Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. augusztus 13.
Az erdélyi magyarság (1918–2011)
A második világégés előzményei
A politikusok egy része – már a húszas évek elején – rádöbbent arra, hogy a nagyhatalmak az igazságtalan békeszerződésekkel megteremtették a második világháború kitörésének lehetőségét. A békediktátumok lehetetlenné tették az újonnan létrehozott, területileg kibővített országok és a területrablással megcsonkítottak közötti együttműködést, ezért a harmincas években mind a győztesek, mind a legyőzöttek kiszolgáltatottá váltak a náci Németországgal szemben.
A nagy délszláv, a Jugoszláv állam létrehozói még álmukban sem gondoltak arra, hogy ezzel elvetették nemcsak az 1940-es és 1945-ös vérengzések magvait, de a 75 évvel későbbi négy véres háborúét is. A katýnihoz hasonló rémálomra, Európa legújabb történetében a legnagyobb vérengzésre, egy albán kisváros, Szrebrenica teljes férfilakosságának legyilkolására sem került volna sor, ha az első világháború után tiszteletben tartják a népek önrendelkezési jogát. Ha Közép-Európa népei együttműködhettek volna, akkor a második világégés idején jóval kisebb áldozattal, pusztulással jár. A jelenlegi alacsony életszínvonal bizonyára az ausztriaihoz lenne mérhető, és e térség megúszta volna a kommunizmus szörnyűségeit. Hogy nem így történt, az utódállamok mohó területszerzési vágyának, a nagyhatalmaknak, elsősorban a francia diplomáciának köszönhető. A húszas évek elején Lord Rothermere ezt írta a Magyarország helye című írásában: "Kelet-Európa nem más, mint sok kis Elzász-Lotharingia. Amikor 1871-ben a frankfurti béke elszakította e két ikertartományt Franciaországtól, elkerülhetetlenné tette az újabb háborút. Nagyobb mértékben ugyanezt a baklövést követték el az Osztrák–Magyar Monarchiát felosztó békeszerződések is. Döntéseik nyomán elégedetlen nemzeti kisebbségek jöttek létre Közép-Európa fél tucat országában, melynek bármelyike gyújtópontja lehet egy újabb világégésnek." Már rég nem emlegetné senki Trianont, ha a területrablás helyett az etnikai elv alapján kantonizálták volna az osztrák–magyar birodalmat. De a Közép-Európában élő népeket egyenjogú szövetségi államba lehetett volna tagolni, létrejöhetett volna a mai Európai Unió elődje, a Duna Menti Egyesült Államok szövetsége, közös piaca. Ennek hiányában azonban a második világégés újabb milliók pusztulását hozta. A békediktátumok által megteremtett Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlott. A területét megduplázó Románia is elvesztette Dél-Dobrudzsát, Észak-Bukovinát és Moldova Prut és Dnyeszter közti területét. Az akkor nyert területekből uralma alatt tartja még Erdélyt, Partiumot és a Bánságot. Ezek megtartásának legbiztosabb módja az lehetne, ha a román államhatalom közösségi jogokat ad a különböző etnikumoknak. A belső önrendelkezés, a területi, a helyi és a kulturális autonómiák révén nem kellene rettegnie a területi integritás csorbításától. Ha egy országban biztosított a széles körű kollektív jog, a különböző autonómiák, és ténylegesen megoldott a "nemzetiségi" kérdés, ott nyugalom, feszültségmenetesség és jó együttműködés honol. Romániában azonban még 2011 nyarán is tapasztalható a magyarellenesség. Ahányszor Székelyföld területi autonómiájának kérdése a média figyelmébe kerül, annyiszor árad a gyűlölet és az arcátlan hecckampány a tévé "szennycsatornáiból". A székely megyék feldarabolásának réme, Székelyföld és Erdély neve hivatalos okmányokban való használatának tilalma mind-mind arra mutat, hogy Románia nem akar változtatni politikáján, továbbra is fontos cél a homogenizálás, az őshonos magyarság felszámolása. Mindez akkor, amikor a székelység és az erdélyi magyarság legfőbb vágya békében és nyugalomban élni. Ezt csak a kollektív jogok biztosításával lehet megvalósítani.
A második bécsi döntés
A románosítás folyamatát Észak-Erdélyben az 1940-es, második bécsi döntés szakította meg. A Trianonban elcsatolt területek kétötöde (43 492 km2) visszakerült az anyaországhoz. Dél-Erdély 60 000 négyzetméter területe román többségével, az ásványkincsekben, a gázmezőkben gazdag vidékeivel továbbra is román uralom alatt maradt. E mesterségesen meghúzott határnak soha nem volt történelmi és földrajzi előzménye. Bár Erdély felosztása közlekedési, gazdasági szempontból nem volt ideális, de a népességarány szempontjából elfogadhatónak tekinthető. Az 1941-es "igen nagy gonddal és tárgyilagossággal végrehajtott" népszámlálás szerint a magyarok száma 1 344 000 (52,13%), míg a románoké 1 068 700 (41,45%).
Tény, hogy a bécsi döntés után kibontakozó kölcsönös (spontán) népességcsere, népességmozgás a magyarok lélekszámát növelte. Dél-Erdélyből mintegy 200 000 magyar telepedett át, míg Órománia területéről, a Kárpátokon túlról még 60 000 magyar érkezett. Ezzel párhuzamosan az Észak-Erdélybe betelepített, kb. 200 000 fős román nemzetiségű – azok, akik az adminisztrációban, a vasutaknál, a csendőrségnél és más munkakörökben a magyarok helyébe kerültek – hazament ősei földjére. Időközben az anyaországból is nagyszámú magyar érkezett, többségük azok közül került ki, akik 1918 és 1922 között menekültek el Erdélyből. Számuk elérte a 197 000-et. E népességmozgás révén az észak-erdélyi részen több magyar, a dél-erdélyi részen több román élt. A számok egyértelműen mutatják azt, hogy hamis az a román propaganda, amely szerint Észak-Erdély román többségű volt. A jeles geográfus, Rónai András Térképezett történelem című könyvében közölt népességi adatok alapján – 1944 februárjára vonatkoztatva – egyértelműen állítható, hogy Észak-Erdély valóban döntő többségében magyarok által lakott területté vált, 3 011 000 lakosából 1 867 000 magyar (62,%), míg 1 036 000 román (34,4%), azaz alig több, mint a népesség egyharmada. Elmondhatjuk, hogy a bécsi döntés a magyarsággal szemben elkövetett gyalázatos trianoni diktátum igazságtalanságait részben enyhítette. A bécsi döntésben a magyar nép érthető módon igazságtételt látott, és kitörő örömmel fogadta, míg a románok – elsősorban azok, akik Erdély megszerzése után (1918) telepedtek ide – nehezen tudták elfogadni Észak-Erdély elvesztését.
Észak-Erdély Azok a magyar fiatalok, akik a román uralom idején magyar iskolák, illetve nyelvismeret hiányában nem tanulhattak, a "kis magyar idő" alatt lehetőséget nyertek a tovább tanulásra. Kulturális és társadalmi szervezetek százai alakultak. Az erdélyi gazdatársadalom a magyar állam gazdaságpolitikájának és a háborús konjunktúrának köszönhetően anyagilag talpra állt. A legtöbb gazda – köztük a székelyek is – ekkor szerezte be korszerű mezőgazdasági felszereléseit. Sajnos, a háború itt is éreztette hatását, mert megszabták a termelést és a fogyasztást is. Mivel a román uralom idején felszámolták a tapasztalatokkal és közigazgatási ismeretekkel rendelkező erdélyi magyar tisztviselőréteget, ezért a szakemberhiányt a szakmailag felkészült anyaországiakkal pótolták. A magyarországi tisztviselők némely része azonban nem ismerte a helyi szokásokat, ezért kisebb konfliktusok és feszültségek is kialakultak. Állampolitikai szinten a románsággal való együttműködésre törekedtek, ezért a magyar államvezetés igyekezett visszafogni a románellenességet. Börtönbüntetést róhattak ki azokra, akik a kisebbségre lealacsonyító szavakat használtak. A magyar iskolákban a magyar gyermek nemcsak tanulta a román kisebbség nyelvét, de román nyelvből is érettségiznie kellett. E sorok írója több olyan személyt ismer, aki Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Református Kollégiumban román nyelvből is érettségizett. Ismert olyant is, aki magyar rendőrként román településen teljesített szolgálatot, de a poszt elnyeréséért román nyelvből is kellett vizsgáznia. Mindezek mellett – a román települések egy részén – a magyar nyelv oktatása formális volt. Helyi szinten itt-ott került olyan magyar tisztviselő is, aki nacionalista beállítottságú volt, de viselkedését nem felsőbb utasítás határozta meg. A nacionalizmusról beszélve ne feledjük el, hogy 2011-ben, 66 évvel a háború után, ha valaki azt mondaná egy színmagyar településre kihelyezett román rendőrnek, hogy illenék ismernie a helyi lakosság nyelvét, bizonyára nem szerezne jó pontot. Azt meg egyenesen felháborítónak éreznék, ha Székelyföldön vagy Erdély magyarlakta régióiban a román diáktól megkövetelnék a helyi lakosság nyelvének ismeretét. Még elgondolni is szörnyű, hogy a román diák magyar nyelvből is érettségizzék. Ismerve a román nacionalizmust, bizony a médiában ömlene a magyar elnyomás rémképe. Azt, hogy a román pénznemre a hat legnépesebb romániai nemzetiség nyelvén is felírják az értéket, még elképzelni is nehéz, mert a román nacionalizmus még a Székelyföld nevet sem engedi hivatalos okmányban leírni.
Dél-Erdély A Dél-Erdélybe szakadt magyarság helyzete a háború alatt tovább romlott. A legembertelenebb, legmegalázóbb helyzetbe a katonai és a munkaszolgálatra rendelt magyarok kerültek. A különböző bírságok, túladóztatás nyomasztóan hatott a gazdasági életre. A kölcsönös nemzetiségpolitika egyáltalán nem működött. A dél-erdélyi magyarság vezetői a fokozódó nemzeti elnyomás miatt igyekeztek megszervezni a magyarság érdekvédelmét. Ion Antonescu kormányfő jóváhagyásával 1940. november 4-én megalakult a Romániai Magyar Népközösség. E szervezet – a cenzúra, a gyülekezési tilalom, az utazási korlátozások ellenére – elsősorban a jogvédelem révén próbálta orvosolni a magyar sérelmeket.
A magyarság egy másik jelentős szervezete, a Dél-Erdélyben maradt Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület egy része a Népközösség keretében, Nagyenyed központtal folytatta tovább tevékenységét. A dél-erdélyi magyarságnak olcsón közvetítettek mezőgazdasági gépeket, műtrágyát, tenyészállatokat. A gazdasági élet megszervezése mellett a magyarság vezetői fontos feladatnak tekintették a magyar kultúra ápolását is. Ebben a helyzetben megnőtt az egyházak szerepe. A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye 86 plébániát tartott fenn, míg az Erdélyi Református Egyházkerület 205 egyházközséget. Az unitáriusok, az evangélikusok szintén igyekeztek egyházközségeiket és felekezeti oktatásukat fenntartani. Erre igencsak szükség volt, mivel a román állam bezáratta a magyar iskolák többségét. Magyar nyelvű oktatást csak a hitvallásos iskoláknak nevezett tanintézetekben engedélyeztek, de a magyar gyermekek alig fele járt oda.
A magyarságnak nem volt képviselete a központi hatalomban, de még a helyi igazgatásban is csekély. A katonai diktatúra 1942-ben betiltotta a magyar lapokat, végül 1943-tól engedélyezték az Erdélyi Gazda és a havi Szemle megjelenését. A könyvkiadás a mélypontra jutott.
A szovjet csapatok előnyomulása
Amikor egyértelművé vált, hogy a szovjet csapatok előretörése megállíthatatlan, az erdélyi magyar politikai elit, a különböző politikai és civil szervezetek képviselői – 1944. augusztus 24-én – Kolozsváron tanácskozást tartottak. Több kérdést vitattak meg. Célként tűzték ki a gyárak, üzemek leszerelésének és elszállításának megakadályozását. Elhatározták azt is, hogy a magyar közigazgatás kivonása után megszervezik a közrend fenntartását. Eredménye: valóban sikerült megakadályozni a fosztogatásokat. A gyűlésen részt vevők felkérték Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját, haladéktalanul kezdje meg a fegyverszüneti tárgyalásokat a Szovjetunióval, hogy elkerülhető legyen Erdély hadszíntérré válása. Ekkor alakult meg az Erdélyi Magyar Tanács.
(folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A második világégés előzményei
A politikusok egy része – már a húszas évek elején – rádöbbent arra, hogy a nagyhatalmak az igazságtalan békeszerződésekkel megteremtették a második világháború kitörésének lehetőségét. A békediktátumok lehetetlenné tették az újonnan létrehozott, területileg kibővített országok és a területrablással megcsonkítottak közötti együttműködést, ezért a harmincas években mind a győztesek, mind a legyőzöttek kiszolgáltatottá váltak a náci Németországgal szemben.
A nagy délszláv, a Jugoszláv állam létrehozói még álmukban sem gondoltak arra, hogy ezzel elvetették nemcsak az 1940-es és 1945-ös vérengzések magvait, de a 75 évvel későbbi négy véres háborúét is. A katýnihoz hasonló rémálomra, Európa legújabb történetében a legnagyobb vérengzésre, egy albán kisváros, Szrebrenica teljes férfilakosságának legyilkolására sem került volna sor, ha az első világháború után tiszteletben tartják a népek önrendelkezési jogát. Ha Közép-Európa népei együttműködhettek volna, akkor a második világégés idején jóval kisebb áldozattal, pusztulással jár. A jelenlegi alacsony életszínvonal bizonyára az ausztriaihoz lenne mérhető, és e térség megúszta volna a kommunizmus szörnyűségeit. Hogy nem így történt, az utódállamok mohó területszerzési vágyának, a nagyhatalmaknak, elsősorban a francia diplomáciának köszönhető. A húszas évek elején Lord Rothermere ezt írta a Magyarország helye című írásában: "Kelet-Európa nem más, mint sok kis Elzász-Lotharingia. Amikor 1871-ben a frankfurti béke elszakította e két ikertartományt Franciaországtól, elkerülhetetlenné tette az újabb háborút. Nagyobb mértékben ugyanezt a baklövést követték el az Osztrák–Magyar Monarchiát felosztó békeszerződések is. Döntéseik nyomán elégedetlen nemzeti kisebbségek jöttek létre Közép-Európa fél tucat országában, melynek bármelyike gyújtópontja lehet egy újabb világégésnek." Már rég nem emlegetné senki Trianont, ha a területrablás helyett az etnikai elv alapján kantonizálták volna az osztrák–magyar birodalmat. De a Közép-Európában élő népeket egyenjogú szövetségi államba lehetett volna tagolni, létrejöhetett volna a mai Európai Unió elődje, a Duna Menti Egyesült Államok szövetsége, közös piaca. Ennek hiányában azonban a második világégés újabb milliók pusztulását hozta. A békediktátumok által megteremtett Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlott. A területét megduplázó Románia is elvesztette Dél-Dobrudzsát, Észak-Bukovinát és Moldova Prut és Dnyeszter közti területét. Az akkor nyert területekből uralma alatt tartja még Erdélyt, Partiumot és a Bánságot. Ezek megtartásának legbiztosabb módja az lehetne, ha a román államhatalom közösségi jogokat ad a különböző etnikumoknak. A belső önrendelkezés, a területi, a helyi és a kulturális autonómiák révén nem kellene rettegnie a területi integritás csorbításától. Ha egy országban biztosított a széles körű kollektív jog, a különböző autonómiák, és ténylegesen megoldott a "nemzetiségi" kérdés, ott nyugalom, feszültségmenetesség és jó együttműködés honol. Romániában azonban még 2011 nyarán is tapasztalható a magyarellenesség. Ahányszor Székelyföld területi autonómiájának kérdése a média figyelmébe kerül, annyiszor árad a gyűlölet és az arcátlan hecckampány a tévé "szennycsatornáiból". A székely megyék feldarabolásának réme, Székelyföld és Erdély neve hivatalos okmányokban való használatának tilalma mind-mind arra mutat, hogy Románia nem akar változtatni politikáján, továbbra is fontos cél a homogenizálás, az őshonos magyarság felszámolása. Mindez akkor, amikor a székelység és az erdélyi magyarság legfőbb vágya békében és nyugalomban élni. Ezt csak a kollektív jogok biztosításával lehet megvalósítani.
A második bécsi döntés
A románosítás folyamatát Észak-Erdélyben az 1940-es, második bécsi döntés szakította meg. A Trianonban elcsatolt területek kétötöde (43 492 km2) visszakerült az anyaországhoz. Dél-Erdély 60 000 négyzetméter területe román többségével, az ásványkincsekben, a gázmezőkben gazdag vidékeivel továbbra is román uralom alatt maradt. E mesterségesen meghúzott határnak soha nem volt történelmi és földrajzi előzménye. Bár Erdély felosztása közlekedési, gazdasági szempontból nem volt ideális, de a népességarány szempontjából elfogadhatónak tekinthető. Az 1941-es "igen nagy gonddal és tárgyilagossággal végrehajtott" népszámlálás szerint a magyarok száma 1 344 000 (52,13%), míg a románoké 1 068 700 (41,45%).
Tény, hogy a bécsi döntés után kibontakozó kölcsönös (spontán) népességcsere, népességmozgás a magyarok lélekszámát növelte. Dél-Erdélyből mintegy 200 000 magyar telepedett át, míg Órománia területéről, a Kárpátokon túlról még 60 000 magyar érkezett. Ezzel párhuzamosan az Észak-Erdélybe betelepített, kb. 200 000 fős román nemzetiségű – azok, akik az adminisztrációban, a vasutaknál, a csendőrségnél és más munkakörökben a magyarok helyébe kerültek – hazament ősei földjére. Időközben az anyaországból is nagyszámú magyar érkezett, többségük azok közül került ki, akik 1918 és 1922 között menekültek el Erdélyből. Számuk elérte a 197 000-et. E népességmozgás révén az észak-erdélyi részen több magyar, a dél-erdélyi részen több román élt. A számok egyértelműen mutatják azt, hogy hamis az a román propaganda, amely szerint Észak-Erdély román többségű volt. A jeles geográfus, Rónai András Térképezett történelem című könyvében közölt népességi adatok alapján – 1944 februárjára vonatkoztatva – egyértelműen állítható, hogy Észak-Erdély valóban döntő többségében magyarok által lakott területté vált, 3 011 000 lakosából 1 867 000 magyar (62,%), míg 1 036 000 román (34,4%), azaz alig több, mint a népesség egyharmada. Elmondhatjuk, hogy a bécsi döntés a magyarsággal szemben elkövetett gyalázatos trianoni diktátum igazságtalanságait részben enyhítette. A bécsi döntésben a magyar nép érthető módon igazságtételt látott, és kitörő örömmel fogadta, míg a románok – elsősorban azok, akik Erdély megszerzése után (1918) telepedtek ide – nehezen tudták elfogadni Észak-Erdély elvesztését.
Észak-Erdély Azok a magyar fiatalok, akik a román uralom idején magyar iskolák, illetve nyelvismeret hiányában nem tanulhattak, a "kis magyar idő" alatt lehetőséget nyertek a tovább tanulásra. Kulturális és társadalmi szervezetek százai alakultak. Az erdélyi gazdatársadalom a magyar állam gazdaságpolitikájának és a háborús konjunktúrának köszönhetően anyagilag talpra állt. A legtöbb gazda – köztük a székelyek is – ekkor szerezte be korszerű mezőgazdasági felszereléseit. Sajnos, a háború itt is éreztette hatását, mert megszabták a termelést és a fogyasztást is. Mivel a román uralom idején felszámolták a tapasztalatokkal és közigazgatási ismeretekkel rendelkező erdélyi magyar tisztviselőréteget, ezért a szakemberhiányt a szakmailag felkészült anyaországiakkal pótolták. A magyarországi tisztviselők némely része azonban nem ismerte a helyi szokásokat, ezért kisebb konfliktusok és feszültségek is kialakultak. Állampolitikai szinten a románsággal való együttműködésre törekedtek, ezért a magyar államvezetés igyekezett visszafogni a románellenességet. Börtönbüntetést róhattak ki azokra, akik a kisebbségre lealacsonyító szavakat használtak. A magyar iskolákban a magyar gyermek nemcsak tanulta a román kisebbség nyelvét, de román nyelvből is érettségiznie kellett. E sorok írója több olyan személyt ismer, aki Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Református Kollégiumban román nyelvből is érettségizett. Ismert olyant is, aki magyar rendőrként román településen teljesített szolgálatot, de a poszt elnyeréséért román nyelvből is kellett vizsgáznia. Mindezek mellett – a román települések egy részén – a magyar nyelv oktatása formális volt. Helyi szinten itt-ott került olyan magyar tisztviselő is, aki nacionalista beállítottságú volt, de viselkedését nem felsőbb utasítás határozta meg. A nacionalizmusról beszélve ne feledjük el, hogy 2011-ben, 66 évvel a háború után, ha valaki azt mondaná egy színmagyar településre kihelyezett román rendőrnek, hogy illenék ismernie a helyi lakosság nyelvét, bizonyára nem szerezne jó pontot. Azt meg egyenesen felháborítónak éreznék, ha Székelyföldön vagy Erdély magyarlakta régióiban a román diáktól megkövetelnék a helyi lakosság nyelvének ismeretét. Még elgondolni is szörnyű, hogy a román diák magyar nyelvből is érettségizzék. Ismerve a román nacionalizmust, bizony a médiában ömlene a magyar elnyomás rémképe. Azt, hogy a román pénznemre a hat legnépesebb romániai nemzetiség nyelvén is felírják az értéket, még elképzelni is nehéz, mert a román nacionalizmus még a Székelyföld nevet sem engedi hivatalos okmányban leírni.
Dél-Erdély A Dél-Erdélybe szakadt magyarság helyzete a háború alatt tovább romlott. A legembertelenebb, legmegalázóbb helyzetbe a katonai és a munkaszolgálatra rendelt magyarok kerültek. A különböző bírságok, túladóztatás nyomasztóan hatott a gazdasági életre. A kölcsönös nemzetiségpolitika egyáltalán nem működött. A dél-erdélyi magyarság vezetői a fokozódó nemzeti elnyomás miatt igyekeztek megszervezni a magyarság érdekvédelmét. Ion Antonescu kormányfő jóváhagyásával 1940. november 4-én megalakult a Romániai Magyar Népközösség. E szervezet – a cenzúra, a gyülekezési tilalom, az utazási korlátozások ellenére – elsősorban a jogvédelem révén próbálta orvosolni a magyar sérelmeket.
A magyarság egy másik jelentős szervezete, a Dél-Erdélyben maradt Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület egy része a Népközösség keretében, Nagyenyed központtal folytatta tovább tevékenységét. A dél-erdélyi magyarságnak olcsón közvetítettek mezőgazdasági gépeket, műtrágyát, tenyészállatokat. A gazdasági élet megszervezése mellett a magyarság vezetői fontos feladatnak tekintették a magyar kultúra ápolását is. Ebben a helyzetben megnőtt az egyházak szerepe. A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye 86 plébániát tartott fenn, míg az Erdélyi Református Egyházkerület 205 egyházközséget. Az unitáriusok, az evangélikusok szintén igyekeztek egyházközségeiket és felekezeti oktatásukat fenntartani. Erre igencsak szükség volt, mivel a román állam bezáratta a magyar iskolák többségét. Magyar nyelvű oktatást csak a hitvallásos iskoláknak nevezett tanintézetekben engedélyeztek, de a magyar gyermekek alig fele járt oda.
A magyarságnak nem volt képviselete a központi hatalomban, de még a helyi igazgatásban is csekély. A katonai diktatúra 1942-ben betiltotta a magyar lapokat, végül 1943-tól engedélyezték az Erdélyi Gazda és a havi Szemle megjelenését. A könyvkiadás a mélypontra jutott.
A szovjet csapatok előnyomulása
Amikor egyértelművé vált, hogy a szovjet csapatok előretörése megállíthatatlan, az erdélyi magyar politikai elit, a különböző politikai és civil szervezetek képviselői – 1944. augusztus 24-én – Kolozsváron tanácskozást tartottak. Több kérdést vitattak meg. Célként tűzték ki a gyárak, üzemek leszerelésének és elszállításának megakadályozását. Elhatározták azt is, hogy a magyar közigazgatás kivonása után megszervezik a közrend fenntartását. Eredménye: valóban sikerült megakadályozni a fosztogatásokat. A gyűlésen részt vevők felkérték Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját, haladéktalanul kezdje meg a fegyverszüneti tárgyalásokat a Szovjetunióval, hogy elkerülhető legyen Erdély hadszíntérré válása. Ekkor alakult meg az Erdélyi Magyar Tanács.
(folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. augusztus 13.
Az írók unalmas emberek
Születésnapi beszélgetés Bölöni Domokossal
Bölöni Domokos (Dányán, 1946. augusztus 11.) romániai magyar író, a marosvásárhelyi Népujság művelődési rovatának szerkesztője. Maros megyében (volt Kis-Küküllő vármegye), a közigazgatásilag Bonyha községhez tartozó Dányán nevű faluban született. Dicsőszentmártonban járt középiskolába. 1973-ban román-magyar szakos oklevelet szerzett a marosvásárhelyi Tanárképző Főiskolán, majd 17 éven át a sóvidéki fazekasfaluban, Korondon tanított. Volt községi könyvtáros, iskolaigazgató, irodalmi kör szervezője stb. Nős, három gyermek édesapja és három unoka nagyapja. Első írása 1974-ben jelent meg a kolozsvári Utunk című irodalmi hetilapban. Kisprózái a bukaresti Ifjúmunkás és Előre, a marosvásárhelyi Új Élet és Igaz Szó, a csíkszeredai Hargita, valamint a Brassói Lapok című kiadványokban jelentek meg. Első kötete a bukaresti Kriterion Kiadó Forrás-sorozatában látott napvilágot Hullámok boldogsága címmel 1980-ban, Bajor Andor és Szilágyi István ajánlásával. 1985-ben Hét vége című novellájával elnyerte az Igaz Szó szépirodalmi folyóirat novellapályázatának első díját. (A történet eredeti címével – Parasztnovella – szerepel a szerző egyik kötetében.) 1986-ban szintén Bukarestben adták ki újabb novelláskötetét, A szárnyas embert. 1990 tavaszán visszatért Marosvásárhelyre; a Népujság című napilap munkatársa, a művelődési rovat szerkesztője. 1993-ban két írása elnyerte a Magyarok a Magyarokért Alapítvány pályázatának első díját próza kategóriában. 1998-ban szülőfalujáról írt munkáját nagydíjjal jutalmazta a budapesti Magyar Napló (A magyar társadalom önképe az ezredfordulón címmel meghirdetett pályázatán). A Népujság mellett létesült Impress Kiadó első köteteként adták ki 1992-ben Harangoznak Rossz Pistának című könyvét. További kötetei: Egek, harmatozzatok! (Válogatott novellák, 1995), Dégi Gyurka pontozója (Kisregény, 1998), Bot és fapénz (1999), A próféták elhallgattak (2002), A nevető gödör (2004), Jézus megcibálja Pricskili Dungónak a fülét (2006), Széles utcán jár a bánat (2007), Elindult a hagymalé (2009), Micsobur reinkarnációja (2010), Küküllőmadár (2011).
Ír tévéjegyzetet, glosszát, tárcát, recenziót, karcolatot, novellát. Több száz oldalnyi krónika, riport, művelődési cikk és jegyzet jelent meg neve alatt a Népujságban és más erdélyi lapokban. 1990 óta tagja a Romániai Írók Szövetségének, 1999 óta pedig (ezredikként!) a Magyar Írószövetségnek.
– Kezdjük a gyermekkorral, a szülőfölddel… Írásaiban gyakran tér vissza a dányáni és a Kis-Küküllő menti évekre, emlékekre...
– A gyermekkor meghatározó az ember életében. Legerősebb emlékeim onnan érkeznek, ez a forrás, amelyből mindig meríthetek. Igaz, hogy a forrást mifelénk csorgónak mondják. Hát onnan csordulnak-cseppennek a meséim. Egyszer csak eszembe jut egy név, és a még elérhető személyeket vagy a temetői szellemeiket faggatom: ki volt az illető, miért kapta éppen azt a gúnynevet, amit sosem tudott lerázni magáról, kinek vétett, ha vétett, és mit nem vétett, ha nem vétett. Jaj, de ki nem vétett? Mi volt az erénye? Én magam is sok vétséget követtem el akármiféle életemben…
Segítettem is, akin lehetett. A jóságot kevésbé tartja számon az utókor.
– Ír verset is, prózát is…
– A versről jót vagy Sékszpírt. Mindenki költő szeretne lenni. Félárván nőttem fel, apátlanul, és ez sérültségem fő forrása. Szüleim kétéves koromban váltak el. Asszonyok neveltek, ami nem baj. Érzékenyebbé tettek minden látható és láthatatlan dolog iránt. A család előbb gazdatisztet szeretett volna faragni belőlem, aztán belátták, hogy inkább valami "nadrágos" ember lehetnék, és nem fogtak be, mint társaimat a többi háztartásban, a nehéz fizikai munkára. Csúfoltak is emiatt gyerektársaim, mert "urasan" beszéltem. Az udvarházából kiakolbólított uraság könyvtárának egy része a mi félbemaradt házunk elkészítetlen szobájában kötött ki, arra anyámmal rendesen rájártunk, és mielőtt feljelentettek volna, egy piciny részét el is olvastuk… Aztán egy hajnalon ránk törtek, nagyapámat a szekér elé fogták, egymagában kellett vonszolnia az aranyozott bőrkötésű kötetekkel megpakolt szekeret a községházáig, ahonnan a szebbjét elvitette az akkor éppen grasszáló pisztolyos gazember (később kapusként pusztult el egy vegyigyárban, sav ölte ki a látását, van isten), a többit pedig, amint arról Sütő András is írt egy égbekiáltást: elégették – mint az osztályellenség mocskát.
Verseimet csak az anyám ösmerte és szerette, halála után minden kézzel foghatót elvittek az üresen maradt lakásból, a Rád János készítette 1939- es "csícsős hegedűmet" is, füzetem a rossznál is rosszabb verseimmel valahol kallódik.
Büszke lehetek rá, hogy Arany János és Petőfi Sándor, később Kányádi Sándor lehettek a "mestereim". A Toldiból egész énekeket tudok idézni, a János vitézt betéve tudtam valaha. Aki magyar pennás ember nem ismeri ezeket a remekműveket, vizet sem vihet irodalmunknak. Számomra a költészet az elsődleges, az a világmegismerő forma, amit magammal vinnék a galaktikán kívülre is. A próza is költészet, csak egy kicsit szabadabb, ezért néha nehezebb is. Korán beláttam, hogy nem lehetek költő, mert ahhoz a tehetség töményebb, sűrítettebb változata kelletik. Az ember ismerje meg és "lakja be" önnön korlátait. Nem könnyű "elkönyvelni", hogy nem sikerül, amit szeretnénk. Sokan bele is halnak, mások mindenáron túl akarnak lépni rajta, és fűzfapoétákként cégéreztetik magukat. Mióta irodalmi kört is vezetek, és ez nem ma kezdődött, hanem inasként a Nagy Pál és a Kicsi Antal vezette Aranka György irodalmi körben, utána Korondon, az Ambrus Lajos irányította Firtos körben, később a Hazanéző irodalmi találkozóin, 2005-től pedig a Súrlott Grádics irodalmi összejövetelein, számos élettel és sorssal szembesített az élet, többen mentek el úgy, hogy búcsút sem intettek a széles poétai mezőknek. Elsősorban a világ babrált ki velük, de valójában saját magukkal vívták a csatát, és a saját gégéjüket szorongatva maradtak alul. Alulírott is bűnös vagyok, mert néha, pohár ital mellett keresetlenül közöltem velük – hogy tehetségtelenek. Belátom: nagy baromság volt. Tehetségtelen ember nincsen. Csak kinek-kinek más-más vágányon kell tolatnia, míg a "siker" is megérkezik; volt már olyan, hogy egy fej saláta formájában, vagy egy tetvektől hemzsegő, eltévedt őzgidácska képében, amit az imádott nő hozott feléd az erdei tisztáson…
– Élete fontos szakaszát képezik a Korondon töltött évek. Meséljen erről.
– Korond jelentette számomra a visszatérést megszenvedett anyanyelvemhez. Az én kis falum, Dányán: többnyelvű, hogy finoman fejezzem ki magam. Ott bizony télidőben a macska dezserálódott a kerten, vagyis ráfagyott a kerítésre. Arany János és Petőfi mellett az én külön irodalmi szentem Tamási Áron volt. Még helyi kis színjátékot is írtam az ő modorában. (Tehetségről itt se essék szó.) Amikor 1973-ban kiderült, hogy Korondot választhatom pedagógiai működésem színhelyéül, onnan még Izsák József tanár úr sem tudott kibillenteni, pedig egyik szép tanítványa javára jó lélekkel cserélte volna el velem ezt a falut. Más kérdés, hogy egy üres zsebű csóró, még ha tanár is, mihez tud kezdeni a már akkor is dúsgazdag fazekasfaluban. Olyan kapitalizmust Marx sem ismer, ami akkor már ott virágzott!
Hát én, balfék, kivittem a családomat is, nyomorogtunk eleget. Hat vagy hét albérletet is "meglaktunk". Kiderült: nem is rendes tanárként vagyok ott, hanem az igazgató ideiglenesen üres helyére libbentettek, mint egy pihepárnát. Feleségem tanítónőként egy kerek tanévig szintén a pálya szélén térdepelt. Egyik bajból a másikba tapsintottam, nem vagyok büszke magamra. Úgy utálom a diktatúrának azt a szakaszát, mint Ludas Matyi a pipefost.
– Korond után Marosvásárhely következett, az erdélyi kultúra egyik fellegvára. Volt más lehetőség is?
– Nem volt, mert nem lehetett, mert nem is kívántam. Mindig is Vásárhelyre vágytam vissza, ha megszámolom, életem kisdednyi első részét a falumban töltöttem, majd Vámosgálfalván és Dicsőszentmártonban, de közben mindvégig dányániként. Aztán Marosvásárhelyen a rettenet évei következtek: a Pedáról kétszer is kirúgattam magam, láttak-e már olyan hülyét, aki harmadszorra is ugyanoda felvételizik, megint bejut, előbb harmadiknak, aztán csak közepesnek, végül viszont: elsőnek – és el is végzi?! Akkor már megvolt a fiunk, Attila, és nem nagyon mertünk ugrándozni.
Nem tudom, miért, de Vásárhelyre mindig hazavágytam. Sok Bölöni élt itt az idők során. Nekem ez a szerencsétlen város a szerencsém és a nyomorúságom egyben. Nem féltem soha tőle – amikor visszatértem kilencvenben, éppen sipircelt a gyengébb idegzetűek kisebb serege. Ma büszkén jönnek vissza nosztalgiázni kedves vendéglők exkluzív csöndességébe. Védett állatokként szeretik, ha az ünnepi szónoklat fölidézi azokat az időket, amikor "muszáj volt innen elpucolni" – csak mert éppen jól jött az eltakarodási lehetőség.
(Idézet egy kötetből: "Az úribb társaság levegőt vett, ballonba ült és elspulnizott. Ímé, helló, megint vásárhelyiznek, miközben tudják magukról, hogy mekkora senkik és semmik.")
Minden halott vásárhelyi nevében megsértődöm, ha mindenféle hazaugri menőmanók ugyabugyálják a mai vásárhelyi helyzetet, megmondóemberekként tanítanak semmire. Ezeknek a még mindig gyakor sznob vásárhelyiek körében kerül vevőjük, a libegő lelkűek mindég térdre hullanak a villogó szaremberek előtt.
Sosem hallgattam a félelmeimre. Keveset élek. De azt intenzíven. Pedig az íróembert a félelmei is éltetik. A szorongásai és a rettegései. Nincsenek normális álmaim. Borzalmas az agyam éjszakai élete. Nem látok, nem hallok, nem érzékelek, csak valami homályos, csendben zajló, bicskás, csonka kaszás gyilkosságot, amely nem is olyan régen történt, hol is.
Tudod, milyen egy csonka kasza? Mennyire vág el egy torkot például?
Engem nem küldött senki sehová. Ha egy nem idevaló elküld valahová, azonnal kap tőlem egy kontraexpediálást. De ha ezt a kilencvenes, alkalom kínálta kitakarodott deckanépséget hallom, és egyre gyakrabban hallom, mert jövögetnek haza-haza, és elkezdik "visszavenni" a várost: gyászmisézni afölött, hogy ők milyen szerencsétlenek – akkor az égnél is magasabbra megy föl a pumpám.
– Mit jelent(ett) egy megyei lapnál dolgozni a harmadik évezred fordulóján?
– Megyei lap: megyei lap. Paperla-pap, mondaná Jókai, Mikszáth. Nekem csak bajt jelent, mert képtelen vagyok "belehelyezkedni" egy "megyei lap" lelki tünetegyüttesébe: micsodás megfeleltetési kényszereknek van kitéve a szétcincált, rendkívül heterogén közösség, mekkora nyomás nehezedik rá mindenféle, nálanál nehezebb "portfóliójú" intézmények és hintázmányok részéről – és mi lesz, ha egyszer ezek – egyöntetűleg vagy önegytetűen – úgy döntenek, hogy tovább már nem is leszünk?!...
– Hogy lehet "összehozni" a napi zsurnalisztikát a szépirodalommal?
– Nem lehet, és nem is kell. Amit zsurnalisztikának mondunk, az a cikkírás, nap mint nap. Ha valaki úgy tud a hétköznapok akár jelentéktelen eseményeiről is írni, hogy az, mondjuk, két évtized múltán is olvasható és élvezhető, már enyhén szólván irodalmat művel. Szépirodalom akkor lehet belőle, ha száz év után is beválogatják egy antológiába. Nekem annyi közöm volna mindehhez, hogy jól tudom: mikor valahonnan "tudósítok", például Fehéregyházáról, azt nem fogják szépirodalomként elkönyvelni sehol a kerek világon. Az: dokumentum, akkor is, ha nem mindenben követi a valóságot. Itt inkább a hitelesség a lényeges. Ha nem az a lány mondta el azt a Petőfi-verset, hanem egy másik, kit érdekel? De a Petőfi-vers és az eszmei üzenete: az legyen pontosan megjelölve.
– Kikre büszke, akikkel találkozott élete folyamán, bár lehet, hogy már nincsenek is az élők sorában? Van-e személyes élménye vagy emléke, amit ezektől a szellemóriásoktól kapott, s féltve őrzött kincsként visz tovább?
– Ó, hát hogyne. Gondolom, az Isten azért áldott meg valamiféle kínos fantáziával, hogy néha ragyogó lények is rám mosolyogjanak. Egyszer például Gandhi úr szinte rálépett a bal lábujjamra. Észrevette, bocsánatkérőn sétált tovább. Vannak ilyen kedves vízióim.
De persze ismertem néhány hazai írót is, akikről már nem illik efféle lábtaposó anekdotákat mondani. Sütő András egyszer fél órán át káromolt, ízes nagypénteki delíriummal, a telefonban, míg nagy nehezen végül kiderült, hogy mégsem rólam van szó. És a végén azt mondta, hogy a kurvaistenit, te Domi, mért nem szóltál, hogy nem te vagy az.
Milyen jó, ha az ember nem mindég az elején mondja be a tutit.
Az írók unalmas emberek. Ami nekik fontos, az nekünk rettenetes. Ami nekünk fontos, arra ők rá se bagóznak.
Magam sem tudom igazából: mikor vagyok olvasó és mikor író. Ez a legcsodálatosabb a dologban, a sok sületlenség mellett. Mert az, gondolom, senkinek sem diadalmenet, ha hajnali fél ötkor kipattan a szeme, mint a rugós bicska, és hiába szeretne visszaaludni, hiába próbálkozik a tévécsatornák valamelyikén vígan szökellő pornóval, hiába mondja el többször is az Úr imáját – nem és nem, nem és nem.
Tessék föltápászkodni, halkan mosakodni-budizni, aztán a számítógéphez osonni.
Ne tudja meg senki, hogy írni készülsz, te randa firkász.
És akkor még! Vajon mi sül ki az egészből?!…
Az írók szomorú emberek. Ha véletlenül egyiknek vagy a másiknak sikerül jó művet alkotnia, akkor kezdődik csak igazán a tragédiája.
Az írók belehalnak abba, hogy nem egyebek.
– Ha valamit másként "tehetne" leélt életéből, mi lenne az?
– Nem lennék gyík egy napsütötte kövön. Szabó Lőrinc metaforája az örökkévalóság minden pillanatában érvényes – de például most én beszélek, és nem Szabó Lőrinc. Aki él és prózaíró, annak mindenféle helyzet ideális; szerencsétlenségemben én mindvégig leginkább adószedő lennék. (Egy pompás Mikszáth-elbeszélésben válaszolja a pedellus: – Semmi újság, kegyelmes uram. Szedik az adót mindenfelé.
Ezzel szoktuk köszönteni egymást Nagy Pállal.)
– Mi van a fiókban, mikorra várható új Bölöni-kötet?
– Van és volna. De minek. Évente összeáll egy- egy kisprózai könyvecskének az anyaga. Kiadóm nincsen. A hülyekrízis beálltáig lapom részvénytársasági alapon adhatott némi jutalékot a tagoknak, azokból a szerény összegekből nyomattam ki gyenge munkáimat. Hát ennek is vége. Tértijegy az ablakon túlra című kötetem egy székelyudvarhelyi úrnál várja a rendes feltámadást.
Meghalni percenként kész vagyok, de amúgy nem sietek. Kegyelmi állapot, ha sikerül valami kis akármit össze- ökörmölnöm, ha a rádióban kéthetente felolvashatok, ha…
Ha, ha, ha. Há!
Az írók szörnyetegek. Unalmas fantaszták. Minek kell interjút s mindenféle szamárcsikós semmiségeket közzétenni róluk?
Hagyjátok békén őket!
Kérdezett: Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)
Születésnapi beszélgetés Bölöni Domokossal
Bölöni Domokos (Dányán, 1946. augusztus 11.) romániai magyar író, a marosvásárhelyi Népujság művelődési rovatának szerkesztője. Maros megyében (volt Kis-Küküllő vármegye), a közigazgatásilag Bonyha községhez tartozó Dányán nevű faluban született. Dicsőszentmártonban járt középiskolába. 1973-ban román-magyar szakos oklevelet szerzett a marosvásárhelyi Tanárképző Főiskolán, majd 17 éven át a sóvidéki fazekasfaluban, Korondon tanított. Volt községi könyvtáros, iskolaigazgató, irodalmi kör szervezője stb. Nős, három gyermek édesapja és három unoka nagyapja. Első írása 1974-ben jelent meg a kolozsvári Utunk című irodalmi hetilapban. Kisprózái a bukaresti Ifjúmunkás és Előre, a marosvásárhelyi Új Élet és Igaz Szó, a csíkszeredai Hargita, valamint a Brassói Lapok című kiadványokban jelentek meg. Első kötete a bukaresti Kriterion Kiadó Forrás-sorozatában látott napvilágot Hullámok boldogsága címmel 1980-ban, Bajor Andor és Szilágyi István ajánlásával. 1985-ben Hét vége című novellájával elnyerte az Igaz Szó szépirodalmi folyóirat novellapályázatának első díját. (A történet eredeti címével – Parasztnovella – szerepel a szerző egyik kötetében.) 1986-ban szintén Bukarestben adták ki újabb novelláskötetét, A szárnyas embert. 1990 tavaszán visszatért Marosvásárhelyre; a Népujság című napilap munkatársa, a művelődési rovat szerkesztője. 1993-ban két írása elnyerte a Magyarok a Magyarokért Alapítvány pályázatának első díját próza kategóriában. 1998-ban szülőfalujáról írt munkáját nagydíjjal jutalmazta a budapesti Magyar Napló (A magyar társadalom önképe az ezredfordulón címmel meghirdetett pályázatán). A Népujság mellett létesült Impress Kiadó első köteteként adták ki 1992-ben Harangoznak Rossz Pistának című könyvét. További kötetei: Egek, harmatozzatok! (Válogatott novellák, 1995), Dégi Gyurka pontozója (Kisregény, 1998), Bot és fapénz (1999), A próféták elhallgattak (2002), A nevető gödör (2004), Jézus megcibálja Pricskili Dungónak a fülét (2006), Széles utcán jár a bánat (2007), Elindult a hagymalé (2009), Micsobur reinkarnációja (2010), Küküllőmadár (2011).
Ír tévéjegyzetet, glosszát, tárcát, recenziót, karcolatot, novellát. Több száz oldalnyi krónika, riport, művelődési cikk és jegyzet jelent meg neve alatt a Népujságban és más erdélyi lapokban. 1990 óta tagja a Romániai Írók Szövetségének, 1999 óta pedig (ezredikként!) a Magyar Írószövetségnek.
– Kezdjük a gyermekkorral, a szülőfölddel… Írásaiban gyakran tér vissza a dányáni és a Kis-Küküllő menti évekre, emlékekre...
– A gyermekkor meghatározó az ember életében. Legerősebb emlékeim onnan érkeznek, ez a forrás, amelyből mindig meríthetek. Igaz, hogy a forrást mifelénk csorgónak mondják. Hát onnan csordulnak-cseppennek a meséim. Egyszer csak eszembe jut egy név, és a még elérhető személyeket vagy a temetői szellemeiket faggatom: ki volt az illető, miért kapta éppen azt a gúnynevet, amit sosem tudott lerázni magáról, kinek vétett, ha vétett, és mit nem vétett, ha nem vétett. Jaj, de ki nem vétett? Mi volt az erénye? Én magam is sok vétséget követtem el akármiféle életemben…
Segítettem is, akin lehetett. A jóságot kevésbé tartja számon az utókor.
– Ír verset is, prózát is…
– A versről jót vagy Sékszpírt. Mindenki költő szeretne lenni. Félárván nőttem fel, apátlanul, és ez sérültségem fő forrása. Szüleim kétéves koromban váltak el. Asszonyok neveltek, ami nem baj. Érzékenyebbé tettek minden látható és láthatatlan dolog iránt. A család előbb gazdatisztet szeretett volna faragni belőlem, aztán belátták, hogy inkább valami "nadrágos" ember lehetnék, és nem fogtak be, mint társaimat a többi háztartásban, a nehéz fizikai munkára. Csúfoltak is emiatt gyerektársaim, mert "urasan" beszéltem. Az udvarházából kiakolbólított uraság könyvtárának egy része a mi félbemaradt házunk elkészítetlen szobájában kötött ki, arra anyámmal rendesen rájártunk, és mielőtt feljelentettek volna, egy piciny részét el is olvastuk… Aztán egy hajnalon ránk törtek, nagyapámat a szekér elé fogták, egymagában kellett vonszolnia az aranyozott bőrkötésű kötetekkel megpakolt szekeret a községházáig, ahonnan a szebbjét elvitette az akkor éppen grasszáló pisztolyos gazember (később kapusként pusztult el egy vegyigyárban, sav ölte ki a látását, van isten), a többit pedig, amint arról Sütő András is írt egy égbekiáltást: elégették – mint az osztályellenség mocskát.
Verseimet csak az anyám ösmerte és szerette, halála után minden kézzel foghatót elvittek az üresen maradt lakásból, a Rád János készítette 1939- es "csícsős hegedűmet" is, füzetem a rossznál is rosszabb verseimmel valahol kallódik.
Büszke lehetek rá, hogy Arany János és Petőfi Sándor, később Kányádi Sándor lehettek a "mestereim". A Toldiból egész énekeket tudok idézni, a János vitézt betéve tudtam valaha. Aki magyar pennás ember nem ismeri ezeket a remekműveket, vizet sem vihet irodalmunknak. Számomra a költészet az elsődleges, az a világmegismerő forma, amit magammal vinnék a galaktikán kívülre is. A próza is költészet, csak egy kicsit szabadabb, ezért néha nehezebb is. Korán beláttam, hogy nem lehetek költő, mert ahhoz a tehetség töményebb, sűrítettebb változata kelletik. Az ember ismerje meg és "lakja be" önnön korlátait. Nem könnyű "elkönyvelni", hogy nem sikerül, amit szeretnénk. Sokan bele is halnak, mások mindenáron túl akarnak lépni rajta, és fűzfapoétákként cégéreztetik magukat. Mióta irodalmi kört is vezetek, és ez nem ma kezdődött, hanem inasként a Nagy Pál és a Kicsi Antal vezette Aranka György irodalmi körben, utána Korondon, az Ambrus Lajos irányította Firtos körben, később a Hazanéző irodalmi találkozóin, 2005-től pedig a Súrlott Grádics irodalmi összejövetelein, számos élettel és sorssal szembesített az élet, többen mentek el úgy, hogy búcsút sem intettek a széles poétai mezőknek. Elsősorban a világ babrált ki velük, de valójában saját magukkal vívták a csatát, és a saját gégéjüket szorongatva maradtak alul. Alulírott is bűnös vagyok, mert néha, pohár ital mellett keresetlenül közöltem velük – hogy tehetségtelenek. Belátom: nagy baromság volt. Tehetségtelen ember nincsen. Csak kinek-kinek más-más vágányon kell tolatnia, míg a "siker" is megérkezik; volt már olyan, hogy egy fej saláta formájában, vagy egy tetvektől hemzsegő, eltévedt őzgidácska képében, amit az imádott nő hozott feléd az erdei tisztáson…
– Élete fontos szakaszát képezik a Korondon töltött évek. Meséljen erről.
– Korond jelentette számomra a visszatérést megszenvedett anyanyelvemhez. Az én kis falum, Dányán: többnyelvű, hogy finoman fejezzem ki magam. Ott bizony télidőben a macska dezserálódott a kerten, vagyis ráfagyott a kerítésre. Arany János és Petőfi mellett az én külön irodalmi szentem Tamási Áron volt. Még helyi kis színjátékot is írtam az ő modorában. (Tehetségről itt se essék szó.) Amikor 1973-ban kiderült, hogy Korondot választhatom pedagógiai működésem színhelyéül, onnan még Izsák József tanár úr sem tudott kibillenteni, pedig egyik szép tanítványa javára jó lélekkel cserélte volna el velem ezt a falut. Más kérdés, hogy egy üres zsebű csóró, még ha tanár is, mihez tud kezdeni a már akkor is dúsgazdag fazekasfaluban. Olyan kapitalizmust Marx sem ismer, ami akkor már ott virágzott!
Hát én, balfék, kivittem a családomat is, nyomorogtunk eleget. Hat vagy hét albérletet is "meglaktunk". Kiderült: nem is rendes tanárként vagyok ott, hanem az igazgató ideiglenesen üres helyére libbentettek, mint egy pihepárnát. Feleségem tanítónőként egy kerek tanévig szintén a pálya szélén térdepelt. Egyik bajból a másikba tapsintottam, nem vagyok büszke magamra. Úgy utálom a diktatúrának azt a szakaszát, mint Ludas Matyi a pipefost.
– Korond után Marosvásárhely következett, az erdélyi kultúra egyik fellegvára. Volt más lehetőség is?
– Nem volt, mert nem lehetett, mert nem is kívántam. Mindig is Vásárhelyre vágytam vissza, ha megszámolom, életem kisdednyi első részét a falumban töltöttem, majd Vámosgálfalván és Dicsőszentmártonban, de közben mindvégig dányániként. Aztán Marosvásárhelyen a rettenet évei következtek: a Pedáról kétszer is kirúgattam magam, láttak-e már olyan hülyét, aki harmadszorra is ugyanoda felvételizik, megint bejut, előbb harmadiknak, aztán csak közepesnek, végül viszont: elsőnek – és el is végzi?! Akkor már megvolt a fiunk, Attila, és nem nagyon mertünk ugrándozni.
Nem tudom, miért, de Vásárhelyre mindig hazavágytam. Sok Bölöni élt itt az idők során. Nekem ez a szerencsétlen város a szerencsém és a nyomorúságom egyben. Nem féltem soha tőle – amikor visszatértem kilencvenben, éppen sipircelt a gyengébb idegzetűek kisebb serege. Ma büszkén jönnek vissza nosztalgiázni kedves vendéglők exkluzív csöndességébe. Védett állatokként szeretik, ha az ünnepi szónoklat fölidézi azokat az időket, amikor "muszáj volt innen elpucolni" – csak mert éppen jól jött az eltakarodási lehetőség.
(Idézet egy kötetből: "Az úribb társaság levegőt vett, ballonba ült és elspulnizott. Ímé, helló, megint vásárhelyiznek, miközben tudják magukról, hogy mekkora senkik és semmik.")
Minden halott vásárhelyi nevében megsértődöm, ha mindenféle hazaugri menőmanók ugyabugyálják a mai vásárhelyi helyzetet, megmondóemberekként tanítanak semmire. Ezeknek a még mindig gyakor sznob vásárhelyiek körében kerül vevőjük, a libegő lelkűek mindég térdre hullanak a villogó szaremberek előtt.
Sosem hallgattam a félelmeimre. Keveset élek. De azt intenzíven. Pedig az íróembert a félelmei is éltetik. A szorongásai és a rettegései. Nincsenek normális álmaim. Borzalmas az agyam éjszakai élete. Nem látok, nem hallok, nem érzékelek, csak valami homályos, csendben zajló, bicskás, csonka kaszás gyilkosságot, amely nem is olyan régen történt, hol is.
Tudod, milyen egy csonka kasza? Mennyire vág el egy torkot például?
Engem nem küldött senki sehová. Ha egy nem idevaló elküld valahová, azonnal kap tőlem egy kontraexpediálást. De ha ezt a kilencvenes, alkalom kínálta kitakarodott deckanépséget hallom, és egyre gyakrabban hallom, mert jövögetnek haza-haza, és elkezdik "visszavenni" a várost: gyászmisézni afölött, hogy ők milyen szerencsétlenek – akkor az égnél is magasabbra megy föl a pumpám.
– Mit jelent(ett) egy megyei lapnál dolgozni a harmadik évezred fordulóján?
– Megyei lap: megyei lap. Paperla-pap, mondaná Jókai, Mikszáth. Nekem csak bajt jelent, mert képtelen vagyok "belehelyezkedni" egy "megyei lap" lelki tünetegyüttesébe: micsodás megfeleltetési kényszereknek van kitéve a szétcincált, rendkívül heterogén közösség, mekkora nyomás nehezedik rá mindenféle, nálanál nehezebb "portfóliójú" intézmények és hintázmányok részéről – és mi lesz, ha egyszer ezek – egyöntetűleg vagy önegytetűen – úgy döntenek, hogy tovább már nem is leszünk?!...
– Hogy lehet "összehozni" a napi zsurnalisztikát a szépirodalommal?
– Nem lehet, és nem is kell. Amit zsurnalisztikának mondunk, az a cikkírás, nap mint nap. Ha valaki úgy tud a hétköznapok akár jelentéktelen eseményeiről is írni, hogy az, mondjuk, két évtized múltán is olvasható és élvezhető, már enyhén szólván irodalmat művel. Szépirodalom akkor lehet belőle, ha száz év után is beválogatják egy antológiába. Nekem annyi közöm volna mindehhez, hogy jól tudom: mikor valahonnan "tudósítok", például Fehéregyházáról, azt nem fogják szépirodalomként elkönyvelni sehol a kerek világon. Az: dokumentum, akkor is, ha nem mindenben követi a valóságot. Itt inkább a hitelesség a lényeges. Ha nem az a lány mondta el azt a Petőfi-verset, hanem egy másik, kit érdekel? De a Petőfi-vers és az eszmei üzenete: az legyen pontosan megjelölve.
– Kikre büszke, akikkel találkozott élete folyamán, bár lehet, hogy már nincsenek is az élők sorában? Van-e személyes élménye vagy emléke, amit ezektől a szellemóriásoktól kapott, s féltve őrzött kincsként visz tovább?
– Ó, hát hogyne. Gondolom, az Isten azért áldott meg valamiféle kínos fantáziával, hogy néha ragyogó lények is rám mosolyogjanak. Egyszer például Gandhi úr szinte rálépett a bal lábujjamra. Észrevette, bocsánatkérőn sétált tovább. Vannak ilyen kedves vízióim.
De persze ismertem néhány hazai írót is, akikről már nem illik efféle lábtaposó anekdotákat mondani. Sütő András egyszer fél órán át káromolt, ízes nagypénteki delíriummal, a telefonban, míg nagy nehezen végül kiderült, hogy mégsem rólam van szó. És a végén azt mondta, hogy a kurvaistenit, te Domi, mért nem szóltál, hogy nem te vagy az.
Milyen jó, ha az ember nem mindég az elején mondja be a tutit.
Az írók unalmas emberek. Ami nekik fontos, az nekünk rettenetes. Ami nekünk fontos, arra ők rá se bagóznak.
Magam sem tudom igazából: mikor vagyok olvasó és mikor író. Ez a legcsodálatosabb a dologban, a sok sületlenség mellett. Mert az, gondolom, senkinek sem diadalmenet, ha hajnali fél ötkor kipattan a szeme, mint a rugós bicska, és hiába szeretne visszaaludni, hiába próbálkozik a tévécsatornák valamelyikén vígan szökellő pornóval, hiába mondja el többször is az Úr imáját – nem és nem, nem és nem.
Tessék föltápászkodni, halkan mosakodni-budizni, aztán a számítógéphez osonni.
Ne tudja meg senki, hogy írni készülsz, te randa firkász.
És akkor még! Vajon mi sül ki az egészből?!…
Az írók szomorú emberek. Ha véletlenül egyiknek vagy a másiknak sikerül jó művet alkotnia, akkor kezdődik csak igazán a tragédiája.
Az írók belehalnak abba, hogy nem egyebek.
– Ha valamit másként "tehetne" leélt életéből, mi lenne az?
– Nem lennék gyík egy napsütötte kövön. Szabó Lőrinc metaforája az örökkévalóság minden pillanatában érvényes – de például most én beszélek, és nem Szabó Lőrinc. Aki él és prózaíró, annak mindenféle helyzet ideális; szerencsétlenségemben én mindvégig leginkább adószedő lennék. (Egy pompás Mikszáth-elbeszélésben válaszolja a pedellus: – Semmi újság, kegyelmes uram. Szedik az adót mindenfelé.
Ezzel szoktuk köszönteni egymást Nagy Pállal.)
– Mi van a fiókban, mikorra várható új Bölöni-kötet?
– Van és volna. De minek. Évente összeáll egy- egy kisprózai könyvecskének az anyaga. Kiadóm nincsen. A hülyekrízis beálltáig lapom részvénytársasági alapon adhatott némi jutalékot a tagoknak, azokból a szerény összegekből nyomattam ki gyenge munkáimat. Hát ennek is vége. Tértijegy az ablakon túlra című kötetem egy székelyudvarhelyi úrnál várja a rendes feltámadást.
Meghalni percenként kész vagyok, de amúgy nem sietek. Kegyelmi állapot, ha sikerül valami kis akármit össze- ökörmölnöm, ha a rádióban kéthetente felolvashatok, ha…
Ha, ha, ha. Há!
Az írók szörnyetegek. Unalmas fantaszták. Minek kell interjút s mindenféle szamárcsikós semmiségeket közzétenni róluk?
Hagyjátok békén őket!
Kérdezett: Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)
2011. augusztus 15.
Kolozsvári Magyar Napok: Öt tárlat nyílt párhuzamosan –
A Bánffy – palotában telt ház, több mint száz vendég részvétele mellett tartották a Kolozsvári Magyar Napok első tárlatmegnyitóját. Az eseményen többek között Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke, Fekete Emőke, a testület alelnöke, és László Attila, Kolozsvár alpolgármestere is felszólaltak.
Alin Tișe kifejtette, hogy szerinte az RMDSZ 1996-os kormányerőre való emelkedése óta lett gyakorlatba ültetett politikai érték a multikulturalitás és a sokszínűség Romániában. Az idén második alkalommal megrendezett Kolozsvári Magyar Napok is ezt bizonyítják, mert ezen értékek megjelenítésére szolgálnak.
„Azon túl, hogy a rendezvény a hagyományokat és a magyar kultúrát mutatja be, párbeszédet jelent a mindennapjainkhoz. Gratulálok a kolozsvári magyar közösségnek, hogy ilyen módon őrzi meg a hagyományokat” – zárta mondandóját a tanácselnök.
Fekete Emőke emlékeztetett: örvendetes ténynek számít, hogy a Szépművészeti Múzeumban kiállított magyar vonatkozású alkotásokat már nem csak a magyar rendezvények alatt lehet megtekinteni. Ezek ugyanis az elmúlt időszakban az intézmény állandó tárlatai között szerepeltek.
László Attila rendhagyó módon a rendezvénysorozat mínusz harmadik napjának nevezte a vasárnapot, utalva a tavaly még négynapos rendezvénysorozat bővülésére. „Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy 2011-ben vasárnaptól vasárnapig fognak tartani a Kolozsvári Magyar Napok” – mondta a politikus.
Az alpolgármester gratulált az általa lelkesnek és professzionálisnak nevezett szervezőcsapatnak is. „Sikeres a rendezvény, ezt mutatja, hogy nagyjából ugyanígy néznek ki a májusi kolozsvári városnapok is, mi több, ugyanazokat a helyszíneket használják” – összegzett a városvezető.
„Kolozsvári magyarnak lenni, a kolozsváriság nemzeti érdekünk. Kolozsvár Erdély magyar fővárosa, amelyet a románok is fővárosnak tekintenek. A Szent Istváni ezer éves magyar államalapító eszme toleráns, befogadó” – állította párhuzamba a Kolozsvári Magyar Napok multikulturális jellegét és a város eszmeiségét Szilágyi Mátyás.
A főkonzul a helyi többnyelvű feliratokat és a Házsongárdi temetőt ért atrocitások kapcsán is felszólalt. Szavai szerint bízik abban, hogy az az erdélyi bölcsesség, ami több száz éven keresztül biztosította a békés együttélést, végül a fenti ügyekben is vállalható kompromisszumokhoz vezet. Erdély.ma
A Bánffy – palotában telt ház, több mint száz vendég részvétele mellett tartották a Kolozsvári Magyar Napok első tárlatmegnyitóját. Az eseményen többek között Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke, Fekete Emőke, a testület alelnöke, és László Attila, Kolozsvár alpolgármestere is felszólaltak.
Alin Tișe kifejtette, hogy szerinte az RMDSZ 1996-os kormányerőre való emelkedése óta lett gyakorlatba ültetett politikai érték a multikulturalitás és a sokszínűség Romániában. Az idén második alkalommal megrendezett Kolozsvári Magyar Napok is ezt bizonyítják, mert ezen értékek megjelenítésére szolgálnak.
„Azon túl, hogy a rendezvény a hagyományokat és a magyar kultúrát mutatja be, párbeszédet jelent a mindennapjainkhoz. Gratulálok a kolozsvári magyar közösségnek, hogy ilyen módon őrzi meg a hagyományokat” – zárta mondandóját a tanácselnök.
Fekete Emőke emlékeztetett: örvendetes ténynek számít, hogy a Szépművészeti Múzeumban kiállított magyar vonatkozású alkotásokat már nem csak a magyar rendezvények alatt lehet megtekinteni. Ezek ugyanis az elmúlt időszakban az intézmény állandó tárlatai között szerepeltek.
László Attila rendhagyó módon a rendezvénysorozat mínusz harmadik napjának nevezte a vasárnapot, utalva a tavaly még négynapos rendezvénysorozat bővülésére. „Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy 2011-ben vasárnaptól vasárnapig fognak tartani a Kolozsvári Magyar Napok” – mondta a politikus.
Az alpolgármester gratulált az általa lelkesnek és professzionálisnak nevezett szervezőcsapatnak is. „Sikeres a rendezvény, ezt mutatja, hogy nagyjából ugyanígy néznek ki a májusi kolozsvári városnapok is, mi több, ugyanazokat a helyszíneket használják” – összegzett a városvezető.
„Kolozsvári magyarnak lenni, a kolozsváriság nemzeti érdekünk. Kolozsvár Erdély magyar fővárosa, amelyet a románok is fővárosnak tekintenek. A Szent Istváni ezer éves magyar államalapító eszme toleráns, befogadó” – állította párhuzamba a Kolozsvári Magyar Napok multikulturális jellegét és a város eszmeiségét Szilágyi Mátyás.
A főkonzul a helyi többnyelvű feliratokat és a Házsongárdi temetőt ért atrocitások kapcsán is felszólalt. Szavai szerint bízik abban, hogy az az erdélyi bölcsesség, ami több száz éven keresztül biztosította a békés együttélést, végül a fenti ügyekben is vállalható kompromisszumokhoz vezet. Erdély.ma
2011. augusztus 15.
Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform állásfoglalása
Kelemen Hunor Szövetségi Elnök úr és
Kovács Péter Főtitkár úr figyelmébe
1. A Platformok Konzultatív Tanácsa június 24-ki ülésén, az SZKT előtti délután, az RMDSZ csúcsvezetői jelenlétében, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés keresztény-szociális–nemzeti elkötelezettségű platform nevében kifejtettük, hogy az egymást váltogató bukaresti kormányokkal immár másfél évtizede, 1996 őszétől cinkosságot vállalt Szövetségünk csúcsvezetése, amelynek tagjait személy szerint felelősség terheli nemcsak „az RMDSZ-miniszterek” gyarlóságaiért, hanem a botladozó kormányok valamennyi baklövéséért, az ország jelenlegi politikai és gazdasági csődhelyzetéért meg az egekig érő korrupcióért.
Politikai-erkölcsi felelősségét nem oszthatja meg sem a Szövetség tagságával, sem választóival, még kevésbé a romániai magyar nemzeti közösséggel az RMDSZ csúcsvezetése, ugyanis „kézi vezérlés” jellemzi tevékenységét: döntései antidemokratikusak, önkényesek, amelyeket még az SZKT-val – a kongresszusok közötti legfelső döntéshozó testületünkkel is – minden nemű előzetes konzultáció nélkül, csak utólag hagyat jóvá.
Továbbá: bevett gyakorlattá vált Szövetségünkben, hogy a csúcsvezetés válasz nélkül hagyja a tevékenységét minősítő RMDSZ tisztségviselőknek, testületeknek élőszóval, vagy írásban megfogalmazott javaslatait, kritikáit, akárcsak a közvélemény-formáló magyar és román tömegtájékoztatás helytálló bírálatait. Így történik ez évek óta – minden következmény nélkül.
2. Az EMK augusztus 5-én délután telefonüzenet útján értesült KOVÁCS Péter főtitkár úr igényéről: az RMDSZ csúcsvezetése nevében ajánlatot kért platformunktól a funkciójáról lemondott CSEKE Attila egészségügyi(= eü-i) miniszter utódlására. Válaszunkat elküldtük. Visszajelzést azonban máig nem kaptunk. 3. Enyhén szólva: a közelebbi hetekben „kényes” helyzetbe került az RMDSZ: két „miniszterünk” bukott. Az ártatlanabbat: Cseke Attila urat – mint ahogyan szokásos – Markó Béla meg Kelemen Hunor úr cserbenhagyta, mennie kellett.
A másik: a „neptuni és verespataki” előnevet kiérdemlő, nepotizmusáról is elhíresült BORBÉLY László környezetvédelmi miniszter pedig, akinek politikai-közéleti nimbuszát évek óta nyilvánosan és alaposan megtépázta a média, most pedig az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), továbbra is bársonyszékében maradt. Sőt, legújabban környezetvédelmi szakembernek képzelve magát: a svédországi ciános technológiát „szakérti”. Természetesen, BORBÉLY László urat is megilleti – mint bárkit – az ártatlanság vélelme – egészen az ellene, a családtagjai és a bizalmi emberei ellen folyó kivizsgálások lezárulásáig –, de addig aligha láthatja el „a nép szolgája” (latinul minister = szolga) feladatkörét.
4. Az EMK szerint Szövetségünk csúcsvezetésnek mindenek előtt haladéktalanul vissza kellene hívnia a környezetvédelmi miniszteri posztról BORBÉLY László urat, és helyébe egy olyan személyt: környezet- védelmi szakembert kellene jelölnie, aki nem ciánoztatná el Verespatakot, aki tekintetbe venné a szaktudósok meg az anyaországunk vonatkozó igényét, és aki egyáltalán nem (vagy legalább részben nem) közpénzből kívánná fásítani az utóbbi két évtizedben letarolt hegyeinket, hanem mindazok vagyonának megcsapolása révén, akik természeti környezetünk pusztításában, így erdeink barbár letarolásában a fővétkesek.
5. Véleményünk szerint a Kulturális Minisztérium és az Országos Régészeti Bizottság botrányos „az aranyos históriája”; a korrupciós vádak körüli „paktum-titkosítások” föloldása; a lemondott eü-i miniszterünk tevékenységének mélyreható, széleskörű elemzése sokkal fontosabb és sürgősebb feladata az RMDSZ csúcsvezetésének, mint a kódoltan deficites eü-i tárca azonnali betöltése. Sem az RMDSZ, sem a romániai magyar nemzeti közösség nem veheti magára az ország egészének közvéleménye előtt, mint „a bozgorok történelmi vétkét” a Verespatak ciánozása minisztereink által történő jóváhagyásának és erdeink pusztításának bűnét! Szomorú tény, hogy csúcsvezetésünk lejáratta nemzeti közösségünk egészének jóhírét a hazai és külföldi közvélemény előtt. A Szövetségi Képviselők Tanácsa rendkívüli ülésének haladéktalan összehívására van szükség!
6. Számos orvos-ismerősünkkel, barátunkkal is konzultálva az a vélemény körvonalazódott, hogy nem célszerű, ha Szövetségünk csúcsvezetése az egészségügyi miniszter jelölésével kezdené másik „házi feladatának” megoldását. Mert hiszen az eü-i tárca jelenlegi csődjének tényleges oka legkevésbé sem a pénzügy- meg az eü-i miniszter személyi konfliktusa, netán összeférhetetlensége, tehát nem CSEKE Attila miniszter személyi alkalmatlansága. A gondok csupán miniszteri személycserével, bárki is legyen a jelölt, nem oldódnak meg, különösen nem a mai gazdasági, politikai helyzetben. Véleményem szerint többféle megoldás kívánatos és lehetséges.
a/ Az RMDSZ-re rálőcsölt eü-i tárcát el kellene cserélni egy másikra, hiszen aligha megoldhatók az ország eü-i gondjai rövid távon.
b/ Ha a minisztériumok cseréjét semmiképpen sem lehet elérni, bárki legyen Szövetségünk új eü-i miniszter-jelöltje, mindenek előtt a kormánytól szabad kezet kell kapnia a minisztériumi felső vezetés haladéktalan kicserélésére. Ez a garnitúra több rendben bebizonyította alkalmatlanságát. A levitézlett tanácsadói, államtitkári gárdának kicserélése és jelenleg a Demokrata Liberális Párt (PDL) által vezetett Országos Egészségbiztosítási Pénztár szénájának előzetes rendbe ttétele nélkül semmiképpen sem szabad újabb magyar közéleti embert bedobni a hazai eü. oroszlánketrecébe. Mivel a megoldandó konfliktushelyzet nem személyi-, sőt nem is CSAK pekuniális-, hanem intézményi-, szakmai-, illetve politikai-, sőt részben etnikai jellegű, tényleges javulás csak valamennyi tényező többlépcsős megszüntetése révén lehetséges.
c/ Az RMDSZ csúcsvezetésének mindenek előtt a marosvásárhelyi orvosegyetem magyar szakembereivel kellene konzultálnia mindezekről az eü-i gondokról. Nem „a politikusok”, hanem a magasan képzett szakemberek kompetensek a jövő minisztere, továbbá a szaktanácsosok kijelölésére is! Szövetségünk döntéshozó testületeinek végre tudomásul kellene venniük, hogy a kormányzati tisztségek betöltéséhez mindenek előtt szükséges a jelöltek megfelelő szakmai felkészültsége meg erkölcsi, politikai feddhetetlensége és nem utolsó sorban a nemzeti közösségünkhöz való hűsége. A kormányzati tisztségek nem lehetnek a csúcsvezetéshez hűséges személyek hitbizomány-jellegű kiváltságai. 7. Továbbá: a romániai magyar nemzeti közösség érdekvédelmi szövetségének felelős kormánytényezőként, a jelenlegi kormányzati válságot föl kellene használnia a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar professzorai és diáksága jogos törekvései támogatására. Ideje lenne végre fölszámolni az ország egyetlen magyar nyelvű orvosképzést biztosító egyetemén az 1990 első hónapjaitól máig uralkodó abnormális etnikai viszonyokat, ily módon is küzdve az ország társadalmának demokratikus fejlődéséért.
Az EMK több ízben fölhívta csúcsvezetésünk és a nyilvánosság figyelmét – legutóbb Szövetségségünk nagyváradi kongresszusán – a vasgárdista „Nouă Dreaptă” szervezetnek, a hatalom cinkos közönye közepette tartott, provokatív demonstrációira még a székelyföldi települések utcáin is. Visszhangtalanul. Holott „a demokrata” Szövetségünknek alapvető kötelessége lenne határozott és egyértelmű állásfoglalással elérni a szülőföldünkön garázdálkodó minden xenofób, sovén közéleti szereplő és szerveződés megfékezését.
Úgy vélem, nem „effajta sokszínűség” jegyében született az Európai Unió jelszava: Egység a sokszínűségben! 8. Úgy tűnik, Szövetségünk csúcsvezetése teljesen megfeledkezett a nemzeti közösségünk jövőjéről, megmaradásunk alapfeltételeiről, így az ún. Gross-jelentés alapján 1334/2003. számmal azév június 24-i EU Közgyűlési Határozatról. A múlt hónapban kitört marosvásárhelyi felvételi-vizsga botrány újra figyelmezteti a kormányzati pozíciókat elvállaló RMDSZ politikusokat alapvető demokratikus szabadságjogunk: belső önrendelkezésünk újabb csorbítására, a romániai magyar nemzeti közösség szülőföldjén való egyenjogúsításának nyilvánvaló hiányára, Erdély teljes elrománosításának veszélyére! Felsőfokú anyanyelvi oktatásunk esélyegyenlőségének biztosítása végett a MOGYÉ-n és a többi – „multi-kulturális” címkével büszkélkedő – erdélyi egyetemen olyan EU-konform egyetemi charták haladéktalan kialakítására van szükség, amelyek biztosítanák etnikumunk egésze számára a felsőfokú magyar nyelvű oktatást. Ez nem a „magyar medikusok belügye”, mint ahogyan nem volt az „a hodákiak látogatása” sem Vásárhelyen!
A Magyar Orvos- és Gyógyszerész-képzésért Egyesület és a Bolyai Kezdeményező Bizottság által a történelmi egyházaink szolidaritásával szervezett, f. hó 11-én, a marosvásárhelyi vártemplomban megtartott ökumenikus imaest fölhívta a nemzetközi közvélemény figyelmét is a MOGYÉ-n kialakult helyzetre: a magyar felvételiző medikusjelöltek negatív diszkriminációjára, az önálló magyar főtanszakok hiányára, továbbá arra, hogy az új Egyetemi Charta elfogadásakor az intézmény jelenlegi vezetése semmibe vette a közelmúltban érvénybe lépett romániai Tanügyi Törvényt. Újra sérültek elemi szabadságjogaink. A kialakult helyzetet jellemzi, hogy a város Polgármesteri Hivatala – ugyancsak semmibe véve az érvényes jogi szabályozást – megtiltotta az etnikai diszkriminálásunk ellen tiltakozó ökumenikus kezdeményezők utcai fölvonulását, továbbá hogy az imaest részvevőinek megfélemlítése végett rendőröket és csendőröket vezényelt a vártemplom köré a rendezvény idejére. Az imaesten Szövetségünk csúcsvezetése nem képviseltette magát.
9. Halaszthatatlan kormányzati feladat a közeledő tanévkezdés előtt a Sapientia Magyar Tudományegyetem akkreditálásának biztosítása is. A teljes körű és autonóm romániai magyar iskolarendszer keretében a magyar egyetemi oktatás visszaállítása két évtizedes politikai mulasztásunk! Ennek a történelmi jelentőségű adósságunknak törlesztésére most (a kormányválság alatt + Schengen előtt!) megnyílt a lehetőség.
Az RMDSZ csúcsvezetése tovább nem halogathatja az – anyaországunk kormányzatával összehangolt – céltudatos küzdelem elkezdését a magyar tanítási nyelvű, teljes körű, állami felsőoktatási intézményrendszerünk megteremtése érdekében.
10. Ha nem sikerül elcserélni az eü-tárcát, dr. VASS Levente szakorvost, a MOGYE oktatóját jelölné platformunk az eü-i tárca élére, amint egy héttel ezelőtt hivatalosan már közöltünk az RMDSZ csúcsvezetésével. VASS Levente határozott, dinamikus személyiség, és mivel nem „az átkosban” szocializálódott: életkora is megóvta a „neptuni”, valamint „verespataki” etc. kalandoktól. Etnikai jogaink melletti nyílt állásfoglalással vett részt a vártemplombeli imaesten. Miniszteri jelölése mellett szól, hogy már szerzett tapasztalatot a bukaresti eü-i dzsungelben zajló küszködésben, mint CSEKE Attila miniszter szaktanácsadója. SZKT-tag és a marosvásárhelyi magyar polgármester-jelöltek között szerepel.
Szerintünk azonban kár lenne a polgármester-választási vakvágányra állítani, hiszen a románok támogatása nélkül a kb.35 %-nyi magyar választó eleve nem versenyképes Marosvásárhelyen.
VASS Levente politikai tisztánlátására vall, hogy az általunk évek óta folyamatosan követelt erdélyi magyar politikai közéleti akcióegység híveként nyilatkozott idén, Tusványoson: „Előre kell látni és kigondolni néhány lépést. Nem elegendő, hogy csak a választásokig fogjunk össze, hanem ez az összefogás hosszú távra kell szóljon, tovább kell lendíteni és gondolni az elkövetkezendő néhány évtizedre is.”
2011.augusztus14. Katona Ádám az EMK elnöke. Erdély.ma
Kelemen Hunor Szövetségi Elnök úr és
Kovács Péter Főtitkár úr figyelmébe
1. A Platformok Konzultatív Tanácsa június 24-ki ülésén, az SZKT előtti délután, az RMDSZ csúcsvezetői jelenlétében, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés keresztény-szociális–nemzeti elkötelezettségű platform nevében kifejtettük, hogy az egymást váltogató bukaresti kormányokkal immár másfél évtizede, 1996 őszétől cinkosságot vállalt Szövetségünk csúcsvezetése, amelynek tagjait személy szerint felelősség terheli nemcsak „az RMDSZ-miniszterek” gyarlóságaiért, hanem a botladozó kormányok valamennyi baklövéséért, az ország jelenlegi politikai és gazdasági csődhelyzetéért meg az egekig érő korrupcióért.
Politikai-erkölcsi felelősségét nem oszthatja meg sem a Szövetség tagságával, sem választóival, még kevésbé a romániai magyar nemzeti közösséggel az RMDSZ csúcsvezetése, ugyanis „kézi vezérlés” jellemzi tevékenységét: döntései antidemokratikusak, önkényesek, amelyeket még az SZKT-val – a kongresszusok közötti legfelső döntéshozó testületünkkel is – minden nemű előzetes konzultáció nélkül, csak utólag hagyat jóvá.
Továbbá: bevett gyakorlattá vált Szövetségünkben, hogy a csúcsvezetés válasz nélkül hagyja a tevékenységét minősítő RMDSZ tisztségviselőknek, testületeknek élőszóval, vagy írásban megfogalmazott javaslatait, kritikáit, akárcsak a közvélemény-formáló magyar és román tömegtájékoztatás helytálló bírálatait. Így történik ez évek óta – minden következmény nélkül.
2. Az EMK augusztus 5-én délután telefonüzenet útján értesült KOVÁCS Péter főtitkár úr igényéről: az RMDSZ csúcsvezetése nevében ajánlatot kért platformunktól a funkciójáról lemondott CSEKE Attila egészségügyi(= eü-i) miniszter utódlására. Válaszunkat elküldtük. Visszajelzést azonban máig nem kaptunk. 3. Enyhén szólva: a közelebbi hetekben „kényes” helyzetbe került az RMDSZ: két „miniszterünk” bukott. Az ártatlanabbat: Cseke Attila urat – mint ahogyan szokásos – Markó Béla meg Kelemen Hunor úr cserbenhagyta, mennie kellett.
A másik: a „neptuni és verespataki” előnevet kiérdemlő, nepotizmusáról is elhíresült BORBÉLY László környezetvédelmi miniszter pedig, akinek politikai-közéleti nimbuszát évek óta nyilvánosan és alaposan megtépázta a média, most pedig az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), továbbra is bársonyszékében maradt. Sőt, legújabban környezetvédelmi szakembernek képzelve magát: a svédországi ciános technológiát „szakérti”. Természetesen, BORBÉLY László urat is megilleti – mint bárkit – az ártatlanság vélelme – egészen az ellene, a családtagjai és a bizalmi emberei ellen folyó kivizsgálások lezárulásáig –, de addig aligha láthatja el „a nép szolgája” (latinul minister = szolga) feladatkörét.
4. Az EMK szerint Szövetségünk csúcsvezetésnek mindenek előtt haladéktalanul vissza kellene hívnia a környezetvédelmi miniszteri posztról BORBÉLY László urat, és helyébe egy olyan személyt: környezet- védelmi szakembert kellene jelölnie, aki nem ciánoztatná el Verespatakot, aki tekintetbe venné a szaktudósok meg az anyaországunk vonatkozó igényét, és aki egyáltalán nem (vagy legalább részben nem) közpénzből kívánná fásítani az utóbbi két évtizedben letarolt hegyeinket, hanem mindazok vagyonának megcsapolása révén, akik természeti környezetünk pusztításában, így erdeink barbár letarolásában a fővétkesek.
5. Véleményünk szerint a Kulturális Minisztérium és az Országos Régészeti Bizottság botrányos „az aranyos históriája”; a korrupciós vádak körüli „paktum-titkosítások” föloldása; a lemondott eü-i miniszterünk tevékenységének mélyreható, széleskörű elemzése sokkal fontosabb és sürgősebb feladata az RMDSZ csúcsvezetésének, mint a kódoltan deficites eü-i tárca azonnali betöltése. Sem az RMDSZ, sem a romániai magyar nemzeti közösség nem veheti magára az ország egészének közvéleménye előtt, mint „a bozgorok történelmi vétkét” a Verespatak ciánozása minisztereink által történő jóváhagyásának és erdeink pusztításának bűnét! Szomorú tény, hogy csúcsvezetésünk lejáratta nemzeti közösségünk egészének jóhírét a hazai és külföldi közvélemény előtt. A Szövetségi Képviselők Tanácsa rendkívüli ülésének haladéktalan összehívására van szükség!
6. Számos orvos-ismerősünkkel, barátunkkal is konzultálva az a vélemény körvonalazódott, hogy nem célszerű, ha Szövetségünk csúcsvezetése az egészségügyi miniszter jelölésével kezdené másik „házi feladatának” megoldását. Mert hiszen az eü-i tárca jelenlegi csődjének tényleges oka legkevésbé sem a pénzügy- meg az eü-i miniszter személyi konfliktusa, netán összeférhetetlensége, tehát nem CSEKE Attila miniszter személyi alkalmatlansága. A gondok csupán miniszteri személycserével, bárki is legyen a jelölt, nem oldódnak meg, különösen nem a mai gazdasági, politikai helyzetben. Véleményem szerint többféle megoldás kívánatos és lehetséges.
a/ Az RMDSZ-re rálőcsölt eü-i tárcát el kellene cserélni egy másikra, hiszen aligha megoldhatók az ország eü-i gondjai rövid távon.
b/ Ha a minisztériumok cseréjét semmiképpen sem lehet elérni, bárki legyen Szövetségünk új eü-i miniszter-jelöltje, mindenek előtt a kormánytól szabad kezet kell kapnia a minisztériumi felső vezetés haladéktalan kicserélésére. Ez a garnitúra több rendben bebizonyította alkalmatlanságát. A levitézlett tanácsadói, államtitkári gárdának kicserélése és jelenleg a Demokrata Liberális Párt (PDL) által vezetett Országos Egészségbiztosítási Pénztár szénájának előzetes rendbe ttétele nélkül semmiképpen sem szabad újabb magyar közéleti embert bedobni a hazai eü. oroszlánketrecébe. Mivel a megoldandó konfliktushelyzet nem személyi-, sőt nem is CSAK pekuniális-, hanem intézményi-, szakmai-, illetve politikai-, sőt részben etnikai jellegű, tényleges javulás csak valamennyi tényező többlépcsős megszüntetése révén lehetséges.
c/ Az RMDSZ csúcsvezetésének mindenek előtt a marosvásárhelyi orvosegyetem magyar szakembereivel kellene konzultálnia mindezekről az eü-i gondokról. Nem „a politikusok”, hanem a magasan képzett szakemberek kompetensek a jövő minisztere, továbbá a szaktanácsosok kijelölésére is! Szövetségünk döntéshozó testületeinek végre tudomásul kellene venniük, hogy a kormányzati tisztségek betöltéséhez mindenek előtt szükséges a jelöltek megfelelő szakmai felkészültsége meg erkölcsi, politikai feddhetetlensége és nem utolsó sorban a nemzeti közösségünkhöz való hűsége. A kormányzati tisztségek nem lehetnek a csúcsvezetéshez hűséges személyek hitbizomány-jellegű kiváltságai. 7. Továbbá: a romániai magyar nemzeti közösség érdekvédelmi szövetségének felelős kormánytényezőként, a jelenlegi kormányzati válságot föl kellene használnia a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar professzorai és diáksága jogos törekvései támogatására. Ideje lenne végre fölszámolni az ország egyetlen magyar nyelvű orvosképzést biztosító egyetemén az 1990 első hónapjaitól máig uralkodó abnormális etnikai viszonyokat, ily módon is küzdve az ország társadalmának demokratikus fejlődéséért.
Az EMK több ízben fölhívta csúcsvezetésünk és a nyilvánosság figyelmét – legutóbb Szövetségségünk nagyváradi kongresszusán – a vasgárdista „Nouă Dreaptă” szervezetnek, a hatalom cinkos közönye közepette tartott, provokatív demonstrációira még a székelyföldi települések utcáin is. Visszhangtalanul. Holott „a demokrata” Szövetségünknek alapvető kötelessége lenne határozott és egyértelmű állásfoglalással elérni a szülőföldünkön garázdálkodó minden xenofób, sovén közéleti szereplő és szerveződés megfékezését.
Úgy vélem, nem „effajta sokszínűség” jegyében született az Európai Unió jelszava: Egység a sokszínűségben! 8. Úgy tűnik, Szövetségünk csúcsvezetése teljesen megfeledkezett a nemzeti közösségünk jövőjéről, megmaradásunk alapfeltételeiről, így az ún. Gross-jelentés alapján 1334/2003. számmal azév június 24-i EU Közgyűlési Határozatról. A múlt hónapban kitört marosvásárhelyi felvételi-vizsga botrány újra figyelmezteti a kormányzati pozíciókat elvállaló RMDSZ politikusokat alapvető demokratikus szabadságjogunk: belső önrendelkezésünk újabb csorbítására, a romániai magyar nemzeti közösség szülőföldjén való egyenjogúsításának nyilvánvaló hiányára, Erdély teljes elrománosításának veszélyére! Felsőfokú anyanyelvi oktatásunk esélyegyenlőségének biztosítása végett a MOGYÉ-n és a többi – „multi-kulturális” címkével büszkélkedő – erdélyi egyetemen olyan EU-konform egyetemi charták haladéktalan kialakítására van szükség, amelyek biztosítanák etnikumunk egésze számára a felsőfokú magyar nyelvű oktatást. Ez nem a „magyar medikusok belügye”, mint ahogyan nem volt az „a hodákiak látogatása” sem Vásárhelyen!
A Magyar Orvos- és Gyógyszerész-képzésért Egyesület és a Bolyai Kezdeményező Bizottság által a történelmi egyházaink szolidaritásával szervezett, f. hó 11-én, a marosvásárhelyi vártemplomban megtartott ökumenikus imaest fölhívta a nemzetközi közvélemény figyelmét is a MOGYÉ-n kialakult helyzetre: a magyar felvételiző medikusjelöltek negatív diszkriminációjára, az önálló magyar főtanszakok hiányára, továbbá arra, hogy az új Egyetemi Charta elfogadásakor az intézmény jelenlegi vezetése semmibe vette a közelmúltban érvénybe lépett romániai Tanügyi Törvényt. Újra sérültek elemi szabadságjogaink. A kialakult helyzetet jellemzi, hogy a város Polgármesteri Hivatala – ugyancsak semmibe véve az érvényes jogi szabályozást – megtiltotta az etnikai diszkriminálásunk ellen tiltakozó ökumenikus kezdeményezők utcai fölvonulását, továbbá hogy az imaest részvevőinek megfélemlítése végett rendőröket és csendőröket vezényelt a vártemplom köré a rendezvény idejére. Az imaesten Szövetségünk csúcsvezetése nem képviseltette magát.
9. Halaszthatatlan kormányzati feladat a közeledő tanévkezdés előtt a Sapientia Magyar Tudományegyetem akkreditálásának biztosítása is. A teljes körű és autonóm romániai magyar iskolarendszer keretében a magyar egyetemi oktatás visszaállítása két évtizedes politikai mulasztásunk! Ennek a történelmi jelentőségű adósságunknak törlesztésére most (a kormányválság alatt + Schengen előtt!) megnyílt a lehetőség.
Az RMDSZ csúcsvezetése tovább nem halogathatja az – anyaországunk kormányzatával összehangolt – céltudatos küzdelem elkezdését a magyar tanítási nyelvű, teljes körű, állami felsőoktatási intézményrendszerünk megteremtése érdekében.
10. Ha nem sikerül elcserélni az eü-tárcát, dr. VASS Levente szakorvost, a MOGYE oktatóját jelölné platformunk az eü-i tárca élére, amint egy héttel ezelőtt hivatalosan már közöltünk az RMDSZ csúcsvezetésével. VASS Levente határozott, dinamikus személyiség, és mivel nem „az átkosban” szocializálódott: életkora is megóvta a „neptuni”, valamint „verespataki” etc. kalandoktól. Etnikai jogaink melletti nyílt állásfoglalással vett részt a vártemplombeli imaesten. Miniszteri jelölése mellett szól, hogy már szerzett tapasztalatot a bukaresti eü-i dzsungelben zajló küszködésben, mint CSEKE Attila miniszter szaktanácsadója. SZKT-tag és a marosvásárhelyi magyar polgármester-jelöltek között szerepel.
Szerintünk azonban kár lenne a polgármester-választási vakvágányra állítani, hiszen a románok támogatása nélkül a kb.35 %-nyi magyar választó eleve nem versenyképes Marosvásárhelyen.
VASS Levente politikai tisztánlátására vall, hogy az általunk évek óta folyamatosan követelt erdélyi magyar politikai közéleti akcióegység híveként nyilatkozott idén, Tusványoson: „Előre kell látni és kigondolni néhány lépést. Nem elegendő, hogy csak a választásokig fogjunk össze, hanem ez az összefogás hosszú távra kell szóljon, tovább kell lendíteni és gondolni az elkövetkezendő néhány évtizedre is.”
2011.augusztus14. Katona Ádám az EMK elnöke. Erdély.ma
2011. augusztus 16.
Helytörténet – A két honvéd vértanú kivégzőhelye, sírja
A Világos utáni véres megtorlás Kolozsvárt sem kerülte el. Az utókor a Szamosfalvi út elején, közvetlenül a vasútvonal fölötti híd után jobboldalt, a vaspálya közelében állított emlékművet a közelben kivégzett két vértanúnak, Tamás Andrásnak és Sándor Lászlóak.
A kivégzést az országúttól délre, egy kis halmon hajtották végre. A kortársak szerint Szamosfalva határdombján, a határkő közelében. Ma már nehezen meghatározható, hol. Lénárt Dénesnek és Parajdi Józsefnek köszönhetően azonban gyaníthatjuk a helyet. A Bali nevű szomszéd által mondottakból is sok mindent megtudhattunk.
Az emlékoszlopot nem itt, ezen a félreeső, sem az országútról, sem a vasútról, nyáron a fák lombja miatt nem látható helyen, hanem az országút melletti emelkedőn állították föl. A sír a kivégzőhely közelében, az emlékoszloptól néhány száz lépésre, körülbelül 170 méterre, a mai Tóköze nyugati szélén, a vasút jobb oldalán volt. 1896-ban Kelemen Mihály földjén. Szerinte itt, a sírgödör kiásása miatt, kavicsosabb volt a föld.
Az emlékoszlop felállításakor ezt a helyet feliratos sírkővel jelölték. Valószínűleg nem pontosan, hiszen a kivégzés után, az önkényuralom idején nem volt lehetőség sírkő elhelyezésére. Orosz Ferenc 1933. évi városismertetőjében ez olvasható: „Az emlékoszlop mögött távolabb, a vasúti töltés túloldalán [jobb oldalán], felirattal ellátott kőoszlop jelzi sírjukat.” [OF 61.]. Ennek ma nyoma sincs.
1949-ben, a két honvéd vértanú, Tamás András és Sándor László kivégzésének századik évfordulójára emlékezve, megkoszorúzták a vasútvonal nyugati oldalán, a kivégzésük helyén – a mostani Selgros bevásárló központ közelében – álló sírját. A szamosfalvi tanító és a református lelkész vezetésével az iskolások is részt vettek a megemlékezésen és virágot helyeztek el a nagy kőtömbre, a feliratos sírkőre. Lénárt Dénes iskolásként részt vett a megemlékezésen. A feliratot látta ugyan, de szövegére nem emlékszik. Az 1960-as években a területet parcellázták. Az 1960-as évek vége felé épültek itt az első kis házak. Valószínűleg ekkor tüntették el a síremléket [Lénárt Dénes közlése]. Mint nemrég kiderült, később, 1995 után.
Lénárt Dénes ma is emlékszik arra helyre, ahol annak idején a kő állt. Idén májusban járt ott. Többszöri beszélgetésünk után, augusztus 3-án ketten fölkerekedtünk, hogy Tamás András és Sándor László kivégzésének helyét és sírját, pontosabban mindezek egykori helyét, fölkeressük. A Tóköze nyugati szélén, a vasútvonaltól légvonalban mintegy 220–230 méterre, a Zsilvölgyi (Jiului) utca végén, az 58A. szám alatti ház Bali nevű lakója, 1992-ben vásárolta meg a telket. Melyen most a háza áll. Innét, az utca végéről, a kb. 4 méteres magaslat széléről, gyaloglépcsőn lehet leereszkedni a Lófő (Oargă) utcára.
Bali úr, a tulajdonos, 1995-ben kezdte el háza építését. Mint mondta, előzőleg el kellett távolítani a telekről azt a követ, amit ő a város határkövének gondolt. Arra nem emlékszik, volt-e rajta felirat. Először a mostani udvarra tolták, majd az utca végének a túlsó oldalára. Az ottani tulajdonos nemrég keríttette be telkét. Mikor május végén Lénárt Dénes ott járt, a kerítés még nem létezett. Erre az ugyancsak a Lófő utcára szakadó telekre tolták a követ. Innét a ház építésekor a szakadásba taszították. Most ott van, a bokrokkal részben benőtt omlásban, ahol föld meg gyom borítja.
A Zsilvölgyi utca egyik régi lakója másképp emlékszik a kőre. A 47. szám alatti Parajdi József 1960-tól lakik itt. Akkoriban, gyermekkorában a mai utca végén, akkor még puszta területen, a mostani úttestnek majdnem a közepén, nagy, faragott, négyszögű kőtömb állt, rajta egy kisebb, ugyancsak négyszögű kő. Arra nem emlékszik, volt-e rajta felirat vagy sem. Ekörül játszottak, kergetőztek a gyerekek. A Zsilvölgyi utca akkor még nem ért idáig, csak a Kőmíves Kelemen (Meşterul Manole) utcáig. A Lófő utca helyén füves terület volt, itt rúgták a labdát.
A kisebbik kő egy idő után eltűnt. Parajdi József nem emlékszik, mikor. A nagy követ valóban eltoltál helyéről, majd letaszították a szakadásba. Minden bizonnyal, most is ott van.
1995-ben az utca végén, a Lófő utcára ereszkedő lépcsőtől néhány méterre, hozzáláttak Baliék háza alapjának ásásához. Amint Parajdi József mondta és mutatta, a két vértanú sírja fölötti kettős kő ettől néhány, akár tíz méterre, majdnem az úttest közepén állt. Az alapnak kiásott gödör az esőtől megázott, s a széle beomlott. Ekkor a földből egy koponya, majd több csont került elő. Egyik gyerek, amint Parajdi József mondja, kezében a koponyával szaladgált az utcában. Kiszállt a rendőrség, majd a házépítő szomszéd, Bali szerint, a régészek is kijöttek. Feltárták a sírt. Ecsettel, óvatosan takarították le a csontokat. Parajdi József határozottan két csontvázra emlékszik. Bali szomszéd csak egyre. Nem tudja, kitől származott. Szerinte a második világháború idején lövészárok húzódott a telkén, s az ott elesett katona csontváza került napvilágra.
Az emberi maradványokat végül műanyagzsákba csomagolták és elvitték. Valószínűleg a Régészeti Intézetbe. Jó lenne megtudni, mi lett a sorsuk. Gergely Balázs régész szerint kevés a valószínűsége, hogy megőrizték őket.
Minden jel arra utal, hogy 1849. október 18-án itt volt a kivégzőhely, ahol Tamás András és Sándor László életét vesztette. És itt a két kővel megjelölt sírjuk, melyet Orosz Ferenc 1933-ban megjelent könyvében említ.
Az áldozatokról hosszú évekig nem lehetett megemlékezni. De az elnyomatás ellenére emlékük elevenen élt. 1868-ban, egy évvel a kiegyezés után, a csíki honvédegylet a kivégzés helyéről a Házsongárdi temetőbe akarta vitetni Tamás András hamvait.
„A vértanúhalált szenvedett Tamás András honvédezredes teteme nyughelyéről reméljük, hogy közelebb biztos adatokat fogunk nyerni. A hulla annak idején koporsóba tétetett, s így nyomai könnyebben lesznek feltalálhatók. Az ünnepélyes eltakarítás alkalmával a csíki honvédegylet küldöttség által fogja magát képviseltetni. Azon esetben, ha az átszállítás a köztemetőbe már lehetetlen volna, a csíki honvédegylet folyamodni kíván, engedtessék meg mostani nyugvóhelyen állítani fel az emlékoszlopot s egyúttal kérni fogja nemes Kolozs megyét, hogy az esetben szüntessék meg a gonosztevők vesztőhelyéül használt ama helyet és környékét. Az obeliszket képző emlékrajzon a következő sorok olvashatók: »Kik becsület, honszerelem székely vitézzé avatták / Tamás András honvédezredes hős csontjai nézd itt porladnak / Koszorút a hősnek sírhalmához. Tűzz rá honti babérkoszorút / Emléke legyen örökre áldva. Áldva legyen ő, a vértanú! 1849«
Megragadjuk az alkalmat felhívni a Kolozs megyei és kolozsvári honvédegyletet az emlék felírását eszközölni s munkásságával oda törekedni, hogy a Székelyföld vértanúinak porai minél előbb a vesztőhelyről eltakaríttassanak. Az egyletnek ez gyöngéd és hazafias kötelessége, hogy felszólításunk bizonyosan nem fog siker nélkül maradni.” (Magyar Polgár, 1868. május 1.)
Tervük nem sikerült, Tamás András földi maradványai a kivégzés helyén maradtak. Ennek ellenére 1869-ben, a csíkszéki honvédegylet, több lelkes kolozsvári polgár támogatásával a Házsongárdi temetőben, sír nélküli követ állíttatott Tamás András emlékére. Van, aki ezért tévesen azt állítja, hogy itt is nyugszik. Felirata nem az egy évvel korábban, a Magyar Polgárban közölt lett.
A csíki honvédegylet a kivégzőhelyet gonosztevők vesztőhelyeként említi. Több mint valószínű, a kivégzés után szárnyra kelt alaptalan híresztelésnek köszönhetően. És Kolozsvár ismeretének hiányában. Mert a vesztőhely nem itt volt. A halálra ítélteket 1848-ig az Akasztófa-dombon, a Holdvilág utca (Marinescu) végéhez közeli Gödrös utca (Gropoasă, Colibiţa) végében, a Hajnal utca (Zorilor) elején, a Gyep utca (Pajiştei) fölötti, másképp Agyagdombon végezték ki. A császári hatóság 1849 októberében valószínűleg azért választotta ezt a várostól akkor távoli, a szamosfalvi országúttól délre, félreeső kis magaslatot, mert ez messze volt minden lakott helytől. Itt elkerülhető volt bármilyen zavargás. Ezt a jól áttekinthető, ellenőrizhető helyet senki sem közelíthette meg észrevétlenül, a katonaság tudta nélkül, s itt zavartalanul végrehajthatták az ítéletet.
Az itteni vesztőhelyről szóló híresztelést azután mások is átvették. Egy román szerző például azt állítja, hogy a két vértanú négy román foglyot végeztetett ki ezen a helyen, majd az osztrák császári tábornok, Urban, „háborús bűnösként” ítéltette el és ugyanitt akasztatta fel őket. Állítása téves, mert Tamás András és Sándor László Székelyföldön harcolt. A szabadságharc vérbefojtása után hurcolták őket Kolozsvárra.
Tamás András a forradalom kitörésekor elvállalta, hogy csíkszeredai térparancsnok legyen. 1849. március 7-én Segesvárt Bem alezredesnek nevezte ki. Lándzsás csapatot szervezett, s ennek élén részt vett a sepsiszentgyörgyi csatában. A fegyverletétel után hazatért. Elfogták, Kolozsvárra szállították, ahol a forradalomban való részvétele miatt, felségsértés vádjával halálra ítélték.
Sándor Lászlót gyilkosság vétkéért ítélték halálra. A vád szerint 17 pálosit, akit Székelyudvarhelyre kellett kísérnie, az úton agyonlövetett. Udvarhely felé fegyveres csapat támadt rájuk, hogy a foglyokat kiszabadítsa. Sándor László tüzet vezényelt, s a foglyok meghaltak. A kortársak szerint ezek kegyetlen gyilkosok voltak, akik nőket nyúztak meg elevenen, földobott kisdedeket lándzsával fogtak ki. Sándor Lászlót a szabadságharc bukása után Csíktaplócán fogták el és „a lehető legkíméletlenebb módon hurcolták Kolozsvárra”.
Tehát egyikük sem járt Kolozsvárt, míg ide nem hurcolták és ki nem végezték őket.
Ideje volna földi maradványaik hollétének kiderítése, végső nyughelyre való tétele, továbbá kivégző- és sírhelyük ismeretében ezek illő megjelölése.
Asztalos Lajos. Szabadság (Kolozsvár)
A Világos utáni véres megtorlás Kolozsvárt sem kerülte el. Az utókor a Szamosfalvi út elején, közvetlenül a vasútvonal fölötti híd után jobboldalt, a vaspálya közelében állított emlékművet a közelben kivégzett két vértanúnak, Tamás Andrásnak és Sándor Lászlóak.
A kivégzést az országúttól délre, egy kis halmon hajtották végre. A kortársak szerint Szamosfalva határdombján, a határkő közelében. Ma már nehezen meghatározható, hol. Lénárt Dénesnek és Parajdi Józsefnek köszönhetően azonban gyaníthatjuk a helyet. A Bali nevű szomszéd által mondottakból is sok mindent megtudhattunk.
Az emlékoszlopot nem itt, ezen a félreeső, sem az országútról, sem a vasútról, nyáron a fák lombja miatt nem látható helyen, hanem az országút melletti emelkedőn állították föl. A sír a kivégzőhely közelében, az emlékoszloptól néhány száz lépésre, körülbelül 170 méterre, a mai Tóköze nyugati szélén, a vasút jobb oldalán volt. 1896-ban Kelemen Mihály földjén. Szerinte itt, a sírgödör kiásása miatt, kavicsosabb volt a föld.
Az emlékoszlop felállításakor ezt a helyet feliratos sírkővel jelölték. Valószínűleg nem pontosan, hiszen a kivégzés után, az önkényuralom idején nem volt lehetőség sírkő elhelyezésére. Orosz Ferenc 1933. évi városismertetőjében ez olvasható: „Az emlékoszlop mögött távolabb, a vasúti töltés túloldalán [jobb oldalán], felirattal ellátott kőoszlop jelzi sírjukat.” [OF 61.]. Ennek ma nyoma sincs.
1949-ben, a két honvéd vértanú, Tamás András és Sándor László kivégzésének századik évfordulójára emlékezve, megkoszorúzták a vasútvonal nyugati oldalán, a kivégzésük helyén – a mostani Selgros bevásárló központ közelében – álló sírját. A szamosfalvi tanító és a református lelkész vezetésével az iskolások is részt vettek a megemlékezésen és virágot helyeztek el a nagy kőtömbre, a feliratos sírkőre. Lénárt Dénes iskolásként részt vett a megemlékezésen. A feliratot látta ugyan, de szövegére nem emlékszik. Az 1960-as években a területet parcellázták. Az 1960-as évek vége felé épültek itt az első kis házak. Valószínűleg ekkor tüntették el a síremléket [Lénárt Dénes közlése]. Mint nemrég kiderült, később, 1995 után.
Lénárt Dénes ma is emlékszik arra helyre, ahol annak idején a kő állt. Idén májusban járt ott. Többszöri beszélgetésünk után, augusztus 3-án ketten fölkerekedtünk, hogy Tamás András és Sándor László kivégzésének helyét és sírját, pontosabban mindezek egykori helyét, fölkeressük. A Tóköze nyugati szélén, a vasútvonaltól légvonalban mintegy 220–230 méterre, a Zsilvölgyi (Jiului) utca végén, az 58A. szám alatti ház Bali nevű lakója, 1992-ben vásárolta meg a telket. Melyen most a háza áll. Innét, az utca végéről, a kb. 4 méteres magaslat széléről, gyaloglépcsőn lehet leereszkedni a Lófő (Oargă) utcára.
Bali úr, a tulajdonos, 1995-ben kezdte el háza építését. Mint mondta, előzőleg el kellett távolítani a telekről azt a követ, amit ő a város határkövének gondolt. Arra nem emlékszik, volt-e rajta felirat. Először a mostani udvarra tolták, majd az utca végének a túlsó oldalára. Az ottani tulajdonos nemrég keríttette be telkét. Mikor május végén Lénárt Dénes ott járt, a kerítés még nem létezett. Erre az ugyancsak a Lófő utcára szakadó telekre tolták a követ. Innét a ház építésekor a szakadásba taszították. Most ott van, a bokrokkal részben benőtt omlásban, ahol föld meg gyom borítja.
A Zsilvölgyi utca egyik régi lakója másképp emlékszik a kőre. A 47. szám alatti Parajdi József 1960-tól lakik itt. Akkoriban, gyermekkorában a mai utca végén, akkor még puszta területen, a mostani úttestnek majdnem a közepén, nagy, faragott, négyszögű kőtömb állt, rajta egy kisebb, ugyancsak négyszögű kő. Arra nem emlékszik, volt-e rajta felirat vagy sem. Ekörül játszottak, kergetőztek a gyerekek. A Zsilvölgyi utca akkor még nem ért idáig, csak a Kőmíves Kelemen (Meşterul Manole) utcáig. A Lófő utca helyén füves terület volt, itt rúgták a labdát.
A kisebbik kő egy idő után eltűnt. Parajdi József nem emlékszik, mikor. A nagy követ valóban eltoltál helyéről, majd letaszították a szakadásba. Minden bizonnyal, most is ott van.
1995-ben az utca végén, a Lófő utcára ereszkedő lépcsőtől néhány méterre, hozzáláttak Baliék háza alapjának ásásához. Amint Parajdi József mondta és mutatta, a két vértanú sírja fölötti kettős kő ettől néhány, akár tíz méterre, majdnem az úttest közepén állt. Az alapnak kiásott gödör az esőtől megázott, s a széle beomlott. Ekkor a földből egy koponya, majd több csont került elő. Egyik gyerek, amint Parajdi József mondja, kezében a koponyával szaladgált az utcában. Kiszállt a rendőrség, majd a házépítő szomszéd, Bali szerint, a régészek is kijöttek. Feltárták a sírt. Ecsettel, óvatosan takarították le a csontokat. Parajdi József határozottan két csontvázra emlékszik. Bali szomszéd csak egyre. Nem tudja, kitől származott. Szerinte a második világháború idején lövészárok húzódott a telkén, s az ott elesett katona csontváza került napvilágra.
Az emberi maradványokat végül műanyagzsákba csomagolták és elvitték. Valószínűleg a Régészeti Intézetbe. Jó lenne megtudni, mi lett a sorsuk. Gergely Balázs régész szerint kevés a valószínűsége, hogy megőrizték őket.
Minden jel arra utal, hogy 1849. október 18-án itt volt a kivégzőhely, ahol Tamás András és Sándor László életét vesztette. És itt a két kővel megjelölt sírjuk, melyet Orosz Ferenc 1933-ban megjelent könyvében említ.
Az áldozatokról hosszú évekig nem lehetett megemlékezni. De az elnyomatás ellenére emlékük elevenen élt. 1868-ban, egy évvel a kiegyezés után, a csíki honvédegylet a kivégzés helyéről a Házsongárdi temetőbe akarta vitetni Tamás András hamvait.
„A vértanúhalált szenvedett Tamás András honvédezredes teteme nyughelyéről reméljük, hogy közelebb biztos adatokat fogunk nyerni. A hulla annak idején koporsóba tétetett, s így nyomai könnyebben lesznek feltalálhatók. Az ünnepélyes eltakarítás alkalmával a csíki honvédegylet küldöttség által fogja magát képviseltetni. Azon esetben, ha az átszállítás a köztemetőbe már lehetetlen volna, a csíki honvédegylet folyamodni kíván, engedtessék meg mostani nyugvóhelyen állítani fel az emlékoszlopot s egyúttal kérni fogja nemes Kolozs megyét, hogy az esetben szüntessék meg a gonosztevők vesztőhelyéül használt ama helyet és környékét. Az obeliszket képző emlékrajzon a következő sorok olvashatók: »Kik becsület, honszerelem székely vitézzé avatták / Tamás András honvédezredes hős csontjai nézd itt porladnak / Koszorút a hősnek sírhalmához. Tűzz rá honti babérkoszorút / Emléke legyen örökre áldva. Áldva legyen ő, a vértanú! 1849«
Megragadjuk az alkalmat felhívni a Kolozs megyei és kolozsvári honvédegyletet az emlék felírását eszközölni s munkásságával oda törekedni, hogy a Székelyföld vértanúinak porai minél előbb a vesztőhelyről eltakaríttassanak. Az egyletnek ez gyöngéd és hazafias kötelessége, hogy felszólításunk bizonyosan nem fog siker nélkül maradni.” (Magyar Polgár, 1868. május 1.)
Tervük nem sikerült, Tamás András földi maradványai a kivégzés helyén maradtak. Ennek ellenére 1869-ben, a csíkszéki honvédegylet, több lelkes kolozsvári polgár támogatásával a Házsongárdi temetőben, sír nélküli követ állíttatott Tamás András emlékére. Van, aki ezért tévesen azt állítja, hogy itt is nyugszik. Felirata nem az egy évvel korábban, a Magyar Polgárban közölt lett.
A csíki honvédegylet a kivégzőhelyet gonosztevők vesztőhelyeként említi. Több mint valószínű, a kivégzés után szárnyra kelt alaptalan híresztelésnek köszönhetően. És Kolozsvár ismeretének hiányában. Mert a vesztőhely nem itt volt. A halálra ítélteket 1848-ig az Akasztófa-dombon, a Holdvilág utca (Marinescu) végéhez közeli Gödrös utca (Gropoasă, Colibiţa) végében, a Hajnal utca (Zorilor) elején, a Gyep utca (Pajiştei) fölötti, másképp Agyagdombon végezték ki. A császári hatóság 1849 októberében valószínűleg azért választotta ezt a várostól akkor távoli, a szamosfalvi országúttól délre, félreeső kis magaslatot, mert ez messze volt minden lakott helytől. Itt elkerülhető volt bármilyen zavargás. Ezt a jól áttekinthető, ellenőrizhető helyet senki sem közelíthette meg észrevétlenül, a katonaság tudta nélkül, s itt zavartalanul végrehajthatták az ítéletet.
Az itteni vesztőhelyről szóló híresztelést azután mások is átvették. Egy román szerző például azt állítja, hogy a két vértanú négy román foglyot végeztetett ki ezen a helyen, majd az osztrák császári tábornok, Urban, „háborús bűnösként” ítéltette el és ugyanitt akasztatta fel őket. Állítása téves, mert Tamás András és Sándor László Székelyföldön harcolt. A szabadságharc vérbefojtása után hurcolták őket Kolozsvárra.
Tamás András a forradalom kitörésekor elvállalta, hogy csíkszeredai térparancsnok legyen. 1849. március 7-én Segesvárt Bem alezredesnek nevezte ki. Lándzsás csapatot szervezett, s ennek élén részt vett a sepsiszentgyörgyi csatában. A fegyverletétel után hazatért. Elfogták, Kolozsvárra szállították, ahol a forradalomban való részvétele miatt, felségsértés vádjával halálra ítélték.
Sándor Lászlót gyilkosság vétkéért ítélték halálra. A vád szerint 17 pálosit, akit Székelyudvarhelyre kellett kísérnie, az úton agyonlövetett. Udvarhely felé fegyveres csapat támadt rájuk, hogy a foglyokat kiszabadítsa. Sándor László tüzet vezényelt, s a foglyok meghaltak. A kortársak szerint ezek kegyetlen gyilkosok voltak, akik nőket nyúztak meg elevenen, földobott kisdedeket lándzsával fogtak ki. Sándor Lászlót a szabadságharc bukása után Csíktaplócán fogták el és „a lehető legkíméletlenebb módon hurcolták Kolozsvárra”.
Tehát egyikük sem járt Kolozsvárt, míg ide nem hurcolták és ki nem végezték őket.
Ideje volna földi maradványaik hollétének kiderítése, végső nyughelyre való tétele, továbbá kivégző- és sírhelyük ismeretében ezek illő megjelölése.
Asztalos Lajos. Szabadság (Kolozsvár)
2011. augusztus 16.
A Kárpát-medencei nyári egyetem
Tizedik alkalommal gyűltek össze Nagyváradon a erdélyi, partiumi, magyarországi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, szlavóniai magyar egyetemista fiatalok, hogy a Kárpát-medencei Nyári Egyetem egy hete alatt bővítsék tudásukat, s kapcsolatokat építve összefűzzék nemzetünk jövendő értelmiségi rétegét. A vasárnap délutáni hivatalos megnyitón mind az egyházi személyek példabeszédei, mind a világi köszöntők kitérte a határokon átívelő összefogás, az együttgondolkodás, a közös fejlődés útkeresésének jelentőségére.
A földiek helyett mennybéli kincsek gyűjtésére buzdított Máté evangéliuma alapján a nyitó áhítaton mondott beszédében a házigazda Partiumi Keresztény Egyetem lelkésze, Ráksi Lajos református esperes. Ilyen mennybéli kincsnek nevezte a kárpát-medencei fiatalok találkozását is. Szabó Ervin római katolikus lelkipásztor azt szorgalmazta, hogy a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkezett hallgatók formáljanak egyetértésben közösséget, egymás javát szolgálják. Buzogány-Csoma István unitárius lelkész is az együttlét maradandó értékét hangsúlyozta. Üdvözlő szavaiban Csűry István királyhágómelléki református püspök afölötti örömének adott hangot, hogy a nyári egyetemen is ötvözik, „karoltatják, ölelkeztetik” a diszciplinákat. Meggyőződését fejezte ki, hogy ha a tudást a mások tudásának kiegészítésére használják, a gyakran sötétnek látott és lefestett éjszakában is meglátják a fényességet. A rendezvény egyik fővédnökének, Schmitt Pál magyar köztársasági elnöknek az üzenetét – amelyet a rendezvény programfüzetében is kinyomtattak – Csorvási Endre, a kolozsvári Mikó Imre Szakkollégium képviselője olvasta fel.
A jubileumi rendezvényen ugyancsak fővédnökként feltüntetett Almássy Kornél, az első rendezvény alapító-szervezője köszöntőjében visszatekintett a tíz évvel ezelőtti kezdetekre, s megállapította, most könnyebb a dolguk, egyszerűbben járhatók át a határok, a cél viszont változatlan: az identitás megőrzésének, a együvé tartozás érzésének megerősítése. Elkerülhetetlennek mondta a nemzedékváltást, és reményét fejezte ki, hogy tíz, húsz év múlva a nyári egyetem hallgatói majd gyermekeikkel érkeznek a rendezvényre, és azok is tovább viszik a hagyományt. Almássy érdeklődésünkre elmondta, 2002-ben a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnökeként kezdeményezte a magyarlakta vidékek felsőoktatási intézményeiben működő magyar diákszervezetek összefogását. Az elmúlt években már csak tanácsadóként, az előadók beszervezésében segített, illetve most előadóként is meghívták, a zöld energiák felhasználásáról tart előadást.
A helyi szervezők részéről Márkos István, a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének elnöke elmondta, hogy Szlovákiából, Horvátországból, Szlovéniából, Szerbiából egy-egy, Ukrajnából két felsőoktatási intézményből, Magyarország minden nagy egyetemi városából, ezenkívül belföldről is érkeztek hallgatók a nyári egyetemre, közel kétszázan, bár a megnyitón csak alig a felük vett részt. Délelőtt és délután is lesznek előadások a közgazdaságtantól a műszaki tudományokon és a pedagógián át a reklámpszichológiáig, holnap egy verespataki kirándulást is beiktattak a programba, továbbá esténként bulik szolgálják a kikapcsolódást.
Máté Zsófia. Reggeli Újság (Nagyvárad)
Tizedik alkalommal gyűltek össze Nagyváradon a erdélyi, partiumi, magyarországi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, szlavóniai magyar egyetemista fiatalok, hogy a Kárpát-medencei Nyári Egyetem egy hete alatt bővítsék tudásukat, s kapcsolatokat építve összefűzzék nemzetünk jövendő értelmiségi rétegét. A vasárnap délutáni hivatalos megnyitón mind az egyházi személyek példabeszédei, mind a világi köszöntők kitérte a határokon átívelő összefogás, az együttgondolkodás, a közös fejlődés útkeresésének jelentőségére.
A földiek helyett mennybéli kincsek gyűjtésére buzdított Máté evangéliuma alapján a nyitó áhítaton mondott beszédében a házigazda Partiumi Keresztény Egyetem lelkésze, Ráksi Lajos református esperes. Ilyen mennybéli kincsnek nevezte a kárpát-medencei fiatalok találkozását is. Szabó Ervin római katolikus lelkipásztor azt szorgalmazta, hogy a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkezett hallgatók formáljanak egyetértésben közösséget, egymás javát szolgálják. Buzogány-Csoma István unitárius lelkész is az együttlét maradandó értékét hangsúlyozta. Üdvözlő szavaiban Csűry István királyhágómelléki református püspök afölötti örömének adott hangot, hogy a nyári egyetemen is ötvözik, „karoltatják, ölelkeztetik” a diszciplinákat. Meggyőződését fejezte ki, hogy ha a tudást a mások tudásának kiegészítésére használják, a gyakran sötétnek látott és lefestett éjszakában is meglátják a fényességet. A rendezvény egyik fővédnökének, Schmitt Pál magyar köztársasági elnöknek az üzenetét – amelyet a rendezvény programfüzetében is kinyomtattak – Csorvási Endre, a kolozsvári Mikó Imre Szakkollégium képviselője olvasta fel.
A jubileumi rendezvényen ugyancsak fővédnökként feltüntetett Almássy Kornél, az első rendezvény alapító-szervezője köszöntőjében visszatekintett a tíz évvel ezelőtti kezdetekre, s megállapította, most könnyebb a dolguk, egyszerűbben járhatók át a határok, a cél viszont változatlan: az identitás megőrzésének, a együvé tartozás érzésének megerősítése. Elkerülhetetlennek mondta a nemzedékváltást, és reményét fejezte ki, hogy tíz, húsz év múlva a nyári egyetem hallgatói majd gyermekeikkel érkeznek a rendezvényre, és azok is tovább viszik a hagyományt. Almássy érdeklődésünkre elmondta, 2002-ben a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnökeként kezdeményezte a magyarlakta vidékek felsőoktatási intézményeiben működő magyar diákszervezetek összefogását. Az elmúlt években már csak tanácsadóként, az előadók beszervezésében segített, illetve most előadóként is meghívták, a zöld energiák felhasználásáról tart előadást.
A helyi szervezők részéről Márkos István, a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének elnöke elmondta, hogy Szlovákiából, Horvátországból, Szlovéniából, Szerbiából egy-egy, Ukrajnából két felsőoktatási intézményből, Magyarország minden nagy egyetemi városából, ezenkívül belföldről is érkeztek hallgatók a nyári egyetemre, közel kétszázan, bár a megnyitón csak alig a felük vett részt. Délelőtt és délután is lesznek előadások a közgazdaságtantól a műszaki tudományokon és a pedagógián át a reklámpszichológiáig, holnap egy verespataki kirándulást is beiktattak a programba, továbbá esténként bulik szolgálják a kikapcsolódást.
Máté Zsófia. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. augusztus 16.
Botrányt! A romániai magyar szervezetek nem elég okosak ahhoz, hogy felismerjék érdekeiket, ezért jóváhagyást kell kapniuk Budapestről.
Eljött tehát a megvilágosodásnak az órája! A szélsőséget is szerepeltető – RMDSZ által is finanszírozott – EMI táborban végre fény derült Tőkés László nemzetstratégiájára, amelyet – valljuk be – mi, profán kommentátorok sohasem értettünk meg a maga mélységében.
A rendezvényen megvillanó pallérozott elmék fényében azonban – amelyet ezúttal még Kövér László zömök korbácsba konyuló bajusza sem árnyékolt be – a maga teljes nagyszerűségében bontakozott ki az európai parlament alelnökének nagyívű nemzeti programja.
A fátylat erről a vízióról pedig nem más, mint a politikus brüsszeli irodavezetője, Szilágyi Zsolt lebbentette fel, aki a következőket mondta: „Ha nem érjük el az Európai Unió ingerküszöbét, akkor nem fognak ránk figyelni.” Márpedig az EU ingerküszöbét – folytatta a tisztségviselő – csakis radikális lépésekkel, botrányokkal lehet elérni. Ez azonban – kesergett Szilágyi – még mindig nem elég az üdvösséghez. Konszenzusnak kell kialakulnia a magyar külpolitikát illetően Erdélyben, azután ezt jóvá kell hagynia Budapestnek is. Ettől viszont még távol állunk, mert az RMDSZ „kormányútra tévedt” és kivonta magát az erdélyi magyar külpolitikából.
Nem tudom, hogy milyen magasan van az Európai Unió ingerküszöbe, de úgy tetszik, hogy annak eléréséhez Tőkés László két évtizedes, következetes, tudatosan és kitartó botrányos politizálása sem volt elegendő. Úgy tetszik, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb botrányokra van szükség, most már fenékig kell üríteni a politikai és magánéleti botrányok serlegét. Ezt kívánja a nemzetérdek, és nekünk – a látnoki politikus őszinte híveinek – szemernyi okunk sincs kételkedni abban, hogy Tőkés László botrányosságban is felül tudja múlni eddigi teljesítményét, ami kisebbségi politizálás fantáziátlan serege számára már most elképesztő.
Van azonban még két apró gond. Az egyik a konszenzus, amely a botránypolitizálás mellől úgymond hiányozna. Nos, Szilágyi úr nyitott kapukat dönget. Az a tény, hogy az RMDSZ az EP-választási lista első helyére tette fel legkeményebb ellenlábasát, Tőkés Lászlót, fényesen bizonyította a Szövetség elemi vonzódását a botrányos politikai döntések iránt. Mi több, megértve a nemzetérdek parancsát, az RMDSZ meg tudta fejelni botrányos magatartását a Boc-kormány melletti önpusztító kitartással. Nem tudjuk, hogy ez elég-e az EU ingerküszöbének eléréséhez, de mindenképp örvendetes, hogy a magyar érdekképviseletek között létrejött a közös nemzetstratégia alapja: a botrány.
Aligha kételkedhetünk benne, hogy ezt Budapest is jóvá fogja hagyni (ami a sikeres erdélyi magyar politika sine qua nonja, amint azt Szilágyi úr igen helyesen megvilágította), tekintettel arra, hogy az Orbán-kormány ugyanebből a nemzetmentő malasztból: a botrányból táplálkozik. Hogy miért kellene Budapestnek áldását adnia a romániai magyar szervezetek döntéseihez, azt sajnos Szilágyi Zsolt nem osztotta meg hallgatóságával. Így csak feltételezésekre vagyunk utalva. Az első és a legkézenfekvőbb: annak felismerése, hogy a romániai magyar szervezetek nem elég okosak ahhoz, hogy felismerjék saját érdekeiket, ezért jóváhagyást kell kapjanak Budapestről, ahol vélhetően sokkal jobban tudják, hogy mi a jó az itteni magyaroknak, mint ők maguk.
Már csak egy probléma maradt, nevezetesen annak kiderítése, hogy kik folytatják az erdélyi magyar külpolitikát, amelyből az RMDSZ – kormányútra tévedésével – mint tudjuk, kivonta magát. Szász Jenő és az MPP már biztosan nem, hiszen nem kaptak meghívást az EMI táborba.
Az Erdélyi Magyar Néppárt szintén nem, pedig a botrányosan meghamisított támogató aláírások minden bizonnyal számottevően emelték az új magyar nemzetstratégia fényét. Következésképp az erdélyi magyar külpolitika egyetlen alakítója, fóruma és ideológiai műhelye a gyergyószentmiklósi EMI tábor. Most már érthető a Betyársereg elkötelezett szövetségesének, a Jobbik elnökének, Vona Gábornak a meghívása a rendezvényre, s egyben arra is magyarázatot kaptunk, hogy miért támogatja a tábort az RMDSZ.
De vajon elég botrányos ez ahhoz, hogy elérje az EU ingerküszöbét?...
Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest)
Eljött tehát a megvilágosodásnak az órája! A szélsőséget is szerepeltető – RMDSZ által is finanszírozott – EMI táborban végre fény derült Tőkés László nemzetstratégiájára, amelyet – valljuk be – mi, profán kommentátorok sohasem értettünk meg a maga mélységében.
A rendezvényen megvillanó pallérozott elmék fényében azonban – amelyet ezúttal még Kövér László zömök korbácsba konyuló bajusza sem árnyékolt be – a maga teljes nagyszerűségében bontakozott ki az európai parlament alelnökének nagyívű nemzeti programja.
A fátylat erről a vízióról pedig nem más, mint a politikus brüsszeli irodavezetője, Szilágyi Zsolt lebbentette fel, aki a következőket mondta: „Ha nem érjük el az Európai Unió ingerküszöbét, akkor nem fognak ránk figyelni.” Márpedig az EU ingerküszöbét – folytatta a tisztségviselő – csakis radikális lépésekkel, botrányokkal lehet elérni. Ez azonban – kesergett Szilágyi – még mindig nem elég az üdvösséghez. Konszenzusnak kell kialakulnia a magyar külpolitikát illetően Erdélyben, azután ezt jóvá kell hagynia Budapestnek is. Ettől viszont még távol állunk, mert az RMDSZ „kormányútra tévedt” és kivonta magát az erdélyi magyar külpolitikából.
Nem tudom, hogy milyen magasan van az Európai Unió ingerküszöbe, de úgy tetszik, hogy annak eléréséhez Tőkés László két évtizedes, következetes, tudatosan és kitartó botrányos politizálása sem volt elegendő. Úgy tetszik, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb botrányokra van szükség, most már fenékig kell üríteni a politikai és magánéleti botrányok serlegét. Ezt kívánja a nemzetérdek, és nekünk – a látnoki politikus őszinte híveinek – szemernyi okunk sincs kételkedni abban, hogy Tőkés László botrányosságban is felül tudja múlni eddigi teljesítményét, ami kisebbségi politizálás fantáziátlan serege számára már most elképesztő.
Van azonban még két apró gond. Az egyik a konszenzus, amely a botránypolitizálás mellől úgymond hiányozna. Nos, Szilágyi úr nyitott kapukat dönget. Az a tény, hogy az RMDSZ az EP-választási lista első helyére tette fel legkeményebb ellenlábasát, Tőkés Lászlót, fényesen bizonyította a Szövetség elemi vonzódását a botrányos politikai döntések iránt. Mi több, megértve a nemzetérdek parancsát, az RMDSZ meg tudta fejelni botrányos magatartását a Boc-kormány melletti önpusztító kitartással. Nem tudjuk, hogy ez elég-e az EU ingerküszöbének eléréséhez, de mindenképp örvendetes, hogy a magyar érdekképviseletek között létrejött a közös nemzetstratégia alapja: a botrány.
Aligha kételkedhetünk benne, hogy ezt Budapest is jóvá fogja hagyni (ami a sikeres erdélyi magyar politika sine qua nonja, amint azt Szilágyi úr igen helyesen megvilágította), tekintettel arra, hogy az Orbán-kormány ugyanebből a nemzetmentő malasztból: a botrányból táplálkozik. Hogy miért kellene Budapestnek áldását adnia a romániai magyar szervezetek döntéseihez, azt sajnos Szilágyi Zsolt nem osztotta meg hallgatóságával. Így csak feltételezésekre vagyunk utalva. Az első és a legkézenfekvőbb: annak felismerése, hogy a romániai magyar szervezetek nem elég okosak ahhoz, hogy felismerjék saját érdekeiket, ezért jóváhagyást kell kapjanak Budapestről, ahol vélhetően sokkal jobban tudják, hogy mi a jó az itteni magyaroknak, mint ők maguk.
Már csak egy probléma maradt, nevezetesen annak kiderítése, hogy kik folytatják az erdélyi magyar külpolitikát, amelyből az RMDSZ – kormányútra tévedésével – mint tudjuk, kivonta magát. Szász Jenő és az MPP már biztosan nem, hiszen nem kaptak meghívást az EMI táborba.
Az Erdélyi Magyar Néppárt szintén nem, pedig a botrányosan meghamisított támogató aláírások minden bizonnyal számottevően emelték az új magyar nemzetstratégia fényét. Következésképp az erdélyi magyar külpolitika egyetlen alakítója, fóruma és ideológiai műhelye a gyergyószentmiklósi EMI tábor. Most már érthető a Betyársereg elkötelezett szövetségesének, a Jobbik elnökének, Vona Gábornak a meghívása a rendezvényre, s egyben arra is magyarázatot kaptunk, hogy miért támogatja a tábort az RMDSZ.
De vajon elég botrányos ez ahhoz, hogy elérje az EU ingerküszöbét?...
Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. augusztus 17.
Marosfőn kötött ki az ortodox kereszt
Miután az Olt forrásánál a tulajdonos, a Maros forrásánál pedig a közbirtokosság és a megyei önkormányzat gátolta meg a keresztállítást, Marosfő bejáratához került a négyméteres tölgyfafeszület. A magukat az Úr Seregének nevező bákói vallásos csoport erre csupán a vaslábi polgármestertől kért és kapott engedélyt. Szóban.
„Az ortodox egyházhoz tartozó Úr Serege vallásos csoportosulást képviseljük, családjainkkal, barátainkkal közös álmunkat valósítjuk meg a keresztállítással. Traian Dorz költőnek, az Úr Serege egyik alapítójának állítunk emléket; a négyméteres keresztre az ő Csendes Maros című költeménye és Ioan Selejan gondolata kerül" – mondta Ovidiu Rus, miközben a kereszt betonalapját simították Marosfő bejáratánál. Társai, Livia Hamza és Iosif Ciobanu részletezték: senkinek sem akarnak ártani, ez nem nemzetiségi kérdés, csak egy vallásos jelkép. Elmesélték a keresztállítás kálváriáját: az Olt forrásához tervezték, de mivel az egy magántulajdonban lévő terület, módosítottak az elképzelésen. A Maros forrásnál nem láttak tulajdonjogra utaló táblát, így ott kezdtek el építkezni az ortodox egyház jóváhagyásával. Amikor a tekerőpataki közbirtokosság területgazdaként kérdőre vonta, illetve a megyei tanács illetékesei leállították az építkezést, nem is ellenkeztek.
„Azt mondták a közbirtokosság képviselői, 500 ember fog jönni, ha nem megyünk el. Nem kell ötszáz ember, mi gyerekeinkkel, barátainkkal vagyunk, szép szóra is távozunk. Nem tudtuk, hogy mástól is kell engedély, fogalmunk nem volt, hogy a forrás környéke a közbirtokosságé – mondta Livia Hamza.
Harmadik helyszínként a vallási csoportosulás Marosfő bejáratát választotta; az egyház területén kapott helyet az ezer eurós beruházás. „A marosfői ortodox kolostor vezetősége azt tervezi, a kereszt környékére padokat, asztalokat helyeznek el, egy kis parkocskát alakítanak ki itt” – közölte a közel negyvenfős, az ország különböző településeiről érkező keresztállító csapat egyik képviselője. Az építkezési engedélyről érdeklődve elmondták: ez az ortodox egyház területe, a helyszín megállapításakor jelen volt a községi polgármester is, nem tudnak róla, hogy másféle, írásos engedélyre szükség lenne. „Mit csináljunk, ha Isten úgy rendelte el, hogy magyarok és románok együtt kell éljenek? A kereszt nem árthat, csak segítheti a békés együttélést” – zárta gondolatát Livia Hamza.
„Ez egy kereszt az útszélen, nem egy ház. A területtulajdonos beleegyezett, én egyetértettem vele, miért kellene más engedély? Mi a problémájuk a feszülettel?” – kérdezett vissza Tinca Mihai polgármester, amikor arról érdeklődtünk, milyen akták engedélyezik a munkálatokat.
Fülöp Otília megyei főépítész másként vélekedik: „A polgármester úr értelmezése szerint bárki bármit csinálhat a saját területén. Úgy látszik, hogy szerinte a romániai törvények nem érvényesek Vaslábra.” A szakember szerint még az ideiglenes épületekre is engedély szükséges, nem hogy a betonalappal rendelkezőre.
A procedúra szerint elsősorban az önkormányzat vagy bárki, magánszemély írásban kell jelezze az építkezést az építkezési felügyelőségen, ilyen esetben az ellenőrzi, hogyan tartják be az építkezési fegyelmet az ország területén – közölte a szakember, hozzátéve, nem tud róla, hogy bárki is jelezte volna ezt írásban.
Balázs Katalin. Hargita Népe (Csíkszereda)
Miután az Olt forrásánál a tulajdonos, a Maros forrásánál pedig a közbirtokosság és a megyei önkormányzat gátolta meg a keresztállítást, Marosfő bejáratához került a négyméteres tölgyfafeszület. A magukat az Úr Seregének nevező bákói vallásos csoport erre csupán a vaslábi polgármestertől kért és kapott engedélyt. Szóban.
„Az ortodox egyházhoz tartozó Úr Serege vallásos csoportosulást képviseljük, családjainkkal, barátainkkal közös álmunkat valósítjuk meg a keresztállítással. Traian Dorz költőnek, az Úr Serege egyik alapítójának állítunk emléket; a négyméteres keresztre az ő Csendes Maros című költeménye és Ioan Selejan gondolata kerül" – mondta Ovidiu Rus, miközben a kereszt betonalapját simították Marosfő bejáratánál. Társai, Livia Hamza és Iosif Ciobanu részletezték: senkinek sem akarnak ártani, ez nem nemzetiségi kérdés, csak egy vallásos jelkép. Elmesélték a keresztállítás kálváriáját: az Olt forrásához tervezték, de mivel az egy magántulajdonban lévő terület, módosítottak az elképzelésen. A Maros forrásnál nem láttak tulajdonjogra utaló táblát, így ott kezdtek el építkezni az ortodox egyház jóváhagyásával. Amikor a tekerőpataki közbirtokosság területgazdaként kérdőre vonta, illetve a megyei tanács illetékesei leállították az építkezést, nem is ellenkeztek.
„Azt mondták a közbirtokosság képviselői, 500 ember fog jönni, ha nem megyünk el. Nem kell ötszáz ember, mi gyerekeinkkel, barátainkkal vagyunk, szép szóra is távozunk. Nem tudtuk, hogy mástól is kell engedély, fogalmunk nem volt, hogy a forrás környéke a közbirtokosságé – mondta Livia Hamza.
Harmadik helyszínként a vallási csoportosulás Marosfő bejáratát választotta; az egyház területén kapott helyet az ezer eurós beruházás. „A marosfői ortodox kolostor vezetősége azt tervezi, a kereszt környékére padokat, asztalokat helyeznek el, egy kis parkocskát alakítanak ki itt” – közölte a közel negyvenfős, az ország különböző településeiről érkező keresztállító csapat egyik képviselője. Az építkezési engedélyről érdeklődve elmondták: ez az ortodox egyház területe, a helyszín megállapításakor jelen volt a községi polgármester is, nem tudnak róla, hogy másféle, írásos engedélyre szükség lenne. „Mit csináljunk, ha Isten úgy rendelte el, hogy magyarok és románok együtt kell éljenek? A kereszt nem árthat, csak segítheti a békés együttélést” – zárta gondolatát Livia Hamza.
„Ez egy kereszt az útszélen, nem egy ház. A területtulajdonos beleegyezett, én egyetértettem vele, miért kellene más engedély? Mi a problémájuk a feszülettel?” – kérdezett vissza Tinca Mihai polgármester, amikor arról érdeklődtünk, milyen akták engedélyezik a munkálatokat.
Fülöp Otília megyei főépítész másként vélekedik: „A polgármester úr értelmezése szerint bárki bármit csinálhat a saját területén. Úgy látszik, hogy szerinte a romániai törvények nem érvényesek Vaslábra.” A szakember szerint még az ideiglenes épületekre is engedély szükséges, nem hogy a betonalappal rendelkezőre.
A procedúra szerint elsősorban az önkormányzat vagy bárki, magánszemély írásban kell jelezze az építkezést az építkezési felügyelőségen, ilyen esetben az ellenőrzi, hogyan tartják be az építkezési fegyelmet az ország területén – közölte a szakember, hozzátéve, nem tud róla, hogy bárki is jelezte volna ezt írásban.
Balázs Katalin. Hargita Népe (Csíkszereda)
2011. augusztus 17.
Bajban a Sapientia
Többéves hátrányt és jelentős kárt okozhat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem számára a felsőoktatási intézmények jelenleg zajló rangsorolása, hiszen a magánegyetem akkreditáció hiányában a legalsó kategóriába kerül. Daniel Funeriu miniszter pár hete jelentette be, hogy rangsorolják a felsőoktatási intézményeket, és ezek majd az osztályozás alapján hirdethetik meg az alap-, mesteri és doktori képzést. Az osztályozás az egyetemek anyagi helyzetét is befolyásolja, ezek ugyanis annak alapján részesülnek majd az állami támogatásban, hogy milyen magas kategóriába kerülnek. A szaktárca célja, hogy az osztályozással kiszűrje a „diplomagyárakat”, és a minőségi oktatást támogassa; az egyetemek vezetői szerint szükség van a minősítésre.
Elsősorban a diplomagyárak kiszűrését célozza az oktatási minisztérium azon terve, hogy osztályozza a romániai egyetemeket – jelentette ki lapunknak Király András oktatási államtitkár. Daniel Funeriu miniszter pár hete jelentette be, hogy rangsorolják a felsőoktatási intézményeket, és ezek majd az osztályozás alapján hirdethetik meg az alap-, mesteri és doktori képzést. Az osztályozás az egyetemek anyagi helyzetét is befolyásolja, ezek ugyanis annak alapján részesülnek majd az állami támogatásban, hogy milyen magas kategóriába kerülnek. Az állam oda fektet be, ahol megvannak a szakmaiság alapjai, hangsúlyozta a tárcavezető, aki szerint az állam megbünteti azokat az egyetemeket, amelyek az osztályozáskor hamis adatokat közölnek.
Az oktatási miniszter elképzelése az, hogy az egyetemeket pontos kritériumok alapján kategorizálják, ez ugyanis szerinte segítene felvenni a harcot az úgynevezett diplomagyárakkal – magyarázta el a terv lényegét a Krónikának Király András. Az oktatási államtitkár úgy véli, azokkal az egyetemekkel, amelyekben korrekt színvonalú alapképzés folyik, nem lesz probléma a besorolásnál, így a támogatások elosztásában sem. Mint mondta, becslések szerint az ország 60 egyeteme közül egy tucat kapja majd meg a legmagasabb besorolást, elsősorban persze azok, amelyek doktori képzést is szerveznek. Az is elképzelhető egyébként, hogy a kategóriákon belül is lesznek még alkategóriák, hiszen a minisztérium még dolgozik a rendszeren, de a lényeg az lesz, hogy végre elmozduljon a romániai felsőoktatás a minőség felé, részletezte Király András. Arról, hogy mikorra várható végleges döntés az egyetemek besorolására vonatkozóan, még nincs információ.
Jó elbírálásra számít a BBTE
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) számára előnyös a minisztérium terve, amennyiben azt jól hajtják végre – jelentette ki a Krónikának Magyari Tivadar rektorhelyettes. Emlékeztetett, az egyetemek közti rangsor eddig is létezett, az újdonság mindössze annyi, hogy ezúttal a minisztérium is különbséget kíván tenni a felsőoktatási intézmények között. „Már régóta azt szerettük volna, hogy ne vegyenek minket egy kalap alá mindenféle csip-csup, idén indult egyetemmel, mert bárhogyan számoljuk is, egyike vagyunk az ország öt legjobb egyetemének” – magyarázta érdeklődésünkre Magyari Tivadar. Hangsúlyozta, a rangsorolásra szükség van, azonban az a fontos, hogy valós érdemeik alapján osztályozzák az egyetemeket. Mint részletezte, a létező európai rangsorolások kritériumrendszerébe az egyetemi kiadványok, publikációk, kutatási eredmények számítanak bele elsősorban. A kutatás területén a BBTE országos szinten a második helyen áll, míg az egyetem néhány kara már az első helyet is kivívta magának. Magyari úgy véli, a minisztérium nem tud olyan kritériumrendszert összeállítani, amely alapján a BBTE ne végezne az első ötben.
Bajban a magyar magánegyetemek
Az egyetlen akkreditált magyar felsőoktatási intézmény, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) esetében bajos az állami támogatások kérdése, hiszen ez egyszerre magán- és egyházi felsőoktatási intézmény, így a közpénzeket illetően nem számíthat bőkezűségre az állam részéről, véli Király András. Az államtitkár szerint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) vonatkozásában ennél is nagyobb gondok vannak, ott ugyanis még az akkreditációt sem sikerült megoldani, ami az RMDSZ-es politikus szerint az idő múlásával egyre bosszantóbbá válik. Dávid László, a felsőoktatási intézmény rektora szerint akkreditáció híján a Sapientia lemarad a jelenleg zajló rangsorolási folyamatról. Mint mondta, ez rendkívül kellemetlenül érinti a tanintézetet, hisz a késlekedő akkreditálás nem mindössze egy-két éves hátrányt, hanem annál sokkal nagyobb kárt okoz.
„Ez magyarán azt jelenti, hogy mint utólag akkreditált felsőfokú tanintézet nem a jelenlegi állapotunk szerint sorolnak be valamelyik kategóriába, hanem a legalsó szinten kell kezdenünk. Ez újabb, akár hároméves csúszást is eredményezhet. Másrészt az akkreditáció hiányának komoly anyagi vonzata is van. Mivel az egyetem az idén sem szervezhetett államvizsgát, végzős diákjainknak Bukarestbe, Temesvárra, Kolozsvárra és Iaşi-ba kellett utazniuk. Az egyetem vezetősége úgy döntött, hogy valamennyi végzős hallgatójának biztosítja a mintegy ezerlejes útiköltséget. Ezt a pénzt egyébre is lehetett volna fordítani, például a küszöbönálló beruházásokra” – sorolta az akkreditáció késlekedésének hátrányait Dávid László. Egy korábbi nyilatkozatában a Sapientia rektora a Krónikának úgy vélekedett, hogy a politikum tehetetlensége vagy egyenesen rosszindulata miatt az egyetem akkreditálásának ügye nemhogy haladna, hanem inkább a lejtőn tart.
Cél a középső szint
A már akkreditált Partiumi Keresztény Egyetem a középső besorolást, az oktatói-kutatóit kérte – tudtuk meg János-Szatmári Szabolcs rektortól, aki szerint a legfölső szint az elitkutatói volna. Király András államtitkár úgy véli, a nagyváradi magánegyetemnek jó esélyei vannak a lehető legmagasabb besorolás megszerzésére, ami a rektor szerint a minisztériumhoz benyújtott pályázatok esetében jelenthet jobb esélyt. Azzal kapcsolatban, hogy az egyetem a jó besorolásnak köszönhetően inkább részesül majd a közpénzekből, János-Szatmári Szabolcsnak kételyei vannak, azonban reméli, hogy nőnek az esélyek.
Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
Többéves hátrányt és jelentős kárt okozhat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem számára a felsőoktatási intézmények jelenleg zajló rangsorolása, hiszen a magánegyetem akkreditáció hiányában a legalsó kategóriába kerül. Daniel Funeriu miniszter pár hete jelentette be, hogy rangsorolják a felsőoktatási intézményeket, és ezek majd az osztályozás alapján hirdethetik meg az alap-, mesteri és doktori képzést. Az osztályozás az egyetemek anyagi helyzetét is befolyásolja, ezek ugyanis annak alapján részesülnek majd az állami támogatásban, hogy milyen magas kategóriába kerülnek. A szaktárca célja, hogy az osztályozással kiszűrje a „diplomagyárakat”, és a minőségi oktatást támogassa; az egyetemek vezetői szerint szükség van a minősítésre.
Elsősorban a diplomagyárak kiszűrését célozza az oktatási minisztérium azon terve, hogy osztályozza a romániai egyetemeket – jelentette ki lapunknak Király András oktatási államtitkár. Daniel Funeriu miniszter pár hete jelentette be, hogy rangsorolják a felsőoktatási intézményeket, és ezek majd az osztályozás alapján hirdethetik meg az alap-, mesteri és doktori képzést. Az osztályozás az egyetemek anyagi helyzetét is befolyásolja, ezek ugyanis annak alapján részesülnek majd az állami támogatásban, hogy milyen magas kategóriába kerülnek. Az állam oda fektet be, ahol megvannak a szakmaiság alapjai, hangsúlyozta a tárcavezető, aki szerint az állam megbünteti azokat az egyetemeket, amelyek az osztályozáskor hamis adatokat közölnek.
Az oktatási miniszter elképzelése az, hogy az egyetemeket pontos kritériumok alapján kategorizálják, ez ugyanis szerinte segítene felvenni a harcot az úgynevezett diplomagyárakkal – magyarázta el a terv lényegét a Krónikának Király András. Az oktatási államtitkár úgy véli, azokkal az egyetemekkel, amelyekben korrekt színvonalú alapképzés folyik, nem lesz probléma a besorolásnál, így a támogatások elosztásában sem. Mint mondta, becslések szerint az ország 60 egyeteme közül egy tucat kapja majd meg a legmagasabb besorolást, elsősorban persze azok, amelyek doktori képzést is szerveznek. Az is elképzelhető egyébként, hogy a kategóriákon belül is lesznek még alkategóriák, hiszen a minisztérium még dolgozik a rendszeren, de a lényeg az lesz, hogy végre elmozduljon a romániai felsőoktatás a minőség felé, részletezte Király András. Arról, hogy mikorra várható végleges döntés az egyetemek besorolására vonatkozóan, még nincs információ.
Jó elbírálásra számít a BBTE
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) számára előnyös a minisztérium terve, amennyiben azt jól hajtják végre – jelentette ki a Krónikának Magyari Tivadar rektorhelyettes. Emlékeztetett, az egyetemek közti rangsor eddig is létezett, az újdonság mindössze annyi, hogy ezúttal a minisztérium is különbséget kíván tenni a felsőoktatási intézmények között. „Már régóta azt szerettük volna, hogy ne vegyenek minket egy kalap alá mindenféle csip-csup, idén indult egyetemmel, mert bárhogyan számoljuk is, egyike vagyunk az ország öt legjobb egyetemének” – magyarázta érdeklődésünkre Magyari Tivadar. Hangsúlyozta, a rangsorolásra szükség van, azonban az a fontos, hogy valós érdemeik alapján osztályozzák az egyetemeket. Mint részletezte, a létező európai rangsorolások kritériumrendszerébe az egyetemi kiadványok, publikációk, kutatási eredmények számítanak bele elsősorban. A kutatás területén a BBTE országos szinten a második helyen áll, míg az egyetem néhány kara már az első helyet is kivívta magának. Magyari úgy véli, a minisztérium nem tud olyan kritériumrendszert összeállítani, amely alapján a BBTE ne végezne az első ötben.
Bajban a magyar magánegyetemek
Az egyetlen akkreditált magyar felsőoktatási intézmény, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) esetében bajos az állami támogatások kérdése, hiszen ez egyszerre magán- és egyházi felsőoktatási intézmény, így a közpénzeket illetően nem számíthat bőkezűségre az állam részéről, véli Király András. Az államtitkár szerint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) vonatkozásában ennél is nagyobb gondok vannak, ott ugyanis még az akkreditációt sem sikerült megoldani, ami az RMDSZ-es politikus szerint az idő múlásával egyre bosszantóbbá válik. Dávid László, a felsőoktatási intézmény rektora szerint akkreditáció híján a Sapientia lemarad a jelenleg zajló rangsorolási folyamatról. Mint mondta, ez rendkívül kellemetlenül érinti a tanintézetet, hisz a késlekedő akkreditálás nem mindössze egy-két éves hátrányt, hanem annál sokkal nagyobb kárt okoz.
„Ez magyarán azt jelenti, hogy mint utólag akkreditált felsőfokú tanintézet nem a jelenlegi állapotunk szerint sorolnak be valamelyik kategóriába, hanem a legalsó szinten kell kezdenünk. Ez újabb, akár hároméves csúszást is eredményezhet. Másrészt az akkreditáció hiányának komoly anyagi vonzata is van. Mivel az egyetem az idén sem szervezhetett államvizsgát, végzős diákjainknak Bukarestbe, Temesvárra, Kolozsvárra és Iaşi-ba kellett utazniuk. Az egyetem vezetősége úgy döntött, hogy valamennyi végzős hallgatójának biztosítja a mintegy ezerlejes útiköltséget. Ezt a pénzt egyébre is lehetett volna fordítani, például a küszöbönálló beruházásokra” – sorolta az akkreditáció késlekedésének hátrányait Dávid László. Egy korábbi nyilatkozatában a Sapientia rektora a Krónikának úgy vélekedett, hogy a politikum tehetetlensége vagy egyenesen rosszindulata miatt az egyetem akkreditálásának ügye nemhogy haladna, hanem inkább a lejtőn tart.
Cél a középső szint
A már akkreditált Partiumi Keresztény Egyetem a középső besorolást, az oktatói-kutatóit kérte – tudtuk meg János-Szatmári Szabolcs rektortól, aki szerint a legfölső szint az elitkutatói volna. Király András államtitkár úgy véli, a nagyváradi magánegyetemnek jó esélyei vannak a lehető legmagasabb besorolás megszerzésére, ami a rektor szerint a minisztériumhoz benyújtott pályázatok esetében jelenthet jobb esélyt. Azzal kapcsolatban, hogy az egyetem a jó besorolásnak köszönhetően inkább részesül majd a közpénzekből, János-Szatmári Szabolcsnak kételyei vannak, azonban reméli, hogy nőnek az esélyek.
Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 17.
Kárpát-medencei nyári egyetem
Tizedik alkalommal gyűltek össze Nagyváradon az erdélyi, partiumi, magyarországi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, szlavóniai magyar egyetemista fiatalok, hogy a Kárpát-medencei Nyári Egyetem egy hete alatt bővítsék tudásukat, s kapcsolatokat építve összefűzzék nemzetünk jövendő értelmiségi rétegét. A vasárnap délutáni hivatalos megnyitón mind az egyházi személyek példabeszédei, mind a világi köszöntők kitérte a határokon átívelő összefogás, az együttgondolkodás, a közös fejlődés útkeresésének jelentőségére.
A földiek helyett mennybéli kincsek gyűjtésére buzdított Máté evangéliuma alapján a nyitó áhítaton mondott beszédében a házigazda Partiumi Keresztény Egyetem lelkésze, Ráksi Lajos református esperes. Ilyen mennybéli kincsnek nevezte a kárpát-medencei fiatalok találkozását is. Szabó Ervin római katolikus lelkipásztor azt szorgalmazta, hogy a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkezett hallgatók formáljanak egyetértésben közösséget, egymás javát szolgálják. Buzogány-Csoma István unitárius lelkész is az együttlét maradandó értékét hangsúlyozta. Üdvözlő szavaiban Csűry István királyhágómelléki református püspök afölötti örömének adott hangot, hogy a nyári egyetemen is ötvözik, „karoltatják, ölelkeztetik” a diszciplinákat. Meggyőződését fejezte ki, hogy ha a tudást a mások tudásának kiegészítésére használják, a gyakran sötétnek látott és lefestett éjszakában is meglátják a fényességet. A rendezvény egyik fővédnökének, Schmitt Pál magyar köztársasági elnöknek az üzenetét – amelyet a rendezvény programfüzetében is kinyomtattak – Csorvási Endre, a kolozsvári Mikó Imre Szakkollégium képviselője olvasta fel.
A jubileumi rendezvényen ugyancsak fővédnökként feltüntetett Almássy Kornél, az első rendezvény alapító-szervezője köszöntőjében visszatekintett a tíz évvel ezelőtti kezdetekre, s megállapította, most könnyebb a dolguk, egyszerűbben járhatók át a határok, a cél viszont változatlan: az identitás megőrzésének, a együvé tartozás érzésének megerősítése. Elkerülhetetlennek mondta a nemzedékváltást, és reményét fejezte ki, hogy tíz, húsz év múlva a nyári egyetem hallgatói majd gyermekeikkel érkeznek a rendezvényre, és azok is tovább viszik a hagyományt. Almássy érdeklődésünkre elmondta, 2002-ben a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnökeként kezdeményezte a magyarlakta vidékek felsőoktatási intézményeiben működő magyar diákszervezetek összefogását. Az elmúlt években már csak tanácsadóként, az előadók beszervezésében segített, illetve most előadóként is meghívták, a zöld energiák felhasználásáról tart előadást.
A helyi szervezők részéről Márkos István, a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének elnöke elmondta, hogy Szlovákiából, Horvátországból, Szlovéniából, Szerbiából egy-egy, Ukrajnából két felsőoktatási intézményből, Magyarország minden nagy egyetemi városából, ezenkívül belföldről is érkeztek hallgatók a nyári egyetemre, közel kétszázan, bár a megnyitón csak alig a felük vett részt. Délelőtt és délután is lesznek előadások a közgazdaságtantól a műszaki tudományokon és a pedagógián át a reklámpszichológiáig, holnap egy verespataki kirándulást is beiktattak a programba, továbbá esténként bulik szolgálják a kikapcsolódást.
Máté Zsófia. Reggeli Újság (Nagyvárad)
Tizedik alkalommal gyűltek össze Nagyváradon az erdélyi, partiumi, magyarországi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, szlavóniai magyar egyetemista fiatalok, hogy a Kárpát-medencei Nyári Egyetem egy hete alatt bővítsék tudásukat, s kapcsolatokat építve összefűzzék nemzetünk jövendő értelmiségi rétegét. A vasárnap délutáni hivatalos megnyitón mind az egyházi személyek példabeszédei, mind a világi köszöntők kitérte a határokon átívelő összefogás, az együttgondolkodás, a közös fejlődés útkeresésének jelentőségére.
A földiek helyett mennybéli kincsek gyűjtésére buzdított Máté evangéliuma alapján a nyitó áhítaton mondott beszédében a házigazda Partiumi Keresztény Egyetem lelkésze, Ráksi Lajos református esperes. Ilyen mennybéli kincsnek nevezte a kárpát-medencei fiatalok találkozását is. Szabó Ervin római katolikus lelkipásztor azt szorgalmazta, hogy a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkezett hallgatók formáljanak egyetértésben közösséget, egymás javát szolgálják. Buzogány-Csoma István unitárius lelkész is az együttlét maradandó értékét hangsúlyozta. Üdvözlő szavaiban Csűry István királyhágómelléki református püspök afölötti örömének adott hangot, hogy a nyári egyetemen is ötvözik, „karoltatják, ölelkeztetik” a diszciplinákat. Meggyőződését fejezte ki, hogy ha a tudást a mások tudásának kiegészítésére használják, a gyakran sötétnek látott és lefestett éjszakában is meglátják a fényességet. A rendezvény egyik fővédnökének, Schmitt Pál magyar köztársasági elnöknek az üzenetét – amelyet a rendezvény programfüzetében is kinyomtattak – Csorvási Endre, a kolozsvári Mikó Imre Szakkollégium képviselője olvasta fel.
A jubileumi rendezvényen ugyancsak fővédnökként feltüntetett Almássy Kornél, az első rendezvény alapító-szervezője köszöntőjében visszatekintett a tíz évvel ezelőtti kezdetekre, s megállapította, most könnyebb a dolguk, egyszerűbben járhatók át a határok, a cél viszont változatlan: az identitás megőrzésének, a együvé tartozás érzésének megerősítése. Elkerülhetetlennek mondta a nemzedékváltást, és reményét fejezte ki, hogy tíz, húsz év múlva a nyári egyetem hallgatói majd gyermekeikkel érkeznek a rendezvényre, és azok is tovább viszik a hagyományt. Almássy érdeklődésünkre elmondta, 2002-ben a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnökeként kezdeményezte a magyarlakta vidékek felsőoktatási intézményeiben működő magyar diákszervezetek összefogását. Az elmúlt években már csak tanácsadóként, az előadók beszervezésében segített, illetve most előadóként is meghívták, a zöld energiák felhasználásáról tart előadást.
A helyi szervezők részéről Márkos István, a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének elnöke elmondta, hogy Szlovákiából, Horvátországból, Szlovéniából, Szerbiából egy-egy, Ukrajnából két felsőoktatási intézményből, Magyarország minden nagy egyetemi városából, ezenkívül belföldről is érkeztek hallgatók a nyári egyetemre, közel kétszázan, bár a megnyitón csak alig a felük vett részt. Délelőtt és délután is lesznek előadások a közgazdaságtantól a műszaki tudományokon és a pedagógián át a reklámpszichológiáig, holnap egy verespataki kirándulást is beiktattak a programba, továbbá esténként bulik szolgálják a kikapcsolódást.
Máté Zsófia. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. augusztus 18.
Az erdélyi magyarság (1918–2011) - 2.
1944 ősze
A szovjet hadsereg egységei 1944. augusztus 26-án lépték át a határt. Mivel Székelyföld zsákszerűen, hosszan nyúlt be Romániába, ezért katonai védelme lehetetlenné vált, a magyar hatóságok kénytelenek elrendelni kiürítését.
Észak-Erdélyből a szovjet és román hadsereg előnyomulása miatt mintegy 400 000 magyar menekült el. Így például Csík megyében 1945 decemberében a lakosság 57 százaléka nem tartózkodott otthon. Itt a népesség többsége az erdőrengetegekbe, az esztenákra húzódott. Október 10-én alakult meg a Felszabadított Erdélyi Területek Közigazgatását Irányító Kormánybiztosság. Megkezdődött a román adminisztráció újjászervezése. Egy marosvásárhelyi emlékirat (1944. november 11.) tükrözi a kialakult helyzetet: a "közigazgatás megszervezőinek nagy része a bosszú gondolatával jött ide". Szerencsére az orosz hadvezetés nem engedélyezte a román közigazgatás betelepedését a nagy magyar városokba. A berendezkedő hatalom, a Casbi-törvény (az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Pénztár) által nagyszámú magyar és német nemzetiségűt fosztott meg vagyonától. Ennek jogi alapja csupán annyi volt, hogy háborús bűnösnek nyilvánították őket. A front elvonulása az észak-erdélyi magyarság számára nem hozott nyugalmat, csak szenvedések sorozatát. Târgu Jiuban, Focşani-ban és a földvári munkatáborokban (haláltáborokban) – az embertelen körülmények miatt – ártatlan magyarok ezrei haltak meg. A Maros-Torda megyéből internált négyezer magyar közt mintegy 450 kiskorú is volt. A Szovjetunióba hadifogolyként deportált erdélyi magyarok száma elérte a 40 000-et. A voluntároknak nevezett félkatonai csapatok, bandák szintén "bosszuló" hadjáratokat szerveztek. Különösen a Maniu-gárdák magyarellenes atrocitásai, gyilkosságai váltak hírhedtté. A legagresszívebb csoportot Gavrilă Olteanu vezette. Ahol elhaladtak, ott fosztogattak, raboltak, bántalmazták a lakosságot. Középkori módszereket, lefejezést vetettek be, tömeges kivégzéseket hajtottak végre Szárazajtán, Csíkszentdomokoson, Gyergyószentmiklóson, Egeresen és Bánffyhunyadon.
Észak-Erdélyi Köztársaság
A szovjet katonai parancsnokság a vérengzések leállítására – elsősorban a front hátországának nyugalmáért – 1944. november 14-én kiutasította Észak-Erdélyből az agresszív román közigazgatást. Az új helyzetben sokan kezdtek bizakodni abban, hogy Észak-Erdélyben etnikai szempontból demokratikus magyar–román önkormányzat alakulhat ki. Többen elképzelhetőnek vélték Erdély területi autonómiájának elnyerését, a csodavárók pedig egyenesen az Észak-Erdélyi Köztársaságról álmodoztak. Észak-Erdély irányítására 1944. december elsején szervezték meg a kolozsvári székhelyű Észak-Erdélyi Központi Tanácsadó Testületet, melynek tagjait a különböző politikai szervezetek képviselőiből választották. Sajátos helyzet alakult ki. Bevezették a szovjet katonai igazgatást, amely azt jelentette, hogy a közigazgatás újjászervezése során ki kellett kérni a szovjetek jóváhagyását. Bár magyar főispán intézkedett Háromszéken, Udvarhelyen, de román főispánok álltak magyar többségű vármegyék élén: Bihar (64%), Maros-Torda (61,5%), Szatmár (55%) és Kolozs (55%). Annak ellenére, hogy Észak-Erdély magyar többségű terület, a magyarság számarányához mérve visszaszorult a vezetésben. Még így is örömmel fogadták, hogy a Vörös Hadsereg helyi vezetői véget vetettek a magyarok elleni atrocitásoknak. A szenvedések azonban nem értek véget, mert 1945 januárjában a szovjet–román fegyverszüneti megegyezés alapján a román kormány háborús jóvátételként nagyszámú munkaerő küldését vállalta malenkij robotra. A román vezetés örömmel szabadult meg nemcsak a dél-erdélyi szászoktól, a bánsági németektől, hanem a szatmári sváb származású magyaroktól is.
Észak-Erdélyben mindenki szabadon használhatta szimbólumait és anyanyelvét. A feliratok kétnyelvűek voltak, magyar pengővel és román lejjel is lehetett fizetni. A legtöbb megyében törvényesítették a kétnyelvűséget. Idézem Kolozs vármegye főispánja, Vasile Pogăceanu február 10-én kiadott rendeletét: "Minden állami, megyei és városi hivatalban mindennemű felirat magyar és román, illetve román és magyar nyelven függesztendő ki aszerint, amint az illető város vagy község lakossága magyar vagy román többségű. Minden hivatalos rendeletet két nyelven kell kiadni a fenti elvek szellemében." Mindkét nyelv érvényes az utcanevek, a településnevek használatában is. Már decemberben beindították a magyar és a román tannyelvű iskolákat. A magyar tanügyi igazgatás irányítására létrehozták a kolozsvári székhelyű Magyar Tankerületi Főigazgatóságot. 1945. február 12–15-én Kolozsváron tanácskozott "Észak-Erdély parlamentje". Megszervezték az Észak-Erdélyi Központi Végrehajtó Bizottságot, amelynek regionális kormány szerepet szántak. Vezetőinek választották ifj. Teolfil Vescant elnökként és Jordáky Lajost társelnökként. A minisztériumok szerepét tizenegy szakosztály töltötte be.
Észak-Erdély "bukása"
Az első világháború végéhez hasonló helyzet alakult ki. Az etnikai kérdés tisztességes megoldása másodlagossá vált, most sem érdekelt senkit az igazságosság, a méltányosság és az etnikai elv. Senkinek nem fájt az, hogy Észak-Erdély lakosságának közel kétharmada magyar nemzetiségű, és román uralom alá kerül. Nem okozott gondot az sem, hogy az itt élő két nép egymással meg tud egyezni, olyan autonómiát tud létrehozni, amelyben valóban egyenlőek lehetnek. A nagypolitika ismét az itt élők feje felett döntött. Sztálin 1945. január elején ígéretet tett arra, hogy Észak-Erdélyt engedi Romániához csatolni, ha ott kommunista befolyású kormány kerül hatalomra. Miután március 6-án megalakult a dr. Petru Groza vezette kormány, Sztálin március 8-án közölte a román vezetéssel, hogy engedélyezi Észak-Erdély román uralom alá jutását. Ennek megünneplésére – március 13-án – Kolozsváron került sor. Ez alkalommal a Magyar Népi Szövetség Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottsága nevében memorandumot adtak át Grozának. Ebben kérték az Erdélyben élő két nép egyenjogúságának biztosítását, közösségi jogokat, a magyar nyelv hivatalossá nyilvánítását azokban a régiókban, ahol a népesség fele magyar. Kérték a nemzeti szimbólumok használatát, a magyar nyelvű katonai kiképzést és az internálótáborok felszámolását.
Az átmenet
A háborús "bűncselekmények" kivizsgálása diszkriminatív, ezt tükrözi az elítéltek etnikai aránya. A kolozsvári népbíróság 372 magyar, 83 német és csupán 26 román nemzetiségűt ítélt el. A kiutasítások, a harci események és más okok miatt 1946 decemberéig 98 000 magyar hagyta el Erdélyt. E szám akár öt-hatszoros is lehetett volna, ha 1946 áprilisában a Szovjetunió teljesíti a Román Kommunista Párt kérését, azaz 400–450 ezer erdélyi magyar kitelepítését.
A Groza-kormány – az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződésig – számtalan engedményt tett a magyarságnak. Ezekkel akarták befolyásolni a párizsi békeszerződés előírásait, hisz a határkérdés ekkor még nem tekinthető lezártnak. A román politikai elit tudatában volt annak, hogy a békekötés után az engedményeket fel lehet számolni. Groza a Kolozsvári ünnepségek idején – a március 13-án tartott minisztertanácsi ülésen – megkezdte a félrevezetést. Ámító szavakkal igyekezett a határkérdés fontosságát jelentéktelenné tenni. Arról beszélt, hogy a két nép és a Duna mente népei egységben és boldogságban fognak élni. Ő volt a határok légiesítésének egyik első népszerűsítője is. A kormány törvényrendelettel törölte el a kisebbségi kifejezés használatát, és bevezette a nemzetiségi fogalmát. A román államvezetés elhitette az erdélyi magyarság vezetőivel azt is, hogy a magyarság jogait a demokratikus Románia fogja szavatolni. 1945-ben visszaállították a magyar egyetemet Bolyai néven. Marosvásárhelyen orvosi és gyógyszerészeti egyetemet alapítottak.
1945 és 1948 között valóban működött magyar oktatási autonómia. Nem véletlen tehát az, hogy a Magyar Népi Szövetség a Groza-kormány támogatója lett. Jó kapcsolat alakult ki a kormány és a Magyar Népi Szövetség vezetői, Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár és Bányai László között. Az MNSZ "százas" intézőbizottsága ezért mondott le a határváltoztatás követeléséről. Több jeles személyiség – köztük Márton Áron püspök – úgy vélte, hogy a magyar kérdés megoldása csak az igazságos etnikai határok kijelölésével lehetséges. Sajnos, az események őket igazolták. Már a Groza-kormány idején is hoztak magyarellenes, hátrányos intézkedéseket. Csupán két példát említek: az 55 százalékban magyarlakta Kolozs megyében az 1945-ös földreformkor az elkobzott területek 87 százaléka magyar tulajdon volt, de a földet kapó magyarok aránya csak 35 százalék; 1947 júliusában megtiltották az etnikai alapon szerveződő szövetkezetek működését, így a magyar szövetkezeteket bekényszeríttették a román állami szövetkezetbe.
Magyar autonómia
A Szovjetunió nyomására hozták létre a Magyar Autonóm Tartományt. Moszkvából 1951. szeptemberében két autonómiatervezetet küldtek Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkárnak. A javaslatok egyike magában foglalta volna Székelyföldet, a Mezőséget Kolozsvár központtal, mintegy húszezer négyzetkilométeres területtel. A második változat csak Székelyföldet és néhány szomszédos vidéket tömörített. A román vezetés a kisebb változatot, a 13 500 négyzetkilométer kiterjedésű autonómia létrehozását karolta fel. A Magyar Autonóm Tartományban a magyarság számaránya elérte a 77,3 százalékot, a románságé a 20 százalékot. A román alkotmány 1952. szeptemberi hatállyal szentesítette az új közigazgatási egység létrehozását. A tartomány központjaként a 74 százalékos arányban magyar többségű Marosvásárhelyt jelölték ki. A MAT vezetésében a magyarok számaránya elérte a 80 százalékot. A Securitate főnöke Kovács Mihály, az első titkár Csupor Lajos és a néptanács elnöke Bugyi Pál lett.
A magyar többségű vezetés azonban nem jelentett nemzeti szempontú irányítást, szó sincs magyar önrendelkezésről. A MAT egyike volt a többi tartománynak. Végrehajtotta a párt és a kormány utasításait, azonban a nyelvhasználat és a kultúra terén tagadhatatlan az előrelépés. A közigazgatásban használhatták a magyar nyelvet. Magyar kulturális intézményeket alapítottak. Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémia mellett megszervezték a Székely Színházat. Megjelentették az Igaz Szó irodalmi folyóiratot, az Új Élet kulturális lapot, 1958-tól beindították a román rádió magyarul sugárzó területi stúdióját.
Az engedményeket az 1956-os magyar forradalom utáni években megszorítások követték. A "magyar nacionalizmust" elnéző helyi vezetést bírálták, majd 1960. december 24-én a Nagy Nemzetgyűlés megváltoztatta a tartomány határait, kiterjedését, nevét és nemzetiségi arányait. Az új megnevezés: Maros-Magyar Autonóm Tartomány. Háromszék nagyobb részét Brassó tartományhoz csatolták, míg a román többségű Marosludas és Dicsőszentmárton térségét a MMAT részévé nyilvánították. Ebben a magyarok nemzetiségi aránya 61,1 százalékra esett vissza.
Tény, hogy míg az autonóm tartományon kívüli térségekben teljes gőzzel indult be a románosítás, a magyar nagyvárosok etnikai arányainak erőszakos megváltoztatása, addig ez itt visszafogottabbá vált. Bár e tartomány nem rendelkezett statútummal, így az autonómia is formális volt, mégis megőrizhette magyar jellegét.
Kádár Gyula
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
1944 ősze
A szovjet hadsereg egységei 1944. augusztus 26-án lépték át a határt. Mivel Székelyföld zsákszerűen, hosszan nyúlt be Romániába, ezért katonai védelme lehetetlenné vált, a magyar hatóságok kénytelenek elrendelni kiürítését.
Észak-Erdélyből a szovjet és román hadsereg előnyomulása miatt mintegy 400 000 magyar menekült el. Így például Csík megyében 1945 decemberében a lakosság 57 százaléka nem tartózkodott otthon. Itt a népesség többsége az erdőrengetegekbe, az esztenákra húzódott. Október 10-én alakult meg a Felszabadított Erdélyi Területek Közigazgatását Irányító Kormánybiztosság. Megkezdődött a román adminisztráció újjászervezése. Egy marosvásárhelyi emlékirat (1944. november 11.) tükrözi a kialakult helyzetet: a "közigazgatás megszervezőinek nagy része a bosszú gondolatával jött ide". Szerencsére az orosz hadvezetés nem engedélyezte a román közigazgatás betelepedését a nagy magyar városokba. A berendezkedő hatalom, a Casbi-törvény (az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Pénztár) által nagyszámú magyar és német nemzetiségűt fosztott meg vagyonától. Ennek jogi alapja csupán annyi volt, hogy háborús bűnösnek nyilvánították őket. A front elvonulása az észak-erdélyi magyarság számára nem hozott nyugalmat, csak szenvedések sorozatát. Târgu Jiuban, Focşani-ban és a földvári munkatáborokban (haláltáborokban) – az embertelen körülmények miatt – ártatlan magyarok ezrei haltak meg. A Maros-Torda megyéből internált négyezer magyar közt mintegy 450 kiskorú is volt. A Szovjetunióba hadifogolyként deportált erdélyi magyarok száma elérte a 40 000-et. A voluntároknak nevezett félkatonai csapatok, bandák szintén "bosszuló" hadjáratokat szerveztek. Különösen a Maniu-gárdák magyarellenes atrocitásai, gyilkosságai váltak hírhedtté. A legagresszívebb csoportot Gavrilă Olteanu vezette. Ahol elhaladtak, ott fosztogattak, raboltak, bántalmazták a lakosságot. Középkori módszereket, lefejezést vetettek be, tömeges kivégzéseket hajtottak végre Szárazajtán, Csíkszentdomokoson, Gyergyószentmiklóson, Egeresen és Bánffyhunyadon.
Észak-Erdélyi Köztársaság
A szovjet katonai parancsnokság a vérengzések leállítására – elsősorban a front hátországának nyugalmáért – 1944. november 14-én kiutasította Észak-Erdélyből az agresszív román közigazgatást. Az új helyzetben sokan kezdtek bizakodni abban, hogy Észak-Erdélyben etnikai szempontból demokratikus magyar–román önkormányzat alakulhat ki. Többen elképzelhetőnek vélték Erdély területi autonómiájának elnyerését, a csodavárók pedig egyenesen az Észak-Erdélyi Köztársaságról álmodoztak. Észak-Erdély irányítására 1944. december elsején szervezték meg a kolozsvári székhelyű Észak-Erdélyi Központi Tanácsadó Testületet, melynek tagjait a különböző politikai szervezetek képviselőiből választották. Sajátos helyzet alakult ki. Bevezették a szovjet katonai igazgatást, amely azt jelentette, hogy a közigazgatás újjászervezése során ki kellett kérni a szovjetek jóváhagyását. Bár magyar főispán intézkedett Háromszéken, Udvarhelyen, de román főispánok álltak magyar többségű vármegyék élén: Bihar (64%), Maros-Torda (61,5%), Szatmár (55%) és Kolozs (55%). Annak ellenére, hogy Észak-Erdély magyar többségű terület, a magyarság számarányához mérve visszaszorult a vezetésben. Még így is örömmel fogadták, hogy a Vörös Hadsereg helyi vezetői véget vetettek a magyarok elleni atrocitásoknak. A szenvedések azonban nem értek véget, mert 1945 januárjában a szovjet–román fegyverszüneti megegyezés alapján a román kormány háborús jóvátételként nagyszámú munkaerő küldését vállalta malenkij robotra. A román vezetés örömmel szabadult meg nemcsak a dél-erdélyi szászoktól, a bánsági németektől, hanem a szatmári sváb származású magyaroktól is.
Észak-Erdélyben mindenki szabadon használhatta szimbólumait és anyanyelvét. A feliratok kétnyelvűek voltak, magyar pengővel és román lejjel is lehetett fizetni. A legtöbb megyében törvényesítették a kétnyelvűséget. Idézem Kolozs vármegye főispánja, Vasile Pogăceanu február 10-én kiadott rendeletét: "Minden állami, megyei és városi hivatalban mindennemű felirat magyar és román, illetve román és magyar nyelven függesztendő ki aszerint, amint az illető város vagy község lakossága magyar vagy román többségű. Minden hivatalos rendeletet két nyelven kell kiadni a fenti elvek szellemében." Mindkét nyelv érvényes az utcanevek, a településnevek használatában is. Már decemberben beindították a magyar és a román tannyelvű iskolákat. A magyar tanügyi igazgatás irányítására létrehozták a kolozsvári székhelyű Magyar Tankerületi Főigazgatóságot. 1945. február 12–15-én Kolozsváron tanácskozott "Észak-Erdély parlamentje". Megszervezték az Észak-Erdélyi Központi Végrehajtó Bizottságot, amelynek regionális kormány szerepet szántak. Vezetőinek választották ifj. Teolfil Vescant elnökként és Jordáky Lajost társelnökként. A minisztériumok szerepét tizenegy szakosztály töltötte be.
Észak-Erdély "bukása"
Az első világháború végéhez hasonló helyzet alakult ki. Az etnikai kérdés tisztességes megoldása másodlagossá vált, most sem érdekelt senkit az igazságosság, a méltányosság és az etnikai elv. Senkinek nem fájt az, hogy Észak-Erdély lakosságának közel kétharmada magyar nemzetiségű, és román uralom alá kerül. Nem okozott gondot az sem, hogy az itt élő két nép egymással meg tud egyezni, olyan autonómiát tud létrehozni, amelyben valóban egyenlőek lehetnek. A nagypolitika ismét az itt élők feje felett döntött. Sztálin 1945. január elején ígéretet tett arra, hogy Észak-Erdélyt engedi Romániához csatolni, ha ott kommunista befolyású kormány kerül hatalomra. Miután március 6-án megalakult a dr. Petru Groza vezette kormány, Sztálin március 8-án közölte a román vezetéssel, hogy engedélyezi Észak-Erdély román uralom alá jutását. Ennek megünneplésére – március 13-án – Kolozsváron került sor. Ez alkalommal a Magyar Népi Szövetség Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottsága nevében memorandumot adtak át Grozának. Ebben kérték az Erdélyben élő két nép egyenjogúságának biztosítását, közösségi jogokat, a magyar nyelv hivatalossá nyilvánítását azokban a régiókban, ahol a népesség fele magyar. Kérték a nemzeti szimbólumok használatát, a magyar nyelvű katonai kiképzést és az internálótáborok felszámolását.
Az átmenet
A háborús "bűncselekmények" kivizsgálása diszkriminatív, ezt tükrözi az elítéltek etnikai aránya. A kolozsvári népbíróság 372 magyar, 83 német és csupán 26 román nemzetiségűt ítélt el. A kiutasítások, a harci események és más okok miatt 1946 decemberéig 98 000 magyar hagyta el Erdélyt. E szám akár öt-hatszoros is lehetett volna, ha 1946 áprilisában a Szovjetunió teljesíti a Román Kommunista Párt kérését, azaz 400–450 ezer erdélyi magyar kitelepítését.
A Groza-kormány – az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződésig – számtalan engedményt tett a magyarságnak. Ezekkel akarták befolyásolni a párizsi békeszerződés előírásait, hisz a határkérdés ekkor még nem tekinthető lezártnak. A román politikai elit tudatában volt annak, hogy a békekötés után az engedményeket fel lehet számolni. Groza a Kolozsvári ünnepségek idején – a március 13-án tartott minisztertanácsi ülésen – megkezdte a félrevezetést. Ámító szavakkal igyekezett a határkérdés fontosságát jelentéktelenné tenni. Arról beszélt, hogy a két nép és a Duna mente népei egységben és boldogságban fognak élni. Ő volt a határok légiesítésének egyik első népszerűsítője is. A kormány törvényrendelettel törölte el a kisebbségi kifejezés használatát, és bevezette a nemzetiségi fogalmát. A román államvezetés elhitette az erdélyi magyarság vezetőivel azt is, hogy a magyarság jogait a demokratikus Románia fogja szavatolni. 1945-ben visszaállították a magyar egyetemet Bolyai néven. Marosvásárhelyen orvosi és gyógyszerészeti egyetemet alapítottak.
1945 és 1948 között valóban működött magyar oktatási autonómia. Nem véletlen tehát az, hogy a Magyar Népi Szövetség a Groza-kormány támogatója lett. Jó kapcsolat alakult ki a kormány és a Magyar Népi Szövetség vezetői, Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár és Bányai László között. Az MNSZ "százas" intézőbizottsága ezért mondott le a határváltoztatás követeléséről. Több jeles személyiség – köztük Márton Áron püspök – úgy vélte, hogy a magyar kérdés megoldása csak az igazságos etnikai határok kijelölésével lehetséges. Sajnos, az események őket igazolták. Már a Groza-kormány idején is hoztak magyarellenes, hátrányos intézkedéseket. Csupán két példát említek: az 55 százalékban magyarlakta Kolozs megyében az 1945-ös földreformkor az elkobzott területek 87 százaléka magyar tulajdon volt, de a földet kapó magyarok aránya csak 35 százalék; 1947 júliusában megtiltották az etnikai alapon szerveződő szövetkezetek működését, így a magyar szövetkezeteket bekényszeríttették a román állami szövetkezetbe.
Magyar autonómia
A Szovjetunió nyomására hozták létre a Magyar Autonóm Tartományt. Moszkvából 1951. szeptemberében két autonómiatervezetet küldtek Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkárnak. A javaslatok egyike magában foglalta volna Székelyföldet, a Mezőséget Kolozsvár központtal, mintegy húszezer négyzetkilométeres területtel. A második változat csak Székelyföldet és néhány szomszédos vidéket tömörített. A román vezetés a kisebb változatot, a 13 500 négyzetkilométer kiterjedésű autonómia létrehozását karolta fel. A Magyar Autonóm Tartományban a magyarság számaránya elérte a 77,3 százalékot, a románságé a 20 százalékot. A román alkotmány 1952. szeptemberi hatállyal szentesítette az új közigazgatási egység létrehozását. A tartomány központjaként a 74 százalékos arányban magyar többségű Marosvásárhelyt jelölték ki. A MAT vezetésében a magyarok számaránya elérte a 80 százalékot. A Securitate főnöke Kovács Mihály, az első titkár Csupor Lajos és a néptanács elnöke Bugyi Pál lett.
A magyar többségű vezetés azonban nem jelentett nemzeti szempontú irányítást, szó sincs magyar önrendelkezésről. A MAT egyike volt a többi tartománynak. Végrehajtotta a párt és a kormány utasításait, azonban a nyelvhasználat és a kultúra terén tagadhatatlan az előrelépés. A közigazgatásban használhatták a magyar nyelvet. Magyar kulturális intézményeket alapítottak. Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémia mellett megszervezték a Székely Színházat. Megjelentették az Igaz Szó irodalmi folyóiratot, az Új Élet kulturális lapot, 1958-tól beindították a román rádió magyarul sugárzó területi stúdióját.
Az engedményeket az 1956-os magyar forradalom utáni években megszorítások követték. A "magyar nacionalizmust" elnéző helyi vezetést bírálták, majd 1960. december 24-én a Nagy Nemzetgyűlés megváltoztatta a tartomány határait, kiterjedését, nevét és nemzetiségi arányait. Az új megnevezés: Maros-Magyar Autonóm Tartomány. Háromszék nagyobb részét Brassó tartományhoz csatolták, míg a román többségű Marosludas és Dicsőszentmárton térségét a MMAT részévé nyilvánították. Ebben a magyarok nemzetiségi aránya 61,1 százalékra esett vissza.
Tény, hogy míg az autonóm tartományon kívüli térségekben teljes gőzzel indult be a románosítás, a magyar nagyvárosok etnikai arányainak erőszakos megváltoztatása, addig ez itt visszafogottabbá vált. Bár e tartomány nem rendelkezett statútummal, így az autonómia is formális volt, mégis megőrizhette magyar jellegét.
Kádár Gyula
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. augusztus 18.
Fesztivál – Mikó Imre Terv Erdélyért
Az erdélyi magyar közösség alulról építkező, önálló gazdaságfejlesztési tervezeteként megfogalmazott Mikó Imre Terv kapcsán szervezett gazdasági témájú kerekasztal-beszélgetést a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a Bethlen Gábor Alapítvány.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) gazdasági bizottságának alelnöke, Mátis Jenő által moderált rendezvényen Szatmáry Kristóf, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára, Péti Márton, a VÁTI Nonprofit Kft. irodavezetője, Jakabos Janka, az EMNT háromszéki elnöke és a Mikó Imre Terv koordinátora, valamint Juhász Jácint, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) dékánhelyettese, közgazdász-szakértő vett részt meghívottként. A terv véglegesítését az erdélyi polgárok, fiatalok, értelmiségiek, a tudományos és gazdasági élet szereplői, a civil és szakmai szervezetek, illetve a fejlesztések érdekeltjeivel együtt szeretnék megvalósítani – derül ki a közzétett Vitairatból.
Jakabos Janka előadásában felvázolta az EMNT által kezdeményezett, erdélyi és magyarországi szakértők, valamint a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium Kárpát-medencei Térség Gazdaságfejlesztési Főosztálya, a Nemzeti Stratégia Tervezési Hivatala, illetve a Váti Területi Tervezési és Értékelési Igazgatóság felkért szakértői által összeállított Mikó Imre Terv alapvető célkitűzéseit, illetve ezek megvalósítására vonatkozó elképzeléseket.
A terv megfogalmazásának folyamata példátlan, háromszintű – szakmai, nemzetpolitikai és társadalmi – összefogást feltételezett. Az erdélyi magyarság megerősödése, autonómiájának építése nem lehetséges stabil gazdasági alapok nélkül – fejtette ki Jakabos Janka. A romániai magyar nemzeti közösség gazdaságfejlesztési javaslataként kidolgozott Mikó Imre Tervet partnerségben való megvalósításra ajánlják fel a magyar és román kormányoknak, és kérik hozzá az Európai Unió támogatását is – olvasható a tervezet Vitairatában. – Elképzeléseink szerint a terv iránytűként, másrészt az összmagyarság gazdasági szereplőit összekötő hídként is működne – emelte ki az EMNT háromszéki elnöke. Erdély oly módon formálható „Kelet Svájcává”, ha megteremtik azokat a feltételeket, amelyek a társadalom egészének fejlődését gazdasági, szociális és kulturális vonatkozásban egyaránt egységként kezelik – részletezte.
A stratégia kidolgozásában és a részcélok rendszerezésében fontos szerepet játszott a helyi sajátosságokat kiemelő területi lebontás, a szakterületek meghatározása. Stratégiai célokként fogalmazták meg a versenyképes és megújuló erdélyi magyar gazdaság, az autonóm erdélyi magyar gazdasági közösségek kiépítését, munkahelyek és hasznosítható tudás biztosítását minden magyarnak, az összmagyar gazdasági és nemzeti kapcsolatok erősítését, és alapvetően az erdélyi magyar társadalom megújulását. A terven dolgozó szakemberek nevesítették a különböző prioritásokat és az egyes szakterületekhez csatolt kitörési pontokat – például a befektetésösztönzést, hálózati gazdaságfejlesztést, a megújuló energia, vízipar és zöldgazdaságfejlesztést – is. – A tervezési munka mellett a célkitűzések megvalósítását lehetővé tevő intézményrendszer kiépítésén is tevékenykedünk – magyarázta Jakabos Janka, aki tájékoztatott arról, hogy a demokráciaközpontok hálózatára egyablakos rendszerben gazdasági tanácsadói irodák is épülnek majd a vállalkozói réteg szakmai támogatására.
Szatmári Kristóf, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára megállapította: a Mikó Imre Terv, bár jelenleg több kérdést vet fel, mint választ kínál, mindenképpen irányt ad az erdélyi magyar gazdasági élet fejlesztésének, felzárkózásának. Az erdélyi magyarság gazdasági és egyéb jellegű támogatása mellett messzemenően elkötelezett jelenlegi magyar kormány feladata, hogy a megfelelő intézményrendszerek kiépítése és az európai uniós keretek között alkalmazható jogi megoldások tekintetében is kapcsolódhasson a Mikó Imre Tervhez – magyarázta a politikus. Mint kifejtette, ez a tervezet rámutathat arra, hogy az erdélyi magyar közösség autonómiájából gazdasági fejlődés származhat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a terv finanszírozásának hármas, Budapest–Brüsszel–Budapest lábon kell állnia, a források elnyeréséhez pedig a teljes közösség támogatásával, legalábbis hallgatólagos egységével rendelkeznie kell.
A VÁTI Nonprofit Kft. a magyar kormányzat területfejlesztési háttérintézménye – magyarázta Péti Márton, aki a magyar tapasztalatok összegzésével a nemzetközi fejlesztéspolitikai folyamatok kontextusában tárgyalta a Mikó Imre Tervet. Mint kiemelte, műfajában és tartalmában egyaránt sok hasonlóságot hordoz az Új Széchenyi Tervvel, amely a Kárpát-medencét kiemelt gazdaságfejlesztési övezetként kezeli. Kidolgozásának folyamata már önmagában értékes felületet képez, amely összeköt szereplőket, akik képesek az óriási potenciált hordozó nemzetpolitikai elképzeléseket beépíteni egy állandó taktika és egységes értékrend által jellemzett gazdaságfejlesztési rendszerbe. Az uniós fejlesztési irányok megváltoztak, a nemzetközi együttműködési intézményrendszert megújították, a transznacionális források is ennek megfelelően kerülnek kiosztásra. A tapasztalat szerint nem elég hatékonynak bizonyult regionális fejlesztési szint jelenleg már háttérbe szorul a helyileg beilleszkedő projektcsomagok koncepciójával szemben, illetve fókuszba kerülnek az újszerű fejlesztések is – részletezte Péti Márton. Mint kiemelte, a 2014–2020-as uniós fejlesztési ciklusra már most ajánlatos projektekkel készülni. – Fantázia van a többségi nemzetet partnerként való megnyerésében – mondta a szakember, aki az uniós támogatások lehívására való törekvés megvalósítása mellett hangsúlyozta a kisléptékű, sokakat érő fejlesztések beépítésének fontosságát is. Úgy vélte, a Mikó Imre terv nemzeti alapú fejlesztéspolitikaként nemcsak a Kárpát-medencei magyar kisebbségek, hanem Magyarország számára is alternatívákat, impulzusokat szolgáltathat.
Juhász Jácint, a BBTE dékánhelyettese előadásában a szakértői csapatával közösen kidolgozott, a befektetésösztönzésre, iparosításra és hálózati gazdaságfejlesztésre vonatkozó prioritási pont mögött rejlő tartalmi elemeket magyarázta el. Mint kifejtette, értelemszerű kiindulópontnak tekintették, hogy a nagyvállalatok 1989 utáni leépülését követően létesült, kis- és közép vállalkozások között megfelelő kommunikáció megteremtését javasolják, illetve támogatást találjanak az erdélyi magyar vállalkozói szféra életképes projektjeinek. Ennek érdekében egyrészt egy erdélyi vállalati kataszter kialakítását tervezik, megkönnyítve a kommunikáció és piacra lépés esélyeit, javasolták továbbá a magyar példák alapján az uniós források felhasználásának összekapcsolását is. Egy garanciaalap létrehozása által könnyítenék a bankhitelek, uniós források megszerzését, a bevezetendő kedvezményes hitelprogramok a valós értékteremtő tevékenység megvalósítására képes vállalatokat céloznák meg. A magánpénzekre alapuló, nyugat-európai és angliai példákra alapozó, kockázati tőkekomponens tőkét pumpálna úgymond a legjobban működő vállalatokba. Az erdélyi és a magyar termékcsere érdekében a kereskedelmi integrációt fokoznák, megszervezve a területenként már létező kapcsolatokat. A szakember hangsúlyozta a magán-szféra állásbörzékre való erőteljesebb bevonulásának fontosságát, az egyetemi gyakorló programok intenzívebb megszervezését, az ösztöndíj- és diákhitel programok kiterjesztésének szükségességét, hogy az oktatás a háttérbe szorult közösségek tagjai számára is elérhetővé váljon.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)
Az erdélyi magyar közösség alulról építkező, önálló gazdaságfejlesztési tervezeteként megfogalmazott Mikó Imre Terv kapcsán szervezett gazdasági témájú kerekasztal-beszélgetést a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a Bethlen Gábor Alapítvány.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) gazdasági bizottságának alelnöke, Mátis Jenő által moderált rendezvényen Szatmáry Kristóf, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára, Péti Márton, a VÁTI Nonprofit Kft. irodavezetője, Jakabos Janka, az EMNT háromszéki elnöke és a Mikó Imre Terv koordinátora, valamint Juhász Jácint, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) dékánhelyettese, közgazdász-szakértő vett részt meghívottként. A terv véglegesítését az erdélyi polgárok, fiatalok, értelmiségiek, a tudományos és gazdasági élet szereplői, a civil és szakmai szervezetek, illetve a fejlesztések érdekeltjeivel együtt szeretnék megvalósítani – derül ki a közzétett Vitairatból.
Jakabos Janka előadásában felvázolta az EMNT által kezdeményezett, erdélyi és magyarországi szakértők, valamint a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium Kárpát-medencei Térség Gazdaságfejlesztési Főosztálya, a Nemzeti Stratégia Tervezési Hivatala, illetve a Váti Területi Tervezési és Értékelési Igazgatóság felkért szakértői által összeállított Mikó Imre Terv alapvető célkitűzéseit, illetve ezek megvalósítására vonatkozó elképzeléseket.
A terv megfogalmazásának folyamata példátlan, háromszintű – szakmai, nemzetpolitikai és társadalmi – összefogást feltételezett. Az erdélyi magyarság megerősödése, autonómiájának építése nem lehetséges stabil gazdasági alapok nélkül – fejtette ki Jakabos Janka. A romániai magyar nemzeti közösség gazdaságfejlesztési javaslataként kidolgozott Mikó Imre Tervet partnerségben való megvalósításra ajánlják fel a magyar és román kormányoknak, és kérik hozzá az Európai Unió támogatását is – olvasható a tervezet Vitairatában. – Elképzeléseink szerint a terv iránytűként, másrészt az összmagyarság gazdasági szereplőit összekötő hídként is működne – emelte ki az EMNT háromszéki elnöke. Erdély oly módon formálható „Kelet Svájcává”, ha megteremtik azokat a feltételeket, amelyek a társadalom egészének fejlődését gazdasági, szociális és kulturális vonatkozásban egyaránt egységként kezelik – részletezte.
A stratégia kidolgozásában és a részcélok rendszerezésében fontos szerepet játszott a helyi sajátosságokat kiemelő területi lebontás, a szakterületek meghatározása. Stratégiai célokként fogalmazták meg a versenyképes és megújuló erdélyi magyar gazdaság, az autonóm erdélyi magyar gazdasági közösségek kiépítését, munkahelyek és hasznosítható tudás biztosítását minden magyarnak, az összmagyar gazdasági és nemzeti kapcsolatok erősítését, és alapvetően az erdélyi magyar társadalom megújulását. A terven dolgozó szakemberek nevesítették a különböző prioritásokat és az egyes szakterületekhez csatolt kitörési pontokat – például a befektetésösztönzést, hálózati gazdaságfejlesztést, a megújuló energia, vízipar és zöldgazdaságfejlesztést – is. – A tervezési munka mellett a célkitűzések megvalósítását lehetővé tevő intézményrendszer kiépítésén is tevékenykedünk – magyarázta Jakabos Janka, aki tájékoztatott arról, hogy a demokráciaközpontok hálózatára egyablakos rendszerben gazdasági tanácsadói irodák is épülnek majd a vállalkozói réteg szakmai támogatására.
Szatmári Kristóf, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára megállapította: a Mikó Imre Terv, bár jelenleg több kérdést vet fel, mint választ kínál, mindenképpen irányt ad az erdélyi magyar gazdasági élet fejlesztésének, felzárkózásának. Az erdélyi magyarság gazdasági és egyéb jellegű támogatása mellett messzemenően elkötelezett jelenlegi magyar kormány feladata, hogy a megfelelő intézményrendszerek kiépítése és az európai uniós keretek között alkalmazható jogi megoldások tekintetében is kapcsolódhasson a Mikó Imre Tervhez – magyarázta a politikus. Mint kifejtette, ez a tervezet rámutathat arra, hogy az erdélyi magyar közösség autonómiájából gazdasági fejlődés származhat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a terv finanszírozásának hármas, Budapest–Brüsszel–Budapest lábon kell állnia, a források elnyeréséhez pedig a teljes közösség támogatásával, legalábbis hallgatólagos egységével rendelkeznie kell.
A VÁTI Nonprofit Kft. a magyar kormányzat területfejlesztési háttérintézménye – magyarázta Péti Márton, aki a magyar tapasztalatok összegzésével a nemzetközi fejlesztéspolitikai folyamatok kontextusában tárgyalta a Mikó Imre Tervet. Mint kiemelte, műfajában és tartalmában egyaránt sok hasonlóságot hordoz az Új Széchenyi Tervvel, amely a Kárpát-medencét kiemelt gazdaságfejlesztési övezetként kezeli. Kidolgozásának folyamata már önmagában értékes felületet képez, amely összeköt szereplőket, akik képesek az óriási potenciált hordozó nemzetpolitikai elképzeléseket beépíteni egy állandó taktika és egységes értékrend által jellemzett gazdaságfejlesztési rendszerbe. Az uniós fejlesztési irányok megváltoztak, a nemzetközi együttműködési intézményrendszert megújították, a transznacionális források is ennek megfelelően kerülnek kiosztásra. A tapasztalat szerint nem elég hatékonynak bizonyult regionális fejlesztési szint jelenleg már háttérbe szorul a helyileg beilleszkedő projektcsomagok koncepciójával szemben, illetve fókuszba kerülnek az újszerű fejlesztések is – részletezte Péti Márton. Mint kiemelte, a 2014–2020-as uniós fejlesztési ciklusra már most ajánlatos projektekkel készülni. – Fantázia van a többségi nemzetet partnerként való megnyerésében – mondta a szakember, aki az uniós támogatások lehívására való törekvés megvalósítása mellett hangsúlyozta a kisléptékű, sokakat érő fejlesztések beépítésének fontosságát is. Úgy vélte, a Mikó Imre terv nemzeti alapú fejlesztéspolitikaként nemcsak a Kárpát-medencei magyar kisebbségek, hanem Magyarország számára is alternatívákat, impulzusokat szolgáltathat.
Juhász Jácint, a BBTE dékánhelyettese előadásában a szakértői csapatával közösen kidolgozott, a befektetésösztönzésre, iparosításra és hálózati gazdaságfejlesztésre vonatkozó prioritási pont mögött rejlő tartalmi elemeket magyarázta el. Mint kifejtette, értelemszerű kiindulópontnak tekintették, hogy a nagyvállalatok 1989 utáni leépülését követően létesült, kis- és közép vállalkozások között megfelelő kommunikáció megteremtését javasolják, illetve támogatást találjanak az erdélyi magyar vállalkozói szféra életképes projektjeinek. Ennek érdekében egyrészt egy erdélyi vállalati kataszter kialakítását tervezik, megkönnyítve a kommunikáció és piacra lépés esélyeit, javasolták továbbá a magyar példák alapján az uniós források felhasználásának összekapcsolását is. Egy garanciaalap létrehozása által könnyítenék a bankhitelek, uniós források megszerzését, a bevezetendő kedvezményes hitelprogramok a valós értékteremtő tevékenység megvalósítására képes vállalatokat céloznák meg. A magánpénzekre alapuló, nyugat-európai és angliai példákra alapozó, kockázati tőkekomponens tőkét pumpálna úgymond a legjobban működő vállalatokba. Az erdélyi és a magyar termékcsere érdekében a kereskedelmi integrációt fokoznák, megszervezve a területenként már létező kapcsolatokat. A szakember hangsúlyozta a magán-szféra állásbörzékre való erőteljesebb bevonulásának fontosságát, az egyetemi gyakorló programok intenzívebb megszervezését, az ösztöndíj- és diákhitel programok kiterjesztésének szükségességét, hogy az oktatás a háttérbe szorult közösségek tagjai számára is elérhetővé váljon.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)
2011. augusztus 21.
Megalakult a Magyar Állampolgárok Klubja
Míg Magyarországon több százan tettek állampolgársági esküt augusztus 20-án, Marosvásárhelyen az ünnep alkalmából találkozóra hívták a jelenlegi és leendő magyar állampolgárokat, hogy megalakítsák a Magyar Állampolgárok Klubját.
Az EMNT Maros megyei szervezete augusztus 20-án a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központba hívta össze az érdeklődőket, hogy közösen ünnepeljenek, és megalakítsák a Magyar Állampolgárok Klubját. Mivel a rendezvény bográcsgulyásfőzésnek volt meghirdetve, az emberek különböző időközökben érkeztek, s bár a főzésről mégis a diakóniai központ szakácsai gondoskodtak, a felszolgált gulyáshoz már vagy 40 ember ült oda.
A beszélgetéseknek közösségformáló ereje is van
Még a közös étkezés előtt a résztvevők megünnepelték Magyarország nemzeti és állami ünnepét is, államalapító István királyunk szentté avatásának ünnepét, mégpedig egy Hunyadi László szobrászművész által készített falra akasztott Szent István dombormű alatt. „Ezt a domborművet a szobrászmestertől kértük kölcsön, s itt ünneplünk, mert még nincs olyan köztéri emlékművünk, ahol méltón lehetne ünnepelni Szent István ünnepét. De még lehet” – hangoztatta az ünnepen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács helyi elnöke, Jakab István. Elmondta azt is, hogy ez az ünnep tűnt a legalkalmasabbnak arra, hogy összehívják a Magyar Állampolgárok Klubjának első találkozóját.
„Az állampolgárság megszerzésével közösség is alakul, ezért mi a marosvásárhelyi, Maros megyei magyar állampolgárokat fognánk össze, ezért hoztuk létre a klubot, ahol terveink szerint havonta egyszer találkoznánk. A beszélgetéseknek ugyanis közösségformáló ereje is van” – tette hozzá Jakab István, majd Sebestyén Aba színművész felolvasta a Szózatot, az EMNT elnökségi tagja, Portik Vilmos pedig Szent István király Imre herceghez intézett intelmeiből olvasott fel a résztvevőknek.
A Magyar Állampolgárok Klubjának következő találkozója szeptemberben lesz, amelyen a tervek szerint a külügyminisztérium helyettes államtitkára is jelen lesz.
Január 3-ától zajlik az egyszerűsített honosítás
A magyar állampolgárságot január 3-tól lehet kérelmezni egyszerűsített honosítási eljárásban, amelyet a Magyar Országgyűlés az elmúlt év május 26-án hozott döntése tett lehetővé. A törvény értelmében magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1940 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul. A törvény az eddigitől eltérően a határokon túl élő magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro
Míg Magyarországon több százan tettek állampolgársági esküt augusztus 20-án, Marosvásárhelyen az ünnep alkalmából találkozóra hívták a jelenlegi és leendő magyar állampolgárokat, hogy megalakítsák a Magyar Állampolgárok Klubját.
Az EMNT Maros megyei szervezete augusztus 20-án a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központba hívta össze az érdeklődőket, hogy közösen ünnepeljenek, és megalakítsák a Magyar Állampolgárok Klubját. Mivel a rendezvény bográcsgulyásfőzésnek volt meghirdetve, az emberek különböző időközökben érkeztek, s bár a főzésről mégis a diakóniai központ szakácsai gondoskodtak, a felszolgált gulyáshoz már vagy 40 ember ült oda.
A beszélgetéseknek közösségformáló ereje is van
Még a közös étkezés előtt a résztvevők megünnepelték Magyarország nemzeti és állami ünnepét is, államalapító István királyunk szentté avatásának ünnepét, mégpedig egy Hunyadi László szobrászművész által készített falra akasztott Szent István dombormű alatt. „Ezt a domborművet a szobrászmestertől kértük kölcsön, s itt ünneplünk, mert még nincs olyan köztéri emlékművünk, ahol méltón lehetne ünnepelni Szent István ünnepét. De még lehet” – hangoztatta az ünnepen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács helyi elnöke, Jakab István. Elmondta azt is, hogy ez az ünnep tűnt a legalkalmasabbnak arra, hogy összehívják a Magyar Állampolgárok Klubjának első találkozóját.
„Az állampolgárság megszerzésével közösség is alakul, ezért mi a marosvásárhelyi, Maros megyei magyar állampolgárokat fognánk össze, ezért hoztuk létre a klubot, ahol terveink szerint havonta egyszer találkoznánk. A beszélgetéseknek ugyanis közösségformáló ereje is van” – tette hozzá Jakab István, majd Sebestyén Aba színművész felolvasta a Szózatot, az EMNT elnökségi tagja, Portik Vilmos pedig Szent István király Imre herceghez intézett intelmeiből olvasott fel a résztvevőknek.
A Magyar Állampolgárok Klubjának következő találkozója szeptemberben lesz, amelyen a tervek szerint a külügyminisztérium helyettes államtitkára is jelen lesz.
Január 3-ától zajlik az egyszerűsített honosítás
A magyar állampolgárságot január 3-tól lehet kérelmezni egyszerűsített honosítási eljárásban, amelyet a Magyar Országgyűlés az elmúlt év május 26-án hozott döntése tett lehetővé. A törvény értelmében magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1940 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul. A törvény az eddigitől eltérően a határokon túl élő magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro
2011. augusztus 22.
Nehéz az árulás!
Vajon fukarok, meghunyászkodók a sepsiszentgyörgyi kereskedők, vagy egyszerűen csak közönyösek? Ha megkérdezzük, miért nem írják ki az áruik nevét magyarul is, leggyakrabban a kiadásokra hivatkoznak, legyen az nagyobb üzlet, mint mondjuk a Bertis, a Bem Balogh vagy kisebb, tömbházak földszintjén átalakított kétszobás lakásban meghúzódó vegyesüzletecskék.
Pár évvel ezelőtt a Trident és Profi előtt tüntettek a fiatalok, követelték, hogy anyanyelvünkön is írják ki a termék árát, s alkalmazottjaik ismerjék az itt élő közösség nyelvét. Hogy közben saját magyar kereskedőink eltekintenek az anyanyelvünk használatától, észrevétlen maradt, s mára oda jutottunk, hogy még a Magyarországról importált kolbász neve is karnac hazsdu néven szerepel az üzletek hűtőpultjának árukínálata között.
Románia törvényei nem tiltják a kétnyelvűséget, s ma már huszonegy év után mindenki azt gondolja, e területen elértük, amit lehet. Igen ám, de a krajcároskodó kereskedő fölülírja a kínkeservesen kiharcolt jogokat, mert egyszerűbb a szállítólevelekről, a csomagolásról átmásolni az áru nevét és árát, hagyja, hogy a kedves vagy épp kedvetlen vásárló maga süsse ki, mi rejtőzik egy-egy román megnevezés mögött. Ha mulasztásukat valaki – sajnos, igen kevesen – szóvá teszi, megsértődnek. Maga el sem tudja képzelni, milyen nehéz munka az árulás. Dehogy nem. És förtelmes. Máshol fölényes és kioktató a válasz: Romániában élünk, nem? Igen, de..., hagyjuk. Éljen a profit, a szabad kereskedelem és a magyar kereskedő, ki sutba vágja anyanyelvét, kinek fontosabb néhány garas, mint a vásárló, ki a szent nyereség jegyében megfosztja vevőit attól a kis örömtől, hogy legalább itt, Székelyföldön kenyeret, cukrot, rizst, virslit vagy párizsit, cérnakolbászt, avagy uborkát magyarul vásároljon. S míg az alprefektus – a román kormány helyi ökleként – számon kéri az önkormányzatoktól, egy-egy román üzletlánctól, hogy miért használja a magyar nyelvet is, azok az emberek, kik a mi kis pénzünknek hála maradhatnak meg a piacon, fütyülnek ránk, nyelvünkre, szokásainkra, igényeinkre s nem utolsósorban jogainkra. Mert Romániában élnek, nem a Székelyföldön. Ha néhány napig, esetleg hétig nem tenné be magyar ember a lábát ezekbe az üzletekbe, holtbiztos rájönnének a tulajdonosok, kereskedők, nem "árulni" kell, hanem a vásárlót szolgálni.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Vajon fukarok, meghunyászkodók a sepsiszentgyörgyi kereskedők, vagy egyszerűen csak közönyösek? Ha megkérdezzük, miért nem írják ki az áruik nevét magyarul is, leggyakrabban a kiadásokra hivatkoznak, legyen az nagyobb üzlet, mint mondjuk a Bertis, a Bem Balogh vagy kisebb, tömbházak földszintjén átalakított kétszobás lakásban meghúzódó vegyesüzletecskék.
Pár évvel ezelőtt a Trident és Profi előtt tüntettek a fiatalok, követelték, hogy anyanyelvünkön is írják ki a termék árát, s alkalmazottjaik ismerjék az itt élő közösség nyelvét. Hogy közben saját magyar kereskedőink eltekintenek az anyanyelvünk használatától, észrevétlen maradt, s mára oda jutottunk, hogy még a Magyarországról importált kolbász neve is karnac hazsdu néven szerepel az üzletek hűtőpultjának árukínálata között.
Románia törvényei nem tiltják a kétnyelvűséget, s ma már huszonegy év után mindenki azt gondolja, e területen elértük, amit lehet. Igen ám, de a krajcároskodó kereskedő fölülírja a kínkeservesen kiharcolt jogokat, mert egyszerűbb a szállítólevelekről, a csomagolásról átmásolni az áru nevét és árát, hagyja, hogy a kedves vagy épp kedvetlen vásárló maga süsse ki, mi rejtőzik egy-egy román megnevezés mögött. Ha mulasztásukat valaki – sajnos, igen kevesen – szóvá teszi, megsértődnek. Maga el sem tudja képzelni, milyen nehéz munka az árulás. Dehogy nem. És förtelmes. Máshol fölényes és kioktató a válasz: Romániában élünk, nem? Igen, de..., hagyjuk. Éljen a profit, a szabad kereskedelem és a magyar kereskedő, ki sutba vágja anyanyelvét, kinek fontosabb néhány garas, mint a vásárló, ki a szent nyereség jegyében megfosztja vevőit attól a kis örömtől, hogy legalább itt, Székelyföldön kenyeret, cukrot, rizst, virslit vagy párizsit, cérnakolbászt, avagy uborkát magyarul vásároljon. S míg az alprefektus – a román kormány helyi ökleként – számon kéri az önkormányzatoktól, egy-egy román üzletlánctól, hogy miért használja a magyar nyelvet is, azok az emberek, kik a mi kis pénzünknek hála maradhatnak meg a piacon, fütyülnek ránk, nyelvünkre, szokásainkra, igényeinkre s nem utolsósorban jogainkra. Mert Romániában élnek, nem a Székelyföldön. Ha néhány napig, esetleg hétig nem tenné be magyar ember a lábát ezekbe az üzletekbe, holtbiztos rájönnének a tulajdonosok, kereskedők, nem "árulni" kell, hanem a vásárlót szolgálni.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. augusztus 22.
Kisebbségekért Díjat adtak át a parlamentben
Nemcsak saját nemzetünknek, hanem az egész emberiségnek tartozunk azzal, hogy a saját kultúránkat, történelmünket, nyelvünket megőrizzük – hangoztatta Semjén Zsolt a Kisebbségekért Díj átadásán. A Kisebbségekért Díjban részesült többek között Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület volt elnöke is.
Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték – emelte ki Semjén Zsolt a Kisebbségekért Díj átadásán pénteken a parlamentben. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta: nemcsak saját nemzetünknek, hanem az egész emberiségnek tartozunk azzal, hogy a saját kultúránkat, történelmünket, nyelvünket megőrizzük.
„Különösen így van ez a nemzetiségi részeken az egyes területek, tájegységek és a sajátos történelmi régiók örökségével. A nemzet öröksége nem csak annyi, amennyi a történelemkönyvekben szerepel, a nemzet története a nemzet összes tájegysége, városa, közössége történetének és kultúrájának összessége” – mutatott rá a kormányfő kereszténydemokrata helyettese. Semjén Zsolt hangsúlyozta: amikor egy nemzetrész megőrzi saját kultúráját, az egész magyarságnak és az egész emberiségnek egyaránt hatalmas szolgálatot tesz. „Ha egyszer egyetlenegy generáció a nyelv, a kultúra örökségének átadását megszakítja, akkor azt utána nagyon nehéz helyrehozni” – fűzte hozzá.
A miniszterelnök-helyettes köszönetet mondott a díjazottaknak nemzetmegtartó szolgálatukért. Úgy fogalmazott: „Amit önök tesznek Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken vagy szétszórva a nagyvilágban, a nyugati emigrációban, azzal nemcsak a saját közösségüknek adnak példát, hanem nekünk és végeredményben az egész magyarságnak.”
A Kisebbségekért Díjban részesült Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum Egyesület volt elnöke, a Nagybányai Képzőművészeti és Kulturális Egyesület, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet és a szlovákiai Nagy József festőművész. Elismerést vehetett át László Sándor színész, rendező, az Újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára, az Újvidéki Színház igazgatója, a Szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ, a horvátországi Pataky András néprajzkutató, a szlovéniai Zadravec Szekeres Ilona tanár, az ukrajnai Pál Lajos népzenész és a Külföldi Magyar Cserkészszövetség. A díjakat Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár adta át. Krónika (Kolozsvár)
Nemcsak saját nemzetünknek, hanem az egész emberiségnek tartozunk azzal, hogy a saját kultúránkat, történelmünket, nyelvünket megőrizzük – hangoztatta Semjén Zsolt a Kisebbségekért Díj átadásán. A Kisebbségekért Díjban részesült többek között Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület volt elnöke is.
Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték – emelte ki Semjén Zsolt a Kisebbségekért Díj átadásán pénteken a parlamentben. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta: nemcsak saját nemzetünknek, hanem az egész emberiségnek tartozunk azzal, hogy a saját kultúránkat, történelmünket, nyelvünket megőrizzük.
„Különösen így van ez a nemzetiségi részeken az egyes területek, tájegységek és a sajátos történelmi régiók örökségével. A nemzet öröksége nem csak annyi, amennyi a történelemkönyvekben szerepel, a nemzet története a nemzet összes tájegysége, városa, közössége történetének és kultúrájának összessége” – mutatott rá a kormányfő kereszténydemokrata helyettese. Semjén Zsolt hangsúlyozta: amikor egy nemzetrész megőrzi saját kultúráját, az egész magyarságnak és az egész emberiségnek egyaránt hatalmas szolgálatot tesz. „Ha egyszer egyetlenegy generáció a nyelv, a kultúra örökségének átadását megszakítja, akkor azt utána nagyon nehéz helyrehozni” – fűzte hozzá.
A miniszterelnök-helyettes köszönetet mondott a díjazottaknak nemzetmegtartó szolgálatukért. Úgy fogalmazott: „Amit önök tesznek Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken vagy szétszórva a nagyvilágban, a nyugati emigrációban, azzal nemcsak a saját közösségüknek adnak példát, hanem nekünk és végeredményben az egész magyarságnak.”
A Kisebbségekért Díjban részesült Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum Egyesület volt elnöke, a Nagybányai Képzőművészeti és Kulturális Egyesület, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet és a szlovákiai Nagy József festőművész. Elismerést vehetett át László Sándor színész, rendező, az Újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára, az Újvidéki Színház igazgatója, a Szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ, a horvátországi Pataky András néprajzkutató, a szlovéniai Zadravec Szekeres Ilona tanár, az ukrajnai Pál Lajos népzenész és a Külföldi Magyar Cserkészszövetség. A díjakat Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár adta át. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 22.
Mintegy kétezer érdeklődőt vonzott a székely rockopera ősbemutatója
mint kétezer nézője volt a magyar államalapítás ünnepére kitűzött Csaba királyfi rockopera ősbemutatójának. G. Nagy István Ilián magyarországi költő és drámaíró monumentális műve nemcsak a környékbelieket vonzotta a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyba, szép számban érkeztek nézők más erdélyi megyékből, de még Magyarországról is.
A népes érdeklődés nem kis gondot okozott a szervezőknek, a község központjából leágazó utcákban parkoló autók száma is bizonyította, kevésnek bizonyult a parkolóvá alakított iskolaudvar és Vásár tér. A nézők becsületbeli összeg ellenében juthattak be az egyharmad részben játéktérré, kétharmadrészben nézőtérré alakított Lázár-kastélyba, az érdeklődők elhelyezése miatt jócskán elhúzódott az előadás kezdete is.
G. Nagy István Ilián műve egyébként a magyar történelem azon időszakát eleveníti fel, amely Attila hun király halálával kezdődik, és Álmos vezér bevonulásával ér véget, különösen kihangsúlyozva azt az időszakot, amely a vezér nélkül maradt székelységet érinti. Attila halála után ugyanis testvérháború robban ki két fia, Csaba és Aladár között, Aladár germán segédlettel legyőzi Csaba seregét, a szétszóródott hunok egy csoportja viszont visszavonul az ország keleti részébe. Itt fogadják fejedelmi pompával a Görögországból hazatérő Csabát, aki kardját bízza a székelyekre, megígérve, hogy visszatér, mielőtt az őshazába távozna. A székelyek generációkon át visszavárják Csabát, amikor pedig már úgy tűnik, hogy feladják a reményt, bevonul Álmos vezér seregével és Árpád fiával. A székely rabonbánok által őrzött kard azonban már Árpád kezébe kerül azzal az atyai intelemmel, hogy neki a tiszte védeni a nemzetet. A darab záróénekének refrénje a mű mondanivalójaként is felfogható: „Védd magyar nemzeted, mert ez a te küldetésed!”
A szerző, G. Nagy István Ilián érdeklődésünkre elmondta, akkor fogalmazódott meg benne a mű megírásának ötlete, amikor rádöbbent, hogy sem Magyarországon, sem Erdélyben nem ismerik eléggé Csaba királyfit.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)
mint kétezer nézője volt a magyar államalapítás ünnepére kitűzött Csaba királyfi rockopera ősbemutatójának. G. Nagy István Ilián magyarországi költő és drámaíró monumentális műve nemcsak a környékbelieket vonzotta a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyba, szép számban érkeztek nézők más erdélyi megyékből, de még Magyarországról is.
A népes érdeklődés nem kis gondot okozott a szervezőknek, a község központjából leágazó utcákban parkoló autók száma is bizonyította, kevésnek bizonyult a parkolóvá alakított iskolaudvar és Vásár tér. A nézők becsületbeli összeg ellenében juthattak be az egyharmad részben játéktérré, kétharmadrészben nézőtérré alakított Lázár-kastélyba, az érdeklődők elhelyezése miatt jócskán elhúzódott az előadás kezdete is.
G. Nagy István Ilián műve egyébként a magyar történelem azon időszakát eleveníti fel, amely Attila hun király halálával kezdődik, és Álmos vezér bevonulásával ér véget, különösen kihangsúlyozva azt az időszakot, amely a vezér nélkül maradt székelységet érinti. Attila halála után ugyanis testvérháború robban ki két fia, Csaba és Aladár között, Aladár germán segédlettel legyőzi Csaba seregét, a szétszóródott hunok egy csoportja viszont visszavonul az ország keleti részébe. Itt fogadják fejedelmi pompával a Görögországból hazatérő Csabát, aki kardját bízza a székelyekre, megígérve, hogy visszatér, mielőtt az őshazába távozna. A székelyek generációkon át visszavárják Csabát, amikor pedig már úgy tűnik, hogy feladják a reményt, bevonul Álmos vezér seregével és Árpád fiával. A székely rabonbánok által őrzött kard azonban már Árpád kezébe kerül azzal az atyai intelemmel, hogy neki a tiszte védeni a nemzetet. A darab záróénekének refrénje a mű mondanivalójaként is felfogható: „Védd magyar nemzeted, mert ez a te küldetésed!”
A szerző, G. Nagy István Ilián érdeklődésünkre elmondta, akkor fogalmazódott meg benne a mű megírásának ötlete, amikor rádöbbent, hogy sem Magyarországon, sem Erdélyben nem ismerik eléggé Csaba királyfit.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 22.
Fesztivál – Hidak és korlátok a nemzetegyesítésben
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tízedik, jubileumi beszélgetése során a nemzetegyesítési folyamat hídjait és korlátait tárták fel vasárnap délután a Bocskai-házban (a Sapientia-EMTE székhelyén). Székely István politológus – a rendezvény moderátora – magyarországi meghívottai között volt Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai helyettes államtitkára, Pákozdi Csaba, a Külügyminisztérium Kisebbségi Jogi Főosztályának főosztályvezetője, továbbá Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke. A szervező EMNT részéről Mátis Jenő köszöntötte a jelenlevőket, majd Székely István bemutatta beszélgetőtársait. „A nemzetegyesítés sokrétű téma, amelynek még hiányzik egy jobban körüljárható, egységes meghatározása” – vezette fel a beszélgetést a politológus.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár a nemzetegyesítés közjogi vetületeit ismertette a rendszerváltást követő több mint két évtized tükrében. „A rendszerváltást követő, szándék szinten megvalósuló, a magyar kormány és a határon túli magyarság közötti kapcsolatépítés utáni években sikerült az ehhez szükséges intézményes hátteret megvalósítani.”
„Létrejött a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMMKF), 2001-ben pedig elfogadták a Státustörvényt. Mivel ezt a jogszabályt sokan támadták, ezért a Velencei Bizottság elfogadott egy állásfoglalást, amely kisebbségjogi szempontból fontos aspektusokat rögzít. Ilyen például az, hogy az anyaországoknak jogukban áll támogatni a határon túl rekedt nemzettársakat” – magyarázta Répás, majd utalt arra is, hogy a második Orbán-kormány első lépése az volt, hogy elfogadja az egyszerű honosításról szóló törvényt. „Létrejött tehát a közjogi kötelék, amellyel kilencvenéves adósságot törlesztett a magyar állam” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, majd azt is elmondta, hogy idén már 130 ezren kérték egyszerűsített honosítási eljárással a magyar állampolgárságot. A kérvények kétharmada feldolgozás alatt áll, 25 ezren pedig már letehették állampolgársági esküjüket is, ami Répás szerint igazi sikertörténet.
Toró T. Tibor, miután gratulált a szervezőknek a színes és változatos programú Kolozsvári Magyar Napok lebonyolításához, úgy vélte: „Az erdélyi magyarság autonómiatörekvései és a kettős állampolgárság megszerzése kiegészíti egymást. Az erdélyi magyar politika fő törésvonalát 1990–1993 között az képezte, hogy a politikusok melyiket tartották hangsúlyosabbnak: abban az időszakban a politikusok egy része az identitásmegőrzést és az autonómiát helyezte előtérbe, míg egy másik részük Bukarestben keresgélte a megoldásokat. Amikor pedig 1996-tól az RMDSZ kormányzati szerepet vállalt, a politikusok prioritásai átrendeződtek az identitásmegőrzésről a gazdasági kérdésekre, az infrastruktúra fejlesztésére. A romániai magyar politikai elit beépült a bukaresti politikai elitbe, és annak logikája alapján magyarázta meg választóinak a Bukarestben hozott döntéseket. A kétezres évek elején még az is feltevődött, hogy az autonómia-program zsákutca, és más stratégiai célokat kellene keresni a romániai magyarságnak. Ma azonban az autonómia a romániai magyar politikai pártok programjának fő helyén szerepel. Ám ha a döntések mélyére nézünk, rájöhetünk, hogy az erre vonatkozó szándékuk mennyire valós” – vélekedett a politikus, majd jónak nevezte a második Orbán-kormány által elkezdett nemzetegyesítést. „A nemzetegyesítés közjogi része már megvalósult, de ha ezt nem lehet összeilleszteni a gazdasági, kulturális résszel, akkor a nemzetegyesítés törést szenvedhet” – hívta fel a hallgatóság figyelmét Toró.
Pákozdi Csaba főosztályvezető szerint a nemzet fogalma nem mindig egyértelmű; a magyar alkotmány a nemzet fogalmával kapcsolatos új megközelítést fogalmazott meg. Ezt követően az etnikai és a politikai nemzet fogalma közötti vetélkedésről beszélt, majd a nemzet fogalmát szabályozó, 2006-os Európa Tanácsi ajánlást is megemlítette.
„A nemzetegyesítés egy része már megvalósult, és ami még nem történt meg, az már nem is fog” – kezdte beszédét Szőcs Géza államtitkár. Beszédében rávilágított arra, hogy sem a Magyarországon élő nemzetség, sem az erdélyi magyar közösség nem egységes, mi több, a magyar történelemben „soha nem volt egységes a nemzet, a történelem nem homogén”. „A mostani kétharmados egység példátlan a magyar nemzet történetében, és ritkaságszámba menő konszenzust eredményezett. A nemzethez való tartozás lényege a közös történelemmel és a közös nemzeti értékekkel való azonosulás” – összegzett az államtitkár.
Végezetül a hallgatóság kérdéseket tehettek fel az előadóknak. Szabadság (Kolozsvár)
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tízedik, jubileumi beszélgetése során a nemzetegyesítési folyamat hídjait és korlátait tárták fel vasárnap délután a Bocskai-házban (a Sapientia-EMTE székhelyén). Székely István politológus – a rendezvény moderátora – magyarországi meghívottai között volt Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai helyettes államtitkára, Pákozdi Csaba, a Külügyminisztérium Kisebbségi Jogi Főosztályának főosztályvezetője, továbbá Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke. A szervező EMNT részéről Mátis Jenő köszöntötte a jelenlevőket, majd Székely István bemutatta beszélgetőtársait. „A nemzetegyesítés sokrétű téma, amelynek még hiányzik egy jobban körüljárható, egységes meghatározása” – vezette fel a beszélgetést a politológus.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár a nemzetegyesítés közjogi vetületeit ismertette a rendszerváltást követő több mint két évtized tükrében. „A rendszerváltást követő, szándék szinten megvalósuló, a magyar kormány és a határon túli magyarság közötti kapcsolatépítés utáni években sikerült az ehhez szükséges intézményes hátteret megvalósítani.”
„Létrejött a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMMKF), 2001-ben pedig elfogadták a Státustörvényt. Mivel ezt a jogszabályt sokan támadták, ezért a Velencei Bizottság elfogadott egy állásfoglalást, amely kisebbségjogi szempontból fontos aspektusokat rögzít. Ilyen például az, hogy az anyaországoknak jogukban áll támogatni a határon túl rekedt nemzettársakat” – magyarázta Répás, majd utalt arra is, hogy a második Orbán-kormány első lépése az volt, hogy elfogadja az egyszerű honosításról szóló törvényt. „Létrejött tehát a közjogi kötelék, amellyel kilencvenéves adósságot törlesztett a magyar állam” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, majd azt is elmondta, hogy idén már 130 ezren kérték egyszerűsített honosítási eljárással a magyar állampolgárságot. A kérvények kétharmada feldolgozás alatt áll, 25 ezren pedig már letehették állampolgársági esküjüket is, ami Répás szerint igazi sikertörténet.
Toró T. Tibor, miután gratulált a szervezőknek a színes és változatos programú Kolozsvári Magyar Napok lebonyolításához, úgy vélte: „Az erdélyi magyarság autonómiatörekvései és a kettős állampolgárság megszerzése kiegészíti egymást. Az erdélyi magyar politika fő törésvonalát 1990–1993 között az képezte, hogy a politikusok melyiket tartották hangsúlyosabbnak: abban az időszakban a politikusok egy része az identitásmegőrzést és az autonómiát helyezte előtérbe, míg egy másik részük Bukarestben keresgélte a megoldásokat. Amikor pedig 1996-tól az RMDSZ kormányzati szerepet vállalt, a politikusok prioritásai átrendeződtek az identitásmegőrzésről a gazdasági kérdésekre, az infrastruktúra fejlesztésére. A romániai magyar politikai elit beépült a bukaresti politikai elitbe, és annak logikája alapján magyarázta meg választóinak a Bukarestben hozott döntéseket. A kétezres évek elején még az is feltevődött, hogy az autonómia-program zsákutca, és más stratégiai célokat kellene keresni a romániai magyarságnak. Ma azonban az autonómia a romániai magyar politikai pártok programjának fő helyén szerepel. Ám ha a döntések mélyére nézünk, rájöhetünk, hogy az erre vonatkozó szándékuk mennyire valós” – vélekedett a politikus, majd jónak nevezte a második Orbán-kormány által elkezdett nemzetegyesítést. „A nemzetegyesítés közjogi része már megvalósult, de ha ezt nem lehet összeilleszteni a gazdasági, kulturális résszel, akkor a nemzetegyesítés törést szenvedhet” – hívta fel a hallgatóság figyelmét Toró.
Pákozdi Csaba főosztályvezető szerint a nemzet fogalma nem mindig egyértelmű; a magyar alkotmány a nemzet fogalmával kapcsolatos új megközelítést fogalmazott meg. Ezt követően az etnikai és a politikai nemzet fogalma közötti vetélkedésről beszélt, majd a nemzet fogalmát szabályozó, 2006-os Európa Tanácsi ajánlást is megemlítette.
„A nemzetegyesítés egy része már megvalósult, és ami még nem történt meg, az már nem is fog” – kezdte beszédét Szőcs Géza államtitkár. Beszédében rávilágított arra, hogy sem a Magyarországon élő nemzetség, sem az erdélyi magyar közösség nem egységes, mi több, a magyar történelemben „soha nem volt egységes a nemzet, a történelem nem homogén”. „A mostani kétharmados egység példátlan a magyar nemzet történetében, és ritkaságszámba menő konszenzust eredményezett. A nemzethez való tartozás lényege a közös történelemmel és a közös nemzeti értékekkel való azonosulás” – összegzett az államtitkár.
Végezetül a hallgatóság kérdéseket tehettek fel az előadóknak. Szabadság (Kolozsvár)
2011. augusztus 22.
Visszafoglaltuk” Kolozsvár Főterét!
Schmitt Pál is láthatta: Erdély fővárosa nem halott város
Rég nem látott sokadalom gyűlt össze vasárnap este Kolozsvár Főterén, a Kolozsvári Magyar Napok második kiadásának záró estjén. Tizenötezer, de egyesek szerint közel húszezer ember vonult Erdély fővárosának a szívébe, hogy meghallgassa a gálaest fénypontjának, a magyarországi 100 tagú cigányzenekarnak az előadását – és előtte Schmitt Pál magyar köztársasági elnököt. Schmitt nemhivatalos látogatásra érkezett Kolozsvárra, ahol a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényét is megtisztelte jelenlétével. Román nyelvre is tolmácsolt beszédében Schmitt Pál hangsúlyozta: közösséget megtartani a legjobban a kultúra által lehet. Az ünnepi szónoklatok sorát Máté András Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ megyei elnöke, az esemény társfőszervezője, majd a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közép-erdélyi régióelnöke folytatta, aki hangsúlyozta: nem igaz, hogy Kolozsvár halott város lenne.
Nemhivatalos látogatásra Kolozsvárra érkezett tegnap Schmitt Pál: a magyar államfő ma megnyitja a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust. Schmitt látogatásának első állomásaként negyvenperces beszélgetést folyatott Florin Stamatian prefektussal, amelyet követően – tekintettel itt tartózkodásának nemhivatalos jellegére – nem nyilatkozott a sajtónak. A továbbiakban tárgyalt László Attila polgármester-helyettessel, Fekete Emőkével, a megyei tanács alelnökével, majd a Főtéren találkozott a XIII. Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevőivel, mely során ő maga is táncra perdült.
Délután részt vett a Szent Mihály-templomban megtartott ünnepi szentmisén és a Liszt Ferenc tiszteletére rendezett orgonakoncerten, majd megkoszorúzta Márton Áron szobrát és a Mátyás király szoborcsoportot.
A Iorga-tábláról is beszéltek
A prefektúrán lefolyt beszélgetést követően Florin Stamatian prefektus a sajtónak elmondta: Schmitt Pál nagyra értékelte azt a gesztust, hogy a prefektus pihenőnapon is fogadta őt, annak ellenére, hogy csak magánjellegű látogatáson van városunkban. Stamatian kifejtette: nagyra értékeli a kolozsvári hungarológiai kongresszust, amely a román hatásokkal is gazdagodott helyi sajátos magyar kulturális hagyományok elismerése. Mint elmondta, szóba került a Mátyás szoborcsoporthoz utólag elhelyezett Iorga-idézetes tábla ügye is. A prefektus szerint minimális a véleménykülönbség, és az a jelképek félremagyarázásából ered. Annak idején, 1920-ban, Iorga ezzel a szöveggel diplomatikusan megmentette a szobrot a nacionalista népharagtól, szövege pedig nem sértő a magyarokra – mondta el Stamatian.
Schmitt Pál ezután rövid megbeszélést folytatott László Attila polgármester-helyettessel és Fekete Emőke megyei tanácsi alelnökkel, melyek során a magyar államfő ígéretet tett arra, hogy támogatja Kolozsvárt a kétoldali gazdasági kapcsolatok bővítésében és az európai kulturális fővárosi cím elnyerésében.
Európa legszebb terén
Miután a Szent Mihály-templomban részt vett a Kovács Sándor főesperes által celebrált ünnepi istentiszteleten és a Liszt Ferenc tiszteletére rendezett orgonakoncerten – közben rövid beszédében a kettős állampolgárságot szorgalmazta –, megkoszorúzta Márton Áron püspök szobrát és a Mátyás király szoborcsoportot. A II. Kolozsvári Magyar Napok főtéri záróműsora előtti beszédében Schmitt Pál kiemelte: nagyon örül, hogy Európa egyik legszebb terén, Európa egyik legidősebb és legszebb templománál, Európa legszebb lovasszobránál és Európa legjobb cigányzenekara előtt lehet. A magyar államfő hangsúlyozta, hogy gyönyörű hét áll Kolozsvár mögött, amely magyar mivoltunk szépségeiről szólt. Schmitt Pál elmondta: Kolozsvár mögött ott áll az egész magyarság, minden magyar egyformán számít. Nem engedjük el egymás kezét, senki sincs egyedül. Kiemelte azonban: nem szabad elfeledkezni arról, hogy Kolozsvár a térségben évszázadok óta együtt élő népekről, románokról és szászokról is szól, és a kultúra összekötőként szolgál a nemzetek között.
A magyar államfő köszönetet mondott azoknak, akik éltek a magyar állampolgárság megszerzésének a lehetőségével, amely Schmitt Pál szerint erősíti a hitet, a nemzetet és az összetartozás érzését. Az államelnök hangsúlyozta, hogy közösséget megtartani legjobban a kultúra által lehet, s mindaz, amit Kolozsváron tapasztal és érez, bizakodová teszi.
Máté András Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ megyei elnöke beszédében kiemelte, hogy a magyar napokon nincs helye a politikának, itt kultúráról van szó. Mutassuk meg, hogy ezen a téren mindig itt tudunk lenni, mert igenis otthon vagyunk Mátyás király szobránál – fejtette ki az esemény társfőszervezője.
Az ünnepi beszédek sorát Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője zárta, aki úgy fogalmazott: a legtermészetesebb csoda a világon, hogy hatvan virtuóz muzsikus nyilvánosan soha nem látott tömegben összehozza a románokat és a magyarokat. „Az az igazi kolozsvári tábla, amit mi az elmúlt egy hétben a világ szeme elé tártunk” – fejtette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régióelnöke, majd végezetül arra kérte a magyar államfőt, hogy vigye haza a jó hírünket: nem igaz, hogy Kolozsvár halott város lenne.
Ö. I. B., P. A. M. Szabadság (Kolozsvár)
Schmitt Pál is láthatta: Erdély fővárosa nem halott város
Rég nem látott sokadalom gyűlt össze vasárnap este Kolozsvár Főterén, a Kolozsvári Magyar Napok második kiadásának záró estjén. Tizenötezer, de egyesek szerint közel húszezer ember vonult Erdély fővárosának a szívébe, hogy meghallgassa a gálaest fénypontjának, a magyarországi 100 tagú cigányzenekarnak az előadását – és előtte Schmitt Pál magyar köztársasági elnököt. Schmitt nemhivatalos látogatásra érkezett Kolozsvárra, ahol a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényét is megtisztelte jelenlétével. Román nyelvre is tolmácsolt beszédében Schmitt Pál hangsúlyozta: közösséget megtartani a legjobban a kultúra által lehet. Az ünnepi szónoklatok sorát Máté András Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ megyei elnöke, az esemény társfőszervezője, majd a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közép-erdélyi régióelnöke folytatta, aki hangsúlyozta: nem igaz, hogy Kolozsvár halott város lenne.
Nemhivatalos látogatásra Kolozsvárra érkezett tegnap Schmitt Pál: a magyar államfő ma megnyitja a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust. Schmitt látogatásának első állomásaként negyvenperces beszélgetést folyatott Florin Stamatian prefektussal, amelyet követően – tekintettel itt tartózkodásának nemhivatalos jellegére – nem nyilatkozott a sajtónak. A továbbiakban tárgyalt László Attila polgármester-helyettessel, Fekete Emőkével, a megyei tanács alelnökével, majd a Főtéren találkozott a XIII. Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevőivel, mely során ő maga is táncra perdült.
Délután részt vett a Szent Mihály-templomban megtartott ünnepi szentmisén és a Liszt Ferenc tiszteletére rendezett orgonakoncerten, majd megkoszorúzta Márton Áron szobrát és a Mátyás király szoborcsoportot.
A Iorga-tábláról is beszéltek
A prefektúrán lefolyt beszélgetést követően Florin Stamatian prefektus a sajtónak elmondta: Schmitt Pál nagyra értékelte azt a gesztust, hogy a prefektus pihenőnapon is fogadta őt, annak ellenére, hogy csak magánjellegű látogatáson van városunkban. Stamatian kifejtette: nagyra értékeli a kolozsvári hungarológiai kongresszust, amely a román hatásokkal is gazdagodott helyi sajátos magyar kulturális hagyományok elismerése. Mint elmondta, szóba került a Mátyás szoborcsoporthoz utólag elhelyezett Iorga-idézetes tábla ügye is. A prefektus szerint minimális a véleménykülönbség, és az a jelképek félremagyarázásából ered. Annak idején, 1920-ban, Iorga ezzel a szöveggel diplomatikusan megmentette a szobrot a nacionalista népharagtól, szövege pedig nem sértő a magyarokra – mondta el Stamatian.
Schmitt Pál ezután rövid megbeszélést folytatott László Attila polgármester-helyettessel és Fekete Emőke megyei tanácsi alelnökkel, melyek során a magyar államfő ígéretet tett arra, hogy támogatja Kolozsvárt a kétoldali gazdasági kapcsolatok bővítésében és az európai kulturális fővárosi cím elnyerésében.
Európa legszebb terén
Miután a Szent Mihály-templomban részt vett a Kovács Sándor főesperes által celebrált ünnepi istentiszteleten és a Liszt Ferenc tiszteletére rendezett orgonakoncerten – közben rövid beszédében a kettős állampolgárságot szorgalmazta –, megkoszorúzta Márton Áron püspök szobrát és a Mátyás király szoborcsoportot. A II. Kolozsvári Magyar Napok főtéri záróműsora előtti beszédében Schmitt Pál kiemelte: nagyon örül, hogy Európa egyik legszebb terén, Európa egyik legidősebb és legszebb templománál, Európa legszebb lovasszobránál és Európa legjobb cigányzenekara előtt lehet. A magyar államfő hangsúlyozta, hogy gyönyörű hét áll Kolozsvár mögött, amely magyar mivoltunk szépségeiről szólt. Schmitt Pál elmondta: Kolozsvár mögött ott áll az egész magyarság, minden magyar egyformán számít. Nem engedjük el egymás kezét, senki sincs egyedül. Kiemelte azonban: nem szabad elfeledkezni arról, hogy Kolozsvár a térségben évszázadok óta együtt élő népekről, románokról és szászokról is szól, és a kultúra összekötőként szolgál a nemzetek között.
A magyar államfő köszönetet mondott azoknak, akik éltek a magyar állampolgárság megszerzésének a lehetőségével, amely Schmitt Pál szerint erősíti a hitet, a nemzetet és az összetartozás érzését. Az államelnök hangsúlyozta, hogy közösséget megtartani legjobban a kultúra által lehet, s mindaz, amit Kolozsváron tapasztal és érez, bizakodová teszi.
Máté András Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ megyei elnöke beszédében kiemelte, hogy a magyar napokon nincs helye a politikának, itt kultúráról van szó. Mutassuk meg, hogy ezen a téren mindig itt tudunk lenni, mert igenis otthon vagyunk Mátyás király szobránál – fejtette ki az esemény társfőszervezője.
Az ünnepi beszédek sorát Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője zárta, aki úgy fogalmazott: a legtermészetesebb csoda a világon, hogy hatvan virtuóz muzsikus nyilvánosan soha nem látott tömegben összehozza a románokat és a magyarokat. „Az az igazi kolozsvári tábla, amit mi az elmúlt egy hétben a világ szeme elé tártunk” – fejtette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régióelnöke, majd végezetül arra kérte a magyar államfőt, hogy vigye haza a jó hírünket: nem igaz, hogy Kolozsvár halott város lenne.
Ö. I. B., P. A. M. Szabadság (Kolozsvár)
2011. augusztus 22.
/vezércikk/
Az az igazság
Az az igazság, hogy korunk fokozódó érték- és fogalomzavarában egyre nehezebb megérteni és megértetni mind a nagy világfolyamatok, mind az életünkre közvetlenül kiható események lényegét.
Hát még eligazodni a különböző értelmezések, szemléletek médiarengetegében...
Szent István királyunk ünnepén az egyik kormánypárti magyar politikus az állam huszonegyedik századi átszervezésének szükségszerűségét hangsúlyozva megjegyezte: mindig voltak ellenzők, akik „elszaladtak Bizánchoz vagy a pápához, (...), most meg Brüsszelbe mennek”.
Tehát ismét a „központ” el nem ismerése, lefitymálása, az elhatárolódás, amelyet már a miniszterelnök annyira érdekesen és visszhangosan megfogalmazott, éppen amikor Magyarország az Európai Unió soros elnök-tagországa volt! Ezzel szemben a más politikát szorgalmazó ellenzéki párt úgy látja: „Vitathatatlanul szükség van Magyarország, a magyar állam újjászervezésére. A magyarországi politikai közösség és a magyar nemzet lelki, szellemi, morális megújulására. (...) De a XXI. század elején, az európai demokráciák közösségéhez csatlakozott Magyarországon ennek előhívására és véghezvitelére az önkény, az akarnokság politikai kultúrája alkalmatlan.”
Lehet nem osztani ez utóbbi véleményt, a benne foglalt minősítéssel? Avagy nem az „önkény politikai kultúrájának”, a magyar demokrácia és jogállamiság fokozatos felfüggesztésének vagyunk tanúi, a társadalmi igazságtalanság és az inkompetencia tobzódásával egyetemben?
De össze lehet vetni ezt a makacs és dölyfös „nekünk Brüsszel ne dirigáljon”-t akár Románia elnökének legutóbbi kijelentésével is, amely szerint Európának az Amerikai Egyesült Államokhoz hasonló államszövetséggé kell válnia, aminek feltétele és ára természetesen az, hogy a tagországok lemondanak szuverenitásuk egy részéről. Ne részletezzük most a román államfő súlyos sokoldalú képzetlenségét, ami miatt – mint megannyi más tette és szava – ez is puszta mimetizmusnak tűnik, tekintsük a gondolat eszmei tartalmát.
Vajon a teljes önállósodás, a befelé fordulás, a nemzetállam erősítése a követendő út, vagy pedig az éppen hogy zsákutcába vezet, ráadásul aláássa korunk nagy innovatív politikai konstrukciójába, az egységesülő Európába vetett bizalmat?
Melyik az integráló, felelősségteljesebb politika? Ma, a civilizációk harca és a világrend gyors és gyökeres átalakulása idején azért romlanak a nyugati kultúra esélyei, mert Európa úgymond nem ragaszkodik gyökereihez, a hagyományos értékekhez és normákhoz, például a multi- meg interkulturalitás helyett a kereszténységhez? (Nagyon tanulságos a pápa madridi megállapítása a „túl sok tudomány” felette ártalmas voltáról; nem mintha a lelki szegények boldogsága nem lenne fontos...) Avagy a jelen kor kihívásaira nem inkább új jövővízió, új válaszok kellenek a régiek helyett? A Szent István-i üzenetnek nem inkább a szellemét kellene átvenni, mint a betűjét szajkózni? ...Az az igazság, hogy többnyire nem tudjuk, mi az igazság. De a válaszok kereséséről sohasem mondhatunk le.
Ágoston Hugó. Új Magyar Szó (Bukarest)
Az az igazság
Az az igazság, hogy korunk fokozódó érték- és fogalomzavarában egyre nehezebb megérteni és megértetni mind a nagy világfolyamatok, mind az életünkre közvetlenül kiható események lényegét.
Hát még eligazodni a különböző értelmezések, szemléletek médiarengetegében...
Szent István királyunk ünnepén az egyik kormánypárti magyar politikus az állam huszonegyedik századi átszervezésének szükségszerűségét hangsúlyozva megjegyezte: mindig voltak ellenzők, akik „elszaladtak Bizánchoz vagy a pápához, (...), most meg Brüsszelbe mennek”.
Tehát ismét a „központ” el nem ismerése, lefitymálása, az elhatárolódás, amelyet már a miniszterelnök annyira érdekesen és visszhangosan megfogalmazott, éppen amikor Magyarország az Európai Unió soros elnök-tagországa volt! Ezzel szemben a más politikát szorgalmazó ellenzéki párt úgy látja: „Vitathatatlanul szükség van Magyarország, a magyar állam újjászervezésére. A magyarországi politikai közösség és a magyar nemzet lelki, szellemi, morális megújulására. (...) De a XXI. század elején, az európai demokráciák közösségéhez csatlakozott Magyarországon ennek előhívására és véghezvitelére az önkény, az akarnokság politikai kultúrája alkalmatlan.”
Lehet nem osztani ez utóbbi véleményt, a benne foglalt minősítéssel? Avagy nem az „önkény politikai kultúrájának”, a magyar demokrácia és jogállamiság fokozatos felfüggesztésének vagyunk tanúi, a társadalmi igazságtalanság és az inkompetencia tobzódásával egyetemben?
De össze lehet vetni ezt a makacs és dölyfös „nekünk Brüsszel ne dirigáljon”-t akár Románia elnökének legutóbbi kijelentésével is, amely szerint Európának az Amerikai Egyesült Államokhoz hasonló államszövetséggé kell válnia, aminek feltétele és ára természetesen az, hogy a tagországok lemondanak szuverenitásuk egy részéről. Ne részletezzük most a román államfő súlyos sokoldalú képzetlenségét, ami miatt – mint megannyi más tette és szava – ez is puszta mimetizmusnak tűnik, tekintsük a gondolat eszmei tartalmát.
Vajon a teljes önállósodás, a befelé fordulás, a nemzetállam erősítése a követendő út, vagy pedig az éppen hogy zsákutcába vezet, ráadásul aláássa korunk nagy innovatív politikai konstrukciójába, az egységesülő Európába vetett bizalmat?
Melyik az integráló, felelősségteljesebb politika? Ma, a civilizációk harca és a világrend gyors és gyökeres átalakulása idején azért romlanak a nyugati kultúra esélyei, mert Európa úgymond nem ragaszkodik gyökereihez, a hagyományos értékekhez és normákhoz, például a multi- meg interkulturalitás helyett a kereszténységhez? (Nagyon tanulságos a pápa madridi megállapítása a „túl sok tudomány” felette ártalmas voltáról; nem mintha a lelki szegények boldogsága nem lenne fontos...) Avagy a jelen kor kihívásaira nem inkább új jövővízió, új válaszok kellenek a régiek helyett? A Szent István-i üzenetnek nem inkább a szellemét kellene átvenni, mint a betűjét szajkózni? ...Az az igazság, hogy többnyire nem tudjuk, mi az igazság. De a válaszok kereséséről sohasem mondhatunk le.
Ágoston Hugó. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. augusztus 23.
Történelmi emlékpark Kisborosnyón
Egy kicsit megrendül az ember, ha azt veszi észre, kis közösségek is gondolnak merészet és nagyot, aztán ha megvalósították, azt már eltüntetni nem lehet.
Ezt cselekszik immár tíz esztendeje Kisborosnyón Damó Gyula tanító vezetésével, mellé állott a falu is, Bartha Árpád megyebíró, Nagy Sándor közbirtokossági elnök, községi képviselő, Veress Kálmán szintén a falu elejéhez tartozik, aztán Majos István presbiter, Veress Sándor nyugalmazott lelkész és sokan mások. Valóságos történelmi emlékparkot hoztak létre, faragott emlékfák, kőtömbök idézik a magyar s az erdélyi magyar székely történelmet. Könnyű lehet, gondoltam magamban, történelemórákat tartani itt a gyermekeknek. Damó Gyula, a park létrehívója saját faragott székely kapuját állította a bejárathoz. Legyen ott, ne kelljen arra is pénz, adakozás. Valóságos emlékfa-erdő, nem egyéb. 1910-ben ez a Kisborosnyó 1602 lelket számlált, míg Nagyborosnyó csak 1544-et. Most a kisebbik Borosnyó hívja föl a figyelmet arra, amit sosem szabad elfelejtenünk. Néhány emlékfáról, kőtömbről: egy jelfán a földrajzi adatok, a falu földrajzi koordinátái, 550 méter magasan fekszik, keleti hosszúsági kör 26 fok, északi szélesség 45 fok, fekvése Kelet- és Nyugat-Európa felező vonalán. Aztán megépítették örök emlékeztetőül az ország- és nemzetgyilkosságra a trianoni napórát. Cementlapon a jel, és az emlékfa árnyéka pontosan június 4-én ér ama pontra a lapon. Emlékjelt kapott hát a nemzeti összetartozás napja az idén. A két szörnyű világháború emlékét idézi a tonnás kőtömb, azon héber nyelven is ott az írás, fölkiáltás, hogy soha többé ilyent! És az egyik fán az írás: "A magyar szó apostolai. Balassi, Pázmány, Apáczai, Kazinczy, Kosztolányi, Ady." Csak néhányuk, figyelmeztetőként. Jelen van név szerint a világhírű magyarok egy csoportja is. Mindet nem tudták még fölvésni. Köztük Szentkatolnai Bálint Gábor, a magyarság őstörténetének kutatója, rokonaink és azok nyelvének – 19 nyelven beszélt – megtalálója és megismerője Ázsiában. Faragott jelfát kaptak 1956 székelyföldi áldozatai is, voltak bőven, aztán ott az írás a másik faragott történelmi fán: önvédelmünk elfelejtett harcosai. Értsen a szóból a vándor meg a helybéli, s igen a gyermek is. És akkor királyaink, erdélyi fejedelmeink egész sora, mellettük 1848–49 hősei: hét harcos áldozat, aztán az első világégés hat, a második huszonkét áldozata. Másik fán – szándékosan nem jegyzek kopjafát, hiszen ezek emlékeztető faragott jelek inkább – Erzsébet nevű királynéink. És a falut, országot, nemzetet megtartó nagyasszonyaink. És igen, az anyák is kaptak történelmi jelet ebben az erdőnyi történelmi olvasókönyvben, anyáink, világra nevelőink. E hónap 19-én hármas emlékeztetőt avattak Kisborosnyón a nagy lélekkel megáldottak. Valóságosan meghordott hármas halmon három gyönyörű emlékfa, a közbelső Attila királyé, mellette örök emlékeztető a magyar-székely rovásírásra. Igen, itt a népnek eszébe jutott, hogy az a kincs másfél ezer esztendős legalább, és a miénk, hát ott a helye Attila jelfája mellett. A harmadik jelfa a visszafoglalásé. Nem tudom, azok a szlovák politikusok, akik eltiltották a magyar nyelvet amott Felvidéken a magyaroktól, és azok, akik a magyar címerből kilopták s magukénak nevezik a hármas halom magyar címerelemet, mit szólnak majd ehhez a hármas halomhoz Kisborosnyón. Lehet, visszavonják Borosnyóról a szlovák nagykövetüket, kitelik tőlük... Nem sorolom, hosszú lenne, ám ennyi is lélekemelő a történelmi emlékparkból. Meggyőződésem, hogy – Kisgyörgy Zoltán ünnepi előadó szavaival élve: ha rázós lesz az út a látogatók kocsijának (amúgy sima aszfalt vezet), legalább fölrázza bennük a történelmi és nemzettudatot. Amondó vagyok, hogy azok a politikusok, akik ellenünkre a kis lépések módját élték az eltelt húsz évben, most Kisborosnyón tudomásul vehetik, hogy lehet tíz év alatt is megtenni nagy lépéseket. Példa egy kis közösség nagy alkotása. És azt is elmondom, hogy e park mellett s ebből kimenni nem lehet imás sóhaj nélkül, nem. Himnuszos volt a délután, és én néztem az embereket: balsorsot, porladó sziklaszékelyeket láttam, hallottam énekelni s énekelve, de egyetlen lehajtott fejet sem! Idézem az ifjú református lelkész, Rátoni Botond szavait, véshetnénk kőbe, fába is: "Egy megkeserített és megkeseredett nép saját jövőjét adhatja fel!"
Czegő Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Egy kicsit megrendül az ember, ha azt veszi észre, kis közösségek is gondolnak merészet és nagyot, aztán ha megvalósították, azt már eltüntetni nem lehet.
Ezt cselekszik immár tíz esztendeje Kisborosnyón Damó Gyula tanító vezetésével, mellé állott a falu is, Bartha Árpád megyebíró, Nagy Sándor közbirtokossági elnök, községi képviselő, Veress Kálmán szintén a falu elejéhez tartozik, aztán Majos István presbiter, Veress Sándor nyugalmazott lelkész és sokan mások. Valóságos történelmi emlékparkot hoztak létre, faragott emlékfák, kőtömbök idézik a magyar s az erdélyi magyar székely történelmet. Könnyű lehet, gondoltam magamban, történelemórákat tartani itt a gyermekeknek. Damó Gyula, a park létrehívója saját faragott székely kapuját állította a bejárathoz. Legyen ott, ne kelljen arra is pénz, adakozás. Valóságos emlékfa-erdő, nem egyéb. 1910-ben ez a Kisborosnyó 1602 lelket számlált, míg Nagyborosnyó csak 1544-et. Most a kisebbik Borosnyó hívja föl a figyelmet arra, amit sosem szabad elfelejtenünk. Néhány emlékfáról, kőtömbről: egy jelfán a földrajzi adatok, a falu földrajzi koordinátái, 550 méter magasan fekszik, keleti hosszúsági kör 26 fok, északi szélesség 45 fok, fekvése Kelet- és Nyugat-Európa felező vonalán. Aztán megépítették örök emlékeztetőül az ország- és nemzetgyilkosságra a trianoni napórát. Cementlapon a jel, és az emlékfa árnyéka pontosan június 4-én ér ama pontra a lapon. Emlékjelt kapott hát a nemzeti összetartozás napja az idén. A két szörnyű világháború emlékét idézi a tonnás kőtömb, azon héber nyelven is ott az írás, fölkiáltás, hogy soha többé ilyent! És az egyik fán az írás: "A magyar szó apostolai. Balassi, Pázmány, Apáczai, Kazinczy, Kosztolányi, Ady." Csak néhányuk, figyelmeztetőként. Jelen van név szerint a világhírű magyarok egy csoportja is. Mindet nem tudták még fölvésni. Köztük Szentkatolnai Bálint Gábor, a magyarság őstörténetének kutatója, rokonaink és azok nyelvének – 19 nyelven beszélt – megtalálója és megismerője Ázsiában. Faragott jelfát kaptak 1956 székelyföldi áldozatai is, voltak bőven, aztán ott az írás a másik faragott történelmi fán: önvédelmünk elfelejtett harcosai. Értsen a szóból a vándor meg a helybéli, s igen a gyermek is. És akkor királyaink, erdélyi fejedelmeink egész sora, mellettük 1848–49 hősei: hét harcos áldozat, aztán az első világégés hat, a második huszonkét áldozata. Másik fán – szándékosan nem jegyzek kopjafát, hiszen ezek emlékeztető faragott jelek inkább – Erzsébet nevű királynéink. És a falut, országot, nemzetet megtartó nagyasszonyaink. És igen, az anyák is kaptak történelmi jelet ebben az erdőnyi történelmi olvasókönyvben, anyáink, világra nevelőink. E hónap 19-én hármas emlékeztetőt avattak Kisborosnyón a nagy lélekkel megáldottak. Valóságosan meghordott hármas halmon három gyönyörű emlékfa, a közbelső Attila királyé, mellette örök emlékeztető a magyar-székely rovásírásra. Igen, itt a népnek eszébe jutott, hogy az a kincs másfél ezer esztendős legalább, és a miénk, hát ott a helye Attila jelfája mellett. A harmadik jelfa a visszafoglalásé. Nem tudom, azok a szlovák politikusok, akik eltiltották a magyar nyelvet amott Felvidéken a magyaroktól, és azok, akik a magyar címerből kilopták s magukénak nevezik a hármas halom magyar címerelemet, mit szólnak majd ehhez a hármas halomhoz Kisborosnyón. Lehet, visszavonják Borosnyóról a szlovák nagykövetüket, kitelik tőlük... Nem sorolom, hosszú lenne, ám ennyi is lélekemelő a történelmi emlékparkból. Meggyőződésem, hogy – Kisgyörgy Zoltán ünnepi előadó szavaival élve: ha rázós lesz az út a látogatók kocsijának (amúgy sima aszfalt vezet), legalább fölrázza bennük a történelmi és nemzettudatot. Amondó vagyok, hogy azok a politikusok, akik ellenünkre a kis lépések módját élték az eltelt húsz évben, most Kisborosnyón tudomásul vehetik, hogy lehet tíz év alatt is megtenni nagy lépéseket. Példa egy kis közösség nagy alkotása. És azt is elmondom, hogy e park mellett s ebből kimenni nem lehet imás sóhaj nélkül, nem. Himnuszos volt a délután, és én néztem az embereket: balsorsot, porladó sziklaszékelyeket láttam, hallottam énekelni s énekelve, de egyetlen lehajtott fejet sem! Idézem az ifjú református lelkész, Rátoni Botond szavait, véshetnénk kőbe, fába is: "Egy megkeserített és megkeseredett nép saját jövőjét adhatja fel!"
Czegő Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. augusztus 23.
Schmitt Pál a Krónikának: tizenötmillió magyarban gondolkodom
A magyar állampolgárság felvételére, a magyar nyelv védelmére, továbbá legalább egy idegen nyelv elsajátítására buzdított tegnap befejeződött kolozsvári látogatása során Schmitt Pál. A köztársasági elnök egység kialakítására szólította fel az erdélyi magyar politikai szervezeteket, vidékjárása során ellátogatott Magyarpalatkára és Válaszútra, amellett magas rangú állami kitüntetéseket adott át. Schmitt Pál a Krónikának elmondta: a könnyített honosítás révén nő a magyar nemzet tagjai közötti szolidaritás.
Kodály Zoltánt parafrazálva biztatott arra mindenkit tegnap Schmitt Pál Kolozsváron, hogy tanuljanak idegen nyelveket, hogy ezt a tudást felhasználva gazdagítsák anyanyelvüket. Kétnapos Kolozs megyei látogatása során a köztársasági elnök megnyitotta a 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek részvevői szerinte jelentősen hozzájárulnak a magyarságtudomány gazdagodásához.
Beszédében úgy foglalt állást: ma ismét felértékelődött a sajátos, az egyedi, a nemzeti kultúra (...), az embereknek mind nagyobb szükségük van olyan lokális, regionális világokra és újra megtalált közösségekre, ahol biztonságban és otthon érezhetik magukat. Kiemelte, hogy a magyar nyelv védelmében mindenkinek jut feladat, a köztársasági elnöknek például a nyelvek és a kultúrák iránti érzékenység növelésére kell törekednie, hangsúlyozva a nyelvtanulás fontosságát, hiszen az idegen nyelvvel párhuzamosan újra lehet tanulni, gazdagítani a magyart.
Traian Băsescu román államfő, a kongresszus másik fővédnöke üzenetét kisebbségügyi tanácsadója, Eckstein-Kovács Péter magyar nyelven tolmácsolta: a saját nyelv és kultúra biztos pont a gazdasági, szociális, politikai válságok közepette. Miközben Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár üdvözölte, hogy az ötévente megrendezett hungarológiai kongresszusnak az a kincses város ad otthont, ahol a magyar nyelv használata miatt sokakat megszólítanak az utcán, Florin Stamatian prefektus sajnálatát fejezte ki, hogy gyerekkorában csak annyit sikerült megtanulnia magyarul: „Kezicsókolom, nagymama, hol van Gyuri.” Schmitt Pál a tanácskozáson jelentette be, hogy védnöksége alá vett a kolozsvári levéltár által felfedezett felbecsülhetetlen értékű dokumentumok közül egy Mátyás királytól származó adománylevelet.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott négy erdélyi magyar politikai-közéleti szervezet vezetőivel is, akiket egység kialakítására szólított fel, annál is inkább, mivel ősszel népszámlálást, jövőre pedig helyhatósági és parlamenti választásokat rendeznek Romániában. Kifejtette, a négy szervezetnek – EMNT, RMDSZ, MPP és SZNT – el kell érnie, hogy mindenki bátran, határozottan vállalja fel magyarságát a lakossági összeíráson, a választások előtt pedig a legmegfelelőbb közös jelöltek felkutatására kell törekedniük a lehető legjobb eredmény érdekében. Az elnök leszögezte: ahogy most a kincses városban, úgy a jövőben a Sándor-palotában is csak együtt ül le a szervezetek vezetőivel.
Az államfő ezután megtekintette a Kolozsvár közeli Magyarpalatka visszaszolgáltatott református iskoláját, majd ellátogatott a Kallós Zoltán által létesített, a néprajzkutató nevét viselő válaszúti Mezőségi Néprajzi Múzeumba, továbbá a közel száz kisdiák oktatását-nevelését biztosító szórványkollégiumba. Kallós Zoltán „idegenvezetésével” a köztársasági elnök megismerkedett a tavaly megnyitott múzeum páratlan, a mezőségi, az erdélyi és a moldvai magyarság életmódját, értékrendszerét, népviseletét bemutató gyűjteményével. Schmitt elragadtatással szemlélte a magyarpalatkai, széki és más tájegységek kellékeiből álló tisztaszobák kincseit, a 18. századi magyar fanyerget, és tetszését különlegesen kivívta a kalotaszegi menyecske magyar címerrel ellátott ruhája. Nagyot derült az államelnöki delegáció annak a 19. századi tányérnak a feliratán, amely ezt üzente majdani tulajdonosának: „Végy meg, k…a, mert szép vagyok”. Schmitt Pál támogatásáról biztosította az elsősorban magyar állami finanszírozással épülő szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központot, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy jövőre hat unokájával tér vissza Válaszútra, hogy feltöltődjenek magyar nyelvvel, kultúrával. Lapunk kérdésére az államfő nagyon jó érzésnek nevezte, hogy mandátuma idején több tízezerrel nő a magyar állampolgárok száma. „Én tizenötmilliós nemzetben gondolkodom. A számunk nem nő, mert a nemzet ugyanakkora marad, de a kötődésünk, a köztünk lévő szereteterő, a jogi kötődés, a kohézió, a szolidaritás egyértelműen növekszik annak révén, hogy magyarságérzésüket, – tudatukat nagyon sokan a magyar állampolgárság felvételével is erősítik” – jelentette ki a Krónikának a köztársasági elnök.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőségével is. Ígéretet tett arra, hogy az akkreditáció kérdését ezentúl is prioritásként kezeli a felelős fórumokon, és elmondta, az RMDSZ vezetőitől pozitív visszajelzés érkezett az intézményi akkreditáció helyzetéről, így az erre vonatkozó végső döntést októberre várhatja az intézmény. Schmitt jelenlétében erdélyi magyarok tették le az állampolgársági esküt a kincses város magyar főkonzulátusán, megtekintette a Házsongárdi temetőt, ahol megkoszorúzta Dsida Jenő sírját. Kolozsvári látogatása záróakkordjaként Schmitt Pál tizenkilenc erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetéseket. (Kitüntetett erdélyi magyarok. Schmitt Pál tegnap 19 erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetést Kolozsváron. A Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjében részesült Czirják Árpád nyugalmazott érseki helynök, Cs. Erdős Tibor festő, grafikus, Pozsony Ferenc néprajzkutató, Schupler Tibor, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye gazdasági igazgatója és Somai József közgazdász, a köztársasági érdemrend lovagkeresztjében pedig Pallai Béla Miklós József görög katolikus lelkész, Heim András és Valovits László grafikus, Fodor Imre, Marosvásárhely volt alpolgármestere, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárdért Alapítvány elnöke, Juhász Tamás egyetemi tanár, Király László költő, Kristófi János festő, Hermann János egyháztörténész, Balázs Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Alapítvány elnöke. Az érdemrend középkeresztjét Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, a köztársasági elnök érdemérmét Guttman Mihály zenetanár, karnagy és Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő kapta, míg elismerésben részesült Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója.)
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)
A magyar állampolgárság felvételére, a magyar nyelv védelmére, továbbá legalább egy idegen nyelv elsajátítására buzdított tegnap befejeződött kolozsvári látogatása során Schmitt Pál. A köztársasági elnök egység kialakítására szólította fel az erdélyi magyar politikai szervezeteket, vidékjárása során ellátogatott Magyarpalatkára és Válaszútra, amellett magas rangú állami kitüntetéseket adott át. Schmitt Pál a Krónikának elmondta: a könnyített honosítás révén nő a magyar nemzet tagjai közötti szolidaritás.
Kodály Zoltánt parafrazálva biztatott arra mindenkit tegnap Schmitt Pál Kolozsváron, hogy tanuljanak idegen nyelveket, hogy ezt a tudást felhasználva gazdagítsák anyanyelvüket. Kétnapos Kolozs megyei látogatása során a köztársasági elnök megnyitotta a 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek részvevői szerinte jelentősen hozzájárulnak a magyarságtudomány gazdagodásához.
Beszédében úgy foglalt állást: ma ismét felértékelődött a sajátos, az egyedi, a nemzeti kultúra (...), az embereknek mind nagyobb szükségük van olyan lokális, regionális világokra és újra megtalált közösségekre, ahol biztonságban és otthon érezhetik magukat. Kiemelte, hogy a magyar nyelv védelmében mindenkinek jut feladat, a köztársasági elnöknek például a nyelvek és a kultúrák iránti érzékenység növelésére kell törekednie, hangsúlyozva a nyelvtanulás fontosságát, hiszen az idegen nyelvvel párhuzamosan újra lehet tanulni, gazdagítani a magyart.
Traian Băsescu román államfő, a kongresszus másik fővédnöke üzenetét kisebbségügyi tanácsadója, Eckstein-Kovács Péter magyar nyelven tolmácsolta: a saját nyelv és kultúra biztos pont a gazdasági, szociális, politikai válságok közepette. Miközben Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár üdvözölte, hogy az ötévente megrendezett hungarológiai kongresszusnak az a kincses város ad otthont, ahol a magyar nyelv használata miatt sokakat megszólítanak az utcán, Florin Stamatian prefektus sajnálatát fejezte ki, hogy gyerekkorában csak annyit sikerült megtanulnia magyarul: „Kezicsókolom, nagymama, hol van Gyuri.” Schmitt Pál a tanácskozáson jelentette be, hogy védnöksége alá vett a kolozsvári levéltár által felfedezett felbecsülhetetlen értékű dokumentumok közül egy Mátyás királytól származó adománylevelet.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott négy erdélyi magyar politikai-közéleti szervezet vezetőivel is, akiket egység kialakítására szólított fel, annál is inkább, mivel ősszel népszámlálást, jövőre pedig helyhatósági és parlamenti választásokat rendeznek Romániában. Kifejtette, a négy szervezetnek – EMNT, RMDSZ, MPP és SZNT – el kell érnie, hogy mindenki bátran, határozottan vállalja fel magyarságát a lakossági összeíráson, a választások előtt pedig a legmegfelelőbb közös jelöltek felkutatására kell törekedniük a lehető legjobb eredmény érdekében. Az elnök leszögezte: ahogy most a kincses városban, úgy a jövőben a Sándor-palotában is csak együtt ül le a szervezetek vezetőivel.
Az államfő ezután megtekintette a Kolozsvár közeli Magyarpalatka visszaszolgáltatott református iskoláját, majd ellátogatott a Kallós Zoltán által létesített, a néprajzkutató nevét viselő válaszúti Mezőségi Néprajzi Múzeumba, továbbá a közel száz kisdiák oktatását-nevelését biztosító szórványkollégiumba. Kallós Zoltán „idegenvezetésével” a köztársasági elnök megismerkedett a tavaly megnyitott múzeum páratlan, a mezőségi, az erdélyi és a moldvai magyarság életmódját, értékrendszerét, népviseletét bemutató gyűjteményével. Schmitt elragadtatással szemlélte a magyarpalatkai, széki és más tájegységek kellékeiből álló tisztaszobák kincseit, a 18. századi magyar fanyerget, és tetszését különlegesen kivívta a kalotaszegi menyecske magyar címerrel ellátott ruhája. Nagyot derült az államelnöki delegáció annak a 19. századi tányérnak a feliratán, amely ezt üzente majdani tulajdonosának: „Végy meg, k…a, mert szép vagyok”. Schmitt Pál támogatásáról biztosította az elsősorban magyar állami finanszírozással épülő szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központot, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy jövőre hat unokájával tér vissza Válaszútra, hogy feltöltődjenek magyar nyelvvel, kultúrával. Lapunk kérdésére az államfő nagyon jó érzésnek nevezte, hogy mandátuma idején több tízezerrel nő a magyar állampolgárok száma. „Én tizenötmilliós nemzetben gondolkodom. A számunk nem nő, mert a nemzet ugyanakkora marad, de a kötődésünk, a köztünk lévő szereteterő, a jogi kötődés, a kohézió, a szolidaritás egyértelműen növekszik annak révén, hogy magyarságérzésüket, – tudatukat nagyon sokan a magyar állampolgárság felvételével is erősítik” – jelentette ki a Krónikának a köztársasági elnök.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőségével is. Ígéretet tett arra, hogy az akkreditáció kérdését ezentúl is prioritásként kezeli a felelős fórumokon, és elmondta, az RMDSZ vezetőitől pozitív visszajelzés érkezett az intézményi akkreditáció helyzetéről, így az erre vonatkozó végső döntést októberre várhatja az intézmény. Schmitt jelenlétében erdélyi magyarok tették le az állampolgársági esküt a kincses város magyar főkonzulátusán, megtekintette a Házsongárdi temetőt, ahol megkoszorúzta Dsida Jenő sírját. Kolozsvári látogatása záróakkordjaként Schmitt Pál tizenkilenc erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetéseket. (Kitüntetett erdélyi magyarok. Schmitt Pál tegnap 19 erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetést Kolozsváron. A Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjében részesült Czirják Árpád nyugalmazott érseki helynök, Cs. Erdős Tibor festő, grafikus, Pozsony Ferenc néprajzkutató, Schupler Tibor, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye gazdasági igazgatója és Somai József közgazdász, a köztársasági érdemrend lovagkeresztjében pedig Pallai Béla Miklós József görög katolikus lelkész, Heim András és Valovits László grafikus, Fodor Imre, Marosvásárhely volt alpolgármestere, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárdért Alapítvány elnöke, Juhász Tamás egyetemi tanár, Király László költő, Kristófi János festő, Hermann János egyháztörténész, Balázs Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Alapítvány elnöke. Az érdemrend középkeresztjét Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, a köztársasági elnök érdemérmét Guttman Mihály zenetanár, karnagy és Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő kapta, míg elismerésben részesült Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója.)
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 23.
Cseke Attila: nehezebb volt, mint gondoltam
A kórházrendszer decentralizálását tartja legnagyobb eredményének Cseke Attila leköszönő egészségügyi miniszter. Az alig több, mint két héttel ezelőtt lemondott tárcavezető tegnap otthon, Nagyváradon tartott sajtótájékoztatón vonta meg húsz hónapos mandátumának mérlegét. Hatalmas kihívás és rendkívüli tapasztalat volt az egészségügyi minisztérium vezetése, fogalmazott a szenátori mandátumát folytató, Bihar megyei születésű RMDSZ-es politikus.
Mint elmondta, a feladat még annál is nehezebbnek bizonyult, mint amilyennek elképzelte, pedig eleve nem számított semmi jóra. Nem ismerte azonban konkrétan azokat a nehézségeket, amelyek a romániai egészségügyi rendszer fejlődésének útját állják.
„Fő célom az volt, hogy megmozduljon a rendszer, akár radikális reformokkal, amelyek nem tetszenek mindenkinek” – jelentette ki. Cseke Attila szerint bármennyire is vitatott volt a szisztéma gyökeres újraszervezése, nagy szükség volt rá, és mára az intézkedés eredményei is megmutatkoznak. Egyértelműen a legfontosabb eredménynek tartja azt, hogy az ország kórházainak 87 százalékát, 370 egészségügyi intézményt az önkormányzatok hatáskörébe ruházott át, ez ugyanis szerinte segített a helyhatóságok hozzáállását pozitív irányba megváltoztatni. „Megmutattuk, hogy meg lehet tenni egy ekkora lépést nem egészen hat hónappal a miniszter beiktatása után” – mondta. Eredményként említette még az ügyeleti központok el- és újraindítását, a betegszabadságok szigorúbb ellenőrzésének bevezetését és 3200 egészségügyi állás felszabadítását, amely a blokkolt közalkalmazotti munkahelyek korában levegővételhez juttatta a romániai kórházakat.
Nagy hangsúlyt fektetett a sürgősségi ellátás minőségének javítására, részletezte Cseke Attila, példaként említve a már átadott konstancai és bukaresti, az épülő másik bukaresti, illetve az októberben átadásra kerülő marosvásárhelyi és szatmárnémeti, vadonatúj sürgősségi osztályokat. Hasznosak azok a keretszerződések is, amelyeket 1500 mentőautó, illetve 2–6 mentőhelikopter vásárlására kötöttek négy évre. Az országban jelenleg három állami fenntartású mentőhelikopter működik: egy Jászvásár környékén – ez a belügyminisztérium tulajdona –, kettő pedig Bukarest, illetve Marosvásárhely környékén szolgál, az egészségügyi tárca irányítása alatt.
Két új egészségügyi kormányprogramot említett komoly eredményként a leköszönt miniszter: a miokardikus infarktus kezelésére, illetve a mesterséges megtermékenyítésre irányulót. Előbbi azért is hatalmas sikernek mondható, mert kevesebb mint felére, 13 százalékról 5,5 százalékra csökkentette ennek az akut betegségnek a halálozási arányát. Kidolgozás alatt áll jelenleg az egészségügyi alapcsomag, illetve a rendszer informatizálása – a már megtervezett egészségügyi kártya bevezetése Cseke utódjának, Ritli Lászlónak a feladata lesz. „A reformokat folytatni kell” – jelentette ki a bihari politikus. Cseke Attila a tavalyi év során összesen mintegy tízszer annyi pénzzel támogatta a bihari kórházakat, mint elődei, és azt ígéri, szenátorként továbbra is támogatja majd a romániai egészségügyet.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)
A kórházrendszer decentralizálását tartja legnagyobb eredményének Cseke Attila leköszönő egészségügyi miniszter. Az alig több, mint két héttel ezelőtt lemondott tárcavezető tegnap otthon, Nagyváradon tartott sajtótájékoztatón vonta meg húsz hónapos mandátumának mérlegét. Hatalmas kihívás és rendkívüli tapasztalat volt az egészségügyi minisztérium vezetése, fogalmazott a szenátori mandátumát folytató, Bihar megyei születésű RMDSZ-es politikus.
Mint elmondta, a feladat még annál is nehezebbnek bizonyult, mint amilyennek elképzelte, pedig eleve nem számított semmi jóra. Nem ismerte azonban konkrétan azokat a nehézségeket, amelyek a romániai egészségügyi rendszer fejlődésének útját állják.
„Fő célom az volt, hogy megmozduljon a rendszer, akár radikális reformokkal, amelyek nem tetszenek mindenkinek” – jelentette ki. Cseke Attila szerint bármennyire is vitatott volt a szisztéma gyökeres újraszervezése, nagy szükség volt rá, és mára az intézkedés eredményei is megmutatkoznak. Egyértelműen a legfontosabb eredménynek tartja azt, hogy az ország kórházainak 87 százalékát, 370 egészségügyi intézményt az önkormányzatok hatáskörébe ruházott át, ez ugyanis szerinte segített a helyhatóságok hozzáállását pozitív irányba megváltoztatni. „Megmutattuk, hogy meg lehet tenni egy ekkora lépést nem egészen hat hónappal a miniszter beiktatása után” – mondta. Eredményként említette még az ügyeleti központok el- és újraindítását, a betegszabadságok szigorúbb ellenőrzésének bevezetését és 3200 egészségügyi állás felszabadítását, amely a blokkolt közalkalmazotti munkahelyek korában levegővételhez juttatta a romániai kórházakat.
Nagy hangsúlyt fektetett a sürgősségi ellátás minőségének javítására, részletezte Cseke Attila, példaként említve a már átadott konstancai és bukaresti, az épülő másik bukaresti, illetve az októberben átadásra kerülő marosvásárhelyi és szatmárnémeti, vadonatúj sürgősségi osztályokat. Hasznosak azok a keretszerződések is, amelyeket 1500 mentőautó, illetve 2–6 mentőhelikopter vásárlására kötöttek négy évre. Az országban jelenleg három állami fenntartású mentőhelikopter működik: egy Jászvásár környékén – ez a belügyminisztérium tulajdona –, kettő pedig Bukarest, illetve Marosvásárhely környékén szolgál, az egészségügyi tárca irányítása alatt.
Két új egészségügyi kormányprogramot említett komoly eredményként a leköszönt miniszter: a miokardikus infarktus kezelésére, illetve a mesterséges megtermékenyítésre irányulót. Előbbi azért is hatalmas sikernek mondható, mert kevesebb mint felére, 13 százalékról 5,5 százalékra csökkentette ennek az akut betegségnek a halálozási arányát. Kidolgozás alatt áll jelenleg az egészségügyi alapcsomag, illetve a rendszer informatizálása – a már megtervezett egészségügyi kártya bevezetése Cseke utódjának, Ritli Lászlónak a feladata lesz. „A reformokat folytatni kell” – jelentette ki a bihari politikus. Cseke Attila a tavalyi év során összesen mintegy tízszer annyi pénzzel támogatta a bihari kórházakat, mint elődei, és azt ígéri, szenátorként továbbra is támogatja majd a romániai egészségügyet.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 23.
Államfői látogatás a Házsongárdi temetőben?
Schmitt Pál köztársasági elnök Kolozs megyei látogatása második napján látogatást tett a Mezőség szívében található Magyarpalatkán, illetve a helyi református iskolában, majd a több évszázadon át a Bánffy család birtokában lévő Válaszúton, ahol megismerkedhetett a tavaly megnyitott Mezőségi Néprajzi Múzeum nagyra becsült gyűjteményével. Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszönetét fejezte ki Magyarország első emberének, amiatt hogy kétnapos erdélyi látogatása során időt szakított arra, hogy két olyan magyarlakta településen is megforduljon, ahol magyar államfő mindeddig nem járt.
Az elnöki vizit egyik fontos állomása volt a kolozsvári Házsongárdi temető, ahol az utóbbi években jelentősen megnőtt a főleg magyar vonatkozású, évszázados síremlékekre irányuló rongálások száma. A sírkövek megmentéséért vívott küzdelemben meghatározó szerepet vállal Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, aki körbevezette az anyaországi vendégeket az immár 426 éves sírkertben, és röviden beszélt az általa igazgatott Házsongárd Alapítvány munkájáról is. Hiába számít műemléknek a szép fekvésű, gazdag növényzetű temető egésze, ha az egyes sírköveket nem tekintik annak. Mindeddig háromszáz sírhely műemlékké nyilvánítását kezdeményezték, de a lista reményeik szerint tovább fog bővülni, hangzott el. Az alapítvány annyit tehet, hogy összegyűjti a menthető sírköveket, gondozza az elhanyagolt sírhelyeket, és igyekszik felhívni a nyilvánosság figyelmét a már-már mindennapos rongálásokra. Tőkés László megfogalmazása szerint egy „új honfoglalás” zajlik jelenleg a Házsongárdi temetőben. Közös felelősségünk a szándékos vagy meggondolatlanságból fakadó sírrongálások megakadályozása, jelentette ki.
A magyar kormány szívügyének tekinti az erdélyi pantheon sorsát: Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes egy évvel ezelőtti látogatásán például kijelentette, hogy a temetőnek az európai kulturális örökség (UNESCO) részévé kell válnia. A legutóbbi súlyosabb rongálás egyébként alig két hónapja történt, amikor is a Bánffy család sírkertjében elhelyezett 19. századi tumbát, illetve Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök restaurált sírkövét öntötték le fáradt olajjal ismeretlen tettesek. A magyar államfő többek között ezt a kriptát is megtekintette a Házsongárdi temetőben tett sétája alkalmával. Koszorút helyezett el a nagy erdélyi magyar költő, Dsida Jenő sírboltjánál, ahol Gaal György, a Házsongárd Alapítvány elnöke méltatta a költő munkásságát és olvasta fel a kriptára vésett sírfeliratot. Schmitt Pál a koszorú elhelyzése után az elhangzottakhoz hozzáfűzte: Dsida Jenő a magyar irodalom újra felfedezett, nagy alakja, akitől szívesen idéz ünnepi beszédei alkalmával.
A házsongárdi látogatás végéhez érve a magyar államfő a sajtónak kifejtette, hogy tartalmas napot tudhat maga mögött, nagy élmény volt számára mind a magyarpalatkai református iskola, mind a válaszúti múzeum meglátogatása. Ígéretet tett arra, hogy a maga eszközeivel hozzájárul ahhoz, hogy a kolozsvári Házsongárdi temetőben megakadályozzák a további sírrongálásokat.
Az elnöki látogatás záróakkordjaként Schmitt Pál több állami kitüntetést is átnyújtott, többek között elismerésben részesítette Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet is a Házsongárdi temető megmentéséért végzett áldozatos munkájáért.
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodájának közleménye
Schmitt Pál köztársasági elnök Kolozs megyei látogatása második napján látogatást tett a Mezőség szívében található Magyarpalatkán, illetve a helyi református iskolában, majd a több évszázadon át a Bánffy család birtokában lévő Válaszúton, ahol megismerkedhetett a tavaly megnyitott Mezőségi Néprajzi Múzeum nagyra becsült gyűjteményével. Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszönetét fejezte ki Magyarország első emberének, amiatt hogy kétnapos erdélyi látogatása során időt szakított arra, hogy két olyan magyarlakta településen is megforduljon, ahol magyar államfő mindeddig nem járt.
Az elnöki vizit egyik fontos állomása volt a kolozsvári Házsongárdi temető, ahol az utóbbi években jelentősen megnőtt a főleg magyar vonatkozású, évszázados síremlékekre irányuló rongálások száma. A sírkövek megmentéséért vívott küzdelemben meghatározó szerepet vállal Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, aki körbevezette az anyaországi vendégeket az immár 426 éves sírkertben, és röviden beszélt az általa igazgatott Házsongárd Alapítvány munkájáról is. Hiába számít műemléknek a szép fekvésű, gazdag növényzetű temető egésze, ha az egyes sírköveket nem tekintik annak. Mindeddig háromszáz sírhely műemlékké nyilvánítását kezdeményezték, de a lista reményeik szerint tovább fog bővülni, hangzott el. Az alapítvány annyit tehet, hogy összegyűjti a menthető sírköveket, gondozza az elhanyagolt sírhelyeket, és igyekszik felhívni a nyilvánosság figyelmét a már-már mindennapos rongálásokra. Tőkés László megfogalmazása szerint egy „új honfoglalás” zajlik jelenleg a Házsongárdi temetőben. Közös felelősségünk a szándékos vagy meggondolatlanságból fakadó sírrongálások megakadályozása, jelentette ki.
A magyar kormány szívügyének tekinti az erdélyi pantheon sorsát: Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes egy évvel ezelőtti látogatásán például kijelentette, hogy a temetőnek az európai kulturális örökség (UNESCO) részévé kell válnia. A legutóbbi súlyosabb rongálás egyébként alig két hónapja történt, amikor is a Bánffy család sírkertjében elhelyezett 19. századi tumbát, illetve Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök restaurált sírkövét öntötték le fáradt olajjal ismeretlen tettesek. A magyar államfő többek között ezt a kriptát is megtekintette a Házsongárdi temetőben tett sétája alkalmával. Koszorút helyezett el a nagy erdélyi magyar költő, Dsida Jenő sírboltjánál, ahol Gaal György, a Házsongárd Alapítvány elnöke méltatta a költő munkásságát és olvasta fel a kriptára vésett sírfeliratot. Schmitt Pál a koszorú elhelyzése után az elhangzottakhoz hozzáfűzte: Dsida Jenő a magyar irodalom újra felfedezett, nagy alakja, akitől szívesen idéz ünnepi beszédei alkalmával.
A házsongárdi látogatás végéhez érve a magyar államfő a sajtónak kifejtette, hogy tartalmas napot tudhat maga mögött, nagy élmény volt számára mind a magyarpalatkai református iskola, mind a válaszúti múzeum meglátogatása. Ígéretet tett arra, hogy a maga eszközeivel hozzájárul ahhoz, hogy a kolozsvári Házsongárdi temetőben megakadályozzák a további sírrongálásokat.
Az elnöki látogatás záróakkordjaként Schmitt Pál több állami kitüntetést is átnyújtott, többek között elismerésben részesítette Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet is a Házsongárdi temető megmentéséért végzett áldozatos munkájáért.
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodájának közleménye
2011. augusztus 23.
Nyelvháború Szentgyörgyön
Már a magáncégek magyar nyelvű reklámtábláit is szabályellenesnek tartja a háromszéki alprefektus. Mint arról korábban beszámoltunk, György Ervin prefektus pihenőszabadsága alatt valóságos „nyelvháborút” indított Valentin Ionaşcu, aki két hete felszólította a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, hogy hivatalos dokumentumok fejlécében ne szerepeljen magyar nyelvű szöveg.
Divatba jön a feljelentés
A napokban kereskedelmi társaságoknak is hasonló tartalmú felszólítást kezdett küldeni az elszánt tisztségviselő. Például a Domo üzletlánc sepsiszentgyörgyi, köztéri reklámtáblájának magyar nyelvű feliratozását találta jogtalannak a nyelvi kérdésekben „különutas” elöljáró.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, az RMDSZ helyi elnöke az eset kapcsán elmondta: ezután a magyar kérdésekben notórius helyi feljelentőhöz, Dan Tănasă-hoz hasonlóan, minden héten beadvánnyal fordul a prefektúrához, és számon kéri, hogy a közintézményekben ki vannak-e helyezve a kétnyelvű táblák, hiszen a kormányhivatal nemcsak a román, hanem a magyar nyelvhasználatért is felelős.
Ez természetes?
A polgármester korábban kifejtette: a kormányhivatal jogászai nem ismerik Románia törvényeit és a nemzetközi egyezményeket. A prefektúra szakértői az alkotmány két cikkelyére hivatkoznak, amelyek szerint Románia egységes nemzetállam és a román az ország hivatalos nyelve, mondta el Antal Árpád, aki felhívta a figyelmet a regionális nyelvek chartájára. E szerint a kisebbségek nyelve egyenjogú a többség nyelvével.
A polgármester emlékeztetett, a prefektúra jogászai az elmúlt időszakban kifogásolták még a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal kétnyelvű pecsétjét, és azt, hogy a városban elhelyezett turisztikai tájékoztató táblákon vagy a parkolójegyeken először magyarul és utána románul szerepelnek az információk. A politikus szerint egy olyan városban, ahol a lakosság 75 százaléka magyar anyanyelvű, és a turisták 90 százaléka Magyarországról érkezik, ez természetes.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)
Már a magáncégek magyar nyelvű reklámtábláit is szabályellenesnek tartja a háromszéki alprefektus. Mint arról korábban beszámoltunk, György Ervin prefektus pihenőszabadsága alatt valóságos „nyelvháborút” indított Valentin Ionaşcu, aki két hete felszólította a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, hogy hivatalos dokumentumok fejlécében ne szerepeljen magyar nyelvű szöveg.
Divatba jön a feljelentés
A napokban kereskedelmi társaságoknak is hasonló tartalmú felszólítást kezdett küldeni az elszánt tisztségviselő. Például a Domo üzletlánc sepsiszentgyörgyi, köztéri reklámtáblájának magyar nyelvű feliratozását találta jogtalannak a nyelvi kérdésekben „különutas” elöljáró.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, az RMDSZ helyi elnöke az eset kapcsán elmondta: ezután a magyar kérdésekben notórius helyi feljelentőhöz, Dan Tănasă-hoz hasonlóan, minden héten beadvánnyal fordul a prefektúrához, és számon kéri, hogy a közintézményekben ki vannak-e helyezve a kétnyelvű táblák, hiszen a kormányhivatal nemcsak a román, hanem a magyar nyelvhasználatért is felelős.
Ez természetes?
A polgármester korábban kifejtette: a kormányhivatal jogászai nem ismerik Románia törvényeit és a nemzetközi egyezményeket. A prefektúra szakértői az alkotmány két cikkelyére hivatkoznak, amelyek szerint Románia egységes nemzetállam és a román az ország hivatalos nyelve, mondta el Antal Árpád, aki felhívta a figyelmet a regionális nyelvek chartájára. E szerint a kisebbségek nyelve egyenjogú a többség nyelvével.
A polgármester emlékeztetett, a prefektúra jogászai az elmúlt időszakban kifogásolták még a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal kétnyelvű pecsétjét, és azt, hogy a városban elhelyezett turisztikai tájékoztató táblákon vagy a parkolójegyeken először magyarul és utána románul szerepelnek az információk. A politikus szerint egy olyan városban, ahol a lakosság 75 százaléka magyar anyanyelvű, és a turisták 90 százaléka Magyarországról érkezik, ez természetes.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. augusztus 23.
A „főhungarológus”
„Kolozsvár, az erdélyi magyarság szellemi, kulturális, tudományos központja. Kolozsvár a sűrített Erdély” – dicsérte a hetedik Hungarológiai Kongresszus helyszínválasztását a nemzetközi rendezvényt megnyitó beszédében tegnap Schmitt Pál.
A magyar államfő szerint sajátos adottságaiból fakadóan a kincses városban kialakult egy egyedi identitástudat, a transzilvanizmus.
„És itt maradt meg legtisztábban a hagyományos kultúra is” – mondta a kongresszus magyar fővédnöke a Kolozsvári Magyar Opera termében tartott gálán. Emlékeztetett, hogy a Magyar Tudományos Akadémia ezelőtt harminc évvel indította útjára a kongresszusokat. „A magyarságkutatók, bárhonnan érkeztek is, mindig törekedtek egy központi téma közösmeghatározására, körüljárására s ezzel nagyban hozzájárultak az identitástudat megőrzéséhez. Úgy látom, most is erről van szó” – jelentette ki ünnepi beszédében Schmitt Pál.
A köztársasági elnök hangsúlyozta, az összmagyarságnak egyre nagyobb szüksége van a kinyíló, globalizálódó világban a lokális értékekre, helyi kultúrára és ebben nagy szerepet játszanak a kongresszus résztvevő tudósai is, akik munkájukkal egyre erősebbé teszik a magyar identitástudatot.
A rangos magyarságtudományi szakértőket felsorakoztató szakmai találkozó ünnepi nyitógáláján három kolozsvári személyiség is átvehette Magyarország államfőjétől az általa alapított, a magyarság önazonosságának megszilárdítása és alakítása terén elért megvalósításokért járó kitüntetéseket. Így Czirják Árpád, a Szent Mihály plébánia nyugalmazott főesperese, Pozsony Ferenc néprajzkutató professzor, valamint Somai Ferenc közgazdász is átvehették a rangos elismeréseket.
A 7. Hungarológia Kongresszus román fővédnöke, Traian Băsescu államfő egyéb elfoglaltságra hivatkozva személyesen nem jelent meg a gálán, levelét Florin Stamatian, Kolozs megye prefektusa tolmácsolta az egybegyűlteknek. “Sok sikert kívánok a tudományos munkához. Remélem, hogy a kongresszusra egybegyűlt tudósok munkái révén a magyar és román kultúra, a múlt közelebb kerül egymáshoz és segít abban, hogy a mai kor kihívásaival, akadályaival eredményesebben nézhessünk szembe”- fogalmazott levelében a román államfő.
A Hungarológia Kongresszust a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére először 1981-ben, Budapesten tartották meg. Azóta ötévenként gyűlnek össze a magyarságtudományban érdekelt tudósok, eredményeik, álláspontjaik ismertetésére, megvitatására. Magyarország, Ausztria, Olaszország és Finnország után, idén első alkalommal Erdélyben, Kolozsváron szervezik meg a rangos eseményt augusztus 22. és 27. közt.
A Hungarológia Kongresszust szervező Nemzetközi Hungarológiai Társaság mellett idén a BBTE, a Sapientia, valamint a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület társszervezésében jött létre a kongresszus. A szervezők előzetes bejelentése alapján a következő napokban közel 600 tudományos, a magyarság kultúrájának valamelyik szegmensét érintő előadások hangzanak majd el a kincses város egyetemeinek előadótermeiben.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)
„Kolozsvár, az erdélyi magyarság szellemi, kulturális, tudományos központja. Kolozsvár a sűrített Erdély” – dicsérte a hetedik Hungarológiai Kongresszus helyszínválasztását a nemzetközi rendezvényt megnyitó beszédében tegnap Schmitt Pál.
A magyar államfő szerint sajátos adottságaiból fakadóan a kincses városban kialakult egy egyedi identitástudat, a transzilvanizmus.
„És itt maradt meg legtisztábban a hagyományos kultúra is” – mondta a kongresszus magyar fővédnöke a Kolozsvári Magyar Opera termében tartott gálán. Emlékeztetett, hogy a Magyar Tudományos Akadémia ezelőtt harminc évvel indította útjára a kongresszusokat. „A magyarságkutatók, bárhonnan érkeztek is, mindig törekedtek egy központi téma közösmeghatározására, körüljárására s ezzel nagyban hozzájárultak az identitástudat megőrzéséhez. Úgy látom, most is erről van szó” – jelentette ki ünnepi beszédében Schmitt Pál.
A köztársasági elnök hangsúlyozta, az összmagyarságnak egyre nagyobb szüksége van a kinyíló, globalizálódó világban a lokális értékekre, helyi kultúrára és ebben nagy szerepet játszanak a kongresszus résztvevő tudósai is, akik munkájukkal egyre erősebbé teszik a magyar identitástudatot.
A rangos magyarságtudományi szakértőket felsorakoztató szakmai találkozó ünnepi nyitógáláján három kolozsvári személyiség is átvehette Magyarország államfőjétől az általa alapított, a magyarság önazonosságának megszilárdítása és alakítása terén elért megvalósításokért járó kitüntetéseket. Így Czirják Árpád, a Szent Mihály plébánia nyugalmazott főesperese, Pozsony Ferenc néprajzkutató professzor, valamint Somai Ferenc közgazdász is átvehették a rangos elismeréseket.
A 7. Hungarológia Kongresszus román fővédnöke, Traian Băsescu államfő egyéb elfoglaltságra hivatkozva személyesen nem jelent meg a gálán, levelét Florin Stamatian, Kolozs megye prefektusa tolmácsolta az egybegyűlteknek. “Sok sikert kívánok a tudományos munkához. Remélem, hogy a kongresszusra egybegyűlt tudósok munkái révén a magyar és román kultúra, a múlt közelebb kerül egymáshoz és segít abban, hogy a mai kor kihívásaival, akadályaival eredményesebben nézhessünk szembe”- fogalmazott levelében a román államfő.
A Hungarológia Kongresszust a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére először 1981-ben, Budapesten tartották meg. Azóta ötévenként gyűlnek össze a magyarságtudományban érdekelt tudósok, eredményeik, álláspontjaik ismertetésére, megvitatására. Magyarország, Ausztria, Olaszország és Finnország után, idén első alkalommal Erdélyben, Kolozsváron szervezik meg a rangos eseményt augusztus 22. és 27. közt.
A Hungarológia Kongresszust szervező Nemzetközi Hungarológiai Társaság mellett idén a BBTE, a Sapientia, valamint a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület társszervezésében jött létre a kongresszus. A szervezők előzetes bejelentése alapján a következő napokban közel 600 tudományos, a magyarság kultúrájának valamelyik szegmensét érintő előadások hangzanak majd el a kincses város egyetemeinek előadótermeiben.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. augusztus 24.
Hazahoztuk, visszavásároljuk
Tavaly március 5-én több száz ember szakadó hóban ünnepelte a Székely Nemzeti Múzeum kapujában és termeiben Gábor Áron ágyújának hazatérését.
Hidegtől, cipeléstől és lelkesedéstől piros arcok, könnyes tekintetek nyugtázták: ezt is megérhettük. Alapjaiban szabta meg március idusának hangulatát az ágyú Bukarestből való, történelmi jelentőségű hazahozatala, kit érdekelt akkor, hogy a politikum azonnal rátelepedett az aktusra, amely – az aradi Szabadság-szobor "kiszabadítása" mintájára – gyorsan megkapta a "hazahoztuk" címkét. Most úgy tűnik, új címke után kell nézni, az ágyút ugyanis afféle cserekereskedelem tárgyává tették az Országos Történeti Múzeum vezetői. A dolog csak a szélsőségesen naivak számára okozhatott meglepetést, valamint azoknak, akik még mindig hisznek a kormányon lévő magyar érdekképviselet problémamegoldó képességének korlátlanságában. Tény ugyan, hogy Románia művelődési miniszterét az RMDSZ adja, ám az intézményi autonómiát még ő sem vonhatja kétségbe. Lehet, hogy a világhírű erősdi lelet, a szemerjai lelet aranydénárjainak, valamint az ágyú másolatának az itthoni öröklétért való becserélése a román fél szempontjából nem több üzleti ajánlatnál. Nagyobb a valószínűsége azonban, hogy egyben annak tesztelése is: hadd lám, mennyit ér nektek ez az ágyú? Nincs könnyű helyzetben az ügyben dönteni hivatott megyei önkormányzati testület. A csereajánlatnak az ágyú várható visszaszolgáltatását maga után vonó visszautasítása hatalmas, szimbolikus jelentőségű veszteség lenne, egy ilyen döntés ódiumát aligha vállalja magára a választóbázisával rövidesen szembenézni kényszerülő képviselő. Így viszont a magyarságtudatunk számára kevésbé jelentős, történelmi-eszmei értékük szempontjából viszont roppant fontos múzeumi ereklyékkel lesz szegényebb a múzeum, jócskán leértékelve az intézmény "piaci" besorolását. Az intézgetős alkupolitika egyik "áldásos" következménye fenyeget. Annak a procedúrának az árnyéka, amelynek szórványos eredményeit ugyanúgy hiba lenne elhallgatni, mint az ellenkező végkifejletek kockázatát, de amely mindig és minden elemében magában hordozza a pofára esés lehetőségét. És nem utolsósorban annak a felelőtlen vezetői gyakorlatnak az utórezgései, amely egy-egy fontos közéleti eseményen való parádézás kedvéért gondolkodás nélkül belemegy hasonló kétes kimenetelű ügyletekbe. Akinek meg fáj az erősdi lelet, vegyen be fájdalomcsillapítót.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tavaly március 5-én több száz ember szakadó hóban ünnepelte a Székely Nemzeti Múzeum kapujában és termeiben Gábor Áron ágyújának hazatérését.
Hidegtől, cipeléstől és lelkesedéstől piros arcok, könnyes tekintetek nyugtázták: ezt is megérhettük. Alapjaiban szabta meg március idusának hangulatát az ágyú Bukarestből való, történelmi jelentőségű hazahozatala, kit érdekelt akkor, hogy a politikum azonnal rátelepedett az aktusra, amely – az aradi Szabadság-szobor "kiszabadítása" mintájára – gyorsan megkapta a "hazahoztuk" címkét. Most úgy tűnik, új címke után kell nézni, az ágyút ugyanis afféle cserekereskedelem tárgyává tették az Országos Történeti Múzeum vezetői. A dolog csak a szélsőségesen naivak számára okozhatott meglepetést, valamint azoknak, akik még mindig hisznek a kormányon lévő magyar érdekképviselet problémamegoldó képességének korlátlanságában. Tény ugyan, hogy Románia művelődési miniszterét az RMDSZ adja, ám az intézményi autonómiát még ő sem vonhatja kétségbe. Lehet, hogy a világhírű erősdi lelet, a szemerjai lelet aranydénárjainak, valamint az ágyú másolatának az itthoni öröklétért való becserélése a román fél szempontjából nem több üzleti ajánlatnál. Nagyobb a valószínűsége azonban, hogy egyben annak tesztelése is: hadd lám, mennyit ér nektek ez az ágyú? Nincs könnyű helyzetben az ügyben dönteni hivatott megyei önkormányzati testület. A csereajánlatnak az ágyú várható visszaszolgáltatását maga után vonó visszautasítása hatalmas, szimbolikus jelentőségű veszteség lenne, egy ilyen döntés ódiumát aligha vállalja magára a választóbázisával rövidesen szembenézni kényszerülő képviselő. Így viszont a magyarságtudatunk számára kevésbé jelentős, történelmi-eszmei értékük szempontjából viszont roppant fontos múzeumi ereklyékkel lesz szegényebb a múzeum, jócskán leértékelve az intézmény "piaci" besorolását. Az intézgetős alkupolitika egyik "áldásos" következménye fenyeget. Annak a procedúrának az árnyéka, amelynek szórványos eredményeit ugyanúgy hiba lenne elhallgatni, mint az ellenkező végkifejletek kockázatát, de amely mindig és minden elemében magában hordozza a pofára esés lehetőségét. És nem utolsósorban annak a felelőtlen vezetői gyakorlatnak az utórezgései, amely egy-egy fontos közéleti eseményen való parádézás kedvéért gondolkodás nélkül belemegy hasonló kétes kimenetelű ügyletekbe. Akinek meg fáj az erősdi lelet, vegyen be fájdalomcsillapítót.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. augusztus 24.
„Nyelvháborút” indít a kovásznai alprefektus
Rendszerint félremagyarázzák a nyelvhasználatra vonatkozó jogszabályokat a Kovászna megyei prefektúra jogászai, és a sajátos törvényértelmezés alapján Valentin Ionaşcu alprefektus valóságos hadjáratot indított a magyar nyelv ellen – fogalmazott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azt követően, hogy Ionaşcu arra szólította fel a háromszéki magáncégeket, hogy köztéri reklámtábláikon kötelező módon használják a román nyelvet. Amíg György Ervin prefektus pihenőszabadságon volt, helyettese többek között a Domo üzletlánc Sepsiszentgyörgyön felállított magyar nyelvű reklámtáblájának eltávolítását is követelte.
Valentin Ionaşcu alprefektus korábban arra szólította fel a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, hogy a hivatalos levelei fejlécében ne használja a magyar nyelvet. Az alprefektust nem sikerült utolérnünk, ám megyei kormányhivatali források szerint Ionaşcu az 550-es számú jogszabályra hivatkozva szólította fel a kereskedelmi társaságokat a román nyelv használatára. A jogszabály szerint közterületen mindent kötelező románul is feliratozni.
Ugyancsak kormányhivatali források szerint a törvény értelmezhető, és a jogászok egy része úgy magyarázza, hogy a kereskedelmi társaságokra is vonatkoztatható. Az alprefektus értelmezése szerint magánterületen minden cég a saját belátása szerint feliratoz, ám közterületen köteles románul is feltüntetni az információkat.
A szabadságáról tegnap visszatérő György Ervin prefektus lapunknak elmondta, utána kell járnia az ügynek, hogy kiderítse a jogi hátterét.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere korábban elmondta, az alprefektus és a kormányhivatal jogászai folyamatosan rosszindulatúan félremagyarázzák a törvényeket, és állandó hadjáratot folytatnak a magyar feliratok ellen. Antal elmondta, kezdeményezni fog egy találkozót, ahol az alprefektusnak és a prefektúra jogászainak a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményekből, például a regionális nyelvek chartájából tart majd felolvasást, hogy megértsék, a kisebbségek nyelve egyenrangú a román nyelvvel, és jogunk van bármikor használni azt.
Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke elmondta, az alprefektus eljárása a kicsinyeskedés és a 90 éve tartó lélektani hadjárat része. „Nem kell bosszankodnunk az ilyen jellegű támadások miatt, hanem még inkább oda kell figyelnünk a magyar nyelv használatára, és arra, hogy ott is legyenek magyar feliratok, ahol most nincsenek” – mondta Veress Dávid.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
Rendszerint félremagyarázzák a nyelvhasználatra vonatkozó jogszabályokat a Kovászna megyei prefektúra jogászai, és a sajátos törvényértelmezés alapján Valentin Ionaşcu alprefektus valóságos hadjáratot indított a magyar nyelv ellen – fogalmazott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azt követően, hogy Ionaşcu arra szólította fel a háromszéki magáncégeket, hogy köztéri reklámtábláikon kötelező módon használják a román nyelvet. Amíg György Ervin prefektus pihenőszabadságon volt, helyettese többek között a Domo üzletlánc Sepsiszentgyörgyön felállított magyar nyelvű reklámtáblájának eltávolítását is követelte.
Valentin Ionaşcu alprefektus korábban arra szólította fel a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, hogy a hivatalos levelei fejlécében ne használja a magyar nyelvet. Az alprefektust nem sikerült utolérnünk, ám megyei kormányhivatali források szerint Ionaşcu az 550-es számú jogszabályra hivatkozva szólította fel a kereskedelmi társaságokat a román nyelv használatára. A jogszabály szerint közterületen mindent kötelező románul is feliratozni.
Ugyancsak kormányhivatali források szerint a törvény értelmezhető, és a jogászok egy része úgy magyarázza, hogy a kereskedelmi társaságokra is vonatkoztatható. Az alprefektus értelmezése szerint magánterületen minden cég a saját belátása szerint feliratoz, ám közterületen köteles románul is feltüntetni az információkat.
A szabadságáról tegnap visszatérő György Ervin prefektus lapunknak elmondta, utána kell járnia az ügynek, hogy kiderítse a jogi hátterét.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere korábban elmondta, az alprefektus és a kormányhivatal jogászai folyamatosan rosszindulatúan félremagyarázzák a törvényeket, és állandó hadjáratot folytatnak a magyar feliratok ellen. Antal elmondta, kezdeményezni fog egy találkozót, ahol az alprefektusnak és a prefektúra jogászainak a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményekből, például a regionális nyelvek chartájából tart majd felolvasást, hogy megértsék, a kisebbségek nyelve egyenrangú a román nyelvvel, és jogunk van bármikor használni azt.
Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke elmondta, az alprefektus eljárása a kicsinyeskedés és a 90 éve tartó lélektani hadjárat része. „Nem kell bosszankodnunk az ilyen jellegű támadások miatt, hanem még inkább oda kell figyelnünk a magyar nyelv használatára, és arra, hogy ott is legyenek magyar feliratok, ahol most nincsenek” – mondta Veress Dávid.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 24.
Esterházy János a szlovák államfő szerint Hitler és a fasizmus híve volt
Ivan Gasparovic szlovák államfő szerint Esterházy János, a felvidéki magyarság két világháború közötti vezetője, aki az ötvenes években egy morvaországi börtönben hunyt el, Hitler és a fasizmus híve volt, ezért helytelen, hogy Kassán mellszobrot állítottak neki.
"Szobrot állítani Kassán Esterházynak, aki Hitler és a fasizmus híve volt, helytelen" - jelentette ki Gasparovic abban az interjúban, amelyet a Bojovníkban, a szlovákiai antifasiszták kéthetente megjelenő lapjának idei 18. számában tettek közzé.
Az elnöktől azt kérdezték, mi a véleménye arról, hogy Esterházynak Kassán, Ferdinand Durcansky, volt szlovák nácibarát politikusnak pedig Rajecben mellszobrot állítottak. Gasparovic megjegyezte: az, amit Esterházyról mondott, Durcanskyra is érvényes.
A szoborállítás minden településen a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozik, s a kérdésnek emberi, politikai és művészeti vonzata van - fejtette ki az elnök. Azt mondta, nem híve annak, hogy a múltban állított szobrokat lerombolják, mert azok a település arculatához tartoznak. Nem tartja azonban helyesnek, hogy új szobrokat állítsanak vitatott történelmi személyeknek.
Esterházy kassai mellszobrával kapcsolatban elmondta: magánterületen áll, s ott bárki azt tehet, amit a törvény megenged.
"A büntető törvénykönyvben azonban benne van, hogy tilos a fasizmus népszerűsítése. Meg kell vizsgálni, milyen mértékben lehet beavatkozni magánbirtokon, illetve azt, hogy milyen mértékben lehet erről a magánbirtokról kedvezőtlen hatást gyakorolni a környezetre egy szoborral vagy más propagandaeszközzel. Ha a szobrot valaki a kertjében saját maga számára állítja fel, nehéz bebizonyítani, hogy a fasizmus népszerűsítéséről van szó. Kassán is magánterületről van szó, amely azonban nyilvánosan látogatható. Ez probléma" - szögezte le Gasparovic a Bojovníkban.
Esterházy Jánost, a felvidéki magyarság egykori vezetőjét, aki a II. világháború idején a pozsonyi parlamentben nem szavazta meg a zsidóellenes törvényeket, Szlovákiában hivatalosan ma is háborús bűnösnek tartják, s bármiféle rehabilitációját elutasítják.
Durcanskynak nagy szerepe volt az első Csehszlovák Köztársaság 1939-es felbomlásában. A politikus 1938 és 1940 között több miniszteri tisztséget is betöltött Szlovákiában. Miután külügyminiszterként megpróbált részben önálló szlovák utat keresni, menesztették tisztségéből. 1945-ben Nyugatra menekült. 1947-ben Szlovákiában távollétében háborús bűnösnek nyilvánították és halálra ítélték. Az ítélet ma is jogerős. Krónika (Kolozsvár)
Ivan Gasparovic szlovák államfő szerint Esterházy János, a felvidéki magyarság két világháború közötti vezetője, aki az ötvenes években egy morvaországi börtönben hunyt el, Hitler és a fasizmus híve volt, ezért helytelen, hogy Kassán mellszobrot állítottak neki.
"Szobrot állítani Kassán Esterházynak, aki Hitler és a fasizmus híve volt, helytelen" - jelentette ki Gasparovic abban az interjúban, amelyet a Bojovníkban, a szlovákiai antifasiszták kéthetente megjelenő lapjának idei 18. számában tettek közzé.
Az elnöktől azt kérdezték, mi a véleménye arról, hogy Esterházynak Kassán, Ferdinand Durcansky, volt szlovák nácibarát politikusnak pedig Rajecben mellszobrot állítottak. Gasparovic megjegyezte: az, amit Esterházyról mondott, Durcanskyra is érvényes.
A szoborállítás minden településen a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozik, s a kérdésnek emberi, politikai és művészeti vonzata van - fejtette ki az elnök. Azt mondta, nem híve annak, hogy a múltban állított szobrokat lerombolják, mert azok a település arculatához tartoznak. Nem tartja azonban helyesnek, hogy új szobrokat állítsanak vitatott történelmi személyeknek.
Esterházy kassai mellszobrával kapcsolatban elmondta: magánterületen áll, s ott bárki azt tehet, amit a törvény megenged.
"A büntető törvénykönyvben azonban benne van, hogy tilos a fasizmus népszerűsítése. Meg kell vizsgálni, milyen mértékben lehet beavatkozni magánbirtokon, illetve azt, hogy milyen mértékben lehet erről a magánbirtokról kedvezőtlen hatást gyakorolni a környezetre egy szoborral vagy más propagandaeszközzel. Ha a szobrot valaki a kertjében saját maga számára állítja fel, nehéz bebizonyítani, hogy a fasizmus népszerűsítéséről van szó. Kassán is magánterületről van szó, amely azonban nyilvánosan látogatható. Ez probléma" - szögezte le Gasparovic a Bojovníkban.
Esterházy Jánost, a felvidéki magyarság egykori vezetőjét, aki a II. világháború idején a pozsonyi parlamentben nem szavazta meg a zsidóellenes törvényeket, Szlovákiában hivatalosan ma is háborús bűnösnek tartják, s bármiféle rehabilitációját elutasítják.
Durcanskynak nagy szerepe volt az első Csehszlovák Köztársaság 1939-es felbomlásában. A politikus 1938 és 1940 között több miniszteri tisztséget is betöltött Szlovákiában. Miután külügyminiszterként megpróbált részben önálló szlovák utat keresni, menesztették tisztségéből. 1945-ben Nyugatra menekült. 1947-ben Szlovákiában távollétében háborús bűnösnek nyilvánították és halálra ítélték. Az ítélet ma is jogerős. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 25.
Kelet Svájcát hozná létre
Kelet Svájcát, Románia gazdaságának motorját, Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnerét szeretné Erdélyben létrehozni a Mikó Imre Terv.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) gondozta gazdasági fejlesztési terv többek között jelentős infrastruktúra-fejlesztéseket, sikeres természetvédelmet, erős ipart, fejlett turizmust és kiváló szakembereket „vizionál" a helyi magyar közösség számára.
Nemzeti gyarapodást és pénzügyi-gazdasági fellendülést szeretne a Mikó Imre Terv, amelynek alkotói széles körű szakmai-nemzetpolitikai-társadalmi összefogás révén kívánják kialakítani végleges formáját. Számítanak a közvélemény segítségére, aktív részvételére – mondta el a Kolozsvári Magyar Napok keretében Jakabos Janka, az EMNT háromszéki szervezetének elnöke. Szerinte az erdélyi gazdaságnak és szereplőinek hidat kell képezniük a magyar és a román kormány között, a terv pedig ennek a hídnak a kiépítésében is fontos szerepet kíván betölteni.
Szatmáry Kristóf, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára jelezte: nem a magyar állam projektje a Mikó-terv, hanem erdélyi magyar kezdeményezés, ennek megfelelően helyi lábakon kell majd állnia. Erdélyi szakemberek dolgozzák ki, és erdélyi gazdasági szereplőket hivatott segíteni. „A Kárpát-medence magyar vonatkozású gazdasági életét hibásan szemléljük külgazdasági tevékenységként, a nemzeti sajátosságok miatt azt sokkal inkább belgazdaságnak kellene tekinteni. A Mikó-terv a magyar–magyar viszony helyreállításának elindított folyamatában tölt tehát be sajátos szerepet" – emelte ki Budapest szerepét Szatmáry. A terv egyfajta autonómiát is jelent: nagy lehetőség az erdélyi magyar közösségnek, hogy megmutassa: az önrendelkezésnek nem csak politikai értelemben van jelentősége, hanem gazdasági perspektívákat is teremthet.
Péti Márton, a magyar kormány egyik háttérintézményének területfejlesztési szakértője úgy tartja: a jelenlegi nemzetközi hangulat alkalmas a terv útnak indításához. Összhangban áll ugyanis az unió kohéziós politikájának reformüzeneteivel is, egyfajta biztosíték a uniós pénzek 2014–2020 közötti lehívására, mert helyi adottságokhoz igazított fejlesztéseket bátorít. Sőt, Magyarország is tanulhat a Mikó-tervből. „Közösség alapú gazdaságfejlesztésből jó kis lecke lesz ez Budapestnek. Itt jóval összetartóbbak a közösségek, mint otthon, mi is kíváncsiak vagyunk hát, hogyan is működik gyakorlatba ültetve egy ilyen terv" – fogalmazott Péti.
„A rendszerváltást követően jószerével megszűnt az erdélyi ipari termelés, az azóta létrejött kis- és középvállalkozások elszórtan működnek, elszigetelt kommunikációval küzdenek a fennmaradásért" – kezdte a terv iparra vonatkozó megoldásainak bemutatását Juhász Jácint, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság Karának dékánja. Ezeket a vállalkozásokat kellene összefogni, befektetéseiket ösztönözni, támogatást szerezni számukra. A közeljövőben ügyfeleknek és gazdasági szereplőknek szóló ingyenes adatbázist hoznak létre, valamint pályázati szaktanácsadást is hozzáférhetővé tesznek. „Sokan úgy pályáznak ma, hogy amire pénzt adnak, arra kell pályázni. Ezen a szemléleten változtatni kell" – mondta Juhász, aki a terv pénzügyi sikerét az „ingyenes pénzosztás" helyett a visszatérítendő hitelprogramokban látja.
"Az ingyen pénzosztás átka, hogy nem mindig kerül produktív felhasználásra. Mi a gazdaságra sokkal ösztönzőbb kedvezményes mikrohitelekben látjuk a Mikó-terv sikerét" – tette hozzá az oktató. A terv amúgy az erdélyi akadémiai szféra sajátos összefogásának eredménye is, különböző hazai egyetemek több szakembere vett részt kidolgozásában. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kelet Svájcát, Románia gazdaságának motorját, Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnerét szeretné Erdélyben létrehozni a Mikó Imre Terv.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) gondozta gazdasági fejlesztési terv többek között jelentős infrastruktúra-fejlesztéseket, sikeres természetvédelmet, erős ipart, fejlett turizmust és kiváló szakembereket „vizionál" a helyi magyar közösség számára.
Nemzeti gyarapodást és pénzügyi-gazdasági fellendülést szeretne a Mikó Imre Terv, amelynek alkotói széles körű szakmai-nemzetpolitikai-társadalmi összefogás révén kívánják kialakítani végleges formáját. Számítanak a közvélemény segítségére, aktív részvételére – mondta el a Kolozsvári Magyar Napok keretében Jakabos Janka, az EMNT háromszéki szervezetének elnöke. Szerinte az erdélyi gazdaságnak és szereplőinek hidat kell képezniük a magyar és a román kormány között, a terv pedig ennek a hídnak a kiépítésében is fontos szerepet kíván betölteni.
Szatmáry Kristóf, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára jelezte: nem a magyar állam projektje a Mikó-terv, hanem erdélyi magyar kezdeményezés, ennek megfelelően helyi lábakon kell majd állnia. Erdélyi szakemberek dolgozzák ki, és erdélyi gazdasági szereplőket hivatott segíteni. „A Kárpát-medence magyar vonatkozású gazdasági életét hibásan szemléljük külgazdasági tevékenységként, a nemzeti sajátosságok miatt azt sokkal inkább belgazdaságnak kellene tekinteni. A Mikó-terv a magyar–magyar viszony helyreállításának elindított folyamatában tölt tehát be sajátos szerepet" – emelte ki Budapest szerepét Szatmáry. A terv egyfajta autonómiát is jelent: nagy lehetőség az erdélyi magyar közösségnek, hogy megmutassa: az önrendelkezésnek nem csak politikai értelemben van jelentősége, hanem gazdasági perspektívákat is teremthet.
Péti Márton, a magyar kormány egyik háttérintézményének területfejlesztési szakértője úgy tartja: a jelenlegi nemzetközi hangulat alkalmas a terv útnak indításához. Összhangban áll ugyanis az unió kohéziós politikájának reformüzeneteivel is, egyfajta biztosíték a uniós pénzek 2014–2020 közötti lehívására, mert helyi adottságokhoz igazított fejlesztéseket bátorít. Sőt, Magyarország is tanulhat a Mikó-tervből. „Közösség alapú gazdaságfejlesztésből jó kis lecke lesz ez Budapestnek. Itt jóval összetartóbbak a közösségek, mint otthon, mi is kíváncsiak vagyunk hát, hogyan is működik gyakorlatba ültetve egy ilyen terv" – fogalmazott Péti.
„A rendszerváltást követően jószerével megszűnt az erdélyi ipari termelés, az azóta létrejött kis- és középvállalkozások elszórtan működnek, elszigetelt kommunikációval küzdenek a fennmaradásért" – kezdte a terv iparra vonatkozó megoldásainak bemutatását Juhász Jácint, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság Karának dékánja. Ezeket a vállalkozásokat kellene összefogni, befektetéseiket ösztönözni, támogatást szerezni számukra. A közeljövőben ügyfeleknek és gazdasági szereplőknek szóló ingyenes adatbázist hoznak létre, valamint pályázati szaktanácsadást is hozzáférhetővé tesznek. „Sokan úgy pályáznak ma, hogy amire pénzt adnak, arra kell pályázni. Ezen a szemléleten változtatni kell" – mondta Juhász, aki a terv pénzügyi sikerét az „ingyenes pénzosztás" helyett a visszatérítendő hitelprogramokban látja.
"Az ingyen pénzosztás átka, hogy nem mindig kerül produktív felhasználásra. Mi a gazdaságra sokkal ösztönzőbb kedvezményes mikrohitelekben látjuk a Mikó-terv sikerét" – tette hozzá az oktató. A terv amúgy az erdélyi akadémiai szféra sajátos összefogásának eredménye is, különböző hazai egyetemek több szakembere vett részt kidolgozásában. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. augusztus 25.
Közelebb került a Házsongárd öröksége a törvény oltalmához
Befejeződött a kolozsvári pantheon helyrajzi felmérése
Mára lezárult a Házsongárd műemlék jellegű sírjai topográfiai felmérésének terepmunka része – tájékoztatta lapunkat Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója. Az alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság még a tél folyamán javasolta a művelődési tárcának, hogy a temető értékes emlékeit terjesszék fel a műemléki státus elnyerésére. Az összeállított jegyzéket azonban helyrajzi számokkal kellett kiegészíteni, amelyeket a temetőt felügyelő hivatal tavaly májusban titkosított. Június végén a művelődésügyi minisztérium Kolozs megyei igazgatósága a szaktárca utasítására elindította a szükséges munkálatok folyamatát. Együttműködési szerződést kötött a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társasággal, így a felkért szakemberek és önkéntesek elkezdhették a terepmunkát – magyarázta a felmérésben vezető szerepet vállaló Maksay Ádám építőmérnök, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója.
A kulturális és örökségvédelmi minisztérium engedélyének, támogatásának birtokában az Erdélyi Református Egyházkerület a Bethlen Gábor Alapnál (a korábbi Szülőföld Alap jogutódjánál) félmillió forintot pályázott meg a helyrajzi felmérés elvégzésére. – A Leonard Horvath által vezetett művelődésügyi igazgatóság teljes mértékben segítségünkre volt a munkálatok lebonyolításában, amelyekben többek között részt vett Virgil Pop, a Területi Műemlékvédő Bizottság főtanácsosa is – részletezte Maksay Ádám. A műemlékvédelmi szakember lapunknak már korábban elmondta: a topográfiai mérések elkészülése nyomán irányító szerepet vállal majd az országos műemlékvédelemhez felterjesztendő dokumentáció elkészítésében. Virgil Pop egyébként a művelődésügyi tárcának eredetileg leadott magyar nyelvű jegyzéket átdolgozta, román nyelvre átírta, ez szolgált a topográfiai munkálatok alapjául is – tette hozzá a műszaki előadó.
A terepmunka folyamán több mint 500 sírt, sírkövet sikerült feltérképeznie az Alexandru Terebesy által vezetett helyrajzi felmérést végző csoportnak, amelyben mindenki a legcéltudatosabban dolgozott, az elvégzett munka értéke pedig nem fél, hanem gyakorlatilag két és fél millió forintnak felelne meg – fejtette ki Maksay Ádám. A műemlékké nyilvánításra javasolt emlékek jegyzéke körülbelül 300 tételből áll, de a nemzetközi szabványoknak megfelelő, kiterjedt topográfiai térkép például a kallódó sírköveket is tartalmazza. – Az egyházi tulajdonban levő lutheránus temető kivételével a köztemető régi részét feltérképeztük, mindent bemértünk, hogyha majd a törvényi védelemre javasolt listát bővíteni lehet, ne kelljen majd újra elkezdeni a munkát – magyarázta Gergelyné Tőkés Erzsébet. Mint kiemelte a műemlékvédő fórumok viszonyulása a lehető legsegítőkészebb, együttműködésük kiváló volt. A helyrajzi adatok összegyűjtése azonban csak a műemlékké nyilvánítás első lépése: a különálló tételekre bontott jegyzék minden egyes eleméhez egy adatlapot kell ugyanis csatolni, amelynek kitöltése további aprólékos munkát, kutatást igényel, és amelyet véleménye szerint nagymértékben megnehezíthet az a tény, hogy a temető igazgatósága a sírok adatait csak a családtagoknak adja ki. Mint kifejtette, egy immár sokadik helyszínen kallódó sírkő jellemzőit például nehéz lesz a temető nyilvántartásához való hozzáférés nélkül a műemlékvédelmi adatlap követelményeinek megfelelően összegezni.
– Hatalmas munka vár még ránk, amelynek megvalósításában a Megyei Művelődési Felügyelőség alkalmazottai, kutatói, valamint a náluk szakmai gyakorlatot végző egyetemi hallgatók segítségünkre voltak és lesznek a továbbiakban is – hangsúlyozta a Házsongárd Alapítvány igazgatója. Maksay Ádám tájékoztatása szerint szeptember 15-ig minden egyes emlék dokumentációjához csatolni kell az említett, úgynevezett analitikai adatlapot, de a szakemberek közreműködésével fel lehet majd tüntetni rajtuk a szükséges adatokat.
Virgil Pop a kolozsvári Építészeti és Városrendészeti Egyetem professzoraként két tanársegédjével a házsongárdi kripták és síremlékek széleskörű építészeti felmérését kezdeményezte a hallgatók bevonásával – fejtette ki Maksay Ádám. A diákok a projekt- és a restaurálási javaslatok elkészítése által tettek eleget a szaktantárgy gyakorlati követelményeinek, és igen értékes munkát végeztek, ugyanis az általuk összeállított dokumentáció adatai segítségül szolgálnak az említett adatlapok kitöltésében.
Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter műemlékvédelmi kérdésekért felelős tanácsosa lapunknak elmondta: a topográfiai dokumentáció csak egy részét képezi a pozíciónként értelmezett törvényi védelem megszerzésére irányuló folyamatnak, az emlékek különálló iratcsomóinak hiánytalan összeállítását követően pedig az Országos Műemlékvédő Bizottságnak kell jóváhagynia a felterjesztett jegyzéket, amelyet miniszteri rendelet erősít majd meg. – A folyamat még nem ért véget. Reméljük, hogy a szeptemberi határidőig sikerül összeállítani a szükséges dokumentációt – mondta Hegedüs Csilla
ZAY ÉVA, NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
Befejeződött a kolozsvári pantheon helyrajzi felmérése
Mára lezárult a Házsongárd műemlék jellegű sírjai topográfiai felmérésének terepmunka része – tájékoztatta lapunkat Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója. Az alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság még a tél folyamán javasolta a művelődési tárcának, hogy a temető értékes emlékeit terjesszék fel a műemléki státus elnyerésére. Az összeállított jegyzéket azonban helyrajzi számokkal kellett kiegészíteni, amelyeket a temetőt felügyelő hivatal tavaly májusban titkosított. Június végén a művelődésügyi minisztérium Kolozs megyei igazgatósága a szaktárca utasítására elindította a szükséges munkálatok folyamatát. Együttműködési szerződést kötött a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társasággal, így a felkért szakemberek és önkéntesek elkezdhették a terepmunkát – magyarázta a felmérésben vezető szerepet vállaló Maksay Ádám építőmérnök, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója.
A kulturális és örökségvédelmi minisztérium engedélyének, támogatásának birtokában az Erdélyi Református Egyházkerület a Bethlen Gábor Alapnál (a korábbi Szülőföld Alap jogutódjánál) félmillió forintot pályázott meg a helyrajzi felmérés elvégzésére. – A Leonard Horvath által vezetett művelődésügyi igazgatóság teljes mértékben segítségünkre volt a munkálatok lebonyolításában, amelyekben többek között részt vett Virgil Pop, a Területi Műemlékvédő Bizottság főtanácsosa is – részletezte Maksay Ádám. A műemlékvédelmi szakember lapunknak már korábban elmondta: a topográfiai mérések elkészülése nyomán irányító szerepet vállal majd az országos műemlékvédelemhez felterjesztendő dokumentáció elkészítésében. Virgil Pop egyébként a művelődésügyi tárcának eredetileg leadott magyar nyelvű jegyzéket átdolgozta, román nyelvre átírta, ez szolgált a topográfiai munkálatok alapjául is – tette hozzá a műszaki előadó.
A terepmunka folyamán több mint 500 sírt, sírkövet sikerült feltérképeznie az Alexandru Terebesy által vezetett helyrajzi felmérést végző csoportnak, amelyben mindenki a legcéltudatosabban dolgozott, az elvégzett munka értéke pedig nem fél, hanem gyakorlatilag két és fél millió forintnak felelne meg – fejtette ki Maksay Ádám. A műemlékké nyilvánításra javasolt emlékek jegyzéke körülbelül 300 tételből áll, de a nemzetközi szabványoknak megfelelő, kiterjedt topográfiai térkép például a kallódó sírköveket is tartalmazza. – Az egyházi tulajdonban levő lutheránus temető kivételével a köztemető régi részét feltérképeztük, mindent bemértünk, hogyha majd a törvényi védelemre javasolt listát bővíteni lehet, ne kelljen majd újra elkezdeni a munkát – magyarázta Gergelyné Tőkés Erzsébet. Mint kiemelte a műemlékvédő fórumok viszonyulása a lehető legsegítőkészebb, együttműködésük kiváló volt. A helyrajzi adatok összegyűjtése azonban csak a műemlékké nyilvánítás első lépése: a különálló tételekre bontott jegyzék minden egyes eleméhez egy adatlapot kell ugyanis csatolni, amelynek kitöltése további aprólékos munkát, kutatást igényel, és amelyet véleménye szerint nagymértékben megnehezíthet az a tény, hogy a temető igazgatósága a sírok adatait csak a családtagoknak adja ki. Mint kifejtette, egy immár sokadik helyszínen kallódó sírkő jellemzőit például nehéz lesz a temető nyilvántartásához való hozzáférés nélkül a műemlékvédelmi adatlap követelményeinek megfelelően összegezni.
– Hatalmas munka vár még ránk, amelynek megvalósításában a Megyei Művelődési Felügyelőség alkalmazottai, kutatói, valamint a náluk szakmai gyakorlatot végző egyetemi hallgatók segítségünkre voltak és lesznek a továbbiakban is – hangsúlyozta a Házsongárd Alapítvány igazgatója. Maksay Ádám tájékoztatása szerint szeptember 15-ig minden egyes emlék dokumentációjához csatolni kell az említett, úgynevezett analitikai adatlapot, de a szakemberek közreműködésével fel lehet majd tüntetni rajtuk a szükséges adatokat.
Virgil Pop a kolozsvári Építészeti és Városrendészeti Egyetem professzoraként két tanársegédjével a házsongárdi kripták és síremlékek széleskörű építészeti felmérését kezdeményezte a hallgatók bevonásával – fejtette ki Maksay Ádám. A diákok a projekt- és a restaurálási javaslatok elkészítése által tettek eleget a szaktantárgy gyakorlati követelményeinek, és igen értékes munkát végeztek, ugyanis az általuk összeállított dokumentáció adatai segítségül szolgálnak az említett adatlapok kitöltésében.
Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter műemlékvédelmi kérdésekért felelős tanácsosa lapunknak elmondta: a topográfiai dokumentáció csak egy részét képezi a pozíciónként értelmezett törvényi védelem megszerzésére irányuló folyamatnak, az emlékek különálló iratcsomóinak hiánytalan összeállítását követően pedig az Országos Műemlékvédő Bizottságnak kell jóváhagynia a felterjesztett jegyzéket, amelyet miniszteri rendelet erősít majd meg. – A folyamat még nem ért véget. Reméljük, hogy a szeptemberi határidőig sikerül összeállítani a szükséges dokumentációt – mondta Hegedüs Csilla
ZAY ÉVA, NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)