Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2008. február 18.
A február elején indított program megkönnyíti az egyházi ingatlanokban működő tanintézetek sorsát. Eddig a törvények értelmében a szaktárca nem utalhatott át pénzt az ilyen ingatlanok rendbe hozatalára. A római katolikus egyháznak még nem szolgáltatták vissza azt az ingatlant Kolozsváron, amelyben jelenleg a Báthory-líceum működik. A reformátusok esetében több ingatlanért folyik a pereskedés, így a Horea úti templom mögött található volt faipari szakiskola esetében, s nem született jogerős döntés arról az épületről sem, amely az Apáczai-líceumnak ad most otthont. „Nagyon remélem, hogy a nagyenyedi városi tanáccsal s a Bethlen Gábor Nemzeti Kollégiummal kötött szerződés megfelelő modellnek bizonyul a minisztérium számára is”, nyilatkozta Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. „A szerződés megkötése előtt egyeztettünk a szaktárcával, s a tanügyminiszter megerősítette: ilyen jellegű szerződés megkötése tényleg azt jelenti, hogy az egyházi ingatlanban lévő állami iskolákat is támogatják az infrastruktúrájuk korszerűsítésében. Ilyen szerződés megkötése várható Székelyudvarhelyen is. Szabó Árpád unitárius püspök szerint miután tisztázódnak a jogi keretek és lehetőségek, előfordulhat, hogy megkötnek egy hasonló partnerségi szerződést a városi tanáccsal a János Zsigmond Unitárius Kollégium infrastruktúrája fejlesztésének érdekében. /Nagy-Hintós Diana: Per alatt álló egyházi ingatlanok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./
2008. február folyamán
A Kutató Diákokért Országos Szövetség, az Erdélyi Unitárius Egyház és a János Zsigmond Unitárius Kollégium szervezésében 2007. november 30. és december 2. között került sor a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájára (TUDEK) Kolozsváron. A rendezvény hatodik kiírására Erdély 20 gimnáziumából érkeztek középiskolás diákok. Nyolc szekcióban zajlott a konferencia, a 140 diák 88 dolgozatot mutatott be. Végül a díjkiosztó gálán elsőként a zsűri által kiemelt három mintadolgozatot mutatták be: a gyergyószentmiklósi Kolcsár Levente Péter a Salamon Ernő Gimnáziumból, a kézdivásárhelyi Ördög Ildikó Andrea és Borcsa Imola a Nagy Mózes Gimnáziumból, valamint a marosvásárhelyi Fekete Albert Zsombor a Bolyai Farkas Gimnáziumból. Cseke Péter egyetemi tanár, a Korunk szerkesztője bemutatta az általa szerkesztett folyóiratot, majd Szekeres Péter, a Kutató Diákok Országos Szövetségének alelnöke értékelte a rendezvényt. A díjazottak a konferencia történetében először a Románia Nevelésügyi, Kutatási és Ifjúsági Minisztériuma által kiállított hivatalos oklevelet kaptak, amely alapján remélhetőleg a közeljövőben a TUDEK-en elért eredményeket az egyetemek figyelembe veszik a felvételi kritériumrendszerében. /Vörös Alpár: Az erdélyi tudományosság jövője. = Művelődés (Kolozsvár), február/
2008. március 10.
Élre törne a magyar tannyelvű intézmények ranglistáján a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium. Kósa Mária igazgatónő úgy véli, az iskola történetében az egyik legnagyobb fordulópontot az 1977-es tanügyi átszervezés hozta: ekkor alakították mechanikai profilú ipari líceummá a tanintézetet, és csupán az 1990–1991-es tanévtől kezdődően működhetett újra gimnáziumként. „A kolozsvári magyar tannyelvű intézmények közti versenyben, egy nem hivatalos ranglistán még mindig a harmadik helyen állunk, mert még mindig ipari líceumként könyvel el a kolozsvári közvélemény: az első a Báthory István Gimnázium, a második pedig az Apáczai Csere János Gimnázium” – mondta az intézményvezető. A gimnáziumban jelenleg 649 diák tanul, hét elemi, nyolc V–VIII. osztályt és tizenkét IX–XII. osztályt működtetnek. Az iskola tanulói már első osztálytól tanulják az angol nyelvet, ötödik osztálytól heti három órában. Az Unitárius Egyház az 1999/83-as sürgősségi kormányrendelettel kapta vissza a Kossuth utcai (1989. december 21. sugárút) ingatlanát, és a Brassai Sámuel Gimnáziummal egy épületben működteti – immár tizenötödik éve – a János Zsigmond Unitárius Teológiai Líceumot is. Visszaszolgáltatott épületről lévén szó, az önkormányzat nem támogatja az épületjavítási munkálatokat, így a tatarozáshoz szükséges pénzkeretet a szponzorok, valamint a szülői bizottság hozzájárulása biztosítják. Az unitárius püspökséggel megegyeztek abban, hogy az épületet korlátlan ideig használhatják, havi bér ellenében. /Gyergyai Csaba: A hírnév visszaszerzése a cél. = Krónika (Kolozsvár), márc. 10./
2008. április 1.
Erdély-szerte úttörő kezdeményezésnek számít a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium legújabb kínálata: egy speciális internetes alkalmazás segítségével a szülők otthonról, a számítógép segítségével követhetik gyermekeik tanulmányi előmenetelét. A Virtuális Napló a hagyományos napló adatait tartalmazza, a diákok jegyeivel és hiányzásaival együtt. Minden diákhoz külön, jelszóval védett adatbázis tartozik, így minden szülő kizárólag a saját gyermeke adatait tekintheti meg. Az adatok frissítése jelenleg hetente egyszer, pénteki napokon történik. /Virtuális napló az Unitárius Kollégiumban. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 1./
2008. április 14.
Április 11-12-én tartották Kolozsváron az Atlantisz harangoz országos versmondó versenyt a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. A Phoenix Könyvesház és a kollégium által nyolcadik alkalommal megszervezett vetélkedő idei tematikáját Hitélmény a költészetben címmel fogalmazták meg. A Tanügyminisztérium által is elismert versenyre az ország számos településéről érkeztek középiskolás diákok. A megmérettetésen negyvennégy diák versenyzett, Jancsó Miklós színművész értékelte az elhangzott szavalatokat. /Dézsi Ildikó: VIII. Atlantisz harangoz verskedvelő diákoknak. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 14./
2008. április 30
Megdöbbentő hír, miszerint Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió egykori pártfőtitkára is – feltehetően – vétkes a néhai II. János Pál pápa elleni, 1981-es sikertelen merényletben. Gorbacsov érintettsége egyelőre feltételezés. Ez az eset rávilágít arra, hogy az egykori kommunista tömb országainak közelmúltja számtalan olyan titkot rejteget, amely csak késve vagy egyáltalán nem kerül napvilágra. Ennek a múltnak a legsötétebb fejezeteit valószínűleg soha nem tárják fel, nem tárhatják fel, mert ezek lényegéhez tartozik a titkos(ított)ság, az elrejtettség. (Az ügynökleleplezések csak a jéghegy csúcsát jelentik.) A titkos jelleghez pedig hozzátartozik a hazugsággyár, amelyre példa, ahogyan a katyni mészárlást évtizedekig sikerrel varrták a németek nyakába. Az oroszok 1990-ben ugyan félszájjal elismerték bűnösségüket, de az igazi katarzis csak nemrég következett el, a művészet (és nem a politika!) révén: Andrzej Wajda Katyn című megrázó filmjének bemutatásával. /Papp Attila Zsolt: Titkok és hazugságok. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 30
2008. május 2.
Gyalog, kerékpáron is érkeznek magyarországi zarándokok a csíksomlyói búcsúra. A Mária út elnevezésű program keretében gyalogos és kerékpáros zarándokok indultak útnak április közepén, hogy Erdély több települését bejárva május 10-ére odaérjenek. A csíksomlyói búcsú története 1567 pünkösdjére nyúlik vissza, amikor István gyergyóújfalusi pap hálaadó körmenetet vezetett ide azért, mert a székelyek Hargita Tolvajos-hágójában legyőzték János Zsigmond fejedelem seregét, aki a székelyeket jobbágysorba taszította, és a templomnál lévő felirat szerint hitük elhagyására akarta őket kényszeríteni. Azóta gyarapodik az ide zarándoklók száma. /Mária úton a pünkösdi búcsúra. = Krónika (Kolozsvár), máj. 2./
2008. május 8.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Csángóföldön járva kijelentette: Olteanu, a román házelnök kezdeményezte, hogy együtt kérjék a pápától a magyar mise engedélyeztetését. Ismerni kell a furfangos román politika természetét, a magyar csángómise kérdése ugyanis nem annyira Vatikánban, hanem Romániában dől el. A pápa engedélyezheti, mint már II. János Pál is tett erre tétova lépést, de csak Robu érsek mondhatja, hogy mehet! A pápa tiszteletben tartja a döntését. Kevesen tudják, hogy van egy hely Moldvában, ahol már 1992 óta tartanak magyar misét. A Radócz melletti Kacsikán, melynek kegytemplomát odatelepült lengyel sóbányászok alapították egykor. Évente csupán egyszer, augusztusban, Nagyboldogasszony napján, van egy magyar mise is. A mise jogát húszezer román nyelvű bibliával vásárolta meg a nyugati magyarság Gherghel jászvásári püspöktől. A bibliákat Szőke János páter, a nyugati magyarok akkori püspöki helynöke vezetésével Kacsikába szállították. A magyar misét reggel nyolcra tették, hogy minél több messziről jött zarándok lekésse. /Sike Lajos: Csángómise. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./
2008. május 10.
A moldvai csángók helyzete nem pusztán szakmai kérdés, hanem össznemzeti ügy, amelynek megoldásához elengedhetetlenül szükség van román partnerekre, a román nacionalizmus falát fokozatosan kell leépíteni, és támaszkodni kell a civil társadalom segítségére is – ezek a fő gondolatok fogalmazódtak meg május 9-én a Bákóban zajló csángókonferencián. A magánalapítványként újjászervezett Teleki László Alapítvány rendezte tudományos konferencián felszólalt Tőkés László református püspök is. Emlékeztetett arra, hogy 1991-ben személyesen is felvetette II. János Pál pápának a csángó problémát, s a katolikus egyházfő nagy érdeklődést tanúsított az általa amúgy is jól ismert téma iránt. Az EP-képviselő az Európai Parlamentben más veszélyeztetett kisebbségek helyzetével együtt vetette fel a csángók ügyét. Gazda Árpád, a Krónika vezető szerkesztője előadásában megállapította: az RMDSZ nem vállalt kezdeményező szerepet a csángó anyanyelvi oktatás területén, megvárta, míg a kockázatosabb lépéseket mások tették meg, később azonban kétségtelenül az ügy mellé állt. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint több fronton kellett menni előre, az RMDSZ a parlamentben, a politika színterén próbálta érvényesíteni a kisebbségek jogait, hivatalos levélben fordult a Vatikánhoz is. /Össznemzeti magyar ügy a moldvai csángók helyzete. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./ Mindegy, hogy egy nemzeti kisebbség mekkora lélekszámú, identitásából fakadó jogai gyakorlásához hozzá kell segíteni – vélekedtek egybehangzóan a Bákóban május 9-én véget ért, Veszélyeztetett örökség – veszélyeztetett kultúrák című konferencia előadói. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke csak azt követően látogatott Bákóba, hogy a csángó ügy nemzetközivé vált, és az Európa Tanács ajánlást fogalmazott meg a helyzet rendezése érdekében – hangsúlyozta előadásában Gazda Árpád. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke azt hangsúlyozta, hogy abban a politikai kontextusban, melyben az RMDSZ-nek politizálnia kellett és kell, mégis voltak eredmények, de bebizonyosodott, román partnerekre is szükség van ahhoz, hogy a csángókat érintő nyelvi, vallási és identitási kérdésekben előrelépés történjék. /Fekete Réka: A veszélyeztetett kultúrák védelme összeurópai ügy. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 10./
2008. május 31.
Május 24-én tartották Kolozsváron a Kenguru elnevezésű matematikaversenyt az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumban, amelyen a János Zsigmond Unitárius Kollégiumból részt vett a IV. osztályból az előselejtezések alapján továbbjutott hét tanuló. Érdekes módon, a legesélyesebbnek tűnő magyar négy tanulót külön terembe osztották. Köztük Baka-Bálint Áron kisdiák a megye magyar nyelvű IV. osztályos tanulói közül a legnagyobb pontszámmal jutott a verseny utolsó szakaszába. A feladatokat kivételesen ebben a tanteremben csak román nyelven kapták meg. Amikor a magyar anyanyelvűek igényelték az őket megillető magyar nyelvű teszteket, a felügyelő tanár, Rosca Otilia erélyesen rájuk szólt: Ce-i? Nu stiti sa cititi romaneste? Miután a gyermekek beadták a teszteket, és kijöttek a teremből, az iskola folyosóján a kezükbe nyomtak egy magyar nyelvű tesztet, ezzel a kísérő szöveggel: Otthon ellenőrizzétek a mai munkátokat, és hasonlítsátok össze az eredményeket! A magyar iskola igazgatója, amikor erről tudomást szerzett, felkereste a bizottság elnökét, aki sajnálta a történteket, de már nem segíthetett. Ígéretet tett, hogy a felvigyázó pedagógust „elő fogják venni. ” (Netán egyesek meg is fogják dicsérni ezért a tettéért). A versenyről a magyar gyermekek keserű szájízzel jöttek el. Megkapták az első leckét az intoleranciából. /Popa Márta, igazgató: Lélekben és magyarságukban sértett kisdiákok. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./
2008. június 3.
Idén már nem lesz képességvizsga a nyolcadikosoknak. „Ugyanannyi gyenge tanuló jut be majd iskolánkba ezzel az új rendszerrel is, amikor kizárólag a médiák döntik el a bejutást, mint eddig, amikor képességvizsga szűrte meg a jelentkezőket” – mondta Tőkés Elek, a kolozsvári Báthory István Gimnázium igazgatója. Különleges helyzetben van a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium, ahol mindkét eljárást alkalmazzák a kilencedikesek kiválasztásánál: a reál osztályba való bejutás a számítógépes elosztási rendszerrel működik, a humán osztályba jutáshoz viszont, Popa Márta igazgatónő elmondása szerint, vallásteszten kell átmenniük a jelentkezőknek. Kevés a szakképzett munkás. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes elmondta, a kínálat hiánya miatt reális igény nincs a megyében a szakosztályokra. „Egy magyar tannyelvű szakközépiskola vagy szakmunkásképző létesítését minden évben megpróbáljuk a megyében, az egyházak bevonásával is, de ez mindeddig nem sikerült” – magyarázta. A szülők szerint a gyerek inkább végezzen egy jobb nevű elméleti líceumban, mintsem egy külvárosi román szakmunkásképzőben tanuljon. Székelyföldön és részben a Partiumban is jó arányban vannak jelen a magyar szakosztályok, de a szórványban egyelőre az is nagy gondot jelent, hogy a meglévő nyolcadikos tanulókat megtartsák a magyar tannyelvű kilencedik osztályokban. Szeben megyében egyetlen magyar kilencedik osztály indul, Szászmedgyesen, de az sem biztos, hogy a jelenlegi húszas létszámú nyolcadikból minden gyerek oda iratkozik. /A nyolcadikos tanulók idén először stresszmentesen léphetnek a líceum első osztályába. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./
2008. július 1.
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium Értesítője a 2006/2007-es tanévről jubileumi kiadás, mivel ebben a tanévben ünnepelték az iskola fennállásának 450 éves évfordulóját. Az értesítők sorozatában ez az első önálló kiadvány, mivel az eddigiek a székelykeresztúri Unitárius Gimnáziummal közösen jelentek meg. Az értesítőben Történelmi visszapillantás olvasható, továbbá a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájához kötődő írások is. /Máthé Ildikó magyartanár: Jubileumi évkönyv. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./
2008. július 10.
Demeter Szilárd, Tőkés László EP-képviselő sajtófőnöke pontosította, helyesbítette az Európai Szabad Szövetség (EFA) Marosvásárhelyen, július 2. és 4. között tartott kihelyezett frakcióüléséről közölt tudósításokat. Demeter Szilárd kifogásolta a Krónika tudósítását: Tőkés László püspök ugyanis pontosan ezt mondta: „Amikor II. János Pál pápával beszéltem a csángókérdésről 1991-ben, a Vatikánban, akkor részletesen előadtam ezt az ügyet. De – sajnos – a Vatikánnak van egy rossz politikája ebben az ügyben, fontosabb neki, hogy a románok között terjedjen a katolicizmus, mint az, hogy a magyar katolikusok megmaradjanak. S a Vatikán úgy könyveli el, hogy nő a katolikusok száma a románok között. Úgyhogy nagyon nehéz ezzel a politikával szembemenni. 1920, Trianon után jött létre a bukaresti katolikus érsekség, amely szintén románosítási politikát folytat. ” Korábban Tőkés László az Európai Parlamentben megvédte a Vatikánt bizonyos nemtelen támadásokkal szemben. /Demeter Szilárd, Tőkés László EP-képviselő sajtófőnöke: Torzított a krónikás tükör. = Krónika (Kolozsvár), júl. 10./
2008. augusztus 1.
El Pelé Ceferina Giménez Mallára, az egyetlen boldoggá avatott roma nemzetiségű szentre emlékeznek augusztus 1-jén mise keretében a marosvásárhelyi Hidegvölgyben. György Tibor plébános elmondta, hogy dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek jóváhagyásával a hidegvölgyi roma plébániaközösséget El Peléről nevezték el, arról a boldoggá avatott roma személyről, aki életét adta Jézus Krisztusért. El Pelét 1936. augusztus 2-án végezték ki egy katolikus pappal összebilincselve, akit védelmezni akart. II. János Pál pápa 1997-ben vértanúságáért Rómában sok ezer roma jelenlétében avatta boldoggá. A Hidegvölgyben 1964-től Léstyán Ferenc foglalkozott a romákkal, munkásságát tizennégy éven keresztül Pál atya folytatta, György Tibor pedig két éve tart szombatonként katekézist ebben a lakónegyedben. /(berekméri): A boldoggá avatott romára emlékeznek a hidegvölgyiek. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 1./
2008. augusztus 7.
Idén a moldvai csángók irányába kerekeznek a Pusztuló kövek nyomdokában elnevezésű biciklitúra résztvevői. A túrát Solymosi Zsolt, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium lelkésztanára és Szekernyés Réka, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum földrajz szakos tanára szervezi, idén ötödször. Az augusztus 26. –szeptember 6. között zajló túra során a harmincöt résztvevő diák és kísérő – közel 900 km-t biciklizik, miközben biológiai, földrajzi, történelmi, vallási ismereteket sajátít el. Útközben a túrázók megnézik a tordai vallásszabadság templomát, a gerendi kastélyt, a dombói, medgyesi és erzsébetvárosi templomokat, a Gagy menti falvakat, Firtosmartonost, az énlaki rovásírásos műemléktemplomot, a Tolvajos tetői kereszteket, az Úz völgyi világháborús temetőt és emlékművet, az ezer éves határt, a Rákóczi várat, a csángóvidéket és a gyimesfelsőloki csángó kollégiumot is. /D. I. : JZsUK bicatúra ötödször. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./
2008. augusztus 27.
Ötödik alkalommal indultak el kéthetes kerekpáros túrára a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai és tanárai. Ez alkalommal az ezeréves határig, a gyimesi csángókhoz látogatnak el, mintegy 1000 kilométeres táv megtételével. Visszafelé a Békási szoroson karikáznak át. Régi diákok is társulnak a csoporthoz. /Kopacz Eszter: Pusztuló kövek nyomdokában. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./
2008. szeptember 8.
Meghívta jövőre Romániába XVI. Benedek pápát Traian Basescu államfő, aki olaszországi látogatása során szeptember 6-án találkozott a pápával. A hivatalos ortodox egyházi meghívót a Szent Szinódusnak kell jóváhagynia. II. János Pál 1999-ben járt Romániában, a többségében ortodox hívők lakta országban. Az államfő köszönetet mondott a katolikus egyház fejének az Olaszországban élő román emigránsokkal szemben tanúsított bánásmódért. Basescu szeptember 7-én jelen volt a román ortodox egyház új római hivatalának felavatásán, ahol az európai román metropolita, Iosip Pop tartott ortodox szertartást. A L'Osservatore Romano szerint jelenleg 76 román ortodox plébánia működik Olaszországban. Basescu Rómában megbeszélést folytatott Giorgio Napolitano államfővel, és találkozott Silvio Berlusconi miniszterelnökkel is. /Basescu a pápánál. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./
2008. szeptember 9.
Kolozsváron a János Zsigmond Unitárius Kollégium, illetve a Brassai Sámuel Elméleti Líceum épületének tatarozását kezdték meg néhány napja, a polgármesteri hivatal homlokzat-felújító programjának keretében. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök elmondása a Tanügyminisztérium idén is jelentős összegeket fordított az iskolák korszerűsítésére és tatarozására, azonban az egyházi tulajdonban lévő iskolák ebből a támogatásból semmit sem kapnak. A püspök azt is elmondta, hogy az utóbbi nyolc évben sikerült bentlakást és diákétkezdét biztosítani a kollégium diákjai és egyetemi hallgatók számára. /Butyka Anna: Tatarozzák az unitárius kollégiumot. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./
2008. szeptember 12.
Ünnepélyes keretek között avatták fel szeptember 11-én Kolozsváron a János Zsigmond Unitárius Kollégium alagsorában kiépített diákétkezdét. A magyarországi, romániai, egyesült államokbeli, illetve egyházi és egyéb támogatásoknak köszönhetően elkészített menza építési munkálatai nemrég fejeződtek be. „Egyháztörténetünk igen jelentős napjára virradtunk ma” – kezdte beszédét Szabó Árpád unitárius püspök az iskola étkezdéjének avatóünnepségén. 2001-ben sikerült felavatni a kollégium északi, míg 2003-ban a déli szárnyát, most pedig a diákétkezdét. Gémesi Ferenc szakállamtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a szórványosodás kérdése egyre nagyobb kihívást jelent, és a magyar kormány ebben segítséget kíván nyújtani. Markó Béla, az RMDSZ elnöke beszédében azt hangsúlyozta: Erdélyben az építő embernek nemcsak téglára, kőre és pénzre van szüksége, hanem bátorságra, képzelőerőre és hitre is. /Papp Annamária: Korszerű étkezdével nyitja az új tanévet az unitárius kollégium. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./
2008. szeptember 13.
Az otthon fogalma átlényegül, amikor 35 fiatal két héten keresztül a bicikli nyergét, az ország ezer kilométerét és sátortábort, karavánt, tábortűz fényét választja otthonául. Ötödik alkalommal hívja Solymosi Zsolt tanár Szekernyés Réka kollégájával a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjait kerékpártúrára, bicatúrára, ahogy mondják. Tizenéveseknek napi 70-80 kilométert letekerni nem kis erőfeszítést igényel. Az út során napi a blog-bejegyzések (http://bicajzsuk.blogspot.com) sem maradnak el. /Solymosi Zsolt: Bicatúra, és valami sokkal több... = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./
2008. október 23.
Nyolc aradi elemi iskolás tanuló vett részt a múlt hét végén Magyarországon, a Lakitelek Népfőiskola, az Apáczai Kiadó és a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete által szervezett helyesírási versenyen, és csapatban, illetve egyéniben is egy-egy második helyet szereztek. Az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport elemistái ezen a hétvégén a kolozsvári testvériskola, a János Zsigmond Unitárius Kollégium által szervezett „Most szólj, rigó!” című szavalóversenyen vesznek részt. November 15-én és 16-án a lakitelki Ifjúsági ki mit tud?-on szerepelnek a Csiky és az aradi Neuman Fivérek Általános Iskola diákjai. /Pataky Lehel Zsolt: Helyesírásból jeleskedtek. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 23./
2008. november 20.
A parlamenti választások miatt több hetet várathat magára a sikeres versenyvizsga révén elfoglalt iskolaigazgatói és aligazgatói kinevezések minisztériumi megerősítése. A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség összesen hetven igazgatói és aligazgatói állást hirdetett meg, ebből 57-et sikeresen elfoglaltak. Az üresen maradt 13 közoktatási intézményvezetői helyet ideiglenesen kinevezett személyekkel töltik be. A mandátumok négy évre szólnak. Kolozsváron Popa Márta, a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója, Káptalan Erna, a Báthory István Elméleti Líceum aligazgatója és Wanek Judit, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum aligazgatója vette sikeresen az akadályokat, s jutottak újabb négyéves mandátumhoz. Vörös Alpár fizikatanár, aki Wolf Rudolf hirtelen bekövetkezett halála óta tölti be az Apáczai-líceum ideiglenes igazgatói tisztségét, most sikeresen versenyvizsgázott. Hasonló helyzetben van Iszlai Enikő magyartanár, aki április végétől töltötte be a Brassai Sámuel Elméleti Líceum aligazgatói tisztségét, sikeres versenyvizsgája négyéves mandátumot jelent. „Az iskola vezető tanácsa felterjeszti a minisztériumba a kinevezésemhez szükséges kérést, remélhetőleg pár héten belül megjön a szaktárca jóváhagyása is, s ezután elkezdhetem négyéves igazgatói mandátumomat” – nyilatkozta Vörös Alpár, aki az egyetem elvégzése óta, 1997-től folyamatosan az Apáczai-líceumban tanít. Az Apáczainak jelenleg 580 tanulója van. /N. -H. D. : Minisztériumi jóváhagyásra várnak az iskolavezetők. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./
2008. december 3.
Fennállásának ezredik évfordulóját ünnepli 2009-ben a Gyulafehérvári Katolikus Főegyházmegye. Az egy éven át tartó ünnepségsorozat megnyitó eseménye a csíksomlyói zarándokhelyen volt, 2008. szeptember 13-án a kegytemplom előtti kertben, ahol szabadtéri szentmisét mutattak be. A záró ünnepség 2009. szeptember 29-én lesz Gyulafehérváron. November 27–28-án Kolozsváron tartották meg a „Teológiai Napok”-at. Oláh János, a Hittudományi Teológia rektora hangsúlyozta, hogy az intézet biztosítani tudja a történelmi hátteret a konferencia megrendezésére. Dr. Jakubinyi György érsek beszéde után dr. Marton József nagyprépost, egyháztörténész-professzor az Erdélyi Egyházmegye ezer évének történetét ismertette. Igazi erdélyi történelem tárult fel. Kiindulási pontként a gyulák székhelye szerepelt, amely később kiváló központnak bizonyult Szent István király számára, aki megalapította az egyházmegyét. 1991. aug. 5-én II. János Pál pápa az egyházmegyét önálló érsekségi rangra emelte. Felavatták az új könyvtárat. Oláh János rektor pontosított: nem a könyvtár maga lett új, hanem a terem és a mutatós, faragott tölgyfa szekrények, amelyek befogadták a könyveket, jelentik az igazi újdonságot. A könyvtár felszerelését adományaival egy hollandiai alapítvány, valamint a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem biztosította. Az olvasóterem megfelelő tanulási feltételeket és méltó keretet teremt a könyvtárnak. Veres Annamária könyvtáros sokat dolgozott, hogy idejében elkészüljenek a könyvek átrendezésével. A megnyitót könyvbemutatók sora követte. Többek között a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának tanárai mutatták be munkáikat. A sort dr. Jakubinyi György érsek nyitotta meg. Dr. Marton József néhai Márton Áron püspök írásait és beszédeit dolgozta fel. Szász János pénzügyi igazgató a Gyulafehérvári Püspöki Palota régészeti feltárásáról mutatott be egy kötetet a szerző távolléte miatt. Ezt követően dr. Jitianu Liviu, a BBTE Római Katolikus Teológia Karának tanára, dr. Zamfir Korinna, dr. Holló László, dr. Nóda Mózes, dr. Diósi Dávid, dr. Kovács Zsolt, dr. Vik János és dr. Tamási Zsolt mutatták be könyveiket. A tudományos előadások során dr. Jakubinyi György érsek Szentek Erdélyben címmel beszélt, erről könyvet is írt. Szent Pongrácz István, aki Alvincen született, a főegyházmegye első, hivatalosan szentté avatott személye. Érdekes előadások következtek pl. Szent Erzsébet kultuszáról Vízkeleti András, a Magyar Tudományos Akadémia tagja részéről. Ferenczi Sándor az erdélyi római katolikus papságról, Ecsedy Judit az erdélyi könyvkultúráról beszélt. Dr. Nicolae Bocsan, a BBTE rektor-helyettese az erdélyi görög-katolikus főpapoknak az I. Vatikáni Zsinaton kifejtett tevékenységéről értekezett. Előadást tartott többek között dr. Táncos Vilmos, dr. Buzogány Dezső és dr. Gábor Csilla. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./
2008. december 17.
A múlt héten Budapesten bemutatták Magyar nemzetstratégia című kötetet, a Pukovics Gábor életre hívta Magyar Konzervatív Alapítvány gondozásában. A könyv a mai válságból keresi a kiutat közel három tucat magyar gondolkodó segítségével. A szerzők között van Andrásfalvy Bertalan, Bogár László, Borbély Imre, Drábik János, Duray Miklós, Fekete Gyula, Hegedüs Lóránt, Jankovics Marcell, Kondor Katalin, Papp Lajos, Varga Domokos György, Vass Csaba és Zétényi Zsolt. A könyvbemutatón Bogár László beszélt a korunk legnagyobb problémájáról, a globalizáció erős terjedéséről, s arról, hogy a liberális demokrácia aligha képes megoldani a válságot. A szerzők leszámoltak a húsz évvel ezelőtti illúzióikkal. A „békés” rendszerváltozás, az alkotmány toldozása-foldozása a letűnt rendszer rehabilitációját és a szocialista elit önátmentését szolgálta. Bogár szerint „a történelmi feladat a nemzeti és a szociális értékek új szintézise, amely hangsúlyozottan elhatárolódik a pusztító liberalizmustól, amely II. János Pál pápa szerint nem más, mint a „halál kultúrája. ” A nemzetépítő állam csak úgy valósulhat meg, ha az esélyegyenlőség megteremtésére törekszik. A magyar kormány olyan jogi környezetet teremt, melyben a multik extraprofitra tesznek szert adókedvezmények és állami támogatások révén, a magyar vállalkozások pedig tömegével mennek tönkre. /Borbély Zsolt Attila Magyar nemzetstratégia. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 17./
2009. január 8.
Megjelent a kolozsvári Unitárius Kollégium 2007/2008-as évkönyve, felépítésében követi az előző évkönyvek hagyományát. A Felházi Ágnes képzőművész tervezte fedőlap és az első oldalon olvasható Ajánlás ünnepélyessé teszi ezt a kiadványt, ugyanis az iskola fennállásának 450. évfordulójára készült. A kollégium munkaközössége elismerése jeléül dr. Szabó Árpád püspöknek ajánlotta a kötetet, nyugdíjba vonulása alkalmából. Az évkönyvben megtalálhatók az osztálynevelői, tanítói, tanári beszámolók, valamint a Balázs Ferenc Oktatási Tanácsadó Központ munkatársainak beszámolója is. Az évkönyv utolsó fejezete a tanárok és a diákok írásaiból közöl válogatást, amelyek már megjelentek az iskola diáklapjában, a Cipóban, a Szabadság mellékletében, a Bonifáczban vagy a szülők hírlapjában, a Kenyérben. /Máthé Ildikó, magyartanár: Megjelent a János Zsigmond Unitárius Kollégium Évkönyve. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./
2009. január 20.
Néhány városban már kezdetét vette a magyar kultúra napjának megünneplése. A határokon átívelő kulturális rendezvények január 22-én tetőződnek. Székelyudvarhelyen január 19-én a magyar kultúra napja alkalmából négy napos rendezvénysorozat vette kezdetét. Buzogány Árpád szervező elmondta: jelenlegi formájában hat éve szervezik ezt az ünnepségsorozatot. Történelmünk képei madártávlatból címmel szemelvényeket mutattak be a Haáz Rezső Múzeum időszakos kiállítótermében az európai és magyarországi régészeti légifotózás történetéből. Január 20-án a Démonok és asszonyok című képzőművészeti kiállítás nyílik Incze Ferenc munkáiból a Haáz Rezső Múzeum képtárában. Az Udvarhelyszéki Cimborák rendez kiállítást gyermekek alkotásaiból a Művelődési Ház előcsarnokában, este az Udvarhelyi Néptáncműhely mutatja be Regősök című előadását. Az Erdélyi Unitárius Egyház és a Communitas Alapítvány január 21-én rendez ünnepi hangversenyt Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. A kincses városban az Interkulturali-THÉ Műhely, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság szervez a fiatalságról szóló napot január 22-én. Sepsiszentgyörgyön előadásra, valamint az azt követő koncertre várják az érdeklődőket a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termébe. Csíkszeredában az ünnepséget január 22-én és 23-án a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Kájoni János Megyei Könyvtár szervezi. A Csíki Székely Múzeumban a kulturális központ 16. fotótáborának anyagát bemutató kiállítás nyílik, bemutatják a marosvásárhelyi Bálint Zsigmond fotóművész albumát is. Szatmárcsekén is rendezvénnyel kezdődött a magyar kultúra napja országos rendezvénysorozata Magyarországon. /Bágyi Bencze Jakab, Darvas: A Magyar Kultúra Napja(i). = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./ A román kultúra napja és a magyar kultúra napja között csupán egy hét különbség van – az előbbit január 15-én, utóbbit 22-én ünneplik –, ezért a Magyar és Román Fotóművészek Nemzetközi Szalonja és a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub szervezésében immár harmadik alkalommal ünneplik ezt közös kiállítással a román és a magyar alkotók. A nemzetközi fotószalon fővédnöke Sólyom László magyar és Traian Basescu román államfő. A képeket négy helyen állítják ki: a nagyváradi Foto Art Galériában, a Budapesti Román Kulturális Intézetben, az Egyetemi Könyvtár előcsarnokában és a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetben. Csíkszeredában fellép a Sebő Együttes, a Kájoni János Megyei Könyvtárban pedig magyar irodalmi és kulturális folyóiratokat mutatnak be. Gyergyószentmiklóson Beder Ilona Lélekföld című könyvét mutatják be, a szerző munkásságát és a könyvet Rokaly József nyugdíjas történelemtanár méltatja, majd a színházteremben átadják a Gyergyói Magyar Kultúráért kitüntetést. A kolozsvári rendezvénysorozatot a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán Egyed Emese nyitja meg, majd Aha, die Ungarn címmel magyarokról szóló német nyelvű anekdotákat adnak elő a német tanszék tanárai és diákjai. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában két budapesti szakember, Simoncsics Péter nyelvész Teátrista teátrum nélkül avagy Csokonai Vitéz Mihály ’fekete komédiája’, a Karnyóné és a két szeleburdiak címmel, Arany Zsuzsanna irodalomtörténész pedig Kosztolányi Dezső kórházi jegyzetei címmel tart előadást. A Farkas utcai Egyetemiek házában magyar népballadákat, egy Andersen-mesefeldolgozást kórusműveket és Chopin f-moll fantáziáját hallgathatják meg az érdeklődők. Marosvásárhelyen a debreceni Déri Múzeum Múltunk a kutak tükrében című vendégtárlatát nyitják meg. Január 22-én a Maros Művészegyüttes Sodrásban című műsorát mutatja be, majd Meister Éva színművésznő Csöndes kiáltvány a vesztesekért című verses-zenés pódiumműsorát láthatja a közönség. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata Boér Ferenc színművész Ady-estjével tiszteleg az évforduló előtt. 2001 óta közösen ünnepli a magyar kultúrát Nagyvárad és Berettyóújfalu. Magyar Nobel-díjasokról tart előadást Palló Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese Sepsiszentgyörgyön, majd Bartók- és Brahms-művekkel lép fel a marosvásárhelyi Tiberius kvartett. Szatmárnémetiben az Ady Endre Társaság szervezésében rendezvénysorozattal emlékeztek a Himnusz születésének évfordulójára. /Rendezvények a Hymnus születésnapjára. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./
2009. február 13.
Február 12-én Kolozsváron a Szent Mihály-templomban ünnepi szentmisével emlékeztek Márton Áron püspökké szentelésének hetvenedik évfordulójára. Boér Ferenc színművész egy Bajor Andor-írást s egy ferences nővér által írt verset olvasott fel, majd Kovács Sándor főesperes köszöntötte az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit, Szilágyi Mátyás, kolozsvári magyar főkonzult, papokat, hitoktatókat, politikusokat. „Ha a csaknem hét évszázados templom falai beszélni tudnának, büszkén számolhatnának be a hetven évvel ezelőtti püspökszentelésről” emlékeztetett a főesperes. A Jakubinyi György érsek által celebrált mise folyamán kifejtette: Márton Áron igazi jellemzését II. János Pál adta meg, amikor 1980-ban elfogadta Márton Áron lemondását, Istennek talpig becsületes szolgájának nevezte. Úgy tervezték, hogy az ünnepi megemlékezés alkalmával felavatják a Márton Áron-szobrot, de ez nem történt meg. „Remélhetőleg két-három héten belül megtörténik a szoboravatás is. Erre most azért nem kerülhetett sor, mivel a szobor jelen pillanatban még Budapesten van. Jakubinyi György érsekkel is egyeztetnünk kell az avatást illetően, hiszen ő lesz az, aki felszenteli a szobrot. Amióta elfoglaltam a főesperesi tisztséget, kétszer beszéltem Emil Boc egykori polgármesterrel, aki nem viszonyult ellenségesen ehhez az ügyhöz” nyilatkozta Kovács Sándor főesperes. A Szent Mihály-plébánia 2001-ben írta ki a versenytárgyalást a szobor elkészítésére. Ezt Bocskay Vince szovátai szobrászművész nyerte meg, aki 2002-ben fogott neki a munkának, szobor agyagmintája csak 2005-ben került Magyarországra, a karcagi öntödébe. A szobor magassága közel három méter, súlya hétszáz kilogramm körüli. A szobor felállítására vonatkozó építkezési engedély megadása éveken át húzódott, míg idén januárban László Attila alpolgármester aláírta a kérdéses dokumentumot. /Márton Áron püspökre emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./
2009. február 20.
Tempfli József leköszönő nagyváradi római katolikus megyés püspök a vele készült interjúban elmondta, az ötvenes években Románia egy Rómától független katolikus egyházat akart létre hozni. Tempfli József ebben nem akart rész venni. Apját német származása miatt deportálták Oroszországba, anyja kuláklistán szerepelt. Éheztek, puliszkát ettek. Egy lehetőséget látott arra, hogy segítse a családot: akkoriban vezették be az orosz nyelv oktatását, de nem nagyon akadt, aki tanítsa. Tempfli József megtanulta az orosz nyelvet, levizsgázott, így oroszt taníthatott. 1990-ben lett püspök. Szent László király a példaképe. Ahogy ő vizet fakasztott, hogy a vitézei győzzenek a csatában, Tempfli József a fél évszázados kommunista, ateista hatalom révén pogánnyá, a vallás ellenségévé tett lelkeket akarta nemesíteni. A cél az, hogy ne lássunk senkiben ellenséget, vallja. Az elmúlt 19 év alatt tucatnyi értékes épületet sikerült visszaszereznie, köztük a püspöki palotát, 5000 hektár erdőt, 200 hektár szántót. Még van rengeteg, amit vissza kell igényelni. Aradon van egy szép ház a főtéren, 30 lakással. Visszakérték, de a polgármesteri hivatal eladta azoknak, akik benne laknak. A püspökség beperelte őket, ezért kénytelenek voltak visszaadni a vételárat. Ismét pereskedniük kellett. Nagyváradon is van több épület, azokat sem adták vissza. Az a gond, hogy ha visszaadott épületeket tönkretették, rengeteget kell költeniük rájuk. A hívek száma évente 500 fővel csökken. „Sajnos a híveink egy részének nincs keresztény lelkiismerete, mert ha lenne, nem engedné meg magának, hogy a saját gyermekét meggyilkolja. Az abortusz gyilkosság, azt nem lehet kimagyarázni” – hangsúlyozta a püspök. Az egyház nem a liberalizmus ellen van, a probléma a kozmopolitizmus, a világfiság. Ha valaki kozmopolita, annak se hite, se nemzetiségtudata nincs, vallja. Az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának legutóbbi ülésén felmerült, hogy befutó helyet szánnának Tempfli Józsefnek a júniusi európai parlamenti választáson. Hivatalosan neki még nem szóltak. „Ha felkérnének, akkor meg kellene kérdezzem a pápát, nem kifogásolja-e. Ha Róma hozzájárul, és megfelelek a feltételeknek, akkor vállalnám, hogy lássa még valami hasznomat a társadalom” – mondta. Tempfli József /sz. Csanálos, 1931. ápr. 9./ 1950 és 1956 között Szentjobbon tanított. Teológiai tanulmányait 1956-ban kezdte a gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolán. 1962. május 31-én szentelte pappá Márton Áron püspök. 1990. március 4-én nevezte ki püspökké II. János Pál pápa, s ugyanazon év április 26-án szentelte fel Paskai László bíboros. /Pengő Zoltán: Csak az öreg, aki várja a halált. Beszélgetés Tempfli József leköszönő nagyváradi római katolikus megyés püspökkel. = Krónika (Kolozsvár), febr. 20./
2009. február 28.
„Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni, és amennyire segítségükre tudok lenni, leszek és terhüket vállaimra venni igyekszem” – ígérte püspökké szentelésének napján Márton Áron. Február 12-én hetven éve annak, hogy Márton Áront püspökké szentelték a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Az évforduló tiszteletére február 28-án Kolozsváron, a 660 éves plébániatemplom kertjében felavatják és megszentelik Bocskai Vince szobrászművésznek a püspökről készült alkotását. A Szabadság napilap több írással állított emléket Márton Áronnak. /”Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni” Márton Áron püspök szobrát leplezik le ma a templomkertben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ a/ Márton Áron az erdélyi magyarság talán egyetlen olyan alakja, akire egyöntetűen felnéz mindenki. Márton Áron /Csíkszentdomokos, 1896. aug. 28. – Gyulafehérvár, 1980. szept. 29./ mélyen vallásos földműves család gyerekeként született. A Trianon utáni években munkát keresett Brassóban, majd a papi szemináriumba jelentkezett. A gyulafehérvári tanári jellemzés szerint Márton Áron „Világos fő, tartalmas lélek, gerinces jellem. ” 1932-ben került Kolozsvárra, mint egyetemi, ifjúsági lelkipásztor, a Katolikus Népszövetség igazgatója, majd a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánosa. A kisebbségek iskoláit veszélyeztető Anghelescu-törvények hatására Az Erdélyi Iskola néven népnevelő és kulturális, politikamentes folyóiratot indított. 1938 karácsonyán XI. Pius pápa a 42 éves Márton Áront kinevezte a megüresedett gyulafehérvári püspöki székbe. Jelmondata: Non recuso laborem – nem vonakodom a munkától. 1940-ben Gyulafehérváron maradt, a Dél-Erdélyben élő hívei mellett, mert vallotta: „Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk… Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat”. 1944-ben akkor érkezett Kolozsvárra, amikor elkezdődtek a zsidóellenes intézkedések. Május 18-án a Szent Mihály-templomban jelentette ki: „Aki felebarátja ellen vét, veszélyezteti a kereszténység kétezer éves munkájának nagy eredményét, az emberek testvériségének gondolatát…” A kommunista diktatúra visszaélései ellen többféleképpen küzdött. Körlevélben tiltakozott a görög katolikusoknak az ortodoxiába való beolvasztása ellen. Papjainak és híveinek megtiltotta, hogy részt vegyenek a kommunista párt gyűlésein. Megpróbálták a püspököt lejáratni, tekintélyét megtörni. 1949. június 21-én letartóztatták. Ellene fordították 1944-es tevékenységét, amikor azért érvelt, hogy a párizsi béketárgyalásokon ne ismétlődjön meg Trianon igazságtalansága. Hazaárulással vádolták és 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Fogolyként is apostol volt. 1955-ben szabadlábra helyezték, azonnal átvette az egyházmegye irányítását. Nagylelkűen megbocsátott a békepapi mozgalomban résztvevőknek, visszaállította az egyház egységét. Két évig szabadon mozoghatott, azután házi őrizetre kényszerítették. Csak a székesegyházba mehetett át. Minden elképzelhető módon megpróbálták ellehetetleníteni, lejáratni, de tisztelete egyre nőtt. Lehallgatták, kutyáit megmérgezték, megpróbálták rávenni, hogy a házi őrizet feloldása fejében kössön kompromisszumot, de hajthatatlan maradt. 1967-ben is csak úgy fogadta el, hogy részt vesz a Franz König bíboros látogatásával fémjelzett ortodox állami ünnepségeken, ha „feltétel nélkül feloldják a házi őrizet alól; cenzúra nélkül érintkezhet a Szentszékkel, külfölddel, a papokkal és a hívekkel; körleveleket adhat ki cenzúra nélkül; biztosítják a hitoktatás szabadságát, és az ordináriusi jurisdikciót a kormány nem korlátozza”. Ezek után szabadon mozoghatott, három alkalommal Rómába is eljutott, bérmaútjai pedig Erdélyszerte diadalmenetté váltak. 1968-ban Ceausescu államfői fogadásra rendelte az egyházfőket, Márton Áront pedig maga mellé ültette. Erről szóló jegyzetében megemlékezik arról a pillanatról, amikor a diktátor beszéde után jött a kötelező taps: „A többiek helyeselték s tapsoltak, s mivel nem csatlakoztam az örvendezőkhöz, az Elnök Úr kérdően nézett rám, de nem szóltam semmit. Gondoltam megvárom, amíg többet tudok. ” A hetvenes években fokozatosan gyengült, romlott az egészségi állapota. II. János Pál pápa 1980-ban felmentette az egyházmegye kormányzása alól. Ugyanabban az évben elhunyt. A már életében szentnek tartott püspök szentté avatási pere 1992-ben kezdődött el. b/ 1944. november 14-én Márton Áron római katolikus püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke és Nagy Ferenc református püspök-helyettes levelet írt Constantin Sanatescu miniszterelnökhöz az erdélyi magyarság sérelmeiről. „A Romániában élő magyarság – kezdve az 1918-as gyulafehérvári határozatokon – többször kapott ígéretet, hogy az ország többi állampolgárával egyenlő állampolgárként fog kezeltetni. Ezeknek az ígéreteknek a beváltására, sajnos a gyakorlatban nem került sor. Ellenkezőleg: a magyarság mind politikai jogaiban, mind gazdasági és kulturális téren olyan korlátozásokat szenvedett el, amelyek következtében élete fokozatosan egyre nehezebb lett, 1940 óta pedig, az Antonescu-diktatúra évei alatt elviselhetetlenné súlyosodott. ” Ezeknek a rendelkezéseknek „egész sorozata ma is teljes érvényben van, sőt augusztus 23-a óta újabb diszkriminatív – bizalmas és sehol közzé nem tett – rendeletekkel gyarapodott. ” A levélben felsorolták a magyarság sérelmeit. Kérték a kormányt, hogy vizsgálják meg a magyarság helyzetét és a sérelmek orvoslására foganatosítanak intézkedéseket. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ c/ Már 1945-ben felmerült Márton Áron politikai szerepvállalásának a szorgalmazása. A politikai színtéren való nyílt szerepvállalást a püspök visszautasította, egyházi hivatalával nem tartotta összeegyeztethetőnek. Körleveleiben, a szószékről elhangzott beszédeiben már 1945 elejétől elítélte a véleményszabadság korlátozását, a kierőszakolt tekintélyt. Abban reménykedett, hogy az első világháborút lezáró békeszerződésektől eltérően az új béketerveket az igazságosság és méltányosság elvére fogják alapozni. A marosvásárhelyi gyűlésen az Magyar Népi Szövetség vezetői 1945. november 18-án egy olyan politikai nyilatkozat elfogadását erőszakolták ki, amelyben az MNSZ az erdélyi magyarság nevében lényegében lemondott a határkiigazításáról. „Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés, hanem a demokrácia megerősödésének, a nemzeti jogegyenlőség tényleges megvalósításának, a határok feloldásának kérdése. ” Márton Áron a román miniszterelnökhöz, Petru Grozához 1946 januárjában intézett levelében (a levelet megküldte az MNSZ vezetőségének is) tiltakozását fejezte ki az MNSZ marosvásárhelyi nyilatkozatával szemben. Meglátása szerint ez a nyilatkozat nem tükrözte az erdélyi magyarság álláspontját. „Erdély kérdését ma nem lehet önmagában külön nézni, hanem a megoldás módozatait az érdekelt nemzetek, sőt Európa jogos igényeinek összeegyeztetésében kell keresni. […] Isten magyarnak teremtett s természetesen fajtestvéreimnek sorsa és sorsának alakulása miatt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem. A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, melyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt. ” – olvasható a püspök levelében. Márton Áron társaival 1946. április 29-én memorandummal fordult a magyar kormányhoz, amelyben a magyarság nevében kifejezték, hogy az erdélyi magyarság „saját államban, saját fajtestvéreivel együtt, saját életfelfogása szerint kíván élni. ” Egyúttal felkérték Teleki Gézát, a volt miniszterelnök Teleki Pál fiát, hogy a béketárgyalásokon képviselje az erdélyi magyarságot. A memorandum nem került a párizsi béketárgyalások asztalára. /Nagy Mihály történész: Márton Áron és az erdélyi határkérdés. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./
2009. március 8.
Dr. Jakab Antal /1909-1993/ püspök a kettős kisebbségi sorsba került erdélyi ember minden megaláztatását és küzdelmét átélte. Tanulóévei alatt meg kellett tapasztalnia a román iskolapolitika diszkrimináló megaláztatásait. Fiatal papként átélte a gazdasági válságot, egyházmegyéje és szülőföldje kettészakadását, a második világháborút, az azzal együtt járó nyomorúságot. A kommunista diktatúra idején letartóztatták, tizenhárom évig volt börtönben. Amikor legfelelősségteljesebb beosztásokba került (teológiai tanár, segédpüspök és megyéspüspök), megrokkant egészséggel, de annál nagyobb lelkesedéssel vitte keresztjét. Jakab Antal száz évvel ezelőtt, 1909. március 13-án a Gyergyói-medence kis falujában, Kilyénfalván született. Dr. Jakab Antal 1944-1945-ben főesperesi kinevezést kapott Gyergyószentmiklósra. 1945-ben Márton Áron püspök ismét Kolozsvárra küldte, 1946-ban pedig megbízta a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán az egyháztörténelem tanításával. Dr. Jakab Antal a püspöki helynökök letartóztatása után lett az egyházmegye vezetője 1951-ben. Fellépése révén a gyulafehérvári egyházmegye megmaradt a Róma-hű vonalon. 1951-ben tartóztatták le, tizenhárom évet raboskodott Románia hírhedt börtöneiben. 1967-ben Márton Áron kinevezte őt a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola erkölcstan és egyházjog katedrájára. Márton Áron Jakab Antalt jelölte ki segédpüspökének. Jakab Antalt II. János Pál pápa 1980. április 2-án nevezte ki gyulafehérvári megyéspüspökké, amely felelősségteljes főpásztori munkát 1990-ig végezte. /Marton József: Száz éve született dr. Jakab Antal püspök. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 8./