A parlament előtt a 2017-es költségvetés
A szakértők szerint túl derűlátó a kormány, amikor azt mondja, hogy a megemelkedett kiadások mellett is ilyen gyors ütemben bővül a gazdaság.
Több mint 5 százalékos gazdasági növekedésre alapozva fogadta el az idei állami költségvetés tervezetét kedd este a kormány. A parlament elé beterjesztett, és a bizottsági viták után jövő héten a plénum elé kerülő tervezetben 815 milliárd lejes bruttó hazai termékkel (GDP), 1,4 százalékos inflációval, és 4,46 lejes euróárfolyammal számolnak.
A központi költségvetést az előző évinél több mint 15 százalékkal magasabb bevételekre számítva dolgozta ki a Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kabinet, amely a kiadási oldalon 15,5 százalékos növekedést irányzott elő. A kormány a teljes államháztartás szintjén 254,7 milliárd lejes bevételekkel számol, ennél pedig 24 milliárd lejjel többet akar költeni. A költségvetési hiány így a GDP 2,96 százalékára rúgna.
Kinek mennyi jut?
A kormány közleménye kiemeli: több mint ötven százalékkal 16,3 milliárd lejre növelte a védelmi minisztérium költségvetését, amely így – Románia nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően – eléri a GDP 2 százalékát.
A 2017-es költségvetésből az igazságügyi minisztérium 3,15 milliárd lejt kap – jelentette be kedden késő este a Victoria-palotában Viorel Ştefan pénzügyminiszter. Az összeg a bruttó hazai termék hozzávetőlegesen 0,38 százalékát teszi ki, és Ştefan szerint ez 139 millió lejjel több, mint tavaly. Ebből mintegy 50 százalékkal növelik a fogvatartottak élelmiszer-ellátására fordított összeget, javítják a börtönviszonyokat, és elkezdik két új, egyenként ezer férőhelyes börtön építését Caracalban és Berceni-ben.
A belügyminisztériumnak 11,3 millárd lejt, azaz a bruttó hazai termék 1,3%-át irányozza elő a költségvetés, amelyből, többek között, 167 különleges mentőkocsit és 47 mentőkonténert kell vásárolnia. Felújítanak 26 tűzoltósági, rendőrségi és csendőrségi székhelyet. A külügyminisztérium költségvetése 19 millió lejjel nő, idén 768 millió lejből gazdálkodhat a tárca, ez a hazai össztermék 0,094 százaléka. Ebből kell megnyitni Románia három új konzulátusát Salzburgban (Ausztria), Haifában (Izrael) és Melbourne-ben (Ausztrália), illetve fel kell újítani több más diplomáciai képviselet székhelyét.
A gazdasági minisztériumnak 225 millió lejt irányoz elő a költségvetés, ez a bruttó hazai termék 0,027 százalékának felel meg, az összegből pedig többek között az új lelőhelyek feltárását célzó geológiai kutatóprogramot, valamint egyes hőerőművek korszerűsítését és a bányabezárási programot kell finanszíroznia.
A közlekedési tárca eközben 32 milliárd lejt kap – ez a bruttó hazai termék hozzávetőlegesen 4 százaléka. A pénzügyminiszter azt mondja, ez 60 százalékkal haladja meg a tavaly kiutalt összeget, és ebből többek között a következő célkitűzéséket kell megvalósítania: 62,5 kilométer autópálya Lugos és Déva között, 28,7 kilométer sztráda Szászsebes és Torda között, a Târgu Jiut, Marosvásárhelyt, Caracalt és Brassót elkerülő körgyűrű befejezése, a bukaresti 4-es metróvonal befejezése, 272 de kilométer országút felújítása, illetve ebből az összegből fedezik az egyetemisták ingyenes vasúti utazásának költségeit is.
A fejlesztési és európai alapokért felelős minisztériumnak 6,65 milliárd lejt irányoz elő a költségvetés, ez 1,41 milliárd lejjel kevesebb, mint egy évvel korábban. A tárca célkitűzései között szerepel 2500 bölcsőde és 2000 iskola építésének leszerződése és megépítése, a víz- és csatornázási munkálatok folytatása a vidéki településeken és 30 egyetemi kollégium építése. Az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős minisztériumnak 1,99 milliárd lejt, azaz a bruttó hazai termék 0,24 százalékát irányozza elő a költségvetés, amelyből, többek között 20 ezer új munkahelyet kell létrehoznia a Start-up - Románia program keretében.
A pénzügyminisztériumnak eközben 3,2 milliárd lejt irányoz elő a költségvetés, ez 104 millió lejjel kevesebb, mint tavaly. A mezőgazdasági minisztérium 27,13 milliárd lejt kap, ez a bruttó hazai terméknek nagyjából 3,3 százaléka. A környezetvédelmi minisztérium költségvetése 80 millió lejjel nő, idén 428 millió lejből gazdálkodhat a tárca – ebből folytatják a roncsautó- és az Első otthon programot. A víz- és erdőgazdálkodási minisztériumnak 326 millió lejt irányoztak elő, amiből legalább 5 ezer hektárt újra kell erődíteni.
A 2017-es költségvetésben 35,6 milliárd lejt szánnak az oktatásra, ez a bruttó hazai termék 4,4 százaléka. Ştefan elmondása szerint az oktatási tárca azt tűzte ki célul, hogy 20 százalékkal emelje a tanárok bérét, kísérleti jelleggel meleg ebédet biztosítson 50 oktatási intézmény 29 695 tanulójának, és befejezze 15 óvoda és 12 iskola építését. Az egészségügy számára 37,4 milliárd lejt, azaz a bruttó hazai termék 4,6 százalékát irányozza elő a költségvetés a tavalyi 30,284 milliárd lej után.
A 2017-es költségvetésből a kultúráért és nemzeti identitásért felelős minisztérium 707 millió lejt kap. A távközlési minisztérium idei költségvetése 510 millió lej lesz, ebből tőkésíteni kell a postát. A határon túli románokért felelős tárca 19,2 millió lejből gazdálkodhat, ez 5,24 millió lejjel több, mint egy évvel korábban. A turisztikai minisztériumnak 80 millió irányoz elő a költségvetés, ez 31 millió lejjel több, mint egy évvel korábban.
„Túlságosan derűlátók"
A költségvetési tanács azonban arra figyelmeztette a kormányt, hogy az államháztartás bevételei tekintetében túlságosan derűlátó volt, a közalkalmazotti béremelésekkel bevállalt kiadásokat pedig alábecsülte. A nemzetközi pénzintézmények – a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank, az Európai Bizottság – mindegyike 4 százalék alatti gazdasági növekedést valószínűsít idén Romániában.
Amint arról korábban írtunk, a román államháztartás bevételei tavaly a GDP 30 százaléka alá csökkentek, miután 2016 január elsején 24-ről 20 százalékra csökkentették az általános forgalmi adót (áfa/TVA). Idén újabb 1 százalékponttal 19 százalékra csökkent az áfa, a kormány pedig további nyugdíj- és béremelésekről döntött.
Gyengíti a lejt a kormány húzása
Már a szerda reggeli órákban esett a lej árfolyama a bankközi piacon – a szakértők szerint a román fizetőeszköz értékvesztése összefüggésben áll a kormány által kedd este elfogadott, a büntető törvénykönyv és a büntetőjogi perrendtartás módosítását célzó sürgősségi kormányrendelet elfogadásával. 9-30-kor 0,4 százalékos gyengülés jelentettek, ekkor már az árfolyam elérte a 4,52 lej/eurót. 0,5 százalékot veszített eközben értékéből a román deviza az Egyesült Államok fizetőeszközéhez képest: 4,19 lej/USA dollár árfolyamon zajlottak a tranzakciók. A Román Nemzeti Bank (BNR) sem volt derűlátóbb, amikor 13 órakor kiadta a referencia-árfolyamot, ami 4,5240 lej/euró, illetve 4,1935 lej/USA dollár volt.
Bálint Eszter | 
Krónika (Kolozsvár)

Elhunyt Kosztándi Jenő
Egy művésszel, egy nagyszerű emberrel lettünk szegényebbek 
Tegnap futótűzként terjedt a szomorú hír a világhálón: szerda este, életének 87. évében hirtelen elhunyt Kosztándi Jenő kézdivásárhelyi festőművész. A céhes városbeliek egy nagyszerű emberrel és művésszel lettek szegényebbek.
Kosztándi Jenő 1930. május 26-án született Kézdivásárhelyen. Gyerekkora első éveit Brassóban, majd Hosszúfaluban töltötte, ahol egy pilótával, valamint a vonatállomás főkönyvelőjével laktak egy bérházban, így korán repülőre, illetve gőzösre ülhetett. „Ezek hatására repülőket és vonatokat kezdtem rajzolni. Innen már nem volt visszaút, eldőlt, rajzolni fogok”, nyilatkozta tavaly utolsó, lapunknak adott interjújában. Középiskolai tanulmányait a kézdivásárhelyi római katolikus gimnáziumban kezdte el, majd Sepsiszentgyörgyön fejezte be a II. világháború végén.
Ezt követően a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészet szakára nyert felvételt. Itt Miklóssy Gábor volt a professzora, akinek gyerekkorában mindkét lába lebénult, emiatt igencsak szigorú lett felnőtt korára. „De Miklóssy szeretett, és a lába nyomát is áldom, hiszen amikor az államvizsgán szemtelenkedés miatt elbuktam marxizmusból, Bukarestig ment, hogy megkapjam az átmenőt”, emlékezett vissza Jenő bácsi. 1953-ban diplomázott, és tagja lett a Romániai Képzőművészek Szövetségének.
Hazatérése után előbb rajzot tanított a líceumi román osztályokban, majd 1971-ben a kézdivásárhelyi Elméleti Líceum keretében létrehozott képzőművészeti tagozatot szervezte, ahol 1990-es nyugdíjazásáig tanított. „Számomra öröm volt ott lenni. Amíg a diákok rajzoltak, Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiája szólt. 39 évig tanítottam, és 19, egyetemet végzett növendékem van, közülük kiemelném Szabó Tündét, Vargha Mihályt, Uszkai Erzsébetet, Jakabos Imolát és Szőcs Ágnest”, sorolta büszkén.
Festőművészként az egyetem elvégzése után is folyamatosan fejlesztette magát. „A diplomázás után sokat olvastam, tanulmányoztam, kísérleteztem, fejlesztettem magamat, hiszen Mattis-Teutsch János festőművész mondta: »Jenő, szeretem, amit csinálsz, de nem lefesteni, hanem megfesteni kell a képet. Nyújtsd ki a kezed, s a világ belejön.« A dolgok mélységét, a mondanivaló tisztaságát, annak képbe való ültetését mind meg kellett tanulnom”, vallotta a mester. Képeivel rengeteg rangos kiállításon vett részt, de soha nem ült a babérjain, „komolyabban dolgozom, mint 10 évvel ezelőtt”, vallotta lapunknak ottjártunkkor.
Jenő bácsi azon művészek közé tartozott, akit életében is megbecsültek. 2015-ben, a magyar kultúra napján feleségével együtt Háromszék Kultúrájáért-életműdíjjal tüntették ki a helyi kultúra terén kifejtett több évtizedes, kiemelkedő tevékenysége elismeréseként. „A gyermekkori elfogultságomat félretéve, a kortárs művészettörténész nagyítóján át is látszik, hogy a Kosztándi házaspár művészete nemcsak háromszéki, erdélyi, hanem európai mércével is mérhető, mert mélyen gyökerező, hiteles mondanivalójú” – hangzott el Vargha Mihály, az egykori diák, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának laudációjában.
Tavaly márciusban nemzeti ünnepünk alkalmából Áder János köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki a házaspárt a magyar közösségért kifejtett munkásságuk elismeréseként. „Pályája az erdélyi képzőművészet kivonata is. (…) Feleségével együtt Kézdivásárhelyen felnevelt egy műértő közönséget”, állt a méltatásban. „Kimondhatatlan érzés, nagy boldogság számomra ez a kitüntetés, olyan, mint amikor a kisgyerek várja a karácsonyfát”, nyilatkozta akkor lapunknak Jenő bácsi.
2010-ben Hegedűs Ferenc vállalkozó megnyitotta a Kosztándi Galériát. A művészpár a városnak adományozta életművét, így páratlan kincs került a közösség birtokába. „Mély fájdalommal búcsúzom Jenő bácsitól, hiszen nagyon jó barátságban voltunk, óriási űrt hagyott maga után”, osztotta meg lapunkkal a mecénás.
Barátai, tisztelői február 4-én, szombaton 14 órakor a régi református temető ravatalozójában vehetnek búcsút Jenő bácsitól.
(daczó)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A ZeneSzó meghívottja: Szép Gyula
A Györkös Mányi Emlékház változatos kulturális programmal várja az érdeklődőket. A ZeneSzó beszélgető sorozatának az idei első meghívottja Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója volt. A beszélgetőtárs Márkos Albert hegedűművész, aki a zenei pályájának alakulásáról kérdezte. Hogyan lett zenész?
„A zene volt az egyedüli biztos pont az életemben”.
Szép Gyula szerint az ember életében a sorsszerűség szerepel. „A zene volt az egyedüli biztos pont az életemben.” Ebben az életkorban az ember bátran vállalja a múltját. Környezetével, sokkal megértőbb, önmagával sokkal kritikusabb. Felmenőiben nem volt zenész. Édesapja zenei adottsággal rendelkezett, kántor volt. 8 éves korától 14 éves koráig zeneiskolába járt. A szülei támogatták a zenei képzését. Beszélt az iskolai éveiről. 9. osztályos volt, amikor egy gitárt kapott ajándékba, gyorsan tanult gitározni. Egyetemi tanulmányait a „Gheorghe Dima” Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzői Fakultás- Pedagógia szakán végezte. Tanulmányai befejezése után Mezőszentgyörgy Általános iskolába került zenetanárnak. Életpályájának bemutatása során, az akkori idők párt politikájába is betekintést nyerhettünk.  Adottságait mi sem jellemezhetné jobban, mint az, hogy Erdélyben maradt. Nemcsak zenét, hanem matematikát és testnevelést is tanított. Ezt az időszakot úgy jellemezte, hogy „fiatal volt és mindenbe belement”. Különösen a folklór érdekelte.
A népzene iránti érdeklődése
Székelyudvarhelyen folytatta tevékenységét. Ahol egy figyelemre méltó férfi dalárda volt, melynek nem volt karmestere. Abban az időben kevesen voltak Udvarhelyen, akik Zeneakadémiát végeztek. Zenetanárként tevékenykedett a Székelyudvarhelyi Zeneiskolában és a Maréfalvi Általános Iskolában. Őt inkább a kórus érdekelte. Az iskola igazgatója, Kovács Piroska érezhette, hogy a fiatal tanár többet akar, nem csak a zenetanári munkát. Támogatta tevékenységét. Rájött, a gyermekek nem ismerik a népzenét. Kezébe került Kodály Zoltán Székelyfonó-lemeze. Ezeket a dalokat megtanította a maréfalvi gyermekeknek. Kodály szerint a Székely fonót abban a környezetben kell bemutatni, ahol született. Szép Gyula megdramatizálta. Óriási sikerrel előadták. Az előadással eljutottak a Kolozsvári Magyar Operába is. A produkciót felvette és sugározta a bukaresti TV magyar adása is. Székelyudvarhely művelődési élete nagyon aktív volt. Rendkívül nyitott. A főhatalom igyekezett visszaszorítani a magyar kultúrát. Itteni vonatkozásban Székelyudvarhely több lehetőséget biztosított. Szép Gyula élete érdekesen alakult.  1981 és 1986 között a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház vezetője. 1982-ben Kodály Zoltán emléknapokat szervezett, a zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából. E rendezvény keretében mindhárom Kodály-művet bemutatták (Székely fonó, a Háry János és a Cinka Panna). Vermesy Péter, Kodály Zoltán zenéjéről értekezett. A mostani beszélgetés nagy érdeme a kor hangulatának sikeres felidézése. Erdélyben a magyar művelődési életet kezdték minél jobban visszaszorítani. Udvarhelyen nagyobb megnyilvánulási lehetőség volt. Minden valamire való színházi társulat igyekezett kiszállásai közben Udvarhelyen is előadást tartani. A táncház mozgalom Kolozsváron indult, de az országos fesztivált Udvarhelyen szervezték. Szép Gyulának lehetőség teremtődött adottságai felcsillantására. A Székelyudvarhelyi Venyige Népzene és Néptáncegyüttes egyik alapítója. A hatóságok nem nézték jó szemmel ezt a tevékenységet. A körülmények Csíkszeredába vezényelik. 1986-1988 között zenei szakirányítója a Hargita Megyei Alkotások Házának. A politika rányomta bélyegét a kultúrára is. Kötelezték, a műsor 70%- román nyelvű legyen.
A Kolozsvári Magyar Opera ma erős társulat
Ekkor azon gondolkodott, hogy elhagyja az országot. Ebben az időben keresték meg a Kolozsvári Magyar Operától. Megnyílt annak lehetősége, hogy itt helyezkedjen el. Sikeresen versenyvizsgázott. 1988-ban a Magyar Opera művészeti titkára lett. Rendkívül hiteles képet nyújtott az intézmény helyzetéről. Kolozsvár zárt város, nem volt lehetőség versenyvizsgára, emiatt hiányzott az utánpótlás. Az énekkar kiöregedett. Senkit sem engedtek nyugdíjba. Az énekesek közül sokan külföldre távoztak. 1990-ben újabb lehetőségeket kihasználva, a Magyar Opera országos versenyvizsgát hirdetett, így az énekkar megfiatalodott. A fiatalítás elkerülhetetlen lett. Simon Gábor a Magyar Opera igazgatója, Szép Gyula 2005-2010 művészeti aligazgatója. Simon Gábor igazgató két évtizedes tevékenység után a marsallbotot továbbadta. Szép Gyula 2010-től az Opera igazgatója. Beszélt a Magyar Opera eredményeiről. A magyar nemzeti opera megalapítójának, Erkel Ferencnek 8 operáját adták elő. Ugyanakkor kortárs magyar operaműveket mutattak be. 1990 óta húsz magyar kortárs zeneszerző operája került színpadra. „Büszke vagyok arra, hogy ma az operaház erős, fiatalokból álló társulat, minőségi kínálatunk van.” Repertoárunkban van olyan előadás is, ahol tudjuk nem lesz teltház, de vállani kell ezt is. Nagy sikerrel mutatták be a „Valahol Európában” című musicalt. „Fontos, hogy az új generáció más képet is kapjon az operáról.”
Közéleti tevékenysége
Mint politikus 11 évig volt az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának ügyvezető alelnöke. Sikernek tartja a csángó-magyar oktatás beindítását, az egyházi vagyonok visszaszolgáltatását.  Ez alatt a 11 év alatt rájött arra, hányféle igazság van. Hány árnyalatból tevődik össze az, mely végül is kikerekedik. A Janovics Jenő Alapítvány elnöke, melynek célja olyan közszolgálati rádió és TV műsor szolgáltatás támogatása, amely az erdélyi magyarság szellemi gyarapodásához járul hozzá.
Az est fénypontja az volt, mikor Szép Gyula és fiai káprázatosan, csodálatos biztonsággal népzenei műsort adtak elő a szerencsés jelenlevőknek.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

A sürgősségi rendelet parlamenti módosítását javasolja az RMDSZ
A Büntető törvénykönyv módosítását célzó sürgősségi kormányrendelet korrigálására tett javaslatokat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kifejtette, a jelenleg érvényben levő büntető törvénykönyv számos cikkelye alkotmányellenes. Ezt bizonyítják az elmúlt években meghozott alkotmánybírósági döntések is.
„Az RMDSZ szakmailag megvizsgálta a büntető törvénykönyv módosítását célzó sürgősségi kormányrendeletet, és úgy véli, hogy az ebben foglalt rendelkezések csak egy része felel meg az alkotmánybíróság határozatainak, ugyanis a taláros testület öt döntését emeli be a törvénybe. Azonban olyan módosításokat is tartalmaz a sürgősségi rendelet, amelyeket az alkotmánybíróság nem írt elő, és ebben a formában nem indokoltak, ezért a szövetség indítványokat dolgozott ki a Btk. módosítására” – mutatott rá Cseke Attila az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményben.
A közlemény szerint a szövetség felsőházi frakciójának vezetője hozzátette, a sürgősségi kormányrendelet megvitatását jövő héten kezdi el a szenátus, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja azt a módszert, amellyel a jelenlegi kormány eljárt, éppen ezért a parlament feladata az, hogy a sürgősségi rendelet túlkapásait korrigálja. „Az RMDSZ fontosnak tartja a parlamenti vitát, több módosító indítványt is megfogalmaztunk, amelyeket ma iktatunk a parlamentben. Javasoljuk, hogy a hivatali visszaélés esetében töröljék a bűncselekmény megfogalmazásából a 200 ezer lejes anyagi kár határát, ennek az értéknek a bevezetését ugyanis nem kérte az alkotmánybíróság és a kormány sem indokolja ennek az értéknek a szükségességét. Kérjük továbbá, hogy a hivatali visszaélés esetében 1 évtől 5 évig terjedő börtönbüntetést lehessen kiszabni, ne 6 hónaptól 3 évig terjedőt, mint ahogyan az a sürgősségi rendeletben szerepel” – mondta Cseke Attila.
A Bihar megyei törvényhozó továbbá hangsúlyozta: az RMDSZ kitart a 27 éve vallott álláspontja mellett, amely nem tartja elfogadhatónak a sürgősségi rendeletekkel való törvényhozást, főleg nem olyan területeken, mint a büntető törvénykönyv.
„A büntető és a büntetőeljárási törvénykönyvek sürgősségi rendeletekkel való módosítása nem indokolt, ez ugyanúgy problémákhoz vezet, mint ahogyan történt a Cioloş-kormány tavalyi hasonló lépése esetében. A kormánynak törvénytervezetet kellett volna beterjesztenie a jogszabályok módosítására” – fogalmazott a közlemény szerint Cseke Attila szenátor.
Arra a kérdésre, hogy a kialakult közhangulatban megszakítja-e az RMDSZ a parlamenti együttműködését a kormánypártokkal, amelyek ellen százezrek tüntetnek, Kelemen Hunor az MTI-nek mondta, az együttműködést el sem kezdték, a Btk.-val kapcsolatban pedig az RMDSZ semmilyen kötelezettséget nem vállalt.
Székelyhon.ro

Az erdélyi magyarok együtt éreznek és együtt tüntetnek a román tiltakozókkal
Az Európai Parlament néppárti frakciójának mai rendes ülésén Theodor Stolojan volt miniszterelnök, a román néppárti delegáció társelnöke és Tőkés László erdélyi képviselő is felszólalt a romániai politikai helyzet ügyében.
Az elnöki bejelentések rendjén, általános politikai bevezetője keretében Manfred Weber frakcióelnök külön is kitért a romániai kormányellenes tüntetésekre, ezen összefüggésben személy szerint méltatva Klaus Iohannis államelnöknek a válságos belpolitikai helyzetben játszott pozitív szerepét.
Felszólalásában Theodor Stolojan köszönetet mondott a néppárti politikai csoportnak azért, hogy a Romániáról szóló parlamenti vita – múlt heti – gyors megrendezését elősegítette. Elmarasztalta a szociáldemokrata kormányt amiatt, hogy a törvényesség látszatának fenntartásával próbálja meg bűnös politikusait a börtönből kimenteni, másfelől pedig nagy elismeréssel szólt azokról az 1989 után született tüntetőkről, akik nem hajlandók eltűrni, hogy velük bármit megtegyenek.
Kapcsolódva az előtte szólóhoz, Tőkés László teljes egyetértését fejezte ki az általa mondottakkal. Az erdélyi magyarok együtt éreznek és együtt tüntetnek a román tiltakozókkal – bizonyság rá Kolozsvár és Temesvár tömeges megmozdulásai. Tragikusnak mondható fejlemény, hogy tavaly decemberben elsöprő többséggel újból a nacionálkommunista hagyományt folytató szociáldemokraták nyerték a választást. Minden bizonnyal igaza van Václav Havelnek, aki annak idején második rendszerváltozást tartott szükségesnek a visszarendeződött posztkommunista rezsimekkel szemben – fejezte ki álláspontját erdélyi képviselőnk.
Európai viszonylatban ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Európai Néppárthoz tartozó Romániai Magyar Demokrata Szövetség – a román és a romániai magyar közvéleménnyel szembe menve – a választások nyomán megkötött együttműködési megállapodást fenntartva a szocialistákkal továbbra is szövetségesi viszonyt ápol. „A román és a romániai magyar néppárti politikusoknak együtt, közös erővel kell fellépniük a posztkommunista román kormánnyal szemben” – hangsúlyozta Tőkés László.
tokeslaszlo.eu/cikk

A promenád átfestett padjai
Beszélgetés Bogdán László költő-íróval a végső látomásról
szülővárosa, élettere, Sepsiszentgyörgy egyre inkább képzeletbelivé válik benne. Egyébként is mindig máshol szeretett volna lenni, bárhová is érkezett. Bogdán Lászlót arról is kérdeztem, milyen viszonyban van Vaszilij Bogdanovval.
– Milyen Sepsiszentgyörgy él önben? A fiatalban, a sikeres költőben-íróban, a mai Bogdán Lászlóban? – Sokat kerestem erre választ, ennek megfelelően sokat is írtam róla. Ahogy telik az idő, egyre erősödik bennem egy képzeletbeli Szentgyörgy képe. Ez a város nyilvánvalóan már nem a kamaszkoromé, ahol mindenki ismert mindenkit, ahol bármennyire is bornírt és félnótás volt a városlakók nagy része, mégiscsak érződött valami otthonosság. Megnőtt, már nem az a patriarchális kisváros, amely az én fiatalkoromban volt.
– Ez sima nosztalgia, vagy egyszerűen ma is a régi várost szereti?
– Kérdéses, hogy szeretem-e, vagy én is háborúban állok vele, mint Csiki László barátom, aki írt is egy Háborúk című vallomást. Tény, hogy fiatalkorom regényeinek színtere Sepsiszentgyörgy, azóta viszont elköltöztem erről a promenádról. Más vidékre, más vizekre.
– Miért? Átfestették a promenád padjait?
– Úgy éreztem, hogy már az 1981-ben elkezdett, 1989-ben befejezett Promenád című regénytrilógiám, később pedig azok a részei is – Az agitátorok éjszaka és A szoros délben –, amelyek a nyolcvanas években nem jelenthettek meg, részben már elmennek más terepre. A kilenc történet részben Bukarestben játszódik, a Fekete-tenger partján egy hajón. Részben pedig egy álomvilágban, ami azt a kérdést is felveti, hogy milyen mértékben volt reális az a város, amiről én írok. Létezett-e egyáltalán, vagy csak bennem volt meg? De ezek a kérdések már nem foglalkoztatnak. A kilencvenes években írt, Az ördög Háromszéken című regényemmel bizonyos mértékig még a Promenád világát folytatom, de már másként, előtérbe kerülnek a mellékszereplők, főként Hutera Béla, egyik visszatérő hősöm. Az ő élettörténete folytatódott a Drakula egyik fejezetében, de ezekben épp csak feldereng Szentgyörgy.
– Soha nem tartott tőle, hogy egyszer csak szembejön az utcán Hutera Béla vagy másik hőse?
– Nem, mivel bármennyire is életszerűnek tűnő történetek szereplői, ezek a történések fikciók. Mi a fikció, és mi az élet? – mostanában ez kezdett foglalkoztatni. Igaza lehet a vak argentin látnoknak, miszerint a valóság tulajdonképpen illúzió. Viszont azt is jelezte, hogy amit egyszer leírt egy könyvben, bármikor valóságossá is válhat. Ezekkel nem szabad játszani, és mégis játszunk, mert rá vagyunk szorulva.
– Fiatalkorában ön is rászorult erre a veszélyes játékra?
– Én akkoriban nem írtam, hanem olyan emberek között éltem, akik vagy írtak, mint Csiki László, vagy verseket mondtak, titokban, mint Visky Árpád. Ültünk egyszer nála, és megkérdezték tőlem: te is írsz? Persze, mondtam, majd hazamentem, és kínomban megírtam az első úgynevezett versemet, a Halotti beszédet. Aztán írtam egy elbeszélést Talán az ördög címmel, amelyet elküldtem az Ifjúmunkásnak, s azzal felfedeztek. Az Igaz Szóban Székely János költő-szerkesztő A selejt lázadása címmel írt egy amerikai beatköltőket elutasító pamfletet az akkoriban megjelent Üvöltés című antológia kapcsán. Ugyanakkor közölte névtelenül egy jobb sorsra érdemes szentgyörgyi fiatalember versét, ez volt a Halotti beszéd. Az írás és a névtelenül megjelentetett vers nagy visszhangot váltott ki, reagált rá Gál Ernő, Sütő András, Szilágyi Domokos és Lázár László is, nevetségesnek tartva, hogy 1967-ben egy szentgyörgyi fiatalt tesz felelőssé Amerika állapotáért. Ennek következtében kiutaltak viszont a versért egy 200 lejes honoráriumot, épp sorkatona voltam, a pénzből meghívtam az egész szakaszt. Ez volt az első nagy írói sikerem, a botrány pedig arra is jó volt, hogy így kapcsolatba kerültem az említett írókkal.
– Újságírói utazgatásokkal és íróasztal melletti munkával, no meg a Sugás, majd a Kripta vendéglő értelmiségi törzsasztalánál teltek a következő évek. Milyen volt az akkori Románia-képe? – Dali Sándor főszerkesztő 1971-ben egyéves bukaresti fejtágítóra küldött, akkor ismerkedtem meg a főváros kulturális életével, tele hatalmas egyéniségekkel, akiket a kommunista hatalom már igyekezett kiszorítani az országból. Megismerkedtem a nagy román írók műveivel, a székely falvak világa mellett ekkor kezdett érdekelni a Balkán is, ez a furcsa, jellegzetes katyvasz, amelybe mi, magyarok úgy csöppentünk bele, mint légy a tejbe. Ám miközben a két világ párhuzamosan kezdett hatni rám, már egyikben sem éreztem magam igazán otthon.
– Volt, ahol mégis otthonosan érezte magát?
– Útközben. Ha elmentem, visszavágytam, ha itthon voltam, máshol szerettem volna lenni, sehol nem volt otthonosság-érzésem. Utazni akartam, meg akartam ismerni a világot. Igazából nem is törekedtem arra, hogy valahol megállapodjam. Szerencsére, teszem hozzá. Azért is írok, hogy valahová eljussak végre. Az egyik Vaszilij Bogdanov-versben kérdésként fogalmaztam meg: a végső látomásig. Ha van ilyen. Amint lehetett, nekiindultam a világnak, de nemcsak Bécs irányába, egy ösztöndíjjal több hetet töltöttem például Oroszországban. Aztán egy társasággal hajóztam az Adrián, régi vágyam volt hajóról nézni a csillagokat, mint hajdanán a rómaiak, mint egyik kedvenc íróm, Marcus Aurelius. 1990 után azt folytattam, amit korábban elkezdtem, a regényeim immár sminkeletlenül jelenhettek meg. Egyre bonyolultabb lett azonban minden, jöttek meglévő művek átiratai, majd a szerepek, először a Csáth Géza-ciklusban, majd Az erdélyi Madonnában, aztán a Ricardo Reisben, aki Pesoa egyik alakmása. Végül pedig jött Vaszilij Bogdanov. Kovács András Ferenc „találmánya”, aki Asztrov doktor, a kitalált költő, KAF orosz alakmása verseit írva az egyiket nekem, Vaszilij Bogdanovnak ajánlotta. 2007-től kezdtem írni a Vaszilij Bogdanov-verseket, négy könyv már megjelent.
– Egyfajta mágikus realizmus bontakozik ki ennek a „rekonstruált” költőnek az életművében?
– Miért ne? Mindig is a kiszolgáltatottságról akartam írni, az autentikus létezés esélyei érdekeltek, és úgy éreztem, arról a kiszolgáltatottságról, amelyben a huszadik század költői voltak, mégiscsak egy orosz-szovjet költő jelmezében tudok leginkább írni. Előbb megalkottam Bogdanov életrajzát – fiatalkorában Párizsban élt, 1925-ben hazatért, és rázárult a Szovjetunió kriptafedele –, majd a biografikus verseit, ami azt jelenti, hogy a versei levezethetők az életrajzából. Egész jó viszonyban vagyunk egymással, időnként az az érzésem, hogy ténylegesen él, vele álmodom. Tíz éve betölti a mindennapjaimat.
– Az 1990-et megelőző időkben írt regényei hőseinek nagy részét különösebb zökkenő nélkül átköltöztethette az új világba. Ennyire a jövőbe látott?
– Nem, a kommunista időkben úgy éreztem, hogy amúgy is az íróasztal fiókjának írok, s ezért kikapcsoltam az öncenzúrát. A cenzúra meg, gondoltam, amúgy is azért van, hogy ha valami nem tetszik neki, akkor kivágja. A Helyszínkeresések forgatáshoz című regényemmel például a magam ámokfutó, dilettáns módján Bukarestben elkezdtem keresni valamit, s a mai szent napig azt folytatom. A négy, hősök és helyszínek megidézése tekintetében részben összefüggő regénnyel – Az ördög Háromszéken, Drakula megjelenik, Bűbájosok és Hutera Béla utolsó utazása – azonban lezártam annak a világnak a megidézését. A Tatjánával, a Ricardo Reisszel és Vaszilij Bogdanovval másik korszak kezdődött, amikor kiléptem a világba. A Tatjána-trilógiában ugyan rengeteg erdélyi részlet van, de egy hajón játszódik, és esetenként már nem lehet tudni, hogy elképzeli-e a szerző, vagy játszanak vele a földönkívüli halhatatlanok.
– Reálisnak tartja a saját életét?
– Egyáltalán nem, ezen sokat gondolkoztam. Ha a hetvenes években elmegyek az országból, minden bizonnyal meg sem születik az irodalmi életművem, vagy egészen más lesz. A regényeimben amúgy alig van önéletrajziság, annál több van viszont a verseimben. A költő mindig magáról ír.
– Nemrég jelent meg a Ha mégis visszamennék című verseskötete. Ki? Hová?
– Oda, a hetvenes évekbe. A kötet részben olyan verseket tartalmaz, amelyek még nem jelentek meg a saját könyveimben, részben olyanok, amelyeket Bogdanov írása közben írtam, főleg felkérésre. Az Álarcosbál című záróciklust viszont direkt ide írtam, abban végigmegyek az alakmásaimon. – És a többiek, a kortársak, az erdélyi magyar irodalom merre tart?
– Egészen 2012-ig, nyugdíjazásomig írtam a céhnek lektori véleményeket. Az utolsóban egyszerre írhattam Márton Evelin, Potozky László és Hercza Mikola köteteiről, meg is jegyeztem: ritkán volt olyan éve az irodalmunknak, amikor három ilyen tehetség egyszerre jelentkezett. Előbbi kettő azóta ezt igazolta is, de meggyőződésem, hogy Mikola is fogja. A „régebbiek” közül nagyon szeretem KAF, Fekete Vince, Lövétei Lázár László verseit, Orbán János Dénest, Sántha Attilát, László Noémit. A nyolcvanas években azt gondoltam, hogy minden elapad, vége lesz az erdélyi irodalomnak. És nem lett vége.
Csinta Samu
Bogdán László
Költő, író, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Sepsiszentgyörgyön született 1948. március 8-án. Iskolai tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban végezte, érettségi után segédraktárnok, állategészségügyi munkás, keramikus, nevelő, művelődési aktivista, majd 1969-től a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör belső munkatársa volt. Első verse az Ifjúmunkásban jelent meg. 1987-től A Hét című bukaresti hetilapnál dolgozott. Az 1990-es évektől a Háromszék napilapban politikai, kulturális és művelődéspolitikai cikkeket közöl. VERSESKÖTETEI: Matiné (1972), Ingaévek (1984), Az erdélyi kertmozi (1995), Átiratok múzeuma (1998), Argentin szárnyasok (2001), Az erdélyi Madonna (2004), P. a ketrecben (2004), Fogolyvadászat (2005), A démon női alakot ölt (2006), Szindbád a taligán (2007), Felröppenő flamingó (2009), Ricardo Reis Tahitin (2009), Vaszilij Bogdanov: Arcok a forradalmi menetoszlopból (2012), Vaszilij Bogdanov: A végzet kirakós játékai (2013), Vaszilij Bogdanov: Az illuzionista és a szörnyeteg (2014), Vaszilij Bogdanov: Ricardo Reis Szibériában (2015), Ha mégis visszamennék (2016). PRÓZA: Helyszínkeresések forgatáshoz (1978), Címeremben két hattyú (1980), Luca-napi időjóslások (derűs ufós történet, 1985), Promenád, avagy a jobb kézre húzott kesztyűk városa (1989), A késdobáló, avagy a jobb kézre húzott kesztyűk városa (1991), Eltűnés, avagy a jobb kézre húzott kesztyűk városa (1994), Agitátorok éjszaka (1996), Az ördög Háromszéken (1997), A szoros délben (2002), Drakula megjelenik (2002), Hol vagytok, ti régi játszótársak (2003), Bűbájosok (2005), Hutera Béla utolsó utazása (2007), Tatjána (A kintrekedtek I., 2008), A polinéziai útvesztő (2009), A vörös körben (A kintrekedtek II., 2010), A két boldog fénygombolyag (A kintrekedtek III., 2011). Elbeszéléskötetek: Játék, mozgó tükrökkel (1983), A bőrönd elföldelése (1986), Szentgyörgyi Demokritus (1999), Ház a kopár hegyen (2000), Öt korsó sör a Golgotában (válogatott elbeszélések, 2000), A felesleges utazás (2008), Az önpusztítás módozatai (2016), MŰFORDÍTÁS – Petre Stoica: Nyulak és évszakok (versfordítások, 1978). DÍJAK, ELISMERÉSEK: Látó-nívódíj (1992, 1998), Füst Milán-díj (1993), MÚRE-nívódíj (1995), Déry Tibor-jutalom (1999), Arany János-jutalom (2000), Márai Sándor-díj (2008), József Attila-díj (2010), a Román Írószövetség prózadíja (2000, 2010).
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szoborerdő Kézdivásárhelyen (Ilés-Muszka Rudolf és Vargha Mihály kiállítása)
Három fontos pillére van e tárlatnak. Először is a kettejük művészetben fogant barátsága. Ugyanakkor a szülőváros, iskolás éveik városa, Kézdivásárhely iránti ragaszkodásuk. A szülőváros számukra olyan képzet, amelyet magukkal vihetnek bármikor, tágíthatják határait. És harmadikként ott az iskola, a rajzosztály, az egykori tanárok, diáktársak, a KÖZÖSSÉG iránti tisztelet, amelyre és akikre büszkék. Vargha Mihály a 40 éves rajztagozatra emlékezve jó értelemben vett boszorkánykonyhához hasonlítja a második emeleti rajztermet, gipsz izomemberrel, görög istenekkel, terpentinszaggal, múzeumokat megszégyenítő bokálygyűjteménnyel, no meg nagy tudású, fegyelmet követelő, de nagyon szerethető tanárokkal.
Ők még az a szerencsés rajztagozatos nemzedék, amelyet mindkét művészházaspár tanított, a Kosztándi és Vetró házaspár is, de amelyet művészeti, szakmai irányítása mellett más kiváló tanárok is segítettek alkotóvá válásában. Ilyen volt a Szőcs tanár házaspár (Piroska és Géza). Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy  Kosztándi Jenő hazafelé menet az utcán is tanított, azóta tudják, hogy a penész és a zuzmó a házfalakon szép is tud lenni, hogy miért kicsi a Giacometti-szobrok feje, miért egyedi Kézdi főtere. A Vetró házaspár pedig nemcsak a szakmai fortélyokra okította, hanem Kolozsvár, a továbbtanulás irányába kalauzolta diákjait, igazi kifutópályát készítve elő számukra.
Én ezt a három pillért kiegészíteném egy negyedikkel, mégpedig a szakmaiságukkal, szobrászatukkal, amely találóan, miként a cím is sugallja: szoborerdőként viselkedik. És ha együtt, tömegesen szemléljük, egyfajta esztétikai élményben van részünk, de úgy, ahogy az erdőt sem lehet egyszerűen csak a fák együttesének felfogni, itt is külön-külön kell szemügyre venni a szobrokat. És fontos hangsúlyozni, hogy nem két erdőről van szó, hanem egy szoborerdőről, mégis, az elrendezésnél ügyeltek a művészek, hogy saját teret hagyjanak egymásnak, nem elnyomva, belekontárkodva a másik munkájába, középen egy „fák”, ebben az esetben szobrok nélküli teret, tisztást hagyva a szemlélőnek, a tárlatlátogatóknak. Ilés-Muszka Rudolf szobrait, alkotásait kevésbé ismerheti a kézdivásárhelyi közönség,  egyéni kiállítása nem volt ez idáig szülővárosában. A 2003-tól Veresegyházon élő szobrásznak a múlt év elején, 2016 februárjában nyílt első egyéni tárlata az új otthont adó városban, éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy most egykori iskolatársával bemutatkozik régi otthonában is.  Rudolf szobrainak letisztult formája felszabadítja a fa anyagszerűségét. Munkáinak minden darabja, legyen az fa vagy kő, megvalósítja az anyag és forma, a hagyományos és kortárs szobrászat egymásba olvadását, amely nem megbékélt egymásmellettiség, hanem energikus absztrakt játékká minősül. A talált tárgy, illetve a talált forma felhasználása, beépítése is jellemző szobraira (gondolok itt a Farsang és Kopott idő címűre). Összeköti, összeilleszti ezeket a talált tárgyakat, olyan tárgy- vagy „szoborimplantációt” hozva létre, amely egyszerű, független létezésében képes megteremteni saját terét és auráját, páratlan ügyességgel álcázva a tárgy eredeti funkcióját. Töviskoszorú című szobra árulkodik legkevésbé csináltságról, mintha csak a kiismerhetetlen természet hajlítaná töviskoszorúvá a tüskés ágat, mintha a véletlen feszítené meg az ágnyalábot. E Krisztus-szobor egyszerűségében ott a drámaiság, a magárahagyottság, az elesettség, a csonkaság, a prométheuszi kín, az áldozatvállalás ereje. A vertikális irányú, ég felé nyújtózó, karcsú, Kacérkodó című szobra formáját, lendületességét tekintve hajaz Vetró Artúr Integető lányára. Ezen az alkotásán, akárcsak a bejáratnál található Anyaság című szobrán, az erőt nem a tömeg, a darabos megmunkálás, az anyagszerűség képviseli, hanem a folyamatosság, a hajlékonyság, az anyag láthatatlan szívóssága. A kézdivásárhelyieknek most plasztikáival mutatkozott be, de pasztell- és ceruzarajzai, teljesen különálló grafikai munkái is vannak.
Vargha Mihály szobrászati munkásságát talán jobban ismeri a kézdivásárhelyi közönség, többször állított már ki a múzeumban, a március 15-ei ünnepi tárlatok állandó résztvevője, és ne felejtsük, első egyéni tárlata 1991-ben pontosan itt, a múzeum e termében nyílt, amikor néhai Incze László így fogalmazott: „Ez a mai kiállítás nem pusztán egyike az eddig közel 200 tárlatnak, hanem e kisváros képzőművészeti életének fontos eseménye, jelzése annak, hogy az itt élő tehetséges képzőművészek száma gyarapodott.” Saját bevallása szerint, hogy a szobrászat mellett döntött, egyrészt első tanárának, mesterének, Vetró Andrásnak, másrészt a térbeliség, a három dimenzió igézetének köszönhető. És elmondhatjuk, hogy leginkább a fa bűvöltje ő is. Keményebben nyúl az anyaghoz, mint Rudolf, kifejezésmódja nyersebb, már-már barbár, ösztönös, néha meghagyva a fa kérgét, a maga természetes szépségét, fest, rárajzol. De ez is változó nála, mert ismerjük Levélkürt című kisplasztika-sorozatát, ahol azért a finoman csiszolt faplasztikák a jellemzőek. A jelen tárlat nem nyújthat teljes képet Vargha Mihály munkásságáról, de néhány sorozatából (az Üreg, a Fej, a Bálványok) láthatunk itt reprezentatív alkotást. A Bálványok sorozatból most a nagyobb méretű munkákat hozta el, hatásos elrendezésben sorakoztatva fel a terem egyik sarkában. Ezek monumentális hatást keltenek, de egyben élettel teltek, emberiek és gyöngédek. A szobrainak hasadékain és résein áthatoló fény egyszerre tölti ki és alakítja a formát, amely a szimbólumképzésen túl az asszociációk sokaságát is elindítja a nézőben. 
A két szobrász többnyire fából készült alkotásai mint erdő/szoborerdő lélegeznek, miként mi is lélegzünk, szemlélvén őket, s nyílunk meg egymás számára.
DOBOLYI  ANNAMÁRIA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Romániában nincs becsülete az épített örökségnek
„Romániában még nem jutottunk el oda, hogy a nagyközönség ugyanolyan értékesnek találjon egy műemlék épületet, mint egy híres festményt vagy egy aranytárgyat. A tárgyi örökség megbecsülése és a múzeumi tárgyak iránti egyre növekvő érdeklődés sajnos nem érzékelhető ilyen mértékben az épített örökségünkkel szemben” – jelentette ki a Szabadságnak adott interjúban Virgil Pop, a Kolozs megyei kulturális és műemlékvédelmi hatóság munkatársa. Kolozsvár mű- emlékeiért felelős műépítésze elmondta: évente legalább harminc jelentést terjesztenek a polgármesteri hivatal és a helyi hatóságok elé olyan esetekről, amelyek épített örökségünk és a város építészeti arculatát súlyosan rongálják. Köztük volt az Unió (Memorandumului) utca 16. szám alatti épület szomorú esete, amelynek a homlokzata ellen történt merénylet – erről lapunk korábban részletesen tájékoztatott. Pop elpanaszolta: azóta sem történt érdembeli változás ez ügyben.
- Bár Virgil Pop nevét valószínűleg minden kolozsvári befektető ismeri és rettegi, az Ön intézménye – a Kolozs Megyei Kulturális és Műemlékvédelmi Hatóság – ellenben ritkán kap publicitást az erdélyi magyar sajtóban és kevés kolozsvári tudja, mivel foglalkozik ez az intézmény és melyek a legfőbb feladatkörei. Hogyan foglalná össze az intézmény struktúráját és működését?
– A Kolozs Megyei Kulturális és Műemlékvédelmi Hatóság valóban rosszul áll a nagyközönséggel való kommunikáció terén. Az intézmény honlapja immár hónapok óta nem működik és nagyon kevés alkalommal kapunk lehetőséget a közönséggel történő nyílt párbeszédre. Az intézet feladatköre igen szerteágazó és számos intézménnyel áll meglehetősen bonyolult viszonyban, amely többek között, a hatékony működést is megnehezíti. A kulturális örökségünkért felelős minisztérium (január óta: Kulturális és Nemzeti Identitás Minisztériuma) igen bonyolult struktúrával működik. Elkülönülnek az épített, tárgyi és szellemi örökségért felelős szervezetek. Az épített örökségért a Nemzeti Örökségvédelmi Hatóság felel, amelynek kötelező jelleggel konzultálnia kell a Nemzeti Régészeti Bizottsággal és a Történelmi Műemlékek Nemzeti Bizottságával. Ezek alá tartozik a 12 regionális műemléki bizottság. A tárgyi műemlékekért a Nemzeti Örökségvédelmi Hatóság a nemzeti múzeumokkal együtt felel és a Múzeumok és Gyűjtemények Nemzeti Bizottságával kell konzultálnia. E bizottságnak is vannak regionális formái. A szellemi örökségért is külön bizottsággal kell konzultálnia a Nemzeti Örökségvédelmi Hatóságnak. Ezek fő szervezetek alá tartoznak tehát a megyei hatóságok, amelyek együttesen felelnek egy megye épített, tárgyi és szellemi kulturális örökségéért. Magyarán: a színházi előadásoktól, a múzeumi tárgyakon keresztül az épített örökségünkig a legváltozatosabb kulturális javakért is ez az intézmény felelős Kolozs megyében. A bonyolult bürokrácia nemcsak az olvasónak tűnhet átláthatatlannak: nemegyszer jómagam is csapdájába esek ennek a rendszernek, ami nagyban nehezíti az épített örökségünk hatékony védelmét Kolozs megyében.
– Kolozsvár kevesebb, mint tíz év alatt területileg és urbanisztikai szempontok szerint is nagyot változott. A több mint négyszázezer lakosú város rengeteg külföldi befektetőt is vonz, amelyek nemegyszer súlyos mértékben veszélyeztetik a város építészeti és kulturális összképét és örökségét. Ezek monitorizálásában az Ön intézményének óriási szerepe van. Hogyan történik a város épített örökségének védelme és milyen helyi hatóságokkal működnek együtt?
– A legnagyobb gond, amivel az intézményünk küzd, az a társadalom hozzáállása az épített örökséghez. Ezen a téren nemcsak a Kolozsvárra került és a városhoz érzelmileg nem kötődő külföldi befektetők, de a helyi lakosságnak is óriási hiányosságai vannak. Romániában még nem jutottunk el oda, hogy a nagyközönség ugyanolyan értékesnek találjon egy műemlék épületet, mint egy híres festményt vagy egy aranytárgyat. A tárgyi örökség megbecsülése és a múzeumi tárgyak iránti egyre növekvő érdeklődés sajnos nem érzékelhető ilyen mértékben az épített örökségünkkel szemben. Intézetünk szoros kapcsolatot tart fent a városi és megyei rendőrséggel, ahol létezik egy kulturális szakosztály. Cristian Luca, a Kolozs Megyei Rendőrség munkatársa felel az épített és tárgyi örökséget ért vissza- élésekről. A polgármesteri hivatalnak is van ilyen feladatkörrel megbízott szakbiztosa, így a helyi lakosság három intézményhez is fordulhat, amennyiben műemlék épületek rongálásáról vagy tárgyi örökséggel kapcsolatos visszaélésekről értesül. A Kolozs Megyei Kulturális és Műemlékvédelmi Hatóság a havonta egyszer összeülő regionális szakmai bizottsággal közösen dönt minden egyes kolozsvári és Kolozs megyei építkezésről és nagyberuházásról, amelyeknek tőlünk kell engedélyt kérniük. Azokban az esetekben, amikor visszaélést vagy az épített örökség épségét fenyegető jelenséget tapasztalunk, a hatóság jelentést küld a rendőrségnek és a polgármesteri hivatalnak, amelyek – elvileg – jogi hatalommal rendelkeznek, hogy az építkezéseket leállítsák vagy inspekciót végezzenek. Sajnos a gyakorlatban azonban ezek a pontosan meghatározott jogi folyamatok nem mindig működnek.
– Az erdélyi magyar sajtóban legtöbbet a Házsongárdi temetőben tapasztalt rongálások és visszaélésekről olvashatunk. Bár a temetőt ma már szinte minden, román vagy magyar nyelvű városi útikalauz, mint Kolozsvár egyik legfőbb történelmi emlékhelyét mutatja be, mégis, a temetőben tovább folyik az új sírok kialakítása. Milyen szabályok vannak jelenleg érvényben a temetőre vonatkozóan?
– A 2013 februárjában elfogadott új Városrendezési Terv (Plan General Urbanistic) szabályainak értelmében, a temető teljes területe műemléki státusszal rendelkezik. Ennek értelmében a temetőben a felszín fölé 80 cm-re emelkedő (100 x 200 cm-es területű) sírokat nem szabad semmilyen formában módosítani vagy megrongálni. Nem engedélyezett ezekben, a jól látható síroknak az újrahasználása, amennyiben az nem üres. Az üresen álló sírokat ellenben a jelenleg érvényben lévő szabályok értelmében újrahasználhatják. Több esetben adtunk negatív jelentést és nem engedélyeztünk számos olyan síremlék építését, amely vagy a régi történelmi síremlékeket vagy a temető összképét, úthálózatát és hagyományos térrendezését módosította volna. A Házsongárdi temető esetében ugyanis nemcsak a régi síremlékek, de a temető úthálózata és struktúrája is védett.
 – Néha nagy visszhangot kelt néhány történelmi emlékműre helyezett otromba reklámfelirat vagy egy-egy épület homlokzatát megrongáló építkezés vagy fel- újítás. Melyek a jelenleg Kolozsváron észlelhető legjelentősebb műemlékvédelmi visszaélések és rongálások?
– Évente mintegy harminc olyan jelentést terjesztünk a polgármesteri hivatal és a helyi hatóságok elé, amelyek épített örökségünk és a város építészeti arculatát súlyosan rongálják. Ezek közül kiemelendő az Unió (Memorandumului) utca 16. szám esete. A 18. századi épület kiemelkedő műemléki értékkel bír (műemléki kódja: CJ-II- a-A- 07240), elsősorban barokk homlokzata miatt. Az épület 2007-ben még eredeti állapotában volt látható, 2010-ben azonban súlyos módosításokat észleltünk a homlokzaton. Bár a helyszíni kutatást megnehezítette a jelenlegi arab származású lakók közreműködésének hiánya és a velük tapasztalt nyelvi nehézségek (sem román, magyar vagy angol nyelven nem kommunikáltak velünk), légi fotókon és később Google térképes felvételeken kiderült, hogy nemcsak az épület homlokzata, de a teljes belső udvar is radikális átalakítást szenvedett. (Szigetelik a múltat, de a városvezetést az sem zavarja, Szabadság, 2016. május 5.) Ugyancsak eltűnt az épület szépen kialakított magas padlása is. A homlokzaton létrehozott két újabb ablak és a padlás radikális átalakítása az eredeti homlokzatot és barokk épületet teljesen új, „balkáni” vonásokkal csúfította el. Minderre 2007 és 2010 között, a város egyik legforgalmasabb, több ezer ember által látogatott buszmegállójának közelében került sor. Az engedély nélkül kezdeményezett építkezést és a mű- emlék épület súlyos rongálásáról azonnal jelentést küldtem a polgármesteri hivatalnak, ám sajnos azóta sem történt érdembeli változás ez ügyben. Hasonlóan súlyos esetről számolhatunk be az Eötvös (Constanţa) utcában emelt Europa Business Center tizenkét emeletes monstruma esetén. A Iosif Pop és Matei Miko által építtetett hatalmas épület számos pontban sérti a város építészeti összképét. Az épület felépítésére 2009-ben a városi tanács adott engedélyt Sorin Apostu polgármestersége idején, kijátszva az akkor Regionális Városrendezési Tervet (PUZ), amelyben még az Eötvös utca a belváros részeként, műemlékvédelmi státusszal rendelkezett, így bármilyen építkezés esetében ezen a területen szükséges lett volna a mi intézetünk jóváhagyása és engedélye. A 2012-ben elindult építkezés már az Alin Tişe-féle új Általános Városrendezési Terv értelmében indult, amely – a megyei tanács elnökének személyes érdekeltségei miatt – kivette az Eötvös utca környékét a műemlékvédelmi zónából, így az építkezésnek immár jogi akadálya sem volt. Véleményem szerint, hasonlóan botrányos a Heltai téren (Cipariu) jelenleg emelkedő görög katolikus templom is. Az eredeti tervek – amelyeket majd negyed évszázada, még az 1990-es évek elején nyújtottak be – egy jóval kisebb és egyszerűbb, görög kereszt alakú épületről szóltak. A jelenlegi forma egy az ázsiai pagodákra, a cigány barokkra és a balkáni felületességre utaló jegyeket is magán hordozza és súlyosan rontja a város építészeti összképét. Addig, amíg a helyi lakosság nem lesz érzékenyebb az épített örökség és a város építészeti arculatának védelmére és megőrzésére, sajnos az ilyen visszaélések csak szaporodni fognak. Bízom benne, hogy a fiatal generáció már másképp fog Kolozsvár történelmi emlékeire tekinteni.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

A rendszerváltás mérnöke – Borbély Imre halálára
Erich Honecker német és Todor Zsivkov bolgár kommunista pártvezér bukása után, 1989. november vége felé Borbély Imre egy temesvári baráti beszélgetésen kijelentette: most Nicolae Ceaușescu következik. 
Azt is hozzátette, hogy ha Ceaușescu hatalma nem dől meg még az 1989-es év vége előtt, a pártvezér akár hosszú évtizedekre is hatalmon maradhat. Ez tudniillik azt jelentené, hogy a román diktátor tanult a magyarországi, csehszlovákiai, kelet-németországi, bulgáriai eseményekből, és megtette az intézkedéseket hatalma bebiztosítására.
Nehéz idők voltak. Szorult a hatósági hurok Tőkés László körül. A temesvári lelkésznek, az őt körülvevő presbitériumnak, baráti körnek és a temesvári református gyülekezetnek egyre nehezebb kihívásokkal kellett szembenéznie. A parókiát a Szekuritáté megpróbálta hermetikusan elzárni a külvilágtól, a lelkészt körülvevő csoport tagjait egyenként próbálták eltávolítani Temesvárról, Tőkés Lászlóra álarcos, késes betörők támadtak a lakásában. A bíróság elrendelte a kilakoltatását. A gyülekezet tagjai, és a hozzájuk más vallásúként csatlakozók – amilyen Borbély Imre is volt – már a vasárnapi istentiszteletekre is milicisták sorfalai között juthattak be.
Ebben a nyomorúságban teljesen valószerűtlennek tűnt a Ceaușescu küszöbön álló bukásáról szóló jövendölés. A kommunista kor szülötteinek többsége nem látott túl a rendszer határain. Általános érzés volt: ebbe születtünk bele, és ebben is fogunk meghalni. Tőkés László küzdelme a megsemmisülés felé tartott, a Szekuritáté nap mint nap jobban bekeményített. Az eseményeket egy koordinátarendszerben bejelölve, és a jelöléseket összekötve szinte ábrázolni lehetett volna a megtorlás fokozódását. A vektort meghosszabbítva pedig meg lehetett volna nézni, mikor metszi a megtorlás vektora az idő tengelyét, ki lehetett volna számítani, hogy mennyi van még hátra. De ez nem volt ok arra, hogy ne tegyen meg mindenki mindent, amit megtehet.
Borbély Imre nem tartozott a közhalandók közé. Ő mindenkinél tájékozottabb volt a világ dolgaiban: látta az összefüggéseket, stratégiát alkotott a Szekuritátéval való küzdelemre. Tájékozottságának, politikai éleslátásának fontos forrásai voltak a Nyugat-Németországba disszidált barátai, akik a legsötétebb időkben is ellátták folyóiratokkal, német nyelvű stratégiai, politológiai tárgyú szakirodalommal. Kiemelkedett a temesvári ellenállás kemény magjából a diktatúrák természetéről, határairól, és a határokon túli szabad világról felhalmozott tudásával. Azt azonban még ő sem gondolta, hogy éppen a temesvári ellenállási mozgalom vezet el a diktatúra bukásához. Azt sem gondolta, hogy neki és családjának is oroszlánrésze lesz a temesvári népfelkelés kibontakozásában, közvetve pedig abban, hogy Ceaușescu nem éli már meg az új évet.
A beteljesedett jövendölés
Mindenki megtett mindent, ami tőle telt. Imre részt vállalt abban, hogy a temesvári lelkészről szóló hírek Magyarországra jussanak. Ha sikerült találkoznia Tőkés Lászlóval, a hadviselés stratégiájából merített tanácsokat adott neki, esténként pedig – amikor a takarékosság jegyében – az egész városban lekapcsolták a villanyt, a sötétség keltette dermedtség pillanatában kinyitotta belvárosi lakása ablakát, és tele torokból felkiáltott: „Ceaușescu, România!” A pártgyűlések szlogenje elé a kiáltás körülményei tettek negatív előjelet. Aki csak hallotta, megértette, hogy kinek kell köszönni a sötétséget, a rabságot, a nélkülözést.
December 15-én este nagy csomag gyertyát küldött a Tőkés László kilakoltatása ellen tüntetőknek. 16-án ott volt a lelkész védelmére összesereglett tömegben, majd bent járt a parókián, tanácsokat adott. Talán az sem a véletlen műve, hogy testvére, Borbély Zoltán állította le három társával a villamosforgalmat a templom mellett, hogy a Ceaușescu-diktatúra és a kommunizmus elleni tüntetéssé alakítsa a lelkész melletti szolidaritástüntetést. Imre még akkor sem bízott abban, hogy Temesvárról indul a romániai rendszerváltozás, amikor az első sortüzek eldördültek a városban. Hazament, és leborotválta a szakállát, hogy a Szekuritáté ne ismerje fel. Átalakulása olyan jól sikerült, hogy amikor felesége, Viki a város főterén szembement a szakáll nélküli férjével – mint később elmesélte –, az volt az első gondolata: „ezt az embert már láttam valahol”. Időben menekült egy barátjához. A Szekuritáté a munkahelyén és a lakásán is kereste.
A német nyelvű középiskolai tanulmányok és a német kulturális beágyazottsága később is hasznosnak bizonyult. 1990 januárjában, amikor Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter Temesváron kereste fel Tőkés Lászlót, Imre készítette fel barátját a tárgyalásokra, és ő is tolmácsolt a felek között.
Szimbólumok és jövőtervezés
Borbély Imre elkötelezett magyar volt, aki a nemzeti érzései, a nemzeti szimbólumok kérdésében nem ismert tréfát. Egyszer elmesélte, hogy kamaszként hogy verte végig Zoltán öccsével a német iskola bozgorozó táborát, és hogy kapta meg a maga részét az érettségi után az iskola igazgatója is, aki nem védte meg a diákjait az etnikai alapú csúfolódástól.
1992-ben (vagy 1993-ban) az aradi október 6-ai megemlékezésre egy tekercs tenyérnyi széles piros-fehér-zöld szalaggal a zsebében érkezett, ezt tűzte az RMDSZ-elnökség koszorújára. Amikor a szövetség helyi vezetői – megriadván az esetleges következményektől – megpróbálták levenni, a testi erejét is latba vetve állt őrt a koszorú mellett. Szikrázott a szeme, látszott, hogy mindenre elszánt a szalag védelmében. Így kezdődött a nemzeti színek használata az RMDSZ-ben. De ő állította fel az aradi vértanúk tiszteletére a román parlamentet is egyperces néma csendet parancsolva, és 1994-ben elsőként szólalt fel magyarul a képviselőházban március 15-én.
E példák ellenére sem volt a múltba révedő politikus. Íróasztala mellett folyamatosan a jövőt tervezte. Gyártotta az elméleteket az RMDSZ állammodelljéről, amelyben az ügyvezető elnökség lesz a kormány, a platformok lesznek a pártok, és a belső választások eredményeként felálló Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) lesz a parlament. Elmélkedett az erdélyi magyarok társnemzeti státuszáról, a háromszintű autonómiáról, Románia föderalizálásáról és a külhoni magyar állampolgárságról. Dolgozatot írt a szubszidiáris nemzetstruktúráról, amelyben a határon túli magyarok olyan erőt adnak hozzá az anyaország erejéhez, mint a világ zsidósága Izrael államéhoz. Olyan helyzetet teremtett 1992-ben, amelyben a kételkedők is megszavazták a kolozsvári autonómianyilatkozatot, és fel is esküdtek rá a város főterén álló Szent Mihály-templomban. Parlamenti képviselő volt, de nem érezte otthon magát a bukaresti törvényhozásban. Eleve kudarcra ítélt szélmalomharcnak tekintette azt a küzdelmet, amelyet egy-egy törvénycikkely kedvező átalakításáért vívott a szövetség frakciója. Az RMDSZ kormányra lépését pedig csak azzal a feltétellel támogatta, ha a magyarság áttörést hozó jogokat kap cserében. Már 1996-ban kijelentette: a hatalom korrumpálja a politikai vezetőket. Olyan romániai magyar érdekképviseletet áhított, amelynek vezetői elkötelezettek a közösség iránt, és sem rovott múltuk, sem pedig korrupt viselkedésük okán nem zsarolhatók.
Tenni, amit kell
Borbély Imrét nem szerette az RMDSZ vezetése. Féltek tőle, veszélyesnek tartották. A szövetségben a kis lépéses politika hívei voltak hatalmon, ő pedig nagy lépéseket javasolt. Sohasem abból indult ki, hogy mit lehet, hanem abból, mit kell tenni a kitűzött cél eléréséért. Még az általa bevezetett kifejezések is szitokszóvá váltak. Egy bukaresti magyar rendezvényen az egyik RMDSZ-es képviselő azzal mentegetőzött a másik előtt: „engem aztán igazán nem lehet helyzetteremtő politikusnak nevezni...”
1996-ban maga is látta, hogy megosztja a romániai magyar politikai elitet, ezért nem vállalta a szövetségen belüli megmérettetést az államelnökjelölti tisztségért. Azt azonban hozzátette, ha ő lenne az RMDSZ jelöltje, Románia föderalizálásának programjával szállna versenybe. Féltek tőle, ezért kiszorították az RMDSZ vezetéséből. Ő pedig csalódott volt. Azt érezte: többet tehetne a közösségéért, de nem tartanak rá igényt. Így 1996-tól már csak a Magyarok Világszövetségében kereshetett terepet a nemzetstratégiai gondolatainak. Munkája eredményeit akkor láthatta, amikor nem a magyar érdekképviseleten, nem a romániai viszonyokon múlt elméleteinek a megvalósítása: a jobboldali budapesti kormányoknak köszönhetően megtörtént a magyar állampolgárság kiterjesztése, és elindult a határon átívelő nemzetegyesítés. Hogy miben is volt más, mint a többiek? Abban, hogy racionálisan gondolkodott. Tiszták és rendezettek voltak a gondolatai, melyek mögül rendre felsejlett a tudás, a kreativitás és a bátorság. Amit állított, a mögött mindig ott volt a bizonyosság. És más volt abban is, hogy a személyes sérelmeit mindig félre tudta tenni a képviselt ügyek szolgálata érdekében.
A szabadság kulcsa
Úgy adódott, hogy nagyon közel kerültem a Borbély családhoz. 1989 nyarán, Tőkés László emlékezetes tévéinterjúja után a lelkésztől kijövet az utcán állt meg mellettem a fekete autó. A fél napom a Szekuritáté egyik vallatótermében telt. Próbáltak megfélemlíteni. László figyelmeztetett ezután, hogy nem szerencsés egyedül laknom, és ha már egyedül bérelek lakást, legalább annyit tegyek a biztonságomért, hogy napi rendszerességgel jelentkezem valakinél, akinek kulcsot is adok. Borbély Imre kapta meg a lakásom kulcsát. Neki kellett volna szétnéznie a lakásomban, ha egy nap nem jövök. Így váltam mindennapos vendéggé és félig-meddig családtaggá Borbélyéknál. Vittem-hoztam a híreket, és a sokat beszélgettem Imrével, Vikivel és a fiaikkal. A beszélgetések pedig afféle szabadegyetemmel értek fel. Szívtam magamba a tudást a hatalom természetéről, azokról a szempontokról, amelyek alapján a hatalmon lévők meghozzák a döntéseiket, és arról a világról, ami a szögesdróton túl van. Több olyan esetre emlékszem, hogy legyintettem egy-egy gondolatra, amit mástól hallottam. Amikor azonban Imre mondta ugyanazt, akkor már nem lehetett legyinteni rá.
Mert ő soha nem mondott olyant, amit előzőleg ne rágott volna meg alaposan, aminek ne nézett volna utána, aminek a szakirodalmát nem ismerte volna. Borbély Imre tudása, tiszta gondolkodása, elkötelezettsége, bátorsága nagyon fog hiányozni az egész Kárpát-medence magyar közéletéből.
Gazda Árpád |
kronika.ro

Győztek a román tüntetők, a kormány meghátrált
MTI- A román kormány hatálytalanítani fogja vasárnap korábbi sürgősségi rendeletét, amellyel a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosította – jelentette be Sorin Grindeanu miniszterelnök szombaton, a rendelet elleni országos tüntetéssorozat ötödik napján.
Döntését az ország megosztottságával indokolta, amelyet – mint mondta – el akar kerülni.
Grindeanu később megjegyezte: azért használta a „hatálytalanítás” kifejezést, mert Klaus Iohannis államfő ezt kérte tőle. Hozzátette, még keresik a megfelelő jogi megoldást – „legyen az hatálytalanítás vagy elnapolás” – arra, hogy a vitatott kormányrendelet ne lépjen hatályba.
A miniszterelnök hangoztatta: annak érdekében, hogy a Btk. alkotmányellenesnek bizonyult cikkelyeit mégis kijavítsák, konzultációt kezd a pártokkal, és a kormány módosító javaslatait törvénytervezet formájában terjesztik a parlament elé.
Rámutatott: minden olyan törvénycikkelyt, amelyet hatálytalanítottak a korábbi alkotmánybírósági döntések, ki kell javítani, mert a taláros testület döntései kötelezőek.
Sorin Grindeanu azt állította: nem sikerült jól elmagyarázni a kormány szándékait, és ez szerinte sok félreértéshez, félremagyarázáshoz vezetett. Ennek következményeit Florin Iordache igazságügyi miniszternek kell vállalnia – tette hozzá.
Kiemelte, hogy folytatni kívánja a PSD decemberben megszavazott kormányprogramjának életbe léptetését. Ezzel kimondatlanul is elhárította azokat a találgatásokat, hogy le akarna mondani az egy hónapja beiktatott kormány éléről.
A miniszterelnök bejelentésének idején több mint százezer ember tüntetett a kormány székháza előtt.
A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői szombaton adták első jelét a meghátrálásnak, amelyet azonban azzal magyaráztak, hogy meg akarják előzni a „megalázott PSD-szavazók” ellentüntetését, a két tábor közti konfrontációt.
Romániában az utóbbi két évtized legnagyobb tiltakozó mozgalmát váltotta ki az, hogy a szociálliberális kormány a legfelső bírói tanács véleményezése nélkül kedd este a kormányülés napirendjén nem szereplő sürgősségi rendelettel módosította a büntetőjogot. Az ország nagyvárosaiban estéről estére százezrek tüntetnek az intézkedés ellen, amelynek valódi célja szerintük az, hogy megmentse a korrupt politikusokat a felelősségre vonástól.
MNO.hu

Az általános iskola mentheti meg a középiskolát
A diákok létszámának csökkenése miatt veszélybe került a ditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola önállósága. A község képviselő-testületének kezében a döntés, hogy a helyzetet átszervezéssel vagy két oktatási intézmény összevonásával oldja meg.
Ebben a tanévben 300 alá csökkent a diákok létszáma a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskolában, ami azt jelenti, hogy önálló intézményként nem működhet tovább. Mivel a települések önkormányzatának feladata előterjeszteni az iskolahálózati tervet, a ditrói községvezetés előbb átszervezést javasolt a Hargita Megyei Tanfelügyelőségnek, hogy megmentse az iskola önállóságát, de a javaslatot a tanfelügyelőség nem fogadta el.
A másik lehetséges út, hogy a Siklódi Lőrinc Általános Iskolát összevonják a szakközépiskolával, ami gyakorlatilag a „kicsi iskola” megszűnését jelentené, mivel két oktatási intézmény egyesítésekor a magasabb rangúhoz csatlakoztatják az alacsonyabb rangút, és nem fordítva.
Bár csak adminisztrációs szempontból történik változás, gyakorlatilag felszámolódik a Siklódi Lőrinc iskola, mint jogi személyiség. „Az hogy megszűnik egy magyar iskola, számomra is éppen annyira kellemetlen, mint bárki másnak. Ennek sajnos az az oka, hogy egyre kevesebb a gyermek” – mondta el Görbe Péter főtanfelügyelő. Mint magyarázta, a diáklétszám-csökkenés az elmúlt években nagyon kiérződött a ditrói középiskolában, már többször került sor átszervezésre, hogy sikerüljön tartani a törvény által megkövetelt legkevesebb 300 fős létszámot.
Óvodai és általános iskolai csoportokat csatoltak hozzá, de ezek az intézkedések csak ideig-óráig jelentettek megoldást. „Az, hogy egy óvodai csoportot ismét a középiskolához csatolnak, pillanatnyilag lehet, hogy megoldást jelent, de mivel pár éven át már volt arra próbálkozás, hogy oktatási egységeket csatoltak hozzá, és mégis folyamatosan a kötelező minimum alá csökken a gyermeklétszám, ez a megoldás nem megbízható” – fejtette ki a főtanfelügyelő. Hozzátette, ha bekövetkezik a két ditrói iskola összevonása, az a diákok szempontjából nem jelent változást, csupán annyi történik, hogy az általános iskolások a középiskola keretében tanulnak tovább, de ugyanabban az épületben maradnak, ahová eddig jártak.
A pedagógusok sem kell attól tartsanak, hogy a változás veszélyeztetni fogja állásukat. „Ezt is átbeszéltük. A jelenlegi gyermeklétszám szerint a pedagógusok posztjai meg kellene maradjanak” – fogalmazott a főtanfelügyelő. Úgy látja, egy igazgatói posztot veszít a két intézmény, illetve az irodai kisegítőszemélyzet létszáma is csökkenhet az intézkedés nyomán. „Az iskola vezetőtanácsa kell majd elemezze, hogy az adminisztrációs személyzet között a meglévő posztokat hogyan osztja szét ahhoz, hogy az intézmény jól működjön” – mondta ezzel kapcsolatban.
A többség támogatja az összevonást
Az összevonást támogatja a két érintett iskola tantestülete – derült ki kedden azon a megbeszélésen, amelyet Ditró polgármestere kezdeményezésére tartottak a pedagógusok, a szülői bizottságok képviselői, a község képviselő-testülete, a polgármester és a megyei főtanfelügyelő részvételével. „Tájékoztattuk a jelenlévőket a törvény előírásairól, körbejártuk, hogy érdemes-e vagy sem »mesterséges lélegeztetéssel« fenntartani az iskolát. A logika alapján a megbeszélés résztvevőinek többsége arra hajlott, hogy a két iskola legyen egyetlen entitás” – számolt be Görbe Péter.
Hogyha bekövetkezik a tervezett iskolaegyesítés, nyilvánvalóan mindkét egységnél lesznek változások. „Tanárként nézve pozitív lenne az iskolák összevonása, mert könnyebb lenne kihozni a katedrákat, igazgatóként viszont nem fogadom szívesen a változást. Csökkenni fog az irodai kisegítőszemélyzet, a munka viszont több lesz. Az igazgatók helyzete is megváltozik, egy igazgatói állás megszűnik. Mindez teljes átszervezést és jóval több munkát fog jelenteni” – mondta megkeresésünkre Román Sándor, a Puskás Tivadar Szakközépiskola igazgatója.
A Siklódiban is számítanak arra, hogy állások szűnnek meg, ha megszületik a döntés, és az iskola nevének elvesztését is fájlalja az ottani munkaközösség. Puskás Anna igazgatónő hangsúlyozta, amíg nincs végleges döntés, nem szeretne fejtegetésekbe bocsátkozni, azt viszont kijelentette, fájdalmasan fogja érinteni az iskola közösségét a Siklódi Lőrinc név elvesztése.
Az iskolák összevonásáról az önkormányzat egyelőre határozattervezetet kell készítsen, és azt el kell juttassa a tanfelügyelőségre. A képviselő-testület csak akkor hozhat végleges döntést, ha a tanfelügyelőségtől megkapja a jóváhagyást.
Pethő Melánia |
Székelyhon.ro

Áradásokat okoztak a jégtorlaszok Hargita és Maros megyében
Több maroshévízi gazdaságot elöntött a víz vasárnap délután, miután a hirtelen jött felmelegedés hatására jégtorlaszok alakultak ki a Maros-folyón.
A Hargita megyei tűzoltóság sajtószóvivője szerint az egyik jégtorlasz Maroshévíz kijáratánál alakult ki, ennek nyomán víz alá került több udvar és gazdaság. A háztáji állatokat a tűzoltók mentették meg az elpusztulástól – tudósít az Agerpres hírügynökség.
A Maros-folyón átívelő egyik híd közelében is jégtorlasz keletkezett, itt is több gazdaságot áraszthat el a víz, ha kilép medréből a folyó.
Mindkét jégtorlasz 500 méter hosszú és 40 centiméter vastag, de mivel lakott terület közelében vannak, nem lehet robbantással megbontani, ezért a Maros Vízügyi Igazgatóság segítségét kérték ezek gépi feltörésére.
Maros megye: elöntött a víz húsz palotailvai udvart és gazdaságot
Mintegy húsz udvart és gazdaságot öntött el a víz vasárnap Palotailván az esőzések, illetve a Maros-folyón keletkezett jégtorlaszok miatt – tájékoztatta a hírügynökséget a Maros megyei tűzoltóság sajtószóvivője.
Cristian Virag szerint délután háromkor Marosvécs, Disznajó, Füleháza, Galonya, Palotailva, Ratosnya és Gödemesterháza környékéről érkezett jelentés a folyón megindult jégtáblákról, a Görgény-folyón pedig Görgénysóakna , Görgényhodák és Libánfalva környékéről jelentettek hasonló problémákat. A szóvivő szerint a bőséges esőzések miatt Szászrégenben elárasztott a víz egy pincét, Dicsőszentmártonban pedig hét udvar került víz alá.
A meteorológiai figyelmeztetések alapján egyébként még csütörtökön elrendelték Maros megye önkormányzatai számára a meder- és ároktisztítást, illetve a vízfolyások figyelemmel követését, hogy ne adódjanak problémák a lakott területeken. Amennyiben gondot észlelnek, az önkormányzatoknak kötelességük azonnal értesíteni az illetékes hatóságokat – tette hozzá a szóvivő.
El kellett hagyniuk otthonukat
Fehér megyében is áradásokat okoztak a jégtorlaszok. Több hegyvidéki településen összesen tizennyolc házat, tizenkilenc gazdaságot, hat udvart és tizenkét hektár legelőt árasztott el a medréből kilépett folyó. Huszonöt személynek kellett elhagynia otthonát.
Székelyhon.ro

Leváltották a magyarellenes Diaconut a PRU éléről
A párt elnöksége szombat délutáni ülésén súlyos pénzügyi visszaélésekre, valamint arra hivatkozva, hogy Bogdan Diaconu támogatta a Btk. módosítására szolgáló sürgősségi kormányrendeleteket, leváltották őt a pártelnöki tisztségből.
A decemberi választáson a parlamenti bejutási küszöb alatt maradt PRU Diaconuhoz hű vezetői azonban kitartanak az elvileg leváltott elnök mellett, aki nem ismeri el elmozdításának jogosságát, így március 25-ére összehívta a párt kongresszusát.
A másik oldal szerint viszont a Diaconu-szárny ülés törvénytelen volt, mivel azon egy jogerősen elítélt személy is részt vett, akinek a párt tagjának sem szabadna lennie.
itthon.ma//erdelyorszag

Dragnea: ezek már nem spontán tüntetések, ezeket profik szervezik
Bár vannak olyanok is a bukaresti Győzelem téren, akik meggyőződésből tüntetnek, több jel is arra utal, hogy a fővárosi tiltakozásokat „profik szervezik", ezek már nem spontán megmozdulások – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
„A szervezés módja, a tiltakozások finanszírozása – úgy értesültem, hogy ma buszokkal, kisbuszokkal, vonattal hozták az embereket a fővárosba – mind arra utal, hogy profik szervezik a megmozdulásokat. Ez már nem spontán tüntetés, szervezői munka áll a háttérben" – mondta Liviu Dragnea a Romania TV vasárnap esti műsorában.
A pártelnök szerint „nehéz meghatározni", hogy ki áll a szervezés hátterében, ugyanakkor azonban meggyőződését fejezte ki, hogy „az ország stabilitása érdekében fellépő intézmények" fényt derítenek majd erre.
„A rendelet csak ürügy volt, hogy félretájékoztatással rávegyék a jóhiszemű embereket arra, hogy vonuljanak utcára. Tudomásom szerint ma közzétették annak a kormányülésnek a jegyzőkönyvét, amelyen rendeletet fogadott el a Cioloş-kormány a Büntető törvénykönyv módosításáról. Akkor is azért kellett sürgősségi hatállyal elfogadni, mert a végéhez közeledett az a 45 napos határidő, amelyen túl az alkotmánybírósági döntés tulajdonképpen érvényteleníti a Btk. egy cikkelyét. Az államelnöki választások óta a PSD megosztása, szétszakítása a tét" – tette hozzá Dragnea, aki szerint „jelen pillanatban mindenki várja, hogy mit üzen az államfő".
A pártelnök azt is elmondta, nem a PSD kezdeményezte a Cotroceni-palota előtt tartott vasárnapi megmozdulást, de több területi szervezet vezetői is ellentüntetések szervezését szorgalmazzák.
Erdély.ma

Elhunyt Kósa Bálint
Teremtett világunkban, lám, a vadkörtefa deszkákba vésett metszetek megálmodásának is vége szakadt, mesterének le kellett tennie éles acélpengéjét, amellyel leheletfinom rajzai, csodaszép virágai, pillangós metszetei művészettörténeti értéktár részeivé válnak, s egy megpróbáltatásokban sem szűkölködő alkotó életet a kór befejezetté kényszerített. A Kormos mente sajátos hangulatú fa- és linómetszeteinek mestere már a Tortoma irányába emelkedő olaszteleki temető lakója.
Vonzó, színes, szépségükben hiteles könyvjelzőink alkotója biológus is volt. A tavaszi kökörcsinek, az árvalányhaj, a virágokon pihenő pillangók cáfolják azt az érzést, hogy egy halálra ítélt műfaj részei volnának, olyan kis grafikai alkotások, amelyek miniatűr voltukban, színesen tündökölve értékei hazai képzőművészetünk eme ágának. Kósa Bálint ex librisei, hisz ezekben csúcsosodott ki művészete, immár féltve őrzött kötetek, legdrágább könyveink értékei, s ember legyen, aki egy csokorba tudná szedni azokat a dedikált példányokat, amelyek egy-egy verses- vagy éppen történelmi könyv értékes jegyei Erdővidéken, jelesen Baróton, Kolozsváron és szerte a Kárpát-hazában. Metszőjük a kis remekművek révén állt be a nagy fametszők sorába, ahol mestere a bitai gyökerekkel is rendelkező Gy. Szabó Béla és a magyar sors üldözöttjeként a műfaj ragyogó művelője, Kósát oly messziről is biztató-ösztökélő, Floridában élő Petry Béla volt. Kósa műhelyében készültek a helybeli nemes családok festett címerei, amelyeket a református templom portikuszában őriznek, a magyar nemzet jeleseinek portréi, Székelyország tündérszép tájainak, várainak képmásai, s szobám falán pedig kedvencem, a szúrósan is szelíd és szép mácsonya. Kósa Bálint évtizedekig vegyészként vezette a szénipari vállalat laboratóriumát, rajongója, mestere és egykor tagja is a bányász-fúvószenekarnak, keresztkomája e búcsúsorok írójának s az Erdővidék Kultúrájáért-díj immár örök tulajdonosa.
Legyen neki könnyű a szülőfalu hantja.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Politikai, történelmi időutazás
A polgármester-jelöléstől a neolitikumig
Soós Zoltán múzeumigazgató tavaly a helyhatósági választásokkor Marosvásárhely polgármesterjelöltjeként a figyelem központjába került. A kampány ideje alatt, majd közvetlenül utána mondtak róla jót, rosszat. Aztán végül, miután lecsengett minden, és visszatért régi beosztásába, nem hallani róla. Megtörtük a csendet. A választás utáni időszakról, a múzeum terveiről beszélgettünk az igazgatóval. 
– Fölöttébb érdekes időszaka volt életednek a tavalyi választási kampány és a választás, mivel függetlenjelöltként próbáltad meg a szinte lehetetlent, hogy leváltsd a jelenlegi polgármestert. Miután elült a politikai vihar, visszatértél az „eredeti” szakmádhoz és állásodba, úgy, hogy a helyi tanácsban sem vállaltál feladatot. Teljesen visszavonultál a közélettől? 
– Egyáltalán nem, sőt továbbra is részt fogok venni a közösségépítésben, a Forgatag, a múzeumi rendezvények szervezésében, vagy akár a megye kulturális örökségvédelméért vállalt munkával. A kampányban megtanultam, hogy miként kell folytatni a közösségért vállalt munkát, harcot. Számomra a legnagyobb tanulság az volt, hogy megmutattuk a többségieknek: számolniuk kell velünk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy „leírjanak”. Ha egyesek úgy gondolják, hogy a marosvásárhelyi magyar közösség létszámcsökkenése ellenére visszaszorulóban van, téved. Az engem támogatók szavazataikkal igazolták, hogy van jövőjük a marosvásárhelyi magyaroknak. 
– Ennek ellenére a helyhatósági választásokat követően a mai napig pesszimista hangulat uralkodik: elvesztettük a választást, a helyi tanács pedig egyelőre szélmalomharcot vív a katolikus iskola ügyében... 
– Tudjuk jól, hogy olyan városvezetéssel van dolgunk, amellyel, csodák csodája, a sok korrupciós dosszié ellenére nem történik semmi. Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét korrupció gyanúja miatt felfüggesztették, ezzel szemben Dorin Florea több ügyben vádlott, és továbbra is polgármester. Ez is igazolja, hogy nem reális politikai viszonyok uralkodnak Marosvásárhelyen. Valóban egy jól meghatározott üzleti kör összefonódása tartja fenn ezt az állapotot, ahol semmi nem történik az akaratukon kívül, és a város fejlődése jó ideje stagnál. Logikus, hogy ha valaki ennyi terhet visel, nem tudja megfelelőképpen irányítani a várost. Tulajdonképpen nem is törődik vele, mert a holdudvarába tartozók már felélték a város vagyonát. Bízom abban, hogy sikerül ennek az állapotnak véget vetni. Ezért fogott össze Marosvásárhely magyarsága a helyhatósági választásokon. Az elkövetkezendő időszakban ezt az összefogást kell megerősíteni és meggyőzni minél több jóérzésű vásárhelyi románt, aki nem attól fél, hogy magyar lesz a polgármester, hanem aki azt akarja, hogy ennek a városnak legyen jövője, és hozzájárul ahhoz, hogy a jelenlegi állapotokat megváltoztassuk. 
– Öntsünk tiszta vizet a pohárba: a helyi tanácsban az RMDSZ-frakciót erősítetted, majd a helyhatósági választásokon függetlenként indultál. Most is az vagy? 
– A polgármesterjelölést el lehet vállalni függetlenként, de mindenképpen szükség van anyagi és humán háttértámogatásra. A kampányban is hangsúlyoztam, a függetlenség lényege egy gesztus volt a konkurens magyar politikai pártok felé, hiszen nem akartam pálcát törni senki fölött, ugyanakkor nyitás volt a román közösség felé is azzal az üzenettel, hogy nemcsak a magyar közösség gondjainak rendezését vállaltam fel, hanem a városnak szerettem volna más jövőképet ajánlani. Jelenleg az RMDSZ Maros megyei szervezetének kulturális alelnöke vagyok. Most lesznek a tisztújítások. Amennyiben arra kérnek, hogy tovább folytassam ezt a munkát, vállalom. A múzeumon keresztül több egyházközséget segíthettem műemlék templomaik felújításában. Ugyanakkor szeretnék továbbra is meghatározó szerepet vállalni a Forgatag, a mikházi fesztivál, a Múzeumok éjszakája, Maros-parti majális vagy akár a március 15-i rendezvények szervezésében. Ezeket a számunkra fontos eseményeket új, a fiatalok számára is vonzó tartalommal kell megtölteni, és úgy érzem, ebben jó úton járok. Ezek azért is fontosak, mert minél erősebben kell éreztetnünk jelenlétünket a városban. Nyilván, ha három év múlva lesz politikai támogatás, akkor újra vállalhatom a polgármesterjelölést. 
– Ha már visszatértünk a helyhatósági választásokhoz, meg kell említenem, hogy az ígéretek között volt a Bethlen Gábor-szobor felállítása is, amely nagy port kavart, az utóbbi időben viszont nem hallottunk semmit róla. 
– Tavaly októberben döntött a pályáztató művészi grémiuma, hogy Harmat István marosvásárhelyi születésű, jelenleg Baján élő szobrászművész készíti el a szobrot. Elértük, hogy a város tavalyi költségvetésében megjelent a szoborállítás költsége, és a helyszínt is elfogadta a tanács. A napokban találkoztam a tanács RMDSZ-frakciójával, és ismertettem velük a szoborállítás helyzetét. Előkészítés alatt áll a műszaki terv, aminek költségeit az önkormányzat kellene fedezze az idei költségvetésből. Ezt követően a polgármesteri hivatal szerződést kell kössön a művésszel, hogy meginduljanak a konkrét munkálatok. Sajnos, az eredeti ütemtervhez viszonyítva mintegy féléves csúszásban vagyunk, ami azt jelenti, hogy ha jó ütemben haladnak a munkálatok, valószínűleg 2018-ban lesz a szoboravató. 
– Nemcsak ezzel a szoborállítási tervvel, hanem számos történelmi, művelődési rendez-
vénnyel emlékeztünk a szabad királyi városi cím odaítélésének 400. évfordulójára. Ebben, de az elmúlt időszakban is a múzeum jelentős szerepet vállalt abban, hogy a város kulturális életét emelő, rangos kiállításon elevenítsük fel a város múltját és nem csak. Mire számíthatunk az idén? 
– Büszkén mondhatom – és ez nemcsak az én érdemem, hanem kollégáimé, illetve a Maros Megyei Tanácsé is –, hogy az elmúlt 10 év alatt a Maros Megyei Múzeum regionális intézménnyé nőtte ki magát, hiszen rangos országos kiállításoknak is a házigazdái lehettünk. Az első ilyen nagy kiállítás két évvel ezelőtt Románia ókori kincsei voltak, majd a Budapesti Szépművészeti Múzeum jóvoltából Dürer, Mantagna, Hogarth és más korabeli alkotók metszeteit mutathattuk be. Az idén, szintén a Szépművészeti Múzeum közreműködésével, a Zichy Jenő-féle gyűjteményt hozzuk el, Németalföldtől Rómáig címmel, ami XVI-XVIII. századi európai festők műveit vonultatja fel. S a mi közvetítésünkkel viszik majd el a tárlat anyagát Bukarestbe, a román Nemzeti Szépművészeti Múzeumba. Hosszú utat kellett bejárnunk ahhoz, hogy országos jelentőségű kiállításokat fogadhassunk, ki kellett alakítani az ehhez szükséges szakmai és műszaki hátteret. Ha így haladunk, elképzelhető, hogy négy év múlva akár világszenzációnak számító kiállítást is Marosvásárhelyre hozzunk. Ezért is jelentősebb rendezvényeinket továbbra is megszervezzük és fejlesztjük. A Múzeumok éjszakája már háromnaposra nőtte ki magát, egyre nagyobb a visszhangja a mikházi Római fesztiválnak is. Előkészületben a Marosvásárhely a XVI-XVII. században című kiállítás, amelyen azt mutatjuk be, hogy miként alakultak ki és működtek a középkori mezővárosok. Ugyanakkor a református egyházzal közösen szervezzük a reformáció 500. évfordulójára a kiállítást, ahol bemutatjuk, hogy mit jelent a reformáció az erdélyi magyar közösségnek, milyen hatása volt az irodalomra, az anyanyelvre, az oktatásra és a nemzettudat kialakítására. 
– Befejeződött a vár felújítása, amelyet megnyitott ugyan a polgármesteri hivatal, de még mindig üresek egyes helyiségek, és úgy tűnik, hogy nincs kihasználva mind a lehetőség, amelyet kínálhatna akár az idelátogató turistáknak. Más városokban a várakban, kastélyokban a kulturális terek mellett hangsúlyozottan jelen vannak a múltat idéző kiállítások is. Milyen állandó történelmi kiállítások lesznek a várban? 
– Jelenleg a megyei múzeum kezelésében van a központi épület, ahol berendezzük a reformációról és a város múltjáról szóló kiállítást. Az elkövetkezendő hetekben tárgyalunk a vár igazgatóságával és a polgármesteri hivatal képviselőivel arról, hogy miként hasznosítsuk a várat. Jeleztük, hogy ha a város visszaadja a múzeumnak a kapubástyát, ide a tulajdonunkban levő mintegy 800 korabeli fegyverből egy gazdag állandó kiállítást rendeznénk be. Van elképzelésünk a régészeti park hasznosításáról is. Azt tervezzük, hogy a volt kolostor épületében rekonstruálunk egy könyvmásoló műhelyt. De mindez attól függ, hogy mennyire érdeke a városvezetőségnek, hogy valódi tartalommal töltse meg a várat, vagy a már megszokott olcsó fesztiválok helyszíne lesz. 
– Tudomásom szerint tavaly a múzeum munkatársai jelentős régészeti ásatásokon, feltárásokon vettek részt, ennek is köszönhetően számos tudományos dolgozat született. Milyen újdonságokat tudhatunk meg a megye múltjáról? 
– Tavaly több helyszínen voltak régészeti feltárások. A marosvásárhelyi vár felújításakor több izgalmas leletanyag került elő, ezekből a már említett kiállításokon láthatnak néhányat az érdeklődők. Kiemelt helyszín volt a mikházi római vár kutatása is. Itt a római fürdőt és az erődbeli életet bemutató pavilon mellé az idén egy harmadikat tervezünk, ahol helytörténeti anyagot állítunk ki a falu életéről, a Ferenc-rendi kolostor könyvtáráról, a reneszánsz korról. A leglátványosabb eredmény a terelőút leletmentésekor született. Nagyernye határában előkerült egy V. századi gepida temető több mint 100 sírral, ahonnan több ezüstfibulát sikerült kiásnunk. Tófalva határában előkerült egy II. századi római falu, ahol a 11 épületmaradvány mellett feltártunk két hun lovas sírt is, ami ritkaságszámba megy, ugyanis Erdélyben nem telepedtek le a hunok, ők az alföldi legelőkig vonultak. Inkább katonai jelenlétről beszélhetünk Erdélyben, mivel a hunok ellenőrzés alatt tartották az itt élő germán (gepida) lakosságot, így talán a két lelet is összeköthető. Érdemes megemlíteni, hogy Jedd határában őskori (neolitikum, rézkor) kultúrához tartozó falu maradványaira bukkantunk. 
Nemcsak a földből előkerült leletanyaggal gazdagítottuk a múzeum gyűjteményét, hanem a megyei tanács támogatásának köszönhetően számos értékes műtárgyat is sikerült vásárolnunk a piacról. Egy marosvásárhelyi család eladta a volt városi Teleki-palota XVIII–XIX. századi főúri bútorait, fegyvergyűjteményünk 76 – köztük több egyedi – darabbal bővült, sikerült megvennünk ritkának számító, Erdélyből származó tárgyakat, mint az 1400-as évek elejéről való, gótikus, rézlemezből készült, arannyal borított cibórium, XVI. és XVII századi ón- és aranyozott ezüstkannákat, az alsóporumbáki hutából származó üvegedényeket, térképeket, XVIII. századi néprajzi jellegű kerámiát, amivel majd kiegészítjük az említett, középkori várost bemutató kiállításunkat. 
– Milyen régészeti ásatásokat tervez az idén a múzeum? 
– Folytatjuk a mikházi feltárást, visszatérünk a nyárádszentlászlói templomhoz, ahol 12. századvégi nemzetségi monostor alapjait tártuk fel. Ez azért jelentős, mert igazolható, hogy a székelység betelepedése előtt volt egy egyházi szervezet. A 11. század elején a magyar királyság konszolidált katonai jelenléte bizonyítható a határvédő várakkal, ez a feltárás viszont alátámasztja, hogy egyházi szervezet is létezett ebben a korban. A megyeszékhelyhez közeli Malomfalván (Morăreşti) találtunk egy VII–VIII. századi gepida, szláv jelenléthez köthető erődítményt, ami a XI. században is állt. A leletanyag segíthet abban, hogy jobban megértsük Erdély ez időszakbeli betagolódását a magyar királyságba.
– Nagyobb felújítási munkálatokat is végzett a múzeum. Tavaly sikerült megszépíteni a néprajzi részleg főtéri épületét, a Toldalagi-palotát. Terveztek újabb beruházási munkálatot? 
– Két nagy horderejű munkálatot sikerült befejezni. A néprajzi részleg épülete mellett a várban levő volt katonai sorozó is megújult. Mindkét helyen az idénre is maradtak simítási munkálatok. Az idén a Kultúrpalota külső felújítását tervezzük, ugyanakkor két EU-s pályázatot is készítettünk. Az egyik a természetrajzi múzeum épületének a rehabilitációját célozza. Ugyanakkor a görgényszentimrei kastélyt is szeretnénk helyreállítani. Mindkét pályázat túljutott az első szűrőn, folyamatban van a műszaki terv vizsgálata. Bízom benne, hogy legalább az egyik megkapja a támogatást. A görgényszentimrei kastély értékesítése hosszú távú terveink egyike. Sikerült felújítani a tetőszerkezetet, ami fontos, hiszen ezáltal megőrizhetjük az épületek jelenlegi állagát. Nagyon izgalmas épületegyüttes, 1640 körül építtette I. Rákóczi György vadászkastélyát a vár alatt. Ez teljes épségben áll, kibővítve a barokk korban felhúzott szárnnyal. Az idén befejezzük a kapuépület felújítását. Szerettük volna, hogy a munkálatok költségeit uniós alapokból fedezzük, de a terület tulajdonjogi vitája miatt, ami az erdészeti hivatal és a polgármesteri hivatal között folyik, nem tudtuk benyújtani a pályázatot. Ha ennek ellenére jó ütemben halad a felújítás, akkor négy éven belül a görgényi kastély régi fényében teljes kapacitással megnyithatja kapuit a látogatók előtt. Persze a hosszú távú tervezgetéssel óvatos vagyok, mert nem lehet tudni, mit hoz az ország politikai-gazdasági helyzete. Remélünk, és nem ülünk karba tett kézzel. 
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Maniu-emlékhely Szilágysomlyón
Február 5-én felavatták a Szilágy megyei Szilágysomlyón Iuliu Maniu egykori parasztpárti politikus, Románia háromszoros miniszterelnökének emlékművét.  (A „badacsonyi szfinx”, a hírügynökség értesülésével ellentétben nem a városban, hanem a közeli Badacsony faluban született 1873. január 8-án.)
Iuliu Maniu, a Nemzeti Parasztpárt egyik legnevesebb politikusa egyebek közt pártjának elnöke, a Román Akadémia tiszteletbeli tagja, a budapesti és bukaresti parlament tagja volt. A második világháború után az antikommunista ellenállás szimbóluma lett, 1947-ben életfogytiglani börtönre ítélték, 1951-ben a máramarosszigeti börtönben hunyt el. 
Nyugati Jelen (Arad)

Mi, gyönyörű és szabad fiatalok
Nincs mit osztani ezen: Románia világrengető példát statuál demokráciából annak legnagyobb sebzettségében. Olyan nagy és erős, napi három-négyszázezer ember szájából üvöltő, sikoltó, menetelő és pezsgő példát, amelyhez még az Örömóda karajani szólamai sem hasonlíthatóak. Feldobja a dekadenciájába már-már beletörődő, kettészakadt Európát, pezsgést hoz emberek ezreinek mindennapjaiba, összehozza a politikai, ideológiai és generációbeli különbségektől zilált román társadalmat. Ha az Európai Demokráciát egy betegeskedő nőként képzeljük el, akkor ma itt, Romániában gyógyítják ennek a megerőszakolt nőnek a sebeit.
A tüntető tömeg ereje ugyan még aligha hozott valódi változást egy ilyen súlyos szindrómákkal küszködő társadalomban, de mindenképp, a gyógyulás, a nagy népi kollektív gyógyulás egyik első jele. A nemzetközi sajtóban bár a világ minden tájára vezető hírként jutott el a lelkes, 1989 óta nem látott tömeg lelkesedése és dühe, kevés részletes és a jelenség mélységére rávilágító cikk jelent meg. Ilyet leginkább a német sajtóban olvashattunk, ahol néhányan, így a neves írónő, Carmen-Francesca Banciu is rátapintott a lényegre. Le merte írni, a jelenleg Európa utolsó liberális fellegvárának számító Németországban, hogy az új jövő, az új remény olyan társadalmakban születik, mint a jelenlegi Románia. Egy olyan társadalomról van ugyanis mifelénk szó, amely még nem tudta gyökeresen, teljesen magáévá tenni a demokrácia legalapvetőbb intézményeit, de már érzi, tudja, ismeri annak izét és Pavlov-effektusként nyálazza azt, akarja azt, mintegy tantaloszi kínokként utcára viszi vágyát. Egy olyan ország vagyunk, ahol – sajnos, vagy talán most már szerencsére – írmagja sincs klasszikus jobb vagy baloldalnak, ahol ezek a Nyugaton olyannyira egyértelmű vagy legalábbis egyértelműnek bemutatott fogalmak itt csak tankönyvi teorémák. Olyan ország vagyunk, ahol a baloldal az a megkövesedett kommunizmus szellemeként kering körülöttünk és távol áll a dekadensként bemutatott Nyugat mentsváraként mutatkozni akaró baloldaliságtól. De mázlinkra, nagyban hiányzik már felénk a szélsőséges nacionalizmus is, annak utolsó szónokai vagy elhunytak, vagy az elmebetegség útvesztőiben funárkodnak. Nem utolsó sorban pedig egy olyan ország vagyunk, melynek most felnövő és aktív társadalmi életet élő fiataljai már gyerekkoruk óta tanulják, és naponta ismétlik: nem, a kommunizmus nem jó, a diktatúra nem jó, Ceauşescu nem jó! Nem tudom, hogy a jelenkortörténeti oktatásnak, a kommunizmus emlékezetét bemutató oktatóanyagoknak vagy csupán az internetnek köszönhető ez, de bátran elmondhatjuk: Románia fiataljai tudják, érzik, hogy nem jó a kommunizmus és nem, nem szép a Ceauşescu éra emléke és annak bármilyen élő vagy fogható, látható hagyatéka. Ez a generáció már világot is látott eleget ahhoz, hogy tudja: milyen jól is élnek bizonyos részein Európának, milyen lehetőségeket tudnak kihasználni az Erasmus áthallgatásokkal és ezernyi más mobilitási programmal, ám mégis, ez a generáció jól tudja, hogy itthon távolról sem valósult meg az, amit odakint látnak. Ez a generáció látja, érzi a legjobban az odakint és idebent legnagyobb különbségeit és pontosan emiatt a kettős, se itt, se ott állapota miatt tud olyan vehemens, kirobbanó, már-már delacroix-i festménybe illően romantikus lenni, mint most a román tüntető tömeg. Székelyföldtől a forradalom fővárosáig, Temesvárig, Londontól Berlinig, Szatmárnémetitől Bukarestig mindenhol kivonultak a románok a korrupció, a lopás, csalás, hazudás, szembeköpés, megalázás és arrogancia ellen.
A vezető PSD politikusok és annak néhány csatlós szervezetei által ironikusan „szép és liberális” fiataloknak titulált tömeg megmutatta Európának az ideált, amit elveszteni látszik: van remény még abban a sokak számára illúziónak nevezett európaiságban, amit Beethoven vallásos Örömódájának átköltésébe próbáltunk beleképzelni. Hogy megnyugtassam a PSD politikusait: aki az elmúlt napok tüntetéseire kiment – kutyával, Soros pénzével vagy anélkül – a több ezres, több tízezres tömegben annyi gyönyörű, átszellemült, mosolygó és erőtől, eufóriától duzzadó embert látott, hogy valóban azt érezte, ez az ország a gyönyörű, fiatalok országa!
Mi, gyönyörű és szabad fiatalok fogjuk tehát végigvinni a harcot, amit 1989, Verespatak és a Colectiv mozgalom szelleme érlelt idáig és fogja remélhetőleg Romániát érett, európai állammá tenni előbb, utóbb.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

Grindeanu: esélytelen a bizalmatlansági indítvány 
Nem vonja vissza bizalmatlansági indítványát az ellenzék, ezt ma délben olvassák fel a parlamentben. A szavazásra a 2017-es költségvetés elfogadása után kerül sor. Sorin Grindeanu miniszterelnök vasárnap este kijelentette, hogy nem mond le: szerinte vissza kell térni a demokrácia játékszabályaihoz, amelyben egy kormányt csak bizalmatlansági indítvánnyal „meneszthetnek.” A kormányfő szerint nem merülhet fel a kormány bukása, hiszen a szociálliberális szövetségnek többsége van a parlamentben.
Raluca Turcan, a PNL ideiglenes elnöke vasárnap este úgy nyilatkozott: a PSD-ALDE kormány arrogáns magatartásával szemben az egyetlen demokratikus megoldás a bizalmatlansági indítvány. Jóllehet a kormány belátta, hogy tévedett, ez a kabinet elvesztette létjogosultságát.Turcan hétfőn úgy fogalmazott: Sorin Grindeanu miniszterelnök, Liviu Dragnea, a képviselőház elnöke és Florin Iordache igazságügyi miniszter lemondását követelik. A kormány nagyot tévedett, Dragnea pedig az értelmi szerzője volt ennek a tisztességes emberek elleni „merényletnek”, ezért mindhármuk lemondása természetes következménye kellene hogy legyen ennek az egész botránynak – vélekedett.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsük meg Romániát Szövetség (USR) a kormány ellen szerdán beterjesztett indítványában a „lopás törvényesítésével” vádolják a Grindeanu-kormányt, a Btk.-t módosító sürgősségi kormányrendelet elfogadása a jogállam szellemiségével ellentétes, fogalmaz az indítvány, amelyet a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) képviselői is támogattak aláírásukkal.
Ahhoz, hogy az indítványt a törvényhozás elfogadja, a kezdeményezőknek még 75 parlamenti képviselőt kellene meggyőznie a kormányoldalról ahhoz, hogy összegyűljön az elegendő szavazat. A 465 tagú parlamentben a PSD-ALDE szövetség 250 mandátummal rendelkezik. Ha valamennyi ellenzéki párt és a nemzeti kisebbségek képviselői is egyemberként megszavazzák a bizalmatlansági indítványt, szavazatuk messze nem elég a kétharmados többség eléréséhez.
Szabadság (Kolozsvár)

Lesz még magyar konzulátus Vásárhelyen?
Magyarország legfontosabb erdélyi külképviseleti irodái továbbra is Csíkszeredában és Kolozsváron fognak működni.
E két főkonzulátusnak a létjogosultsága vitathatatlan, ám ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy Marosvásárhely a legnagyobb magyar lakosságú erdélyi város, valamint azt, hogy a magyar kormány már több éve (egészen pontosan 2013-ban) igényelte, illetve bejelentette egy vásárhelyi konzuli irodának a megnyitását, akkor fölmerül néhány kérdés. Elsősorban az, hogy ki vonható felelősségre amiatt, hogy nem nyílt meg ez az iroda. Kinek állt érdekében ennek a folyamatnak a megállítása? Kinek kell ezt újrakérvényeznie? Kitől?
Az egyik fő gyanúsított nem más, mint a román kormány. Ennek tagjai lehettek azok, akik megakadályozták a javaslat végrehajtását, de az is lehet, hogy azt válaszra sem méltatták. Még érdembeli tárgyalása előtt elvetették. Legalábbis ezt az álláspontot képviseli a magyar diplomácia. Ezt akár el is lehetne fogadni magyarázatként, de akkor a visszautasított félnek illett volna egy részletes tájékoztatást bemutatnia, amelyből kiderül, hogy melyik tisztségviselő, illetve melyik kormány okolható ezért a kudarcért, hiszen közben újabb miniszterek, államtitkárok és más papírtologató személyek jöttek-mentek. A probléma viszont maradt a régi.
A Vásárhely–Kolozsvár-, illetve a Vásárhely–Csíkszereda-kiruccanásokkal. Egy-egy nagyon sürgősen igényelt irat megszerzéséért. És ez csak a felszín, ez csak a jéghegynek a teteje. Annál is inkább jó lenne megtudni a bukaresti „illetékes elvtársak” kilétét, mivel a tisztelt erdélyi magyar érdekképviseleti szervezetünk egy újabb összebútorozási mutatvánnyal állt elő a román kormányt alakító díszes társasággal. A PSD–ALDE-vel. Na már most, ha megtudnánk, hogy ezek a fiúk nem azok a fiúk, akik akkoriban elutasították a vásárhelyi konzulátus létrejöttét, akkor máris nyert ügyünk lenne, hiszen Dragneáék golyóstolla sok mindent elbír a kegyelmi törvénytől a rádióilleték-eltörléséig, szóval Kelemen Hunorék nagy eséllyel tehetnék le az új kormány asztalára a régiek által visszautasított irodaalapítási kérelmet. Ezért küldtük őket Bukarestbe, ezért koptatják a parlamenti irodák padjait, ezért kapják a fizetésüket.
Ha pedig ellenkezőleg, olyasmire derülne fény, hogy éppen a mi kedves és bájos „partnerünk” volt az, amelyik nem hagyta jóvá a konzulátus létrejöttét, akkor keskenyebbre foghatnák a mosolyt az arcukon, amikor egy újabb szerecsenmosdató törvényhez adják szavazataikat. Sőt akár ellenzékbe is vonulhatnának. És nyugodtan lemondhatnának a különféle bizottsági, titkári és alelnöki funkcióikról. Azért, hogy nyomást gyakoroljanak ennek a stratégiai fontosságú hivatalnak, a marosvásárhelyi konzuli irodának a létrehozásáért. Enélkül, vagyis ha csak a titkosszolgálatokban való bennfentességért, a kirakatpolitizálásért és az aprópénzes jövedelmeikért mentek politizálni a Kárpát-medencén kívülre, akkor kár volt a nagy felhajtásért, kár volt a lelkesedésért.
Ferencz Zsombor, Marosvásárhely
Szabadság (Kolozsvár)

Egyszerűsített Biblia-honosítás indult Brassóban
Kreatívan próbálja visszacsalogatni a Bibliát a mindennapi életbe a brassói református egyházmegye.
Ha honosításról beszélünk, valószínűleg első körben mindenkinek az egyszerűsített honosítás fog eszébe jutni, hiszen néhány éve ez a téma az, ami a közéletet meghatározta: hogyan jussunk könnyen, gyorsan magyar állampolgársághoz. Külföldön egyetemet végzetteket esetleg az is foglalkoztathatja, hogyan tudják valamelyik neves nyugati egyetemen megszerzett oklevelüket honosíttatni, hogy azt itthon is elismerjék, számba vegyék.
Az már valószínű keveseknek jut eszébe, hogy a Bibliát is honosítani kell, illetve pontosabban újrahonosítani, hiszen az, ami egykor minden háztartásnak elengedhetetlen kelléke volt, ma már csak porfogónak, elfelejtett könyvnek jó. Pedig ez az a könyv, amelyik évszázadokon keresztül kísérte templomba az énekeskönyveket, ma pedig, annak ellenére, hogy elérhetőbb, mint valaha – két kattintásból telefonon, táblagépen, számítógépen is olvasható –, ritkábban vesszük elő, mint az ünnepi díszeket, terítőket.
Felelevenítenék az emlékeket
Talán pont abból a felismerésből kiindulva, hogy lassan a szószékre száműztük a Bibliát, döntött úgy a brassói református egyházmegye elnöksége, hogy megpróbálja visszahonosítani az igét a református családok otthonaiba. Céljuk, hogy felelevenítsék a hívek Szentíráshoz kapcsolódó emlékeit, ilyenből pedig szinte kivétel nélkül minden ember életében van, akár a vallásórákon, vasárnapi iskolában megtanult aranymondásokra, a konfirmációi felkészítő alatt tanult és tanulmányozott igeszakaszokra, házasságkötésre gondolunk, szinte minden élethelyzetben volt egy ige, amelyik kísérte az életünk eseményeit.
„Vándorbiblia” indult útra
A módszer, amelyet az egyházmegye kiválasztott, kreatívan próbálja mindezt megtenni, egy „vándorbibliát” bocsátottak január elején útjára, amelyet a nagykárolyi református egyházközségtől kértek kölcsön. Károli Gáspár, a Szentírás első teljes fordításának elkészítője ugyanis itt, Nagykárolyban született, és itt őrzik az általa fordított Biblia reprint kiadását, amelyet a nagykárolyi református egyházközség küldöttsége január elején adott át az ábécésorrendben első alsórákosi református egyházközségnek. Ebben a sorrendben fogja a hasonmás Szentírás végigutazni a brassói református egyházmegye gyülekezeteit.
A Bibliát ugyanakkor egy vendégkönyv is kíséri, amelybe bárki, akinél a Biblia megfordul, leírhatja az igéhez kötődő emlékeit, élményeit, ez a vendégkönyv pedig a Bibliával együtt fog 52 hetes útja után visszakerülni Nagykárolyba, ahol a reformációi jubileumi év alkalmából egy múzeumot szeretnének nyitni. Ott pedig a Biblia mellett a vendégkönyv is otthonra talál, a reformációi emlékév alkalmával nyitott múzeumban fogja hirdetni, hogy az erdélyiek hogyan viszonyulnak a Szentíráshoz.
A Biblia postásai
A Biblia olvasására való buzdításban azonban ennél sokkal többen vesznek részt. Nemcsak presbitériumok, egyházközségek elnökségei adják-fogadják a világ egyik legolvasottabb könyvét, hanem gyerekek, ifjak is szerepet vállalnak abban, hogy az ige mindenkihez eljusson, ők a Biblia postásai, akik végigjárva a településeket, képeslapokat helyeznek el postaládákba, amelyen egy ige és Kálvin Institúciójából egy idézet buzdít a Szentírás olvasására.
„A Bibliát vissza kell helyezni méltó helyére, az emberek kezébe, szívébe azáltal, hogy napi használatra buzdítjuk híveinket. Isten igéje diadalútjának elébe nem állhat semmi!” – állítja Szegedi László brassói esperes, kitérve arra is, hogy minden viszontagság ellenére sikerült a karaván minden eddigi állomásán megadni az őt megillető tiszteletet a Szentírásnak. Sem hideg, sem pesszimizmus nem tudta legyőzni az ige erejét, hívogató szavát.
Felállítják a wittenbergi kaput
A brassói református egyházmegye különben az év folyamán szövetségein keresztül minden nagyobb településen szervez eseményeket a reformáció 500 éves jubileumára, május utolsó hétvégéjén a kőhalmi vár falánál állítják fel azt a szimbolikus wittenbergi kaput, amire a fiatalok felszegezhetik vallomásaikat, hitvallásukat, azokat a tételeket, amelyek a ma emberét foglalkoztatják. Medgyesre tervezik az egyházmegyei nőszövetség szórványrendezvényét, Brassóban pedig a Reménység Háza fennállásának huszonötödik évfordulójával egybekapcsolva szerveznek októberben ünnepséget.
A szórvány reformációnapját az egyházmegye legkisebb gyülekezetében, az alig 80 lelket számláló kóbori református egyházközségben tartják majd meg, így akarják megmutatni a közösségnek, hogy a kicsik is fontosak a nagy közösség számára, ugyanúgy évszázados örökség gyermekei. Az egyházmegye Bukarestben is megemlékezik a jeles évfordulóról, a médiának és a diplomáciai képviseleteknek szeretnék itt elmondani, hogy mit jelent számukra a reformáció. Kiss Gábor
Krónika (Kolozsvár)

Kelemen Hunor: a kormány belátta tévedését
A bukaresti kormánypártok belátták, hogy tévedtek, amikor sürgősségi rendlettel módosították a büntetőtörvénykönyvet és büntetőeljárást – reagált Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke február 4-én, szombaton arra, hogy Sorin Grindeanu miniszterelnök bejelentette: a kabinet hatálytalanítani fogja a nagyszabású tiltakozási hullámot kiváltó sürgősségi rendeletét.
„Egy országot nem lehet sürgősségi kormányrendeletekkel vezetni. De a mai döntés csupán a kormány hibáját korrigálja, a probléma megmarad: a Btk. több mint 40 cikkelye továbbra is alkotmányba ütközik. Mi jogállamot akarunk és egyértelmű törvényeket. Ehhez pedig az szükséges, hogy – egy széles körű vita után – módosítsuk a Btk.-t a parlamentben” – idézte az RMDSZ elnökét a szövetség sajtóirodájának közleménye.
Az MTI emlékeztet, román sajtó korábban a parlamenti többség egységének meglazulásaként értelmezte azt, hogy az RMDSZ bírálta a PSD-ALDE kormánykoalíciót – amellyel decemberben parlamenti együttműködési megállapodást kötött –, amiért kormányrendelettel módosította a büntetőjogot. Az RMDSZ-frakció a parlamenti pártok közötti egyezséget javasolt, amelyben minden politikai alakulat vállalná, hogy kormányra kerülése esetén nem fogja sürgősségi rendelettel módosítani a Btk.-t és a büntetőeljárást.
A kormányfő bejelentését a helyzet „normalizálása” felé tett fontos lépésként értékelte Madalina Dobrovolschi, Klaus Johannis államfő szóvivője. „A kormány súlyos hibát követett el, és a kormány felelőssége, hogy megoldja az általa előidézett válságot. Az emberek tiltakozása legitim, demokratikus és korrekt” – jelentette ki az elnök szóvivője.
Nicușor Dan, a – mostanihoz hasonló civil mozgalmakból született, ellenzéki – Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke „az utca hatalmas győzelmének" nevezte a rendelet hatálytalanításáról szóló kormányfői bejelentést. A Btk.-módosító kormányrendelet hatályának felfüggesztését közigazgatási bíróságtól kérő Augustin Lazăr legfőbb ügyész úgy vélekedett: a „ráció a rendes kerékvágásba terelte a dolgokat”, amit ő is a civil társadalom sikereként értékelt.
Romániában az utóbbi két évtized legnagyobb tiltakozó mozgalmát váltotta ki az, hogy a szociálliberális kormány a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács véleményezése nélkül kedd este a kormányülés napirendjén nem szereplő sürgősségi rendelettel módosította a büntetőjogot. Az ország nagyvárosaiban estéről estére százezrek tüntettek az intézkedés ellen, amelynek szerintük valódi célja az, hogy megmentse a korrupt politikusokat a felelősségre vonástól.
Országszerte százezrek vonultak utcára szombaton is. Bukarestben több mint 90 ezren tüntettek, Temesváron (ahol egy kiáltványt is elfogadtak) és Kolozsváron pedig mintegy 40-40 ezer ember gyűlt össze a Főtéren. Az Agerpres szerint a kincses városi megmozduláson Ştefan Pop 70 éves forradalmár 1989-ben kilyukasztott nemzeti zászlaját egy kétéves kisfiúnak ajándékozta, aki apjával vonult fel a tüntetésen. Nagyszebenben mintegy 25 ezer tiltakozó gyűlt össze, de Erdély, a Partium és a Bánság más nagyvárosaiban is sok ezren folytatták a tüntetést.
Krónika (Kolozsvár)

Bepillantás a Bolyaiak mindennapjaiba
Bolyai Farkasról és fiáról, Jánosról sok pletyka terjedt, főleg Marosvásárhelyen. Az utóbbi húsz-harminc évben jelentek meg tudományos kutatási eredmények, hiteles írások arról, hogy milyenek voltak a mindennapjaik, hogyan vélekedtek Dózsa György parasztvezérről, Kossuth Lajosról, az 1848-as forradalomról – hívta fel a figyelmet Oláh-Gál Róbert Bolyaiakról írt könyvének jelentőségére Kása Zoltán egyetemi tanár, a Scientia Kiadó igazgatója Marosvásárhelyen, a Teleki Téka freskós termében tartott könyvbemutatón, a szerző ez irányú kutatásainak fontosságát hangsúlyozva.
A matematikus, Bolyai-kutató Oláh-Gál ez alkalommal nem annyira a tudományra, hanem az élettörténetekre helyezte a hangsúlyt, a két Bolyai mindennapjainak sajátosságaira, családjaik életmódjára, olyan érdekességekre, amelyek kevésbé vagy egyáltalán nem ismertek a nagyközönség számára.
Oláh-Gál Róbert Érdekességek a két Bolyairól című kötetében többek között kiderül, hogy a család cselédlányának, Szőcs Júliának nagyon sokat köszönhet az utókor, hiszen ő volt az, aki Bolyai János halálos ágya mellett ült, majd utolsó útjára kísérte a nagy matematikust, illetve megjegyezte és harminc évvel később megmutatta annak sírját a református temetőben. A kötetből azt is megtudhatjuk, hogy Bolyai Farkas féltestvére, Bolyai Gergely, aki Bólyán gazdálkodott, Székelyföldre, Fenyédre költözött, és ott is halt meg a 19. század végén.
A rendezvényen két másik, szintén a Bolyaiakhoz kötődő személyről szóló könyvet is bemutattak. Bolyai Farkas arcképfestője, Szabó János. Kismonográfia Szabó János (1790–1851) festőművészről című könyvét Apor Eszter művészettörténésszel közösen adta ki Oláh-Gál Róbert. A kötet ugyancsak Bolyaihoz kötődik – hangzott el a rendezvényen, hiszen a méltatlanul elfeledett festőművész Bolyai Farkastól tanult, majd továbbadva tudását, ő tanította Barabás Miklóst, a legnagyobb magyar arcképfestőt. A kötetet Oniga Erika mutatta be a két szerző jelenlétében.
A szerző harmadik, Oláh-Gál Róbert Báró altorjai Apor Károly (1815–1885) életének és munkásságának vázlatos bemutatása című könyvéből megtudhatjuk, hogy Apor Károly annak ellenére, hogy anyja gróf- vagy bárókisasszonyt szánt neki, polgári származású lánnyal házasodott. A fiatalkorát, családjának történetét, marosvásárhelyi tartózkodását is leírja a szerző, aki kutatásai során olyan dokumentumokat tárt fel és tett közzé, amelyek hiánypótlók a történelemkutatók számára, mutatott rá Nemes Gyula történész. Apor báró császárpárti volt, az 1848-as forradalomban mégis beállt nemzetőrnek, de hamarosan Bécsbe távozott, és csak a forradalom és szabadságharc leverése után tért haza. Az első magyar fényképészek között említik a nevét, de kiváló borász is volt, és életműve a kézirat- és könyvgyűjtő szenvedélyében csúcsosodott ki, derül ki Oláh-Gál Róbert kötetéből.
Antal Erika |
Dr. Oláh-Gál Róbert: A Bolyaiak a mindennapok sodrásában. Érdekességek a két Bolyairól, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2016.
Dr. Oláh-Gál Róbert: Báró altorjai Apor Károly (1815–1885) életének és munkásságának vázlatos bemutatása, Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2016.
Dr. Oláh-Gál Róbert, Apor Eszter: Bolyai János arcképfestője Szabó János – kismonográfia – társzerző, Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2016.
Krónika (Kolozsvár)

Brassai iskola ügye: hétfőn iktatták a kompromisszumos beadványt
Hétfőn jutatták el a Kolozs megyei tanfelügyelőségre és iktatták a Brassai Sámuel Elméleti Líceum beadványát, amelyben azt kérik, a szakosztály helyett inkább az elméleti kilencedik osztályt tarthassák meg jövő tanévtől - nyilatkozta a Maszolnak az iskola igazgatója, Kósa Mária. A tanfelügyelőség vezetőtanácsa január 25-én úgy döntött, a 2017-2018-as tanévtől a drámai gyermeklétszámcsökkenés miatt a Brassai és az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum elveszti egy-egy kilencedik osztályát. 
Az igazgatónő közlése szerint az elméleti osztály megtartásával elkerülhető lenne az, hogy megváltozzon az iskola jelenlegi besorolása. A szakosztályok túlsúlyba kerülésével idővel az elméleti líceum szaklíceummá alakulhat át, és amennyiben ez megtörténne, az I-VIII. osztályokat elveszítené a Brassai - figyelmeztetett.
Kósa Mária úgy tájékoztatott, hogy a kompromisszum egy szülői értekezleten hangzott el, amelyet később, múlt csütörtökön az összehívott tantestületi gyűlésen el is fogadtak. A tantestület a tanfelügyelőségnek eljuttatott átiratában azt kérte, módosítsák januári döntésüket úgy, hogy a 2017-2018-as tanévben a szakosztály helyett az elméleti (természettudományi) kilencedik osztály maradjon meg, figyelembe véve az alábbiakat:
az érvényes oktatási törvény (Legea Educaţiei Naţionale nr. 1/2011) 79-es és 80-as cikkelye szerint az oktatás haszonélvezői elsősorban a diákok és szüleik, ezért fontos döntések meghozatalakor kötelező módon konzultálni kell velük;
az iskola nyolcadikos diákjainak szülei a megyei tanfelügyelőségen iktatott írásos beadványban (243/ 2017. január 13) is kérték, hogy tanulmányaikat a természettudományi osztályban folytathassák;
az elméleti osztály megszüntetésével és a szakosztályok túlsúlyba kerülésével az elméleti líceum idővel szaklíceummá alakulhat át.
Kósa Márai elmondta, a beadványban kérték továbbá, hogy amennyiben jövő tanévtől nő a gyermeklétszám, kapják vissza mindkét kilencedik osztályukat. 
Arra a kérdésre, hogy mekkora esélyét látja annak, hogy a tanfelügyelőség eleget tesz a kérésünknek, Kósa Mária elmondta:  "Véleményem szerint a tanfelügyelőség már nem fog válaszolni a beadványra, vagy ha válaszol is, azt fogja közölni, hogy a beiskoláztatási tervet már elküldték a minisztériumhoz".
Csoma Botond, az Kolozs megyei RMDSZ elnöke, akifolyamatosan konzultált az iskola és a tanfelügyelőség között, a Maszolnak elmondta, amennyiben a tanfelügyelőségen nem hoznak kedvező döntést, készek az oktatási minisztériumhoz fordulni az ügyben.
A szülők korábbi beadványárára nem érkezett válasz
Mint arról már korábban beszámoltunk, a brassais szülők is titlakoztak a tanfelügyelőség januári döntése ellen. Megkeresésünkre a szülők képviselője, Lingner Lilla elmondta, egyelőre nem kaptak választ a tanfelügyelőségtől átiratukra, melyet múlt kedden iktattak. Ebben azt kérték, hogy kapjanak választási lehetőséget a jelenlegi nyolcadik osztályos diákok, és ha külön engedéllyel is, de maradhasson az elméleti osztály is. 
Korábban Lingner Lilla úgy fogalmazott, hogy amennyiben a tanfelügyelőség nem lép, elképzelhető, hogy peres úton kérnek jogorvoslatot. 
maszol.ro

Puska, pótkávé, térkép – Új utak a Trianon-kutatásban
Milyen okok vezettek az első világháborút követő katonai összeomláshoz és a hadsereg leszereléséhez? Miként változott az élelmiszer-ellátás 1917 és 1922 között, és mi volt a politikai jelentősége ezeknek a változásoknak? Hogyan lehet a határmegvonás földrajzi következményeit új módszerek alapján vizsgálni? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresi a választ az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport.
A munkáját Ablonczy Balázs vezetésével tavaly nyáron megkezdő A kutatócsoport Facebook-oldalacsoport célja: monográfiákkal, konferenciákkal, dokumentumközlésekkel, idegen nyelvű publikációkkal hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar közvélemény és a tudományos közösség jobban megismerje a békeszerződés pontos körülményeit.
A program négy pillérre épül: az eddig ismeretlen, a béke-előkészítést és a döntéshozatalt bemutató diplomáciai iratok közül készül jó néhányat publikálni a kutatócsoport, első helyen a magyar békedelegáció naplóját Zeidler Miklós szerkesztésében, de tervezi amerikai, olasz, japán, román, cseh és szerb dokumentumok közlését is.
A kutatási program második része a magyar társadalom és az összeomlás kapcsolatát vizsgálja, benne foglalkozik a hadsereg szerepével, a menekültkérdéssel, a közellátás elhanyagolt, ámde stratégiai problémáival. E rész foglalja magában az impériumváltások helyi vizsgálatát is.
A határok megszilárdulásával foglalkozó részben esne szó a békeszerződés földrajzi aspektusairól, a határok által teremtett gazdasági, társadalmi viszonyokról, illetve az 1918 és 1924 között született számos közép- és kelet-európai átmeneti állam létrejöttéről.
Végül a kutatás kitér Trianon emlékezetére (emlékművek, történetírás, irodalom) és a magyar társadalom kapcsolataira.
Lássunk hármat a kutatási programban részletesebben is vizsgálni tervezett témák közül!
Katonai összeomlás és a hadsereg 1918–1920
Az első világháborút követő katonai összeomlás és a hadsereg leszerelése talán az egyik legtöbbet vitatott kérdés a trianoni döntést közvetlenül megelőző időszak történetével kapcsolatban. A június 4-i évforduló közeledtével minden évben mind a történészszakmát, mind a közvéleményt igen élénken foglalkoztatja a kérdés: milyen okok vezettek a hadsereg teljes felbomlásához 1918 őszén, és egyáltalán lehetséges lett volna-e fegyverrel megakadályozni a történelmi Magyarország egy részének vagy akár egészének elvesztését.
A magyar közvélemény már az 1920-as évektől kezdve radikálisan két táborra szakadt ebben a kérdésben. A Horthy-korszak ellenforradalmi történetírása egyértelműen a Károlyi-kormány elhibázott politikájának számlájára írta a haderő teljes szétesését, míg az oktobrista emigráció a háború természetes következményeként mutatta be az eseményeket. Az 1945 után kiépülő államszocialista rendszerben azután ez a kérdés a Tanácsköztársaság „honvédő harcaival” szemben jórészt háttérbe szorult. A radikálisan különböző értelmezések ellenére az 1990-es évekig a legtöbb történeti munka megközelítésében nagy hasonlóságot mutatott: mindegyik alapvetően politikai-ideológiai szempontból tárgyalta a korszak hadtörténelmét. Az elmúlt évtizedekben aztán egyre-másra jelentek meg a korszakot bemutató jóval kiegyensúlyozottabb munkák, de a katonai összeomlást részleteiben tárgyaló modern összefoglaló monográfiával mind a mai napig adós maradt a magyar történettudomány.
Mindezzel párhuzamosan az elmúlt néhány évben a nemzetközi szakirodalom egyre nagyobb figyelmet fordított az 1918 utáni „kis háborúk” történetére. Ezek az írások mind megközelítésükben, mind módszereikben sok újdonságot hoztak a korszak vizsgálatával kapcsolatban. A magyarországi katonai összeomlást bemutató kutatás nagyban támaszkodik ezekre a munkákra.
A kutatócsoport alapvetően három szempontból kíván újat hozzátenni az eddigi magyar szakirodalom eredményeihez.
A hagyományos politikatörténteti kronológiával szemben ez a vizsgálat tágabb időkeretben kívánja értelmezni a katonai felbomlás eseményeit. Egyfelől megpróbálja bemutatni a leszerelés és mozgósítás első világháború alatt kialakult és a fegyverszünet után is továbbélő gyakorlatát, másfelől igyekszik rávilágítani azokra a 19. századi gyökerekre, amelyek 1918 után a szociáldemokrata párt erős antimilitarista politikájához vezettek.
Az események tágabb kronológiai értelmezése mellett a kutatás igyekszik a korábbi vizsgálatok földrajzi kereteit is újraértelmezni. A korszak hazai sajátosságainak megértése érdekében a projekt a magyar helyzetet más vesztes országokkal – elsősorban az eddig meglepően kevés figyelmet kapott Ausztriával – hasonlítja össze. A nemzetközi nézőponton kívül a projekt a szakirodalomban mind ez idáig általában külön vagy egymással szembeállítva tárgyalt „vörös” Budapest és „nemzeti” vidék ellentétét is igyekszik meghaladni, rámutatva a leszerelés és mozgósítás során felmerülő nehézségek hasonlóságaira.
Végül, de nem utolsósorban a kutatás a korábbi hadtörténeti munkákkal ellentétben elsősorban társadalomtörténeti szempontból kívánja megközelíteni a katonai összeomlás történetét. A vizsgálat nem annyira a politikai döntéshozatal ma már viszonylag jobban ismert eseményeire fókuszál, hanem az egyes civilszervezetek – elsősorban a szakszervezetek – és a haderő helyi szerveinek szerepével foglalkozik. Mindezen túl számos korábban nem ismert dokumentum felhasználásával a katonák szemszögéből próbálja megvilágítani az 1918 és 1920 közötti eseményeket.
Az élelmiszer mint fegyver
1921 közepén id. Chorin Ferenc a Magyar Gyáriparban, a GYOSZ lapjában amellett érvelt, hogy fenn kell tartani az állami alkalmazottak és az ipari munkásság kötött árakon való hatósági élelmiszer-ellátását – aminek másik oldala a szintén hatósági árakon való kötelező élelmiszer-beszolgáltatás volt –, mert szabadpiaci forgalom esetén az élelmiszerárak emelkedése olyan béremelést tenne szükségessé, amit sem az állam nem tudna finanszírozni a maga alkalmazottait illetően, sem pedig az ipar nem tudna teljesíteni versenyképességének jelentős romlása nélkül. Chorin Ferenc cikke ahhoz a politikai vitához tartozik, amelyben megszülettek az állami élelmiszer-begyűjtés és hatósági élelmiszer-elosztás megszüntetéséről szóló döntések. Írása azonban egy folyamat végpontja. Az élelmiszer-ellátás menedzselése a háború folyamán vált kormányzati feladattá, s a háború befejeztével sem tudták – a gyorsan változó – kormányzatok ezt azonnal felszámolni, lényegi elemeit tekintve 1922-ig fennmaradt.
Az első világháború évei a gazdaság működésében is törést jelentettek: a korábbi időszakban már régóta szabadpiaci viszonyok között működő gazdaság addig ismeretlen módon került kormányzati ellenőrzés alá. A háborús erőfeszítések érdekében az ipari nyersanyagok mind nagyobb részét termelték, szállították, dolgozták fel államilag szabályozott módon, és – gyakran sebtében kiépített – állami szervek irányítása és ellenőrzése alatt. Az élelmiszerek begyűjtése és elosztása szintén kormányzati szervek kezelésébe került. A korábbi piaci viszonyokat egy olyan államilag irányított gazdaság váltotta fel, amelyben a termelők, forgalmazók, fogyasztók/felhasználók helyzetét többé nem a kereslet-kínálat határozta meg, hanem a kormányzati szabályozás. Így az élelmiszerek előállítói és felhasználói gazdasági helyzetük, hétköznapi életviszonyaik romlását a kormány, általában pedig a politika számlájára írták.
Nem csoda, hogy az egyre mélyülő gazdasági nehézségek közepette helyzetének romlásáért minden csoport a kormányzatot tette felelőssé, amelyről paraszt és földbirtokos, munkás és munkaadó (mezőgazdasági és ipari), élelmiszer-termelő és élelmiszer-fogyasztó egyaránt azt tételezte fel, hogy az ellenérdekelt csoportokat támogatja. A társadalom legtöbb csoportjában gyorsan nőtt az elégedetlenség a kormánnyal szemben, és eluralkodtak azok a politikai szenvedélyek, amelyek az önvédelem nevében más társadalmi csoportok képviselői ellen fordították őket.
Az élelmiszer e folyamatban politikai jelentésekkel telítődött, az elnyomás, az igazságtalanság, a jogostól való megfosztás szimbolikus tartalmait vette fel; a társadalmi viszonyok idiómájává vált.
A hatósági/politikai alapon való élelmiszer-begyűjtés és -szétosztás folyamatában mindenki vesztesnek érezte magát, miközben a kormányzat hiábavaló erőfeszítéseket tett az érdekeltek közötti egyensúly fenntartására. 1918–19 eseményeinek egyik mozgatórugója az élelemiszerek termelésének és forgalmazásának ellenőrzése feletti konfliktus volt. Bár a Tanácsköztársaság nem redukálható erre az aspektusra, de sok egyéb mellett a városi élelmiszer-fogyasztók egy jellegzetes és szervezett csoportjának diktatúrája is volt a vidéki élelmiszer-termelők felett.
Közben a közélelmezés nehézségeit csak fokozta az ország területének demarkációs vonalakkal, majd határokkal való szétszabdalása. A berendezkedő ellenforradalmi rendszer konszolidációjának egyik legfontosabb eleme volt, hogy – szemben a korábbi kormányzatokkal – sikerült megtalálnia azt az utat, amelyen egy ideig az élelmiszer-elosztás hatósági fenntartásával, ugyanakkor az élelmiszer-termelők számára is elfogadható gabonaárakkal, majd pedig a szabadpiaci élelmiszer-forgalomra való visszatéréssel véget vetett annak az állapotnak, amikor az élelmiszerek termelése és elosztása sértette az érintetteknek a morálisan helyes gazdaságról formált elképzeléseit.
A kutatás három szinten vizsgálja az élelmiszer-ellátás kérdéseit 1917 és 1922 között.
1. Döntések és végrehajtás a kormányzat és az állami szervek szintjén. Itt egyrészt a makrogazdasági összefüggések és a gazdaságpolitikai döntések területére irányul a vizsgálódás. Milyen szempontokra figyelve, milyen kényszerek között születtek az élelmezéspolitikával kapcsolatos döntések? A döntéshozatal vizsgálata mellett a kutatás kiterjed a végrehajtásra is, arra, ahogyan a különböző kormányzati szervek megpróbálták a döntéseket átültetni a gyakorlatba, ami a sokféle ellenállás között gyakran nem volt egyszerű, az összeomlás időszakától kezdve pedig sokszor kétségbeesett erőfeszítéseket jelentett. A kutatás e szintje az élelmezéspolitikával foglalkozó központi szervek tevékenységének forrásaira épül (Közélelemzési Hivatal, Közélelmezési Minisztérium).
2. Az élelmezéspolitikában érdekeltek szervezeteinek tevékenysége. Az élelmezéspolitikai döntésekkel összefüggésben vizsgálandó az érdekelt felek szervezeteinek tevékenysége, azaz a mezőgazdaság és az élelmiszer-fogyasztók különböző csoportjainak egymással folytatott küzdelmei, amelyek célja eleinte az élelmiszer-ellátással kapcsolatos kormányzati döntések befolyásolása, majd pedig az élelmiszer-ellátás feletti politikai kontroll megszerzése volt. Itt a levéltári források mellett a szaksajtó, az érintett társadalmi egyesületek, szervezetek (GYOSZ, OMGE, Szaktanács, Gazdaszövetség stb.) kiadványai képezik az elsődleges forrásokat.
3. Élelmiszer a hétköznapokban. Végül pedig a kutatás a hétköznapok szintjén is vizsgálni kívánja az élelmiszer-ellátás kérdését. Az élelmiszer-begyűjtés és -elosztás gyakorlata sokféle egyéni ellenállást, alternatív stratégiát is kiváltott az emberekből, amelyek meghatározták az élelmezéspolitikai döntések végrehajtását a hétköznapokban. A kutatás harmadik szintjén az élelmiszer-ellátás hétköznapi problémáit, az élelmiszerek körüli hétköznapi konfliktusokat és ezzel összefüggésben az élelmiszer-ellátásnak szimbolikus politikai jelentésekkel való hétköznapi feltöltődését vizsgáljuk, ami mind szélesebb rétegekben generált politikai szenvedélyeket. A vizsgálatnak e szintjéhez elsősorban elbeszélő források használhatóak.
Trianon földrajza
A trianoni békeszerződés és a földrajz kapcsolata sokrétű. Ez azzal az egyszerű összefüggéssel magyarázható, hogy a békeszerződés legjelentősebb (magyar szemszögből nézve legsúlyosabb) következményei területiek, földrajziak voltak, és a békeszerződés revíziójára tett kísérletek fő célja is az elvesztett területek visszaszerzése volt. A földrajzi feladat földrajzosokat kívánt: a magyar geográfusok pedig igyekeztek is tudásukat hasznossá tenni. Már a béke-előkészítő munka során a statisztikai és térképes anyagok összeállítása mellett komplex földrajzi érvrendszert dolgoztak ki a magyar területi érdekek védelmére, az 1920-as, 1930-as években pedig jó néhány magyar geográfus állította munkásságát a területi revízió szolgálatába.
Trianon földrajzának a kutatása két egymással összefüggő vizsgálódást jelent.
Egyrészt jelenti a határmegvonás földrajzi következményeinek (kettévágott tájak-régiók, vonzáskörzetüktől elszakított városok, szétzilált térbeli gazdasági kapcsolatok, megbomlott társadalmi hálózatok) vizsgálatát, másrészt jelenti azoknak a földrajzi elméleteknek a feltárását, amelyeket a geográfusok fejlesztettek ki, hogy az új határ jogtalanságát (illetve a túloldalról szemlélve jogosságát) igazolják. Kutatásunk mindkét elemre kiterjed, és a célja az is, hogy a két világháború között széles körben ismert érveket, sztereotípiákat néhány kvantitatív alapokon nyugvó esettanulmánnyal tesztelje, elsősorban az osztrák–magyar és a csehszlovák–magyar határszakaszon.
A trianoni határok által kettévágott tájak, városi vonzáskörzetek kutatása nem előzmények nélküli a magyar földrajztudományban. A városi vonzáskörzetek lehatárolásánál legtöbbször nem áll rendelkezésre olyan adatsor, ami tételesen városokhoz sorolná be az egyes községeket, ezért a gravitációs modell alkalmazásával lehet nagyságrendileg pontos képet kapni a határmegvonás legfontosabb településhálózati hatásáról. A trianoni határ gazdasági és társadalmi hatásait jól jelzik a határtérségekben a két világháború közti demográfiai, vándorlási folyamatok. Ezt tételesen számba lehet venni az egyes határszakaszok vándorlási egyenlegének mérésével-térképezésével, illetve komplex módon a népességi súlypont elmozdulásának vizsgálatával. Az új határ a társadalom szerveződésének mikroszintjét is visszafordíthatatlanul átformálta: korábban szoros kapcsolatban élő községeket vágott el egymástól. Ennek a szintnek a vizsgálatára egy-két házassági vonzáskörzetnek az esettanulmányszerű vizsgálata lenne különösen alkalmas.
A béke-előkészítő munka során, majd a békekötést követő években született térképekről, szakmai háttéranyagokról, tudományos elemzésekről, földrajzi propagandatermékekről is sok jó elemzés készült az elmúlt évtizedekben. Kutatásunk ezeknek az elemzéseknek az eredményeit felhasználva új irányokba bővítené a földrajz szerepével kapcsolatos tudásunkat. A legismertebb földrajzi terméknek, a Carte rouge-nak nem csak a keletkezéstörténetét, szemiotikáját, háttérüzenetét szeretnénk bemutatni, hanem azt is, hogy a különböző országokban a szakmai közönség hogyan fogadta a térképet.
A Carte rouge
A magyar geográfusok által kidolgozott földrajzi érvrendszereket pedig megpróbáljuk ütköztetni néhány szomszédos ország geográfusainak érvelésével, arra is választ keresve, hogyan járult hozzá ezekben az országokban a földrajz az új vagy átalakult nemzeti térnek a közgondolkodásba, a nemzeti identitásba illesztéséhez, hogyan formáltak az újonnan megszerzett tájaknak új identitást.
BÓDY ZSOMBOR - GYŐRI RÓBERT - RÉVÉSZ TAMÁS
A szerzők az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportjának tagjai.
mta.hu

Emberi méltóságért díjat kapott Böjte Csaba ferences szerzetes
Az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) Emberi méltóságért kitüntetésben részesítette Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapító elnökét. Az elismerést Lomnici Zoltán, az EMT elnöke és Szunai Miklós, a civil szervezet főtitkára adta át február 6-án Budapesten.
Lomnici Zoltán, aki 2002–2009 között a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt, 2006-ban az Alkotmánybírósághoz fordult kérve, hogy a bírói fórum értelmezze az emberi méltósághoz való jogot és annak tartalmi elemeit. Az Alkotmánybíróság három esztendőn át több ülésen elemezte a beadványt, majd végül hatáskör hiányára hivatkozva nem adott érdemi választ a feltett kérdésekre. Ezt követően Lomnici Zoltán felhívást adott ki az emberi méltóság védelme érdekében, azt a célt megjelölve, hogy hazánkban ne sérüljön az egyenlő emberi méltóság elve, és ne nyerjen teret a keresztényellenes, rasszista, antiszemita és magyarellenes retorika. A csatlakozók elkötelezték magukat annak érdekében, hogy visszautasítanak minden olyan sértő megnyilvánulást, mely személyek vagy csoportok ellen irányul, azok vallási vagy nemzeti és etnikai hovatartozása miatt. A csatlakozók fontosnak tartották a másoknak fájdalmat okozó történelmi sérelmek tiszteletben tartását, és mindenkit arra hívtak fel, hogy sem szóban, sem cselekedettel ne sértse meg az áldozatok emlékét.
Szunai Miklós, a Széchenyi Tudományos Társaság ügyvezető elnökének javaslatára az alapítók létrehoztak egy politikai pártoktól független civil szervezetet a felhívásban megjelölt célok megvalósítása érdekében, és neves közéleti személyiségeket kértek fel a tagságra. Így jött létre az Emberi Méltóság Tanácsa. Azóta minden esztendőben átadják az Emberi méltóságért kitüntetést olyan személyeknek, akik kiemelkedően sokat tesznek az emberi jogokért, az emberi méltóságért.
A díj idei kitüntetettjét Lomnici Zoltán elnök méltatta, aki ismertette Csaba testvér eddigi életútját. Mint mondta, Böjte Csaba olyan, reménytelenségben élő gyerekeknek adott és ad ma is otthont, ételt és hitet, akiket szüleik elhagytak, vagy anyagi lehetőségeik nem engedik meg, hogy emberhez méltó módon ételt, otthont adjanak nekik. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: Csaba testvér lelkeket ment, s a testi nélkülözéstől óv nemre, származásra, nemzetiségre nézve függetlenül – fiatal életeket.
A díj átadásakor elhangzott: Böjte Csaba élete példakép a jövő nemzedék számára is. A ferences szerzetest hallgatni bármikor felér egy lelkigyakorlattal. Ez történt a Budakeszi úton lévő Öko Ház Lovagtermében is, amikor a jelenlévőkhöz szólt Csaba testvér. Miután megköszönte az elismerést, így szólt: Igazából, amit teszek, nem áldozat. Nyáron elmenni egy tóhoz fürdeni, jó dolog. Ha megkérdezik, megéri-e, csak az lehet rá a válasz, hogy persze, megéri fürdeni egy tóban. Gyereket befogadni, gyereket nevelni, az élet mellett dönteni – megéri, csodálatos dolog. A mai napon a Gát utcában, József Attila szülőházánál jártam. Eszembe jutott, amit munkatársaimnak szoktam mondani: honnan tudjuk, netalán a következő „József Attilát” fogadjuk-e be, hiszen ki tudja, mit rejt az a kisgyermek, aki hozzánk érkezik. Minden gyermekben a csodát látom. A Jóisten nem gyárt selejtet. Minden kisgyermeknek feladata van, melyet egy-egy anyuka kezében küld el hozzánk a Mindenható. Pedagógusnak, szülőnek az a feladata, hogy a gyermek küldetését segítse beteljesíteni. Otthonainkba 1992–93 óta fogadunk be gyermekeket. Mi ezt az isteni küldetést, a gyerekek feladatát próbáljuk segíteni, támogatni. Csaba testvér elmondta, egykor „csupán” huszonhárom gyereket fogadott be. Mára nyolcvanhárom helységben végzik munkájukat; házaikba eddig összesen körülbelül hatezer gyereket fogadtak be. Hozzátette: pillanatnyilag kétezer százharminc fiatalról gondoskodnak.
A díj átadásának szervezői kulturális programról is gondoskodtak. Az ünnepi beszédek után azt tervezték, Dévai Nagy Kamilla énekében és gitárjátékában, Kathy Horváth Lajos hegedűjátékában, illetve a Cseppkő Gyermekotthoni Központ fiataljainak előadásában gyönyörködhetnek majd a megjelentek, ám e terveket Csaba testvér módosította, hiszen sehova nem érkezik üres kézzel. A Nagyszalontán található otthonuk kilenc fiataljával érkezett, akik Szent Lászlóról szóló verset adtak elő, majd bemutatkoztak egyenként. Volt olyan fiú, akinek tizenöt testvére van. A bemutatkozások után következett a szervezők ének- és hegedűprogramja, illetve a magyarországi otthon fiataljainak éneke, felolvasása.
Az ünnepség végén Csaba testvér egy tervét is megosztotta a jelenlévőkkel. Mint mondta, az anyaországból évről évre zarándokok érkeznek Csíksomlyóra. Szeretné, ha az Eucharisztikus Világkongresszusra ő jöhetne el egy vonatnyi gyerek zarándokkal, hogy Magyarországon találkozhassanak az Oltáriszentségben jelenlévő Jézussal. Bókay László
magyarkurir.hu
Erdély.ma

Ötven éve Istennek adott élet
Interjú Csató Béla plébánossal
– Plébános úr, idén ötvenéves papi szolgálatát ünnepli. Kérem, meséljen gyermekkoráról, és arról, miként él emlékeiben szülőfaluja. – 1944-ben születtem Csíkszeredában a Szülő Anyák Mária Otthona Klinikán, és Csíkszentsimonban nevelkedtem. Szüleim szorgalmas emberek voltak, nagyon sokat dolgoztak, erőt a mindennapi munkához vallásos életükből merítettek. Természetes volt, hogy minden vasárnap szentmisére mentünk, de igazi maradandó lelki élményem kisgyermekkoromból, hogy láttam édesapámat családjával a közös imában. Szülőfalum népét nagyon szorgalmas embereknek látták más vidékek lakói is. Erről sokat mesélt gyergyószentmiklósi segédlelkész koromban plébános főnököm.
– Mikor gondolt először arra, hogy pap legyen? Miért? – Nagyszerű hitoktató volt a plébánosunk. Egyik hittanórán a papság szentségéről és ezzel kapcsolatban saját papságáról beszélt. Azon a napfényes őszi délutánon úgy éreztem, én is pap kell hogy legyek. 1955-ben történt ez, amikor nagyon sok pap és a püspök úr is börtönben volt. A vallásüldözés egyik formája volt ez, az istentagadó hatalom igyekezett megfosztani a népet pásztoraitól. Miért maradt meg bennem a papságra hívó gondolat? Nem tudom. Azt hiszem, Isten szelíd hívását nem lehet visszautasítani. Egyszerűen csak követtem a hívó szót minden másféle megfontolás nélkül.  – Meséljen a felkészülés éveiről!  – Márton Áron püspök úr teológiai évekre előkészítő kisszemináriumot alapított, ezt a hatóságok kántoriskola címén engedélyezték. 1957–1961-ben ott tanultam és érettségiztem. Szép volt, kiváló tanárokkal. Az együttes munkán, tanuláson-nevelésen volt a hangsúly. Segítettek belelátni a világot átjáró eszmékbe, és megalapozták világnézetünket. Rend, fegyelem, tanulmányi előmenetel mind-mind a mindennapjainkat meghatározó lelki életből forrásozott. A napi szentmise, szentgyónás-szentáldozás, közös imák önmagunkat nevelő emberekké formáltak. 1961–67 a teológiai tanulmányok évei. Lehetetlenség összefoglalni hat év küzdelmeit, megannyi élményét, el kell azonban mondanom, hogy negyedéves hallgató koromban megkísértett a gondolat: pap akarsz lenni? Azt akarod, hogy életed munkájának eredménye csak kudarc legyen? Egyre kevesebb istenhívővel? Kemény hetek következtek. Lelki vezetőhöz menekültem, aki egyszerűen szembesített azzal, hogy ezek a gondolatok minden jó ősellenségétől, az eltántorítani akaró gonosztól valók. Hittem neki, megerősödve kerültem ki ebből a válságból. Teológiai, azaz kispapi életem meghatározó élménye volt, hogy Márton Áron püspök úr tanított minket lelkipásztorkodásra, és kérésünkre egy szociológiai kurzust is tartott. Szerintem a hitvalló püspök minden zsenialitása és bölcsessége az Istennel egyesült lelkének Szentlélektől kapott adománya.  – Hol kezdte papi szolgálatát? – Gyergyószentmiklóson, de csak karácsony előtt: az államiak nem siettek a működési és tartózkodási engedéllyel, végső megerősítést így csak 1968 tavaszán küldtek. Több ezer hívőnek csak ketten voltunk papjai a főnökömmel. Sok munka volt, nem lehetett eleget dolgozni. Nagyszerű erőt adott a főnököm bizalma és a hívek szeretete. A kívülállók akkor is olyanok voltak, mint most: emberek, akik nem is sejtik, hogy mitől fosztják meg magukat közönyükkel. Jézus a példa. Mindenkit hívott, elmondta, hogy mi a rossz, de csak a hitre készségesekkel foglalkozott bensőségesen. Az erőszak nem az Isten útja.  1970–74-ig Brassó belvárosában lettem segédlelkész. Új helyzet volt életemben. Itt tanultam meg, hogy léteznek Istent más módon kereső emberek, mint amilyenek a csíkiak, gyergyóiak. Nem római katolikusok, más akolból valók, de akik őszintén keresik Istent, azok mind-mind megszentelődhetnek. Nagy tanulság volt ez számomra.  – Mikor lett plébános? Miben volt más ez, mint a segédlelkészség? – 1974-ben Nyárádtőre neveztek ki plébánosnak. Nagy kihívásként éltem meg, és nagyon féltem. Ez a plébánia ugyanis az 1500-as évek végén megszűnt, mert a hívek reformátusok lettek. Most, 400 év után kellett megteremteni a katolikus közösséget azon emberekből, akik Székelyföld különböző katolikus vidékeiről Nyárádtőre és környékére költöztek. Anyagi és igazi szellemi-lelki kihívás volt. Nem tudom, mit tettem jól, vagy akaratlanul is mit rontottam el. Csak annyit tudok, hogy nagy harcok árán ugyan, de minden egyházra, lelkekre vonatkozó tervem megvalósult. Isten gyengesége erősebb az emberek erejénél. Hiszem, hogy a ma is élő kis plébánia a kialakított szakrális felépítésével képes szolgálni és nevelni Isten népét. Jézus biztat is minket: „nem félj, te kisded nyáj”. Valóban rajtunk volt Atyánk szeme. – Hét év után, 1981-ben Sepsiszentgyörgyre küldte a főpásztor.  – Meglepett a kinevezés. Ha lehet, még jobban féltem, mint Nyárádtőtől. Melyek voltak a terveim? Szerettem volna népem életét szolgálni. Nem volt kifejezett stratégia a fejemben. Szép sorjában tettem azt, amit az adott pillanatban a legszükségesebbnek láttam. Eléggé előtérbe került a sok építkezés, már nagy gyakorlatom volt benne, mert gyergyószentmiklósi segédlelkészként a filiákban, Háromkúton és Magyarbékásban kellett a lerobbant templomokat megjavítani, s ugyancsak Brassóban a hidvégi Nemes grófok kápolnáját megmenteni. Igazából csak ekkor láttam, hogy ezekkel és Nyárádtő, Maroskeresztúr templomainak rendbetételével, a lőrincfalvai kápolna létesítésével a jó Isten felkészített a sepsiszentgyörgyi feladatokra. Így történt, hogy itt a plébánia kibővült és rendeződött, a Szent József-templom megújult, létrejött az Állomás negyedi szükségkápolna, felépült a Csíki utcai templom, kialakítottuk a szépmezői kápolnát, és már távozásomkor alapjaiban készült az Olt negyedi Krisztus király-templom, valamint Kalkuttai Szent Teréz Anya nővéreinek rendháza és az őrkői kápolna. 1988-ban, a kommunizmus igazi sötét éveiben úgy láttam, végveszélyben minden magyar egyházi kultúra. Hogy legyen, ahová a híveket összegyűjteni, építtettem a plébánia udvarára egy nagy közösségi házat, és harminc érettségizett emberrel elkezdtük a civil teológiai tanulmányokat, titokban, hittantanítás címén. A hatóságok figyeltek, az állambiztonsági szervek még jobban. Nem bántottak, nem tudom, mit tervezgettek. Sepsiszentgyörgyi létem munkáját így foglalom össze: „Itt nekem minden sikerült.” Százak és százak kiimádkozták.  Itt kaptam életem legnagyobb dicséretét is Incze Sándor református esperestől. Úgy történt, hogy amikor elhelyeztek, eljött elbúcsúzni, s ezt mondta: „Mikor idejöttél, mi, tiszteletesek, esténként összegyűlve egymás között azt mondtuk rólad: mit akar itt ez a taknyos? Egy idő után így beszéltünk: figyeljük meg, mit tesz a katolikus plébános, és mi is azt tegyük.” Istennek vannak tervei, mi csak tegyük azt, amit ő kér, hogy megvalósulhassanak Isten művei!  – Elkívánkozott Sepsiszentgyörgyről? Mi történt? – Tele voltam megkezdett munkával, amelyeket lelkiismeretem szerint tennem kellett. De újból elszólítottak, ezúttal 1990 őszén Gyulafehérvárra püspöki helynöknek. Ez a kinevezés csúcsa volt lelki nyugtalanságomnak. Alkalmatlannak tartottam magamat erre a tisztségre, de ez másokat nemigen érdekelt, pedig sokan úgy gondolták, mint én magam. Gyulafehérvárott 1990–1992 között voltam. Ott igyekeztem megerősíteni az 1990 tavaszán Sepsiszentgyörgyön megalapított Pro Vita Hominis magzatvédő társaságot. Megalapítása óta dr. Kovács Zita vezeti és végzi a munkát. Apró kicsi kezdet ez egy olyan világban, amelyet szent II. János Pál pápa a „halál kultúrájának” nevezett. Ugyancsak Gyulafehérvárott létrehoztam a Keresztény Orvosok Szövetségét. Célja volt: az élet védelme, a szegény betegek jutányos gyógykezelése, és a nép egészséges életmódra való nevelése. A szövetséget pár év sikeres működése után bekebelezte a konkrét, megfogható javak utáni nyomulás. Gyulafehérvárott az alkalmi megbízatásaim távlati hiánya kikezdett. Rám tekintett a Magasságos, és 1992 őszén Marosvásárhelyre küldtek.  – Tizenöt éven át dolgozott ott, 2007-ig. Milyen idők jártak Marosvásárhelyen? Milyenek voltak a kilátások?  – A kilátások inkább reménybeliek voltak, euforikusak az egyházi és a civil élet kibontakozására. Marosvásárhely traumája, az 1990. márciusi események mind a mai napig hihetetlen sebet, sérülést, csonkítást eredményeztek elsősorban a magyarság életében. Százak és százak menekültek el a városból, családostul. A „marosvásárhelyiek találkozóját” azóta is Budapesten szervezik. A székely város „időjárását” állami ciklonok alakították és alakítják hatásos ellenciklon nélkül. Ebben a környezetben egyházilag a remény emberei kellett hogy legyünk. Az újraépítő egyház a nagy reménytelenségből származó lemondásban. Nem „túlélni”, gyógyulni szerettünk volna a megpróbáltatásainkban, amelyek rávilágítanak, hogy nemcsak mi vagyunk sebzettek, de beteg az egész román társadalom is. Betegségét a nekünk osztogatott sebek is okozzák. Nevezetesen: a görcsös román társadalmi félelem, amely szerint az országban létező magyarság veszélyezteti nemzeti önazonosságukat, és kárt okoz anyagi, szellemi szinten egyaránt. A román nép felelős vezetői tenyésztik ezt a megbetegítő szellemi vírust immár 100 esztendeje. Ezért leselkednek a magyarság szellemi megnyilatkozásaira éber cenzúrával, és ezért bénítják meg a magyar régió gazdasági kibontakozását. Szoronganak a szellemi és gazdasági érvényesülésünktől. Nagy baj ez, de elsősorban az országnak. Olyan, mintha egy emberben kikapcsolnák valamelyik szervet. Így fosztja meg magát ez az ország attól a szellemi-lelki, anyagi többlettől, amely nemcsak a magyarság, de az egész ország javát is előmozdítaná. A kilátásaink! A kilátásaink az Isten-hitből táplálkozó emberies tudás s az Isten-hitben gyökerező erő. A kilátásunk: Isten a sorsunk! Ő annyira a miénk, amennyire belekapaszkodunk. A pap számára kötelesség, hogy isteni életre nevelje övéit. Ehhez a munkához, ennek végzésére infrastruktúra is kell. Számot vetettem azzal, hogy hány ezer ember tartozik hozzánk, és mekkora a város kiterjedése. Ezért a meglévő városnegyedi imaházakat plébániákká szerveztem: Kövesdomb, Tudor negyed, Medgyesfalva, Remeteszeg. Azóta a meglévő két plébánia mellett másik négy is építi híveiből a krisztusi gondolkodású közösségeket. Megtartó erő ez. Együtt égő máglya, amelyet ha szétszednének, könnyen kioltható lenne. Szellemi életünk táplálására építtettem a Deus Providebit házat. A Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem ebben az épületben kezdte marosvásárhelyi fiókjának életét. Itt működött és működik az egyházmegyei Caritas és a Szent Imre kollégium egy részlege. Deus providebit azt jelenti, Isten gondoskodni fog. Így Istennek ajánlottam az épületet és népünket, mert amíg mi Isten-félelemben, élő hitben Isten népe kívánunk lenni, addig ő gondunkat viseli. Miért nem maradtam ott? Istenfélelemből. Felszentelő püspököm atyai kezébe téve két kezemet ígéretet tettem neki és törvényes utódainak, hogy minden körülmények között engedelmeskedem. Jó ez így! Korábbi állomásaim, a legelsőtől kezdve szép sorjában mind, felkészítettek a következő kihívásokra. Isten műve ez.  – Ezért van most Csíkszentkirályban? – Igen. 2007-ben ide küldtek, szűkebb hazámba. Gyermekkoromra emlékezve itt, Csíkban láttam igazán, hogy mekkora pusztítást végzett az ateista kommunizmus, amely az anyagi nincstelenség által sóvárgóvá tette a jólétre áhítozó népet, mely aztán a gazdasági viszonyok változásával belezuhant az anyagiak imádásába, a fogyasztásba. Ez megtöri népünk erejét, életét, családi közösségét. Meg akarja szerezni a csillogó, kecsegtető jóléti állapotot, közben lemond az igényes képzésről, a tanulásról, s így állandósul szolgasága. Népnevelésre van szükség, amely lassú és hosszas, amely különösen nehéz a kézzel nem tapintható lelki értékek felfedezésében és gyakorlásában. Mégis ez az egyetlen út. „A lélek az, ami éltet.” Csíkszentkirályban is, a falu egyik negyedében templom épül. Az oltáriszentségben közöttünk lakozó Isten imádására és lelki nevelődésünk ápolására. Megmaradt az életcélom. Istennek adom magamat. Nagy munka ez már idős korom miatt is, egyre inkább ezt kell gyakorolnom. Ő vár rám, s hiszem, keblére öleli sokszor elcsatangoló, de hazatérő fiát.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Irodalmi és történelmi verseny a Kárpát-medencei iskolásoknak
Dicső híre-neve fönnmarad örökre címmel Arany János életét és pályafutását feldolgozó irodalmi és történelmi versenyt hirdet a Lakitelek Népfőiskola, a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Keresztény Élet hetilap szerkesztősége – közölte Lezsák Sándor az MTI-vel.
Az Országgyűlés alelnöke elmondta: csaknem húsz éve már, hogy a Lakitelek Népfőiskola vetélkedőt hirdet a történelem és az irodalom egy-egy jeles képviselőjének tiszteletére, így esett a választás idén a kétszáz éve született Arany Jánosra.
A versenyre anyaországi és erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, valamint délvidéki általános és középiskolás fiatalok háromfős csapatainak jelentkezését várják.
A népfőiskola alapítója közölte: a nevezők a vetélkedő feladatait február 5-étől kéthetente olvashatják a Keresztény Élet hasábjain.
A három írásbeli forduló alapján korcsoportonként a legjobb eredményt elérő csapatokat hívják meg az április 6-a és 8-a között tartandó középdöntőre és döntőre a Lakitelek Népfőiskolára.
A verseny döntőjébe jutó fiatalok értékes könyvjutalmat kapnak, a győztesek pedig részt vehetnek azon a Lezsák Sándor által vezetett zarándoklaton, amelyet 2016 nyarán Arany János életútjának főbb állomásaira szerveznek.
A tervek szerint az utat Budapesten, a margitszigeti tölgyfáknál kezdik, ahol Arany János a nevezetes „kapcsos könyvbe” megírta az Őszikék költeményciklusát. 
A háromnapos út során ellátogatnak a Békés megyei Gesztre, ahol Arany János házitanítóként dolgozott, és Nagykőrösre is, ahol a református gimnáziumban magyar és latin nyelvre tanította a diákokat. A sort Arany János szülőhelyén, a partiumi Nagyszalontán zárják – sorolta a népfőiskola alapítója.
A verseny fővédnökei Lezsák Sándor és Czoborczy Bence, a Keresztény Élet főszerkesztője. A vetélkedőről további információ a Lakitelek Népfőiskola honlapján (http://nepfoiskola.lakitelek.hu/) olvasható.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)

„Reményteljes jövőt tervezek”
Az Erdélyi Református Egyházkerület legnagyobb, 1965 lelket számláló vidéki gyülekezete Kovács Tibort, a Kolozsvári Református Kollégium korábbi iskolalelkészét és a kollégium keretében működő szakiskola igazgatóját választotta lelkészének. Féléves tapasztalat után a gyülekezeti életről és a tervekről beszélgettünk vele a szépen felújított parókián. – Kolozsváron a teendőim két- harmada már nem lelkipásztori munka volt, hanem adminisztráció és irodavezetés. Azonban bennem mindig ott élt, hogy Isten engem arra hívott el, hogy lelkipásztorként szolgáljak. Tavaly a panitiak meghívtak az imahétre, aztán megkérdezték, hogy eljönnék-e ide lelkipásztornak? Nem volt könnyű dönteni. Van egy bibliai ige (Jeremiás 29:11), ami folyamatosan visszatért az életünkbe: „Csak én tudom, mi a tervem veletek, nem romlást, hanem reményteljes jövőt tervezek.” Úgy érzem, hogy Kolozsváron mindent sínen hagytunk. – Milyennek találja a lelkipásztori munkát Mezőpanitban? – Most megváltozott a munkám jellege, eddig többnyire fiatalokkal foglalkoztam, nem kellett temetni, keresztelni, esketni. A panitiak viszont éppen az ifjúsági munkára fókuszáltak, s olyan lelkészt kerestek, aki ehhez ért, hiszen az ifjúság a jövő. Nagy kihívás volt számomra, azonban a presbitérium, a gyülekezet százszázalékosan támogatott. Az elmúlt fél évben próbáltam fel- térképezni a gyülekezetet, azokat a munkaterületeket, ahol több bevetésre van szükség, s próbáljuk beütemezni azt a munkát, amit a következő öt évben el kell végezni. Nagyon hálás vagyok, s ezt az elődömnek, Pitó Antal tiszteletes úrnak is meg kell köszönnöm, hogy az egyházközség infrastruktúrája ki van építve. Rendben kaptuk a templomot, a gyülekezeti házat, mindent. Nagyon aktív, fiatal, tettre kész presbitériumunk van. Mindenki őszinte, tiszta ragaszkodással végzi a feladatát. A lelkipásztornak szinte csak a lelki munkára kell koncentrálni. Közismert, hogy Panit egy kegyes lelkületű gyülekezet. Van olyan vasárnap, hogy négyszázan gyűlnek össze isten- tiszteletre. Nagyon nagy igény van az igehallgatásra és az igényes szolgálatra. 110 év alatt három lelkésze volt a falunak, s ez a három lelkész nagyon mélyen meghatározta a gyülekezet lelkiségét, természetesen pozitív értelemben. – Milyen igényeket fogalmazott meg a gyülekezet? Milyen új szolgálatra lesz szükség? – A közösségnek vannak igényei, és jó, hogy vannak! Az egyház és a haladás kérdése nem lehet tabutéma Mezőpanitban sem. Elterveztem, hogy meglátogatok minden ágyhoz és házhoz kötött beteget. Eddig száz családhoz jutottam el. A polgármesterrel, akiben egy nyitott, lendületes, hívő emberre találtunk, eldöntöttük, hogy közösen beindítjuk az intézményes házi beteggondozást, hiszen szociális szolgáltatás nincs a faluban. Most zajlottak az állásinterjúk, két személyt alkalmazunk a meglévő diakónusunk mellé, és havonta ötven betegről fogunk gondoskodni községszinten. A diakonisszánk egyedül nem győzi el- látni a munkát. Azt szeretnénk, ha a betegeink párhuzamosan testi és lelki ápolásban részesülnének. Aztán idős személyeknek egy napközi otthont szeretnénk beindítani, ahová házhoz kötött időseket fogunk behozni. Igény fogalmazódott meg arra is, hogy egy új közösségi teret bizto- sítsunk a gyülekezetnek, főleg a fiataloknak, akik istentisztelet után maradnának még beszélgetni. Ehhez a templom melletti kertben egy parkot, grillkonyhát, társalgás- hoz alkalmas tereket alakítunk ki, hiszen fontosnak tartjuk az ifjúság igényeit is. – Nemcsak új lelkésze, hanem új kántora is van a gyülekezetnek. – Igen, 46 év után nyugdíjba vonult Pálfi Lajos kántor. Helyébe egy ügyes fiatal kántort tudtunk alkalmazni, aki Krasznáról költözött ide. Jakó Sándor új színfolt a gyülekezet életében, vezetésével megújult a gyülekezeti éneklés, az orgonajáték és a kórus élete is. – A reformáció 500. évfordulóját ünnepeljük idén. Milyen „mutatókkal” és tervekkel áll a gyülekezet ennek küszöbén? – A mezőpaniti református egy- házközség életképes gyülekezet. Tavaly 19 keresztelés és 22 temetés volt. A beköltözésekkel együtt gyarapodást jegyeztünk. Idén húszan konfirmálnak. Az elmúlt 45 évben száz lélekkel apadt a gyülekezet, ami nem sok, mert máshol felére, negyedére csökkent a lélekszám. A mutatók jók, de motiválni kell a fiatalokat, hogy vállaljanak gyermekeket, érezniük kell ebben az egyház támogatását. A tiszteletes asszonytól óvónőként sok segítséget kapok az ifjúsági és a nőszövetségi munkában. Kiépült a házasok csoportja is. Szerteágazó az érdeklődési kör, emiatt úgy alakítjuk ki a gyülekezeti csoportokat, hogy mindenki megtalálja a magának megfelelőt és szívesen jöjjenek a gyülekezetbe. Hétfőn reggel istentiszteletet tartunk, kedden nőszövetségi alkalom van, szerdán kóruspróba, csütörtökön gyülekezeti bibliaóra, pénteken házas bibliaóra, szombaton vallásórák és kátéórák vannak. A vasárnap az ifjúságé. A szerdai napon terepen vagyok, családokat látogatok. Tehát mindent megteszünk, hogy életképes közösségként ünnepelhessünk. Idén nagyon sok rendezvényünk lesz. Közösen ünnepelünk a test- vérgyülekezetekkel, szórványba látogatunk, elkezdtünk egy kátémagyarázatos igehirdetés-sorozatot, s mindent megteszünk annak érdekében, hogy felmutassuk és megerősítsük református értékeinket. Itt van például a parókia előtt a székely kapu, amely A kategóriás műemlék 1787-ből, idén szeretnénk felújítani, s megújultan szeretnénk kinyitni a következő 500 évre – fogalmazott Kovács Tibor lelkipásztor.
Népújság (Marosvásárhely)

Fügedes a… PKE színpadán
Sütő András Fügedes a pokolban, avagy Sáronnak nárcisza című színdarabját mutatta be a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ifjúsági színjátszó csoportja a váradi PKE dísztermében.
Ügyesek, talpraesettek, megállják a helyüket a világot jelentő deszkán- a vasárnap esti előadás után legalábbis ezt a megállapítást lehetett tenni a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ifjúsági színjátszó csoportjáról, mely Sütő András Fügedes a pokolban, avagy Sáronnak nárcisza című színdarabját mutatta be a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.
A szép számú érdeklődőt Farkas Antal várad-velencei református lelkipásztor köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet: a gyülekezetben több mint tíz éve működik egy ifjúsági színjátszó csoport,mely az előadásait nem egy alkalomra készíti elő, hanem evangelizációs célzattal az ország határain belül és természetesen az anyaországban is meghívásra bemutatja. 2016-ban is több ilyen fellépésre került sor. Minden esztendőben azonban van egy nagy gondjuk, márpedig az, hogy hol találjanak keresztyén témájú műre, lévén hogy ezekkel igen „csehül állunk”. Emellett arra is törekednek, hogy a darabok szórakoztatók is legyenek.
Úgy gondolták, hogy a Reformáció 500. Emlékévében méltó, hogy az évforduló előtt egy Sütő András-írással tisztelegjenek. A Kortárs Színpad ’71 valamikor 1975 vagy 1976-ban bemutatta már ezt a színdarabot, melyre nagy szeretettel emlékeznek vissza azok, akik látták, vagy akik anno ennek a társulatnak a tagjai voltak. Az akkori előadást Hajdu Géza rendezte, a főszereplő Fügedes Károly pedig nem más volt, mint Pete István, a későbbi RMDSZ-es szenátor, majd állami számvevőszéki vezetőtanácsi tag, aki a most a közönség soraiban foglalt helyet.
Szereplők
Az ifjúsági színjátszó csoport nevében a tiszteletes köszönetet mondott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek a támogatásért, valamint a Partiumi Keresztény Egyetemnek, amiért helyet biztosított számukra a próbák idején is, külön kiemelve Pintér István személyét. A díszletekért és a jelmezekért pedig a Szigligeti Színháznak, Trifán Lászlónak és Schneider Máriának járt köszönet, ezek átalakításában a velencei gyülekezet néhány tagja nyújtott segítséget.Mint elhangzott, fél évig készültek az előadásra.
Rendező: Farkas Antal, művészeti vezető: Meleg Vilmos.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro