Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. március 8.
Kallós Zoltán életművét mutatják be Szentendrén
Az idén 89 éves Kallós Zoltán népzenekutató, gyűjtő életművét összegző kiállítás nyílik a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban csütörtökön.
A Skanzen főigazgató-helyettese, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta, hogy az „Indulj el egy úton... Kallós Zoltán" és a „Kamerával a kézben – válogatás Kallós Zoltán erdélyi fotóiból" című tárlatok mellett a mezőségi Válaszút település népzenei és néptánc-táborainak hangulatát is felidézik áprilistól a Tánccsűrben.
Bereczki Ibolya emlékeztetett arra, hogy a Bartók és Kodály mellett a 20. század egyik legnagyobb magyar folklórgyűjtőjeként számon tartott Kallós Erdélyben és Moldvában gyűjtött néprajzi, népzenei anyaga a mai napig páratlan. „Korán felismerte a hagyományos kultúra gyorsuló változását, és életét mintegy küldetésként teljesen a kutatásnak szentelte."
Kallós Zoltán 1926. március 26-án a romániai Válaszúton született és jelenleg is ott él. Kolozsváron szerzett tanítói oklevelet, majd a kolozsvári zeneakadémián tanult. Szerteágazó tevékenysége során szoros barátságot kötött Martin György néptánckutatóval, zenefolkloristával és Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatóval. Együtt járták Erdélyt – főként a Mezőség és Kalotaszeg falvait – táncosok, zenészek, énekesek után kutatva, népzenei és néptánc-felvételeket készítve, filmezve. Gyűjtött és lejegyzett anyagát az Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjához juttatta el. „A hihetetlenül gazdag anyag értékei felé csak lassan fordult figyelem, és a magyarországi kutatók lehetőségeikhez képest csak kis mértékben segíthették kutató munkáját" – mondta el a kurátor.
Bereczki Ibolya felidézte azt is, hogy Kalós Zoltánnak az először 1970-ben kiadott Balladák könyve hozta meg a hírnevet Magyarországon és Romániában egyaránt. A gazdag életút állomásait sorolva Bereczki Ibolya elmondta: a romániai rendszerváltást követően Kallós Zoltán visszakapta a válaszúti kúriát, s a településen 1992-ben létrehozta a nevét viselő alapítványt. A kialakított szórványkollégiumban a mezőségi vegyes lakosú falvak gyermekeinek magyar nyelvű oktatását teremtették meg, az 1990-es évek elejétől a Válaszúton megrendezett népzenei és néptánc táborok pedig széles kör számára nyújtják a hagyomány élményét.
A kurátor rámutatott: a folkloristának meghatározó szerepe volt a magyarországi és a romániai magyar táncházmozgalom megszületésében és kibontakozásában is, mai eredményeiben és megújulásában. Kallós tevékenysége a tárgyak gyűjtésére is kiterjedt – folytatta a bemutatást a főigazgató-helyettes. Diákkorában kezdte el a népművészeti tárgyak gyűjtését, a második világháború előtt összegyűjtött darabok nagy része azonban szétszóródott, amikor a családtól elvették a kúriát. „De a gyűjtés szenvedélye, a tárgyak ismerete és szeretete töretlen maradt, és a mai napig él". Az 1960-as évektől előbb kolozsvári lakása vált gyűjtőhellyé, majd az 1998 óta működő válaszúti múzeum, ahol annak a négy vidéknek – Mezőség, Kalotaszeg, Moldva, Gyimes – a tárgyait őrzik, ahol élt és alkotott, „s a gyűjtemény az ottani románság és a szászok kultúrájának darabjait is őrzi." Napjainkban csaknem 10 ezer néprajzi tárggyal rendelkezik az intézmény, önálló szakkönyvtára van és kutatóközpontként is működik.
A Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő 2014-ben elnyerte a Nemzet Művésze címet.
MTI
Erdély.ma
Az idén 89 éves Kallós Zoltán népzenekutató, gyűjtő életművét összegző kiállítás nyílik a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban csütörtökön.
A Skanzen főigazgató-helyettese, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta, hogy az „Indulj el egy úton... Kallós Zoltán" és a „Kamerával a kézben – válogatás Kallós Zoltán erdélyi fotóiból" című tárlatok mellett a mezőségi Válaszút település népzenei és néptánc-táborainak hangulatát is felidézik áprilistól a Tánccsűrben.
Bereczki Ibolya emlékeztetett arra, hogy a Bartók és Kodály mellett a 20. század egyik legnagyobb magyar folklórgyűjtőjeként számon tartott Kallós Erdélyben és Moldvában gyűjtött néprajzi, népzenei anyaga a mai napig páratlan. „Korán felismerte a hagyományos kultúra gyorsuló változását, és életét mintegy küldetésként teljesen a kutatásnak szentelte."
Kallós Zoltán 1926. március 26-án a romániai Válaszúton született és jelenleg is ott él. Kolozsváron szerzett tanítói oklevelet, majd a kolozsvári zeneakadémián tanult. Szerteágazó tevékenysége során szoros barátságot kötött Martin György néptánckutatóval, zenefolkloristával és Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatóval. Együtt járták Erdélyt – főként a Mezőség és Kalotaszeg falvait – táncosok, zenészek, énekesek után kutatva, népzenei és néptánc-felvételeket készítve, filmezve. Gyűjtött és lejegyzett anyagát az Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjához juttatta el. „A hihetetlenül gazdag anyag értékei felé csak lassan fordult figyelem, és a magyarországi kutatók lehetőségeikhez képest csak kis mértékben segíthették kutató munkáját" – mondta el a kurátor.
Bereczki Ibolya felidézte azt is, hogy Kalós Zoltánnak az először 1970-ben kiadott Balladák könyve hozta meg a hírnevet Magyarországon és Romániában egyaránt. A gazdag életút állomásait sorolva Bereczki Ibolya elmondta: a romániai rendszerváltást követően Kallós Zoltán visszakapta a válaszúti kúriát, s a településen 1992-ben létrehozta a nevét viselő alapítványt. A kialakított szórványkollégiumban a mezőségi vegyes lakosú falvak gyermekeinek magyar nyelvű oktatását teremtették meg, az 1990-es évek elejétől a Válaszúton megrendezett népzenei és néptánc táborok pedig széles kör számára nyújtják a hagyomány élményét.
A kurátor rámutatott: a folkloristának meghatározó szerepe volt a magyarországi és a romániai magyar táncházmozgalom megszületésében és kibontakozásában is, mai eredményeiben és megújulásában. Kallós tevékenysége a tárgyak gyűjtésére is kiterjedt – folytatta a bemutatást a főigazgató-helyettes. Diákkorában kezdte el a népművészeti tárgyak gyűjtését, a második világháború előtt összegyűjtött darabok nagy része azonban szétszóródott, amikor a családtól elvették a kúriát. „De a gyűjtés szenvedélye, a tárgyak ismerete és szeretete töretlen maradt, és a mai napig él". Az 1960-as évektől előbb kolozsvári lakása vált gyűjtőhellyé, majd az 1998 óta működő válaszúti múzeum, ahol annak a négy vidéknek – Mezőség, Kalotaszeg, Moldva, Gyimes – a tárgyait őrzik, ahol élt és alkotott, „s a gyűjtemény az ottani románság és a szászok kultúrájának darabjait is őrzi." Napjainkban csaknem 10 ezer néprajzi tárggyal rendelkezik az intézmény, önálló szakkönyvtára van és kutatóközpontként is működik.
A Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő 2014-ben elnyerte a Nemzet Művésze címet.
MTI
Erdély.ma
2015. március 8.
Lesz főhajtás a Székely vértanúk emlékművénél is
Március 10-én 17 órakor megemlékezést tartanak a történelmi magyar egyházak képviselőinek jelenlétében a marosvásárhelyi Székely vértanúk emlékművénél, Kincses Előd ügyvéd felhívására.
Bár Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak alárendelt rendőrség vezetője korábban azt nyilatkozta, bűnvádi eljárás indul a felbujtók ellen, ha kedden tömeg gyűlik össze az emlékhelynél, Dorin Florea polgármester pénteken már azt mondta, bárki méltósággal leróhatja kegyeletét az emlékműnél.
A marosvásárhelyi elöljáró az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint elmondta, a Székely vértanúk emlékművét őrizni fogják a kivégzés évfordulóján. Hozzátette: az emlékművet megtisztították, és mint minden évben, köréje homokot és kavicsot szórtak, hogy ne legyen sár. „Az egyszerű emberektől az egyesületekig bárki nyugodtan elmehet az emlékműhöz, hogy méltósággal lerója a kegyeletét a nagy elődök előtt” – jelentette ki a polgármester.
Florea utalt arra, hogy a közösségi portálokon felhívások jelentek meg, amelyekben arra biztatják az embereket, hogy menjenek Marosvásárhelyre tiltakozni a székely szabadság napján. „Nem engedélyezek semmiféle felvonulást szélsőségesnek és exhibicionistának, hogy azt higgyék, Marosvásárhelyen elérkezett a mennyország a szélsőségesek és a semmirekellők számára. Maradjanak csak otthon, és ott szervezkedjenek” – idézte az Agerpres hírügynökség a polgármestert.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyébként a hétvégén közleményben jelezte, kedden 17 órától a Bardóc-Miklósvárszéki Székely Tanács szervezésében megemlékezést szerveznek Baróton is, a református templom előtt. Az SZNT felkérte a történelmi magyar egyházak képviselőit, a városi és községi önkormányzatok elöljáróit, a civil szervezetek vezetőit és a helyi magyarságot, hogy vegyenek részt a rendezvényen, és segítsenek a mozgósításban. A rendezvény keretében az 1918-as székely hadosztály mártírjainak tiszteletére állított emléktáblánál koszorút helyeznek el.
Amint arról beszámoltunk, a városháza betiltotta a felvonulással egybekötött megemlékezés megszervezését Marosvásárhelyen, ezt követően azonban az SZNT bejelentette, kedden 16 órától a sepsiszentgyörgyi központi parkba, 17.30-tól pedig Gyergyószentmiklós főterére hívja a magyarságot.
Csütörtökön a magyar politikai szervezetek képviselői sajtótájékoztatón jelentették be, március 10-én 17.30-tól közösen vonulnak az utcára. Ugyanakkor felkérték a székely önkormányzatokat, hogy aznap rendkívüli ülés keretében fogadják el az SZNT javasolta autonómiapárti határozattervezetet.
A székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője – Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak és Horváth Károlynak – tiszteletére szervez megemlékezést 2004 óta.
Székelyhon.ro
Március 10-én 17 órakor megemlékezést tartanak a történelmi magyar egyházak képviselőinek jelenlétében a marosvásárhelyi Székely vértanúk emlékművénél, Kincses Előd ügyvéd felhívására.
Bár Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak alárendelt rendőrség vezetője korábban azt nyilatkozta, bűnvádi eljárás indul a felbujtók ellen, ha kedden tömeg gyűlik össze az emlékhelynél, Dorin Florea polgármester pénteken már azt mondta, bárki méltósággal leróhatja kegyeletét az emlékműnél.
A marosvásárhelyi elöljáró az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint elmondta, a Székely vértanúk emlékművét őrizni fogják a kivégzés évfordulóján. Hozzátette: az emlékművet megtisztították, és mint minden évben, köréje homokot és kavicsot szórtak, hogy ne legyen sár. „Az egyszerű emberektől az egyesületekig bárki nyugodtan elmehet az emlékműhöz, hogy méltósággal lerója a kegyeletét a nagy elődök előtt” – jelentette ki a polgármester.
Florea utalt arra, hogy a közösségi portálokon felhívások jelentek meg, amelyekben arra biztatják az embereket, hogy menjenek Marosvásárhelyre tiltakozni a székely szabadság napján. „Nem engedélyezek semmiféle felvonulást szélsőségesnek és exhibicionistának, hogy azt higgyék, Marosvásárhelyen elérkezett a mennyország a szélsőségesek és a semmirekellők számára. Maradjanak csak otthon, és ott szervezkedjenek” – idézte az Agerpres hírügynökség a polgármestert.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyébként a hétvégén közleményben jelezte, kedden 17 órától a Bardóc-Miklósvárszéki Székely Tanács szervezésében megemlékezést szerveznek Baróton is, a református templom előtt. Az SZNT felkérte a történelmi magyar egyházak képviselőit, a városi és községi önkormányzatok elöljáróit, a civil szervezetek vezetőit és a helyi magyarságot, hogy vegyenek részt a rendezvényen, és segítsenek a mozgósításban. A rendezvény keretében az 1918-as székely hadosztály mártírjainak tiszteletére állított emléktáblánál koszorút helyeznek el.
Amint arról beszámoltunk, a városháza betiltotta a felvonulással egybekötött megemlékezés megszervezését Marosvásárhelyen, ezt követően azonban az SZNT bejelentette, kedden 16 órától a sepsiszentgyörgyi központi parkba, 17.30-tól pedig Gyergyószentmiklós főterére hívja a magyarságot.
Csütörtökön a magyar politikai szervezetek képviselői sajtótájékoztatón jelentették be, március 10-én 17.30-tól közösen vonulnak az utcára. Ugyanakkor felkérték a székely önkormányzatokat, hogy aznap rendkívüli ülés keretében fogadják el az SZNT javasolta autonómiapárti határozattervezetet.
A székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője – Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak és Horváth Károlynak – tiszteletére szervez megemlékezést 2004 óta.
Székelyhon.ro
2015. március 9.
A székely szabadságért
Lehet azon vitatkozni, hogy helyes volt-e a Székely Nemzeti Tanács meghátrálása, a marosvásárhelyi székely szabadság napjának lefújása, ám ma már fölösleges.
Két évvel ezelőtt, a kezdetekkor nem volt tiltás, emelkedett, szép megemlékezés zajlott a Postaréten és lélekmelengető, hittel, jókedvvel teli felvonulás a városközpontba. Reményt, erőt adott a marosvásárhelyi magyaroknak, de azoknak is, kik busszal, autóval érkeztek. Nem a románság ellen irányult, nem voltak ellenséges megnyilvánulások, de elszántságot mutatott, úgy tűnt, újabb jelentős lépés az autonómia felé vezető úton.
Talán éppen ezért nem akart ismétlést Marosvásárhely román vezetősége (külön misét érdemelne, miért, kinek köszönhető, hogy 15 éve román polgármestere van az egykori székely fővárosnak!), és tavaly már nem engedélyezte a felvonulást. Ennek dacára ismét hatalmas tömeg sereglett össze, ezúttal a járdán vonulva haladt a kormányhivatal felé. A polgári séta – miként a szervezők nevezték – más volt, mint az egy évvel korábbi vonulás: feszült, ideges, forrófejű megnyilvánulásoktól, incidensektől sem mentes, melyek aztán ellepték a román sajtót, torz képet mutatva az egész megmozdulásról. Tavaly év elején a román hatalom azt hitte, egy tiltás elegendő, nem vonul többé utcára a nép. Nem így történt, és minden bizonnyal idén alaposabban felkészültek az esetleges dacolásra. Érthető hát, ha csapdától, provokációtól tartva a szervezők nem merték kockáztatni, hogy 25 év után esetleg megismétlődjék a marosvásárhelyi véres március. Maradt hát az egyetlen lehetőség: ország-világ figyelmét felhívni arra, hogy a román hatalom már gyülekezni, utcára vonulni, hangunkat hallatni sem enged, semmibe veszi alapvető jogainkat.
Az 1848–49-es szabadságharc elbukása után azok a székely hazafiak, kikre március 10-én emlékezünk, éppen az idegen elnyomásba, az osztrák uralomba nem akartak beletörődni, a forradalom lángját élesztgették a székely, a magyar szabadságért.
Árulás áldozatai lettek, de vértanúhaláluk nem volt hiábavaló, nekik is köszönhető, hogy az osztrák abszolutista uralom végül a kiegyezéssel lemondott a magyarság Osztrák Birodalomba való beolvasztásáról. Legméltóbban úgy emlékezhetünk most rájuk, ha mi sem engedjük, hogy jogainkat lábbal tiporják, szabadságunkat megnyirbálják. Ha Marosvásárhelyen nem tehetjük, kivonulunk Sepsiszentgyörgyön, Székelyföld számos más településén, és egyértelműen megmutatjuk, sokan vagyunk, erősek vagyunk, és nem engedünk a ’48-ból.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Lehet azon vitatkozni, hogy helyes volt-e a Székely Nemzeti Tanács meghátrálása, a marosvásárhelyi székely szabadság napjának lefújása, ám ma már fölösleges.
Két évvel ezelőtt, a kezdetekkor nem volt tiltás, emelkedett, szép megemlékezés zajlott a Postaréten és lélekmelengető, hittel, jókedvvel teli felvonulás a városközpontba. Reményt, erőt adott a marosvásárhelyi magyaroknak, de azoknak is, kik busszal, autóval érkeztek. Nem a románság ellen irányult, nem voltak ellenséges megnyilvánulások, de elszántságot mutatott, úgy tűnt, újabb jelentős lépés az autonómia felé vezető úton.
Talán éppen ezért nem akart ismétlést Marosvásárhely román vezetősége (külön misét érdemelne, miért, kinek köszönhető, hogy 15 éve román polgármestere van az egykori székely fővárosnak!), és tavaly már nem engedélyezte a felvonulást. Ennek dacára ismét hatalmas tömeg sereglett össze, ezúttal a járdán vonulva haladt a kormányhivatal felé. A polgári séta – miként a szervezők nevezték – más volt, mint az egy évvel korábbi vonulás: feszült, ideges, forrófejű megnyilvánulásoktól, incidensektől sem mentes, melyek aztán ellepték a román sajtót, torz képet mutatva az egész megmozdulásról. Tavaly év elején a román hatalom azt hitte, egy tiltás elegendő, nem vonul többé utcára a nép. Nem így történt, és minden bizonnyal idén alaposabban felkészültek az esetleges dacolásra. Érthető hát, ha csapdától, provokációtól tartva a szervezők nem merték kockáztatni, hogy 25 év után esetleg megismétlődjék a marosvásárhelyi véres március. Maradt hát az egyetlen lehetőség: ország-világ figyelmét felhívni arra, hogy a román hatalom már gyülekezni, utcára vonulni, hangunkat hallatni sem enged, semmibe veszi alapvető jogainkat.
Az 1848–49-es szabadságharc elbukása után azok a székely hazafiak, kikre március 10-én emlékezünk, éppen az idegen elnyomásba, az osztrák uralomba nem akartak beletörődni, a forradalom lángját élesztgették a székely, a magyar szabadságért.
Árulás áldozatai lettek, de vértanúhaláluk nem volt hiábavaló, nekik is köszönhető, hogy az osztrák abszolutista uralom végül a kiegyezéssel lemondott a magyarság Osztrák Birodalomba való beolvasztásáról. Legméltóbban úgy emlékezhetünk most rájuk, ha mi sem engedjük, hogy jogainkat lábbal tiporják, szabadságunkat megnyirbálják. Ha Marosvásárhelyen nem tehetjük, kivonulunk Sepsiszentgyörgyön, Székelyföld számos más településén, és egyértelműen megmutatjuk, sokan vagyunk, erősek vagyunk, és nem engedünk a ’48-ból.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. március 9.
Kelemen Hunor: Az RMDSZ az emberekért van, nem a politikusokért
Lakossági fórum Marosvásárhelyen
Lakossági fórumra hívta a Kultúrpalota kistermébe a vásárhelyieket csütörtökön délután az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete. Két órával korábban a Területi Képviselők Tanácsa (TKT) tartott ülést. A fórumon részt vett Kelemen Hunor szövetségi elnök, műsorvezető Nagy István színész volt.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor az emberek bizalmának a visszaszerzését nevezte a legfontosabb feladatnak: visszaszerezni azok bizalmát, akik csalódtak a politikusokban és a politikában, mozgósítani kell a 2016-os helyhatósági, illetve parlamenti választások sikere érdekében.
Alázat és szolgálat
Véleménye szerint nem baj, ha viták vannak a szervezetben, az sem baj, ha van belső ellenzék, de a vitákat úgy kell végigvinni, hogy a szövetségnek és a közösségnek is hasznára váljon.
Hangsúlyozta: az embereket az érdekli, milyen megoldásokat talál a politikum a magyarság problémáira, ezért úgy kell politizálniuk, hogy a vásárhelyi, a Maros megyei, az erdélyi magyarok érezzék, hogy számíthatnak az RMDSZ-re, hogy a szövetség az emberekért van, nem a politikusokért.
Alázat és szolgálat kell jellemezze az RMDSZ politizálását, meg kell szólítani azokat is, akik negyedszázada dolgoznak az RMDSZ-ben, meg kell tudni szólítani azokat is, akik elfordultak a szövetségtől, de azokat is, akik az utóbbi 25 évben nőttek fel, és akik nélkül nincs jövő.
Marosvásárhely szempontjából az a kihívás, hogy 2016-ban lesz-e erős önkormányzata, és egy irányba húzza-e a szekeret. Vissza kell szerezni Vásárhelyt, ehhez olyan jelöltre van szükség, akiben hisznek a vásárhelyi magyarok és a románok egy része is – jelentette ki Kelemen Hunor.
Mivel a nép békét akart?...
Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, az ön-kormányzat RMDSZ- frakciójának vezetője, a városi szervezet elnöke ismertette a marosvásárhelyi szervezetnek az utóbbi évben kifejtett tevékenységét, illetve azt a füzetecskét, amit minden belépő kézhez kapott. Peti szerint a kis brosúra csapatának lelkes munkáját tartalmazza. A városi elnök úgy gondolja, hogy "a választások és aláírásgyűjtések alkalmával ismételten bebizonyosodott, hogy hitelünk töretlen, változatlanul élvezzük a marosvásárhelyi magyar választók, támogatását". Ezek után azt nevezte a legnagyobb sikertelenségnek, hogy egyre nehezebb megszólítani, mozgósítani a marosvásárhelyieket nemcsak politikai, de közéleti kérdésekben is. Arról is beszélt, hogy sikerült megegyezniük Vass Leventével, az úgynevezett "belső ellenzék" képviselőjével: "Mivel a nép békét akart, ez a béke megköttetett" – jelentette ki
Bűn volt szétverni a vásárhelyi szervezetet
– ez volt a kicsengése a hozzászólásoknak. Papp Mária, az RMDSZ egyik volt alapembere, aki közel negyedszázadon át "ingyen és bérmentve" dolgozott a szervezetért, keményen bírálta az RMDSZ jelenlegi városi és megyei vezetését, és bűnnek nevezte a 13 városi körzet szétverését. Mint mondta, azóta a városi RMDSZ elnökének semmiféle kapcsolata nincs a tagokkal, bírálta azokat, akik "betokosodtak a bársonyszékbe", akiknek "semmi sem számít, azt hiszik, addig kell ott üljenek, ameddig a halál értük megy". Javasolta nekik, hogy "ne csak a maguk érdekeit nézzék (…), hanem "a magyarság érdekeit védjék". Azt is nehezményezte, hogy az RMDSZ 25. évfordulóján "szóra sem méltatták" azokat, akik "elejétől mostanig" dolgoztak, és nem hívták őket meg a városi elnökválasztásra sem.
Nagy Géza volt körzeti elnök, aki 19 évig aktívan részt vett az RMDSZ életében, kijelentette, "bűn volt szétbombázni a városi szervezetet". Azért mondott le minden tisztségéről, mert "ha nem tudtam választani, szavazni nem akartam". Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a régi, lelkes tagoktól ma is sokat lehetne tanulni, és arra, hogy nagy szükség lenne Vásárhelyen egy erős RMDSZ-szervezetre.Fülöp Levente Csaba ugyancsak a vásárhelyi körzetek szétverését nehezményezte.
Gál Éva volt városi szervezési alelnök szintén a marosvásárhelyi RMDSZ szétverését kérte számon, holott akkor volt 9 működő körzet, amelyekben idős emberek dolgoztak. A három előző polgármester-választás kudarcáról úgy vélekedett, "amilyen a jelölt, olyan a választás eredménye". A régi körzetekről azt mondta: "az emberek valahol vannak, csak nem az RMDSZ-ben".
Dr. Benedek Imre professzor szerint a választásokon azért veszített el tízezer szavazatot, mert a körzeteket megszüntették, és egyes vezetők korlátozták a visszairatkozási lehetőséget. Peti Andást és Vass Leventét "két értékes embernek nevezte, akik tele vannak energiával, de úgy jártak, mint az angol derbin, lovas nélkül futnak, és javasolta, hogy "ebből a két emberből csináljanak valamit".
Koreck Mária városi alelnök szerint szükség van egy pártra, amely politikai szinten tudja érvényesíteni a magyarság érdekeit, itthon viszont a civilek segítik az érdekérvényesítést.
A fórumon a történelmi egyházak képviselői, illetve az oktatási intézmények vezetői, valamint civil szervezetek képviselői is szót kaptak.
A személyét érintő vádakra reagálva Brassai Zsombor megyei elnök őszintén sajnálta, hogy "kicsit elhamarkodottan, durván fogtunk hozzá az átszervezéshez", de nem kívánt minden felvetésre válaszolni, mert azzal nem segítene Marosvásárhely helyzetén. Véleménye szerint arra kell összpontosítani, ami előremozdítja a várost és a magyar közösséget. Felhívta a figyelmet a TKT által megszavazott állóurnás előválasztásokra, amelyre bárki jelentkezhet, jelölhet és kifejtheti a véleményét.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Lakossági fórum Marosvásárhelyen
Lakossági fórumra hívta a Kultúrpalota kistermébe a vásárhelyieket csütörtökön délután az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete. Két órával korábban a Területi Képviselők Tanácsa (TKT) tartott ülést. A fórumon részt vett Kelemen Hunor szövetségi elnök, műsorvezető Nagy István színész volt.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor az emberek bizalmának a visszaszerzését nevezte a legfontosabb feladatnak: visszaszerezni azok bizalmát, akik csalódtak a politikusokban és a politikában, mozgósítani kell a 2016-os helyhatósági, illetve parlamenti választások sikere érdekében.
Alázat és szolgálat
Véleménye szerint nem baj, ha viták vannak a szervezetben, az sem baj, ha van belső ellenzék, de a vitákat úgy kell végigvinni, hogy a szövetségnek és a közösségnek is hasznára váljon.
Hangsúlyozta: az embereket az érdekli, milyen megoldásokat talál a politikum a magyarság problémáira, ezért úgy kell politizálniuk, hogy a vásárhelyi, a Maros megyei, az erdélyi magyarok érezzék, hogy számíthatnak az RMDSZ-re, hogy a szövetség az emberekért van, nem a politikusokért.
Alázat és szolgálat kell jellemezze az RMDSZ politizálását, meg kell szólítani azokat is, akik negyedszázada dolgoznak az RMDSZ-ben, meg kell tudni szólítani azokat is, akik elfordultak a szövetségtől, de azokat is, akik az utóbbi 25 évben nőttek fel, és akik nélkül nincs jövő.
Marosvásárhely szempontjából az a kihívás, hogy 2016-ban lesz-e erős önkormányzata, és egy irányba húzza-e a szekeret. Vissza kell szerezni Vásárhelyt, ehhez olyan jelöltre van szükség, akiben hisznek a vásárhelyi magyarok és a románok egy része is – jelentette ki Kelemen Hunor.
Mivel a nép békét akart?...
Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, az ön-kormányzat RMDSZ- frakciójának vezetője, a városi szervezet elnöke ismertette a marosvásárhelyi szervezetnek az utóbbi évben kifejtett tevékenységét, illetve azt a füzetecskét, amit minden belépő kézhez kapott. Peti szerint a kis brosúra csapatának lelkes munkáját tartalmazza. A városi elnök úgy gondolja, hogy "a választások és aláírásgyűjtések alkalmával ismételten bebizonyosodott, hogy hitelünk töretlen, változatlanul élvezzük a marosvásárhelyi magyar választók, támogatását". Ezek után azt nevezte a legnagyobb sikertelenségnek, hogy egyre nehezebb megszólítani, mozgósítani a marosvásárhelyieket nemcsak politikai, de közéleti kérdésekben is. Arról is beszélt, hogy sikerült megegyezniük Vass Leventével, az úgynevezett "belső ellenzék" képviselőjével: "Mivel a nép békét akart, ez a béke megköttetett" – jelentette ki
Bűn volt szétverni a vásárhelyi szervezetet
– ez volt a kicsengése a hozzászólásoknak. Papp Mária, az RMDSZ egyik volt alapembere, aki közel negyedszázadon át "ingyen és bérmentve" dolgozott a szervezetért, keményen bírálta az RMDSZ jelenlegi városi és megyei vezetését, és bűnnek nevezte a 13 városi körzet szétverését. Mint mondta, azóta a városi RMDSZ elnökének semmiféle kapcsolata nincs a tagokkal, bírálta azokat, akik "betokosodtak a bársonyszékbe", akiknek "semmi sem számít, azt hiszik, addig kell ott üljenek, ameddig a halál értük megy". Javasolta nekik, hogy "ne csak a maguk érdekeit nézzék (…), hanem "a magyarság érdekeit védjék". Azt is nehezményezte, hogy az RMDSZ 25. évfordulóján "szóra sem méltatták" azokat, akik "elejétől mostanig" dolgoztak, és nem hívták őket meg a városi elnökválasztásra sem.
Nagy Géza volt körzeti elnök, aki 19 évig aktívan részt vett az RMDSZ életében, kijelentette, "bűn volt szétbombázni a városi szervezetet". Azért mondott le minden tisztségéről, mert "ha nem tudtam választani, szavazni nem akartam". Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a régi, lelkes tagoktól ma is sokat lehetne tanulni, és arra, hogy nagy szükség lenne Vásárhelyen egy erős RMDSZ-szervezetre.Fülöp Levente Csaba ugyancsak a vásárhelyi körzetek szétverését nehezményezte.
Gál Éva volt városi szervezési alelnök szintén a marosvásárhelyi RMDSZ szétverését kérte számon, holott akkor volt 9 működő körzet, amelyekben idős emberek dolgoztak. A három előző polgármester-választás kudarcáról úgy vélekedett, "amilyen a jelölt, olyan a választás eredménye". A régi körzetekről azt mondta: "az emberek valahol vannak, csak nem az RMDSZ-ben".
Dr. Benedek Imre professzor szerint a választásokon azért veszített el tízezer szavazatot, mert a körzeteket megszüntették, és egyes vezetők korlátozták a visszairatkozási lehetőséget. Peti Andást és Vass Leventét "két értékes embernek nevezte, akik tele vannak energiával, de úgy jártak, mint az angol derbin, lovas nélkül futnak, és javasolta, hogy "ebből a két emberből csináljanak valamit".
Koreck Mária városi alelnök szerint szükség van egy pártra, amely politikai szinten tudja érvényesíteni a magyarság érdekeit, itthon viszont a civilek segítik az érdekérvényesítést.
A fórumon a történelmi egyházak képviselői, illetve az oktatási intézmények vezetői, valamint civil szervezetek képviselői is szót kaptak.
A személyét érintő vádakra reagálva Brassai Zsombor megyei elnök őszintén sajnálta, hogy "kicsit elhamarkodottan, durván fogtunk hozzá az átszervezéshez", de nem kívánt minden felvetésre válaszolni, mert azzal nem segítene Marosvásárhely helyzetén. Véleménye szerint arra kell összpontosítani, ami előremozdítja a várost és a magyar közösséget. Felhívta a figyelmet a TKT által megszavazott állóurnás előválasztásokra, amelyre bárki jelentkezhet, jelölhet és kifejtheti a véleményét.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 9.
Magunk alatt a fát
Először valami rossz viccnek hittem. Nézem a naptárt, hátha csak úgy elillant a március, és április elsejei bohóckodásnak estem áldozatul, de nem, a napok a helyükön, a hír igaz: törvénytervezet a magyar nyelv napjának „kikiáltása” végett.
Most, ebben a felfűtött hangulatban?! Ülünk, és vígan fűrészeljük magunk alatt a fát?! Általában nem vagyok híve a különböző nyakatekert összeesküvés-elméleteknek, tudtommal üldözési mánián sincs, de akkor mi történik? Minek kell november 13-ának a magyar nyelv napjává lennie?! És a többi napon mi lesz?
Ne legyen igazam, de félek, hogy egyhangúlag meg fogják szavazni ezt a dicső napot, apró betűs kis záradékot toldva hozzá: a többi napon viszont tilos lesz az állam hivatalos nyelvén kívül mást használnunk. Nekünk, csak nekünk! És örüljünk, hogy az anyanyelvünknek szentelt egyetlen napon kívül még ebben is kivételezettek lehetünk.
Olyan ismeretlen ez a logika? Mert nekem nem. De úgy látszik, Adynak ismét igaza van: igen, nekünk mindig, most is Mohács kell. Mert csak akkor szállunk alá a fellegekből. Az álmodozásból, hogy mi volt, mi volna, ha és mi minden lehetne. Közben pedig jót nevetnek rajtunk azok, akik döntenek-szavaznak helyettünk is.
Egyetlen példa: a nagy port felvert nagyváradi utcanevek körüli harcban teljesen elsikkadt, hogy a történelmi városközpontot nemcsak megálmodó, de meg is építő idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán így együtt, „csomagban” nem érdemelt egyebet, mint egy akkor még járdával sem rendelkező, krumpliköves külvárosi sikátort, a hajdani Pece utcát: str. Rimanóczy lett belőle, és kész. A helyi tanács rábólintott, megszavazta, büszkén kipipálta, hogyha nem is az eredeti helyén, de csak van ilyen nevű utca Váradon, amikor pedig felébredtek, mi is történt, már késő volt. Sebaj, majd tüntetünk, aláírást gyűjtünk stb. Halvaszületett nagymama kalandjai!
De mondom, ez csak egyetlen példa, gondolom, más településeken is bőven akad hasonló. Már bebizonyosodott, hogy Brüsszelt nem nagyon izgatják ezek a problémák, különösen nem, ha egy nagyhangú rikkancs azt kiáltja: ezeknek már az sem elég, hogy a nyelvüknek külön napja van a közéleti naptárban, még a többi napon is úgy akarnak beszélni, hogy azt más ne értse?! Meddig lehet ezt tűrni?!
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
Először valami rossz viccnek hittem. Nézem a naptárt, hátha csak úgy elillant a március, és április elsejei bohóckodásnak estem áldozatul, de nem, a napok a helyükön, a hír igaz: törvénytervezet a magyar nyelv napjának „kikiáltása” végett.
Most, ebben a felfűtött hangulatban?! Ülünk, és vígan fűrészeljük magunk alatt a fát?! Általában nem vagyok híve a különböző nyakatekert összeesküvés-elméleteknek, tudtommal üldözési mánián sincs, de akkor mi történik? Minek kell november 13-ának a magyar nyelv napjává lennie?! És a többi napon mi lesz?
Ne legyen igazam, de félek, hogy egyhangúlag meg fogják szavazni ezt a dicső napot, apró betűs kis záradékot toldva hozzá: a többi napon viszont tilos lesz az állam hivatalos nyelvén kívül mást használnunk. Nekünk, csak nekünk! És örüljünk, hogy az anyanyelvünknek szentelt egyetlen napon kívül még ebben is kivételezettek lehetünk.
Olyan ismeretlen ez a logika? Mert nekem nem. De úgy látszik, Adynak ismét igaza van: igen, nekünk mindig, most is Mohács kell. Mert csak akkor szállunk alá a fellegekből. Az álmodozásból, hogy mi volt, mi volna, ha és mi minden lehetne. Közben pedig jót nevetnek rajtunk azok, akik döntenek-szavaznak helyettünk is.
Egyetlen példa: a nagy port felvert nagyváradi utcanevek körüli harcban teljesen elsikkadt, hogy a történelmi városközpontot nemcsak megálmodó, de meg is építő idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán így együtt, „csomagban” nem érdemelt egyebet, mint egy akkor még járdával sem rendelkező, krumpliköves külvárosi sikátort, a hajdani Pece utcát: str. Rimanóczy lett belőle, és kész. A helyi tanács rábólintott, megszavazta, büszkén kipipálta, hogyha nem is az eredeti helyén, de csak van ilyen nevű utca Váradon, amikor pedig felébredtek, mi is történt, már késő volt. Sebaj, majd tüntetünk, aláírást gyűjtünk stb. Halvaszületett nagymama kalandjai!
De mondom, ez csak egyetlen példa, gondolom, más településeken is bőven akad hasonló. Már bebizonyosodott, hogy Brüsszelt nem nagyon izgatják ezek a problémák, különösen nem, ha egy nagyhangú rikkancs azt kiáltja: ezeknek már az sem elég, hogy a nyelvüknek külön napja van a közéleti naptárban, még a többi napon is úgy akarnak beszélni, hogy azt más ne értse?! Meddig lehet ezt tűrni?!
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 9.
Nyílt nap volt a vincéseknél
Nagyvárad- Vasárnap A Megszentelt Élet Éve keretében nyílt napot szerveztek A szeretet lányainak Páli Szent Vincéről nevezett társulatának (vincés nővérek) váradi, Mioriței utcai rendházában.
Egy érdekes vetített képes előadással- melyen Exc. Böcskei László megyés püspök, illetve az egyházmegye más elöljárói is részt vettek-, valamint ima-, meghallgatlak-, emlék- és hivatásszobabeli látogatással várták az érdeklődőket vasárnap délután Páli Szent Vince Szeretet Társulatának Leányai váradi rendházukban. Ugyanakkor akik óhajtották, személyesen is beszélgethettek valamelyik nővérrel, imaszándékokat írhattak vagy csodás érméket vihettek haza.
A Társulatot 1633-ban Marillac Szent Lujza alapította Párizsban, Páli Szent Vince irányítása alatt. Ez volt az első klauzúra nélküli női közösség. Szent Vince így határozta meg élethivatásukat: „Szeressék és kövessék Urunkat, Jézus Krisztust, a szeretet forrását és példaképét, s szolgáljanak neki testileg és lelkileg a szegények személyében, legyenek azok akár betegek, akár gyermekek, akár foglyok, akár olyanok, akik szégyenlik megvallani szegénységüket”. Az irgalmas nővérek élettere pedig: „kolostoruk a betegek háza, cellájuk egy bérlakás, kápolnájuk a plébánia templom, kolostor folyosójuk a város utcái, és a kórházak betegszobái, klauzúrájuk az engedelmesség”.
Grazból
1858-ban Szaniszló Ferenc váradi püspök telepítette le őket Váradon, hogy az árva és szegény gyermekeket gondozzák. Miután Nogáll János püspök, nagyprépost felépítette a Szent Vince Intézetet (ma a Szent László Líceum otthona) 1878-ban Grazból hívott nővéreket, akik áldásos munkát fejtettek ki, elsősorban a szegény sorsú gyermekek nevelésében és tanításában. Ők vezették az Immaculata és Szent Vince Intézeteket, a Szent József Kórházat, a Szent László menedékházban működő otthont. Emellett Szentjobbon, Bélfenyéren és Várad-Velencén is volt kolostoruk és iskolájuk. A második világháborúban a kisnővéreket Szentjobbra menekítették, a Szent Vince Intézetben pedig katonák kaptak szálláshelyet. Az 1948-as államosítás, illetve a kommunizmus térhódítása előtt 210 nővér szolgálta Krisztust 24 házban. 1949. augusztus 20-án azonban le kellett tegyék a szent ruhát, és 48 óra múlva utcára kerültek. Szüleiknél, tanítványaiknál próbáltak elhelyezkedni, majd kórházakban, betegápolóként dolgoztak tovább, ahol erre lehetőség nyílt. Civilben és szétszórtan is azonban igyekeztek közösségi életet élni. A rendszerváltozás után 1990-ben érkeztek fiatal vincés nővérek Váradra. Napjainkban 13 nővér tartozik a váradi rendházhoz- mely az egyetlen Romániában-, akik közül három az idén tölti be 90. életévét.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
Nagyvárad- Vasárnap A Megszentelt Élet Éve keretében nyílt napot szerveztek A szeretet lányainak Páli Szent Vincéről nevezett társulatának (vincés nővérek) váradi, Mioriței utcai rendházában.
Egy érdekes vetített képes előadással- melyen Exc. Böcskei László megyés püspök, illetve az egyházmegye más elöljárói is részt vettek-, valamint ima-, meghallgatlak-, emlék- és hivatásszobabeli látogatással várták az érdeklődőket vasárnap délután Páli Szent Vince Szeretet Társulatának Leányai váradi rendházukban. Ugyanakkor akik óhajtották, személyesen is beszélgethettek valamelyik nővérrel, imaszándékokat írhattak vagy csodás érméket vihettek haza.
A Társulatot 1633-ban Marillac Szent Lujza alapította Párizsban, Páli Szent Vince irányítása alatt. Ez volt az első klauzúra nélküli női közösség. Szent Vince így határozta meg élethivatásukat: „Szeressék és kövessék Urunkat, Jézus Krisztust, a szeretet forrását és példaképét, s szolgáljanak neki testileg és lelkileg a szegények személyében, legyenek azok akár betegek, akár gyermekek, akár foglyok, akár olyanok, akik szégyenlik megvallani szegénységüket”. Az irgalmas nővérek élettere pedig: „kolostoruk a betegek háza, cellájuk egy bérlakás, kápolnájuk a plébánia templom, kolostor folyosójuk a város utcái, és a kórházak betegszobái, klauzúrájuk az engedelmesség”.
Grazból
1858-ban Szaniszló Ferenc váradi püspök telepítette le őket Váradon, hogy az árva és szegény gyermekeket gondozzák. Miután Nogáll János püspök, nagyprépost felépítette a Szent Vince Intézetet (ma a Szent László Líceum otthona) 1878-ban Grazból hívott nővéreket, akik áldásos munkát fejtettek ki, elsősorban a szegény sorsú gyermekek nevelésében és tanításában. Ők vezették az Immaculata és Szent Vince Intézeteket, a Szent József Kórházat, a Szent László menedékházban működő otthont. Emellett Szentjobbon, Bélfenyéren és Várad-Velencén is volt kolostoruk és iskolájuk. A második világháborúban a kisnővéreket Szentjobbra menekítették, a Szent Vince Intézetben pedig katonák kaptak szálláshelyet. Az 1948-as államosítás, illetve a kommunizmus térhódítása előtt 210 nővér szolgálta Krisztust 24 házban. 1949. augusztus 20-án azonban le kellett tegyék a szent ruhát, és 48 óra múlva utcára kerültek. Szüleiknél, tanítványaiknál próbáltak elhelyezkedni, majd kórházakban, betegápolóként dolgoztak tovább, ahol erre lehetőség nyílt. Civilben és szétszórtan is azonban igyekeztek közösségi életet élni. A rendszerváltozás után 1990-ben érkeztek fiatal vincés nővérek Váradra. Napjainkban 13 nővér tartozik a váradi rendházhoz- mely az egyetlen Romániában-, akik közül három az idén tölti be 90. életévét.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. március 9.
Az autonómiát a székelyek nem is akarják”
Van-e élet az autonómia után? címmel jelent meg az a 11 román és magyar szakembert megszólaltató interjúkötet, amelyet a hétvégén mutattak be Kolozsváron, a Koffer könyvesboltban. A közel másfél órás beszélgetésen Benkő Levente újságíró faggatta a szerzőt, Borbély Tamást, az MTI és a Szabadság napilap munkatársát, és az egyik interjúalanyt, Szilágyi N. Sándor nyelvészt. Benkő Levente azzal nyitotta a beszélgetést, hogy a 2014-ben, a Koinónia gondozásában megjelent kötet két év késéssel látott napvilágot, az interjúk 2012-ben készültek el. Akkor a Communitas Alapítvány nem támogatta a könyv megjelenését, tavaly viszont ismét elővették, és az alapítvány valamint a Nemzeti Kulturális Alap (AFNC) finanszírozásával sikerült kiadatni. Mivel a szerző, Borbély Tamás fontosnak tartotta, hogy az interjúalanyok reflektáljanak a kimaradt két év aktuálpolitikai eseményeire (ukrán válság, az RMDSZ autonómiatervezete), a megszólaltatott szakember kiegészíthették mondanivalójukat. Többen éltek is a lehetőséggel.
kötetben megszólított szakemberek: Juhász Jácint közgazdász, Szilágyi N. Sándor nyelvész, Bakk Miklós politológus, Stefano Bottoni történész, Csutak István fejlesztéspolitikai szakértő, Gabriel Andreescu emberjogi aktivista, Salat Levente politológus, Bocsárdi László rendező, Smarande Enache emberjogi aktivista, Bárdi Nándor történész, Biró A. Zoltán társadalomkutató.
Politikusok nem szólalnak meg a kötetben
Borbély Tamás elmondta, a cél az volt, hogy a könyvben ne politikusok osszák meg gondolataikat az autonómiáról, hanem olyan, az autonómiát érintő területeken jártas szakembereket, akik más megvilágításba helyezhetik a kérdést.
"Amit nagyon sajnálok, hogy nem sikerült például még több közgazdászt és román interjúalanyt megszólaltatni, ez utóbbiakkal kapcsolatban egyfajta visszautasítást is tapasztaltam. A magyar szakemberek körében is elég nagy az autonómiával szembeni szkepszis, voltak olyan interjúalanyok, akiket elég nehezen lehetett rávenni, hogy vágjunk neki egy ilyen beszélgetésnek. A román interjúalanyok, Gabriel Andreescu és Smaranda Enache készségesen vállalták első perctől. Akit még meg szerettem volna szólaltatni, az Cristian Pârvulescu és Marius Oprea" - magyarázta Borbély.
Hozzátette, aki kézbe veszi a kötetet, ne számítson arra, hogy most megtalálja a választ arra, hogyan működik pontosan az autonómia, kizárólag milyen feltételek között lehet megvalósítani, hiszen nem is ez volt a cél. Az interjúkban szempontok, kérdések fogalmazódnak meg. Például hogy milyen változásokra kellene odafigyelni, hogy lehetőség legyen az autonómia megvalósítására, egyáltalán lehetséges-e a jelenlegi körülmények között.
"Ebben a kötetlen van hideg is, meleg is. Benne vannak azok a kritikák, kételyek is, amelyek általában elhangzanak az autonómiával kapcsolatban, hogy van-e életképessége, van-e rá szükség, és elhangzanak olyan vélemények is, amelyek alátámasztják, hogy igenis szükség van rá, hogy ez egy hasznos közigazgatási forma, amely segíthet egy kisebbség integrálódásában. A kötetben bizony vannak nagyon népszerűtlen gondolatok is, amelyek talán néhány székelyföldinek nem esnek jól, de mindenképp segít abban, hogy egy reálisabb képünk legyen önmagunkról és az autonómiáról" - fejtegette a szerző.
"A székelyeknek nem is kell autonómia"
Hogy milyen "népszerűtlen" gondolatokról is van szó, abból Szilágyi N. Sándor nyelvész adott ízelítőt. Benkő Levente az egyetemi tanárnak szánt kérdését azzal vezette fel, hogy a kötetben többen elmondják, az autonómia politikai csatározások eszközévé vált.
"Szilágyi N. Sándor igen helyesen teszi fel a kérdést, hogy vajon kell-e autonómia Székelyföldnek, szélesebb értelemben a romániai magyarságnak, amikor a közigazgatásban nem hajlandó használni saját anyanyelvét. Egyáltalán nem ismerjük például a közigazgatási, pénzügyi terminológiát. Vagy gondolok azokra a Székelyföldön is elterjedt kifejezésekre, mint az interszekció, a proces verbal, a buletin, amelyeket a hétköznapi nyelvben az útkereszteződés, a jegyzőkönyv és a személyi igazolvány helyett használnak. Változott a tanár úr autonómiára vonatkozó véleménye 2012 óta?" - kérdezte az újságíró.
"Azóta semmi az égvilágon nem történt, ami miatt változott volna a véleményem. Persze, most lehet azt mondani, dehát hogyne történt volna, megjelent az RMDSZ autonómiatervezete, és ez már valami. Senki nem gondolja komolyan, hogy azt a parlament valamikor is el fogja fogadni, mert az nem erről szól" - válaszolt az egyetemi tanár. Figyelmeztette a hallgatóságot és az olvasókat, hogy "elég csúnya dolgokat" írt le a kötetben, és aki "kímélni akarja lelke nyugalmát", annak nem biztos, hogy az ő írásával kellene kezdenie az olvasást.
"Ha a helyi emberek tényleg annyira fontosnak tartanák az autonómiát, nagyon sok minden megvalósult volna azóta belőle. Kolozsváron tele vagyunk székelyföldi borvízzel, tejtermékekkel, de ezek címkéjén egy magyar szó nincs. Legalább azt el lehetett volna érni, hogy odaírják, bibarcfalvi ásványvíz, ezt semmilyen törvény nem tiltja" - fejtegette Szilágyi N.
Az egyetemi tanár a könyvbemutatón be is mutatott egy termékcímkét mint jó példát. A címkén a sepsiszentgyörgyi diószegi pékség magyarul is feltüntette a tepertős pogácsát. Egy másik példával élve a nyelvész elmondta, Kolozsváron már találkozott olyan magyarul is kiírt őrölt szerecsendióval, amit Argeș megyében csomagoltak. "Mert Argeș megyében tudják, hogy itt magyarok is vannak, és hátha akadnak közöttük olyanok, akik nem ismerik a román megfelelőjét. A Hajnal negyedi magyar melós elmegy a boltba, és hazaviszi a biborțeni ásványvizet, mert nem tudja, hogy az bibarcfalvi. Honnan tudná?" - fejtegette.
Politikai diskurzus kontra autonómia?
"Székelyföldi autonómia esetleg csak akkor lesz, ha a román parlament a székelyek megkérdezése és akarata ellenére elrendeli. De ne gondoljuk, hogy akkor minden megoldódna, mert a politikusok rögtön elmondanák, hogy ez csak olyan nesze semmi, fogd meg jól. Ha az RMDSZ tervezetét a parlament feltéve, de nem megengedve elfogadná, nehogy azt higgyük, hogy valaki megnyugodna, dehogy, az első dolog az lenne, hogy az RMDSZ elárulta a székely autonómiát, mert elfogadtatott egy olyant, ami nem az. Hogy mi lenne, senki sem tudja, de ez nem az" - válaszolt arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az autonómiáról szóló politikai diskurzusról.
Elmondta, szerinte rengeteg bajt okozhat a politikai csatározásokra szolgáló autonómiázás. "Ha egyszer kialakul az, hogy az igazi megoldás az autonómia, beállhat egy olyan hozzáállás, miszerint amíg nem lesz autonómia, nem csinálunk semmit, mert várjunk az autonómiát" - figyelmeztetett Szilágyi N.
Hozzátette, ha az autonómiát tényleges, igazi problémák megoldására találták volna ki, minimum elkészült volna az a hatástanulmány, amely azt méri fel, milyen következményei lennének az önrendelkezésnek. Például az sem világos, hogy jár-e különadóval ez a közigazgatási forma, egyáltalán vannak-e olyan problémák, amelyet a jelenlegi eszközökkel, azok hatékonyabbá tételével ne lehetne orvosolni.
Szilágyi N. szerint az autonómiát csupán "csodafegyvernek találták ki más magyarokkal szemben, és azóta is ezt a célt szolgálja".
Az egyetemi tanár 1994-ben fogalmazott meg egy törvényjavaslatot Törvény a nemzeti identitással kapcsolatos jogokról és a nemzeti közösségek méltányos és harmonikus együttéléséről címmel. A tervezetre a kötetben többen is utalnak. Egyik érdekessége, hogy bár egyszer sem hangzik el benne az autonómia szó, mégis közösségek önrendelkezéséről szól (nyolc százalékos úgynevezett kisebbségi aránnyal operál).
Nem "kisebbségi törvény", például nem az áll benne, hogy a kisebbségeknek joguk van az anyanyelvük használatához, hanem teljesen más logika mentén képzeli el a nyelvi, etnika és kulturális identitásmegőrzést. A tervezet abból indul ki, ha minden állampolgár egyenlő, akkor minden állampolgárnak joga van az anyanyelve használatához, ilyen értelemben tehát a kisebbségek jogai nem értelmezhetők különjogokként. A tervezetet egyetlen politikai párt sem karolta fel.
A tervezet szövege a Korunkban jelent meg 1994-ben, a folyóirat akkori számai nem érhetők el digitális formában.
Az Igazi Csíki Sör
Benkő Levente újságíró Szilágyi N. Sándor hozzászólása után a diószegi jó példát az Igazi Csíki Sörrel egészítette ki. Borbély Tamás elmondta, az egyetemi tanárral készített interjúban pozitív dolgok is elhangzanak, például az Igen, tessék! mozgalom, amely a nyelvész szerint követendő kezdeményezés. "Bennem is az a benyomás erősödött meg, hogy a civil szféra sokat tud tenni az autonómia bizonyos elemeinek megvalósulása érdekében" - tette hozzá a szerző.
Annyit még megjegyzett, hogy úgy látja: az autonómiának politikai eszközként történő felhasználása egyre inkább kifullad, így talán elkezdődhet egy reálisabb megközelítésmódja ennek a közigazgatási formának.
A közönség kérdésére reagálva elmondta, több érdekes megközelítést is ki lehetne emelni a kötetből, többek között például Juhász Jácint közgazdászét. A szakember kimutatása szerint a székelyföldi megyék nem szegényebbek az országos átlagnál, a középmezőnyben helyezkednek el. Ám téves az az elképzelés, hogy a mezőgazdaságra, az élelmiszeriparra és a turizmusra középtávon építeni lehetne a régió jövőjét. A központi régió, ahol Székelyföld is található, a turizmus a termelés 2, a mezőgazdaság esetében 7, az élelmiszeripar esetében pedig 3,5 százalékát jelenti. Ezek összesen 12,5 százalékot tesznek ki a bruttó hazai össztermékből.
A közgazdász szerint Székelyföldnek fel kellene készülnie egy nagyon agresszív és jól előkészített uniós pénzlehívási stratégiára, hiszen például a Magyarországról érkező támogatások a Székelyföldön lehívott uniós pénzek 5 százalékát sem érik el. Meglátása szerint a régióban például az ásványvíz és az erdő az értékes erőforrás.
Oborocea Mónika
maszol.ro
Van-e élet az autonómia után? címmel jelent meg az a 11 román és magyar szakembert megszólaltató interjúkötet, amelyet a hétvégén mutattak be Kolozsváron, a Koffer könyvesboltban. A közel másfél órás beszélgetésen Benkő Levente újságíró faggatta a szerzőt, Borbély Tamást, az MTI és a Szabadság napilap munkatársát, és az egyik interjúalanyt, Szilágyi N. Sándor nyelvészt. Benkő Levente azzal nyitotta a beszélgetést, hogy a 2014-ben, a Koinónia gondozásában megjelent kötet két év késéssel látott napvilágot, az interjúk 2012-ben készültek el. Akkor a Communitas Alapítvány nem támogatta a könyv megjelenését, tavaly viszont ismét elővették, és az alapítvány valamint a Nemzeti Kulturális Alap (AFNC) finanszírozásával sikerült kiadatni. Mivel a szerző, Borbély Tamás fontosnak tartotta, hogy az interjúalanyok reflektáljanak a kimaradt két év aktuálpolitikai eseményeire (ukrán válság, az RMDSZ autonómiatervezete), a megszólaltatott szakember kiegészíthették mondanivalójukat. Többen éltek is a lehetőséggel.
kötetben megszólított szakemberek: Juhász Jácint közgazdász, Szilágyi N. Sándor nyelvész, Bakk Miklós politológus, Stefano Bottoni történész, Csutak István fejlesztéspolitikai szakértő, Gabriel Andreescu emberjogi aktivista, Salat Levente politológus, Bocsárdi László rendező, Smarande Enache emberjogi aktivista, Bárdi Nándor történész, Biró A. Zoltán társadalomkutató.
Politikusok nem szólalnak meg a kötetben
Borbély Tamás elmondta, a cél az volt, hogy a könyvben ne politikusok osszák meg gondolataikat az autonómiáról, hanem olyan, az autonómiát érintő területeken jártas szakembereket, akik más megvilágításba helyezhetik a kérdést.
"Amit nagyon sajnálok, hogy nem sikerült például még több közgazdászt és román interjúalanyt megszólaltatni, ez utóbbiakkal kapcsolatban egyfajta visszautasítást is tapasztaltam. A magyar szakemberek körében is elég nagy az autonómiával szembeni szkepszis, voltak olyan interjúalanyok, akiket elég nehezen lehetett rávenni, hogy vágjunk neki egy ilyen beszélgetésnek. A román interjúalanyok, Gabriel Andreescu és Smaranda Enache készségesen vállalták első perctől. Akit még meg szerettem volna szólaltatni, az Cristian Pârvulescu és Marius Oprea" - magyarázta Borbély.
Hozzátette, aki kézbe veszi a kötetet, ne számítson arra, hogy most megtalálja a választ arra, hogyan működik pontosan az autonómia, kizárólag milyen feltételek között lehet megvalósítani, hiszen nem is ez volt a cél. Az interjúkban szempontok, kérdések fogalmazódnak meg. Például hogy milyen változásokra kellene odafigyelni, hogy lehetőség legyen az autonómia megvalósítására, egyáltalán lehetséges-e a jelenlegi körülmények között.
"Ebben a kötetlen van hideg is, meleg is. Benne vannak azok a kritikák, kételyek is, amelyek általában elhangzanak az autonómiával kapcsolatban, hogy van-e életképessége, van-e rá szükség, és elhangzanak olyan vélemények is, amelyek alátámasztják, hogy igenis szükség van rá, hogy ez egy hasznos közigazgatási forma, amely segíthet egy kisebbség integrálódásában. A kötetben bizony vannak nagyon népszerűtlen gondolatok is, amelyek talán néhány székelyföldinek nem esnek jól, de mindenképp segít abban, hogy egy reálisabb képünk legyen önmagunkról és az autonómiáról" - fejtegette a szerző.
"A székelyeknek nem is kell autonómia"
Hogy milyen "népszerűtlen" gondolatokról is van szó, abból Szilágyi N. Sándor nyelvész adott ízelítőt. Benkő Levente az egyetemi tanárnak szánt kérdését azzal vezette fel, hogy a kötetben többen elmondják, az autonómia politikai csatározások eszközévé vált.
"Szilágyi N. Sándor igen helyesen teszi fel a kérdést, hogy vajon kell-e autonómia Székelyföldnek, szélesebb értelemben a romániai magyarságnak, amikor a közigazgatásban nem hajlandó használni saját anyanyelvét. Egyáltalán nem ismerjük például a közigazgatási, pénzügyi terminológiát. Vagy gondolok azokra a Székelyföldön is elterjedt kifejezésekre, mint az interszekció, a proces verbal, a buletin, amelyeket a hétköznapi nyelvben az útkereszteződés, a jegyzőkönyv és a személyi igazolvány helyett használnak. Változott a tanár úr autonómiára vonatkozó véleménye 2012 óta?" - kérdezte az újságíró.
"Azóta semmi az égvilágon nem történt, ami miatt változott volna a véleményem. Persze, most lehet azt mondani, dehát hogyne történt volna, megjelent az RMDSZ autonómiatervezete, és ez már valami. Senki nem gondolja komolyan, hogy azt a parlament valamikor is el fogja fogadni, mert az nem erről szól" - válaszolt az egyetemi tanár. Figyelmeztette a hallgatóságot és az olvasókat, hogy "elég csúnya dolgokat" írt le a kötetben, és aki "kímélni akarja lelke nyugalmát", annak nem biztos, hogy az ő írásával kellene kezdenie az olvasást.
"Ha a helyi emberek tényleg annyira fontosnak tartanák az autonómiát, nagyon sok minden megvalósult volna azóta belőle. Kolozsváron tele vagyunk székelyföldi borvízzel, tejtermékekkel, de ezek címkéjén egy magyar szó nincs. Legalább azt el lehetett volna érni, hogy odaírják, bibarcfalvi ásványvíz, ezt semmilyen törvény nem tiltja" - fejtegette Szilágyi N.
Az egyetemi tanár a könyvbemutatón be is mutatott egy termékcímkét mint jó példát. A címkén a sepsiszentgyörgyi diószegi pékség magyarul is feltüntette a tepertős pogácsát. Egy másik példával élve a nyelvész elmondta, Kolozsváron már találkozott olyan magyarul is kiírt őrölt szerecsendióval, amit Argeș megyében csomagoltak. "Mert Argeș megyében tudják, hogy itt magyarok is vannak, és hátha akadnak közöttük olyanok, akik nem ismerik a román megfelelőjét. A Hajnal negyedi magyar melós elmegy a boltba, és hazaviszi a biborțeni ásványvizet, mert nem tudja, hogy az bibarcfalvi. Honnan tudná?" - fejtegette.
Politikai diskurzus kontra autonómia?
"Székelyföldi autonómia esetleg csak akkor lesz, ha a román parlament a székelyek megkérdezése és akarata ellenére elrendeli. De ne gondoljuk, hogy akkor minden megoldódna, mert a politikusok rögtön elmondanák, hogy ez csak olyan nesze semmi, fogd meg jól. Ha az RMDSZ tervezetét a parlament feltéve, de nem megengedve elfogadná, nehogy azt higgyük, hogy valaki megnyugodna, dehogy, az első dolog az lenne, hogy az RMDSZ elárulta a székely autonómiát, mert elfogadtatott egy olyant, ami nem az. Hogy mi lenne, senki sem tudja, de ez nem az" - válaszolt arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az autonómiáról szóló politikai diskurzusról.
Elmondta, szerinte rengeteg bajt okozhat a politikai csatározásokra szolgáló autonómiázás. "Ha egyszer kialakul az, hogy az igazi megoldás az autonómia, beállhat egy olyan hozzáállás, miszerint amíg nem lesz autonómia, nem csinálunk semmit, mert várjunk az autonómiát" - figyelmeztetett Szilágyi N.
Hozzátette, ha az autonómiát tényleges, igazi problémák megoldására találták volna ki, minimum elkészült volna az a hatástanulmány, amely azt méri fel, milyen következményei lennének az önrendelkezésnek. Például az sem világos, hogy jár-e különadóval ez a közigazgatási forma, egyáltalán vannak-e olyan problémák, amelyet a jelenlegi eszközökkel, azok hatékonyabbá tételével ne lehetne orvosolni.
Szilágyi N. szerint az autonómiát csupán "csodafegyvernek találták ki más magyarokkal szemben, és azóta is ezt a célt szolgálja".
Az egyetemi tanár 1994-ben fogalmazott meg egy törvényjavaslatot Törvény a nemzeti identitással kapcsolatos jogokról és a nemzeti közösségek méltányos és harmonikus együttéléséről címmel. A tervezetre a kötetben többen is utalnak. Egyik érdekessége, hogy bár egyszer sem hangzik el benne az autonómia szó, mégis közösségek önrendelkezéséről szól (nyolc százalékos úgynevezett kisebbségi aránnyal operál).
Nem "kisebbségi törvény", például nem az áll benne, hogy a kisebbségeknek joguk van az anyanyelvük használatához, hanem teljesen más logika mentén képzeli el a nyelvi, etnika és kulturális identitásmegőrzést. A tervezet abból indul ki, ha minden állampolgár egyenlő, akkor minden állampolgárnak joga van az anyanyelve használatához, ilyen értelemben tehát a kisebbségek jogai nem értelmezhetők különjogokként. A tervezetet egyetlen politikai párt sem karolta fel.
A tervezet szövege a Korunkban jelent meg 1994-ben, a folyóirat akkori számai nem érhetők el digitális formában.
Az Igazi Csíki Sör
Benkő Levente újságíró Szilágyi N. Sándor hozzászólása után a diószegi jó példát az Igazi Csíki Sörrel egészítette ki. Borbély Tamás elmondta, az egyetemi tanárral készített interjúban pozitív dolgok is elhangzanak, például az Igen, tessék! mozgalom, amely a nyelvész szerint követendő kezdeményezés. "Bennem is az a benyomás erősödött meg, hogy a civil szféra sokat tud tenni az autonómia bizonyos elemeinek megvalósulása érdekében" - tette hozzá a szerző.
Annyit még megjegyzett, hogy úgy látja: az autonómiának politikai eszközként történő felhasználása egyre inkább kifullad, így talán elkezdődhet egy reálisabb megközelítésmódja ennek a közigazgatási formának.
A közönség kérdésére reagálva elmondta, több érdekes megközelítést is ki lehetne emelni a kötetből, többek között például Juhász Jácint közgazdászét. A szakember kimutatása szerint a székelyföldi megyék nem szegényebbek az országos átlagnál, a középmezőnyben helyezkednek el. Ám téves az az elképzelés, hogy a mezőgazdaságra, az élelmiszeriparra és a turizmusra középtávon építeni lehetne a régió jövőjét. A központi régió, ahol Székelyföld is található, a turizmus a termelés 2, a mezőgazdaság esetében 7, az élelmiszeripar esetében pedig 3,5 százalékát jelenti. Ezek összesen 12,5 százalékot tesznek ki a bruttó hazai össztermékből.
A közgazdász szerint Székelyföldnek fel kellene készülnie egy nagyon agresszív és jól előkészített uniós pénzlehívási stratégiára, hiszen például a Magyarországról érkező támogatások a Székelyföldön lehívott uniós pénzek 5 százalékát sem érik el. Meglátása szerint a régióban például az ásványvíz és az erdő az értékes erőforrás.
Oborocea Mónika
maszol.ro
2015. március 10.
Strasbourg mintájára legyen Arad a magyar-román megbékélés fővárosa!
Az aradi Szabadság-szobor meggyalázásáról az Európai Parlamentben
Az aradi Szabadság-szobor meggyalázásáról és a magyar-román megbékélésről beszélt Winkler Gyula hétfőn késő este Strasbourgban, ahol a héten az Európai Parlament plénuma ülésezik. Politikai nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy három hét telt el azóta, hogy mindmáig büntetlen tettesek Aradon meggyalázták a tizenhárom vértanú emlékét őrző Szabadság-szobrot.
„Súlyos cselekedettről van szó, hiszen a Szabadság-szobor nemcsak a magyarság egyik kiemelkedő műalkotása, hanem már több mint egy évtizede annak a szimbolikus térnek a méltó ékessége, amelyet a Megbékélés Parkjának neveztek el azért, hogy a magyar-román történelmi megbékélés üzenetét hirdesse. Határozottan elítélem az aradi szoborgyalázást itt, az Európai Parlament aulájában, Strasbourgban, a francia-német megbékélés fővárosában. Arad történelmi városa, Románia nyugati határán, nem lehet az interetnikus viszály városa! Strasbourg mintájára Arad a magyar-román megbékélés fővárosa kell hogy legyen, példát mutatva a kölcsönös tiszteletből, a toleranciából, a szélsőségek és a szélsőségesek elutasításából" – hangsúlyozta Winkler Gyula az Európai Parlament plénuma előtt.
Mint ismeretes, február közepén, Aradon három álarcos fiatal fényes nappal fújta le piros, sárga és kék festékspray-jel a 13 vértanú közül hatnak a domborművét, és írt fel gyalázkodó szöveget a talapzatra. A Szabadság-szobrot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Közel nyolcvan év után 2004-ben sikerült köztérre visszaállítani. Sajnálatos módon a restaurált szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták. Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Erdély.ma
Az aradi Szabadság-szobor meggyalázásáról az Európai Parlamentben
Az aradi Szabadság-szobor meggyalázásáról és a magyar-román megbékélésről beszélt Winkler Gyula hétfőn késő este Strasbourgban, ahol a héten az Európai Parlament plénuma ülésezik. Politikai nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy három hét telt el azóta, hogy mindmáig büntetlen tettesek Aradon meggyalázták a tizenhárom vértanú emlékét őrző Szabadság-szobrot.
„Súlyos cselekedettről van szó, hiszen a Szabadság-szobor nemcsak a magyarság egyik kiemelkedő műalkotása, hanem már több mint egy évtizede annak a szimbolikus térnek a méltó ékessége, amelyet a Megbékélés Parkjának neveztek el azért, hogy a magyar-román történelmi megbékélés üzenetét hirdesse. Határozottan elítélem az aradi szoborgyalázást itt, az Európai Parlament aulájában, Strasbourgban, a francia-német megbékélés fővárosában. Arad történelmi városa, Románia nyugati határán, nem lehet az interetnikus viszály városa! Strasbourg mintájára Arad a magyar-román megbékélés fővárosa kell hogy legyen, példát mutatva a kölcsönös tiszteletből, a toleranciából, a szélsőségek és a szélsőségesek elutasításából" – hangsúlyozta Winkler Gyula az Európai Parlament plénuma előtt.
Mint ismeretes, február közepén, Aradon három álarcos fiatal fényes nappal fújta le piros, sárga és kék festékspray-jel a 13 vértanú közül hatnak a domborművét, és írt fel gyalázkodó szöveget a talapzatra. A Szabadság-szobrot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Közel nyolcvan év után 2004-ben sikerült köztérre visszaállítani. Sajnálatos módon a restaurált szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták. Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Erdély.ma
2015. március 10.
Marosludas. Harc a magyar iskoláért, megmaradásért a szórványban
A magyar iskola ügye, az úthálózat korszerűsítése, munkanélküliség – ezekről az aktuális kérdésekről beszélgettünk Kis Istvánnal, a város alpolgármesterével.
900 aláírás a magyar iskoláért
– Előző beszélgetésünkkor a magyar iskola ügyét feszegettük. Van-e előrelépés e tekintetben?
– Az iskola ügye nehéz, de kivitelezhető. A helyi tanácsülésen a "különfélék" pontnál ismertettük az elképzelésünket, a következő tanácsülésen napirendre tűzzük az épület kérdését. Az 1-es számú iskolához tartozik egy 13 tantermes, L alakú épület, ezt igényeljük. Persze, ezt ki kellene bővíteni, de van rá lehetőség. A terv szerint ez az iskola magyar tannyelvű központi iskola lenne, ahová a környező településekről is behoznák a gyermekeket. Ez a tendencia már régen kezdődött, van olyan gyerek, akit már óvodába is ide hoznak például, Bogátról és Bükkösről. A magyar iskolát igénylő íveket 900-an írták alá, s reméljük, mindenki komolyan kiáll az iskolaalapítás mellett. Jelenleg 450 gyermek tanul magyarul Marosludason óvodás kortól XII. osztályig. Egy különálló iskolához 300 gyerek már elegendő. Ez elegendő érv kellene legyen ahhoz, hogy kérésünket figyelembe vegye a tanács.
Tájház, kulturális és egyházi központ a telepen
– Mivel egyre hangsúlyosabb a magyar közösség igénye a magyar vonatkozású rendezvények iránt, egy olyan épületre van szükség, ahol művelődési, iskolai rendezvényeket, táborokat tudunk szervezni. Erre a célra tökéletesen megfelel a megüresedett andrássytelepi Petőfi Sándor Általános Iskola épülete, hiszen itt már nincs tanítás, a gyerekek a városba járnak iskolába. Kérvényt nyújtottunk be a tanügyminisztériumba, hogy az épület rendeltetését megváltoztassuk. Arról született döntés, hogy az épületet a 25 áras udvarral a katolikus egyház, az adminisztrációt Ambrus Vilmos római katolikus főesperes veszi át. Évekkel ezelőtt az ő külföldi kapcsolatai révén sikerült felújítani az épületet és a fűtési rendszert is. Ugyancsak a telepen egy tájházat létesítünk, melynek átadását a telepítés befejezésének 110. évfordulójára tervezzük. Az iskolában található gyűjteményt itt helyeznénk el. A tájház létesítésére 20.000 eurós támogatást kaptunk a magyar államtól.
Munka van, munkás kevésbé
A város lakói a munkanélküliségre panaszkodnak, munkaerőt mégsem találunk. Mi történt? A Hirschmann cég állásokat hirdetett meg negyven nőnek és tíz férfinak. A szakképzettség nem volt feltétel. A munkaadó havi 900 lejt, ételjegyeket, ingyenes szállítást biztosít az alkalmazottaknak. Fura jelenség, a sok munkanélküliből az ötven állásra egy férfi jelentkezett. Számunkra érthetetlen, miért jobb otthon ülni és a segélyre várni. Arra is gondolunk, hogy sokan a sztrádaépítés elkezdésére várnak, hiszen Maroskecén lesz egy bázis, ahol jobb fizetést ajánlanak majd. A csődbe ment Romvelót, ahol egykor 3000 ember dolgozott, "darabokban" adták el, itt kisebb cégeket hoztak létre.
12 km utat aszfaltoznak le
– Tavasszal mindig az az évi infrastrukturális fejlesztésekről számolnak be a település vezetői. Milyen munkálatokra kerül sor idén?
– 12 kilométernyi út aszfaltozására van egy jóváhagyott projektünk. Kétéves lefutású, a telepek – Andrássy-, Eczken- és Albis – mellékutcáit és a belső telep – Epres, Szőlő és Dorului – utcáit aszfaltozzuk le. A munkálatokat a Geiger cég nyerte el, egy hónap múlva el is kezdik a munkát. Aláírt szerződésünk van a Temető és a Poliklinika utcák korszerűsítésére is.
Március 15-re készül a magyarság
"Kik érted haltak, szent Világszabadság" mottóval szervezik meg idén a nemzeti ünnepet, amelyet két nappal korábban, március 13-án ünnepelnek meg. Az ünnepség pénteken 16 órakor a Petőfi- szobornál koszorúzással kezdődik, majd 16.30 órától a művelődési házban folytatódik, ahol Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója méltatja a történelmi eseményeket. 18.30 órától magyar est lesz a Jumbo étteremben. Zenél László István. A rendezvényre a város és a környékbeli települések magyarságát is várják.
Csodálatos virágok között
Tavasz felé mindig a városi virágkertészetet látogattuk meg, ugyanis közeledik a nagy hajrá, a parkok, járdaszegélyek beültetése. Ilyenkor még szépek a kertészet megbontatlan ágyásai. Tekintettel arra, hogy a Nyárádmentén és Udvarfalván egyre több a virágkertész, rákérdeztünk, itt magánkertészetek létesültek-e. Igen, mondták, van egy család, aki virágkertészettel foglalkozik.
Így látogattunk el a Varga családhoz, ahol többnyire a nyugdíjas szülők, Dániel és Ágota foglalkoznak virágtermesztéssel.
Gyönyörű, elegáns portára tessékeltek be, hogy az udvaron levő fóliasátrakba tekintsünk. Nőnap előtt éppen a piacra készültek. A fiúk, Róbert és Ervin munkahelyi elfoglaltságuk miatt kevesebbet vállalnak, de ők is besegítenek, amikor szükség van rá.
– Huszonnyolc éve foglalkozunk virággal. A kertészkedést zöldséggel kezdtük, de áttértünk, mert a zöldség nem ment olyan jól. Jelenleg hat fóliasátorban, tízárnyi területen termesztünk virágot. Most a tavaszi virágnak van a szezonja. Nőnapra primulát, jácintot, cikláment, boglárkát, árvácskát termeltünk. Nyárára többfajta muskátlit, fuksziát, petúniát nevelünk, felakaszthatót és kertit egyaránt. Van még szálviánk, büdöskénk, többféle begóniánk. Őszire pedig kivirágoznak a krizantémok. A virágot itt, Ludason a Timbus üzletnél áruljuk, viszünk Marosújvárra, Aranyosgyéresre és Kolozsvárra is. A nagybani felvásárlónk Kolozsvárra szállít. A virág ára a felvásárolt mennyiségtől függ, a nagybani felvásároló valamivel olcsóbban viheti el az árut. Így a primula ára 3 lejtől 6 lejig változhat, a jácinté 4-5 lej között van – mondta Varga Ágota, aki nagy szeretettel mutatta meg csodálatos virágait. Bevallotta, úgy gondozza a virágokat, mint a kicsi gyermekeket, folyamatosan és odaadással. A virágnak is akkor kell megadni a tápot, a vizet, az ápolást, amikor kéri. A virágot sem lehet felügyelet nélkül hagyni, s nem lehet semmit halogatni.
– Mi nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszünk. Nem pusztán virágot, hanem szép virágot termelünk, hogy aki megveszi, örömét lelje benne. A virág mindig keresett volt, idén is jól ment, de a haszon nem arányos a kifejtett munkával, a munkát sohasem fizették meg. Amíg egy pici palántából egy szép cserép virág lesz, rengeteg munkát kell belefektetni. Mi szeretjük csinálni, azért is nem hagyjuk abba – folytatta a virágkertész, aki nyugdíjba vonulása előtt a ludasi sebészeten, a műtőben asszisztensként dolgozott.
Újdonság – palliatív osztály létesül
Új kórházi osztály létesül a városi kórház, s ezen belül a fertőző betegségek klinikáján. A szükség diktálta ezt az igényt, hiszen a súlyos, végstádiumban levő, elsősorban daganatos betegek humánus ellátását megfelelő körülmények között kell biztosítani, ahol testi és lelki szenvedéseiket a végső pillanatig enyhíteni lehet.
A palliatív osztály létrehozása dr. Oltean Hadrian, a marosludasi városi kórház igazgatójának ötlete volt, vele beszélgettünk a munkálatok kellős közepén.
– A palliatív kezelés újdonság a megyében. Az állami ellátásban nincs hasonló, csak magánklinikán. Egy két éven át tartó tanulmányt végeztek, melynek eredményei azt mutatják, hogy nagy szükség van egy ilyen osztályra, hiszen sok a súlyos, végstádiumban levő, orvosi ellátást és gondozást igénylő, magatehetetlen beteg. Ebből kiindulva januárban kezdtünk hozzá az építkezéshez. A fertőzőkórházat – amely a legrégebbi kórházépületben kapott helyet, s amelynek a tetőzetét két éve megjavítottuk – tulajdonképpen kettéosztottuk, s az épület hátsó felében alakítjuk ki a palliatív osztályt. Öt kórteremből áll, ahol 12 ágy kap helyet. A kórtermekben speciálisan kialakított fürdőszobák lesznek, széles ajtókkal, nagyobb térrel, ahová a betegeket tolókocsival is be lehet vinni. Az osztályon egy orvos, öt asszisztensnő, öt ápoló és két gondozó fog dolgozni. Olyan szakorvost kell alkalmaznunk, aki a palliatív kezelést illetően speciális képzésen vett részt. Meg is találtuk a megfelelő orvost Surd doktornő személyében, aki Tordáról érkezik. Az asszisztensnők Brassóban tanultak – mondta dr. Oltean Hadrian, a kórház igazgatója. A munkálatokra a polgármesteri hivatal 53.000 lejt utalt ki, amelyet a kórház költségvetéséből pótoltak.
Ottjártunkkor a falakat már lemeszelték, a munkások a fürdőszobákat csempézték. E héten teszik le a tarkett-padlót.
Készül a víztisztító állomás
Nagy beruházáson dolgoznak a város határában, épül a városi szennyvízülepítő. Erre az új ülepítőre azért van szükség, mert a régi a cukorgyár tulajdonába került, s a városnak gondoskodnia kellett egy új létesítményről. A ludasi új szennyvíztisztító állomás és a radnóti ülepítő felújítása egy projekt keretében zajlik.
A beruházás jelentős részét az unió környezetvédelmi alapjából biztosítják, a lehívott összeg 356 millió lej, míg a román kormány 54,4 millió lejjel járul hozzá az építkezéshez. A szennyvíztisztító állomás üzemeltetője az Aquaserv Rt. lesz, a munkálatokat a Veolia Water Solution&Technologies Romania Kft. – OTV France végzi. Az építővel aláírt szerződés értéke 34,3 millió lej.
Múlt héten esőben, havazásban sem szünetelt a munka, Bataran Viorel, az építőtelep vezetője mondta el, hogy májusban használatba kell adni az új létesítményt.
Népújság (Marosvásárhely)
A magyar iskola ügye, az úthálózat korszerűsítése, munkanélküliség – ezekről az aktuális kérdésekről beszélgettünk Kis Istvánnal, a város alpolgármesterével.
900 aláírás a magyar iskoláért
– Előző beszélgetésünkkor a magyar iskola ügyét feszegettük. Van-e előrelépés e tekintetben?
– Az iskola ügye nehéz, de kivitelezhető. A helyi tanácsülésen a "különfélék" pontnál ismertettük az elképzelésünket, a következő tanácsülésen napirendre tűzzük az épület kérdését. Az 1-es számú iskolához tartozik egy 13 tantermes, L alakú épület, ezt igényeljük. Persze, ezt ki kellene bővíteni, de van rá lehetőség. A terv szerint ez az iskola magyar tannyelvű központi iskola lenne, ahová a környező településekről is behoznák a gyermekeket. Ez a tendencia már régen kezdődött, van olyan gyerek, akit már óvodába is ide hoznak például, Bogátról és Bükkösről. A magyar iskolát igénylő íveket 900-an írták alá, s reméljük, mindenki komolyan kiáll az iskolaalapítás mellett. Jelenleg 450 gyermek tanul magyarul Marosludason óvodás kortól XII. osztályig. Egy különálló iskolához 300 gyerek már elegendő. Ez elegendő érv kellene legyen ahhoz, hogy kérésünket figyelembe vegye a tanács.
Tájház, kulturális és egyházi központ a telepen
– Mivel egyre hangsúlyosabb a magyar közösség igénye a magyar vonatkozású rendezvények iránt, egy olyan épületre van szükség, ahol művelődési, iskolai rendezvényeket, táborokat tudunk szervezni. Erre a célra tökéletesen megfelel a megüresedett andrássytelepi Petőfi Sándor Általános Iskola épülete, hiszen itt már nincs tanítás, a gyerekek a városba járnak iskolába. Kérvényt nyújtottunk be a tanügyminisztériumba, hogy az épület rendeltetését megváltoztassuk. Arról született döntés, hogy az épületet a 25 áras udvarral a katolikus egyház, az adminisztrációt Ambrus Vilmos római katolikus főesperes veszi át. Évekkel ezelőtt az ő külföldi kapcsolatai révén sikerült felújítani az épületet és a fűtési rendszert is. Ugyancsak a telepen egy tájházat létesítünk, melynek átadását a telepítés befejezésének 110. évfordulójára tervezzük. Az iskolában található gyűjteményt itt helyeznénk el. A tájház létesítésére 20.000 eurós támogatást kaptunk a magyar államtól.
Munka van, munkás kevésbé
A város lakói a munkanélküliségre panaszkodnak, munkaerőt mégsem találunk. Mi történt? A Hirschmann cég állásokat hirdetett meg negyven nőnek és tíz férfinak. A szakképzettség nem volt feltétel. A munkaadó havi 900 lejt, ételjegyeket, ingyenes szállítást biztosít az alkalmazottaknak. Fura jelenség, a sok munkanélküliből az ötven állásra egy férfi jelentkezett. Számunkra érthetetlen, miért jobb otthon ülni és a segélyre várni. Arra is gondolunk, hogy sokan a sztrádaépítés elkezdésére várnak, hiszen Maroskecén lesz egy bázis, ahol jobb fizetést ajánlanak majd. A csődbe ment Romvelót, ahol egykor 3000 ember dolgozott, "darabokban" adták el, itt kisebb cégeket hoztak létre.
12 km utat aszfaltoznak le
– Tavasszal mindig az az évi infrastrukturális fejlesztésekről számolnak be a település vezetői. Milyen munkálatokra kerül sor idén?
– 12 kilométernyi út aszfaltozására van egy jóváhagyott projektünk. Kétéves lefutású, a telepek – Andrássy-, Eczken- és Albis – mellékutcáit és a belső telep – Epres, Szőlő és Dorului – utcáit aszfaltozzuk le. A munkálatokat a Geiger cég nyerte el, egy hónap múlva el is kezdik a munkát. Aláírt szerződésünk van a Temető és a Poliklinika utcák korszerűsítésére is.
Március 15-re készül a magyarság
"Kik érted haltak, szent Világszabadság" mottóval szervezik meg idén a nemzeti ünnepet, amelyet két nappal korábban, március 13-án ünnepelnek meg. Az ünnepség pénteken 16 órakor a Petőfi- szobornál koszorúzással kezdődik, majd 16.30 órától a művelődési házban folytatódik, ahol Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója méltatja a történelmi eseményeket. 18.30 órától magyar est lesz a Jumbo étteremben. Zenél László István. A rendezvényre a város és a környékbeli települések magyarságát is várják.
Csodálatos virágok között
Tavasz felé mindig a városi virágkertészetet látogattuk meg, ugyanis közeledik a nagy hajrá, a parkok, járdaszegélyek beültetése. Ilyenkor még szépek a kertészet megbontatlan ágyásai. Tekintettel arra, hogy a Nyárádmentén és Udvarfalván egyre több a virágkertész, rákérdeztünk, itt magánkertészetek létesültek-e. Igen, mondták, van egy család, aki virágkertészettel foglalkozik.
Így látogattunk el a Varga családhoz, ahol többnyire a nyugdíjas szülők, Dániel és Ágota foglalkoznak virágtermesztéssel.
Gyönyörű, elegáns portára tessékeltek be, hogy az udvaron levő fóliasátrakba tekintsünk. Nőnap előtt éppen a piacra készültek. A fiúk, Róbert és Ervin munkahelyi elfoglaltságuk miatt kevesebbet vállalnak, de ők is besegítenek, amikor szükség van rá.
– Huszonnyolc éve foglalkozunk virággal. A kertészkedést zöldséggel kezdtük, de áttértünk, mert a zöldség nem ment olyan jól. Jelenleg hat fóliasátorban, tízárnyi területen termesztünk virágot. Most a tavaszi virágnak van a szezonja. Nőnapra primulát, jácintot, cikláment, boglárkát, árvácskát termeltünk. Nyárára többfajta muskátlit, fuksziát, petúniát nevelünk, felakaszthatót és kertit egyaránt. Van még szálviánk, büdöskénk, többféle begóniánk. Őszire pedig kivirágoznak a krizantémok. A virágot itt, Ludason a Timbus üzletnél áruljuk, viszünk Marosújvárra, Aranyosgyéresre és Kolozsvárra is. A nagybani felvásárlónk Kolozsvárra szállít. A virág ára a felvásárolt mennyiségtől függ, a nagybani felvásároló valamivel olcsóbban viheti el az árut. Így a primula ára 3 lejtől 6 lejig változhat, a jácinté 4-5 lej között van – mondta Varga Ágota, aki nagy szeretettel mutatta meg csodálatos virágait. Bevallotta, úgy gondozza a virágokat, mint a kicsi gyermekeket, folyamatosan és odaadással. A virágnak is akkor kell megadni a tápot, a vizet, az ápolást, amikor kéri. A virágot sem lehet felügyelet nélkül hagyni, s nem lehet semmit halogatni.
– Mi nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszünk. Nem pusztán virágot, hanem szép virágot termelünk, hogy aki megveszi, örömét lelje benne. A virág mindig keresett volt, idén is jól ment, de a haszon nem arányos a kifejtett munkával, a munkát sohasem fizették meg. Amíg egy pici palántából egy szép cserép virág lesz, rengeteg munkát kell belefektetni. Mi szeretjük csinálni, azért is nem hagyjuk abba – folytatta a virágkertész, aki nyugdíjba vonulása előtt a ludasi sebészeten, a műtőben asszisztensként dolgozott.
Újdonság – palliatív osztály létesül
Új kórházi osztály létesül a városi kórház, s ezen belül a fertőző betegségek klinikáján. A szükség diktálta ezt az igényt, hiszen a súlyos, végstádiumban levő, elsősorban daganatos betegek humánus ellátását megfelelő körülmények között kell biztosítani, ahol testi és lelki szenvedéseiket a végső pillanatig enyhíteni lehet.
A palliatív osztály létrehozása dr. Oltean Hadrian, a marosludasi városi kórház igazgatójának ötlete volt, vele beszélgettünk a munkálatok kellős közepén.
– A palliatív kezelés újdonság a megyében. Az állami ellátásban nincs hasonló, csak magánklinikán. Egy két éven át tartó tanulmányt végeztek, melynek eredményei azt mutatják, hogy nagy szükség van egy ilyen osztályra, hiszen sok a súlyos, végstádiumban levő, orvosi ellátást és gondozást igénylő, magatehetetlen beteg. Ebből kiindulva januárban kezdtünk hozzá az építkezéshez. A fertőzőkórházat – amely a legrégebbi kórházépületben kapott helyet, s amelynek a tetőzetét két éve megjavítottuk – tulajdonképpen kettéosztottuk, s az épület hátsó felében alakítjuk ki a palliatív osztályt. Öt kórteremből áll, ahol 12 ágy kap helyet. A kórtermekben speciálisan kialakított fürdőszobák lesznek, széles ajtókkal, nagyobb térrel, ahová a betegeket tolókocsival is be lehet vinni. Az osztályon egy orvos, öt asszisztensnő, öt ápoló és két gondozó fog dolgozni. Olyan szakorvost kell alkalmaznunk, aki a palliatív kezelést illetően speciális képzésen vett részt. Meg is találtuk a megfelelő orvost Surd doktornő személyében, aki Tordáról érkezik. Az asszisztensnők Brassóban tanultak – mondta dr. Oltean Hadrian, a kórház igazgatója. A munkálatokra a polgármesteri hivatal 53.000 lejt utalt ki, amelyet a kórház költségvetéséből pótoltak.
Ottjártunkkor a falakat már lemeszelték, a munkások a fürdőszobákat csempézték. E héten teszik le a tarkett-padlót.
Készül a víztisztító állomás
Nagy beruházáson dolgoznak a város határában, épül a városi szennyvízülepítő. Erre az új ülepítőre azért van szükség, mert a régi a cukorgyár tulajdonába került, s a városnak gondoskodnia kellett egy új létesítményről. A ludasi új szennyvíztisztító állomás és a radnóti ülepítő felújítása egy projekt keretében zajlik.
A beruházás jelentős részét az unió környezetvédelmi alapjából biztosítják, a lehívott összeg 356 millió lej, míg a román kormány 54,4 millió lejjel járul hozzá az építkezéshez. A szennyvíztisztító állomás üzemeltetője az Aquaserv Rt. lesz, a munkálatokat a Veolia Water Solution&Technologies Romania Kft. – OTV France végzi. Az építővel aláírt szerződés értéke 34,3 millió lej.
Múlt héten esőben, havazásban sem szünetelt a munka, Bataran Viorel, az építőtelep vezetője mondta el, hogy májusban használatba kell adni az új létesítményt.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 10.
Lejáratott autonómia
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a jelek szerint tovább tarthat az állóháború, miután a jelenlegi oktatási minisztert sem zavarja, hogy a felsőoktatási intézmény vezetősége nem hajlandó alávetni magát az oktatási törvénynek, amelynek értelmében a MOGYE is azon egyetemek közé tartozik, amelyeken önálló magyar főtanszéket kell létrehozni.
Beszédes, hogy az elmúlt héten az egyetemre ellátogató és a magyar kedélyeket most éppen a magyar szak önálló akkreditációjának elutasításával borzoló rektor hátát dicsérően meglapogató Mihai Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter szerint a konfliktus nem a minisztérium hatásköre, azt az egyetemen belül kell rendezni.
Ami annak fényében, hogy az eredetileg színmagyar intézménynek indult MOGYE vezetésében jelenleg kétharmados többségben ülnek a magyar követeléseket enyhén szólva minimális empátiával fogadó románok, nem kis cinizmus. Cîmpeanu ezzel felsorakozott azon dicstelen elődei és kormányzati kollégái sorába, akik az egyetemi autonómiát szándékosan úgy értelmezik félre, hogy az a törvények nyílt megsértésére is feljogosít – már akkor, ha a magyar közösség háttérbe szorításáról van szó.
Ez a magatartás rendkívül káros, hiszen nem csupán az autonómiát járatja le – amelynek egyik alapvető jellemzője, hogy törvény biztosítja létrejöttét és működését, és az ország jogszabályainak tiszteletben tartásán alapul –, hanem a jogállamiságba vetett bizalmat is aláássa. Nincs amiért csodálkozni, ha egyes önkormányzatok nem hajlandóak meghallgatni a településen élő magyar közösség kétnyelvűségre vonatkozó követeléseit, amikor egy állami intézmény kormányzati támogatással hányhat fittyet a magyar közösség jogait szavatoló hatályos törvényekre.
Ilyen körülmények között nemigen nevezhető igaznak a román politikusok – köztük újabban Klaus Johannis államfő – által is hangoztatott lózung, miszerint Romániában példásan megoldották a kisebbségek helyzetét.
A keddi, a magyar jogköveteléseket semmibe vevő hatalmi önkény ellen megszervezett székely szabadság napi megmozdulásokon ezen jelenség ellen sem árt felemelni a szavunkat.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a jelek szerint tovább tarthat az állóháború, miután a jelenlegi oktatási minisztert sem zavarja, hogy a felsőoktatási intézmény vezetősége nem hajlandó alávetni magát az oktatási törvénynek, amelynek értelmében a MOGYE is azon egyetemek közé tartozik, amelyeken önálló magyar főtanszéket kell létrehozni.
Beszédes, hogy az elmúlt héten az egyetemre ellátogató és a magyar kedélyeket most éppen a magyar szak önálló akkreditációjának elutasításával borzoló rektor hátát dicsérően meglapogató Mihai Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter szerint a konfliktus nem a minisztérium hatásköre, azt az egyetemen belül kell rendezni.
Ami annak fényében, hogy az eredetileg színmagyar intézménynek indult MOGYE vezetésében jelenleg kétharmados többségben ülnek a magyar követeléseket enyhén szólva minimális empátiával fogadó románok, nem kis cinizmus. Cîmpeanu ezzel felsorakozott azon dicstelen elődei és kormányzati kollégái sorába, akik az egyetemi autonómiát szándékosan úgy értelmezik félre, hogy az a törvények nyílt megsértésére is feljogosít – már akkor, ha a magyar közösség háttérbe szorításáról van szó.
Ez a magatartás rendkívül káros, hiszen nem csupán az autonómiát járatja le – amelynek egyik alapvető jellemzője, hogy törvény biztosítja létrejöttét és működését, és az ország jogszabályainak tiszteletben tartásán alapul –, hanem a jogállamiságba vetett bizalmat is aláássa. Nincs amiért csodálkozni, ha egyes önkormányzatok nem hajlandóak meghallgatni a településen élő magyar közösség kétnyelvűségre vonatkozó követeléseit, amikor egy állami intézmény kormányzati támogatással hányhat fittyet a magyar közösség jogait szavatoló hatályos törvényekre.
Ilyen körülmények között nemigen nevezhető igaznak a román politikusok – köztük újabban Klaus Johannis államfő – által is hangoztatott lózung, miszerint Romániában példásan megoldották a kisebbségek helyzetét.
A keddi, a magyar jogköveteléseket semmibe vevő hatalmi önkény ellen megszervezett székely szabadság napi megmozdulásokon ezen jelenség ellen sem árt felemelni a szavunkat.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 10.
Erdélyi kastélyok a legszebbek között
Két erdélyi kastély is szerepel a European Best Destinations szervezet által összeállított legszebb európai várak, kastélyok listáján.
A 15 patinás épületet felsorakoztató összeállításban 11. helyen a vajdahunyadi vár (képünkön), 15. helyen pedig a Brassó megyében található törcsvári kastély szerepel. A European Best Destinations szervezet Európa-szerte együttműködik az utazási irodákkal, így utazási célként ajánlhatja majd a tursiták figyelmébe a legszebb várkastélyok helyszíneit.
A szervezet által összeállított lista első helyén a portugáliai Pena-palota szerepel, amelyet az ország hét csodájának egyikeként tartanak számon. Második helyezett spanyolországi nevezetesség lett: a sevillai királyi palota, az Alcázar, harmadik pedig a németországi Neuschwanstein, a 19 században épült bajorországi várkastély. A rangsorban továbbá ausztriai, franciaországi, belgiumi és nagy-britanniai kastélyok szerepelnek.
A vajdahunyadi vár a 14–15. században épült hatalmas épületegyüttes. 1409-ben Luxemburgi Zsigmond Vajk (Woyk) kenéznek, Hunyadi János apjának adományozta a hunyadi birtokot, amelyről később a család a nevét is vette. A család ezután építette a mai vár elődjét, birtokközpontul. Hunyadi János kormányzósága alatt a várban élt felesége, Szilágyi Erzsébet. Az apjától örökölt kicsiny erődöt Hunyadi János ekkor építette ki rangjához méltó lovagvárrá.
A törcsvári kastély főként a Drakula-legenda miatt közkedvelt a turisták körében, tavaly több mint félmillió látogatója volt, ennek 63 százaléka külfölkdről érkezett. A kastély, amelyben múzeum található, főként azért vonzó a külföldi turistáknak, mert kapcsolatba hozzák a Drakula néven elhíresült Vlad Țepeș havasalföldi fejedelemmel. A hírhedten kegyetlen vajda ezen a vidéken élt a 15. században, és a fáma szerint néhány hónapig a kastélyban raboskodott. Az először 1377-ben említett várkastélyt Brassó polgárai építtették a város védelmére.
Kiss Judit |
Krónika (Kolozsvár)
Két erdélyi kastély is szerepel a European Best Destinations szervezet által összeállított legszebb európai várak, kastélyok listáján.
A 15 patinás épületet felsorakoztató összeállításban 11. helyen a vajdahunyadi vár (képünkön), 15. helyen pedig a Brassó megyében található törcsvári kastély szerepel. A European Best Destinations szervezet Európa-szerte együttműködik az utazási irodákkal, így utazási célként ajánlhatja majd a tursiták figyelmébe a legszebb várkastélyok helyszíneit.
A szervezet által összeállított lista első helyén a portugáliai Pena-palota szerepel, amelyet az ország hét csodájának egyikeként tartanak számon. Második helyezett spanyolországi nevezetesség lett: a sevillai királyi palota, az Alcázar, harmadik pedig a németországi Neuschwanstein, a 19 században épült bajorországi várkastély. A rangsorban továbbá ausztriai, franciaországi, belgiumi és nagy-britanniai kastélyok szerepelnek.
A vajdahunyadi vár a 14–15. században épült hatalmas épületegyüttes. 1409-ben Luxemburgi Zsigmond Vajk (Woyk) kenéznek, Hunyadi János apjának adományozta a hunyadi birtokot, amelyről később a család a nevét is vette. A család ezután építette a mai vár elődjét, birtokközpontul. Hunyadi János kormányzósága alatt a várban élt felesége, Szilágyi Erzsébet. Az apjától örökölt kicsiny erődöt Hunyadi János ekkor építette ki rangjához méltó lovagvárrá.
A törcsvári kastély főként a Drakula-legenda miatt közkedvelt a turisták körében, tavaly több mint félmillió látogatója volt, ennek 63 százaléka külfölkdről érkezett. A kastély, amelyben múzeum található, főként azért vonzó a külföldi turistáknak, mert kapcsolatba hozzák a Drakula néven elhíresült Vlad Țepeș havasalföldi fejedelemmel. A hírhedten kegyetlen vajda ezen a vidéken élt a 15. században, és a fáma szerint néhány hónapig a kastélyban raboskodott. Az először 1377-ben említett várkastélyt Brassó polgárai építtették a város védelmére.
Kiss Judit |
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 10.
Fokozott hatósági készültségben békés megemlékezés
Békés megemlékezésnek lehetett tanúja Marosvásárhely kedden délután, amikor mintegy ezer ember gyűlt össze a postaréti emlékmű körül, hogy méltóképp emlékezzen a 161 évvel ezelőtt itt kivégzett öt vértanúra, Gálffy Mihályra, Horváth Károlyra, Török Jánosra, Bertalan Lászlóra és Benedek Dánielre. Miközben városszerte a hatósági készültség súrolta az irracionalitás határát, semmilyen rendbontás nem történt.
Az egész város tele volt a nap folyamán csendőrkatonákkal, rendőrökkel, kivitték az utcákra a helyi rendőröket is. A város Marosszentgyörgy felőli bejáratánál is látni lehetett a készenléti állapotban várakozó, bevetési öltözetben posztoló csendőröket, mi több, az emlékmű melletti Constantin Romanu Vivu utcában még tűzoltókat is láttunk. A November 7. lakótelep minden utcájában fölös számmal állomásoztattak csendőralakulatokat. Teljességgel fölösleges volt a nagy készültség, ugyanis a megemlékező tömeg példás békességgel viselkedett, s ugyanígy hagyta el a megemlékezés színhelyét is. Semmilyen információt nem kaptunk lapzártáig arról, hogy a városban bárhol is rendbontásra került volna sor.
Kincses: távoznia kellene Bretfeleannak
Az emlékmű körül már a kora délutáni óráktól gyülekezett a tömeg, amely 17 órára elérte az ezer feletti létszámot. Az obeliszket körülvevő kőkerítésen gyertyákat gyújtottak, a vasrácsozatba virágszálakat tűztek a megemlékezésre érkezettek. Öt óráig csendesen álldogáltak, beszélgettek az emberek, várták, hogy valaki valamilyen formában elkezdje az emlékező áhitatot. Az időközben megérkezett Kincses Előd ügyvédet a sajtó lerohanta, részletekről faggatva. Kincses elmondta: egyszerű megemlékezésről van szó. Emlékezni jöttek az emberek arra, hogy 161 évvel ezelőtt, ugyanezen a napon az osztrák önkényuralom ezen a helyen végeztetett ki három hazafit, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy szerették a hazájukat, és szabadnak akarták volna látni. Ilyen megemlékezésre nem szükséges engedélyt kérni, ezért is érthetetlenek számára a helyi rendőrség vezetőjének, Valentin Bretfeleannak a feszültségkeltő kijelentései, fogalmazott Kincses. „Jogot végzett ember lévén – bár lehet, hogy a jogászi tanulmányait látogatás nélkülin végezte – érthetetlen, hogy miért fenyegette meg a potenciális emlékezőket” – fejtegette az ügyvéd. Hozzátette: a város polgármestere megengedte, illetve egyetértett az emlékműnél való emlékezéssel, ezért is furcsa a beosztottjának számító helyi rendőrségi igazgató fenyegető jellegű viszonyulása. Kincses kifejezte abbéli meggyőződését, hogy az ilyen közalkalmazottakat le kell váltani tisztségükből.
Ima, igehirdetés
Egy kisebb csoport Petőfi-dal éneklésébe kezdett, majd Kossuth-nótát énekeltek, végül a Marosmenti fenyves erdők... zárta a rögtönzött előadást, amely nem kimondottan talált egy kivégzés évfordulójának megemlékezésére.
Ezek után Kecskés Csaba unitárius lelkész lépett a vértanúk emlékműve elé, és az egész tömeg vele együtt mondta el a Miatyánkot. Ezt követően a lelkész János apostol első levele második részéből olvasott fel a lélek világosságára utaló passzust. „Aki pedig gyűlöli testvérét, az a sötétségben van” – hangzott el az ige hirdetésében. A vértanúkra vonatkoztatva elmondta: világosság volt őbennük, s ezt a fényt, ragyogást reánk is ragyogtatják, mintegy figyelmeztetve arra a jelenlévőket, hogy a vértanúk cselekedete örök példát szolgáltat arra, hogy aki a nemzetéért, népéért cselekszik, megdicsőül, az utódok nem feledkeznek el róla, emlékét örökké ápolják. Ezért van az, hogy több mint másfél évszázaddal a gyászos emlékű nap után is itt lehet a város népe, amely örökre befogadta lelkébe a három vértanút, mint ahogyan annak a másik két ugyanitt kivégzett honvédnak az emlékét is, akiket 77 nappal később vezettek bitófa alá ugyanezen a Postaréten.
A két himnusz eléneklése után Kincses Előd megköszönte a jelenlévőknek, hogy megtisztelték jelenlétükkel a vértanúk emlékét, s néhai Lestyán Ferenc katolikus lelkész emlékét és szavait idézve kérte fel a kegyelettevőket, hogy méltósággal távozzanak, a járdán haladva hagyják el a megemlékezés színhelyét hazafele útjukban.
Hatósági provokációtól tartottak
A megemlékezést megelőzően a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs elmondta: tudomásul vette a polgármesteri letiltást, és jogkövető magatartást tanúsítva lemondott a székely szabadság napjára tervezett felvonulás és a tiltakozó nagygyűlés megszervezéséről. A prefektusnak azt a kijelentését, miszerint, ha bármi történik Marosvásárhelyen március 10-én, azért csakis ő tehető felelőssé, visszautasította. Beszámolt arról is, hogy ő délelőtt 11 órakor helyezett el virágot a székely vértanúk emlékoszlopánál, s a csendőröknek megköszönte, hogy lefilmezték ebből az alkalomból.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke úgy értékelte, hogy emberi jogok sérültek, a szabad gyülekezés és a szabad véleménynyilvánításé. Szilágyi is, akárcsak Izsák, attól tartott, hogy a hatóságok provokálni fogják a méltósággal ünneplő tömegeket. Erre a város utcáira kivezényelt több száz csendőr, rendőr és helyi rendőr jelenléte engedett következtetni.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
Békés megemlékezésnek lehetett tanúja Marosvásárhely kedden délután, amikor mintegy ezer ember gyűlt össze a postaréti emlékmű körül, hogy méltóképp emlékezzen a 161 évvel ezelőtt itt kivégzett öt vértanúra, Gálffy Mihályra, Horváth Károlyra, Török Jánosra, Bertalan Lászlóra és Benedek Dánielre. Miközben városszerte a hatósági készültség súrolta az irracionalitás határát, semmilyen rendbontás nem történt.
Az egész város tele volt a nap folyamán csendőrkatonákkal, rendőrökkel, kivitték az utcákra a helyi rendőröket is. A város Marosszentgyörgy felőli bejáratánál is látni lehetett a készenléti állapotban várakozó, bevetési öltözetben posztoló csendőröket, mi több, az emlékmű melletti Constantin Romanu Vivu utcában még tűzoltókat is láttunk. A November 7. lakótelep minden utcájában fölös számmal állomásoztattak csendőralakulatokat. Teljességgel fölösleges volt a nagy készültség, ugyanis a megemlékező tömeg példás békességgel viselkedett, s ugyanígy hagyta el a megemlékezés színhelyét is. Semmilyen információt nem kaptunk lapzártáig arról, hogy a városban bárhol is rendbontásra került volna sor.
Kincses: távoznia kellene Bretfeleannak
Az emlékmű körül már a kora délutáni óráktól gyülekezett a tömeg, amely 17 órára elérte az ezer feletti létszámot. Az obeliszket körülvevő kőkerítésen gyertyákat gyújtottak, a vasrácsozatba virágszálakat tűztek a megemlékezésre érkezettek. Öt óráig csendesen álldogáltak, beszélgettek az emberek, várták, hogy valaki valamilyen formában elkezdje az emlékező áhitatot. Az időközben megérkezett Kincses Előd ügyvédet a sajtó lerohanta, részletekről faggatva. Kincses elmondta: egyszerű megemlékezésről van szó. Emlékezni jöttek az emberek arra, hogy 161 évvel ezelőtt, ugyanezen a napon az osztrák önkényuralom ezen a helyen végeztetett ki három hazafit, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy szerették a hazájukat, és szabadnak akarták volna látni. Ilyen megemlékezésre nem szükséges engedélyt kérni, ezért is érthetetlenek számára a helyi rendőrség vezetőjének, Valentin Bretfeleannak a feszültségkeltő kijelentései, fogalmazott Kincses. „Jogot végzett ember lévén – bár lehet, hogy a jogászi tanulmányait látogatás nélkülin végezte – érthetetlen, hogy miért fenyegette meg a potenciális emlékezőket” – fejtegette az ügyvéd. Hozzátette: a város polgármestere megengedte, illetve egyetértett az emlékműnél való emlékezéssel, ezért is furcsa a beosztottjának számító helyi rendőrségi igazgató fenyegető jellegű viszonyulása. Kincses kifejezte abbéli meggyőződését, hogy az ilyen közalkalmazottakat le kell váltani tisztségükből.
Ima, igehirdetés
Egy kisebb csoport Petőfi-dal éneklésébe kezdett, majd Kossuth-nótát énekeltek, végül a Marosmenti fenyves erdők... zárta a rögtönzött előadást, amely nem kimondottan talált egy kivégzés évfordulójának megemlékezésére.
Ezek után Kecskés Csaba unitárius lelkész lépett a vértanúk emlékműve elé, és az egész tömeg vele együtt mondta el a Miatyánkot. Ezt követően a lelkész János apostol első levele második részéből olvasott fel a lélek világosságára utaló passzust. „Aki pedig gyűlöli testvérét, az a sötétségben van” – hangzott el az ige hirdetésében. A vértanúkra vonatkoztatva elmondta: világosság volt őbennük, s ezt a fényt, ragyogást reánk is ragyogtatják, mintegy figyelmeztetve arra a jelenlévőket, hogy a vértanúk cselekedete örök példát szolgáltat arra, hogy aki a nemzetéért, népéért cselekszik, megdicsőül, az utódok nem feledkeznek el róla, emlékét örökké ápolják. Ezért van az, hogy több mint másfél évszázaddal a gyászos emlékű nap után is itt lehet a város népe, amely örökre befogadta lelkébe a három vértanút, mint ahogyan annak a másik két ugyanitt kivégzett honvédnak az emlékét is, akiket 77 nappal később vezettek bitófa alá ugyanezen a Postaréten.
A két himnusz eléneklése után Kincses Előd megköszönte a jelenlévőknek, hogy megtisztelték jelenlétükkel a vértanúk emlékét, s néhai Lestyán Ferenc katolikus lelkész emlékét és szavait idézve kérte fel a kegyelettevőket, hogy méltósággal távozzanak, a járdán haladva hagyják el a megemlékezés színhelyét hazafele útjukban.
Hatósági provokációtól tartottak
A megemlékezést megelőzően a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs elmondta: tudomásul vette a polgármesteri letiltást, és jogkövető magatartást tanúsítva lemondott a székely szabadság napjára tervezett felvonulás és a tiltakozó nagygyűlés megszervezéséről. A prefektusnak azt a kijelentését, miszerint, ha bármi történik Marosvásárhelyen március 10-én, azért csakis ő tehető felelőssé, visszautasította. Beszámolt arról is, hogy ő délelőtt 11 órakor helyezett el virágot a székely vértanúk emlékoszlopánál, s a csendőröknek megköszönte, hogy lefilmezték ebből az alkalomból.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke úgy értékelte, hogy emberi jogok sérültek, a szabad gyülekezés és a szabad véleménynyilvánításé. Szilágyi is, akárcsak Izsák, attól tartott, hogy a hatóságok provokálni fogják a méltósággal ünneplő tömegeket. Erre a város utcáira kivezényelt több száz csendőr, rendőr és helyi rendőr jelenléte engedett következtetni.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
2015. március 10.
Díj a székely önismeret erősítéséért
Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal éveken keresztül végzett népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért és a székely közösségi tudat megerősítéséért a Székelyföld Stúdió részesült az idei Gábor Áron-díjban, amit hétfő este Marosvásárhelyen vett át az alkotói közösség 12 tagja.
Az ünnepi rendezvénynek ez alkalommal is a Kultúrpalota nagyterme adott otthont, ahol művészi műsor keretében adta át Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a díjat a Székelyföld Stúdió tizenkét munkatársának. Elhangzott, hogy a díjazott sajtóorgánum nem csak értéket őrző szerepet tölt be Erdélyben, de ugyanakkor értéket is teremt. Az SZNT autonómiastatútuma arról is rendelkezik – mondta Izsák Balázs –, hogy Székelyföld kormánya közszolgálati rádiót és televíziót létesíthet. „Ha holnap megvalósítanánk az autonómiát, a Székelyföld Stúdió lehetne a közszolgálati televíziónk” – hangsúlyozta Izsák, aki Jakab Endrének, a stúdió vezetőjének adta át a díjat, majd a közösség minden tagjának átnyújtotta az oklevelet.
A Székelyföld Stúdió munkatársainak többsége több, mint húsz éve tudósítja a Duna Televíziót – mondta Jakab Endre, köszönetét fejezve ki a díjért, amelynek mérföldkőnek nevezett a stúdió életében, és ígéretet tett, mint Gábor Áron, aki kijelentette, hogy lesz ágyú, hogy mindig lesz egy kamera Székelyföldön, ott ahol olyan események történnek, amelyek előreviszik a magyarságot.
A díjátadást követően Izsák Balázs a székely szabadság napja jelentőségéről beszélt. „Az ünnepnappal kapcsolatban vajon felmerült korábban valakiben az, hogy ezt is üldözni fogják, mint a székely zászlót?” – tette fel a kérdést. Az együvé tartozás és közös akarat fontosságáról is beszélt az SZNT-elnök, hangsúlyozva, hogy a jog útját járva, békével és szeretettel hirdetik, hogy „nép vagyunk, nemzet vagyunk, és elemi jogunk az önrendelkezés”. Üzenetet is megfogalmazott Izsák Balázs: „nem hátrálunk meg, és nem is fogunk soha meghátrálni”, majd hozzátette: „mindent, ami ellenünk van, a javunkra fordítunk”.
A sajtóhírek ellenére a 2016-os és 2017-es marosvásárhelyi autonómiatüntetés nincs betiltva, mondta Izsák, aki arra kérte azokat, akik az idei tiltakozó tüntetéseken szeretnének részt venni, hogy azt a hivatalosan bejelentett öt helyszín valamelyikén tegyék: Baróton, Csíkszeredában, Firtosmartonoson, Kézdivásárhelyen vagy Sepsiszentgyörgyön.
Antal Erika
Székelyhon.ro
Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal éveken keresztül végzett népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért és a székely közösségi tudat megerősítéséért a Székelyföld Stúdió részesült az idei Gábor Áron-díjban, amit hétfő este Marosvásárhelyen vett át az alkotói közösség 12 tagja.
Az ünnepi rendezvénynek ez alkalommal is a Kultúrpalota nagyterme adott otthont, ahol művészi műsor keretében adta át Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a díjat a Székelyföld Stúdió tizenkét munkatársának. Elhangzott, hogy a díjazott sajtóorgánum nem csak értéket őrző szerepet tölt be Erdélyben, de ugyanakkor értéket is teremt. Az SZNT autonómiastatútuma arról is rendelkezik – mondta Izsák Balázs –, hogy Székelyföld kormánya közszolgálati rádiót és televíziót létesíthet. „Ha holnap megvalósítanánk az autonómiát, a Székelyföld Stúdió lehetne a közszolgálati televíziónk” – hangsúlyozta Izsák, aki Jakab Endrének, a stúdió vezetőjének adta át a díjat, majd a közösség minden tagjának átnyújtotta az oklevelet.
A Székelyföld Stúdió munkatársainak többsége több, mint húsz éve tudósítja a Duna Televíziót – mondta Jakab Endre, köszönetét fejezve ki a díjért, amelynek mérföldkőnek nevezett a stúdió életében, és ígéretet tett, mint Gábor Áron, aki kijelentette, hogy lesz ágyú, hogy mindig lesz egy kamera Székelyföldön, ott ahol olyan események történnek, amelyek előreviszik a magyarságot.
A díjátadást követően Izsák Balázs a székely szabadság napja jelentőségéről beszélt. „Az ünnepnappal kapcsolatban vajon felmerült korábban valakiben az, hogy ezt is üldözni fogják, mint a székely zászlót?” – tette fel a kérdést. Az együvé tartozás és közös akarat fontosságáról is beszélt az SZNT-elnök, hangsúlyozva, hogy a jog útját járva, békével és szeretettel hirdetik, hogy „nép vagyunk, nemzet vagyunk, és elemi jogunk az önrendelkezés”. Üzenetet is megfogalmazott Izsák Balázs: „nem hátrálunk meg, és nem is fogunk soha meghátrálni”, majd hozzátette: „mindent, ami ellenünk van, a javunkra fordítunk”.
A sajtóhírek ellenére a 2016-os és 2017-es marosvásárhelyi autonómiatüntetés nincs betiltva, mondta Izsák, aki arra kérte azokat, akik az idei tiltakozó tüntetéseken szeretnének részt venni, hogy azt a hivatalosan bejelentett öt helyszín valamelyikén tegyék: Baróton, Csíkszeredában, Firtosmartonoson, Kézdivásárhelyen vagy Sepsiszentgyörgyön.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. március 10.
A prefektúra kapusa vette át az SZNT petícióját Sepsiszentgyörgyön
Több ezer fős tömeg vett részt a székely szabadság napja alkalmából kedden szervezett tüntetésen Sepsiszentgyörgyön. A Székely Nemzeti Tanács által megfogalmazott petíciót nem sikerült a Kovászna megyei kormányhivatalban iktatni.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács vezetője, a megemlékezés helyi szervezője beszédében elmondta: tisztán kell látni, és helyesen kell értékelni a magyar közösség ellen irányuló tetteket, valamint tudatosan, elkötelezetten kell cselekedni ezekben az esetekben. Mint magyarázta, nem csupán a betiltott ünnep miatt szervezték meg a tiltakozást a Sepsiszentgyörgyön található Turul-szobor közelében, hanem a különböző, hatósági ellehetetlenítések miatt is.
A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke rámutatott arra is, hogy az anyanyelv használatát is korlátozzák, hagyományos termékeiket sem nevezhetik a székelyek székelynek, akadályozzák egyes történelmi egyházak működését, miközben az ortodox egyház számára ingatlanokat ajándékoznak és szolgáltatnak vissza. Gazda Zoltán utalt a Székely Mikó Kollégium ingatlanjának visszaállamosítására is, továbbá a székely és magyar zászlók használata ellen irányuló támadásokra, valamint a magyar himnusz trianoni megemlékezésen való eléneklése miatt kiszabott bírságra. Kifejtette, a román közösség megannyiszor libabőrössé válik az autonómia szó hallatán, és mindegyre próbálják belefojtani a szót a romániai magyar közösségbe. Ezt igazolja az is, hogy 2015-ben a romániai állampolgároknak megtiltják a szabad véleménynyilvánítás és gyülekezés jogát a székely szabadság napján, Marosvásárhelyen.
Kovács István unitárius lelkész, a Székely Nemzeti Tanács képviselője úgy fogalmazott: egy évvel korábban Marosvásárhelyen senki sem hitte, hogy egy év múlva a történelmi események és a jelen történései okozta fájdalom mellett még a kiáltáshoz sincs joga a székelységnek. Hangsúlyozta, ezen nehézségek azonban erőforrásai a romániai magyar közösségnek. Azok tettei, akik Postaréten, az Őrkő alatt és mindenütt, ahol hazáját szerető emberek álmodtak és fájdalmaikkal jövőt teremtettek, csak akkor volt hiábavaló, ha nincs, aki higgye: van tovább. El akarnak szigetelni, külön-külön a közösségeket létrehozni, szétszabdalni Székelyföld régióját, azonban szilárdan ki kell állni, minden körülmények között – zárta gondolatait Kovács István.
Az esemény alkalmával Ferenc Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke felolvasta az általukmegfogalmazott petíciót, amelyet a jelenlevők tapsviharral fogadtak el, majd a „Területi autonómiát Székelyföldnek” feliratú banner mögé felsorakozva menetelt a tömeg a Kovászna megyei kormányhivatal épülete elé. Itt adták volna át az SZNT által megfogalmazott petíciót a kormánymegbízott számára – ezt korábban értesítésben is jelezték a prefektúra irányába –, ám a szervezők a helyszínen kellett szembesüljenek azzal, hogy a prefektúra részéről nincs senki, aki átvegye a kiáltványt. A hírre a tömeg a „Székelyföld nem Románia” és a „nyolc órás naplopók” szöveget kezdte skandálni, illetve be-bekiabálták, hogy addig nem távoznak, amíg át nem veszik a petíciót.
Az SZNT helyi és országos képviselői hosszas egyezkedésbe kezdtek a rend jelenlevő őreivel, így végül sikerült átadniuk a petíciót a kormányhivatalban dolgozó kapusnak. Gazda Zoltán kissé gúnyosan jegyezte meg: bár a prefektus nincs itt, mert lejárt a munkaideje, megtisztelve kell érezniük magukat, hogy a kapus, és nem a takarítónő vette át a kiáltványt. Ferencz Csaba ígéretét tette, hogy szerdán visszamennek, és személyesen kérik a petíció iktatását. Az esemény a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult, rendbontás nem történt.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
Több ezer fős tömeg vett részt a székely szabadság napja alkalmából kedden szervezett tüntetésen Sepsiszentgyörgyön. A Székely Nemzeti Tanács által megfogalmazott petíciót nem sikerült a Kovászna megyei kormányhivatalban iktatni.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács vezetője, a megemlékezés helyi szervezője beszédében elmondta: tisztán kell látni, és helyesen kell értékelni a magyar közösség ellen irányuló tetteket, valamint tudatosan, elkötelezetten kell cselekedni ezekben az esetekben. Mint magyarázta, nem csupán a betiltott ünnep miatt szervezték meg a tiltakozást a Sepsiszentgyörgyön található Turul-szobor közelében, hanem a különböző, hatósági ellehetetlenítések miatt is.
A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke rámutatott arra is, hogy az anyanyelv használatát is korlátozzák, hagyományos termékeiket sem nevezhetik a székelyek székelynek, akadályozzák egyes történelmi egyházak működését, miközben az ortodox egyház számára ingatlanokat ajándékoznak és szolgáltatnak vissza. Gazda Zoltán utalt a Székely Mikó Kollégium ingatlanjának visszaállamosítására is, továbbá a székely és magyar zászlók használata ellen irányuló támadásokra, valamint a magyar himnusz trianoni megemlékezésen való eléneklése miatt kiszabott bírságra. Kifejtette, a román közösség megannyiszor libabőrössé válik az autonómia szó hallatán, és mindegyre próbálják belefojtani a szót a romániai magyar közösségbe. Ezt igazolja az is, hogy 2015-ben a romániai állampolgároknak megtiltják a szabad véleménynyilvánítás és gyülekezés jogát a székely szabadság napján, Marosvásárhelyen.
Kovács István unitárius lelkész, a Székely Nemzeti Tanács képviselője úgy fogalmazott: egy évvel korábban Marosvásárhelyen senki sem hitte, hogy egy év múlva a történelmi események és a jelen történései okozta fájdalom mellett még a kiáltáshoz sincs joga a székelységnek. Hangsúlyozta, ezen nehézségek azonban erőforrásai a romániai magyar közösségnek. Azok tettei, akik Postaréten, az Őrkő alatt és mindenütt, ahol hazáját szerető emberek álmodtak és fájdalmaikkal jövőt teremtettek, csak akkor volt hiábavaló, ha nincs, aki higgye: van tovább. El akarnak szigetelni, külön-külön a közösségeket létrehozni, szétszabdalni Székelyföld régióját, azonban szilárdan ki kell állni, minden körülmények között – zárta gondolatait Kovács István.
Az esemény alkalmával Ferenc Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke felolvasta az általukmegfogalmazott petíciót, amelyet a jelenlevők tapsviharral fogadtak el, majd a „Területi autonómiát Székelyföldnek” feliratú banner mögé felsorakozva menetelt a tömeg a Kovászna megyei kormányhivatal épülete elé. Itt adták volna át az SZNT által megfogalmazott petíciót a kormánymegbízott számára – ezt korábban értesítésben is jelezték a prefektúra irányába –, ám a szervezők a helyszínen kellett szembesüljenek azzal, hogy a prefektúra részéről nincs senki, aki átvegye a kiáltványt. A hírre a tömeg a „Székelyföld nem Románia” és a „nyolc órás naplopók” szöveget kezdte skandálni, illetve be-bekiabálták, hogy addig nem távoznak, amíg át nem veszik a petíciót.
Az SZNT helyi és országos képviselői hosszas egyezkedésbe kezdtek a rend jelenlevő őreivel, így végül sikerült átadniuk a petíciót a kormányhivatalban dolgozó kapusnak. Gazda Zoltán kissé gúnyosan jegyezte meg: bár a prefektus nincs itt, mert lejárt a munkaideje, megtisztelve kell érezniük magukat, hogy a kapus, és nem a takarítónő vette át a kiáltványt. Ferencz Csaba ígéretét tette, hogy szerdán visszamennek, és személyesen kérik a petíció iktatását. Az esemény a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult, rendbontás nem történt.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2015. március 10.
Je suis Sekler – megemlékezés Budapesten
A székely szabadság napja alkalmából a Székelyföldért Társaság megemlékezést tartott a budapesti Hősök terén kedd este, a székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulóján.
A demonstráció résztvevői petíciót fogadtak el, amelyben azt kérték Victor Ponta román miniszterelnöktől, haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat Székelyföld lakóinak legitim képviselőivel a régió közigazgatási státusáról.
A Hősök terén magyar és székely zászlók alatt összegyűlt – a szervezők becslése szerint mintegy ötszáz – megemlékező tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Marosvásárhely polgármestere megtiltotta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) keddre tervezett, az etnikai arányokat megváltoztató román közigazgatási átalakítás ellen tiltakozó megmozdulását, és csak az emlékmű melletti megemlékezést engedélyezte.
Dorin Florea polgármester a felvonulást és a tiltakozó megmozdulást arra hivatkozva tiltotta be, hogy az elmúlt két évben a hatóságok rendbontásokat tapasztaltak, a felvonulás által érintett egyik helyszínre pedig korábban már más rendezvényt engedélyezett.
A budapesti megemlékezésen – a „Magyarok! Veszélyben a székelyek!” feliratú molinó előtt felállított színpadon – György-Mózes Árpád elnök, a Székelyföldért Társaság elnöke arról beszélt, a székelyek nyílt véleménynyilvánítása tilos Romániában, és a hatóságok igyekeznek tönkretenni épített kulturális örökségüket.
Úgy fogalmazott, hogy „Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama”, mert szerinte döntéseikkel hetente fejeznek le olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánításai és a nemzeti identitáshoz való jog.
Tóth Gy. László politológus pedig arról beszélt, hogy Románia csaknem egy évszázada nem tesz eleget önként vállalt kötelezettségeinek, a gyulafehérvári román nemzetgyűlésen tett ígéreteket ugyanúgy figyelmen kívül hagyja, mint a Párizsban 1919 decemberében aláírt szerződésben foglaltakat.
Székelyföldnek miért nem jár területi és kulturális autonómia, az unó illetékesei miért hallgatnak? – kérdezte. Ami jár a katalánoknak, a skótoknak, a svéd és a finn kisebbségeknek, az miért nem jár a palesztinoknak, a kurdoknak és a székelyeknek? – vetette fel. Székelyföld autonómiájának az elismerése nem sértené Románia érdekeit – jelentette ki.
A Hősök terén a demonstráció résztvevői kék és sárga színű mécsesekből Székelyföld térképét és a „Je suis Sekler” (Székely vagyok) feliratot rakták ki sötétedéskor, majd elénekelték a székely és a magyar himnuszt. A szavalatokkal, énekléssel tagolt rendezvényen a felszólalók közül többen is Székelyföld autonómiájáért álltak ki, és ezzel egyetértő román közéleti szereplőket idéztek. A rendezvényen megjelent Schiffer András, az LMP társelnöke is.
A demonstráción felolvasott petícióban egyebek mellett azt írták Victor Pontának: sajnálattal tapasztalják, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után a székelyek jogai továbbra sem biztosítottak.
Közölték, úgy látják, a román kormány képviselői rendszeresen megszegik a parlament által is ratifikált nemzetközi egyezményeket, amelyeknek pedig irányadóknak kellene lenniük a közigazgatási átszervezés, a székelyek által igényelt sajátos jogállás, valamint a nyelvi jogok gyakorlatba ültetésének a terén.
A szervezők elmondták: egy másik – hasonló tartalmú, a romániai helyzetről szóló tájékoztató – levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek is elküldenek majd.
Kedden Romániában és több magyarországi településen, köztük Budapesten, Székesfehérváron, Esztergomban és Szolnokon is tartottak megemlékezéseket a székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulójára emlékezve, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a székely szabadság napjává nyilvánított.
MTI
Székelyhon.ro
A székely szabadság napja alkalmából a Székelyföldért Társaság megemlékezést tartott a budapesti Hősök terén kedd este, a székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulóján.
A demonstráció résztvevői petíciót fogadtak el, amelyben azt kérték Victor Ponta román miniszterelnöktől, haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat Székelyföld lakóinak legitim képviselőivel a régió közigazgatási státusáról.
A Hősök terén magyar és székely zászlók alatt összegyűlt – a szervezők becslése szerint mintegy ötszáz – megemlékező tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Marosvásárhely polgármestere megtiltotta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) keddre tervezett, az etnikai arányokat megváltoztató román közigazgatási átalakítás ellen tiltakozó megmozdulását, és csak az emlékmű melletti megemlékezést engedélyezte.
Dorin Florea polgármester a felvonulást és a tiltakozó megmozdulást arra hivatkozva tiltotta be, hogy az elmúlt két évben a hatóságok rendbontásokat tapasztaltak, a felvonulás által érintett egyik helyszínre pedig korábban már más rendezvényt engedélyezett.
A budapesti megemlékezésen – a „Magyarok! Veszélyben a székelyek!” feliratú molinó előtt felállított színpadon – György-Mózes Árpád elnök, a Székelyföldért Társaság elnöke arról beszélt, a székelyek nyílt véleménynyilvánítása tilos Romániában, és a hatóságok igyekeznek tönkretenni épített kulturális örökségüket.
Úgy fogalmazott, hogy „Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama”, mert szerinte döntéseikkel hetente fejeznek le olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánításai és a nemzeti identitáshoz való jog.
Tóth Gy. László politológus pedig arról beszélt, hogy Románia csaknem egy évszázada nem tesz eleget önként vállalt kötelezettségeinek, a gyulafehérvári román nemzetgyűlésen tett ígéreteket ugyanúgy figyelmen kívül hagyja, mint a Párizsban 1919 decemberében aláírt szerződésben foglaltakat.
Székelyföldnek miért nem jár területi és kulturális autonómia, az unó illetékesei miért hallgatnak? – kérdezte. Ami jár a katalánoknak, a skótoknak, a svéd és a finn kisebbségeknek, az miért nem jár a palesztinoknak, a kurdoknak és a székelyeknek? – vetette fel. Székelyföld autonómiájának az elismerése nem sértené Románia érdekeit – jelentette ki.
A Hősök terén a demonstráció résztvevői kék és sárga színű mécsesekből Székelyföld térképét és a „Je suis Sekler” (Székely vagyok) feliratot rakták ki sötétedéskor, majd elénekelték a székely és a magyar himnuszt. A szavalatokkal, énekléssel tagolt rendezvényen a felszólalók közül többen is Székelyföld autonómiájáért álltak ki, és ezzel egyetértő román közéleti szereplőket idéztek. A rendezvényen megjelent Schiffer András, az LMP társelnöke is.
A demonstráción felolvasott petícióban egyebek mellett azt írták Victor Pontának: sajnálattal tapasztalják, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után a székelyek jogai továbbra sem biztosítottak.
Közölték, úgy látják, a román kormány képviselői rendszeresen megszegik a parlament által is ratifikált nemzetközi egyezményeket, amelyeknek pedig irányadóknak kellene lenniük a közigazgatási átszervezés, a székelyek által igényelt sajátos jogállás, valamint a nyelvi jogok gyakorlatba ültetésének a terén.
A szervezők elmondták: egy másik – hasonló tartalmú, a romániai helyzetről szóló tájékoztató – levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek is elküldenek majd.
Kedden Romániában és több magyarországi településen, köztük Budapesten, Székesfehérváron, Esztergomban és Szolnokon is tartottak megemlékezéseket a székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulójára emlékezve, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a székely szabadság napjává nyilvánított.
MTI
Székelyhon.ro
2015. március 10.
A Székelyföldi Stúdió kapta az SZNT Gábor Áron-díját
Ötödik alkalommal, a Székely Szabadság Napjával összekapcsolva adta át a Gábor Áron-díjat hétfő este a Székely Nemzeti Tanács. Az idén a Székelyföld Stúdió részesült az elsimerésben. A Kultúrpalota nagytermében Izsák Balázs a „Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal éveken keresztül végzett népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért és a székely közösségi tudat megerősítéséért” adta át a Gábor Áron-díjat a Székelyföld Stúdió 12 munkatársának.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke elmondta, a Duna televíziót rendszeresen tudósító médiaközösség nem csak értékmegőrző, de értékteremtő szereppel is rendelkezik. Amennyiben holnapra megvalósulna a székelyföldi autonómia, már közszolgálati televíziója is lenne a Székelyföld Stúdió által, ugyanis az SZNT autonómistatútumában arról is van egy rendelkezés, hogy Székelyföld kormánya közszolgálati rádiót és televíziót létesíthet – hangzott el a díjátadó ünnepségen.
Antal Erika
maszol.ro
Ötödik alkalommal, a Székely Szabadság Napjával összekapcsolva adta át a Gábor Áron-díjat hétfő este a Székely Nemzeti Tanács. Az idén a Székelyföld Stúdió részesült az elsimerésben. A Kultúrpalota nagytermében Izsák Balázs a „Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal éveken keresztül végzett népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért és a székely közösségi tudat megerősítéséért” adta át a Gábor Áron-díjat a Székelyföld Stúdió 12 munkatársának.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke elmondta, a Duna televíziót rendszeresen tudósító médiaközösség nem csak értékmegőrző, de értékteremtő szereppel is rendelkezik. Amennyiben holnapra megvalósulna a székelyföldi autonómia, már közszolgálati televíziója is lenne a Székelyföld Stúdió által, ugyanis az SZNT autonómistatútumában arról is van egy rendelkezés, hogy Székelyföld kormánya közszolgálati rádiót és televíziót létesíthet – hangzott el a díjátadó ünnepségen.
Antal Erika
maszol.ro
2015. március 10.
Tamás Sándor újabb székely autonómiatüntetést kezdeményezett
A Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló, a székelység autonómiaigényét felmutató közös demonstráció megszervezése érdekében intézett felhívást az erdélyi magyar politikai szervezetekhez Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke kedden, a Székely szabadság napján.
Az RMDSZ politikusa a Sepsiszéki Székely Tanács által meghirdetett sepsiszentgyörgyi tiltakozó megmozdulás résztvevőjeként nyilatkozott kezdeményezéséről a magyar közmédiának. Rámutatott: az utóbbi 25 évben egyszer, a 2013 őszén széles összefogással megrendezett Nagy Menetelésen sikerült úgy felmutatni a székelység autonómiakövetelését, hogy az mind belpolitikai, mind külpolitikai szempontból Székelyföldre irányította a figyelmet. Úgy vélekedett: ez összefogás miatt sikerülhetett.
"Korábban is volt olyan párt, amely megpróbálta kisajátítani a székelyek ügyét, de senkinek sem hitbizománya Székelyföld, hanem mindannyiunk közös ügye, közös tulajdona (...) Szeretném hívni mindazokat a magyar szervezeteket, akikkel összefogásban Székelyföld autonómiájának ügyét előbbre tudjuk vinni: jöjjenek, tegyék félre a sértődéseket, szervezzünk közösen 2015-ben egy hasonló nagy rendezvényt" - mondta Tamás Sándor.
Március 10-ét, az 1854-es székely vértanúk kivégzésének évfordulóját, az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Székely szabadság napjává nyilvánította. A 2013-as és 2014-es marosvásárhelyi megemlékezés a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő felvonulással végződött. Miután az idei marosvásárhelyi felvonulását Dorin Florea polgármester idén betiltotta, helyette Székelyföld számos más településén rendeztek kedden tiltakozó megmozdulásokat a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) alkotó széki tanácsok.
A demonstrációk résztvevői a bukaresti kormányhoz intézett petícióban követeltek területi autonómiát Székelyföldnek, és tiltakoztak a marosvásárhelyi gyülekezési jog korlátozása, a székely jelképek hatósági üldözése ellen.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke az MTI-nek elmondta: minden székelyföldi megmozdulást a helyi széki tanács kezdeményezett: volt ahol partnerszervezetek is csatlakoztak, de Csíkszereda volt az egyedüli hely, ahol valamennyi magyar szervezet - köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is - nyíltan kiállt a Székely szabadság napján szervezett tiltakozó megmozdulás mellett.
MTI
maszol.ro
A Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló, a székelység autonómiaigényét felmutató közös demonstráció megszervezése érdekében intézett felhívást az erdélyi magyar politikai szervezetekhez Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke kedden, a Székely szabadság napján.
Az RMDSZ politikusa a Sepsiszéki Székely Tanács által meghirdetett sepsiszentgyörgyi tiltakozó megmozdulás résztvevőjeként nyilatkozott kezdeményezéséről a magyar közmédiának. Rámutatott: az utóbbi 25 évben egyszer, a 2013 őszén széles összefogással megrendezett Nagy Menetelésen sikerült úgy felmutatni a székelység autonómiakövetelését, hogy az mind belpolitikai, mind külpolitikai szempontból Székelyföldre irányította a figyelmet. Úgy vélekedett: ez összefogás miatt sikerülhetett.
"Korábban is volt olyan párt, amely megpróbálta kisajátítani a székelyek ügyét, de senkinek sem hitbizománya Székelyföld, hanem mindannyiunk közös ügye, közös tulajdona (...) Szeretném hívni mindazokat a magyar szervezeteket, akikkel összefogásban Székelyföld autonómiájának ügyét előbbre tudjuk vinni: jöjjenek, tegyék félre a sértődéseket, szervezzünk közösen 2015-ben egy hasonló nagy rendezvényt" - mondta Tamás Sándor.
Március 10-ét, az 1854-es székely vértanúk kivégzésének évfordulóját, az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Székely szabadság napjává nyilvánította. A 2013-as és 2014-es marosvásárhelyi megemlékezés a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő felvonulással végződött. Miután az idei marosvásárhelyi felvonulását Dorin Florea polgármester idén betiltotta, helyette Székelyföld számos más településén rendeztek kedden tiltakozó megmozdulásokat a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) alkotó széki tanácsok.
A demonstrációk résztvevői a bukaresti kormányhoz intézett petícióban követeltek területi autonómiát Székelyföldnek, és tiltakoztak a marosvásárhelyi gyülekezési jog korlátozása, a székely jelképek hatósági üldözése ellen.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke az MTI-nek elmondta: minden székelyföldi megmozdulást a helyi széki tanács kezdeményezett: volt ahol partnerszervezetek is csatlakoztak, de Csíkszereda volt az egyedüli hely, ahol valamennyi magyar szervezet - köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is - nyíltan kiállt a Székely szabadság napján szervezett tiltakozó megmozdulás mellett.
MTI
maszol.ro
2015. március 10.
A nemzetpolitikai államtitkárság támogatja a Székely szabadság napi felvonulásokat
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága kiáll a Székely Nemzeti Tanács Székely szabadság napja alkalmából szervezett felvonulásai mellett, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet Székelyföld autonómiájának kérdésére.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világban. Fontos, hogy ezen a szomorú évfordulón, - amikor is 1854-ben Marosvásárhelyen kivégezték a három székely vértanút, akik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban - a világ magyarsága részéről minél többen csatlakozzanak a felvonulásokhoz - írta.
Marosvásárhelyen gyertyás megemlékezésre, több székelyföldi településen tiltakozásra készülnek kedden, a székely vértanúk 1854-es kivégzésének az évfordulóján, amelyet az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Székely szabadság napjává nyilvánított.
A fővárosban a Hősök terén tartanak rendezvényt.
Budapest, (MTI) -
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága kiáll a Székely Nemzeti Tanács Székely szabadság napja alkalmából szervezett felvonulásai mellett, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet Székelyföld autonómiájának kérdésére.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világban. Fontos, hogy ezen a szomorú évfordulón, - amikor is 1854-ben Marosvásárhelyen kivégezték a három székely vértanút, akik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban - a világ magyarsága részéről minél többen csatlakozzanak a felvonulásokhoz - írta.
Marosvásárhelyen gyertyás megemlékezésre, több székelyföldi településen tiltakozásra készülnek kedden, a székely vértanúk 1854-es kivégzésének az évfordulóján, amelyet az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Székely szabadság napjává nyilvánított.
A fővárosban a Hősök terén tartanak rendezvényt.
Budapest, (MTI) -
2015. március 11.
Világgá kiáltott sérelmek – A Székely Szabadság Napja Sepsiszentgyörgyön
Fennkölt megemlékezéssel kezdődött és indulatokkal ért véget a székely szabadság napja Sepsiszentgyörgyön. A turulszobornál szabadságvágyának adott hangot a tömeg, a kormánybiztosi hivatalnál pedig a lekezelő semmibevétel ellen tiltakozott, és csak haragos kiabálással érték el, hogy bár a kapus átvegye a miniszterelnöknek címzett petíciót.
Az elmúlt napok történései, a marosvásárhelyi felvonulás tiltása is hozzájárult, hogy több mint kétezren gyűltek össze tegnap a tavaly felavatott turulszobornál. A Székely Nemzeti Tanács volt a toborzó, de nem hiányoztak a magyar pártok vezetői, szót ugyan nem kaptak, de a tömegben jelen volt Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke és több politikustársa, az MPP helyi, megyei vezetői, az EMNP képviselői.
Sérelmek sora
„A székely szabadság napján azokra a mártírhősökre emlékezünk, kiknek életét vette az önkény, a jogtipró hatalom” – nyitotta a felszólalások sorát Gazda Zoltán a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke.
Gazda Zoltán felsorolta a többségében háromszéki székely vértanúkat, kik szintén a székelység szabadságáért harcoltak, talán sokkal szervezettebben és elkötelezettebben, miként most mi. „Köztük is megjelentek a beépített gyenge láncszemek, miként köztünk is ott vannak az árulók és a hőzöngőnek látszó provokátorok” – mondotta, hangsúlyozva: mindannyian felelősek vagyunk gyermekeink, unokáink jövőjéért.
Számba vette az erdélyi magyarság sérelmeit, hogy 25 év úgynevezett demokrácia és jogállamiság anyanyelvünk használatának korlátozásához vezetett, nincs önálló egyetemünk és elsorvasztják a meglévő tagozatokat is, hagyományos termékeinket sem nevezhetjük székelynek, akadályozzák a magán- és egyházi tulajdonaink visszaszolgáltatását, újraállamosítják a Székely Mikó Kollégiumot, miközben az ortodox egyháznak ingatlanokat ajándékoznak, hadjáratot indítottak a székely és magyar zászló használata ellen, büntetnek a Himnusz énekléséért, lúdbőrösök Székelyföld autonómiájától, megakadályozták a népszavazást, perelik az önkormányzatokat, melyek határozatot merészelnek ez ügyben hozni. Felidézte a régió gazdasági elsorvasztását, a tervezett közigazgatási átszervezés veszélyeit, és leszögezte, azért gyűltek össze, hogy világgá kiáltsák ezen sérelmeket és mindenki tudtára adják: Autonómiát Székelyföldnek! Szabadságot a székelyeknek!
A szeretet legyőzhetetlen
A szeretet hangján szólt az egybegyűltekhez a rendezvény szónoka, Kovács István unitárius lelkész. Ő a turulszobor egy évvel ezelőtti avatóünnepségére emlékezett, ahonnan Marosvásárhelyre indultak az egybegyűltek, és akkor senki nem gondolta volna, hogy esztendő múltával a kiáltáshoz, tiltakozáshoz való jogunkat is elveszik: „ki hitte volna, hogy a szót is, a fájdalmat is belénk akarják szorítani”. Ő is felidézte az egykori székely vértanúkat, a székely ellenállás csodájának ma is felénk sugárzó erejét. „Csak akkor hiábavaló a vér, az áldozat, ha nincs lélek, amelybe belecsöppenjen, ha a fájdalom energiaforrása nem tudja meghajtani a lélek erőműveit, ha nincs, aki továbbvigye az álmot, ha nincs, aki higgye, nem gyűlölni kell másokat, de annyira szeretni a miénket, hogy az erőt adjon sziklaszilárdan állni minden körülmények között”.
Kitért arra is, hogy ez a szeretet szólítja mellénk azokat, kiknek nyiladozik a szemük, hisz egyre többen értik meg, van egy erdélyi értékrend, amely kimondja, szükségünk van egymásra, együtt többek lehetünk. Fognunk kell egymás kezét, hogy semmilyen régiósítási szándék ne tudjon elszakítani, ne sikerüljön elszigetelniük egymástól, ne vehessék el legnagyobb erőnket, a közösséget – mondotta. „Hittel fogunk kiállni, nem gyűlölettel, mindenkivel megosztjuk kenyerünket, hitünket, szeretetünket, de tántoríthatatlanok vagyunk ezen az úton.” „A szeretet felemel, gyűlölni nem tud, de tántoríthatatlan és legyőzhetetlen” – zárta beszédét Kovács István.
Autonómiát Székelyföldnek
A sepsiszentgyörgyi megemlékezésen Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke olvasta fel a román kormánynak (és tájékoztatásképpen Klaus Johannis államelnöknek) címzett petíciót, mely ugyanaznap elhangzott számos székelyföldi és külföldi helyszínen. A dokumentumban leszögezik, „ez a nap nemcsak a székely vértanúkra való közös emlékezés napja, de a jogkövetelésé is Székelyföld jövőjéért, alapvető emberi jogaink gyakorlásáért”.
A székelyföldi önkormányzatok harmada már elfogadta az autonómiapárti határozatot, és annak dacára, hogy a kormánymegbízottak az igazságszolgáltatás segítségével érvényteleníteni kívánják ezeket, egyre több közösség képviselői teszik le voksukat Székelyföld önrendelkezése mellett. A kormánynak nemcsak ezt a tényt kell figyelembe vennie, de nemzetközi kötelezettségvállalásait is – a kiáltvány tételesen felsorolja ezeket –, majd kitér a marosvásárhelyi tiltásra, a gyülekezési és szólásszabadság korlátozására, az állampolgárok alkotmányos jogainak megsértésére. Hangsúlyozza, „Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát”.
A közfelkiáltással elfogadott petícióban követelik: „Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott jogszabálytervezet alapján!” Tiltakoznak a marosvásárhelyi hatóságok túlkapásai ellen, követelik, hogy a romániai hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, s végül azt is, hogy a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal. Provokáció? A turulszobornál tartott megemlékezés után a kétezres tömeg a városközpontba vonult, a kormányhivatal előtt sorakozott fel. Néhány csendőr őrizte csupán az épületet, ám amikor a küldöttség átadta volna a petíciót, zárt ajtót találtak. Egy egyenruhás közölte, a prefektus munkaideje lejárt, nincs aki átvegye a dokumentumot. Ekkor már érzékelhetővé vált a feszültség a téren, hatalmas fújjogás, kiabálás kezdődött, és felhangzott a Vesszen Trianon jelszó is. A szervezők próbálták csitítani a tömeget, jelezték, hogy másnap átadják a dokumentumot, ám többen vészesen közeledtek már az ajtó felé, félő volt, elszabadulnak az indulatok. Végül az egyenruhás engedte, hogy a kapus átvegye és iktassa a kiáltványt, megígérte, a kormánybiztos másnap reggel nyolckor fogadja a küldöttséget. Ekkor azonban már ez is kevésnek bizonyult. A szervezők lélekjelenléte, a himnuszok eléneklése csitította valamelyest a dühöt, és végül a tömeg forrongva, de rendbontás nélkül eloszlott.
Újabb menetelés
Nem hivatalos felszólalóként, csak újságíróknak nyilatkozva fogalmazta meg legújabb javaslatát Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke tegnap a sepsiszentgyörgyi rendezvényen. Elmondta: felhívást intézett az erdélyi magyar politikai szervezetekhez, és azt javasolta, az év második felében szervezzenek egy, a székelyek nagy meneteléséhez hasonló, a székelység autonómiaigényét felmutató közös demonstrációt. Kifejtette: az utóbbi 25 évben egyszer, a 2013 őszén széles összefogással megrendezett nagy menetelésen sikerült úgy felmutatni a székelység autonómiakövetelését, hogy az mind belpolitikai, mind külpolitikai szempontból Székelyföldre irányította a figyelmet. Úgy vélekedett: ez az összefogás miatt sikerülhetett, éppen ezért félre kell tenni a sértettséget, és közösen kell megszervezni egy hasonló akciót.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Fennkölt megemlékezéssel kezdődött és indulatokkal ért véget a székely szabadság napja Sepsiszentgyörgyön. A turulszobornál szabadságvágyának adott hangot a tömeg, a kormánybiztosi hivatalnál pedig a lekezelő semmibevétel ellen tiltakozott, és csak haragos kiabálással érték el, hogy bár a kapus átvegye a miniszterelnöknek címzett petíciót.
Az elmúlt napok történései, a marosvásárhelyi felvonulás tiltása is hozzájárult, hogy több mint kétezren gyűltek össze tegnap a tavaly felavatott turulszobornál. A Székely Nemzeti Tanács volt a toborzó, de nem hiányoztak a magyar pártok vezetői, szót ugyan nem kaptak, de a tömegben jelen volt Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke és több politikustársa, az MPP helyi, megyei vezetői, az EMNP képviselői.
Sérelmek sora
„A székely szabadság napján azokra a mártírhősökre emlékezünk, kiknek életét vette az önkény, a jogtipró hatalom” – nyitotta a felszólalások sorát Gazda Zoltán a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke.
Gazda Zoltán felsorolta a többségében háromszéki székely vértanúkat, kik szintén a székelység szabadságáért harcoltak, talán sokkal szervezettebben és elkötelezettebben, miként most mi. „Köztük is megjelentek a beépített gyenge láncszemek, miként köztünk is ott vannak az árulók és a hőzöngőnek látszó provokátorok” – mondotta, hangsúlyozva: mindannyian felelősek vagyunk gyermekeink, unokáink jövőjéért.
Számba vette az erdélyi magyarság sérelmeit, hogy 25 év úgynevezett demokrácia és jogállamiság anyanyelvünk használatának korlátozásához vezetett, nincs önálló egyetemünk és elsorvasztják a meglévő tagozatokat is, hagyományos termékeinket sem nevezhetjük székelynek, akadályozzák a magán- és egyházi tulajdonaink visszaszolgáltatását, újraállamosítják a Székely Mikó Kollégiumot, miközben az ortodox egyháznak ingatlanokat ajándékoznak, hadjáratot indítottak a székely és magyar zászló használata ellen, büntetnek a Himnusz énekléséért, lúdbőrösök Székelyföld autonómiájától, megakadályozták a népszavazást, perelik az önkormányzatokat, melyek határozatot merészelnek ez ügyben hozni. Felidézte a régió gazdasági elsorvasztását, a tervezett közigazgatási átszervezés veszélyeit, és leszögezte, azért gyűltek össze, hogy világgá kiáltsák ezen sérelmeket és mindenki tudtára adják: Autonómiát Székelyföldnek! Szabadságot a székelyeknek!
A szeretet legyőzhetetlen
A szeretet hangján szólt az egybegyűltekhez a rendezvény szónoka, Kovács István unitárius lelkész. Ő a turulszobor egy évvel ezelőtti avatóünnepségére emlékezett, ahonnan Marosvásárhelyre indultak az egybegyűltek, és akkor senki nem gondolta volna, hogy esztendő múltával a kiáltáshoz, tiltakozáshoz való jogunkat is elveszik: „ki hitte volna, hogy a szót is, a fájdalmat is belénk akarják szorítani”. Ő is felidézte az egykori székely vértanúkat, a székely ellenállás csodájának ma is felénk sugárzó erejét. „Csak akkor hiábavaló a vér, az áldozat, ha nincs lélek, amelybe belecsöppenjen, ha a fájdalom energiaforrása nem tudja meghajtani a lélek erőműveit, ha nincs, aki továbbvigye az álmot, ha nincs, aki higgye, nem gyűlölni kell másokat, de annyira szeretni a miénket, hogy az erőt adjon sziklaszilárdan állni minden körülmények között”.
Kitért arra is, hogy ez a szeretet szólítja mellénk azokat, kiknek nyiladozik a szemük, hisz egyre többen értik meg, van egy erdélyi értékrend, amely kimondja, szükségünk van egymásra, együtt többek lehetünk. Fognunk kell egymás kezét, hogy semmilyen régiósítási szándék ne tudjon elszakítani, ne sikerüljön elszigetelniük egymástól, ne vehessék el legnagyobb erőnket, a közösséget – mondotta. „Hittel fogunk kiállni, nem gyűlölettel, mindenkivel megosztjuk kenyerünket, hitünket, szeretetünket, de tántoríthatatlanok vagyunk ezen az úton.” „A szeretet felemel, gyűlölni nem tud, de tántoríthatatlan és legyőzhetetlen” – zárta beszédét Kovács István.
Autonómiát Székelyföldnek
A sepsiszentgyörgyi megemlékezésen Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke olvasta fel a román kormánynak (és tájékoztatásképpen Klaus Johannis államelnöknek) címzett petíciót, mely ugyanaznap elhangzott számos székelyföldi és külföldi helyszínen. A dokumentumban leszögezik, „ez a nap nemcsak a székely vértanúkra való közös emlékezés napja, de a jogkövetelésé is Székelyföld jövőjéért, alapvető emberi jogaink gyakorlásáért”.
A székelyföldi önkormányzatok harmada már elfogadta az autonómiapárti határozatot, és annak dacára, hogy a kormánymegbízottak az igazságszolgáltatás segítségével érvényteleníteni kívánják ezeket, egyre több közösség képviselői teszik le voksukat Székelyföld önrendelkezése mellett. A kormánynak nemcsak ezt a tényt kell figyelembe vennie, de nemzetközi kötelezettségvállalásait is – a kiáltvány tételesen felsorolja ezeket –, majd kitér a marosvásárhelyi tiltásra, a gyülekezési és szólásszabadság korlátozására, az állampolgárok alkotmányos jogainak megsértésére. Hangsúlyozza, „Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát”.
A közfelkiáltással elfogadott petícióban követelik: „Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott jogszabálytervezet alapján!” Tiltakoznak a marosvásárhelyi hatóságok túlkapásai ellen, követelik, hogy a romániai hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, s végül azt is, hogy a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal. Provokáció? A turulszobornál tartott megemlékezés után a kétezres tömeg a városközpontba vonult, a kormányhivatal előtt sorakozott fel. Néhány csendőr őrizte csupán az épületet, ám amikor a küldöttség átadta volna a petíciót, zárt ajtót találtak. Egy egyenruhás közölte, a prefektus munkaideje lejárt, nincs aki átvegye a dokumentumot. Ekkor már érzékelhetővé vált a feszültség a téren, hatalmas fújjogás, kiabálás kezdődött, és felhangzott a Vesszen Trianon jelszó is. A szervezők próbálták csitítani a tömeget, jelezték, hogy másnap átadják a dokumentumot, ám többen vészesen közeledtek már az ajtó felé, félő volt, elszabadulnak az indulatok. Végül az egyenruhás engedte, hogy a kapus átvegye és iktassa a kiáltványt, megígérte, a kormánybiztos másnap reggel nyolckor fogadja a küldöttséget. Ekkor azonban már ez is kevésnek bizonyult. A szervezők lélekjelenléte, a himnuszok eléneklése csitította valamelyest a dühöt, és végül a tömeg forrongva, de rendbontás nélkül eloszlott.
Újabb menetelés
Nem hivatalos felszólalóként, csak újságíróknak nyilatkozva fogalmazta meg legújabb javaslatát Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke tegnap a sepsiszentgyörgyi rendezvényen. Elmondta: felhívást intézett az erdélyi magyar politikai szervezetekhez, és azt javasolta, az év második felében szervezzenek egy, a székelyek nagy meneteléséhez hasonló, a székelység autonómiaigényét felmutató közös demonstrációt. Kifejtette: az utóbbi 25 évben egyszer, a 2013 őszén széles összefogással megrendezett nagy menetelésen sikerült úgy felmutatni a székelység autonómiakövetelését, hogy az mind belpolitikai, mind külpolitikai szempontból Székelyföldre irányította a figyelmet. Úgy vélekedett: ez az összefogás miatt sikerülhetett, éppen ezért félre kell tenni a sértettséget, és közösen kell megszervezni egy hasonló akciót.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. március 11.
Fogytán a türelmünk
Szinte észrevétlenül, másodpercek alatt változott át az addig nyugodt, jó hangulatú megemlékezés és felvonulás türelmetlen, ideges, robbanáshoz kész tüntetéssé tegnap délután Sepsiszentgyörgyön. Igaz, nem magától jött e metamorfózis: kellett hozzá a provokáció, a kormányhivatal képviselőinek lekezelő magatartása, egy olyan fokú hatalmi arrogancia, amitől betelt a pohár.
Mert sok tüntetés zajlott már Sepsiszentgyörgyön, de olyan nem történt még, hogy a kormány képviselője ne akarta volna átvenni a petíciót – olyan fokú semmibe vétele ez a demokratikus véleménynyilvánítás eszközével élő közösségnek, amely érthető módon és teljes joggal ütötte ki a biztosítékot. A sepsiszentgyörgyi prefektúra előtti felfokozott hangulat ugyanakkor nem csupán a tegnap történtek következménye, hanem fokmérője is közösségünk általános hangulatának. Jó ideje immár, hogy semmiféle jóindulatot nem tapasztaltunk a hatalom részéről, jogaink nem bővültek, nyomát sem látjuk annak a törekvésnek, hogy mi is otthon érezzük magunkat Romániában, hogy egyenrangú állampolgárokként viszonyuljanak hozzánk. Mi több, alapvető demokratikus jogaink sérültek az elmúlt időszakban: tiltakoznunk, ünnepelnünk, emlékeznünk sem volt szabad Marosvásárhelyen, semmibe vették gyülekezési jogunkat, korlátozták a véleménynyilvánítás szabadságát, példátlan fenyegetésbe, megfélemlítési kampányba kezdtek a hatóságok. És lám, Sepsiszent-györgyön is szembesülnünk kellett a provokációval, a hatalmi erőfitogtatással, azzal, hogy gátlástalanul érzékeltetik: megtehetik, hogy semmibe vegyenek. A tömeg ideges reakciója ezért jelzés, figyelmeztetés is a hatalom képviselőinek: fogytán a türelmünk, csontig ért immár a kés, több jogfosztást, több megaláztatást nem bírunk elviselni. Ha továbbra is semmibe veszik a székelyföldi közösség jogos követeléseit, ha nem hajlandók a párbeszédre, ha folytatódik a provokáció, a kettős mérce alkalmazása – akkor egyre türelmetlenebb, egyre idegesebb, egyre inkább kiszámíthatatlan reakcióra számíthatnak, mindez pedig beláthatatlan következményekkel járhat.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szinte észrevétlenül, másodpercek alatt változott át az addig nyugodt, jó hangulatú megemlékezés és felvonulás türelmetlen, ideges, robbanáshoz kész tüntetéssé tegnap délután Sepsiszentgyörgyön. Igaz, nem magától jött e metamorfózis: kellett hozzá a provokáció, a kormányhivatal képviselőinek lekezelő magatartása, egy olyan fokú hatalmi arrogancia, amitől betelt a pohár.
Mert sok tüntetés zajlott már Sepsiszentgyörgyön, de olyan nem történt még, hogy a kormány képviselője ne akarta volna átvenni a petíciót – olyan fokú semmibe vétele ez a demokratikus véleménynyilvánítás eszközével élő közösségnek, amely érthető módon és teljes joggal ütötte ki a biztosítékot. A sepsiszentgyörgyi prefektúra előtti felfokozott hangulat ugyanakkor nem csupán a tegnap történtek következménye, hanem fokmérője is közösségünk általános hangulatának. Jó ideje immár, hogy semmiféle jóindulatot nem tapasztaltunk a hatalom részéről, jogaink nem bővültek, nyomát sem látjuk annak a törekvésnek, hogy mi is otthon érezzük magunkat Romániában, hogy egyenrangú állampolgárokként viszonyuljanak hozzánk. Mi több, alapvető demokratikus jogaink sérültek az elmúlt időszakban: tiltakoznunk, ünnepelnünk, emlékeznünk sem volt szabad Marosvásárhelyen, semmibe vették gyülekezési jogunkat, korlátozták a véleménynyilvánítás szabadságát, példátlan fenyegetésbe, megfélemlítési kampányba kezdtek a hatóságok. És lám, Sepsiszent-györgyön is szembesülnünk kellett a provokációval, a hatalmi erőfitogtatással, azzal, hogy gátlástalanul érzékeltetik: megtehetik, hogy semmibe vegyenek. A tömeg ideges reakciója ezért jelzés, figyelmeztetés is a hatalom képviselőinek: fogytán a türelmünk, csontig ért immár a kés, több jogfosztást, több megaláztatást nem bírunk elviselni. Ha továbbra is semmibe veszik a székelyföldi közösség jogos követeléseit, ha nem hajlandók a párbeszédre, ha folytatódik a provokáció, a kettős mérce alkalmazása – akkor egyre türelmetlenebb, egyre idegesebb, egyre inkább kiszámíthatatlan reakcióra számíthatnak, mindez pedig beláthatatlan következményekkel járhat.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. március 11.
Budapest támogat
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága kiáll a Székely Nemzeti Tanács székely szabadság napja alkalmából szervezett felvonulásai mellett, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet Székelyföld autonómiájának kérdésére. Több magyarországi településen is tartottak megemlékezéseket tegnap.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár tegnapi közleményében kiemelte: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világban. Fontos, hogy ezen a szomorú évfordulón – amikor is 1854-ben Marosvásárhelyen kivégezték a három székely vértanút, akik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban – a világ magyarsága részéről minél többen csatlakozzanak a felvonulásokhoz – írta. A székely szabadság napja alkalmából a Székelyföldért Társaság megemlékezést tartott a budapesti Hősök terén tegnap este. A demonstráció résztvevői petíciót fogadtak el, amelyben azt kérték Victor Ponta román miniszterelnöktől, haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat Székelyföld lakóinak legitim képviselőivel a régió közigazgatási státusáról. A budapesti megemlékezésen – a Magyarok! Veszélyben a székelyek! feliratú molinó előtt felállított színpadon – György-Mózes Árpád elnök, a Székelyföldért Társaság elnöke arról beszélt, a székelyek nyílt véleménynyilvánítása tilos Romániában. Tóth Gy. László politológus azt kérdezte, Székelyföldnek miért nem jár területi és kulturális autonómia, az unió illetékesei miért hallgatnak? A Hősök terén a demonstráció résztvevői kék és sárga színű mécsesekből Székelyföld térképét és a Je suis Sekler (Székely vagyok) feliratot rakták ki sötétedéskor. A Hősök terei rendezvényen megjelent Schiffer András, az LMP társelnöke is. A demonstráción felolvasott petícióban egyebek mellett azt írták Victor Pontának: sajnálattal tapasztalják, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után a székelyek jogai továbbra sem biztosítottak. A Jobbik szerint mosolydiplomácia helyett kölcsönösségen alapuló együttműködésre van szükség Romániával, ami azonban elképzelhetetlen a kisebbségi sorba taszított nemzeti közösségeknek, köztük a magyarságnak biztosított széles körű autonómia nélkül. Szávay István, az ellenzéki párt alelnöke erről tegnap Gyöngyösön beszélt, ahol szimpátiatüntetést tartottak a székely autonómia mellett. Szávay István közölte: „a harsogó propaganda ellenére sem hisszük, hogy az erdélyi magyarok problémái a román állam belügyei lennének, és azt sem hisszük, hogy az Európai Unió majd meg fogja oldani a kisebbségi kérdést Közép-Európában”. Szávay úgy fogalmazott, megbukott a ciklusokon átívelő magyar hajbókoló külpolitika, a képmutató mosolydiplomácia. „Megalkuvás nélkül, világosan ki kell fejezni, hogy mit várunk egy olyan országtól, amelyiket elvileg stratégiai partnerünknek tekintünk” – mondta. Bús Árpád Zsolt, a megmozdulást szervező egyik jobbikos önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy március 10. a székely szabadság napja, amely mostanra az autonómiáért folytatott küzdelmek legfontosabb napjává vált. Felelevenítette: 1854-ben ezen a napon végezték ki Marosvásárhelyen a nemzeti önrendelkezést célul kitűző összeesküvés székely mártírjait, és a székelyek számára ez nemcsak a közös emlékezés, hanem az összetartozás napja is. A gyöngyösi demonstráción részt vevő mintegy ötven ember az erre az alkalomra készített harmincméteres székely zászlóval vonult körbe a belvárosban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága kiáll a Székely Nemzeti Tanács székely szabadság napja alkalmából szervezett felvonulásai mellett, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet Székelyföld autonómiájának kérdésére. Több magyarországi településen is tartottak megemlékezéseket tegnap.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár tegnapi közleményében kiemelte: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világban. Fontos, hogy ezen a szomorú évfordulón – amikor is 1854-ben Marosvásárhelyen kivégezték a három székely vértanút, akik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban – a világ magyarsága részéről minél többen csatlakozzanak a felvonulásokhoz – írta. A székely szabadság napja alkalmából a Székelyföldért Társaság megemlékezést tartott a budapesti Hősök terén tegnap este. A demonstráció résztvevői petíciót fogadtak el, amelyben azt kérték Victor Ponta román miniszterelnöktől, haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat Székelyföld lakóinak legitim képviselőivel a régió közigazgatási státusáról. A budapesti megemlékezésen – a Magyarok! Veszélyben a székelyek! feliratú molinó előtt felállított színpadon – György-Mózes Árpád elnök, a Székelyföldért Társaság elnöke arról beszélt, a székelyek nyílt véleménynyilvánítása tilos Romániában. Tóth Gy. László politológus azt kérdezte, Székelyföldnek miért nem jár területi és kulturális autonómia, az unió illetékesei miért hallgatnak? A Hősök terén a demonstráció résztvevői kék és sárga színű mécsesekből Székelyföld térképét és a Je suis Sekler (Székely vagyok) feliratot rakták ki sötétedéskor. A Hősök terei rendezvényen megjelent Schiffer András, az LMP társelnöke is. A demonstráción felolvasott petícióban egyebek mellett azt írták Victor Pontának: sajnálattal tapasztalják, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után a székelyek jogai továbbra sem biztosítottak. A Jobbik szerint mosolydiplomácia helyett kölcsönösségen alapuló együttműködésre van szükség Romániával, ami azonban elképzelhetetlen a kisebbségi sorba taszított nemzeti közösségeknek, köztük a magyarságnak biztosított széles körű autonómia nélkül. Szávay István, az ellenzéki párt alelnöke erről tegnap Gyöngyösön beszélt, ahol szimpátiatüntetést tartottak a székely autonómia mellett. Szávay István közölte: „a harsogó propaganda ellenére sem hisszük, hogy az erdélyi magyarok problémái a román állam belügyei lennének, és azt sem hisszük, hogy az Európai Unió majd meg fogja oldani a kisebbségi kérdést Közép-Európában”. Szávay úgy fogalmazott, megbukott a ciklusokon átívelő magyar hajbókoló külpolitika, a képmutató mosolydiplomácia. „Megalkuvás nélkül, világosan ki kell fejezni, hogy mit várunk egy olyan országtól, amelyiket elvileg stratégiai partnerünknek tekintünk” – mondta. Bús Árpád Zsolt, a megmozdulást szervező egyik jobbikos önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy március 10. a székely szabadság napja, amely mostanra az autonómiáért folytatott küzdelmek legfontosabb napjává vált. Felelevenítette: 1854-ben ezen a napon végezték ki Marosvásárhelyen a nemzeti önrendelkezést célul kitűző összeesküvés székely mártírjait, és a székelyek számára ez nemcsak a közös emlékezés, hanem az összetartozás napja is. A gyöngyösi demonstráción részt vevő mintegy ötven ember az erre az alkalomra készített harmincméteres székely zászlóval vonult körbe a belvárosban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. március 11.
Gyertyás megemlékezés a Székely vértanúk emlékművénél
– Jó atyánk, a megemlékezés pillanatában elhoztuk ide, hőseink emlékművéhez szívünknek hálás kegyeletét, a gyertyák fényét, a virágok pompáját. Szükség van arra, hogy emlékezzünk azokra, akik mártírhalált haltak, mert szerették testvéreiket. Ezt a fényt, ragyogást reánk ragyogtatják, az elmúláson túl is. Hitet adnak, erősítenek minket az összetartozás tudatában – mondta Kecskés Csaba unitárius lelkész tegnap a Székely vértanúk emlékművénél, ahová Kincses Előd felhívására több száz ember ment el egy-egy szál virággal és gyertyával, hogy lerója kegyeletét az 1854. március 10-én a Postaréten kivégzett székely szabadságharcosok emléke előtt.
Az egybegyűltek Petőfi- és Kossuth-nótákat énekeltek, Kecskés Csaba unitárius lelkész vezetésével elmondták a miatyánkot, elénekelték a magyar és a székely himnuszt, majd egy-egy szál virágot helyeztek el, és gyertyát gyújtottak az emlékműnél.
A megemlékezésre szinte több rendőr és csendőr "ügyelt fel", mint ahány résztvevő volt, a rendfenntartó erők, szemmel láthatóan, nagy erőkkel "készültek" az eseményre.
Rendbontás azonban nem történt, az emberek, miután lerótták kegyeletüket, egyenként vagy csoportosan elindultak hazafelé.
A gyülekezési jog korlátozása nem lehet a demokratikus államrend része
Ugyancsak tegnap, a képviselőház plénumában Márton Árpád képviselő politikai nyilatkozatban hívta fel a figyelmet az 1854-ben kivégzett székely mártírok emlékére, és szóvá tette, hogy a székely szabadság napján Marosvásárhelyen korlátozták a magyar közösség gyülekezési jogát, amelyről úgy vélekedett, nem lehet a demokratikus államrend része.
Márton Árpád beszédében ismertette az esemény körülményeit: "Kossuth Lajos megbízásából 1851-ben Makk József titkos katonai mozgalom megalapításába kezdett. A szervezkedés központja Bukarestben volt, Nagy József házában, ezáltal lehetőség adódott arra is, hogy román forradalmárokkal is kapcsolatba lépjenek. A mozgalomba beépült kém meghiúsította a Makk- féle összeesküvést. Tagjait letartóztatatták, résztvevőit várfogsággal sújtották, szervezőit 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten és április 29-én Sepsiszentgyörgyön kivégezték."
A képviselő ismertette a marosvásárhelyi Székely vértanúk emlékművének történetét is, amely 1875 óta a március 15-i megemlékezések helyszíne, és elmondta, hogy Sepsiszentgyörgyön a Lábasház homlokzatán helyezik el az emlékezés koszorúját ezen az ünnepen, ahol Bartalis Ferenc és Váradi József, a Makk-féle összeesküvés kulcsszereplői töltötték életük utolsó óráit.
Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világon
A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága kiáll a Székely Nemzeti Tanácsnak a székely szabadság napja alkalmából szervezett felvonulásai mellett, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet Székelyföld autonómiájának kérdésére – fogalmazott az MTI-hez eljuttatott közleményében Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. Kiemelte: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világon. Fontos, hogy ezen a szomorú évfordulón – amikor 1854-ben Marosvásárhelyen kivégezték a három székely vértanút, akik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban – a világ magyarsága részéről minél többen csatlakozzanak a felvonulásokhoz – írta.
Budapesten a Hősök terén tartottak rendezvényt.
***
A Székely Nemzeti Tanács 2013-ban szervezett először megemlékezést március 10-én, amikor ezt a napot a székely szabadság napjának nevezték el. Ezen a rendezvényen a szervezők szerint harmincezren vettek részt, majd a főtér felé, a prefektúra elé vonultak. Semmiféle rendbontás nem történt. 2014-ben voltak kisebb incidensek, ezért az idén Marosvásárhely polgármestere nem engedélyezte sem a menetelést, sem a prefektúra előtti tüntetést, amellyel a kormány régiósításra vonatkozó tervei ellen tiltakoztak volna a résztvevők. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nem vállalta fel az esetleges incidensek ódiumát, és sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az idén semmiféle rendezvényre nem kerül sor Marosvásárhelyen. Ellenben, aki akar, egy szál virággal és egy gyertyával elmehet a Székely vértanúk emlékművéhez, hogy lerója kegyeletét a Postaréten kivégzett szabadságharcosok emléke előtt.
Tegnap, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökével, Szilágyi Zsolttal tartott közös sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy délelőtt 11 órakor ment ki az emlékműhöz, gyertyát gyújtott, majd megköszönte a csendőröknek, hogy lefilmezték.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
– Jó atyánk, a megemlékezés pillanatában elhoztuk ide, hőseink emlékművéhez szívünknek hálás kegyeletét, a gyertyák fényét, a virágok pompáját. Szükség van arra, hogy emlékezzünk azokra, akik mártírhalált haltak, mert szerették testvéreiket. Ezt a fényt, ragyogást reánk ragyogtatják, az elmúláson túl is. Hitet adnak, erősítenek minket az összetartozás tudatában – mondta Kecskés Csaba unitárius lelkész tegnap a Székely vértanúk emlékművénél, ahová Kincses Előd felhívására több száz ember ment el egy-egy szál virággal és gyertyával, hogy lerója kegyeletét az 1854. március 10-én a Postaréten kivégzett székely szabadságharcosok emléke előtt.
Az egybegyűltek Petőfi- és Kossuth-nótákat énekeltek, Kecskés Csaba unitárius lelkész vezetésével elmondták a miatyánkot, elénekelték a magyar és a székely himnuszt, majd egy-egy szál virágot helyeztek el, és gyertyát gyújtottak az emlékműnél.
A megemlékezésre szinte több rendőr és csendőr "ügyelt fel", mint ahány résztvevő volt, a rendfenntartó erők, szemmel láthatóan, nagy erőkkel "készültek" az eseményre.
Rendbontás azonban nem történt, az emberek, miután lerótták kegyeletüket, egyenként vagy csoportosan elindultak hazafelé.
A gyülekezési jog korlátozása nem lehet a demokratikus államrend része
Ugyancsak tegnap, a képviselőház plénumában Márton Árpád képviselő politikai nyilatkozatban hívta fel a figyelmet az 1854-ben kivégzett székely mártírok emlékére, és szóvá tette, hogy a székely szabadság napján Marosvásárhelyen korlátozták a magyar közösség gyülekezési jogát, amelyről úgy vélekedett, nem lehet a demokratikus államrend része.
Márton Árpád beszédében ismertette az esemény körülményeit: "Kossuth Lajos megbízásából 1851-ben Makk József titkos katonai mozgalom megalapításába kezdett. A szervezkedés központja Bukarestben volt, Nagy József házában, ezáltal lehetőség adódott arra is, hogy román forradalmárokkal is kapcsolatba lépjenek. A mozgalomba beépült kém meghiúsította a Makk- féle összeesküvést. Tagjait letartóztatatták, résztvevőit várfogsággal sújtották, szervezőit 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten és április 29-én Sepsiszentgyörgyön kivégezték."
A képviselő ismertette a marosvásárhelyi Székely vértanúk emlékművének történetét is, amely 1875 óta a március 15-i megemlékezések helyszíne, és elmondta, hogy Sepsiszentgyörgyön a Lábasház homlokzatán helyezik el az emlékezés koszorúját ezen az ünnepen, ahol Bartalis Ferenc és Váradi József, a Makk-féle összeesküvés kulcsszereplői töltötték életük utolsó óráit.
Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világon
A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága kiáll a Székely Nemzeti Tanácsnak a székely szabadság napja alkalmából szervezett felvonulásai mellett, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet Székelyföld autonómiájának kérdésére – fogalmazott az MTI-hez eljuttatott közleményében Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. Kiemelte: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világon. Fontos, hogy ezen a szomorú évfordulón – amikor 1854-ben Marosvásárhelyen kivégezték a három székely vértanút, akik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban – a világ magyarsága részéről minél többen csatlakozzanak a felvonulásokhoz – írta.
Budapesten a Hősök terén tartottak rendezvényt.
***
A Székely Nemzeti Tanács 2013-ban szervezett először megemlékezést március 10-én, amikor ezt a napot a székely szabadság napjának nevezték el. Ezen a rendezvényen a szervezők szerint harmincezren vettek részt, majd a főtér felé, a prefektúra elé vonultak. Semmiféle rendbontás nem történt. 2014-ben voltak kisebb incidensek, ezért az idén Marosvásárhely polgármestere nem engedélyezte sem a menetelést, sem a prefektúra előtti tüntetést, amellyel a kormány régiósításra vonatkozó tervei ellen tiltakoztak volna a résztvevők. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nem vállalta fel az esetleges incidensek ódiumát, és sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az idén semmiféle rendezvényre nem kerül sor Marosvásárhelyen. Ellenben, aki akar, egy szál virággal és egy gyertyával elmehet a Székely vértanúk emlékművéhez, hogy lerója kegyeletét a Postaréten kivégzett szabadságharcosok emléke előtt.
Tegnap, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökével, Szilágyi Zsolttal tartott közös sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy délelőtt 11 órakor ment ki az emlékműhöz, gyertyát gyújtott, majd megköszönte a csendőröknek, hogy lefilmezték.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 11.
Az aradi Szabadság-szobor meggyalázásáról az Európai Parlamentben
Strasbourg mintájára legyen Arad a magyar–román megbékélés fővárosa
Az aradi Szabadság-szobor meggyalázásáról és a magyar–román megbékélésről beszélt Winkler Gyula hétfőn késő este Strasbourgban, ahol a héten az Európai Parlament
plénuma ülésezik. Politikai nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy három hét telt el azóta, hogy mindmáig büntetlen tettesek Aradon meggyalázták a tizenhárom vértanú emlékét őrző Szabadság-szobrot.
„Súlyos cselekedettről van szó, hiszen a Szabadság-szobor nemcsak a magyarság egyik kiemelkedő műalkotása, hanem már több mint egy évtizede annak a szimbolikus térnek a méltó ékessége, amelyet a Megbékélés Parkjának neveztek el azért, hogy a magyar–román történelmi megbékélés üzenetét hirdesse. Határozottan elítélem az aradi szoborgyalázást itt, az Európai Parlament aulájában, Strasbourgban, a francia–német megbékélés fővárosában. Arad történelmi város Románia nyugati határán, nem lehet az interetnikus viszály városa! Strasbourg mintájára Arad a magyar–román megbékélés fővárosa kell hogy legyen, példát mutatva a kölcsönös tiszteletből, a toleranciából, a szélsőségek és a szélsőségesek elutasításából” – hangsúlyozta Winkler Gyula az Európai Parlament plénuma előtt.
Mint ismeretes, február közepén, Aradon három álarcos fiatal fényes nappal fújta le piros, sárga és kék festékspray-jel a 13 vértanú közül hatnak a domborművét, és írt fel gyalázkodó szöveget a talapzatra. A Szabadság-szobrot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Közel nyolcvan év után 2004-ben sikerült köztérre visszaállítani. Sajnálatos módon a restaurált szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták.
Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)
Strasbourg mintájára legyen Arad a magyar–román megbékélés fővárosa
Az aradi Szabadság-szobor meggyalázásáról és a magyar–román megbékélésről beszélt Winkler Gyula hétfőn késő este Strasbourgban, ahol a héten az Európai Parlament
plénuma ülésezik. Politikai nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy három hét telt el azóta, hogy mindmáig büntetlen tettesek Aradon meggyalázták a tizenhárom vértanú emlékét őrző Szabadság-szobrot.
„Súlyos cselekedettről van szó, hiszen a Szabadság-szobor nemcsak a magyarság egyik kiemelkedő műalkotása, hanem már több mint egy évtizede annak a szimbolikus térnek a méltó ékessége, amelyet a Megbékélés Parkjának neveztek el azért, hogy a magyar–román történelmi megbékélés üzenetét hirdesse. Határozottan elítélem az aradi szoborgyalázást itt, az Európai Parlament aulájában, Strasbourgban, a francia–német megbékélés fővárosában. Arad történelmi város Románia nyugati határán, nem lehet az interetnikus viszály városa! Strasbourg mintájára Arad a magyar–román megbékélés fővárosa kell hogy legyen, példát mutatva a kölcsönös tiszteletből, a toleranciából, a szélsőségek és a szélsőségesek elutasításából” – hangsúlyozta Winkler Gyula az Európai Parlament plénuma előtt.
Mint ismeretes, február közepén, Aradon három álarcos fiatal fényes nappal fújta le piros, sárga és kék festékspray-jel a 13 vértanú közül hatnak a domborművét, és írt fel gyalázkodó szöveget a talapzatra. A Szabadság-szobrot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Közel nyolcvan év után 2004-ben sikerült köztérre visszaállítani. Sajnálatos módon a restaurált szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták.
Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)
2015. március 11.
Szándékos provokációktól tartottak a Székely szabadság napján
Izsák Balázs szerint a román hatóságok rendészeti kérdéssé akarják lealacsonyítani Székelyföld autonómiájának kérdését. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a Székely szabadság napján a romániai demokrácia állapotáról tartott keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatón beszélt erről.
Szabadság (Kolozsvár)
Izsák Balázs szerint a román hatóságok rendészeti kérdéssé akarják lealacsonyítani Székelyföld autonómiájának kérdését. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a Székely szabadság napján a romániai demokrácia állapotáról tartott keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatón beszélt erről.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. március 11.
Napos oldal
Az idei székely szabadság napja igenis felkelt, sőt éppen a tiltásoknak köszönhetően világított rá – még csak derengő, sanda fénnyel – az egyetlen járható útra, arra, amelyen csak együtt lehet előrelépni.
A marosvásárhelyi tiltakozó felvonulás megakadályozása igenis felrázta az erdélyi magyarságot. Kelemen Hunor – talán legfélresikerültebb idei nyilatkozatával – bő egy hete még úgy próbálta érthetetlen módon bagatellizálni a történteket, hogy kijelentette, nem ismeri a kérdést, vele nem konzultált Izsák Balázs, „ez az SZNT-elnök és kollégái, Tőkés László, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor dolga”.
Hogy ez távolról sem így van, néhány nappal később Ráduly Róbert, Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere bizonyította be, aki az SZNT, az EMNP és az MPP képviselőivel közösen jelentette be, hogy együtt tiltakoznak a városban a székely szabadság napján.
A csíkszeredai példát annak az újratervezésnek egyik első, követendő lépéseként lehetne értelmezni, amelyről épp Kelemen Hunor beszélt többször is a közelmúltban. Ide illik Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök bejelentése is, miszerint májusban pártfüggetlen előválasztás útján nevezik meg azt a marosvásárhelyi polgármesterjelöltet, akit jövőre a teljes magyar közösség támogathat az elöljárói tisztség visszaszerzése érdekében.
Persze mindez csak akkor tekinthető a sokak által várva várt új kezdetnek, ha nem csupán derék magánakcióknak vagyunk tanúi, hanem az RMDSZ felső vezetése is összefogást szorgalmazva, a pártszándékokat a nemzeti érdeknek alárendelve képzeli el az újratervezést.
Ha pedig utóbbi nyilvánvalóvá válik, az ellenzéknek is azonnal változtatnia kell hozzáállásán, és félre kell tennie az afféle kekeckedéseket, hogy elsőként ki invitált kit tárgyalóasztalhoz, ki nem válaszolt a másiknak, s hogy a sajtón keresztül hiába üzengetnek egymásnak.
Merthogy a székely szabadság napjánál is világosabb: a tét óriási. S hacsak egy isteni kéz nem nyúl alá, hogy a grabancuknál fogva egy asztalhoz ültesse a most még egymással kardoskodókat, akkor nem marad más, minthogy alapos önvizsgálatra szólított képviselőink józan eszében, lelkiismeretében bízzunk.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
Az idei székely szabadság napja igenis felkelt, sőt éppen a tiltásoknak köszönhetően világított rá – még csak derengő, sanda fénnyel – az egyetlen járható útra, arra, amelyen csak együtt lehet előrelépni.
A marosvásárhelyi tiltakozó felvonulás megakadályozása igenis felrázta az erdélyi magyarságot. Kelemen Hunor – talán legfélresikerültebb idei nyilatkozatával – bő egy hete még úgy próbálta érthetetlen módon bagatellizálni a történteket, hogy kijelentette, nem ismeri a kérdést, vele nem konzultált Izsák Balázs, „ez az SZNT-elnök és kollégái, Tőkés László, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor dolga”.
Hogy ez távolról sem így van, néhány nappal később Ráduly Róbert, Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere bizonyította be, aki az SZNT, az EMNP és az MPP képviselőivel közösen jelentette be, hogy együtt tiltakoznak a városban a székely szabadság napján.
A csíkszeredai példát annak az újratervezésnek egyik első, követendő lépéseként lehetne értelmezni, amelyről épp Kelemen Hunor beszélt többször is a közelmúltban. Ide illik Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök bejelentése is, miszerint májusban pártfüggetlen előválasztás útján nevezik meg azt a marosvásárhelyi polgármesterjelöltet, akit jövőre a teljes magyar közösség támogathat az elöljárói tisztség visszaszerzése érdekében.
Persze mindez csak akkor tekinthető a sokak által várva várt új kezdetnek, ha nem csupán derék magánakcióknak vagyunk tanúi, hanem az RMDSZ felső vezetése is összefogást szorgalmazva, a pártszándékokat a nemzeti érdeknek alárendelve képzeli el az újratervezést.
Ha pedig utóbbi nyilvánvalóvá válik, az ellenzéknek is azonnal változtatnia kell hozzáállásán, és félre kell tennie az afféle kekeckedéseket, hogy elsőként ki invitált kit tárgyalóasztalhoz, ki nem válaszolt a másiknak, s hogy a sajtón keresztül hiába üzengetnek egymásnak.
Merthogy a székely szabadság napjánál is világosabb: a tét óriási. S hacsak egy isteni kéz nem nyúl alá, hogy a grabancuknál fogva egy asztalhoz ültesse a most még egymással kardoskodókat, akkor nem marad más, minthogy alapos önvizsgálatra szólított képviselőink józan eszében, lelkiismeretében bízzunk.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 11.
Könyvespolc – A politika élveboncolása
Hadd kezdjem az erdélyi magyar közéletben immár közröhej tárgyává vált sztorival. Nagyváradi újságíró kolléga tárta fel a blogján, hogy az RMDSZ egyik parlamenti képviselője alaposan leteremtette, amiért az EMNP reklámgolyóstollával jegyzetelt egy, a politikus által elnökölt rendezvényen.
Túl azon, hogy az égadta világon senkinek, még egy politikusnak sincs köze ahhoz, egy tollforgató milyen márkájú, színű, feliratú íróeszközt használ szakmája gyakorlása közben, az affér hűen tükrözi, mi mindent megengednek maguknak bizonyos közszereplők.
A fenti történet attól abszurd, hogy valós, hiszen első olvasatra azt hihetnénk: ilyesmi csak egy író fantáziájának szüleménye lehet. Ilyen formában pedig nem is keltene akkora megdöbbenést.
És akkor térjünk a lényegre. A bihari „pixes" affértól eltérően Székely Ervin Bársonyszék és aszfaltja attól eredeti és naturalista, hogy pontosan akként mutatja be a politika árnyékos oldalát, tárja elénk a kulisszatitkokat, ahogy azokat tulajdonképpen valamennyien elképzeljük. Mármint mindazok, akik az elmúlt két és fél évtizedben a közélet iránt érdeklődő polgárként követték a közép-kelet-európai, ezen belül is elsősorban a romániai politika alakulását.
De hát végeredményben ki lehet alkalmasabb – és hitelesebb – lerántani a leplet a hatalom megszerzésének, megőrzésének és gyakorlásának praktikáiról, mint egy írói vénával megáldott egykori politikus? A pályáját jogtanácsosként kezdő, a nyolcvanas években és a rendszerváltást követően újságíróként tevékenykedő Székely Ervin tizenhat éven keresztül aktívan politizált, ebből három mandátumon át az RMDSZ parlamenti képviselőjeként, négy évig az egészségügyi minisztérium államtitkáraként. Igazi bennfentes tehát, aki cselekvő aktorként vette ki részét a romániai átalakulásból.
Pályája során sok mindent látott, hallott, átélt, ennek köszönhetően politikai regényében korhű képet fest a romániai – pardon, a tranzíciai viszonyokról. Regénytrilógiája legújabb kötetének története egy képzelt országban, Tranzíciában játszódik ugyan, ám ez nagyon is valóságos régió, amely a térség számos államához hasonlóan ugyanolyan posztkommunista gondokkal szembesül.
De az ország, a szereplők, a nevek csupán az irodalmi műfaj jellegéből adódóan fiktívek: mivel a regényben felbukkanó politikusok jelentős részét nem a szerző „találta ki", hanem a valóságból származnak, túlnyomó többségük „eredetije" hamar felismerhető, akárcsak a sztorik java része.
Nagy tételben mernénk fogadni rá, kiről mintázta például Rézműves Boldizsár, a Saját Érdekek Pártja (SÉP) Füzes megyei szervezete elnökének alakját, akinek jól menő vállalkozóként a politikára azért van szüksége, hogy védelmet biztosítson maga és 18 kft.-je számára, amelyekhez hasonlóan a párt megyei szervezetét is profitorientált módon irányítja. (Persze alulírottnak azért is könnyű, mivel a szerzőhöz hasonlóan nagyszalontai lévén otthonosan mozog az ízes bihari tájszólás nyelvi tárházában). Ismerős arc ugyanakkor a titkosszolgálatok támogatásával államfővé választott, mandátumának „aktív és kezdeményező" elnökként nekiveselkedő Galád Flórián, és még sokan mások a felsorakoztatott politikustípusok közül.
A Bársonyszék és aszfaltban nyomon követett két karriertörténet révén olyan magatartásmodellek, politikai eszköztárak sorakoznak fel, amelyek lemeztelenítik előttünk a saját hatalma bebetonozására törekvő politikai elitet. A diktatúra idején szocializálódott, képviselői mandátuma elvesztése után pártjában kegyvesztetté vált Porta Sándort politikai alapon kinevezik ugyan színházigazgatónak, ám menedzseri és erkölcsi kvalitások híján bukása elkerülhetetlen.
„Politikusként ugyanis arra szocializálódott, hogy ő – aki közösségi felhatalmazást kapott – csalhatatlan. Sohasem téved, ha pedig mégis azzal vádolják, az csakis hamis vád lehet, amelyet azért terjesztenek, hogy meghiúsítsák az ő magasztos politikai céljait" – kapunk jellemzést Portáról, aki emiatt képtelen korrekciót végrehajtani életvitelében. Bársonyszékből az aszfaltra kerül.
A másik karrier a Grigore Tăutué, a szorgalmas és tehetséges fiatalemberé, aki hamar túlteszi magát morális és politikai fenntartásain, s egy gátlástalan, diktatúrát kiépítő politikai erő szolgálatába lép, miközben a hírszerzésnek is dolgozik. Aki kezdetben még idegenkedve tapasztalja, hogy egy pártban a döntéseket egy szűk körű, informális csoport hozza, amely rendszerint személyes szimpátiák, érdekközösségek alapján alakul. Később azonban már egyáltalán nem zavarja, hogy ez tulajdonképpen a melegágya a korrupciónak, így elég csak néhány befolyásos embert megkenni, és megszületnek a megfelelő politikai döntések.
Tranzícia közéletének alakítói képtelenek négy évnél hosszabb távon gondolkodni, hiszen mivel ennyi a mandátum, őket ennyi érdekli. Ez idő alatt a kormányon lévők arra koncentrálnak, hogy ott is maradjanak, az ellenzékiek pedig azon igyekeznek, hogy visszamásszanak a bársonyszékbe. Ilyen körülmények között teljesen mellékes, milyen szempontok alapján történik a politikai garnitúra szelekciója – azaz kiből lesz pártelnök, miniszter vagy kormányfő –, hiszen „a rendszer előbb-utóbb valamennyit bedarálja".
Könyve kolozsvári bemutatóján a szerző bevallotta, előző regényéhez, A feljelentéshez (Könyvmester Kiadó, Nagyvárad, 2011) hasonlóan a Bársonyszék és aszfalt esetében is azt érezte, hogy nem ő írja, hanem a regény diktál, ő fogja a ceruzáját. (Ezzel kapcsolatban annyit jegyeznénk meg, hogy néhol talán nem ártott volna visszafogni az „öntörvényű" pennát, konkrétan a szexuális aktusok élethű visszaadására gondolunk. Bár megtörténhet, hogy csak mi vagyunk az átlagosnál prűdebbek).
Bármennyire is fiktív Székely legújabb politikai regénye, a hazai valóságból merített szereplők és történetek révén mégiscsak a romániai – román és magyar – közélet alakulásának hű lenyomata. Olyan tükör, amelyben a jelenkor politikusainak túlnyomó többsége magára ismerhet. És bizony akár okulhatna is belőle.
Rostás Szabolcs |
Székely Ervin: Bársonyszék és aszfalt, Riport Kiadó, Nagyvárad, 2014
Krónika (Kolozsvár)
Hadd kezdjem az erdélyi magyar közéletben immár közröhej tárgyává vált sztorival. Nagyváradi újságíró kolléga tárta fel a blogján, hogy az RMDSZ egyik parlamenti képviselője alaposan leteremtette, amiért az EMNP reklámgolyóstollával jegyzetelt egy, a politikus által elnökölt rendezvényen.
Túl azon, hogy az égadta világon senkinek, még egy politikusnak sincs köze ahhoz, egy tollforgató milyen márkájú, színű, feliratú íróeszközt használ szakmája gyakorlása közben, az affér hűen tükrözi, mi mindent megengednek maguknak bizonyos közszereplők.
A fenti történet attól abszurd, hogy valós, hiszen első olvasatra azt hihetnénk: ilyesmi csak egy író fantáziájának szüleménye lehet. Ilyen formában pedig nem is keltene akkora megdöbbenést.
És akkor térjünk a lényegre. A bihari „pixes" affértól eltérően Székely Ervin Bársonyszék és aszfaltja attól eredeti és naturalista, hogy pontosan akként mutatja be a politika árnyékos oldalát, tárja elénk a kulisszatitkokat, ahogy azokat tulajdonképpen valamennyien elképzeljük. Mármint mindazok, akik az elmúlt két és fél évtizedben a közélet iránt érdeklődő polgárként követték a közép-kelet-európai, ezen belül is elsősorban a romániai politika alakulását.
De hát végeredményben ki lehet alkalmasabb – és hitelesebb – lerántani a leplet a hatalom megszerzésének, megőrzésének és gyakorlásának praktikáiról, mint egy írói vénával megáldott egykori politikus? A pályáját jogtanácsosként kezdő, a nyolcvanas években és a rendszerváltást követően újságíróként tevékenykedő Székely Ervin tizenhat éven keresztül aktívan politizált, ebből három mandátumon át az RMDSZ parlamenti képviselőjeként, négy évig az egészségügyi minisztérium államtitkáraként. Igazi bennfentes tehát, aki cselekvő aktorként vette ki részét a romániai átalakulásból.
Pályája során sok mindent látott, hallott, átélt, ennek köszönhetően politikai regényében korhű képet fest a romániai – pardon, a tranzíciai viszonyokról. Regénytrilógiája legújabb kötetének története egy képzelt országban, Tranzíciában játszódik ugyan, ám ez nagyon is valóságos régió, amely a térség számos államához hasonlóan ugyanolyan posztkommunista gondokkal szembesül.
De az ország, a szereplők, a nevek csupán az irodalmi műfaj jellegéből adódóan fiktívek: mivel a regényben felbukkanó politikusok jelentős részét nem a szerző „találta ki", hanem a valóságból származnak, túlnyomó többségük „eredetije" hamar felismerhető, akárcsak a sztorik java része.
Nagy tételben mernénk fogadni rá, kiről mintázta például Rézműves Boldizsár, a Saját Érdekek Pártja (SÉP) Füzes megyei szervezete elnökének alakját, akinek jól menő vállalkozóként a politikára azért van szüksége, hogy védelmet biztosítson maga és 18 kft.-je számára, amelyekhez hasonlóan a párt megyei szervezetét is profitorientált módon irányítja. (Persze alulírottnak azért is könnyű, mivel a szerzőhöz hasonlóan nagyszalontai lévén otthonosan mozog az ízes bihari tájszólás nyelvi tárházában). Ismerős arc ugyanakkor a titkosszolgálatok támogatásával államfővé választott, mandátumának „aktív és kezdeményező" elnökként nekiveselkedő Galád Flórián, és még sokan mások a felsorakoztatott politikustípusok közül.
A Bársonyszék és aszfaltban nyomon követett két karriertörténet révén olyan magatartásmodellek, politikai eszköztárak sorakoznak fel, amelyek lemeztelenítik előttünk a saját hatalma bebetonozására törekvő politikai elitet. A diktatúra idején szocializálódott, képviselői mandátuma elvesztése után pártjában kegyvesztetté vált Porta Sándort politikai alapon kinevezik ugyan színházigazgatónak, ám menedzseri és erkölcsi kvalitások híján bukása elkerülhetetlen.
„Politikusként ugyanis arra szocializálódott, hogy ő – aki közösségi felhatalmazást kapott – csalhatatlan. Sohasem téved, ha pedig mégis azzal vádolják, az csakis hamis vád lehet, amelyet azért terjesztenek, hogy meghiúsítsák az ő magasztos politikai céljait" – kapunk jellemzést Portáról, aki emiatt képtelen korrekciót végrehajtani életvitelében. Bársonyszékből az aszfaltra kerül.
A másik karrier a Grigore Tăutué, a szorgalmas és tehetséges fiatalemberé, aki hamar túlteszi magát morális és politikai fenntartásain, s egy gátlástalan, diktatúrát kiépítő politikai erő szolgálatába lép, miközben a hírszerzésnek is dolgozik. Aki kezdetben még idegenkedve tapasztalja, hogy egy pártban a döntéseket egy szűk körű, informális csoport hozza, amely rendszerint személyes szimpátiák, érdekközösségek alapján alakul. Később azonban már egyáltalán nem zavarja, hogy ez tulajdonképpen a melegágya a korrupciónak, így elég csak néhány befolyásos embert megkenni, és megszületnek a megfelelő politikai döntések.
Tranzícia közéletének alakítói képtelenek négy évnél hosszabb távon gondolkodni, hiszen mivel ennyi a mandátum, őket ennyi érdekli. Ez idő alatt a kormányon lévők arra koncentrálnak, hogy ott is maradjanak, az ellenzékiek pedig azon igyekeznek, hogy visszamásszanak a bársonyszékbe. Ilyen körülmények között teljesen mellékes, milyen szempontok alapján történik a politikai garnitúra szelekciója – azaz kiből lesz pártelnök, miniszter vagy kormányfő –, hiszen „a rendszer előbb-utóbb valamennyit bedarálja".
Könyve kolozsvári bemutatóján a szerző bevallotta, előző regényéhez, A feljelentéshez (Könyvmester Kiadó, Nagyvárad, 2011) hasonlóan a Bársonyszék és aszfalt esetében is azt érezte, hogy nem ő írja, hanem a regény diktál, ő fogja a ceruzáját. (Ezzel kapcsolatban annyit jegyeznénk meg, hogy néhol talán nem ártott volna visszafogni az „öntörvényű" pennát, konkrétan a szexuális aktusok élethű visszaadására gondolunk. Bár megtörténhet, hogy csak mi vagyunk az átlagosnál prűdebbek).
Bármennyire is fiktív Székely legújabb politikai regénye, a hazai valóságból merített szereplők és történetek révén mégiscsak a romániai – román és magyar – közélet alakulásának hű lenyomata. Olyan tükör, amelyben a jelenkor politikusainak túlnyomó többsége magára ismerhet. És bizony akár okulhatna is belőle.
Rostás Szabolcs |
Székely Ervin: Bársonyszék és aszfalt, Riport Kiadó, Nagyvárad, 2014
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 12.
Marosvásárhely elveszett
Igen, bármekkora csapást is jelent ez számunkra, bármennyire nehezünkre is esik, be kell ismernünk: Marosvásárhely elveszett. Mikor, hogyan és miért veszett el a magyar jogokért való küzdelemben frontvárosnak számító Marosvásárhely?
Az biztos, az 1989-es politikai változáskor, azaz a gengszterváltáskor – szinte azt írtam: Lepsénynél – még megvolt – legalábbis a remény. Annak reménye, hogy egyszer – akkor azt hittük: hamarosan, belátható időn belül – egyenrangú polgárként élhet itt a magyar. Hogy lesznek jogaink, hogy visszaadják nekünk mindazt, amit a nacionálkommunista éra alatt jogban, tulajdonban, reményben elvettek tőlünk. A magyar közösségtől.
Annak dacára, hogy a decemberi „forradalmi lendület” által az utca kövezetére sodort iratok között volt, amely azt bizonyítja, miként szándékozta a bukott rezsim, elsősorban Kárpátokon túli területekről betelepítendő románokkal megváltoztatni, a románság javára átbillenteni az etnikai arányokat, mi mégis reménykedtünk.
Akkor mégis, mikor és hogyan is veszett el Marosvásárhely? Talán megegyezhetünk abban, hogy egy, az első világháborút követő impériumváltással kezdődött folyamat eredményeként jutottunk el idáig. A pontot, ahonnan visszafordíthatatlanul elindultunk a lejtőn, a központilag generált és levezényelt márciusi magyarellenes pogromot követő, a becslések szerint 15 ezer embert érintő tömeges kivándorlás jelentette. Lássuk be: az utcán nyertünk ugyan, de azt követően a különböző titkos tárgyalóasztaloknál veszítettünk. Ekkora veszteség egy vásárhelyinél jelentősebb számú közösséget is alapjaiban rengetne meg.
Ne feledjük: akkoriban épp azok mentek el, akikben megvolt a bátorság, önbizalom – a kellő tudással és felkészültséggel társulva – ahhoz, hogy országot váltva is helytálljanak az életben. S akik feltételezhetően mostanra értek be a közösségi szerepvállalásra. Ők azok, akik a leginkább hiányoznak ma Vásárhelyről. Pótlásukra – annak ellenére, hogy hallottunk jelentős tisztségeket betöltő politikust is kidolgozandó Marosvásárhely-stratégiáról hadoválni – nem került sor. A jelenlegi állás szerint már nem is fog.
A folyamat következő stációjaként mindenképpen a polgármesteri szék elvesztését kell tekintenünk. 2000-ben fordult elő először, hogy választott román polgármester került Marosvásárhely élére. Hogy ez mennyiben tudható be a helyi politikusok bénázásának – alig több, mint másfélszáz szavazaton múlott, de az RMDSZ vezérkara nem tartotta érdemesnek megóvni, újraszámlálást követelni –, s mennyiben a megváltozott etnikai arányoknak, nos, az pontosan nem tudható.
Szintén az ezredfordulóra tehető az etnikai arányok átfordulása, a román lakosság többségbe kerülése is. A 2002-es népszámlálási adatok szerint a 150 041 lelket kitevő összlakosságból 75 533-an (50,34%) románok, 70 108-an (46,73%) magyarok. Ez az arány azóta is folyamatosan romlik, ami károsan befolyásolja a helyi magyarok önbizalmát, önértékelését.
Csak súlyosbítja a helyzetet a hibát hibára – sokak szerint árulást árulásra – halmozó helyi politika. A 2000-es választásoktól eltelt másfél évtized alatt folyamatos kudarcélményeknek kitett magyar lakosság mára egy reménytelen, fásult, hitehagyott, vert tömeg benyomását kelti. Ilyenné tették a politikusai, akik vereségről vereségre bukdácsolva – az RMDSZ polgármesterjelöltje háromszor maradt alul a jelenlegi városvezetővel szemben –, különböző bukaresti céloknak alávetve, önös érdekeket követve sorsára hagyták a mára másodrendű állampolgári státusukba belenyugodni látszó helyi magyarságot.
Az ami a MOGYE-n folyó magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés körül folyik, a város magyar jellegének már nem is körmönfont módon, hanem primitív erőszakossággal történő felszámolása, a magyar kultúrának a város köztereiről való kiszorítása stb. megannyi bizonyíték arra, hogy Marosvásárhely – magyar szempontból tekintve – elveszett.
A Székely Nemzeti Tanács 2013-as hagyományteremtő székely szabadság napi rendezvénye után még felhorgadt a város magyar lakóiban a büszkeség, az önbecsülés, de a tény, hogy a remek kezdés után, a folyamat megszakadni látszik – idén már nem volt elég akarat és elszántság szembenézni a polgármesteri tiltással, hatalmi packázással –, nos mindez csak tovább rontotta a közhangulatot, fokozza a fásultságot.
A felsoroltak, azt hiszem, kellően bizonyítják a címbéli állítást, hogy Marosvásárhely bizony elveszett. És ezt bárki láthatja, aki hajlandó őszintén szembenézni a valósággal.
Szentgyörgyi László
PolgárPortál
Erdély.ma
Igen, bármekkora csapást is jelent ez számunkra, bármennyire nehezünkre is esik, be kell ismernünk: Marosvásárhely elveszett. Mikor, hogyan és miért veszett el a magyar jogokért való küzdelemben frontvárosnak számító Marosvásárhely?
Az biztos, az 1989-es politikai változáskor, azaz a gengszterváltáskor – szinte azt írtam: Lepsénynél – még megvolt – legalábbis a remény. Annak reménye, hogy egyszer – akkor azt hittük: hamarosan, belátható időn belül – egyenrangú polgárként élhet itt a magyar. Hogy lesznek jogaink, hogy visszaadják nekünk mindazt, amit a nacionálkommunista éra alatt jogban, tulajdonban, reményben elvettek tőlünk. A magyar közösségtől.
Annak dacára, hogy a decemberi „forradalmi lendület” által az utca kövezetére sodort iratok között volt, amely azt bizonyítja, miként szándékozta a bukott rezsim, elsősorban Kárpátokon túli területekről betelepítendő románokkal megváltoztatni, a románság javára átbillenteni az etnikai arányokat, mi mégis reménykedtünk.
Akkor mégis, mikor és hogyan is veszett el Marosvásárhely? Talán megegyezhetünk abban, hogy egy, az első világháborút követő impériumváltással kezdődött folyamat eredményeként jutottunk el idáig. A pontot, ahonnan visszafordíthatatlanul elindultunk a lejtőn, a központilag generált és levezényelt márciusi magyarellenes pogromot követő, a becslések szerint 15 ezer embert érintő tömeges kivándorlás jelentette. Lássuk be: az utcán nyertünk ugyan, de azt követően a különböző titkos tárgyalóasztaloknál veszítettünk. Ekkora veszteség egy vásárhelyinél jelentősebb számú közösséget is alapjaiban rengetne meg.
Ne feledjük: akkoriban épp azok mentek el, akikben megvolt a bátorság, önbizalom – a kellő tudással és felkészültséggel társulva – ahhoz, hogy országot váltva is helytálljanak az életben. S akik feltételezhetően mostanra értek be a közösségi szerepvállalásra. Ők azok, akik a leginkább hiányoznak ma Vásárhelyről. Pótlásukra – annak ellenére, hogy hallottunk jelentős tisztségeket betöltő politikust is kidolgozandó Marosvásárhely-stratégiáról hadoválni – nem került sor. A jelenlegi állás szerint már nem is fog.
A folyamat következő stációjaként mindenképpen a polgármesteri szék elvesztését kell tekintenünk. 2000-ben fordult elő először, hogy választott román polgármester került Marosvásárhely élére. Hogy ez mennyiben tudható be a helyi politikusok bénázásának – alig több, mint másfélszáz szavazaton múlott, de az RMDSZ vezérkara nem tartotta érdemesnek megóvni, újraszámlálást követelni –, s mennyiben a megváltozott etnikai arányoknak, nos, az pontosan nem tudható.
Szintén az ezredfordulóra tehető az etnikai arányok átfordulása, a román lakosság többségbe kerülése is. A 2002-es népszámlálási adatok szerint a 150 041 lelket kitevő összlakosságból 75 533-an (50,34%) románok, 70 108-an (46,73%) magyarok. Ez az arány azóta is folyamatosan romlik, ami károsan befolyásolja a helyi magyarok önbizalmát, önértékelését.
Csak súlyosbítja a helyzetet a hibát hibára – sokak szerint árulást árulásra – halmozó helyi politika. A 2000-es választásoktól eltelt másfél évtized alatt folyamatos kudarcélményeknek kitett magyar lakosság mára egy reménytelen, fásult, hitehagyott, vert tömeg benyomását kelti. Ilyenné tették a politikusai, akik vereségről vereségre bukdácsolva – az RMDSZ polgármesterjelöltje háromszor maradt alul a jelenlegi városvezetővel szemben –, különböző bukaresti céloknak alávetve, önös érdekeket követve sorsára hagyták a mára másodrendű állampolgári státusukba belenyugodni látszó helyi magyarságot.
Az ami a MOGYE-n folyó magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés körül folyik, a város magyar jellegének már nem is körmönfont módon, hanem primitív erőszakossággal történő felszámolása, a magyar kultúrának a város köztereiről való kiszorítása stb. megannyi bizonyíték arra, hogy Marosvásárhely – magyar szempontból tekintve – elveszett.
A Székely Nemzeti Tanács 2013-as hagyományteremtő székely szabadság napi rendezvénye után még felhorgadt a város magyar lakóiban a büszkeség, az önbecsülés, de a tény, hogy a remek kezdés után, a folyamat megszakadni látszik – idén már nem volt elég akarat és elszántság szembenézni a polgármesteri tiltással, hatalmi packázással –, nos mindez csak tovább rontotta a közhangulatot, fokozza a fásultságot.
A felsoroltak, azt hiszem, kellően bizonyítják a címbéli állítást, hogy Marosvásárhely bizony elveszett. És ezt bárki láthatja, aki hajlandó őszintén szembenézni a valósággal.
Szentgyörgyi László
PolgárPortál
Erdély.ma
2015. március 12.
Felhívták Szijjártó Pétert Romániából
Bogdan Aurescu román külügyminiszter felhívta telefonon csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy személyesen is szót emeljen egy budapesti tüntetés miatt, amelyen Romániát „az Európai Unió Iszlám Államának" nevezték – közölték Bukarestben.
A román külügyminisztérium korábban sajtónyilatkozatban utasította el György-Mózes Árpádnak, a Székelyföldért Társaság elnökének idézett kijelentését, amely a székely szabadság napján, kedden rendezett budapesti tüntetésen hangzott el. György-Mózes Árpád azzal indokolta kijelentését, hogy szerinte a román hatóságok hetente fejeznek le olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánítási és a nemzeti identitáshoz való jog.
A román külügyminiszter kifejezte reményét, hogy Magyarország nemzeti ünnepének március 15-i megünneplése vagy az 1990-es (március 19-20.) marosvásárhelyi események 25. évfordulója nem szolgáltat alkalmat arra, hogy a magyar tisztségviselők a két ország közti alapszerződést, illetve a román alkotmányt sértő kijelentéseket tegyenek.
A Székely szabadság napjával kapcsolatban Gál Kinga Fideszes EP-képviselő, az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportjának társelnöke közölte, hogy a testület mai ülésén megtárgyalták az ügyet, és mivel úgy vélték, hogy a marosvásárhelyi felvonulás betiltása sérti a gyülekezési jogot, az Európai Bizottsághoz fordulnak.
MTI, index.hu
Erdély.ma
Bogdan Aurescu román külügyminiszter felhívta telefonon csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy személyesen is szót emeljen egy budapesti tüntetés miatt, amelyen Romániát „az Európai Unió Iszlám Államának" nevezték – közölték Bukarestben.
A román külügyminisztérium korábban sajtónyilatkozatban utasította el György-Mózes Árpádnak, a Székelyföldért Társaság elnökének idézett kijelentését, amely a székely szabadság napján, kedden rendezett budapesti tüntetésen hangzott el. György-Mózes Árpád azzal indokolta kijelentését, hogy szerinte a román hatóságok hetente fejeznek le olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánítási és a nemzeti identitáshoz való jog.
A román külügyminiszter kifejezte reményét, hogy Magyarország nemzeti ünnepének március 15-i megünneplése vagy az 1990-es (március 19-20.) marosvásárhelyi események 25. évfordulója nem szolgáltat alkalmat arra, hogy a magyar tisztségviselők a két ország közti alapszerződést, illetve a román alkotmányt sértő kijelentéseket tegyenek.
A Székely szabadság napjával kapcsolatban Gál Kinga Fideszes EP-képviselő, az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportjának társelnöke közölte, hogy a testület mai ülésén megtárgyalták az ügyet, és mivel úgy vélték, hogy a marosvásárhelyi felvonulás betiltása sérti a gyülekezési jogot, az Európai Bizottsághoz fordulnak.
MTI, index.hu
Erdély.ma
2015. március 12.
Izsák Balázs a célpont (Tanúként hallgatja ki a rendőrség a vármegyéseket)
Domokos Rajmond, a megyei rendőrség bűnügyi kivizsgáló osztályának tisztje sorra hívatja a kézdivásárhelyi rendőrségre és tanúként hallgatja ki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom azon tagjait, akik egy évvel ezelőtt részt vettek Marosvásárhelyen a székely szabadság napján szervezett rendezvényen.
A tanúk kihallgatása a 2014/P/3876-os bűnügyi iratcsomó kapcsán zajlik, ebben Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét gyűlöletre és megkülönböztetésre való bujtogatással vádolják. A tanúkat azért hallgatják ki – áll az egyik jegyzőkönyvben –, hogy bebizonyítsák: „2014. március 10-én Izsák Balázs a hatóságok által nem engedélyezett tüntetést szervezett Marosvásárhelyen, ahol olyan jelmondatok is elhangzottak, melyek a román állam, annak állampolgárai és az alkotmány elleni támadásnak minősíthetők. Habár a megemlékezést a hatóságok csak egy bizonyos helyen, a Székely vértanúk emlékművénél engedélyezték, Izsák Balázs arra buzdította a jelen levő mintegy négyezer személyt, hogy vonuljanak végig Marosvásárhely utcáin. A felvonuló tömeg szidalmazta és szóbeli támadást intézett Románia alkotmányos rendje ellen, illetve erőszakos cselekedeteket hajtott végre a karhatalmi erők ellen. Az egész megmozdulás ideje alatt Izsák Balázs nyilvánosan is kiállt Székelyföld területi autonómiája mellett.”A vármegyések, habár sok mindenben nem értenek egyet az SZNT elnökével, tudomásunk szerint nem vallottak Izsák Balázs ellen.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Domokos Rajmond, a megyei rendőrség bűnügyi kivizsgáló osztályának tisztje sorra hívatja a kézdivásárhelyi rendőrségre és tanúként hallgatja ki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom azon tagjait, akik egy évvel ezelőtt részt vettek Marosvásárhelyen a székely szabadság napján szervezett rendezvényen.
A tanúk kihallgatása a 2014/P/3876-os bűnügyi iratcsomó kapcsán zajlik, ebben Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét gyűlöletre és megkülönböztetésre való bujtogatással vádolják. A tanúkat azért hallgatják ki – áll az egyik jegyzőkönyvben –, hogy bebizonyítsák: „2014. március 10-én Izsák Balázs a hatóságok által nem engedélyezett tüntetést szervezett Marosvásárhelyen, ahol olyan jelmondatok is elhangzottak, melyek a román állam, annak állampolgárai és az alkotmány elleni támadásnak minősíthetők. Habár a megemlékezést a hatóságok csak egy bizonyos helyen, a Székely vértanúk emlékművénél engedélyezték, Izsák Balázs arra buzdította a jelen levő mintegy négyezer személyt, hogy vonuljanak végig Marosvásárhely utcáin. A felvonuló tömeg szidalmazta és szóbeli támadást intézett Románia alkotmányos rendje ellen, illetve erőszakos cselekedeteket hajtott végre a karhatalmi erők ellen. Az egész megmozdulás ideje alatt Izsák Balázs nyilvánosan is kiállt Székelyföld területi autonómiája mellett.”A vármegyések, habár sok mindenben nem értenek egyet az SZNT elnökével, tudomásunk szerint nem vallottak Izsák Balázs ellen.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. március 12.
Kolozsvár Társaság: tizenkét „lecke” a kincses városról
Molnár-Kovács Zsolt: lejárt a polihisztorok kora A régészet mai kihívásai is terítékre kerültek azon a rendezvényen, amely a Kolozsvár Társaság új előadássorozatát nyitotta meg Szemelvények Kolozsvár múltjából a régészeti ásatások tükrében címmel. Az előadáson Molnár-Kovács Zsolt egyetemi adjunktus, a BBTE Régészeti és Művészettörténeti Tanszékének vezetője számolt be többek között arról, hogy még nem ért véget annak a 40 honfoglaláskori sírnak a kielemzése, amelyet a Farkas, a Kalevala és a Külső-Farkas utcában tártak fel. A Buchwald Péter házigazdai „irányításával” indult rendezvénysorozat egyik koordinátora, Egyed Ákos történész (társa Gaal György) tudatta a hallgatósággal, hogy tizenkét részből álló sorozatról van szó, amely a kincses város múltjának felelevenítését célozza meg, és amely során nem csak a tudományosság szempontjaira fektetnek majd hangsúlyt, hanem például a művelődéstörténet, a népességalakulás és annak politikai következményei megannyi vetületére is.
Bevezetőjében Molnár-Kovács Zsolt a mai régészet helyzetébe nyújtott betekintést. A korszerű tudományos módszerek alkalmazásával egyre többet lehet eredményesen kutatni, de ennek megvan az a hátránya, hogy a tudósok eltávolodnak az általános rálátástól. „Ma már a polihisztorok kora lejárt, sok tudományág (természetismeret, geofizika, georadar, magnetométeres mérések, továbbá műholdas helymeghatározó, azaz GPS, ortofotózás, légifényképezés, 3D filmes rekonstruálás stb.) együttműködésére van szükség” – mondta.
Ö.I.B.
Szabadság (Kolozsvár)
Molnár-Kovács Zsolt: lejárt a polihisztorok kora A régészet mai kihívásai is terítékre kerültek azon a rendezvényen, amely a Kolozsvár Társaság új előadássorozatát nyitotta meg Szemelvények Kolozsvár múltjából a régészeti ásatások tükrében címmel. Az előadáson Molnár-Kovács Zsolt egyetemi adjunktus, a BBTE Régészeti és Művészettörténeti Tanszékének vezetője számolt be többek között arról, hogy még nem ért véget annak a 40 honfoglaláskori sírnak a kielemzése, amelyet a Farkas, a Kalevala és a Külső-Farkas utcában tártak fel. A Buchwald Péter házigazdai „irányításával” indult rendezvénysorozat egyik koordinátora, Egyed Ákos történész (társa Gaal György) tudatta a hallgatósággal, hogy tizenkét részből álló sorozatról van szó, amely a kincses város múltjának felelevenítését célozza meg, és amely során nem csak a tudományosság szempontjaira fektetnek majd hangsúlyt, hanem például a művelődéstörténet, a népességalakulás és annak politikai következményei megannyi vetületére is.
Bevezetőjében Molnár-Kovács Zsolt a mai régészet helyzetébe nyújtott betekintést. A korszerű tudományos módszerek alkalmazásával egyre többet lehet eredményesen kutatni, de ennek megvan az a hátránya, hogy a tudósok eltávolodnak az általános rálátástól. „Ma már a polihisztorok kora lejárt, sok tudományág (természetismeret, geofizika, georadar, magnetométeres mérések, továbbá műholdas helymeghatározó, azaz GPS, ortofotózás, légifényképezés, 3D filmes rekonstruálás stb.) együttműködésére van szükség” – mondta.
Ö.I.B.
Szabadság (Kolozsvár)