Őrhelyen gyújtott jeltüzek
Beszélgetés a 75 éves Péntek János nyelvészprofesszorral, etnográfussal internetes nyelvhasználatról, a magyar szakoktatásról és mindközönségesen: az anyanyelven való tanulásról
– Lát-e veszélyt, professzor úr, arra, hogy az internet martalékává váljék a magyar nyelv, és mit tehetnek a nyelvápolók, a nyelvhasználók, hogy ezt meggátolják?
– Nem tudom, ki minek tulajdonítja az elmúlt negyedszázad nagy nyelvi élményét: a szabadságot a nyelv használatában és nyelvi kapcsolatainkban, a határtalanságot a magyar anyanyelvűek körében. Bizonyára van, aki azt hiszi, hogy ebben a politikai változás volt a döntő, én úgy érzem, hogy éppen a technika, a nyelv új dimenziója, új halmazállapota: az elektronikus nyelv. A fiatalok már nem is érzik ennek újszerűségét, mert nem ismerték a régit. Amit azért legtöbben talán az én nemzedékemből sem tudunk már elképzelni: mindennapi életünket a számítógépes írás, szerkesztés nélkül, az internet nélkül, a hírportálok, az elektronikus könyvtárak, folyóiratok, az elektronikus levelezés, a mindentudó telefonjaink nélkül. Azt is az informatika, az elektronikus nyelv teszi lehetővé, hogy gyakorlatilag végtelen befogadóképességű tárolóhelyekre kerülhet közös emlékezetünk: irodalmunk, kultúránk, tudományunk és maga a nyelv. Közben aggodalmaskodva nézzük, mit művelnek a fiatalok, hogyan esemeseznek, csetelnek, lájkolnak, hájpolnak, fészbukolnak. Irigység is van ebben az aggodalomban, a fejünkre nőttek, ezt ők jobban tudják, mint mi.
– Említette az elektronikus nyelvet…
– Az elektronikus nyelv köztes halmazállapota a beszélt és az írott nyelvnek, írott beszélt nyelvnek lehet tekinteni. Új, szokatlan ruhája a nyelvnek. A nyelv beszélt változatáról tudjuk, hogy kevésbé szabályozott, változatosabb, érzelmileg telítettebb, közvetlenebb, az írott nyelv pedig szabályozottabb, merevebb. A fiatalok említett gyakorlata a beszélt nyelvhez áll közelebb: nem követik az írott nyelv szabályait, a helyesírást, egyéni, kreatív megoldásokat keresnek, játszanak, és gyakran megbotránkoztatnak, mindezzel lazítják a néha egyébként is túl merev szabályozottságot. Mindez kétségtelenül hat az új nemzedék nyelvhasználatára. De nem tesznek mAradandó kárt a nyelvben, sőt, a nyelv szereti az ilyen kihívásokat, provokációkat.
Az elektronikus nyelv nyilvános vagy mAradandó szövegei ennél jóval kidolgozottabbak, igényesebbek, szabályosabbak. Az egyéni szöveg itt is az íróját jellemzi, a honlapok igénytelensége az intézményt vagy a személyt, a hírportálok és internetes folyóiratok nyelve a szerzőkét, szerkesztőkét. Az azonban teljesen megalapozatlan félelem, hogy az internet „martalékává váljék a magyar nyelv”. Egy nyelv csak más beszélt nyelvek „martalékává” válhat, ha beszélőik saját nyelvüket azzal cserélik föl. Ez a beszélők nyelvi hűségén múlik elsősorban. A tragédia az volna, ha a magyar nem volna ott a globális digitális térben, ha kimAradna belőle. Ha digitális írástudatlanok mAradnánk. Ez olyan hátrányt jelentene, mint az, ha nem volna írásbeliségünk. A mostaninál is sokkal nagyobb lehetőség van benne, ezért nagy szükség van minden korosztály körében a digitális írásbeliség terjesztésére. A gyermekek ugyan már többet tudnak mindebből, mint a szüleik, de nekik is meg kell tanulniuk az iskolában digitálisan írni és olvasni. Mert éppen a mi oktatásunkban a digitális tananyagok segíthetik a korlátozások elhárítását, a szórványban élők bevonását, közös magyar oktatási felületek kialakítását. Megszabadíthatnak bennünket sokféle nyomorúságunktól.
– Mi volna a legfontosabb ebben az új helyzetben?
– Szakmailag az a legfontosabb, hogy a magyar nyelvtechnológia tartson lépést azzal, ami a világban történik, legyen annak élvonalában. Erre most nem panaszkodhatunk: kiváló magyar szakemberei, műhelyei vannak, ezt a laikus is láthatja a számítógépek nyelvi programjaiban. Nemcsak a helyesírás-ellenőrzőre és a kétnyelvű szótárakra gondolok, hanem arra, hogy az idegen szöveg olvasóját is sok területen segítheti az automatikus gépi fordítás, hatékony nyelvoktatás. De elérhető közelségbe került az automatikus tolmácsolás, sőt, a beszéd „online” fordítása is.
– Hát én senkit nem biztatnék a jelenleg elérhető automatikus gépi fordítás használatára... Ez azt jelenti, hogy a nyelvet új közegében is lehet igényesen és igénytelenül is használni?
– Kétségtelen, ebben is lehetünk műveltebbek vagy műveletlenek, felelősek vagy felelőtlenek. Attól még nem lesz hibátlan a helyesírásunk, hogy nem kapcsoljuk be a helyesírás-ellenőrzőt. Az oktatásnak, az anyanyelvi mozgalomnak az igényes, felelős nyelvhasználatot kell erősítenie, terjesztenie. És a nyelvi hűséget. Mert az is kétségtelen, hogy a digitális világban jelentős mértékben megnő a globális kultúra (és a globális műveletlenség) és az angol nyelv csábítása.
– Sokat foglalkozott a szaknyelv visszaszorulásával, az e téren mutatkozó hazai gyatra magyar szakkönyvellátással, és sürgette a magyarországi normákhoz való igazodást. Mi a helyzet napjainkban? – A Trianon utáni elszigetelődéssel a külső régiókban a magyar szaknyelvek szétfejlődtek és leépültek. Ez következménye volt annak, hogy a szakképzés és a munkahelyi nyelvhasználat mindenütt jórészt államnyelvűvé vált. A közelítésben, egységesítésben van előrelépés, ez jól érzékelhető a közös konferenciákon, a kiadványokban. Nem az a lényeges, hogy magyarországi normákhoz igazodjunk, hanem az, hogy egységes terminológiát fogadjunk el az egyes szaknyelvekben. Ismétlem: nem magyarországit, nem erdélyit, hanem közöset és egységeset. További folyamatos munkára van szükség, és ebben is használni lehet a nyelvtechnológiát: közös, folyamatosan bővített és gondozott internetes terminológiai tárhelyeket kell kialakítani. Ebben nincs megállás. És ebben is meg kell találni az egyensúlyt, hogy ne az angol (és nálunk: ne is csak a román) vegye át teljesen a magyar szaknyelvek szerepét, helyét. Hadd emlékeztessek arra, hogy az 1990 előtti évtizedekben a Kriterion Kiadó nagy példányszámban megjelent szakkönyvei, lexikonjai, szótárai óriási szolgálatot tettek a magyar szaknyelvek megőrzésében. Gond, hogy a bővülő magyar szakoktatásnak nincsenek magyar tankönyvei. Ezeket Magyarországról kellene áthozni.
– 2011-ben nyílt levelet intézett a romániai magyar szülőkhöz, amelyben a gyerekek iskolaválasztásával kapcsolatosan adott jól alátámasztott érveket, tanácsokat. 2014-ben a magyar pedagógusokhoz és a magyar oktatás vezetőihez intézett levelet. Ez a kérdéskör – úgy érzem – mit sem veszített aktualitásából…
– Hosszú tanári pálya van mögöttem, és akiket taníthattam, azoknak is nagy része tanár lett, velük megsokszorozódott a tanárságom. Szakmai életemnek ez a legfontosabb része. Közel harminc évig szülőként is érintett voltam, az én gyermekeim is itt tanultak. Tanítványaimmal tankönyvsorozatot is írtam a 80-as évek elején, 1993-ban tankönyvszerkesztő kollégámmal létrehoztuk az Erdélyi Tankönyvtanácsot. Folytathatnám, de talán fölösleges indokolnom, miért nem közömbös számomra az oktatás helyzete, színvonala, eredményessége.
A magyar oktatás első kérdése: miért van az, hogy a magyar gyermekek mintegy egyötöde a román iskolát választja? Az arány nem változott, nagyjából ennyi volt 1990 előtt is. Ehhez rendszerint érzelmileg szoktunk viszonyulni, a szülők magyarságára szoktunk apellálni. 2011-es nyílt levelemben én elsősorban racionális, szakmai érveket sorakoztattam föl pró és kontra. A gyermek nyelvi jövőjéről a szülők döntenek, nekik viszont tisztában kell lenniük döntésük következményeivel. Nem ismétlem meg az érveimet, de talán a legfontosabb, hogy a megismerésben játszott szerepénél fogva tanulásra is az anyanyelv a legalkalmasabb, leghatékonyabb, aminek része az is, hogy ez megtart, megerősít saját kultúránkban, saját emberi létünkben. Miközben egyáltalán nem zárja ki sem a román nyelv, sem idegen nyelvek megtanulását. Megalapozza szellemi egyéniségünket.
Oktatásunk romlását látva, három évvel későbbi levelemben arra szerettem volna figyelmeztetni az oktatásvezetőket, hogy nem elég folyamatosan csak a szülők felelősségére apellálni, hogy magyar iskolába írassák gyermeküket. Ezzel velejár a másik oldal felelőssége, az ő felelősségük, hogy ne csapjuk be se a szülőt, se a gyermeket azzal, hogy magyarnak magyar ugyan az iskola, de távolról sem versenyképes, nem növeli, hanem csökkenti a tanuló későbbi esélyeit. És nemcsak iskolaszervezési gondokról van szó, hanem arról, és ezt kénytelen vagyok megismételni, hogy oktatásunknak továbbra sincs intézményes szakmai megalapozása (és ezt nem az oktatási törvény akadályozza), és hiányzik a vezetők folyamatos egyeztetése, együttműködése (a szakembereké, a politikusoké és az oktatásban is profitra törekvő vállalkozóké). A szolgáltatóként működő oktatási intézet hiányát ilyenkor, vizsgák idején érzékeljük különösen a vizsgaprogramokon, a vizsgatételeken, a vizsgatételek fordításán. Ezekre, de tantervkészítésre, tankönyvek nyelvi és tartalmi ellenőrzésére sincsenek felkészült szakembereink. Mindennek a tanulók isszák meg a levét.
– Akik többnyire nem egyforma eséllyel lépik át az iskolakaput...
– Egyre inkább elkülönül a magyar oktatás három köre: a nagyvárosi elit iskoláké, a lakótelepi és falusi iskoláké, valamint a szórványkollégiumoké, szociális intézményeké. A vezetők és az értelmiségi elit figyelme szinte kizárólag az elit iskolákra irányul, jóval hátrányosabb helyzetben vannak, és leszakadtak a lakótelepi és a falusi iskolák, a harmadik körről pedig szinte nem is tudunk. Pedig a magyar tanulók túlnyomó többsége ehhez a második és harmadik körhöz tartozik. Ezeket a többszörösen hátrányos helyzeteket, az esélytelenséget próbáljuk ellensúlyozni az általam kezdeményezett tehetségtámogató programunkkal, a 13. támogatási évet záró Nyilas Misivel (www.nyilasmisi.ro). Ez is kezd beérni. Sok a tehetséges, támogatásra szoruló gyermek, de Erdélyben még mindig nagyon kevés az ennek fontosságát el- és felismerő civil támogató, jóval kevesebb, mint ahányan a világ minden részéből mellénk álltak.
A pedagógusképzésben, alkalmazásukban, megbecsülésükben sem használjuk ki vagy nem jól használjuk ki mozgásterünket. Nem részletezem, messzire vezetne. Három feltétele van annak, hogy valaki jó oktató-nevelő legyen: veleszületett alkalmassága, legyen felkészült szakmailag, és legyen elkötelezett. Vannak ilyen kiváló tanítóink, tanáraink. Nem sokan. A pedagógusképzés pedig egyáltalán nem segíti őket abban, hogy azzá váljanak.
SZÉKELY FERENC
PÉNTEK JÁNOS
1941. július 7-én született Kőrösfőn, nyugalmazott egyetemi tanár, akadémikus. 1990 után tanszékvezetőként irányította a magyarságtudományi szakok és tanszékek megújítását a kolozsvári egyetemen, újraindította a néprajz szakos képzést, 2002-ben megszervezte a hungarológiai doktori iskolát. 2007–2014 között az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának első elnöke. Szakmai vezetője a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetnek, társelnöke a Termini Egyesületnek. Kutatási területei: magyar dialektológia, etnobotanika, szociolingvisztika. Foglalkozik továbbá a romániai magyar oktatás szakmai és nyelvi kérdéseivel, egyik alapítója és elnöke az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének, alapítója és elnöke a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesületnek. Főbb munkái: A magyar nyelvjárások román kölcsönszavai (1977, Márton Gyulával és Vöő Istvánnal); A kalotaszegi népi hímzés és szókincse (1979); Ember és növényvilág. Kalotaszeg növényzete és népi növényismerete (1985, Szabó Attilával); Teremtő nyelv (1988); A nyelv ritkuló légköre. Szociolingvisztikai dolgozatok (2001); Népi nevek, népi hagyományok (2003); Anyanyelv és oktatás (2004); Változó korunk – változó nyelvünk. Esszék, reflexiók, alkalmi szövegek (2011); Történések a nyelvben a keleti végeken I. (2015). Díjak: Csűry Bálint-emlékérem (1985), Lőrincze Lajos-díj (1995), Magyar Népi Kultúra Kutatásáért Emlékérem (2001), Kriterion-koszorú (2002), Pro Universitate et Scientia (2003), Bethlen Gábor-díj, Kemény Zsigmond-díj (2005), az Akadémia Arany János-életműdíja és szülőfaluja díszpolgára (2007), a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztje (2010).

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lemondanának címükről Oprea „doktoriskolájának” tagjai
A hírszerzési akadémia ( ANIMV) plágiumgyanúba keveredett kilenc doktora jelezte írásban a Bukaresti oktatási miniszternek, hogy lemond tudományos címéről – közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál. Az érintettek névsorát a csütörtökön hivatalba lépett új oktatási miniszter, Mircea Dumitru adta ki a Tiszta Románia nevű civil szervezetnek egy korábbi adatigénylésre válaszolva.
A doktori címüktől lemondani próbáló „hírszerző-doktorok” vezető tanára Gabriel Oprea korábbi kormányfő-helyettes volt, akit szintén plágiummal gyanúsítanak. A Ponta-kormányban akkor még belügyminiszteri tisztséget is betöltő politikusról tavaly szeptemberben azt állította a Bukaresti egyetem etikai bizottságának vezetője, hogy disszertációja jelentős részét idézőjelek nélkül másoktól másolta. Néhány héttel később a Bukaresti sajtó már arról cikkezett, hogy Oprea doktoranduszai is másokat plagizálva szerezték meg a tudományos címet.
A Tiszta Románia szerint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szakmai védnökségével működő felsőoktatási intézmény úgy próbálta eltussolni a botrányt, hogy a plágiumgyanúba keveredett végzősei idén márciusban lemondtak doktori címükről, a tanintézet pedig júniusban azt közölte, hogy a disszertációk ügyében indult vizsgálat így okafogyottá vált.
Szabadság (Kolozsvár)

Rómaba kerül Hám János boldoggáavatási ügye
Ünnepélyes keretek között lezárták múlt héten, június 29-én Hám János volt szatmári római katolikus püspök boldoggá avatási folyamatának egyházmegyei szakaszát – közölte honlapján a szatmári római katolikus egyházmegye.
A bizottság tagjai és a hívek közösen imádkoztak a székesegyházban az ügy előmeneteléért. Hám János 1827 és 1857 között volt a szatmári római katolikus egyházmegye püspöke, építő tevékenysége miatt annak második alapítójaként tisztelik. A szent életű, városépítő püspök példája kortársaira is jelentős hatású volt, és híre halála után is egyre terjedt, az emberek csodákról meséltek, amelyek közbenjárására történtek, tájékoztatott honlapján az egyházmegye.
Boldoggá avatási eljárását már utódja, Meszlényi Gyula (1887–1905) elindította, az ezzel kapcsolatos iratcsomót Rómaba is elküldte, azonban a világháborúk és a kommunista diktatúra meggátolta az ügy előrehaladását. A boldoggá avatás előkészítésének egyházmegyei szakaszát Reizer Pál korábbi püspök kezdeményezte újra, és Schönberger Jenő jelenlegi püspök folytatta a munkát. Bár a három éve tartó egyházmegyei szakasz lezárult, a teljes folyamatnak koránt sincs vége, közölte Ruppert József piarista szerzetes, az egyházmegyei szakasz posztulátora.
Teljes bizonyosságot akarnak
„Egy boldoggáavatási ügynek az a célja, hogy az egyház emberileg teljes bizonyosságot szerezzen arról, hogy az illető, akit boldoggá akarnak avatni, valóban istenes életet élt, hősies fokon gyakorolta az erényeket, és példaképül lehet állítani a hívek elé” – idézte a Szatmáriegyházmegye.ro a posztulátort. Ruppert József elmondta, hogy az egyházmegyei szakasz Hám János esetében három évet tartott, e munka eredményeként már Isten szolgájának hívják a jelöltet, akinek előkeresik az írásait, a nyilatkozatait, hogy egységes képet kapjanak róla.
„Miután az egyházmegyei bíróság meggyőződik szent életű voltáról, összeállít egy nagyon bonyolult és alapos dokumentációt, iratköteget, amit felküld Rómaba. Ekkor kineveznek egy újabb posztulátort, aki ott él – hiszen állandó kapcsolatban kell lennie a szenttéavatási kongregációval. Itt kezdődik aztán az ügynek a második nagy szakasza, a vatikáni szakasz” – részletezte a további munkát Ruppert József. Kifejtette, ennek keretében a vatikáni szakértők ellenőrzik az iratcsomót, és jóváhagyásuk után a posztulátor összeállít egy könyvet, más néven pozíciót, melyet átnyújt a szenttéavatási kongregációnak, és ezzel a második szakasz is véget ér. A pozíciót újabb bizottság értékeli, majd szavazás alá vetik, és pozitív eredmény esetén újabb, ezúttal bíborosokból és püspökökből álló testület tanulmányozza a dokumentációt, és szavaz.
Pozitív véleményezés esetén a bíboros prefektus elviszi a pápához a bizottság véleményét, a katolikus egyház feje pedig kiadhatja az engedélyt a boldoggá avatásra. De, pontosít az egyházmegyei közlemény, ez csak a vértanúk esetében elegendő, akik az életük feláldozásával tettek tanúságot. „Egy hitvalló azonban – mint amilyen Hám János – ekkor még nem lesz boldog, csak megkapja a tiszteletre méltó jelzőt. Ahhoz, hogy őt boldoggá lehessen avatni, kell egy csoda, mondjuk egy csodálatos gyógyulás, ami az ő közbenjárására történt” – tette hozzá Ruppert József, aki szerint ennek vizsgálata szintén az egyházmegyei szakasszal kezdődik, majd újra felküldik Rómaba az iratcsomót. „És ha elfogadják a csodát, akkor lehet boldoggá avatni. Na most, ha valaki boldog, és szentté akarják avatni, újabb csoda szükséges” – magyarázta a posztulátor.
Újabb nyomozások
Kifejtette, Hám János esetében már jegyeztek fel egy csodát, azonban ez 1943-ban történt, így újabb nyomozásokra van szükség. Emiatt, illetve a hosszú várólista miatt nem valószínű, hogy a közeljövőben sor kerül a boldoggá avatására. „Minél régebbi egy ügy, vagy minél bonyolultabb, annál tovább tart a vizsgálata” – mutatott rá a posztulátor, hozzátéve, hogy megnőtt a boldoggá avatások száma, nagyon sok ügy érkezik a Vatikánba, és a hosszú várólista lelassítja a folyamatokat. „Sokat panaszkodnak a hívek Márton Áron ügye, vagy Mindszenty József ügye miatt... Ezek mennek előre, csak lassan. Hám Jánosnak sem holnap lesz a boldoggá avatása. Sok évnek kell eltelnie, amíg kivárja a sorát, hogy tárgyalják” – intette türelemre a híveket Ruppert József posztulátor.
Pap Melinda |
Krónika (Kolozsvár)

Az újratemetés kálváriája
Síron túli honvédsors
Tavaly július 1–10. között mintegy kilencven magyar honvéd földi mAradványait hantolták ki a Kolozsvári új zsidótemetőben. Erre a Kolozsvári Szabadság napilap szerint azért volt szükség, mert a parcella új rendeltetést kapott. A Jobbágytelkére tervezett gyűjtőtemető nem készült el, ezért Mezőpanitban szándékoznak újratemetni a honvédok földi mAradványait.
A katonák 1944 szeptemberében–októberében a Torda környéki csatákban estek el, nagy részük súlyos sérülésüket követően a Kolozsvári katonai kórházban halt meg. Az ásatásokat Illésfalvi Péter hadtörténész, a magyar honvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozó kegyeleti főosztály főosztályvezetője végezte. A román és a magyar kormány közötti egyezség alapján a kihantolást és a hősök újratemetését engedélyezte a román honvédelmi minisztérium alárendeltségében működő Hősök Kultuszát Ápoló Országos Hivatal (ONCE) kegyeleti osztálya.
Ugyancsak a két ország közötti kölcsönösségi egyezmény alapján mind Románia, mind Magyarország területén a két hatóság arra törekszik, hogy központi gyűjtőhelyeket alakítsanak ki, ahova azoknak az első, illetve a második világháborúban elhunyt katonáknak a mAradványait temetnék el, akiknek olyan területen vannak a sírhelyeik, amelynek rendeltetése az évek során megváltozik. Annak érdekében, hogy megfelelő helyet találjanak, a magyarországi Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának illetékesei felvették a kapcsolatot a Csíkszeredai székhelyű Erdélyi Kutatócsoport Egyesülettel, amely 2006 óta foglalkozik első és második világháborús harctérkutatással, a két világháború relikviáinak gyűjtésével, hadisírok felkeresésével és rendbetételével. Vásárhelyi Gábor József, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy több helyszínt bejártak, és a HMTKHKF illetékesei úgy vélték, leginkább a Hodos községhez tartozó jobbágytelki római katolikus temetőben kijelölt rész lett volna alkalmas arra, hogy egy impozáns, országos szintű gyűjtőtemetőt alakítsanak ki. Megbízták az Erdélyi Kutatócsoport Egyesületet, hogy készítsen egy tervet. Ezzel a feladattal az egyesület Hadnagy Judit műépítész irodáját bízta meg. A helyszínen geológiai fúrásokat, egyéb szükséges felméréseket is készítettek és a látványtervvel együtt átadták a költségvetést is az egyesületnek. A terv szerint 2734 négyzetméter területet bocsátottak az ügy rendelkezésére. Teraszosítást követően, három fázisban összesen 367 sírhelyet alakítottak volna ki. Emellett a tervben szerepelt több csontkamra, egy emlékmű, amely tartalmazta volna az elhunytak nevét, ezenkívül a megemlékező eseményeknek helyet adó nagy teret is kialakítottak volna. Az egyesület elnöke szerint a tervet a magyar fél láttamozásra elküldte a romániai Hősök Kultuszát Ápoló Hivatalhoz.
Ennek tudatában a Hodosi Polgármesteri Hivatal is lépett. Telekeltették a temetőt, és beszereztek minden szükséges engedélyt az építkezés elkezdéséhez. Vásárhelyi Gábor József szerint ha az ONCE (a romániai hivatal) engedélyezteti a temető megnyitását, akkor elkészült volna a kivitelezési terv is, és a hodosiak hozzáállásából ítélve megkezdődhettek volna a munkálatok.
Időközben a magyar honvédelmi minisztérium élén váltás történt. Hende Csaba minisztert dr. Simicskó István váltotta fel, aki átszervezte a minisztériumot. A HMTKHKF-et Társadalmi Kapcsolatok Hivatalává alakították át, a vezetőséget is lecserélve. Az ügyet addig Töll László ezredes, Maruzs Roland alezredes és a már említett Illésfalvi Péter hadtörténész karolta fel, akiket menesztettek hivatalukból.
Időközben a honvédelmi minisztérium illetékesei a hivatal átalakítását követően, valamikor tavasszal felkeresték a Mezőpaniti Polgármesteri Hivatalt, ahol Bartha Mihály polgármesterrel tárgyaltak, majd ezt követően a református egyházközség gondnokával, ifj. Adorjáni Bélával két helyszínt is kijelöltek. Egyiket a régi temető aljában, ami alkalmatlannak bizonyult, míg a másikat az új ravatalozóhoz közel, egy hozzávetőlegesen 6x3 méteres területen. A mezőpanitiak megrendeltek egy kriptaszerű tervet is a ravatalozót tervező Zolcsák Pétertől, hogy a két építmény egy stílusú legyen.
Az exhumálást, illetve a jobbágytelki temetkezési hely kijelölését követően a csontokat a Marosvásárhelyi Alfa Funerar temetkezési vállalkozó nagyernyei központjában tárolták, ahonnan, miután kiderült, hogy mégsem Jobbágytelkén hantolják el újra, június 28- án a magyar honvédelmi minisztérium illetékesei Mezőpanitba vitték, annak ellenére, hogy az ONCE által kibocsátott engedélyben az áll, hogy "a 81 katona földi mAradványait újrahantolásukig egy erre szakosodott és feljogosított cégnél kell tárolni".
Az ügyet 2016. július elsején Papp Annamária, a Kolozsvári Szabadság napilap – az exhumálásnál is jelen levő – munkatársa hozta ismét nyilvánosságra, amikor megtudta, hogy nem az eredeti terv szerint, Jobbágytelkén, hanem Mezőpanitban helyezik örök nyugalomra a katonákat. A sajtóból tudta meg a honvédelmi minisztérium pálfordulását Barabási Ottó, Hodos polgármestere és Orbán József alpolgármester is, aki személyesen foglalkozott az üggyel. A helyszínváltás okáról mindeddig egyikük sem kapott magyarázatot. Megkeresésünkre Bodó Előd Barna, Mezőpanit új polgármestere sem tudott válaszolni, csupán annyit mondott: a község partnerként fogadta a magyar honvédelmi minisztérium megkeresését, és megtesz mindent annak érdekében, hogy az igényeknek megfelelő kegyhelyet alakítsanak ki és zarándokhellyé váljon a síremlék. (Sz. m.: Panitban van síremléke egy magyar és három ismeretlen német katonának is, amelyet a község szépen ápol.)
Szerettük volna megtudni, hogy miért változtatták meg az eredeti helyszínt. Erről az MTI, a Szabadságra hivatkozva, azt írta: "A magyar honvédelmi minisztérium egyik illetékese annyit közölt a lappal, hogy nem várják meg a jobbágytelki központi gyűjtőtemető elkészülését, így Mezőpanitban lesz az újjátemetés". Tudomásunk szerint szeptember utolsó hetére – az említett tordai csata évfordulójára – időzítik.
Közben telefonon elértük Magyarország Bukaresti nagykövetségének katonai és légügyi attaséját, Kóka Zoltán alezredest, aki kérésünkre felvette a kapcsolatot a magyar honvédelmi minisztérium illetékes ügyosztályával, ahonnan azt a választ adták, hogy "folyamatban van az ügy rendezése, ezért a szaktárca teljes hírzárlatot rendelt el". Az alezredes azt ígérte, ha van fejlemény, tájékoztatnak.
Mindezek ellenére érthetetlen számunkra a honvédelmi minisztérium illetékeseinek titkolózása. Nemcsak a nagy nyilvánosság előtt, hanem az ügyet felkaroló egyesülettel és az érintett önkormányzatokkal szemben is. Sejtjük, a személyzeti cseréken túlmenően a szaktárca átalakítását követő lefaragott költségvetés lehet az oka annak, hogy a korábbinál jóval olcsóbb kivitelezésű, kriptaszerű emlékmű alá helyezik majd a katonák földi mAradványait. Pedig az eredeti elképzelés szerint a látványtervben szereplő jobbágytelki központi gyűjtőhely, ha jóval költségesebb is, mint a tervezett mezőpaniti sírhely, talán az erdélyi civil társadalom, az önkormányzatok összefogásával közös ügyként megvalósulhatott volna. Mert ezt a MÉLTÓ végtisztességet megérdemlik azok a honvédek, akik a közös hazáért estek el.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

KITÁSZ-díj az Aradi Kölcsey Egyesületnek
A Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének 25., ezúttal Aradon tartott vándorgyűlésének résztvevői tegnap délelőtt hazautaztak a kétnapos, gazdag programú összejövetelről. Arad minden jel szerint jó házigazdájának bizonyult a jubileumi összejövetelnek – ennek elismeréseként a KITÁSZ vezetősége „a több évtizedes egyesületi élet megszervezéséért” szombaton oklevelet is átadott a Kölcsey Egyesületnek.
De ne mAradjunk adósok a pénteki megnyitót követő eseményekkel sem.
Délután a múzeum Klió kiállítótermében mondhatni korszakos jelentőségű tárlat nyílt – nem is annyira a falra került munkák rendkívülisége miatt, hanem azért, mert ez volt Aradon az első olyan képzőművészeti tárlat, amelyen kortárs helybeli magyar képzőművészek munkáit mutatták be, s ilyenformán a látogató átfogó (némi túlzással teljes) képet kaphatott arról, hogy milyen is a XXI. század második évtizedének közepe táján az Aradi magyar képzőművészet. Fekete Károly Kölcsey-alelnök, a kiállítás kurátora többek között Lucian Cociuba, az egyetlen román résztvevő képzőművész alkotásai kapcsán arról tartott érdekes eszmefuttatást, hogy létezik-e, létezhet-e egyáltalán „magyar képzőművészet”, és azzal zárta: természetes és kívánatos, hogy a különböző nemzetiségű művészek gazdagítsák egymást. Bognár Levente alpolgármester egyebek között köszönetet mondott azoknak a civilszervezeteknek, amelyek összefogják a magyarságot, és segítenek megőrizni identitását. Ódry Mária képzőművész a kezdeményezést és a bemutatott munkákat méltatta.
A kiállító művészek: Brittich Erzsébet, Cociuba Czank Veronika, Cociuba Lucian, Cociuba Németh Edith, Csernyánszki Judith, Eisele Szűcs Zoé, Kett-Groza János, Kocsis Rudolf, Kolumbán Zsolt, Moré Sághi Annamária, Ódry Mária, Simó Margit, Siska-Szabó Hajnalka, Steinhübel Zoltán.
Szombaton délelőtt az RMDSZ Aradi székházában folytatódtak az előadások: Molnár Péterné, a KITÁSZ ügyvezető elnöke Virágh Gedeonról, az Aradi vár utolsó 1848–49-es foglyáról értekezett (néhány éve nálunk mutatta be az azóta elhunyt magyarországi Dinyés László képzőművész a Virágh Gedeonról szóló könyvét), Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karoláról, gróf Bánfy Miklós és az Erdélyi Helikon múzsájáról, dr. Medvigy Endre irodalomkutató, a KITÁSZ (Aradon lemondott) tiszteletbeli elnöke Magányos fenyő címmel Tompa László költőről tartott előadást.
A szombat délután kirándulással telt, hogy a távolról érkezett vendégek valamelyes képet kapjanak a megye építészeti, történelmi stb. értékeiről, emlékeiről. A résztvevők felkeresték az Aradi vesztőhelyet, a gáji, az újzimándi és a szentannai római katolikus templomot, Világoson a Bohus-kastélyt, Pankotán Csiky Gergely szülőházát, a máriAradnai kisbazilikát, majd a nap és a jubileumi összejövetel egy kitűnően sikerült (és hosszúra nyúlt), a Jelen Házban megtartott vacsorával zárult.
Mint említettük, az idei szervező Kölcsey Egyesületet kitüntette a szövetség vezetősége. De a „hivatalos elismerésnél” talán fontosabb, hogy a résztvevők jól érezték magukat a tizenhárom vértanú városában és környékén, nemcsak ismeretekben, hanem egyéb élményekben is gazdagabban távoztak egy olyan városból, ahol sokan most jártak először. Mindez kétségtelenül a mindent beleadó szervezők érdeme is.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Nagy sikerű tánctábor-záró Kisiratoson
A bokrétások apraja-nagyja kitett magáért
Amint arról előzetesen beszámoltunk, a Temesvári Bokréta Néptánccsoport július 2-ától a hagyományos, egyhetes néptánctáborát Kisiratoson szervezte meg, ahol a következő pénteken a helybeli kultúrotthonban mutatták be a héten tanult tánclépéseket, illetve a Morzsa csoport által a kézműves foglalkozásokon készített dísztárgyakat.
Nos, pénteken valamivel 18 óra előtt már az is jelezte az esemény iránti fokozott érdeklődést, hogy Kisiratos központjában alig lehetett parkolóhelyet találni a Temes megyei vendégek autói miatt. A kultúrotthon előcsarnokában elhelyezett asztalsoron számos színes, papírból, illetve textíliából készült dísztárgy, hímzés, kaláris, a Morzsa gyermekcsoport alkotásai fogadták a szemlélődőt.
A szinte telt házas nagyteremben 18 órakor Szabó Ferenc, a Bokréta Néptánccsoport vezetője köszöntötte az egybegyűlt hozzátartozókat, érdeklődőket, megjegyezve: a Temesvári Csiky Gergely Állami Színház előadásain is gyakran elkelne ilyen sok néző. Miután név szerint is köszöntötte, illetve köszönetet mondott a vendéglátásért és a segítségért az első sorban helyet foglaló Korondi Józsa Erika kisiratosi polgármesternek, Andó László alpolgármesternek, Hadnagy Dénes iskolaigazgatónak, a szakácsnőknek a finomságokért, illetve a kisiratosi segítőknek a gyermekek elszállásolásáért, elmondta: azért választották az idei néptánctábor helyszínéül az alföldi települést, mert ahányszor itt járt, mindig meleg lelkű, barátságos embereket ismert meg. Az egyhetes foglalkozáson a Temes megyei gyermekek mellett mintegy 30-an Hódmezővásárhelyről és a Szeged melletti Tiszaszigetről érkeztek, de a helybeli Szent Ferenc Alapítvány Pio Atya Gyermekotthonának a lakói is részt vettek. Sajnos a záróprogramra a hódmezővásárhelyiek már nem tudtak mAradni, de a színpadra kérték az összes, még itt lévő gyermeket és fiatalt, akik közül az elöl lévők ülve, a többiek állva, a maguk hegedűkíséretével, sárközi nótacsokorral kedveskedtek.
A továbbiakban a tiszaszigeti, valamint a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthon tagjai sárközi táncokat adtak elő nagy sikerrel. Majd a közönség Galga menti táncokat, a Morzsa csoport által, Szabó Ferenc vezetésével bemutatott színes, énekszóval kísért citerazenét, 4 gyermek remek furulyajátékát, a Bokréta nagycsoport kalocsai táncát, vajdaszentiványi táncokat, a Morzsa csoport 17 párjának ropogós táncát láthatta.
Szabó Ferenc ismertette az elmúlt héten zajlott kézművesfoglalkozások programját, eredményeit, Korondi Józsa Erika polgármesternek, valamint Andó László alpolgármester feleségének, Ildikó asszonynak egy-egy általuk készített dísztárggyal kedveskedtek. A pénteki nagyszabású rendezvény végét, egyben csattanóját a Bokréta nagycsoport dél-alföldi tánca képezte, amivel a szegedi néptáncversenyen Arany-minősítést nyertek. A nagy fegyelmet igénylő, hajszálpontosan kidolgozott koreográfián alapuló, művészi igénnyel összeállított tánc a kisiratosi nézők körében is nagy sikert aratott, vastapssal jutalmazták. Korondi Józsa Erika polgármester az előadás végén köszönetet mondott a gyermekek magas színvonalú oktatásáért, a színvonalas programért Szabó Ferencnek és munkatársainak, a Bokréta Néptánccsoport tagjainak, akiknek további sok sikert kívánt, illetve elmondta, máskor is szívesen látják őket vendégül Kisiratoson.
Amint az előadás után Szabó Ferenc a Nyugati Jelennek elmondta, már ideérkezés előtt akkora hírverése volt a kisiratosi tánctábornak, hogy ide csakis pozitív gondolatokkal lehetett érkezni. Azt a szeretetet, odafigyelést, amit a község vezetősége, de lakosai részéről is tapasztaltak, abban máshol aligha lehetett volna részük. A falu utcáit kerékpárral járva, az emberek köszöntek, illetve visszaköszöntek neki, ami csodálatos érzés. Kisiratosnak olyan varázsa van, ha az embernek egyszer része volt benne, mindig visszavágyik ide. A kultúrotthon előtt készített közös fotó, illetve a Rózsika néni és csapata által főzött finom töltött káposzta elfogyasztása után, a bokrétások közel százfős csapata feltöltődve utazott haza.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Elhunyt Varga Vilmos, a Temesvári magyar színház örökös tagja
(Hegyközkovácsi, 1931. december 9.–Nagyvárad, 2016. július 9.)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2016. július 9-én, szombaton életének 85. évében elhunyt Varga Vilmos színművész a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház örökös tagja.
Varga Vilmos 1931. december 9-én született a Bihar megyei Hegyközkovácsi településen. A Nagyváradi Kereskedelmi Líceum elvégzése után a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közigazgatási szakán kezdte meg egyetemi tanulmányait, majd 1957-ben végül a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán diplomázott. Frissen végzett főiskolai hallgatóként a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházhoz szerződött, amelynek több mint egy évtizedig meghatározó személyisége volt. 1968-ban átszerződött a Nagyváradi színházhoz, melynek 27 évig vezető színésze volt. Közben 1983–85-ben a Bukaresti I. L. Caragiale Film- és Színművészeti Akadémia Rendezői Karán rendezői diplomát is szerzett.
Színpadi sikereit nemcsak országos szinten, de külföldön is elismerték: 1977-ben a magyar kormány Ady-emlékplakettel jutalmazta, 1985-ben elnyerte a Dénes Zsófia Alapítvány Ady-díját. 1999-ben Páskándi Géza Kérjük a lábat letörölni c. szatírájának, majd Kocsis István Bolyai János estéje c. monodrámájának előadásáért neki ítélték a Rövid Darabok Színházi Fesztiválján a legjobb férfialakítás díját. Az országos elismerést színházi alakításain kívül egyéni irodalmi estjeivel szerezte.
1994-ben Kiss Törék Ildikó színésznővel Kiss Stúdiószínház néven létrehozta Erdély első magán pinceszínházát. 1995-ben Bajor Andor-válogatásokból készült irodalmi műsorukkal (A humor látóhatárán), majd 1996-ban a millecentenáriumot köszöntő „Megfogyva bár, de törve nem…” című összeállítással elnyerték a Budapesti Litera-Turné-díjat.
Széles körű színházi és irodalmi munkásságát igazolják a Nagyváradi Fáklya című lapban megjelent Színházi noteszlap cím alatt megjelenő glosszái, valamint a 2000-es évek elején megjelent kötetei is (A Pece-partról jöttem. Regényes önéletírás színészi érzületekkel. Nagyvárad, 2006; Szót fogadtam Madáchnak. Adalékok a Nagyváradi magyar színjátszás történetéhez. Nagyvárad, 2009; Magyar színész vagyok Erdélyben. Nagyvárad, 2014.)
Varga Vilmos 2013 óta a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház örökös tagja.
Részvétünk a gyászoló családnak és kollégáknak.
Nyugodjon békében.
Nyugati Jelen (Arad)

Elhunyt Varga Vilmos Nagyváradi színművész, rendező
Életének nyolcvanötödik évében elhunyt Varga Vilmos Nagyváradi színművész, rendező, a Szigligeti Társulat Örökös Tagja – adta hírül honlapján a Nagyváradi színtársulat.
Mint olvasható, az erdélyi színjátszás emblematikus alakjára kegyelettel emlékezik a Szigligeti Színház teljes munkaközössége. Varga Vilmos 1931-ben született a Bihar megyei Hegyközkovácsiban, a Nagyváradi Kereskedelmi Líceumban érettségizett, majd beiratkozott a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetemtől átmenetileg leválasztott jog- és közigazgatási egyetemre. Főiskolai tanulmányait a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán folytatta.
A diploma megszerzése után 1957-ben a Temesvári színház magyar tagozatához szerződött. Innen került 1968-ban a Nagyváradi színházhoz, amelynek 27 évig vezető színésze volt (1968–95). 1983–85-ben a Bukaresti I. L. Caragiale Film- és Színművészeti Akadémiám rendezői diplomát is szerzett. Az országos elismerést színházi alakításain kívül egyéni irodalmi estjeivel szerezte. Az Országos Színházi Fesztivál I. díját a Maszek ballada hozta 1969-ben. Ezt a műsort, amelynek keretében a második világháború utáni romániai magyar költőnemzedék legjobbjait szólaltatta meg, az Electrecord nagylemezeken jelentette meg 1980-ban.
Nagy sikerű stúdió-előadás volt Páskándi Géza abszurd drámája, A bosszúálló kapus, amelyben Szakáll Danit alakította 1970-ben. Az Én, François Villon című egyéni előadóestje 1973-ban a bákói Előadóművészek Országos Fesztiválján Ex egno-díjat nyert. Ady-előadóestjének műsora szintén megjelent nagylemezen is, s a művész népszerűségét a határon túl is növelte: 1977-ben a magyar kormány Ady-emlékplakettel jutalmazta, 1985-ben elnyerte a Dénes Zsófia Alapítvány Ady-díját.
1999-ben Páskándi Géza Kérjük a lábat letörölni című szatírájának, majd Kocsis István Bolyai János estéje című monodrámájának előadásáért neki ítélték a Rövid Darabok Színházi Fesztiválján a legjobb férfialakítás díját. 1994-ben Kiss Törék Ildikó színésznővel Kiss Stúdió Színház néven létrehozta Erdély első magán pinceszínházát. 1995-ben Bajor Andor-válogatásokból készült irodalmi műsorukkal, majd 1996-ban a millecentenáriumot köszöntő „Megfogyva bár, de törve nem..." című összeállítással elnyerték a Budapesti Litera-Turné-díjat.
2003-ban bemutatták Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának nyolc színészre átdolgozott változatát, valamint az Üzenet az otthoni hegyeknek című, Wass Albert emlékének szentelt előadást. Mindkettővel bejárták Németország magyarok lakta városait is. Süss fel nap címmel CD-n is megjelent zenés gyermekműsort, középiskolások számára irodalomismertető sorozatot (Olvassuk együtt Adyt; Olvassuk együtt Babitsot) is összeállítottak.Varga Vilmos színházi írásokat közölt a helyi napilapokban, visszaemlékezéseit három kötetben foglalta össze. A Nagyváradi Fáklyában a nyolcvanas évek derekától Színházi noteszlap címmel jelentek meg glosszái.
Krónika (Kolozsvár)

Hámos László: fordulat állhat be a restitúció ügyében
Mint arról a Maszol is beszámolt, az első ízben megszervezett ReConnect Transylvania program keretében a napokbanErdélyben járt egy nagy csapat amerikai fiatal. Az öt éve zajló ReConnect Hungary programnak és idei erdélyi leágazásának célja megerősíteni a másod-, harmad- és negyedgenerációs amerikai magyar fiatalok magyarságtudatát. A fiatalokat elkísérte Hámos László, a programot megvalósító Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation - HHRF) elnöke is. Őt faggattuk az alapítvány megalakulásáról, annak céljairól.
Milyen céllal jött létre az alapítvány?
Immár negyven éve annak, hogy alapítványunkat létrehoztuk, 1976-ban. Olyan célból, hogy a Ceausescu-diktatúra növekvő nyomásával szemben ellenállást alakítsunk ki, mert akkoriban Ceausescuról dícshimnuszokat zengtek: az amerikai sajtó és a kormányzati körök is el voltak ájulva attól, hogy milyen különutas, nagyszerű szövetségesünk van Európa keleti térfelén.
Amikor elkezdtek érkezni a hírek arról, hogy milyen - nem csak a magyarokat érintő - jogtipró intézkedéseket hoz ez a diktátor, és akkor tömegtüntetések, fizetett újsághirdetések útján ismertettük a valós helyzetet és azt, hogy az Egyesült Államok kormánya – mint amerikait, engem ez mélyen sértett – támogatja ezt a diktatúrát. Amerikai magyarként engem az is sértett még, hogy az erdélyi magyar közösség ellen is intézkedéseket hozott. Ugyanakkor rendkívül felháborított, hogy kormányunk – a kommunista országok közül egyedüliként - a legnagyobb vámkedvezményt nyújtotta Romániának. Ez ellen én 25 egyéni tanúvallomást tettem a kongresszus különböző bizottságai előtt évről évre, dokumentálva. Ez volt akkoriban a HHRF munkájának egyik fő vetülete.
A másik az volt, hogy a Helsinki folyamatban, 11 különböző helsinki utókonferencián ismertettük és lobbiztunk amellett, hogy vegyék górcső alá a román állam jogtipró intézkedéseit és tegyenek valamit ellene. Végül 1987-ben az amerikai kormányzat felfüggesztette a Romániának nyújtott vámkedvezményt és így szélesebb nyilvánosságot is kapott a színfalak mögött végzett munkánk. A HHRF amerikai magyarok tömegeit tudta maga mögé állítani, akik egyénileg megkeresték megválasztott képviselőiket és meggyőzték őket, hogy az erdélyi magyarok ügyével foglalkozzanak. Így, lassan-lassan összegyűlt az a kritikus tömeg, amely elhatározta, hogy Ceasusecut ejteni kell.
Tiltakoztak a falurombolás ellen is. Hogyan?
Számos ilyen akciónk volt, hosszú lenne most felsorolni, de van már egy kötet, amely bemutatja ezt részleteiben. Akkor, 1988-ban 27 világvárosban rendeztünk ugyanazon a napon tömegtüntetéseket és tiltakozásokat a falurombolások ellen. Ez volt az egyik akció, amely nagyon nagy figyelmet kapott az Egyesült Államokban és világszerte is. Egy másik fontos momentum volt, hogy megjelent a Romániából disszidált Ion Mihai Pacepa titkosszolgálati tiszt könyve. Ebben nagyon részletesen leírta mindazokat, amiket mi addig is állítottunk és igazolta állításainkat az amerikai üzleti és külügyi érdekekkel szemben. Nagyon kemény küzdelem volt azokban az években.
Aztán jött Romániában a forradalom. Mi történt azután?
1989 után sikerült végre a panaszpolitika mellé pozitív irányú törekvéseket is tenni. Ilyen például a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatása, amely részére az évek során több mint negyedmillió dollár értékű adományt – pénzt és felszereléseket – gyűjtöttünk.
Továbbra is foglalkozunk azzal, hogy Romániában van 2140 olyan egyházi ingatlan – iskolák, árvaházak, kórházak, stb. – amik mind-mind a civil társadalom alappillérei voltak Erdély-szerte, amiket a kommunizmus alatt egy tollvonással elkoboztak és a mai napig is csak töredékét juttatták vissza az illetékes tulajdonosokhoz. Ezzel kapcsolatban több mint egy évtizede folytatunk egy kemény küzdelmet, amelyet Lantos Tamás, most már elhunyt amerikai képviselő kezdeményezett, aki annak idején a kongresszus külügyi bizottságának volt az elnöke. Egy határozatot szavazott meg a Kongresszus, hogy ezeknek az ingatlanoknak a visszaszolgáltatását gyorsított ütemben kell végrehajtani. De nemhogy gyorsítottak volna az ütemen, hanem pont fordítva, lelassult a folyamat. Az elmúlt hetekben Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének sikerült Washingtonban a visszaesésekről tájékoztatni a kongresszust. Előtte az RMDSZ vezetősége, Kelemen Hunorral az élen, a kongresszusban és a külminisztériumban ismertette a fogyatékosságokat. És itt egy nagyon érdekes fordulat állt be: az amerikai kongresszus költségvetési bizottságának két vezető személyisége, a jobboldali Andy Harris (a Kongresszus egyetlen magyar származású tagja – szerk. megj.) és a nagyon baloldali Marcy Kaptur közösen adtott le egy olyan határozatot, – amit elfogadott az egész kongresszus, – hogy a külügyminisztérium költségvetéséhez kötik azt, hogy Romániában milyen mértékben zajlik, vagy nem, ezeknek a tulajdonoknak a visszaszolgáltatása. Ez a fejlemény meglepte a külügyminisztériumot is, hiszem most már saját érdeke, hogy tegyen is valamit a tényleges restitúcióért. Ennek nyomán, nem arrogánsan, nem erőszakos módon, hanem tájékoztatóan mutatta be Kató Béla a mai állapotokat. Nagyon remélem, nem kell újabb negyven évet várnunk, hogy ez be is következzen.
Gyakorlatilag ez mit jelent?
A teljes körű visszaszolgáltatását azoknak az ingatlanoknak, amelyek – sok helyen persze, már romos állapotban vannak – lehetővé tennék, hogy a történelmi magyar egyházak elláthassák hivatásukat.
A Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a Gyulafehérvári Batthyaneum kulcspéldái annak, hogy a román állam továbbra se akarja visszaadni az épületeket jogos tulajdonosoknak. A román állam mindenféle kitérő manőverekkel arra törekszik, hogy megakadályozza a visszaszolgáltatást. Washingtonban is jól ismert Markó Attila meghurcolása, akit börtönre ítéltek jogellenes módon, pont őt, aki a törvény betűjét tiszteletben tartotta és közreműködött az elkobzott Sepsiszentgyörgyi ingatlan visszaszolgáltatásához. Mi azért dolgozunk, hogy ezek a visszásságok megszűnjenek. A magántulajdonhoz való jog Amerikában szent és sérthetetlen, ezt a washingtoni döntéshozók feltételek nélkül támogatják.
Megpróbálnak tehát nyomást gyakorolni Romániára?
A washingtoni Külügyminisztérium az itteni nagykövetség útján személyes kapcsolatban áll a román miniszterelnökkel és olyan tárgyalás zajlik közöttük, amire én nem vagyok hivatott, hogy elmondjam, pontosan milyen. Ebben igenis kell előrehaladás, amennyiben az Egyesült Államok barátságát és stratégiai partnerségét továbbra is igényli Románia. Ha nem történnek meg a külügyminisztrium részéről ezek a lépések, akkor ott van a kongresszus, amely szorítja a külügyet. A kongresszus megválasztott képviselői, akkor is, ha halvány kötődésük sincs a konkrét témához, viszont szavazópolgáraik kérik tőlük, fel fognak lépni. A HHRF 40 éve ebből az alapfelvetésből kiindulva végzi munkáját.
maszol.ro

Bíróság: a székely zászló nem lehet a helyhatóság szimbóluma
Egy sajátos közösség kizárólagos jelképe nem lehet a helyhatóság szimbóluma – érvel a Marosvásárhelyi ítélőtábla azon ítéletének az indoklásában, melyben megerősítette a Csíkszeredai városháza tanácstermében lévő magyar és székely, illetve városzászló eltávolítására vonatkozó elsőfokú döntést – számol be Kovács Attila a kronika.ro-n.
Saját korábbi döntését tartja mérvadónak a Marosvásárhelyi ítélőtábla annak az ítéletnek az indoklásában, amellyel megerősítette a Hargita megyei törvényszéknek a Csíkszeredai városháza tanácstermében lévő magyar és székely zászló, illetve a város lobogójának eltávolítására vonatkozó elsőfokú döntését – derül ki az indoklásból.
Mint arról beszámoltunk, a májusban hozott, végleges, jogerős ítélet értelmében el kell távolítani a Csíkszeredai városháza tanácsterméből a magyar és székely zászlót, illetve a város lobogóját. A pert a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület indította még tavaly nyáron, arra kérve a Hargita megyei törvényszéket, hogy kötelezzék Csíkszereda polgármesterét a városháza tanácstermében elhelyezett minden olyan zászlónak az eltávolítására, amelyek szerintük törvénytelenül vannak ott. Az ítélőtábla kérésünkre rendelkezésünkre bocsátotta az ítélet indoklását is.
Törvények és érvek
A dokumentumból kitűnik, az ítélőtábla anélkül, hogy figyelmen kívül hagyná a panaszos által érvként felhozott, 1994. évi 75-ös törvény és a 2001. évi 1157-es kormányhatározat előírásait – ezek Románia zászlajának, címerének használatát illetően a közintézményekre vonatkozó jogszabályok –, saját, korábbi, 2012-ben hozott döntését is mérvadónak tartja az ügyben. Azzal a kifogással kapcsolatban, hogy a székely zászló kitűzése nem sért semmilyen jogszabályt, mert nem egy másik állam lobogója, a bíróság megállapítja, hogy ez valójában „a székely zászló”.
„A székely zászlónak egy olyan területi közigazgatási egység hivatalos jelképeként való megjelenítése, amelyben románok és más nemzetiségűek is élnek, nem vezethet oda, hogy egy sajátos közösség kizárólagos jelképe a helyi hatóság szimbólumává váljék” – áll a bírósági határozat indoklásában. Az ítélőtábla ebben az értelemben figyelembe veszi azokat az érveket is, amelyekkel a szenátus 2012-ben elutasította a Székelyföld autonómiatervezetét – derül ki a dokumentumból.
Még egy lehetőség
Az inkriminált zászlókat azonban, mint arról beszámoltunk, egyelőre nem távolították el a Csíkszeredai tanácsteremből, ugyanis Füleki Zoltán Csíkszeredai alpolgármester a jogerős ítélet megsemmisítését kérelmezte, arra hivatkozva, hogy az ítélőtábla nem vette figyelembe a Csíkszeredai polgárként, magánfélként benyújtott perbe avatkozási kérelmét. A rendkívüli perorvoslati eljárás tárgyalására szeptemberben kerül sor a Marosvásárhelyi ítélőtáblán – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Csángó-Magyarok Világtalálkozója, Aradi résztvevőkkel
2016. június 30. és július 2. között Brassó és Hétfalu gyülekezetei adtak otthont a Királyföldi és Barcasági Csángó-Magyarok Reformációi Zarándoklatával egybekötött Csángó-Magyarok Világtalálkozójának. Csütörtökön a türkösi evangélikus templomban istentisztelettel kezdődött a rendezvénysorozat, a Zajzoni Rab István Elméleti Líceumban megszervezett tudományos szimpóziummal folytatódott. Pénteken a Brassói evangélikus egyházközség dísztermében tudományos kerekasztalt szerveztek, 500 éves reformáció címmel. Ugyanaznap 17 órától a REDUT-ban (régi belvárosi színház) megnyitó konferenciát szerveztek lelkészek és egyházvezetők részére, amit Adorjáni Dezső Zoltán püspök nyitott meg. Másokkal együtt, előadást tartott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke is. Ugyanaznap 19 órától a tatrangi közösségi kultúrközpontban a krizbai gyülekezet gyermek és ifjúsági csoportja előadta Petőfi Sándor János Vitéz című munkáját, ami után nótaest következett. 21 órától a Zajzoni Rab István Gyülekezeti Házban táncházat szerveztek. Szombaton reformáció emlékzarándoklat következett szabadtéri istentisztelettel, ahova fúvószenekarral, lovas kísérettel vonultak ki. A szabadtéri ökumenikus ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Adorjáni Dezső Zoltán püspök, a közéleti személyiségek köszöntését követően, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház legmagasabb kitüntetését, a Reményik Sándor- díjat adományozták Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének, valamint Riedl Rudolf egyházmegyei felügyelőnek. Utána szabadtéri ünnep következett.
A vasárnapi istentisztelettel zárult rendezvénysorozaton Jakab István evangélikus-lutheránus lelkész szervezésében, 44 tagú Aradi küldöttség is részt vett.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Miért Hargita és Szatmár megyében a leggyengébbek a kisérettségi eredmények?
A kisérettségi végleges eredményei szerint nemcsak román nyelvből szerepeltek nagyon rosszul a Hargita megyei kisérettségizők, hanem matematikából és magyar nyelv és irodalomból is lista végén kullognak. A székely megye mellett Szatmár teljesített a legrosszabbul idén a magyarok által is lakott megyék közül.
A képességvizsga végleges eredményei azt mutatják, a magyarok által is lakott megyékben mindenütt alacsonyabb az átmenési arány, mint a 2015-ben. Országos szinten egyébként kisebb arányban vizsgáztak sikeresen, mint tavaly.
Az országos 75,1 százalékos átmenési arányt idén Kovászna, Brassó, Szeben, Fehér, Kolozs, Hunyad megye teljesítette túl, a legrosszabb eredményeket Szatmár (67 százalékos átmenési arány), Hargita (67,6) és Arad megye (68,4) nyújtotta.
Összeállításunkban annak próbálunk utána járni, mivel magyarázható Hargita és Szatmár megyében a rossz eredmény.
Hargita megye: a magyar sem ment jól
A Tanügyminisztérium összesítése szerint román nyelv és irodalomból Hargita megye teljesített a legrosszabbul az országban: a vizsgázók 48,4 százaléka nem érte el az ötöst. Hargita megyét Giurgiu követi a "szégyenlistán" 36,1 százalékos bukási aránnyal, majd Kovászna (34,9) és Szatmár megye következik (31,2).
Ha a matematika eredményeket nézzük, Hargita megye a legrosszabbul teljesítő román megyék között szerepel. A gyengén teljesítők közé Krassó-Szörény és Arad megye is "feltornázta" magát:
Maros megyeben a vizsgázók 39,7, Szatmár megyében 36,4, Kovászna megyében 30,1 százaléka nem írta meg az ötöst.
Az anyanyelv irodalmából és nyelvtanából írt vizsgán Bákó megyet leszámítva a legrosszabbul Arad megye teljesített: a diákok 17,3 vérzett el. Csakhogy ebbe a százalékba beletartoznak az olyan kisebbségek is, mint a képességvizsgázó szlovákok, ukránok, szerbek, a sor még folyatható. Arad megyét a negatív listán Szatmár követi: a vizsgázók 14,6 százaléka írt ötösön alul. Szatmár megyében sok a német ajkú diák, akiknek eredményeit szintén bele kell kalkulálni az említett arányba. A sort Fehér, majd Hargita megye folytatja 12,9, illetve 12 százalékos bukási aránnyal. A székely megyében a romákat leszámítva nem él jelentős nemzeti kisebbség. Kolozs megyeben a bukási arány mindössze 0,5 százalékos, Kovászna megyében 5,8, Maros megyeben 9,7.
Görbe Péter: a stressz is hozzájárulhat a rossz eredményekhez
A Hargita megyei főtanfelügyelő szerint több tényező is közrejátszott abban, hogy a nyolcadikosok nem teljesítettek jól az idei megmérettetésen a megyében. Görbe Péter megkeresésünkre emlékeztetett, a nyolcadikosok kisérettségi eredménye nem kizáró jellegű, a megmérettetés csupán rangsoroló vizsgaként értelmezhető: ha egy diák valamely tantárgyból nem kapja meg az 5-ös átmenőt, még nem jelenti azt, hogy nem tanulhat tovább középiskolában. A főtanfelügyelő szerint ez kontraproduktívvá és demotiválóvá teszi az oktatási rendszert. Megjegyezte, jelenleg 10 osztályt kötelesek elvégezni a diákok, tehát mindenkinek tovább kell jutnia nyolcadik osztályból.
Mint mondta: 2000 környékén vezették be az úgynevezett kisérettségit, amely idővel teljesen felváltotta a középiskolai felvételit. A főtanfelügyelő meglátása szerint ez is oka annak, hogy azóta minden évben egyre rosszabbak az eredmények.
Idén hangot is rögzítettek
„Nagyobb stressznek voltak kitéve a diákok, hiszen idén először nemcsak képet, hanem hangot is rögzítettek a termekben. Így annak a lehetőségét is kizárták, hogy a tanárok esetleg súgjanak a diákoknak. Ugyanakkor szeretném kiemelni, hogy a fogalmazást kérő tételeknél látszik a leginkább a generációs probléma: túl sok ömlesztett információval találkoznak a gyermekek. Sokan nem képesek feldolgozni, rendszerezni és megfelelően alkalmazni a kapott információt. Ez pedig abban nyilvánul meg, hogy ezekben a feladatokban sok hibát vétenek” – részletezte a főtanfelügyelő.
Szaktanfelügyelő: nehezebbek voltak a magyar tételek
Dáné Szilárd, a Hargita megyei magyar nyelv- és irodalomoktatásáért felelős tanfelügyelő véleménye szerint az idei 87 százalékos átmenési arány nem rossz eredmény. Annak fényében pedig főként nem az, hogy idéntől az osztályozási rendszerben változtatásokat vezettek be, ugyanakkor a tételek is nehezebbek voltak az előző évekhez viszonyítva - értékelt. Mint ismeretes, minden dolgozatot idén két tanár javított. Ahhoz, hogy az osztályzatuk érvényes legyen, legfeljebb fél jegy eltérés lehetett az értékelések között, szemben a korábbi évek megengedőbb gyakorlatával, amikor egy teljes jegy lehetett az eltérés.
A szaktantefügyelő kérésünkre elmagyarázta, miért találta nehezebbnek idén a tételeket: "Az első tételnél idén a műnem helyett konkrét műfaji meghatározást követeltek, ebben sok diák vétett hibát. Ugyanakkor nem értek egyet azzal a gyakorlattal, hogy terjedelmi korlátokat szabnak a második, fogalmazásírást megkövetelő tételben. 8-10 mondatos fogalmazást vártak olyan témában, amelyet nem lehet ilyen rövid terjedelemben kibontani” – magyarázta.
Hozzátette, az utóbbi feladatban nemcsak a helyesírás és a nyelvhelyesség volt fontos szempont, hanem a logikus gondolatmenet, valamint a megadott témához való ragaszkodás is. Dáné Szilárd szerint ebben a tételben érthetőek a nagy pontozási eltérések, hiszen itt a javítókulcsban meghatározott követelmények mellett a tanárok szubjektív megítélésének is nagy szerepe volt.
Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke szerint radikális módszertani változtatásokra lenne szükség a magyar anyanyelvű diákok román nyelvoktatásában, amit nem szabad már tovább halogatni, hiszen hosszú távon fennáll a veszélye, hogy a fiatalok közül sokan képesítés nélkül kerülnek a munkaerőpiacra, ugyanakkor líceumi és szakközépiskolai helyek mAradnak betöltetlenül. Az elöljáró felidézte: a problémát számos beadványban, kerekasztal-megbeszélésen felvetették már az illetékes döntéshozóknak, a Hargita megyei önkormányzat elemző csoportja pedig átfogó tanulmányban foglalkozott azzal, milyen következményekkel jár az, hogy az állam nyelvét ötödik osztálytól már nem oktatják sajátos tanterv alapján azoknak, akiknek nem anyanyelve a román. A vizsgálat kimutatta: a román anyanyelvűekkel azonos tanterv nem járul hozzá a szókincs és a hétköznapi kommunikáció fejlesztéséhez, ezért olyan tankönyvekre és módszerekre lenne szükség, ami a köznyelv elsajátítására helyezi a hangsúlyt. Király András oktatási államtitkár elmondta: a román nyelv és irodalom tantárgyra vonatkozó sajátos tantervek a kisebbségi tannyelvű általános iskolák felső tagozata és a középiskolai osztályok számára 2015-2017 között készülnek el. Az új tanterveket fokozatosan vezetik be: erről tavaly megszületett a minisztériumi jóváhagyás.
Sokan nem akarnak továbbtanulni
A Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes megkeresésünkre elmondta, meggyőződése, hogy a tanárok idén is ugyanúgy törekedtek a minél pontosabb, alaposabb felkészítésre, mint az előző években. „Az eredmények tükrében nem hiszem, hogy a tanárok felületesen kezelték volna idén a tananyagot és a felkészítést. Azt pedig semmiképpen nem hiszem, hogy a tanárok nem adták volna le tisztességesen a tananyagot és nem kérték volna azt számon. Amennyiben a gyerekek szemszögéből közelítjük meg az eredményeket, ez nyilván sokrétű. Ki mennyire tudta és akarta komolyan venni a vizsgákat, olyan mértékben ült le és tanulta meg a tananyagot” - szögezte le Gnándt Zoltán, aki szerint egy harmadik tényező is sokszor közrejátszik a gyenge eredményekhez.
„Mivel egy komoly vizsgáról beszélünk, felmerül egy harmadik tényező is, amelyet próbavizsgákkal próbálunk tompítani, és ez a stressz. Ez nem várt tényezőként sokaknál megjelenik. Persze ez utóbbi sem indokolhatja a rossz eredményeket. Egy vizsga sikeressége sosem a szerencsén múlik, hanem magán a felkészülésen. Szakos tanfelügyelőként amikor több vidéki iskolában beszélgettem a 8. osztályos tanulókkal, azt tapasztaltam, hogy nem feltétlenül érzik át ennek a vizsgának a súlyát. A gyerekek jó része nem akar líceumba beiratkozni, mert ott túl sokat kell tanulni, a szakiskolákba pedig amúgy is bejutnak” - mondta Gnándt.
Az anyanyelvből nyújtott teljesítményről a főtanfelügyelő-helyettes elmondta: Szatmár megyében sok a német ajkú gyerek, akik tulajdonképpen javítják a megyei átlagot. Megjegyezte, több magyarázat is van arra, hogy a magyar anyanyelvűek esetében miért kevésbé jobbak a jegyek, mint tavaly. Az egyik, hogy "vannak jobb és kevésbé jobb generációk". A helyettes főtanfelügyelő szerint annyi viszont bizonyos, hogy a jövőben a tanárok szigorúbban fogják majd számon kérni a tananyagot, és azok a diákok, akik nem ütik meg a mércét, nem képességvizsgázhatnak.
Kovács Boglárka, Barakonyi Gergő
maszol.ro

A tisztulás és megújulás jegyében
Július 12-én magyar és román nyelvű sajtótájékoztatónak volt a helyszíne Tőkés László Európai Parlamenti képviselő Nagyváradi irodája, melynek témájául az egyházi titkosszolgálati átvilágítások kiváltotta reakciók és egyéb aktuális kérdések szolgáltak.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökét, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, Tőkés Lászlót sorozatos, összehangolt támadások érték az RMDSZ részéről és annak sajtójában azok után, hogy május hónapban egy-egy sajtóértekezleten, illetve nyilatkozatban foglalkozott az idei romániai választások, valamint az egyházi titkosszolgálati átvilágítások összefüggéseivel. A püspök akkor és azután is világosan, félreérthetetlenül és félremagyarázhatatlanul fogalmazta meg elvi álláspontját ez utóbbi kérdésben, ekképpen: „Egyházi és nemzeti létérdekünk, Egyházunk megújulásának pedig nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy az elhúzódó, illetve szándékosan késleltetett átvilágítást továbbvigyük, és több mint két évtized után egyházi életünket végre ténylegesen megtisztítsuk és megszabadítsuk a kommunista múlt nyomasztó és visszahúzó örökségétől.” Ezen felül több példával szolgált arra nézve, hogy az egyházi életben jelenleg is meghatározó szerepet töltenek be olyanok, akikről közvetlen vagy közvetett bizonyítékok alapján beigazolódott, hogy 1989 előtt együttműködtek a kommunista diktatúra politikai rendőrségével.
Ugyanakkor arra is többször rámutatott, hogy az erdélyi magyarság politikai képviseletét kisajátítani szándékozó RMDSZ választási megfontolásokból igyekszik a saját szekerébe fogni a történelmi magyar egyházakat. Kirívó a párt bihari szervezetének esete, amelynek korrupcióval gyanúsított vezetői valósággal rátelepedtek a KREK-re, amelynek elöljáróját, Csűry István jelenlegi püspököt ugyanakkor mentesíteni próbálják az ellene felmerült kollaborációs vádaktól. Miközben Tőkés László elvi síkon próbálja tartani a kérdést, az RMDSZ-esek és maga Csűry püspök is személyeskedésbe menő sajtókampánnyal próbálják elterelni a köz figyelmét az alapvető kérdésekről: az ügynöki múlt feltárásáról, a tisztázások mindenkori időszerűségéről, az egyházi és a világi élet átvilágításának szükségességéről, az erdélyi magyar politika korrupciómentességéről. Ezekről az imperatívuszokról is beszélt mai sajtótájékoztatóján Tőkés László, a szövevényes ügy lényegének szintézisét adva.
Kiadott helyzetértékelő és összefoglaló nyilatkozatában ugyanakkor felidéz két olyan esetet is, amelyekből kiviláglik: következetes kiállással és konzekvens döntésekkel elő lehet segíteni a tisztulási folyamatot. A Securitatéval való együttműködés miatt Fazakas László egykori margittai lelkész RMDSZ-képviselői mandátumától és püspökjelöltségétől, míg zsibói Molnár János teológiai tanár lelkipásztori minőségétől volt kénytelen megválni.
Tőkés László idézi Kató Béla erdélyi püspököt is, aki egy interjúban ekképpen fogalmazott: „Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha – elismerve vétkeiket – nyilvánosan is bocsánatot kérnének.” A maga során európai képviselőnk csak megerősíteni tudta előzőekben már kifejtett álláspontját: „Huszonhat évvel az ateista-kommunista diktatúra bukása után végképpen eljött az ideje annak, hogy fájdalmas múltunk tehertételeitől megszabaduljunk. A reformáció 500. évfordulójára Anyaszentegyházunknak a tisztulás és a megújulás jegyében kell készülnie. A közelgő országos választásokon pedig olyan jelölteket kell indítanunk, akik nemzeti közösségünk ügyét nem alibinek tekintik, hanem szabad és tiszta lelkiismerettel tudják képviselni ország-világ előtt.”
Alább olvasható a sajtótájékoztatón bemutatott nyilatkozat.
Nyilatkozat
Az egyházi átvilágítással kapcsolatos, egyik legutóbbi megnyilatkozásában Csűry István püspök méltatlankodással állapítja meg, hogy: „semmitmondó lehallgatási szövegek alapján hozott hamis ügynökvádakkal kell választásra készülnie” (Krónika, 2016. június 29.). Folyó év június 29-én kelt válasziratában viszont azon háborog, hogy minekutána „a Királyhágómelléki Egyházkerület jelenlegi püspökét kétszázezer ember képviselete választotta meg 80 százalék feletti arányban, diktatúra van abban a világban, amelyben a demokratikus egyházi választás után olyanoknak a hangja és szerepe nő meg, akik hatalmat kapnak vagy szereznek arra, hogy egy közösség fejlődését akadályozzák, esetleg a legitim vezetőket hazugságaikkal bemocskolják” (Bihari Napló, 2016. június 30.) Szövege zárórészében, titkosszolgálati múltját megkerülve, fejedelmi többesben ekképpen fogalmaz: „Tőkés Lászlót felkérjük, hogy igyekezzen valódi közösségi lelkületet gyakorolni. Közelgő nyugdíjazásáig törekedjen Isten útján járni.”
Csűry István RMDSZ-es elvtársai július 4-én kelt állásfoglalásukban szintén azzal vádolják szerény személyemet, hogy: „Volt püspökhöz nem méltó módon, alaptalanul rágalmazza a Királyhágómelléki Református Egyházkerület választott vezetőit”; majd „felszólítják Tőkés Lászlót, hagyja abba közösségünknek ártó, felelőtlen megnyilvánulásait, a köztiszteletben álló közösségi vezetők rágalmazását, különös tekintettel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tisztségviselőire” (Bihari Napló, 2016. július 5.) (Kiemelések tőlem – TL.)
A „hamis ügynökvádakat” emlegető és „a legitim vezetőket hazugságaikkal bemocskolók” ellen kirohanó püspöki képmutatásra, valamint a félrevezetett Bihar, Szatmár és Szilágy megyei RMDSZ-szervezetek „alaptalan rágalmazást” kiáltó ellenséges támadására szolgáljanak egyenes válaszként azok a titkosszolgálati jelentések, melyek az 1986–1989-es időszakból a „KISS” fedőnéven működött Csűry István volt szalárdi lelkésztől származnak. „ROŞESCU” fedőnév alatt 1982-ből és 1984-ből szintén az ő személyéhez társítható két másik feljegyzés, a palástjától nemrégen megfosztott zsibói Molnár János teológiai tanár alias „BADEA” (II.), „MUREŞAN DINU” ügynökdossziéjából (lásd Szegedi Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvét).
A mellékelt besúgójelentésekből egyértelműen kiviláglik, hogy a mostani királyhágómelléki püspök annak idején túlbuzgó odaadással jelentett lelkésztársairól és elöljáróiról, nevezetesen Kovács Imre, Gellért Gyula, Zsisku János, Makai Lehel, Gavrucza Tibor, Major Huba, Kallós István, Szekeres Sándor lelkipásztorokról, valamint Gálfy Zoltán, Juhász Tamás, Kozma Zsolt és (zsibói) Molnár János teológiai professzorokról.
Megjegyzésre méltó, hogy ezen jelentések nem Csűry István saját hálózati dossziéjából, hanem az érintettek iratgyűjtőiből kerültek elő – éppen ezért nem tudjuk, hogy még mennyi hasonló irat kapcsolódik „KISS”, illetve „ROŞESCU” nevéhez. A Securitate Irattárait Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) ugyanis mindmáig nem tett eleget az Egyházkerület azon igénylésének, hogy bocsássa rendelkezésére a püspök dossziéját, hanem egy olyan igazolványt bocsátott ki, amely szerint „nem léteznek olyan adatok és dokumentumok, amelyekből Csűry István úr Securitate-alkalmazotti vagy -kollaboráns minősége kitűnne” (lásd a mellékelt 514/29.01.2009. számú Igazolást/Adeverinţă). Ez azonban semmiképpen sem az ő ártatlanságát, hanem – a mellékelt titkosszolgálati jelentésekből kikövetkeztethetően – sokkal inkább terhelő iratai kiadásának a szándékos visszatartását bizonyítja.
Csűry István helyzete az RMDSZ vonatkozásában kísértetiesen emlékeztet Fazakas László alias „KISS JÁNOS” volt margittai lelkész csúfos esetére, akit 2000-ben a Bihar megyei szervezet juttatott parlamenti képviselői tisztségbe, ám utóbb rovott titkosszolgálati múltja miatt vissza kellett léptetnie. Fazakasnak 2004-ben a püspökjelöltségről is ugyanezen okból kellett lemondania.
Mindezekre nézve változatlanul érvényesek Kató Béla erdélyi püspök általános értelemben megfogalmazott szavai: „Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha – elismerve vétkeiket – nyilvánosan is bocsánatot kérnének.”
Huszonhat évvel az ateista-kommunista diktatúra bukása után végképpen eljött az ideje annak, hogy fájdalmas múltunk tehertételeitől megszabaduljunk. A reformáció 500. évfordulójára Anyaszentegyházunknak a tisztulás és a megújulás jegyében kell készülnie. A közelgő országos választásokon pedig olyan jelölteket kell indítanunk, akik nemzeti közösségünk ügyét nem alibinek tekintik, hanem szabad és tiszta lelkiismerettel tudják képviselni ország-világ előtt.
Nagyvárad, 2016. július 12.
Tőkés László
tokeslaszlo.eu

Akadozott az ügyintézés, sztrájkoltak a közalkalmazottak
Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen a közalkalmazottak nem csatlakoztak a Közigazgatási Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetsége által július 12-re meghirdetett egész napos sztrájkhoz, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön azonban sztrájkoltak a közalkalmazottak.
A Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának alkalmazottait tömörítő szakszervezet is csatlakozott az országos munkabeszüntetéshez, így kedden ott is szünetelt az ügyfélfogadás.
Elekes Katalin, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala szakszervezeti tömörülésének, a Mikó Szakszervezetnek az elnöke kérdésünkre elmondta, a Csíkszeredai városházán rendben zajlott le a sztrájk. „Nincs tudomásom arról, hogy elégedetlenség vagy bármi más történt volna, elfogadták az adófizetők, az ügyfelek, hogy sztrájkolunk. Köszönjük a megértésüket, reméljük, elérjük célunkat” – fejezte ki reményét a szakszervezeti elnök.
Mindenféle zavaró esemény nélkül zajlott le kedden a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalban meghirdetett sztrájk. Amint azt Wohlfart Rudolf, a városházi alkalmazottakat tömörítő Havasi Gyopár Szabad Szakszervezet elnöke elmondta, az ügyfelek megértőek voltak, nem tapasztaltak felháborodást amiatt, hogy a hivatalban nem fogadták őket. A szakszervezeti vezető ugyanakkor köszöni is az emberek megértő hozzáállását. „Az ügyfelek nem hibásak azért, hogy a közalkalmazottaknak alacsony a fizetése, de őket is érinti, hogy mi nem dolgozunk. Nekünk azonban nincs más eszközünk arra, hogy felhívjuk a figyelmet a helyzetünkre. Köszönjük a megértésüket” – fogalmazott.
Székelyudvarhelyen nem tiltakoztak
A Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal alkalmazottainak kevesebb, mint tíz százaléka szakszervezeti tag. A hivatalosan bejegyzett szervezet nem tagja az országos szakszervezetnek, és a polgármesteri hivatal illetékese szerint folyamatban van a feloszlása. Eddig még soha nem vettek részt országos akciókban és nem is kapnak értesítéseket azokról – közölte a szervezet elnöke.
A Pro Adminisztráció Szakszervezet – amelyhez a megyeszékhelyi városházai alkalmazottai is tartoznak – azt sérelmezte, hogy a mostani sztrájkot kezdeményező szakszervezet nem hívta őket tárgyalásokra, így nem csatlakoztak az akcióhoz. Silvia Moldovan szakszervezeti elnök elmondta, azt kérik, hogy az egységes bértörvényt alkalmazzák, és újra részesüljenek étkezési utalványokban. „Maros megyeben több mint kétezer tagunk van, többek között a Marosvásárhelyi városháza alkalmazottai is. Nem értünk egyet azzal, hogy mindenkinek egyforma százalékban emeljék a fizetését. Azt szeretnénk, hogy a tanügyben és egészségügyben alkalmazott egységes törvény legyen érvényes a közigazgatásban is” – nyilatkozta érdeklődésünkre Silvia Moldovan. Az elnök hozzátette: amennyiben egyeztető tárgyalásokon ezt nem sikerül ezeket a célokat elérni, szeptemberben tiltakozó megmozdulásokat szerveznek.
Sepsiszentgyörgyön sem volt ügyintézés a sztrájk miatt
Ferencz Tibor, a Nova Vita szakszervezet Háromszéki elnöke lapunknak elmondta, összesen 612 közalkalmazott csatlakozott a tiltakozó megmozduláshoz, nem volt ügyfélfogadás a megyei önkormányzatnál, a Sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban és az alárendelt intézményeknél, és további három városban és 15 községházán. Ferencz Tibor arra kérte az ágazatban dolgozókat, hogy ha a további tiltakozás során nem is vállalják a munkabeszüntetést, mert az fizetéscsökkentéssel jár, legalább írásban jelezzék, hogy támogatják a megmozdulást. „Úgy etikus, hogy valamilyen részt mindenki vállaljon ebben a küzdelemben, hiszen ha sikerül eredményeket elérni, az mindenkit érint majd” – hangsúlyozta. Kifejtette, a kormány „macska-egér játékot” folytat velük, legutóbb is pénteken délutánra hívták be őket tárgyalni, majd a többórás egyeztetés után, amikor alá kellett volna írni a dokumentumot, nem az volt írásban, amiben megállapodtak. „Elképzelhető, hogy pénteken újra lesznek egyeztetések, mi bízunk benne, hogy sikerül dűlőre jutni, de ha mégsem, jövő héten kirobbantjuk az általános sztrájkot” – szögezte le Ferencz Tibor. Kovászna megyében 80-90 százalékos a támogatottság, ám az általános sztrájkhoz országos szinten is össze kell gyűjteni a szakszervezeti tagok több mint felének a támogató aláírását.
Marosvásárhely nem, Dicsőszentmárton és Segesvár tiltakozott
A Közigazgatási Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetségének Maros megyeben csak Segesváron és Dicsőszentmártonban van fiókegysége, így ott tiltakoztak kedden a közalkalmazottak.
Dicsőszentmártonban 168-an csatlakoztak az akcióhoz azt követelve, hogy növeljék meg a béreiket. Jelenleg a dicsői közalkalmazottak nagy többségének 1100–1300 lej a fizetése, s nem ritka, hogy egy családban mindkét szülő közalkalmazott. A dicsőszentmártoni szakszervezeti vezető, Florica Savu a Marosvásárhelyi Rádiónak azt nyilatkozta, hogy a városházán csak az anyakönyvi hivatal volt nyitva, ahol a születésekről és elhalálozásokról szóló bejelentéseket fogadták. Működött a polgármesteri hivatal fennhatósága alatt levő napi piac is, mert ott több magánvállalkozónak van üzlete, ezért nem lehetett a piacot is bezárni.
Folytatódhat a sztrájk, akár több napon keresztül is
Egyébként több napos sztrájkkal fenyeget a közigazgatásban dolgozók szakszervezete, ha a kormány egy héten belül nem teljesíti követeléseiket. „Elsősorban azt várjuk, hogy találjanak megoldást a követeléseinkre, ellenkező esetben jövő kedden, július 19-én határozatlan idejű sztrájkba lépünk” – nyilatkozta Valer Suciu, a Kolozsvári székhelyű Közigazgatási Szakszervezetek Szövetsége (FNSA) elnöke. Továbbá elmondta: utoljára pénteken, június 8-án tárgyaltak a kormánnyal, de nem jutottak egyezségre. „Várjuk, hogy keressen meg minket a kormány, hogy lássuk, hogyan oldjuk meg a problémát, ha nem sikerül, jövő keddtől határozatlan idejű sztrájk kezdődik” – közölte a szakszervezeti vezető.
Székelyhon.ro

Ezt csinálná az Unirea Főgimnáziummal Marius Paşcan szenátor
Radikális megoldást sürget a Marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium esetében a Nemzeti Liberális Párt ( PNL) ideiglenes elnöke, Marius Paşcan. A szenátor szerint az állami iskolának ki kellene költöznie az egyházi ingatlanból.
Marius Paşcan szerint semmi értelme nincs kivárni az épületet még 2004-ben visszaszerző római katolikus egyház és az önkormányzat közötti szerződés lejártát. A liberális politikus szerint a városházának mielőbb egy másik helyiséget kellene találnia a város egyik legjobb középiskolájának számító Unirea Főgimnázium számára. Az egykori prefektus megoldást is javasolt: mint ecsetelte, Marosvásárhely két egykori nagy tanintézete kong az ürességtől – a Ion Vlasiu nevét viselő faipari és a Constantin Brâncuşi-ról elnevezett építészeti szakközépiskola –, ezeknek egyikét át lehetne adni az Unireának. Utóbbi talán még jobb is lenne, hisz alig háromszáz méterre található a vitatott iskola által használt épülettől. Ráadásul az építészetinek egy részét nemrég korszerűsítették. Harmadik változatként a ligeti kaszárnya hat hektáros területét ajánlotta, azt a városrészt, ahol egy ideje az ócskapiacot rendezték be. Itt viszont az alapoktól kellene egy új iskolaépületet felhúzni.
„A szülőknek is meg kell érteniük, hogy az egyház visszakapta az Unirea-épületet, hosszú távon csakis a kiköltözés a megoldás” – nyomatékosította Paşcan. Szerinte a jelenleg használt főépület manzárdosítása, amit a városháza vállalt fel, csak félmegoldás lehet. „Nem tudom, mennyire törvényes, hogy az önkormányzat uniós alapokat fektessen egy egyházi ingatlan bővítésébe és korszerűsítésébe, az viszont biztos, hogy hosszú távon ez sem az egyháznak, sem a városházának nem kedvez” – vélekedett a liberális pártvezér.
Mint ismert, az Unirea Főgimnáziumban nem sokkal a tanév vége után robbant ki a mesterségesen táplált cirkusz. A neves iskola lemondott néhány magyar osztályáról, ugyanakkor rossz néven vette, hogy azokat „átvette” a kisebbik épületbe berendezkedő Római Katolikus Teológiai Gimnázium. Andreea Năznean, az Unirea igazgatója szerint az új katolikus tanintézet a már elfogadott beiskolázási terv figyelmen kívül hagyásával vette át az elemi és felső tagozatos, illetve középiskolai magyar osztályokat. Az unireás vezető és román szülők egy része igazán akkor lobbant fel, amikor az egyházi iskola termet is követelt az átvett osztályoknak.
„Az Unirea állandó fenyegetésnek érzi, hogy a státus és a római katolikus iskola bérlőként emlegeti az intézményt” – panaszolta el Năznean. „Éppen ezért kellene az Unireának mielőbb új helyiséget találni, hogy ne legyenek ilyen viták és panaszok” – nyilatkozta Marius Paşcan, aki a magyar politikusokra, tételesen Borbély Lászlóra is neheztel amiatt, hogy nyomást próbál gyakorolni az Unirea vezetőségére.
Lapunk az RMDSZ tanácsosainak a véleményére is kíváncsi volt. Csíki Zsolt frakcióvezető – aki a sportiskola igazgatójaként amúgy is jártas a tanügyi kérdésekben – úgy véli, higgadt és okos döntésre van szükség, amely hosszútávon mindkét iskola javát szolgálná. „Olyan kompromisszumot kell találni, amely a minőségi oktatást, a tanulók és a pedagógusok érdekeit tartja szem előtt” – szögezte le az önkormányzati képviselő.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro

Per az adomány székely zászlóért
Megfélemlítési akciónak nevezte a székely zászló adományozása miatt indított pert Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke, aki viszontkeresetet nyújtott be a bíróságon.
A politikus keddi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, Sebastian Cucu prefektus pert indított ellene, amiért székely zászlót adományozott a megye tanácsának. Cucu a Kovászna megyei törvényszék közigazgatási részlegén kérte: semmisítsék meg a zászló adományozására vonatkozó szerződést, vonják vissza a jelképet a megye közvagyonaként iktató tanácsi határozatot, illetve kötelezzék a tanács elnökét, hogy távolítsa el a lobogót a megyeháza díszterméből. Cucu a 2001/1157-es jogszabályra hivatkozik, és keresetében Hargita megye zászlajának nevezi a székely lobogót.
Kulcsár Terza szerint törvényértelmezési gondok vannak, hiszen a jogszabály előírja, hogy kötelező kitenni az ország és az Európai Unió lobogóját, de nem tiltja, hogy mást is kitűzzenek. A prefektus az adományozásra vonatkozó szerződés megsemmisítését is követeli, ám ez esetben nem hivatkozik semmilyen törvényre. „Mióta tilos adományozni Romániában?” – tette fel a kérdést az MPP Háromszéki elnöke, aki szerint a prefektusnak nincs joga beleszólni egy szerződésbe, amely közte és a megyei önkormányzat közt jött létre. Szerinte a prefektus sérti az alkotmányt, amely kimondja: nem lehet megkülönböztetést tenni a polgárok között. Kulcsár Terza úgy véli, az RMDSZ-szel közösen ütemtervet kell kidolgozni, hogy a jogfosztásokról nemzetközi fórumokat is tájékoztassanak.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Országossá vált a fogolyzendülés
Tíz börtönre terjedt ki szerdára a Romániában kedden kirobbant fogolylázadás. A rabok elsősorban az embertelen fogvatartási körülmények, a túlzsúfoltság ellen tiltakoznak, több helyen nem riadva vissza az erőszaktól sem – számol be Kiss Judit, Vadas Henrietta és Pinti Attila a kronika.ro-n. Raluca Prună igazságügyi miniszter szerdán a helyzetre reagálva megoldást ígért, viszont úgy nyilatkozott: a börtönökben uralkodó állapotok már több mint 20 éve súlyosnak tekinthetők. Biró Rozália, a szenátus emberjogi bizottságának elnöke a Krónikának elmondta, a jelenlegi börtönlázadás-sorozat sokévi halogatás és nemtörődömség eredménye.
Tíz börtönre terjedt ki szerdára a Romániában kedden kirobbant fogolylázadás. A rabok elsősorban az embertelen fogvatartási körülmények, a túlzsúfoltság ellen tiltakoznak, több helyen nem riadva vissza az erőszaktól sem. Mintegy nyolcszázan megtagadták az ételt.
Zendülés történt a Csíkszeredai börtönben is, ahol tizenöt fogvatartott barikádozta el magát szerdára virradóra az egyik cellában, így a büntetés-végrehajtási intézet alkalmazottai könnygázt vetettek be ellenük. A lármázva tiltakozó rabok a fogvatartási körülmények javítását, a cellák zsúfoltságának csökkentését, a tévénézési program „zárórájának" – 23 óra – meghosszabbítását követelték, illetve azt kérték, hogy a hőségben hosszabb ideig tartsák nyitva az ajtókat.
Alexandra Chițantól, a börtön szóvivőjétől megtudtuk, kedden este az egyik cellában a tizennyolc elítélt közül tizenöten megpróbáltak felgyújtani ruhadarabokat, majd eltorlaszolták a bejáratot, azzal fenyegetőzve, hogy lángba borítják az egész zárkát. A tiltakozókat megbilincselték és elvezették, a további rendbontásokat megelőzendő négy cellába osztották szét őket.
Szerdán a besztercei fegyintézetben is zavargás tört ki: a foglyok kiszabadultak a cellákból, az épület tetejére másztak, és üvegekkel dobálták az őröket. A botoşani-i börtönben is erőszakosan viselkedtek a rabok, feszegették a rácsokat, Iaşi-ban gyújtogattak, felmásztak az épület tetejére, hozzátartozóik a börtön kapujában tüntettek, más intézetekben nem hajlandók elfogadni az élelmet. Botoşani-ban a fegyintézet alkalmazottai a katasztrófavédelmi felügyelőség segítségét kérték, hogy lecsillapíthassák a kedélyeket. Vaslui-ban több tucat rab folytatott szerdán éhségsztrájkot, de csatlakoztak hozzájuk többek közt a giurgiui, Nagyváradi, brăilai, tulceai fegyházak lakói is.
Megoldást ígér az igazságügy-miniszter
Raluca Prună igazságügyi miniszter a helyzetre reagálva szerdán úgy nyilatkozott, a börtönökben uralkodó helyzet már több mint 20 éve súlyosnak tekinthető. „Pontosan tudom, mi a helyzet, sokszor beszéltem személyesen rabokkal. Senkinek, az egész társadalomnak nem tesznek jót a hasonló feszültségek. Megértem a foglyok türelmetlenségét, és biztosítom őket, hogy keressük a megoldást, hiszen ez az egész társadalom, a parlament és az én felelősségem is" – mondta a tárcavezető. Hozzátette, megfelelő, elfogadható meggoldásokra van szükség, nem pedig olyanokra, amelyek nyomás alatt születnek. „Ha 20 évet vártunk ezzel, várhatunk még két hónapot. Mindent megteszek, hogy a parlament őszi ülésszakán hangsúlyosan kerüljön előtérbe a kérdés" – mondta a tárcavezető.
Az Országos Börtönigazgatóság azt közölte, tiszteletben tartja a rabok szabad véleménynyilvánítási jogát, amíg a lázadások nem jelentenek veszélyt a fogva tartottak egészségére, testi épségére nézve, ha viszont megszegik a szabályokat, a büntetés-végrehajtási intézetek vezetőinek helyre kell állítaniuk a rendet. Közben Sorin Dumitraşcu, az Országos Börtönigazgatóság korábbi igazgatója a Hotnews.ro-nak azt mondta, szerinte egész biztosan folytatódnak a zendülések, és jelentős anyagi kárt okozhatnak a rabok a továbbiakban.
Emlékeztetett, a kormány már megszavazta, hogy 800 millió lejjel támogatja a börtönkörülmények javítását. A hírportál szerint két Bukaresti hírtelevíziónak az amnesztiát szorgalmazó médiakampánya is hozzájárult a tüntetés elterjedéséhez. Az egyik közülük az az Antena 3, amely a 2014-ben korrupció miatt jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélt Dan Voiculescu üzletember és egykori befolyásos politikus családja tulajdonában van.
Biró Rozália: a halogatás vezetett el idáig
Az igazságügyi tárca korábban azt közölte, július közepén közvitára bocsát egy tervezetet, amely amnesztia révén rendezné a börtönök túlzsúfoltságát. Az ötlet annak nyomán merült fel, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztaló ítélettel fenyegeti Romániát a fegyintézetek túlzsúfoltsága miatt. Június végén a büntetés-végrehajtási intézetekben tapasztalt körülményekről, a fogvatartási és az előzetes letartóztatási eljárások szabályosságairól egyeztetett a szenátus emberjogi bizottsága a nép ügyvédjével, Victor Ciorbeával.
Biró Rozália, a szenátus emberjogi bizottságának elnöke – aki korábban több ízben szót emelt a fegyintézetekben uralkodó embertelen körülmények ellen – szerdán a Krónikának elmondta, a jelenlegi börtönlázadás-sorozat sok évi halogatás és nemtörődömség eredménye, és régóta lépéseket kellett volna tenni az incidensek megelőzése érdekében. Hozzátette, többek között az igazságügyi minisztérium feladata lett volna javítani a helyzeten, azon a tényen, hogy a romániai börtönök telítettsége 151 százalékos, így viszont sérülnek a fogvatartottak emberi jogai, ugyanakkor jelen körülmények között nem meglepő, hogy a szorosan összezárt rabok körében lázadások törnek ki.
A szenátor bírálta az igazságügyi miniszter hozzáállását, szerinte az első lázadásokat követően azonnali intézkedésekre lett volna szükség, ám a tárcavezető szerinte nem vállalta a felelősséget. „A minisztérium amnesztiatervezete részben megoldást nyújthat a jelenlegi problémára, viszont nem támogatom az új börtönök építésének tervét, hiszen most ennél gyorsabb és hatékonyabb megoldásra van szükség" – szögezte le Biró Rozália.
Túlzsúfolt cellák
A hazai börtönökben több mint 30 ezer elítéltet tartanak fogva, a helyek száma pedig alig több mint 11 ezer. Miközben az uniós jogszabályok legkevesebb négy négyzetméteres területet írnak elő egy rab számára, kilenc-tíz embert is bezsúfolnak egy kilenc négyzetméteres zárkába. Romániában már évek óta beadványok özönével bombázzák a törvényhozókat és a médiát a rabok, embertelennek tartva a fogvatartási körülményeket.
A romániai börtönkörülményekről azután kapott lábra élénk közvita, hogy az elmúlt időszakban számos politikust, üzletembert, futballklubvezetőt sújtottak letöltendő szabadságvesztéssel. Több tucatnyi romániai rab fordul rendszeresen jogorvoslatért az Emberi Jogok Európai Bíróságához, amely 2014-ben például kétszázezer, 2013-ban 220 ezer euró kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot a börtönkörülmények miatt. Több civil szervezet az igazságügyi minisztériumnak küldött petícióban kezdeményezte is a legtöbb három évre, nem erőszakos cselekményekért elítélt rabok szabadlábra helyezését. Az amnesztiáról Victor Ciorbea ombudsman, korábbi miniszterelnök azt mondta, ezt a megoldást más országok is sikerrel alkalmazták – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Tettre kész Nagyajta
Mintha szemérmesek lennének a nagyajtaiak: ha riportútja során az újságíró benyit valahová érdeklődni, első válaszként általában azt kapja, biza rosszkor ment, mert mostanság nem történt semmi érdemleges. Aztán egy kávé – vagy Fekete Levente unitárius lelkésznél frissen facsart narancslé – mellett az elejtett szavakból mégiscsak érdekes történetek bontakoznak ki. Kiderül, miért haragszik a polgármester a labdarúgócsapat szurkolóira, mekkora összeget remélnek a templomvár felújítására, mi játszott közre a gólyák újbóli szaporodásában, milyen érzés, amikor a dédapai örökséget kell átvenni.
Milyen az igazi szurkoló?
A választások nemrég jártak le, utózöngéi még érződnek, mi más is kerülne hát először szóba, amint benyitunk a polgármester irodájába. Nagyajta harmadszor megválasztott elöljárója, Bihari Edömér saját sikeréről nem mesél, de az új tanács összetételét hajlandó elemezni. Örvend, hogy az RMDSZ-nek sikerült hatról hétre emelnie képviselői számát, s főleg annak, hogy köztük hárman újak – Simon Albert Mihály, ifj. Barabás Mihály és Benkő Dániel –, akikről úgy véli, friss szemléletmódot hoznak a tizenegy tagú testületbe. „Jónak tartom, hogy fiatal, felelősen gondolkodó emberek kerültek az új tanácsba. Simon Albert Mihálynak és ifj. Barabás Andrásnak kiváltképp örvendek, mert ők egyházi emberek – előbbi a középajtai református, utóbbi a nagyajtai unitárius egyház gondnoka –, tehát már végeztek közösségi munkát. Az önkormányzatnak és az egyházaknak közös dolgai is vannak, hiszen a temető és a falut szolgáló egyházi épületek is szóba kerülhetnek üléseinken, de akár a kultúra és sport vonatkozásában is együttműködhetünk, szóval, igencsak hasznosnak vélem a velük való jövőbeli munkát” – mondotta a polgármester. Ha egy szó erejéig úgy általánosságában említettük a sportot, szinte kötelező, hogy hosszabban beszélgessünk a múlt század elejétől jegyzett labdarúgócsapatról. Az együttesre évek óta komolynak mondható összeget szánnak – az önkormányzattól pályázat útján harmincötezer lejt kapnak –, ennek az eredménye is látszik, hiszen idén is tisztességesen helyt álltak, sokkal nagyobb települések klubjait utasították maguk mögé. Az elöljáró a kilencedik hely megszerzésénél fontosabbnak tartaná viszont, ha a szurkolók igazi szurkolóként viselkednének, s nem szidnák, ha rászolgáltak, ha nem, a színeiket viselőket. „Nem méltó, ahogy a meccsre kilátogatók hangadói viselkednek: akkor sem tapsolnak, örvendenek, ha nyerésre állunk – inkább játékosainkat, a bírót és ellenfeleinket szidják. Megmondom őszintén, többször felmerült már bennem, egyáltalán szükségünk van-e erre? Az egyetlen dolog, amiért még mindig igent mondok, az, hogy gyermekeink igen elkötelezettek, s néhány év múlva elég érettek lesznek, hogy a nagyok között is bemutatkozhassanak. Abban bízom, változtatni tudunk ezen a méltatlan helyzeten, ha zömében nem máshonnan igazolt játékosok, hanem a mi gyermekeink lépnek pályára. Saját véreinket csak nem fogják szidni és ócsárolni?” – bizakodott az elöljáró.
Megmenteni a várat
Az unitárius gyülekezet háza tája most éppen csendes. A konfirmálás – amelyen öten tettek hitet vallásuk mellett – a pünkösd előtti héten járt le. Az év első öt és fél hónapjában Fekete Levente lelkésznek ötször kellett gyászszertartást tartania, keresztelőre két alkalommal került sor. Öröm viszont, hogy júliusra még két keresztelőt bejelentettek. Sajnos, esküvőből sem tartanak sokat, s ami van is, később, nyár derekán esedékes.
Hogy mi dolga akkor a lelkésznek? Hát van azért bőven. Istentiszteletekre és szertartásokra készülni, vallásórákat tartani, az egyesült államokbeli és hollandiai testvérgyülekezeti kapcsolatot ápolni, a nyári egyházi ifjúsági programokat – azaz a konfirmációi mozgótábort és az amerikai ifjúsági csoport részére szervezendő összejövetelt – előkészíteni, a vártemplomot és a Kriza-múzeumot látogatókat fogadni, az építendő ravatalozó ügyében együttműködést keresni az önkormányzattal, a Gazdag Miklós Polgári Daloskör elnökeként kijárni egy egyesület bejegyzését – sorolja, és mosolyogva mondja –: aztán itt a kert, s a becsületes gazda azt is rendezi. Kell-e még több? Mert bizony van: évek óta azért küzdenek a vezetőséggel együtt, hogy a vártemplomot (fotó) teljes egészében felújítsák. Hét éve már, hogy a cél érdekében pályázati iratcsomót állítottak össze, a kiíráson jól is szerepelt, a minisztérium elismerte, jó munkát végeztek, majd pénz helyett sajnálkozó levelet küldtek: járni jár, de nem jut. Pedig igencsak szükséges lenne, hogy az évszázados falak megerősítést kapjanak, mert néha vederméretű kövek hullnak le, félő, előbb-utóbb nem lesz, amit megmenteni. Most ismét felmerült az EU-s pályázási lehetőség, de ezzel egyidőben derült ki, ahhoz újabb akadályt kell legyőzniük. A 2009-es pályázáskor ugyanis elegendő volt a társtulajdonos, a református egyházközség beleegyezése, most viszont egy törvénymódosítás következtében nem szerepelhet két tulajdonos nevén a javítandó ingatlan. Ez nem jelent megoldhatatlan gondot, hiszen a két egyház jól megérti egymást, ha tehetik, segítik a másik munkáját, de az adminisztrációs többletteher senkinek sem hiányzik. „A templom, a tornyok, a várfalak és a bástyák – a kijavított északnyugati kivételével – sajnos teljes felújításra szorulnak. A délkeleti bástya tragikusan rossz állapotban van, és a várfal teteje is bomlik; sokat rontottak a falak általános helyzetén az elmúlt években a kisebb földlökések is. Felújítjuk a régi iratcsomót, és egymillió euróra pályázunk. Tennivaló sok van, jól jönne több pénz is, de ennek az összegnek is nagyon fogunk örvendeni, ha Isten is úgy akarja, és megadják. Jó hír, hogy a kétszázalékos önrészünk, azaz húszezer euró már megvan, úgyhogy nem kell kilincselnünk érte” – mondotta Fekete Levente.
A gólyák barátai
Erdővidéken a legjelentősebb, mintegy százötvenre-kétszázra tehető gólyapopuláció Nagyajtán él. Gazdag Géza tanítónak köszönhetően talán már a hatvanas évek végétől, a hetvenes évek elejétől számon tartották a fészkeket és a szaporulatot is. Az évente egyszer-kétszer biztosan kiöntő Olt szabályozása és a környékén levő mocsarak lecsapolása, azaz szinte teljes életterük felszámolása olyan negyven éve oda vezetett, hogy negyedére, azaz tíz körülire essen vissza a fészkek száma. A sokáig fennálló áldatlan helyzetet éppen a pénztelenség és a gondatlanság oldotta meg – árulja el a Gazdag Géza stafétáját átvevő Péter Géza tanár. Mert e két dolog kellett ahhoz, hogy a természet ismét gyakorolhassa jogait: a vízelvezető csövek elöregedése és eldugulása, illetve ki nem takarítása, meg nem javítása. A víz előbb-utóbb megtalálta útját, és szántókat-kaszálókat öntött el, ott pedig hamarosan nádasok is kialakultak. „A gazdák megpróbálták menteni földjeiket, volt, ahol sikerrel is jártak, de a gyengébb minőségű kaszálókat idővel felhagyták, ami igencsak kedvezett a gólyáknak” – magyarázza „tanárosan” Péter Géza, mi kellett, hogy ismét élettérhez jussanak az igencsak hasznos, egereket és bogarakat bőségesen fogyasztó madarak.
Manapság mintegy harminc fészket tartanak nyilván a diákok segítségével. A gyermekekre bízzák, hogy számba vegyék, megjöttek-e a gólyák régi helyükre, választottak-e párt a fiatalok, tettek-e új fészket, illetve hány fióka kelt ki. Nemcsak szóban és írásban tartják számon ezeket az adatokat, de fényképek is készülnek, a fészkeket pedig egy kis térképen – amelyen minden ház be van jelölve – fel is tüntetik. A diákok feladata az is, hogy a télire itt mAradt madaraknak segítsenek, s a könnyebben elérhető helyeken ételt helyezzenek el. „Bár köztünk is akad, aki a gólyapiszok miatt leveri a háza környékén épülő friss fészket, de azért kijelenthető: a nagyajtaiak nagyon szeretik a gólyákat, s elismerik hasznukat, védik és gondoskodnak róluk” – mondta Péter Géza.
A dal családi hagyomány
Az 1881-ben Nagyajtai Polgári Daloskör néven alakult, 1998 óta legjelentősebb vezetője, Gazdag Miklós nevét viselő vegyes kar élén másfél éve Fehér Orsolya áll, aki a karnagyi pálcát a dalosokat mintegy húsz évig szolgáló Péter Gézától vette át. A Baróton élő fiatal zenetanárnő helyzete különleges: Gazdag Miklósban, illetve 1948-ban nyomdokába lépő fiában, Gazdag Zoltánban dédnagyapját, illetve nagyapját tisztelheti.
Nagyajta kulturális életének szervezésére és irányítására 1874-ben létrehozott Polgári Olvasóegylet égisze alatt és támogatásával született meg a kezdettől nagy népszerűségnek örvendő – a ránk mAradt jegyzőkönyvek tanúsága szerint a tagság létszáma ötven körüli, továbbá húsz-huszonöt pártoló és tiszteletbeli taggal számoltak! – daloskör. A bölöni Gazdag Miklóst 1925-ben hívták Nagyajtára unitárius kántortanítónak, majd még abban az évben az eltávozott Erdős Mihály helyett karnagynak választották. Az 1925. november 29-én fogalmazott jegyzőkönyv szerint azért, mert „(...) rövid itteni tartózkodása alatt máris tanújelét adta a Dalárda iránt meleg érzéseinek, rokonszenvének és rátermettségének”. Hogy Gazdag Miklós jó választás volt, ahhoz kétség nem fér: a férfidalárda mellett ifjúsági, női és vegyes kart is szervezett, évente nyilvános dalesteket tartottak, eljártak dalos találkozókra és versenyekre, a környék dalárdáival gyümölcsöző kapcsolatot ápoltak. Adja magát a kérdés: mit jelent a neves előd nyomába lépni? Fehér Orsolya nem titkolja, érzelmi szálak is közrejátszottak, hogy a feladatra igent mondott: addig csak női kórust, a baróti Rozmaringot vezette, vegyes kart még soha, de a kihívást nem háríthatta el, ha egyszer arra kérték, folytassa a családi hagyományt.
Az elmúlt hónapok próbái, a közös gondolkodás és cselekvés, a fellépések élményei után már lelkendezve mesél a nagyajtaiak összeforrottságáról és az énekléshez való lelkiismeretes hozzáállásáról – úgy véli, ez az összetartás, közösségben való dolgozás a titka, hogy a nehéz idők ellenére hosszú éveken keresztül meg tudták őrizni a kórust. Hétről hétre átlagosan huszonöten járnak próbára; köztük fiatal házasok, idősebbek és nyugdíjasok is, de a különböző nemzedékek kitűnően megértik, sőt, kiegészítik egymást, a sokszínűség a társaság épülésére van. A falu életében eseménynek számító kosaras bál szervezésekor is jól leosztják a feladatokat, gördülékenyen megy minden. „Nagyon tudok örvendeni, hogy nemcsak az éneklést, de az egyéb feladatokat is nagyon komolyan veszik, s a hétköznapokban is családként viszonyulnak egymáshoz – nagy ajándék ez a kórusnak is” – mondotta lelkendezve Fehér Orsolya.
A kórus rövid távú céljai között szerepel repertoárjuk frissítése és változatosabbá tétele, s igyekeznek eleget tenni minden meghívásnak. A fiatal karnagy úgy véli, a más kórusokkal való együtt éneklés, egymás meghallgatása nemcsak szórakozás, de tanulás is. Felmérhetik, szakmailag hol állnak, mire kell odafigyelniük, miben kell javulniuk, s mindeközben új dalokkal ismerkedhetnek, új kottákat szerezhetnek be – mert egy százharmincöt éves kórusnak is javára válik, ha néha-néha megújul.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mentor – Az nem aggaszt, hogy holnap jégkorszak lesz úgy, mint a sci-fiben
Bartók Blanka éghajlatkutatóval, a BBTE tanárával beszélgettünk
Jégkorszakban, pontosabban interglaciális korszakban élünk, amikor olyan gyors tempóval változik az éghajlat, hogy nem tudjuk felmérni annak pontos következményeit – tudtuk meg Bartók Blankától, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának tanárától. Nem tudjuk pontosan, hogy hol van az a határ, ami után már összezavarodik a rendszer – mondja a kutató. A párizsi klímacsúcs 2 fok felmelegedést céloz meg, ami fölé nem kellene menni, de 4 foknál már szinte biztosan kilépünk a jégkorszakból. De mit is jelent pontosan a jégkorszak, az interglaciális periódus, az éghajlatváltozás? Mert nem egészen pontosan azt, amit a filmekben látunk.
– Nemrég a világhírű Nature Communications-ben jelent meg tanulmánya. Miről szól a tanulmány és milyen eredményre jut a téma kapcsán?
– A Nature Communications általában interdiszciplináris jellegű cikkeket közöl, amelyek több tudományágat is lefednek. Tanulmányunk azt vizsgálja, hogy ha változik az éghajlat, hogyan változik a napenergia hasznosítása Európában. Pár klimatológus kollégámmal azt számoltuk ki, hogyan változik a jövőben a napsugárzás és a hőmérséklet, és ennek függvényében hogyan alakul a megtermelhető villamos energia mennyisége.
Az eredmények azt sugallják, hogy a jövőben összességében nem várható nagymértékű plusz energiabevétel a napelemek esetében, bár várhatóan több lesz a napsugárzás és kevesebb a felhő, viszont emelkedik a hőmérséklet is, ami csökkenti a napelemek hatékonyságát. Tehát a várható sugárzás- és hőmérsékletbeli változások alapján nem várható sem kevesebb, sem több termelés a napenergia parkoknál.
Egész Európát vizsgáltuk, persze vannak területi különbségek. Az északi országokban például kevesebb megtermelhető energiára számíthatunk, mert ott, habár nem jelentős a hőmérsékletemelkedés, de várhatóan csökken a felszínre érkező napsugárzás. Elsősorban a mediterrán térségre voltunk kíváncsiak, mert ott már ma is elég jelentős a napenergia felhasználása, nagy napelem parkokat működtetnek, például Spanyolországban. Nem véletlen, hogy főszerzőnk, a spanyolországi kolléga kezdeményezte a tanulmány elkészítését. Ott mind a napsugárzás, mind pedig a hőmérséklet növekedik, de összességében nem várható hozambeli növekedés, de csökkenés sem a helyi napelem parkokban.
Az éghajlat egész rendszere változik, nem csak egy-egy elem
– A doktori kutatása (A globálsugárzás változásai Európában) is kapcsolódik a témához. A dolgozatban következetesen kerüli a „globális felmelegedés” szókapcsolatot. Gondolom, tudatosan. Miért?
– Éghajlatkutatásban inkább szeretjük az „éghajlatváltozás”, „globális éghajlatváltozás” kifejezéseket használni. A változás nem biztos, hogy felmelegedést jelent mindenütt. Vannak területek, ahol a helyi körülmények azt eredményezik, hogy vagy nem változik, vagy éppen csökken a hőmérséklet. Az éghajlatváltozás, ami globális jelenség, regionális szinten eltérő módon jelenik meg. Természetesen vannak területek, mint például a mediterrán térség, ahol már tapasztaltunk bizonyos fokú hőmérsékletbeli felmelegedést, de vannak területek, ahol nem észleltünk változást.
Ugyanakkor az éghajlatváltozás több mindent jelent, több éghajlati elemnek a változását, nem csak a hőmérsékletét. A felmelegedés vagy lehűlés csak a hőmérsékletre koncentrál. De van, aki a csapadékot vizsgálja, hogy az hogyan fog változni vagy hogyan változott a múltban. A médiában sokat beszélnek a hőmérsékletről, még egy picit a csapadékról, de a többi meteorológiai elemről nem igazán esik szó, viszont ezek együttesen alakítják az éghajlatot. Én például a sugárzást és a felhőzetet vizsgálom. Ott is nagy az eltérés: vannak területek, ahol kevesebb a felhőzet és több sugárzás érkezik a felszínre, de van, ahol több a pára, így több lesz a felhőzet, tehát kevesebb sugárzás érkezik a felszínre. Az egész rendszer változik, nem csak egy-egy elem. Ezért tudatosan inkább éghajlatváltozásról beszélünk.
Erdély védettebb a domborzat és helyi klíma miatt
– Erdély, Románia éghajlata hogyan illeszkedik a globális tendenciákba?
– Románia mint terület különböző éghajlati hatásoknak van kitéve. Domborzat szempontjából például az Erdélyi-medencét külön vehetjük, a tengerpart és a Román-alföld más jellegű éghajlat, de a déli, délnyugati részeken akár mediterrán éghajlati hatást is érzékelhetünk. Mozaikos éghajlata van Romániának. A változás is mozaikosnak tekinthető. Ha az elmúlt évtizedeket nézzük, a Kárpát-medenceében még nem annyira erőteljesek a változások, mint például a Román-alföldön, ami sokkal homogénebb és sokkal inkább a szibériai kontinentális hatásnak van kitéve. Ott a szélsőséges időjárási helyzetek gyakorisága is nagyobb.
Románián belül különböző változások vannak, főleg a Kárpát-medence és a Kárpátokon kívüli területek között látunk eltérést. Bukarest környékén már komoly gondot jelent a szárazság, amit Erdélyben a domborzatnak és helyi klímának köszönhetően annyira még nem érzünk. Egész Európa legérzékenyebb része a mediterrán térség. Ott nagyságrendekkel nagyobb a változás, sokkal inkább érződik a felmelegedés, mint a közép vagy az északi részeken, pl. Norvégiában. Itt ismét külön lehetne venni minden egyes elemet: Norvégia hőmérséklet szempontjából nem igazán érzi ezt a változást, de például a felhőzet szempontjából igen, ott az elmúlt időszakot tekintve egyre több a felhőzet. Ezt vetítik előre a modellek is.
Egyébként most is jégkorszakban vagyunk
– Szóba került, hogy a médiában a globális felmelegedés egy hívó szó. Nemrég egy hír arról szólt, hogy eltűntek a napfoltok, ami a szakértők szerint azt jelzi előre, hogy lehűlés következik. Legutóbb a 17. században volt hasonló jelenség, amikor a naptevékenység visszahúzódott és minimális volt. Ezek az előrejelzések egy mini-jégkorszakot vetítenek előre. Ön szerint felmelegedés vagy inkább lehűlés lesz globálisan?
– Az előrejelzés, amint a szó is sugallja, mindig magában hordozza a bizonytalanságot, hogy nem tudunk százszázalékos előrejelzést végezni. A naptevékenység valóban az egyik olyan tényező, aminek lehet hatása a Föld éghajlatára, viszont ez a naptevékenység körülbelül tizenegy éves ciklikus változás. Ez azt jelenti, hogy a Napból tizenegy évenként nagyobb mennyiségű anyag és sugárzás tör ki. Ha intenzívebb a naptevékenység, akkor több energia érkezik, tehát melegebb van, ha kisebb, akkor lehűlés. Viszont maga a naptevékenység nem képes annyira befolyásolni az éghajlatot, hogy azt a felszínen érezzük.
Ez az egyik teória a 17. századi lehűlésre is, de nem tudjuk ezzel megmagyarázni. Az egyik tényező, amit feltételezünk okozóként, az a naptevékenység, de ez csak évtizedes változásokat jelent, nem évszázadosokat. Ezen kívül a vulkánkitöréseket vizsgálták, amelyek pár évig befolyásolhatják az éghajlatot, de még nagyon sok más tényező is közrejátszhat.
Minket elsősorban az érdekel, hogy a légkör alsó részén mi történik, a körülbelül 10-15 km magasságú troposzférában. A naptevékenység valóban meghatározza, hogy mennyi energia érkezik a Földre, de a többi tényezőhöz képest olyan kicsi mértékben van hatása, hogy az éghajlat-modellezésben állandónak tekintjük. Azt feltételezzük, hogy ugyanannyi energia érkezik, mivel csak töredékrésze változik az összenergiának, hogyha bevesszük ezeket a naptevékenységeket is.
Ami lényeges az éghajlat szempontjából, az itt a légkörben történik: hogy mekkora a hőmérséklet, mekkora lesz a párolgás, mennyi lesz a csapadék, hogy a szélviszonyok hogyan alakulnak. Ezek hozhatnak változásokat.
A naptevékenységet tehát nem tekintjük változó tényezőnek. Persze vannak más csillagászati tényezők is, például a Földnek a pályaváltozása, ami évmilliókban mérhető, ami egy másik magyarázat arra, hogy miért vannak jégkorszakok és interglaciális időszakok. Egyébként most is jégkorszakban vagyunk, ha nagyon pontosan akarjuk venni a jégkorszak fogalmát, ami azt jelenti, hogy valahol a Földön van állandó jégtakaró. Ha ma megnézzük a Földet, vannak területek – az Antarktiszon és Grönlandon –, ahol állandó jégtakaró van. Tehát ez tulajdonképpen jégkorszak, csak egy olyan korszak, amikor ez eléggé kis területet foglal el. Voltak időszakok, amikor ez az állandó jégtakaró nagyobb területeket foglalt el. Alacsonyabb volt a hőmérséklet és például egész Lengyelország területéig állandó jégtakaró alakult ki. Azt nevezzük glaciális időszaknak, ahhoz képest most interglaciális időszakban vagyunk, ami egy eljegesedési időszakon belüli melegebb éghajlatú periódust jelent.
Gleccserek a Fogarasban
– Maga a Föld 4,6 milliárd évvel ezelőtt jött létre mint szilárd bolygó. Milliárd években gondolkodva, rekonstruálható az egész földi környezetnek az alakulása. Volt olyan, amikor a kontinensek az egyenlítő körül csoportosultak, és nem voltak kontinensek a sarkok környékén. Ahhoz, hogy jégkorszak kialakuljon, az egyik feltétel többek között az volt, hogy a sarkvidékre – ami a leghidegebb része a Földnek – került egy kontinens, ahol meg tudott maradni a jég a szárazföldön. Mivel az fehér felszínű, a sugárzás jelentős részét, kb. 90%-át visszaveri, ami azt jelenti, hogy nem melegíti. Minél nagyobb a fehér felszín, annál inkább hűl. Ha nincs fehér felszín a sarkvidéken, akkor a víz többet nyel el a sugárzásból, ezért nem fog megfagyni.
Összesen öt glaciális időszakot tudunk a földtörténet során. Többször volt olyan időszak, amikor nem volt jégtakaró, mint amikor volt. Most jégkorszak van, még. Ezek hosszabb időszak alatt változnak. Geológiailag számolva 10 000 év nem sok, de számunkra az elég hosszú idő. Az időskálát kell tudatosítanunk éghajlatváltozás szempontjából. Legutóbb glaciális időszak tízezer éve volt, amikor itt tundra növényzet volt és gleccserek a Fogarasban. Az 1-2 éves nagyságrend az éghajlat szempontjából nem számít. Tehát nem attól lesz jégkorszak, hogy most 2 fokkal alacsonyabb a hőmérséklet. Persze film is volt róla, hogy eljegesedik fél Európa vagy Amerika, de ezek inkább science fiction-ök. Az nem aggaszt, hogy holnap jégkorszak lesz a szó köznyelvi értelmében, mert az nem valószínű.
Annyit tudunk az éghajlati rendszerről, ami a múltban történt: a múltból tanulunk. Megvizsgáljuk, hogy a múltban hogyan alakult a hőmérséklet, mi befolyásolhatta a hőmérsékletváltozást, -ingadozást, a jégkorszakokat, az interglaciális időszakokat. Az éghajlat változását modellekkel modellezzük és úgy nézünk a jövőbe, de nem tudunk olyan tényezőt, ami lehetővé tenné, hogy akár évtizedeken belül is átmenjünk egy teljesen más éghajlatba. Fokozatosan változik az éghajlat, ezért is aggódunk egy picit amiatt, hogy fél fokot változott a hőmérséklet globális szinten 20-30 év alatt, ami már nagy változás. Ezt a változást gyorsnak tekintjük, ez jóval hosszabb ideig kellene, hogy történjen. Mindig van ingadozás a légkörben, de még ilyen gyors változást nem tapasztaltunk.
A gond a túl gyors változással, hogyha az globális szinten történik, hogy nem tudjuk visszafordítani. Most globális szinten olyan 0,7 Celsius-fokot emelkedett a hőmérséklet az 1800-as évek végétől, az ipari forradalom óta. Visszamenőleg van egy pár mérési sorozatunk, például fagyűrűkből rekonstruálják az éghajlatot. Az utóbbi 100–150 évben az eddigiekhez képest elég gyors ütemben változott a hőmérséklet. Nem tudjuk pontosan, hogy hol van az a határ, ami után már összezavarodik a rendszer és amikortól egy minőségileg más éghajlat várható.
A társadalom nem áll készen 2 foknál nagyobb felmelegedésre
– Decemberben volt egy nagy klímakongresszus Párizsban, és az volt akkor a tét, hogy állítsuk meg ezt a felmelegedést két foknál. Ez az az szint, amikor még olyan éghajlat maradna, amire a társadalom be van rendezkedve. Sokan kérdik, hogy miért aggódunk az éghajlatváltozásért, hiszen régen is volt ennél hidegebb is, melegebb is, csak azt nem veszik számításba, hogy akkor nem érintette a társadalmat annyira, mint most. A maximum értéket 4 fokra becsülik, ha globális szinten annyit emelkedik a hőmérséklet, akkor már kilépünk a jégkorszakból, mert elolvadnak a jelenlegi jégfelszíneink, ami sok következménnyel járna. Megemelkedne a tengervízszint, de az egész légköri cirkulációt, csapadékeloszlást, felhőzetet, szeleket, az egész földi éghajlatot megváltoztatná. Akkor is lesz éghajlat, a Föld nem robban fel az éghajlat miatt, de nem biztos, hogy az nekünk jó lesz.
Már most érezzük a hatását. Vannak területek, ahol az éghajlatváltozás miatt egyre szárazabb van, nem tudnak termeszteni, emiatt nem tudnak megélni. Migrációk indulnak el. Vagy vannak területek, ahol extrém nagy esőzések vannak, olyan területek, ahonnan el kell költözzenek az emberek, mert egyszerűen nem tudnak ott élni tovább.
Volt erre is példa a múltban. Nagyon sok nagy civilizáció, pl. az egyiptomi civilizáció megszűnését az éghajlatváltozáshoz kötik. Az inka civilizációnál is az lehetett az egyik ok, hogy változott az éghajlat és már nem érezték olyan jól magukat abban a térségben, ezért el kellett vándoroljanak.
– Mit gondol a párizsi kongresszusról. Mennyire reális ennek a két fokos korlátnak a betartása?
– Már közel vagyunk az egy fokhoz. A változással az a gond, hogy nem lineáris: az elmúlt száz évben változott 0,7 fokot, de az nem azt jelenti, hogy az elkövetkező száz évben is ugyanannyit fog. Az is lehet, hogy ugyanekkora változás az elkövetkező harminc évben is bekövetkezhet.
A párizsi konferencia nagy előrelépés, hogy egyáltalán meghatározták ezt a célt, hogy ne engedjük két foknál tovább emelkedni a légkör hőmérsékletét. Pár évvel ezelőtt Stockholmban volt egy hasonló találkozó, ott nem tudtak megállapodni a tárgyalások, tüntetések ellenére sem. Ehhez képest a párizsi tárgyalást sikeresnek tarthatjuk, de ez még csak megállapodás. Az, hogy aláírták az országok, hogy komolyan veszik ezt, nagy dolog, viszont ez nem jelenti azt, hogy meg is tudják, fogják valósítani.
2050-ig kellene betartani azt, hogy ne haladjuk meg a 2 fokos emelkedést. Párizs után mindenki hazament a saját országába, és valahogy meg kell ezt oldja. Például úgy, hogy csökkenti a kibocsátást. Maga a kongresszus jó dolog, de nem biztosíték: nem biztos, hogy egyáltalán meg lehet ezt oldani, hogy el tudjuk érni a célt. Lehet, hogy minden ország a lehetőségeihez képest minimálisra veszi a kibocsátást, de mégis fog emelkedni a hőmérséklet. A melegedést nem lehet csak úgy megállítani: a rendszernek van egy tehetetlensége. Már az is eredmény lenne, ha nem melegítenénk tovább a maihoz képest nagyobb mennyiségű kibocsájtással.
Van még sikertörténet, az 1997-es Kiotói Egyezmény, vagy a „három húszas” egyezmény. Amerika nem írta alá, de az Európai Unió bevállalta, hogy 2020-ig húsz százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást az 1990-es szinthez képest. Az unió vállalta összességében a 20 százalékot, Románia 18 százalékot. A másik cél, hogy 2020-ra az energiatermelés 20 százalékát megújuló energiából fogják előállítani. Románia jól áll, mert vannak vízierőműveink, Magyarországnak viszont nehezebb a dolga. A kibocsátásnál van még nekünk is mit dolgozni.
– Miért ezt a pályát választotta?
– Már 5–8 osztályban és középiskolában is egyértelmű volt, hogy szeretem a földrajzot. Falusi környezetben nőttem fel, mindig figyeltem a környezetemet. Éreztem még egy kis indíttatást, hogy történelemmel foglalkozzak, de érettségi után a Földrajz Kar mellett döntöttem. Ott kezdtem az éghajlattal foglalkozni. A földrajz nagy szakterületei a természetföldrajz és a társadalomföldrajz. Amikor szakosodtunk, nekem a természetföldrajz érdekesebbnek tűnt, mert a természetet szerintem meggyőzőbben lehet kutatni: ott vannak törvényszerűségek, összefüggések, amiket követni és megérteni sokkal izgalmasabbnak tűnt.
Nem tudja mindenki letenni az autót máról holnapra
– A természetföldrajz tehát jobban érdekli, de mégis: az ember, az egyes személyek tudnak tenni valamit annak érdekében, hogy ezek a változások ne legyenek olyan gyorsak, mint ahogyan tapasztaljuk?
– Én a természetföldrajzot tanulmányozom, hogy mi történik a légkörben, de ezt nem lehet önmagában vizsgálni, mert a légkör is az egész környezetnek a része, ugyanúgy, mint az ember. A modellezésnél is amikor a légkört vizsgáljuk, figyelembe kell vennünk a felszínt, hogy mondjuk van-e alatta óceán, hozzá kell csatoljuk a vízfelszíneket, a növényzetet… Ugyanígy van az emberrel is. Hiába tanulmányozzuk a légkört, ha nem vesszük figyelembe az emberi faktort is. Elsősorban azt nézzük, hogy mi változik a légkörben: ha változik a páratartalom, szárazabb lett a levegő, de akkor azt is megnézzük, hogy miért lett szárazabb. Nagyon sokszor a természeti változásoknál emberi okokra tudunk visszamenni. Ott van az ember, aki képes megváltoztatni a környezeti elemeket. Ha a hidrológusok azt kutatják, hogy valahol miért lesz több árvíz, akkor lehet ugyan, hogy több a csapadék, de mellette az is hozzájárulhat ehhez, hogy nincs növényzet a felszínen, aminek gyakorta az ember az oka.
Az éghajlatváltozással kapcsolatban az első, ami a médiából ismerős, hogy változik az üvegházhatású gázok koncentrációja. Miért történik ez? A szén-dioxid (CO2) egy ilyen gáz, de a vízgőznek is hasonló a hatása. Ha egyre több van belőle, akkor melegíti a légkört. Sokszor nem esik szó róla, de sok aggodalmat okoz még a metángáz is. Az még erősebb üvegházhatású gáz, mint a széndioxid.
Nehéz meghatározni, hogy az emberek mennyit bocsátanak ki: nem tudjuk mérni. Látjuk, hogy a légkörben növekedik a szén-dioxid koncentráció, de nehéz azt lemérni, hogy mekkora az a rész, ami az embereknek köszönhető. A természetből is szabadul fel CO2. A természetes kibocsátásra rátevődik az emberi kibocsátás. Mi csak azt tudjuk mérni, hogy a CO2 koncentráció változik.
Egy vulkánkitörés például több szén-dioxidot bocsáthat ki, mint az emberiség egy év alatt. Ez ugyan jóval ritkább, az elmúlt harminc évben két ilyen nagyobb kitörésről tudunk, ami globális szinten változtatott az éghajlaton. Ehhez képest az emberek folyamatosan, minden nap bocsátanak ki.
A modellek győztek meg arról, hogy csak van az embernek szerepe az éghajlatváltozásban. A modellezéssel tudjuk részletesen tanulmányozni, hogy mi történik az éghajlati rendszerben. Megnézzük, hogy a modell a múltat jól tudja-e rekonstruálni, és ha ugyanazt az éghajlatot mutatja, mint amit a mérések mutatnak, akkor feltételezzük, hogy a jövőre is a reális éghajlatot fogja előrejelezni. Ezek a modellek elég jól működnek. Lefuttattak egy modellt a múlt századra és azt az eredményt kapták, hogy a globális szinten megbecsült természetes széndioxid-kibocsátás mellett nem emelkedne a hőmérséklet. Ha rátettek egy plusz szén-dioxid-kibocsátást, amit az embereknek tulajdonítanak, akkor a mérési eredményeket kapták vissza az emelkedő hőmérséklettel. Nehéz megfogni, de tény, hogy hozzájárul a szén-dioxid-kibocsátáshoz az emberi tevékenység. Ezt csak az nem látja, aki nem akarja. Az autók számára meg lehet saccolni, hogy kb. mennyi szén-dioxidot bocsátanak ki egy év alatt, de az elégetett üzemanyag mennyiségéből is lehet következtetni arra, hogy mennyi szén-dioxid kerülhet a légkörbe. Itt hatalmas nagyságrendek vannak. Már Romániában is ezer tonna szintű szén-dioxidról kell beszélni éves szinten. A modelleknél a múltbeli kibocsátásokat vettük figyelembe. A gond, hogy a gyors tempójú változás miatt nem tudjuk, hogy a jövőben mi fog történni. Számtalan forgatókönyv van. Nem azt mondom, hogy a társadalom kiszámíthatatlan, de nem látjuk előre a fejlődését. Ötven év múlva sokkal energiatakarékosabbak leszünk, vagy még inkább energiapazarlók? Még több energiát használunk, és még nagyobb terhelést teszünk a környezetre? Vannak optimista és pesszimista forgatókönyvek. Azt már feladtuk, hogy szüntessünk meg minden hatást a környezetünkre. Ezt nem tudjuk megtenni, mert a környezetből élünk: nem tudjuk megtenni, hogy nem mozgunk, nem utazunk, hogy egyik napról a másikra mindenki leteszi az autót. Akármilyen párizsi összejövetelek is legyenek. A természeti folyamatokat tanulmányozzuk, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az ember is változtatja azokat: azt kell megnézni, hogy milyen mértékben teszi ezt. Nem könnyű! Egy vulkán kitörését nem tudjuk megakadályozni, de a mi részünkről lehetőleg csökkentsük a befolyást. Ez a nagy kihívás.
Bartók Blanka
• Kézdivásárhelyen született 1981-ben
• 2004-ben elvégezte az alapképzést a BBTE Földrajz Karán, majd ugyanott a mesterképzést 2005-ben
• a Debreceni Egyetemen szerezte meg doktori fokozatát 2013-ban
• 2009-től tanársegéd, 2014-től adjunktus a BBTE Földrajz Karán a Magyar Földrajzi Intézetben
• 2014–2015-ben kutató Zürichben az ETH-nál
• 2005-ben Pro Scientia Aranyéremmel tüntették ki
• 2016-ban megkapta az MTA Arany János Fiatal Kutató Díját
• 2016-ban elnyerte a BBTE Kiváló Kutatói Díját
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Míves Emberek Sokadalma – politikán felüli, támogatásra érdemes
Tizenöt napirendi pontot vitat meg az újonnan megalakult Székelyudvarhelyi képviselő-testület a pénteki, első rendes havi ülésén. Egyebek közt a szejkei strand belépőjének értékéről, két tanintézmény székhelyének béréről, illetve a Míves Emberek Sokadalmának támogatásáról is dönt majd a testület.
A napirendi pontokról szerdán Jakab Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt koalíciójának önkormányzati frakcióvezetője és Orbán Balázs, az MPP–EMNP-koalíció frakcióvezető-helyettese tartott sajtótájékoztatót.
Az első két napirendi pont a katolikus egyház ingatlanjában működő Tamási Áron Gimnázium, valamint a református egyház épületében működő Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium éves bérleti díjának növelésére vonatkozik. Erre az évre a törvény által megengedett legnagyobb összeget, 280 ezer lejes bérleti díjat terjesztett elő a szakbizottság, ami Jakab Attila szerint sokkal nagyobb a korábbiaknál. Az összeget a két egyház az ingatlanok feljavítására fordíthatja. Orbán szerint a bérleti díj növelését már márciusban is javasolták, ám az akkori polgármester, Bunta Levente visszavonta ezt. A harmadik napirendi pontban előterjesztett határozattervezet egy, a Szászok táborában található, 2709 négyzetméteres területtel kapcsolatos, melyről tulajdonosai lemondanának a város javára. Orbán elmondta, gondok vannak a város köz- és magántulajdonába leadott ingóságok leltározásával, ezért prioritás lesz ezek rendezése. A pénteki tanácsülésen egy régen államosított beltelek tulajdonjogának megállapítására is javaslatot tesznek. Jakab Attila elmondta, a rendszerváltás előtt sok ház eladásakor az állam tulajdonába került a ház alatti terület, amiről sokan nem is vettek tudomást, ez manapság hagyatéki eljárásokkor, házak eladásakor derül ki. Hozzátette, nincs nyilvántartás arról, hány ilyen eset van a városban, ezért azt javasolja az ingatlantulajdonosoknak, hogy nézzék át irataikat.
Idéntől ismét a város vette át a szejkei strand működtetését, ezért a negyedik napirendi pont az itteni jegyárak meghatározásáról szól. Bár erre vonatkozóan már érkezett egy előterjesztés a helyi adók és illetékek, illetve a vagyongazdálkodási osztálytól, miszerint a belépők értéke legyen azonos a városi strand jegyáraival, a frakció szerint egyebek közt a távolság és a strandkörülmények miatt a Szejkén alacsonyabbak kell legyenek az árak. Míg a városi strandon gyerekeknek hat, felnőtteknek pedig tíz lejbe kerül a belépő, ők azt szeretnék, hogy a szejkei strandon az egész napos jegyért négy lejt fizessenek a gyerekek és hetet a felnőttek, délután négy után pedig két, illetve négy lejt.
A Cekend-bejáratnál, illetve a Csereháton megüresedett ifjúsági és szociális lakásokba beköltözni szándékozó igénylők ügyében is döntenek pénteken a tanácsosok, valamint a város tulajdonában lévő erdőkből kitermelt fa nyilvános árverésen történő értékesítéséhez szükséges kiindulási árat is meghatározzák. Átminősítenék ugyanakkor az Udvarhely Néptáncműhely egyik be nem töltött táncosi állását, hogy pályakezdő táncos is jelentkezhessen a munkakörbe. Az Urbana Rt. részvényeseit képviselő közgyűlés összetételéről is döntenek, hét tagot választanak meg erre pénteken a képviselők közül.
Az utolsó napirendi pont arról szól, hogy a július 29–31. között tartandó 16. Míves Emberek Sokadalma rendezvény társszervezőjeként az önkormányzat fele-fele arányban osztozna a költségeken az Artera Alapítvánnyal, 30 ezer lejes keretösszeggel. „Függetlenül attól, hogy milyen színekben van jelen az Artera Alapítvány vezetője az önkormányzatban, az érték és a munka, amit megvalósítanak, támogatásra érdemes” – fűzte hozzá a frakcióvezető.
Veres Réka |
Székelyhon.ro

Szomorú évforduló
Emlékezés Baász Imre grafikusművészre
Baász Imre grafikusművész, művészeti szervező emlékére tartanak szimpóziumot július 16-án, szombaton 10 órától Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) földszinti kiállítótermében.
Az eseménynek otthont adó intézmény vezetője, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész elmondta, nem véletlenül választották június 16-át a főhajtás időpontjának. Ezzel is az erdélyi képzőművészetben betöltött fontos szerepét akarták hangsúlyozni, ugyanis egy szerencsétlen kimenetelű baleset következtében Baász ezen a napon hagyott itt minket.
A meghívott előadók között mások mellett olyan személyiségek szerepelnek, mint Mircea Dumitrescu grafikus, festő és szobrász, a Bukaresti Nicolae Grigorescu Művészeti Akadémia professzora, aki egyetemi társa és jó ismerőse volt az elhunytnak. Közéjük sorolható továbbá a Budapesti Martos Gábor művészeti író, illetve a Marosvásárhelyi illetőségű, de szintén Budapesten élő Nagy Árpád Pika képzőművész, Lőrincz Lili Kolozsvárról, aki a mesteri dolgozatát Baász Imre Kalevala-illusztrációiról írta meg. A művész megfigyelési dossziéjából összeállított könyvet annak szerkesztője, Kopacz Attila, az Árkosi Művelődési Központ vezetője ismerteti.
A Baász özvegye, Szigeti Pálma által szervezett rendezvény Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Kovászna Megye Tanácsa támogatásának köszönhetően vált lehetségessé.
Bedő Zoltán
Baász Imre (Arad, 1941. febr. 22. – Sepsiszentgyörgy, 1991. július 16.)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Régizene szól egész hétvégén Csíkszeredában
Románia legrégebbi és legnagyobb régizene fesztiváljának idei kiadását nyitották meg csütörtök délután a Csíkszeredai Mikó-várban. A 33. régizene fesztiválon 132 zenész muzsikál a közönségnek.
Tudjunk merengeni a harmóniákon, tudjunk egymásra figyelni, egymásnak örülni, halljuk meg a lantmuzsika mögötti csendet is. Ezt próbálja újraéleszteni ez a rendezvény – hangzott el csütörtök délután a Csíkszeredai Régizene Fesztivál ünnepélyes megnyitóján. Ezt követően a Mikó-vár udvarán Kobzos Kiss Tamásra koncerttel emlékeztek barátai.
A Régizene Fesztivál nulladik napján, csütörtök délután szakmai kerekasztal-beszélgetést tartottak In memoriam Kobzos Kiss Tamás címmel. Kobzos Kiss Tamás, a magyar régizenei mozgalom emblematikus alakja, Liszt- és Kossuth-díjas énekmondó, a 36 éves múltra visszatekintő fesztivál meghatározó egyénisége volt, mintegy 23 alkalommal vett részt a rendezvényen.
„Kitágul ez a hét a Régizene Nyári Egyetem mesterkurzusainak nyílt előadásaival és koncertjeivel, ugyanakkor kitágul újabb és újabb jelentésekkel és üzenetekkel. Ebben az esztendőben az egyik legerősebb üzenetünk, hogy szeretnénk méltóképpen megemlékezni Kobzos Kiss Tamásról, aki nagyon meghatározta munkásságával, személyiségével a régizene fesztivál fejlődését. Mi, akik fiatalok vagyunk, érezzük ezt a hatást, ezt a szellemi kisugárzást” – fogalmazott Ferencz Angéla, a szervező Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója. Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti igazgatója a rendezvény emblematikus alakjának nevezte a tavaly elhunyt zenészt, legalább annyira, mint a volt Kájoni vagy Barozda együttest, akik elindították ezt a fesztivált.
„Sokan ismertük és szerettük őt” – mutatott rá Boér Károly, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, a beszélgetés moderátora. A beszélgetésen részt vett Pécsi L. Dániel Budapesti jelképművész, Kobzos Kiss Tamás ifjúkori barátja, Csörsz Rumen István, a Magyar Tudományos Akadémia irodalomtudományi intézetének főmunkatársa, Kobzos tanítványa, Sudár Balázs turkológus, az MTA főmunkatársa, a Canlar együttes vezetője, valamint Erdal Salikoglu, akivel majd negyedszázadon át adott elő közösen énekelt verseket. A meghitt hangulatban zajló beszélgetésen felidéződött Kobzos Kiss Tamás alakja, mágnesként ható személyisége, munkássága és számos személyes emléket is megosztottak a beszélgetőtársak a közönséggel. Az estet – az MTVA jóvoltából – hang- és videofelvételekkel színesítették.
Boér Károly kezdeményezésére a Mikó-vár egyik termében emlékhelyet hoznak létre a „fesztivál halottainak.” Öt évvel ezelőtt hunyt el Deák Endre, a fesztivál egyik meghatározó személyisége, tíz évvel ezelőtt Mérey András grafikus, aki 1979-ben megalkotta a fesztivál logóját – sorolta Boér Károly. „De helyet kap itt Váli József újságíró emlékplakettje is, ő volt a fesztivál legelső krónikása. És közöttük lesz természetesen Kobzos Kiss Tamás emléktáblája is. Ezt Nemes György hangszerkészítő készíti: stilizált hangszer fekete diófalapra.”
Világhírű együttesek
„Tanzen und springen, singen und klingen!” (Táncolva ugrani, dalolva zengeni!) a mottója az idei fesztiválnak, fő témaként ezúttal a német régizenét választották a szervezők.
Pénteken 11 órától a Mikó-várban a Régizene Nyári Egyetem egyik kurzuszáró hangversenyét tartják, majd 15 órától a Márton Áron Főgimnáziumban ismét a nyári egyetem diákjai lesznek hallhatók. 19.30-tól a Szent Ágoston-templomban a Barokk Fesztiválzenekar és Fesztiválkórus Aus der Kirche ind die Welt címmel különböző régiók német zenéjét játssza, énekli. 22 órától a Mikó-vár délkeleti bástyatermében Cipriana Smărăndescu és Hegyi Gábor ...nicht nur Bach...címmel a német barokk kevésbé ismert aspektusait mutatja be.
Szombaton 11 órától reneszánsz gyermeknap kezdődik a Mikó-várban. 13 órától a Csíki Játékszín előtti téren a Carmina Renascentia zenekar muzsikál. 17 órától a Kájoni Consort Zenei kalandozás a Habsburgok udvarától az erdélyi szászokig címmel, majd ezt követően a Lyceum Consort Musica Teutsch címmel koncertezik a Mikó-vár délkeleti bástyatermében. A várudvaron 18 órától a Carmina Renascentia népi ihletésű német dalokat és táncokat mutat be. 19 órától a Musica Historica egy tánctípus kétszáz éves útján vezeti végig a közönséget. 22 órától a Trió Barocco Bach és fiai című koncertjét lehet meghallgatni.
Vasárnap 11 órától a csíksomlyói kegytemplom előtti téren a Lyceum Consort zenél. Kihelyezett koncerteket is tartanak: 18 órától a Székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termében a Transylvania Barokk együttes mutatja be a német késő barokk gyöngyszemeit, a Gyergyószárhegyi kultúrotthonban pedig 19 órától az Il Festino együttes 17-18. századi zenei utazásra hívja a hallgatóságot. A Csíkszeredai Mikó-várban a Musica Profana Tanzen und springen címmel a 17. századi német világi zenével ismerteti meg a közönséget. 19 órától Elena Maria Şorban Fesztiválok, hullámok. Feljegyzések a romániai műzene ünnepeiről és zenei krónikáiról című román nyelvű könyvét mutatják be. 19.15-től a Madrigál Kamarakórus, a Codex együttes és Kónya István közös koncertjét lehet figyelemmel kísérni, amellyel Bakfark Bálintra emlékeznek. 20 órától reneszánsz táncházat tartanak Szabó Anikó vezetésével. Kedvezőtlen időjárás esetén a koncerteket a Szakszervezetek Művelődési Házában tartják, a belépés díjtalan.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Meghalt Esterházy Péter Kossuth-díjas író
Meghalt Esterházy Péter – közölte az MTI-vel az író családja és kiadója. „A család és a Magvető Kiadó mély fájdalommal tudatja, hogy 2016. július 14-én a délutáni órákban Esterházy Péter elhunyt" – olvasható a család és Nyáry Krisztián igazgató közleményében. A kiadó a család kérésére mást nem közölt. A 66 évesen elhunyt Kossuth-díjas írót a Magvető Kiadó saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Esterházy Péter, aki a mai magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakja volt, tavaly októberben az Élet és Irodalomban írott cikkében jelentette be, hogy súlyos beteg, hasnyálmirigyrákkal küzd. Betegségéről könyvet is írt, amely Hasnyálmirigynapló címmel jelent meg az idei könyvhétre. A rendezvényt az író nyitotta meg június 9-én és ez a kötet volt a legnépszerűbb a könyvhét fővárosi programjain.
Esterházy Péter író halála súlyos veszteség a magyar és a nemzetközi irodalmi életnek – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtök este az MTI-vel. „Aki írónak születik, az egyúttal felelősnek születik mindazokért, akiknek ír. A posztmodern író felelőssége annál nagyobb, minél mélyebb benne ennek a felelősségnek a felismerése. Így született az az életmű, amely gazdagon, briliáns újításokkal, nyelvi meglepetésekkel árad és ostromolja a mai olvasó felszínes izgalmaktól megfáradt agyát és szívét. Tud újat, tud valami frissebbet mondani a mai és az utánunk jövő nemzedéknek. Tud meglepő és egyúttal nagyon ismerős lenni. Tud a miénk lenni” – olvasható az Emmi méltatásában.
A történelmi szerepet betöltő Esterházy család fraknói grófi alágának leszármazottja Budapesten született 1950. április 14-én. Az író születése után nem sokkal a családot Hortra telepítették ki, a fiatal Esterházy Péter az 1956-os forradalom után főként az általános iskolában szenvedte el az úgynevezett osztályharc megkülönböztetéseit.
A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, az ELTE Természettudományi Karán diplomázott matematika szakon, számítástechnikai rendszerszervezőként dolgozott 1978-ig, utána az írást tekintette főfoglalkozásának. Első nagy sikerét az 1979-ben megjelent Termelési-regény (kisssregény) című művével, a szocreál termelési regény paródiájával aratta.
A nyolcvanas évek elejétől évente jelentek meg kisregényei – Függő, Ki szavatol a lady biztonságáért?, Fuharosok, Kis Magyar Pornográfia, Daisy, A szív segédigéi –, 1987-ben nagy feltűnést keltett Csokonai Lili álnéven írt Tizenhét hattyúk című regénye, amelynek főhőse, Weöres Sándor Psychéjének modern utóda ékes 17. századi nyelven adta elő napjainkban játszódó szerelmi történetét. Későbbi „nő-tárgyú” könyvei (Hrabal könyve, Egy nő) arról tanúskodnak, hogy írójuk hihetetlen beleérzéssel térképezte fel és tárta olvasói elé a nőiség lényegét, finom árnyalatait.
Nagy siker volt Harmonia caelestis című fikciós családi krónikája, majd a Javított kiadás, amelyben saját ironikus-indulatos megjegyzéseivel adta közre apja ügynöki jelentéseinek egyes részleteit. Futballkönyvei (Utazás a tizenhatos mélyére, Semmi művészet) is nagy népszerűségnek örvendenek. 2010-ben jelent meg Esti című kötete, amelyben Kosztolányi Dezső Esti Kornél-novelláit írta tovább „esterházyul”. 2013-ban publikálta Egyszerű történet vessző száz oldal című regényét, amely a 17. századba kalauzolja olvasóját. 2015-ben jelent meg Szüts Miklós festőművésszel közös kötete, A bűnös. Drámaíróként is jelentőset alkotott, színpadon is játszották Rubens és a nemeuklideszi asszonyok, a Harminchárom változat Haydn-koponyára és az Én vagyok a Te című darabjait. Műveiből több film is készült (Idő van, Tiszta Amerika, Anna filmje, Érzékek iskolája). Tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának és a Berlini Művészeti Akadémiának. Több rangos elismerésben is részesült, 1996-ban Kossuth-díjat kapott, 1999-ben az Európai Irodalom Osztrák Állami Díjat vehette át. MTI
Erdély.ma

A végső maszk: a maszknélküliség
Elhunyt Esterházy Péter író. Hatvanhat éves volt. 2007-ben Nagyváradi közönségtalálkozója, a Törzsasztal est előtt járt az Erdélyi Riport szerkesztőségében. Könyveinek utóéletéről, az idegen nyelvű kiadások hatásairól, írói műhelytitkokról, irodalmi kategóriákról, a kritika szerepéről, a fontos, de rossz művek diktatúrabeli legitimitásáról, illetve Európa esélyeiről beszélgettünk. Szilágyi Aladár és Szűcs László akkor készült interjújával búcsúzunk Tőle.
- Van egy olyan megállapításod, hogy a világban minden avégett létezik, hogy könyv legyen belőle.
- Attól tartok, ez egy Mallarmé-gondolat. Őt idéztem.
- Ennek kapcsán két könyvedre összpontosítanék, a Harmonia caelestisre és a Javított kiadásra. Annak idején úgy fogalmaztál a Termelési regényben, hogy mindent meg akarsz írni. Visszatekintve a 2002-ben megjelent Javított kiadásra, hogyan élted meg ezt az időszakot, hogyan látod ma azt a folyamatot, amíg megszületett maga a könyv?
- Erről nem szívesen beszélek, mert lényegében csak anekdotázni tudnék. Tehát nem azért nem beszélek szívesen, mert valamilyen nehézséget okozna. Épp ellenkezőleg. De bármit, amit mondok, azt mindig meg kéne fontolnom, amit a könyvben mindig meg is tettem. Azt tudniillik, hogy mi az, amit látok, s mi az, amit úgynevezett filmként gondolok. Többszörös, folyamatos helyzetértékelésből írtam, ami most már elszállt. Én most már csak apámnak jó fia vagyok, vagy jó apámnak nem tudom, milyen fia. Ebből a pozícióból beszélek, következésképp kicsit könnyebben, vagy könnyedébben, mint ahogy a tárgy megkívánná. Ezért határoztam el, hogy ez ügyben nem adok interjút, s ha a könyv megjelenik valahol a világban, nem megyek oda, tehát nem viselkedem vele szemben úgy, mint egy normális író. Azt is látom, ahogy múlik az idő, egyre könyvebb lesz ez a könyv. Mert amúgy kilóg a könyvek sorából. Most így vagyok ezzel.
- Tamás Gáspár Miklós kissé talán cinikusan azt mondta: „jól jött” neked íróilag ez a fordulat.
- Erre mondom, hogy ez engem nem érdekel. Nem érdekel, hogy jól jött-e vagy rosszul. Köztünk szólva még az sem érdekel, hogy sikerült vagy nem sikerült. Nem érdekel.
- Általában minden művedben más és más a szerző és a mű viszonyulása, sajátosan Esterházy-féle konzekvenciái vannak a dolgoknak. Ez hogy alakul ki?
- Ebből a szempontból az igazi cezúra nem a Javított kiadás számomra, hanem a Harmonia, mert úgy érzem, ezzel én leírtam valamit, ezt az úgynevezett „családi ügyet”, azt, aminek nyoma majdnem minden könyvemben jelen van. A Fancsikó és Pinta úgy zárja ezt le, hogy mind hozzá tartoznak. Ilyen értelemben ez a könyv a Harmonia párjának mondható, ahogy egy… csatakép és egy akvarell összehasonlítható. Ugyanaz a történet bizonyos értelemben. A Termelési regénynek is van egy ilyen erős szála, a Hrabal könyvének is. Én mindig belebotlok ebbe a dologba. Vagy botlottam. Mert van nekem egy konkrét családom, amelyben éltem gyermekként, meg amelyikben élek felnőttként, ami számomra fontos környezet. S van ez a történelmi família, onnan is van mindenféle tapasztalat. A Harmonia caelestissel ezt lezártam, mert végigírtam, s azt kellett studíroznom, mi ez az új helyzet, amiben vagyok. Hogy ez korlátozást jelent-e vagy mit? Ezzel jutottam valamilyen új megoldáshoz, modus vivendihez, hogy tudom, tudni vélem, miként kell nekem tovább mennem. De valóban úgy van, hogy minden könyvemnél újra kellett definiálnom, hogy mi a viszonyom, kinek mi a viszonya. Mindig az a kérdés, melyik az az elbeszélői hang, amit választ az ember, melyik az az elbeszélői hang, ami a legszabadabban tud abban a választott tárgyban beszélni. A munka lényege ez.
- Felmerül-e bármikor is, hogy egy adott könyved miképpen szól franciául, németül, esetleg spanyolul?
- Az a leghatározottabban nem, hogy megkönnyítsem a fordító dolgát. Éppen azért, mert nyelvből építkezik az ember, abban semmilyen kompromisszumot nem lehet csinálni. Akkor lehet így gondolkodni, amikor valamilyen gyakorlatias szöveget kell írnom, egy bevezetőt mondjuk, ami csak idegen nyelven jelenik meg. Akkor nem érdemes egy olyan szólásmondásba belebonyolódni, aminek nincs – mondjuk – spanyol megfelelője. Például „nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”, s ebből az egérből elindítani valamit. Amely egér nem létezik spanyolul. De ha regényben van így, akkor erre én vonogatom a vállamat, oldja meg a fordító. Régebben úgy gondoltam, semmi jelentősége nincs a külföldi megjelenéseknek. Ez nem egészen így van. Azáltal, hogy sok könyvem sokfelé megfordult, egyrészt látom, hogy a műveknek van olyan arca, amit itthonról még nem láttunk, és kint mutatja meg magát – ez nagyon érdekes –, éppen amiatt, mert egy beavatott magyar olvasó „mindent tud”, a szövegnek van egy cinkos olvasata, ezért bizonyos dolgokra nem figyel. És amikor ez a cinkos olvasat hiányzik, akkor mutatja meg magát a könyv másik arca. Mi tudjuk például valamiről, hogy az finom kuruc-labanc rájátszás, de a szerző tulajdonképpen a komcsikat szidja, ez Argentínában halálosan hidegen hagyja az olvasót.
Az idők során vált élményemmé az is, hogy van külföldi olvasó. Ahogy nagy élmény az ember számára, hogy van magyar olvasó, ez egy valóságosan létező állatfajta, azonképpen kiderült, hogy Moszkvában és Peruban is vannak olvasók. És ez néha az eszembe jut. Persze nem úgy, hogy Peruban miként fog ez hatni, ez veszélyes lenne. A nagyon világhíres írókat, ha mondjuk, Kunderát nézem, az övé nem francia regény, nem cseh regény, hanem általános európai mű. Szerintem ez nem is tesz jót a dolognak, persze jelenthet egyféle tágasságot is, azt végiggondolni, hogy egy adott jelenetből vagy mondatból mi az, amit mi megértünk, mihez kell a magyar nyelv, s mi az, ami azon túl van. S ebből nem az következik, hogy az ember ezt az „azon túlit” erősíti, ellenkezőleg, néha éppen a sajátjára lát másképpen.
- Traian Stef román költő barátunk szerint az az író, aki ennyi könyvével ennyi nyelven van jelen, az már nem a nemzeti irodalom része, hanem a világirodalomé, nem sajátítható ki egy nyelv, nemzet számára. Van értelme az efféle kategorizálásnak?
- Úgy tűnik, mindenütt konfliktus ez a nemzeti versus európai vagy világirodalmi kérdés. Véletlenül került szóba Peru, de olvastam arról, hogy a perui népiek mélyen megvetik Vargas Llosát, már csak azért is, mert elment Spanyolországba egy spanyol kiadóhoz, mondván: rendes perui az perui kiadónál mArad. De hát aki ki akar Peruból lépni, az spanyol kiadóhoz megy. Mi viszont, ha ránézünk Vargas Llosa művészetére, akkor látván látjuk, mennyire perui az. A sok lefordítottságnak is megvan a veszélye ugyanúgy, mint ahogy a nem lefordítottságnak is, úgymond az ember provinciális mArad. Persze lehet provinciális az ember akkor is, ha harminc nyelvre lefordították. Attól még mAradhat a szűkség állapotában, egy olyan szűklátókörűségben, amely jól fogyasztható.
- Annak van-e bármi haszna, hogy külön beszéljünk magyarországi magyar irodalomról, romániairól, felvidékiről és így tovább?
- Egy pici értelme van. Második mondatként van. Mert Bodor Ádám, mondjuk, tényleg olyat tud, amit senki más, aki nem innen jön. Kovács András Ferenc verseiből is hallom, hogy két méterre él a Bolyai szülőházától. Egyszerűen kiderül ez már a szavak megválogatásából. Vagy ott az újvidéki irodalom, még a hatvanas évekbeli, amely sokkal európaibb tájékozódású volt, mint az akkori magyarországi magyar. Most pedig a háború miatt más. Nekik vannak háborús élményeik. Mi nem tudjuk, mi az, ha mellettünk meghal valaki, mert lelőtték. Ők meg tudják. Az ilyen ember másképp fog a halálról írni. Ebben az értelemben van értelme ezt a különbségtételt megtenni. Az első mondat persze az, hogy egy magyar irodalom van.
- Mennyire követed rendszeresen a műveidről megjelenő kritikákat, az értelmezésbeli különbségek foglalkoztatnak-e?
- Ha bárki író azt mondja, hogy ez nem érdekli, ezeket nem olvassa el, azt ne hidd el. Engem sem érdekel, nem olvasom el…
Az úgy van, hogy nekem nincsenek nagyon erős elvárásaim. Nincs várakozás bennem, hogy ezt szeretném hallani, vagy jó volna, ha ez derülne ki. Minden értelmezést, ami koherens, jól fogadok. Azt tudom, hogy annak idején, amikor Balassa Péter első kritikái megjelentek a könyveimről, nem a nagy elismerés volt a fantasztikus, ez engem hidegen hagyott, nem is fogtam fel igazából, hanem az, hogy az ő kritikáiban ráismertem arra a vízióra, ami az enyém, az nekem nagyon jó volt. Hogy ugyanazt az épületet láttam a kritikából előugrani, ami az én fejemben megvolt. Ebből a szempontból érdemes olvasni a kritikát. Az számomra újra és újra egy erős tapasztalat – amiből soha nem tanulok –, hogy az irónia mennyivel élesebb, mint amennyire azt én gondolom, hogy mennyivel jobban megviseli az embereket. Napi tapasztalat, csak nem szeretünk konfrontálódni vele, hogy mennyire egymás mellett van a tragikus meg a komikus, de azzal nem szeretnek az emberek szembesülni. Ha már beálltunk sírásra, akkor sírjunk végig, ha beálltunk nevetésre, akkor nevessünk. Nálam ezek nagyon gyorsan váltják egymást. Érdekes néznem, ennél nagyobb dolgokban is hogyan jelennek meg a klisék, tudod, amikor azt olvasom nyolcvanadjára, hogy „…és édesapjának állított emlékművet”. Bla-bla-blaaa… Hogy mennyire tud vagy nem tud kitörni a kritika az ilyenekből. Vagy az a tapasztalat, hogy az úgynevezett félreértés legitim olvasási mód. Nagyon sokszor működik félreértésben egy könyv, de ez nem is olyan nagy baj.
- Apropó, félreértés, bevallom, amikor a Javított kiadás a kezembe került, kicsit gyanakodtam is, vajon ez nem megint egy Esterházy-féle ravaszdiság. Persze aztán rájöttem, hogy nem az.
- Azért sem szeretek beszélni róla, mert szinte nem tudsz olyan kérdést feltenni, amire ne lenne válasz a könyvemben. Persze tudom, én a farkasért kiáltó kisbojtár szerepébe bújtam. Annyiszor játszottam már el azt, folyamatosan azzal játszanak a könyveim, hogy ez most valóság, nem valóság. Aztán amikor azt mondom: gyerekek, ez valóság, miért hinnék el? Tetejében az is igaz, hogy egy fogalmazás az már forma, ha forma, akkor fikció. Elvileg igaza van annak, aki kétségbe vonja, de egyrészt a szövegből kitetszik, hogy ez nem fikció, másrészt két telefonhívással utána lehet járni. Más kérdés az, hogy ha kicsit távolabbról olvassa valaki, őt meg ez nem érdekli, csak egy szöveget lát, s neki a szöveg így vagy amúgy viselkedik.
- Valaki a realizmus diadalának nevezte ezt a könyvedet.
- Ha úgy írjuk le a könyveimet, mint különböző maszkoknak a sorozatát, akkor az a logikus, hogy végül a maszknélküliség jelenik meg maszkként. Azt is lehetne mondani, ez a logikus végpontja ennek.
- Egy helyütt a jó szándékú rossz művek legitimitásáról beszéltél. Arról, hogy egy diktatúrában a jó szándékkal megírt gyenge mű eltűrhető, de szabad világban már más a helyzet…
- A fontos rossz műről van szó. Ez a legitim képződmény.
- Mitől lehet fontos egy rossz mű, s milyen szabadságfok kell ahhoz, hogy már ne legyünk elnézőek, illetve ki dönti el, milyen helyzetben mi mennyire rossz, jó, avagy fontos?
- Arról nem érdemes beszélni, hogy ötven év múlva mi lesz itt, milyen jelenleg fontosnak tartott könyv nem jelent majd akkor semmit. Ez nem is foglalkoztat. Amiről az a mondat szólt, az egyszerűbb dolog, egy diktatúrabeli szituáció. Amikor nagy baj van, csak a túlélésről lehet szó, a közösség megmAradásáról, ebben az imperativusban nem biztos, hogy olyan érzékenyen reagálunk arra, ha egy szonettről kiderül, csak tizenhárom sor van benne. Viszont ha elmúlt ez a helyzet, akkor nem olyan jó, ha a szonett csak tizenhárom sorból áll, legfeljebb akkor ne nevezzük szonettnek. Megszűnik a szabadságnélküliség alibije. Ha puszta túlélésről van szó, szamárság arról beszélni, hogy van felöltözve valaki. Ha meghívnak valahova, és rosszul vagyok felöltözve, az más, mintha éppen akkor úsztam volna át a Dunát. Ez az alibije bármelyikünknek 1990 után megszűnt. Még élesebben vetődik fel ez a kérdés Erdélyben, itt esetleg lehet még egy kört futni, ez ügyben az öncsalásnak jobbak a lehetőségei a nyelvet illetően, a magyarság megmAradását illetően, mint az anyaországban.
- Pár éve egy internetes fórumon azt nyilatkoztad, nincs e-mail címed, a számítógépet is inkább csak írásra használod, írógépként. Azóta változott-e a helyzet?
- Igen, van már e-mail címem.
- Sőt az egyik gyűjtőportálon saját oldalad is…
- Tőlem függetlenül van, illetve a Literán engedélyeztem az oldal megjelenését, meg is tanítják majd nekem, hogy miként tudok belépni oda. Azt én nem fogom csinálni, bár elvileg jó lehetőségnek tartom, hogy számot adjak arról, hol van például felolvasásom. Nekem erre nincs energiám, amikor én kikeveredek az íróasztalomtól, legfeljebb az e-maileket próbálom megválaszolni. Persze az egyfelől egy újabb felület, ahol támadások érhetnek, másfelől valóban hamarabb meg tudok dolgokat válaszolni.
- Különben mennyit dolgozol átlagban egy nap? Ez változó?
- Sajnos, nem változó. Kilenckor odaülök, s csinálom kettőig, fél háromig. Az a baj, hogy akkor nem fejezem be. Ha be tudnám fejezni, akkor könnyű, jó életem volna. Ám az eltervezett szövegnek nem érek a végére, de nagyon fáradt vagyok, szöszmötölök, néha alszom is fél ötig, ötig, s akkor még egyszer nekiesek. Az a nem jó. És akkor az a baj, hogy véget ér, mondjuk, hétkor, de akkor mAradnak még házi feladatok. Ez a sok benne. Megírni, mondjuk, egy előszót. Mindig fölvetődik a hazafiasság kérdése. Szerintem a dolgozás hazafiasság. Az, hogy én megírom Kosztolányi Pacsirtájához az előszót, az munka, tehát az egy hazafias tett.
- Miközben igen termékeny íróként tartanak számon, műveiden sokat bíbelődsz, akár kilenc évig is írod. Hogy van ez?
- Nem tud jobban lenni.
- Sokat átírsz, vagy inkább továbbírod a szövegeidet?
- Ha nagyon provokatívan akarok fogalmazni, akkor azt mondom, nekem olyan a kezem, hogy nem bírok rossz mondatot írni. De ez nem öndicséret, mert ebből nem következik semmi. Mert írom ezeket a jó mondatokat, de ha egy szövegnél van három dolog, amire figyelnem kell, s ha látom, hogy ebből csak kettőre voltam képes figyelni, akkor annak a kimAradt egynek a szempontjait oldalt mindig lejegyzem. De kiderül, hogy a két megvalósított dologból is igazán csak másfelet vettem figyelembe. Előáll akkor egy olyan szöveg, ami lendületes, jó, nívós, csak éppen nem az, amit én akarok. Közben kiderül, hogy nem is igazán arról van szó, ahogy azt Móricka elképzelte, és így tovább. Mindig azt hiszem, hogy a második átírással már megúszom, de soha nem úszom meg. Most éppen megint azt látom, hogy nem úszom meg. Éppen az a félrevezető, hogy jó állapotban lévő szövegek vannak, rendesen meg vannak csinálva, csak épp nem jól, mert nem jó a szerkezetük, hamarabb bezáródnak, mint kellene. Velem mindig az történik, hogy megyek, megyek, aztán a végére érek, de én odáig el akartam még valamit mondani, ám a forma már nem engedi meg. Akkor mindet el kell vetnem, és újra kell kezdenem az egészet. Azt a tapasztalatot aztán persze fel lehet használni, csak ez macerás, azt jelenti, hogy két hónap elszállt. Van negyven oldal, amit fel lehet használni, de olyan, mintha újraírnám. Csak a gondolkodásban segít, hogy ezt már egyszer végiggondoltam. Ez a rendje a dolognak. A prózában nem is kerülhető ki a munkálkodás bányászjellege. Oda kell ülni, fegyelmezetten. E nélkül nem lehet prózát írni. És hogyha az ember százszor tehetségesebb volna, akkor sem változna a helyzet. S ha megnézzük az irodalomtörténetet, valóban látjuk, hogy ha valaki nem így dolgozott, annak megvoltak a következményei is.
- Az előbb a hazafiasság kerül szóba. Néhány napja Európa vezetői sok kompromisszummal próbálták tető alá hozni az alkotmányos szerződést, miközben több állam- és kormányfő a nemzeti érdekeket félti a közös szabályozás kereteitől. Hogyan tapasztalod, milyen Európát szeretnének az európai írók, értelmiségiek: erős nemzetekét, vagy inkább az integrációt erősítenék?
- Nem alakult ki ilyen általános intellektuális kép arról, hogy mi is az, ami felé tartunk. Látjuk, a technikai tényezőknek is nagyon nagy szerepük tud lenni, az euró bevezetése hihetetlenül erős egységesítő hatású. Én ebben nem érzek semmi félelmetest, mert éppen a helyi közösségeket erősítheti az, ha a közösbe kerülnek, hiszen akkor saját magukat definiálják jobban. Persze ez nehéz dolog, mert erősen összekapcsolódik a pénzzel. Az is baj, hogy a fogalmaink, amelyekkel gondolkodunk erről az Európáról, a nemzetállam fogalmai. Úgy gondolkodunk Európáról, mint valami nagy nemzetállamról. Ehhez kellenének európai érzéseink legyenek, amelyek még nem magától értetődőek. Ma valóban az látszik, hogy első reflexben azonnal a nemzeti önzések jelennek meg. Nagyon finom érzék kell ahhoz, hogy ne gazsuláljunk, mégis önérzetesek mAradjunk. A magyar reflex vagy az egyiket, vagy a másikat tudja csinálni. Vagy mindennek alámenni, vagy pedig kakasként kukorékolni, hogy óva intjük Angliát… Ez nem egyszerű kérdés, sajnos a mi politikusainknak nincs nagyon hová nyúlniuk követendő diplomáciai tradíciókért. Abban nincs semmit rossz, ha egy ország kicsi, s nincs sok politikai jelentősége. Ettől nem kéne megijedni, nem kéne mindenáron kompenzálni. Idióta szlogenek, hogy merjünk nagyok lenni, vagy ellenkezőleg, merjünk kicsik mAradni. Erre volt nekem az a javaslatom, hogy mi volna, ha olyanok mernénk lenni, amekkorák vagyunk. Hol kicsik, hol nagyok.
erdelyiriport.ro

Washington támogatását kérik (Egyházi javak visszaszolgáltatása)
A romániai államosított egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásának újraindításához kért támogatást amerikai kongresszusi küldöttektől Washingtonban az RMDSZ küldöttsége. A kongresszus több befolyásos tagja a visszaszolgáltatási ügyek megoldása melletti elkötelezettségéről biztosította a szövetség küldöttségét.
Korodi Attila parlamenti képviselő és Vincze Lóránt külügyi titkár, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogi Alapítvány (HHRF) szervezésében kongresszusi küldöttek irodáit tájékoztatta az immár több éve megrekedt romániai egyházi és közösségi ingatlan-visszaszolgáltatási folyamat fejleményeiről. Beszámolójukban rámutattak: a visszaszolgáltatási folyamat teljesen leállt, az illetékes bizottság rendre a magyar történelmi egyházak ellen hoz döntéseket, a református egyháztól ismét elvették a már visszaszolgáltatott Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot, a restitúciós bizottság tagjait börtönre ítélték, és egy másik szimbolikus jelentőségű ingatlan, a római katolikus egyháztól elvett Gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatását is elutasították.
Vincze Lóránt szerint a román állam igyekszik minimalizálni az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyében tapasztalható lemAradást, miközben ideálisnak mutatja be a kisebbségek romániai helyzetét. „Arra kérjük amerikai partnereinket, hogy a stratégiai, geopolitikai és katonai partnerségen túl kérjék számon Románián kötelezettségeinek betartását, és kövessék szoros figyelemmel a kisebbségi helyzet alakulását. Az amerikai kongresszus tavaly a költségvetési törvényben is kérte a romániai ingatlan-visszaszolgáltatás felgyorsítását, az abban foglaltaknak most a washingtoni külügyminisztériumnak kell érvényt szereznie a kétoldalú viszony keretében” – fogalmazott a FUEN elnöke. Korodi Attila szerint a romániai magyarok úgy érzik, hogy országuk EU-csatlakozása óta lankad Nyugat-Európa és az Egyesült Államok figyelme az emberi és a kisebbségi jogi kérdések iránt, holott számos megoldatlan kérdés mAradt terítéken. Hámos László, a HHRF elnökének értékelése szerint az amerikai kongresszus több tagja rendkívül elkötelezett a visszaszolgáltatási ügyek megoldása mellett, különösen a befolyásos Andy Harris republikánus és Marcy Kaptur demokrata képviselő, akik támogatást és a kongresszus kezében lévő eszközök alkalmazását ígérték a romániai ingatlan-visszajuttatás megoldása érdekében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rendhagyó sajtótájékoztató
Rejtélyes viszonyok Mikházán
Csütörtök délben rendhagyó sajtótájékoztatót tartott Szélyes Ferenc színművész Mikházán, annak kapcsán, hogy július22-én, pénteken 20 órától bemutatják Eric-Emmanuel Schmitt Rejtélyes viszonyok című darabját. A helyszín is különleges volt, hiszen saját mikházi portáján fogadta az újságírókat.
Szélyes Ferenc elmondta: a darabot 14 évvel ezelőtt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház produkciójaként már játszották mostani szereplőtársával, Nagy Istvánnal. A rendező akkor Cristian Ioan, a Nemzeti akkori igazgatója volt. A vezetőcserét követően levették műsorról a kétszemélyes drámát, annak ellenére, hogy jó előadás készült belőle. "Abban egyeztünk meg Nagy István kollégámmal, hogy mivel akkor nem játszottuk ki a darabot, valamikor újra színre visszük. Hosszú előkészület után végül úgy döntöttünk, hogy a Csűrszínházi Egyesület saját produkciójaként az idén újra színpadra állítjuk" – mondta Szélyes Ferenc.
Valójában családi produkciónak is mondható, hiszen a darabot Nagy István fordította, ő alakítja Abel Znorkót, míg a rendező Szélyes Ferenc, aki Erik Larsent játssza. Díszlet- és jelmeztervező Szélyes Andrea. "Szerepet kap" benne Bálint Károly Marosvásárhelyi szobrászművész alkotása is, amely nemcsak a plakáton, hanem a darabban is megjelenik. A turnészervezést az Artecotur Egyesület vállalta fel.
A csűrszínházi bemutatót követően 23-án, szintén 20 órától lesz még egy előadás, utána a nyárádszeredai napokon láthatja újra a közönség, majd ősztől a Jazz & Blues klubban adják elő rendszeresen. Van egy turnéztatható díszletváltozat is, s mivel kétszereplős, remélik, hogy több erdélyi településen is megfordulnak majd. Ha meghívást kap a Csűrszínházi Egyesület, akkor külföldre vagy a nyugati szórványba is ellátogathatnak vele.
Nagy István elfoglaltsága miatt nem vehetett részt a sajtótájékoztatón, ezért utólag osztotta meg velünk gondolatait a darabról. Kifejtette: 14 éve, május 13-án mutatták be a Nemzeti Színház Kistermében a Rejtélyes viszonyokat, Szélyes Ferenc 50. születésnapjára. Akkor már ment ez az előadás a román tagozaton Ritiu Ioan és Dan Radulescu szereplésével, egy nagyon puritán – jégvilágot idéző – díszletben. Az előadás rendezője, Cristian Ioan, akkori vezérigazgató felvetette, hogy megcsinálná a magyar tagozaton is, ugyanazzal a díszlettel és koncepcióval. Elkezdték próbálni a darabot – Makk Károly fordításában –, és a rendező csakhamar rájött, hogy az elképzeléseihez nem idomul, sőt, sok helyütt eltér a román fordítástól. Így leállt egy időre a munka. Nagy István újrafordította a szöveget, felhasználva Paola Bentz-Faucci román átültetését. Az előkészítő munka, az újrakezdett próba folyamata több saját ötletet is felszínre hozott, amelyeket a rendező elfogadott, beépített, majd kedvet kapván, elvetette az előző koncepciót, és a román előadástól teljesen különböző produkció jött létre. "Nagyon kellemes emlékek fűznek hármunkat az akkori közös alkotó munkához" – mondta Nagy István, majd arra a kérdésre, hogy most miért az új köntös, az új díszlet és miért új koncepcióban állítják ismét színpadra a darabot, kifejtette: "talán éppen az eltelt 14 év miatt. Én akkor 43 évesen egy olyan 50-en túli alakot próbáltam megformálni, amelyik már tetemes élettapasztalatot halmozott fel, és akinek emberi és szakmai státusa meghatározó. Mostanra, azt hiszem, a magam kora, élettapasztalata, emberi és talán szakmai státusom is közelebb áll a megoldandó feladathoz. A régi előadásból a tisztázott viszonyrendszert használtuk fel, és néhány akkori saját játékos ötletet. A mostani előadás új térben, új koncepcióval készült. A produkció létrejöttét támogatta többek között Kiss Péter vállalkozó, Orbán László, az Osli stúdió tulajdonosa, a Népújság és súgóként Súgó Erzsébet.
Néhány szó a szerzőről és a darabról. Eric-Emmanuel Schmitt francia-belga dramaturg, író, filmrendező 1960. március 28-án született. Lyonban végezte középiskolai tanulmányait, majd 1980-1985 között Párizsban filozófiában szerzett egyetemi diplomát. Három évig a cherborgi Chambéry egyetem tanára volt. Elzásziként szülei hatására ateista, aztán agnosztikus volt, majd évek múltán tért keresztény hitre. 2002-től Belgiumban él, 2008-tól belga állampolgár. Drámaírással kezdte, majd később novellákat is írt. A Rejtélyes viszonyokat 1996-ban írta. Azonnal siker lett, forgatókönyv és film is készült ennek alapján. A kétszemélyes darabban két eltérő életfilozófiájú és életpályájú férfi története bontakozik ki.
Schmittet a Francia Akadémia a színházművészetért járó aranydíjjal tüntette ki 2001-ben. Darabjait több mint 50 országban játsszák és 40 nyelvre fordították le. A szakértők Samuel Beckett, Jean Anouilh és Paul Claudel mellé sorakoztatják fel a szerzőt, aki novellákat és rövid tudományos- fantasztikus történeteket is írt. 2010-ben Goncourt- díjat kapott az Emlékkoncert egy angyalért című novellájáért. 2016-ben a Goncourt- bizottság egyöntetűen tagjai közé választotta, Edmonde Charles-Roux helyét vette át. 33 éve a belga királyi francia nyelvű irodalmi akadémia tagja, székét korábban Sidonie-Gabrielle Colette és Jean Cocteau foglalták el.
A Rejtélyes viszonyok című darabban Abel Znorko Nobel-díjas író visszavonultan él Norvégiához közel, egy szigeten. Tíz éve nem fogad a takarítónőjén és az alkalmanként a házhoz rendelt prostituáltakon kívül semmiféle látogatót. Aztán egyszer egy idegen érkezik, akiről a későbbiekben furcsa dolgok derülnek ki. Így hívja beszélgetésre hosszú évek hallgatása után egy jellegtelen kisváros jellegtelen lapjának riporterét. A szokványos kérdésekkel és közhelyes okoskodásokkal induló interjú során azonban egyre különösebb titkok derülnek ki egy cseppet sem hétköznapi szerelmi kapcsolatról, egy rejtélyes harmadik személyről, akinek említése miatt mindketten levetkőzik évtizedek óta alakított pózaikat, megismerik egymás életfilozófiáját, belátják, hogy ez csődhelyzetbe juttatta őket, ennek köszönhetően őszintén kitárulkoznak egymás előtt. A Rejtélyes viszonyok francia ősbemutatójának főszere-pét Alain Delon játszotta. 2002-ben a norvég Kjetil Bang-Hansen, majd 2005- ben Volker Schlöndorff készített tévéfilmet a darab nyomán.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Nemzetközi Fúvóstalálkozót tartanak Rétyen
Huszonötödik alkalommal tartják meg a nemzetközi fúvóstalálkozót Réty községben, amelynek fellépői idén is adnak koncertet Sepsiszentgyörgyön. Az eseményen összesen tizenegy fúvószenekar vesz részt Romániából és Magyarországról.
Pécsi, szentesi, galaci és csíkszentsimoni fúvószenekarok vonulnak fel szombaton Sepsiszentgyörgy új főterén. A zenészek a Mikó cukrászdától indulnak, majd a Gyárfás Jenő Képtár előtti részen koncerteznek 16 és 19 óra 30 perc között a következő sorrendben: a Pécsi-Szabolcsi Fúvószenekar, a Szentesi városi fúvószenekar és a galaci Fanfara Valurile Dunării, a sort a csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar zárja.
Három zenekar koncertezik vasárnap 12 órától az Erzsébet-parkban található pavilonnál, elsőként a Pécsi-Szabolcsi Fúvószenekar, majd az Újtusnádi és a Szenttamási Fúvószenekar lép fel. A zágoni, a barátosi, a jászvásári és a csíkszentsimoni fúvószenekarok lépnek fel szombaton 18 órától Rétyen, majd a Szalonspicc könnyűzenei koncertjére hívják az érdeklődőket 20 óra 30 perctől. A koncerteket követően szabadtéri zenés-táncos mulatságot tartanak.
A találkozón résztvevő csapatok vasárnap 15 órától vonulnak fel a község központjából a sport- és kulturális központba, majd 16 órától koncertsorozat kezdődik: fellép a pécsi, a szentesi, a galaci, a jászvásári, az újtusnádi és a szenttamási fúvószenekar, a Kézdivásárhelyi Tanulók klubjának fúvószenekara, az uzoni Atlantis Fúvószenekar, a sort pedig a Rétyi Kovács András Ifjúsági Fúvószenekar zárja. A Brassói Stoneroots tart könnyűzenei koncertet 20 órától, majd 21 órától a Back in time részvételével szabadtéri táncmulatságra várják a közönséget.
Bencze Melinda |
Székelyhon.ro

A régizenéé a főszerep Csíkszeredában
Csütörtökön elkezdődött a Csíkszeredai Régizene Fesztivál 33. kiadása. Az ország legnagyobb és legrégebbi régizenei fesztiváljának idei témája a német zene, amelyen tíz ország 132 fellépője vesz részt, általuk pedig 18 hangversenybe hallgathatunk bele július 17-ig. A csütörtöki megnyitó első koncertje Kobzos Kiss Tamásnak állított emléket, aki húsz éven keresztül volt a fesztivál vendége.
„Lélek van benne, és azt kívánom, ezt önök is megérezzék” – mondta köszöntőjében Ferencz Angéla, a fesztivál menedzsere. A Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója jelezte: annak a csapatnak a nevében szól, akik a megnyitó pillanatáig álmodtak, kérdéseket oldottak meg, és lélekkel szerveztek.
Ugyan csütörtök esti volt a megnyitó időpontja, gyakorlatilag már elmúlt vasárnaptól régizenei kurzusok, keddtől pedig kávéházi koncert-előhangolás is volt Csíkszeredában. Mint Ferenc Angéla mondta: kitágult a fesztiválidő egy teljes hétre, a Régizene Nyári Egyetem mesterkurzusainak nyílt előadásaival és koncertjeivel, ugyanakkor kitágul újabb és újabb jelentésekkel és üzenetekkel. „Ebben az esztendőben az egyik legerősebb üzenetünk, hogy szeretnénk méltóképpen megemlékezni Kobzos Kiss Tamásról, aki nagyon meghatározta munkásságával, személyiségével a régizene fesztivál fejlődését. Mi, akik fiatalok vagyunk, érezzük ezt a hatást, ezt a szellemi kisugárzást.”
Beszédében Lőrincz Csilla, Hargita Megye Tanácsa képviseletében hangsúlyozta: a megyei testület figyelmet és forrásokat szentel ennek a rendezvénynek. „A zene gyógyít, eltereli a figyelmet a napi gondokról, feltölt és boldogít” – mondta a megyei tanácsos, rámutatva, hogy a Csíkszeredai Régizene Fesztivál pedig méltán lehet Székelyföld kulturális nagykövete a világ felé.
regizene.ro
Erdély.ma

Együtt – másként (Nemzetiségi tábor Háromszéken)
Nyolc romániai nemzeti kisebbségi közösség képviselőinek részvételével idén is megszervezték a multikulturális tábort Háromszéken. Az Etnikumközi Kapcsolatok Igazgatóságának támogatásával a Sepsiszentgyörgyi Alteris ( jelentése: másként) Egyesület a bikfalvi Téglás Panzióban bonyolította le tevékenységei zömét.
A táborban harminchatan vesznek részt, a gimnazistákat felügyelők is elkísérték. Jöttek törökök Konstancáról, lipovánok Ghindărești-ről, tatárok Valul lui Traian településről (mind Konstanca megyéből), görögök Brăiláról, svábok és bolgárok a Temes megyei Nagyszentmiklósról, zsidók a Brassó megyei Kóborról és székelyek Csíkból – tájékoztatott Victor Sibianu főszervező, az egyesület elnöke, aki kiemelte, első ízben sikerült a zsidó közösség képviselőit beszervezni. Így három világvallás – keresztény, zsidó és muszlim – képviselői kerültek össze – jegyezte meg. A táborban a csoportok tagjait szétszórva, más nemzetiségűekkel szállásolták el, foglakozásokat, interaktív játékokat szerveztek, s szokás szerint minden nap nemzetiségi esttel ér véget. Ezen egy-két csoport résztvevői népviseletbe öltözve hagyományos táncokat, népszokásokat mutattak be. A Brassai László pszichológus által vezetett tábor célja, hogy a kisebbségben élő nemzeti közösségek egymás megismerése által leszámoljanak előítéleteikkel, s közeledjenek egymáshoz. A táborozók múlt vasárnap érkeztek, azóta különböző programokon vettek részt. Magyar irodalom órát tartottak, amelyen a Kertész leszek című József Attila-verset elmondták magyarul és románul, majd egy versszakot minden közösség lefordított saját anyanyelvére, és előadta. Megtanultak egymás nyelvén köszönni. Uzonban a sportpályán mozogtak, kedden nemezelő és agyagozó foglalkozást tartottak, szerdán Csernátonba kirándultak, megnézték a Haszmann Pál Múzeumot, majd elmentek Ika-várához, Sepsiszentgyörgyre is ellátogattak, csütörtökön gyalogtúráztak a falu fölötti Csigavárhoz. A gyerekek nagyon élvezték a kürtőskalácssütést, kivétel nélkül mindenki sütött egyet. Csütörtökön megtartották a gálaestet az összes résztvevő népviseletben való felvonulásával és műsorával, s tegnap el is búcsúztak a tábortól.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nehéz, de örömteli munka volt (Nyári produkció a Gyulai Várszínházban)
A Gyulai Várszínház, valamint a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciójaként július 4-én és 5-én mutatták be Gyulán a Tamási Áron Zöld ág című kisregénye alapján készült, Sardar Tagirovszky által rendezett Zongota című előadást, amellyel Tamási Áron halálának 50. évfordulójára emlékeznek a kezdeményezők. Az előadás itthoni környezethez adaptált változatát a következő évadtól a szentgyörgyi közönség is láthatja, ahogy ez a Tamási Áron Színház korábbi, Gyulán készült produkciói, a Hamlet és a Vízkereszt esetében is történt.
Az előadás alkotóival folytatott beszélgetések nyomán megtudtuk, hogy a Sényi Fanni által dramatizált kisregény végleges színpadi változata a próbafolyamat alatt született, az előadás címe pedig onnan ered, hogy a műben a pAradicsomot keresik a főszereplők, amely Tamásinál a Nárittyen közepén található Zongota-völgy. Az alkotók közül többen is elmondták, hogy bár a Tamási Áron Színház évad végi vendégjátékai, fesztiválrészvételei miatt nagyon rövid idő, alig húsz nap állt rendelkezésükre a produkció színpadra állításához, a társulatok jól érezték magukat ebben a munkában, az előadás pedig – a nézők reakciói és szakmabeliek visszajelzései szerint is – jól sikerült. A fiatal rendező, Sardar Tagirovszky lapunknak elmondta, az erőltetett menetben zajló próbák miatt nem tudtak még a történet mélyére ásni, de bízik benne, hogy a szeptemberi szentgyörgyi bemutató előtt erre is adódik lehetőség. Mindemellett szükségesnek tartja az előadás szempontjából a nyári gyulai állomást, örül a Várszínház bizalmának, és úgy véli, a társulat új tagjai nagyon jó energiákat vittek az eddigi munkába. Mint mondta, általában estétől hajnalig próbáltak, mert nappal a hőség miatt lehetetlen volt a szabadban dolgozni. „Az éjszaka csendje és a Várszínház falainak történelme nagy erővel táplálta munkánkat” – fogalmazott Tagirovszky.
A rendező szerint az eredendő emberi vágy hajszolásáról és ennek az útnak az akadályairól szól az előadás, valamint arról, hogy múltunk – mivel folyamatosan bennünk él, és olyan aktív, akár egy szunnyadó tűzhányó – előbb-utóbb utolér bennünket. Tamási Áron olyan oldalait fedezték fel ebben a munkában, amelyek ősi rétegeket rejtenek, mint mondta, olyan volt, mintha egy izgalmas görög sorstragédia részesei lettek volna, miközben letisztult és modern köntösben tapasztalhatták meg az örök emberi mozgatórugókat, függetlenül attól, hogy erdélyinek, magyarországinak, tatárnak, orosznak vagy bármely más nemzet tagjának születtek. A gyulai bemutatóval kapcsolatosan a rendező elmondta, hogy részben elégedett, mert a lehetetlen időbeli tényezők dacára sikerült létrehozniuk egy kerek előadást, amit a színészek erőteljesen tudtak képviselni, részben pedig elégedetlen, mert sokkal mélyebbre szeretne jutni ebben a munkában.
Erdei Gábor színművész szerint jó hangulatban zajlottak a próbák, bár rövid volt az idő, a rendező magabiztossága a színészekre is átragadt, a főszereplőkkel végzett sok színésztréning nyomán szinte észrevétlenül állt össze az előadás. Szerinte a rendező egyik titka a türelme és kíváncsisága, az, hogy mindenkinek meghallgatja a véleményét, amiből mindig könnyedén kiszűri mindazt, amit az előadás szempontjából fontosnak tart. Bár saját bevallása szerint általában bereked Gyulán, Erdei Gábor nagyon szereti az ottani szabadtéri színházat, és a korábbi munkák során annyira megszokta már a körülményeket, hogy ezúttal szinte fel sem tűnt, hogy idegen környezetben készült az előadás. Úgy véli, a majdani szentgyörgyi bemutatóhoz képest csak mintegy hetven százalékban készült el az előadás, az itthoni próbák alatt még nagyon sokat fog változni a produkció, hisz újabb színészek, táncosok, zenészek is bekapcsolódnak a munkába.
A Gyulán készült nyári munkák a műszaki és technikai személyzetnek nagyobb kihívást jelentenek, mint az itthoni próbák – véli V. Bartha Edit, az előadás ügyelője –, mert anyagi okok miatt általában csökkentett létszámmal vesz részt a színház ezekben a produkciókban. Mint mondta, ilyenkor nemcsak a saját munkájukat végzik az emberek, hanem mindenki mindenre odafigyel, de érdekes módon nem fárasztották ki a nehézségek, inkább feltöltötték. A próbák során az átlagosnál is több megoldandó feladat adódott, hisz úgy utaztak Gyulára, hogy le sem volt rendelkezve végig az előadás, egyes részek esetében még fogalmuk sem volt a rendező szándékairól. „Jó tréning volt a technikai személyzetnek is ez a gyulai munka, megtanított jobban figyelni egymásra” – mondta el lapunknak V. Bartha Edit, aki szerint a Háromszék Táncegyüttessel is jó volt együtt dolgozni. „Érdekes, hogy mennyire össze tud hangolódni egy ilyen munka során az ember azokkal a kollégákkal, akikkel otthon csak köszönőviszonyban van. Bár a táncosoknak más a munkaritmusuk, általában harsányabbak a kulisszák mögött is, nagyon gyorsan alkalmazkodni tudtak az új kihívásokhoz. Elmondhatom, hogy nagyon kellemes embereket ismerhettem meg bennük a próbafolyamat alatt, és minden nehézség ellenére, végül is örömteli volt az idei gyulai munka” – vallotta V. Bartha Edit.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)