Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. november 15.
Eredményes jótékonysági estet tartottak a hét végén Szatmárnémetiben, az Északi Színházban a Református Líceum és az esperesi hivatal szervezésében az épülő Rákóczi Kollégium javára. Tőkés László püspök beszédében az egység fontosságát hangsúlyozva. Sike Lajos újságíró ezt örömmel nyugtázta, hozzátette, hogy a püspök másfél évig inkább az egységes képviselet szétverését végezte. /Sike Lajos: Megkésett üzenet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./
2004. november 15.
Nov. 13-án Sepsiszentgyörgyön felavatták a volt munkaszolgálatos katonák emlékművét. A kőlap alakú emlékmű, szikláiba behatolni készülő ásó és csákány nyelét behálózó szögesdrót – Nagy Ödön munkája – jelzi a kényszer-munkatáborba sínylődő munkaszolgálatos katonák megpróbáltatásait. Buzogány Dénes, a Volt Munkaszolgálatos Katonák Szövetségének elnöke, illetve Bartos Sándor, a háromszéki alelnök köszönetüket fejezték ki az RMDSZ parlamenti frakciójának, kiemelten Németh Csaba szenátornak, aki éveken át Sógor Csaba hargitai szenátorral közösen küzdött azért, hogy a parlament törvényt fogadjon el a meghurcolt – igen gyakran megalázott – katonák erkölcsi és anyagi támogatásáért. Sepsiszentgyörgy az ország második olyan városa – Csíkszereda után – ahol emlékmű örökíti meg a kényszermunka-szolgálatos katonák áldozatvállalásait. /(Flóra Gábor): Munkaszolgálatos katonákra emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./
2004. november 15.
Nagyváradon Bethlen Gábor szobra után újabb szobor elhelyezésére készül a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Barabás Zoltán sajtószóvivő jelentette be, hogy nov. 16-án, a nagyváradi születésű és Japánban világhírűvé lett Wagner Nándor szobrászművész tiszteletére szervezett emlékülés keretében Chiyo Wagner festőművész, a szobrász özvegye, a mester József Attila szobrát adományozza az egyháznak és a városnak. A szobrot Várad egyik közterületén szeretnék fölállítani. A városvezetés továbbra sem békélt meg a nagyváradi Petőfi-parkban felállított Bethlen szoborral. A Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez felszólítás érkezett a városházáról, hogy Bethlen Gábor szobrán javítsák ki Gabrielre az erdélyi fejedelem nevét. Sándor Lajos, az egyházkerület előadótanácsosa kijelentette, hogy Bethlen Gábort nem fogják Gabrielre változtatni. /(Balla Tünde): József Attilának akarnak szobrot állítani. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./
2004. november 15.
Szenzációs régészeti leletre bukkantak a nagylaki temető melletti gödrökben, ahonnan az emberek agyagot visznek. A feltételezhetően X. századi, honfoglalás kori leletek csontmaradványokat, díszeket, kardot, íjat tartalmaznak. /Honfoglalás kori leletek Aradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./
2004. november 15.
Szinte minden korosztály számára tartogatott valami érdekességet a nov. 9. és 13. között megrendezett Zsil-völgyi Magyar Ifjúsági Napok rendezvénysorozata. Bábjátszás, táncház, színházi előadás, koncertek és szüreti bál is volt. Soós Emőke, a sepsiszentgyörgyi színház bábszínésze bábjátszásra tanította két lupényi óvoda, valamint egy petrozsényi óvoda és egy iskola gyerekeit, diákjait. A szervezők, a lupényi MADISZ, a petrozsényi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, valamint a két város RMDSZ-szervezete a felnőttekről sem feledkeztek meg. A magyarországi Misztrál és Orthent együttesek, valamint a kolozsvári Zurboló közös előadására került sor Lupényban. /Chirmiciu András: Zsilvölgyi Magyar Ifjúsági Napok. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 15./
2004. november 15.
Nov. 13-án Aradon 11 középiskolásokból álló csapat gyűlt össze, hogy a Márki Sándor történészről elnevezett és az Alma Mater Alapítvány által rendezett hagyományőrző versenyen összemérje tudását. Az első díjat a Csiky Gergely Iskolacsoport diákjai nyerték el. Második helyezést kaptak az ágyai iskolások. /(nagyálmos): A verseny lényege: együtt lenni, egymástól tanulni. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 15./
2004. november 15.
November 12-én, a 75. életévét betöltő Dudás Gyula festőművész kiállítására került sor, a Misztótfalusi Kis Miklós Egyesület és a Nagybányai Magyar Képzőművészek Társasága (MKT) szervezésében Nagybányán, a Teleki Magyar Házban. Rengetegen jöttek el a rendezvényre. Jakabovits Miklós nagyváradi festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke, valamint a nagybányai festők nevében Craciun György méltatták a születésnapját ünneplő festőkollegát. /(Farkas E. Zoltán): Újabb jubileumi tárlat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./
2004. november 16.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nov. 15-én napirend előtt az Országgyűlésben azt mondta: az elmúlt 15 évben a kormányok és az Országgyűlés folyamatos erőfeszítéseket tettek a határon túl élők gondjainak enyhítésére, és arra kérte a Fideszt, nyújtsa be azt a törvényjavaslatot, amellyel megoldhatónak véli a kettős állampolgárság kérdését. Ugyancsak nov. 15-én az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának kormánypárti képviselői támogatták azt a javaslatot, amely tájékoztató kampányra kérné a kormányt a kettős állampolgárságról. Répássy Róbert, a testület fideszes alelnöke kijelentette: a szocialista kezdeményezők nyitott kapukat döngetnek, hiszen a múlt heti kormányszóvivői tájékoztatón jelentették be, hogy 50 millió forintot költenek a tájékoztatásra. Hozzátette: nem kell felkérni a kormányt arra, amit magától is megtesz, az Országgyűlés ezzel csak legitimálná a kormány programját, amellyel a kettős állampolgárság elutasítására buzdítja az embereket. Gyimesi József (Fidesz) azt mondta, hogy a kabinetnek biztosítania kellene 50 millió forintot azoknak is, akik a kettős állampolgárság mellett kampányolnak. Herényi Károly (MDF) pedig azt kezdeményezte, hogy a kampány csak a mozgósításról szóljon. /Széleskörű MSZP-kampány a népszavazásról. Fidesz: ne csak az ellenzőket finanszírozzák. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./ Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint "sikerült olyan kérdéssel szembesíteni magunkat, amely az aktív állampolgárok körében indulatot és jelentős elbizonytalanodást vált ki", és láthatóan nem egyesíti a nemzetet, hanem szétszakítja, ez ennek a kérdésnek a csapdája. Csapody Miklós (MDF) közölte: a népszavazásra feltett kérdés nem jó. Mint mondta "a politikai elitet, az országot, az ország szavazóit, a választókat, az egész lakosságot, sőt a határon túli magyarságot is beleértve, akadt valaki, aki mindnyájunkat felültetett egy hullámvasútra". Lendvai Ildikó (MSZP) is úgy vélekedett, hogy egy rosszul feltett kérdésről van szó. /Gyurcsány a kettős állampolgárságról. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 16./
2004. november 16.
Közös sajtótájékoztatót tartottak nov. 15-én Csíkszeredában az RMDSZ csíki képviselőjelöltjei, Kelemen Hunor és Korodi Attila, valamint Sógor Csaba szenátorjelölt. Kelemen Hunor képviselőjelölt, a SZET elnöke elmondta: Budapesten, az Országgyűlés költségvetési, valamint külügyi bizottságának ülésén vett részt, ahol a határon túli szervezetek képviselőivel folytattak megbeszélést a magyar politikai pártok vezetői, a 2005-ös költségvetés-tervezet kapcsán. Kelemen Hunor, az RMDSZ képviselőjeként elmondta: a romániai magyar közösség szeretné, ha a határon túli magyar közösségeknek nyújtott támogatások nominális értékben legalább a 2004-es szinten maradnának a következő évben is. A 2005-ös magyar állami költségvetésben valamivel több mind 12 milliárd forint szerepel a határon túli közösségek támogatására. A következő évben 2 milliárd forintot kap a Sapientia Egyetem, az oktatási nevelési támogatásra 4,1 milliárd forintot irányoz elő a költségvetés, az Illyés Közalapítvány rendelkezésére pedig 900 millió forint áll. Kelemen Hunor beszámolt a MÁÉRT 8. üléséről is. A képviselő elmondta: az RMDSZ álláspontja a kettős állampolgárság kapcsán egyértelmű. Az Illyés Közalapítvány 5 millió forintos támogatásából az Iskola Alapítvány eddig 31 fénymásolót adományozott erdélyi iskoláknak, ugyanakkor a jó vételárnak köszönhetően további 13 fénymásolót sikerült beszerezniük. Ebből Hargita megyében további négy iskola, Kovászna megyében kettő, Maros megyében pedig három iskola kap fénymásolót. /(Daczó Dénes): 12 milliárd forint a határon túli közösségeknek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./
2004. november 16.
A kettős állampolgárságról szóló vitával kapcsolatban a Népújság arról írt, hogy a budapesti politikai vita elmérgesedése a határokon túlra is átterjed. A lap szerint nem is az a kérdés, hogy mit hoz dec. 5-én tartandó választás a határon túli magyaroknak, hanem inkább az, hogy mi indokolja az éles szembenállást – a belföldi magyar politikai érdekek húzódnak meg a háttérben. Ugyanezen szembenállásnak a következményeként az erdélyi magyarság abba a veszélybe sodródott, hogy a két hét múlva sorra kerülő parlamenti választásokon nem éri el a bejutáshoz szükséges küszöböt. /Bálint Zsombor: Egy eldöntetlen vita tanulsága. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 16./
2004. november 16.
Megengedhetetlennek nevezte a Magyar Polgári Szövetség kizárását a választásokról Gál Kinga (Fidesz – MPSZ) az Európai Parlament plenáris ülésén nov. 15-én elmondott napirend előtti felszólalásában Strasbourgban. A kizárás megkülönböztető törvényen alapul, ezt az Európai Bizottság is kifogásolta, az Európai Néppárt pedig külön is vizsgálja. Gál Kinga úgy vélte, a választási iroda közigazgatási megkülönböztetéssel élt, és a rendőrség is részt vett a megkülönböztetésben. /Belföldi hírek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 16./
2004. november 16.
Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés /EMK/, az RMDSZ keresztény-nemzeti platformja emlékeztetett: az önrendelkezést és a kettős állampolgárságot több mint egy évtizede az EMK kezdeményezte, folyamatosan küzdött értük, és most is megfogalmaz néhány javaslatot a legsürgősebb teendőkről: ,,a romániai magyar nemzeti közösség politikai egységének” mielőbbi helyreállítását, ,,a bukaresti politika mindennemű nyílt vagy burkolt kiszolgálásának” gyökeres felszámolását és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által december 16-ra kitűzött székelyföldi területi autonómiareferendum hatékony támogatását. /Belföldi hírek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 16./
2004. november 16.
Nov. 14-én vasárnap, Szatmárnémetiben az RMDSZ tartott kampányolással egybekötött ünnepséget. Ott volt Schönberger Jenő megyéspüspök, Sipos Miklós szatmári, Nagy Sándor nagykárolyi református esperes, Szilágyi Éva a református gimnázium igazgatója, Kónya László főtanfelügyelő-helyettes, vállalkozók, művészek, önkormányzatok, civilszervezetek, ifjúsági szervezetek, s persze Ilyés Gyula a megyei RMDSZ elnöke, Szatmárnémeti polgármestere, továbbá az RMDSZ szenátusi és parlamenti képviselőjelöltjei. Frunda György szenátor összefoglalta az elmúlt évek fontosabb eredményeit: több százezer hektár visszaadott erdő, visszakapott egyházi ingatlanok, alkotmányos garancia a magyar nyelvhasználatra, 300 vasútállomás magyar neve, önálló magyar iskolák, az autonómia alapköveinek sokasága. Szégyenteljes dolog – mondta –, hogy a rendszerváltás után 15 évvel nem a nagy-romániások, hanem a román pártokhoz bújt magyarok gáncsolják őket. /(Sike Lajos): Petőfi is tulipánt vett kezébe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./
2004. november 16.
Háromszék, a Székelyföld határán, a Feketeügy kökösi hídja mellett tartotta rendhagyó sajtótájékoztatóját az RMDSZ három politikusa: Márton Árpád, Tamás Sándor és Antal Árpád-András. Bejelentették, hogy az RMDSZ háromszéki képviselői elkészítik és benyújtják a román parlamentnek a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet. Antal Árpád képviselőjelölt elmondta, a Pro Regio Egyesület közreműködésével a megyehatárt jelző táblára kiteszik azt a háromnyelvű feliratot (román, magyar, német nyelven), hogy az erre haladók beléptek Székelyföldre. /(s): Itt kezdődik a Székelyföld! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 16./
2004. november 16.
Nov. 13-én nagyszabású médiarendezvényre került sor Marosvásárhelyen: a Krónika erdélyi napilap ünnepelte a Sportcsarnokban fennállásának ötödik évfordulóját. Az egyik politikai párt – pontosabban szövetség – burkolt reklámfellépését (egy szenátor egyértelműen arra buzdította a jelenlévőket, hogy az általa képviselt szövetségre szavazzanak), a szervezők finoman "leültették". Szabó Csaba újságíró ezt helyeselte, a szenátort ugyanis visszaélt a helyzettel. Elgondolkodtató, mennyire tünékeny a népszerűség. A néhány évvel ezelőtt még istenített szenátort szinte kifütyülik a türelmetlen fiatalok. Az újságíró felvetette: amennyiben az RMDSZ minden romániai magyarért felelősnek érzi magát, akkor bizony azoknak a gondjait is fel kell vállalnia, akik magyarok ugyan, de vagy nem akarnak elmenni szavazni, vagy más pártok listájára voksolnak. Az RMDSZ-nek segítenie kellene azokon, akik az "ernyőn kívül" akarnak maradni: segítenie kellene nekik a tájékozódásban. /Szabó Csaba: A fekete bárányok szabadsága. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./
2004. november 16.
Fiatalok szervezésében gyalogos zarándokút indul nov. 21-én Nagyváradról Budapestre a határon túli magyarok kettős állampolgárságának nyomatékosításáért, tájékoztatta a sajtót Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere. ”Jogunk van a magyar állampolgársághoz, kiérdemeltük és megszenvedtük ezt a jogot. Azt reméljük, befolyásolhatjuk a történelmi döntést, és ezzel új erőt adunk a magyar nemzetnek„ – fogalmazott Biró Rozália. /(Balla Tünde): Magyar a magyarnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./
2004. november 16.
A Bocskai István Alapítvány Nagyszalontán elindította az Üzenet haza nevet viselő mozgalmat, amelynek keretében a külhoni települések önkormányzatai megkeresik a magyarországi testvértelepüléseken élő családokat, s egy-egy képeslappal kérik a december 5-i népszavazáson való részvételre és az “igen” szavazatra. Török László, Nagyszalonta polgármestere elhatározta, hogy fiatalok segítségével a dec. 5-i “igen” szavazatra buzdító szórólapokat helyez a településre érkező minden magyarországi rendszámú személygépkocsi szélvédőjére. /Üzenet haza. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 16./
2004. november 16.
Olyan Temes megyei településekre is eljutottak a magyar kultúra hírnökei Toró T. Tibor RMDSZ képviselőjelölt választási kampányát támogatva, ahol emberemlékezet óta nem láttak magyar nyelvű színházi előadást. Temesrékáson tizenöt év után először vendégszerepelt a temesvári Csiky Gergely Színház , Csenén pedig fellépett a végvári Csűrdöngölő együttes. Választási kampánytalálkozók voltak az elmúlt két hétben Temes megye több magyarlakta településén. A képviselőjelölt bemutatkozását a temesvári magyar színtársulat, a Bokréta és a Csűrdöngölő hagyományőrző együttesek vagy a Kovács Ibolya nótaestjei színesítették. Toró T. Tibor minden településen átadta a helyi magyar közösség vezetőjének a Közösségi Krónika egy-egy díszkötéses, de üres lapokat tartalmazó példányát, azzal a felkéréssel, hogy a következő években töltsék meg azokat a magyarság fontosabb rendezvényeiről, a közösség életéről szóló beszámolókkal. Toró T. Tibor választási programja a Bánság autonómiájáról szól. /Pataki Zoltán: Színház, néptánc és nóta a bánsági választási találkozókon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./
2004. november 16.
A nagybányai, november 10-i kampánynyitó nagygyűlés után – amelyen Markó Béla államelnök-jelölt és az országos kampánystáb is részt vett – dr. Bónis István, a Máramaros megyei parlamenti képviselőjelölt és a helyi kampánystáb egy része folytatta a vidéki magyarlakta települések választóival való találkozást. Szinérváralján, a kultúrházban beszélgetett el dr. Bónis István és a máramarosszigeti Váradi László szenátorjelölt a helyi választókkal, Nov. 13-án szombaton Magyarlápos szórványvidéken folytatódott a kampány. /Farkas E. Zoltán: RMDSZ-kampány Máramaros megyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./
2004. november 16.
Tőkés László püspök, az EMNT elnöke a Magyar Állandó Értekezlet nov. 12-i ülése kapcsán nyilatkozatot adott ki. A magyar kormány sodródik. Se programja, se stratégiája nincsen a határon túli magyarok dolgában. A kormány mulasztásában cinkos szerepet vállalt az RMDSZ. Markó Béla elnök nem is olyan régen még azt hangoztatta, hogy a kettős állampolgárság és az autonómia egymással összeférhetetlenek. A Markó-féle pártvezetőség a román kormánnyal együttműködött abban, hogy a kettős állampolgárságot képviselő Magyar Polgári Szövetséget valósággal letörölje a politikai palettáról, az autonómia ügyét hordozó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot és a Székely Nemzeti Tanácsot pedig ellehetetlenítse. /Tőkés László püspök, az EMNT elnöke: ... nemzeti egységre jussanak. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 16./
2004. november 16.
A kolozsvári gyülekezetek presbitériumai nov. 5-én presbitertalálkozót rendeztek. A találkozó témája az új idők kihívásai, az egyház küldetése volt. Makkai János főszervező, az egyházmegye főgondnoka a belmisszió megreformálásának szükségességét ecsetelte. Vasárnaponként átlagosan 250-en járnak templomba, ami azt jelenti, hogy a 12 gyülekezet „hívő” tagsága nem haladja meg az ötezer főt. A többi tizenhatezer a gyülekezeten kívül van. Ha nem mennek utánuk, elmennek a neoprotestánsok, jehovisták vagy éppen a buddhisták. Az egyház egyre fogy. 1995-ben még 32 500 reformátust tartottak nyilván Kolozsváron, 2003-ra számuk 26 750 főre csökkent. Nyolc év alatt tehát a fogyás 5750 fős. Nehéz megszólítani a kolozsvári fiatalokat. Újabb kihívás az, hogy egyre több a román nyelvű református, akik román nyelvű istentiszteletet igényelnének. /Somogyi Botond: Missziós lelkészeket Kolozsvárra! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 16./
2004. november 16.
Nov. 14-én Borosjenőn Pávai Gyula rendezésében az aradi Kölcsey Színpad fiataljai szavaltak, majd előadták Karinthy Frigyes Az emberke tragédiája című művét. Ezután Barna Tibor helyi RMDSZ-elnök bemutatta Király András képviselő-, valamint Bölöni György szenátorjelöltet. Király András dicséretesnek ítélte a borosjenői magyarságnak a helyhatósági választások alkalmával tanúsított összefogását, melynek eredményeként városi tanácsost küldhetett az önkormányzatba. Szó esett a hagyományos borosjenői Horváth Béla-szavalóverseny népszerűségéről is. Borosjenőn az anyanyelvű elemi beindítása még várat magára, a fakultatív magyar nyelvű oktatás Szotír Gábor jóvoltából már zökkenőmentes. /(Balta): Borosjenőn továbbra is együtt. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 16./
2004. november 16.
A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió új, internetes hírszolgáltatást indított. A www.triplexregio.net címen található hírportál magyar, román, szerb és angol nyelven tájékoztat a határon átnyúló kapcsolatokról. Működtetője a Regionális Média Alapítvány, partnerségben Csongrád Megye Önkormányzatával és a DKMT Eurorégiós Fejlesztési Ügynökséggel. /A DKMT Eurorégió új hírszolgáltatása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./
2004. november 16.
A Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány, a Csomafalvi Értelmiségi Fórum, és a Csomafalvi Székely Tanács szervezésében nov. 12–13-án másodízben tartottak Csángó Napokat Gyergyócsomafalván, amelyen Pusztináról és Frumószáról 26 gyermeket, valamint felnőtteket láttak vendégül. A rendezvénysorozat keretében Duma András csángó költővel találkoztak a csomafalviak, aki fölolvasott verseiből. Csángók és székelyek ma címmel kerekasztal-megbeszélésnek adott otthont a Borsos Miklós Emlékház, amelyen először Nyisztor Ilona frumószai óvónő és magyar nyelvoktató elmondta, egyre több gyermek iratkozik be a magyar órákra, s újabb csángó falvakban mutatkozik igény a magyar oktatásra. Jelenleg 450 csángó gyermek vesz részt magyar órákon, ez még nagyon kevés, a csángók közül 62 ezren beszélik a magyar nyelvet. Elmondta, hogy megszőtték-varrták a régi frumószai csángó népviselet ruhadarabjait, hogy a falu népviseletében visszatérjen eredeti hagyományaihoz. – A 60-as évek elején az iskolakezdő 7 éves gyermekek egyáltalán nem tudtak románul Pusztinán, s elég volt 40 év ahhoz, hogy ez a visszájára forduljon. A legnagyobb gond, hogy még mindig nincs magyar mise a katolikus csángó templomokban. Oláh Gál Elvira újságíró a Magyarországon munkát vállaló határon túliakról szolgáltatott adatokat: az évi 80 ezer munkavállalóból a legtöbb romániai, az idei első félévben 36 ezer munkavállalási engedélyt bocsátottak ki romániaiak részére, ezen kívül sok az időszakos feketemunkát vállaló is. Azonban Csángóföldről többen mennek Olaszországba, Spanyolországba és Izraelbe vendégmunkásnak, mint Magyarországra. 30–40 ezer csángó vállal külföldön munkát, kitelepedésre nem gondolnak, a pénzt hazahozzák, és házat építenek. /Gál Éva Emese: Csángó napok Gyergyószentmiklóson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./
2004. november 16.
Dávid Ferencre, a vallásszabadság kikiáltójára emlékeztek nov. 14-én Tordán. Toleranciáról, a szellem, lelkiismeret, hit és vallás szabadságáról szólt Kiss László tordai unitárius lelkész ünnepi beszéde, a 425 éve elhunyt Dávid Ferenc emlékére szervezett ünnepségen. A Tordai Magyar Dalkör idén is, mint minden évben fellépett a megemlékezésen. /Ladányi Emese Kinga: Torda. 425 éve hunyt el Dávid Ferenc. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./
2004. november 16.
Nov. 15-én Kolozsváron megalakult az Erdélyi Múzeum-Egyesület hetedik szakosztálya, amelyben agrárszakemberek vesznek részt, Erdély magyarlakta megyéiből. Az ülésen dr. Egyed Ákos professzor, az EME elnöke, dr. Csávossy György, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének tiszteletbeli elnöke, valamint Farkas Zoltán, az RMGE Kolozs megyei elnökének részvételével elfogadták a szervezeti szabályzatot. Az EME-nek anyagi támogatásra nincs lehetősége, de szakmai vonatkozásában a szakosztály léte indokolt. Össze kellene hangolni a tevékenységet az RMGE-vel, hiszen közös célok vezénylik mindkét szervezetet: hathatósan támogatni a magyar gazdálkodókat. A vezetőség megválasztásáig a szakosztály munkáját ideiglenes titkári minőségben Farkas Zoltán irányítsa. /Barazsuly Emil: Mi lesz veled, magyar gazda? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./
2004. november 16.
A múlt hét végén a székelyudvarhelyi Boro-Info Kft, az Erdélyi Vendéglátás című szaklap kiadója megszervezte az I. Erdélyi Gasztronómiai és Cukrásztalálkozót. A jelenlévők megalakították az Erdélyi Gasztronómiai és Cukrászszövetséget. A megalakulásnál a gasztronómia nemzetközileg ismert szaktekintélyei bábáskodtak. A jelenlévők egyhangú szavazással megválasztották a szövetség ideiglenes vezetőségét. Elnök: Kovács István Sepsiszentgyörgy, alelnökök: Nagy György Székelyudvarhely és Gyulai Gabriella Szatmárnémeti. /(Váradi János): Megalakult az Erdélyi Gasztronómiai és Cukrászszövetség. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./
2004. november 16.
Modern könyvtár nyitotta meg kapuit nov. 15-én Szatmárnémetiben, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban. Ádámkó István iskolaigazgató köszöntötte a megjelent vendégeket. A könyvtár kezdeti állománya 20 ezer kötet, a felekezeti iskola diákjai jan. 10–től használhatják azt, a nagyközönség előtt pedig csak 2005 szeptemberében nyílik meg. A könyvtárban a diákok és az érdeklődők a világhálón adatbázisokat érhetnek el, és használhatják a saját szervergépre telepített elektronikus adatbázisokat is. A könyvtár két olvasóterme 34 olvasót képes egy időben fogadni, a tudományos diákköri foglalkozásokat kutatószoba segíti. A könyvtár néhány éven belül regionális könyvtári centrummá szeretne válni. Schönberger Jenő püspök elsősorban Istennek mondott köszönetet a könyvtárért, majd pedig azoknak, akik az Ő eszközei voltak ebben. Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester az RMDSZ megyei szervezete nevében 10 millió lej pénzadományt adott át a könyvtár gyarapítására. A Pro Hungaris Kultúraközvetítő Alapítvány /Budapest/ 7 millió forint értékben adományozott könyvet az iskola könyvtárának. Dr. Bura László, a katolikus iskola alapító igazgatója átadta a könyvtár számára a most kiadott Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII.–XIX. században című könyvét. /Elek Anikó: Modern könyvtárt avatott a Hám János Iskolaközpont. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 16./
2004. november 16.
Aradon a Jelen Házban bemutatták Puskel Péter újságíró-helytörténész Emléklapok a régi Aradról című könyvét. Az Irodalmi Jelen Könyvek sorozat legújabb kötete az 1885-1945 közötti Maros-parti várost idézi fel, közel 400 korabeli képeslap, nyomtatvány felhasználásával. A szerző korábbi sikeres kötetei, az Arad marad és Arad redivivus után fogott neki a képes várostörténet megírásának. Puskel Péter három és fél évtizedes aktív újságírói pályafutása alatt rengeteg dokumentumot, fotót, reklámszöveget, postai üdvözlő kártyát, tárgyi dokumentumot gyűjtött össze. Fontosnak tartotta a már nem létező épületek, szobrok, emlékművek bemutatását, felvillantani neves aradi intézmények történetét és egykori jeles emberek portrévázlatát. /(Péterszabó Ilona): Emléklapok a régi Aradról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./
2004. november 17.
Bayer Zsolt újságíró, a Magyar Nemzet munkatársa a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) nov. 14-i, vasárnapi marosvásárhelyi fórumán kijelentette: a budapesti kormány és az RMDSZ ugyanazoknak "a politikumot gazdasággá változtató kommunista hálózatoknak" részei. A fórumon, jelen volt Szász Jenő MPSZ-elnök is. A magyarországi publicista súlyos vádakkal illette az RMDSZ több vezetőjét, és arra buzdította a hallgatóságot, hogy a parlamenti választásokon szavazzon a Népi Akció listáira, amelyeken az MPSZ jelöltjei is szerepelnek. A találkozón Szász Jenő utalt Verestóy Attila vagyoni helyzetére. Az MPSZ elnöke szerint egy egyszerű számítást elvégezve nyilvánvalóvá válik, hogy lehetetlen ekkora vagyont felhalmozni a honatyai fizetésből. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke válaszképpen azt nyilatkozta a Mediafaxnak, hogy Bayer Zsoltnak az erdélyi magyarság parlamenti jelenlétével kellene foglalkoznia, és "az erdélyi magyarok megosztására tett kísérletnek" nevezte a budapesti újságíró kijelentéseit. "Nincs szükségünk a tanácsaira. Magyarországon folytasson kampányt, ne itt. Nevetséges, amit a hálózatokról mond, de az ilyen kérdéseket jogi úton meg lehet oldani. Nem mondhatja sem Bayer, sem másvalaki, hogy az RMDSZ-ben olyan vezetőink vannak, akik tagjai voltak a kommunista nomenklatúrának. A vezetőségben nincs olyan személy, aki a Kommunista Pártot támogatta volna, ráadásul programunkban szerepel a Temesvári Nyilatkozat 8. pontja is", nyilatkozta Borbély László. /Bayer: Az RMDSZ a politikumot gazdasággá változtató kommunista hálózatok része. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./ Sokan voltak kíváncsiak Bayer Zsolt jobboldali publicistára, akit korábban három hónapra kitiltottak Romániából. Bayer Zsolt ezúttal is keményen fogalmazott. Szerinte a Kárpát-medence országaiban az a legnagyobb baj, hogy a volt kommunisták gazdasági hatalmat szereztek, és azt visszaváltották politikai hatalommá. A kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazásról, az egész kérdéskörről szólva „a nemzet árulóinak” nevezte a Magyar Szocialista Pártot és a Szabad Demokraták Szövetségének a vezetőit, akik arra buzdítják az anyaországi magyarságot, hogy nemmel szavazzon december 5-én. /Máthé Éva: Kampányol az MPSZ. Bayer Zsolt ismét régi formáját hozta... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 17./