Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Guterres, Antonio
133516 tétel
2004. november 23.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/ – Romániai Magyar Akadémia Testület tagjai kötelességüknek tekintik, hogy állást foglaljanak a kettős állampolgárság ügyében. Ez a nemzet jövőjét meghatározó távlati döntés: a határozott IGEN szavazat a nemzeti szolidaritást, együvé tartozást nyilvánítja ki, azt a nyelvi és szellemi egységet, amely összekapcsolja az anyaország, a Kárpát-medence és a világ magyarságát. Benkő Samu, Brassai Zoltán, Csetri Elek, Demény Lajos, Egyed Ákos, Gábos Zoltán, Gyenge Csaba, Jakó Zsigmond, Kiss Elemér, Kiss István, Kolumbán József, Maros Dezső, Nagy-Tóth Ferenc, Péntek János, Péter Mihály, Toró Tibor, Uray Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia külső és tiszteleti tagjai, Lászlóffy Aladár, a Román Akadémia levelező tagja /EME – állásfoglalás a kettős állampolgárság ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./
2004. november 23.
Az Erdélyi Református Egyházkerület felhívásában arra kér minden szavazati joggal rendelkező református egyháztagot, hogy feltétlenül éljen állampolgári jogával, menjen el szavazni, lelkiismerete szerint szavazzon nov. 28-án. /Felhívás az Erdélyi Református Egyházkerület híveihez a 2004. november 28-i választásokkal kapcsolatban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./
2004. november 23.
A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége állást foglalt a nov. 28-i romániai parlamenti választások, valamint a dec. 5-i magyarországi népszavazás kérdésében. Ami a romániai parlamenti és államelnöki választásokat illeti, arra buzdítjuk gyülekezeteink tagjait és hozzátartozóit, hogy vegyenek részt a választásokon. Kérjük, hogy éljenek a választás jogával, és támogassák a magyar érdekképviseletet, hogy újra parlamenti mandátumhoz jusson. Az állásfoglalást Borzási István elnök és Gergely István főtitkár írta alá. /Állásfoglalás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./
2004. november 23.
„Vernének meg a vajdasági Szabadkán. Mosnák alá az utcámat az erdélyi Verespatakon. Nyomorognék csak a kárpátaljai Tiszaújhelyen. Döntenék le nagyszüleim síremlékét Újvidéken. Rombolnák le a házunkat a szlavóniai Szentlászlón. Törnék derékba templomunkat Kórógyon. Bármelyikünk születhetett volna a határon túl, kisebbségben. Méltatlannak érzem ezt a vitát a kettős állampolgárságról, szégyellem, hogy e nemes ügy nemtelen belpolitikai perpatvar áldozatául esett.” – írta Szaniszló Ferenc. A kormánykoalíció arra buzdít, hogy a polgár ne éljen a véleménynyilvánítás jogával. Siratják a határon túli magyarokat, mert az állampolgársággal állítólag ott hagynák szülőföldjüket.       Kevesebb mint félmillió emberről van szó: a kárpátaljai és a délvidéki magyarokról, akik még nagyon sokáig nem lesznek uniós polgárok, írta Szaniszló. „Ha ez teher, akkor is vállalni kell. Mindig is vendégszerető állam voltunk: befogadtuk, letelepítettük a pogromok miatt hozzánk menekülő zsidókat. Polgárjogot, honpolgárságot nyertek. Hazát adtunk a nyomor elől kóborló cigányságnak. Trianon idején a menekülő magyarság lelt otthonra a megvert, megcsonkított országban. Nem volt mindez könnyű teher, de nemzeti, emberi, keresztényi kötelezettség. A második világháború után a Szlovákiából elüldözött magyarok nyertek itt menedéket. Manapság Kína boldogulásra vágyó lakói jönnek hozzánk. Miért éppen a magyarokkal tennénk kivételt? Vajon Németország hátat fordított az üldözött, nyomorgó sváboknak, erdélyi szászoknak, volgai németeknek, az NDK-soknak? És Izrael fönnmaradhatott volna, ha nem fogadja tárt karokkal a bevándorlókat?”     /Szaniszló Ferenc: A krokodilkönny nehezen szárad föl. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 23./
2004. november 23.
Az RMDSZ mostani választási hadjárata minden eddiginél dinamikusabb és tartalmasabb. Vallani és vállalni, fáradatlan küzdelemben véghez vinni: ez a közösségi megmérettetés módja, állapította meg Sütő András. Platform-alternatívákból többféle ellentömörülés keletkezett, ezek szinte mindegyike parlamenti székre vágyik. Sütő András Bethlen Gáborra hivatkozva állt ki az RMDSZ, az egység mellett. /Sütő András: Mit szól hozzánk Bethlen Gábor! = Népújság (Marosvásárhely), nov. 23./
2004. november 23.
Az aradi és Arad megyei magyar civil szervezetek azzal a felhívással fordulnak tagjaikhoz, szimpatizánsaikhoz, minden magyarhoz, hogy szavazzanak az RMDSZ jelöltjeire. Országos egyesületek Arad megyei szervezetei: EMKE, RMPSZ, RMGE, Romániai Magyar Drámapedagógiai Társaság. Arad megyei egyesületek és szervezetek: Kölcsey Egyesület, Szabadság-szobor Egyesület, Alma Mater Alapítvány, Szülők az Aradi Magyar Oktatásért szervezet, Gyöngyház Alapítvány, kisiratosi PRO-KI-DOR, Pro Majlát Egyesület, kisiratosi IRKATER, pankotai Csiky Gergely Egyesület, pécskai Búzavirág Egyesület. /Arad megyei civil szervezetek felhívása. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 23./
2004. november 23.
A Magyar Polgári Szövetséget megalakulása óta az a vád éri, hogy megosztja a romániai magyarságot, illetve megakadályozhatja azt, hogy az RMDSZ-nek képviselete legyen a román törvényhozásban.  Tulit Attila, a Magyar Polgári Szövetség alelnöke hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-képviselet nem egyenlő a magyarság parlamenti képviseletével. Ha sikerült volna megteremteni az összmagyar előválasztások intézményét, ahogyan azt az MPSZ a helyhatósági választások előtt szorgalmazta, ma egészen más helyzet lenne. Az MPSZ, ellentétben az RMDSZ-szel, megalakulásuktól támogatta autonómiatörekvéseiben a Székely Nemzeti Tanácsot, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot.  Az RMDSZ politikájával elégedetlenek közül is többen kifogásolták, hogy az MPSZ román párt listáin indítja képviselő- és szenátorjelöltjeit.      Tulit leszögezte: Smaranda Enache asszony és az AP vezető politikusai megbízhatóbb szövetségesek lehetnek annál a román pártnál, amelyet négy év óta az RMDSZ kiszolgál. Az Emil Constantinescu vezette párt támogatja a magyarság autonómiaigényét. Tulit úgy látja, hogy az Erdélyi Napló, a Krónika, a Háromszék, többnyire a Brassói Lapok is objektíven tájékoztatott. /Makkay József: A hosszabb távú párbeszéd elkerülhetetlen. Beszélgetés Tulit Attilával, a Magyar Polgári Szövetség alelnökével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 23./
2004. november 23.
Az országban alighanem egyedülálló agrárképzést működtet Illyefalva alapítványa, immár tizennegyedik alkalommal hirdetve meg oktatási gazdatoborzóját. A LAM Alapítvány az elmúlt időszakban közel ötszáz falusi fiatalnak nyújtott képzést, közülük sokan azóta sikeres farmerek. A képzés 5 hét elméleti és 7 hét gyakorlati oktatást jelent, a sikeresen vizsgázók 4–6 hónapos gyakorlaton vehetnek részt Svájcban, illetve Németországban. /Flóra Gábor: Illyefalvi gazdahívogató. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
2004. november 23.
Nov. 21-én Szatmárnémetiben a Szentlélek plébánián tartották A Mindentudás Egyeteme Szatmáron című tudományos ismeretterjesztő videofilm-sorozat ünnepélyes elindítását. Vizi E. Szilveszter Egy életem egy halálom című tudományos ismeretterjesztő előadását hallhatták az érdeklődők. A rendezvényt a Szatmári Római Katolikus Püspökség, a Szatmári Református Egyházkerület, a Szent-Györgyi Albert Társaság és a Szentlélek plébánia szervezte. /A Mindentudás Egyeteme Szatmáron. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
2004. november 23.
Tamás József segédpüspök 60 éves, ebből az alkalomból dr. Jakubinyi György érsek köszöntötte. Tamás József kinevezése előtt tizennyolc évig volt Gyulafehérváron, a kispapok spirituálisa (lelki igazgatója), teológiai tanár, általános helynök. 1996-ban segédpüspöki kinevezést csak hosszas ellenállás után, az engedelmesség nevében fogadta el. Azóta segédpüspökként Csíkszeredában székel, a csíksomlyói Szűzanya lábánál. /Dr. Jakubinyi György érsek: Tamás József segédpüspök 60 éves. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 23./
2004. november 23.
A Modern problémák – ősi megoldások című előadássorozat, amelyet a Genezius Társaság rendezett a kolozsvári Mátyás-házban november elején, rendhagyónak bizonyult. Visky András író, dramaturg, a Genezius Társaság alapítója és kurátora szerint a Modern problémák – ősi megoldások előadássorozat címe szójáték, amely arra céloz, hogy a modern problémák időtlenek, az ősi megoldások pedig megismételhetők. Isten személyéről, mint megoldásról van szó.    Baló Levente ügyvezető igazgató elmondta, az 1997-ben megalakult keresztény református diákszervezet olyan programokat akar szervezni, amelyek a hit és a kultúra közti átjárási lehetőséget keresik a művészetek, pl. a zene, az irodalom vagy a film által.     /Csóg Szidónia: Modern problémák – ősi megoldások. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 23./
2004. november 23.
Mezőpanit községközpont erős faluközösség, állandó népességgyarapodást ért el. Mezőpanit a hozzá tartozó településekkel (Csittszentiván, Mezőbergenye, Harcó és Kövesd) alkot egy nagyobb községet. Az összlétszám közel hatezer (5985) fő. Bartha Mihály, a község szülötte, polgármesteri minőségben a harmadik mandátumát tölti, úgyszintén Gálfi Sándor is Csittszentivánról alpolgármesterként. Sikerült a Tegyük széppé környezetünket! akció első szakaszát befejezni. Járdát öntöttek, melynek összhossza 4920 m. Hosszú távú tervük az ivóvíz bevezetése és a csatornarendszer kiépítése. /Ősz P. Zoltán községi tanácsos: Noblesse oblige! = Népújság (Marosvásárhely), nov. 23./
2004. november 23.
Véget értek a XII. Erdővidéki Közművelődési Napok Baróton. Bemutatta első régészeti gyűjteményét az Erdővidéki Tájmúzeum. Demeter László, a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke elmondta, a múzeum még használhatatlan. A közművelődési napokon sikeres volt Sylvester Lajos előadása, Kónya Ádám II. Rákóczi Ferencről szóló ismeretterjesztője és Jánosi József Háromszéki táncok című kötete is. Megnyílt a Megálló vizuális műhely tagjainak /Albert Levente, Daczó Enikő, Kolumbán Hanna és Péter Alpár/ kiállítása. Bardócon és Olaszteleken bemutatták Benkő Józsefnek a kézirat elkészülte után 233 évvel, idén kiadott Filius Posthumus című egyháztörténeti kötetét. A komolyzene kedvelői a Kájoni Consort együttes régizene-hangversenyén vehettek részt. Fellépett a baróti római katolikus ifjak BAKI együttese, a vargyasi Csudálókő néptánccsoport, az Erdővidék néptáncegyüttes, a diákcsapatok pedig a Ki mit tud Bölöni Farkas Sándorról? című vetélkedőn mérkőztek. A közművelődési napokkal párhuzamosan zajlott Baróton a TUDEK, 2004 elnevezésű, diákok számára kiírt Kárpát-medencei tudományos verseny erdélyi döntője. Közel 120 dolgozatot mutattak be a diákok. /Benkő Levente: Múzeum nincs, tárlat van. = Krónika (Kolozsvár), nov. 23./
2004. november 23.
Szatmárnémetiben a Németi református egyházközség kiadásában megjelent az egyházközség múltját és jelenét bemutató kiadvány. A Szatmár–Németi Református Egyház címmel megjelentetett kiadványt támogatta az Identitas Alapítvány. /Egyházi kiadvány. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 23./
2004. november 23.
Kányádi Sándor Kossuth-díjas író, költő, műfordító kapta az idei Maecenas-díjat nov. 22-én Budapesten. Maradandó költői életművéért, mély humánumáért, az összmagyarság nemzettudatának erősítéséért, az örök és egyetemes emberi értékek melletti példamutató elkötelezettségéért ítélték Kányádi Sándornak a díjat. Az elismerés átadásakor Kányádi Sándort Szántó György Tibor, a Maecenas Kiadó igazgatója, a Maecenas-díj Bizottság titkára köszöntötte. A díjátadás után a Kaláka együttes megzenésített Kányádi-verseket adott elő. Kányádi Sándort /sz. Nagygalambfalva, 1929/ 1993-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 2000-ben a Közép-európai Irodalmi és Kulturális Társaság (CET) millenniumi különdíját, 2002-ben a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját nyerte el, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át. /Kányádi Sándor kapta az idei Maecenas-díjat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./
2004. november 23.
Temesváron nagy érdeklődés előzte meg Remus Georgescu karmester és zeneszerző legújabb kompozíciójának, a Jecza Péter bronzszobraira írt “Triade – egy kiállítás szobrai”-nak ősbemutatóját. A Ion Vidu Zenekollégium előcsarnokában sorakoztak a legszebb Jecza-szobrok. A szimfonikus mű előadásán a Banatul Filharmónia teljes zenekara jelen volt, sőt az ütőhangszeres részt főiskolások adták elő. Az ősbemutatót maga a zeneszerző dirigálta. Jecza Péter egy bronz kisplasztikával ajándékozta meg a szobrászművészetének hódoló zeneszerzőt. /Szekernyés Irén: Szimfonikus költemény Jecza-szobrokra. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 23./
2004. november 23.
Déván könyveladással egybekötött bemutatón ismerkedhettek meg az érdeklődők Zsók Béla néprajzos Édesanyám dalai Kriterion /Könyvkiadó/ című magyar népdalkötetével. Ez a gyűjtés egyedülálló, hiszen egyetlen bukovinai székely asszony által ismert 1030 dallamból készült válogatás kottás lejegyzése. A bukovinai székely mesegyűjtemény, mely Az egyszeri ember címmel jelent meg, majd az Elment a madárka című népdalgyűjtés és az Én mindig itthon voltam, Déváról szóló néprajzi írásokat magába foglaló kötet után ez a könyv kerekké teszi Zsók Béla néprajzkutató munkásságát. A könyvbemutatón László Imola és Fazakas Júlia, az idei csernakeresztúri mesemondó vetélkedő nyertesei ízes bukovinai székely nyelven elevenítették fel a hajdani meséket, majd a Búzavirág gyermekegyüttes lépett színpadra. /Gáspár-Barra Réka: Édesanyám dalai. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 23./
2004. november 24.
Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök nov. 23-i rádióinterjújában úgy nyilatkozott: sem a kormány, sem ő nem kívánja befolyásolni, miként szavazzanak az emberek december 5-én a kettős állampolgárságról. Azt mondta, a népszavazásnak "sok-sok vesztese lesz, bármi is a végeredmény". Szerinte az ellenzék, Orbán Viktor Fidesz-elnök nem mutatta be törvényjavaslatát, amely megoldhatná a kettős állampolgárságról szóló népszavazás miatt kialakuló helyzetet. Mátrai Márta fideszes képviselő szerint Gyurcsány becsapja az embereket. Napok óta kampányol az országban, az állampolgárság megtagadására biztat. Majd bemegy a televíziók és rádiók stúdiójába, és letagadja saját véleményét. Mátrai adatai szerint a kormány 23 millió forintot költ a nem szavazat propagálására. Nov. 23-án általános vitára alkalmasnak találta a nemzetpolgárságról, illetve a Szülőföld-alapról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés külügyi bizottsága. A javaslatot csak a kormánypárti képviselők támogatták. A vitán jelen volt Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, valamint Kelemen Hunor, az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsának (SZET) elnöke. A kormány ellátja a magyar állampolgárság könnyített megadásáról kiírt népszavazás előkészítésével összefüggő feladatait – mondta Szabó Vilmos. Bugár Béla és Kelemen Hunor egyaránt úgy fogalmazott: a magyar választók vegyenek részt a népszavazáson, és mondjanak igent. A kettős állampolgárság megadása esetén sem gyorsulna fel a határon túli magyarok áttelepülése. /Huszonhárommillió forint a nem szavazat propagálására? Gyurcsány: Nem akarom befolyásolni a magyar választókat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./
2004. november 24.
A négy magyarországi parlamenti frakció nov. 23-án nem fogadta el azt az MDF által kezdeményezett politikai nyilatkozatot, amely a december 5-ei népszavazáson való részvételre buzdít. Az MSZP, az SZDSZ és az MDF támogatta volna az eredeti javaslatot, azonban a Fidesz csak módosítás után tudta volna elfogadni azt. Németh Zsolt (Fidesz) közölte: a kettős állampolgárság ügyében szemmel láthatóan áthidalhatatlan ellentétek vannak a pártok között a tartalmi kérdéseket illetően. Az állampolgárság kérdésében az MSZP ragaszkodik a nemhez, de az útlevél megadása tekintetében nyitottabb. /Nem született politikai nyilatkozat a népszavazásról. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./
2004. november 24.
A véletlenek egybeesése folytán a Kárpát-medencei magyarság sorsa tíz napnál alig hosszabb időszak alatt két szavazáson dől el, állapította meg Magyari Lajos. Vasárnap a romániai parlamenti választásokon másfél millió erdélyi magyarnak kell arra válaszolnia, hogy akar-e törvényhozási képviseletet. Két magyar politikai erő nem kerülhet be a román törvényhozásba.   A másik döntés dec. 5-én történik, s a kettős állampolgárság ügyére vonatkozó népszavazási voksolás kimenetele nem az anyaország ,,magánügye”, hanem az egész magyar nemzeté, szögezte le Magyari Lajos. /Magyari Lajos: Két hét, és… lesz-e tovább? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 24./
2004. november 24.
,,Mert miért is adna Románia magyar állampolgároknak területi autonómiát?” – kérdezte dr. Eörsi Mátyás, az SZDSZ nemzetszakértője. ,,Adnánk mi területi autonómiát az itteni kínai textilkereskedőknek?” – folytatta.  Bolgár György műsorügynök is letette a garast: ,,Egy magyarságot igazoló papírt a szívem fölött is viselhetek, de ha másra is jó, például arra, hogy átjöjjek Magyarországra, munkát vállaljak, tanuljak, egzisztenciát teremtsek, letelepedjek, csupa magyar között éljek, méghozzá jobban, mint Romániában, Szerbiában vagy Ukrajnában, akkor jönni fogok.” Bodor Pál viszont a kettős állampolgárság mellett érvelt. Az Eörsi- és Bolgár-félék nem érzékelik, hogy a magyar nemzet számára nem mindegy, ha a Kárpát-medence mai magyarságának a határon kívüli harmada román, szlovák, szlovén állampolgárként tagolódik be az unióba, írta Sylvester Lajos.  Eörsi és társai az Európai Uniót is védik, azt mondják ugyanis, hogy tízmillióról szólt a belépési alku, és mit szólna az unió, mikor egy szép napon tizenötmillió magyarra ébredne? Medgyessy Péter sem szavaz igennel. Tamás Gáspár Miklós üres lapot dob az urnába. /Sylvester Lajos: Új nemzetszakértők? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 24./
2004. november 24.
Az RMDSZ Kovászna megyei képviselő-, és szenátorjelöltjei nov. 22-én a kökösi megyehatárnál felállították a Székelyföld határát jelző táblát. Antal Árpád képviselőjelölt szerint ezáltal is üzenni szeretnék, hogy az RMDSZ nemcsak kampányszlogenként használja az autonómia kifejezést, hanem határozottan harcolni fog Székelyföld autonómiájáért. Az RMDSZ jelöltjei elmondták, hogy a következő parlamenti ciklusban kidolgozzák, és benyújtják a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet. A rendőrség néhány perc múlva eltávolította a háromnyelvű Székelyföld-névtáblát. A Kovászna megyei RMDSZ képviselőit rendőrök várták a helyszínen, ahol egy buldózer állt a megyehatárt jelző székelykapu előtt. Tamás Sándor parlamenti képviselő elmondta, a névtábla elhelyezése az első lépés az autonómia felé. Nichita Teodor főfelügyelő, a Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőség vezetője félbeszakította Puskás Bálint RMDSZ-szenátor, a felsőház alelnökének beszédét, mondván, hogy az RMDSZ kezdeményezése illegális. Puskás arra kérte a rendőrfőnököt, hogy ne zavarja meg beszédét. "Meglepett a főfelügyelő közbelépése. Nyolcéves tevékenységem alatt egyszer sem szakított félbe sem a rendőrség, sem az államfő. Lehetőségem volt probléma nélkül elmondani politikai véleményem; most, egy politikai álláspont ismertetése közben félbeszakított a főfelügyelő és megfenyegetett, amit én elképzelhetetlennek tartok. Értesítem a romániai és külföldi illetékes szerveket a történtekről. Megszegték alkotmányos jogaimat. Én választókat képviselek, akik a parlamentbe delegáltak, bárhol kifejthetem politikai nézeteimet", nyilatkozta újságíróknak Puskás Bálint. Nechita Teodor főfelügyelő nem kívánta kommentálni a szenátus alelnökének nyilatkozatát. A rendőrfőnök elmondta, a közúti közlekedésről szóló 2002/195-ös kormányrendelet megtiltja a táblák elhelyezését a közutakon az útügyi igazgatóság és a rendőrség engedélye nélkül. A Székelyföld-névtáblát elhelyezése után pár perccel eltávolította a rendőrség. Puskás Bálint szerint a rendőrség törvénytelenül beleavatkozott a választási kampányba. Horia Grama Kovászna megyei prefektus szerint a rendőrség közbelépett egy illegális tevékenység kapcsán. "A névtábla eltávolítása törvényes, mivel bizonyítékként szolgál a rendőrségi vizsgálatban", szögezte le a prefektus. /Csak néhány percig állt a Székelyföld-névtábla. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./
2004. november 24.
Nov. 23-án Bukaresten Wilfried Martensszel, az Európai Néppárt (EPP) elnökével, Konstantine Sasmatzoglouval, az EPP politikai tanácsadójával, valamint Antonio Costanzóval, a Kereszténydemokrata Munkavállalók Európai Szövetségének (EUCDA) főtitkárával találkozott Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és államelnök-jelöltje. /Markó Béla az EPP elnökével találkozott. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./
2004. november 24.
Emil Constantinescu volt államelnök, a Népi Akció (AP) jelenlegi elnöke Marosvásárhelyen professzorként szerette volna felkeresni a Sapientia EMTE új kampuszát, de Szilágyi Pál rektor Kolozsvárról megtiltotta, hogy ezt megtegye, mondván, hogy kampány idején nem jó, ha ilyesmire vállalkozik. Máthé Éva újságíró készített interjút Constantinescuval. Emlékeztette őt arra, hogy annak idején ellenezte azt, hogy Kolozsváron külön magyar állami egyetem jöjjön létre. Másrészt egyes RMDSZ-vezetők azt állítják: amikor szóba került, hogy a Székelyföld autonómiát akar, ön azt mondta: nincs semmi baj, majd kiszáll a hadsereg és rendet teremt. Constantinescu felháborodottan cáfolta ezt a kijelentést. Az sem igaz, hogy ő megakadályozta az állami magyar egyetem létrejöttét. Azokban az években, mikor ő államelnök volt, más idők jártak, egyes dolgok, amelyek most természetesek, akkor még kivitelezhetetlenek voltak. Azt viszont elfelejtette az RMDSZ, hogy Smaranda Enache a Pro Európa Liga társelnökeként hogyan viselkedett az 1990-es márciusi események idején, tette hozzá. Kifejtette: „miközben Smaranda Enache és én ugyanazok maradtunk, az RMDSZ vezetői gyökeresen megváltoztak, elárulták a demokráciát, ezért jó lenne, ha a szövetség nevéből elhagynák a demokrácia szót”. Constantinescu felrótta az RMDSZ vezetőségének, hogy a jelenlegi kormánypárttal együtt antidemokratikus törvényeket szavazott meg: Többek közül az államtitkok törvényét, a pártok törvényét emelte ki. Üzleti összefonódások vannak a kormánypárti és az RMDSZ-es tisztségviselők között, tette hozzá. /Máthé Éva: Emil Constantinescu – Marosvásárhelyen. Cáfolt és vádolt! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
2004. november 24.
Kuszálik Péter ajánlotta, érdemes elővenni régi újságokat. „Borbély Imre, aki köztudottan egyik legnagyobb ellensége az RMDSZ-nek és a szövetségi elnöknek, kezdetben még így vélekedett: Markó Béla »a jelenlegi nehéz időkben« ideális elnöke lesz az RMDSZ-nek. (Orient Expressz, 1993. febr. 12.)” Borbély Imre – és eszmetársai számára – az „ideális elnök” rövid idő alatt átváltozott „leváltandó elnökké”. Az erdélyi magyarság nagyobbik része elfogadja Markót, írta Kuszálik. Sokan próbálták eltávolítani az RMDSZ vezérkarát. Bitay Ödön, a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete vezető tanácsának tagja például kijelentette, hogy az RMDSZ egy megcsontosodott, működésképtelen szervezet. (Magyar Hírlap, 1993. ápr. 26.) Bitay azóta revideálta az álláspontját, az RMSZ 2004. nov. 4-i számában a Demokratikus Újbaloldali Fórum elnökeként ítélte el a „romániai magyarság politikai megosztására irányuló – kívülről sugallt és céljainktól távol álló – kísérleteket”, s arra figyelmezteti a Polgári Szövetséget: felelősséggel tartoznak az egységbontásért. Katona Ádám 1993-ban úgy látta, hogy „még sohasem állt olyan közel a teljes széthulláshoz az RMDSZ, mint most” (Pesti Hírlap, 1993. máj. 26.); Nagy Béla, korábbi Bihar megyei elnök szerint az RMDSZ hajója süllyedőben van (Bihari Napló, 1993. jún. 1.). Borbély Imre 1996-ban úgy vélte: azért halogatják a belső választások megszervezését, mert az a „bebetonozott RMDSZ-nómenklatúra hatalmát veszélyeztetné” (Erdélyi Napló, 1996. jún. 12.). /Kuszálik Péter: Morfondír. Egy kis lapszemle! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
2004. november 24.
Sike Lajos újságíró az Erdélyi Napló egyik számából Borbély Zsolt Attila írását idézte: „Ma úgy tűnik, az RMDSZ parlamenti képviseletének megszűnése több haszonnal járna nemzetpolitikai síkon, mint amennyi kárral. Úgy vélem, az MPSZ nem szabad partnere legyen, de még cinkosa sem abban, hogy az RMDSZ még egyszer parlamenti képviselethez jusson.” Ha nem lesz az RMDSZ a parlamentben, akkor majd „Zsolti barátunk” fogja elintézni, írta ironikusan Sike, hogy az EU követelte új régiós felosztással ne csatolják Bakóhoz Csíkszeredát, ő nyargal majd Pestre Kövér Lászlóhoz, az erdélyiek nagy-nagy barátjához, hogy a háromszéki román rendőrök ismét magyarországi tankönyvekért kutatnak a székely iskolások táskájában. Biztosan magával viszi harcostársát, Bayer Zsoltot is. /Sike Lajos: Jéghideg. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
2004. november 24.
Az Erdélyi Unitárius Egyház Főtanácsa felhívást intéz az illetékes társadalmi és politikai szervezetekhez az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseinek támogatása érdekében. Felkérik az egyház híveit, hogy vegyenek részt a politikai választásokon és döntéseiket lelkiismeretük szerint, nemzeti és egyházi érdekeink figyelembe vételével hozzák meg. /Állásfoglalás közéleti kérdésekben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./
2004. november 24.
Immár ötödik esztendeje Budapesten a Hilton Szállóban jótékonysági estet rendez a csángókért a Frater Julianus Alapítvány javára, amely a határon túli magyar kisebbségek megsegítését tűzte ki céljául. Nov. 21-én megtelt a terem. Mint ahogy 1999 óta minden esztendőben, ezúttal is kitüntette jelenlétével a rendezvényt Mádl Ferenc köztársasági elnök, illetve Dalma asszony, aki az esemény fővédnöke volt. Idén első ízben meghívták a rendezvényre a szatmárnémeti Harag György Társulat színművészét, Bessenyei Istvánt is, aki fiával a több országos és nemzetközi irodalmi, illetve előadói versenyen díjazott Bessenyei Gedő Istvánnal lépett fel a közönség előtt. Nagy tapssal üdvözölték Tőkés László püspököt, illetve a politikai szférát képviselő Áder Jánost és Semlyén Zsoltot. /(Dancs Artur): Jótékonysági est a csángókért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
2004. november 24.
Nov. 23-án Csíkszeredában ünnepélyes átadták a Székelyföld kulturális folyóirat díjait. Az idei kitüntetettek: Gagyi József társadalomkutató; Vida Gábor és Nagy Koppány Zsolt prózaírók. Idén osztották ki először azt a díjat, amelyet a határon túli alkotóknak szánnak. Az idei és egyben első díjazott Bella István magyarországi költő. Ferenczes István, a Székelyföld főszerkesztője üdvözölte a jelenlévőket, majd elhangzottak a laudációk. /Ferencz Imre: Székelyföld-díjak hetedszer. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 24./
2004. november 24.
Nov. 22-én Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Irodalmi Kör, valamint a Pro Libris Könyvbarátok Egyesülete vendége volt Sántha Attila költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, a Székely Szótár összeállítója, szerkesztője. Sántha Attila elmondta, hogy az E-MIL már 148 taggal rendelkezik, az írók gondjait próbálja fölvállalni. Ezt követően a Kemál és Amál című, Magyarországon idén megjelent verseskötetéből olvasott fel. A Székely Szótárról szólva kiemelte, hogy nem tájszótár, hanem a székely népesség sajátos, csak rá jellemző szókincsét próbálja egybegyűjteni, ami nem korlátozódik a Székelyföldre, de a magyar nyelvterület több tájegységén fellelhető. /(Gál Éva Emese): Sántha Attila Gyergyószentmiklóson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./