Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. május 31.
Eltemették Tempfli Józsefet
A nagyváradi római katolikus püspöki székesegyház kriptájában hétfőn végső nyugalomra helyezték Tempfli Józsefet, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspökét.
A zsúfolásig megtelt székesegyházban tartott engesztelő szentmisén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek elmondta: a papi hivatás ma isteni elhívás kérdése. Felidézte: Tempfli József az isteni hívást olyan korban hallotta meg, amikor az egyház vezetői a kommunista diktatúra börtöneiben voltak. Azt követően jelentkezett a gyulafehérvári papi szemináriumba, hogy Márton Áron püspököt kiengedték a börtönből.
Jakubinyi György azt is felidézte, hogy Tempfli József 1990-ben olyan korban vállalta a püspöki megbízatást, amikor II. János Pál pápa egyszerre nevezett ki 15 püspököt azoknak a római katolikus és görög katolikus egyházmegyéknek az élére, amelyek nem működhettek a kommunista Romániában.
Megemlítette, hogy Tempfli József pappá szentelése óta harmadára csökkent a papnövendékek száma a négy magyar többségű egyházmegyében. Ezért a püspök közbenjárását kérte az egyházmegyéért és a papi, szerzetesi hivatásokért.
Ioan Robu bukaresti érsek-metropolita román nyelven köszönte meg Istennek, hogy Tempfli Józsefet adta az egyházmegyének, a híveknek és a népnek. Böcskei László jelenlegi nagyváradi püspök is arról szólt, hogy Tempfli József olyan "lámpás ember" volt, aki révén "Isten ajándéka mutatkozott meg az életünkben".
Az engesztelő szentmisén neves közéleti személyiségek is részt vettek, köztük Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
Tempfli József május 25-én, 85 éves korában hunyt el hosszas betegség után. 1990 áprilisa és 2009 márciusában történt nyugdíjazása között vezette a Szent László király által alapított nagyváradi egyházmegyét. Munkája elismeréseként több egyházi és világi kitüntetésben részesült: 1997-ben Magyar Örökség Díjjal, 1999-ben a Bethlen Gábor-díjjal, 2009-ben a Magyar Szabadságért Díjjal tüntették ki, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét.
Népújság (Marosvásárhely)

2016. június 6.
Elballagtak a magyar líceumok maturandusai
Öt kolozsvári, belvárosi magyar tannyelvű líceum maturandusai vettek végső búcsút szombaton délelőtt az Alma Matertől. Reggel 9 órától az Apáczai-líceum (a Farkas utcai református templomban) és a Báthory-líceum (a tanintézet udvarán) végzősei búcsúztak el iskolájuktól. Délelőtt 10 órától pedig a Brassai-líceum (a Diákművelődési Ház nagyterméből), a János Zsigmond Unitárius Kollégium (a belvárosi unitárius templomból) és a Református Kollégium (a Farkas utcai református templomban) maturandusainak szólt utoljára a csengő.
Úgyszintén szombaton 10 órától ballagtak a S. Toduţă Zenei Főgimnázium tizenkettedikesei (a tanintézet udvarán), akik közül 13-an magyar nyelven folytatták tanulmányaikat
Szabadság (Kolozsvár)

2016. június 7.
A PKE zeneművészeti tanszékének jubileumáról
Másfél napos rendezvénnyel ünnepelt két évtizedes fennállását az elmúlt hétvégén a Partiumi Keresztény Egyetem zeneművészeti tanszéke.
Június 3-án délután ünnepélyes megnyitót tartottak az egyetem székházául szolgáló református püspöki palota dísztermében. Köszöntötték az elmúlt 20 év tanszékvezetőit, tanárait, ünnepi beszédek hangzottak el, fellépett a Partiumi Énekkar, majd ünnepi műsor és kitüntetések átadása következett.
Másnap, június 4-én délután tartották meg a „dalforgást” ugyanott a volt és jelenlegi hallgatók közreműködésével. Ezt megelőzően Tőkés László európai parlamenti képviselő, a PKE Alapítók Tanácsának elnöke mondott ünnepi köszöntőbeszédet. Igei indíttatással jelentette ki: „A valóságot megelőlegező hit hozta létre – ezelőtt húsz esztendővel – a zenei tanszéket, de már annak előtte a Sulyok István Református Főiskolát, majd utóbb a Partiumi Keresztény Egyetemet. Hiszen nem volt semmi épületünk, sem egyetemünk, és nagyon ínséges időket éltünk. Tehát csak a hitre lehetett építeni. De hitünk s reménységeink beváltak, és íme, a felősoktatási intézet 25., illetve a zenei tanszék 20. évfordulójáért adhatunk hálát egyetemünk és egyházaink közösségében.” Beszédében visszatekintett a megtett útra, méltatta az elődöket és a jelen munkásait, visszaemlékezett a nehézségekre, szemléltette a globális, regionális és lokális kihívásokat, illetve feladatokat. „Büszkén mondhatjuk, hogy erdélyi szinten mi hoztuk vissza a lépésről lépésre elsorvasztott magyar felsőfokú zenei képzést. Ennek tudata még nagyobb örömmel és szerény büszkeséggel tölt el bennünket. A magyar zenei felsőoktatásnak nagyon fontos hivatása a szülőföldünkön való megmaradás szolgálata. Mi ezt komolyan gondoljuk. Nem érdemes olyan tanintézményeket fenntartanunk, amelyek exportra termelnek” – mondotta Tőkés László, hozzátéve: „Nyilvánvaló, hogy meg kell kapaszkodnunk, egyetemünk magyar vonatkozásban különösképpen ezt a nemes célt szolgálja. Mert ha nem lesznek képzett embereink, értelmiségünk, szakembereink, akkor a csángók és a cigányok sorsára jutunk, s ahelyett, hogy a csángóságot is felemelnénk és a cigányságot is segítenénk, mi magunk is arra a szintre süllyedünk, és utána hiába óbégatunk, hogy hova jutott Árpád népe.” Végül arra is kitért, hogy bár a Partiumi Keresztény Egyetem nevében hordozza, miszerint regionális kitekintéssel alapították meg, de az elnevezés némiképp megtévesztő, „ugyanis az elmúlt negyedszázadban egy partiumi és egy székelyföldi pillérre építettük, mintegy jelképezve, hogy ez a két tömbben élő magyar közösség jelenti egész erdélyi magyarságunknak alapját, jövőjét és megmaradását”.
A dalforgásnak titulált ünnepi műsorban fellépett a PKE Zeneművészeti Tanszékének Partiumi Énekkara, vezényelt Berkesi Sándor és Brugós Anikó, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum gyermekkara, vezényelt Varga Cecília, népdalokat énekelt Kiss Géza kántor két leánykája, Adrienn Lívia és Stefánia, fellépett a Csillagocska Néptáncegyüttes Benedek Árpád vezetésével. A továbbiakban a Nagyvárad-Újvárosi Református Egyházközség kórusát Orosz Otília Valéria, a Csillagocska Alapítvány Csillagfény kórusát Márkus Zoltán, a Michael Haydn Kórust Kristófi János Zsigmond vezényelte. Andrejszki Judit ének- és csembalóművész közreműködése után a zeneművészeti tanszék öregdiákjaiból összeállt énekkar nívós előadása zárta a műsort.
A jubileumi rendezvény megható momentummal ért véget: Hausmann Alice dékán meleg szavakkal méltatta és búcsúztatta el a tanszéktől két évtizedes lankadatlan szolgálat után Berkesi Sándor zeneművészt, Liszt-díjas karnagyot, aki Debrecenből ingázva végzett – páratlan emberi és szakmai alázattal ötvözött – felbecsülhetetlen munkát a PKE-n.
itthon.ma//kult

2016. június 11.
Életreszóló emlékek udvari bálja az unitárius kollégiumban
Amint minden parkettdarab a helyére került, a muskátlidíszeket is elhelyezték az ablakokban, a lufikat is felfújták és felfűzték, az ünnepi fogás is elkészült, kezdetét vehette a gyermekkorból felnőttkorba átlépegető önfeledt keringőzés. Mindez nem is akárhol, hanem a Kolozsvár szívében található unitárius kollégiumban, ahol évről évre különös gondot fordítanak arra, hogy a végzős diákoknak igényes, az alkalom ünnepélyességéhez illő eseményt szervezzenek. Persze a bál nemcsak a külsőségekről, szép ruhákról, finom italokról, kellemes zenei aláfestésről szól, hanem ilyenkor kapnak a diákok életreszóló bölcs tanácsokat pedagógusoktól, szülőktől, diáktársaiktól, bár az ilyenkor megfogalmazott szép szavak egyike sem mérhető a mögöttük álló táncpróbák emlékeihez vagy a rájuk szegeződő tekintetek miatti lélegzetelakasztó izgalomhoz. És bár idővel elhalványul a sok bölcs tanács és megoldásra váró gond, egy ölelés vagy biztató mosoly emléke örökre megmarad.
Miért akar egy tizennyolc éves fiatal elsőbálozó lenni? Milyen előkészületeket igényel a bálon előadott néhány perces tánckoreográfia? Mennyire nehéz kiválasztani a megfelelő ruhát, megtalálni a személyiségükhöz illő frizurát, sminket? – faggattuk a János Zsigmond Udvari Báljának végzős táncosait, akik már a tanév kezdetétől arra készültek, hogy minden tökéletesen sikerüljön a nagy napon.
– Igazából nagyon nagy feladat ez, és rengeteget készülünk rá, nagyon sok időt és energiát fektetünk bele, de megéri. Egyrészt óriási élmény számunkra, másrészt pedig olyan, mint egy beavatás – mondta Mátyás Eszter. – Meg tudjuk élni azt, hogy felnőttekké válunk és kilépünk ebből a közegből, miközben tudjuk: ide tartozunk, és bármikor visszatérhetünk, mert szívesen látnak. Úgy érzem, a bál az egyik módja annak, hogy ezt kifejezzék – beszélt a bál jelentőségéről a bálozó.
– Októbertől kezdődően táncórára jártunk, akkor még csak heti egyszer. Februártól kezdtünk el kicsit rendszeresebben próbálni, a bál előtti héten pedig szinte naponta voltak próbáink, hogy összeálljon a koreográfia – mesélt az előkészületekről. – Én is nulláról kezdtem, mert addig nem igazán táncoltam. Nem volt megeröltető, igazából jó kis vasárnap esti kikapcsolódásnak számított. A párom kért fel a közös táncra, de mivel ennek már hagyománya van, nagyon sok pár kialakult már 9–10. osztályban – beszélt a táncra való felkészülésről.
– A ruha beszerzését mindenki maga oldja meg, ahogyan tudja. Akadt olyan, aki megvásárolta, mások bérelték, én szerencsés helyzetben voltam, mert egy ismerősöm esküvői ruháját kaptam kölcsön. Számomra külön élmény volt az ő ruhájában táncolni – beszélt a toalettjéről. – Tizenkettő körül érkeztünk az iskolába, és háromtól volt még egy táncpróbánk, így három óra jutott az előkészületekre. Némelyikünknek a sminkje és frizurája is a helyszínen készült el, de olyan is akadt, aki reggel nyolcra már fodrászhoz ment – tette hozzá.

2016. július 1.
Hitélet – Huszonöt éve nevezték ki a romániai örmények apostoli kormányzóját
Negyed évszázada Jakubinyi György a Romániai Katolikus Örmény Ordináriátus apostoli kormányzója. Személyében az örmény és a római katolikus egyház uniója is megvalósult Erdélyben 1994-ben, amikor Jakubinyi György lett a Gyulafehérvári főegyházmegye érseke. Az örmények több mint 300 éve telepedtek le Erdélyben, s bár a romániai törvénykezés nem ismeri el kultuszként, székesegyházuk is van Armenopolisban, azaz Szamosújváron.
Mind világtörténelmi és keresztény történelmi szempontból, mind a Romániában élő római katolikus örmények számára nagy jelentőségű eseménynek számít Ferenc pápa június 24–26. közötti látogatása az első keresztény nép földjén, Örményországban. 14. nemzetközi útján a pápa azzal a céllal utazott oda, hogy tovább erősítse az örmény apostoli egyházzal fenntartott ökumenikus kapcsolatokat, kifejezze együttérzését a vértanú örmény néppel, illetve bátorítsa a kisebbségben élő helyi katolikus egyházat.
Az örmény az első hivatalosan keresztény nemzet a történelemben, mert Világosító Szent Gergely 301-ben megkeresztelte népével együtt III. Tiridát örmény királyt, aki államvallássá tette a kereszténységet. Ez akkor történt, amikor a Római Birodalomban még javában tombolt a keresztényüldözés.
Az örmény keresztény egyház független és autokefál (saját jogú). Apostoli, mert eredetét visszavezeti Bertalan és Tádé apostoloknak az ország területén végzett térítőmunkájára. Az örmény apostoli egyház jó ökumenikus kapcsolatokat ápol mind az ortodox, mind a katolikus, valamint a protestáns egyházakkal, valójában egyházjogi szempontból teljesen független tőlük. Az örmény katholikosz irányítása alatt áll. Az örmény apostoli egyház önmagát ortodoxnak és katolikusnak is tartja, amennyiben hite az igaz keresztény, az egyetemes egyház hitének kifejeződése. 1996 decemberében hosszú előkészítés után Szent II. János Pál pápa és I. Karekin örmény katholikosz aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben megállapították az örmény és a római katolikus egyház közös eredetét.
FODOR GYÖRGY

2016. július 5.
A Magyar Unitárius Egyház főtanácsi üléséről
A Magyar Unitárius Egyház legfőbb döntéshozó és felügyelő hatósága, a Főtanács 2016. július 1-én Kolozsváron ülésezett, tájékoztatott Márkó László, a Magyar Unitárius Egyház médiareferense.
Az összesen 119 tagú, világi és lelkészi képviselőkből álló Főtanács ülése pénteken 10 órakor a Kolozsvári belvárosi unitárius templomban istentisztelettel kezdődött, amelyen Demeter Sándor Lóránd székelyderzsi lelkész mondott imát és egyházi beszédet.
Az istentisztelet után a Főtanács a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében kezdte meg a tényleges gyűlésezést. A határozatképesség megállapítása és a tárgysorozat elfogadása után sor került a tisztségüket, illetve hivatalukat újonnan átvett személyek ünnepélyes eskütételére. Ezután a Főtanács megemlékezett a közelmúltban elhunytakról, majd tiszteletbeli címek odaítéléséről döntött. Következő tárgyként a Főtanács nyilatkozat elfogadásával emlékezett meg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára, valamint a kommunista diktatúrák unitárius egyházi áldozatairól.
A főtanácsi ülés keretében időközi választásra került sor az Egyházi Képviselő Tanács testületében megüresedett két hely betöltése céljából. Az egyházszervezeti határozathozatal rendjén a Főtanács tudomásul vette az egyházi alaptörvény romániai államigazgatási elismerését, jóváhagyta a Bözödkőrispataki Unitárius Egyházközség kérését nevének megváltoztatására (Kőrispataki Unitárius Egyházközség), és elfogadta a Nyárádszentlászlói Unitárius Egyházközség és a Nyomáti Unitárius Egyházközség egyházszervezeti jellegének módosítását társegyházközséggé.
Az ülés gerincét az elmúlt év egyházkormányzati munkáját összegző jelentések értékelése képezte. Ünnepi gála keretében a Főtanács elismerő oklevélben részesítette és méltatta a kiemelkedő egyházszolgálati teljesítményeket az egyház alapvető működési szakterületein.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2016. július 6.
Kreatív örökségvédelem Kalotaszentkirályon
MAradandó élményekkel és szakmai tudással gazdagodott közel száz fiatal értékmentő az RMDSZ ügyvezető elnökségének kulturális főosztálya által szervezett Örökségünk őrei program kalotaszentkirályi táborában június 30-a és július 3-a között.
A fiatalok meghívott szakemberek által vezetett kommunikációs képzésen, kreatív feladatok elvégzésével készülhettek örökségvédelmi munkájuk folytatására. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke azt mondta, sikeresen zárták a tábor első kiadását, a diákok lelkesedéssel végezték a feladatokat, a terepmunka, a helyi értékekkel való közvetlen foglalkozás hatékonynak bizonyult, így újabb lépést tettek a kulturális örökség megőrzéséért.
„A tábort jutalomként szerveztük meg az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket kezdeményezés résztvevőinek és az őket irányító pedagógusoknak. Munkájuknak, kitartásuknak köszönhetően az Örökségünk őrei mozgalommá nőtte ki magát, több mint 1000 érdeklődő kapcsolódott be a programba” – jelentette ki az ügyvezető alelnök. Hozzátette, biztató volt látni a fiatalok érdeklődését a történelmi, kulturális örökséghez kapcsolódó témák, a hagyományok iránt. „Rendkívül fontos, hogy bevonjuk a generációjukat az épített örökségünk, identitásunk megőrzéséért folytatott harcba, hiszen ezzel a magyar értékek fennmAradását is biztosítjuk” – mondta Hegedüs Csilla.
Kilenc iskolából összesen 89 diák és 11 kísérő tanár érkezett a táborba: Beszterce-Naszód, Hunyad és Fehér megye győztes csapatain kívül a Kolozsvári forduló öt iskolájának döntősei, valamint a kalotaszentkirályi iskola diákjai vettek részt. A táborozók kommunikációs képzésen sajátíthatták el a szakmai lépéseket, nyolc csoportban, szakértő mentoraik segítségével oldották meg a Kalotaszentkirály 100 év múlva elnevezésű feladatot. A fiatalok kreatívan oldották meg a feladatot, focilabdával kötöttek össze jövőt és múltat, bemutatták Pistika bácsi pincéjét, a Bánffy-házat, és több, a helyi hagyományhoz köthető értéket. A falu bejárása után minden csoport rövid videóval, rádiós anyaggal és online kommunikációs tervvel népszerűsítette a kiválasztott helyi elemeket, emellett a csapatok saját arculatukat is megtervezték, és élménybeszámolók is készültek a táborról.
„A tábor eszméletlenül jól telt, rengeteg embert ismertem meg, új barátokat szereztem. A feladatok, amelyeket meg kellett oldanunk, sok kreativitást és csapatmunkát igényeltek. Elképesztő, hogy ilyen sokféle ember, ennyi korosztályból, különböző helyekről mennyire jól együtt tudott dolgozni, és még az eső meg a sokszor égető nap sem állított meg minket” – mesélte Farkas Ágnes Anna, a Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium tizedikes diákja. „Nagyon tetszett a tábor, főleg azért, mert Kalotaszentkirályon volt. Amellett, hogy jól éreztem magam, legfőképpen annak örültem, hogy megismerhettem ennyi új, kreatív személyiséget” – emlékezett vissza a táborra Bogdán Farkas, a János Zsigmond Unitárius Kollégium tizedikes diákja.
Kifejtette, nagyon jó ötlet volt csoportokra osztani a résztvevőket, hiszen mindenki teljesen ismeretlen társaságba került. „Kiderült, hogy a csapat összes tagja más-másfajta személyiség, ami hasznos volt a különböző feladatok elvégzésénél. A tábor az örökségeink és a hagyományok megőrzését célozta, ugyanakkor tökéletes esemény volt, hogy új baráti kapcsolatokra leljünk” – mondta Bogdán Farkas. A résztvevők által készített anyagok az Örökségünk őrei Facebook-oldalon tekinthetők meg.
Krónika (Kolozsvár)

2016. július 7.
Megtizedelte a magyar diákokat a románvizsga a kisérettségin
A román közeg hiányával és a sajátos románnyelv-oktatás bevezetésének további késésével indokolják az illetékesek a képességvizsgán részt vett magyar diákok román nyelv és irodalomból szerzett gyenge eredményeit. Az oktatási minisztérium által szerdán közzétett végleges – az óvások elbírálása után módosított – eredmények szerint az idei „kisérettségin" a nyolcadik osztályt végzett vizsgázók 75,1 százaléka, mintegy 111 ezer nyolcadikos szerzett átmenő jegyet. A szaktárca szerint a megmérettetésen az általános iskolát végzettek 96,7 százaléka jelent meg. Országos szinten román nyelv és irodalomból a vizsgázók 82,2 százaléka kapott átmenő jegyet, matematikából 67,4 százalékuknak, anyanyelvből pedig 90,8 százalékuknak sikerült ötösnél nagyobb jegyet szerezni. A román eredmények a zömében magyarok által lakott megyékben lettek a leggyengébbek, a lista legvégén a székely megyék kullognak: Hargita megyében a képességvizsgán részt vettek 48,4, Kovásznában 34,9 százaléka nem írta meg az ötös átmenőt. Nem sokkal jobb a helyzet a partiumi megyékben sem, Szatmár megyében a vizsgázók 31,2, Biharban 22,5, Szilágyban 22 százaléka bukott meg románból, Maros megyeben 26,7 százalék nem kapta meg az átmenőt.
Egyébként meglepő, hogy a székely megyékhez hasonló gyenge eredmények születtek románból más, zömében románok által lakott megyékben is, a bolgár határ melletti Giurgiuban például a vizsgázók 36,1 százaléka bukott meg. Igaz, a matematika eredmények sem lettek sokkal fényesebbek: Hargita megyében a képességvizsgán részt vettek 41,4, Kovásznában 30,1, Biharban 37,5, Szatmárban 36,4, Szilágyban 34,5, míg Marosban 39,7 százaléka bukott meg. Magyar nyelv és irodalomból ellenben sokkal jobban teljesítettek a tizenévesek, Hargita megyében 12, Kovásznában 5,8, Biharban 10,8, Szatmárban 14,6, Szilágyban 5,7, Marosban 9,7 százalékos az ötös átmenőt el nem ért diákok aránya.
Fontos lenne a román közeg
A magyar diákok többet kellene beszéljenek vagy olvassanak románul, akkor eredményesebbek lehetnek a vizsgákon – szögezte le a Krónikának Teodora Popescu, a Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium romántanára. A Gyulafehérvári származású, román nemzetiségű pedagógus szerint Kolozsváron általában jobbak az eredmények, mint a többségben magyarlakta megyékben, és szerinte ez is azt bizonyítja, hogyha a gyerek használja a nyelvet, jobban elsajátítja azt. „Ha nem beszélnek románul, nincsenek román barátaik, akkor valójában heti három-négy alkalommal 45 percet hallják, beszélik a nyelvet. Ez nem elég ahhoz, hogy meg is tanulják" – hangsúlyozta lapunknak Teodora Popescu.
A romántanár tapasztalatai szerint erre az is bizonyíték, hogy a magyar gyerekeknek általában szegényes a román szókincsük, helytelenül írnak és sokszor a kiejtésük is hibás. Azoknak a diákoknak, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy hétköznapi szinten használják a nyelvet, román gyerekekkel barátkozzanak, önszorgalomból kellene többet foglalkozniuk a románnal, például otthon sokat kellene románul olvasniuk, összegzett Teodora Popescu.
Hiányolják a sajátos románnyelv-oktatást
A román nemzetiségű kollégájukkal szemben a magyar pedagógusok másként látják a kérdést, szerintük ugyanis a román nyelv sajátos oktatása könnyítené meg a magyar diákok számára annak hatékony elsajátítását. Példaként felhozzák, hogy a Székelyföldi vagy más, többségében magyarlakta vidéken élő diákok gyakran jobban beszélnek angolul, illetve más idegen nyelven, mint románul.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő a román nyelv oktatása kapcsán rámutatott: négy évvel ezelőtt nemcsak az előkészítő osztályban, hanem ötödik és kilencedik osztályban is el kellett volna kezdeni az oktatási reformot. A román nyelv oktatására minden szinten sajátos programot és tantervet kellett volna bevezetni, így minden életkorban eszerint tanulhatnának a más anyanyelvű diákok, és ennek köszönhetően eredményesebbek lehetnének a román vizsgákon – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

2016. július 13.
Kétharmados siker az idei érettségi vizsgán
Az érettségiző diákok 66,7 százaléka szerzett átmenő átlagosztályzatot a kedden közzétett eredmények szerint. Országos szinten ezúttal is Kolozs megye teljesített a legjobban, míg a Székelyföldi megyék javítottak tavalyhoz képest – számol be a kronika.ro.
A tizenkettedikes diákok kétharmadának sikerült az érettségije: az oktatási minisztérium által kedden közölt – az óvások előtti – eredmények szerint országos szinten a vizsgázók 66,7 százaléka szerzett átmenő átlagjegyet. Az eredmény szinte pontosan megegyezik a tavalyi összesített átmenési aránnyal, a 2015-ös érettségi nyári szesszióján ugyanis a diákok 66,4 százaléka érdemelte ki az oklevelet.
A múlt héten véget ért érettségi szóbeli és írásbeli próbáin összesen 129 ezer végzős vett részt, közülük 88 ezren szereztek átmenő osztályzatot. Országos szinten 56 tanuló kapott tökéletes, 10-es minősítést, legtöbben Bukarestben jártak iskolába. Az érettségiről idén 191 diákot zártak ki csalás miatt, ők nem vehetnek részt a következő két vizsgaszesszión. A jegyükkel elégedetlen végzősök kedd estig nyújthattak be óvást, a végleges eredményeket pedig szombaton, július 16-án teszik közzé. Az iskolák, valamint nevek szerint szűrt jegyeket bárki megtekintheti a Bacalaureat.edu.ro honlapon.
Nem tartja kielégítőnek az eredményeket Mircea Dumitru pénteken kinevezett oktatási miniszter, aki szerint az osztályzatok pontosan tükrözik a tanügyi rendszer jelenlegi állapotát. „Ez az átmenési arány semmilyen szinten nem elégséges" – fogalmazott a Digi24 hírtelevíziónak a tárcavezető. Dumitru úgy vélte: mindez annak tudható be, hogy egyrészt az általános iskolákban és a gimnáziumokban számos hiányosság tapasztalható, a miniszter szerint ugyanakkor a diákoknak a vizsgához való hozzáállása is hagy kívánnivalót maga után. „Reméljük, hogy a következő hónapokban tervezett intézkedésekkel javulni fog a helyzet a következő években" – fogalmazott az oktatási tárca vezetője.
Király András államtitkár elégedett az eredménnyel
Ezzel szemben elégedett az eredményekkel Király András, az oktatási minisztérium államtitkára, aki szerint sikerként könyvelhető el a közel 70 százalékos átmenési arány. Az RMDSZ-es politikus ugyanakkor örömmel nyugtázta azt is, hogy az idei érettségi botrányok nélkül zajlott le, hiszen – mint ismeretes – a korábbi években számos korrupciós eset „tarkította" az országos vizsgát, több diák és szülő kenőpénzzel akarta biztosítani a sikeres osztályzatokat.
Király a Krónikának elmondta: minden bizonnyal a romániai iskolarendszer működésének tudható be, hogy a tavalyihoz hasonló eredmények születtek a megmérettetésen. Szerinte az eredményes érettségihez ezenkívül a szaktárca intézkedései is hozzájárultak, hiszen például a 11. osztályban bevezetett próbaérettségi megfelelő szintű felkészülést biztosít a fiataloknak. Az államtitkár több erdélyi magyar gimnáziumot is kiemelt, ahol különösen jó osztályzatok születtek. A Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban például mindegyik tizenkettedikes átmenő jegyet szerzett, de jól teljesítettek a Báthory István Gimnázium végzősei is. Dicséretet érdemelnek a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjai és a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium tanulói is.
Király András a Krónikának azt is elmondta: túl kevés a szakközépiskola, és a kelleténél több gimnázium működik, az eredmények további javulásához pedig egy „diákszimpatikusabb" tanterv is hozzájárulna. Az államtitkár rámutatott: az eddigiekhez képest a diákok jobb jegyeket szereztek a középiskolában, a tapasztalatok szerint megnőtt a 9-es és 10-es jegyek átlaga.
Idén is Kolozs megye érte el a legjobb eredményt
Országos szinten a Kolozs megyei tizenkettedikesek teljesítettek a legjobban: a 83,32 százalékos átmenési arány jócskán meghaladja az országos átlagot, megyeszinten pedig 1,14 százalékos javulást jelent tavalyhoz képest, amikor ugyancsak itt voltak a legjobb osztályzatok. Valentin Cuibuş megyei főtanfelügyelő keddi sajtótájékoztatóján azt is elmondta: két diák a legmagasabb, 10-es átlagjegyet érte el. A megyében összesen 19 iskolában sikerült mindegyik diáknak az érettségije, köztük a Király András államtitkár által is említett János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.
A tökéletes átmenési aránytól a többi Kolozsvári belvárosi gimnázium sem járt messze: az Apáczai Csere János és Báthory István Gimnáziumban csak egy-egy végzősnek nem sikerült átmenő osztályzatot szereznie, míg a református kollégiumban három tanulónak kell pótérettségire jelentkeznie. Az erdélyi megyék közül a sorban Brassó (78,21 százalék) és Szeben megye (77,69 százalék) következik.
Az országos középmezőnyben helyezkedik el Maros és Kovászna megye, ahol a végzősök 66, illetve 65,61 százaléka szerzett átmenő átlagosztályzatot – előbbiben rontottak, míg a Székelyföldi megyében javítottak tavalyhoz képest a vizsgázók. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő úgy véli: a diákok ráébredtek arra, hogy csak kitartó tanulással tudnak sikeresen vizsgázni, erre az is bizonyíték, hogy Háromszéken idén senkit sem zártak ki az érettségiről tisztességtelen módszerek miatt. A szakember szerint ugyanakkor a Székelyföldi tanulók számára továbbra is hátrányt jelent, hogy a dolgozatokat más megyében javítják, a Háromszéki írásbeli teszteket például ebben az évben Szeben megyében pontozták. Kiss Imre a Krónikának elmondta: még elemezniük kell az eredményeket, de valószínű, hogy akárcsak a nyolcadikos végzősök képességfelmérőjén, ezúttal is román nyelv és irodalomból a leggyengébbek a jegyek. „Azok a tanárok, akik soha nem találkoztak magyar gyermekekkel, egészen más elvárásokkal javítják a román dolgozatokat, mint akik tudják, hogyan teljesít egy diák, akinek nem a román az anyanyelve" – magyarázta a főtanfelügyelő. Hozzátette: az osztályzatok mentén azon kellene elgondolkozniuk a fiataloknak, hogy sokuk számára hatékonyabb lenne, ha hároméves szakiskolába iratkoznának, kitanulnának egy szakmát, és elkerülnék a sikertelen érettségi nyújtotta kudarcélményt. „Aki pedig gimnáziumba jelentkezett, annak kutya kötelessége leérettségizni" – szögezte le Kiss Imre.
Javítottak tavalyhoz képest a Hargita megyei diákok
Gyengébben teljesítettek ezzel szemben a Hargita megyei végzősök, akiknek 60,09 százaléka érdemelte ki az érettségi oklevelet, azonban még így is közel 6 százalékos javulást értek el a tavalyi gyenge eredményekhez képest – közölte Görbe Péter megyei főtanfelügyelő. A megyében egy diákot zártak ki a vizsgáról a román nyelv és irodalom írásbeli próbán: a tanuló a mobiltelefonját használta. Erdélyben egyébként egyetlen megyében sem lett kisebb az átmenési arány 50 százaléknál, ez csak három helyen fordult elő: Ilfov (34,15 százalék), Teleorman (48,48 százalék) és Giurgiu megyében (40 százalék) – írja a kronika.ro.

2016. augusztus 22.
Népszerű az iskolákban az Örökségünk őrei projekt
Haza kellett kergetni a diákokat az éjszakába nyúló foglalkozásokról
Az Örökségünk őrei ifjúsági mozgalom nagy erénye, hogy olyan fiatalokat nevel, akik tudják, hogy a kultúra összeköt – hangzott el azon a beszélgetésen, amelyet augusztus 20-án, szombaton Örökségünk Őrei Kolozsváron címmel szervezett a Communitas Alapítvány. A Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat részeként Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke helyi pedagógusok véleményét kérte ki arról a projektről, amelyet idén immár hatodik éve bonyolított le a szövetség, és amely egész Erdélyben nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében – tájékoztat az RMDSZ hírlevele.
Az értékelés során kiderült, hogy a Kolozsvári iskolák évi tíz-tizenöt programja közül az Örökségünk őrei bizonyul a legsikeresebbnek, hiszen ez valósan motiválja a fiatalokat, segít abban, hogy félretegyék telefonjaikat, számítógépes játékaikat több óra erejéig, az éjjelekbe nyúló foglalkozásokról pedig a tanároknak kell hazaküldeni az ötletelő gyermekeket. „A munkafolyamatok eredetiek voltak, sajátosak. A New York szálló örökbefogadásának egyik konkrét hozadéka például az, hogy az aktív Facebook-jelenlétünk hatására valamikori pincérek kezdték el egymást felkutatni” – mesélte lelkesen Solymosi Zsolt, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója. Kiemelte: az elfeledett Uránia Palota mindaddig senkit sem érdekelt, amíg azt a Brassai Sámuel Elméleti Líceum örökbe nem fogadta, ennek köszönhetően pedig elérte mind a román, mind pedig a magyar közösség ingerküszöbét.

2016. augusztus 24.
„NEM ÉN VAGYOK ITT AZ ÉRDEKES”
Bayer Zsolt: mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal
Orbán Viktor és a kormány bemocskolását tartja az állami kitüntetése miatti vihar valódi okának Bayer Zsolt. A publicista lapunk kérdésére azt mondta: ha a FIDESZt és a KDNP-t szidalmazta volna éveken át a cikkeiben, akkor már régen megkapta volna a lovagkeresztet – Gyurcsány Ferenctől, és most mindenki hallgatna. A díjat nem áll szándékában visszaadni, a stílusáról szólva pedig úgy vélekedett, a kurvaanyázással senki sem teszi zárójelbe, hogy egyébként mit alkotott, mit tett le az asztalra.
– Mit gondol arról a megállapításról, hogy a stílus maga az ember?
– Na, ezektől tudok idegrohamot kapni, mert ennél aljasabb és kártékonyabb dolgot nehéz mondani. Ezzel a megállapítással úgy vagyok, mint azzal az óriási karriert befutott mondással, hogy „Ez több, mint bűn, ez hiba.” Ugyanis mit jelent ez tulajdonképpen? Azt, hogy bármilyen bűnt elkövethetsz, csak ne hibázz! A stílus maga az ember. Tehát aki sokat káromkodik, az egy aljas semmirekellő? Akkor a magyar és világirodalom körülbelül hetven százalékát lehúzhatjuk a vécén. És mi van Verlaine-nel, Rimbaud-val, Baudelaire-rel? Ha ez a mérce, akkor a végén tényleg senki sem mArad. És akkor nem megkerülve magam: ha nem lennék ilyen mérhetetlenül szenvedélyes meg impulzív ember, és képes lennék, mondjuk, megtanulni, hogy előbb számoljak el százig, akkor egészen csillogó-villogó dolgokat tudnék írni. De én már valószínűleg nem fogok megváltozni. Ha elborul az agyam, akkor el van borulva. Ám attól, hogy valaki kurvaanyázik, egyáltalán nem teszi zárójelbe, hogy egyébként mit alkotott, mit tett le az asztalra.
– Már többször elmondta, a tiltakozások ellenére sem adja vissza a kitüntetését. Eközben a visszaadásmérő csak pörög, hetven körüli számot mutatott, amikor az interjút elkezdtük. Ez nincs hatással önre?
– Majd ha 1499-et mutat. Úgy tudom, nagyjából 1500-an kaptak eddig különböző, a lovagkeresztemmel körülbelül egy szinten lévő állami kitüntetést. Mondjuk 1450 körül már elkezdenék töprengeni, bár igazi kuriózum lenne, ha én mAradnék az egyedüli díjazott.
– Azért itt mégiscsak olyan kivételes koponyák adják vissza az elismerést, mint Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, Vágvölgyi B. András újságíró, vagy a Soros-bizalmi Niedermüller Péter, aki jelenleg a DK alelnöke…
– Erre a kérdésre megpróbálok kevésbé cinikus választ adni. Az számomra is újdonság volt, hogy ki mindenki kapott rajtam kívül állami kitüntetést. Azt soha nem gondoltam volna, hogy Németh Péternek, Krausz Tamásnak, Heisler Andrásnak vagy a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége elnökének, Hanti Vilmosnak ugyanilyen lovag- vagy tiszti keresztje van. És most, hogy megtudtam, és a széles közvélemény is tudomást szerzett róla… Mégiscsak cinikus leszek: felmerült bennem, hogy nekem nem kellett volna átvennem. De így, hogy például a sztálinizmust relativizáló Krausz Tamás visszaadta a kitüntetését, már sokkal könnyebb lesz viselnie ezt a díjat a többi kitüntetettnek.
– A hivatalos indoklás szerint a Gulag rabtelepein fogva tartottak sorsának és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása miatt kapta a kitüntetést. Viszont a Google-keresőben a Bayer és bármely tetszőleges szitokszó együttes szerepeltetése esetén minimum ötször több találatot kapunk. Hogy van ez?
– Nyilván az utóbbiakat érdekesebb keresgélni. Amúgy feltételezhetően két filmsorozatom elismeréséről lehet szó. Az egyik Szibéria és az orosz Távol-Kelet. Ebben Kolimát és más egykori szovjet haláltáborokat kerestünk fel. Illetve Magadanban készítettem hosszú interjúkat ma is ott élő egykori elítéltekkel. Az egykor elhurcoltak közül sokan már a film bemutatásakor jelezték, mekkora hatással voltak rájuk a látottak. A másik filmem pedig az Ezeregyszáz év Európa közepén, amit jómagam is életem fő művének tartok. Ez két részből állt. Egy mai Magyarországról szóló sorozat, majd a combosabb rész, amelyben a történeti magyar területeket jártuk körbe a Délvidék kivételével, ahol akkor háború dúlt. Ez utóbbi bemutatásával máig adós vagyok, ezt még be szeretném pótolni. Mindemellett közismert, hogy Erdély kifejezetten a szívügyem, elég sok cikket írtam, politikaiakat is. Az egyik miatt hat hónapra ki is tiltott a román kormány. Én vagyok a világon az egyetlen terrorista, akinek papírja van, hogy az, de csak hat hónapig. Merthogy ez volt az indoklás.
– Egyébként számított erre a hangzavarra?
– Amikor megkaptam az értesítést arról, hogy kitüntetnek, a boldogság, az öröm és a meghatottság után nagyjából a negyedik gondolatom az volt, hogy ebből botrány lesz. Szóval számítottam rá, mert ha én bárhol, bármikor, bármilyen díjat kapok, akkor elindul a falka, és végigjárja ezt az utat. A Madách-díjnál ugyanez történt, csak akkor kisebb volt a felhorkanás, mert az „csak” egy megyei kitüntetés volt. Az a helyzet, hogy mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal. Mert itt nem én vagyok az érdekes. A kormány az, a miniszterelnök, Lázár, Balog, Áder, akiket most össze kell kenni azzal, hogy egy magamfajta náci, rasszista görénynek efféle kitüntetést mertek adni.
– Tudja, ki írta ezt: „a kései Bayernél a »patkány« tölti be a vessző szerkezeti helyét”?
– Fogalmam sincs.
– G. Fodor Gábor negyedévvel ezelőtt.
– Most már emlékszem. Volt egy kis vitánk G. Fodor Gáborral. Ő erősen más okokból jött ezzel elő, és szerintem már három nappal azután, hogy ez megjelent, megbánta. Tehát őt kivenném az egyenletből. Ez egy teljesen marginális ügy volt, és nem tartozik bele abba a fősodratú és állandó nyavalygásba, amiben viszont igen, mindig ugyanazok vesznek részt.
– De ön azért valóban rengeteg embert sértett már meg. Mindig indulatos? – Akik nem ismernek, azt hihetik, hogy egész nap be vagyok gurulva. Pedig a valóságban nálam békésebb pali kevés van. Kifejezetten joviális típus vagyok, ritkán jövök ki a sodromból. Kivéve akkor, ha politikáról van szó. Jó, ez nem igaz. Vezetés közben is tudok ordítozni. De általában csak a politikára igaz, hogy dühít. Viszont a 444-től az Indexen keresztül mindazokig, akik most azzal jönnek, hogy milyen gyakran beszélek csúnyán – ami egyébként nem igaz –, azoknak az életük főtevékenysége 0–24 órában a káromkodás, mert se filmsorozatot nem készítenek, sem egyebet nem írnak, csak gyalázkodnak. És ha az összes jelzőként használt trágárságomat a jelenlegi miniszterelnökre, kormánytagokra, fideszes és KDNP-s képviselőkre aggattam volna, ezt a díjat már réges-rég megkaptam volna – Gyurcsány Ferenctől.
– A közelmúltban a pápát is „demens vénembernek” vagy „gazembernek” titulálta. – Ez nagyon kényes ügy. Nem először mentem neki Ferenc pápának, csak korábban finomabb voltam, és el is mondtam, hogy nem szeretném katolikusok millióit megsérteni, bár bemenekülhetnék abba a várba, hogy protestáns vagyok. De nem akarok belemenekülni, mert a protestantizmusom teljesen másodlagos; mert kifejezetten ökumenikusan állok jelen világunkban a vallás kérdéséhez. Katolikus misére is szívesen járok. Ahhoz viszont kénytelen vagyok ragaszkodni, hogy megítélésem szerint a jelenlegi pápa egy konkrét politikai ügyben olyan álláspontot képvisel, amely árt Európának, az európai embereknek és társadalmaknak. S amíg a hit és erkölcs kérdésében a pápa tévedhetetlen, politikai ügyekben nem az. Arra soha nem venném a bátorságot, hogy akár vallási, akár emberi kérdésekben támadjam a pápát, ahogy azt például II. János Pál halálakor megtette valaki (Tóta W. Árpád – a szerk.), akit az én pandantomnak szoktak nevezni a másik oldalról.
– Kitüntetést tehát nem ad vissza, de van-e olyan kijelentés, amit utólag visszavonna? – Most, hogy így belegondolok, igen. És nem a Cigányliszka című írásomat, amit mindig úgy idéznek, hogy cigány gyerekek elgázolása esetén tapossunk a gázra. Ez egyébként becstelenség, mert az adott gondolat folytatódik, és egyáltalán nem arra biztat, mint amit bele akarnak magyarázni. Az orgoványi erdőt. Nem azért, mert bármiféle szándékom lett volna akárcsak utalás szintjén is a zsidóság elleni uszításra. Nem is lehetett volna, mert az orgoványi erdőben történt rémségeknek nem volt antiszemita felhangjuk, azoknak kommunistaellenes felhangjuk volt. A cikk apropója egy összehasonlítás volt. Amikor megírtam, akkoriban sokan úgy nyilvánultak meg Magyarországgal kapcsolatban, ami nekem azokat a cikkeket juttatta eszembe, amiket az egykori vörös emigráció tagjai írtak. Szóval, van ebben egy mondatom arról, hogy sajnos nem sikerült mindenkit elásni az orgoványi erdőben. Itt a Kun Béla-féle patkánylázadás szereplőire, támogatóira gondoltam, de elismerem, félreérthető volt. Ezt bánom, de már nem lehet visszavonni.
Nagy Áron
Magyar Idők (Budapest)

2016. augusztus 29.
Márton Áron szelleme ma is él
Az egyháza és népe érdekét fel nem adó, de a kommunista hatalommal mégis tárgyalásra kész emberként mutatták be Márton Áron erdélyi püspököt a születése 120. évfordulója alkalmából tartott Csíkszentdomokosi konferencián szombaton. Tegnap ünnepi szentmisén emlékeztek Márton Áronra szintén szülőfalujában. Mind a szentbeszédet mondó Jakubinyi György Gyulafehérvári érsek, mind a mise végén beszédet mondó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár felidézte, hogy Márton Áront talán II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban, amikor 1980-ban, a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában az Úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának nevezte.
Jakubinyi György felolvasta a teljes táviratot, amelyet a szokásjogtól eltérően nem a vatikáni kancelláriát vezető bíboros, hanem maga II. János Pál pápa küldött a nyugdíjazását hatodik alkalommal kérő megbetegedett, legyengült püspöknek. Az érsek prédikációjában azt is megemlítette, hogy Márton Áron a Pannóniában született Szent Mártontól vette latin nyelvű püspöki jelmondatát – Non recurso laborem –, amely azt is jelenti: nem utasítom el a munkát, de azt is: nem utasítom el a szenvedést. Márton Áron mindkettőt vállalta – állapította meg a püspök hivatali utódja. Potápi Árpád János felhívást intézett: álljunk ki és mutassuk meg, hogy Márton Áron szelleme ma is élő, ma is képes arra, hogy távolságokat legyőzve, lelki gátakat felszakítva egyesítse szeretett nemzetét. A Csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Márton Áron Múzeum által ötödik alkalommal megszervezett konferencia a magyar kormány által kinyilvánított Márton Áron Emlékév egyik központi rendezvénye. Gaál Gergely, a Márton Áron Emlékév programbizottságának elnöke köszöntésében kijelentette: ma nem vérrel védhetjük Európát, mint őseink tették, hanem azzal, hogy megmutatjuk hitvallóinkat a nagyvilágnak, és magunk is megpróbálunk a példájuk szerint élni. Jakubinyi György érsek elmondta, a Márton Áron Emlékév rendezvényei hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen megismerjék Erdély nagy püspökét, ez pedig a szentté avatás folyamatát is segítheti. Virt László, Márton Áron kutatója fogalmazta meg, hogy a püspök az evangéliumi keskeny utat választotta egyháza képviseletére a Romániában berendezkedő bolsevista hatalommal szemben, amely a legeredményesebbnek bizonyult a lehetséges utak közül. Nem zárkózott el attól, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a kommunista hatalommal, de a végletekig kitartott egyháza érdekei, autonómiája mellett. Marton József nagyprépost, Kolozsvári egyetemi tanár arra világított rá előadásában, hogy Márton Áron megpróbálta megismerni a liberalizmus, a bolsevizmus és a nemzetiszocializmus eszméit is, de mindegyiket elutasította. Elismerte, hogy a kommunizmusnak vannak őszinte hívei is, akik az igazságtalanság ellen emelnek szót, de becsapottaknak tekintette őket. Marton József rámutatott, Márton Áronnak az állami szervekhez írt levelei példái annak, hogy miként kell kisebbségi vezetőként a többségi hatalomhoz viszonyulni. Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora arról számolt be, hogy összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció, és hamarosan elkészül ennek az olasz fordítása is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megmutatni Márton Áron nagyságát a világnak
Márton Áronra emlékeztek születésének 120. évfordulóján hétvégén Csíkszentdomokoson, a római katolikus püspök szülőfalujában, ahol szombaton tematikus konferenciát, vasárnap pedig ünnepi szentmisét tartottak. Gyergyószárhegyen kiállítással tisztelegtek.
Ünnepi szentmisén emlékeztek vasárnap Márton Áron római katolikus püspökre szülőfalujában, Csíkszentdomokoson a püspök születésének 120. évfordulóján. A szentbeszédet mondó Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, valamint a szertartás végén beszédet mondó Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára is úgy vélte: Márton Áront talán II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban.
A szentatya 1980-ban, a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában „az úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának” nevezte Márton Áront. Az érsek prédikációjában azt is megemlítette, Márton Áron a Pannóniában született Szent Mártontól vette latin nyelvű püspöki jelmondatát – Non recuso laborem –, amely azt is jelenti: „nem utasítom el a munkát”, de azt is, hogy „nem utasítom el a szenvedést”. „Márton Áron mindkettőt vállalta” – idézte az MTI Jakubinyi Györgyöt. Az érsek felidézte: Márton Áron nemcsak népének volt jó pásztora, hanem kiállt minden üldözött mellett, ő volt az egyetlen magyar püspök, aki tiltakozott a zsidók deportálása ellen, de kiállt a kommunista Romániában betiltott görögkatolikus egyház román hívei mellett is.
„A püspök ma is képes csodákat tenni”
Potápi Árpád János II. János Pál pápa 1979-es lengyelországi látogatása és a börtönből szabadult Márton Áron 1955–1956-os erdélyi körútja között vont párhuzamot. Megállapította: mindketten azt a krisztusi üzenetet közvetítették népüknek, hogy „ne féljetek”. Az államtitkár úgy fogalmazott: II. János Pál pápa és Márton Áron különböző utat járt be, „mégis elérték azt, amit sokan lehetetlennek tartottak: legyőzték a kommunizmust. Nem erőszakkal, nem fegyverekkel, hanem az őszinte szeretet szelíd szavával”.
Potápi arra is kitért: a 2016-os Márton Áron-emlékévet meghirdető Nemzetpolitikai Államtitkárságon megtapasztalták, hogy a püspök ma is képes csodákat tenni, hiszen a rendezvényekbe szerte a világon bekapcsolódtak, és tegnap délben Kanadától Új Zélandig, Pozsonytól Csíkszentdomokosig nemcsak a nándorfehérvári győzelem tiszteletére, hanem Márton Áron emlékére is szólt a harangszó, érte is imádkoztak a magyar hívők. „Álljunk ki és mutassuk meg, hogy Márton Áron szelleme ma is élő, ma is képes arra, hogy távolságokat legyőzve, lelki gátakat felszakítva egyesítse szeretett nemzetét” – fogalmazott az államtitkár az MTI szerint.
„Ma is az erdélyi magyarok lelki vezetője”
A szombati Csíkszentdomokosi konferencia résztvevői a püspököt az egyháza és népe érdekét fel nem adó, de a kommunista hatalommal mégis tárgyalásra kész emberként mutatták be. A rendezvény előtt Jakubinyi György az MTI-nek arról számolt be: a Márton Áron-emlékév rendezvényei hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen megismerjék Erdély nagy püspökét, ez pedig a szentté avatás folyamatát is segítheti.
Gaal Gergely, a Márton Áron-emlékév programbizottságának elnöke köszöntésében kijelentette: ma nem vérrel védhetjük Európát, mint őseink tették, hanem azzal, hogy megmutatjuk hitvallóinkat a nagyvilágnak, és magunk is megpróbálunk a példájuk szerint élni. A Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa részéről felszólaló Lukács Bence Ákos konzul úgy fogalmazott: a püspök ma is minden erdélyi magyar ember lelki vezetője, szellemi irányítója, ő mutatja azt, hogy mindenkinek hűnek kell mAradnia a saját lelkiismeretéhez, a keresztény hitéhez, az igazsághoz. Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere hozzátette: a konferencia elsődleges célja, hogy jobban megismerjük azt az embert, aki irányt tud mutatni nekünk.
Összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció
Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora arról számolt be, hogy összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció, és hamarosan elkészül ennek olasz fordítása is. Kovács Gergely arra is felhívta a figyelmet, hogy nem használnak a boldoggá avatási eljárásnak a Márton Áronnal kapcsolatos pontatlan információk, az igénytelenül összeállított népszerűsítő anyagok. „Áron püspök atyáról csak hitelesen, tisztán és igényesen” – hangsúlyozta a posztulátor.
Marton József nagyprépost, Kolozsvári egyetemi tanár arra világított rá előadásában, hogy Márton Áron megpróbálta megismerni a liberalizmus, a bolsevizmus, és a nemzeti szocializmus eszméit is, de mindegyiket elutasította. Elismerte, hogy a kommunizmusnak vannak őszinte hívei is, akik az igazságtalanság ellen emelnek szót, de becsapottaknak tekintette őket. Marton József úgy vélte, a püspöknek az állami hatóságokhoz írt levelei példaként szolgálhatnak, hogy miként kell kisebbségi vezetőként a többségi hatalomhoz viszonyulni.
Virt László, Márton Áron-kutató előadásában úgy fogalmazott: a püspök „az evangéliumi keskeny utat” választotta egyháza képviseletére a Romániában berendezkedő bolsevista hatalommal szemben, ez pedig a legeredményesebbnek bizonyult a lehetséges utak közül. A konferencián a Márton Áron, az erdélyiek püspöke című dokumentumfilmet is levetítették.
Lázár Csilla, az immár ötödik alkalommal megrendezett konferenciát társszervező Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatója lapcsaládunknak arról számolt be: az előadások összeállításában mindig az aktualitásra figyelnek, hogy milyen új kutatások láttak napvilágot, kinek van olyan mondanivalója, ami „Márton Áron jelentőségét újabb fényben tünteti fel”.
Kiállítás a művészetet is támogató püspök emlékére
Márton Áron római katolikus püspök emlékére nyílt képzőművészeti kiállítás a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban pénteken. Az eseményen megemlékeztek arról, hogy az erdélyi püspök a hetvenes években művészetszeretetéről is tanúbizonyságot tett, amikor 1974-ben a szárhegyi Barátság Képzőművészeti Alkotótábor alapítóinak – Zöld Lajos, Gaál András és Márton Árpád – kérésére rendelkezésükre bocsátotta a helyi ferences kolostort.
Ferencz Zoltán, a kulturális központ művészeti vezetője felkutatta a támogatásról szóló levelezést a Gyulafehérvári Érseki Levéltárból, illetve azt is sikerült elérnie, hogy az egykori alkotók munkái egy kiállítás idejére visszakerüljenek származási helyükre. Gyergyószárhegyen így megtekinthetők azok az alkotások, amelyeket a hajlékért hálából készítettek a művészek, és Márton Áron püspöki lakosztályát díszítették.

„A legteljesebb szolgája az Úrnak”
Érdekes, új kutatási eredményeket tartalmazó és a kritikai hangvételt sem nélkülöző előadások is elhangzottak szombaton Csíkszentdomokoson, az V. Márton Áron Konferencián. A kritika természetesen nem a jeles püspökre, hanem a kultusza kapcsán tapasztalt visszaélésekre – amint Kovács Gergely posztulátor fogalmazott: „a boldoggá avatási ügy hajójának fedélzetén integetőkre és szelfizőkre” – vonatkozott.
Ötödszörre szervezett konferenciát a jeles püspök születésnapjára a Csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Múzeum. A szervezésbe és támogatásba idén Magyarország Miniszterelnökségének politikai államtitkársága is bekapcsolódott.
A konferenciát megnyitó Jakubinyi György érsek Márton Áron anyakönyvi bejegyzését ismertette és felhívta a figyelmet a keresztelés napjának (Áron püspököt háromnapos korában keresztelték) fontosságára – amelyet tulajdonképpen egyházi születésnapként kellene ünnepelni. Kiemelte, hogy teljes búcsút nyerhet, aki a keresztelésének évfordulóján megújítja keresztelési fogadalmát. Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere a konferencia nagy érdemének tartotta, hogy az előadások révén jobban megismerhetik a hallgatók azt az embert, aki máig irányt mutat nekünk. – Ma nem vérrel védhetjük meg Európát, hanem azzal, ha hitvallóinkat megmutatjuk a nagyvilágnak és az ő megismerésükkel az egész magyarság számára fontos küldetést teljesítünk – fogalmazott Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév Programbizottságának elnöke, és arra biztatott mindenkit, hogy próbáljon ki-ki példaképpé válni az élet valamely területén.
– A hatalom megfélemlít, de valójában rossz a lelkiismerete és tulajdonképpen ő az, aki fél, és főként azoktól tart, akik, akárcsak Áron püspök, nem félnek – mondta köszöntőjében Lukács Bence Ákos konzul, hozzátéve, hogy Márton Áron ma is minden erdélyi magyar lelki vezetője lehet. A konferencia csaknem valamennyi hozzászólója köszönte a Márton Áron Múzeumnak és név szerint Lázár Csillának a szervezést, aki a maga során szintén köszönte a támogatóknak és Sándor Edit Csíkszentdomokosi könyvtárosnak a segítséget.
A boldoggá avatási eljárás hajóján
Kultusz/tisztelet/reklám – ahogyan a posztuláció látja Márton Áron püspök emlékének ápolását témával tartott előadást Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora. – Most egy kemény beszédet mondok és egy kicsit keserűbb lesz – kezdte fejtegetését a posztulátor, majd tisztázta, hogy a boldoggá avatási folyamat nem per, hanem eljárás, ami az életszentség hírén és az élő tiszteleten alapszik. Szólt arról, hogy csodajelekre, közbenjárására történt imameghallgatásra van szükség. Elmondta, hogy az életszentség hírének spontánnak, mAradandónak és folyamatosnak kell lennie, nem mesterségesen gerjesztettnek, hitelt érdemlő személyek kell hogy állítsák és széles körben. Fontos a Márton Áron-i hagyaték megismertetése, ugyanakkor hiteles kezdeményezésekre van szükség.
– De ahogy igaz az, hogy az élő tisztelet hiányában nem lehetséges a boldoggá avatási eljárás elindítása, ugyanúgy igaz az is, hogy visszaélések esetén az ügy elakadhat. Kétségtelen, hogy a magyar nyelvterületen az utóbbi évtizedek boldogjai és Isten szolgái között senkinek nincs olyan nagy tisztelete, mint Márton Áronnak, de fontos szembenézni azzal, hogy ebből mennyi a látszólagos tisztelet és visszaélés – hangsúlyozta.
A posztulátor egy óriáshajó útjához hasonlította a boldoggá avatási eljárást, amely a kikötő felé tart, számos utassal a fedélzeten és néhány munkással a hajó gyomrában. A fedélzeten szelfizők és integetők nem biztos, hogy hasznosak a hajó számára, sőt inkább számukra fontos a hajóval büszkélkedni, példálózott az előadó.
Kovács Gergely szerint kérdés, hogy mikor van szó hiteles tiszteletről és mikor szereplésről, üzletről? Számos kiadvány van, de hány segíti elő a tisztelet terjedését? Kinek az ügyét támogatja a bevétel? A legnagyobb bűn, ha valami tiszteletként van beállítva, közben személyes érdeket szolgál. A posztulátor konkrét jó példákat sorolt fel, amelyeket nagyon fontosnak tart, és mint kifejtette, Áron püspökről csak tisztán, hitelesen, igényesen kellene írni, beszélni, és fontos a visszásságokat szóvá tenni, még ha Áron püspök tisztelőinek kis százalékáról is van szó, hiszen a kis repedések is számítanak a hajó alján.
– A jó hír az, hogy szinte a teljes dokumentáció összeállt már – részletezte a boldoggá avatási eljárás kapcsán –, nagyobb részt az olasz fordítás is elkészült, ezt kell véglegesítenem, rendeznem és meggyőző részletes magyarázattal ellátnom. Mivel Áron püspök nem vértanú, a boldoggá avatásához szükséges egy közbenjárásával történő csoda is.
Áron püspök eszmék kereszttüzében
A továbbiakban a konferencia több előadása is foglalkozott Márton Áron helytállásával, népnevelői munkájával. A Gyulafehérvári Marton József Márton Áron az eszmék kereszttüzében címmel a püspök világnézeti kérdéseket fejtegető írásairól, népnevelő munkájáról szólt, egy olyan időszakban, amikor a marxista eszmék terjedésével kellett felvennie a harcot és tanulmányoznia a bolsevizmust, hogy érvelni tudjon ellene.
– Mindig különbséget tett a kommunista ember és a kommunista eszme között, amely az Isten és a vallás ellen dolgozik – emelte ki a nagyprépost.
Virt László Egyház az állami diktatúra szorításában című előadásának bevezetőjeként három lehetséges magatartásformát mutatott be az egyházi vezetőknek a kommunista hatalomhoz való viszonyulásában. Volt, aki teljességgel elzárkózott a tárgyalástól, mint Mindszenthy bíboros; volt, akit szolgálatába állított a hatalom; míg Márton Áron vagy Stefan Wyszynski bíboros, a harmadik, az evangéliumi keskeny utat választotta, és elfogadta a tárgyalást az egyházi autonómia megőrzése érdekében. – A párbeszéd mestere volt – hangsúlyozta Virt László, és kifejtette, hogy semmiképpen nem lehet Mindszenthy bíborossal azonosítani vagy társítani, aki az amerikai nagykövetségre behúzódva kormányt szeretett volna alakítani, és akkor sem hagyta el a követséget, amikor már megtehette volna. A Kolozsvári Ozsváth Judit „...testvérek voltunk” címmel Márton Áron és Domokos Pál Péter népnevelő munkájának kapcsolódási pontjait ismertette. A Budapesti Seres Attila arról beszélt, hogyan látták a lengyel diplomaták Márton Áront az 1930-as évek végén. Izsák Anikó Borbála Márton Áron és az erdélyi római katolikus értelmiségi elit kapcsolatát mutatta be. Végül két filmmel zárult a tanácskozás: Molnár Melinda jóvoltából egy húsz évvel ezelőtt készült filmet láthattak a résztvevők a Kéttornyú őrhelyen – virágszőnyeg előtt című filmet, amely Márton Áron kapcsolatát mutatja be első kápláni szolgálati helyével, Gyergyóditróval; a Hargita Stúdió és Csata Orsolya dokumentumfilmje Márton Áronnak a román anyanyelvű erdélyiek körében élő tiszteletét ismerteti.
„Imádkozzunk hivatásokért”
Tegnap, Márton Áron születésének 120. évfordulóján a Duna Televízió élő adásban közvetítette az ünnepi szentmisét a szülőfaluból. Az egybegyűlteket Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntötte. Főcelebrált és szentbeszédet mondott Nm. és Ft. dr. Jakubinyi György Miklós érsek. A szónok Márton Áron hivatáskeresésének éveiről beszélt, arról a pillanatról, amikor Brassóban Krausz Lali barátjával együtt munkát kerestek és visszautasították őket.
– Ez volt a döntő óra a Márton Áron életében – idézte fel dr. Jakubinyi György a történteket –, mert a korábbi hívó hang a háború alatt, az ágyúdörgések idején elcsendesült ugyan, de ekkor győzött a kegyelem. Annak ellenére, hogy már két hete elkezdődött a tanév, kérte Majláth püspököt, vegye vissza a szemináriumba. Attól kezdve töretlenül haladt az életszentség útján. Az érsek szólt a Márton család védőszentjéről, Túri Szent Márton püspökről, aki az első olyan szent, akit anélkül avattak boldoggá, hogy vértanú lett volna, és akitől a papi jelmondatát is választotta: Non recurso laborem! Nem utasítom el a munkát.
– Kérjük, imádkozzatok, hogy küldjön a jó isten papi és szerzetesi hivatásokat – kérte hallgatóságát az érsek. – Hivatásokra, aratókra van szükség. Az idén volt az első év az 1700-as évek óta, hogy a plébániákról egyetlen fiatal sem jelentkezett a Gyulafehérvári szemináriumba. Van hét jelentkező, de a kisszemináriumból. Az érsek Szent II. János Pál pápa táviratával zárta szentbeszédét, azzal a távirattal, amelyben Márton Áron hatodik lemondását elfogadta, és amelyben a legtalálóbban jellemezte a legnagyobb székely püspököt, írván, „legteljesebb szolgája az úrnak”.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

2016. szeptember 4.
Csíkszeredában is járt az immár szentté avatott Teréz Anya
Huszonhat évvel ezelőtt 1990. június 9-én Csíkszeredába és Csíksomlyóra is ellátogatott, az akkor már 80 esztendős Teréz anya, akit vasárnap avatott szentté Ferenc pápa. Róla emlékezett meg Darvas-Kozma József esperes, valamint a csíksomlyói Mária-köszöntőre összesereglett hívek.
Az aromán kisebbséghez tartozó Agnes Gonxha Bojaxhiu, a későbbi Teréz anya 1910. augusztus 27-én született az Oszmán Birodalomhoz tartozó Szkopjéban. 1930-tól 1948-ig földrajzot és hittant tanított Kalkuttában. 1950 októberében Teréz anya megkapta a pápai jóváhagyást a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend megalapítására. A szegényekért és betegekért végzett szolgálatáért 1979-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg. II. János Pál pápa 2003-ban avatta boldoggá a római Szent Péter téren mintegy kétszázezer hívő előtt.
Bálint Lajos érsek meghívására Teréz anya 1990. június 8-án reggel érkezett néhány nővér kíséretében repülőgéppel Bukarestbe, ahol Babota Tibor Sepsiszentgyörgyi káplán várta és helikopterrel Sepsiszentgyörgyre szállították, ahol az őrkői roma telepre látogatott ki. Másnap, a délutáni órákban tett látogatást Csíkszeredában és Csíksomlyón.
A Szent Kereszt Plébánia Egyházközségi apostolának szeptember 4-i számában Darvas-Kozma József esperes-plébános felidézi a Csíkszeredai látogatást. „Babota tisztelendő úr telefonon értesítette plébániánkat, hogy 4 óra tájban Teréz anya és a kíséretében levő nővérek Csíkszeredába látogatnak. Rövid idő alatt összetoboroztak néhány száz gyermeket és felnőttet a Deszka-templomba.” A plébánia akkori lapja, a Kisharang így számolt be a nem mindennapi látogatásról: „Senki sem bánta meg, aki várta a nagy vendéget. Törékeny testben láttunk élő szentet, s hallottuk ajkán a Szentlélektől sugallt szavakat. Arra kért, hogy segítsük a rászorulókat, hogy szeressük és imádjuk az Oltáriszentségben köztünk lakó Krisztust. A karonülő kisded, akit megsimogatott, öregkorában is tekintse kegyelemnek a nagy eseményt. Éneklő hívek között vonult a templom előtt várakozó autóhoz. Ott is körülálltuk imádkozva, szent dalokat énekelve, integetve vettünk búcsút Tőle – tőlük. Bárcsak teljesedne kívánságunk, hogy nálunk is letelepedjenek leányai. Azt mondta, ha a püspök akarja, s ha mi is adunk hivatást, akkor úgy lesz. Itt láttunk ma egy törékeny nőben Béke Nobel-díjas rendalapítót és szentet.” (Kisharang, 1990. 8. szám.)
Darvas-Kozma József egy fényképet is közzé tett Teréz anya Csíkszeredai látogatásáról, amelyet Babota Tibortól kapott ajándékba. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a fotón felismerhető Szabó Mária és Miklós Teréz sekrestyés is. Miután Teréz anya meglátogatta a Deszka-templomot Borbély Gábor plébános lelkére kötötte, hogyha idővel új templomot építenek, ezt akkor is őrizzék meg. Így áll ma a Deszka-templom Szécsenyben – mondta el érdeklődésünkre Darvas-Kozma József.
Kalkuttai Teréz anya szentté avatásának előestéjén róla is megemlékezett Urbán Erik ferences templomigazgató a csíksomlyói pápai kisbazilikában bemutatott elsőszombati Mária-köszöntőn. Erik testvértől azt is megtudtuk, hogy a kegytemplomba ellátogató szentet Bartók Albert házfőnök és Márk József atya fogadta, majd Margit, a szakácsnő vezette körbe. Albert atya elmondása nyomán tudjuk, hogy Teréz anya ekkor összeverte a két öklét, mondván, össze kell törni a kommunizmust! – osztotta meg velünk a történetet Erik testvér.
Teréz anyát Ferenc pápa vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Péter téren vette fel a szentek sorába, a ceremóniára mintegy százezren érkeztek a világ minden tájáról.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

2016. szeptember 13.
Amiről a románok hallgatnak, de mi is keveset beszélünk
A Glasul Hunedoarei napilapban Stefan Ciocan Román újságíró: történelem, kultúra és szellemi gyökerek nélküli a Kárpátokon túli román népről beszél. Az ő szemükben minket felszabadítottak a magyarok alól. Pedig teljesen egyértelmű, hogy Erdélyt meghódították, szellemileg pedig ez a tartomány volt az a bizonyos tojás, melyből a román kultúra és írásosság kikelt. A románság tojása, melyet a magyarok és osztrákok fészkében keltettek.
Ezzel kapcsolatban néhány tény melyről nagyon kevés szó esik és érthetetlen módon mi is keveset beszélünk róla, de érthető módon a román fáma elhallgatja.
"Forrai Miklós, háportoni nemes volt az első, aki 1564-ben saját pénzén evangéliumi magyarázatokat jelentetett meg román nyelven, amelynek “Talcul Evanghelior” a címe.
János Zsigmond (1559-1571) első erdélyi fejedelem uralkodása alatt vezették be a román ortodox egyházakba a szláv helyett a román nyelvet. Ez nagymértékben hozzájárult a román nemzeti nyelvű irodalom kialakulásához.
A tordai országgyűlésen 1568-ban először mondták ki Európában – és azt hiszem a Földön is – a vallásszabadságot! A katolikus mellett a reformátust, az evangélikust és az unitáriust teljesen egyenrangűnak nyilvánították, a román ortodox vallást pedig tolerálták.
Kolozsváron, Heltai Gáspár nyomdájában 1570 körül jelent meg az első(!) latinbetűs román nyelvű nyomtatvány, amely Szegedi György Zsoltároskönyvének román fordítása.
Tordási Mihály érsek, karánsebesi és lugosi prédikátorokkal lefordíttatta az Ótestamentumot és a dévai várkapitány Geszti Ferenc pénzbeli támogatásával 1582-ben Szászvárosban kinyomtatta (Paliia dela Orastie).
Bethlen Gábor (1613-1629) Erdély legnagyobb fejedelme, Gyulafehérváron az erdélyi románság számára egy cirillbetűs nyomdát állíttatott föl – a románok 1875-ig cirillbetűket használtak – és szorgalmazta az Új Testamentum románra történő lefordítását.
I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1630-1648) tovább folytatta e nemes szándékot és 1640 körül a fejedelmi udvar papja Geleji-Katona István ötletére, Csulay György egyházi főfelügyelő költségein román nyelven kiadták a Kálvinista katekizmust.
1648-ban Fogarasi István költségein hasonló témájú fordítások jelentek meg román nyelven.
I. Rákóczi György felesége, Lórántffy Zsuzsanna Fogarason iskolát alapíttatott az erdélyi románság számára, amelyben a tanulók, papjelöltek és papok, természetesen román nyelven (!) tanulhattak.
Az erdélyi románság kultúrtörténetében azonban a legnaggyobb jelentőséggel az ún. Rákóczi-Biblia bír, amely a teljes Új Testamentum román nyelvre történő lefordítása. A munkát 1648-ban fejezték be és I. Rákóczi György erdélyi fejedelem költségein a Gyulafehérvári nyomdában nyomtatták ki. Ez a román nyelvű Biblia 40(!) évvel előzte meg a Bukarestben kinyomtatott román Bibliát.
Amikor a török 1658-ban Erdélyt dúlta, a Gyulafehérvári nyomdát is megsemmisítette. Erdély utolsó fejedelme Apafi Mihály (1661-1690) azonban ismét helyreállíttatta. Az 1685-89-es évek között kiadott román nyelvű nyomtatványok az ő támogatásának köszönhetik megjelenésüket.
Az első román nyelvű tankönyv, szintén az erdélyi fejedelmek által létrehozott Gyulafehérvári nyomdában jelent meg 1699-ben (Bucovna ce are în sine deprinderea învataturii copiilor la carte).
1918-ban a kb. 2.8 millió magyarországi románnak 2043 iskolája volt. Több, mint az akkori összrománságnak(!) (kb. 7 millió) a Román királyságban."
szek-helyek.ro

2016. szeptember 19.
Beszélgetés Koppándi Benczédi Zoltánnal, a Délnyugat-erdélyi Unitárius Egyházközség lelkipásztorával
Életpéldánk által gyarapíthatjuk közösségeinket!
Dolgosan telt az idei nyár is a dévai unitárius szórványközpontban. Még a kora őszi napokban is építőmunkások, gyülekezeti tagok, zarándokok adják egymásnak a kilincset, Koppándi Benczédi Zoltán lelkipásztor pedig bizakodóan irányítja az álmok valóra válását.
– Igen, régi álmot viszünk tovább, hiszen egy olyan zarándok- és szórványközpont megépítésén munkálkodunk, amelyben lelki felüdülést kaphatnak a helyi közösség tagjai és a Déva várában 1579-ben mártírhalált halt Dávid Ferenc egyházalapító püspökünk emlékcellájához érkező zarándokok is. Az 1900-as évek elején már elindult az álom megvalósítása. Pákey Lajos neves Kolozsvári építész nagyon szép unitárius templomot tervezett Déva várának tövébe. A megépítéséhez szükséges pénz is összegyűlt, de jött az első világháború, és az álmok szertefoszlottak. Majdnem száz év múltán, 2003-ban sikerült újjáéleszteni ezt az álmot, amikor egyházunk úgy döntött, ingatlant vásárol Déva központjában, amely megfelel az említett céloknak. Hármas pillére épült elképzelésünk: elsősorban legyen egy templom, imaház a helyi hívek és zarándokok számára, alakítsunk ki egy lelkészi lakást a mindenkori lelkész számára és harmadik pillérként tegyük önfenntartóvá e központot, vendégszobák kialakítása, működtetése által. Idén tulajdonképpen mosdókat, illemhelyeket építettünk a hívek, zarándokok számára és a lelkészi lakást bővítettük. Eddig másfél szobában laktunk. Ezt a részt szeretnénk szeptember végére befejezni, és az akkorra várható amerikai testvérgyülekezeti küldöttség jelenlétében felszentelni. Meg kell említenem, hogy nagyon sokan mellénk álltak. A helyi hívek adományából, az unitárius egyház támogatásából próbálunk haladni a munkával. De a legjelentősebb támogatást Magyarország kormányától kaptuk, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma révén éveken keresztül támogatták a központ megépülését, amiért ezúton is szeretnék ezért köszönetet mondani.
– Említette, hogy a helyi gyülekezet mellett a zarándokok lelki felüdülését is szolgálja e központ. Évente hányan zarándokolnak Dávid Ferenc emlékcellájához?
– Nem vagyok pontos számadatok birtokában. Azokról tudok, akik bejelentkeznek és igénylik a várban való kalauzolást. Van egy nagy zarándoklatunk, amit az Unitárius Egyház és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervez minden november első szombatján, Dávid Ferenc halálának évfordulója táján. Erre az alkalomra évente átlagosan ezren érkeznek. Emellett egész évben jönnek zarándokok elsősorban Erdélyből, de rendszeresen érkeznek az Amerikai Egyesült Államokból is, illetve Európa különböző részeiről. Sokan felkérnek, hogy kalauzoljam őket Déva várában. Köztudott, hogy a belső várudvar évek óta le van zárva, így igen körülményes feltételek mellett időnként bejutunk mi is Dávid Ferenc emlékoszlopához. A zarándokok természetesen azzal a céllal érkeznek, hogy lelkileg töltekezzenek. Mindannyiuk számára fontos, amit Dávid Ferenc képvisel, hiszen ő volt az első, aki törvénybe iktatta, János Zsigmond fejedelem segítségével, a vallásszabadságot. Napjainkban, amikor Európában igyekszünk megfelelő formát találni a vallásszabadság megélésére, büszkén mondhatjuk unitáriusként, magyarként, hogy mi voltunk azok, akik több mint 400 évvel ezelőtt, 1568-ban törvényes keretet biztosítottunk a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlásának. Ez egy olyan törvény, olyan hagyomány, amire ma is szilárdan építkezhetünk. Ezért is jönnek a zarándokok, mert fontos számukra Dávid Ferenc tanítása, fontos újratanulni az ő elveit, mindazt, amit ő képviselt és megtalálni a módját, hogy napjainkban is alkalmazni tudjuk.
– Mennyire sikerült a szórványközpont jelleget kialakítani?
– Több mint 30 éven keresztül a lupényi egyházközséghez tartozott Déva A mindenkori lupényi lelkész járt fel ide és próbálta összetartani az unitáriusokat. Akkoriban nem volt épületünk, a református egyház jóvoltából a református templomban tartottuk istentiszteleteinket. Amióta azonban megépült a szórványközpontunk, folyamatosan erősödik a közösség. Különösképpen 2012-től, amikor az egyházunk tudatosan felvállalta a szórványközpontok megerősítését. Nem csupán Déván, hanem fenn, északon és lenn, Bukarestben is. Mert rádöbbentek, hogy mennyire fontos a végvárakat védő, szórványban élő unitárius és más felekezetű híveket összetartani, mennyire fontos minden egyes lélekre odafigyelni. Személy szerint ezt a munkát vállaltam fel és nagy szeretettel végzem nap mind nap. És örömmel tapasztalom, hogy a közösség megerősödött. Úgy érzem, fontos a lelkész állandó jelenléte, a közösségi élet körforgásában való jelenlét. És fontos a lelki építkezés is, a költő szavaival élve lélektől-lélekig haladni, megtalálni mindazokat, akik számára fontos ez a hely, akik együvé akarnak tartozni és nap mint nap nyújtani szeretnének valamit egymásnak.
– Hány lelkes jelenleg a dévai unitárius gyülekezet?
– Nagyjából 80 unitárius lélekről beszélünk. Ide tartozik Vajdahunyad is, ott kevesebben vannak, de annál összetartóbb a közösség. Az egyházközségünk része továbbá Temesvár és Arad is. Temesváron sikerült összekovácsolni a híveket. Nagyon lelkesek és nagyon lelkes Szász Enikő gondnokasszonyunk is, aki társaival együtt mindent megtesz azért, hogy a gyülekezet együtt legyen. Kihívás számunkra Arad és ezúton is kérem azokat, akik unitárius hívekről tudnak, akik szeretnének az unitárius közösséghez tartozni, jelezzék azt mielőbb, hogy Aradon is állandóvá tehessük a találkozásokat, legalább havi rendszerességgel.
– Említette, mennyire fontos a közösségi élet körforgásában való jelenlét. Az unitárius közösség mennyire aktív ilyen téren?
– Déván újdonságként hatott az unitárius gyülekezet megerősödése. Bár a történelem folyamán létezett e közösség, de mindig nagyon kevesen voltak. Úgyhogy amikor bekerültünk a köztudatba, sokan furcsán néztek ránk. Meglepődtek. Testvérekről, szomszédokról, rokonokról beszélek. Én úgy érzem, a vallás nem választhat el minket, hiszen a vallás lényege éppen az Isten és felebarát iránti szeretetnek a megélése. Ezt a fajta szeretetet igyekszem megélni magam is, és erre buzdítom a híveinket is. Igyekszünk bekapcsolódni a helyi kulturális rendezvényekbe. Közösségünk tagjai közül sokan különböző érdekvédelmi illetve civilszervezetek tagjaiként tevékenykednek. Szórványközpontunkban pedig számos rendezvénynek adunk otthont, gyakran nyújtunk segítséget a szervezésben is.
– Jó egy gyülekezet megerősödéséről hallani. Jelent ez számbeli gyarapodást is?
– Sajnos mi sem jelentünk kivételt, a tág körben tapasztalt demográfiai fogyás minket is befolyásol. Matematikai hármasszabállyal minden egyes gyülekezetben ki lehetne számolni, hogy esetleg mikor következne be a vég. De én soha nem számolok így. A vallás, a hit területén nem csak a matematika valósága van. Én úgy érzem, hogy jelenleg stabil a gyülekezet. És bízom benne, hogy gyarapodni fogunk. Meg fogjuk találni a „szabadúszó” híveket, illetve azokat, akik eddig nem kívántak a gyülekezethez tartozni. Azt látom továbbá, hogy nagyon sok az olyan fiatal, itt Erdélyben is, akit egyáltalán nem érdekel a vallás. Úgy gondolom, életpéldánkkal őket is megnyerhetjük a gyülekezet számára. Nem kell kimennünk az utcára, szórólapokon, plakátokon hirdetni az elveinket, hanem aszerint élve, olyan példát mutatni, mely mások számára is vonzóvá teszi a közösségünket. Így meg tudjuk tartani, sőt gyarapítani is tudnánk a mindenkori gyülekezeteinket.
– Kolozsvár szülöttjeként hogyan éli meg a szórvány-létet?
– Újra idézet jut eszembe: meglátni s megszeretni egy pillanat műve volt. Tényleg e vidék nagyon hamar otthonommá vált. Bármennyire is furcsán hangzik, ma már idegenként megyek haza Kolozsvárra. Itthonról megyek haza. Olyan emberek lakják e földet – és itt Hunyad és Temes megyere gondolok –, akik tudatában vannak a szórványlétnek, tudatosan törekednek identitásuk megőrzésére. Többségük a történelem különböző időszakában vándorolt ide, többnyire megélhetést keresve. Családot alapítottak és otthonukká tették e helyet. Jól érzik itt magukat. Én is elmondhatom ezt magamról: jó nekem itt lenni és a közeljövőmet is itt tudom elképzelni. Mindent megteszek azért, hogy itt megmAradjunk. Unitáriusként pedig büszkék lehetünk arra, hogy itt, Déva vára tövében Dávid Ferenc szellemiségét mindannyiunk lelki fáklyájával megvilágíthatjuk, ez történelmi kihívás számunkra és óriási felelősség is. Hálásak lehetünk, hogy a Gondviselés minket választott arra, hogy ezt megtegyük.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

2016. szeptember 22.
A családpasztoráció útján /1/
Mi a családpasztoráció? Hogyan jött létre a családpasztorációs munkacsoport? Miért van szüksége erre az erdélyi családoknak? Szénégető Istvánnal, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családreferensével többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk. A családpasztorációért felelő lelkipásztor Sepsiszentgyörgy szülötte, 1998-ban Gyulafehérváron szentelték pappá, jelenleg a Marosvásárhely-remeteszegi Szent Család-templom plébánosa.
– Tizenhárom évvel ezelőtt egy hétvégi Brassói beszélgetés ideje alatt megszületett a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Munkacsoportja. Hogyan emlékszik vissza azokra az időkre? Hogyan került kapcsolatba a családpasztorációval?
– Az első szavak, amelyek eszembe jutnak válaszként: édesanyám, édesapám, szüleim, gyermekkorom. Ezek a valóságok életünk talán legdrágább és legszentebb ajándékai. Olyan családból származom, ahol nem volt nehéz megtapasztalni az élet nagyszerűségét, a szülői szeretet ingyenességét, a családi élet szépségét. Papi hivatásommal együtt valamiképpen társult ehhez a család természetes szeretete, egy isteni meghívás, hivatás a hivatáson belül, ami arról szólt, hogy tanulmányozzam a házasság szentségét és a házasság szentségére épülő keresztény családeszményt – úgy is, mint házasságteológia és úgy is, mint családpasztoráció. Rövid, kétéves segédlelkészi szolgálat után a főpásztor megbízásából Rómaba mentem tanulni, a Pápai Lateráni Egyetem házasságteológiával és családpasztorációval foglalkozó II. János Pál Intézetébe. Így a család került életem középpontjába, lelkipásztori érdeklődésemnek, papi hivatásomnak fő iránya a családok szolgálata lett.
Rómaból való hazatérésem után, 2002-ben kezdtem ezzel következetesebben, szervezettebben foglalkozni, de ez volt a főpásztortól kapott küldetésem és megbízásom is. 2003 januárjában egy Brassói hétvégi megbeszélésen volt egy Isten közelségében, de ugyanakkor emberek barátságának a közelségében is megélt szép tapasztalatom, akkor úgy éreztem, hogy a papság szentsége és a házasság szentsége egymást kiegészítik, egymást táplálják, szolgálják. Ott történt az első közös álmodozás, tervezés, amiből egy struktúra is született, amit most úgy nevezünk, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottságán belüli családmunkacsoport. Ez a családok lelki gondozásával, lelkipásztorkodásával foglalkozó közösség, akik az egyháztól kapják a küldetést, hogy a maguk helyén, plébániáján szervezetten, egységben az egész egyházmegyében elinduljanak, cselekedjenek ebben a szolgálatban. Ebből az első találkozásból, beszélgetésből születtek az első hétvégék, rendezvények, konferenciák, táborok. – Családpasztorációs Munkacsoport vagy más néven Magcsoport. Honnan származik a név? – A „mag” szóról eszünkbe juthat a magvetés, hiszen a legfőbb feladatunk Jézus Krisztusnak, az Ő személyének, az Ő igéjének, igazságainak hirdetése a pasztoráció eszközeivel, egyfajta családi katekézis formájában.
Hivatalosan a Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottságának vagyunk a családmunkacsoportja, másik öt munkacsoport mellett. Részt veszünk a bizottság tanácskozásain, itt szoktuk az egyházmegye szintjén tevékenységeinket összehangolni, ugyanakkor itt kapunk inspirációt, útmutatást tevékenységeink kapcsán. Jogi személyiséggel rendelkező, főegyházmegyei illetékességű intézmény vagyunk, szerepünk és tevékenységünk koordinatív a főegyházmegyében, az érsekség internetes oldalán úgy jelenünk meg, mint Főegyházmegyei Családpasztorációs Iroda, szervezetünknek honlapja is van, a www.csalad.ro. (folytatjuk)
Lejegyezte: Kertész Tibor

2016. szeptember 26.
Páter Godó Mihály jezsuita szerzetesre emlékeztek szülőfalujában
Húsz éve hunyt el a kommunizmussal való szembenállás egyik emblematikus erdélyi alakja.
Halálának huszadik évfordulóján, szeptember 22-én gyászmisét tartottak Péter Godó Mihály néhai jezsuita szerzetes emlékére szülőfalujában, az Arad megyei Kisiratoson. A megemlékezést Sándor Tivadar Arad-gáji római katolikus plébános, Godó atya személyes ismerője szervezte.
A tisztelendő szerint a 83 évesen elhunyt Godó Mihályt, az erdélyi katolikus szellemi ellenállás egyik vezetőjét a gerincesség jellemezte, nem ismerte a félelmet és a megalkuvást. Godó Mihályt szülafulájaban helyezték örök nyugalomra 1996. szeptember 24-én, 83. születésnapján, két nappal azután, hogy az újszentannai öregotthonban elhunyt. „Ragaszkodott szülőfalujához, és mindig tiszteletben tartotta Kisiratos népét. Az ő kívánsága volt, hogy itt temessék el, ez nem tényleg egy végső megnyugvás. Külön öröm számomra, hoyg 2009-ben az iskola az ő nevét vette fel, mert őt példaként kell állítanunk az ifjúság elé, hiszen szükség van ma is jellemes, karakteremberekre” – mondta Sándor Tivadar.
Az emlékező gyászmise után a résztvevők a római katolikus templom kertjében álló Godó-szobornál (Kocsis Rudol Aradi szobrászművész alkotásánál) folytatták a megemlékezést, és elhelyezték a koszorúkat. Még Budakesziről is érkeztek tisztelgők, Szabó Mihály és Kőrösi András személyében, akik 1990-ben, a tüdőkórház alkalmazottaiként kerültek atyai barátságba a kezelésen részt vevő tartózkodó Godó Mihállyal (a szerzetes ott mondta mikrofonba élete történetét, és a hangfelvétel alapján készült kéziratból önéletrajzi könyvet jelentetett meg a jezsuita rend).
Almási Gáborra, a Páter Godó Mihály Általános Iskola történelemtanárára többek között az 1981-es kisiratosi templobúcsún mondott prédikációja volt nagy hatással. „Nagyon magával ragadóan beszélt, és azt mondta, hogy Kisiratos a kereszt tövében épült falu, ezért hűek kell lennünk nemzetünkhöz és hitünkhöz, mert csak így mAradhatunk meg. Bár hivatása elszólította innen, büszkék vagyunk arra, hogy itt született, mert Godó Mihály példaképp nemcsak a mi számunkra, hanem az egész Kárpát-medencei magyarság és az egész katolikus egyház számára” – fogalmazott a pedagógus.
Godó Mihály 1913. szeptember 24-én született, az általános iskolát Kisiratoson, a gimnáziumot Gyulafehérváron, a teológiát Krakkóban végezte. Kitartott nemzete és hite mellett, amiért három ízben összesen 18 évet töltött a román kommunista diktatúra börtöneiben, ebből nyolc évet magánzárkában. Az erdélyi katolikus szellemi ellenállás egyik vezetőjeként nem volt hajlandó beállni a rendszert kiszolgáló, ún. békepapok közé. Barátságot ápolt Márton Áron püspökkel, és kapcsolatot tartott II. János Pál pápával. Börtöntársainak Krisztus fényét vitte el, és amikor harmadszor is bezárták, Godó atya azt kérte, bár mAradhatna élete végéig börtönlelkész. „Áldozatok révén születnek a nagy dolgok” – vallotta önéletrajzában. Szülőházán márványtábla őrzi emlékét.
Pataky Lehel Zsolt
maszol.ro

2016. szeptember 29.
Bemutatták a Nyugati Jelen 2017-es évkönyvét!
Színes kivitelezés színes tartalommal
Telt ház fogadta kedd délután a Nyugati Jelen napilap 2017-es évkönyvének a bemutatóját. Az eseménynek a Jelen Ház díszterme adott otthont, a hangulatot emelte a Miscovici Tibor és Miltaller Lajos alkotta közkedvelt duó.
Az egybegyűlteket Bege Magdolna, a regionális napilap főszerkesztője köszöntötte – aki egyben a kötet szerkesztője –, szót adva az évkönyvben publikált szerzőknek, többek között arról faggatva őket, hogy mi az, ami kimAradt a 160 oldalas kötetből.
Ez az első alkalom, hogy az olvasók egy színesen illusztrált könyvet (köszönet illeti ezért a gyulai Dürer Nyomda Kft. csapatának profi munkáját) vehetnek kezükbe, hiszen az eddigiek fekete-fehérben jelentek meg, igaz, egyszer kísérő színnel. Az olvasnivalókat illetően a napilap Arad, Temes és Hunyad megyei munkatársai is hozzájárultak a tartalom gazdagításához. A 66. oldalon például Pataky László festőművész életének fontosabb állomásait elevenítik fel, a művész ugyanis 160 éve született, az évkönyv borítóját is egyik alkotása díszíti. A szerzők közül természetesen nem hiányozhatnak Arad helytörténészei, a napilap állandó munkatársai, barátai sem. Puskel Péter például a 2015-ös évkönyvben elindított Aradi vonatkozású érdekességek közlését folytatja. A kuriózumok között az olvasó megtudhatja, például, mikor és hol köttetett Aradon az első polgári esküvő, de a némafilm első európai filmcsillaga, Valdemar Psylander 1914-es Aradi látogatásának kulisszatitkaiba is betekintést nyer. Ujj János Zsigmondháza településről ír, és reményét fejezi ki, hogy talán egyszer sikerül összeállítani a helység kismonográfiáját. Böszörményi Zoltán versei, Balta János a Székelyföldi magyar világ szomorú emlékeiről szóló írása vagy Jámbor Gyula a cigányság történetét felidéző gyűjteménye egyaránt hozzájárul a kiadvány olvasmányosságához.
A Piroska házaspár munkái már többször visszaköszöntek az olvasóknak az évkönyvből, idén sincs ez másként. Az Aradi színjátszás történetének nagy szerelmese, Piroska Katalin a hetven évvel ezelőtti Aradi magyar színészetről közöl terjedelmes, komoly kutatómunkán alapuló írást. Férje, István pedig Kara Győző tanár-történészről emlékezik meg, akinek egyébként emléktáblát helyeztek el a Csiky Gergely Főgimnáziumban.
Az évkönyvben helyet kapnak a tudományos, orvosi-egészségügyi vonatkozású írások és a könnyed hangvételű cikkek is, nem mAradtak ki a rejtvények és a horoszkóp sem vagy a már hagyománynak számító nyereményjáték. Az évkönyv birtokosai egy-egy sorszámot találnak a kötet első oldalán. A beküldött számokat 2017. február 9-én sorsolják ki, a nyertesek között féléves Nyugati Jelen-előfizetést, 2 darab 50 lej értékű vouchert (a Jelen Ház éttermébe), 5 palack vörösbort és 10 könyvet sorsolnak ki.
De nem szeretnénk mindent elárulni, hiszen van még sok más érdekesség is benne. Lapozzák fel, olvassanak bele, mérlegeljék, „ízlelgessék”, tanulmányozzák az írásokat. Reméljük, mindenki talál elvárásainak megfelelőt a kötetben!
Sólya Emília

2016. szeptember 30.
Megáldották Márton Áron püspök kőszarkofágját
A Gyulafehérvári érseki székesegyház déli mellékkápolnájában tegnap megáldották és bemutatták a nyilvánosságnak Márton Áron kőszarkofágját a 36 évvel ezelőtt meghalt erdélyi püspök újratemetési szertartása keretében. A Szent Mihály-székesegyházban a szertartással együtt tartott búcsús szentmisét Miguel Maury Buendía Bukaresti apostoli nuncius celebrálta.
Szentbeszédében Jakubinyi György Gyulafehérvári érsek arra emlékeztetett, hogy Márton Áron két totalitárius rendszer, a nácizmus és a kommunizmus idején teljesítette mAradéktalanul a püspöki jelmondatában vállaltakat: nem utasította el a munkát és a szenvedést. Mint felidézte: a boldog emlékezetű püspököt talán – az azóta szentté avatott – II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban, amikor 1980-ban a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában „az úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának” nevezte. Márton Áron hivatali utódja felidézte: 36 évvel ezelőtt éppen zúgtak a székesegyház harangjai, és a Szent Mihály-napi templombúcsúra hívták a híveket, „amikor Márton Áron visszaadta lelkét az urának”.
A szentmise utáni ünnepi beszédében Soltész Miklós magyar vallásügyi államtitkár megemlítette: a rekordok könyvébe illene az az adat, hogy a Securitate 75 ezer oldalnyi feljegyzést készített Márton Áronról. Az államtitkár szerint a püspök bűne az volt, hogy rávilágított a liberalizmus, a bolsevizmus és a fasizmus egyaránt elfogadhatatlan tanításaira. Úgy fogalmazott: a látszólag különböző ideológiákban az a közös, hogy tagadják Istent, és nevetségessé tették az Isten tiszteletét. Az államtitkár megemlítette: az Észak-Erdélyt Magyarországnak visszajuttató 2. bécsi döntés után Márton Áron a Romániához tartozó Gyulafehérváron mAradt, hogy védje híveit, és támaszt nyújtson az árván mAradt magyarságnak. „Észak-Erdélyben a románok ellen elkövetett bűnök miatt tiltakozott a magyar hatóságoknál. Elfogadhatatlannak tartotta a bosszút. Sok-sok megaláztatás, támadás ellenére vallotta, hogy az egymásba ékelten élő két népnek békében, egymást tisztelve kell élnie. Felismerjük-e a mai kor keresztényellenes időszakában, hogy ortodox, protestáns és katolikus keresztények csak összefogással mAradhatunk fenn? Tudunk-e következetes fegyelemmel és a megbocsátás eszközeivel élni, mint ahogy ő tette megtévedt papjaival, akik a békepapságban látták az egyetlen menekülési lehetőséget?” – tette fel a kérdést Soltész Miklós.
Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá és szentté avatásának vatikáni posztulátora (előkészítője) elmondta: Márton Áron esetében a Szentszék már a boldoggá avatás előtt engedélyezte, hogy a püspök hamvait a székesegyházban kőkoporsóba helyezzék. A posztulátor szerint a Gergely Zoltán szobrászművész által elkészített mészkő szarkofág hűen idézi Márton Áron szellemét: egyszerűségében nemes, hagyományőrző és korszerű. A Gyulafehérvári ünnepségre hívek ezrei érkeztek az egész Kárpát-medenceéből. A templomon kívül kivetítőkön tették számukra láthatóvá a ceremóniát. Márton Áron hamvait szeptember elsején exhumálták a székesegyház altemplomából, és helyezték el az új szarkofágban. A hamvak számára azért készíttettek a templom egyik déli mellékkápolnájában kőkoporsót, hogy bárki számára lehetővé tegyék a sír látogatását, és elősegítsék a püspök boldoggá, majd szentté avatását. A kőszarkofág Hunyadi János és fia, Hunyadi László síremléke közelébe került a székesegyházban.

Felavatták Márton Áron kőkoporsóját Gyulafehérváron
MTI | - Felavatták Márton Áron erdélyi püspök kőkoporsóját csütörtökön a Gyulafehérvári érseki székesegyház déli mellékkápolnájában. A 36 évvel ezelőtt meghalt Márton Áron újratemetési ceremóniáját a Szent Mihály székesegyház templombúcsúja keretében tartották, Miguel Maury Buendía apostoli nuncius vezetésével.
Szentbeszédében Jakubinyi György Gyulafehérvári érsek arra emlékeztetett, hogy Márton Áron két totalitárius rendszer, a nácizmus és a kommunizmus idején teljesítette mAradéktalanul a püspöki jelmondatában vállaltakat: nem utasította el a munkát és a szenvedést. Mint felidézte: a boldog emlékezetű püspököt talán – az azóta szentté avatott – II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban, amikor 1980-ban, a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában „az úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának" nevezte. Márton Áron hivatali utódja felidézte azt is: 36 évvel ezelőtt éppen zúgtak a székesegyház harangjai, és a Szent Mihály napi templombúcsúra hívták a híveket, „amikor Márton Áron visszaadta lelkét az urának".
A szentmise utáni ünnepi beszédében Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős magyar államtitkár megemlítette: a rekordok könyvébe illene, hogy a Securitate 75 ezer oldalnyi feljegyzést készített Márton Áronról. Az államtitkár szerint a püspök bűne az volt, hogy rávilágított a liberalizmus, a bolsevizmus és a fasizmus egyaránt elfogadhatatlan ideológiájára. Úgy fogalmazott: a látszólag különböző ideológiákban az a közös, hogy tagadják Istent, és nevetségessé tették az Isten tiszteletét. Az államtitkár megemlítette: az Észak-Erdélyt Magyarországnak visszajuttató 2. bécsi döntés után Márton Áron a Romániához tartozó Gyulafehérváron mAradt, hogy védje híveit, és támaszt nyújtson az árván mAradt magyarságnak.
„Észak-Erdélyben a románok ellen elkövetett bűnök miatt tiltakozott a magyar hatóságoknál. Elfogadhatatlannak tartotta a bosszút. Sok-sok megaláztatás, támadás ellenére vallotta, hogy az egymásba ékelten élő két népnek békében, egymást tisztelve kell élnie. Felismerjük-e a mai kor keresztényellenes időszakában, hogy ortodox, protestáns és katolikus keresztények csak összefogással mAradhatunk fenn? Tudunk-e következetes fegyelemmel és a megbocsátás eszközeivel élni, mint ahogy ő tette a megtévedt papjaival, akik a békepapságban látták az egyetlen menekülési lehetőséget?" – tette fel a kérdést Soltész Miklós.
Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá és szentté avatásának a vatikáni posztulátora (előkészítője) elmondta: Márton Áron esetében a Szentszék már a boldoggá avatás előtt engedélyezte, hogy a püspök hamvait a székesegyházban kő koporsóba helyezzék. A posztulátor szerint a Gergely Zoltán szobrászművész által elkészített mészkő szarkofág hűen idézi Márton Áron szellemét: egyszerűségében nemes, hagyományőrző és korszerű. A Gyulafehérvári ünnepségre hívek ezrei érkeztek az egész Kárpát-medenceéből. A templomon kívül kivetítőkön tették számukra láthatóvá a ceremóniát.
Mint arról a Krónika beszámolt, Márton Áron hamvait szeptember elsején exhumálták a székesegyház altemplomából, és helyezték el az új szarkofágban. A hamvak számára azért készíttettek a templom egyik déli mellékkápolnájában kőkoporsót, hogy bárki számára lehetővé tegyék a sír látogatását, és elősegítsék a püspök boldoggá, majd szentté avatását. A kőszarkofág Hunyadi János és fia, Hunyadi László síremléke közelébe került a székesegyházban.
A Gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron püspök a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amiért 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza címet adományozta neki. A második világháborút lezáró párizsi béketárgyalások idején az erdélyi magyarság, a székelység önrendelkezésének egyik szószólója volt. A kommunista hatalommal szemben is állást foglalt. 1949-ben letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a Gyulafehérvári püspökség épületét, de látogatókat fogadhatott.
Márton Áron püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal. A Budapesti nemzetpolititikai államtitkárság 2016-ot, a püspök születése 120. évfordulójának az évét Márton Áron-emlékévvé nyilvánította.

2016. október 1.
„Az Úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgája”
Márton Áron püspököt méltatta ezekkel a szavakkal Szent II. János Pál pápa az erdélyi főpásztor nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában. Ezeket a szavakat idézte ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános is azon az imával, előadással és filmvetítéssel egybekötött megemlékezésen, amelyet szeptember 29-én, csütörtökön, Márton Áron halálának idei évfordulóján délután 6 órakor tartottak a helyi plébánia közösségi termében. Mint azt a lelkipásztor elmondta, ezen a napon, ebben az órában a világ több pontján gyertyagyújtással emlékeztek a példás életű főpásztorra, az erdélyi egyházmegye 74. püspökére, aki 1938 decemberétől 1980 áprilisáig foglalta el a gyulafehérvári főpásztori széket.
– „Emberkatedrális” volt, írta Márton Áronról Illyés Gyula költő, megtörhetetlen fenyő, mint az a püspöki címerében is szerepel – fogalmazott a megemlékezés kezdetén ft. Szilvágyi Zsolt plébános, majd a vetítővásznon peregni kezdtek A Hegy – Mozaikképek Márton Áron életéből című dokumentumfilm képkockái. A Nagy Zoltán hittanár által szerkesztett és összeállított dokumentumfilm részletesen mutatta be a Csíkszentdomokoson székely földművelő családba született püspök gyermekkorát, tanulóéveit, papi pályáját, továbbá a kommunista diktatúra éveiben elszenvedett megpróbáltatásokat, a rabság, illetve a több mint egy évtizedes házi őrizet idejét.
A vetített filmkockák kiegészítéseként Marty Gábor egyháztanácsos tartott átfogó előadást Márton Áron főpásztorról. – Negyvenkét évesen lett püspök, főpásztorrá a kolozsvári Szent Mihály-templomban szentelték, püspöki jelmondata: „Non recuso laborem” vagyis nem futamodom meg a munkától, amely akár így is értelmezhető: nem utasítom el a nehézségeket, a szenvedést. És valóban, Márton Áront a börtönévek, az akkori hatalom zaklatása sem törte meg, semmiféle megalkuvásra vagy szabadságáért cserébe megszabott feltétel elfogadására nem volt hajlandó – hangzott el a tartalmas előadásban. Végezetül Marty Gábor az erdélyi főpásztor utolsó körleveléből idézett: „Szeretett Híveim, mint főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül.”
Ezt követően Szekernyés Irén ny. tanárnő osztotta meg Márton Áron püspökhöz fűződő személyes élményeit. – Kislányként egy bérmaútja alkalmával láttam őt először Csíkdelnén, amikor magam is a bérmálkozók csoportjában álltam. Utoljára pedig 1970-ben, amikor emelvény híján egy székre állva beszélt az egybegyűlt hívekhez. Akkor már a lányom is velem volt, így ő is láthatta Erdély nagy püspökét – mondotta Szekernyés Irén tanárnő, aki a visszaemlékezése végén kérte az egybegyűlteket, imádkozzanak Márton Áron boldoggá avatásáért.
A megemlékezés imával zárult. A Miatyánk mellett a hívek közösen mondták el azt az imát is, amelyet, mint azt ft. Szilvágyi Zsolt plébános említette, a teológiai hallgatók is gyakran imádkoznak: „Istenünk, te Áron püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen. Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító jel legyen mindannyiunk számára. Ámen.”

2016. október 17.
Diákvetélkedő Kolozsvár 1848-as vértanúiból
A Házsongárd Alapítvány hagyományteremtő céllal tartott szombaton Kolozsváron versenyt a Báthory István Elméleti Líceum, Apáczai Csere János Líceum, Református Kollégium, Brassai Sámuel Elméleti Líceum és János Zsigmond Unitárius Kollégium csapatai számára, akiknek a Házsongárdi temetőben nyugvó 1848–49-es hősök sírjait kellett megtalálniuk.
A megmérettetésről Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke lapunknak elmondta, hogy az első ilyen versenyt az október 18-i dátumhoz kötötték, amikor 1848-ban Tamás András honvéd alezredest és Sándor László őrnagyot, a forradalom és szabadságharc kolozsvári vértanúit kivégezték. A diákok dícséretesen helyt álltak, ők az önszerveződés reménységei, és vélhetően most egy igazi kolozsvári közösségi tiszteletadás alapjait sikerült letenni. A magyar főkonzulátuson lezajlott díjkiosztáson tulajdonképpen valamennyien nyerteseknek minősültek.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

2016. október 24.
A lelki béke, ami aztán nem hagy békén
A zarándoklat varázsa
Székelyföldi zarándokcsoport járt nemrégiben Medzsugorjéban Hajlák Attila- István lelkész vezetésével. A zarándokút adott alkalmat az alábbi beszélgetésre.
– Azt olvastam, hogy a Vatikán döntése alapján hivatalos egyházi zarándoklatot nem lehet Medzsugorjéba szervezni, azonban rengetegen látogatnak ide plébániák szervezésében, mint például most.
– Ilyen jellegű kijelentéseket azért nem tehetett az egyház, mivel még nem fejeződtek be a jelenések. Hivatalosan akkor beszélhet erről, ha befejeződtek, utána megnézik, mik a gyümölcsei. Járnak-e az emberek továbbra oda, imádkoznak-e, történik-e valamilyen csoda, de igazából ez csak akkor válik hivatalossá, és akkor hoznak valamilyen döntést. Mivel nincsenek befejeződve, gondolom, ezért nem beszél erről a Szentszék. Tudni kell Medzsugorjéról, hogy nem az egyházmegyéhez, már a Vatikánhoz tartozik. Jelenés ilyen hosszú ideig nem volt sehol, és ezért az egyház is így viszonyul hozzá. II. János Pál pápa mondta, hogy Medzsugorje a világ plébániája. De azt is mondta, hogy a világ gyóntatószéke, mert rengetegen gyónnak itt, rengeteg kegyelmi forrás van, élnek a szentségekkel és már ez is nagy dolog.
– Feltételezhető jelenésekről beszélnek, és azt mondják, a látnokokkal is baj van, mert egyesek gazdasági vállalkozásba kezdtek, hoteleket építettek...
– Hogy milyen a látnokok élete, hogy élnek, fogalmam sincs, nem foglalkoztam velük. Amikor Medzsugorjéba jövök egy zarándokcsoporttal, azért jövök, mert magának a helynek van varázsa, és mert jobban ráhangol az imádságra. Az emberek egy része azért jön, mert szenzációt keres. Ezekkel a zarándokutakkal az a célom, hogy olyan hitre jussanak, olyan Isten-tapasztalatra vagy akár Szűzanya-tapasztalatra tegyenek szert, hogy azt később otthon meg tudják élni. Ha eljönnek, és csupán csodahajhászás folyik, akkor nem kapnak semmit. Hazamennek és élik tovább az életüket.
– Ezelőtt két évvel ön azt mondta, hogy az erdélyi magyaroknak is van egy Medzsugorjéjuk, Csíksomlyó. Mégis már 18. alkalommal jött ide. Hogy van ez?
– A Szűzanya mindenhol Szűzanya: Csíksomlyón vagy akár Szőkefalván, de bármelyik szűzanyás templomunkban ugyanaz. De az embernek sokszor fontos, hogy kimozduljon otthonról. Ha csak Csíksomlyóra megyünk, már az is kimozdít, már az is jobban ráhangol a Jóistenre és a Szűzanyára, és már az is sokat ad. Csíksomlyón vannak elsőszombati gyönyörű Mária- köszöntők, amelyek az embereknek rengeteg erőt adnak. Aztán ott van Szőkefalva is, ahol tíz éven át jelent meg a Szűzanya. Ott már befejeződtek a jelenések, és most várjuk, hogy lesz-e gyümölcse ezeknek. Erről azonban nem tudnak annyian, mint Medzsugorjéról. Az emberek ott is többnyire csodahajhászók, szenzációhajhászok voltak, pedig a Szűzanya-jelenéseknek nem ez a célja. Hanem az, hogy tényleg visszavezessenek Jézushoz, az evangéliumhoz, és megújuljon a keresztény éle-tünk.
– Visszatérve Medzsugorjéra: további nem illeti meg a Szent Jakab-templomot is. Nem lehet kegytemplomnak nevezni.
– Nincs kegytemplommá nyilvánítva. Lehetne, ha ezt Róma jóváhagyná, mert egy kegytemplom attól lesz kegytemplom, hogy a Szentszék annak nyilvánítja. A Szent Jakab-templomot szerintem még azért nem nyilvánították kegytemplommá, mert még tartanak a jelenések. A másik az, hogy nincs akkora múltja, nincsen akkora kultusza, mint például a csíksomlyói kegytemplomnak. Annak van egy történelmi háttere, történtek csodák is, az emberek imádságos lelkülete nem 35 éves, hiszen már 500 éves a csíksomlyói kegyszobor.
– Közismertek a Szűzanya medzsugorjei üzenetei. Ezek közül a legfontosabb a béke.
– Erre van a legnagyobb szükségünk. Ezért hív a Szűzanya a békére: a világnak nagyon nagy szüksége van erre. Amit Medzsugorjéban elsősorban kapunk, az a lelki béke, ami többé aztán nem hagy békén. Egyszer egy zarándoklatunknak az volt a mottója, hogy ha megtapasztalod Isten békéjét, Isten többet nem hagy békén. És úgy érzem, valóban ezt tapasztaljuk meg Medzsugorjéban. Viszont érdekes, hogy közel 800 hely van az egész világon, ahol a Szűzanya megjelent, és mindenhol másképpen mutatkozott be. Itt úgy, hogy béke királynője. Lourdes-ban például azt mondta, "én vagyok a szeplőtelen fogantatás", és ezután hirdette ki a szeplőtelen fogantatás dogmáját az egyház.
– Ön miért mindig ide tér vissza, miért nem ment Lourdes-ba például?
– Jövő márciusban készülök oda. Bíró László püspök úr, amikor Medzsugorjéban járt, azt mondta nekem – és ez nagyon bennem van, mindig eszembe jut –, hogy Medzsugorje egy hangszer a Jóisten kezében, amelyen keresztül a szeretetét akarja megénekelni, az ő szeretetéről szól. Az tetszik nekem Medzsugorjéban, hogy meg lehet tapasztalni az élő egyházat: a fiatal egyházat, a különböző karizmákat, lehet látni azt, hogy rengeteg szerzetesrend megfordul ott, és ahány szerzetes vagy szerzetesnő, annyiféle ruhában van. Ez is mutatja, hogy az egyház mennyire színes. Látszik, hogy van lendület az emberekben, van vágy erre.
– Most is itt van a fél világ...
– Nagyon megmozgatja az egész világot. Ezért is hiszem, hogy ez nem valamiféle pszichiátriai esetű beteg ember kitalációja, hanem Isten műve. Mert ha nem lenne az, akkor nem lenne ekkora hatással az egész világra
– Most beszéljünk arról, amivel kezdeni szokták. Hogyan, miért választotta a papi hivatást?
– Ez a kérdés pont olyan, mintha azt kérdeznék egy házasembertől, hogy miért éppen a feleségét vette el, amikor annyi más lehetősége lenne. Én nem vallásos családba születtem, egy elmaradt zongoraórának köszönhetem azt, hogy most pap vagyok. Azelőtt évekig nem jártam templomba. A hetedik osztály végén elmaradt egy zongoraórám, és a templom mellett mentem el Gyergyószentmiklóson. Bementem a templomba, ahol éppen szentmise volt, ami az életemet megváltoztatta. Utána kezdtem el templomba, közösségbe járni, aztán elmentem kisszemináriumra, nagyszemináriumra, és így lettem pap. Egy olyan istentapasztalatom volt akkor és utána többször is, amit, úgy érzem, senki el nem vehet tőlem. Éreztem ebben a hívást, és éreztem azt, hogy a Jóisten ezt kéri tőlem. Ez meggyőződés, nem is tudnám másképp elképzelni az életemet.
– Említette, hogy közösségre talált, amikor betért a templomba. Voltunk a Cenacolo közösségben. Ennek kapcsán mondta el, hogy Erdélyben is készül vagy már van is egy ilyen közösség.
– Hét éve járok Medzsugorjéba, itt ismertem meg a Cenacolo közösséget. Már akkor éreztem a hiányát Erdélyben. Az a vágyam, legyen itthon is egy ilyen közösség. Illetve már van egy hasonló közösség, a Szent Kereszt testvérei, amelynek az a célja, hogy bárki, aki poklot él meg az életében, találjon egy olyan helyet, ahol valóban lehetőséget kap a gyógyulásra, változásra. Különböző függőségű fiatalok vannak már most ebben a közösségben, de vannak különböző betegségben szenvedők is. Mindenre, ami pokol lehet az ember életében, és tönkreteheti, ha úgymond fel akar támadni vagy szeretne új életet kezdeni, ez a közösség lehetőséget biztosíthat. Szeretnénk egy közösségi házat is. Reméljük, a Jóisten ezt is megadja. A Szent Kereszt testvérei közösség tagjai időnként találkoznak. Ahányan vagyunk, annyi helységben élünk, mindenki a saját vívódásaival, de napi rendszerességgel tartjuk a kapcsolatot.
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)

2016. november 12.
Ferenc pápa Romániába látogatna
Ferenc pápa tegnap fogadta az új vatikáni román nagykövetet, Liviu-Petru Zăpîrţant, aki feleségével, egy küldöttség kíséretében érkezett a pápai audienciára, és bemutatta akkreditációs leveleit. A találkozó végén Ferenc pápa az alábbi szavakkal fordult az új nagykövethez: „Imádkozzék értem, és remélem, egy látogatást is teszek”. Az egyetlen római katolikus egyházfő, aki valaha ellátogatott Romániába, II. János Pál volt 1999-ben. 2015-ben Ferenc pápa találkozott Klaus Iohannis államfővel.

2016. december 3.
A Bethlen Gábor-szoborpályázat nyertese
A marosvásárhelyi Bethlen Gábor-szobor kezdeményezői immár hivatalosan is bejelentették, hogy a pályaműveket elbíráló szakmai szoborbizottság döntése alapján Harmath István terve kerül kivitelezésre. A város főterére tervezett egész alakos alkotás gipszmodelljét a fejedelem reális méretűre nagyított portréjával együtt a Maros Megyei Múzeum székhelyén fotóztuk az októberi zsűrizés idején. Azóta az emlékmű kivitelezése már folyamatban lehet a művész bajai műtermé- ben, hiszen az a cél, hogy Bethlen Gábor bronz szobormása mihamarabb ott álljon Marosvásárhely központjában. Az alkotóról a helybeliek keveset tudnak, olvasóink bizonyára szí- vesen fogadnak róla néhány fontosabb adatot. Harmath István Székelyudvarhelyen született 1974-ben. Jelenleg magyarországi testvérvárosunkban, Baján él, tanár és az ottani művészélet egyik legaktívabb tagja. Rendkívül termékeny, sikeres szobrászművész, számos köztéri szoborpályázatot megnyert. Alig múlt negyvenéves, de máris elmondhatja magáról, hogy számos magyarországi és erdélyi emlékmű és térplasztika megvalósítója. Sepsiszentgyörgyön a Szent György-kompozíció, Nagyváradon Boldog Bogdánffy Szilárd, illetve Pázmány Péter szobra, Baján Wass Albert, Zsuffa István, II. János Pál pápa, Mészáros Lázár mellszobra, dr. Belon Gellért emléktáblája, Budapesten a Lobogás című jelképes emlékmű és mindmáig legnépszerűbb munkája, a gróf Tisza Istvánról készített egész alakos szobormás mutatja fel alkotói erényeit, tehetségét, tudását. Jelenleg nemcsak a vásárhelyi pályázat nyertese, Sepsiszentgyörgyön is újabb köztéri mű megalkotása vár rá. Az 1848-as forradalmi kormánybiztos, Berde Mózsa szobrát az ő megmintázásában tervezik felavatni 2017. március 15-én. Remélhetőleg Marosvásárhely sem marad le Bethlen Gábor szobrának olyantájt várható felavatásával. (nk) Népújság (Marosvásárhely)

2016. december 14.
56-os rajzpályázat legjobbjai a főkonzulátuson
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében nyitották meg hétfő délután azt a tárlatot, amely a Kolozsvár Társaság iskolás diákok számára kiírt 1956 az emlékekben című rajzpályázat legjobb munkáit mutatja be.
Az eseményen Mile Lajos főkonzul azt emelte ki, hogy a megmérettetésre, amely az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójának apropóján szervezett ünnepségsorozat része, a beérkezett 154 alkotás egyaránt a diákok és a tanárok hozzáállását dicséri. A fiatalok meglepően érett módon közelítették meg a témát, annak ellenére, hogy a mai nemzedék keveset tud azokról a véres eseményekről, a történelemkönyvek méltatlanul keveset foglalkoznak a témával. A Kolozsvár Társaság nevében Veress Enikő gratulált azoknak a Kolozs megyei magyar iskolákban vagy magyar tagozaton oktató tanároknak, akik a verseny kapcsán 12-19 éves tanítványaikat felvilágosították 1956-ról. Külön dicséret illeti az aranyosegerbegyieket, akik három pályamunkát küldtek be. A zsűri elnöke, Horváth László elmondta: a 154 beérkezett műből a kiállításon a huszonnégy legjobbnak bizonyult grafika, rajz és festmény látható. A két kategóriában (középiskolások és gimnazisták) meghirdetett pályázat fődíját Nagy Norbert (János Zsigmond Unitárius Kollégium, 11. B oszt.) nyerte el, elsődíjas Asztalos Andrea (Református Kollégium, 10. A) és Marinka Izabell (Apáczai Csere János Elméleti Líceum, 8. A). A huszonnégy munkát január közepéig lehet megtekinteni.
Ördög Béla Szabadság (Kolozsvár)

2016. december 20.
Humanitárius segélyezés: nem csak karácsonykor „illik”
Évközben a SegédKezek kalákatábor alkalmával segítenek a rászorulókon
Öröm, hála és az elégtétel érzése – ez jellemezte a Magyar Unitárius Egyház égisze alatt működő Gondviselés Segélyszervezet és az Erdély Mentőcsoport által pénteken kezdődött és vasárnap véget ért hagyományos karácsonyi humanitárius tevékenységet. Alkalomadtán örömkönnyek fogadták a két erdélyi magyar civil szervezet önkénteseinek megjelenését, hálát lehetett kiolvasni a nehéz anyagi körülmények között élő mintegy 350 kolozsvári és aranyosszéki szülő és gyermek, idős és fiatal szeméből. A tizen- és huszonéves, de már több hasonló „bevetésen” részt vett, tapasztaltabb önkéntesek elégtétellel nyugtázhatták: az ünnepek előtt ismét sikerült segíteni embertársaiknak. Vagyas Attilla unitárius lelkésztől, a segélyakció egyik koordinátorától megtudtuk: a Gondviselés Segélyszervezet nemcsak karácsonykor gondol a nehéz helyzetben lévőkre, hiszen a SegédKezek kalákatábor keretében évközben is segítenek Erdély különböző régióiban.
Cudar hideg fogadta az önkénteseket szombaton reggel kilenckor a Gondviselés Segélyszervezet raktárhelyiségénél, a kolozsvári Brassai-líceum háta mögött, ám az alacsony hőmérséklet nem akadályozta meg a lányokat-fiúkat abban, hogy a kis fedett teherkocsiba hordják a napokkal korábban társaik által előkészített – tartós élelmiszereket, tanszert, édességeket, tisztálkodási szereket, ruhákat és néhány esetben a kicsinyeknek szánt távvezérlésű játékautókat tartalmazó – ajándékcsomagokat. A csapat két részre oszlott, így teljesen lefedték az évek során összeállított és kiegészített jegyzéken szereplő aranyosszéki településeket, s átadták a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai, a Kolozsvári Unitárius Óvoda és Bölcsőde gyerkőceitől, s ezek szüleitől, valamint a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség híveitől származó adományokat.
– Péntektől vasárnapig többgyerekes családoknak, időseknek, kisnyugdíjasoknak, fogyatékkal élő személyeknek igyekeztünk örömöt szerezni Tordán, Tordaszentmihályon, Sinfalván, Várfalván, Aranyosrákoson, Kövenden, Bágyonban és Kolozsváron. A körülbelül 130 családnak az imént említett intézményektől származó adományokat a Gondviselés Segélyszervezet saját anyagi alapjaiból kiegészítette, mert nem minden élelmiszerből gyűlt be a megfelelő mennyiség – közölte a Szabadsággal Vagyas Attila, a tevékenység egyik koordinátora.
Megtudtuk azt is, hogy a Gondviselés Segélyszervezet nem csupán húsvétkor és karácsonykor hajt végre hasonló programokat Aranyosszéken: idén éppen a régióban szervezett SegédKezek kalákatábort, amely keretében többnyire ugyanezeken a családokon, továbbá idős, tehetetlen személyeken segítettek az önkéntesek, így folyamatosan nyomon követik a rászorulók sorsának alakulását. – Ugyanakkor félárva vagy árva gyermekeket taníttatunk, segítünk. A táborok keretében például megjavítjuk a rászorulók kapuját vagy fedett helyiséget építünk a ház meghosszabbításában, hogy a többgyermekes család ott tárolhassa dolgait – tette hozzá Vagyas Attila.
A hétvégi program alkalmával a helyszínen azt tapasztaltuk: sok esetben, elsősorban az idősek vonatkozásában, rendkívül fontos a beszélgetés, az empátia. Egyik önkéntes hangsúlyozta: igyekszik minél többet kérdezni az idősek egészségi állapotáról, családi helyzetéről, a gyermekeiről, unokáiról, megkérdezi ezek nevét, s mikor legközelebb visszamegy hozzájuk, akkor már értő, lényegre törő kérdéseket tud feltenni nekik.
– Az emberek így már ismernek, várnak bennünket, könnyebben megnyílnak előttünk. Ugyanakkor sok esetben a helyi unitárius lelkipásztorral megyünk terepre, őt nagyon jól ismerik, megbíznak benne, s akkor sokat mesélnek. Amennyiben a családban pozitív irányú fejlemény következik be, akkor mások kerülnek fel a segélyezési jegyzékre – nyilatkozta Vagyas Attila.
A hétvégi program alkalmával készített videóösszeállítás és fotóriport megtekinthető a Szabadság hírportálon (www.szabadsag.ro), keresési kulcsszavak: Gondviselés Segélyszervezet.
Segély mezőségi és csángó gyermekeknek
Bányai József kolozsvári ügyvéd immár öt éve magánemberként a Beszterce-Naszód megyei Magyardécsében és Vicében a Bástya Egyesület által gondozott mezőségi és csángó gyermekeknek gyűjt és adományoz. – Előbbi településen levő központban tíz, utóbbiban pedig harminc, szociális szempontból hátrányos helyzetben levő gyermekre ügyelnek. Az évek során kialakult egy támogató csoport, amelynek tagjai anyagiakból, tárgyakból vagy élelmiszerekből álló adományokat adnak át nekem, én pedig az összegyűlt pénzből megvásárolom a szükségeseket, s a felajánlásokkal együtt a helyszínre szállítom vagy szállíttatom. Rendszerint téli ruhaneműt és lábbelit, társasjátékot, könyveket, filmeket, rajzfilmeket és természetesen tartós élelmiszereket viszünk a gyermekeknek – nyilatkozta a Szabadságnak Bányai József.
Hozzátette: minden évben körülbelül 1000 euró értékű adomány gyűl össze. – Idén minden bizonnyal ismét saját erőből kell megoldanom az adományok és segélycsomagok szállítását, mert ezúttal a civil szervezet járműve meghibásodott – jegyezte meg az ügyvéd.
A Báthory-líceum is gyűjtött
A kolozsvári Báthory-líceum a torockói Kis Szent Teréz gyermekotthont fogadta gondjaiba, immár ötödik éve szerveznek különböző segélyakciókat számukra. Idén is tartós élelmiszerrel, ruhaneművel, ajándékcsomagokkal lepik meg a Szent Ferenc Alapítvány keretében működő otthon kis lakóit.
Bakos Siklódi Kinga tanár, a segélyakció kezdeményezője-lebonyolítója a Szabadságnak elmondta: idén is nagy mennyiségű élelmiszer gyűlt össze, ezt a feladatot az elemisták vállalták magukra. Hogy milyen mennyiségről van szó, azt pontosan még nem tudni, de a kisiskola tanárijában már napok óta alig lehet közlekedni a felgyűlt csomagoktól.
Az otthonban jelenleg 21 gyermek él. Az „angyaljárás” úgy történik – tudtuk meg a tanárnőtől – hogy a gyermekek egy kis papírszívecskére ráírnak három kívánságot, amelyek a báthorys osztályközösségek jóvoltából teljesülnek. Majdnem minden osztálynak jut egy-egy szívecske az 5–12. évfolyamon. A tanári közösség részéről is összeáll egy-egy csomag – magyarázta Bakos Siklódi Kinga. A gyermekek leggyakrabban meleg kesztyűt, sportcipőt, kifestőket kérnek. Egy időben kobak is volt a listán, néhányan tánccipőre, görkorcsolyára vágynak.
Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár)

2017. január 7.
Január 13., a Vallásszabadság ünnepe
Világelsőként az Erdélyi Országgyűlés mondta ki
A Magyar Unitárius Egyház 2017. január 13-án, pénteken a vallásszabadság napján ünnepséget szervez Tordán és Kolozsváron.
A megemlékezés délelőtt 10.30 órakor istentisztelettel kezdődik Tordán. Az unitárius templomban tartandó ünnepi istentiszteleten a szószéki szolgálatot Csécs Márton torockói lelkész végzi. Az ünnepi köszöntőt Balog Zoltán, a magyarországi kormány emberi erőforrások minisztere tartja. Az ünnepi műsor keretében fellép a kolozsvári Flauto Dolce. A 2000-ben alakult régizene együttes a színes, soknemzetiségű Erdély 17-18. századi zenéjét bemutató műsorral lép fel korabeli hangszereken, Majó Zoltán művészeti vezető irányításával. Az ünnepi istentiszteletet követően sor kerül Körösfői-Kriesch Aladár Az 1568-iki tordai országgyűlés című festményének megtekintésére a tordai múzeumban.
Este 18 órától Kolozsváron, a belvárosi unitárius templomban ünnepi istentisztelettel folytatódik a megemlékezés. A szószéki szolgálatot Mezei Csaba, Kolozsvár-Íriszi Unitárius Egyházközség lelkésze végzi. A köszöntések után fellép a Flauto Dolce együttes, valamint a János Zsigmond Unitárius KollégiumPéterffy Gyula kórusaErcsey-Ravasz Ferenc vezetésével. Az eseményt 19.30 órától állófogadás zárja.
A Magyar Unitárius Egyház Zsinata tizenöt évvel ezelőtt január 13-át egyházi ünneppé, a vallásszabadság napjává nyilvánította. Az egyetlen erdélyi alapítású magyar történelmi egyház az 1568. évi tordai országgyűlés vallásügyi határozatától kezdődően számítja létét. Az erdélyi rendek 1568-ban törvénybe iktatták – a világon addig sehol nem ismert mértékben – a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot: „... a prédikátorok minden helyen az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és a község, ha venni akarja, jó, ha nem, senki rá ne kényszerítse az ő lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, kinek tanítása neki tetszik. Ezért senki a szuperintendensek közül, se mások a prédikátorokat ne bánthassák, ne szidalmaztassék senki a vallásért senkitől, az előbbi constitutio szerint, és nem engedtetik meg senkinek, hogy a tanításáért bárkit is fogsággal, vagy helyéből megfosztással fenyegessen, mert a hit Isten ajándéka, ez hallásból lészen, mely hallás Isten igéje által van” – tájékoztatta lapunkat Márkó László, a Magyar Unitárius Egyház sajtóreferense.