráciában, még kevésbé pedig a többszörösen nyomorúságos magyar kisebbségi társadalomban. Nemzeti nagyjaink – Ady Endre, A Holnaposok és Rimanóczy Kálmán – nevével senkinek sincs joga magyar közösségünk kárára visszaélnie! A magyar szabadság mártírja, Szacsvay Imre és Erdély apostola, Kós Károly is forog a sírjában, hogyha a nevükről elkeresztelt „akadémiákat” egy nemzetidegen és korrupt politika szolgálatára használják.
Apropo: Dsida Jenő. Azt is ő írta, hogy: „Krisztusnak és Pilátusnak / egyformán szolgálni nem lehet”. „Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak” – hívja fel a figyelmünket Jézus a Hegyi beszédben (Mt. 6,24). Az „egyenlő távolság elvének” markói doktrínája a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vonatkozásában sem állja meg a helyét. Annak is véget kell vetni már tehát, hogy az RMDSZ történelmi egyházainkkal próbálja igazolni = legitimálni önmagát.
Az új esztendőben tehát nem nyugodhatunk bele sem az igazságtalanságokba, sem a hazugságba, sem a korrupcióba – a versengő és dicsvágyó tanítványok módjára nem várhatunk és nem ülhetünk a babérainkon, tétlenül. Komoly munka és nehéz küzdelem vár reánk. „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és élni akarunk, tehát dolgozni fogunk” – valljuk és vállaljuk Kós Károly szavával.
Isten segítségével folytatnunk kell az 1989-ben elkezdődött rendszerváltoztatás erőnk fölötti munkáját. Ehhez viszont emberi és közösségi, társadalmi és erkölcsi megújulásra van szükség.
Közeledik a kommunizmus bukásának a 25. évfordulója. 2014-ig szabadulnunk kell az isten- és embertelen diktatúra, valamint a titkosszolgálati múlt visszahúzó örökségétől. „Piszkos az a víz, amelyben kéz kezet mos” – tartja egy mondás. A politikai osztálynak, a közéletnek meg kell tisztulnia.
Ebben a folyamatban a szeretetnek és a megbocsátásnak is helye van – olyanképpen, amiként XVI. Benedek pápa kegyelmet adott tolvaj komornyikjának, vagy II. János Pál pápa is megbocsátott bűnbánó merénylőjének. „A múltat azonban be kell vallani…”
Mindenki által áhított összefogásunk sem mehet végbe megtisztulás és -újulás nélkül. A múlttal szembe kell nézni, a „kommunizmus perét” le kell folytatni.
Magyarok és magyarok, románok és magyarok, a Kárpát-medencei, a kelet- és közép-európai népek összefogására van szükség – Európa közösségében.
Ebben az évben „kampánycsend” lesz, nem lesznek választások. Ezt a „békeidőt” használjuk fel a – plurális – új egység megteremtésére.
Szélesítsük ki és hozzuk működésbe az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot.
Építsük tovább a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.
Két évtized után – közös ügyeink rendezésére – kezdeményezzük újból a Román–Magyar Kerekasztal létrehozását.
Nem utolsósorban pedig nemzeti közösségünk számára legyen ez az esztendő Az Autonómia Éve (2013) – Romániában és az egész Kárpát-medencében.
Nagyvárad, 2013. január 4.
Tőkés László
EP-képviselő
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke

2013. január 9.
Házsongárd kővirágai
Egy tágasra szakasztott temetőhely
Lehet szép egy sírkert? Andalítók, nosztalgiát ringatók Krúdy temetői? Igazolják Kant tételét? „Szép az, ami érdek nélkül tetszik.” Nem csupa érdek köt ahhoz a megszentelt földhöz, ahol „apáink hűlő, drága arcán járunk”? (Farkas Árpád) Nem lázad az idők kezdetétől a lélek az elmúlás ellen? Vagy ellenkezőleg: nem jövőnk záloga, biztosítéka a sírkövek és keresztek erdeje, a kripták csöndje, homálya? Nem mond ellent a földi halandó racionális alaptermészetének Paul Valéry hatalmas ódája, amelyben – mint gúla, mint szó-piramis – halmozódik egymásra tér, idő, Fény, Igazság, jelen, jövő, béke, nihil, kacaj, könny, álom, szeretet, gyűlölet, vagyis a lét? (Tengerparti temető)
Kérdések, amelyekre nincsenek válaszok, s ha vannak, annyira egyértelműek, hogy okafogyottá teszik azokat.
Impozáns, kétkötetes albumot adott ki a Pharma Press a Házsongárdról és a kincses városról, Kolozsvárról. Olyan pompás kiadvány ez, amely felkavar, s további kérdés-zuhatagba sodor: nem riadozik bennünk a lélek, hogy az elköltözöttek és az élők világát így egybekapcsolták a szerzők, Gaal György történész és Gránitz Miklós budapesti fotóművész? Nem sikolt belül, a mélyben Dsida Jenő (ő is itt nyugszik) Psalmus Hungaricusa, ha arra gondolunk, hogy Erdély újkori fővárosa, Kolozsvár ma már nagy magyar temető? Igazolják Reményik Sándort, akit Jókai Anna az előszóban, az Ajánló-ban idéz:
„A temető, az igazi élet / virraszt a halott városon”?
Az ilyen kérdéshalmaz a metafizikai világ felé mutat, amelynek nincsenek határai. Vagy a líra felé hajt, a költészet vízeséseibe sodor, annak túlsó tartópillére rendszerint a transzcendens mező.
Házsongárd titkát mostanig csak a költők tudták igazán fölfejteni. Tudta ezt a szerző-szerkesztő, Gaal György, Kolozsvár legjobb ismerője, ezért a könyvben, mint gyöngyszemek a pártán, versek sorakoznak: Áprily Lajos, Reményik Sándor, Wass Albert, Kányádi Sándor versei, és a beköszöntőt is költő írta, egyik legnagyobb kortársunk, Lászlóffy Aladár, aki már innen, a Házsongárdból üzen nekünk, élőknek a 2004-ben keletkezett és a Helikonban megjelent írásával. Nem akármilyen eseményt ünnepelt akkor míves esszéjével: abban az évben a Magyar Örökség-díjat Kolozsvár temetőjének ítélte a kuratórium. Az első, igazán modern Házsongárd-könyvet is Lászlóffy Aladár szerkesztette: Házsongárd – A temető neve és története, Helikon Kiadó, 1989.
Ez hát az egyik szféra, amelyben szavakká, trópusokká, nyelvi, költői alakzatokká lényegül a híres sírkert.
Múltunkat viszont a történelemtudomány vizsgálja, s Gaal György nagyszerű historikus. Közli a száztagú városi tanács 1585. május 11-én hozott döntését, amellyel az új temetőkert létesítését elhatározták. Mintha a korabeli prédikátorokat olvasnók, olyan ízes, olyan méltóságos lejtésű ez a XVI. századi magyar nyelv a jegyzőkönyvi szövegben:
„Gondolván azért őkegyelmek városul, az felső tanácsbeli uraim is fenn lévén, együtt végezték egyenlő vokssal, hogy a Torda utcai kisajtón kívül való földben, ahol mostan a dinnyét vetették, egy jó és tágas darab helyt szakasszanak temetőhelynek, ahova mind szegény és gazdag személy válogatás nélkül temetkezzék, mely helyt jó örökös sövénnyel befogjanak. Ez munkának penig és építésnek hamarsággal való végbe vitelére választották Szabó Lénártot és Bálint deákot. Mely két uraim mellett szüntelen az két espánok mindenben ott legyenek, főképpen az karóknak és fonóvesszőknek meghozatásában, szerzésében.”
A reneszánsz kora ez, és a reformációé, a prédikátorok dörgő hangját halljuk: Isten előtt minden ember egyenlő. És visszhangzik a bő másfél évtizeddel korábbi, 1568-as tordai országgyűlés határozata is, amely értelmében a szabadság nemcsak a halandó emberek találmánya, hanem az istenigazából a szellem, a lélek, a lelkiismeret szabadsága: „Nem engedtetik meg senkinek, hogy a tanításért bárkit is fogsággal vagy helyétől való megfosztással fenyegessen, mert a hit Isten ajándéka, az hallásból lesz, mely hallás Isten igéje által van.”
Ez Házsongárd egyedülálló titka. Misztériuma. Egyenlőség, testvériség, szabadság. Ezt a krédót a világ egyoldalúan a francia forradalmárok szájából ismeri, de itt az évszázadok zivataros kavargásában megvalósult. Ebben a temetőkertben a legutóbbi ordas időkig „szegény és gazdag személy válogatás nélkül” temetkezhetett, és az élők, akik elhantolták halottaikat, törvény által védve gyakorolhatták vallásukat, hitüket.
Igen, ez volt Erdély. Ennek a szellemét őrzi Házsongárd. Identitásunk része, alapeleme. Zarándokhely. És nem csak a kegyelet kötelez. Szakrális okai vannak a Házsongárd-kultusznak. A magyarságtól soha nem állt távol a szakralitás, első vezéreink szakrális fejedelmek voltak. Akik itt pihennek a régi nagy szellemek közül, azokat magunkkal, magunkban hordozzuk, mindegy, hogy Dunántúlon, Csallóközben, Kárpátalján, Bécsben vagy Torontóban élünk: Szenczi Molnár Albert (+1634) költő, tudós, zsoltárfordító, Apáczai Csere János (+1659) enciklopédikus, Tótfalusi Kis Miklós (+1702) betűmetsző művész, Gyarmathi Sámuel (+1830) nyelvész, Kótsi Patkó János (+1842), a színjátszás nagymestere, Bölöni Farkas Sándor (+1842) utazó és emlékiratíró, Kriza János (+1875) unitárius püspök, költő, néprajzkutató, gróf Mikó Imre (+1876), Erdély Széchenyije, Brassai Sámuel (+1897), az utolsó erdélyi polihisztor. Csonka és egyoldalú a névsor, önző módon csak a művészetek és a tudományok képviselőit emeltük ki.
S csak megemlíteni lehet a főnemesi családokat: itt pihennek a Bethlenek, Bánffyak, Kemények, akik nélkül nincs magyar történelem.
Párhuzamosan fut ebben a remek kiadványban a Házsongárd és Kolozsvár története. A korszakváltások, a nagyhatalmi tülekedések, Habsburg, oszmán ambíciók, kapzsi zsarolások, zabrálások, harácsok pusztították a várost, de mindig volt elég türelme, diplomáciája, pénze, katonája, hogy megvédje magát, hogy kibújjon a hurokból, volt kompromisszumkészsége, hogy a zsarnokot megpuhítsa.
Szász és magyar cívisek települése egykoron, neve is német eredetű, aztán 1790-ben Nagyszebenből Kolozsvárra költözött a Gubernium, a Főkormányszék, így lett Erdély fővárosa és a Kárpát-medence egyik legfontosabb magyar központja a XIX. században. Csak Trianon tudta megrendíteni, de még az is csak lassan, fél évszázad alatt húzta vissza a Balkánra.
Mindezt dióhéjban, szakszerűen, elfogulatlan tudományossággal meséli el a szerző, s kiváló illusztrációkkal látja el a fotóművész. (A képi anyag külön tanulmány tárgya.)
Nem lehet becsukni és letenni addig a két hatalmas kötetet, amíg nem lapozzuk fel, nem keressük ki a Névmutatóból kedvenceinket, azokat, akik „európai tetőt” alkottak az irodalomból, kultúrából; sokan megélték közülük a legsötétebb korszakot, a bolsevizmust is.
Kik azok az arcok, akikről már fényképek készültek, akik a szellem birodalmában barátaink voltak? Szakmai elfogultságból, de térszűke miatt is maradjunk a szépliteratúra mezején.
A marosvécsi találkozók résztvevői, az Erdélyi Helikon szerkesztői, prózamesterei, költői közül többen itt alusszák örök álmukat a Házsongárdban. Most valóban csak a legismertebbeket: Dsida Jenő (+1938), az angyal, Reményik Sándor (+1941), a legerdélyibb költő, Berde Mária (+1949), a prózaírás nagyasszonya, Bánffy Kisbán Miklós (+1950), irodalomszervező, prózaíró, Lám Béla (+1973), Csinszka első vőlegénye, regényíró, Szilágyi Domokos (+1976), költőzseni, Kós Károly (+1977), a reneszánsz-ember, Hervay Gizella (+1982) költőnő, Kacsó Sándor (+1984), a nagy publicista, Bajor Andor (+1991) világirodalmi mércével mérhető humorista és friss, nagy veszteségünk, Lászlóffy Aladár (+2009), világkultúra-felelős.
Gaal György nem élhetett az olvasó előjogával, kiváltságával, nem válogathatott ki csak kedvenceket: szakmáról szakmára, felekezetről felekezetre haladva, rövid életrajzot is közölve sorolja fel a levéltárosokat, szerkesztőket, színészeket, rendezőket, muzsikusokat, képzőművészeket, sportolókat, sőt a román kultúra és tudományos élet képviselőit. Nagy szolgálatot tettek a nemzetiségi küzdelmek mai vezetőinek azzal, hogy a teljes anyagot Jónás Éva és Tóth Gábor angolra is lefordította, tulajdonképpen kétnyelvű kiadvány a nagy könyv.
De minden ügybuzgalom ellenére csak megszámlálhatatlanul sok intézmény, szervezet és magánszemély támogatásával jöhetett létre, ezeket a Köszönetnyilvánításban sorolja fel Gaal.
Végezetül a legfájdalmasabb, legkínzóbb kérdésre kell válaszolnia írónak, kiadónak, szerkesztőnek, recenzensnek: mi a sorsa, mi a jövője a magyarság panteonjának, a Házsongárdnak?
Az közismert, hogy a románság pszeudo-történelmét írja. Nemcsak a dákoromán elmélet tartja magát makacsul, hanem a közelmúlt magyar emlékeit is pusztítják, rombolják gonosz kezek irgalmatlanul. Az erdélyi magyarság élethalálharcának egyik színtere most Házsongárd. Kolozsvár elrománosítása a szívós, kitartó betelepítésekkel nagymértékben sikerült, de a sírkertet is akarják. Megtiltottak magyar temetkezéseket, s Ó-Romániából behozott egyéneket hantoltak el itt, akiknek semmi közük nem volt sem Erdélyhez, sem Kolozsvárhoz.
Szervezetek, intézmények nélkül védtelen egy nemzetiség, ezért 1999-ben, tizenegy kuratóriumi taggal, létrejött a Házsongárd Alapítvány, amelynek fáradhatatlan igazgatónője Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet tanárnő. (Ügyvezető elnök: Gaal György).
Talán sikerül megmenteni nagy kincsünket, több mint négy évszázados kegyhelyünket. Legutóbb 2011. július 4-én volt tiltakozó körmenet a rongálások ellen, a sírkert jogi, intézményes védelme érdekében.
„Kiált a halál némasága” – írta Reményik Sándor Íme, bizonyság című versében, 1920-ban.
Szólaljon meg, kiáltson szerte a nagyvilágban az élő magyarság is! Különben emberiség elleni bűnöket követnek el romboló, barbár kezek Házsongárdban.
Kolozsvár nem az elmúlás, hanem a fiatalok városa. Erdélyben ott tanul a legtöbb egyetemista, otthonaik, az Egyetemi Könyvtár, az Egyetemisták Háza, a központi épület karnyújtásnyira van a sírkerttől, ezért hagyományosan oda járnak tanulni, és ott találkoznak a szerelmespárok.
Szép ellentét: jelképes egységben munkálkodnak az elköltözöttek szellemei a tudásra, szerelemre, életre éhes ifjú nemzedékekkel.
(Megjelent a Magyar Napló 2012. novemberi számában)
* Gaal György – Gránitz Miklós: Örök Házsongárd, Kolozsvár és sírkertje a századok sodrában, I–II. (Pharma Press, Bp., 2010.)
HEGEDŰS IMRE JÁNOS
Szabadság (Kolozsvár),

2013. január 10.
Elfogy a magyar Erősdön
Mindig vegyes érzelmekkel lépünk be a falu elemi iskolájába, ahonnan több jeles család indult a nagyvilág felé, többek között a Bíbók. Most mindössze két magyar gyermek tanul a több mint félszáz román és román anyanyelvű roma gyerekkel. Hadd boncolják, keressék ilyetén családi indíttatásuk útját azok a helybeli magyarok, akik – kinek van ebbe beleszólása? alapon – román nyelvű osztályokba járatják gyerekeiket még Sepsiszentgyörgyön is.
A kilencven százalékot meghaladta a helybeli roma nemzetiségű tanulók lélekszáma: egy óvónő és három tanítónő neveli-tanítja a jövő nemzedéket. Láttuk, hogy valamennyire sikerült használható állapotba hozni az iskola öreg épületét. Cseréltek nyílászárókat, padlócsempét rakattak. Önerőből végeztük a munkálatokat – mondta Kovács László polgármester. Jakabffy Andrea és Marilena Dăndărău pedagógus mutatta be az épületet, utóbbi egyébként a hazai zöldek pártjának színeiben községi tanácstag. Egy olyan használhatatlan osztálytermet javíttattak ki, amelynek pádimentuma beszakadt, és oda szerelték be a fűtési rendszer központját, ami jól működik. Marilena most fejezte be a községről szóló monográfiáját, amelyben Erősd vendégforgalmi értékeiről is ír. Hadd mondjuk el, hogy Erősd elképzelt magyar iskolája a református parókia épületében működik. Kötelességének tartotta Ráduly-Baka Zsuzsanna, a helybeli 150 magyar lelket pásztoroló református lelkész, hogy egy héten legalább egy alkalommal behívja a parókiára az óvodás és elemista gyerekeket, hogy a vallásoktatás mellett tanulják, gyakorolják a magyar beszédet, írást-éneklést, magyar táncokat. Összehozott a lelkész asszony egy kis gyerekkórust is, ami pozitív példa és kimondottan rendhagyó ebben a végvári faluban, ahol működik egy nőszövetség is. Tudatában van annak, hogy egy ilyen településen az egyház az egyedüli, amelynek feladata maradt az identitástudat megtartása, erősítése. Testvértelepülési-egyházközségi kapcsolatot teremtettek a Balaton-vidéki Felsőörssel, ahová a nyáron készülnek a gyerekekkel és a fiatalokkal, akik kis ajándék műsorral viszik el oda az erősdi népi hagyományokat. Szántó- és legelőterületeit nem kapta vissza maradéktalanul az egyház. A lelkész abban reménykedik, hogy az új községi tanács meghallgatja újra megfogalmazott panaszukat, és birtokba helyezi őket. Nem kell azt hinni, hogy a tavalyi ünnepléssel befejezték templomuk tatarozását. A kényesebb és igényesebb rész, a XVIII. századinak tartott kazettás mennyezet mentése-tartósítása, mert megtámadták a kártevők, még a jövő feladatai közé tartozik. Nagy szüksége lenne az egyházközségnek egy olyan többfunkciós imaházra, tágasabb helyiségre, ahol össze tudna ülni a gyülekezet, meg lehetne tartani a bibliaórákat, gyerekfoglalkozásokat, a vallásos szeretetvendégségeket, melyeknek helyszíne most a parókia épületének egyik szobája. S mert a magyarság és az egyház léte itt teljesen összefonódott, ebben a teremben bármilyen magyar közösségi rendezvényt meg lehetne tartani, annál is inkább, hogy egy ilyen épület jól megférne a parókia eléggé tágasnak mondható udvarán.
Egyre kevesebben tudják, hogy Erősd a neolitikumi műveltségnek nevet is adó település, s bár a Székely Nemzeti Múzeum ősrégészeti gyűjteményéből ez jól megismerhető, a lelőhelyen, Erősdön semmi nem jelzi, hogy neves régészek évtizedeken keresztül itt tárták fel e kultúra tárgyi emlékeit. Nos, ezekből lehetne ízelítőt adni ebben az elképzelt közösségi házban (képek, rajzok és tárgyak révén), és már ott is vagyunk a lelkész álmánál: pályázni és segítséget kérni bárhonnan, hogy Erősdöt be lehessen vonni a kulturális, autós és falusi turizmus vérkeringésébe jelzések, eligazító táblák, egyfajta idegenvezetői szolgálat bevezetésével. Erre kellene fogékonynak lennie a jövőben a megyei és a községvezetésnek, a művelődési felügyelőségnek. Elkészült a megyeszékhelyet Erősddel összekötő aszfaltos út, s ha az Olton áthajló hidat, mely Kovászna megyéhez tartozik, felújítják, netalán újjáépítik, megnyílik a nagyvilág irányába, a Barcaság, Brassó és a nagyon közeli E60-as műút felé a közlekedés. Hogy mit láthatna majd itt a vendég, azt csak úgy hevenyében soroljuk: a Tyiszk neolitikumi régészeti rezervációt, Erősd őslakóihoz a csiszolt kőkorszaki festett kerámia kapcsolódik. Folytatjuk a látnivalók sorát a kazettás református templommal, udvarán millenniumi emlékmű és élő emlékfa áll, a mutatós parókiával, amely a Kós Károly-féle erdélyi rusztikus népi építkezés stílusjegyeit hordozza magán, trapéz alakú oromfalas barcasági lakóházaival, Csókás várának izgalmas történetével, a törpemandula-cserjéssel, meredek löszfalaival, a gyurgyalagok odúival, Rózsa Sándor-barlangjával, sztyeppei jellegű növényközösségével (tavaszi hérics a Veczer-tetőn). S mert létezik gyalogos turizmus is, azt is tudni kell, hogy Erősdöt jelzett ösvény köti össze a Foglány-hágón át a szintén látnivalókban-értékekben gazdag Aldobollyal.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. január 15.
Mesterházy Attila a Minerva-házban
A nemzetpolitika aktuális kérdései címmel tart előadást Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke január 16-án, szerdán este 18 órától a kolozsvári Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében. (Jókai /Napoca utca 16. szám). Az eseményre a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Táncsics Alapítvány szervezésében kerül sor. Az est házigazdája Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke. Az előadás utáni beszélgetést Tibori Szabó Zoltán újságíró vezeti.

2013. január 16.
Nem mindenki örült Mesterházynak Kolozsváron
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezet által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni arra a rendezvényre Kolozsváron, ahol az MSZP elnöke, Mesterházy Attila mutatta be pártja új alapokra helyezett nemzetpolitikai programját. Mesterházy meghívása ellen Tőkés László is szót emelt.
Kolozsváron a csendőrség biztosította annak a fórumnak a helyszínét, amelyen a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, Mesterházy Attila mutatta be pártja új alapokra helyezett nemzetpolitikai programját.
A csendőrség mintegy harminc fiatal bejutását akadályozta meg a nyilvános fórumra. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezet által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni a rendezvényre. Egy transzparensen az MSZP egyik kampányüzenetét közölték, amellyel a párt a 2004. december 5-i népszavazáson az állampolgárság kiterjesztésének elutasítására biztatta a magyarországi szavazókat. Egy másik transzparensen a „Nem felejtjük el, nem bocsátjuk meg!" felirat volt olvasható.
Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke az MTI-nek nyilatkozva azt sérelmezte, hogy a román karhatalom akadályozza meg az erdélyi fiatalokat abban a törekvésükben, hogy egy nyilvános rendezvényen részt vegyenek és véleményt nyilvánítsanak.
Mesterházy Attila beszédében elmondta, természetesnek és jogosnak tartja a tiltakozó fiatalok véleménynyilvánítását. Hozzátette, azt tekinti céljának, hogy ha egy év múlva újra előadást tart Kolozsváron, kevesebben tiltakozzanak, két év múlva pedig már ne tiltakozzanak ellene.
Az MSZP nemzetpolitikáját bemutató fórumot az erdélyi Kós Károly Akadémia Alapítvány és a magyarországi Táncsics Mihály Alapítvány szervezte. A rendezvényen több mint százan vettek részt. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke eközben nyilatkozatban ítélte el, hogy a Kós Károly Alapítvány és a Táncsics Alapítvány szervezésében szerdán Markó Bélának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnökének meghívására Mesterházy Attila előadást tart a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről Kolozsváron, ezt megelőzően pedig a két alapítvány elnökei – Markó Béla és Szabó Vilmos – együttműködési megállapodást írnak alá.
Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben Tőkés László így fogalmazott: „madarat tolláról, embert barátjáról". Szerinte szíve joga Markó Bélának azt meghívnia, akit akar, azzal barátkoznia, akivel akar.
„Az ellen viszont határozottan fel kell emelnünk a szavunkat, hogy az erdélyi magyar nemzeti értéknek – valóságos transzilván hungarikumnak – számító Kós Károly megszentelt nevét és művét bárki is a meghívott nemzetietlen politikusokkal (...) kompromittálja. Az erdélyi reformátusok részéről külön is visszautasítom, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának nevét ilyetén konjunkturális kultúrpolitikai célokra használják fel" – írta nyilatkozatában az EMNT elnöke.
MTI
Erdély.ma,

Bocsánatot kérni jött Erdélybe Mesterházy
„Realista vagyok. Nem hiszem azt, hogy ha bocsánat kérünk a 2004. december népszavazásért az erdélyi magyaroktól, az olyan mértékben befolyásolná egyik pillanatról a másikra a Magyar Szocialista Pártról kialakult véleményt, hogy ez számunkra nagy számú szavazatot hozzon” – jelentette ki a maszol.ro-nak szerdán Mesterházy Attila.
Az MSZP elnökét néhány perccel azután kérdeztük, hogy a párt elnöksége kolozsvári kihelyezett ülésén elfogadta nemzetpolitikai programját. Az elnökségi ülés után tartott szerdai sajtótájékoztatón Mesterházy bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson „egy rosszul feltett kérdésre rossz választ adtak".
A politikustól azt szerettük volna megtudni, hogy a bocsánatkérés és a nemzetpolitika elfogadása miért nem történt meg hamarabb, a gesztust miért a magyarországi választások előtt egy évvel tették meg.
Mesterházy a maszol.ro-nak adott válaszában azt mondta: nem azért döntött így az MPSZ országos elnöksége, mert ettől a pártnak Erdélyben és más olyan régióban, ahol lehet élni szavazati joggal, hirtelen megnő a támogatottsága.
„Azért tesszük, mert abban hiszünk, hogy így helyes. És nem várjuk el cserében, hogy a határon túliak elfelejtsék ellenérzéseiket a szocialista párttal szemben. Mi pontosan tudjuk azt, hogy nagy a lemaradásunk, nagyon sokat kell még dolgoznunk azért, hogy elnyerhessük az itt élő magyar embereknek a bizalmát” – magyarázta.
Mesterházy szerint azt a folyamatot akarták elindítani szerdán Kolozsváron, amely során megtett lépéseikkel be tudják bizonyítani, hogy komolyan gondolják nemzetpolitikájuk újrafogalmazását, és lépésről lépésére dolgoznak azért, hogy ez a változásuk a napi gyakorlatban is láthatóvá váljon a határon túl.
Sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila az MSZP nemzetpolitikájának alapelvei között említette, hogy nem kívánják exportálni a magyarországi politikai vitákat, az egyenlő távolság elvét akarják követni a törvényesen megválasztott határon túli képviselőkkel és szervezetekkel való kapcsolattartásban, nem akarnak beavatkozni ügyeikbe, partneri együttműködést és érdemi párbeszédet akarnak folytatni velük.
A célok között a határon túl magyarság céljainak a támogatását, a szülőföldön való boldogulás segítését említette. Azt is megemlítette, hogy meggyőződése szerint a jószomszédi politika is a határon túli magyar érdekképviseletet segíti. Hozzátette, a határon túli magyar szervezetek támogatása és a jószomszédi viszony között meg kell találni a helyes egyensúlyt.
Kolozsváron a csendőrség biztosította annak a fórumnak a helyszínét – a Jókai utcai Minerva-házat, amelyen a Mesterházy Attila mutatta be pártja új alapokra helyezett nemzetpolitikai programját. A karhatalmi erők mintegy harminc fiatal bejutását akadályozta meg a nyilvános fórumra. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezet által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni a rendezvényre. Egy transzparensen az MSZP egyik kampányüzenetét közölték, amellyel a párt a 2004. december 5-i népszavazáson az állampolgárság kiterjesztésének elutasítására biztatta a magyarországi szavazókat. Egy másik transzparensen a "Nem felejtjük el, nem bocsátjuk meg!" felirat volt olvasható. Mesterházy Attila beszédében elmondta, természetesnek és jogosnak tartja a tiltakozó fiatalok véleménynyilvánítását. Hozzátette, azt tekinti céljának, hogy ha egy év múlva újra előadást tart Kolozsváron, kevesebben tiltakozzanak, két év múlva pedig már ne tiltakozzanak ellene.
Az MSZP elnöke a program néhány pontját külön is kiemelte. Hosszú távú Kárpát-medencei stratégiát kívánnak kidolgozni egy tíz évre szóló Kárpát-medencei fejlesztési program elkészítésének céljával. Emellett újraindítanák és a többi szomszédos országra is kiterjesztenék a közös kormányülések gyakorlatát, támogatnák a határon túli oktatást, kultúrát, örökségvédelmet, pályázati alapokra helyeznék a támogatási rendszert, a döntéshozatalba pedig bevonnák a határon túli szervezeteket.
Az MTI kérdésére, hogy Magyarország határain belül tarthatók-e a magyar politikai csatározások, amikor a határon túli magyarok jelentős hányada magyarországi választójoggal rendelkezik, Mesterházy Attila kételyeit fogalmazta meg. Hozzátette, csak az MSZP politikájáért vállalhat felelősséget, az MSZP pedig arra fog törekedni, hogy a politikai csatározások a határon belül maradjanak.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, kiváló személyes kapcsolatokat ápol Victor Ponta román miniszterelnökkel, a romániai Szociáldemokrata Párt elnökével, és ezek a kapcsolatok megkönnyítik a problémák megoldását. Ígéretet tett arra, hogy Románia közigazgatási átszervezésének tárgyában e személyes kapcsolatait is latba veti annak érdekében, hogy Bukarest a magyar közösség számára kedvező megoldást fogadjon el.
Együttműködési megállapodást írt alá szerdán Kolozsváron a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Táncsics Mihály Alapítványa és az RMDSZ vezetői által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány. A dokumentumot a két alapítvány elnöke, Szabó Vilmos és Markó Béla látta el kézjegyével.
A felek megállapodtak abban, hogy közös rendezvényeket, konferenciákat, találkozókat szerveznek, különös tekintettel az oktatás, a tudomány és a kultúra területére. A felek vállalták, hogy létrehoznak és működtetnek egy olyan tudományos szellemi műhelyt, amelynek keretében egyes tudományterületek elismert szakemberei külhoni magyar fórumokon tartanak előadásokat. Támogatják a magyar kulturális élet kiválóságainak határon túli fellépéseit, és szorgalmazzák az Európai Parlamentben működő frakcióközi nemzeti kisebbségi csoport munkájának határon túli bemutatását. Markó Béla, az RMDSZ alapítványának elnöke az MTI-nek kijelentette: nem talál semmi kivetnivalót abban, hogy a néppárti RMDSZ szellemi műhelyének szánt alapítvány az MSZP alapítványával működik együtt. Az etnikai, nemzeti problémáknak nincsenek ideológiai vonzatai - tette hozzá az RMDSZ volt elnöke.
Maszol.ro,

2013. január 17.
Mesterházy bocsánatot kért a határon túli magyaroktól
Kolozsvári kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége. Az elnökségi ülés után tartott tegnapi sajtótájékoztatón Mesterházy Attila, az MSZP elnöke bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló, 2004. december 5-i népszavazáson „egy rosszul feltett kérdésre rossz választ adtak”. Hozzátette, ma már belátják, hogy a pragmatizmus mellett a szimbolikus gesztusokra is szükség van a nemzetpolitikában.
Mesterházy Attila az MSZP nemzetpolitikájának alapelvei között említette, hogy nem kívánják exportálni a magyarországi politikai vitákat, az egyenlő távolság elvét akarják követni a törvényesen megválasztott határon túli képviselőkkel és szervezetekkel való kapcsolattartásban, nem akarnak beavatkozni ügyeikbe, partneri együttműködést és érdemi párbeszédet akarnak folytatni velük. A célok között a határon túli magyarság céljainak támogatását, a szülőföldön való boldogulás segítését említette. Azt is megjegyezte, hogy meggyőződése szerint a jószomszédi politika is a határon túli magyar érdekképviseletet segíti. Hozzátette, a határon túli magyar szervezetek támogatása és a jószomszédi viszony között meg kell találni a helyes egyensúlyt. Az MSZP elnöke a program néhány pontját külön is kiemelte. Hosszú távú Kárpát-medencei stratégiát kívánnak kidolgozni egy tíz évre szóló Kárpát-medencei fejlesztési program elkészítésének céljával. Emellett újraindítanák, és a többi szomszédos országra is kiterjesztenék a közös kormányülések gyakorlatát, támogatnák a határon túli oktatást, kultúrát, örökségvédelmet, pályázati alapokra helyeznék a támogatási rendszert, a döntéshozatalba pedig bevonnák a határon túli szervezeteket. Az MTI kérdésére, hogy Magyarország határain belül tarthatók-e a magyar politikai csatározások, amikor a határon túli magyarok jelentős hányada magyarországi választójoggal rendelkezik, Mesterházy Attila kételyeit fogalmazta meg. Hozzátette, csak az MSZP politikájáért vállalhat felelősséget, az MSZP pedig arra fog törekedni, hogy a politikai csatározások a határon belül maradjanak. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, kiváló személyes kapcsolatokat ápol Victor Ponta román miniszterelnökkel, a romániai Szociáldemokrata Párt elnökével, és ezek a kapcsolatok megkönnyítik a problémák megoldását. Ígéretet tett arra, hogy Románia közigazgatási átszervezésének tárgyában e személyes kapcsolatait is latba veti annak érdekében, hogy Bukarest a magyar közösség számára kedvező megoldást fogadjon el.
Kolozsvári tiltakozás az MSZP ellen
Kolozsváron a csendőrség biztosította annak a fórumnak a helyszínét, amelyen az MSZP elnöke, Mesterházy Attila mutatta be pártja nemzetpolitikai programját. A csendőrség mintegy harminc fiatal bejutását akadályozta meg a nyilvános fórumra. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni a rendezvényre. Egy transzparensen az MSZP egyik kampányüzenetét közölték, amellyel a párt a 2004. december 5-i népszavazáson az állampolgárság kiterjesztésének elutasítására biztatta a magyarországi szavazókat. Egy másik transzparensen a Nem felejtjük el, nem bocsátjuk meg! felirat volt olvasható. Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke azt sérelmezte, hogy a román karhatalom akadályozza meg az erdélyi fiatalokat abban a törekvésükben, hogy nyilvános rendezvényen részt vegyenek, és véleményt nyilvánítsanak. Mesterházy Attila beszédében elmondta, természetesnek és jogosnak tartja a tiltakozó fiatalok véleménynyilvánítását. Hozzátette, azt tekinti céljának, hogy ha egy év múlva újra előadást tart Kolozsváron, kevesebben tiltakozzanak, két év múlva pedig már ne tiltakozzanak ellene.
Tőkés bírálja Mesterházy látogatását
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke nyilatkozatban ítélte el, hogy a Kós Károly Alapítvány és a Táncsics Alapítvány szervezésében Markó Bélának, az RMDSZ volt elnökének meghívására Mesterházy Attila, az MSZP elnöke előadást tart a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről Kolozsváron, ezt megelőzően pedig a két alapítvány elnökei – Markó Béla és Szabó Vilmos – együttműködési megállapodást írnak alá. Tegnapi közleményében Tőkés László így fogalmazott: „Madarat tolláról, embert barátjáról.” Szerinte „szíve joga Markó Bélának azt meghívnia, akit akar, azzal barátkoznia, akivel akar. Az ellen viszont határozottan fel kell emelnünk szavunkat, hogy az erdélyi magyar nemzeti értéknek – valóságos transzszilván hungarikumnak – számító Kós Károly megszentelt nevét és művét bárki is a meghívott nemzetietlen politikusokkal (...) kompromittálja. Az erdélyi reformátusok részéről külön is visszautasítom, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának nevét ilyetén konjunkturális kultúrpolitikai célokra használják fel” – írta nyilatkozatában az EMNT elnöke.

Bocsánatot kért Mesterházy a határon túli magyarságtól
Partnerség a Kós Károly Akadémia és a Táncsics Mihály Alapítvány között
Kolozsváron tartotta kihelyezett elnökségi ülését a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országos vezetősége. Elfogadták a párt új nemzetpolitikai alapelveit, amelyeket Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a tegnap délutáni sajtótájékoztatón ismertetett. A fiatal szocialista politikus nyilvánosan is bocsánatot kért a határon túli magyarságtól a 2004. december 5-i népszavazásért, amelyen a szocialisták a kettős állampolgárság ellen kampányoltak. Ezt követően Szabó Vilmos MSZP-s képviselő, a Táncsics Mihály Alapítvány elnöke és Markó Béla szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke együttműködési szerződést írt alá. Este a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében Mesterházy Attila előadást tartott. Az MSZP-küldöttséget az Erdélyi Magyar Fiatalok (EMI) tagjainak, szimpatizánsainak egy csoportja várta a Jókai utcában, akik többek között „Árulók! Szégyelljétek magatokat!” bekiabálásokkal fogadták őket.