„Életfogytiglani büntetésre ítéltettem”
A Kolozsvári Főkonzulátus hagyományaihoz híven ebben a hónapban is érdekes kiadványt mutatott be kedden délután a dísztermében. Szilágyi Mátyás főkonzul, az esemény házigazdája szerint a Pallas Akadémia könyvkiadó nemrég megjelent kötete, Fülöp Sándor Elindultam Kolozsvárról, megérkeztem Clujra című memoárja a Kárpát-medencei magyar visszaemlékezés-, illetve gulág-irodalmat gazdagítja. A könyvkiadó részéről Kozma Mária író, főszerkesztő ejtett néhány szót a frissen kiadott, valamint megjelenés előtt álló könyvekről, de jelen volt az eseményen Murádin János Kristóf, a Sapientia – EMTE tanára, aki felhasználta kutatásaihoz a kéziratot, és az ajánlót is ő írta a kötethez. Papp Annamária, lapunk munkatársa, a kötet szerkesztője beszélgetett a II. világháborút és az 1956-os forradalmat és szabadságharcot megélt szerzővel, Laczkó Vass Róbert színművész pedig részleteket olvasott fel a visszaemlékezésekből.
A magyarságot a huszadik században három kollektív, az egész társadalmat átfogó trauma érte, ami meghatározta az elmúlt század jellegét, a nemzet fejlődését. Az egyik a trianoni békeszerződés és ennek következménye, a II. világháború és az ezzel szervesen összefonódott párizsi békeszerződés, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbe fojtása – mondta Murádin János Kristóf történész, hangsúlyozva: Fülöp Sándor ebből a három kollektív traumából kettőt felnőtt fejjel ért meg. A trianoni trauma mondhatni egyidős vele, hiszen alig néhány hónnappal a békeszerződés megkötése után született, ami rányomta bélyegét egész fiatalkorára. Murádin szerint a kötet három részre tagolható, mindegyik szelet a szerző életének változásokkal teli korszakát öleli fel. A könyv kezdődik a katonai éveknek olykor mulatságos, zsáner jellegű bemutatásával, majd fokozatosan sötétül el a négyéves szovjet és a személyes tragédiaként megélt politikai fogság leírásával. – A fogságban töltött évek nem törték meg, nem viselték meg a szerzőt, életkedvvel teli, nyílt vidám ember áll előttünk. Fülöp Sándor felvállalja múltját, a történtekkel megbékélve, egyfajta harmóniában tud élni. Ehhez nagy lelki erő és bátorság kell, s ehhez kívánunk jó szerencsét és egészséget továbbra is – hangsúlyozta Murádin.
Szilágyi Mátyás szerint az elhallgatás, az elfojtás nagyon jellemző lett főleg a kommunista diktatúra alatt. Hozzátette: „ez az elfojtás olyan fal, ami akadályozza a nemzeti önismeret kibontakozását, és ennek a falnak az áttöréséhez járulunk mi is hozzá ezzel a rendezvénnyel”.
Papp Annamária óriási megtiszteltetésnek érezte azt a bizalmat, amit Fülöp Sándor irányába tanúsított. – Nem volt nehéz dolgom, csak azt tettem, amit minden becsületes magyar ember, akit érdekel népének múltja, történelme és hagyományai, megtett volna a helyemben. A kiválóan megírt, rendkívül érdekfeszítő és színes anyagot csak meg kellett szerkeszteni, és összerakni a különböző részeket, fejezeteket. – Amikor a szerző néhány visszaemlékezésével keresett fel a szerkesztőségben, még nem gondoltam, hogy ebből később könyv születik. Beszélgetéseink során kiderült, hogy egy nagy mennyiségű anyag áll a rendelkezésünkre, Sándor bácsi elveszett naplóját rekonstruálta utólag. Nem mindennapi dolog, hogy az átélt borzalmak ellenére, Fülöp Sándornak mindvégig sikerült megőriznie emberi méltóságát és tartását – vallotta a szerkesztő.
Fülöp Sándor életútjának rövid ismertetését követően az egykori hadifogoly és politikai elítélt személyes élményeit osztotta meg a résztvevőkkel, aki életfogytiglaninak érzi az diktatúra ítéletét, hiszen tönkretették a karrierjét. Fogságból való szabadulása után csak fizikai munkát vállalhatott, holott azelőtt egyetemi tanulmányokat folytatott, de soha nem fejezhetett be. A szerző a két fogság szörnyűségeiről is mesélt, de elismerte, hogy az orosz hadifogság szanatórium volt a politikai börtönökhöz és a Duna-delta kényszermunkatáboraihoz képest. – Hívő ember voltam, hittem abban, hogy az Úristen nem nézi el az igazságtalanságot, és megszabadít szenvedésemből. A hitem adott erőt, de nagyon reméltem azt is, hogy egyszer csak vége lesz ennek a kommunista uralomnak – mesélt arról, hogy mi segítette át a megpróbáltatásokon. A táborokban született verseiről elmondta: tilos volt a papírlapra írás, éppen ezért kihegyezett dróttűvel karcolta szappanlapokra a verseit, utána memorizálta és itthon emlékezetből lejegyezte őket. A könyvbemutatón néhány emléktárgy is előkerült, amelyeket a szerző a fogságból hozott haza.
A kötet képanyagát Rohonyi D. Iván állította össze, a borítót pedig Bende Attila képzőművészeti szakos hallgató tervezte.
DÉZSI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)

Újraírt napló tíz év fogságról
A kilencvenéves Fülöp Sándor Elindultam Kolozsvárról, megérkeztem Clujra című önéletírás-kötetét mutatták be kedden a kolozsvári magyar főkonzulátus dísztermében. A Pallas – Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet ismertetését az előszó szerzője, Murádin János történész, a Sapientia EMTE tanára kezdte.
Mint mondta: a 20. század magyarságát három nagy trauma érte: Trianon, a II. világháború és az azt lezáró párizsi békeszerződés, valamint az ’56-os forradalmat követő véres megtorlások. „Fülöp Sándor ezek közül kettőt felnőtt fejjel élt át, a trianoni békeszerződéssel pedig egyidős” – fogalmazott a történész.
Olvasmányos forrásmunka
Fülöp Sándor harcolt a II. világháborúban, majd 1944-ben szovjet hadifogságba került, ahonnan csak 1948-ban szabadult – ekkor Erdély már ismét Romániához tartozott. Visszatért szülővárosába, Kolozsvárra, ahol a hadifogságban tanult orosz nyelvet szerette volna kamatoztatni, és az egyetem elvégzése után orosztanár lett. Az 1956-os forradalom után azonban koholt vádak alapján elítélték, és politikai fogolyként hat évre bebörtönözték.
A könyv tulajdonképpen Fülöp Sándor hadifogságban elkobzott naplójának az újraírása, a katonaévek leírásával kezdődik, beszámol a hadifogság éveiről, és a romániai börtönévekkel fejeződik be. „Sanyi bácsi 90 évéből tizet fogságban töltött, de a könyv egyáltalán nem siránkozás, nem is vádirat, sőt az eseményekhez képest nagyon is derűs beszámoló. Fülöp Sándor ma is nagyon életvidám, tisztázta magában a múltat, nem törték meg a csapások” – fogalmazott Murádin János. Hozzátette, hogy a könyv nagyon olvasmányos, a szerző érdekesen fejti ki a véleményét benne, ugyanakkor egy nagyon pontos eseménytörténet, így a történészek számára is értékes forrásmunkáról van szó.
Szappanra írt versek
A szerzővel a könyvbemutatón Papp Annamária újságíró, a kötet szerkesztője beszélgetett. Mint mondta, a szerzőtől rengeteg kéziratot kapott, ezt közösen áttanulmányozták, és megbeszélték, így született meg a könyv. Kiderült, miután Fülöp Sándor kiszabadult a börtönből, csak fizikai munkát végezhetett, a kommunista vezetés nem engedte, hogy tovább tanítson.
„A szovjet hadifogság nem volt könnyű, de egy szanatórium volt ahhoz képest, amit a romániai börtönévek alatt átéltünk. A Duna-deltában is voltam kényszermunkán. Ha nem teljesítettük a normát, megvertek bennünket” – emlékezett vissza a szerző. Papp Annamária kérdésére, hogy mi adott neki erőt a fogságban, Fülöp bevallotta, hogy elsősorban a hite. „A börtönben is imádkoztam, ugyanakkor ami méginkább tartotta bennem a lelket, az a remény volt, hogy egyszer mégis vége lesz a kommunizmusnak” – mondta.
A könyvben Fülöp Sándor néhány verse is szerepel, amelyet fogsága idején szappanba karcolt. „Ha papírt és írószert találtak nálunk, megvertek, így a szappanra karcoltam a verseket, majd megtanultam és lemostam őket” – mondta. A házigazda, Szilágyi Mátyás főkonzul felkérésére, Laczkó Vass Róbert színművész részleteket olvasott fel a kötetből, többek között a Szekuritáté épületében lezajlott kihallgatásról szóló részt, és néhány verset is. A szerző a bemutató végén dedikálta könyvét az érdeklődőknek.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Erdélyiek Pártja néven indított mozgalmat Emil Aluaş karmester
Erdély és a Bánság pénzügyi-adminisztratív autonómiáját tűzi ki célul az a mozgalom, amelyet Emil Aluaş karmester, egyetemi tanár kezdett szervezni másfél évvel ezelőtt. Az Amerikai Egyesült Államokból hazatért művész azt ígéri, közeledik a pillanat, amikor az Erdélyiek Pártja létrehozásán dolgozó egész csapat a nyilvánosság elé lép, a párt jelöltjei pedig választásokon is megmérik támogatottságukat. A Krónikának adott interjúban a professzor hangsúlyozta, nem akarják Románia feldarabolását, és csakis törvényes úton kívánnak fellépni az erdélyiek képviseletében.
Olyan tartományt látnak a szemük előtt, amelyben a román mellett a magyar és a német nyelv is hivatalos státussal bír, és amelyet egy román, egy magyar és egy német kormányzó együtt irányít. Emil Aluaş szerint Erdélyt kevésbé érintette volna a gazdasági válság, ha a tartomány sorsát az erdélyiekre bízzák. Felvetésünkre, hogy jelenleg az egész ország kormányát erdélyi miniszterelnök vezeti, megjegyezte, Emil Boc nem ért a gazdasághoz, a döntéseket mások hozzák helyette.
– Sikeres karmesterként, egyetemi tanárként miért érezte, hogy politikával is kell foglalkoznia? A zene nem tölti be már az életét?
– Semmi más személyes indítékom nem volt az Erdélyiek Pártja mozgalom elindításához, mint az, hogy erdélyi vagyok, és hiányérzetem van. Az Erdélyiek Pártja olyan szükségszerűség, ami még nem születhetett meg a kommunizmus bukása után. Ennek csak annyi köze van Wagner, Bartók, Brahms vagy Mozart muzsikájához, hogy én karmesterként egész életemben az emberek egy-egy csoportjának a szervezésével, összehangolásával foglalkoztam. Most is ezt teszem. Az Erdélyiek Pártjának létrehozása egyébként nem új gondolat. Mindig is tudtam, hogy nekünk van egy sajátosságunk, amely megvan az itteni románokban, magyarokban, németekben egyaránt: ez a mi erdélyiségünk. Különbözik a történelmünk, a kultúránk a többi román területétől. Más értékeket vallunk, mint ők. Az utóbbi két évtizedben pedig egyre csak erősödött bennem ez az érzés. Tanulmányaim során megtudtam, a két világháború között Iuliu Maniu, Octavian Goga és Alexandru Vaida Voievod is nekilátott az erdélyiek pártja megalakításának, amikor az egyesülés után látták a bukaresti fejleményeket.
– Nagysármáson született, Kolozsváron, majd Budapesten tanult, karmesterként pedig az Amerikai Egyesült Államokban szerzett hírnevet. Mikor kezdett azon gondolkozni, hogy politikai síkon is tegyen valamit az erdélyiekért?
– Már 1990 nyarán, amikor hazajöttem, megfogalmazódott a baráti beszélgetések során, hogy létre kell hozni az Erdélyiek Pártját. Aktív mozgalomként azonban körülbelül másfél éve kezdtünk dolgozni. Ekkor gyűjtöttük össze azokat, akikről tudtuk, hogy hasonlóképpen gondolkoznak. Ekkor éreztünk rá arra, hogy valódi pártként is megszervezhetnénk magunkat.
– Hogyan juthatnak el oda, hogy valódi pártként jelenjenek meg a romániai politikai porondon?
– Mi csakis törvényesen akarunk fellépni. Tudjuk, hogy nem könnyű elérni egy ilyen párt bejegyzését, ezért egyelőre egy alapítványra bíztuk a szervezési munkát. A Pro West Alapítvány egyebek mellett az Erdélyiek Pártja mozgalom ügyeit is intézi. Tevékenysége azonban nem szorítkozik csak erre. Novemberben például az alapítvány önkéntesei részt vesznek egy akcióban, amely során 10 ezer facsemetét ültetnek el Csürülye község térségében, vagy egy Brahms–Bartók nemzetközi komolyzenei versenyt kívánunk szervezni Kolozsváron.
– Furcsa, hogy csemeteültetést és komolyzenei versenyt említ. Az Erdélyiek Pártja megnevezés arra utal, hogy pártként kívánnak működni, részt akarnak venni a választásokon.
– A Pro West Alapítvány fiókokat készül nyitni Zilahon, Nagybányán, Máramarosszigeten, Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön, ahol már kialakulnak a mozgalmunk magjai. Az a cél, hogy összehozzuk azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkoznak. Tavasszal már polgármesterjelölteket is kijelölünk ezeken a településeken. Ahhoz, hogy valaki polgármester legyen, nem szükséges, hogy egy párt jelöltjeként induljon el a választásokon. Függetlenként is versenybe szállhat a mozgalmunk támogatásával.
Emil Aluaş
1976-ban szerzett diplomát a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián, nagybőgősként dolgozott a Kolozsvári Román Opera, majd a Kolozsvári Állami Filharmónia zenekarában, 1984-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett karmesteri képesítést. 1986-ban az Amerikai Egyesült Államokba telepedett, ahol a minneapolisi, bloomingtoni, lincolni, michigani állami egyetemek karmestertanára. Jelenleg a Gh. Dima Zeneakadémia szimfonikus zenekarának karmestere.
– Nem gondolja, hogy a jelenlegi romániai hangulatban egy független polgármesterjelölt számára inkább hátrányt, mint előnyt jelent egy efféle támogatás? A transzszilvanista elveket vallókat legtöbbször a nemzet ellenségeként bélyegzik meg.
– Igen, vannak, akik így gondolkoznak, de szerintem ők a kisebbség Erdélyben. Persze, lehet minket szidni Bukarestben. Megjegyzem, 1998-ban különösebb feltűnést sem keltett, hogy megalakult a Moldvaiak Pártja. Az egyenlőség elve alapján mi is hasonlóképpen akarjuk bejegyeztetni magunkat. Úgy gondoljuk például, hogy Erdély és a Bánság egészen másképpen vészelhette volna át a jelenlegi gazdasági válságot.
– Mi az ön politikai víziója Erdéllyel kapcsolatban? Milyennek látja a régiót mondjuk 20–30 év múlva?
– Románia területén belüli autonóm tartománynak látom Erdélyt és a Bánságot, amelyben három hivatalos nyelv létezik: a román, a magyar és a német. Erdély és a Bánság adminisztratív pénzügyi autonómiáját tűzzük ki célul. Programunkban az szerepel, hogy az adóink 7 százalékát továbbra is Bukarestnek fizetnénk, hogy abból tartsák fenn a külpolitikát, a Nemzeti Bankot, stb. Mi nem akarjuk az ország feldarabolását, de úgy gondoljuk, hogy ennek a régiónak az áll érdekében, hogy maga döntsön a saját ügyeiben. Hiszünk a saját erőnkben. Hiszszük, hogy vannak olyan szakembereink, akik képesek Erdély és a Bánság 8 milliós lakosságát kiemelni a válságból. Amint egy volt miniszter kollégánk mondta, ezt módszeresen, alaposan, erdélyiesen kell elérni. Biztosak vagyunk abban, hogy tíz évi önkormányzás után Erdély és a Bánság egészen más helyzetbe kerülne az országon belül, mint jelenleg.
– A bukaresti kormányt is erdélyi miniszterelnök vezeti, és bizony elég lesújtóak az eredmények.
– Emil Boc egyetlen gazdasági döntést nem hozott kormányzása idején. Ezeket mindig mások hozták meg helyette. Ő erdélyi, de nem rendelkezik azzal a képességgel, tudással, hogy átlássa a gazdasági folyamatokat.
– Ön következetesen az Ardeal szót használja, amikor Erdélyről beszél, nem a Transilvaniát. Miért?
– Az Ardeal szóban jobban benne van a régió, amelyre gondolunk. A bihariak is magukénak érzik, pedig ők tiltakoznak, ha a Bihart Transzilvánia részének tekintik. Még tárgyalunk a bánságiakkal, akik azt szeretnék, hogy a párt nevében szerepeljen a Bánság is. Ki kell találnunk, miként lehet számukra is vonzó képletet találni. Ezekben a régiókban az autonómia iránti igény ott van az emberekben.
– Ha békés, demokratikus eszközökkel szeretné elérni Erdély autonómiáját, ehhez a bukaresti törvényhozásban kell többséget szerezni. Hogyan lehet elérni a mentalitás gyökeres megváltoztatását?
– Pontosan nem tudom, de az biztos, hogy tenni kell érte. Természetesen ez csakis bizonyos alkotmányos cikkelyek megváltoztatásával lehetséges. Ebben pedig számítunk az RMDSZ-re, amely a bukaresti politikában, a parlamentben is otthonosan mozog.
– Partnert látnak az RMDSZ-ben? Merthogy az RMDSZ minden bizonnyal abban érdekelt, hogy egyben tartsa a magyarságot, ne engedje elcsámborogni az erdélyiek pártja felé.
– A mi ajánlatunk vonzó lehet az RMDSZ számára is. Mi úgy képzeljük el, hogy az autonóm Erdélyt és Bánságot együtt irányítja egy román, egy magyar és egy német kormányzó, akiket szabad választásokon választanak meg. Ez lenne a sajátossága a tartománynak. A többnyelvűséget az Egyesült Államokban is megtapasztaltam. A déli államokban természetes, ha valaki beidézést kap a polgármesteri hivatalra, az angolul is, spanyolul is meg van fogalmazva. Ez senkit nem zavar.
– Ön beszéli a három erdélyi nyelvet?
– Restellem is, hogy magyarul csak nagyon keveset tudok, a németet pedig inkább csak a zenei szakszövegekből ismerem. Tanulmányaim egy részét ugyan Budapesten végeztem, de ott sajnos angolul tanítottak bennünket, külföldi diákokat. Igyekszem azonban pótolni e hiányosságokat. Éppen vásároltam magyar nyelvkönyveket, és napról napra fejlődöm.
– Hogyan próbálják megmagyarázni a bukarestieknek, az oltyánoknak, a moldvaiaknak, hogy nekik is jó lenne, ha Erdély autonómiát kapna az országon belül?
– Azt kell megérteniük, hogy az országon belüli verseny számukra is fejlődést hoz. Ha ugyanis azt látják, hogy én valamit jól csinálok, megpróbálják majd még jobban csinálni. Azt hiszem, a moldvaiaknak, az olténiaiaknak is meg kell találniuk a saját receptjeiket a boldogulásra. Az utóbbi időben Traian Băsescunak több olyan nyilvános beszédét hallottam, amelyikben arra biztatta az embereket: ne várják, hogy az állam oldja meg a gondjaikat, vegyék a kezükbe a sorsukat, dolgozzanak a boldogulásukért. Én nem gondolkodhatok a moldvaiak helyett. Az ő érdekeiket nekik maguknak kell felismerniük.
– Kit várnak a mozgalomba, a pártba? Kire építenek?
– Érdekes, hogy másfél évvel ezelőtt, amikor elkezdtünk szervezkedni, beszélgetőtársaink eléggé kétkedően fogadták a gondolatainkat. Most azonban nagy nyitottságot érzek mindenütt; elsősorban a vállalkozók, az üzletemberek körében. Ők látják ugyanis a legjobban azt, hogy mennyi pénz csorog el a tartományból Bukarest irányába, és milyen kevés fordul vissza. És számítunk azokra a fiatalokra, akik gondolkodását nem rontotta meg a kommunizmus. Egy ismert bukaresti színész mondta: aki egyszer kommunista csecsből szopott, az míg a világ világ, soha nem fog megváltozni.
– De hát abból szopott ön is, hiszen a diktatúra idején végezte a tanulmányait.
– Én nem érzem, hogy a gondolkodásomat megfertőzte volna a kommunizmus. Aki azt mondja, hogy abban a korban mindenképpen be kellett hódolni a hatalomnak, az nem mond igazat. Rám például óriási nyomás nehezedett, hogy lépjek be a pártba, de ellenálltam. Lehet, hogy ezzel áll az is összefüggésben, hogy számomra Amerika nem jelentett kulturális sokkot, amikor kivándoroltam. Megtaláltam a helyem.
– Kik az ellenségei az Erdélyiek Pártja gondolatának?
– Az árulók.
– Számukra viszont éppen ön az áruló.
– Akkor azt mondanám, hogy a lusták; lehetnek ezek románok, magyarok, németek egyaránt. Mert egy ilyen párt személyes elköteleződést, személyes tenni akarást feltételez.
– Erdély lakossága is eléggé jelentősen átalakult az utóbbi évtizedekben. Vonzó lehet az erdélyi gondolat azok számára is, akik az utóbbi évtizedekben telepedtek itt meg?
– Lehet, hogy nem, de ők mégiscsak kisebbséget képeznek a tősgyökeres erdélyiekhez képest. Nekik alkalmazkodniuk kell az erdélyiek többsége akaratához.
– A jelenlegi román törvények meglehetősen nehezen teljesíthető feltételeket szabnak egy regionális párt bejegyzéséhez. Hogyan lehet teljesíteni ezeket a követelményeket?
– Az Erdélyen kívüli megyékben, Bukarestben is vannak erdélyiek, akiknek rokonszenves lehet az erdélyi gondolat. De az is felmerült, hogy Brüsszelben jegyezzük be az erdélyiek pártját uniós pártként. Nem ellenőriztem még ennek a lehetőségét.
– Mikor vágnak bele a bejegyzésbe?
– A tavasz folyamán. Arra számítunk, hogy a párt a 2012-es parlamenti választásokra már készen áll a versenyben való részvételre. A választásokkal kapcsolatban azonban még túl sok az ismeretlen. Azt sem tudjuk, egykamarás parlamentje lesz-e Romániának, vagy kétkamarás. Várjuk, hogy megtörténjen az alkotmány módosítása. Egyelőre csak azt határoztuk el, hogy az önkormányzati választásokon jelölteket állítunk.
– A román állam hatóságai többször jelezték, hogy nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek minden autonomista mozgalomra. Érezték, hogy a titkosszolgálatok figyelik a szervezkedésüket?
– Nem. Sokan mondták, hogy a telefonomat minden bizonnyal lehallgatják, de én ezzel nem foglalkozom.
– Mennyire kockázatos egy ilyen mozgalom szervezése? Sabin Gherman korábban a kolozsvári televízió munkatársa volt, aztán a kiáltványa megírásával eltűnt a közéletből. Gondolja, hogy önnek is érintheti a karrierjét a politikai szerepvállalása?
– Sabin Gherman a csoportosulásunk egyik aktív tagja. Ő talán abban hibázott annak idején, hogy mindent egyedül akart. Ez pedig lehetetlen. Az én zenei karrierem nem annyira Romániában, hanem inkább Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban valósul meg. Én ott érzem a legjobban magam karmesterként. Hálás vagyok Kolozsvárnak, de mégis a magyar karmesteriskola sarjának tekintem magam.
– Nem gondolja, hogy a budapesti tanulmányok hangsúlyozása erősíti azt a sztereotípiát önnel szemben, hogy ön politikai téren is Budapest ügynöke?
– Persze, mondanak mindenfélét. Azt is, hogy Budapest ügynöke vagyok, azt is, hogy amerikai ügynök vagyok. Érdekes, éppen a magyar beszélgetőtársaim tanácsolták a leghatározottabban, hogy ne keressem a kapcsolatot a magyarországi politikai pártokkal, hogy ne is adjak táptalajt az efféle gyanúsítgatásoknak. Ezek a dolgok túlságosan nevetségesnek tűnnek ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzam velük.
– Mikor válik láthatóvá az egész csoport? Eddig csak ön vállalta a nyilvános szereplést.
– Remélem, november végéig meghívhatjuk az újságírókat egy sajtótájékoztatóra, amelyen részt veszünk mindannyian. Addig a fundatiapro-west@gmail.com mail-címen várjuk az érdeklődők leveleit.
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)

Eszmecsere volt szerda délután a nagyváradi városháza dísztermében: a város főtereinek sorsáról beszélgettek civilek a szakemberrel. Mivel nem a polgármesteri hivatal kezdeményezte a beszélgetést, hanem az RMDSZ nagyváradi elnöke, önkormányzati frakcióvezetője, Biró Rozália alpolgármester, és az végig magyarul folyt, a közvitán így túlnyomórészt magyar nemzetiségűek vettek részt, a közösség egyfajta fórumává alakítva a rendezvényt. Bő két órát tartott a tanácskozás.
Az ókor agórája a trendi – állítólag
Mindenekelőtt a moderátori feladatokat is ellátó „házigazda”, Biró Rozália alpolgármester ismertette a témát. Az önkormányzatnak lehetősége van uniós forrásokból több mint 10 millió eurónyi vissza nem térítendő támogatásra szert tenni városrendezés címén. A megpályázott összeg nagy részét a vár különböző épülettömbjeinek felújítására szánják, egyéb városi tulajdonú épületeket is felújítanának, s ezeken túl 3,2 millió eurója maradna Nagyváradnak, amit az egykoron a városalapító királyról, Szent Lászlóról és a Bémer László néhai püspökről elnevezett terek átalakítására szánnak. (Bevezetőjében egyébiránt az elöljáró külön kérte a jelenlévőket, hogy kizárólag a terekkel kapcsolatban szóljanak hozzá, ez alkalommal ne a szövetség városi tanácsbeli frakcióját értékeljék-bírálják. Továbbá tekintsenek el az irrealitásoktól, amiképpen egyébként a helyhatóság se vette figyelembe azokat a megvalósíthatatlan tervezeteket, melyekben egyebek mellett a főtér alatt vezettetnék el a közúti forgalmat, avagy az „útban levő” Szent László-templomot költöztetnék el.) Az átalakítás mikéntjét pedig az önkormányzat megpályáztatta. Számos elképzelés született, ezek közül jelenleg kettő jutott el a részletesebb kidolgozás előtti fázisba. Ezek tervezői Anamaria Szabó és Emődi Tamás váradi építészek. A közösség vitadélutánján utóbbi volt jelen. Fel is kérte őt az RMDSZ-frakció vezetője, ismertesse a két tervezetet.
A téma súlya miatt a művészettörténész-építész hosszas bevezetőt tartott – amint mondta, a félreértések elkerülése végett van erre szükség. Ismertette mindenekelőtt a városok főtereinek történeti funkcióit, illetőleg azok változásait. Egészen az előző századfordulóig nagyrészt vásárterei voltak a településeknek, azután megkezdődött azok parkosítása. Mondandóját számos fényképpel illusztrálta, így azt is, hogy napjaink (nyugaton immár bő félévszázada) trendje, hogy egyfajta agórákká alakítják vissza. Mindennek velejárója, hogy a zöldövezetek eltűnnek a főterekről, illetőleg mindösszesen pár fa marad meg belőlük. Egyébként mindkét terv a Szent László térnek is nagyrészt ezt a funkcióját emelné ki. A forgalmat korlátoznák a lehetőségek függvényében, azaz csak az Olaszit Újvárossal összekötő út maradna meg, a terek többi részét átadnák a gyalogosforgalomnak. Aberráltnak is mondta a jelenlegi állapotot, amelyben keskeny járdákon lehet mindösszesen közlekedniük a gyalogosoknak. Mindkét tervező elképzelésében az autómentes Zöldfa utcán keresztül kötnék össze a Nagyvásár teret a Szent Lászlóval. A tereket burkolnák, a mintában térnek el valamelyest. A díszítésben az előző századelőt imitálnák.
Mégiscsak szebb a zöld a betonnál
A hozzászólások rendje előtt az alpolgármester tudatta, hogy a városnak a terek alatti infrastruktúrát önerőből kell megújítania. Szólt arról is, hogy egyelőre nincs itt az ideje a terek szobrairól vitázni. „A tervezőknek mi a bajuk a zölddel?” – kérdezte az első hozzászóló, Zatykó Gyula mérnök-vállalkozó. A Magyar Polgári Párt városi elnöke nehezményezte, hogy az RMDSZ-esek későn kérdezik meg a váradi magyarságot, hiszen a pályázatot nemsokára le kell adni a szaktestülethez. Az alpolgármester reagált erre: a tervezetet ugyan október végéig le kell adni, ám azt a későbbiekben is lehet „finomhangolni”; nemrégiben készültek el az építészek elképzeléseikkel, ellenben a részletekben lehet még azokon alakítani, ebben várják a polgárok javaslatait. Budaházy István gyógyszerész is arról szólt, hogy őrültség a zöldövezetet pusztítani. Hasonlóan vélekedett Török Sándor mérnök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei elnöke is: létfontosságúak az árnyékos nagy fák, több fasort is szívesen látna tereinken. „Halpiaccá” sem változtatná a tereket, azaz nem szeretné, ha bódék lepnék el azokat. A „drasztikus” változtatást ellenezte Popa Melinda fogorvos, szerinte nem kell mindenáron majmolni a nyugatot, főleg nem a flaszter kialakításában.
A helyeslő morgást Emődi Tamás csillapította valamelyest: egy felvétellel igazolta, hogy bizony a Szent László tér, amikor még hivatalosan is ez volt a neve, úgy nézett ki, mint, amilyet ő tervezett. A fogorvos a „manele” nevezetű műcigányzene és a balkáni lacikonyhák megjelenésétől tartott még. Egy másik hozzászóló elismerte, hogy Emődi terve szerint számbelileg tizeneggyel több lenne a fa, de rámutatott, hogy azok lombozatban kevesebbek lennének. Szűcs Attila nyugdíjas úrhatnámságot vélt felfedezni: amint látnak egy fát vagy egy tócsát, kivágják azt, illetőleg lebetonozzák. Attól fél, hogy a főtér is hasonul a Fő utca korzójához, amely pedig temetőszerű, élettelen. Pont az élet visszatérésének bizonyosságát látta az elképzelésekben Csomortányi István mérnök, az Erdélyi Magyar Ifjak elnökségi tagja abban, hogy a főtérnek visszaadják a fő funkcióját. Mindazonáltal elsiettetnek tartja a városvezetőség lépéseit, szerinte a terek átalakítását egy átfogó városrendezési koncepcióba kellene illeszteni. Semmiképpen sem szabadna mindennek a kampányban egyfajta felmutatnivalónak lennie, azaz hasonulnia a korábbiakhoz, amikor is a Fő utcát sebtében felújították még a helyhatósági választások előtt. Amikor a betonból „kinövő” fát lát, sírhatnékja támad – vallotta egy hozzászóló hölgy, aki szerint a terek átalakítása előtt a parkolási gondokat kellene megoldani. A jelenlegi állapotnál családbarátabbnak tartja az Emődi Tamás elképzelte Szent László teret Nagy József Barna, a váradi EMI tiszteltbeli elnöke. Külön méltányolta, hogy igazi biciklis utakat is terveztek, viszont több szökőkút kellene szerinte.
Az RMDSZ-frakció nagy része jelen volt, de szerencsére a politikusok nem monopolizálták a diskurzust. Fleisz János több „váradiságot” szeretne a tervekben. Amint rámutatott, Várad ugyan európai középváros, mégis a nagyokkal mert gondolkodni története során. Pásztor Sándor szerint egyetlen mérce alapján kell megítélni a terveket: melyik vonja ki jobban a közúti forgalmat a terekről. Sárközi Zoltán szerint kirakodóvásárnak is kell lennie olykor a főtérnek. A zöldövezetekkel kapcsolatban elmondta, hogy ami a tereken elvész, azt pótolni kell parkok, ligetek kialakításával.
Egy fiatal hozzászóló hangoztatta: ha platánfák alatt akar a családjával sétálni, akkor parkba megy, a főteret pedig mint találkozóhelyet képzeli el. Szerinte fontos, hogy ebben ne kössünk kompromisszumot, merthogy a mostani káoszszerű állapotokhoz vezet, ha a főtér tér és park is lesz egyaránt. Egyenesen a generációs különbségeket látta a hozzászólásokban Bimbó Szuhai Tibor mérnök, a közterület-felügyelő vállalat egyik vezetője. Ő is több szökőkutat szeretne, valamint igenis nagyobb fákat, hogy azok valamelyest elnyomják a flaszteren uralkodó böhöm lovasszobrot. Komáromi Ernő mérnök, az EMNT városi szervezetének elnökségi tagja a váradi tradíció továbbélése egyik formájaként a fák törzsét óvó rácsozat fontosságát mondta. Ez szerepel Emődi tervében, igaz, nem a hagyományos kerek formában, hanem a kialakítandó geometriai formákhoz hasonulva, immár négyzetes alakban. Agyagási Ernő mérnök, szintén a városi EMNT elnökségi tagja rámutatott, hogy a tér felújítása önmagában nem elegendő, ezzel párhuzamosan az ottani épületek állagát is javítani kellene, hogy végre ismét a város éke lehessen a Szent László és a Bémer tér.
Zárásként Biró Rozália összegezte röviden a javaslatokat: a váradi magyarok talán kicsit nyakasságból is, de több zöldet szeretnének látni főterükön. A bő kétórás megbeszélés javaslatait az RMDSZ-frakció igyekszik majd beépíteni abba a végleges tervbe, amelyet október végén nyújtanak majd be a pályázatot elbíráló szaktestülethez. A közösség fórumáról láthatóan zömében elégedetten távoztak a polgárok, hiszen az esetleges politikai nézetkülönbségeken túl a váradiság uralta a megbeszélést.
Megyeri Tamás Róbert, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Dombormű a vértanúk gyóntatópapjának
Tegnap a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum udvarán több száz tanuló és pedagógus jelenlétében avatták fel az iskola egykori tanára, az aradi vértanúk gyóntatópapja, Sujánszky Euszták emlékplakettjét, Vetró András alkotását. A domborművet a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület állíttatta nagylelkű támogatók segítségével. Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő műhelyében öntötték, feliratát Bakk Dávid László készítette.
Sujánszky Euszták (Gyöngyös, 1811. április 18. – Imreg, 1875. december 7.) minorita paptanár Nagybányán, Lugoson, Kézdivásárhelyen, Nagyenyeden, Nyírbátorban és Aradon tevékenykedett. A kantai 330 éves iskolának 1839 és 1841 között volt a tanára. 1849. október 5-én és 6-án vigasztalója és utolsó útra kísérője az aradi tizenhárom vértanú közül a tíz római katolikus vallásúnak és az október 6-ra virradó éjszaka katolizált Damjanich Jánosnak.
Az iskola egyik melléképületének belső udvarra néző falát díszítő domborműnél Bejan András iskolaigazgató, történelemtanár mondott ünnepi beszédet, méltatta Sujánszky életét és munkásságát. A domborművet Bejan András és dr. Zakar Péter történész, a Csongrád megyei közgyűlés alelnöke, az aradi Historia Domus kiadója leplezte le, majd ft. Vargha Béla kézdi-obaiszéki római katolikus főesperes megáldotta azt. Az iskola tanulói zenés-irodalmi összeállítással köszöntötték a nem mindennapi eseményt. A közművelődési egyesület koszorúzását követően az iskola dísztermében dr. Zakar Péter Sujánszky Eusztákról, Hajagos József gyöngyösi középiskolai tanár, történész pedig Aulich Lajos és Poeltenberg Ernő honvédtábornokokról tartott előadást.
Iochom István
Komment
Nagy István, Pécska írta (2010-10-03 18:53:12)
Tudtommal az aradi Historia Domus NEM jelent meg. Zakar Péter - 2007-ben - Sujánszky György Euszták: Az aradi rendház naplója (1847 - 1851) címmel írt könyvet, amelyben sajtó alá rendezte a Sujánszky által - az elején latinul, majd magyarul - vezetett rendházi naplót. Budapesten jelent meg 2007-ben a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség és a Historia Ecclesistica Hungarica Alapítvány kiadásában. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A „revizionista rendezvényeket” és Tőkés kijelentéseit kifogásolják román politikusok.
A revizionista rendezvények elleni fellépést kér a Hargita megyei prefektúrától Mircea Duşă szociáldemokrata képviselő. A honatya szerint a térségben az utóbbi időben megnőtt „a szélsőséges, nosztalgikus, revizionista, autonomista és románellenes rendezvények” száma, s a helyi hatóságok támogatják ezeket. A Konzervatív Párt Kovászna megyei szervezete és Cornel Popa liberális szenátor eközben Tőkés László autonómiapárti nyilatkozatait ítélte el. Utóbbi úgy vélte, az EP-elnöknek inkább projektekért kellene lobbiznia, mint „füstbombákkal dobálózni”.
A revizionista rendezvények elleni fellépést követel a Hargita megyei prefektúrától Mircea Duşa szociáldemokrata (PSD) képviselő. A honatya szerint a térségben az utóbbi időben nőtt „a szélsőséges, nosztalgikus, revizionista, autonomista és románellenes rendezvények” száma, s a helyi hatóságok nyilvánosan vagy hallgatólagosan támogatják ezeket.
A képviselő szerint megengedhetetlen, hogy Csíkszeredában Horthy Miklós emlékének adózzanak, és kétnyelvű útjelző táblákat helyezzenek ki, amelyen ráadásul a román felirat szerepel alul. Ezek a provokációk ártanak a román és magyar közösség együttélésének, vélte Duşa. Emlékeztetett, nem ez az első alkalom, amikor Hargita megyében megszegik a törvényt, a székely zászlónak a megyeházára és a megyei kórházra való kifüggesztésekor is ez történt, s ez ellen szintén fellépést kért a prefektustól.
Több mindent kifogásolnak
Mircea Duşa ugyanakkor a bírósághoz is fordult, azt kérve, hogy ne húzza-halassza Csibi Barna, Szőcs Tibor és Puskás András Miklós ügyét, a három fiatalt ugyanis diszkriminációra való bujtogatással vádolják, miután az egyik bevásárlóközpontra „Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál!” feliratú plakátot ragasztott ki.
A PSD-s honatya a szélsőséges rendezvények sorában a márciusi székely önkormányzati nagygyűlést, a magyar nyelvnek hivatalossá tételét szorgalmazó székelyföldi törekvéseket említette, valamint azt, hogy a egyes szervezetek még a március 15-i magyar ünnep hivatalossá tételét kérték Romániában.
A „szélsőséges és románellenes” cselekedetek elleni fellépést sürgeti a Konzervatív Párt (PC) Kovászna megyei szervezete is, mely kéri a honatyákat, hogy foglaljanak állást, és felszólítja a magyar ifjúsági szervezeteket: ne engedjék, hogy ilyesmire „buzdítsák őket”. A magyarellenességéről ismert párt képviselői Tőkés László hétfőn Nagyváradon elhangzott nyilatkozatára utaltak, miszerint akárcsak a Székelyföldnek, az Érmelléknek is területi autonómiát kellene biztosítani.
Lobbizásra szólít Popa
Tőkés László nyilatkozatát Cornel Popa nemzeti liberális párti szenátor sem hagyhatta szó nélkül, a Bihar megyei honatya arra kérte az EP-alelnököt, hogy társaihoz hasonlóan ő is lobbizzon a nagy projektek folytatása érdekében, és „ne dobáljon füstbombákat”. Bihar megyére utalva emlékeztette az egykori püspököt, hogy olyan térségben él, ahol egyértelmű az etnikumok közötti harmónia és kölcsönös megértés.
Cornel Popa kérte Tőkést, hogy próbálja meg a lakosság számára fontos, konkrét projekteket támogatni, például csatlakozzon az észak-erdélyi autópálya munkálatainak folytatása és a Biharpüspöki–Kolozsvár-vasútvonal villamosítása érdekében lobbizó EP-képviselőkhöz, hisz erkölcsi kötelessége uniós forrásokat vonzani az országba.
„Mi nem fordítjuk le a nevét Vasiléra, ahogy nincs szükség Jean Calvin nevének a lefordítására sem. Úgy vélem, kell lennie bennünk annyi tiszteletnek a nagy klasszikusok iránt, hogy nem kereszteljük át őket” – mondta Popa, az Erdélyi Magyar Ifjak által felszerelt magyar utcanévtáblákra utalva, melyeken a francia reformátor neve magyarul szerepel. Hozzátette, Bihar, Szilágy, Maros, Kolozs és Brassó megyei honatyák október 4-én a szenátusban találkoznak annak érdekében, hogy azonosítsák az említett két projekthez szükséges anyagi forrásokat. Krónika (Kolozsvár),

Az igazság vállalása legyőzi a lelki vakságot – Ötvenhatos mártírokra emlékeztek Nagváradon
Ökumenikus istentisztelettel kezdődött a nagyvárad-velencei római katolikus templomban az a szombat délutáni emlékező ünnepség, amely során harmincegy magyar mártír emlékét idézték fel. Az úgynevezett „érmihályfalvi csoport” tagjait az 1956-os magyarországi forradalom eseményeit követően egy koncepciós perben halálra ítéleték, majd kivégezték. A mártírok tiszteletére négy évvel ezelőtt emléktáblát helyeztek el a velencei plébániához tartozó Petőfi Sándor Római Katolikus Kultúrotthon előterének falán, ebben a teremben ülésezett ugyanis a halálos ítéleteket kimondó népbíróság.
A szombati ökumenikus istentiszteleten Curaliuc Demeter plébános köszöntötte házigazdaként a híveket és a református egyház képviselőit, Farkas Antal velencei parókus lelkészt, illetve Tóbiás Tibor György váradolaszi segédlelkészt, aki az eredetileg meghívott Veres Kovács Attila lelkipásztor helyett érkezett a rendezvényre. A szentbeszéd és a prédikáció alapgondolatai találóan összecsengtek, rámutatva arra, hogy mindazok, akik kiállnak azokért az igazságokért, amelyek segítségével jobbá, hazugságtól mentesebbé, tehát szabadabbá tehetik világunkat, azt a jézusi fényt követik, amely a lelket szabaddá téve szabaddá teszi az embereket. Bibliai példázatként Jézus csodálatos gyógyításait idézték fel az oltár mellől, amikor a megváltó sárral kente meg egy vak szemét, majd vízzel lemosatta azt, minekutána a világtalan ember visszanyerte látását. Ékes példa ez a tisztánlátást vállaló szabadságharcosokra vetítve, akiknek hitük volt bízni Istenben, s a hit biztató szavára vállalták, hogy lemossák a vak világ szeméről a sarat. Manapság is sok a lelki vak, az igazságot tagadó, az embereket hazugságba záró elnyomó, éppen ezért tudnunk kell azokról, akik akár életük árán is vállalták az igazság fényét, a tisztánlátást.
Az istentiszteletet követően az egybegyűltek a templomból átvonultak a katolikus kultúrházba, ahol a politikai, egyházi és civil szervezetek képviselői koszorút helyeztek el az érmihályfalvi mártírok emléktáblájánál.
Szőke Mária, Reggeli Újság (Nagyvárad),

65., avagy a Köteles utca szellemisége
Szombat délelőtt elkezdődött a hatvanötödik tanév az immár Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nevet viselő színművészeti (és nem csak) felsőoktatási intézményben. Számos diák, tanár, szülő és meghívott vendég népesítette be a Köteles utcai udvart, ahol délelőtt fél tízkor szabadtéri koncerttel várták az érkezőket – énekelt többek között Buta Árpád Attila –, majd az intézmény Stúdió termébe zsúfolódott a teljes telt házas publikum, amelynek tagjaihoz, illetve a színpadon ülő meghívottakhoz és az egyetem szenátusához Molnár Tünde rövid orgonajátéka után dr. Gáspárik Attila, az intézmény rektora szólt elsőként.
– Ma a normalitást ünnepeljük, azt, hogy létezünk, fejlődtünk, együttműködünk a hatóságokkal, különösen a Maros Megyei Tanáccsal. Ugyanakkor üdvözöljük vendégeinket, Markó Bélát, Románia kormányfőhelyettesét és Daniel Funeriu miniszter urat. Tudomásom szerint az utolsó magas rangú politikus, aki nálunk járt, Petru Groza volt 1948-ban, és akkor is azért, mert a lánya ide járt, szülői tanácskozásra érkezett. Mi olyan értelmiségiekként fogadjuk vendégeinket, akik megértették, hogy mekkora fontossággal bír a művészeti oktatás. Üdvözöljük ugyanakkor Csegzi Sándor és Claudiu Maior alpolgármestereket, és köszönjük a polgármesteri hivatalnak, hogy egy olyan gondunk oldódott meg, amelynek következményeként területet nyerünk. A normalitás azt jelenti, hogy valami működik és jól működik. Nem kell rágódni a múlton, dolgozni kell a jövőn – mondta dr. Gáspárik Attila, majd az intézmény prorektorának, Daniel Crisannak szavai után Markó Béla lépett a szónoki emelvényhez. – Kétnyelvű intézményben vagyunk, amely példamutatóan képviseli a két kultúrát. Olyan pillanatokat élünk át, amelyekben az oktatásra nehéz ráfordítani azt a figyelmet, költségvetést, amelyet a helyzet elvár. Holott ez lenne a legfontosabb, kiművelt fők nélkül nem lehet fejlődést elérni, így ez számunkra továbbra is prioritás marad. Olyan oktatási törvénytervezetet dolgoztunk ki, amely valós reformot jelenthet, és amelynek értelmében az oktatás a helyi tanácsok, iskolai, tanintézményi közösségek kezébe kerül, az egyetemek autonómiája pedig lehetővé tenné az egységes, uniós szintű működést és együttműködést. Ha a szenátuson ez nem megy át, akkor azt kérjük, hogy a kormány felelősségvállalással vegye át a készülő törvényt. Miért éppen egy művészeti egyetemen beszélek minderről? Mert bármilyen rendszerben a kultúra, a művelődés elsődleges kell legyen. Egy nemzetnek, közösségnek meg kell becsülnie alkotóit. A Köteles utcában a színművészeti egyetem hagyományaira támaszkodva kiépítettek egy művészeti egyetemet. Mi ezt támogatni fogjuk, mert fontos Vásárhely, Erdély, Románia számára. A Köteles utca a művészet üzenetét hordozza, híven Marosvásárhely szellemiségéhez – mondta Markó Béla, majd dr. Gáspárik Attila olvasott fel pár adatot. Ezek szerint 2009-ben 5900, 2010-ben 8000 néző volt kíváncsi az intézmény előadásaira, miközben a támogatás 20.000 lejjel csökkent. Erre a következő felszólalóként az emelvényhez lépő Daniel Funeriu is csak elismerő hümmögéssel reagált, majd – aradi lévén – az iskolában megtanult magyar mondattal – Iskolába fáj a lába, hazamenni nem fáj semmi – indította beszédét, folytatandó a jelen esetben is mindvégig oldott és jó hangulatú "színis" tanévnyitók hagyományát. – Mandátumom kezdetén meglátogatott Gáspárik Attila és dr. Béres András, sokat meséltek az egyetemről. Azóta támogatjuk az intézményt, több ok miatt. Ezek egyike, hogy ez művészeti egyetem. A másik ok, hogy multikulturális intézmény és annak is kell maradnia. Mert gyenge az az ország, amelynek csak egy kultúrája, egy nemzetisége van. Bárki, aki mást gondol, téved. A harmadik ok, hogy minőségi egyetem. A minőségről sokat beszélnek Romániában, de csak nagyon kevesen tesznek is érte. Itt élő szellemiség van. Jelenlétem nem véletlen, üzenetet hozok. A szolidaritás üzenetét. Mert az igazi modernizáláshoz először a központokat kell megreformálni, és az oktatási rendszerben az egyetemek ezek. Szerepük felemelni a diákokat arról a szintről, ahol minőségi egyetemek nélkül lennének. Az oktatási rendszer elvesztette hitelét. Botrányok, hamis diplomák sorozata árnyékolja azt, így pedig nem tudunk előrelépni. Ezt a hitelt vissza kell adni a hazai oktatásnak, és idén ennek első jelét láttuk is: hogy milyen sokat jelent egy becsületes érettségi vizsgát szervezni. Legyünk nagyvonalúak a tegnap Romániájával, amelynek rossz szokásait hamarosan elhagyjuk, bizakodók, ha nem is a jelen, de a holnap országával mindenképp. Mert együtt építjük, és hittel, kitartással sikerülni fog.
– Több kapitalizmust kell megtanítanunk magunknak – tette hozzá a rektor. – Eljött a projektszínházak ideje. Létbizonytalanságban élünk, de jobb, ha időben felkészülünk rá, a városban nagyon sok pozitív példa – 74 Színház, Yorick Stúdió, Scena Színház, Tamacisza Társulat – van erre. Ne féljünk színházakat létrehozni, ne legyünk merev téglái a felépítménynek. Meg kell tanítanunk a diákoknak, hogy hogyan építsenek karriert. Nem elég az utcára tennünk néhány nagyon felkészült értelmiségit, akik aztán nem tudják, hogyan boldoguljanak. Az állami színházak már nem tudnak eltartani mindenkit. Ugyanakkor köszönjük a sajtónak, hogy mindvégig mindenről objektíven tudósított – hallottuk dr. Gáspárik Attilától, aki az egyetem új, hivatalos italát – a pálinkát – adta át a két politikusnak. Azért pálinkát – az intézmény jelvényével díszített üvegben –, mert az olyan, mint a Művészeti Egyetem. Kicsi, minőségi és erős. A tanévnyitó zárómozzanataként a jelenlévők nagy része az intézmény második emeletére távozott, ahol Markó Béla és Daniel Funeriu az ultramodern és bőségesen felszerelt, új médiastúdiót avatta fel. Stúdiót, ahol rádiószínházat, hangoskönyveket, drámaíró mesteris hallgatók írásait rögzíthetik színművészetis diákok. Az országban – Bukaresten kívül – egyetlen ilyen, egyetemi helyszínen.
Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely),

Merre tovább, RMDSZ?
Változásra van szükség az RMDSZ-ben – vallja Markó Béla elnökkel együtt a szövetség lapunk által megkérdezett központi és területi vezető politikusainak többsége. Arról azonban, hogy miből álljon a megújulás, eltérően vélekednek: egyesek az alapszabályzatot és a programot módosítanák, mások a Bukarest-centrikusság helyett a Székelyföldre irányítanák a figyelmet. Markó Béla elnöki tisztségben való maradása kapcsán is különböznek az álláspontok: a többség szerint még szükség van a tapasztalatára, de olyan is akad, aki ismer alkalmas utódot, azonban vigyázna, hogy a személycsere ne vezessen belső harcokhoz.
Egyetértenek Markó Bélával az RMDSZ központi és területi vezető politikusai abban, hogy a szövetségnek meg kell újulnia.
Mint ismeretes, az RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) legutóbbi ülésén a februárban, Nagyváradon tartandó kongreszszus kapcsán kijelentette: fontosnak tartja a változást és a tisztújítást, szerinte a programot és az alapszabályzatot is újra kell gondolni.
Személyi változásokra is szükség van, de nem mindenáron – tette hozzá Markó, aki azt nem árulta el, hogy vállalna-e egy újabb elnöki mandátumot.
Markánsabb Székelyföld-politikát sürgetnek
Mindenképp újra kell tárgyalni az RMDSZ főbb irányvonalait jövőre – fejtette ki a Krónika megkeresésére Antal Árpád. A szövetség sepsiszentgyörgyi elnöke szerint a februári kongresszus után az RMDSZ-nek markánsabb Székelyföld-politikát kell folytatnia.
Javasolni fogják a székelyföldi szervezet megalakítását, valamint azt, hogy a szövetség fektessen sokkal nagyobb hangsúlyt a székelyföldi autonómia ügyére, mondta.
A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint az RMDSZ-nek olyan vezetőre van szüksége, aki tovább tudja vinni, sőt szorosabbra tudja fűzni az erdélyi magyar összefogásprojektet, és szoros kapcsolatot tud ápolni a Fidesszel és a magyar kormánnyal. „Olyan vezetőre van szükség, aki háttérbe tudja szorítani a szövetség azon politikusait, akik számára a gazdasági érdek fontosabb, mint a legkisebb település magyar óvodája” – szögezte le Antal Árpád, aki szerint az alapszabályzat és program módosítása fontosabb, mint a személyi kérdések.
Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester szerint nemcsak az RMDSZ-nek kell megújulnia, a teljes erdélyi magyar politikai palettán változásokra van szükség. Vissza kellene térni a szatmári kongresszus előtti állapotokhoz, és egy olyan egységes struktúrát létrehozni, amelyben egyaránt helye van a Markó-, Tőkés- és Szász-féle politikai irányvonalaknak, vallja a Hargita megyei politikus. Ráduly szerint „el kell felejteni” a Bukarest-centrikusságot, és helyette jobban kell figyelni Erdélyre és a Székelyföldre. „Az lenne az ideális, ha nem Bukarestből mondanák meg, mit kell tenni a Székelyföldön, hanem innen érkeznének a javaslatok, hogy mit csikarjanak ki a magyarság képviselői a fővárosi államhatalomtól” - jelentette ki az elöljáró. Markó Béla újrajelölése kapcsán kifejtette: „mindenki maga dönti el, hogy akar-e továbbra is egy tisztséget, vagy sem.”
Szerephez juttatnák az önkormányzati képviselőket
A jelenlegi struktúrát át kell gyúrni, a programban és a személyi összetételben is lehetnek módosítások, de az elvi kérdésekben nem lehet kompromisszumokat kötni – vázolta fel a fő irányvonalakat Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ-szervezet elnöke. A háromszéki tanácselnök szerint ugyanakkor nem lehet engedni a szövetség etnikai jellegéből, hiszen meghatározó kisebbségpolitikát csak magyar szervezet tud folytatni.
A román pártokkal szemben korrektül, de határozottan kell fellépni, és etnikai jellegű alkukat kell kötni, vallja Tamás Sándor, aki szerint a szövetségen belül elfogadhatatlan a román pártokban fellelhető, magánérdek mentén történő haszonelvű politizálás. A háromszéki politikus szerint az RMDSZ Kárpát-medencében betöltött szerepére is rá kell erősíteni, míg az erdélyi magyar versenypárt megjelenése szükségessé tette a struktúra átalakítását, mert a sok helyi szervezettel, platformmal rendelkező RMDSZ-ben jelenleg nehézkesebb a döntéshozás. Nagyobb szerepet kell kapjanak az önkormányzati képviselők is, mondta Tamás Sándor.
Hasonlóan vélekedik Borbély László, a szövetség ügyvezető alelnöke is. Annak ellenére, hogy jónak tartja az RMDSZ programját, úgy véli, némi módosítások ráférnek. A marosvásárhelyi politikus szerint elsősorban az ügyvezető elnökség stratégiáján kellene csiszolni, mégpedig úgy, hogy az sokkal hatékonyabban működjön. Ugyanakkor sokkal több embert kellene bevonni a döntéshozatalba, főként olyanokat, akik önkormányzati szinten tevékenykednek.
Emellett a nagyváradi kongresszus egyik fő feladata a 2012-es választások célprogramjának a kidolgozása lesz, hangsúlyozta a környezetvédelmi miniszter. Markó Béla esetleges újrajelölése kapcsán kifejtette: még korai ezzel foglalkozni. „Markó mind az RMDSZ, mind az erdélyi magyarság meghatározó személyisége. Jelöltsége kérdésében elsősorban neki kell meghoznia a döntést, csak utána lesz mit kommentálni – pró és kontra. Tudomásom szerint mások is készülnek megmérettetni, de ez így természetes” – közölte Borbély László.
Belső harcoktól tartanak
„Teljes mértékben egyetértek Markó Bélával abban, hogy változásra van szükség mind a szervezet szerkezetében, mind a személyi összetételben. Persze nem kell fenekestül felforgatni a szövetséget” – nyilatkozta lapunknak Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos. Markó Béla esetleges visszavonulása kapcsán a liberális értékeket valló politikus kifejtette: a 18 éves mandátum túl hosszú, és nem egészséges.
A Kolozs megyei politikus szerint Markó távozása akkor lenne jó, ha konszenzus születne a folytatást illetően, és nem lennének belső harcok. Kérdésünkre, hogy kit tart a legalkalmasabbnak az elnöki tisztségre, kijelentette: „Erre nyilvánvalóan nem fogok válaszolni, mint ahogy nyilvánvalóan vannak alkalmas jelöltek az elnöki tisztség betöltésére”.
A belső harcoktól, pártszakadástól tart Lakatos Péter parlamenti képviselő is. Lapunk kérdésére kifejtette: egyetért Markó Bélával abban, hogy az RMDSZ-ben változásoknak kell történnie, de nem mindegy, miféléknek.
A Bihar megyei politikus szerint elsősorban a szövetség alapszabályzatát és programját kellene módosítani, hiszen húsz év alatt hatalmas tapasztalatmennyiség gyűlt fel. Fontos változtatás lehetne szerinte, hogy az operatív döntéseket minél szélesebb körű konzultáció előzze meg, ehhez pedig bővített, vagy teljesen új grémiumra van szükség.
Az RMDSZ programjának néhány pontja sem áll már, hiszen négy év alatt hatalmas változások történtek a világban, például a gazdasági válság miatt számos feltevést újra kell értékelni, vallja a honatya. Lakatos szerint az RMDSZ vezetőségében is szükség van a változásra, de azt mindenképp el kell kerülni, hogy a pozíciókért való harcok olyan szakadásokat eredményezzenek, amilyenre a román pártok körében volt már példa.
„Neki kell döntenie”
Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke szerint Markó Bélának kell döntenie a „hogyan továbbról”. „Tizennyolc év elnöklés sok pozitívumot, de negatívumot is képes eredményezni. Egyrészt Markó Béla tapasztalt, nagyon érzékenyen reagáló, óvatos politikus. Másrészt a tizennyolc év, nemcsak a politikában, minden területen erodál egy vezetőt” – fejtette ki álláspontját Kelemen.
A parlamenti képviselő úgy érzi, amennyiben Markó nem jelöltetné magát, az RMDSZ rendelkezik akkora potenciállal, hogy soraiból egy másik, szintén jól képzett, tiszteletnek örvendő politikust termeljen ki a szervezet élére. A párt 2011 utáni esetleges elmozdulását illetően kifejtette: erre nincs kimondottan igény.
„Az RMDSZ húsz éve folyamatosan mozog és fejlődik, követve választói igényeit. Úgy érzem, a szövetség mindig is betöltötte érdekvédelmi szerepét” – tette hozzá.
Képviselőházi kollégája, Máthé András Levente is úgy látja, hogy Markónak kell döntenie esetleges újrajelöléséről. „Markó Bélát az egyik legtapasztaltabb politikusnak tartom” – jelentette ki a Krónikának a Kolozs megyei honatya.
Arra a kérdésre, hogy kiket tartana alkalmasnak az elnöki tisztségre, nem kívánt nyilatkozni. Ellenben leszögezte: „Ráfér egy kis vérfrissítés a szövetség vezetőségére”.
Nélkülözhetetlen Markó?
„Értékmegőrző megújulásra van szükség” – véli Verestóy Attila szenátor, aki szerint össze kell békíteni az idősebb generáció tapasztalatát a fiatalok lendületével. Mint mondta, nem ért egyet azzal, hogy minden egyes RMDSZ-es politikusnak, aki meghaladott bizonyos kort, nyugdíjba kell mennie, csak azért, hogy átadja a helyet a fiataloknak. „Örökös dilemma, mikor van az a pillanat, amikor egy politikus a háttérbe vonulva segíti az élvonalat” – mondta az udvarhelyszéki politikus, aki szerint az RMDSZ-nek még legalább három évig nagy szüksége van Markó Béla munkájára.
Csehi Árpád-Szabolcs, a Szatmár megyei szervezet elnöke szerint egy jól működő rendszeren belül fontos a folyamatos megújulás, azonban az országos szervezetnek nem jelent gondot, hogy 93 óta folyamatosan ugyanaz a személy áll az élén. „Mindaddig, amíg nincs olyan jelentkező, aki legalább ugyanilyen hatékonyan el tudná látni a feladatot, nem érzem a váltás szükségét. Véleményem szerint a jelenlegi elnök megfelelően képviseli a romániai magyarság érdekeit itthon és külföldön egyaránt” – fogalmazott Csehi, aki szerint Markó Bélát a rendszerváltás utáni hazai politika három legfontosabb szereplője között kell említeni. A megyei tanácselnök szerint komoly kockázata lenne annak, ha Markó nem vállalna újabb mandátumot.
Véleményét Erdei D. István Szatmár megyei parlamenti képviselő is osztja. „Egyelőre nincs egy olyan jelölt, aki el tudná látni ezt a feladatot, annak pedig semmi értelme, hogy egy mondvacsinált ellenfelet állítsunk, aki nem nyeri el a többség bizalmát” – vélte a honatya. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere nem kívánt nyilatkozni a kérdésben.
Párbeszédre van szükség
„Akkor lesz változás az RMDSZ vezetőségében, ha sikerül olyan személyt találni az elnöki tisztségre, aki karizmatikus és kellő tapasztalattal rendelkezik” – véli Bíró Rózália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke.
„Tekintettel az RMDSZ összetettségére és sokszínűségére, mindenképp szükség van párbeszédre a szövetségen belül, amely majd vagy változáshoz vezet, vagy nem” – fogalmazott, hozzátéve, hogy változás csak a platformokkal és szervezetekkel folytatott párbeszéd alapján történhet.
Egyetért ugyanis Markó Bélával abban, hogy kell a megújulás, de nem mindegy, hogy ez milyen áron következik be. Így szerinte ha nem akad megfelelő ember a feladatra, nem érdemes változtatni. Kifejtette: bár sok tehetséges fiatalt találni az RMDSZ-ben, a szövetségi elnöki tisztség egész embert igényel.
Ha azonban helyén is marad Markó, még mindig beszélhetünk megújulásról a területi szervezeteken belül, hisz a szövetség ereje mindig is ezekben rejlett, vélte a váradi alpolgármester. Biró Rozália szerint az RMDSZ fő prioritása, hogy az erdélyi magyarok számára valós érdekképviseletet jelentsen, még mindig fontos cél, de egyébre is oda kell figyelni.
Egyre égetőbbek ugyanis a magyar fiatalok egzisztenciális problémái, ahhoz pedig, hogy ne vándoroljanak ki külföldre, azt kell elősegíteni, hogy ez megérje nekik, mondta.
Ha változni fog az RMDSZ, az azért lesz, hogy erősebbé, és semmiképpen nem azért, hogy gyengébbé váljon – szögezte le lapunknak Szabó Ödön, a Bihar megyei szervezet ügyvezető elnöke. Hozzátette, a bihari szervezet számára jelenleg az a legfontosabb, hogy minél jobban megszervezze a februárban Nagyváradon tartandó kongresszust.
Szerzők: Bíró Blanka, Jánossy Alíz, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Szucher Ervin, Végh Balázs, Krónika (Kolozsvár),

HÁROM A MAGYAR IGAZSÁG? – Az MPP-től és az RMDSZ-től is elszívna embereket az új Tőkés-párt
Toró T. Tibor szerint életet lehelne az EMEF-be, ha az RMDSZ-szel egyenrangú felekként ülhetnének tárgyalóasztalhoz.
Az EMNT hétvégén, Nagyváradon ülésező választmányának döntése értelmében amennyiben a november 27-én összeülő Országos Gyűlés is áldását adja, megalapítják a Tőkés László által képviselt értékeket valló pártot, amelynek fő célkitűzése az autonómia megteremtése lesz. Az új pártról Toró T. Tiborral, az EMNT alelnökével beszélgettünk.
Az MPP-projekt ha nem is bukott meg, de igencsak legyengült; Szász Jenő pártja már nem tekinthető meghatározó tényezőnek a politikai porondon. Ugyanakkor az RMDSZ pedig országos szinten meglehetősen jól áll, főleg egy újonnan alakuló párttal szemben: komoly szervezeti struktúrát, parlamenti képviseletet tud felmutatni. Mitől lehetne sikeres egy harmadik politikai alakulat?
Toró T. Tibor: – Éppen azért gondoljuk úgy, hogy szükség van egy autentikus autonomista pártra, mert a létező két politikai alakulat nem teszi a dolgát. Bár az RMDSZ autonomista retorikát használ, ha a politikai döntéseit és cselekvéseit nézzük, akkor ezek egyáltalán nem az autonómia felé mutatnak, hanem éppen ellenkezőleg: egy olyan típusú bukaresti politikát képviselnek, amely az autonómia ellen van.
A Magyar Polgári Párt pedig, miután nagy reményeket fűztünk hozzá, hogy elindul és képes lesz az RMDSZ alternatívájává válni egy markáns autonomista politikával – a jó kezdet után igazából azt lehet mondani, hogy a „jóravaló restség” (javítva, szerk.) bűnébe esik és nem teszi a dolgát. Nem mutatnak arra a dolgok, hogy valaha is képes lesz az RMDSZ alternatívájává válni.
Márpedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács abban érdekelt, hogy egy hiteles és az autonómia felé mutató politikai érdekképviselete legyen az erdélyi magyarságnak. Először azt gondoltuk, hogy azzal a civil-politikai mozgalommal, amit az elmúlt hét évben kialakítottunk, egyrészt sikerül párbeszédet generálni a pártpolitikai formációk között, másrészt pedig olyan közhangulatot kialakítani, amellyel sikerül rávenni ezeket a pártokat arra, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által preferált értékrendet képviseljék és az autonómia irányába mutató lépéseket tegyenek.
Be kellett látnunk az elmúlt évben, hogy ilyen szempontból csak nagyon csekély sikereket tudunk felmutatni. Az erre létrehozott intézmény keretében, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon éppen ennek a stratégiának és a közös cselekvésnek kellett volna megszületnie, azonban ez nemigen hozott eredményt. Ennek a két politikai alakulatnak a tehetetlensége, vagy éppen ellenérdekeltsége vezetett minket erre a meggyőződésre, hogy létre kell hozni egy autonomista pártot. Erről tanácskozott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács választmánya ezen a hétvégén. Egyöntetűen arra az álláspontra jutott, hogy javasolni fogja a november 27-én összeülő országos gyűlésének, hozza meg ezt a döntést és segítsen azoknak, akik egy ilyen pártot létre akarnak hozni.
Az EMEF-nek milyen jövője van olyan körülmények között, hogy megalakul az új párt? Úgy gondolja, hogy az új párt bejegyzése kimozdíthatja a holtpontról az EMEF-et, amely már nagyon rég nem ülésezett?
– Azt hiszem, hogy az EMEF intézménye fel fog értékelődni, amikor egyenrangú felek ülnek majd a virtuális vagy valós asztalnál. Eddig az EMEF-nek a legfőbb problémája azt volt, hogy az egyik felől ott ült az RMDSZ a maga 20 évével, jogi személyiségével és a parlamenti képviselet monopóliumával a háta mögött. A másik oldalon pedig ott ült a Tőkés László vezette küldöttség, tele jó szándékkal, tenni akarással, hittel és elszántsággal, mely azonban nem rendelkezett azokkal az eszközökkel, amelyekkel az RMDSZ.
Azok, akik rendelkeztek ezekkel az eszközökkel – gondolok itt az MPP vezetőségére és elnökére – nemhogy segítettek volna, hanem éppenséggel ellene voltak ennek az általunk elindított folyamatnak. És ezért azt gondolom, akkor lesz valós tétje az EMEF-en belüli tárgyalásoknak, hogyha minden tekintetben egyenlő felek ülnek egymással szemben.
Az új pártnak szüksége lesz mind a Székelyföldön, mind a Partiumban egy kemény szavazói bázisra, illetve pártvezetőkre. Honnan fogják kitermelni ezeket az embereket, főleg a Székelyföldön, ahol a szavazatokon az MPP és az RMDSZ osztozik?
– Tehát honnan lesznek a pártnak a jó értelembe vett aktivistái, tisztségviselői, arcai, munkásai? Ez a kérdés egyik része. Másrészt, hogy lesz-e tömegbázisa a Székelyföldön, vagy a Székelyföldön kívüli magyar közösségekben? Én azt hiszem, hogy a tömegbázis, a bizalom és a támogatottság akkor lesz meg, amikor képesek leszünk felmutatni egy hiteles programot és hiteles arcokat, embereket ennek a programnak a megvalósításához.
Másrészt ezek az emberek megvannak, csak jelenleg vagy elfordultak a politikától, mert nem látják a létező pártstruktúrákban a helyüket, vagy egyáltalán csalódottak ezek tevékenységében. Mások pedig be vannak szorulva ezekbe a pártstruktúrákba: mind az RMDSZ-be, mind az MPP-be. Vagy itt, vagy ott vannak azok, akik úgy gondolják, hogy politikai eszközökkel kívánnak tenni valamit a közösségért. Tehát konkrétan önkormányzatokban, parlamentben, a pártok szakértői testületeiben.
Nos, én azt hiszem, hogy bizonyos szempontból felelősségünk és erkölcsi kötelességünk megteremteni ezeknek az autonómiáért küzdő embereknek a lehetőséget, hogy végre a saját meggyőződésük szerint tudják tudásukat adni a közszolgálathoz, az autonómiához.
Tehát mondjuk ki, többek között az MPP-től és az RMDSZ-től hódítana el embereket az új párt.
– Az MPP-től, RMDSZ-től, de azokat is bevonnánk, akik nincsenek elkötelezve, gondolok itt a fiatalokra, akik eddig nem is tudtak behatolni ezekbe a zárt struktúrákba. Az RMDSZ eléggé zárt struktúra, az MPP pedig az elmúlt időszakban zárkózott be és taszította ki magából azokat, akik a pártelnök véleményével ellentétes véleményeket fogalmaztak meg.
Az EMNT által támogatott párt, amelyet létre szeretnénk hozni, mindvégig nyitott struktúra kellene maradjon. A tenni akarás, az elkötelezettség, a becsület lennének azok a kvalitások amelyek alkalmassá tennének valakit ahhoz, hogy ebben szerepet vállaljon.
- Miért nem az EMNT vagy a jogilag bejegyzett Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom (EMNM) alakul párttá?
– Jogos a kérdés. Azért is jogos, mert olyan hírek látnak napvilágot, amelyek szerint az EMNT párttá alakul. Nem akar az EMNT párttá alakulni. Az EMNT, amely jogi személyisége szerint EMNM, azért jött létre, hogy széles merítésű civil-politikai mozgalomként tegyen az autonómiáért, főleg mozgalmi civil eszközökkel.
Azok az emberek, akik mellénk álltak az elmúlt másfél évben, amikor átalakítottuk az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, erre szerződtek, ezért jöttek, hogy civil-politikai mozgalom keretében tevékenykedjenek. Ezért velük szemben nem lenne becsületes, ha most azt mondanánk, hogy az EMNT-t párttá alakítjuk.
Az EMNT-ben ugyanakkor vannak olyan emberek, akik a kemény politika eszközeivel szeretnének tenni valamit, ezek lesznek gondolom azok, – és ezek is szorgalmazzák tulajdonképpen a párt létrehozását – akik szerepet vállalnak a pártban. A mozgalom és a párt nagyon jól kiegészítik egymást, a párt például önkormányzatokban próbál helyet szerezni, hogy eszközökhöz jusson a programja megvalósításához. A mozgalom teszi tovább a dolgát. Én úgy érzem, hogy mindkettőre szükség van. Így válik lehetővé, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel a cél, az autonómia eléréséért cselekedjünk.
Tőkés László legmarkánsabb arc az EMNT-ben és vonzáskörében. Miért nem vállal elnöki tisztséget?
– Egyértelműen Tőkés László a legmarkánsabb arc és annak az erkölcsi-politikai tőkének, amivel az EMNT jelen pillanatban rendelkezik, jelentős része Tőkés Lászlótól származik. Azt szeretnénk, ha az EMNT által létrehozott párt is tudná hasznosítani ezt a tőkét.
De Tőkés László európai formátumú politikusként, az Európai Parlament alelnökeként a kárpát-medencei magyar nemzetegyesítés nagy ívű nemzeti programjának egyik legmarkánsabb arca és személyisége. Túlzás nélkül azt mondhatnám, hogy Orbán Viktor mellett Tőkés László az, aki ezt a nemzetpolitikát megjeleníti. Nem egy tipikus pártpolitikus, és gondolom, nem is az a dolga, hogy pártelnökként rendet teremtsen az erdélyi magyar politikában.
Ezt a munkát másoknak kell elvégezniük. Én remélem, hogy lesznek olyanok, akik szívesen vállalják és teszik a dolgukat. Tőkés Lászlóra szüksége van a mozgalomnak is, a pártnak is és az erdélyi valamint a kárpát-medencei magyar politikának is. Én úgy gondolom, hogy ott kell végeznie a munkáját, ahol a legtöbbet tehet ezekért a dolgokért. Olyan értelemben lesz Tőkés-párt ez a párt, hogy a Tőkés által képviselt értékeket vállalja fel, nem pedig olyan értelemben, hogy a Tőkés László személyes pártja lesz. Ebben konszenzus volt az EMNT választmányában, ebből a szempontból teljes volt az összhang.
Ki indul az elnöki tisztségért?
– A párt nem jött létre, csak a szándék fogalmazódott meg. Az Országos Gyűlés illetőségi körébe tartozik az a döntés, hogy támogatja-e vagy sem ezt a kezdeményezést. November 27-én ül össze az Országos Gyűlés, mely meghoz egy döntést. Onnantól kezdődően indul el a párt létrehozásának az amúgy rögös, hosszú és zegzugos folyamata. Ismeretes, hogy Romániában egy pártot létrehozni nem könnyű dolog, európai viszonylatban az egyik legszigorúbb párttörvény van érvényben. Talán az orosz és fehérorosz párttörvény szigorúbb a románnál, tehát igazából a volt Szovjetunióbeli, egykori diktatúrákból átalakult és demokratikusnak egyáltalán nem mondható országokéhoz hasonló.
- Még két év van a helyhatósági és parlamenti választásokig. Addig várhatóan bejegyzik az új pártot. Szándékoznak majd indulni ezeken a választásokon?
– Ezt nyilván azok fogják eldönteni, akik a pártot meg fogják alapítani. Én egyelőre úgy látom, hogy bő fél év áll a rendelkezésünkre, hogy ezt a pártot létrehozzuk. A következő évnek az első felében el kell végezni azt a munkát, amit a pártalakítással jár, ahhoz, hogy a 2012-ben bekövetkező választási évben teljes jogú játékossá váljon ez a párt. Az, hogy 2012-ben mi fog történni, nyilván a megfelelő pillanatban kell feltenniük azoknak a személyeknek, akik erről dönteni fognak.
Én most úgy látom, olyan állapotba kell hozni ezt a struktúrát, hogy bármit megtehessen, és teljes eszköztárral bármilyen célhoz vezető úton emelt fővel végigmehessen. Én bármilyen típusú együttműködést el tudok képzelni a különböző politikai alakulatok között, egészen odáig, hogy akár egy választási pártot is be lehetne jegyezni.
Azokon a választásokon, ahol egységes fellépés szükségeltetik ahhoz, hogy a magyar érdeket meg tudjuk jeleníteni, hatékonyan tudjuk képviselni, akkor például az RMDSZ-szel és a Magyar Polgári Párttal létrehozhatnánk egy választási pártot, amely tükrözi egyrészt a választói támogatottságot, másrészt pedig a leghatékonyabban tudja megjeleníteni a magyar ügyet a parlamentben vagy egyéb fórumokon.
- Tehát nem merül fel az kérdés, hogy a Tőkés-párt az RMDSZ ellenében induljon?
– Nem zárhatjuk ki ennek a lehetőségét. Az egyezség a feleken múlik. Én annyit mondhatok, hogy ha nekem ebben a pártban befolyásom lesz, akkor csak úgy tudom elképzelni az együttműködést, ha az egy olyan program köré szerveződik, amely az autonómia irányába mutat, és amely az EMNT által képviselt integrált autonómia-koncepció köré épül.
Magyarán ez azt jelenti, hogy mind a Székelyföld, mind a többi vidékek területi autonómiája, mind pedig Erdély-szinten a kulturális autonómia egyidejű és egyenrangú képviseletére épül és olyan programokat vállal fel, amely ezek irányába tesz lépéseket, vagy mutatja meg, hogy hogyan lehet ezek irányába haladni.
Én e köré tudok elképzelni bármilyen választási koalíciót, és semmiképpen sem egy olyan program köré, amelyet ma az RMDSZ markánsan képvisel. Vagyis azt, hogy tegyük félre az autonómia kérdését, és azt a bukaresti kijárásos politikát csiszolgassuk, amely ideig-óráig hozhat eredményeket olyan kérdésekben, mint az aszfaltozás vagy az infrastrukturális fejlesztés, de ez semmiképpen sem tud áttörést hozni a nemzetpolitikában.
Transindex.ro

Megemlékezés azokról, akik a szabadságért adták életüket
Október 6-án a 161 évvel ezelőtti tragikus őszre, a magyarok szabadságküzdelmének elfojtására és a forradalom utáni megtorlásra emlékezett politikai nyilatkozatában Pető Csilla képviselő. A magyar történelem gyásznapjai között ez az egyik legismertebb. Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét. Ma nem annyira a harag, mint a dac és mindenekfelett a mártíroknak kijáró tisztelet kifejezője kell legyen ez az emléknap. A bosszú, a megtorlás, a megfélemlítés politikájának emléke nem szabad lesújtson, megfélemlítsen, hanem bátorítson, ösztönözzön: ha ilyen kiváló emberek áldozták életüket a magyar nemzetért és egész Európa szabadságáért, akkor igyekezzünk méltók lenni hozzájuk – hangzott el a beszédben. A képviselő asszony kijelentette, hogy ezen tragikus esemény legfontosabb üzenete nem lehet más, mint hogy a szabadság eszméjének porba tiprása nem fegyverezte le nemzeteinket. Ezért életútjuk végére gondolva, nemzeti hovatartozástól függetlenül mind a magyar, mind a román nemzetnek követniük kell őket a hitben – mutatott rá. Népújság (Marosvásárhely)

Illúzió az erdélyi magyarságért
A Magyar Népi Szövetségről (MNSZ), a romániai magyarság történelméről, a baloldali ideológia megítéléseiről, illetve a Romániában kiépülő kommunista rendszerről tudhattunk meg többet a tegnapelőtti könyvbemutatón.
Tucatnyi ember gyűlt össze a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében, ahol Nagy Mihály Zoltán, a Román Állami Levéltár főigazgató-helyettese és Olti Ágoston történész Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944-1953 című könyve került ismertetésre. A bemutatót Demeter Szilárd, a PKE tanára kezdte el, aki köszöntötte a könyv egyik szerzőjét, Nagy Mihály Zoltánt, illetve Sárándi Tamást, a Szatmárnémeti Megyei Múzeum kutatóját, majd beszélt arról a „történelmi vakfoltról”, amelyet a könyv kiemel a mélyből, és felelevenít az olvasó számára.
Ezután Sárándi tartott tartalmas bemutatót a könyvről, amely egyben egy dokumentumgyűjtemény is. Beszélt a Román Kommunista Párt politikájáról, amely mindent megtett azért, hogy a rendszert jó színben tüntessék fel. Ezért a rendszer ellen harcolókat negatív, a mellette tartókat pedig pozitív részlehajlással minősítették, majd pedig szerepvállalásukat hasonló módon dokumentálták. Ezeket a dokumentumokat így nem lehet önmagukban szemlélve hiteles információforrásoknak tekinteni, csakis egy eseménysorban elhelyezve őket. „A dokumentum mint forrás önmagáért beszél” – magyarázta a kutató azt a történészek között közkedvelt – és egyben szakszerűtlen – felfogást, amely számtalan eseménynek a torzított ismertetéséért felelős. Az objektív, forráshiteles történetírásra ma már lehetőség van, de nem volt ez mindig így, mert az elmúlt rendszer történetírói szinte kivétel nélkül különböző érdekcsoportoknak a tagjai voltak.
Ezután Nagy Mihály Zoltán beszélt művéről, illetve a könyv témájának problémájáról. Egyebek mellett elmondta, hogy ma sem túl népszerű célkeresztbe helyezni az erdélyi magyar „kommunistabarát” érdekképviseletet, jelesül az MNSZ-t, sokkal kellemesebb volna a második bécsi döntésről írni vagy az 56’-os forradalom mártírjaira emlékezni, de a történészeknek nem áll jogukban az eseményeket rangsorolni. „Ne úgy mutassunk be egy korszakot, hogy minden esetben csak az derüljön ki, hogy az erdélyi magyarságot mindig csak verték. Mutassuk meg azt is, hogy mit tettek vagy nem tettek meg a magyarjaink, esetleg miként ártottak saját közösségüknek” – mondta. Ezután a párizsi békeszerződés utáni idők egyedüli romániai magyar politikai képviseletéről, az MNSZ-ről beszélt, amely bár a magyarság érdekeinek védelmére szegődött, a kommunista párt árnyékában mozgott, később fel is szívódott benne, ezért több szempontú és előjelű a megítélése. „Érdekképviseletről csak akkor beszélhetünk, ha az adott szerv intézményt épít és intézményt véd” – folytatta. Ezt az intézményrendszert tálalja a könyv, illetve azt, miképp próbálta meg az MNSZ ezeket az érdekeket védeni, illetve miképp nem. Ezért is a cím, amely az MNSZ szerepvállalására utal, amely részben pártpolitika, részben pedig érdekképviselet volt.
Nagy leszögezte: fontos kiemelni, hogy az akkori magyar vezetők hittek a román hatalommal való kiegyezésben, ami a magyar kisebbségi jogok érvényesítését illette. Abban is hittek, hogy a magyarság nemzetiségi problémáit a „közeli” Szovjetunió, nem pedig a „távoli” Nyugat oldhatja meg. Ez az illúzió részben annak volt köszönhető, hogy ez a generáció 1910 környékén született, és ez idő tájt még nem teljesedtek ki a kommunista eszmerendszer és a napi valóság közötti ellentmondások. A továbbiakban kitért arra is, hogy baloldalinak ítéltek meg ebben az időszakban sok olyan embert – például „a nép egyszerű fiát”, Márton Áron püspököt –, akiket ma semmiképp nem minősítenénk azoknak, mert ma már más a baloldal megítélése, amely időről-időre változott. Ahhoz, hogy ezt a hatalmas dilemmát feloldjuk, mindenképp történelmi kontextusba kell helyeznünk az eseményeket.
A bemutató végén az érdeklődők kérdéseket tettek fel a mű szerzőjének, majd megvásárolhatták a könyvet.
Balla Sándor, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Interetnikai konfliktus az iskolában
Szatmár megye – „Nem hiszem, hogy a két iskola szellemiségéhez méltó az ilyen viselkedés” — ezekkel a szavakkal jellemezte Kereskényi Gábor alpolgármester az október 6-i ünnepségen történt incidenst.
Október 6–án a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diáksága új épülete udvarán emlékezett meg az aradi vértanúkra. A méltóságteljes megemlékezésnek azonban olykor túl hangos közönsége is akadt, a szomszédos Ioan Slavici Főgimnázium növendékeinek bekiabálása kísérte az ünnepséget, sőt még egy labda is átkerült az ünneplésre felsorakozó diákság “térfelére”.
A szerdai incidenssel kapcsolatosan Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője elmondta, úgy gondolja a főgimnázium diákjai tízesre vizsgáztak, méltósággal viselkedtek megemlékezésen. Az ünnepséget követően az igazgatónő a diákjai közé berúgott labdát visszavitte a Slavici igazgatójának, aki megígérte, hogy megteszi a szükséges lépéseket. Pataki Enikő úgy gondolja, a szomszéd intézmény diákjainak viselkedésének fő kiváltó oka az udvar elkerítése volt, bár az nem azért történt, hogy kizárjanak bárkit is, hanem hogy továbbra is fent tudják tartani azt a fegyelmet, melyet a diákok régi helyükön megszokhattak. A kölcseys diákok egyébként mától kimehetnek az udvarra, minden szünetben két felügyelő tanár lesz kint, és az igazgatónő szeretné, ha a szomszédos intézmény tanárai is odafigyelnének a növendékeikre, szünetekben is. Visszatérve az ünnepség megzavarására, Pataki elmondta, a diákokat lehet irányítani és fegyelmezni, ami a tanárok feladata, a Slavici tanárai viszont nem voltak ott, ez pedig súlyos mulasztásnak számít. Az igazgatónő hozzátette, bármire nyitott azzal kapcsolatban, hogy minél barátságosabb légkör legyen a két iskola között.
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti alpolgármestere lapunk megkeresésére elmondta, csütörtökön volt egy beszélgetése Martin Constantinnal, a Ioan Slavici Főgimnázium igazgatójával — az alpolgármester tudomása szerint az említett szünetben az igazgató is az udvaron volt —, aki azzal érvelt, hogy a rendezvényről nem tudtak. Kereskényi szerint ez nem magyarázza meg a diákok viselkedését és sajnálatosnak tartja azt, hogy 2010–ben a diákok nem tudják egymás ünnepeit tiszteletben tartani. Az alpolgármester nem a diákokat tartja hibásnak — habár bennük is lehetett volna annyi tisztelet, hogy ne zavarjanak meg egy ünnepséget —, hanem a pedagógusokat és az iskolavezetést okolja azért, hogy ez megtörténhetett. “Csodálkozom ugyanakkor, hogy a történtekkel kapcsolatban az iskolaigazgató nem tanúsított megbánást” – fogalmazott Kereskényi. Az ehhez hasonló problémákat az önkormányzat kötelessége nyilvántartani, a teljes felelősség azonban a Slavci igazgatóját terheli — összegezte az alpolgármester.
A Ioan Slavici Főgimnázium igazgatóját, Martin Constantint hosszas keresés után értük utól, az incidenssel kapcsolatos kérdéseinkre szűkszavúan csak annyit válaszolt, hogy ha az igazgatónő előre jelezte volna, hogy rendezvényt szeretnének tartani az udvaron, jobban odafigyeltek volna diákjaikra. Elmondta, az ünnepséget megzavaró diákok ellen fegyelmi eljárás indul, de megteszi a szükséges lépéseket a hasonló helyzetek elkerülése érdekében is. erdon.ro

Miért nem piros-fekete a székely zászló?
Gyergyószárhegy – Negyedik állomásához érkezett a Székelyföldi Akadémia rendezvénysorozat: október 6-án este Gyergyószárhegyen tartott előadást dr. Hermann Gusztáv és Mihály János történész.
A Székelyföldi Akadémiát Hargita Megye Tanácsa azzal a céllal indította útjára, hogy bevonja a Hargita megyei községek értelmiségét a politikai döntéshozatal előkészítésébe. Az előadásokra képviselőket, helyi egyházi vezetőket, tanárokat, orvosokat, állatorvosokat és önkormányzati hivatali vezetőket hívnak meg, és lehetőség van a témával kapcsolatos vitára.
Gábor László polgármester üdvözölte a jelenlévőket, majd Borboly Csaba megyei tanács-elnök vázolta a Székelyföldi Akadémia célkitűzéseit. Szerinte a közélet alakításához nem kell választott tisztség, a szervezők nem azt várják el a vidéki értelmiségtől, hogy politizáljon, hanem hogy segítse a politikumot jó döntések meghozatalában. Ez rendszeres párbeszéddel lehetséges, jelentette ki Borboly Csaba, kifejtve: minden településen értékes emberek dolgoznak, akik tapasztalatát minél inkább hasznosítani kell a közösség javára.
Dr. Hermann Gusztáv a vidéki értelmiség és a tudomány viszonyáról tartott előadást. Számos erdélyi példával bizonyította, hogy falun élő értelmiségi is lehet aktív tudományos kutató, aki maradandót, egyetemest képes alkotni. „A tudomány nincs halálra ítélve vidéken” – szögezte le a történész, feltéve a kérdést: mit kutathat egy székelyföldi, vidéki értelmiségi. A válasz: akár fokozati vizsgára készülő dolgozatban is fel lehet tárni a helyi értékeket, a település történetét, vagy más ahhoz kapcsolódó témában végezhetnek tudományos kutatást.
Mihály János történész a székely zászlókról tartott előadást. A megyei önkormányzat Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportjának tagja 17 történelmi székely zászlót ismertetett, majd válaszolt arra a kérdésre is, miért kék-arany a székely zászló (amelyet egy tavalyi megyei tanácsi határozat Hargita megye hivatalos lobogójává nyilvánított), és miért nem piros-fekete. Mihály János kifejtette, hogy a piros-fekete zászlónak nincs történelmi előképe, ezeket a színeket zászlón az 1930-as években, az Ezer Székely Leány Napján kezdték használni, a székely népviselet leegyszerűsített színeiből kreálva. A piros-feketét a háború utáni években tovább használták könyveken, táncegyüttesek plakátjain, magyarázta a történész.
A rendezvény végén Borboly Csaba, egy emléklappal együtt, ünnepélyesen átadta a megyezászlóként is szolgáló székely lobogót Gábor László polgármesternek. erdon.ro

(MTI) Magyar-román térségfejlesztési innovációt hálózat alakul
Határon átnyúló, magyar-román térségfejlesztési innovációt hálózatot alakít a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a romániai Szatmár Megyei Tanács - jelentették be az együttműködő felek sajtótájékoztatón Nyíregyházán csütörtökön.
Seszták Oszkár, a szabolcsi önkormányzati közgyűlés elnöke közölte: az Innostart - Térségfejlesztők Innovációs Hálózata elnevezésű szervezetben a kistérségek, a települési polgármesteri hivatalok, valamint az alapítók térségfejlesztési szakemberei működnek majd együtt, s tevékenységük a gazdaság élénkítésére, a környezetvédelem erősítésére, illetve az agrár- és a szociális ágazat megújítására terjed ki. Csehi Árpád, a Szatmár megyei tanácselnök tájékoztatása szerint a szervezet létrehozását az Európai Unió is támogatja, több mint 70 ezer euróval járul hozzá a hálózat kialakításának költségeihez. Seszták Oszkár elmondta: a decemberig létrejövő hálózat az egymással szomszédos két megye teljes területét lefedi majd. Az együttműködő magyar és román területfejlesztési szakemberek - akik közös továbbképzésen is részt vesznek majd - a két ország határmenti együttműködési programjának keretében dolgoznak ki a tervek szerint beruházási, befektetési projekteket. Csehi Árpád az MTI munkatársának kérdéseire válaszolva kiemelte: elsősorban a közlekedési, a határ térségében élők mobilitását megteremtő, illetve az egészségturizmus fejlesztésében várnak új projekteket a hálózattól. A mindkét megyét érintő fejlesztésekhez a projektek alapján közös pályázatokat kívánnak benyújtani az Európai Unió különböző támogatási alapjaihoz. Csehi Árpád kitért arra, hogy a két önkormányzat együttműködése révén 2008-tól több mint 10 millió eurós, mintegy 2,7 milliárd forint értékű fejlesztés indult el Szabolcs-Szatmár-Bereg és a romániai Szatmár megye területén. Közútfelújítás lesz például Csenger, valamint a határon túli Óvári és Csengerbagos között, idegenforgalmi fejlesztésként újítják fel a határ menti térség középkori templomait, már rendbe tették Szabolcs községben a Mudrány-kúriát, míg Nagykárolyban jövőre újítják fel a Károlyi-kastélyt, a megyei levéltáraknál és múzeumoknál pedig 1,2 milliós eurós, több mint 300 millió forint értékű beruházás lesz a kidolgozott közös projektek alapján. MTI Nyíregyháza

Szobor Márton Áronnak
Márton Áron erdélyi római katolikus püspök szobrát avatják fel vasárnap a Székelyudvarhely melletti Fenyéd község nemrégiben megszépített templomkertjében. Az ünnepség keretében kiállítják az 1942-ben Budapestről kapott országzászló hasonmását is, és megszólal a felújított orgona is
Non recuso laborem”, azaz nem futamodom meg a munkától – Márton Áron, az erdélyi magyarság 20. századi történelmének kiemelkedő alakja ezt a gondolatot választotta jelmondatául, és éppen ezen gondolat miatt döntöttek a fenyédi elöljárók úgy, hogy a csíkszentdomokosi születésű püspök szobrát állítják fel a templomkertben – mesélte a Krónikának Bokor Botond, a község polgármestere, de mint kiderült, a történetnek családi vonatkozásai is vannak, hiszen Bokor nagyapjának testvérét maga Márton Áron szentelte pappá.
Az alkotást Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész, a hozzá illő andezittalapzatot pedig Dóczy András csíkszeredai szobrászművész készítette el – tudtuk meg a polgármestertől. Az emlékmű avatóünnepségére közméltóságokat, parlamentereket is várnak, meghívták a magyar Országgyűlés elnökét is, az avató szentmisét pedig Tamás József püspök celebrálja.
Ezzel egy időben két másik fontos esemény szem- és fültanúi lehetnek majd a jelenlévők, a templom falára helyezik annak a három méter magas országzászlónak az újra elkészített változatát, amelyet a település 1942-ben kapott Budapestről, és amelyet a kommunizmus évei alatt feltehetően szétvágtak és eltüntettek. „Egy katonaújságban találtam képet a zászlóról, és az alapján sikerült egy brassói zászlókészítőnél megrendelnünk” – részletezte az elöljáró. A harmadik kiemelkedő esemény az lesz, hogy végre megszólal a hosszú ideig hallgató orgona is, amit szintén nemrégiben sikerült felújítani.
A polgármester elmondta, a szoborral együtt egy közel 300 ezer lejes beruházásról van szó, amelyet a helyi önkormányzat, Hargita megye tanácsa és helyi vállalkozók is támogatnak. A szoboravató ünnepség vasárnap 10 órakor szentmisével kezdődik, amelynek keretében orgonaszentelésre is sor kerül.
Ebben az időszakban nem ez az egyetlen esemény, amellyel a 30 évvel ezelőtt elhunyt püspök emléke előtt tisztelegnek a hívek. Szülőfalujában, a Hargita megyei Csíkszentdomokoson október 16-án Márton Áron-múzeumot avatnak. Az egyenességéről, akaraterejéről ismert egyházi elöljárónak idén Kolozsváron állítottak szobrot, az emlékművet februárban szentelték fel abból az alkalomból, hogy 70 éve az itteni Szent Mihály-templomban szentelték pappá.
Dénes Emese, Krónika (Kolozsvár)

A jelent meghatározó múlt
Novák Csaba Zoltán történész kutatásainak vezérelve a kezdetektől: valós kérdésekre valós válaszokat kapni
Beszélgetőtársunk 2004 óta a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi, Gheorghe Şincai nevét viselő intézetének munkatársa, jelenkorra szakosodott kutatója. Mint interjúnkból is kiderül, úgy látja, a közelmúlt sokkal jobban érdekli a társadalmat, mint az ókor vagy a középkor. Talán azért van ez így – vallja –, mert ami az utóbbi hatvan évben történt szűkebb környezetünkben, életünket ma is meghatározza.
Hogyan indult a pályája?
Kolozsváron végeztem az egyetemet 2002-ben, egy évet tanítottam a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, majd három hónapot a 2-es számú általános iskolában, és 2004-ben sikeresen vizsgáztam a Román Akadémia marosvásárhelyi kutatóintézetébe. Egy jelenkor-kutatói állás volt meghirdetve, és mivel már egyetemista koromban kacérkodtam a kutatással, tehát komolyabban foglalkoztam ezzel a kérdéssel, szinte azt is mondhatom, adott volt a pálya.
Egy darabig párhuzamosan csináltam a két dolgot, majd fokozatosan feladtam a tanügyet a kutatás miatt, most pedig újrakezdtem, szintén párhuzamosan, de egy másik szinten, a Babeş-Bolyai történelem karán, óraadó tanárként. Még egyetemistaként szakosodtam a legújabb korra, és ezen belül is az 1945 utáni időszakra, amit sokan a kommunizmus időszakának is neveznek.
Ezen belül van néhány apró vagy kevésbé apró téma, amelyek érdekelnek, elsősorban a romániai kisebbségek helyzete a kommunizmus időszakában, és ezen belül az időszaknak más különböző kérdései is. Kimondottan a kultúra alakulását követem figyelemmel, ezen belül is az ifjúsági kultúráét, az ifjúsági kultúra és a kommunista diktatúra viszonyát, azt, hogy milyen ifjúság-politikával foglalkozott a párt stb.
A ’70-es, ’80-as években a történészképzés, főleg a magyar, nagy hiányt szenvedett, nem sok történészt termelt ki a magyar társadalom, és ’90 után ezt az űrt próbálta az oktatási rendszer betömni, ennek következtében számunkra, az új generáció számára történelmi lehetőségek adódtak, hogy az ember fiatalon, 20-30 évesen úgymond a pálya csúcsai felé törjön. Elég sokan próbálták megragadni ezt a lehetőséget.
Egy generációs csoporttal indultam a ’90-es évek végén, többnyire a kolozsvári egyetemről kerültünk ki, de itt elsősorban Bárdi Nándor magyaroszági kutató, tanár nevét emelném ki, akinek a hatására nagyon sok évfolyamtársam, egyetemi kollegám próbálkozott a kutatással. Olyan perspektívát vázolt fel Bárdi, ami az akkor tudásra éhes fiataloknak nagyon érdekes és fontos dolognak tűnt, és kiderült azóta, hogy az is volt.
A hatására többen is kutatásba kezdtünk és néhányan a pályán is maradtunk. Tehát mondhatom, hogy vagyunk, éppen elegen, viszont az intézményes keretek hiányosak, nagyon kevés a lehetőség. Én a szerencsésebbek közé tartozom, hogy hivatásosként végzem ezt, nincs más feladatköröm, csak a kutatás. Több pályatársamnak nem adódott meg ez a szerencse, nekik a kutatás mellett más munkával is kell foglalkozniuk, ami sok szempontból visszaveti munkabírásukat vagy a lehetőségeiket
Miért éppen ez a korszak a legérdekesebb?
Néha elemzem magamat és a pályámat, és úgy gondolom most: talán onnan is fakad ez a fajta érdeklődés, hogy már ifjúkorom, tehát középiskolás korom óta erősen reflektáltam az adott helyzetemre, próbáltam megérteni azt a közösséget, amelyben élek, és valószínűnek tartom, hogy ez a fajta érdeklődés vezérelt a történelmi korszak kiválasztásában is, hiszen a ’89 előtti időszak annyiban határozta meg, befolyásolta az életünket, hogy napjainkban is számos összefüggés van, ezt nem nekem kell részleteznem, mert ez köztudott, és egyrészt ez vezérelt, másrészt a kommunista ideológia megértése, szintén egy ifjúkori ábránd.
A korszak végét még elkaptam, ’89-ben 14 éves voltam, tehát részben tudatosan éltem át néhány évet ebből a korszakból. Máskülönben az orosz irodalom és kultúra is régóta foglalkoztat, és az orosz történelemmel való ismerkedésem során automatikusan eljutottam a kommunista ideológiához.
Nehezebb vagy könnyebb ezt a periódust kutatni?
Részben nehezebb, részben pedig könnyebb, de ha mérlegre tennénk a dolgokat, akkor a könnyebb változat maradna felül. Tehát könnyebb olyan szempontból, hogy a források tömkelegével állunk szemben, nagyon sok megközelítési lehetőség van, a történelem az utóbbi időben sok más társadalomtudományi ágazattal került kapcsolatba, kölcsönhatásba.
Másrészt pedig piacilag is sokkal fölkapottabb ennek a korszaknak a kutatása, éppen azért, mert nagyon sok szállal kapcsolódik a mostani életünkhöz, tehát azt is mondhatnám, csúnya szóval, hogy piacorientáltabb ez a korszak. Nehéz viszonylag, szintén a felsorolt okok miatt, hogy túl sok a forrás, nagyon nehéz szelektálni. Sokkal több forrás áll rendelkezésünkre, mint a középkor vagy ókor esetében, ezek között fel kell állítani a hierarchiákat, ezeket a forrásokat minőségileg is rangsorolni, elemezni kell, tehát bonyolultabb, mint más korszakok esetében.
A másik az, hogy nincs meg az időperspektíva, tehát annyira közel van, nem telt el az a bizonyos mennyiségű idő, hogy a társadalom letisztult emlékkel tudjon visszanyúlni ehhez a korszakhoz. Úgy gondolom azonban, hogy összességében könnyebb és előnyösebb kutatni ezt.
A történésznek nehéz-e kívülállóként szemlélnie a dolgokat, amikor olyan emberrel találkozik, aki megélt bizonyos eseményeket és nem tud objektíven viszonyulni azokhoz?
Van a szakmának módszertana, és a történésznek tudnia kell a számos forrás között olyan egyensúlyt teremteni, amiből kirajzolódik a múltról egy bizonyos képe.
Többen is érdeklődnek e korszak iránt. Ez azt jelenti, hogy divatos periódus?
Igen, divatos is, viszont a társadalmat, most, az átmeneti időszakban is, politikai-gazdasági-erkölcsi válságban is nagyon érdeklik azok a szálak, amelyekből gyökerezik a mostani helyzetünk. Az emberek általában kíváncsibbak ezekre a történetekre, mint a korábbi időszakok történetére.
Sok minden érdekli, hogyan választ a témák közül?
Adott a korszak és ezen belül a részkérdések, ez persze attól is függ, hogy mennyire lefedett ennek a kutatása, hogy a kollégák milyen témákkal foglalkoznak ezen belül. A forrásoktól is függ, hogy mihez találok dokumentációt, de általában a belső késztetés az, ami ráirányít egy témára. Elkezdtem a doktori kutatásomat, a disszertációmban a romániai kisebbségek kérdésével foglalkozom, amit sok szempontból kimerítettem, de kutatás közben is figyelek mindig, van-e olyan téma, ami majd a jövőben kutatható, és folyamatosan keresem az új kérdéseket.
Néha adódik a lehetőség, hogy ezek a belső motivációk találkoznak valamiféle intézeti vagy külső érdekkel, tehát van olyan intézmény vagy kutatási projekt, amelyik pont erre a kérdésre kíváncsi. Említettem, hogy a kommunizmus kialakulása is nagyon érdekel, és ezen belül például olyan kutatás is zajlik Magyarországon, amely a baloldaliság történetét próbálja megfogni, hogy mi az, hogyan jelentkezik az értelmiségnél, a baloldaliság mint eszme, és én nagy örömmel tudok egy ilyen kutatáshoz csatlakozni.
Volt a családban késztetés, ami miatt a történelem felderítését választotta életcéljának?
Gyermekkoromban nagyon szerettem a legendákat, a történeteket, szerettem ilyen jellegű műveket olvasni. Nem értelmiségi családból származom, de édesapámat érdekelték ezek a kérdések, ez biztosan hatással volt rám is, a ’80-as években sok más szórakozási lehetőség nem volt, és nagyon sokat olvastam. Ezek ez olvasmányaim olyan képzeletbeli világba repítettek, amelyben gyermekként nagyon jól éreztem magam.
Aztán középiskolás koromban szembesültem azzal, hogy mi a legendás múlt és mi az, ami ténylegesen, módszertanilag feltárt, megkonstruált múlt, és eléggé demoralizáló volt a legendák bűvköréből lehuppanni a valóságba, de én sikeresen vettem ezt az akadályt, túléltem ezt a traumát, és innen kezdve úgy döntöttem, ezek a történetek érdekelnek engem a legendákon túl is, tehát a valós kérdésekre lehetőleg valós válaszokat kapjak.
Novák Csaba Zoltán (1975, Nyárádszereda)
Történész, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Kutatóintézetének tudományos munkatársa. Általános iskolai tanulmányait Nyárádszeredában végezte, a középiskolát a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben.
2002-ben diplomázott a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem karán, 2005-től a bukaresti Nicolae Iorga Történeti Intézet doktorandusza. Több szaktanulmány szerzője, a kommunizmus bűneit vizsgáló Tismăneanu-bizottság munkatársa volt. Hamarosan megjelenik első tanulmánykötete, a Ceauşescu-korszak magyarságpolitikájáról.
Ez hobbi is?
Igen, mert élvezem és szeretem csinálni, néha annyira, hogy nehezen tudom összeegyeztetni a családi élettel, de ez főleg az első időszakban volt nehézkes, most már kialakult az egyensúly.
Olvasmányaimat is meghatározza, olyan műveket olvastam az utóbbi időben, amelyek kapcsolódtak a szakmához, és így óriási hiányok támadtak a műveltségemben, úgyhogy most egy köteten dolgozom, és ha sikerül befejeznem az év végéig, akkor tervezek egy úgymond rövid szellemi szabadságot, amikor mást fogok olvasni, mert rájöttem, hogy sok esetben az egyetemi, a középiskolai olvasmányaimból élek, és ezt a fajta tudást fel kellene frissíteni, bővíteni.
A román történész kollégáival milyen a kapcsolata?
Két generációval tartom a kapcsolatot, és úgy érzem, sikeresen integrálódtam a román szakmai életbe. Egyrészt a tanáraimmal vagyok kapcsolatban, hiszen a doktori tanulmányaimat Bukarestben folytatom, lassan már a vége felé járok, a Román Akadémia Nicolae Iorga Történeti Intézetében végzem, és ott egy idősebb generációból kerülnek ki a mentoraim, és érdekes módon, annak ellenére, hogy ez a generáció viszonylag a korábbi időszakban, a ’60-as, ’70-es években szocializálódott, egyensúlyt sikerült találnom velük, közös szakmai nyelvet beszélünk, vannak kérdések, amelyekben nem értünk egyet, de ezt el lehet intézni szakmai viták keretében, és más probléma ezekből nem adódik.
Ugyanakkor van egy másik generáció, azok, akik velem együtt indultak a pályán, akikkel azonos korosztályt képviselek. Még közelebbi szálak fűznek nagyon sok személyhez Bukarestben és Kolozsváron is, most már azt is elmondhatom, hogy többükhöz nemcsak szakmai, hanem baráti szálak is kötnek.
Gyakran tesz eleget meghívásoknak, tudománynépszerűsítő előadásokat tartva.
Tudatosan vállaltam ilyen szerepet, mert a történelemtudomány is sokszor a saját elefántcsont-tornyába zárkózik, és tanári pályafutásom során is láttam, hogy az embereknek jelentős része érdeklődik a történelem kérdései iránt, nem pusztán csodálatos, legendás történetekre gondolok, hanem vannak olyan valóságos gazdasági-politikai helyzetek, amelyek megértéséhez, elemzéséhez szükséges bizonyos történelmi tudás is.
Ez az igény nagy egyrészt, másrészt pedig úgy látom, hogy pontosan ebből az igényből fakadóan nagyon sok népszerűsítő történelmi munka jelenik meg, amelyek nélkülözik a tudományosságot, nagyon sok legendára harapnak rá, és ezeknek óriási sikere van, amit ellensúlyozni kell. Ebből az indíttatásból döntöttem el, nagyon sok időt és energiát fektetve bele, hogy a tudásomat megpróbálom megosztani a szélesebb közönséggel is. Ezt több szinten művelem, majdnem minden előadást, felkérést elvállalok, és nemcsak évfordulók kapcsán, hanem év közben is, ha lehetséges, akkor szívesen elmegyek és tartok előadást az általam kedvelt vagy ismert témákról, hallgatóság előtt, vagy rádióban, televízióban.
Van egy sikeres projektem a Transindex honlapján, minden szombaton egy történelmi tematikájú cikket szerkesztek, és ez a visszajelzések szerint jól működik. Amíg egy kimondottan szakmai munkát néhány tucatnyian olvasnak el, ezeket a cikkeket, amelyek nem bulvártémájúak, hanem egyszerűbb, közérthetőbb nyelvezetben és talán érdekesebben megfogalmazott, de kutatásokon alapuló írások, több ezren olvassák el.
Meddig kutatható ez a téma?
Ennek a periódusnak is vannak látványos és vannak kevésbé látványos részei. Ebben is kettős mércét tartok szem előtt, vannak témák, amelyek nagyon érdekesek lehetnek, ha a médiában megjelennek, viszont vannak olyan szakmai témák, amelyek kevésbé tartanak igényt a nagyközönség érdeklődésére. Mindkettőben dolgozom, és úgy látom, a jövőben hosszú ideig kincsesbánya ez a korszak a történészek számára, a román levéltárakban egyre több forrást bocsátanak a kutatók rendelkezésére.
A magyarországi kollégákkal is együttműködik?
Természetesen. Úgy érzem, sikeresen integrálódtam a magyarországi szakmai életbe is. Ha már így alakult, hogy itt maradtam, a két közösség közötti átjárás lehetőségével élni fogok, így döntöttem, és tudatosan kettős irányba kezdtem meg a szakmai integrációmat.
Bárdi Nándor segítségével az első konferenciákon részt vettem még a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején, és innen kezdve lassú folyamatként sikerült a magyarországi közegbe is beilleszkednem. Ez szintén szakmai, baráti kapcsolatokat jelent. Kevés előnye van a kisebbségi létnek, de ami van, azt próbálom kihasználni.
Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)

Böjte Csaba előadása az élet kultúrájáról, a nemzeti összefogásról
A Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorációs Irodájának szervezésében Családkonferencia zajlott Marosvásárhelyen szeptember 24-26. között. A konferencia alapgondolata „Család: egység, többség, közösség". Ez a hitvallás arra ösztönöz, hogy mindnyájan a Szeretet-Isten jóságát éljük és hirdessük. Mi lehet tehát a célunk? Újrakezdés a szeretetben. Újrakezdés az igazi szeretetközösség építésében. A családban létezés, szeretetben való létezés. A felelősségvállalás, az összefogás, az összetartozás tudat, találkozás, kölcsönös segítségnyújtás, az egymás iránti érdeklődés és kölcsönösség lelkületének gyakorlása.
A konferencián Csató Béla csíkszentkirályi plébános, Czakó Gábor magyarországi író, a Fokoláré mozgalom képviseletében Domokos Tamás és Ilona csíkszeredai házaspár után utolsóként Böjte Csaba ferencrendi szerzetes tartott előadást. Erdély.ma

Közlemény – Kutyából nem lesz szalonna…
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ régi-új fenegyereke szabályos időközönként gondoskodik arról, hogy a fenti közmondás örökérvényét bizonyítsa. Gondolva, hogy így stílusosabb és hatásosabb, legutolsó fenegyerekeskedését október hatodikára időzítette, amikor is az RMDSZ-hez közel álló Veronica Bursaşiu, a Jurnal Bihorean újságírójának, arra a kérdésére, hogy mi a véleménye a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács pártbejegyzési elképzeléseiről, az alábbiakat válaszolta (JB, 2010. október 6.): „Tőkés úrnak időnként új szerelme van. A 90-es években szerelme az RMDSZ volt, az elkövetkező években az MPP-t szerette. Tavaly az elnökválasztáskor szerelmét Traian Băsescunak hívták. Ebben az évben új szerelme van. Máskülönben semmi különös Tőkés úrról. Ilyen embernek ilyen a jelleme”, nyilatkozta az ügyvezető elnök.
Szabó Ödön már a múltkoriban is Tőkés László magánéleti válságával élcelődött, ez sokat elárul emberi minőségéről. Ám felhívnánk a figyelmét, hogy nem Tőkés Lászlót vagy az általa vezetett EMNT-t tartják mindenki ágyasának Bukarestben, a politikai közbeszédben. Volt kormánypartnereik is „prostituáltnak” nevezik azt a pártot, az RMDSZ-t, amely az utóbbi szűk másfél évtizedben szinte mindig hatalmon volt, és ennek az időszaknak az „eredményességéről” a 2010-es csontig hatoló megszorításokkal állították ki bizonyítványukat. Másfél évtized alatt sikerült a szakadék szélére kormányozni az országot, kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy a télen aki nem fagy meg, az éhen hal. Akkora adósságot akasztottak Románia állampolgárainak nyakába, hogy azt még a dédunokáink is fizetni fogják, és nagyon kérdéses, hogy mellette jut-e majd pénz Szabó Ödön nyugdíjára. Szóval Szabó Ödön helyében mi nagyon, de nagyon csendben lennénk.
Újabb ízléstelenségéért, neveletlenségéért Szabó Ödön szégyellje magát, számunkra Őurasága továbbra is, még inkább „persona non grata”. Ennek az embernek ilyen a jelleme.
Az EMNT Bihar megyei elnöksége, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Székelyföldi családok gyűltek össze a parajdi sóbányában
Több mint négyszáz személyt regisztráltak a parajdi sóbányában, a II. Székelyföldi Családok Napján, október 9-én, szombaton. A Hargita Megye Tanácsa által szervezett eseményen három generáció képviseltette magát: gyerekek, szülők, nagyszülők.
A bánya kápolnájában egybegyűlteket Bokor Sándor parajdi polgármester köszöntötte, majd Borboly Csaba megyeitanács-elnök mondott beszédet, amelyben az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozta.
„Nem elég utakat aszfaltozni, legalább ennyire fontos játszótereket létesíteni” – jelentette ki. Szerinte az összes intézményt akadálymentessé, „családbaráttá” kell tenni, hogy babakocsival is gond nélkül be lehessen jutni ezekbe, ugyanakkor a gyereknevelési szabadságról visszatérő anyákat részmunkaidős munkalehetőségekkel kell segíteni a visszailleszkedésben. „Sok minden nem a pénzen múlik. Szolidaritással, egymásra figyeléssel számos probléma megoldható” – mondta Borboly Csaba.
A rendezvény első felében előadások hangzottak el. Seprődi Zoltán, a bánya igazgatója röviden ismertette „Erdély sótartójának” történetét, és azt is elmondta, hogy a jövőben a bányában további részeket szeretnének megnyitni a turisták előtt. Dr. Fazakas Emese belgyógyász szakorvos a sóbánya jótékony hatásairól tartott előadást, amelyből többek között megtudhattuk, hogy felmérések szerint négyórás sóbányai kezelés után a betegek 77 százaléka jobban érzi magát. Lőrincz Csilla pszichológus a gyerekek beilleszkedési nehézségeiről, családtípusokról, illetve gyereknevelési stílusokról értekezett, rajzokkal szemléltetve azt is, melyik a káros és melyik a legideálisabb nevelési forma. A végén pedig feltette a kérdést, amit a jelenlévőknek magukban kellett megválaszolniuk: „A te gyerekeid hogyan élnek?”
Szász Tibor felsősófalvi lelkész a székelyföldi családmodell változásáról beszélt. Szerinte az a közösség, amelyik eltűnőben van, valahol hibázott. Amelyik faluban a templom üres, és ahonnan a fiatalok elmennek, ott a közösség „valamit rosszul csinál”. Vannak viszont olyan székelyföldi települések, ahol az emberek nem hagyták parlagon földjeiket, nem adták fel hagyományos életmódjukat, és nem hagyták el falujukat – ezek a közösségek jelenleg az uniós támogatási rendszer nyertesei. A tiszteletes előadása pozitív végkicsengésű volt: ma körülbelül annyi székely él a földön, mint ahányan a honfoglaló magyarok voltak – ennyi székely még sosem volt. Ennyi tanult székely fiatal sem.
Ebéd előtt Szász Tibor lelkipásztor megáldotta, majd Bokor Sándor polgármesterrel együtt felszelte a Székelyföldi Családok Kenyerét. A rendezvény délután kulturális és szórakoztató programokkal folytatódott, fellépett a parajdi és az alsósófalvi néptánccsoport, valamint a farkaslaki régizene-együttes. A gyerekek az előadások ideje alatt a bánya egy másik helyszínén játszhattak felügyelet mellett. A rendezvény végén díjazták a legnépesebb családot, valamint a legfiatalabb és a legidősebb szülőket.
erdon.ro

Szórványkonferencia zajlott a hétvégén Tordán
Az RMDSZ szórványstratégiájának alappillére az erős, önálló magyar tanintézmények, kulturális, közösségi központok létrehozása a szórványközösségek számára: most megérett az idő arra, hogy ez a stratégia kiegészüljön a Székelyföld és a szórványközösségek közötti szolidaritást, összetartozást erősítő új együttműködési formákkal – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken Tordán, a székelyföldi megyék közösségépítő programja keretében rendezett szórványkonferencián.
A Hargita és Kovászna megye kezdeményezte program célja, hogy kulturális és más jellegű rendezvények szervezése révén erősítsék a szórványban élő magyarok önazonosság-tudatát, a tömbmagyarság és a szórvány szellemi kötelékeit.
A tordai polgármesteri hivatalban tartott eseményen Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettesen kívül többek között jelen volt Borboly Csaba és Tamás Sándor, a Hargita, illetve a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, Sógor Csaba EP-képviselő, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, de részt vettek Beszterce-Naszód, Kolozs, Fehér és Temes megye szórványmagyarságának képviselői is.
Az esemény fővédnöke, Markó Béla úgy értékelte, az elmúlt évek számos pozitív példája azt bizonyítja, hogy kellő elhatározással, következetes munkával megállíthatók, mi több, helyenként megfordíthatók a szórványközösségek életét meghatározó kedvezőtlen folyamatok: a lemorzsolódás, a további szórványosodás. „Bizonyosságot nyert, hogy egy közösség szórványban is megmaradhat és erősödhet” – mutatott rá. Az elnök leszögezte: tévednek azok, akik a Székelyföld jövőjét, sorsát szembeállítják a szórvány sorsával, és azoknak sincs igazuk, akik lemondóak a szórványság megmaradásának tekintetében. Mindkét közösség különböző, sajátos helyzetben van, az RMDSZ-nek pedig mindkét helyzetben megoldást kell találnia – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
Az RMDSZ-elnök arra emlékeztetett: pár évvel ezelőtt sokan még álomnak, egy deklaratív célnak tekintették a tordai magyar iskola létrehozását, ma már azonban egy erős magyar tanintézmény működik a Kolozs megyei városban. Markó Béla ugyanakkor dicséretesnek és követendőnek nevezte a székelyföldi megyék kezdeményezését, amely fontos példája annak, hogy az erdélyi magyarság ma is csupán összefogás, szolidaritás révén válhat erős közösséggé.
A konferencián tartott beszédében Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kiemelte: a tömbmagyarság minden magyarért felelős, a szórványban élőkért és a csángókért is. Az EP-képviselő elmondta, az anyaországnak és Székelyföldnek gazdasági érdeke is, hogy erős magyarszórvány közösségek legyenek.
„A szórványban élőknek fontos tudniuk, hogy az anyaországiak és a székelyföldiek hogyan viszonyulnak a kistömbben élő magyarokhoz. Egy kiszámítható nemzeti támogatásra van szükségük ahhoz, hogy identitásukban erősek maradhassanak” – hangsúlyozta a képviselő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy minél több szinten intézményesíteni kell a szórványközösségeket, hogy legyenek olyan szervezetek, egyesületek és alapítványok, amelyek összefogják és támogatják őket.
Borboly Csaba azt hangsúlyozta: a székelyföldi megyék által létrehozott program célja, hogy a többségből származó előnyöket és eszközöket a szórványban élő magyarok javára is fordítsák. „Ez a kapcsolat azonban nem egyoldalú, hiszen a székelyföldiek, a székelyek is tanulhatnak a szórványban élőktől: toleranciát, kitartást, de főként azt, hogy miként lehet nehéz körülmények között megőrizni a nemzeti önazonosságot” – mutatott rá Borboly Csaba. Gyergyai Csaba, Krónika (Kolozsvár),

Szőcs Géza: a csíkszeredai dokumentumfilm-fesztivál közelebb hozza egymáshoz a magyar és román nemzetet
A politika olykor nem vagy csak nagyon nehezen tudja elérni a két nemzet érzelmi és tudati közeledését, a kultúra viszont saját eszközeivel ezt sikeresebben és hatékonyabban képes megvalósítani - mondta az MTI-nek szombaton este Csíkszeredában Szőcs Géza. A magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára film.dok magyar-román dokumentumfilm-fesztivál díjkiosztó gálájának volt a vendége Lezsák Sándorral, a magyar Országgyűlés alelnökével együtt.
Beke Mihály András, a fesztivál elnöke emlékeztetett: az immár hatodik alkalommal megrendezett film.dok fesztiválra 150 beérkezett filmből 47 mű maradt a szoros élmezőnyben, a hét folyamán ezeket láthatta a közönség.
A fesztivál fődíját Bence meg a többi jómadár, Molnár Attila Dávid és Tóth Zsolt Marcell alkotása kapta, amely a legrangosabb nemzetközi természetfotós díjak birtokosát, a világ legjobb madárfotósaként emlegetett Máté Bencét mutatja be.
A zsűri elismerő oklevelét kapta az Apró örömök című film (Bálint Ibolya rendezésében), Katalizátorok (Gulyás János rendező). A Csíkszereda Város díjában részesült az Aliszka (Gadó György Pál, Szűcs Tamás rendezésében), valamint a Csapda (Sipos András alkotása). A zsűri különdíjjal jutalmazta a Madarak útja (Drumul Pasarilor) (Klara Trencsenyi és Vlad Naumescu rendezése) című filmet. A Magyar Televízió díját a Mátyás, Mátyás című kísérleti animációs dokumentumfilm nyerte (Felméri Cecília rendezésében). A Duna Televízió díját két alkotás között osztották meg, az egyik a Megtagadva (Mészáros Antónia rendezése), a másik pedig A legbátrabb város (Matúz Gábor rendezése).
Szőcs Géza beszédében elmondta: a fesztivál szervezőinek az volt a célja, hogy a két szomszédos nemzet szakemberei, a magyar és a román filmesek, illetve közönségük között új, szerves, természetes szakmai és emberi kapcsolatokat teremtsenek. Ha valóban fontosnak tartjuk a nemzet szellemi-lelki egységének megteremtését, akkor nem szabad megtorpanni a határoknál, hanem tovább kell lépni - fogalmazta meg a fesztivál legfőbb üzenetét az államtitkár.
A román-magyar dokumentumfilmes együttműködés szakmailag is hasznos lehet a két egymástól eltérő és mégis egymáshoz közelálló világú és nyelvezetű mozgókép számára - tette hozzá. „Mindezekért a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkáraként megtiszteltetésnek tartom, hogy támogatásunkkal hozzájárulhattunk a fesztivál megrendezéséhez” - mondta Szőcs Géza.
Lezsák Sándor megállapította: a dokumentumfilmes szakma képviselői a „valóság jegyesei”, nagy szükség van ma a valóság üzeneteire. Utalt a Lakitelki Televíziós szemle rendezvényeire, amelyek hasonlóan értékes műveket mutattak be eddig.
Kelemen Hunor kulturális miniszter szerint a fesztiválon bemutatott dokumentumfilmek valóban közelebb hozzák egymáshoz a két nemzet lakóit, a filmesek alkotásai révén más megvilágításban is megtapasztaljuk a körülöttünk lévő valóságot. Krónika (Kolozsvár)

Megújult, de változatlan
Hétfő óta új köntöst öltött a nagyváradi városháza honlapja. A változásról a hivatal sajtóosztálya is szétküldte az értesítést.
Megnéztük. Valóban új a dizájn, áttekinthető a honlap, az egyes menüpontok egyszerűen, könnyen igazítják el az oldal látogatóit, akár a puszta tájékozódási vágy (a város életében fontos hírek, a helyi tanácsüléseken készült jegyzőkönyvek, az ott hozott döntések avagy meghozandó határozatok tervezetei stb.), akár az egyszerű ügyintézés (kérés/panasz benyújtása, az iktatott kérelmek útjának követése, a város kasszájába befizetendő tartozásaink, különböző nyomtatványok letöltése stb.) okán kattintott a www.oradea.ro címre. Már-már azt is mondhatnánk, hogy praktikus és felhasználóbarát oldalt sikerült kreálniuk. De nem tehetjük, mert egy „aprócska” hiba mégis becsúszott: az új városházi honlap – elődjéhez hasonlatosan – egyetlen nyelvet ismer…
Nesze neked, alkotmány, meg törvény, meg 25 százalékos arány, meg helyhatósági döntés a kétnyelvűség alkalmazásáról! Nagyvárad városháza honlapján egy huncut magyar szó, eligazítás nem lelhető fel, és „természetesen” a letölthető típuskérvények, nyomtatványok, miegyebek – amelyek a hivatali ügyintézéshez szükségeltetnek – ugyancsak a többség nyelvén íródtak.
Ugyan miért, milyen alapon tartatnak be rendeleteket, „házi szabályokat” az adófizetőkkel azok, akik mind a törvények, mind saját döntéseik előírásait megszegik?
T. Szabó Edit, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Emléknap a váradi kőszínház tiszteletére
Nagyvárad – Pénteken egész napos programsorozatal emlékezik meg a nagyváradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulójára a Szigligeti Színtársulat.
Nyílt próba, könyvbemutató, kerekasztal-megbeszélés, épületismertetés, ezek az események fémjelzik az október 15-i emléknapot, melyet a nagyváradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulója alkalmából szervez a helyi Szigligeti Színtársulat. Dimény Levente a társulat művészeti vezetője az emléknap kapcsán elmondta: „amikor célul tűztük ki azt, hogy október 15-én megünnepeljük a Szigligeti színház épületének száztíz éves évforduljóját, akkor még volt egy ígéretünk arra, hogy az épület felújítása október 15-re elkészül. Nyilván, ma már mindannyian tudjuk, hogy ez 15-re nem készül el, de mivel az évforduló attól még évforduló marad, ezért úgy döntöttünk, hogy mindenképpen megtartjuk az emléknapot.”
Színháztörténet
Péter I. Zoltán helytörténész a váradi kőszínház építésének rövid történetét vázolta fel lapunknak: Az első magyar nyelvú előadás 1798 aug 26-án volt Nagyváradon, ezt követően az 1820-as években merült fel először egy kőszínház építésének gondolata. Gyűjtést is rendeztek erre a célra, de a színházépítésből nem lett semmi, nemcsak azért, mert nem gyűlt össze elég pénz, hanem azért is, mert Újváros és Olaszi polgárai nem tudtak megegyezni abban, hogy hol épüljön fel a színház. A színházépítési terv az 1890-es években kapott új lendületet, amikor az önkormányzat versenytárgyalást írt ki, amelyet azonban nem nyert meg senki. Ekkor közvetlenül a Fellner és Helmer bécsi céghez fordultak, amely el is készítette a tervet. Akkor még úgy volt, hogy a színház a Nagyvásártéren lesz. Ez az elképzelés a befolyásos váradi építészek, és főleg id. Rimanóczy Kálmán közbelépése nyomán módosult. Rimanóczy a Bémer teret javasolta a kőszínház helyszínéül, ahol akkoriban szűk bazárszoros nehezítette a közlekedést. Rimanóczy vállalta azt, hogy a színház felépítésével párhuzamosan lebontja a Bémer téri épületeket is, és bazárépületet épít, melynek évi jövedelmét 20 ezer koronára becsülte, és amennyiben a bazárépület nem termelne ennyi jövedelmet, akkor ő a különbözetet saját pénzéből fizette volna ki. Ez az érv hatott, így 1899 tavaszán Rimanóczyt bízták meg a kivitelezéssel az új helyszínen. Megjegyzenő, hogy Fellner és Helmer jóváhagyták az új helyszínt, mert alkalmasnak ítélték arra, hogy ott épüljön meg az általuk a Nagyvásártérre tervezett épület. Mivel a szakmában nem vették jónéven Rimanóczy eljárását, ezért ő maga mellé vette két riválisát, Guttman Józsefet és Rendes Vilmost. 1899 nyarán hozzákezdtek a Bémer téri épületek lebontásához, és rekordidő, mindösszet tizenöt hónap alatt elkészült a színház. 1900 október 15-én délben tették le a zárókövet a színház előcsarnokában, és akkor helyezték el azt az időkapszulát is, amelyet nemrégiben találtak meg az épület restaurálásakor. Ezt követően díszgyűlést tartottak a régi városháza épületében, este hét órakor pedig megkezdődőtt a díszelőadás, melynek fő műsora Erkel Ferenc Hunyadi László című operája volt a Szigligeti Színház társulatának előadásában.
Program
A száztíz éves évforduló pénteki emléknapjának első programja délelőtt tíz órakor kezdődik és egy óráig tart: a Szigligeti színtársulat művészei várják a diákokat, akiket körbevezetnek a színházon, megmutatják nekik a színpadot, az öltözőket, a műszaki berendezést, a zsinórpadlást stb. Egy órától kerekasztal-beszélgetés lesz az épületfelújításban résztvevő szakemberekkel és vállalkozókkal, amelyen főként a felújítás technikai kérdéseiről lesz szó. Két órától Szabó Attila az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa tart vetített képes előadást Közép-Kelet Európa színházépítészetéről. Délután fél hattól mutatják be Nagy Béla Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897-1902) című könyvét. Mind a kerekasztal-beszélgetés, mind a könyvbemutató moderátora Péter I. Zoltán helytörténész, lapunk egykori munkatársa lesz. Az emléknap zárómomentumaként este hét órától nyílt próbára invitálja az erdeklődőket a Szigligeti Színtársulat. „A készülő Pirandello darabunk munkálataiba nyerhet bepillantást a közönség” – jelezte Dimény Levente. Az emléknap minden rendezvényére a belépés ingyenes.
Pap István
erdon.ro

A román holokauszt napja
Emlékezni kell, hogy többé ne forduljon elő
Tegnap délben a marosvásárhelyi Holokauszt- emlékműnél a zsidó hitközség néhány tagjának, az Al. Papiu Ilarian két osztálya és a hivatalosságok képviselőinek jelenlétében Ausch Sándor, a marosvásárhelyi zsidó hitközség vezetője meggyújtotta a menora hat gyertyáját a második világháború alatt elpusztított 6 millió zsidó emlékére, majd román, magyar és héber nyelven elmondott egy kadist az elhunytak lelki üdvéért.
A szomorú eseményre Sandor Alexandru, az Al. Papiu Ilarian középiskola tanára emlékezett. Elmondta, október 9-e kormányrendelettel a román holokauszt napja; mivel az idén szombatra esett a dátum, hétfőn tartották a rendezvényt. Ezen a napon rendelték el 1941-ben az akkori Románia területén a zsidók deportálását. Leginkább a bukovinai és a besszarábiai közösségek sínylették meg a kegyetlen rendeletet. Dnyeszteren túli koncentrációs táborokba szállították a zsidókat – Dumanovka, Bogdanovka, Ogyessza –, ahol mintegy 275.000 – 300.000 embert végeztek ki, vagy dolgoztattak halálra. A tanár megemlékezett a Marosvásárhelyről elhurcoltakról is. 1944 tavaszán három hét alatt az akkori magyar hatóságok összegyűjtötték a városban lakó zsidókat a volt téglagyár udvarán (sz. m.: jelenleg a Dimitrie Cantemir egyetem campusa), majd bevagonírozták őket és több szállítmánnyal Auschwitzbe küldték. A feljegyzések szerint mintegy 6000-en kerültek a koncentrációs táborba, közülük 500-an tértek vissza, sokan a háború után elhunytak, vagy elvándoroltak, a szemtanúk száma évről évre fogy. Szolidárisak kell legyünk e megpróbáltatott néppel és nem szabad felednünk – mondta a tanár.
Mircea Munteanu, a prefektusi iroda vezetője a román kormány képviseletében kifejtette, hogy a hatóságok megértették az esemény fontosságát, azt, hogy ezáltal is fel kell hívni a figyelmet arra, ami a második világháborúban a zsidókkal történt, azért, hogy soha ne ismétlődjön meg e borzalmas esemény. A fiatalokhoz – a jövő nemzedék képviselőihez – szólva kifejtette, ismerjék meg, értsék meg a történelmet, és ennek tudatában tegyenek meg mindent azért, hogy olyasvalami ne forduljon elő, ami egy ideológia nevében megkérdőjelezze az emberiség legnagyobb értékeit.
A polgármesteri hivatal nevében először Claudiu Maior alpolgármester lépett mikrofonhoz, aki a város nevében ezúttal is elítélt mindenféle sovén, diszkriminatív, idegengyűlölő eszmét, ami, sajnos, még 69 évvel a második világháború után is kitetszik néha a politikai diskurzusokból is. Együttérzésének kifejezéseként egy követ helyezett el a szobor talapzatánál. E gondolatmenetet folytatva Csegzi Sándor alpolgármester románul, majd magyarul elmondta, mai napig sem érti, hogyan fordulhatott ez elő. Nemrég Izraelben járt, ahol elcsodálkozott, mit sikerült a zsidó népnek megvalósítani alig 70 év alatt. Bármilyen közösségben, ahol zsidók élnek, felvirágzik a gazdaság és a kultúra, ezért is tisztelni kell a megpróbáltatott nemzetet.
Ausch Sándor a zsidó közösség nevében megköszönte a helyhatóságok által tanúsított együttérzést. Elmondta, hogy ez az egyedüli város és közösség, ahol a rendszerváltás után emlékművet avathatott a holokauszt áldozatainak, ami akkor merészségnek bizonyult, de ma már büszkék arra, hogy van egy hely, ahol megemlékezhetnek azokról, akik a legnagyobb áldozatot hozták identitásukért.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)

"Nem külföldnek képeztünk értelmiséget"
Novemberben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a marosvásárhelyi Kántortanító-képző Főiskola. Igazgatóját, dr. Barabás Lászlót a Károli Gáspár Református Egyetem Szenátusa Károli-emlékéremmel tüntette ki. Az emlékérmet Barabás László neves magyarországi személyiségek, Bolyki János professzor, Bagdi Emőke pszichológus, Debreczeni Tibor drámapedagógus társaságában vette át az intézmény tanévnyitó ünnepségén.
Az oklevél szerint a kitüntetéssel olyan személyek munkáját értékelik, akik kiemelkedő módon segítették az egyetemen folyó oktató- kutató tevékenységet, hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez, magyarországi és külföldi elismertségének növeléséhez, jelentős szerepet töltöttek be a tanintézmény társadalmi, tudományos kapcsolatrendszerének fejlesztésében.
A huszadik évforduló és a kitüntetés alkalmával a marosvásárhelyi kántortanító-képző és a Károli Gáspár Egyetem fakultásaként működő nagykőrösi főiskola kapcsolatának eredetéről kérdeztük Barabás Lászlót.
– Mivel a megalakulásunkat követően a marosvásárhelyi főiskola engedélyezése késett, gondot jelentett a végzősök diplomájának az elismertetése. Ezt orvosolandó sikerült kiépíteni a református testvéri gyülekezetekre épülő testvériskolai kapcsolatot, majd azt követően 1992-től a nagykőrösi főiskola kihelyezett tagozatává váltunk. Ők elismerték a marosvásárhelyi főiskolán elvégzett három évet, majd egy év levelezői képzés után diákjaink államvizsgázhattak és tanítói oklevelet állítottak ki számukra. A feltétel az volt, hogy a diplomát Erdélyben kell érvényesíteni. Az első oklevél 1994-ből származik, a kapcsolat azóta is fennáll, s a nagykőrösi diplomát itthon honosítják végzettjeink.
– Hogyan lehet a kétféle képzési rendszert közös nevezőre hozni?
– A marosvásárhelyi képzés természetes módon a romániai követelményrendszeren alapul, mind a tananyag szerkezetét, mind a felkészülés legapróbb részleteit illetően. Ezzel párhuzamosan a magyarországi tananyaggal is megismertetjük a hallgatókat. A nagykőrösi főiskolán megvédett szakdolgozatok témája régiónkhoz kötődik, sok iskolatörténetet, egyháztörténetet feldolgozó, néprajzi, pedagógiai-módszertani, zenei témájú dolgozat készült az évek során. A záróvizsga- bizottságok nagyra értékelik a szakdolgozatok színvonalát, diákjaink érettségét, tanítói rátermettségét, anyanyelvi kifejezőkészségét.
– Az elmúlt húsz év során hány végzőse volt a képzőnek?
– Nappali és levelező tagozaton 619-en végeztek, s 95 százalékuk itt, Erdélyben él és keresi a boldogulás útját. Mi nem külföldnek képezünk keresztyén értelmiségieket, hanem a szülőföldünknek, amit iskolánk legnagyobb eredményének tartok.
– A helyzet ismeretében, nagyon hasznosnak bizonyult a levelező tagozat, amely elsősorban félreeső falvakban érettségivel tanító fiataloknak biztosította a diploma megszerzésének lehetőségét.
– 2002-ben indult a levelező tagozat, valóban azzal a céllal, hogy a kicsi falvakban középfokú képesítéssel tanító fiatalokon segítsünk, mivel a bolognai rendszer bevezetésével egyre fontosabbá vált, hogy főiskolai oklevéllel rendelkezzenek. Erdélyi magyar közösségünk érdeke is volt egyben, hogy ezek a tanítók, szórványvidéken például, az iskolák vezetését is elvállalhassák, állásukat megőrizzék. Volt olyan év is, hogy két levelező osztályt kellett indítanunk.
2008-ban indult a levelező kántorképzés, amelyre a gyülekezeti, kántori szolgálathoz közel álló személyek, lelkészfeleségek jelentkeztek, s a hétvégi képzések során eljutottak arra a színvonalra, hogy letehetik a kántori vizsgát. Ezzel a református egyház kántorképzését szolgáljuk, s közösségünkben a zenei oktatást is egyben.
2008-ig a nappali tagozaton kötelező volt a tanító és a kántor szak is. A nagykőrösi főiskola javaslatára az egyházkerület vezetőségével közösen 2008-ban döntöttük el, hogy a nappali tagozaton ne legyen kötelező a kántor szak, de mindenkit biztattunk, hogy "felvegye".
Mivel Romániában összevonták a tanítók és óvodapedagógusok képzését, ezt mi is bevezettük, s így végzettjeink mindkét állást betölthetik.
– Ami, gondolom, azért is fontos, mert az idén először fordult elő, hogy képzett, a versenyvizsgán jól szerepelt tanítók maradtak állás nélkül, az óvodás gyerekek száma pedig növekedőben van.
– Valóban azt tapasztaljuk, hogy Erdély-szerte óvónőként könnyebb lesz elhelyezkedni. Ebből kiindulva vállaltuk fel azoknak a továbbképzését is, akik posztliceális tanulmányokkal, tanítói-óvónői oklevéllel rendelkeznek, s ezt ki kellene egészíteniük.
– Hogyan készül a főiskola a huszadik évfordulóra?
– November 6-7-én tartjuk az ünnepséget, amelyre egy jubileumi kötetet is összeállítottunk. Az évforduló eseményeibe szeretnők bevonni egykori tanárainkat és végzett diákjainkat is, pl. kiállítást rendezünk munkáikból, megmutatkozási lehetőséget biztosítunk zenei és más együtteseiknek. Az évfordulóra készülve úgy érzem, hogy – a személyes vonatkozásokon túlmutatóan – a kitüntetéssel főiskolánk eddigi munkáját, tevékenységét értékelték.
Bodolai Gyöngyi, Népújság (Marosvásárhely)

Nem hisznek nekünk!
Nézem s hallgatom Băsescu elnököt, egy magára maradt, a realitástól elszakadt embert, amikor nyíltan egészségügy- és tanügyellenes „államférfinak” mutatkozik be – elgondolkodom egy pillanatra, s arra a következtetésre jutok, hogy megérdemeljük sorsunkat: szolganép szolgasorsra érdemes. Ez az ország „nagy falat” akkor, amikor nincs szürkeállomány, egészséges vezetése – hiába szépség, gazdagság, szorgalmas nép, minden kárba vész.
Ezt egy 62 éves nyugdíjas tanár mondja, aki tíz évet a közigazgatásban is dolgozott, s most, 40 év után 800 lej nyugdíja van – 200 euró se –, akkor, amikor a Monica Columbean nevű sztárocska (egy közönséges regáti liba) egyetlen este háromezer eurót keres, mert vetkőzik, és még sorolhatnám, de minek? Állítólag Dinu Patriciunak – aki saját lapjaiban osztja az észt az olvasóknak – 2 milliárd eurója van, és kb. 1/3-val tartozik az államnak. Băsescu vele példálózik, de – hogy ne soroljak másokat, százakat – mind jól vannak, köszönik szépen, míg börtöneink kisstílű tolvajokkal vannak tele, 5–10 évet ülvén 50–100 lejért. Ez is elítélendő, de ők, a nagyok? Velük mi lesz? Elnök úr, milyen jogállam ez, mikor ez a reális helyzet, amikor évekig tologatunk olyan pereket, melyeket egy-két tárgyalás után el kellene rendezni? Zsírosodjanak ügyvédjeink, közjegyzőink, ma már egyikük-másikuk nem is tudja, mije van. S a pórnép fizet, míg tud fizetni.
A romák helyzete érdekel-e valakit? 12–13 évesen szülnek a lányok a segélyért, amit mi fizetünk, egyre többet s egyre többnek. Húsz év múlva mi lesz itt, elnök úr? Nevelés, iskola, kultúra nélkül nőnek fel, és ez hova fog vezetni?
Nincs hitelünk, elnök úr, a hazugság nem tarthat örökké, a kultúrnemzetek, Európa nem a Balkán, egyszer megelégelnek mindent, de mi lesz azután?
El kellene olvassa, elnök úr, Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című könyvét, de még inkább a folytatást: Győztesek és legyőzöttek / … és azután? Idejét múlt könyv, de nekünk időszerű.
Elnök úr, amit a dualizmus s Ceauşescu felépített, állnak még, no meg az újgazdagok palotái, amit „becsületes” úton szereztek s építettek rövid időn belül, nem mint pl. Rockefeller, nemzedékeken keresztül.
Elnök úr, a történelem – nem az írott, a megélt, reális történelem – kegyetlen valóság, mely előbb-utóbb kegyetlen igazsággá fog válni, a csalók, a fals politikusok elítéltetnek – még ha ők lesznek a soros bűnösök vagy bűnözők, szeretve lesznek mind a „vérpadig”, s után örökké, mert éltében nincs értéke a becsületes embernek, csak halála az, mely értéket s örök igazságot szolgáltat az arra érdemesnek. (...)
Amúgy mi, magyarok „csak” olyan 1100 éve vagyunk itt, de itt voltunk s vagyunk ma is. Ez idő alatt 57 királyunk volt, s ezért is, elnök úr, egy icipici jogunk van ahhoz, hogy kérjünk önállóságot, autonómiát, és igen, területet is. Nem elszakadást, hanem önállóságot! Mi másképp élünk, gondolkodunk, erre 1100 éves kultúránk tanított meg. Ez a helyzet, elnök úr, s tanulja meg újólag, amit ön is tud, minél sokszínűbb egy ország, annál értékesebb, s minél jobban nem akarunk valamit, annál jobban erőre kap. Mi másnak születtünk, más kultúrát örököltünk és éltünk meg, olyat, mely most, 1100 év távlatából is fenntartott bennünket, s remélem még hosszú ideig fenn is fog tartani egy 15 milliós nemzetet még akkor is, ha szétszórtan élünk a nagyvilágban – nem a mi hibánkból, s csak azért, mert a szövetségi hűség nem kamatozott… eddig.
Egykori tisztelője,
Molnár János, Reggeli Újság (Nagyvárad)

A széri szülők nem hagyják az igazukat
Szatmár megye – A Szilágyszéri Általános Iskolában a tanévnyitót követően kialakult ellenségesnek mondható légkör azóta sem csillapodott. A diákok szülei egyre inkább hangot adnak elégedetlenségüknek.
Tegnap délelőtt a szilágyszéri iskola V–VIII. osztályos diákjainak szülei felháborodva gyűltek össze az iskola épülete előtt. A szülők többek között azt sérelmezték, hogy csütörtökön és pénteken nem volt tanítás, mert nem volt tanár, ám tegnap, mikor már ők is elmentek az intézményhez, minden tanár jelen volt és oktatott. Emellett sokan felháborodtak azon, hogy pénteken sok szülő tudta nélkül vitték el a diákok egy részét a bogdándi iskolába. A szülők szerint meg akarják győzni a gyermekeket, hogy a bongdándi iskolába járjanak. Elmondásuk szerint csütörtökön Mészáros Lőrinc, a bogdándi iskola igazgatója a diákok számára egy jövőre rendezendő 10 napos kirándulást ígért, amin a tanulók ingyen vehetnének részt, ha átmennek a bogdándi iskolába.
Arra a kérdésre, hogy miért nem engedik gyermekeiket Bogdándra, egybehangzóan azt válaszolták „nekünk van itt iskolánk, és itt több gyermek is van”. A panaszok között többek közt az is elhangzott, hogy a szülők féltik gyermekeiket, mivel van olyan oktató, aki nemrégiben pofozott már meg gyermeket és nem értik, hogy miért az ő gyermekeiken vezeti le valaki a dühét. Van szülő, akinek mind a négy gyermeke iskolába jár, elmondta, szeretné gyermekeit maga mellett tudni amíg lehet, eleget izgul majd értük miután bejutottak a középiskolába és városi tanintézménybe járnak majd. A felháborodott szülők elmondták, nem értik, hogy az iskola igazgatója miért állította azt, hogy a széri gyermekek kiközösítették azokat a társaikat, akik Bogdándra járnak iskolába, mivel ez nem így van. Elpanaszolták, az igazgató már tavasz óta hitegeti őket azzal, hogy megmarad az iskola a faluban. A szülők szerint inkább legyen szimultán oktatás, mintsem megszűnjön az iskola. Hozzátették azt is, hogy a VIII. osztály az elmúlt tanévben is szimultán volt, és az ott végzett diákok mindegyike középiskolában tanul tovább.
A felháborodásuknak hangot adó szülők nem értik, hogy a tanárok miért nem tartanak rendesen órákat és hivatkoznak gyakran például fejfájásra. A tanárok többsége széri lakos és a szülők számára nem világos, hogy ezeket az oktatókat miért irányították Bogdándra és más falvakba a községben. Kónya László főtanfelügyelő–helyettesnek elmondták, ha engedélyt kapnak, akkor akár ők keresnek gyermekeik számára tanárokat, hogy legyen elég oktató a faluban. Közben pedig egyéb sérelmek is felszínre kerültek, a szülők például elpanaszolták azt is, hogy az iskola teljes felújítása során a tetőn csak félig cserélték le a cserepeket és azt is, hogy nemrégiben a gyermekek egy hétig tárolt, penészes kiflit kaptak. erdon.ro

Kikerülik a honatyákat – A parlament előtti felelősségvállalással fogadtatják el az oktatási törvényt
„Majd megpróbálom én helyettesíteni az ellenzéket” – vette tudomásul Traian Băsescu államfő, hogy a tegnap délre összehívott, a Cotroceni-palotában megtartott tanácskozásról távol maradtak a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői. Az ellenzékiek azzal indokolták a tanácskozás bojkottját, hogy arra meghívták az általuk árulóknak tartott Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) vezetőit is.
A találkozó elején az államfő elmondta, hogy véleménye szerint sürgősen megoldást kell találni a szavazás előtt álló jogszabályok (nyugdíjtörvény, tanügyi törvény) ügyében, össze kell állítani a jövő évi állami és társadalombiztosítási költségvetést, és össze kell hangolni a kormány tevékenységét az Európai Unió 2020-as stratégiájának elfogadásából származó kötelezettségekkel.
A találkozó után Emil Boc kormányfő, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) elnöke bejelentette, tegnap estére összehívta a koalíciós tanácsot „a kormány törvényalkotási prioritásainak kielemzése és az életbe léptetési lehetőségek áttekintése céljából”.
Hozzátette: a nyugdíjtörvényt nem lehet tovább halasztani, elvárja a parlament részéről, hogy minél hamarabb teljesítse az államfő kérését a nők 65 éves nyugdíjkorhatárának 63-ra való csökkentésére vonatkozóan. A miniszterelnök ugyanakkor leszögezte, a tanügyi törvény és az egységes bértörvény sem tűr halasztást.
Felelősséget vállalnak a tanügyi törvényért
Lapzártánkkor érkezett a hír, hogy a koalíciós tanács tegnap esti ülésén úgy döntöttek, hogy a kormány felelősséget vállal az oktatási törvényért. A döntést megelőzően Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy erre a lépésre azért van szükség, mert a szenátus oktatási szakbizottságában továbbra is késik a jogszabály vitája.
A kormányfő-helyettes hozzátette: a tanügyi törvényt már idén ősszel meg kell szavazni annak érdekében, hogy elő lehessen készíteni a 2011 szeptemberétől való alkalmazását. A nyugdíjtörvénnyel kapcsolatban Markó ismételten megerősítette, hogy a szövetség sajátjának tartja a nők nyugdíjkorhatárának 63 évre való csökkentésére vonatkozó kezdeményezést, és ekként kész megszavazni az államfő által kért módosítást.
Az egységes koalíció semlegesíti a bojkottot
A PSD és PNL távolmaradását kommentálva az RMDSZ elnöke elmondta, jogukban áll kritizálni és bojkottálni, ez az ellenzék fegyvere. „Viszont ha a koalíciós többség határozottan, egységesen felsorakozik egy-egy jogszabály mögött, az ellenzéki akciók nem akadályozhatják a törvényhozási munkát” – figyelmeztette a koalíciós társakat Markó.
Anastase nem vár szeretetet
Alig pár órával később a parlamentben ismét tetőfokra hágtak az indulatok, amikor az ellenzék által csalónak tartott Roberta Anastase képviselőházi elnök átvette az ülésvezetői teendőket. A liberális és szociáldemokrata képviselők kivonultak az ülésteremből, azt róva fel a demokrata-liberális házelnöknek, hogy a nyugdíjtörvényről való szavazáskor 170-nek „számolta” a plénumban jelen levő mintegy 80 honatyát.
A PNL és PSD jelezte, csak akkor hajlandó részt venni a törvényhozási munkában, ha Anastase lemond tisztségéről. „Jogukban áll kivonulni, de meg kell érteniük, hogy nem azért vagyunk a parlamentben, hogy szeressük egymást, hanem hogy képviseljük a románokat” – jegyezte meg Anastase.
M. Á. Zs. Új Magyar Szó (Bukarest)

Merkel: a romák helyzete nem lehet szempont Románia schengeni csatlakozásakor
(MTI) – A romák helyzete nem lehet szempont azok számára, akik döntenek majd Romániának a schengeni övezethez való csatlakozásáról – mondta Angela Merkel német kancellár, miután kedden Bukarestben tárgyalt román vezetőkkel.
Az Emil Boc miniszterelnökkel folytatott megbeszélést követően Merkel kijelentette, hogy a romakérdés nem játszik szerepet Románia schengeni csatlakozási folyamatában, de fontos, hogy a keleti határon jogszerűen történjen az átlépés, és legyenek meg az ehhez szükséges technikai feltételek. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a Schengen-határ Románia felőli külső részén ne korrupcióval és ne törvénytelenül történjen a vízumkibocsátás.
Merkel a Traian Basescu államfővel folytatott tárgyalások után kijelentette, hogy Németország méltányosan értékeli majd Romániának a csatlakozás érdekében tett erőfeszítéseit.
A megbeszéléseken szó esett még a román igazságügyi rendszerről, amelyet az Európai Bizottság továbbra is figyelemmel kísér. Merkel elmondta, hogy az igazságügy területén nagyon fontos az átláthatóság a német vállalkozók számára, akik Romániában akarnak beruházni. A német kancellár elismerését fejezte ki a román kormány által bevezetett megszorító intézkedések miatt, amelyeket szigorúaknak minősített. Merkel támogatást ígért Romániának abban, hogy növelje az európai pénzek lehívásának és felhasználásának mértékét.
Merkel több kérést is megfogalmazott Romániával szemben. Például azt, hogy a beruházók megfelelő jogi garanciákat kapjanak a biztos és kiszámítható beruházási légkör megteremtése érdekében. Sürgette a román állami vállalatok által a német vállalkozásokkal szemben felhalmozott adósságok törlesztését.
A német politikus a román kormányfővel folytatott tárgyaláson a romániai német kisebbségtől a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának felgyorsítását is kérte.
A kancellár kedden délután Kolozsvárra utazott, ahol átvette a Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktori címét, és ebből az alkalomból előadást tartott. Népújság (Marosvásárhely)