Vetró B. András szobrász kézdivásárhelyi műtermében dr. Rákossy Árpád, egyszer koncepciós perben, másodszor 1956-os ,,politikai bűnbeesés” miatt elítélt kétszeres jogászdoktor portrészobra készül.  A szobrászművész több alkotása áll már köztereken.  Többszöri felhívás ellenére egyetlen jogász, bíró, ügyvéd sem ajánlott fel egy árva garast sem a Rákossy-szoborra. 1956 felől nézvést a magyarság majdnem mártírsorsú férfiembere, aki az igazság és a magyarság szolgálatáért feláldozta életét, akinek a hátába a márianosztrai börtönben krisztusi keresztet hasítottak.  Vannak viszont – nem jogászok -, akik úgy vélik: ,,miért magyarkodott annyit!?” Többek között egy Chicagóban élő felsőcsernátoni, egy kézdivásárhelyi nyugdíjas tanító adományozott a szoborra. – Rákossy Árpád az 1956-os forradalomban való részvételéért elítélt jogászok legjelesebbike. 1941-1947 között Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is ,,szolgált”. /(S. L.): Vetró. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 29./

1948-ban államosították a csernakeresztúri egyházi magyar iskola alig 5 éves épületét, melynek tervrajzát 1943-ban még maga Márton Áron püspök hagyta jóvá. Az elvétel akkor egy tollvonásba került, most viszont évekbe telt, hogy visszaszerezzék, – mutatott a visszaigénylési, átíratási dokumentumok halmazára Tóth János csernakeresztúri plébános. Májusban végre megszületett a visszaszolgáltatásáról szóló kormányhatározat. Azóta a plébános járja a hivatalokat, hogy telekkönyveztessék az ingatlant, a hozzá tartozó udvart. A plébános a fiatalokkal közösen dolgozva felújította az épület tetőszerkezetét, néhány új ablakkal, bejárati ajtóval látta el az iskolát. Az elképzelés szerint az emeleti irodában a Kolping család-mozgalomnak biztosítanak székhelyet, a nagy teremben pedig közösségi termet szeretnének kialakítani, számítógépekkel. Most elsősorban a helyi, illetve a megyei magyar közösséggel kell megvívni a harcot a magyar iskola fenntartásáért. Sem a szülők, sem a megye magyarságának elöljárói nem érzik át a csernakeresztúri iskola fontosságát. Ha a szórványban kiépített kis sziget feladja a maga végeit, akkor elnyeli a tenger. Tóth János plébános szeretné, hogy újra egyházi iskola legyen Csernakeresztúron. /Gáspár-Barra Réka: Újra egyházi kézen a csernakeresztúri magyar iskola épülete. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 5./

Kohl István Természetrajzi Múzeum nevet fogja viselni a szászrégeni intézmény. Kohl István Szászrégen szülötte, nyolc éve hunyt el. Természetbúvár, ornitológus, a múzeum anyagának gyarapítója volt. – Ötven évvel ezelőtt a szászrégeni Magyar Tanítóképzőből 42 friss diplomás tanító indult missziós útján, hogy hivatásához hűen magyar nyelven oktasson. Ez a tanítóképző működésének nyolc éve alatt 750 diplomás, jól felkészült nevelőt adott a magyar nyelvű oktatásnak, írta Csernátoni József a Szászrégen és Vidéke című hetilapban. /(b.d.): Tallózó. Szászrégen és Vidéke. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 9./

A sepsiszentgyörgyi Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság adatbázisát bővítik azok az építészhallgatók, akik ezekben a napokban a háromszéki kúriafelmérő-program keretében végzik egyetemi gyakorlatukat. A folyamatosan pusztuló épített örökséget leltározzák, dokumentálják, adataik alapján bármikor elkezdhető egy épület helyreállítása. Ez a második év, amikor a Kolozsváron tanuló építészhallgatók közül néhányan itt dolgoznak, a fiatalok korábbi munkáját felhasználták a tavaly megjelent Kúriák földje – Háromszék című könyv összeállításánál is. A kéthetes diáktábort Hlavathy Izabella és Hlavathy Károly sepsiszentgyörgyi építészmérnökök kezdeményezték. Az egyetemisták vizsgálják az uzoni, szentkatolnai, csernátoni és nagyajtai önkormányzatokhoz tartozó kúriákat, a mostani munka után nyolc udvarházról lesz több információ. /(mózes): Megörökítik az eltűnő épített örökséget (Kúriafelmérő-program Háromszéken). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 9./

A székelyföldi Madéfalván 11 vajdasági fiatal ült kerékpárra idén, hogy napi 100 kilométeres távokat lekarikázva végigjárják őseik 123 évvel ezelőtti telepítésének útját. Dani Irén, a Székelykevére telepedett bukovinai székely család sarja, két fiával együtt, főszervezőként vesz részt a biciklitúrán. Az al-dunai telepítés 120 éves évfordulóját 2003-ban ünnepelték, akkor szervezték az első biciklitúrát Bukovinából haza. A következő évben a Kevevára–Ráckeve útszakaszt karikázták végig, tavaly pedig a Temesvár–Szeged útvonalat. Bár a túrákat kezdeményező TINET ifjúsági szervezet magyar tagságú, minden évben szerb fiatalok is részt vesznek a kerékpározásban. – A fiatalok számára fontos tudni, hogy honnan jöttek, a szerbek pedig sokkal inkább megértenek bennünket, kultúránkat, hagyományainkat, ha végigjárják velünk Magyarország és Erdély történelmi hagyatékban gazdag földjét – mondja Dani Irén. Az identitástudat erősítésre igencsak szükség van, hiszen a 290 000 fős vajdasági magyarság élettere egyre szűkül – véli Kecskés István, az újvidéki Magyar Szó, az egyetlen ottani magyar napilap nagybecskereki tudósítója. Székelykeve, a szinte színtiszta magyar település önálló I–VIII. osztályos magyar iskolát működtet, de középiskolába már Nagybecskerekre kell menni, a magyar nyelvű felsőoktatás pedig szinte teljesen hiányzik a Vajdaságban. Székelykevén, Sándoregyházán, Hertelendyfalván közel 5000-es bukovinai székely közösség él. Hagyományainkat őrzik. Csernakeresztúron nagy örömmel látták vendégül a kerékpártúrára indult délvidéki ,,rokonokat”. – A Csernakeresztúrra telepedett bukovinai székelyek meglátogatása, templomuk, tájházuk, otthonaik megismerése is gazdagítja tarisznyánkat, melybe székely lelkiséget, erdélyi levegőt, történelmi, szellemi kincseket, békességet gyűjtöttünk az utunk során – mondta Dani Irén. Székelykevén augusztus 12-én megnyitják a 120 éves letelepedési évforduló egyhetes központi ünnepségét Székelykevén. A település immár 123 éves, de a templomukat 1886-ban építették és úgy érzik, ez adta az igazi megtartó erőt ahhoz, hogy sok háborúság és nélkülözés ellenére most is éljen az al-dunai magyarság. /Gáspár-Barra Réka: Madéfalvától Székelykevéig. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 10./

Kiss Béla evangélikus lutheránus tiszteletes 49 évig szolgálta kolozsvári gyülekezetét. Közben megjárta a poklokat és visszatért, tanúja volt a hívek megfogyatkozásának, és mindvégig kitartott. Néhány héttel ezelőtt búcsú-istentiszteleten köszönt el szeretett gyülekezetétől. Kiss Béla /sz. Csernátfalu, 1935. nov. 19./ elmondta, a hatodik generáció a családban, aki a lelkészi pályát választja. Még édesanyja is lelkész volt, aki ötven évig szolgált a Brassó melletti hétfalusi gyülekezetben. Kiss Béla Kolozsváron elvégezte a teológiát. 1958-ban megnősült, egy évre elvitték a szekusok. Hat év múlva szabadult. Ötvenhatos dolgok miatt ítélték el. Szerencsére az erdélyi evangélikus egyház becsületesebb volt, mint a magyarországi, mert a letartóztatott lelkészek ellen nem indított egyházi fegyelmi eljárást. Visszakerült kolozsvári gyülekezetéhez, ezt Argay György püspöknek, és az egyház vezetőségének köszönhette. Kiss Béla később két cikluson keresztül volt esperes, püspök-helyettes, gépkocsivezető stb. Amikor Kolozsvárra került, ezer-ezerkétszáz híve volt. Aztán elindult a szászság kivándorlása, és 1989 után a magyaroké is. Jelenleg körülbelül 400 híve van. Kiss Béla emlékezett, rossz volt a börtönben, de akik itthon maradtak, azoknak rosszabb volt. A felesége három évig nem tudta, hol van a férje. /Nem voltunk mi hősök. Beszélgetés Kiss Béla evangélikus tiszteletessel. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./

Petre Strachinaru háromszéki demokrata párti képviselő úgy véli, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) bejegyzése a „demokrácia egyik leckéje” lesz, és ezáltal biztosítottá válik a politikai alternatíva a magyar közösség számára is. A demokrata képviselő elmondta: nem lepte meg, hogy Markó Béla, az RMDSZ elnöke hajlandó együttműködni a Magyar Polgári Szövetséggel (MPSZ) és a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT). „Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen az RMDSZ-nek is ugyanaz a célkitűzése, mint az illető szervezeteknek, vagyis az autonómia megvalósítása”, mondta Strachinaru. „Az RMDSZ vállalta az egész magyar közösség képviseletét, de időközben kiderült, hogy mindez nem reális, ugyanis megjelentek a függetlenek, vagyis olyan magyar nemzetiségű személyek, akik más pártok listáján jelöltették magukat”, mondta Strachinaru. A képviselő rámutatott: az RMDSZ nyitása az MPSZ és az SZNT felé nem más, mint kampányfogás. /MPP: alternatíva a magyar közösségnek? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./

A napokban 12 csernakeresztúri és radnóti kisdiák üdül Piskin, a Szent István közösségi házban. A gyerekek helytörténeti kirándulásokon vettek részt. Fürödtek Algyógyon, voltak Vajdahunyadon. Csernakeresztúron ér véget a tábor, délutánra a csernakersztúri családok látják vendégül a radnóti táborozókat /(GBR): Gyermektábor a Szent István közösségi házban. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 12./

Dani Gergely katolikus pap a legnehezebb időben is kiállt csángómagyarok érdekeiért. Dani Gergely esperes-plébános /Lemhény, 1919. jún. 19. – Gyimesbükk, 1983. jan. 5./ a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium elvégzése után Brassóban érettségizett, teológiai tanulmányokat Gyulafehérváron folytatott. Kovásznán, Csernátonban, Gyergyószentmiklóson, Tekerőpatakon tevékenykedett. Gyimesbükkbe 1972-ben nevezték ki. Acélkemény magatartása töretlen hittel, erős akarattal párosult. A Gyimesben eltöltött tizenegy esztendejében talán egy nap sem volt, hogy ne kellett volna aggódnia a hívekért, a gyermekekért, akiket magyarul tanított írni-olvasni a hittanórákon; tervei megvalósításáért (a nagy templom felépítéséért, a kápolnák bővítéséért stb.). Első gondja az volt, hogy a kontomáci templomot (amely még Mária-Terézia idejében 1772–1782 között épült az ezeréves határnál a vámtisztek, ácsmesterek, hajdúk részére) felújítsa. A hívek faanyaggal és munkával járultak hozzá az új templom és a kápolnák felépítéséhez. Pénzük nem volt. Dani Gergely szinte egész Európát és Amerikát mozgósította. Lett pénz, lett harang, orgona és toronyóra is. A bukaresti engedély megszerzése ment a legnehezebben. Templomépítés közben nagyon sokszor voltak keserű napjai. A szekuritátén vallatták, megverték. A gyimesbükki nagy templomot Dani Gergely esperes-plébános a nehézségekkel dacolva, nagy áldozatok árán, 1974 és 1976 között sikerrel felépítette. 1976. október 15-én Jakab Antal püspök végezte a szentelési szertartást. Zúgtak a harangok, mintegy nyolcvan pap és többezer világi hívő volt jelen. Egy vasárnapi szentbeszédében azt mondta az esperes úr, ha ez a templom minden vasárnap megtelik imádkozó hívekkel, akkor nem kell félteni sem az egyház, sem a nemzet sorsát. A templom minden vasárnap megtelik. Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én, a gyimesi nagy templom felszentelésének harmincadik évfordulója kapcsán megemlékeznek Dani Gergely esperesről. Szeptember 24-én lesz az iskola névadó ünnepsége. Az egyetlen magyar nyelvű iskola Bákó megyében Dani Gergely nevét fogja viselni. /Antal Erzsébet: Emlékezünk Nagyboldogasszony napján. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 13./

Idén decemberben lesz 17 esztendeje a temesvári népfelkelésnek és az érdekérvényesítési lehetőségek megnyílásának az erdélyi magyarság előtt. Közel két évtized: történelmi távlat. Borbély Zsolt Attila felvillant az elmúlt 17 esztendőből pillanatképeket. Ezzel akarja bebizonyítani, hogy a bolsevik, az bolsevik, aki párttitkár-lelkületű, az is marad, a neptunista, az neptunista. A Neptun-ügy 13 esztendős. A Markóék által dominált sajtótól nem várható, hogy megírja a Neptun-ügyet. Szólni kell a román nemzeti liberálisokkal a marosvásárhelyi pogrom után aláírt paktumról, melyben az RMDSZ elhatárolódott az autonómiaköveteléstől, szólni kell Agyagfalváról, Szőcs Géza 1991-es törvénytervezetéről, a Hargita megyei választási listahamisításról, az 1992-es Kolozsvári Nyilatkozatról, a bal-liberálisok sajtóoffenzívájáról, Borbély Ernő SZKT-elnökségének megtorpedózásáról, Tőkés László 1993-as hátbatámadásáról, a Nagy Benedek-ügyről, a Szőcs Géza elleni ismételt támadásokról, az 1996-os puccsszerű kormányalakításról, a Bolyai Egyetem elleni 1997-es libertinus támadásról, a Petőfi–Schiller egyetem torz ötletéről és politikai hátteréről, Alsócsernátonról, Érmihályfalváról és Nyárádszeredáról, a Kincses–Markó párharcról s annak passzív fideszes szemléléséről is. A tanügyi törvényről, a protokollumpolitikáról, a Magyar Ifjúsági Tanács /MIT/ lecseréléséről, az SZKT fokozatos elsatnyulásáról, egy magyar nemzeti önkormányzat román versenypárttá válásáról. /Borbély Zsolt Attila: A múlt tükörcserepei 2. Pillanatképek az erdélyi magyarság rendszerváltás utáni történetéből. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 15./ Előző rész: A múlt tükörcserepei 1. Az első lib-lab paktum. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2006. aug. 8./

Fiatal művészek léptek fel Kolozsváron, Farkas utcai református templomban tartott kamaraesten: Czumbil Bernadett (zongora), Tokaji Krisztina (gordonka) és Deák Sándor (klarinét). Évek óta összeforrott együttesről van szó. /Nagy-Hintós Diana: Fiatal romantikusok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./

Öt esztendeje Gyergyószentmiklóson gyermekotthon működik. Arnold Eber németországi mérnök, egyetemi tanár – és egykori diákjai – tervei alapján, az ő anyagi támogatásával épült. Az építkezési költségek 80 százalékát ő biztosította saját pénzből, illetve adományok gyűjtéséből. Szintén neki köszönhetően működik menhely és egy üzlet a városban, amelynek hasznából e két igen fontos, államilag egyáltalán nem támogatott, szociális létesítmény fenntartását segítik. Az otthonról és tevékenységéről legtöbbet a Deutscher Hilffonds Ora International helyi fiókjának mindenese, Jeszenszky Teréz mesélhet. Elmondta, van már olyan, akinek lakásra gyűjtöttek és vásároltak. Az otthon több egykori lakója már önállóan él. Várható a jelenlegi 15 alkalmazott létszámának csökkentése is. Arnold Eber emellett jelentősen támogatta a gyergyószentmiklósi református templom javítását, továbbá autót vásárolt, hogy segítse Biró Sándor református tiszteletesnek a gyergyói református szórványgyülekezetek szolgálatát. Arnold Eber nyáron elhunyt, Arról is rendelkezett, hogy a sírjára szánt koszorúk árát a gyergyószentmiklósi gyermekotthon bankszámlájára ajánlják fel. /Bajna György: Arnold Eber őrködő lelke. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 18./

Székelyszenterzsébeten falutalálkozót tartottak, melyre meghívták az innen elszármazottakat is. Faluházat építettek székely kapuval, augusztus 19-én a református templomkertben felavatták Árpád-házi Szent Erzsébet embernagyságú szobrát, melyet az anyaországi Kotormán László szobrászművész faragott, és megszületett a falu címerrel ellátott zászlaja. A falutalálkozón részt vettek a testvértelepülések – Bükkszenterzsébet, Eperjeske és Mezőladány – küldöttei is. /B. B. H.: Szobrot állítottak Árpád-házi Szent Erzsébetnek. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./

A 2003-as szatmárnémeti RMDSZ-kongresszus után annyira elhaltak a belső kritikai hangok, hogy most a vita ténye is újszerűnek tűnik. Azonban csak a naivak gondolhatják, hogy a 2007-es kongresszus előtt valós alternatívákat felmutató valós csoportok közötti valós versengés kezdődött el. A verseny hitelességét mindenekelőtt kérdésessé teszi, hogy a reformerként megjelenő csoportok megvárták a karmester beintését; azt követően léptek a nyilvánosság elé, hogy Markó Béla Tusványoson megnyitotta a kongresszus előtti párbeszédek idényét. Mindannyian csak Markó-epigonok; azt ismételgetik visszhangként, amit a vezér már kijelentett, írta Gazda Árpád, a lap munkatársa. Gyanússá teszi a párbeszédet, hogy senki nem tör a Markó tisztségére. A megmutatkozó csoportok továbbra is az elnök oldalvizein lapátolnának. Legfennebb azt tekintik kérdésnek, hogy ki álljon majd Markó Béla mögött a 2007-es kongresszus utáni csoportképen: a Borbély László–Verestóy Attila–Takács Csaba–Frunda György négyes, a Nagy Zsolt és Kelemen Hunor nevével fémjelzett utánpótláscsapat, vagy netán a Borboly Csaba-féle ifik. Arra senki nem gondol, hogy elszámoltassa Markó Béla elnököt a szövetség – vezetése alatt eltelt – 13 évével, számon kérje az autonómiatörekvéseket, melyek képviselete a Markó-érában torpant meg. /Gazda Árpád: Vállveregetős ellenzékiség. = Krónika (Kolozsvár), aug. 28./

Augusztus 29-én folytatódhat a kisebbségi törvény vitája a képviselőház bizottságaiban. A szaktestületek tagjai viszont már előre leszögezték, aligha gyűl össze a határozatképes jelenlét. A tanügyi bizottság elnöke, Olguta Vasilescu nagy-románia párti képviselő szerint a vita elmarad, mert az emberjogvédelmi bizottság nem hívta össze tagjait, a tanügyi bizottságot pedig addig nem hívják össze, amíg az előbbi nem tart ülést. Vasilescu szerint már senkit sem érdekel a jogszabály, mivel az RMDSZ azt szeretné, ha helyette sürgősségi rendeletet fogadna el a kabinet. A román politikum elvárja, hogy a magyarságnak ne legyen képviselete a bukaresti kormányban – nyilatkozta Albert Álmos, az RMDSZ alsóháromszéki területi szervezetének elnöke. Albert szerint az alternatíva az, hogy az RMDSZ-en kívüli képviselet mehet panaszkodni az európai uniós intézményekhez. /Bukhat a kisebbségi törvény. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./

Az elmúlt hét végén telefonon érdeklődött Fábián László, Csíkszentsimon polgármestere: van-e tudomása a lapnak arról, hogy megverték a szentsimoni sorompóőrt? Nemleges válaszra a polgármester megjegyezte: „Akkor ezt az ügyet is eltussolják.” Csíkszentsimonban augusztus 23-án éjjel a faluban leszúrtak egy helybélit, a két tettes elmenekült, a rendőrőrs járőrkocsija bekapcsolt villogókkal járta az utcákat. A régimódi, kézzel tekerhető vasúti sorompó le volt eresztve. Korodi Imre sorompóőr a vonatot várva jelzőlámpájával már ott állt a sínek mellett. A sorompó előtt egy piros autó állt meg, ordított a zene. Korodi odaszólt nekik, hogy halkabban a zenével, mert jár a rendőrautó. Erre románul rászóltak, kiszálltak a kocsiból, az egyik hátulról megütötte őt, majd maga felé húzta, erre a sorompóőr a lámpával fejbevágta. De jött a többi, nekiestek, verték. Korodi Imrének még napokig fájt az oldala, de nem ment törvényszéki orvoshoz. A főnöke a vasútnál azt mondta, a hivatalos jelentésbe ne írja be, mi történt, a rendőrség majd elrendezi. Az esetnek több szemtanúja volt. Bilibók István társával, Szép Bernáttal szintén a sorompó felhúzását várta. Amikor odamentek, a négy ember abbahagyta Korodi verését, aki már véres volt. A vonat közben elment, jött még valaki, hogy emeljék már azt a sorompót, erre mondták, hogy hívni kell a rendőrséget. Erre a verekedők megszólaltak, nem kell rendőrt hívni, mert van már itt rendőr, s magukra mutattak. Nagyon részegek voltak. A tanúk jelentették a rendőrségen, majd a vasúti rendőrségen is. Ennek alapján a négy támadó kocsiját megállította valahol Zsögödfürdő környékén a rendőrség. A vasúti rendőrségen senkivel sem tudtak szóba állni, a parancsnok szabadságon, akik ott voltak, nem tudtak-akartak információt adni. Tudott viszont a történetről Fertu Gel, a csíkszeredai börtön igazgatója, aki hangsúlyozta: a rendőrségtől semmiféle írásos értesítést nem kapott, amit tud, alárendeltjeitől tudja – nem hivatalosan. Fertu elmondása szerint az autóban két börtönőr ült, a másik kettő civil volt. A zene miatt a sorompóőr beléjük kötött, majd az egyik börtönőrt megütötte lámpájával. Az „áldozat” törvényszéki orvosnál is járt látleletért. Megjegyezhető: középkorú sorompóőrökre nem jellemző, hogy munkahelyüket elhagyva lámpájukkal négy, jó erőben levő fiatalra támadjanak. Csíkszentsimonban két incidens történt azon napon. Az egyikről, a leszúrásról másnap már értesítették a sajtót a rendőrség illetékesei. A sorompóőr megtámadásáról egy árva szót sem ejtettek. /Szondy Zoltán: Incidens magyarellenes felhanggal. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 29./

A Szeret-Klézse Alapítvány klézsei székházában a hét végén nyílt meg Petrás Ince János emlékszobája. A moldvai csángómagyarok között a tizenkilencedik században szolgáló pap halálának 120. évfordulóján az egybegyűltek a balladagyűjtőre, nyelvjáráskutatóra emlékeztek. Az alapítvány kertjében felavatták Csoma Gergely magyarországi szobrászművész emlékoszlopát. Petrás Ince János munkásságát Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke méltatta, beszédet mondott Sántha Attila, a Moldvai Magyarság főszerkesztője és Salamon Ferenc, a kézdivásárhelyi Vigadó igazgatója. A kétnyelvű szentmisét Gergely István csíksom-lyói esperes celebrálta, felléptek a klézsei, frumószai, külsőrekecsini és pusztinai, valamint a kézdivásárhelyi és a csernátoni táncosok. /(Fer-): Petrás Ince János-emlékszoba Klézsén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./

A marosvásárhelyi Bernády Házban nyílt kiállítással ért véget a második erdőcsinádi táborozás. A Lukácsy Szilamér református lelkész igazgatta és Miholcsa József szobrászművész irányításával működő táborban táborcímer és táborzászló is van. A bemutatott festmények, grafikák, szobrok sokféleképpen közelítették meg a tábor idei témáját, a határt. /N.M.K.: Kapuzárás az erdőcsinádi alkotótáborban. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 29./

Varga Andrea történész kutatásai alapján tekintette át a magyar-román tárgyalásokat, visszamenve Grósz Károly rossz emlékű 1988-as aradi látogatására. Göncz Kinga augusztus 28-án Bukarestbe látogatott. A román és magyar kapcsolattörténet tompítani képes a várakozás optimista hangoltságát. A két ország viszonyában folytonosan kiemelt szerepet játszott a kisebbségi kérdés, főként a magyar diplomácia nézőpontjából. A magyar kisebbség mindenkori helyzete minőségileg függött Bukarest magyarságpolitikájától. Az 1948-49-ban kiépült sztálini típusú rendszer alapvetően megváltoztatta a két ország kapcsolatrendszerét. A sztálini államközi rendszerben a külpolitika diplomáciai jelentősége devalválódott, degradálódott. A pártközpontú külkapcsolatokra szakosodott külügyi apparátusok igyekeztek a nemzetek közötti ellentéteket háttérbe szorítani. Az 1956-ban hatalomra került, Kádár János nevével fémjelzett politikai vezetés a problémamentes, jószomszédi kapcsolatok kiépítésére törekedett – ezt is várta el tőle a Kreml. A mosolydiplomáciát erőltették, annak ellenére, hogy a hatvanas évek első felében a budapesti külügyminisztériumban is felismerték: Romániában a nacionalizmus a párt- és állampolitika hivatalos, bár nem nyilvános részévé vált, és a magyar kisebbség helyzete folyamatosan romlik. Ennek ellenére az 1956-ot követő jó 30 évben az erdélyi magyarság problémáját minden esetben alárendelték a Moszkva által megkövetelt szívélyes „jószomszédi” politikának. A budapesti külügyminisztérium illetékesei számos – évek óta húzódó, megoldatlan, vitás – kérdésre hívták fel a pártvezetés figyelmét. (Például már ekkor javasolták, hogy az 1955-ben egyoldalú román lépésre megszűnt kolozsvári Útlevélhivatalt – már konzulátusi rangban – újra meg kellene nyitni, könnyíteni kellene a kölcsönös látogatás feltételeit stb.) Ennek ellenére az 1958. február 20-28. között Romániában „vendégeskedő” Kádár János és Kállai Gyula a bukaresti tárgyalásokon – a román fél szándékának megfelelően – a „kényes” problémákat még csak föl sem vetették, mindenben elfogadták a szomszédok ajánlásait. A román fél ugyanis ügyes taktikával elérte, hogy semmiféle konkrét megállapodásra nem került sor! A közös nyilatkozatban – az eredeti magyar javaslat ellenére – még csak utalás sincs a nemzeti kisebbségekre. Kádár és Kállai látogatása tulajdonképpen két momentum miatt maradt emlékezetes az erdélyi magyarság köreiben. A Marosvásárhelyre érkező delegáció nevében Kállai Gyula a Simó Géza Bútorgyárban megtartott nagygyűlésen előbb „megdicsérte” az RMP vezetését a kisebbségpolitikájáért („Mi eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet minden területén, [...] a szabad nyelvhasználat természetessé vált.”), majd sorra került „Erdély kérdése”. Először is kijelentette, hogy „a magyarországi ellenforradalom nyíltan felvetette területi követeléseit a szomszédos népi demokráciák felé”, és „felelevenítették a határkérdést”. Majd gyorsan hozzátette: „Megmondjuk világosan: Nekünk semmiféle területi igényünk nincs; azt tartjuk, hogy Magyarországnak van éppen elég földje, és népe, hogy azon – testvéri egyetértésben a szomszéd népekkel – felépítse a maga szocialista hazáját”. Kállai után két nappal, a bukaresti nagygyűlésen Kádár kijelentette, hogy „a Magyar Népköztársaságnak nincs egyetlen országgal szemben sem területi, sem más igénye”. Majd Kolozsvárott tartott beszédében leszögezte: „Mi természetesen elsősorban forradalmárok vagyunk. A határok problémája csak alárendelt kérdés...” Kállai és Kádár kijelentései nagy megdöbbenést keltettek az erdélyi magyar tömegekben. Sokan sejtették, hogy ez nem mást jelent, mint hogy Budapest „levette a kezét” az erdélyi magyarságról, és Bukarest szabad kezet kapott az asszimilációs politikájához. A félelmek igen hamar beigazolódtak. A találkozó után egy évvel bejelentette a bukaresti politikai vezetés a két kolozsvári egyetem, a Bolyai és a Babes „egyesítését” – amihez egy szava sem volt Kádáréknak – sőt, az 1959 júliusi titkos bukaresti tárgyalásain Kállai Gyula megnyugtatta a román partnereit (köztük N. Ceausescut!), hogy „pártunk Politikai Bizottsága tagjainak az a véleménye, hogy e kérdést az önök belső ügyének tekintik.” A két ország viszonya a hetvenes évek elején sem volt probléma-mentes. Hiába volt több magas szintű találkozó is a két ország párt-és állami vezetői között (1972. február 24-26. közt Bukarestben tárgyalt a Kádár János vezette párt- és kormánydelegáció), valódi előrelépés nem történt. Ekkor már a budapesti külügyi vezetés is tisztában volt vele, hogy az RKP vezetésének „alapvető célja továbbra is a nemzetiségek gyors asszimilálása”. A Kádár-Ceausescu találkozó közvetlen előzménye Lázár György miniszterelnök 1976. december 20-21-i bukaresti látogatása volt, amelyen a felek – a közös közlemény szerint – megállapodtak abban, hogy „az illetékes szervek gyorsítsák meg a kishatárforgalmi egyezmény megvalósítását, fejezzék be a konzulátusok (kölcsönösségi alapú) létesítésére vonatkozó tárgyalásokat, terjesszék ki a magyar-román turisztikai együttműködést (beleértve a két ország lakossága közvetlen kapcsolatainak bővítését is)”. Ugyancsak ekkor állapodtak meg abban, hogy „meggyorsítják” a budapesti román, ill. bukaresti magyar kultúrházak megnyitását. (Erről még 1969-ben állapodtak meg!) Kádár és Ceausescu 1977. június 15-16-i nagyváradi-debreceni „baráti találkozó” magyar diplomáciai sikernek bizonyult. Ceausescu ugyanis hajlandó volt a közös nyilatkozatban kitérni a nemzeti kisebbségekre is, és magyar javaslatra bekerült az a kitétel, miszerint a két ország nemzetiségei „híd” szerepet töltenek be a kapcsolatok építésében. Megállapodtak arról, hogy mihamarabb megnyitják a kolozsvári, ill. debreceni főkonzulátusokat és a budapesti, ill. bukaresti kulturális központokat. Azonban, hogy a román fél – következetesen és kiszámíthatóan – nem tarja meg a korábbi ígéreteit. A kulturális központok 1989-ig nem is nyílhattak meg. A magyar főkonzulátus is csak a megállapodás után két évvel, 1979-ben nyithatta meg kapuját (hogy aztán egyoldalú román döntésre 10 év múlva megszűnjön). Az MSZMP legfelső vezetése tisztában volt a magyar kisebbség helyzetének fokozatos romlásával, amely a nyolcvanas évekre elviselhetetlenné vált. Ennek ellenére Kádárék nem léptek fel határozottan a helyzet javítása érdekében. Ennek okát egy hetvenes évek végi belső feljegyzésben így rögzítették: „Az MSZMP politikájának fő irányvonala, hogy előmozdítsa a MNK és a RSZK kapcsolatainak erősítését a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján. (...) Az alapvetően problematikus kérdéseket napirenden tartjuk, és találkozóinkon azokat szóvá tesszük. Változatlanul érvényes, hogy a román relációban türelmes, higgadt magatartást kell tanúsítanunk és érdekeinket szívósan és következetesen kell képviselnünk. (...) A nemzetiségi kérdést úgy tekintjük, mint amelynek megoldása minden ország belső ügye. Nem kívánunk abba kívülről beavatkozni.” A nyolcvanas évek elejétől fokozatosan elhidegül a viszony a két pártvezetés közt, aminek okaként említhető Kádár személyes ellenszenve Ceausescuval szemben, akivel nem volt hajlandó találkozni. 1988-ban színre lépett az új első titkár, Grósz Károly. Grósz abból indult ki: „nem tehetjük meg, hogy két szomszédos szocialista ország első számú vezetői több mint tíz év óta nem találkoztak”. Noha a Külügyminisztérium, és a pártvezetés reformerei is azt javasolták, kösse előre tisztázott szigorú feltételekhez a találkozót, Grósz csak magamagára hallgatott. Ennek meg is lett az eredménye. Az 1988. augusztus 28-i aradi magyar-román csúcstalálkozó román relációban a magyar diplomácia egyik legnagyobb kudarcának tekinthető. Összefoglalásul megállapítható, hogy az 1956 és 1989 közti évtizedekben a magyar párt-és állami vezetés mindvégig – a Moszkva által elvárt – problémamentes, jószomszédi kapcsolatok kiépítésére törekedett. A magyar küldöttségek tárgyalási és megegyezési szándékait a román partnerek szinte minden alkalommal a magyar bátortalanságára épülő tétovaságnak tekintette. S ez a magatartás mindmáig érvényes. /Varga Andrea: Arad 1988/2006. A mosolydiplomácia nem talál fogást. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./

Románia is korlátozó intézkedéseket vezethet be „viszonzásul” azon EU-országok állampolgáraival szemben, amelyek szigorítják a románok munkavállalási jogát – nyilatkozta Traian Basescu államfő az International Herald Tribune-nak. /Basescu: „viszonzásul” Románia is korlátozhatja a munkavállalást. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./

Szotyorban falunapokat tartottak. Az ünnepség, állatkiállítással és terménybemutatóval kezdődött. A felállított kisszínpadon a sepsiszentgyörgyi városi művelődési ház Rügyecske táncegyüttese és a csernátoni Pántlika néptánccsoport szórakoztatta az összegyűlteket. Nem maradtak el vetélkedők sem. Szotyorban van Háromszék megye legidősebb feliratos harangja, az 580 éves kisharang. /(-kas): Ünnepelt Szotyor. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 4./

Alternatívát jelenthetett volna a romániai magyar közösség migrációjának és fogyásának megállítására a kisebbségek jogállását szabályozó törvénytervezet – nyilatkozta Antal Árpád András képviselő. A szociológus-honatya demográfiai vizsgálata szerint az 1992-es és 2002-es népszámlálás között eltelt évtizedben az erdélyi magyarságot a legnagyobb veszteség a szórványvidéken érte. A 2,09 százalékos arányú Krassó-Szörényben, valamint a 6 százalékos Hunyadon 25-26 százalékos volt a fogyás aránya. Ezzel szemben a székelyföldi tömb két megyéjében, a 75,2 százalékos Kovásznán és a 84,7 százalékos Hargitában alig 6,4 százalékot mutatott a népességfogyás. Erdély-szinten azonban évi 10 ezer fős veszteségre tehető a természetes szaporulati kiesés. Emellett évi 10 ezer főnyi magyar kivándorlásával kell számolni, akik elsősorban Magyarországra mennek. /Domokos Péter: Gyorsabban fogy a magyar a szórványban. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./

A magyar írásbeliséget román környezetben élő csángó gyermekekkel, a román iskolában megszerzett alapokon keresztül kívánja megismertetni az az alternatív olvasókönyv, mely az egri Gonda Kiadónál látott napvilágot. A Bokréta című olvasókönyv a csángó származású Csicsó Antal magyar-történelem szakos pedagógus munkája. A könyv első része egy székely fiú és nála vakációzó csángó barátja kalandjainak ábrázolásával vezeti be a gyerekeket a magyar ábécé megismerésébe. /Olvasókönyv csángóknak. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./

“Közös Európa” Magyar–román partnerség volt a címe a szeptember 8-án az Expo Arad International egyik pavilonjában megtartott konferenciának, amelyet Radetzky Jenő, a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara elnöke vezetett. A konferencián Gheorghe Falca, Arad polgármestere Arad, mint a DKMT eurorégió egyik kiemelten jelentős gazdasági és kulturális városának helyzete és fejlesztési koncepciója címmel tartott előadást. Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a magyar gazdasági szereplők EU-s tapasztalatairól beszélt, utalva arra, hogy ezeknek a tapasztalatoknak az átadása a román gazdasági partnereknek megkönnyítheti számukra a csatlakozást. /(Balázs): “Közös Európa” Magyar–román partnerség. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 9./

Elhunyt Albert László /Petrilla, 1926. dec. 3. – Marosvásárhely, 2006. szept./ festőművész. Nyáron jelentkezett a marosvásárhelyi Bernády Házban derűt sugárzó, színpompás képeivel. Visszatekintő egyéni tárlata kissé megelőzte a 80. születésnapját, de az életművét összefoglaló kismonográfia megjelenése indokolttá tette, hogy időnap előtt létrejöjjön a különlegesen nagy közönséget vonzó kiállítás. /Nagy Miklós Kund: Albert László is elment. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 9./

„Számunkra nagyon fontos, hogy nemzetpolitikai egyetértés alakuljon ki” – hangsúlyozta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán, melyet negyedik alkalommal hívott össze az Országházba. Szerinte nemzetpolitikai szempontból „elég kritikus időszakot élünk meg, és éppen ezért a magyarság számára biztonságérzetet csak és kizárólag az adhat, hogyha van egyetértés és konszenzus”. Elárulta: a magyar kormány még ez évben tervezi egy magyar-magyar kormányzati konzultációs fórum összehívását. Az RMDSZ elnöke, Markó Béla szerint a KMKF nem helyettesítheti ugyan a MÁÉRT-et, de „bizonyos funkcióit átveheti, ugyanis már az idei elképzelésekből látszik, hogy egy konkrétabb, esetleg közös megoldásokat is fölmutató fórummá válik”. Bugár Béla, a szlovákiai MKP elnöke közölte, hogy tudomása szerint a magyar kormány nem kívánja működtetni a MÁÉRT-tet, ehelyett egy „több fórumú” konzultációs rendszert javasolnak. Bugár hangsúlyozta: nem mindegy, hogy a határon túli magyarok és a magyar kormány képviselőinek egyeztetésein „döntések születnének vagy csak ajánlások”. Németh Zsolt fideszes képviselő, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke sajnálatosnak tartja, hogy a szakállamtitkár által ismertetett – A megújuló nemzetpolitika elvei és intézményrendszere című – dokumentum „nem számol a MÁÉRT-tel, minthogyha a kormány nem kívánna érdemi és egyenrangú párbeszédet folytatni a politikai pártokkal”. A Gémesi Ferenc szakállamtitkár által ismertetett reformtervezet alapján, a határon túliaknak szánt támogatásokat az eddigi közalapítványok megszüntetésével a Szülőföld Alapba összpontosítaná a kormány, és erre alapozva vetítik előre egy szélesebb egyeztető fórum létrejöttét. A kormány a kétoldalú magyar-magyar konzultációkra kívánja helyezni a hangsúlyt. Viszont ebben a „kétoldalú” körben csak az RMDSZ, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja és a Vajdasági Magyarok Szövetsége szerepel. Markó Béla kifejtette: „nem örül, hogy Illyés Gyula vagy Márton Áron neve eltűnik a magyar-magyar kapcsolatokból.” Az RMDSZ-elnök ezzel arra utalt, hogy a magyar kormány szándékai szerint több intézményt, alapítványt egyesítenek, összevonnak. Bugár Béla az Illyés Közalapítvány kérdésével kapcsolatban rámutatott, hogy mostanra kialakult egy olyan alkuratóriumi rendszer, amely nagyon keményen tudott működni. Bugár ajánlotta: gondolják még egyszer át a közalapítvány sorsát, „mert ami jól működött, azt továbbra is működtetni kellene.” A KMKF plenáris ülései közötti időszakban végzendő tevékenység érdekében négy albizottság létrehozását tervezik: gazdasági, oktatási és kulturális, alkotmányi és emberi jogi, valamint külügyi és Európa-ügyi albizottságot. Az albizottságok úgy fognak kialakulni, hogy a határon túli szervezetek, illetve az érintett magyar parlamenti állandó bizottságok egyaránt delegálnak képviselőket, és ezek az albizottságok közvetítik majd a parlamenti állandó bizottságok irányába azokat a jogszabály-alkotási problémákat, amelyeket megtárgyalnak. Németh Zsolt fideszes politikus, a külügyi bizottság elnöke elmondta, hogy a külügyi és a határon túli magyarok bizottsága, valamint a KMKF állandó bizottsága, amelynek a neve jelenleg operatív bizottság, együttes üléseket tartana rendszeresen. „Ez lehetne a KMKF gyakorlati működtetésének a csúcstalálkozók közötti időben az a szintje – mondta Németh Zsolt -, amely összefogná azt a munkát, ami egyébként az albizottságok szintjén zajlik.” /Guther M. Ilona: Visszafogott reakció a határon túli vezetők részéről a reformcsomagra. MÁÉRT helyett kormányzati konzultáció. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./ A KMKF-en a legnagyobb vitát az váltotta ki, hogy Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára közölte: átalakul a támogatási rendszer, mivel a kormány a Szülőföld Alapba szeretné összpontosítani a támogatást, amelyre korábban több közalapítványt hoztak létre. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke elmondta, hogy az idei évre összehívandó kormányzati konzultáció tagjai között nem lehetnek ott a parlamenti pártok képviselői. „Ez visszaállamosítást jelent, és a Máért hibernálását” – hangoztatta a politikus, aki szerint a parlamenti pártok nélkül nem alakítható ki nemzeti konszenzus a határon túliakat érintő kérdésekben. A házigazda Szili Katalin házelnök szerint a mostani ülésen úgy határoztak, hogy a KMKF előkészítőbizottsága operatív bizottsággá alakul át, amely az évente egyszer megrendezett plenáris ülések között is folytatná a munkát, illetve négy albizottság: gazdasági, oktatási-kulturális, jogi-alkotmányos és integrációs-uniós is alakul. Ezt a döntést a magyarországi ellenzék is üdvözölte. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke azonban közölte: nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy a magyar kormány nem akarja működtetni a Máértet. Hozzátette: együtt akarnak működni, ehhez azonban meg kell állapodni a magyar–magyar együttműködés kereteiről. Példaként említette, hogy tisztázni kell: ha egy konzultáción döntés születik, akkor az valóban döntésnek minősül, vagy csak javaslatnak. Bugár úgy látja, hogy az Illyés Közalapítvány jól működött, ezért nem tartja indokoltnak a Szülőföld Alapba történő integrálását. Hasonló álláspontot fogalmazott meg Markó Béla RMDSZ-elnök is. A KMKF résztvevői előtt Sólyom László is beszédet mondott. Az államfő örömmel tapasztalta, hogy az újabb kormányzati és más politikai elképzelések több tekintetben összhangban vannak azokkal a szempontokkal, amelyeket március 15-én jelentett be a nemzetpolitika újragondolására. „A kormány a parlamenti pártok bevonása nélkül tárgyal a határon túli magyarok szervezeteivel” – jegyezte meg ugyanakkor Sólyom, sajnálatosnak nevezve, hogy a civil szféra „még az anyagi támogatások odaítéléséből is kimaradni látszik”. A köztársasági elnök szerint a szomszédos országok parlamentjébe magyar szervezet képviselőjeként megválasztott politikusokból, illetve az Országgyűlés elnöke által meghívottakból álló Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának rendszere „széttöredezik”, mivel stratégiai egyeztetést csupán parlamenti képviselők folytatnak. /Csak a kormány nem akar Máértet. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./

Traian Basescu államelnök szeptember 12-én aláírta Teodor Atanasiu védelmi miniszter tisztségből való felfüggesztését. A minisztert munkahelyi visszaéléssel vádolják. Basescu Atanasiu javaslatára aláírta az Eugen Badalan vezérkari főnök nyugállományba helyezését szorgalmazó rendeletet, s a tábornok helyébe Gheorghe Marin altengernagyot, a haditengerészet parancsnokát nevezte ki. Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság szeptember 8-án indított nyomozást Badalan ügyében, egy 2000-ben megkötött szerződés törvényességét firtatva. /Felfüggesztették a védelmi minisztert. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

Vetró András szobrászművész kézdivásárhelyi műtermében elkészült Rákossy Árpád jogászdoktor portrészobra, amely a tervek szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján kerül a felsőcsernátoni református templom előtti szobortérre. Rákossy Árpád a Rákosi Mátyás-féle magyarországi koncepciós perek első áldozatainak egyike volt, aki a kecskeméti bírói tanács elnökeként kezdeményezte két tanyasi ember bűnperének átsorolását az önvédelemből elkövetett gyilkosság kategóriájába, hogy az elkövetőket a halálos ítélet elől megvédhessék. A gyilkosság a háború utolsó évében történt, egy tanyasi gazda vasvillával agyonszúrta azt a részeg szovjet katonát, aki miután feleségét és lányát molesztálta, a gazdát az istállóba tuszkolta, hogy ott végezzen vele. A gyilkosságra négy év múltán derült fény. Rákossy Árpád első büntetéséből 1956 februárjában szabadult, felezéssel. Az 56-os forradalom és szabadságharcban való részvételéért újra bebörtönözték. Életét és a családjáét teljesen tönkretették. Gyermekei Magyarországon élnek, a kétszeres áldozat porait, utolsó kívánsága szerint, a felsőcsernátoni temetőben helyezték örök nyugalomra. Rákossy Árpád 1940-48 között Sepsiszentgyörgyön és 1945-ben rövid ideig Kézdivásárhelyen teljesített szolgálatot, felesége is kézdivásárhelyi volt. A szobrot Székelyudvarhelyen öntik bronzba. A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége és a csernátoni Bod Péter Közművelődési Egyesület felhívással fordult a megye lakosságához, hogy a szobor elkészítéséhez szükséges összeget adományok révén teremthesse elő. Rákossy Árpád szobra a kisborosnyói ’56-os emlékkő és a sepsiszentgyörgyi emlékmű mellett a harmadik ’56-os emlékjel lesz, amelyet Háromszék megyében az 50. évfordulón elhelyeznek. /(sylvester): Elkészült Rákossy Árpád szobra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./

Marosvásárhelyen, a Bernády Házban megnyílt a Bandi Dezső emlékére rendezett kiállítás. Tanítványainak, diákjainak csoportjai jelentkeztek a fafaragó tárlattal. A belépőt gazdagon díszített, faragott trónszék és Szent László király oszlopa fogadja. /Nagy Botond: Csillagfaragók nevelője. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 23./

Az 1956-os magyar forradalom romániai visszhangjának feltárása több menetben történt 1990-től kezdődően: előbb a visszaemlékezések és a szemtanúkkal, túlélőkkel készített életútinterjúk segítségével (utóbbiakat az 1956-os Intézet Oral History Archívuma őrzi), valamint magyar diplomáciai források alapján, majd 1996-tól a részlegesen megnyíló román központi levéltár iratainak tanulmányozásával. Eddig nem történt meg az 1956-os szervezkedések tényszerű számbavétele, valamint az 1957 elején kibontakozó megtorlások méreteinek és az elítéltek nemzeti hovatartozásának felmérése olvasható Stefano Bottoni összegzésében. Sztálin halálát követően beindult Romániában az önállósodási folyamat, a gazdasági apparátust is románosították, és számos kisebbségi (elsősorban zsidó vagy magyar) származású kádert háttérbe szorítottak. A magyar forradalom kitörése „felkészülten” érte a román kommunista rendszert. Az 1956. október 24. és november 5. közötti diáktüntetéseket rendvédelmi eszközökkel feloszlatták, vagy megszervezésüket lehetetlenné tették diverziós módszerek segítségével (Kolozsvár, október 24-25.). A romániai '56-os események Temesváron „hasonlítottak” leginkább a magyarországi folyamathoz. Október 30-án a temesvári megmozdulás akár forradalommá is válhatott volna, de ezt megakadályozta, hogy az állambiztonság a kétezer részt vevő diákot ideiglenesen internálta. A forradalom napjaiban több ezer ellenzéki jellegű, állam- és rendszerellenesnek minősített cselekményre került sor: nagyszabású összeesküvési kísérletekre (Szoboszlay, Faliboga, Margineanu, Sass), illegális diákszervezetek megalakítására és működtetésére (a székelyföldi Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – EMISZ, a Székely Ifjak Társasága – SZIT), a partiumi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége – SZVISZ, a felső Maros-völgyi Fekete Kéz), valamint lokális vagy egyéni jellegű akciókra: hivatalos személyek, főleg pártaktivisták vagy néptanácsi vezetők bántalmazására vagy fenyegetésére, szándékos rongálásokra mezőgazdasági szövetkezetekben, üzemekben, szórólapok szerkesztésére és terjesztésére. A magyarországi és a romániai megtorlásban közös a folyamat kezdetének időzítése. Mindkét országban a fordulópontot az 1957. január 1-4. között Budapesten megtartott tanácskozás jelentette. 1957. január 17-én a román Belügyminisztérium (BM) operatív parancsot adott ki a volt politikai pártok és társadalmi szervezeteket tagjainak azonosítására, és vezetőinek letartóztatására. A megtorlás intenzitása 1958-ban és 1959 első felében tetőződött: 1958-ban és 1959-ben az állambiztonság összesen 15 272 személyt tartóztatott le. 1956 októbere és 1963 decembere között összesen 24 472 személyt tartóztattak le, 3663 személyt az 1950-ben bevezetett „adminisztratív büntetés” jogcímen vettek őrizetbe, majd kényszerlakhelyre és/vagy kötelező munkára irányították. Bottoni a halálos ítéletek számát még nem tudta összesíteni. Részletes adatok az 1957. január 1. és 1959. július 31-i időszakra vonatkozóan állnak rendelkezésre, különböző ügyekben 9959 főt ítélték el. Az 1956 utáni években több tucat halálos ítéletet is hirdettek a katonai törvényszékek: 1957 és 1958-ban 45 végrehajtott ítéletről van adat, de valódi számuk ennél lényegesen magasabb lehet. A börtönben, munkatáborokban vagy a kihallgatások során 1957-ben 54-en, míg 1958-ban 85-en haltak meg. Ehhez az adathoz hozzá kell tenni a szamosújvári börtönben 1958. július 14-én kitört lázadás több tucat áldozatát. Az 1956 utáni romániai „forradalom nélküli” megtorlás méreteiben a magyarországihoz volt mérhető. Romániában 1957-ben a letartóztatottak nagy része román nemzetiségű volt (a magyarok aránya a 10%-ot érte el). 1958-ban arányuk 15%-ra emelkedett, és a '60-as évek elején elérte a 18-20%-ot. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi levéltárosnak a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) Katonai Ügyészségi irataira alapozó adatai szerint a magyarokat érintő letartóztatások száma 1956 után a MAT-ban: 1956: 36, 1957: 69, 1958: 183, 1959: 216, 1960: 68, 1961: 54, 1962: 14, 1963: 1, tehát összesen 641 volt. A legsúlyosabb ítéleteket is az 1958-1959-ben megtartott „magyar” perek során hozták meg (Szoboszlay-per: 10 halálos ítélet, Sass Kálmán-per: 2 halálos ítélet, EMISZ-per: 77 súlyos ítélet). A párt 1958 januárjában újból engedélyezték a zsidók kivándorlását, és néhány hét alatt több mint 120 ezer személy iratkozott fel a kivándorlási listákra. Őket azonnal eltávolították a korábban betöltött állásukból és „hűtlen” elemekként megfosztották román állampolgárságuktól is. A közéletre jellemző alig leleplezett antiszemitizmus 1959-től összekapcsolódott a szintén „idegen” magyarok elleni politikai támadással. Felgyorsult az észak-erdélyi városok románosítása (Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagybánya, Nagyvárad, később Marosvásárhely), a nem román kulturális/oktatási intézmények elsorvasztása, a kisebbségek gazdasági/társadalmi érvényesülésének megakadályozása (pl. a gyárakban és közüzemekben alkalmazott „numerus clausus”). 1956-tól ugrásszerűen megnőtt a Securitate által többnyire zsarolással beszervezett, de vele akár évtizedekig együttműködő személyek száma; köztük számos volt politikai üldözötté. (A szerző történész, Bologna – kutatási terület: Magyar Autonóm Tartomány) /Stefano Bottoni: Megtorlás, forradalom nélkül. 1956 következményei Romániában. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./