Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hybášková, Jana
22365 tétel
2003. február 10.
"Feladatunk, hogy gyermekeinket és unokáinkat úgy neveljük, hogy megmaradjon bennük a magyarság, többet tudjanak a magyar történelemről, a magyarokról - hangsúlyozta a Magyarok Kijevi Egyesülete febr. 8-i közgyűlésén Vígh János, a szervezet újraválasztott elnöke. A százhatvanhárom jegyzett tagot számláló egyesület az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) tagszervezete, 1989. december 17-én alakult meg harmadikként a kárpátaljai és a lembergi tagszervezet után. Az elmúlt tizennégy év jelentősebb eseményei között Vígh János a kijevi Honfoglalási emlékmű és a Liszt Ferenc-emléktábla felállítását, a valamennyi kijevi magyarnak otthont adó ,,Magyarok Háza" létrehozását, a magyar vasárnapi iskolát és a magyar református gyülekezet működését említette. A közgyűlés a következő időszak feladatai között a székház újabb 80 négyzetméternyi területtel történő kibővítését, valamint internetes honlap és Kijevi Magyar Visszhang címen periodikus kiadvány megjelentetését határozta el. /Magyarok Kijevben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 10./ "
2003. február 11.
"Az SZDP és az RMDSZ 2003. évi pártközi együttműködését előkészítőknek, Markó Béla szövetségi elnöknek, Kelemen Atilla képviselőházi frakcióvezetőnek és Borbély László ügyvezető alelnöknek Toró T. Tibor platformelnök és Szilágyi Zsolt alelnök benyújtotta a Reform Tömörülés javaslatát. Javaslatuk szerint az együttműködési szerződésben szerepeljen az alkotmánymódosításra és a választási törvény vonatkozó álláspont, a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek jogállását szabályozó kerettörvény elfogadásának ütemterve, az egyházügyi törvénynek a magyar történelmi egyházak által elfogadott változata, az anyanyelvű oktatásra vonatkozó külön törvény /különös tekintettel a felekezeti oktatásra, a szórványiskolákra, az anyanyelv használatára az iskolák ügyvitelénél; az anyanyelvű tankönyvekre és az állami magyar egyetemre/, a közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény úgy, hogy az év végéig megvalósítható legyen, a kárpótlási törvény és alkalmazási rendelkezéseinek elfogadása az első félévben, a szövetkezeti törvény és alkalmazási rendelkezéseinek elfogadása az első félévben, a regionalizmus elvének és gyakorlatának alkalmazása a törvényhozásban és végrehajtásban /különös tekintettel a költségvetésre, adóreformra, a közigazgatási reformra vonatkozó jogszabályok kidolgozása és alkalmazása, a fejlesztési régiók határainak újragondolása a szerves fejlődés szempontjai szerint, az autonóm közigazgatási régiók felé való közelítése. Kiemelt feladat: a Székelyföld önálló fejlesztési régió létrehozása, a területi-közigazgatási újrafelosztás anélkül, hogy az veszélyeztesse a kisebbségi közösségek hagyományos kereteit/, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását célzó folyamat határidejének rögzítése az Európai Unió-Románia parlamenti vegyes bizottság határozata alapján, a moldvai csángómagyar szervezetek zaklatását leállító, az anyanyelv oktatását támogató konkrét egyezség, a státustörvény zavartalan végrehajtását biztosító egyezség. Az RT javasolja továbbá országos fontosságú ügyek felvételét a központi egyezségbe: 1. a temesvári Magyar Ház ügyének végleges rendezése ez év végéig; 2. a nagyváradi római katolikus püspöki palota visszaszolgáltatása; 3. a nagyváradi várkomplexum rehabilitációja; 4. a Csanád-Kiszombor-határátkelő ingatlan- és infrastruktúra-beruházásainak biztosítása; 5. az aradi Szabadság-szoborcsoport kérdésének megoldása; 6. a székelyudvarhelyi Cserehát-ügy megnyugtató rendezése. Az RT fontosnak tartja még: Az előző évek egyezségeinek mindeddig nem teljesített előírásai élvezzenek prioritást a végrehajtásban, az RMDSZ a kormány azon kezdeményezéseit támogatja, melyek nem mondanak ellent a demokrácia, az emberi jogok, a jogállamiság elveinek, nem veszélyeztetik a román-magyar stratégiai partnerséget, valamint az ország euroatlanti integrációjának folyamatát. /Szempontok és javaslatok a kormánypárt és az RMDSZ közötti együttműködési szerződés tartalmához. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 11./"
2003. február 11.
"Febr. 6-án Nagyváradon Tempfli József római katolikus megyéspüspök és a hasonmás kiadványokat nyomtatás alá rendező Szilágyi Aladár közíró közösen mutatták be Bunyitay munkásságának újabb reprint köteteit: az 1892-ben írott Szent László emlékezete című emlékalbumot és az 1890-ben kiadott Nagyvárad természetrajza című tudományos gyűjteményt.A nagyváradi római katolikus egyházmegye történetét több kötetben feldolgozó Bunyitay Vince - a mű hasonmás kiadása anyaországi segédlettel a közelmúltban jelent meg- akit ezért a nagyvolumenű munkájáért levelező tagjának fogadott a Magyar Tudományos Akadémia. Bunyitay Vince /sz. Sátoraljaújhely, 1837. jan. 11./ apát történetírói, egyháztörténet-írói munkásságáról Tempfli püspök beszélt. /Balla Tünde: A Bunyitay-életmű újabb kötetei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 11./"
2003. február 11.
"Napvilágot látott a Haza a magasban. Magyar nemzetismereti tankönyv a szórványban élő, magyarul tudó és tanuló, tíz éven felüli diákok és tanítók számára. A tankönyv áttekintést ad a magyar őstörténetről; a Kárpát-medence magyar népéről és tájairól, az Észak-Amerikában és Nyugat- Európában élő magyarokról; a magyar történelemtől a világhírű művészek, tudósok és sportolók nemzeti panteonjáig, a magyar nyelv és az irodalmi művek szépségeitől legjelesebb alkotóink portréjáig. A kiadvány a magyar nemzet határokon átívelő egyesítését, kultúrájának átörökítését, identitásának erősödését, a közösségi kapcsolatok építését is szolgálja. /Haza a magasban. Magyar nemzetismereti tankönyv. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./"
2003. február 12.
"A kedvezménytörvény megítélését illetően Günter Verheugen bővítési biztos véleménye nem tekinthető az EU véleményének - mondta az MTI-nek Németh Zsolt, a Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnöke, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, miután febr. 11-én Strasbourgban megbeszéléseket folytatott az Európai Néppárt (EPP) vezetőivel. Németh Zsolt szerint ezzel a véleménnyel mindegyik tárgyalópartnere egyetértett. "A biztos a múlt év végén Medgyessy Péter miniszterelnökhöz a kedvezménytörvény ügyében intézett levelében olyan kérdéseket is érintett, amelyek nem tartoznak a hatáskörébe, például kifejtette, hogy a nemzet, a nemzeti közösség vagy a nemzeti identitás kifejezéseknek nem kellene szerepelniük a törvényben" - fűzte hozzá. A politikus megbeszélést folytatott Hans-Pötteringgel, az EPP európai parlamenti csoportjának elnökével és Wim van Velzennel, a párt alelnökével. A kedvezménytörvényt illetően európai néppárti tárgyalópartnerei úgy vélekedtek, hogy az nem ütközik a közösségi joggal. /Németh Zsolt Strasbourgban. = Krónika (Kolozsvár), febr. 12./"
2003. február 12.
"Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke azt remélte, hogy febr. 11-én sikerül aláírni a kormányzó párttal az idei évre szóló parlamenti együttműködési megállapodást, a Szociáldemokrata Párt azonban további haladékot kért az RMDSZ kéréslistájának tanulmányozására. /Incze Ferenc: A PSD hintáztatja az RMDSZ-t. = Krónika (Kolozsvár), febr. 12./"
2003. február 12.
"A magyarországi felsőoktatási intézmények erdélyi, délvidéki, felvidéki, kárpátaljai magyar anyanyelvű hallgatói rendeztek vitafórumot a határon túli magyarokról a számukra otthont adó Márton Áron Szakkollégium budapesti székhelyén. Csapody Miklós MDF alelnököt, országgyűlési képviselő elmondta, a megbeszélésen a hallgatók megkérdezték, van-e Magyarországnak nemzetstratégája, mik a tervei a határon túli magyarsággal? "A nemzetstratégia ügyében a kormányzati válasz és az én válaszom teljes mértékben egybeesett, a mi elképelésünk a szülőföld stratégia." Szemben a német elképzeléssel, mert ők a németeket "kivásárolták Romániából". "A cél érdekében, hogy a szomszédos országokban élő magyar százezrek, milliók a szülőföldjükön érezhessék otthon magukat, ott boldoguljanak, olyan eszközökre van szükség, melyekkel a szülőföld valódi hazává formálható." Ez egyetlen természetes megoldás, ezért van ez ügyben a magyar parlament pártjai között is ritkán tapasztalható konszenzus. Ehhez a magyar kormányzatnak törvényhozási, anyagi és kulturális eszközrendszerével hozzá kell járulnia. Nem elég a kedvezménytörvény, nem elég az Illyés Közalapítvány, az Új Kézfogás Közalapítvány, az Apáczai Közalapítvány, a Segítő Jobb Közalapítvány és más szervezetek, alapítványok támogatása, hanem a magyar államnak is szerepet kell vállalnia, mégpedig állami vagy államilag garantált privát stratégiai befektetésekkel, beruházásokkal. - Az Illyés Közalapítványnál egy bírónő formahibákat vétett. Csapody védte a kormányt: akik nem kapták meg a támogatást, szidják a kormányt, a kormány azonban nem tud beavatkozni a folyamatba. Foglalkoztatja a diákokat a Magyarország EU-s csatlakozásából adódó vízumkényszer küszöbön álló bevezetése. Ez a közeljövőben két magyar közösséget érint, a kárpátaljaiakat és a vajdaságiakat, egy 150-200 ezres és egy 300 ezres közösséget. A kormány hibája, hogy a tervezetből a kedvezményezettek köréből hiányoznak a vajdasági és a kárpátaljai magyarok mint olyanok. Az MDF szerint egyszerűsített eljárással kedvezményes vízumhoz való hozzájutást kellene biztosítani. Elképzelhető például - a kishatárforgalomról szóló kétoldalú egyezmények módosításával - az a bizonyos 15 km-es sáv megszélesítése mindkét oldalon. Egy másik lehetőség pedig a tartós vízum bevezetése. - A kettős állampolgárságot a kormány elutasítja. A későbbiekben, ott, ahol erre a partnerország részéről esetleg fogadókészség mutatkozik, Csapody elképzelhetőnek tartja. /Guther M. Ilona: Interjú Csapody Miklóssal a Magyarországon tanuló határon túli magyar főiskolásokat foglalkoztató kérdésekről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./ "
2003. február 12.
"Nemrégiben Mezőpanitban szervezte meg idei első országos találkozóját a Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány. A 110-115 Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából, Déváról, Kolozsvárról, Vajdakamarásról, Sikaszóból, Somosdról, Marosvásárhelyről és máshonnan érkezett szenvedélybetegnek lehetősége nyílott, hogy betekintést nyerjen a misszió munkájába, és hogy segítséget találjanak maguknak. /Járay Fekete Katalin: Küzdelem a szabadulásért. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 12./ "
2003. február 13.
"Febr. 11-én Markó Béla szövetségi elnök a Román Közszolgálati Rádió igazgatótanácsával folytatott megbeszélést. Jelen volt Borbély Melinda, a kisebbségi adásokért felelős főtitkár-helyettes és Ágoston Hugó igazgatótanácsi tag is. A találkozón megvizsgálták a sugárzás fejlesztésének, valamint a magyar nyelvű adásidők kiterjesztésére, illetve a területi stúdiók autonómiájának bővítési lehetőségeire vonatkozó kérdéseket. /A közszolgálati rádió megreformálásának lehetőségeiről tárgyaltak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./ "
2003. február 14.
"Peres úton is kész érvényt szerezni igazának a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, mivel úgy véli, a Mecénás Alapítvány és a katolikus egyház eltulajdonította az NKÖM-hez tavaly benyújtott 320 millió forintos pályázatát. A pénzt egy Érmindszenten létesítendő Ady-emlékhely költségeire pályázta az egyházkerület. Ezt állapította meg sajtótájékoztatóján Tőkés László református püspök. Kincses Előd ügyvéd véleménye szerint felmerül a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) felelősségének kérdése is. Az egyházi, kulturális és turisztikai célokat szolgáló Ady-zarándokhely projektjét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 7 millió forintért készíttette el az NOS Kft.-vel, magyar költségvetési támogatásból, az Orbán-kormány idején. Rockenbauer Zoltán miniszter 2002. máj. 24-i keltezésű levelében tájékoztatta Tőkés Lászlót arról, hogy az egyházkerület projektjét elfogadták, és arra az egyházi kulturális alapból 320 millió forintot utalnak ki. A kormányváltást követően a támogatás ügye elakadt. A püspök több, Medgyessy Péter miniszterelnökhöz és Kiss Elemér kancelláriaminiszterhez intézett levélben sürgette a pénz folyósításának megkezdését, mindhiába. Ennek ellenére novemberben letették az emlékhely alapkövét. Tőkés László dec. 12-én Szabó Vilmos államtitkárral folytatott megbeszélésén értesült arról, hogy az érmindszenti tervet úgymond "Tempfli József püspöknek adták". A valóság az, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által elnyert pályázati támogatást a Mecénás Alapítvány és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség rendelkezésére bocsátotta, amint ez Szabó Vilmos jan. 21-i keltezésű, Tőkés Lászlónak címzett leveléből kiderül. A püspök szerint a magyar kormány határon túlra exportálta klientúraépítő törekvését. A püspök bejelentette, levélben fordult Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz, Kiss Elemér kancelláriaminiszterhez, Szalay István államtitkárhoz, Rockenbauer Zoltán és Matolcsy György volt miniszterekhez, tegyenek annak érdekében, hogy a támogatás a projekt tulajdonosához, a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez kerüljön. Fodor József, a nagyváradi római katolikus püspökség általános helynöke elmondta: "Mi nem nyújtottunk be pályázatot az Ady-központra, ezt nekünk a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma részéről felajánlották, és mi elfogadtuk." /Pengő Zoltán: Tőkés László kártérítést követel. = Krónika (Kolozsvár), febr. 12./ A Mecénás Alapítványt Meggyessy Péter miniszterelnök barátja, Mudura Sándor vállalkozó alapította, Medgyessy tehát barátjának adta az eredetileg Tőkés Lászlóék által pályázott és elnyert összeget, 320 millió forintit. Nem ez az első eset, hogy Medgyessy barátját segíti, emlékeztetett a Magyar Nemzet. Az állami tulajdonú Eximbank szokatlan módon hétéves futamidőre adott tízmilliós hitelt a bevásárlóközpont építésére. /Lukács Csaba: Újabb százmilliók baráti alapon. = Magyar Nemzet (Budapest), febr. 14./"
2003. február 14.
"Jan. 25-én Szilágysomlyón megrendezésre került a Petőfi Sándor szavalóverseny. A szilágysomlyói Elméleti Líceum Bökény diáklapjának szerkesztősége vállalta a vetélkedő szervezését. /Mike Ágnes IX. osztály, Szilágysomlyó: Szavalóverseny Szilágysomlyón. = Szilágyság (Zilah), febr. 14./ "
2003. február 15.
"Romániának érdeke, hogy az Európai Unió tagállamainak és a tagjelölteknek febr. 17-én és 18-án rendezett brüsszeli találkozóján az Európai Unió és a NATO közös álláspontot találjanak az iraki válság kezelésére - jelentette ki Mircea Geoana külügyminiszter. "A NATO-ban mutatkozó széthúzások gondolkodóba ejtették a román hatóságokat is, azonban úgy gondoljuk, hogy ennek a megoszlásnak véget kell vetni" - nyilatkozta Geoana. Az iraki helyzet nem egy pontosan behatárolt kérdés, hanem a nyugati és a muzulmán világ közti ütközés megnyilatkozása.A görög EU-elnökség a csúcsértekezlet alkalmából meghívta Brüsszelbe a tizenhárom uniós tagjelölt ország vezetőit is. Görögország abban reménykedik, hogy sikerül helyreállítani az uniós tagországok közötti egyetértést az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelésével, illetve az Egyesült Államok háborús terveinek megakadályozásával kapcsolatban. A 2004-es csatlakozásra váró tíz ország, valamint Törökország, Bulgária és Románia vezetőivel a csúcs idején "párhuzamos találkozókat" tartanak. /Incze Ferenc: Románia egységet akar. A külügy a NATO szétesésétől tart. = Krónika (Kolozsvár), febr. 15./"
2003. február 15.
"Az Üzenet, az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapjának legfrissebb számában Pomogáts Béla Wass Albert írói munkásságáról írt, Somogyi Botond a Wass Albert-szobrok és állítóik sorsáról cikkezett. /Üzenet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./ "
2003. február 17.
"Megalakulásának első évfordulója alkalmából, febr. 8-án, Kolozsváron sor került a mára közel százas tagságúvá bővült Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) általános közgyűlésére, amelynek folytatásaképpen bemutatták az Álmok szállodája (erdélyi magyar költők antológiája 1918-2000, Kalota Könyvkiadó, Kolozsvár) című kötetet. Sántha Attila költő, az E-MIL ügyvezető elnöke úgy látja, hogy az Erdélyi Magyar Írók Ligája eredményes évet zárt. A közgyűlés megerősítette az E-MIL irányvonalának két legfontosabb elemét, az írók érdekvédelmének ellátására és az irodalomszervezésre fektetett hangsúlyt. Az E-MIL társszervezőként beszáll könyvbemutatók megrendezésébe. - Az Álmok szállodája - és Demény Péter válogatásában megjelent társantológiája, a Lassított lónézés című prózagyűjtemény - az eddigiek során ritka sikernek örvendett Erdélyben. Az Álmok szállodája című kötet összeállítója, Balázs Imre József költő, irodalomkritikus ötödik éve tanít erdélyi irodalmat a kolozsvári egyetemen, és úgy látja, hogy az olvasóközönségben számos előítélet él az erdélyi irodalommal kapcsolatban. Meg akarta mutatni az erdélyi magyar irodalom "rejtett értékeit" is. Reményik Sándor versei közül nem azok szerepelnek az antológiában, amelyeket iskolai ünnepeken szoktak szavalni, hanem visszafogott versei. A húszas évek avantgárd költészetét bevette az antológiába. /Szonda Szabolcs: "Egyetlen erdélyi magyar írószervezetként talán mi látjuk át legjobban irodalmunk erőviszonyait". Az E-MIL évfordulós közgyűlése után a folytatásról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./ "
2003. február 18.
"Az RMDSZ Erdélyi Magyar Kezdeményezés keresztény-nemzeti platformja támogató aláírást gyűjt két témában: az autonómiamodell érvényesítése /az autonómia magába foglalná Székelyföld, Kalotaszeg és Partium területi autonómiáját is/, a másik a kedvezménytörvény jelenlegi formájának megőrzése ügyében./Az EMK RMDSZ-platform aláírásgyűjtése elé. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./"
2003. február 18.
"Aranyosgerenden a Bánffy-kastély mellett megrendezték az első Aranyosgerendi Népfőiskolai Napokat. Görög Ilona és Görög Károly, az RMDSZ aranyosgerendi szervezetének elnöke, valamint egy csapatnyi tenni akaró munkájának eredménye az egész hetet átfogó rendezvénysorozat. A meghívottak között volt Kerekes Sándor, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke és Pillich László Kolozsvár városi tanácsos, eljöttek a kolozsvári Horváth Béla Stúdiószínpad tagjai. Közel száz érdeklődőt vonzott a majdnem 30 százalékban magyarok lakta, ám kétnyelvű helységnévtáblával még nem rendelkező faluban az előadás. Két alapítvány /mindkettőt tavaly jegyezték be/, a Bánffy Kastély Önkéntes Alapítvány és a Bánffy István Alapítvány hozta létre az otthont. A Kolozsváron élő örökös, Bánffy István árvaházakból kikerült magyar fiatalok részére kívánt otthont nyújtani. Célja 18 esztendősöket megmenteni az utcára jutástól. /Kerekes Edit: Ébredés az utolsó órán. Árvák a Bánffy-kastélyban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./"
2003. február 18.
"Kézdivásárhelyen 1996 decemberében jegyezték be a fejlesztési egyesületet, és tevékenységét 1997-ben kezdte a PHARE-PAEM-programmal, melynek költségvetése 126 500 ECU volt, mutatta be munkájukat Könczey Lehel, az egyesület ügyvezető igazgatója. Pályázataik elsősorban szociális tevékenységre, szociális háló kialakítására irányulnak. A múlt év legnagyobb megvalósítása a szociális étkezde beindítása volt. A pályázat nyomán hét új munkahelyet teremtettek, ahol jelenleg nyolcvanöt, a közeljövőben százhetven rászorulónak biztosítanak ingyen étkezést. Idénre az egyesület szociális központ létesítését pályázta meg sikeresen, melyet a szociális étkezde épületében szeretnének beindítani. Ezzel a pályázattal tizennégy új munkahelyet teremtenek. Most tevékenységüket kiterjesztik a kisrégióra, Kézdiszékre. Az egyesület felvállalja Felső-Háromszék kistérségi fejlesztési stratégiájának a kidolgozását, illetve a pályázatok előkészítését, monitorizálását. Török Sándor polgármester, az egyesület vezetőségének tagja elmondta: ezzel az egyesület egész Felső-Háromszéket fogja szolgálni. /Iochom István: Mérföldkőhöz érkezett a helyi fejlesztési egyesület. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 18./ "
2003. február 19.
"Egyéves a Hepehupa /Zilah/, a művelődési folyóirat. Helytörténeti tanulmányait nem egy iskolában kötelező olvasmányként jelölték ki a tanárok. A folyóirat szerkesztői és kezdeményezői, Fejér László újságíró és Kovács Kuruc János történelemtanár február 15-én tartották az egyéves megjelenés évfordulós ünnepségét. A rendezvényen dr. Egyed Ákos akadémikus gróf Mikó Imrére emlékezett. Dr. Péntek János A tudós kötődései című előadásában Szabó T. Attila munkásságának szilágysági vonzatait ismertette. Az előadások után a zilahi Silvania főgimnázium Zelma diákszínjátszó csoportja lépett fel. Az új számban Lakóné Hegyi Éva muzeológus a zilahi temető többszáz éves síremlékeiről közölt tanulmányt. A Hepehupa megjelenése nagyrészt az önzetlen támogatóknak, elsősorban Major Istvánnak, a Color Print nyomda igazgatójának köszönhető. /Józsa László: Egyéves a HEPEHUPA. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./ "
2003. február 20.
"Újabb egy évre szóló parlamenti együttműködési megállapodást kötött a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és az RMDSZ. Az idei együttműködés jegyzőkönyvét Adrian Nastase kormányfő, az SZDP elnöke és Markó Béla, az RMDSZ elnöke írta alá febr. 19-én Bukarestben. Nastase külön kitért arra, hogy a parlamenti kisebbségben lévő SZDP számára elsősorban a törvényhozási többség biztosítása érdekében volt és van szükség az RMDSZ-szel való együttműködésre. Nastase szerint az RMDSZ-szel kötött megállapodásoknak jelentős szerepük volt abban is, hogy ma Románia és Magyarország viszonyának egészen más a légköre, mint korábban; mindkét fél felismerte, hogy csak nyerhet az együttműködéssel. Markó Béla kiemelte, hogy a megállapodásban a speciális romániai magyar igények mellett egyre több az egész romániai társadalom számára egyaránt fontos feladat. Kiemelt figyelmet kaptak az idei együttműködésben az állami és egyházi oktatás kérdései, ezen belül az anyanyelvű oktatás biztosítása minden szinten. Újdonságként a mostani jegyzőkönyv mellett függelékben szerepel, hogy milyen támogatást kap a központi költségvetésből a 16 erdélyi megye, valamint az, hogy milyen infrastrukturális beruházásokat és fejlesztéseket terveznek idén ezekben a megyékben. Borbély László véleménye: jó és vállalható protokollum. A szövegben megjelenik az észak-erdélyi autópálya prioritása, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen két új kar, az egzakt és a humán tudományoké, amelyek a 2003/2004-es tanévben be kell hogy induljanak. A felsőoktatás terén elemezni fogják a kolozsvári zeneakadémián és az agronómián, valamint a marosvásárhelyi Petru Maior műszaki egyetemen indítandó magyar nyelvű oktatás lehetőségét. A brassói Áprily Lajos, valamint a szatmári líceum kérdését meg kell oldani. Újdonság, hogy a jövedelmi adó egy százalékát karitatív célokra lehessen átadni az egyházak számára, illetve a kultúra vagy sport támogatására, ugyanúgy, mint például Magyarországon. Tartalmazza a szövetkezeti nyugdíjak megemelését. Az egyházi iskolák esetében, ahol igény van rá, bővítés lehet. A kormánypárt támogatja az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatát, befejeződik az erdők és földek visszajuttatásának, valamint általában a tulajdon visszaszolgáltatásának folyamata. Megyei szinten hatvan napon belül kell megkötni az együttműködési szerződéseket, ezek pedig részét képezik az országos protokollumnak. /Köllő Katalin: Aláírták az újabb SZDP-RMDSZ megállapodást. Hasznos és eredményes együttműködés. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./"
2003. február 20.
"Átfogó stratégia kidolgozása végett hívta össze Temesvárra a Duna-Körös-Maros-Tisza Regionális Együttműködés hármas számú munkacsoportjának ülését Bodó Barna, a testület tavaly novemberben kinevezett elnöke. A Temes megyei RMDSZ-es tanácsos, művelődési bizottsági elnök invitálásának a DKMT négy romániai megyéjének - Arad, Temes, Hunyad, Krassó-Szörény - képviselői, a Vajdasági Autonóm Tartomány küldöttsége, Magyarországról pedig Csongrád Megye Közgyűlésének kulturális főtanácsosa tett eleget. Az Eurorégió című háromnyelvű, színes, Romániában, Magyarországon, Szerbiában és Montenegróban egyaránt terjesztett folyóirat újbóli megjelentetésének szükségességét Bodó Barna vetette fel. A kiadvány 2002-ben nem jelent meg pénzhiány miatt. Az elhangzott javaslatokat a DKMT legfőbb döntéshozó testülete, az Elnökök Fóruma elé terjesztik a febr. 26-i szegedi tanácskozáson. /Pataky Lehel Zsolt: Bővítenék az együttműködést az eurorégióban. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 20./"
2003. február 20.
"Febr. 19-én a szórványban működő tanintézmények támogatási programjának keretében, az Apáczai Közalapítvány támogatásával a sármási magyar tannyelvű óvoda értékes didaktikai anyagokkal bővült /színes tévé, CD- és videolejátszó, videokazetták, mesés- és gyerekkönyvek valamint sok játék/. A sármási óvodába 80 gyermek jár. /Didaktikai eszközök a sármási óvodának. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 20./"
2003. február 20.
"Reiner Antal febr. 4-én feltételesen szabadlábra helyezték. Elmondta, hogy 18 hónap és 7 napot töltött börtönben. A börtön kapujánál ott várta őt az Agache fiú. Reiner megkérdezte tőle, hogy valóban pénzt ajánlott azért, hogy végezzenek vele a börtönben? Igen, mondta, mert ha tőle függne, akkor Reiner 20-25 évet kapna. Reiner elmondta, sok keserves dolgon ment keresztül, a börtönben. Hálásan gondol azokra akik a rabsága idején csomagokat jutattak el hozzá. /(Daczó Dénes): Reiner Antal ma is keresi igazát. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./ "
2003. február 21.
"Az RMDSZ és a kormánypárt aláírta az újabb egyéves együttműködési szerződést. Az egymás nagyszerűségét, az együttműködés felette hasznos voltát hangsúlyozó nyilatkozat mintha igazolná: összenő, ami összetartozik, írta a Háromszék munkatársa. Az egyezmény sok új elemet nem tartalmaz. Elemzik a Csíki Magánjavak visszajuttatásnak lehetőségét. Határidő nélkül de célként jelölték meg a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának ratifikálását és egy kisebbségi kutatóintézet létesítését. Egyetem helyett a már meglévő magyar csoportokból két önálló (egy természettudományi és egy humán) kar létrehozását helyezték kilátásba. 1990 óta követeli a magyar nemzeti közösség az önálló állami magyar egyetem létrehozását, ez nem szerepel a prtokollumban. /Simó Erzsébet: Összenő, ami összetartozik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 21./ "
2003. február 22.
"Vekov Károly képviselő, a Nemzetépítő Platform (NÉP) vezetője febr. 21-i sajtótájékoztatóján elemezte a kormánypárt és az RMDSZ között megkötött új együttműködési megállapodást. A képviselő szerint a protokollum a Szociáldemokrata Párt (SZDP) sikereként könyvelhető el. Az együttműködési megállapodás szövege 60-70 százalékban ugyanaz, mint a 2002-es évi protokollumé, hangsúlyozta Vekov Károly. Ezenkívül nagyrészt általánosságokat tartalmaz. A képviselő sérelmezte, hogy a megállapodásból kimaradt a Kisebbségi Nyelvek Chartájának elfogadása, bizonyos magyar középiskolák, köztük a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium kérdésének rendezése, valamint az aradi Szabadság-emlékmű elhelyezésének megoldása és az . alkotmánymódosítással kapcsolatos kitételek is. Vekov többször javasoltam, hogy előbb a megyei protokollumokat kellene megkötni. /Köllő Katalin: Vekov Károly bírálja a protokollumot. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./"
2003. február 22.
"A csángók oktatási helyzetéről rendeztek konferenciát febr. 21-én Budapesten. Az általános iskolától az egyetemig tartó magyar nyelvű oktatási program kidolgozására lenne szükség annak érdekében, hogy a csángók megőrizhessék kultúrájukat Romániában, majd az Európai Unióban - hangzott el rendezvényen. A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány által szervezett, a Veszélyeztetett európai kisebbségi kultúrák az oktatásban című konferencián előadó magyarországi, erdélyi és csángó oktatási szakemberek arra kerestek választ, hogyan biztosítható a moldvai magyarok kultúrájának, nyelvének megőrzése. Pálinkás József, a Professzorok Batthyány Körének elnöke, volt oktatási miniszter szerint a kulturális sokszínűség megőrzése nemcsak az egyes országoknak, hanem Európának is érdeke. Pálinkás József örömét fejezte ki, hogy 44 év után 2002 szeptemberétől két moldvai csángó községben, Klézsén és Pusztinán ismét lehetőség nyílt a magyar nyelv mint anyanyelv általános iskolai tanítására. Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy az iskolai tanításon kívül meg kell teremteni a különböző közösségi házakban a magánoktatás formáit is. Szép Gyula, az RMDSZ kulturális alelnöke szerint a "törékeny sikert" a romániai hatalommal való folyamatos párbeszéddel meg lehetne szilárdítani. Bilibók Jenő, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének alelnöke, Pusztinán tanító fiatal magyar tanár arról beszélt: a legfeljebb 60 ezerre becsült csángó közösségnek nincsen hagyományos értelemben vett magyarságtudata, csak egyfajta "bujkáló identitástudata". Véleménye szerint a moldvai magyarokban tudatosítani kell, hogy ők a magyar kultúrához tartoznak, ehhez pedig csángó fiatalok elitképzésének elindítására lenne szükség Erdélyben és Magyarországon. A csángó magyarok oktatási helyzetéről rendezett konferencia szorosan kötődik a febr. 22-én Budapesten tartandó hagyományos csángó fesztiválhoz, melyet idén is a Petőfi Csarnokban rendeznek meg. /Elitképzés szükséges. = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./"
2003. február 22.
"Febr. 17-én a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete /RMDE/, az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülés platform és a Demokratikus Újbaloldali Fórum platform egy-egy képviselőjének részvételével tartott vezetőtanácsi ülésén elemezték az RMDSZ VII. Kongresszusának munkálatait. Megállapították, hogy a kongresszus lényegileg teljesítette feladatait. Bár az RMDSZ programjának gazdasági-szociális részével kapcsolatban komoly fenntartásai vannak az RMDE-nek, továbbra is támogatja az RMDSZ legitim vezetőségének erőfeszítéseit a kongresszusi határozatok végrehajtása és az egység megőrzése érdekében. /Pontosítás. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./"
2003. február 22.
"Bíró Zoltán elítélte dr. Újvári Ferenc cikkében (Alternatívákat kell keresnünk, Szabadság, febr. 11.) megfogalmazott javaslatait. Bíró megjegyezte, ő is a széles körű autonómia, az erőszakos elrománosítás megállítása, a restitúció és a többi célkitűzés feltétlen híve. Azonban a lakosság bizonyos csoportjának adók valamint szolgáltatások kifizetésének megtagadására buzdítása bűncselekménynek minősül. /Bíró Zoltán: A hülyítés alternatívája. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./"
2003. február 22.
"Resicabánya magyar óvodájának óvónője, illetve az RMDSZ megyei elnöke szeptemberben levelet intézett az Romániai Magyar Pedagógus Szövetség /RMPSZ/ vezetőségéhez, támogatást kérve. A válasz a napokban egy csaknem harmincmilliós támogatás formájában érkezett meg. A küldeményben volt tévé, videolejátszó, magnós-CD lejátszós rádió, továbbá CD-lemezek, videokazetták, játékszerek és könyvek. /Krassay Szörény: Hathatós segítség a magyar óvodának. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 22./"
2003. február 22.
"Távozik a magyar kormányból Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, akinek pénteken benyújtott lemondását elfogadta a kormányfő. A döntést Medgyessy Péter pénteken jelentette be. "Sajnálom, de így kellett lennie" - fogalmazott a miniszterelnök. Közölte, legkésőbb hétfőig a kormány minden tagja közzéteszi, hogy az elmúlt öt évben milyen tisztségeket töltött be különböző cégeknél, illetve milyen tulajdonrésze volt egyes vállalkozásokban. "Ez kell ahhoz, hogy átlátható, tiszta kormányzás legyen" - jelentette ki Medgyessy Péter, hozzátéve: ehhez továbbra is ragaszkodik. A kormányszóvivő jelezte: Kiss Elemér felkérte azt az ügyvédi irodát, ahol korábban dolgozott, hogy mondjanak fel minden állami szerződést. - A Malév Rt.-nél a vizsgálatot elvégezték, de ezért a pénzt nem veszik fel, a Nemzeti Autópálya Rt. felmondta az ügyvédi iroda megbízását - közölte. Medgyessy hozzátette: Kiss Elemér intézkedése révén a Közlönykiadó is felmondta a szerződést a Forgács és Kiss Ügyvédi Irodával.. /Lemondott Kiss Elemér kancelláriaminiszter. = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./"
2003. február 24.
"A Bolyai Társaság /Kolozsvár/ kezdeményezte a találkozót febr. 22-én Temesváron, a felsőoktatásban tevékenykedő, magyarul beszélő egyetemi tanárokkal. Az összejövetelen tizennyolc temesvári magyar egyetemi tanár, valamint a Temesvári Magyar Diákszervezet néhány tagja volt jelen, akiket dr. Kovács Béla, a Temesvári Műegyetem Gépészmérnöki Karának tanára, a nagyváradi Keresztény Egyetem rektora üdvözölt. A Bolyai Társaság temesvári fiókszervezet megalakulását kezdeményezték. Dr. Kovács Béla professzor kiosztotta a Bolyai Társaság temesvári fiókjának megalakítását szorgalmazó értelmiségieknek a tagsági igazolványt, majd dr. Ferencz András, dr. Pogány András, dr. Matekovits György, Bakk Jutas TMD-elnök, dr. Salló Ervin, dr. Zimán Magda, dr. Preitl István fejtették ki véleményüket. /Pogány András: Temesvári fiókszervezet a Bolyai Társaságnak? = Nyugati Jelen (Arad), febr. 24./"