Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
János (János Zsigmond) /magyar király, erdélyi fejedelem/, II.
565 tétel
2009. április 27.
Április 25-én Kolozsváron a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban tartották meg a IX. Atlantisz Harangoz országos versmondó vetélkedőt. Az ünnepélyes megnyitón Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, valamint Szilágyi Mátyás főkonzul köszöntötte a fiatalokat. /S. K. : Versben lázadó fiatal értékek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 27./
2009. május 3.
A második világháború végén és az 1956-os forradalom leverését követően Magyarországról százezrek mentek külföldre. A menekülők között különböző felekezetű papok is voltak, akik lelki táplálékot nyújtottak a hontalanná váltaknak, felekezeti közösségekbe szervezték a híveket. Több mint egy évszázadra vezethető a meg-megújuló kivándorlás. Ruzsa Jenő evangélikus lelkész Kanadai magyarság című könyve (1940), Török István Katolikus magyarok Észak-Amerikában (1978), valamint P. Miklósházy Attila SJ ny. püspöknek A tengerentúli emigráns magyar katolikus egyházi közösségek története Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában (2008) című monografikus feldolgozása jelzi, hogy az új hazában letelepedők megőrizték hitüket, magyarságukat, hagyományaikat. A különböző közösségek életének már megjelentek monografikus feldolgozásai, emlékiratok is napvilágot láttak. Az egyháztörténeti feldolgozása irányba tett jelentős lépés Cserháti Ferenc püspök könyve: Az egyház és az emigránsok. Vatikáni megbízottak a külföldi magyar lelkipásztori szolgálatban (1945–2006) /Szent István Társulat, Budapest, 2009/ húszéves gyűjtőmunka gyümölcse. Cserháti Ferenc, a Kárpát-medencén kívül élő római katolikus magyarság püspöke, a Münchenben megjelenő Életünk főszerkesztője immár több könyvvel – Hitébresztő, Ünnepszemle, Szívélyes lelkipásztori üdvözlettel, Az egyházzal vagy nélküle, Szentlecke–kísérő – jelentkezett. Az 1984-ben rendszeresített Értesítő szerkesztésében szerzett tapasztalatát kamatoztatja immár több mint egy évtizede az Életünk főszerkesztőjeként. Cserháti a müncheni közösség történetét feldolgozó kismonográfia – Magyar Katolikus Misszió. Jubileumi Értesítő (1988) – kiadásakor határozta el Nyugat-Európa magyar katolikus hitélete történetének megírását. XVI. Benedek pápa Cserháti Ferenc személyében nem csak püspököt – immár a harmadikat – adta a világban szétszórt katolikus magyarságnak. Esztergomi segédpüspökké való kinevezésével intézményesítve is visszacsatolta őket az anyaegyház nagy családjába. Cserháti most megjelent könyve kronologikus sorrendben követi nyomon az eseményeket 1945-től. A lelkipásztori szolgálat koordinálására jött létre az Európai Magyar Papi Szenátus, az Európai Magyar Papi Konferencia. Az ifjúság nevelésére hozták létre a Burg Kastl-i magyar gimnáziumot, az egyetemisták és főiskolások müncheni kollégiumát, a Paulinumot, az európai cserkészmozgalmat; a lelkészeket tömörítő Papi Egységet, az Actio Catholica mozgalmat, a Pax Romana magyar tagozatát, a Mindszenty Alapítványt. A különböző országokban és földrészeken szétszóródott katolikus magyarság egyházi életének rendezésében kiemelkedő szerepe volt az 1971-ben Nyugatra kényszerült Mindszenty József prímásnak, aki négy éven át fáradhatatlanul munkálkodott az emigráció lelkipásztori szolgálatában. Már 1971 végén arra kérte a Vatikánt, hogy „a mintegy másfél milliónyi külföldön élő magyar katolikus számára segédpüspököket nevezzenek ki”. 1983-ban II. János Pál pápa dr. Irányi László piaristát kinevezte címzetes püspökké és megbízta a nyugati világban szétszórt magyar katolikusok lelki gondozásával. Halála után dr. Miklósházy Attila SJ jezsuita szerzetes, címzetes püspök lett az utóda. P. Szőke János szalézi szerzetes 1984-től töltötte be ezt a tisztséget. Utóda, 1996-tól Cserháti Ferenc müncheni magyar plébános lett. 2002-től a Német Püspöki Konferencia szintén őt nevezte ki németországi magyar főlelkésszé. /Máriás József: Az egyház és az emigránsok. Vatikáni megbízottak a külföldi magyar lelkipásztori szolgálatban (1945–2006). = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 3./
2009. május 4.
Nagy sikerrel rajtolt az első Unite2Night Fest Kolozsváron a János Zsigmond Unitárius Kollégium és az Erdélyi Unitárius Webrádió szervezésében. Az április 25-én induló rockzenei fesztivál lényege fellépési lehetőséget biztosítani minőségi alternatív rockzenét játszó fiataloknak/diákzenekaroknak. /Solymosi Zsolt, szervező: Unite2Night Fesztivál az unitárius kollégium udvarán. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./
2009. május 14.
Az amerikai Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány idén Tőkés Lászlót tünteti ki a Truman-Reagan Szabadságéremmel, értesítette a püspököt levélben Lee Edwards, az alapítvány elnöke. A Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány nonprofit szervezet, amelyet az amerikai törvényhozás 1993-ban hozott létre, hogy Washingtonban emlékhelyet létesítsen a kommunista diktatúrák több mint százmillió áldozatának. Tőkés László „rendületlenül támogatja a szabadságot és a demokráciát szerte a világon, és kulcsszerepe volt abban, hogy Romániában 1989-ben véget ért a kommunizmus. ” – áll abban a levélben, amelyben meghívják az erdélyi magyarok európai képviselőjét a Washingtonban, június 16-án sorra kerülő díjátadásra. Tőkés László köszönőlevelében úgy ítéli, hogy a neki juttatott kitüntetés „elismerés és bátorítás mindazok számára, akik – Temesvár szellemében – soha nem adták fel a harcot a valódi demokráciáért és szabadságért szülőföldemen. Ugyanakkor felidézi annak a sok száz mártírnak az áldott emlékét, akiket az 1989. decemberi felkelés és forradalom idején mészároltak le Romániában. ” Ezideig többek között Václav Havel, Lech Walesa és II. János Pál pápa, Joseph részesült a magas kitüntetésben. Magyar részről 2007-ben Horváth János, a Fidesz országgyűlési képviselője, azelőtt pedig 2002-ben pedig Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nyerte el a díjat. /Idén Tőkés László kapja a Truman-Reagan Szabadságérmet Washingtonban. = Krónika (Kolozsvár), máj. 14./
2009. június 1.
Több százezer ember gyűlt össze a Csíkszereda melletti két Somlyó-hegy oldalán és a köztük lévő „nyeregben”, hogy részt vegyen a hagyományos pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklaton. A magyarság képviselői a tengerentúlról, a Kárpát-medencéből, magyarországi városokból, Erdély településeiről, Európa más részeiből jöttek el Csíksomlyóra. A moldvai csángók is nagy számban voltak jelen, tiszteletükre az idén is rendeztek külön csángó misét. Mint minden esztendőben, ezúttal is mindenki zarándokként volt jelen, a politikusok is ebben a minőségükben, nem pedig pártjuk, szervezetük képviseletében érkeztek. A mostani búcsú egybeesik a gyulafehérvári püspökség alapításának ezredik, illetve a ferences rend fennállásának 800. évfordulójával. Az összegyűlteket a ferences rendtartomány főnök-helyettese köszöntötte, majd Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek szólt a tömeghez. A csíksomlyói rendezvény meghívottja, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt az ünnepi szentmise szónoka. Beszédében azt hangoztatta, hogy a világ és benne a magyarság válságban van, a magyarországi élet bajai kivetülnek a világ összes magyarjára, akik azonban minden megosztó szándék ellenére egyetlen nemzetet alkotnak. Úgy fogalmazott, hogy most sokan csak a gazdasági válságot érzik, akik viszont mélyebbre tekintenek, azok az erkölcsi válságot is látják. Felhívta a figyelmet az értékválságra is, a szerinte mindent meghatározó pénzimádatra. Ennek az értékválságnak az eredményeként az érsek szerint az emberiség „őssejtjét”, a családot is rombolják. Szót emelt a kisemmizettekért, az „adósság jármát” viselő tömegekért, milliókat érintő növekvő munkanélküliséget, kilátástalanságot, depressziós lelkületet említve. A szociálisan rászorulókról gondoskodni kell – hangsúlyozta az érsek, s úgy fogalmazott, hogy az irgalmasság cselekedete tette kereszténnyé Európát. Ha erre törekszünk, a nemzet megmarad, újjászülethet – mondta Bábel Balázs. A szertartás ideje alatt folyamatosan szemerkélt az eső, amely később záporrá erősödött, de ez nem zavarta meg az eseményt. Közleményben tiltakozott az Erdélyi Unitárius Egyház a csíksomlyói búcsú történetéről megjelenő valótlanságok ellen. „Széles körben terjesztik napjainkban is azt a tévhitet, miszerint a csíksomlyói búcsú a János Zsigmond erdélyi fejedelem erőszakos hittérítésével szembeni ellenállásra emlékeztet” – áll a közleményben. Mindez lehetetlen, hiszen az Erdélyi Unitárius Egyház egy évvel később, 1568-ban, a tordai országgyűlés vallásügyi határozata nyomán alakult meg. Az akkori erdélyi fejedelem, János Zsigmond engedélyezte a hitvitázást, és a tordai vallásügyi határozat elfogadtatásával a korabeli Európában példátlan módon hozzájárult a felekezetközi feszültségek csökkentéséhez. A magyar zarándokok nosztalgiavonattal utaztak a gyimesbükki szentmisére: egy év után most újból, immár másodszor tette meg a Budapest–Gyimesbükk útvonalat a magyar címeres mozdony által vontatott Székely gyors. E nosztalgiavonat több mint nyolcszáz utasa – akik az előző napon részt vettek a csíksomlyói zarándoklaton – másnap jelen volt a felújított Kontumáci-kápolnánál tartott ünnepi szentmisén. A történelmi Erdély legkeletibb településén, Gyimesbükkön lévő vasútállomáson a falu lakossága és elöljárói fogadták a zarándokokat. Tavaly már volt itt hasonló találkozó. /Több százezer ember a csíksomlyói búcsún. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./ A hideg, esős idő ellenére, talán minden eddiginél több zarándok gyűlt össze Csíksomlyón. A pünkösdi búcsú szónoka, dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, az ezeréves erdélyi egyházmegye történetét elevenítette fel, amely majd ezer évig a kalocsai érsekség része volt, s azt mondta, úgy jött Csíksomlyóra, „mint a Szent Koronát hozó Asztrik érsek 90. utóda”. Felelevenítette a ferences rend 800 éves történetét, és azokat a jubileumi ünnepeket, amelyek „összekötnek minket múltunkkal, jelenünkkel, és remélhetőleg ezer évnél is tovább tartó jövőnkkel azokkal, akik a közös hitben, a közös nemzeti tudattal magyarnak, székelynek, csángónak vallják magukat”. Hazajöttünk édesanyánkhoz! – köszöntötte a megjelenteket dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. Csíksomlyó templomában a kegyszobor a világ legnagyobb ismert kegyszobra. Már a XV. században virágzott a Boldogságos Szűz Mária tisztelete a székely nép körében. /Mózes Edith: Köszöntünk, Somlyó szép csillaga… = Népújság (Marosvásárhely), jún. 1./
2009. június 9.
A hét végén kezdődtek a ballagások. Június 6-án, szombaton egyidejűleg búcsúztak el Kolozsváron a Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, valamint a Sigismund Toduta Zenelíceum tizenkettedikes diákjai. Több mint száz magyar diáknak szólalt meg utoljára az iskolacsengő. A Kolozsvári Református Kollégiumban Székely Árpád igazgató és Tonk Mária, a Református Pedagógiai Intézet igazgatója mondott beszédet. A Sigismund Toduta Zenelíceum idén tizenkét magyar fiatalt bocsátott útjára. Kállay Tünde igazgatóhelyettes búcsúztatta a diákokat, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban pedig Popa Márta igazgató és Bálint-Benczédi Ferenc püspök. /Ballagás – A hét végén elkezdődtek a ballagások a felekezeti és a magyar tagozatos iskolákban. Elbúcsúztak iskolájuktól a református, az unitárius kollégium és a zenelíceum végzősei. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./
2009. június 18.
Washingtoni tartózkodása második napján a román nagykövetségen szervezett ünnepi rendezvény keretében Tőkés László EP-képviselő felavatta a Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány által felállított Kommunizmus Globális Múzeumát. Az alapítványi projekt célja, hogy internetes felületen oktatási és ismeretterjesztő feladatot lásson el a volt vagy jelenlegi kommunista rendszerek túlkapásairól, a kommunizmus történetéről, filozófiájáról és örökségéről. Tőkés László református püspököt, európai parlamenti képviselőt a Truman–Reagan Szabadság-éremmel tüntették ki az Egyesült Államokban. A Truman–Reagan Szabadság-érmet korábban többek között Václav Havel, Lech Walesa, Tom Lantos és II. János Pál pápa kapta meg; a magyarok közül 2002-ben Orbán Viktor Fidesz-elnök. /Webes múzeumot avatott Tőkés. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./
2009. augusztus 11.
Augusztus 8-án gálaesttel – zárókoncerttel – végződött a 25. Pro Musica Nyári Akadémia. A több országból érkezett, közel nyolcvan hallgatót 16 tanár oktatta egy héten keresztül Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen. Kristófi János Zsigmond, a PKE zenetanszék vezetője elmondta, hogy az egyetem életében is nagy jelentőségű ez a rendezvény. /Orosz Ottília Valéria: A muzsika igazi öröme. = Reggeli Újság (Nagyvárad), aug. 11./
2009. augusztus 12.
Solymosi Zsolt iskolalelkész évek óta szervezi Pusztuló kövek nyomában elnevezésű biciklitúrát. Első alkalommal osztályával indult útnak, azóta a túrázók száma évről évre gyarapszik: a szervezők a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai és véndiákjai közül válogatnak. Öt alkalommal mentek eddig túrázni. A mostani túra célja volt a delta és a tenger találkozásához eljutni és utána hazatekerni Kolozsvárra épségben 34 emberrel. /(dézsi): Biciklinyomok a nedves tengerparti homokban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./
2009. augusztus 14.
Most indul a tanügyi reformtervezet nyilvános vitája a pedagógusok, szülők, és hallgatói érdekképviseletek részvételével. A tét jelentős: a törvénycsomag átalakítaná a teljes oktatási rendszert, megváltoztatná az általános iskolai képzést, a középiskolai felvételik-beiratkozások rendszerét, a tanárok szakfelügyeletét, valamint kötelezővé tenné a 12. osztályt. A kötelező 12 osztály bevezetéséről megoszlanak a vélemények. Péntek János, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem professzora pozitívan értékeli a javaslatot. Horváth Gabriella, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Maros megyei elnöke negatívan értékeli a kötelező 12 osztály bevezetését. Szerinte egyáltalán nem biztos, hogy mindenki képes lenne elvégezni a 12 osztályt, és képes lenne leérettségizni. Ezzel ellentétes álláspontot képvisel Popa Márta, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója. /Antal Erika, Sipos Zoltán: Kötelező tizenkettő? A miniszoknyát és a mobiltelefont is tiltanák ezentúl a hazai iskolákban. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 14./
2009. augusztus 21.
Szilágyi Zsolt oratóriuménekes a 37 esztendős Vox Humana sepsiszentgyörgyi kamarakórus alapító tagja és karnagya, zenetanár és a sepsiszentgyörgyi Népművészeti Iskola igazgatója. A zeneakadémia elvégzése után, 1970-ben zenetanárként került Sepsiszentgyörgyre, és két évre rá kollégáival megalakították a kamarakórust. A Vox Humana egy idő után olyan szintre jutott, hogy megengedték nekik a szabadabb műsor-összeállítást. 1982-ben fogadta őket a pápa. II. János Pál magyar nyelven köszöntötte a kórust, „Tanítsátok Isten népét szépen és ájtatosan énekelni. Apostoli áldásom reátok” – mondta. A rádiók felkapták a hírt, hogy szocialista államból érkező kórust fogadott a pápa. Ezt bemondta a Szabad Európa Rádió is. Mikor hazaérkeztek, Cerghizan szekus ezredes beszámoltatta őket. Elkezdődtek a kihallgatások, tucatnyian panaszkodtak a kórustagok közül. Erre Szilágyi Zsolt bement Rab István első titkárhoz, közölte, hogy a kórus megszűnik, mert zaklatják a tagjait a pápai fogadás miatt. Rab István azt válaszolta, nem tud hozzászólni, de utánanéz, azután senkit nem hívattak, de többé nem engedték őket külföldre. A rendszerváltást követően viszont Európa szinte minden országában felléptek. Jelenleg anyagi gondok vannak, állandóan kéregetni kell, szponzorálásért esedezni, hogy megmaradjon a Vox Humana kórus. Szilágyi Zsolt az egyházi műsorok mellett énekel opera-, operett-áriákat, és nótákat is. A Romániában használatos műsorfüzetek szerint a legnagyobb repertoárja neki van. /Bíró Blanka: Szépen és ájtatosan énekelni. = Krónika (Kolozsvár), aug. 21./
2009. augusztus 31.
Az Unitárius Nők Országos Szövetségének (UNOSZ) 18. közgyűlését augusztus 29-án tartották Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. Asztalos Klára UNOSZ-elnök köszöntötte a résztvevőket, majd megállapította, hogy a 300 tagú közgyűlés határozatképes. Bálint-Benczédi Ferenc püspök beszédében a nőszövetség munkájának fontosságát hangsúlyozta: „Egyházi világunk színe-java van most jelen, amely a közért munkálkodik. ” A székelykeresztúri nőszövetség képviselője, Szombatfalvi Anna átadta a kolozsvári szervezet képviselőjének, Péterffy Enikőnek a vándorabroszt, amely egy évig lesz Kolozsváron. /”A nőszövetség az egyház szíve-lelke”. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./
2009. szeptember 3.
Erdélybe, az unitárius vallás kialakulásának helyszínére érkeztek az Amerikai Egyesült Államokban 1995-ben alapított, Unitárius és Univerzalista Nemzetközi Tanács tagjai. A 22 ország unitárius közösségeit tömörítő tanács szeptember 1–6-a között tartja idei közgyűlését Kolozsváron. A küldöttek Dévára, Dávid Ferenc egyházalapító püspök emlékcellájához zarándokoltak, Gyulafehérváron megtekintették János Zsigmond erdélyi fejedelem és édesanyja, Izabella szarkofágját, majd Vajdahunyadra és Mészkőre is ellátogattak. /Ferencz Zsolt: Kolozsváron üléseznek a világ unitáriusai. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./
2009. szeptember 15.
Több millió gyermek, szülő és pedagógus vett részt szeptember 14-én a tanévnyitó ünnepségeken. Kolozsváron két lakónegyedi iskolában – a Marasti negyedi I. Agarbiceanu és a Monostor negyedi O. Goga Általános Iskolában – gyerekhiány miatt nem indítottak magyar első osztályt. Tanévnyitó ünnepségek voltak a kolozsvári iskolákban, többek között a Báthory-, Brassai-, Apáczai-, O. Ghibu Líceumban, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban és a S. Toduta Zenelíceumban. /Ellentétek jegyében kezdődött a 2009/2010-es tanév. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./
2009. október 21.
A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a János Zsigmond Unitárius Kollégium egybeolvasztását szorgalmazza a két iskola közös épületét birtokló unitárius egyház, miután az állami tanintézmény utolsó lehetősége is szertefoszlani látszik a kiköltözésre. A brassaisok szeptemberben még úgy vágtak neki ennek a tanévnek, hogy az egyházzal kötött bérleti szerződés 2011-es lejárta előtt sikerül új ingatlanba költözniük. A „válást” mindkét fél akarta, mert a János Zsigmond Unitárius Kollégium teremigénye a növekvő diáklétszám miatt évről-évre gondot okozott. Kósa Mária, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatónője nem tartja megoldásnak a két tanintézmény unitáriusok által szorgalmazott egybeolvadását. A Brassai tanári karának egy része már hajlik a két intézmény egybeolvasztására. /Sipos M. Zoltán: Bekebelezi a Brassait az unitárius egyház? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./
2009. október 22.
A kovásznai Tiszta Szív diákkórus az elmúlt két évtized alatt összebarangolta Európát. Többek között szerepelt a Vatikánban, ahol II. János Pál pápa is fogadta őket, de felléptek Strasbourgban az Európai Parlamentben is. Október 5-én elindultak az amerikai kontinensre. Turnéjukra – melyet az erdélyi püspökség alakításának ezredik évfordulója megünneplésére szerveztek – Cleveland, Chicago, New York és Columbia magyar közösségeitől kaptak meghívást. Clevelandben láthatták a Magyar Néprajzi Intézményt. /Bodor János: A Tiszta Szív Amerikában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 22./
2009. október 30.
A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a János Zsigmond Unitárius Kollégium, illetve az unitárius egyház képviselői egyezségre jutottak a Brassai-líceum sorsáról: „egyesült erővel lépnek fel azért, hogy a Brassai Sámuel Elméleti Líceum múltjához és rangjához méltó, központi épülethez jusson, és ezáltal megőrizhesse önálló jogi személyiségét úgy, ahogyan azt a törvény előírja”. A Brassai-líceumnak az unitárius egyházzal megkötött bérleti szerződése 2011-ben lejár. Az ügyben a két tanintézet az önkormányzat, a tanfelügyelőség és a magyar érdekvédelmi szervezet hatékony támogatását kéri. /N. -H. D. : Egyezségre jutottak a Brassai ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./ László Attila, Kolozsvár alpolgármestere, Kolozs megyei RMDSZ-elnök kifejtette: „az önkormányzatnak nem áll lehetőségében épületet biztosítani, mivel ilyen ingatlan jelenleg nincs a birtokunkban. Ezért is javasoltuk a két iskolának, hogy a két tanintézmény közösen próbáljon megoldásokat keresni a kialakult problémákra. ” /Sipos M. Zoltán: Brassai-líceum: mindenki mossa kezeit. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./
2009. november 6.
Október 31-én ünnepélyes szentmisén hirdették ki Meszlényi Zoltán egykori segédpüspök boldoggá avatását az esztergomi bazilikában. Meszlényi Zoltán egykori esztergomi segédpüspök az első, akit a sztálinista egyházüldözés magyarországi áldozatai közül az egyház a boldogok sorába emel – mondta a szertartást vezető Erdő Péter bíboros. A bíboros emlékeztetett arra, hogy Meszlényi Zoltán, Mindszenty bíboros segédpüspöke 1950-ben olyan időpontban vállalta el a főegyházmegye vezetését, amikor a bíboros börtönben volt, meghalt a korábbi érseki helynök és az állami hatóságok más jelöltet szerettek volna vezetőként látni. Meszlényi püspök miséin arra szólította fel a híveket, hogy legyenek hűségesek bebörtönzött főpásztorukhoz. Az államvédelem kereste a lehetőségeket, hogyan lehetne rábírni a püspököt az állami hatalomnak tett engedményekre, azonban az ügynök azt jelentette róla: Meszlényi Zoltán olyan ember, akinek „nem kenyere a megalkuvás” – idézte fel a püspök alakját Erdő Péter. Meszlényit lakásáról elhurcolták és a kistarcsai internálótáborban halálra kínozták. Halálát három év múlva jelentették be, majd újabb 12 év múlva engedték meg, hogy hamvait a nyilvánosság kizárásával az esztergomi bazilikában helyezzék örök nyugalomra. Meszlényi Zoltán boldoggá avatási eljárását Erdő Péter bíboros kezdeményezte. XVI. Benedek pápa július 3-án hagyta jóvá azt a dekrétumot, amely elismerte Meszlényi Zoltán vértanúságát. Meszlényi Zoltán a 28. magyar boldog. Az 1989/90-es fordulat után II. János Pál pápa négy magyar, illetve magyar vonatkozású személyt avatott boldoggá: Apor Vilmos vértanú győri megyés püspököt (1997), Romzsa Teodor vértanú ungvári görög katolikus püspököt (2001), Batthyány-Strattmann László orvost (2003) és Habsburg IV. Károly osztrák császárt és magyar királyt (2004). 2006. szeptember 17-én XVI. Benedek pápa képviseletében Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek a budapesti Szent István-bazilika előtt boldoggá avatta Salkaházi Sára vértanúhalált halt szociális nővért. A boldoggá avatásra váró magyarok között van Mindszenty József (1892–1975) bíboros, Márton Áron (1896–1980) erdélyi püspök, Kaszap István (1916–1935) jezsuita novícius, Scheffler János (1887–1952) és Bogdánffy Szilárd (1911–1953) partiumi vértanú püspökök, Bogner Mária Margit (1905–1933) vizitációs nővér, Kelemen Didák (1683–1744) minorita szerzetes, P. Marcell Marton Boldizsár (1887–1966) karmelita atya, továbbá Bódi Mária Magdolna (1921–1945), Brenner János (1931–1957), Csepellényi György (1626–1674), Dr. Kucsera Ferenc (1892–1919) és Torma János (1914–1937). /Kihirdették Meszlényi Zoltán egykori segédpüspök boldoggá avatását. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./
2009. december 18.
Kolozsvár tanácsa elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében az unitárius egyház visszakapta az épületet, melyben a román tannyelvű Victor Babes Líceum működik. A visszaszolgáltatás ügye 2004 óta húzódott. Ezzel a döntéssel megoldódhat a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a János Zsigmond Unitárius Kollégium közötti székhelyvita. Az unitárius kollégium maradna az eddigi helyén, a most visszakapott ingatlanban pedig helyet kaphat a Brassai-líceum. /J. J. : Megoldódhat a Brassai-líceum ügye? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./
2010. január 3.
Az erdélyi magyar felsőoktatás „üdvtörténete”
Gaál Botond professzor úrnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának a vezetésével írta ezt a kezünkben lévő könyvet a réti gyülekezet immáron tíz éve itt szolgáló lelkipásztora.
Pálfi József disszertációjának alcíme rögtön előrevetíti a téma időkeretét: Universitas-sors a reformációtól a Kolozsvári Tudományegyetemig. Vagyis 1872-ig.
A tudományos indíték megértéséhez a doktori dolgozat ajánlásából idézzük Gaál Botond történelmi távlatú, a lényeget illető, veretes megfogalmazását: „Ezen a földön egy nép élni akart, megszervezte az államiságot, alkotott kultúrát, művelt annyiféle tudományt, s ehhez bőven merített a keresztyénség élő forrásaiból. Így jöttek létre Erdély nagy iskolái, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy ez a nép a legnehezebb harcai közepette is Európa kultúrnépeihez hasonlóan akart egy universitast. Ez volt a szándéka a fejedelmeinek, ezen munkálkodtak tudósai, ezért fáradoztak a tanítói, erre áldoztak sokat az egyházai, s e küzdelemnek az lett volna a méltó beteljesedése, ha létrejön egy erdélyi magyar egyetem. Ennek a jelei sejlenek föl már Bethlen Gábor idejétől, a Nagyenyedi Református Kollégium termékeny időszakában. 
A tanárok és diákok idehozták az egyetemes kultúra szinte minden értékét, s ezt tanították, majd szórták népünk körében az európai műveltség gazdag kincseit. Nem véletlen, hogy a tudományos világot megrengető, annak új irányt és lendületet adó Bolyai Jánost is Erdély adta a világnak.”
A szerző, dr. Pálfi József saját megfogalmazásában az erdélyi egyetemi gondolatot „üdvtörténeti összefüggésben” tárgyalja. Nem intézménytörténetet ír, hanem protestáns távlatokba helyezi a múlt és a jelen törekvéseit, az erdélyi, jelenleg pedig a romániai kisebbségi felsőoktatásban. Akárcsak bányában a telér nyomát követve, azt tárja fel, hogy magyar református egyházunknak mi a hivatása az oktatás ügyében. Az egyetemtörténet szellemiségét tárja fel!
Magyarán azt is bemutatja, hogy az egyetemalapítás kívánsága, főiskoláink alapítása milyen hatással volt az erdélyi magyar társadalom fejlődésére. Mások ugyanígy tárják fel ezt az egyetemet vagy főiskolát alapítani szándékozó kívánságot az erdélyi románság vagy a szász náció vonatkozásában. Mert az egyházi iskolák: legyen az alsó-, közép- vagy felsőfokú intézmény, szerves részét képezik az illető nép egyháztörténetének. De nem csak annak. Ez a dolgozat mintegy szintézisét adja a tudomány- és neveléstörténeti tényeknek. Szerző egy így fogalmazza meg: „az erdélyi református universitas-gondolat testet öltéséért folytatott küzdelem kísérletei, részleges megvalósulásai, kulcsszereplői tárulnak fel előttünk”.
Ismételten hangsúlyozzuk, hogy ez a disszertáció az egyetemalapítás történetének szellemiségét foglalja írásba. Más szóval: az erdélyi kálvinista eszme kibontakozását világítja meg úgy, hogy nem vész el a részletekben. Tehát nem egyszerű egyetempolitikát rögzít, hanem egy önmagán túlmutató, sajátos jelentést hordozó történetet. A dolgozat erősségei közé tartozik az események alakulásának az a fajta értékelése, melynek révén rámutat arra, hogy a korszakokkal járó változások mennyiben segítették elő vagy akadályozták a református igehirdetést és egyházépítést.
Kiemeljük, hogy míg más, hasonló művek netalán az úgynevezett „nagymagyar” történelemszemléleten alapuló egyetemtörténetet nyújtják, addig Pálfi József disszertációja az erdélyi református felsőoktatási „üdvtörténeten”, a „kismagyar” történeti narratívumon alapszik, azon a bibliai párhuzamot vonó történetszemléleten, amely elsősorban az egykori – török – hódoltság területén, a Partiumban és Erdélyben alakult ki.
A szerző kiválóan mutatja be, hogy a református kollégiumok milyen fontos műhelyei voltak az erdélyi magyarságnak. A kálvini eszmeiség jegyében szerveződött tudományos központoknak szellemi kisugárzása volt, élen jártak az egyén és a társadalom formálásában. Mindez Erdélyben még inkább felértékelődik, ha úgy tetszik, „üdvtörténeti” felhangot kap, mivel a magyarság számára a reformáció korában megszületett egyetem-gondolat a megmaradást jelentette. Az ország megmentéséért folytatott küzdelem hatalmas pillérévé vált, mint ahogy – kimondva és sokszor kimondatlanul is – ma is, a templom és az iskola párosában.
Sommásan soroljuk fel a doktori dolgozat nyolc fejezetét, amelyeket gazdag bibliográfia és angol összefoglaló követ.
– Elsőként a reformáció korának universitas-kérdését tárgyalja, mivel a közvetlen erdélyi gyökerek az európai összefüggésekig terjednek. Gondoljunk csak a fellegvárnak számító wittenbergi egyetemre és annak kisugárzására.
– A második fejezet az első erdélyi protestáns felsőoktatási intézményalapítás kísérletét tárgyalja. Az 1562-es debreceni hitvallás a világi hatalom kötelességévé tette, hogy az „akadémiát és iskolákat, melyek az ige veteményes kertjei, az ország közjövedelméből gondozzák”. (p. 61.) János Zsigmond fejedelem 1570 táján Gyulafehérváron akarta felállítani az akadémiát. Báthori István 1581-ben felállítja Erdély első egyetemét, amely 1663-ban megszűnt. A jezsuiták segítségével fejlesztették ezt a kolozsvári katolikus egyetemet a kor legmagasabb színvonalára.
– A harmadik fejezet szól Bethlen Gábor oktatáspolitikájáról, a gyulafehérvári Collegium Academicum alapításáról és a peregrinatio academica gyakorlatáról. Valóságos mérföldkőnek számít az 1622-es esztendő. A költő Opitz Márton jön tanítani, aki a heidelbergi iskola szellemiségét képviselte. Megérkeznek a vendégtanárok Herborn városából: Alsted, Bisterfeld és Piscator. A fejedelem a professzorok jutalmazásáról bőségesen gondoskodott, akárcsak a kollégium fenntartásáról. A Rákócziak iskolapolitikája is példaértékű. Az 1557-ben létrejött marosvásárhelyi, kolozsvári iskolák és a nagyváradi illusztris schola fejlesztésével is törődtek a fejedelmek. Az angol Basirius Izsák tevékenységének ismertetése is nagyon fontos, ő volt II. Rákóczi György „professzora”, túl nagy volt a befolyása. E fejezetben különösen kirajzolódik a váradi iskola felsőszintű jellege, a Szenci Kertész Ábrahám által vezetett könyvnyomda értékelése, a református ortodoxia és a puritánus eszmék küzdelme.
– A negyedik fejezet Apáczai Csere János tudományegyetem-gondolatát mutatja be. Kolozsvári székfoglaló beszédét 1656-ban tartotta, 1658-ban az akadémia felállításáról szóló tervezetét küldi Barcsay Ákos fejedelemhez. Apáczai 35 éves korában bekövetkezett halála és Erdély nagy romlása meggátolta a kivitelezést.
– Az ötödik fejezetben a 18–19. századi politikai és művelődéstörténeti háttérről olvasunk. Itt látszik meg igazán az, hogy Erdély életében a központosító osztrák hatalommal szemben a magyarságnak milyen védőbástyái lesznek a kollégiumok. Ebben a korszakban a peregrináció jelentősége felerősödik, mondhatnánk, hogy csak ezen az úton biztosított a doktorálás, a posztgraduális képzés megoldása.
– Hatodik, önálló fejezetként került sorra Bod Péter. A diszciplínák differenciálódása felé vezető úton című rész átfogó képet ad az oktatott tárgyakról. Kiváló rész! Egy kicsit lehetett volna bővebb is. De jól kitűnik, hogy a kollégiumok miért és milyen természetes következményként játszottak szerepet az erdélyi reformkor politikai életének a megújításában.
– A hetedik fejezet címe: A felvilágosodott racionalizmustól a Kolozsvári Tudományegyetem létrejöttéig. Külön szeretnénk megdicsérni a szerzőt azért, ahogyan a református kollégiumok jogi fakultásainak gyarapodását vázolja, szoros összefüggést lát a református középnemesség társadalmi igénye között. Rámutat arra, hogy a tanárok egyház- és nemzetpolitikai szempontból is felismerték a jogtudományok fontosságát. Az is kitűnik, hogy a korabeli egyházi vezetők látása szerint a kollégiumok az autonómiának is fontos bástyái.
Kolozsvári egyetemünk trianoni sorsáról, az 1959-es felszámolásáról nemrégiben emlékeztünk meg a Partiumi Keresztény Egyetem egyik rendezvényén Páskándiné Sebők Anna filmbemutatójával és a Fehér Könyv ismertetésével (Bodó Barna).
Végül a nyolcadik fejezetben választ kaphatunk arra, amiről az egész dolgozat szól. Hogy tudniillik a „tudós, hitvalló erdélyi eleink miért tartották minden időben és élethelyzetben szent küldetésüknek, illetve miért tekintették Istentől kapott mandátumnak a magas szintű református művelődés ügyét?”
Befejezésül: öröm számunkra ez a dolgozat, mely egy olyan kutatási program keretében készült, amivel szerző hozzájárulhat az erdélyi magyarság évszázados terveinek és álmának a leírásához, illetve a megvalósítás történetének és az ehhez kapcsolódó lelkiségnek a nyomon követéséhez. A cél, a szellemiség ma is időszerű: az önálló magyar (református) egyetem létrehozása. „Egy tudomány csak akkor egy népé, ha ez saját nyelvén van annak birtokában” (p. 252)
Aki elolvassa ezt a könyvet, talán még inkább érzi az inspirációt, hogy ezért a célért érdemes tovább harcolni! Tőkés László 
Pálfi József: Református felsőoktatás Erdélyben, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2009 Reggeli Újság. Forrás: Erdély.ma.
2010. február 12.
Pápai látogatáson a magyar püspökök
A Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisével kezdődött el hétfőn reggel 7.30 órakor a romániai püspökök „ad limina” látogatása Rómában. A szentmisét Szent Péter apostolfejedelem sírjánál mutatták be a római és a görög katolikus püspökök.
Miseszándékukba belefoglalták a romániai egyházmegyék felajánlását, és külön imádkoztak a nyugalmazott főpásztorokért, az egyházmegyés papokért, szerzetesekért és szerzetesnőkért, valamint a hívekért.
Megerősítették ígéretüket, miszerint a rájuk bízottak tanítását, vezetését és megszentelését, Szent Péter utóda iránti hűségben és ragaszkodással akarják végezni. A püspöki kar tagjai közösen imádkoztak Isten Szolgája, II. János Pál pápa sírjánál is.
A szentmisét követően kezdetét vette a különböző római hivatalok meglátogatása, és a püspökök magánkihallgatásai a Szentatyánál. A 15–20 perces négyszemközti beszélgetések alatt alkalmuk volt személyesen is beszámolni XVI. Benedek pápának a részegyházak helyzetéről és törekvéseiről.
Az erdélyi és partiumi római katolikus püspökök a Szent István-házat is meglátogatták, ahol a Rómában tevékenykedő magyar lelkipásztorokkal találkoztak. Kedden a Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya-kápolnában mutattak be szentmisét, este pedig a Collegium Germanicum et Hungaricum vendégei voltak. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. február 12.
Pápai látogatáson a magyar püspökök
A Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisével kezdődött el hétfőn reggel 7.30 órakor a romániai püspökök „ad limina” látogatása Rómában. A szentmisét Szent Péter apostolfejedelem sírjánál mutatták be a római és a görög katolikus püspökök.
Miseszándékukba belefoglalták a romániai egyházmegyék felajánlását, és külön imádkoztak a nyugalmazott főpásztorokért, az egyházmegyés papokért, szerzetesekért és szerzetesnőkért, valamint a hívekért.
Megerősítették ígéretüket, miszerint a rájuk bízottak tanítását, vezetését és megszentelését, Szent Péter utóda iránti hűségben és ragaszkodással akarják végezni. A püspöki kar tagjai közösen imádkoztak Isten Szolgája, II. János Pál pápa sírjánál is.
A szentmisét követően kezdetét vette a különböző római hivatalok meglátogatása, és a püspökök magánkihallgatásai a Szentatyánál. A 15–20 perces négyszemközti beszélgetések alatt alkalmuk volt személyesen is beszámolni XVI. Benedek pápának a részegyházak helyzetéről és törekvéseiről.
Az erdélyi és partiumi római katolikus püspökök a Szent István-házat is meglátogatták, ahol a Rómában tevékenykedő magyar lelkipásztorokkal találkoztak. Kedden a Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya-kápolnában mutattak be szentmisét, este pedig a Collegium Germanicum et Hungaricum vendégei voltak. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. február 21.
Nem szabad közömbösnek lenni
Nagyvárad – Vasárnap délben Exc. Tempfli József ny. megyés püspök prédikált a váradszentmártoni plébániatemplomban lezajlott szentmisén. Beszédében a premontrei rend elkobzott kolostorépületére is utalt.
A váradszentmártoni plébániatemplomban megtartott vasárnap déli szentmisén Exc. Tempfli József ny. megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: a nagyravágyás kisértése mindig veszélyt jelentett az emberiség számára, a történelem folyamán sokan próbálkoztak azzal, hogy akár tisztességtelen, igazságtalan vagy erkölcstelen eszközökkel is a kelleténél többet szerezzenek maguknak. A világ sokszor hazugságokból él, egyesek az igazságot is megpróbálják elködösíteni, figyelmeztetett. Ennek ellenére nekünk nem szabad közömbösnek lenni, optimistán kell tekintenünk a jövőbe, mert számtalan példa bizonyítja, hogy “az Isten hatalmánál fogva beletenyerel a történelem menetébe”, és jó irányba fordítja a dolgokat. A nagyböjti időszakban is imádkoznunk kell tehát az Úrhoz, hogy boldogabb és jobb jövő felé vezesse Románia lakosságát.
Ne mások kárára
Anyagilag és morálisan is támogatnunk kell egymást, egyéni és közösségi szinten egyaránt, az együttélésben pedig olyan körülményeket kell teremteni, mely a többségi nemzetnek és a kisebbségben élőknek is megfelel. “Isten mindenkinek egyforma méltóságot adott”, hangsúlyozta a ny. főpásztor. Hozzátette: II. János Pál pápa is úgy vélte 1999-ben, hogy a harmadik évezredben új életet kell építsünk. Fejlesszük és őrizzük hitünket, nemzetiségünket és hagyományainkat, de úgy, hogy ezzel ne legyünk mások kárára. Ugyanis egy festmény is annál szebb, minél több szín található benne, és egy zenemű is annál értéksebb, minél több hangjegyből van komponálva.
Ciucur Losonczi Antonius. Forrás: erdon.ro
2010. május 10.
Akik húsz éve segítenek
Együtt ünnepelt tegnap délelőtt a vártemplomi gyülekezet belföldi és külföldi vendégeivel.
Két évtizede alakult Románia egyik legrégebbi civil szervezete, a Vártemplom Lazarenum Alapítványa, amely ugyancsak húsz éve tartja a kapcsolatot és folytatja a közös munkát azokkal, akik az elsők között siettek segíteni a rendszerváltás utáni országon, városon, annak református egyházközségein – a hollandiai Leiden gyülekezetével, De Bakkerij Diakóniai Központjának munkatársaival, önkénteseivel. Ez alkalomból vált hálaadó istentiszteletté a vasárnapi, vártemplomi délelőtt, amelyen Tőkés László püspök hirdetett igét.
Az elöljáró prédikációjában – többek között – a Himnuszt értelmezte, mint mondta, a bőség annak idején az isteni kegyelmet jelentette, ily értelemben (is) kívánt jókedvet, bőséget a gyülekezetnek. Az ünnepi műsort szintén az igehirdető vezette fel – elsősorban néhai kollégájára, Fülöp G. Dénesre, a Vártemplom egykori lelkészére emlékezett, majd az Új Kezdetre: a szó konkrét – gyülekezeti folyóirati – és átvitt értelmében, az új kezdetekre, amelyek sokszor megtorpantak, de mindig volt lelkierő a folytatáshoz. Beszédét az uniós gondokkal, a keresztényellenesség vagy inkább kereszténységmellőzés problémáival folytatta, szó esett úgy a dalai láma kérdéses látogatásáról, mint Verespatakról avagy II. János Pál pápáról, a semmihez sem ragaszkodásról, ugyanakkor a hit fontosságáról. Az ünnepi műsor részeként Henter Lóránd segédlelkész köszöntötte a gyülekezetet és holland nyelven a vendégeket, majd a Psalmus vegyes kar énekét követően Fülöp Ilona, a Vártemplom Diakóniai Központ vezetője, Fülöp G. Dénes özvegye mondott üdvözlőbeszédet és köszönte meg az igehirdető, valamint a 16 fős holland küldöttség újbóli látogatását, részvételét. – Köszönöm a gyülekezetnek, a lelkipásztoroknak, hogy férjem munkáját folytatják, a vendégeinknek, hogy mindvégig kitartottak mellettünk, annak ellenére, hogy lelkipásztorukat első látogatásakor három napig a Continental szállóban tartotta fogva a hatalom. Mégsem riadtak vissza, újra jöttek és segítettek. Nagyon sokat tanultunk tőlük. Az ország egyik első alapítványa volt a Lazarenum, amely első feladataként létrehozta a Lídia Otthont, ahol húsz árva gyereket nevelünk, majd a diakóniai központot és öregotthont, amelyben negyvenhárom idős személyt gondozunk. Hármasfaluban hat parasztházat vásároltunk és családbefogadási programot folytatunk, mindezt holland testvéreink segítségével. '90-ben rengetegen segítettek, sokan elmaradoztak, de a leideniek velünk maradtak mindvégig: segítettek Dózsa György, Havad és Illye testvérgyülekezeteinek, ők vásárolták meg a ProCardia épületét, kapcsolatot teremtettek a művészeti iskolák között, hangszereket vásároltak és egy csoportot is fogadtak Hollandiában. Meglátogatták a börtönt, a raboknak sportfelszerelést adományoztak, segítő tevékenységeikben 250 hollandiai fiatal vett részt, vezetőjük Marosvásárhely tiszteletbeli polgára. És őket is marosvásárhelyieknek tekintjük immár. Ezért is ünnepelünk együtt ezen a napon – mondta Fülöp Ilona a vendégek köszöntője előtt egy vasárnap délelőtti, zsúfolásig telt Vártemplomban.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
2010. június 18.
Semjén Bukarestben: A magyarok nem felejtenek
A romániai magyarság számára fontos oktatási törvény, az energetikai együttműködés, az állampolgárság megadása, a gazdasági egyensúly megteremtése, a turisztikai együttműködés és az egyházak együttes fellépése egyaránt szerepelt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteki bukaresti tárgyalásainak témái között
A magyar politikust a Cotroceni-palotában fogadta Traian Basescu államfő. Semjén Zsolt - mint az MTI-nek a tárgyalások után elmondta - örömmel nyugtázta, hogy a román képviselőházban elfogadták a magyarság számára oly fontos oktatási törvényt. Basescu leszögezte: ő személy szerint is, akárcsak a Demokrata-Liberális Párt elkötelezett a törvény elfogadtatása mellett, így várhatóan a szenátusban is meg fogják szavazni. A Basescu támogatását élvező, kormányon lévő Demokrata-Liberális Párt (PD-L) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) alkot kormánykoalíciót, és többséget élvez nem csupán a parlament alsóházában, hanem a szenátusban is.
A magyar miniszterelnök-helyettes ezen a tárgyalásán is elmondta: a magyar állampolgárság megadásáról szóló törvényhez a hasonló romániai törvényt vették mintául. – Ugyanúgy, ahogy Románia kiterjesztette a román állampolgárság lehetőségét - elsősorban a Moldáviában élő románokra -, mi is kiterjeszthetjük a magyar állampolgárságot például az Erdélyben élő magyarságra - állapította meg Semjén Zsolt, aki nagyra értékelte, hogy Basescu elnök pozitív módon viszonyult a magyar állampolgársági törvényhez. Az erdélyi magyarság ezt nem fogja elfelejteni – tette hozzá a magyar politikus.
A magyar-román gazdasági együttműködés számos területét is górcső alá vették. Különösen nagy hangsúlyt helyeztek az energetikai téren folytatandó együttes cselekvésre, annak érdekében, hogy az energiaellátásban csökkenteni lehessen a függőséget és a kiszolgáltatottságot. Az Emil Boc miniszterelnökkel folytatott eszmecserén a magyar kormány által javasolt 29 pontos programot és a román kormány intézkedéseit vetették össze a tapasztalatok átadásának szellemében. Mint Semjén Zsolt elmondta, román vendéglátóit igen érdekelte az a terv, hogy a magyar kormány 200 milliárd forintot készül kifizettetni a bankokkal az arányos közteherviselés jegyében. Azt is érdeklődéssel fogadták, hogy Magyarországon nem a fizetéseket csökkentették, hanem a bértömeget, ezáltal arra ösztönözték az állami hivatalokat, hogy inkább a bürokrácia rendszerét építsék le, s ne az alkalmazottak béreit szorítsák le. Bukarestben azt is nagyra értékelték, hogy Magyarországon a politikai osztály önmagával kezdte a létszámcsökkentést - mondta az MTI-nek Semjén Zsolt.
Konkrét gazdasági, pénzügyi kérdésekről is szó esett, például az egykulcsos, 16 százalékos adóról vagy a családi adózás irányába mutató, a demográfiai helyzet javítását célzó lépésekről - tette hozzá. Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszterrel elsősorban a turisztikai együttműködésről tárgyaltak, s megállapították, hogy a fejlesztésben nagy jelentősége lehet a magyar gyógyvizeknek. Udrea rövidesen Budapestre látogat - mondta Semjén Zsolt.
A Daniel pátriárkánál, a román ortodox egyház vezetőjénél lezajlott találkozón leszögezték: az Európai Unión belül fontosak ugyan a gazdasági kérdések, de nem lehet zárójelbe tenni a megszentelt hagyományokat és a spirituális értékeket. Ezért egyházainknak az Európai Unión belül is érvényesíteniük kell értékeiket és érdekeiket - állapította meg Semjén Zsolt.
Idézték II. János Pál pápa mondását, amely szerint Európa „két tüdővel lélegzik”, az egyik a keleti keresztény hagyomány, a másik a nyugati kereszténység hagyománya. Abban is egyetértettek, hogy egyházpolitikai kérdésekben közvetlen kapcsolattartást alakítanak ki. "Tehát amikor Magyarország és Románia a különböző uniós ügyekben együtt lép fel, adott esetben történelmi egyházaink is együtt lépnek fel az uniós fórumokon" - mondta az MTI-nek a miniszterelnök-helyettes.
Közjogi értelem
A magyar nemzetpolitikának az az alapgondolata, hogy történelmi okok miatt három pilléren nyugszik a magyar nemzet, az anyaország magyarsága, a Kárpát-medencében, illetve a nyugati emigrációban élő magyarság alkotja - mondta pénteken Sepsiszentgyörgyön Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes bukaresti megbeszélései után ebben a székelyföldi városban folytatta hivatalos romániai programját. Megérkezése után a helyi magyarokkal találkozott a Székely Nemzeti Múzeumban. Beszédében, illetve az azt követő sajtótájékoztatón elmondta: mindhárom pillérre szükség van, hiszen azok csak együtt biztosíthatják a magyar nemzet stabilitását,
Emlékeztetett a magyar állampolgárság megadásáról szóló törvény elfogadására, amelynek értelmében a jövőben egyedi kérelemre, gyorsított eljárással mindenki megkaphatja ezt az állampolgárságot, akinek valamelyik felmenője magyar állampolgár volt, avagy vélhetően az volt, és valamilyen szinten tud magyarul. – Az a magyarság, amely eddig is egy volt szellemében, kultúrájában, történelmi sorsközösségében, most közjogi értelemben is egyesülhet” - hangsúlyozta a politikus.
Elmondta: ezt a törvényt január elsejétől fogják alkalmazni, addig felállítják a lebonyolító hivatalokat, így akár nagykövetségeken, konzulátusokon vagy bármely magyar önkormányzatnál be lehet adni a kérelmet, és három hónapon belül az illető kezében lesz a magyar állampolgárságot igazoló okirat és a magyar útlevél. – Ez természetes kötelességünk volt, nem véletlen, hogy ez volt az a törvény, amelyet még a kormány megalakulása előtt keresztülvittünk” - mondta Semjén Zsolt.
Ismételten megköszönte a romániai magyarságnak azt a segítséget, amelyet a árvíz sújtotta magyarországi településeknek nyújtott. – Ez lelkileg is nagyon sokat jelentett, hiszen a magyarországi magyarság megtapasztalhatta, hogy a bajban számíthat a határon túli nemzettársakra – tette hozzá. Semjén Zsolt péntek este a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson vacsorán vett részt a magyar megyei tanácselnökökkel, polgármesterekkel. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztségviselőin kívül a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselői is jelen voltak.
MTI
2010. június 21.
Semjén Zsolt: egységre, összefogásra van szüksége a magyarságnak
A magyarságnak minél egységesebben kell megjelennie a politikai porondon, most az összefogásnak jött el az ideje – jelentette ki szombaton Kolozsváron Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, aki részt vett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülésén. Szó esett a Sapientia és a PKE támogatásáról, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) újraindításáról is. Semjén pénteken, Sepsiszentgyörgyön azt mondta: a kérelmezők három hónap alatt kaphatnak magyar állampolgárságot. Ezt megelőzően a magyar kormányfőhelyettes Bukarestben tárgyalt, vasárnap pedig Gyulafehérváron leszögezte: Magyarország nem támogatja a verespataki bányaberuházást.
Az EMEF-et a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közösen alapította, így a két társelnök éppen e két szervezet vezetője, Markó Béla és Tőkés László. Annak idején azért hívta életre a két szervezet az EMEF-et, hogy kidolgozza és gyakorlatba ültesse az erdélyi magyar közösség sorsának jobbítását szolgáló stratégiákat. Semjén Zsolt hivatalos romániai látogatását jó alkalomnak találták arra, hogy a kincses városban meghívják őt a testület szombati ülésére.
Az ünnepi ülést a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia-EMTE) központi épületében tartották. Dávid László, a Sapientia-EMTE rektora ez alkalomból ismertette a politikai vezetőkkel a magyar állami támogatásból létrejött intézmény történetét és megvalósításait. Külön felkérte Markó Bélát, a román kormány miniszterelnök-helyettesét, hogy álljanak a jövő héten sorra kerülő akkreditációs döntés mellé, és segítsenek, hogy a törvényalkotás, majd a parlamenti szavazás az intézményi akkreditációról mihamarabb bekövetkezhessen.
Az RMDSZ elnöke erre ígéretet tett, és kijelentette: amennyiben az Országos Akkreditációs Bizottság június 24-én kedvezően dönt a három városban – Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában – működő magyar magánegyetem akkreditációjáról, úgy a kormány mihamarabb megalkotja az ezt megalapozó törvényt, és a parlament őszi időszakában már sor kerülhet az állami elismertetést szentesítő szavazásra is.
Tőkés László a magánegyetemet alapító egyházfők egyikeként, illetve a társintézmény, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) elnökeként „mentőövet” kért a magyar kormánytól. Rámutatott: az elmúlt nyolc szűk esztendő a létbizonytalanság szélére sodorta a magyar nyelvű egyetemeinket, már az is eredmény, hogy egyáltalán megmaradtak. Minőségi mutatóként értékelhetjük, hogy a PKE-t már akkreditálták, a Sapientia-EMTE pedig karnyújtásnyira áll ettől.
Semjén Zsolt a magyar kormánynak a határon túli magyar felsőoktatás melletti elkötelezettségéről biztosította a jelenlévőket, Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes pedig felvetette, hogy a leendő magyar-román közös kormányülés egyik tárgypontjaként a román állami finanszírozás kérdését is emeljék be.
Az EMEF napirendi pontjai közül elnapolták a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) megalapításáról szóló döntést, mert az RMDSZ és az EMNT között néhány tartalmi és formai kérdésben nézetkülönbségek merültek fel, ezek tisztázását valószínűleg a jövő héten pénteken, Marosvásárhelyen végzik el egy másik EMEF-ülés keretében.
Az EMEF ülése után Markó és Tőkés közös sajtóértekezlet keretében üdvözölte a magyar miniszterelnök-helyettest a magyarországi költségvetésből létrehozott Sapientia Egyetem épületében. Markó Béla elmondta: arra kérték a magyar kormányt, hogy kiemelt figyelmet fordítson ennek az oktatási intézmények a támogatására, továbbra is segítse a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) működését, a magyar nyelvű felsőoktatás, illetve a romániai magyarság szellemi fejlődését biztosító művelődési intézmények ügyét.
Semjén Zsolt tájékoztatta a romániai magyarság képviselőit a magyar kormány támogatáspolitikai elképzeléseiről. Jelezte, hogy várhatóan júliusban újból összehívják a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), amely új lendületet adhat a magyar-magyar párbeszédnek. „A magyarságnak minél egységesebben kell megjelennie a politikai porondon, most az összefogásnak jött el az ideje” – jelentette ki. Bár a magyar kormány nem illetékes az elszakadt nemzetrészek politikai szerveződései között „igazságot tenni”, a politikai racionalitás és a józan ész azt diktálja, hogy minél szélesebb körű összefogással képviseljék az adott közösségeket – mondta. „Mi a lehető legszélesebb társadalmi bázisú összefogásban vagyunk érdekeltek, és aki ezzel szembemegy, az a magyar üggyel megy szembe” – fogalmazott a politikus.
Semjén Zsolt és Markó Béla egyaránt gratulált Tőkés Lászlónak, hogy az Európai Parlament alelnökévé választották. A magyar miniszterelnök-helyettes szerint ez nem csupán a magyarság, hanem Románia egésze számára nagy jelentőségű esemény. „Számunkra Tőkés László személye iránytűként szolgál” – állapította meg újságírók előtt Semjén Zsolt.
„Fontos, hogy a magyar állam az elkövetkező időszakban is kiemelt figyelmet fordítson a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatására, továbbra is segítse a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) működését, a magyar nyelvű felsőoktatás, illetve a romániai magyarság szellemi fejlődését biztosító művelődési intézmények ügyét” – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök.
A politikus romániai megbeszélésein központi helyet kapott a Magyarország és Románia közötti együttműködés kérdése. A szombati ülés résztvevői a sajtóértekezleten kedvezően értékelték, hogy Traian Băsescu államfő és Emil Boc miniszterelnök pozitívan viszonyult a magyar állampolgárság megadásáról szóló törvényhez. Tőkés László a román-magyar kapcsolatok javításának fontosságát történelmi visszatekintéssel is hangsúlyozta. Emlékeztetett: kilencven évvel ezelőtt írták alá a trianoni békeszerződést, hetven évvel ezelőtt pedig Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, majd ismét változott a helyzet. „Milyen jó, hogy most, hetven év után nem kell határokat cserélgetni, mert a határok az Európai Unióban – a schengeni rendszerben – képletessé válnak” – mondta. Szerinte most inkább azon kell gondolkodni, hogyan lehet begyógyítani a Trianon okozta sebeket, hogyan lehet orvosolni azokat a sérelmeket, amelyeket később a kommunista diktatúra okozott a romániai magyarságnak, gyökeresen átalakítva például Erdély etnikai térképét. Az európai parlamenti alelnök szerint e sebek begyógyítására alkalmas lehet a Magyarország és Románia közötti közeledés.
Semjén Zsolt köszönetet mondott a romániai magyarságnak és a román kormánynak a magyarországi árvíz-sújtotta települések megsegítésére irányuló kezdeményezéseiért. Hangsúlyozta azt is, köszönettel tartoznak Romániának a magyar állampolgárság megszerzése tekintetében is, hiszen a magyar állampolgársági törvény a hasonló román törvényt követi. Emlékeztetett arra, hogy a magyar állampolgárság megadása tekintetében nincs etnikai diszkrimináció, ugyanis a magyar állampolgárság megszerzése egyedi kérelem alapján történik, ennek feltétele pedig az, hogy a kérvényező valamelyik felmenője magyar állampolgár legyen, és valamilyen szinten tudjon magyarul, azaz, nem feltétlenül kell magyar nemzetiségűnek lennie.
Semjén Zsolt arról biztosította romániai tárgyalópartnereit, hogy Magyarország uniós elnöksége alatt mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Románia a schengeni övezet részévé váljon.
Tőkés László, az EMNT elnöke az EMNT megalapításának szükségességéről és az azóta eltelt hét esztendő eredményeiről tájékoztatta vendégét. 2003-ban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) vállalta annak ódiumát, hogy egy bővített közgyűlésen legitimitást biztosítson az autonómia iránt elkötelezett alternatíva kiépítéséhez. E közgyűlésen elhatározottak következtében született az EMNT, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), majd a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), illetve az ebből alakult Magyar Polgári Párt (MPP). Az EMNT részben be is töltötte feladatát, sikerült megakadályozni az autonómia-program szőnyeg alá söprését, mi több, a mozgalmi múlttól és közképviseleti munkával elvégzett kodifikációtól eljutottunk az erdélyi Magyar Összefogásig. Viszont az összefogás nem lehet öncélú, fogalmazott az EP alelnöke, nagyon világos célok és értékek mentén kell, hogy szerveződjön, és hozzátette: csakis úgy lehetséges nemzetpolitikai rendszerváltozás, ha nem helyzetkövető, hanem helyzetteremtő magatartást tanúsítunk. A püspök kijelentette: jelenleg is elsőrendű céljaink közé tartozik a többszintű autonómia megteremtése, és megköszönte, hogy az állampolgárság kiterjesztése mellett a Nemzeti Összetartozás törvényében az autonómia-rendszerek tételes támogatását is vállalta a magyar országgyűlés.
Tőkés László külön is köszöntötte Répás Zsuzsannát, a nemzetpolitikai államtitkárság vezetőjét, mert – mint fogalmazott az EMNT elnöke – az államtitkár-helyettes „lélekben már húsz éve felelős érettünk”, és eddigi munkájával bizonyította, hogy legméltóbb e tisztség viselésére.
Semjén Zsolt szombaton koszorúkat helyezett el a Házsongárdi temetőben, a magyar kultúra több eszmélyiségének sírjánál, valamint a Bánffy-család kriptájánál.
Magyarország ellenzi a verespataki bányaprojektet
A környezeti kockázatok miatt Magyarország elleni a verespataki bányaprojektet – jelentette ki Semjén Zsolt vasárnap, Gyulafehérváron. A magyar kormányfőhelyettes szerint nem román-magyar problémáról van szó, ám egy esetleges környezeti katasztrófa mindkét országot érintene. További tárgyalásokat kell folytatni a bányaprojektről – hangoztatta Semjén, aki szerint a román törvényeknek van döntő szerepük Verespatak ügyében, de figyelembe kell venni a vonatkozó nemzetközi szabályozásokat is.
Semjén Zsoltot elkísérte Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is, aki mintegy két hónappal korábban szintén leszögezte, hogy az alkalmazni kícánt ciántechnológia miatt Budapest nem támogatja a verespataki bányanyitást.
A magyar miniszterelnök-helyettes vasárnap szentmisén vett részt a gyulafehérvári római katolikus Szent Mihály székesegyházban, és találkozott Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel.
Három pilléren nyugszik a magyar nemzet
Semjén Zsolt pénteken Sepsiszentgyörgyre látogatott, ahol elmondta: a magyar nemzetpolitikának az az alapgondolata, hogy történelmi okok miatt három pilléren nyugszik a magyar nemzet, az anyaország magyarsága, a Kárpát-medencében, illetve a nyugati emigrációban élő magyarság alkotja.
A miniszterelnök-helyettes a helyi magyarokkal találkozott a Székely Nemzeti Múzeumban. Beszédében, illetve az azt követő sajtótájékoztatón elmondta: mindhárom pillérre szükség van, hiszen azok csak együtt biztosíthatják a magyar nemzet stabilitását. Emlékeztetett a magyar állampolgárság megadásáról szóló törvény elfogadására, amelynek értelmében a jövőben egyedi kérelemre, gyorsított eljárással mindenki megkaphatja ezt az állampolgárságot, akinek valamelyik felmenője magyar állampolgár volt, avagy vélhetően az volt, és valamilyen szinten tud magyarul. „Az a magyarság, amely eddig is egy volt szellemében, kultúrájában, történelmi sorsközösségében, most közjogi értelemben is egyesülhet” – hangsúlyozta a politikus. Elmondta: ezt a törvényt január elsejétől fogják alkalmazni, addig felállítják a lebonyolító hivatalokat, így akár nagykövetségeken, konzulátusokon vagy bármely magyar önkormányzatnál be lehet adni a kérelmet, és három hónapon belül az illető kezében lesz a magyar állampolgárságot igazoló okirat és a magyar útlevél. „Ez természetes kötelességünk volt, nem véletlen, hogy ez volt az a törvény, amelyet még a kormány megalakulása előtt keresztülvittünk” – mondta Semjén Zsolt.
Ismételten megköszönte a romániai magyarságnak azt a segítséget, amelyet a árvíz sújtotta magyarországi településeknek nyújtott. „Ez lelkileg is nagyon sokat jelentett, hiszen a magyarországi magyarság megtapasztalhatta, hogy a bajban számíthat a határon túli nemzettársakra” – tette hozzá. Semjén Zsolt péntek este a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson vacsorán vett részt a magyar megyei tanácselnökökkel, polgármesterekkel. Az RMDSZ tisztségviselőin kívül a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselői is jelen voltak.
Semjén az energetikai és az egyházi együttműködésről is tárgyalt Bukarestben
A romániai magyarság számára fontos oktatási törvény, az energetikai együttműködés, az állampolgárság megadása, a gazdasági egyensúly megteremtése, a turisztikai együttműködés és az egyházak együttes fellépése egyaránt szerepelt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteki bukaresti tárgyalásainak témái között.
A magyar politikust a Cotroceni-palotában fogadta Traian Băsescu államfő. Semjén Zsolt – mint az MTI-nek a tárgyalások után elmondta – örömmel nyugtázta, hogy a román képviselőházban elfogadták a magyarság számára oly fontos oktatási törvényt. Băsescu leszögezte: ő személy szerint is, akárcsak a Demokrata-Liberális Párt elkötelezett a törvény elfogadtatása mellett, így várhatóan a szenátusban is meg fogják szavazni. A Băsescu támogatását élvező, kormányon lévő Demokrata-Liberális Párt (PD-L) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) alkot kormánykoalíciót, és többséget élvez nem csupán a parlament alsóházában, hanem a szenátusban is. A magyar miniszterelnök-helyettes ezen a tárgyalásán is elmondta: a magyar állampolgárság megadásáról szóló törvényhez a hasonló romániai törvényt vették mintául. „Ugyanúgy, ahogy Románia kiterjesztette a román állampolgárság lehetőségét – elsősorban a Moldáviában élő románokra –, mi is kiterjeszthetjük a magyar állampolgárságot például az Erdélyben élő magyarságra” – állapította meg Semjén Zsolt, aki nagyra értékelte, hogy Băsescu elnök pozitív módon viszonyult a magyar állampolgársági törvényhez. Az erdélyi magyarság ezt nem fogja elfelejteni – tette hozzá a magyar politikus.
A magyar-román gazdasági együttműködés számos területét is górcső alá vették. Különösen nagy hangsúlyt helyeztek az energetikai téren folytatandó együttes cselekvésre, annak érdekében, hogy az energiaellátásban csökkenteni lehessen a függőséget és a kiszolgáltatottságot. Az Emil Boc miniszterelnökkel folytatott eszmecserén a magyar kormány által javasolt 29 pontos programot és a román kormány intézkedéseit vetették össze a tapasztalatok átadásának szellemében. Mint Semjén Zsolt elmondta, román vendéglátóit igen érdekelte az a terv, hogy a magyar kormány 200 milliárd forintot készül kifizettetni a bankokkal az arányos közteherviselés jegyében.
Azt is érdeklődéssel fogadták, hogy Magyarországon nem a fizetéseket csökkentették, hanem a bértömeget, ezáltal arra ösztönözték az állami hivatalokat, hogy inkább a bürokrácia rendszerét építsék le, s ne az alkalmazottak béreit szorítsák le. Bukarestben azt is nagyra értékelték, hogy Magyarországon a politikai osztály önmagával kezdte a létszámcsökkentést – mondta az MTI-nek Semjén Zsolt.
Konkrét gazdasági, pénzügyi kérdésekről is szó esett, például az egykulcsos, 16 százalékos adóról vagy a családi adózás irányába mutató, a demográfiai helyzet javítását célzó lépésekről – tette hozzá.
Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszterrel elsősorban a turisztikai együttműködésről tárgyaltak, s megállapították, hogy a fejlesztésben nagy jelentősége lehet a magyar gyógyvizeknek. Udrea rövidesen Budapestre látogat – mondta Semjén Zsolt.
A Daniel pátriárkánál, a román ortodox egyház vezetőjénél lezajlott találkozón leszögezték: az Európai Unión belül fontosak ugyan a gazdasági kérdések, de nem lehet zárójelbe tenni a megszentelt hagyományokat és a spirituális értékeket. Ezért egyházainknak az Európai Unión belül is érvényesíteniük kell értékeiket és érdekeiket – állapította meg Semjén Zsolt.
Idézték II. János Pál pápa mondását, amely szerint Európa „két tüdővel lélegzik”, az egyik a keleti keresztény hagyomány, a másik a nyugati kereszténység hagyománya. Abban is egyetértettek, hogy egyházpolitikai kérdésekben közvetlen kapcsolattartást alakítanak ki. „Tehát amikor Magyarország és Románia a különböző uniós ügyekben együtt lép fel, adott esetben történelmi egyházaink is együtt lépnek fel az uniós fórumokon” – mondta az MTI-nek a miniszterelnök-helyettes.
Krónika (Kolozsvár)
2010. július 23.
Erdély nevezetes fő végháza: Lippa
Győzködöm fotográfusomnak is elszegődött komédiás cimborámat: Kisjenő után kanyarodjunk Hegyalja felé az aradi főútról. Lehet, hogy hosszabb és rosszabb a szülőföldemen, az ősi borvidék tövében haladó út, de élvezetesebb tájat kínál, mint a két nagyváros közötti lapályt átszelő fővonal. Aranyos-mente fia még soha nem forgolódott a Hegyes-Drócsa nap fürdette, szőlők koszorúzta lankáin. Simább terepre tervezett Aveójának óvatos vezetése közben helytörténeti ismeretekkel traktálom, adagolom, hogy balra magasodik az apatelki hegy a Rákócziak borospincéjével, hogy most hagyjuk el a szőlősi malom hídját, amelynek közelében tette le Görgey serege a fegyvert, most haladunk át szülőhelyemen, Pankotán, ahol pillantást vethet Csiky Gergely szülőházára, a Sulkowskyak hercegi kastélyára, most döcögünk át Magyarád-Hegyalján, ahol a tokaji hárslevelűvel vetélkedő mustos terem, majd nemsokára Ménesen és Páloson, a kadarka földjén, ahol a világon először varázsoltak a Grassalkovich-pincében vörös aszúbort, de előtte át kell haladnunk Világoson, a fegyverletétel aláírásának színterén is, a Bohus-kastéllyal, fölötte a várral. Az idő sürget, nincs módunk megállni sehol, de Feri barátom váltig fogadkozik, hogy hamarosan végigjárja a párjával az általam felvillantott kishazát. A Maros völgyébe fordulva rátérünk a sztráda-minőségű arad–dévai műútra. A Radnát és Lippát összekötő, a vasúton és a folyón átívelő híd túloldalán, a katolikus plébánián várnak bennünket első riportalanyaink.
Egy korty történelem. A Partiumhoz és a Bánsághoz kötődő ikerváros – főleg Lippa – históriájának felvázolása meghaladna egy riportnyi spáciumot. A Szalárdi János Siralmas magyar krónikájában „Erdély nevezetes fő végháza”-ként emlegetett Lippa a tatárjárás után emelt várával közel öt évszázadon keresztül Erdély kulcsvárosa volt. Jelentősége Róbert Károly idejében nőtt meg, első vegyesházi királyunk gyakran tartózkodott a falai közt. Díszes templomot alapított Szent Lajos tiszteletére, mellette Ferenc-rendi kolostort. Több királyi oklevél keletkezett itt, köztük az is, amelyben Lippa első privilégiumait kapta. Mielőtt stratégiai szerepe megnőtt volna, a gazdasági jelentősége volt nagyobb, hiszen birtokosai – itt, ahol a Maros kilép a hegyek közül – ellenőrizhették a Belső-Erdélyből érkező só szállítását és a rönkökkel megrakott tutajok forgalmát. Nagy Lajos idejében felélénkült a kereskedelem, kincstári sóraktár és pénzverőház működött benne. Mátyás király uralkodása alatt többször cserélt gazdát, 1514-ben Dózsa György seregeinek kezére került. Ettől kezdve, a mohácsi vészt követő két évszázadban, hol az Erdélyi Fejedelemség végváraként, hol török, hol osztrák kézre kerülve több mint húsz ostromot kellett átélnie. 1516-tól Szapolyai János birtokolta. Az uralkodó 1529-ben szabad királyi várossá emelte, és Buda szabadalmaival ajándékozta meg, ugyanakkor itt fogadta az erdélyi részek hódolatát. Buda török kézre jutása után özvegye, Izabella – Szulejmán szultán rendeletére – fiával, János Zsigmonddal, a koronával és a kincstárral 1541-ben itt lelt menedéket, mígnem a következő esztendő májusában Gyulafehérvárra, Erdély új fővárosába helyezte át a székhelyét.
A korszaknak fontos lippai vonatkozásai vannak a reformáció szempontjából is. Egyrészt a város szülötte, Lippai Kristóf volt az, aki előbb szűkebb pátriájában, majd elsőként Váradon is elhintette az új hit magvait, másrészt a lippai scholában tanult a reformáció elterjedésének egyik legjelesebb bajnoka, Szegedi Kis István. A ferencesek már legalább kétszáz éve működtettek itt iskolát, de hogy ekkor milyen színvonalú tanintézete lehetett a városnak, az kiderül Kis István életrajzírójának a szövegéből, mely szerint a mindig komoly dolgokkal foglalkozó ifjú „ellenállhatatlan vágyat érzett magában a tanulói pályára. (…) Előbb Lippára, majd Gyulára vitték, az ottani iskolákba. Itt lett nyilvánvalóvá az ifjú Szegedinek kiváló észtehetsége, éles felfogása, s a tisztes tudományokban való bámulatos előhaladása. Csakhamar ezen iskolák legkiválóbb növendékévé lett, ki tanulótársait jóval felülmúlta a tudományos képzettségben.” Szegedi Kis István éppen Izabella ottani tartózkodása idején térhetett vissza igehirdetőként egy esztendő erejéig Lippára.
A „nevezetes fő végház” háromszor került hosszabb ideig török kézre. Legdrámaibb ostromát Bethlen Gábor idején érhette meg, hiszen az országgyűlés 1616-ban a fejedelem javaslatára, népe szabadságának és önnön trónjának biztosítása érdekében engedett a Porta követelésének, átengedte Erdély legfontosabb déli erősségét. Bethlen így mentegetőzött a tragikus döntést illetően: „Ha módom volna megtartásában, minden úton azt követném, de nekem módom se annak tartásában, se halasztásában nincsen, mert ha a lelkemet kiokádnám a török előtt, akkor se engedné.” Vajda István lippai várkapitány a felszólításnak nem tett eleget, mire a fejedelem kénytelen volt az erődítményt elfoglalni és más várakkal együtt átadni a temesvári beglerbégnek. Az aradinál is fontosabb várat a török azonnal helyreállította, és nagyszámú őrséggel látta el. A megerősített Lippát csak 1686-ban sikerült Caraffa tábornagynak visszafoglalnia, azonban kilenc év múltán ismét török kézre került. Ez utóbbi ostrom során annyira megrongálódott, hogy a törökök nem tartották érdemesnek kijavítani, lerombolták és elvonultak Temesvárra. Az utolsó maradványokat 1717-ben bontatta le az aradi vár császári parancsnoka. A törökvilág elmúltával újraéledő várost akkori, az elmenekült magyarok helyébe telepedett, zömében szerb és bosnyák lakói elhagyták, majd német és román telepeseket hoztak, a magyarok érkezhettek a legkésőbben. Megindult a polgári fejlődés, Lippa újból szabad királyi városi rangot kapott. Moise Bota ortodox tanító – Csokonai első fordítója – itt jelentette meg az első latin betűs román ábécéskönyvet. 1848-ban a helybeli lakosság a forradalom mellé állt. A század utolsó harci cselekményeként a temesvári osztrák helyőrség egyik különítménye itt verte meg Máriássy János ezredes honvédeit. 1849 augusztusában itt töltött egy éjszakát az Aradról menekülő Kossuth Lajos, szűkebb kíséretével és a Szent Koronával egyetemben…
A kiegyezés táján gyorsan fejlődő városban fellendült a kézművesség, a kereskedelem, s már a 18. század vége óta működő román és német iskolák mellett, éppen az utóbbiak, a magyarosodó német polgárok igényeinek köszönhetően, beindították a középfokú magyar nyelvű oktatást. A felső kereskedelmi iskola legjelesebb tanára, a magyar szociológia úttörője, Braun Róbert 1908-ban megjelent könyvében elemezte a város társadalmi-gazdasági életét. A városon belül területileg is elkülönült egy román és egy német negyed. A német iparosok és kereskedők közül sokan 48-as, magyarbarát hagyományokat őriztek és a népszámlálásokon magyarnak vallották magukat. Külön ipartestületben tömörültek, külön takarékpénztárt és dalárdát hoztak létre. Ehhez a réteghez sorolja Braun a betelepült 27 magyar kézművescsaládot. A város 393 önálló iparosából 137 volt román nemzetiségű. Túlnyomóan körükből kerültek ki a bőripari szakmák művelői (szűcsök, tímárok, csizmadiák). A község politikai életében a legfontosabb választóvonal a két fő etnikum között húzódott. 1900-ban 7427 főből 3191 román (43 százalék), 2464 német (33 százalék) és 1662 magyar (22 százalék) anyanyelvű volt. A legutóbbi, 2002-es népszámláláskor 7920 lakost írtak össze. Közülük 91,7 százalékban, 7283-an románnak vallották magukat. A magyarok lélekszáma immár mindössze 333 volt (4,2 százalék), a németeké pedig még kevesebb: 179 (2,26 százalék).
Szórványpásztorok. Szerencsémre, a plébánián három papot, egy református és két katolikus lelkészt faggathatok ki egy ültömben. Seres Géza, az aradi református egyházmegye esperese az angyalkúti és a lippai anyaegyházközség, valamint a gyoroki 45 lelkes filia lelkipásztora. Az angyalkúti gyülekezet a legnépesebb, ott jelenleg is 150 református él. Akár Radna-Lippán, ott is szinte valamennyien a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben a rohamosan fogyatkozó svábok helyére telepedett szilágysági, székelyföldi magyarok. Seres Géza amiatt költözött tíz évvel ezelőtt a már kihalófélben lévő városi gyülekezet parókiájából az angyalkúti falusi paplakba, mert akkor még ötven fiatal tagja volt az ottani egyházközségnek. Ami Lippát illeti, ott a reformátusság még Trianon előtt sem haladta meg a kétszáz főt, jelenleg 27-en vannak. Keresztelő 12 esztendeje volt utoljára, esketés még régebben, de minden évben van három-négy temetés. A gyülekezet régi templomát lebontották, az újat 1897-ben alakították ki, egy polgárház közepére apró tornyot emeltek, és két fal kibontásával képezték ki az istentiszteletek megtartására alkalmas helyiséget. Később meg is látogatjuk a felújításra váró épületet, amelynek egyik szárnyában matracos vaságyak, szekrények, asztalok jelzik, hogy a 90-es években ifjúsági tábor működött benne. Seres esperes – a templom mellett – ezeket a lerobbant helyiségeket is szeretné feljavítani. „Azon fáradozunk, hogy valamilyen formában megmaradjon a református jelenlét, a lelkészi lakást szeretnénk ifjúsági központnak berendezni a temesvári gyülekezettel összefogva, hiszen az aradiak mellett eddig is az ő fiaik-lányaik töltötték be élettel. Emberi számítás szerint 10-15 év múlva itt már nem lesz kit pásztorolni. Ez a nemzedék azt mondja, javítsunk, ameddig ők élnek. A hívek segítőkészek, a maguk kicsinységében áldoznak az egyházra. Szemrebbenés nélkül kitesznek ötven-száz lejeket a maguk kis nyugdíjából, ha kell. Aztán pályázgatunk, most is 3000 lejt kaptunk a Communitas Alapítványtól, az ifjúsági ház kialakítására. A visszakapott szántóföld vált az egyház fő jövedelemforrásává. Hosszabb ideig itt szolgáló, megboldogult elődöm, Elekes tiszteletes úr két lóval és egy társzekérrel kereste meg a kenyerét. Az állomásról fuvarozta a szenet, a tűzifát. Úgy maradt fent a románok emlékezetében is, hogy »popa cel calvin cu doi cai«, a kétlovas kálvinista pap – így emlegették az én időmben is.” A házasságok – két pár kivételével – mind vegyesek. A román fél ért, de nem beszél magyarul. Itt egy nagy katonai központ volt, és a regáti román tisztek előszeretettel házasodtak szemrevaló, szorgalmas, ügyes magyar lányokkal. „Hogy mikor működött itt utoljára magyar iskola, nem tudom, majd Simó Luca óvó néni megmondja.”
Gyorokon valamivel jobb a helyzet a katolikusság szempontjából. Erős Miklós plébánosnak ott 450, két filiájában, Világoson és Páloson 150 híve van. Körülbelül harminc itt rekedt sváb mellett a magyarok többsége csángó ivadék. 1883-ban az állam 126 bukovinai, főként istensegítsi székely családot telepített le a falu mellett, a három szomszéd falu határából kikerekített Csángótelepre. Az első telepítést 1892-ben egy második is követte. A székelyeket szegénységük, kulturális és nyelvi archaizmusaik miatt az őshonos magyarok sokáig lenézték, és ők még évtizedekig inkább más bukovinai eredetű falvak lakóival, illetve közvetlenül istensegítsiekkel házasodtak össze, mint a helyi magyarsággal. A viszonylag kedvezőbb demográfiai helyzet ellenére tavaly egyetlen keresztelő volt, esketés egy se, és… 15 temetés. „Nagyon sok az idős ember, a fiataljaink többsége beköltözött Aradra, vagy inkább Magyarországra ment dolgozni, és ott is maradt. Maradék ifjaink nem sietnek megházasodni. Nem csoda, hogy Arad-Hegyalja egyetlen nyolcosztályos iskolájában, ahol még magyar nyelven is oktatnak, a felső ciklus 1975-ben megszűnt, 12 elemista gyerekünk pedig egy összevont osztályban tanul. Most éppen a templombúcsúra készülünk, hazavárjuk a szétszóródottakat. Védőszentünk Szent Donát – nem véletlenül, hiszen boraink az 1862-es londoni világkiállításon aranyérmet nyertek.”
Andó Attila lippai plébános családneve ismerősen cseng számomra. Meg is kérdem a fiatal lelkészt: nemde, Kisiratos szülötte? Kiderül, hogy hajdani líceumi osztálytársam, a korán elhalálozott Andó János fiával hozott össze a szerencse. Attila Nagyváradon érettségizett a tanítóképzőben, a teológiát Gyulafehérvárott végezte, utána Rómában doktorált.
„Négy évig voltam Temesváron a katolikus líceumban spirituális vezető és hittantanár. 2004-től vagyok Lippa plébánosa. Hozzám tartoznak a környező falvak is, még kilenc helyen tartok szentmisét. Van három-négy falu, ahol már gyülekezet nincsen, de a templom még megvan. Összesen majdnem ezer hívünket pásztorolom. Háromnyelvű közösség, a többség még papíron magyar, a második helyen majdnem egyforma arányban a német és a román hívek állnak. A németek és a magyarok fogyóban, a románok száma növekedőben. Vagy ők jönnek jövevényekként, vagy egyszerűen a magyar és német unokák már csak románul beszélnek. Lippán 480 körül van a híveink száma, ebből 240 magyar, 90 német, és 150 román. Hajdanában itt erős német, sváb telepes közösség élt, de elmentek Németországba. Csak idősek maradtak vagy vegyes házasságban élők, illetve félvér németek. De beszélnek németül. Ami a kereszteléseket meg az esketéseket illeti, ha nem csurran, cseppen, minden évben van egy-kettő. A temetések száma jóval nagyobb, tavaly volt három keresztelő és vagy harminc temetés. Hogy miként győzöm a munkát? A gond inkább a karbantartással van, a dolgok menedzselésével is én foglalkozom. Nagy az egyházközség vagyona, csak gond van vele és nyűg, hiszen sok épület, sok templom, sok föld van az egyház birtokában szanaszéjjel mindenfelé, és a falvakban nagyon kevés a segítség. A híveim vagy idősek, vagy nagyon szegény sorsúak. De velük van szerencsém, mert összeszedegettem őket, és ezek a szegények sokkal jobban ragaszkodnak a templomhoz, az egyházhoz, mint a jómódúak. A szentmisék rendje el van osztva, minden vasárnap van négy vagy öt, Lippán délelőtt tízkor minden vasárnap, s a többi településen kétszer vagy egyszer havonta.
Amikor telefonon egyeztettem Andó tisztelendővel, nem titkolta, hogy rengeteg a dolga, most a máslaki templomot renoválják, ő hozza-viszi a munkásokat, anyagbeszerző is, építkezési felügyelő is egy személyben. Az ifjúsági munkában egy ferences nővér segíti. A fiataloknak a lelkész tartja a hittanórát, a kisebbekkel a nővér foglalkozik. A falvakba is kijár pénteken-szombaton, két helyre gyűjti, hozza-viszi a gyerekeket. „Talán jobban élvezik az autókázást, mint a foglalkozásokat – mondja félmosollyal. – A hitoktatás több helyütt románul folyik, mint ahogy a lippai misék felét is mindig románul tartom, hiszen román híveim másképp nem értenék, a másik felét vagy németül, vagy magyarul. Erősködhetnék, hogy csak magyarul prédikálok, de a többi nem érti, akkor minek jöjjön templomba? Háromnyelvű közösségben nehéz igazságot tenni. Van hétvégi fakultatív magyaroktatás, itt, a plébánián, az irodalomkedvelő felnőttek körét, az olvasókört is itt tartják. A legfontosabb közösségi alkalmunk a szentmiséken kívül a templombúcsú ünnepe, védőszentünk, Nepomuki Szent János napján, május 16-án.”
A legnépesebb szórványok közül Temesfüvesen kilencven, Szépfaluban, illetve Temesújfaluban mintegy hetven-hetven katolikust tartanak számon. Az utóbbi település templomában, a Zelinsky grófok kriptájában van eltemetve I. Ferenc osztrák császár és magyar király nővére, Mária Anna Ferdinanda, a kitagadott főhercegnő. Eötvenesi Lovász Zsigmond kastélyában hunyt el, 1809-ben. A kastélyban tartózkodott 1903. szeptemberében Ferenc Ferdinánd trónörökös, aki ez alkalommal a főhercegnő sírját is megkoszorúzta.
A lippai templomot 2008-ban újították fel kívülről, a szentelési ünnepségen zsúfolásig megtelt istenházában Roos Márton megyés püspök beszélt a település elsőrendű hajlékáról, melyet Isten segedelmével, a hívek hitben és szeretetben való összefogásával sikerült felújítani. Végszavában megköszönte Andó Attila plébános állhatatosságát és szorgalmát, amivel kiérdemelte a „templomfelújító” jelzőt, hiszen nemcsak a helybeli templomot hozta rendbe, hanem több hozzá tartozó filiáét is. A templombelsőre nemcsak a felújítás fér rá, hanem a szakszerű restaurálás is. Az előző templomot itt 1526 után emelték, de a Maros vizének közelsége miatt tönkrement, ezért a 19. század elején lebontották és újraépítették. Az oltár és a szentély négy oszlopával a régi épület maradványa. Sajnos, a legutóbbi felújításkor a gazdag ornamentikájú szecessziós felületeket olajfestékkel fedték le, a mennyezet fára applikált freskóinak restaurálása mellett, a falakat újrafestés előtt le kell kaparni, hogy lélegezhessenek. Egy szó, mint száz: ha Andó főtisztelendő tovább is itt marad, a teendői tovább gyarapodnak…
Lippa mindenese. Eddigi portyáim során szerinszerte megtapasztaltam, hogy – különösen szórványvidéken – mennyire fontos egy-egy közéleti-kulturális mindenes jelenléte. Ilyen „egyszemélyes intézmény” Czernák Ferenc nyugállományú katonatiszt.
„A hetvenharmadik évemet taposom. Lippai volnék, nem egészen tősgyökeres, hiszen Aradon születtem. A családom 1939 óta él itt, itt találtak munkalehetőséget. Én sokszor elkerültem, nagyon messzire, többször visszatértem. Harminchárom éven át a hadseregben szolgáltam, vegyésztisztként. Három gyermekem van, a feleségem sajnos elhalt. Két fiam Temesvárra, a lányom Konstancára került. Itt az RMDSZ elnöke volnék, 1993 óta, voltam egyháztanácsos is, igyekeztem a kis magyarságot összefogni. Nehéz volna megmondani, hányan vagyunk, hiszen vannak rejtett magyarok is, vegyes házasok sokan. Négy-ötszázan biztos vagyunk. Annak idején a MADOSZ-nak volt itt egy székháza. Próbáltuk megszerezni, de hiába, lerombolták, kilátástalan az egész. Annyi pénzünk nincs, hogy egy új székházat építsünk. Nem hiába szavalom azt – mert szeretek szavalni is –, hogy „ne hagyjátok a templomot s az iskolát”, a művelődési házat sem szabad hagyni. A MADOSZ épületében lehetett előadásokat rendezni, mulatságokat is. Régebben még nem volt annyira szembetűnő a sok vegyes házasság, a közösségben ismerkedtek meg a fiatalok egymással. Jómagam megszerveztem egy olvasókört, 2005 óta működik, körülbelül húsz tagja van. Inkább idősebbek látogatják, a fiatalok nem. Havonta egyszer jövünk össze, legutóbb Az ember tragédiáját olvastuk fel, szerepekre osztva. Máskor novellákat, verseket olvasunk. Beosztom, hogy mindenki szóhoz jusson, legalább olvasni ne felejtsenek el az anyanyelvükön. Különben a pártok közül egyedül az RMDSZ-nek nincs székháza, irodája Lippán. Egyszer volt itt városi tanácsosunk, de ő elköltözött, mást nem választottak meg helyette, pedig vagy 330 szavazat kellett volna, annyit össze lehetett volna gyűjteni. Én nem tolakodtam, van dolgom így is elég. Fiatal koromban is szerettem a verseket, amióta meghalt a feleségem, előszedtem a régi emlékeimet, könyveimet, Vörösmarty, Petőfi, Ady, József Attila, Wass Albert költeményeit. Előadásokat is tartok, helytörténeti, történelmi, irodalmi, nyelvhelyességi kérdésekről. Apránként adagolom, és versekkel illusztrálom. Amikor például a tehetetlenségünkről volt szó, Vörösmarty Országházát mondtam el. Nem dicsekvésképpen mondom, de itt én tudom a legtöbbet Lippa történetéről. Elég szelíd tudásanyag, amivel rendelkezem, de azért engem nem lehet átejteni. Olvasókörünket a márciusi fiatalok egyikéről, a lippai születésű Degré Alajos íróról neveztük el, megemlékezései az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról ma is forrásmunkának számítanak. Úgy rendezem, hogy az olvasókör napi tematikája megegyezzen az éppen aktuális történelmi évfordulóval. Ugyancsak én kezdeményeztem a magyar nyelv nem hivatalos, fakultatív oktatását is. Az iskolákban hiába próbálkoztunk, a tanulók szétszórtak voltak, nem is voltak elegen, az illetékesek mindenféle előírásokat dugtak az orrom alá, lépten-nyomon akadályokat gördítettek elibénk. 1994-ben kezdtem, aztán Simon Luca óvónő vette át, az egyetlen magyar pedagógus, aki felvállalta ezt az ingyenmunkát. Az én gyermekkoromban még volt hétosztályos magyar nyelvű iskola, a négy, összevont alsó osztály pedig a hetvenes évek elejéig működött.
Czernák Ferenc idejét az ezermesterkedés teszi teljesebbé, jól felszerelt műhelyében, és kedvenc sportja, a céllövészet. A mai napig sikerrel szerepel az országos bajnokságokon. No és nem utolsósorban értékes könyvtárának a böngészése, a verstanulás, hiszen előadóként más városokban is szerepel. Kérdésemre, hogy mikor láttak magyar színházat Lippán, hosszan ingatja a fejét: „Talán Varga Vilmos és Kiss Törék Ildikó lépett fel itt utoljára.”
A helytörténész Czernák Ferenc nagyon büszke arra, hogy kétszer is „itt járt” a magyar Szent Korona. „Először Izabella királyné hozta ide, 1541-ben, amikor nyolc hónapig Erdély fővárosa lettünk, majd Kossuth Lajosék, mielőtt tovább menekítették volna Orsovára. Megvan a ház, ahol a családjával időzött, vele volt Szemere Bertalan is, a kincstár Radnán maradt, az osztrákok foglalták le 1849. augusztus 10-én, három nappal Világos előtt.”
Andrások asztala. Amikor egyeztetés végett felhívtam Reinholz András főesperest, és megállapodtunk abban, hogy Lippán való portyázásunk közben déli egy óra tájt kereshetjük fel, Máriaradna plébánosa nyomban szerény ebédre is meghívott bennünket. A kegytemplom alatti parkolóban két autóbusz és több külföldi gépkocsi vesztegel, a bazilikához vezető lépcsősoron nyüzsgő csoportok láttán megbizonyosodhatunk arról, hogy valóban Arad megye legkeresettebb turisztikai célpontjához érkeztünk, ahol a nagy búcsújárások közötti időszakokban is pezseg az élet. Begördülünk az impozáns kolostor udvarára. Ahogy körbetekintek a templomhoz illesztett, jobb sorsra érdemes hajdani ferences központ háromszintes épületegyüttesén, szorongás fog el, hiszen gazdátlannak tűnnek omló-bomló, malterrongyos falai. Csupán a kaputól balra húzódó földszinti rész gondozottsága jelzi, hogy a klastromot mégis lakják valakik. Csengetésünkre maga Reinholz atya nyit ajtót, s az ebédlőbe terel bennünket.
A hosszú asztal körül féltucatnyi fiatal kanalazza a krumplilevest. Bemutatkozás közben kiderül, hogy az „Andrások asztala” mellé telepedünk le, hiszen a szakácsnő kivételével mindenki az Andreas, Andrei vagy Andreea névre hallgat. A főesperes druszái munkatársak és önkéntesek, akik az egyház és a kegyhely dolgait intézik. Valamennyien házigazdánk lelki gyermekei, kit Temesvárról hozott magával, ki itt szegődött a plébánia szolgálatába. A társalgás három nyelven, hol románul, hol németül, hol magyarul folyik. A családias hangulatot jelzi, hogy a szakácsnő, mielőtt feltálalná a rántott húst, megkóstoltatja a minap eltett kovászos uborkát az atyával: ehetővé vált-e már az erjesztett savanyúság? A konyha úrnője meg is korholja az asztalfőn ülő házigazdánkat, hiszen annyira belefeledkezik az általam kiprovokált beszélgetésbe, hogy kihűl előtte az étel…
„Megyés püspökünk azért is helyezett ide, mert szeretem az építkezéseket. Temesvárott 28 év alatt sok mindent csináltam, több épületet javítottam, új épületeket emeltem. Utolsó létesítményem a katolikus óvoda volt, a legmodernebb berendezéssel. Alighogy befejeztem, egy hét múlva át is adtam az utódomnak, és jöttem Radnára. A szerény, mintegy 120 hívünket magában foglaló plébánia, s a kegytemplom gondozása mellett a tennivalók tovább sokasodtak, hiszen 55 év múltán a kolostort is visszakaptuk. Hozzáfogtunk egy nagyszabású projekt elkészítéséhez, európai uniós segítséggel és remélhető kormánytámogatással. A projekt értéke körülbelül 10 millió euró, a teljes patrimónium felújítását és újrahasznosítását foglalja magában, hazai és németországi szakemberek bevonásával. A templom van benne, a kolostor és a környéke, az előtér, a park, a keresztút. Az egyik melléképületben információs központot szándékozunk kialakítani, működése áldásos lesz a régió idegenforgalmának felélénkítésében is, hiszen – ezt a megyei és a minisztériumi illetékesek is tudják – megyeszerte mi vagyunk a leglátogatottabb turisztikai célpont. A kolostorban minden szobának, minden teremnek megvan már a rendeltetése. Amit az Unió nem támogat, nem is vesszük be a tervünkbe. Eredetileg azt szerettük volna, hogy kizárólag a vallásos turizmus központja legyen, legyenek vendégszobák a zarándokoknak, s hogy el is lássuk a vendégeket. Ezt nem támogatják. Múzeum lesz, könyvtár, kiállítótermek, továbbképzés, lelkigyakorlatok számára helyiségek. A két világháború között is volt itt ilyen jellegű központ, az akkori püspök szorgalmazta a folyamatos működtetését. Eljöttek például a kántortanítók külön lelkigyakorlatra, a plébániák szakácsnői, a kántorok, egyháztanácstagok. A Monarchia területén két nagy kegyhely volt, Máriacell és Máriaradna. A Mária-kultusz szempontjából, európai szinten Máriaradna fontosabb, mint Csíksomlyó. Csíksomlyó inkább nemzeti kegyhely, nem lehet őket összehasonlítani. Mint Ferenc-rendi kolostor is a radnai volt a legnagyobb. Három szinten 63 szobája van.”
A rend felszámolása idején, 1951-ben kilenc hónapig ide volt zsúfolva az összes erdélyi-bánsági ferences. 1952 húsvétján több mint száz, papi ornátusba beöltözött szerzetes vett részt az ünnepi körmenetben. A kommunista hatóságokat roppant zavarta ez a békés demonstráció, annál is inkább, mert a kolostor tőszomszédságában szovjet laktanya működött, ágyúk és tankok csövei meredeztek a rendház ablakaira. A szerzeteseket szétszórták, bebörtönözték, és mindent elkövettek a kegyhely elsorvasztásáért. Az ingatlant egyetlen lakás kivételével az állam vette „kezelésbe”, öregotthont és kórházat működtettek benne. Amikor a rendszerváltás után a szerzetesrendek újjászerveződtek, bár az ingatlant nem szolgáltatták vissza, három atya próbálkozott a kolostori élet feltámasztásával. Végül a ferences tartomány a temesvári egyházmegyének adta át a kegyhely felügyeletét, gondozását.
Ahol a rombolás szelleme kísért. Nehéz elhinnem a kolostorbeli pusztulás láttán, hogy egyhamar új élet fakadhat az épületben. Ugyanis az ingatlan jogcím nélküli használói több mint fél évszázad alatt nemcsak hogy lelakták az 1727 és 1822 között épült műemléket, nemcsak falak kiverésével, falak felhúzásával változtatták meg önkényesen a helyiségek beosztását, hanem 2006-ban, távozásuk idején, három nap alatt, amit tudtak, szétromboltak, leszereltek, elhurcoltak. Még a félszáz antik cserépkályhát is szétverték, s a csempék javát is eltulajdonították. Pedig, pedig az öregotthon haldoklóihoz a mindenkori plébános „szolgáltatásait vették igénybe”, elvégre a katolikus pap „kéznél volt”…
Az egyik folyosószárny viszonylag épebben megmaradt ornamentikája érzékelteti, hogyan nézhetett ki fénykorában az épület belső tere. A csehboltozatos mennyezet alatt nagy Ferenc-rendiek, jeles atyák freskóportréi kínálnak „képes albumot” a rend históriájából. A kolostort a templommal összekötő földszinti fogadalmi folyosó teljes falfelületére a népi vallásosság úgynevezett votív tárgyainak példa nélküli gyűjteményét zsúfolták össze. Több mint kétezer festmény, sokszorosított másolat, színes nyomat illusztrálja, hogy a Szűzanyának hány csodás meghallgatásért, közbenjárásért fejezték ki hálájukat Máriaradna zarándokai. Bár a gyűjtemény régebbi része tűzvész martaléka lett, a fennmaradt anyag, a maga német, magyar, bolgár, horvát, szlovák és újabban egyre több román nyelvű köszönő feliratával bizonyítja, hogy a kegyhely méltó a hírnevéhez.
Reinholz főtisztelendő csupán a templomhajóban búcsúzik el tőlünk. Mialatt az 1767-ben felszentelt, II. János Pál által basilica minor rangra emelt istenháza szépségeit szemlélgetjük, a karzaton Andreea Iliuţă orgonaművész, a templom kántora ajándékoz meg néhány futamnyi Bach-muzsikával, majd énekszót hallunk, Schubert Ave Mariája szárnyalja be a megújhodásra váró barokk falakat.
A tanító néni meg a borász. Simó Luca óvónő a Hargita megyei Szentegyháza szülötte. A szülei 1956-ban költöztek Lippára. Domboldalba kapaszkodó, zölden tobzódó kert övezte portájának hűvösében faggatjuk „a legilletékesebb illetéktelent”, az anyanyelv tanításának önkéntesét a radna-lippai oktatás helyzetéről.
„Én még végig magyar iskolát végeztem, három évet itt, Radnán, negyedik osztálytól pedig nyolcadikig Gyorokon. Akkor szűnt meg itt Lippán a magyar iskola. Nem volt elég gyerek, mert átiratkoztak a román osztályokba. Amikor ide jöttünk, még volt külön hétosztályos magyar intézmény, amikor én a harmadikat elvégeztem, végleg megszűnt. Előbb a felső ciklust számolták fel 1961-ben, rá egy évre az alsót is. Elvégeztem a nyolc osztályt Gyorokon, aztán felvételiztem Enyedre. Bélzerinden dolgoztam hét évet, a magyar óvodában, de mivel két gyerek hiányzott a létszámból, megszűnt a magyar óvoda, és onnan kerültem a szomszédos Ópálosra, Arad megyében sehol nem volt magyar állás. Ott tanítok most már 31 éve, hiszen ott négy román csoportnyi gyerek van.”
1997-ben kérte fel a helyi RMDSZ, hogy tartson fakultatív magyarórákat, heti egy alkalommal. Amikor igent mondott, nem is sejtette, hogy mit vállal. Hiszen évente tíz-tizenkét gyermekkel foglalkozik, ami önmagában még nem volna megerőltető, de tanítványai minden korosztályból toborzódnak, az első osztályosoktól a nyolcadikosokig, s ami még inkább bonyolítja a munkáját: három nyelvi szintet kell figyelembe vennie. Néhányan közülük – a legkevesebben – nem csupán értenek, hanem beszélnek is magyarul. A többségüknek jó esetben van valamelyes passzív szókincse, ami néhány év alatt élénkíthető. Legtöbb gondja azokkal a gyermekekkel van, akik, bár nem feltétlenül vegyes házasságban élő szülők ivadékai, úgy kerülnek Simó Luca szárnyai alá, hogy köszönni se tudnak magyarul. Példákat is sorol, olyan, a nagy szárazság idején a Székelyföldről ide menekült famíliákról, amelyeknek egyetlen nemzedéke sem keveredett más nációbeliekkel, de az utolsó felnőtt generáció tagjai valamennyien román iskolába jártak, s az ő gyermekeik már csak román szót hallanak odahaza. Luca tanító néni a legutóbbi tanévben már az égvilágon senkitől nem kapott támogatást ingyen végzett munkájához. A legnagyobb elégtétel számára, hogy akadt már olyan hűséges tanítványa, aki középiskolásként is kitartott mellette, és szentmiséken hibátlanul olvassa fel a szentleckék szövegét.
Tornáczky Dénes nyugalmazott szőlész-borász Arad-Hegyalja történelmi borvidékének legjobb ismerője. Bár Temesfélegyháza szülötte, több mint hat évtizedet töltött Pankota, Magyarád, Világos, Gyorok, Ménes, Pálos övezetében, a szőlőültetvények, gyümölcsösök, pincészetek, borüzemek és pálinkafőzdék színes világában. Mindent tud a fénykorában jó tízezer hektárnyi, mára alig 1500 hektárra zsugorodott hegyaljai szőlő- és gyümölcstermesztés történetéről. A Grassalkovichokat emlegeti, akik már a 18. században nemzetközi hírt s nevet szereztek a ménes-magyarádi boroknak, akik a 19. század végén pusztító filoxérajárvány után újratelepítették, újraélesztették a hajdan Tokajjal vetélkedő borvidéket, az általuk létrehozott vincellériskoláról, ahol jeles elődök sajátították el a szőlészet-borászat művészetét.
Dénes bátyánk Csávossy György csombordi iskolájában tanulta ki a szőlő- és bormívességet. Arad-Hegyalja hajdan legnagyobb borászati üzemének vezetőjeként ment nyugdíjba 1990-ben. Egy kapavágásnyi szőleje sincs, de a maga örömére minden ősszel vásárol egy-két mázsányi – a saját kifejezése szerint elszomorítóan olcsó – kitűnő minőségű szőlőt, s abból készít a maga ízlése szerinti borokat. Mielőtt elbúcsúznánk, szerre kóstoltatja riporterségemmel szülőföldem legjobb nedűit.
Lippa városának legrégibb műemléke a 17. századból fennmaradt török bazár. Evlija Cselebi, a jeles világutazó és történész úti krónikájában csodákat regélt a muzulmán félhold árnyékában felvirágoztatott városról, melynek ez az épület volna az utolsó tanúja. A főtér hepehupás, tengelytörő kövezetén hánykódunk az árkádos bazársorig. Bár ne tettük volna! Meghökkentő látvány Radna-Lippa legrégebbi nevezetessége: legalább hat gazdája hatféleképpen festette ki, hatféleképpen alakította ki a homlokzatát, hatféleképpen hagyta a magas tetőzetet tönkremenni, és felerészben a boltíveket is eltüntette az oszlopok közül. Kőhajításnyira a polgármesteri hivataltól…
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2010. augusztus 2.
Ülésezett az Unitárius Egyházi Főtanács
Az Erdélyi Unitárius Egyház legfőbb kormányzó testülete, az Egyházi Főtanács 2010. július 30–31-én Kolozsváron ülésezett. A 144 tagú – lelkészekből és világi képviselőkből álló – testület évente egyszer ülésezik, amikor értékeli az egyház általános működését, illetve egyházkormányzási határozatokat hoz – tájékoztat az egyház sajtóirodája.
A főtanács péntek délután áhítattal kezdte munkálatait. A határozatképesség megállapítása és a tárgysorozat elfogadása után a Főtanács megemlékezett a közelmúltban elhunytakról, tiszteletbeli címek odaítéléséről döntött, illetve köszöntötte az időközben nyugdíjba vonult lelkészeket és világi tisztségviselőket.
A jelentések számbavétele során a főtanácsi képviselők véleményezték az egyházi főtisztségviselők (püspök, főjegyző, közügyigazgató és a két főgondnok) tevékenységéről szóló beszámolókat. Az Egyházi Képviselő Tanács tevékenységének értékelésére, valamint a különböző egyháztársadalmi szervezetek, felekezeti tanintézetek és más intézmények jelentéseinek megvitatására a szombati ülésszak keretében került sor. Az Egyházi Képviselő Tanács mellett jelentést nyújtott be a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Kara, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium, az Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége, az Unitárius Nők Országos Szövetsége, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, a Gondviselés Segélyszervezet, az Erdélyi Unitárius Egyház Nyugdíjintézete, a lókodi Kiss Rozália Ökumenikus Öregotthon és a kolozsvári Unitárius Óvoda.
A Főtanács határozatot fogadott el az Erdélyi Unitárius Egyház és a Magyarországi Unitárius Egyház egyesülésének előkészítése érdekében, – egyebek mellett – jóváhagyólag tudomásul vette az egyházi átvilágítás és közelmúlt-kutatás helyzetéről szóló jelentést, majd megválasztotta az Egyházi Közigazgatási Bíróság tagjait. Az elfogadott részjelentések tárgyai között szerepelt az egyházi alapítású kolozsvári magyar bölcsőde létrehozását jóváhagyó döntés is.
Az Egyházi Főtanács ülését megelőzően, július 29–30-án szintén Kolozsváron ülésezett az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének (ULOSZ) Konferenciája. Az unitárius lelkészek szakmai és érdekvédelmi szervezetének ez évi közgyűlése értékelte a Lelkészszövetség elmúlt egyéves munkáját, különböző tervezeteket vitatott meg és határozatokat fogadott el időszerű kérdésekben – áll a dokumentumban. Szabadság (Kolozsvár)
2010. augusztus 21.
Kovács Sándor: összefogással megújulhat magyarságunk
Szent István ünnepe összefonódott a Kolozsvári Magyar Napokkal
Rengeteg gyermek- és ifjúsági program várta pénteken a fiatalságot a Kolozsvári Magyar Napokon, de a felnőtteknek is volt miben válogatniuk: például igen érdekes Házsongárdi sétán, majd városnézésen vehettek részt, ahol a neves idegenvezetők – helytörténészek, történészek – számos anekdotával, érdekességgel tették színesebbé a száraz tényeket, évszámokat. Délben a XII. Szent István-napi Néptánctalálkozón fellépő együttesek tánca fokozta a Főtér nyüzsgését, majd a nap ünnepélyessége folyamatosan fokozódott, hogy az egyházzenei hangversenyt követően a Szent István-napi ünnepi szentmisében csúcsosodjon. Vajon a magyar nép ma akarná a Szent István-i tanításokat követni? – tette fel a kérdést ünnepi prédikációjában Kovács Sándor főesperes, aki úgy vélte: összefogás nélkül széthullunk, ám összefogással megújulhat kereszténységünk és magyarságunk, és nem csak múltja, hanem jövője is lesz nemzetünknek.
A Szent Mihály-templomban péntek délután 5 órakor kezdődő koncert elején Szilágyi Zsolt karnagy-énekes elmondta: a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus 38 éve alakult. 1982-ben a Vatikában fogadta őket II. János Pál pápa, aki magyarul buzdította szép és ájtatos énekre a kórust. Ezt követően tíz kórusművet adtak elő, ám ebből csak három darab volt magyar szerző alkotása. Szilágyi Zsolt nem csak a karnagyi teendőket látta el, hanem szólót is énekelt; orgonán közreműködött Krecht Emese.
Nem sokkal később már meg is kezdődött az ünnepi szentmise. „Szent István ünnepén az összetartozás érzésével kell imádkoznunk és reménykednünk Isten jóságában” – mondta Kovács Sándor római katolikus főesperes a mise kezdetén, majd kifejtette: a magyarság azért maradt meg és alapított államot, mivel Szent István királyunk Jézus tanításának sziklájává emelte az országot. „Szent István ünnepe az önvizsgálat napja is. Most megkérdezhetjük: hol vagytok magyarok? Hol vagytok kolozsváriak? Titeket Szent István királyunk kíván látni” – hangzott a főesperesi intelem. „Szent István egyértelművé tette törvényeiben, hogy a keresztény hitet meg kell őrizni, az egyház és az állam rendjét tiszteletben kell tartani. Szent István arra tanította a magyar népet, hogy tisztelje a családi életet, s így maradt meg Magyarország Szent István halála után Európa jelentős államaként. Vajon a magyar nép ma akarná a Szent István-i tanításokat követni? Mert ha nem, akkor ez azt jelenti, hogy csak ajkunkkal tiszteljük államalapító királyunkat. A hit akkor igazán értékes, ha az életformává válik, és ez áldozatvállalást is jelent! Sok család és fiatal úgy él, mintha Isten nem létezne, ez pedig az erkölcsi rend fölborulásához vezethet” – figyelmeztetett a főesperes, majd arra hívta fel a templomot alig megtöltő hívek figyelmét, hogy a reményt soha nem szabad elveszítenünk, és erre buzdít Szent István példája is. „Ünnneplésünk hamar elmúlik, szívleljük meg Szent István intelmeit, és imádkozzunk. Összefogás nélkül széthullunk, ám összefogással megújulhat kereszténységünk és magyarságunk, és nem csak múltja, hanem jövője is lesz nemzetünknek” – összegzett Kovács Sándor főesperes.
A Potyó István karnagy által vezetett kórus fellépése után a főesperes közölte, hogy a Kolozsvári Magyar Napok folytatódnak, a vasárnap déli, 11.30 órai szentmisén pedig részt vesznek a Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevői is. A szentmise a Himnusz eléneklésével zárult.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
2010. szeptember 11.
Újraalakulásának huszadik évfordulóját ünnepli a Kolozsvári Református Kollégium
Szellemi útravalónk a hitvallásos nevelés, becsület, munkatisztelet – vallja Székely Árpád igazgató
Az 1989-es rendszerváltozást követően Erdélyben az első, újraindított felekezeti tanintézet a Kolozsvári Református Kollégium volt. Székely Árpád zenetanár, igazgató már huszonegyedik tanévét kezdi az iskolában.
A kezdeti nehézségek elmúltával mára a tanintézet hírnevet szerzett magának, az iskola kórusa pedig többször vendégszerepelt nem csak Erdélyben, de külföldön is. Kolozsváron is rendszeresen fellépnek a március 15-i, október 6-i és 23-i ünnepségeken, de szívesen tesznek eleget a legkisebb vidéki település egyházközségének felkérésére is. A Kolozsvári Református Kollégiumban jelenleg több mint háromszáz diák tanul és 35 tanár oktat. Két évvel ezelőtt sikerült első és ötödik osztályt indítani, tavalytól pedig az óvodacsoport apróságainak kacagásától hangosak az ódon falak.
Földrajzfüzetből – napló
Hogyan emlékszik vissza a húsz évvel ezelőtti kezdetre?
Már 1990 tavaszán szó volt arról, hogy ősszel újraindul a Kolozsvári Református Kollégium. Én akkor Petrozsényben voltam tanár, mivel a zeneakadémia elvégzése után oda helyeztek ki. Úgy gondoltam, hogy szívesen tanítanék az újralétesített Református Kollégiumban, hiszen mindig szoros szálak kötöttek egyházamhoz: hatodikosként otthon, Alsó- Felsőszentmihályon kántorkodtam, családommal együtt részt vettem az egyházi ünnepeken, Kolozsváron egy ideig a Belvárosi Egyházközség kórusának is tagja voltam. 1990 szeptemberében több zenetanár közül a püspökség engem választott. Sok akadályt gördítettek Petrozsényben elmenetelem elé. Többen azt mondták: miért hagyom ott a biztos állásomat, mert a Kolozsvári Református Kollégiumból „úgysem lesz semmi...” 1990. október 1-jén a Farkas utcai református templomban megtartott évnyitó után tudtuk meg, hogy az ókollégium épületét nem adták vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek, és még nem lehet tudni, hol működik majd a kollégium. Végül a Györgyfalvi negyedi 16-os Általános Iskolában bocsátottak a rendelkezésünkre négy osztálytermet – a nyolc osztálynyi diákságunknak – és itt töltöttünk el 12 évet. Az első tanév naplói nyolc, nagy méretű földrajzfüzet volt, ezeket ma is őrizzük. Akkor 12 megyéből jöttek a diákok. Nem volt ritka az olyan eset sem, hogy a X. vagy XI. osztályt máshol már elvégzett tanuló újrakezdte nálunk ugyanazt az osztályt, mert felekezeti iskolába akart járni. Az öregdiákok és a református leánygimnázium volt növendékei az első pillanattól kezdve mellénk álltak, segítettek. A 16-os iskola vezetőségével mindig jó, kollegiális kapcsolatot tartottunk fenn.
Mi volt a helyzet a tanárokkal?
Az első tanév elején a kinevezett főigazgató Székely József volt. Úgy emlékszem, az első tanári fizetést 1991. telén kaptuk kézhez. Addig minden pedagógus ingyen dolgozott. A már nyugdíjas tanárok, azt hiszem, jó ideig semmilyen pénzbeli juttatást nem kaptak.
A kollégium akkori diákságának többsége nem volt kolozsvári. Hogyan oldották meg az elszállásolásukat?
Az első tanévkezdés után a bentlakó diákokat főleg a belvárosi gyülekezet tagjainál szállásoltuk el. 1991. februárjában a Traian Vuia Líceum bentlakásában utaltak ki számunkra két emeletnyi helyet. Habár az iskola vezetőségével mindig szót tudtunk érteni, azért nem kis gondokkal kellett szembenéznünk 1995-ig, amikor az energetikai líceum bentlakásában helyeztek el minket. Ma is emlékszem a tanfelügyelőség értesítőjére, amelyben felszólítottak, hogy két nap alatt hagyjuk el a Vuia-líceum bentlakását, mivel az ingatlant át kellett adni a BBTE-nek.1996-ban felépült a Bethlen Kata Diakóniai Központ, azóta is ott vagyunk a bentlakásunkkal.
Mikor kerültek vissza az ókollégiumba?
Az Erdélyi Református Egyházkerület soha nem mondott le arról, hogy visszakérje 1948-ban államosított ingatlanjait. Évekig tartó pereskedés eredményeképpen az egyháznak sikerült visszaszereznie az ó- és az újkollégium (a mostani Şincai-líceum) épületét, ám ezek visszatáblázását megvétózta a városháza és a Şincai-líceum. Beperelték az Erdélyi Református Egyházkerületet, és annak ellenére, hogy a kihívott szakértők bebizonyították, hogy a két épület, az udvar, a tornacsarnok egy együttest alkotott, a kolozsvári bíróság ítélete értelmében csak az ókollégiumot és az ahhoz tartozó udvart vehettük újra birtokba. Az újkollégium épületét, a nagyudvart és a tornacsarnokot 2000-ben visszaírták az állam tulajdonába. 2002-ben szerencsés politikai fordulat következett be. A Kolozs megyei RMDSZ akkori elnöke, Kónya-Hamar Sándor mellénk állt. 2002. december 20-án birtokba vehettük az ókollégium egy részét. A második emeleten egy magániskola működött, az étkezdét kibérelte egy cég, a földszinten a Sincai-líceum karbantartó műhelyei kaptak helyet. Két évbe telt, ameddig a teljes épületet birtokba vehettük. Egy tönkrement, lelakott ingatlant kaptunk vissza, amely állandó javításra szorult. Most már kezdjük “kinőni” az épületet. Nagy szükség lenne az újkollégium épületére is. Reménykedjünk, hogy Isten teljesíti ezt az óhajunkat is. Az évek során nagy hangsúlyt fektettünk nem csak az osztálytermek javítására és szépítésére, hanem a felszereltségre is. Ma korszerű informatikai laboratóriumok és szertárak várják diákjainkat. A bentlakók ellátása is megoldódott. Dísztermünk alkalmas az istentiszteletek és ünnepségek lebonyolítására. Mindezért Istennek adunk hálát. Diákjaink többsége egyre jobb eredményeket ér el. Nem csak a városban, hanem Erdély-szerte ismerik az iskolát, és ebben oroszlánrésze van az iskola kórusának.
Jelenleg milyen karbantartási munkálatokat végeznek?
A mostani felújításokat nagyobb mértékben az egyház, kisebb mértékben a városi tanács finanszírozza. Külső javításokat végzünk, az ingatlan északi részét újracserepeztettük. A bejáratot kívül-belül felújítjuk, a csatornák egy részét kicseréljük. Egy új osztálytermet is berendeztünk és bővítettük az óvodát.
Mi az a szellemi útravaló, amelyet a kollégisták az iskolától kapnak?
Elsősorban a hitvallásos nevelés fontosságát emelném ki, amely az Istenbe vetett hiten alapszik. Emellett a becsületet, a munka tiszteletét említeném. A hitvallásos nevelés és a keresztyén értékek birtokában másként állsz hozzá a munkához, más a kapcsolatod embertársaiddal. Diákjaink ezek elsajátításával lépéselőnyben lehetnek a többi iskola diákjaival szemben. Az elmúlt húsz évben több mint 1500 tanuló végezte el a kollégiumot, közel 86 százalékuk egyetemet végzett. Majdnem másfélszázan végezték el a Teológiát. A legfontosabb alapelvünk az, hogy hívő, református, de ugyanakkor jó magyar emberekké váljanak. Úgy vélem, az eltelt húsz év alatt pozitív irányba alakítottuk az erdélyi magyarság jövőjét, jövőképét.
Milyen a kollégium kapcsolata más iskolákkal?
Nagyon jó kapcsolatot tartunk fenn a többi erdélyi református kollégiummal: hagyományszámba mennek bibliaismereti-, népdal- és zsoltáréneklési versenyeink, diáktalálkozóink. Jó a kapcsolatunk a János Zsigmond Unitárius Kollégiummal, illetve a magyarországi református kollégiumokkal. A Kolozsvári Ortodox Szemináriummal évek óta közös karácsonyi koncerteken lépünk fel. Emlékszem: az első közös koncertünkre Cucu Imola, a Brassai-líceum akkori igazgatója biztosította nekünk a helyszínt a líceum dísztermében. Ezt követően a Kétágú, majd a Farkas utcai református templomban és az ortodox katedrálisban léptünk fel. Egyházunk vezetői is részt vesznek ezeken a közös koncerteken, amelyek jól szolgálják egymás hitének és művészetének megismerését és tiszteletét.
Mi az, ami változott az elmúlt húsz év alatt?
Nem hiszem, hogy a romániai közoktatás jó irányba halad. Stabil tanügyi rendszerre, világos törvénykezésre van szükség. Az iskolák tekintélyét vissza kell állítani, a diáksággal pedig meg kellene értetni a tanulás fontosságát és hasznát. A fiatalság körében egyre nagyobb méreteket öltő nemtörődömség, a jövőkép-nélküliség ellen a hitvallásos nevelés hatásosan veheti fel a harcot.
Az iskola kapuja mindenki előtt nyitva áll
Most két ünnepségre készülnek.
Húsz éve, pontosabban 1990. október 1-jén indult újra a Kolozsvári Református Kollégium, hála egyházunk akkori vezetőjének, ft. Csiha Kálmán püspök úrnak és Székely József generális direktornak, az iskola első igazgatójának. Másrészt pedig szeptember 18-án és 19-én Kolozsváron először kerül sor a kilenc erdélyi református kollégium országos évnyitójára.
Az erdélyi meghívottak mellett meg kell említenem a magyarországi testvériskolákat is, amelyek képviseltetik magukat az ünnepségen: a Gödöllői Református Líceum, a Miskolci Református Gimnázium, a Hódmezővásárhelyi Református Gimnázium, a Pécsi Református Gimnázium és nem utolsósorban a Budapesti Lónyai Református Gimnázium.
Meg kell említenem, hogy kollégiumunk létesítésének húszéves évfordulója alkalmával szeretettel várunk minden volt diákot és tanárkollegát. Külön örömömre szolgál, hogy olyan volt növendékeink is elfogadták a meghívást, mint Pataki Adorján és Szilágyi János, a Kolozsvári Magyar Opera énekesei, Várvári Gabriella, a temesvári opera énekese, Nagy Zoltán, a bécsi Staatsoper énekese, továbbá Németi Zsuzsa, a szatmári színház és Varga Balázs, a nagyváradi színház művésze.
Szombaton, szeptember 18-án kollégiumigazgatók konferenciájára kerül sor, amelyen ft. Pap Géza püspök úr is részt vesz, ha ideje megengedi.
A szeptember 19-i vasárnapi évnyitó ünnepségre meghívtuk László Attilát, Kolozsvár alpolgármesterét, aki sokszor segített rajtunk, Kötő József képviselőt, akit több szál fűz iskolánkhoz. Igét hirdet nt. Kató Béla főjegyző úr. A vasárnapi ünnepség a megszokott keretek között zajlik, lesz zászlós bevonulás, áhítat, köszöntőbeszédek hangzanak el, és átadják a Bethlen-díjat is amellyel a két református egyházkerület érdemes oktatókat tüntet ki. Dr. Gubcsi Lajos Magyarországról átadja az Ex Libris díjat minden erdélyi református kollégium számára.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)