TRANSYLVANICA |
Baloldali támadás a szuverenitás ellen, avagy a nemzeti kisebbségeket védő jelentés?
Gyorselemzés a Michel-jelentésről
Tartalom: A Michel-jelentés – általános bemutatás
A jelentés nemzeti kisebbségekre vonatkozó részének elemzése Összegzés
2014. február 27-én az Európai Parlament állásfoglalást szavazott meg az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban (2013/2078(INI)). A dokumentum Louis Michel belga liberális-párti politikus azonos című jelentése alapján készült.
Habár az állásfoglalás még csak az uniós jogalkotás első olvasatán van túl, jelentős visszhangja volt magyar nyelvterületen. A szöveg értelmezésében mindhárom erdélyi magyar képviselő, a szlovákiai magyar Bauer Edit EP-képviselő, valamint a Fidesz-frakció is megszólalt. A Michel-jelentésként ismertté vált dokumentummal kapcsolatos vélemények azonban koránt sem voltak egybevágóak. Bauer Edit – aki egyben a jelentés európai néppárti felelőse is volt – arra hívja fel a figyelmet, hogy az elfogadott állásfoglalás „nemcsak, hogy rámutat a nemzeti kisebbségek problémáira, hanem külön hangsúlyozza azt, hogy szükség van egy átfogó uniós védelmi rendszerre a hagyományos nemzeti kisebbségek és regionális nyelvi csoportok számára, megerősítve egy működő monitorozási folyamattal.” Sógor Csaba és Winkler Gyula nyilatkozatai (itt és itt olvashatóak) egybecsengnek Bauer Edit véleményével. Az előbbi közleményében rámutat, hogy az elfogadott dokumentum akár fontos kisebbségvédelmi jogi instrumentummá válhat, hiszen „amennyiben a Bizottság kidolgoz egy szakpolitikai normát, elkerülhetővé válik, hogy ne csupán a tagjelölt országokon, hanem a tagállamokon is számon kérjék a nemzeti kisebbségek védelmének biztosítását.”
Ezzel szemben a Fidesz-frakció a nemzeti szuverenitással szembeni baloldali támadásként értelmezi a megszavazott állásfoglalást, és úgy véli, hogy „az EP baloldali többsége által elfogadott dokumentum sérti a tagállamok szuverenitását és aláássa az Európai Unió egységét.”
Tőkés László nyilatkozatában egyrészt elítélte az Európai Unió egyes vezetői által főleg Magyarország és a jobboldali kormányok ellen alkalmazott „ szelektív elbírálás és kettős mércét”. Másrészt, üdvözölte az EP azon törekvését, amely alapján „az alapvető emberi jogoknak az Unión belül is maradéktalanul érvényt szerezzenek,” hiszen az eddigi gyakorlat alapján az Unió „míg a világ ún. harmadik országaiban valóságos keresztesháborút folytat az emberi jogsérelmek ellen”, addig „a saját tagországaiban, sajnos hajlamos szemet hunyni ezek fölött.”
Jelen elemzés célja, hogy átlátható módon elemezze a Michel-jelentést. Megvizsgálja ennek céljait és potenciális következményeit, mind az Európai Unió működése, mind pedig a nemzeti kisebbségek szempontjából.
A Michel-jelentés – általános bemutatás
Az Európai Parlament állásfoglalása az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban (2013/2078(INI)) egy saját kezdeményezésű jelentés, amely alapján az EP felkérheti az Európai Bizottságot egy jogszabálytervezet előterjesztésére (Európai Unió Működéséről szóló Szerződés, 225. cikkely). Az EP Eljárási Szabályzatának 41-42. és 48 cikkelyek alapján a képviselőknek joga van saját kezdeményezésű jelentés benyújtására, ennek azonban követnie kell az EU jogalkotási eljárását. Így a február 27-én első olvasatban megszavazott állásfoglalást a Parlament továbbítja a Tanácsnak és a Bizottságnak.
Tartalmi szempontból a 2013/2078(INI)-as állásfoglalás, követve a hasonló dokumentumok esetében bevett struktúrát, három nagy részre tagolható.
1. Az első rész a különböző nemzetközi jogi dokumentumokra, valamint európai uniós irányelvekre és állásfoglalásokra való hivatkozást tartalmazza. A felsorolt nemzetközi és Európai Uniós dokumentumok vizsgálata azért fontos, mert választ kaphatunk arra, hogy a jelentéstevő milyen jogi normákra hivatkozik saját jelentése kidolgozásában, valamint rávilágíthat arra, hogy honnan vezeti le következtetéseit. Más szóval, az első rész a dokumentum preambulumának tekinthető. A Michel-jelentés esetében ebben a részben megtalálhatóak mind az ENSZ legfontosabb emberjogi és szociális kérdéseket érintő dokumentumai, mind pedig az Európai Unió irányelvei és dokumentumai közül azok, amelyek szociálpolitikai kérdésekre (bevándorlás, nemi egyenlőség, női egyenjogúság, gyermekek helyzete stb.), diszkriminációellenességre, jogállamiságra, az emberi jogokra, valamint az Európai uniós alapjogokra (véleményszabadság, szólásszabadság, munkaerő szabad áramlása stb.) hivatkoznak. Ugyanakkor ebben a részben a fentiek mellett a dokumentum több uniós állammal szemben elfogadott állásfoglalásra is hivatkozik. Ezek közül a legfontosabbak a romák etnikai alapon történő olaszországi összeírásáról szóló, 2008. július 10-i állásfoglalás, a kiskorúakat a nyilvános információk káros hatásaitól védő litván törvényről szóló, 2009. szeptember 17-i állásfoglalás, a magyar médiatörvényről szóló, 2011. március 10-i állásfoglalás vagy a „Az alapvető jogok helyzete: magyarországi normák és gyakorlatok” című, 2013. július 3-i állásfoglalás.
A nemzeti és etnikai kisebbségek szempontjából a dokumentum legtöbbet a romák integrációjával kapcsolatos dokumentumokra hivatkozik, azonban megemlíti az Európai Parlament kihalástól fenyegetett európai nyelvekről és az Európai Unión belüli nyelvi sokféleségről szóló, 2013. szeptember 11-i állásfoglalását is.
2. A második rész a dokumentum elfogadásának szükségességére hoz fel indoklást, melyet 23 pontba sűrít. Ezek alapján az Európai Unió létrejöttének célját abban látja, hogy az „európai államokban megszilárduljon a demokrácia és a jogállamiság, hogy tiszteletben tartsák, megvédjék és előmozdítsák az emberi jogokat és az alapvető jogokat, a kisebbségek egyenlőségét és védelmét (…) és bármilyen önkényuralmi rendszer visszatérését megakadályozzák” (A. pont). Az Unió ezeket a célkitűzéseket az EUSZ 2. 6. és 7. cikkelyébe kodifikálta (C. pont). A jelentés szerint az elmúlt évek történései bebizonyították, hogy „az Európai Unió nemcsak gazdasági és pénzügyi válságon megy keresztül, hanem demokratikus és alkotmányos válságon is, (…) és mivel ezek a feszültségek rávilágítottak az e válság leküzdéséhez szükséges megfelelő eszközök hiányára,” valamint a Szerződésben foglalt vállalások „nyomon követésre, értékelésre és szankcionálásra szolgáló mechanizmusok, és különösen az EUSZ 2. és 7. cikkében foglalt előírások alkalmazásával kapcsolatos nehézségekre is.” (K. pont).
Más szóval, a jelentéstevő következtetése alapján szükségessé vált egy olyan mechanizmus kidolgozása, amely alkalmas az „EUSZ 2. cikkében kimondott uniós értékek tiszteletben tartásának, védelmének és előmozdításának biztosítására, valamint felhívott az Unión és a tagállamokon belüli válsághelyzetek kezelésére” (L. pont), illetve megteremti a terepet a „2. cikk szerinti értékek és az ezekből következő jogi kötelezettségek egységes értelmezésére” (M. pont).
Kisebbségi szempontból az egyéni jogokat, a demokráciát és a jogállamiságot védő mechanizmusok kidolgozása azért szükséges, mert „a kibővített Unióban a nemzeti kisebbségek, illetve a regionális és kisebbségi nyelvek védelme fontos kérdés, amelyet nem lehet egyszerűen csak az idegengyűlölet és a megkülönböztetés elleni küzdelem révén megvalósítani, hanem ehhez konkrét jogi, nyelvi, kulturális, szociális stb. rendszereket és eljárásokat kell alkalmazni” (X. pont)
3. A harmadik, legterjedelmesebb rész a Bizottság, a Tanács és a tagállamok felé megfogalmazott ajánlásokat és ténymegállapításokat tartalmazza. Ezt több részre oszthatjuk. Az első és legfontosabb rész intézményes javaslatokat fogalmaz meg, míg a második az egyes jogok – méltóság, szabadságok, egyenlőség, szolidaritás, Uniós polgárság és igazságszolgáltatás – Uniós helyzetének elemzésébe bocsátkozik.
Az intézményi javaslatok központi eleme az EUSZ 2. cikkében megfogalmazott értékek – szabadság, demokrácia, egyenlőség, jogállamiság, emberi jogok betartásának lehetősége. Ennek értelmében (és ezen belül a kisebbségekhez tartozó személyek jogai) – betarthatóságának, valamint számon kérhetőségének lehetősége.
„A Szerződésekben rejlő lehetőségek teljes körű kiaknázása érdekében” 15. cselekvési pontot javasol (8. pont), melyek között többek között szerepel: 1) a tagállamok különböző nemzetközi és európai jogi egyezményekhez való csatlakozásai; 2) a Bizottság és a tagállamok, valamint az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek közötti szorosabb együttműködés; 3) az átláthatóság az Unión belüli megerősítése; 4) az alapvető jogokra és a közös európai értékekre vonatkozó hatékony szakpolitikák kidolgozása; 5) a rendelkezésre álló alapvető jogok megsértésének megelőzésére létrehozott uniós mechanizmusok racionalizálása; 6) a Bizottság általi ország-specifikus ajánlások megfogalmazása az alapvető jogokkal kapcsolatos politikák kérdésében; 7) a nemzeti emberjogi szervezetekkel egy szakértői mechanizmus kidolgozása céljából való együttműködés; valamint 8) egy „új koppenhágai mechanizmust” bevezetése, „az EUSZ 2. cikkében és az Alapjogi Chartában meghatározott alapvető uniós jogok és értékek tiszteletben tartásának, védelmének és előmozdításának biztosítására”.
Az „új koppenhágai mechanizmus” – amely a tavaly nyáron elfogadott Tavares-jelentéssel került be a köztudatba – bevezetésének célja egyrészt az lenne, hogy átvilágítsa a tagállamokat, hogy megfelelnek-e a koppenhágai kritériumoknak. Ezt olyan objektív mutatók kidolgozásával és gyakorlatba ültetésével képzeli el, amelyek alkalmasak az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tagállami betartásának vizsgálatára. Másrészt, az új mechanizmus része egy olyan számonkérési rendszer bevezetése lenne, amely a szankciók mellett egy korai figyelmeztető rendszer, a politikai és technikai párbeszédre szolgáló rendszer, felszólító levelek és „befagyasztási mechanizmus” bevezetésével reális eszközöket adna a Bizottság kezébe az EUSZ 2. cikkébe foglaltak betartására (11. pont).
A dokumentum hátralevő részében kitér a különböző alapjogi kérdések Unión belüli helyzetére, valamint ajánlásokat fogalmaz meg a Bizottság és a tagállamok számára a demokrácia, a jogállamiság, valamint az alapjogok javítására.
A jelentés nemzeti kisebbségekre vonatkozó részének elemzése
A fenti elemzésből jól látható, hogy az állásfoglalás elsődlegesen nem a nemzeti kisebbségek jogainak megoldására született, azok csak sok más kérdés mellett szerepelnek a dokumentumban. Az erre való legtöbb hivatkozás a jelentés harmadik részének Egyenlőség című fejezetében található, azon belül is kiemelten a 47., a 48., 56-58., valamint a 61. cikkek foglalkoznak a kérdéssel.
A jelentés megállapítja, hogy a tagállamoknak foglalkozniuk kell az egyenlőség kérdésével, valamint „fokozniuk kell az egyenlőség, a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem, a kulturális, vallási és nyelvi sokszínűség védelme, a nemek közötti egyenlőség, a gyermekek jogai, az idősek jogai, a fogyatékos személyek, az LMBT-személyek és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogai terén tett fellépéseiket” (47. cikk). Ebből két következtetés vonható le. Egyrészt, a tervezet egy kategóriába sorolja a különböző csoportokat, másrészt a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogairól, nem pedig közösségek jogairól beszél.
Emellett fontosnak tartja a megkülönböztetés elleni küzdelmet, felszólítja a tagállamokat, hogy építsék be a megfelelő uniós normákat nemzeti jogrendjükbe, és kihangsúlyozza, hogy „a nyelvi alapon történő megkülönböztetés” egyik formája a megkülönböztetésnek, tehát azzal is foglalkozni kell (48. cikk).
Továbbá megállapítja, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek „az egyéb kisebbségi csoportoktól eltérő, sajátos igényekkel bírnak, a közpolitikáknak célzottabbnak kell lenniük, valamint magának az Uniónak megfelelőbb formában kell foglalkoznia ezekkel az igényekkel” (56. cikk). Más szóval, megerősíti azt a fajta elkülönítést, amelyet a nemzeti kisebbségi szervezetek hangsúlyoznak, és sajátos megoldások keresését szorgalmazza. Ugyanakkor elismeri, hogy nem létezhet egységes megoldás a kisebbségi helyzet kezelésére, azonban szükségesnek látja bizonyos minimális célkitűzések kidolgozását (57. cikk). Ezt azonban a meglévő nemzetközi jogi dokumentumok, kiemelten az Európa Tanács nemzeti kisebbségek jogainak védelméről szóló keretegyezmény alapján képzeli el.
Fontos javaslata a jelentésnek: egy átfogó, a hagyományos nemzeti kisebbségek, a regionális nyelvi csoportok és az autonóm régiók védelmére létrehozott rendszer kidolgozásának a szükségessége. E rendszer nemcsak a tagállamok által alkalmazott kettős mérce elkerülésére, hanem „működőképes nyomon követési mechanizmusok” bevezetésére is alkalmas lenne.
A román alkotmány szempontjából fontos újdonságot hoz az 58. pont is, hiszen annak megállapítása, hogy a „közigazgatási, politikai, gazdasági, szociális, kulturális és más téren végrehajtott pozitív intézkedések nem minősülnek megkülönböztetésnek” némiképp ellentmond a román alkotmány 6 cikke (2) bekezdésének, illetve annak nemkorlátozó értelmezését támogatja.
A nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos utolsó javaslat az idegengyűlölet, a fajgyűlölet és a cigánygyűlölet kérdéseinek nemzeti tantervekbe való bevezetésére vonatkozik, mely segítségével a diákok már fiatal korból párbeszédet folyathatnak a megkülönböztetés káros voltáról (61. cikk).
Összegzés
1. Elmondható, hogy a fent bemutatott állásfoglalás elsősorban nem a kisebbségi kérdés megoldásáról, hanem a Bizottság és Parlament államok fölötti kontrolljának növeléséről, és egy egységes az EUSZ 2. cikkében rögzített alapjogok betartását megcélzó uniós mechanizmus kidolgozásáról szól. Más szóval egy olyan szabályrendszer kidolgozását alapozná meg, amely lehetőséget nyújtana a Bizottság számára, hogy közelebbről monitorizálja a tagállamok intézkedéseit, egyben konkrét eszközöket adva a kezébe kihágások kezelésére. Tehát az alapvető szabadságjogok megítélésében ténylegesen növelné a Bizottság és a Parlament hatáskörét, és ez csökkentené a tagállamok mozgásterét. Ugyanakkor nem kérdéses, hogy a jelentés aktuális és jól időzített, hiszen az európai szerződések felülvizsgálata a válság tapasztalatai alapján napirenden van.
2. Habár a kérdésben létrehozott egységes számonkérő mechanizmus fontos előrelépés lehet az Unión belüli demokratikus és emberjogi kérdésekben született jogsértések megszüntetésében, a jelentés hivatkozási alapját képező nemzetközi jogi és európai uniós dokumentumok, valamint a dokumentum második részében megfogalmazott indoklások vizsgálatából kitűnik, hogy a Fidesz és Tőkés László által megfogalmazott félelmek nem alaptalanok. Egyrészt, mert az Európai Parlament nem egységesen ítéli meg az egyes államok által elkövetett jogsértéseket (vagyis az EP-megítélés mindig politikai megítélés), másrészt mert a dokumentum indoklásában máris megjelentek azok a konkrét államokra való egyoldalú hivatkozások, amelyek alapján felmerül az ilyen eljárások politikai kiegyensúlyozatlanságának az eshetősége.
3. Ennek ellenére a jelentés pozitív hozadékának elismerése is helyénvaló lett volna, hiszen a fentiek mellett az elfogadott állásfoglalás fontos utalásokat tartalmaz a nemzeti kisebbségek védelmére is. Egyrészt, a kisebbségi kérdés tételesen megjelenik az EUSZ 2. cikkében, másrészt a jelentés is több passzusban foglalkozik a témával. Egyik legfontosabb nóvuma az, hogy szakít az Európai Unió eddigi gyakorlatával és megfogalmazza a tradicionális nemzeti és nyelvi kisebbségek, valamint az egyéb kisebbségek közötti különbségtételt, egy külön normarendszer létrehozását szorgalmazva az előbbiek számára.
4. A pozitív folyományok ellenére a jelentés nem feltétlenül ad okot az RMDSZ-es EP-képviselők által megfogalmazott optimizmusra sem, hiszen ennek eredményeit több szempontból is fenntartásokkal kell kezelnünk. Egyrészt, a készülő normarendszert az Európa Tanács nemzeti kisebbségek jogainak védelméről szóló keretegyezménye alapján képzeli el, ami mind a biztosítandó jogok, mind pedig az államokra kirótt kötelezettségek szempontjából elmarad a nemzeti kisebbségek által szükségesnek tartott és követelt normáktól. Másrészt nem világos, hogy a kidolgozandó szabályozásba milyen formában kerülnek be és bekerülnek-e a kollektív jogok: a dokumentum következetesen a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogairól beszél, azonban az 57. pont megfogalmazása („a hagyományos nemzeti kisebbségek, a regionális nyelvi csoportok és az autonóm régiók vonatkozásában átfogó uniós szintű védelmi rendszerre van szükség”) bizonyos szempontból túlmutat ezen, hiszen komoly lehetőségeket tartalmaz a már megszerzett kollektív jogok uniós védelme tekintetében.
5. Tovább árnyalja a kérdést az Uniós jogalkotási gyakorlat is, hiszen a jelentés alapján elkészített állásfoglalás nem kötelező érvényű, mindössze felkéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy foglalkozzon a kérdéssel, amely önmagában is egy hosszú folyamat, nem beszélve a tagállamok ellenállásában és az Európai Uniós intézmények működéséből adódó nehézségekben rejlő csapdákról.
6. Mindent egybevetve, egy, az alapjogok betartásának monitorizálására irányuló mechanizmus kidolgozása a nemzeti kisebbségek szempontjából üdvözlendő lenne, hiszen áttekinthetőbbé tenné a rendszert, azonban az elmúlt évek történései, valamint a Michel-jelentésben megfogalmazott elvárások arra engednek következtetni, hogy ez nem zárná ki az államok cselekvésének politikai alapokon való megítélését, ami viszont lehetőséget teremthet ezek számára a felelősség elhárítására is.
mensura.ro,

Belépett a román kormányba az RMDSZ
Belép a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román kormányba, amelyben egy miniszterelnök-helyettesi tisztséget, valamint a környezetvédelmi és a kulturális miniszteri posztot fogja betölteni – jelentette be hétfőn Kelemen Hunor (képünkön), az RMDSZ elnöke.
A miniszterelnök-helyettesi és a kulturális miniszteri poszt várományosa Kelemen Hunor, a környezetvédelmi szaktárca élére Korodi Attilát javasolta a magyar szervezet. Mindkét politikus vezette már a szóban forgó tárcákat az előző román kormányokban.
Hétfőn ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa, amelynek döntenie kellett arról, hogy a magyar szervezet belép-e vagy sem a román kormányba azt követően, hogy a román liberálisok ellenzékbe vonultak.
A tanácskozást követően Kelemen Hunor az MTI-nek elmondta: Romániának kormányzati stabilitásra van szüksége, és ehhez hozzá tud járulni most az RMDSZ. Rámutatott: két megállapodást írnak alá, egy rövidet a kormányra lépésről Victor Ponta miniszterelnökkel és egy másik terjedelmesebb dokumentumot a Szociáldemokrata Párttal (PSD), a Konzervatív Párttal (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR), amelyekkel együtt fog kormányozni az RMDSZ. Ez utóbbi, négypárti megállapodást a pártelnökök látják el kézjegyükkel.
Kelemen Hunor rámutatott: „technikai-alkotmányjogi megfontolásokból” nem lesz új kormányprogram, hanem folytatják a parlament által már 2012-ben megszavazott kormányzati programot. Az RMDSZ elnöke kifejtette, hogy ez a program is vaskos kisebbségi fejezetet tartalmaz, és mind gazdasági, mind szociális téren tartalmazza azokat a lehetőségeket, amelyek „hozzásegítenek a jó kormányzáshoz”.
Közölte: a 2012-es kormányprogram kisebbségi fejezetét is az RMDSZ írta, hiszen akkor az azóta már felbomlott Szociálliberális Szövetség (USL) őket kérte fel ennek a fejezetnek a megírására. Hozzátette: a Mihai Razvan Ungureanu vezette, és 2012 áprilisában megbuktatott kormány – amelynek része volt az RMDSZ is – programjának kisebbségi fejezete szinte szó szerint ugyanazt tartalmazza, mint a jelenlegi kormányprogram. „Minden megvan benne, ami elfogadható, és ami szükséges, és lehetővé teszi hogy előrelépjünk, új utakat keressünk” – mondta az RMDSZ elnöke az USL kormányprogramjáról.
Az MTI kérdésére válaszolva kijelentette, hogy a politikai megállapodás tartalmazza mind a székely zászló, mind a Marosvásárhelyei Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata körüli viták rendezését, amelyekre a kormányzás során fognak megoldást találni.
Kelemen Hunor azt is bejelentette, hogy 14 államtitkári és államtitkári rangú tisztséget kap a szövetség az új kormányban. A kormány által kinevezett prefektusok tekintetében még folytatódnak a tárgyalások – mondta az RMDSZ elnöke –, de az már eldőlt, hogy Maros megyében az RMDSZ fogja adni a prefektust.
Aláírták a kormányzásról szóló egyezményt az új koalíció tagjai Aláírták hétfőn az új kormánykoalíció pártjai – köztük az RMDSZ – a közös kormányzást lehetővé tevő politikai megállapodást Bukarestben. A parlament épületében először Victor Ponta román miniszterelnök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke látta el kézjegyével azt a megállapodást, amely az RMDSZ-nek a kormányba lépéséről szól. Ezután csatlakozott hozzájuk Daniel Constantin, a Konzervatív Párt (PC) elnöke és Gabriel Oprea, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnöke. A négy pártelnök aláírta azt a politikai megállapodást, amely a 2014-2016-os közös kormányzásuk alapját képezi. Az új, négypárti kormánykoalíciót a nemzeti kisebbségek frakciója is támogatja a parlamentben.
MTI
Székelyhon.ro,

Korodi: dolgozunk az autonómián – Ponta: a jelképekről sem tárgyaltunk
Belép a kormányba az RMDSZ. Két miniszteri tárcát kap, az egyiket, a kulturális minisztériumét a párt elnöke, Kelemen Hunor, a környezetvédelmi minisztériumét pedig Korodi Attila.
Victor Ponta miniszterelnök szerint az egyeztetéseken nem esett szó a székely jelképek használatáról, sem a marosvásárhelyi magyar orvosképzésről, sem a régiók kialakításáról.
A Magyar Hírlap Korodi Attilával készített interjút.
– Nagy szükség volt arra, hogy belépjenek Victor Ponta kormányába? – Nehéz politikai döntés volt ez, miközben nincsenek jó opcióink, de fontos, hogy az erdélyi magyarokat helyzetbe hozzuk az egyre durvább közigazgatási döntéseket hozó Romániában.
– Milyen helyzetbe szeretnék hozni a magyarokat?
– Készül egy megállapodás, amit hamarosan aláírnak a kormányt támogató pártok. Annyit elmondhatok: kormányzati helyzetből más eszközökkel tudjuk érvényesíteni az erdélyi magyarok érdekvédelmét, mint ellenzékből, valamint garantálni lehet azt is, hogy kialakuljon végre a normalitás a román–magyar együttélésben. A magyar kártyát ugyanis a román politikusok gyakran szeretik előhúzni.
– Éppen ezért nem tartanak attól, hogy most is csak azért húzták elő, mert a saját céljaikra akarják felhasználni az önök szavazatait?
– Nem láttam még olyan román pártot, amely szerelemből egyezkedett volna velünk. Nekünk az a feladatunk, hogy eleget tegyünk azoknak az elvárásoknak, amelyeket az erdélyi magyarság nyolcvankét százaléka támaszt velünk szemben. Ez pedig azt jelenti, hogy mindig ott kell lennünk a döntési helyzetekben.
– Feltételül szabták-e az autonómia elérését a kormány támogatásához?
– Van egy nagyon részletes kormányprogram, ami kitér sok mindenre. Így például a kulturális autonómia és a regionális autonómia kérdésére. Az önrendelkezés elérésének van egy politikai és egy társadalmi folyamata, és annak építményét téglánként kell összerakni. Az autonómiatörvényt beterjesztjük a parlamentben.
– Melyek az első miniszteri tervei?
– Normálisan ki kell merítenünk a 2015-ben lezáruló európai uniós finanszírozási keretet, mivel nagyon sok erdélyi beruházás stagnál. Újra el kell érnünk, hogy az általam vezetett tárca visszanyerje azt a súlyát, amit 2012-ben kezdett elveszíteni.
– Mi lesz a verespataki bányaberuházás sorsa? – Egyértelmű az álláspontom. – Vagyis? – A román állam döntéshozóinak kőkeményen újra kell gondolniuk ezt a történetet. A Magyar Hírlap és a Kossuth Rádió nyomán
Erdély.ma,

Besúgók és provokátorok…– Gáspárik Attila írása
Sok fényes, tapsos színházi este mögött megannyi jelentés, feljegyzés, hangulatjelentés, előadás elemzés készült a rendszerváltás előtt – írja Gáspárik Attila, aki két éve kutatja a hajdani Securitate irattárában (CNSAS) a romániai magyar színház és a kommunista titkosszolgálat összefonódásait. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektorának esszéjét az alábbiakban közöljük.
Besúgók és provokátorok
koncert közben sose gondolok
rátok
Kedves, csupa kedves, csupa kedves arcot látok
de azért jobb, ha tudjátok
hogy a magunk módján mi is figyeltetünk
aki előttetek áll az a mi emberünk
elpirultatok
lebuktatok
besúgók és provokátorok
- Kontroll csoport-dalszöveg -
Annak idején engem nem hurcolt meg a Securitate. Voltak ugyan kísérletek, hogy beszervezzenek, de valahogy megúsztam. Nem kínoztak, nem zsaroltak. Nem tudom, hogyan reagáltam volna az erőszakra. A továbbiakban tanulmányozni szeretném azt a rendszert, amelyben, ha rövid ideig is, de éltem, éltünk. Szeretném megérteni a sokáig érthetetlen reakciókat a romániai magyar közéletben, és főleg a művészvilágban.
Lassan negyedszázada már a Ceaușescu nevével fémjelzett diktatúra bukásának. Persze az igazságtalan rendszert nem ő kezdte, csak folytatta, és azt sem mondhatjuk, hogy ő volt a romániai elnyomók között a legkegyetlenebb. Természetesen botorság volna összehasonlítani az elnyomó rendszerek technikáit, módszereit és sorrendet felállítani arról, hogy melyik elnyomó technika volt a legmegnyomorítóbb. Tény, hogy a titkosszolgálatokat nem a kommunisták találták ki, és a szocializmus hazai bukásával sem ért véget a működésük. Titkosszolgálatokra minden rendszernek szüksége van, de azért, hogy az állam és az állampolgárok érdekeit és biztonságát, és ne a diktatúra rendszerét védje a saját polgáraitól, ahogy az a totalitárius rendszerekben történik. Azt bizton állíthatjuk, hogy ilyen szempontból a nyomorító hatalmak titkosszolgáinak és a szolgák kiszolgálóinak az ügye, országunkban (sem), nem lezárt fejezet.
Az új kor hajnalán, 1990-ben Romániában nem volt olyan gyűlés, értekezés, tömegdemonstráció, hogy ne követelték volna a kommunista rendszer titkosszolgálatának, a Securitaténak a besúgólistáját. Most annyi év után sem látunk tisztán abban, hogy miben és hogyan is éltünk azelőtt! A feltárás, az elszámoltatás elmaradt. Természetesen voltak kísérletek, kezdeményezések, de mindegyik igen rosszul sült el. Mikor először „golyóztak ki” valakit besúgói múltjáért (egy köztiszteletnek örvendő orvost a miniszteri székből), közösségünk szinte egy emberként kiállt mellette, tisztázatlan múltját a többség (a románok) ármánykodásával magyarázta. A miniszter megbukott, az ember azóta sem méltatta a közvéleményt egyetlen bővebb magyarázatra sem.
Azóta számos közéleti szereplőről, íróról kiderült, hogy évekig jelentett; volt, aki kényszerből, és volt, aki szakmai életben maradása vagy éppen előrehaladása érdekében. A leleplezéseket azonban nem követte semmi. Angolos hidegvérrel, fagyos közönnyel vettük tudomásul, hogy a velünk élőknek volt egy titkos élte is. A közbeszéd megelégedett egy általános kommunistázással, már ami a közelmúltat illeti. Kocsmaasztalok fölötti beszélgetésekben született az a cinikus gondolat is, hogy ha 1989-ben felszínre kerülnek a besúgók iratai, akkor a rendszerváltás elmaradt volna. A romániai magyar közösség már-már teljesen immunis a leleplezésekre. Ezzel magyarázható, hogy amikor a kevés Kossuth-díjas írónk közül az egyikről kiderült, hogy évekig jelentett, miközben őt is megfigyelték, a közvélemény teljesen közömbösen viselkedett. Az író nem volt hajlandó semmilyen magyarázatot adni. Természetesen az alkotásai alkotások maradnak, azok alapján fogják őt megítélni - öt, tíz, száz év múlva - és titkosszolgálati szerepe kis lábjegyzet lesz csupán. Most azonban mi mégis keserű szájízzel vesszük tudomásul, hogy az, akit valamikor zászlónak választottunk, gyarló ember volt, és még gyarlóbbá teszi a cinikus hallgatása. Volt, aki belehalt, a túlélők pedig hallgatnak, vagy éppen a jobb szélre menekülnek, valódi vagy alibi cselekedetekbe kezdenek, hogy így kompenzálják a viselt dolgaikat. Akadt, akad olyan is, aki írásszakértőket citálva a bírósági perekre, megpróbálja a maradék tisztességét „formai okokkal” megvédeni.
Lassan két éve kutatok a hajdani Securitate irattárában (CNSAS). A romániai magyar színház, ezen belül elsősorban a marosvásárhelyi színház, a színművészeti főiskola és a titkosszolgálatok összefonódását kutatom. A CNSAS irattárában sok dosszié van. Számos színészt, rendezőt követtek, lehallgattak. Ennek ellenére senki sem tudja, hogy hány dosszié készült. Rengeteg még a hiányzó anyag. Sok irat fog még előkerülni. A CNSAS-nak még nem adtak át minden anyagot. Természetesen az eddig átolvasott anyag is elárulja, hogy sok fényes, tapsos színházi este mögött megannyi jelentés, feljegyzés, hangulatjelentés, előadás elemzés készült. Van köztük jó- és rosszindulatú. A „szeku” jól képzett emberekkel működött, remekül felhasználta a művészvilágra fokozottan jellemző irigységet, szakmai féltékenységet, egyéni hiúságot. A szerv sokszor minden erőfeszítés nélkül jutott olyan információhoz is, ami egyáltalán nem érdekelte. Kezdetben, gondoltam, három kötetre rúg majd az olvasott anyag, majd egyre, majd egy vaskosabb tanulmányra, mostanában pedig megelégszem egy esszével is. Nem szeretnék senkit dekonspirálni, újjal rámutatni bárkire is. Kollégák, barátok, tanárok… Már említettem, hogy a mű marad.
Ezt a szerény írást is csak azért teszem közzé, hogy szóljak arról, hogy az utánunk következő nemzedékek sokkal szigorúbbak lesznek. Mikor ők túrnak bele a viselt dolgainkba, nem lesznek majd tekintettel a személyes kapcsolatokra, a közös élményekre, a kalandokra. Borítani fognak. Kíméletlenül.
Szóval eltelt huszonöt év, jó volna elkezdeni a kibeszélést, a tükörbenézést. Lassan el kéne kezdeni a múlt feldolgozását. Jó volna, ha azok, akik úgy érzik, hogy volt egy olyan szakasza az életüknek, amelyben mára nehezen vállalható események történtek, akár név nélkül is megírnák a történteket, ezt sokan jó néven vennénk. Nem akarok senkit leleplezni, sem megszégyeníteni, és a közeljövőben sem tervezem. Úgy érzem, kötelességünk volna valamilyen módon előkészíteni a talajt azoknak, akik elfogultság nélkül, a rideg valóság tükrében fogják megítélni hajdani tetteinket.
Természetesen a legérdekesebb az volna, ha a volt tartótisztek, a hálózati felügyelők is megszólalnának, és elmesélnék a saját álláspontjukat…. Csak hogy tisztább legyen a kép!
maszol.ro,

„A szabadság elkötelezett hívei vagyunk!”
A magyar és székely kokárdák, zászlók sűrűjében ünnepeltek a csíkszeredaiak március 15-én a Vár téren. Az 1848-as forradalom és szabadságharcra emlékeztek, a magyar nemzet napját ünnepelték.
Betöltötték a Vár teret és a csíkszeredai városháza előtti útszakaszt a Gál Sándor térről felvonuló ünneplők. Útjukat a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar kísérte. A szél piros fehér zöld és kék-arany lobogókat lengetett, az ünneplők szívük fölé székely és magyar kokárdákat tűztek egymás mellé: nemzeti ünnepet tartottak Csíkszeredában is. Az egybegyűlteket Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntötte.
„Megkérjük a szakszerveket, hiszen ők is rögzítették a felvonulást, hogy küldjék el a román miniszterelnöknek és a román államelnöknek, lássak ők is, hogy kell csinálni, tanuljanak belőle, ne bennünk a szabadságszerető magyarokban, székelyekben keressék a bűnbakot, hanem előbb nyugodtan nézzenek szembe saját magukkal” – fogalmazott Ráduly.
„Tisztára mossuk a hazát megint”
A polgármester szónoklatát Zsögön Zoltán erdélyi költő Hősök porát babérok illetik című ódájának felolvasásával kezdte. „A vers úgy fogalmaz: Tisztára mossuk a hazát megint! – igen, ezt tesszük, mert mi székelyek, magyar ajkúak a világon mindenütt a szabadság elkötelezett hívei voltunk és maradunk” – jelentette ki Ráduly. Mint beszédében fogalmazott: „Nem mindegy milyen utat járunk. Vagy a szabadság ösvényén – ha szúr is körülötte a bozót – haladunk, vagy pedig az árulás széles útján ahonnan nincs visszatérés”. Hozzátette: „vannak olyanok, akik nem ódát írnak, hanem csak odaírnak és futnak a püspökhöz, és nem a nagyméltóságú Tamás József püspök atyához. Nekik is tanulniuk kell, mert az ártatlanság vélelme együtt jár a zsarolhatóság védelmével, és a mi, szabadság felé vezető kis ösvényünkről hamar letéríthetnek bennünket, ha takargatnivalónk van”.
1989 előtt 250 szekus volt Csíkban
Ráduly ünnepi beszédében kitért egy volt 1994-95-ben rögzített volt szekus visszaemlékezéseire is, amelyben az állt, hogy 1989 előtt több ezer besúgó és 250 szekus volt Csíkszeredában. „Felélesztették a Securitate helyében ugyanazzal a stílussal, ugyanazokkal az emberekkel a SRI-t, amely mindmáig itt van, itt vannak közöttünk emberei” – mondta az elöljáró. Szónoklatában továbbá elhangzott, hogy 1920 óta folyamatosan azon vannak, hogy a nagy Romániából homogén állam váljon.
Ráduly: Fogadjanak el bennünket partnernek!
Végül a megyeszékhely polgármestere ünnepi beszédében arra kéri a román kormányt, hogy fogadjanak el bennünket partnernek. „Vegyék be az alkotmányba, hogy a gyulafehérvári 1918. december elseji ígéretek, azok alkotmányos tételek. Épüljön újra a románok és székelyek, a románok és magyarok viszonya” – hangsúlyozta Ráduly. Szerinte azért a legfontosabb kormányzati szerepet vállalni, hogy partneri viszonyt tudjanak kialakítani. „Kik félnek a területi autonómiától? Azok félnek, akik abból élnek, hogy riogatják a román testvérinket ezzel a kérdéssel. Akik abból élnek, hogy hamis jelentéseket írnak rólunk, követnek nap mint bennünket, mintha mi valami titkosat akarnánk. Nekünk nem volt és nem lesz titkolnivalónk” – zárta szónoklatát Ráduly Róbert.
A szabadság jog
Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára is felszólalt az ünnepségen. Mint mondta, 2014. március 15-éje mindenekelőtt a kárpátaljai magyarsággal való szolidaritás március 15-éje. „Ahol szabadság van ott jog is van, ahol jog van, ott szabadság is van” – fogalmazott Németh. Az általános választójog megadásával pedig egyenlővé vált minden magyar. „Április 6-án, 104 év után először lesz alkalma a világ magyarságának, hogy képviselőt válasszon a budapesti parlamentben, éljenek ezzel a lehetőséggel” – hangsúlyozta az ünneplőkhöz intézett beszédében az államtitkár.
A Role zenélt
Az ünnepségen beszédet mondott még Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is. A rendezvényen a Nagy István Művészeti Szakközépiskola kórusa, a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Leánykara énekelt, majd a csíkszeredai Role zenekar forradalmi hangulatot idéző koncertet tartott. Végül megkoszorúzták Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrát, az ünnepség pedig a városi művelődési házban tartott gálaműsorral zárult.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro,

Külső forrásokból építkezik az iskolaváros
Három tanintézet felújítására vonatkozó gazdasági-műszaki mutatókat fogadott el hétfői rendkívüli ülésén Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete, hogy a beruházások értékére uniós és kormánypénzeket hívhassanak le.
A Kós Károly Szakközépiskola, a Bethlen Gábor Általános Iskola és a Kipi-Kopi Napközi Otthon épületén korábban elkezdett felújítási munkálatok befejezésére pályáznának, az európai uniós kiírás leadási határideje április 16-a. A Kós Károly-iskolánál még 2008-ban kezdték el a munkálatokat, a beruházás azonban abbamaradt – a tavalyi felértékelés szerint további 2,07 millió lejre lenne szükség azok befejezésére, a különböző szakhatósági engedélyekkel együtt pedig mintegy 2,4 millió lej lenne teljes a fejlesztés összértéke. Mint az előterjesztő képviseletében Tikosi László, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal műszaki igazgatója elmondta, a pályázati önrész a megpályázott összeg két százaléka, a fennmaradó rész európai uniós és állami forrásokból érkezik majd. „A beruházás révén például tankonyhát lehet majd kialakítani a régi műhelyben, így megfelelő körülményeket teremtve a szakoktatásnak” – magyarázta Gidó Csaba önkormányzati képviselő.
A Bethlen Gábor Általános Iskolában is történtek felújítások a korábbi években, a nyílászárók cseréje és a mellékhelyiségek modernizálása mellett további összesen 1,9 millió lej (a járulékos költségekkel összesen 2,2 millió lej) értékben maradtak el munkálatok. Hasonló a helyzet a Kipi-Kopi Napközi Otthonnál is, ahol a meglévő óvodaépület tetőterét építenék be, illetve újabb termeket építenének. A munkálatok értéke 5,8 millió lej, a beruházás összértéke 6,5 millió lej lenne. Az előterjesztett műszaki-gazdasági tanulmányokat, illetve a tanintézetek és a polgármesteri hivatal közötti partnerségi szerződés megkötésére vonatkozó határozattervezeteket egyöntetűen elfogadták a városatyák.
A különfélék között felmerült az városi hulladékgyűjtőpontok mellé hordott épülethulladék problémája, a patakmedrek kitakarításának időszerűsége, illetve az egykori Stúdió mozi előtti tér rendezésére kiírt pályázat eredményhirdetése. Megtudtuk, ez utóbbi ügyben döntést hozott a pályamunkákat elbíráló bizottság: a három legjobb pályázati anyagra szavazást írnak ki, így az udvarhelyiek választhatják ki a számukra legmegfelelőbb látványtervet.
Ki ünnepelt „méltóbban” március 15-én?
Az ülésen egyébként felmerült a március 15-ei kettős udvarhelyi megemlékezés ügye is, az MPP-frakció nevében Gálfi Árpád ismételten hangsúlyozta: a polgáriak nem tartják helyénvalónak, hogy a polgármesteri hivatal előzetes egyeztetés nélkül módosította az ünnepség időpontját. „Tisztelni kellene a negyedévszázados hagyományokat” – mondta el ismételten a frakcióvezető.
Kulcsár-Székely Attila, RMDSZ-es önkormányzati képviselő hevesen bírálta az ellenzék viszonyulását az ügyhöz, mint elmondta: a hivatal kulturális bizottságának ülésén ő maga vetette fel az időpont-változtatás ötletét, arra hivatkozva, hogy ezúton remélhetőleg több fiatalt vonz majd az ünnepség. „Felfújt történet a bekiabálások dolga, hisz mind tudjuk, ki volt az a két-három illető, aki zavarta az ünnepséget, és hogy miért tették ezt” – hangoztatta a városatya. Hozzátette: elismeri, a megemlékezés gyenge pontja volt, hogy túlságosan „politikaira sikerült”, de ez nem a szervezők hibája, „hisz Magyarországon választási kampány van, és ez átszivárog az országhatárokon is”. „Jövőre én magam fogok kiállni amellett, hogy teljesen apolitizáljuk a rendezvényt” – ígérte Kulcsár-Székely.
Az ülés lezárása előtt szólalt fel Jakab Attila néppárti önkormányzati képviselő, aki a helybéli civil szervezetek kérését tolmácsolta. Az önkormányzati kiírásokra pályázó szervezetek öt pontban foglalták össze a hivatali ügyintézés egyszerűsítésére vonatkozó javaslataikat, észrevételeiket, ezen felvetéseiket a polgármesteri hivatalhoz is benyújtják majd.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro,

Célkeresztben
Nagy Imre miniszterelnök kivégzésének 30. évfordulóján, 1988. június 16-án az agóniája kezdetén levő magyar pártállam rendőrsége szétverte a 301-es parcellánál békésen emlékezők gyülekezését. Grósz Károly azzal indokolta a rendfenntartó erők fellépését, hogy a tüntetők irredenta, nacionalista jelszavakat skandáltak, és rátámadtak a rendőrségre.
Propagandapatronok
Ismertük ugyan a kommunista tömegtájékoztatás totális gátlástalanságát a valóság megmásításában, de ez azért sok volt. Képzeljük el az SZDSZ egykori prominenseit Tamás Gáspár Miklóstól Kis Jánosig, amint irredenta jelszavakat skandálnak, vagy amint járdakövekkel dobálják a rendőrséget. A valószerűség minimuma azért nem árt, ha benne van a mégoly ordas pártpropaganda hazugságaiban is. Akkor persze nem tudtuk, hogy egyik oldalról a szélsőséges, rasszista, nacionalista, náci, fasiszta, soviniszta, irredenta jelzőfüzér bevett baloldali kommunikációs technika, amit tetszés szerint alkalmaznak bárkire 1945-től errefelé. S azt sem tudtuk, hogy ha a rendőrség ok nélküli brutális fellépését indokolni kell, akkor az a legbevettebb propagandapatron, hogy a tüntetők rátámadtak a rendőrökre. A szélsőséges, náci, rasszista stb. jelzőket az unos-untalan használattal – és olyan emberek megbélyegzésével, akiktől ez teljességgel távol áll –, olyannyira elcsépelték, hogy azok mára elvesztették minden értelmes jelentésüket és jelentőségüket, pejoratívvá váltak, már csak a célcsoportokban váltanak ki bármilyen hatást. Például román fennhatóság alatt álló területeken a „magyar veszély” rémképére amúgy is érzékeny paranoid többségi rétegekben, az anyaországban pedig a kommunista internacionalista, majd liberálkozmopolita doktrína áldozataiban. Azokban, akik bármikor mozgósíthatók bármi ellen, ami a magyarság kiegyenesedését, önmagára találását, történelmi önképének helyreállítását célozza, legyen az Horthy-szoboravatás vagy a német megszállás emlékműve. Ezek a rétegek minden esetre szűkülőben vannak.
Mindez annak kapcsán merülhet fel bennünk, hogy a Székely Szabadság Napja után a román politikum a román sajtó és az RMDSZ más-más hangfrekvencián, más felütésekkel, eltérő hangsúlyokkal, de kórusban szélsőségesezi a tüntetőket vagy azok egy részét. A rendezvényen részt nem vevő RMDSZ politikai alelnöke visszautasít „mindenféle szélsőséges megnyilvánulást”, és azt is, hogy „magyarországi pártok pártpropagandára használják ki”. Érdekes lenne tudni, mit tart Borbély László szélsőséges megnyilvánulásnak. Netán ugyanazt, amit Băsescuék és Pontáék? Trianon emlegetését vagy annak skandálását, hogy Székelyföld nem Románia? Politológiailag szélsőségesnek nevezhető a demokrácia felszámolása és az erőszak alkalmazása politikai célokra. Egyik sem húzható rá a tüntetőkre. Ami a pártpropagandát illeti, egy párt értelemszerűen bekaszálja annak profitját, ha fesztív módon kiáll a meghirdetett céljai és értékrendje mellett. Amilyen természetes a Fidesz vezetőinek rendszeres fellépése az egykori magyar területeken a nemzeti ünnepek alkalmával, éppoly természetes a kormányzati felelősséget nem viselő Jobbik elnökének és nemzetpolitikai kabinetvezetőjének részvétele a Székely Szabadság Napján. Egyik gesztus sem öncélú, hanem beilleszthető az adott politikai szervezetek évtizedes politikájának kontextusába.
Mérleg jobbról, balról
A román kormány célkeresztjébe az SZNT-n kívül ismét bekerült Tőkés László is, aki merészelte a krími tatárokéhoz hasonlítani az erdélyi magyarság helyzetét. „Fáj az igazság” mondhatnánk, ha igaz lenne. De nem az igazság fáj Pontáéknak, hanem annak a kimondása. Mert az igazság, a magyarság vészes fogyása nyilvánvaló elégtétellel töltheti el őket, hiszen politikájuk éppen úgy a magyarság eltüntetését célozza egyfajta ésszerű feszültségminimalizálás mellett, mint valamennyi román kormányzaté Trianontól errefelé. A különbség annyi, hogy Pontáéknak sikerült ehhez az RMDSZ révén magyar asszisztenciát, magyar hitelesítést is nyerni.
A román politikum szokás szerint most túlreagál. Vona Gábor kitiltása abszurd, jogtalan és oktalan lépés lenne, hiszen a politikus fegyelmezetten vonult fel, s miként román politikumhoz intézett levelében leszögezte – tiszteli a román kultúrát és román népet –, mindössze támogatja az erdélyi magyarság megannyi európai precedenssel bíró jogos követeléseit, a háromszintű autonómia elképzelését.
Az RMDSZ-es sajtó alig titkolt kárörömmel Izsák Balázs „bukásának kezdetéről”, „dicsőségének porladásáról”, „jól kitapintható hitelvesztéséről” beszél. A másik oldalról pedig azok, akiknek az SZNT elnöke túl „puha” alkotmány és törvénytisztelő magatartásával, szintén rajta köszörülik a nyelvüket, elfeledve, hogy az autonómián túlmutató célhoz semmi sem adott: sem a nagyhatalmi szövetséges, sem a katonai erő.
Szomorú, de való: a Székely Szabadság Napjának idei megünneplésének zárómérlege negatív. S nem azért, mert rég hallottunk olyan szintű és mélységű magyarellenes román kórust, mint most, amikor lassan egy hete rólunk szól a román közélet, ismét célkeresztben vagyunk, amihez persze március 15. is hozzásegített. Nem, a román támadások bizonyos mértékig kellenek is, hogy emlékeztessék a közélet iránt érdektelen magyarokat nemzeti önazonosságukra. Sokkal inkább azért, mert nem tudtunk kellő számban felvonulni, nyugodt erőt és fegyelmezettséget mutatni. Amit sikerült megvalósítani tavaly ugyanezen a napon a Székelyek Nagy Menetelésén.
Pótcselekvés és zsákutca
Szó sincs arról persze, amit az ellendrukkerek írnak, a legnagyobb igazságtalanság lenne a felelősséget az SZNT-re hárítani. Az SZNT tette azt, amit tehetett – vitatkozhatunk azon, hogy szerencsés volt-e az időpontválasztás, hogy helyes volt-e a felvonulás tiltásának tudomásulvétele és a polgári séta meghirdetése, de annyi biztos: Izsák Balázs és az SZNT elvi, értékrendi hibát nem követett el. A felelősség egy apró incidensért – amit ellenfeleink felfújni igyekeznek–, a helyi hatóságoké, a magyar-gyűlöletét számtalanszor kinyilvánított marosvásárhelyi polgármesteré, aki megtiltotta a vonulást az úttesten.
Az is hibás következtetés lenne, hogy lemondjunk a figyelemfelkeltő utcai akciókról, pusztán azért, mert bármikor akadhatnak olyan részvevők, akik a meghirdetett céloknál többet szeretnének, s akiknek megnyilvánulásait a többségi hatalom megpróbálhatja felhasználni az autonómia célkitűzésének diszkreditálására. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke mutatott rá a Székely Szabadság Napján elmondott beszédében, hogy „az autonómia a megoldás. Bármi, ami nem ezt segíti elő, az jó esetben pótcselekvés, de inkább zsákutca.” (…) „Az erő és a lehetőség a mi kezünkben. Csak végig kell járni az utat, szabadságharcunkat megharcolni. Mindig békés szándékkal és eszközökkel, de határozottan, tisztességgel és következetesen.” S ez így van akkor is, ha a távlati magyar érdekek iránt érzéketlen RMDSZ közösen a román hatalommal elhatárolódik, szélsőségesez, és híven az 1996 óta folytatott neptuni ihletésű politikájához, a területi autonómia követelését ismét jó mélyen elrejti.
Nem véletlenül támadja a román politikai elit és a román média Semjén Zsoltot, a Kézdivásárhely főterére lovon bevonuló magyar miniszterelnök-helyettest, felvetve még az ő kitiltását is. Legtöbbet vitatott mondata egybecseng a néppárt krédójával: az autonómia közösségi jussunk. S bár lenne igaza abban is, hogy ezt Románia csak késleltetheti, de nem akadályozhatja.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Államtitkári rangot kap a Hargita megyei önkormányzat alelnöke
Birtalan Józsefet, Hargita Megye Tanácsának alelnökét a napokban nevezik ki a Köztisztviselők Országos Hatóságának élére. Az udvarhelyszéki RMDSZ még nem döntött arról, kit javasol az alelnöki tisztségbe, Borboly Csaba tanácselnök viszont megerősítette: mindenképp az udvarhelyszéki jelöltet támogatja.
„Én is tagja vagyok annak a testületnek, amely múlt hétfőn szavazott Birtalan József előléptetéséről, hogy a napokban kinevezésre kerüljön az államtitkári tisztségbe” – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
„Udvarhelyszéknek és a megyének ez egy lehetőség és előrelépés, hiszen ez a hivatal az összes közintézmény életét meg tudja könnyíteni, ahogyan azt a 2008 előtti időszakban már megtapasztalhatták. Nagyon jó lehetőség és jó döntése az RMDSZ-nek” – fogalmazott Borboly. Arra a kérdésünkre, hogy mikor szavaznak az új megyei alelnökről, Borboly Csaba azt válaszolta: a törvény értelmében tizenöt nap áll rendelkezésükre a kinevezést követően, tehát van még idő.
A megyei önkormányzat alelnöki tisztsége mindenképpen az udvarhelyszékiek által jelölt személyt illeti meg, mondta az elnök, ezért minél előbb várja az udvarhelyszéki RMDSZ javaslatát. Az önkormányzat kétharmados többsége RMDSZ-es, és az elmúlt években mindhárom térségből volt egy-egy tagja az elnökségnek. „Én természetesen az udvarhelyszéki jelöltre szavazok, és bízom abban, hogy a csíki és gyergyói kollégák is ezt teszik” – mondta Borboly Csaba.
Gyakorlatilag a miniszterelnök döntésétől függ, hogy mikor lesz a hivatalos kinevezés, de gondolom, hogy ez a napokban meg fog történni – tájékoztatta portálunkat Birtalan József.
A köztisztviselők ügynöksége egyébként az országban lévő több mint 140 ezer köztisztviselő szakmai karrierjével és minden ehhez kapcsolódó dologgal foglalkozik. „Fontosnak tartjuk képviselni azokat az embereket, akik országszerte a közigazgatásban dolgoznak. Döntésem mellett szól, hogy dolgoztam már ennél az ügynökségnél 2005–2009 között, tehát nem ismeretlen számomra, másrészt a magyar vezetőségű önkormányzatoknak is nagy szükségük van segítségre, hiszen minden egyes versenyvizsgát, amit kiírnak, ez az ügynökség hagy jóvá, és ezáltal tudják a megfelelő humánerőforrást biztosítani működésükhöz. Ha egy polgármesteri hivatal vagy megyei önkormányzat jól működik, akkor az a lakosságnak is jó. Ugyanakkor fontos az is, hogy ezekben az intézményekben is jelen legyenek az embereink, és mégsem mindegy, hogy kivel milyen nyelven lehet tárgyalni, vagy mennyi empátiát mutat egy-egy ügy iránt ” – mondta Birtalan.
Bíró Barna Botond, az udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezető elnöke arról tájékoztatott, hogy a területi szervezet választmánya csak azután jelöli meg a megfelelő személyt a megyei önkormányzati képviselők közül, miután lemondott mandátumáról a megyei tanács alelnöke. Ezt követően a Hargita Megyei Egyeztető Tanácsnak kell elfogadnia a jelöltet, majd a következő tanácsülésen napirendre kerül az ügy, ahol a tanácstagok döntenek. „Arról még nem tárgyaltunk, hogy ki lenne az a személy, akit javasolnánk a megyei tanács alelnöki tisztségébe, de minél előbb sor kerül erre” – mondta az ügyvezető elnök.
Nagyálmos Ildikó
Székelyhon.ro,

KISEBBSÉGBEN: A változtatások változtatása
Az 1/2011-es tanügyi törvény (a továbbiakban TT) kihirdetése óta összesen 12 törvény és sürgősségi kormányrendelet (a továbbiakban SKR) módosította annak cikkelyeit. Ezután, mint pont az i-re, vagy különben ki tudhatja, a 117/2013-as SKR következett. A 2013-as esztendő utolsó előtti napján jelent meg a Hivatalos Közlönyben (Monitorul Oficial, Partea I. nr. 843 din 30.12.2013). Bizonyára teljesen véletlenül, épp Karácsony előtt két nappal. Ez utóbbi rendeletet e sorok megírásáig a Képviselőház már igen, a Szenátus még nem hagyta jóvá, de addig is, amíg ez megtörténik, vagy nem történik meg, vagy a szövegek módosításáról döntenek, a 117/2013-as SKR érvényben van. Szám szerint legalább 20 lényegbe vágó újabb változtatást hozott. Magyarul ez azt jelenti, hogy az új kormány az oktatás minden szegmensében alapvető változtatásokat eszközölt. Ott tartunk, hogy már a változtatásokat is nehéz nyomon követni. Az alaptörvény szövete majdnem olyan foltos, mint a 84/1995-ös tanügyi törvényé volt 2010-ben. Pedig a jelenlegi TT kihirdetése óta alig három év telt el. Ha a változtatások a továbbiakban is ilyen ütemben fognak jönni, akkor úgy járunk, mint a mesebeli lány, hogy van is meg nincs is nekünk tanügyi törvényünk. De komolyabbra fordítva a szót, a változtatások minden esetben a tanügy egészének a menetét nehezítik. Amíg a pedagógusok, iskolavezetők, az iskolával (is) foglalkozó közigazgatási szervek megtanulják, megszokják az újítást, addig sok víz lefolyik a Dâmbovițán, vagy mutatis mutandis, az erdélyi folyók medrében.
Reform 1,6 évenként
A kormány a módosító intézkedések kibocsátásával a TT előírásainak javításáról beszél. Azok a szakemberek, akik kidolgozták a TT-t, visszarendeződésről. A vitát szinte lehetetlen eldönteni. Már azért is így van ez, mert a TT előírásai igazából életbe sem léphettek, máris következtek a módosítások. Vagyis ki sem próbáltunk valamit, máris módosítunk. Annak ellenére, hogy a TT-t Románia legjobb oktatási szakemberei dolgozták ki olyan diagnózis alapján, amely politikamentes, szaktudományos vizsgálat alapján készült. Ezen túl létezett egy pártok közötti írásos megegyezés is (ú.n. Paktum), miszerint a TT hosszabb távra készül, nem a választási időszakok kampány céljait szolgálja. A gyakorlat azt mutatja, hogy egy ilyen elképzelés Romániában még 2014-ben is naivitás. 1990-től errefelé 15 oktatási miniszter alakította ki a maga „reform”-ját. (A jelenleg hatalmon levő kormányban már kettő.) Ez azt jelenti, hogy a romániai tanügyben 1,6 évenként van egy-egy reform, mert minden miniszter megmutatja, úgy tűnik, meg kell mutatnia a maga és a pártja pillanatnyi álláspontját a tanügy kérdéseiben. Legtöbben úgy, hogy szerintük a tanügyben pazarolják a pénzt, amit a hatalom nem tűrhet. Hogy a törvény a nemzeti jövedelem 6%-át írja elő a tanügy, mint nemzeti prioritás számára? Hogy eddig ennek még a felét is alig sikerült előteremteni? Hát ez van... Ennyi pénz a tanügyre viszont nincs. És ez ellen 1990 óta csak egy miniszter tiltakozott keményen. Azzal, hogy beadta a lemondását. Persze, ez a helyzeten alig változtatott. Eközben a tanulók a nemzetközi megmérettetéseken következetesen sereghajtók voltak és maradtak mind a mai napig.
Távol áll tőlem, hogy a változtatásokkal kapcsolatos bármi féle „igazságot” kinyilatkoztassak. Pusztán arra teszek kísérletet, hogy kövessem a „trendeket”, illetve azokat a maguk által kínált kategóriákba rendszerezzem. Vagyis objektív elemzést végezzek.
Először azt a 12 rendeletet (törvénymódosítást vagy sürgősségi kormányrendeletet) veszem számba, amely a TT megjelenése óta napvilágot látott. Összesen 37 cikkely megváltoztatását, kiegészítését vagy törlését vettem számba. Két szabályzót a TT-t kidolgozó kormány hagyott jóvá. Az első: a 166/2011-es törvény, amely néhány terminológiai kérdést tisztáz. A második: a 283/2011-es, amely 23 pénzügyi megszorítást tartalmaz. Például azt, hogy a 2012—2013-as tanévben még nem alkalmazzák az alapfinanszírozást a magánoktatás iskolái számára. De nézzük a változtatásokat kategóriák szerint.
Finanszírozás:
Az alapfinanszírozás alkalmazását 2013. dec. 30-ig elhalasztják (92/2012-es SKR). A pedagógusokat 2012 dec. 31-ig nem lehet szociális kuponok odaítélésével támogatni (92/2012-es SKR). Pénzügyileg behatárolják a tanulók ingáztatására szánt állami pénzeket (29/2013-as SKR). Jelenleg tehát három kilométeres körzetben a bérletek nem haladhatják meg a 26 mai lejt. Az ennél nagyobb távolságok esetében a 26 lejhez kilométerenként még hozzá lehet adni 2 lejt. Mellesleg erre a megszorításra néhány szállítási vállalat kényszerítette rá a kormányt, mert a bérletek árát a csillagos égig emelte. A 283/2011-es törvény a magán- és a felekezeti iskolák alapfinanszírozását 2012-ig halasztotta. A 92/2012-es SKR ugyanezt pedig 2013. december végéig. Azaz változtatjuk a változtatást. A 92/2012-es SKR azzal egészíti ki a TT-t (a 105-ös cikkelyt), hogy a komplementáris finanszírozásnak az állami költségvetés is forrása lehet, nemcsak a helyi adminisztráció forrásaiból táplálkozhat. Szintén a 92/2012-es SKR tartalmazza azt is, hogy a TT 111-es cikkelyében felsoroltakat tanulók és egyetemisták szállítására szánt összegekkel is ki lehet egészíteni. Azaz ad valamit, nem pedig elvesz.
Beiskolázás:
Az osztálylétszámokat nyomós okok miatt a tanfelügyelőségek úgy módosíthatják, hogy azok meghaladhatják vagy kisebbek is lehetnek a TT 63-as cikkelyében előírt számoknál, ha azt a megye számára meghatározott beiskolázási keret lehetővé teszi. Magyarán, létszám alatti osztályok csak abban az esetben működhetnek, ha azt a tanfelügyelőségek jóváhagyják. Ez a kisebbségi oktatást „ab ovo” hátrányos helyzetbe hozza, mert az erdélyi megyékben működő tanfelügyelőségek túlnyomó többségében a magyar tanfelügyelők számaránya kisebb, mint a románoké. Azok pedig a maguk szempontjai szerint ítélik meg a beiskolázási számokat. Szerencsére, ma még, iskoláink, ha helyben nem képesek igényeiknek megfelelő beiskolázást elérni, a törvény értelmében a szaktárca kisebbségi államtitkárságához fordulhatnak (21/2012). Amíg van kihez.
Tartalmi kérdések:
A TT előírja, hogy a tanulók heti óraszáma nem lehet nagyobb az elemiben 20 óránál, a gimnáziumban 25 óránál, a líceumban 30 óránál. Ezt az előírást az új szabályozás eltörli (92/2012-es SKR).
Kivették a TT-ből azt az előírást is, hogy a kötelező tantárgyak aránya az általános oktatásban 80%-nál, a líceumban pedig a 75%-nál nem lehet nagyobb (92/2012-es SKR).
A szakszervezetek működésére vonatkozó előírások:
A TT (62/3-as cikkely) az iskolák vezető tanácsának üléseire csak a tanulók képviselőjének a meghívását írja elő, míg a 62/2013-as törvény ezt kiterjeszti a szakszervezetek képviseletére is.
Egyszerűsítések:
Ha a helyi adminisztráció a törvény által szabályozott dolgokban kéri a szaktárca engedélyét (a TT 112-es cikkelye) és az 30 nap alatt nem érkezik meg, az hallgatólagos beleegyezést jelent.
Felsőoktatás:
A TT előírta, hogy csak akkreditált egyetemek bocsáthatnak ki diplomát. Aki ezt megszegi, azt a büntetőjog vonatkozó előírásai sújtják. Az utóbbi kitételt a 187/2012-es törvény kiiktatja a TT-ből. A 92/2012-es SKR egy egyetemi normát engedélyez. Az ezen felüli oktatói tevékenységet csak órabérrel lehet honorálni.
A 92/2012-es SKR hatályon kívül helyezi a TT 289-es cikkelyének 2-es alpontját, amelyben az állt, hogy az egyetemeken a nyugdíj korhatár meghaladása után semmiféle vezető állást nem lehet elfoglalni. A cikkely 4-es alpontját is felfüggeszti. Ezáltal az egyetemi tanárok a nyugdíj korhatár betöltése után is irányíthatnak doktorátusi dolgozatokat. Akár a TT kihirdetése előtt. Ugyancsak a 92/2012-es SKR a professzori állás betöltésének feltételei közül a habilitációt kiiktatja. Az intézkedés nyilvánvaló visszalépés, mert a habilitáció a világ minden, magát valamire tartó egyetemén kötelező. Az érv, amellyel a habilitációt a SKR kiiktatta az volt, hogy gátolja az előléptetés folyamatát. No comment.
Terminológiai és/vagy formai kérdések:
A TT (104-es cikkely) olyan pénzösszegekről beszél, amelyeket a továbbképzésre és a tanulók eredményeinek értékelésére fordítanak. A 92-es SKR ezzel szemben a szakmai felkészítésre fordított összegekről szól. Vagyis olyan terminológiai változtatásról van szó, amely a lényeget nem érinti. Olyan „érdekességek” is előfordulnak, hogy a 92/2012-es SKR-ben „átfogalmazott” szöveg teljes egészében megegyezik a TT szövegével. (Lásd a TT 85-ös cikkelyének 2-es bekezdésére vonatkozó előírást.).
Ezek volnának a lényegesebbek a változtatások. A humán erőforrás kérdéseivel nem foglalkoztam, mert azt egy másik írásomban részletesen elemeztem (Ütköztetések. In: UMSZ. Kisebbségben. 2012.10.16.). A lényege a változtatásoknak az, hogy a TT majdnem minden decentralizálási vonatkozását, ami a humán erőforrás biztosítására vonatkozott, visszarendezte a TT megjelenése előtti formába. Például újra van „pretranszfer” időszak, a titularizálás tartalma és formája újra a régi, a versenyvizsgákat a tanfelügyelőség és a szaktárca adminisztrálja, és a sort folytathatnám.
A 117-es SKR, amelyet a Szenátus is bizonyára el fog fogadni, újabb lényeges módosításokat eszközöl a TT előírásaiban. Mennyiségileg az alábbi a helyzet: a felsőoktatást illetően 7 változtatás, a finanszírozást illetően 5 változtatás, az oktatás szerkezetét illetően 5 változtatás, a tanulók és a pedagógusok munkájának értékelését illetően 4 változtatás, az alapszöveg stílusának módosítására pedig 3 változtatás.
Visszarendeződés – minden téren
Ami az érdemi döntéseket illeti, meg kell említenünk a közoktatás régi szerkezetének a visszaállítását, ami végül is annak tartalmi megújulását töri kerékbe. Azaz marad a 4+4+4-es szerkezet. Illetve ez annyiban változik, hogy az elemi oktatás öt éves lett, mert a tanulókat nem az első, hanem a 0. osztályba kell ezentúl először beíratni. Ezzel a tíz osztályos kötelező oktatás tizenegy osztályosra változott. A szakiskolai oktatás a nyolcadik osztály elvégzése után három évig fog tartani. A szakiskolát végzett tanulók ezentúl a líceumok nappali tagozatán is folytathatják tanulmányaikat, nemcsak a lecsökkentett látogatási idővel működő líceumi osztályokban. Tovább bonyolódik az amúgy is bonyolult, központilag szervezett írásbeli ismeretellenőrzés. A 117/2013-as SKR értelmében II., a IV. és a VI. osztályokban kötelező az országos írásbeli ellenőrzés. A hivatalos érvelés szerint annak érdekében, hogy tanulóink jobb eredményeket érjenek el a nemzetközi fölméréseken. Ennek a rendszernek létezik egy, a magyar iskolák számára „sajátos” vonatkozása is. A törvényes előírások szerint a II. osztályban anyanyelvi ismereteket és matematikát ellenőriznek (lásd a TT 74/2-es cikkelyét). A tanulók tudásszintjének értékelésével foglalkozó hivatal által kidolgozott metodológia a törvény előírásait úgy interpretálta, hogy a magyar iskolába járó gyerekek nemcsak anyanyelvből és matematikából írnak fölmérő dolgozatot, hanem románból is. Próbáltuk megértetni az illetékesekkel, hogy a második osztályban járó gyermek anyanyelvi írásbeli ellenőrzése is megkérdőjelezhető, hát még a nem anyanyelvieké. Főként akkor, ha azt a törvény nem is kéri. Közbelépésünk eredménytelen volt.
A 117-es SKR több lényeges kérdésben is módosította a TT előírásait, de ezekből, sajnos, sokszor a visszarendeződés bontakozik ki. Az alapfinanszírozás a TT szerint a tanulókat megillető fejkvóta szerint alakul, helységekre lebontva. A 117-es SKR 105/5-ös pontja szerint ezután az összegek átcsoportosíthatóak. Akkor pedig mire való a fejkvóta, mire való a versenyhelyzet a minőségi munka alakítására? – tesszük fel a költői kérdést.
A doktori iskolák programjainak a finanszírozását a TT pályáztatás alapján osztotta el. A 117-es SKR ezt a miniszter hatáskörébe utalja. Tehát az objektív szempontok szerint történő elosztást a szubjektív váltja fel. Biztosan nem azért, hogy a mindenkori miniszter a saját pártjának nyújtott támogatást ezzel honorálja. A SKR lemond az egyetemeink hierarhizálásáról. Pedig a világon mindenütt hierarhizálnak. Ezt szorgalmazzák a munkaadók is, mert az alkalmazásnál nem mindegy, hogy ki melyik egyetemen szerzett oklevelet.
A TT szoros kapcsolatot teremtett az egyetemi autonómia és a társadalmi felelősség között. Vagyis tiszteletben tartjuk az egyetemi autonómiát, mondta. Az egyetemnek viszont, ahhoz hogy megfelelő költségvetéshez jusson, minőséget kell produkálnia. Ha nem ezt teszi, megszegte az egyezséget, és nem kap finanszírozást. A 117-es erről lemond, ami úgy is érthető, hogy „minőség ide vagy oda, mi így is úgy is juttatunk nektek pénzt”. Persze, tesszük mi hozzá, anélkül, hogy ezt megfelelő ellenszolgáltatásnak kellene követnie az egyetemek részéről.
A 117-es SKR-tel kapcsolatosan Mircea Miclea volt tanügyminiszter úgy vélekedik, hogy a román politikusokat a látványos, demagógiával teli egyéni ütközések jobban érdeklik, mint a valós kérdések megoldása. Szerinte azért van így, mert ez több szavazatot hoz (interjú a ziare.com internetes portálnak, 2014.01.13).
Vagyis továbbra is, ide s tova 25 éve, a változtatások korszakát éljük. A tanulók tudásszintje viszont nem igen emelkedik. Ezek a változtatások, mivel pozitív hatást alig érünk el általuk, arra engednek következtetni, hogy végső soron csak a változtatások kedvéért változtatunk. És ha ezek közben egyéni érdekeket is szolgálnak, azok teljesen „véletlenül” történnek.
Murvai László

Lelki kenyér a vers
Számos irodalmi, művészeti programot rendeztek tegnap a Kárpát-medencében a költészet napján, József Attila születésnapjára emlékezve. Budapesten negyedik alkalommal szerveztek Versmaratont, Debrecenben megrendezték a költészeti fesztivált, Szentendrén pedig újra volt Verskommandó. Nagy érdeklődés mellett zajlott az egész nap tartó Versmaraton a budapesti Thália Színház Mikroszínpadán, ahol mintegy hetven kortárs költő olvasta fel verseit, a közönség megismerhette Az év versei 2014 című kötet szerzőit. Oláh János költő, író, a hagyományosan a költészet napjára megjelenő kötet kiadójának vezetője elmondta: a tavalyi év válogatása, 100 költő versei jelennek meg a kötetben. Mint fogalmazott, a költészet napján mindig sok a versműsor, de élő költőtől szinte alig hangzott el vers. A felolvasással arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a mai költészet is létezik, kortárs költők is írnak verseket, nem is rosszakat. Oláh János elmondta: úgy döntöttek, hogy a költők saját maguk mondják el verseiket, ne színészek előadásában hangozzanak el a művek. Ha rosszabbul is mondja a szerző versét egy színésznél, az az értelmezési módszer, ahogy ő felolvassa, akkor is fontos kordokumentum – emelte ki.
Raffai Ágnes szabadkai színésznő nyerte el a fődíjat a Versünnep Fesztivál professzionális színészeknek, előadóművészeknek és szakirányú hallgatóknak meghirdetett versmondó versenyén, amelyet a költészet napja alkalmából rendeztek meg a budapesti Nemzeti Színházban tegnap. „Ez a délután a szó, a magyar szó ünnepe volt” – mondta az esti díjkiosztón Császár Angéla színművész, a zsűri elnöke, hozzátéve: szükségünk van ezekre a szavakra, és a versekre. „Lelki kenyér a vers” – emelte ki Áprily Lajos szavait idézve.
A költészet politikai rendszereken felülemelkedik, ezt bizonyítja az is, hogy 1964-től emlékezünk meg József Attila születésnapjáról – mondta Vári Fábián László kárpátaljai költő József Attila lillafüredi emléktáblájánál tegnap (felvételünk). A József Attila-díjas költő úgy fogalmazott: a magyar közéletben igazán ritka az, hogy ezzel mindenki egyetért, ennek a napnak a legfontosabb üzenete, hogy József Attila mai és minden magyar ember számára egyaránt fontos. Bár a költészetet az utóbbi évtizedekben többször temették, ám meg tudott újulni, „jó ebben a rohanó világban megállni olykor, kézbe venni egy Radnótit, Pilinszkyt, Nagy Lászlót, Weöres Sándort, hogy a nagy mesterek gondolataiban megpihenjünk” – mondta Vári Fábián László annál a márványtáblánál, amely arra emlékeztet, hogy 1933-ban József Attila a lillafüredi írótalálkozón írta a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versét, az Ódát. Csak a vers a fontos, amely szólhat bármiről, de azt a „líra arisztokratikus méltóságával tegye”, adjon érzelmi többletet, üzenjen, keltsen visszhangokat, hogy az olvasó hetek múltán is érezze az újraolvasás kényszerét, legyen élmény a verssel való találkozás – tette hozzá, majd József Attilát idézve azt mondta: vers kell, hogy írassék! Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetpolitikai Kutatóintézet: fontos előrelépés az ET határozata
Fontos előrelépésnek tartja a kisebbségvédelemben a Nemzetpolitikai Kutatóintézet a Kalmár Ferenc kereszténydemokrata politikus által jegyzett, előző héten elfogadott Európa Tanács-határozatot.
Az előtérbe helyezi a kisebbségvédelem kollektív dimenzióját, a jól működő autonómiamodellekre való hivatkozást, illetve felszólítja a tagállamokat, hogy vezessenek be területi önkormányzati megoldásokat minden érintett által elfogadott formában – írták az MTI-hez kedden eljuttatott elemzésükben.
Az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése múlt keddi strasbourgi ülésén fogadta el a magyar képviselő jelentését a hagyományos nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól.
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzése szerint a külhoni, különösen az erdélyi magyarok szempontjából kiemelkedő jelentőséggel rendelkeznek a határozatnak a területi megoldásokra vonatkozó megállapításai.
A határozat ezekre alapozva szólítja fel a tagállamokat, hogy tekintsék át és használják útmutatóként a kollektív vagy csoportjogokat biztosító Alto Adige/Dél-Tirol, valamint Finnország gyakorlatát, továbbá vezessenek be területi önkormányzati megoldásokat minden érintett fél által elfogadott formában – emelték ki.
A Székely Nemzeti Tanács tevékenységének és annak ismeretében, hogy az RMDSZ a saját autonómiatervezete kidolgozásánál a dél-tiroli modellt alkalmazta kiindulási pontként, aligha meglepő, hogy a román képviselők megkísérelték gyengíteni a két nemzetközileg elismert legjobb gyakorlatra, mint követendő példára való hivatkozást – jegyezték meg az elemzés készítői.
Az elemzés rámutat: a határozatban felszólítják a tagállamokat, hogy helyi vagy regionális szinten mozdítsák elő a nemzeti kisebbségek által beszélt nyelvek hivatalos használatát, illetve tegyék meg a szükséges lépéseket az anyanyelven való oktatás folytonosságának biztosítására a középfokú oktatásban és a felsőoktatásban.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének plénuma elé került jelentés, valamint az annak alapján elfogadott határozat és ajánlás, amely az elmúlt másfél év munkájának eredménye, ugyan nem bírnak kötelező jogi erővel, de erős referenciaértékkel rendelkeznek az emberi jogok tiszteletben tartása mellett elkötelezett európai kormányok számára – jelezte a kutatóintézet.
Rögzítették: a kérdést a jövőben továbbra is célszerű az Európa Tanács napirendjén tartani és megállapításaira történő folyamatos hivatkozással, a benne foglaltak számonkérésével az ET általánosan elfogadott eszközévé, a gyakorlatban is számon kérhető sztenderdjévé fejleszteni. Székelyhon.ro

21 pontban foglalták össze a nemzeti közösségek és nyelvi kisebbségek ügyét
Az Európai Parlament kisebbségi ügyekkel foglalkozó frakcióközi munkacsoportja (Intergroup) csütörtöki cikluszáró ülésén, április 17-én felhívást intézett az európai döntéshozókhoz az Unió területén élő hagyományos nemzeti kisebbségek, valamint a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatának védelmében.
A Strasbourgi Kiáltvány (Strasbourg Manifesto) megszövegezésében részt vettek és annak végleges változatát aláírták az RMDSZ ep-képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba.
A dokumentum 21 pontban foglalja össze a nemzeti közösségek és nyelvi kisebbségek ügyét felkaroló Intergroup-tagok által fontosnak tartott kisebbségvédelmi törekvéseket, hangsúlyozva az Európai Unióban (EU) kötelező érvényű kisebbségvédelmi keretszabályozás megalkotásának szükségességét. Csatolmánya tartalmazza az EU területén élő nemzeti kisebbségi közösségek és nyelveik védelmére vonatkozó, korábban elfogadott kritériumok, keretegyezmények, jelentések, ajánlások jegyzékét.
A Strasbourgi Kiáltvány aláírói sajnálattal állapítják meg, hogy az EU intézményeiben a hagyományos nemzeti kisebbségek védelmét nem övezi fokozottabb figyelem. A Kiáltvány számszerűsíti az EU területén élő nemzeti kisebbségek, valamint az őshonos kisebbségi vagy regionális nyelvek beszélőinek lélekszámát. Megállapítja, hogy az EU lakosságának 8%-a kisebbségi ajkú, és hozzávetőlegesen 50 millió polgár, azaz az uniós összlakosság csaknem 10%-a beszél valamely kisebbségi nyelven. Ezzel szemben az emigráns kisebbségek lélekszáma mindössze 6,5% körül mozog, mégis kiemelt fontosságú ügyük kezelése több szakpolitikában.
A kisebbségek ügye iránt fogékony aláíró-képviselők leszögezték: az egyenlő bánásmód alanyi joga és nem kiváltsága az EU-polgároknak. Az Unió jövőjének szempontjából, stabilitásának, biztonságának és jólétének érdekében a kisebbségi, az interkulturális és az interetnikus kapcsolatok kulcsfontossággal bírnak. Véleményük szerint többség és kisebbség kölcsönös, bár nyilvánvalóan aszimmetrikus felelősséggel tartoznak az integráció, de ugyanakkor a kisebbségi identitás, a kultúra és a nyelv megőrzése, illetve ennek fenntartható fejlesztése miatt. Kifejezetten arra kérik tehát az európai döntéshozókat, tegyenek különbséget a tagállamok területén őshonos kisebbségi közösségek és a fogadó államokba legálisan a közelmúltban érkezett migráns közösségek szükségletei és védelmi módozatai között, hiszen a nemzeti kisebbségi közösségek különleges hozzáadott értéket jelentenek az európai kultúrában. A kisebbségi ügyek megnyugtató rendezése az EU belső és külső legitimitásának feltétele - szögezik le az aláírók, hangsúlyozva, hogy a kisebbségi közösségekhez tartózó személyek vagy csoportok védelmében foganatosított pozitív intézkedések semmi esetre sem kellene diszkriminatív jellegűnek minősüljenek.
A Strasbourgi Kiáltvány aláírói kitérnek a Koppenhágai kritériumok dilemmájára: sürgetik a tagjelölt és a régi tagállamok területén érvényesülő monitorizációs rendszer egységesítését azért, hogy szűnjön meg a jelenlegi kettős mérce, mely szerint a tagjelölt országok szembesülnek a kisebbségi ügyek megnyugtató rendezésére irányuló igénnyel, de utóbb, ha már taggá válnak, nem kérik számon rajtuk vállalt kötelezettségeiket.
"Gazdag és tartalmas tevékenységet tud maga mögött az Intergroup, a ma elfogadott kiáltvány a jövőbeli tevékenység prioritásait is megfogalmazza. Az EU közönyét a nemzeti kisebbségek jogainak védelme iránt le kell bontani, ezért az európai parlamenti választások után prioritást kell hogy élvezzen a Kisebbségi Intergroup újraalakítása, valamint a FUEN-nel, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával kiépített partnerségünk megerősítése" – fogalmazott Winkler Gyula. Sógor Csaba leszögezte: "Remélem, hogy a belga képviselőkollégám, Louis Michel nevével fémjelzett jelentés, a múlt héten az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által elfogadott, Kalmár Ferenc András, KDNP-s képviselő által a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól készített jelentés, a ma általunk elfogadott Kiáltvánnyal együtt tovább lendít a küzdelemben, kisebbségügyi munkánkban, azaz az EU-s kisebbségvédelem hatékonyabbá tételében".
Az Intergroup tagjai eljuttatják a dokumentumot az EU intézményeihez, a tagállamok, de a csatlakozásra váró országok kormányaihoz és parlamentjeihez is. (hírszerk.) Transindex.ro

Nem indul Băsescu ellen bűnvádi eljárás mentelmi joga miatt
Nem indít bűnvádi eljárást a román legfőbb ügyészség Traian Băsescu államfő ellen, akit egy szociáldemokrata szenátornak és férjének megzsarolása miatt jelentettek fel a román Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai.
Az ügyészség pénteki közleménye szerint a vádhatóság eljárást indított az ügyben, de megállapította, hogy az alkotmány mentelmi jogot biztosít az államfőnek, ezért felfüggesztette az eljárás folytatását.
Băsescu a hét elején egy televíziós interjúban jelentette ki, hogy Gabriela Firea szociáldemokrata szenátor jobban tenné, ha polgármester férjének gyanús ügyeire figyelne, „mert megeshet, hogy este már nem találja otthon”. Firea tagja annak a parlamenti vizsgálóbizottságnak, amely Băsescu lányának 290 hektáros telekvásárlását vizsgálja. Ioana Băsescu egy román állami banktól felvett egymillió euró értékű hitelből vásárolta a telket.
Băsescu ellen Firea külön tett feljelentést, a PSD 175 törvényhozója, Victor Ponta miniszterelnökkel az élen egy másik büntetőjogi keresetet is benyújtott az ügyészséghez. A vádhatóság közlése szerint a két feljelentés ügyében egy vizsgálatot indítottak, de ennek folytatásában ideiglenes akadályt jelent Băsescu mentelmi joga. A román alkotmány alapján az államelnök mentelmi joggal rendelkezik, és a parlament legalább kétharmados többséggel és csak hazaárulás vádja miatt kezdeményezhet ellene vizsgálatot.
Az utóbbi napokban a jobboldali Băsescu és a baloldali Ponta között több éles szóváltás volt, amit politikai megfigyelők az idei romániai EP- és elnökválasztás számlájára írnak. Erdély.ma. Székelyhon.ro

A politikusok tiltakozzanak, hogy oktatóink taníthassanak!
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának ügye 25 éves szomorú évfordulóhoz közeledik.
Gyakorlatilag a legrégebbi konkrét jogsérelmi esete erdélyi magyar nemzeti közösségünknek, hiszen az 1990. februári, a magyar oktatás egészéért szervezett gyertyás tüntetés után márciusban – ugyancsak a minisztérium és a kormány képviselőivel folytatott tárgyalások eredménytelenségét követően – a magyar orvostanhallgatók ülősztrájkja nyitotta meg azt a tiltakozássorozatot, amely különböző intenzitással azóta is folyamatosan tart.
A körülmények merőben különböznek: míg 1990-ben, a decemberi eseményeket követő euforikus hangulatban, de egy változatlan és előnytelen törvényi környezetben fogalmazódtak meg azok a jogos követelések, amelyek a magyar orvosi oktatás látható elsorvasztását voltak hivatottak megakadályozni, addig ma egy három éve érvényben levő új tanügyi törvény konkrét előírásait kellene érvényesíteni. Egy dolog viszont közös: az egyetem román többségű vezetősége – a szakminisztérium nyilvánvaló cinkosságával – ellenáll, és folyamatosan odázza a magyar oktatás önálló struktúráinak a kialakítását. Az időhúzás ténye egyértelmű: a 2011 elején elfogadott oktatási törvény 6 hónapot ír elő az új magyar főtanszékek felállítására; miután az egyetemen nem történik előrelépés, 2012 tavaszán az Ungureanu-kabinet kormányhatározattal magyar kar felállításáról dönt (ami amúgy gyakorlatban nehezen lett volna kivitelezhető) – ez később jó ürügy a kormánybuktatásra; 2012. szeptemberében az új kormányfő, Victor Ponta jelenlétében, a tanügyminiszter vezette küldöttség az egyetem román és magyar képviselőivel egy 7 pontos ütemtervben egyezik meg, amit pár napra rá az egyetem szenátusa jóváhagy; 2013-ban az esedékes egyetemi akkreditáció utánra halasztják a magyar főtanszékek megalakítását (ami utolsó, de leglényegesebb pontként szerepel a megegyezésben); 2013. novemberében lezárul az akkreditációs folyamat, amelynek során a magyar oktatási program is végleges akkreditációt nyer – ezt később az egyetem rektora csúsztatva ideiglenesnek nevezi, pedig csak egy 1 éven belüli monitoring-kötelezettséget írnak elő; 2014. március 20-án az egyetem szenátusa újabb egy évvel halasztja el a magyar főtanszékek megalakítását, ami a legfontosabb problémát, a magyar alsó szintű egyetemi oktatók (gyakornokok, tanársegédek) hiányát továbbra sem oldja meg, sőt a helyzet súlyosbodik.
Így teljesen érthető a magyar kinevezett egyetemi vezetők pénteki tiltakozó lemondása, illetve a választott tisztségviselők előrevetített bojkottja. Jogosan érzik úgy, hogy kimerítették a rendelkezésükre álló lehetőségeket a helyzet megoldására. Ők mondanak le, ha mások ezt nem teszik.
Az Erdélyi Magyar Néppárt maradéktalanul egyetért és együtt érez a tiltakozókkal, és erre szólítja fel Erdély egész magyar közösségét: a legváltozatosabb formákkal fejezzék ki szolidaritásukat a MOGYE magyar oktatóival és hallgatóival. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra a paradox „szerepcserére”, amelynek tanúi vagyunk. Ugyanis az egyetem adminisztratív vezető testületeiben résztvevő oktatók fő feladata az oktatás megfelelő minőségének biztosítása lenne. A törvény előírásainak betartásáért a kormány és annak szaktárcája az elsődleges felelős, amelynek tagjaiként az RMDSZ tisztségviselőinek kellene elsősorban tiltakozniuk, akár lemondással is, ha más eszközük nincs. Mivel a közel 20 évi kormányzás alatt nem sikerült „tárgyalásos” úton rendezni az – autonómiaharcunk szempontjából már szimbolikussá vált – magyar orvosképzés kérdését, úgy gondoljuk, itt az ideje más módszerekkel fellépni törvényes jogaink érvényesítéséért. Nincsenek illúzióink a kormány, vagy legalább a „tehetetlen” felsőoktatásért felelős miniszter lemondását illetően, pedig ez egy normálisan működő jogállamban egyértelműen elvárható lenne. Az Európai Parlamentbe készülő érdekvédelmi szervezetünktől viszont elvárhatjuk a határozott fellépést. Ezúton lemondásra szólítjuk fel Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest és Király András oktatási államtitkárt, amennyiben másként nem képesek záros határidőn belül érvényt szerezni a magyar közösség jogának és törvényes követelésének és nem alakulnak meg a magyar főtanszékek a MOGYE-n.
Eleget vártunk 25 évig. Itt az idő a határozott fellépésre.
Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Választmányának elnöke. Nyugati Jelen (Arad)

IX. Filozófus Nyílt Napok Kolozsváron - hallgass bele a filozófiába
Nemcsak kirándulás, hanem valódi szellemi kalandtúra
Lehet-e más is a filozófia, mint lexikon-szócikk vagy iskolai tantárgy? Milyen kérdések foglalkoztatják ma a filozófusokat Erdélyben, Magyarországon és a nagyvilágban, a filozófiai esszét író középiskolai diákoktól az egyetemet végzetteken át a doktorjelöltekig és a gyakorló filozófiai szakemberekig? Miről írnak a filozófiai könyvek és folyóiratok, és miért érdemes őket elolvasni? Mit tanultak meg és mik lettek az utóbbi 20 év filozófiát végzett hallgatói? Mindezt megtudhatod, ha ellátogatsz a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófiai Intézetének pénteki (május 9.) és szombati (május 10.) rendezvényeire, ahol alap-, mesteri- és doktori képzésben résztvevő hallgatók és tanáraik beszélnek kutatási témájukról, az életről mint műalkotásról, tapasztalataikról, olvasmányélményeikről, illetve kiosztják a középiskolai filozófiai esszépályázat díjait diákoknak és tanáraiknak egyaránt – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott sajtóközleményben.
A szervezők szerint a pályázók között már biztosan találkozhatsz gyergyói, kézdivásárhelyi, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi diákokkal, de a tavalyi példák alapján feltehetően lesznek csíkszeredaiak és partiumiak is.
Helyszín: a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófiai Intézete, Kolozsvár, Kogălniceanu/ Farkas utca 1. szám, I. emelet, Böhm Károly terem. Meghívottak: Horkai Hörcher Ferenc (Budapest), Gyenge Zoltán (Szeged), Jitianu Liviu, és Visky Béla (Kolozsvár). A rendezvények programját megtalálod a Magyar Filozófiai Intézet honlapján: http://filozofia.hiphi.ubbcluj.ro
A rendezvény partnerei: a Pro Philosophia Alapítvány. Támogatók: Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alap, Bolyai Társaság, Erdélyi Múzeum Egyesület, Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság. Szabadság (Kolozsvár)

Hallgass bele a filozófiába!
9. Filozófus Nyílt Napok Kolozsváron
Lehet-e más is a filozófia, mint lexikonszócikk vagy iskolai tantárgy? Milyen kérdések foglalkoztatják ma a filozófusokat Erdélyben, Magyarországon és a nagyvilágban, a filozófiai esszét író középiskolai diákoktól az egyetemet végzetteken át a doktorjelöltekig és a gyakorló filozófiai szakemberekig? Miről írnak a filozófiai könyvek és folyóiratok, és miért érdemes őket elolvasni? Mit tanultak meg, és mik lettek az utóbbi 20 év filozófiát végzett hallgatói? Mindezt megtudhatod, ha ellátogatsz a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófiai Intézetének pénteki (május 9.) és szombati (május 10.) rendezvényeire, ahol alap-, mesteri- és doktori képzésben részt vevő hallgatók és tanáraik beszélnek kutatási témájukról, az életről mint műalkotásról, tapasztalataikról, olvasmányélményeikről, illetve kiosztják a középiskolai filozófiai esszépályázat díjait diákoknak és tanáraiknak egyaránt. A pályázók között már biztosan találkozhatsz gyergyói, kézdivásárhelyi, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi diákokkal, de a tavalyi példák alapján feltehetően lesznek csíkszeredaiak és partiumiak is.
Helyszín: a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófiai Intézete, Kolozsvár, Kogalniceanu/ Farkas utca 1. szám, I. emelet, Böhm Károly-terem. Meghívottak: Horkai Hörcher Ferenc (Budapest), Gyenge Zoltán (Szeged), Jitianu Liviu és Visky Béla (Kolozsvár). A rendezvények programját megtalálod a Magyar Filozófiai Intézet honlapján: http://filozofia.hiphi.ubbcluj.ro
A rendezvény partnere a Pro Philosophia Alapítvány. Támogatók: Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alap, Bolyai Társaság, Erdélyi Múzeum Egyesület, Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság. Népújság (Marosvásárhely)

Háromszéki kalauz
Lapunk sorozat formájában közreadja munkatársunk, Kisgyörgy Zoltán 1984 és 1985 között a Megyei Tükör oldalain megjelent, 60 kockából álló, Hegyen-völgyön kalauz című megyetérkép-gyűjteményét. A térképvázlatok legfőbb értéke helyneveink, édesvíz- és borvízforrásaink bemutatása, de a jelmagyarázat alapján eligazító jelleggel tartalmazzák épített örökségünk is.
Sorozatunk új címe Háromszéki kalauz – Helytörténeti túrák. Ezzel főleg a gyalog- és autós túrákat kedvelő ifjúságot, azon olvasóinkat szándékunk szolgálni, akik aktív pihenésre használnák szabad idejüket, és azzal a céllal kelnek útra, hogy megismerjék megyénket a városoktól a legtávolabbi havasi vidékekig. A rövid, eligazító jellegű kísérőszövegben, amely a térképvázlat hátoldalán olvasható, elsőrendű fontossággal bírnak a turisztikai és idegenforgalmi értékek-érdekességek, védett területek, természeti kincsek, valamint a táj szava, ami nem más, mint anyanyelvünkön élő helyneveink. A térképvázlatok hetente egy alkalommal jelennek meg lapunkban és a Háromszék lapárusítóinál fóliázva, gyűjtőmappával együtt is beszerezhetőek lesznek megrendelés alapján (a fóliázott térképkockákat a 0267 351 504-es telefonon, illetve a hpress@3szek.ro e-mail címen lehet megrendelni). A térrajzlapokból bárki kirakhatja majd magának megyénk 1:100 000 léptékű turisztikai térképét. Abban a reményben indítjuk felújított honismereti sorozatunkat, hogy a lehető legjobban szolgálja majd e táj – Háromszék – megismerését, olvasóink széles körű érdeklődésének kielégítését.
Tudnivalók a jelmagyarázathoz
A sorozatban csak utalunk rá, hogy egy-egy övezetben jelzett turistaösvények is léteznek, alkalomadtán azonban a főbb túrautak jelzéseinek színét kisbetűkkel jelöltük: a „p” piros, az „s” sárga, míg a „k” kék színt jelöl. Ahol a térképjel két tereptárgyat is jelöl (például kastély és kúria, múzeum vagy emlékház, emlékmű vagy szobor), a pontosabb magyarázatot a kísérőszövegben találja meg az olvasó, akárcsak az egyes turisztikai objektumokhoz kapcsolódó fontosabb részletadatokat is. A szövegben említünk olyan látnivalókat is, amelyek a lépték szabta korlátok miatt nem kaphattak helyet a rajzon. Ahol szükséges és a terjedelem is engedi, rövid könyvészeti utalást is közlünk. A térképlapok zöme egyforma méretű, de kényszerítő körülmények miatt a 6., a 7–17., a 12–21., a 38. és a 47. valamivel magasabb. (Kgy. Z.).
A Kormos völgye
1. A terület a Dél-Hargitához tartozik. A pisztrángban bővelkedő patak nevét a forrásvidékéül szolgáló Lucs tőzegmohaláp fekete iszapjától nyerte. Ez rárakódik a patakmeder köveire, és az amúgy kristálytisztán csörgedező patak medrét fekete színbe „öltözteti”. Jobb oldalról a Kuvaszó és a Fenyős-patak ömlik a Kormosba. Mindkettő völgyében szénsavas-vasas források fakadnak (Kuvaszói (1), Fenyősi (2) és Hájogi (3) borvíz).
A vízválasztót képező nyugati Lestetőn nyári szállások vannak. A hegység andezitféleségekből áll. Itt, a Fenyős-pataktól alig másfél kilométerre ömlik a Kormosba az Aranyos pataka (helyi nevén Farkas-ága). Ezt a völgyet, az ott végighaladó erdőipari utat az erdővidékiek Régi Kormosnak nevezik, ugyanis az Új Kormos útja (5) később épült. Nem messze a völgyben a Farkas-mező (ez már Hargita megye, de autóval megközelíteni csak Erdővidék felől lehet, erdészeti és erdőkitermelési szempontból is ide gravitál. Itt erdész- és vadászlak található, szemben két borvízforrás (4). Nyugatról ömlik az aranyosba a Muhar pataka (völgyében a Muhari borvíz), fennebb, a Kormos-fehérpatak völgyében található a Benzalatti, Fehér, Csurgó, Medvés-barlangi, Szikszai és Széncsűri borvízforrás, ahogyan az erdőipari munkások megnevezték. Az Aranyos mentén, a Halaság-patak beömlésénél találjuk a Kossós-borvizet, a Halasági-forrást, és a langyos víznek számító Szonda-borvizet. A Kuvaszó völgyén halad át a piros kereszt jelzés az Almási-barlangtól a Kakukkhegy irányába, a Barót köve nevű helyre. Az Aranyos forrásvidékén, az Odorfenyő nevű helyen található a vascsillám féldrágakő. A Muhar- vagy Köves-patak mentén (a vízválasztón át) másfél órai járással Kirulyfürdőre érünk. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Misszió az egyre apadó szórványban
Mezőörményes, Komlód, Oroszfája, Mezőseptér – négy, magyarok által már alig-alig lakott mezőségi település, amely valamikor, a reformáció idejében a virágkorát élte. A trianoni békediktátum előtt Kolozs vármegyéhez tartoztak, a második bécsi döntés után 1944-ig pedig Maros-Torda vármegye részét képezték. A megyésítéskor a helybéliek inkább a negyven kilométerre fekvő Marosvásárhelyhez, mintsem a több mint kétszer annyi járásnyira lévő Besztercéhez szerettek volna csatlakozni. Óhajuk azonban pusztába kiáltott szónak bizonyult.
Így a szinte egy tömbben, a Kolozs és Maros megyét összekötő Kolozsvár–Szászrégen-útvonalon vagy annak leágazásán elterülő falvak Beszterce-Naszód megyéhez, pontosabban annak déli csücskéhez tartoznak. Közigazgatásilag Mezőörmény Septérrel és további tíz román faluval alkot községet, míg Komlód és Oroszfája a mára mindössze két magyart számláló Nagynyulashoz tartozik.
A négy falu missziós egyházközségei 1990 után az újjáalakult görgényi református egyházmegyébe tagolódtak, ahol egy éve Májai Varga Zoltán lelkipásztor igyekszik jó pásztorként egyben tartani a még megmaradt nyáját. Mielőtt a mezőségi gyülekezetbe került volna, a fiatal lelkész öt évet egy másik szórványvidéken, a Balázsfalvától mintegy tizenöt kilométerre elterülő Bethlenszentmiklóson szolgált.
„Mindig arra vágytam, hogy missziós lelkész legyek, aki összefogja a szétszóródott magyarságot, és nemcsak havonta egyszer látogat ki a szórványba” – vallja a Fehér megyei szórványból a Beszterce-Naszód megyeibe átkerült lelkész. Az 53 hívet számláló Mezőörményesen, a mindössze 33 reformátussal maradt Oroszfáján, a 16 főre apadt Komlódon és a mindössze hat lelket számláló Mezőseptéren minden körülmény adott e nemes feladat teljesítésére.
Ha az egyházi statisztikákat böngésszük, azt látjuk, hogy nem is olyan régen a valamikor László vajda birtokát képező Örményes is – mint megannyi más erdélyi település – virágzó magyar falu volt, ahol a reformátusok száma a mainak a tízszerese volt. Sőt a dombok között meghúzódó Komlód is a 19. században még önálló lelkésszel rendelkezett.
A juhász legyen a nyájában
Családi vagy akár kényelmi okok miatt nem minden egyes, „világ végére” helyezett pap vállalja a helyben lakást. Sokkal egyszerűbb a közeli városból ingázni, megtartva a kötelező vasárnapi istentiszteletet, és kiszaladni az óhatatlanul adódó temetésekre. „A juhász legyen a nyájában! Ha nem vagyok a híveim között, nem lehetek hiteles” – vallja ezzel szemben Májai Varga Zoltán, amikor erre a jellegzetes szórványlelkészi gondra térünk.
A kétgyerekes családapának nem könnyű a feladata: az otthona Marosvásárhely egyik peremközségében, Marosszentkirályon van, a felesége és csemetéi Kolozsváron élnek. Az asszonyt az állása, a kicsiket az iskola köti egyelőre a kincses városhoz. De, mint mondja, amint tehetik, kilátogatnak az örményesi parókiára.
A Besztercéről láthatatlan Örményes
A 19. század utolsó esztendejére elkészült örményesi templommal szemben lévő portán az egyik presbiter, Pásztor Lajos és neje, Erzsébet fogad. Az idős házaspár valamikor Marosvásárhelyen dolgozott, de az évek teltével hazaköltöztek. Ma is a Maros-menti várost érzik közelebb a szívükhöz, mint Besztercét. Mint mondják, ennek nemcsak földrajzi oka van.
„A megyésítéskor mi, mezőörményesiek Maros megyéhez szerettünk volna csatlakozni, de az itteni vezetők nem engedték, mondván, olyan jó mezőgazdasági területek vannak itt a környéken, hogy azokat nem lehet csak úgy átengedni. Pedig a 85 kilométerre lévő beszterceieknek fogalmuk sincs, hol van Mezőörményes. Csak négyévente egyszer, a választások előtt szokták felfedezni a mi községünket” – fájlalják Pásztorék.
Mint mesélik, a szórványosodás itt is megtette a hatását: megszűnt az anyanyelvű oktatás, megcsappant a magyarság létszáma. „Hála Istennek, a mi négy fiunk megmaradt magyarnak. Három itt él a faluban, egy Magyarországra költözött. De az itteni unokák is magyarul beszélnek. Ha lenne magyar iskola, biztos oda járnának” – büszkélkedik Erzsike néni, akinek az apja négy esztendő híján fél évszázadig volt az örményesi gyülekezet gondnoka.
A hatóságok nemcsak az anyanyelvű oktatást számolták fel a faluban, de az egykori felekezeti iskola épületét is lebontották. Pedig az egyház ragaszkodott hozzá, és visszaigényelte ’89 után, de mindhiába. A magyar–román viszonyra térve, Pásztorék úgy érzik, nincsenek különösebb gondok a faluban.
A többségiek felnéznek a magyarokra, de a békés légkör megőrzésében jelentős szerepet játszik Dumitru Tomşa nemzeti liberális párti polgármester is, akinek a felesége magyar. „Csak a közvetlen szomszédunkkal volt baj, aki ágynak esett betegként is néhanapján azt kiáltotta, hogy ha autonómiát akarunk, menjünk Magyarországra! Ezzel jól feldühített, de mégsem tehettem meg, hogy szinte naponta ne menjek át hozzá, és ne segítsem” – meséli Pásztorné.
Oklevéllel meghálált komlódi vendégszeretet
Komlódon is takaros, felújított, gótikus stílusú 15. századi templom és kipofozott parókia vár. Csak éppen a valaha önálló lelkésszel rendelkező gyülekezet szórványosodott el teljesen. A komlódi reformátusok száma mára tizenhatra apadt. „Ma már alig vagyunk a templomban, pedig hajdanán tele voltak ezek a padsorok” – sóhajt fel a gondnoki teendőket ellátó Polgár Anna. Annus néni, ahogy a 76 éves öregasszonyt a lelkész becézgeti, itt, a dombok közt rejtőző faluban született, akárcsak az édesapja.
Nagyon ragaszkodik szülőfalujához, bár annak idején, az elemi elvégzése után szülei Tekére küldték, hogy anyanyelvén tanulhasson tovább, ahonnan később a marosvásárhelyi pénzügyi középiskolába került. Mint mondja, szerette a várost, a sportot, de az apja nem látott jövőt az atlétikai pályafutásban. „Így hazakerültem, és azóta is itt élek. Kis ideje egymagamban, özvegyen, hisz a fiam Besztercére költözött” – meséli az öregasszony.
Annus néni mégsincs egyedül; nemcsak a falubeliek meg a pap nyitja be időnként az ajtaját, mindig ott van vele a Biblia és a számos magyar nyelvű könyv és időszakos kiadvány. Most épp az 1948-as Református Szemlét böngészi, amelyben a soron következő lelkészi továbbképzőről írnak. „Inkább ezeket a régi újságokat olvasom, minthogy a tévét nézzem. Annyira kedvesek nekem, nem tudom őket eldobni, inkább egy skatulyában gyűjtöm” – mutatja a cipősdobozban gondosan raktározott megsárgult újságokat.
Annus néni nemcsak az olvasmányaira büszke, hanem a falon lévő bekeretezett oklevelére is, amit a püspökség részéről 2011 késő őszén, egy Marosvécsen szervezett ünnepély keretében az akkor még életben lévő férjével együtt vehetett át. „Hitvestársával, házunk népével együtt az Úr és egyháza közelségében élnek, és önzetlenül szolgálják magyarságunkat és egyházunkat” – áll a Mezőség apostolaként ismert, múlt század első felében szolgáló Földes Károlyról elnevezett emléklapon.
„Vendégszeretetük is szolgálat, hogy otthon érezzék magukat az itt szolgáló lelkészek, missziót végző hallgatók, megmaradjon az Úr magyar református nyája” – olvasható néhány sorra alább. Májai Varga Zoltán alig egy esztendeje ismeri Annus nénit, férjét, Polgár Jánost missziós pályakezdete első heteiben temette, de csak megerősíteni tudja az oklevélbe foglaltakat.
A kedves kis öregasszony bejelentetlen látogatásunkkor is mindegyre sürgölődik-forgolódik, asztalt terít, sonkás rántottát készít, majd friss házi tejföllel kínál. Mielőtt búcsút vennénk tőle, meglepetésszerűen betoppan a Besztercéről érkező fia és családja. „Az én Dezsőkém román nőt vett feleségül, de megmondtam neki, hogy az unokámmal magyarul beszéljen!” – mutatja be Polgár Anna a fiát és menyét. Sajnos a gégeproblémákkal műtött középkorú férfinak egyre nehezebben jön ki hang a torkán, így inkább csak puszilgatja és ölelgeti az alig egy éve örökbefogadott kis tündért.
Oroszfája, ahol még a gondnokok gyerekei sem magyarok
Egy faluval odébb, Oroszfáján a felújítási munkálatok előtt álló templom köszön ránk a domboldalról, de be kell érnünk azzal, hogy mindössze kívülről csodáljuk meg a 18. században épült istenházát. A gondnok, Katona János éppen nincs otthon, így csak a felesége, Ana és kisebbik fiuk fogad. Amikor a mosolygós gyermek nevét kérdezem, a nyolcéves lurkó előbb egy Poftim?-mal (Tessék? – szerk. megj.) válaszol, majd amint nyelvet váltok, Cătană Lorand Cristianként mutatkozik be.
„Hát nem tud magyarul… Sajnos én sem. De a testvére, Andrei, aki most egyetemista, az internet segítségével próbálja megtanulni a nyelvet” – magyarázkodik a Katona-Cătană anyuka.
A hegyen túl, Mezőseptéren pedig még ennél is cifrább a helyzet. Bár Váradi Annus néni, Váradi Mihály gondnok felesége nyolc gyermeket hozott a világra, nevelt fel és adott a megfogyatkozó falvacskának, az itteni gyülekezet mégis mindössze hat tagot számlál. Ebből a Váradiak csak kettőt tesznek ki. Nem matematikai, hanem etnikai bukfenc ez. A mára felnőtté vált Váradi csemeték más nyelvet, más nemzetiséget és más felekezetet választottak maguknak. Az idős szülők, noha belátják, hogy „nyolc gyermeket adtak a románoknak”, most is úgy vélik, semmi értelme nem lett volna magyarnak nevelni a leszármazottakat.
„Önök az ortodoxokhoz is járnak?” – buggyan elő óhatatlanul a következő kérdés. „Nem, szó se róla! A tiszteletes úr csak havonta egyszer jön Septérbe, de meg se gondoltam, hogy más vasárnapokon az ortodox templomba menjek” – igyekszik szépíteni a dolgokat az állatvásárba igyekvő gondnok. Valahol őt – és a hozzá hasonlóan gondolkodókat – is meg lehet érteni, hisz ami egy tömbmagyar vidékről érkező embernek minimum furcsa, az itt élőknek a lehető legtermészetesebb. Még akkor is, ha ezzel a szemlélettel az amúgy is egyre szűkülő közösségük felszámolását gyorsítják fel.
„Öregedő, de öntudatos gyülekezetek ezek. Fantasztikus melegséget kapok az itteni emberektől. Bár én is nagyon szeretem őket, azzal is tisztában vagyok, hogy nem innen fogok nyugdíjba vonulni” – vetíti előre a Beszterce-Naszód megyei szórvány szomorú jövőjét Májai Varga Zoltán.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Megtartó munka a szórványban
Ha az utazó a Szászrégen–Kolozsvár útvonalon elhagyja Beresztelkét, a következő falu a Marosvásárhelytől 40 kilométernyire fekvő Magyarfülpös, ahol azonban a község vezetősége már elfelejtette kiírni a település nevét magyarul is. Hasonlóképpen felejtenek el a környék lakói magyarul, és válik az élet egyre céltalanabbá és kilátástalanabbá. Ady István, a falu lelkipásztora, a Szivárvány Alapítvány vezetője és munkatársai ezen próbálnak két évtizede változtatni: 26 gyereket taníttatnak, és közben remélik, a környék magyarsága egyszer csak megérti és elkezdi támogatni munkájukat.
Péntek délben a Szivárvány Ház iskolaterme pont olyan életvidám képet fest, mint bármely más elemi tanintézeté: a padokon szanaszét heverő, ottfelejtett ceruzák, a földön papírfecnik, kihúzott székek, kintről beszűrődő gyerekzsivaj – mindeközben a tájékozatlan látogató nem is sejti, hogy a látszólagos harmónia és jólét mögött minden gyerek élettörténete szomorúságot és nélkülözést rejt.
Hétfőn iskola, ha pizsamában is…
Beszélgetőtársaink – Ady István lelkipásztor, Székely Éva, a Szivárvány Ház munkatársa, Bodor Vera tanítónő – úgy tekintenek az alapítvány 16 kis bentlakójára, mintha a sajátjaik lennének. „Ezek a gyerekek különlegesebbek, hiszen mindeniknek ismerjük életkörülményeit, ezért tudjuk, hogy más bánásmódot igényelnek. Mindent nagyon az elejétől kell kezdenünk, mert arra is volt már példa, hogy 8 évesen a gyerek nem tudta megmondani nevét és életkorát. Ezért lehet, hogy a kívülálló számára a fejlődés nem olyan látványos, de nekünk, velük foglalkozó pedagógusoknak már az is nagy sikerélmény, ha megtanulnak egy verset, leírnak helyesen egy szót vagy azt mondják: kérem szépen” – magyarázza Vera.
A gyerekek szülei a környékbeli farmokon dolgoznak, ahol igénytelen és olcsó munkaerőként használják őket, és akiknek kisebb gondja is nagyobb annál, mint gyerekeik taníttatása. De Ady Istvánék nem hagyják elveszni egyetlen védencüket sem, ha hétfőn reggel a szülő nincs ott a megbeszélt helyen és időben a gyerekével, utánamennek, és ha kell pizsamában és mezítláb viszik a bentlakásos iskolába.
Balladai harcok a nemtörődömséggel
Gyakran az az érzésük, hogy Kőműves Kelemen harcát vívják: amit közösen felépítenek egy év, de akár egy hét alatt, az a nyári vakáció vagy a hosszú hétvége alatt tönkremegy, kezdve attól, hogy minden hétfőt tetűirtással, fürdetéssel kezdenek. „A gyerekeket minden pénteken hazavisszük, mert akármilyenek is a szüleik, ragaszkodnak hozzájuk, és nem szeretnénk őket elszakítani tőlük vagy a testvéreiktől” – meséli Éva. Természetesen gyakran előfordul, hogy a Timko pékség jóvoltából felajánlott pénteki édes péksüteményük lesz az egész hétvégi eledelük, mégis, akármelyik gyereket kérdeztük, mindenik azt válaszolta, igen, várja, hogy hétvégén hazamenjen.
A holland testvérkapcsolati segítséggel épült Szivárvány Házról senki nem gondolta volna, hogy iskolaként, óvodaként és bentlakásként fog működni. A közösségi házként indult hely története is érdekes: amikor 1994-ben a holland település képviselőinek egy magyarfülpösi halotti tor alkalmával szinte jeges húslevest szolgáltak fel, akkor született meg a gondolat, hogy újítsák fel a kultúrotthont. Mivel a román nemzetiségű polgármesternek ez ellen kifogásai voltak, saját ház építése mellett döntöttek.
Évtizedes szünet után: újraindult magyar oktatás
Ady István 1996-ban gondolt egy merészet és újraindíttatta az egy évtizede megszűnt magyar elemi oktatást a faluban, amely Donáth Árpád főtanfelügyelő-helyettes közbenjárásának köszönhetően a mai napig hivatalos keretek között működik a Szivárvány Házban. Mivel létszámhiány volt, Mezőörményesről is hoztak egy testvérpárt, akik az első évben a parókián laktak. A következő évben az iskola újabb három görgényi gyerekkel bővült, ekkor azonban már házat kellett bérelniük, de csak addig, míg hét évvel ezelőtt elkészült az iskola és óvoda fölötti emelet, ahol most 16 óvodás és elemista gyerek lakik, a többiek a faluból járnak reggelente.
A gyerekek egy része Kőhalmon folytatja a tanulmányait, de Ady Istvánék minél közelebb szerették volna tudni védenceiket, ezért úgy gondolták: muszáj egy szászrégeni bentlakást is létesíteniük. A katolikus egyháztól kaptak egy romos állapotban lévő épületet, amelyet 25 évig ingyen használhatnak. A lelkipásztor azt remélte, hogy az ingatlant a régeni magyar vállalkozók segítségével újítják majd fel. Végül egy vállalkozó, a szászrégeni Portik János saját költségén és saját embereivel egy nyár alatt a földszinti részt és a hálószobákat rendbe tette. Jelenleg tíz gyerek lakik itt, akiknek minden nap egy önkéntes viszi be Magyarfülpösről a meleg ételt.
A gondok ellenére új terveket szőnek
„Nem tudom, hogy ősztől hogyan tudjuk majd működtetni. Néha kijönnek, vállon veregetnek, s azzal mennek tovább” – ecseteli a választási kampányok során ismétlődő forgatókönyvet a lelkipásztor, aki azon a véleményen van, hogy sajnos sem a régeni, sem a Maros megyei magyarság még nem érti meg azt, hogy nem személyes ambíciókról, hanem valami sokkal mélyebb és egyre tragikusabb dologról van szó. „Mi, szórványban szolgáló lelkészek gyakorlatilag elfelejtünk keresztelni és esketni – csak temetünk. Magyarfülpösön is sok a vegyes házasság, ami azt jelenti, hogy hiába magyar az apa, a gyerek nem fog megtanulni magyarul” – vázolja a 260 lelkes gyülekezet jövőképét a lelkipásztor.
Gyülekezetük és a már meglévő bentlakásaik sorsa miatti aggodalmuk ellenére, falujárásaik során Ady Istvánék újabb terveket szőnek: a Szászrégen melletti Vajola, Dedrád és Dedrádszéplak elemistáit is a régeni bentlakásban szeretnék tudni, de Dedrádszéplakon még mindig van 11 magyar gyerek, akiknek óvodát kellene építeni.
Csak a töredékét ismerhettük meg a Szivárvány Ház mindennapjainak, de azzal váltunk el Ady Istvántól, hogy követjük történetüket. Látogatásunk legutolsó mozzanataként megnéztük a takaros bentlakás szobáit, és miközben Éva azt fejtegeti, hogy szülővárosában, Csíkszeredában milyen könnyű magyarnak lenni, tekintetünk a szobák ajtóira felszegezett holland támogatók neveire réved, és hangosan sóhajtunk fel: bárcsak magyar nevek is ékeskednének a táblákon.
Vass Gyopár. Székelyhon.ro

Orbán Szatmáron: a magyar emberek menjenek el szavazni
A Magyarországon és Romániában egyaránt május 25-én, vasárnap rendezendő európai parlamenti választáson való részvételre buzdította a magyarokat csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Szatmárnémetiben.
A két politikus a Római Katolikus Püspökségen folytatott zártkörű megbeszélést követően nyilatkozott a sajtónak. Orbán Viktor elmondta, a találkozó legnyilvánvalóbb oka a vasárnapi megmérettetés, e téren ugyanis a Fidesz–KDNP és az RMDSZ egyaránt abban érdekelt, hogy Európa jövőjét az európai néppárti politika határozhassa meg a következő öt évben.
„Az RMDSZ és a Fidesz–KDNP egymást kölcsönösen támogatják, hiszen túl azon, hogy magyarok vagyunk, ugyanahhoz az európai politikai családhoz is tartozunk. Kiélezett küzdelem körvonalazódik az Európai Néppárt és az európai szocialisták között, éppen ezért a Fidesz, a KDNP és az RMDSZ azért dolgozik, hogy erős néppárti frakció legyen a következő öt évben is. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha mind a Fidesz, mind az RMDSZ jó eredményeket ér el, ehhez pedig arra van szükség, hogy a magyar emberek menjenek el szavazni” – szögezte le a Fidesz elnöke. A kormányfő hozzátette: ezt a választást „mi, európai néppártiak meg akarjuk nyerni”.
Kató szavazásra szólít
A vasárnapi EP-választáson való részvételre buzdít Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az egyházi vezető közleményében rámutat: bár az uniós csatlakozás „távolról sem hozta meg a remélt változásokat”, a kiábrándultság ellenére is szükséges részt venni az európai parlamenti választáson.
„Ha hiszünk abban, hogy 0,1 százalék esélye van a változásnak, akkor ezt épp mi adhatjuk hozzá. Gyorsan változó világunkban ha valahol nem vagyunk jelen, hamar leírnak és elfelejtenek bennünket” – fogalmazott Kató Béla.
Kelemen Hunor közölte, az európai parlamenti választások fontosságáról nem lehet eleget beszélni, hiszen az elkövetkező időszakban változások következnek az Európai Unióban. A kormányfőhelyettes szerint nem mindegy, hogy ezeket a változásokat kik generálják. „Másrészt azt szeretnénk, ha mi is jelen lehetnénk akkor, amikor változnak a dolgok. Az európai parlamenti választásokon élni kell a szavazati joggal azért is, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének a rendezése is váljon uniós hatáskörré” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Egyébként a zártkörű megbeszélésen a felek az RMDSZ és a Magyar kormány közti együttműködés folytatásáról, a román–magyar kormányközi kapcsolatok erősítéséről is tárgyaltak. A szövetség tájékoztatása szerint Orbán és Kelemen közös érdeknek nevezte, hogy stabil és erős kapcsolat legyen Magyarország és Románia között.
A megbeszélésen jelen volt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Hidvéghi Balázs külgazdaságért és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Nagy János, a miniszterelnök kabinetigazgatója is.
Az RMDSZ részéről többek közt Biró Rozália Bihar megyei szenátor, Pataki Csaba szenátor, a szövetség Szatmár megyei szervezetének elnöke vett részt a tárgyaláson. Orbán látogatása azzal is összefügghet, hogy az EP-választásokkal egy időben, vasárnap időközi parlamenti választást is szerveznek a szatmárnémeti 2-es körzetben, ahol Nagy Szabolcs, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének ügyvezető elnöke is képviselői mandátumra pályázik.
Bakk Miklós: Orbán Viktor segített a szövetségnek
Bakk Miklós politológus szerint európai összefüggésben kell értelmezni a Fidesz és az RMDSZ közeledését, amelyet Orbán Viktor és Kelemen Hunor csütörtöki szatmárnémeti találkozója is jelez. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: az erdélyi magyarok magyarországi opciója ismeretében egyértelmű, hogy a mostani kampányhajrában nagy segítséget jelent Kelemen Hunornak az Orbán Viktorral való találkozás.
Úgy véli, ez segíti az RMDSZ-t a szavazók mozgósításában, de beleillik Kelemen Hunor elnöki programjába is, hiszen az RMDSZ elnöke megválasztásakor a Fidesszel való viszony rendezését ígérte. Bakk Miklós szerint a megosztott erdélyi politikai mezőben – amelyben korábban a Fidesz, és főleg Orbán Viktor az RMDSZ-szel szembeni radikálisabb irányzatot támogatta – a mostani szatmárnémeti találkozó az RMDSZ egyértelmű támogatásának tűnhet.
Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy az Orbán–Kelemen találkozót egy tágabb európai és néppárti összefüggésben kell értelmezni. „Úgy hiszem, Orbán Viktor most azt tartja elsődlegesnek, hogy az Európai Parlamentben egy minél erősebb néppárti frakció jöjjön létre, és a frakción belül a Fidesznek minél nagyobb befolyása legyen. Márpedig az RMDSZ-képviselők alapvetően ezt a befolyást növelhetik” – állapította meg a politológus.
Kettős mércével méri az RMDSZ a korteskedést
Olyan kampánytámogatást fogad el most az RMDSZ a magyar kormányfőtől és a Fidesztől, amely miatt nemrég még elmarasztalta az anyaországi pártot. A Romániában korábban rendezett parlamenti, helyhatósági és EP-választások alkalmával a szövetség élesen bírálta a Fidesz vezetőit amiatt, hogy az EMNP és az MPP jelöltjeinek kampányoltak.
A 2012-es önkormányzati megmérettetésen kialakult hármas magyar verseny idején Frunda György akkori szenátor Magyarország alkotmányának megsértésével vádolta Kövér László házelnököt és Németh Zsolt államtitkárt. Frunda azzal indokolt, hogy a fideszes politikusok a polgáriakat és a néppártot támogatták, miközben szerinte a magyar alaptörvény kimondja, hogy a kormánynak a határon túli magyarság választott képviselőit kell támogatnia.
Az RMDSZ miniparlamentjének tekintett SZKT 2012 májusi ülésén többen is felvetették egy határon túli párt magyarországi bejegyzését, válaszul arra, hogy a Fidesz több politikusa részt vett az erdélyi választási kampányban. Amikor a 2007-es EP-választáskor Orbán Viktor és az általa vezetett Fidesz teljes mellszélességgel kiállt a függetlenként induló Tőkés László mellett, Markó Béla akkori RMDSZ-elnök sérelmezte, hogy a magyarországi alakulat „megszegte a be nem avatkozás elvét, és magyar belpolitikai jelentőséget adott az erdélyi választásoknak”. Krónika (Kolozsvár)

Erőltetett emlékeztetés
A bukaresti Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet és a közlekedési minisztérium emléktáblákat helyezett el 12 vasútállomás homlokzatán az onnan deportált zsidók emlékére. Rendkívül szomorúnak tartom, hogy az emléktáblák „a fasiszta Horthy rezsimre” emlékeztető szövegük által magyargyűlöletre és történelemhamisításra szólítanak fel, ráadásul a táblaavató akció csupán Észak-Erdély vasútállomásaira vonatkozik.
Még elszomorítóbb, hogy mindez akkor történik, amikor európai parlamenti választásokra készül Románia is, ráadásul az RMDSZ kormányzati szerepvállalása mellett asszisztenciájával és egyelőre tiltakozása nélkül.
Fájdalom és ítélet társítása
A holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából Marosvásárhely és annak lakossága is újabb emléktáblával „gazdagodott”. Ezúttal a nagyállomás kétnyelvű felirata közelében szintén román és magyar nyelven hirdeti a szöveg az utazó vagy az emléktábla iránt érdeklődő számára az észak-erdélyi holokauszt fájdalmát és egyúttal az akkoriban hatalmon lévő horthysta-fasiszta magyar csendőrség embertelenségét.
A pontos szöveg: „A magyar csendőrség a Horthy-rezsim fasiszta jellegű uralma alatt álló Észak-Erdélyből 131 639 zsidót – férfiakat, nőket, gyerekeket – deportált 1944 május-júniusában. A náci hatóságoknak átadott zsidók többsége haláltáborokban pusztult el. Marosvásárhely vasútállomásáról 1944. május 27-én és 30-án összesen 6386 zsidót deportáltak. Emlékezetünkben őrizzük e szörnyű tragédiát a jövő generációk okulására. Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Intézet – 2014. május”.
A közösségi fájdalom és a közösségi ítélet társítása nem idegen a marosvásárhelyiek számára. A Kossuth (bocsánat: Călăraşilor) utcában, nem messze a világszabadság diadalában bízó Petőfi szobrától, a 2003. május 3-án felállított holokauszt-emlékmű, a zsidó származású Izsák Márton szobrászművész alkotása mellett román nyelvű fekete márványtábla emlékezik meg a marosvásárhelyi és környékbeli zsidó áldozatokról, „akiket a fasiszta Magyar kormány deportált 1944 tavaszán”.
Megjegyzendő: bár a tavalyi emlékmű-felújításkor az illetékesek eltüntették az eredeti gyalázó szöveget, és úgy tűnt, hogy „lemondanak róla”, mindez csak az ígéret megszokott be nem tartásának bizonyult. És ha visszamegyünk az időben, egyéb emléktáblák már román közösségi hősiességről és fájdalomról szólnak, miközben szándékos társításképpen a magyargyűlölet éppúgy közvetlenül felsejlik bennük. Horthysta-fasiszta ősei bűneiről a Bernády György polgármester által építtetett egykori városháza, mai megyeháza bejárati falára elhelyezett „emléktábla-gyűjtemény” emlékezteti az egykori székely főváros arra haladó magyar polgárait.
A főbejárat két oldalán elhelyezett két márványtábla az első és a második világháborúban a nemzet újraegyesítéséért küzdő román katonáknak állít emléket. Mivel 1918. december elsején még nem lehetett szidni sem Horthyt, sem a magyarok fasiszta ideológiáját, ezért az emléktábla felállítói szokatlan „bravúros húzással” csempészték üzenetüket a szöveg utolsó részébe.
Azt tudatván, hogy az emlékművet 1919. december 2-án állították fel Marosvásárhely polgárai, majd 1940 őszén megsemmisítették a horthysták, végül 1991. szeptember 28-án újraállították. Ugyanaznap, egyszerre avatták a második világháborús emléktáblát, amelynek főszövegébe már be lehetett írni a „horthysta terror” és a „4 év megaláztatás” üzeneteit.
Érdekes egybeesés, hogy egy héttel a marosvásárhelyi holokauszt-emlékmű avatása előtt jelent meg egy újabb tábla a megyeházán. Ez az itt raboskodó 35 román személynek állít emléket, miközben nem felejtkezik el megemlíteni, hogy az eredetileg 1936-ban, a szomorú esemény húszéves évfordulóján emelt táblát a horthysták 1940 szeptemberében megsemmisítették. Hogy a megnevezettek léteztek-e, vagy sem, azt nem tudom, de valószínűleg azok állíthatták az emléktáblát, akik akkoriban negyvenezer román áldozatot sirattak el a kossuthista (-horthysta-fasiszta) magyar kormány bűneként. Érdekes egybeesések, szomorú hasonlóságok...
Kivándoroltak „népszámlálása”
Kérdem én: az emléktábla-állíttatók számára mi volt fontosabb: az őszinte megemlékezésre, „a jövő generációk okulására” való felhívás vagy a horthysta gyökerű-ősű magyarok, a leszármazottak számára frusztráló üzenet megfogalmazása? Szeretném hinni: az előbbi volt az indíték. De miért van szükség Marosvásárhelyen, az együttélés és együttgondolkodás szempontjából amúgyis „beteges” városban a hasonló szöveg- és képzettársításokra?
Akár akarva, akár – legyünk jóhiszeműek – akaratlanul, a válasz borítékolható: mert az 1992 és 2011 közötti népszámlálások huszonötezres vesztesége ellenére még mindig sokan élünk magyarok ebben a városban. Vagy más szavakkal: a legtöbb magyar egy tömbben még mindig Marosvásárhelyen él a magyar államhatárokon túl.
Esetleg továbbgondolva: miközben nekünk minden itthon maradt magyar számít, addig a román nacionalizmus azokat számlálgatja, akik tudatos-tudattalan megalázottságukban, frusztráltságukban, másodrendűségükben örökre elhagyják a várost. Akik nem azért akarnak gyermeket maguknak, hogy emléktáblák szövegei üzenjenek számukra az idők végtelenségéig, felelevenítve nagyapáik, dédapáik, ükapáik bűneit.
A román grandomán, történelemhamisító, hangulatkeltő törekvéseket már jól ismerjük. A legnagyobb nemzeti zászló birtokosaként Guiness-rekorderek lettünk, kétezer-ötszáz éves történelmet kreáltunk, kitaláltuk a kontinuitáselméletet és az utólag tudatosult nemzetegyesítő törekvéseket – sorolhatja büszkén az elmúlt száz év propagandapolitikáján nevelkedett hazafi. Sajnos kevesen hallgatnak az eszükre a szívük helyett.
Pedig nemcsak a román állampolgárokról kialakított külföldi összkép szégyellnivaló időnként, hanem az is szegénységi bizonyítvány, hogy a román nemzeti hősökre leadott szavazatok listáján 4. helyezett Nicolae Ceauşescu, 6. Vlad Ţepeş és 10. Ion Antonescu.
Bár a történelem egy rendkívül képlékeny és politikafüggő tudományágazat, engedtessék megjegyezni, hogy azért történelmi tények is léteznek. Ilyen vitathatatlan történelmi tény, hogy Ion Antonescu tábornokot háborús bűnösként kivégezték. De az is, hogy miközben Nürnbergben a fasiszta bűnösök felett ítélkeztek, a német, majd amerikai fogságba került Horthy Miklóst tanúként hallgatta ki a nemzetközi törvényszék.
Sokféle érzés, vélemény fogalmazódhat meg románnak, magyarnak, zsidónak, németnek, cigánynak a szívében és az agyában, de aki a történelmi tényeket nem tiszteli, vagy legalábbis nem veszi figyelembe, akár Antonescuról vagy Horthyról legyen szó, az történelemhamisító. Képviselhet bármely hatalmat, mégis saját árnyékának a korlátai között él.
De lépjünk csak ki városunk nacionalista, az európaiságtól távol álló szűklátókörűségéből! Vajon az Európai Unió világháborút viselt országainak a vasútállomásai és megyeházai a fasiszta terror túlkapásaira figyelmeztetik lépten-nyomon saját lakosaikat és egyúttal az európai polgárt, a világpolgárt is? Vagy közelebbről: hol található vagy mikor lesz felállítva az Észak-Erdély nélküli Románia zsidó áldozatainak az emléktáblája?
Hirsch Lili hajtincsei
Nemrég jártam a Suceava megyei Radócon (Rădăuţi), és megcsodálhattam a Tăriceanu-kormány által felújított zsinagógát – másokat gyalázó emléktábla nélkül.
Az éjszakát Hadikfalva utolsó zsidó lakosánál, a bukovinai magyar értékeket mentő Furman Radunál töltöttem, vendégszeretetét és barátságát élvezve. Jeruzsálembe is elzarándokoltam, keresztyén emberként Krisztus útját járva.
De nem feledkeztem el magammal vinni néhány kavicsot az udvarunkról, melyeket az Aranykapu megnyitására, a Messiás érkezésére váró holtak sírjára helyeztem el.
És elérzékenyültem a Yad Vashem Holokausztmúzeumban, amikor Radnóti Miklós kézírását és a szilágysomlyói Markovits család szomorú történetét olvastam, de legfőképpen akkor, amikor a tizenkét éves marosvásárhelyi kislány, az ártatlan áldozat, Hirsch Lili gyönyörű hajtincseit szemléltem a tárlóban.
Horthyról sem Jeruzsálemben, sem Auschwitzban nem írnak annyi rosszat, mint Marosvásárhelyen. Még ott is elismerik, hogy amíg ő volt az ország valós ura, az 1944. március 19-ei német megszállásig a zsidók viszonylagos biztonságban, bár kétségtelenül hátrányosan megkülönböztetve élhettek Magyarország területén. Az erőskezű tengernagy kormányzói gyengesége ütközött ki, amikor a nyilas hatalomátvételig elfogadta a kompromisszumot és annak deportálási szörnyűségeit, képtelen volt kitörni ebből a kényszerhelyzetből. Vajon az ő helyében más mit tehetett, mit tett volna?
Miért emlékeztetnek engem mások büntetlenül az őseim állítólagos bűneire? Éppen ott, ahol élek. És ha igen, számukra – legyenek keresztyének vagy zsidók – miért nincs bűnbocsánat? A győztes szégyenét meddig kell még elhordoznia a vesztesnek? Vajon a valós megbékélést vagy a szélsőjobboldali eszmék ellenreakciószerű terjedését szolgálják az ilyen és ehhez hasonló tettek, emléktábla-avatások?
Mi, észak-erdélyi és dél-erdélyi magyarok nem ilyen egyenjogúságot és nem ilyen kétnyelvűséget akarunk! A „strada Gării utcán” nem óhajtunk olyan kétnyelvű táblát, amilyet a minap avattak! Mint jogállamban élők, uniós tagország polgárai nem szeretnénk az elítélteket összemosni a tanúkkal. Mélységesen szégyelljük, közösségünkre nézve rendkívül megalázónak tartjuk, hogy negyedszázados demokrácia és tizenöt éves kormányzati szereplés után Ion Antonescu és nemzeti költőnk-írónk, Wass Albert közzé még ma is egyenlőségjelet tesznek: háborús bűnösök mindketten!
Nem hinném, hogy nekünk is provokáló emléktáblákat kellene felállítanunk, vagy eltüntetett szobrainkat lépten-nyomon megjelölnünk olyan feliratokkal, miszerint a nacionalista román kormányzat semmisítette meg azokat. Sokkal inkább békességre, szeretetre, egymás tiszteletére kellene felszólítanunk embertársainkat. Nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül. Békességet! Shalom!
Dr. Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár. Krónika (Kolozsvár)

Kormozástól a karbantartásig
A Házsongárdi temető 429 éves története és értékei előtt adózva a közelmúltban nemzetközi konferencia keretében vitatták meg az erdélyi panteon gondjait és lehetőségeit. Az eseményen felmerült kérdésekről és az aktuális kihívásokról Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet, a Házsongárd Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
– Az alapítvány alapító igazgatójaként hogyan emlékszik a kezdetekre?
– Fizika–kémia szakos tanárnőként nem a temető volt a foglalkozásom tárgya, de osztályfőnökként mindig megpróbáltam a valós történelmi múltra is tanítani a gyerekeket. Akkoriban jelent meg Gaal György Házsongárdi panteon című írása térképpel és személyek életrajzával ellátva, kitűnő kiindulópont volt, hogy az osztályokat vihessünk ki, megmutathassuk nekik a temetőt, kérdezhessünk, versenyeket szervezhessünk. Az alapítvány tulajdonképpen az osztályfőnöki munkából nőtt ki. S hogy miért maradt életben? A gyerekek miatt: annyira lelkesek voltak, s végre nem volt jó tanuló, rossz tanuló. Húzták a gyomot, szedték ki a csutakokat, hiszen az egész temető egyetlen ősbozót volt. Én is belelkesültem, vittem a párhuzamos osztályt, az iskolát, majd évek során más iskolákat. Az volt a cél, hogy ne csak halottak napján kormozzuk a köveket – mert annak nálunk nagy hagyománya van, hogy a szép és értékes köveket jól begyertyázzák és bekormozzák –, hanem az év más szakában is jöjjenek, és valamilyen felelősséget érezzenek a temetőért, családtagjaik vagy nagyobb családunk, a nemzet kiemelkedő személyiségei iránt. A ledőlt köveket felemeltük, az írást megfestettük, ám lassan kiderült, hogy az osztályfőnökség ehhez túl kevés. Ennek a gondozói munkának a rendszeresebbé, szakmaibbá és szervezetté tétele érdekében született meg az alapítvány.
– S miért az Erdélyi Református Egyházkerület adott jogi keretet az alapítványnak?
– Funar idejében nem volt ajánlatos Házsongárddal kapcsolatos alapítványt létrehozni, és a református egyház ajánlotta fel leghamarabb, hogy belső alapítványként megbújhassunk Ábrahám kebelében. Mindez 1999-ben történt, mindenben segítettek. Valamennyi történelmi magyar egyháztól van kurátorunk, minden kolozsvári magyar iskolát történelemtanár képvisel. Van az alapítványnak műépítésze is, tehát vigyáztunk, hogy minőségi munkát végezzünk, ne hagyjunk ki senkit, aki segítőkész és különösen érdekelt. Érkeztek adományok, elkezdtünk pályázni. Tizenhárom éve egyedül írom a pályázatokat, jövőre már biztosan segítségre lesz szükségem. A temetőigazgatósággal jó viszonyba kerültünk, ők is mindenben támogattak. Nekiláttunk a teljesen elhagyott, szépséges’ talált kövek – 1634-es dátumtól kezdve – felújításának. Az eredmény nem csekély, 95 régi sírkövet újítottunk fel, egész kicsiktől a pompás nagyokig, hat kriptát teljesen vagy részlegesen. Két emberünk rendben tartja a sírokat: háromszázzal kezdődött, ma már nagyjából hatszáz sírt gondozunk, javarészt gazdátlanokat, vagy olyakat, amelyekben külföldre szakadtak rokonai nyugszanak.
– Mégis megromlott a kapcsolatuk a temetőigazgatósággal...
– Ez azután történt, miután négyszáz sírt védetté nyilvánítottak, azóta ellenszélben dolgozunk. A műemlékké nyilvánítások hatására az igazgatóság egyik napról a másikra ellenséges lett, a nyomunkban jártak, ránk küldtek rendőrséget, térfigyelő kamerát helyeztek oda, ahol tudták, hogy dolgozni szoktunk. Folyamatos az akadékoskodás. Ezt egyesek szeretik nemzeti kérdésként kezelni, pedig nem ez a fő probléma, hanem egyszerűen az, hogy nincs temetkezési hely. A konferencián Virgil Pop műemlékvédelmi szakember elmondta a nemzetközi grémium előtt: van a városban egy újgazdag réteg, tele van pénzzel, és amilyen ízléstelen házakat épít a városban, ugyanolyan szörnyű síremlékeket épít a temetőben. Ezt dokumentáltuk is, a temetőtörvény ellenére ugyanis nap mint nap látjuk, hogy zúznak, eltűnnek sírok. Az 1,20 méteren maximált sírkőmagasság mellett csak alapok épülnek másfél-két méteresre, s még arra jön – ki tudja, mikor – a még élő emberek emléke. Ezért a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság húszéves évfordulóján kéréssel fordultunk Kelemen Hunor kulturális miniszterhez. Megfeszített munkával sikerült elkészítenünk a védetté nyilvánított sírok adatlapjait, és volna még mit a műemléklistára feltenni. Aztán persze jött a politika és a választások, olyankor mindenki kampányol, amivel tud. Nem számított, hogy tizenhárom éve önkéntesek óvják a Házsongárdot nagy eredménnyel és magyar állami pénzzel. Jelentős összegeket gyűjtöttünk önkéntesen írt pályázatokkal, kínnal, keservvel, lobbizással.
– Honnan érkeztek támogatások?
– Annak idején többek közt az Illyés Alapítvány támogatott, az utóbbi időben pedig a Bethlen Gábor Alap segít, ennek köszönhetően tudunk működni. A Bánffy-kriptának nevezett, Ybl Miklós tervezte iktári Bethlen-kripta ügyét pedig a magyar külügyminisztérium karolta fel. – A konferencián elhangzott, hogy titkosak a sírokkal kapcsolatos adatok, így nem tudják, melyik sírnak mikor jár le a megváltása, s válik veszélyeztetetté. Mit tudnak így tenni?
– Igen, mindennek a rákfenéje, hogy három éve, a műemléklista létrehozása után titkosították az adatokat is. Addig bárki megkérdezhette, hogy mi a helyzet a sírokkal, a nénikének megmondták, hogy vigyázzon a határidőre. Most az örökösöknek sem egyszerű, és a szervezeteknek sem, mert az adatok nem hozzáférhetőek, nem tudható, melyik síroknak jár le a megváltása. Mióta titkosították az adatokat, második irodaként dolgozom. Hozzám jön a fél város kérdezősködni, jönnek az idősek, hogy megy el a sír, nincs pénzük, le kell járatni a hagyatékot. Kolozsváron ugyanis bárkitől elvették a megváltási díjat, ezért nem siettek hagyatékozással: rengeteg – ezres nagyságrendű – család esetében az elhunyt nagyszülő nevén van a sír. Szerencse, hogy annak idején rengeteg adatot összegyűjtöttem, de mivel nem látszott ez a végkifejlet, ez nem volt rendszeres. A lényeg, hogy ha nem az illető nevén van a sír, nem adják ki még az apja sírjának adatait sem. Csak abban az esetben, ha közjegyző által hitelesített okirattal bizonyítja, hogy folyamatban van hagyatéki vagy más jogi eljárás. Az is felháborító, hogy az irodán senki nem beszél magyarul: a nénikéket úgy megijesztik, hogy még az ismert román szavakat is elfelejtik.
– Mi lesz egy lejárt megváltású sírral?
– Nem nagyon értesítik a tulajdonost. Egyrészt mert roppant rendetlen és régi a nyilvántartás. Ha nem váltják meg a sírt, három hónap a türelmi idő. Tudok olyat, hogy egy nappal később mentek, és már nem engedték megváltani: az apja, nagyapja sírját a leszármazott nem kaphatta újra bérbe, egy vadidegen azonban igen! Másik konkrét történet: sosem tudtam, hogy kié egy szép sírkert két régi neogótikus kővel. Nem mertünk hozzányúlni, nehogy valaki reklamáljon. Aztán hazajött Argentínából egy hölgy, ott sírdogált a dédszülei sírkövének tövében. Nagyon rég nem volt Erdélyben, bement a temetőirodába, de semmilyen adatot nem adtak meg neki. Valaki hozzám küldte a hölgyet, a sírkertet hál’ Istennek rátehettük a műemléklistára, így megmenekült. A családnak egyébként a Főtéren volt gyönyörű porcelán- és üvegüzlete. De fordulnak hozzám Amerikából, Ausztráliából, küldik a családfákat, könyörögnek, nézzük meg. Olyan esetben, amit nem ismerünk, semmit nem tudunk tenni, mert semmilyen segítséget nem kapunk. De Gaal György temetőkutatóként sem nézhet bele a papírokba. Ráadásul vannak húsz-harminc éves kézírások a temetőirodán, azokba a regiszterekbe úgy nyúlhatnak bele, ahogy akarnak, senki nem fogja tudni megmondani, hogy azt húsz éve írták be vagy az idén. Kimondatlanul is tudható, hogy az esetek hogyan zajlanak, tudjuk az útját, próbáltunk tenni ellene, mindent leírtunk, képeket csatoltunk, elküldtem rendőrségre, minisztériumba, polgármesteri hivatalba, műemlékesekhez, de semmi: nevetséges válaszokat kaptunk. Valahol nagyon szorosra zárnak.
– A temető történelmi részének lezárása megoldást jelenthetne a romlás és rombolás ellen?
– A lezárás majdnem valamennyi magyar családot érintene Kolozsváron, mivel a sírok nagy része a család bérletében van. Az lenne a megoldás, ha megszabnák, hogy nem nyúlhatnak a sírok külleméhez, a feliratokat ne kaparják le, legyen szabvány, hogyan jelezhetik az új neveket, esetleg fedlapra. Az értékes síremlékekhez hozzányúlni tilos!
– Tehát nem a lezárás a megoldás, hanem a létező sírok jobb védelme?
– Első lépésben. A lezárás jöhet azután, s az is lényeges, hogy ha a család már nem váltja meg vagy elveszíti a sírt, abba ne fektessenek új elhunytat – mint ahogy most teszik –, mert az újabb száz évet jelent… Azok a sírok „éljenek”, amelyeknek van hozzátartozójuk, gondozzák őket, a többit pedig valamilyen temetőgondozással kell megoldani. Mert vannak olyan részei a temetőnek, hogy sokszor a sírokon járunk, olyan sűrűn állnak egymás mellett a nyughelyek. A temetőirodában lennie kellene egy műemlékvédelmi szakembernek, aki ellenőrzi a temetőben zajló munkálatokat. A felügyelet ma annyit jelent, hogy bennünket egészen biztosan felügyelnek. Hallom, mikor belépek, hogy mondják, „a sosit”. Nagyon fontos volna, hogy nyilvánosak legyenek a regiszterek, továbbá az is, hogy legalább egy magyarul beszélő alkalmazott is dolgozzon az irodán.
Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet
Nyugalmazott fizika–kémia szakos tanárnő, a Házsongárd Alapítvány alapító igazgatója. 1942. május 19-én született Kolozsváron. 2010-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kőváry László-díjával, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el az erdélyi panteonként is ismert temetőben végzett munkáját.
– A konferencián mit állapítottak meg ebben a témakörben?
– 429 évvel ezelőtt, 1585-ben épp májusban adták ki a Házsongárdi temető alapító okiratát, úgyhogy egyfajta születésnapi ajándék volt a Teleki László Alapítvánnyal közösen szervezett nemzetközi konferencia. Megfogalmazták, hogy két óriási, egyedülálló előnye van a Házsongárdnak: a fekvése és a kora. A hasonló korú temetőket többnyire lezárták már. A Házsongárd működő, ez teszi egyedülállóvá, de egyben ez a veszély is. A résztvevők közösen memorandumot adnak be ajánlásokkal a polgármesteri hivatalhoz. Előrelépést jelenthetne, ha a Házsongárd szerepelhetne a Kiemelkedő Európai Temetők Egyesületének taglistáján. Romániából jelenleg csak az 1858-ban megnyílt Bellu temető szerepel a listán. Itt volt az egyesület, az ASCE alelnöke, ígéretet is tett, de a tagságot a polgármesternek kell kérelmeznie. Reméljük, nem fogja visszautasítani. A tagság azt jelentené, hogy egy európai szervezet tagjaként már nem lehetne sumákolni a temetőben, a sírkert bekerülne az európai vérkeringésbe, s a több figyelem nagyobb törvénytiszteletet hozhatna magával.
Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nemzetpolitikai Kutatóintézet: a magyar választók mozgósítása elmaradt a 2009-esről Romániában
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet szerint az EP-választáson Romániában a magyar választók mozgósítása elmaradt a 2009-estől, habár továbbra is meghaladta a román pártokra voksolók arányát.
A kutatóintézet az MTI-hez pénteken eljuttatott összegzésében arra a megállapításra jutott, hogy míg a román választókra a nagy román pártok közti, elnökválasztásra kihegyezett vetélkedés mozgósítólag hathatott, a magyar szavazókat ez nem ösztönözte a részvételre.
A vasárnapi választáson a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az ötödik helyen végzett, 6,29 százalékos eredménnyel, az általuk szerzett 350 ezer voks ugyanakkor jelentősen elmarad a 2009-es 431 ezertől. A szövetség korábbi két EP-képviselője, Winkler Gyula és Sógor Csaba folytathatják a munkát Brüsszelben.
Az alacsony magyar részvétel oka elsősorban az általános kiábrándultság az Európai Unióból és annak kisebbségpolitikai érdektelensége, továbbá a csatlakozáskor várt gyors életszínvonal-emelkedés elmaradása lehetett - írták.
Az elemzés kitér arra is: az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közötti egyezség értelmében a polgáriak támogatták a szövetséget a választásokon annak ellenére, hogy végül nem jelöltek senkit a listára, mivel csak egy egyértelműen esélytelen helyet pályázhattak volna meg.
Az Erdélyi Magyar Néppárt nem állított listát a választásokon, inkább azt javasolták Tőkés Lászlónak, hogy fogadja el a Fidesz-KDNP ajánlatát és Magyarországon szálljon versenybe egy EP-képviselői helyére - emlékeztettek.
Tőkés László végül harmadikként szerzett mandátumot a Fidesz-KDNP listáján.
Az elemzésben emlékeztetnek arra is, hogy Romániában, novemberben rendezik az elnökválasztásokat, a jelöltekről azonban még keveset lehet tudni.
Az EP-választási eredmények értelmében a baloldali és a jobboldali pártok összességében hasonló támogatással bírnak Romániában, ezért – az erőviszonyok nagyarányú átrendeződésének hiányában – a magyar szavazatok akár a győztes kilétét is meghatározhatják majd novemberben. MTI

A fúvószene bűvöletében
Az elmúlt években több csíkszéki fúvószenekar megalakulásában, létrehozásában volt fontos szerepe Urszuly Árpád karnagynak, aki nemcsak betanította a zenészeket, hanem jelenleg is több zenekarral dolgozik, tanít, zeneszámokat hangszerel, segíti az utánpótlás-nevelést.
Édesapja kántor volt, már gyermekként megszerette a zenét, és azon kevesek közé tartozik, akik az iskolai képzés után hivatásos fúvószenészként, majd zenekarvezetőként tevékenykedhettek. 1941-ben született Mikóújfaluban, ott nőtt fel, és az első négy osztályt ott végezte. Utána Bukarestbe került. „Nagynénéméknek nem volt gyerekük, ezért ott nevelkedtem, elvégeztem a hét osztályt. Bukarestben, ahol nagynénémék laktak, volt egy zongoratanár, és nála tanultam egy évet, többek közt a kottaolvasást is. Ajánlották, hogy zene szakon kellene továbbtanuljak. Volt egy évvel nagyobb fiú iskolatársam, aki szintén katonazenésznek készült, és az édesanyja befolyásolt engem, hogy menjek én is, így kerültem oda. A katonazenei iskolába négy évet jártam, utána egy év gyakorlat következett, ezt a sepsiszentgyörgyi fúvószenekarnál töltöttem” – emlékezik a kezdetekre.
Katonazenekarban játszott
Az iskolában a fő hangszere a trombita volt, ezt tanulta, mellékhangszerként pedig a zongorát. Mint mondja, megszerette a többi fúvós hangszert is. Miután elvégezte az ötéves képzést, Marosvásárhelyre helyezték ki, 1961-től '69-ig ott élt. Utána áthelyezték Csíkszeredába, mert akkor alakult meg egy katonazenekar. „Korábban is volt zenekar, de '61-ben feloszlatták a hegyivadászokat, és '69-ben alakultak újra, akkor hozták létre ismét a fúvószenekart. Egy pár személyt összeszedtek, persze azt is nézték, hogy ki honnan származik. Én mikóújfalusi voltam, közelebbi, így idehoztak, és azóta itt vagyok Csíkszeredában” – elevenítette fel.
A katonazenekarban először hangszeresként, utána karmesterként és karmester-helyettesként tevékenykedett – ehhez Bukarestben további kurzusokat végzett. Nemcsak zenélésből állt az élet a kaszárnyában, mint elmondta, a napi program, a katonák kiképzése mellett ünnepi alkalmakon, koszorúzások, nemzeti ünnepek, május elsejei, augusztus 23-i felvonulások alkalmával játszott a katonazenekar. Már akkor megkezdődött a többi zenekarral az együttműködés. „Mivel mi nagyon kevesen voltunk, összegyűjtöttük a megyéből a jobb zenekarokat, mert voltak civil zenekarok akkor is, és azokkal együtt dolgoztunk. Elmentünk egy hónappal korábban, a repertoárt betanítottuk. Az augusztus 23-i ünnepség előtt már július végén behozták őket Csíkszeredába, elszállásolták, és minden nap próbáltunk. Sokat kellett gyakorolni a katonai felvonulásokra” – mesélte Urszuly Árpád.
Igény volt a munkájára
1976-ban az újtusnádiak kérték fel, hogy segítse az ottani zenekart, ezt háromévi tanítás, közös munka követte. „Fiatalokat tanítottunk be játszani különböző fúvóshangszereken. Persze vagy három generációt is betanítottam, a zenekar közben cserélődött, fiatalodott” – emlékezett. 2005-ben több fúvószenekar indulásánál is jelen volt, munkáját megismerték, igény volt rá. „Csíkdánfalván 2005 májusában alakult a zenekar 32 taggal, és azóta is dolgozom velük, utánpótlást is nevelünk. Voltunk többször külföldön fellépni a zenekarral, Solton kétszer, és Szegeden is. Idén készülünk szeptemberben Németországba, nemzetközi fúvóstalálkozóra van meghívásunk. A csíkszentgyörgyi zenekart is 2005-ben alakítottuk meg a közbirtokosság támogatásával, ez 36 taggal indult, most 43-an vannak. Ugyanabban az évben Csíkszentkirályon is alakítottunk zenekart 24 taggal, egészen 2009-ig voltam ott. Csíkszentmártonban 2010-ben kezdtük el, ott már megvolt a zenekar, azelőtt idős Köllő Feri bácsi foglalkozott velük, de betegség miatt abba kellett hagynia. Gergely András polgármester kért meg, hogy foglalkozzam a zenekarral, ez az együttműködés most is tart. Csíkbánkfalván 2010 novemberében alakítottunk egy zenekart, szintén a közbirtokosság támogatásával, 32 taggal, most is működik, elég szép eredményekkel. Csicsóban 2010 októberében kezdtem dolgozni a zenekarral, megkért egy ottani zenész, hogy segítsek, maradtam, azóta is ott vagyok. Velük is járunk rendezvényekre, Hargitafürdőn a Borvíznapon ők zenélnek” – sorolta.
Próbálják tartani a lépést
Urszuly Árpád szerint műkedvelőként nehezebb dolgozni, mint például Szentsimonban, ahol iskolát végzett gyermekek zenélnek Sándor Árpád karnagy vezetésével. „Mi egy kicsit nehezebben tudunk menni, de tartjuk a lépést. Próbálkozunk a repertoárt felújítani, bővíteni, a hangszertechnikát fejleszteni. A zenekarokkal heti egy próbát tartunk, van, aki hiányzik, s akkor az ember nem tud továbbmenni, hiába kezdek új darabokat, ha a zenekar egy része nincs ott. Mindenhol támogatja a tanács vagy a közbirtokosság ezt a mozgalmat, hangszereket vásárolnak, alapítványok működnek, így pályázni is lehet támogatásra. A szabadtéri zenélésre a fúvószenekar a legalkalmasabb, a hangzás is erősebb, és régi hagyományként fennmaradt. A közönség már megszokta, megvan rá az igény, ha eltűnne egy zenekar valahol, hiányozna” – véli az idős karnagy, aki szerint a fúvóshangszer tanítását már ötödik osztályos korban meg lehet kezdeni, addig a tüdő is kifejlődik.
Minden zenekarnál működik az utánpótlás-nevelés, Csíkszentmártonban harmadik alkalommal szervezik meg az idén a fúvóstábort, amelybe évről évre többen jelentkeznek. „A gyermekek látják, hallják a zenekarokat a falvakban, minden rendezvényen, búcsún, falunapokon, találkozókon, jönnek, beiratkoznak. Kezdjük a táborral, ahol tíz nap alatt annyit tanulnak, amennyit egy iskolában egy év alatt nem lehet. Otthon is kell gyakorolni, ami nehezebb. Idén már a negyedik alcsíki fúvóstalálkozót szervezik Csíkszentkirályon. Alcsíkon nyolc zenekar van, minden évben egyik megszervezi a találkozót. Vannak közös számok, amelyeket a nyolc zenekar több mint kétszáz zenésze játszik egyszerre” – magyarázta.
Bővülő zenekari repertoár
A fúvószenekarok repertoárjában az indulók mellett operettrészletek, keringők, csárdások is szerepelnek, de népdalok, nóták is. „Azt játsszák, amit megért és szeret a közönség. Filmzenét is próbálunk, táncdalokat, slágereket. Ha látjuk, hogy tetszik a közönségnek, én hamar átírom a zenekarra, mert néha nehéz hozzájutni meghangszerelt darabokhoz. Szerencsére tudok hangszerelni, sokat hangszereltem fúvóshangszerekre, akárcsak Köllő Ferenc kollégám. Ilyenkor azt is meg kell nézni, mekkora technikát bírnak meg. Hiába veszek egy kitűnően hangszerelt darabot, és kiosztom, mert nem tudják megtanulni. Vannak közkedvelt, könnyebb darabok is” – mondta el. Úgy véli, minden hangszernek megvan a könnyebb és nehezebb oldala is, a klarinétok, fuvolák, trombiták nagyobb technikát igényelnek, mint a kísérőhangszerek, tubák, vadászkürtök, de ezeken is ki lehet fejleszteni a megfelelő technikát.
Most is tanít
Urszuly Árpád 1998-2006 között tanított a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában trombita szakon. „Végigvittem hét diákot, közülük négyen elvégezték a zeneakadémiát, többen már tanárként tanítanak. A művészeti népiskolában most szintetizátort tanítok, vannak diákok, szépen haladnak. Három év alatt megtanulják az alapokat, a technikát, a kottaolvasást, de aztán mindenki saját maga kell gyakorolja” – mesélte. Munkásságának elismeréseként 2013-ban a Romániai Magyar Dalosszövetségtől Rónai Antal-díjat vehetett át. Azt mondja, nem számított rá, de örült az elismerésnek.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

A távolmaradás oka a kiábrándulás (Nemzetpolitikai Kutatóintézet)
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet szerint az EP-választáson Romániában a magyar választók mozgósítása elmaradt a 2009-estől, habár továbbra is meghaladta a román pártokra voksolók arányát.
A kutatóintézet összegzésében arra a megállapításra jutott, hogy míg a román választókra a nagy román pártok közti, államfőválasztásra kihegyezett vetélkedés mozgósítólag hathatott, a magyar szavazókat ez nem ösztönözte a részvételre. Az alacsony magyar részvétel oka elsősorban az általános kiábrándultság az Európai Unióból és annak kisebbségpolitikai érdektelensége, továbbá a csatlakozáskor várt gyors életszínvonal-emelkedés elmaradása lehetett – vonja le a következtetést a kutatóintézet. Az elemzés kitér arra is, hogy a novemberben sorra kerülő államfőválasztásra a jelöltekről még semmit nem lehet tudni. Az EP-választási eredmények értelmében a baloldali és a jobboldali pártok összességében hasonló támogatással bírnak, ezért – az erőviszonyok nagyarányú átrendeződésének hiányában – a magyar szavazatok akár a győztes kilétét is meghatározhatják majd novemberben. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy csésze tolerancia
Önmagában már annak elég nagy a hírértéke, ha egy államfő egyszerű polgárokkal elfogyaszt egy pohár italt, ráadásul mindezt nem kampányidőszakban teszi.
Egy erdélyi magyar újságíró kolléga néha ma is felidézi, miként kávézott évekkel ezelőtt Kézdivásárhelyen Traian Băsescuval az elnök egyik székelyföldi magánlátogatása alkalmával. Az etnikai kérdésekre különösen érzékeny közép-kelet-európai térségünkben az effajta gesztusok mindig nagy jelentőséggel bírnak, még akkor is, ha csak egy közméltóság közvetlenségéről van szó.
Szlovákiában azonban olyasmi történt, ami a pozsonyi hatóságok kisebbségpolitikájának ismeretében méltán nevezhető példátlannak. A magyarokkal szemben zsigeri ellenérzést tápláló fiatal állam legmagasabb rangú képviselője a napokban kávézni hívta azt a két magyar nőt, akit még hivatalban lévő elődjének egyik osztályvezetője etnikai hovatartozása miatt durván megalázott.
Az elnökválasztás március végi második fordulójában Robert Fico kormányfő legyőzésével nem kis meglepetést keltő Andrej Kiska megkövette az áldozatokat, a segítségükre siető – mellesleg szlovák nemzetiségű – fiatalembereknek pedig megköszönte a példaértékű kiállást. A köztársasági elnöki posztot függetlenként elhódító politikus ezáltal olyan gesztust gyakorolt, amellyel remélhetőleg új fejezetet nyit a szlovák–magyar együttélés történelemkönyvében.
Ne feledjük, arról a Szlovákiáról van szó, ahol a hatályos törvények a magyar honosításra adott válaszként büntetik a kettős állampolgárságot, az állami hatóságok pedig éveken keresztül lejárató kampányt folytattak Malina Hedvig ellen amiatt, hogy azt állította: 2006-ban azért verték meg Nyitrán a nyílt utcán, mert mobiltelefonján magyarul beszélt. A hatósági zaklatásba belefáradt nő nemrég áttelepedett Magyarországra, miután a szlovák főügyészség hamis tanúzás és hamis eskü miatt vádat emelt ellene.
Erre reagálva Kiska még a választások előtt kijelentette, hogy kegyelmet adna neki elítélése esetén. Lám, még hivatalába sem lépett, és Szlovákia új elnöke többet tett a többség és kisebbség viszonyának rendezéséért, mint elődei együttvéve. Nem ártana, ha egy kávé mellett mesélne egy kicsit térségbeli kollégáinak is, talán tanulnak tőle...
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Csíksomlyói búcsú – Oláh Dénes: Isten igéjéhez való viszonyunk a boldog élet titka
A boldog élet titka abban rejlik, milyen a viszonyunk Isten igéjéhez – mondta Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes, plébános a csíksomlyói pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjének főszónoka. Öntudatra ébredésre és a közösség szolgálatára buzdította a híveket a csíksomlyói pünkösdszombati szentmisén Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes, plébános. A szentbeszédben Isten igéje meghallgatásának és megélésének a fontosságára is felhívta a figyelmet.
A pünkösdszombati szentmise prédikációjában a Maros-Küküllő kerületi főesperes kijelentette: a boldog élet titka az ige figyelmes hallgatásában, majd az életben történő aprópénzre váltásában ölt testet. Mint fogalmazott, e tekintetben valóban „nagy volt" a Szűz Mária, Jézus anyja, akiről a szentírás is megjegyezte, hogy a szavakat szívébe véste, elgondolkodott rajtuk. „Ha valakinek fontos volt életté váltani a szavakat, Isten megszólításait, akkor az valóban a boldogságos Szűzanya volt" – mondta a főesperes.
Mária alakjának fontossága kapcsán kiemelte, hogy a szentírásban sokat nem írnak Jézus anyjáról, de a keresztény hit három legfontosabb mozzanatánál, vagyis Jézus megtestesülésekor, az emberiség megváltásakor, valamint az egyház születésekor egyaránt jelen volt.
A pünkösdkor megalakult jeruzsálemi ősegyházközséggel kapcsolatban kijelentette: meg kell próbálni a mai plébániai közösségeket és a magyar civil szervezeteket is olyan közösségekké formálni, mint az ősegyház, amely megélte Isten szavát, és ez boldoggá, vidámmá, egymásra figyelő és egymást szerető közösségé alakította.
Kiemelte, Isten mindenkit megajándékozott adományokkal azért, hogy ezzel gyarapítsa és szolgálja a közösséget. „Akkor lennénk mi az Ige igazi hallgatói, ha a Somlyó hegyén mindenki szembesülne a képességeivel, és eldöntené a Szűzanyára tekintve, hogy ha valamit birtokol, ettől kedve a közösbe teszi, hogy közösségeink sorsa jó irányba mozduljon el" – mondta Oláh Dénes.
Úgy vélte, hogy a magyar népet, a székely közösségeket is megcélozták azok az arctalan démoni erők, amelyek szét akarják verni (…), és ki akarják szolgáltatni a multik kénye-kedvének. Arra buzdította a híveket, hogy magyarságukat és római katolikus hitüket ne válasszák szét. „Ha becsületes emberként, elkötelezett emberként akarunk élni, a kettőt szorosan össze kell kapcsolni, és meg kell élni" – hangoztatta.
Fontosnak nevezte, hogy úgy a nemzeti, mint az egyházi közösségek öntudatra, vagyis „mi-tudatra" ébredjenek. Ehhez szerinte Ezékiel prófétához hasonlóan „le kell nyelni" az Igét, vagyis teljesen azonosulni kell Isten szavával. Az ébresztő szót ugyanis – magyarázta – azok a lelkipásztorok, világi munkatársak, elkötelezett édesanyák és édesapák fogják kimondani, akik azonosulnak Istennel, és nem tudnak másként élni, mint hogy folyton rá figyelnek.
Hangsúlyozta, elég volt az értelmetlen zászlólengetésből, az egyházi és a nemzeti romantikából, rá kell ébredni, hogy eljött a munka ideje, amikor mindenki ott teszi a kötelességét becsülettel és számolatlanul, ahová Isten állította. „Ha öntudatra ébredtünk, ha megszólalt bennünk a lelkiismeret, ha elindultunk a megtérés útján, akkor amit tehetünk, hogy felkínáljuk az életünket, mindenestül" – mondta a főesperes.
Kiemelte, hogy a csodák ideje nem járt le, de olyan tanárokra, lelkipásztorokra és szülőkre van szükség, akik meg tudják győzni a gyermekeket és a fiatalokat, hogy adottságaikat tegyék be a közösbe, és ne tartsák meg maguknak. „Ha képességeinket mind közreadnánk, akkor lehetne még egyszer Erdély földje tündérkert" – mondta a főesperes.
„Kérjük meg a Szűzanyát, imádkozzon velünk, hogy legyünk öntudatra ébredt, az életünket felkínáló keresztények, egymás képességeit alázattal elismerő emberek, és egyenként, de közösségileg is Isten kezét fogó, vele beszélő viszonyban levő, és őt rajongásig szerető nép" – mondta Oláh Dénes.
A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben megtartott szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek vezette, aki a szentmise kezdete előtt az idei pünkösdi ünnep üzenetével kapcsolatban kijelentette: annak a nemzetnek van jövője, amelynek gyermekei vannak.
A szentmise a pápai himnusz, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget több százezer hívő jelenlétében. A zarándokok között jelen volt Áder János magyar köztársasági elnök is, aki magánlátogatásra érkezett Erdélybe.
MTI. Erdély.ma

Demény Péter
BECSAPTATOK MINKET!
Kiáltvány az apák ellen
Apáink, becsaptatok minket! Semmi mást nem kellene mondanom, csak ezt.
Nem azért, mert valami hangzatosat akarnék mondani, hanem egyszerűen azért, mert ez az igazság.
Mit örököltünk, miben nőttünk fel? Én, Kolozsváron, 1972 és 1990 között, grosso modo, ahogy az a rohadtul művelt világ mondaná, miben nőttem fel? Abban, hogy az irodalom fontos. Nem úgy fontos, mint a vébé, amely tegnap kezdődött, néhány hét múlva véget ér, és amely X-et érdekli, Y-t azonban nem. Úgy fontos, hogy az irányítja az életünket.
Ha Kányádi megírta a Fekete-pirosat, Sütő A lócsiszár...-t, akkor ezek a művek beépültek az erdélyi magyarság tudatába, helytállást és gerincességet és magyarságot fejeztek ki, és lehetett hivatkozni Tamásitól Kósig és Áprilytól Reményikig mindenkire. Az irodalom a tudatot és az erkölcsöt egyaránt meghatározta, nem beszélve arról, hogy még valami felsőbbrendűségi érzést is belénk csepegtetett (mi keményebbek vagyunk, mint a románok), és így aztán, gondoltuk mi, elárult, de elárultatásunkról mit sem sejtő fiak, a létet is.
Erdélyi magyarság — igyekszem úgy, annyira problémátlanul mondani ezt a kifejezést, ahogy akkoriban értettük. Nem romániai, mert az erdélyiben több a régió és a sajátosság, és nem ez vagy az a magyar, hanem a magyarság: egy kompakt, mozdíthatatlan, szerves egység. Erre az egységre volt jellemző, hogy bátor, tiszta, keresztyén és egyebek. Hiszen Nagelschmidt ("Ott kezdődik az ember! Amikor összetéveszti magát mindazzal, amitől megfosztották.") sokkal rokonszenvesebb volt, sokkal inkább mi volt, mint a Luther okosságára hallgató Kolhaas Mihály! Hiszen Szervét egy igazabb, mert szabadabb vallást próbált védeni az ellen, akivel egykor együtt próbálták védeni.
Nem hallgattunk, nem is hallgathattunk Székely János másféle dramaturgiájára (emlékszünk a Mórok körüli, sötét erkölcsi hajtűkanyarokban kanyargó vitára), nem hallottuk Szilágyi Domokos költészetében a közösségnek szóló iróniát, vagy csak úgy hallottuk, mint puszta szellőztetést: az élet nem az, az csak egy jólesés.
Azt hittem, azt hittük tehát, Szabédit az áldozatért tisztelik apáink, azért, hogy végigment egy úton, és nem azért, mert olyan "okos" volt és olyan "jó tanár", és nem is azért, mert hősnek lehet nevezni, és akkor már gondolni sem kell arra, ugyan hol is van az ő sokat irodalmizált hősiességük. Ahogy telt az idő, életrajzi és alkati okok miatt úgy lett egyre gyanúsabb a sok fenyő, havas, öngyilkosság és szabédizés, de úgy látszik, valahogy mégis azt reméltem, ha poros is, az ő hitük, ők hisznek benne. Nem hisznek. Azt a kereszténységet (Márton Áron! Jaj, Márton Áron!), amelyre annyit hivatkoznak, "mérsékelt, értelmes vallásosságnak" szeretnék, ahogy Mauriac egyik szereplője fogalmaz. A tartótisztekkel foglalkoznak, és nem értik, hogy számunkra, elárult fiaik számára milyen fontos lett volna a bűnvallás, az az egy tiszta mondat: tévedtem.
A leleplezés, az egykori ügynökök leleplezése soha nem jó, mert nem úgy kell, nem azt kell, nem onnan kell — de hogy hogyan, mit és honnan, azt nem árulják el. A nagy erdélyi magyar férfiak nem bírnak lebukni, nem tudnak lebukni, nem tudják elfogadni, hogy valaha tévedhettek.
Az elkenés szenvedélyén kívül alig találkoztam bármilyen szenvedéllyel. Az alkotó, szempontot váltó, eredetiségében felkavaró és ez által erkölcsi erőt sugárzó okosság szenvedélyével sem találkoztam, holott Bretternél még ott van, és Bretter itt élt, apáink között. Teljesen hiába.
Anyáink itt vannak, megsebezve ebben a dúvad erdélyiségben, de itt. Anyáink és a nővéreink, akik talán képesek új nyelvet, a kevesebb gerinc (=gőg), több szeretet nyelvét javasolni.
Apáink megbuktak. Transindex.ro

Politikai „taburombolás” Vass Leventétől
Taburombolónak szánt sajtótájékoztatót tartott Marosvásárhelyen Vass Levente, az RMDSZ SZKT-jának tagja, akiről 2012-ben hónapokig úgy tűnt, a marosvásárhelyi magyarság közös polgármesterjelöltje lesz. Az urológus főorvos új alapokra helyezné szervezetében a politizálást.
„Marosvásárhelyen inkább suttogva, elharapva szokás elmondani dolgokat. Nem tisztán, egyenesen, alannyal és állítmánnyal. Ahhoz, hogy a marosvásárhelyi és a Maros megyei magyar politika ismét elvárásaink szintjén teljesítsen, meggyőződésem, hogy újra kell kövezni a politizálás útját” – kezdte szerdai sajtótájékoztatóját Vass Levente, majd az asztalra kitett három macskakőre és a rájuk vésett kulcsszavakra mutatott.
Marosvásárhelyre költöznek az RMDSZ-platformok
„Marosvásárhely: szövetségi város”, állt az első kövön. „Ha Marosvásárhely stratégiai fontosságú az RMDSZ számára, fontos szimbolikus erővel rendelkező frontváros, akkor elvárható, hogy néhány szövetségi szintű intézmény is itt tevékenykedjen. Erősítsük meg Marosvásárhely politikai és regionális központi szerepét. Éppen ezért az RMDSZ-platformok országos központjukat Marosvásárhelyre telepítik. A Platformok Konzultatív Tanácsának intézménye itt fog működni, itt fognak a platformok vezetői rendszeresen találkozni, innen történik az ügyvezetés a megyei, területi szintekre” – jelentette be, hozzátéve, hogy az öt platform – kereszténydemokrata, nemzeti szabadelvű, romániai magyar kisgazda és kisvállalkozói, Szabadelvű Kör, szociáldemokrata – ehhez nem kér plusz költségvetést, és ezt az SZKT-n már be is jelentették.
Mérhető felelősség
Továbbá Vass szerint komoly, követhető, számszerűsített felelősségvállalást kell bevezetni az RMDSZ-ben. „Eddig meg lehetett találni a kiskapukat a számonkérés alól: egységretorika, kisebbségvédelem, részsikerek eredményként való bemutatása. Változtatni kell a mutatókon, amelyek azonnal hatállyal bírnak, mint például az elért szavazatszám, százalék, bejuttatott tanácsosok száma. Azzal is fel kell hagyni, hogy a mindenkori helyi vezetők a listák elején szerepeljenek, ehelyett az utolsó helyen kellene állniuk, és ha nem érik el a célt, akkor távozniuk kellene. Ne húzó-, hanem tolóerői legyenek a listáknak” – mondta Vass Levente, aki szerint cinikusság volt a májusi EP-választások eredményei után sikerről beszélni az RMDSZ-ben, hiszen Marosvásárhelyen 30 százalékos volt a csökkenés a 2009-es EP-választásokhoz képest, miközben országos szinten „csak” 18 százalék.
„Marosvásárhely: szövetségi város, Korlátozott mandátumszám és Felelősségvállalás. Ez lenne az első olyan három kő, amit szerintem be kell építeni az RMDSZ renoválásakor. Kongresszus előtti évben vagyunk, itt az ideje az elvi vitáknak és elengedhetetlenek a közviták is, be kell vonni a lakosságot” – fogalmazott.
Újságírói kérdésre elmondta, továbbra is számít az államtitkári kinevezésére – ő az egyetlen, akit még nem nevezett ki Victor Ponta, holott az RMDSZ Vasst javasolta a kormányralépéskor kialkudott egészségügyi minisztériumi tisztségre –, de a „jó munkához idő kell”.
Gáspár Botond. Székelyhon.ro

Tervez és szervez az EMI
A tavasszal diákok által kitöltött kérdőívekről, a jövő hét végi Szent Iván-éjszakáról és az EMI-tábor tervezett koncertjeiről számolt be Incze Johanna, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) kézdivásárhelyi elnöke és Csillag Adrienn EMI-tag.
A kérdőíveket az EMI önkéntesei az Iskola másként hét alatt töltették ki a Molnár Józsiás-, Petőfi Sándor-, Nagy Mózes- és Turóczi Mózes-iskola hetedik és nyolcadik osztályos tanulóival. A feldolgozás után kitűnik, hogy a 13–16 éves korosztály rendszeresen olvas, és a tantárgyak közül elsősorban a magyar, angol, történelem, testnevelés és biológia érdekli őket. Nagy többségük (72 százalék) követi a civil szervezetek tevékenységeit, melyekről a Facebookról és plakátról értesülnek. Több mint háromnegyedük kíváncsi az EMI-re, és akár csatlakozna is hozzá. A magyar nyelvterületeken a szertartásos tűzgyújtás legfőbb időpontja Szent Iván éjszakájára tehető – mondotta Incze Johanna. Ez a szokás a 16. században már általánosan ismert volt, napjainkban azonban eltűnőben. Ezt a hagyományt továbbadva és ápolva a kézdivásárhelyi EMI csapata június 29-én 20 órától a Gábor Áron-szoborhoz hívja az érdeklődőket egy lampionokkal, beteljesülésre váró kívánságokkal és sok más érdekességgel egybekötött Szentiván éji álomra. A lampionokra székely zászlót szeretnének festeni, hogy ezen a rendezvényen is hangsúlyozzák autonómiaigényüket. A lampionok a helyszínen igényelhetőek.
Idén tizedik alkalommal szervezik meg az EMI-tábort a Gyergyószentmiklós melletti Borzonton augusztus 5–10. között. Már végleges a koncertlista, amelyet a plakátokon meg is lehet tekinteni Kézdivásárhely különböző pontjain. Az idei EMI-táborban a Kárpátia, az Ismerős Arcok, a Beatrice, a Pokolgép, a Road, a P. Mobil, a Nevergreen, a Leander Rising, az Attila Fiai Társulat, a Transylmania és a Bagossy Brothers Company koncertezik. A nagyszínpados koncertek előtt a kis színpadon is lesznek fellépők, ide várják a diákzenekarok jelentkezését is. Hamarosan Kézdivásárhelyen is igényelhetőek lesznek a kedvezményes heti belépők, melyek ára 80 lej, az egész jegy 93 lejbe kerül. A kedvezményes heti belépőket Lupán Kriszta EMI-titkárnál lehet megvásárolni, elérhetőségeit időben közlik.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)