Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. január 12.
Helyi kényszerházasságok
Január 20-ig kaptak tegnap határidőt az RMDSZ és a PD-L megyei vezetői arra, hogy megkössék helyi koalíciós megállapodásaikat, s elosszák egymás közt a megyei intézményvezetői posztokat. Az RMDSZ négy államtitkárjelöltjét nevesítette.
Több helyen fogcsikorgatva, ám már mától leülnek tárgyalni a helyi szintű együttműködésről az RMDSZ és Demokrata– Liberális Párt (PD-L) megyei vezetői. A „vidéki” politikusok január 20-ig kaptak a két alakulat országos vezetőitől határidőt arra, hogy aláírják a helyi megállapodást, amelynek tartalmaznia kell az úgynevezett dekoncentrált intézmények igazgatói posztjának egymás közti elosztását is.
Minderről Markó Béla szövetségi elnök számolt be annak a Bukarestben tartott tanácskozásnak a végén, amelyen a két koalíciós partner megyei politikusai ültek – első ízben – egy asztalhoz. A találkozón az RMDSZ és a PD-L országos vezetői is részt vettek.
Lapunk úgy tudja, a megbeszéléseken nagy vitát váltott ki, hogy milyen kritériumok alapján számolják ki megyénként a magyar igazgatók arányát a dekoncentrált intézmények élén. Végül az a megállapodás született, hogy az RMDSZ a magyar lakosság arányában részesüljön megyénként a tisztségekből.
„Felmerült, hogy az RMDSZ politikai súlyának arányában kapjunk megyénként posztokat. Ez több tisztséget jelentett volna, ám az is precedens nélküli eredmény, hogy végre számolnak a magyarság számarányával a helyi vezetői posztok elosztásakor” – mondta lapunknak Kovács Péter.
Az RMDSZ területi szervezeteiért felelős ügyvezető alelnök arra számít, hogy a helyi megállapodások aláírása, az igazgatói posztok elosztása nem lesz zökkenőmentes. „Abban az esetben, ha megyei szervezetek sehogy sem tudnak dűlőre jutni, az RMDSZ és a PD-L országos vezetősége segít feloldani a nézeteltéréseket” – magyarázta Kovács.
Kiss nem lát esélyt
Nézeteltérések márpedig lesznek, mert több helyi RMDSZ vezető vonakodik partnernek elfogadni a demokrata-liberálisokat.
„A PD-L-vel való megyei együttműködést sajnos sötéten látom, ugyan is eddig arról voltak híresek, hogy mindent megígértek, de aztán semmit nem tartottak be. Nem hiszem, hogy ez most változni fog, de természetesen a remény hal meg utoljára” – nyilatkozta lapunknak Kiss Sándor Bihar megyei elnök a PD-L-s politikusokkal tartott találkozó után. Szerinte a tanácskozáson elsikkadtak a mondanivalók. „Három órát beszéltünk a semmiről” – értékelte a találkozót.
Kérdésünkre, hány igazgatói posztot szeretnének Bihar megyében, az elnök elmondta: ha rajtuk áll, az összeset. „A PD-L azt szeretné, ha előbb a helyi együttműködésben állapodnánk meg, s utána osztanánk el az igazgatói tisztségeket. Mi fordítva szeretnénk” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Kiss, aki nem lát esélyt arra, hogy a tíznapos határidő alatt ki tudjanak egyezni a PD-L-vel.
László: nem szeretjük egymást, de tárgyalunk
Az RMDSZ és a PD-L közötti viszony Kolozs megyében sem éppen rózsás, legalábbis László Attila alpolgármester, megyei RMDSZ-elnök szerint. „Úgy látom, ez az egész akarat kérdése. Ha meg akarjuk oldani a problémákat, megtaláljuk az eszközöket is ezeknek a megoldására” – nyilatkozta az Új Magyar Szónak a politikus.
László elmondta, Kolozs megyében 84 intézményvezetői posztot szeretnének. „Felhívtam a demokrata párti kollegák figyelmét arra, itt az ideje, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk a szakmaiságra. Nézzük át, hogyan teljesítettek az eddig kinevezett személyek. Emellett azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a párbeszéd a két párt között legyen civilizált” – mondta az alpolgármester.
László bízik abban, hogy az előírt tíz nap alatt ki tudnak egyezni a demokrata-liberálisokkal. „Számunkra most az is fontos, hogy kiderüljön, kire számíthatunk: csak a mi minisztereinkre, vagy a PD-L-sekre is” – tette hozzá a Kolozs megyei elnök.
Négy fontos kormányzati pozícióra nevezte meg az RMDSZ jelöltjeit tegnap a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Eszerint Tánczos Barna a regionális fejlesztési, Borbély Károly a gazdasági, Moldován József a távközlési minisztériumnál kap államtitkári tisztséget, míg Gáti István a kormányfőtitkár helyettese lesz – miután kinevezéseiket a miniszterelnök is aláírja.
A külügyi, az oktatási és a mezőgazdasági államtitkári poszt várományosáról még nem született döntés. Úgy tudjuk azonban, hogy Niculescu Tóni külügyi államtitkár az egyetlen jelölt a tisztségre, a hivatásos diplomata kinevezését Teodor Baconschi miniszter is támogatja. Az oktatási államtitkári posztért Király András volt Arad megyei képviselő és Pásztor Gabriella jelenlegi minisztériumi vezérigazgató verseng egymással.
A mezőgazdasági államtitkári tisztségre közel tíz javaslat érkezett a megyei szervezetektől, „kirostálásuk” még nem történt meg – tudtuk meg Kovács Péter ügyvezető alelnöktől. Tájékoztatása szerint az ügyvezető elnökség hamarosan a SZÁT elé terjeszti azoknak a jelölteknek a névsorát, akiket a megyei javaslatok közül a poszt betöltésére alkalmasnak talál. A SZÁT „politikai és szakmai” szempontok alapján dönt a jelöltekről, akiket sok esetben meg is hallgat a testület.
Cseke Péter Tamás, Fleischer Hilda. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. január 17.
Király és Niculescu államtitkárok lesznek
Az Oktatási és Kutatási Minisztérium RMDSZ által kijelölt államtitkára Király András, a Külügyminisztériumban pedig Niculescu Tóni fogja betölteni ezt a tisztséget – döntött ma a Szövetségi Állandó Tanács.
(rmdsz tájékoztató) Forrás: Transindex.ro

2010. január 18.
Államtitkárokat nevesített az RMDSZ
Markó Béla RMDSZ-elnök szombaton, Kolozsváron, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) ülését követő sajtónyilatkozatában hangsúlyozta: a szövetség oktatási államtitkárnak Király Andrást, az aradi Csíky Gergely Líceum igazgatóját, volt képviselőt, míg külügyminisztériumi államtitkárnak Niculescu Tónit jelöli, aki már régebb is betöltötte ezt a tisztséget.
A mezőgazdasági államtitkár személyéről a jövő héten döntenek. „Fel szeretném gyorsítani ezeket a döntéseket, mivel nem engedhetjük meg magunknak, hogy több héten át csak ezzel foglalkozzunk – mondta Markó, hozzátéve: „minél jobban képzett és rátermett embereket szeretnénk jelölni.”
Markó a SZÁT-ülés után azt is közölte a sajtó képviselőivel, hogy nem lesz magyar alprefektus Kolozs megyében. „A Demokrata-liberális Párttal történő egyeztetések eredménye mindig kompromisszum” – vélte Markó.
Az RMDSZ egyelőre hat államtitkárt és egy kormányfőtitkár-helyettest ad a kormánynak. Az hogy lesz-e hetedik államtitkára a szövetségnek, az a kormány végleges szerkezetétől függ.
N.-H. D. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

2010. január 19.
A magyar nyelvű oktatást is érinti a romániai pedagógusok létszámcsökkentése
Románia magyarlakta megyéiben jóval kevesebb pedagógusi állás szüntethető meg az anyanyelvi oktatás megvédése érdekében, mint a főként románok lakta megyékben – állítják az érintett tanfelügyelőségek vezetői a román kormány pedagógusok elbocsátására vonatkozó tervéről.
Az illetékesek szerint a magyartanárokat azért nem lehet elbocsátani, mert ezáltal az anyanyelvi oktatás kerülne veszélybe. A magyarlakta térségekben az oktatási minisztériumnak csökkentenie kellene a megszüntetendő pedagógusi állások számát - írja a Krónika című kolozsvári napilap keddi számában.
Keresztély Irma, Kovászna megyei főtanfelügyelő a lapnak elmondta, hogy a romániai főtanfelügyelők néhány napja egyeztettek a pedagógusok létszámcsökkentéséről Oana Badea oktatási államtitkárral. Keresztély Irma a találkozón felhívta a figyelmet a Kovászna, Hargita és Maros megyei különleges helyzetre, majd átiratban is kérte az oktatási tárcától, hogy módosítsák a Háromszéken leépítendő állások számát.
A megyei főtanfelügyelő szerint a kisebbségi oktatás helyzetét figyelembe véve Kovászna megyében legalább százzal kevesebb állást tudnak felszámolni, vagyis 221 helyett 121-et. A szaktárca képviselői azt javasolták, hogy számolják fel az állástöredékeket, a pluszórákat, és ily módon csökkentsék a költségeket.
Pásztor Gabriella, a szaktárca kisebbségi oktatásért felelős igazgatója a Krónika megkeresésére elmondta, hogy jogosnak tartja a kovásznaiak felvetését, és elképzelhető, hogy a tárca az elbocsátásoknál figyelembe veszi a kisebbségi oktatás sajátosságait.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által oktatási államtitkári tisztségre javasolt Király András szerint az anyanyelvi oktatás mindenképpen sajátos elbírálás alá esik, hiszen a szórványban nincs mód az osztályok összevonására, ami lehetővé tenné a tantestületek létszámának csökkentését.
Az Arad megyei politikus a lapnak elmondta, hogy egyelőre a minisztérium helyzetét megnehezíti, hogy a költségvetését már jóváhagyták, és kénytelen a meghatározott összegből gazdálkodni. Forrás: MTI

2010. január 20.
Államtitkárként a kisebbségi oktatásért fog felelni Király András – A barikád másik oldalán
A kormányzati szerepvállalással a népszerűtlen döntések következményeit is vállalnia kell az RMDSZ-nek, a tanügyben is – állítja Király András Arad megyei RMDSZ-elnök, az oktatási minisztérium új államtitkára.
A Csiky Gergely Iskolacsoport jelenlegi igazgatója saját megfogalmazása szerint a barikád másik oldalára áll, de a magyar nyelvű oktatás érdekeit fogja szem előtt tartani, még akkor is, ha a legújabb rendelkezések kész tények elé állítják, és a költségvetés szűk mozgási teret enged.
– Az RMDSZ-nek fenntartott államtitkári tisztséget a Szövetségi Állandó Tanács döntése értelmében kaptam meg, de csak azután foglalhatom el a hivatalt, miután a miniszterelnök aláírja a kinevezést – nyilatkozta Király András. – Erre sor kerülhet néhány napon, vagy héten belül. Szeretném ezt a félévet lezárni a Csikyben, és csak azután munkába állni a minisztériumban. Ott a kisebbségi oktatás lesz a fő feladatom, de bizonyára más munkaköröket is kapok majd. Ez az államtitkárság felelt eddig például a parlamenttel való kapcsolattartásért.
– Nem hálátlan feladat most államtitkárnak lenni, amikor számos népszerűtlen intézkedést, karcsúsítást készítenek elő a tanügyben?
– Valóban nehéz időszak ez, de az RMDSZ felvállalta a kormánytagságot, aminek ez is velejárója. Reméljük, racionalizálni tudjuk a kormány elképzeléseit. A közösségnek jogos elvárásai vannak az RMDSZ-szel szemben a kormányzati szerepvállalás okán, de a mostani állapotok nem hasonlíthatók a 2004 és 2008 közötti időszakhoz. Eddig a hatalom halogatta, hogy hozzányúljon a közszférához, most megteszi ezt. Hogy úgy mondjam, a barikád másik oldalára állunk, a végrehajtást képviseljük.
– Az a közhangulat, hogy az RMDSZ asszisztál a kis létszámú – főleg magyar – iskolák bezárásához, ami többek között a fejkvóta-rendszer eredménye.
– A tanügyi törvényben és az Országos Oktatási Paktumban is vannak kitételek, amelyek a kisebbségi oktatás esetében pozitív megkülönböztetést alkalmaznak, és azon leszünk az RMDSZ-szel, hogy észszerű, elfogadható változások legyenek. Azok az átiratok, amelyeket a tanügyminisztérium minden megyébe elküldött, és amelyek alapján sokan kész ténynek veszik bizonyos iskolák bezárását, inkább felmérő jellegűek, még nincs eldöntve semmi.
– Megszűnnek iskolák, vagy sem?
– Megszűnhetnek, de ezt nem a minisztérium dönti el. Az önkormányzatok beleegyezése is kell hozzá, hiszen attól függ, hogy egy település hány alkalmazottat és iskolaépületet tarthat fenn. Az biztos, hogy a keretszámok a nagyobb létszámú intézményeknek kedveznek. De itt hangsúlyoznom kell, hogy még parlamenti képviselői mandátumom alatt volt egy törvényjavaslatom – amit most is fenn fogok tartani –, hogy az elszigetelt, tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető helységekben lévő iskolákat működtessék a létszámtól függetlenül, mert mindenkinek joga van a közoktatáshoz és az anyanyelvű oktatáshoz. Természetesen, ha az utaztatás, az étkeztetés és a felügyelet megoldható, akkor jobb, ha nagyobb közösségben tanul a gyerek, több pedagógus ügyel rá. Ezt mindenütt a helyi sajátosságok figyelembe vételével lehet megoldani, és ha kell, elutazok minden megyébe, hogy közösen döntsünk. Menni fog, mert előbb-utóbb a napközis programot is be fogják vezetni, hiszen a karcsúsítás mellett valós reformra is szüksége van már a tanügynek. Az igaz, hogy a jelenlegi költségvetés elég keskeny pályát szab nekünk.
– A kinevezése kapcsán megkerülhetetlen a kérdés: a politikai karrier előbbre való, mint a szakmai előmenetel?
– Azt hiszem, azzal elértem a politikai pályám csúcsát, hogy parlamenti képviselő lehettem. A minisztériumban egész más dolgozni. Ez egyben szakmai kihívás, ugyanakkor az RMDSZ programját is képviselnem kell. Tagadhatatlan: örülök, hogy rám esett a választás, de nehéz időszak következik.
– Ön a legrövidebb ideig funkcióban lévő igazgató a Csiky Gergely Iskolacsoportban?
– Ezt nem tudom, mert régebben is voltak igazgatóváltások tanév közben, de tényleg nem hittem, hogy ilyen rövid ideig leszek igazgató: szeptemberben két évre előre terveztük a kollégákkal az iskola ügyeit. Mégis, úgy érzem, ennyi idő alatt is sikerült eredményeket elérni, új irányvonalat szabni az intézménynek. Ősztől a szolgáltatások–turizmus szakkal bővül a középiskolai tagozatunk.
– Feltételezem, hogy most már az aradi beruházások is nagyobb figyelmet kapnak majd a minisztériumban.
– 2004 és 2008 között szinte minden magyar iskolát újjáépítettünk, de a Csiky mindig is kiemelt figyelmet kapott, hiszen a megyében itt folyik csak középiskolai oktatás magyarul. Ha nem lett volna az RMDSZ, még mindig egy épületben lennénk a román iskolával, vagy az új szárny építése sem kezdődhetett volna el. Odafigyelünk rá, de a többi magyar iskolát sem mellőzzük.
– A pécskai szülők egy része szeretné, ha magyar középiskolai oktatás indulna Pécskán. Ön pártoltaugyan ezt, de azért korábban megjegyezte, hogy a Csiky igazgatójaként nem teljes mértékben támogatja, hiszen az aradi iskolától vonna el diákokat. Államtitkárként hogyan viszonyul ehhez?
– Minden minőségemben jó kezdeményezésnek tartom, csak ne legyen egyszeri fellobbanás. Egyik iskola sem konkurenciája a másiknak, hanem inkább kiegészítője: a szakokat igény szerint indítják, és tudom, hogy ha Pécskán lenne mezőgazdasági szakképzés magyarul, jó néhány diákunk azt választaná. Viszont nem lehet egy intézményt politikai ráhatással létrehozni, mint az 1990-es években. Van egy akkreditációs folyamat, amit be kell tartani, és biztosítani kell a folytonosságát is. Olyan körülmények között, hogy évente 120-140 nyolcadikos végez magyarul megyeszerte, ez elég nehéz. De dolgozni kell rajta!
– Ki lesz az ön utódja a Csikyben?
– A tantestület tagjai közül nevez ki valakit a tanfelügyelőség. Szeretnénk, ha előbb a kollégák tudnák meg a kilétét, és azután a nyilvánosság.
*
Hadnagy Éva, az iskola aligazgatója érdeklődésünkre elmondta: nem ő lesz a megbízott igazgató, továbbra is csak a helyettesi poszt betöltését vállalja.
Pataky Lehel Zsolt. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. február 1.
A magyar oktatás sorsfordító pontjai
Az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport pénteki ünnepségének, a Csiky-napnak egyik fontos programpontja volt a délutáni ülésszak, amit Az Arad megyei magyar oktatás története 1919–2009 között címmel tartottak meg a Jelen Házban.
Nemcsak a Csiky Gergely Iskolacsoport – illetve a jogelődje, a Magyar Vegyes Líceum – kilenc évtizedes történetét, hanem a megyeszékhely és a megye magyar nyelvű oktatásának sorsfordító pontjait is taglalták.
A megnyitót Király András, a Csiky Gergely Iskolacsoport igazgatója, egyben az RMDSZ megyei elnöke és az oktatási államtitkári cím várományosa tartotta meg, ami után Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége aradi szervezetének elnöke ecsetelte a Trianon utáni magyar oktatás helyzetét, a román államnyelv bevezetésének korszakát, az ebből származó visszásságokat. Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes a különböző mutatókkal, európai uniós irányelvekkel és statisztikákkal mintha azt próbálta volna alátámasztani, hogy miért van szükség a tanügy átszervezésére, a fejkvóta-rendszer bevezetésére, az osztályösszevonásokra. Két megállapításával mindenesetre egyet lehet érteni: „Láttuk, hogy mire képes a politikum, ha valamit el kell rontani, ezért most lássuk, mire képes, ha fel kell építeni valamit” – mondta a bevezetőjében, de megjegyezte azt is, hogy „minden befektetés dacára a haladás, a minőségbeli javulás nem nagyon látszik a romániai tanügyben”.
Ujj János helytörténész, a Csiky Gergely Iskolacsoport volt tanára az iskola történetéből szolgált tanulságos dolgokkal, de a jelenlévők a gáji, a pécskai a kisiratosi és a nagyzerindi magyar oktatás történetével is megismerkedhettek.
A rendezvényen szép számban jelentek meg a Csiky magyarországi testvériskoláinak képviselői mellett Arad megyéből más magyar (tagozatos) tanintézmények tanárai is, ennek ellenére hiányérzetünk támadt, mert azt vártuk, hogy a pedagógustársadalmat jobban fogja érdekelni az oktatás múltjáról, jelenéről és jövőjéről tartott szimpózium. Különösen most, amikor magyar nyelvű oktatási intézmények szűnhetnek meg, vagy olvadhatnak be más intézményekbe szeptembertől. Reményt abból lehet meríteni, hogy a Trianont követ években megmaradt a magyar nyelvű oktatás, akkor most is meg fog maradni. Bár most nem annyira az állam „kegyességén” múlik, mint inkább a pénzen, a gazdasági helyzeten – no meg az iskoláskorú gyerekek szüleinek szándékán.

2010. február 2.
Magyar osztályok szűnhetnek meg, oktatási intézményeket zárhatnak be az új tanévben
Oktatási intézmények adminisztratív összevonását, több településen magyar osztályok kényszeregyesítését vagy megszüntetését eredményezheti többek között az a kormányrendelet, melynek értelmében az új tanévtől kezdődően fejkvótarendszer alapján kapnak finanszírozást a tanintézetek. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a tanügyi tárca idén országos szinten tizenötezer pedagógust bocsátana el. Bár pontos adatokkal nem tudnak szolgálni, a partiumi megyék magyar tanfelügyelői szerint szeptembertől várhatóan kevesebb magyar tannyelvű osztály indul.
A kormányrendelet szerint szeptembertől a közoktatásban az óvodások és a diákok nevelésére, oktatására megszabott költségek alapján számítják ki a tanintézeteknek nyújtandó állami támogatás mértékét, az illető oktatási intézményben dolgozók béralapját.
Mindez függ majd többek között az oktatási intézményben alkalmazott szakoktól, a diáklétszámtól és az oktatás nyelvétől is, sőt aszerint is változik a finanszírozás mértéke, hogy a tanintézet városon vagy vidéken működik. A tanintézeteket koefficiensek alapján rangsorolják, a kiindulópont pedig a városi gimnáziumi oktatás számára megszabott 1-es szorzó, amely 2857 lejes ráfordítást jelent diákonként.
Az erdélyi megyék magyar szakos tanfelügyelői arra hívták fel a figyelmet, az 1618-as számú kormányhatározat csak oktatási szintekre, oktatási típusokra és kisebbségi oktatásra lebontva differenciál, amikor különböző koefficiensekkel számol. Mivel a válságra hivatkozva a tanügyi tárca már így is csökkentette a tanintézetek finanszírozási szintjét, félő, hogy számos tanintézet már a naptári év közepén pénz nélkül marad.
A rendelet gyakorlatba ültetéséről javában zajlanak a tárgyalások a tanfelügyelőségeken, a tanintézet-vezetők és önkormányzatok képviselőinek bevonásával. Bár konkrét megoldásokról, tanintézetek, osztályok kényszerösszevonására vonatkozó pontos adatokról még nem beszélhetünk, a tanfelügyelőségeknél érdeklődve megtudtuk, a kivitelezés várhatóan rendkívül nehéz lesz.
Veszélyben a magyar iskolák
A nemrég oktatásügyi államtitkárnak kinevezett Király András volt RMDSZ-képviselő érdeklődésünkre elmondta, a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a különböző szintű intézmények között nagyok a különbségek a bérköltségeket tekintve: már látszik, hogy a megyében sok helyen csak 70-80 százalékban biztosított az alkalmazottak bére.
„Másik probléma, hogy a tanügyben már tavaly is voltak leépítések, újabb elbocsátásokkal ellehetetlenítenék a munkát” – hívta fel a figyelmet Arad megye egyetlen önálló magyar tannyelvű iskolája, a Csiky Gergely Iskolacsoport eddigi igazgatója. Király szerint a nemzetiségi iskolákban különösen körültekintően kell eljárni. „Több olyan település is van a megyében, ahol nincs annyi gyerek, hogy osztályokat lehessen összevonni, ilyen esetben is biztosítani kell az anyanyelvi oktatáshoz való alkotmányos alapjogot. A szülőkkel és az önkormányzatokkal konzultálva kell majd kiderítenünk, hogyan fogjuk ezeket a kérdéseket megoldani” – mondta a pedagógus.
Több iskolára lakat kerülhet
Szilágy megyében még szintén keresik a megoldásokat. Rozs Rita Éva kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő a Krónikának elmondta, az iskola-összevonásokról tegnap tárgyaltak a polgármesterekkel. A megbeszéléseket ma is folytatják a helyi önkormányzatok vezetőivel, a bezárásra ítélt tanintézetek végleges listája várhatóan a napokban készül el. A tanfelügyelőtől ugyanakkor megtudtuk, többek közt arról egyeztettek a polgármesterekkel, hogy magyar tannyelvű intézményeket csak magyar iskolával vonjanak össze. Az Agerpres információi szerint a megyei tanfelügyelőség 9 gimnázium összevonásával számol, további tizenhárom tanintézet pedig elveszítheti jogi személyiségét.
Kevés a magyar diák
Szeben megyében 17 tanintézetben működnek magyar tannyelvű osztályok, melyek közül egyikben sem éri el a diáklétszám a minimális 15-öt – tudtuk meg a Keresztes István tanfelügyelőtől. Mint mondta, egyelőre korai beszélni arról, hogy a minisztérium által elrendelt megszorítások következtében a tanfelügyelőség milyen intézkedéseket fog hozni, de elképzelhető, hogy az átszervezés a magyar tannyelvű osztályokat, óvodákat is érinti majd. „Mind a leépítésekre, mind a létszám szerinti finanszírozásra vonatkozó rendeletek életbeléptetése nehézségekkel jár, ráadásul sok tisztázatlan kérdést vet fel. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy jóval kevesebb pénzből fogunk gazdálkodni” – mondta Keresztes.
Hunyad megyében 280 tanügyi állást kell megszüntetni idén szeptembertől – olvasható a leépítéseket szorgalmazó minisztériumi közleményben. A leépítést itt is osztály- és iskola-összevonásokkal kell megoldani. Borbély Ágnes magyar oktatásért felelős tanfelügyelő a Krónika érdeklődésére elmondta, a magyar oktatás terén egyelőre a vajdahunyadi elemi osztályokat érinti negatívan a rendelkezés: a mostani létszám alapján két összevont osztály engedélyezhető a jelenlegi három helyett.
Intézményeket vonnak össze
A kormány által megadott képlet alapján a Szatmár megyei tanfelügyelőség illetékesei kiszámították, a partiumi megyében tavaly az országos átlagnál jóval több volt az egy diákra eső kormánytámogatás. „Míg országosan 3400 lej körüli összeg jutott egy gyerekre, addig nálunk ez az összeg a teljes tanévre kiszámítva majdnem elérte a 4 ezer lejt. Az új rendelet értelmében idén szeptembertől ez a fejpénz nem lesz több 2870 lejnél, így 464 tanügyi állást kell megszüntetnünk” – közölte Kónya László főtanfelügyelő-helyettes. A szatmári tanügyi vezető szerint eddig olyan speciális minisztériumi engedéllyel is működtek iskolák a megyében, amelyek alsó tagozatos osztályaiban 4-5 gyerek tanult.
„Ezeket a többnyire elszigetelt falvakban működő iskolákat át kell szerveznünk, és össze kell vonnunk őket a legközelebbi községközpontban működő tanintézetekkel” – fogalmazott Kónya, aki úgy látja, ahol van iskolabusz, ott az önkormányzat oldja majd meg a gyerekek szállítását, amelyik település nem kapott ilyen közlekedési eszközt, ott a tanfelügyelőség kifizeti a diákok távolsági buszokra váltott bérleteit. Több kisiskolát és gimnáziumot kényszerülnek összevonni Szatmárban, de pontos számokat a tanfelügyelőség csak a minisztérium jóváhagyása után tud mondani.
A történelmi Máramaros megye területén több falusi iskola különleges, kihelyezett működési státussal rendelkezik. „Az itt tanuló kisdiákoknak több mint 5-6 kilométerre kellene ingázniuk naponta, ha megszűnnének ezek a tanintézetek. Félő, hogy az átszervezésekkel ősztől sor kerül erre, hiszen a folyamatosan csökkenő gyereklétszám miatt be kell zárnunk néhány intézményünket” – részletezte a Krónika kérdésére Pavel Filip máramarosi főtanfelügyelő.
Elmondása szerint eddig voltak olyan iskolák, ahol 100 gyerek tanult összesen, ám az átszervezések és összevonások után kevesebb épületben működik majd oktatási intézmény, és az általános iskolák nagy része 300 személyes, az óvodáké pedig 200 személyes lesz. „Pontosan még nem tudom megmondani, hány iskolát érint az átszervezés, mert a napokban összesítjük az adatokat” – tette hozzá a határ menti megye főtanfelügyelője.
Tiltakoznak a szülők
A szülők és a diákok akadályozták meg nemrég, hogy a nagyváradi Alexandru Roman Általános Iskolát gazdasági okokra hivatkozva összevonják egy másik tanintézettel. A tanintézet megszüntetésével 207 diák került volna át a Lucreţia Suciu általánosba, és felszabadult volna egy épület, amelybe akár a Partenie Cosma szakközépiskolát is átköltöztethette volna a tanfelügyelőség, ez ugyanis jelenleg olyan ingatlanban működik bérleti díj ellenében, amely visszaszolgáltatása óta újra a Római Katolikus Püspökség tulajdonát képezi.
Dorel Luca tanfelügyelő azzal indokolta az ötletet, hogy a kormány által kért leépítések véghezvitelében is segíthetne. Múlt héten a gyerekek a szülőkkel együtt a tanfelügyelőség székháza, majd a városháza előtt is tüntettek az iskola bezárása ellen. Ilie Bolojan polgármester megígérte: megakadályozza az összevonást. Ramona Bacter, a tanfelügyelőség szóvivője a Krónika kérdésére elmondta: más iskolák összevonásáról még nincs szó Bihar megyében, ez volt az egyetlen eset, hogy egy iskola neve konkrétan szóba került volna. Mint mondta, megvárják a beiskolázási terveket, azok alapján döntenek majd.
Alternatív megoldások
Elsősorban azokban a megyékben gyökeresen átszervezni a tanügyi rendszert, ahol ezt a korábbi években nem tették meg, mondta Keresztély Irma, Kovászna megyei főtanfelügyelő. Kifejtette, Háromszéken már 3 éve készülnek a normatív finanszírozási rendszer bevezetésére. Vidéken már semmit nem lehet változtatni, összevonni, jelenleg az optimális szinten műkődnek az iskolák. A falvakban a kis létszámú vagy párhuzamos gimnáziumi osztályokat kénytelenek megtartani, mert nem lehet megoldani a diákok ingáztatását vagy a községközpontban nincs elég tanterem a községhez tartozó falvak gyerekeinek a befogadására.
A városokban az önkormányzatokkal tárgyalnak, hogy azok vállalják-e a hiányzó összegek pótlását. Keresztély Irma hangsúlyozta: körültekintően kell összevonni, vagy felszámolni a meglevő osztályokat, mert néhány év múlva nehezebb lesz ezeket újraalakítani. A főtanfelügyelő elmondta, az előrejelzések szerint négy-öt éven belül jelentősen emelkedni fog a beiskolázott gyerekek száma Kovászna megyében, és akkor nehéz lesz a megszüntetett osztályokat újraalakítani. Jelenleg különböző változatokról egyeztetnek az önkormányzati vezetőkkel.
A hétvégéig kell elkészíteni a beiskolázási tervet, amelyben már figyelembe kell venni a normatív finanszírozási rendszert és a 221 tanügyi állás megszüntetését. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, az önkormányzat nem tudja előteremteni a jelenlegi tanügyi rendszer fenntartásához szükséges pénzösszeget. Sepsiszentgyörgyön tízmillió lejjel kellene kipótolni a tanügyi költségvetést, hogy a jelenlegi szinten tudják tartani a rendszert, hiszen tavaly egész évben a helyi adókból és illetékekből 9,2 millió lej folyt be a város kasszájába – mutatott rá a polgármester.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Végh Balázs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. február 13.
Valós reform és kisebbségi oktatás
Az egyik legfontosabb feladat az új közoktatási törvény kidolgozása és elfogadása – nyilatkozta Markó Béla a marosvásárhelyi Bernády Házban tartott oktatási tanácskozáson.
Az oktatatásért, művelődésért és kisebbségvédelemért felelős miniszterelnök-helyettes a romániai magyar nyelvű oktatás szakembereivel tegnap azt vitatta meg, hogy a szeptemberben kormányzati felelősségvállalással elfogadott jogszabályt, (amelyet az Alkotmánybíróság elutasított, és így újra a kormány és a parlament elé kerül), milyen téren kell módosítani, hogy az oktatásügy reformja és a kisebbségi oktatásra vonatkozó leglényegesebb igények is megvalósuljanak.
A tanácskozáson részt vett Pásztor Gabriella államtanácsos, aki a romániai magyar nyelvű oktatás mai helyzetéről számolt be, Lakatos András, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a normatív finanszírozási rendszerről beszélt, Király András, az Oktatási Minisztérium csütörtökön kinevezett államtitkára, Nagy Zoltán államtitkár, Bokor Tibor szenátor, aki az új közoktatási törvénnyel kapcsolatos elvárásokról számolt be, Kovászna és Hargita megye főtanfelügyelője, helyettes főtanfelügyelők, az oktatási kérdésekkel megbízott tanfelügyelők a többi megyéből.
A jelenlegi miniszter új szemléletet képvisel és valós reformot akar, mondta Markó Béla, majd hozzátette, hogy a magyar nyelvű oktatás irányításával megbízott személyeknek is vállalniuk kell a felelősséget, és tenniük kell azért, hogy az új törvény tükrözze a legfontosabb törekvéseket: a központosítás lebontását, ami lehetővé teszi a helyi közösségek beleszólását az iskolaügybe, a kisebbségekkel szembeni pozitív diszkrimináció érvényesülését. A reformnak nem szabad tönkretennie az anyanyelvű oktatást, amely különösen a szórvány esetében csak többletráfordítással maradhat fenn.
Nagyon fontos lesz az oktatási intézmények decentralizációja oly módon, hogy ne csak a tetőjavításért feleljen a polgármesteri hivatal, hanem a döntést is a kezébe adjuk egy olyan testületnek, amely a helyi tanács, a pedagógusok és a szülők képviselőiből áll, s amely a tanárok alkalmazásáról, sőt, részben a tantervek ügyében is dönthet – hangzott el a rendezvény szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Kérdésre válaszolva Markó Béla elmondta, hogy a kisebbségi gyermekek természetes módon anyanyelven kell tanulják az ország történelmét és földrajzát, mert így kerülnek közelebb ezekhez a tantárgyakhoz. Kivételt képez az ország nyelve, amelyet sajátos módszerekkel és tankönyvekkel oktatva sajátíthatnak el a kisebbségi tanulók.
A kisebbségi oktatásban eddig is létezett a pozitív diszkrimináció, s elfogadták a kisebb létszámú osztályokat, különösen a szórványban. Az új finanszírozás esetén a fejkvótánál kell más szorzót használni, hogy a kisebbségi iskolák fennmaradhassanak.
A Marosvásárhelyi Művészeti Líceum esetében a miniszterelnök-helyettes kifejtette, hogy nem ért egyet az osztályok számának csökkentésével. Az egész régió számára fontos iskoláról van szó, ahol jelentős művészek végeztek, amire áldozni kell. A költségvetéssel valóban gondok vannak, de nem a művészeti oktatáson kell spórolni – tette hozzá Markó Béla.
(bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. február 15.
Pozitív diszkriminációt?
„Aggasztóan szűkös az idei költségvetési keret, veszélybe sodorhatja több magyar iskola működését, ezért elengedhetetlen az oktatás területén a pozitív diszkrimináció” – figyelmeztetett Markó Béla a Marosvásárhelyen, hétvégén szervezett kerekasztalon.
Az egyeztetésen részt vett Király András tanügyi államtitkár, jelen voltak a magyar főtanfelügyelők és főtanfelügyelő-helyettesek is. Markó – oktatásért felelős miniszterelnök-helyettesként is – úgy vélte, a pozitív diszkrimináció elvét követve lehet a továbbiakban a kormány által tervezett iskolaösszevonások és a normatív támogatás bevezetését fontolóra venni.
A szövetségi elnök elmondta a jelenleg előkészítés alatt álló oktatási törvénytervezet alapja az a törvénycsomag, amelyet az alkotmánybíróság a tavaly szeptemberben elutasított. Markó kitért arra, hogy olyan tanügyi törvényre van szükség, amely nemcsak azt védi meg, amit eddig sikerült elérni, de továbblépést, újítást is hoz a tanügybe.
„Elsősorban reformra van szükség” – hangsúlyozta Markó, aki a decentralizációban látja ennek zálogát. Mint mondta, a polgármesteri hivataloknak, önkormányzatoknak nemcsak a tetőjavításról kell határozniuk, hanem lehetővé kell tenni számukra, hogy olyan döntéseket is hozhassanak, amelyek az iskolák működésére, a pedagógusok megválasztására, sőt még a tantervre is vonatkoznak.
Az egyeztetésen részt vett Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes is, aki úgy látja: stratégiai értékű, hogy a decentralizáció kérdése újra a figyelem középpontjába került. „Már évek óta szó van a helyi autonómia megerősítéséről, de sajnos a valóságban ennek az ellenkezője történik. Egyre kevesebb beleszólásunk van helyi szinten az iskolaszervezés ügyeibe, és ezen sürgősen változtatni kell” – figyelmeztetett a lapunknak nyilatkozó oktatási szakértő.
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő helyettes ugyanakkor úgy véli, annál is inkább szükséges a folyamatos egyeztetés, mert a közoktatási törvény ezen a héten közvitára kerül. „Az oktatási reformot nem lehet tűzoltásszerűen végrehajtani, csak úgy van értelme, ha az oktatás minőségét, és nem a minden áron való költségcsökkentést tartjuk szem előtt.”
A főtanfelügyelő az Új Magyar Szó kérdésére elmondta: a következő időszakban a teljes iskolahálózat átszervezésére sor kerül, és ez csak akkor lesz eredményes, ha az érintettek együtt gondolkodnak és együtt döntenek. Arra a kérdésre, hogy hasonló, megyéken átívelő szakmai együttműködésre a jövőben sor kerül-e, Keresztély igenlően válaszolt.
„A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a szórványban, de Kovászna megyében is vannak olyan iskolák, ahol a fejkvóta teljesítése gondot okoz. Mindenképpen szükség van a tapasztalatcserére, a közös stratégiák kidolgozására” – tette hozzá a főtanfelügyelő.
Markó Béla: elfogadhatatlan az iskolaösszevonás
Az RMDSZ elnöke nem ért egyet a marosvásárhelyi Művészeti Líceum magyar osztályainak összevonási-tervével. Markó Béla a hétvégén leszögezte, azon lesz, hogy a következő tanévben is változatlanul két magyar, egy zene-, illetve egy képzőművészeti osztály induljon a nagymúltú tanintézményben.
Antal Erika. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. február 17.
A tanügyi átszervezés hatásai Arad megyében – Apránként morzsolódik a magyar oktatás
Több mint valószínű, hogy bezárják a bélzerindi és a nagyvarjasi iskolát, megvonják a gáji Neuman Fivérek Általános Iskola jogi személyiségét, a magyar 5–8. osztályokat beköltöztetik az Aurel Vlaicu Iskolába, és minden bizonnyal ingázniuk kell majd a zimándközi tanulóknak is.
Ezek a legfontosabb változások, amely az Arad megyei magyar oktatást érintik a 2010–2011-es tanévtől, nem beszélve az összevonásokkal járó, illetve a kormány által diktált tanügyi létszámleépítésekről. Pellegrini Miklós aradi főtanfelügyelő-helyettes bízik benne, hogy minél kevesebb pedagógustól kell megválni, és kijelentette, hogy a kevésbé rossz megoldást fogják választani. Minden körülmény között a gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani – szögezte le a tanügyi átszervezés kapcsán.
– A múlt hétvégén Marosvásárhelyre hívott össze tanácskozást Markó Béla miniszterelnök-helyettes az RMDSZ oktatási szakembereinek. Miről volt ott szó? – kérdeztem Pellegrini Miklóstól.
– A fő cél az volt, hogy felleltározzuk azokat a problémákat, amelyek általában a tanügyet, azon belül a kisebbségi, még közelebbről a magyar oktatást érintik, mert gyökeres változások elé nézünk.
– A szóbeszéd szerint szeptembertől 320-330 tanügyi állás szűnik meg Arad megyében. Lehet-e tudni, tényleg hány, és hogyan vonják össze az iskolákat?
– Pontosan nem, csak elképzelések vannak. Az iskolahálózatot kell kialakítanunk, és ha megszűntetésekre kerül sor, át kell gondolni a beiskolázási tervet, s csak utána beszélhetünk arról, hogy ez hány személyt érint, hogy lesznek-e olyan kollégák, akik kénytelenek távozni a tanügyből, vagy akik egyik iskolából a másikba kerülnek, netán több helyen kell munkát vállalniuk. A változások kivédhetetlenek, de megpróbáljuk a kevésbé rosszat választani. A következő tanévtől bevezetik a fejkvótát, tehát az iskolák és az önkormányzatok kiszámolhatják, hogy mennyi pénz fog befolyni, és abból hány intézményt lehet fenntartani. A tanulók száma után kapott pénzből a fizetéseket kell fedezni, a fenntartási és működtetési költségek eddig is az önkormányzatokat terhelték. Arad megyében valószínűleg megszűntetünk néhány alsó tagozatos, kis létszámú iskolát. A gyerekek ingázni fognak, de nem túl nagy távolságokra. Például a bélzerindi iskolában négy gyerekünk lesz a következő tanévben – őket Simonyifalvára fogjuk utaztatni, a tőzmiskei polgármesteri hivatal vállalta ennek a költségeit. Abban bízunk, hogy a gyerekek jobb környezetben tanulhatnak majd. Minden esetben szimultán osztályokról van szó, amelyekben a gyerek a ráeső foglalkozási időnek csak egy hányadát kaphatja meg. Ilyen sors vár a nagyvarjai iskola összevont 1–4 osztályára is: a román és a magyar tagozatos gyerekek egyaránt Nagyiratosra fognak járni. Elképzelhető, hogy Zimándköz is erre a sorsra jut. A diákok a közeli Zimándújfalun tanulhatnak majd, mondanom sem kell, hogy milyen kis távolságra… Remélem, hogy a szülők, és az egész közösség elfogadja ezt. Ha a gyerekek érdekeit nézzük, és nem a tanárokét, vagy az iskoláét, akkor az előmenetel szempontjából jobb, ha nem osztatlan osztályban tanulnak, hanem olyanban, amelyikben versenyhelyzet van, ugyanakkor alkalom nyílik a társakkal való együttműködésre is.
– Ön személy szerint jónak tartja ezt az egész változtatást?
– Is-is. Vannak olyan iskolák, amelyek nem gazdaságosak – tudom, hogy az iskola nem biznisz, nem jövedelmet kell termelnie, de az önkormányzat sem szórhatja ki az ablakon a pénzt. Ha létezik egy racionálisabb megoldás, ami pedagógiai szempontból elfogadható és a gyerek érdekei nem sérülnek, azt kell választani. Másrészt a szimultán oktatás nem elvetendő, mert vannak országok, ahol ez jól működik. Nem a harmadik világra gondolok, hanem Svájcra, Finnországra, vagy más olyan országokra, ahol a települések távol vannak egymástól, és kevés a gyerek. De ott a tananyag más, mint nálunk. Ha nálunk a tanárnak lenne annyi szabadsága, mint ott, és nem lenne ennyire tantárgyiasított a rendszer, lenne jövője a szimultán oktatásnak, de így, ahogy mi csináljuk, nem.
– Nem túl nagy felelősség hat-, hét-, nyolcéves kisgyerekeket utaztatni?
– Fűtött iskolabusszal 10-15 percet utazni jobb, mint a falu széléről begyalogolni a központba. De nincs általános képlet erre, minden egyes település esetében ezt külön végig kell gondolni. Ez az új tanév kísérleti év lesz, és szerintem nem olyan merev a rendszer, hogy ha gondok adódnak, ne lehessen visszacsinálni.
– A „temesvári példa” mintájára Aradon is beolvasztanak magyar tagozatokat más iskolákba, mondjuk a Csikybe?
– Arra a döntésre jutottunk, hogy a Mosóczy-telepi és a mikelakai összevont elemi osztályokat tartsuk meg, ne utaztassuk a gyerekeket a Csikybe, vagy máshová, mert nagy a távolság. Mindkét iskola igazgatója azt mondta, hogy vállalják a létszám alatti osztályok fenntartását, remélem, ez sikerülni fog. Viszont kénytelenek vagyunk átszervezni a gáji Neuman Fivérek Általános Iskolát. A magyar tagozat elemistái, az 1–4. osztály ott marad, viszont az 5–8. osztály átköltözik az Aurel Vlaicu általános iskolába, oda fognak járni a magyar gyerekek…
– Ha a szülők nem íratják át őket román osztályba…
– Bízom benne, hogy nem, hogy megértik a helyzetet, és felfogják, milyen fontos, hogy magyar osztályban maradjon a gyerekek. Amúgy is, Gájban olyan kevés a tanuló, hogy az iskola elveszíti önálló jogi személyiségét, és beolvad az Aurel Vlaicu-iskolába.
– Akkor, gondolom, néhány tanárnak is mennie kell.
– Elvileg igen, de gyakorlatilag nem biztos. Amint az iskolahálózat végleges formát kap, meglátjuk, hány pedagógusra van szükség. Előfordulhat, hogy valakinek nem marad meg a kötelező óraszáma, vagy egyáltalán nem tudunk ott órát biztosítani, de a címzeteseket feltétlenül el kell helyeznünk más iskolákban, esetleg többfelé oszlik a katedrájuk. Nagy problémák nem lesznek, és arra számítok, hogy minden kolléga álláshoz fog jutni, lehetőleg a szakjának megfelelőhöz.
– Másutt nem szűnik meg iskola?
– A magyar, vagy magyar tagozatos iskolákat, például Pécska, Kisiratoson, Ágyán, Szapáryligeten, Simonyifalván vagy Zerinden nem érinti a változás. Egyrészt megvan a létszám, másrészt a miniszteri rendelet előírja, hogy egy közigazgatási egységen belül egy jogi személyiséggel rendelkező iskolának maradni kell. Ha az történetesen magyar iskola, mint Kisiratoson, nem lesz gond, még ha a létszám kisebb is a minimálisnál. A minisztérium pótlékot ad kisebbségi osztályok, vagy művészeti iskolák esetében, mert ezeket nem lehet az átlaggal összehasonlítani.
– Az elmúlt négy-öt évben szinte mindenütt felújították az iskolaépületeket. Mi lesz azokkal az ingatlanokkal, amelyekben megszűnik a tanítás?
– Az önkormányzatoknak kötelességük fenntartani ezeket, de a minisztérium tulajdonában vannak – hacsak nem egyházi vagy magántulajdon –, és a rendeltetésüket nem lehet megváltoztatni engedély nélkül. Az önkormányzatoknak korábban meg kellett volna gondolniuk, hogy mire fordítják az államtól kapott közpénzt, mert a fejkvótás rendszerről régóta szó van, számíthattak arra, hogy előbb-utóbb ez lesz.
Vélemények a normatív támogatásról, az összevonásokról, a párhuzamos osztályokról
Király András, a tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős aradi illetőségű államtitkára kinevezésekor a következőképp nyilatkozott a Nyugati Jelennek a fejkvóta-rendszerről és az iskolák összevonásáról: „A tanügyi törvényben és az Országos Oktatási Paktumban is vannak kitételek, amelyek a kisebbségi oktatás esetében pozitív megkülönböztetést alkalmaznak, és azon leszünk az RMDSZ-szel, hogy ésszerű, elfogadható változások legyenek. Még parlamenti képviselői mandátumom alatt volt egy törvényjavaslatom – amit most is fenn fogok tartani –, hogy az elszigetelt, tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető helységekben lévő iskolákat működtessék a létszámtól függetlenül, mert mindenkinek joga van a közoktatáshoz és az anyanyelvű oktatáshoz. Természetesen, ha az utaztatás, az étkeztetés és a felügyelet megoldható, akkor jobb, ha nagyobb közösségben tanul a gyerek, több pedagógus ügyel rá. Előbb-utóbb a napközis programot is be fogják vezetni, hiszen a karcsúsítás mellett valós reformra is szüksége van már a tanügynek.”
Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége aradi szervezetének elnöke, a tanügyminisztérium nemrég nyugalmazott kisebbségi vezérigazgató-helyettese: „Lehetetlen megmondani, hogy mi lesz szeptember elsejétől. Míg régebb fontosabb volt a jóindulat, és kevésbé számított a pénz a kisebbségi oktatás esetében, most hiába a jóindulat, ha nincs rá pénz. Örülök, hogy nem leszek a döntések aktív részese, de ütjük a vasat, amíg meleg, hogy a legkisebb faluban is megmaradjon a magyar oktatás.”
Kiss Anna tanítónő, az RMPSZ aradi szervezetének titkára a szimultán oktatásról: „Nem kell idegenkedni tőle, mert a gyerek fejlődését szolgálja az, hogy állandóan számon kérik tőle a tananyagot, ugyanakkor folyton ismétel. Már első osztályban is hallja akár a negyedikes leckét, de negyedikben is, mondjuk a másodikos anyagot. Naponta aktívnak kell lennie, míg egy nagyobb közösségben ritkábban kerül rá a sor a felelésnél.”
Gájban beletörődtek
A Neuman Fivérek Általános Iskola magyartagozat-felelőse, Nagy Gizella magyartanár azt nyilatkozta, hogy beletörődéssel vették tudomásul intézményük önálló jogi státusának megszűnését. „Sajnos számítani lehetett arra, hogy előbb-utóbb bekövetkezik ez. A gyerekek tudják, bizonyára a szüleik is, bár ezt még hivatalosan nem közöltük velük. Az elemi tagozat egy tanerővel itt marad, de az 5–8. osztály elköltözik. Mi azon leszünk, hogy minden diák, aki magyar osztályba jár, magyarul is folytassa a tanulmányait. A többség az Aurel Vlaicu Általános Iskolában, de a távolabbról ingázók, mint a fazekasvarsándiak a Csiky Gergely Iskolacsoportban, amelynek bentlakása is van” – nyilatkozta.

2010. február 19.
Háromszéki tanár a kisebbségi oktatás élén
Hétfőtől Szőcs Domokos felel a kisebbségi oktatásért a minisztériumban, és tartja a kapcsolatot a szaktárca és a parlament között. A mikóújfalusi Fejér Ákos Általános Iskola fizika-kémia tanára húszéves pályafutása alatt az oktatás sok szintjét bejárta, ismeri a gondokat, minisztériumi tisztségviselőként apró lépésekben szeretné orvosolni a hiányosságokat.
A Matekovics Mihály kisebbségi főigazgató nyugdíjba vonulása után megüresedett tisztségre a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség javasolta Szőcs Domokost, aki a felkérésre igent mondott, új állását hétfőn foglalja el.
Tanári pályáját Mikóújfaluban kezdte, ahol hat évig igazgató is volt, majd a Pedagógusok Háza módszertanosaként dolgozott, később a tanfelügyelőségen felelt egy ötéves programért, amelynek a falusi oktatás versenyképessé tétele volt a célja, majd a minőségbiztosítási ügynökség munkatársaként dolgozott, jelenleg címzetes katedráján, Mikóújfaluban tanít, és Sepsiszentgyörgyön magánóvodát működtet.
Szőcs Domokos lapunk érdeklődésére elmondta, azért vállalta el a megbízatást, mert az eddigi sokrétű munkája alatt közelről látta, hogy az egyes közösségekben melyek a gondok, a magyar mellett a többi nemzeti kisebbség oktatása is érdekli, de nem szándéka a legnehezebb dolgok megoldásával kezdeni, inkább az apró lépések híve. Bízik abban, hogy Király András kisebbségi államtitkárral jól együtt fog működni, személyesen ismeri, a pedagógusszövetségben kifejtett munkája — Szőcs Domokos a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Alsó-háromszéki elnöke volt — során többször találkoztak.
1990 óta Szőcs Domokos az első olyan pedagógus Háromszékről, aki az oktatási minisztériumban igazgatói tisztséget tölt be.
Fekete Réka. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

- Románia magyarlakta megyéiben jóval kevesebb pedagógusi állás szüntethető meg az anyanyelvi oktatás megvédése érdekében, mint a főként románok lakta megyékben – állítják az érintett tanfelügyelőségek vezetői a román kormány pedagógusok elbocsátására vonatkozó tervéről.
Az illetékesek szerint a magyartanárokat azért nem lehet elbocsátani, mert ezáltal az anyanyelvi oktatás kerülne veszélybe. A magyarlakta térségekben az oktatási minisztériumnak csökkentenie kellene a megszüntetendő pedagógusi állások számát - írja a Krónika című kolozsvári napilap keddi számában.
Keresztély Irma, Kovászna megyei főtanfelügyelő a lapnak elmondta, hogy a romániai főtanfelügyelők néhány napja egyeztettek a pedagógusok létszámcsökkentéséről Oana Badea oktatási államtitkárral. Keresztély Irma a találkozón felhívta a figyelmet a Kovászna, Hargita és Maros megyei különleges helyzetre, majd átiratban is kérte az oktatási tárcától, hogy módosítsák a Háromszéken leépítendő állások számát.
A megyei főtanfelügyelő szerint a kisebbségi oktatás helyzetét figyelembe véve Kovászna megyében legalább százzal kevesebb állást tudnak felszámolni, vagyis 221 helyett 121-et. A szaktárca képviselői azt javasolták, hogy számolják fel az állástöredékeket, a pluszórákat, és ily módon csökkentsék a költségeket.
Pásztor Gabriella, a szaktárca kisebbségi oktatásért felelős igazgatója a Krónika megkeresésére elmondta, hogy jogosnak tartja a kovásznaiak felvetését, és elképzelhető, hogy a tárca az elbocsátásoknál figyelembe veszi a kisebbségi oktatás sajátosságait.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által oktatási államtitkári tisztségre javasolt Király András szerint az anyanyelvi oktatás mindenképpen sajátos elbírálás alá esik, hiszen a szórványban nincs mód az osztályok összevonására, ami lehetővé tenné a tantestületek létszámának csökkentését.
Az Arad megyei politikus a lapnak elmondta, hogy egyelőre a minisztérium helyzetét megnehezíti, hogy a költségvetését már jóváhagyták, és kénytelen a meghatározott összegből gazdálkodni. Forrás: MTI
- Románia magyarlakta megyéiben jóval kevesebb pedagógusi állás szüntethető meg az anyanyelvi oktatás megvédése érdekében, mint a főként románok lakta megyékben – állítják az érintett tanfelügyelőségek vezetői a román kormány pedagógusok elbocsátására vonatkozó tervéről.
Az illetékesek szerint a magyartanárokat azért nem lehet elbocsátani, mert ezáltal az anyanyelvi oktatás kerülne veszélybe. A magyarlakta térségekben az oktatási minisztériumnak csökkentenie kellene a megszüntetendő pedagógusi állások számát - írja a Krónika című kolozsvári napilap keddi számában.
Keresztély Irma, Kovászna megyei főtanfelügyelő a lapnak elmondta, hogy a romániai főtanfelügyelők néhány napja egyeztettek a pedagógusok létszámcsökkentéséről Oana Badea oktatási államtitkárral. Keresztély Irma a találkozón felhívta a figyelmet a Kovászna, Hargita és Maros megyei különleges helyzetre, majd átiratban is kérte az oktatási tárcától, hogy módosítsák a Háromszéken leépítendő állások számát.
A megyei főtanfelügyelő szerint a kisebbségi oktatás helyzetét figyelembe véve Kovászna megyében legalább százzal kevesebb állást tudnak felszámolni, vagyis 221 helyett 121-et. A szaktárca képviselői azt javasolták, hogy számolják fel az állástöredékeket, a pluszórákat, és ily módon csökkentsék a költségeket.
Pásztor Gabriella, a szaktárca kisebbségi oktatásért felelős igazgatója a Krónika megkeresésére elmondta, hogy jogosnak tartja a kovásznaiak felvetését, és elképzelhető, hogy a tárca az elbocsátásoknál figyelembe veszi a kisebbségi oktatás sajátosságait.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által oktatási államtitkári tisztségre javasolt Király András szerint az anyanyelvi oktatás mindenképpen sajátos elbírálás alá esik, hiszen a szórványban nincs mód az osztályok összevonására, ami lehetővé tenné a tantestületek létszámának csökkentését.
Az Arad megyei politikus a lapnak elmondta, hogy egyelőre a minisztérium helyzetét megnehezíti, hogy a költségvetését már jóváhagyták, és kénytelen a meghatározott összegből gazdálkodni. Forrás: MTI
2010. március 5.
A magyar oktatásnál ma nincs fontosabb cél
– Akárcsak az elmúlt húsz évben, a magyar iskola, az anyanyelvű oktatás ma is egy állandó prioritás, egy állandó sürgősség: gyakorlatilag ma sincs fontosabb és nemesebb cél, mint a magyar oktatás kereteinek bővítése, az oktatás minőségének növelése – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök pénteken, a magyar tannyelvű iskolák igazgatóival és tagozati aligazgatókkal folytatott tanácskozáson. A konferencián az új tanügyi törvénytervezetről, a tanügyi reform és a normatív finanszírozási rendszer összefüggéseiről, valamint a romániai magyar nyelvű oktatás mai helyzetéről volt szó.
Mint mondta, ma különösen fontos és időszerű az oktatási reformról beszélni, mert a sanyarú költségvetési körülményeknek nem, vagy legalábbis a lehető legkisebb mértékben szabadna érinteniük az oktatást, és ez a magyar oktatás tekintetében hatványozottan érvényes. Megerősítette: a kisebbségi oktatásnak pozitív diszkriminációra van szüksége, és e tekintetben megoldást kell találni a finanszírozási kvóták, az úgynevezett fejkvóták esetében és a törvényben egyaránt.
Markó Béla szerint a jelenlegi oktatási rendszer túlterhelt, szegény, túlcentralizált és instabil, ezért lényegesen változtatni kell. Úgy értékelte, az RMDSZ kormányzati jelenlétének köszönhetően, ma reális esély van arra, hogy javítsanak a magyar oktatás helyzetén, és arra is van lehetőség, hogy a készülő új oktatási törvény valóban mélyreható reformot eredményezzen. A jogszabály-tervezet várhatóan egy-két héten belül a kormány asztalára kerül, és remélhetőleg júniusig, a parlamenti ülésszak végéig meg is szavazzák azt. Alapvetően fontos, hogy a magyar pedagógusok, szakemberek is véleményt mondjanak nem csak a kisebbségi oktatás, hanem az általános reformmal kapcsolatos kérdésekről is, hiszen, mint mondta, nincs olyan általános reformintézkedés, amely ne lenne hatással a magyar oktatásra is.
Álláspontja szerint át kell gondolni a magyar oktatási intézményrendszert is: meg kell vizsgálni, hogy a szétszórt, kisebb oktatási egységekből álló vagy pedig az oktatást nagyobb intézményekbe koncentráló rendszerre van szükség. Az elnök szerint a legfőbb cél az, hogy minden magyar gyerek magyar oktatásban részesüljön, ezért elfogadhatatlan, hogy miközben a nagyobb és minden bizonnyal jobb színvonalú magyar oktatási intézmények „elszívják” a magyar gyerekeket, emiatt számos kisebb magyar iskola és tagozat megszűnik, és ezáltal sok magyar gyerek lemorzsolódik, azaz román iskolákba kerülhet.
Az RMDSZ elnöke közölte: a következő hetekben folytatják a konzultációt a civil szervezetekkel, pedagógus-szövetségekkel, egyházakkal, mindazokkal, akik a magyar oktatás területén érdekeltek.
Az eseményen részt vett Borbély László környezetvédelmi miniszter, Lakatos András oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnök, Király András, az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkára, Bokor Tibor szenátor, a Szenátus oktatási, tudomány, ifjúsági és sport bizottságának tagja, valamint Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos is.
(rmdsz.hírszerk.) Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. március 6.
A magyar oktatásnál ma sincs fontosabb cél

Szegénység, túlterheltség, instabilitás
Tanácskozás a magyar középiskolák igazgatóival
Várhatóan a jövő héten kezdődik el az új oktatási törvény közvitája. Ezt megelőzően Markó Béla miniszterelnök- helyettes tanácskozásra hívta össze Marosvásárhelyre a romániai magyar középiskolák igazgatóit és a magyar tagozatokért felelős pedagógusait, hogy megbeszéljék a romániai közoktatás és a magyar tannyelvű oktatás legfontosabb kérdéseit.
Az oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes arra biztatta az Erdély minden sarkából összesereglett igazgatókat, hogy vegyenek részt a törvény megvitatásában nemcsak a magyar tannyelvű, a romániai közoktatás egészét érintő kérdésekben is. A Kultúrpalota kistermében megtartott tanácskozáson Pásztor Gabriella államtanácsos foglalta össze a romániai magyar nyelvű oktatás helyzetké-pét, az új tanügyi törvénnyel kapcsolatos elvárásokról Bokor Tibor szenátor, a szaktárca Kisebbségügyi Államtitkárságának és Főosztályának hatásköréről Király András államtitkár, a tanügyi reformokról és a normatív finanszírozási rendszer lényegéről Lakatos András, az RMDSZ ügyvezető elnöke beszélt. Borbély László képviselő a környezetvédelmi szaktárca biztosította pályázati lehetőségeket ismertette.
A romániai oktatási rendszert a túlterheltség, a szegénység, a túlközpontosítottság és az instabilitás jellemzi – hangzott el Markó Béla összefoglalójában, aki ismertette elképzeléseit a jövőt illetően is. Véleménye szerint az új közoktatási törvény előrelépést kell jelentsen az 1999-es jogszabályhoz képest. Biztosítania kell, hogy minden magyar fiatal anyanyelvén végezhesse tanulmányait minőségi szinten és minőségi körülmények között. A közös célok megfogalmazása érdekében a pedagógusok, politikusok, szülők, civil szervezetek összefogására van szükség.
Az előadásokat követően igazgatók egész sora vázolta fel a romániai oktatás szinte valamennyi aktuális problémáját.
(b.) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. március 9.
Sapientia: többfrontos izgalom
A héten kötteti és nyújtja be a Román Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) asztalára az akkreditálás megszerzéséhez szükséges dokumentációt a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége – nyilatkozta a Krónikának Dávid László rektor, aki derűlátó az akkreditációt illetően.
Derűlátó. Dávid László rektor bízik a Sapientia akkreditálásábanA tervek szerint szerdára készül el az a vaskos dokumentáció, amelyet a Sapientia-EMTE vezetősége a Román Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) elé terjeszt.
A Craiovai Egyetem volt rektora, Mircea Ivănescu professzor által vezetett bizottság öt szakot választott ki az akkreditálási folyamathoz. „Az ARACIS vizsgáló testülete előzőleg négy csíkszeredai és egyetlen vásárhelyi szakot jelölt meg, ebből végül három, illetve kettő lett. Számos tényt figyelembe véve, személy szerint jobban szerettem volna, ha Marosvásárhelyről választanak ki hármat és Csíkszeredából kettőt, de így is nagyon bízom a sikerben” – nyilatkozta a Krónikának Dávid László, az egyetem rektora.
Április folyamán az egyetemi oktatás minőségét ellenőrző testület hat bizottsága látogat Csíkszeredába és Marosvásárhelyre. Felmérik a Csíkszeredában működő román–angol, az általános közgazdaság és a szociológia szakokat, illetve a marosvásárhelyi informatika, valamint az automatika és alkalmazott informatika szakokat. A szociológián kívül valamennyi szaknak sikerült az évek folyamán megszereznie az akkreditálást. Az ARACIS eredménye májusra várható. Amennyiben pozitív döntés születik, a Sapientia akkreditálását előbb egy kormányrendelet, majd a parlament szavazata szentesítené.
A romániai adófizetők pénzére várva
„Sajnos a támogatásokból már csak a működésre futja” – válaszolta lapunk finanszírozásra vonatkozó kérdésére Dávid László. További kérdésünkre, hogy az anyaországi rendszeres támogatás és a pályázatokon szerzett összegek mellett mikortól számíthatnak a romániai adófizetők pénzére, a rektor úgy vélekedett: „Ha optimista lennék, azt mondanám, a tegnapra. De a román törvények szerint csak egy akkreditált egyetem támogatható. Amint megszereztük az akkreditálást, jogosnak és egyben elérhetőnek érzem ezt a kérést. Viszont azt is tudom, hogy a szakmai szempont mellett nagyrészt a politikai állásponttól függ. Elkezdődnek a tárgyalások, az alkuk, mi meg reménykedünk”. Dávid nem rejtette véka alá, hogy számít az RMDSZ vezetőségére, és tisztában van azzal, hogy a szövetség hathatós támogatása nélkül a román hatalom a Sapientia elé is hasonló akadályokat gördítene, mint a Partiumi Keresztyén Egyetem (PKE) elé.
Mentalitásfüggő támogatás
„Arra törekszünk, hogy az új tanügyi törvénytervezet magánegyetemekre vonatkozó fejezete a lehető legkedvezőbb legyen a Sapientiára nézve. Azonban naivság azt hinni, hogy ez csak tőlünk függ” – vetítette előre a nem túl könnyűnek ígérkező feladatot lapunk megkeresésére Király András, az oktatási minisztérium RMDSZ-es államtitkára. Mint hangsúlyozta: a jelenlegi törvény megváltoztatásához a döntéshozók koncepció- és főleg mentalitásváltására lenne szükség.
„Első sorban az illetékesekben azt kellene tudatosítani, hogy ha a magánegyetemek a felsőoktatási rendszer szerves részét képezik, akkor azokat annak megfelelően kell kezelni. Ha elfogadtuk, hogy Romániában működhetnek magánegyetemek is, akkor fogadjuk el azt is, hogy az államnak kötelessége azokat az adófizetők pénzéből támogatni” – szögezte le Király, hozzátéve, reményei szerint a szaktárca már a héten tárgyalhatja a törvénytervezet magánegyetemeket érintő részét.
Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. március 10.
Látlelet és kilátások
Vita a középfokú oktatásról
A romániai magyar közép- és szakközépiskolai oktatásról készült látlelet azon a tanácskozáson, amelyet március 5-én tartottak a Kultúrpalota kistermében az oktatásért felelős tisztségviselők és az intézmények vezetőinek jelenlétében, akik Erdély 62 önálló magyar líceumát és 95 magyar tagozattal rendelkező középiskoláját képviselték.
Vigyázni kell az anyanyelvi oktatást biztosító jogokra, amelyeket húsz évi küzdelemmel értünk el, s a változó jogszabályi környezetben is minden törvényes eszközzel meg kell védeni, sőt a kormányban való részvétel lehetőségével élve, bővíteni kell azokat – hangzott el a romániai oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes beszédében. Markó Béla utalt arra, hogy a romániai magyar pedagógustársadalom az új oktatási törvény közvitájában való tevékeny részvétellel járulhat hozzá a változásokhoz a román nyelv oktatásától valamennyi tantárgy anyanyelven való tanításáig.
Mivel a romániai magyar oktatási intézmények átlagosan kisebb gyerekszámmal működnek, a normatív finanszírozási rendszer, azaz a gyerekek létszáma szerinti fejpénz leosztása kedvezőtlenül érintheti iskoláinkat, különösen azokat, amelyek a szórványban működnek. Ezt a hozzászólások során több iskolaigazgató is szóvá tette Temesvártól egészen Kolozsvárig. Mivel a gyereklétszámon nem lehet változtatni, el kell érni, hogy a finanszírozás differenciált legyen a távolságtól, a környezettől, a szakoktól, és egyéb indokolt feltételektől függően.
Újból szembesülnünk kell az elmúlt húsz év dilemmájával, hogy a szétszórt kis iskolákat vigyük-e tovább vagy erősebb, nagyobb intézményekbe irányítsuk a diákokat. A kérdésre Markó Béla az első változat mellett foglalt állást, legalábbis az elemi osztályokat illetően, amely meggátolná a széleken való lemorzsolódást. A miniszterelnök- helyettes azzal sem ért egyet, hogy a középiskolák első osztályokat indítsanak, mivel véleménye szerint nemcsak a kis falvakban, a nagyvárosi lakónegyedben is biztosítani kell az anyanyelvi oktatás feltételeit.
A fejkvóta nem elegendő a kisebb iskolák fenntartására, s az alternatív osztályok, a művészeti iskolák, a sajátos nevelési igényű gyerekek esetében pótlólagos fejadagra van szükség, továbbá a távol eső elszigetelt iskoláknak is, hogy fennmaradhassanak – tette hozzá többek között Pásztor Gabriella államtanácsos.
Az új oktatási törvény előrelépés lehet a központosítás lebontásában, lehetővé téve, hogy az iskolák maguk válasszák ki a pedagógusokat, azt is figyelembe véve, hogy alkalmasak-e a tanításra. A címzetes tanári állásokra legtöbb öt évre kellene szerződést kötni, s meg kellene szüntetni a tanárok fentről történő áthelyezését – vetette fel Bakos Tibor szenátor, aki Kézdivásárhelyen volt iskolaigazgató. Beszélt a vezetőtanácsok összetételére vonatkozó elképzelésekről (50 % tanár + 50% szülők és önkormányzat vagy mindhárom fél 33 százalékos részvétele). Kifejtette, hogy az iskoláknak lehetővé kell tenni, hogy túljelentkezés esetén felvételit hirdessenek, kitért a VIII. osztályt végző diákok tudásának a felmérésére, az óraszám és a tananyag csökkentésének szükségességére, a választható órák számarányának növelésére. Elmondta kifogásait az iskolák gyereklétszám szerinti finanszírozására vonatkozó 1618-as kormányrendelettel kapcsolatosan, amelynek kidolgozói a tanerők képzettségét sem vették figyelembe, holott vannak iskolák, ahol több magasabb fokozattal rendelkező idősebb pedagógus tanít, mint egy másik hasonló gyermeklétszámmal működő tanintézetben. Végül ismertette a kisebbségi oktatásra vonatkozó javaslatait: a román nyelv külön tanterv alapján történő tanítása I-től XII. osztályig, valamennyi tantárgy anyanyelven történő oktatása, a kisebbségi pedagógusoknak az intézményvezetésben való arányos képviselete stb.
Lakatos András, az RMDSZ ügyvezető alelnöke kifejtette, hogy nincsenek illúziói a központosítás lebontásáról, mivel ezáltal veszélybe kerülnek olyan oktatási intézmények, amelyeket eddig központi szinten sikerült megvédeni. De vannak előnyei is, mivel a központi irányítás végét jelentheti, ha sikerül egy valóban korszerű oktatási törvényt alkotni, amely hosszú távon biztosítja az iskolarendszer fennmaradását.
Király András államtitkár, volt aradi iskolaigazgató szerint a reform lényege az kell legyen, hogy a kérdésekre helyben, a közösség érdekeinek megfelelően találják meg a választ.
A szót kérő iskolaigazgatók közül sokan vetették fel az alternatív oktatás problémáját, a sajátos nevelést biztosító osztályok helyzetét, a szórványban működő középiskolák fenntartásának nehézségeit, s a pozitív diszkrimináción alapuló finanszírozás bevezetését. Többen a szakoktatás helyzetét kifogásolták, a szakképzés átalakítását, a szakmunkásképzés visszavezetését, anyanyelvű tankönyvek kiadását kérve. Mások a különböző szintű érettségi bevezetésének fontosságát hangoztatták a felvételiző diákok esélyegyenlőségének a megteremtése érdekében. Volt, aki a visszaszolgáltatott épületekből kikerülő iskolák helyzetének megoldását sürgette, mások a félbemaradt építkezési munkálatok finanszírozásának folytatását szorgalmazták, s elhangzott, hogy a felnőttoktatás bevezetése jelentős jövedelemforrást képezhet. Ne lehessen fakultatív magyarórát tartani ott, ahol magyar tagozat is működik, hagyják működni a magyar diáktanácsokat a vegyes tannyelvű iskolákban, folytatódjék a tehetséggondozás, támogassák a művészeti oktatást, vezessék vissza az osztályfőnöki órákat, növeljék a testnevelés órák számát, s az egyetemeken helyezzenek nagyobb hangsúlyt a minőségi tanárképzésre – hangzott el a hozzászólásokban.
Bálint István, a Bolyai líceum igazgatója 11 pontban foglalta össze javaslatait a középiskolai oktatás válságának kezelésére, amely véleménye szerint a középiskolai tanárok és diákok közötti szorosabb együttműködés, a közös pályázati és iskolafejlesztési tervek kidolgozása, a tanítási kritériumok egyeztetése révén valósítható meg.
Bár nem minden kérdésre hangzott el konkrét válasz, Bakos Tibor szenátor arról biztosította a résztvevőket, hogy a normatív finanszírozási rendszer kidolgozói is rájöttek, hogy a "kulcsokat" javítani kell és szükség van a pozitív megkülönböztetésre. Hozzátette: a pedagógusok bérével egyelőre ott van gond, ahol a helyi tanácsok nem fogadták el a költségvetést, s hogy az idén még mindenki meg kell kapja a 13. fizetést, s az érdemfokozat, valamint az év tanárának kiválasztása az új jogszabályban is szerepel. Ami az osztályok létszámát illeti, az iskola vezetőtanácsának kell majd eldöntenie a jövőben, hogy engedélyezi-e a létszám alatti osztályok indítását, s a beiskolázási számokat a helyhatóságoknak kell jóváhagyniuk, a középiskolák pedig a megyei tanácsokhoz fognak tartozni.
A készülő tanügyi törvényre nem kellene rányomja bélyegét a gazdasági válság, a megszorításoknak nincs helyük a jogszabályban, amely egy kerettörvény kellene legyen – egyezett meg a hozzászólók véleménye a Lakatos Andráséval, aki befejezésként azt hangsúlyozta, hogy a kérések, javaslatok támogatása érdekében a pedagógustársadalomnak is hangsúlyosan meg kell szólalnia a törvény kapcsán.

2010. március 12.
Akkreditációs remények
A román büdzsére is számít az akkreditációért a napokban folyamodó egyetem
Benyújtotta a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége a Román Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottsághoz (ARACIS) az intézményi akkreditáció megszerzéséhez szükséges dokumentációt. Az elsősorban magyarországi költségvetési forrásokból finanszírozott felsőoktatási intézmény nagy reményeket fűz az akkreditáció elnyeréséhez.
Az elsősorban magyarországi költségvetési forrásokból finanszírozott felsőoktatási intézmény nagy reményeket fűz az akkreditáció elnyeréséhez, mert ez számtalan előnyt jelente a felsőoktatási intézménynek és közel kétezer hallgatójának – tudtuk meg tegnap Dávid László rektortól.
Az előnyöket sorolva az egyetem vezetője elsők között a finanszírozási lehetőségek bővülését említette. „Az akkreditált egyetemeknek a pályázás is könnyebb, kedvezőbb elbírálást kapnak” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek a rektor, megemlítve, hogy a Sapientia eddig csak alapítványként tudott pályázni.
Az akkreditálás a diákok számára is számos előnnyel járna: beindulnának a diákcsere-programok (mint például a Socrates), amelyeken eddig a hallgatók csak úgy tudtak részt venni, ha „hozzácsapódtak” valamelyik másik intézményhez. Ezenkívül az egyetem maga szervezhetné meg saját államvizsgáit, s a diákok nem más egyetem oklevelét vinnék haza, hanem a Sapientiáét – sorolta Dávid László.
A rektor arra is számít, hogy az állam a diákoknak is számos juttatást biztosít majd. „Az ösztöndíjak mellett szerintem a tömegközlekedési eszközök, vonatjegyek finanszírozása a legfontosabb” – hangsúlyozta. Dávid László nem rejtette véka alá: jogosnak érezné, ha az egyetem működéséhez nemcsak a magyar állam, hanem a román kormány is nyújtana anyagi támogatást.
„A nálunk tanuló diákok családjai mind adófizető polgárok, tehát megilleti őket a román állam támogatása” – magyarázta. A rektor úgy tudja, a román költségvetési források csupán az akkreditáció birtokában nyílhatnak meg a Sapientia számára. „Ez azonban nem-csak szakmai, hanem politikai kérdés is” – jelentette ki.
Dávid László arra számít, hogy az egyetem már májusban választ kap a felsőoktatás minőségét ellenőrző bukaresti bizottságtól az akkreditációs kérésre. Rostás Zoltán, az ARACIS Konzultatív és Audit Bizottságának tagja szerint azonban a rektor túlzottan optimista. „Az akkreditáció rendkívül komplex folyamat” – magyarázta lapunknak a professzor, aki maga is a Sapientia oktatója.
Első mozzanataként az ARACIS több kötetnyi dokumentációt kért az egyetemtől; ez elsősorban az intézmény működésével kapcsolatos kérdésekre ad adatszerű választ. A következő mozzanat a helyszínelés lesz.
Az ARACIS úgynevezett nagybizottsága a Sapientia „főhadiszállására”, Kolozsvárra látogat el, várhatóan áprilisban, s ezzel párhuzamosan három csíkszeredai és két marosvásárhelyi szakon szakmai bizottságok vizsgálódnak majd néhány napig. „A bizottság tagjai a tanszékvezetőkön, gazdasági igazgatókon, könyvtárosokon kívül szóba állnak a diákokkal, sőt felkeresik azokat a munkáltatókat is, akik Sapientián végzett hallgatókat alkalmaztak” – tájékoztatta lapunkat Rostás Zoltán.
A helyszínelő bizottságok ezután jelentést írnak a tapasztaltakról, ez kerül a havonta egyszer ülésező ARACIS-tanács asztalára. „Így inkább úgy fogalmaznék: a Sapientia még az idén választ kap a kérésére” – mondta az ÚMSZ-nek a professzor. Pozitív válasz esetén az egyetem akkreditálását előbb egy kormányrendelet, majd a parlament szavazata szentesítené.
Válasz a bírálóknak
Mint ismert, korábban több szakember bírálta a Sapientián zajló oktatás színvonalát, illetve azt, ahogyan az intézmény gazdálkodik a magyar államtól kapott pénzzel. „Az a tény, hogy már tíz akkreditált szakunk van, önmagában is bizonyítja, hogy az oktatás az intézményünkben jó minőségű, s ha májusban ezt az öt szakot is elismerik, az csak felteszi a pontot az i-re” – válaszolta a bírálatokra a rektor, aki szerint a Sapientiának, mint akkreditált, tudományos intézettel rendelkező egyetemnek, „nincsen párja az országban”.
„A felsőoktatási piacon ádáz harc folyik, hisz egyértelmű, hogy mindenki szeretné megszerezni a jó hallgatókat. Nekünk az a tapasztalatunk, hogy amint a diákok megismerkednek a Sapientiával, felfedezik benne a lehetőséget és kitartanak mellette” – mondta lapunknak az intézmény vezetője.
Király: magánegyetemeknek nem jár támogatás
„Magánegyetemek eddig nem kaphattak állami támogatást Romániában, az akkreditáció nem teremt automatikusan jogalapot az ilyen jellegű kiegészítő finanszírozáshoz” – nyilatkozta lapunknak Király András.
Az oktatási államtitkár szerint azonban ha az új tanügyi törvényt elfogadja parlament, akkor esély lehet arra, hogy az állam a magánkézben lévő felsőoktatási intézmények működtetéséből is ki vegye a részét. „Ez azonban annak a függvénye – tette hozzá Király –, milyen szövegváltozatot fogad el a parlament, és milyen jellegű kiegészítésekkel élnek a törvényalkotók.”

Benyújtotta a Sapientia egyetem az akkreditálásához szükséges dokumentációt
- Benyújtotta az illetékes román hatósághoz az akkreditálásához szükséges dokumentációt a döntően magyar állami költségvetésből finanszírozott Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) vezetősége.
Az Új Magyar Szó (ÚMSZ) pénteki tudósítása szerint nagy reményeket fűz az egyetem vezetősége ahhoz, hogy a Román Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) elismeri az intézményben zajló oktatás minőségét. Az akkreditáció elnyerése ugyanis számtalan előnyt jelent a felsőoktatási intézménynek és a közel kétezer hallgatójának.
Dávid László rektor a lapnak elmondta, hogy az akkreditált egyetemeknek a pályázás könnyebb, hiszen kedvezőbb elbírálást kapnak. Az akkreditálás a diákok számára is számos előnnyel jár, hiszen beindulhatnak a diákcsere-programok, amelyeken eddig a hallgatók csak úgy tudtak részt venni, ha "hozzácsapódtak" valamelyik másik intézményhez. Ezen kívül az egyetem maga szervezhetné meg saját államvizsgáit, a diákok nem más egyetem oklevelét, hanem a Sapientiáét vinnék haza - magyarázta Dávid László. A rektor szerint a román költségvetési források csak az akkreditáció birtokában nyílhatnak meg a Sapientia számára.
A rektor arra számít, hogy az egyetem már májusban választ kap a felsőoktatás minőségét ellenőrző bukaresti bizottságtól az akkreditációs kérésre.
Rostás Zoltán, az ARACIS konzultatív és audit bizottságának a tagja szerint azonban a rektor túlzottan optimista. Hiszen az akkreditáció komplex folyamat - magyarázta a professzor, aki maga is a Sapientia oktatója. Rostás szerint a Sapientia azonban már az idén választ kaphat az ARACIS-tól. Kedvező válasz esetén az egyetem akkreditálását előbb egy kormányrendeletnek, majd a román parlamentnek is szentesítenie kell.
Király András romániai oktatási államtitkár szerint az akkreditáció nem teremt automatikusan jogalapot arra, hogy az állam a magánegyetemet finanszírozza. Az államtitkár azonban lát esélyt arra, hogy a román állam a magánegyetemek működtetéséből is kivegye a részét. Ehhez azonban a román parlamentnek el kell fogadnia az új tanügyi törvényt, ami erre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz. Forrás: MTI

2010. március 18.
Javulhatnak a magyar oktatás feltételei
Elfogadását követően az új tanügyi törvénytervezet jobb helyzetet teremthet a magyar anyanyelvű oktatás számára, mint amit az eddigi gyakorlat megengedett – vélik az RMDSZ oktatásügyi szakértői. Király Andrástól, a tanügyminisztérium államtitkárától tegnap megtudtuk: az RMDSZ-nek sikerült néhány, a magyarság számára fontos módosító indítványt elfogadtatnia, melyek bekerültek a törvénytervezet végleges, a kormány tegnapi ülésén bemutatott változatába. Rendkívül fontos eredménynek nevezte, hogy az elsőtől a tizenkettedik osztályig a magyar gyerekek külön, sajátos tanterv és program alapján tanulhatják ezután a román nyelv és irodalom tantárgyat, és a vizsgáztatás is ennek megfelelően zajlana.
Javított kiadás. Az új tanügyi törvény szerint a magyar diákok minden tantárgyat anyanyelvükön tanulhatnak A jelenleg érvényben lévő tanügyi jogszabályhoz képest ugyanakkor az is újdonságnak számít, hogy a romániai magyar diákok ezentúl a román nyelv és irodalmat leszámítva minden tantárgyat anyanyelvükön tanulhatnak. Király András lát esélyt arra, hogy a kisebbségi oktatás szempontjából lényeges előrelépéseket tartalmazó törvénytervezetet elfogadják.
„Bízom abban, hogy a román politikum van annyira érett, hogy a magyar kisebbségi oktatással kapcsolatos problémák kezelését támogassa. A törvénytervezet sorsa a kormánykoalíciós partnerrel kialakított viszony erejét is bizonyíthatja” – fogalmazott a Krónikának az államtitkár. Az új törvénytervezet – első olvasatban – a tegnapi kormányülésen került az illetékesek elé.
Bokor Tibor, a szenátus oktatási, tudomány-, ifjúsági és sportbizottságának tagja, az RMDSZ oktatásügyi szakértője jelentős fejleménynek nevezte, hogy sikerült bevinni a törvénybe a finanszírozás kérdését is. Az eredeti tervezetben ugyanis nem vették figyelembe, hogy a kisebbségi oktatás – mint mindenhol a világon – több pénzbe kerül. A törvény értelmében, mint ismeretes, fejkvóta szerinti támogatásban részesülnek az iskolák, azaz minél több diák tanul egy intézményben, annál több állami támogatást kap. Bokor elmondta, tudomása szerint a kormány minden évben határozatot fogadna el a kisebbségi oktatásban résztvevők számára előirányzott kvóta értékéről a gazdasági mutatók függvényében.
A finanszírozás esetében figyelembe veszik az oktatás nyelvét és a település földrajzi elhelyezkedését is. Rámutatott ugyanakkor, míg az előző törvény szerint azok a tanintézetek, melyekben a diáklétszám 200 alá csökkent, elveszítették önállóságukat, az RMDSZ javaslata szerint ez a szám most 300-ra módosul.
A törvénytervezet néhány újdonságáról Daniel Funeriu tanügyminiszter is beszélt a sajtónak az elmúlt napokban.
Az egyik legfontosabb változás, hogy a kötelező oktatás 10 évig tart majd, így a 9. osztály még az általános iskolai képzés része lesz. A tárcavezető szerint ezzel az intézkedéssel a jelenlegi, mintegy 20 százalékos iskolaelhagyási arányt csökkentenék. Közölte továbbá, az új tanügyi törvénytervezet módosítja a középiskolai felvételi rendszert is. Eszerint az általános iskolai tanulmányok elvégzésekor a diákoknak két írásbeli vizsgát kell majd tenniük egy reál és egy humán tantárgyból, és számítógépkezelői ismeretekből.
Ezek a vizsgák, valamint a többi tantárgyból elért iskolai eredmények és a tanárok által adott jellemzések képeznék a diák portfóliójának 70 százalékát, emellett a középiskolák is rendezhetnek felvételi vizsgát, mely a felvételi jegy 30 százalékát tenné ki. A tervezet tartalmazza ugyanakkor azt az Ecaterina Andronescu minisztersége idején benyújtott kezdeményezést is, miszerint 500 eurónak megfelelő összeget kap lejben minden újszülött. A pénzt 14. életévük betöltése után – kizárólag tanulmányaik folytatására – használhatnák az arra jogosultak.
Gyergyai Csaba. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. március 24.
Markó: Az egyházak szólhassanak bele a felekezeti iskolák működésébe
Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium, Az új oktatási Gyimesfelsőlok törvénytervezet előrelépést jelent az anyanyelvű oktatás tekintetében, de tagadhatatlanul számos pozitívumot tartalmaz a decentralizáció terén is – jelentette ki kedden, Kolozsváron Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes azon a találkozón, amelyre a magyar egyházak vezetői és oktatási tanácsosai, valamint a Szövetség oktatási szakemberei között került sor. A találkozón elsősorban az új oktatási törvénytervezetet, ennek az egyházakat, a felekezeti oktatást érintő részeit vitatták meg.
Bevezetőjében Markó Béla elsősorban a Szövetség kormányzati szerepvállalásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Úgy fogalmazott: „kormányzati pozícióból rendelkezünk bizonyos eszközökkel, amelyek segítségével megoldhatunk függőben lévő ügyeket, felgyorsíthatjuk a restitúciót, befolyásolhatjuk, hogy számunkra kedvező döntések szülessenek bizonyos kérdésekben, annak ellenére, hogy a Szövetséggel szemben álló politikusok mindent megpróbálnak elkövetni annak érdekében, hogy gyengítsék azokat az eszközöket, amelyekre kormányzati szerepvállalásunk révén tettünk szert”. Bejelentette, kormányhatározattal létrejön egy olyan tárcaközi bizottság, amelynek az egyházakkal kapcsolatos elemzéseket kell elvégeznie, döntéseket kell meghoznia. Ennek vezetője, a román kormány miniszterelnök-helyetteseként ő maga lesz, így bízik abban, hogy kedvező döntéseket lehet majd hozni a magyar egyházakat érintő kérdésekben.
Az új oktatási törvény kapcsán az RMDSZ elnöke elsősorban azokat az intézkedéseket vázolta, amelyek az oktatás decentralizációját segítik elő. Elmondta: az önkormányzatok iskolafenntartókká válnának, ugyanakkor valós döntéseket hoznának meg az iskolaszékek, amelyek egyharmadát az önkormányzatok, egyharmadát a szülők, egyharmadát a tanári kar képviselői tennék ki. Rendkívül fontos a decentralizációs szándék a finanszírozás tekintetében: fejpénz lenne gyereklétszám szerint, minden gyerek után járna egy bizonyos összeg, ebből állna össze a fizetésekre, az iskolák működésére szánt alap. Ez bizonyos kockázatot jelenthet a kis gyereklétszámmal működő intézményeink esetében, hívta fel a figyelmet a miniszterelnök-helyettes. „Ez számunkra elfogadhatatlan, ezért bevittünk az új tervezetbe egy nyelvi pótlékot, ami azt jelenti, hogy a kisebbségi iskolák eleve nagyobb szorzóval működnek, azaz több fejpénzt kapnak. Ez sem oldja meg problémánkat, így beiktattunk egy másik szempontot is, az úgynevezett diszperziós, szétszórtsági pótlékot: olyan közösség esetében, ahol gyerekek, családok szétszórtan élnek, megint egy jelentős emelés jár a gyerek után. A pozitív diszkrimináció ebben az esetben azt kellene hogy jelentse, hogy dupla fejpénzt adnak egy magyar, vagy német gyerek után, ellenkező esetben sok helyen nagyon nehéz helyzetbe kerülünk” – mutatott rá Markó.
A felekezeti oktatás kapcsán a Szövetség vezetője kiemelte, hogy az elkövetkező időszakban e kérdésben is számos rendelkezést kell gyakorlatba ültetni. Mint mondta, el kell érni, hogy a felekezeti iskolák, az állami iskoláktól eltérően, ne csak a kötelező oktatás végét jelentő kilencedik osztályig, hanem tizenkettedikig részesüljenek fejpénzben. „A döntések decentralizációjánál ki kell találnunk egy olyan döntési mechanizmust, amelyben helyet kap az egyház is: meg kell néznünk, hogy a szülők, a tanárok, az önkormányzat mellett hogy kerülhetnek be az iskolaszékek összetételébe az iskolafenntartó egyházak” – fogalmazott.
Ezt követően az egyházak vezetői, oktatási tanácsosai felvázolták azokat az intézkedéseket, amelyek fontosak lennének a felekezeti oktatás szempontjából. A törvényben elvi különbséget kellene tenni a felekezeti és a magánoktatás között, az biztosítsa a jelenlegi felekezeti iskolák megmaradását, ugyanakkor tegye lehetővé, hogy ezek a tanintézmények minden szinten és változatos profillal működhessenek. Az egyházak számára fontos, hogy a felekezeti oktatási intézmények részesüljenek minél szélesebb állami finanszírozásban, a működő iskolák maradjanak az állam hatáskörében, de az egyházaknak legyen beleszólási joguk az iskola működésébe, vehessenek részt az iskolával kapcsolatos döntésekben. Javaslatként hangzott el az is, hogy azokban az esetekben, amikor egy iskolában nincs lehetőség arra, hogy minden diák a saját felekezetének megfelelő vallásórán vegyen részt, a saját felekezetéhez járhasson vallásórára, ezt pedig egyháza hivatalos dokumentummal igazolhassa.
Markó Béla szövetségi elnök mellett az RMDSZ részéről a tanácskozáson részt vett: Király András oktatásügyi államtitkár, Lakatos András oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnök, Szép Gyula művelődési és egyházügyi ügyvezető alelnök, Kötő József képviselő, a Képviselőház oktatási, tudomány, ifjúsági és sport bizottságának alelnöke, Bokor Tibor szenátor, a Szenátus oktatási, tudomány, ifjúsági és sport bizottságának tagja, Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos és Veres Valér felsőoktatási tanácsos.
Az egyházak részéről jelen volt Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Csűri István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök, Adorjáni Dezső, az Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, Fodor József, a Nagyváradi Római-Katolikus Egyházmegye vikáriusa, Szilvágyi Zsolt, a Temes-Csanád Egyházmegye vikáriusa, Andrássy Benedek, az Erdélyi Unitárus Egyház tanügyi tanácsosa, Kató Levente, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa, Tolnay István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa.
RMDSZ-tájékoztató. Forrás: Erdély.ma

2010. április 16.
Markó Béla Aradon
Pergős és sűrű programú látogatásra érkezett ma Aradra Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke, mert habár a vizit fő célja az este kezdődő MIÉRT küldöttgyűlés volt, fontosnak ítélte, hogy kihasználva az alkalmat, találkozzék a megye vezetőivel, sajtóval, a magyarság képviselőivel is.
A találkozások sora a prefektúrán kezdődött, ahol megbeszélést folytatott Călin Bibarţ prefektussal, Horváth Levente alprefektussal, Nicolae Ioţcu megyei elnökkel, Bognár Levente alpolgármesterrel, de jelen volt Király András oktatási államtitkár és Faragó Péter képviselő is. A megye vezetői néhány projektet mutattak be Markónak, és támogatást kértek ezek finanszírozására, mint például a Körösök és a Maros-menti fejlesztésekre, a nagylaki iskola-komplexumra. A miniszterelnök helyettes meghallgatta a terveket és beszélt a decentralizációról, az új oktatási törvény konkrét, aradi vonatkozásairól.
Az ezt követő sajtótájékoztatón az RMDSZ székházában ismét a decentralizáció és az oktatási törvény volt a fő téma. „Tény, hogy létezik egy ellenállás a decentralizációval kapcsolatban, de ennek ellenére véghez kell vinni, s nem csak az oktatásban, hanem, például, az egészségügyben is” – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes. Szólt MIÉRT küldöttgyűlés fontosságáról, a fiatalok jövőképének kialakításáról, amihez első lépés lesz az új tanügyi törvény, amely minőségi oktatást biztosít mindenki számára, olyan diplomát fog adni, amellyel a kezében a magyar fiatal is versenyképes lesz a munkaerőpiacon. „Számunkra fontos, hogy az erdélyi magyar fiatalok szülőföldjükön találják meg boldogulásukat” – sommázta a kérdést, hozzátéve, hogy ehhez viszont munkahelyteremtő, gazdaságösztönző intézkedések kellenek a kormány részéről.
A magyar-román közös kormányülésekkel kapcsolatban kifejtette, minden bizonnyal a Fidesz is szeretné ezeket folytatni, hisz úgy a PD-L, mint az RMDSZ és a Fidesz az EPP-frakció tagja az Európai parlamentben, ráadásul mindkét ország számára létfontosságú a stratégiai kapcsolat.
Ezt követően Markó Béla találkozott az Arad megyei polgármesterek, tanácsosok, intézményvezetők, civil szervezetek stb. képviselőivel
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

2010. május 9.
Király András: meg kell várni a kormány határozatát
Várjuk meg a minisztériumok költségvetésének csökkentéséről szóló kormányhatározatot – kommentálta az államelnök tegnapi bejelentését Király András, az oktatási tárca államtitkára. A tisztségviselőtől azt kérdeztük, milyen hatása lesz a tanügyben dolgozók fizetésére a bejelentett 25 százalékos béralap-csökkentés?
Az államtitkár szerint csak egy kormányhatározat után lehet életbe léptetni a béralap csökkentését, az államelnök bejelentése alapján nem lehet mondani semmit a tervezett intézkedésről. Király arra vonatkozóan sem tudott választ adni, hogy a tanárok fizetését a fűnyíró-elv alapján, egyenlő arányban csökkentik, vagy pedig valamiféle súlyozás is lesz. Az államtitkár szerint Băsescu szavai azt sejtetik, hogy fűnyíró-elv alapján fognak fizetéseket csökkenteni. (hírszerk.)
Transindex.ro

2010. május 26.
Speciális magyar osztályellenségek
Fel kell számolni a kolozsvári Báthory István Elméleti Gimnáziumban működő speciális osztályokat, mert túlságosan költséges a fenntartásuk. A Kolozs megyei tanfelügyelőségnek az év elején kiadott rendelete alapján ősztől megszűnik ez az oktatási forma az egyetlen olyan romániai magyar tanintézményben, ahol speciális integrált tanítás folyik magyar nyelven.
A Kolozs megyei tanfelügyelőség főként finanszírozási nehézségekre hivatkozva utasította el az iskola és a Báthory Szülői Szövetség kérését, hogy az osztályokat tovább működtessék. A felajánlott megoldás szerint a szóban forgó gyerekeket vagy normál osztályba, vagy súlyosan fogyatékos gyerekeket foglalkoztató osztályba kellene beírat, tudhattuk meg a Báthory Szülői Szövetség sajtótájékoztatóján.
A szakemberek egyöntetű véleménye szerint egyik megoldás sem lenne jó számukra, és a mostani a legeredményesebb oktatási módszer, mivel egyszerre valósítja meg a személyre szabott speciális nevelést és integrációt, ugyanis több extrakurrikuláris tevékenységet a speciális igényű gyerekek együtt folytatnak a többiekkel.
Egy kis történelem
A speciális oktatási vonal létszükségletként, lelkes szakemberek kezdeményezésére jött létre a Báthory Gimnáziumban, ezelőtt tizennégy évvel, 1996-ban. „Amikor az RMDSZ Tanügyi Szakosztálya indítványozta a magyar nyelvű speciális oktatás elindítását, az iskolánk volt az egyedüli, amely igennel válaszolt, zöld utat nyitva ezzel a különleges igényű gyerekek fejlődésének, tanulási lehetőségeinek”– mondta lapunknak Albert-Nagy Erika, a Pszichopedagógiai Katedra felelőse.
Kezdetben egyetlen elemi osztállyal indult az oktatás, majd a 2007-2008-as tanév befejeztével már a harmadik VIII. osztály került ki az iskolából. A hagyományostól eltérően az oktatás differenciált formában történik, ami annyit jelent, hogy a legtöbb esetben a tanterv egyénre, illetve kis csoportokra szabott, de minden esetben a nemzeti kerettanterv követelményeit követi, osztály- és képességszintet szem előtt tartva.
Felszámolás előtt
„Január végén minden iskolaigazgató összeállítja a következő tanévre szóló beiskolázási tervet, amikor az iskolánk igazgatója elment ezzel a tanfelügyelőségre, akkor azt mondták, a speciális osztályokat vegye ki a beiskolázási tervből, mert különben nem veszik el a beiskolázási tervet” – tudtuk meg Albert-Nagy Erikától a mostani felszámolási indítvány első mozzanatait. Akkor az igazgatónk arra kényszerült, hogy ott helyben újranyomtassa az anyagot, a mi osztályaink nélkül, hogy le tudja adni a beiskolázási tervet.
Az iskola másnap írt egy hivatalos átiratot a tanfelügyelőségnek, hogy engedélyezzék a speciális osztályok visszahelyezését is a beiskolázási tervbe. Akkor kaptunk harminc napra rá egy levelet a tanfelügyelőségtől, hogy ők azt javasolják, a gyerekeket osszuk szét, akik értelmesebbek iratkozzanak be a normál osztályokba, a fogyatékosabbak pedig menjenek fel a Hallássérültek 2-es Számú Intézetébe, mert ott is van kisegítő osztály. De egyik sem jó megoldás, mert a hallássérültek iskolájában erősen sérült gyerekekkel foglalkoznak, a normál osztályokban lévő követelményeket meg nem tudják teljesíteni.
A tanfelügyelőség értesítőjében ráadásul nincs hivatkozás egyetlen törvényre sem. Csak annyi az indoklás, hogy nincs rá pénz.
Ezt a helyzetet senki nem tudta elfogadni, sem a tanári kar, sem az igazgató, sem a szülők. Egy újabb kérést adott le az iskola vezetősége, egy vaskos indoklási dosszié kíséretében, amelyben minden egyes gyerekre nézve szakszerű indoklás a fejlődési igényeire vonatkozóan, a gyermekjogvédelem iratai, amellyel ők ide küldik hozzánk ezeket a speciális igényű gyerekeket. Ekkor már a szülők is elindultak, tiltakoztak, kérvényeztek, az iskola igazgatója úgyszintén, de erre a második kérésre is ugyanaz az elutasító válasz érkezett: nincs pénz, és a gyerekeket szét kell osztani különböző osztályokba.
Abszurd helyzet
„A helyzet abszurd – mondta lapunknak Daray Attila a szülői szövetség képviselőjeként –, mert a tanfelügyelőség kezdetben arra hivatkozott, nincs pénz az osztályok fenntartására, mert kevés a gyerek, és minden osztályban két pedagógus van. Utána azonban kiderült, hogy a speciális igényű gyerekek oktatása nem a városi tanács fennhatósága alá tartozik, hanem a megyei tanács hatásköre. A megyei tanács támogatná a Báthoryban működő speciális osztályokat, csakhogy a tanfelügyelőség ki kellene utalja ezt a feladatkört a megyei tanácsnak. És ezt a rendeletet nem akarják már megírni a tanfelügyelőségen. Mert ők már kétszer utasították az osztályok megszűnését, most már nem változtatnak az állásukon.”
Király: nem pénzkérdés
Király András tanügyi államtitkár lapunk megkeresésére elmondta, tud kolozsvári helyzetről. „Tímár Ágnes, a Báthory Líceum igazgatója személyesen megkeresett, ő maga is volt Kolozsváron, az említett osztályokban. Világossá vált számunkra, hogy nem pénzkérdés miatt akarják megszüntetni ezeket az osztályokat” – jelentette ki az államtitkár. Mint elárulta, a Kolozs megyei tanfelügyelőségen van néhány ellenzője a dolognak, éspedig a román szaktanfelügyelő és a főtanfelügyelő egyik helyettese. A főtanfelügyelő és annak magyar helyettese, Péter Tünde támogatólag állnak hozzá.
„Az év elején elfogadták azt, hogy csökkenteni kell a tanügyi állások számát, és jó lehetőségnek tűnt, hogy nyolc állást lehet felszámolni egyszerre. De hát miért éppen azt számoljuk fel, ami jól működik? Ráadásul arról is tudunk, hogy ugyancsak Kolozsváron osztályokat adtak még pluszba, tehát nem mindenhol érvényesült annyira az állások csökkentésének szempontja” – tette hozzá Király András.
Baló Levente
Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. július 9.
Ki megy, ki marad? – Megfelezi az államtitkárok és alprefektusok számát a Boc-kormány
Takarékossági megfontolásokból a kormány úgy határozott, hogy csökkenti valamennyi minisztériumban az államtitkárok és a kormányt a megyékben képviselő alprefektusok számát. Emil Boc miniszterelnök bejelentette, tárcánként csak két-két államtitkár maradhat, csak a belügy, a külügy és a pénzügy kivétel, ahol háromra maximálják az államtitkárok számát.
Takarékossági megfontolásokból a kormány úgy határozott, hogy csökkenti valamennyi minisztériumban az államtitkárok és a kormányt a megyékben képviselő alprefektusok számát. Emil Boc miniszterelnök bejelentette, hogy a jelenlegi ötven államtitkár közül csak harminckettő maradhat meg. A minisztériumok többsége ezentúl legfeljebb csak két államtitkárt foglalkoztathat, kivétel a belügy-, a külügy- és a pénzügyminisztérium, ahol három államtitkár maradhat.
A kormány döntése értelmében a jövő héttől az alprefektusok száma is megfeleződik, miután valamennyi megyében a jelenlegi két alprefektus helyett csak egy marad hivatalában. A központi államapparátust érintő takarékossági intézkedéseket azt követően hozta meg a kormány, hogy 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazotti béreket.
Arányos veszteség
Azt még nem tudni, milyen mértékben érinti az államtitkárok és alprefektusok számának csökkentése az RMDSZ-es tisztségviselőket. Olosz Gergely képviselőházi frakcióvezető kérdésünkre elmondta: a jövő heti kormányülésen születik döntés arról, kiktől kell majd megválni, ezt megelőzően azonban a Demokrata– Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ vezető politikusait tömörítő koalíciós tanács egyeztet személyi kérdésekben.
„Bárhogyan is lesz, legfeljebb koalíciós súlyunk arányában veszíthetünk el tisztségviselőket. Így mondjuk minden öt PD-L államtitkárral együtt egy RMDSZ-es is távozhat. Ám nem szeretnék a kormányzati partnereinkkel történő egyeztetések előtt jóslatokba bocsátkozni” – mondta a politikus, aki a koalíciós tanácsnak is tagja.
Olosz tájékoztatása szerint az államtitkárok esetében a miniszterek, az alprefektusok esetében a belügyminiszter terjeszti elő az elbocsátandó személyek listáját. Ezekről a nevekről egyeztetnek előbb a koalícióban, majd döntenek a kormányülésen.
Jelenleg az RMDSZ-nek hat államtitkára van: Borbély Károly (gazdasági minisztérium), Haschi András (mezőgazdaság), Király András (oktatás), Moldován József (távközlés), Niculescu Tóni (külügy), Tánczos Barna (fejlesztés). Emellett Markó Attila államtitkári rangban vezeti az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát.
Az RMDSZ által javasolt alprefektusok száma szintén hat: Ambrus Károly (Brassó megye), Böndi Gyöngyike (Máramaros), Horváth Levente (Arad), Kálmán Zoltán (Argeş), Pataki Csaba (Szatmár) és Sarkady Zsolt (Bihar).
Leépítésekre készülnek a minisztériumokban is
Három minisztérium is közzétette már, hogy milyen leépítéseket tervez. A Cseke Attila által vezetett egészségügyi tárca 1621 tisztséget szüntet meg, ezeknek több mint fele jelenleg betöltetlen. A leépítések nyomán 7,7 millió lejt takarítanak meg az államkasszának. Jelenleg az egészségügyi minisztériumhoz tartozó intézményekben 9 920 tisztséget tartanak számon.
Sokkal nagyobb „árat” fizet az oktatásügyi minisztérium, ugyanis Daniel Funeriu tárcavezető szerint a szeptembertől megszüntetendő tizenötezer tisztség közül jelenleg tízezer betöltött állás, tehát az azokat elfoglaló munkatársakat elbocsátják. Hozzátette: a kinevezett tanárok nincsenek veszélyben, ők továbbra is a rendszerben maradnak.
A munkaügyi minisztérium esetében máris döntött a kormány: 2529 állást szüntettek meg, ami a tárca alárendeltségébe tartozó személyi állomány 19 százalékát és a fizetési keret 25 százalékát teszi ki. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. július 13.
Egy államtitkárt veszít az RMDSZ
Egy államtitkári és várhatóan három alprefektusi tisztséget veszít az RMDSZ a központi közigazgatás már korábban beharangozott karcsúsítása miatt – tudta meg lapunk a koalíciós felek tegnapi egyeztetése után. Az ÚMSZ értesülései szerint a kisebbik kormánypártnak a fejlesztési minisztériumnál kapott államtitkári posztról kell lemondania.
Az RMDSZ-nek járó tisztséget jelenleg Tánczos Barna tölti be, aki azonban nem marad megbízatás nélkül: Haschi András államtitkár helyét veszi át a mezőgazdasági minisztériumban. Értesüléseinket Tánczos Barna is megerősítette.
„Valóban szó van arról, hogy a mezőgazdasági tárcához kerüljek vidékfejlesztési államtitkárnak. A koalíciós partner nagyon erőltette azt, hogy a fejlesztési minisztériumnál meglévő tisztséget vegye el az RMDSZ-től” – mondta az államtitkár. Haschi András szintén tud a koalíció terveiről. „Csak annyit mondhatok, hogy a tárgyalások még folynak, nem született végleges döntés” – jelentette ki lapunknak a mezőgazdasági államtitkár.
Az RMDSZ két olyan alprefektusi tisztségről mond le, amelyet nem is töltött be soha: a Beszterce, illetve a Teleorman megyei posztról. A harmadik elvesztett tisztség vagy a Bihar, vagy a Szatmár megyei alprefektusi szék lesz, erről még nem született döntés. Az RMDSZ-nek hat államtitkára van: Borbély Károly (gazdasági minisztérium), Haschi András (mezőgazdaság), Király András (oktatás), Moldován József (távközlés), Niculescu Tóni (külügy), Tánczos Barna (fejlesztés). Emellett Markó Attila államtitkári rangban vezeti az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát.
Az RMDSZ által javasolt alprefektusok száma szintén hat: Ambrus Károly (Brassó megye), Böndi Gyöngyike (Máramaros), Horváth Levente (Arad), Kálmán Zoltán (Argeş), Pataki Csaba (Szatmár) és Sarkady Zsolt (Bihar). Mint ismert, Emil Boc miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy takarékossági megfontolásokból megfelezi az alprefektusok, illetve 59-ről 32-re csökkenti az államtitkárok számát.
Cseke Péter Tamás. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. július 14.
Az RMDSZ is érintett az államapparátusi karcsúsításban
Egy államtitkári és várhatóan három alprefektusi tisztséget veszít az RMDSZ a központi államapparátus már korábban beharangozott karcsúsítása miatt – jósolják a politikai elemzők.
A bukaresti napilap szerint a romániai kormánykoalíció két pártja – az RMDSZ és a Demokrata Liberális Párt (PD-L), egyeztetésén úgy alakult, hogy a kisebbik kormánypártnak a fejlesztési minisztériumnál kapott államtitkári posztról kell lemondania. Az RMDSZ-nek járó tisztséget jelenleg Tánczos Barna tölti be, aki azonban előreláthatólag nem marad megbízatás nélkül: Haschi András államtitkár helyét veszi át a mezőgazdasági minisztériumban. A lapértesülést Tánczos Barna is megerősítette.
Az RMDSZ két olyan alprefektusi tisztségről mond le, amelyet nem is töltött be soha, nevezetesen a Beszterce, illetve a Teleorman megyei posztról. A harmadik megszűnő tisztség vagy a Bihar, vagy a Szatmár megyei alprefektusi szék lesz, erről még nem született döntés. Az RMDSZ-nek hat államtitkára van: Borbély Károly (gazdasági minisztérium), Haschi András (mezőgazdasági), Király András (oktatási), Moldován József (távközlési), Niculescu Tóni (külügyi) és Tánczos Barna (fejlesztési). Emellett Markó Attila államtitkári rangban vezeti az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát.
Emil Boc miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy takarékossági megfontolásokból megfelezi az alprefektusok, illetve 59-ről 32-re csökkenti az államtitkárok számát. Népújság (Marosvásárhely)

Tisztségeket veszíthet az RMDSZ
Az RMDSZ két alprefektusi mandátumról kénytelen lemondani, Teleorman és Argeş megyében a központi közigazgatás apparátusának karcsúsítása miatt – tudtuk meg Kelemen Hunor művelődési minisztertől.
Emellett kérdéses a Beszterce-Naszód megyei is: ez cáfolni látszik azokat a híreket, miszerint a szövetség várhatóan valamelyik partiumi megyében, Biharban vagy Szatmárban veszíti el a harmadik alprefektusi mandátumot.
Ezt az információt lapunk érdeklődésére Pataki Csaba Szatmár megyei alprefektus sem tudta megerősíteni. Mint ismeretes, Ambrus Károly Brassó, Böndi Gyöngyike Máramaros, Horváth Levente Arad, Kálmán Zoltán Argeş, Pataki Csaba Szatmár és Sarkady Zsolt Bihar megyében kapott alprefektusi kinevezést az RMDSZ színeiben. Az Új Magyar Szó korábbi információi szerint az RMDSZ várhatóan egy államtitkári és három alprefektusi tisztséget veszít el. A koalíciós partner Demokrata-Liberális Párt (PDL) döntése révén a szövetség lemond a fejlesztési minisztériumban betöltött államtitkári mandátumról. A tisztséget egyébként januártól Tánczos Barna töltötte be, aki az átszervezés révén várhatóan Haschi András mezőgazdasági államtitkár helyét veheti át – közölte a napilap.
Mint ismeretes, a költségcsökkentő intézkedések keretében a kormány múlt heti ülésén jelentős lefaragásokról döntött a közszférában. A határozat szerint minisztériumonként kettőre csökkentik az államtitkárok számát, ez alól csak a belügy-, a külügy- és a pénzügyminisztérium kivétel, ahol három államtitkár marad. Így az államtitkárok száma a jelenlegi 57-ről 32-re csökken. Az RMDSZ hat államtitkári tisztséget kapott az év elején: Borbély Károly a gazdasági minisztériumban, Haschi András a mezőgazdasági, Király András az oktatásügyi, Moldován József a távközlési, Niculescu Tóni a külügy-, Tánczos Barna pedig a fejlesztési miniszériumban kapott kinevezést, míg Markó Attila államtitkári státusban vezeti az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát. Emellett arról is döntés született, hogy az eddigi kettő helyett minden megyében egy alprefektus marad. Emil Boc kormányfő leszögezte: az alprefektusok számát ötven százalékkal csökkentik, anélkül azonban, hogy a tisztségükből felmentett tisztségviselőket kormányellenőrré neveznék ki. Krónika (Kolozsvár)

2010. július 23.
Román pártok bírálják Tőkés Lászlót autonómiapárti kijelentései miatt
Tőkés Lászlónak az Európai Parlament alelnöki tisztségéből való visszahívását követelik ellenzéki román pártok amiatt, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egyazon kontextusban tett említést Koszovó függetlenségéről és a Székelyföld területi autonómiájáról.
Tőkés a Tusnádfürdőn lezajlott 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik panelbeszélgetésén állapította meg, hogy a Székelyföld és Koszovó nagyjából azonos régió, és ha a volt szerb tartomány albán lakosságának sikerült kiharcolnia függetlenségét, miért ne sikerülne a székelyeknek is kivívniuk a területi autonómiát. Ugyanazon a beszélgetésen Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke a székelyföldi fejlesztési régió kialakításának fontosságát hangsúlyozta, ami szerinte a majdani közigazgatási-területi régió „előszobája” lehetne.
„Ha Bukarest nem hallja meg az egységes székelyföldi fejlesztési régió kialakítását célzó igényeket, akkor elengedhetetlen az erdélyi magyar politikai elit összefogása, a régió választott önkormányzati képviselői alkotta székelyföldi nagygyűlés ismételt megszervezése. És ha ez sem elég, akkor a székelyek békés eszközökkel tüntethetnek mindezért, ahogy azt tették nemrég a katalánok Barcelona utcáin” – hangoztatta a Tusványoson Toró, hozzátéve: a katalánok másfélmilliós tüntetéséhez hasonlóan Csíkszeredában egy-kétszázezer fős békés megmozdulásra lehetne példa.
A bukaresti média teljesen összemosta a két magyar politikus nyilatkozatát, amelyet úgy tálalt, hogy Tőkés László Koszovó függetlenedésének mintájára kívánja kiharcolni a Székelyföld önrendelkezését, és ennek érdekében utcára hívja az erdélyi magyarokat. A román sajtó hangulatkeltési szándékának az adott hátszelet, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) csütörtökön közzétett döntése megállapítja: Koszovó 2008-ban egyoldalúan kikiáltott függetlensége nem ellentétes a nemzetközi joggal. Tőkés megpróbálta eloszlatni a félreértéseket, amikor a két vezető román hírtelevízió, a Realitatea és az Antena3 élőben kapcsolta Tusnádfürdőről, leszögezve: a Székelyföld nem függetlenséget, hanem autonómiát szeretne. Az EMNT elnöke azonban faképnél hagyta az élő kapcsolást, amikor a bukaresti szerkesztők azt szerették volna, hogy C. V. Tudor PRM-elnökkel és Gheorghe Funar főtitkárral vitatkozzék.
Titus Corlăţean, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt alelnöke bejelentette, a PSD ősszel kezdeményezni fogja Tőkésnek az EP alelnöki tisztségéből való visszahívását, az EMNT elnöke ugyanis szerinte „nemcsak Romániára, hanem egész Európára veszélyt jelent”. A PSD úgy véli, Tőkés „szeparatista” nyilatkozata durva támadás a román államiság ellen, hiszen „erőszakos cselekményekre bujtogatja” a romániai magyarokat. A szociáldemokraták bírálták Traian Băsescu államfőt és az őt támogató Demokrata-Liberális Pártot (PDL) is amiatt, hogy Brüsszelben támogatták Tőkés megválasztását az EP alelnöki tisztségébe. Corlăţean az alkotmányra hivatkozva leszögezte: sem az autonómiát, sem a függetlenséget nem lehet demokratikus eszközökkel megvalósítani, mivel Románia egységes és oszthatatlan, szuverén nemzetállam.
Mihai Voicu, a szintén ellenzéki román Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője szerint Tőkésnek a Székelyföld autonómiájára tett javaslata törvénytelen és alkotmányellenes, ezért elvárja, hogy a PDL jelentse be az Európai Néppárt frakciójában: megvonja a romániai EP-képviselőtől a politikai támogatást. Ennél is tovább ment Horea Uioreanu kolozsvári PNL-képviselő, aki tegnap hazaárulással egyenértékűnek nevezte az önrendelkezés követelését, amelynek ügyében szerinte az ügyészségnek vizsgálatot kellene indítania. Tőkés kijelentése kapcsán Emil Boc miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva mindössze annyit mondott: a román alkotmányt tiszteletben kell tartani, az alaptörvény nem válhat alku tárgyává.
Cristian Preda, az RMDSZ-hez és a Fideszhez hasonlóan az Európai Néppárthoz tartozó PDL európai parlamenti képviselője az ügyben elfogadhatatlannak nevezte Tőkés Lászlónak a Székelyföld autonómiájáról tett nyilatkozatát, amely szerinte nem szolgálja a román–magyar megbékélést. Preda szerint nem lehet párhuzamot vonni Koszovó és Székelyföld között. „Semmiféle hasonlóság nem létezik Koszovó és a Székelyföld között. Nem indokolt a székelyek utcai tüntetésre buzdítása. A hágai döntés semmiképpen nem legitimálja sem a székelyek, sem valamely más romániai etnikai csoport követeléseit. Súlyos tévedés, ha valaki ilyesféle párhuzamot erőltet” – fogalmazott Cristian Preda.
A román politikus kifejtette: a PDL nem a kisebbségekkel kapcsolatos álláspontja miatt támogatta, hogy Tőkés az EP alelnöke legyen, hanem az 1989-es forradalomban játszott szerepéért, valamint abbeli ígéretéért, hogy dolgozni fog a román–magyar megbékélésért. „Egy ilyen nyilatkozattal azonban nem hinném, hogy a megbékélést szolgálja” – mondta Preda. Raluca Turcan, a PDL alelnöke szerint Tőkés „aberrált”, amikor egy lapon emlegette Koszovó függetlenségét a székelyföldi autonómiával, és hozzátette: pártja helytelenül járt el, amikor támogatta, hogy az EMNT elnöke az EP alelnöke legyen.
Bukaresti hírügynökségeknek nyilatkozva különben RMDSZ-es politikusok nem értettek egyet azzal, hogy a székelyek utcai tüntetésekkel próbálják kivívni az autonómiát, Korodi Attila Hargita megyei honatya és Király András oktatásügyi államtitkár egyaránt a párbeszéd, a diplomácia eszközének fontosságát hangsúlyozta, sőt az Arad megyei RMDSZ-elnök populistának nevezte Tőkés autonómiapárti kiállását.
Eközben a bukaresti külügyminisztérium leszögezte: Románia nem változtat korábbi álláspontján, és továbbra sem ismeri el Koszovó függetlenségét, a tárca szerint a hágai Nemzetközi Bíróság korlátozott jelleggel elemezte az ügyet, de ennek jogi következményeiről, vagyis egy „állítólagos új állam” létrejöttének törvényességéről nem nyilvánított véleményt.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

2010. szeptember 7.
Leváltások pártalapon?
Politikai okokat sejtenek Szatmáron az iskolaigazgatók menesztése mögött
Rendkívüli megyeitanács-ülést hívott össze tegnap Csehi Árpád, a Szatmár megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke, mert az utóbbi napokban több iskolaigazgatót is leváltottak a térségben, köztük több magyar pedagógust is.
Megkongatták a vészharangokat Szatmár megyében: pár nap leforgása alatt tizennyolc iskolaigazgatót és aligazgatót váltottak le a térségben. Az érintettek egy része és több helyi önkormányzati politikus úgy véli, a leváltások mögött politikai okok húzódnak, és az elbocsátott intézményvezetőket a nagyobbik kormánypárt, a PD-L „pártkatonáival” helyettesítik.
Ezt a vélekedést erősíti a Halmiban szolgálatot teljesítő Sárosi Tibor aligazgató esete, aki állítja: közölték vele, hogy ha a továbbiakban a demokrata-liberálisok zászlaja alá áll, akkor a szomszédos Kökényesden igazgató lehet. Incze Lajos, Halmi polgármestere tegnap a Szatmár megyei önkormányzathoz fordult és jelezte: a helyi testület nem járul hozzá Sárosi leváltásához.
Az önkormányzat döntését a helyi lakosok aláírásgyűjtéssel igazolják: háromszáz csatlakozó vélte úgy, ragaszkodik az eddigi aligazgatóhoz. A megyei önkormányzat tegnapi ülésén részt vett Radu Giurca prefektus is: neki azt üzenték Halmiból a tiltakozók, ha a követelésüknek nem lesz foganatja, a prefektúra épülete előtt demonstrálnak a továbbiakban.
Hasonló helyzet alakult ki Nagykárolyban, a helyi elméleti líceumban: az igazgatócserét itt is a tantestület és a szülők tiltakozása követte, a frissen kinevezett Radu Ciocotisan egy nap után kénytelen volt lemondani.
Vámfaluban a liberális polgármester, Vasile Corodan emelt szót az intézményvezetők cseréje ellen, Gheorghe Jurchiş, Csehál önkormányzati vezetője szintén csatlakozott a tiltakozók sorához. Az elmúlt napokban olyannyira elmérgesedett a pártpolitikai konfliktus a megyében, hogy híre terjedt, Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc gimnázium vezetője is politikai játszmák áldozata lesz.
Érdekek és rémhírek
Csehi Árpád, a megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke a sokasodó panaszok miatt tegnap azonnali hatállyal összehívta a polgármestereket és más, iskolaügyben illetékes tisztségviselőket. A megyei tanács elnöke „elfogadhatatlannak” minősítette mindazt, ami igazgatócsere címén az elmúlt napokban történt. Csehi úgy vélte, ez az eljárás ellentétes a kormány által szorgalmazott decentralizációval: így nem nő, hanem csökken a helyi önkormányzatok hatásköre.
Csehi álláspontját kiegészítette Szatmárnémeti polgármestere, Ilyés Gyula, aki felháborítónak tartotta, hogy a fenntartókat kizárták a döntéshozásból. Radu Giurcă prefektus tegnapi tárgyaláson úgy nyilatkozott, nincs tudomása a sérelmezett ügyek hátteréről, mert szabadságon volt, és csak a tegnap tért haza. Dacára annak, hogy a vitatott intézkedések mögött a megyei tanfelügyelőség áll, Mariana Popa főtanfelügyelő más irányú elfoglaltságaira hivatkozva nem vett részt az megyei önkormányzat által kezdeményezett egyeztetésen.
Új törvényre várnak
Király András, az oktatási minisztérium államtitkára az ÚMSZ megkeresésére elmondta: a szatmári konfliktussorozat több csatornán is begyűrűzött már a szaktárcához, és Daniel Funeriu tárcavezető álláspontja világos: nincs helye politikai döntéseknek ilyen horderejű ügyekben. Az államtitkár szerint felesleges és káros pánikot kelteni, mert Szatmár megyében sem etnikai, sem politikai indok nem állt az igazgatócserék mögött.
„Az érvényes jogszabályok szerint azok az intézményvezetők, akik nem versenyvizsga révén töltik be a tisztségüket, évente köthetnek menedzseri szerződést, amelynek érvényessége szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-ig tart” – ismertette a jogszabályt Király András, aki szerint az lenne a kívánatos, hogy az ilyen jellegű szerződéseket ne hosszabbítsák meg több alkalommal, mert ez a versenyvizsgarendszer kijátszására alkalmas kiskapu.
Arra a kérdésre, ki felelős az elmaradt versenyvizsgákért, az érintett iskolaigazgatók, vagy a vizsgáztató hatóság, az államtitkár egyértelmű választ adott. „Három éve nincs megfelelő versenyvizsgáztatás, és azért nincs, mert az oktatási tárca az új tanügyi törvényre vár. Amíg nincs új törvény, nincs vizsga, és elismerem, ez az állapot lehetőséget teremt a visszaélésekre” – fogalmazott Király. Hozzátette, Daniel Funeriu tájékoztatást kért a megyei tanfelügyelőségtől a szatmári ügyekben, és figyelmeztette a főtanfelügyelőt jogszabályi kötelezettségeire.
Szezonviták országszerte
A Szatmár megyeihez hasonló konfliktusok bontakoztak ki az utóbbi napokban országszerte. A Gorj megyei tanfelügyelőség közleményben jelezte, hogy hiába neveztek ki három igazgatót gyors egymásutánban Leleşti község iskolájába, mindhárom jelölt gyorsan visszalépett.
A tanfelügyelőség szerint a helyi PSD gyakorol nyomást az érintettekre. Vâlcea megyében ezzel szemben a PSD-s jelölteket szorították háttérbe – a hírek szerint – a PD-L-s ellenjelöltek. A konfliktusok „szezonális” jellegét – amelyre Király András nyilatkozatában utalt – erősíti, hogy tavaly szeptemberben Arad és Kolozs megyében vált politikai kérdéssé a kinevezések ügye.
Ellenségesen fogadták tegnap a szatmárnémeti Aurel Pop Művészeti Líceum új igazgatóját azon a találkozón, amelyen az új intézményvezető mutatkozott be a szülőknek és a tanároknak. Utóbbiak nehezményezték azt, hogy szerintük Szabo Marcel politikai alapon került az iskola élére, a döntésből a tanfelügyelőség kihagyta a szülői bizottságot.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)