Kinyílt a rózsa…
A múlt hét végén ismét a Temes megyei Újszentesen rendezték meg az Őszirózsa országos magyar népdalvetélkedőt, amelyen általános iskolák diákjai vesznek részt négy korcsoportban.
A már kilencedik országos vetélkedő az Oktatási Minisztérium, a Temes Megyei Tanfelügyelőség, az Újszentesi Általános Iskola és az önkormányzat, valamint a Temes Megyei Tanács együttműködése révén zajlott. A rangos népdalvetélkedőn 13 hazai megyéből 122 magyar diák vett részt. A szombat reggeli megnyitó után minden korcsoport más-más helyszínen vetélkedett, minden résztvevőnek öt népdallal kellett jelentkeznie, amiből egyet maga választott ki, egyet pedig a zsűri jelölt ki előadásra. Délután, amíg a szakemberek kiértékelték és pontozták az előadásokat, a diákok és felkészítőik Temesvárra utaztak, a Béga-csatornán sétahajókáztak, majd megtekintették az óvárost. Este az újszentesi sportcsarnokban került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre.
Maros megyéből hat tanuló vett részt az Őszirózsán, ők a Kincseink című hagyományőrző fesztivál Nyárádkarácsonyon rendezett megyei szakaszán nyerték el az újszentesi vetélkedőn való részvétel jogát, és nem vallottak szégyent a Bánságban sem. A 0-2. osztályos korcsoportban a körtvélyfájai Szász Csanád László (felkészítő Szász Magdolna) dicséretet érdemelt ki, a legtöbb versenyző viszont a 3-4. osztályosok csoportjában volt, itt a 38 diák közül a dicsőszentmártoni Doszlop Tamás (felkészítő Szász Irénke) a második, a nyárádszeredai Siklódi Réka (felkészítő Kátai Judit) a harmadik díjat szerezte meg. Ugyanebben a csoportban további két megyénkbeli diák szerzett dicséretet, a göcsi Papp Dániel (felkészítő Pap Enikő) és a körtvélyfájai Antal Péter (felkészítő Antal Ibolya). Megyénk hatodik diákja a somosdi Gergely Sipos Nóra volt (felkészítő Fodor Krisztina), aki az 5-6. osztályos csoportban méretkezett meg. A nyárádszeredai Siklódi Réka a Romániai Magyar Dalosszövetség különdíját is megszerezte előadásmódjával, a 4. osztályos kislány már másodszor vesz részt az Őszirózsán, tavaly dicséretet érdemelt ki – tudtuk meg Kátai Judittól. A kisdiákok felkészítéséért a pedagógusoknak és a körtvényfájai Szász Péternek is köszönet jár, nemkülönben a szülőknek, akik nemcsak gyerekeik felkészülési munkáját támogatták, hanem a résztvevőknek a versenyre való utaztatásáról is gondoskodtak, ugyanis az oktatási tárca már nem vállalja ennek a megszervezését és a költségeket sem téríti meg – tudtuk meg a szülőktől, akiknek többnyire személygépkocsikat kellett útnak indítaniuk. Az utazást már tavaly sem támogatták a szervezők, akkor egy csíkfalvi kisbusz szállította a Maros megyeieket a versenyre.
Az Aradon megjelenő Nyugati Jelen régiós napilap beszámolója szerint valamennyi gyermek kiválóan szerepelt, a mezőny rendkívül erős volt, míg Tóth Guttmann Emese zenetanár, karnagy, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, zsűritag úgy nyiltkozott, hogy „előremutatóan emelkedik az újszentesi verseny színvonala minden területen”. Most, amikor „Kodály születésének 135. évfordulóját ünnepeljük és halálának 50. évfordulójáról emlékezünk meg, elmondhatjuk, hogy Legyen a zene mindenkié! A mai nap tükrözte, hogy itt Erdélyben milyen szépen művelik a népdaléneklés műfaját” – tette hozzá a szakember. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)

Gyarmathy János a kitüntetett
Ünnep Bernády szellemében
A városépítő polgármester nyughelyénél gyülekeztek szombat délelőtt a Bernády-örökség ápolói, éltetői. A marosvásárhelyi temetőben zajló emlékezés, koszorúzás a Bernády Napok hagyományos mozzanata, amelyet ezúttal is a rendezvénysorozat zárónapjára – a korábbi években péntekre – időzített a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriuma.
Borbély László kuratóriumi elnök az idei év különlegességére, a 25 éves alapítvány és a 20 éves rendezvénysorozat jubileumára emlékeztette a jelenlevőket.
– Ezen a helyen mindig elgondolkozom azon, mit jelent nekünk Bernády, és hogyan tudjuk ezt megjeleníteni. A Bernády Napok szervezésekor igyekszünk minden évben valami újat hozzátenni a Bernády-kultuszhoz, és mindig rájövök arra, hogy van még mit felmutatni – tette hozzá a kuratóriumi elnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőben lesz Bernády György halálának 80. évfordulója, és mivel a hajdani polgármester Marosvásárhely hitéletében is fontos szerepet töltött be, egyházi főgondnok volt, 2018-ban az egyházzal közösen szeretne erről megemlékezni az alapítvány.
„Mintha az egész város...”
Bernády sírjának megkoszorúzása után az együttlét a városépítő szobránál folytatódott.
– Ha nem is vagyunk sokan, lélekben úgy vagyunk itt, mintha itt lenne az egész város – mondta a koszorúzás előtti percekben
Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának alelnöke. Borbély László az 1994-es szoboravatót idézte fel, amikor akkora volt a tömeg, hogy a Sáros utcáról nem lehetett látni a végét. A rendkívüli eseményt Bálint Zsigmond fotóművész úgy örökítette meg, hogy fényképén a tizenötödik sorban állók is felismerhetők, az alkotás jelenleg is megtekinthető a Bernády Házban – hallhattuk az alapítvány kuratóriumi elnökétől, aki szerint Bernády öröksége iránt az évek során sem lanyhult az érdeklődés, ezt jelzi az is, hogy 1995-től – amióta a nyilvántartást vezetik – a Bernády Ház 2642 rendezvénynek adott otthont, és azok nagy része a hajdani polgármester alakjához kapcsolódott.
– Bernádynak számomra ma is ugyanaz az üzenete, mint eddig bármikor: fogjunk össze mi, romániai magyarok, és tegyünk le valamit közösen az asztalra. Ha van ehhez hit és akarat, sok év múlva is fogunk itt találkozni – zárta beszédét Borbély László, végül azt is megjegyezte, nem baj, hogy a megemlékezés alatt a közelben éppen egy jegyespárnak muzsikáltak, ez is a város hangulatához tartozik, az viszont fontos, hogy a város igazi hangulatát ne hagyjuk megváltoztatni.
Az elkövetkező percekben a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi tagjai, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul, a megyei és városi RMDSZ képviselői, az RMDSZ marosvásárhelyi Nőszervezete, a MAG (Mai Generáció Ifjúsági Szervezet), illetve a Szovátai Bernády Közművelődési Egyesület illetékesei helyezték el koszorúikat a városépítő polgármester szobránál. Az ünnepi pillanat után rövid ideig még együtt maradtak az emlékezők. Bulyovszky Loránd, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi titkára ekkor idézte fel a szobor születésének jelképerejű körülményeit, azt, hogy Bocskay Vince alkotása sok maroknyi bronzból, a marosvásárhelyiek által felajánlott kilincsekből, lakatokból, kulcsokból öltött testet 23 évvel ezelőtt.
Alkotójához tért vissza az emlékplakett
Délután a zsúfolásig telt Kultúrpalotában folytatódott az ünnepség. Borbély László az elmúlt negyedszázad megvalósításait körvonalazta: 262 képzőművészeti tárlatot, 15 fotókiállítást szervezett a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány a Bernády Házban, amelynek gyűjteménye 250 képzőművészeti alkotással és 150 fotóval gazdagodott az évek során, 26 kiadványt publikáltak a 25 év alatt, és az elmúlt három évben több mint kilencezren látogatták meg a volt Baross utcai Házat. Az alapítvány kuratóriumi elnöke az elmúlt idők Bernády Napjaira is visszatekintett.
– Mindig fontosnak éreztük megszólítani a fiatal nemzedéket. Fantasztikus volt látni, ahogy versenyeznek, esszéírásban, filmezésben mérik össze tehetségüket a diákok. Két éve sportvetélkedőket szervezünk nekik, és ezekre a versenyekre sok román iskolai osztály is benevez. Minden résztvevő Bernády-emlékéremmel tér haza, így a román gyermekek, fiatalok is találkoznak a hajdani polgármester nevével, örökségével.
Az idei rendezvénysorozatból Borbély László a slam poetryt is kiemelte, majd az egyik fiatal alkotásából idézve tette fel a költői kérdést hallgatóságának:
– Eleget tettünk annak, hogy ez a hely jó legyen nekünk?
Végezetül a kuratóriumi elnök köszönetet mondott a marosvásárhelyieknek az elmúlt 25 évért, a közönség támogatása, jelenléte nélkül ugyanis nem élte volna meg a negyedszázadot a városépítő nevét viselő rendezvénysorozat.
A gálaműsor kiemelkedő pillanata a Bernády-emlékplakett, Gyarmathy János szobrászművész bronzplasztikájának átadása volt, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal ítélt oda az alapítvány kuratóriuma.
Az idei kitüntetett maga az emlékplakett alkotója volt. A szobrászművészt laudáló Nagy Miklós Kund beszéde elején Bernády György hitvallásnak is beillő szövegét idézte, amelyet a polgármester 1913-ban a Kultúrpalota felépülésekor tett közzé: „…Célomat elértem. A város közönsége egyetlen adófillérének igénybevétele nélkül (...) megépítettük Maros-Vásárhelyen a magyar közművelődés templomát, megteremtettük a legnemesebb értelemben vett népházat”. Ezt az „alkotó, teremtő vágyat, az emberség, az érték és szépség kiterjesztésének szándékát” vonatkoztatta a méltató Gyarmathy János életművére, a négy évtizede töretlenül felfelé ívelő alkotóművészetre és a művészpedagógusi tevékenységre egyaránt.
– Művészete önmagáért beszél, lélekbe hatolva szólítja meg a szemlélőt, bravúros formai megoldásokkal ejti ámulatba a nézőt. Bronz kisplasztikái egy olyan sajátos világot képviselnek, amelyet joggal tekinthetünk gyarmathys köznapi mitológiának, groteszk misztériumnak. Térszobrai olyan eszmét megtestesítő személyiségeket, jelképeket hoznak elénk, akik mindannyiunknak nagyon sokat jelentenek: Kós Károly, Bartók Béla, Petőfi Sándor, Aranka György, Szent László, Árpád nagyfejedelem... Több kis szobra németországi városokban, Iserlohnban, Halternben, Ratingenben teljesedhetett ki monumentális méretűvé – hallhattuk a méltatótól, aki a továbbiakban a szobrászművész egyetemi mesteréről, Korondi Jenőről is említést tett, majd megbecsült alkotóvá vált tanítványai közül is felsorolt párat, végül kitüntetéseiről szólt.
– A művészi munkáját díjazó elismerések mellett, amelyekből az elsőt még egyetemistaként 1980-ban érdemelte ki, majd két évtized teltével a Barabás Miklós Céh Nívódíját is magáénak tudhatja, pedagógusi tevékenységét is jelentős kitüntetések honorálják: az államelnöki érdemérem (1994), a kormányfőtől, majd az oktatási minisztériumtól kapott kiválósági oklevél 2004, 2005-ben.
Laudációját a kuratóriumi alelnök Ernst Gombrich huszadik századi művészettörténész gondolatával zárta, amelyet a kitüntetett is magáénak vall: „A művészettel kell élnünk ahhoz, hogy emberségesek legyünk”.
Gyarmathy János elárulta, furcsa helyzet, különös érzés számára, hogy ő vehette át azt az emlékplakettet, amelyet két évtizede készít. A kitüntetett örömét fejezte ki, amiért a marosvásárhelyiek szeretik a szobrait, majd azt is megjegyezte, külön öröm számára, hogy az a kis tér, ahol az általa alkotott Aranka György-szobor áll, a vásárhelyiek fontos gyülekezőhelyévé, a magyar dráma napjának ünnepi helyszínévé vált.
A továbbiakban a gála egy izgalmas pillanata, Sz. Kovács Géza segesvári művész festményének kisorsolása következett. Az alkotást a helyjegyet igénylők valamelyike vihette haza, a szerencse a marosvásárhelyi Csáki Jolánnak kedvezett.
Az estet Ránki Dezső, Klukon Edit és Ránki Fülöp világhírű művészek ünnepi zongorajátéka koronázta meg. Különleges koncertjével a művészcsalád Liszt Ferenc születésnapja és Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója előtt tisztelgett. A rendkívüli zenei élményt vastapssal köszönték meg a marosvásárhelyiek. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

Refo500 Nagyenyeden: testvériskolai megállapodás, kiállítás, könyvbemutatók és előadások
Testvériskolai szerződést írtak alá a Hajdúnánási Református Iskola és a Bethlen Gábor Kollégium között
A refomáció 500 éves múltjának ünnepe a Maros parti kisvárosban kiemelt jelentőségű. Ennek egyháztörténeti előzményei vannak, hiszen 1564 áprilisában az enyedi országos zsinaton itt alakult meg az Erdélyi Református Egyház, és ugyanitt választották meg az első püspököt, Dávid Ferencet.
Ekkor napokig tartó, vitáktól sem mentes zsinati napok voltak, miközben az enyediek hitet tettek vallásuk mellett. A templomot akkor még közösen használták a szászokal. Nagyenyed 70 évig volt püspöki székhely, az erdélyi református egyház központja (1780–1849 között). Közben 11 országgyűlésnek és 49 zsinatnak adott otthont. Templomtornya 778 éves, építését 1239-ben fejezték be, őrtoronynak épült, de 537 éve templomtorony. Az alapító Bethlen Gábor nevét viselő, az egyházához – a kommunizmus áldatlan időszakát kivéve – mindig szorosan kapcsolódó Református Kollégiumnak is jelentős szerep jutott a hitben, a tanításban, a kultúra terjesztésében, először Gyulafehérváron (1622), majd később Nagyenyeden (1662).
A fent említett egyházi és iskolatörténeti tények alapozták meg a háromnapos (október 22–24 közötti) ünnep programját, mozgósítva a városi és a környékbeli református közösséget. A színhely kettős volt: a templom és az iskola. Az ünnepi megemlékezés fő mondanivalója a „könyv, oktatás és reformáció” címszavakban foglalható össze. A protestáns oktatás csodálatos évszázadairól beszélhetünk, miközben nem feledkezünk meg arról, hogy mindez az egyház és az iskola összefogásából született.
Az első ünnepnapi események vasárnap délután zajlottak a Vártemplomban. Igét hirdetett Kántor Csaba püspök-helyettes, prédikációja központi eleme a „győzedelmes hit”. Az enyediek és vidékiek teljesen megtöltötték a templomot. Fellépett Marosán Csaba színművész, aki Luther Márton ún. „asztali beszélgetéseiből” elevenített fel részleteket, amelyek a mai fülnek és elmének is fontosak lehetnek, például: „a szeretet a halhatatlanság jele”, „aki énekel, az kétszeresen imádkozik”, „nem siránkozni kell, hanem építkezni.” A művészi programban az Oláh testvérek – akik nem először jártak Enyeden – Kodály művek előadásával arattak szép sikert.
Gudor Botond református esperes beszédében a reformációval kapcsolatos kérdésre adott választ. Üdvözlő beszédet mondott Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója, Lőrincz Helga alpolgármester, tanfelügyelő, a helyi RMDSZ elnöke, és Mucsi László a presbiteri szövetég nevében. Szabó Zsombor karnagy, a kollégium új zenetanára irányításával sikerrel lépett fel a gyülekezeti kórus. Délután az újjászervezett gyülekezeti házban a művészeté volt a főszerep, amely az idők folyamán jelentősen összekapcsolódott az egyházi élettel. A tartalmas kiállítás bemutatóját Lőrincz Konrád felenyedi református lelkész tartotta magas szintű szakértelemmel. A három teremben kiállított alkotások több erdélyi művész munkái: Orth István (Nagyszeben), Szabó László (Marosvásárhely), Adorjáni László (Kolozsvár), Horháth Miklós (Lőrincréve), id. Lőrincz Zoltán (Nagyenyend), Legendi Géza (Zalatna) és Horháth Kund (Kolozsvár). A kiállított olajfestményekben, ceruzarajzokban, linómetszetekben nagyon sokan és hosszasan gyönyörködtek. Marosán Csaba, Ady Endrének az „Intés az őrzőkhöz” című, aktuális gondolatot sugalló versét szavalta.
Hétfőn a Bethlen kollégium Apafi-termében, méltó helyen folytatódott az ünnepi megemlékezés. Gudor Botond elnökletével előadások hangzottak el a kollégiumi reformációs emlékműsorokról (Győrfi Dénes, Nagyenyed), a református oktatás helyéről Észak-Erdélyben (Bekker Norbert, Budapest, ELTE), Tolnai Dali József oktatási reformjairól (Simon János, Amszterdam), tárgykultúra vagy könyvkultúra (Hegyi Ádám). Könyvbemutatók következtek Turzai Melán kollégiumi aligazgató irányításával: Kada Erika szerzőként mutatta be (tanár és teológus) a „Tündér-határon túl” című Áprily-kötetét, amely Áprily Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulója alkalmával jelent meg Kecskeméten, Bella Rózsa Pilinszky-díjas grafikus illusztrálásával. Idézünk Bertha Zoltán irodalomtörténész, egyetemi docens ajánlásából: „Brassó, Parajd és Udvarhely, Kolozsvár és Nagyenyed, Duna-kanyar Visegráddal és Szentgyörgypusztával: lélegző szent tájak annak számára, aki különleges természetáhítattal érezte egybe a Kárpát-haza igézetes teljességét.” Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)

Magyar kulturális fesztivál kezdődik az erdélyi Nagyszebenben
Az Arany János- és a Kodály Zoltán-emlékév keretében számos zenei és irodalmi rendezvénnyel tisztelegnek a költő és a zeneszerző előtt az Ars Hungarica magyar kulturális fesztiválon a dél-erdélyi szórványnak számító Nagyszebenben.
Serfőző Levente, a fesztivált szervező Híd Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: az idén tizenkettedik alkalommal szervezik meg november 5. és 12. között a programsorozatot, amely a nagyszebeni önkormányzat által kiemelten támogatott helyi fesztiválok közé tartozik.
Az Ars Hungarica feladata, hogy bemutatkozó platform legyen a városban élő románok és az oda látogató turisták felé. Emellett a szervezők figyelembe veszik a helyi magyar közösség igényeit, és megpróbálnak minél színesebb programsorozatot összeállítani.
Serfőző Levente elmondta: kiemelten odafigyelnek a gyerek és az ifjúsági programokra. Az Ars Hungaricát kulturális fesztiválként határozzák meg, és hosszú távon is ugyanezt az irányt akarják követni.
Az idei fesztiválon fellépnek többek között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákjai, koncertet ad a Kájoni Consort régizene-együttes, Palya Bea és zenekara, Koszika és a The HotShots, a Mácsafej Zenekar, a Kozma Orsi Quartet, valamint Falusi Mariann és Sárik Péter. Lesznek könyvbemutatók, színházi és bábelőadások, valamint filmvetítések.
A költségvetés mintegy 70 százaléka az önkormányzattól származik, és több helyi egyesülettel azt remélik, több évre szóló támogatást is sikerül majd elnyerni a jobb tervezhetőség érdekében. A Magyarország által is támogatott programsorozatra a város környékén élő magyarok is el szoktak látogatni.
Serfőző Levente hangsúlyozta, annak ellenére, hogy Nagyszebenben a magyar lakosság létszáma körülbelül 2500 főre tehető, az Ars Hungarica mellett sikerül megszervezni nyáron a magyar napokat is. MTI; Erdély.ma

Kodály-életút ápolása Gyergyószentmiklóson
Kodály Zoltánról elnevezett ének-zenei műveltségi vetélkedőt szerveztek a gyergyószentmiklósi Vaskertes iskolában. A házigazda iskola csapatai mellett Hargita megye másik két művészeti iskolájából és Békésről is érkeztek vendégek. Hat csapat vett részt a pénteki ünnepségen, versenyen.
A Vaskertes iskola díszterme adott otthont a Kodály-életút ápolása, nemzeti értékeink, hagyományaink megőrzése, felelevenítése és a népdaléneklés megszerettetése céljából szervezett vetélkedőnek. „Mivel a 2017-es év Kodály-emlékév, és művészeti iskola lévén úgy gondoltuk, hogy mindenképpen emléket állítunk a nagy zeneszerzőnek, az ének-zenei műveltségi vetélkedőt találtuk a legmegfelelőbbnek erre. Olyan intézményeket hívtunk meg, ahol szintén művészeti oktatásban részesülnek a gyerekek” – mondta Bernád Ildikó, a szervező Vaskertes iskola igazgatónője. A Vaskertes iskola három csapata mellett a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola és a békési dr. Hepp Ferenc Általános és Művészeti Iskola diákjai vettek részt a rendezvényen.
„A vetélkedő feladatait teljesen játékosra terveztük, és az volt a szándékunk, hogy ne csak számon kérjük a gyerekeket, hanem mindenképpen tudást kapjanak Kodály életéről, munkásságáról, megismerkedjenek azzal a gazdag hagyatékkal, amit nekünk ápolni, továbbadni kötelességünk. Igyekeztünk olyan feladatsort összeállítani a gyerekeknek, mely szórakoztató, de ugyanakkor fontos üzenete is van” – mondta Bernád Ildikó.
Felkészültek a gyerekek
A jó hangulatú vetélkedőn hat, egyenként háromfős csapat vett részt. A zsűri tagjaként Korpos Szabolcs zenetanár, Ferencz-Mátéfi Kriszta könyvtárigazgató és Fórika Sebestyén, a művelődési központ igazgatója pontozta a csapatok munkáit.
A legjobbnak a székelyudvarhelyi lányok bizonyultak, a Pallegrettó csapat – Gyerő Luca, Lászlóffy Anna és Vajda Beáta – nyerte meg a versenyt, második díjat kapott a csíkszeredai, Botár Márta, László Kamilla és Dániel Kunigunda alkotta Laboda csapat, a harmadik helyezést pedig a Vaskertes iskola Háry János csapata – Nagy Csaba, Márton Krisztina és Fodor Péter – érdemelte ki. Dicséretben részesült a Vaskertes iskola Három olasz madrigál csapata, tagjai: Sólyom Bíró Orsolya, Csata Sebestyén és Ilyés Balázs, a Vaskertes Zenepolitikusok csapata: Kiss Nikolett, Oláh Nóra, Nády Schöndorfer Szabolcs, illetve a békési Heppkék csapata: Juhász Kitti, Aleksza Fanni és Nyeste Lilla.
„Azt tapasztaltam, hogy a gyerekek nagyon komoly hozzáállást tanúsítottak, felkészültek voltak, meglátszott, nagyon sok információt szereztek Kodály szellemiségéről, munkásságáról” – összegzett Korpos Szabolcs zenetanár. Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro

Az éneklés olyan, mint a meditáció
Tízéves a Guttman Mihály pedagóguskórus
Töretlen lelkesedéssel készülnek a Guttman Mihály pedagóguskórus tagjai és karnagyuk, Bedő Ágnes, a november 11-én, szombat délután fél hattól kezdődő kóruskoncertjükre a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, amelynek során az énekkar megalakulásának tizedik évfordulóját ünneplik. Bedő Ágnes karnaggyal készített interjúnkból megtudhatják: a kórus az elmúlt tíz évben 138 alkalommal lépett fel, mindegyik koncerthez számos szép emlék fűződik. A tagok szívesen vállalják a koncertekre való felkészülést, hiszen még a próbák is felüdülést jelentenek számukra.
– Hogyan jött létre a kolozsvári magyar pedagóguskórus, amely 2013-tól Guttman Mihály (1926–2013) karnagy, zenetanár, a kolozsvári zenelíceum első igazgatójának a nevét viseli?
– A kórus 2007 októberében jött létre a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa néven. Az énekkar tagjai tanítók, óvónők, reál és humán, valamint zeneszakos pedagógusok. Tevékenységünkre lelkiismeretes, kemény munka, megbízhatóság, példaértékű kóruséneklés, jókedvű csapatszellem jellemző. 2013 novemberében vettük fel a Guttman Mihály nevet, így azóta generációk mestere és mentora nevének égisze alatt folytatjuk tevékenységünket. 2015 áprilisában a magyarországi KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – szerk. megj.) minősítő hangversenyén Arany dicsérettel fokozatot értünk el. A közel száznegyven művet tartalmazó repertoárunkat Erdély városain kívül külföldön is többször megszólaltattuk.
– Hogyan toboroztál tagokat? Hogyan állt össze az énekkar?
– Egy külföldi pedagóguskórus előadásának meghallgatása nyomán született meg az ötlet, hogy Kolozsvárnak is lehetne magyar pedagóguskórusa. Sorra szólítottam meg a kollégáimat, és megkérdeztem: szeretnének-e egy ilyen együttesben énekelni. Nagy örömömre pozitív válaszokat kaptam. Majd a kollégák is tovább érdeklődtek tanár ismerőseik körében. Így állt össze az a csapat, amellyel elindultunk ezen az úton.
– Amikor létrehoztad a kórust, még tanítottál a kolozsvári zenelíceumban. Hogyan tudtad összeegyeztetni a tanári munkát ezzel a tevékenységgel? Mennyivel könnyebb most, hogy pár éve nyugdíjas vagy?
– Igen, még tanítottam, de akkor sem éreztem, hogy áldozat lett volna e két tevékenység párhuzamos végzése, hiszen mindkettő a szakmámhoz tartozott. Szerettem tanítani is, de a kóruséneklés, a karvezetés is nagyon közel állt és áll szívemhez. Akár azt is mondhatnám: könnyű volt. Most, hogy nyugdíjas vagyok, az aktív tanári éveimhez képest csak a pedagógusi munkám cserélődött fel másféle tevékenységekre, az énekkarral végzett munka ugyanúgy folytatódik.
– Hány taggal kezdtél, hogyan alakult kórus létszáma az évek folyamán? Hány tagú most a kórus?
– Első próbánkat 2007. október elején tartottuk meg. Decemberben léptünk fel először, Kulcsár Gabriella Zenélő Kolozsvár című rendezvénysorozatában, közel húsztagú csapattal. Az évek folyamán jöttek-mentek a kórustagok. Jelen pillanatban harminchárman vagyunk, ebből tízen aktív alapító tagok.
– A férfi szólamokba mindig nehéz embert találni. Neked hogy sikerült?
– Sajnos, mint más kórusok, mi is férfihang hiányban szenvedünk, nagyon nehéz a férfiakat meggyőzni, hogy hobbiként énekeljenek például focizás, számítógépezés vagy „tudomisénmi” helyett.
– Milyen repertoáralakítási elvet követtél az évek során?
– Kezdeti célkitűzésünk minél több Kodály-mű elsajátítása, előadása volt. Ez nagyjából meg is valósult, hiszen 16 Kodály-alkotás szerepel a repertoárunkban. Mára közel 140 mű van a tarsolyunkban, köztük olyanok is, amelyek komoly erőpróba elé állították a kórust. Főként a magyar kórusirodalom legszebb alkotásait szólaltatjuk meg, de műsorunkon szerepelnek reneszánsz, klasszikus és romantikus szerzők alkotásai, valamint kolozsvári, erdélyi magyar zeneszerzők művei is. Elmaradhatatlan Gárdonyi Zoltán: Bocsásd meg, Úr Isten című szerzeménye, melyet a kórusunk mottóként minden fellépésén megszólaltat.
– Melyek voltak az elmúlt 10 év emlékezetesebb koncertjei, eseményei?
– Nehéz válogatni, felsorolhatnám például a Guttman Mihály, Vermesy Péter vagy Szabó Csaba emlékére rendezett esteket, a bátaszéki, érdi vagy hatvani kórussal szervezett testvérkoncerteket, de emlékezetes marad Bátaszéken, Budapesten, Ipolyságon vagy Beregszászon való szereplésünk is. Ha visszapillantok, e tíz év alatt 138 fellépésünk volt, és mondhatom, mindenikhez fűződik valami rendkívüli, szép emlék.
– Töretlen az énekkari tagok lelkesedése?
– Bár úgy érzem, felgyorsult az idő, sűrűsödnek az események, tornyosul fejünk fölött a sok munka, dalostársaim lelkesedése mégis töretlen. Ez valószínűleg onnan ered, hogy a próba, bár nagyon intenzív, szinte mindenki számára felüdülést jelent. Többen jelezték, hogy fáradtan érkeznek, de frissen távoznak.
– Mit adott neked ez az énekkar? Mit adott a közös éneklés, az elmúlt tíz év a kórustagoknak?
– Számomra szakmai elégtételt, elismerést, az éneklésen túl szoros, személyes kapcsolatokat és nagyon sok szeretetet. Igazából együtt növekedünk, fejlődünk. Mindannyian megtapasztaljuk a zene hatalmas összetartó erejét. A kóruséneklés során, a heti találkozások által jobban megismerjük egymást, tudunk egymás öröméről, bánatáról, gondjairól, terveiről. És nem utolsósorban nagyon megszerettük egymást.
– Mi az, ami folytatásra sarkall?
– Mindig van ösztönző erő. Ilyen az egyre szaporodó meghívások, a kristálytisztán összecsengő harmóniák vagy az elégtétel, hogy fejlődőképesek vagyunk.
– Új tagok jelentkeztek-e például az elmúlt évben? Mi a kórus vonzereje, amivel új tagokat lehetne toborozni, odacsábítani?
– Ritkán csatlakozik kórusunkhoz egy-egy új tag. Ennek egyik oka lehet, hogy ezt a tevékenységet ingyen és bérmentve kell végezni, de annál több odaadással, szeretettel. Hogy mi a kórus vonzereje? Ezt még pontosan nem derítettem ki, de lehetne talán a pozitív kisugárzás, a szép énekszó, az összetartozás, a komolyság-vidámság, jó közösség.
– Hogyan fogalmaznád meg karnagyi ars poeticádat?
– Számomra az éneklés olyan, mint a meditáció. Szép módja az Istennel való találkozásnak. Ilyenkor megszűnik a külvilág, és testünkkel-lelkünkkel, egész lényünkkel csak a harmóniára figyelünk.
– Pedagóguskórus vagytok, de vannak olyan tagok is, akik nem pedagógusok.
– Igaz, van a kórusunkban olyan is, aki nem tanári pályán tevékenykedik. De bármi legyen is a szakmánk, egyéni példánkkal is oktatunk, nevelünk.
–  Rövid- és hosszú távú terved/terveitek?
– Szeretném, ha férfi énekesek csatlakoznának kórusunkhoz, ha sikerülne újabb igényes műveket megtanulnunk, és magyar pedagóguskórusként még sokáig működjön ez az együttes akkor is, ha majd nekem már „le kell tennem a lantot”.
– Hogyan látod a komolyzene, a kóruséneklés jövőjét?
– Azt hiszem, hogy a komolyzene lassan egyre nagyobb teret hódít. A kóruséneklés nehezebb helyzetben van. Bár elég sok magyar énekegyüttes van, be kell ismerni, hogy ezek közül, sajnos, egyesek zeneileg nemigen nevezhetők kórusnak. Nagyon sok hozzáértő munka szükséges ahhoz, hogy muzikalitás szempontjából valamilyen fülsimogató szintre hozzunk minden létező énekkart. Remélem, vannak és lesznek olyan lelkes szakmabeli harcosok, akik ezt a munkát felvállalják. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Csatlakozz a kórusoddal, mert Énekel a világ
További kórusok és énekelni szerető egyének is csatlakozhatnak az Énekel a világ című, rekordkísérletnek is beillő kezdeményezéshez, amellyel a Kodály nyomában három fordulós online zenei játék zárul december 15-én.
A program kiemelt eseménye a minél több kórus egyidejű megszólalását megcélzó Énekel a világ akció. Kodály által gyűjtött két népdal, a Röpülj páva és A juhász csendül fel Durányik László vezényletével a jelenlévő kecskeméti kórusok – mintegy 1000 fő – előadásában, amelyhez a világ bármely pontjáról csatlakozhatnak kórusok.
Az esemény élő internetes közvetítését a játék honlapján követhetik majd az érdeklődők, s így válik lehetővé, hogy a világ különböző pontjain található kórusok, énekelni szerető fiatalok és idősebbek is csatlakozhassanak a közös énekléshez – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.
Már Marosszékről, Galántáról és Ausztráliából is jelezték részvételi szándékukat a kórusok, ezért a szervezők továbbra is arra biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Annak érdekében, hogy még vonzóbbá tegyék a részvételt, egy nyereményt is felajánlottak: a regisztrált és résztvevő kórusok, valamint egyének közül sorsolással választanak egyet-egyet, akik egyhetes nyaraláson vehetnek majd részt a Hírös Agóra ifjúsági táborában Parádon, a Mátrában.
A határokon átívelő akció célja, hogy a világon minél többen énekeljék el együtt, egy időben ugyanazt a két népdalt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges a kodaly.kjmk.hu oldal Énekel a világ menüpontjában, ahol a felkészülést segítő további információk is elérhetők. A szervezők kérik, hogy minden kórus örökítse meg telefonnal, kamerával produkcióját, majd a videót töltse fel az esemény YouTube csatornájára, amelynek módjáról a regisztrációt követő visszaigazolásban kapnak részletes tájékoztatást.
Az október 2-án indult és november 28-án záruló, 5 fős csapatokkal zajló, határokon átívelő online zenei játékot december 15-én ünnepélyes gálaműsor és díjátadó zárja a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban. Az eseményen bemutatják az online játék nyertes alkotásait, valamint a három forduló legeredményesebb játékosai is átvehetik jutalmukat. Hallható lesz majd a Bogányi-zongora, amelyet maga Bogányi Gergely zongoraművész, a hangszer alkotója fog megszólaltatni. MTI; Szabadság (Kolozsvár)

Hagyomány hagyományozódása – Kolozsvári Zenei Napok
A magyar zenei élet kiválóságait hívta meg – együtteseket, előadóművészeket – az idei Kolozsvári Zenei Napokra a Romániai Magyar Zenetársaság (RMZT). A Hagyomány hagyományozódása Kodály, Bartók, Dohnányi, Veress, Ligeti alkotói örökségének szellemében címet viselő fesztivál november 14. és 18. között zajlik, a rendezvény fővédnöke Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
„A Romániai Magyar Zenetársaság tevékenysége a kiemelkedő magyar zeneszerzőink, előadóművészeink, fiatal tehetségeink bemutatása hangversenyek, emléknapok, fesztiválok, vetélkedők, konferenciák, workshopok keretében. 1995-től jobbára egyetlen kiemelkedő nagyságra (Liszt, Bartók, Kodály, Dohnányi, Veress, Ligeti) koncentráltunk. A továbbiakban egyre világosabbá vált, hogy a »Hagyomány hagyományozódása« kérdését, magyar vonatkozású történetét, a tradíció és a jövő, a tanár–tanítvány kapcsolatán keresztül, az alkotói kontinuitás szellemében célszerű bemutatni, »becsempészni« az erdélyi köztudatba. A kortárs magyar zenetudomány és kiváló kutatási eredményei is megerősítenek abban, hogy a magyar zenetörténet a »Hagyomány hagyományozódása« szemléletében értelmezhető és értelmezendő hitelesen”, olvasható a RMZT szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
November 14, kedd, 19 óra
Kamaraest – Ligeti és Brahms kürttrió. Fellépnek: Kováts Péter hegedűművész, Demény Balázs zongoraművész, Benyus János kürtművész. (Helyszín: Gh. Dima Zeneakadémia – Stúdióterem)
November 15, szerda, 19 óra
Zenés történelemóra. Andrejszki Judit a magyar régizenei élet emblematikus alakja, barokk és népdalénekes, csembalista műsora. (Helyszín: Györkös Mányi Emlékház (EMKE).
November 16, csütörtök, 18:30
Népzene összeállítás Kodály népzene gyűjtéseinek alapján – Tokos együttes. Kodály: Székely fonó, a Kolozsvári Magyar Opera előadása. Vezényel: Horváth József. Rendező: Demény Attila. (Helyszín: Kolozsvári Magyar Opera).
November 18, szombat, 19 óra
Kamarahangverseny. Kodály Zoltán: Duó hegedűre és gordonkára op. 7 (1914); Kodály Zoltán: Lírikus románc (1898); Bartók Béla: I. Rapszódia Sz. 86 (1928/1929) gordonka-zongora változat; Bartók Béla: 44 duó két hegedűre Sz, 98, BB 104 (1931) részletek; Dohnányi Ernő: Im Lebenslenz. Dalciklus C.Gomol verseire op.16 (1907); Dohnányi Ernő: cisz moll hegedű-zongora szonáta op. 21 (1912); Ligeti György: Musica Ricercata (1952). Előadók: Szövérdi Csilla – hegedű, Béres Melinda – hegedű, Horváth Edit – zongora, Kostyák Előd – gordonka, Horváth Zoltán – zongora. (Helyszín: Evangélikus Templom). Szabadság (Kolozsvár)

Ünnepelt a tízéves kolozsvári pedagóguskórus
Beigazolódtak a jóhiszemű sejtések: barátságos, ugyanakkor ünnepélyes körülmények között zajlott a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus tízéves „születésnapja” szombat este a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Antal Áron televíziós szakember, a kórus volt tagja kifejtette: öt éven át énekelt az énekkarban, az évek során nemcsak szakmai elégtételt és otthonosságot tapasztalt, hanem megértő, barátságos közösségre lelt itt. Beigazolódtak a jóhiszemű sejtések: barátságos, ugyanakkor ünnepélyes
– Még most is emlékszem az első találkozásra, amikor létrejött a kórus. Azóta minden próba és fellépés öröm, sokat tanultunk egymástól. Kívánom, hogy édesapám, Guttman Mihály hitvallásához hűen a pedagóguskórus szolgálja továbbra is nemzeti kultúránkat – hangzott Tóth-Guttman Emese karnagy köszöntője, aki hármas minőségben szólalt fel: alapító tagként, a névadó karnagy, Guttman Mihály leányaként, és a Romániai Magyar Dalosszövetség elnökeként.
Először lépett fel Erdélyben a felvidéki Musica Aurea Vegyeskar (karnagy: Béres Gábor), amelynek szintén volt oka az ünneplésre: húszéves együttmuzsikálást tudhatnak maguk mögött. A vendégkórus éneklését tiszta intonáció, szép, egységes hangzás jellemzi. Annál is dicséretesebb ez, mivel a jelenlevő 21 tag többsége inkább a középnemzedékhez sorolható, de elkötelezettségük nagyon jó produkciót eredményezett. A koncert műsorfüzetéből megtudhattuk: a kórus alapítója és jelenlegi karnagya Béres Gábor. A még most is fiatalnak tűnő karnagy pontos gesztusait hűen reagálta le az énekkar.
A felvidéki kórus több magyar szerző alkotását szólaltatta meg, úgy mint Kodály Zoltán, Farkas Ferenc, Bárdos Lajos, Karai József, Birtalan József műveit, illetve két reneszánsz kórusművet – Michael Praetorius és Passereau egy-egy alkotását – is meghallgathattunk.
A Guttman Mihály Pedagóguskórus műsorán kizárólag magyar szerzők művei szerepeltek. A kórus védjegyeként vagy mottójaként is ismert Gárdonyi Zoltán: Bocsásd meg Úr Istencímű művét, amelyet minden fellépéskor egyfajta köszöntőként énekeltek, Bartók Béla Négy tót népdala követte (zongorán kísért: László Györgyi). A Csángó himnuszt Marosán Csaba színművész szavalta el, aki az est konferansziéja is volt. Ezt követően Birtalan József-művek hangzottak el: a Csángó himnusz után három szilágysági népdalfeldolgozást hallgathattunk meg.
– Az elmúlt években igyekeztünk olyan elveket követni, amelyek névadó mesterünk, Guttman Mihály karnagy (1926–2013) számára fontosak voltak. Megtiszteltetés, hogy 2013-tól az ő nevét viseljük – közölte Bedő Ágnes, a pedagóguskórus ötletgazdája és karnagya.
Zárásként Franz Schöggl: A tréfás pisztráng című műve hangzott el. A humoros, más zeneszerzők stílusát imitáló darabot is nagy tapssal fogadta a közönség. A koncert végén a jelenlegi és az egykori kórustagok emléklapokat vehettek át, majd a folyosón egyegy pohár pezsgővel koccintottak a kórustagok és a közönség. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Emlékezetes fellépések, fergeteges sikerek a népzene és néptánc ünnepén
Változtatni kell a célkitűzésen
A sors szeszélye miatt, hagyományőrzők jelenléte nélkül tartották meg Sepsiszentgyörgyön a 29. Népzene- és néptánctalálkozót, mely így az némiképp a kényszerű szemléletváltás jegyében zajlott. Talán ennek köszönhető az új elemek beiktatása, hiszen a helyi és vendég együttesek fellépését legényes- és szólótáncversennyel egészítették ki. Sor került ugyanakkor könyvbemutatóra, valamint hagyományos módon a gyermekek is bizonyíthatták a népdal és -tánc területén szerzett jártasságukat. Az említett hiány ellenére is elmondható, hogy Háromszék fővárosa egy újabb sikeres és emlékezetes találkozó színhelye volt.
Az idén bizonyossá vált, hogy a jövő évi, immár 30. alkalommal megszervezendő népzene- és néptánctalálkozó egy korszak lezárása lesz. Az eredeti cél, vagyis a hagyományőrzők évente megismétlődő, stúdió közeli helyzetbe hozása, és ezáltal tudásanyaguk rögzítése, valamint dokumentálása ugyanis immár nem tartható. Ennek oka pedig előrehaladott korukban keresendő, ezért a kialakult helyzeten változtatni sem lehet. Éppen ezért új célt kell kitűzni, mely egyben jellegváltoztatást is jelent, így megtörténhet, hogy két év múlva nem találkozóra, hanem fesztiválra kerül majd sor – tudhattuk meg Deák Gyula Leventétől és Ivácson Lászlótól, a szervezést lebonyolító Háromszék Táncegyüttes igazgatójától, illetve művészeti vezetőjétől.
Döbbenetes előadás
Az eseménysorozat a magyar virtust is megcsillantó, ugyanakkor a népi bölcsességet és az igazság melletti könyörtelen kiállást, valamint a bűnből fakadó egyéni és közösségi tragédiákat a tánc nyelvén döbbenetesen megfogalmazó és bemutató előadással kezdődött péntek este. A budapesti Fitos Dezső Társulat és a Szentendre Táncegyüttes Irgalom című, Arany János balladáiból merítő táncjátéka fergeteges sikert aratott. Lenyűgözte, elgondolkoztatta, és a lelki megtisztulás lehetőségével is megajándékozta a Tamási Áron Színház nagytermét megtöltő közönséget, mely hosszantartó, viharos tapssal jutalmazta a látottakat.
Telt ház a legényes-vetélkedőn
A találkozó szombat délelőtt a 4. alkalommal megrendezett Székelyföldi legényes- és szólótáncversennyel folytatódott, melynek híre megtöltötte a Háromszék Táncstúdió nézőterét. A Magyarországtól Háromszékig, 16 éves kortól 24-ig jelentkező résztvevők szilaj tánca pedig nem csak a közönség lelkesedését váltotta ki, hanem a Fitos Dezső, Melles Endre és Ivácson László által alkotott zsűri elismerését is. Jogosan, tesszük kívülállóként hozzá, hiszen két nehéz próbatétel várt rájuk. Az első a kötelező volt, mely során a messze földön híres Mátyás István – Mundruc (1911–1977) vistai legényes táncát kellett archív felvételek alapján eljárni. A másodikban a versenyző szabadon építkezhetett a kalotaszegi legényes motívumkincséből, de tetszés szerint bemutathatta saját legényesét is. Mindezt pedig oly nagy lelkesedéssel, lendülettel és odaadással oldották meg, hogy mind elismerésben részesültek. Így a kézdiszentkereszti Boldizsár Attila és a budapesti Cseh Zsolt Bence különdíjat, a bökönyi Dudás Dávid (Magyarország) és a sepsiszentgyörgyi Kisgyörgy Máté közönségdíjat, a soproni Kilyénfalvi Áron az év kiváló legényes táncosa, a kenderesi (Magyarország) Lukács T. László és a budapesti Mir Dávid a legényes újraalkotója, a csernátoni Oláh-Ghiurca Tamás kiváló teljesítmény, valamint a tardi (Magyarország) Zelei Ákos az év kiváló legényes táncosa díjat kapott. Kár, hogy a párosba csak Stefán Bence és Dobai Katalin nevezett be, az ő teljesítményüket különdíjjal ismerték el. A siker remélhetőleg a vetélkedő évente ismétlődő megszervezésére sarkallja az illetékeseket.
Fogódzó a népszokások megismertetéséhez
Szombat este a rendezvény szerves részeként mutatták be a sepsiszentgyörgyi születésű, azonban Kolozsváron élő és tevékenykedő Both Zsuzsa néptáncos és néprajzos Ünnepnaptár című, népszokásokat tartalmazó, oktatási segédjegyzetként meghatározott könyvét. A kiadását biztosító Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnökétől, Deák Gyula Leventétől megtudhattuk, ez a kötet annak a sorozatnak a része, melynek első három kiadványa a néptánc, népzene és népi játékok tanításának módszertanát foglalja össze. Célját pedig a jeles napokhoz, ünnepekhez kötődő hazai népszokások megismertetésében, megszerettetésében, esetleg a további kutatásukra serkentésben határozták meg. Elsősorban a pedagógusok közösségét szeretnék vele megszólítani, de rajtuk kívül mindenkit, aki a hagyományok megőrzésén, továbbadásán és éltetésén fáradozik, részt vállal a népi kultúra terjesztésében, illetve csak egyszerűen érdeklődik hagyományaink iránt.
Dr. Kinda István néprajzkutatónak a szerzővel ez alkalomból folytatott beszélgetéséből a továbbiakban többek között az is kiderült, hogy a könyv a naptári év időszakaihoz, az élet nagy ünnepeihez és eseményeihez kötődő hazai magyar szokásokból tartalmaz válogatást, a teljesség igénye nélkül. Az elején található térkép a források táji besorolásához nyújt segítséget, a Csízió elnevezésű zárórész pedig egy átlátható összefoglalás a jeles napokhoz fűződő főbb szokásokról, illetve a gazdálkodáshoz vagy időjáráshoz fűződő szabályokról és rigmusokról.
Fergeteges gálaest
A könyvbemutató után gálaest következett, mely – amint ismét bebizonyosodott – túlnőtt a színházterem befogadóképességén, hiszen egyeseknek még állóhely sem jutott. A fellépések sora a Háromszék Táncegyüttes Kodály Zoltán zeneszerző és pedagógus, akadémikus emléke előtt tisztelgő etűdével, a legényes- és szólótáncverseny díjainak kiosztásával és a résztvevők közös táncával vette kezdetét. A folytatásban a sepsiszentgyörgyi Balázs Gergő kristálycsengésű hangon előadott népdallal ajándékozta meg a nagyérdeműt, majd a szintén sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház égisze alatt működő, Virág Endre és Virág Imola által irányított Százlábú és a Tőkés házaspár vezette Kincskeresők Néptáncegyüttes bihari táncokat bemutató fellépése következett a Heveder Zenekar kíséretében. A széki Tamás Márton Kántor (1936–2017) táncos emlékének Vitus Márton és Melles Endre általi felidézése után, a Kalotaszeg Néptáncegyüttes a szintén helybéli hagyományőrző zenészek kíséretében adott elő egy csokorra valót a tájegység jellegzetes táncaiból, majd ismét a Háromszék Táncegyüttes nagysajói magyar és román táncai következtek. A gálaestet a Fitos Dezső Társulat és a Szentendre Táncegyüttes újabb nagysikerű fellépése zárta. A Falusi színek című táncjáték a Kárpát-medence kulturális sokszínűségéből, kimeríthetetlen folklórkincséből, változatos szokásvilágából nyújtott ízelítőt. Az előadások után, pénteken és szombaton egyaránt, hajnalig tartó táncházban húzták a talpalávalót a kalotaszegi hagyományőrző zenészek, valamint a Heveder zenekar és Folker együttes tagjai.
Végül, de nem utolsósorban
A népzene- és néptánctalálkozó, a hagyományokhoz híven, a vasárnap megrendezett gyermeknappal ért véget, melyet kézműves-foglalkozások, gyermek néptáncegyüttesek gálaműsora és gyermektáncház varázsolt felejthetetlenné a felcseperedő nemzedék számára. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kultúrmisszió (A Pro Musica felvidéki turnéja)
A tavaly Délvidéken indított Kárpát-medencei kultúrmisszió folytatásaként november elején a Felvidékre látogatott a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus.
Kassa, Pered, Csata, Léva, Komárom, na meg a vidék lelki-szellemi központja, Esztergom voltak a hat koncertre és sok-sok találkozásra alkalmat adó turné állomásai – számolt be lapunknak Bancea Gábor elnök és Kelemen Alpár titkár. A Sipos Zoltán által vezetett együttes ugyanis felismerte azt a lehetőséget, ami – az európai fesztiválokon túl – a Kárpát-medence magyar vidékeinek, az ott élő közösségeknek a felkeresésében rejlik. Ami lelki és szellemi feltöltődést jelent mind a meglátogatott és minőségi kórusmuzsikával megajándékozott közösségeknek, mind a kórusnak. A kultúrmisszió tehát oda-vissza működik – fogalmazták meg a kórus képviselői, akik már most tervezik, sőt, szervezik a jövő évben esedékes kárpátaljai turnét. A kórus egyébként a Kodály Zoltán és Orbán György műveiből – a Kodály-év és a Magyarországon élő, marosvásárhelyi származású Orbán György születésének hetvenedik évfordulója kapcsán – összeállított műsorát vitte, s ennek nem is lehetett jobb fogadó közege, mint a felvidéki kis magyar közösségek. A turné szervezése azonban – amit Kelemen Alpár vállalt magára – így sokkal nehezebb, hiszen nem szervezőirodák, ügynökségek állnak mögötte, mint a fesztiválok esetében, hanem meg kellett találni azokat az elkötelezett embereket, akik a kis közösségek tevékeny szervezői, az identitás megőrzése érdekében cselekszenek. A Pro Musica felvidéki turnéjának főszervezője így a csatai Okos Csaba lett, aki a Sólyom Gyermekei Közösségi Társulás révén, együttműködve a peredi, lévai, kassai és komáromi hasonló szervezőkkel, egyesületekkel nem csupán a fellépési lehetőségeket, hanem a vidékkel, a közösségekkel való találkozásokat és a tartalmas szórakozás körülményeit is megteremtette. A kórus tagjai így ismerhették meg – Balassa Zoltán helytörténész, újságíró segítségével – Kassa legfontosabb magyar vonatkozású emlékhelyeit, így látogathatták meg Lévát, Komáromot, így kerülhetett sor a peredi közös éneklésre, ahol a Kárpát-medence magyar népdalait egy pohár bor mellett énekelve alakult ki a lelki közösség a helyi férfi- és női kar, valamint a sepsiszentgyörgyi együttes tagjai között. És a kórus így adhatta elő műsorát az esztergomi bazilikában, a kassai Márai-házban, a komáromi Szent András-templomban és a csatai modern templomban (ahol a legjobb volt az akusztika), a lévai Reviczky Társulás magyar házában, valamint a peredi kultúrotthonban. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Népdalzsoltáros emlékezés
Születésnapi ünneplésre készültek, emlékkoncertté változtatta a sors a tiszaújvárosi eseményt. Birtalan Józsefet november 10-i születésnapján akarták köszönteni, a település köztiszteletnek örvendő, jeles polgára, a kiváló zeneszerző és karnagy szeptember 20-án elhunyt. November 12-én így az ő jelenléte nélkül, de személyisége erejét, kisugárzását mindvégig érezve csendültek fel dalai, szerzeményei a szép tiszaújvárosi református templomban a helybeli református énekkar és a mezőkeresztesi kamarakórus közös előadásában. Az egyesített énekkart a zeneszerző özvegye, Birtalan Judit vezényelte, a lélekemelő hangverseny mindenkit mélyen megérintő összhatása is az ő nagy tapasztalatának, művészi érzékének, érzékenységének köszönhető. Amiben természetesen benne van gazdag és sikeres pályájuk több mint négy évtizedes marosvásárhelyi munkássága, öröme, bánata, küzdelme is. 2000 őszén települtek át az iparosodás nyomán felfejlődött kelet-magyarországi helységbe, a város és vezetősége barátsággal, megbecsüléssel fogadta őket, ők pedig a rájuk jellemző művészi igényességgel, kitartó, kemény és következetes munkával fellendítették az ottani és a környékbeli kóruséneklést. Ennek meggyőző tanúságát nyújtotta a múlt vasárnapi emlékkoncert is.
Sokan vettek részt a főhajtáson. A helyiek és a mezőkeresztesiek mellett budapesti, debreceni, egri barátok, rokonok, ismerősök, tisztelők voltak részesei az emlékidéző estnek. Birtalan József szülőhelye, Szilágybagos valóságos kis küldöttséggel képviseltette magát a koncerten, amelyen kimondottan csak egyházi jellegű Birtalan-szerzemények szólaltak meg. Tizenkettőt tolmácsoltak az énekesek, ezt a reformáció 500. évfordulója is sugallta, de a feldolgozások nyilván a zeneszerző népi kötődéseit, a bartóki, kodályi tradíciókhoz való szoros kapcsolódását, irodalmi ihletettségét is gazdagon visszatükrözték. Nem hiányzott a műsorból a komponista egyik legismertebb műve, a Templom és iskola és közkedvelt Csángó himnusza sem. A megzenésített Reményik-verset a debreceni Református Kollégium híres Kántusa előadásában, hangfelvételről hallgathatta meg a közönség. A nagy múltú együttes vezető karnagya, Berkesi Sándor a dal felcsendülése előtt arról beszélt, felkérésére hogyan született meg a szerzemény és kelt életre 1989. november 5-én a debreceni Nagytemplomban tartott ősbemutatón. Birtalan József egyéniségét és életműve jelentőségét a helyi református lelkész, Varga István, Fehérvári Gyula szilágybagosi lelkipásztor, Bráz György tiszaújvárosi polgármester, Fekete Béla kórustag méltatta. Éles Mihály énekes tisztelgését saját versébe fogalmazta. Tóth Istvánné Reményik Sándor költeményét szavalta el. Puskásné Ispán Franciska kóruskarnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanulmányi igazgatója, a Magyar Kodály Társaság elnökségi tagja levélben továbbította ünnepi gondolatait Birtalan Juditnak. Befejezésül ebből idézünk: „Azok közé tartozom, akiknek ajándékot jelentett az Ő munkássága, és bár többnyire telefonon beszéltünk egymással, mindig nagyon közel volt hozzám lelkileg, mert Tőle tanultam megbecsülni az erdélyi magyarokat. Nem harsogott és nem panaszkodott, hanem felmutatta leánykórusa előadásában a legkomolyabb bartóki, kodályi értékeinket. Igazi SZÁLFA férfi volt, akiből sugárzott a tudás, a hozzáértés az élet iránt és a szülőföldje iránt… Birtalan József hite, Isten adta tehetségéből fakadó szuggesztivitása, szeretni való emberi mivolta is velünk marad.” Népújság (Marosvásárhely)

Sikeres estek Dicsőszentmártonban
Márton-nap körül Dicsőszentmárton lakói ünnepségsorozat részesei lehettünk. November 10-én az ősi unitárius templomban meghallgathattuk a felvidéki (Ipolybalog) Szent Korona Kórus lélekgazdagító műsorát. Az ünnepi hangversenyt a reformáció 500. évfordulója alkalmával rendezték. Vallásos fogantatású énekek után F. Mendelssohn, J. S. Bach, Esterházy Pál, Varga László műveinek bűvkörébe kerültünk. (Mert nemcsak arról van szó, hogy az 1997-ben alakult kórus a nevét Szent Koronáról kapta, hogy számos megmérettetés után magas fokú minősítést nyert el – hogy csupán egyet említsünk: 2005-ben a XIII. Kodály Napokon aranykoszorús minősítést szerzett –, hanem arról is, hogy kis városunk lakói ritkán, de nem először – és, reméljük, nem utoljára – lelki táplálékot nyertek.) Szentgyörgyi Sándor helyi lelkész, unitárius esperes nemcsak megköszönte a fellépésüket, hanem értékelte az est ökumenikus jellegét, hisz unitárius templomban katolikus kórus énekelt a város sokféle vallású lakóinak. Köszönet a kórus szereplőinek, a karnagyoknak, Pászti Károlynak és Molnár Ottónak, Dálnoky Annamária (szoprán), Nagy Renáta (fuvola-) és Gedai Ágoston (orgona-) művészeknek a csodálatos élményért, Béres Ilona tanárnőnek a szervezésért. A Dicsőszentmártoni Népszínház is örömteli találkozókat szervezett, hisz kétnapos nyílt színházi napokat nyújtottak számunkra. November 11-én Jakab Tibor két verseskötetével „robbant” be, mindnyájunk örömére. Bemutakozása rövid és szerény volt. Dicsőszentmártonban született, iskoláit is itt kezdte, az I-VIII. osztályt Dicsőszentmártonban, a szakiskolát három éven át Medgyesen járta, 17 éves korától 2003-ig Magyarországon dolgozott az építkezés területén, jelenleg is ezen a téren dolgozik mint önálló vállalkozó. Dicsőszentmártonban lakik családjával együtt. A verselés magától „jött”, két kötete így alakult: a 15-20 éves korában született versei az első kötetben láttak napvilágot Harc-Szerelem-Álom címen a Bookman Kiadónál (Héderfája) 2014-ben. A második kötet versei később születtek, és Szabadnak lenni címen jelentek meg a Tipomur Kiadónál Marosvásárhelyen, 2017-ben. A második kötet verseit Szilágyi Anna Rózsika tanárnő értékelte, felhíva a figyelmünket arra, hogy az ÉN, a TE sajátos szerepet játszik a transzcendes jegyeket is viselő szövegekben. Szépen szavaltak felnőttek és diákok, hadd említsük meg a szavalók nevét a bemutatás sorrendjében: Csiki Ibolya, Nagy Béla, Bényi Amália, Szabó Norbert, Miklós Adorján, Márkos Andor. Csodálatos zeneszámokat mutatott be Sándor Anikó nyugdíjas zenetanárnő zongorán J. S. Bach, Edvard Grieg, G. F. Händel, Franz Schubert, F. Chopin műveiből, illetve Francis Lai Love storyját hallgathattuk meg. Az est a kötet dedikálásával végződött, hálásak vagyunk a szereplőknek, a szervezőknek és pártoló közönségnek e szép estéért. A Népszínház tagjai további örömteli eseményre adtak alkalmat, hisz november 12-én a városi M. Eminescu művelődési házban kabaréjelenetekkel nevettettek meg. „A Népszínház tagjai a városban és a közeli falvakban laknak, különböző területeken dolgozó emberek, áldozatok árán, késő estéli órákban próbálnak, ők azok, akik ápolják a hagyományokat ezen a téren, hisz városunkban már a múlt század elején is működött helyi társulat” – mondta Kertész István, a Népszínház vezetője. A bemutatott darabok sikerét az biztosította, hogy időszerű problémákat hoztak terítékre, és a szereplők, fiatalok és újak, régiek és nyugdíjasok, szeretettel nyújtottak munkájuk által kikapcsolódást a közönségnek. Hadd említsük meg a szereplők nevét, akiket a taps, virág és a róluk írt sorok további kitartásra buzdítanak: Bényi Amália, Csiki Ibolya, Fazekas Emese, Jakab Tibor, Kertész István András, Márkos Andor, Miklós Adorján Attila, Nagy Béla, Nagy Cecília, Pastor Rózsa, Szabó Norbert. Végül, de nem utolsósorban hadd említsem meg, hogy mindhárom est díjmentes volt, köszönet a szervezőknek, hogy három este „oázis”-szerű világban sétáltattak minket, a közönséget. De ne feledjük, hogy mindhárom est édes anyanyelvünk szépségét és megtartó erejét sugározta. Szlovácsek Ida / Népújság (Marosvásárhely)

Viszonylatok
Az ötszáz éves reformáció valamint Arany János és Kodály Zoltán születésének kétszázadik illetve százharminc ötödik évfordulója alkalmából rendezett Viszonylatok című képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont Kolozsváron az evangélikus egyház Reményik Sándor Galériája. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének (EMME) és az Apáczai Galériának a szervezésében megnyílt tárlaton ötvenöt hazai és külföldi művész hatvanhét, a tematika ihlette munkája – festmények, grafikák, szobrok, kerámiák – tekinthető meg november 30-ig, munkanapokon 9-18 óra között.
Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete apáczais kiállításainak sajátos hangulatuk van. Megálmodójuk, Székely Géza művészpedagógus évek hosszú sora óta munkálkodik eme sajátos jelleg kialakításán és megőrzésén: jelesül a kerek évfordulók meghatározta tematikus tárlatok megszervezésén. S ha ezek az évfordulók néha látszólag egymástól nagyon is távol álló eseményeket, személyiségeket hoznak össze, amilyen volt például a hétszáz éves Kolozsvárt, Shakespearet és Kandinszkijt megidéző tárlat, vagy a Johann Sebastian Bachot, Orbán Balázst és Moholy Nagy Lászlót, illetve Hamvas Bélát, Kassák Lajost és Tamási Áront egy fedél alá terelő kiállítás, ezt a mostanit, a kerek évfordulós egybeesésen túl is, a tökéletes tematikai összhang jellemzi. Hiszen mind a reformációnak, mind pedig Arany János és Kodály Zoltán munkásságának az eredeti, tiszta forrásból táplálkozó megújulás, a nemzeti értékek, az anyanyelv és zenei anyanyelv ápolása, védelme, gazdagítása volt a meghatározó tényezője.
Az Apáczai Galéria felújítási munkálatai miatt a jelenlegi tárlatnak az evangélikus egyház működtette Reményik Sándor Galéria nyújt otthont. Ez a tény pedig még fokozza is ezt a sajátos harmóniát, amire Fogarasi Szép Krisztina, a tárlat kurátora jól ráérzett.
A kétszáz ezelőtt született Arany János hatvanhat éves korában, 1882 októberében hunyt el, két hónappal később, 1882 decemberében pedig megszületett Kodály Zoltán. „Arany János az én előrevetett árnyékom, vagy én neki árnyéka” – írta a zeneszerző pályájának kezdetén. És nem véletlenül, hiszen a zeneköltő sok mindenben folytatója és kiteljesítője a költő által elkezdetteknek. Arany ugyanis népdalokat is gyűjtött, sőt dallamukat saját kezűleg kottázta le. A sokáig kiadatlanul maradt, 150 népdalt tartalmazó gyűjteményt pedig halálának 70. évfordulóján az akkor éppen 70 éves Kodály adta közre. A klasszikusaink verseire komponált Megkésett melódiái között pedig két megzenésített Arany-vers található. De Kodály több népballadát is feldolgozott, beemelve azokat a magas művészetbe, ami szintén Arany hatást sejtet. Mindez valahol természetes is, hiszen klasszikusaink, és köztük Arany János munkássága a mai napig termékenyítőleg hat. A babérkoszorú díjas Balla Zsófia például éppen a napokban vallotta be a Kolozsvár Társaságnál, egy Demény Péterrel folytatott beszélgetésben, milyen élvezettel merül el Arany költészetében. S amikor azt olvasom klasszikusunk Régi panasz című versében hogy „Mennyi szájhős! Mennyi lárma!/ S egyre sűlyedt a naszád” másfél évszázaddal ezelőtti szavai annyira találóak, hogy íróját akár kortársamként is tisztelhetem.
S talán az sem véletlen, hogy a 200 éve született költőt Nagy-Britanniában idén Montgomery díszpolgárává avatták. Október 22-én, halála 135. évfordulójának napján pedig a királyi önkény ellen tiltakozó, máglyahalált halt walesi bárdok története fényfestéssel elevenedett meg a walesi főváros, Cardiff 12. századi templomának falain. A patinás település főterén, a „magyar Shakespeare” révén, ahogyan Montgomery polgármestere nevezte költőnket, több százan ismerkedhettek saját történelmükkel, és hallgathatták meg angol fordításban a Walesi bárdokat. Az Arany-évfordulóról a BBC is megemlékezett, sőt az is elhangzott, hogy neki köszönhetően a történetet többen ismerik Magyarországon, mint Walesben.
Ami pedig a költő és a reformáció kapcsolatát illeti, Pröhle Gergelynek, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának a közlése alapján éppen a magyar kálvinista egyház 1567-es megalakulásának színhelyén, Debrecenben, született meg „Arany első ismert kézirata, a debreceni református kollégiumban, feltehetően stílusgyakorlatként írt prédikáció.” Élete utolsó évében pedig úgy vélte: „Jó éneket írni nincs a mai kor szellemében, mert vallási élet nélkül költői sincs”. Vajon ma mit mondana? De persze azóta eltelt 135 esztendő. Pröhle szerint pedig: „Kár azon merengeni, hogy mit gondolna Arany a „mai kor szelleméről”, (...) ugyanakkor egyházainknak, gyülekezeteinknek is oda kell figyelniük a kortárs kultúrára, irodalomra, azokra a jelzésekre, amelyek az e világban élő protestáns közösség felé érkeznek. (…) a hagyomány jegyében, ismeretében vitázhatunk, eszmét cserélhetünk hitről, szabadságról, modernitásról, nemzeti identitásról. Egyet nem tehetünk meg, éspedig hogy elzárkózunk a kívülről jövő hatások elől, bármily sokkolók is legyenek azok olykor. A bezárkózás ugyanis egyenes út a szellemi tunyaság és az eljelentéktelenedés felé”– véli a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, evangélikus országos felügyelő.
Egyébként minden bizonnyal sokkoló, kívülről jövő hatás lehetett maga a reformáció is, mégis már fél évezreddel ezelőtt termékeny talajra talált nálunk. S ha csak Szenczi Molnár Albert latin-magyar szótárára, magyarra átültetett zsoltáraira és bibliafordítására gondolunk, olyan kincsekkel gazdagodtunk, amelyek évszázadokra meghatározták nyelvünk alakulását. Németh Júlia / Szabadság (Kolozsvár)

Felújította és ismét bemutatja egyik legfontosabb előadását a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes egyik legfontosabb produkciója az Örökség, a csíkszeredai hivatásos néptáncegyüttes most felújította és jövő héten ismét bemutatja az előadást. Csík, Gyergyó és Gyimes táncait egy élettörténetre fűzve, élőzenei kísérettel adják elő.
2010-ben mutatta be a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes az Örökség című műsorát, a néptáncegyüttes közleményében az egyik legfontosabb és legszebb termékének nevezi ezt az előadást.
Csibi Istvánné Siklódi Márika, 1902-ben-ben Gyergyóditróban született asszony élettörténete alapján a műsorban az élet jeles szakaszait, pillanatait – fiatalság, szerelem, gyermek születése, háború, halál – mutatják be, úgy, ahogy azok áthagyományozódtak nemzedékről nemzedékre. A történeteket Csík, Gyergyó és Gyimes táncaival mondják el, Györfi Erzsébet és András Orsolya énekesek dalaira felfűzve. A jövő heti előadások Mihó Attila és zenésztársai élőzenés kíséretével zajlanak.
A műsor zenéje Bartók Béla és Kodály Zoltán huszadik század eleji gyűjtéseiből, valamint jelenkori gyűjtésekből származik.
A megmaradás feltétele
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával felújított műsor rendezője Varga Zoltán koreográfus, dramaturg és jelmeztervező pedig Lőrincz Beáta. Az előadásról pénteken sajtótájékoztatón Varga Zoltán azt mondta el, van néhány dolog, amit átformáltak, összességben viszont nem változtattak sokat az eredeti előadáson.
Most aktuálisabb, mint bármikor, nemcsak a helyi, hanem az európai történésekre való tekintettel – emelte ki a rendező.
– Mi lesz velünk tíz vagy húsz év múlva? Gyermekeinek, unokáink fel lesznek-e vértezve azzal az örökséggel, ami azt eredményezheti, hogy megmaradjunk azok, akik vagyunk? – tette fel a kérdéseket a rendező. Kiemelte, az előadás létrehozásában segítségükre voltak András Mihály, az együttes igazgatója és a táncosok is, akik máshol ritkán látott lelkesedéssel teszik a dolgukat. Lőrincz Beáta azt mondta, bukovinai székely származásúként kötelességének érzi a kodályi, bartóki örökség továbbadását. A dramaturg nagyon fontos és komoly üzenetnek tartja a műsort. Itt vagyunk, kaptunk valamit és amíg ennek a továbbadása működik, addig itt is fogunk maradni – hangsúlyozta.
Három előadás jövő héten
Az Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből című előadást november 28-án, kedden este hét órától mutatja be a Városi Művelődési Házban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A műsor megtekinthető továbbá november 29-én, szerdán este hét órától és november 30-án délután hat órától is. Jegyek péntektől kaphatók elővételeben a Városi Művelődési Ház jegypénztárában, diákoknak és nyugdíjasoknak 10, teljes áron pedig 15 lejért. R. Kiss Edit / Székelyhon.ro

Hangoljuk be az istenházát (Kórusfesztivál Sepiszentgyörgyön)
Az alig három hónapja felszentelt sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templomban először tartottak kórusfesztivált a hétvégén. A rendezvényen négy megyeszékhelyi együttes vett részt.
A XVII. Háromszék Kamarakórus-fesztivál előtt Bancea Gábor tiszteletes arra kérte a négy jelen lévő együttest, hogy hangolják be a templomot Isten ajándékával, az énekkel, zárásként pedig arra biztatta a kórusokat, hogy minél többször térjenek vissza, hiszen a templom is olyan, mint egy hangszer, amelyet időnként be kell hangolni. Az Eufónia Kulturális Egyesület által szervezett, évente megismétlődő fesztiválra ezúttal négy sepsiszentgyörgyi együttes jött el. A rövid, de tartalmas koncertek sorát a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus kezdte, műsorát Orbán György és Kodály Zoltán művei mellett az advent előestje és a karácsony ihlette. A Canticorum női kar – karvezető Szántó Dombora Anna – a nemrég elhunyt Birtalan József zeneszerző népdalfeldolgozásaiból hozott egy csokorra valót. A Laudate kamarakórus zenekari kísérettel előadott művei arattak sikert, Orbán György Szent Kinga himnuszát például annak apropóján énekelték el, hogy a szerző a házigazda Pro Musicának ajánlotta a művet – mondta el Lőfi Gellért karmester. A fesztivált a Szilágyi Zsolt Herbert által vezetett, nemrég 45. évfordulóját ünneplő Vox Humana változatos és színvonalas műsora zárta. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kórusfesztivál Sepsiszentgyörgyön
Kő, fa, szárnyaló dal
Kisszámú, de lelkes közönsége volt pénteken este a Háromszék Kamarakórus Fesztivál 17. kiadásának a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templomban. Az Eufónia Kulturális Egyesület meghívására négy háromszéki illetőségű kórus ünnepelt dallal.
A házigazda Bancea Gábor református lelkész rövid köszöntője és egy ima után a Pro Musica karmestere, Sipos Zoltán köszöntötte az egybegyűlteket és dalos társait. A karvezető elmondta, a korábbi évekhez képest idén többen lemondták, különböző okok miatt, a meghívást, de reményei szerint a négy megjelent csapat előadásai maradandó élményt nyújtanak a közönségnek. Emlékeztetett, a Pro Musica két olyan szerző dalait is bemutatja, akik emléke előtt idén már tisztelegtek: a nyáron rendeztek rendkívüli hangversenyt Kodály Zoltán halálának 50. és Orbán György születésének 70. évfordulója alkalmából.
Ezek után felcsendült a dal a frissen épült templom andezit oszlopai között, a Pro Musica mellett a Canticorum Szántó Dombora Anna, a Laudate Lőfi Gellért, a Vox Humana Szilágyi Herbert Zsolt karnagy vezetésével teremtett ünnepi hangulatot másfél órányi előadásával. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Viszonylatok – Erdélyi művészpedagógusok kiállítása Marosvásárhelyen
Újabb kiállítását hozza el Marosvásárhelyre az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME). A tárlatot, akárcsak az előzőt, a Bernády Ház látja vendégül. A megnyitóra december 6-án, szerdán 18 órakor kerül sor.
Amint a kolozsvári székhelyű művészcsoport hozzászoktatott, a mostani kiállítás is tematikus, és kerek évfordulókhoz kapcsolódik. A Székely Géza festőművész kezdeményezte rendezvény a Viszonylatok címet viseli, alcíme: In memoriam reformáció – 500/ Arany János – 200/ Kodály Zoltán – 135. Több mint félszáz hazai és külföldi egyesületi tag állítja ki a reformáció jubileuma és a magyar kultúra két kimagasló egyénisége ihlette munkáit. A festmények, grafikák, szobrok, más műfajú alkotások az eltelt napokban Kolozsváron kerültek közönség elé. A sajtóbeszámolók, tárlatkrónikák szerint a nagy műfaji és stílusbeli változatosság ellenére a kiállítás a harmónia jegyében szólítja meg a művészetkedvelőket, és meggyőzően mutatja fel, hogy a megidézett múltbeli esemény, illetve a korszakos magyar költő és zeneszerző mekkora hatással lehet mai korunk alkotóira is. A marosvásárhelyi művészeti élet új színnel gyarapodhat, ha valóra válik a szándék, hogy az EMME hosszabb távon is rendszeresítse ezeket az éves jelentkezéseiket. Népújság (Marosvásárhely)

Tisztelgés az 500 éves reformáció előtt Nagyváradon
A reformáció 500. évében könyvbemutatóval egybekötött emléktábla-avatást tartottak a Partiumi Keresztény Egyetemen, december 7-én. A rendezvény első felében reformációi emlékülésre került sor az egyetemi székházként szolgáló nagyváradi református palota ezúttal szűkösnek bizonyult Bartók-termében.
Köszöntést Török Sándor egyházkerületi presbiteri főjegyző, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke mondott. Megnyitóbeszédében Pálfi József teológiaprofesszor, a PKE rektora a reformáció sokrétű hatását és „gazdagságát” méltatva kitért annak régióbeli meggyökeresedésére, majd 1557-es nagyváradi „győzelmére”.
Hermán M. János teológiaprofesszor, egyháztörténész Tőkés László EP-képviselőnek, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökének erre az alkalomra kiadott, Kálvin és a kálvinizmus Erdélyben című kötetét mutatta be, főként az 1980-as évek elején írott traktátus létrejöttének körülményeit, a korabeli viszonyokat és a szerző bátorságát ecsetelve. Méltatta az először németül, egy egyházi lapban, majd pedig egy magyarországi teológiai szemlében megjelent, szűk körben ismert dolgozatot, amely áttörte az ateista-kommunista diktatúra falait.
A kis kötet szerkesztője, Bereczki András nyugalmazott paptamási lelkipásztor örömét fejezte ki, hogy Tőkés László egyháztörténeti írása végre könyv formájában is megjelent azt követően, hogy egy részletét már közzétette az általa éveken át szerkesztett Királyhágómelléki Református Kalendáriumban. Megosztotta a hallgatósággal jelent értékelő, jövőt fürkésző gondolatait is, egyházi, oktatási, ifjúsággondozási vonatkozásban.
Vitéz Ferenc debreceni író, szerkesztő, egyetemi oktató egyebek mellett így méltatta a szerzőt és művét: „A tömörség és lényegre törő fogalmazás mellett szövege adatokban gazdag, informatív, egyszerre élményszerű és szakszerű – s a számos adat ellenére egyéni hangnemben született a dolgozat. Tehát a szó legnemesebb értelmében vett tudományos publicisztikának tekinthető e kis könyv. Az írott retorikai remekmű az élőbeszéd erejével hat, és a reformkori retorikai hagyományokat ugyanúgy követi, mint az értekező röpirat-irodalom tradícióját. Az etikai alapokból táguló szellemi perspektíva mellett a történelmi és művelődéstörténeti, az ideológiai és teológiai, egyháztörténeti és filozófiai, illetve filozofikus társadalomtörténeti kontextus adja meg azt a finom keretet, amelybe mondanivalóját, üzenetét helyezi a szerző.”
Tőkés László elsősorban a szerzői intenciókra rávilágítva mondotta, hogy traktátusa (újra)közlésével a félezer éves reformációnak kívánt adózni, majd egyéb teológiai vonatkozású munkáiról, írásairól, terveiről is szólt. Sajnos a politikai és közéleti szerepvállalásai okán kénytelen-kelletlen háttérbe szorult a studírozás iránti igénye, noha ez mindvégig munkált benne az évek során – vallotta be a püspök. Különösképpen a reformátoroknak a mindenkori hatalomhoz való viszonyulása, egyén–közösség–főség viszonyrendszere áll a tudományos érdeklődése homlokterében. Záró gondolatként a reformáció egyik nagy jótéteményét domborította ki, mégpedig annak nemzetformáló, a nemzeti öntudatosodást és megmaradást, valamint a magyar nyelv és kultúra fejlődését elősegítő szerepét.
A könyvbemutatót követően a palota belső udvarában, az ún. partiumi panteonban leleplezték a reformációi jubileumi emléktáblát, Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművész alkotását, amely a Kálvin János születésének 500. és halálának 450. évfordulóján felavatott emlékjel mellé került. Avatóbeszédében Vitéz Ferenc, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatója a reformáció és az alkotóművészet gyümölcsöző kapcsolatáról is szólt, majd a szobrász személye és munkássága jó ismerőjeként méltatta az új emlékjelet, elmondva: ugyanezen a helyen, „ebben az egyszerre emberi és szakrális udvarban” látható Kurucz Imrének műve Kazinczy Ferencről, van itt Trianon-emléktáblája, Liszt-, Kodály- és Erkel-domborműve. A méltató az emléktábla figurális része, azaz a wittenbergi vártemplom és Luther Márton ábrázolása kapcsán elmondta: „Két jellemző megoldásra hívnám fel csak a figyelmet: a vártemplom tornyára, illetve Luther tekintetére. Az első reformátor szeme egyszerre kritikus, bölcs, és szinte a prófétai küldetéssel egybehangzó kételkedést legyőző, törhetetlen hitet sugározza. A templom és a torony pedig a hit erős bástyája, míg szimbolikus elem is: összeköti az eget a földdel. Lutherrel indult el az a folyamat, mely során a templom földi trón helyett ismét az égi trónus helye lehetett.”
A portrédomborműves emléktáblát Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke és Pálfi József rektor leplezték le. A Partiumi Keresztény Egyetem kórusa mindkét helyszínen énekszóval szolgált, mégpedig zeneszakos hallgatók vezényletével. tokeslaszlo.eu/cikk

Kolozsváron komoly irodalmi lehetőségek vannak
Beszélgetés Szilágyi Márton irodalomtörténésszel
Szilágyi Márton az ELTE egyetemi tanára, tanszékvezető, az MTA doktora, ismert irodalomtörténész, októbertől a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának vendégtanára. Legújabb kötete a Kalligram Kiadónál jelent meg, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából „Mi vagyok én?” Arany János költészete címmel. A szerző szívesen mesélt a Szabadságnak munkájáról, az újragondolt Arany-képről, a régi szövegek újszerű megközelítéseiről, életművek arcainak megváltozásáról. A beszélgetésből az is kiderül, hogy milyen kincseket rejt Kolozsvár egyetemi könyvtára, és mindez hogyan változtatja meg az Aranyról eddig kialakult képünket. Szilágyi Márton az újraindult Arany János kritikai kiadás résztvevője, amely formabontó jellegével a magyar nyelvterületen megjelent kritikai kiadások megújítója lehet.
– Miben különbözik a kötetben bemutatott Arany-kép az eddig ismert Arany-ábrázolásoktól?
– Több különbség is van, az egyik, hogy részben más szövegekről beszél, mint amiről az Arany-kötetek beszélni szoktak. Például az epikus műveknek a bemutatását egy olyan szöveggel kezdi, amelyet sokáig nem tartottak Arany életművébe tartozónak, ez A dévaványai juhbehajtás című fiatalkori szövege. A másik, ami szokatlan, hogy én viszonylag nagy terjedelemben foglalkoztam Aranynak a közköltészethez való viszonyával, illetve az alkalmi verseivel. Külön figyelmet szenteltem azoknak a töredékeknek, amelyek például az 1850-es évek elején keletkeztek. Ezek nem kész művek, így nem igazán foglalkoznak velük az Arany-monográfiák. Igyekeztem olyan szempontokat találni az életműhöz, amelyek újszerűek, és kölcsönöznek a kötetnek egyfajta egyediséget.
– A kötetben olyan szövegek elemzése is megtalálható, mint például a Toldi, amelyet már számos alkalommal elemeztek. Melyek voltak azok a szempontok, amelyek kapcsán teljesen új irányból közelítette meg Arany művét?
– A Toldi valóban hosszú idő óta kötelező iskolai olvasmány. Meggyőződésem szerint ez a szöveg rendelkezik egy transzcendens horizonttal, és voltaképpen az isteni gondviselésnek a működését írja le. A bűnbeesés, a megbánás és a megbocsájtás ösvényein halad át a főhős. Ez a próbatételes út eljut odáig, hogy teljesül az a vágya, ami a mű elején megfogalmazódik, a gondviselés segítsége többször is nyilvánvalóan megmutatkozik a sorsában. Például amikor az üldözői közül az Isten haragja agyonüt egy hajdút. Itt nem egyszerűen egy szóképről van szó, mert Arany az Isten szót következetesen nagybetűvel írja ebben az esetben, tehát a jelzés teljesen egyértelmű, maga az Isten avatkozik be Toldi sorsába. Ha ebből az irányból gondoljuk végig a Toldit, akkor nagyon sok minden más fénybe kerül.
– A bevezetőben számos bizonytalanság és kétely merül fel önben, hogy valóban újszerű lehet-e ez a kötet, közben pedig végig jelen van a remény is. Bár csak nemrég jelent meg a könyv, az eddigi visszajelzések alapján beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket?
– Talán igen. Olyan részekből áll össze, amelyekből néhány korábban már megjelent és kezdenek beépülni a szakirodalomba. Az említett kétely azt jelenti, hogy az ember soha ne legyen magabiztos, ha valamit elkezd, mert nem biztos, hogy be tudja fejezni. De végül is sikerült, és a könyv megjelenhetett a költő születésének 200. évfordulója apropóján meghirdetett emlékévben. Az Arany-szakirodalom egyrészt hatalmas, másrészt Aranynak is központi szerepe van a magyar irodalmi műveltségben és közgondolkodásban, tehát ilyen esetben jó, ha az ember szerény, és nem akar túlságosan nagyot fogni.
– Az Aranyén túl milyen életműveknek az arca változott meg látványosan az utóbbi években?
– Én alapvetően a 18–19. századi magyar irodalommal foglalkozom, tehát a példáimat is ebből az időszakból hoznám. Ami szerintem a leglátványosabban megváltozott az utóbbi években az Jókai. Az ő esetében az utóbbi időszakban olyan konferenciák, tanulmánykötetek, és különálló tanulmányok jelentek meg, amelyek szinte teljesen átrajzolták a nagy mesemondóról, az öntudatlan és naiv elbeszélőről kialakult képet. Ezek még nem álltak össze nagy értelmezésekké, bár van néhány kísérlet rá. Hasonló impulzust kapott például a Petőfi-kutatás is. Kerényi Ferenc Petőfi könyve rendkívül jelentős mű, és teljesen átrajzolja a Petőfiről eddig gondoltakat, és össze is foglalja azokat az eredményeket, amelyek az utóbbi évtizedekben születtek. Nekem megadatott a lehetőség, hogy 2014-ben szerkeszthettem egy Petőfiről szóló tanulmánykötetet, ez hosszú idő óta az első tanulmánykötet volt, és ebben is nagyon sok izgalmas értekezés látott napvilágot. Voltaképpen egy olyan szerző van, akiről kellene hogy legyen valami újdonság, ez pedig Vörösmarty. Itt szintén nagyon izgalmas kérdések vetődhetnek fel, de ez a folyamat épp csak elindult.
– Ön az Arany János kritikai kiadás résztvevője, amelyben sajtó alá rendez egy kötetet. Mit vár az újraindult kritikai kiadástól?
– Azt mondhatná az ember, hogy minek egy új kritikai kiadás, amikor már létezik egy. Ennek ellenére úgy vélem, azért fontos egy új kritikai kiadás, mert még mindig nincs rend az Arany János-életműben. Az 1950-es években elinduló kritikai kiadás első hat kötete, amely Arany költői műveit tartalmazza, és amelyet Voinovich Géza rendezett sajtó alá, még tisztességes jegyzetekkel sincs ellátva, ugyanis Voinovich már idős volt, éppen ezért talán sietnie kellett a munkával. Ha valaki szeretne segítséget kapni egy Arany elbeszélő költeménynek vagy egy lírai versnek a megértéséhez, akkor ezt a kritikai kiadástól nem kapja meg. Azóta előbukkantak új szövegek, például az előbb emlegetett A dévaványai juhbehajtás nem szerepel a kritikai kiadásban. Még idén is jelent meg kiadatlan Arany-szöveg az egyik irodalmi szakfolyóiratban, amely egy fiatalkori prédikációja. Bizonytalan az életműnek a kronológiája is. Ezek mind olyan tényezők, amelyek indokolják azt, hogy készüljön egy új kritikai kiadás, amelyik végre rendet tesz az időrend, a szövegek pontossága, a jegyzetek és egyáltalán a szakirodalmi beágyazottság szempontjából az Arany-kutatásban. Olyan egész kötetnyi terjedelmű szövegek vannak, amelyek kritikai kiadásban eddig még nem jelentek meg, mint például Arany János dalgyűjteményének a kiadása. Élete végén lejegyezte azokat a dallamokat, amelyekre fiatal korából emlékezett. Ezt Kodály Zoltán adta ki, amely nagyon jó kiadvány, csak azóta nagyon sok mindent tudunk a dallamokról is, meg a szövegekről is, amiről ő még nem tudhatott. Az egyik sajtó alá rendező, Csörsz Rumen István olyan módon szeretné ezt megvalósítani, hogy ne csupán a kritikai kiadásban jelenjenek meg ezek a szövegek és dallamok, hanem hogy legyen egy hangzó kritikai kiadás is. Följátssza a zenekarával – mert ő aktív zenész is – ezeket a dallamokat, hogy az is tudja követni, aki esetleg nem tud kottát olvasni. A kritikai kiadásnak ez is egy új lehetősége, ami valóban új értelmet ad ennek a régi műfajnak. Ez egyszerre folytatója és megújítója lehet azoknak a kritikai kiadásoknak, amelyek eddig megjelentek magyar nyelven.
– Hogy érzi magát vendégtanárként Kolozsváron? Milyen érzés, hogy itt mutatják be először az Arany Jánosról írt kötetét?
– Ez számomra nagyon kedves gesztus, mert Arany János ide is tartozik, és nagyon hálás vagyok, hogy az egyetem erre módot adott, hogy a bemutató itt megtörténhet. Azért is különösen fontos Kolozsvár ebből a szempontból, mert éppen mióta itt vagyok vendégtanárként, a kolozsvári egyetemi könyvtár kézirattárában találtam egy olyan Arany-kéziratot, ami régóta itt van ugyan, de a kutatás eddig nem igazán fedezte fel, és ami szerintem teljesen átrajzolja az Arany Jánosról szóló képet. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület tulajdonában volt, egy bekötött kötet, amelybe Arany János az 1856-ban megjelent kisebb költeményei teljes anyagát bemásolta, illetve bemásoltatta. Tehát részben autográf Arany-kéziratokkal van tele, és számos olyan Arany-vers található benne, amelynek korábban nem ismertük a kéziratát. Másfelől pedig Arany másoltatta a tanítványaival a verseket, de azokat is utólag átnézte, és saját kezűleg javította. Ez a kötet azért izgalmas, mert voltaképpen ez az előképe a Kapcsos könyvnek, ahol ugyanúgy egy könyvbe másolta be Arany a verseit, és ez alapján például a kritikai kiadást teljesen más oldalról lehet megközelíteni, hiszen rendelkezünk Arany-kéziratokkal. Ez itt lapult az egyetemi könyvtárban, hogyha nem jövök ki vendégtanárnak, akkor valószínűleg nem is fedezem fel.
– Miért tartja fontosnak Erdélyt és Kolozsvárt szakmailag?
– Itt valami hihetetlen bőségben állnak rendelkezésre olyan kéziratok és régi kiadványok, amelyek a magyar irodalomtörténet számára alapvetőek lehetnek. Az utóbbi időben egyre jobbak a feltételek arra, hogy ezekhez hozzáférhessünk. Attól függően, hogy az ember melyik korszakával foglalkozik az irodalomnak, akár régi magyar irodalommal, akár a 19. század második felével vagy a közbülső századokkal, mindenféleképpen talál olyan kéziratos és akár kiadott, egykori sajtótermékekben megjelent szövegeket, amelyek nélkül nem lehet a folyóiratokat vagy éppen a kéziratokat igazán megérteni. Ezenkívül vannak itt olyan erdélyi kollégák, irodalomtörténészek, akik egyrészt rendkívül fontos munkát végeznek, másrészt pedig a velük való szakmai kapcsolat és konzultáció tágítja az ember ismereteit. Szerintem itt rendkívül komoly lehetőségek vannak. Föl kell fedezni ezeket a lehetőségeket és a későbbiekben kiaknázni. Kénesi Kinga / Szabadság (Kolozsvár)

Kitűnő szólisták a csütörtöki operagálán
Egy hangverseny sikere a műsorválasztással kezdődik. A legutóbbi, szokásos – lassan hagyományt teremtő – operahangverseny műsorát nagyon tudatosan állították össze a filharmónia műsorában. Három szólista is felépett, akik felválta, duettet is énekelve követték egymást a színpadon.
Az est karmestere ezúttal Jankó Zsolt volt, a meghívott szólisták: Kele Brigitta (szoprán), Pataki Adorján (tenor), mindketten a Kolozsvári Magyar Opera tagjai, valamint Emanuel Popescu (bariton), jelenleg a Kolozsvári Román Nemzeti Opera meghívott szólistája. A várai filharmónia néhány éve rendszeresen rendez operagálát, s erre az alkalomra mindig megtelik az Enescu–Bartók koncertterem. Így történt ez az elmúlt hét csütörtökén is, amikor újfent az operairodalom nagyszerű alkotásaiból csendült fel egy-egy dalbetét, ária. Az olasz és a francia operamuzsika jelentős képviselőinek művei közé Lehár és Kodály egy-egy alkotása is tökéletesen beilleszkedett. Megemlítendő, hogy a közismert áriák, duettek, tercettek mellett számunkra kevésbé ismertek is helyet kaptak a mostani műsorban. Tehát a siker lehetősége adott volt, de ehhez meg kellett találni az ehhez megfelelő előadókat. Az esten Jankó Zsolt vezényelt, a filharmónia állandó dirigense, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere. Feltételezésünk szerint ő állította össze a műsort is – az operairodalomban nagyon otthon van. A három említett vendégszólista a hazai élvonalhoz tartozik, de világjárók is, mindezt jeleztük lapunk hasábjain, amikor tudósítottunk a koncert előtt tartott sajtótájékoztatóról. Mivel is kezdődhetett volna az operagála, mint Georges Bizet közkedvelt és ismert operájának, a Carmennek a nyitányával, majd két dalbetét is elhangzott a zeneműből. A három szólista felválta, de duettet is énekelve követte egymást a színpadon. A szünetig áriák hangzottak el Giuseppe Verdi Don Carlos című operájából, Francesco Cilea olasz zeneszerző egyik művéből, majd Puccini Toscájából csendült fel ária. Az első részt Leoncavallo Bajazzók című operájának egyik áriája zárta.
A csitári hegyek alatt
Szünet után ugyanúgy, mint a műsor első részében, a három szólista egymást váltva, szólóban, duettben, tercettben énekelve szórakoztatta a közönséget. Öröm volt hallgatni Rossini A sevillai borbély című operájából egy áriát, Emanuel Popescu előadásában. Majd Kele Brigitta Verdi A trubadúrjából énekelt egy betétet, Pataki Adorján Amilcare Ponchielli – a Garibaldi-himnusz zeneszerzője – Giocondájából adott elő egy áriát. Kellemes meglepetés volt sokunk számára, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettjének egyik ismert duettje is elhangzott, majd talán még kellemesebb, hogy Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékából csendült fel az egyik legszebb dal: A csitári hegyek alatt… – óriási sikert aratva. Ezután a zenekar Verdi Traviatájának nyitányát játszotta el. Zárásként ugyancsak egy Verdi-operából, A trubadúrból hallgathattunk meg tercettet. A közönség egy része felállva ünnepelte az előadóművészeket, a szimfonikus zenekart, a kitűnő karmestert. Egy ráadással lett vége a csodálatosra sikerült operagálának. Dérer Ferenc / erdon.ro

Ihletadó évfordulók, ihletett műalkotások az EMME vásárhelyi tárlatán
A számok bűvöletében alkottak a művészpedagógusok? Úgy is lehet mondani, hiszen Viszonylatok című kiállításuk a bűvös 3 (hármas) jegyében a záruló esztendő jelentős évfordulóihoz kapcsolódik: a reformáció 500., Arany János és Kodály Zoltán születésének 200., illetve 135. jubileumához. De pontosabb, találóbb, ha úgy fogalmazunk, hogy a három évforduló fémjelezte értékek azok, amik az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének (EMME) tagjait az utóbbi hónapokban alkotásra ösztönözték, festésre, rajzolásra, mintázásra, vizuális művek létrehozására ihlették. Ezek a képzőművészeti munkákba átlényegített lelki, hitbeli, szellemi fogódzók, színekbe, formákba, vonalakba öltöztetett metaforák és jelképek teremtenek ünnepi hangulatot, sugallnak lélekderítő harmóniát a marosvásárhelyi Bernády Házban, ahol az EMME legaktívabb csoportja, a Székely Géza irányította kolozsvári alakulat mutatkozik be újra. Kolozsvárit mondunk, de a most kiállító 55 művész között vásárhelyi, brassói, sepsiszentgyörgyi, szászrégeni, máramarosszigeti, zsoboki, felvinci, zilahi, szegedi, debreceni, kocséri, soproni, budapesti, miskolci, szabadkai, sőt még montreali alkotók is vannak, akik nem csak egyénileg vállalják időről időre a megmérettetést, a kincses városban élő társaikhoz csatlakozva, alkotó közösségként is meg akarják szólítani a művészetkedvelőket. Együttes üzenetük egyértelműen a humánum hangját hallatja, külön-külön mindenik igyekszik hű maradni saját művészi hitvallásához, egyéni elképzeléseihez, irányulásához. Nyilvánvaló, hogy ebből sokféle, műfajilag, stilisztikai szempontból is tarka, eklektikus anyag tárul a nézők elé, ez azonban nem valószínű, hogy bárkit is zavarna, a munkák elrendezése jól igazodik a művészi erőterekhez. A „kevesebb több lett volna” elv talán kissé jobban érvényesülhetett volna, de a lelkes kolozsvári rendező csapat, amely személyes jelenlétével is rangosította a december 6-i megnyitót, senkit, semmit nem akart kihagyni, és végül is jól tette. Ennek köszönhető, hogy minden nemzedék képviselteti magát a kiállításon, a nyolcvanon felüliek épp úgy, mint a húsz év körüliek. A rendezvény pedig meggyőzően tanúsítja, hogy a reformáció eszmevilága, az Arany János-i és kodályi szellemiség ma is termékenyítően képes hatni, életkortól, érdeklődési köröktől függetlenül.
Természetes, hogy a közvetlen hangú, mégis emelkedetten ünnepi megnyitó is igazodott a kiállítás hármas jellegéhez, s – a szépszámú közönség örömére – hatásos összművészeti eseménnyé nőtte ki magát, amelyen Arany János halhatatlan költészetét Székely Géza tolmácsolásában A walesi bárdok elevenítette fel, a reformáció zsoltáros dallamait és a népi értékekből fogant kodályi muzsikát, énekszót pedig Madaras Ildikó és Ávéd Éva előadása közvetítette tartós élményként a jelenlevőknek. A különféle művek – olajfestmények, akvarellek, pasztellek, akrilképek, ceruzarajzok, linómetszetek, litográfiák, rézkarcok, szitanyomatok, kollográfiák, vegyes technikájú alkotások, digitális grafikák, nyomatok, fémszobor, kerámiák, terrakották, gipszmunkák, rakuművek, textíliák – bő választékából minden nézőnek juthat kedvenc. A nyitómozzanat olyan különlegességgel is szolgált, hogy miközben Kodály Zoltán Esti dalának mélyen átélt ének-zongora változatát hallgathattuk a két meghívott ihletett előadásában, szemünk ugyanannak a zeneműnek a vizuális variánsát, Starmüller Katalin Esti dal című vegyes technikájú alkotását is végigpásztázhatta. Ilyenszerű csemegék felfedezéséért is érdemes hosszasabban időzni a Bernády Galériában. Nagy Miklós Kund / Népújság (Marosvásárhely)

Áder: politikai nemzetünk egységét ünnepeljük – az egymilliomodikként honosított külhoni magyar állampolgársági eskütétele
Politikai nemzetünk egységét ünnepeljük – hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton Budapesten, a Sándor-palotában, az egymilliomodikként honosított külhoni magyar és családja ünnepélyes állampolgársági eskütételén.
Az ünnepségen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is.
Az államfő úgy fogalmazott: ma egy gunarasi gazdálkodó, Lajkó Miklós és felesége mutatták meg, mi a magyarság. Magyar állampolgárok szeretnének lenni, mert magyarnak tartják magukat, magyar az anyanyelvük, magyar iskolát végeztek, és mert őseik is magyarok voltak. Nekünk, anyaországiaknak nincs más feladatunk, mint megköszönni ezt nekik, megköszönni, hogy nemzedékről nemzedékre őrzik és továbbadják őseink hitét és hazaszeretetét, hogy magyarul szeretnek, magyarul dolgoznak, magyarul szólnak a gyermekeikhez és magyarul álmodnak – mondta Áder János.
A 135 évvel ezelőtt született Kodály Zoltánt többször is idéző köztársasági elnök szavai szerint “nagyobb veszteség aligha érhet minket, mintha közömbösség, igazodási kényszer, külső elvárások vagy múló divat okán elhagynánk létünk fundamentumát: a szüleinktől kapott tanítást, hitünket, nemzeti összetartozásunkat”. Ezért akarta minden magyarhoz elvinni Kodály Zoltán a népzenét és a népdalt – emelte ki az államfő, aki az eskütételről szólva úgy fogalmazott: „együtt ünnepelhetjük – ahogy Kodály írta – a magyar lelket, amely egy-ugyanaz a vajdasági Gunarastól Budapestig”.
Az egymilliomodikként honosított külhoni magyar, Lajkó Miklós 1981-ben született Topolyán. Gunarasban, egy kis vajdasági magyar faluban él családjával, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik.
„A magyar állampolgárság megszerzése számomra érzelmi dolog. Igazán szeretnék Magyarország teljes jogú állampolgára lenni, hiszen elődeim is azok voltak” – idézett az esküt tevő önéletrajzából beszédében Áder János. MTI; Erdély.ma

Mezőség (1.)
Barangoló – Maros megyei turisztikai ajánló
Érdekes tájegységre vezetjük el az elkövetkezendőkben olvasóinkat. A Mezőség Maros megyei falvait járjuk be, talán egy kis kötelező kitérővel a megyehatáron túl. Az erdélyi Mezőségnek sajátos tájjellege, hangulata, különleges paraszti kultúrája van. A régió megnevezése a 19. században ismeretlen volt. Térképen először 1863-ban tűnt fel. Földrajzilag keleten Nisztrája községtől kezdve, délen az Aranyos Marosba torkollásáig, Tordáig, az Aranyos vonaláig lehetne behatárolni. Nyugaton Tordától a Kis-Szamos bal oldalán Désig, az Almás-hegysor keleti ágai mentén követhetjük a határt. Északon Dés, Gáncs, Borgóprund közt tört vonalban az Ilosvai-hegység déli lejtőjéig húzódik. Keleten Borgóprundtól Nisztrájáig, majd a Kelemen-havasok lábáig érnek határai. Területe 5247 km2. Kistérségi betagolását néprajzi szempontok szerint Kós Károly végezte el 1957-ben, és a következő tájegységeket határozta meg: a Lápos mente, a Nagy-Szamos mente, a Borsa völgye, Szék, a Sajó mente, a Felső-Maros mente, a (Székely) Mezőség. A tájra jellemzők az erdőktől megfosztott dombok, az omlásos, csuszamlásos, vízmosásos oldalak. A folyóvizek hiányát némiképpen pótolják a 15–16. században már létező halastavak, amelyek közül a földművelésre használatos területek növekedése miatt a 19. és a 20. század során többet felszámoltak. Az erdőirtás a 16–18. században kezdődött, hogy a területeket legeltetésre és a földművelésre használják. A kopáran maradt dombok talaját az esőzések lemosták, s a völgyekbe sodródott föld feltöltötte a tavak medrét, ezért helyenként találkozunk mocsaras területekkel is. A Mezőség másik természeti kincse a só volt, sajnos bányái a 19. század elején kimerültek. Talán ezt a hiányt pótolja a gazdag földgáztartalék, először 1909-ben bukkantak gázra Kissármáson. Annak ellenére, hogy itt találhatók Románia leggazdagabb földgáztartalékai, a vidék infrastruktúrája elmaradott, számos elszigetelt faluja van. A történelem is mostohán bánt az itt lakókkal. A Nagy-Szamostól délre eső területet a 12. századtól dokumentáltan magyar lakosság vette birtokba. Keleten, Beszterce irányából a szászok szivárogtak be, majd a 14. században néhány településen román lakosság telepedett le. A régió magyar lakosságát több történelmi esemény hátrányosan érintette, ilyen volt a tatárjárás, az 1437-es bábolnai felkelés, Mihály vitéz, majd Basta generális pusztítása, a török, tatár seregek 1657–1661 közötti büntetőhadjárata, a kuruc harcok. A 17. század első felében éhínség, járványok is végigsöpörtek a vidéken. Mindez az etnikai arányok megváltoztatásához vezetett, csökkent a magyar ajkú lakosság, kitelepednek a szászok, megnövekedik a románok és a cigányság létszáma. Az együttélés eredményeként sajátos nyelvjárás alakul ki, ugyanakkor igen jól konzerválódik a folklór is. A népszokásokat, hagyományokat olyan neves néprajzkutatók tanulmányozták és rögzítették, mint Szabó Sámuel, Faragó József, Jagamas János, Horváth István, Kallós Zoltán, Demény Piroska stb. Népzenéjét, táncait Kodály Zoltán és Bartók, Járdányi Pál, Jagamas János, Faragó József jegyezte le, a kortárs gyűjtők közül megemlíthetjük Kallós Zoltánt, Pávai Istvánt, Könczei Csillát, Halmos Bélát és Sebő Ferencet. Faragó József monografikus leírásban örökítette meg Pusztakamarás táncszokásait. Kallós Zoltán a magyar táncot, a négyest, a széki lassút, a szászkát emelte ki a vidék jellegzetes táncai közül, Könczei Ádám és Könczei Csongor pedig a Mezőségről kiinduló táncházmozgalom jellemzésére, értelmezésére tett kísérletet.
Kezdjük hát mezőségi barangolásunkat a vidék híres szülöttének írásával: „Dombok hajlott gerincein, ha állunk reggelenként, s figyeljük zsibbadt lélekkel a csendet, mely, mint egy anyagtalan, langyos, meghitt palást terül fölénk és dombjaink vállára, úgy érezzük, hogy az élet szép és egyszerű…” (Wass Albert: Udvarház a dombon)
Ajánló: Először a Marosvásárhely szomszédságában levő Székely Mezőség falvait járjuk be, némelyikbe a peremtelepüléseket is érintő helyi autóbuszjáratokkal is eljuthatunk, de közelségük miatt ajánlott akár egy-egy hétvégi kerékpáros körtúrát is betervezni, vagy a Maros völgyét és a Mezőséget elválasztó dombokon át akár gyalog is felkereshetők e közeli falvak.
Mezőpanit – Csittszentiván, Harcó, Mezőbergenye, Székelykövesd
Mezőpanit
Ősidők óta lakott település, ugyanis szántáskor vagy épületi alapozáskor pattintott kőszerszámok, kőbalták, bronzvésők, lándzsahegyek, nyílhegyek és égetett fekete kerámiaedények kerültek elő a földből. 1976-ban, Panitban, az új iskola alapásásakor késő vaskorszaki sír került elő csont- és edénymaradványokkal, amelyek szakemberek megállapítása szerint a hallstatti kultúrához tartoznak. 1980-ban Csittszentivánon hasonló leletekre bukkantak. A népvándorlás korában is lakott település volt. 1954-ben kútásás közben 1163-beli, IV. István korabeli rézpénz került elő.
A falunak már 1332-ben volt temploma, ekkor Pambus néven említik. 1431-ben Panijth néven szerepel. Kizárólag székely lakosságú falu volt, lakói Háromszékről telepedtek ide.
A községhez tartozó falvak nevét az 1332–1333-as tizedjegyzékben Keowesdh (Székelykövesd), Hudzow (Harcó), Siván Sanctus Johannes (Csittszentiván) néven, 1442-ben Boergenye (Bergenye) néven említették. Mezőpanit a középkorban katolikus falu volt, de a reformáció után a 16. században református faluvá alakult át.
A falutól keletre emelkedő Lyuktető Kápolnának nevezett pontján egykor kápolna állott, 1750-ben még megvolt. Református temploma a 15. században épült gótikus stílusban, később többször bővítették, de szentélye és kapubejárata eredeti. 1792-ben a nyugati részét meghosszabbítják és kőtornyot építenek hozzá. Addig 1633-ban már dokumentumokban említett fatorony állt mellette. Ortodox templomát az 1800-as években emelték, a harangláb festményei 1883–84-ből valók, egyéb kegytárgyakkal együtt.
A hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc 1707-ben, útban Marosvásárhely felé – ahol a fejedelmi székbe iktatták – a Radnót, Mezőbánd, Mezőpanit, Marosszentkirály útvonalat járta be, és kíséretével Mezőpanit határában pihent meg. Ennek a látogatásnak a tiszteletére 2017. október 14-én a község szobrot emelt a fejedelemnek. Alkotója a szolnoki Pogány Gábor Benő szobrászművész. A szobor a községközpontban található.
Ajánló: Nemcsak a települést érdemes felkeresni, hanem kirándulást is tehetünk a falut övezi dombokon levő erdőben. Itt hantoltak el a második világháború frontvonalát védő két német katonát. (A faluban elesett egyik magyar honvédet a református temető sarkába temették el és állítottak síremléket.) A mintegy 200 hektárnyi erdő érdekessége, hogy az államosítás után telepítették be a ’60-as, ’70-es években csertölggyel (Quercus cerris), nyárfával (Populus alba) és bükkfával (Fagus silvatica). Kb. 50–60 ha fenyőerdőt is telepítettek 1964–1973 között, azonban a fenyves elpusztult, ami megmaradt, az ma nagyon érdekes képet mutat. Ebben az időben telepítettek a homoktövist is (Hippophae rhadmnoides) kb. 20 ha területen azért, hogy megakadályozzák az eróziót. A domboldalt Borsfűnek nevezik. A hagyomány azt tartja, hogy a borsfát egy „paniti harczos” Törökországból hozta, ültette oda. Ha a gyümölcsét nem is, de „fáját pipaszárnak felhasználják Panitnak híres dohányt füstölő lakói” (Orbán Balázs: Székelyföld leírása). A borsfa bokrok ma már nem léteznek, de a homoktövis szépen fejlődik és szaporodik. Mezőpanitról Konrád Béla írt átfogó monográfiát, a kötet 1996-ban jelent meg.
Mezőbergenye
A Marosvásárhelytől mindössze 12 kilométerre levő Mezőbergenye először az 1334–1335-ös évek pápai tizedjegyzékében Borgene, ill. Bergune alakban jelenik meg mint önálló egyházközség saját templommal és lelkésszel. 1567-ban reformátusok lakják, 1559-ben már református zsinatot tartottak a székelyek fővárosában, Székelyvásárhelyen. A falu jelenlegi temploma 1783–1788 között a régi helyére épül az előző köveinek felhasználásával. A toronyajtó 1792-ben, a szószékkorona 1822-ben, az újabb szószék 1827-ben készült el. A templom kisharangját az első világháború idején rekvirálták, de gondviselésszerűen visszakerült az egyházközség tulajdonába. Felirata: „Cristus Rex venit in pace Deus homo factus est 1530”. 1833-ban Segesváron újraöntötték az akkori nagyobbik harangot. A toronyórát 1835-ben készítették. Az orgonát 1847-ben Szabó János marosvásárhelyi orgonaépítő mester készítette.
Mezőcsávás – Bazéd, Galambod, Mezőfele, Mezőkölpény, Mezőménes, Mezőszabad, Szabéd
Mezőcsávás
Az egykori Tormás nevű középkori falu helyén keletkezett, amelyet 1661-ben Ali basa serege elpusztított. A lakossága helyére románokat telepítettek be. Református temploma az Ali pasa által lerombolt régi erődített templom felhasználásával épült 1792 és 1798 között. Haranglába a templom előtti dombon 1570-ben készült fából, középkori alapokra, a székely fafaragás remeke. A haranglábat legutóbb 1992-ben fedték be új zsindellyel. A templomdomb nyugati oldalán salétromos gyógyforrás fakad.
Galambod
A település neve írásban az 1332. és az 1334. évi pápai dézsmák regestrumában Galamb, illetve Galambud alakban fordult elő. Már akkor önálló egyházközségként jegyezték, Benedek nevű papjával. A Szurdok-dombon állott hajdani templomát, amely 1612-ben már a reformátusok tulajdonában volt, a faluval együtt a tatárok elpusztították. A mai templom a 13. században épült, a 14. században átalakították, majd 1822-1830 között átépítették. Felújítást 1888-ban, 1974-ben, 1994-ben és 2002-ben végeztek. A harangláb építéséről nem őriz adatot az egyházmegyei vagy az egyházközségi levéltár. A benne lévő két harang közül a kicsi fatengelyén az 1690-es évszám áll. A kisharang – a hagyomány szerint – a tatárok által elpusztított Szurdok-tetőn lévő faluból került ide. Rajta az 1481-es évszám olvasható. A nagyharangot 1870-ben Bécsújhelyen öntötték. (Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

Népek karácsonya – a Kolozsvári Magyar Opera karácsonyi koncertjéről
Népek karácsonya címmel tartott karácsonyi koncertet a Kolozsvári Magyar Opera. Nemhiába választották a szervezők ezt a címet immár második éve, az opera művészei valóban magukra öltötték a népek legértékesebb zenei öltözeteit.
A koncert első felében Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa örvendeztette meg a közönséget. A két éve létesült kórus szemmel látható, de főleg füllel hallható fejlődése Kovács Dalma karvezetőnek köszönhető, akinek munkája által büszkélkedhetünk Kolozsvár számos tehetséges gyermekével. Idén a 60 tagú kórust Kálló Krisztián, a Gheorghe Dima Zeneakadémia karmesteri tagozatának elsőéves doktorandusza készítette fel és vezényelte a koncert első részében. A repertoár mérlege többnyire a magyar folklór felé billent, e magyar zenei „népviseletet” pedig a Tokos zenekar kísérete ékesítette. A közismert és közkedvelt együttes nemcsak profizmusával, hanem hatalmas lendülettel és lélekjelenléttel varázsolta vissza népünk hagyományos karácsonyának töredékeit, az autentikus zenei világot.
Mielőtt még távolabbi népek karácsonyi zenéi csendültek volna fel, kis ideig hazaibb tájak dallamait hallhattuk. Mivel idén Kodály Zoltán zeneszerző születésének 135., és halálának 50. évfordulója alkalmából Kodály emlékévet tartunk, ennek tiszteletére a repertoárt három Kodály acapella mű gazdagította. A koncert második fele képezte többnyire a nemzetközi repertoárt, de a gyermekkórus előadása által is volt alkalmunk betekinteni más népek karácsonyi zenei világába. Ilyen volt például a spanyol A La Nanita című dal, amelyet Babţan-Varga Flórián, a Gheorghe Dima Zeneakadémia gitár szakos hallgatójának kiváló kísérete tett színesebbé. Az előadó játéka és a kórus őszinte előadásmódja szinte kézzel foghatóvá varázsolta a spanyol kultúra egy kis töredékét.
A gyermekkórus utolsó száma, és egyben a koncert első felének zárómomentuma A bölcsőnél című dal volt, avagy a közismert Kirje, kirje, kisdedecske Bárdos Lajos és Jobbágy István átdolgozásában, a zenekar tagjaiból alkotott kvintett kíséretével. A zene megtette hatását: nem a média által közvetített idilli képeket sugallta, hanem a bensőségesen karácsonyi, kicsit meleg, de kicsit sötét, kicsit fájó és kicsit megrendítő hangulatot.
Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa igencsak színvonalas előadást nyújtott az idei koncerten: a végeredményhez nem csupán a kiváló szövegkiejtés és a tökéletes intonáció járult hozzá, hanem a művészi előadásmód is, amelynek legfőbb forrása a gyermeki lélek őszinte hangja.
A Népek karácsonya zenei vezetője Horváth József volt, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere, aki a koncert második felében át is vette a karmesteri pálcát. De nem csupán szervezési és karmesteri munkájával járult hozzá az előadáshoz, hanem ő zenésítette meg és hangszerelte egy részét azoknak a műveknek, amelyeket a kórus és a szólisták énekeltek.
A koncerten közreműködött a magyar opera ének- és zenekara. A Kulcsár Szabolcs karigazgató irányította énekkar, valamint Nagy Zoltán, Covacinschi Yolanda, Barabás Zsuzsa, Veress Orsolya, Pataki Adorján, Rétyi Zsombor és Peti Tamás Ottó énekművészek által előadott igazán különleges, egyedi és kifinomult stílusban hangszerelt művek valódi sikert hoztak.
Franz Schubert egyik legismertebb művét, az Ave Mariát most Sabin Păutza román karmester és zeneszerző átdolgozásában hallhattuk, a kolozsvári közönség által jól ismert Ábrahám Gellért előadásában. A tökéletes intonáció és a tiszta gyermeki hang ötvözete szívhez szóló pillanatokat nyújtott.
A koncert zárómomentuma a Csendes éj volt. Az 1818-ban komponált, ma már a legtöbb nép körében ismert és népszerű dal idén igencsak különleges feldolgozásban hangzott el az opera színpadán, szintén Horváth József tehetségének és tudásának köszönhetően. A dalt közösen adta elő a gyermek- és felnőtt kórus, a zenekar és szólisták, illetve velük együtt énekelt a közönség is. A magasztos és meghitt hangulatot a fő dallamra épített szoprán szóló dallamív fokozta, Balázs Borbála előadásában.
A Népek karácsonya csenddé, megnyugvássá szelídítette bennünk az ünneppel járó rohanást és zajt. Emlékeztetett és figyelmeztetett a külsőségek mögött megbúvó lényegre. Antal Zsuzsanna / Szabadság (Kolozsvár)

Zenés évkezdés a Szigligeti Színházban
Az új év első hónapjában igazi zenés színházi és zenei csemegékkel készül közönségének a nagyváradi Szigligeti Színház: januárban zenés vígjáték, operett és a debreceni Kodály Filharmónia vendégjátéka várja a nézőket.
A Rejtő Jenő regényéből Hamvai Kornél, Darvas Benedek és Varró Dániel által színpadra vitt, Vesztegzár a Grand Hotelben című, szilveszterkor bemutatandó előadásunk négy alkalommal lesz látható januárban: január másodikán, 19 órától, a január 6-án, 17 órától (Papp Magda-bérlet), a január 7-én 19 órától (Halasi Gyula-bérlet), illetve a január 31-én, 19 órától (Ady Endre-bérlet).
Csókos asszony című, tavaly debütált operettjével érkezik Nagyváradra a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az olyan közismert slágereket, mint a Csókos asszony, az Éjjel az omnibusz tetején, a Los Angeles, a Mi muzsikus lelkek, a Gyere, te nímand!, vagy a Van a Bajza utca sarkán egy kis palota, felvonultató előadást január 13-án (Tanay Emil-bérlet), illetve 14-én (Bessenyei György-bérlet) láthatja a közönség.
Január 22-én, 18 órától, a magyar kultúra napján a Kodály Filharmónia vendégeskedik a Szigligeti Színházban. A Bihar Megyei Tanács és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának, illetve a megye és a cívisváros kulturális intézményeinek együttműködése keretében Nagyvárad testvérvárosának klasszikus zenei formációi a névadó, Kodály Zoltán, olyan zeneműveivel lép színpadra, mint a Budavári Te Deum, a Galántai táncok, avagy a Psalmus Hungaricus. A koncerten közreműködnek a Kodály Kórus, illetve a Kodály Filharmonikusok.
Az előadásokra és az ünnepi koncertre jegyek válthatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon. A nagyváradi Szigligeti Színház sajtóközleménye; Erdély.ma

Fölszállott a Páva: Nádas menti legényes és buzai táncrend a döntőben
Ma este 20.25 órakor kezdődik a Duna Televízió Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor idei döntője, amelyben tíz produkciót láthatnak a tévéképernyő előtt ülők. És nem is akármilyeneket, hiszen három erdélyi csapatért is lehet izgulni, a Kolozs megyei Kalotaszeg Legénytársulat, a szamosújvári Ördöngös Zenekar és a Gyimes völgyéből verbuválódott Tatrospart Néptánccsoport is bizonyíthat a végső fordulóban a Pendely Énekegyüttes, Debreczeni-Kis Helga, Haraszti József, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, Sőregi Anna és Komáromi Kristóf, a Pósfa Zenekar, Fodor Mátyás mellett. A közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját, szavazni alapdíjas sms-ben lehet az adás ideje alatt, egy telefonszámról legfeljebb 20 szavazat erejéig. A Kalotaszeg Társulatra a 17-es, az Ördöngös Zenekarra a 08-as, a Tatrospart Néptánccsoportra pedig a 20-as kóddal lehet voksolni.
A kalotaszegi legények ma este cifra szűrökben lépnek színpadra
Bethlendi András a Kalotaszeg Legénytársulat tagja elmondta: óriási élmény számukra, hogy eljutottak a döntőig, mert nem a nyerésvágy hajtotta őket. „A legfontosabbnak azt éreztük, hogy képviseljük azt a régiót, ahonnan érkeztünk, az erdélyi Kalotaszeget. Persze nagyon örülünk annak, hogy mégis így alakult, és ott lehetünk a döntőben. Természetesen minden alkalommal igyekeztünk a legjobbat kihozni magunkból, és eddig úgy tűnik, sikerrel” – fogalmazott. „Mindannyian kalotaszegiek vagyunk és gyerekkorunk óta néptáncolunk. Ez egyrészt hagyományőrzés, másrészt szórakozási forma számunkra. A gyerekeknek szóló néptáncoktatás, a néptánctábor, a szintén általunk szervezett világzene fesztivál már egy kicsit többről szól, kalotaszegi identitásunkhoz kapcsolódik. Úgy gondoljuk, hogy ez nem csak egy jelző a térség lakói számára, ha valaki elsajátítja a régió táncát, megismeri zenéjét, akkor tartalommal töltheti fel” – beszélt arról, miért fontos számukra a hagyományőrzés.
A döntőre Legényesen című műsorukkal készülnek a társulat tagjai, amely szerintük az eddigi produkciók közül a leglíraibb és leglátványosabb műsorszámuk, hiszen gyönyörű cifra szűrökben lépnek színpadra. Kalotaszegi, ezen belül pedig Nádas menti (Bogártelkéről, Mérából és Inaktelkéről származó) legényes figurákat fognak táncolni Fitos Dezső táncművész, koreográfus által előkészített koreográfiában.
Az Ördöngös Zenekar számára sem hétköznapi esemény a műsor döntőjébe való bejutás. „Amikor bejutottunk a döntőbe, hihetetlen érzéssel mentünk haza, tudva azt, hogy abba a környezetbe térhetünk vissza, ahol szeretnek minket, ahol büszkék ránk, azok közé érkezhetünk, akik kitartottak mellettünk és mindvégig támogattak” – fogalmaztak a zenekar tagjai. „Próbálunk minél autentikusabban muzsikálni, megtapasztalni, illetve továbbadni azt az érzést, amit egy adatközlő nyújt számunkra, mert ez az, ami még él mindannyiunkban. Tudjuk, bárhogyan alakul a legvége, mi nagyon sok emlékkel, tapasztalattal és támogatóval gazdagodtunk a pár hónap alatt” – részletezték. Hozzátették: ezután is összetartanak majd és tovább folytatják a zenélést, hogy mással is megszerettessék ezt a műfajt. A döntős fellépésük során visszakanyarodnak az otthoni csodálatos Mezőségre, pontosabban Buzába, amelynek táncrendjét láthatja a közönség.
„Ezek a fiatalok megtanultak szórakozni” – idézi a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közleménye Sebő Ferenc zsűrielnököt. A Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze mellett idén is tagja a bírálóbizottságnak Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekessel és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársával együtt. Visszatért a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.
Az ötödik évad befejezéseként a műsor a Kodály emlékév előtt tiszteleg. A tehetségkutatót a Liszt-díjas Molnár Levente operaénekes és a Magyar Állami Népi Együttes közös produkciója zárja, akik erre az alkalomra készítették Erdélyi táncok Kodály népdalfeldolgozásaival című előadásukat.
Az MTVA és a Hagyományok Háza ötödik alkalommal megrendezett közös műsorában 4 kategóriában állnak a zsűri elé a versenyzők: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek. Szabadság (Kolozsvár)

Fölszállott a páva: nyertes lett a kolozsvári Kalotaszeg Legénytársulat
A táncegyüttesek kategóriájában a kolozsvári (mérai és bánffyhunyadi) Kalotaszeg Legénytársulat lett a legjobb a Fölszállott a páva pénteki döntőjében. A szóló és párostánc kategóriában Fodor Mátyás, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a Pósfa Zenekar, az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában pedig a Pendely Énekegyüttes vehette át a kettő-kettő millió forintos nyereményt.
A gyimesi Tatrospart Néptánccsoport nyerte a közönségdíjat.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egy-egy millió forintos különdíjait Balog Zoltán miniszter adta át a Nógrád Táncegyüttesnek és Eötvös Remusnak.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár egymillió forintos különdíját az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes kapta. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet különdíját a Nyírség Táncegyüttes, a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság különdíját Veres Mihaela vehette át. Szintén egymillió forintos különdíjat adományozott Molnár Levente operaénekes és a Magyar Állami Népi Együttes Borbáth Szilveszternek.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza ötödik alkalommal megrendezett közös műsorában énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek kategóriákban álltak a zsűri elé hétről hétre a 16-35 éves fiatalok.
A versenyzők produkcióit Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze, Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus alkotta zsűri értékelte hétről-hétre.
Az ötödik évad befejezéseként a műsor a Kodály-emlékév előtt tisztelgett. A tehetségkutatót a Liszt-díjas Molnár Levente és a Magyar Állami Népi Együttes közös produkciója zárta, akik erre az alaklomra készítették Erdélyi táncok Kodály népdalfeldolgozásaival című előadásukat.
A műsort Novák Péter és Morvai Noémi vezették. MTI; maszol.ro