Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
János (János Zsigmond) /magyar király, erdélyi fejedelem/, II.
565 tétel
2013. március 14.
Március 15-i ünnepségek programja
Kolozsvár
A kolozsvári ifjúsági szervezetek – Erdélyi Magyar Ifjak, Ifjúsági Keresztyén Egyesület, Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, Kolozs Megyei Magyar Diáktanács, Kolozsvári Magyar Diákszövetség, Magyar Ifjúsági Tanács, Országos Dávid Ferencz Ifjúsági Egylet, Országos Magyar Diákszövetség, Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége – és a Kolozs megyei RMDSZ ünnepi programja:
Vigyázz! Kész! Csata! – történelmi játszóház a Szent Mihály Plébánia vallástermében
(9.00–11.00 óvodásoknak és előkészítősöknek és 12.00–14.00 elemistáknak)
11.00 Zászlós felvonulás (gyülekező a Protestáns Teológiai Intézet épülete előtt)
12.00 Ökumenikus istentisztelet a Szent Mihály-templomban
13.30 Felvonulás a volt Biasini Szállóhoz (gyülekezés a Szent Mihály-templom előtt)
14.00 A Petőfi-emléktábla megkoszorúzása a volt Biasini Szállónál
16.00 Verses előadás a Pilvax kávézóban az Alteregó irodalmi előadócsoport fellépésével (Highlife Cafe)
18.00 Ifjúsági ünnepi műsor a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács szervezésében (Mátyás király szülőháza előtt)
19.00 Knock out koncert (Mátyás király szülőháza előtt, rossz idő esetén a János Zsigmond Unitárius Kollégium tornatermében)
Dés
Március 15-én 14.30 órától a dési Arta moziban Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk című műsorukkal lépnek fel az 1-es Számú Általános Iskola magyar tagozatának diákjai, majd 16 órakor koszorúzási ünnepségek kezdődnek az Oroszlános szobornál.
Szamosújvár
A Téka Alapítvány székhelyén, az V–VIII. osztályos diákok szavalóversenyével kezdődik ma, március 14-én, csütörtökön délben a forradalom és szabadságharc évfordulójára szervezett emlékünnepség. Holnap délután 5 órára ünnepi istentiszteletre várják az érdeklődőket, majd 6 órától gálaműsorral folytatódik a program a kultúrotthonban. Március 17-én, vasárnap délelőtt fél 12-től csendes megemlékezést és koszorúzást tartanak Rózsa Sándor sírjánál, az ortodox temetőben.
Bánffyhunyad
Istentisztelet a református templomban 17.30-kor, 18.00 órakor koszorúzás a templomkertben lévő Petőfi-kopjafánál, majd ünnepi megemlékezés.
Kalotaszentkirály
Az idei megemlékezéssorozat március 14-én, csütörtökön kezdődik az Ady Endre Iskola tornatermében, a diákoknak szervezett Mit tudok 1848-ról? című történelmi vetélkedővel, Lukács Margit-Melinda vezetésével. Másnap, pénteken reggel 10 órakor a kultúrotthonban nyit a „Pilvax kávézó”, ahol az Ady Endre Iskola, a polgármesteri hivatal és az RMDSZ képviselői lesznek a házigazdák, és ahol kávéházi társalgás közepette kerül sor a vetélkedő díjazására. Köszöntőt mond Póka András-György polgármester, népdalt énekel Péter-Jani Bianka. A meghívottak felszólalásait a Petőfi életét bemutató diavetítés követi a VI. osztályosok szervezésében, majd a diákok ünnepi műsora következik, amelynek címe: Föltámadott a tenger.
Déli 12-kor kerül sor a Gyarmathy Zsiga-ösztöndíj átadására – immár 10. alkalommal. Lakatos András iskolaigazgató ünnepi beszéde után Szász-Zsiga Nikolett-Noémi énekel. Okos Márton díjalapító beszédét követően átadják a díjat. A rendezvény a Himnusz eléneklésével zárul. Az ünnepi műsort összeállította: Lukács Margit-Melinda, Péter Mónika-Mária.
Kisbács
Az RMDSZ Kisbácsi szervezete és a Pro-Kisbács Egyesület március 16-án 17 órai kezdettel a községi kultúrotthonban tartja ünnepi rendezvényét március 15. alkalmából. Az eseményen fellép az Ócsal Fúvószenekar Magyarországról.
Szeben megye
A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából Szeben megye több településén is megemlékeznek az 1848–49-es szabadságharcban elesettekről, koszorúzások, ünnepi műsorok, kiállításmegnyitó keretében.
Nagyszeben
Március 15-én 12 órakor koszorúzást tartanak a Petőfi Sándor-emléktáblánál, majd 13 órakor koszorúzás és ünnepi műsor következik a Petőfi Sándor Parkban. Az ünnepség 18 órakor folytatódik a Gong Színház alsó termében. Március 17-én vasárnap délelőtt 11 órakor kiállítás nyílik a forradalom képeiből a Református Templom Galériában, ezt koszorúzás követi.
Medgyes
Történelmi-verses előadást tartanak március 15-én 12 órakor a Báthory István Általános Iskola nagytermében, majd ünnepi műsor következik 18 órakor a református templomban.
Megemlékező ünnepségekre kerül sor Oltszakadáton, Szelindeken, Kiskapuson is.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. március 27.
Aki mindmáig rajtahagyta keze nyomát városán
Pákei Lajosra emlékeztek
Pákei Lajosra, Kolozsvár egykori főépítészére emlékeztek születésének 160. évfordulója alkalmából szombaton délelőtt a Kolozsvár Társaság, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Magyar Unitárius Egyház közös szervezésében. A rendezvény helyszínéül a Kolozsvár Társaság főtéri székhelye szolgált, ahol Pákei tervrajzait és épület-alaprajzokat állítottak ki. A főépítész életútját Gaal György művelődéstörténész mutatta be, a levéltári hagyatékokat ifjabb Dávid Gyula építész ismertette, és levetítették Maksay Katalin műépítész összeállítását Pákei Lajos fontosabb munkáiról. A találkozó zenei műsorát Szőcs Márton és Gyenge Balázs biztosította.
– 160 év telt el azóta, hogy 1853 márciusában, egy régi kolozsvári unitárius család sarjaként megszületett Pákei Lajos. Bár nem éppen kerek az évforduló, mégis méltó alkalom arra, hogy felidézzük annak a mérnökembernek és művésznek az alakját, aki mindmáig rajtahagyta keze nyomát városán. Hiszen a Főtér, a Kossuth Lajos utca és a Sétatér meghatározó épületeit ő álmodta kőbe, téglába – mondta Gaal György. Kifejtette: tanulmányait, a családi hagyományoknak megfelelően az Unitárius Kollégiumban végezte, kitűnő rajztehetségének köszönhetően pedig már diákként a korban nem megszokott pályát, az építészetet választotta. Felsőfokú tanulmányait a budapesti Királyi József műegyetemen kezdte, majd egy év után átiratkozott a világhírű Müncheni Politechnikumba, ahol 1876-ban szerezte meg mérnöki diplomáját. Még abban az évben beiratkozott a Bécsi Művészeti Akadémiára. A család szűkös anyagi helyzete miatt 1880-ban hazajött, és elfoglalta Kolozsvár városának főmérnöki állását. Később pedagógiai munkában is nagy szerepet vállalt, és neki köszönhető az iparmúzeum (jelenleg a Műszaki Egyetem épülete) létesítése és az épület megtervezése.
Halálakor, 1921 márciusában, a nagy politikai változások idején alig emlékeztek meg róla, egyetlen cikk jelent meg csupán, Kelemen Lajos tollából, az Unitárius Közlönyben.
– Pákei Lajos nevéhez több mint ötven középület – húsz templom, öt kastély, családi házak, villák –, síremlékek, emléktáblák tervezése és kivitelezése fűződik – hangsúlyozta Gaal György, példaként pedig a Főtér sarkán lévő egykori New York (jelenlegi Continental) szállót, a város első, európai viszonylatban is ismert szállodáját és kávézóját említette. Pákei tervezte továbbá Kolozsváron a sétatéri korcsolyacsarnokot, a nemrég felújított Kioszkot, a János Zsigmond Kollégium épületét, a Mátyás király szoborcsoport talapzatát, a fellegvári Erzsébet királyné emlékművet, a Rhédey-palota színjátszási műemléktábláját, a Mátyás-ház bronzba öntött emléktábláját és Brassai Sámuel síremlékét is. Maksay Katalin műépítész kutatásának köszönhetően fényképsorozatban mutatták be a rendezvényen a főépítész által tervezett impozáns épületeket, vázlatrajzokkal és alaprajzokkal kiegészítve, Budapesttől Székelyudvarhelyig.
Ifjabb Dávid Gyula építész kifejtette: a művész-építész papír alapú hagyatékának kutatása elengedhetetlen az életmű vizsgálatában. Megköszönte azoknak a levéltárosoknak a segítségét, akik ebben a munkában támogatták (Ritoók Pál, Építészeti Múzeum, Budapest; Bakó Zsuzsanna,Műemléki Kutató és Dokumentációs Központ, Budapest; Molnár B. Lehel, Magyar Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár), továbbá megjegyezte: az iratok között templom- és villaépítészethez kapcsolódó dokumentumok, oktatási intézmények műszaki dokumentációi és tervben maradt épületkoncepciók egyaránt megtalálhatók.
– A törzsanyagot viszont egyértelműen a megvalósult épületekről szóló lapok jelentik Bölöntől Kolozsvárig, Pozsonytól Székelyudvarhelyig – magyarázta ifjabb Dávid Gyula. Elmondása szerint a kolozsvári anyag mennyiségileg is hatalmas, az iratok legnagyobb részét képezi. Az alaprajzok és dokumentációk mellett akvarellt is őriz a levéltár, valamint Pákei édesapja, idősebb Pákei Lajos grafikáit, tollrajzait. Mint kiderült, Pákei Lajos úgy tervezte, hogy Kolozsvár műemlékeiről jelentet meg útmutató kézikönyvet – Kolozsvár szabad királyi város építészeti műemlékei a 14. századtól a 19. század közepéig címmel –, ezt azonban végül nem sikerült befejeznie.
Kelemen Lajos levéltáros soraival zárta ismertetőjét ifjabb Dávid Gyula: „Pákei Lajos dolgozószobájában hatalmas kötegben maradtak hátra az ő híresen pontos szép rajzai, épület- és egyéb tervei. Rajzai hiányosan is becses emlékei egy művészetrajongó szép léleknek, s Kolozsvár művészeti múltjának, melynek Pákei Lajos nemcsak tisztelője, hanem alkotásaival a múlthoz méltó tevékeny s jelentős folytatója volt.”
PETHŐ HUNOR
Szabadság (Kolozsvár),
2013. május 3.
Elitorientált magyar szülők
Továbbra is népszerűbbek a belvárosi iskolák a lakónegyedekben működő kisebb tanintézetekkel szemben – derült ki az előkészítő (nulladik), illetve az első osztályokba való beiratkozás első szakaszának összesített adataiból. Több illetékes ugyanakkor a Krónikának úgy nyilatkozott: mindez nem jelenti azt, hogy a lakónegyedi oktatási intézetek hamarosan kiürülnek.
A megkérdezettek szerint ugyanakkor idén nyugodtabban zajlott az iskolákba való jelentkezés, hiszen tavaly első alkalommal indultak előkészítő osztályok, így sokan nem ismerték pontosan a teendőket, ebben az évben azonban a szülők már felkészültebben érkeztek a tanintézetekbe.
Kolozsváron a János Zsigmond Unitárius Kollégium a legnépszerűbb a magyar kisdiákok szülei körében: a belvárosi iskolában három elemi osztályt indítanak a következő tanévben, a beiratkozás április 22-én zárult, első szakasza során pedig már mind a 75 helyet elfoglalták. A megyei tanfelügyelőség adatai szerint nem maradt több hely az Apáczai Csere János Gimnáziumban és a Kolozsvári Református Kollégiumban sem, de sokan jelentkeztek a városközpontban lévő Báthory István Gimnáziumba is, ahol szintén három osztályt indítanak ősztől. Ez utóbbiba egyébként még három kisdiák iratkozhat be a május 8. és 17. között sorra kerülő második szakaszban. A lakónegyedi iskolák többsége egy magyar nyelvű első vagy nulladik osztályt indít a következő tanévtől, az iratkozás első szakaszában ezek közül egyik sem telt meg.
Nagyváradon a Szacsvay Imre Általános Iskolába iratkozott a legtöbb magyar anyanyelvű gyermek: szeptemberben az induló öt osztályban összesen 130 kisdiák kezdi meg az előkészítő, illetve az első osztályt. A Szacsvayba még 13 gyermek jelentkezhet. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban az egy jóváhagyott osztályba eddig 22-en iratkoztak be a megengedett 25 helyre, míg a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban mind a 25 hely betelt. Kolozsvárhoz hasonlóan a partiumi megyeszékhelyen is további diákok jelentkezését várják a lakónegyedi iskolák magyar nyelvű osztályaiba.
Az iskolák között is van versengés
Erdélyi körút a magyar oktatásért Folytatódik a „2013 a külhoni magyar kisiskolások éve" című program körútja, amelynek keretében a magyar közigazgatási minisztérium által kezdeményezett projekt illetékesei Felvidékre és Erdélybe látogatnak. A program célja, hogy meggyőzzék a külhoni magyar szülőket, magyar anyanyelvű tanintézetbe írassák gyermekeiket. A körúton helyszínenként több mint száz gyermekhez, pedagógusaikhoz és szüleikhez látogatnak el a szervezők, akik ügyességi játékokkal, zenével és tánccal készülnek a találkozókra. Az erdélyi körút szerdán, május 8-án Zilahon indul, 9-én Székelyudvarhelyre és Nagyenyedre látogatnak el a szervezők, 10-én pedig a Kolozs megyei Válaszúton találkoznak a kisdiákokkal.
Pásztor Gabriella, a Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatója a Krónika megkeresésére rámutatott: a belvárosi iskolákba való áramlás régóta tendencia Váradon, ez azonban nem azt jelenti, hogy a körzeti iskoláknak nincs létjogosultságuk. A Szacsvay egyébként a város szívében található, és hagyományosan a belváros legjobb iskolájának számít, így a szülőknek már a nyolcvanas évektől kezdve meg kell küzdeniük azért, hogy ide írathassák gyermeküket. Az igazgató szerint egyébként sok tényezőtől függ, hogy a szülő milyen iskolát választ gyermeke számára. „A gyerekek összlétszáma egyre kisebb, így az iskolák között is van egyfajta versengés. A szülők nyilván figyelemmel követik a különböző iskolák eredményeit, és arról is értesülnek, hol milyen rendezvényeket szerveznek a tanítás mellett – ezeket mind alapul veszik a döntésben" – tudtuk meg. A Szacsvayban például április végén Iskolakóstolgatás címmel szerveztek rendezvényt, amelyen a leendő előkészítősök és a szülők is megismerkedhettek a tanintézettel és a tanítókkal.
A nagyvárosokban egyébként nem ritka, hogy a szülők – rokonok, ismerősök révén – ideiglenes tartózkodási engedélyt szereznek annak az iskolának a körzetébe, ahová gyermeküket íratni szeretnék. Ezzel kapcsolatban Pásztor Gabriella elmondta: a szülői kreativitás valóban határtalan, az iskola azonban nem ellenőrizheti, hogy a megadott adatok valósak-e. Ugyanakkor Váradon is jellemző a belváros elöregedése: a családok többsége a lakónegyedekben él, a városközpontban egyre több üzlet nyílik. Az iskola ezért a jelentkezéseknél azt is figyelembe veszi, ha egy szülőnek a lakása nem, viszont a munkahelye a közelben van.
Marosvásárhely az első ötven között
Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnáziumban és a Tudor Vladimirescu Gimnáziumban meghirdetett helyekért egyaránt nagy volt az érdeklődés. Az oktatási minisztérium összeállítása szerint a két tanintézet az ország 50 legkeresettebb iskolájának listáján is szerepel: a Bolyai 13., míg a Vladimirescu 27. helyen. A tanfelügyelőség adatai szerint Csíkszeredában nincs kiemelkedően népszerű tanintézet, nagyjából ugyanannyian iratkoztak be a Nagy Imre, a Petőfi Sándor és a József Attila Általános Iskolába. Ezzel szemben a sepsiszentgyörgyi szülők többsége a Székely Mikó Kollégiumot részesítette előnyben: a négy osztályban meghirdetett 115 helyből egy sem maradt üresen. Szintén négy elemi osztályt indítanak a Mikes Kelemen Gimnáziumban, ahol még 23 kisdiák jelentkezését várják a beiratkozás második szakaszában.
Kompromisszumos megoldás Szentgyörgyön
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint Háromszéken a beiratkozás idén hisztéria- és pánikmentesen zajlott. Az illetékes a Krónikának elmondta: sehol nem tapasztalták a szülők részéről azt a félelmet, amit tavaly. „Az elmúlt évben még nagy volt a bizonytalanság, a szülők nem tudták, mire számíthatnak, ez megnehezítette számukra a döntést, nem tudták hova írassák a gyereket előkészítő osztályba. Idén zökkenőmentesen zajlott minden, sokan tanácsot kértek a gyereküket tavaly nulladik osztályba írató szülőktől" – magyarázta a főtanfelügyelő. Hozzátette: az első fordulóban közel kétezer gyermek jelentkezett előkészítő osztályba, a második szakaszban mintegy 200 iratkozót várnak. Keresztély Irma lapunknak azt is elmondta, hogy a belvárosi Székely Mikó Kollégiumban túljelentkezés volt, a meghirdetett száz helyre 115-en jelentkeztek. Az iskola vezetősége igazságos kritériumrendszer alapján akarta rangsorolni a beiratkozott kisdiákokat, ezért minden szülővel egyenként elbeszélgettek. A szülők végül elfogadták azt a kompromisszumos megoldást, hogy létszámfeletti osztályokba tanuljanak a gyerekeik, így a 25 helyett 28 fős előkészítők indulnak ősztől. Keresztély Irma hangsúlyozta, a belvárosi iskolák vonzereje mindig nagyobb, ám az oktatás minőségének megítélése rendkívül szubjektív. „Természetesen minden szülő a lehető legjobbat akarja a gyerekének, de a belvárosi iskolák vonzereje nem növekszik olyan mértékben, hogy az a lakónegyedi iskolák kiürüléséhez vezetne" – szögezte le a főtanfelügyelő.
Országos szinten a szaktárca becslése szerint több mint 15 ezer magyar anyanyelvű gyermeket kellett volna beíratni iskolába, az első szakaszon azonban mindöszsze 10 ezren jelentkeztek az iskolákba – nyilatkozta a Szabadság napilapnak Király András oktatási államtitkár. A helyzet a román gyermekek esetében sem jobb: az anyakönyvi nyilvántartás szerint az iskolakötelesek száma eléri a 218 ezret, azonban csak 160 ezren iratkoztak be.
Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
2013. május 17.
Megérkezett Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonat
Péntek este megérkezett a székelyföldi Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz, amely 1100 zarándokkal indult útnak Szombathelyről, illetve Budapestről – tájékoztatta a Kárpáteurópa Utazási Iroda, a zarándoklat egyik szervezője az MTI-t.
A Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indult, majd a budapesti Keleti pályaudvaron összekapcsolódott a Székely Gyorssal és egyetlen, csaknem fél kilométer hosszúságú vonatként haladt tovább.
A vonatot a MÁV külön erre az alkalomra Hunyadi Mátyás arcképével feldíszített, fekete-aranysárga mozdonya vontatja, tisztelegve 555 évvel ezelőtti királlyá választása előtt.
A vonat útközben rövid időre megállt Kolozsváron, ahol utasai a helyi magyarsággal közös ünnepség keretében a vasútállomáson emlékeztek meg a város szülöttéről, Hunyadi Mátyásról.
A zarándokút különlegessége, hogy a 2008 óta évente közlekedő vonatot először vontatta végig az úton MÁV-mozdony Magyarországról a Székelyföldig.
Csíksomlyón, az ősi Mária-kegyhelyen 1567 óta gyűlnek össze minden év pünkösd szombatján a székelyek és a csángók, hogy teljesítsék őseik fogadalmát: szentmisével köszönik meg Szűz Máriának, hogy hitük szerint megsegítette őket a protestáns János Zsigmond erdélyi fejedelem ellen vívott csatában, amelynek kimenetelétől függött, hogy megőrizhetik-e katolikus vallásukat.
MTI
Erdély.ma
2013. május 19.
Ternyák Csaba érsek homíliája a pünkösdi nagybúcsún
Elhangzott Csíksomlyón, május 18-án.
Excellenciás és Főtisztelendő Érsek és Püspök atya! Tisztelt Közjogi Méltóságok! Kedves Paptestvérek! Krisztusban Kedves Testvéreim!
„Boldog vagy, mert hittél" (Lk 1,45). Ez a tengernyi nép, amely ma itt Csíksomlyón összegyűlt, mind zarándokként érkezett. Azért jöttünk, hogy Erzsébettel együtt mi is boldognak hirdessük Szűz Máriát, akit már őseink himnuszában nemes egyszerűséggel boldog asszonynak neveztek. Mindenki vállalta az utazás fáradalmait, különösen azok, akik gyalog jöttek ide. Egy hónappal ezelőtt Egerben találkoztam egy ilyen csoporttal, akik Budapestről indultak. Remélem ők is rendben megérkeztek és itt vannak közöttünk. A hit zarándokútján nemcsak hívő emberek járnak, hanem keresők is szép számmal, akik szívük rejtekén foglalkoznak az istenhit kérdésével. Ma talán őket is közelebbről megérinti a hit vágya. Sokan televízión, vagy rádión keresztül kapcsolódnak be az ünneplésbe, és lélekben most ők is velünk vannak.
A pünkösdi Lélek segítségül hívásával szeretnék ma erőt önteni hallgatóimba, hogy alázatosan kitartsanak hitükben. Egyikünk sem saját erejéből jutott el a hitre, és nem is mások térítő munkájának eredményeként. A hit Isten ingyenes ajándéka. Meggyőződésem, hogy Isten a Hit Évében sok ember lelkét el akarja érni ajándékával. Amikor XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit Évét, akkor minden emberre gondolt. Az Apostolok Cselekedeteinek egyik mondata ihlette őt, ezért írásának ezt a címet adta: „A hit kapuja". A Szentírásban arról olvasunk, hogy Pál apostol és Barnabás, egyik apostoli útjukról visszatértek Antióchiába, összehívták a híveket és örömmel elmondták nekik, hogy Isten „a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját" (ApCsel 14,27). Ez a kapu azóta minden ember előtt nyitva áll. Mindenki meghívást kap, hogy belépjen rajta. A hit ma sem csupán a gyakorló keresztények kiváltsága. Tegyük ezért plébániáinkat tanúságtevő és befogadó közösségekké, hogy minden kereső ember lelki otthonává váljanak!
Hálásan köszönöm Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úrnak és Orbán Szabolcs ferences tartományfőnöknek, hogy meghívtak az idei csíksomlyói búcsúra. Örömmel indultam el én is azon az úton, amely szép Erdélyországba, a székelyek ősi Szűz Máriás kegyhelyére vezetett. Azt is örömmel látom, hogy nem csak az őseik hitéhez ragaszkodó székelyek, hanem az anyaországi és más országokban élő honfitársaim is nagy számban képviseltetik magukat. Azért jöttünk, hogy zarándokként köszöntsük Jézus Krisztus édesanyját, a Boldogságos Szűz Máriát! Hiszen ő mindannyiunk égi édesanyja. Ma Juhász Gyula szavaival megvalljuk: „Mária, hívnak csillagszemeid!" (Májusi áhitat).
Örömünket fokozza, hogy ezen az úton ma velünk tart sok protestáns testvérünk, és vannak köztünk más nyelven beszélő keresztények is. Mindannyian a Boldogságos Szűz Mária gyermekei vagyunk!
Nem először járok Székelyföldön. Az elmúlt évek során többször örömmel tapasztaltam az itt élő magyarok Istenhez, Szűzanyához, a templomhoz és papjaikhoz való hűségét. Mária segített a múltban. Ma is hozzá fordulunk, hogy álljon mellettünk pünkösdi készületünkben. Fogadjuk el most is segítségét! Mária előbb megismerte a Szentlelket, mint maguk az apostolok. Jobban ismerte Jézust, mint a tanítványok. Többet tud a hitről és a boldogságról bárki másnál. Érdemes hallgatnunk rá! Ősi nemzeti himnuszunk joggal nevezi őt boldog asszonynak és a Szentlélek mátkájának. Jelen volt az apostolok között az első Pünkösd napján. Fogadjuk meg tanácsát! Nekünk is azt mondja, amit a kánai mennyegzőn mondott a bor hiány miatt zavarba került násznagynak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!" (Jn 2,5). Mária is abban találta meg boldogságát, hogy Istenre figyelt, hitt Neki és megtette azt, amit kért tőle. „Boldog vagy, mert hittél". Erzsébet szavai arról tanúskodnak, hogy a hit és a boldogság összetartoznak. Nem azt mondja, hogy a boldogság hitet eredményez, hanem éppen fordítva. A hit következménye a boldogság. Mária azért boldog, mert hitt. Ha nem hitt volna, nem lenne boldog. Mária hitte, hogy az Isten nem akarja őt becsapni, rászedni, tőrbe csalni. Hitt az angyal szavának: úgy lesz gyermeke, hogy közben férfit nem ismer.
Miben áll Mária boldogsága? Abban, hogy hitt. Nem azért boldog, mivel kiváltságokat kapott, mivel Isten Fiának anyja lehetett, hanem azért, mert hitt. Jobban hitt Istennek, mint a saját tapasztalatának. Szent Ágoston nagyon frappánsan fogalmazza meg: „Boldogabbnak mondjuk Máriát azért, mert hitében magába fogadta Isten igéjét, mint azért, hogy testében is hordozta őt" (Serm. 186,2). Mária „igen"-je nem csupán a szép freskókon ábrázolt angyali üdvözlet kegyes, idilli jelenete. Nem csak a megtiszteltetés volt rendkívüli, hanem a vele járó rizikó is. Az isteni tervbe való beleegyezés kockázatos vállalkozás volt Mária részéről. Ő tudta azt, amire mi nem szoktunk gondolni, hogy a házasságtörés büntetése a megkövezés volt, mint ahogy keleten sok országban ma is így van ez. Nem tudhatta előre, hogy József hisz-e majd neki, nem vádolja-e meg hűtlenséggel. Nem ismerte az isteni terv részleteit. Mégis hitt az angyal szavának, hitt Istennek anélkül, hogy biztosítékot kapott volna. Egyedül a hitébe tudott kapaszkodni, és ez a hit tette őt naggyá, ez a hit tette őt boldoggá.
Ismerek embereket, akik szinte félnek a hittől. Azt feltételezik, hogy a hit az öröm és a boldogság ellen van. Azt gondolják, hogy a hit elvesz valamit az ember életéből, hogy le kell mondani valamiről, ami széppé tehetné életünket. Úgy vélik, hogy a hit ópium, amely elkábítja az embert és eltereli a figyelmet az élet fontos, nagy kérdéseiről. Holott éppen fordítva van, a hit az amely kinyit bennünket a többi ember és a közösség felé, és létünk legégetőbb kérdéseire éppen a hit nyújtja a legteljesebb és leginkább megnyugtató választ. Ma szinte csak a vallás szembesít olyan sorskérdésekkel, mint a jó és a rossz, a halál és az örök élet, a bűn és a kegyelem. Ezért aki belép a hit kapuján, az nem veszít el semmit, ami az ember életét boldoggá, széppé, szabaddá és naggyá teszi. Éppen ellenkezőleg a hitben találja meg saját koordinátáit a család, a nemzet, az emberiség, sőt az egész világmindenség vonatkozásában. A hit megszabadít az Isten nélküli ember kozmikus árvaságától. A hitben soha nem vagyunk egyedül. Testvérekre találunk, egy nagy családnak, az Egyháznak lehetünk tagjai, akikkel a közös hit megvallása kapcsol össze. Nagy élmény újra felfedezni hitünket, tudatossá tenni, elmélyíteni, megerősödni benne. Jó azt is világosan látni, hogy ajándékba kapott hitünk olyan érték, amelyre érdemes gondosan vigyázni, mert veszélyek leselkednek rá, törékeny a cserépedény, amelyben őrizzük. A Szentlélek Úristen azonban ma is vezeti Egyházát és segít megtisztítani a babonás, egyénieskedő elemektől, az új tanítók és tanítások túlértékelésétől. Mégis vannak, akik eltérnek a hiteles tanítástól és olyan prédikátorokat követnek, akiknek tanítása fülüket csiklandoztatja. Már Szent Pál apostol is óva intett ezektől a veszélyektől (vö. 2Tim 4,3). Nemcsak a hitetlenség kísértése leselkedik tehát ránk, hanem a hiszékenység is szedi áldozatait. Ne adjunk hitelt a különféle ellenőrizetlen magán kinyilatkoztatásoknak, amelyek alkalmasak arra, hogy zavart keltsenek. Ma is vannak báránybőrbe bújt ragadozó farkasok, akik kihasználják az emberek hiszékenységét és különféle figyelmeztetésekkel riogatnak. Ha Jézusra és az ő Egyházára figyelünk nincs szükségünk nagy figyelmeztetésekre. Inkább arra van szükségünk, hogy amint óráinkat is időről időre hozzáigazítjuk a pontos időhöz, úgy hitünket is igazítsuk hozzá egyházunk hitéhez. A Hit Évének legyen az a legnagyobb eredménye egyházunkban, hogy mindannyian újra felfedezzük, jobban megismerjük és elmélyítjük hitünket.
„Boldog vagy, mert hittél". Mit jelent boldognak lenni? Nem könnyű megválaszolni. Sokkal könnyebb helyzetben lennénk, ha az lenne a kérdés: hogyan lehet boldogulni. Egyébként is, úgy tűnik ma több embert érdekel a boldogulás, mint a boldogság kérdése. Sokan azt gondolják, hogy akik boldogulnak, azok boldogok, akik pedig nem boldogulnak az életben, azok boldogtalanok. Mintha a boldogság a boldogulástól függne. Mária boldogsága azonban a hitében gyökerezett. Nála a hit és a boldogság szorosan összetartoznak.
Ki tudja, lehet, hogy a boldogtalanság meg a hitetlenséggel rokon? Miben találhatjuk meg tehát a boldogságunkat? Ha életünket az örök élet távlatába helyezzük, akkor igazat adunk azoknak, akik arra tanítanak, hogy nem szabad félni. Lehet bár sokféle gondunk és bajunk, életünk leginkább szorongató kérdésére Jézus Krisztusban megkaptuk a választ. Soha nem fogom elfelejteni azt a latin amerikai püspököt, aki egyszer felkeresett hogy megossza velem egyházmegyéje számos nehéz gondját. Valóban súlyos problémák nyomták a vállát, mégis, miközben panaszait hallgattam, az volt a érzésem, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott emberrel beszélgetek, akit a nehézségek nem döngöltek a földbe. Sőt, sugárzott belőle az öröm. Amikor megjegyeztem neki, hogy ennyi gondja között hogyan lehetséges, hogy ilyen túláradó benne az öröm, szinte ragyogó arccal így válaszolt: hát, hogy ne, hiszen ÜRES A SÍR.
Megrázó volt ennek az embernek a tanúságtétele. Ha Krisztus sírja üres, az azt jelenti, hogy egyszer a mi sírjaink is megnyílnak. Életünk legnagyobb gondjára Krisztus megadta a választ. A többi aprósággal pedig valahogy majd magunk is elboldogulunk. Szent Pál apostol arra tanít bennünket, hogy ha csak ebben az életben reménykednénk Krisztusban, szánalomra méltóbbak lennénk minden embernél (vö. 1Kor 15,19). A mi reményünk azonban a boldog örök életre szól.
Ez a húsvéti öröm az, amelyre mindannyian meghívást kaptunk. Kérjük a Csíksomlyói Segítő Szűzanyát, a Boldogasszonyt, hogy vezessen el bennünket is a hit belső örömére, amely őt eltöltötte, és átsegítette az élet nehézségein. Járjon közben értünk, hogy őseink szent hitétől soha el ne szakadjunk. Ez a fogadalmi búcsú is arról tanúskodik, hogy fontos számunkra a hitben való hűség. Ez a katolikus hithez való ragaszkodás jellemezte a székely nemzetet a múltban, ez élteti ma a kisebbségi létben, és ez a biztos jövő záloga. Bárcsak a fiatal nemzedék is megértené ezt, és nagylelkűen vállalná, hogy Isten munkatársa legyen az élet továbbadásában. Szívből imádkozom székely testvéreinkért, hogy mindig hűségesek tudjanak maradni a Csíksomlyói Szűzanyához és őseik földjéhez. Kívánom, hogy soha el ne csüggedjenek a nehézségek láttán, és mindig tudjanak bízni a gondviselő Isten jóságában.
Ma Boldog II. János Pál pápa születésnapja van. Idézzük emlékezetünkbe, amit pápasága kezdetén a lelkünkre kötött: „Ne féljetek!" Ez a bátorítás 365 helyen található a Bibliában. Jut belőle az év minden napjára! Ne féljünk tehát Krisztust beengedni az életünkbe és hagyni, hogy ő irányítsa gondolatainkat, vágyainkat és tetteinket. Ámen.
magyarkurir.hu
Erdély.ma
2013. május 29.
Több a magyar kisdiák
Az eddig összesített beiskolázási adatok szerint országos szinten nőtt az előkészítő osztályba beíratott magyar gyerekek száma az előző évhez képest. A Krónikához eljutott minisztériumi adatok szerint előzetesen 9749 magyar nulladik osztályosra számítottak a tanintézetek, ehhez képest összesen 10 163 beiratkozási kérvényt regisztráltak, míg egy évvel korábban 8320 kisdiák ült be első alkalommal az iskolapadba.
A beiratkozási időszak lejártával derült ki, országos szinten 160 294 gyereket vettek előzetesen számba, a gyakorlatban viszont 172 192 beiratkozási kérvényt nyújtottak be, vagyis mintegy 12 ezerrel többet, mint amennyire az iskolák számítottak. A jelentkező gyerekek 80 százaléka szeptember elseje előtt tölti be hatodik életévét. Király András oktatásügyi államtitkár lapunknak azzal magyarázta a magyar diákok számának a növekedését, hogy immár nem a tanintézetekre van bízva a gyermekek „felkutatása", hanem a szülők jelentkeznek az iskolákban. Arra a kérdésünkre, hogy az elemi oktatásban is a tanintézetek hírneve alapján választanak-e a szülők, vagy a kicsiknél inkább a pedagógus hírneve a döntő azt mondta: tapasztalata szerint mindkét esetre van példa. „Előfordult, hogy nem belvárosi iskolába, hanem egy külvárosi iskola jó nevű tanítónénijéhez viszik inkább a gyermeket" – magyarázta Király.
Senkit nem utasítanak el
Hasonlóképpen vélekedik Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes is, de tapasztalata szerint náluk inkább az jellemző, hogy pedagógus alapján választanak tanintézetet. A második beiratkozási szakasz lezárultával összesen 5156 gyermeket írattak be előkészítő osztályba, közülük 1271-en magyar tagozatban kezdik az iskolát, s mivel az idén még lehetséges volt, 744 kicsit egyenesen az első osztályba küldenek a szüleik – ismertette a partiumi megye adatait Kéry, aki lapunknak elmondta: pillanatnyilag még nem tudják, hogy lesznek-e olyan iskolák, ahol létszámhiány miatt nem fognak osztályt indítani, ám az magyar tagozatot biztosan nem fog érinteni. „Tizenkettes létszám alatt csak külön engedéllyel lehet osztályt indítani" – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes, és hozzátette: a beiratkozások még korántsem zárultak le, hiszen épp a hivatalos határidő után kereste őt fel hét szülő aki még nem adta le a papírokat. „Senkit nem utasíthatunk el" – jelentette ki Kéry.
Nem csökken a 2013/2014-es tanévtől Szatmár megyében sem az előkészítő osztályok száma. Amint Szejke Otília, az elemi oktatásért felelős tanfelügyelőtől megtudtuk, bár a beiratkozásra megszabott határidő már lejárt, május 30-ig a tanfelügyelőségen még átveszik azok kérvényeit, akik elmulasztották időben benyújtani a papírokat. Ezek sorsáról egy megyei bizottság dönt majd. Amint a tanfelügyelő elmondta, vannak még helyek, több olyan induló első, illetve előkészítő osztályt tartanak nyilván, ahol nem érték el a maximális diáklétszámot. Szatmár megyében ősztől 153 előkészítő osztály indul, ebből 96 román, 53 magyar és 4 német tannyelvű lesz. A beiratkozások terén hasonló a helyzet Szilágy megyében is, lapunk érdeklődésére Rozs Rita Éva kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő elmondta: náluk sem csökken a magyar kisdiákok létszáma.
Felemás helyzet a Székelyföldön
Hargita megyében a tanfelügyelőség szerint sok iskolában az előre megszabott helyek számát növelni kellett. A gyerekeket be tudták íratni szüleik az iskolába, még ha nem is minden esetben abba a tanintézetbe, amelybe szerették volna. Bartolf Hedvig főtanfelügyelő elmondta, az április 2–22. között lezajlott első szakaszban Hargita megyében összesen 3181 gyereket írattak be az előkészítő osztályokba, a május 8–17. közti második beiratkozási időszakban további 62 jövendőbeli diákot – mondta el Waczel Ferenc, a megyei tanfelügyelőség munkatársa. A szaktanfelügyelő azt is közölte, a beiratkozás során 15 Hargita megyei tanintézetben is növelni kellett az előkészítő osztályok előre meghatározott 25 fős létszámát, Székelyudvarhelyen például egy kivételével az összes iskolában, de néhány vidéki tanintézetben is szükség volt erre.
Kovászna megyében viszont az iskolák által számba vett gyerekek 94,66 százalékát beírták az előkészítő osztályokba. Keresztély Irma főtanfelügyelőtől megtudtuk, eszerint a beiskolázási tervet nem valósították meg, így kevesebb osztály alakul, mint amennyire számítottak: a 106 önálló előkészítő osztályból 104 indulhat el, a 74 szimultán osztályból pedig 73. Elmondta továbbá, a statisztikák nem megbízhatók, például Háromszéken 2600 olyan gyerek szerepelt a statisztikai adatokban, aki ebben az évben tölti a hat évet, a népszámlálás eredményei szerint azonban 2300-an vannak, míg az iskolák 2190 hatéves gyereket számoltak össze. Közülük a két fordulóban 2073 iratkozott be előkészítő osztályba, 1457 kisdiák, vagyis 70,28 százalék magyar tagozatra, és 616 a román tannyelvű iskolákba.
Következetes brassói magyarok
Brassó megyében várhatóan három 17 vagy 18-as létszámú magyar osztály jön létre – mindhárom a megyeszékhelyen –, míg falvakon, ahol megcsappant a gyereklétszám, a 2-3 előkészítős magyar kisdiák szimultán osztályban tanul majd az elsősökkel és a második osztályosokkal. Szabó Mária Magdolna, a Brassó megyei főtanfelügyelő-helyettes érdeklődésünkre elmondta: Brassó megyére továbbra sem jellemző, hogy a magyar nemzetiségű gyerekeket román iskolába íratják. Mint mondta, valószínű előfordul, hogy a magyar gyereket román óvodába járatják, majd román tagozaton folytatja az iskolai tanulmányait, de azokat a kicsiket, akik magyar óvodába járnak, általában magyar iskolába íratják. Az előkészítő osztályokra a beiskolázási tervet nagy vonalakban teljesítették, Brassó városában egyetlen betervezett osztály nem alakulhat meg, mert mindössze nyolc gyerek jelentkezett, őket átirányítják más tanintézetekbe létrejövő magyar osztályokba.
Kolozs megyében is zökkenőmentesen zajlottak le a beiratkozások az előkészítő és első osztályokba – tudtuk meg Péter Tünde Kolozs megyei főanfelügyelő-helyettestől. Érdeklődésünkre elmondta, a tervezett számban indulnak el a magyar nyelvű előkészítő osztályok, az előzetes tervekhez képest mindössze annyi változott, hogy Kolozsváron az Emil Isac Gimnáziumban a tervezett magyar tagozat nem indul el, mert csak nyolc gyerek iratkozott be, őket várhatóan a Brassai Sámuel Gimnáziumba irányítják át. Ezzel együtt a magyar tannyelvű előkészítő osztályok száma nem csökken, mert a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban a tervezett kettő helyett három előkészítő osztály indul.
Sikeres az RMDSZ „diáktoborzója"
A magyar nyelvű oktatás népszerűsítése érdekében az RMDSZ az idén is elindította a Minden magyar gyermek számít nevű kampányát, és bár pontos adatokkal még nem tudnak szolgálni, a programért felelős oktatásügyi főtitkárhelyettes sikeresnek véli az akciót. Magyari Tivadar eddig pozitív visszajelzéseket kapott a szórványból. A Krónika érdeklődésére elmondta: amikor például két héttel ezelőtt Nagyszebenben járt, a helyi pedagógusok tájékoztatása szerint érezhetően nőtt a magyar oktatás iránti érdeklődés. A kampány során igyekeztek tudatosítani a szülőkben azt, hogy nem jár hátránnyal az anyanyelven való tanulás. „Beszterce-Naszód, Szilágy és Temes megyében érezhető a javulás, a többi helyről még nem kaptunk visszajelzést" – mondta Magyari. Tapasztalata szerint csupán a rendszerváltás után, a magyar tanintézetek, illetve osztályok gyarapodása miatt volt látványos növekedés a magyar iskolákba való beíratások számában, ezt leszámítva viszont az ötvenes évek elejétől mostanáig nem voltak nagy ingadozások.
Kötelezővé tennék az óvodát is
Remus Pricopie oktatásügyi miniszter az egyik hírtelevíziónak nyilatkozva jelentette be: egy-két éven belül Romániában kötelezővé válhat az óvodai oktatás is. „A tervek szerint a gyerekeket legkésőbb 5 éves korukig be kell íratni a nagycsoportba, így fel tudnak készülni a nulladik osztályra" – érvelt a tárcavezető. Pricopie rámutatott, több uniós tagállamban az óvodakötelességet négy éves kortól alkalmazzák. Mint ismert, az oktatási törvény jelenleg csak az iskolakötelesség korát szabályozza, ez pedig a hatodik életévet betöltött gyerekekre vonatkozik.
Krónika (Kolozsvár)
2013. június 3.
Céljaik elérésére buzdították a ballagókat
Öt színmagyar és egy tagozatos líceum végzősei ballagtak el szombaton, Kolozsváron. Először reggel 9-től a Báthory-líceum négy végzős osztálya búcsúzott az Alma Matertől. Délelőtt 10-kor négy iskolában szólt utoljára a csengő: az Apáczai-líceubmban, a S. Toduţă Zenelíceumban, a János Zsigmond és a Református Kollégiumban. Az Apáczai-líceumban három, míg a János Zsigmond és a Református Kollégiumban két-két osztály (egy humán és egy reál) végzett. A zenelíceumbeli magyar osztályban tizenhat fiatal ballagott. Délután fél háromtól a Kolozsvári Magyar Opera színpadán a Brassai-líceum három végzős osztálya búcsúzott el. Az ekkor szokásos búcsúbeszédek az iskolai évek biztonságára és a további kihívásokra összpontosítottak. A szónokok főleg arra buzdították a fiatalokat, hogy harcoljanak céljaik eléréséért, álmaik beteljesüléséért, szülőföldjükön keresve a boldogulást. Az iskolák többségében tanulmányi és különdíjakat adtak át. Kivételt képezett a Református Kollégium, ahol a jutalmakat csak az évzárón osztják ki.
„A világ a szívünkben tükröződik”
A Szent Mihály-plébániatemplomban tartott hálaadó istentisztelettel kezdődött a Báthory István Elméleti Líceum ballagási ünnepsége, amely az iskola nagyépületének udvarán folytatódott. A ballagó négy osztály diákjai, élükön osztályfőnökeikkel, énekelve járták be az iskola épületét, majd felsorakoztak az udvaron. A közösen elmondott ima után Kiss Endre iskolalelkész olvasta fel Kovács Sándor főesperes üzenetét, amelyben az ifjúkori felelősségre és kötelességre hívta fel a figyelmet. Ifjúságunk lesz életünk kialakításának legfontosabb időszaka, életünk tehát ifjúságunk visszhangja lesz. Fiatal korban – amikor még álmodozunk, merészen szárnyalunk – kell megalapozni a későbbi tudást sok munkával, a jellem fejlesztésével, fegyelmezésével, a lélek gazdagításával. „S hogy munkádat elvégezhesd, Isten után bízzál magadban, ez a siker nagy eszköze” – szólt a főesperes biztatása.
Timár Ágnes igazgatónő két bölcsességről beszélt a búcsúzó diákoknak. Egyrészt Dsida Jenő egyik verséből idézve vallotta, hogy igenis, kétkedés nélkül ki lehet jelenteni: szép e világ, gyönyörű e világ és nincs hiba benne. Másrészt annak az öreg bölcsnek a történetét mesélte el, aki a Korinthusba vezető út szélén ülve, két idegennel beszélgetett, akik mindketten Athénból mentek Korinthusba, és érdeklődtek tőle, hogy milyenek ott az emberek. Az öreg válasz helyett visszakérdezett, hogy milyenek Athénban az emberek. Egyikük rettenetes társaságnak tartotta őket – ennek az öreg azt válaszolta, Korinthusban sem jobbak. Másikuk azonban nagyszerű embereknek jellemezte az athéniakat – ezt az öreg megnyugtatta, hogy Korinthusban is ugyanolyan nagyszerűek. Mert a bölcs szerint: „a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.” Ezzel a bölcsességgel bocsátotta útjukra a ballagó diákokat az igazgatónő, azt kívánva, hogy járjanak békével, szeretettel és sikerrel az úton, amelyen elindultak. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes nem csak búcsúzásnak nevezte a ballagást, hanem számlakészítésnek is: ilyenkor sorra veszik a terveket, sikereket, emlékezetes és boldog pillanatokat. Isten áldását kívánta a szülőknek is, áldozatos munkájukért.
A tizenkettedikesek nevében Czakó Zoltán olvasott fel elköszönő beszédet, a tizenegyedikesek részéről pedig Hatházi Rebeka búcsúztatta a végzősöket. A XII. B osztály könyvet ajándékozott az iskolának, folytatva a hagyományt, amelyet két évvel ezelőtt kezdett el az akkori XII. C osztály. Ezt követte a szimbolikus kulcsátadás. Végül elszavalták Kányádi Sándornak az iskola 400 éves évfordulójára írt versét – Öreg iskola ünnepére.
Az ünnepség végén következett a számtalan díj átadása, amely tükrözte az iskola diákjai által elért kiemelkedő eredményeket. A Szabadság szerkesztőség díját Vincze Minya Boglárka vehette át közösségi tevékenységéért, nyilvános fellépéseiért, amelyekkel az iskola hírnevét öregbítette.A TANULMÁNYI EREDMÉNYEKKEL KIÉRDEMELT KÜLÖNDIJAK 1. Czakó Zoltán XII. B osztályos diákot illeti a Szent Mihály plébánia nagydíja, amelyben mindig az a diák részesül, aki 4 éven át a legmagasabb általános osztályzatot éri el. 2. A Báthory István fejedelemről elnevezett díjat az iskola igazgatósága a Lyceum Alapítvánnyal közösen ítéli oda azoknak a ballagó diákoknak, akik XII. osztályban 9,75-nél nagyobb általános osztályzatot értek el, és magaviseletük 10-es. A díj egy Báthory–portrét, egy emléklapot és pénzjutalmat tartalmaz. A díjat 1999 óta a Lyceum Alapítvány biztosítja.
Bíró Vencel a piarista gimnázium történelem szakos tanára volt, de egyben a modernizálás lelkes híve. A katolikus vallásolimpiákon és vetélkedőkön elért eredményeiért a Szent Mihály plébánia külön díjazza Pataki Tímea XII. Helytállni minden élethelyzetben
Gyermeknapon búcsúztatták az Apáczai Csere János Elméleti Líceum végzőseit is, akik több felszólaló szerint és szemmel láthatóan is már egyre kevésbé gyerekek – felnőtté válásuk első ünnepélyes lépéseit „ballagták” iskolájuk udvarán 10 órai kezdettel.
Az iskola kórusa adta meg az esemény kezdőakkordjait, majd Nagy Albert ótordai lelkipásztor áhítata következett. Péter apostol levelének egy szakaszára alapozta üzenetét, és kiemelte, ha a szülőktől való örökségünk olykor nem is tökéletes, az Istentől jövő megajándékozás értelmes feladat elé állít bennünket, és továbbajándékozásra szólít fel.
A kórus többször is „beleszépített” az ünnepség folyamatába, Szabadi Ildikó vezényletével klasszikus kórusműveket és modern feldolgozásokat (Queen) adott elő, kiegészítve a gyakran elhangzó Gaudeamust. A latin nyelvű éneket gördülékenyen énekelték a végzősök is. Nem csoda, hiszen közülük többen is a latin nyelv szeretetéről tanúskodtak nyelvi versenyeken elért sikereikkel. Bizonyára senki sem bánta, hogy vége-hossza nem volt a díjkiosztások fejezetének, hiszen felemelő volt látni, milyen sokféle tehetséges fiatal van a három osztályban, akik egyéni vagy csoportos szinten számtalan sikert értek el. Az egyesületek, társadalmi szervezetek képviselői átadták díjaikat a nyelvi és irodalmi versenyeken, közgazdasági vetélkedőkön jelesen szereplő diákoknak, de kiemelkedő sporteredményeket is díjaztak (például az iskola focicsapata 2011-ben és 2013-ban országos bajnok, illetve Erdély Kupa-győztes lett), továbbá ígéretes színitehetségek és képzőművészetben jeleskedők is átvehették az elismerést. Voltak olyan díjazottak is, akik különösebb „szakosodás” nélkül fontos szerepet töltöttek be, és számtalan feladatot elvállaltak osztályuk, iskolájuk közösségi életében.
A kóruson kívül Kovács Andrea és Lukács Ferenc XI. osztályos tanulók Demjén Ferenc Honfoglalás című dalával, illetve Csüdöm Tímea végzős diáklány szépen előadott énekkel tette kellően zeneivé az alkalmat. A tizenegyedikes diákok ezenkívül búcsúbeszéddel, két igazán jól kiválasztott és szépen előadott verssel adtak át utolsó bajtársi üzenetet nagyobb társaiknak. A végzősök közül Tőkés Emma A osztályos tanuló készült szimpatikus, érett gondolatokat és üzenetet közvetítő ünnepi beszéddel. Különösen megkapó volt a kis elsősök jelenléte, akik virágot adtak iskolájuk „óriásainak”.
Jelen volt Horváth Anna alpolgármester is, aki arra buzdította a kezdő felnőtteket, hogy minden élethelyzetben emberként tudjanak helyt állni.
Vörös Alpár, akinek az ünnepség során moderátori szerepe is volt, beszédében közvetlenül és szeretettel szólt volt diákjaihoz, majd az állatvilágból vett humoros és találó példákkal mutatott rá a különböző jellemeknek, valamint képességeknek megfelelő szerepekre, életpályákra. A Szabadság különdíját a német nyelvi versenyeken kiválóan szereplő Teleky Orsolya, (XII. A) vehette át .A tanév legmagasabb tanulmányi átlagával rendelkező diákok díszoklevelet vehettek át.
Mindig Veled, Uram, mindig Veled…
Az örök Gaudeamus igitur mellett ezzel a vallásos tárgyú énekkel vonult be a Farkas utcai református templomba a Kolozsvári Református Kollégium két osztálya, pontosabban 45 végzőse. A 21. évfolyam ballagási ünnepségén Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület tanácsosa hirdetett igét, amelynek alapjául a Bírák könyve 7. részének 9–18. verse szolgált. – Elindultok helyeteket megkeresni a világban. Veszélyes, nehéz feladat vár rátok, de soha ne feledjétek: Isten oltalma mindig veletek lesz – fogalmazott a lelkipásztor, majd közösségteremtésre és összetartásra buzdította a fiatalokat.
Székely Árpád igazgató arra kérte a végzősöket, hogy a Krisztusba vetett hitben élve mindig szilárdan álljanak ellen a „romlás virágainak”.
Míg Oláh Emese RMDSZ-es városi tanácsos a célok elérésére ösztönözte a fiatalokat, addig Szabó Gábor tanfelügyelő arra buzdította őket: – Térjetek néha vissza azon maradandó értékek közé, amelyeket a kollégium teremtett – mondta.
Az iskola amerikai támogatója, Lauer Edit asszony így vélekedett: – Huszonegy éve örömmel veszünk részt abban a keresztszülő-programban, amellyel az amerikai magyarok egy csoportja támogatja a kollégium diákjait. Sok kiváló fiatallal ismertetett meg ez a program, és ez ad erőt a folytatáshoz – mondta, majd felolvasta a kollégium támogatását már a kezdetektől felvállaló Nádas Gabriella asszony üzenetét. – Azért támogatjuk ezt az iskolát, mert a kollégium lelke és szellemisége Amerikában is „megszólított embereket” – tudtuk meg a beszédből.
Kerekes Boróka véndiák, aki négy évvel ezelőtt érettségizett a kollégiumban, arra figyelmeztetett: a kollégium nagycsalád, amelyet Isten szeretete ölel át. Ezt követően Molnár-Galaczi Júlia és László Margit osztályfőnökök emléklapot nyújtottak át minden végzősnek.
Kovács Sarolta első osztályos kisdiák azt hangsúlyozta: a végzősök tudják, hogy mit hagynak most itt, és mit visznek magukkal azon az úton, amelyen elkíséri őket a kisebbek szeretete is.
Tasnádi István XI-es arra buzdította a maturandusokat, hogy találják meg hivatásukat, tegyék széppé saját, de mások életét is. A Bibliát Czirmay Zoltán, Kovács Emese és Stojka Tímea végzősök adták át a XI.-eseknek, azaz Kovács Andreának, Tasnádi Istvánnak, Rácz Szabolcsnak.
Váncza Loránd végzős hangsúlyozta: a kollégium tervezésre, alapozásra, építkezésre nevelte őket.
A végzősök kórusának bizonyságtétele ezúttal sem maradt el: vezényelt Székely Árpád és Antal Zsuzsa maturandus, kántorizált Kovács Réka orgonatanár.
A János Zsigmond Unitárius Kollégium ballagási ünnepélyeinek sajátossága a meghitt, családias hangulat. Ennek titka minden bizonnyal az a különleges kapcsolat, amely ebben az iskolában a tanárokat és diákokat összefűzi. Az idei végzősök búcsúztatását is ennek varázsa hatotta át: a kollégiumból kilépő fiatalok nem csak iskolájuktól, tanáraiktól, hanem második otthonuktól, szigorúan féltő nevelőiktől köszöntek el szombaton, az unitárius templomban sorra került ünnepségen.
Solymosi Zsolt aligazgató, vallástanár áhítatát követően Popa Márta igazgató köszöntötte az egybegyűlteket. Kedves szavai a szintén szombatra eső gyermeknapot idézték fel, mondanivalója azonban az iskolapadból „kinőtt” maturandusokhoz szólt. A két esemény egybeesése jó alkalom volt arra, hogy emlékeztesse a felnőtt kor küszöbén álló fiatalokat, mennyire fontos, hogy megőrizzék magukban a merész gyermeket, a gyermekként szőtt szép álmokat, és tegyenek azért, hogy ezek valóra váljanak.
Dr. Máthé Dénes, az unitárius egyház főgondnoka annak az értékvilágnak és szellemiségnek a megőrzésére, illetve fontosságára hívta fel a végzősök figyelmét, amelyet ebben az iskolában kaptak. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes köszöntőbeszédében mindenekelőtt azt kívánta a ballagóknak, hogy értékeljék ezt a pillanatot, s hogy őrizzék meg mostani önmagukat. Bárhogy is alakuljon a sorsuk, bármit is érjenek el az életben, maradjanak meg lélekben a jövőjét bátran tervező, elszánt fiatalnak. Magdó János, kolozsvári magyar főkonzul személyes hangvételű beszédében arról szólt, milyen értéket képviselnek az ember életében az iskolaévek, és mennyire megismételhetetlen pillanatok ezek.
A XI.-es diákok nevében Ecsedy-Baumann Edina búcsúztatta a végzősöket, a ballagó diákok részéről a két évfolyamelső diák, Lőrincz István és Tóth Dávid mondott beszédet.
Kiosztották a János Zsigmond Kollégium és az unitárius egyház különdíjait is, illetve több közéleti díjat. A János Zsigmond díjat azok a diákok kaphatják, akik a humán és társadalomtudományok területén megyei, országos és nemzetközi versenyeken kiváló eredményt értek el, vagy irodalmi összeállításokban, versmondásban és színjátszásban jeleskedtek. A díjat azok kapják, akik a reáltudományok területén megyei, országos és nemzetközi versenyeken kiváló eredményeket értek el. A kollégium diáktanácsának díja a diákprogramok tervezésében, szervezésében aktívan szerepet vállaló végzőseknek jár, nevezetesen Gál Sándornak, illetve Tóth Dávidnak. Az unitárius egyház díjai Az Unitárius Egyház fődíja, a Kelemen Lajos díj. Ebben a díjban az a diák részesül, aki a diáktársak és a tanárok értékelése alapján kimagasló eredményt ért el tanulmányi és közösségépítés téren. A díjat idén Kerekes Kinga kapta. A Kolozs-Tordai Egyházkör díját Gulácsi Orsolya kapta, aki hitéről tett tanúbizonyságot a négy esztendő ideje alatt.
Telt házas ballagás az operában
Szokatlannak tűnhet ballagás kapcsán telt házról beszélni, de a Brassai Sámuel Elméleti Líceum esetében ezúttal nem, mivel a végzősök ünneplését a Kolozsvári Magyar Operában tartották. Az iskola az utóbbi két évben az épületcsere miatt kénytelen az intézményen kívül megtartani ünnepélyeit, így a Diákművelődési Ház után ezúttal az opera adott otthont az idei ünnepségnek.
A 12 harangszó elkondulása mellett, az iskola zászlóját és kulcsát vivők mögött a tizenkettedik osztályosok – élen az osztályfőnökökkel– énekszóval vonultak fel a színpadra, ahol már várták a XI. osztályosok és a ceremóniamester, Iszlai Enikő igazgatóhelyettes.
Az 1557-ben alakult iskola hagyományait a mai Brassai felvállalta, értékeit a politikailag nehezebb időkben megőrizte, és napjainkig átmentette – szombaton a 457. évfolyam ballagott el.
Kósa Mária igazgató ünnepi beszédében a szépséges, céltudatos, magasan ívelő, vidám énekű madarakkal vont parabolát, Hermann Hesse német író gondolataival és Boldizsár Ildikó királyfiról szóló meséje alapján bocsátotta szárnyukra a végzős hallgatókat – a mesehőst tanító két holló, az Emlékező és Gondolkodó, valamint a kilenc további titokhordozó madár segítségével kívánt nekik szép madárhoz illő, szép repülést.
A hagyományőrzés jegyében hangzottak el a további búcsúbeszédek és szavalatok: hangzottak el.
A szimbólumok szokásos átadása és átvétele következett: a zászló- és kulcsátadás. A nagybetűs életbe való jelképes kilépésnél a végzősök három lépést tettek meg előre, a tizenegyedikesek meg a nyomukba.
A tanulmányi díjak átadása közben a jelenlévők egyperces néma csenddel áldoztak a XII. C osztályos, súlyos betegség által örökre elszólított Marha Dorottya emlékére.
Első ballagás az új iskolában
Tizenhat magyar fiatal végzett idén a S. Toduţă Zenelíceumban. Ez volt az első évfolyam, amely már a tanintézmény új székhelyén (Pap/Párizs utca 60. szám) énekelhette el a Gaudeamust. Kállay-Miklós Tünde, a magyar tagozatért felelős igazgatóhelyettes a fentebbi ének magyar fordításából kiindulva szólt a végzősökhöz.
– A Gaudeamus… harmadik szakasza teszi ezt a dalt igazán diákdallá. Vivat academia, vagyis „Éljen az egyetem” – esetünkben „az iskola”. Veletek együtt éltettem én is az iskolát, ahol legtöbben a betűvetést tanultátok, ahol kamaszokká váltatok, és ahol reményeink szerint az életre felkészült, az életnek örvendező ifjakká váltatok. Amikor azt énekeltétek, hogy „vivat professores”, tanáraitokban tulajdonképpen nemcsak minket, hanem egy hagyományt, a tanáraitok tanárait éltettétek. Olyan kiválóságokat, mint a nemrég elhunyt Guttman Mihály tanár úr, aki egyike volt azoknak, akiknek iskolánk szellemiségét is nagymértékben köszönheti – mondta az igazgatóhelyettes.
Vincze Melinda végzős beszédében egy utazáshoz hasonlította az iskolás éveket, majd közölte: tizenkét év dallamát viszik magukkal.
Rudolf Ráchel XI.-es diák egy Varró Dániel-vers alapján arra összpontosított: a
2013. június 17.
Erdély-szintű tehetségnapot tartottak városunkban
A 2010-ben létrejött Erdélyi Tehetségsegítő Tanács (ETT) és a János Zsigmond Kollégium (JZSK) egész Erdélyt átfogó tehetségnapot szervezett szombaton, amelynek keretében az ETT-t alkotó 32 tehetségpont (iskolák, egyesületek stb.) által támogatott több mint 40 tanuló mutathatta be képességét. A hagyományos területek (matematika, informatika, fizika, földrajz, kémia, biológia, irodalom) mellett volt homokrajzolás, robotépítés, mechatronika, népdaléneklés, papírruha-bemutató és régizene-előadás is.
A diákok Közép-Erdélyből, a Székelyföldről, Partiumból és a Bánságból érkeztek.
Péntek János akadémikustól, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület elnökétől megtudtuk: kisebb földrajzi területet átfogó tehetségnapokat már szerveztek, ám az egész Erdélyt felölelő első rendezvényre Kolozsváron került sor.
Popa Márta, a házigazda tanintézet igazgatója köszöntőjében elmondta: nem véletlen, hogy a JZSK adott otthont az első Erdélyi Tehetségnapnak, mert az unitárius kollégium 455 éves múltja során mindig úgy adott esélyt a tanulásra, hogy idevonzotta távoli települések tehetséges gyermekeit is.
– A neves személyiségeken kívül nemzedékek hosszú sora kapta meg azt az erkölcsi alapot és tudást, amelyet saját életében és közössége javára kamatoztathatott. Az iskola homlokzatára vésett Musis et virtutibus szellemében most is olyan pedagógusok oktatnak és nevelnek, olyan diákok tanulnak a Múzsák és Erények otthonának falai között, akik hisznek abban, hogy az életben nemcsak a felhalmozott tudás jelent felbecsülhetetlen értéket, hanem a lelki-szellemi épség és az erkölcsös magatartás is – magyarázta az iskolaigazgató.
– Bármilyen tudás és tehetség önmagában erkölcsileg közömbös, csak a helyes cél és eszköz, azaz a szeretet teszi azt áldásossá az egyén és közösség számára. Kívánom, bontakozzon ki tehetségetek, tudásotok pedig a szorgalmatok és kitartásotok által gyarapodjon, hogy végül kapjátok meg a saját utatokat – fűzte hozzá az iskolaigazgató.
András Szilárd, az ETT ügyvezető elnöke (és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója) rámutatott: a tehetség fogalmát a hagyományosnál sokkal általánosabban kell értelmeznünk, és semmiképpen sem szabad leszűkítenünk valamilyen területre, valamilyen mérések eredményére, vagy akár az elért teljesítményre.
– Ez a rendezvény annak is a bizonyítéka, hogy a társadalom irányából megindult egyfajta nyitás, érzékennyé válás, a sokszínű tehetség megértése, elfogadása, támogatása irányába. Másrészt a tartalmak minőségéből arra következtethetünk, hogy diákjaink közt szép számmal akadnak olyanok, akik profi szinten teljesítenek a különféle hagyományos és modern területeken. Érdemes tehát támogatni ezt a sokszínű tehetség-kinyilvánítást – hangsúlyozta András Szilárd.
Török Ferenc tanfelügyelő, az ETT szakbizottsági tagja szerint az ETT és a tanfelügyelőség által működtetett kiválósági központok kiegészíthetik egymás tevékenységét.
Péntek János, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület elnöke, akadémikus szerint a rendezvény célja az, hogy a tehetséges gyerekek megismerjék egymást, össze tudják hasonlítani egyik teljesítményt a másikkal stb.
A tehetséges gyerekek bemutatkozása után szombat délután az erdélyi tehetségpontok képviselői tanácskoztak.
– A tanácskozás során megfogalmazódott az a következtetés, hogy a diákok érdekében sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tanári együttműködésre, a több iskolát felölelő szakmai műhelyek (városi, regionális szakkörök) működtetésére. A kolozsvári iskolák képviselői megfogalmazták azt az óhajt, hogy városszintű szakköröket működtessünk magyar nyelven (román nyelven már működnek ilyen szakmai műhelyek a kiválósági központokban), az egyetemmel vagy a civil szférával közösen. A tehetségpontok hálózatát és a kisebbségek nyelvén történő tehetségápolást el kell ismertetnünk a romániai tanügyminisztérium által is. Létre kell hoznunk egy erdélyi nyilvános adatbázist, amely segíti a tehetségek fejlődését, ki kell építeni egy mentorhálózatot, átláthatóvá kell tenni és rendszerbe kell foglalni a helyi tehetségtámogató és tehetségfejlesztő programokat. Magyarországról az erdélyi tehetségápolásnak szánt támogatást valamilyen módon át kellene szervezni és figyelembe venni a helyi hiányokat, nehézségeket, speciális helyzeteket – nyilatkozta lapunknak András Szilárd az első Erdélyi Tehetségnapról, amelyet a szervezők a továbbiakban rendszeresíteni kívánnak évi egy találkozó formájában.
– Nem csak a tanulóknak, hanem az őket felkészítő mentoroknak is hasznos volt az első Erdélyi Tehetségnap. Mindannyiunk számára jó alkalom volt a tapasztalatcserére, ismerkedésre. Ugyanakkor a tehetségpontok működésének erősítése is szóba került – összegezte tapasztalatait a rendezvényről Popa Márta iskolaigazgató.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2013. június 21.
Mester és tanítványai: Barcsay, Balogh, Deim, Konok
Kiállításmegnyitó a Minerva-házban
Barcsay Jenő festő, grafikus, és három tanítványa – Balogh László, Deim Pál, Konok Tamás – alkotásaiból nyílt kiállítás szerdán délután a kolozsvári Minerva-házban. A tárlat vándorkiállítás formájában járja végig a Kárpát-medence magyarlakta területeinek nagyobb városait, és a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány, Kónya Márta és Kónya Ferenc Barcsay jogutódok támogatásával valósult meg. A kolozsvári kiállítás a Barabás Miklós Céh és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság közös rendezésében jött létre, védnöke pedig Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
Magdó János a megnyitón elmondta: megtiszteltetés számára, hogy felkérték a kiállítás védnökének, hiszen többek között Barcsay Jenő által vált ismertté Európa-szerte a huszadik századi magyar grafika. – Sokoldalú alkotó volt, a képzőművészeti skála minden műfaját ismerte és gyakorolta, kiválóan – fűzte hozzá a főkonzul.
A kiállítást Takács Gábor, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tagja nyitotta meg, mint mondta, abban a szerencsés helyzetben van, hogy személyesen ismerhette Barcsay Jenőt, akire mindig a legnagyobb tisztelettel, szeretettel és hálával emlékezik. – Nagyon sokat köszönhetek neki, ugyanis, ismerve a grafika iránti érdeklődésemet szeretettel irányította bizonytalan és bátortalan lépéseimet a grafikai eljárások elsajátításában – magyarázta Takács. A méltató kiemelte: a közelmúltban Barcsay Jenő és művészete gyakran került az érdeklődés központjába Kolozsváron. – A Korunk Galéria szervezésében láthattunk egy gyűjteményes, értékmegőrző kiállítást a Bánffy-palota termeiben, ahol Barcsay Jenő nevével és munkáival is találkozhattunk; megjelent Kántor Lajos Barcsaytól Vinceffyig című kötete, amelyet a Gaudeamus könyvesboltban mutattak be, és elhangzott egy előadás is az Unitárius Egyházközség Tanácstermében Barcsay Jenőről és művészetéről, amelyet jómagam tartottam, amikor megemlékeztünk Barcsay Jenőről. Ekkor, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság közbenjárása révén emléktábla került a Mester katonai szülőházára – hangsúlyozta Takács.
A méltató szerint a jelenlegi kiállításon látható alkotások valójában a négy művész munkájának a lényegét foglalják magukba, ily módon a szemlélő betekintést nyer a XX. század magyar képzőművészeti életének egy szegletébe, egy kiváló mester és tanítványai segítségével. Takács Gábor beszédében kitért Barcsay Jenő, valamint a három tanítvány életrajzi adataira, felsorolva a művészek által elnyert kitüntetéseket is.
Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke ezt követően átadta a szót Kónya Ferencnek, aki ismertette a festőművész testvére, Barcsay Erzsébet által 1989-ben tett Közérdekű Közhasznú Felajánlását a Barcsay-díjra illetve a Barcsay Jutalomra, valamint a 2006-ban általuk létrehozott Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány tevékenységét. A Barcsay Jutalom a Magyar Képzőművészeti Főiskola diákjainak támogatására jött létre, ez az egyetem gondozásában él tovább. A Kónya házaspár Barcsay jogutódként folytatni és kiegészíteni kívánta a fiatal képzőművészek támogatását, azzal, hogy 2006-ban az Alapítvány céljával összhangban Barcsay-díjat alapított, amelyet azóta minden évben meghirdetnek, így idén is. A pályázaton részt vehetnek mindazok a magyar ajkú pályakezdő festőművészek, akik a folyó év december 31-éig még nem töltötték be a 35. életévüket.
Kónya Ferenc ugyanakkor elmondta: a vándorkiállítás végigjárja a Kárpát-medence magyarlakta területeinek nagyobb városait, ezáltal is népszerűsítve a szellemi örökség értékeit. Szintén az alapítvány tevékenységéhez tartozik, hogy határon túli magyar tanintézeteket ajándékoznak meg Barcsay-könyvcsomaggal, ezúttal az ajándékcsomagok az Apáczai Csere János Líceumhoz és a János Zsigmond Unitárius Kollégiumhoz kerültek.
A megnyitó zenei műsorában Béres Melinda és Márkos Albert hegedűművészek Bartók-műveket szólaltattak meg, Rekita Rozália színművész pedig Weöres Sándor két írását olvasta fel. A tárlat július 3-ig látogatható a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. sz.), munkanapokon 10 és 15 óra között.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)
2013. június 28.
Az űrlap alja
Szent László születésnapja
967 esztendeje, 1046. június 27-én született Szent László magyar király (uralkodott 1077. és 1095. között), a középkori lovagi eszményt megtestesítő uralkodó, aki 18 éves országlása során kiemelkedőt alkotott a törvényhozás, az egyházszervezés és a hadászat terén is.
A Rubicon történelmi folyóirat internetes kiadásán, a Rubicon.hu oldalon Tarján M. Tamás vezette végig életét és munkásságát.
László még a Vazultól származó hercegek lengyelországi száműzetése idején született, a későbbi I. Béla király (ur. 1060-1063) és Richeza hercegnő második gyermekeként. Családja csak András (ur. 1046-1060) trónra lépése után két esztendővel, 1048-ban tért haza Magyarországra. László fiatalkora apja és testvére hatalmi harcainak fényében alakult: 1057-ben – Bélával együtt – elismerte Salamon herceg – András fia – öröklési jogát, két évvel később aztán mégis apja pártjára állt a trónviszály során. I. Béla 1063-ban bekövetkező halála után testvérével, Gézával együtt Lengyelországba menekültek, majd II. Boleszláv király (ur. 1058-1079) segítségével visszatértek és megegyeztek a trónt birtokló Salamonnal (ur. 1063-1074). Géza és László a kompromisszum eredményeként dukátust – az ország területének egyharmadát – kapott a fiatal királytól.
Béla fiai az első években számos alkalommal nyújtottak segítséget a királynak a kunok, besenyők és a bizánciak ellen folytatott háborúk során, az 1068-as, Kerlés mellett vívott ütközet nyomán született meg például a legenda László és a kun vitéz párviadaláról. Salamon király azonban később – tanácsadói befolyására – Gézáék ellen fordult, és többször is életükre tört, ami újabb belharcokhoz vezetett. László bátyja mellé állt a trónért vívott küzdelemben, és az 1074-es háború során döntő szerepet vitt a győztes mogyoródi ütközetben. A csata után Salamon elmenekült, és Géza (ur. 1074-1077) hároméves uralma következett, az ő halálát követően pedig az ország főnemesei és VII. Gergely pápa javaslatára 1077-ben Lászlót koronázták Magyarország királyává.
Az új uralkodó állítólag nem vágyott a trónra, hanem – a krónika szavai szerint – az „égi dicsőségre” pályázott, de hosszas rábeszélésére végül elfogadta a koronát. Regnálása első időszakát aztán a Salamon ellen folytatott küzdelem határozta meg, aki – IV. Henrik német-római császár (ur. 1056-1106) támogatásával – kezdetben Moson környékén rendezkedett be. László helyzetét nehezítette, hogy a hatalomra áhítozó Salamon felajánlotta hűbérül Magyarországot a császárnak, tehát Henrik támadása állandó veszélyként fenyegetett. A regnáló király mozgásterét ez a körülmény döntő módon határozta meg, hiszen csakis a császár ellen formálódó szövetséghez csatlakozhatott: bár nem értett egyet VII. Gergely egyházi reformjaival, és annak világi főségét hirdető ideológiájával, a pápaság mellé állt a kibontakozó invesztitúraharcban, miközben Henrik ellenlábasának, Rudolf trónkövetelőnek a lányát, Adelhaidot vette feleségül. A hercegnőtől később három leánygyermeke született, akik közül egyedül II. János bizánci császár későbbi feleségét – a Bizáncban szentté avatott – Piroska hercegnőt ismerjük név szerint.
Időközben aztán Salamon a Kárpátoktól keletre élő kunoknál és besenyőknél keresett támogatást László ellen, mígnem egy bizánci rablóhadjárat során feltehetően életét vesztette. Riválisának halálával a király rengeteg kötöttségtől megszabadult, és végre önálló külpolitikát folytathatott: utolsó éveit ennek megfelelően a dél felé irányuló terjeszkedés jellemezte. Zvoinimir horvát király (ur. 1076-1089) özvegyének kérésére 1091-ben bevonult a Szávától délre fekvő Horvátországba, majd többször folytatott – eredménytelen – hadjáratot Bizánc ellen, a Moesia területén élő keleti angolok meghódítására. Élete végén László állítólag a keresztes hadjárat gondolatának egyik legfőbb támogatója lett, ám annak megindulását – az 1096-os évet – már nem érte meg: utolsó háborúját rokona, Konrád morva herceg pártján vívta Csehország fejedelme ellen, ennek során szerzett betegsége vette el aztán életét, 1095. július 29-én.
Bár László volt az első magyar király, aki hódító külpolitikát folytatott, uralkodása során nem csak hadvezéri érdemeket szerzett: három törvénykönyvet is megalkotott, melyek egyrészt a keresztény vallás helyzetének megszilárdítására, másrészt a tulajdon védelmére törekedtek. Szent László legendásan szigorú törvényei híven mutatják be a 11. század végi magyar társadalom helyzetét, ahol az anyagi szempontok szerinti rétegződés már lassan végbement, így a magántulajdon tisztelete rendkívül fontossá vált. Éppen ezért László korában drákói szigorral büntették a lopást: a tetten ért tolvajra akasztás várt, miközben olyan kis tételek eltulajdonításáért, mint egy liba, vagy egy tyúk értéke is csonkítás, az orr, a fül vagy a kéz levágása járt. Még a templomba menekülő bűnös is szeme világával fizetett tettéért, tehát a tulajdon elleni bűncselekmények nagyobb súllyal estek latba, mint mondjuk a nemi erőszak vagy akár a gyilkosság.
E szigor oka vélhetően az esetek gyakoriságában rejlett, és Kálmán későbbi, enyhébb törvényei fényében kimondhatjuk, hogy a szent király kemény fellépése eredményre vezetett. László törvényeiből másfelől azt láthatjuk, hogy a kereszténység helyzete még korántsem volt stabil, máskülönben az 1092-es szabolcsi zsinaton hozott híres törvény, mely megtiltotta a kutaknál, fáknál történő áldozatokat, szükségtelen lett volna. Az egyházat érintő törvények emellett szabályozták a tized szedését, rendelkeztek a külföldről érkező klerikusokról, az ünnepekről, valamint a zsidók és az iszlám hitűek – az ún. böszörmények – helyzetéről is.
Szent László uralkodása során egyszerre lépett fel a keresztény hit és a szuverén Magyarország védelmezőjeként: hogy a görögkeleti egyház pozícióit visszaszorítsa, megalapította a zágrábi püspökséget, a kalocsai érsekség központját pedig Bácsba helyezte át. Közben számos szent helyet alapított, melyek közül leghíresebb a Berettyó melletti Szentjobb, valamint a somogyvári Szent Egyed-apátság voltak. Szintén kettős – nemzeti és vallási – célt szolgált az 1083-as szentavatási procedúra is, mely során László I. István mellett Imre herceget, Gellért püspököt, és a zobor-hegyi remetéket, Andrást és Benedeket is kanonizáltatta. Máig vita zajlik arról, hogy Róma hozzájárult -e a szentté avatásokhoz, melyekkel a király egyfelől népe vallásos érzését akarta növelni, másfelől pedig jelezni akarta az ország hűbéri alávetésére törekvő császárnak, hogy Magyarország – szentjei révén is – önálló tagja a keresztény Európa családjának. Ugyanezt sugallja egyébként a László korában megírt nagyobbik István-legenda is, mely a koronaküldés történetét úgy meséli el, hogy azzal egyszerre gátolja meg a császárság és a pápaság hatalmi ambícióit.
László uralkodása páratlan teljesítménye ellenére mindössze 18 esztendeig tartott, és már 1095-ben, ötvenedik életéve előtt véget ért. A köztiszteletben álló királyt Somogyváron, majd 1113 körül Váradon helyezték végső nyugalomra, sírja utóbb számos csoda színhelye és zarándokhely lett. 1192-ben III. Béla – pápai jóváhagyással – szentté avatta neves elődjét, ereklyéinek pedig hermát készíttetett, melynek utódja ma Győrben található meg. Szent László halála után elsősorban törvényeivel, pogányok elleni hőstetteivel, hatalmas testi erejével és erényeivel maradt meg a magyarság tudatában. Kanonizációja után harcos szentként emlékeztek meg róla, kultusza a lovagi eszmény Anjou-kori hódításával pedig tovább árnyalta alakját. Mind a mai napig egyik legjelentősebb királyunkként tartjuk őt számon, emlékét számos szobor és intézménynév őrzi.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2013. július 16.
Felvételi: az erdélyi magyar középiskolák toplistája
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Erdély legkeresettebb magyar tannyelvű középiskolája a kilencedik osztályba történő felvételi eredményei szerint. A felvételi idén is úgy zajlott, hogy a középiskolai helyeket számítógéppel osztották el a nyolcadikosok között a képességvizsgán kapott osztályzataik, tanulmányi átlaguk és a beiratkozási íven bejelölt opcióik alapján.
Az admitere.edu.ro honlapon hétfőn este tették közzé a számítógépes elosztás eredményeit. Ezek szerint 9,45 volt az utolsó média, amellyel be lehetett kerülni a nagy múltú háromszéki iskola matematika-informatika osztályába. Kilencesen felüli volt a bejutási jegy a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumba és a csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceumba is.
Az alábbiak közöljük a nagyobb arányban magyarok lakta megyék legkeresettebb magyar tannyelvű középiskolai osztályainak listáját az utolsó bejutási média alapján:
Bihar – Ady Endre Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,96
Szatmár – Nagykárolyi Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,75
Szilágy – Zilahi Silvania Főgimnázium (természettudományok) – 8,93
Kolozs – Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum (matematika-informatika) – 8,98
Maros – Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,19
Hargita – Csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,07
Kovászna – Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (matematika-Informatika) – 9,45
Az összesen 145 896 nyolcadikos diák 99,65 százaléka került be kilencedik osztályba a számítógépes elosztás révén; 51,48 százalékuk elméleti, 48,52 százalékuk műszaki képzést biztosító osztályban folytatja tanulmányait. Idén összesen 827 nyolcadikos végezett tízes általánossal, beleértve a képességvizsga osztályzatát is. Az ország legelitebb középiskolája a bukaresti Sf. Sava Főgimnázium, ahol 9,77 volt az utolsó bejutási média.
A számítógépes elosztás eredményei alapján összeállítottuk az erdélyi középiskolák magyar tannyelvű osztályainak megyénkénti toplistáját is.
Bihar megye
Nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,96
Nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium (filológia) – 7,74
Nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium (informatika) – 7,58
Szatmár megye
Nagykárolyi Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,75
Nagykárolyi Elméleti Líceum (matematika-informatika) – 8,48
Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium (természettudományok) – 8,36
Szilágy megye
Zilahi Silvania Főgimnázium (természettudományok) – 8,93
Zilahi Silvania Főgimnázium (matematika-informatika) – 8,92
Szilágycsehi G. P. de Băsești Szakközépiskola (matematika-informatika) – 8,50
Kolozs megye
Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum (matematika-informatika) – 8,98
Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium (matematika-informatika) – 8,83
Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,46
Maros megye
Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,19
Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum (társadalomtudományok) – 8,71
Marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium (természettudományok) – 8,68
Hargita megye
Csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,07
Székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium (természettudományok) – 9,05
Székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,99
Kovászna megye
Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (matematika-informatika) – 9,45
Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (természettudományok) – 9,07
Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (természettudományok) – 8,90
Maszol.ro
2013. július 18.
Erdély-szerte egyedi szoborpark Marossárpatakon
Miholcsa József szobrászművésznek köszönhetően tizenegyedik éve, hogy folyamatosan új műalkotásokkal bővül a marossárpataki szoborpark. A 2002-ben felavatott Szent István király szobor köré 18 erdélyi fejedelem kőmását állították ki eddig. A szobrász évente két alkotást adományoz a helyi közösségnek, tervei szerint 2014-ben mind a 20 választott erdélyi fejedelem szobra állni fog a település központjában.
Miholcsa József 1953-ban született Marosvásárhelyen, ahol a Művészeti Líceumban végzett, majd Kolozsváron a Képzőművészeti Főiskolán szobrászatot tanult. Legjelentősebb munkái közé tartozik a Nagyernyében felállított egész alakos Apafi Mihály fejedelemszobor, a gyergyószentmiklósi Kossuth Lajos és a torjai Árpád szobrok. A művész 2000-ben költözött Marossárpatakra, és vált rövid időn belül az itteni művelődési élet mozgatórugójává. Ő a helyi ünnepi rendezvények egyik főszervezője, és a hagyományőrző huszárcsapat alapítója.
Évente két műalkotást adományoz abrakért cserébe
2002-ben Miholcsa József felajánlotta a marossárpataki önkormányzatnak, hogy egy olyan erdélyi fejedelmekből álló szoborcsoportot ajándékoz a településnek, amilyen nincs még a Kárpát-medencében. Ehhez az önkormányzat és a falu lakosságának támogatását kérte, de nem pénzben, hanem a lovai tartásához szükséges abrakban. Az elmúlt bő egy évtized alatt ez a szoborpark már részben meg is valósult, mert ma már több mint 20 szobor ékesíti a református templom szomszédságában és a Teleki-kastéllyal átellenben levő zöldövezetet. A mester évente két szobrot készít el és adományoz a községnek.
A megyei rendőrség kezdetben akadályozta a szobrok kihelyezését
Az első fejedelemszobor János Zsigmondnak állított emléket. Rövid idővel az alkotás elhelyezése után, a megyei rendőrség egyik vezetője utasította a helyi önkormányzatot a műalkotás eltávolítására, nagy összegű pénzbüntetéssel fenyegetőzve. Az első felszólításra még nem távolították el a szobrot, a másodikra viszont Miholcsa József műtermébe költöztették vissza azt. De nemsokára elkészült a második fejedelemszobor, Bocskai István kőmása, s a sárpataki önkormányzat elhatározta, hogy vállalva a kockázatot, mindkettőt elhelyezteti a kastéllyal szemben lévő zöldövezetben.
Az a mentőötlet támadt, hogy ne leplezzék le a szobrokat, s akkor azzal magyarázkodhatnak, hogy csak kiállítva vannak, nem végleges az elhelyezésük. Egy idő után viszont a sajtó is foglalkozni kezdett a dologgal, s talán részben ennek köszönhetően megszűntek a fenyegetőzések. 2011 októberében kezdték a parkosítást
Kezdetben a szobrok fatalapzatra kerültek. Ez azon időszak a szoborpark történetében, amelyre kevésbé büszkék a helyiek. Előfordult, hogy a parkot gaz nőtte be, a kerítése rozsdás volt és düledező. II. Rákóczi fejedelem szobra kétszer is ledőlt a földre. Később összefogott néhány lelkes asszony, akik felvállalták a park gondozását, s virágágyásokat hoztak létre a talapzatok körül. 2011. október 1-jén aztán hozzákezdtek Marossárpatakon környezetvédelmi alapból az Európai Unió által finanszírozott parkosítási projekt kivitelezéséhez.
A munkálatokkal egy időben, önkormányzati alapból, betontalapzatra került az addig elkészített erdélyi fejedelmek és Szent István király kőmása, s átköltöztették a korábban a kultúrotthon előtt elhelyezett Sebesült huszár-szobrot is. Mint ismeretes, a szobor a levert szabadságharcot jelképezi, s ugyanakkor emlékeztet az 1848-as szabadságharc első győztes csatájára is, ami a falu határában zajlott.
A szoborparkban az eredeti helyén maradt a falu I. és II. világháborúban elesett halottainak emlékére és tiszteletére emelt Hősök Emlékműve, amelyet 1999-ben állítottak a lakosság hozzájárulásával. A fejedelemszobrok nem időrendi sorrendben kerültek felavatásra
A fejedelemszobrok nem időrendi sorrendben, hanem születési vagy elhalálozási évfordulókhoz kötve készültek el, kerültek talapzatra és felavatásra. A Szent István királyunkról készített szobor után, következtek az évek során: János Zsigmond, Bocskai István, Báthory Zsigmond, Báthory András, Rákóczi Zsigmond, Báthory Gábor, Bethlen István, I. Rákóczi György, II. Rákóczi György, I. Rákóczi Ferenc, II. Rákóczi Ferenc, Rhédei Ferenc, Barcsai Ákos, Kemény János, Thököly Imre, Bethlen Gábor, Báthory István, I. Apafi Mihály erdélyi fejedelmek, illetve Szent László magyar király kőmásai.
A 2013. július 20-ra, szombatra tervezett VI. Marossárpataki Tánc- és Huszárfesztivál programjában egy újabb szobor felavatása is szerepel. Ezennel Miholcsa József szobrászművész II. Apafi Mihály szomorú sorsú erdélyi fejedelem kőmását készítette el.
Nemes Gyula
kozpont.ro
Erdély.ma
2013. augusztus 23.
Tonk Márton: több erdélyi magyar gyereket!
A Sapientia – EMTE Óváry-termében a tehetséggondozásról tartottak kerekasztal-beszélgetést, Aáry Tamás Lajos, a magyarországi oktatási jogok biztosa moderálásával. Szenkovics Dezső, a Sapientia főtitkára bevezetőjében elmondta: már hagyományszámba megy, hogy a magyar napok alkalmával a Sapientián kerekasztal-beszélgetést tartanak. Aáry Tamás Lajos először az oktatás és a tehetséggondozás fontosságáról kérdezte a jelen levő szakembereket. Bodnár Gabriella (Nyugat-magyarországi Egyetem) szerint a legfontosabb az, hogy az oktatás, a tudásszerzés élmény legyen a fiatalok számára, mert ha ez nem valósul meg, akkor értelmét veszti az oktatás és egyáltalán a munka. Antall Péter (Antall József Tudásközpont) szerint a tehetséggondozás azért fontos, hogy a fiatalok minél hamarabb rájöjjenek tehetségükre. Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja azt hangsúlyozta: az egyetemek már kevésbé tölthetik be tehetséggondozói szerepüket.
A folytatásban Bodnár Gabriella a Nyugat-magyarországi Egyetemen folyó tehetséggondozási programot, Antall Péter az édesapjáról, Antall József néhai kormányfőről elnevezett tudásközpont tevékenységét mutatta be. Somai Józseftől pedig megtudtuk: tíz év alatt a Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület évente 120 ezer forintnak megfelelő ösztöndíjat oszt ki; az ösztöndíjas középiskolásaik száma az évek során elérte a 3000-et. Idén 384 diáknak adnak éves ösztöndíjat.
A középiskolások ösztöndíj-programja mellett beindult az egyetemi hallgatók támogatása is, és csatlakoztak a magyarországi tehetségkutatási mozgalomhoz. Aáry Tamás Lajos ennek kapcsán azt elevenítette fel, hogy milyen felemelő élmény volt számára, amikor tegnapelőtt ellátogatott a János Zsigmond Kollégiumban működő tehetségponthoz.
Az egyetemen zajló tehetséggondozás két követelménye Tonk Márton szerint az, hogy legyenek kis létszámú csoportok, amelyek megkönnyítik a hallgató és az oktató közötti személyes kapcsolat kialakítását, illetve, hogy az egyetem szakkollégiumok keretében tehetséggondozó programokat indítson. – Ameddig a magyar állam partner abban, hogy a Sapientián kis létszámú szakokat hirdessünk meg, ezt az utat kívánjuk bejárni – utalt Tonk Márton a Sapientia szerencsés helyzetére, majd azt is hozzátette, hogy a Sapientián már működnek a szakkollégiumok, és idén nyáron aláírtak egy egyezményt a pécsi egyetemmel, a tehetséggondozás támogatása érdekében.
Végül Aáry Tamás Lajos feltette azt a kérdését, amit egy nappal korábban az erdélyi magyar siket- és nagyothalló gyermekek oktatása kapcsán is megfogalmazott: a jelenlévők milyen gondot szeretnének megoldani, ha lenne egy varázspálcája? Válaszában Káptalan Erna, a Báthory-líceum igazgatóhelyettese olyan tehetséges gyerekeket kért, akik érdeklődnek a matematika és a természettudományok iránt; Popa Márta, a János Zsigmond Kollégium igazgatója pedig tehetséges tanárokat. Bodnár Gabriella azt szeretné, ha az egyetemek vezetői nagyobb fontosságot tulajdonítanának a tehetséggondozásnak, Antall Péter pedig azt, hogy a magyar fiatalok találják meg jövőjüket a Kárpát-medencében, és ne menjenek innen el. Somai József a romániai tehetséggondozás felzárkózását kérné az erdélyi magyar és a magyarországi tehetséggondozáshoz, a legfrappánsabb választ azonban Tonk Márton adta: minél több erdélyi magyar gyereket kért.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. szeptember 11.
Nyitott kapuk címmel egyhetes rendezvénysorozatot szerveznek a kolozsvári unitáriusok
Szeptember 16–22. között nagyszabású rendezvénysorozatot szervez az Unitárius Egyház Kolozsváron, Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál címmel. A rendezvény által történelmi, vallási, szellemi és kulturális örökségüket szeretnék ismertetni, minőségi szórakoztató programokkal egyetemben. Az egyhetes rendezvénysorozat olyan programokat kínál, amelyek minden korosztálynak, illetve a különböző érdeklődési köröknek érdekeset nyújtanak. A legkisebbeket keddtől szombatig az Unitárius Óvoda termeibe várják, ahol a hírneves intézmény pedagógusai érdekes foglalkozásokat tartanak. Az ifjakat a Magyar Unitárius Egyház ifjúsági szervezete, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervezői hívják sajátos tevékenységekre. Az „unitárius hétből” nem maradnak ki a kiállítások, komoly- és könnyűzenei koncertek, áhítatok, színpadi előadások, kerekasztal-beszélgetések, várostúrák, borkóstolók és más jellegű programok sem. A rendezvény keretében ünnepelik meg Erdély egyik legrégebbi és legnevesebb oktatási intézménye, a János Zsigmond Unitárius Kollégium fennállásának 456. és újraindulásának 20. évfordulóját. Az unitárius hét programjai mindenki számára nyitottak.
Transindex.ro
2013. szeptember 17.
Mit nyit meg az unitárius utca Kolozsváron?
A sok ifjúsági és gyermekprogramon, koncerten túl ima-labirintus és különféle érdekességekkel unitárius utca (Dávid Ferenc utca) várja az érdeklődőket a kolozsvári unitáriusoknál, akik kapukat tártak, hogy megmutathassák világukat.
A városban elszórtan élő mintegy 3000 unitárius vallása Kolozsváron született, egész sor tárgyi és szellemi értéket őriz, amelyekről még a helybeliek sem tudják, hogy unitárius vonatkozásúak – értékelte Rácz Norbert lelkész. A zenés megnyitó (képünkön) után tegnap este tárgyakat, könyveket stb. bemutató tárlat nyílt Unitárius évszázadok címmel a Püspöki Palotában (Kossuth Lajos/Bdul 21 Decembrie 1989., 14. szám), az unitarizmus évszázadainak külön termeket szántak (csütörtökig 11–19 óra között látogatható). A rendezvény programja az egyház honlapján (unitarius.org) és a nyitott-kapuk.blogspot.ro blogon követhető. A nyitott kapuk rendezvénysorozat része csütörtöktől az iskola ünnepe: a 20 éve újraindult János Zsigmond Unitárius Kollégium 456 éves.
(K. E.)
Szabadság (Kolozsvár)
2013. szeptember 20.
Szellemi óriások emlékét idézik az unitárius kollégiumban: 456+20
János Zsigmond- és Dávid Ferenc-szobor a tatarozott díszteremben
A gyönyörűen felújított Felvinczi György-díszterem avatójával kezdődött a János Zsigmond Unitárius Kollégium alapításának 456. és újraindításának 20 évfordulója alkalmából szervezett négynapos rendezvénysorozat, amely Popa Márta iskolaigazgató szerint méltó emléket kíván állítani azoknak a szellemi óriásoknak, akik az építményt egykor pályájára állították, szellemiségét éltették, meghatározták. – Egy közösségnek jó iránytűkre és példákra van szüksége ahhoz, hogy a nehéz időkben is megmaradhasson, erőt meríthessen a megmaradásra, a helytállásra, az értékőrzésre, az értékek továbbadására. Ilyen példáknak állítottunk mi is emléket – hangsúlyozta. A díszteremben leleplezett két szobor az unitárius kollégium névadójának, Magyarország választott királyának, Erdély első fejedelmének, János Zsigmondnak, illetve az unitárius egyház alapítójának, az iskola első igazgatójának, Dávid Ferencnek állít emléket.
– Az épület tervezésekor Pákei Lajos az iskola homlokzatára hat szoborfülkét és szobrot képzelt el, kettő János Zsigmondot és Dávid Ferencet ábrázolta volna. Anyagi nehézségek miatt az egyházi képviselőtanács lemondott a tervről, az iskola homlokzatán azóta is üresen állnak a szoborfülkék. Elmondhatjuk, hogy ezúttal évszázados adósságot törlesztett az unitárius kollégium a két szellemi óriás szobrának elkészíttetésével és kiállításával – mondta Popa Márta iskolaigazgató, aki szerint régi tervük volt az emlékplakett-sorozat kiállítása is, amelynek erre az alkalomra öt darabjával sikerült elkészülni.
Emlékplakettek az iskolateremtőknek
A tegnap bemutatott plakettekkel az iskola meghatározó egyéniségeinek és szellemisége éltetőinek állítanak emléket: Emily Sharpnak, Pákei Lajosnak, Gál Kelemennek, Gálffy Zsigmondnak és Szabó Árpádnak. – Reménykedünk, hogy nemcsak ékesíteni fogják a feldíszített és felújított dísztermet, hanem életpéldáikkal, egyéniségükkel ihletni fogják az itt dolgozó pedagógusokat és diákokat egyaránt – jegyezte meg az igazgató megköszönve Sepsi József szobrászművésznek a kiállított alkotásokat.
– Amikor ismét az iskolaépület tulajdonosai lettünk, az egyház és iskola vezetői szívükön viselték az ingatlan sorsát, hogy az újra régi pompájában állhasson és működhessen, rendeltetését a mai kor igényeinek megfelelően tudja teljesíteni – mondta Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke. – Az újrainduláskor a megmaradást szem előtt tartva a mindennapok kemény küzdelmei között tervek és elképzelések születtek, hogyan lehetne az épületet tanteremről tanteremre felújítani. Ma egy nagyszerű munka eredményében gyönyörködhetünk, a János Zsigmond Unitárius Kollégium és az unitárius egyház dísztermében, amely méltó helyszínéül szolgál majd a tanintézmény és egyház rendezvényeinek – tette hozzá.
Négyszáz éves színjátszó hagyomány
Kovács Sándor teológiai tanár azok életútját és munkásságát részletezte, akiknek a szobrok és plakettek emléket állítottak, Solymosi Zsolt aligazgató, vallástanár az egykori színdarab-bemutatókat idéző kiállításról beszélt. – Az elmúlt hat év bemutatóinak fényképeiből készült kollázs meglepetés kíván lenni mindazoknak, akik ezekben a darabokban részt vállaltak, illetve azoknak is, akik látták az előadásokat és magukban őriznek, hordoznak valamit belőlük – mondta. – Az intézmény színjátszó múltjának nagy híre van, hiszen az unitárius kollégium színjátszó hagyománya a 16. századra nyúlik vissza. Remélem méltó folytatása volt az elmúlt évtized ennek a hagyománynak. Kívánom, hogy a fotók mindannyiunkat a minőségi, tiszta beszéddel megáldott, értékes színdarabokra emlékeztessenek – tette hozzá.
Máthé Ildikó magyartanár ismertetéséből kiderült: az unitárius kollégiumi évkönyv, jubileumi és összevont kiadvány, az elmúlt két tanév beszámolói, dokumentációi mellett az iskola újraindulásával kapcsolatos írásokat tartalmaz.
A rendezvény záróakkordjaként Varró B. Zoltán A tudás és élő hit iskolája című filmriportját vetítették. – Varró B. Zoltán keveset beszélt, keveset filmezett a négy év alatt, míg a kollégiumban tanult, így nem sejthettem, hogy csendben figyelte a kollégium reál és humán profilját – mondta a vetítés előtt Solymosi Zsolt, aki szerint a véndiák látásmódja sajátos, hiszen az általa közvetített képekben a lelke is benne van.
A teljesen felújított díszterem avatóünnepségét Garfield Adrienn zongorajátáka, a kollégium reneszánsz tánccsoportjának táncai és Tötszegi Zsuzsanna szavalata tették hangulatosabbá.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. szeptember 30.
Msgr. Borbély Gábor emlékére
„Négy szép holló talpig gyászba
rászállt a két cserefára.
Tövig égtek a villámok,
ragyog újra a magasság,
leng a fény a lomb közt, mint a
kaszát mikor fölakasztják.
Ősszel aztán a két vén fa
bronzba önti lenn a hantot;
jönnek majd és megcsodálják,
mint egy ledöndült harangot.
Farkas üvölt, öltözködnek
a hollók majd patyolatba;
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.
Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.”
(Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára)
Gyászoló testvérek!
Egy hónappal ezelőtt, a csíkszentdomokosi Márton Áron konferencia résztvevői abban az élményben részesülhettek, hogy a Mária Rádió hangtárában megörökítve hallhatták többek között Borbély Gábor nyugalmazott felcsíki főesperes vallomását nagy püspökünkről, akinek szálfa gerincét egész életében csodálta, akiért rajongott, és akit udvarhelyszéki székelyként követett is.
De Nagygalambfalva fia most hazatért mennyei Urához. Csillaga nem a Küküllőbe hullt, hanem most már egyházunk és székely népünk egén tündököl. A Mester magához hívta: jól van, te hűséges, derék szolgám, a kevésben hű voltál, sokat bízok rád, az örök élet koronájával ékesítlek. Gyere fiam, édesanyádhoz engedlek, a földihez, akit oly nagy szeretettel gondoztál nyugdíjasként is, és az én Édesanyámhoz, a te égi Édesanyádhoz, akiről – az emlékezetünkben eleven élő nagyszabású pünkösdi búcsús beszédedben – azt mondtad: „Gyermekkorunkban, amikor még mezítláb jártunk, s megütöttük lábunkat a kőbe, s bicskával elvágtuk az ujjunkat, katolikus vidéken azt mondták a felnőttek: ne sírj! A Csíksomlyói szép Szűzmária meggyógyítja…” Gyer fiam, mert a jó harcot megharcoltad, a pályát végigfutottad.
Kedves testvérek, Borbély Gábor főesperes úrról nem én lennék a legilletékesebb beszélni, hiszen nem voltam sem osztálytárs, sem évfolyamtárs, sem közeli barát, mindössze négy évig munkatársa az Úr szőlőjében. Csak arra a képre szorítkozhatok, amely bennem róla, ezek alatt az évek alatt kialakult. Csíki ember lévén csodálattal néztem s nézek fel rá, mert Csíkszeredában otthon érezte magát. Igazi székely, áldott jó ember, s pap volt a javából. A 90-es évek elején, amikor nálunk is elindult a nagy szabadság, ő volt a higgadtság, a józanság megtestesítője, aki nem ugrott neki egyből mindennek, ami új, de nem zárkózott el soha a kihívások elől. Káplánjait, munkatársait felnőtt, vele egyenrangú társakként, papokként kezelte, akikben megbízott, és akikkel szemben végtelenül nagylelkű, rugalmas vezető volt. Együtt örült sikereiknek, minden féltékenység nélkül. Ha létezett egyházmegyénkben legjobb káplántartó plébános-etalon, azt nyugodt szívvel állíthatjuk, akár huszadmagammal is, hogy Borbély Gábor volt az.
Gábor atya, főesperes úr, itt koporsód mellett is bizton állíthatjuk: hogy Csíkszereda népe, földijeid, egyházmegyéd, Székelyföld nem felejt el téged. Már csak azért sem, mert:
– Szerényen, alázattal vetted tudomásul a nyugdíjbavonulás tényét. Nem visszakoztál, díjakkal, elismerésekkel sem halmoztak el, mindössze Ferencz Imre költő, újságíró írt egy cikket a Hargitába. Most őt idézem: „Nem véletlen hát, ha nyugdíjaztatása után hiánya sokak számára döbbent csendként jelentkezett, mivel mondhatni észrevétlenül, halkan, lábujjhegyen távozott. Különben elő szokott fordulni, hogy nagy embereknek kicsi búcsúztató jut, olykor csupán egy kézszorítás, egy letörölt könnycsepp. Végül is egy embert a hiánya mér fel, határoz meg, tájol be.”
– Csíkszereda több mint húszezres katolikussága nem felejti, amit évtizedek alatt a lelkek megmentésért, örök üdvösségükért tettél. Amilyen plébános volt Viennay Szent János Arsban, vagy XXIII. János a nagy egyházban, Lestyán Ferenc Marosvásárhelyen, úgy kötődünk hozzád, s kötődik Csíkország hívő népe személyedhez. Nemzedékeket neveltél fel hitben, tudásban, a kultúra s az igényes lelkiség, az egyházhoz való ragaszkodás és húslég szeretetében. Névjegyed mindig “egyházam és hazám, szülőföldem és hitem” volt.
– Nem felejtjük el azt sem, hogy minden anyagi nehézség ellenére az egyház és a város szellemi-lelki kincseit is gazdagítottad, amikor templomokat, kápolnákat építettél, még ha nem is tudtad mindegyiket szíved szerint befejezni. Kezdettől fogva szíveden viselted nagy püspökünk, Márton Áron ügyét, akinek nevét a Főgimnázium viselheti, és neked köszönhetően kapott helyet szobra is a legméltóbb helyen. Nélküled nem volna Szent József kápolna, Segítő Mária Líceum, hargitafürdői Plébániaközpont, Hármaskereszt a Tolvajos-tetőn, de Szent Ágoston-templom sem. Galambfalvi kápolnát varázsoltál saját lakásodból, és költségeden haranglábat állíttattál, harangot öntetettél. Krisztus-szeretetét hirdeti kereszt a Keresztfa tetején. Az első világháborús emlékműre újraöntetted a turulmadarat, illetve a helybéli cserkészetre emlékezve kopjafát állíttattál. A sokat gúnyolt csűrtemplomban ministránsok, elsőáldozók és bérmálkozók ezrei zsúfolódtak, és a felújított és kibővített plébániaépület adott helyet az első civil teológusoknak is.
– Élményszámba menő hittanóráidon, házassági és keresztelői felkészítőiden nemzedékek sora kapott eligazítást az életre, s arra bíztattad őket, valósítsák meg azt a krisztusi eszményt, amit Elek apó íratott a sírkövére:
“Jézus tanítványa voltam, / Gyermekekhez lehajoltam, / A szívemhez felemeltem, / Szeretetre úgy neveltem.”
– Amikor az újdonsült házasokat megajándékoztad a feszülettel és egy kis Szentírással, gyöngybetűkkel magad vésted be mindegyikbe Gárdonyi Géza útravalóját:
„ Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
(…)
Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá málnak,
Dicsőségek füstbe szállnak.
Csak ez a könyv nem tér porba,
Mintha volna élő lelke!…
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne.”
– Az adventi hajnali szentmisék előtt órával kígyóztak a sorban álló gyónók, és a húsvéti eledelszentelés mára már Kárpár-medencei ritkaságszámba megy.
– Kedves Gábor atya, nem felejtjük nagylelkűségedet és igényességedet, amellyel minden családot szerettél és meglátogattál munkatársaiddal együtt, azt a leleményességet, hogy a börtönben, ha kellett, népdalokra tanítottad a rabokat két hittanlecke között, és a kórházban minden emeletre jutott egy pap, hogy hetente lelkisegélyt nyújtson a betegeknek.
– Amikor anyagiakról volt szó, nem restellted szóvá tenni, de mindig tudtad a helyét, és nem volt olyan koldus, akinek ne jutott volna egy szelet kenyér. Csíkszereda első vállalkozásai a te nagylelkű segítségeddel indulhattak el. Káplánjaid jövőjéről is gondoskodni akartál, és megtanítottad őket a kevés és a sok megbecsülésére. Nem szégyellted a fizikai a munkát, az áldozatot, és jutott időd arra is, hogy észrevedd a csírázó papi hivatások jeleit, a kegyelem gyümölcseit. Személy szerint a legtöbb csíkszeredai paptestvér neked köszönheti, hogy megkapta Krisztus meghívását. Olyan év is volt, amikor egyszerre 21-en indultak Csíkszeredából a teológiára. Felpártoltad az erőseket, erősítetted a gyengéket. Plébániád mindig a közösség háza volt, ahová öröm volt betérni laikusnak és papoknak egyaránt. Gyertek be, van tea s minden, mondtad, és nem nézted az órát, amikor lejárt a fogadási idő. AZ orvostudmány, vagy más tudományágak képviselői, a hatósági emberek, a pedagógusok, a szülők, mindig feltöltődve jöttek el tőled. Káplánjaid a Toró Tibor atomfizikussal vagy Kányádi Sándor falusfeleddel töltött meghitt esték élményeit egész életükben szívükben hordják.
Gábor atya, koporsód mellett köszöni egész Csíkszereda népe, hogy a 89-es események mámorában és zavarában, nemcsak a lelket tartottad bennük, hanem bölcsességeddel, azzal, hogy köztük voltál az utcán, tartást, méltóságot adtál nekik, és imádságra fogtad kezüket.
Most az érett gyümölcs lehullt, ahogy ez ősszel természetes.
A mennyei Gazda begyűjti csűrébe, hogy íze, zamata a többit is gazdagítsa.
Jól van, te hűséges derék szolga, nyugodj meg Mestered kebelén, a hogy a feltámadáskor az igazak jutalma elnyerhessed. Gábor atya, Isten veled!
peterpater.com/content/hu//Alkalmi-irasok
2013. október 26.
Születésnapi ajándék lett a magára 150 évet várató könyv
A Vadrózsák első kötete 1863-ban jelent meg, másfél évszázaddal később – mintegy elődjét is ünnepelve – napvilágot látott a második kötetet is, amelyet a gyűjtő Kriza János szakmai levelezését dokumentáló könyv társaságában mutattak be pénteken a Kriza János Néprajzi Társaság szervezésében az unitárius püspökség dísztermében.
A terem faláról, a püspöki plakettek sorából Kriza Jánosé helyeslően nézett a felszólalókra, elsőként a Három árva balladájával a rendezvényt megnyitó Tötszegi Zsuzsára, a János Zsigmond Kollégium diákjára, aztán az ünneplőket köszöntő Ft. Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspökre, aki így magyarázta az emelkedett hangulatot: amikor a szellemi és az anyagi világ találkozik a vertikálissal, az ünnep.
A Vadrózsák első kötete megjelenése óta töretlen népszerűségnek örvendhetett, több kiadást is megért, bár az újranyomtatások során sok esetben lemaradt a kötet számának jelzése, vagyis már-már feledésbe merült Kriza János terve, hogy az első kötetet második is kövesse – mondta Olosz Katalin, aki végül felkutatta és egybeszerkesztette Kriza János és gyűjtői körének szétszórt hagyatékát, ezáltal folytatta a munkát, amit a lelkész-gyűjtőnek nem sikerült befejeznie. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően pedig 2013-ban meg is jelenhetett a könyv.
A Magyar Néprajz és Kulturális Antropológiai Intézet vezetője, dr. Keszeg Vilmos a kiadvány méltatása során kiemelte: Kriza János az elsők között kapcsolódott be a 19. századi múltkutatásba, előzmények nélkül, lelkesedéssel fogott hozzá a népköltészeti kincsek gyűjtéséhez, felismerve ezek táji differenciáltságát, és annak szükségserűségét, hogy rögzítse a különböző változatokat.
A rendezvény keretében ismertette Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke a nemrég elindított Erdélyi és moldvai magyar online balladatárat. A Társaság weboldalán található adatbázis kilenc műfajban eddig körülbelül ezer balladát tartalmaz, de folyamatason töltik fel az anyagokat, a szövegekhez mellékelve a dallamot is, a gyűjtés helyét, idejét – ezek alapján is lehet keresgélni.
Keszeg Vilmos a 770 lapnyi kötet külön érdemének nevezte, hogy Olosz Katalin több gyűjtőtárs kilétét, munkastílusát felfedte, a kiadástörténet megírásában is új adatokkal gazdagítottak az eddigi ismereteket. Balladák és epikus énekek, népdalok, táncszók, rigmusok és mondókák, találós mesék, szólásmondások, ünnep- és szokásleírások, hiedelmek és babonák, népsajátságok – ilyen címszavak jelzik a kötet fejezeteit.
Ugyan Kriza János a második kötetet mese- és mondagyűjteményként képzelte el, ez a rész hiányzik a megjelent kiadványból – a III. kötetre is van tehát anyag a szétszóródott hagyatékban. Az eseményen felszólaló Magdó János főkonzul megjegyezte: reméli, nem kell a következő kiadványra újabb 150 évet várni.
A reményt erősítheti egy fiatal kutató forrásközlése is: Szakál Anna a Kriza által, hozzá, illetve az ő hatására írt folklorisztikai leveleket gyűjtötte össze „Így nőtt fejemre a sok vadrózsa". Levelek, dokumentumok Kriza János népköltészeti gyűjtőtevékenységének történetéhez címmel. A 416 oldalas könyv 131 levelet tartalmaz, emellett életrajzokat, elveszettnek hitt Kriza-önéletrajzot és egyéb dokumentumokat is. A kötetet bemutató dr. Tánczos Vilmos elismeréssel szólt a még nem lezárt, de az eddigi információkat már gazdagon árnyaló forrásfeltárásról.
Mindkét könyv hozzáférhető a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén, valamint az unitárius püspökségen is.
Zsigmond Júlia
Maszol.ro
2013. november 2.
Mesés és dákomán
Kétségtelen, hogy gyönyörűen felújították Erdély egyik régi fővárosának történelmi központját. Több mint 47,5 millió lejt, azaz 10,56 millió eurót költöttek Gyulafehérváron a várfalak, a bástyák, a terek és épületek rehabilitációjára.
Úgy tudni, hogy ezt az összeget a város és a megye költségvetéséből, állami forrásokból és az Európai Unió kohéziós alapjaiból fedezték. Az is elképzelhető, hogy a keret nem volt elég, innen-onnan még szereztek hozzá, mert arról olvasni a sajtóban, hogy bizony kevés volt a pénz, s még hátra vannak bizonyos kiegészítések, és az elvégzett munkálatok is hagynak kívánnivalót maguk után. A jelen írásnak nem az a célja, hogy mérleget vonjon, hogy minősítse a munkálatok végeredményét, hiszen ahhoz komolyabb rálátás szükséges, hetekig, hónapokig kellene tanulmányozni a különböző helyszíneket, szakembereknél, helyi vezetőknél, vállalkozóknál és polgároknál kellene érdeklődni, és jó lenne áttanulmányozni a vonatkozó dokumentációt is. Ez alkalommal mindössze az „eszmetörténeti” hatások érintettek meg. Ezek mellett viszont nem mehetünk el érdektelenül
Hiába volt annyira jelentős politikai szerepe Nagy-Románia létrejöttében a városnak – egy népgyűlés keretében itt mondták ki 1918. december 1-én Erdély egyesülését Romániával –, 1945 után amolyan mostohagyermek volt a bukaresti vezetés szemében. Az ország-gyarapítást követő években ugyan a régi román állam birtokba vette és betöltötte azt a teret, amelyet ilyen esetekben ildomos elfoglalni: rohammunkával felépült a számunkra örökkön helyidegen építészeti elemeket idéző katedrális, a Koronázási Templom, amely az erdélyi ortodoxia központja is egyben. Itt tartották 1922. október 15-én I. Ferdinánd és Mária királyné koronázási ünnepségét. A totalitárius rendszer évtizedeiben azonban a város nem kapott kiemelt jelleget, a rendszerváltozást követően is csupán a nemzeti kártya decemberi elővételekor fordult erre az ország figyelme. Több kihasználatlan – korábban katonai és önkormányzati, megyei célokat szolgáló – épület volt a várban, amelyek bonyolult tulajdonviszonyai akadályozták az érdemi karbantartást és a felújítást, mígnem 2008 körül megfogalmazódott a szándék – hiszen itt található a Közép-Erdélyi Fejlesztési Régió központja is –, hogy egy másik, régebbi főváros, a közeli Nagyszeben példáján felbuzdulva meg kellene ejteni azokat a nagyjavításokat, amelyek jelentékenyen megnövelik a helyiek büszkeségét és látnivalókkal csábítják a turistákat.
A székesegyházban találhatók - többek között - Hunyadi János, ifjabb Hunyadi János, Hunyadi László, Izabella királyné és János Zsigmond szarkofágjai - a templom kriptájában tizenegy erdélyi katolikus püspök földi maradványai nyugszanak. A felújítás során több alkalommal is jártunk ezen a helyen. Többnyire a magyar vonatkozásokat kerestük, hiszen Erdély egykori fővárosában nem lehetnek jelentéktelenek ezek a nyomok. Ezer esztendőről van szó, amely alatt Erdély, hol a magyar királyság kötelékében, hol független entitásként, hol török gyámság, hol bécsi, hol budai jogar alatt élt és működött. És valamelyest magyarul lélegzett.
Ez év nyarán került sor a vár újabb birtokbavételére a helyi lakosság és az idelátogatók részéről.
Illő módon ilyen és ehhez hasonló írások köszöntötték az eseményt:
„Alba Iulia, a város, mely maga a történelem. A történelmi városközpont az utóbbi időkben – a lakosság nagy örömére – ismét »múzsája« a hivatásos és a műkedvelő fotósoknak; nyugodt szívvel örvendezhet minden lakója, hiszen manapság itt található Románia legszebb vára. Mert a fotográfiáknak különleges szerep jut a történelemben, hiszen az általuk sugalltak ezer és ezer újabb történetet szülnek, amelyek soha nem múlnak el. Most egy olyan válogatást állítottunk össze – írja Alexandra Mates az Unirea című lap internetes portálján –, amely minden bizonnyal magára vonzza a szépre »szomjazó« tekinteteket.
Apoulon – Apulum – Bălgrad – Alba Iulia, város, egy főváros, a dákó-románság és a román nemzet kétezer éves jelképe.
Mihály vajda dicsőséges bevonulásának és a Román Fejedelemségek 1600. évi első egyesülésének, Hóra, Kloska és Krisán, az 1784-85-ös Lázadás vezetőinek Golgotája, a Nagy Egyesülés jelkép-városa 1918-ból és I. Ferdinánd koronázási helyszíne 1922-ból.”
Egy város, amely majd ezer esztendeig Transilvania fővárosa volt! A város, mely maga a történelem!! A románok igazi Mekkája!!! Melynek nem lehet »riválisa« sehol a nagyvilágban… Ez a vár/os, amellyel minden itt lakó minden mesterkélt szerénység nélkül nyugodtan büszkélkedhet! Az elődeink által ránk hagyott kulturális és történelmi örökség páratlan értéket képvisel, mely arra késztet mindnyájunkat, hogy magunk is gyarapítsuk a javakat, s adjunk át utódainknak, … az utánuk következőknek. Nagy örömünkre szolgál, hogy ez az értékközvetítés az utóbbi években meg is történt.
Egy álom, egy ötletsor, s a józan vezetés, a magán és a közszféra együttműködése olyan tervet szült, amely nálunk, Alba Iulia Várában a hazai turizmus »gyöngyszemét« hozta létre. Mindezt az élénkülő idegenforgalom, a sok-sok ezer látogató bizonyítja, akik a felújítás kezdete óta keresték fel városunkat. Az idelátogatók száma soha nem volt annyira jelentős, mint napjainkban. Élénk azért is, mert a Várban levő terek és a többi helyszínek – az utóbbi két évben legalábbis – fontos országos és nemzetközi filmfesztiválok, szabadtéri koncertek és színházi előadások helyszínévé váltak. A változások evidensek és mindenképp folytatódniuk kell.
Elég a szóból…, hadd »beszéljenek« a hivatásos fotóművészek által készített képek, amelyek bizonnyal meggyőzik önöket, hogy a »szép-teremtő művészek« miféle csodákat értek tetten, Cetate Alba Carolinában. A frissen készült felvételek azt mutatják, hogy a város, amely még »egy menyasszonynál is felkészültebb«, az új ruhájában, és izgatottan várja itthoni és külföldi vendégeit.”
Költői magasságokban röpködő szöveg. Hihetetlenül kéklő messzeségekig hatol. Dákomán. Egyenesen dákopata.
És alig-alig kap egy-két gesztust a magyar ezerszáz esztendő ebben a könyörtelen kultúrateremtésben.
Gyulafehérvár lakossága manapság mintegy 60 ezer fő, amelyből 1800 a magyar. Ebben benne van a teológia, az érseki székesegyház személyzete és a hívek, a városi plébánia, a református gyülekezet, a szórvány unitáriusok meg a néhány magyar ajkú evangélikus és ateista is. 1910-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó népszámlálása 11616 lelket talált Fehérvárott. Ebből 5226 (44,98%) volt magyar, 5170 (44,50%) román, 792 (6,81%) német, s cigány 287 (2,47%). Százhárom év telt el az óta.
A történelminek mondott Székelyföld lakosságának 71%-a jelenleg magyar ajkú.
Simó Márton
Székelyhon.ro
2013. november 11.
Könyvbemutató és ismeretterjesztő előadás a Szent Koronáról a Jelen Házban
Nincs még egy nép, amely olyannyira tisztelné nemzeti jelképeit, mint a magyar a Szent Koronát. Birtoklásáért trónviszályok dúltak, sokszor árulások és összeesküvések össztüzébe került. Volt, amikor titkon őrizték, vagy csak egyszerűen ellopták.
Egy alkalommal hazaszállítása közben vesztették el, de megkerült. Többször hurcolták ki az országból, elásva rejtegették, és megtörtént, hogy zálog tárgyát képezte, visszavásárolták, sőt egyszer szinte el is árverezték. A Magyar Szent Korona a Belső-Ázsiában használatos, beavató koronák egyetlen európai képviselője. Ezt az uralkodó csak egyszer, koronázásakor viselheti. Koronázások között koronaőrök vigyáznak rá, rajtuk kívül csak a nádorispán és a koronázó érsek érintheti.
A Szent Korona a magyar történelem legbecsesebb emléktárgya, és a legrégebben használt épségben megmaradt királyi fejék Európában. Csaknem ezer esztendeje elszakíthatatlan, szerves része az egész Kárpát-medence történelmének.
Ezer év alatt 55 magyar királyt koronáztak meg vele. A koronázás eredeti, csak tisztán egyházi jellegű szertartása 1205-től fontos alkotmányjogi intézménnyé válik, amikor III. András koronázásakor esküt tesz, hogy „országa jogait és a korona méltóságát" sértetlenül fenn fogja tartani.
Csak két magyar király fejére nem került a Szent Korona: II. János Zsigmondéra, az „ellenkirályéra”, aki csak névleg uralkodott, valamint II. József fejére, a „kalapos királyéra”, aki elutasította a megkoronázást, mivel jogilag nem akarta alávetni magát a Szent Korona szellemiségének.
Egyesek a korona származási idejét a IX–XIII. század közé, helyét pedig Bizánctól, Észak Európáig és más egyéb helyre tették. Akadtak, akik nem ismerve a Szent Korona analógiáit, külön kezelték a felső és alsó részét, mintha azt úgy külön készítgették volna, és majd valamikor, a késő-középkorban összebarkácsolták volna. Miután 1978 januárjában a korona végre hazakerült az USA-ból, egy mérnökökből és aranyművesekből álló kutatócsoport bebizonyította, hogy egységesen tervezett és kivitelezett ötvösmű. Ékszerkészlete belső-ázsiai, iráni és mezopotámiai eredetű, kaukázusi technikák felhasználásával, feltehetően egy kaukázusi ötvösműhelyben készülhetett.
Két szerkezeti egység alkotja a koronát: az abroncs és a pántok. A Szent Korona két részének összetartozó eszmei tartalma van: a felső rész Isten mennyei birodalmának a szimbóluma, az alsó rész pedig földi országát jelképezi. A pántok csúcsán az Ég és a makrokozmosz uraként trónol a Teremtő Atyaisten. Az alsó részen, az abroncson, Isten földi birodalmának ura, Krisztus székel Mihály és Gábriel arkangyalok társaságában.
A Szent Korona élete maga a magyar történelem. A tárgy és a hozzáfűződő eszme nem azonos, de nem is válik el sorsuk, s mi több: nem érthető egyik, a másik nélkül. A Szent Korona nemcsak királyi ékszer, hanem a magyar államhatalom jelképe is.
Szent István Intelmei szerint a Magyar Szent Korona jelképezi az országot, mint területet, az országot, mint egy uralom alá tartozó népességet, a közigazgatási intézményrendszert, az apostoli keresztény hitet, az uralkodó személyét, az igazságos ítélkezést és a jogi intézményrendszert, a társadalmi türelmet. Az ország és az országban lakó, és a vendégként befogadott idegen népek igaz védelmezője. Magyarország királyai méltóságuk teljét, dicsőségüket a Szent Koronától kérték, és kapták, neki tulajdonították az “üdvös és hasznos törvények” kibocsátását. A Koronát a “törvények, törvényének” tekintették, neki fizettek adót és váltságdíjat, neki tettek ünnepélyes esküt, neki hagytak és ígértek egyházi és világi örökségeket, neki adták vissza minden vagyonukat, mint valami forrásnak, melyből minden ered.
A Szent Koronának misztériuma van. 1526. dec. 16-án, I. Ferdinánd koronázásakor, a németek feljegyzik, hogy: „A magyarok azt hiszik (a Szent Koronáról), hogy az égből szállt alá Szent Istvánra”.
Csete István jezsuita prédikátor írja 1701-ben: „A Magyar Korona elsőben Apostoli, másodszor Angyali ajándék, harmadszor Szűz Mária kezében és szabados hatalmában áll annak adni, akinek tetszik…Szent István is, mikor fia meghal, Máriának ajánlja fel az országot és koronát, megakarván mutatni, hogy ahhoz a mennyei ajándékhoz nem volna testnek és vérnek állandó jussa, sem erőszakkal ahhoz nem juthatni, hanem aki mennyei hivatalnak erejével választtatik és akinek adatik Boldogságos Szűz kezéből”.
A korona tisztelete nemcsak ésszerű megfontolásokat tükröz. Tisztelete egyfelől vallási, másfelől világi, a magas műveltségbe is beépülő népmesék, népi vallásosság körébe tartozó elemekből tevődik össze, és akkora ereje van, hogy aki megsérteni szándékozik, nemcsak felségsértésben bűnös, hanem az istenség ellen is vétkezik.
A Szent Korona misztériumának legalább két vetülete van. Az egyik maga a Szent Korona, mint tárgy, a másik pedig a Regnum Marianum eszme és jogrendszer. A XVII. századra tehető Regnum Marianum eszmerendszer szerint a magyar királyok és az ország az Istenanya (Patrona Hungariae) különös védelmét élvezik. Tehát a magyarok koronája az államiság jelképe, ebből alakult ki a világon egyedülálló szemlélet, a Szentkorona Tan
A határokon kívüli magyarság tudatában az anyaországiakénál sokkal erősebben él az a tudat, mely szerint a Kárpát-medence egész területe hozzátartozik a Szent Koronához. A Kárpát-medence a Szent Korona tulajdona, tehát a Kárpát-medence minden polgára, aki a Szent Korona uralma alatt került be a Kárpát-medencébe, egyúttal a Szent Korona polgára is. Ez a jogi helyzet azért áll fenn, mert 1038. Nagyboldogasszony napján Szent István az országot a Szent Korona képében Szűz Máriának ajánlotta fel. Ez az Ég és a Föld között kötött szerződés a Kárpát-medencét Szűz Mária országává tette. István király ezzel a koronát önmaga és az ország fölé helyezte, jogi biztosítékot adva ezzel a kiváltságok megtartására és a király leválthatóságára.
A Regnum Marianum jogi alapelvei szerint a magyar király csak katolikus lehet, a főurak tanácsa segítségével uralkodik, köteles az ország szabadságát megőrizni, hosszú időre nem hagyhatja el az országot, és esküt kell tennie az alkotmányra.
Magyarország új alkotmánya, az Alaptörvény preambulumában – a Nemzeti Hitvallásban – kimondja:
„Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.”
***
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete 2013. november 19-én 17 órakor a Jelen Ház nagytermében mutatja be Kocsis István: Magyarország Szent Koronája című könyvét, amelyet a Szent Korona misztériuma és tana című videovetítéses előadás követ. Meghívott előadó: Kocsis István író, történész, az est moderátora Szekernyés János műkritikus, temesvári helytörténész.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.
Összeállította Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad)
2013. november 23.
Tőkés kitüntetése: levélben fordult egy amerikai alapítvány Băsescuhoz
Traian Băsescu elnökhöz intézett nyílt levélben tiltakozott Lee Edwards amerikai történész, a washingtoni Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány elnöke amiatt, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselőt meg akarják fosztani a Románia Csillaga érdemrendtől.
Edwards az MTI washingtoni irodájához helyi idő szerint péntek este eljuttatott levelében felhívta a figyelmet arra, hogy Tőkés László a szabadság és a demokrácia nemzetközileg elismert harcosa, aki 2009-ben megkapta az alapítvány Truman-Reagan Szabadságérmét.
Rámutatott, hogy noha politikájának megfelelően az alapítvány nem avatkozik be szuverén államok belügyeibe, védelmébe veszi az általa kitüntetésben részesített olyan elismert személyiségeket, amilyen Tőkés püspök, amikor súlyos sérelem éri őket.
A levél emlékeztetett: Tőkés Lászlónak az 1989. december 15-16-i romániai forradalomban játszott szerepe jól ismert és vitán felül áll. Ezért részesült - Václav Havelhez, Lech Walesához és II. János Pál pápához hasonlóan - az alapítvány legmagasabb kitüntetésében. Nem sokkal később kapta meg Tőkés László a Románia Csillaga érdemrendet.
Az alapítvány elnöke igazságtalannak és alaptalannak nevezte az érdemrend becsületbíróságának a kitüntetés visszavonását indokoló állításait, amelyek szerint Tőkés László "alkotmányellenes" magatartást tanúsított és "megsértette az európai értékeket"
"Az alapvető európai értékek és Románia alkotmánya magukban foglalják a szólás szabadságát és azt a jogot, hogy valaki vitatott kérdésekben felemelje a szavát. A nyílt és nyilvános vita engedélyezése a működő demokrácia és alkotmányosság része, amit nem szabad megváltoztatni" - mutatott rá a levél. Edwards felszólította a román elnököt, hogy a becsületbíróság határozatának és a kitüntetés visszavonásának elutasításával bizonyítsa elkötelezettségét a szólás szabadsága és a demokratikus értékek iránt.
Két román ellenzéki újságíró védelmébe vette Tőkés László európai parlamenti képviselőt pénteken, elítélve azt, hogy az 1989-es kommunistaellenes forradalom hősét meg akarják fosztani a Románia Csillaga érdemrendtől. A Ion Iliescu és Victor Ponta Romániájában a hóhér visszavonhatja az áldozat kitüntetését című, közösségi portálokon terjedő blogbejegyzésükben Stefan Ciocan és Victor Lungu élesen elítélik, hogy az érdemrend becsületbíróságának tagjaiként olyanok minősítették méltatlannak a volt temesvári lelkészt a kitüntetésre, mint Constatin Degeratu volt vezérkari főnök, akit írásukban az 1989-es kolozsvári sortüzek egyik közvetett felelősének, Ceasusescu elnyomó gépezete kiszolgálójának neveznek. A Catavencii című szatirikus portálon Patrick Andre de Hillerin pénteken közzétett írásában úgy vélekedett: Ceausescu politikai rendőrsége, a hírhedt Securitate sosem bocsátotta meg Tőkésnek a forradalomban játszott szerepét, és egykori embereit ma is fűti a bosszúvágy. A szerző szerint ők befolyásolhatták Victor Ponta miniszterelnököt, hogy a kitüntetés visszavonását kezdeményezze.
maszol/MTI
2013. december 5.
Brutális megszorítások várnak a tanügyre
Osztály- és iskolaösszevonásokat, létszámcsökkentést és bérlefaragást kénytelenek végrehajtani a romániai iskolaigazgatók amiatt, hogy az oktatási tárca nem hajlandó többletfinanszírozást biztosítani azon tanintézeteknek, ahol a fejkvóta nem fedezi a béralapot. A megszorítások jellemezte tanügyi átszervezés tömbvidéken is hátrányosan sújthatja a magyar oktatást.
„Az iskolaigazgatók abszolút szabadságot kapnak: azt rúgnak ki, akit akarnak” – értékelte a Krónikának Lakatos András, a kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola igazgatója a hazai oktatásban jövő tanévtől várható drasztikus átszervezést. A 2014/2015-ös tanévtől ugyanis osztály- és iskolaösszevonások, tömeges elbocsátások várhatók, miután az oktatási minisztérium bejelentette: nem hajlandó többet finanszírozni azon iskolák költségeit, ahol a fejkvóta nem elegendő a béralap biztosításához.
A tanfelügyelőségeknek az iskolaigazgatókkal közösen stratégiát kell kidolgozniuk a bérek biztosítására. Bár az iskolák kezelőiként ebbe az önkormányzatok is bepótolhatnának, a törvény nem kötelezi őket erre. A magyar szakemberek abban bíznak: a kisebbségi oktatás nem szenved kárt az átszervezés során, a szórványban a szaktárca továbbra is biztosítja majd a magyar iskolák működéséhez szükséges pénzalapot.
A minisztérium harmadik éve kísérletezik a diáklétszámot alapul vevő normatív finanszírozási rendszerrel. Bár az elmúlt években igazgattak rajta, soha nem annyit, hogy elegendő legyen, magyarázta a Krónikának Keresztély Irma. A Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint a fejkvóta eddig sem volt elég a béralapra, ám a szaktárca minden pénzügyi év végén pótolta a hiányzó összeget.
„Rájöttek, hogy a rendszer helyenként túlméretezett, sok pénz elfolyik, hiszen a kis létszámú osztályok mellé is óvónő, tanító kell, ott is szükség van takarítónőre, kisegítő személyzetre” – magyarázta Keresztély Irma. Mint mesélte, az elmúlt hónapban 21 megye főtanfelügyelőjét hívatta Remus Pricopie tanügyminiszter, melyek rosszul állnak a béralap biztosításával. Mindeniknek be kell mutatni egy stratégiát, hogy milyen intézkedéseket foganatosít a béralap csökkentése érdekében. „Ezt egyik napról a másikra nem lehet megoldani, az ésszerűsítésre a következő tanévtől kerül sor” – mondta főtanfelügyelő.
Nagyobb osztályok, egységesített bérezés
Kovászna megyében 20 százalék hiányzik a béralapból. „A tanügyi törvény szerint minden közigazgatási területen legalább egy jogi személyiséggel rendelkező iskolának kell működnie. Gond ott van, ahol több működik. Például Sepsiszentgyörgyön minden iskolában van román tagozat, ám egy osztályban 10–12 gyerek van. A román közösségnek el kell döntenie, hogy milyen iskolahálózatot akar, ám azt mindenkép gazdaságosabbá kell tenni” – magyarázta a főtanfelügyelő hozzátéve, hogy a csupán egyetlen iskolával rendelkező településeken alanyi jogon jár az anyanyelvi oktatás.
Keresztély szerint Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen túlméretezett az iskolai hálózat, ezért át kell gondolni a beiskolázási tervet. Jövő tanévtől például legkevesebb 25 fős létszámmal működhet egy napközis csoport, holott jelenleg tíz gyerekre jut egy óvónő. Ezzel az összevonással a megye öt városában 30 óvónői állás szűnik meg, mondta. Hozzátette, a középiskolák igazgatóival is tárgyaltak, és a kisebb létszámú iskolákból nagyobbakba irányítanak át tanárokat.
Hargita megyében az igazgatók bérének egységesítésével, osztályok összevonásával és az opcionális tantárgyak óraszámának csökkentésével próbálnak eleget tenni az új kihívásoknak – döntöttek a tanfelügyelőség csütörtöki vezetőtanácsi ülésén. Bartolf Hedvig főtanfelügyelő szerint arról is határoztak, hogy az iskolák nem hosszabbíthatják meg a kisegítő személyzet alkalmazására kötött ideiglenes szerződéseket anélkül, hogy azokat a tanfelügyelőség ellenőrizné. Több iskola esetében megvizsgálták az alacsony létszámú osztályok összevonásának lehetőségét, de végül csak egy csíkszeredai szakközépiskolában vonnak össze osztályokat. Bartolf Hedvig elmondta, az oktatási minisztérium is költségcsökkentő rendeletet kiadására készül, ezeket is alkalmazniuk kell.
Nem elég a fejkvóta
„A legnagyobb gondot az jelenti, hogy nem megfelelő a normatíva értéke, illetve a korrekciós szorzó sem a kisebbségi, sem a többségi oktatás esetében” – szögezte le Keresztély Irma, aki ezt memorandumban jelezte az oktatási miniszternek. Amikor az angol modellt átvették, kiszámolták, hogy egy gyerek után mennyi pénz jár, ami fedezi a bér- és egyéb költségeket. A tanügyi törvény szerint minimum 300 gyerekkel lehet működtetni egy tanintézetet. A Kovászna megyei tanfelügyelőség kétezer feletti létszámmal működő iskolákban modellezte le, hogy esetükben sem elég a fejkvóta a béralapra.
„A Székely Mikó Kollégiumban és a Mihai Viteazul Főgimnáziumban az iskolák és a tanfelügyelőség párhuzamosan végezték el a számításokat és azonos eredményre jutottunk: a fejkvóta nem elég. Számításaink szerint, ha Kovászna megyében 200 személyt leépítünk a tanügyi rendszerből, akkor is csak 2 százalékot spórolunk a béralapon. A 20 százalékos hiány így 18-ra csökken” – magyarázta Keresztélt Irma.
Szabad kezet kaptak az igazgatók
Kolozs megyében csütörtökön hívatták a tanfelügyelőségre az átszervezés kapcsán az iskolaigazgatókat. Solymosi Zsolt, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgató a Krónikának elmondta, úgy tudja, a magyar iskolák közül egyedüliként őket nem rendelték be, a kollégium ugyanis nem küzd létszámgondokkal.
Lakatos András, a szórványkollégiummal is rendelkező kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola igazgatója, aki maga is részt vett a megbeszélésen elmondta: eddig a tanárok és a kisegítő személyzet bérezését szabályozó normarendszer úgy működött, hogy a nagy létszámú iskoláknál a fejkvóta alapján felhalmozódott többletforrásokat átcsoportosították a kisebb tanintézetekhez, hogy fedezni tudják a bérköltségeket. „Most közölték velünk, hogy 2014-től ennek vége, az állam megtartja a pénzt magának és inkább megint a tanügyön rúg egyet” – fogalmazott az igazgató.
Mint magyarázta, a szaktárca a tanintézetekre bízza, hogyan gazdálkodnak a nekik járó forrásokkal, eldönthetik, hogy osztályokat vonnak össze vagy a személyzetet építik le. Az önkormányzatok elvileg megkímélhetnék az iskolákat a radikális intézkedésektől, feltéve, ha a költségvetésük ezt lehetővé teszi. De Lakatos András szerint ez még abban az esetben is kérdéses, ha az önkormányzat kellőképpen tehetős, ugyanis a törvény ezt nem szabályozza. „Senki nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy az önkormányzatok segíthetnek-e a bérek kifizetésében” – mutatott rá az igazgató. Kifejtette, tárgyalt már az önkormányzattal, amely meg szeretné menteni az iskolát, azonban nem tudni, hogy lesz-e erre lehetőség.
Kalotaszentkirályon a fejkvóta alapján járó forrásokból a bérköltségek egyötödét nem tudják finanszírozni, szórványkollégiumként ugyanis bentlakást is működtetnek, így a kisegítő személyzet is nagyobb. Ez az egyedüli állami finanszírozású szórványkollégium, a többit alapítványi forrásokból tartják fent, részletezte Lakatos. Ráadásul az egy bentlakó után járó állami támogatás mindössze napi öt lej, ami nevetségesen kevés ahhoz képest, hogy mennyibe kerül az étkeztetése. Ugyanakkor a törvény előírja, hogy a szállás ingyenes, vázolta a helyzetet. Kérdésünkre elmondta: attól függ, hogy hány embertől kénytelen megválni, hogy csak a kisegítő személyzetnek mond fel, vagy tanerőknek is. „Az a kormány papol, miközben nem tartja tiszteletben a tanügyi törvényt, amely előírná, hogy a bruttó nemzeti össztermék 6 százalékát kellene az oktatásra fordítani” – bírálta az intézkedést Lakatos András.
Király András: ki kell állni!
Az államnak jelenleg ennyi pénze van a közoktatás fenntartására, ám megteremtette a lehetőséget, hogy az iskolák több helyről vonjanak be forrásokat, a fenntartó önkormányzat például a pedagógusok fizetésébe is bepótolhat – mutatott rá lapunknak Király András oktatási államtitkár. Bár a kis létszámú osztályok miatt a kisebbségi oktatás van a legjobban kitéve az átszervezés veszélyének, az államtitkár szerint ez nem szenved kárt. Mint mondta, ezt Remus Pricopie tanügyminiszter is megígérte a héten, amikor az RMDSZ parlamenti frakcióinak oktatási szakembereivel találkozott.
Az államtitkár kifejtette, a miniszériumnak az a kérése, hogy a nagyvárosokban, ahol több tanintézet működik, igyekezzenek ezeket úgy racionalizálni, hogy a közeli iskolákban ne legyen mindössze 14 gyerek osztályonként. „Remélem az oktatási hálózatunk a következőkben is fenntartható lesz, a szórványtelepüléseken annyi gyerekkel kell működnie az iskolának, ahány van. A közösség képviselőinek, az iskolák vezetőinek, az érdekvédelmi szervezet tagjainak nyugodt érvekkel ki kell állniuk és kérniük a törvényes jogok biztosítását” – jelentette ki Király András, rámutatva: azzal kell érvelni, hogy a létszám alatti osztályok, iskolák a módszertan alapján a minisztérium hatáskörébe tartoznak.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2013. december 13.
Van-e keresztény értelmiség Erdélyben?
Felnőtt fejjel lett komolyan, elkötelezetten keresztény, s ez szakmaiságában is meghatározóvá vált. Gábor Csilla a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanára, szakterülete a középkori, reneszánsz, barokk irodalomtörténet.
– Gyerekkora óta nagyon komoly, tanulásban elmerülő, sokak szerint szigorú, nagyon is csak a szellemiekkel foglalkozó lánynak ismertem meg, ugyanakkor szinte látom, amint a tömbház előtti zöld téren egy pokrócon tornászmozdulatokat gyakorol, cigánykereket hány...
– A bevezetőben említett mozzanatokkal most a legmélyebb nosztalgiáim kerültek felszínre, eszembe jutott az is, hogy volt valakinek a gyerekkori tornászéletemhez kapcsolódóan egy megjegyzése. A nyolcvanas évek közepe táján, amikor napi szinten kérdés volt, hogyan őrizhetjük meg önmagunkat, hogyan lehetünk igazak anélkül, hogy fejjel mennénk a falnak, akkor egy barátom azt mondta: neked rugalmas, hajlékony a tested, és ezzel mintegy üzente, hogy a lelkem, a szellemem, az értékrendem annál kevésbé az. Ebben dicséret is volt, meg egy kis jóindulatú figyelmeztetés, hogy vigyázzak, nehogy ártsak ezzel a merevséggel, amit akkor következetességnek neveztem – talán az is. Nehéz megmondanom, ki vagyok, könnyebb a pályámról, az életemről beszélnem. A magyar tanszék oktatója vagyok: egy hosszú út vége és kezdete. Magyar szakot végeztem és angoltanár voltam néhány éven át, az akkor még meglevő kihelyezési rendszernek „köszönhetően”, Brassótól 22 kilométerre. Majd lapszerkesztőként is dolgoztam, rövid ideig voltam budapesti angoltanár, ezek után lettem a tanszék munkatársa. Pályakezdésemhez kapcsolódik egy nagyon fontos elhatározásom: felnőtt fejjel lettem komolyan, és remélem, egész életemre elkötelezett módon keresztény. Ez számomra nemcsak bizonyos hittételek elfogadását jelentette, hanem a szakmaiságomban is meghatározó elemmé vált. Kezdetben ez legfőképpen abból állt, hogy különös érdeklődéssel fordultam az egyház kultúrateremtő és -alakító tevékenysége, múltja, története felé. Bár a munkahelyemet nagyon nem szerettem – nem a román környezet, hanem a nagyon beszűkült mentalitás miatt, amely a tudásnak, főleg a nyelvtudásnak semmilyen értéket nem tulajdonított –, a brassói évek mégis szépek voltak, mert az egyetemi évek alatt kialakult rögeszmémet valamilyen szinten plébániai keretek között, plébánosi háttértámogatással, segítséggel meg tudtam valósítani. Azaz Brassóban találtam olyan fiatalokat, akik hajlandók voltak velem együttműködni: versműsorokat tartottunk, színielőadásokat szerveztünk, kicsit tágítva a hagyományos templomi-plébániai kereteket. Mindez rengeteg jó hangulatú együtt dolgozással, munkával, próbával, igazi közösséggel.
– Hogyan lehetett abban a korszakban ilyen pályát választani, miképpen tudott ez a pálya kibontakozni? – A pályaválasztás számomra nem okozott nagy nehézséget, ötödikes koromban döntöttem el, hogy vagy magyartanár leszek, vagy semmi. Volt néhány riadt tiszteletkör a családban, de a szüleim nagyon becsülendő módon rám bízták a választást. A kihelyezés érdekes történet volt, a látszat szerint én „megfogtam” az egyetlen, abban az évben meghirdetett erdélyi helyet. Tanévkezdésig én is azt gondoltam, micsoda szerencse, ráadásul a családom apai része Brassóban élt, ott volt a rokonság, nagybátyáméknál lakáslehetőség. Csak éppen a többi életkörülmény nem volt ideális: az ingázást még úgy, ahogy ki lehetett bírni, de Brassóban például nem vásárolhattam kenyeret, csak kalácsot. Akkoriban a kenyeret fejadagra adták, a vásárláshoz pedig fel kellett volna mutatni a brassói személyazonossági igazolványt, amivel én nem rendelkeztem, a kolozsváritól pedig senki nem hatódott meg. Jó az Isten, jót ád, a mindennapi élet szintjén valahogy túléltem. Egy fokkal nehezebb volt az iskolai közeg, amely maga alá akart gyűrni; ezt azonnal éreztem, amint megláttam a körülményeket, megismertem a mentalitást. Vidéki általános iskola volt, ahol az igazgató engem azért gorombított le, mert házi feladatot adtam a gyerekeknek, amikor azt még a romántanár, a matektanár sem teszi, nem terheli őket. Hogy jövök én angoltanárként ehhez? – ezt nem vette be a gyomrom. A szellemi értékeknek a totális megvetése, mellőzése volt igazán nehéz.
– Abban az időben kihelyezettként Erdélyen kívüli helyek közül lehetett „válogatni”, leginkább Moldvában, Olténiában, ezért is válhatott fontossá a szellemi-lelki menedék Brassóban, a plébániai közeg. Egy tanár élete azonban meglehetősen szem előtt zajlott, inkább tiltották, de legalábbis rossznéven vették, ha a tanár besétál egy plébániára, szentmisén vesz részt...
– Én erre akkor nem gondoltam. Tudtam, hogy kihívom magam ellen a sorsot, de azt is tudtam, nincs veszíteni valóm, ennél rosszabb már nem lehet. Számomra az életet, a szellemi értelemben vett életben maradás lehetőségét jelentette. Amikor a brassói plébánia papjai látták bennem a tettvágyat, látták a sok fiatalt, akiknek igénye volt arra, hogy a szentmisén és hittanórán túl egyéb is történjen velük, bennük és körülöttük, helyet adtak ennek. Fokozatosan alakultak a dolgok, már nem is tudnám pontosan elmondani, hogyan; néhány beszélgetés nyomán pattantak ki az ötletek, jöttek a megoldások, a lehetőségek, a szülők is nagyon mellé álltak a dolgoknak: jelmezt varrtak, süteményt sütöttek, szóval az akkori lehetőségek és körülmények között maximálisan kihasználtuk, amire lehetőségünk volt.
– Mindez egy közös értékrend megjelenítését is jelentette, és ilyen szempontból egyértelműbb volt az akkori tevékenykedés: egyfajta ellenállás volt, az értékek őrzésének helye, és ezek az értékek sokkal egyneműbbek, egyértelműbbek voltak.
– Az akkori helyzet bizonyos szempontból tényleg egyértelművolt: lehetett tudni, ki a „rossz”, ki a „jó”. Az idézőjel itt nagyon fontos, mert ma már világos, hogy a kategóriák nem választhatók szét ilyen élesen. A nagyon plurálissá vált társadalomban ma a választás is bonyolultabb, az értékekhez való viszony is összetettebb. Minden értéke dacára sem sírom vissza azt az időt, de nagy fájdalmam, hogy ebben a pluralizmusban és szabadságban, amikor igazán nincs semmi kockázata a vallásos életnek, templomba járásnak, a sok lehetőség között nem alakítottuk ki az értelmes tevékenység struktúráit az egyházi kultúra terén. A kilencvenes évek elején folyton azt hallottam – néha mérges is voltam miatta –, hogy hiányzik a keresztény értelmiség Erdélyben. Eltelt húsz év, és most sem látom, van-e keresztény értelmiségi réteg. Pedig nagyon sok elkötelezett keresztény értelmiségit ismerek, csakhogy nem látszunk ki a földből, a tömegből. Nem arra gondolok, hogy állandóan térítgetni kellene, vagy a főtérről kiabálni, hogy gyertek, legyetek keresztényekké, de szükségét érezném valamiféle szervezettségnek, láthatóságnak.
– Milyen ez a keresztény értelmiség? Néha azt érzem, vannak, akik félnek ettől a fogalomtól, mert valamiféle elitizmust vélnek felfedezni benne...
– Semmiképpen nem elitizmust vagy elszigetelődést értek ezen! Számomra keresztény értelmiséginek lenni egyfajta kötelességekkel járó létállapot. Semmi különös dolgot nem jelent, csak tudatosságot, odafigyelést, hogy mit hogyan, mikor és mennyire csinálok. Számomra kicsit Krisztus-követés is ez az igényesség. Az értelmiségiről azt szokták mondani, hogy nem engedi meg magának a megmerevedést, a dogmatikussá válás luxusát. Jóllehet én nagyon katolikusnak, nagyon kereszténynek tudom, ismerem magam: a katolikus hittannak megvan a tanrendszere, amit elfogadok, ha azonban engedem magamban, magam körül megmerevedni ezt a tanrendszert, már nem vagyok értelmiségi.
– Az élet dinamizmusát kellene megtartani, állandóan felülvizsgálni a dogmaértésünket? – Igen, és erre a hivatalos egyházi dokumentumokban vannak nagyon szép kifejezések. Mint például kreatív hűség – a hagyományunkhoz, a történelmünkhöz, az eleinktől örököltekhez való ragaszkodás. II. János Pál pápának vannak sokatmondó terminusai ezekről a dolgokról, a hit és ráció összehangolásáról. A kreatív hűség, mint eszmény engem nagyon inspirál, ezt próbálom a magam hagyományértelmezésében, irodalomértésében is gyakorolni, meg persze a saját életemben is. A kereszténység a történetiség hite és vallása, de a történetiség nem azt jelenti, hogy évszámokat tudok, ismerem az eseményeket, hanem hogy kapcsolatban vagyok a múlttal, emlékezetem megjeleníti, jelenvalóvá teszi, ami régen történt. Én pedig úgy élem a magam jelenét, hogy erőt merítek a múltból, de nem másolom szolgai módon. Soha nem szeretek arra hivatkozni, hogy ezt nagyanyám, szépapám, ükapám is így csinálta, s akkor ezen nem lehet változtatni.
Bodó Márta
Erdély.ma
2014. január 13.
A vallásszabadság ünnepe (Sepsiszentgyörgyi unitárius templom)
Magasan meghaladta a mai erdélyi és hazai lelkiismeretiszabadság-gyakorlatot az a vallásszabadsági törvény, amelyet az 1568-as erdélyi országgyűlésen meghirdettek a rendek törvényhozói – hangsúlyozta tegnap ünnepi szószéki beszédében tiszteletes Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész –, mert napjainkban is olyan események zajlanak, amelyek során üldözik azt a felfogást, amely toleranciával és türelemmel viseltetik a faji, a nemzeti, nyelvi másság irányában. Kovács István szerint „Dávid Ferenc vallásalapító üzenete a mai ember számára az, hogy a hit Isten ajándéka, minden létezési forma, beleértve akár az ateizmust is, hiteles és egyformán kedves Isten előtt. A Magyar Unitárius Egyház Zsinata 2002-ben nyilvánította január 13-át egyházi ünneppé, a vallásszabadság napjává. Az unitárius egyház ezt a napot tekinti születésnapjának”. A lepergett 23 esztendő alatt sokszor esett szó a vallásszabadságról, annak örök érvényű üzenete soha nem tudott elhalványulni, esztendőről esztendőre újraszületik, aktuális tartalommal telítődik, azzal tölti fel a kortárs társadalmi élet.
Mátéfi Tünde segédlelkész Kőrösfői Kriesch Aladár Tordán őrzött nagy képét, annak szereplőit mutatta be a hallgatóságnak: a toleráns János Zsigmond fejedelem, a vallásalapító Dávid Ferenc és az erdélyi rendek képi „szereplőit”, akiknek köszönhető volt, hogy a tordai erdélyi országgyűlés határozata megelőzött minden utána született vallásszabadságról szóló törvényt, még a túl sokat emlegetett augsburgit is! E sorok írója az említett képhez kapcsolódó hat évtizeddel ezelőtti emlékét elevenítette fel. Fellépett a sepsiszentgyörgyi Kriza János unitárius vegyes dalárda, és elhangzott a Dávid Ferenc emléke című énekszám. Vezényelt Karácsony Gabriella.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. január 30.
Galuska és magyar mise
Neve elválaszthatatlanul összenőtt a csángók magyar miséért való küzdelmével. Pedig nemcsak ezért érdemel elismerést, hanem tudományos munkásságáért is. Nyisztor Tinkával nevekről, választott utakról és étkezési hagyományokról is beszélgettünk.
– Az újságolvasók, tévénézők számára bizonyára ismerős a neve. De azt tudja esetleg, hogy miért nevezték épp Tinkának?
– Az ötvenes években divat volt ez a név, azt hiszem román hatásra, mert például Ioan Creangă szerelmét hívták Tincának. Kutakodtam a nevem után, sokáig nem szerettem, mivel román névnek tartottam. De a papnál például Katalin vagyok: Szent Katalint tartom ősszel, miután Szent Tinka nem létezik. Akárhogy is, hozzám nőtt a név, nincs mit cserélgetni rajta. A vezetéknevemmel pedig az iskolában szembesültem először, addig engem Dani Péter lányaként tartottak számon. Régen előfordult, hogy Dani Katalin néven írtam cikket, de a Dani családnevet csak Pusztinában használom, ezért az idegen volt nekem. Otthon ugyanis mindenkinek két neve van: egy, amit használtunk a faluban – magyar és nincs leírva – és a román hivatalos név. Van olyan szerencsés család, amelyik Bálintból csak Balint lett, vagy Lászlóból Laslău, de olyan is van, aki Elekesből Ciobotaru lett. Mindez a menekültfalu Pusztinában, amelynek létrejötte a madéfalvi veszedelemhez kötődik. Nem vagyok meggyőződve, hogy az emberek románosították volna a neveiket, afelől viszont igen, hogy a román hivatalnok azt írt le, amit tudott vagy akart. Budapesten pedig megelégeltem, hogy „Nistor Tincának” szólítanak, ezért átírtam Nyisztor Tinkára. Szóval én ma hivatalosan Nyisztor Tinka vagyok. És boldog vagyok így.
– Ismerve későbbi tanulmányait, feltételezhetnénk, hogy Csíkszeredában járt középiskolába. Pedig nem.
– Nem bizony, én Moinești-en érettségiztem, románul végeztem a középiskolát. Egy évig helyettesítő tanárként franciát tanítottam, de aztán nem kaptam helyet, mert minden tanár román volt a faluban, én meg kilógtam a sorból. Ezért aztán Erdélybe mentem, onnan 1989-ben Budapestre. Nem tudtam belenyugodni, mindig tanulni szerettem volna. Erdélyben tizenkét évet töltöttem, darukezelőként kezdtem, a sepsiszentgyörgyi gépgyárban épp arra lehetett szakképesítést szerezni, otthon meg nem volt miből megélni. De aztán elvégeztem még egy csomó tanfolyamot a gyárban, úgyhogy amikor ’89-ben eljöttem, segédprogramozói állást ajánlottak, mert erre is szereztem Bukarestben képesítést. Életemben mindent becsületesen, szorgalmasan végeztem, még a takarítást is diákkoromban. Sepsiszentgyörgyön végig matematikát tanultam, mert közgazdász szerettem volna lenni, ugyanis számítóközpontban dolgoztam, és az passzolt volna nekem. De a saját kultúrám is érdekelt mindig, azért mentem később Magyarországra néprajzot tanulni. Harminchárom évesen kezdtem el az Eötvös Loránd Tudományegyetemet. Sokan mondták, ha tanulni akartam, miért nem mentem orvosira, az legalább pénzt is hozott volna a konyhára, de engem az nem érdekel. Előtte is volt azért közöm a népi kultúrához, hisz Sepsiszentgyörgyön végeztem hagyományápolással kapcsolatos tanfolyamot is.
– Nagy tudásszomj hajthatta végül Budapestre.
– Igen, ott aztán eléggé „megragadtam”, és addig tanultam, amíg csak jól esett. Külföldi tanulmányokkal, Svájccal és Bukaresttel együtt nagyjából tíz éven át. 2001-ben utaztam haza, mert édesanyám agyvérzést kapott, aztán 2008-ban mentem vissza Budapestre, hogy megvédjem a doktori disszertációmat.
– Sőt: summa cum laude minősítéssel. A kiemelkedő teljesítményen túl ön az első doktori címet szerzett csángó?
– Vannak olyan csángók, akik románul, tehát nem anyanyelvükön szereztek doktori címet, de rajtam kívül nincs más, aki előttem anyanyelvén doktorált volna. Egyébként volt már olyan, hogy azt mondták: biztos nagyon jó dolog, de injekciózni tudsz-e? Persze nem ez a jellemző.
– Rendszerint arról értesülünk, hogy minden követ megmozgat a magyar mise érdekében. Mi a helyzet ma Pusztinában, lesz-e magyar mise?
– Meghaladja az én jövendölésemet, hogy lesz-e. Most nincs. A probléma nagyon összetett. Azt érzem – bár nehéz ezt kimondani –, mintha kicsit lemondtak volna a csángókról, és itt a nagy testvérre, a magyarságra gondolok. Rögtön a rendszerváltás után elég naivan kértük a magyar misét, de az a mai napig nem lett meg. Nem vettem számításba, hogy Jászvásáron van egy román nyelvű római katolikus teológia, amelynek román nyelvű hívők kellenek. Amikor létrejött, még nagyon kevés románul beszelő római katolikus élt, ezért a papok szerepe az volt, hogy asszimilálják a hívőket. Soha nem gondoltam volna, hogy a papok csak magukra, a saját keresetükre és a lehetőleg románul beszélő fizető hívekre gondolnak. Már az elején megmondták nekem magas rangú papok, mit akarok én, megfordítani a történelem kerekét?! Kis csoport vagyunk, nekünk nagyon fontos a magyar mise, de a hatalmaknak nem. A Vatikánnak is csak az a fontos, hogy Romániában román hívők legyenek.
– Elég nagy csalódás lehetett...
– Sok hideg zuhany ért már, a legutóbbi egy magyarországi politikus részéről, aki szerint nem éri meg magyar papokat küldeni Moldvába, mert a moldvai püspökség sokkal több román papot tud küldeni Erdélybe. Mintha egyfajta feláldozás lenne: a csángók maradjanak meg románnak, mert úgysem lehet őket magyarrá tenni, de legalább Erdélybe ne jöjjenek románosítani a moldvai papok. Ha eltűnik, kihal a mostani papok generációja Moldvából, talán enyhül a magyarellenes oktatás Jászvásáron, az új papok esetleg nem lesznek ennnyire magyarellenesek.
– Ennyire távoli a változás?
– Bizonyos szempontból igen, bár most új helyzet adódott Pusztinában, sokan kértek magyar állampolgárságot, és ezzel Magyarországnak is szembe kell néznie. Néhány dolgot sikerült azért elérnünk az évek folyamán. Nincs ugyan magyar mise, de imádkozhatunk magyarul, ha előre egyeztetünk a pappal. Így már második éve minden pénteken háromtól négyig van imaóránk, ahol mindig részt veszek. Sokáig féltek, ma már nem. És nem óriási lépés ugyan, de van rendelkezés arra is, hogy ha magyarországi vagy magyarul beszélő csoport jön a faluba, és van magyarul beszélő papjuk, misét hallgathatnak magyarul a templomban. Nehéz bármit is elérni, mert a jászvásári püspökséggel nem lehet egy hullámhosszon beszélni, márpedig mi hozzájuk tartozunk. Mi imádkozunk házaknál is, kielégítjük a magyar imára vonatkozó szükségletünket. Ám mindig az jut eszembe, hogy II. János Pál pápa valamikor azt mondta, hogy a katolikus egyház jövője a kis közösségekben van. Jó kérdés, hogy ilyen hozzáállással mit lehet remélni.
– A doktori dolgozata a csángó étkezési szokásokról szól. Miért épp a táplálkozáskultúrát választotta témának? A csángó népi kultúra számos más alternatívát is szolgáltathatott volna.
– Azt hiszem, a témavezetőm, dr. Kisbán Eszter választott engem. Nekem ugyanis tényleg mindegy lett volna, hogy miben „utazom”. Úgy gondolom, hogy engem a tanáraim meg akartak óvni minden rázós témától, és ez szép lassan kezdett is belémivódni. De nem eléggé, mert mai napig nem hagyom nyugodni a vallási kérdéseket, amit felvállaltam Moldvában. Mások nem is nagyon mertek ebben a témában „labdába rúgni”: oktatással sokan foglalkoznak, de vallással senki. Azt hiszem, a táplálkozáskutatás nagyon semleges terület, nem fűződik az identitáshoz, ami például kényes téma lett volna, és nagyon hiányos a kutatása.
– Kötete Hétköznapok és ünnepnapok. A moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiája címmel jelent meg. Mit fed ez az átfogó cím?
– A szokásokhoz hasonlóan a táplálkozáskultúrát legkönnyebb az ünnepek által megfogni. De az élet nem csak erről szól, ezért vizsgálom a heti étrendet. Van a kötetben olyan lakodalomleírás, ahol a változás is érezhető, mert arra az alkalomra a városból hoztak szakácsokat, és ez nagyon meg tudta bolygatni a helyi szokásokat. Mert ugye a szokás nagy pozitívuma, hogy nem kell gondolkodni, csak be kell állni a kitaposott sávba. Változtatni nagyon nehéz.
– Nagy általánosságban mi jellemzi a csángó ételeket és étkezéseket?
– Jellemző volt például a napi kétszeri étkezés: nálunk nem volt reggeli. A másik jellemző a savanyú ízvilág: a levesek 99 százaléka savanyú leves. És jellemző a levesek jelenléte. Svájcban például ma már alig van leves, eltűnt. Az európai kutatásban általában a szegények táplálékaként tartják számon a leveseket, de itt, Kelet-Európában ez nem egészen igaz, hisz gondoljunk csak az ünnepi ebédek alkalmával a húslevesre vagy gombóclevesre. Sütemények, tészták pedig nem nagyon vannak. Korábban ez Erdélyben is így volt.
– Mit jelent a galuska egy csángó asztalon?
– Nem egészen ugyanazt, mint Erdélyben, mert nálunk az a töltött káposzta „testvére”, egyfajta töltike. Van húsos és böjtös, azaz húsmentes is, de mindkettőben nagyon sok a zöldség.
– Pusztinán ma a helyi közösséget szervezi és vendégfogadással foglalkozik. Nem jelentett ez nagy életmódváltást?
– Életmódváltásban volt már részem, hisz első-generációs értelmiségiként kellett érvényesülnöm. Ez nagyon szépen hangzik, de nem könnyű járatlan úton haladni. Én nem könyvtárban nőttem fel, a könyvek használatát is meg kellett tanulnom. Nehéz volt elfogadnom, hogy az írás is hasznos, nem csak a kemény fizikai munka. Hogy európai összefüggésben is el tudjam helyezni a csángó étkezést, sokat kellett „mászkálnom”, utazásaim során pedig nemcsak térben, hanem időben is távolságokat tettem meg. Mikor vakációra hazajöttem, egy hétig minden bajom volt, s nem tudtam miért. Aztán rájöttem, nehezen fogadom el az otthoni körülményeket, hogy nem volt fürdőszobánk. Amióta van, nyugodtabban tudok tálban is mosakodni. Mostanában sok minden vagyok egyszerre, nem csak értelmiségi, de minden szerepemet szeretem, és odaadással végzem.
Nyisztor Tinka
Néprajzkutató, közösségszervező, 1957-ben született a mai Bákó megyéhez tartozó Pusztinában. 1976-ban Moinești-en érettségizett, majd éveken át Erdélyben élt. 1996-ban diplomázott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakán, de tanult Bukarestben és a svájci Neuchatelben is. 2001 óta újra a szülőfalujában él. 2008-ban védte meg a doktori disszertációját az ELTE-n. Kötetei: Pákozdi Judit, Nyisztor Tinka: Csángó galuska – Moldvai magyar étkezési hagyományok és receptek (2009) és önálló kötete Hétköznapok és ünnepnapok. A moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiája címmel tavaly jelent meg.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. február 11.
Történelemóra másként
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében a magyar honfoglalásról tart interaktív történelemórát és korhű fegyverbemutatót több erdélyi városban a héten Hidán Csaba László régész, történész, egyetemi tanár.
Kedd délelőtt a csíkszeredai Kis Herceg Napközi vendégeként a József Attila Általános Iskola tornatermében, majd a Márton Áron Gimnázium dísztermében ismertette a honfoglalás eseményeit, mutatta be a korabeli viseleteket, harci eszközöket Hidán Csaba, akit főként a Duna televízió Rendhagyó történelemóra sorozatából ismerhettek a nagyobb gyerekek. Az előadó munkáját az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola tagjai segítették a bemutatókon.
A József Attila Általános Iskola tornatermében megtartott előadáson főként kisgyerekek vettek részt. Hidán Csaba egy legendával vezette vissza őket a honfoglalás korába. Mesélt nekik a Tündérkertnek nevezett helyről, óriásokról, tündérlányokról, fenyőfákról, nagy csatáról, a kakukkfűillatú pusztákról érkezett hét legényről. „A gyerekek életkoruknak megfelelően meg kell ismerjék a saját múltunkat, és ez nyilvánvalóan először mesékkel, legendákkal kezdődik. Később, aki ismeri ezeket, lehet, hogy történelemkönyveket is olvasni fog. Annak idején én sem a számítógép mellett nőttem föl, nem voltam »kulcsosgyerek« sem, hanem a szüleim meséltek nekem. Később aztán olvastam, és így megszerettem, megismertem a történelmünket” – mondta el portálunknak az előadó.
A történelemóra során bemutatta, milyen is volt a honfoglalás kori harcosok viselete, a vaddisznóbőrből és farkasbőrből készült süveg, sisak, fokos bárd, nyíl stb. Hidán Csaba hangsúlyozta, fontos, hogy minden, amit az előadásokon bemutatnak, hiteles legyen. „A nagyobbak ismernek a Rendhagyó történelemóra sorozatból, a kicsiknek pedig elsősorban a mese a fontos, vagy a harci bemutató érdekes számukra. Ez természetes, mert ők még kicsik ahhoz, hogy tudják, ki volt Álmos, Árpád stb. De így kell bevezetni őket, hogy élményszerű legyen, és nagyon ragaszkodom a hitelességhez. Amit mi viselünk magunkon, az nem jelmez, hanem viselet. Ami ezüst kell legyen, az ezüst, a bronz bronz, a vastag nemez, nemes acél, az acélpikkelyek, bőrpikkelyek mind igaziak, hogy a valóságot lássák. Nem szabad a kicsiket sem lebutítani azzal, hogy fölveszek egy könnyített ruhát. Vannak persze megélhetési hagyományőrzők, akik magukra vesznek ilyen lebutított ruhákat és összevissza beszélnek mindent. Nem szabad, hitelesen kell. Bartók Béla után: csak tiszta forrásból. Nyilvánvaló, a gyerekeknek meseszerűen, élményszerűen, de viseletben, fegyverzetben hiba nem eshet, annak nagyon pontosan úgy kell kinéznie, mint amilyen volt vagy lehetett” – mutatott rá.
Az előadássorozat hétfőn Sepsiszentgyörgyön kezdődött, kedden Csíkszeredában folytatódott, szerdán Székelyudvarhelyen délelőtt 10 órától a Villanytelepi Napközi Otthonban (Villanytelep u. 17.), majd délután 1 órától a Tamási Áron Gimnázium (Baróti Szabó Dávid u. 32.) dísztermében, csütörtökön 10 órától a marosvásárhelyi Stefánia Óvoda szervezésében a Református Egyház Épületében (Aurel Filimon u.32.) 10 órától, majd délután 1 órától a Bolyai Farkas Középiskola (Bolyai u. 3.) dísztermében, pénteken pedig Kolozsváron délelőtt 10 órától a János Zsigmond Unitárius Kollégium Óvodájában (December 1 sugárút 9. sz.), majd 14 órától a Báthori István Elméleti Líceum dísztermében (Farkas utca 2.) tudhatnak meg többet a gyerekek a magyar honfoglalásról.
Péter Beáta
Székelyhon.ro,
2014. február 15.
Interaktív történelemóra harci bemutatóval
Úgy szeretnék lovag lenni – hangzott el a hátam mögött ülő elemista fiú szájából a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében szervezett interaktív történelemórát és honfoglaláskori viseletben tartott harci bemutatót megelőzően. De hamar kiderült, hogy nem a lovagkor eseményeiről, hanem honfoglaláskori vezéreinkről lesz szó. A budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében Hidán Csaba László régész-történész elevenítette fel őseink nomád kultúráját, a kisiskolások a korhű, elsősorban gyakorlatias viselettel és a fegyverforgatás szabályaival ismerkedhettek, néhányan ki is próbálhatták. A honfoglaláskori magyar mondavilág történeteinek ismertetése, a szablyával, fokosbárddal, íjjal és korbácsbuzogánnyal tartott bemutató célja a hagyományápolás, ismeretbővítés volt, hiteles források alapján. Hidán Csaba és társa reggel a János Zsigmond Unitárius Kollégium óvodásaihoz, délután pedig a Báthory elemistáihoz vitte honfoglaló őseink fegyvereit.
Szabadság (Kolozsvár),
2014. március 3.
Lélekben kell felnőni
Krisztus nem kötődik időhöz, ahogy a középkorban is, az egyház ma is őt hirdeti, csak a hozzávezető eszközök lettek mások – vallja Husztig Róbert. A fiatal katolikus papot pályaválasztásáról, érmihályfalvi segédlelkészi tevékenységéről kérdeztük.
– Meghatározható-e valamiképpen annak a hitnek az erőssége, ami a 21. század már-már korlátlan pályaválasztási lehetőségei közül a katolikus teológiára irányít egy fiatalembert? Mikor határozta el, hogy pap lesz?
– Nem tudom, hogy korán vagy későn, de XII. osztályban döntöttem el. Úgy szoktam megfogalmazni, hogy akkor mondtam ki az igent az egyháznak. Mint ahogy a házasság szentségében történik. És biztos vagyok abban, hogy nekem egy életre szól a kimondott igen. Nagyon nagy hatással volt rám II. János Pál pápa életstílusa, de amikor haldoklott, akkor figyeltem fel arra, mennyire átélte a szentségeket. Úgy érzem, a Jóisten általa hívott engem.
A döntés mégsem volt ennyire egyszerű, mert sportoltam, és addig ökölvívóként képzeltem el az életemet, ráadásul épp szerelmes voltam. Próbáltam harcolni magamban az egyre erősebb hívás ellen, valahogy úgy, ahogy Jákob harcolt az angyallal, és harc közben is látta az ég felé vezető létrát. Elfogadtam a gondolatot, hogy végeredményben a dönteni nem tudás is döntés, amikor pedig rájöttem, hogy hivatásom van, beléptem és kimondtam az igent.
– A családja hogyan fogadta a pályaválasztását?
– Édesanyám örült neki, édesapám, ha még élt volna, nem örült volna. Neki ugyanis nagyon fontos volt a család továbbvitele, ez most a testvéremre hárul.
– Nemcsak az iskolában járt német tagozatra, családi gyökerei közt is vannak német elágazások. Miért választotta mégis Gyulafehérvárt?
– Az elöljáróktól függött, hová megyek, de egyáltalán nem bántam meg, hogy Gyulafehérváron kezdtem a tanulmányaimat, épp ellenkezőleg, örülök neki. Az ottani papnevelde ugyanis nem nyugatiasodott el, nem szorul háttérbe a lélek pallérozása, márpedig végsősoron ez az elsődleges feladat. A teológia tudomány, meg lehet tanulni, a politikai behatást pedig ki lehet kapcsolni. Egyébként a hat romániai egyházmegye közül négyből Gyulafehérvárra mennek a kispapok, zömük a Székelyföldről.
Természetes, hogy magyarul tanultunk. A bukaresti és jászvásári egyházmegyékből Jászvásárra mennek, ott románul tanulnak. Váradról nem voltunk sokan, a hat évfolyamon összesen heten. Jó volt megismerni a más vidékről jötteket. Arra a kérdésre, hogy a 21. században, hogy is viszonyulunk a papi hivatáshoz: talán ugyanúgy, mint minden hivatásban. Lélekben kell felnőni a 21. századhoz, az orvos sem dolgozik 18. századi módszerekkel és eszközökkel. Krisztus viszont nem kötődik időhöz, ahogy a középkorban is, ma is lehet és kell is haladni a technológiával, mégis ugyanazt hirdetjük, mint a középkorban: Jézust. Csak a hozzávezető eszközök lettek mások. A mai papnak ilyen szempontból nehezebb a dolga, nagy kihívást jelent például a Facebook, a Twitter helyes használata.
– Kihívást vagy kísértést?
– Kísértés mindig, mindenütt van. A válasz rá, hogy az ember hogyan éli meg a hivatását. Én Istenre hagyatkozom, az energiámat az emberek szolgálatában használom. A cölibátus nekem elsősorban nem lemondást jelent, hiszen úgysem lehet meg mindenkinek mindene. Mondhatnám azt is, hogy az egyház az én feleségem, de inkább azt mondom, hogy osztatlan szívvel élek, az egyháznak kimondott igennel nemcsak az egyháznak, de mindenkinek felajánlottam a szívem. A fiatal pap keresi a barátokat, nem mindegy, hogy mennyire nyitott, ettől függ ugyanis, hogy öregkorban magányos lesz-e vagy sem. Én nem szeretnék magányos lenni, az emberek közt érzem magam igazán jól. Ferenc pápa azt mondta, az a jó pásztor, aki birkaszagú, aki mindig együtt van a nyájjal.
– Hogyan fogadták Érmihályfalván az új káplánt?
– A városban a reformátusok vannak a legtöbben, 4500–5000 lélek, mintegy 3000 a római katolikus, 1000 körüli az ortodox vallású, görögkeleti, illetve a neoprotestán kevesebb van. Mihályfalva előtt négy hónapig Szentjobbon voltam, ott jó volt a kapcsolat a többi felekezettel, Mihályfalván – egyelőre – nincs együttműködés. Az emberek szeretettel fogadtak, a beilleszkedés nagyon simán ment és a principálisommal, Bogdán István plébános úrral is jól megértjük egymást. Nagyvárad után Mihályfalván van a legtöbb katolikus hívő, azért is van szükség két papra. A fiatalokkal inkább én foglalkozom, nagyon fontos minél előbb megkezdeni a hitoktatást, mert egy életen át lélekformáló hatása van.
A MIHISZÜNK – Mihályfalvi Ifjúsági Szüntelen Közösség – keretében különböző foglalkozásaink vannak, féléve indult, 26-an iratkoztak be, de 18-an járnak rendszeresen. Szombatonként ifjúsági órát tartunk, tulajdonképpen értékeljük a hetet. Megbeszélünk mindent, de van vetítés is, különböző játékok, szóval bizalmas kör. Kimentünk a gálospetri gyermekotthonba, rendszeresen járunk a mihályfalvi idősotthonba, lássák a fiatalok, milyen gondok adódnak a gyerekekkel, idősekkel.
Érdekes volt továbbá a nagykárolyi kirándulásunk, ahol természetesen a Károlyiak kastélyát látogattuk meg. Tizennégy éves kortól harmincötig járnak a MIHISZÜNK-be. A plébános úr, vagy ahogy Mihályfalván hívják, a pap bácsi értékeli ezt a megpezsdülő közösségi életet. Különben is követi a fejlődésemet, figyelmes, igyekszik mindenhol ott lenni. Nagyon nemes lelkű nép a mihályfalvi, és ha probléma adódik, közösen igyekszünk minél előbb megoldani.
– Nem hiányzik Várad, nem tervez „bejövetelt”?
– Bejövetelt csak olyan értelemben, hogy néha bejövök meglátogatni a családomat. Érmihályfalván vagyok otthon, ott jól érzem magam, megtaláltam a helyem, azzal foglalkozom, ami a feladatom.
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 22.
Vidám népség ünnepelte a Bábszínház Világnapját
A munkába igyekvők arcára is mosolyt csaltak tegnap délelőtt a BBTE Színház és Televízió Karán működő Magyar Színházi Intézet harmadéves diákjai, akik színes ruhákban, bohócnak és farsangi maskurának öltözve, bábokkal és hangszerekkel a kezükben járták be a várost.
A lelkes fiatalok a Bábszínház Világnapja tiszteletére indultak útnak, és tanáruk, Palocsay Kisó Kata vezetésével a Báthory István Elméleti Líceum, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, valamint a Waldorf iskola előkészítő osztályait keresték fel. Hatalmas volt az öröm, amikor Szabó Éva, Vargha Ildikó, Molnár Zoltán és Bolla Emese tanítók osztályába betoppantak: a színes népség azonnal összebarátkozott a gyerekekkel, együtt báboztak, énekeltek, mindenki azt kiáltotta: „Boldog, boldog, boldog születésnapot…”, Bábszínház!
(F. Zs..)
Szabadság (Kolozsvár),
2014. március 24.
Mindenki a saját kultúrája szerint katolikus
„Vitathatatlan, hogy Ferenc pápa megválasztása óta érezhető egyfajta másság, ami annak is betudható, hogy nem európai. Egy latin-amerikai egészen másképpen gondolkodik, más a mentalitása, ráadásul aktív pasztorációból jött: Buenos Airesben ott volt a hívek között, »első kézből« hozta magával a helyzetismeretet” – Interjú dr. Kovács Gergellyel, a Kultúra Pápai Tanácsának székelyföldi származású irodavezetőjével.
– Hogyan jutott el a Székelyföldről a Vatikánig? Kevesen mondhatják el magukról Erdélyben, hogy ilyen pályát futottak be.
– Erre tréfásan tudnék válaszolni, mert azt kellene mondanom: azt kell megkérdezni, aki úgy rendelkezett, hogy Rómába menjek. A katolikus egyházban nincs demokrácia, felépítése hierarchikus. Egy pap engedelmeskedik elöljárójának, püspökének és az én esetemben is így volt.
Amikor kispap voltam Gyulafehérváron, az 1989-es változás után kiküldtek Rómába tanulni, mert az elöljárók úgy ítélték meg, hogy alkalmas vagyok rá. Hat évig tanultam, befejeztem a kötelező teológiai alapképzést, utána az egyházjogi doktorátust, majd az egyezségnek megfelelően hazatértem, és Marosvásárhelyre kerültem káplánnak, segédlelkésznek. Bedobtam magam a munkába, ám egy év elteltével Jakubinyi érsek közölte, kellene csomagolni és visszamenni a Szentszékhez dolgozni.
Tehát semmiképp sem az én kezdeményezésemről van szó, az érsek urat kéne megkérdezni, hogy ki kérte meg őt, miért gondolták úgy, hogy engem küldjenek Rómába. Az érsek megbízott vele, én meg engedelmeskedtem. Amikor úgy dönt, hogy jöjjek haza – hiszen egyházjogilag továbbra is a gyulafehérvári egyházmegyéhez tartozom –, akkor csomagolok. Elsősorban pap vagyok, és a papi szolgálatomat végzem, bárhol is legyek.
– Hogyan telik egy napja a Vatikánban?
– Ez nagyon sokszínű, összetett kérdés, amiről nagyon nehéz beszélni. Amikor általában egy hivatali, irodai munkára gondolunk, akkor ezt úgy képzeljük el – ahogy nálunk sajnos sok helyt szokás –, hogy bemegy az ember a munkahelyére, kávézgat, lötyög, kimegy egy kicsit bevásárolni, és eltelik a napja. Nos a Vatikánban szó sincs erről, ott nagyon intenzív munkaprogram van. Úgy kell elképzelni, mint egy minisztériumi alkalmazottat, aki reggeltől estig az irodában végzi a munkáját. De arra sem szabad gondolnunk, hogy ez unalmas munka, és csak papírokat írunk, gépelünk, nyomtatunk, iktatunk. Ez is a munka része, hiszen óriási a levelezése a Vatikánnak, ugyanakkor rendkívül sokszínű, hiszen kultúráról van szó.
Ha a Kultúra Pápai Tanácsát lefordítom laikus nyelvre, akkor a Szentszéknek, a Vatikánnak a kulturális minisztériumát jelenti. Nemzetközi a személyi összetétele: a mexikóitól az indiaiig, a franciától a spanyolig, az erdélyiig mind ott vagyunk, és egy csapatot alkotunk. Én Közép-Kelet-Európát és a német nyelvterületet követem, mindent, ami itt történik a kultúra terén; ha miniszter-, nuncius-, püspök-, művész- vagy látogatócsoportok érkeznek a Vatikánba, őket fogadnom kell, szóba kell állni velük, a látogatásokat elő kell készíteni.
Tehát nagyon érdekes és izgalmas munkát végzek. Időnként utaznom is kell konferenciákra, kiállításmegnyitókra. Bár a kultúrával foglalkozom, egészen mély értelemben teszem, ezért ne arra gondoljunk, hogy csak koncerteket, kiállításokat szervezünk. Ezeket is elvégezzük, de a kultúra ennél sokkal mélyebb dolog. Mindenki a saját kultúrájában él, miközben az evangélium mindenki számára egy és ugyanaz. Elég megnézni egy afrikait, aki esetleg táncol a szentmisén, vagy egy ázsiait, mindenki a saját kultúrája szerint katolikus, és ez rengeteg érdekes kérdést vet fel.
Hosszan sorolhatnám, mi mindennel foglalkozunk még, például a szekularizáció problémájával, a fiatalok világával. Én reggel hétkor kezdem a munkám, és előfordul, hogy este hétkor még az irodában vagyok. De otthon is akad munkám, hiszen a kongregációnál is dolgozom, Márton Áron boldoggá avatási ügyében is, amit nem munkaidőben végzek, hiszen nem kifejezetten ezért vagyok Rómában. Intenzív és zsúfolt programom hallatán még az orvosom sem örül...
Igazság szerint nem könnyű éjjel egy-kettőig dolgozni, majd reggel fél hatkor kezdeni elölről, viszont örömmel és szívesen csinálom. Amikor az ember érzi, hogy azt teszi, amit kell, akkor nincs gond, nincs áldozat. Olyan, mint amikor az édesanya felkel éjszaka a kisgyerekéhez, hiszen ezt szeretettel, örömmel teszi.
– És miként lesz valakiből posztulátor?
– A boldoggá és a szentté avatásnál először is az a legfontosabb, hogy valakinek kérnie kell. Márton Áron esetében ez a gyulafehérvári főegyházmegye, illetve az érsekség képviseletében az érsek, latinul az „actor”. Ennek a tervnek a végigkísérése, lebonyolítása olyasvalakinek a feladata, aki ért hozzá, elsősorban egyházjogász, ő a posztulátor. A tisztséget kezdettől fogva Szőke János atya, szalézi szerzetes töltötte be, aki sajnos két évvel ezelőtt meghalt. Ekkor szükség volt új posztulátorra, Jakubinyi György érsek pedig engem nevezett ki.
– Mi konkrétan a posztulátor feladata?
– A posztulátor posztulál, azaz kérelmez, mozgatja az ügyet, megteszi mindazokat a lépéseket, amelyek szükségesek az ügy előrehaladásához. Ismeri az eljárás folyamatát, és elvégzi az ezzel járó feladatokat. Összekötő kapocs a boldoggá vagy szentté avatást kérelmező egyházmegye és a Szentszék között. Én most is ezt teszem, bejárok a kongregációhoz, a per mindig az egyházmegyében kezdődik, és amikor a Szentszékhez kerül az ügy, akkor Rómába kell menni. Ezért fontos, hogy én Rómában tartózkodom, hiszen így bármikor be tudok menni a kongregációhoz a kapcsolattartás végett.
– Miért nevezik pernek a boldoggá avatás folyamatát? Feltehetően nem sok köze van a polgári perekhez.
– Így igaz, ezért sokkal jobb eljárásról vagy ügyről beszélni. Azért nevezik egyébként pernek, mert amikor az egyházmegyében elkezdődik a folyamat, vannak bizonyos vonásai, amelyek perre utalnak. Azonkívül, hogy össze kell állítani egy dokumentációt, ki kell hallgatni a még élő szem- vagy fültanúkat. Ez úgy történik, hogy kinevezik a feladattal megbízottakat, akik esküt tesznek, hogy munkájukat hűségesen, titoktartás mellett végzik. Tehát kihallgatás történik, kérdéseket tesznek fel, aminek perjellege van.
– Néhány éve foglalkozik Márton Áron püspök boldoggá avatásával. Hol tart most a folyamat, mennyi időbe telhet, amíg sikerül eredményt elérni?
– Arra nem lehet válaszolni, hogy mikorra remélhető Márton Áron boldoggá avatása, mert rengeteg tényezőtől függ, ami semmiképp nem rajtam múlik. Fontos, hogy az ügy nem akadt el. Nem szabad konspirációs elméletre gondolni, hogy bezzeg a többiek haladnak, ez pedig nem. Márton Áron esetében létezik egy technikai szempontból óriási különbségtétel: nem volt vértanú, nem halt meg a kommunista üldözés során a börtönben, ellentétben például Bogdánffy Szilárddal vagy Seper Jánossal, akik meghaltak a hitükért.
Az ő esetükben azt kell igazolni, hogy valóban azért haltak meg, mert a hitükért adták az életüket, ezt követően pedig következik a boldoggá avatás. Márton Áron esetében azt mondjuk, hogy ő hitvalló, ezért az egész életét ki kell vizsgálni, hogy valóban egész életén keresztül hősies módon élte-e az erényeket, a hitét. Elképzelhető, hogy ez mekkora dokumentációt jelent: szentbeszédek, körlevelek, különböző írások, ezeket mind fel kell dolgozni. Az egész életét nagyító alá kell venni, ezért halad sokkal lassabban a folyamat. És ha ez meg is történik, mert valóban szentként élt, akkor még mindig egy csodának is történnie kell az ő közbenjárására. Amit megint hosszan ki kell vizsgálni, ami időigényes, ezért van ez az eltolódás. Vannak fejlemények, de sok kutatás van még hátra, ezen dolgozunk.
– Mi változott a Vatikán életében Ferenc pápa megválasztása óta?
– Azt mondanám, hogy a Vatikán életében konkrét változás nincs. Három szentatya – II. János Pál, XVI. Benedek és most Ferenc pápa – alatt szolgáltam, és azt tapasztaltam, hogy a mindennapi munkában nem sok minden változott. Ugyanazt kell tenni, legfeljebb a hangsúly változik, hogy mit tartunk fontosabbnak, mire figyelünk jobban oda. Árnyalatbeli különbségek vannak, de úgy kell végezni tovább a munkát, mint eddig.
Vitathatatlan, hogy Ferenc pápa megválasztása óta érezhető egyfajta másság, ami annak is betudható, hogy nem európai. Egy latin-amerikai egészen másképpen gondolkodik, más a mentalitása, ráadásul aktív pasztorációból jött: Buenos Airesben ott volt a hívek között, „első kézből” hozta magával a helyzetismeretet. Ez az, amit érzékelni lehet nála, az élet ízét. Ugyanakkor nem szabad abba a tévedésbe esni, hogy összehasonlítjuk a korábbi pápákkal, hiszen minden embernek megvan a sajátos értéke.
Mindannyian jók vagyunk valamiben, és vannak gyengébb pontjaink is, amelyekkel csak úgy elvagyunk. Ezért téves lenne kiemelni Ferenc pápa valamelyik erősségét és összehasonlítani XVI. Benedek egy gyengébb pontjával. Ebbe a hibába nem szabad beleesni, hiszen szerves folytonosság van az egyházban. Most talán picit változó időszak, szervezeti reform következik, ugyanis nem titok, hogy a szentatya újra kívánja szervezni a kúriát. Nem tudjuk, ez pontosan mit fog jelenteni, ezért van bennünk a Szentszéknél egyfajta várakozás, amit pozitívan élek meg.
Úgy érzem, mindannyian azért vagyunk ott, hogy tegyük a dolgunkat. Ha valami megváltozik, akkor majd máshol végzem a dolgomat, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akkor most megszűnik a munkahely, bezár a cég. Ha a szentatya úgy látja jobbnak, fontosabbnak, hogy a képességeimet máshol kamatoztassam, akkor én boldog leszek, hiszen éppen az a hivatás, hogy kamatoztassam a rám bízott talentumokat, ahogy Jézus is mondta.
– Ferenc pápa rendkívüli népszerűségnek örvend nemcsak a hívek, hanem a laikusok körében is. Hogyan hat ez vissza a hívek gyülekezeti életére?
– A szentatyának a kommunikáció az erőssége. Egyrészt nagyon röviden, tömören, frappánsan fogalmaz, szinte úgy, mint a Twitter. Másrészt gesztusokkal is kommunikál. Egy szerdai általános kihallgatáson maga a tanítás, a beszéd 15 perc, de a szentatya utána körbemegy, leszáll az autóból, megölel, fölemel, megszólít. Ez olyan nyelvezet, amit megért a nem katolikus is. Ha mondok egy teológiai beszédet, akkor lehetnek benne olyan fogalmak, amelyeket nem biztos, hogy megértenek.
De a gesztusok által is lehet kommunikálni, és a szentatyának ez az erőssége. Ezért is van, hogy a nem hívők, esetleg érdeklődők valamit jobban megértenek belőle, jobban tudják követni, könynyebben „elcsípnek” valamit. Ugyanakkor ez önmagában nem hat vissza a hívekre, ellenben közvetlenül rám az igen, ahogy ő főpásztor, ahogyan értékeket közvetít. Szerintem ez az, ami hat a katolikus egyházon belül.
Dr. Kovács Gergely
1968-ban született Kézdivásárhelyen. Teológiai tanulmányait 1987-ben kezdte meg a gyulafehérvári szemináriumban, majd 1990-ben Rómában folytatta. A Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként a Gregoriana és Lateráni pápai egyetemeken tanult. 1993-ban pappá szentelték a gyulafehérvári érsekség számára. Római tanulmányait 1996-ban fejezte be egyházjogi doktorátussal, ezt követően egy évig káplánként dolgozott Marosvásárhelyen. 1997 augusztusától a Kultúra Pápai Tanácsának (a Szentszék kulturális minisztériumának) szolgálatában áll, amelynek jelenleg irodavezetője. Több szentszéki intézmény munkatársa. 2012 februárja óta Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),