Nagyváradra került a fődíj (Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja)
Nagyváradra került a 27. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának fődíja. A szombat esti záróünnepségen az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Nagyváradi Szigligeti Színház művészei vehették át A mi osztályunk című előadásban nyújtott teljesítményükért.
A minisztérium díjazta a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház által bemutatott Zoltán újratemetve című darabot is. A tárca Életműdíjat adományozott Dobre-Kóthay Judit Jászai-díjas díszlet- és jelmeztervezőnek, aki az értékelés szerint „stílus- és szemlélet-meghatározó alkotásaival a romániai színházi élet kimagasló egyénisége”. Ugyancsak Életműdíjat vehetett át László Sándor színész-rendező, egyetemi tanár, aki „elhivatottsága és szakértelme által a vajdasági színházi élet meghatározó személyisége”. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Teplánszky-díját a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Kés a tyúkban című előadásában nyújtott alakításáért Máthé Annamária kapta. Kisvárda Város-díjával ismerték el – a kiemelkedő színrevitelért – a Temesvári Csiky Gergely Színház Futótűz című előadását.
Kisvárda város polgármesterének díját az újszerű rendezői elgondolásért és az igényes megvalósításért az Újvidéki Színház Csárdáskirálynő című előadása kapta. A fesztiválrendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának egyéni díját az Újvidéki Színház III. Richárd betiltva és a Csárdáskirálynő című előadásban nyújtott alakításaiért Balázsi Áron vehette át. Szintén a várszínház egyéni díját kapta a Révkomáromi Jókai Színház Bányavirág című előadásában nyújtott alakításáért Bandor Éva, a Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, illetve a Yorick Stúdió Antosa című előadásában nyújtott alakításért B. Fülöp Erzsébet, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Karamazovok és a Figaro című előadásában nyújtott alakításáért Galló Ernő. Kisvárda Város Közönségdíját a zsűri a Kassai Thália Színház Rükverc című előadásának ítélte oda.
A 27. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján június 19. és 27. között tizenkilenc határon túli és anyaországi társulat vett részt, s a zsűri és a közönség 25 előadást láthatott a 2014/15. évi idény legjobbnak tartott darabjai közül.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

NPKI: egyetlen pártnak sem hátrányos az új román választási törvény
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) szerint az új román választási törvény egyetlen párt számára sem értékelhető hátrányosnak, kialakításakor sikerült megőrizni a magyar közösség számára fontos sarokpontokat.
A kutatóintézet – az MTI-hez hétfőn eljuttatott – elemzésében azt írta: az arányos rendszer révén a közösség a számarányának megfelelő súllyal vehet részt a törvényhozásban, az alternatív küszöb pedig biztosítja, hogy akkor is bejuttasson képviselőket a parlamentbe, ha szervezete az ötszázalékos küszöböt nem lépi át.
Kedvező a magyar közösségnek, hogy a külföldön élő román állampolgárok számára nem biztosították a levélben szavazás lehetőségét, mivel ezzel a lépéssel a vélhetően magasabb számú külföldi voks révén relatív súlyuk tovább csökkent volna – írták.
Hozzátették: a legutóbbi parlamenti választásokon a romániai magyarok szavazatainak zömét begyűjtő RMDSZ csupán 5,13, illetve 5,23 százalékot szerzett. Ez mindenképpen felveti annak a lehetőségét, hogy a szervezet 2016-ban nem éri el az 5 százalékos országos bejutási küszöböt.
Noha sok függ az országos részvételi aránytól és a magyar szavazók részvételi hajlandóságától, előfordulhat olyan helyzet, hogy a szövetség az alternatív küszöb alkalmazására szorul. Ebben az esetben érdemes kiemelni azoknak a megyéknek a 2012-es eredményeit, amelyekben a magyar szervezetek többet szereztek a szavazatok 20 százalékánál – olvasható az összegzésben.
Közölték, az RMDSZ kényelmesen teljesíteni tudja a legalább négy megyében szükséges 20 százalékos arányt még akkor is, ha a jelenlegi erőviszonyok mellett versenytársat kap. Eközben az is látszik, hogy a két magyar többségű megye mellett nincs még két olyan megye, ahol két magyar szervezet is elérhetné a 20 százalékot. Az alternatív küszöb tehát nem ad lehetőséget arra, hogy egyszerre két magyar alakulat jusson be a segítségével a parlamentbe – állapították meg.
Összességében a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szerint az új választási törvényről elmondható, hogy a jelenlegi parlamenti pártok közötti háttéregyeztetéseknek megfelelően egyetlen párt számára sem értékelhető hátrányosnak, a politikai alakulatok közös törekvése volt, hogy kiegyensúlyozott és arányos rendszert fogadjanak el. Ennek okai részben az előző rendszer miatti visszásságok, részben az a körülmény voltak, hogy a román pártrendszernek nincs olyan stabilitása, amely két nagy párt számára előnyössé tenné egy többségi rendszer bevezetését. Az erőviszonyok akár jelentősen is átalakulhatnak, egy négyéves ciklus alatt is megszűnhetnek szövetségek vagy alakulhatnak át pártok – ez történt a 2012-ben kétharmados többséget szerző USL vagy a 2012 előtt kormányzó PDL esetében – olvasható az elemzésben.
Kitértek arra is, hogy a jogszabály életbelépéséhez már csak Klaus Johannis államfő aláírása szükséges, az elnök azonban egyszer vissza is küldheti átdolgozásra a parlamentnek a törvényt. Ezt nem tartják elképzelhetetlennek, mivel a külföldön élő románok számára a jogszabály jelentős nehezítéseket tartalmaz, Klaus Johannis számára pedig komoly népszerűségvesztést okozhat a körükben, ha ebben a formában – visszaküldés nélkül – kihirdeti a törvényt.
Népújság (Marosvásárhely)

Egyéves születésnap a Gondviselés Házában
Június 27-én ünnepelt az idősotthon közössége Búzásbesenyőben. Míg Simon István polgármester bográcsgulyást készített, addig a Dósa Dániel Általános Iskola gyermekei táncos, verses műsorral szórakoztatták az időseket és vendégeiket.
A Gyulafehérvári Caritas 16 bentlakó minőségi ellátását vállalta fel közel egy évvel ezelőtt, azzal a céllal, hogy egy olyan közösséget teremtsen, ahol gondozott és munkatárs egyaránt otthon érzi magát. Az itt élőknek nem csak a testi szükségleteit igyekszünk ellátni, hanem odafigyelünk a lelki és szellemi igények kielégítésére is.
Minden kezdet nehéz, tele van kihívásokkal: egy új csapat megszervezése egy közös cél érdekében nemcsak munkával jár, hanem tanulási folyamat is. Össze kellett szoknunk, meg kellett ismernünk lakóinkat és egymást is mint munkatársakat. A tapasztalatgyűjtés, a mindennapok kihívásai formálta ki bennünk az összetartozást, a kitartást és nem utolsósorban a személyes és szakmai fejlődésünket.
Ha a tények és események tükrében vizsgáljuk meg otthonunkat, meg kell említenünk a mindennapi gondozást lelkesen ellátó munkacsapat mellett szakmai munkatársainkat is: gyógytornászunkat, Selcuzan S. Szabolcsot, a helyi iskola tornatanárát és kineto- terapeutáját, aki önkéntes alapon dolgozik, és kitartó munkájának és szakmai tudásának köszönhetően januártól már három ember hagyta el a tolószéket és állt talpra. Szintén említést érdemel dr. Kovács Ágnes pszichoterapeuta, aki szintén önkéntesen vállalta de-menciában szenvedő bentlakóink orvosi ellátását, illetve követi azok gyógyszeres kezelését. Cosma István pszichológus májustól kezdte el az egyéni, valamint csoportos foglalkozásokat, és szakszerű odafigyeléssel sikerült rövid idő alatt megnyerni a lakók bizalmát, oly módon, hogy már türelmetlenül várják a hétfő délelőttöket, hiszen tudják, hogy róluk van szó és mindenekfelett nekik szól. A szerdai alkalmakat is meg kell említenünk, hiszen Czikó László helyi plébános már a kezdetek óta hűségesen tartja az esti szentmisét, amelyen a falu közössége is részt vesz, valamint Simon Levente református lelkipásztor is bejár, szolgálataik nyomán lélekben sokat gazdagodott kis közösségünk.
Az öt idősgondozó és a két betegápoló, a főasszisztensünk és a helyi orvos, dr. Zsók Melinda kitartó munkájának, valamint a konyhán dolgozó két szakácsunk finom étkeinek és a tisztaságért felelős munkatársunk szorgalmának köszönhetjük, hogy bentlakóink, akik hosszabb időt tölthettek otthonukban, egyre jobb egészségnek örvendenek.
Voltak természetesen nehéz napjaink is, hiszen nehéz volt megválni azoktól a kedves arcoktól, akik már nem lehetnek velünk.
Az elmúlt év eseményeihez hozzátartoznak a közös ünneplések, legyenek azok születésnapok, idősek napja, március 8. vagy más egyházi ünnepekről való megemlékezés, amelyek mindig színesebbé teszik életünket. Voltak látogatóink más szépkorú csoportokból, így Marosvásárhelyről, Szentpálról és Erdőszentgyörgyről, de mi is eljutottunk az erdőszentgyörgyi Naplemente csoporthoz. Az Iskola másként hetében a helyi iskolásokkal közösen készítettük el az aznapi ízletes ebédet, és hallgattuk meg a kis csapat színes előadását.
Február végétől csatlakozott hozzánk Méreg Attila magyarországi önkéntesünk, aki először csak egy hónapra kötelezte el magát, de azóta már háromszor hosszabbítottuk meg önkéntes szerződését.
Otthonunk egy új, modern és jól felszerelt épület, de a tapasztalat azt mutatja, hogy egy ölelés, egy mosoly, egy gondoskodó kéz simogatása, egy kedves szó még mindig hamarabb eljut bentlakóink szívéhez, amitől az intézmény otthonná válik.
Isten éltesse a Gondviselés Háza idősek otthonának közösségét!
McAlister Magdolna intézményvezető
Népújság (Marosvásárhely)

Évforduló – Az első magyar „bank”: 190 éve alakult a Kolozsvári Gondoskodó
Erdély több intézménye megelőzte a testvérországot: ilyen volt a Kolozsvárott már 1800 körül Societas Musicalisba tömörülő klasszikus zenekedvelők egyesülete, az első kőszínház 1821-ben és a Bölöni Farkas Sándor kezdeményezésére 1825. június 30-án megalakult Kolozsvári Gondoskodó Társaság is, amely kölcsönös biztosító, takarék- és hitelintézetként megelőzte egy évtizeddel a Brassói Általános Takarékpénztárat és másféllel a Fáy András korai, 1825-ös kezdeményezésére csak 1840-ben megalakuló Pesti Hazai Első Takarékpénztárat.
„A felséges királyi Gubernium mellett működő némely tisztviselőkből egybeállott Provisionális Társaság” alapító okirata szerinti célja, hogy valamennyi tag „(...) a maga rendes saláriumából, vagy egyéb jövedelméből, hónapoként (...) bizonyos summát tegyen be (...)”. Az önkéntes takarékképzés a kölcsönös biztosítást szolgálta elsősorban: „olyan cassat igyekeztünk felállítani, melyhez mindegyikünk a maga szükségében folyamodhassék s a maga capitálisát s annak interessét elöregedett állapotjában segedelem gyanánt felvehesse, s maradékainak s legátusainak hátrahagyhassa.” Működésének alapelvei máig korszerűek, s ekként az országnak nemcsak első szövetkezete, hanem első takarékpénztára, beteg-, nyugdíj- és életjáradék-biztosítóintézete.
Ingyen dolgoztak a „bankárok”
A belépési és a havi díj mellett a tagok bármikor betétet képezhettek, helyezhettek el a Társaságnál, kölcsönigénylés esetén elsőbbséget élveztek, a kamatjövedelmet év végén arányosan szétosztották. Betegség, nyugdíjazás, a Gubernium szolgálatából való kilépés és a városból való elköltözés esetén lehetett a betéteket igénybe venni. Végrendelet hiányában a törvényes örökösökre maradt a képzett tartalék, a kiskorú árvák atyjuk betétjét 20, illetve 18 évesen kaphatták ki. A célokhoz illeszkedve a főtevékenység a betétek gyümölcsöztetése volt, főleg hitelezés, szigorú feltételekkel, jelzálogfedezet mellett, 1 évet nem meghaladó időtartamra, 6%-os kamatra.
Az igazgatást a közgyűlés által választott és ennek felelős „intézet” irányította: elnök, pénztáros, ellenőr, titkár, kik kezdetben önkéntesen, ingyenesen töltötték be tisztségüket. Új tagok felvétele ügyében a közgyűlés döntött. A társaság fel nem osztható közalapot is létrehozott, az esetleges üzleti veszteségek fedezésére. Mindezen működési elvek – az önkéntesség, a tagok közti egyenlőség, osztatlan tartalékalap – a világ legelső szövetkezetei közé sorolják a Kolozsvári Gondoskodó Társaságot.
A 124 évig folyamatosan és töretlen sikerrel (növekvő saját és idegen tőkével, emelkedő taglétszámmal) működő Gondoskodóba 1867-et követően, az Erdély és Magyarország egyesülése következtében megszűnt Kormányszék tisztviselői mellett Kolozsvárt lakó állami tisztviselők, állami középiskolai és főiskolai tanárok, városi tisztviselők, ügyvédek és közjegyzők is teljes jogú tagként beléphettek. A szabadságharc évét leszámítva, tetemes veszteségei nem voltak az intézménynek, ezt 1857-ig kiheverte. 1861-ben már 81 tagja és több mint 51 ezer forint tőkéje volt, 1895-ben tőkéi 224 ezer forint fölé rúgtak. A Kormányszék fennállása idején számos főúr szerepel a tagság sorában (gr. Lázár László, gr. Bánffy József, gr. Korniss Károly, gr. Mikó Imre, gr. Wass Albert, gr. Bánffy Béla, gr. Bethlen Gábor, gr. Eszterházi János, br. Jósika Lajos, br. Kemény Ferenc stb.). Névsoruk 1867 után jeles kolozsvári szellemi előkelőségek, egyetemi tanárok neveivel egészül ki (Berde Mózes, Brassai).
Eredeti magánjogi társasági formáját 1924-ben szövetkezeti jogi formára váltotta, s a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége kolozsvári központjához csatlakozva működött tovább 1948 augusztusáig. Megszűntét a bankok, pénzintézetek, magánvállalatok államosítását elrendelő állami intézkedés okozta, egy olyan kommunista rendelet, amely önkényesen kisajátította több ezer más magyar vállalkozással, közel 200 magyar bankkal, takarékpénztárral, a kiválóan működő, több mint 1100 szövetkezetet összefogó hálózattal együtt.
Bölöni Farkas Sándor 1834-es bestsellere
Bölöni Farkas Sándor (Bölön, 1795. dec.14. – Kolozsvár, 1842. febr. 3.) bécsi útján szerzett tapasztalatait kamatoztatva 1825-ben guberniumi tisztviselők kölcsönös biztosítási intézményeként megalapítja a Gondoskodó Társaságot. De ki is volt Farkas Sándor? Neve elválaszthatatlan Kolozsvártól, ide fűzik unitárius főtanodai (1805–1815) s királyi líceumi jogi tanulmányai (1915–1916), irodalmi munkássága, tisztségei, reformkori eszméi és eszmetársai (köztük Kendeffy Ádám gróf, Biasini, Béldi Ferenc gróf), az általa kezdeményezett (Erdélyi Nemzeti Múzeum) és létrehozott (pl. Kolozsvári Gondoskodó Társaság, 1825) intézmények.
Országos elismerést és akadémiai tagságot (1834) az 1830–1832 között Béldi Ferenc gróffal a nyugat-európai országokban (Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Angliában) és az Egyesült Államokban megtett hosszabb utazásai idején megírt Utazás Észak-Amerikában című könyve (Kolozsvár, 1834, 1835) hozott. Az útirajzok egyik legkorábbikjaként, a reformkor egyik legnagyobb könyvsikereként az amerikai társadalmat és alkotmányos berendezkedést bemutató és a hazai viszonyokkal egybevető elemzés magyar reformkorra tett hatása a vele kortárs Alexis de Tocqueville-nek az amerikai demokráciáról írt könyve európai fogadtatásához hasonlítható. Az Akadémia nagyjutalmát is elnyerő, két egymást követő évben második kiadást megért útleírás az országgyűlési ifjúságra óriási hatást gyakorolt, a polgárosodás valóságos enciklopédiája kézikönyve lehetett a kor felnövekvő politikus nemzedékének. Az útinapló nyugat-európai része csak 109 évvel később jelent meg teljes terjedelemben (Nyugat-európai utazás, Kolozsvár, 1943). Kolozsváron betöltött tisztviselői hivatását (jegyző és írnok) a művelődés- és intézményszervezéssel kiegészítő életútjának kiemelkedőbb éveit a kiadásra nem szánt, töredékekben fennmaradt Napló [1835-1836] rögzítette, amely 1870-ben jelent meg nyomtatásban.
Szabadság (Kolozsvár)

Elkötelezettek az önálló színház mellett – Nézőszám-növekedés Szatmáron
A ismét növekedett a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának nézőszáma idén. A magyar társulat prózai és bábtagozata a 2014/2015-ös színházi évadban összesen 14 bemutatót tartott a teátrum épületének felújítása miatt a Szakszervezetek Művelődési Házában.
Bessenyei Gedő István társulatigazgató a hétfői évadzáró sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az idei bérletes- és nézőszám-növekedést különösen a tavalyi, ünnepi évadhoz képest tartja fontos eredménynek, hiszen az elmúlt színházi idényben már csak az évfordulóhoz kötődő rendezvények is 2500 nézőt láttak vendégül.
A magyar társulat előadásaira 6740 bérletet váltottak, összesen 41310 néző látta az idei évad produkcióit, ebből 9567 személy a különböző vendégjátékok közönsége volt. Bessenyei Gedő István szerint fontos megemlíteni, hogy az évek óta folyamatosan növekedő nézettséget a Sorompók Nélkül Fesztivál – „immár sajnos hagyományos” – elmaradása ellenére tudja tartani a társulat. A művészeti igazgató külön kiemelte a bérletcserék és meghívott vendégjátékok számának növekedését, amely szerinte azért volt szükséges, hogy valamelyest ellensúlyozzák a házi fesztivál elmaradása okozta űrt.
Amint Stier Péter, a teátrum adminisztratív igazgatója, a Partiumi Magyar Napok főszervezője hozzátette, az idei PMN nyolc fesztiválnapjából haton színházi előadásokat is vendégül lát a rendezvénysorozat.
Bandura Emese, a Brighella Bábtagozat megbízott vezetője a bábszínházi évadot értékelve kiemelte, hogy a megszokott műfajok mellett babaszínházi előadás is szerepelt a repertoárjukon, jövőre pedig felnőtt bábszínházi előadással is készülnek. A prózai tagozathoz hasonlóan a bábosok is több fesztiválra kaptak meghívást a korábbi évadokhoz képest, növekedett nézőik és bérleteseik száma is.
Újságírói kérdésre reagálva a társulat vezetése megerősítette, hogy továbbra is elkötelezettek az önálló Harag György Színház létrehozása mellett, ennek elérése érdekében minden lehetőséget meg fognak ragadni.
Az évad első bemutatójaként a Szophoklész szövege nyomán színpadra állított Antigoné című produkció került műsorra, amelynek rendezője Balogh Attila, dramaturgja pedig Benedek Zsolt volt. Az előadás több hazai és magyarországi fesztiválmeghívásnak is eleget tett az évad során.
Az évad egyik legkedveltebb és legtöbbet játszott előadásának a szilveszterkor bemutatott Én és a kisöcsém című operett bizonyult, amelyet Bessenyei István rendezett. Ez az előadás szintén több hazai és magyarországi helyszínen vendégszerepelt, többek között Nyírbátorban, Mátészalkán, Nagyváradon és Nagybányán. A színházi idény másik legnépszerűbb előadásának a Sorin Militaru által rendezett Az elveszett levél bizonyult. Ez az előadás szerepelt az idei kisvárdai színházi fesztivál versenyprogramjában és a nagybányai III. Exceptio Fesztiválon is.
Idén első alkalommal osztályszínházi előadást is bemutatott a társulat. Kányádi Szilárd rendezésében láthatták a diákok a Csongor & Tünde című produkciót. Bandura Emese, a Brighella Bábtagozat megbízott vezetője szintén kísérleti jelleggel, Ciróka címmel, babaszínházi előadást vitt színre, amely az 1–4 éves korosztályt igyekezett megszólítani. A 2014/15-ös szatmári színházi évad utolsó bemutatója Spiró György Helló, doktor Mengele! című darabjának ősbemutatója volt Lendvai Zoltán rendezésében.
Krónika (Kolozsvár)

Iorga és a Kárpátokon kívüli, korai székelység
Ősfoglalónak tartott minket
Van Nicolae Iorgának egy különös írása, mely az Újabb vélekedések a székelyek értelméről címet viseli, s amelyről – egyetlen kivétellel – szégyenlősen hallgat mind a magyar, mind a román kritika. A tanulmány 1939-ben, egy évvel a neves történésznek és erősen nacionalista politikusnak a legionáriusok általi meggyilkolása előtt jelent meg, és nagyjából felborítja minden, a székelyek történetével kapcsolatos korábbi tudásunkat: Iorga azt írja benne, saját korábbi nézetein is túllépve, hogy a székelyek a mai Székelyföldre költözésük előtt hosszú évszázadokig Moldvában és Havasalföldön éltek. Feltehetően a románok azért nem szólnak az írásról, mert nemzetellenesnek, a magyarok pedig azért, mert „délibábosnak” tartják.
A követői alapján bíráljuk
Elöljáróban annyit, Isten ments attól, hogy az alábbiakból bárkinek is úgy tűnjék, írásomban Iorgát egyfajta „székelybarátként” állítanám be, hiszen igazuk van azoknak, akik úgy tartják, az ő (viszonylag visszafogott) elméleteinek hatására indult be Trianon után Székelyföldön a románosítás, „a székelység által beolvasztott, elnemzetietlenített románoknak a román nemzetbe való visszanyerésének” folyamata.
Iorga azt állítja ugyanis, hogy „sokan a székelyek közül román származásúak; amint mi elnemzetietlenítettük a Vaskapu melletti és a Hátszeg vidéki magyarokat, úgy a magyarok elnemzetietlenítettek bennünket a keleti részeken”. Joggal jegyzi meg Tóth Zoltán, hogy „Iorga Miklós volt az, aki finom ösztönnel megsejtette a székelyek román származásának mint politikai fontosságú kérdésnek jelentőségét, ő keresett először érzelmi, történelmi, néprajzi, nyelvészeti, biológiai stb. érveket a tétel bizonyítására, ő terjesztette el a tant széles néprétegek körében, és végül az ő nyomán indult el néhány »tudományos« követője, hogy folytassa a bizonygatást.”
A Kárpátok nem záróvonal, hanem gerinc
Nézzük, miről van szó az írásában. A számunkra érdekes részt Iorga így vezeti be: „Most egy olyan új elemmel jövök, amelyet még sohasem mutattam be”. Elmondja, ha székelyek nyugatról érkeztek volna Székelyföldre, akkor nyugatról nézve Székelyföld előtt ugyanolyan erődített helyeknek, váraknak kellene lenniük, amilyenek a Tiszától keletre voltak. Ám a Küküllők középső folyásáig nincsenek ilyen továbblépést segítő oázisok. A székely határvédelmi előőrsöt pedig nem lehetett volna úgy előreküldeni, hogy hiányoznak a megerősített front elemei, amelyekhez a székelyek visszatérhettek volna.
„Abban a térségben, ahol ezek az újonnan jöttek hazát csináltak maguknak, lenniük kellene nyugati típusú váraknak, ám a Székelyföldön található erődítések nem vélhetők egyébnek, mint azon fajta védelmi szokások egészen a középkorig való továbbélésének, melyek mindenben megegyeznek azon trák eredetű történelem előtti népekével, amelyek a Kárpátoktól délre és keletre éltek” – mondja Iorga.
A székelység ősrégi népesség ezen a tájon, amely vezetés nélkül maradt, ugyanúgy, mint a románok a római visszavonulás után, és – a románok hatására – kiépített magának egy népi római jellegű berendezkedést, mondja Iorga. Amikor a székelyekről szólnak, egyáltalán nem vagy csak kismértékben veszik figyelembe azt, hogy „létezik a Kárpátoktól keletre egy magyar nyelvű népesség, amelyben számos elem egy régebbi eredetre mutat.” Iorga itt nemcsak a csángókra utal, hanem a székelyekre: „Ha figyelembe vesszük a székelység e keleti szárnyát, mely két-három faluval a Szereten is túlmegy, egészen a Prutig, ahol, amikor a székelyek egy része eretneknek áll át a 15. században, a magyaroknak egy teljes városrésze létezik, és a Pruttól ez a vonalszerű előretörés egészen a Dnyeszterig folytatódik, ahol egy hasonló jellegű település Csöbörcsökön található, ezen folyó tengerbe ömlésénél, akkor rájövünk arra, hogy a Pannóniából a Kárpátokig érkező és ott megálló székely vonal helyett egyébről van szó: a Kárpátok turáni-finn jellegű települései hátgerinceként szolgálnak mind nyugatra (a Küküllők vonalán) (...), mind keletre, a Tatrostól a Szeretig és azon túl, a Prut és a Dnyeszter irányába...”
Ez a székely–csángó-előd nép az ott élő románsággal került barátságos kapcsolatba: „Tehát a székelyekkel szimbiózisban, vagyis együttélésben vagyunk: a magyarokkal csak szomszédságban. A különbség lényeges.”
Az elrománosítás a cél?
Iorga ezen írásának egyetlen magyar ismertetője, Tóth Zoltán az elméletet zavarosnak és történelmietlennek tartja: „Világosnak és indokoltnak igazán nem nevezhető ez a tétel. Eleitől végig többé-kevésbé ötletes, de talajtalan történelmi spekuláció, amelynek valóságértéke nincsen. Felépítését szerzője nemzeti vágyai határozzák meg, és ezek a románság folytonosságának és korai politikai kikristályosodási pontjainak irányába feszülnek. A fejedelemségek megszervezése előtti időkbe helyezett képzelt állam-embriók sora gazdagodott egy újabb, ezúttal erdélyi Romaniával /a, nem á!/. A szerkezet tartóoszlopai felettébb gyengék. A románság székelyföldi jelenlétét a tárgyalt korban semmi sem bizonyítja, politikai szervezetéről beszélni, a legcsekélyebb forrás híján, felesleges játék. Ennek a képzelt románságnak képzelt együttéléséről beszélni a szintén képzelt török néppel, amelyik a székely őse lett volna, szintén nem tartozik a megalapozott dolgok közé. Semmi adat arról, hogy honnan, mikor, milyen körülmények között került volna a Kárpátok két oldalára ez az ismeretlen török nép.”
Ezek után Tóth felteszi a kérdést: „Vagy Iorga visszatért volna a hun eredet feltevésére? (…) A kérdések egész özönét zúdíthatnók Iorga új ötlet-szövedéke felé, de erre nincsen szükség, mert a puszta feltevésekkel a történettudománynak dolga nem lehet. A szerző számára az volt fontos, hogy a székelyek és a magyarok közti szoros kapcsolatot tagadja, és hogy a székelyek elrománosítására újabb szellemi támpontot nyújtson.”
Jómagam úgy tartom, hogy Tóth Zoltán túl sarkosan fogalmaz, és olyan politikai szándékot sejt Iorga írásában, amely talán nincs is benne (azon túl, hogy a Székelyföldön is egy korábbi román népességet tételez – ezen tétel megvitatása viszont nem írásom tárgya). Ugyanis el nem tudom képzelni, milyen jó származhat a románok számára abból, hogy a székelyeket és csángókat ősrégi népességnek állítja be a Kárpátoktól keletre és Székelyföldön, méghozzá egy olyan korban, a második világháború előestjén, amikor az elsőbbség kérdése területi revendikációs érv volt a nemzetek között. Ráadásul Iorga már rég rájöhetett arra, hogy veszett ügy azzal próbálkozni, hogy a székelyeket átállítsa magyar oldalról a románra.
A „magyar korridor”
Jómagam egy másik magyarázatot tartok valószínűnek Iorga kétségkívül meglepő okfejtésére: azt, hogy – jó történész lévén – egyszerűen így látta a dolgokat, és vélekedését el is mondta.
Ne feledjük, Iorga volt a Szeretig–Dunáig tartó magyar korridor elméletének kidolgozója, és úgy tartotta (sokszor a magyar történészek ellenére is), hogy például a Milkói Püspökség körül magyarok által lakott terület volt még az 1300-as évek közepén is, mikor Bogdan megalapítja a Moldvai Fejedelemséget: „a Beszterce, Tatros és Putna völgyeiben egy magyar Moldva terült el, számos szép faluval. Ezen a vidéken az 1200 körül, a Milkó várában levő kun katolikus püspökség megalakításával egy időben érkező idegenek a sóbányák közelében vásárhelyeket emeltek: Bákót, Tatrost, Adjudot, Putnát, és távolabb – a munténiai Alexandru vajda országában – Buzăut.”
Egy másik helyen Iorga azt állítja, hogy a milkói kun püspökség megalakítása azt jelentette, a katonák mellett jobbágyok, szabadparasztok is érkeztek, és mindennek a helynévanyagban is nyoma maradt, példaként a Sascut (Szászkút) helynevet hozza fel (a szász kútja).
Az elmaradt vita
Amit Iorga a fent tárgyalt írásában állít, az nem egyéb, mint kérlelhetetlen logikájú továbbvivése az általa kidolgozott elméletnek: rájött, a moldvai-havasalföldi magyar nyomokat nem lehet a nyugatról keletre való magyar (székely, csángó) vándorlás, a Magyar Királyság expanziójának elméletével megmagyarázni: egyedül az a megoldás képzelhető el, hogy a székelyek és csángók hosszú időt töltöttek a Kárpátokon kívüli területeken, és erre elég nyomós érveket is hoz fel.
Iorga ezzel a mondattal fejezi be írását: „Ezen tézisemmel kapcsolatban kész vagyok bármilyen előítéletmentes és becsületes vitára.” Érzésem szerint ez a szakmai (és nem politikai) vitára való felszólítás elsősorban nem a magyar, hanem a román történészeknek szólt, akik a legnagyobb értetlenséggel fogadhatták Iorga elméletét, mondván, miért kell a székelyeket és csángókat őslakosi státussal felruházni... Csak sajnálni tudjuk, hogy erre a vitára sosem került sor, mivel a szerzőt 1940-ben meggyilkolták.
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Titokban utaztatják az érettségi dolgozatokat
Nem hozzák nyilvánosságra, hogy az egyes megyékben megírt érettségi dolgozatokat melyik másik megyében javítják – nyilatkozta lapunknak Szőcs Domokos, a tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős főosztályának vezérigazgatója. Mint rámutatott: a cseréről a szaktárca kizárólag a tanfelügyelőségeket tájékoztatta.
Ezzel együtt Király András, a minisztérium államtitkára lapunknak elárulta: Erdélyben egyedül Temes megyével voltak gondok – végül úgy döntöttek, hogy a kisebbségek nyelvén megírt dolgozatokon kívül mindegyik felmérőt Dolj megyében javítják, a magyar nyelvűeket pedig Aradra viszik.
Lapunk ugyanakkor arról értesült, hogy a Kovászna megyei dolgozatokat Hargita megyébe szállítják, a Hargita megyei felmérők Maros megyébe kerülnek, a Maros megyei diákok vizsgamunkáit Máramarosban javítják, a Kolozs megyei dolgozatokat pedig Szatmár megyébe viszik. A Szatmár megyeieket Szilágy megyében javítják, a Szilágy megyei felmérők Aradra kerülnek, a bihari dolgozatokat Temes megyébe szállítják, míg a brassói tanulók írásait Fehér megyében osztályozzák.
Kedden a tizenkettedikesek magyar nyelv és irodalomból írásbeliztek, Dáné Szilárd Hargita megyei magyar szakos tanfelügyelő elmondása szerint pedig sem a humán, sem a reál osztályosoknak jutott tételsorok nem voltak különösebben nehezek.
A reál tagozaton végzett diákoknak az első feladatban Ady Endre Új vizeken járok című verse alapján kellett kérdéseket megválaszolniuk – például szimbólumokat kellett keresniük, rá kellett mutatniuk az ismétlések szerepére, valamint a cím és szöveg kapcsolatáról kellett értekezniük.
A második tételben Hegedűs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka című kötetéből a Janus Pannoniusról szóló részlet, illetve ezzel kapcsolatos feladatok szerepeltek, a tanulóknak ugyanakkor kedvenc utazási élményükről kellett fogalmazást írniuk. A harmadik feladatban a 19. század epikájában fellelhető hőstípusokról kellett hosszabban értekezni.
A humán tagozatosoknak Kölcsey Ferenc Huszt című verse alapján kellett kérdésekre válaszolniuk – egyebek mellett rá kellett mutatniuk az alkotás műfaji sajátosságaira és a romantikus stílusjegyekre. A tételsor második feladata az emberi nyelvről szóló szöveg megfogalmazását írta elő, ugyanakkor rövid szöveget kellett írni az Aki korán kel, aranyat lel közmondással kapcsolatban. Az utolsó feladatban a 20. századi drámában a cselekmény, a konfliktus és a hős átértelmeződéséről kellett hosszabb fogalmazást írni.
Bartolf Hedvig, a Hargita megyei vizsgabizottság elnöke, volt főtanfelügyelő azt is elmondta: a megyében 59 beiratkozott diák nem jelent meg a magyar írásbelin, ugyanakkor egy tanulót kellett kizárni kedden az egyik székelyudvarhelyi iskolában, mivel a szabályok ellenére mobiltelefon volt nála, amely a vizsga alatt megszólalt. Maros megyében is egy diákot kellett kizárni puskázás miatt a magyar nyelv és irodalom megmérettetésről. Az érettségi második írásbeli próbáján egyébként 17 magyar anyanyelvű diák nem jelent meg.
Nem módosult a kisérettségi eredménye
Nem módosult számottevően a nyolcadik osztályosok országos képességfelmérő vizsgájának eredménye az óvások elbírálása után: a kedden közzétett végső jegyek szerint a tanulók 79,36 százaléka szerzett átmenő, legalább 5-ös osztályzatot. Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter elmondta: az újrajavított dolgozatok 66 százalékánál nem változott a jegy, ugyanakkor 29,5 százalék esetében nagyobb, 4,5 százalék esetében pedig kisebb jegyet adtak a tanárok. Országos szinten egyébként 14423 kisérettségi felmérő kapcsán nyújtottak be óvást a diákok. A színtízes átlagjegyeket figyelembe véve a legsikeresebb Kolozs megye volt, ahol 43 tanuló szerzett mindhárom tantárgyból maximális osztályzatot. Kolozs megye ugyanakkor az eredmények tekintetében első Erdélyben, az átmenési arány ugyanis 91,5 százalékos volt.
Krónika (Kolozsvár)

Túlad a váradi önkormányzat a hírhedt Ady-központon
Eladja a magyar állam támogatásával épült, majd egy ingatlancsere révén a város tulajdonába került Ady-központot és a hozzá tartozó telket a nagyváradi önkormányzat – döntött a legutóbbi tanácsülésen a testület.
Az ingatlant és a telket áfa nélkül 910 ezer euróra értékelték, ez lesz a lebonyolítandó árverés kikiáltási ára. A Bihari Napló helyi lap beszámolója szerint a tanácsülés előtt Ilie Bolojan polgármester azzal indokolta az eladás szükségességét, hogy az Ady-központ szomszédságában hamarosan felépül a modern akvapark, így nem megengedhető, hogy mellette egy félig kész, félig romos épületkomplexum álljon egy gondozatlan területen.
A nagyváradi Ady-központ esete egyike azoknak a témáknak, amelyek miatt feloldhatatlannak látszó feszültség alakult ki a bihari magyarság meghatározó személyiségei és politikai szervezetei között. Mint ismeretes, 2002-ben az akkor még Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyert a magyarországi Széchenyi Terv keretében 320 millió forintos támogatást ahhoz, hogy Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten Ady-zarándokhelyet, termálszállót és konferenciaközpontot hozzon létre.
A magyarországi kormányváltás után azonban a Medgyessy-kormány a pénzt immár nem az egyházkerületnek, hanem az RMDSZ Bihar megyei vezetői által 2002 augusztusában bejegyzett Mecénás Alapítványnak folyósította, ez pedig nem Érmindszenten, hanem Nagyváradon látott neki az építkezésnek.
A Nagyváradra költöztetett projekt csak részben valósult meg. A várostól koncesszionált egyhektáros telken felépült az 594 négyzetméteres hasznos területű Ady-konferenciaközpont, a melléje tervezett szállodának azonban csak a vázszerkezetét sikerült megépíteni. A nagyváradi önkormányzat 2014 februárjában állapodott meg egy ingatlancseréről a Mecénás Alapítvánnyal.
Az ingatlancsere folytán az alapítvány Ady Endre múzsájának, Brüll Adélnak a 320 négyzetméteres lakóházát kapta meg a hozzá tartozó 500 négyzetméteres telekkel. A csere előtt a Léda-ház értékét 283 ezer euróra, az Ady konferenciaközpont és a félkész szálloda értékét közel 310 ezer euróra becsülték. A különbözetből a Mecénás Alapítvány az általa felhalmozott adóhátralék nagyobb részét törlesztette.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a pénzmosás és a sikkasztás tipikus példájának tekintette, hogy a Mecénás Alapítvány egy 283 ezer eurós ingatlant kapott az Ady-központért, melynek felépítésére a magyar államtól 2003-ban és 2004-ben 1,1 millió eurós támogatást kapott. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezete és a Mecénás Alapítvány ügyvezető elnöke akkor azzal védekezett, hogy az alapítvány hiánytalanul elszámolt a magyar kormánynak a támogatással.
Az RMDSZ-közeli alapítvány elnöke egyébként Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök, a Bihar megyei önkormányzat alelnöke, aki ellen június 18-án többrendbeli pénzmosás, csúszópénz elfogadása, befolyással való üzérkedés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Krónika (Kolozsvár)

Készülnek az Ezer Székely Leány Napjára
A sajtónak is köszönhető, hogy a székelyek nem folklórfesztiválként tekintenek az Ezer Székely Leány Napjára, hanem közösségi ünnepként viszonyulnak a rendezvényhez – hangzott el a szombati Ezer Székely Leány Napjának előkészületeit taglaló szerdai sajtóeseményen.
„Az elmúlt egy évtized alatt jó értelemben vett tisztuláson ment át a rendezvény” – jelentette ki Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, arra utalva, hogy egy ideje már a legtisztább értékrendek alapján sikerült megünnepelni a székely népviselet, néptánc és népzene csíksomlyói találkozóját. Szerinte a rendezvénynek azért van jelene és lesz jövője, mert múltja is van. Az ünnepi szentmisét ezúttal Böjte Csaba ferences szerzetes celebrálja a csíksomlyói kegytemplomban. Antal arra kérte a résztvevőket, hogy a tizenegy órától kezdődő szentmise után a csíksomlyói nyereg felé tartva egy szál virággal tisztelegjenek az első rendezvény szervezőjének, Domokos Pál Péternek a szobra előtt.
A szombati esemény költségei kapcsán elhangzott: a 90 ezer lejes büdzséből 70 ezret Csíkszereda Önkormányzata, 15 ezret Hargita Megye önkormányzata, 5 ezret pedig a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes biztosít. A környező települések önkormányzatai a helybéli csoportok ide- és hazaszállításával segítik a rendezvényt. A szervezők összesítése szerint a három székely megyéből szombaton huszonhét néptánccsoport vesz részt.
Füleki Zoltán megbízott alpolgármester számításai szerint negyven településen járt személyesen, és azt tapasztalta, hogy az idei eseményre több falu közössége úgy készül, hogy elnyerje a jövő évi tiszteletbeli házigazda szerepét. Ezt a címet hagyományosan az a település érdemli ki, amely a lakossági arányához viszonyítva a legnépesebb viseletbe öltözött csoporttal vesz részt az ünnepségen. Ezúttal Csíkdánfalvát illeti meg ez a megtiszteltetés; a felcsíki község feladata többek között az aranykapu építése, valamint az előkészületekben való részvétel és a színpadi műsor nyitása.
Füleki az autóval közlekedőket arra kérte, hogy szombaton délelőtt legyenek elnézők, ne dudáljanak rá a Csíkszeredában felvonuló lovas szekerekre. Egyúttal bejelentette, hogy a nyeregbe igyekvőket szombaton tíz órakor autóbuszokkal kiszállítják a Szabadság térről a somlyói kegytemplomig.
„Ez az egyetlen kulturális rendezvény, amelyet Hargita Megye Tanácsa társszervezőként támogat” – ezt mondta Barti Tihamér, a megyei önkormányzat alelnöke, érzékeltetve intézménye hozzáállását az Ezer Székely Leány Napjához. Hozzátette: minden más eseményt a megyei önkormányzat alintézményein, illetve kulturális intézményeken keresztül segítenek. A szerdai tájékoztatón jelen volt Both Norbert, Csíkdánfalva alpolgármestere is, aki bejelentette, magyarországi testvértelepülésükről, a Tevelből érkezők csoportjával vesznek részt az ünnepségen.
Székely ruhás leányok, legények
Az elmúlt évek során regisztrálták a székely ruhába öltözött résztvevőket, így tudni lehet, hányan jelentek meg székely népviseletben. Íme: 2008: 349 leány; 2009: 540 leány; 2010: 665 leány; 2011: 984 leány;2012: 1206 leány és 482 legény; 2013: 1727 leány és 869 legény; 2014: 2135 leány és 938 legény.
Kozán István
Székelyhon.ro

Kulcsár-Terza: nincs újabb 25 éve a magyarságnak
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának a regionális önkormányzatok munkacsoportja találkozott kedden Budapesten, amelyen székelyföldi politikai alakulatok is képviseltették magukat fő témaként érintve a régió autonómiájának kérdését.
Az eseményen mind a Székely Nemzeti Tanács, mind az Erdélyi Magyar Néppárt, a Magyar Polgári Párt, valamint az RMDSZ egy-egy képviselője is részt vett – tájékoztatott Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke, aki kifejtette: az említett munkacsoport hatáskörébe a székelyföldi autonómia kérdésköre is beletartozik. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Szili Katalin országgyűlési képviselőt bízta meg ezen csoport vezetésével, akinek Kulcsár-Terza elmondása alapján nem lesz könnyű dolga egy asztalhoz ültetni a pártokat, hiszen a keddi találkozón kialakult viták már tükrözték azon kapcsolatot, amely az erdélyi magyar politikai alakulatok között jelenleg van.
„Két autonómiastatútumról beszélhetünk, ugyanis van egy tervezete az Székely Nemzeti Tanácsnak, illetve van egy az RMDSZ-nek, de nem lehet két statútum, ugyanis mindez nem pártokról, hanem a magyarok közös ügyéről szól” – fejtette ki az MPP megyei elnöke, aki hozzátette: elengedhetetlen a politikai alakulatok közti megállapodás az elkövetkezendőkben. Ennek érdekében előreláthatólag már a nyár folyamán kezdeményezik egy újabb találkozó megszervezését, amelyen a már említett négy politikai alakulat vesz részt. Nincs még 25 évünk, az RMDSZ-nek fel kell mutatnia a gyulafehérvári nyilatkozatot a román parlamentben, hiszen ez az a dokumentum, amely alapján létrejött a jelenlegi Románia és autonómiát biztosíthat a kisebbségek számára – ecsetelte az MPP háromszéki vezetője.
„Elképzelhetetlen, hogy egy Európai Uniós tagállamba ne lehessen más ország himnuszát, nemzeti imáját elénekelni” – jegyezte meg ismételten Kulcsár-Terza József a himnusz-perrel kapcsolatban, aki még hozzáfűzte, a Kalmár Ferenc miniszteri biztoshoz, valamint Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyetteséhez intézett felkérést az ügy általuk való felkarolása érdekében. A keddi ülésre az RMDSZ képviseletében különben Korodi Attila érkezett, aki bemutatta a szövetség által készített statútumot, illetve elmondta: fontos a székelyföldön kívüli, ám kisebbségi magyarként élők jogait biztosító törvénytervezet elkészítése is – számolt be Kulcsár-Terza. Az ülésen különben a SZNT-t Izsák Balázs, az EMNP részéről pedig Zakariás Zoltán képviselte.
Székelyhon.ro

Semjén Zsolt fogadta Biró Zsoltot
Tegnap közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe a Magyar Polgári Párt, amelyben arról számol be, hogy Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök- helyettes hivatalában fogadta Biró Zsoltot, a szervezet elnökét, akit Kulcsár-Terza József MSZEF- elnök is elkísért a budapesti megbeszélésre.
A közlemény szerint a Magyar Polgári Párt politikusai tájékoztatták Semjén Zsoltot az erdélyi magyar politikai helyzetről, illetve a romániai belpolitika aktuális kérdéseiről, az erdélyi magyarságot ért jogsérelmekről, az autonómiaküzdelem előmeneteléről. Semjén Zsolt a magyar nemzetpolitika célkitűzéseiről, a magyar kormány terveiről tájékoztatta erdélyi vendégeit.
Biró Zsoltot a találkozó részleteiről kérdeztük.
– Beszéltünk az erdélyi magyar közösséget ért jogsértésekről, köztük a legaktuálisabbról, a híres himnuszperről, amelynek újabb fejleményei is vannak. A kovásznai prefektus megtámadta a himnusz éneklését szavatoló bírósági döntést, és jelenleg másodfokon újra pereskedünk a román kormánymegbízottal. Megemlítettük, hogy a román trikolór napján óriás piros-sárga-kék lobogót húztak fel Csíkszeredában, valójában erődemonstrációt tartottak, amit a Magyar Polgári Párt egyértelműen a székely–magyar közösség ellen irányuló provokációként értékel. Beszéltünk az oktatás helyzetéről, elsősorban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetéről, az erdélyi magyar belpolitikai helyzetről, az RMDSZ-szel a felelős politizálás jegyében történő együttműködésről, a nemzeti szempontok maximális figyelembevételével. Ugyanakkor szó esett a 2016-os választási esztendő kihívásairól és arról, hogy ezeket a felelősen gondolkodó erdélyi magyar pártoknak szem előtt kell tartaniuk ahhoz, hogy a magyar közösség érdekeit maximálisan szolgáló politikai szempontokat érvényesíteni tudjuk.
– A román belpolitikai helyzet kapcsán miről volt szó?
– A DNA-s "történetektől" kezdve a miniszterelnök törökországi operációjáig sok mindent átbeszéltünk.
– A közlemény szerint az autonómiaküzdelem jelenlegi állásáról is beszéltek.
– Tájékoztattuk a miniszterelnök-helyettest arról, hogy mi volt a szempontunk az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások során, és hogy az egyik sarkalatos kérdés az autonómia képviselete volt. Tájékoztattuk, hogy az autonómiatervezet kapcsán felállított közös bizottság elvégezte a munkáját, az utolsó simítások következnek a tervezettel kapcsolatosan, és továbbra is szorgalmazzuk, hogy az őszi ülésszak elején a parlament asztalára kerüljön, mert ezáltal tematizálódik a kérdés a közvéleményben. Ami fontos a román közösséggel folytatott közvita során is.
– Kinek a kezdeményezésére jött létre ez a találkozó?
– Már egy hete Budapesten vagyok. A múlt héten részt vettem a KMKE szakpolitikai munkacsoportjának az ülésén, ahol EU-s pályázati lehetőségekről volt szó, és éppen a jogvédelmi kérdések voltak napirenden. Tegnapelőtt pedig ugyancsak egy KMKE-munkacsoport autonómiaügyben ülésezett. Az önkormányzati munkacsoportban Kulcsár-Terza Józseffel, az MPP Kovászna megyei elnökével, a Megyei Szervezetek Egyeztető Fórumának elnökével vettünk részt, és ha már Budapesten jártunk, találkozót kértem a miniszterelnök-helyettes úrtól.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Egyformán szolgálni Budapestnek és Bukarestnek
A nemzeti-autonomista szárny elsöprő győzelmének tekinthetjük az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozatot, amely első ízben rögzítette az erdélyi magyarság akkor még egységes érdekképviselete, az RMDSZ belső önrendelkezésen alapuló autonómiaigényét. A politika logikája azt diktálta volna, hogy az emlékezetes nyilatkozat politikai mondanivalóját az alapszabályzat és a program nyelvére lefordító brassói kongresszuson 1993. január közepén e csoport erős jelöltet indít, és átveszi a szövetség irányítását az önfeladó, adaptív, eseménykövető politikát folytató Domokos Gézától.
Nos, nem így történt, ami az érintettek naivitásig menő ügyszeretetére és nemzetféltésére vezethető vissza. Az autonomisták úgy gondolkodtak: ha átengedik a másik oldalnak az első számú vezető pozícióját, nagyobb az esélye a közös autonómiaküzdelemnek. Tőkés László jelölése az elnöki posztra csak taktikai húzás volt arra az esetre, ha a program- és alapszabályzat alapvető módosításait a küldöttek a kollaboráns szárny esetleges aknamunkájának következtében nem szavaznák meg. Ebben az esetben az akkori tiszteletbeli elnök versenyben maradt volna, és minden bizonnyal győz az elnökválasztáson.
Gúnykeresztben
Markó Béláról az autonomisták közül is sokan azt gondolták, hogy alkalmas elnök lesz, akiben megbíznak az önmagukat „mérsékelteknek” nevezők, s akinek vezérlete mellett a közös autonómiaelvű cselekvés hatékonyabb lehet. Ehhez képest Markó Bélát úgy választotta másodszor is elnökké az 1995-ös kolozsvári kongresszus, hogy a Brassóban kétéves határidővel elfogadott autonómiaelvű lépések közül (nemzeti kataszter, belső választás, autonómiastatútumok) egyikben sem gondoskodott érdemi mozgásról, nemhogy megvalósításról. Miközben ezen lépések megtétele nem ütközött a román közjogi szabályozásba s kizárólag a magyar politikai akarattól, elkötelezettségtől és célorientáltságtól függött. Markó számára éppúgy világos lehetett, mint az elemzők számára, hogy az RMDSZ-ben nem a kongresszus által az elnökre ruházott feladatok megvalósításához, hanem a középgárda hűségéhez kötött az elnöki mandátum. Nem is történt e kérdésekben semmiféle előrelépés Markó közel két évtizedes elnöklete alatt.
Mindebből az autonomisták naivitásán kívül leszűrhető Markó Béla pozícióorientáltsága, az autonómiaprogram iránti közömbössége, de nem következik feltétlenül az elnök ideológiai kompromittálódása. Sokan máig olyan olyan vezetőként tekintenek rá, aki az „ahogy lehet” filozófiája mentén cselekszik, és őszintén fontos neki a magyar nemzeti ügy.
E hipotézissel azonban élesen ütközik a tény, hogy a kétezres évek eleje óta Markó Béla a legmegveszekedettebb anyaországi nemzetellenes erőkkel keresi a kapcsolatot. Ne feledjük: 2002-ben már az első forduló után sietett az MSZP–SZDSZ-kormányról és az azzal való majdani jó RMDSZ-es együttműködésről nyilatkozni. Azóta is építgetik az RMDSZ kapcsolatát a magyar álbaloldallal, aminek hangulati aláfestést adnak Markó Béla által a balliberális sajtó olyan orgánumaiban közölt esszék, mint az Élet és Irodalom vagy a Népszabadság, ahol a nemzetstratégiai célkitűzések és szimbólumok céltáblát vagy gúny tárgyát képezik. Legyen szó a határokon átívelő magyar nemzetegyesítésről, a státustörvényről vagy a Nemzeti Összetartozás Napjáról. A Székelyek Nagy Menetelését néhány „elgurult” SZDSZ-es értelmiségit és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót leszámítva valamennyi magyar politikai erő támogatta – bizony, még az MSZP és az Együtt is –, Markó Béla viszont az Élet és Irodalomban közölt éles hangú esszét, amelyben az ötvenes évek felvonulásait emlegette azon túl, hogy alapjaiban támadta elvi-stratégiai síkon a menetelést.
Mást jelentő szavak?
Hiába törekedett a Fidesz az RMDSZ-szel való viszonyának harmonizálására, hiába tett egyoldalú gesztusokat az erdélyi magyarok szavazataival Bukarestben sáfárkodó zsákmánypárt irányába, Markó szépen beviszi egymás után a maga elvi ütéseit a nemzetközi globalizmus ellen küzdő Orbánnak. Legutóbb a bevándorlás kapcsán megfogalmazott miniszterelnöki kijelentést pécézte ki magának, miszerint Magyarország homogén kultúrájú ország, és közölt ezzel kapcsolatban a Népszabadságban egy eszmefuttatást, amelyből megtudhattuk, hogy a magyarságot tulajdonképpen csak a nyelv kapcsolja össze. De ma már a szavaink sem jelentik ugyanazt, lám, mi, erdélyiek rossz érzéssel hallgatjuk, ha a magyar miniszterelnök nemzetállamról vagy homogén társadalomról beszél.
Az ellentét konstruált és mesterkélt, Markó pedig fogalmazhatott volna egyes szám első személyben. Egy magyar ember, éljen Budapesten, Kolozsváron vagy Torontóban, ha nemzetben gondolkodik, helyén kezeli a dolgokat és a magyar sors, a magyar érdek és magyar nemzetstratégia szempontjai alapján értelmez fogalmakat, szándékokat és politikai nyilatkozatokat. Míg a trianoni utódállamok politikusainak körében kiválóan működik a nemzeti összekacsintás, a „jó tiszt, rossz tiszt” leosztás, addig Markó Béla siet a Népszabadságban rámutatni a magyar miniszterelnök nyilatkozatainak vélt vagy valós ellentmondásaira. Ha létezne is ilyen ellentmondás az erdélyi magyarság autonómiatörekvései és a magyar kormánynak a nemzetállam intézményére alapozó nemzetépítő szándéka között, vajon egy határon túli magyar vezető lenne hivatott arra rámutatni? Ráadásul a Népszabadságban? Nem ellenfeleink vagy ellenségeink reszortja ez? Különös tekintettel a kontextusra: Orbán Viktor a bevándorlás ügyében azért küzd, hogy Magyarország magyar maradhasson, hogy gátat vessen idegen és asszimilálhatatlan, a magyar kultúrával szemben közömbös, a keresztény kultúrával szemben kifejezetten ellenséges tömegek beözönlésének.
A megbízhatóság mértéke
Egyébként a napnál világosabb, hogy itt arról van szó: a trianoni döntéssel és Erdély megkaparintásával Románia többnemzetű állammá vált, míg Magyarország nemzetállammá, aránylag homogén kultúrával. A román elitnek tudomásul kellene vennie: ha kapott egy kulcsrakész országot nemzetnyi kisebbséggel együtt, akkor az a minimum, hogy saját 1918-as ígéreteit betartva autonómiát biztosít számukra. Mint ahogy az is természetes, hogy Magyarország, ahol kisebbségi csoportok a cigányságot leszámítva csak mutatóban élnek – de így is személyelvű autonómiának örvendhetnek –, nemzetállamként határozza meg magát, és akként is cselekszik.
Az esetnek fontos politikai tanulsága van. Hiú remény volt azt gondolni: az RMDSZ-szel való viszony pacifikálása azt jelenti, hogy a szervezet vezetői részéről nem éri majd hátbatámadás az Orbán-kormányt. Az RMDSZ csúcsvezetése soha nem volt a Fidesz megbízható partnere, és soha nem is lesz az. Az ok rendkívül egyszerű: a szervezetet elsődlegesen a román politikai élet szereplőihez kötik az érdekek, az üzleti kapcsolatok, vezetői Bukaresttől remélik pozícióik megtartását, onnan várják az ukázokat. Márpedig Dsidával szólva „Krisztusnak és Pilátusnak, farizeusoknak és vámosoknak, zsidóknak és rómaiaknak egyformán szolgálni nem lehet.”
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nyomul az RMDSZ a médiában
A Nagyváradon megjelenő két magyar nyelvű napilap közül csupán a 2004-ben indult Reggeli Újságban jelenhettek meg az évek során olyan írások, amelyeknek a szerzői nem voltak kénytelenek a Bihar megyei magyar közéletet negyedszázada irányító és uraló RMDSZ politikájához igazodni.
Ez a viszonylagos sajtószabadság és médiapluralizmus 2012-ig, az alapító főszerkesztő, Dénes László távozásáig tartott, akinek helyén az RMDSZ ifjú aktivistája, Borsi Balázs jelent meg a szerkesztőség élén. Ekkortól a Reggeli Újság is besorolt a Bihari Napló mellé, amely az 1989 előtt megyei pártlap jog- és szellemi utódjaként mindvégig egyfajta hivatalos megyei közlönyként állt az új hatalmi struktúrák rendelkezésére. Borsi vezetése alatt az addig nehéz konkurenciális helyzetben és politikai ellenszélben megjelenő Reggeli Újság jelentős térvesztésen is átesett, hiszen az olvasók lassan rájöttek: akár ezt, akár a másik lapot veszik, ugyanazt a tulipános propagandát találják meg benne zömmel. A Bihari Napló sok évtizedes beágyazottsága, reklám- és hirdetési újság, valamint bulvárlap jellege, jól működő terjesztése folytán – egy osztrák tulajdonban lévő kelet-közép-európai médiakonszern részeként – uralta a helyi piacot, miközben a Reggeli Újságot a takarékossági intézkedések gyakorlatilag padlóra küldték. A tapasztalatlan, ifjú főszerkesztő alig két év után felmondott, és inkább visszament pártaktivistának.
Az utóbbi egy évben a lapnak nem is volt főszerkesztője, sőt hozzáértő munkatársa se nagyon, a heti öt megjelenéshez jórészt az internet, a különféle közlemények és hírügynökségi anyagok, valamint képzetlen önkéntes tollforgatók szolgáltatták a tartalmat. A volt főszerkesztő közben az RMDSZ székházából kilőtt virtuális nyilaival ejtett sebeket a hátrahagyottakon, mígnem az ezt megelégelő érmelléki riporter, Sütő Éva, a régi gárda utolsó mohikánja egy hétfőn megjelent írásában ki nem kelt ellene. A kemény, bár kissé indulatos hangvételű, Csak a rend kedvéért című jegyzetében nemcsak Borsi Balázs mesterkedéseit „leplezte le”, hanem a megbízóiét is, akik politikai funkcióik fedezékéből évek óta formálgatják, adjusztálják, okítgatják, „támogatják” (értsd: mellékjövedelemhez juttatják) a bihari újságírókat, vagy épp zaklatják őket, ha nem a szájuk íze szerint írnak-beszélnek. Sütő ugyan nem írta le tételesen volt kollégája nevét – ezért egyes figyelmetlen olvasók az „egykori főszerkesztő” megfogalmazásból a már évekkel ezelőtt távozott alapító főszerkesztőre, Dénes Lászlóra gondolhattak –, de a cikk számos fordulata és jelzője egyértelműsíti, hogy a kudarcos „kétéves főszerkesztőséggel” a háta mögött dicstelenül távozott Borsi Balázsról van szó.
A bomba akkor robbant, amikor a cikk megjelenése után két nappal kiszivárgott: a Reggeli Újság román tulajdonosa – a végelgyengülés kényszerhelyzetében – éppen „a bihari magyar közösség vezetőihez”, azaz az RMDSZ-politikusokhoz fordult támogatásért, akiknek ily módon ismét ölükbe hullott egy sajtóorgánum, sőt még azt a jogot is megkapták, hogy visszahelyezzék a főszerkesztői székbe Borsi Balázst. A hírre Sütő Éva azonnal felmondott, hiszen két nappal korábban ő maga nyilvánította cikkében inkompetens, áskálódó pártkatonának azt, akivel neki együtt kellett volna dolgoznia a továbbiakban.
Sajtóberkekben „a fagylalt visszanyalt” szólást kezdték a fejlemények hallatán emlegetni, míg az olvasók azzal lesznek kénytelenek szembesülni, hogy immár teljesen bezárul annak a lehetősége Biharban, hogy olyan írások kapjanak nyilvánosságot a helyi magyar sajtóban, amelyek netán sértik az RMDSZ és vezetői érdekeit.
itthon.ma/erdelyorszag

Írószövetségi díjat kapott Szilágyi Júlia és Jancsik Pál
Két magyar szerzőt is kitüntettek tegnap délben, a Román Írószövetség kolozsvári fiókjának ünnepségén: Szilágyi Júlia Kacsó Sándor-díjat vehetett át a Korunk–Komp-Press gondozásában megjelent Álmatlan könyv című memoárkötetéért, Jancsik Pál pedig Dsida Jenő-díjban részesült a Polisnál napvilágot látott Ahol otthon vagy e tájon című, válogatott verseket és műfordításokat tartalmazó munkájáért.
A tavaly megjelent kiadványok közül szakemberekből álló zsűri választotta ki az elismerésre érdemeseket, tagja volt ennek Horea Poenar, Ştefan Borbély, Ion Cristofor, Alex Goldiş és Ştefan Melancu mellett Király László, Balázs Imre József és Karácsonyi Zsolt is. A 2014-es év verseskötetéért járó Lucian Blaga-díjat George Vulturescu érdemelte ki (Negură şi caligrafie, Eikon Kiadó, Kolozsvár), próza kategóriában pedig Radu Mareş győzedelmeskedett, Sindromul Robinson című művéért (Polirom, Iaşi) ítélték neki a Liviu Rebreanu-díjat.
Szabadság (Kolozsvár)

Állami kitüntetést kapott a Kriterion Könyvkiadó
Klaus Johannis a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a 45 éve alapított Kriterion Könyvkiadót, az erről szóló rendeletet szerdán írta alá az államfő.
Johannis a kisebbségek nyelvének és kultúrájának ápolásában játszott meghatározó szerepéért adományozta a kitüntetést az 1970-ben kisebbségi kiadóként alapított kiadónak. Az elnöki rendeletben olvasható indoklás szerint a Kriterion a kisebbségi és a román kultúra kölcsönhatását is előmozdította, és sikerült elfogadtatnia a párbeszédet, egymás értékeinek kölcsönös elismerését a jó együttélés feltételeként.
A Kriterion Könyvkiadó alapító főszerkesztőjének emlékét ápoló Domokos Géza Egyesület elnöke, Domokos Péter arról tájékoztatta az MTI bukaresti irodáját, hogy a Kriterion az egyesület felterjesztésére kapta meg az állami kitüntetést. A 2007-ben elhunyt Domokos Géza húsz éven keresztül, 1990-ig vezette a romániai magyarság és a többi nemzeti kisebbség egyik legfontosabb szellemi műhelyévé vált kiadót.
Szabadság (Kolozsvár)

Ady központ: „Veszni hagyták a területet”
A váradi Ady-központtal kapcsolatos fejleményekről, ezek kapcsán felmerülő kérdésekről tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke.
„Új, csavaros fordulatot vett az Ady-központ ügye” – fogalmazta az EMNP Bihar megyei elnöke annak kapcsán, hogy a városi tanácsosok a napokban egyöntetűen megszavazták: eladásra bocsátják az egykori központot.
Csomortányi István az ehhez fűződő történések összefoglalása során megemlítette, hogy a Mecénás Alapítvány, mely „az RMDSZ házialapítványa”, eredetileg ösztöndíjakat nyújtott diákoknak, s a telket azzal a feltétellel kapta meg az önkormányzattól, hogy közhasznú tevékenységeket fog ott folytatni. Viszont – folytatta az EMNP elnöke – rögtön ezt követően az ösztöndíj program abbamaradt és a létesítmény nonprofit jellege is megszűnt, „hiszen köztudott, hogy az Ady-központként felépített konferenciaterem bárki számára kibérelhető volt”. 2012 szeptemberében „robbant a hír”, hogy a város 230 ezer lej adó kifizetésére szólította fel a Mecénás alapítványt, mivel nem közhasznú célokra, hanem profitorientáltan használta az ingatlant. Hogy elkerülje az árverést, a Mecénás be is fizetett 70 ezer lejt a városkasszába.
Megegyezik
2014 februárjában jött létre a Léda Házra és az Ady-központra vonatkozó cseremegállapodás a váradi önkormányzat és a Mecénás között, előbbinek az értékét 283 ezer euróra, utóbbiét 309 ezer 829 euróra becsülték, „így került az önkormányzathoz a Királyhágómelléki Református Egyházkerület érmindszenti projektjére szánt 1,1 millió euróból létrejött épület, ráadásul érthetetlen okokból a Léda-házat azóta sem használja senki, semmi nem történt ott” – mondta az EMNP megyei elnöke, aki szerint az újabb meglepetést a június 30-i tanácsi határozathoz mellékelt felértékelés okozta, amely szerint az Ady-központ teljes értéke 910 ezer euró plusz az áfa, melyből az épületegyüttes értéke 309 ezer 829 euró, ez utóbbi pedig hajszálpontosan megegyezik a 2014-ben megállapított értékkel.
Ingyen
Csomortányi szerint ebből az következik, hogy nem is történt új felértékelés, hanem a régit, amelyet annak idején nem hoztak nyilvánosságra, mellékelték megváltoztatott dátummal a határozathoz. Viszont így már nyilvánvaló – folytatta – hogy a Mecénás alapítvány számára már 2014-ben is világos volt, hogy az önkormányzattól negyven évre használatba kapott telek 600 ezer eurót ér és „gyakorlatilag ingyen adta oda a Bolojan által vezetett önkormányzatnak”. Közben pedig „igyekezett lenyeletni a Bihar megyei magyarsággal, hogy ez egy jó csere, amiért hálásak lehetnek”. Csomortányi szerint Pásztor Sándor, aki akkor az RMDSZ tanácsi frakciójának a vezetője volt, azt nyilatkozta, hogy az épülőfélben lévő élményfürdő miatt van szükség az egy hektárnyi területre. „Másfél évre rá pedig kiderül, hogy ez hazugság volt, az élményfürdőt e nélkül is fel tudják építeni, sőt, a város komoly hasznot fog húzni a terület eladásából” – jegyezte meg. Marad a kérdés – folytatta – hogy az 1,1 millió euróból, „melyet a KREK-től lopott el a Mecénás alapítvány meg az RMDSZ” hogyan lett egy 309 ezer eurót érő ingatlan, illetőleg hol a 800 ezer eurós különbözet.
Kérdés
Csomortányi szerint első sorban a magyar közösség, melynek a nevében a Mecénás kapta a területet, járt rosszul, duplán is: egyrészt eltűnt a pénz egy része, másrészt az alapítvány ingyen mondott le a területről. „Felmerül a kérdés, hogy miféle háttéralku miatt hagytak veszni egy ekkora területet, mi indokolta, hogy lemondjanak róla annak a városnak a javára, amely a magyar egyházak ingatlanainak csak tört hányadát szolgáltatta vissza, miközben az ortodox egyháznak 200 hektárnyi területet adott oda” – jegyezte meg az EMNP megyei elnöke.
Neumann Andrea
erdon.ro

Ignácz Rózsa Irodalmi Klub
Akik tesznek a magyar kultúráért
A kovásznai Ignácz Rózsa Irodalmi Klub aktívan részt vesz a nevét adó író- és színésznő szülővárosának kulturális életében, rendezvényeivel megszólítva a környék irodalomkedvelőit is.
Gödriné Molnár Márta nyugdíjas magyar irodalom szakos tanár beszámolójából értesültünk arról, hogy a klub „védnökeként” működő Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületet 1990 tavaszán alapították Gazda József vezetésével. Az alapító tagok célja a közösség művelődési életének fellendítése volt irodalmi és tudományos jellegű tevékenységeken keresztül. Az elsatnyult közművelődési élet újjáélesztése sikerült is a ’90-es évek után az irodalmi estek, író–olvasó találkozók rendszeressé tételével.
Ignácz Rózsa szellemisége, határtalan igazság- és szabadságszeretete, őszintesége, hűsége és kitartása ihlette az irodalmi klub névadóit, akik ezt szeretnék átörökíteni az egyre gyarapodó közönségnek, érdeklődőknek. A klub vezetői: Szabó Etelka ny. magyartanárnő és Gödriné Molnár Márta, aki diákkorától érdeklődik az írónő munkássága, élete iránt, szakdolgozatát is (Regényesített szülőföldélmény Ignácz Rózsa műveiben) erről a témáról írta. 1999-ben emlékszobát rendeztek be a város szülötte munkásságának ismertetésére, melynek felavatásán az írónő fia is jelen volt. Az irodalmi klub és a belvárosi nőszövetség ugyanebben az évben vette fel az Ignácz Rózsa nevet.
A klub célja elsősorban Ignácz Rózsa emlékének ápolása, ébrentartása, valamint – az írónő szemléletéhez híven – az alapítók felvállalták a kisváros irodalmi érdeklődésének éltetését, megszólítva minden korosztályt, iskolásoktól nyugdíjasokig. A kezdeti 25 fős közönség egyre gyarapodott az évek során, ma már sokszor száznál többen vesznek részt egy-egy rendezvényen, a Kőrösi Csoma Sándor Iskola diákjai, óvónők, tanítónők közreműködésével.
Kerek évfordulókon, 1999-ben, 2004-ben, 2009-ben és 2014-ben Ignácz Rózsa Napokat szerveztek szimpóziumok és kultúrműsor kíséretében. A centenáriumi ünnepségre 24 rokont sikerült egybegyűjteni, ekkor mutatta be Szebeni Zsuzsa színháztörténész az Ignácz Rózsa-kiállítást. 2014-re megújult az emlékszoba nt. Balogh Zoltán lelkipásztor–esperes és neje közreműködésével. „Hazajöttek” az író-színművésznő legkedveltebb bútorai a könyvespolccal, könyveivel és íróasztalával együtt. Terveik között szerepel az Ignácz Rózsa Erdélyi Magyar Egyesület létrehozása, ami biztosítaná az önálló pályázási lehetőséget, az elképzelések megvalósítását, a tevékenységi kör bővítését: pl. az itteni tehetséges fiatalok felkarolása.
A klub lélekerősítő mottója lehetne Ignácz Rózsa Orsika című regényében megfogalmazott, örök­érvényű üzenete: „az ifjakat olyanokká neveljék, hogy a sorsukban bízzanak, lélekben, hitben gyarapodjanak…akármi éri is őket, magukhoz s azokhoz, akikből lettek, hívek maradjanak…tartsák magukat a nép szabadságvágyát gerjesztő, szent gondolatot hordozó kovásznak”.
Gáspár Erika
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szili Katalin közvetítene autonómiaügyben
Szili Katalin közvetít autonómiaügyben az erdélyi magyar politikai szervezetek között. Cél az, hogy megállapodásra jussanak, és legyen egy autonómiastatútum, amelyet mindenki elfogad, nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatóján Kulcsár Terza József.
A Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke elmondta: kedden Budapesten tartották a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) regionális önkormányzati munkacsoportjának ülését, amely az autonómiatervezetek kérdésével is foglalkozik.
Az ülésén Szili Katalin miniszterelnöki megbízott ismertette a projektjeit. Kulcsár Terza József szerint kiderült, hogy Szili Katalinnak nehéz dolga lesz, hiszen már ezen az ülésen elkezdődtek az erdélyi és székelyföldi helyzetet tükröző viták.
Szili Katalin terve, hogy már a nyár folyamán egy asztalhoz ültesse az erdélyi magyar politikai szervezeteket. Az MPP háromszéki elnöke szerint nem lehet két autonómiastatútum, az autonómia ugyanis az ügyről szól, nem a politikai szervezetekről, ezért addig kell vitázni, míg létrejön a megállapodás. Kulcsár Terza József hozzátette, a KMKF budapesti ülésén felkérte Kalmár Ferenc miniszteri biztost, hogy nyújtsanak támogatást a magyar himnusz éneklésének ügyében. A politikus szerint ha az erdélyi magyarság a himnuszéneklés ügyében nem tud eredményt elérni, az rosszat tenne a többi törekvésnek is. kitekinto.hu / maszol.ro
Erdély.ma

Széthúzás helyett munkamegosztás
Kétségkívül jobban mutat Bukarest és a nagyvilág előtt, ha egyetlen autonómiatervezet mellett áll ki a székelyföldi magyarság, egyetlen tervezet mellé sorakozik fel minden magyar párt és szervezet, nem pedig két statútumról folyik a vita, miként jelenleg.
Tegyük azért gyorsan hozzá azt is: a legnagyobb baj most sem azzal van, hogy két elképzelés, két tervezet – a Székely Nemzeti Tanács által évek óta felvállalt és az RMDSZ által tavaly kidolgozott – írja le a majdani autonóm székelyföldi régió határait, státusát. Sokkal inkább az a gond, hogy jelenleg egyik sincs a parlament asztalán, egyikről sem folyik érdemi vita a románság képviselőivel, sőt, e két dokumentum kezdeményezői bizalmatlanul tekintenek egymásra, nem szövetségest, hanem riválist, esetenként ellenfelet látnak a másikban.
Ilyen szempontból is hasznos tehát, ha – miként arról a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma regionális és autonómia-munkacsoportjának ülésén döntöttek – Szili Katalin, a budapesti kormány Orbán Viktor által kinevezett, autonómiáért felelős miniszteri biztosa közvetítésével az erdélyi magyar szervezetek végre tárgyalóasztalhoz ülnek, és közös autonómiakoncepcióról tárgyalnak. Akkor sem fölösleges e párbeszéd, ha egyelőre sok sikerrel nem kecsegtet, a felek álláspontja ugyanis igen távol áll egymástól.
De úgy vagyunk vele, hogy már azt is eredménynek könyveljük el, ha egyáltalán szóba állnak egymással a magyarság képviselői, ha egy asztal mellett keresik a megoldást a leghatékonyabb fellépésre. Merthogy mára világossá vált: egymagában egyik szervezet, párt sem érheti el az autonómiát. Ahhoz szükség van mindenkire és minden eszközre: az utcára vonulókra, a mozgalmi jelleget képviselőkre, de a kijárásos politika híveire is, szükség van Budapest támogatására, de a Bukaresttel tárgyalókra is, sőt, kellenek az erdélyi románsággal való párbeszédet építők egyaránt. Szükség van a belső összetartozást erősítőkre, de a szavunkat a nagyvilágban hordozó, kéréseinket a nemzetközi fórumokon bemutató diplomatákra is – nem lehet, nem szabad lemondani senkiről.
Mindez pedig csak úgy lehetséges, ha a legfontosabb, a közösség egészét érintő ügyekben értelmes munkamegosztás alakul ki az erdélyi magyar pártok és szervezetek között. Le kellene bontani a bizalmatlanság falait, meg kellene beszélni és el kellene dönteni végre, ki hol és miként, milyen eszközökkel akarja szolgálni az autonómia ügyét. Ebben segíthet Szili Katalin közvetítése, és ha ezt sikerül elérni, a törekvéseinket gátoló egyik legfontosabb akadály hárulhat el.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma

Magyarságunk szellemvédői
Budapesten egy szemműtét után lábadozva épp befejeztem Kocz­ka György 1956 novemberi-decemberi, 1957 januári-februári törvényszéki kihallgatási jegyzőkönyveinek magyar nyelvre fordítását, amikor a Háromszék és a Krónika napilapban olvastam, hogy 76 éves korában, tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából.
Egyike volt azoknak, akiket az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ürügyén a romániai magyarság ellen indított retorzió nyomán 1956. november 18-án letartóztattak, s a mellényszabóból hadbíró őrnaggyá avanzsált Macskási Pál elnökletével 1957. március 2-án három év börtönbüntetésre ítéltek. Többször is megvitattuk: a Securitate által megfogalmazott prekoncepció alapján összeállított periratot, kihallgatási jegyzőkönyveket minden esetben a legalaposabb forráskritikával kell kezelni. Sajnos, már nem tudom átadni Koczka Györgynek a bukaresti levéltárban nemrég megtalált, fénymásolt négy vaskos kötetből álló megfigyelési és követési dossziéja dokumentumait, amelyek nemcsak az életút, az életmű, hanem a temesvári magyarság huszadik századi mindennapjainak döbbenetes látleletei. A több tízezer oldalas periratok, a hírhedt „szekus-dossziék” több éve tartó áttanulmányozása, fordítása, lábjegyzetelése minden kétséget kizáróan bizonyítja: a legfelsőbb román párt- és államvezetés 1956 őszén stratégiai célként fogalmazta meg a Bolyai Tudományegyetem – mint „nacionalista, irredenta fészek” – felszámolását, bedarálását. Mindezt egyetemi hallgatók, tanárok, családtagok bebörtönzése, meghurcolása, ellehetetlenítése, egyetemről való kizárása, életének derékba törése révén! Valójában a romániai magyarság értelmiségi képzésének legfontosabb központját állították hadbíróság elé. A levéltári dokumentumokból az is kiderül: „egy füst alatt” a kizárólag magyar nyelvű marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet fokozatos felszámolását, elrománosítását is eldöntötték.
Koczka Györggyel nem voltunk barátok! Közel másfél évtizeden át mindketten a bukaresti magyar tévéadás belső munkatársai voltunk. A Krónikában volt egy éles vitánk Fazekas János megítélése kapcsán. Mint minden vitában, ezúttal is mindkettőnknek igaza volt.
Koczka Györgynek abban: Fazekas Jánosnak meghatározó szerepe volt a Bolyai 1956 novemberében letartóztatott négy diákjának meghurcolásában, elítélésében! Később a Trabantok kiutalásában „jeleskedő” miniszter, az RKP KB egyik titkára, a „meggyőzés, a marxista-leninista útra való terelés nemes szándékával” a börtönben is felkereste a négy letartóztatott, megrémült diákot, Koczka Györgynek orra alá dugva a „munkásöklöt”, és megkérdezte: „Tudod, mi az osztályharc? Tudod az anyád p....ját!” Így „védelmezte” a letartóztatottakat, a börtön kapujában álló sorsosait az önmagát a romániai magyarság megmentőjeként „definiáló” kommunista politikus.
E sorok írójának abban volt igaza: mindezek ellenére a történésznek igenis, szóba kellett állnia Fazekas Jánossal! A beszélgetés elodázása miatt eddig nem derült ki: a magyar forradalom kirobbanása idején, 1956 október végén, a Belgrádban tartózkodó Gheorghe Gheorghiu-Dej első titkár – a hivatalos román párt- és kormányküldöttség vezetőjeként – forródróton arról tájékoztatta Fazekas Jánost, a Magyar Autonóm Tartomány 1956. október 24-én déli 13 órakor teljhatalommal felruházott „biztosát”, akit a hadsereg, a milícia, a Securitate, minden elnyomó szerv parancsnokává is kineveztek! –: mintegy ezer vezető székelyföldi magyar értelmiségit kell letartóztatni! Fazekas János azt állítja: megakadályozta a tömeges letartóztatást. Ezt a vallomását Sütő András Kossuth- és Herder-díjas írónak is megismételte. Megígértem Koczka Györgynek: mindent megteszek az állítást bizonyító vagy cáfoló dokumentum megtalálásáért!
Drága Gyuri! Sajátos, megkésett siratómban az elmaradt dialógust folytatom! Ezt is immár az égi magasságban közölhetem a változatlanul közöttünk lévő éneddel: kezemben a Gheorghe Gheorghiu-Dej által széljegyzetekkel ellátott dokumentum, amely igazolja, hogy a Bolyai Tudományegyetem felszámolása a legfelsőbb pártvezetés szintjén dőlt el! A letartóztatásotok után Gheorghe Gheorghiu-Dej első titkár Leonte Răutu és Fazekas János vezetésével 1956. november 23-a és 26-a között népes pártküldöttséget zúdított a Bolyai Tudományegyetemre, hogy „kifejezetten a magyar értelmiségiekkel és az egyetem hallgatóival foglalkozzanak”. A legfelsőbb pártvezetés azonnal felismerte: a Várhegyi István III. éves történész hallgató által összeállított Határozati javaslat valójában a második világháborút követő első egyetemi reformtervezet!
Leonte Răutu és Fazekas János az 1956. december 5-én véglegesített Jegyzékükben azt írták: „a Határozati javaslat szerzői közül négyen letartóztatásban vannak. (…) Előnyünkre szolgált, hogy elsősorban politikailag izoláltuk ezeket a hallgatókat, valamint hogy kizártuk őket az egyetemről. Ezek után kell következnie elkülönítésüknek” (azaz: a bebörtönzés! – T. Z.)”. „(…) Hozzá kell tennünk, hogy a Securitate szervei kapcsolataikat illetően nagyon gyengék voltak a Bolyai Egyetemen, s teljességgel elégtelenül tájékoztattak a dolgok ottani állása felől. A Securitate vezetésében egyetlen elvtárs sincs, aki ismerné a kolozsvári magyar lakosság problémáit.” A jegyzéket olvasva Gheorghe Gheor­ghiu-Dej – élet és halál uraként – hol felháborodott, hol irányelveket fogalmazott meg azzal kapcsolatosan, hogy a „négyek bandáját” – ahogyan Benneteket a kihallgató tisztek, a pártaktivisták, a Katonai Törvényszék bírái aposztrofáltak – először ki kellett volna zárni az ország összes egyeteméről, utána letartóztatni, majd példásan elítélni! Miközben e nekrológot írom, kibomlik előttem a romániai magyarság egyik legdrámaibb korszakának halálos ítéletekkel, kivégzésekkel, súlyos börtönbüntetésekkel „tarkított” sok-sok epizódja. Ki kell végre mondani: az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal – Illyés Gyulával szólva: „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyával” – való együttérzésért a romániai magyarság (számarányához viszonyítva) nagyobb áldozatot hozott, mint az anyaországi magyarság! E megtorlássorozat „nyitányát”, drága Koczka Gyuri, a Ti letartóztatásotok, gyorsított eljárással való elítélésetek jelentette!
A Román Televízió magyar adásának 45. évfordulóján, 2014 novemberében a Sepsiszentgyörgyön tartott ünnepségen találkoztunk utoljára. A Rád jellemző nemes eleganciával jelentél meg a nagybetűs Publikum, a Tévénézők előtt. Amikor kezet fogtunk, fogaid között szűrve csak annyit jegyeztél meg: „Nagyon ramatyul érzem magam!” Néhány perc múlva, amikor Boros Zoltán, az 1989 decembere utáni főszerkesztő a közvetlen beszélgetések ringjébe invitált, már nyoma sem volt a „ramaty állapot”-nak. Az 1990-es évek rámenős, a „hivatalok packázásait” vitriolos gúnnyal kipellengérező fiatal szerkesztő szólalt meg, és fényűző részletességgel taglaltad: 1990. március 20-a, Európa és a rendszerváltást követő Románia kollektív emlékezetében túlságosan leegyszerűsítve „marosvásárhelyi interetnikus konfliktus”-ként emlegetett, négy magyar és két román áldozatot követelő véres összetűzés után hogyan sikerült a marosvásárhelyi kórházban a vatrás őrök hazafias éberségét kijátszani és megszólaltatni Mihail Cofart, aki a hivatalos román magyarázkodást meghazudtolva megvallotta: Libánfalván a pópa jelentette be, hogy amikor a harangokat félreverik, Marosvásárhelyre kell menni, megleckéztetni a magyarokat!
Igen, vérbeli újságíró, tévériporter voltál, kedves Koczka Gyuri! Most, amikor elindultál a „végzetes úton” az örökkévalóságba, mi mást tehetnék: tilalmat nem tisztelve, tabut nem ismerve írom a Bolyai Tudományegyetem ezeroldalasra tervezett kötetét. Csak így állíthatok méltó emléket mindazoknak – elsősorban Nektek –, akik az életük árán is védelmezték a romániai magyarság legfontosabb szellemi központját.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Életmű és ékszerdoboz
Marosvásárhelyi díjazottak Kisvárdán
Nemrég került sor az összmagyar színházi élet egyik legrangosabb eseményére, a kisvárdai fesztiválra. Idén a huszonhetedik alkalommal tartották meg az észak-szabolcsi városban a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, amelyen a Kárpát- medence magyar teátrumai mutatták be előadásaik legjavát.
Mint azt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata tudatta közleményében, a társulat az Albu István rendezésében színre vitt színpadi adaptációval, Dosztojevszkij – Richard Crane Karamazovok című darabjával, valamint Pierre Beaumarchais Keresztes Attila által rendezett Figaro című vígjátékával szerepelt a fesztiválon. A Spolarics Andrea (Jászai Mari-díjas színművész), Árkosi Árpád (Jászai Mari-díjas rendező) és Balogh Tibor dramaturg, kritikus összetételű szakmai zsűri döntése nyomán számos díjat osztottak ki. Ezek közül, a szervezők megfogalmazása szerint, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Karamazovok és Figaro című előadásában nyújtott kiemelkedő alakításaiért Galló Ernő színművész kapta. Szintén az idei Kisvárdai Színházi Fesztiválon kapott életműdíjat Dobre Kóthay Judit díszlet- és jelmeztervező, aki pályafutása során számos marosvásárhelyi előadásban volt alkotótárs. B. Fülöp Erzsébet, a Tompa Miklós Társulat színésznője pedig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház és a Yorick Stúdió Antosa című előadásában nyújtott kiemelkedő alakításáért érdemelte ki a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját.
Kérdéseinkre – Hogy érzi, mit díjaztak leginkább alakításában, illetve milyen érzés az egyik legrangosabb magyar színházi szemle díjazottjának lenni? – B. Fülöp Erzsébet elmondta: az oklevélen az áll, "kimagasló színészi játékáért". – Úgy érzem, hogy a Barabás Olga rendezővel folytatott közös munka meghozta gyümölcsét, az Antosa című előadás számomra a kötöttségről és a szabadságról szól. Megvannak a produkció kötött pontjai, de ezek között teljes szabadságot kaptam, ezért mindegyik előadás kicsit más, mint az előző, olyan improvizációk születnek, amelyeket nem lehet előre kiszámítani. Ez engem is mindig meglep. Kisvárdán is ez a fajta szabadság érvényesült – ott nagyobb térben játszottunk, mint idehaza, és emiatt jobban át kellett hidalni a játékteret, a széksorokat. Mindemellett nagyon szeretem ezt az előadást, mindig jókedvvel játszom. Csak azt sajnálom, hogy azok a kollégáim, akik az Antosában szerepelnek – Sebestyén Aba és Péter Hilda – nem kaptak díjat. Én minden egyes alkalommal rájuk csodálkozom, mindig új árnyalatokat, új szabadságot csempésznek az előadásba.
Ami a díjat illeti, örvendek a visszajelzésnek, de kicsit úgy vagyok vele, mint az öreg király a mesében – az egyik szemem örvendezik, a másik sír. Boldog vagyok, hogy értékelik a munkámat, de még boldogabb lennék, ha a többieket is díjazták volna. Ugyanakkor nagy köszönettel tartozom Barabás Olgának, mert folyamatosan rám épít szerepeket, nekem talál ki karaktereket. Már jelekből is értjük egymást. Mindig különleges szerepekben léphetek színpadra, és az Antosa esetében csak az olvasópróbán olvashattam el először a szöveget. Béke és öröm szállt meg, hogy milyen nagyszerű dolog lesz ezt a fantasztikus karaktert eljátszani! Úgy tűnik, ezt a lelkesedésemet a zsűri is értékelte. Ünnep, amikor erre a szerepre készülök, az előadás pedig a kisvárdai kritikusok megfogalmazása szerint "kis ékszerdoboz".
Galló Ernő szerint a díj nem csak neki, hanem az összes kollégának szól.
– Nem született volna ilyen jó előadás egyik esetben sem, ha nincsenek olyan partnereim, mint például a Karamazovok esetében Bokor Barna, László Csaba és Bányai Kelemen Barna. Nagyon jól egymásra hangolódtunk, és a Figaróban is öröm volt a többiekkel együtt játszani, együtt lélegezni a színpadon. Jólesik, ha az ember buksiját a szakma megsimogatja, ha érdemeit elismeri, ha visszajelez, hogy a helyes úton halad, de ez – hiába közhely – felelősséggel is jár. Továbbra sem szabad lazítani, a színházat és színjátszást komolyan kell gondolni. Nem lehet elszállni, hiszen az élet megy tovább.
Dobre-Kóthay Judit hozzátette: nagyon megtisztelő számára, hogy életműdíjjal ismerték el eddigi tevékenységét, de ez egy kicsit olyan is, mintha lezárult volna egy ciklus.
– Annak idején, amikor kiosztották a látványtervekért járó díjakat, én voltam az első, aki megkapta Molière Nők iskolája című, a sepsiszentgyörgyi színház által színre vitt, Kövesdy István rendezte előadás díszletéért. Azóta eltelt pár év. Most is meglepetés volt, amikor felhívtak, és közölték, hogy életműdíjat kapok. Ez persze nem azt jelenti, hogy elmegyek nyugdíjba, mégis jólesik arra gondolni, hogy vannak, akik követik a munkámat, és elismerik a sok-sok éven át zajló alkotói tevékenységet. Ugyanakkor remélem, hogy a huszonhetedik évét ünneplő kisvárdai fesztiválon hamarosan eljön az idő, amikor a látványdíjakat tiszta lelkiismerettel lehet odaítélni – most felújítási munkálatok zajlanak a helyi művelődési házban, és a technikai körülmények sem megfelelőek. Jó lenne úgy oda vinni az előadásokat, hogy azok ne szenvedjenek csorbát. Mert a jelenlegi körülmények között a látványdíjak nem tudják a teljes valóságot felmutatni. Nemegyszer fordult elő, hogy a meghívott előadást nem lehetett Kisvárdára vinni, mert a díszletet képtelenség volt az ottani helyszínre beépíteni, illetve az is gyakran előfordult, hogy a válogatáson – az adott előadásnak otthont adó színházban – másképp vitték színre a produkciót, mint Kisvárdán, ahol a technikai körülmények miatt változtatásokra volt szükség. Remélem és bízom benne, hogy ennek a nagy múlttal rendelkező és szép jövő előtt álló fesztiválnak a szervezői hamarosan ezeket a problémákat is megoldják.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Iskolából közösségi házat Bethlenszentmiklóson
A művelődési ház szerepét betöltő központot alakítanak ki a helybeliek a Fehér megyei Bethlenszentmiklóson. Közösségi összefogással kezdték felújítani a helyi unitárius egyház egykori iskolájának épületét.
A restaurálás megkezdésére csak azután kerülhetett sor, hogy Roy Chowdhury Gergely, a zabolai Mikes család leszármazottja anyagi támogatást nyújtott az iskolaépület felújítását célzó munkálatok egy részének lebonyolítására. A helyi közösség ezt a munkát szeretné folytatni. A Fehér megyei településen végzett felméréseket és a felújítási munkálatok megkezdését követően kiderült, hogy a tetőszerkezetet le kell cserélni. Ehhez azonban újabb támogatásra lenne szükség. Bethlenszentmiklós Szépmező község egyetlen olyan magyarlakta települése, ahol az állami óvodában és iskolában még magyar nyelvű oktatás zajlik.
Szabadság (Kolozsvár)

Megtiltotta az "Igazi csíki sör" forgalmazását a Hargita megyei törvényszék
A Hargita megyei törvényszék megtiltotta az "Igazi csíki sör" gyártójának a termék forgalmazását, ezzel első fokon helyt adott a Heineken Románia keresetének.
A hazai sörgyártók perében ma hozott ítéletét a törvényszék honlapján hozta nyilvánosságra.
Az ügyben eljáró bírák úgy ítélték meg, hogy az Igazi csíki sört gyártó és forgalmazó Lixid Project Kft. és tulajdonosa, Lénárd András megsértette a Heineken Románia szellemi tulajdonát, amelyet a Ciuc (Csík) és a Csíki Premium márkák levédése biztosított számára. A törvényszék álláspontja szerint az Igazi csíki sör gyártója tisztességtelen, megtévesztő eszközt használt az üzleti versenyben.
A sörgyártók perének nyelvi vonatkozásai is vannak. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is.
A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Csíkszerdában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet csíki sörként emlegetünk. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi csíki sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet.
A Hargita megyei törvényszék mai ítéletében megszabta: az Igazi csíki sör gyártójának az ítélet jogerőre emelkedését követő 30 nap alatt vissza kell vonnia termékeit a piacról, és meg is kell semmisítenie. Azt is megtiltotta a Lixid Project Kft.-nek hogy a www.csikisor.com és a www.csikisor.ro domainneveket használja. Emellett az alperest 35 ezer lej perköltség megtérítésére kötelezte.
A sörgyártók jogvitájában márciusban már született egy jogerős ítélet. Akkor a suceavai táblabíróság elutasította jogerősen a Heineken Románia kérését, amelyben a multinacionális cég törvényszéki elnöki rendelettel próbálta azonnali hatállyal bezáratni az Igazi csíki sört gyártó csíkszentsimoni gyárat.
Fellebbez a Csíki Sör Manufaktúra a döntés ellen
Lénárd András egy korábbi interjúban valószínűsítette, hogy a márkaperben nem Romániában születik meg a végső döntés. Elmondta, hogy a Heineken a romániai pereskedés mellett a spanyolországi Alicantéban székelő uniós szabványügyi hivatalhoz (OHIM) is panaszt nyújtott be. Az ottani eljárás szintén folyamatban van.
Csíki Sör Manufaktúra mai közleményben tudatta, hogy fellebbez a döntés ellen, és folytatja az "Igazi csíki sör" gyártását és forgalmazását. "Tudjuk ugyanúgy, mint minden székely és erdélyi magyar ember, hogy sem a Heinekennek, sem másnak rajtunk kívül soha nem volt a kereskedelemben Igazi csíki sör vagy Csíki sör nevű magyar márkája" - áll a cég közleményében.
Szabadság (Kolozsvár)

Hetven éve hunyt el Gyárfás Elemér szenátor, az Erdélyi Római Katolikus Státus világi elnöke
Léczfalvi Gyárfás Elemér politikus, közgazdász az egykoron önálló faluban, ma a Dicsőszentmártonhoz tartozó Borzáson, 1884. augusztus 27-én született. A kolozsvári és budapesti jogi egyetemen, valamint a párizsi Sorbonne-on végzett jogi tanulmányokat. (1903-ban, kolozsvári joghallgató korában az ottani Szent Imre Kör alapító elnöke.) Az állam- és jogtudományi doktorátus megszerzése után Marosvásárhelyen ügyvédjelölt. Az 1909-ben letett szakvizsga után Dicsőszentmártonban, Kis-Küküllő vármegye székhelyén nyitott ügyvédi irodát. Abban az időben az ott megjelenő Vármegyei Híradó felelős szerkesztője. Az első világháborúban 1914-től az orosz fronton a 2. (székely) huszárezredben szolgált, és három év múlva tartalékos huszárszázadosként szerelt le. Háborús élményként – Gyóni Géza Csak egy éjszakára versének reminiszcenciájaként – írta le, hogy „a nehéz időkben hányszor elbeszélgettünk arról, hogy ha Európa összes diplomatáit, minisztereit, politikusait csak egy órára ki lehetne hozni ide… […] A diplomaták nem jöttek ki a lövészárokba, s a világháború most is folyik tovább.”
Politika és egyház
A világháború időszakában bekapcsolódott a politikai életbe, 1917 júniusától 1918 novemberéig Kis-Küküllő vármegye főispánja, ezt követően a forradalom időszakában a megyei Nemzeti Tanács elnöke. 1921-ben a Magyar Szövetség elnöki tanácsának tagja, majd működésének betiltása után a Magyar Néppárt és a Magyar Nemzeti Párt fúziójából 1922-ben megszületett Országos Magyar Párt vezetőségi tagja, valamint a közgazdasági szakosztály elnöke. 1926-tól 1938-ig két alkalommal Csík vármegye szenátora a román szenátusban, ahol egyházi, kulturális és közigazgatási kérdésekkel foglalkozott. Szenátortársai előtt kifejtette: „én ma sem teszek más egyebet, midőn képviselem és védelmezem egyházam jogait, mint amit elődeim tettek. […] nem akartunk egyetlen kormány kezében sem eszközökké süllyedni: sem az erdélyi fejedelmek, sem a Habsburgok, sem a magyar kormányok kezében.” Az Erdélyi Katolikus Státus a szenátus előtt. Gyárfás Elemér világi elnök beszéde és N. Jorga miniszterelnök válasza a szenátus 1932. február 12-iki ülésén (Kolozsvár, 1932.)
1917-től az Erdélyi Római Katolikus Státus gyűlésének, 1921-től igazgatótanácsának tagja, 1931-től a Státus – 1932 óta új nevén az Egyházmegyei Tanács – szabályzata szerint élethossziglan megválasztott világi elnöke. (A második bécsi döntés hatályának időszakában az észak-erdélyi részen Inczédy-Joksman Ödön alelnök.) A román szenátus előtt tisztázta, hogy elnökként sem fizetést, sem egyéb javadalmat, sem jelenléti díjat, sem költségtérítést nem kap. Az egyházpolitika fontos tényezője, 1920-tól az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség alapító-alelnöke, cselekvő részese a Vatikán és Románia között létrejött tárgyalásoknak, majd a két állam közötti Konkordátum megszövegezésének. 1929-ben az Erdélyi Katolikus Akadémia tagjai közé választotta, a társadalomtudományi és újságírói szakosztály elnöke, majd 1938–1940 között az abból létrehozott Pázmány Péter Társaság egyik alapítója és György Lajos mellett másik alelnöke. 1932-ben az egyik alapítója és 1936-ig főmunkatársa a nagyváradi Erdélyi Lapoknak. A második bécsi döntés után, 1940. november 4-től az 1944-es román kiugrásig a Dél-Erdélyben működő Romániai Magyar Népközösség elnöke. Kevéssé ismert, hogy a Maros megyei Szőkefalvi Római Katolikus Egyházközség főgondnoka volt. A dicsőszentmártoni Közgazdasági Bank, később az Erdélyi Bankszindikátus elnökeként, valamint publikációival a gazdasági-pénzügyi életben is nevet szerzett magának [Románia hivatalszervezete és erdélyi magyar pénzintézetek (Lugos, 1924), A leu árfolyama és a pénzügyi válság (Kolozsvár, 1924)].
Nemcsak magánemberként, politikusként is jól kamatoztatta magas szintű román nyelvtudását. Az 1920-as történelmi változás előtt megfogalmazott írásaiban a reálpolitika mondatta vele, hogy meg kell ismerni a román nyelvet és irodalmat, mely hathatósan elősegítheti a magyarok és románok közötti válaszfalak lebontását.
Lesz még egyszer ünnep Erdély földjén
Első jelentős publicisztikai gyűjteménye az Erdélyi problémák. 1902–1923. (Kolozsvár, 1923) címen megjelent kötet, melynek Elöljáróba részében hangsúlyozta, hogy „az erdélyi magyarságnak az az Istentől rendelt, világtörténelmi hivatása, hogy összekötő kapocs legyen a Közép-Európa tengelyében elhelyezkedett román és magyar népfaj között. […] Ez az egyetlen nagy cél, melyet az erdélyi magyarság ma maga elébe kitűzhet, s amelyért valóban érdemes küzdenie”. Ennek előzményeként a monarchia korabeli nemzetiségeivel való kívánatos kapcsolat kialakításának egyik fontos alapjaként már 1904-ben így fogalmazott: „minden magyar diáknak meg kellene tanulnia egy nemzetiségi nyelvet”. Az ellenségeskedés megszűnését a románság lelkületének, szokásának és vallásának jobb megismerésében látta, mely elengedhetetlen egy reális kép kialakításához. Mindezek ismeretében magától értetődő főispáni székfoglalójának ígérvénye: „Gondosan fogom ápolni a vármegye békéjét, a felekezetek, nemzetiségek, társadalmi osztályok harmóniáját.” Publicisztikai gyűjteményének Elöljáróbarésze és befejező írása, Az igazság lelke ugyanazzal a gondolattal kezdődik és végződik. „Ha az erdélyi magyarság meg tudja látni és be tudja tölteni ezt a történelmi hivatását, ha meg tudja értetni Budapesten, hogy a románság ellen elhangzott minden harag sugallta szó végeredményében az erdélyi magyarság testét, annak intézményeit, birtokállományát vagy kultúráját sebzi meg, és meg tudja értetni Bukarestben, hogy ha barátra és szövetségesre van Romániának szüksége, nem találhat biztosabbat, jobbat, kitartóbbat, mint azt, kinek szövetségesi hűségére és ragaszkodására kétmillió román állampolgár fajrokona a zálog – ha meg tudja ezeket értetni, ami pedig oly világos, oly kézenfekvő, akkor lesz még egyszer ünnep Erdély földjén is.” A gondolatoknak ismerősnek kell lenniük, hasonlóak olvashatóak Kós Ká­roly Kiáltó Szó címen elhíresült manifesztumában is. „Mi, kétmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár felséges erőgyarapodása vagyunk Romániának. […] Nyíltan és őszintén valljuk azonban: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek.” Kalotaszegi vállalkozás címen megjelent, a Korunk szerkesztőbizottságának írt levelében (Kolozsvár, 1971. május 24.) Kós Károly úgy emlékezett, hogy a korabeli politika „a Kiáltó Szó szerzőjének megszerezte az első osztályú ’nemzetáruló’ minősítést”. Hasonló mondataiért a maga korában Gyárfás Elemérre nem aggattak ilyen jelzőt, remélhetőleg a mostani időszakban, utólag sem kapja meg.
12 pont az autonóm Erdélyről
Az első világégés után, a formálódó új államhatárok időszakában, 1919. március 24-én 12 pontban az autonóm Erdély megvalósításáról memorandumot fogalmazott Iuliu Maniunak, a nagyszebeni Kormányzótanács elnökének. Javaslata szerint az Erdély címerét és lobogóját használó önálló „Erdélyország”-ban meg kell teremteni a három nemzet – magyar, román és szász – unióját és szövetségét, melyet 10-10 magyar és román, valamint 4 szász tagból álló, összesen 24 tagú kormányzótanács Gyulafehérvár székhellyel irányítana. A három nemzet bármely tagja becsületének, öntudatának megsértését, közöttük gyűlölet szítását felségsértésnek kellene tekinteni és annak megfelelően büntetni. Az időközben gyorsan változó történések miatt túlhaladottnak tekintette memorandumát és nem adta át címzettjének.
Legfontosabb munkája a Bethlen Miklós kancellár. 1642–1716. (Dicsőszentmárton, 1924) monográfia, melyben az önálló erdélyi fejedelemség időszakába illesztve a címadó erdélyi kancellár életét elemezte Cserei Mihály Historia (1709–1712) címen megszületett munkája alapján. Forrásként közölte a Diploma Leopoldinum, az Olajágat viselő Noé galambja és a Supplicatiószövegét, valamint Bethlen Miklós levelezését, melyet a bécsi fogságból feleségével és fiával folytatott. Művéről több ismertetés született, melyek közül a legalaposabb Biró Vencel piarista történészé. Monográfiája a korszak más történelmi jellegű munkáihoz hasonlóan „áthallásos”, a korabeli történések elemzésekor gyakran utalt saját korához való hasonlatosságokra. Marosvásárhelyen, 1924. október 12-én a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaságban ez volt a székfoglalója.
Az Egyenes úton. 1901–1926. (Kolozsvár, 1926) címen megjelent második publicisztikai gyűjteményéhez Hirschler József pápai prelátus, főesperes-plébános írt előszót. A felkérés nem véletlen, cikksorozata a mélyen vallásos római katolikus Gyárfás Elemér nézeteit tükrözi. „Nekem, a társadalompolitikusnak, legerősebb és megingathatatlan bizonyítékom volt mindenkor az én keresztény hitem mellett az a napnál világosabban felismert igazság, hogy az emberi társadalom minden fájó problémájának egyetlen megoldása, minden vérző sebének egyetlen orvossága a hamisítatlan, tiszta, tündöklő keresztény világnézet.” Ezen az alapon állva adta egyik írása címének, hogy A Szent Imre Egylet üdvözli a Bethlen Gábor Kört. Abban meggyőződéssel vallotta: „Ez a mi Erdélyünk nem az az ország, melynek békéjét felekezeti viszályok képesek volnának feldúlni. […] Ez a mi Erdélyünk megszentelt földje a szabadságnak, a türelemnek, a szeretetnek.”
Ősei háromszéki primor származására utalva székelynek vallotta magát. Leszármazását A léczfalvi Gyárfás család sepsiszentgyörgyi ága címen a Genealogiai Füzetek negyedik évfolyamában mutatta be. 1925. október 20-án, a Kovászna megyei kézdikővári Szent Lőrinc vértanú-templom jubiláris ünnepségén elhangzott beszédében a székelységet így jellemezte: „A székelységet az ő katolikus öntudata megtanítja arra, hogy becsületes munka és önzetlen kötelességteljesítés és tiszta erkölcs és tiszta családi élet, tisztalelkű fiatalság és becsületben megőszült öregség olyan hatalmas erők egy nép életében, melyek biztosabban és tartósabban alapozzák meg egy nép életét, mint szuronyok erdeje és kincsek halmaza.”
Szabadság (Kolozsvár)

Táncra, énekre és játékra oktatnak Kolozsvár szívében (GALÉRIA)
A város szívében tart „napközi tábort” az Ördögtérgye Egyesület és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Kolozsváron. A három hetes, gyerekeknek szóló tábor a tánc, a zene, a játék köré szerveződik, mindegyik hetet egy másik tájegység kultúrájának ismertetésére szentelve. Az idei, „Én elmentem a vásárba félpénzzel” titulust a harmadik évében járó rendezvény azért kapta, mert a gyerekek napközi foglalkoztatásával a szülők és a kicsik is jól járnak. Az első hét a moldvai, a második a dunántúli, a harmadik a felcsíki népi kultúrát ismerteti a kicsikkel. A programot is okosan szerkesztették meg: reggel, amikor behozzák a gyerekeket, ébresztő torna, majd reggeli vár rájuk, ezt követi a tánc, amelyet a Heltai emeletén gyakorolnak, majd egy pihentető levegőzés az udvaron. A tornával telt pihentető után furulyázni tanulnak, majd kézműves foglalkozás következik – az így elkészült darabokat legtöbb esetben a szülők is láthatják, pénteken azonban, amikor ottjártunk, a gyerekek által készült egér formájú sütiket sokuk nem bírta az asztalon hagyni, a szülői büszkeséget emelendő.
Az ebéd után, hogy az emésztés hatékonyabb legyen, mesemondással szórakoztatják a kis táborlakókat, majd játék, ismétlés, és társasjáték következik, ez utóbbi stratégiai, logikai, az elme fejlesztését szolgáló játékokat kínálva a gyerekeknek. Oláh Orsolya, a tábor ötletgazdája és egyik szervezője érdeklődésünkre elmondja, a 25-30-as létszám, amit még be tudnak fogadni, nemcsak a helyszűke, de a megosztott figyelem miatt is. Szívmelengető visszajelzéseket kapnak a szülőktől: van gyerek, aki énekel a tábor után, más a kézimunkákról beszél, egyik szülő egész listát írt össze a szükséges alapanyagokról. Akik belekóstolnak a táborba, legközelebb is várják majd, hogy megnyíljon előttük a Heltai kapuja.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Az MPP színe és fonákja
Akik odafigyeltek az elmúlt években az erdélyi magyar politika eseményeire, aligha lepődtek meg azon, hogy az MPP elnöksége Bíró Zsolttal az élen érvénytelenítette a párt sepsiszentgyörgyi szervezetének az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezetével kötött együttműködési megállapodását.
Az MPP ezt játssza évek óta: színleg egyetért az autonomista erők összehangolt tevékenységével, valójában azonban ott tesz keresztbe az együttműködésnek, ahol tud.
2012-ben megjátszotta a tárgyalási készséget, majd az RMDSZ-szel ült asztalhoz, a választásokon pedig arra biztatta a szavazókat, hogy az RMDSZ-re voksoljanak. Tavaly stratégiai partnerségről szóló együttműködési megállapodást kötöttek az RMDSZ-szel, azzal a szervezettel, melynek ellenében jött létre a párt 2008-ban „a választás szabadsága” jelszóval. A partnerség kétes értékű gyümölcse az a székelyföldi autonómia-statútum, ami nem Székelyföldre vonatkozik, hanem három 1968-ban létrejött megyére, mely ésszerűtlen hatalmat adna a „megamegye” Bukarestben kinevezett prefektusának kezébe s melyet joggal minősített Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke közvitára alkalmatlannak. Ezek után nem volt meglepő, hogy az MPP a tavalyi elnökválasztási kampányban sem támogatta Szilágyi Zsoltot, az EMNP jelöltjét.
A napnál is világosabb, hogy az MPP eszmei öröksége, az autonómiagondolat és az RMDSZ-szel ápolt partnerségi viszony között ellentmondás feszül. Amennyiben a párt komolyan gondolja az autonómia képviseletét, az Erdélyi Magyar Néppárt irányában kellene orientálódjon. Azonban, miként a sepsiszentgyörgyi eset is igazolta, még ha helyben ki is tudnak alakítani a két párt alapszervezetei egy kölcsönösen előnyös megállapodást, a központból befütyülnek, és letiltják azt. Nem tudni, hogy van-e e mögött RMDSZ-es ármány, biztatás, de nem is lényeges. Jól látni, hogy Bíró Zsolt RMDSZ-es ráhatás nélküli is első számú akadályozója az autonomista pártok összefogásának.
A kérdés csak az, hogy az autonómia célkitűzését zömmel komolyan vevő, őszinte, ügyszolgáló MPP-s középgárda meddig tűri, hogy a vezetés a párt eredeti programjával, értékrendjével, célkitűzéseivel ellentétes politikát folytasson. Meddig lesz fontosabb az elveknél a következő önkormányzati választáson remélt pozíció, meddig tudnak szembenézni önmagukkal egy önmagából kifordult párt középvezetői.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma

"Legalább álmodban jársz-e néha otthon?"
Nagy Székely Ildikó
Székelykáliak találkozója
Gólyalábakon közlekedő gyerekek körvonalai, petróleumlámpák világánál töltött órák tükröződtek vissza, sorsformáló találkozások, tanítások elevenedtek fel szombat délelőtt a székelykáli iskola ünneplőbe öltözött termében. A Maros menti településen tizedik alkalommal megszervezett falutalálkozó az elszármazottak és az ott lakók, illetve egykori és mai oktatók múltidéző együttlétével kezdődött. A beszélgetést irányító Varga Enikő köszöntőjében a 2005-ben indított rendezvény megálmodójára, Ágoston Albertre, mindenki Berci bácsijára emlékezett, akinek szülőfalujához kapcsolódó verseiből és prózai írásaiból egy füzetecskét adtak ki erre az alkalomra. Varga Enikő kérésére a meghívottak közül elsőként a székelykáli származású, távolból hazatérő Dániel Szabó Ilona, a falu egykori tanítónője szólalt meg. "Strázsamester, uram,/ Nem illet ez engem" – idézte a Petőfi-sorokat a könnyeivel küszködő nyugalmazott pedagógus, majd így folytatta: – Van mindenkinek valahol egy kis padja, ahova elvonulhat, hogy elringassa a lelkét.
Ezt követően a szintén székelykáli dr. Marton József pápai prelátus, nagyprépost, egyetemi tanár, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Teológia Karának dékánja vette magához az emlékek fonalát. Dr. Marton végzős diákként éppen 50 évvel ezelőtt búcsúzott az iskolától, amely kiváló tanáraival nagymértékben meghatározta életpályáját, és 40 éve szentelte pappá Márton Áron püspök. Ez alkalomból az ünnep második napján, vasárnap jubileumi szentmisét tartott a káli katolikus templomban.
Faláb és csodacsengő
– A falu arculata megváltozott az évek során. Gyermekként a sáros utcákon falábakon jártunk iskolába... De belülről is változott a falu. Mindjárt nincs hova hazajönnöm, hiszen egyetlen rokon család él még Kálon... A település újjászületését a 25 évvel ezelőtti fordulat idézte elő. Azelőtt sokan elmentek innen, de ma már örömteli visszatérésekről is beszélhetünk – mondta Marton József a szombati együttléten, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Székelykál nyolcszáz éves múltjának üzenete az, hogy ragaszkodni kell a faluhoz, és tovább kell fejleszteni.
A továbbiakban Dániel Szabó Ilona székelykáli emlékeit megörökítő Vallomás című könyvében lapozgatva egész képsorokat hívott elő az évtizedekkel ezelőtti falu életéből. Beszélt a nagyapja indítványozta virágszedésekről, amelyek mindig hancúrózással végződtek, így az édesanyjának szánt csokorból rendszerint egy szál sem maradt, a gombáról, amelyet a nagyapa egyszer majd megszólaló csodacsengőnek nevezett, így tanítva türelemre, a csodavárás gyönyörűségére az unokát, a kenyérsütés szertartásáról, az ághegyek vélt égi magasságában elfogyasztott mindennapiról és a falábról, amelynek viselése arra intette, hogy fel kell magasodni, a sárral nem szabad vegyülni, leesés után fel kell állni, meg kell tisztulni.
A székelykáli kötődésű Tamás Zsolt a történész szemével láttatta a 13. században már létező települést, amelynek az volt a sajátossága, hogy szabad székely faluból vált jobbágyfaluvá az idők során. A történész röviden összefoglalta a település életében bekövetkezett változásokat, külön kiemelve a kommunizmus, ezen belül a kollektivizálás romboló hatását, majd személyes káli élményeit idézte fel, a gyermekkori nyarakat, amikor megtanult tehenet vezetni és fejni, és amikor még mindenkit ismert a faluban. De szólt a régi búcsúk közösségformáló erejéről is, és hangsúlyozta, a hagyományos értékek tisztelete, a kötődések nélkül a falu megszűnik az lenni, ami volt.
"Itt nem felejtettek el..."
Az egykori pedagógusok közül Suba Klára nyugalmazott tanítónő a Székelykállal való első találkozásra emlékezett:
– 1967-ben kerültem ide, ez volt az első falu, amelyben életemben megfordultam. Az akkori kollégáim azt mondták, érkezett egy kisasszony, aki nem sokáig marad itt. És a kisasszony mégis itt ragadt. Sok mindent megtanultam azokban az években, például megrakni a fűrészporos kályhát. Villany nem volt, petróleumlámpával világítottunk. Az 1989-es fordulat után mehettem volna a városba tanítani, de nem akartam. Itt nem felejtettek el, ott senki sem emlékezett volna rám.
A székesi származású Kali Erzsébet is Székelykálon tanított. A nyugdíjas pedagógus a káli tanintézet jelenébe is bepillantást engedett, elmondta, hogy lassan kiürül az iskola, a szülők ugyanis most már inkább a városban taníttatják a gyermekeket, pedig az összevont falusi osztályoknak is megvan a hasznuk, a fontos ismeretek jobban megmaradnak, ha azokat több éven át hallja a diák.
Kilyén Emma jelenleg is a faluban oktat. 1984-ben került a székelykáli iskolába, ahol családias pedagógusközösség fogadta be, és több olyan diákja van, akinek a szüleit is tanította. Nagyapja, Kilyén Sándor boltos volt a faluban, a kommunizmus idején kitelepítették. Tőle és édesapjától tanulta Kilyén Emma, hogy "az egyetlen vagyon, amit nem vehetnek el tőled, amiből nem rakhatnak ki, az a tudás".
Ősztől megszűnik egy osztály
Hajdú Piroska, a székelykáli iskola igazgatónője a bizonytalan jövőt körvonalazta. Az intézményvezető elmondta, hogy a tanintézet alsó tagozatán működött két összevont osztályból az alacsony létszám miatt ősztől egy marad. Előkészítőtől negyedik osztállyal bezárólag 20 tanulóval indul majd az új iskolai év. A felső tagozatra negyvenegynéhány diák jár, ott egyelőre megmarad a két összevont osztály.
A találkozó végén a falubeliek idézték fel az életüket meghatározó székelykáli történéseket, majd a meghívottaknak szóló ajándék, a kézzel festett pohár, az ünnepi füzetecske és egy szál virág átnyújtása után a tíz évvel ezelőtt állított kopjafához vonultak az egybegyűltek. A koszorúzás előtti percekben Molnár Izabella Ágoston Albert Hazahívogató című versét mondta el: "Nem tudom, hogy néha jut-e még eszedbe a templom s az iskola és a sáros utca/ mely a lábadról a cipőt is lehúzta (...) Legalább álmodban jársz-e néha otthon..."
A székelykáli falutalálkozó jubileumi évfordulója mellett az is alkalmat szolgáltatott a kétnapos ünneplésre, hogy negyedszázaddal ezelőtt született meg a magyarországi Kál-Kompolt településsel ápolt testvérkapcsolat.
Népújság (Marosvásárhely)

Sajtóértekezlet az Arad Megyei RMDSZ-nél
Fiatalítással, hatékonyabban a magyarságért
Pénteken az RMDSZ Arad megyei székházában 10 órakor kezdődött az első sajtóértekezlet, amit Faragó Péter megyei elnökként hívott össze. Az aradi szervezet elnökével, aradi alpolgármesterrel a prezídiumban helyet foglalt megyei elnök köszöntőjét követően annak a reményének adott hangot, hogy a tisztújításon átment szervezet, illetve az új vezetőség a továbbiakban is jó kapcsolatokat fog ápolni a helybeli sajtóval. Miután új tisztségében, az aradi szervezet elnökeként is bemutatta Bognár Levente alpolgármestert, kitért a szervezetben végbement tisztújítás ismertetésére, amivel annak idején részletesen foglalkoztunk, ezért most nem térünk ki rá.
A szervezet számára prioritást jelent a jövőre esedékes helyhatósági választásokra, majd a parlamenti választásokra történő alapos felkészülés. Addig is elsőrendű, állandó feladat az anyanyelvű oktatás megyei stratégiájának a tökéletesítése, hogy minden megyebeli magyar gyermek az anyanyelvén tanulhasson.
A megyei küldöttgyűlésen megvitatott másik fontos kérdés, a kulturális autonómiának törvény által szavatolt megvalósítása, amely hosszú távon is biztosítaná a magyarság itt- és megmaradását.
Az egy héttel ezelőtt megtartott, 64 tagot számláló Megyei Küldöttek Tanácsának (MKT) ülésén lezajlott események ismertetése során szót ejtett az elnök, illetve a szakbizottságok vezetőinek a megválasztásáról, ahol új elemnek számít a Szórvány Szakbizottság. Érintette a 20 tagú Állandó Tanács, Péró Tamás személyében az ügyvezető elnök, továbbá az öttagú Állandó Bizottság megválasztását.
A megyei szervezet jövőbeli terveit ismertetve, említette a Szent Anna-, illetve a Szent István-napi rendezvényeket, de elkezdődött az Aradi Magyar Napokra való felkészülés is.
Ezzel párhuzamosan, a megyei szervezet sokat vár a költségvetés-kiegészítéstől, hiszen a kormány újszerű leosztási módszeréről fél év alatt kiderült, hogy több magyarlakta önkormányzat pénzhiány miatt képtelen fejlesztéseket végrehajtani. Ha e községek nem kapnak kedvező költségvetés-kiegészítést, komoly fennakadások keletkezhetnek az ottani adminisztrációk, oktatási intézmények működésében.
A jövő évi helyhatósági választásokon a megyei szervezet szeretné megtartani a legutóbbi megmérettetésen elért összes tanácsosi, illetve adminisztratív tisztséget, hogy hatékonyan képviselhesse, érvényesíthesse a magyarság érdekeit.
Bognár Levente aradi alpolgármester, a megyeközpont szervezetének az elnöke a közelmúltban végrehajtott tisztújításokat sikereseknek ítélte, hiszen azok a fiatalítást helyezték előtérbe. Maga is a jövő nyáron esedékes helyhatósági, illetve az év végén várható parlamenti választásokra való felkészülést nevezte a legfontosabb feladatnak. Ezeknek az alapjait a szakbizottságokban beszélik meg, majd továbbítják a helyi szervezetekhez. Miután az új, a Szórvány Szakbizottság jelentőségét, a választásokra való felkészülés, a szoros kapcsolattartás, illetve a megyeközpont szervezete összehangolt munkájának a fontosságát ecsetelte, megköszönte a figyelmet.
Tekintve, hogy Faragó Péter megyei elnök felkérésére, nem került sor újságírói kérdésekre, a sajtóértekezletet lezárták.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Szilágyi Zsolt az önrendelkezési tervekről beszélt Brüsszelben
Az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket, illetve Románia történelmi régióinak autonómia-elképzeléseit ismertette Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke Brüsszelben, a regionalista és autonomista pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetség EP-frakciójának konferenciáján.
A néppárt elnöke bemutatta a Székelyföld autonómiájára vonatkozó elképzeléseket és mindazokat az akciókat, amelyeket a Székely Nemzeti Tanács az elmúlt években tett a székelység önkormányzatának megvalósításáért.
„Az elkészített törvénytervezeteket tartalmi vita nélkül utasították vissza, a nagy menetelést lebecsmérelték, legutóbb pedig betiltották a székely szabadság napjának békés megünneplését is. Az autonómia puszta követelését is nemzetbiztonsági kockázatként kezelik” – ismertette a néppárt elnöke. Rámutatott, az erdélyi magyar közösség békében és testvéri szeretetben akar élni, sohasem kérdőjelezte meg Románia államiságát.
„Világos, hogy sokkal inkább a jelenlegi kormány kelt feszültséget, és nem az önrendelkezésért küzdő, törvénytisztelő és adófizető magyar lakosság. A Partiumi Autonómia Tanács megalakításával, Románia föderális átalakításának tervével pedig pont azt bizonyítottuk, hogy az autonómiák rendszere mindenki számára gazdasági felemelkedést hozhat, és nagyban visszaszoríthatja a korrupciót” – fogalmazott Szilágyi Zsolt.
Rámutatott, a délszláv válság összes, Nyugat által is támogatott rendezési terve is a különböző népek és népcsoportok közötti hatalom-megosztással kívánta megteremteni a tartós stabilitás garanciáit. „Mi ugyanezt akarjuk, békét, tartós stabilitást és megmaradást a szülőföldünkön” – jelentette ki.
A Székelyföld autonómiájáért megszervezett 2006-os népszavazásról és a székelyek nagy meneteléséről szólva kifejtette, hogy a tagállamok nem viszonyulnak ugyanolyan demokratikusan a követelésekhez. „Romániában ebből a szempontból egyre inkább romlik a helyzet, és ezt nem szabad engednünk” – jelentette ki az EMNP elnöke, aki szerint az EU-nak felelősséget kell vállalnia az Unió veszélyeztetett nyelvei, kultúrái, népei iránt.
Krónika (Kolozsvár)

Kórustalálkozó Baróton
Családias hangulatban, történelmi zászlók alatt énekeltek
A baróti református egyházközség szombaton 22. alkalommal szervezte meg a Zathureczky Gyula Kórustalálkozót, melyre ezúttal tizenkét – erdővidéki, háromszéki, barcasági és magyarországi – énekkar jött el.
Az ünnepély a református templom előtt kezdődött, ahol a négyszög-alakzatba felsorakozott kórusokhoz először Krizbai Imre református lelkipásztor és Lázár-Kiss Barna polgármester intéztek köszöntő szavakat. Krizbai tiszteletes felelevenítette Zathureczky Gyula presbiter emlékét, akiről a baróti reformátusok kórusukat elnevezték, majd arról szólt, hogy számára lelkipásztorként ez az utolsó kórustalálkozó, augusztusban ugyanis elbúcsúzik a gyülekezettől, nyugdíjba vonul.
– Kilépek a kórustalálkozók szervezése jelentette magasztos munkából, de remélem, lesz majd, aki továbbvigye ennek a nagyszerű rendezvénynek az ügyét – fogalmazott.
Üdvözölte a kórustalálkozót felvezető Csala Kürtje fúvószenekart, annak karnagyát, Vágási Istvánt, továbbá emlékezett a Zathureczky kórus volt vezetőire is, Kónya Pálra és Zakariás Attilára. Ezután felcsendült a téren a Zathureczky-kórus himnusza, melyet Kónya Pali bácsi írt egykoron.
Barót város elöljárója a zene, a dalok közvetítésével létrejött emberi kapcsolatok, barátságok fontosságát hangsúlyozta, mint mondta, ezen a napon a kórusok tagjai a közös dalolás mellett emlékeket is felidéznek, ugyanakkor új ismeretségek, barátságok kötődnek köztük. Ezután a kórustalálkozó megnyitójának egyik legszebb pillanata következett: egy nyolctagú, Münchenből érkezett asszonytánccsoport lépett fel – a Komámasszony nevet viselő táncosok magyar népviseletbe öltözve adták elő osztatlan sikert arató műsorukat. Őket a baróti Városi Művelődési Ház Syncron tánccsoportja követte, akik a palotást járták el.
A rendezvény második felében a résztvevő kórusok fellépése következett – már benn a templomban –, ezt Berszán István középajtai lelkipásztor, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperesének igehirdetése előzte meg. A rendezvényen megtudhattuk például, hogy az ötéves dabasi (Barót magyarországi testvértelepülése) kórus küldetése egyben a magyar nemzet erejének átélése is; hogy a 152 éves múltra (!) visszatekintő brassói Magyar dalárdások hiába élnek szórványban, akárcsak a feketehalmiak vagy a négyfalusiak, hitük, erejük annál meggyőzőbb, kitartóbb.
A békéscsabaiak soraiban ott énekelt Kónya Pali bácsi fia, Kónya Kálmán is, neki köszönhetően él ma a kapcsolat a baróti és az ugyancsak negyedévszázados múltra visszatekintő békéscsabai kórus között. Nem maradhatnak ki a felsorolásból a gidófalvi, zágoni, vargyasi, felső- és alsórákosi kórusok sem, de fellépett a baróti Rozmaring is, melyet, akárcsak a Zathureczky kórust, a fáradhatatlan Aczél Zsuzsanna vezényelt.
A rendezvény, melyet Krizbai tiszteletes végül a Zathureczky-kórus zászlaja alá hívott „családi találkozónak” nevezett el, emléklapok és emlékszalagok átadásával, közös ebéddel zárult.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)