Koncert és politika
Van annak már húsz éve, hogy valaki megkérdezte: észrevettem-e, hogy egyik kedvenc külföldi popzenekarom tagjai baloldaliak.
Töredelmesen bevallottam, hogy halvány fogalmam sincs róla, mivel szerzeményeik szövegében nem a politikai elkötelezettségüket kutattam, amelyről életrajzuk sem árult el semmit. És különben is: kit érdekel, hogy kedvelt zeneszerzőjének, előadójának milyen a politikai hitvallása?
A jelek szerint manapság sokakat. Több magyarországi sajtóorgánum bő teret szentelt a Quimby néhány rajongója azzal kapcsolatos felháborodásának, hogy a zenekar koncertezett a múlt héten rendezett Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborban. (Amúgy nem először, és remélhetőleg nem utoljára.) Az alternatívrock-együttes szóban forgó szimpatizánsai azért tették szóvá a zenekar tusványosi fellépését, mert azzal úgymond „legitimálta" a rendezvényen előadást tartó Orbán Viktor kormányfő eszmeiségét.
Mármost kizárólag politikai rugóra kell járjon az agya annak, aki nem tudja szétválasztani egy ötnapos rendezvénysorozat szabadegyetem-, valamint fesztiváljellegét, és minden résztvevőt – beleértve az előadókat – annak alapján ítél meg, hogy melyik ideológia képviselője tette tiszteletét ott, illetve mit mondott. A Quimby tagjai – akárcsak Ákos, a Tankcsapda, a Kiscsillag és sok más banda – bulizni mentek az Olt partjára, miközben nem vállalhattak felelősséget azért, hogy napközben miről osztják az észt a politikusok, politológusok és véleményformálók a Lőrincz Csaba-sátorban. És mindez fordítva is igaz. Ugyan mit szólna most a jelenlegi magyar kormányt számtalanszor elmarasztaló Cristian Pârvulescu Bukaresti politológus, ha valaki Orbán-szimpátiával vádolná meg, amiért előadást tartott Tusványoson? Ahol ráadásul vehemens kritikákkal illette Budapestet.
„Ha csak azokban az országokban lépnénk fel, amely kormányainak egyetértünk a politikájával, nagyon kevés helyen koncerteznénk" – válaszolta Brian May, a legendás Queen rockegyüttes szólógitárosa az azzal kapcsolatos kritikákra, hogy a banda a Dél-afrikai Köztársaságot is érintette 1984-es koncertturnéja során, és ezáltal „hitelesítette" az apartheidrezsimet. Nos, az akkori bírálók ugyanúgy semmit nem értenek a zene nyelvén, mint most azok, akik a Quimbyt támadják, viszont mindenről ugyanaz jut az eszükbe: a politikai beskatulyázás. Az ilyenek megérdemelnék, hogy napestig politikusok koncertezzenek a nappalijukban.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Nemzetközi hadgyakorlat Erdélyben
Saber Guardian-16 elnevezéssel, tíz ország mintegy 2700 katonájának részvételével kezdődött hadgyakorlat tegnap a Brassó megyei Nagysinken a NATO újonnan alakul Bukaresti hadosztály-parancsnoksága, integrációs egysége (NFIU) és a román szárazföldi haderő vezérkara szervezésében.
Az augusztus 7-ig tartó manőverekben öt NATO-ország – Bulgária, Kanada, Lengyelország, Románia és az Egyesült Államok –, valamint a Békepartnerség öt országa – Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, Moldova és Ukrajna – képviselteti magát. A hadgyakorlattal a részt vevő országok katonáinak együttműködési képességeit szeretnék fejleszteni, és a NATO-szabványok elsajátítását akarják segíteni. A nagysinki lőtéren lebonyolítandó éleslövészeti gyakorlatokon a románok több mint ezer katonával, az amerikaiak 1700 katonával, M1A2-es harckocsikkal és Bradley páncélozott harci járművekkel vesznek részt. A többi országból érkezett katonák a vezénylési, kiképzési és számítógépes szimulációs programokhoz csatlakoznak, amelyekbe egy bulgáriai és egy ukrajnai kiképzőközpont is bekapcsolódik számítógépes hálózaton keresztül. Romániában a Krím félsziget 2014-es orosz annektálása óta egymást érik a nemzetközi hadgyakorlatok. Tavaly szeptemberben integrációs egységet avattak Bukarestben a NATO gyorsreagálású erői számára, idén nyáron pedig az észak-atlanti szövetség új, délkeleti nemzetközi hadosztály-parancsnokságát. Májusban elérték az előzetes operatív készültséget az amerikai rakétavédelmi rendszer Romániába telepített elemei, amelyek azóta a NATO európai védelmi struktúrájának részévé váltak. A védelmi szövetség idei varsói csúcsértekezlete az Oroszországtól tartó tagállamok kezdeményezésére a NATO keleti és déli szárnyának megerősítéséről döntött: a tagországok – a Lengyelországba és a balti államokba telepítendő zászlóaljak mellett – Romániába is előirányoztak egy nemzetközi dandárt, amely leghamarabb jövő tavasszal alakulhat meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Petrozsény–Várpalota testvérvárosi kapcsolat
Kölcsönös diáktáborok
Várpalotai diákok voltak egy hétig Petrozsény vendégei, miközben petrozsényi diákok Várpalota vendégszeretetét élvezték. Ez már a tizenötödik alkalom, hogy a két testvérváros nyári tábort szervez a másik diákjai számára, ismertette a helyzetet Wersánszki Eduárd, Tiberiu Iacob-Ridzi petrozsényi polgármester külkapcsolatokért felelős tanácsosa.
Az idén Várpalotáról 20 diák és 3 kísérőtanár látogatott el Petrozsényba. Egy hét alatt bemutatták nekik a Zsil völgyét, felvitték őket a Retyezátra, strandoltak Petrozsényban és Algyógyon, elvitték őket Dévára, ahol meglátogatták a várat. Hunyadi János híres nándorfehérvári csatájának 560. évfordulója kapcsán a petrozsényi házigazdák Gyulafehérvárra is elvitték a magyarországi diákokat, ahol a várat és a római katolikus székesegyházat látogatták meg, beleértve a nagy törökverő hős sírját is.
Petrozsényból 21 diák és 4 kísérőtanár utazott egy hétre Várpalotára. A házigazdák ott is színvonalas, gazdag programot biztosítottak számukra, nemcsak a testvérvárost mutatták be, hanem a megyeszékhelyet, Veszprémet is, elvitték őket Pápára és – nyár lévén – természetesen a közeli Balatonra egy kis lubickolásra. A magyarországi kirándulás fénypontja azonban kétségtelenül az egynapos Budapesti látogatás volt.
Petrozsényban a Veszprém megyei diákokat Tiberiu Iacob-Ridzi polgármester is fogadta a Városházán. Ridzi a kétoldalú kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta – Várpalota 1998 óta Petrozsény testvérvárosa, sőt, velük ápolják a legjobb testvérvárosi kapcsolatot, s örömmel tölti el, hogy a kapcsolatot a fiatalok szintjére is kiterjesztették. A két városvezetés közötti petrozsényi hivatalos találkozóra minden évben március 15-én kerül sor, a várpalotaiak küldöttsége minden évben ellátogat a bányavidékre nemzeti ünnepünk alkalmával.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Vita a Vásárhelyi Forgatag támogatásáról
A Szabad Emberek Pártjának (POL) Marosvásárhelyi tanácsosai szerint átláthatatlanul, felületesen állították össze a költségvetés-kiegészítésről szóló tervezetet, amely végül lekerült a csütörtöki tanácsülés napirendjéről. Emiatt a Vásárhelyi Forgatag is támogatás nélkül mAradhat.
Átláthatatlanul, felületesen állította össze a Marosvásárhelyi városvezetés a költségvetés-kiegészítésről szóló határozattervezetet – hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján a Szabad Emberek Pártjának (POL) háromtagú frakciója. A tanácsosok már a csütörtöki tanácsülést megelőző szakbizottsági ülésen sem szavazták meg a szerintük fércmunkának nevezhető dokumentumot, amely többek közt előírja, hogy az önkormányzat 150 000 lejjel támogatja az augusztus végén zajló Vásárhelyi Forgatagot. A tervezet egyébként már csak augusztusban kerülhet napirendre, épp amikor a magyar kulturális rendezvény zajlik, addig csak rendkívüli tanácsülésen szavazhatnak róla.
Pénzmosás vagy közösségmegtartó rendezvény?
Szerdán kiderült, a POL által kifogásolt határozattervezet lekerült a csütörtöki tanácsülés napirendjéről, annak tartalmáról azonban még a kis párton belül is megoszlanak a vélemények. Az alakulat elnöke, Dan Maşca Facebook-oldalán – több városházi rendezvénnyel együtt – pénzmosásnak nevezte a Vásárhelyi Forgatagot, s egyik bejegyzésében úgy fogalmazott: „Portik Vilmos és Soós Zoltán most már van miből megéljen, s így fizetik meg a választási kampányban végzett munkájukat”.
A párt tanácsosai ugyanakkor szerdai sajtótájékoztatójukon kiemelkedő közösségi rendezvényként jellemezték a Vásárhelyi Forgatagot, s kijelentették, mindenképpen megszavazzák a javasolt összeget. Mark Christian Hermann szerint a Forgatagnak közösségmegtartó ereje van, s mindenképp fontosnak tartják, hogy a városháza is támogassa.
„Személyesen érintett vagyok ebben a témában, hiszen az első Forgatag alkalmával a szervezői stáb tagja voltam, s az egyik jelenlegi főszervező, Portik Vilmos jó barátom. Egyetértünk azzal, hogy a városháza támogassa a rendezvényt, s ha ennek a tételnek a megszavazására sor kerül, akkor mi ezt támogatjuk. Megalázónak tartjuk ugyanakkor, hogy a városháza a Forgatag számára csak 150 ezert lejt tud biztosítani, ehhez képest egy ismeretlen, programmal és tervvel nem rendelkező ifjúsági rendezvényre 450 000 lejt akar megszavaztatni” – mutatott rá a POL tanácsosa.
Hermann egyébként hozzátette, azt szeretnék, hogy a városháza a jövőben szigorú pályázat alapján nyújtson támogatást minden rendezvénynek, vagy válasszon ki a városnapok mellett egy magyar rendezvényt, a Forgatagot és egy hasonló kaliberű román fesztivált, s ezeket kiemelten, egyenlő arányban támogassa.
Portik: inkább partnerség kell, mint pénz
Portik Vilmos, a Vásárhelyi Forgatag egyik főszervezője érdeklődésünkre elmondta: mint minden évben, idén is kérést nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz, amelyben helyszínek biztosítását és anyagi támogatást kértek, hogy bővíteni tudják a vegyes családok számára szervezett programokat. Erre a kettős kérésükre nem kaptak még hivatalos választ, holott 28 nap múlva kezdődik az idei Vásárhelyi Forgatag.
„Mi egy kiszámítható partnerséget akarunk a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal, olyat, amilyen a Kolozsvári, Nagyváradi vagy a Szatmárnémeti hasonló jellegű rendezvények esetében – mondta Portik Vilmos. – Ez a partnerség kiszámíthatóságot és biztonságot jelentene, s elsősorban a városi helyszínek biztosítását. Ez megtörténhet a pénzösszeg odaítélésétől függetlenül, s optimista vagyok, remélem, hogy ezt a partnerségi szerződést sikerül idén megkötni.” Portik egyébként a Dan Maşca Facebook-bejegyzését személyeskedésnek nevezte és egy olyan véleménynek, ami nem méltó egy felelősségteljes politikushoz. Ugyanakkor üdvözölte a POL-os tanácsosok támogatását.
„A városházának nem az a dolga, hogy szórakoztasson”
A POL szerdai sajtótájékoztatóján egyébként Radu Bălaş tanácsos a költségvetés-kiegészítésről szóló határozattervezet tartalmát kommentálva leszögezte: nem értenek egyet azoknak a népünnepélyeknek a megtartásával, amelyek őszi szimfóniák, borfesztivál vagy ifjúsági fesztivál néven futnak, s azon kívül, hogy a városháza több százezer lejt költ rájuk, azt sem lehet tudni, hogy ki szervezi azokat. „A polgármesteri hivatalnak nem az a feladata, hogy szórakoztassa a népet. Nem fogjuk megszavazni a nyugdíjasok szilveszteri mulatozásának fedezését sem, és a vendégtelepülések küldöttségeinek szállásköltségeit sem. Ez utóbbit azért, mert a város működtet vendégfogadó egységeket, ahol el lehet őket szállásolni” – mondta Radu Bălaş.
Mint leszögezte, az így megspórolt összegekből osztálytermeket lehetne kifesteni, informatikai laboratóriumokat lehetne felszerelni, és még sportpályák rendbetételére is jutna pénz. Mark Christian Hermann a korrupcióellenes ügyészség által is vizsgált sporttámogatások kapcsán rámutatott: az általa képviselt alakulat kérni fogja, hogy a városháza bontsa fel a partnerségi szerződést a város profi sportklubjaival, s helyettük a sportoló gyermekeket és az iskolai sportpályák rendbetételét támogassák.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldre száműznék Schiffert Tusványos miatt
Magyarországi balliberális véleményformálók össztüzébe került a Lehet Más a Politika (LMP), miután Szél Bernadett egyedüli ellenzéki politikusként részt vett az általuk FIDESZes rendezvénynek nevezett 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Tusnádfürdőn.
A Magyar Nemzet napilap csütörtöki cikke szerint a fő kritika az volt, hogy a zöldpárt társelnöke egy tusványosi vitában arról beszélt az október 2-ára kitűzött kvótaellenes népszavazás kapcsán, hogy a migráció és a bevándorlás mindig is nemzeti hatáskörbe tartozott, a válasz tehát az urna előtt a nem. Ezzel pedig ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint a Budapesti kormány, illetve a Jobbik. Tamás Gáspár Miklós – Kolozsvári származású – filozófus például úgy fogalmazott: a párt kiállította magáról azt a bizonyítványt, „amely után az összes többi gesztusai és akciói nem számítanak".
A lap szerint nemcsak Szél Bernadettet, hanem a párt emblematikus arcát, a társelnöki posztról nemrég leköszönt Schiffer Andrást is bírálták, miután a Kárpát-medence legnagyobb szabású ifjúsági fesztiváljának nevezte a Blványosi Szabadegyetemet és Diáktábort, és egyértelművé tette: ő már háromszor ott volt Tusványoson, sajnálja, hogy idén nem ment el, de jövőre újra ott lesz. Facebook-oldalán például valaki úgy kommentálta Schiffer kijelentését, hogy „menjen. Vissza se jöjjön". Az LMP korábbi vezetője erre úgy reagált: „Eddig mindig csak Izraelbe küldtek el, most Székelyföld debütál."
Schiffer reagált a Quimby együttes fellépésével kapcsolatos balhéra is, leszögezve: szerinte egyáltalán nincs miért magyarázkodnia a zenekarnak. Mint arról beszámoltunk, az alternatív rockot játszó banda rajongóinak egy része felháborodott a Quimby tusványosi fellépése miatt, szerintük hiba volt, hogy az utóbbi időben a dalaiban a jelenlegi rendszert bíráló együttes színpadra lépett „Orbán Viktor házi rendezvényén".
Mások viszont védelmükbe vették a Quimbyt, felhívva a figyelmet a politika és a zene szétválasztásának fontosságára. Sokak szerint tévednek, akik a saját politikai nézeteik miatt bírálnak egy zenekart, arról nem beszélve, hogy a Tusványos az egyik legjobb koncerthelyszín, minden zenész álma, hogy ilyen fantasztikus helyen lépjen fel legalább egyszer az életében.
A botrányra a Quimby közleményben reagált közösségi oldalán. „A zenekar egy zenei fesztiválra utazott Erdélybe, hogy nagy szívvel muzsikáljon az ott élő magyar embereknek. A napközbeni politikai programoktól elhatárolódunk. Cefetül rühelljük, ha bárki is a saját politikai meggyőződésének erősítésére használja a bandát. A közönség este 10 után a miénk" – áll többek között a banda állásfoglalásában.
Krónika (Kolozsvár)

A nemes nélküli falu – a 17. századi Csíkszentdomokos
A 17. századba kalauzoljuk olvasóinkat sorozatunkkal. Ezúttal Csíkszentdomokos történelmének kevésbé ismert vetületeire hívja fel a figyelmet a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Markaly Aranka.
Sokunkat foglalkoztat szülőfalunk múltja, hogy miként éltek őseink, hányan laktak a faluban, és egyáltalán mivel foglalkoztak, miből éltek, hogyan írták le településük nevét? A ma ismert formához képest nem mutat nagy eltérést Csíkszentdomokos település neve a 17. századi forrásokban, azaz Zent Damakos, Szent Damokos, Zent Domokos vagy latinul Sancti Dominici nevekkel találkozhatunk kutatásaink során. Az elmúlt évek alatt és napjainkban is több kutató foglalkozott a fejedelemség kori székelység történetével, mindennapjaival, és az azt meghatározó tényezőkkel.
Imreh Istvánnak köszönhetően a rendtartó székely falvakról már nagyon sok mindent megtudhattunk. A fennmAradt falutörvények szépen körvonalazzák a székely falvak rendszabályait, hagyományait, a fejedelemség korára vonatkozóan is. A székely falu mint társadalmi alakulat része volt egy olyan testületnek, alkotóeleme volt egy olyan tágabb határú egységnek, a Székelyföldnek, amely a maga szokásjogi rendjét, specifikus életrendező normáit a veszélyhelyzetekben is igyekezett oltalmazni, írásban rögzíteni és azt átörökíteni. Ezek a kordokumentumok azért váltak ebben az időszakban olyannyira jelentőssé, mert mind a tisztviselők, mind a nemesi réteg részéről többször is visszaélések történtek, így ezek a rendszabályok némiképp védelmet nyújtottak a település lakosainak. Másrészt ezeket több rendben is ismertették az idegen lakosok számára is (zsellérek vagy más faluból oda költözöttek), hogy világossá tegyék számukra a faluban való élés feltételeit, szabályait. A falvak lakói a Székelyföldön különböző társadalmi rétegekhez tartoztak. Többnyire számolhatunk nemes, lófő, gyalog rendekkel, azonban 1562 után már a jobbágyréteg is részévé válik a székely falvaknak. Csíkszentdomokost vizsgálva a korabeli források alapján érdemes néhány dolgot megjegyezni. Egyrészt a korszakban (16–17. század) a falu közösségében nem találunk nemesi címet viselő személyt, csupán a 17. század végén megjelenő Sándor családra való utalásokból következtethetünk arra, hogy egy helyi nemesről van szó. A korábbi időszakot tekintve természetesen domokosi jobbágyokkal rendelkező nemesekről is van tudomásunk, mégpedig a csíkszenttamási Lázár Farkas, aki a 16. század végén egy adóösszeírás szerint 10 jobbágytelek után adózik, továbbá a 17. század folyamán találkozunk Petki és Haller család szolgáiként számon tartott lakosokkal is. A lófői és szabad réteg Csíkszentdomokoson is jelen volt, a lófők aránya kisebb a szabadokéhoz képest. A jobbágyréteg megjelenése a Székelyföldön (a feudalizáció jele is volt egyben) és az egyre gyakoribb katonai terhek komoly problémát jelentettek a településen élők számára. A század végére nagy számban igyekeztek kibújni a katonai szolgálat alól valamilyen kifogást keresve vagy pénzt fizetve a kapitánynak, helyi földesúrnak. Ez a jelenség a fejedelemség kora végére jellemzővé vált a korabeli székelység körében.
A megélhetés a mindennapi élet létkérdésévé vált. A Csíkszentdomokosiak foglalkozását tekintve elsősorban állattenyésztésből és földművelésből éltek, azonban a 17. század végi összeírásokból az is szembetűnő, hogy Domokoson többen bányászok vagy hámoros béresek voltak. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy ekkor már minden bizonnyal működik a faluban iskola, hisz az összeírásokban találkozunk egy Thamás Bálint nevű scholamesterrel is.
A település lakosságát tekintve a 17. századi források alapján körülbelül 300-400 lakossal számolhatunk. Ekkor Csíkszentdomokos korántsem számított Felcsík legnagyobb falujának, ahogyan napjainkban, azonban a többi faluhoz hasonló lélekszámú. A lustrákat vizsgálva és a korabeli misszionáriusok jelentéseivel egybevetve, azt láthatjuk, hogy a lakosság száma semmiképpen sem drasztikusan, sokkal inkább kis léptékben növekedett ebben a században. Ez teljes mértékben érthető és elfogadható, mivel a korabeli teherviselések – mind a katonai szolgálat és a vele járó terhek és veszteségek, mind a pestisjárványok, tatárbetörések – nem tették lehetővé a falvak lélekszámának nagymértékű növekedését.
Hargita Népe (Csíkszereda)

Zágon nem hagyja magát
Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont, írja Mikes Kelemen. A 255 éve elhunyt Mikes egykori faluja, Kovászna megye legnagyobb községe megpróbál méltó lenni nagy szülöttéhez: az ide látogatók megtekinthetik a Mikes-hagyatékot, sétálhatnak a Mikes család egykori kertjében, igaz, a Mikes-szülőház mAradványaihoz vezető út végén szomorú kép fogad. Az íródeák születésekor ültetett tölgyfák hat öl széles törzseit hangyák és szú rágja, a tölgypár egyik tagja teljesen kiszáradt. Merre tovább, Zágon?
„Háromszéknek és a hazának ez oldalról végső helysége” – írja Orbán Balázs néprajzi gyűjtő Zágonról. Ha Kézdivásárhelytől déli irányba egyenesen a csupa-zöld dombóriás-határ felé tartunk, a völgybe ágyazva, fenyvesekkel és tölgysorokkal körülölelve megpillantjuk a falut, ahol Mikes Kelemen született. Az első írásos emlékek késő középkoriak, bár Zágon neve később, a 17. század elején vált inkább ismertté, az I. Lipót király engedélyével tartott népes hetivásárai miatt. Ma 52 százalékban román, 48 százalékban pedig magyar ajkúak lakják a több mint 5000 főt számláló települést, amely területileg és népességét tekintve is Kovászna megye legnagyobb községe.
Mikesre a legbüszkébbek
A tatárjárásról ma a Kisvész és a Nagyvész domb, illetve a Tatárszeg utca elnevezése árulkodik. A vész ez esetben azonban nem a zágoniakra vonatkozik, hiszen néhány idősebb utcabeli még ismeri a legendát, miszerint a támadó csapatokat az említett, akkor még sűrű erdő borította kishegyekre felszorították a helyiek, ott pedig „mind egy lábig levágták”. Mivel a helység a keleti határvonal hegyi átjáróihoz a legközelebb esik, a 17. században Erdélyt a zágoni határvédőknek kellett megóvniuk, főként a Moldvából és Havasalföldről érkező támadóktól. Ennek ellenére a község lakói mégsem egykori hősiességükre, hanem híres szülötteikre a legbüszkébbek: többek közt az 1690-ben világra jött Mikes Kelemenre, II. Rákóczi Ferenc kamarására, az 1968-ban született olimpiai bajnok tornászukra, Szabó Katalinra, és büszkén emlegetik, hogy Kiss Manyi színésznő is Zágonban töltötte gyermekévei nagy részét.
A hadapród felmenői jelentős időszakon keresztül éltek és gazdálkodtak a faluban, bőkezűen támogatva a helyi református gyülekezetet és az iskolát, éppen ezért a Háromszéki községközpont általános iskolája, művelődési egyesülete és vegyes kórusa is a Mikes Kelemen nevet viseli. A Mikes-Szentkereszty-kúria múzeumában a Törökországi levelek közül néhányat eredeti példányban is őriznek Kiss Manyi zongorája, fényképei és az elemi iskolát Zágonban végzett Domokos Géza RMDSZ-alapító emlékszobája mellett.
„A kastély udvarán található egykori gabonás épülete és a bowlingtér feletti szobák szálláshelyül szolgálnak az idelátogatóknak, akik múzeumi tárlatvezetést is igényelhetnek” – ismerteti a község új kultúrigazgatója, Márton János, aki idén március 15-e óta tölti be az állást. Elmondja, Mikes szülőfalujában akad bőven látnivaló, de úgy véli, a község ismertségét nem alapozhatják csak a turizmusra.
Az igazgató elmagyarázta, hogy a múzeumot, Mikes Kelemen hagyatékát és a templomokat egy-két óra alatt megtekinthetik az érdeklődők, a Mikes család egykori házához, kertjéhez, illetve a tölgyekhez vezető séta után három ápolt, zöldellő parkban is megpihenhetnek a turisták, de szállást sokan nem igényelnek, hiszen ezek után már indulnak is tovább.
A megőrzött statisztikákból kiderült, a 2010-es évek eleje óta évről évre csökken a látogatók száma, idén júliusig nagyjából 1200 érdeklődő fordult meg a községben, bár szeptember elejéig több csoportra is számítanak, hiszen elsősorban a nyári időszakban nő a kirándulók száma. A kultúrigazgató kiemelte, a művelődési egyesület egyre elavuló adminisztrációs felületű honlapja helyett a közeljövőben igyekeznek olyat létrehozni, amelynek segítségével a közösségi hálókon is gyakrabban tudják népszerűsíteni Zágon megtekinthető értékeit.
Korhadó tölgyek mellett újraéledő kultúra
A Mikes Kelemen szülőházának mAradványaihoz vezető út végén szomorú kép fogad: az íródeák születésekor ültetett tölgyfák hat öl széles törzseit, amelyek már évekkel ezelőtt is a község jelképeiként díszelegtek a képeslapokon, most hangyák és szú rágja, a tölgypár egyik tagja mára teljesen kiszáradt.
„A két természeti kincsünk pusztulását valószínűleg már nem tudjuk meggátolni” – ismerteti Márton János, majd hozzáteszi, tudomása szerint az elmúlt időszakban szakemberek segítségével igyekeztek megoldani a problémát, szövetmintát is vettek a 326 éves törzsekről, de menthetetlennek látták a helyzetet. A művelődési vezető azonban megígérte, hogy a próbálkozást egyelőre nem hagyják abba.
Az érdeklődők útja a kúria után általában az 1782-ben épült, barokk–klasszicista stílusú református templomhoz vezet, amelynek három méter magas kőkertjét az utóbbi hónapokban restaurálták.
Székelyföldön nem csak a nemzetközi hírnevű rétyi fúvószenészek művelik a réz-és fafúvós hangszermuzsika régi műfaját, hiszen Zágon is fiatal művészekkel büszkélkedik. Az új kultúrigazgató hangsúlyozta, mindenáron igyekszik fenntartani az eddig működő zágoni vegyeskar és ifjúsági fúvószenekar működését. Utóbbi esetében a munkát kezdett és családot alapított tagokat nemrég új, kisiskoláskorú generáció váltotta fel, akik hétről-hétre tanulva igyekeznek elődeik nyomdokaiba lépni.
„A nagy álmom az, hogy ősszel színjátszócsoportot indítsak a feleségem segítségével” – közli fellelkesülten Márton János, és mutatja az eddig gyűjtött drámai alapanyagot, de hozzáteszi, azokat még 2016 nyelvi stílusára és vidéki színpadra kell formálni.
Retusált hagyományőrzés
Az igazgató leszögezte, a helyi ünnepi szokásokat semmiképpen sem hagynák feledésbe merülni, de szeretnék a már sablonossá, monotonná vált farsangi, szüreti bálokat is megújítani: „ne csak a már megszokott bevonulásról, két szőlőkoszorúról és évente ismétlődő tánclépésekről, tombolasorsolásról szóljanak az ünnepségek” – fogalmazott.
A farsangi mulatságot tudatosan tematizált jelenetekkel szeretnék színvonalasabbá tenni, de a néptánckedvelő helyiek lépéstudásán is gazdagítanának, finomítanának. A Háromszéki és csíkszéki táncok okításában Dezső Tibor-Attila helyi református lelkipásztor lesz majd a kultúrigazgató segítségére.
Papolc kultúrája, infrastuktúrája is újjáéled
„A községhez tartozó Papolcon fel kellett nőnie egy olyan lelkes, fiatal generációnak, amely értékeli a helyi kultúrát és igényt is tart annak gyümölcsöztetésére” – fogalmaz Márton János, majd hozzáteszi, a Láhó-domb takarásában fekvő kis faluban is elindult egy értékelhető szellemi folyamat, hiszen külön vegyeskórussal büszkélkednek, ráadásul a fiatalság már minimális segítséggel, önerőből szervez tradicionális ünnepségeket.
„Húsz éve nem tartottak hagyományos szüreti bált a papolciak, tavaly ősszel azonban sikerült megtörni a hosszú csendet” – teszi hozzá az igazgató, aki úgy látja, a közösség szokásainak, népi értékeinek újjáépítése már tavaly elkezdődött.
Hátrányba került gazdálkodás, fakitermelés
Bár a községet hosszan elnyúló termőföldek határolják, sokuk parlagon szárad. A helyi RMDSZ-szervezet elnöke, Dima Levente lapunknak elmondta, évről évre egyre több zágoni lakos hagy fel a mezőgazdálkodással és keres a szomszéd városok gyáraiban munkát.
„Sajnos már egyre kevesebben gazdálkodnak itthon a faluban. Aki még a vidékiek ősi mesterségét űzi, elsősorban kevés, saját használatra szánt mennyiséget termeszt, tenyészt” – teszi hozzá a tisztviselő.
Kis József polgármester kiemeli, hogy az állattenyésztés felhagyásáért nem a lakosság a felelős, ugyanis országos szinten igen alacsony árra zuhant a házi hentesáru előállítása. A feldolgozása veszteséges folyamat nemcsak a zágoniak, de minden vidéki számára.
„Amikor átlagosan 4 lej értékben vásárolnak fel egy kilogramm sertéshúst, érthető, hogy már csak saját használatra tenyésztenek” – közli, majd hozzáteszi: a gabonatermesztés esetében is hasonló a helyzet, ugyanis a búza-, rozs-, kukoricafélék ára jóval alacsonyabb a termőföldek és termés javítására felhasznált vegyszerek költségénél.
A széles ívben elterülő mezők után a környék erdeit pásztázva méretes puszta foltokat lát az ember, az egyre fogyó alapanyag miatt a fafeldolgozásból élők száma is csökken, pedig a zágoniak bevételének alapját több száz éven keresztül a fakitermelés jelentette. A polgármester a Holzindustrie Schweighofer 70 hektáron elterülő fűrészüzemét okolja.
„A korábbi években sokkal inkább egyensúlyban tudtuk tartani az erdőkitermelési folyamatot a községhez tartozó területeken, ám amióta tavaly az osztrák fafeldolgozók az egyik szomszéd falu, Réty határában üzemet létesítettek, a környékbeliek ezt a kenyérkeresési lehetőséget is elveszítik” – fogalmaz Kis József.
A közlekedési infrastuktúra fejlődése azonban pozitív irányba tart: a tervek szerint az idén korszerűsítenek minden régi utcát a községben. Az útjavításokhoz szükséges előkészületek már tavaly elkezdődtek, az ígéretek szerint idén már egyetlen zágoni lakosnak sem kell majd a sártenger miatt panaszkodnia.
„A 2016–17-es években mind a községközpont, mind a hozzá tartozó Papolc falu teljes aszfaltozását és utcavilágítását igyekszünk megoldani” – részletezi a polgármester, majd leszögezi, Papolcon elsősorban a teljes falu területét lefedő csatornahálózat kialakítása a cél, utána jöhet az útjavítás
Kádár Hanga
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyar tannyelvű iskolák bezárását akadályoznák meg Kolozs megyeben
Megyei szintű tanácskozás kezdeményezett a várfalvi és a tordaszentmihályi iskola vezetősége, mert attól tartanak, hogy a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum elszippantja a községeikből a gyerekeket és emiatt veszélybe kerül a két településen a magyar oktatás. A csütörtöki gyűlésen az egerbegyi, az aranyosgyéresi és tordai tanintézmények képviselői mellett Magyari Tivadar az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, és Kelemen Hunor szövetségi elnök képviseletében Nagy Zoltán, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke is részt vett.
A probléma onnan fakadt, hogy a tordai líceum előkészítő osztályában idén alacsony gyereklétszám, egyelőre mindössze hat gyereket tartanak számon, aki az ősztől ebbe az osztályba járna. Jövőre már nem lesz gond a létszámmal, a következő, most óvodában járó évfolyamban már van elegendő gyerek egy teljes előkészítő osztály elindításához.
Csoma Botond megkeresésünkre elmondta, az ülésnek az volt a célja, hogy felhívják az iskolaigazgatók figyelmét az egyeztetés fontosságára, hogy ne kerülhessen el egy gyerek sem saját településéről egy másik iskolába a települési iskola igazgatója tudta nélkül. Elmondta, nyilván, a szülők döntését tiszteletben kell tartani, ha egy másik iskolába íratnák gyereküket, azonban úgy véli, megfelelő egyeztetéssel megelőzhető az iskolabezárás.
A Jósika Miklós Líceumra utalva elmondta, egy iskola alapításának nem lehet az a célja, hogy gyerekeket vonjon el olyan környező településekről, ahol még működik a magyar oktatás. A szamosújvári és a válaszúti iskolákat hozta fel követendő példának: ezek a tanintézmények csak olyan településekről vesznek fel gyerekeket, akiknek helyben már nincs lehetőségük magyarul tanulni. Csoma szerint ennek az elvnek kell érvényesülnie a tordai Jósika Miklós Líceum esetében is.
Szeptember elseje után egy újabb ülést hívnak össze a Jósika Miklós Líceum igazgatójának utódjával. A jelenlegi igazgató ugyanis lemondott, és lemondása szeptember elsejét követően lép hatályba.
Várfalván elemi osztályokkal, Tordaszentmihályon pedig elemista és gimnazista osztályokkal működik magyar tannyelvű iskola. (hírszerk.)
Transindex.ro

„Magyarország nem tekinthet demográfiai tartalékként a határon túli magyarokra”
A bérkiegyenlítődések miatt mind a romániai magyar közösségekből, mind Magyarországról elsősorban Nyugatra emigrál az erdélyi diplomás munkaerő.
Bár több mint 3 millió román állampolgár él külföldön, elsősorban Nyugat-Európában, és a rendszerváltás óta mintegy félmillió személlyel csökkent az erdélyi magyar lakosság száma, jó eséllyel megelőzhető a kivándorlás mértékének növekedése Romániában, ha Bukarest képes tartani a gazdasági növekedést. Ehhez képest Magyarországon a kilátások borúsabbak. Itt az utóbbi 34 évben 850 ezerrel csökkent a lakosság száma annak ellenére is, hogy a Vasfüggöny leomlását követően Magyarország lett az első számú célpont a nyugati országok felé induló erdélyi magyarok számára – hangzott el a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik, Európán belüli és kívüli migrációról és ennek a folyamatnak a demográfiai hatásairól szóló Migráció és emigráció – demográfiai jóslat Közép-Kelet-Európáracímű kerekasztal-beszélgetésen.
A párhuzamos társadalmak helyzetéről, a magyarországi hatalmi klikkek alakulásáról, a magyarországi magyar és a több Kárpát-medencei magyar közösségek kapcsolatáról és a kvótareferendumról értekezett Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese, Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete Kisebbségtörténeti és Etnopolitikai Osztályának tudományos főmunkatársa, osztályvezetője, Veresné Novák Katalin, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára, és Lajtai Mátyás, a Nézőpont Intézet vezető elemzője. A beszélgetést Csinta Samu újságíró moderálta.
Kapitány Balázs elmondta, Magyarország esetében az elvándorlást súlyosbítja, hogy Ausztriához képest négyszeres a bérszakadék, a szomszédos ország elszippantja a munkavállalókat, emiatt egy elképesztő munkaerőhiány alakult ki az országban. A kivándorlás jelenségének állandósulása pedig visszafogja a gazdasági növekedés. Ezen a bérnöveléssel lehetne változtatni, viszont ha nőnek a bérek, az a versenyképesség rovására mehet.
A kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt Magyarország az erdélyi magyarok szempontjából elveszítette a vonzerejét, kiegyenlítődtek a két országban a bérek: vannak olyan román-magyar határ menti magyarországi régiók, ahol alacsonyabbak a fizetések, mint a szomszédos román megyében. Például Temes megyeben a nettó átlagbér eléri a 2400 lejt, míg a szomszédos Békés megyében az átlagbér 118 ezer forint (kb. 1700 lej) körül mozog. Ha a Székelyföldet is eléri a bérnövekedés, és az átlagbér 1500 lejről eljut 1700-1800 lejre, akkor még inkább elveszíti a vonzerejét Magyarország.
A bérkiegyenlítődések miatt mind Magyarországról, mind a romániai magyar közösségekből elsősorban Nyugatra emigrálnak, az erdélyi diplomás munkaerőt Magyarország nem tudja megfogni. Az erdélyiek ráadásul nagyobb eséllyel indulnak a nyugat-európai munkapiacon, hiszen sokkal jobban állnak a nyelvtudás szempontjából, mint a magyarországiak.
Veresné Novák Katalin elmondta, a magyar kormány az otthonteremtési programjával azt a kivándorló réteget próbálta megszólítani, akik azért mennek külföldre dolgozni, hogy 10-20 év alatt megalapozzák a létüket, és visszatérjenek Magyarországra. Így nekik már nem kell elmenni, ha 10 éven belül három gyereket vállalnak, akkor majdhogynem ingyen vásárolhatnak lakást. Emellett a családtámogatási rendszer is azért volt kitalálva, hogy a fiatal családosokat itthon tudja tartani.
Mi történik a nemzetpolitika terén?
Nemzetpolitikai vonatkozásban Bárdi Nándor elmondta, a harmadik Orbán-kormány alatt az tapasztalható, hogy bár egyre többet beszélnek róla, nem tudjuk pontosan, mi történik: önálló magyar politikai közösségként kell-e a határon túli magyar közösségekre tekinteni, vagy a Magyarországi politikai közösségnek a folytatásaként.
Szerinte ennek az lehet a magyarázata, hogy egy kormányzati túlfeszültség tapasztalható Magyarországon, legalább három erőközpont köré szerveződik a politika. Az egyik erőközpontot Kövér László képviseli, az ő koncepciója szerint egységes politikai közösség a magyar közösség. Szász Jenő által mondatta ki, hogy a külhoni politikai elitek már nem tudják artikulálni a közösség érdekeit, ezért Budapestről kell megmondani, hogy melyek ezek az érdekek.
Németh Zsolté a másik koncepció, aki egy szerződéses nemzetben gondolkodik. Ennek a lényege, hogy van hét határon túli közösség, akiknek a vezetőivel ki kell találni egy sajátos stratégiát. Van egy harmadik, nyíltan nem vállalt vonulat is, a Matolcsy-Varga-Lázárkoncepció, akik egy szakigazgatási integrációban gondolkodnak, pontosabban azon, hogy miként lehet a munkaerő-piaci problémákat regionálisan megoldani.
Szerinte a magyarországi politikai szétszakítottságnak és dezintegráltságnak egyfajta retorikai kompenzációjával állunk szemben akkor, amikor a határon túli magyar nemzeti egységről beszélnek, és ezt a magyarországi médián keresztül rendre közvetítik a magyarországi közönség felé.
Ilyen értelemben a kettős állampolgárságra vonatkozó törvény benyújtását egy kényszerhelyzet szülte. Az előzménye a 2000-ben létrehozott magyar igazolvány intézménye volt, hogy a migráció ne induljon meg Magyarország felé. Később bebizonyosodott, hogy az autonómiatörekvések, a kormánykoalíciós részvételek a szomszédos országokban nem hozzák meg a várt eredményeket, a párhuzamos társadalom kiépítése nem működik, és a kivándorlást sem tudták megállítani. Így, ha nem a FIDESZ nyújtotta volna be a kettős állampolgárságra vonatkozó törvényt, akkor a Jobbik tette volna ezt meg.
Veresné Novák Katalin szerint az erőviszonyoktól és koncepcióktól eltekintve a kormány feladata az, hogy a határon túli magyar közösségeket erősítse és segítse a helyben mAradását. Történelmi bűnnek nevezte azt, hogy fel tudott nőni egy olyan generáció Magyarországon, amelynek fogalma sem volt arról, hogy a határon túl is élnek magyar közösségek. Ezt próbálják korrigálni a Határtalanul program révén, amely magyarországi gyerekek utaztatását támogatja a határon túli közösségekhez. A kormány intenciója megteremteni annak premisszáit, hogy a mostani fiatal, iskoláskorú generációból majdan kikerülő vezetőkben leljenek partnerre a határon kívüli közösségek.
Hangsúlyozta, a magyarországi demográfiai helyzet javítására nem lehet megoldás a határon túli magyarok Magyarországra való vonzása. „Mindenkit igyekezünk abban az országban támogatni, ahol él és élni kíván. A nemzetpolitikánknak tulajdonképpen ez a mozgatórugója” - mondta.
Bárdi elmondta, az tapasztalta, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság hozzáállásával is egybecseng az otthonmAradás támogatásának szándéka. Abszolút jó szándékkal úgy élik meg, hogy az otthon mAradást támogatják. Viszont a Budapesti egyetemista, Székelyföldi diákokkal beszélgetve számára az derült ki, hogy olcsóbb Budapesten a kollégiumi élet, mint Kolozsváron. Ehhez hozzáadódik a Székelyföldi diákok esetében a román nyelvtudás hiánya, és ebből kifolyólag könnyebb egy magyarországi életet biztosítani maguknak, mint vállalni a kétnyelvű környezetet Romániában. Ezeket a fiatalokat az ország, az erdélyi magyar közösség már nem tudja visszavonzani.
Migráció – emigráció
Lajtai Mátyás elmondta, a Nézőpont Intézet által készített felmérés szerint a határon túli magyarokat fogadnák be legszívesebben a magyarországiak. A magyar társadalom szegmentáltan látja a bevándorlás kérdését, és a határon túli magyarokra nem úgy tekintenek, mint a többi potenciális bevándorlóra.
Veresné Novák Katalin szerint meg kell különböztetni a legális, Európán belüli migrációt a szabályozatlanul, ellenőrizetlenül történő, Európán kívülről érkező személyek beáramlásától. Szerinte az első az jó, hiszen fontos az, hogy a fiatalok elmenjenek, tapasztalatot gyűjtsenek, világot lássanak tanuljanak, de ez a megélhetési kényszer nélkül történjen. Szerinte kormányzati szinten senki sem mossa össze a határon túli, Magyarországra érkező magyarokat azokkal, akik Európán kívülről érkeznek. A migrációs kommunikációnak a határon túli magyarok nem áldozatai.
Szerinte nem állja meg a helyét az, hogy bárki azzal vádolja a magyar kormányt, hogy migránshisztériát szít, hiszen több tízmillió potenciális bevándorlóról kell beszélni az Európán kívülről érkezők esetében. Másrészt, szerinte a magyar kormány már egy jó ideje „kongatja a vészharangot” a migrációval kapcsolatosan, hiszen azok, akik meghívólevelet intéztek az Európán kívülről érkezőkhöz, azok nem mérték fel, hogy hány embernek szól ez a meghívás. Másrészt szerinte a magyar kormány különbséget tesz azok között, akik egy jobb jövő reményében érkeznek Európába, azaz a gazdasági okokból migrálók és a valódi menekültek között, vagyis azok között, akik az életüket mentik.
Kapitány Balázs az Európán belüli migráció kérdéséhez kapcsolódva elmondta, egyrészt Magyarország nem tekinthet a határon túli magyarokra demográfiai tartalékként. Azonban a mutatók javítása érdekében felléphet, viszont nem úgy, hogy a Magyarországról elvándorlók megfékezésére kell törekednie, hiszen sem Magyarország, sem a többi állam, ahol jelentős a kivándorlás, ezt a folyamatot demokratikus módszerekkel nem tudja megakadályozni. Szerint az ellentétes irányú migráció érdekében léphetnek fel hatékonyan a Közép-Kelet-Európa államai, olyan ösztönző programokkal, olyan környezet megteremtésével, amely segíti a hazatérni kívánók számára a visszaintegrálódást. Nem kell feltalálni a spanyol viaszt, elegendő lenne megnézni a működő gyakorlatokat, ilyen szempontból Lengyelországtól lenne, amit átvenni, hiszen rengeteg módszert kipróbáltak, és már 6-7 éve próbálkoznak az állampolgáraik hazahívásával.
Kertész Melinda
Transindex.ro

Törvénytervezet a Míves Emberek Sokadalmán
Törvénytervezet kidolgozását kezdeményeznék az igazi értékeket képviselő, kézművesek által készített termékek védelmére a hétvégén zajló Székelyudvarhelyi Míves Emberek Sokadalma rendezvényen, ugyanakkor emléket állítanának a MES ötletgazdájának is – számoltak be róla a sajtónak a szervezők: Lőrincz Zsuzsánna, az Artera Alapítvány elnöke, Szabó Attila, a rendezvény hangulatfelelőse, Szabó K. István rendező és Miklós Zsuzsánna, a gyermekprogramok felelőse. A kronika.ro-n Dávid Anna Júlia írta meg mindezt.
Tizenhat évvel ezelőtt Horváth Károly ötlete alapján szervezték meg az első sokadalmat, ennek állít emléket az idei rendezvény. 2014-ben úgy döntöttek, hogy szüneteltetik a MES-t, ám „jót hozott a jövő”, így idén az önkormányzat segítségével sikerült megszervezni a háromnapos rendezvénysorozatot – mondta el a sajtótájékoztatón Lőrincz Zsuzsanna.
Az idei seregszemle programjai között szerepel a Valódi értékeinkért címmel meghirdetett konferencia, amelynek a Székelyudvarhelyi városháza Szent István terme ad otthont. A szervezők célja, hogy törvénytervezet kidolgozását kezdeményezzék, amely a kézművesmesterségekkel foglalkozók munkáját védi. Ezért a megbeszélésre határon innen és túlról is meghívták számos szakmai szervezet, szövetség, alapítvány képviselőit, akik előadásokat és vitafórumot tartanak a témában.
A sokadalom programja Simó Júlia Együttélés – autentikus és stilizált népviselet című kiállításának megnyitójával kezdődik pénteken 14 órakor, amelyhez Cári Tibor biztosítja a zenét. A Székely Támadt-várban a népművészeti és iparművészeti mesterségek bemutató kiállítása és vásár szombaton délelőtt nyílik meg. A sokadalmon igencsak gazdag zenés program is várja az érdeklődőket. A gyerekeket mesefalu, népi gyermekjátékok, kézműves-foglalkozások, körhinta és vetélkedők szórakoztatják majd, a Varázsecset tanodában pedig képzőművészeti foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők.
Pénteken este a Szent István teremben tartandó Cári Tibor-koncertre mindenkinek ingyenes a belépés. Szombaton a Tomcsa Sándor Színházban zajló Horváth Károly-emlékkoncerten adományokat is fogadnak a szervezők, ebből a zeneszerzőnek állítanak majd emlékplakettet a városban. „Az est egy baráti főhajtás az emléke előtt” – fogalmazott Szabó K. István rendező, aki hét évig dolgozott együtt Horváth Károllyal a Tomcsa Sándor Színházban. Az eseményen korábbi interjúkból összeollózva elhangzanak majd a MES ötletgazdájának gondolatai is.
A vásárra ingyen léphetnek be azok népviseletben érkezők. A belépőt váltók a talizmánjeggyel próbálhatnak szerencsét a tombolán. Ez felnőtteknek öt lejbe, gyerekeknek és nyugdíjasoknak két lejbe kerül, és kézműves termékeket nyerhetnek majd vele. A begyűlt összeget szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek kézművesmesterségekre való oktatására fordítják a szervezők – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Hét szerzetesnek építenek kolostort
Zöld utat kapott a Kommandó mellé tervezett ortodox egyházi komplexum építéséhez szükséges területrendezési terv. A Cigánypatak-övezethez tartozó telek Kommandó közelében található, de Kovászna közigazgatási területéhez tartozik, így a fürdőváros tanácsosi testülete döntött a területrendezési tervről, amelyet tizenöt igen és egy tartózkodás – dr. Fülöp Csaba MPP-s tanácsos nem kívánt állást foglalni – mellett fogadtak el, ötéves határidőt szabva.
A határozattervezetet előterjesztő Gyerő József polgármester elmondta, a városvezető feladata és kötelessége, hogy a területrendezési tervekre benyújtott kérések alapján elkészítse és a tanács elé terjessze a vonatkozó dokumentumokat. Az egyházi épületegyütteshez kapcsolódó kérést Kovászna és Hargita Román Ortodox Püspöksége nyújtotta be, az illető terület is az ortodox egyház tulajdona. A félhektáros telken templom épül, illetve lakhely az ortodox szerzetesek számára. Az építmények összterülete 0,1 hektár, a lakhely kétszintes lesz, alagsort és földszintet foglal magában. Molnár János városatya élt a lehetőséggel, és a szerzetesek gyűlésteremben tartózkodó képviselőjétől megkérdezte: hány csuhás él majd a kolostorban? Összesen heten lesznek – jött a válasz. Rákosi Áron, a polgármesteri hivatal területrendezési irodájának vezetője az ülésen elmondta: a telket már korábban belterületté nyilvánították, de akkor hétvégi házak építéséhez készítettek területrendezési tervet. Az egyházi létesítmény más besorolású, ezért volt szükség az új dokumentumra – magyarázta.
Dr. Fülöp Csaba érveket is adott tartózkodására. Meglátása szerint letelt a kérés tárgyalásának határideje, így félő, hogy támadható lesz a határozat. Vasilica Enea jegyzőnő elmondta, a kérés tárgyalásának határideje valóban július 15. volt, de figyelembe véve, hogy időközben választások zajlottak, ráadásul az új tanácsnak is ez volt első soros ülése, nem követnek el törvénytelenséget a kérés napirendre tűzésével. A területrendezési tervet az előírásoknak megfelelően magyar és román újságban is megjelentették, a városházán is kifüggesztették. Senkinek nem volt kifogása, észrevétele – annak ellenére, hogy az ortodox egyházi komplexum építéséről megoszlanak a vélemények Kovásznán és Kommandón is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A tanárok is buknak
A véglegesítő vizsgára jelentkező tanárok 44,43 százalékának sikerült az írásbeli vizsgája, ez az arány magasabb, mint tavaly, amikor a vizsgázók 37,55 százaléka teljesítette a vizsgát. Az országszinten 20 125 érvényes dolgozatból 83 volt tízes, (0,41 százalék), 8858 dolgozat 7 és 9,99 közötti (44,01 százalék). A hetes jegyet kell elérni ahhoz, hogy címzetes álláshoz jusson egy tanár. A vizsgázók 34,64 százaléka ötös és hetes közötti, 20,93 százaléka pedig ötös alatti jegyet írt, azaz minden ötödik jelentkező megbukott. A legjobban Hargita megyében teljesítettek a pedagógusok, az ott vizsgázók 58,06 százaléka írt legalább hetest. Ezt a szintet Călăraşi megyében érték el a legkevesebben, a pályázók 21,14 százaléka. Kolozs megyeben az 1011 jelentkezőből 5 tanár írt tízest, hatan viszont még a kettest sem érték el. A vizsgázók 55,91 százaléka szerzett címzetes állást. (Mediafax/Transindex)
A CARPATICA IS BECSŐDÖLT. Az Astra és a Forte után egy harmadik romániai biztosító, a Carpatica Asig ellen is csődeljárást kezdeményezett az összevont pénzügyi felügyelet tegnap, és megvonta a társaság működési engedélyét. A biztosító elleni csődeljárást a bíróságnak kell jóváhagynia. A Carpatica ügyfeleit az állami garanciaalapból kárpótolják a törvények által megszabott, legfeljebb 100 ezer eurós mértékben. A Carpatica portfóliójának 90 százalékát a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások teszik ki, és a cégnél jelenleg mintegy 26 ezer kárigény vár rendezésre átlagosan 1500 eurós értében. (Ziarul financiar) JÓL VEZETNEK A SZÉKELYEK. A fővárosi és Konstanca megyei sofőrök a legveszélyesebbek, a két székely megyét pedig a legbiztonságosabbak közé sorolta az országos pénzügyi felügyelet a gépjármű-biztosítási károkat elemezve. A hatóság 2013–2015 közötti adatokat vizsgáló felmérése szerint a Bukaresti rendszámtáblájú, magántulajdonú autók 6,78 százalékát rendszeresen összetörik, a konstancai gépjárművek esetében ez az arány 6,4. A listán Iaşi és Ilfov megye következik. A legbiztonságosabb Hargita megye 2,84, a második Kovászna megye 3,15 százalékkal, harmadik Szilágy megye 3,42 százalékkal. A jogi személyek által fenntartott gépjárművek esetében változik a sorrend: a legveszélyesebben a Kolozs, Ilfov, Iaşi, Galaţi, Dolj megyeiek hajtanak (11 százalék felett), a legkevesebb bajt a Călăraşi, Krassó-Szörény, Botoşani, Hargita, Hunyad, Kovászna és Szilágy megyeiek okozzák 6 és 7 százalék közötti aránnyal. Nagyobb károkat a 25 év alatti sofőrök okoztak, 40 év fölött ezek is kisebbek. (Maszol)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem volt fordítógép a Marosvásárhelyi közgyűlésen
Kétnyelvű tanácsülést követel a POL
Míg az elmúlt önkormányzati ciklus utolsó tanácsülésén látványosan kikerültek a szinkronfordítást biztosító berendezések a képviselők asztalára, épp hogy megalakult az új testület, és a tegnapi soros ülésen már nyomuk sem volt a gépeknek. A Szabad Emberek Pártjának (POL) képviselői kérvényt olvastak fel tegnap a polgármesteri hivatalban, amelyben a hazai jogszabályokra és a nemzetközi egyezményekre hivatkozva a tanácsülések kétnyelvűsítését kérték.
A közgyűlés napirendi pontjait illetően igen gyorsan egyezségre jutottak a képviselők, elsősorban a különféle licitbizottságok összetételének megújításáról, illetve övezeti városrendezési tervek jóváhagyásáról lévén szó. A tanácsosok által javasolt személyeket megszavazták, és döntés született a bölcsődékbe járó gyerekek havi ellátási díjának a jóváhagyásáról is. Ez utóbbi kapcsán az RMDSZ-frakció még a tanácsülés előtt állást foglalt, javasolva e díjszabás szinten tartását. "Az említett összegeket legtöbb 20%-kal lehetett volna növelni. Annak ellenére, hogy a múlt évhez képest jelentősen megnőttek a bölcsődei költségek, a szolgáltatások színvonala is jobb lett, úgy gondoljuk, hogy ezt a kiadást nem a szülők kell fedezzék, annál is inkább, mert bölcsődébe elsősorban olyan szülők viszik gyerekeiket, akiknek munkahelyi elfoglaltságaik vagy családi, szociális helyzetük miatt nincs lehetőségük a családban megoldani hosszabb időre a gyerekfelügyeletet. Javaslatunk szerint a polgármesteri hivatalnak saját költségvetéséből kell fedeznie a bölcsődék működtetéséhez szükséges többletköltséget. Jelenleg a hat bölcsőde összesen 337 gyereket tud fogadni, az RMDSZ- frakció pedig szükségesnek látja, hogy növelje a férőhelyek számát" – hangsúlyozta a sajtónak nyilatkozva Peti András.
A napirendi pontokat követő felszólalásában Peti András kijelentette, az RMDSZ-frakció kezdeményezni fogja egy rendkívüli tanácsülés összehívását a költségvetés- kiigazítás kapcsán, amelyet időközben közvitára bocsátottak. Újságírói kérdésre a volt alpolgármester közölte, a soron kívüli ülés indokolt, hiszen augusztus 1-től életbe lép a közalkalmazottak bérkiegyenlítésére vonatkozó sürgősségi kormányrendelet, amire 4,8 millió lejt kell elkülöníteni a büdzséből, és ez a legfontosabb prioritás. A Forgatag és egyéb kulturális rendezvények, úgymint az őszi nemzetközi könyvvásár, szintén fontosak, nagy veszteség lenne, ha ezeket nem támogatná a város" – mondta.
Alkalmazni kell a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályokat
Mark Christian Hermann POL-tanácsos a közgyűlés előtt felolvasta annak a beadványnak a szövegét, amelyet tegnap iktattak volna a tanács jegyzőjénél. Ebben az ország alkotmányára, a 215-ös helyhatósági törvényre, a tanács szervezési és működési szabályzatára, valamint a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményekre hivatkozva kérte a tanácsülések kétnyelvűsítését, vagyis a fent említett jogszabályok ad literam alkalmazását. Pontosabban azt követelte, hogy – amint azt a törvény előírja – a polgármester biztosítsa a szinkrontolmács-berendezést, illetve egy engedélyezett fordító folyamatos jelenlétét a testület ülésein, aki a magyar nyelvű felszólalásokat román nyelvre fordítja. Hozzátette, a tanácsülések kétnyelvű jellege is hozzájárul ahhoz, hogy Marosvásárhely valóban a harmónia és békés együttélés városa legyen, méltó egy európai városhoz, majd felkérte a képviselőket, írják alá a dokumentumot. Lapunknak nyilatkozva elmondta, a tanácsban nemcsak románul, magyarul is szeretne beszélni. "Tizenöt éve törvény biztosítja számunkra a jogot, hogy magyarul is felszólalhassunk a tanácsüléseken, magyarul bonyolítsuk le az ügyintézést, kétnyelvű utcanévtábláink legyenek, magyarul is hozzájussunk a közérdekű információkhoz. Ideje alkalmazni a törvényt. Tudomásom volt róla, hogy az RMDSZ-es tanácsosok még jelöléskor kötelezettségvállalást írtak alá, hogy az új tanácsban használni fogják az anyanyelvüket. Minekutána ez nem így történt, a mai tanácsülésen kénytelen voltam felolvasni a beadvány szövegét. Nem politikai nyilatkozat volt, nem akartuk ezt az érzékeny témát pártpolitikai vagy etnikai síkra terelni, mi csupán a jogszabályok alkalmazását kérjük. Azt mindenképpen furcsának tartom, hogy mind Peti András, mind Bakos Levente ülésvezető politikai nyilatkozatnak minősítette felszólalásomat. A kétnyelvűség nem ideológiai, nem pártpolitikai kérdés, hanem a Marosvásárhelyi magyarság jogos követelése. Az ülés végén szót kértem, hogy magyarul is elmondhassak egy utolsó mondatot, ám az ülésvezető felfüggesztette a gyűlést" – nyilatkozta.
Mark Christian Hermann beszéde után ugyanis Peti András magyarul szólalt fel, politikai nyilatkozatnak nevezve a POL beadványát. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt 16 év során történt előrelépés a kétnyelvűsítés felé, a sőt, bírósághoz is fordult esetenként az RMDSZ, sajnos nem mindig sikerrel. Kijelentette, a múlt mandátumban elkülönítették a pénzt egy vadonatúj fordítógépre, meg is vették, csak a tolmács alkalmazása akadt el. Ezzel szemben a POL tanácsosa azt mondta, nincs fordítógép, helyette egy luxusautót vásárolt a polgármesteri hivatal.
Csíki Zsolt RMDSZ-frakcióvezető lapunknak kijelentette: az anyanyelvhasználatra vonatkozó törvényt be kell tartani, a magyarságnak joga van anyanyelvén beszélni. "A POL beadványát el kell olvassuk, meg kell nézzük a felsorolt törvénycikkelyeket. Az RMDSZ-tanácsosok 16 éve kezdték ezt, ilyen beadványokat még írtunk alá ezeregyet. Az a lényeg, hogy végre használjuk a magyar nyelvet, nem hogy mit írunk alá s mit nem. Legyen meg a fordítógép és keressék meg a tolmácsot, aki helyesen tud fordítani" – jelentette ki.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Sikerélményre szükség van a szakmában és magánéletben egyaránt
Interjú Kereszturi Zsolttal, az OTP Bank Románia Kolozsvári, főtéri fiókjának vezetőjével
Kereszturi Zsolt tizenhárom éve fejezte be az alapképzést a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Karán, és nyolc éve vezeti az OTP Bank Románia Kolozsvári főtéri fiókját. Sokat tanult az üzleti élet szigorú írott és íratlan szabályaiból, követelményeiből. Az alábbi interjúban tapasztalatairól vall.
– Kérem, vázolja röviden eddigi életpályáját. Mennyi idő alatt jutott el az OTP Bank Románia fiókigazgatói tisztségébe?
– 2003-ban végeztem az egyetemi alapképzést a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán. Már diákkoromban elkezdtem dolgozni, kezdetben életbiztosítási ügynökként az egyik piacvezető cégnél. Ez az állás jelentette számomra az alapokat, itt szereztem értékesítési tapasztalatot, ügyfelekkel való kapcsolatokat és vonzalmat a pénzügyi szektor irányába. 2005 áprilisában pont a Szabadság napilapban olvastam, hogy az OTP Bank belépett a romániai piacra, felvásárolva egy kisebb kereskedelmi bankot. Megjelent egy álláshirdetés, vállalati kapcsolattartót kerestek, s feltétel volt a magyar nyelvtudás meg az értékesítési tapasztalat. Jelentkeztem a hirdetésre, és felvettek. Három évig dolgoztam ebben a pozícióban. Vállalati ügyfelekkel tartottam a kapcsolatot, feladataim közé tartozott az ügyfélakvizíció, pénzügyi elemzés és hitelnyújtás, a meglévő portfólió adminisztrálása. 2008 januárjában, mikor megüresedett a fiókvezetői szék a kirendeltségben, ahol dolgoztam, én is megpályáztam a pozíciót, sikerrel. Azóta az OTP Bank Románia Kolozsvári főtéri fiókját vezetem.
– Mikor érezte, hogy már nem elegendő az, amit másoktól tanult, hanem abból is meríteni kell a hétköznapok során, amit a saját bőrén tapasztalt?
– Igazából állandóan így érzem, szerintem az ember legtöbbet a saját bőrén tanul, a tapasztalataiból és sajnos a hibáiból is. Szerencsére az egyetemen, majd később a munkahelyeimen is minőségi képzésben volt részem, mindkét cég sokat fektetett az alkalmazottak képzésébe. De nagyon fontos, hogy az elméleti képzést hogyan ülteted gyakorlatba, hogyan alkalmazod a saját élethelyzeteidben, a konkrét mindennapi feladatokban, másképpen az információ és a tudás elvész. A tapasztalatot pedig semmi sem írja felül. Az elején nehéz volt ellátni a fiókvezetői feladatokat, mert komplex és nagy felelősséget igénylő pozíció. El kellett telnie pár évnek, ameddig kényelmesen éreztem magam, a szó pozitív értelmében. Rengeteg olyan helyzet, probléma adódik, amelyre nincs bevett gyakorlat, módszertan, tehát csakis a személyes tapasztalatodon múlik, hogyan sikerül megoldani.
– A mai hazai pályakezdők könnyebb vagy nehezebb helyzetben vannak, mint ezelőtt tíz, húsz évvel?
– Összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben vannak szerintem, mint az én generációm volt, vagy az előttünk levőké. Először is jobb képzésben részesülnek az egyetemeken, lehetőségük van reális szakmai gyakorlatokra különböző vállalatoknál. Az egyetem elvégzése közben s mellett rengeteg plusz forrás van, ahol elméleti és gyakorlati tudásukat kibővíthetik, gondolok itt diákköri vetélkedőkre, szakkollégiumokra stb., külföldi csereprogramokra. Ugyanakkor Kolozsvár, de akár Románia gazdasága is látványosan fejlődött, számos olyan cég jelent meg a piacon, ahol pályakezdőket foglalkoztatnak, és ahol ők naprakész tudást meg tapasztalatot nyerhetnek. Nem csak a multikra, az IT-ra meg a különböző üzleti folyamatok kiszervezésével (BPO) foglalkozó cégekre gondolok, hanem szerintem azóta már számos olyan hazai tőkével rendelkező közepes és nagyvállalat van, ahol nagyon szép karriert lehet befutni.
– Miből kell több manapság egy vállalkozás beindításához: szaktudásból, bátorságból, rátermettségből vagy kezdőtőkéből? Netán inkább az informáltság, kapcsolatok, türelem, szerencse fontosabb?
– Mindezekből szükség van egy jó adaggal, de elsősorban nagyon fontos, hogy legyen egy jó ötletünk és egy célunk, amit meg szeretnénk valósítani. Ezenkívül szükség van bátorságra, vállalkozó szellemre, kockázatvállalási hajlandóságra s persze nem árt, ha némi pénzügyi tudással is rendelkeznek. Főleg pályakezdőknek ajánlom, hogy próbálkozzanak, merjenek vállalkozni, mert nincs mit veszíteniük, később sokkal nehezebb lesz. Lehet, hogy kudarcba fullad egy-két próbálkozásuk, de megvan a siker lehetősége is.
– Mi motiválja leginkább: a szakmai elégtétel, újabb kihívások, rendezett családi élet, anyagi biztonság?
– Nagyon fontosnak tartom mind a szakmai életünkben és munkánkban, mind a magánéletben a sikerélményt. Fontos egy nehéz projekt, egy kihívás megvalósítása után az elismerés, a siker megünneplése. Ez az, amiből merítek az elkövetkező periódusra, aminek egyben újabb kihívást is kell jelentenie. Persze megvan a mindennapi rutinmunka, de szerencsére olyan téren dolgozom, ami az elmúlt 10 évben folyamatosan újabb kihívásokat hozott számomra. Sokszor újra kellett értékelni az addigi megvalósításokat, újra fel kellett találnom magam szakmailag, új szellemi erőforrásokat kellett felfedezni olyankor, amikor azt gondoltam, hogy elfogyott az energiám. Az anyagi biztonság egy nem elhanyagolandó szempont, és egy szükséges feltétel ahhoz, hogy az ember közép és hosszú távú stratégiában tudjon gondolkodni.
– A mai erdélyi magyar fiatalok miben higgyenek a legnagyobb mértékben: önmagukban és alkalmazkodó képességükben a romániai nehézkes, illetve világpiaci gyorsan változó gazdasági fejleményekhez, vagy a „csak azért is megmutatom” kitartásukban?
– Olyan világban élünk, amelyben hihetetlen gyorsasággal változik a napi realitás, új trendek jelennek meg, új iparágak, szolgáltatások, s ráadásul mindez globálisan. Részben az új technológiák hatására is úgy érezzük, hogy felgyorsult az idő, s az állandóan világhálóra kapcsolt életünkben könnyű elveszíteni az irányt, hogy honnan jöttünk és hova tartunk. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy mai fiatal megőrizze és magával vigye azt a kulturális örökséget, hátteret, amiből származik, ugyanakkor előre kell nézni, alkalmazkodni kell a modern világhoz, különben elveszünk. Azt tudom tanácsolni, fedezzük fel magunkban, hogy mi az, ami motivál, szabjunk meg magunknak célkitűzéseket, és ezek mellett következetesen tartsunk ki. És feltétlenül bízzunk önmagunkban, képességeinkben, kitartásunkban, mert akkor nyitott számunkra a jövő.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Csak azért is rombol Váradon Ilie Bolojan
A lakossági felháborodás ellenére sem mondott le Ilie Bolojan Nagyváradi polgármester a rombolási terveiről: a Nemzeti Liberális Párti ( PNL) többségű városi közgyűlés elfogadta csütörtökön Várad új általános városrendezési tervét (PUG), amelyben tételesen szerepel a belvárosi gyalogosövezet bővítése és a városi körút bezárása. Azt pedig, hogy ez konkrétan a Kert (ma Avram Iancu) utca és a Vámház (ma Sucevei) utca egy részének lebontásával jár, egy nappal korábbi sajtótájékoztatóján mondta el az elöljáró.
Tervei szerint a Vámház utcában egy négysávos utat alakítanának ki, aminek több magánház is áldozatául esne, a Kert utcában pedig a Szent László (ma Egyesülés) tér felől nézve az utca jobb oldalát a tűzoltóság homlokzatának a vonaláig kell visszabontani.
„Ez nem azt jelenti, hogy meg is fogjuk tenni” – idézte Bolojan szerdai nyilatkozatát a helyi sajtó. Ám az elöljáró olyan konkrétumokról is beszélt az újságíróknak, hogy az újonnan felújított főtérről nyíló utca járdájának kiszélesítéséhez szükséges területeket kisajátítja az önkormányzat, a város tulajdonában lévő telkek közterületté válnak, a magántulajdonban lévő telkekre pedig a későbbiekben versenytárgyalást írnak ki egy- vagy kétemeletes lakóingatlanok építésére. És miután megépült a lakóház az utca új nyomvonalán, az tulajdonos a telek birtokába is jut.
Mint az Erdon.ro beszámolójából kiderül, arra az újságírói kérdésre, hogy mi lesz a Kert utcai műemlék épülettel, a Török-házzal, Adriana Lipoveanu, a város főépítésze azt mondta, a tervet a művelődési tárca már jóváhagyta, és a továbbiakban a minisztériumot az fogja érdekelni, hogy a következő építmény hogyan fog kinézni.
Amikor pedig arról faggatták, hogy nem lenne-e egyszerűbb a Kert utca egyirányúvá tételével növelni a gyalogosövezetet, Ilie Bolojan leszögezte, az egyirányúsítás valószínűleg amúgy is meg fog történni, de ez szerinte nem elég ahhoz, hogy a gyalogosoknak tágasabb terük legyen a közlekedésre, az utca teljes lezárása az autóforgalom előtt pedig nem megvalósítható. Csütörtökön egyébként az elöljáró ismételten leszögezte, hogy az esetleges bontásokhoz övezeti településrendezési tervre (PUZ) is szükség lesz.
Sínen a váradi múzeum ügye
Akár fél év múlva birtokba is veheti a Körösvidéki Múzeum Nagyváradon az egykori hadapródiskola épületét, miután a sikeres versenytárgyalást követően a szatmári Euras folytathatja a több éve abbahagyott munkát. A 6 millió lej értékű szerződésbe foglalt határidő egyébként nyolc hónap, ám Pásztor Sándor, a Bihar megyei közgyűlés elnöke úgy látja, fél év alatt is a végére lehet járni. Mint mondja, személyesen látogatott el a Rulikowski úti ingatlanba, és jobb állapotokat talált ott, mint amire számított. Hátra van még a klímaberendezések, a tűzjelzők, az informatikai rendszerek felszerelése, a kábeltévé bevezetése, az akadálymentesítés és különböző külső munkálatok. Mint ismeretes, a múzeum korábban a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott püspöki palotában működött, onnan viszont most az utolsó tárgyakat is ki kell hozni, mivel a püspökség vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert a felújítására, annak egyik feltétele azonban, hogy más intézmény nem működhet az ingatlanban.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Markó: a nemzetállamok Európája nem szolgálja az erdélyi magyarokat
A technokrata kormány a lehető legveszélyesebb eszköz, a decemberi választáson ezen kell változtatni – mondta el Markó Béla az EU Táborban, pénteken. A zeteváraljai táborban a volt szenátor, az RMDSZ volt elnöke úgy fogalmazott, a populizmus ma nemcsak Romániát és a környező országokat jellemzi, hanem a teljes Európát.
Hátrafelé indult el az a térség, amely a kilencvenes évek elején elkezdte az integrációs folyamatot a NATO-hoz és az EU-hoz. A vele egyivásúak, akik alakítói is lehettek ennek a folyamatnak, egy olyan előrehaladásnak, amely sorában egy klasszikus demokratikus rendszert, parlamenti köztársaságot próbáltak felépíteni. Ez az építkezés azonban megtorpant, az egész Európában - figyelmeztetett.
Az erdélyi magyarságnak a parlamentáris demokrácia kedvezett leginkább, sokáig úgy is alakult, hogy nem lehetett az RMDSZ nélkül döntéseket hozni. „Az volt a célunk, hogy beleszóljunk a döntésekbe a különböző testületekben, és amikor lehet, kormányon is” – fogalmazott.
A román alkotmány tulajdonképpen parlamentáris demokráciát hirdet ki, de vannak tényezők, amelyek ennek a felépítménynek az elnöki rendszer irányába való eltolását eredményezik, vagy a sürgősségi kormányrendeleteket teszik lehetővé – fejtette ki. Ezt az RMDSZ próbálta korlátozni, de ez meghiúsult.
A parlamenti köztársaság lebontása így tehát egy évtizede megkezdődött már, ez pedig Traian Băsescu elnöki tevékenységéhez köthető, még ha ma erőteljesen bírálja is a rendszert. „Nekem tetsző igazságokat mond ki ma, de tíz éven át ezek ellenében cselekedett” – fogalmazott Markó.
A populizmus a diktatúrát leplezi
Új korszakot nyit, hogy Romániában a populista érvek segítségével elkezdődött a döntések kihelyezése a politika köréből más intézmények kezébe. Példa erre az igazságszolgáltatás, hiszen ez az intézmény dönt politikai intézkedések helyességéről, holott a törvényességet kellene vizsgálnia.
Markó kifejtette, populizmus azt gondolni, hogy egy politikust azért választunk meg, mert ő a mi akaratunkat kell érvényesítse, a képviseleti demokrácia azonban nem azt jelenti, hogy a vezetők a mindig aktuális közvélemény akaratát teljesítik. A felelős vezető a bukás kockázatát is vállalja, ha úgy ítéli meg, hogy döntése az ország javát szolgálja. Ha ezzel végül nem ért egyet a társadalom, akkor szavazást bukik a vezető. A populista politikus ezzel szemben a közvéleményt folyamatosan figyelve kormányoz, emögött azonban a diktatúra változik meg – mondta.
A román parlamenttel szembeni bizalom rendkívül alacsonnyá vált, a technokrata kormány is bár jól hangzik, a lehető legveszélyesebb eszköz: „jelen pillanatban olyan kormányunk van, amelyet nem ellenőriz a parlament” – mondta. Szükség van politikai alternatívákra, amelyekből aztán parlamenti többég jön létre – ez most hiányzik Romániában.
Az új feladat a régi is, hiszen arra az útra kell visszatérni, amelyen a '90-es évek elején haladtunk, jelentős eredményekkel. A parlamenti választások nagy esélyt adnak erre, Markó reméli, hogy a román pártok polarizálódása miatt ismét az RMDSZ lehet a mérleg nyelve.
A gyűlölet nem áll meg
Az Európai Unió ugyanakkor recseg-ropog, egyelőre nem épül tovább a nemzetállamok helyébe a nyelvek, kultúrák, etnikumok, régiók Európája, a terrorista akciók miatt pedig felerősödik a gyűlöletkeltés, és ez nem fog megállni a menekülteknél, ki fog terjedni az európai népek egymás közötti gyűlöletére.
„Ráadásul, ha nem vigyázunk, a terrorizmus eléri a célját. Azt mondjuk, a biztonság a legfontosabb, ezért pedig feláldozzuk a szabadságunkat, az ebben érdekeltek pedig kihasználják a lehetőséget” – figyelmeztetett. A fiatal generáció számára a nagy kihívás, hogy biztonságos, de az emberi jogokat biztosító jövőt képzeljen el – mondta.
Nemzetállamok és erdélyi magyarság
Geréd Imre moderátor arra emlékeztetett, Orbán Viktor a nemzetállamok megerősítését célozza meg, ez azonban az erdélyi magyaroknak nem kedvez, így közös megoldást kell keresni. Markó Béla kihangsúlyozta, elfogadhatatlan a nemzetállamok erősítése, a kilencvenes években Magyarországon is „szörnyű dolog” lett volna ez, de változtak az idők. Különbség ugyan van Magyarország és Románia között a kisebbségek tekintetében, de az épített modellek terjednek, a nemzetállamok Európájának alakításakor ebből a sorból Románia sem mArad ki.
„Lemondtunk arról, hogy Európa más legyen, mint amilyen most – ez pedig kishitűség” – fogalmazott. Markó szerint Brüsszel sem épít jó Európát, hiszen egyenruhát akar húzni a különböző országokra, nem figyel oda a helyi sajátosságokra. Európa erejét a sokféle nép, kultúra, régió adja, ezt nem szabad uniformizálni – figyelmeztetett. Ha olyan EU-t építünk fel amelyben jól tisztázott, hogy miről dönthet Brüsszel s miről mi, nem merülnek fel feszültségek az EU és a tagállamok kormányai között. Az erdélyi magyarok érdeke, hogy a román állam gyengüljön egyrészt a Brüsszeli irányban, másrészt a decentralizáció útján – emlékeztetett.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Aki mindenkit a keresztnevén szólít
Az 1978-ban zenetanárként Szentegyházára került Haáz Sándor négy évre rá alapította meg a Gyermekfilharmóniát. A Gyermekfilinek becézett kórus mára az erdélyi magyar zenei élet egyik kiemelkedő színfoltja lett. A nemzetközi hírű karnaggyal beszélgettünk.
A Székelyudvarhelyi múzeum a nagyapa Haáz Rezső nevét viseli, aki festőművész, etnográfus volt, Nyírő József kebelbarátja. Az édesapa rajztanár és néprajzkutató, az édesanya kézimunkatanár volt Marosvásárhelyen, ahol ifjabb Haáz Sándor is nevelkedett, ahol a művészeti gimnáziumban hegedülni, brácsázni tanult, majd pedig a tanárképző főiskolán általános zenetanári oklevelet szerzett. A friss diplomás fiatalember 1978-ban került Szentegyházára, ahol 1982-ben megalapította a Gyermekfilharmóniát, népszerű becenevén a Gyermekfilit, ami generációkat nevelt föl és tartott meg a magyar népdal és zenekultúra szeretetében. Az együttes száz kórustagot és egy negyvenszemélyes zenekart egyesít, valamint olyan erőket, amit csak a közös éneklés és az együtt zenélés öröme szabadíthat föl az emberekben. Szentegyháza nem csak a legmagasabb földrajzi ponton fekvő magyar kisváros, de nyugodtan kimondhatjuk, hogy ami itt létrejött, az erdélyi magyar zenei élet egyik csúcspontja is. Az itt működő Gyermekfili a magyar népdalok és a történelmi dalok tudójaként, a Magyar Örökség Díj birtokosaként Európának is megmutatta már, hogy mire képes egy kiváló muzsikus, szervező egyéniség és közel másfélszáz gyermek együtt, sok száz kilométerre az anyaországtól, ha elkötelezettjévé lesz a magyar kultúrának. Haáz Sándorral, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével is kitüntetett karnaggyal, Szentegyházán egy kóruspróba után beszélgettünk.
– Van rossz fülű gyerek Szentegyházán?
– Van, de kitaláltam egy módszert, amivel a rossz fülűből is lehet jó fülűt csinálni. A leginkább bevált módszer a mankózás. Ez azt jelenti, hogy a gyenge hallású gyermek mellé két oldalt és mögé is odaállítok egy-egy jó hallásút. Eleve így határozom meg a helyét a kórusban. Akinek nagyon fontos a zene, azzal érdemes hangszert is tanítani. Tíz, tizenöt ilyen csoda volt már a működésem idején, hogy egy teljesen reménytelennek tűnő gyermeknek kinyílt a hangja. Sok idő eltelik a közösség építésével és a „félfülűek” formálásával, de az utóbbi nagyon fontos. A megkopó, korrodálódó magyar nyelven is rengeteget alakít a magyar népdalok tanítása. Csodálatos versikék ezek, annyi minden sűrűsödik bennük. S egy jobbacska tanuló, aki nyitott a saját kultúrája iránt, nehogy azért záródjon ki ebből a kincsbányászatból, amit mi kórusórának nevezünk, mert nem tud énekelni. Akkor mankózzuk meg, „tekenyáljuk” valamilyen hangszerrel őt, hogy az a gyermek legyen képes dalolni társaival együtt.
– Akkor ez fontosabb, mint hogy kristálytisztán szóljon a kórus?
– No, azért az nem lehet, hogy ne szóljon jól. Vannak olyan koncertek, amikor a mankós is felállhat a dobogóra, és van, amikor nem. Attól függ, hol és mikor van a szereplés. A hazai fellépések, a „huszáros koncertek” ilyenek. A hagyományőrző huszárcsoport éppen húsz éve jött létre, Mihály Jóska kortársam akkor szedett össze tíz-tizenöt jól lovagoló, jól éneklő, dolgos, 18–20 éves legényt. Ők mára családapák lettek, de most is az ő feladatuk a március 15-i és az október 6-i megemlékezések megszervezése. Nos, közös koncertjeinken felléphetnek a mankósok is, hiszen amikor a huszárok elbődülnek, akkor ott nem nagyon hallatszik, ha valamelyik gyermek nem tökéletesen szólal meg.
– A hatalmas létszámnak, a száz gyerekhangnak együtt különös csillogása van, a kórus egy szólamban szól, a zenekar „tesz ez alá” kvartokat, kvinteket és monumentális hangzás keletkezik.
– Én is ebben gyönyörködöm mindegyre, és elgondolkodom néha, hogy milyen érdekes, furcsa kísérlet után született meg ez. A fúvós harmóniák és „hegedűlágyítók” úgy biztosítják a hangzást, hogy a kórust nem kell szólamokra bontanom. Persze vannak azért olyan művek is, pl. Handel, Bach, amit két-három szólamban éneklünk. Ilyenkor egy kis kórust állítok a nagy kórus elé és azok éneklik a másik szólamot. A repertoárunk főleg magyar népdalokból, történelmi dalokból áll, de más népek hagyományaival is sokat foglalkozunk, tanulunk angol, német, szlovák, román dalokat is. Ha bárhol föllépünk és az ottaniak nyelvén énekelünk, az mindig megfogja a helyi közönséget. Így minden népet meg lehet hódítani. Tavaly Ausztriában, Voralbergben előadtunk egy ott szinte imának számító altatódalt helyi tájszólással. Kitűnően sikerült meghangszerelni, és suttogva elénekelni ezt. A gyerekek kitettek magukért s a voralbergiek felállva és vastapssal ünnepeltek bennünket.
– A román dalokhoz milyen a viszonyuk a gyerekeknek?
– Egyszerű ez. A zene nyelve az a zene nyelve. Románul olyan énekeket tudunk, hogy álljon a sarkára bármelyik más nemzet, ami ilyen szép dallamokat tud kitalálni. Nagyon szeretik a gyerekek is, ha turnézunk, maguktól kezdik el a buszon énekelni ezeket. Miért? Mert a gyermeket a dal valahol érzelmileg megfogta, lehet, hogy nem is tudja, miről szól a szövege. Én, mint ilyen öreg ágyú, átéltem azt a korszakot, amikor macerás volt magyarul énekelni. 1985-ben, amikor villany se volt és a terror ezerrel működött, a Megéneklünk Románia Fesztiválon országos első díjat nyertünk, és a Bukaresti zsűritagok odajöttek hozzánk gratulálni. Ez számomra bebizonyította, hogy a nacionalizmus – és ezek a mai szélsőséges felhangok – a zenében nem igazán találnak helyet.
– Úgy tűnik, meghatározó személy lett Szentegyházán. Általában nem jellemző az, hogy a kultúra és a művészet képviselője ilyen hatással tudjon lenni egy egész településre és ilyen sok évig. Mi a titok?
– Itt tanítok harmincnyolc éve. Hatalmas sörényem volt, mikor motorbiciklin ideérkeztem. Gyorsan kiderült, hogy itt tehetséges gyerekek vannak, komoly, vagány tanárok, jó iskolavezetés, óriási létszámú iskola. A vasüzem miatt, a hetvenes években nagy volt itt a családalapítási kedv. Negyvenes létszámú osztályok voltak, az éneket pedig – noha „lötty tantárgynak” számított – nagyon komolyan vettük. Addig én életemben nem láttam, mit csinál egy falusi zenetanár. Szerencsémre nagyon jó kollégáim voltak, Molnár Mária nénit el nem felejtem. Ő volt a pedagógiai főiskolám, öt perc alatt megtanított egy éneket. A mozdulatait, a száját, mindent lelestem és pillanatok alatt megtanultam, hogyan kell itt tanítani. Én mára öreg lettem, a falu megfiatalodott, generációk váltották egymást s szép csendben mindenki a tanítványom lett. Mindenkit a keresztnevén tudok szólítani, tudom, hogy ki fia-borja. A falu dolgaiban egyáltalán semmi szerepet nem vállaltam, minden időmet a Gyerekfili működtetésével töltöttem. A kilencvenes években találtam meg a receptet, hogy hogyan lehet folyamatosan megújítani az együttest.
– És mi a recept? Le lehet másolni?
– Könnyű lemásolni, mert pofonegyszerű. Következetesnek kell lenni, és próbálni hitelesnek mAradni. Nem handabandázni, nem locsogni össze-vissza, amit kimondunk, amit megígérünk, azt be kell tartani. Fontos, hogy a gyermekek érezzék a biztos kezet. Hisz szívesen beállnak katonának egy hadvezér mögé, ha tudják, hogy az győzelemre viszi őket a csatában. Az összpróba utolsó tizenöt percében mindig úgynevezett gyűlést tartunk. Ez nagyon izgatja az együttes tagjait, mert ilyenkor igyekszem a véleményemet őszintén és minden sallang nélkül elmondani. Szeretem a gyermekeket az elképzeléseimmel feldobni, és ők várják is a kalandokat. Most például Lengyelországba, Tarnowba készülünk Bem apó sírjához, aki az egyik legnagyobb hadvezér volt Erdélyben a szabadságharc idején. Aztán rengeteg találékonyság és humorérzék is kell a gyermekekhez. Minden gyerek másmilyen, mindeniket be kell tudni cserkészni és meg kell tudni, mi rejtőzik az agya mélyén. Nem mindegy, hogy abból én kincset szedek ki, vagy ellenkezést és bosszúságot. Ez nagy szórakozás! És annyi csodát rejt, hogy miként bontom meg a bennük lakó kicsi diókat! Ahhoz is kismillió találékonyság kell, hogy amit botor módon elrontottam, azt helyre tudjam hozni. Egy örökös agytorna a pedagógus élete, hogyha komolyan akarja venni a dolgát. Már pedig én száz százalékig komolyan veszem.
– Az egyre több turné mellett, mi jelenti még a sikert?
– Az, hogy itt közösség teremtődik harminc éve. Megalakult például a Hüpürcsös Néptáncegyüttes. Tíz páros hozta létre, harminc év körüli fiatalok a tagjai, jó részüknek osztályfőnöke voltam. Nos, ők nem csak táncolnak, de elhatározták, hogy mindegyik párnak legalább három gyermeke lesz. És már is van vagy húsz gyermeke a csapatnak. Ezek az apák, anyák is valaha Filisek voltak és megtapasztalták, hogy közösségi létben, baráti körben a legjobb élni, hogy milyen jó az együvé tartozás. És örömmel jelentem, hogy a Filiben száz népdalt minden gyerekem tud és még száz másmilyen éneket is, és kétszáz dallal már el lehet menni a világot megváltani! Tanóráimon saját szerkesztésű énekeskönyveket használok. Törpe daloskönyveim egyikében huszonkét pentaton népdal található. A tananyagot felrúgva kötelezővé tettem, hogy ezeket az Ázsiából való bevándorlás korszakából származó dalokat megtanulják a gyermekek. A pentaton olyan, mint a belső évgyűrű egy fatörzsben. Ez a kincs nem bankbetét, ezt nem vész el, ez egy olyan továbbélési mentőöv, amelynek a birtokában nyugodtan jöhet a világ vége is.
– Mi a fontosabb: hogy ezek a dalok megszólaljanak, és hogy ettől az emberek boldogabbak legyenek vagy hogy a tanári küldetését teljesítve zenei minőséget hozzon létre a Filivel?
...Mikor ezt az utolsó, okoskodó kérdésemet föltettem, a nyitott ablakon keresztül az utcáról tárogató szót hallottunk. Kinéztünk és egy lovaskocsit láttunk, amin fiatalok ültek. Zöld ágakat vittek a menyasszonynak egy másnapi lakodalom színhelyére és teli szívből énekeltek. Interjú alanyom feléjük mutatott, és kérdéssel válaszolt: „Hát van ennél gyönyörűbb dolog a világon?”
Pacsika Emília
Székelyhon.ro

Hidat verni magyar és magyar között versekből, barátságból
Tűzből tüzet mottóval, valamint az 1956-os eseményekre emlékezve zajlik a hatodik Székelyföldi Verstábor Csíkcsomortánban. A falubeliek szervesen jelen vannak a tábor életében, ugyanakkor fontos találkozási pontja ez a verset, irodalmat kedvelő fiataloknak.
Színészmesterség, előadóművészeti és beszédtechnikai tréning, irodalmi művek elemzése, előadása, tánc- és énektanulás, kirándulások, beszélgetések – mindebben részük van azoknak a fiataloknak, akik részt vesznek a csomortáni Szellő Szállóban július 31-ig zajló verstáborban. A tábor egyik fontos célja a tehetséggondozás, de a szervezők fontosnak tartják azt is, hogy a Kárpát-medenceében élő magyar fiatalok egymással találkozhatnak itt.
„A táborban anyaországi, felvidéki, kárpátaljai, Székelyföldi és vajdasági szavalóversenyek döntősei vesznek részt. Délelőtt tréning van két színésztanárral – Kubik Anna Kossuth-díjas színművésszel és Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színésszel –, de foglalkozik a táborozókkal Fülöp Zoltán Jászai Mari-díjas színész, a Csíki Játékszín társulatának tagja. Minden nap kirándulunk, hogy minél többet lássanak a gyerekek Székelyföldből. Az egyik fontos célja a tábornak, hogy a Kárpát-medencei magyarságot erősítse, azt, hogy a magyar a magyarral találkozhasson. Édesapám szavaival élve – aki kitalálója és alapítója volt a tábornak –, célunk hidat verni magyar és magyar között a Kárpát-medenceében versekből és barátságból építve” – hangsúlyozta Varga Anna, a tábor vezetője.
Az idei tábor tematikája 1956, ez tükröződik abban is, hogy milyen verseket dolgoznak fel a tréningeken, de hallgathattak előadást Vittner Máriától, aki a megélt élményeiről mesélt a táborozóknak. A programot filmvetítések és néptánctanulás, táncház is színesíti. A tábort gálaműsorral zárják, szombaton este 9 órától várnak minden érdeklődőt a Szellő Szálló szabadtéri színpadához.
Amint azt a szervezők mesélték, a falubeliek is részt vesznek a táborban, együtt főznek, eljárnak a nyitott előadásokra, a helyi fiatalok szoktak zenélni a táncházban. „Néptáncolnak velünk, zenélnek, a kisgyerekek jönnek a kirándulásainkra, pulzál velünk a falu” – mondta el a táborvezető.
A verstábort Varga Sándor találta ki és vezényelte egész a tavalyig. Idén már sajnos nem lehet a táborban. A tábort családja, felesége és két gyermeke „viszi tovább”, valamint egy barátokból álló nagy csapat. A jelenlevők mégis úgy vélik, az egykori jó barát velük van, sírja és kopjafája a szálló kertjében található.
„Édesapám gyakran mondta, hogy idős korában szeretne ide költözni, itt ki tudja teljesíteni magát, és éppen ezért nem Pesten, hanem itt temettük el. Édesapám a halála előtti utolsó napon rám hagyta a tábor vezetését, ez az örökség. Így hárman szervezzük ezt tovább. Minden tábornak van egy mottója, az ideinek, hogy Tűzből tüzet. Ez vonatkozik arra is, hogy '56-ból hogyan merítsünk példát, és arra is, hogy nélküle is vigyük tovább ezt a tábort, és ne aludjon ki a tűz. És ehhez mellettünk van sok barátunk” – osztotta meg velünk Varga Anna.
„Kapcsolatok alakultak ki a helyi táncosok és verstáborosok között, ezek már jó barátságok. A helyi emberek részt szoktak venni, jönnek, tevékenykednek itt. Igazából Sanyi belopta mindenki lelkébe magát” – fűzte hozzá Ferencz Csaba, Csíkpálfalva község polgármestere.
A rendezvény védnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, társszervező a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Írószövetség, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Székesfehérvár Önkormányzata, a Fehérvár Médiacentrum, a Csomortányért Egyesület, az Aracs Közbirtokosság, a csíkcsomortáni Szellő Szálló és Csíkpálfalva község.
Ez a verstábor egy nagyon komoly kapaszkodó és lehetőség azoknak a fiataloknak, akik szeretik az irodalmat, és akik egyre többen vannak – véli Fülöp Zoltán. „Ezt ott mértem le a Versünnepkor, amelyet minden tavasszal megszervezünk, és amelyen idén 93 jelentkező volt. Ezek a gyerekek a saját akaratukból jönnek, és éppen ezért azt a szeretetet vesszük figyelembe zsűrizéskor, amivel ezekhez a versekhez hozzányúlnak. Annak idején Varga Sanyi barátom – Isten nyugosztalja – elindította ezt a követ a hegy tetejéről, és ez jön, mint a lavina, és egyre több mindent hoz magával. Ennek a hozadéka nem úgy mutatkozik meg, hogy eljött a táborba és mától kezdve jobb ember. A gyermeke lesz jobb ember. Mert itt tapasztalatmennyiséget, szépségdózist kap, ami munkálkodik benne szépen, csendesen, és észrevétlenül változik az élete. Valamit annak idején sikerült elültetnünk, és ez a mag most kezd csírázni, egy-két levélke már van rajta. Ezért érdemes, ezért szép, és ez a küldetése ennek a verstábornak.”
Évek óta visszatérő vendége a tábornak a Misztrál együttes. A tagjai az énekelt verset képviselik, a vers és a zene kapcsolatáról beszélnek a fiataloknak. „A legjobb dolog a táborban, hogy első kézből kapnak a gyermekek információt színészektől, előadóktól, hogy fel tudjanak készülni arra, amire vágynak.
Ugyanakkor számtalan barátság születik itt. Mi megtanultuk az öregektől, amit tudunk, és ezt megpróbáljuk átadni annak a generációnak, amelyik komolyan gondolja a versmegzenésítést. És jó ez a találkozás. Lehet, hogy egy új Tolnay Klári, lehet az új Kaláka van itt a táborban. Ha nem lennének ezek a találkozók, lehet, hogy nem is lenne abból a tojásból csibe” – fogalmazott Heinczinger Mika, az együttes tagja.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Hírsaláta
HARC A MAGYAR DIÁKOKÉRT. Megyei szintű tanácskozást kezdeményezett a várfalvi és a tordaszentmihályi iskola vezetősége, mert attól tartanak, hogy a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum elszippantja a községeikből a gyermekeket, és emiatt veszélybe kerül a két településen a magyar oktatás. A csütörtöki gyűlésen az egerbegyi, az aranyosgyéresi és tordai tanintézmények képviselői mellett az RMDSZ Kolozs megyei, valamint oktatásért felelős vezetői is részt vettek. Az aggodalom oka, hogy a tordai líceum előkészítő osztályában idén alacsony a gyermeklétszám, egyelőre mindössze hatan iratkoztak be ősztől ebbe az osztályba. Jövőre már nem lesz gond a létszámmal, a következő, most óvodában járó évfolyamban már van elegendő gyerek egy teljes előkészítő osztály elindításához. Az egyeztetés célja, hogy elkerüljék a magyar iskolák, tagozatok bezárását. Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök szerint egy iskola alapításának nem lehet célja, hogy gyerekeket vonjon el olyan környező településekről, ahol még működik a magyar oktatás. A szamosújvári és a válaszúti iskolákat említette követendő példaként: ezek a tanintézmények csak olyan településekről vesznek fel gyerekeket, ahol már nincs magyar oktatás. Szeptember elseje után egy újabb ülést hívnak össze a Jósika Miklós-líceum igazgatójának utódjával. A jelenlegi igazgató ugyanis lemondott, és lemondása szeptember elsejét követően lép hatályba. Várfalván elemi osztályokkal, Tordaszentmihályon pedig elemista és gimnazista osztályokkal működik magyar tannyelvű iskola. (Transindex)
LEJTŐN AZ EGYETEMEK. 2007 és 2009 között évente átlag 170 ezer tanuló jutott el az érettségiig, 2008-ban 172 ezren tették le a vizsgát. Azóta a létszám folyamatosan csökken: az idén 137 ezer végzősből 88 ezer érettségizett, akik számára a romániai egyetemek 62 ezer államilag finanszírozott (ingyenes) helyet kínálnak, akárcsak tíz évvel ezelőtt, ami azt jelenti, hogy átlag 1,4 jelölt pályázik egy egyetemi vagy főiskolai helyre (2008-ban még 2,8 volt az arány). A felsőoktatási szakemberek szerint szigorítani kellene az egyetemi vizsgákat, mert ez emelné a színvonalat. Most – anyagi okokból – sok állami egyetem hirdet nagyszámú tandíjköteles helyet, és ez a minőség rovására megy. Ráadásul a gazdasági élet dinamizmusát figyelmen kívül hagyva a „régebbi” szakmákban képezik ki a legtöbb diákot. A romániai egyetemeken évente mintegy 4000 jogász végez, sokan közülük nem tudnak elhelyezkedni. Az újságírást oktató fakultásokon évente átlagosan 500 diák végez, az újságírói helyek száma azonban alig haladja meg az ötvenet. A politikai tudományok karán végzettek gyakorlatilag nem tudnak elhelyezkedni szakmájukban, akárcsak a filozófiát végzettek. (Maszol) FORRADALMÁR-KITÜNTETÉSEK. 548 személy számára hagyta jóvá a Meghatározó Szerepű Harcos az 1989. Decemberi Román Forradalom Győzelméért című kitüntetés adományozását Klaus Iohannis államfő. A kitüntetettek között politikusok is vannak, például Gheorghe Firczak, a rutén kisebbség parlamenti képviselője, aki Déván szerzett érdemeket a kommunista rendszer megbuktatásában, vagy Vasile Nistor liberális szenátor, aki Bákóban harcolt. (Hotnews)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 20. (Részletek)
Az „árulók” nemzedékéből többen az orvosi egyetemre, a jogi karra, a műegyetemre vagy a bölcsészkarra iratkoztak be. Az első Bukarestbe érkező magyar egyetemista lányok között volt Bándi Ilona, aki román–német szakon diplomázott 1923-ban anyja unszolására. Bukarestbe jött a fiatal Nagy András is, az orvosi egyetemre, habár nem is volt benne biztos, hogy egyáltalán létezik itt ilyen.
Majdnem egy szót sem tudott románul, már a beiratkozása is kész kaland volt. A kar titkára szembevágta vele iratait, mondván: ,,Ha nem tudsz románul, menj Afganisztánba, mert csak ott nem tudnak románul.” Az előadásokból egy szót sem értett, és az elméleti vizsgáit őszre halasztotta. Harmadévesen már a Brâncoveanu-kórház külsős orvosa volt; egy további sikeres vizsga után három évre a kórház belső orvosa lett, így biztosítottá vált szállása és ellátása, azonban ő minél hamarabb szeretett volna visszatérni Erdélybe. Diákként nézte végig 1923-ban a Vasgárda zsidóellenes tüntetéseit, ennek az erős szervezetnek nagyon sok követője volt; abban az időben azonban a magyarok még nem álltak a gárda támadásainak célkeresztjében. Bukarestben újra találkozott a jogot hallgató Szemlér Ferenccel, akit Brassóból ismert. Mindketten megírták visszaemlékezéseiket egyetemi éveikről, kapcsolataikról a református közösséggel, és szóltak Nagy Sándor lelkészről is. Szemlér Ferenc hálával emlékezik egy román egyetemista társára, akinek köszönhetően megtanulta a nyelvet. Tanulmányai végeztével Szemlér elhagyta Bukarestet, ám 1956-ban visszatért, és a fővárosban telepedett meg, elszigetelve nemzettársaitól. Két lánya román férjet választott, Lendvay Éva (1935–2016), dr. Herskovits Erzsébettel kötött első házasságából származó lánya Brassóban született, élete nagy részét itt is töltötte költőként és műfordítóként, a rádió magyar adásának szerkesztőjeként. Másik lánya, Mocanu Szemlér Judit a Kriterion Kiadónál volt szerkesztő 1969–1991 között.
A fiatal Póti Géza később, 1936-ban érkezett Bukarestbe; románul is tudott, és tudomása volt a magyar diákszálló létezéséről. Miután elvégezte a zilahi magyar felekezeti középiskolát, Nagyváradon kellett román nyelven leérettségiznie; az ottani központhoz tartozott több erdélyi magyar középiskola. A vizsgabizottság elnöke Constantin Daicoviciu volt. Nagyromániában már csak pár magyar középiskola mAradt, ezek is mind felekezetiek, még Temesváron vagy Nagyváradon sem volt egy sem; hat tagozat mAradt Kézdi megyében és egy Háromszéken, Csík és Maros-Torda megyében minden magyar tagozatot felszámoltak. Az 1936/37-es tanévben csak 4527 gyermek tanulhatott magyar nyelven. Osztálya hiába volt nagyon erős, csak négyüknek sikerült az érettségi vizsgája, ősszel senkinek sem, és a későbbiek során még három-négynek. A történelmet, földrajzot és román nyelvet amúgy is románul tanulták, ezekkel a vizsgán nem volt gondjuk. De a magyar nyelven tanult tantárgyak: a filozófia, matematika, fizika és természetrajz vizsgáin „bizony nem volt könnyű románul felelni”.
Nagy Sándor (1894–1954) parókiás lelkész 1925-ben érkezett Bukarestbe, s azonnal a magyar egyetemisták találkozóhelyévé tette a református parókiát, kulturális és tudományos tevékenységeket szervezett számukra. Lenyűgöző személyiségének ereje a Koós Ferencéhez hasonlítható. A háború kitörésekor otthagyta a Budapesti műegyetemet, és katonának állt. Amikor megsebesült, és harcképtelennek nyilvánították, a teológia felé fordult. Bukarestben Köblös Endre ideiglenes lelkipásztort váltotta. A kántori lakás kivételével a parókia épületét lefoglalva és bérlőkkel teli, a templomot megrongálva, a levéltárat széthányva, a közösség egyesületeit szétbomlasztva, a Magyar Társulatot lebénulva találta, a hívek között pedig közömbösség és széthúzás uralkodott. (...) A hitközség minden tevékenysége egy 30 négyzetméteres teremben zajlott, amely egy időben volt lelkészi hivatal, a Koós Ferenc Egyesület tevékenységének helyszíne és könyvtár; itt tartották a bibliaórákat, a református iparos kört és a kórus próbáit. Egyházi adót 800 család, megközelítőleg 2200-an fizettek.
A Nagy Sándorra váró feladatok messze meghaladták anyagi és fizikai képességeit, de ő mindet felvállalta, és megpróbálta a lehetetlent is, meggyőződése volt, hogy a magyarság csak a református hiten, a nemzeti identitás egyedüli megőrzőjén keresztül tud újjászületni. Habár a nyakra-főre alakított értelmetlen egyesületek ellensége volt, hamarosan tízre emelkedett a református egyesületek és körök száma: nő- és lányegylet, férfiszövetség, keresztény fiatalok egyesülete, a gyermekszeretet-egylet, Koós Ferenc Kör, Lídia Kör, iparoskör, cserkészkör, kórus. Tisztában volt azonban azzal, hogy ezek a körök nem képesek a sokezres Bukaresti magyarság szükségleteit ellátni, egyesek más felekezetűek, mások ateisták lévén, és sokan igyekeztek szabadulni az erkölcsi kötöttségektől. A Koós Ferenc Kört 1925-ben alapította, az első világháború után ez volt az első nagy társadalmi szervezet; programjában szerepelt az ismeretterjesztés, az olvasó- és bibliaórák, koncertek, színielőadások, szavalóestek szervezése, de táncmulatságok vagy bálok tartása is. Nagy felismerte az értelmiségiek új nemzedékének szerepét, ő volt az első, aki támogatta az Erdélyből érkező magyar diákokat, kiszakította őket az elszigeteltségből és bevonta a közösség életébe; e célból létrehozta az első művelődési-tudományos tagozatot. Bármelyik magyar egyetemista beiratkozhatott, vallásra való tekintet nélkül, a katolikus Nagy András orvostanhallgató lett a szekció első elnöke. Az egyetemisták kötelesek voltak havonta egyszer segíteni a lelkésznek az eklézsia adminisztratív ügyeinek intézésében: a hívek különféle nyilvántartásokba való bevezetésében, a missziós tevékenységben vagy a magyarok összeírásában. Kezdetben a körnek 46 tagja volt, ez a szám tíz év alatt 197-re emelkedett. A Sf. Voievozi utcai épület visszaszerezése után a képzőművész egyetemistáknak kiállítótermet biztosítottak. A körön az egyetemisták kapcsolatba kerültek magyar és román értelmiségiekkel is, valamint a Magyar Párt politikusaival. A fiatal értelmiségiek egyike volt Rohonyi Vilmos mérnök, aki hivatali okokból hat évig élt Bukarestben. A bécsi szerződés után Budapestre ment, 1945-ben visszatért Kolozsvárra; a szintén Bukarestben végzett Jenei Dezsővel társszerzője a magyar–román és román–magyar műszaki szótárnak.
1930-ban a Koós Ferenc Kör vendége volt Dimitrie Gusti, a magyarok körében nagy népszerűségnek örvendő szociológus, akit az Erdélyi Fiatalok mozgalmának tagja, az akkor egyetemista Mikó Imre hívott meg. Mikó sok évig lakott Bukarestben, 1936–1938 között a Magyar Párt tagjaként a helyi fiókszervezet titkára volt. Nemzetközi jogot is végzett Párizsban (1934/36). II. Károly diktatúrája alatt ügyvédi irodát vezetett, 1940 és 1944 között magyar országgyűlési képviselő volt; megírta a magyarság két világháború közötti politikai történetét. A kommunista korszakban rövid ideig félreállították, de aztán balos nézeteinek köszönhetően visszatérhetett; a Kriterion Kiadónál megjelent egy tanulmánykötete.
A véletlen úgy hozta, hogy a Budapesti Lükő Gábor (1909–2001) is a Gusti-iskola lelkes hívévé váljék. Ady és Bartók hatására kezdett érdeklődni a román néphagyomány iránt, 1931-ben érkezett Bukarestbe, megtanult románul, Constantin Brăiloiu tanácsolta neki, hogy a moldvai csángó paraszti kultúrát kutassa; itt azonban, bár nála volt az időközben miniszterré előléptetett Gusti ajánlólevele, letartóztatták, kihallgatták és 1933-ban kiutasították.
A Gusti-iskola vonzáskörébe került egy másik magyar is, a Bukaresti orvos, Bakk Elek testvére, a Párizsban végzett román–francia tanár, Bakk Péter (1908–1945). Kezdetben két másik magyarral együtt őt is bevették abba a csapatba, amely az udvarhelyszéki Siklódon kutatott volna, ám a Királyi Kulturális Alapítvány vezetősége nem vállalta annak kockázatát, hogy a román kutatócsoportban magyarok is helyet kapjanak. Egy 1937-es levelében Bakk Péter megmagyarázta, hogy mi állt az alapítvány programjából való kizárásuk mögött, és ezzel pontos képet ad a két világháború közötti interetnikus kapcsolatokról is. A szabadságon lévő Gusti megüzente az alapítványnak, hogy nem avatkozik bele, foglalkozzanak az üggyel helyettesei „legjobb belátásuk szerint”. Emanuil Bucuţa, az alapítvány igazgatója félt a liberálisok sajtótámadásaitól és a román szélsőjobbtól, főként, hogy az Astra Egyesület már beterjesztett egy tiltakozást a királyhoz. Ugyanakkor az alapítvány statútuma a kisebbségiekre való utalás nélkül fogalmazta meg, hogy célja „a román falvak felemelése”, így a magyarokat végül kizárták a csapatból.
Rövid idővel a diáktagozat megalakulása után felmerült a fiatalok elszállásolásának kérdése is. Az állami kollégiumokban hiába próbáltak helyet keresni, hisz még a románok is ugyanezen gonddal küszködtek, és mindez kisebbségellenes diáktüntetésekhez is vezetett. A református parókia ingatlanjait valószínűleg 1928-ban szolgáltatták vissza; ekkor a diákszálló a Sf. Voievozi utcai református iskola épületébe költözött. Az itteni magyarok művelődési és tudományos tevékenysége a román állambiztonsági szervek megfigyelése alatt állt. Egy 1937. május 17-én keltezett feljegyzésből tudjuk, hogy a felsőoktatást szabályozó törvény megjelenése után a magyar kollégiumot rövid időre bezárták, a diákokat kilakoltatták, mivel az új törvény nem engedélyezte magánbentlakások működtetését. A magyar diákok a jelentés szerint politizáltak is, pedig a törvény ezt is tiltotta. A Kos Karoly (sic!) egyetemi kört pedig egyenesen „irredenta tevékenységű magyar nacionalista szervezetnek” titulálták. Az 1938. július 1-jei és az 1941. április 8-ai jelentések beszámoltak a „Koós Ferenc irredenta kör” tevékenységéről, ahol „irredenta jellegű beszédeket és konferenciákat” tartanak. Végül csak egyetlen diákot sikerült megvádolni kommunista agitációval, akit ki is rúgtak a bentlakásból. (folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Albert-Lőrincz Márton: Vidéki Pegazus
(Rendhagyó beszélgetés Bölöni Domokos íróval a 70. előestéjén)
Kapóra jött a közelgő évfordulós esemény, hogy kicsit közelebb hozzuk Bölöni Domokos emberi arcát, megrajzolván az alkotó ember portréját. Nem szabályos interjúra készültem, ebben a műfajban ez ideig már többen megszólaltatták. Valami olyasmit eszeltem ki, amely kellően játékos, de piszkálódó legyen, és ne zúdítsak rá elcsépelt kérdéseket, amelyekre rutinválaszokat lehet adni, de azért perzselje meg öntudatát, ne intsen le, valahogy fontosnak tartsa "komoly" kérdéseimet, amelyekre nem lehet nem válaszolni. És elkezdtünk egy e-beszélgetést, nem felfedve szándékomat, amely eredetileg inkább csak egy ötlet volt, aztán, ahogy ez a kéthetes (intermezzós) levelezgetés egyre előrébb tartott, egyik mailben megfeddjen: csapdába csaltál. Igen is, meg nem is. Bölönit mindig szívesen hallgatom. És hogy ebből a levelezésből kikerekedik-e az író alkotói portréja, megszületik-e egy rendhagyó beszélgetés sajtóba tétele, az nyilván Bölöni Domokos hozzájárulásán múlik. Én, a magam részéről, egy baráti ISTEN ÉLTESSEN, DOMI!-val köszöntöm, és az alábbi beszélgetéssel tisztelgek előtte.
– Nekem a decembert, neked az augusztust jelölte ki a szülői akarat (vagy véletlen) azonosító kódnak, és évről évre ekkor lendül (vagy döccen) előrébb életünk. Milyen viszonyban vagy ezzel az érzéssel?
– Igen, a tied: 1951.12.10., az enyém: 1946.08.11. Nem is tudom, mihez kezdjek a kódommal. Módfelett zavar a szülinapozásban, hogy minden elevenszülött többnyire az anyja kínja árán jön a világra. Mit is ünneplünk tehát?!
– Pedig csak úgy kézháttal elintézed a fura élethelyzeteket, hiszen amikor írod történeteidet, megmosolygod, kiröhögöd, olykor szájba vered ferde jellemű hőseidet. A vidorság nem kenyered?
– Ó, nem. Minden csak szerepjátszás. Nem kell komolyan venni. A valóság mindig más. Társaságban és odahaza is mindig a humorosabbik arcomat mutatom, de alapjában véve érzelmes alkat vagyok, például ha olyankor szólal meg a himnusz, könnyeim között tudom énekelni.
– De a szerepeinkben is mi magunk vagyunk, csak kihegyezzük azt a részünket, amelyet felszínre hoz egy helyzet, egy kép, egy gesztus, másokat elnyomunk, szublimálunk. Ez áll a lírára. A prózában mi a helyzet? Az író a hozott anyaghoz csak hozzáteszi a maga kiegészítőit. Ezek a kiegészítők teszik sajátossá, egyedivé, amit papírra vetünk és megment az epigonságtól. Megteremtődik a stílus. Rosszul gondolom?
– Biztosan így van, nem tudom. Engem gyermekkori becsvágy hajtott, amit aztán félreértelmeztem. Mint minden dilettáns, azt hittem, hivatástudat. Sosem elemeztem az alkotás mechanizmusát. (De igen; csak idejében abbahagytam, mert élénken él az emlékezetemben Mikszáth Kálmán egyik írása, arról, miért nem olvassa el egyik fiatal híve tudós elemzését az ő írásművészetéről. Valami olyasfélét hoz ki, hogy úgy járna, mint Strázsa János, a hályogkovács.) A prózában vannak a tehetségüket mérnöki munkával kiaknázó, penzumosan dolgozó írók, és vannak az ösztöneikre hallgató, kevésbé " kiszámítható" alkotók. Üdvös, ha mindkét típus egyesül a szerzőben, de hát ha ezt boncolgatnám, akkor abbahagyhatnám a fikciós irodalmat, dobbanthatnék valamelyik tudományos fórumon. Enyhén szólva így sem mozgalmas az életem, akkor pedig halálra unnám magam. Visszatérve: írni feltétlenül és nagylelkűen kell, ahogy Márainál olvastam. Komponálni pedig ésszel, persze. De ihlet, ösztön nélkül csak fércelni lehet.
– Ész és ösztön, ez lenne az irodalmi kánon logikája? Nyilván a logika és az affekció spontán mértékletességével. Másképpen: ami az íróember szívén, az a tollán. Ezzel Alexa Károly munkásságát aposztrofálták. Rád is érvényes lenne? Kényelmes vagy kényelmetlen az ilyen irodalomcsinálás?
– Ész és bűbáj, olvassuk Szabédi Lászlónál. Nem tudom, milyen az "irodalomcsinálás", én ugyanis nem űzöm. Alexa Károly munkásságát érdemben nem értékelhetem. Akkor sem lehetnék "szívem-szám" író, ha szeretném, ugyanis olyan szűk a közlési terünk, hogy csak a legtehetségesebbek engedhetik meg ezt a fényűzést. És persze néhány mellveregető, szájaskodó vagy a zseni szerepében tetszelgő kóros magamutogató. Egyébképpen pedig annyi a költő és író a világban, spéci itt, a Kárpát-medenceében, hogy amennyiben valaki még idejében abbahagyná, mint Kemény János a báróságot, hát senki észre nem venné, "hogy egy baka hiányzik a csatából".
– Az alkotói tudatosság felé szeretném terelni a beszélgetést. Kérdezem is: mit értesz ezen?
– Az alkotói tudatosság csodálatos. Mindenki szeretne valami nagyot, pompásat, szépet alkotni. Kedvvel olvasgatom a nagy és jelentős írók ilyen irányú megnyilatkozásait. Azért is, mert magam nem vagyok távlatosan tervező típus, kimondhatatlanul lusta is volnék, de még nem eléggé bölcs ahhoz, hogy magamra nézve is átlássam a porszemlét hiábavalóságát, ezért aztán csöndes beletörődéssel próbálok minél gyakrabban "hódolni" a mániámnak: ne teljen el nap írás nélkül. (De persze telik.)
– Vajon miért fontos a rangsorolás az irodalomban? Hiszel- e benne, van-e köze az olvasókhoz, az irodalomban elfoglalt helyhez? S ha van rangsorolás, milyen annak érdemlegessége?
– Hűha, tanár úr, maga folyton szeminarizál. Rangok és címek mindig is voltak, rangsorolás mindenben volt, van és lesz. Mihelyt észrevesszük, hogy nincs két egyforma dolog a világon, máris rangsorolunk. Fontos tudni, kik a legjobbak, kik a kevésbé jók, és kik azok, akik a "futottak még" kategóriába vagy oda sem tartoznak. Ez az irodalomtudomány játszótere. Amúgy pedig kinek-kinek megvan a maga külön bejáratú "rangsora". Engem persze érdekel a kánon, de nem zavar a szemlélődésben. Nem vagyok egyedül abban a hitemben, hogy főként azok érdemlik a legrangosabbnak kijáró címet, akik, elutasítván a hivatali trombitálást: a legszebben muzsikálnak. Ha pedig a gerinc is esztétikai kategória volna, no, akkor lenne csak haddelhadd a berkekben.
– Akkor ugye adódik a dilemma: van rangsorolás (emberi ítélkezéssel mért rang és cím), bizonnyal az irodalmi színen is, és van az érdem, aminek feltehető kritériuma az esztétikai teljesítmény, alkotói tudatossággal jól összekeverve. Esztétikai teljesítmény, irodalmi ízlés, divathóbort, kapcsolati tőke és küldetés – nagy szavak lennének? Csak kérdezem, igaz, valóban kíváncsi vagyok. És tudom azt is, hogy az, amit eddig letettél olvasóid asztalára, elégséges ahhoz, hogy megelőlegezze a kérdezősködőben a hitet, hogy nincs rossz vagy jó válasz, csak olyan, ami téged disztingvál. Ily módon, az effajta szőrszálhasogató "szeminarizálás" akár egy rendhagyó interjú is lehetne. Jól is jönne közelgő szülinapod apropóján. (No, csak vissza ne utasíts(d)!)
– Jaj (hogy pompásan szerénykedjem), én már annyi interjút adtam ide meg oda, hogy ha annyi jó könyvem volna (ojjé, ha csak feleannyi!), már akkor is csúcsboldog lehetnék. De én csak afféle pályaszéli ingyennapszámos vagyok, nincs irodalmi célom, babérra csak a konyhában vágyom. De ha sokat piszkálsz (mert rájöttem ám, hogy miben sántikálsz), ezekből a rojtozott szélű mondatokból még akár olyasféle is összeállhat. "Az olvasó asztalára" nem nagyon tettem le jelentőset. Egyáltalán, szinte semmit sem tettem oda, ugyanis az a pár kötetem, amely állami vagy alapítványi támogatással jelent meg, nem nagyon juthatott el a magyar könyvpiacra, legfeljebb könyvnapi felmutatásra a kiadók standján vagy az Országos Széchényi Könyvtárba kötelespéldányként. A többi könyvem saját költségen, némi baráti segítséggel, magánkiadásban jelent meg, két-háromszázas példányszámmal, nem kerültek kereskedelmi forgalomba, inkább a rokonok, barátok, ismerősök, érdeklődők jutottak hozzájuk egy-egy olvasótalálkozó alkalmával. (Két könyvem olvasható, letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapjáról.) Ezért hát szerényen jegyzem meg: én a kortárs magyar irodalom számára tulajdonképpen nem is létezem. Mégis volt némi hasznom az íróságból, és persze az újságszerkesztésből: egy-két megbízható ember megismerése, aki ráadásul barát is. Nem sok, mert folyamatosan távoznak, egyikük-másikuk idejekorán. Hálás vagyok, hogy ismerhettem Tóth Istvánt, Fodor Sándort, az irodalmár Nagy Pált, Sütő Andrást, Létay Lajost, Lászlóffy Csabát, Csiki Lászlót, Nemess Lászlót, Sigmond Istvánt és már 1973 óta Páll Lajost. Egyik kötetének dedikációjában Bajor Andor kedves kollegájának nevez. Ez az én igazi díjam.
– A jó bort zamatáért fogyasztják, a bölönis rövidprózát játékos őszinteségéért. Nálad első helyen a "huncut" novella áll, ez adja irodalmi védjegyedet. Az olvasót megnevetteted, de a nevetés csak olyan, amilyet a karikatúrák csalnak elő. Novellisztikád mély hely- és emberismeretről árulkodik. Szellemi világodat ebben a kitárulkozásban szórod szét, és ez a kitárulkozás egyúttal értékteremtés is. Csakhogy az igazgyöngyöt sokan nem ismerik fel. Nem lehet, hogy ne bántana! Hiszen, ha jól érzékelem, hiánypályán mozogsz a novellairodalomban, senkinek sem zavarod a helyét. S ráadásul "ingyennapszámosként".
– (Lassan besétálok a csapdádba.) Az íróság maszek foglalkozás (Kányádi), csak igen keveseknek szinekúra, senki sem kötelez a prófétaságra. Ingyennapszámosként azt írhattam, amihez kedvem és módom volt, az pedig, hogy az én "hiánypályám" nem veszélyeztet másokat, akár jó is lehet, mert senki sem irigyli tőlem a kapát, nem orozza el a nadrágszíjparcellámon termesztett kenderemet (bocsánat: kukoricámat). Magam vétek olykor a gazdálkodás szabályai ellen, amikor azt képzelem, hogy a sorok közé, a tarkapaszuly és a tök mellé elférne a paprika és a paradicsom, uram bocsá’: az avokádó vagy a mexikói egérdinnye is. Rá kell pedig jönnöm, hogy a legbiztosabb befektetés a torma, mert azt egyszeri telepítéssel a kertem sarkába honosítom, és hálából hosszú éveken át gyökerezik. Valahogy kedvesebb a csípése is, mint a csilipaprikának.
– Vagyis a versnek (?!) Ott is kemény a logika, mint a "nadrágszíjparcella" megművelése, az évelő "növények" honosítása. Játék a logikával?
– A vers a kertek gyöngyvirága és kerítés tövi csalán is, egyszerre gyümölcs és méreg, kábteák anyaga és gyógyteák levele-virága, életízesítő és kárhozatvetemény. A "mindenmingedelem" varázsanyaga, amelytől mégsem annyira hiábavaló a lét, sőt a nemlét is szivárványos értelmet nyer. A legnagyobb költő az volt, aki a végtelen világokat megteremtette. A kozmosz: kimeríthetetlen líra. És persze logika is. Aki szereti a verset, az már megért valamit a nirvánából. (Eléggé dagályos voltam?)
– Ha áttennők az allegorikus beszédet az irodalmiba, megkérdezném: miképpen lettél író?
– Miért kezd el az ember írni? Valamiféle hiányérzetből. Vágyik arra, hogy ne csak elvegyüljön, hanem ki is váljon (utalás J. A.-ra). Hatodikos vagy hetedikes tanuló koromban kaptam keresztapámtól ajándékba egy pár közönséges gatyás házi galambot. Nem tetszettek, felülfizetéssel pávafarkúra cseréltem őket. Azok nyomban visszarepültek szülőfészkükre, de szerencsémre visszajött a régebbi pár, a gatyás házi. Azon a nyáron házat, csűrt, istállót, mindent benépesítettem kalitkákkal vagy fészekrakásra alkalmas tákolmányokkal. Két év múlva már félszáz galambom volt. De sem pávafarkú, sem posta nem volt közöttük. És nem értettem, miért nem szállnak hozzám. Miért mindig csak az enyéim pártolnak a többihez... Sok évvel később ez a tapasztalás eredményezte egyik novellámat, amelyben elpusztult galambok szálldosnak haldokló gazdájuk ágya körül. Honnan tudtam volna, mi mire lesz jó, hiszen csakhamar kiábrándultam a galambokból, és mint minden rendes falusi gyerek, aki csak vásárosnapokon lát vonatot, mozdonyvezető akartam lenni?!... De mindenekelőtt költő. Petőfi és Arany János távoli példák voltak, viszont negyedikes korunkban Porkoláb János valós történetet öntött versezetbe, mégpedig ekképpen: "A mi macskánk, a szürke,/ Tegnap este besurrant a csűrbe./ Reggel lássatok csodát:/ Hat kiscicát!" Ezt mindenki elfogadta, mert igaz volt: a csűrben ott miákoltak a poézis eleven bizonyítékai, és a tanító néni is adott egy almát Jánosnak. A Toldi olvastán derült ki aztán, hogy a vers akkor is való, ha mese, de elképzelhető, mi több: józan ésszel felfogható, hihető.
– Nyelvi spontaneitás, asszociációk, tudatos építkezés, néhány szokatlan csavarintás, s talán az üzenet, a leírt szöveg célja – ezek nélkül nincs bölönis stílus, nincs "küküllőmadár", nincs "szélrózsakankalin", nincs Bölöni Domokos.
– A jó történet egyszersmind dráma és líra is. A törekvés tehát kézenfekvő: okosodván az embernek fia olyan beszédmódot igyekszik kialakítani, amely egyszerre láttatja a metrót és annak kanyarjában (olvastam valahol) a metró tehenét is.
– Egy generáció élő elemei vagy benne vannak az irodalmi kánon fősodorában, vagy nincsenek benne. A kánon Isten tudja hogyan szerveződik, de az élő generáció kiválasztódott tagjai fújják meg a sípszót a startban állóknak, és ugyanők zsűriznek. Mit gondolsz minderről?
– Kánonalkotás mindig is volt, az irodalomban is úgy változik a divat, mint az öltözködésben, lám csak, visszajött a minden sort nagybetűvel kezdő versírási mód. Jobb lesz tőle a líra? Francot, kétféle vers van: jó és rossz. Ami a nyelvi divatot illeti: lám, te is generációt írsz és mondasz, pedig van rá szép és beszédes magyar kifejezés is: nemzedék. A beszédmód, a narráció változik, mégis az a legsikeresebb mű, amelyet nem kell folyton "igazítani", "korszerűsíteni". A divatmajmolás pedig számomra (is) pompás tematikai bánya.
– Kritikai visszhang vagy van, vagy nincs. Irodalmi kitüntetések vagy vannak, vagy nincsenek. Divatos szerzők mindig vannak, maradnak, vagy a süllyesztőbe kerülnek. Érdemesebb benne lenni a fősodorban, vagy Sziszüphoszként görgetni magunk előtt a sziklát?
– Nem vagyok álszent, csak egy kicsit. Mindenki arra vágyik, hogy ismerjék és elismerjék, méltányolják és kedveljék, netán szeressék. Azt sem kiabálom el, hogy az ezüstszikla, melyet görgetek, voltaképpen bronzollal bekent echte papundékli (Fülöp Miklós humoreszkje): a színház díszleteskocsijáról esett az országútra, elzárván a közlekedést. A kétfelől is feltorlódó gépkocsik sofőrjei (virtuál kritikusaim) az elhárításra várva uzsonnáznak, kávéznak, kártyáznak, pletyóznak, szidják a szidnivalót – mígnem megjelenik két szaki kezeslábasban, és játszi könnyedséggel visszapakolja a sziklát a teherautóra. Addigra én már hetedhét országon is túl leszek.
– Hogyan tovább? A kortárs írói társadalomnak tagja vagy. Az olvasók számon tartanak, várakoznak.
– Írószövetségi tag vagyok ugyan (a románnak 1990-től, a magyarnak 1999-től), de egyik székházban sem jártam, és már nem is kívánkozom. (A tagsági díjjal sosem voltam adós.) Nem vagyok biztos benne, hogy a szűkebb ismeretségi, baráti körömön kívül valaki is számon tart, pláne várakozik. Míg aktív újságíró valék, valóban számos visszajelzést kaptam, alig egy vagy kettő volt elmarasztaló. De ma már nem érdekel senkit a fogatlan kutya, hiszen már ugatni is elfelejtett. Mégis, annyira tisztelem magamat, hogy hetvenéves koromra kiszorítottam a szűkös költségvetésből annyit, amennyibe az újabb könyvem került. Címe: A rablóhús fogyasztása, alcíme: Játékos jegyzetek (Kreatív Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2016), és ez sem különbözik a többitől: rövid kisprózát tartalmaz. A könyv nem kerül kereskedelmi forgalomba, ismerősök, érdeklődők, rokonok, barátok juthatnak hozzá alkalmi találkozások során.
– Utolsó kérdésem: Nagyon utáltad ezt a játékot? Jómagam élvezettel kérdezősködtem, jól éreztem magam a társaságodban.
– A hetvenöt éves Cseke Gábor írta a Jelentések magamról1 című könyvében: "A mi generációnk józanabb része, amely jobbára kifelé gyalogol az életből, belátta azt, hogy a következő húsz-harminc évben már nem ő fogja megváltani a világot, s nem is ágál igazán az első sorokban, nem akarja magát néptribunnak láttatni különböző hordókon és magaslati dobogókon". Férfiasan bevallom: dobogóm nincs, de van saját hordóm, a feleségem falujában tartjuk, a pincében. Nem álltam rá, de amikor egyszer küküllőmenti jókedvem támada, igencsak meglovagoltam. Mit mondjak: módfelett megzabosodván csillagokat rúgva szárnyalt velem, mint valami fősodorba kavarodott, kánonbosszantó, a Parnasszus everesztes csomolungmáját rakétázó tüzes vidéki Pegazus.
1 Cseke Gábor: Jelentések magamról. Emlékezések ellenfényben. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2009. Bővített változat.
Népújság (Marosvásárhely)

Újabb jubileumi tánctábor vendégszeretettel és nyíltsággal Magyarlapádon
A helyi Rapó Néptánccsoport megalakulásának 25. esztendejét ünnepelték
Miután tavaly a tábor gálaműsorán a híres Pirospántlikás Zenekar három évtizedre visszatekintő múltjára emlékeztek, idén a falu néptánccsoportjának megalapítását idézték fel. Az Ethnika Kulturális Alapítvány rendezvénye évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend határon innen és túl.
Mivel Magyarlapád kiemelt jelentőségű települése a Nagyenyed környéki szórványmagyarságnak, az Ethnika Kulturális Alapítvány számos kulturális programot igyekszik megvalósítani annak érdekében, hogy a helyi és a környékbeli magyarság identitását, nyelvét, hagyományait megőrizze. Ezek közé tartozik a 2016. július 10. és 17. között megrendezett XIX. Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábor is, amely évente ötszáznál több érdeklődőt vonz a faluba, a környékről és külföldről is.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarul népszerűsítette Alecsandrit, Creangăt, román nyelven tolmácsolta Széchenyit, Vörösmartyt
120 éve született dr. Bitay Árpád
Bitay Árpád irodalomtörténész, műfordító 1896. július 20-án született Budapesten, ahova Székelyföldi szülei a millenniumi-kiállítás megtekintésére utaztak föl annak idején. Középiskolai tanulmányait a Kolozsvári, Brassói és Gyulafehérvári főgimnáziumban végezte 1907–15 között, majd az olasz harctérre kerül, ahonnan hazatérve Kolozsváron és Debrecenben jogi tanulmányokat folytat, 1923-ban pedig a Kolozsvári egyetemen történelem és román szakot végez.
Közben Gyulafehérváron és Kolozsváron középiskolai tanárként történelmet, román nyelvet és irodalmat tanított. 1925–27 között az Erdélyi Római Katolikus Státus tanügyi referense, 1927-től másfél évig a berlini és lipcsei egyetemen hallgat romanisztikát, 1929-től 1937-ben tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig a Gyulafehérvári római katolikus teológián a román nyelv és irodalom, valamint a latin és német nyelv tanára. 1931-ben a Iorga-kormány alatt a kisebbségi minisztérium magyar osztályának tanácsosa, a Gyulafehérvári egyházmegyei tanács tagja, 1933-tól a Fehér megyei tanács tagja, Gyulafehérvár alpolgármestere, az Országos Tanügyi Főtanács magyar tagja. Tagja volt továbbá az Erdélyi Múzeum-Egyesület választmányának, az Erdélyi Irodalmi Társaságnak, a Kemény Zsigmond Társaságnak, a Magyar Irodalmi Történeti Intézetnek, az Erdélyi Katolikus Akadémiának, továbbá az Ellenzék, Erdélyi Irodalmi Szemle, Erdélyi Múzeum, Magyar Kisebbség, Pásztortűz állandó munkatársa. 16 élő és holt nyelven értett és beszélt. Magyarul népszerűsítette Alecsandri, Creangă, Caragiale, Delavrancea, Emil Isac műveit, ugyanakkor a magyar kultúra nagyjait, Széchenyit, Vörösmartyt, Petőfit, Aranyt, Orbán Balázst, Liszt Ferencet, Gárdonyit, Jókait tolmácsolta román nyelven. A Nicolae Iorga által Vălenii de Munté-ben szervezett nyári szabadegyetemnek állandó előadója volt.
E summás életrajzi összefoglaló után, a továbbiakban a két világháború között Gyulafehérváron megjelenő, Informator címet viselő, kétnyelvű, magyar–román hetilapban Bitay Árpád írásaiból, illetve vele kapcsolatos megemlékezésekből szemelgetünk a mai olvasó számára, mely lap a közös magyar–román együttélésről, nemzetiségre, fajra, vallásra, politikai meggyőződésre való tekintet nélkül kívánta hitelesen tájékoztatni magyar, román, zsidó olvasóit egyaránt. A dr. Stern Ignácz szerkesztésében 1933. november 13-án indult lap 1936. július 5-ig a hátszegi I. Berger-nyomdában, majd azon év július 26-iki számmal kezdődőleg a Nagyenyedi Keresztes-nyomdában látott napvilágot. Megindulunk című, magyar nyelvű vezércikkében többek között ez olvasható: „A holnap ádáz harcához erőt ad a tegnap nagysága, mely derengő fényt áraszt a komor mára. Itt, ahol a történelmi múlt lépten-nyomon szemünk elé tárul, itt, ahol másfél évtizeddel ezelőtt mondották ki Erdély népeinek testvéri egyesülését, e rögön újítjuk föl különböző nyelven, de egyenletesen, az önzetlenül küzdők harmóniáját, úgy vélve, hogy űrt töltünk be, midőn megjelenünk lapunk független, béklyót nem ismerő hangjával. Mert az igaz szó megfékezi a galádságot, megfinomítja a lelkiismeretet s a közért való munkálkodás fennkölt eszméjét plántálja”. Majd az Üdvözölve légy! című cikkben ez áll: „ Egy régi óhaj, egy már régen esedékessé vált, nekünk, fehérváriaknak, egy életszükségletünk realizálódott az Informator című helybeli magyar nyelven is megjelenő hetilap szárnyrakelésével. Mi méltányolni tudjuk azt a gondolatot, amely kitermelte azt az áldozatkészséget és vállalkozó szellemet, ami ezt megindította, de főleg üdvözölni tudjuk azt az elhatározást, ami ezt a lapot szárnyra bocsátotta, különösen a mai időben, amikor minden vállalkozás már »ab ovo« magában hordja a sikertelenség bélyegét és szárnyszegését. Tudjuk azt, hogy az az elhatározás, ami ennek a lapnak a megindítását lehetővé tette, ez a mi önzetlen lelkiségünkből eredt és a sok panasz, mellőzés és becsületes polgári érdekeinknek üldözése hozta tető alá és érlelte az eredeti gondolatot oda, hogy a becsületes polgári múltunknak ebbeli óhaja immár valóra vállhatott. Sokszor igaztalanul, a legtöbbször ok nélkül kötött belénk, kicsinyekbe a nagyok, a hatalmasok türelmetlensége és az uralkodni vágyás fékhetetlensége, anélkül, hogy mi tiltakozó szavunkat felemelhettük volna, távol attól, hogy érdemlegesen tettünk volna de facto valamit érdekeink megvédésére és a nekünk joggal kijáró tiszteletnek kivívására. Ezért kell nekünk, fehérváriaknak e lap megjelenését örömmel üdvözölni, a lap terjesztését erőnkhöz mérten elősegíteni és fönnmAradását biztosítani. Támogatni kell tehát, mert hinni reméljük, hogy jogaink kivívásában elősegíteni, érdekeink elérésében pedig önzetlenül a sajtó hivatásához mérten a túlkapások ellen meg fog védelmezni. S mint ilyen, mert ilyennek indul, ebből a kezdeményezésből született meg és ebből a nemes elhatározásból fog mindig táplálkozni, legalább is mi így hisszük, hogy így van és így lesz – akkor valóban mi fehérváriak a lap megjelenését csak melegen üdvözölhetjük”.
GYŐRFI DÉNES
Bitay Árpád (Budapest, 1896. júl. 20. – Gyulafehérvár, 1937. nov. 30.)
Szabadság (Kolozsvár), 2016. aug. 5.
Magyarul népszerűsítette Alecsandrit, Creangăt, román nyelven tolmácsolta Széchenyit, Vörösmartyt
120 éve született dr. Bitay Árpád
FOLYTATÁS LAPUNK JÚLIUS 29-I SZÁMÁBÓL
Pilsudski tábornaggyal folytatott társalgása keretében Bitay azt is jelezte, hogy a közeli Batthyány-könyvtárban Báthory Istvántól származó oklevelek is letétbe vannak helyezve, amelyeket nagy érdeklődéssel készült a magasrangú vendég megtekinteni, hol a már jó előre leértesített Lestyán József igazgató időben előkereste és előkészítette a szóban forgó eredeti Báthory István-féle okleveleket. Ezek tartalma, eredetisége valósággal lenyűgözte a lengyel államfőt. Itt jártát pedig két sajátkezű bejegyzése örökítette meg, melyek közül egyik a Püspöki Palota vendégkönyvében, a másik a Batthyány-könyvtár emlékkönyvében került bejegyzésre. (Megvannak-e még e két Gyulafehérvári intézményben e történelmi jelentőségű vendégkönyvek?) E látogatás utolsó mozzanataként Pilsudski lengyel elnök a „Polonia Restituta” című magansrangú kitüntetést nyújotta át szíves vendéglátójának, Majláth püspöknek.
„Már jócskán lent járt az őszi nap, amikor Pilsudski tábornagy tovább indult. Báthory István egykori erdélyi székvárosában találkozott nagy előde emlékével, látta kezeírását, megbocsájtó nemes lelkét s megfordult ő is abban az épületben, amelyben egykoron Báthory István lakott” – zárta írását Bitay Árpád.
1935. augusztus 4-én újabb tanulmányával vonja magára az olvasók figyelmét a Gyulafehérvári lapban Bitay Árpád. Címe:Amikor pápai nunciusok jártak és laktak Gyulafehérváron (1592–1599).
A cikk ez alkalommal is a szerkesztő bevezetőjével indul: „Dr. Bitay Árpád teológiai tanárnak, a kápráztatóan nagytudású történettudósnak ez a nagyérdekességű cikke a nagy történetíró mesteri kezével mutat rá azokra a világtörténelmi vonatkozású mozzanatokra, amelyek az elmúlt évszázadok törökveszélyes idejében az Erdély fővárosában, Gyulafehérváron székelő vajdák udvarában megforduló és hosszabb-rövidebb ideig itt is lakó nunciusok révén kaptak jelentőséget”.
„Szakembereken kívül kevesen tudják – kezdi cikkét Bitay –, hogy városunkban a XVI. század végén négy pápai nuncius járt. Sőt közülük a két utolsó huzamosabban, állandó diplomáciai jelleggel itt is lakott. Az első pápai nuncius ugyan már a XVI. sz. közepe táján, 1554-ben járt Erdélyben. Ez a bécsi nuncius volt, akit az említett évben azért küldött be a Szentszék Erdélybe, hogy a három évvel azelőtt meggyilkolt Frater (Martinuzzi), az ismert államférfi és bíboros meggyilkoltatása ügyében helyszíni vizsgálatot végezzen. A nuncius két hónapig időzött Erdélyben s ezalatt 106 tanút hallgatott ki. Ez azonban csak alkalmi múló jellegű esemény volt, míg a század utolsó évtizedében városunkban megforduló, sőt éveken át itt is lakó nunciusok egy nagy általános keresztény, világtörténelmi terv és mozgalom érdekében tevékenykedtek. Ez a terv a töröknek Európából való kiűzése, a török uralom alatt senyvedő balkáni és délkeleteurópai keresztény népek felszabadítása volt. Más szóval egy igazi keresztény hadjárat”.
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár)

A KJI aktív volt az idei Tusványoson is
A Budapesti székhelyű Kisebbségi Jogvédő Intézet idén is ott volt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. A KJI abból a célból jött létre 2012-ben, hogy hozzájáruljon a határon túli magyarság jogvédelmének erősítéséhez, az e területen kiemelkedő szerepet játszó személyek és szervezetek támogatásához.
Csóti György igazgató – volt országgyűlési képviselő és horvátországi nagykövet – a „Kisebbségi jogvédelem a gyakorlatban, mit tehetnek a civil szervezetek és az ügyvédek” című Tusnádfürdői panelbeszélgetés felvezetőjében megállapított: a külhoni magyarság autonómia törekvéseit nem kísérte siker az elmúlt negyedszázadban. Noha változatlanul a tényleges és teljes körű autonómia az elszakított nemzetrészek fennmAradásának egyetlen reális biztosítéka, miközben ijesztően csökken a szülőföldön mAradók száma.
Ebből kiindulva az autonómiáért folytatott további küzdelem mellett a megélhetésre és a jogbiztonságra kell a hangsúlyt helyezni. Ez utóbbiban kíván meghatározó szerepet betölteni a KJI. A panelbeszélgetésben a KJI négy közvetlen partnere és egy anyanyelv-használati jogokért küzdő civil szervezet vezetője vett részt. Zsigmond József, az erdélyi Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat ügyvezetője megállapította, a megnyugtató megoldás az lenne, ha a magyarok lakta területeken anyanyelvünk is hivatalossá válna. Szigeti Enikő, a Marosvásárhelyi székhelyű Civil Elkötelezettség Mozgalom igazgatója ismertette kétnyelvűségért folytatott harcukat, különös tekintettel az utcanévtáblákra és a közintézményekben használt (pontosabban hiányzó) feliratokra. Bírálta az RMDSZ kishitű politizálását. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke helytelenítette azt a félelemből eredő megalkuvó nézetet, miszerint nem kell a sok per. Az EMNT kiveszi részét a konkrét peres ügyekben és az állandó jogsegély szolgálati helyek fenntartásában is.
Őry Péter, a felvidéki Pro Civis Polgári Társulás elnöke beszámolt küzdelmükről, melyet a magyar nyelv közigazgatásban való használatáért folytatni. Kiemelte, hogy minimális célkitűzés a meglévő törvényekben biztosított jogok érvényesítése. Menyhárt Gabriella, egy sokoldalú jogvédő tevékenységet folytató Nagyváradi ügyvédnő saját tapasztalatából kiindulva figyelmeztetett, a perekben nem szabad nacionalista felhangú megfogalmazásokat használni, mert az többszörösen visszaüt.
Egy másik, a „Kisebbségi jogok érvényesülése a Kárpát-medenceében 2016-ban” című panelben az intézet igazgatója mellett a négy nagy régió politikai vezetői kaptak szót. Bevezetőként Csóti György áttekintette, hogyan állnak az őshonos magyarság kollektív jogai Trianon után 96 évvel. A Benes-dekrétumok sújtotta Felvidéken brutálisan diszkriminatív a szlovák kisebbségpolitika. A gyenge nyelvhasználati jogok betartása sem biztosított. Kárpátalján megélhetési gondok és háborús helyzet sújtja a magyarokat. Kisebbségi jogaik tekintetében kiszolgáltatottak az ukrán-orosz konfliktusnak. Erdélyben kétszínű, hazug, szemfényvesztő a román kisebbségpolitika. Ha az állampolgárok például élni próbálnak az elég jónak mondható nyelvtörvénnyel, megtorlásokra számíthatnak. Vajdaságban ígéretes a helyzet, a kulturális autonómia csírái megjelentek, melyek Szerbia EU-s csatlakozási törekvésének fényében kezelendők. Míg az előző négy régióban a magyarok az alkotmányba foglaltan csak másodrendű állampolgárok, Horvátországban és Szlovéniában a tízezres nagyságrendű nemzettársaink államalkotó tényezők. Gond azért itt is van, de ezek kezelhetők. Ausztriában még nemzeti kisebbségnek sem ismerik el a kis létszámú magyarokat, horvátokat és szlovéneket, de ott legalább jólétben és demokráciában élnek hosszú évtizedek óta. A rendszerváltoztatások óta eltelt 26 esztendő nem hozott megoldást a magyarság számára. Megfélemlítés, kiábrándultság, drasztikus fogyás lett az osztályrészünk. Ennek alapján kimondhatjuk: létezik egy megoldatlan magyar ügy Európában.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint rajtunk múlik minden, elsősorban helyben kell a megoldást keresni. A Vajdaságban soha nem látott jó helyzetben vannak a magyarok – legalább is szerinte. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség a mindenkori magyar kormány hathatós támogatására. A jelenlegi kormánnyal való együttműködést kitűnőnek találta. A Székely Nemzeti Tanácsot Dabis Attila külügyi megbízott képviselte, aki bemutatta a szervezet évtizedes harcát az autonómiáért. Hangsúlyozta, a román hatalom olyan megfélemlítési gyakorlatot folytat, ami nagymértékben csökkenti az őshonos lakosság hitét az eredményes küzdelemben. Darcsi Karolina titkár a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség küldötteként sajnálattal állapította meg, hogy Ukrajna még mindig nem jogállam. Ezen túlmenően kettős mércével mérik a kisebbségi jogokat. Amit időnként az oroszok megkapnak, azt a magyarok soha. Itt is van egy valamire való nyelvtörvény, de itt sem tartják be. Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának frissen megválasztott elnöke elsősorban a magyar népesség fogyásáról és kiábrándultságáról számolt be. A közösség érdekérvényesítő képességét csökkenti, ellehetetleníti a politikai megosztottság.
Összefoglalójában a KJI igazgatója leszögezte, kétszintű harcot kell folytatni. Miközben töretlenül küzdünk a tényleges és teljes körű autonómiáért, fel kell lépni minden eszközzel a meglévő, bár gyenge, de létező, belső kisebbségi jogok és az adott állam által aláírt, elfogadott nemzetközi ajánlások betartásáért. A sikerhez alapvetően szükséges az egyes közösségek elszánt akarata, áldozatvállalása, széleskörű összefogása és adekvát külső segítség. Politikai vezérelv: minden magyar felelős minden magyarért. Üzenet a Magyarországgal szomszédos államok és az Európai Unió politikai vezetőihez: Közép-Európában csak akkor lesz társadalmi béke, politikai stabilitás és gazdasági prosperitás, ha megoldást nyert a kisebbségi sorsba kényszerített őshonos magyar nemzeti közösségek sorsa is.
itthon.ma//karpatmedence

Helyi értékek és fejlesztési lehetőségek Gyimesfelsőlokon
Az ivóvízrendszer bővítése, a szennyvízhálózat kiépítése, illetve a községi utak felújítása – ezek a munkálatok élveznek prioritást a következő időszakban Gyimesfelsőlokon.
Pap Imre polgármesterrel beszélgettünk, aki megválasztása előtt nyolc évig alpolgármesterként tevékenykedett a településen.
– Gyimes-völgyét a magyar közösség kincsesbányájának tartják, ez terhet vagy lehetőséget jelent az önkormányzat számára?
– Nem jelent terhet, sőt nagyon fontosnak tartjuk helyi kultúránk megőrzését, hiszen mint ismeretes a kultúra és a gazdaság kölcsönös hatással van egymásra. Az előrelépésekhez, a fejlődéshez elengedhetetlen mindkettő. A kultúránkra tehát nem teherként tekintünk, hanem előrelépési lehetőségként, mindenképp szeretnénk erre építkezni az elkövetkezőkben.
– Hogyan lehet bekapcsolni a gyimesi patakvölgyeket a fejlesztésekbe? Egyáltalán esetükben szükséges-e egységes faluképben gondolkodni?
– Egy bizonyos szinten be kell kapcsolni a patakvölgyeket is a fejlesztésekbe, gondolok itt elsősorban az infrastrukturális beruházásokra, hiszen nemcsak a főút mentén laknak helyiek, hanem a félreesőbb falurészeken is. Ezeket tehát egységesen kell kivitelezni, úgy hogy közben megőrizzük a patakok sajátosságait. A helyi értékeket és fejlesztési lehetőségeket meglátásom szerint össze lehet kapcsolni, adott esetben fontossági sorrendet lehet felállítani. Ugyanis vannak olyan infrastrukturális beruházások (víz-, szennyvízrendszer kiépítése), amelyek a 21. században uniós elvárások, nem lehet elhanyagolni. Ezeket mindenképp meg kell valósítani, természetesen úgy, hogy a faluképben ne okozzon nagy rombolást. Jó példa az összeegyeztethetőségre például a helyi piactér, illetve a tejbegyűjtő központ is, amelyek jól illeszkednek a faluképbe, ugyanakkor a helyiek érdekeit szolgálják, de még az áthaladó turistáknak is megakad a szeme rajtuk.
– Milyen egyéb turisztikai lehetőségek vannak Felsőlokon?
– A legnagyobb turisztikai vonzerő a helyi sípálya lehetne, amennyiben megfelelő az időjárás. Ennek tükrében elsősorban a téli sportokra kellene hangsúlyt fektessünk. Emellett a szekeres programokat, kaliba-, esztenalátogatásokat lehetne népszerűsíteni – ennek fellendítését a kalibákhoz vezető utak javításával próbáljuk elősegíteni. Már vannak ilyen programok, a turisták nagyon szeretik, hiszen a jellegzetes helyi kalibás élet látványosság a számukra, ezért fontosnak tartjuk azok támogatását.
– Polgármesteri kinevezése előtt nyolc évig alpolgármesterként tevékenykedett, ennek tükrében hogyan látja, milyen munkálatokat érdemes folytatni, milyen hiányosságokat kell mihamarabb pótolni?
– Nyolc év alatt sokat dolgoztunk, jelentős megvalósításaink voltak, mint a községi utak egy részének aszfaltozása, a vízhálózat kiépítése, de még nem készült el a szennyvízhálózat, amit mihamarabb pótolni kellene. Úgy vélem, hogy azok a munkálatok, amelyekre nem került sor, azok az idő hiányában mAradtak el, hiszen egyetlen beruházást sem lehet egyik esztendőről a másikra befejezni. De az a jó, ha mindig vannak tervek, ha van egy cél, ami felé haladhatunk. A nyolcéves tevékenységem után most nem új tervekkel kezdem a polgármesteri munkám, hanem az elkezdett beruházásokat igyekszem folytatni, korábbi terveinket kivitelezni. A közeljövőben hozzáfogunk a görbepataki út aszfaltozásának folytatásához, erre már megvannak a tervek, folyamatban van az építkezési engedély kibocsájtása, a kivitelezésre pedig a közbeszerzési eljárást is elindítottuk. Sürget az idő a víz- és szennyvízrendszerek kialakításával is, hiszen 2018-tól már büntetéseket róhatnak ki, amennyiben ez nincs megoldva. Következő lépésként Gyimesközéplokkal közösen pályáznánk az ivóvíz-, illetve szennyvízrendszerek kialakítására, bővítésére. Ennek érdekében megalapítottunk már egy fejlesztési társulást, hogy nagyobb eséllyel pályázhassunk az Helyi Fejlesztési Országos Program egyik kiírására. Korábban felújítottuk egyik kultúrotthonunkat, annak berendezésének beszerzésére is pályázati lehetőséggel szeretnénk élni. Egyik legfontosabb teendő a községi útjaink telekkönyvezése, ezért tettünk már lépéseket, ám a megvalósításig még hosszú az út. Hosszabbítás alatt van a település általános rendezési terve is, illetve a elindítottuk a legelők telekkönyvezésének folyamatát is. A közeljövőre vonatkozóan ezek a legfontosabb tervek, nem feledve a sport, kultúra támogatását sem.
– A megyeszékhelytől való távolság jelent-e nehézséget a mindennapjaikban?
– Meglátásom szerint az a 30 kilométer autóval nem távolság, a mai világban ez már nem okoz gondot. Ritkán megtörténhet, hogy nagyobb havazáskor nehezebb a közlekedés, de a hóeltakarítással gyorsan orvosolják a problémát.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Faluünnep kiállításokkal Nagyajtán
A kultúrotthon és a Kriza János Általános Iskola által határolt egykori piactér jókedvű nagyajtaiakkal, erdővidékiekkel és külföldi vendégekkel volt tele szombaton és vasárnap. A színpadon napközben a házigazdák és a környék tehetséges fiataljai, esténként a nevesebb előadók léptek fel. A Nagyajta szellemi öröksége iránt érdeklődők sem mAradtak élmény nélkül: az óvoda épületében, valamint a vár északnyugati bástyájában kiállítást lehetett megtekinteni.
A középajtai mazsorettek felvonulását követően Bihari Edömér polgármester üdvözölte a falubelieket és az Egyesült Államokból, Madisonból, valamint a Hollandiából, Frieselandból érkező unitárius vendégeket. „Minden magyar kistelepülésnek, így a miénknek is megvannak a maga hétköznapi gondjai. Mindezek mellett nagyon fontos, hogy ebben a felgyorsult világban egy-két napot szenteljünk a kikapcsolódásra, feltöltődésre, az ünneplésre, amikor az elszármazottak hazajöhetnek az ősi portákra, találkozhatnak a rég nem látott rokonokkal, barátokkal, jó ismerősökkel, amikor színpadon megcsodálhatjuk gyermekeink, ifjaink produkcióit, amikor kicsit megáll az idő a hétköznapok forgatagában, amikor a kiállítások révén megcsodálhatjuk az őseink által ránk hagyottakat” – mondotta a községi elöljáró.
Délután fellépett a baróti Mozaik, majd a Syncron tánccsoport, amelyek modern táncokat adtak elő, később a nagyajtai szülőknek és nagyszülőknek a Napsugár tánccsoport, a Magocska dal- és furulyacsoport, a Vadrózsák néptánccsoport, az Áfonya és Motolla citeraegyüttes, valamint az alig kilencesztendős borosnyói, de nagyszülei révén középajtai Osváth-Nagy Sándor szólógitáros okozott örömet. Bár a délutáni programot zápor zavarta meg, alig félórás eltolódást okozott, azt pedig estére – a Székelyudvarhelyi Syntia, majd egy tehetségkutatónak köszönhetően a Magyarországon befutott hazánkfia, Antal Timi, végül a feketehalmi Tudor Noémi és az Új Bolygó együttes tartott koncertjére – „behozták” a szervezők.
A faluünnep tegnap az amerikai és holland vendégek tiszteletére tartott ökumenikus istentisztelettel folytatódott, amelyen fellépett a Gazdag Miklós Polgári Daloskör is. A központban felállított színpadon hastáncot adtak elő a Fekete Rózsák, néptáncot a középajtai fiatalok, majd a Vargyasi Csillagkövetők Egyesület táncosai. Aki maga is táncolt volna, a Folker együttes által tartott táncházban megtehette. A mulatóst kedvelőknek Postás Józsi húzta a talpalávalót, estére pedig „a nemzet csótányát”, Nagy Ferót és a Beatricét várták.
Az óvoda épületében a Nagyajta értékeit bemutató táblára nyomtatott fényképeknek, az eseményre kölcsönzött gyűjteményeknek, múzeumokba illő használati szerszámoknak köszönhetően lehetett betekinteni, milyenek is lehettek hetven-nyolcvan éve a falu hétköznapjai, ünnepei, vallásos, iskolai és kulturális élete. Az értékes kiállítás létrejöttét Hungaricum-pályázat támogatta. A vár északnyugati bástyájának második emeletén a Nagy Adél és tanítványai által készített, festett tárgyakból és nemezelt darabokból álló gazdag kiállítást lehetett megtekinteni. Mindkét tárlat a következő hetekben is látogatható lesz.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ellenőrizzék az RHSZ-t
Kíméletlen ellenőrzésnek kell alávetni a Román Hírszerző Szolgálatot – jelentette ki Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Pártjának elnöke, aki szerint nyilvánvalóan gondok vannak a titkosszolgálat civil kontrolljával.
Szerinte ezt egy nagyon erős parlamenti ellenőrzés révén lehetne megoldani. Szólt az Országos Korrupcióellenes Ügyészségről is: a hatóság túlkapásainak szerinte az ügyészi felelősségről szóló törvény elfogadásával lehetne gátat vetni. Băsescu annak kapcsán beszélt a két intézményről, hogy pár nappal korábban Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke úgy vélekedett: Romániát az RHSZ és a korrupcióellenes ügyészség vezeti. Traian Băsescut televíziós műsorban kérdezték Tăriceanu kijelentéseiről.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiállítás és emlékkonferencia a marosvécsi kastélyban
Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola, Tamási Áron és Kuncz Aladár, a helikoni közösség három nagyon különböző, de ugyanakkor meghatározóan fontos személyiségéről szólt a helikoni leszármazottak idei találkozója. A marosvécsi Kemény-kastélyban pénteken és szombaton zajlott rendezvény sok új, érdekes részlettel gazdagította a két világháború közötti élet és irodalom iránt érdeklődők ismereteit, akik hűséges visszatérői a vécsi találkozóknak.
Találkozás Szilvássy Karolával
Hiánypótló, érdekes szatellitkiállítással kezdődött a rendezvény. A Kemény-kastély vadásztermében H. Szabó Gyula köszöntötte Szebeni Zsuzsa művészettörténészt, a báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola (1876-1948) életéről és tevékenységéről szóló emlékkiállítás szervezőjét. A másfél évtizede folyó Bánffy-kutatás során rajzolódott ki a kutató számára egyre élesebben a múlt század kezdetének különösen érdekes, bátor és úttörő nőalakja. Szilvássy Karola nem volt szerző, de szervezőként annál jelentősebb szerepet töltött be Kolozsvár társadalmi életében, és fontos szereplője volt a vécsi találkozóknak, hiszen az Erdélyi Helikon védasszonyának tekintették.
– Szükségünk van kiemelkedő női példaképekre – mondta Szebeni Zsuzsa, egyben magyarázatot is adva arra, hogy miért fogott hozzá a művelt, sokoldalú, szenvedélyes Szilvássy Karola életének és tevékenységének kutatásához, aminek az eredménye a kiállítás. A pannókon képek és szövegek segítenek, hogy életének jelentősebb eseményeiről tájékozódjunk a Bornemissza báróval kötött házasságától kezdődően. Olvashatunk az I. világháborúban képzett bábaasszonyként vállalt ápolónői tevékenységéről, színházi szerepeiről, az első erdélyi filmről, amit rendezett, az első repülésről, a nőről, aki Bánffy Miklós múzsája volt, a gyermekét elvesztő édesanya fájdalmáról, diakonisszaként végzett gazdag tevékenységéről – egy modern, társadalmi felelősséget vállaló asszony szerepeiről.
A kiállítás-megnyitót zenei betét követte, Ács Ferenc gordonkaművész Bach- műveket játszott.
Ezt követte a Tamási-emlékkon-ferencia, amelyen négy előadás és megemlékezés vette számba a fél évszázada elhunyt nagy székely írói közéleti tevékenységét, s annak publicisztikai tükröződését. A megemlékezést vezető H. Szabó Gyula elmondta, hogy azért választották a fenti témát, mert erről keveset beszélnek.
Közéletre nyitott szemmel
Simon György magyartanár előadásában kiemelte, hogy a prózai és színpadi szerző Tamási "gazdag és sokágú publicisztikai" írásai hitelesen fejezik ki egy 20. századi magyar író szellemi magatartását, emberi- művészi eszményeit, felelős gondolkodását. Olyan egyéniség volt, aki már pályája kezdetén felvállalta a közügyekre figyelést. Újságírói tevékenysége kezdetben párhuzamosan haladt szépírói munkásságával. A Brassói Lapokban állandó rovata volt, a Tiszta beszéd. A lapban közölte 1934-ben Bajlátott szülőföld címen nyolc részből álló sorozatát, ami kiindulópontként szolgált az 1939-ben kiadott Szülőföldem kötetéhez. Az erdélyi valósággal szembenéző elkötelezett irodalom mellett foglalt állást az Erdélyi Helikon által a történelmi regényről, az erdélyi magyar irodalomról és az író hitvallásáról indított vitában. A későbbiekben írt esszékben, cikkekben, útirajzokban a dolgok lényegét érintő véleményét különböző napilapok hasábjain közli, majd a Virrasztáson című gyűjteményében adja ki. Cselekvő erdélyi ifjúság című cikksorozatáról (1936, Brassói Lapok) azt tartják, hogy a különböző eszméket valló erdélyi fiatalok 1937-es Vásárhelyi találkozójának az előkészítését jelentette. A találkozón, amelyet az Apolló nagytermében tartottak, Tamási Áron elnökölt, ő tartotta a nyitóbeszédet és "oroszlánrésze volt" a záróhatározat megfogalmazásában is, amely Pomogáts Béla szerint "az erdélyi magyarság stratégiai tennivalóit öntötte szavakba" a szabad testvéri együttműködés megteremtéséről.
Mivel nem tudott elmenni Marosvécsre, írásban küldte el tanulmányát Dávid Gyula, amelyben részletesen elemezte a Kolozsvári egyetemi hallgatók és Tamási Áron találkozását 1956 októberében. A Kolozsvárra hazalátogató Tamási Áron Jordáky Lajos vendége volt. Mivel nagy várakozás előzte meg az egyetemi irodalmi kör által és Bányai László rektor jóváhagyásával szervezett találkozót, az író óvatossága csalódást keltett a diákok körében.
Mint a későbbi letartóztatások kapcsán kiderül, az óvatosságot illetően Tamásinak volt igaza – erősítette meg visszaemlékezésében Kántor Lajos, aki egyetemi hallgatóként maga is résztvevője volt a találkozónak, és következményeiről sok érdekes részletet árult el.
Tamási Áronnal a Magyar Írók Szövetségének 1956-os decemberi közgyűlésén találkozott először – emlékezett írásában Pomogáts Béla, aki beszámolt arról is, hogy a magyarországi kommunista hatalomátvétel után, 1948 őszétől Nagy Imre 1953-as hivatalba lépéséig hallgatásra kényszerült, s csak ebben az évben jelent meg a Bölcső és bagoly című könyve. 1955-ben Kossuth-díjat kapott, majd újra szerepet vállalt a Magyar Írók Szövetségének irányításában. A forradalom napjaiban több alkalommal is hitet tett a történelmi események nemzeti és európai jelentősége mellett, és az írószövetség december 30-i nyilatkozatát – Gond és hitvallás – az ő szövegezésében fogadták el. Tamási Áron 1956-ban betöltött szerepe kapcsán a szerző kiemelte Tamási gesztusát, aki az íróperben ártatlanul bebörtönzött társai, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Tardos Dezső, Háy Gyula és nem a bírói pulpitus előtt tisztelgett. "Kétségtelen, hogy a magyar forradalomnak Tamási Áron munkássága és eszmevilága volt az egyik ösztönzője és meghatározója: ez a külön erdélyi és népi gyökerekből táplálkozó szellemiség, amely mindig egybe tudta fogni a nemzeti és szociális értékeket és követelményeket" – összegezte véleményét Pomogáts Béla.
Szombaton a kastélyparkban folytatódott a találkozó. Tamási Áron halálának 50. évfordulójára Kántor Lajos mondott emlékbeszédet, a marosvécsi iskolások a Bölcső és bagolyból adtak elő részletet, majd a koszorúzást követően fellépett a marosvécsi tánccsoport. A Kolos-vártól a Fekete kolostorig című film vetítésével Kuncz Aladárra emlékeztek, majd a helikoni írók leszármazottainak beszélgetésével ért véget a Helikon–Kemény János Alapítvány által szervezett idei találkozó.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Születésnap – Szilágyi Júliának, 80. születésnapjára
„Titkoljam, mit szenvedtem, értetek?
Nem titkolom: hogy ti se féljetek!”
(Illyés Gyula: Bevezető)
A papírjai sosem voltak rendben.
Akkor sem voltak rendben, amikor 1944 tavaszán, nyolcévesen, a nácik elől menekülve, édesanyjával és családjának több más tagjával, tiltott határátlépés nyomán, a Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyből átszökött Romániába. És akkor sem, amikor az őt ért traumáért az eszeveszett faji üldözés elkövetőitől kárpótlást kellett volna kapnia, ám ehelyett az nyert újhatalmi megállapítást, hogy a papírjai nincsenek rendben, a kárpótolhatósági minőséghez nem szenvedett eleget, és következésképpen semmilyen kompenzációra nem jogosult.
A papírjai talán azért nincsenek rendben, mondom most, csak így, unter uns gesagt módra, mert soha nem arra összpontosított, hogy a papírjai rendben legyenek, és ehelyett inkább azzal törődött, hogy megértse a környezetét, jobbá tegye a világot, amelyben él, és az emberi gondolattal, ha az elvetemült, ordassá vált, szembeszálljon. Nem kizárt, sőt, nagyon is valószínű, hogy éppen annak köszönhetően vált kitűnő esszéíróvá, az esszéírás tanítómesterévé, mert a filológiai precizitás által a papírok háza táján megkövetelt renddel már életének korai időszakaitól fogva hadilábon állt.
Tibori Szabó Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)

„Pál apostol alázatával kell visszautasítanunk minden pártoskodást”
Nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkbe Tőkés László Európai Parlamenti képviselő a Bihar megyei RMDSZ-es polgármesterek és alpolgármesterek állásfoglalása kapcsán.
Minekutána 2016 júniusában az RMDSZ Bihar megyei települési önkormányzati vezetői testületileg vették védelmükbe Szabó Ödönt az úgymond őt ért „nemtelen támadásokkal” szemben, várható volt, hogy a nevezett pártvezér beintésére ugyanők hasonlóképpen fognak felsorakozni Csűry István oldalán. Igencsak nagy bajban lehet hivatalban lévő püspökünk, hogyha Soltész Miklós államtitkár, valamint az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezeteinek segítségül hívása nyomán, ez alkalommal immár nemcsak a párt polgármestereit, hanem annak alpolgármestereit is ilyenképpen vette igénybe.
Őszintén sajnálom, hogy a rosszul felfogott pártfegyelem jegyében, a bukott Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök dicstelen utódjának – Szabó képviselőnek – a nagy többségükben jóravaló és érdemük szerint megválasztott önkormányzati vezetőinket is sikerült belerántania a pácba.
Ténykérdés
A tisztelt polgármester és alpolgármester uraknak és hölgyeknek azonban tudniuk kellene, hogy Csűry István püspök rovott titkosszolgálati múltja nem opcionális ügy, hanem ténykérdés – amint ez a közzétett dokumentumokból kitűnik. Egy analógiával élve: néhai Papp László püspök, alias „PĂUN” annak ellenére sem volt másnak tekinthető, mint Securitate-kollaboránsnak, hogy „pártunk és kormányunk”, valamint korabeli esperesei annak idején egyöntetűen hódoltak neki és – Ceauşescu bukásáig – elvtelenül kiálltak mellette.
Úgy látszik, hogy huszonhat esztendő múltán, változott körülmények között, a történelem ismétli önmagát. 1989 felforrósodó záró harmadában az egyházmegyei papi gyűléseken egyes esperesek és lelkészek – ki megalkuvásból, ki aljas indítékból, ki félelemből – mintegy rendelésre vallottak hűséget az elnyomó egyházi és világi hatalomnak, maga az ügynök püspök pedig szorult helyzetében az „Oradea-i Egyházkerülethez” intézett körlevélben intette a nacionálkommunista diktatúra iránti hűségre papságát és híveit.
A párhuzam kézenfekvő.
Mit mondjunk azért mindezekre?
Pál apostollal szólva: „…mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajjon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajjon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg?” (1Kor 1,12-13) Vagyis ez esetben sem egyikről vagy másikról, nem Csűry vagy Tőkés személyéről és követőiről, hanem Krisztus Urunkról és az Ő Anyaszentegyházáról kell szólnunk és bizonyságot tennünk, akiben mindnyájan egyek lehetünk. Pál apostol alázatával kell visszautasítanunk minden pártoskodást – legyen szó akár Papp Lászlóról, akár Csűry Istvánról, akár azRMDSZ-ről, akár alulírottról –, s ekképpen megvizsgálnunk egyházunk jelenlegi helyzetét és szembenéznünk a versengő Zebedeus-fiaknak, Jakabnak és Jánosnak, a kételkedő Tamásnak, az Urat megtagadó Péternek vagy éppenséggel az áruló Júdásnak a terhes múltjával – egyetlen pillanatra sem feledve ugyanakkor, hogy Isten válasza a bűnbánatra minden esetben: a bűnbocsánat.
„A múltat be kell vallani” – írja a Költő. Negyedszázad után még mindig ezzel adós Egyházunk és posztkommunista társadalmunk az Úrnak és önmagának – s ez az egyik legfőbb oka, hogy az egyházi megújulás és a gyökeres rendszerváltozás félúton elakadt, vagy éppenséggel visszájára fordult. Cinkos bűnpártolás helyett világnak és egyháznak ezen a téren kellene együttműködnie és megtalálnia a köz javát szolgáló, hiteles összefogás útját, eljutva odáig, hogy azok, akiket egykor kollaborációra kényszerítettek, együttes erővel leplezzék le volt beszervezőiket és tartótisztjeiket, azokat, akik többé-kevésbé még most is nyeregben vannak.
Egyházunk feje a Krisztus – tartja hitvallásunk. Azért igazságkeresésünkben, egyházunk égető kérdéseinek a megválaszolásában senki másra, hanem csak Őreá hallgassunk. Az Isten kegyelméből tisztséget viselő világi vezetők maguk sem tehetnek jobbat.
Nagyvárad, 2016. augusztus 1.
Tőkés László
erdon.ro