Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. március 31.
Új község született a napokban Beszterce-Naszód megye déli részén, ugyanis a hét végi referendumon a Petru Rares nevet viselő nagyközség öt települése – Retteg, Baca, Csicsómihályfalva, Lábfalva és Csicsóújfalu – úgy döntött, hogy az utóbbi három kiválik, és Csicsómihályfalva néven önálló községként fog a továbbiakban létezni. Kocsis András megyei tanácsos szerint a különválás új lehetőségeket villanthat fel. Ezzel a magyarok arányszáma 19,5 százalékról mintegy 30%-ra fog emelkedni, így Baca mellett Rettegnek is meglesz a kétnyelvű helységnévtáblája. /Beszterce-Naszód megye. Új község született! Együtt maradtak a magyarlakta falvak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./
2004. március 31.
Nagyváradon a színházbarátok Kiss-Törék Ildikót, a Kiss Stúdió igazgatóját és férjét, Varga Vilmos művészeti vezetőt, Románia egyetlen kisebbségi magánszínházát köszöntötték fennállásának 10. évfordulóján. Legutóbbi bemutatójuk, a Wass Albert életműve alapján szerkesztett Üzenet az otthoni hegyeknek című színpadi játékuk egy esztendő alatt 80 előadást ért meg. A Kiss Stúdió emellett a Kárpát-medencei Stúdiószínházak Fesztiváljának szervezője. Eddig két alkalommal zajlott több nyelven Középen a színész mottóval. Most következett volna a 3. seregszemle, de nem sikerült pénzt szerezni. /S. Muzsnay Magda: Adjon Isten békét, kedvet! = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./
2004. március 31.
A kolozsvári székhelyű Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány idén Marosvásárhelyen szervezte meg Reményik-rendezvényét. Nagy Pál marosvásárhelyi irodalomkritikus emlékeztetett: az ötvenes évek elején Kolozsváron, amikor az egyetemen tanársegéd volt, az irodalomtörténeti tanszéken Nagy István mint friss sütetű, négy elemivel rendelkező irodalomtörténet-professzor Tamási Áront, Bánffy Miklóst, Nyírő Józsefet, Makkai Sándort a szó szoros értelmében száműzte az erdélyi irodalomból. Reményik szerinte a magyar polgárság nacionalista költője volt. Ez a kiátkozás rányomta a bélyegét a Reményik-költészet utóéletére. Még 1958-ban is elítélték az Utunk hasábjain. Ezért is szükségesek az ilyen rendezvények. Nagyon sok erdélyi íróról, költőről a diákság alig tud valamit. Nagy Pálnak komoly fenntartásai vannak a jelenlegi iskolai magyar irodalom oktatásról. Az idei minisztériumi érettségi programban /Érettségi követelményrendszer/ ilyen kifejezések vannak: imitációelv, intertextualitás, narrációs eljárások, deduktív és induktív érvelés stb. Az írókról, művekről, irodalmi folyamatokról, amelyek a nemzeti kultúra szellemi meghatározói voltak a különböző korszakokban, nem esik szó ebben a követelményrendszerben. Az iskolában valami elvont, posztmodern esztétizálás folyik, az írók, a művek csak illusztrációk bizonyos esztétikai tételeknek a magyarázatára. A program szerint az iskolában nem esik szó Reményik Sándorról, Bánffy Miklósról, Makkai Sándorról, Kuncz Aladárról, Nyírő Józsefről, de még Kós Károlyról sem. A huszadik századi magyar irodalomból sem szerepelnek olyanok, mint Kassák Lajos, Szabó Dezső, Illyés Gyula vagy Németh László. A köztudatba mindenképpen vissza kell hozni a méltatlanul elfeledett erdélyi magyar írókat. A magyar irodalomtörténeti oktatásról vitát kell indítani, bevonva a minisztériumot, a kolozsvári egyetem magyar irodalmi tanszékét és az irodalomtörténészeket. A diákokat a kultúrához, a szellemi élet értékeihez, elsősorban a magyar nemzeti kultúra értékeihez kell közel vinni. /Máthé Éva: Egy irodalmi rendezvény margójára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./
2004. március 31.
Márc. 22-én Bukaresten, a Petőfi Házban a 110 évvel ezelőtt elhunyt Kossuth Lajosra emlékeztek, akiről Demény Lajos történész tartott előadást. Márc. 23-án a Magyar Kulturális Központban bemutatkozott a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó. Káli Király Istvánt, a kiadó igazgatója elmondta: 1991-ben a volt Igaz Szó, akkor már Látó című folyóiratnál dolgozó kollegákkal hozták létre a kiadót. A kiadó háziszerzőinek minősített Tóth Mária és Bogdán László olvastak fel írásaikból, majd Makkai Gergely mutatta be a Mezőségről írt könyvét. /Gáspár Hajnal: Bukaresti magyar rendezvények. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./
2004. március 31.
Márc. 27-én tartották Aranyosgyéresen, az Avram Iancu Általános Iskolában a Csinom Palkó, Csinom Jankó honismereti vetélkedőt, amelyen az aranyosegerbegyi, aranyosgyéresi és tordai diákok mérték össze tudásukat. Az Aranyosgyéresi Vegyeskórus előadta a Rákóczi-indulót és a Dana-dana kórusműveket., majd fellépett a házigazda iskola Pacsirta gyermekkórusa. Dumitriu Anna a tordai Petőfi Társaság nevében emlékeztetett: az ilyen jellegű honismereti és nyelvápoló versenyeket már 1990 óta szervezik. A Petőfi Társaság 1999 óta patronálja ezt a tordai Mihai Viteazul Kollégiumban működő Balázs Ferenc Önképzőkör diákjainak segítségével. /Ladányi Emese Kinga: 14 éve szervezik Aranyosvidéken a honismereti vetélkedőket. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./
2004. március 31.
Csíkszentdomokoson a kultúrotthon melletti telken immár négy öregház áll felépítve, előttük egy székely kapu strázsál. A legrégibb parasztházat még az 1970-es években telepítették jelenlegi helyére és rendezték be. Kurkó István tanító ideiglenesnek tartja ezt a megoldást, hiszen legkevesebb egy hektárnyi olyan területre lenne szükség, ahová nem csupán házakat, de gazdasági épületeket is fel lehetne építeni. Egyelőre azt teszi, hogy ahol olyan épületet próbálnak lebontani, mely a csíkszentdomokosi régi népi építészet szempontjából megmentésre érdemes, áttelepíti a kultúrotthon melletti szűk területre. /Kristó Tibor: Skanzen létesül Csíkszentdomokoson. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 31./
2004. március 31.
Székelybő 10 km-re van Nyárádszeredától. Marosvásárhelyről Jedd-Agárd irányába, alig 15 km után lehet a faluba érni. Ez az út azonban csak nyáron járható. Székelybőn 90 ember él, két gyerek jár első osztályba, Mosonba. Naponta szekérrel viszik és hozzák őket. Van még gyerek a faluban, de azok nem járnak iskolába. Székelybőben mintha megállt volna az idő. Az utakat évek óta nem javították. A tejszállító szekeres hozza a 4-5 Népújságot is a faluba. /(kilyén): Székelybőben megállt az idő. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 31./
2004. március 31.
Bella Zoltánt és mennyasszonya, Kovács Hajnal tanítónő a kisiratosi cserkészmozgalom lelke. Játékos programokat, vetélkedőket szerveznek a 7-14 éves gyermekeknek kultúra, hagyományőrzés, népdalok, turisztikai játékok és más témában. Kisiratoson 30 gyermek jelentkezett a cserkészcsapatba. Szombat délutánonként találkoznak. /Balta János: Cserkészmozgalom Kisiratoson. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 31./
2004. március 31.
Idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL). Az 1994 tavaszán útnak induló közösség ma már közel 350 tagot számlál. Az évfordulós ünnepség májusban lesz. /10 éves a KEL. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./
2004. március 31.
Márc. 31-től szerdánként négy oldallal bővített lapszámot vehet a kezébe a Népújság napilap olvasója, a havi előfizetés díja változatlan marad. /Az olvasóhoz. Plusz 4. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 31./
2004. március 31.
Márc. 25–én jelent meg a Szatmárhegyi Hírmondó című községi lap negyedik száma, melynek legtöbb anyaga a helyhatósági választásokra való felkészülésről szól. A kiadvány szerkesztői: Miklovics Jolán, Matyi József és Kató Klára. /E. Gy.: Szatmárhegyi Hírmondó. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 31./
2004. március 31.
László Noémi Százegy című legújabb verseskötet mutatták be márc. 29-én Kolozsváron, a Bretter György Irodalmi Kör találkozóján. A könyv az utóbbi öt év vers-termését tartalmazza. /F. I.: Százegy vers. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./
2004. március folyamán
- Helytelennek tartjuk választási évben ilyen típusú elkötelezését a szervezetnek és a magyar közösségnek – jelentette ki Toró T. Tibor képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető alelnöke arról, hogy az RMDSZ újabb együttműködési megállapodást írt alá a kormánypárttal. Az RMDSZ parlamenti frakcióját is meghívták, hogy vegyen részt az eseményen. „Személyesen nem teszek eleget a felkérésnek: egyrészt azért, mert nem helyeslem a protokollum aláírását – mindemellett jelzem, hogy nem utasítom el az együttműködést a kormánypárttal, de az ellenzékkel sem, hiszen demokratikus értékrendet valló pártokkal kötelességünk együttműködni saját programunk érvényesítése érdekében. A fő ok azonban az, hogy éppen a megállapodás aláírásának időpontjában zajlik a honvédelmi bizottságban Ioan Talpes államminiszter meghallgatása, és – mint a bizottság tagja – az eseményen jelen szeretnék lenni” – mondotta Toró T. Tibor. /P. A. M.: Toró T. Tibor: Nem szerencsés a protokollum aláírása. = Szabadság (Kolozsvár), márc.
2004. április 1.
Románia örül Magyarország EU-csatlakozásának, saját uniós belépéséhez számít a magyar tapasztalatokra, Bukarest NATO-taggá válásával pedig a két ország ugyanazon szövetség tagja lett – mondta Mircea Geoana román külügyminiszter márc. 30-án Budapesten sajtótájékoztatón, miután magyar partnerével, Kovács Lászlóval tárgyalt. A külügyminiszterek megbeszélésén szó volt a kétoldalú kapcsolatokban meglévő nyitott kérdésekről. Mircea Geoana közölte: szeretnék, ha a következő hónapokban a közös magyar-román Gozsdu Alapítvány megkezdhetné működését Budapesten. Kovács László erről kifejtette: Magyarország kész hozzájárulni egy Emanuil Gojdu (Gozsdu Manó) emléktábla felállításához, illetve felajánlja, hogy az alapítvány helyiséget béreljen a budapesti Gozsdu udvarban. "A román igény az, hogy az alapítvány fizikailag is kapcsolódjon a budapesti Guzsdu udvar épületkomplexumhoz, ám az nem állami tulajdon, így egyelőre nincs lehetőség a román tulajdonszerzésre, csak egy későbbi időben lehet majd" – mondta Kovács László. Mircea Geoana az emléktábla mellett az ortodox kápolna felújítását is szorgalmazta a Gozsdu udvarban. Kovács László elmondta: az aradi Szabadság-szobor visszaállításának ügye a megoldás útján halad. Kijelentette, a csíkszeredai konzuli képviselet mielőbbi felállítását az EU-csatlakozás miatt, a zökkenőmentes vízumkiadás érdekében szorgalmazza Magyarország. Mindkét külügyminiszter elégedettségét fejezte ki a magyar-román gazdasági kapcsolatok alakulása kapcsán. A kétoldalú kereskedelmi forgalom összértéke 2003-ban elérte a másfél milliárd dollárt, kölcsönösek a befektetések. Kovács László közölte, úgy tekinti az autonómiát, mint a kisebbségi jogok érvényesítésének, az identitás megőrzésének legátfogóbb formáját, "de kizárólag békés úton, tárgyalásokkal, többség és kisebbség megegyezésével lehet létrehozni". Mircea Geoana kitért arra, miért nem engedték be Románia területére Bayer Zsolt magyar újságírót február végén. Kovács László ezzel kapcsolatban elmondta: "a tűzzel játszik" az a magyar politikus vagy újságíró, "aki Erdélybe utazik és ott azt mondja, sikeresebbek azok a népek, amelyek fegyveres eszközökkel próbáltak érvényt szerezni autonómiaigényüknek, majd utána biztonságban hazautazik, felhevült állapotban hagyva az erdélyi magyarokat". /Geoana: A NATO-tagság ugyanazon szövetségi rendszerhez tartozást jelent. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 1./
2004. április 1.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke levélben hívta meg a magyar történelmi egyházakat, a romániai magyar civil szervezeteket, az ifjúsági szervezeteket, illetve az RMDSZ-en belüli platformokat, hogy vegyenek részt a Párbeszéd a jövőért című konzultáció-sorozaton. A megbeszélések során kialakított fontosabb célkitűzéseknek már az RMDSZ parlamenti választási programjába is be kell kerülniük. /Röviden belföldről. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 1./ Markó Béla elmondta, hogy természetesen az SZNT és az EMNT is meghívást kapott a párbeszédben való részvételre. /Nem lett volna NATO-csatlakozás az RMDSZ nélkül. Sajtótájékoztató Bukarestben. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 1./
2004. április 1.
Alkotmányellenesnek tartja a pártokra vonatkozó 2003. évi 14-es törvényt, valamint a kihirdetésre váró helyhatósági törvényt dr. Kincses Előd ügyvéd, aki pert indít a román állam ellen, 1 lej erkölcsi kártérítést követelve. Az Alkotmánybíróságnak kell majd döntenie arról, hogy törvényes-e a pártokra vonatkozó jogszabály azon cikkelye, amelynek értelmében egy párt bejegyeztetéséhez 25 ezer alapító tag szükséges 18 megyéből és Bukarestből (megyénként legkevesebb 700 aláíró), illetve a helyhatósági törvény azon előírása, mely szerint a választásokon indulni akaró kisebbségnek, amennyiben a szervezet nincs a parlamentben, 25 ezer támogatói aláírást kell gyűjtenie 15 megyéből és Bukarestből (megyénként legkevesebb 300 aláírás), esetleg az illető kisebbség 15 százalékának a támogatói aláírása szükséges. Amennyiben az Alkotmánybíróság nem hoz kedvező, törvényes döntést, akkor Kincses az Európai Emberjogi Bírósághoz fordul. Kincses Előd félrevezetőnek tartja azt a nyilatkozatot, amelyet dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke a fekete március kapcsán közzétett, miszerint "14 év telt el azóta, hogy Marosvásárhelyen máig ki nem derített erők véres pogromot szerveztek". Kincses egy "belügyi dolgozó felvilágosítására" alapozva kijelentette: "1992-től tudjuk, hogy a 0215, pontosabban Cristescu ezredes és Arghir százados konspiratív név alatt tevékenykedő tisztek szervezték a marosvásárhelyi eseményeket. A civil nevüket is ismerem, bármikor ha kérik, az igazságszolgáltatás rendelkezésére bocsátom." Állítása szerint ismerik a 4 halálos áldozat – 3 magyar és 1 román nemzetiségű – elgázolóinak nevét is. "Néhai Vitos Lajos ügyész megszerkesztette, de Gheorghe Robu akkori főügyész megtiltotta a vádiratok benyújtását. E vádiratok most is léteznek a megyei ügyészség irattárában, bármikor benyújthatók, mert a gyilkossági bűncselekmények még nem évültek el" – jelentette ki az ügyvéd. /A. I.: Kincses Előd perelni készül. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 1./
2004. április 1.
Nem kotyog bele Magyarország dolgaiba, azt sem szereti, ha külföldi politikusok-államtitkárok-képviselők – magyarországiakat is ideértve – beleszólnak abba, „kit válasszunk képviselőnek, szenátornak a román parlamentbe az RMDSZ színeiben”, írta Fodor Sándor. „Most mégis egy magyar, mégpedig az MSZP színeiben fellépő magyarországi politikus hölgy római katolikus egyház elleni otromba kirohanásához kell hozzászólnom.” Kósáné Kovács Magda ugyanis kikelt a Szentszék ellen, amely "egész Európát le akarja nyúlni, ki akarja terjeszteni fennhatóságát egész földrészünkre." A kommunista rendszer főellensége is a római katolikus egyház volt. Magyarországon nincs olyan kisebbség, amellyel a kormány ijesztgetné az ország népét. De ott van a kommunista propaganda eszköztárából a Vatikán-gyűlölet. /Fodor Sándor: Más szóval: Az imperializmus láncos kutyája. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 1./
2004. április 1.
Ápr. 1-jétől csak tizenöt napra érvényes zöldkártyát adnak ki a biztosítók a Magyarországra tartó autósok számára, mivel a szomszédos ország májusi uniós csatlakozását követően ez drágulni fog. Jövő hónaptól a tizenöt napra érvényes külföldi kötelező biztosítás harminc dollárról hatvanra, az egy hónapra érvényes ára pedig negyven dollárról száz dollárra emelkedik. Ezek az információk egyelőre nem hivatalosak. /(pr): Májustól drágul a zöldkártya is Magyarországra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 1./
2004. április 1.
Dr. Garda Dezső parlamenti képviselő megelégedéssel nyilatkozta, hogy a jelenlegi törvényhozási ciklus legjelentősebb megvalósítása az általa még 2000-ben benyújtott törvényjavaslat március 30-i megszavazása. Az erdőgazdálkodás egyik új kerettörvényét többször megváltoztatták a minisztériumból, sőt még az utóbbi két hétben is megmásítottak egyes cikkelyeket, jegyezte meg a képviselő. A törvény meghatározza a magánerdészetek jogait, amelyek ugyanazok lettek, mint az állami erdészeteké; az erdei utak az önkormányzatok hatáskörébe kerültek, mert az állami erdészet nem viselt gondot rájuk; a csutakosan visszaadott területeket az állami erdészetnek be kell ültetnie, és a csemeték gondozása is feladata marad mindaddig, míg azok fejlődése megköveteli a gondozást; a közbirtokosságok és a magánerdőkkel rendelkezők számára megszűnik a kvótarendszer, helyét az üzemtervek veszik át; a bárcatömböket az erdészeti felügyelőségek fogják kiadni – mondta egyebek mellett a képviselő. /Bajna György: Fontos törvény született. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 1./
2004. április 1.
A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság a "haza bölcsének" emlékére szervezett irodalmi-történeti estet. Egyed Ákos történész tartott előadást Deák Ferencről. /Nagy Botond: Tulajdon és szabadság. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 1./
2004. április 1.
Ápr. 2-án töltötte volna 72. évét az ősszel váratlanul elhunyt Karancsi Sándor festőművész, ezen a napon nyílik Gyergyószentmiklóson, a Salamon Ernő Gimnázium dísztermében emlékkiállítás a képzőművész hagyatékának egy részéből. A néhai művészt a pályatárs Márton Árpád festőművész, valamint Bucur Nicolae művészettörténész méltatja. /Karancsi Sándorra emlékeznek. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 1./
2004. április 1.
Márc. 31-én Szatmárnémetiben, a Szatmár Megyei Múzeumban megnyílt a Tasnádon született, jelenleg Nyíregyházán élő Petkes József festőművész kiállítása. Közel két évtizede annak, hogy Petkes József Magyarországra költözött, azonban az alkotásai most is ugyanúgy szólnak hozzánk, mint húsz évvel ezelőtt – mondta megnyitójában Erdős Judit művészettörténész. Petkes Józsefnek Európa több városában, Németországtól kezdve Svédországig és Litvániáig hatvan egyéni kiállítása volt. A 75 éves művész húsz év után tért vissza képeivel: legutóbbi szatmárnémeti kiállítása 1984 februárjában volt. /Simon Levente: Tegnap a Megyei Múzeum kiállítási termeiben: Megnyílt Petkes József festőművész kiállítása. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 1./
2004. április 2.
Munkaszüneti nappá nyilvánította április 2–át a kormány, hangsúlyt adva Románia NATO–csatlakozásának. /(t): Ma munkaszüneti nap van. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 2./
2004. április 2.
A rendszerváltás utáni Románia egyik legjelentősebb autonómia-konferenciájának színhelye a szovátafürdői Danubius Szálló. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében, a Pro Minoritate Alapítvány támogatásával ápr. 1-2-én megrendezett konferencián részt vett többek között Andreas Gross, az Európa Tanács jelentéstevője, Gunnar Jansson, Románia volt raportőre, Ignasi Guardans, az Európai Parlament katalán képviselője, Cristoph Pan dél-tiroli politikus, Komlóssy József svájci politikus, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, román részről pedig Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke és Gabriel Andreescu, a Helsinki Bizottság képviselője. Jelen volt az EMNT és az SZNT teljes vezetősége és az RMDSZ integrációs és külügyi bizottságának elnöke. Tőkés László református püspök, az EMNT elnöke kijelentette, hogy hosszú évtizedek óta tartó fogyatkozás és pusztulás után gyökeres változásra van szüksége romániai magyar nemzeti közösségnek. A megoldást az autonómia és az integráció együttesen kínálja. Románia a nemzeti kérdés megoldását Trianon óta folyamatosan a kisebbségek beolvasztásában vagy eltávolításában látja. A püspök azt is szóvá tette, hogy immár egy éve nacionalista össztűz zúdul az autonómia képviselőire. A hecckampányból az RMDSZ is jócskán kiveszi a részét, úgyszintén a magyar kormány. Az MSZP összefog az utód kommunista román Szociáldemokrata Párttal az erdélyi autonómia-mozgalom letörése végett, hangsúlyozta Tőkés László. Andreas Gross svájci politikus fontosnak tartotta a kisebbség és a többség közötti megegyezést, a hatáskörök pontos megosztását és az anyaország elkötelezett támogatását. Komlóssy József, a svájci SENCE alelnöke előadásában a sokszínű Svájc államrendszerét, a négy hivatalos nyelv alkotmányba rögzítésének történetét, a Svájcban élő népek példa értékű önrendelkezésének megvalósítását ismertette. /Makkay József: Önrendelkezést közmegegyezéssel lehet kivívni. A nyugatiak szerint az autonómia a demokráciaépítés folyamata. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./ Magunknak kell megteremtenünk – így összegezhető a szovátai autonómiakonferencia első napjának tanulsága. Christoph Pan, a dél-tiroli autonómia ,,atyja” a modell gyakorlati vetületeit ismertette, hangsúlyozva, hogy elengedhetetlen az autonómia jogi megalapozása. Ignasi Guardans katalán képviselő az 1978-as spanyol alkotmányt ismertette, amely gyakorlatilag 17 autonóm régiót statuált. Az alandi svédek képviseletében felszólaló Gunnar Jansson azt az autonómiamodellt ismertette, amely túlmutat a Gross-jelentésben megfogalmazottakon, hiszen már a második világháború után az akkori finn miniszterelnök kijelentette: a svédeknek adjunk meg mindent, amit kérnek és még ötven százalékot. Komlóssy József előadásában az államokon belüli demokratikus rend egyik letéteményeseként értelmezte a területi autonómiát. Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, kijelentette: Székelyföld közössége nem mond le a területi autonómiáról. /(Ferencz): Magunknak kell megteremtenünk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 2./
2004. április 2.
Gazda Zoltán, a sepsiszentgyörgyi MPSZ titkára elmondta: három településen megfélemlítik a szervezet aláírásgyűjtő képviselőit, akiknek a rendőrségen kellett nyilatkozatot tenniük. Damó Csabát, az MPSZ zágoni képviselőjét bekérették a rendőrségre. Bodokon a szervezet két tagját hívták a rendőrségre, ők azonban nem jelentek meg. Ezt követően a rendőrök kiszálltak Dénes Csaba lelkész lakására, hogy nyilatkozatokat kérjenek Dénes feleségétől és Berde Magdolnától, az MPSZ egy másik képviselőjétől az aláírásgyűjtő akció kapcsán. Komandón azt beszélik az emberek, ha csatlakoznak az MPSZ-hez, munkahelyük nélkül maradnak, vagy nem kapnak szociális támogatást. Buzsi Andrea felügyelő, a Kovászna Megyei Rendőrfelügyelőség szóvivője szerint Zágonban a vizsgálat beindításában semmi rendkívüli nincs, mivel a rendőrségen panaszt tettek az aláírásgyűjtők ellen, Bodokon pedig a helyi rendőrőrs parancsnoka azzal indokolta az akciót, hogy a rendőrség csupán tájékozódni kívánt az aláírásgyűjtésről. Az MPSZ Kovászna megyei szervezete 7750 aláírást gyűjtött a megyében a szervezet helyhatósági választásokon való részvételének támogatására. /Megfélemlítik az MPSZ aláírásgyűjtőit. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./ Damó Csabát, az MPSZ zágoni vezetőjét beidézték a helyi rendőrőrsre, ahol tudomására hozták: a polgármester a rendőrségtől kéri, vizsgálják ki az ügyet. Egy helyi cigányasszony nyilatkozatát is bemutatták, aki Damó Csaba ellen tanúskodott. „Ez az asszony mindenesként dolgozik a polgármesternél, írni-olvasni sem tud, tehát valaki megírta a nyilatkozatát. Nem is tudhatja, mit mondtam az aláírásgyűjtéskor, mert amikor ott jártam, 50 méterről követte az eseményeket” – mondta el a Krónikának az MPSZ zágoni elnöke. /Farkas Réka: Rendőri „érdeklődés”. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 2./
2004. április 2.
A háromszéki Zágonban az MPSZ-t támogató aláírásgyűjtők buzgalmát pedig rendőri „érdeklődés” révén igyekeztek csökkenteni. Nem ez az első megfélemlítési kísérlet. A Székely Nemzeti Tanács megalakulása előtti plakátragasztásból is rendőrségi, sőt ügyészségi ügy lett. Most– ha képletesen is – felbukkant a fekete autó. /Csinta Samu: Fekete autó. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 2./
2004. április 2.
Várhatóan ősztől megkezdheti működését az Erdélyi Magyar Televízió, a sugárzás feltételeinek megteremtését is segítő pályázatokat áprilisban írja ki az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) – közölte Kovács Kálmán miniszter ápr. 1-jén Budapesten, sajtótájékoztatón. További 200 millió forintos keretösszeggel hirdetnek pályázatot az uniós csatlakozással kapcsolatos információk terjesztésére, népszerűsítésére. A miniszter hozzátette, a többi határon túli magyar terület számára is hasonló támogatási formákat terveznek. Az IHM idén 300 millió forintot, a tavalyi keretösszegnél 50 százalékkal többet fordít a határon túli magyarság informatikai támogatására. A sajtótájékoztatóra azt követően került sor, hogy a miniszter tárgyalásokat folytatott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. Markó Béla, az RMDSZ elnöke arról számolt be, hogy a televízió megalapítására létrehozták a Janovics Jenő Alapítványt. (Az 1945-ben elhunyt Janovics Jenő az erdélyi magyar mozgóképgyártás jelentős formálója volt.) Szerinte a 300 millió forintból megfelelő eszközöket lehet vásárolni a televízió működtetéséhez. Emellett várhatóan több száz millió forintot tesznek majd ki a működtetési költségek – tette hozzá. A miniszter közlése szerint tavaly informatikai fejlesztésekre a romániai magyarságot 97 millió forinttal segítették. /Várhatóan ősztől sugároz az erdélyi magyar tv. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./
2004. április 2.
Márc. 30-án látogatást tett Aradon, a Tűzoltó téri talapzatnál Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Serban Mihailescu kormányfőtitkár, ugyanakkor jelen voltak az RMDSZ helyi vezetői, illetve Dorel Popa polgármester és Vasile Dan Ungureanu Arad megyei prefektus is. A Szabadság-szobor felállításához szükséges gépeket egy debreceni cégtől hozatják. Takács Csaba ügyvezető elnök hosszan ecsetelte, mennyi bürokratikus akadályt kell naponta áthidalniuk ahhoz, hogy a munka elkezdődhessen. /Sz. K.: Már csak a bürokráciát kell túlélnie az aradi szobornak. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./
2004. április 2.
A Nagy-Románia Párt szenátorai a szenátus ápr. 1-jei ülésén bejelentették, hogy egyszerű indítványt kezdeményeznek „A 40 ezer románt meggyilkoló tizenhárom magyar tábornok emlékművének nincs mit keresnie Románia területén” címmel. Ebben kérik a szoborcsoport felállítási munkálatainak felfüggesztését. Az indítvány megvitatásának célszerűségéről Nicolae Vacaroiu, a Szenátus elnöke fog dönteni. /Parlamenti gáncsvetés a Szabadság-szobor ellen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./
2004. április 2.
A máskor lassú román parlament pár hét, sőt, nap alatt áthajszolta gépezetén a Székely Nemzeti Tanács autonómiatervezetét, hogy mielőbb közhírré tehesse: fantaszták elfogadhatatlan műve, és ezért elutasítandó. Ezzel a román parlament mellékesen segédkezet nyújtott a monopóliumát féltékenyen őrző RMDSZ-nek is. Kérdés, javára válik-e utóbbinak, ha ily leplezetlen módon kiállnak mellette. A Székely Nemzeti Tanács és a polgári szövetség érdeme marad, hogy a nyolcvanöt év történetében először kidolgozta, és annak rendje és módja szerint benyújtotta a székely autonómiatervezetet. /B. Kovács András: Kudarcos siker. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 2./