Csendes, elégikus versei nagy feltűnést keltettek
Ötven éve halt meg Áprily Lajos
Ötven éve, 1967. augusztus 6-án halt meg Áprily Lajos József Attila-díjas költő, műfordító.
Brassóban született 1887. november 14-én erdélyi protestáns családban, eredeti neve Jékely Lajos volt. Nem sokkal születése után szüleivel Parajdra költözött, az ottani táj, az erdélyi Sóvidék lett verseinek egyik első ihletője. Iskoláit is itt kezdte, majd 1899-től a kolozsvári református kollégiumban folytatta. Érettségi után a Kolozsvári Egyetem magyar-német szakára iratkozott be, ahol 1909-ben szerzett tanári diplomát. Ezt követően – rövid párizsi tartózkodás után – a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanítóképzőjének, majd gimnáziumának tanára lett. 1911-ben megnősült, első fia, a később szintén neves költő, műfordító Jékely Zoltán 1913-ban született.
A költészettel még középiskolásként jegyezte el magát, egyetemista korában Jékely Lajosként közölt néhány verset, 1918-ban az Új Erdély című folyóiratban publikált először Áprily Lajos néven. Verseinek első olvasóján, feleségén kívül legszűkebb környezete sem tudta, hogy ő rejtőzik az Áprily név mögött, ám gondosan csiszolt formájú, csendes, elégikus versei nagy feltűnést keltettek. 1921-ben végre megjelent első kötete is, a Falusi elégia, amelynek alaphangja a szomorúság, verseiben a háborúban odaveszett barátait, iskolatársait siratja meg.
1923-ban Dijonba utazott, és francia nyelvtanári diplomát szerzett, a következő évtől az akkor már joggal népszerű költő részt vett a kolozsvári Ellenzék című folyóirat szerkesztésében. 1926-ban családjával Kolozsvárra költözött, ahol a református kollégium tanára és az Erdélyi Helikon szerkesztője lett. 1929-ben áttelepültek Budapestre, Áprily a Lónyay utcai református gimnáziumban vállalt állást, emellett 1938-ig a Protestáns Szemlét is szerkesztette. 1934-ben kinevezték a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatójává, tanítványai között volt a későbbi Kossuth-díjas költő, Nemes Nagy Ágnes is, aki jórészt az ő hatására kezdett el írni.
1935-36-ban hosszabb tanulmányutat tett Észak- és Nyugat-Európában, tapasztalatairól pedagógiai témájú cikkeiben adott számot. A fasizmus előretörése, a háború közelsége megriasztotta a mélyen humanista Áprilyt, aki rövid időre családjával visszaköltözött Parajdra, a gyermekkori idill helyszínére. Visszatérve Pestre, a Baár-Madas igazgatójaként nem volt hajlandó végrehajtani iskolájában a zsidótörvényeket, inkább lemondott és nyugdíjaztatását kérte. 1945 után a Visegrád melletti Szentgyörgypusztára vonult vissza, és haláláig ott élt.
A húszas-harmincas években sorra jelentek meg verseskötetei. Melankolikus hangulatú, csendes rezignációt, ugyanakkor életörömöt és derűt sugárzó költeményeinek impresszionista képeit klasszikus formafegyelemmel alkotta meg, látszólagos egyszerűségük mögött az örök nagy emberi kérdések szólaltak meg.
A láthatatlan írás című 1939-es kötete megjelenése után csaknem két évtized telt el az újabb könyv, az Ábel füstje kiadásáig. E hosszú szünet idején, 1954-ben kapta meg a József Attila-díjat, ekkor bontakoztatta ki tehetségét a műfordításban is. A jó műfordító minden kritériuma, a műveltség, nyelvtudás és formaművészet készen állt nála, és külön szerencse, hogy rá is talált az egyéniségéhez illő szerzőkre. Neki köszönhetjük például PuskinAnyeginjének páratlan szépségű újrafordítását, Ibsen Peer Gyntjét, de tolmácsolt Turgenyevet, Lermontovot és Schillert is. A költészet és a műfordítás mellett drámaírással is megpróbálkozott, darabjait (Idahegyi pásztorok, Oidipus Korinthusban, A bíboros) mégis inkább költői kompozícióknak, mintsem klasszikus drámáknak lehet tekinteni.
A hosszú hallgatás után, 1957-ben megjelent Ábel füstje korábbi verseiből válogatott, és ízelítőt adott visszavonultsága alatt írt új formájú, négysoros verseiből is. A kötet nagy sikert aratott, újra felfedezték, sorra jelentek meg versgyűjteményei, 1965-ben Fecskék, őzek, farkasok címmel elbeszéléseit is kiadták. Időskori lírájának fontos hírmondója a Jelentés a völgyből című kötete, amelynek darabjaiban a halál motívuma is egyre hangsúlyosabbá válik.
Áprily Lajos 1967. augusztus 6-án Budapesten, a hárshegyi szanatóriumban halt meg.
MTI; Szabadság (Kolozsvár)

Oláh Emese: a tisztség eszköz, ami a célt szolgálja
A Kolozsváron élő magyar emberek problémái nem feltétlenül etnikum-specifikusak – állítja Oláh Emese. Az alpolgármester szerint a város magyar közössége megélheti és megőrizheti magyarságát a kincses városban. Úgy véli, a bölcsődei helyek hiánya vagy az infrastruktúra továbbfejlesztése még mindig a legégetőbb probléma Kolozsváron.
– Hogyan értékeli az alpolgármesteri kinevezése óta eltelt időszakot? Milyen személyes célokat tűzött ki az új hivatali tisztségének betöltésekor?
– Büszke vagyok arra, hogy az utóbbi négy hónapban Kolozsvár alpolgármestereként dolgozhattam a kolozsvári magyarok érdekében, hiszen a magyar közösség érdekérvényesítése a legfontosabb célkitűzésem. Az alpolgármesteri tisztség ilyen szempontból egy olyan eszköz, ami éppen ezt a célt szolgálja.
A teendőket a kolozsvári magyarok szabják meg, a legegyszerűbb módja ennek a közvetlen kapcsolattartás. Nyitva tartom irodám ajtaját, szerdánként fogadóórát tartok, de amennyiben igény van rá, a fogadóórákon kívül is elérhető vagyok. Emellett ősztől újraindul a nyáron szünetelő betelefonálós műsorom is a Paprika Rádióban, és várom a hallgatók észrevételeit, panaszait. A kolozsvári magyaroknak azt is tudniuk kell, hogy az önkormányzatban nemcsak egy ember, hanem a frakció révén egy erős csapat dolgozik azért, hogy jobb legyen számukra ebben a városban élni. Az RMDSZ városi frakciójának tagjaival, illetve a szövetség megyei szervezetével közösen folytatjuk a Horváth Anna által elkezdett projekteket, például az új magyar bölcsődei csoportok létrehozását, de újak mellett is elkötelezzük magunk. – Hogyan fogadták a városháza alkalmazottai? – Ellenérzés nem volt részükről, nyitottan fogadtak, Emil Boc polgármesterrel pontszerűen szoktunk konzultálni, így összességében elmondható, hogy jó az együttműködésem a hivatalban dolgozókkal. Az igazgatóságok vezetőitől kezdve a városmenedzserig, alpolgármester kollégámig, a polgármesterig mindenkivel sikerült eddig hatékonyan együtt dolgozni. – Elődje, Horváth Anna úgy fogalmazott, inkább gazdának nevezné magát, mint politikusnak. Ön hogyan értelmezi az alpolgármesteri tisztséggel járó plusz döntési jogkört, illetve a vele járó felelősséget? – Az alpolgármesteri tisztséggel egyértelműen ügyintézési feladatkörök járnak együtt, ez a napi munkámban is visszatükröződik. Rengeteg az adminisztratív teendő, de ez nem kell hogy látsszon, a lényeg az eredmény: a város fejlődik, és hiszem azt, hogy egyre jobb érzés Kolozsváron élni. – Az alpolgármesteri székből jobb a rálátás arra, hogy melyek a kolozsvári magyar közösség legfontosabb problémái ma. Ki tudna emelni néhányat? – Kolozsvár az erdélyi magyarok szellemi fővárosa. A város erős vonzerővel rendelkezik az egyetemeknek is köszönhetően, és valóságos gyülekezőhelyként szolgál a fiatal, innovatív magyarok számára is. Ennyi aduásszal a zsebünkben magyar közösségként is érdemes a problémákról a lehetőségek felismerésének irányába elmozdulni.
Fel kell adnunk azt a negatív percepciót, hogy a kolozsvári magyarok elnyomottságban, jogfosztottságban élik meg kisebbségi létüket, és úgy kell gondolkodnunk, hogy a közösségben az erőforrást lássuk meg, ami kihatással lehet a többi erdélyi, magyarlakta településre is. Ha lassan is, de egyértelműen normalizálódnak a dolgok Kolozsváron, noha messze állunk még a folyamatosan emlegetett ötcsillagos európai várostól.
A kolozsvári magyaroknak önbizalmukban is meg kell erősödniük, az a tény, hogy immár hagyományosan van magyar alpolgármestere a városnak, azt az érzést kell erősítse, hogy a magyarság egy megkerülhetetlen tényező ebben a városban. Rákérdezett a problémákra. Nézze, én ügyvéd vagyok, a város, a közösség problémáinak feltérképezéséhez, megoldásához is kizárólag pragmatikusan tudok viszonyulni. Azt láthatjuk, hogy a magyar emberek problémái nem feltétlenül etnikumspecifikusak.
Ugyanúgy rongálják autójukat a gödrös utakon, magyar vagy román gyalogos számára egyaránt zavaró a tönkrement járda, a forgalmi dugók érzékeltetik a terelőút, az új utak hiányát. A metropoliszövezet nem megfelelő kialakítása miatt a város fejlődése akár hosszú évekre is megtorpanhat, vagy legalábbis nem fejlődhet a lehetőségeihez mért ütemben.
Ugyanakkor kiemelném a bölcsődék hiányát, ami miatt a dolgozó kisgyerekes szülők etnikumtól függetlenül szenvednek, de mindenki számára egyformán lelombozó az omladozó homlokzatok látványa. Továbbra sem létezik egy összefüggő bicikliút-hálózat, a közszállítási vállalatnak is van még tennivalója az autóparkja fejlesztése tekintetében. Amíg ezek a problémák nem oldódnak meg, nem is sikerülhet rábírni az embereket arra, hogy legalább részlegesen mondjanak le az autójuk használatáról. Ezeken a gondokon igyekszünk változtatni, csak akkor tehetjük élhetőbbé ezt a várost.
– Egyébként a felmérések azt mutatják, Kolozsvár az egyik legvonzóbb város ma Romániában. Mit gondol, miért érdemes ma Kolozsvárra költöznie egy erdélyi magyarnak?
– Az ideköltöző magyar ember itt megélheti és megőrizheti magyarságát, de az identitásbeli kérdések mellett a gazdasági szempontok is megfontolandók lehetnek.
Az ön által említett elemzésekben az is szerepel, hogy a főváros után következő, úgynevezett másodlagos városok lesznek az ország fejlődésének zászlóvivői, Kolozsvár közöttük is első helyen szerepel. Temesvárt, Brassót, Iaşi-t, Konstancát lekörözi Kolozsvár, amelyet már az innováció bölcsőjeként szokás említeni, ahol magas az életszínvonal, alacsony a munkanélküliségi ráta. Emellett a színes, pezsgő kulturális élet is vonzó lehet a fiatalok számára.
– A lapunk által korábban megszólaltatott szakértők, szociológusok szerint Kolozsvár népszerűsége számos veszélyt is rejt magában. Konkrétan attól kell tartanunk, hogy a drága albérletek miatt az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők – akik között jelentős a magyarok aránya – kiszorulnak a kincses városból a környező településekre. A magyar lakosság aránya így érezhetően csökkenhet a kincses városban, ha ez a trend folytatódik. Mit lehet tenni ellene az önkormányzat, illetve a politika eszközeivel?
– A legfontosabb feladatunk az, hogy a fiatalok számára minél több lakás épüljön Kolozsváron, és minél több lakás legyen az önkormányzat tulajdonában.
Folyamatosan gondot jelent, hogy a szociális lakást igénylők csak egy töredékének tudunk lakást biztosítani, mert az önkormányzat nagyon kevés ilyen célra fordítható ingatlannal rendelkezik. Csoma Botond parlamenti képviselő kollégám más Kolozs megyei képviselőkkel együtt egy törvénytervezetet terjesztett be, amely úgy alakítaná át a lakásigénylési kritériumrendszert, hogy a valóban szükségben levő családokon, személyeken lehessen segíteni.
A városi önkormányzat az ANL-program keretében is együttműködik a kormánnyal, viszont már évek óta nem kaptunk erre a projektre fordítható kormányzati pénzeket. A lakáshiány mérséklése azért is nehézkes, mert Kolozsvár örökös problémája, hogy nagyon kevés beépíthető területtel rendelkezik.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

C. Dan: úgy módosítjuk a rendőr statútumát, hogy ne lehessen 47 éves kor előtt nyugdíjba menni
Carmen Dan belügyminiszter azt nyilatkozta vasárnap este az Antena 3 televízióban, hogy úgy módosítják a rendőr statútumát, hogy ne lehessen 47 éves kor előtt nyugdíjba menni.
A belügyminiszter kifejtette: egy 2016-ban hozott rendelet lehetővé teszi, hogy abban az esetben, ha megszűnik a posztja vagy átszervezik azt az egységet, amelyben szolgál, egy rendőr a törvényben megállapított 47 éves nyugdíjkorhatár előtt is kérheti nyugdíjazását és nyugdíjként a fizetésével egyenlő, vagy annál nagyobb összeget kap. ‘Nyilván, hogy az emberek inkább a nyugdíjt választották, mintsem hogy máshol vállaljanak munkát a rendszerben’ – mondta Carmen Dan.
A miniszter hozzátette: a kabinet első lépésként úgy módosította a törvényt, hogy a nyugdíjak ne haladhassák meg a fizetést, második lépésként pedig korrigálni fogja a rendőr statútumát, hogy a 47 éves korhatár előtt ne lehessen nyugdíjba menni. erdon.ro

Könyv jelent meg a háromszéki EKÉ-ről
Ötvenhárom év története
125 éve, 1892. április 3-án került sor Potsa József, Háromszék vármegye főispánjának kezdeményezésére az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület Háromszékmegyei osztályának létrehozására. Erre az ünnepi eseményre emlékezve jelentette meg Kovászna Megye Tanácsa a Bethlen Gábor Alap támogatásával Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Háromszéki Osztályának története 1892–1945 között című kiadványt.
A könyv bemutatóját a Rétyi-tó partján, a 26. EKE Vándortáborban tartották. A kiadvány szerzője, Tóth Szabolcs Barnabás helytörténész tartalmas előadásában beszélt a Háromszéki EKE kezdeteiről, céljairól, tevékenységeiről, meghatározó személyiségeiről. A helyi szervezet akkor megfogalmazott célja többnyire azonos volt a központi EKE céljával: „Magyarország erdélyi részének turistai kiművelése, ez országrész természeti szépségeinek ismertetése s honismertető adatainak terjesztése és különösen fürdőinek érdekében a hazai és külföldi személyforgalom emelése.”
A háromszéki EKE első kirándulása Kovásznára volt, a Székely Nemzet korabeli napilap, részletesen beszámolt róla. Ezt a kirándulást továbbiak követték Kézdivásárhelyre, Bereckbe, Ojtozba, Előpatakra és Rozsnyóra. Karizmatikus vezetőinek és a megye társadalmi életében fontos szerepet betöltő tagjainak is köszönhetően a háromszéki EKE nagy mértékben hozzájárult a környék fürdőtelepeinek fellendüléséhez – ismertette a kötet szerzője.
A könyv részletesen leírja és korabeli fotókkal illusztrálja a lelkesedéssel szervezett és zajlott kirándulásokat, gyűléseket, a gazdaságfejlesztési kezdeményezéseket, majd a két világháború és a köztük lévő időszakban tapasztalt nehézségeket.
A könyv beszerezhető a megyei önkormányzat civil szervezetekért felelős irodájában. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

20 ezres roham a „nagy nyugdíjakért”
A belügyi tárca, a honvédelmi minisztérium, a titkosszolgálatok több mint 20 ezer tisztje kérte nyugdíjaztatását, a Victor Ponta kormánya által életbe léptetett, igencsak előnyös nyugdíjtörvény alapján, amely több tízezer lejes nyugdíjat biztosítana számukra.
A „nagy rohamra” azt követően került sor, hogy Mihai Tudose kormánya bejelentette, gyökeresen változtat a speciális nyugdíjakat szabályozó törvényen.
Az eredeti cél: megszabadulni Băsescu embereitől?
A militarizált intézmények alkalmazottai számára „speciális nyugdíjat” biztosító jogszabályt 2001-ben fogadta el, az akkor még a Társadalmi Demokrácia Pártja – a jelenlegi Szociáldemokrata Párt – tagjaiból alakult kormány, amelynek élén Adrian Nastase állt. A gazdasági válság hatására Emil Boc kormánya 2010-ben törölte ezeket a nyugdíjakat, amelyek jelentős nyomást gyakoroltak volna az amúgy is szűkös költségvetésre.
2015-ben, a szociáldemokraták által uralt parlament újabb törvényt szavazott meg a speciális nyugdíjakról. Ennek a törvénynek a legfőbb szószólója Gabriel Oprea volt, aki katonai és politikai pályafutását a katonai rendszerrel fenntartott kapcsolataira alapozta.
Ez a jogszabály olyan hatalmas nyugdíjakat biztosított volna az érintettek számára, amelyek költségvetésileg semmiképpen sem voltak fenntartatóak, így aztán a Ponta-kormány 2015-ban sürgősségi kormányrendelettel a törvény életbe lépését 2016-ra halasztotta.
A védelmi bizottság jelentését a törvényről egyébként a szociáldemokrata Ioan Mocioalcă ismertette a képviselőházzal. A jogszabály vitáján részt vett többek között a miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Gabriel Oprea, a honvédelmi miniszter, Mircea Dușă, a parlament és a honvédelmi tárca kapcsolataival foglalkozó államtitkár, Otilia Sava, a belügyi tárca főtitkár-helyettese, Irina Alexe.
Belügyminisztériumi körökből származó információ szerint egyébként a jogszabály eredetileg csak arra lett volna jó, hogy a kedvező nyugdíjakkal megszabaduljanak Traian Băsescu embereitől. A törvényt az elképzeléseknek megfelelően mindössze hat hónapig alkalmazták volna, majd az utólagos módosításokkal jelentősen csökkentették volna a nyugdíjak összegét.
Megszimatolták…
Az új jogszabály alapján nyugdíjba menők akár rendes fizetésük 120 százalékát és megkaphatják nyugdíj formájában. A számításnak megfelelően a nyugdíj összegét a fizetés 85 százaléka alapján állapítják meg, amelyhez viszont hozzájönnek a különféle járulékok is. A nyugdíjba készülő utolsó öt évet figyelembe véve ráadásul tetszése szerint választhatta meg a legjobban fizetett hat hónapot. Emellett a katonai nyugdíjakat megpótolják az éves inflációval valamint a bruttó átlagbér reálnövekedésének 50 százalékával.
A 2016. évi parlamenti választásokon győztes szociáldemokraták kormányprogramja valóságos bőségszarúnak bizonyult, a fizetés- és nyugdíjemelések, az adók, illetékek eltörlése, a hozzáadott értékadó csökkentése úgyszintén jelentősen megterhelte a költségvetést, a kabinet pedig most már szembesült azzal, amire gazdasági szakértők amúgy is figyelmeztették: a krónikus pénzhiánnyal.
Csakhogy a speciális nyugdíjakban érdekeltek előre megszimatolták, hogy a szociáldemokrata kormány jelentősen korlátozni akarja ezeket a nyugdíjakat, így tömegesen kérték nyugdíjaztatásukat.
Húsz év munkaviszony – 8000 lejes nyugdíj
A törvény tehát 2016. január elsején életbe lépett és ez idő alatt több mint 20 ezer magas rangú tiszt ment nyugdíjba, a fizetésénél is magasabb összegekkel. A statisztikák szerint a legmagasabb „speciális nyugdíjat” egy katonai bíró kapja, aki havonta 31 727 lejt vesz fel.
A honvédelmi tárca nyugdíjpénztárának kimutatása az idei év áprilisáig 3879 katonatiszt ment nyugdíjba. Legtöbbjük a tárca központi apparátusában és alárendelt egységeiben dolgozott. A minisztérium sajtóosztályának adatai szerint a központi apparátusból 1413 tiszt távozott, 1230-an mentek nyugdíjba a szárazföldi erők vezérkarából, 543-an a légierőktől, 307-en a tengeri flottából, 300-an a logisztikai parancsokságtól és 86-an a távközlési és informatikai osztálytól. Csupán az utóbbi négy hónapban ismét több százan nyújtották be nyugdíjaztatási kérésüket.
A belügyminisztérium hatalmas munkaerőgondokkal küzd, miután 2016 januárjától mostanáig 11 467 személy vonult nyugdíjba. Csupán a fővárosi rendőrség több mint 600 embert veszített
A „negyedhármas” katonai egységtől (a belügyi tárca hírszerző struktúrájától) szintén 600, 40-45 év közötti tiszt nyugdíjaztatta magát. Így például a „negyedhármasnál” dolgozó személy alig húsz év munkaviszony után 7-800 lejes nyugdíjat kap. A belügyi tárca rendőrkvesztora, Petre Toba 18 000 lejes nyugdíjat kap.
Igen sokan kérték nyugdíjaztatásukat a Román Hírszerző Szolgálat alkalmazottai közül is, így nyugdíjba vonult tíz dandárparancsnok, közöttük az Anaconda néven elhíresült Elena Istode, aki a sajtóba kihelyezett titkos ügynökökkel foglalkozott. A román hírszerzéstől egyébként csaknem 1400 személy ment nyugdíjba másfél év alatt, a Külső Hírszerző Szolgálat pedig embereinek tíz százalékát veszítette el.
Nyugdíj mellett – újraalkalmazva
A „luxusnyugdíjasok” között van Florian Coldea tábornok is, akinek a Sebastian Ghita által kirobbantott botrány miatt kellett megválnia tisztségétől. Hírek szerint azonban 30 ezer lejes nyugdíja mellett továbbra is aktívan dolgozik a hírszerzésnél, nyilvánvalóan további összegek fejében.
A nyugdíjba vonulást követő „újrafoglalkoztatás” egyébként igen divatossá vált a militarizált struktúráknál. A belügyi tárca államtitkárát, Cornel Ciocoiut még a Grindeanu-kormány menesztette tisztségéből, az államtitkár így a nyugdíjaztatást választotta. Egy nappal későbben azonban ismét kinevezték korábbi tisztségébe, így a 13 736 lejes nyugdíja mellett most már 8187 lejes fizetést is kap.
G. E. / maszol.ro

Kisbaconi tisztelgés a honvédek előtt
Vasárnap délelőtt a kisbaconi református templom adott otthont a huszadik alkalommal szervezett erdővidéki honvédtalálkozónak. Az egykor megközelítőleg háromezer besorozottból ma már mindössze tízen élnek, de csupán hármuk egészsége engedte meg, hogy részt vegyenek az eseményen. A művelődési otthon udvarán magyarságunkat és megmaradásunkat hirdető kettős keresztet állítottak.
Az ünnepi istentiszteletet tartó Farkas Vilmos helybeli lelkipásztor a Máté evangéliumából vett igére alapozott beszédében úgy fogalmazott, van hasonlóság a Jézus korában életüket bélpoklosként tengetők és a világháborút követően hazatért egykori honvédek közt: a leprásoknak jelenlétükre csengőszóval kellett felhívniuk a figyelmet, a magyar hadsereg katonáit a román állam fogadta úgy, mintha tisztátalanok lennének. A harcokat végigvivő, esetleg fogságot is szenvedetteket az új hatalom megpróbálta elkülöníteni, közösségükből kiszakítani, sokakat fogságba vetett, majd hosszú időre megbélyegezték őket. Farkas Vilmos úgy fogalmazott, a bő hetven éve elkezdett elnemzetietlenítő munkát a globalizáció éltetői viszik tovább: azt akarják, ne közösségben éljünk, a család és a barátság szűnjön meg vagy bár váljon nagyon képlékennyé, adjuk fel nemi identitásunkat, s férfi és nő meghatározás helyett válasszunk harmadik, „más” nemet, s azokat, akik Istenben hisznek, tekintsék kisebbségnek, s ha lehet, tegyék nevetség tárgyává. A tiszteletes arra szólította fel az istenházát színültig megtöltőket, ne hagyják magukat apró cellákra bontani, alkossanak továbbra is minél erősebb közösséget, a pártokat pedig arra kérte, egyezzenek meg a nemzeti minimumban, amelyből egyikük sem enged. Ha nem így teszünk – figyelmeztetett a kisbaconi tiszteletes –, követeléseinket mind alább hagyjuk: nagyapáink még abban hittek, lesz itt még szebb magyar jövő, apáink már megelégedtek volna egy kis autonómiával, manapság pedig egyre többen kérdik, mihez kezdünk vele, ha véletlenül megadják azt. A honvédtalálkozót tizenhét esztendeje megálmodó és azóta is rendíthetetlenül szervező Krizbai Imre nyugalmazott baróti református lelkész köszönetet mondott a kisbaconiaknak, amiért befogadták az eseményt, majd az egykori honvédekre emlékezett. Mint mondotta, az utókor tiszteletét érdemelték ki, akik életüket áldozták és idegen földben nyugszanak, s azok is, akik hazatérve családjukra gondot viseltek és közösséget építettek, s utódaikat is hazaszeretetre nevelték. Krizbai Imre az első honvédtalálkozót is felelevenítette: a magyar hadsereg 1940. szeptember 12-ei baróti bevonulásának hatvanadik elfordulóján még háromszázhetven egykori baka vett részt, sokukat feleségük és gyermekeik is elkísérték, jóformán alig fértek a templomban. Sokat jelentett számukra az a templom is: mielőtt az egyház megvásárolta volna, s istenházává alakította volna, művelődési házként szolgált, s mint olyan, sorozási központként működött – onnan rukkoltak be s ott vettek búcsút édesanyjuktól és édesapjuktól a frontra indulás előtt.
Boér Imre nyugalmazott tanár, egykori frontharcos Krizbai Imre tevékenységét áldásosnak mondta: rengeteget jelentett az egykori frontharcosoknak, hogy közel húsz esztendőn keresztül megadatott a lehetőség számukra, hogy találkozzanak és emlékezzenek. Gyüre Csaba, a Jobbik országgyűlési képviselője a honvédek mellett a családtagoknak mondott köszönetet: míg fiaik a fronton szolgáltak, addig az itthon maradt édesanyák és édesapák itthon dolgoztak, vállaltak feladatot, esténként pedig azért imádkoztak, hogy gyermekeik sértetlenül térjenek haza. Miklós Árpád egykori MIÉP-es országgyűlési képviselő azokról szólt elismerően, akik az elmúlt évtizedekben az új nemzedékek lelkében elvetették a hazaszeretet magját, a honvédeket pedig arról biztosította, harcukat folytatják. A Székely Társalgó Egyesület elnöke, Tókos Imre a második édesapjának nevezett nagyapjának mondott köszönetet, amiért a többször is elmesélt háborús történetei által jó hazafivá nevelte. A művelődési otthon előtt felavatandó kettős keresztnél elsőként Murányi Levente 56-os szabadságharcos a jelkép évszázadokon keresztülívelő jelentőségéről beszélt: már akkor megjelenik történelmünkben, amikor Vajkból István lett, majd címerünkbe is bekerült, manapság pedig azt is jelzi, olyan magyarok lakják e tájat, ahol az emberek a magyar jövőben bíznak. Murányi Levente arra biztatta az erdővidékieket, a honvédtalálkozók szervezését ne hagyják abba: fontos, hogy hőseinkről az újabb nemzedékek is tudomást szerezzenek – mondotta. A kisbaconi fából készült alkotást Lakatos Elemér közbirtokossági elnök és Kovács Antal, a Jobbik Magyarországért Mozgalom erdővidéki megbízottja leplezte le. Krizbai Imre lelkipásztor áldásában azokról emlékezett meg, akik fáinkat megőrzik, akik az alkotást elkészítették, akik felállították, s akik gondját fogják viselni, hogy az még sokáig hirdethesse a magyarok jövőbe vetett hitét. Az eseményen díszőrséget vállalt a Történelmi Vitézi Rend, felléptek és bemutatták gitárkísérettel előadott műsorukat a kisbaconi ifjak, énekelt Máthé Bíborka, a kisbaconi kórus, a Gróf Tisza István Dalkör, Lakatos Andrea, verset szavalt Szuróczki Judit és vitéz Barta Imre.
Hecser László/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ahol a ló családtag volt
Túl szép és értékes a kiállítás ahhoz, hogy háromnapos csoda maradjon csupán – indokolta Nagy Zoltán, a sepsiszentgyörgyi városháza oktatási és kulturális irodájának vezetője, hogy A varázslatos Bánffy ménes című kiállítás az eresztevényi óriáspince-tetői bemutató után a Lábas Házba is meghívást kapott.
A tárlat látogatói visszakapnak egy pici szeletet a Tündérkertnek becézett Erdélyből, egy olyan mozaikkockát, melyre méltán lehetünk büszkék; és a tárlat jó példája a régi Erdély történetének is, hisz tragikus sorsa folytán a ménesből sem maradt semmi – mondta Nagy Zoltán a Lábas Házban a tegnap délutáni megnyitón.
A Bonchida utolsó urának, a lovas és lótenyésztő gróf Bánffy Miklósnak is emlékezetet állító kiállítással kapcsolatban Szebeni Zsuzsa, a kiállítás kurátora elmondta, a ménes történetének kutatása során kiderült, a Bánffy család számára mennyire fontosak voltak a lovak: levelezésük egyharmada a lovakról szól, de Bánffy Miklós a második világháború végén előbb gondolt ménesének, mint a kastélybeli értékeknek a megmentésére. A nem annyira nagy száma miatt, mint inkább a nemes vérvonal megőrzése és az állatok már-már családtagszámba menő nagy becsben tartása miatt híressé vált ménes a hivatalos változat szerint elpusztult, az emlék- és dokumentumtöredékek szerint azonban útban Zsobok felé egy-egy ló talán megmenekült, a többit a szovjet katonák felfalták.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Unitáriusok találkoznak Szejkefürdőn
Tizenkilencedik alkalommal gyűlnek össze az unitáriusok augusztus második szombatján a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hagyományos találkozót idén a vallásszabadság kihirdetésének 449., a reformáció 500. évfordulója jegyében tartják. Az úrvacsoraosztásos istentisztelet tizenegy órakor kezdődik.
Az idei találkozó szervezői a Magyar Unitárius Egyház (MUE) képviselőtanácsa, a székelyudvarhelyi 1-es számú, belvárosi unitárius egyházközség, valamint a Magyarországi Egyházkerület és a Küküllői Unitárius Egyházkör – tudtuk meg Székely Kinga Rékától, a MUE hitéleti és missziói előadó-tanácsosától, homoródszentpéteri lelkésztől.
Találkozótörténet
A Szejkefürdői Unitárius Találkozó egy, a 19. században már feljegyzett unitárius vallásos találkozóban gyökerezik.
Az aratás és a csépelés utáni időszakban, augusztus utolsó vasárnapján a Kis- és a Nagy-Homoród mente unitárius egyházközségeiből felmentek az emberek Homoródfürdőre, ahol a források mellett istentiszteletet tartottak, majd mulattak. Az Erdély másodszori elcsatolását követő években még élt ez a hagyomány, ám a kommunista diktatúra idején szünetelt. Újjáélesztése és egyetemes szintre való emelése 1999-ben történt. Szejkefürdő 2017
Augusztus 12-én délelőtt tizenegy órától, a huszárok felvonulását és a zászlóátadást követően Kelemen Szabolcs, a házigazda egyházközség beszolgáló lelkésze, Bálint Benczédi Ferenc, a MUE püspöke, Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, valamint Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere mond üdvözlőbeszédet. Az úrvacsoraosztásos istentiszteleten Kászoni Kövendi József, a MUE püspöki helynöke és Orbán Gyöngyvér, a házigazda egyházközség énekvezére szolgál, az úrvacsorai beszédet Szentgyörgyi Sándor, a Küküllői Unitárius Egyházkör esperese mondja. Közreműködik Jenei Ildikó dicsőszentmártoni énekvezér. Az úrvacsora a Küküllői Unitárius Egyházkör és a Magyarországi Egyházkerület adománya. A koszorúzási ünnepségen, Orbán Balázs sírjánál Szalóczy Pál budapesti színművészt hallgathatják meg. A kulturális műsor keretében a dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes Kis-Küküllő menti népdalok és néptáncokat ad elő. Utána előadások hangzanak el: Fülöp Dezső Alpár ádámosi lelkész a küküllői egyházkör egyházközségeit, míg Kriza János miskolci lelkész a magyarországi egyházkerület egyházközségeit mutatja be. Tudnivalók
A találkozó ideje alatt gyermek- és ifjúsági sátor működik. A gyülekezeteket kérik, egyházközségi zászlójukat és névtáblájukat, a részvevők pedig énekeskönyvet, pokrócot és esőernyőt vigyenek magukkal. Amennyiben koszorút szeretnének elhelyezni Orbán Balázs sírján, tudassák szándékukat a szervezőkkel. A találkozó helyszínén egyházi kiadványok vásárolhatók. A társszervező egyházközségek nőegyletei eladásra kínálják az általuk készített népművészeti cikkeket. A találkozó helyszínén kapható lesz étel és ital. A parkolásnál kérjék a helyi rendőrök és a szervezők segítségét. Autóbuszjáratok A találkozó napján Székelyudvarhelyről fél tízkor, tízkor és fél tizenegykor indul autóbusz Szejkefürdőre. Mindhárom alkalommal a Patkóban és a Septimia előtti megállóban van lehetőség a fölszállásra. Visszaindulás: fél ötkor, ötkor és fél hatkor.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro

„Megbékélés”
Már-már azt hittük, ki kell hívni a tűzoltókat, annyira felhevült az egyik kereskedelmi televízió megmondóembere a hét végén. És nem a negyvenfokos hőség volt a túlfűtöttség oka. Őt és beszélgetőpartnereit azért kerülgette gutaütés, mert az RMDSZ elnöke kijelentette, a magyarok számára nem jelent ünnepet december elseje, és nem tudnak velük örülni a jövőre tervezett nagy centenáriumnak.
Ez a nyilatkozat verte ki a biztosítékot azokban, akik „szeretik a hazájukat”, és, ha rajtuk állt volna, az emberiségből is kiátkozták volna a magyar politikust.
A leghevesebb fő megmondó egyenesen azt ígérte, hogy egy lábas gulyást borít a fejére, mások pedig a román állampolgárságát akarták megvonni.
A műsorok ilyen és hasonló stílusban folytak, főleg az egyik hírtelevízióban, a beszélgetők hazafias érzelmeinek, műveltségi fokának, vérmérsékletének, diplomáciai érzékének vagy „nemes” felháborodásának függvényében. De voltak, akik egyszerűen csak a szokásos formájukat hozták, és mivel amúgy nem sokat értenek az újságíráshoz, kihasználták az alkalmat, hogy nagyokat mondhatnak. Az írott sajtó is produkált egy-két hasonló tollforgatót: egyikük egy központi lap vezércikkében (!!!) azt írta, hogy hányingere van az RMDSZ elnökétől. Mindezt bizonyára a „megbékélés” jegyében (ez a szó is elhangzott néhányszor).
Mindenesetre megnyilvánulásaikban nevetségesek, üzeneteikben szinte félelmetesek voltak. Hiszen másfél év van a nagy centenáriumig. Ha addig folyamatosan ilyen hangnemben folyik a hangulatkeltés, kemény másfél esztendőre számíthatunk. A felhevült hazafiakat nem érdekelte sem az, hogy a lakosság több mint nyolcvan százaléka a létminimum határán tengődik, sem az, hogy az utóbbi napok elviselhetetlen hősége emberéleteket követelt, az sem, hogy azokat, akiknek a mindennapi betevő falat megszerzése emészti fel minden erejét, a legkevésbé sem érdekli, hogy mit mond az RMDSZ elnöke. Ahogyan az sem háborította fel őket, hogy egyesek, fügét mutatva a világnak, 40-50 évesen akkora havi nyugdíjat zsebelnek be, amilyent a négyévenként ígéretekkel szédített „utca embere” álmában sem tud elképzelni, amint az sem, hogy a politikai instabilitás, a konfliktusról konfliktusra bukdácsoló politikai vezetés kampányban beígért Kánaánja még sokáig várat magára.
Talán nem ártana néha arra is koncentrálniuk, hogy a nagy egyesüléskor mit ígértek az akkori politikai vezetők. Határozatba foglalták például azt, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak. Ha ezekért is hasonló vehemenciával lépnének fel – gondoljunk csak a vásárhelyi katolikus iskolára vagy a Mikó Imre kollégium esetére –, akkor talán a közös ünneplés gondolata is elfogadható lehetne.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)

Mint az Atlantiszt kereső vándormadarak
Tizedszer ünnepeltek Székelybőben
A tíz évvel ezelőtt elindított falutalálkozók sorát folytatva ünnepeltek szombaton Szé- kelybőben a település első írásos említésének 685. évfordulóján. Annak ellenére, hogy a száz lelket sem éri el a falu lakossága, a szervezők hisznek abban, hogy évszázadok múlva is lesznek itt emlékezők, és lesz mire emlékezniük.
Tizedszer gyűltek falutalálkozóra a Nyárádszeredához tartozó, félreeső, elöregedett Székelybőben a hét végén. Szombaton délelőtt zsúfolásig telt a kis református templom, ahol Gáspár István, a székelytompai református missziói anyaegyház lelkésze az isteni szeretetről beszélt: életünkből gyakran elfogy a jóság, a hűség, a bizalom. Isten jósága viszont utoléri az embert, átváltoztatja a lényét, mert ez a szeretet nem a hibát keresi, nem rója fel a múltat, hanem a jóra vezet. Az istentisztelet után a faluközpontban, a világháborús emlékműnél álltak meg rövid időre az ünneplők, ahol a Székelybőért Egyesület és a nyárádszeredai önkormányzat helyezett el koszorút. Gáspár Ildikó tiszteletes asszony viharoktól tépett, villámoktól perzselt szárnyú vándormadarakhoz hasonlította az összegyűlteket: az óceánon átrepülő madarak egy helyen ösztönösen megállnak, és keresik az elsüllyedt Atlantiszt, ahol egykor őseik is megpihentek útközben. Hasonlóan érkeznek haza az elszármazottak is: jó volna látni egy régi arcot, megsimogatni egy kezet, még egyszer a szemébe nézni valakinek és elmondani sok elmulasztott szót.
Tartalmas ünnepi program
A kultúrotthonban ebéd várta mindazokat, akik találkozni, emlékezni, ünnepelni gyűltek össze, és Tóth Sándor polgármester is elküldte üdvözletét és a jó hírt, miszerint nyertes lett az a pályázat, amely anyagi fedezetet biztosít a faluba vezető út leaszfaltozására. Dászkel László, a polgármester tanácsadója szerint egy ilyen nap lehetőség arra, hogy egymással megbéküljenek az emberek, rendet teremtsenek az életükben és valami maradandót hagyjanak maguk után. Ezután bemutatásra került a falu szülötte, a nemrég 61 évesen elhunyt, tízéves korában innen elkerült Jánosi Sándor verseskötete. A „Székelybői” előnevet is felvett, Brassóban élt férfi egész életét és minden gondolatát a szülőföldhöz való őszinte ragaszkodás és a hazatérés vágya szőtte át, de nem adatott meg neki, hogy egy falutalálkozón jelen lehessen. Az Időkapu című kötetből Kilyén Ilka művésznő és a falu gyerekei olvastak fel verseket, az egyesület meg is ajándékozta ez utóbbiakat és a falu összes gyermekét. Az ünnepi műsor részeként a budaörsi Gligor Attila Csaba természetfotós kiállítását nyitotta meg Gáspár Ildikó, majd a marosszentgyörgyi Öreg Fenyők néptánccsoport szórakoztatta a jelenlevőket. Dolgozni és emlékezni
A falu magára ébredését egy újságcikknek köszönhetik a bőiek – tudtuk meg Szente Kinga egyesületi elnöktől, ugyanis ennek nyomán kezdtek el szerveződni az elszármazottak és itthon maradottak, és kezdtek közösen dolgozni a magára maradt falu érdekében. Az elmúlt tíz évben turulmaradaras emlékművet emeltek a falu világháborús hősei emlékére, felújították a kultúrotthont, abban tájszobát és könyvtárat hoztak létre, „kikilincselték” a faluba vezető út javítását, székely kaput állítottak a református templomnál, elkészült a falu címeres zászlója, a gyerekeket karácsonyi és iskolakezdő csomagokkal ajándékozták meg, minden évben a Só útja program keretében városi gyerekeket fogadnak, tíz éve farsangi bálokat szerveznek, és nemcsak falumonográfiát adtak ki, hanem a kultúrotthon történetét is, most pedig Jánosi Sándor verseit kötetbe gyűjtve adták át az utókornak – sorolta a fontosabb megvalósításokat Szente Kinga. Tíz évvel ezelőtt a falu 96 lakost számlált, ma ez a szám 86, de élnek itt fiatalok, gyermekek is, így az egyesület vezetői remélik, hogy akad jó példát mutató, a közösséget összetartó, irányító vezető is, és évszázadok múlva is élnek majd ebben a faluban, lesz aki emlékezzen, és lesz amire emlékezni.
Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)

Esőfelhők dacára is sikerre vitték a programot
Háromnapos szórakozás, jókedv Simonyifalván
Péntektől vasárnapig szervezték meg a Simonyifalvi Napok idei rendezvénysorozatát. Pénteken 20 órától a kultúrotthonban szervezett nyugdíjas-találkozó több mint száz résztvevőjét a terített asztaloknál Haász Tibor polgármester és Teodor Parasca alpolgármester köszöntötte, a rendezvényen részt vettek az önkormányzati tisztségviselők, községi tanácsosok is. A nyugdíjasoknak a nagyváradi MM Pódiumszínház három tagja operett-slágerekkel, magyar nótákkal kedveskedett. Vacsora közben a feketegyarmati Gyarmat Band hallgatókat, vacsora után talpalávalót húzott számukra hajnali 2 óráig. A fiataloknak 22 órától szabadtéri diszkót szerveztek az iskolaudvaron.
Táborzáró-értékelő, koncert
A szombati program a kultúrotthonban 15.30 órától a nt. Deák Bálint evangélikus-lutheránus lelkipásztor által elmondott fohásszal indult, majd az apatelki gyermektáborban tanult legújabb zeneszámokat játszották el, énekelve a színpadon a gyermekek. Brittich Erzsébet képzőművész értékelte, mutatta be a táborozás idején a maga irányításával készült rajzokat, festményeket és agyagtárgyakat. A kultúrotthon falára akasztott rajzokat és festményeket a két és fél éves óvodásoktól a hetedikes iskolásokig minden táborlakó a saját ötlete szerint készítette. Rajzoltak, csendéleteket, akvarelleket készítettek, sőt néhányan akrill-festéssel, tollrajzzal is próbálkoztak. A képzőművész elismeréssel beszélt a gyermekek igyekezetéről, kiemelve a VI. osztályosok által festetett virág-csendéleteket, de az V. osztályosok gyümölcs-csendéletei is figyelemre méltók. A hetedikesek már portrékat is készítettek, a kiállított három munkában az arcnak a különböző vonásait ábrázolták. Az agyagozáshoz, vagyis a kerámiakészítéshez a gyermekek előbb lerajzolták, mit is akarnak megformázni. Egyébként az agyagozás során sok, igen érdekes munka készült, amelyeknek egy részét kifestették.
Tulajdonképpen minden gyermek dicséretet érdemelne az igyekezetéért, de ösztönzésképpen is dicséretet nyújtott át Borbély Alexandrának. Illyés Mártonnak, Sztanovcsák Rékának, Zalai Mártonnak, Szilágyi Elizának, Gazsó Hortenziának és Csák Péternek. III. díjat kapott Zalai László, II. díjat Bier Viktória, I. díjat vehetett át Sebők Alíz.
Az újabb gitározás és éneklés után nt. Deák Bálint lelkipásztor elismeréssel beszélt a gyermekek munkáiról, de a zenetanulásban érzékelhető fejlődésükről is, hiszen manapság Simonyifalván és környékén 40-50 gyermek gitározik. Abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy a továbbiakban is meg tudják majd szervezni az egyhetes apatelki tábort, ahol a gyermekek a kikapcsolódás mellett képzőművészeti, de zenei képzésben is fejleszthetik tudásukat, tehetségüket. A július utolsó hetében megszervezett apatelki gyermektáborban a program reggelente áhítattal kezdődött délelőtt a 30 gyermek számára kézműves foglalkozás, vagyis rajzolás, festés és agyagozás zajlott Brittich Erzsébet képzőművész vezetésével. Délutánonként gitártanulás zajlott a haladók számára Deák Andrea tiszteletes asszony vezetésével, a kezdő gitárosokat jómaga tanította. Megköszönte a tábori munkában közreműködött felnőttek munkáját, a szülők támogatását, a táborzáró rendezvény közös imával zárult.
A Bethlen Gábor Alap támogatásával, a szülők hozzájárulásával zajlott táborozáson a gyermekeknek a lelkipásztor édesanyja és egy pankotai hívő asszony főzött. Mindnyájuknak köszönetet mondott, a gyermekeknek további áldásokban gazdag vakációt kívánt.
Színes néptáncgála
A szabadtéri színpadról 16.30 órakor az ezúttal is lezserül öltözött, vérbő humoráról ismert Szívós László köszöntötte a gyülekező gomolyfelhők dacára megjelent nézősereget, majd bekonferálta a néptáncgála első fellépőjét, a kisperegi Napraforgót. Annak 5 párja Molnár Csaba koreográfiájára, Pop Regina vezetésével kalocsai táncokat mutatott be vastaps közepette. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép néptánccsoport Orbán László koreográfiájára, Halál Endre vezetésével tetszetős széki táncokkal örvendeztette meg a közönséget, az Erdőhegyi Általános Iskola néptánccsoportjának 8 párja Kiss Csilla vezetésével, Szilágyi András koreográfiájára ígéretesen adta elő a dél-alföldi táncát. A továbbiakban a házigazdák, a Leveles néptáncsoport 5 párja vastaps közepette ropta magyarpalatkai táncát. Utánuk az ágyai Tőzike néptánccsoport Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára lendületes kalocsai táncot adott elő, nagy sikerrel. Hasonló fogadtatást kapott a zimándújfalui Kankalin csoport vajdaszentiványi tánca, amit Ménesi Melinda vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára adtak elő. Utánuk a simonyifalvi Leveles 6 párjának a szatmári táncát, majd a Péter Anikó által betanított, ugyancsak helybeli Levelecske 8 párjának a marosszéki táncát ünnepelte a közönség. A majláthfalvi Százszorszép szatmári, illetve az ágyai Tőzike lendületes palóc tánca után következett a néptáncgála csattanója, a helybeli Leveles által eredeti szerelésben előadott, látványos kalotaszegi tánca. Az amúgy is színes néptánc-műsor vidám hangulatához nagyban hozzájárult az ötletes, főként székely-vicceken alapuló tréfás beszólások sorozata Szívós László részéről, aki a szervezők nevében minden fellépő csoportnak részvételi oklevelet is adott.
Köszöntők, sztárvendégek
A néptáncműsor végén, az első sztárvendég fellépése előtt a színpadra kérték Haász Tibor polgármestert és vendégeit. A polgármester üdvözölte a közönséget, köszöntötte Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, parlamenti képviselőt; Andresz József vingai és majláthfalvi alpolgármestert; Petre Dumbravă tanácsost; Péter Dalmát, az iskola és a kultúrotthon igazgatóját, valamint Csernus Gábor gazdasági szervezőt. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a nagy hőségben is részt vettek a szervezésben, illetve a falunapok sikeres lebonyolításában. Miután mindenkinek jó szórakozást kívánt, átadta a szót Faragó Péter parlamenti képviselőnek, aki nagy szeretettel és tisztelettel üdvözölte az egybegyűlteket, köszönetet mondott a meghívásért, örömének adott hangot, amiért idén is részt vehet a Simonyifalvi Napokon, amely évről évre a megye egyik legjobb magyar rendezvényének számít.
Végszavaiban gratulált a szervezőknek, akik több hetes munkával hozzájárultak az idei Simonyifalvi Napok hagyományos sikeréhez, majd minden jelen lévőnek jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt.
A nap további részében Vastag Csaba angolul, illetve magyarul előadott világslágerekkel szórakoztatta a közönséget egy órán át. Utána a Thomassy Party Band együttes következett, amely közel négyórás, fergeteges táncritmust diktált éjfél utánig, majd kezdődött szabadtéri diszkó hajnali 5 óráig.
Vasárnapi levezető
Vasárnap a helybeli katolikus templomban 10 órakor kezdődött az ökumenikus istentisztelet, utána Haász Tibor polgármestert és Teodor Parasca alpolgármester megkoszorúzták a Simonyiak Házán lévő emléktáblát, illetve az udvaron lévő Elhurcoltak Emlékművét. Az emlékműnél beszédet mondott a simonyifalvi gyökerű Hévizi Róbert békésszentandrási önkormányzati képviselő.
17 órától 4 csapat részvételével szervezték meg a futball-villámtornát, amit Tőzmiske csapata nyert meg. Az iskolások tervezett délutáni programja a nagy eső miatt elmaradt, 22 órától azonban sor került a 3+2 Együttes élő koncertjére, amely után éjfélkor parádés tűzijátéknak örvendhettek a résztvevők, akik az újra elszabaduló eső miatt hazamentek.
A vasárnapi esők dacára a háromnapos rendezvény igen jó hangulatban zajlott le, sikeréért köszönet a támogatásért az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjának, Tőzmiske Község Polgármesteri Hivatalának és Tanácsának, az RMDSZ Arad megyei szervezetének, a Schmiedfild Fereme vállalatnak, a Simonyi Imre Általános Iskolának, illetve mindazoknak, akik a munkájukkal járultak hozzá a rendezvény zökkenőmentes lebonyolításához, öregbítve a simonyifalvi vendéglátás hírnevét.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

II. Nemzedékek találkozója Petrozsényban
Ez út hazámba visszavisz
Tizenkét évvel az első Nemzedéktalálkozó után, e hétvégén újra megszólalt az iskolacsengő a petrozsényi „Apostolok Házában” (I. D. Sârbu Színházban), hazaszólítva az utóbbi évtizedekben végzett petrozsényi véndiákokat.
A II. Nemzedékek találkozójára több százan jöttek el a Zsil völgyéből, Erdélyből és a határon túlról is. Többségüket csupán a diákévek kötik Petrozsényhoz, hiszen a különböző vidékekről idetelepedett (telepített) családok számára a Zsil völgye gyakran csak átmeneti lakóhely volt, egy állomás az életútjukon. Mégis a véndiákok, a hajdani tanerők úgy fogalmaztak, hogy hazajöttek Petrozsényba. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – idézte Tamási Áront felvezetőjében Bende László véndiák, utalva arra, hogy bár pedagógus szüleit távolról vetette ide a sors és ő maga is máshol él már, az otthont Petrozsény jelenti. Itt a Zsil völgyében mindenkit befogadtak, mert valójában mindannyian jövevények voltunk. Kit a kenyérkeresés, kit a túlélés hajtott e vidékre, mely nem csak megélhetést, de menedékhelyet és tanulási lehetőséget is biztosított sok olyan ifjú és család számára, akik a háború után, a kommunizmus éveiben egyik napról a másikra ébredtek fel a nagy semmiben, megalázva, sok esetben apa nélkül. Hiszen a kisemmizett családfők közül sokan kerültek kényszermunkára a Duna-kanálishoz, a családot pedig a proletár-hangulatúnak titulált Zsil völgyébe űzték. Arra viszont a rendszer vezetői nem számítottak, hogy itt, a Zsil völgyében épp a dolgos mindennapokban, sötét, veszélyes bányajáratokban olyan erős összetartó és értéktisztelő közösség alakul ki, melyben az ideűzött értelmiségiek, hajdani tehetős családok is otthonra lelnek– fogalmazott köszöntőjében Barra Árpádné Makkai Cinke, a rendezvény fő szervezője, aki töretlen hittel tekint ma is a Zsil völgyére és immár második alkalommal hívta össze a mindenkori petrozsényi magyar iskola növendékeit.
Ha az itt megjelent véndiákok mindannyian Petrozsényban maradtak volna, akkor bátrabban beszélhetnénk a jövőről is – hangzott el a sóhajszerű megállapítás Szász János petrozsényi plébános ajkán, s gondolatát a továbbiakban több felszólaló is idézte. Winkler Gyula EP képviselő, párhuzamot vonva szülővárosa, a szintén iparjellegű Vajdahunyad, illetve Petrozsény között, meggyőződéssel állította: bár sokan elhagyják a várost, a hazatérők és az itt élők közössége, összetartása és erős hite reményt ad a folytatásra.
Tiberiu Iacob Ridzi polgármester is bizakodóan szólt a közösséghez, ezúttal is hangsúlyozva, hogy Petrozsény számára rendkívül sokat adott és ad az itt élő magyar közösség.
Szász-Barra Zsófia kisebbségi tanfelügyelő asszony a személyes találkozások fontosságáról beszélt. Azokról az ölelésekről, rég ismert hangokról, meghitt beszélgetésekről, melyeket semmiféle modern kommunikációs eszköz nem képes pótolni. Szentgyörgyi Albert gondolatát idézve – Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája –, hangsúlyozta: a hajdani tanerők, diákok számára e nemzedéktalálkozó tükörbenézés is. Hiszen a jelenlegi petrozsényi magyar oktatás milyenségén mérhető le a korábbi nemzedékek munkájának eredménye.
A rendezvényt hajdani tanárok és véndiákok felszólalása gazdagította. Csutak Klára tanító néni, a találkozó rangidős résztvevője nagy szeretettel emlékezett hajdani kollégáira, diákjaira, megemlítve, mennyire jóleső érzés, mikor egy hajdani kisdiákjából lett hajós tiszt első tengeri útjáról üdvözletet küld volt tanító nénijének. Ilyen apró gesztusok tették széppé a petrozsényi iskolai éveket és azt követő időszakot, hiszen Klári nénit mai napig felkeresik hajdani tanítványai. Búcsúzóul arra intette őket: maradjatok összetartó, hűséges petrozsényi véndiákok! Érdekes színfoltot hozott a találkozó hangulatába fia, Csutak István is, aki szintén Petrozsényban nőtt fel, innen indult színes életútja, melynek kiemelkedő állomása volt a Garabonciás együttes megalapítása. Csutak István zenés előadás során elevenítette fel diákéveit, s néhányat azon pillanatokból, amikor a nagyenyedi szellemiséget megélő pedagógus szülei, illetve tanárai körében megtapasztalt értékrend látványosan ütközött a rendszerrel. Lázadó ifjúként a zene jelentette számára a kitörést. Így a nemzedéktalálkozó alkalmával is gondosan összeválogatott dalokkal érzékeltette a hajdani évek hangulatát, s tolmácsolta mának szóló üzenetét. Polgár Paál Gyöngyvér szintén Petrozsényban tanító édesapjának emlékét elevenítette fel, részletet olvasva fel későbbi jegyzeteiből. Majd März Ferenc, ma Németországban élő nyugdíjas fizikatanár foglalta össze a petrozsényi magyar oktatás múltját, kiemelve a hajdani gazdag kultúréletet, az iskola nevelő jellegét, valamint a nemzetiségi szempontból sokszínű vidék lakóinak egymás iránti nyitottságát.
Szép Sándor petrozsényi véndiák, a Sapientia Tudományegyetem professzora humorosan közölte: 1960-ban érkezett Petrozsényba, „migránsként”. Az itt töltött 7 esztendő meghatározó volt további életére nézve. –Meggyőződésem, hogy az, hogy az itteni bányászgyermekek közül sokan többre vitték szüleiknél, elsősorban tanáraiknak köszönhető, akik megtanították, hogy a helytállás pontos, becsületes munkát feltételez.
A felszólalások között a szervezők külön köszöntötték Csutak Klára rangidős, Kloss Roland legifjabb és Schillinger Mária születésnapos résztvevőt. Az ünnepi műsort Szász János petrozsényi plébános és Liszka Noémi debreceni iskolalelkész fohásza, illetve áldása foglalta keretbe, a jó Isten mindenkori jelenlétére irányítva a résztvevők figyelmét. Az ünnepség Nemzeti imánk, a Székely- és a Bányászhimnusz, valamint diákdalok eléneklésével zárult, melyeket Nemes Simon Ildikó véndiák kísért orgonán.
Az ünnepi alkalmon valamennyi résztvevő ajándékcsomagban részesült. – Nagy örömünkre szolgált, hogy a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően beletehettük e csomagba a petrozsényi magyar oktatásról szóló emlékkönyv második kötetét, melyben hajdani diákok, tanárok emlékezései kaptak helyet, valamint a petrozsényi magyar oktatás történetét felelevenítő fényképek, diák- és tanárnévsorok. A zacskóba került továbbá egy-egy apró széndarab is. Más vidékeken egy-egy marék földet tesznek az elmenők tarisznyájába. Itt, a Zsil völgyében azonban a szén jelentette az életet. Legyen hát számunkra ez a széndarab az útitárs, mely mindannyiunkban más-más emléket ébreszt, de mindenképp egy kis része ennek a vidéknek, ahol az életünk kibontakozott, ahol Emberré nőttünk valamennyien – fogalmazott Barra Árpádné, fő szervező.
Az I. D Sârbu Színházban zajló ünnepség után a nemzedéktalálkozó résztvevői testületileg átvonultak a zárdaiskola épületébe, ahol Balázs Amália, a jelenlegi magyar tagozatos iskola aligazgatója köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Jézus Szíve kollégium szerepét a mai magyar oktatásban. Kutasi Zsolt kisdiák Reményik Sándor Templom és iskola című versét szavalta, majd a petrozsényi véndiákok megtekinthették a több száz fotót felölelő iskolatörténeti kiállítást.
A rendezvény rendkívül jó hangulatban elköltött, késő estébe nyúló közös ebéddel zárult.
SK / Nyugati Jelen (Arad)

Születésnapi köszöntő helyett*
Alig fél hónap választotta el attól, hogy betöltse nyolcvanadik évét. Milyen örömmel és mennyire könnyebben írtam volna felköszöntőt, mint ezt a nehéz szívvel és lélekkel megfogalmazható nekrológot. Kántor Lajos elhunytával az egységes magyar irodalom kiemelkedő személyiségét, a Korunk folyóirat kiváló főszerkesztőjét, több mint hetven könyv szerzőjét, vagy szerkesztőjét, a Kolozsvár Társaság elnökét, ismert közéleti személyiséget és bátran mondhatjuk, hogy a Kárpát-medencei magyarság megkerülhetetlen véleményformálóját gyászoljuk. Jómagam a barátomat is siratom. Olyan barátot, amilyenből a hosszú élet során talán egy vagy kettő adódik.
Amikor a világégés kellős közepén, 1943 szeptemberében, a Református Kollégium Király utcába kihelyezett elemijében, Szentgyörgyi Piroska tanító néni első osztályában egy padsorba kerültem a kerekarcú, mosolygós, az r-betűt kissé arisztokratikusan ejtő fiúcskával, egyikünk sem gondolhatta, hogy mennyire összefonódik majd a sorsunk a következő csaknem 75 évben.
Iskolánk, amely az egyházi tanintézetek államosítása után 2. számú Magyar Fiúlíceum lett, bár sokat tettek minőségének csökkentése „érdekében”, olyannyira megőrizte demokratikus szellemiségét és a szabadság szeretetére való nevelés tradícióját, hogy a legsötétebb sztálini időkben, 1953-ban, tanulói sorából kerültek ki azok a ma már jól ismert IKESZ (Ifjú Kommunistaellenes Szervezet) súlyos börtönévekre ítélt tizenöt-tizenhat éves „bűnözői”, akikből az évek során olyan jól ismert közéleti személyiség váltak, mint Bodor Ádám, Veress Zoltán, Palocsay Zsigmond, Asztalos Lajos vagy, a kevésbé ismertek közül, Csoma Zoltán (Botond édesapja) és Dezső György.
Az 1954-es érettségi vizsgánkig a mi két párhuzamos osztályunkba is olyan kiválóságok kerültek, mint a zenetudós László Ferenc, Lászlóffy Aladár, a válogatott kosárlabdázó Vizi Imre, vagy a több mint kétszázszoros válogatott olimpikon vízipólós Szabó Sándor. Lehet, hogy e két utóbbinak köszönhető az, amit talán kevesen tudnak, hogy Lajos középiskolás korában sportújságíró álmokat dédelgetett. Mindezt csak azért sorolom fel, mert ebben a kétségtelen elit diákcsapatban az eminens, az elsők között is a legelső végig Kántor Lajos volt. Tizenegy éven keresztül neki más érdemjegye, mint a legjobb soha nem volt. Jó emlékű osztályfőnökünk, a Torockóról elszármazott Páll András minket mindig csak úgy emlegetett, mint a „Kántor-osztály”.
Már a középiskolában sok mindent együtt vagy párhuzamosan tettünk, ami még nem jelentett közelebbi barátságot. Egyszerre konfirmáltunk osztálytársunk édesapjánál, László Dezsőnél, együtt jártunk hegedűórákra Kouba Paula nénihez, Kolozsvár annak idején ismert hegedűtanárnőjéhez, majd együtt is érettségiztünk. Habár külön fakultásra jártunk, az egykori Bolyai Egyetemen az úgymond társadalmi munkák során is összefutottunk. Az 1956-ban frissen megalakult Diákszövetségben ő valamilyen felső vezető, én a kémia kar sportfelelőse voltam. Lényegesen szorosabb lett kapcsolatunk 1989 után. Bábáskodtunk az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének létrehozásában. Ő, mint a szervezet elnöke, én, mint a Nemzeti Megmentési Front (FSN) városi alelnöke. Nemsokára engem választottak meg érdekvédelmi szervezetünk megyei elnökének. Ő akkor már az RMDSZ központi vezetőségében tevékenykedett, és a Korunk főszerkesztője volt. Én nem őt, hanem Balázs Sándort váltottam a megyei elnöki tisztségben. A rendezvényeken gyakran összefutottunk, még akkor is, amikor én, mint szenátor Bukarestbe kerültem. Enyhe szakmai féltékenységgel vettem tudomásul, hogy neki majdnem mindig a többségnél is nagyságrenddel komolyabb befolyása volt a Domokos Géza, majd a Markó Béla vezette szervezetünk politikai orientációjának kialakításában.
Minden osztálytársi és politikai együttműködés mellett, ami úgy istenigazából összehozott bennünket, az a tenisz volt. Sűrű életünkben ez remek kikapcsolódást jelentett. Legalább öt könyvében előszeretettel emlegeti teniszpályafutásunkat, de azért ne gondolja senki, hogy nagyon tudtunk játszani. A legigazibb amatőr szinten űztük ezt a szép, de kimondottan nehéz sportot. Amikor én bekapcsolódtam, Lajosnak már voltak partnerei: Senkálszky Bandi bácsi, Tompa Gábor és Polonyi doktor. Kettőnk tudására jellemző, hogy a nálunk majd harminc évvel idősebb színészóriást is csak nagyon ritkán tudtuk legyőzni. Igaz, nem is nagyon akartuk, mert Bandi bácsi elvárta, hogy a labdát a tenyeres oldalára üssük, lehetőleg nem túl erősen. Nyolcvanévesen is nagyon kellemes partner volt. Tompa Gabit nem említem, mert ő egy osztállyal magasabbra volt besorolva, akárcsak Polonyi doktor.
Az akkori rendszeres találkozások elmélyítették a barátságunkat. Annak ellenére, hogy az ezredforduló idején már jócskán elrúgtuk a hatvanat, a heti kétszeri játékra mindig tudtunk időt szakítani. Eleinte két óra tenisz, utána úszás, majd szigorúan csak a kiizzadt folyadék pótlására sörözés és közben a nagy beszélgetések. Ami a kultúra, a politika és a sport napirendjén volt, az nálunk is terítékre került. Annak ellenére, hogy majdnem minden téren hasonló volt az értékítéletünk, elég sokat vitatkoztunk.
Nagyon fájdalmas most nosztalgiázni. Ahogy teltek az évek, úgy adtuk mind lejjebb és lejjebb. Először rátértünk a csak egy-egy óra teniszre, majd hetente csak egyszer, aztán ezt is kihagytuk. Még maradt egy ideig az úszás, végül már csak a sörözés és a duma.
Barátságunkban új fejezetet jelentett a Kolozsvár Társaság. Érdekes, a Korunkhoz a hetvenes évek vége felé nem ő hívott, hanem Veress Zoltán. Tibori Szabó Zoltánnal és az ifjú Szabó T. Attilával együtt, úgymond a tudományos rovat megerősítése végett. A rovat vezetését később Kiss János vette át, de munkatársaknak továbbra is megmaradtunk. A fel nem adható város társaságához viszont már Kántor Lajos hívott. Szívesen jöttem. Ekkor már ő is kért tőlem kéziratokat, de inkább csak a politikára hajazó publicisztika műfajából. A társaságnál a csapatépítő szervezőt is felfedezhettem benne. Olyan jó munkakapcsolatot tudott megteremteni, hogy négy-öt év alatt a rendezvényekben nagyon gazdag Kolozsváron is sikerült igen magas színvonalú előadásokat tartani a rendszerint nagyobb létszámban megjelenő hallgatóságnak.
Itthon maradt vezető magyar értelmiségijeink talán egyik legnagyobbika volt Kántor Lajos. Nehéz leírni, hogy volt. Még nehezebb lesz őt pótolni. Két fiának, unokáinak és hozzátartozóinak biztos, hogy lehetetlen. És nekem?
Laji! Nem szép tőled, hogy csak úgy, hipp-hopp elmentél. Itt hagytad a barátodat, ebben az amúgy is barátságtalan világban. Persze, te már túl vagy a döntő játszma nehezén. Előny nálad! Bérelj ki ott fenn egy teniszpályát, majd jövök egyenlíteni. Nagyon félek, hogy inkább előbb, mint utóbb.
* Kántor Lajos ma lett volna 80 éves.
Buchwald Péter / Szabadság (Kolozsvár)

Pro memoria – idézetek Kántor Lajos sajtónyilatkozataiból
Meggyőződésem, hogy a Korunknak nemcsak tekintélyes múltja, de jövője is van. Itt egy gondolkodásmódról van szó, amely messze túlmutathat az erdélyi problémákon, s amely szerintem a magyarországi szellemi életben és sajtóban is ritka. Ez egyféle túlemelkedni akarás a pártszempontokon és a különböző műhelyek egymás elleni acsarkodásán. S ez a magatartás, amelyet belőlünk a helyzet kényszerít ki, modell értékű lehet, és a világ számára is hasznos. A Korunk nem egyszerűen egy kolozsvári, romániai magyar folyóirat, de olyan folyóirat, amelyet a világon bárhol olvashatnak, és talán érdemes is olvasni.”
(A Hét, 1998. március 19.)
„A mi viszonylatunkban nem szabad elfelejteni: addig, míg nincsenek igazán demokratikus feltételek az országban, mindig megvan az etnikai manipulálásnak és a kijátszásnak a veszélye, addig az egységnek a megőrzése prioritás. Elnökségi tagként is kiálltam ezért, ma is azt vallom, hogy szükség van még erre az egységre. Bármennyire nagy az ellentmondás az érdekszövetség és a politikai képviselet között, még mindig össze kell valahogy egyeztetni az igényeket, egyébként nincs meg a súlyunk. Tény, hogy az érdekvédelem politikai szinten valósítható meg. Ez magyarázza és indokolja, hogy a kettősség mindmáig fennáll. (…) Tehát nem mondanám magam csalódottnak. Az RMDSZ nem tett csodát, de valamit javított a romániai magyarság helyzetén. És a közérzetén. Az, hogy a kezdeti célokból és követelésekből mennyi valósult meg, nem hiszem, hogy pusztán a radikális vagy mérsékelt vezetés kérdése, hanem nagyon nagy mértékben a lehetőségeknek a függvénye. Azok, akik úgynevezett radikális alapon azt mondják, hogy csupán azért nem valósultak meg bizonyos dolgok, mert valakik nem képviselték eléggé következetesen, azok énszerintem erősen tévednek.” (Szabadság, 2000. január 12.)
"Kampány-vállalkozások helyett normalizálásra, normalitásra volna szükség, semmiképpen nem a feszültségek fokozására. Honos-hontalan című, 1997-ben (Miskolcon) megjelent kötetemben idéztem Kós Károlytól ezt a mondatot: „Most azonban leteszem a pennát, mert még keserűséget talál a papírra szántani, és nem akarom megzavarni a nemzet ünnepét.” Igaz, most nem ünnepel a nemzet, hanem belső konfliktusokkal, pártharcokkal teli időket él – mégsem a keserűségek kiöntésének van az ideje. Inkább az újragondolásoké, az építésé. Az EU-ba bekerült Magyarország és az egész magyarság közös érdekei újragondolásának az ideje. A magyar kormány elérte, hogy az európai alkotmányba bekerüljön a kisebbségi jogvédelem; következésképpen gyakorolnia kell ezt a maga politikájában, magyar művelődéspolitikájában is. A hírek szerint szó van a nemzetstratégiai elvek kidolgozásáról. Kérem, eközben ne feledkezzenek meg Kós Károlyról. Hasonlóképpen gondoljanak rá a politikai gyakorlatban is.” (Szabadság, 2004. november 9.)
„Több RMDSZ-kongresszuson is elmondtam, hogy Kolozsvár stratégiai fontosságú kérdés, s ma azt hiszem, még inkább az. Mindent meg kellene tenni azért, hogy Kolozsvár múltját, jelenét és jövőjét átgondoltan szolgáljuk. Sok meglévő intézményünknek jól és lehetőleg összehangoltan kell működnie, s a sajtónak is tudomást kell vennie arról, ami ebből a szempontból fontos, s aminek PR-értéke is van.”
(Szabadság, 2005. január 26.) Szabadság (Kolozsvár)

Nacionalista lavináradatot indítottak el Kelemen Hunor kijelentései
Az RMDSZ elnöke állampolgárságának megvonását is kezdeményezhetik
Meglehetősen útszéli, durva és nacionalista reakciókat váltottak ki egyes román hírcsatornák, valamint média-szakemberek részéről Kelemen Hunor kijelentései Nagy-Románia megalakulásának jövő évi centenáriumára vonatkozóan. Az RMDSZ elnökével lapunk múlt pénteken közölt interjút, amelyben Kelemen Hunort többek között arról kérdeztük, hogyan készül a szövetség a 2018-as centenáriumra. Nyilatkozatának részleteit románra fordítva átvette a Hotnews.ro portál, ettől elindult a lavina, és többen kemény bírálatokkal illeték a román médiában az RMDSZ elnökét. Mi több, a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) még azt is kilátásba helyezte, hogy kezdeményezni fogja Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását. Az RMDSZ ma kiadott közleményében nyilvánosságra hozta a beszélgetés szövegének teljes román nyelvű fordítását, amelyet az Agerpres hírügynökség egészében közzé is tett.
Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezheti múlt heti nyilatkozata miatt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR). A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság uszító jellegűnek találta az RMDSZ elnökének a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó nézeteit, amelyek lapunknak adott, múlt hét pénteken közölt interjúban hangzottak el.
"Mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at"
Az RMDSZ elnöke úgy vélte: mind a magyarok, mind a románok ugyanúgy tekintenek 1918-ra és az elmúlt száz évre, mint korábban, és ez a következő hónapokban sem fog változni. „A románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at" – fejtette ki. Megjegyezte, az elmúlt évtizedekben "folyamatosan újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól".
Kelemen Hunor szerint hiba lenne, ha az erdélyi magyarság "sündisznóállásba" zárkózna Erdély és Románia egyesülésének a centenáriuma évében. "El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni" - vélekedett. Ezért olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, amelyeken történészek és szakemberek bevonásával lehet elemezni, kibeszélni és újraértelmezni az eltelt száz évet. Hozzátette: a szövetség kiadványokkal készül felmutatni, hogy mit tett a magyarság az elmúlt száz évben, és mivel járult hozzá Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta a centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt. "Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország" - vélte az elnök, hozzátéve: a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.
Kezdeményeznék Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását
A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely - értelmezése szerint - kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, mondjon le parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal. Kilátásba helyezte, ha ez nem történik meg, kezdeményezi Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását.
A CNMR úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések - a CNMR szerint - a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben.
A társaság szerint az RMDSZ elnöke megnyilvánulásával saját pártja kudarcát próbálja leplezni, hiszen a szövetség politikusai évtizedek óta katasztrofális szociális és gazdasági eredményekkel vezetik a magyarok lakta vidékek önkormányzatait. A közlemény Alexandru Cumpanasut, a CNMR elnökét is idézte, aki felszólította a romániai magyarokat, ne hagyják magukat megtéveszteni egyes magyar vezetők gyűlöletre és megosztásra irányuló kijelentéseitől, és keressék a harmonikus együttélés lehetőségeit.
Porcsalmi Bálint: nem vehetik el a román állampolgárságot
„Oltári baromságnak tartom azt a feltevést, miszerint Kelemen Hunortól vonják meg a román állampolgárságot. Egyrészt elfogadhatatlan, hogy ebben az országban az embernek ne legyen joga a szabad vélemény-nyilvánításhoz, másrészt pedig a román állam nem veheti el a román állampolgárságot senkitől, aki születése által vált román állampolgárrá” – nyilatkozta lapunknak Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Hozzátette: mindezt a belügyminisztériummal szoros kapcsolatban álló civil szervezetnek tudnia kellene. Közlése szerint ugyanis a CNMR aligha tekinthető a román társadalom hangjának: a szervezet évek óta a román belügyminisztérium támogatásából él, és immár sokadik alkalommal nyilvánul meg magyar ügyekben. Szabadság (Kolozsvár)

Jéu szunt Hunor!
Kedves Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció! Látom, olvassák a Szabadságot. Ezért alulírott itt jelzem, diszkréten, hogy nem csak Kelemen Hunor, hanem én, egyszerű erdélyi magyar asszony sem fogom tudni és nem is akarom ünnepelni 1918-at, ilyenformán nekem sem jár a román állampolgárság. Se nekem, se a hozzám hasonlóknak, sőt, nem túlzok, ha azt állítom, hogy elhunyt apám se bánná, ha post mortem visszavonnák román állampolgárságát, amely életében csak hátrányos megkülönböztetést, megaláztatást jelentett számára is. Ne legyenek kicsinyesek, ne ragadjanak le tehát egy személynél, a nem ünnepelni készülők listája lényegesebben hosszabb, állunk a „retorziók” elébe.
Mindenki, aki százig el tud számolni, sejthette, hogy rázós év lesz a következő. Az évforduló ürügyén máris szabadjára engedett nemzeti érzelmek és ezek koholói nem csak a jóérzés, hanem egy magára valamit is adó európai államra kötelező játékszabályokat is kezdik elfeledni. Ami centenárium címszó alatt most itt bugyborékol, annak sajnos semmi köze az ünnephez. Perverz kéjenc az a román politikus, aki elvárja az erdélyi magyaroktól, hogy román szomszédjaikkal együtt hórázzanak Erdély elcsatolásának örömére. De hát perverzek, kéjencek mindig is voltak, pláné a politikában, attól még tisztességesen is meg lehetett volna ülni az ünnepet. De nem ez készül, mint ahogy az elmúlt száz év sem erről szólt. A román hatalmi körök és az ezeket morálisan támogató civil koalíciócskák valamiféle beteges kényszert éreznek, hogy a jubileum alkalmával maguk is átéljék az ellenfél térdre kényszerítésének, leigázásának száz évvel ezelőtti gyönyörét. Afféle pótcselekvés, a száz év alatt sem modernizálódott nemzet frusztrációja. Hát ehhez kell – kellene - most az erdélyi magyarság.
A helyzet nem veszélytelen. 1918 okán olyan magyarellenes diskurzus nyer legitimitást, ami egy adott ponton ellenőrizhetetlenné válhat.
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Operettkisebbség
Egyszerre volt morbid és szomorú az erdélyi szászok szombati nagyszebeni ünnepe, amely pontos látleletet ad arról, hogyan is viszonyul, illetve viszonyult 19. század végi létrejötte óta Románia a területén élő nem román közösségekhez. A rendezvény a kívülálló számára minden bizonnyal felemelő volt, hiszen a szászok egyik hagyományos központjukban mutathatták meg kultúrájukat, élhették meg identitásukat, ráadásul mindezt közösségük egyik legsikeresebb tagja, az államfővé avanzsált Klaus Johannis jelenlétében tehették.
Csakhogy a csillogó felszín mögött ott a szomorú valóság: a rendezvény résztvevőinek többsége Németországból érkezett, hiszen vagy őket, vagy szüleiket a nacionálkommunista román állam a szó szoros értelmében fejpénzért eladta Németországnak, két legyet ütve egy csapásra: feltöltötte a keményvaluta-tartalékokat, egyben pedig hatalmasat lépett előre a valós erdélyi multikulturalizmus felszámolása, a homogén román nemzetállam hagymázas ideáljának megteremtése felé. Így aztán a rendezvénynek otthont adó ősi szász városban mára már mutatóban is alig találni szászt, a város gyakorlatilag teljesen elrománosodott, Románia pedig saját kulturális örökségeként ajánlja a külföldi turistáknak a város épített örökségét, amely még a román állam létrejötte előtt keletkezett. A rendezvény egyik legfurcsább momentuma Klaus Johannis felszólalása volt.
A beszéd kapcsán az még korrektnek nevezhető, hogy ha már a román állam feje, a szász államfő románul és németül is elmondta beszédét, sőt akár példaként is állíthatnánk, hogy Erdélyben, az őshonos kisebbségek által még ma is jelentős számban lakott településeken hasonló módon kell biztosítani a kétnyelvűséget a hatóságokkal való érintkezésben.
Ugyanakkor nem kicsit volt visszás, hogy a szász ünnepbe belekeverte az Erdély Romániához való csatlakozására vonatkozó óhajt egyoldalúan kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés századik évfordulóját is, megemlítve, hogy a 900 éve Erdélybe került szászok egy része is a Romániához való csatlakozásban látta az elődeiknek ígért szabadság megvalósulásának terét. Egyben a „centenárium Romániáját” a lehetőségek és jólét helyszínének nevezte, „a szabadság és a tolerancia projektjéhez” való csatlakozásra biztatva a hallgatóságot.
Morbid kijelentések ezek a javából, hiszen a szászok autonómia helyett ugyanúgy csak elnyomást kaptak az új román államtól, mint a magyarok, sőt a Johannis által a szabadság megvalósulása terének nevezett román állam tett meg mindent azért, hogy eltűnjenek az országból.
Így aztán a szombati ünnepségre a valaha több százezres erdélyi szász közösség néhány tízezressé zsugorodott. A résztvevők nagy része az ünnepség lezárultával hazautazott Németországba, az ittmaradottak előtt pedig a lassú eltűnés – elöregedés, elvándorlás, asszimiláció – látszik az egyetlen lehetséges útnak a szabadság és tolerancia Romániájában. Ahol Johannis is úgy lehetett államfő, hogy román nemzetiségűnek vallja magát, és a mindenkori román állam álláspontját magáénak vallva mereven elutasítja a jogos kisebbségi követeléseket.
Mindezek fényében – természetesen a szászok iránti legnagyobb tisztelet mellett – nehéz nem egyszerű operettrendezvénynek titulálni a nagyszebeni ünnepséget. Hiszen az egy zömében kivándorolt, gyorsan fogyatkozó közösségről szólt, Johannis bombasztikus beszéde és a zárórendezvények után a résztvevők zöme nem maradt Erdélyben, Nagyszeben pedig éli tovább az immár román erdélyi szász városok mindennapjait a külvilágot megcélzó, a kisebbségekkel szembeni toleranciáról szóló lózungok elpufogtatása után.
Egyértelmű, hogy Bukarest azért „szereti” most annyira a szászokat, mert egy gazdasági nagyhatalom, az EU legerősebb állama, Németország az anyaországuk. Meg persze azért, mert ők már nem jelentenek veszélyt – egy néhány tízezres közösségnek már kijár a leereszkedő hátba veregetés, hiszen alig maradt már olyan település az egykori Szászföldön, ahol többségben lennének.
Ők már nem kérnek autonómiát, nincsenek annyian, hogy tömeget képezve lépjenek fel a beolvasztó román állampolitikával szemben. Viszont kiválóan lehető őket biodíszletnek használni a toleranciáról és multikulturalizmusról szóló bukaresti hazugságpropagandához.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Saját sírját ássa a vadliberalizmus?
Nemzetállamok reneszánsza
Az augusztus 26–30. között 13. alkalommal megszervezett EMI-tábor egyik meghívottja volt az anyaországi Bayer Zsolt író, újságíró, aki csütörtökön Trianonról másként címmel tartott előadást, „jajongás” helyett arra összpontosítva, mit és hogyan tehet most a magyarság, annak érdekében, hogy mindannyiunknak élhető élete legyen.
Bayer Zsolt pályafutása során bőven kapott hideget és meleget is, saját bevallása szerint akkor biztos abban, hogy valamit bizony mégiscsak jól csinál, amikor egyazon nap jelenik meg két különböző magyarországi sajtótermékben a neve mellett a „zsidó”, illetve a „náci” jelző.
Aki még nem hallotta élőben, kötetlenül beszélni, lendületes, nagy lexikális tudást birtokló előadót ismerhetett meg személyében, aki bár nem rejtette véka alá véleményét kényesnek tartott kérdésekben sem, csak jó adag rosszindulattal vádolható szélsőségességgel.
Az általa idézett történelmi események, Magyarország sorsát meghatározó személyiségek (némelyik nagysága igencsak megkérdőjelezhető) sorolása, az összefüggések feltárása tényleges ismeretanyagra épült, mondandóját adatolva, konkrét érvekkel alátámasztva tolmácsolta.
Nyilván lehetetlen a teljes előadás szövegét visszaadni, ellenben néhány mozaikszerű gondolatot érdemes felidézni. Mint fogalmazott, 1100 éve felfoghatatlan politikai erők dolgoztak, dolgoznak a magyarság elsöprésén, sikertelenül. Trianon közelgő évfordulóján, száz évvel a magyarságot ért tragédia után az önsajnálat helyett ki kell állnunk, azt kell mondanunk: íme, ma is élünk, vagyunk, és ez így lesz a következő száz évben is. Talán ideje lenne egy baráti beszélgetés keretében felvetni: mi az, amit a százéves ígéretekből betartottak az országrészeket megkaparintó államok (majdnem semmit), és mi az, amit talán ideje lenne újratárgyalni.
Nincs olyan eszme, amit az ember, ha elég ideje van rá, ki nem csavar az abszurditásig, önmaga paródiájává nem tesz, most a liberalizmuson a sor, mondta Bayer, példaként hozva fel többek között, hogy Angliában betiltották a „hölgyeim és uraim” megszólítást, mert túl kirekesztő a más nemi identitást vallókkal szemben, vagy – ami normális ésszel felfoghatatlan –, hogy Koppenhágában zoofilek számára nyitnak bordélyokat. Csak az „én” és a „most” számít, szemben bármiféle hagyományos értékkel. Úgy véli, ez a folyamat óhatatlanul véges, a Nyugat hanyatlik, és a jövő a nemzetállamoké lesz, szó sincs tehát arról, hogy pusztulásra lennénk ítélve. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a demográfiai mutatók javuljanak, magyarán: szülessenek gyerekek. Különben minden diplomácia, minden erőfeszítés teljesen fölösleges.
Mindenkinek tudnia kell azt is: azon a bizonyos decemberi szavazáson, amikor arról kellett dönteni, kapjanak-e állampolgárságot az erdélyi magyarok is, a nemet választók között bizony szép számmal akadtak olyanok, akik innen vándoroltak ki. Azzal a felkiáltással tették ezt, hogy: „én hosszú éveken át megkínlódtam a magyarországi állampolgárságért, nehogy már mások csak úgy megkapják.” Ezt tudomásul kell venni, és ezen mentalitás ellen kellene cselekedni.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kelemen Hunor román állami kitüntetésének a megvonását kezdeményezte a CNMR
A Kelemen Hunornak 2000-ben adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonását kezdeményezte a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) a politikus múlt heti nyilatkozata miatt.
A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság kedden újabb közleményben bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó kijelentéseit. Ezúttal azt kezdeményezte, hogy a Románia Csillaga adományozói indítsák el az érdemrend visszavonásának procedúráját.
"Ha ez nem történik meg, a CNMR bírósági úton indítja el a Románia Csillaga Érdemrend visszavonását, amiként a CNMR több tagja, mint például Constantin Degeratu és Costin Georgescu Tőkés László kitüntetésének a megvonását is sikerrel kezdeményezte" – áll a keddi közleményben. A CNMR arra emlékeztetett, hogy a román állam legmagasabb rangú kitüntetését „olyan románok" birtokolhatják akik „elismerik, értékelik az országot és a történelmét, és feltétel nélküli lojalitást tanúsítanak a román állam iránt".
A társaság úgy vélte: az RMDSZ elnökének a múlt pénteki nyilatkozata a román állam megtagadásáról, a román történelem, kultúra és a románok alapvető jogainak az elvitatásáról szólt, és Kelemen Hunor „kiírta magát a román állampolgárok sorából" nyilatkozatával.
A CNMR két nappal korábban még Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezte. Az RMDSZ elnökével a kolozsvári Szabadság napilap közölt interjút pénteken. Ebben a politikus kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at". Az RMDSZ elnöke úgy vélte: az elmúlt évszázadban „folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól".
Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba" zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt.
"Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország" – mondta az elnök, hozzátéve, hogy a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.
Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

Kelemen Hunor: Azt a kultúrát akarjuk megőrizni, amit az EU is értéknek tekint Egymillió aláírás Európa sokféleségéért
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség július közepén indította el a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés online aláírási kampányát. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a szövetség által létrehozott jogaink.eu internetes felületet ajánlotta az erdélyi magyaroknak, amely többek között abban is segítséget nyújt az aláíróknak, hogy megtalálják lakcímük postai irányítószámát.
Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ 250 ezer romániai aláírás összegyűjtését vállalta. „Meg kell győznünk az EU-t, hogy semmit nem akarunk elvenni másoktól, azt a kultúrát akarjuk megőrizni, amit az EU is értéknek tekint” – jelentette ki. Úgy vélte, a polgári kezdeményezés arra kényszerítheti az Európai Uniót, hogy a tagállamokra kötelező érvényű szabályozást vezessen be. Porcsalmi kijelentette: a romániai kampány során a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatot, a regionális politika kisebbségi vonatkozásait és a televíziós közvetítések korlátozásainak a megszüntetését helyezik a középpontba. Azt kérjük, Európa álljon ki kisebbségi jogainkért Mi, az erdélyi magyar közösség kultúránkkal, hagyományainkkal több évszázada gazdagítjuk az európai közösséget. Most Európán a sor: azt kérjük, hogy álljon ki értünk, álljon ki a kisebbségi jogainkért – ezzel az üzenettel indította az RMDSZ az Európai védelmet jogainknak! (Minority SafePack Initiative) kampányt. Porcsalmi Bálint hangsúlyozta: bár a szövetség először gyűjt elektronikus formában aláírást, reméli, sikeres lesz a kampány, hiszen a kisebbségügyi kezdeményezést támogató aláírás ívének kitöltése mindössze 3 percet vesz igénybe. Az RMDSZ az online kampányra külön weboldalt hozott létre a http://jogaink.eu címen. Európának meg kell védenie polgárait Kelemen Hunor szövetségi elnök kiemelte: amikor elindították a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, egyetlen cél foglalkoztatta az RMDSZ-t és az őshonos kisebbségek kérdésével foglalkozó Európai Nemzetiségek Föderatív Unióját (FUEN): az, hogy törvényhozásra kényszerítsék az európai döntéshozókat. „Európa ma megosztott az őshonos kisebbségek tekintetében is: van a boldogabbik Nyugat-Európa, ahol sikerült megoldani a kisebbségi kérdést, és ott vannak a volt kommunista országok, amelyeknek Románia is része. A mi esetünkben azt állítja az állam, a hivatalos álláspont az, hogy sikerült modellértékűen rendezni a kisebbségi kérdést, de ez nem igaz” – mutatott rá a kezdeményezés fontosságára Kelemen Hunor. Meggyőződése, hogy Európának meg kell védenie polgárait, az őshonos kisebbségeket is, amelyek a többségiekhez hasonlóan szintén hozzájárultak az elmúlt száz esztendőben Európa sokszínűségéhez, viszont nem kívánnak asszimilálódni. „Ezt az EU-nak kötelessége felismerni. Mi párbeszédet kérünk a törvényhozóktól, ezt követően pedig egy olyan törvényt, amely rendezi a kisebbségi jogokat a tagállamok szintjén. Uniós védelmet nyújt az őshonos kisebbségeknek, szabad anyanyelvhasználatot és szimbólumhasználatot ír elő, egyenlő bánásmódot biztosítana többség és kisebbség között” – hangsúlyozta. Az EB idén áprilisban regisztrálta a kezdeményezést A kezdeményezést áprilisban regisztrálta az Európai Bizottság, így egy év áll rendelkezésre ahhoz, hogy Európa legkevesebb hét tagállamából egymillió aláírás gyűljön össze a jogalkotás elkezdéséhez – aláírni legegyszerűbben a személyi szám vagy a személyi igazolvány segítségével egyszer lehet minden uniós tagállam 18. életévét betöltött állampolgárának, még akkor is, ha valaki kettős állampolgár. „Aláírni magyarul is lehet, fontos kiválasztani az állampolgárságnak vagy a bejelentett lakhelynek megfelelő országot, mert az űrlapok különböznek egymástól” – nyomatékosított Porcsalmi. Bár Európában jövő áprilisban zárul a kampány, az RMDSZ még idén decemberben szeretné Erdélyben lezárni az aláírások gyűjtését. Ennek az időszaknak a végén a kezdeményezőknek be kell nyújtaniuk hitelesítésre a román szakhatóságokhoz az aláírásokat. Az RMDSZ arra kér mindenkit: civil szervezeteket, egyházakat, médiát, magánembereket, pártállástól függetlenül, hogy áldozzanak rá három percet, és írják alá az európai kisebbségek jogait támogató kezdeményezést, népszerűsítsék az ügyet, kapcsolódjanak be a kampányba. Az RMDSZ szeptemberben indítja a papíralapú aláírásgyűjtést Az RMDSZ szeptemberben elindítja a papíralapú aláírásgyűjtést is azok számára, akik az interneten még nem írták alá a kezdeményezést. Ugyanakkor figyelmezteti az aláírókat, hogy az aláírásokat a román állam intézményei ellenőrzik, és kizárják azokat az aláírókat, akik mind papíron, mind pedig az interneten aláírtak. Azt is kéri, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok csak az egyik állampolgárságuk alapján támogassák a kezdeményezést. Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a kezdeményezéssel, ha 2018. március 4-ig több mint egymillió alá- írást sikerül összegyűjteni. Mi a Minority SafePack? Az Európai Unió 2012 áprilisa óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat alá- írásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. A Minority SafePack, azaz Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért egy 2013-as európai kezdeményezés, amelynek célja, hogy a kisebbségvédelem bizonyos területei az uniós jog részei legyenek. A javaslatcsomag összesen 15 intézkedést javasol az EU számára nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika terén. Európa 47 államában hozzávetőleg 340 történelmi kisebbség él, lélekszámuk meghaladja a 100 milliót. Minden hetedik európai polgár valamely történelmi kisebbség vagy etnikum tagja. Az Európai Unióban annak 23 hivatalos nyelve mellett hatvannál több regionális vagy kisebbségi nyelvet beszélnek. Az említett nyelveket beszélő polgárok száma 40 millió. A projekt az utóbbi évtizedek legfontosabb európai kisebbségi összefogásának eredménye. Az előzmények 2011-ben a FUEN, az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetek Ifjúsága közös kisebbségvédelmi európai kezdeményezést indított. Egy év alatt összegyűlt a szükséges egymillió aláírás. A 2013. július 16-án benyújtott európai kezdeményezés bejegyzését az Európai Bizottság (EB) 2013. szeptember 13-án elutasította, mert úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozás nem tartozik jogalkotási hatáskörébe, azt tagállami szinten kell megvalósítani. A bizottság elismerte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a tiszteletben tartása az unió egyik értéke, de hozzátette, sem az EU szerződése, sem az EU működési szerződése nem nyújt törvényes alapot a kisebbségekhez tartozó személyekkel kapcsolatos jogalkotáshoz. A FUEN 2013. november 25-én megtámadta az elutasító döntést az Európai Közösségek Bíróságánál, mert a bizottság nem vette figyelembe a kezdeményezés mellékleteként benyújtott intézkedéscsomagot és azt a védzáradékot sem, amely az intézkedés különböző elemeinek felhasználását teszi lehetővé. 2014-ben Szlovákia és Románia az EB, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte, hogy beléphessen a perbe.
Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)

Nacionalista lavinaáradatot indítottak el Kelemen Hunor kijelentései
Az RMDSZ elnöke állampolgárságának megvonását is kezdeményezhetik
Meglehetősen útszéli, durva és nacionalista reakciókat váltottak ki egyes román hírcsatornák, valamint média-szakemberek részéről Kelemen Hunor kijelentései Nagy-Románia megalakulásának jövő évi centenáriumára vonatkozóan. Az RMDSZ elnökével lapunk múlt pénteken közölt interjút, amelyben Kelemen Hunort többek között arról kérdeztük, hogyan készül a szövetség a 2018-as centenáriumra. Nyilatkozatának részleteit románra fordítva átvette a Hotnews.ro portál, ettől elindult a lavina, és többen kemény bírálatokkal illeték a román médiában az RMDSZ elnökét. Mi több, a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) még azt is kilátásba helyezte, hogy kezdeményezni fogja Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását. Az RMDSZ ma kiadott közleményében nyilvánosságra hozta a beszélgetés szövegének teljes román nyelvű fordítását, amelyet az Agerpres hírügynökség egészében közzé is tett.
Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezheti múlt heti nyilatkozata miatt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR). A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság uszító jellegűnek találta az RMDSZ elnökének a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó nézeteit, amelyek lapunknak adott, múlt hét pénteken közölt interjúban hangzottak el. "Mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at"
Az RMDSZ elnöke úgy vélte: mind a magyarok, mind a románok ugyanúgy tekintenek 1918-ra és az elmúlt száz évre, mint korábban, és ez a következő hónapokban sem fog változni. „A románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at" – fejtette ki. Megjegyezte, az elmúlt évtizedekben "folyamatosan újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól".
Kelemen Hunor szerint hiba lenne, ha az erdélyi magyarság "sündisznóállásba" zárkózna Erdély és Románia egyesülésének a centenáriuma évében. "El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni" - vélekedett. Ezért olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, amelyeken történészek és szakemberek bevonásával lehet elemezni, kibeszélni és újraértelmezni az eltelt száz évet. Hozzátette: a szövetség kiadványokkal készül felmutatni, hogy mit tett a magyarság az elmúlt száz évben, és mivel járult hozzá Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta a centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt. "Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország" - vélte az elnök, hozzátéve: a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.
Kezdeményeznék Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását
A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely - értelmezése szerint - kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, mondjon le parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal. Kilátásba helyezte, ha ez nem történik meg, kezdeményezi Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását.
A CNMR úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések - a CNMR szerint - a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben.
A társaság szerint az RMDSZ elnöke megnyilvánulásával saját pártja kudarcát próbálja leplezni, hiszen a szövetség politikusai évtizedek óta katasztrofális szociális és gazdasági eredményekkel vezetik a magyarok lakta vidékek önkormányzatait. A közlemény Alexandru Cumpanasut, a CNMR elnökét is idézte, aki felszólította a romániai magyarokat, ne hagyják magukat megtéveszteni egyes magyar vezetők gyűlöletre és megosztásra irányuló kijelentéseitől, és keressék a harmonikus együttélés lehetőségeit.
Porcsalmi Bálint: nem vehetik el a román állampolgárságot
„Oltári baromságnak tartom azt a feltevést, miszerint Kelemen Hunortól vonják meg a román állampolgárságot. Egyrészt elfogadhatatlan, hogy ebben az országban az embernek ne legyen joga a szabad vélemény-nyilvánításhoz, másrészt pedig a román állam nem veheti el a román állampolgárságot senkitől, aki születése által vált román állampolgárrá” – nyilatkozta lapunknak Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Hozzátette: mindezt a belügyminisztériummal szoros kapcsolatban álló civil szervezetnek tudnia kellene. Közlése szerint ugyanis a CNMR aligha tekinthető a román társadalom hangjának: a szervezet évek óta a román belügyminisztérium támogatásából él, és immár sokadik alkalommal nyilvánul meg magyar ügyekben. Szabadság (Kolozsvár)

Paradoxonok a román értelmiség körében
Közismert tény, hogy Mircea Eliade, a külföldön talán legismertebb és kulturális hérosszá nevelt román vallástörténész és író hírnevének apoteózisa előtt az 1970-es években súlyos, antiszemita botrányba keveredett, amikor a Nyugat számára világossá vált, hogy a harmincas években tagja volt a fasiszta Vasgárdának Romániában. A francia baloldali értelmiségi körök mintájára Párizsban, majd Chicagóban kitermelt kultúrhérosz mítosza azonnal összeomlott és külföldön a névtelenségtől csak vallástudósi nimbusza tudta megmenteni – amely azóta is mélyrepülésben van Nyugaton.
Eliade – Cioran, Brâncuşi vagy Ionesco személyéhez hasonlóan – ikonná vált az itthon maradt románság számára. Mindez annak ellenére, hogy az 1945 után emigrált román értelmiség krémje köztudottan szimpatizált a fasizmussal és a Vasgárdával. Ugyanez a jelenség érzékelhető a kommunista éra végén és különösen 1990 után heroizált Petre Ţuţea esetén, aki – bár az 1930-as évek elején még erőteljesen marxista gondolatokat írt le – az 1930-as évek végén már a Vasgárda oszlopos tagja volt. Munkái, könyvei és utolsó éveinek videófelvételei az 1990 utáni fiatal, útkereső román társadalom heroikus aforizmáivá lettek, amelyek – üres tartalmuk ellenére – sokak számára az új Románia lelkületét, a feléledő, feltámadni akaró („desteptáló”) ország szimbólumát testesíti meg mai napig.
Ugyanez a paradox helyzet jellemezte az 1990-es évek elején zajló ifjúsági mozgalmakat és a bukaresti bányászjárások idején az egyetemistákat vezető fiatalokat. Többségük – Mihai Gheorghiu vagy Marian Munteanu például – az Eliade és Ţuţea-féle szélsőjobboldali Románia-képet terjesztették, igaz, akkor még kevésbé nyílt módon. Az azóta eltelt negyed évszázad politikai sikertelenségei, a román forradalom befejezetlen jellege és blaszfemikus végkifejlete, az Iliescu-kormány és a háborús bűnökkel felérő bányászjárás az 1990-es évek vezető román értelmiségi ifjait egyre inkább eltávolították a baloldaltól, és egy átalakult, ma már ideológiailag nehezen megfogható keresztény-konzervatív, de leginkább szélsőjobboldali gondolkodás felé taszították. Így jutott el a román értelmiség döntő többsége – többek között neves kolozsvári egyetemi tanárok, rektorok, irodalmárok, esszéírók és történészek is – oda, hogy Ţuţea víziói és 1990-ben elképzelt Romániája – ami félelmetesen közel áll a dákománok őshazájának képéhez, csak épp latinul és ortodoxul beszélnek benne – követendő minta, etalon lett.
A kortárs román értelmiség egy része erősen kötődik és előképének tartja az 1930-as évek végi értelmiségi örökséget és – kapva az európai identitásválságon – kihasználja a tömegek tájékozatlanságát, új lendülettel igyekszik a korai 1990-es évekre jellemző ultranacionalista, vallási fanatizmussal kevert újfasizmust feléleszteni Romániában. Erre kiváló példa Mihai Gheorghiu Koalíció a Családért mozgalma vagy Marian Munteanu Románia Szövetségesünk új pártja. Míg utóbbinak a támogatottsága elenyésző, addig Gheorghiu mozgalma – a közös, mitikus ellenségkép (melegek, Soros-birodalom) aduászának kihasználásával – óriási sikert ért el a román társadalom körében. A radikálisan, bal és jobb, keresztény és szekuláris, Soros és nem-Soros narratívákra kettészakított Európa válságát ez a mozgalom motorként használja fel és a félig gyógyult történelmi traumákat ismét feltépi és fegyverként használja. A folyamatba – talán nem tudatos módon – a román értelmiségnek olyan vezető egyéniségei is csatlakoznak, mint a Román Akadémia bizonyos tagjai, neves történészek, akik a nacionalista történetírást igyekeznek most ismét legitimizálni intézményes eszközökkel és manifesztumokkal. Mire fellélegeznénk és azt hinnénk, hogy a hipszter-kulturhéroszok Lucian Boia, Andrei Pleşu vagy Gabriel Liiceanu még a józan és kritikailag érzékenyebb ellenpólust képviselik, enyhén csalódnunk kell: amikor etnikai kisebbségekről van szó, a nemzetállam ideájáról vagy a román „népszellem” mioritikus jellegéről, meglehetősen közel áll az ő véleményük is a Ţuţea-féle ortodox román nemzetvízióhoz.
Jogosan kérdezhetjük: mi a baj ezzel valójában? Az, hogy patrióta egy román értelmiségi? Nem. Az, hogy szereti saját nyelvét, kultúráját, múltját és foglalkoztatja népének jelene és jövője? Nem. A baj az, hogy a Ţuţea-féle 1990-es nemzetvízió csak és kizárólag egy román ortodox, vallásos emberekből álló országot képzelt el. Ott nincs helye magyaroknak, zsidóknak, melegeknek – magyarán, azoknak a kisebbségeknek, akik évszázadok óta itt élnek köztünk. A román értelmiség egy jelentős része sajnos nem tudott ettől a sarkított nemzetképtől eltávolodni és a jelenlegi bipoláris Európa-válság nem segíti őket abban, hogy Románia-víziójuk 2017-ben kissé árnyaltabb legyen, mint mondjuk 1918-ban volt.
Ez pedig elég szomorú jövőképet vetít elénk az elkövetkező évekre, évtizedekre. De talán, felemelkedőben van az új román értelmiségi réteg, akik 1990 fosszíliáit végérvényesen felváltják majd.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Szelíden és jósággal nevelték őket
Egy ménes emlékezete
Az Eresztevény fölé emelkedő Óriáspince-tető után, hétfő délután a Lábas Ház alagsorában is megnyitották a Varázslatos Bánffy-ménes című kiállítást. Megtekintésével nemcsak egy csodálatos lóállomány történetébe nyerünk betekintést, hanem az egyik erdélyi főúri család sarja, gróf Bánffy Miklós életútjába is.
Marton Lichtfusz Katalin meleg köszöntő szavai után, Nagy Zoltán, a sepsiszentgyörgyi városháza oktatási és kulturális irodájának vezetője fordult az egybegyűltekhez. Ennek során megtudhattuk, hogy a Szebeni Zsuzsa által megálmodott, majd létrehozott tárlatot az illetékesek túl értékesnek és szépnek találták ahhoz, hogy csak a Székely Vágta három napig tartó rendezvényei alatt legyen megtekinthető. A felszólaló szerint ugyanis általa visszakapunk egy pici szeletet a valamikor Tündérkertnek nevezett Erdélyből, és egy olyan mozaikkocka kerül ismét a helyére, melyre méltán lehetünk büszkék.
Mindez elsősorban a bukaresti Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókja vezetőjének, Szebeni Zsuzsának köszönhető, aki ebből az alkalomból gróf Bánffy Miklós pályafutásának főbb mozzanatait is felvillantotta a nagyközönség előtt. Megnyitóbeszédében pedig köszönetet mondott Barcsay Tamásnak a családi albumból rendelkezésére bocsájtott és a Bánffyak, illetve ménesük mindennapjaiból ízelítőt nyújtó fotókért, valamint Köntés Ernő agrármérnök, lótenyésztőnek a szakmai tanácsadásért.
A családi hagyatékból kinagyított naplórészletek és levéltöredékek böngészése közben a látogató lelki szemei előtt egy letűnt kor történései rajzolódnak ki, de belepillanthatunk egyik jeles képviselője, gr. Bánffy Miklós dús érzelmeibe és szárnyaló gondolataiba is. Magyarországról, az ősi családi fészekbe történt 1926-os visszatérése után például a következőket írja: „A fák, a bukszusbokor még nagyobbak, még dúsabbak, mint mikor jobb időben elhagytam őket. És most, mikor mindezt viszontlátom, erősebben és világosabban látom meg, hogy mi is legyen az, ami ezt a helyet páratlanná teszi. Az ember érzi, hogy századok óta mindenki, aki itt lakott, szenvedélyesen szereti a helyet. Mindenki a saját ízlése szerint szépített és beletette a lelkét és a nemzedékek egymásra fektetett kultúr-rétegei idézik fel azt a varázst, mely mindenfelől az embert itt körülveszi.”
Odébb lépve az egykori erdélyi nemes lóállományról olvashatunk egy 1881-ben megjelent cikket, melyből kiderül, hogy 1828-hoz képest, amikor 117 ménesben 2543 anyakanca volt található, 1881-ben már csak 56 magánménes létezett, 773 anyakancával. Ebből a gr. Bánffy Györgyé volt a legnagyobb, mely 40 angol félvér anyakancát számlált.
A lovakhoz való viszonyukról Bánffy Miklós így írt: „Bonchidán legalábbis száz évre visszamenőleg ugyanúgy bántak a lovakkal. Ugyanabban a környezetben születtek és éltek, és ugyanúgy gondoskodtak a nevelésükről. Mindig szelíden és jósággal. Sem atyám, sem nagyatyám nem tűrtek semmi durvaságot. Én sem tűröm el.”
Nem véletlen tehát, hogy a II. világháború végén, a front közeledtével Bánffy először nem a családi értékek, hanem a ménes megmentésére gondolt, ami azonban sajnos nem sikerült. A bevonuló szovjet katonák egyszerűen felfalták őket. Így hát a nagy becsben tartott, értékes paripák már csak az emlékezetünkben élhetnek tovább.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gothár Péter rendez Nagyváradon – évadot hirdetett a Szigligeti Színház
Kaukázusi krétakör, Szegény Dzsoni és Árnika, Senki madara – többek között ezeket az előadásokat tervezi színpadra állítani a Szigligeti színház három társulata a következő évadban. A Szigligeti Társulat, a Lilliput Társulat és a Nagyvárad táncegyüttes kedden tartott évadhirdető sajtótájékoztatót Nagyváradon.
Szakmai, gazdasági és infrastrukturális szempontból egyaránt fejlődik a színház, összegzett Czvikker Katalin főigazgató, aki elmondta: az előző évadhoz képest 50 425-ről 54 810-re (8,7%) nőtt a nézők száma, az előadások száma 300-ról 314-re, a bérleteké 4105-től 4781-re (15,5%) nőtt, a színház saját bevétele pedig 767 675 lejről 902 923 lejre (17.6%) emelkedett. Szállítójárművet vásároltak, a Szigligeti Stúdiónál mosodát létesítettek, a stúdió megkapta a végleges tűzvédelmi engedélyét is, melynek beszerzését színház épületére szintén vállalták.
A Szigligeti Színház idéntől tagja a Magyar Színházi szövetségnek és a Magyar Színház Technikai Szövetségnek is, utóbbival közösen a színházi műszaki személyzet számára szerveznek majd workshopokat, mondta Czvikker Katalin.
Októberben FuxFeszt
Szeptemberben Szutyejev Kispipi és Kisréce című előadásának adaptációjával kezdi a Lilliput Társulat az évadot. A Szabó Attila rendezte előadás a testvérféltékenység kényes témáját dolgozza fel.
A Lilliput október 3–7. között harmadik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, a FuxFesztet, mondta Botházy-Daróczi Réka művészeti vezető. A fesztivál programjában hazai bábtársulatok mellett magyarországi vendégprodukciók is helyet kaptak. Az előadásokat korcsoportok szerint osztották el, hangzott el. Az áldott állapotban lévő Botházy-Daróczi Réka azt is elmondta: októbertől a művészeti vezető feladatait Lélek Sándor Tibor társulatvezető látja majd el.
Decemberben Csató Kata rendezésében mutatják be Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét, valamint Oscar Wilde Boldog herceg című (rendező: Vadas László), illetve az Én, a kis herceg (írta: Szabó Attila, rendezi és játssza: Daróczi István) című előadásokkal készülnek. Utóbbi Antoine de Saint-Exupéry életét és levelezését dolgozza fel.
Az Arany-emlékév jegyében felújítják Toldi című előadásukat, a SZITA Tanoda programja is folytatódik, az iskolaprogramra jövő februárban tartanak válogatást, a 2018/19-es évadban pedig Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című írását mutatják be.
A táncosok is emlékeznek Arany Jánosra
A Nagyvárad Táncegyüttes folytatja megkezdett útját, tavaly például a Barbárok című előadással illusztrálták, milyen változásokat képzelnek el, mondta Dimény Levente a táncegyüttes művészeti vezetője. Ebben az évadban két előadással, de három koreográfiával mutatkoznak be. Senki madara című nagyszínpadi bemutatójukat Szabó T. Anna alkotása, valamint magyar és keleti népmesék ihlették. A darabot Tóth Tünde rendezi, koreográfusa Györfi Csaba és Tőkés Imola, zeneszerzője pedig Cári Tibor lesz.
Stúdiótermi keretek között mutatják be a két említett fiatal, tehetséges koreográfus egész estés előadását, Györfi Csaba Idegen címmel, Tőkés Imola pedig Vakfolt címmel rendez egy-egy egyfelvonásost, mint elhangzott, az őket, fiatalokat foglalkoztató kérdésekről.
A táncegyütteshez egyébként két, a Budapesti Táncművészeti Egyetemet végzett táncos érkezik ebben az évadban mivel két táncosuk édesanyává válik.
Az iskolaprogram keretében Arany János születésének 200. évfordulóját is megünneplik. A bicentenárium alkalmából a táncegyüttes művészei Bihar megyei néptánccsoportokkal a nagyszalontai költőóriás balladáit dolgozzák fel táncban, Hídavatás címmel,
Október 12–15. között ismét a Nagyvárad Táncegyüttes a házigazdája az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozójának, ezt legutóbb 2012-ben tartották Nagyváradon, hangzott el.
Brecht, Rejtő, Hubay
Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője szerint az idei „kiegyenlített” évad lesz, a változatos igényű közönség tagjai megtalálják a nekik tetsző darabokat.
Az idei évad harmadik nagyszínpadi bemutatójának sorsa szeptember elején dől el, hangzott el. Amennyiben ugyanis Gothár Péter, világhírű filmrendező tud vállalni nagyváradi rendezést, akkor ő Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci című darabját viszi színre. Amennyiben ebben az évadban nem lesz ideje Gothár Péternek, akkor Tarnóczi Jakab, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem ígéretes tehetsége William Shakespeare Szentivánéji álom című komédiáját viszi színre.
Mivel ebben az évadban csak az egyik előadást állítják színpadra, a másik darabot az ezt követő évadban láthatja majd a közönség, pontosított Novák Eszter.
A szigligetisek egyébként már elkezdték Körmöczi–Kriván Péter Kapufa és öngól című drámájának olvasópróbáit – ezt a váradi közönség felolvasószínházi előadásként már megismerhette. A Drámázat drámapályázat Debüt-díjas szövegét Tasnádi-Sáhy Péter viszi színre a Szigligeti Stúdióban, az előadást szeptember 21-én, a magyar dráma napján láthatja a közönség Nagyváradon.
Újra Nagyváradon rendez Anca Bradu (legutóbb A mi osztályunk című előadást rendezte Váradon), aki Bertolt Brecht és Paul Dessau klasszikusát A kaukázusi krétakört állítja színpadra. Az előadás a „megkerülhetetlen, egyszerű döntésekről” szól, amelyeket mégis meg kell hozni, fogalmazott a művészeti vezető.
A Szigligeti Társulat Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényének musical-adaptációjával készül majd szilveszterre. A Hamvai Kornél, Varró Dániel és Darvas Benedek szerzőhármas zenés előadásának rendezője Porogi Dorka lesz.
A nagyváradi születésű Kossuth-díjas drámaíró, Hubay Miklós születésének centenáriumát az Egy szerelem három éjszakája című alkotás bemutatójával ünneplik. Az első magyar musicalként számon tartott előadást Novák Eszter rendezi.
Az évad második felében két stúdióelőadást is bemutatnak amelyekben pályakezdő rendezők kapnak lehetőséget. Botos Bálint Csehov Apátlanul (Platonov) című drámáját, Hunyadi István pedig Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának következő részét, a Bányavakságot viszi színre a Szigligeti Stúdióban.
Jövő március 21–25. között hatodik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Társulat a HolnapUtán Fesztivált, ebben az évadban pedig Nagyváradra látogat például a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, az Esztergomi Várszínház, illetve az egri Gárdonyi Géza Színház is.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro

Miért éppen Weress Margit?
Egy magyartanárnő emlékei
„Eddig csak egyéni élményeim voltak, most azt éreztem, hogy tagja vagyok egy nagy és sorsdöntő helyzetbe került közösségnek, amit úgy hívnak, hogy erdélyi magyarság. Igen, most találtam meg a kapcsolatot vele, és boldognak, nagyon boldognak éreztem magam azért, hogy dolgozhatok érte.”
Ezek a sorok a nagyenyedi Református Tanítóképző frissen alkalmazott magyar-német szakos tanárnőjének az 1919-es tanévnyitó ünnepség felemelő hangulatában született érzéseit és gondolatait tükrözik, és Liktor Katalin fiatal budapesti magyartanár, kutató dolgozatában hangzottak el július 28-án Marosvécsen. A Helikon–Kemény János Alapítvány szervezte idei találkozón a Kemény János életét és munkásságát idéző kiállítás mellett az 50 éve elhunyt Áprily Lajosra emlékeztek a helikoni írók leszármazottai és a rendezvény törzsközönsége. Az emlékkonferencia két előadója a nagyenyedi tanár-költővel és családjával szoros barátságot ápoló Adorjánné Weress Margit szemén át idézte fel az évekig szemérmesen rejtőzködő és Áprily Lajos néven verseket közlő Jékely Lajos kollégiumi tanár alakját, aki 1910-től magyar irodalmat, német nyelvet, később görög irodalmat és 1920-tól francia nyelvet oktatott a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégiumban. Volt osztályfőnök, önképzőköri elnök, majd 1922-től a gazdag kollégiumi gyűjtemény könyvtárosa. Diákjait a természet szeretetére nevelve emlékezetes kirándulásokat szervezett – hangzott el a tanulmányban („Hát ide figyeljen, Margit kedves!” – Áprily Lajos és Weress Margit barátságáról), amelyet Kovács Emese magyartanár olvasott fel. A szerző, Liktor Katalin Rokon álmok álmodója című kötetében adta közre Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezését.
Hódmezővásárhelytől Erdélyig
A rajongó, lelkes magyartanárnő mindvégig szoros kapcsolatot ápolt az egymással jó barátságban levő két költővel, akik verset dedikáltak neki, s költeményeiket a korszak irodalmi rendezvényein szavalta. Idősebb korában Áprily Lajos biztatására írta meg 900 gépelt oldalon életútjáról szóló visszaemlékezéseit Magyar szó Erdélyben címen. Erről részletesen dr. Berényi Károly Magyarázat: miért éppen Weress Margit – Egy memoár előkerülésének története című előadásában hallottunk. A népszerű és kedvelt hódmezővásárhelyi gyermekháziorvos erdélyi származású felesége révén (aki Weress Margit Ilona nevű lánytestvérének az unokája) került be az ótordai nemes Weress családba, és lett a „család féltett szellemi kincsének”, a kilenckötetes memoárnak a gondozója. Az emlékirat hiteles kordokumentum, amelyben a XX. század „első felének történelemformáló eseményeiről” számol be a szerző, aki „részese és egyben alakítója is volt az erdélyi magyar felekezeti oktatás nemzetmentő küldetésének” – írja dr. Berényi Károly. A memoár a ma embere számára is fontos üzenetet hordoz, különösen itt, Marosvásárhelyen, ahol a katolikus oktatás megfojtásán munkálkodnak – tehetjük hozzá az elhangzottakhoz. Visszaemlékezéseiben Weress Margit hosszan ír arról az életre szóló barátságról, amely az általa legjobban kedvelt két költőt összekötötte. Emlékiratát, amelyet az 1929- es évvel bezárólag abbahagyott, Áprily Lajos halálának évében (1967-ben) unokahúgának, az akkor 13 éves Benczédi Gabriellának ajánlotta. Az ótordai Weress család Weress Margit Tordán született 1894-ben, a Főtér 41. szám alatti díszes épület emeleti hétszobás, polgári lakásában, ahol a város egyik legnevezetesebb családja, a II. Rákóczi György fejedelemtől nemességet kapott Weressek éltek. A ház, amelyben közel egy évszázadon keresztül több nemzedék követte egymást, 1944 szeptemberében a tordai csatában semmisült meg, és ma jellegtelen tömbház áll a helyén. A család több elöljárót adott a városnak és a vármegyének. Weress József és fia, ifj. Weress József, a város főjegyzői voltak, Weress Dénes Torda-Aranyos vármegye alispánja. 1870-ben ő látta vendégül a híres írót, Jókai Mórt, aki Torockón helyszínelt az Egy az isten című regényének megírása előtt. A barokk kanapé, amelyen az ünnepelt író ült és pipázott, és amelyről Szentimrei Jenő is megemlékezett a kolozsvári Ellenzék mellékletében, a kitelepedő családtagokkal Magyarországra került, ahol a fiatal Berényi házaspár kezdő ülőbútora volt, és hódmezővásárhelyi otthonuk patinás darabja ma is – mutatta meg képen is a tanulmány szerzője a nagy becsben tartott tárgyi örökséget. Weress Dénes alispán testvérének, Weress Ferencnek, Torda köztiszteletben álló állatorvosának szegedi származású feleségétől három gyermeke született: Margit, Ákos és Jolán. Mindhárman tehetségesek voltak, Ákos műegyetemet végzett és a monarchia honvédjei mellett harcolta végig az első világháborút. A zenei műveltségű mérnöktől maradt a hódmezővásárhelyi rokonokra a Kívánságos könyv, amelybe 1920-tól 25 éven keresztül a kor elismert írói, zeneművészei, államférfiúi írták be három kívánságukat, köztük Reményik és Áprily is vers formájában. Weress Jolánt, aki bátyjához hasonlóan családjával 1930-ban Magyarországra költözött, a magyar leánynépfőiskolák úttörőjeként tartják számon. Ezenkívül rendszeresen tudósította az erdélyi folyóiratokat, és könyveket írt. Legidősebb lányának, Gabriellának a lánya, dr. Berényi Károlyné az előadó felesége (képünkön), akinek a visszaemlékezéseit dedikálta a nagynéni. Kiállt a felekezeti oktatásért Weress Margit Tordán és Kolozsváron végezte iskoláit, kitűnő eredménnyel. A tordai unitárius algimnáziumban Gyallay Domokos író, szerkesztő tanította történelemre és latinra. Egyetemi tanulmányainak színhelye a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem, egy szemeszter idejére pedig Graz volt. Magyar-német szakos tanárnőként 1918-ban szakvizsgázott, majd közel három évtizeden át oktatta a felekezeti magyar tanítókat. 1923-ban a kolozsvári egyetemen román bizottság előtt tette le pedagógiai vizsgáit, és szembeszállt Onisifor Ghibu professzorral, aki szerint „a tanítóképzésnek minden államban egyöntetűnek kell lennie, akárcsak a katonaságnak (…), mert a tanítók a szellem katonái”. Véleményével ellentétben a vizsgázó magyartanárnő „a felekezeti intézmények létjogosultsága mellett” állt ki – idézte Liktor Katalin az emlékiratokból. Weress Margit 1919-ben jelentkezett a Nagyenyeden működő Református Tanítóképzőben meghirdetett állásra. Fiatal tanárnőként ismerkedett meg az akkor még Jékely Lajosként ismert tanártársával, aki „tiszteletet sugárzó tudásával és igaz emberségével hatott rá”. Felesége, Schéfer Ida szeretetre méltó egyéniségével járult hozzá az életre szóló barátság kialakulásához. A Jékely családdal való barátsága tette lehetővé, hogy személyesen is megismerje az erdélyi irodalom képviselőit, s közelebbi kapcsolatba kerüljön Reményik Sándorral, akinek Csak így című kötetét Iduskától kapta ajándékba. A versek olyan mély hatással voltak Weress Margitra, hogy a továbbiakban a családi szájhagyomány szerint már-már szerelmes rajongással követte a költő pályáját, és személyes találkozásuk után „intenzív levelezést” folytattak. Ismerte a titkot „1920 őszén Weress Margit már tudta, hogy Jékely Lajos írja az Áprily-verseket”, és emlékirataiban olvasható az „Áprily-titok” létrejötte, valamint az izgalmas történet arról is, amikor kiderült, hogy az Erdélyi Szemlében Áprily Lajos álnéven közölt „magas művészi értékű” versek szerzője Jékely Lajos, a nagyenyedi tanár. Az eseményt megünneplő ebéden került közel egymáshoz Reményik Sándor és Jékely-Áprily Lajos, attól kezdve szövődött köztük a magyar irodalom egyik legszebb költőbarátsága, amelyet „az egymásnak ajánlott verseken kívül az egymásnak írott levelek is” tanúsítanak – hangzott el Liktor Katalin tanulmányában, aki Reményik leveléből idézett: „Mert úgy érzem, hogy ez igazi lelki találkozás volt. Én a Falusi elégia olvasása után tisztában voltam vele, hogy íme, ez az a poéta társ, akit én Erdélyben eddig hiába kerestem, aki játszva veri a többieket mind éppen azért, mert számára a költészet nem játék, hanem súlyos bajvívás (elsősorban önmagával), aki annyira leszűrt, tiszta bort tölt a formák kristálypoharába, és aki… sok tekintetben annyira fölöttem áll, hogy jól esnék egyet s mást tanulni tőle…”. Költő barátainak verseit szavalta A Reményikkel kötött barátság népszerűvé tette Áprilyt az irodalmi és művelődési élet képviselői körében, verseit szívesen közölték, ünnepségeken, irodalmi esteken is elő- adták. Így vált ismertté Weress Margit neve is, aki „európai műveltségű, de nemzeti elkötelezettségű erdélyi magyar pedagógusként” tanítványai, diákjai mellett rajongott a kortárs magyar irodalomért is. Fehér Magda álnéven két versét közölte Reményik Sándor, de legszívesebben kedvelt költő barátai alkotásait szavalta rendezvényeken, irodalmi esteken. 1920-ban, az Erdélyi Szemle Tordán tartott irodalmi estjét követően, amelyen Áprily Halálmadár című versét adta elő, Weress Margit szerepelt a kolozsvári rendezvényen is. Fellépése annyira elnyerte Reményik Sándor tetszését, hogy a költő felkérte A menekülő című versének elmondására a soron következő decemberi nagyenyedi irodalmi estélyen. A kérésnek örömmel tett eleget egy Áprily Lajos- és egy Sík Sándor-költemény előadása mellett. Az 1921-ben megélénkülő irodalmi életben a Reményik szerkesztette Pásztortűz, a Napkelet és a marosvásárhelyi Zord Idő, valamint az egyházi szervezetek vállalták az erdélyi magyar irodalom népszerűsítését, ezeken az elismert szavalóművész Tessitori Nóra mellett Weress Margit is fellépett – írja Liktor Katalin. Rövid házasélet 1922-ben Nagyenyeden részt vett a Bethlen kollégium 300 éves fennállásának felemelő ünnepségén, amelyről hitelesen számol be emlékirataiban, s a református templomban Reményik Templom és iskola című versét szavalta. Mivel a hatóságok figyelme a magyarság kulturális rendezvényeire is kiterjedt, 1923-ban a nagyenyedi Protestáns Nőszövetség estélyén egy Kozma Andor-verssel tomboló sikert aratott, s bár a tordai szigurancától engedélye volt a vers elmondására, állásából ideiglenesen felfüggesztették. 1924-ben kötött házasságot a tordai Adorján Jenő tanárral, s 1925-ben született kisfiukat Jókai főhőséről Manassénak nevezték el. 1924-25 között óraadóként tanított Tordán, majd 1927-től az Enyedről a székelyudvarhelyi Református Kollégiumba áttelepített tanítóképzőben, amelynek 1936-38 között igazgatója volt, és ahonnan 1950-ben ment nyugdíjba. Házasélete mindössze három évig tartott, mivel mindketten ragaszkodtak a szakmai karrierhez, férje az állami román középiskolához, Weress Margit a felekezeti iskolához, így az otthon és a munkahely közötti távolságot nem tudták legyőzni – magyarázta különválásukat dr. Berényi Károly. Weress Margit visszaemlékezéseiben felfedi Áprily Lajos Magyarországra való kitelepedési szándékának igazi okát. Egyrészt műegyetemre készülő fiának akarta a továbbtanulást lehetővé tenni, amire nem volt mód Romániában, és titokban szervi szívbetegségben szenvedő feleségének, akit az életénél is drágábbnak tartott, akarta a jobb orvosi ellátást és gyógyszereket biztosítani. Szándékáról és annak okáról Reményik Sándor is tudott, aki a megértés mellett azt írta, úgy érzi, mintha lelkéből „egy nagy tartó és rögzítő szikladarab szakadna ki”. Az Áprily házaspár biztatta az emlékirat megírására Weress Margit 1954-ben kényszerűségből hagyta el Erdélyt, mivel nyugdíjazását követően az udvarhelyi szolgálati lakásból
Azonnal érkezhetne a logikus érvelés, akár rátromfoló kioktatás: egy szálloda nem a városnak épül, hanem a városba érkezők, a látogatók számára. Lehetne tovább okoskodni: mégiscsak ebben a városban működik, s akkor illene a városhoz alkalmazkodnia, de ismereteim szerint ez egyáltalán nem így történik... A marosvásárhelyi Grand hotellel kapcsolatosan két-három személyes emléket említek meg. Az első nagyon közvetett, s igazából akkor történt, amikor közel fél évszázaddal ezelőtt felépült, s amikor megláttam a nagy betűkkel kiírt nevét, azonnal Rejtő Jenő könyvcíme jutott eszembe: Vesztegzár a Grand Hotelben (a régi szép időkben két lejért vásároltam a főtéri antikváriumban, mert akkor még volt helye és becsülete a főtéren a könyvesüzletnek). Ezért is mosolyodok el magamban mindig, ha a főtér alsó felén járva, meglátom ég felé törekvését. Tudom, nem Rejtő Jenőn múlott, hogy mi, régi vásárhelyiek sohasem tudtuk igazán magunkénak tekinteni ezt a szállodát. Talán közrejátszott ebben az is, hogy egykor ott volt az ún. shop, ahova megérkezett a tiltott, de mégis nagyon vágyott valuta: a dollár vagy a német márka egy-egy nyugat-európai útlevél reményében, esetleg soron kívüli autóvásárlás lehetőségéhez. Jól tudtuk, hogyne tudtuk volna, hogy az üzlet mögött a hírhedt szekuritáté állt, és figyelt. Sőt, nemcsak az irigyelt üzlet mögött, hanem az elárusító román szőke nő mögött is, mert mindezt egyszer saját szememmel láttam, saját fülemmel hallottam, amikor 1983-ban hollandiai segély érkezett, s a szőkére festett nő által kedden kitöltött igazoló papírért pénteken kellett visszamennem, mert csak addigra tudta aláírni az igazgató. Én, a naiv, ezt akkor a segély okozta boldogságomban el is hittem, pedig arra a három napra azért volt szükség, hogy átnézze, ellenőrizze, tudomásul vegye, iratcsomóba iktassa és lemásolja a titkosrendőrség, hiszen attól kezdve „fontos ember” lettem számukra, nem is igen akartak látószögükből kiengedni. Csak azt nem értettem, hogy a Borsos Tamás utcában dolgozó „igazgatónak” miért volt szüksége három napra az aláíráshoz, mikor ők amúgy ott kávézgattak. Beismerem, nem ez az egyetlen megválaszolatlan kérdésem a harminc évvel ezelőtt történtekről. Harmadik emlékem nagyon friss, s remélem, egyedi eset. Szombaton délelőtt elegánsan öltözött fiatal család jött ki a szállodából, köztük egy három év körüli kislány. Az édesanya rászólt: „állj meg a járda előtt!”, mire a szőke szépség gyermeki csodálkozással nézett fel: „hát méjt?”, és akkor érkezett a grand hoteles válasz: „ne kurkáld össze a csirkulációt!”. Bizony, az ilyen vendégekért merem én is csak így említeni: csütörtök ki kellett költöznie, tordai házuk megsemmisült, fia, testvérei pedig Magyarországon éltek, ezért idős édesanyjával követte őket. 1955 decemberében az Áprily házaspár rábeszélésére kezdte el írni életútját, születésétől a jómódú polgári családban felnőtt lány gyermekkorán, iskolás és egyetemi évein át a taní- tásig és az anyaságig, és közben bemutatta a lakhelyéül szolgáló kisebb és nagyobb erdélyi városok mindennapjait az 1929-es esztendővel bezárólag. A költő haláláig levelezett Áprily Lajossal, akiről édesapjához hasonlóan azt írta: „… én a saját környezetemben csak két olyan emberpéldányt ismerek, akinek jósága, embersége súrolja a krisztusi tökéletesség határát: az egyik Apám, a másik Maga…”. Bár rendszeres levelezésükből következtetni lehetne az 1929 után történtekre, de sok levél közül 1947-ből maradt fenn egyetlen, majd az 1957-67 között írt újabb 25 barátságuk utolsó évtizedéről szól. Visszaemlékezéseit rendszeresen elküldte Áprilynak, aki 1958-ban a következőképpen biztatta: „Ahogy hozzákezdtem, fogni kezdett, nem tudtam letenni… folytassa, folytassa az igen érdekes írást; nem bántam meg, hogy annakidején biztattam emlékei elmondására”. 1967-ben többek mellett Weress Margit búcsúztatta az erdélyi pályatársak nevében Áprily Lajost a visegrádi temetőben, és attól az évtől kezdve előrehaladott kora és egészségi állapota miatt abbahagyta az írást. A hagyaték gondozója, dr. Berényi Károly barátjának, Imre Lajos grafikusnak Áprily Lajosról írott könyvéhez válogatott egy fejezetet Weress Margit visszaemlékezéseiből, amivel elkésett, ezért az újraszerkesztett anyagot a kolozsvári Szabadság című lapban tette közzé. Abban a reményében, hogy segítő és baráti munkakapcsolatokra tehet szert, nem csalódott, hiszen sokan bátorították, köztük a Bethlen Kollégium irodalomszerető tanárai is, akik a diákok érdeklődését is fel tudták kelteni Weress Margit élete és munkássága iránt. A megjelent részletek a fiatal irodalomkutatók figyelmét sem kerülték el. Berényi doktor azóta is jó munkakapcsolatot ápol a budapesti Liktor Katalinnal és a kolozsvári Széman Emese Rózával, aki tudományos konferenciákon mutatta be Weress Margit életét. Évek óta tartó kutatásai során Erdély és a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom megismerése bevallása szerint lélekben és tudásban is gazdagította a hagyaték gondozóját, aki számára egyértelművé vált, hogy a memoár „nagyon sok objektív kultúrtörténeti értéket hordoz, és közkinccsé téve hozzájárulhat kollektív, nemzeti emlékezetünk gazdagításához”. Dr. Berényi Károly és Liktor Katalin Marosvécsen elhangzott tanulmányai alapján összeállította
Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

Húszperces interjú alapján nevezik ki az iskolaigazgatókat
Könnyített feltételekkel, interjú alapján foglalhatók el a júliusi iskolaigazgatói versenyvizsga nyomán üresen maradt vezetői állások a tanintézetekben. A mandátum azonban csak egy évre szól.
A tanintézetek nem maradhatnak vezető nélkül, így a júliusban tartott iskolaigazgatói és aligazgatói versenyvizsga után betöltetlen tisztségekre könnyített feltételekkel pályázhatnak egyéves mandátumra a pedagógusok.
Az oktatási minisztérium közleménye szerint az el nem foglalt vezetői posztokat egy interjút követően lehet megszerezni, a mandátum viszont csak egy tanévre fog szólni, míg a sikeresen versenyvizsgázott igazgatókat négy évre nevezték ki. Azok a tanítók és tanárok, akik tagjai az országos oktatásmenedzsment-testületnek.
augusztus 17-ig írásban jelezhetik a megyei tanfelügyelőségen, hogy megpályázzák az egyéves mandátumot.
A legtöbb húszperces interjúra augusztus 21-én és 22-én kerül sor, a maximális 30-ból pedig legalább 21 pontot kell elérni. Amennyiben ennek nyomán sem sikerül mindegyik igazgatói és aligazgatói tisztséget betölteni, a tanfelügyelőségnek kell kineveznie valakit, miután konzultált az illető iskola tantestületével. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő a Krónikának elmondta: természetesen azok az igazgatók tudják leghitelesebben gyakorlatba ültetni a tanintézet fejlesztésére vonatkozó elképzeléseiket, akik sikerrel vettek részt a versenyvizsgán, de ha az állásra nem jelentkezett senki, akkor is be kell tölteni a tisztséget.
Háromszéken tizenkét településen nincs igazgató, és tizenegy iskolába keresnek még mindig aligazgatót. Kiss Imre rámutatott: a pedagógusok tisztában vannak azzal, mekkora felelősséggel és munkával jár egy tanintézet vezetése, ezért sokan nem szívesen vállalják a megbízatást, úgy döntenek, inkább „nem bonyolítják az életüket”. A főtanfelügyelő viszont bátorítja a tanárokat, tanítókat, hogy jelentkezzenek az interjúra, vállaljanak felelősséget a közösségért.
Emlékeztetett: a bérezés is kedvezőbb, most már nem az alapfizetésre számolják rá a 25 százalékot, így egy kezdő tanár is megkaphatja igazgatóként ugyanazt a fizetést, mint idősebb kollégája. Ha az interjúra sem jelentkeznek elegen, akárcsak tavaly télen, ezúttal is egyenként próbáljuk meggyőzni azokat, akiket a tantestület alkalmasnak talál, hogy vállalják a tisztséget” – magyarázta Kiss Imre. Kovászna megyében egyébként a júliusi versenyvizsgára 25-en jelentkeztek, és mindenki sikerrel vette a megmérettetést.
Hargita megyében 66 igazgatói és aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül – tudtuk meg Bartolf Hedvig tanfelügyelőtől, aki azt is elmondta, hogy ha az interjún többen pályáznak egy állásra, a főtanfelügyelő dönti el, hogy kit neveznek ki. Az interjúk után is üresen maradt tisztségekre olyan pedagógusokat is ki lehet nevezni egy évre, akik nem tesznek eleget az eredeti kritériumoknak.
Liviu Pop oktatási miniszter szerdai sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a júliusi versenyvizsgát követően országos szinten 1972 iskolaigazgatói és aligazgatói állást foglaltak el, és 1536 állás maradt szabadon. Krónika (Kolozsvár)

Ștefan Ciocan: Olaj a tűzre (A Kelemen Hunor-interjú margójára)
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök legitim kérdéssel állt elő, amely különben nem okozott volna annyi bonyodalmat román körökben, ha nem épp ő mondja. A Nagy Egyesülés centenáriuma kapcsán ugyanis felmerül az ésszerű kérdés: mit tett Románia Erdélyért az elmúlt száz évben, amiért nekünk, erdélyieknek, etnikumhoz való hovatartozásunktól függetlenül okunk lenne az örömre? Indokolt tehát Kelemen aggodalma, miszerint olyan megvalósítások hiányában, amelyek láttán az erdélyiek is jó szívvel ünnepelnék a centenáriumot, minden rendezvény olcsó nacionalista propagandává süllyed, amely az egyesülés szükségességét és törvényességét lenne hivatott igazolni. A cél az, hogy az erdélyi románokba ne merüljön fel a kérdést, hogy hozott-e egyáltalán valami jót a Kárpátokon belüli régióknak az 1918. december 1-i egyesülés.
Románia nem tett túl sokat Erdélyért, a Bánságért, a Körösökért és Máramarosért. Épp ellenkezőleg, a monarchia idejében és a kommunista időszakban is folyamatosan az erdélyi kultúra, az erdélyi szellemiség és gazdaság folyamatos tönkretételén ügyködtek. Az erdélyi ipari régiókból származó adókat Románia elmaradott régiói fele irányították, ellehetetlenítve ezzel az 1918 után Romániához csatolt részek fejlődését. A Kárpátokon belüli részeket elárasztották a regátból származó köztisztviselők hadával, megfertőzve a térséget a lustaság, ügyeskedés, harácsolás vírusával. Ceausescu úgy adta el a szászokat Németországnak, mint valami árucikket. Az általuk épített kastélyokat, városokat és falvakat hagyták tönkre menni, vagy, ami még rosszabb, roma kolóniákat telepítettek helyükre, akik aztán végképp tönkretettek mindent. Műemlékek tucatját hagyták összeomlani, több ezer kastély, udvarház vált termelőszövetkezeti székhellyé, amelyekre szintén az enyészet várt. A románok csak az utóbbi években jöttek rá, milyen szép pénzt lehet keresni az erdélyi kastélyokkal és kúriákkal, ezért elkezdték ezeket feljavítani, már ha volt még mit.
A kultúra és szellemiség tekintetében az elmúlt száz év katasztrofális következményei még nyilvánvalóbbak. Megpróbálták teljesen kiirtani az erdélyi szellemiséget. A görög katolikus egyházat, amely az Erdélyi Iskola mozgalom meghirdetője volt, törvényen kívül helyezték, papjaikat megalázták, börtönbe vetették. Az állam a kommunizmus leverése után sem tanúsított nagyvonalú magatartást a görög katolikus egyházzal szemben. Románia hivatalos történelméből hiányzik Erdély történelmének több jelentős fejezete, az erdélyi politikai és katonai vezetők szinte ismeretlenek, sokukat gyakorlatilag kitöröltek a köztudatból. Még két olyan európai ismertségű személyiség, mint Hunyadi János és Hunyadi Mátyás sem kapta meg az őket megillető helyet. És akkor még nem is említettük az erdélyi fejedelmeket, akiknek a román kultúra fejlődéséhez és elterjedéséhez való hozzájárulása vitathatatlan, román tankönyveket, román tannyelvű iskolákat létesítettek Erdély területén vagy azon túl is.
Sanyarú sors jutott a Nemzeti Párt és az erdélyi Szociáldemokrata Párt román nemzetiségű vezetőinek is, márpedig ők az 1918-as egyesülés kezdeményezői közé tartoztak, nem beszélve a több száz görög katolikus papról, akik ugyanazon célért küzdöttek, de mégis letartóztatták őket, nagy részük a kommunista börtönökben lelték halálukat az egyesülés után alig három évtizeddel. Még az egyesülés vezéralakjának számító Iuliu Hossu görög katolikus püspököt is letartóztatták és megalázták, pedig ő volt az, aki a Gyulafehérvári Határozatot felolvasta. Az elmúlt száz évben Erdély történelme tabu volt Bukarest számára. Az erdélyi románok agyából és lelkéből csakis történelmük elhallgatásával és erős nacionalista propagandával tudták kiirtani a multikulturalitás tudatát, amely Erdélyt, Európa egyik leggazdagabb és legértékesebb régióját jellemezte. Románia az elmúlt száz évben gyakorlatilag végig azon volt, hogy Erdélyt minél távolabb költöztesse Európától. És most elvárja, hogy ezért köszönetet mondjunk.
Glasul Hunedoarei; Szabadság (Kolozsvár)

Sinkáról a hajdúvárosban
Szerdán a kora-esti órákban a nagyszalontai Magyar Házban, Végy karjaidra idő címmel, Sinka István (1897 – 1969) műveiből válogatva tartott előadást Horányi László, esztergomi színművész. Az előadó elmondta, Sinka szellemi értéket hagyott maga után, éppen ezért megérdemli, hogy jobban megismerje munkásságát a nagyvilág. A magyar puszták tehetséges költőjének, prózai műveit keltette életre Horányi László a most bemutatott előadásában. Megelevenedett a táj, a nyájat őrző Sinka, akit gondolatvilágában a természet ihletett, költői képek születtek, láttak napvilágot. A fekete bojtárnak nevezett művekben a kor társadalmi igazságtalanságaira, a mélység és a szolgaság sötét árnyaira is rávilágított. A meggondolatlan szerelemben, Bondár Márta balladájában, a megesett lány tragédiáját mutatta be. Az Anyám balladát táncol címűben pedig a hős elődök iránti végtisztességet nyújtó utódok emlékeiből villantott fel.
Horányi László gépzenei kísérettel, Balogh László segédletével (mellékelt képünkön) egy élvezetes átfogó, Sinka Istvánról szóló előadást ajándékozott a hajdúvárosi publikumnak, segítve mindezzel a magyar puszták poétájának, szellemi hagyatékának a jobb megismerését.
Befejező akkordként idézzük az előadás azon részéből, amely, talán a leginkább illik Sinkára: „Kelj fel a porból, porig sújtott ember, / ki egykor egeknek / fia voltál, szárnyas lélek, / majd elbukott ártatlanság, aztán egy test / a földdel, s utána földi sebeknek/ hordozója – és vigasztalódj”.
Sára Péter / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kutatási ösztöndíj sapientiás diákoknak
Egy világcég jóvoltából
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának hat diákja, leendő IT-szakemberek részesülnek kutatási ösztöndíjban az Accenture cég jóvoltából idén április és november között.
A nyertes témák az egyetem által idén tavasszal szervezett Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) keretében kerültek kiválasztásra. Az Accenture által díjazott hat dolgozat az Informatika és szoftverfejlesztés, valamint Hardverfejlesztések és beágyazott rendszerek szekciókban nyertek díjakat. Mindenik projekt esetében a cég kutatási ösztöndíj, illetve berendezések vásárlására és konferenciákon való részvételre fordítható támogatással segíti a kivitelező diákot. A kutatási program idén április–november között zajlik, ezt követően kerül majd sor az eredmények bemutatására. Az Accenture rendszeres támogatója a Sapientia EMTE közösségének, az elmúlt évben tanároknak szóló kutatási ösztöndíjprogramot hirdetett meg 5000 euró értékben.
Dr. Dávid László, az egyetem rektora szerint az üzleti környezettel folytatott párbeszéd nagyon fontos számukra, hiszen ez segít abban, hogy végzőseik versenyképesek maradjanak a munkaerőpiacon, annál is inkább, mert ez a legkompetitívebb terület. Mint mondta, büszkék az Accenture-rel kialakított együttműködésre, hiszen a hasonló partnerségekből minden félnek haszna származhat.
Dimény Lóránt, az Accenture marosvásárhelyi munkapontjának vezetője kifejtette, cégük marosvásárhelyi indulása óta együttműködnek az egyetemi szférával diákoknak és tanároknak nyújtott ösztöndíjak formájában, valamint tudományos kutatási projektek és konferenciák támogatása révén. – Meggyőződésünk, az IT-közösség kölcsönös érdeke, hogy az ipari cégek hasonló együttműködések révén támogassák az akadémiai szférát, mert itt nevelkednek azok a tehetségek, akik megtartják a helyi IT-ipar versenyképességét – emelte ki az együttműködés jelentőségét a szakember.
Az Accenture Digital részlegének Romániában több mint 500 alkalmazottja van a marosvásárhelyi, kolozsvári, illetve temesvári székhelyeken, és ez a szám folyamatosan nő. Világszinten az Accenture egyike a legfontosabb menedzsment-tanácsadói, technológiai és outsourcing szolgáltatásokat nyújtó cégeknek.
A TDK fő támogatója által felajánlott ösztöndíjakat elnyerő diákok komplex kutatási területekben mélyültek el, Matei Tibor IV. éves automatika és alkalmazott informatika szakos hallgató analitikus és kísérleti úton meghatározott modellek összehasonlításával foglalkozik. Évfolyamtársa, Kardos Tamás kutatási témája egy négytartályos rendszer hibrid modellezése és modell alapú irányítása, Kocsis Norbert IV. éves számítástechnika szakos hallgató nemstacionárius, biológiai jelek feldolgozására alkalmas módszereket tanulmányoz, majd ezek gyakorlati alkalmazását ismerteti. Bárdi Orsolya III. éves informatika szakos hallgató egy gyorsulásérzékelő segítségével megvalósított folyamatos gesztusfelismerési rendszer megvalósítását tűzte ki célul. Olyan mobilapplikációt készített, amely hatféle gesztust ismer fel. Kollégája, Demeter Csaba, megerősítéses mélytanulás módszert alkalmaz pénzügyi idősorok tanulmányozására. Bandi András IV. éves számítástechnika szakos hallgató pedig egy olyan webszolgáltatást készít, amely online aláírás-felismerést végez.
MENYHÁRT BORBÁLA / Népújság (Marosvásárhely)

Megálljt parancsol a netes diagnózisoknak az orvosi kamara
Nem célravezető a neten kutakodni a betegségek tünetei után
Megálljt az internetes diagnózisoknak! Fordulj orvoshoz elnevezésű közérdekű kampányt indított tegnap a Román Orvosi Kamara. Ennek célja felhívni a lakosság figyelmét azokra a veszélyekre, amelyeknek akkor teszik ki magukat, ha az internetről vett információk alapján állítanak fel maguknak diagnózist ahelyett, hogy szakorvoshoz fordulnának. Az orvosok szerint azok a páciensek, akik így járnak el, késleltetik a helyes kórkép felállítását, és mivel a betegség késői fázisában kerülnek orvoshoz, jelentősen csökkenhet a gyógyulás esélye. – Kétségtelen, hogy a jelen kommunikációs eszköze az internet, és ezt nem is kell, és nem is lehet semmilyen módon befolyásolni a jövőben. A társadalomnak, orvostudománynak alkalmazkodnia kell a fejlődéshez, az egészségügyben dolgozóknak pedig arra törekedni, hogy megtartsák (esetenként visszanyerjék) a betegek bizalmát – fogalmazott lapunknak a kampány kapcsán Simai Enikő gyermekgyógyász, kardiológus rezidens.
Gheorghe Borcean, az orvosi kamara elnöke hangsúlyozta, a kampány nemcsak a lakosságot, de az orvosokat is figyelmezteti a jelenségre. Elmondta: az interneten illetve a közösségi hálókon a világ különböző pontján élő, névtelen vagy beazonosíthatatlan személyek adnak tanácsokat, akik nem vállalnak felelősséget az információkért. – Bármilyen egészségügyi problémával forduljanak orvoshoz! Bízzanak benne! Kövessék az orvos tanácsait! Ne alternatív megoldásokat keressenek! Ne kockáztassák saját egészségüket! – figyelmeztet a Román Orvosi Kamara elnöke.
– Bár ma még nincs (hivatalos vagy sem) statisztikánk a netes öndiagnózisok gyakoriságáról, napi gyakorlatunkból mindannyian tudjuk, hogy egyre több olyan páciens fordul hozzánk, aki nem szokványos módon szeretne információt vagy diagnózist kapni, hanem elsősorban a netről és a közösségi hálókról. Elismerjük a társadalmi fejlődés szükségességét, elismerjük és értékeljük, hogy a tanult és modern eszközökhöz hozzáférők saját kezükbe vennék egészségüket. Elismerjük, hogy az internet és az ahhoz kapcsolódó eszközök előrelépést jelentenek a kommunikációs és információs tudományok terén. Ezt a fejlődést nem kell megállítani – tette hozzá Borcean.
Az orvosok elmagyarázták: számos beteg az interneten olvasottak alapján, magának állít fel diagnózist, majd amikor eljut az orvoshoz, ahol vizsgálatokkal bizonyítják neki, hogy nem szenved az illető betegségben, nem hisz a szakorvosnak, és elkezd orvosról orvosra járni, amíg nem talál valakit, aki pontosan azt mondja neki, amit az interneten olvasott.
– Elég, ha begépelünk a keresőbe egy szót (bármilyen szakterületről) és máris számos magyarázat érkezik a kérdésünkre. Ez történik abban az esetben is, ha valaki egy betegség jellemző tünetei után kezd kutakodni laikusként: kap egy információhalmazt, amelynek legtöbb esetben nincs tudományos értéke, mert a közölt adatok tapasztalat-alapúak, ugyanakkor a nem szakavatott egyénnek nincs rálátása arra, hogy a kapott információ megbízható forrásból származik-e. A tudományos cikkek, amelyeknek a következtetései biztonsággal alkalmazhatók az orvoslásban, általában csak korlátozottan elérhetőek, és célzottan kell keresni őket. Az csak a természetes emberi tulajdonságok egyike, hogy mindenki a számára legmegfelelőbb változatot fogadja el válaszként a kérdésére és a legegyszerűbb utat választja a gyógyulásra – mutatott rá Simai Enikő.
– A mindennapi gyakorlatban nagyon gyakran találkozunk olyan esettel mind a gyermek-, mind a felnőttgyógyászatban, hogy a páciens (gyermekek esetén a szülő) csak azért jelentkezik a kivizsgálásra, hogy a szakorvos megerősítse a már általa, az internetes olvasmányai alapján megállapított betegséget, és elvárja, hogy az orvos egyetértsen a beállított kezelési sémával. Sajnos nagyon sokan kihagyják az első lépést is, azt, hogy kikérjék a családorvos véleményét, aki ha szükséges, a tünetek alapján a megfelelő szakorvosi vizsgálatra tudná küldeni a beteget. Az öndiagnózisnak és a számos alternatív gyógymód alkalmazásának is tulajdonítható, hogy gyakran csak nagyon későn, a betegség előrehaladott stádiumában jut el a megfelelő orvoshoz a beteg – erősítette meg a gyermekgyógyász az orvoskamara elnökének nyilatkozatát.
Simai Enikő szerint szintén az interneten keringő információknak köszönhető, hogy nagyon sokszor a páciens megkérdőjelezi a szakorvosi döntéseket, esetleg felülbírálja az alkalmazott kezelést. Ez kellemetlen a kezelőorvos számára is és egy ördögi kör, mert attól a pillanattól, amelytől a betegnek nincs teljes bizalma az orvosához, megszűnik a felhőtlen orvos-beteg kapcsolat, krónikus betegség esetén pedig ez igencsak fontos.
– Egyelőre nem tudom, hogy mit tervez a Román Orvosi Kamara, azt sem, hogy milyen eszközökkel és hogyan próbálja megszólítani és ráébreszteni a betegeket, embereket arra, hogy szükség van az orvosok szaktudására, tapasztalatára, arra hogy az emberek elfogadják, hogy az interneten megosztott sorsok, betegségtörténetek nem egyenlőek az orvosi egyetemen szerzett elméleti tudással, a rezidens évek gyakorlati tapasztalatával. Arra a kérdésre, hogy milyen módszerekkel lehet elérni azt, hogy a beteg érezze, hogy teljes egészként látjuk őket, amikor belépnek a rendelőbe, és nemcsak a tüneteket, hanem az egész szervezetet a legjobb tudásunk szerint, és abban a pillanatban a legújabb tudományoson elfogadott bizonyítékok alapján kezeljük, arra ebben a pillanatban nem tudok választ adni, de mindenképpen egy támogatandó kezdeményezés – véleményezte a kampányt.
Egyes vélemények szerint az internetes öndiagnosztizálás egyik magyarázata, hogy a jelenlegi orvosi rendszer nem működik hatékonyan: a háziorvosnak a sok bürokrácia, papírmunka közepette nincs elég ideje a beteggel foglalkozni, ha pedig továbbküldi szakorvosi vizsgálatra, ott a várólista miatt sok esetben csak napok vagy hetek múlva kerül kivizsgálásra. A várakozási idő kiiktatható, ha magánrendelőhöz fordul ám azok sok esetben nagyon drágák, és igyekeznek további más vizsgálatokra is „rábeszélni” a pácienst, aki így, amíg úgy érzi, hogy nem nagy a baj, megpróbálja kiiktatni az orvosi látogatást. Szabadság (Kolozsvár)