Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Guterres, Antonio
133516 tétel
2004. december 8.
Diszkriminatívnak tartja a helyhatósági választásokról szóló romániai törvényt a Velencei Bizottság, amely szerint alapos módosításra szorul a jogszabály. Mint ismeretes, a helyhatósági választásokról szóló törvény értelmében csak a parlamenti képviselettel rendelkező romániai kisebbségi szervezetek indulhattak önállóan a júniusi megmérettetésen. A parlamenti képviselettel nem rendelkező szervezetek indulásához az illető kisebbség lélekszáma 15 százalékának támogatására volt szükség, ha pedig ez a számarány meghaladta a 25 ezer főt, akkor legkevesebb 25 ezer támogató aláírást kellett összegyűjteni Románia 15 megyéjében. /Rostás Szabolcs: Diszkriminatív román jogszabály. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./
2004. december 8.
Mádl Ferenc köztársasági elnök a népszavazást követő napon, dec. 6-án a Sándor-palotában fogadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét és Petrétei József igazságügy minisztert. Az államfő által kezdeményezett találkozó résztvevői áttekintették a december 5-i ügydöntő népszavazást követő helyzetet és az abból fakadó teendőket. Mádl Ferenc levelet intézett dr. Szili Katalin elnök asszonyhoz. „A népszavazáson résztvevő választópolgárok többségének szavazata, a Magyar Állandó Értekezlet 2004. november 12-ei ülésén a határon túli magyar szervezetek vezetői által egyhangúlag és egyértelműen megfogalmazott vélemény, valamint a nemzetközi jog által is ismert intézmény egyaránt arra kell sarkallja a felelősen gondolkodó politikai erőket, hogy ebben a kérdésben megtalálják a megfelelő megoldást. Mindezekre tekintettel felkérem az Elnök Asszonyt és a parlamenti pártok országgyűlési frakcióit, hogy a kölcsönös kompromisszum igényével kezdjenek egyeztetést. Ennek eredményeként – az e körben az eddigi vita során felmerült elgondolások figyelembe vételével – dolgozzanak ki olyan törvényjavaslatot, amely hozzájárulhat a nemzet egységéhez. Vegyék figyelembe a tizenötmilliós magyar nemzet hosszú távú érdekeit úgy, hogy az legjobban szolgálja a Magyarországon és a határainkon túl élő magyarok boldogulását.” /Mádl Ferenc a magyar állampolgárság könnyített megszerzéséért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./
2004. december 8.
Dec. 7-én tizenöt percig elérhetetlen volt az erdélyi Transindex a magyarországi felhasználók számára. A hírportál szerkesztői ezzel jelezték, hogy noha a magyarországi szavazópolgárok nem voltak szolidárisak a határon túl élő magyarokkal a vasárnapi népszavazáskor, "nincs semmi baj, az élet megy tovább". A népszavazást követően a hírportál látogatottsága megugrott – mondta el Kelemen Attila főszerkesztő. /Borbély Tamás: Feszültségoldó taktikák. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
2004. december 8.
Dec. 6-án a sepsiszentgyörgyi Szent József római katolikus templomban többen gyertyát gyújtottak a kettős állampolgárságért Szent István szobránál. Szabó József kanonok pedig imát mondott “a nemzeti érzéstől elhidegült magyar lelkekért”. Gazda Zoltán, a sepsiszentgyörgyi MPSZ elnöke leszögezte, hogy “a magyarországi választópolgárok gesztusa sajnálatos és felháborító”. /Ima a nemzetért. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 8./
2004. december 8.
A vasárnapi népszavazás eredménye bebizonyította: az átlagmagyart sem a kórházprivatizáció, sem pedig a határon túli magyarok kérdése nem érdekelte túlzottan. /Vass Enikő, Budapest: Tájékozatlanság, érdektelenség. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
2004. december 8.
Dec. 7-én vita volt a budapesti parlamentben a népszavazás eredményéről. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a népszavazási kezdeményezés elbukott, a kórházprivatizációval kapcsolatos kérdést csak 24-en, a kettős állampolgárságról szólót 100-ból 18-an támogatták. A polgárok nem kérnek a Fidesz politikájából – jelentette ki Gyurcsány kijelentette: Magyarországon van veszélye egy nacionalizmusba hajló, enyhén klerikális, szociálisan demagóg, államközpontú, jellegzetesen kelet-közép-európai képződménynek. Orbán Viktor sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az igenek nyertek, a nemek vesztettek. Elmondta: a létbizonytalanság határozta meg a szavazás eredményét. A parlamentben Pokorni Zoltán, illetve Áder János válaszolt Gyurcsánynak. Előbbi arra szólította fel, hogy ideológiai osztályozási szenvedélye – "nacionalista, klerikális, fasisztoid" – ne homályosítsa el értelmét. " Mi két igent javasoltunk, önök két nemet, s az önök álláspontja kisebbségben maradt" – mondta Pokorni Zoltán. Felvetette: jó-e egy baloldali kormánytól visszhangozva hallani Jörg Haider és Le Pen szó szerinti idézeteit a kirekesztő, idegengyűlölő eszmékről. A felelősség az önöké – ezt már Áder János mondta a miniszterelnöknek. Ha március 15-ig nem képes megalkotni a határon túli magyarok jogviszonyát szabályozó törvényt, akkor a parlament oszlassa fel magát – így hangzott Dávid Ibolya javaslata. A koalíciós frakcióvezetők, Kuncze Gábor és Lendvai Ildikó úgy értékeltek, hogy a népszavazás kezdeményezői megbuktak, mint az "ólajtó", a józan ész viszont győzött. /Győzelmet lát az MSZP és a Fidesz is. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
2004. december 8.
A határon túli magyarok honosítási eljárását egyszerűsítő jogszabály-módosítás kidolgozásával bízta meg a magyar igazságügy-minisztert Gyurcsány Ferenc kormányfő. Gyurcsány szerint "lehetetlen dolog", hogy egy magyar kötődésű, magát magyarnak valló embernek magyar nyelvből vizsgáznia kelljen, hogy egy "olyan procedúrán menjenek keresztül, amely nem a magyarság megélésének (...) hanem elidegenítésének az útja". /Gyurcsány: egyszerűsített honosítási eljárást! . = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
2004. december 8.
A kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazásnak az a legnagyobb baja, hogy egyáltalán megtartották, hiszen nem ez volt a legmegfelelőbb eszköz a kérdés megoldására – ezt fejtik ki a dec. 7-i romániai magyar napilapok. A román lapok közül az Adevarul kifejtette: a népszavazáson a magyarok "józanságról" és európai érettségről tettek tanúbizonyságot. Az újvidéki Magyar Szó azt írta, hogy felmerül a felelősség kérdése "a népszavazás kiíratásáért, illetve annak kinyíratásáért, az anyaországba vetett hit gyújtogatásáért és az elromantizált nemzetbálvány imádatára való bujtogatásért". "A mai Magyarországon nincs kétmillió magyar, aki fontosabbnak tartja a nemzetet, mint saját egyéni (mégoly kisszerű) boldogulását. Ezt meg kell hallanunk, meg kell értenünk, és ennek tudatában kell cselekednünk". A pozsonyi Új Szó szerint sokakban joggal kelt visszatetszést, hogy Magyarország miniszterelnöke a "legsötétebb szociális demagógia érvrendszerével" a "nem" mellett tette le voksát a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson. Új időszámítás kezdődik a magyar–magyar kapcsolatokban. Az "anyaország" ugyanis most egyértelműen tudtunkra adta: nem kér belőlünk" – olvasható a lapban. A magyar kormánypártok: "Aljas (bel)politikai játszma eszközeivé tettek bennünket, pártpolitikaivá silányítva a nemzetpolitikai ügyet, majd – sokadszor – rólunk, de nélkülünk döntöttek", amikor azzal riogatták a választópolgárt, hogy "csapatostul fognak beözönleni ezek a jöttmentek, és felzabálják a szociális ellátórendszert". A belgrádi Politika is úgy értékeli: a magyar kisebbség kettős állampolgárságáról szóló magyarországi népszavazás az anyaország pofonja volt a határon túl élő nemzettársaknak. A lap szerint a népszavazási kampány során a magyarországi médiákban a demagóg pragmatizmus és a nemzeti populizmus csapott össze, s úgy tűnik, hogy inkább választási kampányról volt szó, nem a szomszédságban élő kisebbségről való gondoskodásról. A Frankfurter Allgemeine Zeitung címben is idézte Markó Bélát, az RMDSZ vezetőjét, aki szerint a határokon túli magyarok nagy része csalódott, mivel "a pártpolitika legyőzte a nemzetpolitikát". A Neue Züricher Zeitung konzervatív svájci napilap Hidegzuhany a Fidesz számára, az eredménytelen népszavazás a szocialistákat erősíti címmel elemezte a népszavazás kimenetelét. /"Aljas belpolitikai játszma eszközeivé tettek bennünket!" Lapvélemények a magyarországi referendumról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
2004. december 8.
A népszavazásról közölte egyéni véleményét Jakab-Benke Nándor. „A "nemzetben gondolkodók" jajszavától hangos a média, a többiek a háttérben röhögnek.” – írta, ő pedig „inkább hangosan felvihog”. Legalább lehet tudni, mire számíthatnak. /Jakab-Benke Nándor, benke-nandor@hotmail.com Nemigen. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
2004. december 8.
A népszavazást után az a kérdés, hogy mi lesz most. A magyar – magyar viszony tovább kuszálódott. Magyarországon sokan elhitték a sárga papírra nyomtatott humbugokat, sokan sorakoztak fel a kormánypártok nem véleménye mellett. /Kiss Bence: Szingli állampolgárság. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
2004. december 8.
A kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazásnak eredményeképpen a „rommagy” közhangulatot enyhén vagy erősebben letargikus árnyalatok uralták, írta Szonda Szabolcs, a lap munkatársa, Háromszéken például sűrűn szerepelt a „nem kellünk nekik”, az „ismét magára marad a székely”, vagy épp a „most hogy fognak örvendeni a románok”. A magyar politikai elitnek sokkal nagyobb felelősségtudattal kell kezelnie a témát, a kisebbségi magyarok képviselőinek hatékonyabb bevonásával. 2004-ben még nem eléggé érett a helyzet a népszavazásra. /Szonda Szabolcs: Nemigen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./
2004. december 8.
Csata Ernő okl. gépészmérnök, vállalkozó nyílt levelet írt „Magyarországi testvéreink” megszólítással. A lelkünk tele van keserűséggel, de a sikertelen népakaratot tudomásul vettük, szögezte le. Nyolcvan éven át megtanulták, hogy gondjainkban, saját erőinken kívül másra nem támaszkodhatnak. /Csata Ernő okl. gépészmérnök, vállalkozó: Magyarországi testvéreink! = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./
2004. december 8.
Hiábavaló volt minden. Kasza József élesen fogalmazott, és egyenesen... Tőkés László könyörgött, imádkozott és énekelt, Markó a legszebb esszé­jét mondta el a ,,fészek” kellős közepén… De nem és nem és NEM! A válasz immár végleges és nemleges. Nem kellünk! – írt a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményéről Simó Edmund. /Simó Edmund: Anyánk tyúkja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 8./
2004. december 8.
IGEN-magyarok és NEM-magyarok... Újabb pompás szójátéka a nyelvnek! – írta olvasói levelében Molnár Judit. „Szeretném hallani, hogy nem igaz! Nem ölte meg újra Káin Ábelt! Nem rázott le Magyarország magáról, mint leprás a kisujját!” /Molnár Judit: Hát, fiam, járni jár, csak nem jut! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 8./
2004. december 8.
Nem vártam mást, írta Bartos Júlia tanár a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás eredményéről. „Az a nép, amelyik a gulyáskommunizmus emlőin nőtt fel, az a műveletlen, kozmoproli nagyvárosi lakosság, amelyik se Istent, se embert nem ismer, csak cigit, gyorsbüfét, sört, pornó- és bulvárlapot, gagyi tévét, az a „feszítsd meg!" csőcseléke – nem is tehetett volna másképp.” „Kovács elvtárs szlogenje, a "merjünk kicsik lenni" komplexe tökéletesen kifejlődött.” /Bartos Júlia tanár, Csíkszereda: Bevégeztetett! Nem kellünk az „anyaországnak"! = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 8./
2004. december 8.
A Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöksége ajánlásokat tett az Országgyűlésnek, hogy hozzájáruljon a kettős állampolgárság kérdésének rendezéséhez – döntöttek a zsinat dec. 7-én tartott ülésén. Véleményük szerint a kettős állampolgárság intézménye ellentmondások nélkül megoldható a magyar jogrend jelenlegi keretein belül. A közös gondolkodást segítendő az egyház felajánlja együttműködését, a határon túli magyar egyházakkal való szoros kapcsolatát és közigazgatási rendszerét. Fontosnak tartják a „nemzeti kataszter elkészítését”, azzal a céllal, hogy abba „a Kárpát-medencében élő minden, magát magyarnak valló személy bekerülhessen, s számon tudjuk tartani azokat, akiknek segítségre van szükségük, vagy segíteni tudnak”. A zsinat elnöksége javasolja szórványprogram kidolgozását, tudományos elemző munka megindítását a kettős állampolgárság megadása következményeinek feltárására és az állampolgárság hosszadalmas megszerzésének felülvizsgálatát. Indokoltnak tartják, hogy a kettős állampolgársággal bírókat is megillesse a teljes értékű magyarországi útlevél, a jogvédelem és a konzuli szolgáltatások. /Református egyházi ajánlások a magyar parlamentnek. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./
2004. december 8.
„Az utóbbi hetekben gyalázatosan leszerepelt a határon túli magyarság érdekében az adófizetők pénzéből létrehozott Határon Túli Magyarok Hivatala is. Az elnök, Bálint-Pataki József (aki maga is erdélyi volt) sunyin végiglapította a kampányt, a hivatal nem mutatott be egyetlen hatástanulmányt, egyetlen érvet sem azok érdekében, akiket képviselni, segíteni, támogatni lennének hivatottak. Ha egy normális országban élnénk, akkor hétfő reggelre beadta volna lemondását a HTMH teljes vezérkara, de tartok tőle, hogy ez nem fog bekövetkezni – még két évig végigeszik a díszebédeket a támogatottak pénzén, szétosztják a Szülőföld-program morzsáit a Kárpát-medencében, és nagyon fel fognak háborodni akkor, ha valamelyik határon túli területen esetleg tojás csapódik páncélozott autójuk szélvédőjének.” /Lukács Csaba: Amikor mindenki veszít. Másfél millió ember – innen kell felépíteni az új nemzetpolitikát. = Magyar Nemzet, 2004. dec. 7./
2004. december 8.
Orbán Viktor, a Fidesz–MPSZ elnöke gratulált az RMDSZ-nek, sikernek tekinti a párt eredményét a minapi romániai parlamenti választásokon. A Fidesz és az RMDSZ kapcsolatát az elmúlt hónapokban megterhelte, hogy a magyar ellenzéki párt vezető politikusai különböző nemzetközi fórumokon felléptek azon romániai törvénymódosítás ellen, amely lehetetlenné tette az RMDSZ riválisának számító Magyar Polgári Szövetség és más kisebbségi szervezetek indulását a helyhatósági választásokon. /Orbán Viktor gratulál az RMDSZ-nek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
2004. december 8.
Nov. 20-án tartotta Kolozsváron közgyűlését megalakulásának 83., újraalakulásának 10. évfordulója alkalmából a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD). Erdély minden részéről több mint 70 karvezető és kóruselnök érkezett. Tóth Guttmann Emese elnök asszony beszámolója összefoglalta az elmúlt tíz év tapasztalatait eredményeit. Az RMD célkitűzéseiben legyen ott a szórványmagyarság felkarolása és az éneklő Erdély megteremtése, hangzott el. Jakabffy Tamás beszélt a gregorián zene oktatásáról. Sógor Magda az egyházzenei tagozat tevékenységéről szóló beszámolóban részletesen ecsetelte az új énekeskönyv bevezetésének fontosságát. A népzenei tagozat Fejér Kálmán vezetésével minden évben megszervezi Szatmárnémetiben a Hajnal akar lenni népdalvetélkedőt. Következett a 2004-es díjak ünnepélyes átadása. A Jagamas János-díjat a 70. életévét betöltött dr. Almási István vette át a népzenekutatásban elért munkásságáért. Seprődi János-díjat kapott Gáspár Attila a Szilágyságban végzett pedagógiai közművelődési tevékenységéért, Márkos Albert-díjat Vizsnyai Csaba a kamarakórus-muzsika terén végzett munkájáért. Zsizsmann Rezső-díjat kapott Kállai Miklós Tünde kántor, karnagyi és zenepedagógiai munkájáért. Rónai Antal-díjat kapott a szatmárnémeti Cacu Mircea, az általa vezetett fúvószenekar élén végzett munkájáért, aki alaposan ismeri a román és magyar zenekultúrát. A Romániai Magyar Dalosszövetség különdíját adták át Guttmann Mihály karnagynak, aki 1994-ben újra indította a kórusszövetséget. Ez alkalommal minden tagkórus átvette az RMD emléklapját és a Szivárvány havasán című kórustárat. /Murár Mária: Jubilált a Romániai Magyar Dalosszövetség. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./
2004. december 8.
Kolozsváron dec. 4-én véget ért a VII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK). A rendezvény huszonöt szekciójában kétszázegy dolgozat szerepelt, a résztvevők száma elmaradt a tavalyihoz képest. Egyes szekciók előadóhiánnyal küzdenek, ilyen immár a magyar nyelv és irodalom is, mások – mint például az Erdélyben egykor domináns idegen nyelv, a német –, már össze sem tudják hozni a kellő számú dolgozatot a szekció indításhoz. Egyetemközi közreműködéssel is születnek már tudományos dolgozatok, például váradi és kolozsvári diákok dolgoztak együtt. /Véget ért a VII. ETDK. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./
2004. december 8.
A székelyudvarhelyi Faragó Klub az elmúlt napokban ünnepelte fennállásának 25 éves évfordulóját. Ez alkalommal tartotta a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség (RMNSZ) közgyűlését is. Szatmári Ferencet, az RMNSZ ügyvezető elnöke arról tájékoztatott, hogy a szövetség vezetőtestülete eddig Székelyudvarhelyen ülésezett. Elhatározták, hogy háromévenként változtatják a székhelyet. Mostantól Csíkszereda tölti be e szerepet. Terveik között van a fiatal tehetségek felkutatása, kapcsolattartás a romániai és az anyaországi hasonló szervezetekkel, részvétel a népművészeti vásárokon, kiállításokon. Jövő évben Széken és Szovátán szervezik meg a népművészek találkozóját. A tavalyi, Gyimesekben megrendezett alkotótábor sikere folytatásra ösztönöz. A Csíki Székely Múzeum készülő néprajzi alapkiállításán felajánlottak egy termet, ahol zsűrizés után az RMNSZ legszebb termékeit közszemlére teheti. A közgyűlés alkalmával életműdíjban részesültek: Finta Béla, az udvarhelyi Faragó Klub alapító tagja és annak első elnöke, Kisgyörgy Imre, fafaragó, volt ügyvezető elnök; Simon G. Anna bútorfestő; Kovács Piroska, akit a régi székely kapuk megmentőjeként ismernek. Tankó Albert a faragó klub alapító tagja, későbbi elnöke dr. Kós Károly-érdeméremben részesült. Ezenkívül többen is a népművészet mestere és kiváló mesteri díjakat vehettek át. /Kristó Tibor: Népművészek közgyűlése. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 8./
2004. december 8.
Ötödik alkalommal rendezték meg Csíkszeredában a Csángó Napokat. Szomorú, hogy a 2000-ben konkrét cselekvési tervvel bemutatkozó lelkes csoportból a 2004. nov. 20-i kerekasztalhoz már csak ketten ültek: a csángószövetség volt alelnöke, oktatási felelőse, Bilibók Jenő, illetve Róka Szilvia, a jelenlegi elnök. Széthúzás, megosztó támogatások, manipulációk bomlasztják a Csángószövetséget, késztetik lemondásra, menekülésre a hittel, bizakodással hazatért fiatalokat. /Borbáth Erzsébet, Csíkszereda: „Bokrétába kötögetem vala..." – A csíkszeredai Csángó Napok összegzése. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 8./
2004. december 8.
Dec. 3-án a budapesti Kerepesi-temetőben örök nyugalomra helyezték Boda Károly, a kolozsvári Brassai Sámuel Líceum egykori igazgatójának hamvait. A temetésen a kolozsvári iskola küldöttséggel képviseltette magát. Az egykori kollégák és barátok nevében Gáll Dénes volt igazgató mondott beszédet, a Brassai Sámuel Líceum mai vezetőségének nevében dr. Gaal György idézte fel Boda Károly életútját. /In memoriam Boda Károly. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./ Boda Károly három és fél évtizeden át volt tanár, közel tíz évig pedig az iskola igazgatója. A 70-es évek végén, a kiküldött aktivisták erőszakos mesterkedéseivel ellentétben, a tantestület nem a kiszemelt jelöltet, hanem egyöntetűen Boda Károlyt választotta titkos szavazással igazgatónak. Boda Károly színvonalas matematikai szakkönyveivel, cikkeivel beírta nevét az iskola történetébe. Szakmai pályája első éveiben tanársegéd volt a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Matematika–fizika karán, a kolozsvári Tanár Továbbképző Intézet külső munkatárs-lektora, egyetemi gyakorló tanár, a Matematikai Fizikai Lapok szerkesztője és a Tudományterjesztő Társaság munkatársa volt. 1987-től szívinfarktus következtében kénytelen volt korai betegnyugdíjba vonulni. Három-négy évvel ezelőtt aktuálissá vált a család egyesítése, ezért költözött Budapestre. /Gáll Dénes: Eltemettük a nagyszerű pedagógust. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
2004. december 8.
Mádl Ferenc köztársasági elnök dec. 7-én Köztársasági Elnöki Érdemérmet adott át 11 kitüntetettnek a Sándor-palotában. "Munkájuk, szakmájuk különböző, de mindezeket összeköti a nemes értékek tisztelete, a mély humánum és az akadályt leküzdő tenniakarás" – mondta Mádl Ferenc. A kitüntettek között van Böjte Csaba, az árvákat felkaroló ferences szerzetes. /Köztársasági Elnöki Érdemérmet adott át Mádl Ferenc. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
2004. december 8.
A román–magyar kulturális kapcsolatok ápolásának terén végzett tevékenységének elismeréseként Kulturális Érdemérem Nagytiszti Fokozata kitüntetést adományozott dec. 6-án Beke Mihály Andrásnak, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet (MKI) igazgatójának Ion Iliescu elnök. /Román kulturális érdemérmet kapott Beke Mihály András. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
2004. december 8.
Dec. 6-án köszöntötték Gálfy Zoltán teológiai professzort 80. születésnapja alkalmából Kolozsváron. Az ünnepségen átadták az erre az alkalomra összeállított emlékkötetet. Gálfy Zoltán beszédében felidézte ihletőit, példaképeit, egykori tanárait és mostani kedves barátait. Gálfy Zoltán /sz. Mezőbánd, 1924. okt. 6./ Kolozsváron a Református Teológiai Karon tanult, majd a Bolyai Egyetemen tanult tovább magyar–történelem szakon. Vásárhelyi János püspök felkínálta neki a püspöki titkári állást, melynek teendőit 1947–1960 között ellátta. A Protestáns Teológiai Intézet főkönyvtárosa volt, majd tanársegédi állást töltött be. 1974-ben megválasztották a protestáns egyháztörténeti tanszék előadótanárává, emellett latin és héber nyelvet is tanított. 1945–1946 között az Ifjú Erdély irodalmi lapot szerkesztette. 1984–1990 között a Református Szemle felelős szerkesztőjeként is tevékenykedett. /F. I.: Változatlan lélekkel a változó világban. D. dr. Gálfy Zoltán professzor 80 éves. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
2004. december 9.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) nem támogatja jelenlegi formájában sem a magyar kormány javaslatát a nemzetpolgárság intézményéről, sem a Szülőföld- programot, és kezdeményezi a határon túli magyar legitim szervezetek nemzetközi konferenciáját, amelyen egységes álláspontot alakítanak ki a kettős állampolgárságról – jelentette be dec. 8-án Szabadkán Kasza József, a VMSZ elnöke. A VMSZ tanácsa úgy döntött, hogy a január 6-7-én Szabadkán rendezendő konferenciára a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) résztvevőin kívül meghívják a Nyugat- Európában és a tengeren túl élő magyar közösségek képviselőit is. Rámutatott arra, hogy a szerbek, románok és horvátok s szó nélkül megoldottak a nemzettársak állampolgárságának kérdését. /A VMSZ csúcstalálkozót szervez Szabadkán. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./
2004. december 9.
A kormánynak új nemzetpolitikát kell kidolgoznia a határon túl élő magyarok számára – hangsúlyozta Petrétei József magyar igazságügy-miniszter. "A miniszterelnök úr megbízása azt jelenti, próbáljuk megvizsgálni azokat a jogi lehetőségeket, hogy a mai hatályos szabályozáshoz képest mit tudnánk könnyíteni az állampolgárság megszerzésén" – mondta el a miniszter. Petrétei József kijelentette: a kormány nem azt a megoldást kívánja alkalmazni, amire a népszavazási kérdés irányult. Rámutatott arra is, mindenképpen olyan megoldást kell találni, amivel a szomszéd államok is egyetértenek. /Petrétei: új nemzetpolitikát kell kidolgozni. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./
2004. december 9.
Sohasem fogjuk megtudni, hogy a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazáson az arány mekkora lett volna, ha az MSZP, a szocialista párt nem veti be a gazdasági populizmus fegyverét, ha nem lebegteti a miattunk „megrokkant Magyarország” képét. Budapesten az igen szavazatok kerületenként 38,71% és 67,13% között mozogtak, az átlag 51,24%. Az összesen 23 kerületből 50% alatti az igen voksok aránya tízben, kizárólag a pesti oldalon, legkevesebb Csepel (38,71%) és Kőbánya (42,39%) esetében. A felső határnál, 60% fölötti igennel három kerület van, kizárólag a budai oldalon: a rózsadombi (64,45%), a zugligeti (66,69%) és a budavári (67,13%). A 60%-hoz legközelebb (59,9%-kal) a pesti oldalon lévő Belváros van. Országos szinten is hasonló az ábra, a gazdaságilag fejlettebb nyugati részben magasabb az igenek aránya. A román határ mentén nagy eltérések vannak. Az Arad melletti Battonyán 40,93% az igen szavazatok aránya, ezzel szemben a Nagyszalonta melletti Sarkadon 70,91%. A Nagyvárad mellett lévő Ártándon 57,58%, viszont egy lépéssel bennebb, Püspökladányon 44,52%. Míg Debrecenben 57,11%, addig nem messze tőle, a határ melletti Létavértesen 42,80%. A legkisebb a Szatmárnémetinél lévő Csengersimán, mindösszesen csupán 35,03%. A magyarországi román kisebbség egyik fellegvárának tartott településen, Méhkeréken az igen szavazatok aránya 15,26%! Gyulán viszont, ahol a román kisebbségi önkormányzat székel, az arány (48,43%) nagyjából a Békés megyei átlagot (49,71%) hozza, ennél valamivel magasabb Békéscsabán (51,62%). /Guther M. Ilona: Nyitva Pandora szelencéje. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./
2004. december 9.
Csalások sorozatát tapasztalták a világszövetség szavazóbiztosai a különböző szavazókörökben a hét végi népszavazáson – jelentette ki Herpai Sándor, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) kampányfőnöke. "Minden közvélemény-kutatás arról beszélt, hogy óriási fölényben vannak az igenek a nemekkel szemben. Az utolsó héten nem történt olyan jelentős esemény, amely látványosan befolyásolta volna a választói akaratot" – mondta Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke. /MVSZ: csalások történtek a népszavazáson. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./