Módosult az átadási határidő
Az idővel versenyeznek a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurátorai
Ismét módosult a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálásának befejezési határideje. A napokban tárgyalt a felújításra kiírt pályázatot elnyerő Concefa cég és a kolozsvári városháza az új határidőről, valamint a módosult feltételek részleteiről.
Az új határidő: november 27.
„Az előre nem látható akadályok és az ebből adódó lassú munkamenet miatt, ismét tárgyaltunk a Concefa vezetőségével, és abban állapodtunk meg, hogy a legutolsó dátum, ameddig kitolható a restaurálási munkálatok befejezése, az november 27-e. Persze, jeleztük a Concefának, hogy a városháza nem ragaszkodik föltétlenül ehhez a dátumhoz, annál jobb, ha hamarabb is sikerül befejezni a munkálatokat” – mondta el lapunknak László Attila, Kolozsvár alpolgármestere.
Ezen a tárgyaláson módosították a szerződés feltételeit is, a korábbi szerződés értelmében ha a Concefa nem fejezi be a megszabott határidőre a munkálatokat – ez a határidő 2010. július 22-e volt – , büntetést köteles fizetni minden késett nap után. Az alpolgármester elmondta: nem érdekük további anyagi gondokat aggatni a munkáltató cégre, ezt a határidőt is november 27-ig tolták ki.
„Mindannyiunk érdeke, hogy a restaurálás minél hamarabb befejeződjön, és át tudjuk adni a szoborcsoportot eredeti formájában” – fejtette ki László Attila, majd hozzátette: „szerettük volna, ha a szoborcsoportot október 12-én teljes díszében tudtuk volna átadni, mivel 1902-ben ezen a napon avatták fel, de ez sajnos a jelenlegi helyzetben kivitelezhetetlen”.
Majd, ha fagy
A felújítást végző szakembereknek ugyanakkor az időjárással is fel kell venniük a versenyt, hisz a fagy beállta előtt be kell fejezniük a talapzat teljes restaurálását, mivel ezután már nem lehet a köveket egymáshoz illeszteni, betonozni, malterrel dolgozni.
„Megfeszített iramban dolgozunk, a szoborcsoport talapzatát mindennap két sor díszkővel borítjuk be, ezzel párhuzamosan folynak a Kolozsi úr által vezetett bronzelemek restaurálási folyamatai. A talapzat betonmagjának megöntése volt az egyik kulcsfontosságú kérdés a restaurálások folyamán: az eredeti talapzat belső magját kőtörmelékek alkották, és ez azt eredményezte, hogy a szoborcsoport teljes súlyával a díszburkolatra nehezedett, ami jelentős károsodással járt. Miután már elkészült a betonmag, reméljük, minél hamarabb sikerül köré építeni a díszburkolatot, hogy ezután a lovas alak és a hadvezérek alakjai ismét az eredeti helyükre kerülhessenek” – fejtette ki Nagy Benjámin kőfaragó, a talapzat díszköveinek felújításáért felelős szakember.
Lemaradnak a korábbi feliratok
Kérdésünkre az alpolgármester elmondta: a felújított szoborcsoportra nem fog visszakerülni sem a Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester idejében odakerült román nyelvű tábla, sem a szoborcsoport 1902-es, eredeti állapotában rajta megjelenő Nagy-Magyarország címer, viszont restaurálásetikai megfontolásokból ezek helyét jelezni fogják a szakemberek a talapzaton.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

Fehér lovas
A második bécsi döntés kapcsán sokan és sokat írtak Horthy Miklósról, hadd mondjam én is el a nevéhez kapcsolódó élményeimet. Az első az, hogy sok erdélyi gyerekkel együtt, olyan nagy magyar voltam azalatt a pár év alatt, hogy nagyobb már nem is lehettem! Ugyanis ingem-gatyám piros-fehér-zöld vászonból készült. Édesanyám elmondása szerint, a nemzeti zászlón kívül más kelmét sokáig nem lehetett kapni a falusi boltokban.
Arra is jól emlékszem, hogy vonultak az utcán a leventék, és énekelték: „Horthy Miklós, én is a tied vagyok / Viselem a fényes kisszuronyom. / Kisszuronyom, rózsafa a nyele / Rá van írva Horthy Miklós neve”.
Meg arra is emlékszem: édesapám mennyire örült, hogy 1940 után született kisebb testvéreim nevét már magyar k-val írták a községházán, nem ch-val, mint a nagyobbakét a román hatóságok. Meg arra, hogy édesapám román barátja, az avasi Torz Toma, milyen boldogan újságolta, hogy mostanában náluk is mindig lehet cukrot venni. Meg arra is, hogy megszűntek a lopások a falu határában, többé senkinek nem hajtották el a lovát, birkáját a románok, nem szedték le a cseresznyét, almát, s nem törték fel a hegyi présházakat.
Aztán jött a második világháború, s megint elhajtották a jószágot, feltörték a présházakat, rettegésben éltünk. A változó hatalom átkozva ejtette ki Horthy nevét, és minden rosszért őt okolták. Jóllehet a nürbergi perben fel se merült, hogy háborús bűnös lenne, a magyar kommunisták fasisztát csináltak belőle, tápot adva a románoknak, szlovákoknak, szerbeknek, hogy sok volt magyar katonát, lakost fasisztaként kezeljenek, táborba hurcoljanak, elűzzenek.
A rendszerváltás utáni években egyszer átutaztam Kenderesen, s megnéztem a Horthy-mauzóleumot. Azok után, hogy mennyi mindent írtak róla a zsidótörvényekben játszott szerepéről, csak ámultam, amikor megpillantottam a Horthy szobra elé frissen letett koszorú feliratát: „A hálás zsidóságtól”. A múlt években még tovább árnyalódott róla a kép. Kaptam több korabeli pénzt. Például 1941-ben kiadott pengőt, hatnyelvű, köztük román felirattal (zece pengei). S kaptam olyan 1943-ban dátumozott iskolai bizonyítványt, amely egyértelműen igazolta, hogy a szatmári magyar diákok Horthy idejében is tanulták a román nyelvet. Mi több, kötelező volt! Ezek alapján kérdem: ha Horthy románfaló, akkor Iliescu, Băsescu és a többiek milyen jelzőt érdemelnek?
Kétségtelenül nem könnyű, de vajon nem kellene-e mégis árnyaltabban, indulatok nélkül megrajzolni a történelmi kényszerpályán mozgó fehér lovas képét?
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Politikusok, papok a besúgók listáján
Új nevekkel bővült a kommunista titkosszolgálattal együttműködő erdélyi magyar egyházi személyiségek listája. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) a Nicolae Ceauşescu egykori diktátor elnyomó gépezete besúgójának nyilvánította Seres Gézát, az Aradi Református Egyházmegye, valamint Sipos Miklóst, a Szatmári Református Egyházmegye volt esperesét.
Mindketten idén nyáron, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben augusztusban lezajlott egyházmegyei választások előtt vonultak nyugalomba, a kánon alapján ugyanis már nem pályázhattak meg újabb mandátumot. Sipos Miklós, a Szatmárnémeti Németi Egyházközség lelkészének – aki a KREK esperesi kollégiuma elnöki tisztségét is betöltötte – ügyében a bukaresti táblabíróság szeptember elején hozott határozata megerősítette a CNSAS verdiktjét, és kimondta: a tiszteletes együttműködött a Szekuritátéval.
Seres Géza angyalkúti lelkipásztorról már korábban megszületett az azonos bírósági döntés, amely ellen ő nem fellebbezett a legfelsőbb bíróságon. Mint arról már beszámoltunk, Tőkés László európai parlamenti képviselő, a KREK volt püspöke nemrég élesen bírálta az egyházkerület választási bizottságát amiatt, hogy a frissen lebonyolított belső megmérettetésből nem zárta ki a Szekuritátéval együttműködő papokat. Tőkés felháborodását egyebek mellett az váltotta ki, hogy újrajelöltette magát Mikló Ferenc bihari és Nagy Sándor nagykárolyi esperes is; utóbb mindkettőjüket megerősítették az egyházi tisztségben. Mikló Ferencről tavaly állapította meg a CNSAS, hogy 1974-ben Fineşan Ioan és Feri fedőnéven beszervezte a hírszerzés, jelentéseket is írt, ám az átvilágítók nem nyilvánították a Szekuritáté besúgójának/kollaboránsának. Hasonló döntés született idén Nagy Sándor ügyében is, aki 1985-ben írt alá beszervezési nyilatkozatot Moldovan Ilie fedőnéven.
Ezzel egy időben fennakadt az átvilágításon Portik Csaba gyergyószentmiklósi vállalkozó, az RMDSZ egykori városi tanácsosa is, aki 2008-ban a szövetség Neamţ megyei képviselőjelöltjeként indult a parlamenti választáson. Az ügyében született CNSAS-ítéletet a bukaresti táblabíróság ugyancsak megerősítette. Esete különben azért is kényes az RMDSZ számára, mivel a turisztikai vállalkozókat és vendéglátókat tömörítő Gyilkostó Egyesület elnökeként is tevékenykedő Portik „bejelentkezett” a gyergyószentmiklósi tanácsosi mandátumáról néhány hónapja lemondott Gál Árpád helyére.
A polgári párti többségű helyi képviselő-testület egyébként júniusban el is vetette Portik mandátumigazolását, ám nem az akkor még nem ismert besúgói múltja miatt, hanem azért, mert az RMDSZ kizárt soraiból négy másik tanácsost, akik a közigazgatási bírósághoz fordultak, és a testület meg kívánja várni az igazságszolgáltatás ítéletét. Portikhoz hasonlóan kollaboránsnak nyilvánították a két évvel ezelőtti parlamenti választáson az RMDSZ színeiben indult Papp Ştefant is, aki Konstanca egyik választókerületében pályázott – sikertelenül – mandátumra. Eközben Sógor Csaba EP-képviselő Szász Jenő MPP-elnök lapunkban megjelent nyilatkozata kapcsán leszögezte: vele kapcsolatban évekkel ezelőtt csak vádak láttak napvilágot, ezek azonban többszöri átvilágítása során rendre alaptalannak bizonyultak.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Politika és líra között
Beszélgetés Markó Béla kormányfőhelyettessel, az RMDSZ elnökével
Miközben Markó Béla kormányfőhelyettessel a kormánypalotában beszélgettünk, lent, a bukaresti Victoria téren szakszervezeti tüntetésre gyűlt a tömeg. Az RMDSZ elnökét az elmúlt kilenc hónap kormányzásáról kérdeztük – kilenc hónapról, melyek alatt a válság elszabadult, csökkentek a fizetések, nőtt az áfa, új adónemek jelentek meg.
Miközben mi itt, a kormánypalotában beszélgetünk, lent a téren szakszervezeti tüntetésre gyűl a tömeg. Kilenc hónap kormányzás van emögött a koalíció mögött, és Emil Boc kormányfő a hét elején a parlamentben tartott beszédében úgy fogalmazott: a neheze még hátravan. Kilenc hónap alatt a gazdasági válság teljesen elszabadult, csökkentek a fizetések, nőtt az áfa, különböző új adónemek jelentek meg... mi lesz még?
A legsúlyosabb megszorító intézkedés a 25 százalékos fizetéscsökkentés volt a költségvetési intézményeknél. Ez december 31-ig szól, tehát január 1-jétől más rendelkezéseknek kell érvénybe lépniük, és a fizetéseknek január 1-jétől a mostani állapotokhoz képest nem csökkenniük kell, hanem növekedniük. S miután ezekben a hónapokban a különböző minisztériumok költségcsökkentést és személyzetcsökkentést hajtottak végre, erre van is lehetőség.
Ez nyilván kategóriánként változik majd, most készül az a törvény, amely szabályozza. Természetesen más módon is érintheti a lakosságot egyik-másik intézkedés. Például a hozzáadottérték-adó emelése kihat az árakra is, ezért sokan ugyanabból a pénzből kevesebbet vásárolhatnak. Ahol szerintem még van szükség intézkedésekre, az a közigazgatás további ésszerűsítése.
Ez egyébként nemcsak költségmegtakarítással járna, hanem magát a közigazgatást is hatékonyabbá tenné. Minden prognózis azt ígéri egyébként, hogy jövőre valamelyest javul a helyzet, tehát nem esünk, hanem – ha nagyon keveset is – emelkedünk. Ez azt jelenti, hogy ha a meghozott intézkedések működnek, ha melléjük tudunk tenni gazdaságélénkítő intézkedéseket is – itt viszont elégedetlen vagyok, mert vajmi kevés történt –, akkor jövőre nem látványosan, de egy árnyalattal jobb lehet a helyzet.
Az RMDSZ gazdaságélénkítő csomagjának mi lett a sorsa?
Most, amikor beszélgetünk, több vállalás tekintetében is ketyeg az óra. Például azt ígértük, hogy eltöröljük azt a bizonyos minimáladót a kiscégek esetében, október elsejétől. Tudomásom szerint a pénzügyminisztériumnál ott van, előkészítve a szükséges intézkedés, hétfőn tárgyalunk róla a koalícióban, és elindítjuk. Ez gazdaságélénkítő intézkedés, hiszen a gyengén működő cégeket nem fojtogatni kell, hanem valahogy egy kis levegőhöz juttatni.
Ott vannak más, közvetve gazdaságélénkítést szolgáló lépések is: például az, hogy elkezdtük kifizetni az állam adósságait a vállalkozók felé. Az elmúlt években számos beruházás indult – óvodák, iskolák, utak, hidak –, de számos elvégzett munka nincs kifizetve. Meg kell nézzük, hogy mi a helyzet azzal a bizonyos, fiatal vállalkozóknak szánt hitelkártya-rendszerrel is, amelyet mi javasoltunk (az úgynevezett Kogălniceanu-terv – szerk. megj.), és amelyre szintén egyezség van.
Ezenkívül az RMDSZ részéről vannak még olyan, aprómunkának tűnő, de fontos kezdeményezések, mint amilyen a napszámosmunka rendezésére vonatkozó törvénytervezet. Ám a nagylélegzetű gazdaságélénkítő intézkedésekkel kapcsolatosan én látok egy állandó vacillálást. Egy ilyen válságidőszakban, amikor a költségvetés egyébként is sanyarú, a pénzügyminisztérium sündisznóállásba helyezkedik, és egyszerűen nem akar pénzt adni semmire.
Márpedig semmiből általában semmi lesz, viszont ahhoz, hogy infrastruktúrát lehessen fejleszteni, ami munkahelyeket, jövedelmet jelentene jelentene sokak számára, pénzre van szükség. Ilyen időszakban valóban kevés a pénz, de európai uniós támogatásoktól, pályázati lehetőségektől elesni azért, mert nem tudjuk kifizetni az önrészt, nem szabad.
Ha pozitívumokkal és negatívumokkal kellene mérleget készíteni, összességében milyennek nevezné ezt a kormányzást? Pozitívum a kórház-decentralizáció, de ugyanakkor az egészségügy helyzete katasztrofális. Pozitívum a tanügyi törvénytervezet, de itt is van egy „de”: elakadt a törvényhozásban. Más részről negatívum például, hogy megnőttek az adók, itt a „de” az lehet, hogy legalább nem kell sorbaállni a kifizetésükért...
Most olyasmit mondani, hogy a mérleg pozitív, szinte nevetséges lenne. A mérleg ahhoz képest pozitív, hogy mi lett volna, ha az RMDSZ nincs kormányon. Így már meg tudom közelíteni a kérdést, és biztos, hogy például a kórház-decentralizáció nem történt volna meg. Ezt sokan úgy tekinthetik, mint egyfajta rögeszmémet, mert az elmúlt hónapokban sokat hivatkoztam rá. Mások pedig arra gondolhatnak, hogy mivel más egyebet eredményként nincs mit mondanom, folyton ezt hozom fel. Nem, én ezt valóban nagyon fontos precedensnek tartom.
Tulajdonképpen ez az első alkalom, hogy egy nagyon fontos területen a döntések jelentős részét áttettük az önkormányzatokhoz, és még ennél is komolyabb lépés ilyen irányban az oktatással kapcsolatosan lesz: azt szeretném, ha az oktatás területén is sikerülne tiszta vizet önteni a pohárba – vagy legyen meg az új oktatási törvény, vagy másmilyen módon a decentralizációt itt is hajtsuk végre.
Persze ettől nem lesz több pénz az egészségügyre vagy az oktatásra, hiszen akár Bukarestnek vannak alárendelve a kórházak és az iskolák, akár az önkormányzatoknak, ebben a pillanatban a pénz ugyanannyi lenne, vagyis kevés. Viszont azt kell mondanom, hogy abból a kevés pénzből is helyben, a helyzet ismerői remélhetőleg jobban fognak dönteni, mert ha nem, az azt jelenti, hogy önkormányzataink nem képesek ilyen fontos területeket adminisztrálni.
Elég kevés jut ki a közvélemény elé abból, ahogyan a koalícióban vitáznak partnereikkel. Miként zajlanak ezek a viták?
Állandó vitában vagyunk több kérdésben is, és általában két szemlélet ütközik. Az én álláspontom ilyenkor – és a Kelemen Hunor kulturális miniszteré, és általában az RMDSZ-é – az, hogy a piacgazdaság körülményei között vannak olyan területek, amelyeket az államnak fokozottan a védelme alá kell vennie.
A kultúra ilyen, és az oktatás is ilyen. Ezért voltak a hosszú vitáink a szerzői jogi kérdésekről és hasonló problémákról is, mert ütköztünk egy olyan látásmóddal, hogy kevés a pénz, ilyen körülmények között nem tudunk engedményeket tenni, és így tovább. Az RMDSZ talán egy ilyen szemléletet tart ébren a koalícióban, ez volt a nyugdíjakkal kapcsolatban is a véleményünk, hogy a kisnyugdíjasokat nem szabad érinteni.
Ha már pozitívumokról és negatívumokról volt szó: az mindenképpen pozitívum, hogy a román–magyar viszony, legalábbis államközi szinten, nemcsak hogy felhőtlen, hanem talán az eddigi legjobb. Küszöbön áll a közös kormányülés is, melyek lesznek a fő témák?
A szervezési kérdésekért a kormányfőtitkárság felel, tartalmi kérdésekről pedig abban egyeztünk meg a miniszterelnökkel, hogy Borbély László környezetvédelmi miniszter lesz a felelős, ő összesíti az elképzeléseket. Régen nem volt közös román–magyar kormányülés, és számos aláírásra váró egyezmény, szerződés összegyűlt. Én még nem láttam egy ilyen leltárt, de hamarosan el fog készülni.
Ami a romániai magyar– magyar ügyeket illeti, vélhetően párttá alakul az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, vagy legalábbis a szándék egyértelmű. Hogyan alakítaná át egy ilyen fejlemény az RMDSZ és a Tőkésék közti viszonyt? Legutóbb Tőkés bírálta az RMDSZ-t kormányzati részvételéért...
Tőkés László valamikor benne volt az RMDSZ-ben, együtt dolgoztunk, és én akkor is úgy láttam, hogy szűk volt neki ez a ruha. Azután – én úgy tudom – bábáskodott a Magyar Polgári Párt létrehozásánál is, és aztán az a ruha megintcsak nagyon szorítani kezdte. Úgyhogy én nem nagyon hiszem, hogy az ő számára a megoldás az lenne, hogy politikai pártot hozzon létre. De ez az ő döntése.
Én mindenesetre rossz döntésnek tartom, mert valamiképpen ellentmond annak, ami most jól-rosszul, de működik, és ez az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum és az a Magyar Összefogás, amelyet sem mi, sem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács eddig nem kérdőjelezett meg. Ha pedig valaki azért akar pártot alapítani, hogy legyen egy kés, amit folyamatosan az RMDSZ oldalába döfjön, azt meglehetősen veszélyes dolognak tartom. Tudtunk együttműködni, tudtunk összefogni, vitázunk is, veszekszünk is, persze, de ez belefér a politikába.
Hogy bírálják a kormányzati részvételünket? Nos, én erről azt tudom mondani, hogy Tőkés László agyba-főbe szokta dicsérni koalíciós partnerünket. Úgyhogy ebből csak azt érthetem, hogy – ha rossz, hogy az RMDSZ szövetségre lépett a Tőkés László által legjobban szeretett, értékelt, méltányolt Traian Băsescuval és a Demokrata-Liberális Párttal –, akkor az erdélyi magyarság politikai képviseletének szerintük úgy általában nem kell kormányoznia.
Az RMDSZ most azzal a Băsescuval kormányoz, akit nem támogatott a tavalyi elnökválasztáson, miközben Tőkés Lászlóék igen. Valami zavar lehet tehát, ha arról az oldalról kárhoztatják ezt a kormányzást – amely kormányzással egyébként nekem rengeteg problémám van! –, csakhogy én ebben a pillanatban az alternatívát abban látom, hogy jól kormányzunk vagy rosszul, és kevésbé abban, hogy meneküljünk ellenzékbe.
Közeledik az RMDSZ jövő februári kongresszusa, és javában folyik a találgatás, hogy Markó Béla indul-e újabb elnöki mandátumért. Eldöntötte-e már?
Igen, nagyjából tudom, hogy hogyan képzelem el a magam pályáját, és mit szeretnék, ami az RMDSZ-politikát illeti. De ez valószínűleg most, a szombati SZKT-n sem fog úgy kinézni, hogy én azt mondom: utánam az özönvíz, vagy hogy azt mondom: foggal-körömmel, de ott maradok, ahol vagyok. Szeretném, ha az SZKT-n is és utána is arról tudnánk beszélni – ebben én partner leszek, ebben részt akarok venni –, hogy mi módon, milyen tisztségben folytatom.
Tisztújítás mindenképp lesz az RMDSZ-ben, tehát akár vállalok jelölést, akár nem: annak, aki jelölteti magát, meg kell méretkeznie. Szeretném, ha arról beszélnénk, hogy hogyan tudjuk továbbépíteni – ha kell, átépíteni – az RMDSZ-t úgy, hogy az elkövetkező időszak egyáltalán nem könnyű kihívásainak megfeleljen. Nehéz időszak következik, ennek az időszaknak az értelmezésében, a megoldások keresésében részt akarok venni. De hogy nekem ezt majd a következő négy évben is az RMDSZ elnökeként kell-e tennem vagy másképp, ezt el kell döntenünk a következőkben.
Milyennek szeretné látni az RMDSZ-t ebben a négy évben?
Ez a mostani sok szempontból rossz pillanat a stratégiai tervezésre, a távlati gondolkozásra. Én magam is találkoztam olyan vélekedésekkel, hogy most minek kell az oktatási törvénnyel foglalkozni, amikor sokaknak egyszerűen a megélhetés a gondjuk? Ilyenkor kétségtelen, hogy nehezebb identitáris kérdésekről beszélni.
Én olyan RMDSZ-t látok ezentúl is, amely beleszól az országa sorsába, és beleszól az általános gazdasági kérdések megoldásába is. Egyébként húsz év elteltével érvényes az, amit húsz évvel ezelőtt elterveztünk, és amiből húsz év alatt sok mindent megvalósítottunk, és sok mindent nem: egységes magyar képviseletnek kell kiküzdenie a magyar közösség számára megfelelő jogi és intézményes kereteket.
Haladunk e felé – igaz, hogy lassan, és ilyen válságos időszakban még lassabban –, de azok az intézkedések, mint amilyen a kórház-decentralizáció, szintén az autonómia irányába mutatnak, tehát nem igaz, hogy nem lehet ilyen döntéseket válságban meghozni. Szerintem az RMDSZ ma már egy olyan felelős politikai szervezet, amelyet sem Romániában, sem Magyarországon, sem Európában nem lehet megkerülni, bár biztosan lesznek, akik megpróbálják majd.
Markó Béla költő idén megjelent szonettkötetéből olvasom: „Én a kertemből nézem a világot, / míg nézi a világ a kertemet, / egyenlőtlen harc: kevesebbet látok, / mint ahányan láthatnak engemet.” Ennyire vágyik az intimitásra?
Aki politikára vállalkozott, ne panaszkodjék. A politikusi státusnak vannak előnyei és hátrányai, és annak a tisztségnek, amelyet én már hosszú idő óta viselek a nagy előnye az, hogy befolyásolni lehet fontos döntéseket, ha kompromisszumok árán is. Ezért áldozatokat kell hozni. A politika nem nyolcórás munka, hogy reggel bemegyünk a munkahelyünkre, valamikor délután hazamegyünk, és nem különösebben foglalkozunk azzal, ami a munkahelyünkön történt.
A politika reggeltől estig, és estétől reggelig zajlik, fölszippantja az embert. Jóval kevesebb idő jut a magánéletre, a családra, a művelődésre, s a magánéletünk ráadásul átlátható, mert a politikustól ezt várják el. Én ez ellen mindig berzenkedtem, hiszen mindenkinek szüksége van egy olyan szférára, amely az övé... és én a magam számára nem tartom jónak azt, hogy kevés idő jut a magánéletre.
Azt sem igazán tudom, hosszú távon mennyire békíthető össze a politika és az irodalom, nekem ez legalább egy évtizedig nem sikerült. Ami az intimitást illeti, alapjában véve azt gondolom, aki nem teremti meg a többé-kevésbé teljes élet lehetőségét, aki a kultúrát, a családot és más fontos dolgokat elhanyagol, egy idő után a politikában sem tud teljesíteni.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Megbélyegezve felnőni (Háromszéki deportáltak)
Hatvan évvel ezelőtt, 1950. szeptember 23-ra virradóra 76 személyt, háromszéki földbirtokos családok tagjait gyűjtöttek össze és szállítottak Dobrudzsába kényszerlakhelyre, kényszermunkára. Tizenhárom és fél évig tartott a száműzetés, sokan meghaltak, megbetegedtek, voltak gyermekek, akik ott nőttek fel, mások hazakerülhettek, de szüleiktől távol cseperedtek, igen nehéz körülmények között jártak iskolába, viselték a nép ellensége bélyeget, szenvedték ennek következményeit.
Ez a sors jutott a dálnoki nagybirtokos Beczásy családnak is. Tánya hétéves volt, testvére, Erzsébet tíz, amikor egy hajnalban kiverték őket az ágyból, és elkezdődött több mint egy évtizedes kálváriájuk. Másfél évvel korábban már államosították dálnoki birtokukat, házukat, és Sepsiszentgyörgyön egy jóakarójuk fogadta be, szerény kis konyhában húzódott meg a család, a szülők erdőkitermelésben, mezőn, fizikai munkával próbálták megkeresni a napi betevőt.
,,Sepsiszentgyörgyön a kulcsos házban laktunk Gecse Laci bácsinál. Ő fogadott be akkor, amikor senki nem merte ezt megtenni, hisz a nép ellenségének számítottunk. Én éppen elkezdtem az első osztályt a Mikóban, s alig egy hét után, 22-ről 23-ra virradó éjszaka dörömböltek a nagy vaskapun. Négy haragos milicista jött, valaki beengedte őket. Mi az emeleten laktunk, hátul az udvarban. Feljöttek, nyitva volt az ablak, beugrottak azon. Édesanyám és édesapám aludt az ablak alatt, mi a testvéremmel egy kinyitható sőberágyon. Egy kicsi konyha volt az egész lakás. Nagy ordibálás volt, a szüleim kiugrottak az ágyból, kérdezték, hogy van, mi van? Én pisis leányka voltam egész életemben, leültem a bilire, de belém rúgtak, hogy gyorsan, gyorsan öltözzünk. Volt, akinek szóltak, adtak egy fél órát, összecsomagolhattak egy párnát, egy paplant, egy darab kenyeret. Nekünk semmit nem engedtek, négyen egy üveg dzsemet és egy negyed kenyeret vihettünk. Se ruhát, se cipőt, semmit, csak, ami rajtunk volt ” — idézi fel a hatvan évvel ezelőtt történteket Beczásy Tánya.
Marhavagonnal Dobrudzsába
Akkor éjszaka hetvenhat személyt gyűjtöttek össze. Volt közöttük hat hónapos csecsemő, egyéves, hatéves, tízéves gyermek, terhes asszony, hetvenéves idős ember. Mindenkit vittek, akit otthon találtak, s megtörtént az is, hogy az egykori földbirtokos helyett a tiszttartóját hurcolták el, mert ő tartózkodott a megadott címen. Hiába magyarázta, hogy nem őt keresik, nem volt akinek, éveket húzott le Dobrudzsában, amíg sikerült tisztáznia a helyzetet, s hazaengedték. ,,Nagy teherautókra raktak, és bevittek Brassóba, a rakodó-pályaudvarra, és onnan kezdődött a gyönyörű utazás — emlékezik Tánya. — Ott álltunk és vártunk Brassóban, szedett-vedett társaság, éhesen, rongyosan, úgy néztünk ki, mint egy halálbrigád. Nem tudtuk, mi vár ránk, találgatták, hogy Szibériába visznek vagy a Duna-csatornához, mert akkoriban ez a két cél volt a magunkfajták számára.”
Ebben a szállítmányban arisztokraták nem voltak, háromszéki földbirtokos családokat szedtek össze, a néhány nappal korábbi gidófalvi események miatt akartak példát statuálni, ott a kollektivizálás miatt robbant ki lázadás, lövöldözéssel, emberhalállal, s ezt próbálták a nagygazdák nyakába varrni. Kézdiszéki, dálnoki, mikóújfalusi, besenyői családokat szedtek össze, olyanokat, akiknek vagyonát már államosították ’49 márciusában.
Két nap vonatozás után érkeztek meg Cataloi-ba, Brăilától 40 kilométerre, egy hatalmas, sok ezer hektáros állami gazdaságba, a semmi közepébe. ,,Nem volt ott egyéb, csak egy hatalmas barakk, amely tele volt egérrel, békával, patkánnyal, kígyóval, ami állat elképzelhető, mindennel. Nagyon nehezen sikerült kiirtani ezeket. Ebben az egyetlen szobában laktunk mindannyian, priccseken aludtunk, alul az idősebbek, felül a fiatalok. Mindenki megpróbálta tenni a dolgát. Nekünk szerencsénk volt, apám, anyám iskolázott ember, anyám hat nyelven beszélt, édesapám románul, németül, így mindig volt egy kis előnyük ebből.”
Szülőktől távol
A szülők megpróbálták legalább gyermekeiket kimenekíteni a dobrudzsai pokolból. Beczásy István is addig járt, míg sikerült két leányát hazaküldenie. ,,Nővéremet, Erzsébetet és engem december 6-án egy harmadik kislánnyal együtt elengedtek. A testvérem ment Brassóba, valami nagynénihez, én Marosvásárhelyre, nagyanyám öreg testvéréhez.” A kényszermunkától, a dobrudzsai nehézségektől megszabadultak, de sorsuk cseppet sem vált könnyűvé. Tánya hétévesen került Marosvásárhelyre, így emlékszik erre az időszakra: ,,Nagyon nehéz életem volt ebben a hat évben, rengeteget éheztem, sokat szenvedtem. A két öreg nem nagyon tudott mit kezdeni egy hétéves gyerekkel, szegények, igyekeztek, de akkor, ’50-ben olyan világ volt, nem volt senkinek semmije. Nagyon keserű időszak volt, s életem egyik legnagyobb frusztrációja is ekkorról származik. Ma már bizonyára nevetségesnek tűnik, de akkor engem rettenetesen bántott, hogy második osztályban nem vettek fel pionírnak. Mindenkit, de egy nyolcéves gyermeket különösen frusztrál, ha megbélyegzik, ha kilóg a sorból. Így voltam ezzel én is, mindenki pionír lehetett az osztályból, csak én nem. Azt az érzést soha nem felejtem el.”
Kényszerlakhelyes vakációk
Erzsébet Brassóban, Tánya Vásárhelyen élt, a szülőkkel három évig csak levélben tarthatták a kapcsolatot. Ezután kicsit enyhült a helyzet, és mehettek vakációzni Dobrudzsába. ,,Mindig került egy ismerős, rokon, aki levitt, és következett három hónap gyönyörűség. Szegények, mindig arra gyűjtöttek, hogy amikor ott vagyunk, mindenünk meglegyen. Csak prézlis csirkét, s más finomságokat ettünk, volt egy nagynéném, aki mindig császármorzsát csinált nekem. Édesanyám és édesapám is 350 lejes fizetést kapott. Ebből 300 lejt elküldtek az én tartásomért, 300 lejt Brassóba a nővéremnek, bentlakásra. Maradt száz lejük, abból anyám elcigarettázott harmincat, a többiből éltek. Ma már ez elképzelhetetlen, de soha panaszt a szájukból nem hallottam.” Ennyi jutott a Beczásy-lányoknak a családi életből, évi három hónap, a többi távol, nehéz körülmények között, sokszor megaláztatással, olykor éhezéssel fűszerezve.
Vásárhelyről Brassóba
,,Hatodikos voltam, amikor az egyik, már elengedett ismerős telefonált anyámnak, hogy a leánykát gyorsan vigyék el Marosvásárhelyről, mert nem lesz jó vége. Nem törődtek velem, nem tanultam, piszkosan jártam. Akkor hoztak el engem is Brassóba a bentlakásba, a testvérem mellé. Egy évig annyit vert, mint a kutyát, hogy valahogy embert faragjon belőlem. Rendetlen voltam, nem tanultam, ő pedig mindig eminens volt. Elvégeztem a hetedik osztályt, nagy nehezen átengedtek, nem a nagy tudásért, hanem mert sajnáltak. Ebben az időszakban is voltak kellemetlen dolgok, melyek nyomot hagytak az életemben. Szerencsére olyan a természetem, hogy nem veszek nagyon a szívemre semmit, de akkor, gyerekként azért megviseltek. Kilencedikben például, amikor arról volt szó, hogy felvegyenek a KISZ-be, ketten alá is írták a papírt, de amikor látta az illetékes elvtársnő, hogy hívnak, elkezdett ordítani: ez egy kulák, mit keresel itt? Kiderült, cseléd volt nálunk, s tudtam, nekem ott már nincs keresnivalóm.” Nehézség tehát bőven akadt. Erzsébetet nem vették fel nyolcadikba, vissza kellett mennie Dobrudzsába, két évig ott dolgozott, amíg sikerült elintézniük, hogy mégis folytassa az iskolát. Tánya közben a bentlakásban szenvedett, felidézi, hogyan nézte falusi társai kolbászokkal teli élelmiszeres ládáját, hogyan próbált bár a szaggal jóllakni. Miként mondta az étkezdében, hogy légy esett az ételbe, azért, hogy otthagyják és megehesse. Közben társai mindebből alig tudtak valamit, vidám gyerek volt, az osztály örökké jókedvű bohóca. Nem vették észre, mennyire bántja, hogy kilóg a sorból. ,,Sose felejtem el, nyolcadikosok lehettünk, s egy születés- vagy névnapon ott volt mindenki, gyönyörűen felöltözve, szép fodros ruhába, én pedig egyenruhában. Nem volt más. Ha kivasaltad, szép volt, s ha nem, nem. Minden hónap bizonyos napján küldték el nekem a 300 lejt. Abból kifizettem a bentlakásért 165 lejt, és maradt 135 lej harisnyára, cipőre, minden egyébre. Az iskolával szemben volt egy cukrászda, én minden alkalommal, ahányszor megkaptam a pénzt, megettem három bombát, ilyen kerek, diós, csokoládés süteményt. Mindig beteg lettem tőle, de minden hónapban megettem, akkor volt az egyetlen alkalom, többet nem engedhettem meg magamnak. Én voltam a rút kiskacsa, s ezt az ember érzi” — emlékezik.
Ellenségeskedés és jóakarat
Később ennél nagyobb bajok is jöttek, de találkozott jóakarattal is: ,,Mikor mentem tizedikbe, kidobtak a bentlakásból azzal, hogy nincs hely. Krizbai papnak a leányával együtt, Imolával álltunk, és néztük, hogy még utánunk vagy ötvenet felvesznek. Ottmaradtam úgy, hogy nem volt, ahol aludnom. A bentlakásba nem szabadott bemennem, de egy osztálytársam, Szentpáli Ildikó vállalta, és beloptak, két éjjel ott aludtam, harmadik nap észrevették, már nem lehetett, s akkor jött a brassói evangélikus papnak a lánya, ő hívott, hogy egy hétre menjek hozzájuk. Végül öt évig laktam náluk. Egész életem legszebb öt éve: szeretetet, jóságot kaptam, tanultak velem, törődtek velem. Most is testvéreimnek tartom őket.” Ennek a családnak köszönheti azt is, hogy elvégezte Brassóban az egészségügyi technikumot, nőgyógyászati asszisztensnő lett, s ez rengeteg szépséget, elégtételt hozott az életébe. Szíve szerint francia—magyar szakos tanárnak tanult volna, de származása miatt esélye sem volt egyetemre bejutni, így nem is próbálkozott.
Dorudzsában felnőni
Családjukban is akadt, aki ,,nem volt ennyire szerencsés” — mondja. „Édesapám testvérének a lánya szenvedett a legtöbbet. Tizenegy éves volt, amikor levittek, és ott volt végig, 13 és fél évet, úgyhogy naponta hatvan veder vizet hordott a disznóknak. Olyan élete volt, hogy azt elmondani sem lehet, annyit dolgozott, mint egy állat, és nagyon szomorú asszony lett. Hozzá képest, amit mi megéltünk, az semmi. Később soha nem beszélt még a gyermekeinek sem arról az időszakról, azt mondta, kitörölte az életéből. Mikor visszakerült is, nehéz volt, csak hat osztályt járt, alig tudtuk elintézni Brassóban, hogy levizsgázzék, és meglegyen a hét osztálya, s valamilyen munkára felvehessék. Nagyon nehéz élete volt. Nagyon megviselte a testvéremet is, nálam sokkal jobban. Nem is szeret beszélni róla, találkozókra sem jön el. Másképp érintette a dolog.
A Beczásy házaspár végül 13 és fél év után szabadult a dobrudzsai kényszerlakhelyről. ,,Édesanyám 13 és fél évig volt ott úgy, hogy soha nem hagyta el a telepet. Nem lehetett jönni-menni, a személyibe beütött D. O. (domiciliu obligatoriu — kényszerlakhely) azt jelentette, hogy a háromosztályos rendőrnek kellett engedélyeznie azt is, hogy valaki Brăilára, az orvoshoz menjen. A szüleim mindenről lemondtak, hogy mi tanulhassunk.” Tizenhárom év maradt ki a közös életükből, tizenhárom döntő esztendő. Felnőttek, boldogultak, de nem múlt el nyomtalanul az az időszak. Beczásy Tánya szerint az egész generációjuk frusztrálttá vált, a család és a mindennapi szeretet hiánya miatt nem alakulhatott ki az a modell, amely összetarthatta volna később saját családjukat. Többnyire elváltak, s még gyermekeiket is kísérti ez, hisz továbbadni sem tudták az igazi családképet. Ma már Dálnokon él, az egykori családi birtokot még a hosszú életet, 99 évet megért édesapjának sikerült visszaszereznie. Derűvel, humorral idézi fel a szomorú történéseket, amelyek gyökeresen megváltoztatták életét, a rendszerre sem haragszik már, amely tönkretette gyermekéveit, fiatalságát.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fehér Hollók a szórványért
A Szórványtengelyek alapítója és lelkes éltetője látogatott el a Maros-parti kisvárosba, a hajdani híres magyar kultúrközpontba, a Világhírnév Kiadó Fehér Holló sorozata legújabb kiadványainak szerzőivel.
Az Áprily Estek szeptemberi rendezvényén Szabó Csaba, a szórványtelepülések megmentésének megszállottja ismertette a szervezet célkitűzéseit és eredményeit. Egyre bővülő lelkes csapatával, a Fehér Hollókkal eddig is sokat tett a szórványban élő magyarság öntudatra ébresztéséért, megmentéséért, hogy soha ne némuljanak el templomainkban a harangok, ne néptelenedjenek el iskoláink. Ismertetőjében hangsúlyozta: „vándormadaraival” mindig oda megy, ahol kevesen vannak, ahol a legnagyobb szükség van az erkölcsi és anyagi támogatásra. Enyeden pedig kevesen vannak, ezért is jöttek ide. Jóllehet, Bethlen Gábor máig ható művelődéspolitikája következtében még mindig gyűjtő fókusz a Bethlen-kollégium, amelyre a többségiek is felnéznek, a tüzet azonban csiholni, a lángot táplálni kell! Ilyen „tűzcsiholók” az emlékezetes délután vendégei is, akiket sorra mutatott be az RTV Kolozsvári Stúdiójának munkatársa.
A pergő párbeszédekre épülő bemutató első szerzője Simon Ilona, akinek Meselélektan párhuzamokkal című könyve került terítékre. A könyv „afféle gondolatébresztő megjegyzéseket kínálhat a legkézenfekvőbb, gyerekeket, szülőket, nevelőket leginkább, legmélyebben érintő-foglalkoztató kérdésekhez” – olvasható a különleges témát feldolgozó kiadvány fülszövegében.
Mihály István, a Kolozsvári Rádió szerkesztő-műsorvezetője, a népszerű Nahát című „média és életfigyelő” rovat gazdája Örömszakadtáig című könyvébe foglalta a rádióban elhangzott jegyzetei, glosszái, kisesszéi egy részét. Ízelítőül ezekből olvasott fel.
Szabó Csaba, a találkozó mediátora Kaffka Margit félmosolya című, édesanyja emlékének ajánlott, sok újdonságot, irodalmi csemegét tartalmazó könyében a százaktól beskatulyázott írónőt állítja új megvilágításba. „Fontosnak tartom megjegyezni – olvasom az Előszó helyett című fejezetben –, hogy e kis kötet nem a Kaffka Margit-mamutmonográfiák nyomán készült... Nem Kaffka-adatok halmaza, életrajzi részletek percre szabott dossziéja. Talán inkább irodalmi nagyriportként kellene elkönyvelni – vagy stílszerűen szép(ia)irodalmi riportként.”
A rendezvényen részt vett Szegő József, a Világhírnév Kiadó felelős kiadója is. Az emlékezetes délután a gyorsan gazdára talált értékes könyvek dedikálásával zárult. Nagyenyed szépet, igazat szerető magyarjai mindig visszavárják a kolozsvári Fehér Hollókat! Szabadság (Kolozsvár)

„Az első szám borzasztó volt”
Horváth István Campus-alapítóval diáklapról, médiáról
Talán kevesen tudják, hogy a kolozsvári magyar egyetemisták egyik leghosszabb életű diáklapja idén már a huszadik születésnapját ünnepli. Igen, hát persze, hogy a Campusról van szó! Két évtizeddel ezelőtt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség úgy döntött, szükség van egy színvonalas, minden idejáró leányzót és fiatalembert megszólító és érintő fórumra, ha már annyi minden változott, működésbe lendült, beindult körülöttük. Hárman bábáskodtak az ötletből indult konkrét forma megszületésénél. Balló Áron és Magyari Tivadar mellett Horváth István a kis diáklap első szerkesztőinek egyike, jelenleg szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének docense. Göröngyös kezdetek, verejtékes munka helyett szerencsés egymásratevődésekről, erdélyi magyar médiáról, újságírói szakmáról mesélt az akkori szerkesztő a jelenleginek.
Campus: Honnan pattant ki a diáklap elindításának ötlete?
Horváth István: Az ötlet a Kolozsvári Magyar Diákszövetségtől, pontosabban Branea Róberttől, az akkori elnöktől jött. A KMDSZ úgy gondolta, ideje egy kifejezetten magyar nyelvű, a magyar diákságnak szánt lapot indítani, ’89 után ugyanis az egyetemisták kommunikációs igénye megnőtt, különböző témákat kellett felvetni, megvitatni. Kolozsváron korábban is léteztek diáklapok, ott volt például az Echinox, ez azonban elsősorban román lap volt, amelyben helyet kapott pár magyar oldal is. A problémát az jelentette, hogy az Echinox inkább irodalommal foglalkozott, így viszonylag kevés diákot érintett. Diáklapok léteztek a kommunizmus alatt is, az ötlet tehát nem volt teljesen újkeletű, inkább egy régi tradíció felélesztése, újragondolása volt a lényeg.
C: Hogyan kezdődött a munka, miként született meg a Campus?
H. I.: A Szabadság evidens választásnak tűnt, lévén az egyetlen helyi magyar lap. Balló Áron akkor egy ideje már a napilap munkatársa volt, őt bízták meg, hogy foglalkozzon a Campusszal, ő lett a „kapcsolatember”, tapasztalattal, írói múlttal rendelkezett. Vele és Magyari Tivadarral már az Echinoxot is együtt szerkesztettük, így logikus volt, hogy hárman folytatjuk. A Campus létrejöttét tulajdonképpen szerencsés egymásratevődések eredményeként határoznám meg, hiszen adott volt a kezdeményezés, az ismerős munkatársak, a megjelenési felület.
Az első szám borzasztó volt – tördelés szempontjából legalábbis. Kis- és nagybetűk egymás mellett, az egyik eltorzította a másikat, de onnantól csak javíthattunk a minőségen. A KMDSZ fenntartotta a jogot, hogy elnökválasztáskor, nagyobb események alkalmával beleszóljon a munka menetébe, de a cél mindig az volt, hogy a lapot, mint kommunikációs felületet tartsa fenn minden magyar diák számára. Emellett ’91-ben sor került egy táborra Homoródon, ahol a Campust a hét minden napján megjelentettük – ezt 3–4 évig folytattuk.
C: Diákként szerkesztve hosszútávon milyennek tűnt az újságírói szakma?
H. I.: ’89 előtt a bölcsészkarosok és filozófia szakosok számára ez óriási teljesítménynek számított, a karrier csúcsát jelentette. Számunkra az újságírói szakma később is megmaradt, mint alternatív karrier, hiszen a média kirobbanóban volt abban az időben. De miután kiszakadtam a diákéletből, más szakmai lehetőségek nyíltak előttem, az írást abbahagytam. A szerkesztést átadtuk másoknak, a munkát az akkor indult újságíró szak diákjai vették át. Magyari Tivadar viszont még sokáig írt, szerkesztett, dolgozott különféle lapoknál, tanította a leendő kollégákat.
C: Mi a véleményed az erdélyi magyar és az országos médiáról?
H. I.: Kudarcélményt jelent számomra. Pár kereskedelmi rádión és internetes portálon kívül nem nyújt különösebb értéket. Véleményem szerint hiányoznak innen a hangadó lapok, a nagyszámú, minőségi hírek. Az itteni média nem tud közvita-fórumként működni. Televíziózás terén egyértelműen nem tudja felvenni a versenyt a magyarországi stúdiókkal.
Az országos román médiából szintén hiányoznak a nagy mérvadó termékek, amelyek nyugaton például megvannak. Nem érzem magam egyik romániai termék fogyasztójának sem, leginkább a külföldi média román fordításait, kiadásait olvasom, hallgatom.
C: Miben látod ennek a jelenségnek az okait?
H. I.:Fogyasztói részről is akadnak hiányosságok, de leginkább a tulajdonosi szerkezetekben látom a problémát, ez utóbbi az, ami nálunk meghatározza a médiát. A lapok itt inkább politikai jellegű dologként működnek, ez nyugaton szintén másként van. Történtek jó irányba mutató kezdeményezések, hatékonynak tűnő médiaberuházások 10–15 évvel ezelőtt, de ezek valamiért mégsem hoztak áttörő változást. Másfajta tulajdonosi logika kellene, de nem látom a lehetőséget ennek megvalósulására.
C: Visszatérve a Campusra – hogyan látod most a diáklapot, miben más a kezdetekhez képest?
H. I.: Annak idején mi többet foglalkoztunk a diákélet gyakorlati vonzataival, például egykori kolozsvári diáklapokról, a város múltjáról és jelenéről írtunk. Ma már több „tollpróbálgatós” cikk születik, ezek inkább a diákok világnézetét, az ő szempontjukat mutatják be. Ez azonban egyáltalán nem negatív dolog, ugyanis az információszerzés módja is nagyban megváltozott. Most már más helyeken is van lehetőség az információszerzésre, -átadásra, és ami régen hírnek számított, nem biztos, hogy ma is az. A diákélet mindennapiságára vonatkozó dolgoknak, mint például bentlakás, iratkozás, bárki utánanézhet az interneten. Emellett az újságírói szakma kezd professzionalizálódni, így kellenek olyan fórumok, ahol az emberek kipróbálhatják magukat. A Campusnak ma már más a társadalmi vonzata, és ez így normális.
KŐRÖSSY ANDREA. Szabadság (Kolozsvár)

"Hagyjanak fel a képmutatással!"
Bulgária és Románia elválasztaná a schengeni övezet ügyét a romákétól
(MTI/AFP) – Bulgária és Románia ragaszkodik ahhoz, hogy a romákkal kapcsolatos problémák ne befolyásolják a kétország jövőre tervezett belépését a schengeni övezetbe.
"A legfontosabb uniós célunk a 2011. márciusi csatlakozás az övezethez. Határozottan ellenezzük, hogy ezt közvetlenül vagy közvetve összekapcsolják más ügyekkel, nevezetesen a romákéval" – hangoztatta Traian Basescu elnök csütörtökön, miután Szófiában megbeszélést tartott bolgár kollégájával, Georgi Parvanovval.
Parvanov ezt azzal egészítette ki, hogy "a kisebbségi csoportok társadalmi integrációja nem előfeltétele a belépésnek Schengenbe".
A két politikus először találkozott azóta, hogy a nyáron Franciaország hozzáfogott az illegális telepek felszámolásához, és hazaküldött Romániába és Bulgáriába sok, szabálytalanul ott tartózkodó vándorcigányt.
Basescu összeurópai megoldást sürgetett a romák integrációjára, és felszólította az uniós tagállamokat, hogy "hagyjanak fel a képmutatással". Elfogadhatatlannak minősítette, hogy bárkit is etnikai alapon büntessenek meg vagy utasítsanak ki. Népújság (Marosvásárhely)

Amiért érdemes élni
Beszélgetés Kusztos Endre festőművésszel, grafikussal
– Hogy lesz valakiből grafikus, festő, aki nem is annak készült?
– Valóban, előbb a kolozsvári jogi és közgazdasági szakon tanultam, de már ott is sokat rajzoltam. Jordáky Lajos, a közgazdasági egyetem rektora is helyesnek tartotta, hogy átmenjek a képzőművészeti főiskolára. Szobatársam volt a Móricz- kollégista Katona Szabó István, későbbi író, aki szintén javasolta, hogy a művészetire menjek át. Akkoriban a Bolyai egyetem előadásait is látogattam. Kapcsolatba kerültem László Gyula professzorral, aki 1947-ben meghívott a lakására. Elbeszélgetett velem. Kikérdezett, hogy miért akarom ott hagyni a közgazdaságit, mi a célom, kiket szeretek a képzőművészek közül, kiknek a műveit olvasom, milyen színházi előadásokat láttam. A zeneszerzőkről is érdeklődött, de úgy, hogy leült a zongora mellé, eljátszott egy darabot, amelyet fel kellett ismernem. Végül megnézte a rajzaimat, és azt mondta: "Magának tanulnia kell. Az anatómiát kell tanulnia, rajzolni kell tanulnia. Meg kell tanulnia a fej felépítését, a csont szerkezetét, hogy helyezkedik el a szem, az orr, a száj, mekkora a koponya. Rajzolni kell megtanulnia, de a rajzaiban az van benne, amit nem lehet megtanulni." Kiválasztott 15 rajzot, hogy majd közli az induló ifjúsági lapban. Sajnos, ebből nem lett semmi, mert el kellett hagynia Kolozsvárt. 1949-ben felvételiztem a képzőművészeti főiskola grafika szakára, majd katona voltam Enyeden. A kolozsvári Képzőművészeti Főiskola akkor még magyar nyelvű volt, de Iasi-ban megszüntették a művészeti főiskolát, és áthozták Kolozsvárra, hogy legyen párhuzamos román oktatás. Akkor II. éves grafikushallgató voltam, és egy hajszálon múlt, hogy ki nem tettek. Akkor kezdődött Csokfalván a kollektivizálás, édesanyámat, teljesen jogtalanul, kuláklistára tették. 32 évesen özvegyen maradt, és volt 1 ha 97 ár földje és egy italkimérése egy segítséggel. Ezért kulákká nyilvánították, és kilakoltatták. Így kerültünk Átyim János bácsiékhoz lakni. Elvesztettem a bentlakást, az étkezési jegyet, az ösztöndíjat, és hajszálon múlt, hogy nem tettek ki az egyetemről. Sok hercehurca kezdődött akkor körülöttem, de az erdőszentgyörgyi rajoni néptanács elnöke, Benedek János mellém állt. Ugyancsak mellém állt az egyetem alapító rektora, Kovács Zoltán, valamint Veress Pál, Kolozsvár akkori polgármestere. Kovács Zoltán indítványozta, hogy menjek át a festészetre. Ott összejöttem Szer-vátiusszal, akivel később Erdőszentgyörgyön dolgoztunk együtt. 1952–53-ban III. évesen a festőművészetin folytattam a tanulmányaimat.
– Kik voltak a tanárai?
– A III. év első negyedében Kovács Zoltán. Ő volt az, aki kérte a marxista katedrán, hogy a képzőművészetiseknek kevesebb bibliográfiát adjanak marxizmusból, nincs annyi idejük az olvasásra, mert nekik rajzolniuk, festeniük kell. A következő órán már nem ő jött be, hanem Abódi Nagy Béla. III. év után Miklóssy Gáborhoz kerültem, aki nagyon kemény, szigorú tanár volt. Nála végeztem a IV. évet. A diplomamunkámat arra a vászonra festettem, amit édesanyám szőtt Csokfalván. 1955-ben végeztem az egyetemet, de csak 1956-ban kaptam meg az oklevelet. Ugyanis nem olvastam elég szorgalmasan a marxista bibliográfiát, ezért visszatapsoltak.
– Hogyan alakult a pályája az államvizsga után?
– 1956 után a kolozsvári Képzőművészeti Szövetségnek lettem a jelöltje. Ez azt jelentette, hogy 5 évig keményen kellett dolgozni, hogy aztán véglegesítsenek. Kétévenként ellenőriztek. Jelen kellett lenni minden kiállításon, kötelező volt legalább egy vagy két bukaresti szalonban is kiállítani. Végül pedig kellett egy egyéni kiállítás is. Öt év elteltével egy bukaresti bizottság döntötte el, hogy kialakult-e annyira a jelölt stílusa, hogy megkaphatja a szövetségi tagságot. A jelöltség idejére egy fizetésnyi ösztöndíjat kaptunk, de minden két évben a bukaresti bizottság ellenőrizte, hogy a jelölt keményen megdolgozik-e az ösztöndíjáért. Öt év kemény, megfeszített munka után tagja lehettem a Képzőművészeti Szövetségnek.
– Ekkor került Erdőszentgyörgyre...
– 1962-ben meghívtak az erdőszentgyörgyi rajoni múzeumhoz muzeológusnak. Ott dolgoztam 1968-ig, amikor a múzeum és a Magyar Autonóm Tartomány megszűnt. Aztán megyei ellenőrként dolgoztam. Ellenőriztem az egész Nyárád mente kulturális tevékenységét, mert úgy nézett ki, hogy eljött a szellemi javak felértékelődésének ideje. Egész héten jártam a falvakat. Aztán kiderült, hogy vékonyan mennek a dolgok, és nekem azokról kellett jelentést írnom, akik olyan kedvesen fogadtak. Ezt a kínlódást látta a feleségem is. Azt mondta egy nap: "Te, Endre, otthagytad a közgazdaságit, hogy a művészetnek szenteld az életed. Egész héten odavagy, faluról falura jársz, nincs időd semmit alkotni. Na hát, én tanárnő vagyok, és van annyi fizetésem, hogy ketten kijövünk belőle, hagyd ott ezt a munkát." A feleségemnek nagyon sokat köszönhetek. Olyan asszonyt találtam, aki mindig jó tanácsokkal látott el, mindig mellettem állt, míg élt. Így történt, hogy otthagytam ezt a munkát, és nekifogtam dolgozni. 68-ban rendeztem első egyéni kiállításomat.
– Volt-e alkalma, hogy tanítson?
– Sohasem tanítottam. Erdőszentgyörgyön Jakab Gyöngyi magyartanár többször behívott osztályfőnöki órára, hogy tartsak előadást a művészeti irányzatokról. Ezeken az órákon figyeltem fel két nagyon figyelmes lányra, Koszta Gabriellára és Suba Ilonkára. Suba Ilonka később Fülöp G. Dénes lelkész felesége lett. Koszta Gabriellát később hallottam szavalni, mondtam is neki, hogy a színire kell mennie. Aztán megtudtam, hogy bejutott a színire, később meghívott a vizsgaelőadására. Gegeshez fűződik egy emlékem. Fülöp G. Dénes szervezett egy alkotótábort, amelyiken én is részt vettem. Ott volt Szécsi András, Sükösd Ferenc és mások. A szállásunk a papilakon volt, amiért aztán valaki fel is jelentett minket. Mindenikünk olyan munkát készített, amely bekerült az országos grafikai kiállításra. Én festettem őket, amint dolgoznak, Sükösd Feri pedig megfestett engem, amint őket rajzolom.
– Kérem, mondjon néhány szót jelentősebb kiállításairól.
– Már említettem az 1968-as kolozsvári kiállítást. 1969-ben Marosvásárhelyen állítottam ki. Csodálatos volt a fogadtatás. Jelen volt Piskolti, Barabás István, Bordi András, Izsák Márton. Aztán volt a székelyudvarhelyi, 1970 augusztusában, amelyet Maszelka János szervezett. Már vége felé volt a kiállítás, én éppen a színházban voltam, amikor záróra előtt néhány perccel megérkezett egy vállig érő fehér hajú ember egy fiatal hölggyel, és nem akartak távozni. Kérte Maszelkát, hogy menjen utánam a színházba. Mikor megérkeztem, képről képre jártunk, nagyon tetszettek neki a képek. Ő volt Duray Tibor festőművész, a budapesti Nemzeti Galéria egyik megbízottja, aki "körülnézett" Erdélyben, hogy a Nemzeti Galéria számára kiállítókat keressen. Feljegyzett sok nevet, amit aztán közölt Pogány Ö. Gáborral, a Nemzeti Galéria igazgatójával. 1971-ben felkeresett Szovátán és decemberben jött a meghívó, hogy az 1972. októberi hónapot az én munkáimmal akarják megnyitni. Kérték, hogy válogassam össze a képeimet, amelyeket Duray látott Udvarhelyen, meg néhány újabb munkát, összesen ötvenet. Június végére a munkáknak ott kellett lenniük. Mintegy 80 munkát válogattam össze, és vittem a zsűri elé Kolozsvárra. Ott azonban nagyon húzták az időt, aztán az utolsó pillanatban eljutottak a művek Bukarestbe, de ott is sokáig húzták az időt. Huszár Sándor és Gálfalvi Zsolt segítségével végre az illetékes elvtárs elé kerültek a munkák, majd este 8-kor a főcenzor is áldását adta rájuk, mondván, hogy nincs kifogása ellenük. Volt még kiállításom New Yorkban a Magyar Házban 1977-ben, Detroitban és Los Angelesben.
– Ha az Úr is úgy akarja, mit szeretne még megfesteni?
– Álmomban gyakran látom édesanyámat, amint leélte életét, és szőtte nekem a lenvásznat. Kérdeztem tőle, mit fessek rá? Azt felelte: azt, amiért érdemes élni. Azt akarom megcsinálni, ami körülöttünk zajlik. Életünk küzdelmét a lelkünk szerinti megmaradásért.
– Köszönöm a beszélgetést, Isten éltesse sokáig!
Székely Ferenc, az Erdőszentgyörgyi Figyelő szerkesztője. Népújság (Marosvásárhely)

Határ menti lobbi sztrádáért
Mivel a jövő héten első olvasatban már a kormány elé kerül a 2011-es állami költségvetés tervezete, Cornel Popa szenátor, a Nemzeti Liberális Párt Bihar megyei szervezetének elnöke szükségesnek tartotta, hogy több megyére, sőt az országhatáron túlra is kiterjedő figyelemfelkeltő akcióval sürgesse a végrehajtó hatalmat az észak-erdélyi autópálya megépítésének finanszírozására. A régióbeli fejlesztésre vonatkozó igényt nyomatékosította, hogy Hajdú-Bihar megyei fideszes képviselők is a kezdeményezés mellé álltak. A Berettyószéplakon végződött túrát egy fórum követte, amelyen a résztvevők közös nyilatkozatban szólították fel a kormányt (a bukarestit és a budapestit is) a sztrádák megépítésére.
A Berettyószéplaki Ipari Iskolacsoport szépen rendbe tett díszterme adott otthont az észak-erdélyi autópálya ügyéről szervezett fórumnak, amelyen Hajdú-Bihar, Szilágy és Bihar megyei törvényhozók – fideszesek, RMDSZ-esek és liberálisok –, önkormányzati képviselők, polgármesterek alpolgármesterek vettek részt. Közvetlen tájékoztatást kaphattak a dolgok (szó szerinti) állásáról a kivitelező Bechtel cég projektmenedzserétől, Michael Swinfordtól, a Bihar megyei szakaszt felügyelő Anamaria Savától, illetve az államot megrendelőként képviselő Országos Autópálya és Országút Társaság kolozsvári székhelyű területi igazgatójától, Ion Pantelimontól. Biharból a főszervező Cornel Popa mellé felsorakozott a megyei önkormányzat szintén liberális elnöke, Radu Ţîrle és alelnöke, Dumitru Voloşeniuc, Nicolae Jolţa ugyancsak NLP-s parlamenti képviselő; az RMDSZ-t egyedül Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök képviselte, míg Szilágyból Fekete Szabó András szenátor és Seres Dénes képviselő már a terepen, a széplaki viaduktnál csatlakozott a Váradról indult társasághoz. Ott volt még Tiberiu Marc, Szilágy megye tanácsának elnöke és helyettese, Cristian Ionescu, továbbá Zilah polgármestere és city managere, illetve Bihar megyei illetőségű Adrian Miroslav Merka, a Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetségének parlamenti képviselője. A határ túloldaláról Vitányi István fideszes képviselő és kollégája, egyben Püspökladány polgármestere, Arnóth Sándor, továbbá Muraközy István berettyóújfalui alpolgármester vett részt a találkozón.
Minden részvevő egyetértett abban, hogy a térség gazdasági fejlődését nagyban segítené, ha elkészülne az autópálya. A Boc-kabinet 2008 óta 569 milliót költött erre a sztrádára, ám nem a partiumi részre, mert itt – a széplaki viadukt kivételével – leállt a munka, és lassan a természet visszafoglalja a tőle elhódított területet. Erről „pályabejárásunk” alkalmával meggyőződhettünk. Popa szenátor hosszas utánajárással bebocsátást nyert a látogatók számára a Bechteltől az amúgy üres, de szigorúan őrzött munkatelepre, így Bisztraterebes határától Dólyáig a majdani autópályán gurulhattunk. A tömörített földes-kavicsos útalapon véges végig kiütközött a gyom, akár ki is írhatnák, hogy az autópálya füvére lépni tilos. A kivitelező cég vezetőinek és egyéb notabilitások jelenléte ellenére a térség felvigyázásával megbízott, fekete sisakba, védőruhába, csizmába öltözött vagyonőrök zavaró közelségből követték konvojunkat fekete dzsipjükkel, és állták körül a csoportot egy-egy megállónál.
A pályatest elkészült szakaszán egyébként már meglátszik a természet munkája: a vasbeton pillérek rozsdásodnak, repednek, az esők mély patakmedreket vágtak a töltések oldalába, több helyen földcsuszamlás, suvadás látható, csapadékból vagy talajvízből tavacskák képződtek. Állítólag egy év alatt másfél millió euróba kerülne az állagmegőrzés, de a már szinte félig kész, Széplakig tartó útrész befejezéséhez százmillió euró kellene. A kormány nem ad pénzt, csak a széplak melletti, 1,8 kilométer hosszú viaduktot fejezik be az idén, az az út viszont magában haszontalan, hisz nem visz sehonnan sehová. A határt túloldaláról érkezett vendégek – kettejük az önkormányzati választási kampányban is fontosnak tartotta időt szakítani a rendezvényre – is elsősorban az összeköttetés megteremtését szorgalmazták, hiszen ez az egész térség érdeke.
Csak pénzkérdés – derült ki a fórumon a felszólalásokból, s az is világos lett: az viszont politikai döntés kérdése, hogy a meglévő kevés pénzt az ország mely vidékének fejlesztésére adják. A fórumon megfogalmazott közös nyilatkozatok aláírói ezt a politikai döntést szeretnék a mi térségünk felé hajlítani például azzal is, hogy a közeljövőben esedékes román–magyar közös kormányülés egyik témájának ajánlják a sztrádaépítés finanszírozását. Minden részvevővel együtt reméljük, a kezdeményezést tettek is követik.
Máté Zsófia. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Újratemetés Tehát egymás ócsárlása még egy olyan ügyben is jellemző, mint a végtisztesség megadása.
A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó egyik szobájában, könyvek társaságában beszélgetünk. Nem Nyirőről, de látom, itt van ő is, hiszen a kiadó eldöntötte, hogy sorozatként újra kiadja életművét. Mialatt erről-arról folyik a szó, eszembe jut, hogy a napokban olvastam egy közleményt: a székelyudvarhelyi polgármester Madridból jövőre haza szeretné hozatni a katolikus papságból egyszer kilépett, majd a spanyol fővárosban mégiscsak szerzetesként elhunyt, meglehetősen ellentmondásos életpályát bejárt író hamvait.
Mi sem természetesebb, hiszen a Budvár alatt járt iskolába, magyarországi és erdélyi olvasók ezrei éppen a könyvei nyomán képzelték el, hogy milyen az igazi, hamisítatlan székely, ráadásul már egy szobra is áll abban az Emlékparkban, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Székelyudvarhely az egy lakosra jutó hasonló műalkotások tekintetében Erdély élenjáró városa legyen.
Az író utolsó művében szintén arra célzott, hogy nem szeretne idegen földben pihenni, következésképpen az utókor nagyon is kegyeletteljes cselekedetet hajt végre, amennyiben a hazahozatal különböző alapítványok és magyarországi diplomaták segítségével sikerül. Végre egy olyan elképzelés – gondoltam magamban –, amelyben mindenki egyetért a helyi magyar politikai feszültségektől megszabadulni képtelen Küküllő-parton. De tévedtem. Megfeledkeztem arról, hogy a polgármester RMDSZ-színeket képvisel, következésképpen minden szándéka vagy ballépés vagy utánzás lehet. Mármint az MPP szerint.
Nyirő József hamvait ugyanis – szögezte le a következő közlemény – a helyi polgáriak már 1995-ben haza akarták hozatni, és ennek érdekében meg is tették a szükséges diplomáciai lépéseket. Tehát nem csupán a közigazgatási tisztségek betöltése, az infrastruktúra, az ingatlan-vásárlások, a vadásztársaságok, a helyi közlekedés, helyi kommunikáció, helyi fürdő, a helyi közép- és felsőoktatás ügyében és minden más helyi ügyben lehet egymásnak esni, hanem az egymás ócsárlása és a közös fellépés hiánya még egy olyan ügyben is jellemző, mint a végtisztesség megadása egy sokáig tiltott és nemzedékek által ma sem, vagy csak nagyon felületesen ismert erdélyi írónak.
Szomorú. Mert mindeközben – akár RMDSZ, akár MPP keltezéssel – az általuk székely anyavárosnak nevezett helységben beszélnek a legtöbbet a székely autonómiáról.
Vajon ilyen lenne ez az autonómia?
Ahol egy döntéshozó, várost irányító testület egyetlen kérdésben sem tud megegyezni? Ahol az érdekcsoportok mindegyre egymásnak feszülnek és mindenekelőtt a másikat szeretnék a padlóra teríteni?
Ahol az életre-halálra folyó küzdelem közönsége csak akkor tudja hallatni a hangját, ha az egyik vagy a másik félhez szegődik és nincs semmiféle lehetősége saját, hétköznapi érdekeinek az érvényesítéséhez és saját vezetőinek az ellenőrzéséhez? A múlt héten Budapesten egy németországi alapítvány szervezésében, (ki)válogatott meghívottakkal, autonómia-konferenciát szerveztek, és a kiadott közleményből a média csipegetett. Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét csak nagyon kevesen idézték, pedig nagyon közérthetően, mindenféle politikai ömlengés nélkül roppant fontosat mondott: az előrehaladás első lépése nem a többség jó szándéka és nyitottsága, hanem az, hogy a saját közösségen belül szót lehessen váltani és szót lehessen érteni egymással. Amíg ez nem sikerül, addig sehol nem lesz autonómia.
A szót értés nem jelent föltétlenül egyetértést. De legalább hasonló irányú törekvést igen. És ebben nem a románok gátolnak meg, és még kevésbé Székelyudvarhelyt, közkedvelt MPP-s jelző szerint a legmagyarabb várost. Hanem valami más. A kivagyiság. Az úrhatnamság. A kisdiktátori hajlamok. Az olyan törekvések, amelyek a demokrácia teljes mellőzésével valamiféle központosított, kézi vezérlésű államként képzelnék el a területi autonómiát, ahol mindenkinek az a jó, amit magyarul mondanak meg neki. Ez azonban nem így működik. És ha nem változtatunk ezen az alapálláson, akkor nem is fog. Még akkor sem, ha netalán Nyirő József majdani székelyudvarhelyi sírjánál mind az RMDSZ, mind az MPP dicséri majd a saját érdemeit.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

Csuklómozdulatok a tervezőasztalon – Mi készül itt suttyomban? – Eurómilliókat pazarolnának el a vársoközpont átalakítására
A városképi jelentőségű Bémer és Szent László terek átalakítására próbál pénzt szerezni Nagyvárad önkormányzata. Eredetileg amúgy a helyhatóság közel 11 millió eurót pályázott meg városfejlesztés címén a történelmi városközpont tatarozására és modernizálására. Azonban azt a támogatást nem kaphatta meg a megyeszékhely – mondta múlt heti sajtótájékoztatóján az RMDSZ-es alpolgármester.
Biró Rozália szerint azért utasították vissza pályázatukat, mert nem önkormányzati tulajdonú épületek renoválása is szerepelt az elképzelésben. No de sebaj, módosították a pályázatot: ennek értelmében mégsem újíttatják fel az újvárosi református, a Holdas, valamint a központi görög katolikus templomot. Az új elképzelésben is szerepel a vár négy épülettömbjének (B, C, D és E) rendbetétele, minderre 7,4 millió eurót fordítanának, további 125 ezret a vártemplomra, 120 ezret az egykori bazárépületre. A módosított elképzelésben a fennmaradó 3,2 millió eurót a két nagy belvárosi tér, a Szent László és a Bémer átalakítására használnák fel, amennyiben a fejlesztési minisztérium az október 25-éig benyújtandó pályázatot jóváhagyja. Ez az elképzelés máris sokakban keltett gyanút és aggodalmat, mert ebbe beleférnek a város több száz éves magyar múltjának kiradírozásra tett kísérletek is, hiszen ez 1919 óta állandó törekvés, ami kisebb-nagyobb sikerekkel járt. Sajnos ma már visszafordíthatatlannak tűnő „eredményeket” is hozott, mint pl. a városalapító király szobrának eltüntetése a főtérről.
A város két jellegzetes terének átalakításáról több tervezet is készült. Váradi építészeket kértek fel a javaslatok elkészítésére, köztük magyar nemzetiségűeket is, terveiket az önkormányzat honlapján (www.oradea.ro) is meg lehet tekinteni – mondta Biró Rozália –, majd a lakosság véleményezheti azokat szeptember 29-én, szerdán délután 5 órától a városháza dísztermében egy közvitán. Nos, ehhez képest tegnap, vasárnap délután ezeket a terveket nem találtuk meg az említett – amúgy nem túl áttekinthető – internetes honlapon, vagy pedig úgy eldugták őket, hogy külön számítógépes szaktudást igényel az elővarázslásuk. Egyébként a holnaputáni közvitáról sem küldött egyelőre a sajtónak megerősítő beharangozó hírt a polgármesteri hivatal illetékes osztálya.
Az alpolgármester elöljáróban annyit elárult a tervezetekről, hogy a Zöldfa utcát kisajátítanák a gyalogosforgalomnak, a zöld területek elhelyezését is módosítanák. A gépjárművek közlekedését mindenik terv maximálisan korlátozná a belvárosban, erre valószínűleg külön felkérést kaptak a tervezők, ha már a Bolojan-adminisztráció képtelen másként megoldani a parkolási gondokat.
Újabb szobrokat a két központi térre állítólag nem terveznek, a jelenlegieket pedig meghagynák, így a zsoldosvezér Mihály vajda ormótlan lovas szobrát is az egykoron a városalapító királyról, Szent Lászlóról elnevezett tér közepén. Amúgy persze a lakosság véleményének esetleges figyelembevételével a helyi tanács határoz az elképzelésekről…
Ha megkapja a pénzt az elöljáróság, akár már tavasszal megkezdődhet a terek, utcák, épületek átrendezése, felújítása.
M. T. R. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Eltérő állspontok az SZTK-n
A RMDSZ kormányzati jelenlétének feltétele, hogy tovább megy-e az elkezdett reform, a decentralizáció, hogy sikerül-e elfogadtatni az oktatási törvényt és megvalósulnak-e a Szövetség által támogatott gazdaságösztönző intézkedések.
Az RMDSZ-nek az a határozott álláspontja, hogy ezeknek a lépéseknek mihamarabb, még az ősszel meg kell valósulniuk – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton, Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén. Markó szerint fontos a tisztújítás az RMDSZ-ben, és a programot és alapszabályzatot is újra kell gondolni. Az SZKT döntése értelmében az RMDSZ 10. kongresszusát Nagyváradon tartják 2010 februárjában. Az RMDSZ elnöke a szövetség miniparlamentjének is nevezett SZKT ülésén hangsúlyozta: a kormányzati szerep további vállalásának legfőbb feltétele, hogy folytatódjon a decentralizációs folyamat, felgyorsuljanak a reformok, megszülessenek a hatékony gazdaságélénkítő intézkedések. Leszögezte: a szövetség az idén már nem hajlandó újabb megszorító intézkedésekre, mivel azokra nincs már szükség.
Markó felhívta a figyelmet, hogy a következő hetekben-hónapokban több kérdésben sürgősen lépnie kell a kormánynak, így például a szenátusban elakadt oktatási törvénynek még az ősz folyamán meg kell születnie. Az oktatás decentralizációja nemcsak a magyarságnak, hanem az egész országnak az érdeke – fűzte hozzá.
Hozzá kell fogni a magyarság számára különösen fontos jogszabályok megalkotásához – folytatta a szövetség elnöke –, tető alá kell hozni a kisebbségi törvényt, neki kell látni a gazdasági régiók átszervezéséhez.
A koalíciós partnerrel, a Demokrata Liberális Párttal (PDL), eddig korrekt volt az együttműködés – mondta, ám megállapította, hogy abban a pártban az utóbbi időben kiéleződtek a belső konfliktusok. Ez a fő oka annak, hogy bár a parlamentben többséget élvez a koalíció, mégsem képes érvényesíteni akaratát a legjelentősebb kérdésekben. „Ilyen értelemben gyenge, habozó koalíció tagjai vagyunk, az RMDSZ nem fogadhatja el ezt az állandó ingadozást” – szögezte le Markó Béla.
Hatékonynak nevezte a magyar miniszterek munkáját, külön hangsúlyozva, hogy az egészségügyben sikerült megvalósítani a kórházi rendszer decentralizációját. A környezetvédelmi tárca élén működő magyar miniszternek köszönhető, hogy a nehéz körülmények között is ki tudták aknázni a lehetőségeket, a kulturális minisztérium élén pedig ugyancsak magyar miniszter érte el, hogy a kultúrát nem szolgáltatták ki a piacgazdasági körülményeknek – fejtette ki a politikus.
Markó ismét állást foglalt a romániai magyarság erős és egységes képviselete mellett. Szerinte nem jó, ha ez a közösség különböző pártokra bomlik, furcsállotta, hogy a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a pártalapítás gondolatával kacérkodik. Markó szerint ugyanis ebből az következne, hogy nem működik a magyar összefogás. Márpedig – hangsúlyozta – az RMDSZ és az EMNT között jól működik az egyeztetés (az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum – EMEF – keretében).
A februárban esedékes RMDSZ-kongresszussal és saját személyével kapcsolatosan Markó Béla nem kívánt nyilatkozni arról, hogy vállalja-e a jövőben is a szövetség vezetését. Úgy vélte, most még korai „megelőlegezni” azt, hogy mi lesz 2011-ben. Mindenképpen fontosnak tartotta a változásokat és a tisztújítást az RMDSZ-ben, szerinte a programot és az alapszabályzatot is újra kell gondolni. Személyi változásokra is szükség van, de nem mindenáron – tette hozzá.
„Én magam támogatni fogom a változás gondolatát, az elkövetkező hónapokban majd ezekről konzultálunk a területi szervezetekkel, platformokkal, a fontos politikai tényezőkkel” – mondta Markó Béla, hozzáfűzve: semmiképpen sem akar kivonulni a közéletből, a felhalmozott tapasztalatokat bármilyen szerepben kamatoztatni kívánja a közösség javára.
Frunda György vitába szállt Markóval
Kormányon maradni vagy sem, és ha igen, akkor meddig lehet ott maradni anélkül, hogy ezért túlságosan nagy árat kelljen fizetnie az RMDSZ-nek – tette fel a kérdést az SZKT-ülésen felszólaló Frunda György szenátor (képünkön), aki vitába szállt Markó Bélával. Frunda szerint a jelenlegi helyzetben az a fő kérdés, hogy a szövetség maradjon-e a kormányon vagy sem, és ha igen, meddig. Utalt a megszorító intézkedések nyomán megcsappant jövedelmekre, a kisvállalatok tömeges tönkremenésére, az állástalanok számának növekedésére, a kisnyugdíjasok nyomorúságos helyzetére.
Ilyen körülmények között Frunda szerint az a kérdés: kell-e továbbra is vállalnia a szövetségnek mindezért a felelősséget, kell-e vinnie tovább „azt a keresztet, amely az emberek elszegényedését jelenti?”. Azzal az elvvel egyetértett a felszólaló, hogy egy kisebbség képviseleti szervének valóban hasznos lehet kormánykoalícióban lennie, de – tette hozzá – nem mindenáron és nem mindent vállalva.
Borbély László környezetvédelmi miniszter a Novum Forum platform nevében abban igazat adott Frunda Györgynek, hogy valóban meg kell állapítani: hol van az a határ, ameddig szabad vállalni a kormányzati szerepet. Megjegyezte: az RMDSZ már néhányszor közel volt ehhez a határhoz, például a nyugdíjakat érintő szavazás esetében. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy ezt a kérdést a kollektív felelősség szellemében kell elemezni, alaposan megvizsgálva, hogy mi valósult meg a kormányprogramból, és mi nem. Szerinte a következő három hónap ebből a szempontból döntő lesz.
Olosz Gergely, a Székelyföldi Frakció nevében maga is úgy látta, hogy az RMDSZ-nek változnia kell. Igaz ugyan, hogy az elmúlt húsz év alatt fontossá, megkerülhetetlenné vált a szervezet, de nem biztos, hogy jelenlegi szervezeti formájában alkalmas-e továbbra is a romániai magyarság érdekeinek képviseletére. Nem tért ki az esetleges személyi változások témájára, de javasolta, hogy állítsák vissza a szövetségen belül a tiszteletbeli elnöki címet.
Markó Béla a hozzászólásokra reagálva nem értett egyet Frunda György érvelésével. Úgy vélte, nem lenne helyes, ha a szövetség az ország nehéz helyzetében hátat fordítana, lemondana a kormányzati cselekvésről. Példaként említette, hogy ellenzékből nem lehet jó oktatási törvényt alkotni.
Nagyváradon rendezik az RMDSZ-kongresszust
Az SZKT szombaton úgy döntött, hogy az RMDSZ tizedik, 2011 februárjában esedékes kongresszusát Nagyváradon rendezik. A testület erről egy ellenszavazattal és két tartózkodással határozott. A szövetség 10. kongresszusának megszervezésére a területi szervezetek Csíkszeredát és Nagyváradot jelölték.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke az ülésen elmondta, a helyszín kiválasztásában szerepet játszott, hogy Nagyváradon zajlott a szövetség első kongresszusa is, ugyanakkor a partiumi városnak repülőtere is van, és megfelelőek a kongresszusi küldöttek elszállásolásának és étkeztetésének feltételei is. Krónika (Kolozsvár)

Blaga lemondott
Bár ma reggel, a kormánykoalíció ülésén több RMDSZ-es és PDL-s miniszter is próbálta meggyőzni, vállalja tovább a tárca vezetését, mégis lemondott Vasile Blaga belügyminiszter. Hivatalosan 11 órakor jelentette be becsületbeli lemondását.
Elmondta, a belügyminisztérium az egyetlen olyan tárca, amelynek 100%-ban sikerült lehívnmia az EU-s alapokat. Soik pénzről, 600 millió euróról van szó - hangsúlyozta Blaga, majd hozzátette, a Belügyi tárca a legkomolyabb felépítésű intézmény, amelyben továbbra is maradéktalanul megbízik.
A tárcavezető kijelentette, a rendőrség pénteki illegális tüntetése kapcsán fenntartja korábban megfogalmazott véleményét: a rendőröknek is jogában áll tüntetni, azonban csakis a törvényes keretek betartásával. Kijelentette, a törvényt megszegő rendőröknek, kivált a tiltakozás szervezőinek felelniük kell tetteikért. Hangsúlyozta, ugyanakkor nem fogadhatja el azt, hogy a belügyi tárca összes intézménye alkalmazottjának megítélését negatívan befolyásolja néhány rendőr rossz döntése. "A rendőrségnek, a csendőrségnek, a tűzoltóságnak és a belügyminisztérium hivatalnokainak meg kell érteniük, hogy munkájuk ugyanolyan fontos, akár a tanároké, vagy az orvosoké" - mondta Blaga, és hozzátette, sajnos nem adhatott nekik nagyobb béreket, mert nem futotta a bérekre áldozható keretből. (hírszerk.) Transindex.ro

MIÉRT: kiút a szegénységből
A szegénység a gazdasági növekedés gátja, a társadalmi instabilitás forrása, melynek leküzdése az egész társadalom érdeke – hangzott el szombaton, a Nagyvárad melletti Püspökfürdőn megszervezett kilencedik MIÉRT Akadémia zárónapjának egyik előadásában.
Ebben Béres Csaba debreceni professzor statisztikai adatokat ismertetett, amelyekből kiderült: bolygónkon 2,5 milliárd ember kevesebb, mint 2 dollárból él naponta, és 800 millióan éheznek.
„A szegénység ellen kiutat kell keresniük a kormányoknak, stratégiákat és programokat kell megvalósítaniuk, amelyeknek a kulcsterülete az oktatáson alapszik. A professzor szerint ezért fontos, hogy az alapoktól kezdve különös hangsúlyt fektessenek a kormányok az oktatásra és ennek színvonalára.
„Amit megtakarít a kormány, az önkormányzat az iskolákon, az oktatáson, azt jelentősen kiadja majd szociális segélyre, börtönre, árvaházakra, nevelő otthonokra” – jelentette ki Béres Csaba. Viski István lelkipásztor az egyház szerepét tárta fel a témakör kapcsán a résztvevőknek. Az egyháznak az intézmények között talán a legszorosabb a kapcsolata a szegényekkel, hiszen kötelessége foglalkozni a szegénység kérdésével.
Ugyanakkor nemcsak anyagiakkal kell keresni a megoldást a szegénységre – mondta –, hanem gondolkodni is kell rajta, hiszen az egyház számára a szegénység nem gazdasági, mint inkább spirituális kérdés. Új Magyar Szó (Bukarest)

Székelyföldi legendatérkép
Lidércek, manók, tündérek, sárkányok és ördögfiókák – csak néhány elem a székelyföldi mondák gyűjteményéből, melyek a Székelyföld legendatérképére felkerültek. A már száznegyvennél is több mondát, illetve annak kulcsfiguráit meseszerűen ábrázoló térkép jelenleg digitalizálás alatt áll, és a készítők tervei szerint hamarosan minden székelyföldi iskolában látható lesz.
Fazakas Szabolcs, székelyudvarhelyi vállalkozó lassan két éve gyűjti a székelyföldi mondákat, legendákat, ám még mindig találkozik újabb és újabb, csupán a helyiek emlékezetében élő csodás történettel, helyi legendával. Mihály Tibor, oroszhegyi mérnök és tanár épp a község határában található Mák várának, az Oroszhegy melletti „tündérlikak”, és a helyiek hiedelemvilágában gyógyító hatással felruházott Urusos kút legendáját meséli a legendatérkép ötletgazdájának. Az egykori vár elsüllyedését a helyiek egy tündér-testvérpár viszálykodásának tulajdonították.
A gyűjtőmunka nem eredménytelen: már több mint 140 székelyföldi legenda tündérei, török, tatár vagy székely harcosai, ördögfiókái kerültek ábrázolásra, s az egyre-másra előkerülő történetek is feldolgozásra várnak.
Kerülnek elő újabb mondák, sőt, ezután még több elő fog kerülni szerintem, mindenki kedvet fog kapni ennek a térképnek a megjelenése után, van viszont egy monda, amit nagyon rég keresünk, az Ördög-tó mondája, ami Csíkkarcfalva és Gyergyóalfalu között található, a Libán is nagyon közel van, például ennek hallottuk, hogy van egy mondája, próbáltunk utánanézni szakkönyvekben, de nem találjuk – közölte Fazakas Szabolcs, ötletgazda.
A mítoszok és mondák Márton Erika munkája által elevenedtek meg, a székelyudvarhelyi képzőművész a legendák fontosabb elemeit, szereplőit egy-egy látványos, mesés figurába bújtatta.
Az ötletgazda elmondta, egy európai uniós legendatérképen, legenda- és kulturális térképen Székelyföldről semmi nincs. Van 140 legendánk az egyetlen Drakulával szemben, és nem is akármilyen történetek, ezek a történetek akár a Loch Ness-i szörnnyel is felveszik a versenyt. Viszont nincsenek ezek megfelelően promolválva, népszerűsítve. S csak azon múlik az egész, hogy a turistának, a panziósnak, az idelátogatónak felhívni erre a figyelmét.
A székelyföldi legendák térképe a mai gyerekek számára is lebilincselő, fogyasztható legyen, két fiatal grafikus jelenleg a térkép digitális változatán dolgozik, ami már sokkal inkább a mai animációs filmekre emlékeztet.
Bár a legendatérképet egyelőre nem támogatja a román kulturális minisztérium, kivitelezői bíznak benne, hogy találnak olyan támogatókat, akik a helytörténeti, néprajzi és ismeretterjesztő fontosságon túl látnak turisztikai jelentőséget is benne, s támogatásukkal a legendatérkép hamarosan ott lesz minden székelyföldi iskolában.
Bán Kata
Duna TV. Erdély.ma

Székelyföld legitim entitás
Hibás az a — legalábbis hallgatólagosan — gyakran elfogadott nézet, hogy egy nemzetnek szóló tartalmat hordozó — magyarként megjelölt — autonómiát a megadása után egyoldalúan, egy másik nemzet nemzetállama részéről vissza lehetne vonni!
Ez majdnem olyan képtelenség, mintha egy függetlenséget elnyert országtól korábbi gyarmattartója azt később egyszerűen visszavenné. Illegitim volt egy ilyen visszavonó lépés 1960-ban Székelyföld esetében is, és az is maradt. E tekintetben ugyanis természetesen nincs semmiféle elévülés, nem tekinthető megfelelő érvnek az, hogy évtizedeken át az autonómia megsemmisítése nem került napirendre — „tehát elfogadható”. A politikai rendszer érdemi megváltozása mégis napirendre tűzheti most ezt az ügyet is. Az el nem évülési princípiumot láthatjuk érvényesülni a nemzetközi közösség — sőt, a közvetlen érdekeltek — egyes lokális problémákat, annexiókat vagy megszállást és más hasonlókat illető állásfoglalásaiban is. A róka, holló és sajt meséjére emlékeztet az a szituáció — a magyarság az együgyű holló —, amelyben a magyarok rendre és garantáltan helyeselik az ellenük irányuló fellépéseket, és bólogatnak ezekre, ám a nekik kivételesen viszonylag kedvezőt erősen fumigálják, lesajnálják, és tetszelegnek az e viselkedésért kapott „dicséretekben”. Három lépés történt a Székelyföld jogi helyzetét illetően a második világháború után:
— a Párizsi Béke 1947-ben (térségünkben Moszkva parancsai szerint)
— 1952-ben autonóm terület beiktatása
— 1956 okán újra a kommunista világ resztalinizálódása, majd ennek nyomán az 1960-as (’68-ban még Ceauşescu által tovább dúlt) autonómia-visszavonás.
Az autonómia visszavonását szokás „az úgysem volt egyéb, mint sztálinizmus” ítélettel illetni, lényegében opportunista módon ezzel az ürüggyel a visszavonást elfogadni; a másik két előbb említett lépés tartalmát viszont (pedig ezek az igazán és mélyen sztálinisták, újrasztalinizált logikájúak és egyszersmind magyarellenesek) magyarul sem halljuk kritizálni! (Persze, egy nemzeti területi egység aligha lenne egyébként is megszüntethető egy korszak képtelen belpolitikája okán!) Egyébiránt már Sztálin fizikai halálát megelőzően, politikai agonizálása idejétől egészen az 50-es évek közepéig folyt egyfajta külpolitikai desztalinizálódás: a nagyrészt svéd népességű nyugat-finnországi Hankó területileg kiszakított szovjet bázis moszkvai feladása, a székelyföldi magyar autonómia kialakítása, az osztrák szovjetzóna feladása, a szovjet és kommunista „lazítással” összefüggő kelet-berlini, lengyel és magyar események éppen ilyenek. Pontosan az ötvenes évek végére tért magához újra a terror, a sztálinizmus — ennek egyik eleme volt a magyar autonómia egyoldalú, tehát jogtalan faricskálása, megszüntetése. Moszkva — az ötvenes évek első felében, bármily furcsának is tűnik — nemzetközi politikájának alakításában még rugalmasabb reagálóként szemmel láthatólag nem akart lemaradni abban a versenyben, amelyet hasonló lépésekkel nyugati riválisai diktáltak számára, nevezetesen, hogy gesztusokat tegyen a háborúban legyőzött nemzeteknek, azokat magához édesgetve. A nyugati oldalon így válhatott újra németté, német tartománnyá a Saar-vidék, és talán gyors keleti reakcióként is autonóm magyarrá a Székelyföld. Előbbi máig is az maradt…
Nem az autonómia kialakítása, hanem éppen annak elragadása volt tehát mélyen sztálinista — az utóbbi ügyben a veretesen oda tartozó Dej és Ceauşescu lett éppen az autonómiaannexió „kiszerelője”!
Kolozsi Béla. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Miről kell szóljon a változás az RMDSZ-ben?
Két szerep között kell megfelelő hidat találnia az RMDSZ-nek, vagy éppen felégetnie a lehetséges hidakat. Nem a „kormányozzunk vagy legyünk ellenzékiek”, hanem a helyi RMDSZ-ek és a központi RMDSZ tevékenysége között.
A központi RMDSZ alatt a szövetség Bukarestben tevékenykedő csúcsvezetőit értem, a helyi RMDSZ-ek alatt azokat a szervezeteket, amelyek a helyi önkormányzatokban tevékenykedők döntő többségét adják. A „fentiek” arcát már „unja” a közvélemény, legalábbis ennek egy igen hangos fele. Ebből a szemszögből azonban nagyon kicsi a változás lehetősége, nem azért, mert nem akadnának boldog jelentkezők, akik rögtön hajlandók lennének vezérként defilálni, hanem azért, mert azok, akiknek megvan a súlyuk Bukarestben ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljon velük valaki, nagyon kevesen vannak. A helyi szervezeteket ez a tényállás mondhatni, nagyon nehéz helyzetbe sodorhatja: megtörténhet, hogy rajtuk verik el a port a központi vezetők iránti ellenérzés miatt a protesztszavazatra hajlamos választók. Ennek ellenére nem lehet elégedetlenkedni, mert a központi RMDSZ által és annak tárgyalási képességei révén lehet megszerezni azokat a többletforrásokat, amelyek nélkül nem fuldokolnának a pénzhiánnyal küszködő magyar önkormányzatok, hanem meg is fulladhatnának akár.
A helyi RMDSZ nem tudna erős lenni, ha nem lenne a központi támogatás, a kettő csak együtt működik. Ám mi van akkor, ha a központtól szerezhetők források, de szerezhető a rossz imázs is, ami az idén végrehajtott kormányzati megszorítások mondhatni természetes velejárója? A helyi politikusnak van néhány esélye arra, hogy megpróbáljon olyan helyzetbe kerülni, aminek végén ott áll az újraválasztás lehetősége. Például pártot változtat. Egyelőre itt nem kecsegtető a kínálat, hiszen az MPP-hez való sorolással az esélyek csak csökkennek, nemhogy nőnének. Sokan reménykednek abban, hogy Tőkés László köré épül majd egy olyan alakulat, ahol talán esélyt kaphatnak. Így aztán jó néhányan vannak, akik elővették régi kapcsolataikat, és próbálnak szerezni egy jó pozíciót a választásokon esetleg szereplési jogot kapó EMNT-ben.
A leghitelesebb viszonyulás lenne – és az RMDSZ ezt meg kell lépje, ha meg akarja tartani erejét – a népi mozgalommá való visszaalakulás. Vagyis a helyi szervezetek meg kellene találják újra a kapcsolatot a választópolgárral. Választópolgár, aki nem föltétlenül azért haragszik az RMDSZ-re, mert bent van a kormányban, illetve azért biztos nem haragszik, hogy a helyi önkormányzat jó teljesítményt nyújt. Az eltávolodás a kommunikáció hiányából fakad. A szervezetek már nem állnak elég széles társadalmi alapon – ha azon állnának, akkor tudnák tartani a hangulatot, akkor az ott lévő emberek lennének a hangulat formálói. A választókkal nem elég csupán találkozni, hanem ki kell kérni a véleményüket intézményesített formában, és ha ez működik, nem kell aggódni azért, hogy az emberek talán nem értik meg, miért kell álldogálni Boc mellett. Amelyik helyi RMDSZ-szervezet ezt meg tudja tenni, annak képviselői nem kell féltsék mandátumukat, és ez az erdélyi magyarság belső demokráciájának annyit hangoztatott kérdését is megoldaná.
Isán István Csongor. Hargita Népe (Csíkszereda)

Megtisztulást sürget Tőkés László
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke hétfőn visszautasította a román politikusok és romániai magyar tisztségviselők részéről az ő lejáratására irányuló támadásokat.
Nagyváradi sajtóértekezletén Tőkés felidézte Corina Creţu EP-képviselő kijelentéseit, amelyekkel „etnikai alapú szeparatizmus ádáz szorgalmazójának” minősítette a magyar képviselőt. „Mondja ezt egy olyan képviselőnő – Ion Iliescu exállamfő volt tanácsadója –, akinek pártja az új kezdet hajnalán, 1990-ben, bányászokkal verette szét a békés bukaresti tüntetőket” – jegyezte meg Tőkés. Utalt a Cotidianul című napilap egy cikkére, amely volt Securitate-ügynöknek, „idegen hatalmak” kiszolgálójának tüntette fel őt. Felháborodását fejezte a magyar részről is gerjesztett lejáratási kampány miatt, amelyben – mint fogalmazott – sajnálatos magánéleti válságából próbálnak politikai tőkét kovácsolni ellene.
Konkrétan Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét említette meg ezzel kapcsolatosan. Az EP-alelnök kedvezően fogadta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén elhangzott megnyilatkozásokat, amelyek változásokat sürgettek a szövetségen belül. Tőkés ugyanakkor hangot adott annak a reményének, hogy jó esélyt teremthet a magyarság érdemi összefogására, ha az átvilágítás és az elszámoltatás során az RMDSZ-t sikerül gyökeresen megtisztítani a „levitézlett és megalkuvó” politikusoktól. Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés visszautasítja a támadásokat
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke hétfőn visszautasította a román politikusok és romániai magyar tisztségviselők részéről az ő lejáratására irányuló támadásokat.
Nagyváradi sajtóértekezletén Tőkés felidézte Corina Cretu román EP-képviselő kijelentéseit, amelyekkel „etnikai alapú szeparatizmus ádáz szorgalmazójának” minősítette a magyar képviselőt. „Mondja ezt egy olyan képviselőnő – Ion Iliescu exállamfő volt tanácsadója –, akinek pártja az új kezdet hajnalán, 1990-ben, bányászokkal verette szét a békés bukaresti tüntetőket” – jegyezte meg Tőkés. Utalt a Cotidianul című napilap egy cikkére, amely volt Securitate-ügynöknek, „idegen hatalmak” kiszolgálójának tüntette fel őt.
Felháborodását fejezte a magyar részről is gerjesztett lejáratási kampány miatt, amelyben – mint fogalmazott – sajnálatos magánéleti válságából próbálnak politikai tőkét kovácsolni ellene. Konkrétan Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét említette meg ezzel kapcsolatosan.
Külön beszélt az EP alelnöke a nagyváradi utcanévtáblák ügyéről. A táblákat az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezete három hónappal ezelőtt szerelte fel. A hivatalostól kinézetre szándékosan eltérő utcanévtáblákat a várad-újvárosi református templomra erősítették fel, illetve a túloldalon álló épületre, amelyben Tőkés László európai parlamenti képviselői irodája, illetve az Illyés Gyula Református Könyvesbolt működik.
Mindkét ingatlan egyházi tulajdonban van, s az ifjak úgy vélték, a tulajdonos engedélyével nyugodtan jelezhetik a táblákon az utcák korábbi magyar elnevezését.
Csakhogy e táblákat a nagyváradi városháza eltávolíttatta az épületekről, az EMI azok egy részét azonban visszakapta. Tőkés László hétfői sajtóértekezletén „szégyenteljesnek” nevezte Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester viszonyulását ehhez a kérdéshez. Emlékeztetett rá, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő alpolgármester egy nyilatkozatában azt mondta, nem történt törvénysértés a táblák leszerelésekor, sőt, mi több, a városháza köteles e táblákat leszerelni. „Ha a mi választottjaink nem a magyarság érdekeit képviselik, hanem opportunista módon belesimulnak a minden szintű és rangú hatalomba, az a magyar közösség szégyene” – mondta Tőkés. A hétfői sajtóértekezlet után egyébként az EMI tagjai Tőkés bátorítására visszahelyezték a történelmi magyar elnevezéseket tartalmazó utcanév-táblákat. Népújság (Marosvásárhely)

Belépni vagy kilépni
Mindenki másként csinálná?
Élesben ment a vita a szombati SZKT ülésen. Míg Markó Béla, illetve a képviselők többsége számára az alternatíva nem a kormányból való kilépés volt, hanem a jó vagy rossz kormányzás,
Frunda György szenátor szerint az RMDSZ-nek arról kellene inkább döntenie, mikor lép ki a kormányból.
A szövetségi elnök a decentralizációt nevezte a legjelentősebb lépésnek, mert így a döntést valóban a helyi közösségek kezébe adják.
Az RMDSZ egy gyenge, habozó koalíció tagja
"A RMDSZ kormányzati jelenlétének feltétele, hogy tovább megy-e az elkezdett reform, a decentralizáció, hogy sikerül-e elfogadtatni az oktatási törvényt és megvalósulnak-e a szövetség által támogatott gazdaságösztönző intézkedések. Az RMDSZ-nek az a határozott álláspontja, hogy ezeknek a lépéseknek mihamarabb, még az ősszel meg kell valósulniuk" – jelentette ki. Véleménye szerint az RMDSZ azért vállalta a kormányzást, mert programjának szerves része, hogy a közösség jelen legyen a helyi, megyei és központi döntéshozatalban, és ezáltal valós befolyással legyen a közösséget érintő kérdésekre és az országos problémák megoldására is.
A továbbiakban kijelentette: rendkívül elégedetlen, hogy bár van koalíciós többség, ez mégsem tudja érvényesíteni minden esetben akaratát, mert egy gyenge, habozó koalíció tagja. Az RMDSZ nem fogadhatja el az ingadozást: álláspontja szerint a jogszabályt még ezen az őszön el kell fogadni, de el kell kezdeni olyan, az erdélyi magyarság számára fontos jogszabály vitáját is, mint a kisebbségi törvény vagy a gazdasági fejlesztési régiók átszervezését célzó kezdeményezés, ugyanakkor ragaszkodnia kell az RMDSZ által kezdeményezett gazdaságösztönző intézkedések gyakorlatba ültetéséhez (a minimáladó eltörlése, a kisvállalkozások számára biztosítandó kedvezményes hitel biztosítása, az elkezdett infrastrukturális beruházások folytatása, a nap-számosmunka kérdésének rendezése stb.), ez is a kormányban maradás fontos feltétele.
Nem fogadnak el semmilyen további megszorító intézkedést
Markó Béla szerint az RMDSZ nem fogad el semmilyen további megszorító intézkedést, a szervezetnek az az álláspontja, hogy a jövő év elejétől a fizetéseket újból növekedési pályára kell állítani. "Az RMDSZ kormányzati szerepe és kormányzati létének feltétele ez: folytatni a decentralizációt, a reformot, és világos, tiszta intézkedéseket hozni a gazdaság tekintetében. Nem adunk igazat azoknak, akik szerint ebben az időszakban a szociális kérdések kevésbé fontosak. Igenis, éppen a válságidőszakban van szükség a szociális védelemre, nem szabad megengednünk, hogy a kisnyugdíjakhoz vagy a valóban indokolt szociális támogatásokhoz valaki is hozzányúljon".
Levelező tagként sem lehet jó vagy rossz kormányzásról beszélni
Ezzel szemben Frunda György szeretne ugyan egy olyan Romániában élni, "ahol a legfontosabb probléma az egészségügy és a tanügy decentralizálása, vagy hogy mi a jó és mi a rossz kormányzás", de amikor eszébe jutnak pedagógus barátai, vagy az, hogy tavaly kb. 80 ezer kisvállalkozás ment tönkre, ha a kisnyugdíjasokra gondol, akkor "levelező tagként sem lehet jó vagy rossz kormányzásról beszélni", s mint mondta, "közelebb érzi magához a magyarokat, mint azt, hogy az RMDSZ kormányban legyen. A PD-L elfelejti az ígéreteit, hazudik, ebben nem kellene az RMDSZ "ludas legyen", s ezért kellene nem a jó vagy rossz kormányzásról beszélni, hanem arról, hogy ott legyen-e az RMDSZ vagy ne, illetve meddig maradjon kormányban. Véleménye szerint ezt a döntést még a költségvetés vitája előtt meg kell hozni, s arra kérte az elnököt, a döntést ne a SZAT, hanem az SZKT hozza meg.
"Belépéspárti vagyok, nem kilépéspárti"
– jelentette ki viszontválaszában Markó Béla, mert, mint mondta, az erdélyi magyarságot az elmúlt 80-90 évben fokozatosan kiszorították az intézmények vezetéséből, majd az intézményekből, az állami iskolákból, a rendszerből… Ezért úgy gondolja, be kell lépni a parlamentbe, az önkormányzatokba, a kormányba, ez a stratégia, s ezzel nehéz elfogadni a kilépés ideológiáját. Véleménye szerint "a belépés kéne legyen az erdélyi magyarság stratégiája". Emlékeztette "kedves szenátorkollégáját", hogy egy évvel ezelőtt, bár "szirénhangok" csábították az RMDSZ-t, hogy lépjen be a kormányba, nem tette meg, megszavazott egy bizalmatlansági indítványt, tehát "nem állandóan belépni akar".
Felhívta a figyelmet, hogy széthúzással oda juthat az erdélyi magyarság, ahová a szlovákiai magyarok. "Ezt mind mérlegre kell tenni" – mondta végül az RMDSZ elnöke.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Vidékfejlesztés – emberközelben
A napokban zajlott Székelyudvarhelyen a II. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál, melynek nyitórendezvénye a "Közösségalapú vidéki gazdaságfejlesztés – kihívások és lehetőségek" nevet viselő nemzetközi szakmai konferencia volt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Mr. Oystein Hovdkinn – a Norvég Királyság romániai nagykövete, Tánczos Barna – a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára és több más olyan személyiség, akinek szakmai tapasztalatai tanulságosak lehetnek azon helybéliek számára, akik a vidékfejlesztésben megalapozott jövőt látnak.
A konferencián részt vettek a Maros-Hegyvidéket képviselő helyi Leader akciócsoport tagjai is.
A csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvény változatos programokat kínált mind a hazai, mind a külföldi látogatóknak. Itt ugyanis próbára teheti angol nyelvtudását a székely, de ugyanúgy a norvég, francia, észt, a román résztvevő. Hiszen a vidék fejlesztésének törekvéseiben csak akkor lehet gyakorlati eredményeket elérni, ha egy közös nyelvet beszélnek a különböző régiók képviselői.
Kolumbán Gábor – a Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért kuratóriumi elnöke komolyan megfontolandó gondolatot sugallt előadásában: akkor lesz vidékfejlesztés Székelyföldön, amikor az emberek a vidéki életet szolgáltatásként fogják fel. Ez a gondolat felfogható akár a jövőbeli vidékfejlesztési törekvések alapelveként is. Nem elegendő tehát falusi életet élni és sopánkodni az állami támogatásokért, hanem a falusi élet teendőit meg kell mutatni a külvilágnak, tetszetőssé kell tenni azok számára, akik hajlandók pénzüket arra költeni, hogy megismerjenek bennünket, a házainkban, udvarainkban folyó munkát. Persze, a turista sétáltatásához traktor kell, étkeztetéséhez eredeti házi termék, szórakoztatásához mutogatni való környezet – mondhatja joggal a vidéki ember – s erre honnan a pénz? Erre a kérdésre egyik válasz a Leader program, amely az effajta beruházásokat támogatja. De az sem elégséges, hogy falusi otthonunkban tétlenül ülünk s várjuk, hogy bekopogjon hozzánk a Leader- lehetőség. Hiszen ez a program csakis akkor jelenthet megvalósítható lehetőséget, ha csatlakozunk saját régiónk akciócsoportjához, értelmes, valódi szükségletet fedő ötletekkel jövünk, s lehetőségeinkhez mérten hozzájárulunk ahhoz, hogy a szakemberek ezen ötletekből tervet kovácsoljanak, majd elnyerjék a szükséges anyagi támogatást.
Az említett rendezvény külföldi résztvevői bizonyították, hogy a vidékfejlesztési programok kivitelezhetőek, sok munkával s küszködéssel ugyan, de általuk komoly eredményeket lehet elérni. S hogy ezen eredmények helyben, a Székelyföldön is láthatókká válhatnak, jó példa erre a rendezvény keretében Farkaslakán felavatott gyümölcsfeldolgozó üzem.
Tolokán-Király Katalin. Népújság (Marosvásárhely)

Aki mindennél többre tartotta a közösség szolgálatát
Az Apáczai Csere János Baráti Társaság megálmodójának, létrehozójának és alapító elnökének, Veress Lászlónak a ravatalánál egy olyan, manapság ritka embertípustól, személytől búcsúzunk, aki mindennél többre tartotta a közösség szolgálatát.
Sokan ismerik és elismerik az ő áldozatos és eredményes munkáját, ezért nem célom egy tartalmas, gazdag életpálya minden állomását bemutatni. Életéből néhány jellemző epizódot-mozzanatot szeretnék csupán kiemelni.
A nagymúltú, ma már több mint 450 éves Kolozsvári Református Kollégium diákja, olyan környezetben nevelkedett, amely meghatározta későbbi többirányú tevékenységét. Dolgozott, mint műszaki értelmiségi, közösségszervező, református egyházát támogató presbiter. A kollégium tudós tanárai, akiknek többsége később a Bolyai Egyetemen tanított, beoltották a megismerés iránti fékezhetetlen vággyal, az iskola hagyományos keresztyén szellemiségével, a humán tantárgyak iránti fogékonysággal. Ez az a háttér, amely alapul szolgált a műszaki pályán való érvényesülésre, az aktív közéleti szerepvállalásra, a keresztyén életvitelre.
Az 1989-es változások előtt, mint aktív műszaki értelmiségi az Unirea gépgyár főtechnikusaként, jelentős szakmai teljesítménye mellett (több elismert és bejegyzett újítás szerzője), önmagát és társait képezve, a Korunk folyóirat köré általa szervezett csoportosulás keretében szerzett elismerést és megbecsülést munkatársai körében.
Igazi énjét azonban csak a 89-es változások után találta meg átalakuló, forrongó társadalmunkban. Felismerte, hogy az erdélyi magyarság megmaradásának egyik sarokköve az anyanyelvi iskolarendszer kiépítése, illetve újraindítása. Ezek után ennek a felismerésnek, célnak a gyakorlati megvalósítására tette fel életét. Volt iskolája, a Kolozsvári Református Kollégium szellemi örökségének kutatójaként és ápolójaként, egyéni kezdeményezésével, több osztálytársával az 1947-es évfolyamból, 1990 februárjában megalakította az öregdiákok Apáczai Csere János Baráti Társaságát, a volt Református Kollégium, illetve Református Leánygimnázium és ezek utódiskolái diákjaiból. A cél, a feladat adott: a régi kollégiumi szellem átörökítése, továbbadása a tanuló ifjúságnak és az újraindult magyar líceumok szellemi és anyagi támogatása. Ezeknek a nemes ideáloknak a megvalósítása akkor (akárcsak ma) a romániai társadalmi-politikai viszonyok miatt ellenállásba ütközött, jó esetben közönybe fulladt. Így többször „harci állásba” kellett helyezkedni. Elnökünk ezeknek az akcióknak gyakran szervezője, de mindenképp aktív résztvevője, mozgatója volt: megszervezte a tárgyi emlékek összegyűjtését az iskola múltbeli tevékenységének bemutatására (végzősök tablói, évkönyvek, kiadványok) melyek a később létrehozott iskolamúzeumot gazdagítják, japánsztrájk az Apáczai-líceumban, őrszolgálat visszaszerzett iskolánkban, kollégiumi termünk berendezése.
Társaságunk anyagi helyzetének stabilizálása érdekében, családjával együtt székházat adományozott a Társaságnak. A nemes célok, látványos megvalósítások mellett a szürke hétköznapok mindennapi teendőinek nagyrésze is az ő vállain nyugodott, személyére hárult a távlati tervek kidolgozása, megvalósításának anyagi támogatása, melyek folyamán sok igazságtalan vádaskodást is el kellett viselnie. Mindezek ellenére családja elvesztése után is töretlen hittel és erős akarattal szolgálta Társaságunkat. Idős kora ellenére, a napi adminisztratív ügyintézés mellett, fiatalabbakat is megszégyenítő lendülettel és munkabírással dolgozott, mindvégig a Remény című időszakos folyóiratunk felelős kiadója volt. Társaságunk megalakulása 20. évfordulójának előkészítésére, több mint egyéves munkával megírta a Társaság történetét Kronografia címen, és nyomdában van az általa szerkesztett, a társaság tevékenységét röviden ismertető leporelló is. Sajnos utóbbi munkáinak gyümölcsét már nem élvezhette, ezek megjelentetése anyagi okok miatt ugyanis elhúzódott. Váratlanul, tele megvalósításra váró tervekkel távozott közülünk.
Életét és munkásságát mi sem jellemzi tömörebben, min egy, a Bibliából vett idézet:
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nékem az igazság koronája” (II.Tim.4,7-8a).
Veress László elnökünknek az ügyhöz való ragaszkodása, elkötelezettsége, munkabírása, embersége és gerincessége példaértékű. Halálával olyan űrt hagyott maga után, melyet nehezen fogunk pótolni, betölteni.
Emlékét lelkünkben megőrizzük, példáját igyekszünk követni. Isten veled Laci bácsi, nyugodj békében!
Dr. Tamás István, az A.CS.J.B.T. alelnöke. Szabadság (Kolozsvár)

Egyetemi évnyitó akkreditációval, Campusszal
Nem várható újabb szakok alapítása a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) a közeljövőben, mondta Magyari Tivadar rektorhelyettes az intézmény magyar tagozatainak tegnapi ünnepélyes megnyitóján. A rektorhelyettes hagyományosan az előző tanév értékelésével köszöntötte a visszatérő és új diákokat a Farkas utcai központi épület dísztermében. Értékelte a különféle szervezetekkel, intézményekkel kialakított jó együttműködési kapcsolatot, bírálva azon kollégáit, akik ellenezték ezek szorosabbra fűzését. Hangsúlyozta ugyanakkor a magyar tagozaton működő alap- és mesterszakok önálló akkreditációjának fontosságát. A Szabadság mellékleteként megjelenő diáklap, a Campus egyik alapító szerkesztőjeként Magyari Tivadar a diákok figyelmébe ajánlotta a huszadik születésnapját ünneplő kiadványt, amelynek jelenlegi szerkesztői a rendkívüli kiadásból minden jelenlevőnek ajándékoztak egy-egy példányt.
Magyari Tivadar rektorhelyettes három fontos gondolatot említett, miután köszöntötte a jelenlevőket és azokat is, akikhez csak „papíron” szólhat, ugyanis párhuzamosan több kar évnyitója is folyt. Megtudtuk, hogy mostanra ért véget az elmúlt évek szak-alapítási hulláma, így az előző tanévben az intézmény magyar része már majdnem teljes kapacitással működött. Magyari Tivadar azt is elmondta, hogy a romániai felsőoktatás jelenlegi körülményei között a közeljövőben nem várható újabb szakok alapítása a BBTE-n.
Egy másik fontos fejleménynek tartotta a különböző szervezetekkel, intézményekkel való jó együttműködést, példaként a Kolozsvári Magyar Diákszövetséget (KMDSZ), a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézetet (KMEI) és az egyetemi lelkészségeket emelte ki. Magyari szerint a BBTE és az említett intézmények „a lehető legszorosabb és jól összehangolt rendszerbe álltak össze”. Ezzel kapcsolatban bírálta azon kollégáit, akik a fenti háttérintézményekkel való együttműködést ellenezték.
A rektorhelyettes hangsúlyozta a magyar tagozatokon működő alap- és mesterszakok önálló akkreditálási folyamatát, és ezáltal törvény általi szentesítését. Mint kiemelte, lényeges, hogy „az akkreditált magyar tannyelvű szakok tanrendje eltérhet ugyanazon szak román változatától, és így a BBTE magyar tagozata sajátos oktatási célokat követhet”.
A magyar tagozatok vezetője az idei évnyitó két eseményére is felhívta a figyelmet. A Szabadság napilap mellékleteként megjelenő Campus diáklap, amelynek Magyari Tivadar az egyik alapítója, idén ünnepli huszadik születésnapját, a diáklap jelenlegi szerkesztői ez alkalomból ünnepi lapszámot ajándékoztak minden jelenlévőnek a rendezvény végén. Emellett a nagy múltra visszatekintő Visszhang-kórus előadásával köszöntötte az új egyetemi évet. A résztvevők megtekintették az intézmény két diákja, György Réka és Kárpát Réka rövidfilmjét. A riport bemutatott egy európai uniós programot, amely segítséget nyújthat a diákoknak szakmai gyakorlatuk elvégzéséhez. A Visszhang-kórus Molnár Botond fizika szakos hallgató vezénylésével John Newton Amazing Race című darabját adta elő, majd a hagyományos évnyitó előadásra került sor. Magyari Tivadar felkérte dr. Kassay Gábort, a matematika-informatika szak professzorát, hogy tartsa meg bemutatóját Játékelmélet a mindennapokban címmel.
Az ünnepi rendezvényt a Visszhang-kórus előadása zárta, a jelenlevők Bárdos Lajos Tábortűznél című művét hallgatták meg.
KŐRÖSSY ANDREA. Szabadság (Kolozsvár)

Törvénysértésre bátorít Tőkés?
Az EMI aktivistái visszahelyezték Váradon a magyar utcanévtáblákat
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete tegnap Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének bátorítására és jelenlétében visszahelyezte az EP-képviselő irodájának otthont adó épület és a nagyvárad-újvárosi református templom falára azt az öt magyar nyelvű utcanévtáblát, amelyeket a múlt héten távolíttatott el az önkormányzat egy lakossági bejelentés után.
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete tegnap Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének bátorítására és jelenlétében visszahelyezte az EP-képviselő irodájának otthont adó épület és a nagyvárad-újvárosi református templom falára azt az öt magyar nyelvű utcanévtáblát, amelyeket a múlt héten távolíttatott el az önkormányzat egy lakossági bejelentés után.
Az akció után bő félórával megjelent a nagyváradi közösségi rendőrség, képeket készítettek és jegyőkönyvet írtak az újra felcsavarozott táblákról, valamint felhívták Tőkés László figyelmét, hogy törvénytelenséget támogat a magyar utcanevek visszahelyezésével. A volt református püspök válaszában utalt arra, hogy húsz évvel ezelőtt Temesváron sem a törvényes keretek betartásával történt az, ami történt és, hogy néha élni kell a polgári engedetlenség eszközeivel. Rámutatott: az európai gyakorlatnak és a közös értékeknek felül kell írniuk a rossz és antidemokratikus törvényeket.
„Szomorú, hogy a rendszerváltás után húsz évvel még mindig itt tartunk” – fogalmazott a helyszínen Tőkés, hozzátéve, hogy Nagyváradon a városalapító Szent László neve sehol sem olvasható utcanévtáblaként, egyedül egy rövid kis sikátor viseli a nevét, az is románul, „Sfântu Ladislau”-ként szerepel. Csomortányi István EMI-tag a visszahelyezéskor elmondta, hogy van egy Románia által 1995-ben ratifikált uniós keretegyezmény, amelynek értelmében a kisebbségek által lakott területeken a hagyományos földrajzi elnevezéseket és utcaneveket is ki lehet tenni.
Ezt követően az EP-képviselő idézte Corina Creţu román szocialista EP-képviselő kijelentéseit, aki az „etnikai alapú szeparatizmus ádáz szorgalmazójának” és viszályszítónak minősítette Tőkés Lászlót. A PSD-s politikus Tőkés EP-alelnöki tisztségéből való leváltását javasolta, amiért az etnikai alapú területi autonómia kivívása érdekében utcai megmozdulásra buzdította az embereket.
„Mondja ezt egy olyan képviselőnő – Ion Iliescu exállamfő volt tanácsadója –, akinek pártja az új kezdet hajnalán, 1990-ben bányászokkal verette a békés bukaresti tüntetőket” – reagált Tőkés. Hozzátette: ami még rosszabb, hogy magyar oldalról érkeznek támadások, gerjesztett lejáratási kampányok, melyekben magánéleti problémákból próbálnak politikai fegyvert faragni – mondta el az EP-képviselő, Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét említve.
Az EP-alelnök kedvezően fogadta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati, marosvásárhelyi ülésén elhangzottakat, amelyek változásokat sürgettek a szövetségen belül.
Totka László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Lemondásra szólított fel az EMI
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete közleményben szólította fel tegnap László Attila kolozsvári és Bíró Rozália nagyváradi alpolgármestereket, hogy mondjanak le tisztségeikről.
A magyar érdekvédelem kérdéseinek kivívásában egy közösségi elöljárónak akarnia és tudnia kell részt vállalni, különben nem méltó pozíciójának betöltésére – olvasható az EMI közleményében. A szervezet László Attila számlájára írja a Mátyás-szoborcsoport munkálatainak átláthatatlanságát, az iskolaépület nélkül maradt Brassai Sámuel Elméleti Líceum, a magyar helységnévtáblák és feliratok elhelyezésének kudarcba fulladt ügyét, a magyar emlékek fokozatos eltünedezését a szerintük multikulturális olvasztótégellyé vált városból. A maga során Bíró Rozália ténykedéséhez fűződnek a botrányosnak minősített utcanév-fordítások (Bánat utca, Galaktikon Gála utca stb.), a történelmi magyar utcanevek eltávolítása, a Matica Slovenska szlovák soviniszta szervezet egykori elnöke, Kozacsek kanonok mellszobrának a város polgárai nevében való átvétele, továbbá a magyar nyelvű formanyomtatványok hiánya és a magyar nyelvű ügyintézés ellehetetlenítése – összegez a közlemény. Szabadság (Kolozsvár)

Markó rulez
A marosvásárhelyi Félsziget Fesztivál idei kiadásán szemfüles újságírók a Víkendtelepre kilátogató RMDSZ-elnöknek is lejátszották a Kistehén tánczenekar Jó csávó a Markó című dalát. Vájtfülűek persze tudják, hogy az anyaországi együttes nem az erdélyi magyar politikus erényeit dicséri, ennek ellenére rokonszenves jelenet volt, amint a rendszerint komor arcvonásairól ismert közszereplő bazsalyogva hallgatta a slágert, majd későbbre ígért véleménynyilvánítást.
Ez a nyári közjáték annak apropóján jutott eszembe, hogy Markó Béla az elmúlt napokban több helyen is meglebegtette annak lehetőségét, hogy a jövő februári tisztújító RMDSZ-kongresszuson esetleg nem méreti meg magát, azaz nem pályázik meg újabb elnöki mandátumot.
A visszavonulás szándéka amúgy teljesen érthető lenne részéről, hiszen a tisztséget a szövetség 1993-as brassói kongresszusa óta betöltő Markó Béla Románia rendszerváltás utáni leghosszabb életű pártelnökének mondhatja magát, aki tizennyolc éves mandátumából mintegy másfél évtizedet kormánypozícióban irányította alakulatát, amelynek élén – a Nagy-Románia Párt kivételével – valamennyi román parlamenti párttal koalícióképesnek bizonyult. A tekintetben is elérkezettnek tűnhet a stafétaváltás pillanata, hogy a 60. életévét taposó politikus – saját bevallása szerint – immár sokkal több időt szeretne szentelni családjának és másik hivatásának, az irodalomnak. (Most ismét vannak versek a fejemben, / S ez ismét minden másnál fontosabb – idézet legfrissebb verseskötetéből).
Az RMDSZ-elnök esetleges visszavonulásában reménykedő, illetve afölött kesergő politikusok, publicisták (az elmúlt napokban bebizonyosodott, akad belőlük néhány) azonban ne tápláljanak hiú reményeket: Markó minden bizonnyal vállal még egy kétéves mandátumot. Tudja ugyanis, hogy az alakulaton belül nem forrt még ki egy olyan vezető, aki a szavazók megőrzésével egy időben integrálni képes a területi szervezeteket és a különböző érdekcsoportokat, arról nem beszélve, hogy a 2012-es helyhatósági és parlamenti választások előtt számos kockázattal járhat a vezetőcsere. Pillanatnyi habozása inkább olyan teszt, amellyel pártbeli megítélését, a belső erőviszonyokat kívánja feltérképezni a váradi tisztújítás előtt. Amelynek nyomán szinte borítékolható: marad a kormányrúdnál.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

A Sebes-Körös menti magyarság él, és élni akar
Az elmúlt hét végén újra hallatott magáról a Sebes-Körös menti magyarság. A térség több településén is voltak olyan jellegű rendezvények, melyek az ott – sajnos már szórványban – élő magyarság kiemelkedő eseményei közé sorolhatóak, függetlenül attól, hogy melyik településen zajlott.
Megadatott számomra – évek óta nem történt meg – , hogy 2010-ben négy olyanrendezvényen is részt vehessek, melyet az élesdi magyarság szervezett. Mindháromról beszámoltunk lapunk hasábjain, mint tesszük most a negyedikkel, melyre péntek délután került sor a helyi középiskola étkezdéjében. Kálmán G. Gabriella élesdi lakos – nyugodtan nevezhetjük helytörténésznek – népes közönség előtt mutatta be Élesdi séta…a múltban című képes történelmi CD-jét. Az esemény annyira megmozgatta a helybelieket, hogy az étkezde teljesen megtelt érdeklődőkkel, nagyon sokan voltak. Nemcsak helybeliek, hanem számos Sebes-Körös menti településről is érkeztek érdeklődők. A megjelenteket elsőként Ciavoiné Létai Andrea pedagógus köszöntötte, aki többek között elmondta: a most bemutatásra kerülő CD-t a helybeli lakosoknak köszönhetően sikerült megvalósítani, hiszen ők voltak azok, akik előszedték régi fényképalbumaikat, és felajánlották a szerzőnek.
Ezt követően Dénes István Lukács református lelkipásztor méltatta a kiadványt, aki történelmi elemzésen keresztül mutatta be azokat a változásokat, melyeket a Sebes-Körös menti város átélt az elmúlt mintegy 90 év alatt. „Míg 1900-ban Élesd lakosságának 54,6%-a református volt, 2002-ben 14,5 százaléka az. Ma Élesden hét személyből öt ortodox vallású. Amit tett Kalmár Gabriella, az a munka értékmentés volt, átmentése annak, ami volt, és ami soha nem lesz már úgy, vagy ami nem jön vissza abban a formában”, mondta többek között a lelkipásztor.
Könyv formában is
Létai Zoltán, Élesd város alpolgármestere kiemelkedő eseménynek nevezte mindazt, ami pénteken Élesden történt, majd arról beszélt, hogy ő mint fotós rendkívül nagyra tudja értékelni ezeket a sok-sok éve készült fényképeket. „Nagy öröm számomra, hogy Élesden élnek olyan emberek, akik ilyen maradandót tudnak alkotni, mint tette ezt Kalmár Gabriella”. A szerző, a CD kitalálója, Kalmár G. Gabriella hozzászólásában beszélt mindarról, ami hozzájárult ahhoz, hogy ez a CD megjelenjen. Köszönetet mondott azoknak, akik felajánlották értékes fotóikat, és így elkészülhetett az album. Ezután vetítették le az albumot. Megható volt, ahogy a teremben a mögöttem ülők kommentálták a látottakat: „Látod, azon a képen a csíkos nyakkendőben az édesapám, az óvodásképen az első sorban a harmadik én vagyok. Nézéttek, a mindenki Bandi bácsija…”, több hasonló megjegyzés hangzott el a teremben. Atalálkozó végén a szerző kérdésünkre többek között ezt nyilatkozta: „Mi, akik itt élünk Élesden, meg akarjuk mutatni, hogy ebben a városban magyarok is élnek, akik tisztelik múltjukat, és jövőképük is van. A múltunkat nem lehet eltörölni, ezt mutatják be ezek a képek is, melyeket most egy CD-re mentettünk le. De remélhetőleg könyv formában is meg fog jelenni, mely 220 képet fog majd tartalmazni. A jelenlegi albumon 50 fotó van feldolgozva”. Az is kiderült a krónikás számára, hogy a kiadvány költségeit a szerző állta.
Mezőtelegden
Egy másik nagyszerű esemény – melyen már vasárnap délelőtt vehettünk részt – ugyancsak a Sebes-Körös mentén, Mezőtelegden történt. A helyi római katolikus templomban ünnepi szentmise zajlott abból az alkalomból, hogy a római katolikus egyházközségnek sikerült teljesen felújítania az egykor elkobzott katolikus iskola épületét. Aszentmisén Vilcsek Ferenc plébános üdvözölte a megjelenteket. A tisztelendő elmondta, hogy 2005-ben kapták vissza az épületet, már akkor elkezdték az épület felújítását, melyet mostanára sikerült teljesen felújítani. Megköszönte a támogatásokat, kiemelten azt, amit a Bihar Megyei Tanács nyújtott, a megyei RMDSZ hathatós támogatásával. Külön köszöntötte a szentmisén részt vevő Szabó Ödönt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökét és Grim András alelnököt. A szentmise keretében dr. Kovács Zsolt tisztelendő mondott szentbeszédet.
Az egyházi szertartás után a jelenlévők – felekezeti megosztás nélkül – az iskolához vonultak, ahol Erdei Zsolt, a mezőtelegdi magyar érdekvédelmi szervezet elnöke köszöntötte a csepergő eső ellenére nagy számban megjelent résztvevőket, majd Szabó Ödön és dr. Kovács Zsolt elvágták az avatószalagot. Az épület ezentúl a helyi magyarság szolgálatában fog állni, magyar közösségi ház szerepét fogja betölteni, hangzott el a teremben történt együttléten, ahol Szabó Ödön gratulált mindazoknak, akik hozzájárultak az épület felújításához. Tette mindezt Filip József, Mezőtelegd község alpolgármestere is, közben Szoboszlai Gáspár István református lelkipásztor irányításával három szavalatot is hallhattunk fiatal előadók részéről. Az esemény ünnepi ebéddel zárult, melyet a gyülekezeti teremben fogyaszthattunk el.
Pósalaka
Vasárnap délután Pósalakán töltöttünk el néhány órát a helybeliekkel, több környékbeli település, megyei magyar elöljáró, önkormányzati képviselő, református lelkész társaságában. A zsúfolásig megtelt helybeli református templomban mutatták be Grim András, Pál László és Varga Árpád Mezőtelki, Pósalaka és Pusztaújlak kistérségének monográfiáját. Az ünnepi istentisztelet keretében igét hirdetett Mikló Ferenc lelkipásztor, a Bihari Református Egyházmegye esperese. A könyvbemutatót megtisztelték jelenlétükkel Pető Csilla és Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselők, Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke, Grim András alelnök, valamint számos hivatalos személyiség. A monográfiát elsőként Visky István fugyivásárhelyi lelkipásztor méltatta, tette mindezt Kupán Árpád történész is. Üdvözölte az eseményt Lakatos Péter, Pető Csilla, Szabó Ödön és Grim András. Az istentisztelet keretében szolgált a Bihari Egyházmegye kórusa, valamint a helyi fiatalok. Az istentisztelet végén Pál László helybeli lelkipásztor mondott köszönetet a jelenlévőknek, mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy a kiadvány megjelenhessen. Külön köszönte meg Varga Árpád családjának – aki már elhunyt – a hozzájárulást, hogy az álatala összegyűjtött adatokat a kiadványban közölhessék. A bemutató végén a kötetet meg lehetett vásárolni, amit a jelen lévő szerzők dedikáltak. A bemutató szeretetvendégséggel zárult. Már késő este volt, amikor Szabó Ödönnel ügyvezető elnökkel elindultunk Nagyvárad felé. Rendkívül felemelő, bensőséges eseményeken vehettünk részt, ez volt mindkettőnk véleménye.
erdon.ro

Egységes nemzetpolitikai stratégián dolgoznak
Az egyes szaktárcák nemzetpolitikai elképzelései és a támogatáspolitika mellett a kormányközi vegyes bizottságok újraindulása kerül napirendre a magyarországi nemzetpolitikai tárcaközi bizottság munkacsoport-ülésén szerdán, a Budapesten – mondta Répás Zsuzsanna az MTI-nek.
Mint a nemzetpolitikai helyettes államtitkár kifejtette: minden tárcától kérték, hogy készítsenek nemzetpolitikai stratégiát, és ezeket vitatják meg első helyen. Megnézik, melyek azok a közös szempontok, amelyeket mindegyikben szerepeltetni kell, s ennek alapján fogják az átfogó, egységes koncepciót kidolgozni várhatóan egy éven belül.
Alaposan kimunkált nemzetstratégiát szeretnének megalkotni, amire évtizedes távlatban is lehet tekinteni – foglalta össze Répás Zsuzsanna.
Kicserélik továbbá az információkat támogatáspolitika kérdéskörében, a cél ugyanis egy egységes nyilvántartási rendszer kialakítása a jövő év elejére. Ekkorra pontosan szeretnék látni melyik tárcánál, milyen összegek mennek határon túli célokra – közölte.
A helyettes államtitkár elmondta: napirendre kerül még a kormányközi vegyes bizottságok munkájának újraindítása is, és áttekintik, hogy az egyes tárcákat melyik vegyes bizottság érinti.
Répás Zsuzsanna felidézte, hogy júliusban előkészítő ülést tartott a bizottság. Mint elmondta, most nem plenáris, hanem munkacsoporti ülést tartanak, amelyre a tárcáktól a nemzetpolitikai ügyekért felelős szakembereket várják.
Kiemelte: az eddigi gyakorlattal szemben nem százas nagyságrendben fognak tárcaközi bizottságok működni, hanem csupán három ilyen testület lesz.
A kormány augusztus 27-i hatállyal hozta létre a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottságot (NPTB) „a kölcsönös felelősség és figyelem elvén nyugvó nemzetpolitikai tevékenység összehangolása érdekében”. A bizottság elnöke Semjén Zsolt, a miniszterelnök általános helyettese, alelnöke pedig Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára
MTI

Az EMI közleménye
A közelmúlt sorozatos botrányai arra kényszerítik az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezetét, hogy a magyarság képviseletére sokszorosan érdemtelenné vált Bíró Rozália nagyváradi alpolgármestert, az RMDSZ-SZKT elnökét a nagy nyilvánosság előtt szólítsa fel, hogy azonnali hatállyal távozzon Nagyvárad város vezetéséből és alpolgármesteri tisztségéről mihamarabb lemondani szíveskedjék.
Miközben alpolgármestersége elmúlt tíz esztendejében közösségünk mindennapjai a számbeli fogyásról, a gazdasági térvesztésről, a meghiúsult lehetőségekről szóltak, Bíró Rozália megyénk egyik legvagyonosabb személyévé vált, a Fekete-tenger partjától a Hegyközig szerzett több tíz hektárnyi értékes földterülettel, számos egyéb ingatlan és cégrésztulajdon megszerzésével. Szégyenletesnek és erkölcsileg elfogadhatatlannak tartjuk ezt az ellentmondást.
Tarthatatlan, hogy közösségünket olyan személy hiteltelenítse, akinek nevével különböző, a sajtóban megjelenő korrupciós listákon találkozhatunk, aki inkompetenciája okán a román nyelvű bulvársajtó közkedvelt célpontja.
Emlékeztetünk arra, hogy nevéhez fűződnek olyan botrányos események, mint a Matica Slovenska szlovák soviniszta szervezet egykori elnöke, Kozacek kanonok mellszobrának, a város polgárainak nevében való zokszó nélküli átvétele, illetve Bíró Rozália volt az, aki fogadta és méltatta a Magyar Állam, illetve Budapest székes főváros tönkretételéért rövidesen a törvény előtt is számot adó Gyurcsány Ferencet és Demszky Gábort.
Továbbá elfogadhatatlan számunkra, hogy olyan személy oktasson ki minket a kisebbségi joggyakorlás kereteiről és lehetőségeiről, akinek az önkormányzatában egyetlen egy magyar nyelvű formanyomtatványt nem találni és ahol a hatályos törvények ellenére a magyar nyelvű ügyintézés lehetetlen.
Tiltakozunk az ellen, hogy olyan személy feleljen városunk magyar nyelvű oktatásáért, akinek tíz esztendőnyi „érdekvédői”, vezetői munkája után a város középiskolai szakoktatásának csupán 7%-a zajlik magyar nyelven.
Tiltakozunk az ellen, hogy a történelmi magyar utcanevek kapcsán, tetézve a nevéhez fűződő botrányos utcanévfordítás (Bánat utca, Pirostó utca, Galaktikon Gála utca stb.) által okozott kárt, Bíró Rozália ismételten azzal a hazugsággal próbálja félrevezetni közösségünket, hogy „jogi szempontból nem elfogadható, ha más, régebben használt utcanevet tüntetnek fel a kétnyelvű táblákon”, ezzel komolyan hátráltatva az Erdély más városaiban folyó hasonló küzdelmeket is.
Visszautasítjuk, hogy olyan személy rendelkezzen közpénzek elköltése felett, aki a sajtóban ilyen és ehhez hasonló költői kérdésekkel borzolja az adófizetők kedélyeit: „de egy elvégzett szolgáltatást, amiért fizetünk, miért is kellene ellenőrizni?”
És végül, de nem utolsó sorban, valamint a felsorolás teljességének lehetősége nélkül, emlékeztetünk arra, hogy Bíró Rozália az RMDSZ SZKT-jának elnöke, mely politikai alakulat kormánypártként, teljes szociális érzéketlenségről adva tanúbizonyságot, ellenállás nélkül szavazta meg a nyugdíjak és közalkalmazotti bérek példátlan mértékű csökkentését, mit sem törődve magyar családok százezreinek megélhetésével.
Méltatlannak tartjuk, hogy Szent László városában továbbra is a hozzá nem értés, a mellébeszélés, a hazudozás, a politikai opportunizmus és a társadalmi érzéketlenség teszik élhetetlenné mindennapjainkat. Reménykedve a közélet mihamarabbi megtisztulásában,
az Erdélyi Magyar Ifjak
nagyváradi szervezetének elnöksége
Az Erdélyi Magyar Ifjak kolozsvári székhelyű országos vezetősége Soós Sándor elnök aláírásával a fentihez hasonló tartalmú közleményt juttatott el szeptember 28-án a sajtóhoz Magyar érdekvédelmet! Mondjanak le a leszerepelt alpolgármesterek! címmel. Ebben általánosabb érvényű megállapítások, helyzetértékelések is találhatók, mint például: „Négyévente, kampány idején, a politikusok a lehetetlent is megígérik, az ezt követő időben pedig mindent megtesznek, hogy megmagyarázzák, miért nem történt előrelépés, miért maradt minden a régiben.” Az EMI szerint a mai magyar politikusok édeskeveset tettek az erdélyi magyar közösségért, annál többet önmagukért. Ebbe a sorba illeszkedik – a név szerint is említett Biró Rozália mellett – a kolozsvári RMDSZ-es polgármester, László Attila is, aki „tevékenysége során elérte, hogy a Mátyás király-szoborcsoport restaurálása körüli hercehurca átláthatatlanná tette a munkálatokat, és így sejtésünk sincs, mikor láthatjuk régi pompájában az alkotást; a Brassai Sámuel Elméleti Líceum épület nélkül maradt, megnehezítve ezáltal több száz magyar diák mindennapjait, megvonva tőlük az emberi körülmények között zajló, minőségi oktatáshoz való jogukat; ugyanakkor a kolozsvári magyar felíratok és helységnévtáblák ügye is kudarcba fulladt, így kreálva az egykor szebb napokat is megélt városból egy olyan multikulturális olvasztótégelyt, melyből lassacskán eltűnnek a magyar vonatkozású emlékek.”
Az EMI végül felszólítja László Attila és Bíró Rozália alpolgármestereket, hogy tegyenek végre valamit választóik érdekeiért: mihamarabb mondjanak le tisztségükről. Reggeli Újság (Nagyvárad)