Aszfaltország szórványmagyarjai
Pusztaújlaknál balra letérve kanyarodunk a Réz-hegységet átszelő mellékútra. A szelíd emelkedőn fölfelé kapaszkodtunkban mögöttünk fokozatosan kibomlik a Sebes-Körös völgye a víztározó hosszan elnyúló, csillogó tükrével, a lankás hátakon erdők, kaszálók szegélyezik az utat, a dombbordák felől szénaillat fogad, végigkíséri utunkat a száradó fű szaga. „Mintha a Székelyföldön járnánk, olyan a tájhangulat” – mondogatja kollégám óvatosan kerülgetve a kátyúkat. Óvatossága elnyeri méltó jutalmát, mire lakott helyre érünk, az úttest tükörsimává nemesedik a hajdan fél Európát aszfalttal ellátó vidék felé igyekeztünkben. A tágabb kishazát, Rézalját, ahová ereszkedünk, a Berettyó felé igyekvő patakok szabdalják változatossá. Cigányfalva peremén kijutva érkezünk falvak hosszan elnyúló, egymással összeérő sorába. A Gyepes és a Görbed völgyébe ereszkedő, a Telegdiek birtokára a 14. század derekán telepített vlach pásztorok megülte Lakság volt egykoron gyűjtőneve a Cigányfalva–Szóvárhegy–Tataros–Felsőtótfalu alkotta, több kilométeres faluláncnak. Szalárdi János 17. századi Siralmas magyar krónikája már „sűrű oláh falukkal ültetett hosszú völgy”-ként említi. A 19. század második felében vált szerves részévé a derna–tatarosi, főleg szenet és aszfaltot termelő bányavidéknek, amelynek fellendülése jelentősebb számú szlovák és magyar népelemmel tarkította a környező településeket. Etnoszportyánk első állomására, Kövesegyházára a kettős állampolgárság ügyében fáradozó „RMDSZ-különítményt” kísérve érkezünk.
Közös szórványmentés. 1851-ben Fényes Elek még ezt írta a helységről: „oláhul Szelistye, oláh falu, Bihar vmegyében, Váradhoz éjszak-keletnek 4 órányira, hegyektől övedzett völgyben: 326 g. kath. lak., s anyatemplommal”. Az apró településnek 1880-ban mindössze 114 – 97 román és 17 magyar – lakója volt. Fénykorában, 1941-ben sem haladta meg a félezret, amikor 228 román, 170 magyar, 48 cigány és 37 szlovák lakta. Ennek a bécsi döntést követő „fénykornak” az idején, 1943-ban épült a falu református temploma. Mialatt Grim András szórványokért felelős RMDSZ-alelnök csapata a parókián fogadja az ügyfeleket, Lukács András Levente lelkipásztor és Balogh Károly kurátor, helybeli RMDSZ-elnök kíséretében megtekintjük a jókora gyümölcsössel körülvett, szénaboglyák övezte templomot. Belvilágát szépen rendbe tették, a külseje szorul alapos renoválásra. Lukács tiszteletes várad-olaszi, majd zilahi segédlelkészkedés után lett 2008-ban a szórványközösség lelkipásztora. Helyben 35, Dernán 40, Tataroson 15, Varaszón 11, összesen 101 tagja van a gyülekezetnek. A templomépítés óta, több mint hat évtizedig nem volt saját lelkészük, a pusztaújlaki szolgált be ide. Nem csoda hát, hogy Lukács tiszteletes nagyon rossz körülmények között vette át a hivatalát, minden épület le volt romolva, a lakatlan papi lak éppúgy, mint a jószerével alig használt istentiszteleti hely. Szinte veszélyes volt az egyház portájára bejutniuk a templomba igyekvő híveknek, hiszen csak egy billegő, korhadt fapalló hidalta át a patakot. Nemcsak kőhíd került a Gyepes fölé 2009-ben RMDSZ-es segédlettel, hanem végre bevezethették minden épületbe a villanyvilágítást is, a hagymádfalvai önkormányzat, illetve az esperesi hivatal támogatásával. A teljes tetőzetet lecserélték állami pályázat révén, hiszen esőzések alkalmával gyakran beázott a templomhajó, és ugyancsak tavaly ablakokat, ajtókat cseréltek a megyei tanács költségvetéséből juttatott anyagi támogatással.
Két magyar intézmény: a református egyház és az érdekvédelmi szervezet szinte egyszerre indította el szórványmentési tevékenységét. Gyakorlatilag egy-két esztendőnyi fáziseltolódással, vagy éppen egy időben alapítottak megyeszerte szórvány-egyházközségeket, illetve helyi RMDSZ-szervezeteket az igen kis lélekszámú közösségekben. Ennek a hatékony szinkronicitásnak szép példája riportutunk mostani első helyszíne…
A gyülekezet hetven százaléka idős ember, a fiatalabbak jó része vegyes házasságban él. „Három esztendeje, mióta itt szolgálok, a négy helységben összesen hét temetés volt, keresztelő egy sem – mondja a lelkipásztor (képünkön). – Kövesegyházán egyetlen református gyereket tartunk számon, 2009-ben két leánykát konfirmáltunk. Esküvő 2010-ben volt, dernai fiatalok jöttek ide hűséget fogadni egymásnak. Ott van egy imaházunk, a többi helyen magánházaknál tartjuk az istentiszteletet. Egyik vasárnap Kövesegyházán és Dernán szolgálok, a másikon Tataroson és Varaszóban.” A faluban összevont négyosztályos román iskola működik, mindössze 12 tanulóval, nyolcosztályos tanintézmény csupán a gyakorlatilag színromán községközpontban, Hagymádfalván van. A helybeliek emlékezete szerint régente az iskola épületében tartották az istentiszteleteket. Az apró közösség összefogásából előbb csak egy haranglábra tellett, majd 1938-ban kezdték el építeni a templomot. Akkoriban néhány évig saját lelkipásztoruk is volt, aki a tanítóságot is elvállalta. Az istentiszteleti hely felépülte után néhány esztendővel, a negyvenes évek végén összegyűjtötték a fiatalok több nemzedékét, ilyenformán az első konfirmáció alkalmával tizennyolc taggal gyarapodott a gyülekezet. Még egy hasonló „akció” zajlott le az ötvenes évek elején, tíz konfirmáló gyerekkel. Akkoriban mindenki Kövesegyházán végezte el a négy osztályt román nyelven, ötödikesekként Tataroson folytatták, ahol viszont a varaszótanyaiakkal együtt elegen lettek egy magyar tannyelvű osztály beindításához. Később a magyar felső tagozat Felsődernára került, ott a hatvanas években szűnt meg a magyar nyelvű oktatás.
Fatolvajok és vaddisznók prédája. Fényes Elek százhatvan évvel ezelőtti statisztikája szerint Kövesegyháza „határa 416 hold, mellyből urb. szántó 42, rét 14, majorsági rét 80, erdő 200, közlegelő 40, szőlő 40 hold. Földe sovány; esőzéskor a tengerit jól megteremné, de a közel levő Réz-hegyben tanyázó vadsertések pusztítják”. A falu határa az erdőirtások ellenére napjainkban sem sokkal terjedelmesebb, bizony, a kétszázvalahány helybeli számára nem nyújt megélhetést. Amióta a bányákat bezárták, a környéken minden munkalehetőség megszűnt, sokan Nagyváradra, Margittára ingáznak, a fél határ parlagon maradt.
Hogy „vadsertés ügyben” mennyire nincs új a nap alatt, az a parókián megtartott rögtönzött falugyűlésen is elhangzik, amikor a Grim Andrással és csapatával ide látogató Szíjjártó Zoltán, az Erdészeti Hivatal gazdasági igazgatója tart tájékoztatót az állami és magánerdők helyzetéről. Mindenkinek van egy kis erdeje, bár nem az eredeti részüket kapták vissza. A főleg helybeli, az erdőszéli dombon lakó romák űzte falopás megakadályozása egyetlen, a faluközösség által felfogadott erdőőr tiszte volna, de ennél nagyobb gond, hogy nemcsak az erdőgazdálkodásnak, hanem a vadállomány szabályozásának sincs gazdája. Annyira elszaporodtak a vaddisznók, hogy nemcsak az erdőszéli földekre járnak rá, hanem szerte a határban már vetés után feltúrják a szántókat, nyár végére nem sok kukorica marad, hiszen betakarítás előtt felprédálják a földeket, még a faluba is lejárnak, túrják a kerteket. (Később egy vadszakértőtől tudom meg: az idei, szinte példa nélküli inváziónak az a magyarázata, hogy a bükkösökben-tölgyesekben igen csekély a makktermés, emiatt az állatok – nemcsak a vaddisznók, de az őzek, a szarvasok is – állandóan fosztogatják a termőföldeket.) Az erdészeti vezető szorgalmasan jegyzetel, megígéri, hogy felveszi a kapcsolatot az illetékes vadásztársasággal, amelyikhez Rézalja tartozik. Nemcsak a segítséget kínálja fel, hanem tanácsokkal is szolgál a vonatkozó törvényeket, a fakitermelést és az erdők újratelepítését illetően.
Grim András sem jött üres kézzel, a szórványprogram keretében a falugondok vizsgálata, az egyszerűsített honosítási eljárásról tartott tájékoztatók mellett, munkatársai az érdeklődőknek összeállítják a dokumentációt. A megyei alelnök a beszélgetés során kiemelten foglalkozik az őszi népszámlálással kapcsolatos kérdésekkel is. Nem csupán megszólítani igyekeznek a szórványmagyarságot, hanem felkutatni és megtartani is. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy mindenki, a vegyes házasságban élő magyarok is vállalják az identitásukat, és ellenőrizzék, hogy nemzetiségüket helyesen tüntetik-e fel a számlálóbiztosok. Szó esik a 2012-ben esedékes önkormányzati választásokról is. Egyöntetű vélemény, hogy ha jövő nyáron összefognak, akár egy tanácsosi helyet is megszerezhetnek. Balogh Károly, a kurátori tisztséget is betöltő helybeli RMDSZ-elnök ambiciózus fiatalember, szívesen elvállalná a kihívást… A falu dolgait már a parókián várakozó helybeliekkel hányjuk-vetjük meg. A fiatalabb nemzedéket a gondnok mellett az egy szem kövesegyházi gyermek édesanyja, Megyeri Mónika képviseli. Nagyváradról jött ide férjhez, az egyik helybeli ABC-ben dolgozik. Kozma Bálint 84 éves, Balogh Jenő 69 éves nyugdíjas bányász és négy nagymama korú, fürge asszony, Bokra Erzsébet, Balogh Karolina, Kovács Erzsébet és Kovács Klára vesz részt a tanácskozáson, s annak befejeztével jó hangulatban búcsúzunk el a kövesegyháziaktól, hiszen Balogh Karolina, „mindenki Kara nénije” legendás fánkjával kínál meg bennünket, mielőtt útra kelnénk.
Népesedési hullámvölgy. Felsődernára tartva kapaszkodunk a múlt század harmincas éveiben még közel ezer szlovák, feleannyi román lakta (az oklevelekben először 1406-ban „posessio walachalis”-ként emlegetett) Sástelek, egy mára alig félezer lelkes falu felé. Akár a környék megannyi településén, a 18–19. század fordulója után több hullámban ide érkező derék tótok előbb az erdőirtással, hegyi gazdálkodással, majd bányászattal, keletebbre, Almaszeghuta és Feketeerdő környékén pedig üveggyártással is foglalatoskodtak. Napjainkra főleg a ki- és elvándorlásnak s a külhoni munkavállalásnak betudhatóan megharmadolódott a lélekszámuk a Réz-hegység két oldalának erdőségeiben megbúvó „Kis-Szlovákiában.”
A községszékhely felé ereszkedő szerpentinút szokatlanul jó minőségű, jószerével nyoma sincs a néhány esztendeje még oly sokszor felpanaszolt rombolásnak, amit a Sebes-Körös és a Berettyó közötti vízválasztón átrobogó autósztráda-építők nehézjárművei okoztak. Felsőderna hajdani híres bányászközpont és ipartelep voltát immár csak néhány elhanyagolt épület és egy magányos gyárkémény jelzi. Az 1880-ban egy híján kétszáz lelkes apró település két-három évtized alatt hatalmasat fejlődött az előző századforduló táján, amikor elkezdődött az aszfalt, a szén és kisebb mértékben a kőolaj bányászata és feldolgozása. Magyar szempontból az utolsó Trianon előtti népszámlálás jelentette a csúcsot, 1910-ben immár 1302 lakosa volt a településnek, melyből 826 magyar (63,4 százalék!), 347 román, 44 német, 31 szlovák és 54 cigány volt. A magyarok száma tíz év múltán 383, újabb tíz év elteltével 201 lélekre csökkent. A kommunista érában bekövetkezett második fellendülés nagyjából ugyanolyan mértékű lakosságnövekedést eredményezett, csakhogy 1960-ban már a román elem dominált: a többségi nemzethez tartozónak 832-en, magyarnak 450-en, szlováknak 21-en vallották magukat. A legutóbbi összeíráskor a község a hozzá tartozó falvakkal együtt 3021 lelket számlált, fölényes, 2180 főnyi román többséggel, 183 főre apadt magyarsággal, és akkor még életerősnek tűnő, 629 léleknyi szlovák közösséggel.
Felsődernán is Lukács tiszteletes biztosít az „RMDSZ-különítmény” számára spáciumot, a kicsiny református imaházban. Régente – akár Tataroson vagy Varaszótanyán – itt is egy-egy családi házban tartották az istentiszteleteket. A dernai hívek áldozatkészségéből nem tellett templomra, mint Kövesegyházán. Igaz, már a nyolcvanas években kibérelhették a magyar iskola községi tulajdonban és rossz állapotban lévő bentlakását. Teljesen rendbe tették, most afféle alkalmi közösségi házként is működik. Az önkormányzat annyiban segíti őket, hogy ingyen használhatják. Célul tűzték ki, hogy ha meglesz rá a pénz, megvásárolják az épületet. Bár az itteni magyar közösség népesebb volna, mint a kövesegyházi, kevesebben várakoznak a hajdani magyar iskola leányinternátusának helyiségében.
Az utca másik oldalán, ferdén átellenben ott árválkodik a magyarok iskolájának lakatlan, kihasználatlan épülete. (Egy 1910-es keltezésű feljegyzés szerint fénykorában 163 tanulója volt az intézménynek.) Amíg működött, a bentlakásnak köszönhetően összegyűjthették a környező falvak magyar gyermekeit is, „tellett” a magyar nyelvű oktatásra – magyarázza Udvari Sándor presbiter, helybeli RMDSZ-elnök. Presbitertársa, Kovács István a szlovákokat emlegeti. Igaz, ők többen vannak, és igénylik az anyanyelvük fakultatív oktatását a nyolcosztályos román iskolában. Nem úgy, mint a magyarok, de hát nem is lenne széles e vidéken, ki tanítson magyarul. Nemrégiben egy életerősebb hegyközi magyar település, a közeli Micske pedagógusai jártak itt gyerekeket toborozni az iskolájukba. Bentlakást ajánlottak, teljes ellátással, iskolabuszt, mely minden hétvégén hozta-vitte volna a tanulókat, de a szülők nem álltak kötélnek. Mind a húsz dernai magyar gyermek román iskolába jár. Egyébként szinte mindenki vegyes házasságból született. Udvari Sándor bevallja, hogy náluk odahaza is inkább a román szó járja. Bár a veje, Szentgyörgyi Péter is magyar, a szülei reformátusok voltak, de román faluban nőtt fel, emiatt nem is töri a magyar nyelvet, s az unokákat ortodoxnak keresztelte. Igaz, a tízéves leányzó „eljár ide, a reformátusokhoz”, ő jobban, a hétesztendős fiú unoka kevésbé beszél magyarul, az apjukra is „ragadt valami”… Beszélgetőpartnerem még jobban elkomorodik, amikor megpendítem, hogy a lélekszám alapján akár magyar tanácsosa is lehetne Felsődernának. A kilencvenes években volt is egy képviselőjük a helyi tanácsban. Aztán elsorvadt az RMDSZ-fiókszervezet. 2008-ban újraalapították, de a legutóbbi önkormányzati választásokon a mintegy 160 magyarból csupán 18-an szavaztak az RMDSZ jelöltjére. „Az egyik román párt pálinkát osztogatott meg üdítőt, a másik pedig rizset meg cukrot – mentegetőzik –, többen nyíltan a szemembe mondták: ti nem adtatok semmit, ugyan miért szavaztunk volna rátok?” Néhány magyar családot, akár román vagy szlovák falusfeleik egy részét, elhódítottak a gyarapodó „hívők” – a neoprotestáns felekezetek. Ezek a famíliák teljesen elkülönültek, nem vesznek részt a közösségi életben, annyira nem, hogy például választások alkalmával sem lehet rájuk számítani, el se mennek szavazni.
Vakációban felpezsdül az élet. A dernai asszonyok (képünkön) elmondása szerint, ha az utánuk következő nemzedék helyben maradt volna, sokkal erősebb lenne a helybeli magyar közösség. Kovács Ilona például, akárcsak Udvari Anna, három gyereket szült, és mind a két nagymamának hét-hét unokája van. Ha hozzájuk számláljuk Kovács Irénkének, Bödör Erzsébetnek és Szilágyi Dalmának, a beszélgetés további résztvevőinek a leszármazottait is, csupán a megjelentek ivadékaiból kitelne egy kisebb iskolára való létszám. De hát szétszóródtak az országban, a nagyvilágban, csupán nagy ünnepek alkalmával, meg ilyenkor, vakáció idején támad élénkség a nagyszülők portáján.
Ismét előkerül a szlovákok példája. Jobbára római katolikusok, nincs saját papjuk, a bodonosi plébános jár át szentmisét tartani a templomukba. De náluk nyaranta még jobban megpezsdül az élet, hiszen az anyaországba költözöttek és a Szlovákiában csak vendégmunkát vállaló helybeliek szinte mind egyszerre térnek haza olyankor. Sok fiatal értelmiségi is vállal itt „missziós” munkát, a közeli Sástelken működtetnek ifjúsági és gyermektábort vakáció idején. Mialatt az RMDSZ csapata bent, az imateremben ugyanazokban az ügyekben fáradozik, mint Kövesegyházán, beszélgetésünk során itt is hasonló gondok merülnek fel, mint riportutunk előző állomásán. Parlagon marad a földek nagyobb része, nem érdemes gazdálkodni, nem is bírja a korosodó maradék. Ami az erdőket illeti, talán még rosszabb a helyzet, mint Kövesegyházán. Senki se vállalja az erdőőri megbízatást, a faállomány pusztul, szabad prédája mindenkinek. Senki nem vigyáz az erdőre, az egymásét is lopják, olyan tulajdonosok is vannak, akik fűtéssegélyt kapnak az államtól, miközben eladják a fájukat. Itt sincs senkinek vadászengedélye, vaddisznó, őz, szarvas szabadon ga(rá)zdálkodik a még megművelt szántóföldeken.
Persze itt is a legnagyobb gondot a bányák, a gyárak bezárása jelenti. Amikor erről kezdek faggatózni, bár egyik beszélgetőpartnerem, Kovács István húsz évig dolgozott a tárnákban, arra biztatnak, hogy bányaügyekről inkább a szemközti porta kapujában állingáló Kolozsvári Sándort faggassam. Sándor 24 évet húzott le gépészként a szénbányában. Emlékezete szerint a szén- és aszfaltbányászat fénykorában a kitermelőhelyeken, a felszíni kiszolgálóüzemekben és a karbantartóműhelyekben több mint hatezren keresték meg a kenyerüket.
Kis bányatörténeti trakta. A szakirodalomban először Francois-Sulpice Beudant francia tudós említi a derna–tatarosi aszfaltot. Az 1800-as évek elején a kor nagy tekintélyű természettudósa XVIII. Lajos megbízásából és támogatásával rótta az akkori Magyarország úttalan útjait. Az első részletes geológiai leírás 1822-ben készült el – francia nyelven. Beudant így fogalmaz terjedelmes munkája előszavában: „Egy ország, amelyre a természet minden kegyét pazarolta, amelynek éghajlata félgömbünkön a legkedvezőbb, földjét hatalmas folyók öntözik, síkságai csodálatosan termékenyek, a hegyei pedig – amelyeken a földmivelés már lehetetlen – ásványokban gazdagok. Az ilyen ország felébreszti az utazó kíváncsiságát és a természetbúvár figyelmét.” A reformkorban nemcsak közútjaink voltak burkolatlanok, hanem a városi utak nagy része is. Széchenyi István magáévá téve azt a latin mondást, hogy „via vita”, azaz: út az élet, rámutatott, hogy az utak hiánya az ország fejlődésének legnagyobb kerékkötője. Felhívása pusztába kiáltott szó maradt. Hogy a század második felében mégis megindult az útépítés, sőt, az aszfaltútépítés, az többé-kevésbé a véletlen műve. Egy Kovács Mihály nevű inzsellér 1858 tavaszán kirándult Bihar megyébe, Nagyvárad környékére. Feltűnt neki, hogy néhány faluban – Alsó- és Felsődernán, Tataroson – a házak falának legalsó részét mintegy 40-50 centiméternyi magasságban feketére festik. Érdeklődésére a falu lakosai elmondták neki, nem festék ez, hanem a falu határában található szurokszerű anyag, amely megvédi a falat az átázástól. Kovács a helyszínre sietett, és megállapította, hogy amire első pillanatban gyanakodott, az valóság. Ez az anyag a szakkönyveiből már jól ismert bitumen. Laboratóriumi vizsgálatokkal ugyanerre az eredményre jutott. Azonnal társat keresett – és talált is – a nagyüzemi kitermeléshez, s 1863-ban Popper Istvánnal megkezdték a bányászást. Ez a bitumen igen jó minőségű volt, s nagy tömegben fordult elő a földfelszín alatt mintegy 150 méter mélységig.
A társvállalkozó fia – szintén képzett mérnök – már olvasott a bitumen felhasználásával kialakított zajtalan, egységes burkolatról, az aszfaltról, ezért 1864-ben kiutazott Párizsba, hogy idevágó tapasztalatokat szerezzen. Hazautazása után azonnal hozzákezdtek az aszfalt gyártásához és bedolgozásához. Az első magyarországi aszfaltburkolatot Budapesten a Palatinus (ma Nádor) utca 21. számú épülete előtti járdaszakaszon készítették. Hogy a magyar aszfalt kiváló minőségű volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1878-ban, a párizsi világkiállításon a mintadarabok díszoklevelet és aranyérmet nyertek. A fővárosi sikerek után keverőtelepeket hoztak létre szinte minden nagyobb városban, így Nagyváradon, Pécsett, Szegeden, Győrött, Aradon. További előrelépést jelentett a hengereltaszfalt-burkolat meghonosítása. Igaz, a kísérletek először kudarccal végződtek. Az első ilyen burkolatot – egy amerikai szakértő bevonásával – 1906-ban, Nagyváradon építették. Ez azonban egyetlen hét alatt tönkrement. Kiderült, hogy a „szakértő” szélhámos volt… Az első szakszerű leírás Szontagh Tamás érdeme. 1886-ban megjelent tanulmányában közölte, hogy a Réz-hegység északnyugati oldalán neogén lerakódások vannak, gazdag aszfalt- és lignittelepekkel. Tataros, Felsőderna és Bodonos határában az aszfaltot a diluviális agyag alatt fekvő pontusi homok tartalmazza, nagy kiterjedésű lencsékben. Közel 8 km hosszan aszfalttal impregnált homokkő van a Derna-patak felső völgyében. A másfél méternyi agyagos termőföld alatt sovány aszfaltréteg fekszik, alatta művelésre érdemes, fekete aszfaltréteg, legalul pedig lignitréteg húzódik.
Egy tudósítás szerint, melyet a millennium korában írtak, Európában a 19. században csupán két jelentősebb aszfalt-előfordulást találtak: 1849-ben a svájci Val de Travers-i, majd 1864-ben Biharországban a felsődernai és tatarosi „aszfalthegyeket.” 1864-ben jegyezték be Nagyváradon a „Magyar asphalt vállalat” nevű céget, mely később részvénytársasággá alakult. Ezekben a bányákban a természetes aszfaltot – ahogy egyszerűbben nevezték: a földszurkot – tárnákban bányászták. A leírások szerint 60–100 méter mélységig öt réteg-előfordulás volt, és a természetes aszfaltrétegek alatt mintegy 1 méter vastagságban lévő lignitet is kibányászták. Leggazdagabbak lignitben (fiatal képződésű barnaszénben) és aszfaltban a Réz-hegység nyugati homlokán elterülő pontusi rétegek, úgyhogy a Czigányfalva, Tataros, Derna és Bodonos közt fekvő alacsony hegységet Aszfalt-hegyeknek nevezték el.
Európában a századforduló táján csak Angliában és Magyarországon építettek hengerelt aszfaltokat. Vidéky László mérnök már 1873-ban szorgalmazta ezt a technológiát. Egy német útépítő cég a Magyar Asphalt Részvénytársasággal közösen Stuttgartban építette az első aszfaltburkolatot, éppen Vidéky irányításával. A millenniumi kiállítás riportere szerint: „Aszfaltot egy cég állított ki, még pedig a hazai aszfaltipari részvénytársaság (Budapesten, gyárak Tataroson, Mezőtelegden). E cég kiállítása részint a bányászati, részint a vegyipari pavilonban volt látható. Mindenek előtt ki volt állítva azon pontusi korú, nyers aszfaltos homok, amelyből a gyár az aszfaltot nyeri. Magát az aszfalttelepet fotográfiák illusztrálták. Meglepő volt a készítmények sokasága, amelyek közül felsoroljuk az aszfalt briquetteket, aszfalt fedőlemezeket, isolálásra szolgáló lemezeket, nyers olajat, gépolajakat, sárga bőrkenőcsöt, vörös tetőmázt, fekete kocsikenőcsöt, aszfaltlakkot stb. A Magyar Asphalt Részvénytársaság felsődernai és tatarosi telepe nemcsak Magyarországon, de külföldön is, különösen a Keleten, egyre nagyobb tért hódít, a miben az anyag kitűnő minőségén kívül a tulajdonos részvénytársaság vezetőinek is nagy részük van. Bihar vármegye aszfalt-ipara nemcsak a bánya-termelésnek egyre fokozódó emelkedése által tanúsítja a fejlődés jeleit, hanem az által is, hogy mellékiparágak keletkezését és fejlődését tette lehetővé.”
Az aszfaltbányászat és -gyártás bihari úttörői (inkább „útépítői”), Kovács Mihály, Popper István és Vidéky László nyomában haladva, a múlt század második felében mind műszaki, mind tudományos szempontból igen jelentős szerepet vállalt Váradi Ernő vegyészmérnök és mineralógus. Beszélgetéseim során többször is emlegetik a hajdani bányászok a vidék legendák övezte, rejtélyes kutatóját. 1910-ben született Nagyváradon, Váradi Ödön, az Ady-kortárs neves jogász és publicista fiaként. 1935-ben fejezte be vegyészeti és ásványtani tanulmányait Drezdában. Hazatérve előbb a Rézbánya környéki molibdén- és uránlelőhelyeket kutatta, majd az 1940-es évek elejétől a derna–tatarosi bányavidék kísérleti központját vezette. Nevéhez több mint 70 találmány kötődik. Legnagyobb sikerét a dernai bitumenből általa előállított termék, az úgynevezett poláris olaj előállításával aratta. A szovjet légiflotta gépei ennek a különleges, mínusz 63 fokig fagyálló ásványi olajnak a felhasználásával repülték át 1952 telén az Északi-sarkot. Váradi Ernő a legmagasabb állami kitüntetésekben részesült, s a fáma úgy tartja, hogy (íme, a nevéhez fűződő legendák egyike…) Sztálin – közvetlenül rejtélyes halála előtt! – Moszkvába hívatta, és tudományos érdemeit elismerve, egy halom arany ékszerrel jutalmazta meg őt. Számos legendás elem fűződik az időközben akadémikusi címet elnyerő kutató titokzatos bukaresti és jászvásári útjaihoz is. Sokan tudni vélik, hogy néhány havi németországi szimatolás után, ezen eltűnései alkalmával alapozta meg a polimerek kutatását, mellyel Elena Ceauşescu tudományos hírnevét „öregbítette”. Házvezetőjének visszaemlékezései szerint még idős korában is, ha éjszaka „megálmodott valamit”, felkelt, fel se öltözött, hanem pizsamában a laboratóriumába sietett, és azon frissiben kísérletekbe fogott. A közelmúlt krónikája. A Magyar Asphalt Rt. a saját szükségletére kezdett lignitet bányászni, először a Felsődernával szomszédos Bodonoson. Az első szénbányászok a Baranyiak által erdőirtás végett a Réz-hegységbe telepített szlovákok leszármazottai voltak. Bodonosról alagúton keresztül lóvontatta csillékkel szállították az üzemanyagot Dernára. A fél évszázadig kitermelést folytató magyar részvénytársaság vagyonát, tizenegy aszfalt- és szénbányájával, ipartelepeivel, épületeivel együtt Trianon után 1922-ben „vette át” – minden kártérítés nélkül! – a Román Kőolajipari Vállalat. A bécsi döntést követő négyesztendős „magyar közjáték” alatti fellendülés után a bányavidéken az 1940-es évek végén, 1950-es évek elején kezdődött az egyre nagyobb iramú fejlesztés. Az „almaszegi szénmedence”-ként emlegetett kisrégió az ipar, elsősorban az erőművek fokozódó, csillapíthatatlan lignitigényének köszönhetően mintegy hatezer bányásznak biztosított az országos átlagnál „több”, „jobb” kenyeret. Bár – mint azt nyugdíjas riportalanyaimtól megtudom – a Zsil-völgyi bányászok az ottani nagyobb fűtőértékű feketeszén miatt mindig sokkal többet kerestek, mint ők. Az almaszegi bányát műszaki fejlesztés révén 1975-ben – elsőként az országban – teljes mértékben gépesítették. Ennek eredményeként 1985 és 1988 között a munkaversenyben elnyerték az országos első helyet. Románia kőszénellátásának 10 százalékát adva többször kiérdemelték a „Szocialista Munka Hőse” kitüntetést…
Ebek harmincadján. Kolozsvári Sándor nyugalmazott bányagépész véleménye szerint barnaszén még akár évtizedekre elegendő volna a közel száz kilométer hosszan elnyúló tárókban, de csak egyetlen vállalkozó próbálkozik a bányászat felélesztésével a közeli verzár–bodonosi bányavidéken. A tárnákat a rendszerváltozás után fokozatosan zárták be, úgymond konzerválták, szerre nyilvánították „nem rentábilissá” őket. Sándor máig nem érti, kinek, kiknek az érdeke volt a teljes leállás. Mint megannyi ebek harmincadjára ítélt üzem esetében, a „konzerválás” itt sem jelentett egyebet, mint mindennek a szétverését, minden elmozdítható széthordását. Sándor több mint két évtizedig bányakombájnok kezelőjeként dolgozott. A fejtés előkészítése nyomán két fronton haladtak előre, akár nyolcvan-száz méter szélesen. A kitermelt lignitet futószalagon hozták ki, apró villanymozdonyok vontatta csillékkel, billenőkocsikkal szállították az almaszegi szénsilókig, ahol vagonokba rakták át, s főleg a nagyváradi hőerőművet táplálták ezzel a fűtőanyaggal. Kolozsvári Sándor emlékezete szerint a középesi bányában, ahol ő dolgozott, hét halálos baleset történt. A frontfejtésben dolgozók közül szinte mindenkit értek kisebb-nagyobb sérülések, őt magát is. Bányalégrobbanás csak a bodonosi fejtésnél fenyegetett, csak ott keletkezett metángáz a tárnákban. A szolidaritás viszont sok életet mentett meg. Egyszer Sándorék brigádja mögött kigyulladt egy frontfejtés. Egyetlen bányásznak sem volt kötelező védőmaszkja, s a nagy füst teljesen elzárta a visszautat, nem tudtak kimenekülni. Az egyik igazgató – a főnökök mind el voltak látva komplett, oxigénpalackos védőfelszereléssel – mentette ki őket, annyi maszkot hozott magával, ahányan bent rekedtek. Az egyik maszk meghibásodott, s megmentőjük váltakozva hol a pórul járt bányász, hol a saját szájába dugdosta az életet jelentő oxigén forrását. Amikor megszűnt a bányászat, sokan elköltöztek, másfelé próbáltak szerencsét. Sándor egyik cimborája meg sem állt Kanadáig. Mivel jóval kevesebbet kerestek, mint a feketeszenet bányászó Zsil-völgyiek, a nyugdíjuk is jóval kevesebb lett. Debreceni Sándornak huszonnégy esztendei föld alatti munka után 1370 lejjel kell beérnie. Sándor egyébként újságolvasó ember, beszélgetésünk során tájékozottnak bizonyul az ország-világ dolgaiban. Bevallja őszintén: „a politika nem érdekli”, az elvonások és a megígért, de elmaradt nyugdíjemelések miatt „nem ért egyet az RMDSZ politikájával”. Emiatt leskelődött át „közömbösen” a kapujában álldogálva, emiatt nem kelt át az úton, hogy részt vegyen az imaházban tartott megbeszélésen. Szerinte a Szövetségnek nem kellett volna belépnie a demokrata-liberálisok vezette kormánykoalícióba. Mielőtt elbúcsúznánk egymástól, az iránt érdeklődöm: az ő ifjúsága idején milyen volt Felsődernán és széles e vidéken az élet. „A bányászok nagyobb része áttelepedett a vidék falvaiba, de sokan ingáztak, akár hatvan kilométerről is. Autóbuszkonvojok hozták-vitték naponta háromszor a váltásokat. Sok-sok magyar élt itt – kapom a választ. – Volt egy jó focicsapatunk, bányásznapi rendezvényeken nagy ünnepségek zajlottak, a prémiumokból bőven futotta miccsre, sörre. Akár hiszi, akár nem, itt fent a gyártelepen szinte csak magyar szót lehetett hallani az én gyerekkoromban, a románok meg a szlovákok lejjebb laktak, a faluban, de sokan közülük beszéltek magyarul. Csupa magyar szomszédunk volt, ez véges-végig magyar utca volt, én még magyar iskolában végeztem a hét elemit. Amikor Nagykágyán beiratkoztam a gépészeti szakközépiskolába, nagy gondom támadt abból, hogy jószerével egy szót sem értettem románul.” Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Tőkés: Magyarként a magyar nemzet érdekeit képviselem
Az Európai Parlamentben kezdődő őszi ülésszak apropóján összehívott mai (2011. szeptember 2.) sajtóértekezleten Tőkés László EP-alelnök kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt társaságában tekintett vissza eddigi parlamenti tevékenységére.
Szilágyi Zsolt emlékeztetőül elmondta: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként mandátumot nyert Tőkés László EP-képviselő egyszerre tagja az Európai Parlament román és magyar néppárti delegációjának, a magyar és a román küldöttségnek. A kulturális és a külügyi szakbizottságokon kívül az Emberi Jogi Bizottság tagjaként is tevékenykedik, mint képviselő, de alelnökké választása óta, Schmitt Pál portfólióját megörökölve, egyaránt felel a kultúráért, az egyházi és vallási felekezetekkel való párbeszédért, a Keleti Partnerségért, valamint a nyugat-balkáni bővítésért.
 Tőkés László felvezetésképpen rámutatott arra, hogy a Néppárti EP-frakció támogatásával elnyert alelnöki tisztségében nemcsak a magyar, hanem a magyar-román összefogást és együttműködést is sürgette, ugyanakkor Románia schengeni övezethez való csatlakozása ügyének előmozdítását is szívügyének tekintette. „Egészen természetes, hogy magyarként a magyar nemzeti, román állampolgárként pedig Románia érdekeit képviseltem. Az egyesült Európában a kettő nem áll egymással ellentétbe” – hangsúlyozta az alelnök.
Szilágyi Zsolt összegezte azokat a tárgyköröket, melyek meghatározták Tőkés László képviselői és alelnöki tevékenységét. Ezek közül kiemelte a Lisszaboni Szerződés vallási párbeszédre vonatkozó 17. cikkelyének az életbe léptetésére irányuló szolgálatát, az egyházak és különböző vallási felekezetek közötti párbeszédet, a kommunista múlttal való szembenézés terén kifejtett munkáját, továbbá a ciánalapú bányakitermelés betiltásának – Áder János képviselővel közös – kezdeményezését. Verespatak ügyében Tőkés László kabinetfőnőke azt mondta, sajnálatos, hogy Bukarestben az Erdélyben élők megkérdezése nélkül, mintegy a fejük fölött hoznak döntéseket ebben a kérdésben. Méltó volna, hogy Románia ne menjen szembe az Európai Parlamenttel, mely elsöprő szótöbbséggel hozta meg a ciánalapú bányakitermelés betiltását.
Tőkés László EMNT-elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a Nyugati Szigethegységbe tervezett aranybányának országhatárokat meghaladó, komoly regionális vonatkozásai vannak. Ennek alátámasztására elevenítette fel a tíz évvel ezelőtt történt tragikus nagybányai természeti katasztrófát, mely az egész Tisza folyó élővilágát sújtotta. A verespataki ciántechnológián alapuló bányászat könnyen vezethet hasonló, az egész Kárpát-medencét érintő, ökológiai szerencsétlenséghez.
Újságírói kérdésre válaszolva Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos döntését – aki éppen a verespataki bányászat államfői támogatása miatt mondott le a minap tisztségéről – „példaértékűnek” nevezte. Az RMDSZ vonatkozásában ugyanakkor rámutatott: 2009-ben az erdélyi Magyar Összefogás jegyében valósulhatott meg egy olyan együttállás, aminek eredményeként három erdélyi magyar politikus képviselheti közösségét az Európai Parlamentben; az akkor létrejött együttműködés azonban az RMDSZ hibájából utóbb félbeszakadt. Az érdemi összefogás és a kizárólagos egységretorika között különbség van, mutatott rá a püspök, példaként említve, hogy ma már szándékos csúsztatással élve fel szokták róni neki a szervezet vezetői, hogy az RMDSZ színeiben jutott be az Európai Parlamentbe, holott nem ő kérezkedett fel az RMDSZ szekerére, hanem az RMDSZ kérte fel őt a közös lista vezetésére.
Az RMDSZ kizárólagosságon alapuló döntései továbbra is az érdemi összefogás ellen hatnak: saját korábbi álláspontjukkal homlokegyenest ellenkező nézeteket képviselve, játszanak dicstelen szerepet a kudarcos román kormányban, illetve a verespataki afférban, a demokrácia eszméjének hadat üzenve akadályoztatják az új erdélyi magyar párt bejegyeztetését, ráadásul a létrejövőben lévő erdélyi Kulturális Autonómia Tanácsot is elpártosítják.
Mindezek mellett és ellenére: az egyetemes magyar együttműködés rendszerének részeként az erdélyi magyar politikai élet „categoricus imperativusza” az összefogás – zárta mondanivalóját Tőkés László.
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája

A Kárpát-medencei magyar egyetemisták állásfoglalása
A Rákóczi Szövetség 2011. évi Szentendrei Nyári Főiskolai Táborában jelenlévő felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és anyaországi magyar ajkú hallgatók közös nyilatkozatot fogadtak el. A nyilatkozatot változtatás nélkül közöljük.
Köszönetünket fejezzük ki a Rákóczi Szövetség huszonkét évnyi rendületlen és kitartó munkájáért, melyet magyar identitásunk megtartásának és a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok elmélyítésének szentelt. Reméljük, hogy a Rákóczi Szövetség értékteremtő munkájának beteljesítéséhez a mindenkori magyar kormányzat és a gazdasági szféra lehetőségeihez mérten hozzájárul. Meggyőződésünk, hogy a magyar kultúra értékeinek megőrzésében és továbbörökítésében az ifjú generációknak kulcsszerepet kell vállalniuk. Tudjuk, hogy a Rákóczi Szövetségre ebben a feladatban örökös partnerként tekinthetünk. Célként egy öntudatos magyar közösséget kell megjelölni, mely büszkén felvállalja hovatartozását, az anyanyelvhasználat terén pedig bátran él jogaival. Kötelességünknek érezzük felhívni a figyelmet a határon túli civil szféra fokozott aktivitásának szükségességére. Hosszabb távon csakis a fejlett civil öntudat járulhat hozzá a Kárpát-medencei magyarság fennmaradásához. E tekintetben különösen előremutatónak tartjuk az elmúlt hónapok szlovákiai magyar nyelvhasználati kampányát, mely során a felvidéki fiatalok önszerveződésbe kezdtek jogaik érvényesítéséért.
Örömmel értesültünk róla, hogy a kedvezményes honosítást kérelmezők száma immáron meghaladta a 130 ezret. Tudjuk, hogy a magyar állampolgárság identitás-erősítő szerepe vitathatatlan, s üdvözöljük a nemzet közjogi egyesítését célzó törekvést, ugyanakkor úgy gondoljuk: a kettős állampolgárság csak egy tégla a sok közül, ami csak több, ütőképes intézkedéssel állhat össze erős fallá védelmünkben. Ilyen intézkedésnek tartjuk a kisebbségi jogok bővítését, az anyanyelvhasználat elősegítését és a magyar tannyelvű iskolarendszer sorvadásának megakadályozását. Tisztában vagyunk azzal is, hogy a legtöbb építőkövet magunknak, határon túliaknak kell előállítanunk, hogy újra egy erős közösséget építhessünk.
A romániai, szerbiai és ukrajnai népszámlálások közeledtével felszólítjuk a helyi civil szervezeteket és politikai pártokat a létfontosságú összefogásra és együttműködésre. Csakis közösen sikerülhet minden magyarhoz eljuttatni az üzenetet, miszerint kultúránkat, anyanyelvünket és vallásunkat bátran és büszkén kell vállalnunk! Reméljük, a Rákóczi Szövetség hagyományaihoz hűen jövő évben is megszervezi a Kárpát-medencei ifjúság számára ezen hiánypótló találkozót, ezáltal is hozzájárulva nemzeti összetartozás-tudatunk erősítését.
Szentendre, 2011. augusztus 27.
Az állásfoglalást elfogadta: Csíkszeredai Rákóczi Szövetség; Országos Magyar Diákszövetség (Kolozsvár); Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség; Marosvásárhelyi Rákóczi Szövetség; Interkulturális Közösségek Egyesülete (Nagyvárad); Kolozsvári Rákóczi Szövetség; Diákhálózat (Pozsony); Juhász Gyula Ifjúsági Klub (Nyitra); KAFEDIK (Brünn); Ady Endre Diákkör (Prága); Kikelet Egyetemi Mozgalom (Kassa); Selye János Klub (Pozsony); József Attila Ifjúsági Klub (Pozsony); Kaszás Attila Diákkör (Budapest); Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezete (Szabadka); Vajdasági Magyar Diákszövetség (Szabadka); KMDFKSZ (Ungvár); Kishegyes Község Ifjúsági Irodája; Márton Áron Szakkollégium (Budapest); Károli Gáspár Református Egyetem ÁJK (Budapest) Felvidék.ma

Saját intézeteibe szerveződik a BBTE magyar oktatása
Szeptember 20-a és október 15-e között választják meg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatán nemrég alakult 18 önálló intézet igazgatóit. A román és a magyar oktatás közös keretei mindeddig a tanszékek voltak, a magyar rész növekvő mértékű, de csak viszonylagos önállósága mellett. Amint korábban az egyetem magyar tagozata hírül adta, a magyar oktatás a román megfelelőivel egyenlő státusú és hatáskörű, a tanszékek helyét átvevő intézetekbe szerveződik a BBTE-n. Az átcsoportosítás során a magyar oktatás saját intézeteibe kerül, ezeket a tervek szerint igazgató vezeti és saját titkársága lesz. Egy tipikus BBTE-karon általában két román, egy magyar, esetleg egy német ilyen intézet alakul.
„.Közel négy évvel ezelőtt, a 2007-es választások előtt azt írtam önöknek (illetve az akkori tagozati vezetőtanács tagjainak és rajtuk keresztül az akkori oktatóknak), hogy mindenhol ragaszkodjanak ahhoz, hogy a magyar tagozati választásokat se beleszólás, se alkudozás ne zavarja, a kari és tanszéki szintű, majd egyetemi szintű képviselők személyéről egyedül a magyar oktatók szavazata döntsön. Most ez kevésbé jelenthet problémát, mivel a magyar egyetemrész intézményes keretei világosabbak. Arra kérem az oktatókat, hogy vállaljanak tisztséget, mindenhol biztosítsák a választási megmérettetés fórumait, a demokratikus szavazáson való részvétel körülményeit!” – hívta fel a figyelmet Magyari Tivadar, a magyar tagozatot vezető rektorhelyettes a magyar oktatók vezetőtanácsának küldött üzenetében.
Kari és egyetemi szintű képviseletet, illetve felső szintű magyar tagozat-vezetőket – így a rektorhelyettesi tisztséget a következő mandátumban nem vállaló Magyari Tivadar utódát is –, később, az alsó szintű választások lebonyolítása után választanak.
Önállóbb, mint valaha
A Bernády György Közművelődési Alapítvány által a magyar felsőoktatás számára szervezett nyilvános értekezleten a tagozatot képviselő Magyari Tivadar hozzászólását Péter András, a BBTE referense összegezte rövid sajtóközleményben. A rendelkezésünkre bocsátott tájékoztatás értelmében a tagozatvezető kifejtette: a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem a szó általános értelmében multikulturális intézménynek minősül Erdélyben. Ezt a kifejezést azonban az egyetem vezetősége az utóbbi másfél évtizede propagandisztikus, politikai szólamokban lejáratta, a valódi problémák takarására használta fel, ezért a magyar tagozat ezt a szót általában nem is használja. A romániai magyar felsőoktatás szempontjából előrelépést jelent az BBTE magyar tagozatának oktatásszervezési önállósága, amit főleg a 2008-ban kezdődő különálló akkreditáció hozott meg, és a mostani önálló intézetekbe való szervezés erősíthet. Viszont jelenleg egy rossz irányba fejlődött, felaprózódott egyetemen működik a magyar tagozat, amely önmagukban szakmailag erős, de szétszórt közösségekből áll. Jelenleg önállóbb, mint valaha, de vékony politikai akarat mellett, sovány finanszírozási kilátások mellett rendkívül sérülékeny – vélekedett Magyari Tivadar.
MAGYARI TIVADAR AZ RMDSZ OKTATÁSI FŐTITKÁRHELYETTESE
Kelemen Hunor szövetségi elnök Magyari Tivadart nevezte ki a Szövetség oktatási főtitkárhelyettesének. A szociológia szakos egyetemi docens, magyar tagozat vezető, illetve a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesi tisztségét betöltő Magyari kinevezésére Kovács Péter főtitkár előterjesztése alapján került sor. A nevesítést a Szövetségi Képviselők Tanácsának is meg kell erősítenie, erre 2011. szeptember közepén kerül sor. Szabadság (Kolozsvár)

Az EP-alelnök sajtóérkezletéről
Tőkés László erdélyi képviselő, az Európai Parlament egyik alelnöke kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt társaságában tekintett vissza eddigi parlamenti tevékenységére tegnap a nagyváradi EP-irodában tartott sajtótájékoztatón, amit unió törvényhozásának kezdődő őszi ülésszaka apropóján hívtak össze. Bevezetőjében Szilágyi emlékeztetett: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként az RMDSZ-szel alkalmi összefogásban és a szövetség listáján mandátumot nyert Tőkés László EP-képviselő egyszerre tagja az Európai Parlament román és magyar néppárti delegációjának, a magyar és a román küldöttségnek. A kulturális és a külügyi szakbizottságokon kívül az Emberi Jogi Bizottság (DROI) tagjaként is tevékenykedik, mint képviselő, de alelnökké választása óta – Schmitt Pál feladatkörét megörökölve – egyaránt felel a kultúráért, az egyházi és vallási felekezetekkel való párbeszédért, a Keleti Partnerségért, valamint az EU bővítéséért a nyugat-balkáni országokkal.
Tőkés László felvezetésképpen rámutatott arra, hogy a Néppárti EP-frakció támogatásával elnyert alelnöki tisztségében nemcsak a magyar, hanem a magyar–román összefogást és együttműködést is sürgette, ugyanakkor Románia schengeni övezethez való csatlakozása ügyének előmozdítását is szívügyének tekintette. „Egészen természetes, hogy magyarként a magyar nemzeti, román állampolgárként pedig Románia érdekeit képviseltem. Az egyesült Európában a kettő nem áll egymással ellentétbe” – hangsúlyozta az alelnök.
Szilágyi Zsolt összegezte azokat a tárgyköröket, melyek meghatározták Tőkés László képviselői és alelnöki tevékenységét. Ezek közül kiemelte a Lisszaboni Szerződés vallási párbeszédre vonatkozó 17. cikkelyének az életbe léptetésére irányuló szolgálatát, az egyházak és különböző vallási felekezetek közötti párbeszédet, a kommunista múlttal való szembenézés terén kifejtett munkáját, továbbá a ciánalapú bányakitermelés betiltásának – Áder János képviselővel közös – kezdeményezését. Verespatak ügyében Tőkés László kabinetfőnőke azt mondta, sajnálatos, hogy Bukarestben az Erdélyben élők megkérdezése nélkül, mintegy a fejük fölött hoznak döntéseket ebben a kérdésben. Méltó volna, hogy Románia ne menjen szembe az Európai Parlamenttel, mely elsöprő szótöbbséggel hozta meg a ciánalapú bányakitermelés betiltását.
Tőkés László EMNT-elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy az Erdélyi-szigethegységbe (azon belül az Erdélyi-érchegységbe) tervezett aranybányának országhatárokat meghaladó, komoly regionális vonatkozásai vannak. Ennek alátámasztására elevenítette fel a tíz évvel ezelőtt történt tragikus nagybányai természeti katasztrófát, mely az egész Tisza folyó élővilágát sújtotta. A verespataki ciántechnológián alapuló bányászat könnyen vezethet hasonló, az egész Kárpát-medencét érintő ökológiai szerencsétlenséghez.
Újságírói kérdésre válaszolva Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos döntését – aki éppen a verespataki bányászat államfői támogatása miatt mondott le a minap tisztségéről – „példaértékűnek” nevezte. Az RMDSZ vonatkozásában ugyanakkor rámutatott: 2009-ben az erdélyi Magyar Összefogás jegyében valósulhatott meg egy olyan együttállás, aminek eredményeként három erdélyi magyar politikus képviselheti közösségét az Európai Parlamentben; az akkor létrejött együttműködés azonban az RMDSZ hibájából utóbb félbeszakadt. Az érdemi összefogás és a kizárólagos egységretorika között különbség van, mutatott rá a püspök, példaként említve, hogy ma már szándékos csúsztatással élve fel szokták róni neki a szervezet vezetői, hogy az RMDSZ színeiben jutott be az Európai Parlamentbe, holott nem ő kérezkedett fel őt az RMDSZ szekerére, hanem az RMDSZ kérte fel őt a közös lista vezetésére.
Az RMDSZ kizárólagosságon alapuló döntései továbbra is az érdemi összefogás ellen hatnak: saját korábbi álláspontjukkal homlokegyenest ellenkező nézeteket képviselve játszanak dicstelen szerepet a kudarcos román kormányban, illetve a verespataki afférban, a demokrácia eszméjének hadat üzenve akadályoztatják az új erdélyi magyar párt bejegyeztetését, ráadásul a létrejövőben lévő erdélyi Kulturális Autonómia Tanácsot is elpártosítják.
Mindezek mellett és ellenére: az egyetemes magyar együttműködés rendszerének részeként az erdélyi magyar politikai élet „categoricus imperativusa” az összefogás – zárta mondanivalóját Tőkés László.
Lapunk kérdésére válaszolva azt is elmondta: egyelőre sem ő, sem az EMNT bihari vezetősége nem kapott meghívást arra a tanévnyitó és iskolanévadó nagyváradi ünnepségre, amelyet szeptember 9-ére szerveznek a helyi hatóságok a magyar Országgyűlés jegyzői karának részvételével. Reggeli Újság (Nagyvárad)

A 101 éves szerző harmadik könyve
Nincs rá adatom, hogy így van-e, de nem csodálkoznék, ha kiderülne: az aradi Kövér Gábor a legidősebb író, akinek életében könyve jelenik meg. 2011. augusztus 15-én ugyanis betöltötte 101. évét, jó két hete tehát benne jár a százkettedikben. S ha hozzátesszük, hogy első könyve 96 éves korában jelent meg…
A Tulipán könyvesboltban csütörtökön délután a Hadak útján című, immár harmadik kötetét mutatta be Ujj János, kiemelve, hogy a három könyv ugyanannyi műfajt képvisel: az Eretnek mesék a világról filozófiai jellegű írásokat, a második (Elfuserált évszázad) a XX. század geopolitikai, történelmi eseményeivel kapcsolatos eszmefuttatásokat tartalmaz, a harmadik, a legújabb, a Hadak útján memoár, kétharmadrészt önéletrajzi írás, amely főleg az 1940-es évek történéseit meséli el. És Kövér Gábornak, akit nagyon sokat ismernek Aradon – az egykori rétháti földbirtokos unokája kitűnő műszerész, finommechanikus, aki, egyebek között, a fényképezőgép-javítás mestere – meglehetősen mozgalmas élete volt egy évszázadon keresztül. 22 évesen mesterdiplomával műszaki vezető egy aradi textilgyárban, 26 évesen harisnyagyárat tervez, az 1920-as évek végén tanúja az aradi (Romániában az első) rádiógyártás (!) beindulásának.
Gondoljunk bele: az első világháború kitörése első mozzanatának tartott szarajevói főherceg-gyilkosság napján, 1914 júniusának végén fénykép készült róla, a második világháborút (beleértve Budapest pusztító ostromát is) felnőttként élte végig, részese volt az aradi ipar háború utáni talpraállításának. És a történéseket az elképesztő memóriával megáldott szerző hűen, és nem írói kvalitások híján meséli el, harmadik könyvének egy-egy mozzanata (például a székelyföldi havason legeltetett marháival az akkori magyar határon tudta nélkül átkerült székely legény kálváriája) valóságos bravúrral megírt történet. A könyv, amelynek több írása már különböző helyeken megjelent, érzékletes képet nyújt a háború viharában ide-oda sodródó, menekülő emberekről, katonákról és a hatalom képviselőiről, a kor hangulatáról, és távolról sem csupán egyetlen ember és családjának sorsát eleveníti fel. Igaza van a könyvet bemutató Ujj Jánosnak: a Hadak útján érdekes és izgalmas olvasmány, feltétlenül érdemes pár órát rászánni.
Kövér Gábor eddigi könyvei az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület kiadásában, Bálint Mózes gondozásában és biztatására jelent meg a Gondolkodó magyarok sorozatban. És a szerző harmadik könyvéből tudjuk: készül a negyedik, a Marosmenti krónika című is.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

„Hosszú az út a felismeréstől a kinyilatkoztatásig”
Dr. Németi János régész–történész pályafutásának küzdelmeiről, kutatási eredményeiről, a régészi munkáról és az azzal járó nehézségekről, valamint az őszinteség és a kitartás miatt őt ért hátrányos helyzetekről is beszélt lapunknak adott interjújában.
Mivel a nagykárolyi kastély felújítás alatt van, a múzeum régészeti anyaga ideiglenesen a volt 4–es iskolában van elhelyezve. Németi János régész–történész már rég nyugdíjas, de naponta több órát tölt itt, hogy az eddig összegyűjtött anyagait feldolgozza. Az alábbiakban vele beszélgettünk.
— Hogyan tölti hétköznapjait egy nyugdíjas régész?
— 2003 februárjában menten nyugdíjba, de azóta is folyton dolgozom. Ezt a szakmát nem lehet abbahagyni. Amit az ember 40–45 éven át nem azért csinál, hogy legyen egy megélhetési lehetősége, hanem azért, mert szereti, azt nem tudja abba hagyni. Nekem ez volt a munkám és a hobbim. Nagyon sok anyagot összegyűjtöttem, amit nem sikerült feldolgozni. Annak, ami a feltárásokból, az ásatásokból, a leletásatásokból, a tervezett ásatásokból és minden terepmunkából összegyűlt, ha csak a nagyobb részét lenne időm feldolgozni, elégedett lennék. Ezeknek a megfigyeléseit is én végeztem. Bizonyos dolgokat, a megfelelő dokumentációkkal át lehet adni a kollégáknak, de van néhány olyan téma, amihez ragaszkodom. Ilyenek a kelta anyagok, amelyekkel nagyon sokat foglalkoztam, vagy a bronzkor.
— Mióta foglalkozik régészettel?
— Boldádon 1966-ban kezdtem el az ásást. Kimaradt egy időszak, amíg a Trák Intézetnek dolgoztam. 1986–ban kezdtük újra, 1990–től egyedül dolgoztam. Ezt követően kötöttünk egy egyezséget a Babes–Bolyai Tudományegyetemmel, amikor ott megalakult a régészeti szak. Nem kaptak egy olyan embert, aki járatos az ősrégészetben. Egy–egy magyarországi meghívott tartott néha előadást, de gyakorlatilag nem irányították a diákokat a régészet szakmai megismerésére. Úgy döntöttünk, hogy ezeket a diákokat elhozzuk Boldádra, ahol részt vesznek a régészeti ásatásokon, így lehetőségük van megismerni egy olyan bronzkori települést, amelyik az egész bronzkort átfogja. Itt a kora bronzkortól a késő bronzkorig mindent meg lehet találni. Mivel itt található Boldád középkori temetője, a diák megtanulhat feltárni egy sírt, megismerheti a kerámiákat, a rétegtani problémákat, megtanulhat rajzolni és sok olyan dolgot, amit az egyetemen nem lehet megtanulni, bármilyen jó képzést is kap. Ehhez a szakmához gyakorlat, terepmunka kell. Hogy ez a tevékenység mennyire hasznos volt, azt az bizonyítja, hogy a végzősök hatvan százaléka erdélyi múzeumokban dolgozik. Ezzel hozzájárultunk a magyar régészek képzéséhez. Romániában sokáig nem volt régészképzés, a változás után indult be néhány kar, de kevés volt a magyar jelentkező. Így sikerült olyan régészeket képezni, akik nem csak az őskornál maradnak, hanem szakosodnak a népvándorlás korára és az Árpád–korra.
Komplex munka
— Miből áll a régészeti munka?
— A régész munkája sokkal komplexebb, sokkal összetettebb, mint a levéltárosé, az ásatással és a megfigyeléssel kezdődik. A régészeti anyag, ami évszázadokon át a földben volt, felszínre kerül, azt rendszerezzük restauráljuk, megkeressük a hozzá hasonló régészeti leleteket, tanulmányozzuk a korabeli szakirodalmat, és csak ezek után írjuk meg a szakcikket. Én folyamatosan ástam — kivéve azt az időszakot, amikor a Trák Intézetnek dolgoztam —, de soha nem volt restaurátorom, fényképészem, rajzolóm. Mindent egyedül csináltam végig. Én csak akkor tudok leközölni egy anyagot, ha kiállításra alkalmassá teszem. Egy kerámia restaurálásra négy–öt évet is várni kellene, hiszen a megyei múzeumnak csak egy restaurátora van. Annak, hogy én restaurálom a leleteimet, megvannak a hátrányai és előnyei is. Az előnye az, hogy ma már úgy ismerem a kerámiát, mint a tenyeremet. Ma már a régészetben nagyon sok a szakosodás. Nem csak bizonyos régészeti korokra, hanem bizonyos régészeti problémákra is lehet szakosodni. Ennek az a hátránya, hogy az, aki csak egy szakon indul el, a terepen nem tudja mivel találkozik. Aki nem ismeri a kerámiát, az el van veszve. Én mindig arra figyelmeztetem a fiatal kollégákat, hogy sokat menjenek terepre, sok anyagot nézzenek meg, dolgozzanak a kerámiával, mert különben annyira egyoldalúvá válnak, hogy csak egy bizonyos kor, bizonyos részét ismerik meg. Nagyon sok munka van addig, amíg egy régészeti anyagot, hozzáolvasva a megfelelő bibliográfiát össze lehet állítani úgy, hogy az, ha szakemberek elé kerül, nem mondják rá, hogy félcmunka.
A diktatúra idején
— A múlt rendszerben a politika keményen rátette súlyát a történelemkutatásra. Az elvtársak azt is megparancsolták, hogy milyen évfordulókra, milyen leletekre kell bukkanni. Hogyan tudtak ilyen körülmények között dolgozni a régészek?
— Itt van egy másik dolog, hogy a szakmai feldolgozáson kívül, nekünk közel kell vinni a régészetet a közönséghez. Kiállításokat kell szervezni, gyakran kell írni róluk cikkeket közérthető nyelven, hogy azt az emberek megértsék. Mindez nem könnyű dolog. Volt időszak, amikor nem lehetett leírni, amit valóban tudtunk az anyagról. Megvoltak a politikai beállítottságok, a dákó-román elmélet, amiből nem lehetett kilépni. Én merem állítani, hogy soha nem írtam le olyan dolgot, amiről nem voltam meggyőződve, hogy az úgy van. Inkább ott maradt az anyag a fiókban egy–két évtizeden át, de közönség elé nem vittem olyan anyagot, ami nem felelt meg a valóságnak. Például ott volt a drákológia kérdése, ami egy nagyon érdekes dolog. Olyan sokat beszéltek róla az iskolában, előadásokon, állandó téma volt a sajtóban, hogy annyira ismert lett, mint az Anyám tyúkja. Kötelező volt dák leletekre bukkanni. Nagyon sokszor megkérdezték ismerőseim, hogy találtam dákokat? Volt, amikor azt válaszoltam, hogy igen. Ilyenkor furán néztek rám és találgatták, hogy én is behódoltam? Ezeket a dolgokat megírtam a 2009–ben megjelent Barangolásom Szatmárban című visszaemlékezéseimben, amire nagyon büszke vagyok. Ebben az írásban igyekeztem összegyűjteni azokat a problémákat, amelyek foglalkoztatják az embereket, és érthető nyelven választ adni a nyitott kérdésekre úgy, hogy megmaradjak tudományos szinten. Ebben a kötetben is felvetődött a dák kérdés. Nem az a probléma, hogy voltak–e dákok vagy sem. Mivel a román nemzetpolitika túllicitálta ezt a témát, és a dákó–román elmélet dákó–román vallássá vált, a politika mindent ezzel próbált igazolni, az embereknek pedig kezdett elegük lenni belőle. A politikusok nem vették észre, hogy a kutatók és a tudósok célja és feladata nem az, hogy a politikát kiszolgálja, hanem az, hogy azt ami van, reálisan tárja fel.
— Nézeteltérései miatt került nehéz és hátrányos helyzetekbe?
— Corneanu elvtár, Nagykároly akkori párttitkára történelem szakot végzett a Stefan Gheorghiun, és mai nap is nagy történésznek tartja magát. Mivel én kelta kutatással foglalkoztam és abból is doktoráltam, nem voltam közkedvelt a pártvezetésnek, ezért mindent megtettek, hogy eltávolítsanak a kutatástól. Erre hamarosan két okuk is adódott. Az egyik az, hogy Székesfehérváron megrendezték a kelta világkongresszust, melyre egy bukaresti és egy kolozsvári kelta kutató mellett engem is meghívtak. Egy nagyon érdekes anyagot készítettem a piskolti kelta temetőről, ami kiegészítette mindazt, amit addig tudtunk a keltákról. Ezt elküldtem Bukarestbe, ahol lefordították francia nyelvre, de útlevelet nem kaptam, hogy elmehessek a kongresszusra. A kollégák kivitték az anyagot, ami megjelent egy kötetben, amiből több példányt küldtek Romániába is. A szekuritáté azonnal lefoglalta, és elkezdett nyomozni, hogy ki juttatta ki az anyagot. A bukaresti kolléga beismerte, hogy ő fordította le és vitte ki, így megmenekültem a nagyobb büntetéstől, de jó ok volt arra, hogy eltávolítsanak a múzeumtól. Ekkor helyeztek át az 1–es iskolába aligazgatónak, ahol tíz évig dolgoztam. Gyakorlatilag nem veszett el ez a tíz év. Nem dolgoztam ugyan a szakmában napi tíz–tizenkét órát, hanem elvégeztem a dolgom az iskolába — megjegyzem az aligazgatói munka nem kis feladat — utána, vagy szombaton és vasárnap elmentem ásni. Ekkor is olyan dolgokkal foglalkoztam, amivel senki más. Ilyen volt a Kraszna–menti megfigyelés Domahida és Börvely között. A töltés bal oldalán rengeteg anyag került a felszínre, de se a szatmárnémeti, se a nagykárolyi múzeum nem érdeklődött. Én akkor annyi anyagot gyűjtöttem össze, hogy a mai napig is dolgozom velük.
— Corneanunak voltak még zseniálisnak tűnő felső utasításai?
— Volt egy érdekes esetem, amikor egy magyarországi (nyíregyházi) küldöttség járt Nagykárolyban. Akkor is, mint mindig, én mutattam be a várost és a kastélyt. A találkozó végén Corneanu elvtárs szűkebb körben megjegyezte, hogy aránylag jól bemutatom én a kastélyt, de csak övtől fölfelé, a lényeget elhallgatom. Mi az, amit elhallgatok — kérdeztem. Azt, hogy a kastély alatt van egy dák vár — felelte. Megdöbbenve kezdtem magyarázni, hogy a küldöttségbe benne van Németh Péter, a nyíregyházi múzeum igazgatója, aki nagyon jól tudja, hogy ez nem igaz. De én ilyet amúgy se mondanék, mert nem engedi meg a szakma, és én sem engedem meg magamnak. Nem mondhatok olyat, ami nincs. Corneanu elvtárs azt válaszolta: lehet, hogy nincs, de neked ezt kell mondani, mert ezt követeli a román nép és a román politika. Voltak, akik beálltak a sorba, és hangoztatták a dák elméletet, lehettek múzeumigazgatók, vagy más magas beosztásúak, de ezeket a szakma sohasem fogja elismerni. Az a baj, hogy még mindig folytatódik a félretájékoztatás. Az iskolai könyvekből kivették a Ceausescu idézeteket, de a koncepció maradt. Pártiskola már nincs, de szerveznek tanfolyamokat, amelyek tovább terhelik az agyakat a hamis ismeretekkel. Nagyon sok kiadvány jelenik meg, amelyek olyan anyagokat tartalmaznak, hogy óvni kell tőlük az olvasókat, főként a fiatalokat. Ezekkel szembe lehet szállni, de nem lehet meggyőzni vagy legyőzni őket, mert befolyásos emberek állnak mögöttük.
Nagy kérdés
— Hogyan tett eleget az elvárásoknak? Például, ha dák leletekre kellett bukkanni?
— Megkövetelték, hogy találjunk dák leleteket is. Én megtaláltam egy őskori elemet, csak az volt a gond, hogy az nem dák anyag volt, hanem korábbi, még a szkíta korszakból. Nálunk a kelták a Krisztus előtti és utáni első században éltek. Számomra nagy kérdés volt az, hogy ezek a települések az első század végétől eltűntek. Akkor itt valaminek történnie kellett. Valami történelmi fordulat lehetett, mert a kelták nem mentek el innen maguktól. Valami oka volt, hogy visszavonultak a Duna vonaláig. Utánanéztem az ókori forrásokban és rájöttem, hogyan alakult a géta–dák kultúra, és milyen hatást váltott ki később. Számomra fontos volt, hogy ezen a környéken találjak olyan anyagot, ami beékelődik a Krisztus utáni és előtti századba. Minden anyagot megnéztem, és a végén teljesen a véletlen hozta ki, hogy Bobáldon sikerült megtalálni egy teljesen értékes dák klasszikus anyagot, amelyen van egy római kori figura. Ez annak a bizonyítéka, hogy a géta–dák előretörés eljutott eddig. Tehát nem az a kérdés, hogy voltak–e dákok vagy sem, hanem az, hogy a dák vaskori kultúrának semmi köze nincs a román nép kialakulásához. Ezt nehéz volt megmagyarázni, miután évtizedekig ezt sulykolták a diákok fejébe, erről beszéltek minden előadáson, erről írt a sajtó. A dák nemzet pontosan egy olyan színfoltja az európai kultúrának, mint bármelyik akkori nép, csak nem lehet kötni egy később kialakult néphez, és nem lehet vissza vinni egy nép gyökereit a dákokig.
Magyar délibábok
— A magyarságkutatásban is vannak olyan elméletek, amelyeket nem lehet bizonyítani. Ezek tisztázódni fognak valaha?
— A magyar régészetben is vannak különböző irányzatok. Ilyen a székely–magyar kérdés. Vannak, akik azt állítják, hogy a székelyek itt vannak Attila korától, a magyarok a honfoglaláskor már itt találták őket. Attila korát nem tudjuk elvezetni a honfoglalásig, hogy bizonyítani tudjuk a folytonosságot. Vannak hasonlóságok a hun, az avar és a magyar kultúra között, hiszen mindhárom nép keletről jött, de nincsenek nyelvemlékeink. A régészetben sohasem lehet határozottan azt mondani, hogy etnikailag egy bizonyos néphez tartozik. A népvándorlás korában sok volt a keveredés. Nem lehet úgy venni, hogy az első honfoglalás a hunok, a második az avarok, a harmadik a magyaroké volt, és ezeket visszavinni az őskorba.
A nemzetállamok gyökerei
— Mi az oka annak, hogy több száz, akár ezer év is el kell teljen ahhoz, hogy tisztázódjanak bizonyos történelmi események? Nemrég hallottam egy francia történész szájából, hogy még nem telt el elegendő idő ahhoz, hogy tisztán láthassuk a nagy francia forradalom eseményeit.
— A nagy francia forradalomnak vannak olyan eseményei, amelyek valóban még mindig tisztázatlanok. Ennek a forradalomnak vannak pozitív és negatív hatásai. Negatív hatása például a nemzetállamok kialakulása. Erőltette, hogy minden nép próbálja megtalálnia gyökereit. Ahhoz, hogy ki tudjuk mutatni a nemzetállamot, szükség van az etnikai egységre. A franciák forradalom után kezdték bebizonyítani, hogy ők a kelták egyenes leszármazottai. III. Napóleon, pontosan a francia nemzetállam érdekében hatalmas összegekkel támogatta azokat az ásatásokat, amelyek a kelta településekhez kötődtek. Amelyik országnak nem voltak gyökereik, azok kreáltak maguknak. Az, hogy ma már nagyon sokan foglalkoznak magyarságkutatással, nem egy jó dolog. Főként azok részéről, akik Amerikából akarják megváltoztatni a magyarság történetét. Ezek a kutatások bizonyára célszerűen történnek, de rossz hatást keltenek. Én bízom abban, hogy a Szatmár Megyei Múzeumban mindig lesznek olyan szakemberek, akik a szakma tiszteletével végzik majd tevékenységüket. erdon.ro

Urmánczy Nándor-szobor Maroshévízen
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke leplezte le Urmánczy Nándor néhai magyar országgyűlési képviselő mellszobrát Maroshévízen a templomkertben negyedik alkalommal szervezett Urmánczy Nándor Emléknapok keretében. Magyaroknak és románoknak ma a múlt kölcsönös tisztelete mellett az a közös feladata, hogy egy határok nélkülivé váló Európában a 21. század kihívásaira adjanak közös válaszokat” – hangoztatta beszédében Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, kihangsúlyozva, hogy magyaroknak és románoknak egy közös kötelességünk van: lezárni az egymáshoz fűződő viszonyunkra vonatkozó 20. századi gondolkodást. Leszámolni azzal a téveszmével, hogy az államhatárok tologatása megoldja a román–magyar együttélés és egymásrautaltság gondjait. Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája köszönetet mondott mindazoknak, akik ápolják az egykori politikus emlékét, különösen kiemelve Czirják Károly, az Urmánczy egyesület elnökének érdemeit abban, hogy „újra divatba jött a nagyapja”. Czirják Károly egyesületi elnök beszédében bevallotta, hogy egy évvel ezelőtt nem hitte volna, hogy a következő Urmánczy-emléknapon szobrot avatnak egyesületük névadója tiszteletére. Főleg olyan körülmények közepette, hogy ez idő alatt perben álltak három román civil szervezettel. A Blaskó János szobrászművész készítette mellszobrot Kövér László leplezte le.
Jánossy Alíz
Hargita Népe. Erdély.ma

Erkel zenéje nemzeteket köt össze (Szobrot avattak Kovásznán)
Görgényi Ernő, Kiss László és Lőrincz Zsigmond leleplezték Erkel Ferenc mellszobrát
A hét végi kovásznai városnapok legkiemelkedőbb pillanata volt az Erkel Ferenc-szobor avatóünnepsége. Tegnap délben a központi parkban, a borvízpavilon közelében felállított szobrot a testvértelepülések képviselőinek jelenlétében Gyula város polgármestere, dr. Görgényi Ernő, és Kovászna vezetője, Lőrincz Zsigmond leplezte le, majd írta alá az adományleveleket. A köztéri alkotás Gyula város adományaként került a fürdővárosba, alkotója Kiss László György, aki személyesen is jelen volt az avatóünnepségén.
Ünnepi beszédében Görgényi Ernő elmondta, a gyulai adomány egyféle viszonzása a kovásznai közösség ajándékának, a székely kapunak, melyet a város legszebb parkjának bejáratához állítottak fel. A székely kapu az összetartozás, testvériség jelképe lett, itt tartják évente a Trianon-megemlékezést – mondta a polgármester. A testvériség lényegét Nyerges Attila költő szavaival fogalmazta meg: történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk. Erkel a magyar zenei kultúra talán legnagyobb alakja, de több is ennél, zenéje népeket, nemzeteket köt össze, a zene határoktól és nyelvektől függetlenül mindenkié, és mindenki számára érthető – hangsúlyozta. Kiss László nagyon röviden szólt a jelenlévőkhöz, mint mondta, nem kenyere a beszéd, inkább az alkotás. Köszönetet mondott Kovászna vezetőségének, hogy központi, forgalmas helyre került alkotása. A csíkszeredai magyar főkonzulátus képviseletében dr. Mélykúti Ferenc vezető konzul hosszabban beszélt Erkel Ferenc életművéről, örökségéről, amely tovább él alkotásainak, cselekedeteinek építő hatásában is. A Magyarok Világszövetségének elnöke, Patrubány Miklós a szobor alkotójának meghívására vett részt az ünnepségén. Nemsokára San Francisco operájában adják elő Erkel Bánk bánját, és nem kisebb személyiség, mint a világhírű Placido Domingo énekli majd a Hazám, hazám áriát – mondta. Ha Placido Domingo magyar nyelven énekli a Hazám, hazámat, elvárjuk, hogy a román operaénekesek is megtegyék ezt – hangsúlyozta, majd megadta a hangot a magyar és székely himnusz eléneklésére. A szoboravató ünnepség az emlékkoszorúk elhelyezésével ért véget. Az eseményt ünnepélyesebbé tette a Tiszta szív kórus és a Pastorala kamarakórus fellépése.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyászos pótérettségi-eredmények
A nyári jegyeknél is gyengébbek a pótérettségi eredményei: országos szinten csupán a pótvizsgára beiratkozottak 16,6 százalékának sikerült átmenő jegyet szerezni. A részleges eredményeket tegnap délután függesztették ki, az óvások megoldására két nap jut, így végleges jegyeiket szerdán tudhatják meg a diákok. Az eddigi eredmények szerint a leggyengébb jegyek Máramaros megyében születtek, ahol csupán a végzősök 8 százaléka szerez diplomát, de Konstanca megyében is csak 9 százalékuk veheti idén kézbe az okmányt. Temes megyében, ahol 14 százalékos az átmenők aránya, „halálos áldozata” is lehet a vizsgának: tegnap egy raktár udvarán megtalálták egy 19 éves fiú holttestét.
A rendőrök nem zárják ki, hogy a moldovai köztársaságbeli fiatal öngyilkos lett, miután nem sikerült az érettségije. Fehér megyében 17,35 százalék vette sikeresen az akadályt, négy iskolában egyetlen végzős sem ment át. Ennél is kisebb, 16,7 százalékos volt az átmenési arány Arad megyében, itt két iskolában nem volt átmenő jegy, míg egy tanintézetben mindenki sikeresen vizsgázott. Bihar megyében jóval magasabb, 22,31 százalékos volt az átmenési arány, Dorel Luca megyei tanfelügyelő szerint „mindegyik diák akkora jegyet kapott, amennyire fontosnak tartotta, hogy tanuljon a vizsgára”.
Maros megyében ennél is magasabb, 24,85 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya, Mezőbándon, ahol nyáron sem szerzett senki átmenő jegyet a 11 végzős közül, megismétlődött a helyzet. Meglepően magas, 36,31 százalékos az átmenési arány Suceava megyében, míg Mehedinţi-ben 52,97 százaléknak sikerült a vizsga. Hargita megyében ellenben nagyon kicsi, 12,2 százalékos a sikeresen vizsgázók aránya.
Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő nem kívánta minősíteni az eredményeket. Véleménye szerint az alacsony átmenési arány annak tudható be, hogy a diákok nem készültek megfelelően a vizsgákra, és nem annak, hogy a nyári érettségivel ellentétben a pótvizsga ideje alatt Hargita megyében is kamerákat helyeztek a tantermekbe. „Az óvások utáni, végső eredményeket követően, tanárokkal és szakemberekkel közösen sort kerítünk a történtek elemzésére. Ennek során tudjuk majd biztosan megállapítani, hol merült fel probléma a pótérettségivel kapcsolatban” – mutatott rá a főtanfelügyelő. Hozzátette: tavaly országos szinten a székelyföldi megyében zajlott a legkomolyabb próbaérettségi. „Ezt fogjuk megismételni a következő vizsgaidőszak előtt is, még alaposabban és szigorúbban, ha szükséges” – fejtette ki Ferencz S. Alpár, aki azt is elmondta: jövőre már a nyári vizsgaidőszakban is használnak majd kamerákat.
Király: várható eredmények
Király András oktatási államtitkár szerint várható volt, hogy alacsony lesz az átmenési arány a pótérettségin, hiszen ugyanazon feltételek álltak fenn, mint a nyári vizsgaidőszak alatt. Elmondása szerint előre látható volt, hogy akik az érettségire nem készültek fel megfelelően, ősszel sem fognak kimagaslóan teljesíteni. „Ha azonban a tanügyminisztérium tartja magát jelenlegi álláspontjához, a jövőben javulni fog a helyzet” – vélekedett az államtitkár, aki szerint a diákoknak rá kell jönniük arra, hogy az érettségire, a gimnáziumi éveik befejezésére komolyan kell készülni. Hozzátette: az új tanügyi törvénynek köszönhetően a következő években mindenképpen jobb eredmények várhatók majd, hiszen ennek értelmében mindenki a szakjának megfelelően vizsgázik.
Nem tartja meglepőnek a pótérettségi vizsga eredményeit Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes sem. Mint mondta, nagyon rövid a nyári és őszi vizsgák közötti időszak, így nincs lehetősége megfelelően felkészülni annak, akinek az első szakaszban nem sikerült az érettségije. „Végleges megoldást a különböző szintű érettségi bevezetése jelentene. Akárcsak Magyarországon, itt is másképp kellene kezelni azokat, akik egyetemre készülnek, és azokat, akik a középiskolát szeretnék elvégezni” – vélekedett a főtanfelügyelő-helyettes. Kolozs megyében egyébként 20,62 százalékos volt az átmenők aránya.
Kónya: a minisztérium a hibás
Előre látható volt a pótérettségi eredménye Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint is, a partiumi megyében a 17 százalékot sem érte el az átmenők aránya. Kónya szerint az eredmény előre látható volt, mivel az oktatási minisztérium „ahelyett, hogy a rendszeren javított volna, szabályszerű támadást intézett az oktatásban résztvevők ellen”. „Óriásit ütöttek ezzel a szakoktatáson – fejtegette. – Akik szakközépiskolát végeztek, most ott állnak, hogy se szakmájuk nincsen, mivel alig praktizáltak, se érettségijük.” Kónya László szerint most azokon csattant az ostor, akik a legkevésbé voltak hibásak a félresikerült oktatási reformokért: a diákokon és a tanárokon. Elmondta: a bukottak 90–95 százaléka a szakközépiskolákból került ki, akik felvételikor még nem tudták, hogy érettségire kötelezik őket. A tanügyminiszter pedig a román oktatás folyamatos ócsárlásával tovább rontott a tanárok amúgy is alacsony megbecsültségén. A szatmárnémeti vizsgaközpontokban tegnap sokan nézegették lógó orral az eredményeket. Az egyik általunk megkérdezett érettségizőnek nem okozott meglepetést az, hogy megint meghúzták, mint mondta: a matekvizsgán rosszul lett, ki kellett jönnie, így biztos volt benne, hogy nem sikerült, bár úgy vélte, ha benn is maradt volna, akkor sem írja meg az ötöst, mert nagyon nehéz volt a tételsor. Egyesek örvendeztek is, az egyik sikeres vizsgázó – szintén neve elhallgatását kérve – elmondta: ő tavaly próbálkozott először, meg is kapta mindenből az átmenőt, de nem jött ki a hatos átlaga. Ezért csak magyarból vizsgázott újra – nyáron ugyan nem sikerült elérnie a 7-es osztályzatot, most viszont 7,30-cal végre túlesett az érettségin
Nem tanultak eleget!
Kovászna megyében 18,69 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya. Keresztély Irma főtanfelügyelő lapunknak elmondta, csalódott, ennél jobb, legalább 30 százalékos átmenési arányra számított. A háromszéki pótérettségizők 80 százalékának csak egy vagy két tantárgyból, általában románból és matematikából kellett újravizsgáznia. A két vizsga közötti másfél hónap alatt ezt a két tantárgyat „meg kellett volna enniük”, hogy biztosra mehessenek, mondta a főtanfelügyelő. Úgy vélte, kevesebb nyaralással és több tanulással jobbak lettek volna az eredmények. Ez alkalommal is a diákok vizsgáztak, és nem a pedagógusok, szögezte le a szakember, arra utalva, hogy sokan a tanárokat hibáztatják a gyenge eredmények miatt. Az őszi vizsgán a tételek nem voltak nehezebbek, de könnyebbek sem, mint a nyáron, a minisztérium ezzel azt jelezte, hogy az őszi akadályt is ugyanolyan komolyan kell venni, mint a nyárit, magyarázta a főtanfelügyelő. Keresztély Irma azt reméli, hogy az idei két érettségi kudarcából legalább a következő generációk levonják a tanulságot, és komolyan veszik a tanulást.
Akiknek pedig nem sikerült az érettségijük, bár nem lesz könnyű, de meg kell próbálniuk elhelyezkedni a munkaerőpiacon, hogy ne töltsék haszontalanul a következő egy évet, tanácsolta Keresztély Irma. Krónika (Kolozsvár)

MOGYE-rektorhelyettes: nem tanácsos létrehozni a magyar vonalat
Sokféleképpen lehet értelmezni az egyetemi multikulturalitást – derült ki azon a szemináriumon, amelyet az anyanyelvű oktatás témakörében szervezett a hétvégén a marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Alapítvány. Míg Magyari Tivadar, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem leköszönő helyettes rektora szerint ez a kolozsvári tanintézményben 72 magyar és 16 német szak létrehozását és fejlesztését tette lehetővé, Brânzaniuc Klára, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tudományos rektorhelyettese szerint az etnikai sokszínűség semmiképpen nem jogosítja fel a kisebbségi diákokat a magyar vonal létrehozására.
Az anyanyelvű oktatás esély és szükségesség. Élünk e lehetőséggel? – e címmel szervezett nemzeti szemináriumot a hétvégén a marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Alapítvány. Az előadásokból és a román előadók hozzáállásából egyértelműen kiderült, hogy a kérdésre a válasz egyszerű: mi élnénk a lehetőséggel, amennyiben azt hagynák.
A színe és a fonákja
Erre lehetett következtetni Brânzaniuc Klára, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyettes rektorának a felszólalásából, aki negyed órán keresztül arról beszélt, hogy a magát multikulturális intézménynek tituláló MOGYE-n miért nem lehet és nem is tanácsos létrehozni magyar vonalat.
Míg kollégája, Nagy Örs rektorhelyettes a magyar diákokat és pedagógusokat ért diszkriminációról, az utánpótlás hiányáról, a végzősök külföldre távozásáról beszélt, Brânzaniuc kifejtette, megítélése szerint a multikulturalitás csupán annyit jelent, hogy bárki tanulhatja az elméletet románul, magyarul vagy akár angolul, de a gyakorlati oktatásban és a vizsgákon csakis az állam egyetlen hivatalos nyelvét használhatja. „Mindenki tud románul, így természetes, hogy mindenki így is beszéljen” – szögezte le az amúgy magyar felmenőkkel is rendelkező orvos-professzor asszony.
Brânzaniuc viszonyulása a kisebbségi kérdéshez a teremben lévő több kollégáját is meghökkentette, de a leginkább Benedek Imrét hozta ki a sodrából. A kardiológus professzor meg is jegyezte: egy ilyen szemináriumon nem arról kellene beszélni, hogy miért nem lehet megalakítani a magyar kart. „Ha létezik akarat, bármi megvalósítható. Amikor engem műtöttek és magamhoz tértem, anyanyelvemen kérdezték meg, hogy érzem magam. Már attól jobban voltam, hogy magyarul szóltak hozzám. Én nem tehetek arról, hogy anyanyelvemen jobban érzem magam” – hozta fel saját példáját a MOGYE tanára.
Az 1990-es évek elején a kolozsvári BBTE-n is voltak hasonló viták, ott azonban Magyari Tivadar leköszönő rektorhelyettes szerint már több mint tíz éve sikerült megoldást találni a magyar fél kéréseire. A mintegy negyvenezer diákkal működő tanintézményben 72 magyar és 16 német szak működik.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári karának dékánja egy statisztikát ismertetett. Eszerint Romániában évente körülbelül 8 ezer diák érettségizik magyar nyelven, azonban csak 25 százalékuk folytatja anyanyelvén egyetemi tanulmányait, további 25 százalékuk román nyelven tanul tovább. Az érettségizők 50 százaléka nem vesz részt felsőoktatásban.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem multikulturalitásának kiteljesedését a MOGYE-val ellentétben nem az ott oktató tanárok, hanem az oktatásügyi minisztérium nem hagyta kiteljesedni, derült ki Béres András előadásából. Az intézmény volt rektora elmondta, hogy míg az egyetem vezetősége egyetértett az önálló román illetve magyar struktúrák létrehozásában, a szaktárca elutasítóan viszonyult a kezdeményezéshez.
Szász intés a magyaroknak
A Német Demokrata Fórum képviselője, Hermine Pop mind kisebbségiként, mind pedagógusként arra intette az erdélyi magyarokat, hogy tanuljanak a romániai szászok és svábok esetéből és próbálják megelőzni azt, hogy az ő sorsukra jussanak.
Ebben bíznak a magyar politikusok is; a szeminárium résztvevőjeként Markó Béla miniszterelnök-helyettes például kijelentette, hogy a MOGYE esetében kizártnak tartja, hogy az oktatási minisztérium egy olyan egyetemi chartát fogadjon el, amely nem biztosítja az önálló karok létrehozásának lehetőségét. Megítélése szerint az új oktatási törvény egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatás számára önálló karokat hozzanak létre. „Mindenkinek meg kell értenie, hogy az önálló döntés lehetősége egy alapvető jog, amelyet nem lehet elvitatni” – nyomatékosította álláspontját Markó Béla.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Élesen bírálta az RMDSZ-t Tőkés László
egyetemes magyar együttműködés rendszerének részeként az erdélyi magyar politikai élet „kategorikus imperatívusza” az összefogás – szögezte le hétvégi nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László EMNT-elnök, az Európai Parlament alelnöke.
Az RMDSZ vonatkozásában ugyanakkor rámutatott: 2009-ben az erdélyi Magyar Összefogás jegyében valósulhatott meg egy olyan együttállás, aminek eredményeként három erdélyi magyar politikus képviselheti közösségét az Európai Parlamentben. „Az akkor létrejött együttműködés azonban az RMDSZ hibájából utóbb félbeszakadt. Az érdemi összefogás és a kizárólagos egységretorika között különbség van” – mutatott rá a püspök, példaként említve, hogy „szándékos csúsztatással élve” fel szokták róni neki a szervezet vezetői, hogy az RMDSZ színeiben szerzett EP-képviselői mandátumot, holott nem ő kérezkedett fel az RMDSZ szekerére, hanem az RMDSZ kérte fel őt a közös lista vezetésére.
„Az RMDSZ kizárólagosságon alapuló döntései továbbra is az érdemi összefogás ellen hatnak: saját korábbi álláspontjukkal homlokegyenest ellenkező nézeteket képviselve játszanak dicstelen szerepet a kudarcos román kormányban, illetve a verespataki afférban, a demokrácia eszméjének hadat üzenve akadályoztatják az új erdélyi magyar párt bejegyeztetését, ráadásul a létrejövőben lévő erdélyi Kulturális Autonómia Tanácsot is elpártosítják” – sorolta Tőkés László az Európai Parlamentben kezdődő őszi ülésszak apropóján összehívott sajtóértekezleten.
Tőkés László EP-alelnök kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt társaságában tekintett vissza eddigi parlamenti tevékenységére. Szilágyi emlékeztetőül elmondta: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként mandátumot nyert Tőkés László EP-képviselő egyszerre tagja az Európai Parlament román és magyar néppárti delegációjának, a magyar és a román küldöttségnek. A kulturális és a külügyi szakbizottságokon kívül az Emberi Jogi Bizottság tagjaként is tevékenykedik mint képviselő, de alelnökké választása óta, Schmitt Pál portfólióját megörökölve, egyaránt felel a kultúráért, az egyházi és vallási felekezetekkel való párbeszédért, a Keleti Partnerségért, valamint a nyugat-balkáni bővítésért. Tőkés László az eseményen azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a néppárti EP-frakció támogatásával elnyert alelnöki tisztségében nemcsak a magyar, hanem a magyar–román összefogást és együttműködést is sürgette, ugyanakkor Románia schengeni övezethez való csatlakozása ügyének előmozdítását is szívügyének tekintette. „Egészen természetes, hogy magyarként a magyar nemzeti, román állampolgárként pedig Románia érdekeit képviseltem. Az egyesült Európában a kettő nem áll egymással ellentétben” – hangsúlyozta az alelnök.
Szilágyi Zsolt összegezte azokat a tárgyköröket, melyek meghatározták Tőkés László képviselői és alelnöki tevékenységét. Ezek közül kiemelte a Lisszaboni Szerződés vallási párbeszédre vonatkozó 17. cikkelyének az életbe léptetésére irányuló szolgálatát, az egyházak és különböző vallási felekezetek közötti párbeszédet, a kommunista múlttal való szembenézés terén kifejtett munkáját. Krónika (Kolozsvár)

A romániai rendszerváltás könyve
A nemrég beindult magyarországi Libri könyvkiadó tulajdonosai az év legnagyobb magyar sikerét várják az erdélyi származású, jelenleg Budapesten élő Papp Sándor Zsigmond első regényétől, amely az ősz folyamán jelenik meg. Lapunk Kultúra rovatának korábbi vezetője hat évig dogozott a regényen, amelyben, mint mondta, a román rendszerváltás könyvét akarta megírni, kicsit másképp, mint azt mások tették. Beszélgetés Papp Sándor Zsigmonddal első regényéről, a Libri kiadóról, az erdélyi írók magyarországi elfogadásáról.
– Halmos Ádám, az augusztus elején megalakult Libri könyvkiadó egyik alapító tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy az év legnagyobb magyar irodalmi sikerét várják az ön első regényétől. A Litera weboldalon egy 2006. áprilisi keltezésű szövegben olvasható, hogy a Margarita tegnapjai munkacímet viselő regényén dolgozik, amelyet várhatóan 2006 végére fejez be. Miért tolódott ki ennyire a határidő?
– Hat évig írtam ezt a szöveget. Ahogy egyre inkább belemerültem a szöveg világába úgy vált világossá, hogy ez nem egy novella, nem egy kisregény lesz, nem is egy regénynek hazudott elbeszélés, hanem valami vaskosabb. A megírást magánéleti események is, a civil munkám, az újságírás is lassította. Nem hiába mondja Hemingway, hogy jó dolog az újságírás, csak idejében abba kell hagyni. Vagyis nem lehet büntetlenül két világ között ingázni.
– Ez még ugyanaz a regény?
– Ugyanaz és mégsem. Aki írt már nagyobb szabású művet, az tudja, hogy a szöveg az utolsó pillanatig képlékeny. Csak az utolsó pillanatokban éri el végső formáját, ezért sem közöltem belőle az elmúlt két évben már részleteket sem. Írtam és átírtam, miközben egyre világosabbá vált a szerkezet és az is, hogy hova lyukadok majd ki.
– Halmos Ádám az említett nyilatkozatában azt is elmondta, hogy a regény még nem nyerte el e végleges címét. Be lehet fejezni egy regényt úgy, hogy a cím csak utólag dől el?
– Nekem a címekkel sok bajom van. Általában ha nincs meg a cím, amíg ki nem teszem az utolsó pontot, akkor már nem is találom meg. Kihűl, eltávolodik az egész, és akkor már nem tudom megnevezni. Az előző novelláskötetem, Az éjfekete bozót címe is a szerkesztőt, Nagy Boglárkát dicséri. Jelen esetben nekem volt egy ötletem (ez volt a Margarita tegnapjai), de rá kellett ébrednem a kiadó munkatársaival konzultálva, hogy ez nem jó. Ha túl gyenge a mű, akkor visszatetsző, hiszen azt az érzést kelti, hogy Bulgakovra próbál támaszkodni. Ha viszont megáll a saját lábán, akkor meg felesleges a mankó. Boldoguljon egymaga.
– Nem nehezítette meg a dolgát a bizonytalanság, esetleg nem indult el tévutakon a címet keresvén?
– Utólag ez szerencsére már nem fenyeget. Esetleg az, hogy egy idegen cím kissé a maga képére formálhatja a regényt is. Ezért sem könnyű megtalálni: legyen figyelemfelkeltő, hiteles, szólítsa meg az olvasót, de közben ne legyen hivalkodó sem. Egyelőre több verzió van, el kell döntenünk, hogy melyik lesz a befutó.
– Halmos annyit elárult a regényről, hogy a romániai rendszerváltás idején játszódik. Hogyan fogadják az ön tapasztalatai szerint a magyarországi olvasók az Erdélyből érkező írókat, illetve az alkotásaikat? És hogyan fogadja a szakma? Bodor Ádám szerint például sokan még mindig lekezelően vagy atyáskodóan viselkednek egy erdélyi íróval.
– Szerintem ez a lekezelés már a múlté. Jómagam a Népszabadság könyvrecenziós rovatát, a Könyvszemlét szerkesztem, s higgye el, semmiféle hátrány nem érheti az erdélyieket. Sőt egy kicsit rá is segítek a fontosabb könyvekre. Lassan hat éve élek Budapesten, ami arra elég, hogy ne legyek idegen, de arra még nem, hogy egészen otthon legyek. A szakma szemében ez már szerintem „pesti” könyv lesz, bár a témája nagyon messze esik a „pestiségtől”. A román rendszerváltás könyvét akartam megírni, ami valahol a nyolcvanas évek elején kezdődik, és a kilencvenes évek elején, közepén végződik. Kicsit másképpen, ahogy az előttem beszélők.
– Hogyan látja a most induló Libri kiadót? Mennyire „alkotóbarát”, illetve milyen sikerrel tudják fölvenni a versenyt mondjuk a Magvetővel?
– Mivel Sárközy Bence, a Libri egyik igazgatója a Magvető főszerkesztője volt három évig, és a szakma is Morcsányi Géza, a Magvető igazgatójának lehetséges utódjaként tekintett rá, szerintem jó esélyük van erre. Pláne, hogy a szépirodalmi főszerkesztő, Dunajcsik Mátyás is onnan érkezett. Egyetértek velük abban, hogy a magyar könyvkiadásnak jót tesz egy kis frissítés, verseny, koncepcióváltás. De ez csak hosszabb távon dől majd el. Én akkor lennék elégedett, ha a Libri egy piacképes, sokszínű és bátor kiadóvá nőné ki magát.
– Az ön tudomása szerint az erdélyi alkotókkal, illetve piaccal milyen kapcsolatot készülnek kialakítani?
– A kapcsolatfelvétel a regényem miatt szinte kötelezővé vált. Már beszéltünk arról, hogy tavasszal, nyár elején a könyv és a kiadó is bemutatkozhatna Erdélyben. Jó lenne, ha addigra esetleg a román kiadás is elérhetővé válna, amire úgy tűnik, jó esély van, de konkrétumokról még nem tudok beszámolni. Az erdélyi alkotóknak pedig azt tanácsolnám, hogy bombázzák Sárközy Bencét kéziratokkal, mert ritkán tapasztaltam ilyen nyitottságot az új hangok felé. Egy jó regénynek még sosem volt ekkora esélye a megjelenésre, mint most.
– Miért várt eddig az első regénynyel? Illetve most, hogy túl van a munkán, hogy látja, ír még regényt a közeljövőben?
– Mindenki máskor érik meg ehhez a műfajhoz. Többször is nekifogtam már egy-egy regényhez, de úgy érzem, mostanra tudtam csak annyi tapasztalatot elspájzolni, hogy be is tudjam fejezni. Novellistaként ráadásul egy egészen más térben kellett megtanulnom focizni. Jövő év elején fogok neki a következőnek, csak addig még el kell utaznom Rădăuţi-ba (Radóc), Suceava megyébe. Ott születtem ugyanis. De csak egy hetet töltöttem ott. Nem tudok róla semmit. A regény is épp erről szólna, egy identitását kereső emberről, aki nem létező szülőföldjén keresi a válaszokat. Vagy a kérdéseket.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Határon túli irodalmi ösztöndíjpályázat
A pályázat célja: A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (a továbbiakban: NEFMI) nyílt pályázatot hirdet a 2011. évre, határon túli magyar írók, irodalmárok részére, akik szépirodalmi, műfordítói vagy kritikai munkájukhoz kérnek támogatást. Az ösztöndíj célja, hogy a tehetséges fiatal határon túli magyar íróknak, irodalmároknak, műfordítóknak támogatást nyújtson a pályakezdéshez, illetve – korosztálytól függetlenül – kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú alkotótevékenységhez. A pályázat pénzügyi forrása és keretösszege: A NEFMI XX. fejezet 20/5/18/2 Határon túli kulturális feladatok támogatása c. fejezeti kezelésű előirányzaton erre a célra elkülönített 10300000 Ft áll rendelkezésre, amely magában foglalja a pályázat lebonyolítási költségeit is. Ebből a lebonyolító szervezetet, a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságát illető rész: 500000 Ft. A pályázók köre: A pályázaton kizárólag a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozó országokban élő alkotók vehetnek részt. Pályázatot csak azon személyek nyújthatnak be, akik a Magyar Köztársaság államháztartása alrendszeréből (állami támogatás) az előző év(ek)ben biztosított, lejárt határidejű támogatással elszámoltak. Nem részesülhet támogatásban az a személy: • aki a korábbi év(ek)ben a Magyar Köztársaság államháztartása alrendszeréből kapott, lejárt határidejű támogatással nem számolt el, azt nem a célnak megfelelően használta fel, illetve az elszámolást a támogató egyéb tartalmi, formai problémák, hiányosságok miatt nem fogadta el; • a támogatás iránt kérelmében valótlan vagy megtévesztő adatokat szolgáltatott; • nem tett eleget valamely, az elbírálást érintő jogszabályi kötelezettségének. Egyéb információk: • A támogatás igényléséhez saját forrás igazolása nem szükséges. • A pályázaton elnyert ösztöndíj előfinanszírozás keretében nyújtott vissza nem térítendő támogatás. • Az ösztöndíj bruttó összege 2011-ben maximum 700000 Ft/fő. • A kiírásban meghatározott életkori arányoktól az értékelő bizottság kizárólag abban az esetben térhet el, ha azt a pályázatok színvonala különösen indokolja. Az eltérés indokairól írásbeli jelentést készít a kultúráért felelős államtitkár (a továbbiakban: Államtitkár) részére. • Az ösztöndíjat 7 hónapra szóló programmal lehet megpályázni, és ösztöndíj-kategóriánként legfeljebb három alkalommal nyerhető el. • Ugyanazon személy egy évben csak egy kategóriában részesülhet ösztöndíjban. A jelen pályázaton nyertes programok megvalósítási határideje: 2011. december 1. – 2012. június 30. A Határon Túli Magyar Irodalmi Ösztöndíjak rendszere – műfaji megoszlás szerint – az alábbi ösztöndíj-kategóriákból áll: 1. altéma: Székely János ösztöndíj – költészeti és drámaírói ösztöndíj Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: legalább 2 (kettő) ösztöndíjat a pályázat elbírálásakor a 30. életévét be nem töltött alkotónak ítélnek oda 2. altéma: Gion Nándor ösztöndíj – prózaírói ösztöndíj Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: legalább 1 (egy) ösztöndíjat a pályázat elbírálásakor a 30. életévét be nem töltött alkotónak ítélnek oda 3. altéma: Schöpflin Aladár ösztöndíj – kritikai ösztöndíj a határon túli magyar kritikusok részére a 2007-től kezdődően megjelent határon túli magyar irodalmi művek értékelésére Ösztöndíjban részesülhet: évente 2 fő. Korhatár: legalább 1 (egy) ösztöndíjat a pályázat elbírálásakor a 30. életévét be nem töltött alkotónak ítélnek oda 4. altéma: Benedek Elek ösztöndíj – ifjúsági regény-, mese-, bábjáték- és gyermekszíndarab-írói ösztöndíj Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: nincs 5. altéma: Franyó Zoltán ösztöndíj – műfordítói ösztöndíj; műfordítások a szomszédos országok (az Osztrák Köztársaság kivételével) kortárs szépirodalmi műveiből Pályázni csak teljes mű lefordításával lehet! Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: nincs A nyertes pályázók teendői Az ösztöndíjat elnyerő pályázóknak vállalniuk kell, hogy a jelen pályázati felhívásban megjelölt határidőig egy kb. 10 flekkes (a Franyó Zoltán ösztöndíj esetében 40 flekkes!) köztes beszámolóval, az ösztöndíj lejártakor pedig – a Franyó Zoltán műfordítói ösztöndíj nyerteseinek kivételével (A Franyó Zoltán műfordítói ösztöndíj nyerteseinek záróbeszámolóját a teljes egészében lefordított külföldi irodalmi mű kézirata képezi!) – egy kb. 20-30 flekkes, az ösztöndíj elnyerése előtt nem publikált szépirodalmi művel, tanulmánnyal adnak számot a támogatás idején végzett munkájukról, részt vesznek egy – a NEFMI által megjelölt – nyilvános kulturális rendezvényen, hozzájárulnak a beszámolóként beadott mű vagy annak egy részletének a NEFMI által biztosított egyszeri publikálásához, továbbá az ösztöndíj ideje alatt keletkezett művek publikálásakor feltüntetik a támogató és az általa folyósított ösztöndíj nevét. Az Értékelő Bizottság tagjai: • Pécsi Györgyi (kritikus, a Bizottság elnöke), • az Erdélyi Magyar Írók Ligájának képviselője, • Balázs Attila (a vajdasági magyar irodalom képviseletében), • a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának képviselője, • a Magyar Írószövetség képviselője, • a Fiatal Írók Szövetségének képviselője, • a Szépírók Társaságának képviselője, • a József Attila Kör Irodalmi Egyesület képviselője, • Dr. Budai Katalin (NEFMI, Művészeti Főosztály), • Nagy Zsolt (NEFMI, Határon Túli Magyarok Kulturális Osztálya), • a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának képviselője. Erdély.ma

Kit akarnak itt felszámolni?
Bekapcsolom a tévét, hallgatom, nézem Corneliu Vadim Tudor és eszmetársai újabb hőbörgéseit Székelyföldről, amelyről mint ősi román földről papolnak. Az elszánt "vitézek" épp a románság felszámolásáról adnak hírt, riogatják az ország jobb sorsra érdemes lakosságát. Úgy tűnik, hogy az agresszív magyar nacionalizmus miatt a székelyföldi román kisebbség megtűrt "elemmé" vált "ősei földjén". Ezt hallhatja, láthatja az elképedt tévénéző, hazafiságtól duzzadó keblű, elkeseredett román honfitársunk. Mindezt teátrális, szörnyű mimika kíséretében, indulatokkal felkorbácsolt hadonászással, kellő hangorgánummal hozzák a tudtára!
Vadimék újabb sérelmei
Vadim Tudor és hasonszőrű társai legújabb felfedezése szerint a Kovászna megyei rendőrség címere egy magyar kezet és egy átszúrt román szívet ábrázol. A 2009-es kormányrendelet alapján készült címer megalkotására, amint a megyei rendőrség szóvivője, Buzsi Andrea is elmondta, egy bukaresti heraldikust, Ştefan-Laurenţiu Szemkovicsot kérték fel. A szakember a megyei címerből vette át az átszúrt szívet tartó páncélos kart. A rendőrség címerét mind az országos heraldikai bizottság, mind a belügyminisztérium jóváhagyta. E címer 2011 júliusában vált hivatalossá, amikor megjelent a Hivatalos Közlönyben.
A kifogásolt, kardot tartó páncélos kar az itt élő lakosság határvédő hősiességét szimbolizálja, míg a szív nemcsak az áldozatkészséget, de a szülőföld szeretetét is. Mivel e szimbólumok a székely nemzet legrégibb címerének jelképei, így a 600–700 éves címerjelképek nem gyalázhatják a helyi románokat. Ezt már azért sem tehetik, mert az első román csoportok sokkal később jelentek meg Székelyföld területén. Mindazok, akik a helyi román közösség elleni merényletről beszélnek, megnyugodhatnak. Sepsiszentgyörgyön az első két román család oklevelekben való első említése 1614-ből származik. A székely nemzet említett címerét már 1438-ban új címerrel cserélték fel, így ennek is immár 573 éve! Tehát e szimbólumok – a XIV. és a XV. században – nem sérthettek egy olyan lakosságot, amely nem e tájak lakója! Ezt azért kellett leírnom, mert az említett címer elfogadása ellen több hazafias szellemiségű román szervezet tiltakozott. Ők úgy vélik: e jelképek a helyi román közösséggel szembeni intolerancia jelképei. Nem, uraim: ezek a legrégibb székely címer szimbólumai! Kétnyelvűségért ötezer lejes büntetés
Olvasom, hogy dr. Szász János főorvost – a dicsőszentmártoni kórház igazgatóját – 5000 lejes büntetés kifizetésére kényszeríthetik, mert kétnyelvű tábla hirdeti a kórház nevét. Ilyen aljasság, mármint kétnyelvű táblát kitenni egy kórház falára a huszonegyedik század Európájában, valóban vérlázító, tűrhetetlen! E demokráciát gyalázó tett nemcsak arcátlanság, de kimeríti a szelíd, a béketűrő román nacionalizmus toleranciájának tele kosarát is! Ilyen bűnt elkövetni az "ősi román földön"! Nem csoda, ha ily nagy összegű büntetést helyeztek kilátásba! E főbenjáró szemtelenséget, gyalázatos fondorlatot, provokációt csakis komoly büntetéssel lehet helyére tenni! Muszáj gyökereiben meggátolni a békés együttélést, a tiszta egynyelvűséget zavaró akciót. Időben kell dobbantani! Ha nem teszik, soha nem lehet tudni, elkanászosodnak ezek a magyarok, és holnapután már egész Erdélyben követelni fogják a magyar nyelv hivatalossá tételét! Ha a magyar lakosság számaránya Dicsőszentmártonban húsz százalék alá esett, tessék tudomásul venni, nincs helye a magyar szónak! Nincs apelláta! Az ítélet jogerős. A román törvényeket tiszteletben kell tartani! Kit érdekel olyan apróság, hogy Dicsőszentmárton, akárcsak Erdély legtöbb városa, magyar többségű volt? Kit érdekel az, hogy 1910-ben a románság aránya alig 21 százalékot tett ki! A lényeg az, hogy most túlhaladja a 80-at. Bár mindez a 91 éves toleráns román uralomnak, a masszív betelepítésnek, az etnikai arányok erőszakos megváltoztatásának köszönhető, az már nem érdekes! Az csak természetes, hogy a kisebbség nyelve is másodrangú! Teljesen lényegtelen, említésre sem méltó, hogy a helyi magyarság nem kérte a tömeges román betelepítést az ősei által alapított városba, nem kívánta a kisebbségi sorsot. A törvény, az törvény!
Hófehérke helyett Fluieraşul fermecat
Arany János szülővárosában, Nagyszalontán, a Bocskai István fejedelmünk által letelepített hajdú utódoknak az óvodaközpont Hófehérke nevétől kell búcsúzniuk. Helyette nagylelkűen kárpótolták őket, megkapták, akár akarták, akár nem, a varázslatos furulyahangra emlékeztető Fluieraşul fermecat nevet. Mindezt egy olyan óvodában, ahol a 18 csoportból 11 magyar. Az csak természetes, hogy egy kalap alatt eltávolították a korábbi kétnyelvű óvodatáblát is. A mesegyűjtő Arany László nevet óhajtó magyar szülők csak az óhajjal, a sóhajjal maradtak, mivel hiába vannak többségben, ők másodrangú állampolgárok, akár bevallják, akár nem. Ők olyanok, akiket meg lehet félemlíteni, mert nem az uralkodó nemzet tagjai! Ők csak megtűrtek a saját szülőföldjükön, amelyért elődeik annyi véráldozatot hoztak. Még hogy Arany János városában Arany Lászlóról óvodát nevezzenek el! Ugyan már! Még mit nem! Hisz a közmondás is azt mondja, nem minden arany, ami fénylik. Diszkrimináció ellen tüntetnek
1941-ben az alig 3,9 százalékarányban románok által is lakott hajdani Székelyvásárhelyen, az 1616-ban Marosvásárhely névre keresztelt magyar királyi jogállású városban, ahol az 1948-as tanügyi reform után létrehozták a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemtől független Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet, ma is dühöng a csodálatos tolerancia! Itt a hatvanas évek derekáig (jórészt) magyar orvosképzés folyt, majd fokozatosan beindult a magyar egyetem elrománosítása. Az intézet 1991-ben vette fel a mai büszke nevet: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem megnevezést. Az egyetemen az egyetemesség egyre inkább csak a román etnikumhoz tartozókat jelenti. Jó példa arra, hogy miként lehet fokozatosan visszaszorítani, törpe kisebbséggé, megtűrtté tenni a magyar többséget! Immár több hete zajlik a békés tüntetés azért, hogy a hajdani magyar egyetem keretében – a diszkrimináció megszüntetésére – engedélyezzék az önálló magyar tagozatok létrehozását. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja szerint évente mintegy nyolcezerre tehető a Romániában magyarul érettségiző diákok száma. Ezek egynegyede anyanyelvén, másik negyede román nyelven tanul tovább. Ez a magyar állami egyetem hiányával (is) magyarázható! Jó lenne, ha a magyar adófizető pénzéből jutna az önálló állami magyar egyetemre is. Azonban lehetséges az is, hogy e sorok írója túlzásba esett. Mindazoknak, akik a nagy tolerancia szellemében nem teszik lehetővé egy másfél milliós magyar közösségnek az önálló magyar állami egyetemhez való jogát, igazuk lehet! Báthory István erdélyi vajda, később a lengyelek (egyik) legjelentősebb királya és erdélyi fejedelem 430 évvel ezelőtt, 1581-ben tévedésből alapított egyetemi képzést Kolozsváron, akarám mondani, a Ceauşescu által elkeresztelt Cluj-Napocán. Ez utóbbi megnevezést a román "barátaim" nagy bánatára azért nem használhatom, mert a jelzett korban e várost felerészt magyarok és felerészt szászok lakták. Annak ellenére, hogy az egykori kolozsvári bíró, Gheorghe Funar szerint a románság tízezer éves múltra tekint vissza, a kincses városban 1941-ben a románság számaránya mindössze 8,9 százalék volt. Ennek ellenére az 1871-ben alapított Ferenc József Tudományegyetemet az új, a toleráns hatalom jóval a trianoni békediktátum előtt, már 1919-ben felszámolta! Az 1947-es párizsi békedöntés pozitív befolyásolására 1945-ben megalapították a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemet. Ez azonban még tacskó korában, alig tizennégy éves létezés után kimúlt. Megszűnt az önállósága! Miután a párizsi békediktátum Észak-Erdély magyar többségű területeit Romániához csatolta, megkezdték a magyarság intézményeinek szétverését. 1959-ben a Bolyait olvasztották be a ma is működő Babeş–Bolyai Tudományegyetembe. Eredménye: ma Romániában a magyar egyetemista diákok fele nem tanul anyanyelvén.
Kinek a nyelvét akarják eltüntetni?
Immár a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy a magyarnyelv-használat visszaszorítása elleni küzdelem már Sepsiszentgyörgyön is hatalmas energiát emészt fel. Büszkén használhatjuk az önkormányzat szót, de még egy utcanévről szóló helyi döntést is törvényszék semmisíthet meg, ha az magyar! Oda jutottunk, hogy Sepsiszentgyörgyön olyan "polgártársaink" élnek, akik a békés együttélés megteremtése érdekében bűnvádi feljelentéseket tesznek, ha a magyar nyelv ellen kell fellépni! Gondoljunk csak arra, hogy a megyei könyvtár igazgatójának kinevezése immár negyedik éve törvényszéki ügy. Nem csoda! Hogyan képzelte el a megyei tanács azt, hogy egy 85 százalékban magyar intézmény élére olyan személyt nevezzen ki, aki ismeri a helyi lakosság nyelvét?! Helyesebben: hogy merték a poszt elnyerésének feltételéül a magyar nyelv ismeretét szabni?! Egyértelmű, a román nyelvi hegemónia megszállottjai nehezen viselik el az egyenrangúság gondolatát. Már most másodrangúként szeretnének kezelni bennünket azok, akiknek elődei az elmúlt évtizedekben érkeztek e tájakra. Kérdem én: ki kit számol fel? Kinek a történelmét, nyelvét akarják eltüntetni? Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zarándokként visszatérni
Zizi könyve
Ahol leoldom saruimat (Arcok és szent helyek – erdélyi szemmel) – ez a címe annak a kötetnek, amelyet igen érdekes könyvbemutató keretében múlt szombat délután ismertettek a vásárhelyi közönséggel.
Telt házas publikum gyűlt össze a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János Termében, ahol elsőként Nagy László lelkész, unitárius főjegyző köszöntötte házigazdaként a megjelenteket. A kötetet és szerzőjét – dr. Gellérd Juditot – barátnője, Koszta Gabriella színművésznő méltatta.
– Barátságunk több mint ötvenéves. Édesapáink együtt raboskodtak a Duna- csatornánál, míg mi pionírokként kalászgyűjtők voltunk. Barátságunk azóta tart, így boldogan olvastam Gellérd Judit, vagy ahogyan mindenki ismeri – Zizi – könyvét. Sokoldalú tevékenysége, nyitottsága okán a világon mindenhol vannak barátai. Mostanában rengeteg útikönyv jelenik meg, kitárult a tér és az idő. Akik turista- útikönyvet keresnek, azoknak nem ajánlom a Zizi kötetét, mert nem az. Hanem egy rendkívül szenvedélyes, kíváncsi ember szemlélődése a világban. Erdélyi látásmóddal szemléli a legtávolabbi kultúrákat, biztos szemszögből keresi a mindenhol egyformán érvényes kapcsolódási pontokat: a megértést, a nyitottságot, a rejtett titkok megtapasztalását. A kötetben nyolc utazás nyolc útleírása szerepel igényes, szép, erdélyi magyar nyelven, élményeit közvetlenül és láttatóan osztja meg. Zizi orvos, emellett aktívan zenél és fontos karitatív tevékenységet végez. Sokat gyűjtött az erdélyi egyházaknak, e nyolc útjáról saját élményeit szeretné megosztani, tapasztalatait hazahozni. Ehhez tehetségre van szükség. Másik értéke, hogy e rohanó világban állandóan a transzcendenssel találkozik, rejtett, titkos dolgokra irányítja a figyelmet, összefüggéseket keres és talál az erdélyi és a távol-keleti kultúrák között. Ez látásmód kérdése és én ezt nagyon értékelem. Jósága, szeretetre való törekvése ötvenkét éves barátságunk alatt semmit sem változott – mondta a méltató, majd egy megkapó részletet olvasott fel a kötetből: olvasmányos és elgondolkodtató beszámolót egy Gangesz-parti hamvasztásról.
A méltatás után a szerző is felszólalt, szokatlan, de érdekes módon: Zizi's Movie címmel 28 perces, képekből, filmfelvételekből álló kisfilmet láttunk a kötetében szereplő utazások helyszíneiről Dél-Afrikától Nepálig, a vetítés közben ezeket ismertette. – Akárhova utazom, mindig zarándokként térek haza, mert a szentség magva mindenhol megvan. Ha huszonkét évvel ezelőtt amerikai férjem nem vesz el, ma nincsen ez a könyv. Kétszer kaptunk meghívót az úszó egyetemre: egy luxushajón három hónap alatt körbeutaztuk tanítványainkkal a Földet. Férjem keleti vallástörténész, így sokszor jártunk Ázsiában, Japánban. Meghívtak esküvőre a Machu Pichura, ahol én voltam az eskető pap. Nepálban megemlékező istentiszteletet tartottak az édesapám emlékére, a tibetiek iránt mélységes vonzalom él bennem: örökre megmaradt a Katmanduban hazájukért folyamatosan imádkozó emberek látványa. Csatlakoztam hozzájuk én is, Tibetért, Erdélyért imádkoztam hat órán keresztül. Azóta Tibet–Erdély analógiáról prédikálok Amerikában. Gyászoltam az Ararát alatt a legrégebbi keresztény ország lakói, az örmények ellen elkövetett genocídium áldozatait, amelyet a mai napig nem ismer el Törökország. Erdélyi szemmel úgy látom, hogy csak akkor van jövő egy kisebbség számára, ha ismeri a múltját, az értékeit. Ezért van itt, az erdélyi magyarságnak jövője és ezért nincs a hawaii őslakosságnak. A férjemmel oda költöztünk, ő ott azóta önkéntes, az őslakosok kultúrájának feltámasztásán dolgozik. Több életveszélyes fenyegetést kaptunk, hogy hagyjuk el a szigetet. A huszonegyedik század Amerikájában a hawaii őslakosság nyelve és szokásai tiltottak. A hágai bíróság elé is vittük az ügyet, sikeresen. Utazásaim tapasztalata, hogy minden mindennel összefügg, a szeretet ellentéte pedig nem a gyűlölet, hanem a közöny – mondta a szerző, aki az est végén rövid műsort adott elő – hegedűn.
Nagy Boton. Népújság (Marosvásárhely)

Kisebbségbe kerülnek az iskolák vezető tanácsában a pedagógusok
Összefogja-e a közös érdek az önkormányzat és a szülői bizottság tagjait?
Az új tanügyi törvény értelmében a 2011/2012-es tanévben az iskolák vezető tanácsában kisebbségbe kerülnek a pedagógusok, és nagyobb számban vesznek részt az önkormányzat (városi vagy községi tanács) és a szülők képviselői. Egyes iskolaigazgatók szerint ez az intézkedés megkönnyíti, mások szerint megnehezíti a tanintézet vezetését. Vilcsek Károly, a Kolozs Megyei Szülői Szövetség ügyvezető alelnöke azonban úgy vélte: a szülők és a tanszemélyzet közös érdeke egy-egy iskola jó működtetése. Ezért nem hiszi azt, hogy a szülők vezető tanácsi tevékenysége valamilyen mértékben is gátolná az iskola megfelelő működését. A Kolozsvári Városi Tanács tegnapi tanácsülésén váratlanul elnapolták a szakemberekből álló munkacsoport fejlesztési stratégiájával foglalkozó napirendi pont megvitatását. Az ellenzéki képviselők sérelmezik, hogy egyetlen városi tanácsos sincs a munkacsoportban, és politikai töltetet „szimatolnak”.
A februárban életbe lépett 2011/1-es számú új oktatási törvény előírja: a 2011/2012-es tanévtől kezdődően a tanintézetek vezető tanácsában kisebbségben lesznek az iskolában tanító pedagógusok. Ha eddig az önkormányzat és a szülők egy-egy taggal képviseltették magukat az iskola vezető tanácsában, ettől a tanévtől kezdve 2–2, illetve 3–3 személy vesz részt a tanintézet vezetésében.
Lakatos: Késnek az oktatási törvény módszertanai
– Megkönnyíti és meg is nehezíti az iskola vezetését ez az intézkedés. Jó azért, mert ily módon a szülők és az önkormányzat képviselői tájékozottabbak lesznek iskolaügyekben, mint eddig, és talán közelibbnek érzik az iskolát, ha részt vesznek a döntéshozatalban. Az iskolaigazgatók helyzetét azonban jócskán megnehezíti az, hogy késnek az új oktatási törvény életbe lépéséhez szükséges módszertanok, kerettantervek. Ebből az szűrhető le, hogy Bukarest nem akarja „kiengedni a gyeplőt” a kezéből – közölte Lakatos András, a kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola igazgatója.
Timár Ágnes, a Báthory István Elméleti Líceum igazgatója úgy véli: egy-egy iskola vezető tanácsának működése nagy mértékben függ attól, hogy az önkormányzat és a szülők hogyan viszonyulnak az illető iskolához és a tanári karhoz, mennyire érdekli őket a tanintézmény? Az igazgató szerint lehet, hogy nagyon jó, de az is lehet, nagyon rossz hatása lesz ennek az intézkedésnek.
Eddig is jó volt az együttműködés
Kállay Tündétől, a S. Toduţă Zenelíceum magyar igazgatóhelyettesétől megtudtuk: a vezető tanácsban helyet kapó szülőkkel eddig is zökkenőmentes volt az együttműködés. Kósa Mária, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatója szerint nem lesz gond az új vezető tanács működése kapcsán. – Az iskolák is a közösséghez tartoznak, ezért logikus, hogy a felmerülő gondokat is közösen oldjuk meg az önkormányzat és a szülők segítségével – magyarázta. R. Fodor Dóra, a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatója kifejtette: nyitni kell a közösség felé, és a szülőket is be kell vonni az iskola életébe. Meglátása szerint a törvény ezen intézkedése hasznos is lehet, és pozitívan kell azt értékelni.
Többletfeladat az önkormányzatnak és a szülőknek
– Attól tartok, hogy az önkormányzat képviselőit elég nehezen bírjuk majd rá, hogy jöjjenek el egy-egy vezetőtanácsi gyűlésre. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy az önkormányzat képviselője egyéb elfoglaltsága miatt nemigen tudott részt vállalni iskolánk vezetésében – mondta Barta Kinga, a Monostor negyedi Octavian Goga Általános Iskola aligazgatója. Balog György, a Györgyfalvi negyedi Nicolae Titulescu Általános Iskola aligazgatója kiemelte: minden attól függ, hogy ki kerül be az iskola vezető tanácsába az önkormányzat és a szülők részéről. – Megnehezíti az iskola vezetését, ha olyanokkal kell majd együtt dolgoznunk, akik vajmi kevés ismerettel rendelkeznek a tanintézet vezetéséről. A szülőkkel mindig szót tudtunk érteni – tájékoztatott.
– Úgy vélem, az a tény, miszerint a pedagógusok kisebbségben lesznek az iskolák vezető tanácsában megnehezíti az iskola vezetését. Például ha egy gyors döntést kell meghoznunk, akkor nehezen tudjuk majd összeszedni a vezető tanácsot. Felekezeti iskola révén mi azt szerettük volna, ha az egyház képviselője is helyet kap a vezető tanácsban – vélte Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója.
Irsai Mónika, az O. Ghibu Elméleti Líceum aligazgatója az intézkedést elméleti alapon szépnek és jónak tartja, ám a jelenlegi helyzetben – szerinte – megnehezítheti az iskola vezetését. – A gond eddig is az volt, hogy az önkormányzat képviselője ritkán tudott jelen lenni a tanács gyűlésein – közölte.
Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója úgy vélte: olyan szülőket kell beválasztani a vezető tanácsba, akik elkötelezettek, és amikor gyűlésbe hívjuk őket, akkor el is jönnek. A városi tanácstagok számára ez a feladat azonban többletmunkát, terhelést jelenthet – nyilatkozta.
Vilcsek: a szülők segítik az iskolát
Vilcsek Károly, a Kolozs Megyei Szülői Szövetség ügyvezető elnöke, aki egyedüli magyarként részt vett a városháza által kezdeményezett és tegnap elnapolt jelentés összeállításában, úgy vélekedett: – Ha nagyobb számban leszünk jelen az iskolák vezető tanácsában, az jó lehet, hiszen ily módon segíteni is többet tudtunk. A Kolozsvári Városi Tanács kérésére összeállított, és a város közoktatására vonatkozó jelentés összeállítójaként javasoltam, hogy díjazzák a kiemelkedő eredményeket elért vezető tanácsokat.
Váratlanul megbukott a jelentés
A városi tanácsosok tegnapi ülésén egyetlen napirendi pont sem váltott ki akkora kavarodást, mint a fejlesztési munkacsoport stratégiájáról készült jelentés elfogadásáról szóló kérdés.
Gheorghe Ioan Vuşcan szociáldemokrata képviselő szerint Kolozsvár sem mutatott jó példát a pótérettségik terén, és ez annak köszönhető, hogy „elpolitizálják” az iskolák és a tanügy helyzetét. A tanácsos Steluţa Cătăniciu szabadelvű képviselővel karöltve kéri, hogy az ellenzéket is vonják be a munkába.
A szociáldemokraták és a nemzeti-liberálisok egyaránt politikai töltetet vélnek felfedezni annak a munkacsoportnak az összeállításában, amelynek iskolafejlesztési stratégiáját tegnap terjesztette a polgármester a városi tanács elé.
A kérdéskör tisztázatlanságát igazolta, hogy a demokrata-liberálisok körében is számos kérdés fogalmazódott meg. A polgármester meglehetősen feldúltan közölte, hogy meglepte a tanácsosok hozzáállása ehhez a kérdéshez, és a képviselők, valamint az egyes iskolák – amelyekhez állítólag nem jutott el a csoport munkájának bemutatását tartalmazó információs anyag – mihamarabbi tájékoztatását szorgalmazva elnapolta a döntést.
N.-H.D. K. H.I. Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés László EP-alelnök a magyar-magyar párbeszédről
A szeptembertől újrainduló Európa parlamenti ülésszak erdélyi nyitányaként tartott sajtóértekezletet Nagyváradon Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Szilágyi Zsolt, az EP-képviselő brüsszeli kabinetfőnöke. Az újságírókkal való találkozón elsősorban a magyar-magyar párbeszéd lehetséges alakulásáról és a verespataki bányanyitásról esett szó.
Az Erdélyi Napló Tőkés Lászlót a pártbejegyzés rögös útjáról, illetve az ehhez kapcsolódó magyar-magyar párbeszédről kérdezte.
– Több, mint négy hónapja tart az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési procedúrája, miközben a bíróság újabb és újabb okokat talált a pártbejegyzés elnapolására. Ön szerint mi áll ennek a jogi huzavonának a hátterében? – A kérdésnek egy általános és egy konkrét vetülete van. A jelenség általános vetülete kilencven évre, újabban pedig húsz évre nyúlik vissza: le kellett törni az önálló kisebbségi, ezen belül az önálló magyar érdekképviseletet. Annak lehettünk tanúi, hogy 1989-1990 fordulóján a magyarság mintha magára talált volna, megszerveződött, kialakította politikai érdekérvényesítő és képviseleti rendszerét. Az öröm azonban rövid ideig tartott: az áldemokratikus, posztkommunista, posztszekurista, nacionalista rendszernek öt-hat évre volt szüksége ahhoz, hogy véget vessen az önálló magyar érdekérvényesítésnek. Babits Mihály verssorát idézve, megalázatosította a magyarságot: a magyar politikumot sikerült becsatolnia a többségi politika rendszerébe, és pénzzel, hatalommal és feltételezhetően titkosszolgálati eszközökkel kihúzta a talajt a magyar politika alól. Ennek isszuk most a levét! Ma az RMDSZ színeiben egy magyarul beszélő román politikai alakulat ténykedik, és ez végletesen behatárolja és korlátozza politikai mozgásterünket és érdekérvényesítési lehetőségeinket. Ezt a helyzetet akarjuk feltörni, megváltoztatni, amikor az egyik kísérletet a másik után végezzük, kezdve az alsócsernátoni fórummal, folytatva a szatmárnémeti egyházi autonómia-közgyűléssel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács megalakulásával, a Magyar Polgári Párt létrehozásával, és legutóbb az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítási kísérletével. Konkrét formában arról beszélhetünk, hogy a többségi hatalommal cinkos együttállásban lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az RMDSZ – amelynek nevéből már csak a „romániai” bír hiteles tartalommal –, minden lehetőt megtesz, hogy megtartsa politikai egyeduralmát a romániai magyarság fölött, ezáltal fenntartva a bukaresti rezsim kézi vezérlésű magyarságpolitikáját. Kirívó az az orcátlan demokrácia-, Európa- és magyarellenes törekvés, amely az RMDSZ magatartását jellemzi az Erdélyi Magyar Népáárt bejegyzésével kapcsolatban. Az elmúlt hónapok történései, konkrétan a bejegyzést akadályozó erők leleplezése révén nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ minden lehetőt megtesz a pártbejegyzés megakadályozásáért. Még azt sem zárom ki, hogy titkos megegyezés alapján történik mindez: a kormányban részt vevő RMDSZ titkos alku tárgyává tette az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének megakadályozását. Ebben a helyzetben csak abban reménykedhetünk, ha a román politika több vasat tart a tűzben, és nem föltétlenül fog eleget tenni az RMDSZ exkluzív óhajának.
– Ilyen előzmények után milyen esély van arra, hogy az az EMNT, illetve a megszülető új párt, az EMNP tárgyalóasztalhoz üljön az RMDSZ-szel? – Még a halálos betegség ellen is küzdenek az orvosok, néha sikerrel. Egy másik extrém példával élve: valószínűleg a verespataki ciános bányaterv meg fog valósulni, mert a román hatalmi érdek ezt kívánja, ennek ellenére minden lehetőt meg kell tennünk a verespataki projekt megvalósítása ellen. Hasonló a helyzet az erdélyi magyar politikában is: akkor is fel kell vennünk a harcot az opportunista, hatalomnak alárendelt RMDSZ-szel, ha történetesen eredménytelenül végződik a küzdelem. Hitem szerint azonban megvalósítható az a törekvésünk, hogy a romániai magyar politikai rendszerváltozás megtörténjen. A magyarországi nemzeti erőknek sikerült ezt megvalósítani, és nekünk is esélyünk van az erdélyi magyar politikában a politikai változások végrehajtására. Ezért kezdeményeztük az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását: ezzel szeretnénk megtörni a hatalompárti RMDSZ egyeduralmát, és létrehozzuk a nemzeti érdekérvényesítés eszközét. Természetesen nem lehetünk annyira naivak, hogy figyelmen kívül hagyjuk az RMDSZ meglétét, ugyanakkor árnyaltan kell látnunk az RMDSZ tagságát. Hasonlattal élve, egy jármű utasaiként foghatjuk fel a tagságot, akik arra utaznak, amerre a jármű vezetője halad. Számíthatunk az utasokra: ők vagy kiszállnak a járműből, és átülnek egy más járműbe, vagy tesznek arról, hogy jó irányba utazzanak, tehát olyan vezetőket választanak, akik jó irányba vezetik őket.
– Úgy tűnik, a választás megtörtént, és minden marad a régiben ... – Ha csak az RMDSZ-nomenklatúrát nézzük, akkor valóban szomorú a helyzet: Kelemen Hunor Markó Béla epigonjaként működik. Az RMDSZ-ben teljes mértékű a folytonosság, azzal a különbséggel, hogy Markó Béla jobb vezető volt, mint a mostani vezetők. A párbeszéd tekintetében mi azokra számítunk az RMDSZ-ből, akik egy másfajta RMDSZ-t képzelnek el. Ezek az erők viszont nagyon gyengék, és az egyszerű tagság szintjén léteznek. Nekünk alkupozícióba kell kerülnünk! Rá kell kényszerítenünk akár a mostani vezetést is arra, hogy a közös nemzeti érdekek céljából tárgyaljon velünk. Súlyos gond, hogy akárcsak az egyház, az RMDSZ egyes vezetőit is fogva tartja a titkosszolgálat. Ez ellen nehéz tenni! Zsarolhatók, ezáltal a volt titkosszolgálatok fogságában vannak.
– A hét végén tartotta kongresszusát a Magyar Polgári Párt. A párt elnöke, Szász Jenő az RMDSZ-szel szemben jobboldali összefogást sürget, amelynek része lenne az EMNT, az SZNT és az MPP. Lát-e esélyt egy ilyen szövetség kialakulására? – Egy vezető magyarországi politikus, a Magyar Polgári Pártot és az RMDSZ-t összehasonlítva, tréfásan azt mondta: az egyik a kisebbik, a másik a nagyobbik rossz. Az előbbi hasonlattal élve, az egyik egy kisebb jármű, a másik egy mamut jármű, de közös vonásuk, hogy egyikkel sem érhetünk célba. A kérdés nem úgy tevődik fel, hogy a kisebbik vagy a nagyobbik autóba ülünk. Az MPP nem megfelelő partner az úgynevezett jobboldal, a nemzeti oldal létrehozására: elveszítette hitelét és tagságát is. Akárcsak az RMDSZ esetében, az MPP tagságával sincs semmi bajunk: annak idején szeretetre méltó, derék magyar emberek szavaztak az RMDSZ-re és a Magyar Polgári Pártra egyaránt. Az RMDSZ-hez hasonlóan a Magyar Polgári Párt vezetőinek a hitelével van baj, mindenek előtt elöljárójával, aki menet közben olyan exkluzivista módon szabadult meg párttársaitól, mint az RMDSZ annak idején. Olyan embereket távolított el a pártból, akik nem az ő akarata szerint politizáltak. Ráadásul egy kongresszusi határozat valósággal kiátkozza a párt EMNT-és tagjait. Ebben a helyzetben nincs miről beszélnünk. Nem tartom célravezetőnek a pártlogikán alapuló, kizáró jellegű összefogást. Ezzel ugyan megkerülhetjük az RMDSZ-t, de politikai egyeduralmát nem tudjuk megtörni. Erdélyi magyar összefogásra van szükség, vagy, ahogy Orbán Viktor, a nemzet miniszterelnöke meghirdette, a nemzeti együttműködés rendszerét kell létrehozni.
– Hetek óta tartó, megújult vita övezi a verespataki bányanyitás ügyét. A román államfő, Traian Băsescu kemény fellépése egyértelműen a bányanyitás irányába mozdította el a román kormányt. Az Európa Parlamentben többek között az ön kezdeményezésére elfogadott határozat ellent mond a ciános bányakitermelésnek, ami viszont nem kötelező érvényű ajánlás. Év végéig az Európai Bizottságnak kellene állást foglalnia, és szerencsés esetben törvénytervezetben megtiltania a ciános aranybányászatot. Van-e esély arra, hogy hasznos időn belül elfogadásra kerül egy ilyen összeurópai érvényű törvény? – Már eddig is sokat késlekedett az Európai Bizottság. Ennek bizonyára az az önellentmondás az oka, hogy az európai törvényhozás elsöprő többségével szemben kellene a Bizottságnak döntenie, így inkább a diplomatikus kivárás, halogatás álláspontjára helyezkedik. Jelen helyzetben sajnos nem kérdéses, hogy milyen döntést fog hozni az Európai Bizottság, hacsak valami olyasfajta fordulat nem következne be, mint például az atomerőművek esetében Németországban. Be kell látnunk, hogy az Európai Unióban a nagyhatalmaknak van döntő szavuk: amíg, az európai nagyok – Németország, Franciaország, Nagy-Britannia – nem döntenek, nincs esélyünk a helyzeten változtatni. Ilyen esetben nincs, aki feltartóztassa a válság mélypontjára süllyedt, arany- és pénzéhes román politikát. Szinte csodával érne fel, ha működésbe lendülne a felemás román demokrácia, és a kisebb-nagyobb polgári egyesületek és a zöldek hathatós nyomást tudnának gyakorolni a román politikára. Ebben az ügyben csak egy országos méretű, demokratikus fellépés akadályozhatná meg a kormányt. – A nyáron ért véget az uniós magyar elnökség. A kormánypártok szerint ez sikertörténetnek számít, az ellenzék viszont nem így látja. Az Erdélyi Magyar Ifjak gyergyói táborában a Jobbik elnöke úgy vélekedett, hogy nemzetpolitikai ügyekben a magyar kormány nem képviselte megfelelő módon a határon túli magyarság autonómiatörekvésit. Ön ezt hogyan látja? – Fordítsuk meg a kérdést: mi lett volna, ha a frissen hivatalba került kormány hangsúlyosabban képviselte volna a határon túli magyar, és ezáltal az össznemzeti érdekeket? A három alaptörvényért – a trianoni emléktörvény, a honosítási törvény és az alkotmány – mérhetetlen össztűz zúdult a magyar kormányra: el lehet képzelni, hogyha még ennél is fokozottabban áll ki ügyeinkben, mi várt volna a kormányra? Maximalista és populista álláspontnak tartom ezt a fajta elégedetlenkedést, amivel nem tudok egyet érteni. A felsorolt három alaptörvény olyan alappillérei a magyar nemzetpolitikának, amelyek hosszú távon a tényleges határok feletti nemzetegyesítés irányába mutatnak. Olyan keretviszonyokat valósítanak meg, amelyek rövidebb-hosszabb távon tartalommal tölthetők meg. Ne felejtsük el, hogy a honosítási törvényt még azok táborában is sokallták, akik ezt megszavazták. Olyan vélemények hangzottak el, hogy talán várni kellett volna ezzel. Erdélyi magyarként nyilván én is azt szerettem volna, hogy többet tegyünk közös ügyeinkért. Epilógusként viszont hozzá kell tennem, hogy az elnökséget betöltő államok esetében nem szokás saját problémáikat előtérbe helyezni. Gondoljunk Belgiumra: előjöhetett volna Belgium a már-már országos szakadást okozó flamand-vallon ellentétekkel? Sőt, a belgák kormány nélkül hajózták végig a soros uniós elnökséget. Ezután kell megtennünk azt, amit joggal elvárunk az anyaországtól.
– Az Európai Parlament alelnökeként az ön feladatkörébe tartozik az európai egyházak közötti párbeszéd kiszélesítése. Hogyan látja a mai uniós keretek között a párbeszéd térnyerését? Van-e esély arra, hogy az egyházak az európai politikában nagyobb figyelmet kapjanak? – Az egyházak nem találnak párbeszédre egy ultraliberális irányba elhajló, vallásellenes közegben. Gondoljunk a XVI. Benedek pápa spanyolországi látogatását övező, erőszakba torkolló tüntetésekre. A francia forradalomra visszavezethető szekuláris vallásellenesség – noha tábora kisebbséget élvez – nagyon hangos, és már-már provokálóan türelmetlen. Nekünk, az ateista kommunizmusból jött kelet-európai képviselőknek megdöbbenéssel kell tapasztalnunk, hogy Nyugat-Európában, a volt szabad világban egy éppen olyan türelmetlen egyház- és vallásellenesség létezik, noha az eszköztáruk teljesen különböző. Osztom Orbán Viktor véleményét, hogy nem csak válságról beszélhetünk, hanem egy globális „rendszerváltozás”, korszakváltozás időszakát éljük. Ezért merem remélni, hogy a sokszínűségről, és az értékek pluralizmusáról beszélő Európában esélyünk lesz a párbeszéd intézményes kereteit megteremteni. Makkay József
Erdélyi Napló. Erdély.ma

Győztek a „gyűlölt” magyarok, döntetlen a „krumpliföldön”
Botrányok övezik Magyarország, illetve Románia futballcsapatának kedd esti fellépését is az Európa-bajnoki selejtezőkben. A magyarok 2-0-ra nyertek Moldovában, így életben maradtak továbbjutási esélyeik. A vendégek játékát nem tudta negatívan befolyásolni a hazai közönség rendkívül ellenséges magatartása, az viszont borítékolható, hogy nem marad büntetés nélkül az állítólag bukaresti drukkerek által felmutatott „Szar Magyarország” és a „Gyűlölünk titeket” feliratok kifeszítése, a görögtüzek gyújtása és petárdák pályára dobálása, és a játéktérre berohant fanatikus miatt is szankciókra számíthat a rendező ország.
A magyarok nem fordulnak az UEFA-hoz
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tegnap jelezte, nem tervez válaszlépést a szurkolók Magyarországot sértő transzparensei miatt. „Az erőszak erőszakot szül, a gyűlölet pedig gyűlöletet. Az MLSZ épp ezért nem tervez semmilyen lépést a moldovaiak ellen, ez az európai szövetség dolga – mondta Borbély Zoltán, az MLSZ-sajtó és jogi irodájának vezetője az MTI érdeklődésére. A büntetés nyilvánvalóan nem marad el, hiszen petárdák repültek a pályára, és egy szurkoló is befutott a játéktérre.” Arra a kérdésre, hogy az UEFA ellenőre tudja-e, mit írtak ki a hazai szurkolók, a sportvezető úgy válaszolt, biztosan tudja, mert Samu István, az MLSZ biztonsági bizottságának elnöke jelezte ezt neki. Hozzátette, az általa kapott információk szerint a „Szar Magyarország” és „Gyűlölünk titeket” feliratokat nem moldovaiak feszítették ki, hanem bukaresti Steaua-drukkerek, ezt alátámasztja az is, hogy a feliratok felett nem moldovai, hanem román zászló volt látható.
Eközben a pályán a meccsről meccsre érettebb játékot mutató magyarok egy pontrúgás nyomán hamar vezetéshez jutottak, majd könnyedén átvészelték a hazaiak csak helyenként veszélyes rohamait, a lefújást pedig Rudolf klasszis csatárt idéző góljának köszönhetően már nyugodtan várták. „Amennyire meg tudom ítélni, Moldova eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a selejtezősorozatban, ami tovább emeli győzelmünk értékét – mondta Egervári Sándor szövetségi kapitány. – Bölcsen játszottunk, mindig volt valaki, aki okos döntést tudott hozni, és bár kihagytunk helyzeteket, elégedettek lehetünk az eredménnyel. Remekül védekeztünk, a moldovaiaknak nem volt kidolgozott helyzetük, inkább csak lecsorgó labdák okoztak melegebb pillanatokat.”
A moldovai sikerrel megmaradt a magyarok reménye a 2. hely megszerzésére, és biztossá vált, hogy a negyedik kalapból kisorsolt magyarok a harmadiknál már nem végezhetnek rosszabb helyen csoportjukban. A minimum pótselejtezőt érő második hely megszerzéséhez az kellene, hogy a San Marinóban győztes svédek legfeljebb két pontot szerezzenek októberben a finnek elleni idegenbeli és a hollandok elleni hazai meccsükön, míg Egervári csapata utolsó találkozóján legyőzze Finnország legjobbjait a Puskás Ferenc-stadionban. Ez utóbbi találkozón a magyarok számára a döntetlen is elég, ha a svédek mindkét meccsüket elveszítik. Ellenben ha Ibrahimovicék október 7-én három ponttal távoznak Helsinkiből, akkor a négy nappal későbbi találkozóknak már semmi tétjük nem lesz.
Bukaresti stadionavató átírt himnusszal a krumpliföldön
A románok az újonnan felépült Naţional Aréna felavatásán gól nélkül zártak Franciaországgal, így már csak matematikai esélyük maradt a pótselejtezőkre. Pedig a találkozó előtt nagy volt az ünnep, az 50 ezer néző igazi futballhangulatot teremtett az új stadionban, amelyben jövőre az Európa Liga döntőjét rendezik. A csoda azonban csak fél órát tartott, ugyanis a pálya vadonatúj gyepszőnyege szétesett, a gyeptéglák elmozdultak helyükről, lehetetlenné téve a technikás, gyors játékot. Ezt a vendégek sínylették meg a leginkább, akik bánkódhatnak a – ahogyan a francia sajtó fogalmazott – „krumpliföldön” elvesztett 2 pont miatt, hiszen Bosznia egy pontra megközelítette őket, így az utolsó fordulóban a felek akár ki-ki meccset is játszhatnak egymással a csoportelsőségért Franciaországban.
A gyepszőnyeg minősége a hazaiakat is felháborította. Az európai kupasorozatokban érdekelt klubok – amelyek itt játszanák hazai meccseiket – azonnali lépéseket sürgetnek, és felajánlották, hogy saját költségükön kicserélik a füvet, de Sorin Oprescu, Bukarest főpolgármestere jelezte, rendezi majd a számlát. A politikus egyébként azt állítja, olaszországi cég végezte a munkálatokat, ám a sajtó azt feltételezi, ismét annak az Adrian Oprişannak a keze van a dologban, akinek cége 2003-ban, a dánok ellen 5-2-re elvesztett selejtező előtt tönkretette a régi stadion pályáját. A Steaua, a Rapid és a Galac képviselői most Hollandiából, 200 ezer euróért rendelnének új gyepszőnyeget.
A stadionavatón nem csak a pálya pocsék minősége okozott felháborodást: utólag a Marcel Pavel énekes által előadott „sajátos” himnuszváltozatból is botrány lett, az előadóművészt és a román szövetséget (FRF) emiatt Mihai Atănăsoaei prefektus 5-5 ezer lejre büntette. Pavel ugyanis nem a törvényben foglalt szöveget adta elő: a második szakasz végén nem énekelte el a csatákban győzedelmeskedő Traianus császár nevét is tartalmazó utolsó két sort, hanem az első két szakasz utolsó két sorát ismételte el. Az énekes első nyilatkozataiban azzal magyarázta ezt, hogy „nem akart politikát vinni” előadásába, azaz nem szerette volna, hogy mindenkinek Traian Băsescu államfő jusson az eszébe a himnusz hallatán. Marcel Pavel később már azt mondta, szerinte az ő verziója sokkal jobban feltüzeli a szurkolókat, ezért döntött így, és erre a FRF is áldását adta. Utóbbi tegnap késő délutánig nem nyilatkozott az ügyben.
Kedd este összesen 23 kontinentális selejtezőt rendeztek, amelyek során újabb három biztos Eb-résztvevőre derült fény. Olaszország és Spanyolország mellett Hollandia is kijutott – a csoportelsőséget még elveszítheti, de ez esetben is legjobb második lesz, azaz nem kell pótselejtezőt játszania. Páva Adorján. Krónika (Kolozsvár)

Ezt a háborút sem mi nyertük meg
Nagyvárad – Szerda délután az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozata keretében Szakály Sándor professzor, az MTA Történettudományi Bizottságának tagja értekezett a Városi Művelődési Ház dísztermében, Magyarország a második világháborúban címmel.
A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte, aki azon meggyőződésének adott hangot, hogy a Mérlegen a magyar történelem című előadássorozat iránti érdeklődés is a rendezvény létjogosultságát támasztja alá.
A legutóbbi meghívott Szakály Sándor, a történelemtudományok doktora, a Magyar Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának tagja, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora volt, aki Magyarország a második világháborúban címmel értekezett. Bevezetőjében azt a választ adta a saját maga által felvetett Miért volt szükség a II. világháborúra? kérdésre: a világégés kitörésének gyökere az I. világháborút lezáró Versailles-i békerendszer. A vesztes és megalázott hatalmak nem tudták elfogadni a rájuk erőltetett diktátumot, a ’30-as évek második felére pedig a győztesek is rájöttek arra, hogy a helyzet fenntarthatatlan és bizonyos korrekciókra van szükség. Magyarországon a két világháború között nem volt olyan politikus, aki ne tekintette volna célkitűzésének és feladatának a revíziót, hiszen enélkül semmi esélye sem lett volna a közéleti érvényesülésre. 1938 októberében zajlottak a komáromi tárgyalások Magyarország és Csehszlovákia képviselői között arról, hogy bizonyos területeket átadjanak Magyarországnak, azonban mivel a felek nem tudtak megegyezni, a döntőbíráskodást a nagyhatalmakra bízták. Az 1938. november 2-i első bécsi döntés következtében Magyarország jelentős területeket kapott, melyeknek körülbelül 86 százalékában magyarok éltek, a határvonal pedig nagyjából megegyezett az 1918 november végi demarkációs vonallal. A sikeren felbúzdulva a magyarok Kárpátalja visszaszerzésével is próbálkoztak volna, azonban Mussolinin kívül senki sem támogatta az ötletet, így a lelkesedés alábbhagyott. Kedvezően változott viszont a helyzet 1939 tavaszán, amikor Csehszlovákia kettévált, így eljött az ideje annak, hogy Kárpátalját is Magyarországhoz csatolják.
II. bécsi döntés
1939 tavasza után sajátosan alakultak a dolgok Európában, ugyanis egyfajta versenyfutás kezdődött a gazdasági és katonai potenciállal rendelkező Sztálin kegyeiért. Augusztus 23-án megszületett a Molotov-Ribbentrop-paktum, szeptember 1-jén pedig Németország megtámadta Lengyelországot. Magyarország semleges álláspontra helyezkedett, viszont megnyitotta a határait a lengyel menekültek előtt. Novemberben a Szovjetunió megtámadta Finnországot, a fegyverszünet eredményeképpen a finnek lemondtak bizonyos területekről. Közben a három balti állam is „önként felajánlotta”, hogy vonuljanak be hozzájuk szovjet csapatok. 1940-ben Magyarország látva, hogy a román királyság kielégítette a Szovjetuniónak Bukovinára és Besszarábiára vonatkozó igényeit, úgy gondolta, eljött az ideje annak, hogy a magyarok is területi igényekkel lépjenek fel. Teleki Pál miniszterelnök azon a véleményen volt, hogy Magyarország önállóan kellene lépjen ez ügyben, nehogy Németország és Olaszország később benyújtsa a számlát. Az 1940 augusztusi szörényvári tárgyalások kudarccal végződtek, így ismét döntőbíráskodás volt, melynek köszönhetően az augusztus 30-i II. bécsi döntés nyomán Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt, vagyis 43 ezer négyzetkilométert, melyen 51-52 százalékos volt a magyarság részaránya. Úgy tünt tehát, hogy Magyarország poziciója erősödött, visszakapott területeket, decemberben pedig örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával. 1941-ben a délszláv államban „rendet teremteni akaró” Németország azt kérte Magyarországtól: csatlakozzon hozzá, cserében pedig visszatérhetnek délvidéki területek, plusz Magyarország megkapja Fiumét. Április 1-jén a Legfelsőbb Honvéd Tanács úgy döntött: akkor támogatja a német elképzeléseket, ha politikai vákuum keletkezik, vegzálják a Jugoszláviában élő kisebbségeket vagy a délszláv államközösség szétesik. Utóbbi április 10-én következett be, amikor Horvátország kimondta függetlenségét. Immár Bárdossy László minisztersége alatt katonai hadművelet indult a Délvidéken, és újabb területekkel gazdagodott Magyarország.
Kassa bombázása
1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, június 26-án pedig nem azonosított felségjelű gépek bombázták Kassát. Magyarországon rendkivüli minisztertanácsi ülést hívtak össze, és mivel a korabeli álláspont az volt, hogy szovjet repülőgépek voltak, úgy döntött Horthy, hogy válaszcsapást kell adni a Szovjetuniónak. Ennek megfelelően mozgósították a honvédség egy részét (Kárpát-csoport), és június 28-án megindult a támadás a Szovjetunió ellen. Novemberben az erők egy részét visszarendelték Magyarországra, a többiek pedig Kárpátalján maradtak. Közben Wert Henrik honvéd vezérkari főnököt Szombathelyi Ferenc váltotta e tisztségben. Jelentős fordulat történt 1941 decemberében, amikor Hitler szemében felértékelődött Magyarország, ugyanis a Wehrmacht csapait feltartóztatták Moszkvánál, ezért a kisebb országok támogatására is szüksége volt. Ribbentrop a magyarországi látogatásakor felvetette, hogy a magyarok nagyobb erővel vegyenek részt a harcokban. Ő úgy értelmezte, hogy beleegyező választ kapott, majd 1942 kemény hangú tárgyalások következtek, melyek azzal zárultak: Magyarország a hadereje egyharmadát bocsátja Németország rendelkezésére, utóbbi viszont felfegyverezi a katonákat.
A Don-kanyarban
1942. április 11-én megindult a 2. Magyar Hadsereg kiszállása a frontra, Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt. Szakály Sándor szerint problémát okozott, hogy a honvédok nem ismerték pontosan a feladatukat, csak menet közben derült ki, hogy támadó hadműveletekkel kell segítsék a nagy német offenzívát, és a katonai felszerelésük sem volt megfelelő. A Don-kanyarban 1943 januárjában indult meg a Vörös Hadsereg támadása, áprilisig 198 ezerről 106 ezerre csökkent a honvédek élelmezési létszáma, mely statisztikai adat tartalmazza a 28 ezer sebesültet, a 26 ezer hadifogságba esettet és a 41 ezer fő vérveszteséget. A történész ezen a ponton befejezte előadását, megjegyezve, hogy „ezt a háborút sem mi nyertük meg”.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Felsorolás vagy prioritási sorrend?
Csak a 43. helyre sorolta Emil Boc miniszterelnök a kormány prioritási listáján az RMDSZ által szorgalmazott kisebbségi törvényt. A jogszabályt a Demokrata Liberális Párttal (PDL) kötött koalíciós egyezség értelmében eredetileg a tavaszi parlamenti ülésszak végéig el kellett volna fogadnia a törvényhozásnak. A szövetség vezetői többször is hangsúlyozták, hogy a kisebbségi törvény el nem fogadása a koalícióból való kilépéssel járhat.
Ennek ellenére a parlamenti vakáció előtt az RMDSZ két okból is megkönnyebbülten vette tudomásul a 2005 óta benyújtott törvénytervezet vitájának elhalasztását. Egyfelől a szakbizottságban a koalíciós honatyák hathatos hozzájárulásával a magyar kisebbség számára hátrányos módosításokat vittek be a szövegbe, másfelől pedig félő volt, hogy a PDL által kezdeményezett megyésítés megtorpedózása miatt a nagyobbik kormánypárt sem szavazza meg a jogszabályt.
„Mi ezt a szöveget úgy értelmezzük, hogy a dokumentumban szereplő összes pont prioritásnak számít, és ez csak egy felsorolás, nem egy fontossági sorrend” – magyarázta az Új Magyar Szónak Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Máté szerint „ha viszont ez nem így van, és a kisebbségi törvény mégis a 43. helyen van fontossági szempontból, akkor nagy baj van”. „De szerintünk ezt nem képzelheti így a koalíciós partner sem” – tette hozzá a frakcióvezető, aki szerint a PDL régióátalakítási elképzelését viszont az RMDSZ nem tekinti prioritásnak, és semmilyen formában nem támogatja napirendre tűzését ebben az ülésszakban.
„Az RMDSZ-nek az őszi ülésszakban is a PDL kedvében kell járnia, ha azt akarja, hogy a kisebbségi törvény ne bukjon meg” – vonta le a következtetést Dan Motreanu, a képviselőház liberális háznagya.
M. Á. Zs., S. M. L. Új Magyar Szó (Bukarest)

Új tanév előtt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem
Látványában és felszereltségében is megújult tantermekkel, valamint új tervekkel és nagyratörő célkitűzésekkel áll az új tanév kihívásai elé a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE).
A siralmas érettségi és pótérettségi eredmények ellenére, a napokban záruló beiratkozási időszakban is nagy volt érdeklődés az egyetem oktatási kínálata iránt. A nyári felvételi vizsgák után betöltetlenül maradt tandíjas, esetenként tandíjmentes helyekre a napokban pályázhatnak az érdeklődők. Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor mai sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy nemcsak azok jelentkezésére számítanak, akik most érettségiztek, hanem azokéra is, akik már rendelkeznek egyetemi diplomával. Az alapképzésen nagy érdeklődés mutatkozott a Magyar nyelv és irodalom, a Reklámgrafika, az Angol nyelv és irodalom, a Menedzsment és a Kereskedelmi, turisztikai és szolgáltatási egységek gazdaságtana elnevezésű szakok iránt, melyeken már csak tandíjas helyeket tudnak biztosítani a leendő egyetemisták számára. A már meglévő négy mellett további négy új szakkal bővült a mesterképzők száma. Ezeken ingyenes és fizetős helyeket egyaránt biztosítanak. A rektor ugyanakkor elmondta: örömükre szolgál, hogy lejárt a három éven át tartó monitorizálási folyamat, így a hallgatók teljes egészében a PKE oktatói előtt államvizsgázhatnak, magyar nyelven.
A romániai egyetemek nemrég nyilvánosságra hozott rangsorolásával kapcsolatosan János-Szatmári Szabolcs kifejtette, hogy semmiben sem hoz változást az intézmény életébe az, hogy a harmadik – legutolsó – kategóriába sorolták be. Románia egyetlen akkreditált magyar nyelvű egyeteme eddig sem részesült állami támogatásban, és valószínűleg ezután sem fog. Szerencsére a magyar kormánytól kapott finanszírozás szilárd lábakon áll, fogalmazott az intézetvezető. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel közös fejlesztési stratégiát dolgoztak ki, melyben megállapították a jövőre vonatkozó prioritási köröket. Ezek közül a rektor megemlítette az új főépület építésének megkezdését.
Októberben beindulhat az engedélyezési folyamat, majd az időjárás függvényében, legkésőbb tavasszal startolhat az építkezés is. Az intézmény tervei között szerepel a képzési lehetőségek bővítése, további új szakok beindítása, az Erasmus-hálózat kiterjesztése, a nemrég alapított Janus Pannonius Szakkollégium elitképző szerepének megerősítése, a magyarországi egyetemekkel való együttműködés szorosabbá tétele. Elhangzott, hogy az Óbudai Egyetem a múlt héten díszdoktori címet adott át Tőkés László EP-alelnöknek, a PKE elnökének, ami egy ígéretes együttműködés kezdeményezését jelenti. A Budapesti Műszaki Főiskola jogutódjának számító egyetem mellett nagyon jó kapcsolatot ápolnak a Nyíregyházi Főiskolával, a Károli Gáspár Református Egyetemmel is, melyekkel közös konferenciák és szemináriumok szervezése is tervek között szerepel. Folyamatban van több határon átnyúló európai uniós finanszírozású projekt is.
Végezetül János-Szatmári Szabolcs a PKE keretében fél éve alakult Colloquia Nyelvvizsgaközpontról szólt, mely fennállása óta, a rektor véleménye szerint, „ezer százalékosan” teljesített. A felnőtteknek, illetve gyerekeknek szóló angol, német és francia nyelvtanfolyamok mellett magyar kurzusokra is várják az érdeklődők – akár a román ajkúak – jelentkezését.
A tanévnyitó egyébként október 7-én, 10 órai kezdettel lesz, rendhagyó módon a nagyváradi Szigligeti Színházban. Erdély.ma

Minden magyar számít – tanácskozás a népszámlálásról
Kelemen Hunor pártelnök vezetésével zajlott tegnap Kolozsvárott, az RMDSZ Elnöki Hivatalában az a tanácskozás, amelynek témája a soron következő népszámlálás volt. Ezen részt vettek a szövetség megyei tanácselnökei és alelnökei, a magyar prefektusok és alprefektusok, valamint az RMDSZ megyei szervezeteinek képviselői – adat hírül a pártközpont.
A megbeszélésen elhangzott: a népszámlálás eredményei átfogó képet adnak a népesség számáról, összetételéről, életkörülményeiről, illetve az utóbbi évtizedben bekövetkezett változásokról. Másrészt ezek az adatok határozzák meg a következő tíz évben a területfejlesztéssel, a szociális helyzettel vagy a munkanélküliséggel kapcsolatos döntéseket.
Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentette: „nekünk, magyaroknak, sokkal fontosabb ez az összeírás, mint másoknak. Mindannyiunkat érdekel, hogy hány magyar él Erdélyben. Csökkent vagy nőtt a számunk, változott-e az arányunk? Számos, eddig elért jogunk függ attól, hogy hányan élünk ebben az országban. Mi, magyarok az idei népszámlálás adatai alapján kérhetjük kisebbségi jogaink érvényesítését. A népszámlálás az elkövetkező tíz évben a magyar nyelv használatát, iskoláink, egyetemeink, egyházaink, kulturális intézményeink sorsát is meghatározza. Ezért is fontos, hogy mindenki büszkén és bátran vállalja magyarságát!”
Kovács Péter, a párt főtitkára elmondta, az RMDSZ tájékoztató és tudatosító kampánya szeptember 15-én indul a „Minden magyar számít!” szlogennel. Ennek két fontos része lesz: „egyrészt biztatjuk a magyarokat, hogy vállalják bátran nemzeti identitásuk, anyanyelvük, vallási hovatartozásuk, másrészt pedig fontos technikai tájékoztatást nyújtunk az összeírás folyamatáról, gyakorlatilag arról, hogy mire figyeljenek oda a válaszadók” – ismertette a tájékoztató kampány céljait a főtitkár.
Az RMDSZ által támogatott és szakértők által működtetett honlap (www.nepszamlalas.ro) minden népszámlálással kapcsolatos kérdésre választ ad, segít az összeíróknak, a szervezőknek és a válaszadóknak egyaránt. A tanácskozáson elhangzott továbbá, nagyon fontos, hogy az eddig jelentkezett magyar kérdezőbiztosok regisztráljanak a www.nepszamlalas.ro honlapon, amely révén hasznos, technikai jellegű információkhoz jutnak. Ezek részletes ismertetését Székely István, a párt társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese és Barna Gergő szociológus vállalta a csütörtöki tanácskozáson. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Magyar állami kitüntetéseket adtak át a főkonzulátuson
A magyar nemzet közösségének szolgálatáért, a magyar identitástudat megőrzéséért, erősítéséért, a magyar–román barátságért tett fáradhatatlan munkájuk elismeréseként több művész, pedagógus vagy lelkész vehetett át magyar állami elismerést a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusán.
A meghívottakat Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a kitüntetett személyek önzetlenül járultak hozzá a magyar nemzet szolgálatához, bizonyítva ezzel, hogy magas szinten él a magyar kultúra Erdélyben.
Biró Gábor festőt, restaurátort munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Szarka Gábor csíkszeredai konzul laudációjában elhangzott, Biró Gábor mint a Székelyföld egyik legjelentősebb festője értékteremtő munkájával, nevelési tevékenységével segíti az erdélyi magyar közösség identitásának megtartását, ugyanakkor műveivel hozzájárul az erdélyi magyar alkotóközösség támogatásához és a szülőföldhöz való ragaszkodás erősítéséhez is. Gazda József pedagógust, irodalom- és műkritikust, esszéírót szintén a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
„Mindenképp figyelemreméltó, és a mai magyar társadalomra vonatkoztatva tanulságos Gazda József azon megállapítása, amely szerint a magárahagyottság és a veszélyeztetettség az erdélyi magyarságban azt tudatosította, hogy addig marad meg egy nép, egy nemzet, amíg kultúrája van, és kultúrát teremt” – hangzott el a laudációban, míg maga az író szerényen úgy vélekedett, ő csupán a dolgát végezte az évek folyamán.
A Magyar Köztársasági Érdemrend ezüst érdemkeresztjét vehette át Monica Ioniţă, aki a moldvai Lészped település általános iskolájának volt igazgatója, itt találkozott először a csángóföldi magyar nyelvoktatás problematikájával. Elősegítette a magyar nyelvtanulás lehetőségét, állandó szaktermet biztosított a tanároknak a magyar nyelvoktatásra, ezek a „műhelyek” a hagyományos kulturális tevékenység otthonául is szolgáltak.
A Magyar Köztársasági Érdemrend arany érdemkeresztjét vehette át Boros Károly esperes, aki több mint 20 éve az Ezer Székely Leány Napja rendezvény kuratóriumi elnökeként tevékenykedik, és hosszú évekig szolgált a szórványvidékeken is. Szintén kitüntetésben részesült Haáz Sándor, a szentegyházi Mártonffy János Általános Iskola igazgatója, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia megalapítója, a zenekar „megváltoztatta egy egész vidék zenei műveltségét, zenei hagyományokhoz és kultúrához való hozzáállását” – hangzott el a laudációban.
Haáz Sándor a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. Farkas Miklós, a segesvári művelődési élet egyik főszervezője a Magyar Köztársasági Érdemrend arany érdemkeresztjét vehette át. A rendezvény keretében Vargha Mihályt is elismerésbe részesítették: a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Pro Cultura Hungarica emlékplakettjét vehette át.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)

Markó koalícióról, választásdokról, szövetségekről
Az ellenzék hatalmasat téved, ha azt hiszi, hogy az RMDSZ számára csak a kormányzati pozíció és a hatalom fontos – nyilatkozta Markó Béla kormányfő-helyettes az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában. A szövetség volt elnöke, aki egyébként tegnap ünnepelte hatvanadik születésnapját, megállapította: bár az RMDSZ képesnek bizonyult különböző ideológiájú politikai alakulatokkal koalícióra lépni, a szövetségek alapját a romániai magyar etnikum sajátos igényeinek és az országos érdekeknek egyaránt megfelelő programok képezték.
Markó Béla úgy vélte, kissé gyermetegnek minősül az ellenzéki pártok vezetőinek a hozzáállása, amelynek értelmében az RMDSZ-nek ki kell lépnie a koalícióból, különben a Szociál-Liberális Szövetség (USL) kormányra kerülése után ellenzékbe kerül a magyar érdekvédelmi testület. A politikus szerint a fenyegető nyilatkozatok helyett inkább azt kellene tisztázni, hogy milyen megfontolásból lépne koalícióra az USL és az RMDSZ, s milyen célokat tudnának közösen megvalósítani.
A verespataki kitermelés tervét illetően Markó Béla hangsúlyozta: a döntést nemcsak a környezetvédelmi és kulturális tárca vezetőinek, hanem a teljes kormánykoalíciónak fel kell vállalnia, akár engedélyezik, akár leállítják a projektet. Mint kiemelte, a kisebbségi törvénytervezet elfogadása elsőbbséget élvez az RMDSZ célkitűzései között az őszi parlamenti ülésszak idején. A helyhatósági és parlamenti választások összevonása, az ország területi-gazdasági átszervezése nem szerepel sem a közös kormányprogramban, sem a koalíciós egyezményben, amelyek a választási rendszer újragondolását, a gazdasági fejlesztési régiók újrarendezését írják elő – fejtette ki a miniszterelnök-helyettes.
A szövetség és koalíciós partnere, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) egyetért az önkormányzati és parlamenti választások összevonásával, amely –véleménye szerint – a kampányra fordított összegek megtakarítása mellett nagyjából ugyanolyan mértékben lenne előnyös vagy előnytelen minden politikai párt számára. Az ország területi-közigazgatási átszervezését illetően az RMDSZ álláspontja változatlan, a felvetett nyolc új óriásmegye megnehezítené a közigazgatást, illetve a magyarlakta megyék sajátos problémái sem kezelhetőek megfelelően ezekben a hatalmas közigazgatási egységekben – emelte ki Markó Béla.
Az RMDSZ volt elnöke úgy vélte, az államfő kisebbségi tanácsosának tisztségéről lemondott Eckstein-Kovács Péter egyértelmű és összefüggő álláspontot tanúsított a verespataki bányaterv kapcsán, hiszen egy korábbi törvénytervezettel is a ciántechnológiás kitermelés betiltása mellett foglalt állást. Kifejtette: Eckstein-Kovács jelentős politikai érzékről tett tanúságot lemondásával, de ezt nem kellett volna a verespataki kérdéshez kötnie még akkor, ha ez is hozzájárult döntéséhez, amelyet Markó Béla tudomása szerint már hónapokkal azelőtt fontolgatott.
Az RMDSZ szervezeti formáját illetően a politikus kiemelte: a szövetségnek nem kell politikai párttá alakulnia, hiszen jelenlegi keretei között a pártoknál jóval rugalmasabban működhet, nagyobb mértékű véleményszabadságot engedélyez, és a szavazóbázis ideológiai változatosságának megfelelően különböző platformjai is létezhetnek. Mindemellett a politikai életben az érdekvédelmi szövetség pártként tevékenykedik, az RMDSZ politikai jellegű döntéseit minden tagjának tiszteletben kell tartania – magyarázta Markó Béla.
A bejegyzésre váró Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozása kapcsán Markó Béla úgy gondolja: az új politikai alakulat semmiben nem különbözik majd a Magyar Polgári Párttól (MPP), amely annak reményében jött létre annak idején, hogy lekörözze az RMDSZ-t a politikai képviselet terén. – Az MPP tulajdonképpeni eredményeket csak a helyhatósági választások szintjén ért el, de támogatottságuk egyre csökken, és szerintem el is fog tűnni – mondta a kormányfő-helyettes, hozzáfűzve: az RMDSZ „megtörését” célzó személyeknek nem kellett volna kiválniuk a szövetségből, ahol sikereket érhettek volna el. – Az RMDSZ-nek jelenleg a választóközönségével való minél jobb kommunikációra, és nem más magyar pártokkal való szövetségekre kell gondolnia. A koalíciók megkötése előtt – akárcsak a román politikai alakulatok esetében – tisztázni kell a programokat, illetve mindazokat a célokat, amelyek az RMDSZ-szel való együttműködésben újat hozhatnak – jelentette ki Markó Béla. Szabadság (Kolozsvár)

Könyvtári ritkaságok közszemléje a kincses városban
Kiállítássorozatot terveznek az Akadémiai Könyvtárban
Az Akadémiai Könyvtárban őrzött értékes ritkaságokat népszerűsítené a téka és a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal új kezdeményezése. A tematikus kiállítások ötlete nem egyedülálló: a magyar napok idején az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete örökbefogadási kampányt kezdeményezett: azóta száznál többen fogadtak örökbe egy okiratot. Az Akadémiai Könyvtárban tegnap a sajtó munkatársai betekintést nyerhettek néhány unikumnak számító kötetkuriózumba, de bejutottak egy középkori gyűjteménnyel tele raktárhelyiségbe is. A látogatáson Emil Burzo, a Román Akadémia kolozsvári fiókszervezetének elnöke kijelentette: a könyvtári állomány összértéke hat milliárd euróra tehető. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke a Szabadságnak elmondta: az egyesület egykor elkobzott könyvállományának egy része, valamint levéltári anyagok és kéziratok továbbra is az Akadémiai Könyvtárban találhatók.
Ioan Chindriş igazgató a vendégeknek elmondta: a mai tudósok érdeme, hogy felkarolták és szakértelemmel gondozzák a múlt nagyon értékes írásos emlékeit. Csak összehasonlításképp mondta: a Román Nemzeti Bank itteni fiókjának vagyona nem éri el az Akadémiai Könyvtárét, ahol több mint félmillió kötetet őriznek. A középkori Kolozsvár jelentette a mai romániai területek számára Európa kapuját, ide áramlott be minden könyv, ami politikai és vallási okokból nem kerülhetett el a Kárpátokon túlra.
Az intézmény az önkormányzattal karöltve szeptember utolsó hetében kiállítást rendez fennállásának évfordulója tiszteletére. Októberben az Erdélyi Iskola, utána December 1-je lesz a téma, januárban és februárban pedig bibliagyűjteményükből szerveznek kiállítást.
„Az utóbbi két évtizedben sok egyetemi város született, de történelmi alap nélkül ezeknek nincs súlyuk” – mondta Sorin Apostu polgármester. A különböző nyílt napok mintájára rendeznek ezentúl kiállításokat az Akadémiai Könyvtár anyagából, hogy a kincses város lakóiban felkeltsék a kíváncsiságot és a jogos büszkeséget olyan szellemi értékek iránt, amelyek az utcáról nem láthatók. Ez annál is inkább indokolt, mert Kolozsvár 2020-ra megpályázza az Európai Kulturális Főváros címet.
Bogdan Crăciun könyvtáros az előcsarnokban tizennyolc könyvritkaságot mutatott be a sajtónak, és ismertetett további középkori unikumokat, kéziratokat, térképes leírásokat, amelyeket a raktárhelyiségben tárolnak. Az igazgató kiegészítette azzal, hogy állományuk legértékesebb darabja Bolyai János huszonvalahány oldalas füzete az euklidészi posztulátumról, amelynek értéke 65 000 euró, és amelyből négy példánnyal rendelkeznek.
A sajtótájékoztatón nem esett szó több magyar írásos emlékről. Megkeresésünkre Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke lapunknak elmondta: az 1919-es hatalomváltás után, majd a kommunizmus idején elkobzott könyvállományuk egy része (körülbelül 3000 kötet), további levéltári anyag és sok kézirat található az Akadémiai Könyvtárban. De a legtöbb értéküket az Állami Levéltárban és Központi Egyetemi Könyvtárban őrzik. A visszaszolgáltatásukra indított peres eljárás hosszú évek óta folyik, egyelőre eredménytelenül.
Száznál több oklevelet fogadtak örökbe
Ugyancsak történelmi dokumentumok, levéltári értékek népszerűsítése volt a célja a Kolozsvári Magyar Napok keretében megszervezett Román Országos Levéltári tárlatvezetésnek és az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampányának. Flóra Ágnes levéltáros az akkori tárlatvezetés során elmondta: a médiában és a közbeszéd szintjén a levéltárakról alig esik szó, miközben a könyvtárakról nagyon sokat hallanak az emberek, valószínűleg ezért is emberközelibb a könyv, mint a történelmi irat. A levéltári kiállítással és a szimbolikus örökbefogadási kampánnyal ezen igyekeztek változtatni nem kevés sikerrel, hiszen óriási érdeklődés övezte a csoportos tárlatvezetéseket.
Az akció során olyan speciális tárolódobozok készítésére gyűjtöttek a kampány szervezői, amelyek garantálják, hogy évtizedeken, évszázadokon át meg lehessen őrizni a rendkívül fontos kordokumentumokat. – Száznál többen fogadtak örökbe oklevelet a Kolozsvári Magyar Napok alatt, és azóta is folyamatosan érkeznek felajánlások banki átutalással, amiért természetesen nagyon hálásak vagyunk – részletezte kérdésünkre Flóra Ágnes. Hozzátette: főleg a középkorosztály mutatott nagy érdeklődést az ügy iránt, a fiatalokat kevésbé tudták bevonni. – Az összegyűlt pénzalap várakozáson felüli, hiszen összesen több mint ötezer lejt ajánlottak fel a levéltári oklevelek megmentésére – mondta el a levéltáros, aki szerint a következő lépés, hogy diákjaival együtt leméri a levéltári dokumentumokat a méretre szabott dobozok elkészítéséhez. – A 496 oklevéltároló beszerzéséhez ugyan nem lesz elég ez a pénzösszeg, de becsléseim szerint az oklevélállomány felét dobozba tudjuk helyezni – tette hozzá.
Az örökbefogadás természetesen szimbolikus, semmiféle jogokkal nem ruházza fel az örökbefogadót, csak egy Mátyás király kézjegyével ellátott oklevélmásolatot kap emlékbe a felajánló. A levéltáros nagyon sikeresnek ítélte a kampányt és kiemelte: az akció sikeressége főként a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek köszönhető, akik felkarolták és népszerűsítették a kezdeményezést. Egyelőre még bizonytalan, hogy jövőre szerveznek-e „örökbefogadást”, esélyesebb két év múlva egy adománygyűjtés – tudtuk meg Flóra Ágnestől.
D. I., Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

„Cselekedni a csodát”
Mustármag címmel Wass Albert írásaiból összeállított egyéni műsort mutat be az idei évadban is Kulcsár-Székely Attila, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatának tagja.
A színművész lapunknak elmondta, a Csurulya Csongor által rendezett produkció célja, hogy „egy-egy előadást a szórványmagyar vidékekre is eljuttasson, valamint olyan magyarlakta településekre, ahol egy nagyszínpadi produkciót technikai okokból nem lehet bemutatni” – a helyszín pedig minden esetben az adott település katolikus vagy református temploma.
Nem szavalóest
A Mustármag bemutatójára a Fehér megyei Tűrben került sor a 2010/2011-es évadban, majd egy magyarországi turné után Kulcsár-Székely Attila Szlovénia fővárosában, Ljubljanában, a magyar nagykövetségen is előadta egyszemélyes produkcióját.
Holnap és holnapután a Maros megyei Mikházán mutatja be a színművész az egyszemélyes produkcióját, szeptember 18-án Jobbágytelkén, október 7-én pedig Marosvásárhelyen, a vártemplomban lesz egy előadás.
„Itt nem szavalóestről van szó, hanem egy kerek előadásról” – magyarázza Kulcsár-Székely, aki kérdésünkre elmondja, azért templomban adja elő a Mustármagot, mert „a szórványvidéknek, az isten háta mögötti magyarságnak készült, ahová színház nem juthat el”.
Mint mondja, az előadást úgy építették fel, hogy minimális díszletre legyen szükségük. Felvetésünkre, hogy miért Mustármag a produkció címe, a színművész elmondta: „az előadás zárómondatai közé tartozik a jézusi mondat, ››ha csak egy mustármagnyi hitetek is lenne... ‹‹ és nagyon összhangba van a templommal, mint helyszínnel és az előadás vallásos jellegével”.
Kulcsár-Székely Attila főként a szórványvidékekre akarja elvinni Mustármag című produkcióját
A közönségnek tetszik
„A tűri ősbemutatón, amikor az előadás közepétől láttam, ahogy az öreg nénik és bácsik sírva hallgatják, amit mondok, vagy ahogyan odajöttek hozzám előadás után azzal, hogy nekik még ilyen élményben nem volt részük, ők nem gondolták már, hogy Tűrben valaha még ilyen magyar nyelvet, beszédet fognak hallani.
Ugyanilyen nagy élményben volt részem Máján, de említhetném az Udvarhelyi előadást, amit direkt június 4-re időzítettük a Trianon emléknapra, ahol perceken keresztül tapsolt felállva a közönség” – mesélt érdeklődésünkre a közönség reakcióiról a színművész.
Egy „másik” Wass Albert
Amikor egyik barátom megtudta, hogy egy Wass Albert előadáson gondolkodom, azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy én ezzel a búsongó, búba forduló, nacionalista, román gyűlölő szerzővel dolgozok” – mesélte az előadás születésének körülményeit Kulcsár-Székely. Elmondása szerint az előadásban nyoma sincs a többség által ismert Wass Albertnek, a megbocsátáson, az együttélésen, a pozitív jövőképen van a hangsúly. „A csodát nem várni kell, hanem a csodát meg kell cselekedni” – összegezte a Mustármag mondanivalóját Kulcsár-Székely Attila.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

Lágerben kötött irodalmi barátság
Egyikük, a Nobel-díjas remekíró, Ivan Gyenyiszovics egy napjának utolérhetetlen ismerője, a Gulág szigetvilágnak velejéig kiismerője és megörökítője – halott. De másikuk, a magyar tanítvány, akit fiatalemberként sodort az író mellé a sors, tovább folytatja azt, amire fogsága idején kimondatlanul is fölesküdött: papírra vetni azoknak a magyar embereknek a sorsát, akik a szovjet lágerekben sínylődtek és pusztultak el.
Ehhez a példát és a kellő tudást, a módszert barátjától, Szolzsenyicintől tanulta, s amellett, hogy kilenc évi fogságának megírta legkegyetlenebb fél esztendejét, mintegy ötezer magyar fogolysorsból összeállította a Gulág-lexikont is, s ezért 2001-ben magas állami kitüntetésben részesült.
Az elmúlt napokban Rózsás János Erdélyt s különösképpen a Székelyföldet járva, amelyre mindig nagyon kíváncsi volt, felelevenítette az őt megismerni óhajtó népes hallgatósága előtt a lágerélet és a rendkívüli irodalmi barátság halhatatlan történetét.
A Gulág szigetvilágból már tudhattuk, hogyan látta Rózsást Szolzsenyicin baráti szeme:
„... Észreveszem, hogy engem és könyvemet gyakran figyelmesen néz, oldalvást oda-odapillant, de megszólalni mégis vonakodik egy sovány, hosszú orrú, nyurga fiatalember, aki szembetűnő, kívülről hozott jólneveltséggel, nagyfokú szerénységgel kelti fel a figyelmemet. Megismerkedünk egymással. Halk, elfogódott hangon beszél, az orosz kifejezésekkel bajlódik, mulatságos szófordulatokat használ, melyekért bocsánat kérőleg mosolyog. Kiderül, hogy - magyar, és Rózsás János a neve. Megmutatom neki Dalj nagy értelmező szótárát, és a lágeri nélkülözésektől elcsigázott arcával helyeslően bólint. Igen, igen. Kívülálló dolgokra kell terelni a figyelmet, nemcsak az evésre gondolni szüntelen.
Csak huszonöt éves, de hiányzik a fiatalos pír az arcáról. A szél által kicserzett száraz, vékony bőr mintha egyenesen a koponyájának hosszúkás, keskeny csontjaira volna húzva. Fájnak az ízületei, égető reuma kínozza, melyet Északon, erdőirtás közben szerzett.
Van itt a lágerben még két-három honfitársa, de azokat napról napra csak egy foglalkoztatja: hogyan lehet túlélni? Hogyan lehetne jóllakni? János pedig zúgolódás nélkül megeszi azt, amit a brigádvezető kiírat a számára. Éhen marad ugyan, de nem engedi meg magának, hogy ételszerzés után járjon. Mindig éberen szemlélődik, odafigyel a beszélgetésekre, mindent meg akar érteni. És mi az, amit meg akar érteni?... Minket, oroszokat akar megérteni!...
...Északra szállították, ahol erdőirtáson dolgozott, majd leromlott és bekerült a kórházba. Mind ez ideig Oroszország csak az egyik oldaláról fordult feléje, azzal az oldalával, amelyik leülteti az embereket, - most pedig bemutatkozott a másik oldaláról is.
Szolikamszk városának közelében, a Szimszk-i lágerkerület kis kórházában volt ápolónővér Duszja, egy negyvenöt éves asszony. Köztörvényes elítélt, szabad mozgással a környéken, öt éves büntetés idővel. Duszja nem csak abban látta munkájának az értelmét, hogy magát fenntarthassa, hogy a büntetésideje valahogy leteljen (ami nálunk rendkívül gyakori jelenség, és a maga rózsaszínű szemüvegén keresztül János nem volt képes észrevenni ilyesmit), hanem abban, hogy a haldokló és már senkinek a számára nem szükséges embereket talpra állítsa.
De azzal, amit a láger kórháza nyújtott, nem lehetett az embereket megmenteni. És Duszja nővér a saját 30 dekás reggeli kenyérfejadagját cserélte be a faluban fél liter tejre, és ezzel a tejjel hozta vissza Jánost (és őelőtte még másokat is) az életbe...
Duszja nővér személyén keresztül szerette meg János országunkat és mindannyiunkat. És igyekezettel kezdte tanulni a láger börtönőreinek és őrkatonáinak a nyelvét - a roppant gazdag orosz nyelvet. Kilenc esztendőt ült le lágereinkben, Oroszországot csupán a börtönvagon ablakából, kis képeslapokról és a lágeren keresztül láthatta meg. És mégis - megszerette.”
Rózsás János pedig ekképpen beszélt nekünk Szolzsenyicinről a csíkszeredai polgármesteri hivatal fogadótermében:
„Közös lágerben voltunk Kazahsztánban, és haláláig tartó barátság szövődött köztünk. Csodabogaraknak számítottunk, akik nem a konyha, hanem a könyvtár körül sündörögtek. Kis illegális irodalmi társaság alakult körülötte, sokszor olyan szerzőkkel foglalkoztunk, akik ugyanúgy ültek, mint mi. Ő korábban szabadult, én későbben, címet nem cserélhettünk, mert akkor kaptuk volna rögtön a következő tíz évet kémkedésért, merthogy ezáltal kölcsönösen beszerveztük egymást. Amikor az Iván Gyenyiszovics egy napja című könyve megjelent 1962-ben a Novij Mir irodalmi folyóiratban, sok részlete visszaköszönt belőle közös életünknek, hiszen én is ültem abban a táborban.
Én rajtuk keresztül felvettem a kapcsolatot Szolzsenyicinnel, levelezni kezdtünk irodalmi témákról. Aztán mikor politikailag kényelmetlen személlyé vált, a leveleimet a feleségének címeztem. Azt hittük, hogy kicselezzük a KGB-t; naiv dolog volt. Amikor 1974-ben kiutasították a Szovjetunióból, megkeresett engem Moszkvából a politikai kiadó, hogy írjam meg az emlékirataimat a számukra. Abban bíztak, hogy én Szolzsenyicinnel ellentétben jót fogok írni a lágeréletről, mert szeretem az orosz kultúrát, foglalkozom az orosz irodalommal, együtt érzek a világ legtöbbet szenvedett népével.
Rákérdeztem, hogy mindezt honnan tudják. Közölték, hogy olvasták a Szolzsenyicinnek írt összes levelemet. Úgy gondolták, hogy én majd ellenpontja leszek a barátomnak. Eleinte nem akartam megírni, de aztán mégis megírtam, persze nem kaptam érte dicséretet. Nem azt kapták, amit vártak. Szerencsémre éppen közbejött a gorbacsovi korszak. Később kikerült Münchenbe a kéziratom, ahol meg is jelent. Közölték velem illetékes elvtársak, hogy belőlem nem csinálnak mártírt, nem leszek magyar Szolzsenyicin.”
Később azért mégis csak elvégezte azt, amiért megérdemli a magyar Szolzsenyicin elnevezést: a Gulág lexikonba átmentette a szovjet lágerekben szenvedő ártatlan magyar foglyok élettörténeteit. Különösen kényes arra, hogy sokan összetévesztik a gulág fogalmát a lágerrel. Leszögezi:
„A Gulág az a különleges intézményrendszert, az ügyosztályt jelenti, ami a lágereket működtette, szervezte. Szolzsenyicin adatai szerint közel 40 ezer lágerben 6-7 millió lágerlakó raboskodott. Ebből körülbelül 100 ezer volt magyar. Elfogásunk pillanatában szovjet állampolgároknak minősítettek és ilyen minőségben hazaárulásért ítéltek el tíz évre. Én akkor úgy tudtam, hogy soha nem léphetek többé a hazám földjére.
Amikor kiderült, sőt bizonyossá vált, hogy 1953 nyarán összeszedett, Lembergben összegyűjtött körülbelül ezerötszáz magyar, nők és férfiak, hazajöhetnek, – az első szívfájdalmunk az volt, vajon mire jövünk haza? Ugyanis, mint külföldi állampolgárok, nem levelezhettünk hozzátartozóinkkal, nem tarthattuk a kapcsolatot szeretteinkkel. Mi történt velük az elmúlt nyolc-tíz évben? Hogyan ért véget a háború a mi vidékünkön? Ki és hogyan élte túl a front és megszállás borzalmait? Ki fogad bennünket, és lesz-e, aki hazafogad minket?
A Lembergben várakozás hónapjaiban mindenkit hívattak a parancsnokságra. Meg kellett neveznünk, hogy hová és kihez akarunk hazamenni. Jaj volt annak, akit másodszor is hívattak és közölték vele: az általa megadott cím nem jó, nem megfelelő, nevezzen meg másikat! Vagy akinek végül azt mondták: majd kijelölt lakhelyre megy haza. Idegőrlő hónapok voltak, amit várakozással töltöttünk a gyűjtőtáborban. Néhányan megzavarodtak közöttünk...”
A hazaérkezésről:
„Két csoportban indították útnak a hazatérésre váró, volt magyar rabokat. A-tól P-ig, majd R-től Ja-ig, az orosz ABC sorrendje szerint. A második csoportba kerültem, amely az első csoportot egy hét múltán követte, 1953 november 24-25-én. A szovjet kísérők nem zárták be a vagonok ajtaját, nem féltek szökéstől. Engedélyezték, hogy a magunk varrta nemzetiszín zászlókkal feldíszítsük mind a mozdonyt, mind pedig a vagonokat.
November 25-én délelőtt történt az átadás-átvétel még a szovjet oldalon, Csap állomáson. Minden huzavona nélkül átolvastak minket név szerint a vagonokból a magyar, keskeny nyomtávú síneken várakozó személykocsikba. Délben indult el a szerelvény, a fegyvertelen kísérő orosz katonák leugráltak, és sapkájukkal integettek, szerencsés utat kívánva... Átértünk a magyar oldalra, és a vonat lassan gördült tova, majd hirtelen lefékezett.
A töltést szegélyező fűzbokrok fedezékéből orosz egyenruhás katonák rohanták meg a szerelvényt, de magyarul rivalltak ránk: - Felhúzni az ablakokat, az előtérből bemenni, és leülni a kupéban! És láttuk, ahogy az állig fegyverzett marcona katonák lövésre készen tartott géppisztollyal ácsorognak a vasúti kocsik lépcsőin... Szinte megkövülten, némán ültünk a helyünkön, a vonat pedig robogni kezdett, most már a magyar rónán át, ragyogó napsütésben...
A Nyíregyháza melletti Sóstófürdő egyik üdülőjébe kísérték lehorgasztott fejű csapatunkat...Ott a belügyi kormánybiztos kemény beszédet tartott: mire jöttünk haza, és mihez tartsuk magunkat. Aztán helyrevergődtünk a kijelölt, bútor nélküli szobákban. Őrök állták körül az épületet, szoros csatárláncban. Kibiztosított géppisztollyal ellenséges vagy talán riadt tekintettel lesve mozdulatainkat...”
Rózsás János nyolcvanöt éves korában, annak ellenére, hogy súlyosan mozgássérült, vállalta az élete nagy élményének számító erdélyi-székelyföldi körutat, melynek állomásai: Kolozsvár, Gyimesek, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Barót és Gyergyószentmiklós voltak, s megosztotta velünk a gulág-lét tanulságait és a lágerben kötött irodalmi barátság történetét. Köszönet érte.
Cseke Gábor. Új Magyar Szó (Bukarest)

[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Kövér László, a két macska
Übü király mennyországa
Aczél Endre, Népszabadság
Egy erdélyi barátommal, aki parlamenti képviselő Bukarestben, azon viccelődtünk a kettős állampolgárságról szóló magyarországi törvény hallatán, hogy ő, ha felvenné a magyar állampolgárságot, papíron akár két parlamentnek is lehetne elnöke.
A bukarestinek és a budapestinek: egyidejűleg. Miért is ne? Valóban világtörténeti jelentőségű eseménynek számítana, ha két szomszédos ország parlamentjét egyugyanazon ember vezetné, körülbelül Karinthy modorában: „Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.”
Kövér László, a magyar Országgyűlés fideszes elnöke nem álmában lett Karinthy-epigon, hanem a nemzetegyesítés „véres valóságában”: tiszteletbeli elnökké választotta őt egy romániai (inkább székelyföldi) magyar párt, az MPP. Mely, ellentétben a kétharmados Fidesszel, még csak nem is ugrotta meg az ötszázalékos parlamenti küszöböt, azaz nincs képviselete Bukarestben, ráadásul vezére, Szász Jenő még a székelyudvarhelyi polgármesteri tisztét is elveszítette a legutóbbi választásokon. (Viszont az Erdély és Órománia egyesítéséről szóló nemzeti ünnepen, december 1-jén vidáman pezsgőzött Basescu elnökkel a Cotroceni-palotában. Medgyessy? Ugyanaz egy budapesti szállodában, ugyanakkor? Mit kapott érte idehaza, tetszenek emlékezni?)
Ha Kövér valóban a Fidesz második embere, akkor ez a marosvásárhelyi esemény különösnek mondható. Tudniillik a Fidesz és Orbán száz százalékig elkötelezte magát Tőkés László mellett, aki azonban Szászt körülbelül annyira szereti, mint Petőfi a tejfölös tormát. Tőkés a minap – nemcsak az RMDSZ, hanem Szász MPP-je ellenében is – pártot kívánt alapítani Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) néven.
A támogató cédulák körüli visszásságok (keményebben: csalások) azonban majdnem kilátástalanná teszik az EMNP bejegyzését, ilyenformán az MPP marad egy darabig az RMDSZ „hivatalos” alternatívája. De ebben a minőségében elég agresszív. Szászék felszólították a magánéleti botrányokkal terhelt Tőkést, hogy éljen tisztességes családi életet, és ne „rágalmazza” az MPP-t; másfelől közölték, hogy az erdélyi magyarság 85 százalékát képviselő RMDSZ mint kormánytényező „közösségáruló, népnyúzó és ciános”.
Azt megszoktam, hogy az RMDSZ, mert nem táncol a Fidesz karmesteri pálcájára, ellenség. Az azonban új, hogy a nagy magyar kormányzó erő olyan fokon vegyen pártfogásába egy jelentéktelennek is mondható romániai magyar politikai erőt, mint Kövér tette. Arról mindig is tudtam, hogy létezik Kövér– Szász-tengely, de azért Tőkés püspök, EP-alelnök talán többet érdemelne, mint azt, hogy a Fidesz az ő pártcsírájával szemben lehorgonyozzon a „reménytelen” MPP mellett.
Csak nem az van, hogy Tőkés és Szász a magyar kormány pénzbeli támogatásáért versenyez, és az MPP Kövért lengeti maga előtt, mint szponzort? Mindegy. A lényeg az, hogy csak ne az RMDSZ nyerjen. Inkább bukjanak a törpepártok együtt, az egyik Orbán-, a másik Kövér-kitűzővel. Új Magyar Szó (Bukarest)

Markó: nem tetszett, hogy Eckstein a verespataki ügyre hivatkozva mondott le 
Markó Béla szerint Eckstein-Kovács Péternek nem kellett volna a verespataki aranykitermelés ügyéhez kötni lemondását. A miniszterelnökhelyettes hozzátette, hónapok óta tudott az államelnöki tanácsos lemondási szándékáról. “Nem tetszett, hogy Eckstein-Kovács Péter a verespataki aranykitermelés kérdésében képviselt, Traian Băsescu véleményétől különböző álláspontjához kötötte lemondását, ugyanis már hónapokkal a lemondás előtt tájékoztatott engem ebbéli szándékáról. Akkoriban még a verespataki ügy nem volt a politikai napirend középpontjában” - vázolta Markó, aki hozzátette: szövetségbeli kollégájának Verespatak kapcsán képviselt álláspontja mindvégig következetes volt. “Eckstein-Kovács Péter nem is olyan rég még az RMDSZ szövetségi elnöki tisztségéért indult. Miért akart egy olyan alakulat elnöke lenni, amely ilyen kockázatokban érintett?” - tette fel a kérdést az RMDSZ februárban leköszönt elnöke. Eckstein-Kovács Péter szeptember elsején jelentette be lemondási szándékát államelnöki tanácsosi pozíciójáról. A kisebbségügyi tanácsadó a Verespatak ügyében képviselt véleménykülönbségekkel indokolta lemondását. (agerpres) Transindex.ro