Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. február 9.
Kisjenő-Erdőhegy tanácsa jóváhagyta
Tanévkezdéstől önálló magyar nyelvű iskola
Január 28-i lapszámunkban, Legyen-e önálló magyar iskola? címmel a kisjenői Mihai Veliciu Líceumhoz tartozó erdőhegyi magyar nyelvű tagozaton megtartott vitafórumról tudósítottunk.
Ahol a pedagógusok, a két magyar lelkész, a két RMDSZ-es városi tanácsos, illetve Aradról Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Matekovits Mihály oktatási alelnök, illetve Pellegríni Miklós főtanfelügyelő helyettes közel három órát vitatkoztak az önálló magyar iskoláról. Az önállósodás mellett, illetve ellene elhangzott hozzászólásokból részleteket közöltünk. Bognár Levente azzal zárta a találkozót, hogy döntés előtt aludjanak rá egyet.
Együttműködést a megmaradásért
Úgy látszik, Bíró Zoltán és Mosoni János városi tanácsosok nem sokat aludtak rá, ugyanis határozattervezetet nyújtottak be a városi tanácshoz a magyar nyelvű tagozat önállósodása céljából. Indoklásaikat 65 gyermekkel rendelkező, 44 szülő aláírásával is alátámasztották. Beadványukat a hétfőn összeült városi tanács megvitatta, majd a 8/2012. február 6-ai határozatával jóváhagyta a kisjenő-erdőhegyi magyar nyelvű iskolát, illetve óvodát magában foglaló, önálló magyar nyelvű intézmény létrehozását.
Amint Bognár Levente megyei RMDSZ elnök elmondta, az első lépést megtették a jogi személyiség megszerzéséhez. Ha az Aradi Prefektúra nem támadja meg a határozatot, a továbbiakban szükséges intézkedések a szakterület, vagyis a tanfelügyelőség, illetve a szakminisztérium hatáskörébe tartoznak.
Bíró Zoltán kisjenő-erdőhegyi RMDSZ-elnök, városi tanácsos bevallotta: a sikerről nem óhajtotta értesíteni lapunkat, amíg a határozaton nem látta az ülésvezető, illetve a polgármester aláírását is. Mindezt tegnap, a 15 órakor kezdődött tanácsülésen láthatta, amikor is hiteles másolatot kapott a szükséges aláírásokkal rendelkező tanácsi határozatról. Tanácsos kollégája, Mosoni János nevében is elmondta, régi vágyuk teljesül az önálló magyar nyelvű iskola megszületésével. Jól tudják, a munka neheze ezután következik, hiszen az intézménynek erőskezű, pályázatírásban jártas, jó szervezőkészséggel megáldott igazgatóra, vezetőségre, illetve sok támogatóra van szüksége a megmaradáshoz. Az iskola önállósodásához nyújtott eddigi, de a megmaradásához ezután szükséges támogatásokat is megköszönik.
Hogy mikortól válhat önállóvá az erdőhegyi magyar iskola, Pellegríni Miklós főtanfelügyelő helyettestől szerettük volna megtudni, mivel a telefonján nem találtuk, Matekovits Mihály oktatási alelnöknél érdeklődtünk. Akit éppen az oktatási szakbizottság ülésén értünk el, ahol ugyancsak az erdőhegyi magyar iskola kérdése volt terítéken. Amint elmondta, a főtanfelügyelő helyettessel megbeszélték a sürgős teendőket, mert igaz ugyan, hogy a tanfelügyelőség határozata értelmében a jogi státus az új tanévkezdéstől lép életbe, de az új struktúra összeállításával, a vezetőtanács, illetve igazgató megválasztásával nem kell addig várni, ezeket egy-két hét alatt végre kell hajtani.
Király András oktatási államtitkártól az önállósodást ellenző pedagógusok aggodalmaira kívántunk választ kapni. Vagyis, hosszú távon életképes lehet-e a 130 diákkal rendelkező iskola a közel 50 fős óvodával együtt?
Meggyőződése, hogy az iskola az óvoda létszámával kiegészülve, önálló intézményként hosszú távon is életképes lehet, és örvend, amiért a még képviselő korában általa is kezdeményezett önállósodás végre megvalósul. Mindenben támogatni fogja az új intézményt, aminek a megmaradása a helyi önkormányzaton is múlik, ezért azzal is jó kapcsolatokat kell ápolni – mondta el érdeklődésünkre Király András.
* * *
Tehát a közmondás szerint „a kocka el van vetve”, most már nincs helye, értelme az évtizedek óta húzódó morfondírozásnak. Kisjenő-Erdőhegyen jelenleg a legégetőbb magyar közérdek az önálló anyanyelvű iskola struktúráinak a kiépítése, a megszilárdítása, a pályázati, támogatási lehetőségek felkutatása, és nem utolsó sorban, az oktatás minőségének a javítása. Mindez azonban nem várható el csupán a megválasztandó igazgatótól, ehhez a pedagógusok, a szülők és a támogatók harmonikus együttműködése szükséges.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

2012. február 10.
Nem hátrál a MOGYE-rektor
Az egyetemi autonómiára hivatkozva próbál nyomást gyakorolni a nagyobbik kormánypártra Constantin Copotoiu, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora. A MOGYE vezetője, a tegnap délután politikai zsarolásnak nevezte az RMDSZ követelését, miszerint feltételekhez köti az új kormány támogatását, utalva arra, hogy a szövetség egyik kikötése a marosvásárhelyi egyetemen uralkodó törvényellenes helyzet felszámolása.
Egy nappal korábban Kelemen Hunor szövetségi elnök is leszögezte, hogy az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa úgy döntött, csak abban az esetben támogatja az Ungureanu-kabinetet, ha újabb pártközi koalíciós megállapodás születik. Ennek szerves része a MOGYE magyar intézeteinek a tanügyi törvény előírásai szerinti megalakítása. „Az egyetem vezetősége aggodalommal vett tudomást Kelemen Hunor RMDSZ-elnök feltételeiről. A marosvásárhelyi egyetem nem képezheti politikai alkuk tárgyát, éppen ezért határozottan visszautasítjuk a politikum beavatkozását a tanintézet belső ügyeibe” – jelentette ki a tegnap Copotoiu.
A leköszönés előtt álló rektor továbbá hozzátette: a MOGYE nem árul, nem vásárol, és nem is eladó. Az orvosprofesszor azt is a politikusok szemére vetette, hogy nehéz helyzetben egyikük sem támogatta az intézményt, de még csak nem is érdeklődött felőle. A rektor nem az első román nemzetiségű tanár, aki politikai zsarolással vádolja az RMDSZ-t. Az elmúlt hónapokban többen is megtették, ám a szövetség mindig is azzal vágott vissza, hogy nem akar többet, mint amennyit az új oktatási törvény a MOGYE esetében is előír: a magyar intézetek létrehozását.
Tegnapi sajtótájékoztatóján Constantin Copotoiu külön kitért a magyar oktatás helyzetére, amit ő példásnak nevezett. „Soha nem elleneztem a magyar nyelvű oktatást, sőt én voltam az, aki támogatta a magyar vonal létrejöttét. Nálunk nemcsak biztosított, hanem szavatolt is az anyanyelvű oktatás” – fűzte hozzá. Arra a kérdésre, hogy ez miért nem tükröződik az egyetemi oktatók arányában, a rektor azokra, a magyar tanárok számára szervezett versenyvizsgákra hivatkozott, amelyeken nem jelent meg senki.
Felvetésünkre, hogy az RMDSZ törekvései ellenére a minisztercsere lassíthatja vagy akár el is odázhatja a MOGYE helyzetének tisztázását, Király András államtitkár rámutatott, „az eddigi tárcavezető sem siette el a dolgokat”. „Komolyra fordítva a szót, meggyőződésem, hogy egy ekkora, szembetűnő törvénytelenséget az új miniszter sem fogadhat el, így remélem, hogy belátható időn belül rendezi az egyetem jogi státusát” – vélekedett a Krónikának nyilatkozva Király András.
A téma kapcsán Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke tegnap úgy nyilatkozott, a magyar intézetek létrehozása körüli vitát egy kormányhatározat elfogadásával lehetne megoldani. „A koalíciós partner egyetértett a kérésünkkel, és most azon dolgozunk, hogy törvényes keretet találjunk a probléma megoldására” – nyilatkozta Borbély. Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2012. február 28.
Király András: fölösleges volt a MOGYE-szavazás
Az oktatási tárca nem ismeri el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) megszervezett választások eredményét, mivel a kiírást egy olyan egyetemi charta alapján szervezték meg, amelyet a tárca nem fogadott el – jelentette ki a Krónikának Király András oktatási államtitkár.
Mint mondta, a következő lépésben a minisztérium értesíti a marosvásárhelyi intézmény szentátusát, hogy amennyiben nem tartja be az oktatási törvény által előírtakat, és nem alakítja meg a magyar intézeteket, ezek létrehozását kormányhatározattal fogadják el.
Hasonlóan nyilatkozott az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati ülését követően Markó Béla miniszterelnök-helyettes is, aki bejelentette, ha nem sikerül érvényesíteni a törvényt és létrehozni az önálló magyar intézeteket a MOGYE keretében, akkor az RMDSZ komolyan átgondolja, hogy szerepet vállal-e a jelenlegi kormánykoalícióban. Markó szerint elfogadhatatlan, hogy Romániában az oktatási törvényt szelektíven alkalmazzák.
A múlt csütörtöki választáson, amint arról beszámoltunk, Leonard Azamfirei korábbi dékánt választották a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektorává. Annak ellenére, hogy a megmérettetésben két vetélytársa is volt, az új intézményvezető már az első fordulóban begyűjtötte a szavazatok 53,68 százalékát. A magyar oktatók több mint kilencven százaléka bojkottálta a választásokat.
A tárca két ízben is „visszadobta” a vásárhelyi egyetem törvénytelennek vélt alapokmányát, a MOGYE szenátusa – melyet szintén az érvénytelen charta alapján és a magyar professzorok bojkottja mellett választottak meg – perbe hívta a szaktárcát. A moldvai származású Azamfirei volt egyébként egyike azon román nemzetiségű oktatóknak, akik kirobbantották az újabb etnikai konfliktust.
Az idei tanév kezdete előtt a magyar tanárok a gyógyszerészeti és fogorvosi karon egy-egy önálló tanszéket szerettek volna alapítani, az általános orvosi karon pedig belementek román kollégáik javaslatába, miszerint öt román és három magyar főtanszéket hozzanak létre. Az eredeti egyezséget Leonard Azamfirei, az általános orvosi kar dékánja azonban felrúgta, és az öt vegyes tanszék megalakítását szavaztatta meg.

2012. március 5.
Ismét tüntettek az önálló magyar tagozat megalakulása ellen
Ismét tüntettek hétfőn az önálló magyar tagozat megalakulása ellen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román diákjai – közölte a román Agerpres hírügynökség. A MOGYE román diákszervezetének felhívására szemtanúk szerint több mint 150 egyetemi hallgató demonstrált hétfőn Marosvásárhelyen, a Maros megyei prefektusi hivatal előtt. A résztvevők „Egyetemi autonómiát!”, „Egységben jobbak vagyunk!”, „Ki a politikával az egyetemről!” feliratú, román nyelvű transzparenseket tartottak a magasba.
A román diákok második alkalommal demonstráltak az ellen, hogy a bukaresti oktatási minisztérium az új román tanügyi törvény előírásainak megfelelően önálló tagozatba akarja szervezni az intézményben a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzést. A Marosvásárhelyi Diákliga először február 28-án rendezett tüntetést, úgymond a magyar „etnikai elkülönülés” ellen, akkor a MOGYE épülete előtt. Első nyilvános akciójukat az oktatási miniszter látogatása előtti napra időzítették.
Február 29-én Catalin Baba, a román oktatási tárca vezetője, személyesen próbálta rávenni a MOGYE oktatóit, hogy tartsák be a törvény rendelkezéseit és fogadjanak el olyan egyetemi chartát, amely utat nyit az önálló magyar főtanszékek és az egyetemen belül szervezeti önállóságot élvező magyar tagozat megalakítása előtt. A MOGYE oktatói ezt az egyetemi autonómia hivatkozva elutasították. Király András oktatási államtitkár az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a második, hétfői diáktüntetés időzítése sem lehet véletlen: ezt arra a napra szervezték, amikor az RMDSZ kormányzati beavatkozásra próbálta rávenni koalíciós partnereit a MOGYE ügyében. A szövetség azt szeretné elérni, hogy kormányhatározattal teremtsék meg a magyar oktatás szervezeti önállóságát a MOGYÉ-n.
Az RMDSZ-es államtitkár leszögezte, senki sem akarja szétszakítani az egyetemet, a magyar oktatók és diákok az intézményen belül kérnek fejlődési lehetőséget az anyanyelvű oktatás számára. Az RMDSZ vezetői a napokban nyilvánvalóvá tették, hogy a MOGYE magyar tagozatának megalakítását a bukaresti kormánykoalíció szakítópróbájának tekintik. Markó Béla oktatási ügyekben illetékes miniszterelnök-helyettes nemrég kilátásba helyezte, hogy lemond a kormányzati tisztségéről, ha a kabinet nem tudja érvényesíteni a törvényt a marosvásárhelyi egyetemen.
A hétfői koalíciós tárgyaláson részt vevő Fekete Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője az MTI érdeklődésére csak annyit közölt, hogy kedden délután újabb koalíciós egyeztetést tartanak a bukaresti kormánypártok a MOGYE magyar tagozata ügyében. A Marosvásárhelyi Diákliga kilátásba helyezte, hogy folytatják a demonstrációk sorozatát, ha a politika nem tesz le arról, hogy beavatkozzék az egyetem ügyeibe. A hétfői marosvásárhelyi tüntetés incidensek nélkül ért véget.
MTI
Erdély.ma

2012. március 8.
MOGYE: kormányrendelet vagy bírói határozat dönthet
Az egyetem vezetői továbbra sem hajlandók létrehozni a magyar tagozatokat
Bár a tanügyi törvény multikulturális egyetemként egyértelműen kötelezővé teszi, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ( MOGYE) vezetői továbbra is elutasítják a magyar tagozat létrehozását az oktatási intézményen belül. Az oktatási tárca több ízben is elutasította a felsőoktatási intézmény alapokmányának elfogadását, mivel az nem rendelkezik a magyar struktúrák létrehozásáról. A MOGYE az érvénytelen charta ellenére új szenátust, sőt rektort is választott.
Február végén maga az oktatásügyi miniszter, Cătălin Baba és Király András oktatásügyi államtitkár ült közös tárgyalóasztalhoz a felekkel.
A hoszszúra nyúlt megbeszélés az álláspontok közeledése nélkül fejeződött be, ezért a minisztérium következő lépése a kormányhatározattal történő beavatkozás lehet. Mindeközben az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa előtt Markó Béla miniszterelnök-helyettes bejelentette: ha a MOGYE kérdése nem oldódik meg, a párt kiléphet a kormánykoalícióból. Ugyanakkor Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nyílt levélben fordult Mihai-Răzvan Ungureanu kormányfőhöz, melyben arra figyelmezteti, hogy a MOGYE-ügy helyett foglalkozzon az „ország valós gondjaival”, majd emlékeztet, hogy a jelenlegi oktatásügyi miniszter – a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szóvivőjeként – a magyar intézmények ellen foglalt állást tíz évvel ezelőtt.
Szintén nyílt levélben fordultak a nyilvánossághoz és diáktársaikhoz a MOGYE román hallgatói. „Ha mi nem kellünk nektek, ti kellettek nekünk! Ha ti nem akartok utcára vonulni jogaitok védelmében, majd megtesszük mi helyettetek. Vegyétek már észre, hogy nemcsak ti veszítetek, hanem mi is. Mi elveszítünk benneteket! Mi továbbra is azt reméljük, hogy egységesek leszünk. Nem lehetünk egymás versenytársai: mi jelképezzük a jövőt ebben az országban” – fogalmaztak a román diákok.
Az oktatási tárca a marosvásárhelyi egyetem nemrégiben lezajlott választási eredményeit nem ismeri el, mivel azt olyan egyetemi charta alapján rendezték, melyet a szaktárca ebben a formájában nem tekint érvényesnek. A magyar oktatók túlnyomó többsége bojkottálta a választásokat.
Király András: pozícióharc és kormányrendelet
„A megbeszélésre az oktatási miniszter kérésére került sor – mondta el lapunknak Király András oktatásügyi államtitkár –, aki arra gondolt, hogy adni kell a két félnek egy esélyt, hogy még egyszer üljenek le a tárgyalóasztalhoz és próbáljanak megegyezni, illetve hogy ne kormányhatározattal kelljen rendet tenni. Az elképzelés mindenképpen az volt, hogy értessük meg a MOGYE régi és jelenlegi vezetésével azt, hogy az egyetem multikulturalitását nem elég csak beírni a chartába, hanem meg kell adni az összes lehetőséget, hogy az struktúrájában is megmutatkozzon. Viszont a felek álláspontja sajnos egyáltalán nem közeledett.”
A kilátásba helyezett kormányhatározatról Király András szakállamtitkár elmondta: „A tanügyi törvény értelmében a kormánynak lehetőségében áll létrehozni a szakot abban az esetben, ha a tanügyi törvény előírásai nem teljesülnek egy egyetem szervezési struktúrájában. A kormányhatározat törvényerejű rendelet, és csakis azt valósítja meg, amit a törvény előír. Ez a mi esetünkben a multikulturalitásnak olyan jellegű megvalósítását jelenti, ami a struktúrából is adódik, azaz a magyar vonal, vagy magyar tagozat létrehozását, magyar főintézetek alapítását, a gyakorlat lehetőségét azon a nyelven, amelyen az oktatás folyik. A törvény tulajdonképpen pótolja azt, amit nem volt hajlandó a szenátus a chartába foglalni. Meggyőződésünk szerint a kormányhatározat lesz a megoldás. Olyan még nem fordult elő – pedig ebben az országban a törvényeket inkább magyarázni, mintsem alkalmazni szeretik –, hogy egy kormányhatározatot ne alkalmazzanak”. Az oktatási államtitkár szerint a feltételek mindenképpen adottak ahhoz, hogy kormányhatározatot fogadjanak el, viszont minderről a kormánytagok döntenek majd. Adódik a kérdés: ha a MOGYE vezetősége sorozatos ellenkezése közepette tisztában volt azzal, hogy kormányhatározattal létrejöhetnek a magyar intézetek, mi értelme volt a kitartó elutasításnak? „Szerintem ezt megérteni nem, esetleg értelmezni lehet. Úgy vélem, hogy a többségiek a törvény betartásában pozíciók feladását látják. Olyan pozíciókét, amelyeket hosszú évtizedek alatt sikerült megszerezniük a törvényesség határán belül, és ami egyrészt a magyar oktatás visszaszorításával történt meg. A magyar tagozat nem kapott lehetőséget arra, hogy meghatározza például azt, hogy milyen új állásokat hirdethetnek meg, abból mennyi az övék. A térnyerés folytonos negatív diszkrimináció révén történt. Ismerjük azt a retorikát, hogy »milyen jól voltunk eddig mi együtt«. Ezt az »együtt«-képzetet nem tudják feladni, mert tudják, hogy az eddigi »együtt« nagyjából mindig 65:35 százalék felé billent el a román oldal részére. Egyebek mellett ennek a következménye az is, hogy a szenátus kétharmados többséggel a román tagozatot képviseli, miközben a diákok majdnem fele-fele arányban magyarok, illetve románok. Tehát pozícióharcokról van szó és arról, hogy nem szívük vágya, hogy a magyar tagozat megerősödjön.”
Egy bírói ítélet többet érne a kormányhatározatnál
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, aki a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) jogi képviseletét látja el, a MOGYE chartájának módosításáért indított per áthelyezését kérte. „Március 15-én dönt a Legfelsőbb Ítélőtábla és Semmítőszék arról, hogy a pert áthelyezi vagy sem más megyébe. Új határidőt állapítanak meg, hiszen a májusi – elfogadhatatlan – időpontot még tavaly novemberében tűzték ki” – nyilatkozta az Erdélyi Naplónak Kincses Előd. Ami a kilátásba helyezett kormányhatározatot illeti, az ügyvéd elmondta: érthetetlen, hogy Markó Béla miniszterelnök-helyettes nem akart tárgyalóasztalhoz ülni, és megtagadta azt, hogy az RMOGYKE oldalán beavatkozzon a perbe. A per beindításakor Kincses Előd levélben kérte a politikust, hogy lépjen közbe és sürgesse az igazságszolgáltatást, vagy a per áthelyezését, ilyen módon lehetőség adódott volna, hogy ma már előbbre tartsanak a MOGYE magyar tagozatának ügyében. „Sokkal üdvösebb lett volna egy bírói ítélettel kikényszeríteni a törvény alkalmazását, mint egy kormányhatározattal, hiszen amit a politika ad, azt a politika el is veheti. Ha viszont az igazságszolgáltatás dönt, egy jogerős ítéletet nem lehet megváltoztatni. Ugyanakkor egy bírói ítéletnek nem lehetnek politikai felhangjai sem” – vélekedik Kincses Előd. Az ügyvéd Kelemen Hunort is felszólította, hogy álljon az RMOGYKE mellé, de az RMDSZ-elnök elutasító magatartásról tett tanúbizonyságot. „Minden más magyar politikai alakulat vezetője – Tőkés László, Toró T. Tibor, Szász Jenő – gondolkodás nélkül aláírták a beavatkozási kérelmet, és az RMOGYKE oldalára álltak a perben. Az RMDSZ esetében viszont hiába hivatkoztam a nemzeti összefogásra, hiába küldtem hivatalos megkeresést az alakulat elnökéhez, válaszra sem méltattak” – hangsúlyozta lapunknak Kincses Előd, a per elindítója. A MOGYE román vezetőinek esetében felmerült plágiumgyanúról az ügyvéd a következőket mondta: jogilag üldözendő cselekmény a plágium, viszont a feljelentést azok kell megtegyék, akiket a szerzői jogokban megsértett a plagizáló. Az ügynek erkölcsi következményei is vannak, etikai bizottság kellene elmarasztalja a vétkeseket, és ki lehetne záratni Copotoiut, a volt a rektort és Clara Brinzaniuc rektorhelyettest a szenátusból. Kincses Előd szerint sajnálatos, hogy a nemzeti összefogás jegyében az RMDSZ volt és jelenlegi elnökei nem hajlandóak a per kezdeményezői mellé állni és a közös ügyet szolgálni. Kedden, lapzárta után egyeztettek a koalíciós pártok a MOGYE ügyében.
Dénes Ida, Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2012. március 12.
Imatanulás nulladik évben
Vallásoktatásban is részesülnek heti egy alkalommal az előkészítő osztályokban a gyerekek – derült ki az oktatási minisztérium múlt héten társadalmi vitára bocsátott tantervtervezetében.
Vallásoktatásban is részesülnek heti egy alkalommal az előkészítő osztályokban a gyerekek – derült ki az oktatási minisztérium múlt héten társadalmi vitára bocsátott tantervtervezetében. E szerint a kisdiákok megtanulják, hogyan kell imádkozni, mi az isten szerepe az ember életében, karitatív tevékenységekben vesznek részt és templomba is elviszik őket. A tantervből nem derül ki, hogy kötelező lesz-e a részvétel a vallásórákon valamennyi diák számára. Az érintettek harminc napig jelezhetik észrevételeiket az oktatási minisztériumnak.
A nulladik évben kézimunkát, zenét, vizuális művészeteket és testnevelést is tanulnak a diákok A Transindex által is ismertetett tanterv szerint vallásórán a diákok a tanárral együtt a vallásos hit egyes elemeinek azonosítása során beszélgetnek Istennek az ember életében betöltött szerepéről, imagyakorlatokat végeznek, elmagyarázzák nekik a Szentháromság-tant, és párbeszédet folytatnak a keresztény élet meghatározó elemeiről. Továbbá elemzik a jó keresztényi magatartást a napi élethelyzetek megragadása révén. Ennek során jó és rossz cselekedetekről mesélnek, önmagukat, családtagjaikat, barátaikat és osztálytársaikat jellemzik játékos feladatokkal, és a keresztény erkölcsiség szabályainak a családi életben való alkalmazásáról tanulnak.
Király András: nem lesz kötelező
Király András oktatási államtitkár kérdésünkre elmondta: a közvitán lévő tantervben nincs rögzítve, ám ugyanúgy, ahogy a felsőbb osztályok esetében, a nulladik évben sem lesz kötelező a vallásoktatás. „A szülők kérvényezhetik, hogy gyerekük ne vegyen részt ezeken az órákon. A lelkiismereti szabadságot az alkotmány írja elő” – emlékeztetett az államtitkár. Magyarázata szerint az egyes iskolák hatáskörébe tartozik majd annak a megoldása, hogy mivel tölti a kisdiák az idejét a kieső óra alatt. A legtöbb tanintézmény ezt úgy oldja meg, hogy a vallásórát az órarend elejére vagy a végére rögzíti, így a gyerek vagy később megy iskolába, vagy hamarabb jön el. Király tájékoztatása szerint az előkészítő osztályok vallásórájára vonatkozó leírás csupán a román tagozatra vonatkozik, a magyar tagozat számára készül a tanterv, ebben benne lesz a magyarság által gyakorolt vallásokra vonatkozó rendelkezés is. Az államtitkár közölte: a minisztérium már közzétette az interneten a kisebbségi diákok románoktatásának tantervét is.
Teremhiányt is okozhat
Kilenc tantárgy az előkészítő osztályban
A vallás mellett további nyolc tantárgyat fognak oktatni az előkészítő osztályokban: társadalmi nevelés, matematika és környezetfelfedezés, zene és mozgás, információs és beszédkézség feljesztése, testnevelés és sport, tanácsadás, vizuális művészetek és kézimunka.
Az érintettek szerint a vallásoktatás a nulladik évben pluszterhet jelenthet az iskoláknak több szempontból is. „Eléggé nagy gond a teremkérdés, a helyhiány, ugyanis a magyar osztályokban római katolikus, református, unitárius és evangélikus gyerekek tanulnak” – mondta az ÚMSZ-nek Páll Irénke marosvásárhelyi tanítónő, aki szerint közösen kellene a gyerekeket hittanra tanítani, azt átadni számukra a vallásból, ami közös, ami összeköti a különböző felekezetűeket.
A tanítónő szerint a tankönyv és tananyag is némi gondot okoz, hiszen vannak vallásoktatók, akik ragaszkodnak a tantervhez, és nem veszik figyelembe a gyermek életkori képességeit. Nagy Erika vallástanár számára nem elég világos, kitől mit várnak el. „Én megtartom az óráimat, feleltetem a gyerekeket, akiktől elvárom, hogy a leadott tananyagot megtanulják, úgy, mint bármely más tantárgyat” – magyarázta. Emlékeztetett arra, hogy más felekezetűek, mint például az unitáriusok, többnyire szombatonként járnak a vallásórára.
Kádár Réka fiatal pedagógus szerint a gyerekeket nem dogmákra, „kőbe vésett igazságokra” kellene tanítani, hanem önálló, kritikus gondolkodásra, kérdések megfogalmazására. „A minisztérium elképzelése az, hogy szó szerint és mérlegelés nélkül el kell fogadni ezeket a tanokat, fel sem merülhet a kételkedés, a vita lehetősége. Ez, úgy érzem, ez visszafejleszti a gondolkodás képességét” – magyarázta a fiatal tanárnő.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. március 21.
Az önkormányzat és a tanfelügyelőség akadályozza a két magyar iskola létrehozását
Noha a román oktatási törvény szerint kötelező lenne magyar iskolát létrehozni a Maros megyei Segesváron és Dicsőszentmártonban, a magyar közösség szándékát az önkormányzat és a tanfelügyelőség is gáncsolja.
A 2011-ben elfogadott oktatási törvény 45. cikkének 5. bekezdése előírja, hogy azokban a közigazgatási egységekben, ahol több olyan oktatási intézmény működik, amelyben nemzeti kisebbséghez tartozó gyerekek tanulnak, a gyermeklétszámtól függetlenül működnie kell legalább egy olyan, jogi személyiséggel is rendelkező iskolának, melyben az oktatás az illető kisebbség nyelvén folyik. A segesvári magyar közösség már 2011 tavaszán kérte e jog érvényesítését. A tavaly októberben tartott népszámláláson a 26 370 lakosú városban a lakosság 17,58 százaléka vallotta magát magyarnak. A város három iskolájában folyik magyar nyelvű oktatás, a közösségnek mégsem sikerült érvényesítenie a törvényben garantált jogot. 2011-ben a Maros megyei tanfelügyelőség arra hivatkozott, hogy még nem jelentek meg a törvény végrehajtási utasításai, és a magyar közösség túl későn kérvényezte a magyar iskola létrehozását. A 2012-2013-as tanévre vonatkozó kéréseiket a tanfelügyelőség rendre válasz nélkül hagyta, az önkormányzatnak leküldött beiskolázási tervben pedig ezúttal sem volt tekintettel a magyar igényre. A segesvári román önkormányzati képviselők pedig a tanfelügyelőség kedvező hozzáállása nélkül nem szavazták meg a magyar tagozatok összevonását és egy önálló magyar iskola létrehozását.
„A tanácsban mindenki elismeri, hogy kérésünk jogos, de tekintettel a közelgő helyhatósági választásokra egyetlen román képviselő sem meri támogatni a magyar iskola ügyét” – idézte a Krónika című napilap Gáll Ernőt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség segesvári elnökét. Hozzátette: a jelenlegi politikai kontextusban egyre többen vonnak párhuzamot a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a segesvári magyar iskola ügye között, és szeparatizmussal vádolják a magyar közösséget.
A 20 658 lakosú, 15,31 százalékban magyarok lakta Dicsőszentmártonban szintén három iskolában folyik magyar nyelvű oktatás. A helyi magyar közösség képviselőinek itt sem sikerült érvényesíteniük a magyar iskola létrehozására vonatkozó törvényes előírásokat.
Matei Dumitru Maros megyei főtanfelügyelő az Új Magyar Szó című bukaresti napilapnak elmondta: amíg az önkormányzat nem jelöl ki épületet a magyar iskolának, a tanfelügyelőség semmit sem tehet. Hozzátette, hogy a 2012-2013-as tanévben már nem lehet változtatni, a következőben viszont – ha helyben idejében megoldják a problémákat – megalakulhatnak a magyar iskolák. Király András oktatásügyi államtitkár szerint a szaktárca semmit sem tehet, ha az önkormányzat nem oldja meg helyben a problémákat.

Szélmalomharc a segesvári és a dicsőszentmártoni magyar iskolákért
Az idén is szélmalomharcot vívnak a segesvári és dicsőszentmártoni kis magyar közösségek az oktatási törvény által szavatolt önálló magyar iskola létrehozása érdekében. Mindkét Maros megyei városban komoly ellenállást tanúsítanak a román nemzetiségű pedagógusok és az önkormányzati vezetők, ráadásul Dumitru Matei főtanfelügyelő is elutasítóan kezeli a kisebbségi iskolaügyet.
Kivitelezésre váró terv.A segesvári Aurel Moșora Általános Iskola épületében kapna helyet a magyar tanintézet Mindkét településen, ahol a magyarság aránya már csak alulról súrolja a 20 százalékos küszöböt, egy évvel ezelőtt kezdődött a közösségi érdekért folyó harc. Akkor a tanfelügyelőségről azt a választ kapták az egyébként szeparatizmussal vádolt kezdeményezők, hogy a 2011/12-es tanévtől nem hozható létre önálló magyar tanintézet. Idén semmiféle válasz nem érkezett, azonban a beiskolázási adatok között ezúttal sem szerepel a törvény értelmében kért iskola.
Mindkét Maros megyei településen három-három iskolában, szétszórva tanul a város magyar diáksága. „Mindössze annyit szeretnénk megértetni a többségi lakossággal, hogy csak a törvény által biztosított jogainkat óhajtjuk érvényesíteni, és azt, hogy ismerjék el: a közösségünket érintő kérdésekben mi, magyarok vagyunk hivatottak döntéseket hozni” – olvasható az RMDSZ segesvári szervezete által megfogalmazott közleményben.
Válaszra sem méltatták a magyarokat
A múlt év februárjában, mindjárt az új tanügyi törvény életbelépése után a segesvári RMDSZ konzultációs találkozót szervezett pedagógusokkal, szülőkkel, civil szervezetek képviselőivel, valamint a magyar történelmi egyházak lelkészeivel. A tárgyalások során a felek egyetértettek abban, hogy az identitás megőrzése érdekében a Nagyküküllő menti városban is létre kell hozni egy színmagyar tanintézetet. Ugyanez a döntés született Dicsőszentmártonban is. Mind a segesvári, mind a dicsői kezdeményezők beadvánnyal fordultak a Maros megyei tanfelügyelőséghez. Az önálló iskolát kérelmezők az új oktatási törvény 45. cikkelyének 2. és 5. pontjaira hivatkoztak, melyek előírják, hogy azokban a helységekben, ahol több olyan oktatási intézmény létezik, melyben nemzeti kisebbséghez tartozó gyerekek tanulnak, kötelezően működnie kell legalább egy olyan jogi személyiséggel is rendelkező iskolának, melyben az oktatás az illető kisebbség nyelvén folyik. „Úgy gondoltuk, hogy ha kiharcolt jogaink vannak, akkor élnünk is kell ezekkel. A beadványhoz közel 800 támogató aláírást is mellékeltünk – állítja Gáll Ernő, az RMDSZ segesvári elnöke és városi tanácsosa. –A kérésre a tanfelügyelőség 2011. március 31-én válaszolt, elodázva a döntést. Dumitru Matei főtanfelügyelő akkor egyrészt arra hivatkozott, hogy lekéstük a terminusokat, másrészt, hogy nem jelentek még meg a törvényhez tartozó alkalmazási normák. A válaszra óvást nyújtottunk be, melyet már válaszra sem méltatott”. Gáll elmondása szerint december 13-án már a 2012/13-as tanévre kérték újból a magyar iskola létrehozását. „Most időben is voltunk, az alkalmazási normák is megjelentek, de sajnos erre a beadványunkra sem érkezett válasz. Mi több, január folyamán a tanfelügyelőség leküldte a helyi önkormányzathoz az új, általuk javasolt, 2012/13-as iskolai év segesvári iskolahálózat-tervezetét, amiben nyoma sem volt a magyar iskolának” – sorolja a tanfelügyelőség packázásait Gáll. Közben az önkormányzat is a tanfelügyelőséghez fordult, de Dorin Dăneşan polgármester írásban feltett kérdéseire sem érkezett válasz.
A városban adott lenne a körülmény, a három, magyar tagozattal is rendelkező iskola egyikében létre lehetne hozni az új, önálló tanintézetet. A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha az Aurel Moşora Általános Iskolából a román diákok helyet cserélnének a Mircea Eliade Főgimnázium magyar tanulóival. A segesvári magyarok már a leendő iskola nevére is gondoltak: az a nemzeti költőről, Petőfi Sándorról lenne elnevezve, aki a várostól alig néhány kilométerre, a fehéregyházi mezőn esett el.
„Sajnos a tanácsban, bár mindenki elismeri, hogy kérésünk jogos, tekintettel a közelgő helyhatósági választásokra, egyetlen román képviselő sem meri felvállalni és támogatni a kérésünket” – tette hozzá a Krónikának nyilatkozó RMDSZ-es politikus. Gáll Ernő keserűen jegyezte meg, a jelenlegi politikai kontextusban egyre többen vonnak párhuzamot a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a segesvári magyar iskola ügye között, szeparatizmussal vádolva a pár ezer fős magyar közösséget.
A románok jóindulatában bíznak a szentmártoniak
A dicsőszentmártoni helyzet sem különbözik a segesváritól. Itt is a három iskola magyar diákságát gyűjtené egybe a város világhírű zenészéről, Ligeti Györgyről elnevezendő új tanintézmény. „A tavaly minket is kapásból elutasítottak – mind önkormányzati, mind tanfelügyelőségi szinten. Az idén viszont reméljük, sikerül megvívnunk a harcunkat és érvényt tudunk szerezni a törvénynek” – fejtette ki lapunknak Szabó Albert helyi RMDSZ-tanácsos, volt alpolgármester.
A magyarellenes kirohanásairól ismert Adrian Alexandru Matei dicsői elöljáró egy évvel korábban azzal utasította el a magyar szülők kérését, hogy „a román és más nemzetiségű diákok, tanárok és szülők között kitűnő a viszony, és ezen nem szabad szeparatista akciókkal változtatni”. Hasonlóan járt el Dumitru Matei főtanfelügyelő is, aki az akkor frissen megjelent törvényt alkotmányellenesnek nevezte, az önálló magyar iskola létrehozásáról pedig azt írta a szülőknek címzett levelében, hogy az emberi jogokat sértene.
Míg a dicsőszentmártoniak és Szabó Albert mindmáig bízik a románság jóindulatában, a segesváriak a jogi procedúra beindítását fontolgatják. Király András tanügyminisztériumi államtitkár szerint azonban ésszerű politikai alkura volna szükség. „Csak az egyeztetés útját tudom javasolni.
Ha a Mikulás nem hoz valamelyik közösségnek egy épületet, ahol az önálló magyar iskolát működtethetné, akkor olyan politikai egyezségre van szükség, mint amilyen Marosvásárhelyen a Bolyai ügyében, Brassóban az Áprily Lajos vagy Aradon a Csiky Gergely esetében született. Ha ez nem sikerül, a románság úgymond demokratikus módon képes leszavazni az önkormányzatokban bármilyen nemes kezdeményezést” – fejtette ki lapunknak az RMDSZ államtitkára.
Szucher Ervin

2012. március 22.
Önállósodó magyar iskolák
Az új oktatási törvény életbelépése után a magyar közösségek egyre több településen, kisebb-nagyobb sikerrel igénylik az önálló magyar nyelvű iskolák létrehozását. Ez Segesváron az RMDSZ-es tanácsosok ismételt próbálkozása ellenére sem sikerült, a Maros Megyei Tanfelügyelőség szerint ugyanis megkéstek a beadvánnyal. Az Arad megyei Kisjenő-Erdőhegyen is szeretnének magyar iskolát, az év elején egy fórumot is tartottak, ahol az esetleges önálló intézmény kérdéséről tárgyaltak a helyiek. Az elmúlt tíz évben több mint tíz magyar tanintézményt sikerült önállósítani Erdélyben.
Segesváron a Mircea Eliade iskolába költöznének a román tanulók, ha sikerül kiegyezni
Ezekből négy 2011-ben indult Margittán, Nagyszalontán, illetve Nagyváradon, ahol a Szent László Római Katolikus Gimnázium egy román iskola magyar tagozatát fogadta be, valamint két vegyes iskola közti tagozat-csere folytán a volt George Coşbuc Általános Iskolából Szacsvay Imre lett. Hasonlóképpen jött létre Nagyszalontán két, vegyes tannyelvű iskolából egyetlen tanintézetbe tömörítve a magyar osztályokat az Arany János Iskolaközpont. Korábban, 2008-ban Tordán sikerült kiharcolni a Jósika Miklós Elméleti Líceum megalakulását, bár a tanintézménybe járó gyerekek itt is több épületben kaptak tantermeket. Az évek folyamán önállósodott Aradon a Csiky Gergely Főgimnázium, Brassóban az Áprily Lajos Elméleti Líceum, Máramarosszigeten a Lővey Klára Elméleti Líceum, valamint 2005. szeptember 1-jétől, 46 év után a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum újra magyar tannyelvű intézménnyé vált.
Kétéves egyezkedés
Segesváron a helyi tanácscsal és a Maros Megyei Tanfelügyelőséggel folyik a szélmalomharc. Gáll Ernő segesvári RMDSZ-es tanácsos lapunknak azt nyilatkozta, hogy kérvényt nyújtottak be a tanfelügyelőséghez, írásban kérik a választ: lesz vagy nem magyar iskola a városban. Az önkormányzati képviselő az ÚMSZ-nek úgy fogalmazott, két éve tart az „altatás” a tanfelügyelőség részéről, konkrét választ a mai napig sem kaptak. „Arra hivatkoznak, hogy már késő, mert már lezárultak az iratkozások, vagy már nem fér be a keretbe, mert az új tanév szervezése már elkezdődött” – nyilatkozta a tanácsos. Hozzátette, a segesvári polgármester már személyesen is közbenjárt, kérte a tanfelügyelőség válaszát azért, hogy a helyi iskolák támogatását eszerint igényelhessék. A román tanárok közül sokan ellenzik a magyar iskolák létrejöttét, mert attól tartanak, hogy állás nélkül maradnak, ezért arra hivatkoznak, hogy így a magyar gyerekek nem tanulnak meg románul. Gáll szerint a tanárok közül többen is elmentek a helyi tanács ülésére, ahol hangos szitkokkal kísérve hangoztatták véleményüket. „Most minden figyelem a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre összpontosul, és Segesvár kimarad a köztudatból, holott itt is ugyanaz történik” – mondta a tanácsos. Szerinte csak egy cserét kellene lebonyolítani, az egyik iskolából a magyarok átköltöznének a másikba, és fordítva: ugyanezt tennék a román gyerekek is. Matei Dumitru Maros megyei főtanfelügyelő lapunknak azt nyilatkozta, nem tehetnek semmit az ügyben, amíg helyileg nem oldódnak meg a konfliktusok, és nem jelölnek ki épületet a magyar intézmény számára. Megerősítette, a segesváriak megkéstek a kéréssel, mert most már a tanerőt sem mozgósíthatják, de ha idén, szeptember 1-je után jelzik szándékukat, a 2013-as tanévtől akár el is indulhat a magyar iskola.
A döntés a helyi tanácson múlik
Király András oktatási államtitkár megkeresésünkre elmondta, már jó ideje figyelemmel kísérik a segesvári magyar diákok helyzetét. Leszögezte: a településen jogosan kérik az önálló jogi személyiséggel rendelkező magyar iskolát. Mint mondta, jelenleg három tanintézetben is működik magyar tagozat, természetes volna egy önálló magyar iskola létrehozása, ehhez viszont arra van szükség, hogy a közösen használt épületekből egyikben helyet adjanak az intézménynek. „A döntés a decentralizáltság értelmében a városi tanácsot illeti, az oktatási minisztérium keze a jelenlegi körülmények között meg van kötve” – mondta az államtitkár. A jogi személyiséggel rendelkező iskola megalapításához nincs megszabva a gyerekek létszáma, akarat kérdése, és ez a segesvári magyarság részéről megvan, a továbbiakban egy egyezséget kellene kötni a városi tanáccsal” – magyarázta Király András.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese lapunknak elmondta, szükség van a segesvári magyar iskolára, bár különösebb beleszólásuk nincs. „Szemmel tartjuk a segesvári és a hasonló helyzetben lévő dicsőszentmártoni magyar iskolák sorsát. A főtitkárság feltérképezte a magyar iskolák iránti igényt” – mondta Magyari.
Bodó Rozália

2012. március 27.
Magyarország üdvözli a román döntést a marosvásárhelyi magyar-angol tannyelvű karról
A magyar kormány üdvözli, hogy kedden Romániában elfogadták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar-angol tannyelvű karának létrehozásáról szóló kormányhatározatot, és reméli, hogy ezzel az utolsó akadály is elhárult a magyar nyelvű képzés önállóságának útjából.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a romániai multikulturális egyetemeken a magyar tagozat megalakítását 2011 óta törvény írja elő. Ennek értelmében az intézményekben a kisebbségi oktatás számára olyan tagozatokat, részlegeket kell kialakítani, amelyek az oktatás megszervezésében autonómiával rendelkeznek.
A KIM szerint a mostani siker az egységes magyar fellépés, valamint a magyar oktatói kar és diákság kitartó küzdelmének eredménye. “Meggyőződésünk, hogy ezzel a lépéssel tovább fog erősödni az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás” – írta a KIM.
Romániában tavaly tiltakozásokat váltott ki, hogy az új román oktatási törvény által biztosított lehetőségek ellenére a MOGYE román többségű szenátusa júniusban megakadályozta a magyar intézetek létrehozását. Júliusban az okozott felháborodást, hogy az általános orvosi karon a nyolcvan költségtérítéses hely mindegyikét a román tagozatra felvételiző diákok kapták meg. Ezt később korrigálták, negyven helyet biztosítva a magyar tagozatnak. Augusztusban néhány romániai magyar fiatal több napon keresztül tüntetett, hogy az egyetemen alakuljanak magyar intézetek.
Ezt követően szeptemberben, a Krónika című kolozsvári napilap arról számolt be: a MOGYE szenátusa arról döntött, hogy nem hosszabbít szerződést több magyar nemzetiségű nyugdíjas óraadó tanárral. Az, hogy a szerződéseket nem hosszabbították meg, a lap szerint jelentősen megnehezíti a magyar tagozat működését.
Catalin Baba román oktatási miniszter kedden jelentette be, hogy a bukaresti kormány elfogadta azt a kormányhatározatot, amely egy új kart hoz létre a magyar és angol tannyelvű szakok számára a MOGYÉ-n.
A bukaresti kormány néhány módosítással azt a március 13-án közvitára bocsátott kormányhatározat-tervezetet fogadta el, amely szerint a MOGYE meglévő három kara mellett egy negyedik alakul, amely az intézményben zajló magyar nyelvű orvos-, gyógyszerész- és nővérképzést, az angol nyelvű orvosképzést, valamint a román és magyar nyelvű bábaképzést foglalja magában. A karon 325 magyar és 50 angolt tannyelvű helyet hirdetnek, a bábaképző 25 helyén pedig gyakorlatilag fele-fele arányban osztoznak a románul és magyarul tanuló hallgatók. Markó Béla miniszterelnök-helyettes, a Romániai Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi elnöke az MTI-nek kedden elmondta: hosszú viták eredménye, hogy az anyanyelvű oktatás és utánpótlás-képzés számára sikerült megfelelő feltételeket biztosítani a MOGYÉ-n. Király András, a román kormány kisebbségi oktatásért felelős államtitkára pedig úgy fogalmazott: a közvitára bocsátott eredeti tervezethez képest a kormányhatározatba bekerült az, hogy az egyetemnek azonnal neki kell látnia az új kar megszervezésének.

2012. március 28.
A kormány jóváhagyta a magyar kar létrehozatalát a MOGYE-n
A kormány keddi ülésén jóváhagyta azt a határozattervezetet, amely előírja az önálló magyar kar létrehozatalát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE).
A kormányülés végén Catalin Baba oktatási miniszter kijelentette, hogy a jogszabállyal nem “találnak fel” semmilyen új tanulmányi programot, a kormány csak a tanügyi törvény előírásainak alkalmazása érdekében lépett, ha nem teszi, “hivatali visszaéléssel” vádolhatták volna.
A miniszter elmondta, a kormány tárgyalt arról is, hogy ugyanezen az egyetemen létrehozzon egy német nyelvű kart is, ám ez egy hosszabb távú terv.
A határozattervezet, amely tíz napig közvitán volt, előírja, hogy az egyetemen magyar nyelvű kar működik majd, orvosi, gyógyszerészeti és orvosasszisztensi képzést nyújt 325 diák számára, és angol nyelvűt 50 diáknak.
– Mai ülésén a kormány az anyanyelvű oktatás szempontjából egy rendkívül fontos határozatot hozott nemcsak azért, mert a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen belül létrejön egy külön magyar kar, hanem azért is, mert ezáltal sikerült érvényt szerezni az új oktatási törvény egy fontos rendelkezésének. A kormányhatározat elfogadása azt is jelenti, hogy van még egy kapaszkodó a törvény mellett, ami megoldja a helyzetet – nyilatkozta Markó Béla miniszterelnök-helyettes kedden, a kormányülést követően.
A kormányhatározat másik üzenete, hogy nem azoknak lett igazuk, akik feszültséget próbáltak szítani románok és magyarok között, hanem azoknak, akik úgy vélik, hogy 2012-ben nem szabad visszatérni Romániában a ’90-es évek közhangulatához” – tette hozzá.
– Milyen esélye van Victor Ponta PSD-elnöknek, aki támogatásáról biztosította az USL-t, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtson be a kabinet ellen, valamint a PSD képviselőházi frakcióvezetőjének, aki közigazgatási bírósági eljárást helyezett kilátásba? – kérdeztük a miniszterelnök- helyettestől.
– Az ellenzék megtámadhatja, a kormányhatározat ugyanis tökéletesen beilleszkedik a törvényes előírásokba, és nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy úgy dolgoztuk ki és szavaztuk meg a törvényt, hogy mindezt lehetővé teszi – válaszolta Markó Béla.
Lényeges változás, hogy a kormányhatározat nyomán létrejövő karon a magyar oktatóknak módjuk lesz dönteni a magyar nyelvű oktatás különböző kérdéseivel kapcsolatosan. A kar kiépítése nehéz munka lesz, és ebben a magyar oktatókra jelentős feladatok várnak. Másrészt pedig az oktatási miniszternek és a minisztériumnak is nap mint nap oda kell figyelnie, hogy a MOGYE sorsa hogyan alakul, hogy megszülessen az érvényes charta, és a választásokban is mihamarabb érvényesülnie kell a normalitásnak” – mondta a miniszterelnök-helyettes, aki helyesnek ítélte meg, hogy pillanatig sem mondtak le arról, hogy az anyanyelvű oktatásnak megfelelő feltételeket kell biztosítanunk az orvosképzésben is.
– A közvitára bocsátott eredeti tervezethez képest a kormányhatározatba bekerült, hogy az egyetemnek azonnal neki kell látnia az új kar megszervezésének. Miután néhány nap múlva a kormányhatározat életbe lép, újra kell írni a chartát, amely az új kart is tartalmazza, meg kell szervezni a választásokat (szenátus, rektor), versenyvizsgákat kell hirdetni az oktatói és adminisztratív állások betöltésére.
Ehhez a támogatást a tanügyminisztériumnak kell biztosítania, amely jelenleg leállította az alapfinanszírozást és a fizetések folyósítását a MOGYE-n – válaszolta kérdésünkre Király András oktatási államtitkár.
– A kormányhatározat elfogadása előrelépést jelent, és azt igazolja, hogy egy jogállamban kötelező módon be kell tartani a törvényeket. Egy szűk érdekcsoport, amely országos ügyet kavart abból, ami máshol természetes, nem szegülhet ellen a törvényes előírásoknak. Nem tesz jót az egyetem hírnevének, ha továbbra is fennmarad a hónapok óta tartó feszült helyzet. El kell kezdenünk a tárgyalásokat a forráskezeléssel ideiglenesen megbízott Azamfirei Leonard professzorral. Elképzelésünk szerint az új kar két vagy három főintézetből állna – válaszolta kérdésünkre dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a magyar oktatók választott képviselője.
– Reményeink szerint az oktatási minisztérium lehetőséget biztosít arra, hogy az oktatóhiányt pótolni tudjuk, s azok helyett, akik nem vállalják, új oktatókat alkalmazzunk.
– Tartani tudják-e a jelenlegi diáklétszámot?
– A meglévő diákokat nem veszíthetjük el, az első évek számára a preklinikai tantárgyak esetében nem olyan rossz a lefedettség, s vannak tantárgyak, amelyek esetében más egyetemekről pótolni tudjuk a tanárhiányt.
Bár kétségtelen, hogy zord idők elé nézünk, szeretnénk, ha építő jellegűek lennének a tárgyalások – tette hozzá a volt dékánhelyettes, akit korábban büntetésből váltottak le ebből a tisztségéből.
*
Időközben a MOGYE román egyetemi hallgatókat tömörítő ligájának alelnöke azt nyilatkozta, hogy a diákszervezet a közigazgatási bíróságon támadja meg a MOGYE-ről szóló kormányhatározatot, amely szerinte nem veszi figyelembe a diákok igényeit és újabb feszültségeket gerjeszt. Florin Buicu, a MOGYE szakszervezetének képviselője pedig azt nyilatkozta, hogy bepereli az oktatási minisztériumot, mivel megszegték a közigazgatási döntéshozatal átláthatóságáról szóló törvény előírásait.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

MOGYE-ügy kipipálva
Elfogadta tegnap a kormány a marosvásárhelyi magyar karról szóló határozatot
„Az RMDSZ kitartó és következetes politikai küzdelme nyomán a kormányülésen elfogadtuk a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) belül az önálló magyar kar létrehozására vonatkozó kormányhatározatot” – jelentette be az Ungureanu-kabinet tegnapi ülése után Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke. A kormányhatározat elfogadására tíznapos közvita után került sor. Mint ismeretes, a koalíciós pártok március 12-i, hétfői találkozása után egyeztek meg a felek abban, hogy a március 13-i, keddi kormányülésen első olvasatban elfogadják azt a kormányhatározatot, amely a magyar kar létrehozását biztosítja a vásárhelyi egyetemen. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor és Markó Béla miniszterelnök-helyettes akkor személyesen találkoztak Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnökkel, hogy a kormányhatározat szövegéről, tartalmáról egyeztessenek.
Kelemen Hunor: csak a törvény betartását kértük
„Minden lehetséges demokratikus és politikai eszközt felhasználtunk annak érdekében, hogy a MOGYE-n megalakulhasson az önálló magyar kar, ezt szavatolja a most elfogadott kormányhatározat. Az RMDSZ nem kért mást, csak a törvény betartását. Az az áldatlan állapot, amely ezzel az üggyel kapcsolatosan kialakult, kizárólag az egyetem vezetősége miatt történt, hiszen ők voltak azok, akik nem akarták a törvényt alkalmazni. Az önálló kar megalakulása semmilyen módon nem károsítja a román nyelvű oktatást, és a szövetség nevében viszszautasítok minden olyan vádat, amely erre vonatkozik. A kormányhatározat a MOGYE magyar tanárainak és diákjainak a kezébe adja sorsuk alakítását, az RMDSZ minden olyan feladatot elvégzett, amire egy politikai alakulatnak lehetősége volt” – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Hozzátette, köszönettel tartozik az RMDSZ minden képviselőjének és szakemberének, akik szívós, rendületlen munkája nélkül nem alakulhatott volna meg az önálló magyar kar a marosvásárhelyi egyetemen.
325 magyar hely
A kormányhatározat az alkotmány 108-as cikkelyének, illetve az oktatási törvény 132-es paragrafusa 5. bekezdésének szellemében született meg. A MOGYE-n belül megalakul egy új, önálló kar, amely a következő szakokat tartalmazza: általános orvosi képzés magyar és angol nyelven, gyógyszerész-képzés magyar nyelven, valamint nővérképző magyar és román nyelven. A kormányhatározat előírása szerint az új kar köteles lebonyolítani a belső választásokat, illetve megtenni azokat az adminisztrációs lépéseket, amelyek során elfoglalják az üres állásokat. Az új, önálló kar esetében is a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Intézmény állapítja majd meg a maximális diáklétszámot. A karon 325 magyar és 50 angol tannyelvű helyet hirdetnek, a bábaképző 25 helyén pedig közel fele-fele arányban osztoznak a románul és magyarul tanuló hallgatók.
Baba: német is lesz
Cătălin Baba oktatásügyi miniszter a kabinet ülése után azt mondta: a kormányhatározat nem vezet be új oktatási programot az egyetemen, egyszerűen érvényt szerez az oktatási törvénynek, amely a tanintézményen belül szervezeti önállóságot ír elő a romániai többnyelvű egyetemeken. A tárcavezető szerint a kabinet német nyelvű orvosképzést is indítana a MOGYE-n, ez azonban távlati terv, tette hozzá.
Markó: győzött a józan ész
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ volt szövetségi elnöke szerint a kormányhatározat hosszú viták eredménye. „Mégiscsak a józan ész győzött és nem azok, akik minden módon feszültséget akartak kelteni románok és magyarok között, és akiknek részben sikerült is elrontani a közhangulatot” – mondta Markó. Hozzátette, a karnak költségvetési önállósága lesz, és az is fontos, hogy a magyar oktatói közösség maga gondoskodhat az utánpótlás kineveléséről. Király András a szaktárca kisebbségi oktatásért felelős államtitkára az MTI-nek elmondta: a közvitára bocsátott eredeti tervezethez képest a kormányhatározatba bekerült az, hogy az egyetemnek azonnal meg kell kezdenie az új kar megszervezését. A határozat határidőket is megállapít, amelyek lehetővé teszik, hogy az egyetem és az új kar vezetőségének megválasztása után ősszel már különálló kar keretében folytatódjék a magyar orvos- és gyógyszerészképzés a MOGYE-n.
Markó Béla és Kelemen Hunor együttes erővel győzködték a kormányfőt a törvény betartásának fontosságára
Kierőszakolt kar
Az önálló kar kormányhatározattal való létrehozására azért volt szükség, mert a MOGYE szenátusa az oktatási minisztérium többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó olyan egyetemi chartát megszavazni, amely utat nyitott volna a magyar nyelvű orvosképzés intézményen belüli szervezeti önállósulása előtt. A magyar tagozat megalakítását 2011 óta törvény írja elő, de ezt a tanintézmény vezetősége – az egyetemi autonómiára hivatkozva – következetesen megtagadta. Az oktatási törvény 135. paragrafusa kimondja, a multikulturális intézményekben a kisebbségi oktatás számára tagozatokat/részlegeket kell kialakítani, amelyek az oktatás megszervezésében autonómiát élveznek. A törvény a kisebbségi tagozat oktatóira bízza, hogy belső működési szabályzatot hozzanak létre, amely a tagozaton belüli választásokra is kitér, ugyanakkor azt is leszögezi, hogy ennek a szabályzatnak összhangban kell lennie az egyetem chartájával. A törvény 132. paragrafusa kimondja, alapesetben az egyetem szenátusának a határozata alapján hoz létre a kormány új egyetemi karokat. A törvénycikkely ötödik bekezdése azonban arra is kitér, hogy indokolt, rendkívüli esetben a kormány létesíthet új kart egy egyetemen belül.
Az USL támadni készül
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Victor Ponta bejelentette, hogy a szociálliberális pártszövetség bizalmatlansági indítványt terjeszt be az Ungureanu-kabinet ellen, ha etnikai szegregációt vezet be a MOGYE-n.

2012. március 30.
Kezdődhet az intézményépítkezés a MOGyE-n
A bukaresti kormány a napokban elfogadta azt a kormányhatározatot, amely egy új kar létrehozásával lehetőséget teremt a teljeskörű magyar orvosképzésre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGyE). Az RMDSZ nyomására elfogadott dokumentum közel egyéves patthelyzetet zár le, ugyanis az egyetem román vezetősége a végsőkig akadályozta a magyar oktatás szervezeti önállóságát. A magyarok azt remélik, mostmár kezdődhet az intézményépítkezés.
Az új kar tömörítené majd a magyar orvos-, gyógyszerész- és asszisztensképzést. De helyet kapna benn angol nyelvű orvosképzés, román és magyar nyelven bábaképzés is lenne.
Az elfogadott kormányhatározat háromnegyed éve tartó patthelyzet után született meg. Az egyetem román vezetősége a tavaly megjelent oktatási törvény előírásait nem tartotta be, amely önálló magyar tanszék alapítására kötelezi, sőt többszöri minisztériumi felszólításra sem módosították az egyetemi chartat. Öntörvényűen, a régi alapdokumentum szerint tartottak tisztújító választásokat. Most pedig azt mondják, hogy az oktatási tárca szemszögéből érvénytelennek vélt szenátusnak nincs módjában megalapítani a magyar kart.
Az oktatási tárca RMDSZ-es államtitkára, Király András szerint az egyetem vezetése újabb kibúvókat keres, a kormányhatározat pedig határidőket szab a magyar orvosképzés helyzetét rendező kar létrejöttének. Magyarán, áprilistól szeptemberig ki kell alakítaniuk az új struktúrát.
A román diákok az elmúlt hónapban háromszor is az utcára vonultak a magyar kar létrehozása ellen. az egyetem jövőjét féltették az etnikai elkülönüléstől. Most is bejelentették a kormányhatározatot a közigazgatási bíróságon támadják meg.
Romániában csak a marosvásárhelyi egyetemen van magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti képzés. az egykoron tiszta magyar intézetben 1960-ban alapítottak román nyelvű évfolyamokat, aminek eredményeképpen minden diák számára román nyelven zajlott a gyakorlati oktatás és ez azóta sincs másképp.
Az erdélyi magyar orvosképzés tudatos leépítése leginkább az oktatói utánpótlásban mutatkozott meg. Ameddig a rendszerváltáskor a tanári kar negyven százaléka magyar volt, mára ez az arány húsz százalékra csökkent.
Magyarország négy orvosi egyeteme máris felajánlotta a segítségét a helyi magyar kar számára. A vendégtanári program nem jelentene újdonságot. 1945-ben, az egyetem alapításakor szintén magyarországi professzorok segítségével indult el az intézményben az oktatás. Az ötlet tehát nem ördögtől való.
Duna Tv

2012. április 5.
Önállósuló magyar vonal a MOGYE-n
Magyarországi oktatókra is számíthatnak Marosvásárhelyen
A kormányhatározat értelmében a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem meglévő három kara mellett egy negyedik is alakul, amely az intézményben zajló magyar nyelvű orvos-, gyógyszerész- és nővérképzést, az angol nyelvű orvosképzést, valamint a román és magyar nyelvű bábaképzést foglalja magában. A magyar tagozat választásait csak a román tagozat vezetőivel való egyeztetések után tartják meg.
„A törvényes kereteknek megfelelő formában fogadtuk el a kormányhatározatot, nem adtunk hozzá, és nem is vettünk el belőle. Kikerült belőle a szülészképző, mert ha áthoztuk volna a román karról, az már átszervezésnek minősült volna.
Ha benne marad és megtámadják a bíróságon, a kormányhatározat is sebezhetővé vált volna” – ecsetelte a Transindex című hírportálnak a körülményeket Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
A Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Ügynökségnek (ARACIS) kell meghatároznia a beiskolázási számokat, következő, mindenek előtti lépésként azonban a magyar pedagógusoknak el kell kezdeniük a magyar kar megszervezését.
Néhány hónap áll mindössze a pedagógusok rendelkezésére, hogy nekifogjanak a magyar kar megszervezésének, a vezetők – dékán, rektorhelyettes, tanszékvezetők és egyéb vezetők – megválasztásához. Az akkreditáció megszerzése hosszú folyamat, amelynek során teljesíteni kell egy sor feltételt. „Minden szülés nehézséggel jár, aztán a gyereket fel kell nevelni. Most is ez történik: ez egy új kar, amelyen meg kell teremteni az akkreditációhoz szükséges feltételeket” – fogalmazott Kelemen. A karon várhatóan 325 magyar és 50 angol tannyelvű helyet hirdetnek meg, a bábaképző 25 helyén pedig közel fele-fele arányban osztoznak a románul és magyarul tanuló hallgatók.
Király András oktatási államtitkár szerint viszont a magyar kar akkreditálásának képlete sokkal egyszerűbb, mint ahogy azt az elmúlt hetekben többen is felvázolták. Az általános orvosi kar és a nővérképző akkreditáltnak számít, csupán a gyógyszerészeti karon van egy kisebb, de megoldható gond. „Nem kell aggódni, ez a kar is megkapja a működési engedélyt, majdnem egy év áll a vezetőség rendelkezésére, hogy akkreditáltassa” – magyarázta az oktatásügyi minisztérium RMDSZ-es államtitkára. Király szerint a kormányhatározat nem érinti hátrányosan sem az egyetem román oktatóit, sem a diákságot. „Senkinek sincs félnivalója, hisz az intézmény egyben marad, csak két karral működik. Ha egyáltalán hátrányokról beszélhetünk, akkor az az egyes hangadók presztízsvesztesége lesz, akik eddig azt hitték, hogy egyedül vannak a pályán” – fogalmazott az államtitkár. Szerinte a magyar kar már csak azért sem erősödhet a román kar kárára, mivel ez utóbbi is tanárhiánnyal küszködik.
Cătălin Baba oktatásügyi miniszter szerint a kormányhatározat nem vezet be új oktatási programot az egyetemen, egyszerűen csak érvényt szerez az oktatási törvénynek, amely a tanintézeten belüli szervezeti önállóságot ír elő a többnyelvű romániai egyetemeken. A kabinet távlati terveiben német nyelvű orvosképzés indítása is szerepel MOGYE-n.
A magyar kormány közleményben üdvözölte a MOGYE magyar és angol tannyelvű karának létrehozásáról szóló kormányhatározat elfogadását. „Ennek eredményeképpen remélhetőleg elhárult az utolsó akadály is a magyar nyelvű képzés önállóságának útjából. Az egységes magyar fellépés, valamint a magyar oktatói kar és diákság kitartó küzdelmének eredménye ez a siker. Meggyőződésünk, hogy ezzel a lépéssel tovább erősödik a magyar nyelvű erdélyi felsőoktatás” – áll többek között a nemzetpolitikai államtitkárság közleményében.
Ellenzéki bekeményítés
A kormányhatározat azonban korántsem csillapította le a kedélyeket a MOGYE-ügyben. Leonard Azamfirei, a Mogye rektora az április 2-i szenátusi ülést követően úgy nyilatkozott, hogy előbb az egyetem szenátusának és chartájának elismerésére van szükség, mivel csak megfelelő jogalapon lehet nekilátni a magyar tagozat létrehozásának.
Előbb egyeztetnének
A MOGYE magyar oktatói úgy döntöttek, hogy csak azt követően tartják meg a magyar tagozat választásait, miután megállapodnak a román tagozat vezetőivel az egyetem szervezeti felépítését és működését meghatározó charta alapelveiről – mondta el az MTI-nek Ábrám Zoltán, az orvosi kar tanára, a korábbi szenátus tagja. A magyar oktatók egyelőre csak a majdani választások alapelveit rögzítették. Ezek közül Ábrám azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a magyar nyelvű oktatás egyetemi képviselőit csakis a magyar nyelven oktató tanárok válasszák meg.
A román tagozat vezetőivel kezdeményezett tárgyalásokon a korábbi szenátus magyar tagjai képviselik a magyar tagozatot. A február 20-i szenátusi választást ugyanis bojkottálta a magyar tagozat, arra hivatkozva, hogy azt egy el nem fogadott charta alapján tartották. A távolmaradásra szóló felhívást hat magyar oktató nem vette figyelembe, őket a román oktatók beválasztották az egyetem szenátusába a magyaroknak fenntartott helyekre.
Anyaországi segítség
A Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karának dékánja, Miseta Attila a Krónikának adott interjúban jelezte: a magyar egyetemek készen állnak arra, hogy segítsenek a MOGYE magyar tagozatának felépítésében, részt vállaljanak az orvosképzésben. Elmondta, hogy a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) hívására korábban Marosvásárhelyen különböző hétvégi kurzusokat tartó magyar orvosok és egyetemisták gesztusa önkéntes felajánlás volt, a tudásukat át szerették volna adni itteni kezdő, illetve leendő orvosoknak, gyógyszerészeknek. Az akcióba bekapcsolódott valamennyi magyarországi egyetem, mindenütt támogatták ezeket a kurzusokat és az Erdélybe látogató kollégákat. A MOGYE-vezetők esetenként ellenséges álláspontja sem zavarta őket, a tudás átadását, különösképpen, ha ehhez semmiféle anyagi érdek nem fűződik, senki nem korlátozhatja. „Az én filozófiám egyszerű: annak segítünk, aki segítséget kér – fogalmazott Miseta –, esetünkben ez nem az egyetem, hanem az egyetemi oktatást támogató civil szervezet volt. Intézményi szinten is létezik kapcsolat a magyarországi egyetemek és a MOGYE között, de a RMOGYKE-vel ápolt viszony sokkal nagyobb intenzitású és lényegesen tartalmasabb. Az viszont kimondottan örömmel tölt el, hogy az egyetem jelenlegi helyzetében a magyar tanárok álláspontja, ha lassan is, de egyre biztosabban közeledik, és mára szinte mindannyian felvállalják a teljes körű anyanyelvű oktatásért folytatott harcot.”
Kijelentette: több olyan kollégáról tud, aki Nyugat-Európából vagy akár az Egyesült Államokból térne haza Magyarországra, és részt vállalna a két ország orvosképzésében. Mellettük pedig ott vannak azok az anyaországi oktatók, akik eddig is szívesen jöttek egy-egy hétvégére. „Meggyőződésem, hogy nem egy olyan kolléga akad, aki hosszabb időre is hajlandó lenne Erdélybe költözni, és hozzájárulni a képzéshez. Egyetlen marosvásárhelyi professzor felől sem akarok ítélkezni, de nem hagyhatom szó nélkül, hogy nagy hibát követett el az, aki nem gondoskodott saját utánpótlásáról. Ez valamelyest a tevékenységét is jellemzi” – mondta el a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karának dékánja. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2012. április 19.
Türelemjáték a MOGYE-n: nem szavazott a magyar rektorhelyettesről a szenátus
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa tegnap megszavazta az egyetem két román rektorhelyettesét, a magyar tagozat számára fenntartott rektorhelyettesi tisztséget azonban betöltetlenül hagyta. Leonard Azamfirei rektor közölte, a testület Dan Dobreanu és Angela Borda professzorok rektorhelyetettesi kinevezéséről döntött.
A rektor szerint azért nem határozhattak a magyar rektorhelyettes személyéről is, mert a magyar tagozat egyetlen személyt jelölt a tisztségre, a törvény szerint pedig a szenátusnak három jelölt közül kell kiválasztania a magyar tagozatot képviselő rektorhelyettest. „Sajnálom, mert mindez megnehezíti azoknak a döntéseknek a meghozatalát, amelyek szükségesek az új, magyar–angol kart létrehozó kormányhatározat végrehajtásához” – jelentette ki a rektor. Az egyetem szenátusa azt követően ülésezett tegnap délután, hogy április 12-én a minisztérium véglegesítette a rektori tisztségben Leonard Azamfireit.
Amint arról a Krónika is beszámolt, korábban Azamfirei megbízott rektorként vezette az intézményt, hiszen a tárca nem ismerte el az egyetem működését és felépítését leíró chartát, és az ez alapján megtartott választásokat. Leonard Azamfirei az MTI-nek elmondta, a miniszter immár az egyetemi chartát is elfogadja két megjegyzéssel: be kell vezetni a szövegbe a magyar tagozatra vonatkozó és az új karra vonatkozó módosításokat. „El kell fogadnunk a miniszter szavát, hiszen mégiscsak ő jeleníti meg a legfontosabb hatóságot a romániai oktatásban” – tette hozzá a rektor.
Az MTI kérdésére, hogy mikor vezetik be a magyar tagozat létét tükröző módosításokat az intézmény chartájába, Azamfirei elmondta, azt tartaná természetesnek, hogy az egyetem alapokmánya módosításában mind a román mind a magyar tagozat oktatói részt vegyenek. „Türelmetlenül várom, hogy a magyar tagozat képviselői is jelen legyenek az egyetem struktúráiban, hiszen nem normális az, hogy a román oktatók döntsenek a magyar tagozat kérdéseiről is” – jelentette ki Azamfirei.
Hangsúlyozta azonban, hogy a magyar–angol kart létrehozó kormányhatározat csakis az újonnan létrehozott kar keretében megtartandó választásokat írja elő. Király András, a romániai oktatásügyi minisztérium kisebbségi ügyekben illetékes államtitkára az MTI-nek elmondta, Cătălin Baba miniszter a múlt héten jelentős mértékben megváltoztatta az álláspontját az egyetemmel kapcsolatban azzal, hogy elismerte a rektort, és elismert minden választást azzal az utólagos kéréssel, hogy változtassák meg a chartát. „Én úgy tudom, másról volt szó a koalícióban” – jelentette ki Király András.
Az egyetem magyar tagozata április 12-én tartotta belső választásait. A magyar oktatók Szabó Béla professzort választották a tagozatvezetői tisztségre, és arról is döntöttek, kik képviseljék a magyar oktatást az egyetem szenátusában. A magyar tagozat számára fenntartott szenátusi helyek egy része betöltetlen, másik részét pedig olyan oktatók töltik be, akik figyelmen kívül hagyták a magyar tagozatnak a választások bojkottálására vonatkozó felhívását. Erdély.ma

2012. május 18.
Hírsaláta
FUNKCIÓBAN MARADT NÉHÁNY MAGYAR. Meghagyta tisztségében az új kormány az RMDSZ több államtitkárát, emellett megőrizhették posztjukat más magyar kormányzati tisztségviselők is – járt utána a Hírhatár.
Az oktatási minisztérium honlapja szerint államtitkár maradt Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke, és állítólag az új kormánynak nem is áll szándékában leváltani őt, az idei érettségi megszervezését bízná a magyar szakemberre. Továbbra is a gazdasági minisztérium államtitkára Borbély Károly, illetve államtitkári rangban az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője maradt Markó Attila. Utóbbi bizonyosan megőrizheti posztját, mert a 2009-es kormányváltáskor is a helyén maradhatott. Az RMDSZ honlapja szerint nem távolították el tisztségéből Szabó Ilonát, a környezetvédelmi tárca erdészeti igazgatóságának helyettes vezetőjét, és a fejlesztési minisztérium tanácsosa maradt Olosz Szabolcs. Nem kellett távoznia Vámos Miklósnak, a vallásügyi államtitkárság jogtanácsosának sem.
A RÉGIÓSÍTÁS ÚJ VESZÉLYE. Komolytalan és veszélyes kezdeményezés az új kormány régióátalakítási terve – vélik a szakértők. Az új kabinet, a Demokrata Liberális Párttal ellentétben, nem óriásmegyéket hozna létre, hanem megtartaná a jelenlegi 41 megyét, és létrehozná az azok fölötti struktúraként működő régiókat. Kialakításuknál azonban mind a kulturális, mind a földrajzi követelményeket figyelmen kívül hagyja. A Victor Ponta vezette kormány Székelyföldet három különböző régióba tagolná: Hargita megyét Moldvához, Maros megyét Szatmárhoz, Máramaroshoz és Besztercéhez, Kovászna megyét pedig Szebenhez és Brassóhoz sorolná. (Erdély Tévé) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. május 22.
„Ottfelejtett” államtitkárok
Három államtitkár is „képviseli” az RMDSZ-t a Szociál-Liberális Szövetség (USL) kormányában. Király András, Borbély Károly és Markó Attila annak ellenére őrizhette meg tisztségét, hogy a szövetség miniszterei és több száz alacsonyabb szinten dolgozó bukaresti szakértője elvesztette állását.
Három államtitkár is „képviseli” az RMDSZ-t a Szociál-Liberális Szövetség (USL) kormányában. Király András, Borbély Károly és Markó Attila annak ellenére őrizhette meg tisztségét, hogy a szövetség miniszterei és több száz alacsonyabb szinten dolgozó bukaresti szakértője elvesztette állását. A három államtitkár mellett amúgy az RMDSZ több kormányzati tisztségviselője, vezető beosztású szakembere is megőrizte – egyelőre – posztját.
Az oktatásügyi minisztérium honlapja szerint Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke a tárca államtitkára maradt. Lapunk érdeklődésére Király András tegnap elmondta, értesülése szerint politikai egyezség született arról, hogy az érettségi végéig megőrzi tisztségét. „Eredetileg is én voltam az érettségiztető bizottság országos elnöke, tehát nem zárkózom el e feladat elől. A vizsgák levezénylése egyébként sem kizárólag az oktatási minisztériumtól függ, és szerintem megnyugtató, hogy az új kormány átlátható vizsgáztatásra törekszik, nem vezet be radikális változtatásokat” – nyilatkozta az Új Magyar Szónak az oktatásügyi államtitkár. Hozzátette, egyelőre nincs információja arról, hogy az érettségik lejártával mi történik.
Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője is államtitkári rangban van még. „Nálunk egyelőre béke és nyugalom van, valószínűleg azért, mert ez az intézmény soha nem jelentett senki számára nagy kihívást, itt soha nem tülekedtek az ajtóknál” – magyarázta lapunknak Markó. Elmondta, váltás mindenképp várható a közeljövőben, de remélik, a cserénél az új kormány képviselői figyelembe veszik majd az RMDSZ azon javaslatát, hogy legalább egy magyar legyen a továbbiakban is a hivatal vezetőségében. „Az intézménynek mindig volt magyar anyanyelvű, vezető pozíciót betöltő képviselője. Ezért alternatív megoldásként most azt javasoltuk az USL-nek, hogy legalább egy államtitkár-helyettesi beosztást biztosítsanak. Rajtuk múlik, várjuk a válaszukat” – fogalmazott Markó Attila. Hozzátette, bár jómaga bizakodó, a Ponta-kormány tisztogatási lendületét alapul véve fennáll annak is a lehetősége, hogy semmibe veszik az RMDSZ javaslatát.
Borbély Károly, a gazdasági minisztérium államtitkára lapunknak tegnap arról számolt be, hogy tisztségét már csak papíron tölti be, be sem jár a gazdasági minisztériumba. Amint azt az ÚMSZ-nek elmondta, fel sem merült annak a lehetősége, hogy a posztján maradjon az RMDSZ ellenzékbe kerülése után. „Megszűnt az a politikai támogatás, amely engem erre a tisztségre felhatalmazott. Pár hivatalos találkozón a napokban részt vettem, útbaigazításokat is adtam az új kollégáknak, de ennyi” – fogalmazott Borbély, hozzátéve: valószínűleg a héten a hivatalos váltás is megtörténik. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. június 8.
Nem bántják a magyarokat
A megyei tanfelügyelőségeken vezető tisztségben lévő magyar nemzetiségű pedagógusokat nem fenyegeti a leváltás veszélye – nyilatkozta tegnap lapunknak Király András.
Az oktatási államtitkárt a megyei tanfelügyelőségeken elindított tisztogatási hullám kapcsán kerestük meg. Liviu Pop ügyvivő miniszter ugyanis a héten bejelentette, hogy 30 intézményvezetőtől készülnek megválni. Eddig 24 főtanfelügyelővel bontottak szerződést – 13 beadta lemondását, 11 személynek lejárt a mandátuma –, ám magyar nincs közöttük. Az összesen 21 leváltott főtanfelügyelő-helyettes között sincs magyar pedagógus.
Jelenleg Kovászna és Hargita megyében van magyar főtanfelügyelő, Hargita és Fehér megyében a Pedagógusok Háza élén áll magyar pedagógus, illetve kilenc másik megyében a tanfelügyelő-helyettesi tisztséget töltik be magyarok. Valamennyi vezető tisztségre pályázó pedagógusnak azonban versenyvizsgáznia kell a funkció betöltéséért. Király András tájékoztatása szerint a tanfelügyelők számára augusztus 22-től hirdettek versenyvizsgát, az iskolaigazgatók pedig novemberben kerülnek sorra. A jelentkezések első szakasza már le is zárult. Az államtitkár elmondta: a diákokat nem érintik a tanügyi rendszerben történt változások, az újonnan kinevezett személyek azonban akadályozhatják a már folyamatban lévő programok kivitelezését. „Ha valaki nem volt része az érettségi előkészítésének, legfeljebb annyit tehet, hogy hallgat azokra a kollégákra, akik segítettek a rendszer kidolgozásában” – fogalmazott Király. Kiemelte: utolsó fázisban vannak az érettségi előkészületek, már nem ajánlatos módosításokat hozni.
Megbundázzák a versenyvizsgákat
Ferenc Salamon Alpár, Hargita megyei főtanfelügyelő elmondta: nem ismeri a tanügyminisztérium „feketelistáját”. Szerinte akár az is elképzelhető, hogy a főtanfelügyelők menesztéséről szóló nyilatkozat, csak célirányos hangulatkeltés volt, aminek már van hatása: több megyében is önként mondtak fel az intézményvezetők. „Valószínűleg a választásokig egyetlen főtanfelügyelő pozíciója sincs veszélyben” – fogalmazott a főtanfelügyelő. A versenyvizsgának viszont nem látja értelmét, ugyanis a korábbi években az nyert, akit akartak, hogy nyerjen. A főtanfelügyelő ugyanakkor elismerte, hogy őt is politikai alapon nevezték ki funkciójára. „Ha valaki úgy látja, hogy szakmaiatlanul végeztem a munkámat, akkor lecserélhetnek, de a beosztásba egy technokratát nevezzenek ki” – mondta a főtanfelügyelő.
Keresztélyt már próbálták leváltani
Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta: semmilyen értesítést nem kapott arról, hogy a Kovászna megyei tanfelügyelőség éléről bárkit is leváltottak volna. Úgy tudja, a leváltási hullám egyelőre nem érintette a Kovászna megyei tanfelügyelőséget, de számít arra, hogy a jövőben bármi megtörténhet. Keresztély Irma az ország legrégebben tisztségben lévő főtanfelügyelője, mintegy 15 éve látja el ezt a tisztséget, annak ellenére, hogy a román pártok több ízben is megpróbálták leváltani.
Halász Ferenc: politikai tisztogatás
Halász Ferenc Temes megyei tanfelügyelő-helyettes sem tud arról, hogy távoznia kellene posztjáról. A szakember azonban úgy véli: az eddigi leváltásoknak egyértelműen politikai célja van. „Lehet, hogy néhányan nem végezték rendesen a munkájukat, de a leváltásoknak nem ez az oka. A dekoncentrált intézmények vezető posztjaira a hatalmon lévők saját embereket hoznak” – nyilatkozta Halász. Úgy véli: akiket most kineveznek és tisztségüket versenyvizsgával is megerősítik, kormányváltás esetén is nehéz lesz elmozdítani a helyükről. „Hamarosan az érettségizők és a nyolcadikosok is vizsgáznak, bonyodalmakat okozhat, ha új emberek az előkészületek ismerete nélkül kerülnek be a rendszerbe” – mondta a tanfelügyelő-helyettes az esetleges új intézményvezetők kinevezéséről.
Horváth Sz. István, Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. július 10.
Reálisak az érettségi eredmények
A diákok valódi tudását tükrözik az idei katasztrofális érettségi eredmények, vélekednek a szakemberek, akik szerint a diákok tanuláshoz való negatív hozzáállása legalább olyan mértékben hozzájárult a siralmas teljesítményhez, mint az oktatási rendszer hiányosságai. A megkérdezettek kivétel nélkül úgy gondolják, a probléma megoldását a differenciált, kétszintű érettségi bevezetése jelentené, hiszen nem várható el, hogy a szakközépiskolában végzett tanulók ugyanabból a tananyagból vizsgázzanak, mint a gimnáziumokban felkészített diákok.
Fellebbeznek. Országszerte több tízezer óvást nyújtottak be a gyenge eredményt elért érettségizők
Amint arról beszámoltunk, a vasárnap közzétett adatok szerint országos szinten, az óvások elbírálása előtt a diákoknak mindössze 43 százaléka vette sikerrel a megmérettetést, több erdélyi megyében pedig az 50 százalékot sem érte el az átmenési arány. A tegnapi nap folyamán országszerte több tízezren fellebbeztek az eredmények ellen, az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket 13-án, pénteken függesztik ki.
A gimnáziumok jól teljesítettek
Király András, az oktatási minisztérium államtitkára a Krónikának úgy nyilatkozott, tulajdonképpen nem meglepő az idei érettségi eredménye, több tanfelügyelőség a próbavizsgákon elért jegyek alapján ennél is rosszabb teljesítményre számított. Mint mondta, több tényező is hozzájárul a katasztrofális végeredményhez, azonban legalább az méltányolandó, hogy a tavalyi és idei érettségi minősítések valóban a diákok tudását tükrözik. „Több éve tartó áldatlan helyzettel állunk szemben, hiszen a diákok hosszú idő óta mindenféle szelekció, megmérettetés nélkül jutnak egyik szintről a másikra. A nyolcadik osztály után szervezett kisérettségi például továbbtanulás szempontjából nem releváns, hiszen a rendelkezésre álló helyek alapján mindenki bejut kilencedik osztályba” – fejtette ki Király. Mint mondta, fontos megjegyezni, hogy a gimnáziumok többségében az érettségi átmenési arány elérte a 80 százalékot, 50 százalék alatti teljesítményről a szakközépiskolák esetében beszélhetünk. „A szakközépiskolák végzősei számára a tételsorok egyértelműen nehezebbek, mint az átadott tananyag, ezért egyértelműen differenciált érettségire lenne szükség. A diákok hozzáállása is jelentős mértékben változott, így amíg nincs elképzelés arról, hogy mi legyen azokkal, akik nem akarnak iskolába járni, elméleti oktatásban részt venni, addig marad a mostani helyzet” – vélekedett az RMDSZ-es államtitkár. Király András szerint ugyanakkor sok esetben a pedagógusok hozzáállásával is probléma adódik, a diáklétszám megtartásának érdekében ugyanis egyes esetekben a tanárok „lazítanak” a tananyagon, elnézőbbek a tanulókkal szemben. Hangsúlyozta, az oktatási rendszer reformjára vonatkozó elképzelések is sorra megbuktak az elmúlt évtizedekben, a tavalyi tanügyi törvényt sem alkalmazták a cselekvéstől való félelem, a fennálló rendszer ridegsége miatt, az utolsó, valódi arculatváltást eredményező, Andrei Marga nevéhez kötődő reform óta nem történt igazi változás. Azzal kapcsolatban, hogy a székelyföldi megyékben az országos átlagnál jóval gyengébben teljesítettek, az államtitkár kifejtette, a legnagyobb problémát Hargita és Kovászna megyében is a diákok iskolával szembeni morálváltása jelenti. Hozzátette, érthetetlen, hogy a székelyföldi iskolákban az idei érettségin nem román nyelv és irodalomból, hanem matematikából teljesítettek legroszszabbul a diákok.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásifőtitkár-helyettese értékelésében szintén hangsúlyozta, a középiskolákban végzett magyar fiatalok több mint 70 százaléka sikeresen érettségizett. Mint mondta, a korábbi évek eredményei miatt ijesztőek lehetnek az idei statisztikák, ezért fontos kiemelni, hogy a gimnáziumok magyar végzettjei körében az országos szinten mért átmenési arány megközelíti a 80 százalékot. Hozzátette, emiatt várhatóan nem csökken jelentősen az egyetemekre jelentkező magyar hallgatók száma a tavalyi adatokhoz képest, az esetleges visszaesés pedig leginkább demográfiai okokra vezethető majd vissza. „Éppen azon fiatalokról van szó, akik számára a sikeres próbatétel és a felsőfokú továbbtanulás a fő cél. Ugyanakkor sajnos a szakközépiskolák fiataljai továbbra is kis arányban érettségiznek, az idei eredmények mélypontot jelentenek, több szakközépiskolában egyetlen vizsgázónak sem sikerült az érettségije. Kiemelkedő volt azok száma is, akik befejezték ugyan az utolsó középiskolai tanévet, de meg sem jelentek a vizsgákon” – részletezte Magyari. Hozzátette, természetesen egyenlő mértékű figyelmet és támogatást kell kapniuk mind az elméleti, mind a szakközépiskoláknak.
Valós tudást tükröznek az eredmények
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő szintén úgy vélte, a diákok valós tudását tükrözi az idei érettségi eredménye, szerinte ugyanakkor önámítás lenne, ha a pótérettségin könynyebb tételekkel próbálnák feltornászni az átmenési arányt. A tanfelügyelő kifejtette, már a nyolcadikos képességvizsgán elkezdődik az ördögi kör: a diákok bármilyen eredménnyel bejutnak a középiskolába. A tanárok nem buktatják meg az elvártnál gyengébben teljesítőket, hiszen ha csökken a diáklétszám, megszűnik az osztály, így elveszíthetik állásukat. Hangsúlyozta, az elmúlt évig érettségin is segítették a vizsgázókat, az egyetemen pedig szintén bevételi forrást jelent a hallgató, és az is előfordulhat, hogy a rendszeren éppen csak „átevickélő” fiatalok visszakerülnek a tanügybe pedagógusként. „Az elmúlt két évben végre vettük a bátorságot, és szembenéztünk a tényekkel. Most arra van szükség, hogy az egész rendszert gyökeresen átgondoljuk” – szögezte le Keresztély Irma. A főtanfelügyelő szerint a diákokat, a tanárokat és a rendszert is terheli a felelősség a katasztrofális eredmények miatt. A diákok nem motiváltak, nem tanulnak, a szülők túl nagy elvárásai miatt nincsenek sikerélményeik, az iskolában tanultaknak pedig később nem veszik hasznát. „A pedagógusok munkamorálja sem megfelelő, túlterheltségre panaszkodnak, holott más országokban sokkal többet dolgoznak a tanárok, a romániai heti 18 órás átlaghoz képest. Angliában például hetente 29 órát tanítanak. Az érettségi típusú feladatokat ráadásul nem gyakorolják eleget a diákokkal” – magyarázta a főtanfelügyelő. Mint mondta, az oktatási rendszer is felelős, az új tanügyi törvényt másfél év alatt sem sikerült alkalmazni, nem dolgozták ki az új típusú tanterveket, nem készültek el az új tankönyvek. Keresztély Irma szerint nem a román nyelvtudás hiányosságai miatt teljesítettek gyengén a Kovászna megyei diákok, hiszen román nyelv és irodalomból az átmenési arány meghaladta az 50 százalékot. Mint mondta, a végzősöknek inkább matematikából, fizikából és kémiából akadtak nehézségeik, a diákok 60 százaléka megbukott. Kovászna megyében egyébként 32 százalék volt az óvások benyújtása előtt a sikeresen érettségizők aránya, míg tavaly meghaladta a 44 százalékot.
Differenciált érettségi, feltételekkel
Nem tartja elvetendő ötletnek a többszintű érettségi bevezetését Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes, aki azonban csak azzal a feltétellel véli jónak ezt a megoldást, hogy azoknak, akik először alacsony szintű, egyetemi felvételire nem érvényes érettségi vizsgát tettek, lehetőségük legyen bármikor emelt szintű vizsgán megmérettetni, amennyiben mégis tovább szeretnének tanulni. Kéry ugyanakkor kifejtette, az idei érettségin a román- és a matematikajegyek rontották az átlagot. A megyében az átmenési arány a tavalyihoz képest egy százalékkal emelkedett, elérve az 53 százalékot. Legjobban a kis létszámú egyházi iskolák teljesítettek, a nagyváradi magyar gimnáziumok eredményei pedig nem sokban térnek el az elmúlt évi teljesítménytől.
Országos szinten reális eredmények születtek az idei érettségin – értékelte lapunknak Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes, aki rámutatott, a Kolozs megyei eredmények jobbak az országos átlaghoz képest. A megyében egyébként a vizsgázók 54 százaléka érettségizett sikeresen, az arány tavaly is hasonló volt. Kérdésünkre a főtanfelügyelő kifejtette, egyetért a kétszintes érettségi bevezetésével, ugyanis irreális elvárás, hogy a matematikát heti két órában tanuló szakközépiskolás ugyanazt a teljesítményt nyújtsa, mint a tantárgyat heti négy órában tanuló gimnazista. „Kolozs megyében elsősorban a szakközépiskolák végzőseinek osztályzatai rontották az átlagot, Kolozsváron például az átmenési arány két magyar középiskolában is meghaladja a 80 százalékot” – magyarázta Péter Tünde.
Rontják az átlagot a tavaly megbukottak
A Maros megyei diákoknak alig több mint 45 százaléka érettségizett sikeresen, Ştefan Someşan főtanfelügyelő szerint pedig az arány akár 60 százalék körül is mozoghatna, ha a vizsgákon nem vettek volna részt a tavaly elbukottak, akik többsége idén sem érte el a 6-os átlagot. A nemrég kinevezett főtanfelügyelő is úgy vélekedett, a gyenge eredmények elsősorban a mindenki számára azonos vizsgaanyagnak tudhatók be, ezért mindenképpen be kellene vezetni a differenciált érettségit. Ezzel szemben egyes vizsgafelügyelők szerint csakis a diákokon múlt az országos szintű gyenge eredmény. A Bolyai Farkas Gimnáziumban előfordult, hogy a vizsgázó Mihai Eminescu egyik verse helyett egy Caragiale-művet elemzett, egy másik végzős pedig arra kérte a felvigyázó tanárt, hogy amennyiben elalszik vizsga közben, egy idő után ébressze fel.
A megszigorított vizsgakörülmények miatt várható volt a drasztikus átlagcsökkenés Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában is, Hargita megyében ugyanis idén először használtak megfigyelőkamerákat. A megye három tanintézetében – a gyergyóditrói Puskás Tivadar Iskolaközpontban, a gyergyóalfalvi Sövér Elek Iskolaközpontban, valamint a zetelaki P. Boros Fortunát Középiskolában – egyetlen diáknak sem sikerült az érettségije. A székelyföldi térségben az átmenési arány ugyanakkor messze elmarad az országos átlagtól, a diákoknak alig harmada, 30 százalékuk vizsgázott sikeresen. Bartolf Hedwig tanfelügyelő úgy nyilatkozott, a kamerák miatt szigorúbbak voltak a vizsgafeltételek, sokan pedig egyetlen tantárgyból buktak meg, így az augusztusi pótérettségin jó eséllyel javíthatnak. Lakatos Mihály, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium igazgatója úgy nyilatkozott, nem a tételek nehézségi szintje miatt születtek gyenge eredmények, sokkal inkább a megnövekedett szigor okozta a siralmas teljesítményt.

2012. szeptember 6.
Két utat kínál az érettségi jövőtől: egyetem vagy mesterség
Király András: megszépítik a valóságot az intézkedéssel
A szenátus oktatási szakbizottsága szerdán elfogadta a kétszintű érettségi bevezetésére vonatkozó törvénytervezetet, illetve a vizsga megszervezését és lebonyolítását előíró dokumentumot. Amennyiben a szenátus plénuma is rábólint a kétszintű érettségi bevezetésére – amelyet a 2011/1-es oktatási törvény 2016 nyarától kezdődően tett volna kötelezővé – akkor a 2012/2013-as tanévtől a diákok már választhatnak a kétféle záróvizsga között. A kétszintű érettségi voltaképpen azt jelenti, hogy a maturandusok maguk dönthetik el: olyan vizsgán vesznek részt, amely a felsőoktatásba való felvételit nem, a munkaerőpiacon való elhelyezkedést viszont lehetővé teszi. Király András oktatási államtitkár elismerte a kezdeményezés bevezetésének pozitívumait, de azt sem hallgatta el, hogy ily módon megszépítik azt a valóságot, miszerint a végzősök 60 százaléka nem képes átmenő jegyet szerezni az érettségin.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. szeptember 18.
Andronescu: az RMDSZ csak tíz helyet kért a MOGYÉ-n
Az RMDSZ-t teszi felelőssé Ecaterina Andronescu tanügyminiszter és Ioan Groza a tárca főigazgatója azért, mert a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen idén csak húsz fizetéses helyet biztosít a minisztérium az ösztöndíjas helyekről lemaradt magyar felvételizőknek.
Ennyit kért az RMDSZ – állítja a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület vezetője, Ádám Valérián.
Király András államtitkár szerint a fizetéses helyek számát nem a politikai pártok vagy a szaktárca határozza meg, hanem az egyetemek szenátusa.

Az oktatási miniszter a MOGYE-helyekről: „Ennyit kért az RMDSZ”
Az RMDSZ-t teszi felelősé Ecaterina Andronescu oktatásügyi tárcavezető és Ioan Groza minisztériumi főigazgató azért, mert a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) az idén csak húsz fizetéses helyet biztosít a minisztérium az ösztöndíjas helyekről lemaradt magyar felvételizők számára. „Ennyit kért az RMDSZ” – hárította el a felelősséget a két tisztségviselő, állítja Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára. Király András államtitkár szerint azonban a fizetéses helyek számát nem a politikai pártok vagy a szaktárca határozza meg, hanem az egyetemek szenátusa. Azért sem a minisztérium okolható, hogy a magyar diákok felvételi eredményei gyengébbek a román jelentkezők átlagánál.
Az oktatási minisztérium előtt tüntetnek a magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti képzést felkaroló egyesület vezetői
A román nemzetiségű diákokkal szembeni diszkriminatív döntés miatt a civil szervezet képviselőjét, aki többedmagával napok óta Bukarestben, a minisztérium épülete ellen tüntet, a miniszter fogadta. „Ecaterina Andronescu a támogatásáról biztosított és kérte a tüntetés abbahagyását, hangsúlyozván, hogy a szaktárca teljesítette az RMDSZ, a fizetéses helyekre vonatkozó kérését. Előttünk hívta fel Király András államtitkár urat és kihangosította a telefont. A rövid beszélgetésből kiderült, hogy a szövetség politikusai valóban csak húsz fizetéses helyet kértek a magyar diákok számára és nem annyit, amennyit a RMOGYKE, a szülők és a diákok javasoltunk Kelemen Hunor elnöknek, az egyetem vezetőinek és a minisztériumnak” – nyilatkozta a Krónikának Ádám Valérián.
Amint korábban beszámoltunk róla, az orvosi és gyógyszerészeti képzést felkaroló egyesület vezetői, a vonal alatt maradt diákokkal és szüleikkel egyetemben az RMDSZ szövetségi elnökéhez fordultak segítségért. Az érintettek negyven fizetéses helyet igényeltek az általános orvosi karon (akárcsak 2011-ben, amikor szintén bukaresti beavatkozásra volt szükség a helyek bővítésére), valamint további tizenöt helyet a fogorvosin.
„Ha a tavaly a magyarság negyven helyet kapott és az idén húszat, akkor a matematikai logika szerint jövőben már egy sem jut. Éppen ezért nem csak az államilag támogatott helyek, hanem a fizetéses helyek számát is szabályozni kellene” – vélekedett a RMOGYKE titkára, aki szerint ha ebben az ügyben a minisztérium nem lép, az egyetem román többségű szenátusától nem várható megoldás.
„A miniszter asszony elmondta, hogy így is nagyon nehezen tudta rávenni a MOGYE vezetőségét a helyek bővítésére. Ecaterina Andronescu azt is elárulta, hogy a minisztérium azon dolgozik, hogy a magyar oktatás helyzete már valahogy rendeződjön a MOGYE-n” – számolt be a találkozóról Ádám. Hozzátette: a tárcavezető és munkatársai az utcai tiltakozó akció abbahagyására kérték, mondván, hogy az esernyős tüntetésükkel a román nacionalisták malmára hajtják a vizet.
„Valóban nagyon nehezen lehetett meggyőzni az egyetem vezetőségét, hogy szavazza meg azt a húsz helyet a magyar tagozatnak” – ismerte el lapunknak Király András államtitkár, hozzátéve, hogy a RMOGYKE-vezető többi állítása viszont már nem felel meg a valóságnak. Az RMDSZ tisztségviselője szerint, ha Ádám Valérián és azok, akik felbiztatták, hogy Bukarestben tüntessen, jobban ismernék a törvényt, akkor tudnák, hogy a fizetéses helyek számát nem a politikai pártok, de még csak nem is a szaktárca határozza meg, hanem az egyetemek szenátusa. Azért meg végkép nem a minisztérium okolható, hogy az utóbbi két évben a magyar diákok felvételin elért eredménye lényegesen gyengébb a román jelentkezők átlagánál.
„Egy kerek órán át próbáltam magyarázni a három tüntetőnek a helyzetet. Úgy tűnt, a szülő és a diák megértette, a tiltakozás kezdeményezője nem. Holott itt törvények betartásáról van szó” – nyomatékosította a Krónikának Király. Felvetésünkre, hogy a törvény leple alatt a magyarellenes döntéseiről elhíresült MOGYE-szenátus jövőtől akár végérvényesen kiszoríthatná a fizetéses helyekről a magyar fiatalokat, az RMDSZ-es államtitkár abbéli reményét fejtette ki, miszerint a nemsokára elkezdődő tanév alatt mindenki átértékeli viszonyát a törvényhez és a magyar struktúrák létrehozásához.

2012. szeptember 19.
Brassai Attila: a minisztérium tudna segíteni a MOGYE-helyek ügyében
Szinte semmilyen esélyt nem lát a magyar közösség igényeinek kielégítésére Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre (MOGYE) tanára, a magyar karok létrehozásának ügyében is aktív Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke. Közben aláírásgyűjtés indult a MOGYE magyar fizetéses helyeinek bővítéséért.
„Az eddig is magyarellenesen viselkedő szenátus semmiképpen nem fogja megszavazni, a minisztérium esetleg besegíthet” – fejtette ki a Krónika megkeresésére kedden Brassai. Kérdésünkre, hogy miért ennyire biztos a MOGYE-vezetők negatív hozzáállásában, Brassai csak annyit mondott, hogy az intézményben tanárként eltöltött eddigi tizenkilenc év alatt volt ideje kiismerni bizonyos kollégái nacionalista megnyilvánulásait.
A professzor ugyanakkor cáfolta Ecaterina Andronescu miniszter és Király András államtitkár korábbi kijelentését, miszerint az oktatási tárcának semmiféle beleszólása nem lehet a fizetéses helyek elosztási politikájába. „Ha a minisztériumnak nem lenne beleszólása, akkor a tavaly miként szabhatta meg kormányrendelettel, hogy negyven helyet adjanak a magyar diákoknak?” – kérdezett vissza Brassai Attila.
Eközben internetes aláírásgyűjtést kezdeményezett a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) annak érdekében, hogy a MOGYE-re felvételiző magyar diákoknak is ugyanannyi fizetéses hely jusson, mint román nemzetiségű társaiknak. A napok óta Bukarestben, a minisztérium épülete előtt tüntető Ádám Valérián, a RMOGYKE titkára ugyanakkor arra szólította fel az RMDSZ-t, hogy ne fogadja el a megalázó húsz fizetéses helyet, amit – mint beszámoltunk – a szövetség politikusai és Ecaterina Andronescu tárcavezető közbenjárására sikerült kicsikarni az egyetem szenátusától.
„Az RMDSZ követelje a szaktárcától, hogy a MOGYE-n, mint multikulturális egyetemen, már az induló tanévben és hosszú távon is a fizetéses helyek 50 százalékát biztosítsák a magyar diákok számára” – nyilatkozta a civil szervezet titkára, aki szerint nem egyik vagy másik politikai pártnak kellene döntenie a helyek elosztásáról. Mint ismeretes, míg az elmúlt években az egyetem vezetősége egyenlő módon osztotta el a fizetéses helyeket, már a tavaly megpróbálta kirekeszteni a magyar diákokat. Akkor a még kormányon lévő RMDSZ-nek sikerült negyven helyet kicsikarnia az oktatási tárcán keresztül, az idén viszont ez a szám megfeleződött.
„Az RMDSZ közbenjárásával 20 fizetéses helyet biztosított a minisztérium a magyar fiatalok részére, miközben az egyetem szenátusa ugyanennyi hellyel bővítette a román tagozatot is. A magyar felvételizők és szülők a 20 helyet megalázóan kevésnek tartják, ezek elfogadását a magyarság egyenjogúságának feladásaként tekintik” – áll a RMOGYKE szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. Az eredetileg meghirdetett 155 fizetéses helyre az egyetem vezetősége mindössze öt magyar diákot szándékozott felvenni. A magukat diszkriminálva érző magyar felvételizők és szüleik petícióban követelték az egyetem vezetőségétől, az oktatási minisztériumtól és az RMDSZ elnökétől a fizetéses helyek paritásos elosztását a MOGYE-n, de az október elején kezdődő tanévben beérték volna 55 hellyel is, amelyből negyvenre az általános orvosi karon, tizenötre a fogorvosi karon lett volna szükség. A RMOGYKE petícióját az egyesület weboldalán, valamint ezen a linken lehet aláírni.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár).

2012. szeptember 20.
Adám Valerián, az RMOGYKE titkárának felhívása egy 220 napos tüntetésre
Felhívás a magyarsághoz!
Egyre több vád ér bennünket az RMDSZ-esek részéről, hogy értelmetlenül üldögélünk Bukarestben az Oktatási Minisztérium előtt, mivel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusa autonómiával rendelkezik és nem köteles több fizetéses helyet biztosítani a magyarságnak. Arra kérnek, hogy köszönjük meg az RMDSZ-nek, hogy 20 helyet kiharcolt a magyar oktatásnak, elégedjünk meg ennyivel, és ne irigykedjünk, hogy a románok 155 helyet biztosítottak számukra (100-at az általános orvosi karon, 30-at a fogorvosi karon, 25-öt a gyógyszerészeti karon).
Király András államtitkár úr az egyetemi autonómiára hivatkozva lerázza a felelősségét a válláról, azt tanácsolva, hogy a magyar fiatalok tanuljanak jobban. Ha az államtitkár úr vette volna a fáradságot megtekinteni a román és a magyar felvételizők névsorát megértette volna, hogy a magyarok ugyanolyan jól teljesítettek a felvételin mint a román kollégáik, csakhogy a román felvételizők többen voltak, így az egyszerű matematika szerint is természetes dolog, hogy közülük többen vannak nagyobb eredményekkel.
Az államtitkár úr vádjaira reagálva a felvételizők jogosan mondhatják az RMDSZ-nek, hogy végre teljesítsenek ők is legalább olyan jól, mint a román kollégáik, ha nem akarnak a tartalékpadra kerülni. Tisztelt Magyarság!
Újra tanúi vagyunk, hogy a megválasztott képviselőink megpróbálnak rávezetni arra, hogy a sorsunknak része az állandó meghátrálás. Teszik most ezt éppen az egyetemi autonómiára hivatkozva. Az RMDSZ csak akkor lenne képes átérezni hibáit ha a busás bérének csak a felét kapná. Ez viszont soha nem fog megtörténni, mivel a románság figyel az őt hűségesen kiszolgálókra. Így együttérzésre egyelőre ne számítsunk!
Király András államtitkár úr megfogalmazta, hogy miért nem jár nekünk ugyanannyi fizetéses hely mint a románoknak, egy olyan egyetemen amely magyar egyetemként jött létre és a magyar professzorok tették híressé. Ha ez a két tény nem elég indok egy politikusnak a követelések folytatásához, akkor már rég nem a mi szolgálatunkban állnak.
Mivel az RMDSZ nem hajlandó semmit sem tenni a fizetéses helyek egyenlő elosztása ügyében, kérem a magyarságot, hogy írják alá az alábbi, az ügyben elindított online petíciót, és a hozzászólások cellájában írják meg a véleményüket, tanácsaikat, hogyan tudnánk hatékonyabban küzdeni a jogainkért.
http://www.petitieonline.com/osszefogas_a_fizeteses_helyek_megszerzese_celjabol_a_mogye_ugyben
Amennyiben szeptember 28-ig nem a teljesítik a követeléseinket, én, mint Ádám Valérián, vállalom, hogy megszervezem az Oktatási Minisztérium előtti esernyős tüntetést a következő felvételi vizsgákig, azaz 2013. júliusig, de ehhez a magyarság széleskörű támogatása is kell, mivel nem olcsó csatározásról van szó. A támogatások kezelését a MOGYE magyar oktatóira bíznám, és átláthatóvá tenném, hisz egy az emberi jogokért szervezett tüntetést támogatni nem számít bűncselekménynek. Elmondhatom, hogy csak egy hete tüntetünk a minisztérium előtt, és máris érezzük a feszültséget. Ha kitartunk egy évig, nem lesz kőnyű dolguk a minisztérium vezetőinek az orruk előtt állandóan elviselni, miközben a média szeme előtt leszünk. A tüntetés a MOGYE-én folyó magyar nemzet diszkriminációja ellen lenne megszervezve.
Kiszámolva a tüntetés költségeit: 220 napon át 3 személy részére kellene szállást és ellátást biztosítani Bukarestben. Ha a tüntetést népszerűvé tennénk, a jelentkezőknek is büszkeség lenne a részvétel. Ha más optimista ötletek is vannak a MOGYE rendezésére örömmel csatlakozom a megvalósitásához. Ádám Valérián
00-40-742152767
Erdély.ma.

2012. szeptember 23.
A magyar pártok közös fellépését sürgeti a RMOGYKE
Ádám Valerián, a RMOGYKE ügyvezetője és pár fős csapata egy hete Bukarestben tüntet az Oktatási Minisztérium előtt – feliratozott orvosi ruhákban és narancssárga esernyőkkel. Ádám az orvosin működő magyar tannyelvű oktatás hátrányos megkülönböztetése ellen tiltakozik, és a román tagozatéval azonos beiskolázási keretet követel, hisz idén a magyar tagozatnak csak 20 fizetéses helyet különítettek el. Ioan Groza minisztériumi főigazgató és Ecaterina Andronescu tanügyminiszter állítása szerint: „csupán ennyit kértek”. Ádám Valerián az RMDSZ-nek, az EMNP-nek és az MPP-nek a tüntetésbe való bekapcsolódását sürgeti.
„Ioan Groza nem értette tiltakozásunk okát, hisz teljesítették a fizetéses helyek kibővítését az orvosin, azaz 20 magyar nyelvű tandíjas helyet biztosítottak. Ebből a beszélgetésből rájöttünk, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nem járt közben ügyünkben, hisz mi leadtunk egy petíciót, amelyben kértük a közbenjárását a 40 általános orvosi, illetve a 15 fogorvosi hely megszerzéséhez” – mondta el Ádám.
Király András, oktatásért felelős államtitkár is megerősítette azt, hogy az RMDSZ nem fordult írásos kéréssel a szaktárcához, amelyben a helyek száma szerepelt volna, hanem csak a fizetéses helyek bővítését kerték, de hozzátette, hogy a tandíjas helyeket nem minisztériumi rendelettel szabályozzák, hanem az egyetem szenátusának hatáskörébe tartozik, és a tárca kizárólag az államilag támogatott helyekre van befolyással.
Király András szerint a magyar oktatás „megtűrt” a román tanárok részéről, ezért fizetéses helyekkel terhelni a jó szándékukat nem lehetséges. „Az államtitkár úr elmondása szerint nem találja hatékonynak a tüntetésünket, de megerősítést kaptunk, hogy a következő két hétben az egyetemen elindul a magyar oktatás rendezése, a magyar főtanszékek létrehozása, a szenátus tagjainak bővítése és a magyar rektor-helyettes megválasztása” – állítja Ádám.
„Andronescu miniszter asszony is a támogatásáról biztosított, és kérte a tüntetés abbahagyását, kiemelve, hogy az RMDSZ kérését a fizetéses helyekre vonatkozóan teljesítette. Elmondta, milyen nehézségek árán sikerült meggyőzni a MOGYE vezetőségét a helyek bővítésére, ezért ebben az évben újabb tandíjköteles helyek indítását nem tudja vállalni” – mondta el Ádám.
Ádám Valerián legfrissebb információi szerint dr. Szabó Béla, a MOGYE rektor-helyettese Bukarestben személyesen beszélt Andronescu tanügyminiszterrel, és a tárcavezető kijelentette, hogy idéntől nem számíthatnak semmiféle pozitív változásra, sem a tandíjas magyar nyelvű helyek bővítését illetően, sem az önálló tanszékek megalakítására vonatkozóan.
„Mi a tüntetést folytatni fogjuk mindaddig, amíg a szavakból tettek nem lesznek, emellett várjuk az RMDSZ, MPP és EMNP bekapcsolódását az ügybe” – szögezte le Ádám Valerián.
Pál Piroska
Kozpont.ro; Erdély.ma

2012. szeptember 25.
RMOGYKE: az RMDSZ csapdába csalta a MOGYE magyar tanárait
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) született egyezség megkötése után keményen egymásnak esett az RMDSZ és a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) vezetősége.
A civil szervezet titkára, Ádám Valérián azt állítja, hogy a szövetség csúcspolitikusai csapdába vezették az intézmény magyar tanárait, hisz a szombaton megkötött paktum betartására sem határidő, sem garancia nincs. Ráadásul a magyar közösség megalázását látják abban, hogy a nacionalista megnyilvánulásaikról elhíresült intézményvezetők – Constantin Copotoiu volt és Leonard Azamfirei jelenlegi rektor – leszögezték, nem hajlandók rektorhelyettesi tisztségben látni a magyar oktatók választottját, Szabó Bélát. Ádám Valérián ugyanakkor azt állítja, hogy az RMDSZ elárulta a diákságot, mivel lényegesen kevesebb fizetéses helyet kért a magyar felvételizők számára, mint amennyit a román fiatalok kaptak.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke felelőtlennek nevezte a RMOGYKE, s a szervezet titkárának megnyilvánulásait, szerinte ezek nem használnak a magyar nyelvű oktatás ügyének. „Hogy állíthat valaki olyat, hogy a húsz hely nem jelent semmit, amikor egy hónappal korábban még egyetlen helyről sem volt szó?!” – háborgott Borbély. Ádám másik kijelentésére reagálva, miszerint az RMDSZ csapdába sétáltatta a MOGYE magyar oktatóit, az RMDSZ csúcspolitikusa úgy vélte: egy ilyen kijelentés elsősorban a tanárokat sérti.
A RMOGYKE közleménye szerint az RMDSZ-nek az a bűne, hogy az elmúlt huszonkét év alatt nem sikerült visszaállítania vagy létrehoznia egy magyar tannyelvű állami egyetemet. Borbély László egyáltalán nem tartja sikertelenségnek a hétpontos megállapodás megkötését. „Miért beszélnénk sikertelenségről, amikor a MOGYE román tanárainak nemtetszése ellenére is Victor Ponta kijelentette és a szerződésbe foglaltatta, hogy márpedig a magyar vezetők megválasztása a magyar közösségre tartozik, vagy a magyar tanerői gárda felpótlása a magyar rektorhelyettes feladata lesz. Persze mindezt a MOGYE szenátusának is meg kell szavaznia, de ha nem lenne ez a kiindulópont, ami a hét végén született, kérdem én: honnan mennénk tovább?” – kérdezett vissza a bírálóknak üzenve Borbély László.
A RMOGYKE titkára a tegnap reggel RMDSZ – most vagy soha címmel egy nyolcperces videófelvételt tett közzé a Youtube megosztón, melyen a szövetség több vezetőjét hazugsággal vádolja és lemondásra szólítja fel. Ádám Valérián Pinokkió-klubtagoknak nevezi az RMDSZ volt és jelenlegi elnökét, Markó Bélát és Kelemen Hunort, a párt politikai alelnökét, Borbély Lászlót, valamint Király András oktatásügyi államtitkárt, akiknek kinagyított fényképeire jókora faorrot toldott.
A RMOGYKE titkára azok után fakadt ki az RMDSZ politikusaira, miután az Erdélyi Magyar Televízió Többszemközt című múlt heti műsorában a szövetség volt elnöke, Markó Béla cinikusnak és veszedelmesnek nevezte azt, ahogy egyesek a „pálya széléről bekiabálva” bírálják a szervezetet, amiért nem kért a románokéval azonos számú fizetéses helyet a magyar felvételizők számára. „Most nem mi osztjuk a helyeket sem a MOGYÉ-n, sem másutt. Próbálunk közbenjárni, hogy ne romoljon a helyzet, hanem esetleg javuljon” – mutatott rá a tévéműsorban Markó, arra emlékeztetve a szövetség bírálóit, hogy az RMDSZ rendkívül kemény volt a MOGYE ügyében. Szerinte nem a pályán kívülieknek kellene bekiabálniuk, hogy nem ennyi, hanem annyi fizetéses helyet kellett volna kérni.
A Pinokkiónak titulált Borbély László és Király András nem kívánt reagálni a már számos látogatót vonzó, a szerzője és szereplője által pamfletnek szánt videófelvételre. „Nem foglalkozom vele, és nem is érdekel. Az, hogy egy ilyen felvétel születhetett csak azt bizonyítja, hogy egyesek nem érzik az ügy súlyát, különben nem alacsonyodnának le ide” – nyilatkozta lapunknak Borbély.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
?;;; ?2012

2012. szeptember 28.
Zilahon tanácskoztak a fiatal magyar pedagógusok
Az RMDSZ szakpolitikusainak jelenlétében pedagógus-találkozót tartottak pénteken Zilahon. A beszélgetésen jelen volt Kelemen Hunor szövetségi elnök, Seres Dénes, a Szilágy megyei RMDSZ elnöke, valamint Király András oktatási államtitkár, Kötő József, Pethő Csilla és Farkas Anna-Lili parlamenti képviselők, Szabó István Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettes, Borsos Károly László tanügyi tanácsos.
„A cél az, hogy tájékoztassunk és tájékozódjunk” – köszöntötte a meghívott szakembereket és a jelenlevő, közel 150 pedagógust Seres Dénes. Kiemelte, szükség van arra, hogy az oktatásban levő gondokat a szakmában tevékenykedők megbeszéljék, és közösen találják meg a lehetőségeket ezek képviseletére, illetve orvoslására az elkövetkező négy évben.
Kelemen Hunor szövetségi elnök az oktatási kérdések kormányzati képviselete kapcsán elmondta: amikor az RMDSZ ellenzékbe került, igyekezett párbeszédet kezdeményezni a kormányzást átvevő koalícióval annak érdekében, hogy mentsék, ami menthető az elmúlt években kivívott jogokból.
„Ez elsősorban az oktatás területén létfontosságú, hisz a magyar oktatás szempontjából nincs számunkra kompromisszum. Éppen ezért egy olyan jelentős területen, mint az oktatás, nem szabad a kormányzati szerepünket feladni, szakpolitikusaink révén jelen kell lennünk a döntéshozatalban” – fogalmazott a politikus.
A szövetségi elnök szerint nehéz olyan helyzetben kompromisszumokat keresni, amikor szívük szerint kritizálnák a jelenlegi kormányt, azonban amikor oktatásról van szó, nem tehetjük azt, hogy csak demagóg kritikákat fogalmazzanak meg, ahogyan azt más pártok teszik. „Véleményem szerint a magyar oktatás nem jobboldali vagy baloldali, és számunkra szükséges az olyan egyezségek kialakítása, amelyek által elérjük, hogy ne sérüljön a magyar oktatás, ne váltsák le a magyar szakembereinket és ne csorbuljanak az elért eredményeink” – jelentette ki.
Röviden kitérve az elmúlt hetekben a MOGYE ügyében történt előrelépésekre Kelemen Hunor leszögezte: a kormány az oktatási törvény módosítására készül, azonban az RMDSZ nem fogja engedni, hogy a megszerzett jogokhoz hozzányúljanak.
A szakmai találkozón a jelenlevő pedagógusok részletekbe menően beszélgettek az oktatási törvény különböző előírásairól, ezek gyakorlatba ültetésének nehézségeiről, illetve a Szilágy megyében tapasztalható egyéb oktatási gondokról.
maszol.ro

2012. október 1.
Magyarellenes kampánycsörte
El sem hinnénk, ha nap mint nap nem szembesülnénk azzal, hogy az egykor demokratikus köntösben és alapelveken szerveződött RMDSZ létezésének huszonharmadik esztendejében nemtelen módon egyeduralomra tör, és lelkiismeret-furdalás nélkül rúgja fel a demokrácia játékszabályait.
De most, hogy gőzerővel elkezdte választási kampányát, s hol a válogatott cigány legényekből álló szövetségi képviselők tanácskoznak, hol úgynevezett ifjúsági szervezetüknek osztják az észt, s feszítenek minden kisebb vagy nagyobb magyar esemény helyszínén, egyre kiábrándítóbb mondatok hagyják el szájukat. Alig hisz az ember fülének, szemének, hogy ennek a viszonylag nagy, meglehetősen jól szervezett, pénzzel kitömött magyar pártnak – mert érdekszervezet mivoltát rég feladta – itt és most az a legfontosabb, hogy a két kisebb magyar pártot lejárassa, vezetőit gyalázza. Kelemen Hunor például szombaton a zilahi SZKT-n arcrezdülés nélkül harsogta a szónoki emelvényről: „Megvédjük a magyarságot az MPP-től és az EMNP-től.” Háborogtak ellenük, pletykálkodtak is rémüldözve – az ilyen kiválasztott férfiaknak ugyanvalóst jól áll –: azt hallották, Tőkés László még arra a pimaszságra is képes, hogy Marosvásárhelyen induljon a parlamenti választásokon. Borbély, Markó, Frunda hitbizományában! Király András, a tanügyminisztérium magyar oktatásért felelős államtitkára igazi alattvalóként fejtegette: az RMDSZ-nek rá kell ébresztenie híveit, hogy nem választani mennek, hanem egyszerűen szavazni. Nesze neked, demokrácia! Markó Béla megszállottan ismételgette, amit tizenöt éve hajtogat: összefogni csakis az RMDSZ egyre zsugorodó ernyője alatt kell, lehet, szabad. Másfajta egységet – fejtegette – nem tud elképzelni. Oly sok gond és baj tiporja az erdélyi magyar társadalmat, hogy az RMDSZ kicsinyes, a magyarság soraiban való ellenségkép-keresése, kizárólagosságra való törekvése felháborító. Kisebb-nagyobb megszakításokkal legalább tizenöt évet a hatalomban töltöttek, igaz, főképp kussoltak vagy tünékeny megoldásokért talpaltak, részt vettek néhány népnyúzó döntés meghozatalában és végrehajtásában. Önmagukat nem gyalázhatják, s mert minden román pártnak lefeküdtek, velük is kesztyűs kézzel bánnak. Kibe rúghatnának e nagy kampánycsörtében? Saját fajtájukba. Ami a múlt héten a szenátusban megesett, előrevetíti, mekkora a kurázsija, s ennek függvényében milyen nagy esélye lesz e leendő nagy és remek parlamenti képviseletnek például az ország területi-adminisztratív átalakításának vagy az alkotmány módosításának vitájában. S azt is, valóban ők-e azok, akik megóvhatnak attól, amiben társtettesek: a visszarendeződés veszélyétől.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. október 2.
Aradi Magyar Napok megnyitója
Akarnunk kell nemzetünk feltámadását!
Tegnap, az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatának a megnyitóját az evangélikus-lutheránus templomban 10 órakor kezdődött ökumenikus istentisztelet képezte, ahol a bevezető zsoltárt nt. Gyurkócza Aranka evangélikus börtönlelkész, illetve nt. Jakab István evangélikus helyettes lelkész olvasták fel. Igehirdetésében nt. Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész Kosztolányi Dezső Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok című költeményéből kiindulva, elmondta: az Aradi Magyar Napokra készülve, az elmúlt héten két olyan eseményben volt része, amelyek meghatározzák nem csak a maga, de az egész családjának a további életét. Ekkor tette le – feleségével és 3 gyermekével – a magyar állampolgársági esküt. A zászló mellett állva, a Himnusz alatt könnyekig meghatódott, amiért az anyaország végre valódi gyermekeiként öleli keblére az elszakítottakat. Két nappal ezelőtt részt vehetett Ópusztaszeren a Nemzeti Összetartozás Parkjának a felavatásán, ahol Orbán Viktor miniszterelnök kihangsúlyozta: minden magyar felelősséggel tartozik minden magyarért. Nem véletlenül történt mindez Szent Mihály ünnepén, az elszámolás napján, amikor mindnyájunknak el kell számolnunk a ránk bízott feladatok elvégzésével. Kiderül, ki volt megbízható, jó pásztor az elmúlt évben. Mert mi, magyarok hajlamosak vagyunk, hogy az elmúlt évek, évtizedek vagy évszázadok sikertelenségeiért, nemzeti tragédiánkért Istent hibáztassuk, noha Ő mindig is szeretett, a nyája közé hívott bennünket. Nem Isten hibás a kevés gyermekünkért, a megszűnő iskoláinkért, a templomainkat látogató egyre kevesebb hívőért, a magyarságukat feladó testvéreink tetteiért. Pedig hát, Aradon igazán vannak olyan dicső elődeink, akik példaként állhatnak előttünk a nemzetért való áldozatvállalásban, az ügyünkért tanúsított kitartásban. Az aradi 13 példát adott nekünk minderről, amikor nemzeti hovatartozástól függetlenül, a magyar szabadság oltárán áldozták életüket. Nem csak értük, de Istennek hálát kell adnunk a világ legszebb anyanyelvéért, amit nekünk adott, illetve minden olyan magyarért, akik a tudományokban, a zenében, a sportban vagy bármilyen téren hozzájárultak nemzetünk hírnevének, elismertségének a növeléséhez. Az Úristen nem pusztulásra, hanem megmaradásra teremtett bennünket. Az ellenünk ágáló erők sok akadályt gördítettek a boldogulásunk útjába, szították a testvérharcot eladdig, hogy ama szégyenteljes december 5-én, a nemzet nagyobbik része megtagadta elszakított testvéreit. Most viszont Isten mindnyájunkat munkára hív, a munkatársaivá akar tenni nemzetünk felvirágoztatásában, amit viszont magunknak is akarnunk kell. Ez tehát most a legnagyobb feladat, hogy a Szentlélek erejétől áthatva akarjuk a megújulást, a feltámadást, aminek az elkezdéséhez jó alkalom kínálkozik az Aradi Magyar Napokon – zárta igehirdetését nt. Kovács Zsombor. A szertartás ökumenikus jellegéhez híven, a református egyház részéről Komádi Sándor, a katolikusok nevében Matekovits Mihály olvasott fel az Evangéliumból.
Nt. Jakab István megköszönte nt. Kovács Zsombornak az igei szolgálatot, az elöljáróknak, illetve a híveknek a részvételt. Miután Konyelicska István felügyelő a gyülekezet nevében köszöntötte a résztvevőket, Faragó Péter parlamenti képviselő, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Király András oktatási államtitkár, Cziszter Kálmán, Kocsik József és Farkas Viktória elöljárók nevében Bognár Levente aradi alpolgármester, megyei RMDSZ-elnök kért szót. Amint hangsúlyozta, Aradon vagyunk, és a civilszervezetekkel, az egyházakkal összefogva továbbra is lenni akarunk, mert a 13 önfeláldozó magatartásának, kitartásának méltó örökösei kívánunk maradni. A továbbiakban Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója elszavalta Arany Jánostól Walesi Bárdokat majd a közös Miatyánk és áldás után Vörösmarty Mihály A vén cigány című költeményét. Az Aradi Magyar Napok nyitóünnepsége nemzeti imánk megszólaltatásával, majd a gyülekezeti teremben szeretetvendégséggel zárult. Nagy kár, hogy a lélekemelő szertartáson a vasárnap délelőtti időpont miatt alig 80-an vehettek részt.
Balta János

2012. október 5.
SZKT, vagy amit akartok
Markó Béla volt RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) zilahi ülésén arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a kommunista zsarnokságból nemrég kilábalt országunkban aggasztóvá válik a visszarendeződés veszélye.
Tudjuk, hogy mit jelent ez, de ha nem tudnánk, akkor se reménykedjünk, ők majd megmondják. (Mi az, hogy majd? Most!) Világosan, feszes logikával, íme: ha veszély van, akkor félni kell – vagy legalábbis nem árt óvatosnak lenni –, gyanakvónak és bizalmatlannak kell lenni mindenkivel és mindennel szemben, ami újszerű. Össze kell zárni, szól a figyelmeztetés, képileg és fogalmilag pedig: juhnyáj viharban, esetleg hadi alakzat, kinek melyik tetszik. Csüggedni persze nem kell, mert nekünk, romániai magyaroknak van egy szövetségnek álcázott politikai pártunk, az egységes és oszthatalan RMDSZ személyében, az erő tehát velünk van, nem hagy el minket... soha!
Az egyetlen és kizárólagos politikai képviseletünk megvéd minket. Kiktől is? Mindenekelőtt az MPP-től és az EMNP-től – ez a kissé meredek, de alig meglepő, frappáns válasz Kelemen Hunor éppen regnáló RMDSZ-elnök szájából hangzott el. Ha megkérjük a romániai magyarság állatorvosát, hogy fejtené ki ezt részletesebben, akkor vélhetően jön az unos-untiglan ismételgetett duma: viszályt akarnak szítani köztünk, acsarkodó szekértáborok ádáz gyűlöletét exportálja az anyaország romlott politikai elitje az erdélyi tündérkertbe, ahol minden nagyon jó volt, mindennel meg voltunk elégedve mindaddig, míg ezek a mesterséges alakulatok létre nem jöttek. (Persze, ki lehet ezt fejteni hosszan „orbánozva” is, de nem érdemes!) Az én olvasatomban a helyes értelmezés így hangzik: ők, politikai képviseletünk felkent papjai megóvnak minket a belső ellentétektől, a szóváltástól, a nyilvánosság előtt zajló politikai cirkusztól (értsd politikai vita), az érvek és ellenérvek ütköztetésétől, a választott képviselőink elszámoltatásától, sőt, ha kell, megvédenek minket saját magunktól is. Mert a romániai magyar választópolgár védelemre szorul, önmagában életképtelen, éretlen, tudatlan és naiv, egyszóval elesett, olyan, aki a bölcs, tapasztalt és jól értesült előljáróira kell, hogy hagyatkozzék, másképpen neki annyi.
Kelemen Hunor az RMDSZ új generációjához tartozik, de azért nem annyira fiatal, hogy ne élte volna át a ’89 előtti mostoha időket, tehát akárcsak Markó, nagyon is tudja, hogy mit beszél. Ha valaki veszi magának a fáradtságot, és belelapoz a boldog emlékű kommunista pártsajtóba (másmilyen sajtó akkortájt ugye nem is volt), akkor ezt a gondolatmenetet, ezt a félelemkeltést, ezt az erőszakosan görcsös féltést és az azzal szükségképpen együttjáró, képmutató küldetéstudatot fellelheti ott is. Úgy tűnik tehát, a vészjelzés jókor jött: kísértet járja be Romániát, a kommunista visszarendeződés kísértete, hogy egy nagy klaszszikust parafrazáljak. Kedves romániai magyar polgártársaim, nem árt résen lenni!
Engedtessék meg nekem, hogy a zilahi SZKT szellemiségét Bibó István tekintélyével szegezzem szembe. A 20. századi magyar politikai gondolkodás talán legnagyobb alakját azért idézzük itt meg, mert ő valami olyasmit mondott, hogy a demokrácia „a nép uralma, közelebbről egy olyan politikai rendszer, amelyben a nép, vagyis az átlagemberek összessége abban a helyzetben van, hogy vezetőit meg tudja válogatni, ellen tudja őrizni, és ha kell, el tudja kergetni.” Nos, uraim, döntsék el maguk, teljesül-e ez a feltétel a romániai magyarságra vetítve? Fontolják meg, teljesülhet-e egyáltalán, ha nincs választási alternatíva. Bibó úgy látta, hogy demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a kritikától stb. Nála sokkal bölcsebb RMDSZ-es elöljárók viszont veszélyekről, védelemről és persze ennek nyomán egységről beszélnek. Csak ne lenne olyan ismerős ez az egész... Nincs miért szépítenünk a dolgot: a romániai magyarság politikai egypártrendszerben élt mindaddig, ameddig az RMDSZ lehetséges magyar váltópártjai meg nem alakultak. A „zilahi bölcsek” (sic!) ezt a korábbi áldatlan állapotot tartanák üdvösnek... Visszarendeződés? Az!
Félreértés ne essék, a fentebb idézettek nem azért igazak, mert Bibó mondta, hanem azért, mert különösebb szellemi erőfeszítés nélkül belátható, hogy nyilvános politikai vita nélkül egyszerűen nem létezik demokratikus politikai közélet. Ha a közügyeket nem lehet megvitatni az állampolgárok széles körű részvételével, akkor sem a képviselőink erényeit, sem azok hibáit nem láthatjuk. Nem tudjuk eldönteni, hogy kibe szorult politikai bölcsesség és kibe nem, nem tehetünk különbséget a magánérdekeit hajkurászó korrupt politikus és a közjót folyamatosan szem előtt tartó elöljáró között. Másfelől, ha elvakítanak minket a szenvedélyeink, a vágyaink és főként a félelmeink, akkor indulatosan ítélünk, nem pedig megfontoltan és mérlegelve.
Egyik esetben szavazunk, a másik esetben választunk. A kettő közti különbséget nem lehet eléggé túlbecsülni. Király András az SZKT-n erre is egyértelmű direktívát fogalmazott meg, amikor azt mondta, hogy az RMDSZ-nek nem választani, hanem szavazni kell elvinnie az embereket. Őszinte, de a romániai magyar választópolgárt lesújtó vélemény ez, azt feltételezi ugyanis, hogy a polgártársaink képtelenek önállóan gondolkodni és helyesen dönteni.
Egy közösség egészséges politikai ösztönei azon múlnak, hogy fel tud-e halmozni sok-sok évnyi hasznos politikai tapasztalatot. Ez pedig a maga során csak úgy lehetséges, ha tagjai minél szélesebb körben, folyamatosan, generációról generációra élhetnek politikai szabadságukkal, alkalmuk van arra, hogy a nyilvánosság előtt mérlegre tegyék véleményüket. Szabadon társulhatnak közös célok megvalósításáért anélkül, hogy ezekhez a kezdeményezésekhez valamiféle felsőbb szintű jóváhagyás vagy támogatás szükségeltetne. Egy valóban szabad és „egészségesen” működő politikai tér arról ismerszik meg, hogy a legegyszerűbb és legjelentéktelenebb polgár közérzete is jó, jövőképe pedig alapvetően derűs. Nos, elég csak körülnézni mindenkinek a saját környezetében, és nehéz szívvel ugyan, de gyorsan levonhatja a következtetést: sokan vannak, akik az ismerősök, családtagok, munkatársak közül az elmúlt 15–16 évben hagyták el az országot, még többen vannak viszont, akik itthon maradtak ugyan, de csalódottak, kiábrándultak, és teljes közönnyel viseltetnek a közügyek iránt. Pedig ezeknek az embereknek is voltak/vannak vágyaik, terveik és van a közösségi ügyekre vonatkozó véleményük, csak éppenséggel nem volt azokra kíváncsi eddig senki.
Az RMDSZ történelmi felelőssége elsősorban nem abban rejlik, hogy foggal-körömmel ragaszkodik a kizárólagos hatalomhoz – noha egy demokratikus értékeket valló politikai alakulat már önmagában ezért is elmarasztalható. Hanem azért, mert immár tizenhat éve politikai kiskorúságban tartja a romániai magyarságot. Ez a közösségre nézve sokkal nagyobb veszélyt rejt magában, mint az ellenséges többségi társadalom nyomasztó túlsúlya. A parlamenti választásokat előkészítő zilahi tanácskozás az elmúlt másfél évtized arroganciát és zavarodottságot elegyítő RMDSZ-ét vetíti elénk. Nem jó hír ez nekünk, politikai ellenfeleiknek, de talán még nagyobb csalódást keltő hír a romániai magyar választópolgárok számára.
Ilyés Szilárd A szerző tudományos kutató, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének alelnöke