Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hybášková, Jana
22365 tétel
2004. augusztus 18.
Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője kétségeinek adott hangot az erdélyi magyar televízió beindítása kapcsán. A tévét létrehozó alapítványt öt magánszemély alapította, többek között Markó Béla RMDSZ-elnök, továbbá az RMDSZ egyik alelnöke, a romániai újságírók egyesületének akkori elnöke, majd az RMDSZ kampányfőnökét kinevezték a kuratórium elnökének. Kérdéses, hogyan is képzelhető az el, hogy öt magánember által alapított alapítványba 100 milliós nagyságrendben adjanak magyar közpénzeket. Aggodalomra ad okot, ha a politikusok személyesen tudják irányítani a televíziókat, rádiókat, sajtót, az egész médiát. Ehhez nem lenne szabad asszisztálnia a magyar kormánynak. /Révész: Megkérdőjelezhető az erdélyi tévé célja. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./
2004. augusztus 18.
A következő négy évben az RMDSZ meg akarja teremteni a kulturális autonómia teljes jogi keretét – jelentette be Markó Béla Kolozsvárt, aug. 17-én tartott sajtóértekezleten. Markó Béla szövetségi elnök közölte, az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetet fog beterjeszteni, amely szabályozza a kisebbségek, valamint a kisebbségi szervezetek jogállását, és előírja minden egyes kisebbség önkormányzatának létrehozását. Ezek hatásköre elsősorban a kisebbségi oktatási, művelődési intézmények felügyeletére terjedne ki. Ugyanakkor az RMDSZ továbbra is céljának tekinti a közigazgatási autonómia elmélyítését. A választási program ugyancsak tartalmazza a székely megyék együttműködésének ösztönzését és a romániai fejlesztési régiók reális alapon történő újraszervezését. /RMDSZ–tájékoztató. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 18./ Markó Béla RMDSZ-elnök javasolni fogja a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT), hogy a szövetség indítson saját államfőjelöltet. Megelégedésére szolgálna, ha Frunda György szenátor lenne az RMDSZ elnökjelöltje, aki a szövetség elsőrangú politikusa és kitűnően teljesítette a magyar nemzetiségű államfőjelölt nem könnyű feladatát. /Elnökjelöltet állít az RMDSZ? = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 18./
2004. augusztus 19.
Élményekkel telten tértek haza mezősámsondi táborozásukból a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Gyermekotthon kis árvái. Táborozásukat segítette Tulit Viktória, a Romániai Máltai Segélyszolgálat marosvásárhelyi munkapontjának vezetője. /Járay: Sámsondon táboroztak a gyermekek. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./
2004. augusztus 20.
Márton Árpád képviselő, háromszéki MKT-elnök egyetért az SZNT azon ajánlatával, hogy közös előválasztásokat szervezzen az RMDSZ-szel. Megjegyezte azonban: a megválasztott jelöltek valamennyien az RMDSZ képviselői, illetve szenátori listáján kell hogy induljanak. SZNT–RMDSZ választási szövetség bejegyzéséről már csak azért sem lehet szó, mert akkor a parlamenti bejutási küszöb 8 százalékra emelkedik. Hasonlóan nyilatkozott július végén Puskás Bálint Hargita megyei szenátor is. Korábban Markó Béla szövetségi elnök elutasított minden közreműködésre vonatkozó ajánlatot. /Közös előválasztások? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./
2004. augusztus 20.
Aug. 18-án kezdődött Zetelakán az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) szervezésében nyaranta sorra kerülő irodalmi tábor. A megnyitón Fodor Sándor, az írószervezet nemrég leköszönt, illetve Sántha Attila, az E-MIL jelenlegi elnöke üdvözölte a jelenlévőket. Sántha beszámolt az E-MIL rendezvényeiről is. Pomogáts Béla irodalomtörténész vitaindító előadásában a magyar irodalmi-kulturális folyóiratokról beszélt. A csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat estjén az 1997-ben indult folyóiratot Ferenczes István főszerkesztő, Fekete Vince és Molnár Vilmos rovatvezetők, valamint Lövétei Lázár László szerkesztőségi titkár képviselték. A jelenleg 1600 példányban megjelenő, 800 előfizetővel rendelkező folyóirat nagy hangsúlyt fektet szépirodalmi alkotásokra, valamint az oral history (elbeszélt történelem) műfajához tartozó, főként 20. századi vonatkozású szövegekre. /Szonda Szabolcs: Megkezdődött az E-MIL irodalmi tábora. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./
2004. augusztus 21.
Rajtunk áll, hogy az európai integráció valamennyiünk számára sikerrel járjon, s valamennyien nyertesei lehessünk – hangsúlyozta köszöntőjében Mádl Ferenc köztársasági elnök Budapesten, az Országházban, ahol államalapító Szent István király ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adott át. A legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét az államfő Glatz Ferencnek, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjának, az MTA Történettudományi Intézet Igazgatójának és Frunda Györgynek, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátorának adományozta. (Frunda nem szakította meg egyiptomi nyaralását, az elismerést később veszi át.) A kitüntetettek között van Mózes Árpád evangélikus püspök, aki a közel fél évszázados lelkészi szolgálatáért, kiemelkedő egyházszervező munkásságáért, valamint Tempfli József, római katolikus megyéspüspök, aki az erdélyi magyarság érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő egyházszervező munkássága elismeréseként kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét (polgári tagozat). /Frundáé a legmagasabb magyar állami kitüntetés. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./
2004. augusztus 21.
Aug. 20 alkalmából a magyar kulturális miniszter a közművelődés területén eltöltött több évtizedes tevékenységéért, a művészetek támogatásában, kiemelkedő események szervezésében elért eredményeiért Wlassics Gyula-díjat adományozott Zöld Lajos nyugalmazott újságírónak, a gyergyószárhegyi művésztelep megálmodójának és megvalósítójának. /Kitüntették Zöld Lajost. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 21./
2004. augusztus 21.
Megrendítő olvasmány Makkai Gergely Az erdélyi Mezőség tájökológiája (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2003) című könyve. Szerzője Marosvásárhelyen lakik, a kolozsvári Babes–Bolyai Egyetemen földrajz szakot végzett, jelenleg ugyanott meteorológiát tanít, az elmúlt évben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte meg a doktori fokozatot. Mindemellett az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője is. A szerző segítségért kiált Mezőség, vagyis a Maros, az Aranyos, a Szamosok és a Sajó határolta terület drámájának bemutatásával. Makkai Gergely külön fejezetet szentelt a szerzetesrendnek tudatos környezetvédelmi tevékenységének, e vonatkozásban forrásai között említette Léstyán Ferenc Megszentelt kövek című, 1996-ban megjelent hittörténeti munkáját is. Az erdő és vizek védelmét szolgáló intézményrendszernek vetett véget az erdélyi katolikus társadalom összeomlása: 1558-tól kezdődően az itteni egyházkerület 630 plébániájából mindössze 36 maradt meg, valamennyi az ősi hitéhez legjobban ragaszkodó Csík megyében. Ezzel megszűnt a katolikus egyház szigorú szokásvilága és vele természetvédelmi intézményrendszere is. Csupán a Mezőségen több mint 200 halastavat csapoltak le. Tette ezt a lakosság abban a tévhitben, hogy cserében szántóföldhöz, kaszálóhoz jut, de a tavak helyén bűzlő iszaptenger maradt, ráadásul jött a gyakori szárazság. Hatalmas erdőirtás folyt. A következmény volt az omlás, suvadás, kialakult a mai Mezőséget jellemző terméketlen vidék, az úgynevezett kopár. Makkai Gergely Mezőség-monográfiája időszerű figyelmeztetés: a természeti harmónia megbomlása katasztrófához vezet. /Barabás István: Támadó kopár. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 21./
2004. augusztus 24.
Újra megemlékeztek aug. 23–ról. Miután a kommunizmus évtizedeiben állami ünnepként, a Román Kommunista Párt diadalmas sikereként tartották nyilván 1944. aug. 23–át, idén – bár nem hivatalos ünnepként – az állami és önkormányzati intézmények Szatmárnémetiben is megemlékeztek a hatvan évvel ezelőtt történtekről. A politikai pártok közül egyedül a kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt képviseltette magát a megemlékezésen, és koszorúzott. A megemlékezést egy szimpózium követte a Szatmár Megyei Múzeum nagytermében, ahol az előadók az 1944. aug. 23–án történteket elemezték. /T. L.: Ismét ünnep lett augusztus 23–a. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 24./ Az elnöki hivatal, a kormány és a parlament tagjai, valamint a politikai pártok és a diplomáciai testület képviselői részt vettek a román kiugrás 60. évfordulója alkalmából Bukarestben aug. 23-án rendezett ceremónián. Ion Iliescu államfő, Adrian Nastase miniszterelnök, I. Mihály király, valamint a parlament két házának elnökei jelen voltak az Ismeretlen Katona Sírjánál, valamint a Haza Hősei Emlékműnél tartott rendezvényeken. A rendezvényeket a Háborús Veteránok Országos Egyesületének kezdeményezésére szervezték. /Augusztus 23-i megemlékezés Bukarestben. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 24./
2004. augusztus 24.
Szabadkán ismét megtámadtak egy magyar fiatalt – írta aug. 23-án az újvidéki Magyar Szó című napilap. A megvert fiatal édesapja szerint fia barátaival együtt leszállt az autóbuszról a szálloda előtt, nem sokkal később megállt mellettük egy Mitsubishi típusú gépkocsi, kiugrott belőle négy-öt fiatalember. „Valamilyen Zsolt nevű ismeretlent kerestek, de a társaságon szemlét tartva látták, hogy itt nincs, akit keresnek, erre az egyikük a következőket mondta: »Nem számít, ez is magyar, üsd!« s azonnal nekiestek a két gyereknek. A többiek elfutottak” – idézi a Magyar Szó az édesapát, akinek fia, Denisz járt a legrosszabbul: ütni kezdték, s miután összerogyott, rugdosták. Társai az összevert fiút a közelben lévő szabadkai magyar főkonzulátus előtt posztoló rendőrhöz vitték, aki értesítette a járőröket. Az édesapa szerint a rendőrök nem akarták felírni a tettesek gépkocsijának rendszámát sem, noha a sértettek a járművet is megmutatták nekik. Hasonló, jobbára magyar fiatalok elleni támadásoknak se szeri, se száma Szabadkán, illetve a magyarok lakta Észak-Bácskában, ennek ellenére eddig egyetlen rendőrségi feljelentésben sem szerepelt az, hogy az atrocitásoknak etnikai hátterük lett volna vagy éppenséggel magyarellenesség lett volna az indoka. A szerb büntetőjog gyakorlatilag nem ismeri az etnikai indíttatású bűntény fogalmát. /Ismét magyarverésről ír az újvidéki Magyar Szó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./
2004. augusztus 25.
Az Arad megyei RMDSZ úgy döntött, hogy kétmilliárd lejjel járul hozzá a Román–Magyar Megbékélés Parkjának megépítéséhez. Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke nyilatkozta, hogy a magyar közösség által a Szabadság-szobor felállítására adományozott összegből megmaradt kétmilliárd lej, amit a park kialakítására ajánlanak fel. A pénzből burkolókövet, padokat, reflektorokat és építőanyagot vásárolnak a park számára – mondta Király. /Kétmilliárd lej az RMDSZ-től a Megbékélés Parkjára. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./
2004. augusztus 26.
A román lapok előszeretettel közölnek olyan írásokat, amelyekben a magyar közösség egyes tagjainak viselt dolgait szellőztetik. Most Csóka Dezső apai református papról írtak, akivel problémák voltak. Nehezen jön ki környezetével, a szószéket politikai vélemények kinyilatkozására is felhasználja, s az anyagi helyzete is zavaros. Négy esztendeje a Romániai Magyar Szó megvédte a tiszteletest, aki az akkori választások előtt az RMDSZ több vezetőjét név szerint ócsárolta a templomban. Az eltelt években Csóka Dezsőt összeférhetetlensége és felelőtlensége miatt elhelyezték Apából. Csóka Dezső most új pártjának, az MPSZ-nek érdekében buzgólkodik. /Sike Lajos: Nem az RMDSZ, a hívek zavarták el! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./
2004. augusztus 26.
Nagykárolyban a valamikori piarista rendház épületének a falára olyan márvány emléktábla kerül vissza újra, amelyet eredetileg 1901–ben helyeztek oda, az első világháború után leszerelték, 1941–ben újra visszatették, majd a második világháború után ismét eltüntették. Az emléktábla immár harmadik alkalommal történő leleplezését aug. 29-én tervezik. Visnyai Csaba, a nagykárolyi Római Katolikus Líceum igazgatója elmondta, hogy a márványtábla nemrég került elő. A Megyei Műemlékvédő Bizottság jóváhagyásra várnak. Nagykárolyban tanárkodott 1775–76–ban Révai Miklós (1750–1804) nyelvtudós, aki "Elaboratior grammatica hungarica" című munkájával új korszakot nyitott a nyelvtudományunkban. 1849–50–ben pedig Erdősi Imre, a branyiszkói hős volt Nagykárolyban kegyesrendi tanár, aki mint Guyon katonai lelkésze, a branyiszkói ütközetben a sereg élére állott és nagyban elősegítette a győzelmet. Kettejük nagykárolyi tartózkodását örökíti meg márványtábla: RÉVAI MIKLÓSNAK, nemzeti nyelvünk nagy újjáalkotójának, és ERDŐSI IMRÉNEK, a branyiszkói hősnek, kik e ház lakói voltak, emlékezetükre létesítette ezen táblát a "Nagy–Károlyi Kölcsey–Egyesület. 1901 julius 2–án." /Nagykároly: Márványtábla a társház falán. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 26./
2004. augusztus 26.
Tóth Kálmán nevét viszont szinte teljesen ejtette az utókor. Jó ifjúsági regényeket írt (Kaland a pisztrángos völgyben, Gergő, Széltörésben stb.), a Kagur, a farkas című regényének átütő sikere volt. Ezt a könyvét Fekete István Vuk-jának hatása alatt írta a szerző (A Vuk-ban Kag nevet viseli a hímróka, az egykori kolozsvári szerzőnél pedig Kagur, a kanfarkas). Tóth Kálmán vadászíró könyveit 1989 után sem adták ki. /Szabó Csaba: Kék és szürke farkasok. In memoriam Tóth Kálmán (Kagur). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./
2004. augusztus 27.
Közéleti munkájáért, Vasvári Pál emlékének ápolása érdekében kifejtett kapcsolattartó tevékenységéért, a testvértelepüléssel való együttműködés területén végzett munkájának elismeréseként díjjal és emléklappal tüntették ki Antal Jánost, Kőrösfő polgármesterét Tiszavasváriban. /(ke): Kőrösfő. Tiszavasváriban kitüntették Antal Jánost. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./
2004. augusztus 27.
Élesen kirohant a szerb rendőrség ellen Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, aki szerint a hatóságok nemtörődömsége és komolytalan hozzáállása csak szítja a bűntényeket és a magyarellenes kilengéseket a Vajdaságban. Kasza az elmúlt néhány napban történt incidensek miatt hívta össze szabadkai sajtótájékoztatóját. Emlékeztetett arra, hogy Szabadka központjában gyakorlatilag rendőrök szeme láttára vertek meg két magyar fiatalt. A rendőrök a sértettek szorgalmazására sem voltak hajlandóak feljegyezni a támadók gépkocsijának rendszámát, s máig nem kerítették kézre a tetteseket. A minap fényes nappal kirabolták a szabadkai önkormányzat titkárának, Vörös Kucsmik Gyöngyinek az otthonát: a behatoló megkötözte áldozatát, telefonon hívott taxit és azzal távozott, ujjlenyomatokat is hagyott, ennek ellenére a tettes kiléte mindmáig ismeretlen. A város melletti Bajsán egy idős asszonyt raboltak ki, a helyszínre érkező rendőrnek pedig az volt az első szava, hogy „a nagyanyó menjen inkább az öregek otthonába, mert ott nem érik támadások”. A csókai rendőrparancsnok saját irodájában, alkalmazottai szeme láttára megpofozta Komáromi Lászlót, a VMSZ politikusát, padei polgármestert. Kasza kirohant Rasim Ljajics szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter ellen, aki – szerinte – a problémák kezelése helyett azt hajtogatja, hogy a kisebbségellenes kilengések nemzetközi színtérre vitele kihegyezi a konfliktusokat. . /Kasza József élesen kirohant a szerb rendőrség ellen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./
2004. augusztus 30.
Az elmúlt héten két alkalommal is megbeszélésre került sor Kovászna megye tanácselnöke, illetve a háromszéki Székely Nemzeti Tanács /SZNT/ képviselői között. A megbeszéléseken jelen volt a megyei tanács RMDSZ-es frakciójának számos tanácsosa is. Az összejöveteleken az SZNT széki szervezetei által benyújtott népszavazással kapcsolatos beadványról volt szó /igényelik-e Székelyföld, mint autonóm területi közigazgatási egység törvény általi létrehozását/. Demeter János a megyei tanács elnöke politikai nyilatkozatot nyújtott át a sajtó képviselőinek. Az állásfoglalásban a megyei önkormányzat elnöke kiemelte, hogy az RMDSZ politikai programjába foglalta az autonómiáért való küzdelmet, 2004-es választási programjába iktatta az autonómiáért való küzdelmet, ezért is kapta a választási program a Párbeszéd az autonómiáért címet. Demeter János kiemelte, hogy a „népszavazásról szóló 3/2000 törvény előírja, hogy Románia területi- közigazgatási megszervezése, területének rendezése és a helyi autonómia nemzeti ügynek tekintendő. Ilyen esetben a referendum kiírását egyedül az államelnök rendelheti el, és az egész ország területére írják ki a népszavazást." Demeter János nyilatkozatában hangsúlyozta: az autonómia túl fontos dolog, hogy prefektusi hivatalok játékszerévé tegyük. Nem népszavazásra van szükség, hanem erős politikai képviseletre. A megyei tanács elnöke úgy döntött, hogy a SZNT beadványának megvitatását a tanácsülés elé terjeszti. /Flóra Gábor: Demeter János a SZNT széki szervezeteinek autonómia-beadványáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./
2004. augusztus 30.
Márton Árpád RMDSZ-képviselő sajtótájékoztatóján összefoglalta tevékenységét, ugyanakkor bejelentette, hogy a következő négy évre is megpályáz egy törvényhozói helyet. Az idén a jogi egyetemet is elvégző Márton Árpád az RMDSZ képviselőházi frakciójának alelnöke, a képviselőház művelődési és sajtóbizottságának titkára, tizenhat egyeztetőbizottságnak volt tagja, és titkára a választási törvényeket kidolgozó különbizottságnak is. A parlamentben a legaktívabb képviselők közé tartozik, hozzászólásainak számát tekintve a kilencedik-tizedik helyen áll. Tizennyolc törvénytervezetet, öt interpellációt és kérdést nyújtott be, és megítélése szerint döntően járult hozzá még legalább húsz fontos törvény végső szövegének elfogadásához. Tagja a MÁÉRT művelődési szakbizottságának és a román–magyar kormányközi vegyes bizottság kisebbségi szaktestületének is. Márton Árpád legnagyobb sikerét az információhoz való jogot szabályozó törvénykeret megalkotásában látja, legnagyobb kudarcát a sorkatonaság eltörlésére vonatkozó kezdeményezésében. Márton Árpád negyedik parlamenti mandátumát zárja, 1990 óta képviselő. /Demeter J. Ildikó: Nehéz négy év volt, de vannak eredmények. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./
2004. augusztus 30.
Horváth István költészete a sajátos erdélyi léthelyzet, a közösségi küzdelem, a kitartás, a folytonos újrakezdés ma is érvényes üzenetét hordozza – hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke aug. 28-án, Magyarózdon, a neves erdélyi költőre emlékező ünnepi rendezvényen. Horváth István egyik legismertebb verse, a Tornyot raktam az erdélyi lét problematikájának lényegét ragadja meg. "A történelemben a magyarság tornyai sokszor összeomlottak, a közösség sokszor látszott elemeire szétesni, ám újból és újból képes volt újraépíteni tornyait" – hangsúlyozta a szövetségi elnök. A résztvevők felavatták a Horváth István nevét nemrégiben felvett helyi magyar általános iskola új névtábláját. /A torony mindig újraépíthető. Horváth Istvánra emlékeztek Magyarózdon. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./
2004. augusztus 31.
Kolozsvár polgármestere elegáns megoldást talált arra, hogy eltávolítsa a városházáról előde közeli munkatársait: tizenkét alkalmazottnak nem hosszabbította meg a munkaszerződését. Az érintett személyek többsége jelentős katonai nyugellátásban részesülő tartalékos tiszt. Az elbocsátottak között szerepel Alexandru Dima tartalékos ezredes, a forgalmi osztály vezetője is, aki pár évvel ezelőtt a magyar főkonzulátus zászlójának ellopásában is részt vett. Városházi források szerint ezenkívül több funari magyarellenes akció kiagyalója volt. /K. O.: Nagytakarítás a városházán. Állásukat vesztették a funari csatlósok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./
2004. szeptember 1.
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) gyergyószentmiklósi szervezete párbeszédet kezdeményez a térségbeli román civil társadalommal Székelyföld autonómiájának kérdéséről. Árus Zsolt, az MPSZ alelnöke szerint a felhívásra valószínűleg csak egy-két román válaszol majd, de a kezdeményezés az első lépés "a gyanakvás meghaladására és annak elfogadására, hogy a jövő Európája a régiók Európája, tehát valós és legitim célkitűzés az, hogy a Székelyföld eurorégióvá váljon". /Magyar–román párbeszéd autonómia-ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./
2004. szeptember 2.
Késve kapnak kézhez több tankönyvet azok a magyar iskolások, akik most kezdik el az első, második, illetve kilencedik osztályt. A kiadók a szaktárcát teszik felelőssé a kialakult helyzetért, az viszont fogadkozik: legkésőbb október elsejéig megkapják könyveiket az érintett tanulók. Negyvenezer magyar diák marad tankönyv nélkül. Székely Győző, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) kiadójának szerkesztője elmondta: több magyar nyelvű tankönyvet jóváhagyott a minisztérium, de nem tette fel ezeket arra a listára, amelyről az iskolák kiválogathatják a számukra megfelelőket. Székely szerint a minisztérium diszkriminációt követ el. A kialakult helyzetért Székely a tárca Kisebbségügyi Főosztályát hibáztatja, mivel szerinte ennek lenne a feladata, hogy a magyar tankönyveket időben az iskolákba juttassa. Asztalos Ferenc RMDSZ-képviselő, a képviselőház oktatási bizottságának alelnöke jövő héten egyeztet erről a kérdésről Ioana-Irinel Chiran államtitkár asszonnyal, valamint Murvai Lászlóval, a tárca kisebbségi ügyekért felelős vezérigazgatójával. – Egyes vezetőknek természetesnek tűnik, hogy a magyar gyermekek csak jövőre kapják meg a tankönyveket – fakadt ki Tulit Zsombor, a sepsiszentgyörgyi T3 kiadó igazgatója. A diákok így a régebbi kiadású tankönyvekből tanulnak az újak megérkezéséig, és „aztán csodálkozunk, ha megbuknak a kisérettségin” – fogalmazott. /Gergely Edit: Új tanév magyar tankönyvek nélkül? = Krónika (Kolozsvár), szept. 2./
2004. szeptember 3.
Szept. 26–án lesz tíz éve annak, hogy meghalt Fényi István nagykárolyi költő–tanár. Az évforduló alkalmából volt tanítványai egész napos megemlékező ünnepségsorozatot rendeznek, amelynek keretében Fényi István (addigra megjelenő) második posztumusz verseskötetének is bemutatják. A megemlékezés szervezője dr. Végh Balázs–Béla, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémetiben működő magyar tanítóképző főiskolájának a tanulmányi igazgatója. Ő szerkesztette Fényi István hátrahagyott verseiből álló Üzenet odaátra című kötetet. A szöveg nyomdai előkészítését egy másik volt tanítvány, Szakács Lia, a nagykárolyi Infoserviz Kft. társtulajdonosa vállalta. A szülőfaluban, Kaplonyban is készülnek az évfordulóra, ahol majd Tapody Zsuzsa, a csíkszeredai Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense méltatja Fényi István költészetét. /Boros Ernő: Fényi István emléke tíz évvel a halála után is élénken él a Nagykároly környékiekben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 3./
2004. szeptember 6.
Rendhagyó módon, egyetlen szónoki felszólalás nélkül zajlott a Figura Stúdió Színház alapításának 20. évét ünneplő rendezvénysorozat Gyergyószentmiklóson. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Romeo és Júliája családivá avatta az ünnepet. Bocsárdi László Figura-alapító rendezte a darabot. Szabó Tibor igazgató a Romeo és Júlia jubileumi előadását a társulat a Figura-színház névadójának és társalapítójának, a tavaly elhunyt Bocsárdi Angi Gabriella emlékének ajánlotta. A rendezvénysorozat színházi miniévadnak is teret adott. A fórumon felmerült a helyi közművelődési intézmények és a színház összevonásától való félelem. Parászka Miklós, a Csíki Játékszín gyergyói származású igazgatója, Kötő József színháztörténész, Zsehránszky István színikritikus, és Dézsi Zoltán Hargita megyei alprefektus a Figura önállóságának megőrzése mellett foglalt állást. A világhírű Bozsik Yvette Társulat is fellépett Gyergyószentmiklóson. /Gergely Edit: Huszadik születésnap sorsforduló előtt. = Krónika (Kolozsvár), szept. 6./
2004. szeptember 7.
Választási szövetséget köt a Román Humanista Párt (RHP) és a Szociáldemokrata Párt (SZDP). A humanisták 20 képviselői és 10 szenátori mandátumot kapnak, (többet, mint amennyit a másik "udvarló", a liberális és demokrata pártszövetség ajánlott) ugyanakkor lehetőségük lesz önálló frakciót is alakítani. Négy évvel ezelőtt a humanisták szintén a szociáldemokratáknak – az akkori Román Társadalmi Demokrácia Pártjának (RTDP) – a "hátán" jutottak be a parlamentbe. Adrian Nastase kormányfő üdvözölte az RHP országos vezetőségének döntését. /SZDP–RHP választási szövetség. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./
2004. szeptember 7.
Együttműködési intézkedési terv készül Románia európai integrációjának elősegítésére – mondta Baráth Etele, a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt felügyelő politikai államtitkár szept. 6-án azt követően, hogy Aradon Alexandru Farcas román európai integrációs miniszterrel tárgyalt. A dokumentumot várhatóan októberben Bukarestben írják alá.. /Román–magyar együttműködési terv. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./
2004. szeptember 7.
Toró T. Tibor képviselő elmondta, hogy Szilágyi Zsolt független képviselővel számos olyan törvénymódosító javaslattal álltak elő, amely a romániai nemzetiségek számára a választást is lehetővé tenné, nemcsak a szavazást. Az arányos parlamenti képviselet elvét követve azt akarták elérni, hogy minden nemzetiségnek a számarányától függően járjon a törvényhozásban hely. A 2002-es népszámlálási adatok szerint a törvény által előírt 70 ezres képviseleti küszöböt két nemzetiségi közösség – a magyaroké és a romáké – lépi túl. A magyaroknak így a román parlamentben 21 képviselői és kilenc szenátori, a romáknak nyolc képviselői és négy szenátori hely jutna. A többi történelmi kisebbségnek hivatalból járna az egy-egy hely. Ez javaslatuk lényege.      Ennek ellenére a nemzetiségi szervezeteknek tizenöt megyéből és Bukarestből 35 ezer támogatói aláírást kell hogy összeszedniük, annak ellenére, hogy az Európai Parlament néppárti frakciójának bizottsága éppen Romániában jár a helyhatósági választásokon történt szabálytalanságokat nemzetközi mércével felleltározni.  A független jelölt parlamentbe jutását országos öt százaléknyi küszöbhöz kötötték. Ez elméletileg csak Bukarestben lehetséges. /Román Győző: Beszélgetés Toró T. Tibor Temes megyei képviselővel. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 7./
2004. szeptember 7.
Böszörményi Zoltán költő, milliárdos-mecénás 1984-ben emigrált Kanadába, majd keményen dolgozva, a fél világot bejárva, üzleti tranzakciókkal alapozta meg vagyonát. Erkölcsi kötelességének érezte, hogy jelentős vagyonát megossza erdélyi honfitársaival, úgy, hogy létrehozta Aradon a Jelen Ház kulturális központot. Böszörményi Zoltán összegezte életútját. Aradon érettségizett, egyetemre majd csak Torontóban járt, 35 évesen, a York egyetem filozófia karán szerzett diplomát. Elmenetele előtt két verskötete jelent meg otthon, az Örvényszárnyon és a Címjavaslatok. Kötete miatt megvádolták nacionalizmussal, irredentizmussal. Ilyen körülmények között szökött el az országból. A kilencvenes évek elején Böszörményi megvett egy fényforrást gyártó gyárat Romániában. A gyár felfutott, tavaly, amikor eladta a részvényeit, 100 millió eurós forgalmat bonyolított le. Úgy érezte, ha a Jóisten jelentős vagyonhoz juttatta, akkor erkölcsi kötelessége vagyona egy részét visszajuttatni társainak. Aradon fölépített egy kultúrotthont, amely felszerelésekkel együtt két és fél millió dollárba került. Ez a Jelen Ház helyet ad a Jelen Könyvek könyvkiadójának, az Irodalmi Jelen szerkesztőségének és a Nyugati Jelen régiós napilapnak, amely Arad, Hunyad, Krassó- Szörény, Fejér és Temes megyékben jelenik meg. „Úgy éreztem, hogy ezekben a megyékben nemzetszolgálatot kell teljesítenem, a szórványmagyarság asztalára téve naponta ezt a lapot” – vallotta. Az Irodalmi Jelen negyedik éve jelenik meg, s tízezres példányszámával, 4980 előfizetőjével a legnagyobb példányszámú magyar irodalmi lapok közé tartozik. A Jelen Ház még helyet ad egy színháznak is. Megpróbálta az aradi magyar színház újraélesztését is, de nem sikerült állandó színész-társulatot létrehoznia, ezért pillanatnyilag befogadó színházként működnek. Jelenleg veszteség nélkül dolgozik a Nyugati Jelen napilap és a Jelen Ház. Böszörményi Zoltán Aranyvillamos – első szakasz c. munkája 1999-ben, az Aranyvillamos – második szakasz 2001-ben jelent meg a pécsi Jelenkor Kiadónál, s 2004-ben látott napvilágot Kalligram-kiadásban az Aranyvillamos – harmadik szakasz. /Gál Éva Emese: Az aranyvillamos szakaszai. „Ezekben a megyékben nemzetszolgálatot kell teljesítenem". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./
2004. szeptember 8.
A Székely Nemzeti Tanács azt kéri az Európai Parlamenttől, hogy tegye Románia uniós csatlakozásának feltételévé Székelyföld autonómiájának törvényerejű szavatolását. A Székelyföld autonómiájának kivívására létrehozott SZNT elnöke, Csapó József sajtóközleményben kifejtette: a demokratikus jogállamokra jellemző eszközhöz folyamodnak, amikor az EP-t ismét felkérik, hogy tegye Székelyföld autonóm közigazgatási régió törvény általi létrehozását Románia Európai Unióhoz csatlakozásának előfeltételévé. Vasile Puscas, EU-főtárgyaló az SZNT elnökének nyilatkozatára éles hangú sajtónyilatkozatban reagált. A román politikus úgy vélte, hogy az SZNT kérése a csatlakozási feltételek ismeretének hiányára vall. Azt hangoztatta, hogy ez a kérés a belpolitikában politikai zsaroláshoz, míg nemzetközi téren izgatáshoz hasonlít, tekintettel arra, hogy Románia közel áll a tárgyalási fejezetek lezárásához. /Pengeváltás Csapó és Puscas között. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2004. szeptember 8.
 Közleményben válaszolt a négy széki székely tanács elnöke a sajtóban megjelent felhívásra, amelyben az alsó- és felső-háromszéki RMDSZ-szervezetek felkérik a megyei tanácsot, írja ki az autonómiáról szóló népszavazást. ,,A Sepsiszéki, a Kézdiszéki, az Orbaiszéki, valamint a Miklósvár-Bardocszéki Székely Tanács örömmel vette tudomásul, hogy az RMDSZ alsó- és felső-háromszéki szervezete felkérte a megyei tanácsot, tűzze napirendre és hozzon döntést a Székelyföld területi autonómiájának létrehozásához elengedhetetlenül szükséges népszavazás kiírásáról” – áll a közleményben. Tulit Attila és Ferencz Csaba SZNT-alelnökök közleményben arról értesítették a két területi RMDSZ-szervezetet, hogy nem vesznek részt a Háromszéki Képviselők Tanácsának mai ülésén. Mint fogalmaznak: ,,a Székely Nemzeti Tanács nem politikai szerveződés, hanem olyan közképviselet, amelynek egyetlen célja Székelyföld területi autonómiájának megteremtése. Mint ilyen nem vesz, nem vehet részt semmilyen (elő)választáson. Ezért képviselőinek sem tiszte az erre vonatkozó politikai egyeztetéseken, megbeszéléseken való részvétel.” /(Dánél): Sürgősen kell cselekedni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 8./