A Városházával együtt buktatnák a Townhallt
Nem maradt következmények nélkül a tusnádfürdői új városháza homlokzatán elhelyezett háromnyelvű felirat. A magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Dan Tanasă sem a magyar Városháza, sem az angol Townhall megnevezéseket nem szeretné ott látni, ezért pert indított.
Tusnádfürdő Polgármesteri Hivatalának új székházát június 16-án avatták fel, homlokzatán pedig a Primărie–Városháza–Townhall feliratokat helyezték el. A Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) már július 31-én levélben fordult a tusnádfürdői polgármesterhez és a helyi önkormányzathoz, kérve a magyar és angol feliratok levételét, ugyanis szerintük ezeket törvénytelenül helyezték el a középületen. Mivel akkor elutasító választ kaptak, pert indítottak a levétel érdekében a Hargita Megyei Törvényszéken.
Az egyesület október 12-én iktatott keresetlevelének másolatát kérésünkre a törvényszék rendelkezésünkre bocsátotta. Mint ebből kiderül, az ADEC azt kéri a Hargita Megyei Törvényszéktől, hogy kötelezzék a fürdőváros polgármesterét a két, nem román nyelvű felirat eltávolítására. Kérésüket a 2001-ből származó 215-ös számú helyi közigazgatási törvény és a szintén 2001-ből származó 1206-os számú kormányhatározat előírásaira alapozzák, amelyek szerint az intézményeket megnevező, középületekre elhelyezett anyanyelvű feliratokat a román nyelvű megnevezést tartalmazó táblákkal azonos méretben lehet kitenni, a román megnevezés alá elhelyezve. Így az ADEC szerint a Tusnádfürdő Város Helyi Tanács és a Tusnádfürdő Város Polgármesteri Hivatal elnevezéseket kellene megjeleníteni a román megnevezéssel azonos méretű névtáblákon. A keresetlevél rámutat, a kifogásolt feliratok újak, és semmi közük az épület eredeti arculatához.
Szerintük „a Városháza (románul: Casa Oraşului) felirat elhelyezése törvénytelen, mert nem a Primărie román kifejezés magyar megfelelője”. A keresetlevél szerint a Városháza megnevezés a magyarországi közigazgatás egyik intézményét jelenti, amelyet „mesterséges módon vettek át, és törvénytelenül használnak egyes helyi hatóságok, így a tusnádfürdőiek is”, mert a román közigazgatási rendszerben nincs olyan intézmény, amely megfelelne ennek az elnevezésnek. A szervezet felhívja a figyelmet, hogy a Városháza felirat kihelyezése megsérti az Alkotmány 13. szakaszát, amely szerint az ország hivatalos nyelve a román.
Ebből a szempontból a felirat diszkriminálja a magyar nyelvet nem ismerő román állampolgárokat, megfosztva őket attól a jogtól, hogy tudják, mi van felírva egy, a román állam területén található helyi hatóság székházára – érvelnek a keresetlevélben. Megjegyzik azt is, hogy nincs törvényes alapja az angol nyelvű Townhall megnevezés elhelyezésének az épület homlokzatán – szerintük ezt azért írták ki, hogy leplezzék a Városháza felirat törvénytelenségét –, és ezért azt is el kell távolítani. A keresetlevélhez az ADEC a csíkszeredai Városháza felirat eltávolításáról rendelkező jogerős bírósági ítéletet is csatolta.
Kiállnak az igazukért
„Természetesen védjük magunkat, perelni fogunk, minden lehetőséget kihasználva a legvégsőkig elmegyünk az igazunkért” – válaszolta megkeresésünkre Albert Tibor. Tusnádfürdő polgármestere szerint azért írták ki angol nyelven is a városháza megnevezést, mert nemzetközi turisztikai településként szeretnének kedveskedni a külföldi vendégeknek.
„Úgy gondolom, hogy ezzel nem sértettünk meg senkit, ez jó ízlés kérdése is. Ha Romániának ez a legnagyobb problémája, hogy három nyelven ki van írva egy közhivatalra a megfelelő név, akkor minden más rendben van” – fogalmazta meg véleményét a polgármester. Kovács Attila / Székelyhon.ro

Konferencia Maros megye múltjáról
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete és a marosvásárhelyi történészek Borsos Tamás Egyesülete a Magyar Tudomány Napja alkalmából november 18-án délelőtt 10 órai kezdettel a Kultúrpalota kistermében tudományos ülésszakot szervez Maros megye és Marosvásárhely egyháztörténetéből.
A rendezvényen Maros megye és Marosvásárhely történetéhez és egyháztörténetéhez kapcsolódó legújabb kutatásokból lehet tizennégy előadást meghallgatni. A rendezvény a nagyközönség számára is nyitott.
Előadók és témáik
Simon Zsolt: Katolikusok és protestánsok a 16. századi Marosvásárhelyen, Ősz Sándor Előd: Adatok a marosvásárhelyi és marosszéki reformátusság 16. századi történetéhez, Bányai Réka: Igazság vagy gazság? Pázmányt olvasó prédikátorok, Farkas Noémi Tünde: Szomorú halotti predikátzio: Amaz egy szükséges dologrol valo tanitás. 18. századi református halotti beszédek a Teleki Téka állományában, Kimpián Annamária: A könyv mint jutalom az egykori marosvásárhelyi református kollégiumban, Tóth Levente: László Gergely erdőszentgyörgyi lelkész feljegyzései – egy 19. századi református pap hétköznapjai, Berekméri Árpád Róbert: A Marosi Református Egyházmegye papi és mesteri értekezletének korai jegyzőkönyvei, Nemes Gyula: Jenei Sándor (1871–1944) nagyernyei református lelkész élete és munkássága, Szolláth Hunor: Az első szovátai sósfürdő a helyi református egyházközség tulajdonában, Sárándi Tamás: Mezőpanit Gessler kalapja. Adalékok a ’templomrombolás’ jelenségéhez, Szekeres Attila István: Maros-Torda vármegyétől Moszkváig – Szent László alakja címerekben, pénzérméken, Pál-Antal Sándor: Képviselőválasztások Maros-vásárhelyen 1848 júniusában, Sebestyén Mihály: Portrévázlat Bürger Albertről. Antal Erika / Székelyhon.ro

Emléktáblát avatnak Lakatos Géza tiszteletére Csíkszentsimonban
Vitéz csíkszentsimoni Lakatos Géza egykori magyar miniszterelnök tiszteletére emléktáblát avatnak Csíkszentsimonban a hétvégén. A vasárnapi ünnepség 11 órakor ünnepi szentmisével kezdődik a helyi plébániatemplomban, azt követően leleplezik a Szent László Ház falára elhelyezett emléktáblát. Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A Magyar Életrajzi Lexikon vonatkozó cikkelye szerint Lakatos Géza (Budapest, 1890. április 30. – Adélaide, Ausztrália, 1967. május 24.) tanulmányait Budapesten végezte a Ludovika Akadémián. Az első világháborúban hadnagyi rangban csapattiszt, később vezérkari tiszt és a katonai akadémia tanára. A prágai magyar követségen katonai attasé, utána hadtestvezérkari főnök és dandárparancsnok Budapesten. A 2. hadsereg vezérkari főnöke volt két évig, 1941-ben a kassai hadtest, 1943-ban a keleti fronton működő megszálló csapatok parancsnoka. 1944. március és május között az 1. hadsereget vezette. 1944. augusztus 29-étől október 16-áig miniszterelnök.
Horthy politikájának megfelelően igyekezett lazítani a németekkel való kapcsolatokon, de a Szovjetunió ellen folytatta a harcot. Később a nyugati hatalmak elutasítása után a Szovjetunióhoz fordult; erőtlen és bizonytalan politikája azonban elősegítette, hogy a németek és nyilasok elbuktatták az október 15-ei, előkészítetlen kísérletet a németekkel való szakításra. 1944 decemberében a nyilasok Sopronban házi őrizetbe vették. Lakatos Géza Budapesten született, régi székely, csíkszentsimoni család utódja volt. Kömény Kamilla / Székelyhon.ro

Díjat hozott az összefogás (Örökségünk mozgalom)
Első díjat kapott a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző pályamunkája a paksi önkormányzat által meghirdetett Örökségünk mozgalom – Történetek a ládafiából című videófilm-pályázaton.
Az elmúlt öt évben a Bod Péter Tanítóképző diákjai és pedagógusai nagyszabású projektet valósítottak meg: felleltározták és táblával jelölték meg a térség emlékfáit. Idén a paksi önkormányzat által meghirdetett pályázat adott alkalmat, hogy videófilmen mutathassák be a projekt eredményeit, valamint a történelmi jelentőségű emlékfákon és adatközlőkön keresztül ismertessék megyénk három régiójának ezen értékeit. A tevékenység megvalósítása érdekében Kis Emese tanár négy pályázatot írt, amelyből hármat pozitívan bíráltak el, így a projekt költségeinek oroszlánrészét a Háromszéki Közösségi Alapítvány állta, Kovászna Megye Tanácsa jelentős összeggel, míg Kézdivásárhely önkormányzata lehetőségeihez mérten támogatta tevékenységüket.
A forgatás három időszakban zajlott, az iskola diákjaival és a helyi közösséggel sikerült megalkotni azt a háromrészes videóklipet, amelyben egyedi módon jelenítették meg Háromszék értékeit. A világhálónak köszönhetően üzenetük nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a nagyvilágban élő összmagyarsághoz is eljutott. A klip szerkezeti felépítését, valamint alapkoncepcióját mindvégig jól átgondolt, üzenetértékű mellékszálak színesítették, így a helytörténeti kulturális értékek mellett népi gyermekjátékokat, népviseletet, szokásokat is népszerűsítettek. Mindhárom részben visszatérő motívum a meseolvasás, az idős és a jövő nemzedékre való odafigyelés, a velük való törődés – ez iskolájuk profilját is tükrözi –, valamint a faültetés, amelynek tiszte a jövőt szimbolizálni. Életre keltettek néphagyományokból kölcsönzött motívumokat, megörökítették az ajándékozást, a reggeli kútra járást, a hazatérést, a tisztálkodást, a ládafiás örökséget, az útra való tarisznyát, a májusfát, a Rétyi Nyír természetvédelmi terület népszerűsítése érdekében pedig a gyerekek origamitechnikával tavirózsákat készítettek.
A forgatások befejeztével kezdődtek az utómunkálatok, az időigényes előválogatás, montírozás, a vágói, zenei, stabilizáló munka és feliratozás. Így alakult ki a film végleges változata. A forgatás alatt több mint 2000 kis videóklip készült, ezekből valósult meg a pályázatra is elküldött változat, amelyet közel 550 órai munkával sikerült véglegesíteni. Az elkészült film YouTube-ra feltöltött linkjét pedig határidőre továbbították az Örökségünk mozgalom web­oldalára.
Hozzávetőleg 1500 tanuló és óvodás, 500 felnőtt, 24 intézmény kapcsolódott be a munkába. Kis Emese projektfelelős elmondta, a program nagy szimpátiát váltott ki az együttműködő közösségek körében. A települések apraja-nagyja népviseletben, ünneplőbe öltözött lélekkel vett részt a közös éneklésben, filmforgatásban. Hozzáállásuk és vendégszeretetük példaértékű, szívvel-lélekkel, nagy szeretettel és majd minden településen vendégséggel fogadták a csoportot. „Úgy érezzük, lánghordozó programunkkal sikerült Háromszék kulturális és környezeti értékeit népszerűsíteni, a gazdag kulturális közösségi program pedig nagyban hozzájárult a résztvevők identitásának erősítéséhez, hagyományaink és anyanyelvünk iránti elköteleződéséhez, valamint lehetőséget adott a közösségformálásra, csapatépítésre is. Támogatóinknak köszönhetően nagy kincset tudhatunk magunkénak, hiszen mozgalmunk több száz ember és kisgyerek szívébe lopta be magát, amiért hálával és szeretettel gondolunk az adományozókra és a velünk ünneplőkre, akikkel együtt játszhattunk, énekelhettünk. Így ezekkel a kedves felnőttekkel, diákokkal, óvodásokkal együtt mélyítettük el a tudatot, hogy örökölt értékeinkre vigyázni kell, mert csak így tudjuk az utókornak továbbadni. Ez a mi kötelességünk!” – fogalmazott a programfelelős. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyílik a világ ajtaja
Megkezdődött a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Idén is fiatal hangok, ezúttal marosvásárhelyi slammerek nyitották meg a novemberi könyvünnepet. Csütörtök délelőtt az írott szó felnőtt pártfogói – alkotók és olvasók – gyülekeztek a Színház téren, a keresetlen szavak, szép és frappáns mai gondolatok rövid performance-ának vége felé viszont már az első diákcsapat is megérkezett.
– Ha senki más nem akarja, akkor megnyitom én a könyvvásárt – lépett pár perccel 10 óra után Szász Z. Zsolt, az első slampoéta a közönség elé, azzal pörögni is kezdett a különleges szöveg, amelynek első soraiban egy tegnapi álom fogalmazódott meg, majd egymás után villantak fel az évfordulós szerzők nevei, elsőként Sütő Andrásé, majd Tamásié – „nem helyes, hogy az Énekesmadár hangja hamis”–, később Áprily Lajosé „Áprilyban már nem virágoznak a fák”, hogy aztán az alkotó eljusson a végső felismerésekig: „a világ megy, a szöveg marad (…), a kultúrának, mint egy városnak, meg kell épülnie”.
Másodikként Farczádi Róbert kívánt a lakatlan szigeten kikötőnek költő útitársává szegődni és „Aranyos” lenni, végül Vass Mártoné volt a szó, aki alkotása végére az idei könyvvásár szlogenjét is „becsempészte”: „már nyílik a világ ajtaja a múltba, hogy mi, a jövő besétáljunk rajta”. A következő pillanatban Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetője kimondta a varázsmondatot: szabad a vásár.
Az egyre növekvő tömeg a megszokott forgatókönyv szerint a klasszikus zene dallamaira vette birtokba a színház előcsarnokában készen várakozó könyvbirodalmat. Az érkezőket az idei vásár egyik újdonságával, a színes, tartalmas Vásárlappal ajándékozta meg a bejáratnál a szervezőcsapat. A részletes könyvvásári program mellett könyvajánlókat, szerzőkkel készült interjúkat és más, a gutenbergi világhoz kapcsolódó írásokat tartalmazó kiadvány elkészítését a szervezők jövőre is tervbe vették, hagyományt szándékoznak belőle teremteni – tudtuk meg Szepessy Elődtől, a társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetőjétől, aki a vásár megújult, a korábbinál áttekinthetőbb honlapjára is felhívta a figyelmünket.
Mitől Vajon a nagyi?
A vásári hangulat a megnyitó utáni percekben már átjárta a színház előcsarnokát. Egyre-másra érkeztek a kisiskolás osztályok, fiatal és idősebb könyvbarátok találkoztak egymással egy-egy standnál, néhol pedig a keresett olvasnivalók listái is előkerültek. Tudatos és a sodródás szabadságát választó látogatók kavarodtak a térben (előbbi kategóriából volt, aki zenélő meséskönyvet keresett, mások telefonon kérdeztek rá, hogy valóban a kért könyvet tartják-e a kezükben). Közben az első dedikálást is bejelentették, a Kisteremben a Jelenkor Kiadó versmatinéjára várták az érdeklődőket, a Klubteremben pedig elkezdődött az első közönségtalálkozó.
Szabó Róbert Csaba Vajon Nagyi és az aranyásók című meseregényéhez a Művészeti Líceum és a Dacia Általános Iskola egy-egy osztályának a szerző, illetve Orosz Annabella illusztrátor és a könyv szerkesztője, Burus János Botond hozta meg a kedvét. Orosz Annabella különleges rajztechnikájáról, a számítógép képernyőjén születő, de ecsettel készült alkotások benyomását keltő képekről mesélt a gyermekeknek, Szabó Róbert Csaba pedig azt is elárulta, hogy az alkotás időszakában rendszerint annyira benne van a történetben, hogy amikor éppen nem ír, akkor is gyakran arra gondol, hogy vajon mit csinálnak éppen a szereplői. Később az is kiderült, hogy miről szól a történet, és miért hívják a nagyit Vajonnak.
Csütörtök délelőtt huszonharmadjára kezdődött el a könyvek ünnepe. Vadonatúj kiadványok, irodalmi, színházi és zenei események között csapongunk majd mi, marosvásárhelyiek az elkövetkező napokban, egészen vasárnap kora délutánig. A vásár 41 standján 62 kiadó kínálata várja az olvasás szerelmeseit, akik körülbelül 9000 címből válogathatnak. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

Magyar szórvány napja Déván
Magyarságunk erős várunk
Színvonalas előadásokkal ünnepelte meg szerdán délután a dévai magyarság a szórvány napját. Zene, vers, tánc, tudományos előadások: a Teglás iskolában gazdag program várta a szép számban összegyűlt magyarokat.
Az ünnepség az iskola aulájában kezdődött a tanintézmény diákjainak előadásával. Óvodásoktól egészen tizenkettedikesekig, szinte minden korosztály fellépett, bemutatta művészi tehetségét. Az óvodások és elemi iskolások dalocskákkal és táncokkal, a nagyobbak hazafias versekkel és dalokkal – valamennyi korosztály nagyszerűen szerepelt, az aulát zsúfolásig megtöltő tömeg vastapssal jutalmazta a lélekhez szóló, felemelő előadást. A diákokat felkészítő pedagógusok – Csatlós Zsófia, Dulinszky Izabella, Mészáros Enikő, Mazilu Gizella, Virág Ádám, a Szent Ferenc alapítvány munkatársai és különösképpen Lengyel Izabella – ismét nagyszerű munkát végeztek.
A diákok fellépése után Demeter László tudományos előadása következett az Erdővidék nagyjairól. Demeter László meghívása nem véletlen. Baróti muzeológusként, Demeter László az Erdővidék történelmének minden apró részletét ismeri. Szerdai előadása azonban az onnan származó nagy személyiségeket mutatta be röviden, jellegzetes székely humorral megspékelve. Kriza János (a néprajz atyja), Apáczai Csere János, Baróti Szabó Dávid (nyelvújító), Gáll Mózes (író), a Kálnoky és Vargyasi nemesi családok, Köpeczi Sebestyén József (Románia címerének megtervezője), Csereiné Zatureczky Emília (a székely nemzeti múzeum alapítója), Nagybaczoni Nagy Vilmos (tábornok, Magyarország egykori honvédelmi minisztere) vagy Benedek Elek – valamennyien olyan nagy személyiségek, akik Erdővidékről származnak, és meghatározó szerepet játszottak az egyetemes magyar nemzet sorsa, kultúrája és tudománya alakulásában. Nemcsak velük büszkélkedik a kis székely térség, Demeter László további híres személyek pályafutását is bemutatta.
Mivel a szórványnap a Hunyad megyei Marosillyén született és Székelyföldön nevelkedett Bethlen Gáborhoz kapcsolódik, nyilván Erdély aranykorának fejedelméről is megemlékeztek. Noha politikai és katonai pályafutását is említette, Kun-Gazda Gergely előadása a nagy fejedelem művelődéspolitikáját mutatta be. A református fejedelem a nyugati híres egyetemekkel egyenrangú akadémiát hozott létre Erdélyben, hogy az itteni tehetséges fiatalok ne kényszerüljenek nyugatra menni tanulni. A tanintézményt Gyulafehérváron, Erdély akkori fővárosában alapította, s neves német professzorokat hívott meg oktatni, köztük a sziléziai (akkor Németország, 1945 után Lengyelország) Martin Opitzt is, akit a német költészet atyjának tartanak. A neves – főleg német – professzorok elcsábítására európai szinten magas bérezést biztosított, a kollégium fenntartására pedig több település adóját szánta. A tudás ugyanis a felemelkedés egyik legfontosabb pillére, ezt Bethlen Gábor már akkor felismerte! Az általa létesített tanintézmény az évszázadok alatt híressé vált, ma is működik, Nagyenyeden – ahová néhány évtizeddel alapítása után költözött át a törökök gyulafehérvári pusztítása nyomán – Bethlen kollégiumként. Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)

Poraikból támasztották fel a szétzúzott Jósika-oroszlánokat
Fél évszázad múltán restaurálhatták a Jósika-palota összetört címerét
Szépre, múltra, belefektetett munkára való tekintet nélkül leverték, darabokra törték, eltüntették – több címernek juttatta ezt a sorsot osztályrészül a kommunista államhatalom. Ezt tették a főtéri Jósika-palota homlokzatát díszítő oroszlános családi címerrel is. A forgatókönyvben szerencsés módon változás történt: a hatalmas kőtömbökből kifaragott címer darabjait a romboló kezek feltehetőleg nem merték egyszerűen ledobálni, ezért a tetőtérbe húzták be; a faragott kövek összetörve is olyan súlyosak lehettek, hogy lehordásukra már nem vállalkoztak. A világ megfeledkezett a Jósika-oroszlánokról, így fél évszázadon át a palota tetőterében hevertek kisebb-nagyobb részekre törve… Az épületet tavasztól vehették gyakorlatilag birtokba jogos örökösei, és bukkantak rá a darabokra. Nemrég alkalmam nyílt megtekinteni a szó szoros értelmében poraiból újjáteremtett címert, amelynek visszaadták lenyűgöző monumentalitását.
A Jósikák oroszlános címere a hatvanas évekig díszíthette a Főtér 10. szám alatt álló, klasszicizáló stílusjegyeket hordozó palota homlokzatát, amely mindmáig egyike a belváros impozáns épületeinek. Főhomlokzati erkélyét tartó négy monumentális toszkán oszlop miatt Lábasházként is emlegetik a kolozsváriak. A Főtér nyugati oldala és a Kötő utca között húzódó, nyújtott négyszög alaprajzú parcellán álló épületegyüttes egy reprezentatív, U alaprajzú keleti épülettömbből, és egy hasonló fekvésű nyugati épülettestből áll, amely a déli oldalon kapcsolódik egy megszakítás nélküli épületszárnnyal a keleti tömbhöz.
Főnemesi paloták, amelyek meghatározzák a város arculatát
A palota fő épületének helyén a középkor és újkor folyamán polgárházak álltak. A főnemesség tagjai csak a 17. század második felétől kezdődően kezdtek el telket, ingatlant vásárolni a városban. A 18–19. század fordulóján már lendületes palotaépítési hullám indult meg, ugyanis a városba települt Főkormányszékkel, a Guberniummal a város politikai és társadalmi élete rendkívül megélénkült. Az erdélyi főnemesség tagjai közül többen köztisztségeket vállaltak, így huzamosabb ideig kellett a városban tartózkodniuk, és fontosnak tartották, hogy megfelelő városi rezidenciájuk is legyen. Ezeknek a családoknak a palotái máig meghatározzák a Főtér és a belváros arculatát. A 16. század közepéről származó adókönyvek szerint, 1557 és 1561 között a mai palota északi szárnyának helyén álló ház Ötvös Gábor aranyműves tulajdonában volt, déli szomszédját pedig ugyanebben az időszakban Georg Literatus özvegyének ingatlanaként jegyezték. 1564-ben az északi ház örököse Ötvös Gábor özvegye lett, a déli ház pedig egy Lakatos Kelemen nevű polgár tulajdonába került.
1565-ben az egykori Ötvös-házat északi házszomszédjuk, egy Kolozsvárra költözött magyarországi nemesember, Kakas András vásárolta meg, aki előző ingatlanát négy évvel korábban vette, bizonyos Szécsi Györgytől. Kakas András özvegye a két ház egy-egy részét már 1587. február 7-én fiára, Kakas Istvánra, és lányára, Kakas Katára testálta, aki Eötvös Andráshoz ment feleségül. A 16. században a Kakas-ház az erdélyi fejedelmek megszokott szálláshelye volt. Kakas András özvegyének 1600-ban, majd fiának, Kakas Istvánnak 1603-ban bekövetkezett halála után a házak az özvegy unokájára, Eötvös Katára és annak férjére, egy Johann Jacobinus nevezetű humanista jegyzőre maradtak (az adatok Mihály Melinda művészettörténésznek a kolozsvári adókönyveket illető kutatásaiból származnak). A 17. századra vonatkozóan egyelőre nincsenek a fenti ingatlanok további tulajdonosváltásaira vonatkozó információink.
Kovács Zsolt és Lupescu Radu művészettörténészek megállapítása szerint, utalások vannak arra, hogy a déli házat 1729-ben Kolozsvár egyik ismert építőmestere, Peter Grimmer vásárolta meg, 1738-ban pedig a jezsuita rend birtokában is volt. A 18. század közepe táján gróf Kornis Antal és felesége, gróf Petki Anna vették meg az ingatlant. A Kovács Zsolt és Lupescu Radu művészettörténészek által összegzett levéltári adatok szerint Kornis Antal 1765-ben bízta meg a „Jesuiták palléraként” ismert Franz Gindtnert városi lakóházának átépítésével.
Kiadós munka volt a szétzúzott kődaraboknak a leszállítása is
Petki Anna halálát követően, 1775-ben a Kornis család házát ifjabb Kornis Antaltól gróf Csáky Kata (1726–1794) vásárolta meg, majd 1780 nyarán a szomszédos telket s a rajta levő ingatlant is megvette egy Ábrahám Ábrahám nevezetű zsidó kereskedőtől. A 18. század végén többször is alakítgatták ezeket az épületeket, a század utolsó évtizedében Anton Türk építőmester is dolgozott rajta. 1794-ben az ingatlanokat Csáky Kata leánya, gróf Bethlen Rozália (1754–1826), majd unokája, Csáky Rozália (1784–1850) örökölte.
Az északi ház – egyelőre nem tudni pontosan mikor – a Jósika bárók tulajdonába került a 18. században. 1775-ben Jósika Mózes utódainak tulajdonaként említik, majd Jósika Antal Kolozs megyei főispán lesz a birtokosa. Számadások tanúsága szerint, 1795-ben Tóth Pál kolozsvári ács a Jósika család házának tetőzetén végzett munkálatokat.
A Jósika–Csáky házasság egyesítette a telkeket
A Jósika-házastelek mai formája 1802-ben alakult ki, amikor a déli ingatlan örököse, gróf Csáky Rozália és az északi ház birtokosának, Jósika Antalnak a fia, báró Jósika János (1788–1843) összeházasodtak. A pár feltehetőleg már az esküvőt követően megkezdte az újabb építkezéseket.
A házaspár a palotát eredetileg egyemeletesre építtette, homlokzatát valószínűleg háromszögű oromzat zárhatta le. A főhomlokzat második emeletét 1828-ban húzták fel, amint azt a homlokzaton látható, római számokkal jelölt, 1828-as évszám is jelzi. Fölötte helyezkedett el a Jósika-címer, amelyet az 1960-as években levertek.
A palotát építtető Jósika János főkormányszéki elnökségének idejétől haláláig (1822–1843) itt lakott feleségével. Apja halála után a palotát második fia, Jósika Lajos (1807–1891) főkormányszéki tanácsos, főispán örökölte, aki az udvari szárnyat 1864–1865-ben kétemeletesre építtette. Veress Ferenc 1859-ben készült, a főtér nyugati oldalát megörökítő fotóinak tanúsága szerint, ebben az időszakban a főbejárattól délre eső helyiségekben két porcelánbolt, attól északra pedig papírkereskedések működtek. Az 1860-as évektől a Kolozsvári Nemzeti Kaszinó bérelte a főszárny emeleti termeit, bálokat is szerveztek.
Az 1890-es évektől a Kolozsvári Királyi Ítélőtábla volt az épület főbérlője 1902-ig, amikor átköltözhettek az akkor újonnan épített Igazságügyi Palotába. A főbejárattól északra fekvő, utcára néző helyiséget a 19. század végétől kezdve gyógyszertárak részére bérelték a különböző tulajdonosok; a 20. század első évtizedében például Burger Frigyes patikája működött benne.
Államosítás, majd visszaszolgáltatás hosszas per után
Jósika Lajos halála után a palotát fia, Jósika Sámuel (1848–1923) örökölte, tőle pedig leánya, Jósika Paula Bethlen Györgyné (1889–1962), aki az ingatlant végrendeletében unokatestvérére, Bánffy Máriára hagyta. A palotát 1949-ben államosították. A Bánffy család tagjai törvényes örökösökként visszaigényelték az épületet. A restitúciós per hosszadalmas útja 2013-ban ért véget, a kolozsvári táblabíróság ugyanis ez év december 6-i ítéletében kimondta, a román állam törvénytelenül foglalta el az épületet, érvénytelenítette az ott működő cég tulajdonjogát és elrendelte az ingatlan visszaszolgáltatását. 2017 tavaszán vehették végre birtokba a Lábasházat jogos tulajdonosai.
Bánffy Béla: a címer megmentését fontosnak tartottam
–Tudtam, hogy a Jósika-címert valamikor a hatvanas években ledöntötték a palotáról, de meg voltam győződve róla, hogy eltűnt, elpusztult – mondta el Bánffy Béla, aki a palotát öröklő család tagjaként foglalkozik a palota ügyeinek igazgatásával. – Tulajdonképpen idén májustól vehettük át az épületet, ekkor járhattam be magam is pincétől padlásig; a tetőtérben nagy kődarabokra bukkantam, amelyek nagy meglepetésemre, a darabokra tört Jósika-címer részei voltak – folytatta.
Az épület jövőjéről való gondolkodás első lépéseiben a család átfogó felméréseket, különböző szaktanulmányokat készíttetett az ingatlanról, a statikusok által javasolt helyeken régészeti szelvényeket is nyitottak.– A címer megmentését fontosnak tartottam, Kiss Zoltán kőfaragó-kőrestaurátorhoz és csapatához folyamodtam – magyarázta Bánffy Béla, hozzátéve, hogy a nagyobb darabokat testvéreivel maga szedte össze, és fektette a kötőgerendákra. A címer darabjait az erre a célra kijelölt földszinti helyiségekben restaurálták, lehordásuk is kiadós munkának bizonyult. A restaurátor csapat az ujjpercnyi nagyságú darabok után is végigkutatta a padlásteret, és a nagyobb részek összekapcsolása után a legkisebbeket is helyükre illesztették.
A Jósika-címer bizonyos részei a rombolás során megsemmisültek, így a címerpajzs negyedik mezejének nagy felülete, a pajzs kőkeretének egy része, a címer ellensúlyaként is szolgáló akantuszlevél-díszes faragvány nagy darabja, és nem találták a címer fölött elhelyezett nagyméretű rangjelző koronát sem. Mindemellett, Kiss Zoltánnak sikerült az impozáns alkotás lényegét újra láttatni, jellegét visszaadni. Ahhoz, hogy a konkrétan is „poraiból feltámasztott” Jósika-címer a ma látható formáját elnyerhesse, egy négytagú csapat dolgozott két hónapon át folyamatosan.
Összerakták, és a spiccvéső nyomait emlékeztetőül meghagyták
A restaurált alkotáson jól látszik, hogy a doborpajzs első és negyedik, vörös színű mezejét befele fordított, körben hajlott farkába harapó koronás kígyó, a második és harmadik, kék színű pajzsmezőt pedig befelé forduló, ágaskodó oroszlán díszíti. Az osztóvonalak találkozási pontjánál gyöngyökkel és stilizált virágokkal képzett, ötágú bárói korona emelkedik ki a felületből. A címerpajzs tojásléc-díszes kőkeretét kétoldalt egy-egy hatalmas, befele forduló, ágaskodó kőoroszlán tartja felső mancsaival. A család címerleírásában egyébként a pajzsmezők két ezüst oroszlánja gyökerestől kitépett, zöld lombos fát tart maga előtt, maga a pajzs pedig kerektalpú, jobb és bal oldalán homorított, felső részén szárnyasan domború.
– Nagyon örvendtünk, amikor már azt láttuk, hogy a címer kezd újra összeállni; rengeteg kis részlet került elő, a címerpajzs, a korona aprócska darabjai; voltak fotóink, de ahhoz, hogy összerakjuk, meg kellett értenünk a szerkezetét, és úgymond legóznunk kellett a kis darabkákkal – mondta el a kőfaragó-restaurátor. Elmondta, a címert a Bácsi-torokból származó, puha mészkőből faragták, a részeket kovácsoltvas kapcsokkal fogták össze, alja pedig be volt építve az oromfalba. Több ízben végzett javítások nyomait is felfedezték rajta; még cementes habarcsot is találtak a törött, sőt már algásodott kőfelületen, amely már jócskán 20. századbeli beavatkozást jelez, sőt, a címer 75 százalékát vörös bádogfesték fedte, amely a tető kicserélésekor kerülhetett rá.
Szép, barokkosan lendületes szerkezete van a címernek, látszik, hogy „megadták a módját” készítői – állapította meg a restaurátor. Elmondta, jól látható volt az is, ahogyan a nagyobb egységeket próbálták összetörni, a spiccvéső nyomai, a kőtömbök sugárirányú repedései. A restaurátor acélrudakkal, műgyantával fogta újra össze a darabokat, de oly módon, hogy a rombolás jelei is láthatóak maradjanak az utókor számára.
A felújított címer a Jósika-palotában marad, megfelelő helyet keresnek számára. Az oromzatra már nem kerül vissza, de nincs kizárva annak lehetősége, hogy a jövőben egy szép, hiteles másolata emlékeztessen majd a családra, amely a palotát építtette, és amelynek története szervesen összefügg Kolozsvárnak és közösségének történetével. Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)

Miért nem másképp?
Van egy visszatérő dilemmám így advent táján, amikor számtalan intézmény és segélyszervezet kezd gyűjtésbe, hogy a nagy hidegek és az ünnepek közeledtével könnyítsen kicsit a védencei sorsán. Nevezetesen: miért is adakoznak a jótékonysági akciók résztvevői? Mert nem mindegy. Pusztán csak a jó érzés kedvéért teszik, nem is gondolva többet arra, mi lesz az adomány sorsa, vagy valamilyen céljuk van vele, netán ilyen módon kompenzálnak valamit? Sokáig magam sem törődtem a kérdésnek ilyen mélységeivel, csak adtam. Alapból az a típus vagyok, akit nemcsak adventkor, hanem év közben is megtalálnak ilyen-olyan felhívások, jótékonysági akciók, és ha tehetem, ha tudok azonosulni a gyűjtés céljával, akkor adok. Tavaly ilyentájt azonban magam is elkezdtem gyűjtést szervezni (amelyet idén ismétlünk), egy hónappal később pedig szembesültem azzal a felháborodás-hullámmal, amelyet a Szabadfogas akció váltott ki némelyekből, és azóta kicsit aggódva figyelem az emberek ilyen irányú reakciót.
Mert miről is van szó? A szociális ágazat dolgozói és a segítők elég jól tudják, hogy a már említett két tényező – az advent és a hideg – kicsit könnyebben nyitja meg a szíveket és a pénztárcákat, a nélkülözőkre irányítva a figyelmet. Ezt pedig ki is használják, amivel nincs semmi gond, hiszen rá vannak szorulva a közadakozásra, és nincs az a mennyiségű adomány, amelynek ne tudnák megtalálni a helyét. Nyilván megvan ehhez a maguk bázisa is: azok az emberek, akik állandóan figyelik a munkájukat, és amikor tudják, segítik is. Csakhogy van az a kritikus tömeg, amelynek semmi se jó. Kiindulva abból az alapigazságból, hogy csak azt lehet bírálni, aki dolgozik, ezek az emberek többnyire nem az adakozási kedvükről híresek. Félreértés ne essék: senkitől sem lehet elvárni a tevőleges együttérzést, mindenkinek szíve joga egy adott céllal azonosulni, vagy épp zsigerből elutasítani azt. Véleményt mondani is szíve joga, legfeljebb nem túl etikus, ha abból indulunk ki, hogy van, aki tesz, és van, aki beszél.
A magyar közvélemény figyelme nagyjából idén januárban irányult a Szabadfogas akcióra, amely pillanatok alatt országos, sőt, határokon átnyúló méretűvé nőtte ki magát, de természetesen ugyanilyen gyorsan megtalálták azok is, akik legalábbis bugyutának tartják azokat, akik képesek fölöslegessé vált kabátjaikat utcai fogasokra aggatni. Az akció ugyanis épp nagy lendülettel tört előre, jöttek a hírek arról, hogy hány településen állnak már a fogasok, amikor a károgók rákezdték a maguk nótáját: nem is a rászorulókhoz jut el a kabát, hanem jönnek a rosszarcúak, és elviszik. Előfordulhat ilyen? Igen. Csak az utcára kitett kabátokkal? Nem. Bárhol, bármikor, bármivel. Maguk a segélyszervezetek is elismerik (nem eggyel állok kapcsolatban közülük), hogy képtelenség száz százalékosan kiszűrni a visszaélést. Ha valaki csalni akar, ha valaki jogtalanul akar hozzájutni valamihez, ami nem illeti, akkor agyafúrtabb módszerekkel is képes élni annál, hogy simán leakasszon egy viseltes kabátot az utcai fogasról. Aki akarja, az nyugodt lélekkel be tudja csapni a családgondozót, a védőnőt, a szociális munkást, elhitetve magáról vagy családtagjáról, hogy beteg, munkaképtelen, rászoruló, és felveszi az ezért járó juttatást. Visszaélések mindig is voltak, mindig is lesznek, botorság lenne azt gondolni, hogy pusztán amiatt, mert nem a fogasra tesszük ki a kabátot, hanem összecsomagolva leadjuk egy segélyszervezetnél, az egészen biztosan egy rászorulóhoz jut, és még véletlenül sem egy épp a mi használt felöltőnkre vágyakozó hiéna kaparintja meg, a zsákmányszerzés örömével.
Persze, nemcsak ezzel a fogas-kabát dologgal szokott gondjuk lenni a jótékonysági akciók világában nagyon is jártas véleményvezéreknek, hanem sok esetben a földrajzi kiterjesztéssel is. Ha valamely, tőlünk távolabb eső régió károsultjait segítő gyűjtésről hallanak, azonnal eszükbe jut az, ami egyébként sosem: hogy élnek körülöttünk is rászorulók, miért nem azokat segítik? Nem ő, hanem azok, akik segítenek (visszakanyarodva oda, hogy aki dolgozik, az viselje a kritikát is attól, aki többnyire csak beszél). Mert vannak ám itt is szegények, és mi lesz velük, ha minden segítő szándék Kárpátaljára, Kenyába vagy ki tudja, hová irányul!
Az az érzésem, ha mindenki így gondolkodna, és ilyen-olyan indokokra és meglátásokra hivatkozva lebeszélné saját magát és környezetét is a segítésről, akkor nyugodtan szögre akaszthatnánk mindenféle derűlátást, nyugodtan kijelenthetnénk, hogy megérett a világ a pusztulásra, és kényelmesen elnyúlva egy fotelben (amolyan véleményvezér-módra) szemlélhetnénk, ahogy körülöttünk lassan minden széthullik.
Ez az egyik választásunk. Szerencsére van másik is, és nekem ez a forgatókönyv a rokonszenvesebb. Igyekezni kizárni a károgó hangokat. Körülnézni kicsit a környezetünkben, összecsomagolni, amit szívesen odaadnánk, és megkeresni a helyét. Teljesen mindegy, hogy az utcai fogason, a vöröskeresztnél vagy a szomszéd utcában élő nélkülöző nagycsaládnál. A lehetőség mindenki számára adott, de nem a rosszízű megjegyzésekre („Ti adományt gyűjtötök a gazdátlan macskáknak? A kóbor kutyákra bezzeg nem gondoltok!”), hanem arra, hogy teljes lélekkel odaálljon egy ügy mellé. Sándor Boglárka Ágnes / Szabadság (Kolozsvár)

Megszüntetnék a „diszkriminációt”: megkülönböztetőnek tartja az RMDSZ a büntetés-végrehajtási körülményeket.
Diszkriminatív a büntetések letöltésére és a kedvezményekre vonatkozó szabályozás – ezzel indokolta a Krónikának Márton Árpád RMDSZ-es képviselő, hogy a szövetség módosító javaslatokat nyújtott be. A másik ok a börtönök túlzsúfoltsága.
Az egyértelmű diszkrimináció megszüntetése a célja annak a törvénymódosító javaslatnak, amelyet az RMDSZ a büntető törvénykönyvhöz, illetve a büntetés-végrehajtásról rendelkező törvényhez nyújtott be. Ennek értelmében a legtöbb egy év szabadságvesztésre ítélt személyek házi őrizetben tölthetik le büntetésüket, és a fogva tartás ideje alatt közölt minden tudományos kiadvá­nyért húsz nappal csökken a büntetésük – jelentette ki a Krónikának Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese. Mint arról beszámoltunk, a szenátus hétfőn hallgatólagosan elfogadta a módosító javaslatot, mivel nem sikerült napirendre tűzni az előírt 45 napon belül.
„Kommunista mentalitás”
Márton Árpád emlékeztetett: a büntetés-végrehajtási törvényben léteznek bizonyos előírások, amelyek értelmében ha egy elítélt jól viselkedik és dolgozik, akkor bizonyos számú nappal csökkentik a szabadságvesztés idejét. Ezt többek között az befolyásolja, hogy fizikai vagy szellemi munkát végzett, hogy éjszaka is dolgozott, illetve hogy kapott-e pénzt érte vagy sem.
„Ezzel kapcsolatban valóban voltak visszaélések, mint például a Becali-ügy” – emlékeztetett Márton az üzletember-politikus esetére, aki számos olyan könyv megírásával érte el büntetésének csökkentését, amelyekről később kiderült, hogy plágiumok voltak. „A technokrata kormány azonban úgy gondolta, hogy ennek a gyakorlatnak úgy vet véget, hogy teljesen eltörli ezt a lehetőséget. Végül úgy módosították, hogy függetlenül a megírt művek számától, összesen legtöbb húsz nappal csökkenhet a büntetés. Csakhogy ennek nyomán egy olyan elítélttől, aki iskolába jár, és a börtönben tanul meg írni és olvasni, sokkal több napot vonnak le a büntetéséből, mint annak, aki doktori disszertációt ír.
Márpedig az előbbi kategóriába tartozók rendszerint zömmel az erőszakos bűncselekmények elkövetői közül kerülnek ki” – ecsetelte Márton. „Ez egy kommunista mentalitás megnyilvánulása, miszerint az értelmiségi munka kevesebbet ér, mint a fizikai. Ezt nem tudjuk elfogadni, de azt igen, hogy a börtönben szigorúan ellenőrizzék a szellemi alkotói tevékenységet, és csakis az arra valóban érdemesek kapjanak kedvezményt. A cél az, hogy arányosság legyen az elvégzett munka és a kapott kedvezmény között” – mondta a politikus.
Az RMDSZ a módosításokat mindezek mellett a börtönök túlzsúfoltságával is magyarázta. Ennek kapcsán föltettük a kérdést: ezt nem orvosolta-e Tudorel Toader igazságügy-miniszter módosítása, amelynek nyomán minden olyan, az EU-s előírásoknak nem megfelelő, embertelen körülmények között letöltött hónapért hat napot vonnak le a büntetésből.
Márton Árpád szerint két különböző dologról van szó, a miniszter javaslata ugyanis arról szól, hogy az országban a börtönviszonyok nem felelnek meg az uniós elvárásoknak, emiatt Romániát több alkalommal is kártérítés kifizetésére kötelezték. Akik embertelen körülmények között töltik a büntetésüket, azok büntetése súlyosabbnak minősül. A Toader-féle módosítás kimondottan az embertelen körülmények között letöltött időhöz képest számolja ki a kedvezményt függetlenül attól, hogy az elítélt mit tesz, vagy hogyan viselkedik a börtönben.
Ez főként az erőszakos bűncselekmények elkövetőire vonatkozik, mivel ők ültek rosszabb körülmények között” – mutatott rá Márton. Emlékeztetett: az is különbség a két módosítás között, hogy az ilyen esetekben letöltöttnek tekintik a büntetést, míg a másik módosítás nyomán csak feltételesen kerülnének szabadlábra az érintettek.
Annak kapcsán, hogy a Toader-féle módosítás nyomán szabadlábra helyezett elítéltek között volt olyan, aki pár nappal később máris erőszakos tettet követett el, és vissza is került, kifejtette: az RMDSZ célja elsősorban az, hogy azok, akik tudományos dolgozatot vagy könyvet írtak, vagy valamilyen találmányt jegyeztettek be, visszakapják a korábbi jogosultságokat.
Az „ügyészállam” ellen
Ugyanakkor céljuk az is, hogy kizárják az ügyészeket a feltételes szabadlábra helyezés folyamatából. „A cél Románia ügyészállami mivoltának a felszámolása” – fogalmazott Márton, kijelentve: az RMDSZ álláspontja szerint az ügyészek feladata az ítélet kiszabásával véget ért, a feltételes szabadlábra helyezési kérelem elbírálásáról pedig azon, börtönbeli testületeknek kell véleményt mondaniuk, amelyeknek tagjai nap mint nap együtt dolgoznak az elítélttel, és ezen testületeknek kell a végső döntést kimondó bírónak továbbítaniuk a javaslatukat. Mint megírtuk, az RMDSZ-es javaslat kezdeményezőinek indoklásában az áll, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága már többször jelezte: a romániai börtönök túlzsúfoltak, és nem biztosítanak megfelelő körülményeket a fogvatartottak számára.
A javaslat abban is módosítaná a büntető törvénykönyvet, hogy a maximum tíz évre elítélt fogvatartottak a kirótt időtartam felének letöltése után már kérhetnék feltételes szabadlábra helyezésüket. A jelenlegi Btk. szerint ezt csak a kiszabott idő kétharmadának letöltése után kérvényezhetik.
A javaslat szerint azok, akiket tíz évnél hosszabb időre ítéltek börtönbüntetésre, a letöltött idő kétharmada után kérhetik feltételes szabadlábra helyezésüket; a most hatályos Btk. értelmében ez a jog csak a letöltött idő háromnegyede után illeti meg őket.
A tervezet ugyanakkor nagyobb mértékben rövidítené meg azon fogvatartottak számára a büntetést, akik munkát végeznek a börtönben, és 20 nappal csökkentené a fogva tartás időtartamát minden publikált tudományos munkáért vagy szabadalmaztatott találmányért.
Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor korábban az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a javaslatot eredetileg 2016 októberében terjesztették a szenátus elé, de mivel a korábbi törvényhozás nem tűzte napirendjére, az indítványt lezárták. A tervezet megszavazásának határideje november 6-a volt. A büntető törvénykönyvet, büntetőeljárási törvénykönyvet és büntetés-végrehajtási, szabadságkorlátozásról rendelkező törvénykönyvet módosító tervezetről a képviselőház szavaz majd döntő fórumként. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Magyar könyvadomány a Zsil-völgyieknek
Magyar nyelv és irodalom tankönyvekkel támogatta a lupényi és petrozsényi magyar iskolát Magyarország kolozsvári főkonzulátusa és a Mátészalkai Szakképzési Centrum – adta hírül szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a konzulátus. Az átadásra csütörtökön, a petrozsényi Mihai Eminescu Főgimnázium magyar tagozatán került sor, a tankönyveket Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzuljának jelenlétében vették át a két Hunyad megyei tanintézet képviselői. A közlemény szerint a kolozsvári főkonzulátus két hónappal ezelőtt találkozót szervezett a nemzetpolitikai államtitkárság által elindított, a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő Petőfi-program konzuli kerületében tevékenykedő ösztöndíjasai számára. A beszélgetés során felmerült, hogy a 3. és 4. osztályosoknak szükségük lenne magyar tankönyvekre és munkafüzetekre.
A Petőfi-program Zsil völgyében tevékenykedő ösztöndíjasa azt javasolta, hogy Magyarországról küldött könyvekkel és munkafüzetekkel segíthetnék a tanárok munkáját, és azokat a tanárok segédanyagként használhatnák. A kolozsvári főkonzulátus ezzel a kéréssel fordult a Mátészalkai Szakképzési Centrumhoz, melynek főigazgatója, Rostás János felkarolta az ügyet, és biztosította a kérvényezett segédanyagokat. A petrozsényi iskolában 3. és 4. évfolyamon 12-12 gyermek, a lupényi iskolában a 3. osztályban három kisdiák tanul. Gyergyai Csaba / Krónika (Kolozsvár)

Székelyek régi magyar prózája?
Évente két alkalommal – pünkösdre és a novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra – jelennek meg a Hargita Kiadó gondozásában a Székely Könyvtár kissorozatai. A hét végén ismerhetik meg a könyvbarátok a legújabb öt kötetet. A Régi székely írók című kötetet Egyed Emese mutatja be.
Milyenek voltunk? Másképpen szólva: hogy éltek, hogy szóltak az előttünk járók, gondoltak-e ránk? Elképzelték-e szülőföldjük jövendő történetét, lakóit?
Bizonyára álmodtak rólunk.
Álmodtak is, nemcsak harcoltak, megjelentek, gürcöltek, társalogtak. Mertek képzelődni, a tapasztaltakat továbbgondolni. Ezért nehéz megvonni a határt (ezúttal nem is kívánunk ilyen határt vonni) tényirodalom és fantáziapróza között. Értjük-e az előttünk járók szavát? (Szabad-e azt a valaha sűrűn írt, egy tömbbe szorított sokféle mondandót vesszővel, párbeszédjelekkel „lefordítani” a mai olvasónak? Ezennel megpróbáltuk…)
E kötetben csaknem háromszáz év szövegkincséből, a székelyudvarhelyi kódex megírásától (1526) Baróti Szabó Dávid búcsúleveléig (1819) mutatunk fel változatos darabokat, ismerős vagy most felfedezendő olvasmányokat; többnyire részleteket terjedelmesebb művekből.
A próza hosszabb lélegzetű, előre nem sejthető ritmusú mondatok összefüggő sora, a nyelv különleges szerveződése. Idetartozónak véltük a prédikáció és a tanító szándékú szövegek, meg a hagyományosan szépirodalminak számító műfajok – a regény, a novella, az anekdota – mellett a fordulatos levelet, a személyes tapasztalatokat rögzítő vagy a csoport múltját megjelenítő elbeszéléseket is.
Feltárás minden válogatás.
A korszak írástudói környezetükhöz vagy az utókorhoz (a régiek kedvelt latin terminusával szólva a posteritáshoz) fordulva használták a tollat, olvasmányok, események, viselkedésmódok rögzítésére, értelmezésére. Magyarul írtak – csodálkozhatunk az írott nyelv gyakori latin vendégszövegein, de a régiségben ez volt a szokás. Az időben minden nyelv változik, a magyar is; azonos időben is a nyelvhasználatok sokféleségét jelentette és jelenti; maga az írott szöveg csak árnyéka az élő nyelvi kifejezés színeinek, ízeinek…
Rozsnyai Dávid bizarr írása azonban éppen a játékos nyelvkeverés miatt érhetett el a 17. században, és ér el ma is humoros hatást.
Mikes Kelemenből kettőt is ajánl az antológia: a háromszéki főkapitány levelét, a hazáján kívül bujdosótól nemcsak az 1794 óta nyomtatásban is olvasható (törökországi) leveleit, hanem a 20. századig kéziratba „rekedt” fordításai közül is kettőt: Erdélybe hazaküldött misztikus dialógusát (Benoît van Haeften műve alapján) és egy, a korban divatos érzékeny kalandregény magyarítását. Ennek eredetije (Madeleine-Angélique de Gomez Les Journées amusantes, dédiées au roi) 1722-ben jelent meg Párizsban.
Van, ahol a szűkszavú praktikumot az álmélkodás élménye avatja prózává (Kálnoki István kertleírásában), vagy az otthonosság és a kíváncsiság dinamikája (Pekri Polixéna bécsi naplójában) – vagy az események végzetszerűségének gondolata: a történelem mint rémdráma jóvátehetetlensége (Bánffi Dénes megölésének felidézése Cserei Mihály Históriájában).
A prózaszövegeket jellegük szerint csoportosítva egy-egy tömbön belül többnyire időrendben (a szövegek létrejötte rendjében) közöljük; történet-elbeszélést, vallásos szövegeket, értekező prózát, érzékeny históriákat, leveleket, szöveges mókázást.
Ugyanattól a szerzőtől több írást közreadva jelezzük az írói képességek elismerésre méltó sokféleségét. Felismerjük közben, hogy a stílusok divatváltozása (két-három-négyszáz év azért nagy idő) provokációként hat…
Fordításokat is az irodalmi próza körébe vontunk – ezek a munkák a szerzők tudatosságára, a nyelv „munkába vonására”, közvetítő képességeire utalhatnak.
Kedves olvasó! Utalások, jelentések, elhallgatások, sejtetések, felelősség és tréfálkozás jegyében találkoznak itt egymással és olvasójukkal a régi írások. Az írásmódot közelítettük a mai helyesíráshoz, de az egyéni nyelvhasználatot következetesen jelző szövegeken keveset változtattunk (például Kovásznai Sándor szövegén).
Hogy hangoznak e szövegek elmondva? Életre is kelnének a jelentések?
Székelyek voltak-e az itt megszólított szerzők? E papok, katonák, nemesemberek, tollforgató hölgyek, udvari népek… Arra figyeltünk, hol születtek vagy hol éltek huzamosabban szerzőink. Írásos nyelvhasználatuk, esetleges vallomásos szövegeik ritkán szólnak tételesen ilyen identitásról. (Szabó Dávid például Baróton született, Székelyudvarhelyen tanult, s bár élete nagy részét a Székelyföldtől távol élte le, költőtársai székelyként emlegették.)
Erdélyiségről, magyarságról, székelységről – de az emberi élet mindenkori tétjeiről is szólnak ezek az írások: hűségről és pártoskodásról, vallásról, hétköznapokról, pompáról és tragédiákról. A nyelvről magáról is.
Több ilyen antológiát lehetne összeállítani, ez a mostani kedvteremtő kíván lenni történetek ösvényein, az olvasó kíváncsiság idejében… Megfejtésre váró (székely) mondatok, megírandó szerzői életutak, emberi hangok időben-időtlenségben: örömmel ajánlom! Hargita Népe (Csíkszereda)

Megjelent a Székely Kalendárium
Nem engedünk a negyvennyolcból!
Elismerem, a fenti cím kissé szigorúnak tűnhet, pedig csak arra utal, hogy a legújabb Székely Kalendárium 48 oldallal vaskosabb a korábbi kiadásokhoz képest, ami jelentős tartalmi színesedést, gazdagodást eredményezett. Az alapelv viszont nem változott: Székelyföld kincsestárának átörökítése, népszerűsítése.
Több fejezetben is érdekes, gyakorlatban alkalmazható tudnivalókat kínálunk gyógy- és fűszernövényekről, gombákról, székelyföldi orchideákról, a gasztronómiai részt pedig több mint ötven eredeti erdélyi ételrecept erősíti termesztési, eltevési, tartósítási praktikákkal kiegészítve. Erdély 100 évvel ezelőtti megszállásáról, a Székely Hadosztály megalakulásáról többen is értekeznek, továbbá Szent László és Moldva kapcsolatáról, az ernyei klenódiumokról, Szováta egykori híres vendégeiről, Uz Bence lakóhelyéről, a régi udvarhelyi piacok hangulatáról is olvashatnak a kötet hasábjain.
Többek között Márton Áron püspök jobb kezéről, barátjáról, aztán Nagygalambfalva színész honvédtisztjéről, a magyar országgyűlés harisnyás képviselőjéről, neves mátisfalvi operaénekesről, a Száztagú Székely Férfikórusról, az idén elhunyt Jakab Rozália népművészről, néprajzi gyűjtőről is írunk. Interjúra Melles Endre néptáncművész, a tolókocsiból jótékonykodó gróf Bethlen Anna, Sánta István Csaba fotóművész, a Francia Idegenlégióban is megforduló Bara János, Bogya Zoltán erdélyi hegyi futó, dr. Bara Noémi allergológus és Szakács Ágnes divattervező vállalkozott. Megkapó színfoltját képezik a kalendáriumnak a gyimesi csángókról, Vargyas Ildikó képzőművész magyaros kártyájáról, régi farsangi mulatságokról, korabeli és mai székely életmódról, divatról, a farkaslaki szénégetőkről, Kászonszék palackozott borvizeiről, Székelyföld beszélő köveiről, a fehérszéki iszapvulkánokról, a csinódi Boldogasszony-kápolnáról szóló írások, riportok is. Megannyi hasznos ismeret – legjobb szándékaink szerint – lebilincselő tálalásban, amiből a góbé székely félreismerhetetlen humora sem hiányozhat, pajzán történetekkel, nevettető sírfeliratokkal, adomákkal fűszerezve!
Ezúttal sem maradhat el a köszönet azok irányába, akik fotóikkal, ételreceptjeikkel, verseikkel, javaslataikkal hozzájárultak szellemi, természeti vagy éppen az épített örökségben megnyilvánuló értékeink kidomborításához, segítségükre a továbbiakban is számítunk. Szerencsére egyre többen ismerik fel a Székely Kalendárium igazi szerepét, támogatnak célkitűzésünk teljesítésében, ami legfőbb bizonyítéka a választott irányvonal helyes voltának. És biztosíték arra nézve, hogy még hosszú éveken át újabb és újabb kalendáriumokkal tudjuk megörvendeztetni az Olvasót! Kocsis Károly / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek egy nagyváradi konferencia előadói
A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek a nagyváradi polgármesteri hivatal dísztermében tartott pénteki konferencia román és magyar előadói.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület által szervezett konferencia résztvevői arra a kérdésre keresték a választ, hogy Erdély és Románia egyesülésének a küszöbönálló centenáriuma esélyt vagy veszélyt jelent-e a román-magyar kapcsolatokban.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke nyitóbeszédében a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva arra figyelmeztetett, hogy jelenleg Romániában és Erdélyben párhuzamos román és magyar monológok zajlanak. „Meg kell tanulnunk a közös erdélyi dialektust, mert ez az egyedüli lehetőségünk a jövő építésére” – jelentette ki Tőkés László. Úgy vélte: olyan reprezentatív román-magyar párbeszédre lenne szükség, amelyben a magyar oldalon a teljes erdélyi magyar társadalom képviselői ott ülnek, és nem a román állam választja ki a magyar tárgyalópartnereket.
Florin Birta, Nagyvárad liberális alpolgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a határ menti város száz beruházással kívánja ünnepelni az Erdély és Románia egyesülése óta eltelt száz évet. Hidakat, utakat akar építeni, amelyek mind a magyaroknak, mind a románoknak hasznára lesznek.
Gabriel Andreescu bukaresti politológus, egyetemi tanár arra figyelmeztetett, hogy rosszul indult a centenárium előkészítése, hiszen 2017 elején a Román Akadémia 84 tagja nemzetféltő, magyarellenes felhívást tett közzé. A politológus szerint a szimbolikus jelentőségű román intézményeket, amilyen az akadémia is, még mindig a Ceaușescu-diktatúra idején kialakult nemzeti kommunista ideológia hatja át. Hozzátette: bizonyítható, hogy az akadémikusok nyilatkozatának az értelmi szerzői a Securitate ügynökei voltak.
Dan Masca, a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja (POL) alapítója úgy vélte: ha az erdélyiek nem veszik kezükbe a sorsuk irányítását, a régió mindig Bukarest és Budapest „manőverezési területe” lesz. „Ha nem tesszük lehetővé, hogy minden közösség magát irányítsa, a gyermekeink más országot fognak választani” – jelentette ki a vállalkozó.
Hasonló szellemben szólalt fel Sabin Gherman televíziós újságíró, a korábbi „Elegem van Romániából” röpirat szerzője. Megbocsáthatatlan bűnnek tartotta, hogy az erdélyi románok, magyarok és németek nem hozzák létre azt a közös pártot, amely a tartomány autonómiájáért lép fel. „Ha nem tesszük le egy olyan párt alapjait, amelyben románok, magyarok és németek ott vagyunk együtt, és amely a három erdélyi hivatalos nyelvet felvállalja, soha nem fogunk győzni” – vélte Sabin Gherman.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint az erdélyi magyarság éppen az autonómiaköveteléssel bizonyítja a legjobban a román állam iránti lojalitását. Megjegyezte: a többkultúrájú régiók akkor teljesíthetnek jól, ha a kultúrák nem harcolnak egymás ellen. Ezért a románok és magyarok egymás iránti bizalmát kell erősíteni. Hozzátette: a tabumentes párbeszéd a bizalom újraépítését segítheti elő.
Hans Hedrich politológus, civil aktivista arra figyelmeztetett, hogy félre kell tenni az első világháború, és Európa azt követő átrendeződésének az etnocentrista szemléletét, hiszen a háború is és az azt lezáró béke is a földrész gazdasági szempontok szerinti újraelosztásáról szólt.
Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómiatanács elnöke Románia és Magyarország egymásrautaltságára hozott fel példákat. Megjegyezte: földrajzi helyzete folytán Románia csak Magyarországon keresztül kapcsolódhat Nyugat-Európához, Magyarország viszont az erdélyi magyarok iránt viselt felelőssége miatt nem Nyugat-Európa felé, hanem a román határ felé építi az autópályákat, amelyek Románia kapcsolódását is szolgálják.
A konferencia második részében a magyar nyelvnek az üzleti életben betöltött szerepéről hangzottak el előadások. Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

Benyújtották a bizalmatlansági indítványt
Bizalmatlansági indítványt terjesztett be az ellenzék tegnap a kormánykoalíció ellen, válaszul arra, hogy a kabinet elfogadta az adótörvény átfogó módosítását. A miniszterelnök szerint az indítvány vitája jó alkalom lesz arra, hogy bemutassák a kormány megvalósításait.
A kormány egyebek mellett az alkalmazottakra hárította a társadalombiztosítási járulék fizetésének kötelezettségét, így ahhoz, hogy nettó bérük ne csökkenjen, a munkáltatóknak emelniük kell mintegy 20 százalékkal a dolgozók bruttó bérét, ami a versenyszférában nem biztos, hogy megtörténik. Az ellenzék fő erejét képviselő Nemzeti Liberális Párt (NLP) másik két kisebb ellenzéki párttal, a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (MRSZ) és a Népi Mozgalom Párttal (NMP) együtt terjesztette be az indítványt. Raluca Turcan, az NLP képviselőházi frakcióvezetője tegnap kijelentette: a kormány hazudott a választóknak, nem nőttek a bérek, a vállalkozásokra pedig nagyobb adóterhet róttak. Mint mondta, azért kell leváltani a kormányt, hogy elkerüljék a későbbi drasztikus gazdasági és szociális intézkedéseket. „1989 óta még nem haragított magára a kormány ennyiféle román állampolgárt: hivatalnokokat, állami alkalmazottakat, a versenyszféra alkalmazottjait, nyugdíjasokat, üzletembereket, civil szervezeteket, a civil társadalmat. Volt egy szappanbuborék, amely szétfoszlott, és Románia összes állampolgára az áldozatává vált. A kormányprogram bérnövekedéseket ígért, de sajnos bércsökkenésekhez vezetett, legjobb esetben is nagyon kis mértékű növekedésekhez. A nyugdíjasokat becsapták a nyugdíjtörvény halogatásával. A vállalkozói szférának ígért támogatás átváltozott pluszteherré minden becsületes üzletember számára. A közigazgatási struktúráknak súlyos érvágást jelent a kormány által bevezetett teher, de főleg az, hogy nincs pénz befektetésekre” – mondta Raluca Turcan. A liberálisok képviselőházi frakcióvezetője hozzátette: indítványuk egy inkompetens kormány ellen irányul, a román állampolgárok összes kategóriájának érdekeit képviseli. Az indítványt 148 törvényhozó írta alá, akiknek zöme az ellenzék padsoraiban foglal helyet. Legkevesebb 233 szavazatra lenne szükség a kabinet megbuktatásához. A kormányoldalról egyelőre senki nem jelezte, hogy támogatná az indítványt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök két nappal ezelőtt elmondta: a szövetség és az NLP viszonya feszült amiatt, hogy Ludovic Orban pártelnök az elmúlt időszakban több nacionalista, magyarellenes kijelentést tett. Cristian Seidler, az MRSZ képviselőházi frakcióvezetője azt nyilatkozta tegnap, hogy semmi okát nem látják annak, amiért az RMDSZ-nek támogatnia kellene ezt a kormányt. „Azokban a megyékben, ahol zömmel az RMDSZ-re szavaztak, semmit nem költöttek sem az infrastruktúrára, sem az oktatásra, az átlagfizetés pedig a legalacsonyabbak között van az országban. Semmi okát nem látjuk, amiért az RMDSZ-nek támogatnia kellene ezt a kormányt, leszámítva esetleg az igazságszolgáltatás terén fennállható cinkosságot” – mondta Seidler. Legutóbb júniusban szavazott a parlament bizalmatlansági indítványról, akkor saját pártja, az SZDP buktatta meg Sorin Grindeanu miniszterelnököt.
Mihai Tudose miniszterelnök tegnap azt nyilatkozta a párt végrehajtó bizottságának herkulesfürdői tanácskozása után: a bizalmatlansági indítvány vitája jó alkalom lesz arra, hogy bemutassák a kormány megvalósításait. Romániában az idei első kilenc hónapban 7 százalékkal nőtt a gazdaság, a harmadik negyedévben pedig 8,8 százalékkal a tavalyi azonos időszakhoz képest. Mivel a növekedés fő hajtóereje a fogyasztás, Klaus Iohannis államelnök és elemzők többször aggodalmuknak adtak hangot, hogy hosszú távon nem tartható fenn, és figyelmeztettek, felborulhat a makrogazdasági egyensúly. Az elnök tegnap is bírálta a kormányt, hogy elhanyagolja a közberuházásokat, ugyanis a béremelések és adócsökkentések következtében csak a beruházási költségek lefaragásával tudja tartani a GDP-arányos 3 százalékos államháztartási hiányt. Erdély.ma

Szent Márton-díjban részesült a Rákóczi Szövetség elnöke
Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke kapta idén a Szent Márton-díjat, amelyet péntek este adtak át a Pannonhalmi Főapátságban.
Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát méltatásában azt mondta, hogy Halzl József elvülhetetlen érdemeket szerzett a határon túli magyarság szolgálatában.
A díjat a főapátság, a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok 2001-ben alapította. Olyan személyiségnek adományozzák Szent Márton napja alkalmából, aki az előző évben, években a legtöbbet tette a valamikori Pannónia területén lévő kulturális és turisztikai, valamint térségfejlesztő programok megvalósításáért, hozzájárulva ezzel a nemzeti örökség és a kulturális értékek megismertetéséhez és megőrzéséhez.
Várszegi Asztrik úgy fogalmazott, Halzl József a mérnöki munkája során is mindig azt tekintette sikernek, aminek kézzelfogható és hatékony eredménye volt. Talán ez a szemlélet is segítette és segíti a Rákóczi Szövetségben, hogy „ne a beszéd, hanem a tettek számítsanak” – fűzte hozzá.
A főapát a díjazottat méltatva kiemelte, hogy a gyakorlat, a szervezés mestere, de szellemi és lelki vonásai is figyelmet érdemelnek. A 2006-ban kiadott 1956-os naplója egy „lelkében és szellemében jól megalapozott fiatalember tanúságtétele életről, magyarságról, szabadságról” – mondta.
Várszegi Asztrik felidézte: a Pannonhalmi Főapátság a Rákóczi Szövetséggel közösen tizenhét éve rendezi meg a Cultura Nostra versenyt. A magyar történelem egy-egy fejezetének mélyebb megismerésére Kárpát-medencei középiskolásoknak meghirdetett vetélkedő évről évre mintegy ezer magyarországi és határon túli diákot mozgat meg – tette hozzá.
A Rákóczi Szövetség célja, hogy minél több magyarországi és külhoni diák találkozhasson egymással. Ezt szolgálja diákutaztatási programjuk, amelynek keretében évente csaknem tízezer Kárpát-medencei középiskolás utazhat a nemzeti ünnepekhez kapcsolódóan. 2004 óta a Felvidéken iskolai beiratkozási programot valósítanak meg, hogy minél több magyarul beszélő gyereket írassanak szülei magyar nyelvű iskolába. Ez a programjuk az utóbbi években kiterjedt a Partiumra és a Délvidék szórványvidékeire is – zárta a méltatást a főapát.
Szent Mártonról szóló ünnepi beszédében Várszegi Asztrik úgy fogalmazott, Szent Márton ma is időszerű, mert a szegények, kiszolgáltatottak sokasága és valósága mindannyiunk számára kihívás. Szólt arról, hogy Ferenc pápa november 19-én az egyházi év utolsó előtti vasárnapját a szegények világnapjának nyilvánítja, felhívva minden jóakaratú ember figyelmét arra: fokozottabban figyeljenek a szomszédságukban élő szegényekre és tettekben is megnyilvánuló módon törődjenek velük.
Ferenc pápa nem alibi cselekedeteket akar, hanem azt kéri, az „osztás életstílusát, az osztás életkultúráját” alakítsuk ki – fogalmazott Várszegi Asztrik, hozzátéve: Szent Márton kettévágott katonaköpenyében mindezek benne vannak. „Csak a másokért élő, másokat is szolgáló tevékenység hordoz mind az egyén, mind a köz számára békét, reménytelibb holnapot, teremt mindennapi kenyeret, emberhez méltó életkörülményeket” – hangoztatta a főapát.
Az ünnepségen részt vett Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. elnöke, Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója és Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója is. MTI; Erdély.ma

Megmutatják Erdővidék kincseit
Az Erdővidéki Közművelődési Napok szervezői jelentős mérföldkőhöz érkeztek: a régió kulturális életét megmozgató eseménysorozatra huszonötödik alkalommal kerül sor. A program előadóestet, könyvbemutatót, koncertet, színjátszó előadást foglal magában, s átadják az Erdővidék Kultúrájáért díjat is.
Hétfőn Csadi Zoltán budapesti színművész Petőfi Sándor Úti levelek Kerényi Frigyeshez című művéből szerkesztett előadását mutatja be a baróti nagyérdeműnek a városi művelődési ház Bodosi Dániel Termében.
Kedden Incze László muzeológus-történész emléke előtt tisztelegnek, azt követően Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi kirendeltségének igazgatója a Bánffy Miklós pályaképe című kiállítást nyitja meg az Erdővidék Múzeumában.
Szerdán Egyed Emese egyetemi tanár Verses találkozások című kötetét, illetve az általa szerkesztett Baróti Szabó Dávid: Kisded szótár és Lukáts István: Andalgj hát, citerám című könyvet mutatják be.
Csütörtökön Erdővidék Múzeumának vendégei Ségercz Ferenc és barátai lesznek, pénteken Miklósváron az Erdővidék Kultúrájáért díjat adják át a kistérség, Erdővidék kulturális örökségének védelméért, a vidék hírnevének öregbítéséért gróf Kálnoky Tibornak. Az alkalomból a Kálnoky-kastélyban fellép a Codex és Kájoni Consort régizene-együttes, illetve közreműködőként a csíkszeredai Györfi Erzsébet és a marosvásárhelyi Lőrinczi György.
Szombat reggel Fehér János művészettörténész vezetésével Szent László nyomában Háromszéken címmel autóbuszos kiránduláson keresik fel a lovagkirály emlékét falképeken őrző templomokat. Hecser László / Háromszék; Erdély.ma

Megújult az esztelneki ferences templom
A felsőesztelneki ferences templomot – amelynek védőszentje Szent György – az eltelt évtizedek alatt kikezdte az idők vasfoga. Tavaly sikerült a templom belsejét és liturgikus bútorzatát felújítani, idén külső tatarozással folytatták a munkát.
Mára már megtörtént a falak felújítása, és a templom környezetének (lépcsők, járdák, feljárók) rendezése is a vége felé jár. Nemsokára következik az elszámolás – tudtuk meg Szilveszter ferences szerzetestől, a kolostor házfelelősétől és a templom igazgatójától. Azt is elmondta, hogy az 1921-ben lángok martalékává vált esztelneki ferences kolostor és templom romjainak helyén az elődök új, nagyobb kolostort és templomot akartak építeni, de ez csak részben sikerült a keleti szárny lakhatóvá tételével. 1927-ben a kertben a romokból iskolát építettek, amelyet vasárnap templomként használtak. Ezt az épületet 1980–82 között P. Bartók Albert (1927–2004) házfőnök irányításával templommá alakították, kivették a közfalakat, mennyezetét megemelték, kórust alakítottak ki benne, hozzáépítettek egy harangtornyot és két helyiséget, egyik ma kápolna, a másik könyvtárként működik.
Azt is megtudtuk, hogy a ferences kolostor nem rendelkezik saját pénzforrással, ezért Szilveszter barát támogatási kérelemmel fordult jogi és magánszemélyekhez. Eddig a felújítás költségvetésének (168 ezer lej) valamivel több mint felét (95 ezer lejt) sikerült összegyűjteniük a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának, Kovászna Megye Tanácsának, valamint a templomba járó hívek támogatásának köszönhetően, de még szükség van 40 ezer lejre. A házfőnök tiszteletteljes kéréssel fordul különösképpen az Esztelnekről elszármazottakhoz, a településhez ragaszkodókhoz s minden jó szándékú és segítőkész emberhez, vállalkozóhoz, hogy lehetőségükhöz mérten pénzbeli adományukkal járuljanak hozzá a hátralevő összeg előteremtéséhez. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Györffi Kálmán: Válogatott novellák
Vajon a tizenévesek miért örülnek jobban azoknak az íróknak-költőknek, akiket „csak úgy”, mintegy mellékesen, a magyarórákat széles ívben elkerülve fedeznek fel maguknak? A választ nem tudom, de középiskolás koromban, az 1980-as évek végén nekem is volt legalább két ilyen olvasmányélményem: Sütő István én, Dániel című verseskötete, illetve Györffi Kálmán Johannes című hosszú novellája a Mézízű napjainkból. Sütő István verseiből tíz év múlva államvizsga-dolgozatot írtam a kolozsvári BBTE bölcsészkarán, Györffi Kálmán novelláiból pedig, íme, egy vékonyka kötetre valót válogattam a Székely Könyvtár sorozatba. A kör bezárult, mondhatnám elégedetten, csakhogy ifjúkorom nagy kedvence, a Johannes most hiányzik a válogatásból. Milyen szempontok szerint válogattam ki tehát mindössze 7 darab novellát a Györffi-írásokból?
Általában lenni szokott valami a levegőben, amit okos emberek, jobb szó híján, „korszellem”-nek neveznek, s amivel meg is magyarázzák, hogy egymástól távol alkotó, egymásról mit sem sejtő írók miért kerülnek egymás mellé egy-egy olvasó fejében. Itt és most mindössze három könyvcímet említek: 1973-ban jelent meg Györffi Kálmán első kötete, a Csendes hétköznapok, 1975-ben Hajnóczy Péter A fűtő című első kötete, illetve 1976-ban az amerikai Raymond Carver első igazi kötete, a Will You Please Be Quiet, Please? Ma már tudjuk, hogy azokban az években főleg a metafikciónak, a szövegirodalomnak volt „konjunktúrája” a világirodalomban, de azt is tudjuk, hogy minden csoda három napig tart, s a „történet”, az „elbeszélés” (legyen bármennyire minimális) előbb-utóbb megtalálja a maga olvasóját.
De a történeten kívül mi a közös ebben a három szerzőben? Nos, mintha ugyanaz az életszagúság, életközelség lenne jellemző mindegyikükre (legalábbis szerintem): csendes (vagy ironikusabban: mézízű) napokról, teljesen hétköznapi emberekről írnak, jóformán ugyanazon az objektív, szenvtelen, tárgyiasan leltározó nyelven. Aztán: nem tudom, miért, de az itt olvasható Györffi-novellákról (a már említett kortársakon kívül) nekem folyton Csehov semmi-történetei, nagy magányosai jutottak eszembe. Mert miről is ír Györffi Kálmán? Megszületünk, gyerekek vagyunk, néha szeretnénk megszökni egy másik, sokkal szebb világba (Integetsz majd a túlsó partról), majd lassan felnövünk, szerelmesek leszünk (Mézízű napjaink), családot alapítunk, aztán vagy szétesik a család (Elrohanásaim), vagy együtt maradunk (Csendes hétköznapok), de ebben sincs semmi köszönet, hiszen így is, úgy is egyedül vagyunk (Játékaim, Nagytakarítás).
„…reggel felkelek, veszem a cipőmet, hogy felhúzzam, kimászik belőle egy marokra való svábbogár, délben hazamegyek, az asztalon nyüzsögnek a svábbogarak, este bemegyek a fürdőszobába, és megengedem a csapot, hogy megfürödjek, hörög a csap, kövér svábbogarakat pottanyt ki magából, nézem, ahogy lassan telik a kád ezekkel a páncélos hátú, fekete bogarakkal, levetkőzöm és elzárom a csapot, benyúlok a kádba, felkavarom őket, és csendesen belefekszem. Hát ez a magány” – olvashatjuk Györffi Kálmán Az otromba férfiak magányossága című hosszú novellájában (amelyre amúgy maga a szerző hívta föl a figyelmemet, s amelyik most jelenik meg kötetben először!).
Vigasztalan világ-e Györffi Kálmán prózájának világa? Szívesen válaszolnám, hogy csak annyira, mint Csehov (vagy Carver, vagy Hajnóczy) világa, de ezzel nem mondanék semmit. Inkább arra kérem a T. Olvasót, hogy – miután elolvasta ezt a Györffi-kötetet – mutasson nekem egy... nem, nem egy igaz embert, hanem egy olyan világot, ahol nem vagyunk menthetetlenül egyedül, „egyedül, akár a sarki fény”… Lövétei Lázár László / Népújság (Marosvásárhely)

A tordai négyes
A címet Kedei Zoltán festőművész tárlatnyitó beszédéből kölcsönöztem. A marosvásárhelyi Bernády Ház kiállító vendégei Tordáról érkezett képzőművészek, tárlatuk november 8-án nyílt meg. Deleanu Márta festőművész, Nagy Anna Mária üvegiparművész, Cismaşiu Labancz Ágnes festőművész és Suba László szobrászművész alkotásaival találkozhatott a helyi közönség.
A művész mindent „kibeszél” magáról. A figyelmes műélvező „olvasni” tud a művekből. És ez is a cél. „Ismernünk kell az alkotók társadalmi helyzetéből való életvitelét, megpakolva az életörömökkel, akár a hétköznapok drámai nehézségeivel. Ezeket ismerve könnyebben eljutunk az alkotások mondandóihoz és üzeneteihez” – hangzott a tárlatmegnyitó beszédben. A tordai négyes gyakran hallat magáról: Kolozsvár, Kovászna, Kézdivásárhely, Szováta, Nagybánya, Székelyudvarhely, Budapest, Sopron a kiállítások színhelye, és a sort folytathatnám. Saját elmondásuk szerint is egymást segítő, egymást kiegészítő művészcsapatot alkotnak, melyet a szakmai összeforrottságon túlmenően őszinte emberi barátság jellemez. A csoportos tárlatok alkalmával hatványozottan szerencsés helyzetben vagyunk mi, műélvezők, mivel az azonos szemlélet- és lelkivilág kapcsán próbálunk analógiákat keresni a kiállított alkotásokban. Az összetett síkú művészi mozgásterek jobb és pontosabb megismerésre kínálnak lehetőséget. „Napjaink képzőművésze nem másol, feladata az alkotás létrehozása – mondotta Kedei Zoltán –, olyan alkotásokról beszélek, amelyek nem hasonlítanak senkiéhez. Egyediek a maguk nemében. Új megfogalmazásában próbálják létrehozni a láthatatlant, amely az ismeretlen dimenziókban létezik… A műalkotónak az a hivatása, hogy felülemelkedjen a valóságon, keresni, fürkészni azokat a titokerőket, amelyek mozgatják és éltetik az embert, az élőlényeket, a természetet… Az alkotó megtehet annyit, hogy a munkának ad egy címet, ami első lépést jelent a mű megértése felé… Örömmel állapítottam meg, mennyire közös szellem hatja át mind a négyük munkáit. Kerülik a természet másolását, transzcendentális megközelítésben keresik azt az utat, mely elvezet a láthatatlan világ egy olyan pályaudvarára, ahol megtalálhatjuk boldogulásunkat.”* Magam is ennek fényében próbálok elmélyülni egy-egy alkotásban. A kiállítás címe: Színek és formák. Festmények és szobrok harmóniában vannak, mintegy kiegészítik egymást. Suba László Csoda című szobrában Nagy Anna Mária üveglapjait használja fel a mű tökéletesítésére. Ez a technika nem idegen a szobrászművész munkamódszerétől, hiszen anyaghasználatában előszeretettel ötvözi a különböző fajsúlyú anyagokat: pl. fát, rezet, alabástromot, márványt, követ. Itt a fa és üveg talál egymásra. A fa mint a föld, a megfogható jelképe, a légies üveglapok a lét örökkévalóságát sugallják, a felhasznált anyag változatossága a többdimenziós lét folytonosságának gondolatát indítja el bennünk. Vagy ott van a Madárének című szobra. Kisplasztika, hanyatt fekvő emberi alak „belsejében” egy madárcsaládot látunk. Az elmúlás gondolatához hozzárendeli az újjászületés dicséretét? Középkori síremlékek vízszintes, emberalakos díszítése villan fel gondolataimban. A halállal visszafordíthatatlanul elpusztul az ember? Élettel telve, csicsergő madarakkal a bensőjében nem ezt látszik alátámasztani.
Ha már a szobrokkal indítottam, maradjunk még egy kicsit a háromdimenziós alkotás világában. Nagy Anna Mária életet lehel az üvegbe. Persze segítséget kér, a folyamat sikerének érdekében, a fémektől. Formabontó üvegalkotásaiban fellelhetőek a fémszegek, fémzsanérok, fémdarabok. Jelen című alkotása szerintem az itt kiállított munkáinak egyik legreprezentatívabb darabja. Első ránézésre a felismerés elemi erejével kijelenthetjük: ez egy piramis. Igen ám, de ahogy körbejárjuk, láthatjuk, hogy hiányzik egyik oldala.
Út a megismerés felé?
Nagy Anna Mária betekintési lehetőséget kínál belső énjének megismerésére. Paradox, hiszen a piramisok titkainak feltárása napjainkig sem egyértelmű. És itt van előttünk egy nyitott piramis. Egyik oldalát üvegdomborítás kéz uralja, míg a másikat három kívülről applikált, tapadó, zöld üvegkéz. Érzem az elemi erőt, a mondanivalót: „bejutni, megismerni, megismerni”. Az örökös megismerési vágytól fűtve alkot Nagy Anna Mária, ezzel is önreflexióra sarkallva a figyelmes szemlélőt. És csak a misztériumok fokozásáért is, rozsdás fémzsánerekkel illeszti egymáshoz a piramisdarabokat. Quo vadis? Honnan jövünk, merre tartunk, mennyit sikerül az univerzumból megismernünk? Az Ősrobbanás, Nyom, Szimbiózis, Fészek is elmélkedésre serkentő alkotások. Két utóbbi fémszegekkel ötvözött, melyeken rajta van az idő rozsdalehelete, fokozva a drámai összhatást.
Míg Suba László és Nagy Anna Mária alkotásai betöltik a teret, Cismaşiu Labancz Ágnes és Deleanu Márta festményei a három kiállítóterem falain kezdenek új életet. Cismaşiu Labancz Ágnes színpalettája magával ragad. Kompozíciók ezek, a szó legmélyebb értelmében. Varázslatos világba érkezünk, egy időkapun keresztül, belül fényesség van, így hát nem is tétovázunk, bizalommal követjük a művésznőt. (Lásd a Kapu c. munkáját.) És lám, A kék angyal fogad bennünket beléptünkkor. Az Ég és Föld eljegyzése szemünk előtt történik, a varázslat folytatódik. Meleg, földi színek, ragyogás, aranycsillám, halványsárga és vérnarancs színskála kék és lila átfedésekkel. Kromatikája megnyugtat, ünnepi hangulatot kelt bennünk. Érezzük, jeles alkalomra érkeztünk, a természet ül diadalt, Ég és Föld, örökös körtánc. A misztikum, életigenlés, a transzcendens megismerés utáni vágy művészi megjelenítését érjük tetten a vásznakon. Ilyen úton jutunk el Az élet és tudás fájához, mely alkotás mintegy lezárja a sorozatot. Két stilizált famotívum, egyfelől a tudás fája a vörös pasztell árnyalataiban pompázik, egyetlen csábító almával az ágai között, másrészt az élet fája, a reménykeltő zöldek és nyugtató kékek lágyan simuló árnyalataival.
A boldogság érzésével érkezünk el Delea-nu Márta alkotásaihoz. Absztrakt képeit megfelelőképpen tudjuk befogadni, hiszen az előzőleg látottak felkészítettek rá. A művek lineáris összhatása, egymásra hatása a lehető legjobb elrendezésben érvényesül. A festmények cím nélküliek, a művész meghagyta a műélvező képzeletszárnyalásának lehetőségét. Könnyen siklunk a vásznak között, ilyen szavakat jegyeztem le szemlélésük közben: tavaszi zsongás, ragtapaszos nyári hangulat, őszi sanzon, téli varázs, cölöpök, tartóoszlopok, farsang, az otthon biztonsága. Kiváltságos helyzetben vagyunk, magunkban írjuk tovább a festményt, azt tesszük, amihez kedvünk van. Lineáris olvasatban a középső teremből a harmadik terem felé haladva a négy évszak elevenedik meg a festményeken. Határozott ecsetkezelés, sőt a festőkés sem tétlenkedik, néhol rácsos szerkezetek, harsány, de korántsem zavaró színek.
*Részlet Kedei Zoltán festőművész kiállításnyitó beszédéből. Elhangzott 2017. november 8-án a marosvásárhelyi Bernády Ház kiállítótermében. Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely)

Népdalzsoltáros emlékezés
Születésnapi ünneplésre készültek, emlékkoncertté változtatta a sors a tiszaújvárosi eseményt. Birtalan Józsefet november 10-i születésnapján akarták köszönteni, a település köztiszteletnek örvendő, jeles polgára, a kiváló zeneszerző és karnagy szeptember 20-án elhunyt. November 12-én így az ő jelenléte nélkül, de személyisége erejét, kisugárzását mindvégig érezve csendültek fel dalai, szerzeményei a szép tiszaújvárosi református templomban a helybeli református énekkar és a mezőkeresztesi kamarakórus közös előadásában. Az egyesített énekkart a zeneszerző özvegye, Birtalan Judit vezényelte, a lélekemelő hangverseny mindenkit mélyen megérintő összhatása is az ő nagy tapasztalatának, művészi érzékének, érzékenységének köszönhető. Amiben természetesen benne van gazdag és sikeres pályájuk több mint négy évtizedes marosvásárhelyi munkássága, öröme, bánata, küzdelme is. 2000 őszén települtek át az iparosodás nyomán felfejlődött kelet-magyarországi helységbe, a város és vezetősége barátsággal, megbecsüléssel fogadta őket, ők pedig a rájuk jellemző művészi igényességgel, kitartó, kemény és következetes munkával fellendítették az ottani és a környékbeli kóruséneklést. Ennek meggyőző tanúságát nyújtotta a múlt vasárnapi emlékkoncert is.
Sokan vettek részt a főhajtáson. A helyiek és a mezőkeresztesiek mellett budapesti, debreceni, egri barátok, rokonok, ismerősök, tisztelők voltak részesei az emlékidéző estnek. Birtalan József szülőhelye, Szilágybagos valóságos kis küldöttséggel képviseltette magát a koncerten, amelyen kimondottan csak egyházi jellegű Birtalan-szerzemények szólaltak meg. Tizenkettőt tolmácsoltak az énekesek, ezt a reformáció 500. évfordulója is sugallta, de a feldolgozások nyilván a zeneszerző népi kötődéseit, a bartóki, kodályi tradíciókhoz való szoros kapcsolódását, irodalmi ihletettségét is gazdagon visszatükrözték. Nem hiányzott a műsorból a komponista egyik legismertebb műve, a Templom és iskola és közkedvelt Csángó himnusza sem. A megzenésített Reményik-verset a debreceni Református Kollégium híres Kántusa előadásában, hangfelvételről hallgathatta meg a közönség. A nagy múltú együttes vezető karnagya, Berkesi Sándor a dal felcsendülése előtt arról beszélt, felkérésére hogyan született meg a szerzemény és kelt életre 1989. november 5-én a debreceni Nagytemplomban tartott ősbemutatón. Birtalan József egyéniségét és életműve jelentőségét a helyi református lelkész, Varga István, Fehérvári Gyula szilágybagosi lelkipásztor, Bráz György tiszaújvárosi polgármester, Fekete Béla kórustag méltatta. Éles Mihály énekes tisztelgését saját versébe fogalmazta. Tóth Istvánné Reményik Sándor költeményét szavalta el. Puskásné Ispán Franciska kóruskarnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanulmányi igazgatója, a Magyar Kodály Társaság elnökségi tagja levélben továbbította ünnepi gondolatait Birtalan Juditnak. Befejezésül ebből idézünk: „Azok közé tartozom, akiknek ajándékot jelentett az Ő munkássága, és bár többnyire telefonon beszéltünk egymással, mindig nagyon közel volt hozzám lelkileg, mert Tőle tanultam megbecsülni az erdélyi magyarokat. Nem harsogott és nem panaszkodott, hanem felmutatta leánykórusa előadásában a legkomolyabb bartóki, kodályi értékeinket. Igazi SZÁLFA férfi volt, akiből sugárzott a tudás, a hozzáértés az élet iránt és a szülőföldje iránt… Birtalan József hite, Isten adta tehetségéből fakadó szuggesztivitása, szeretni való emberi mivolta is velünk marad.” Népújság (Marosvásárhely)

A pálosokról harmadszor!
Ha minden kultúra lelke a lélek kultúrája, akkor elgondolhatjuk micsoda értéket jelentett a középkor virágzásában a 170 magyar pálos kolostor: jelentett ugyanannyi tűzhelyet az istenszeretet melegének, s forrását a nemzet építő erőinek. A keresztény lelkiséget hirdették Európa 15 országa, Szentföld és Amerika pálos kolostorai, a Regnum Marianum dicsőséges imádságos hajlékai.
A pálosok Amerikába is eljutottak. A magyar gyökereire büszke Katolikus Izabella királyné kért fel papokat arra a feladatra, hogy a hosszú felfedező úton tartsák a lelket Kolumbusz hajósaiban, majd később terjesszék a hitet az Új Világban: „Küldjön újabb munkásokat az Úr szőlőjébe, mert valóban munkásokra lesz szükség, akikre nehéz testi munka vár” – áll a hívólevélben. A Lisszaboni Állami Levéltár őrzi Szombathelyi Tamás generálisnak a Portugáliába induló 125 pálos atyának mondott búcsúztató beszédét.
A magyar pálosok kezdték el az Új Világ evangelizációját. Emlékük ma is él, az indiánok, akárcsak a Pilisben, fehér atyának nevezik őket.
A gyarmatosításban nem vettek részt, megtartva Pilis-beli életvitelvitelüket, barlangokban, elvonultan éltek és onnan keresték fel az indián törzseket. A kereszténység hű követőiként a hittérítő munkájuk a krisztusi szeretet és igazság jegyébe gyökerezett, s emberségük ebből a természetes forrásból eredt.
A mai Argentínától Bolívián keresztül Peruig is eljutottak, ahol kolostorokat alapítottak, melyek más szerzetek birtokában még ma is léteznek.
Mivel kegyetlenkedő hódításukban Pizzaro katonáit zavarták, apró kis szigetekre igyekeztek áttelepíteni a frátereket, s a szeretethirdetők közül sokakat kardélre hánytak.
A magyar pálosrend mementóit nemcsak a híres Vinland Map térképen található pálos rovásírásos jegyzetek, hanem a Cerro Polilla hegységben talált számos pálos rovásírásos barlangfelirat is őrzi.
Amerika és Európa földje között a magyar pálosok kezdték építeni a keresztény hidat, amelyre minden magyar ember büszke lehet.
o0o
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete 2017. november 24-én, pénteken 17 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében tartja a Pálos évszázadok ismeretterjesztő előadássorozat harmadik részét Mátyás királytól, II. Józsefig címmel, amely keretében bemutatásra kerül a Rend virágkora és hatalmi megszüntetése.
Meghívott előadó: Aradi Lajos neves piliskutató.
Az est házigazdája: Murvai Miklós.
Társszervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
Sok szeretettel várunk minden népünk múltja és jelene iránt érdeklődőt. Nyugati Jelen (Arad)

Kortárs szerzőkkel nyelvről, irodalomról
Hát már hogyne mennék – válaszoltam határozottan a pályatárs, volt jelenes kolléga, Pataky Lehel Zsolt rádiós újságíró (Temesvári Rádió, Kossuth Rádió), a PRO MOVE Arad Egyesület vezetőjének kérdésére, hogy ott leszek-e a magyar nyelv napja alkalmából a Tulipán könyvesboltban és borozóban általa szervezett rendezvényen.
Karára (Karácsonyi Zsolt – az alábbiakban K. Zs. – költő, műfordító, kritikus, a Helikon c. irodalmi lap főszerkesztője, az EMÍL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) elnökére, valamint Zsigára (Papp Sándor Zsigmondra – író, újságíró, jelenleg a budapesti Kossuth Kiadó szerkesztője) őszintén kíváncsi voltam.
Karára azért is, mert egy ideig kollégák voltunk az aradi napilapnál, ő még „zöldfülüként”. Csütörtökön este nyilvánosan elismerte, hogy (kimondottan tehetséges – ezt már alulírott teszi hozzá) fiatalként nem könnyen illeszkedett be az újságírás napi robotjába, amelynek során az ember nemcsak azt írja, amit szeret, hanem azt is, amit éppen kell. Úgy érezte: többre hivatott (ez utólag fényesen beigazolódott), s adandó alkalommal „dobbantott” is szülővárosából, Aradról.
Tudtam, nagyjából, róla, hogy „miket művel” – de nagyon meglepett, hogy többek között 10 (tíz!) műfordítás-kötet – négy regény, vers, esszé – is sorakozik a neve mellett, köztük egy jókora méretű Emil Cioran-tolmácsolás (románról magyarra). Ez utóbbi lefordítása, például, hiszem, pokoli kínokat – és utólag mennyei örömöket – jelenthetett.
Zsiga (Papp Sándor Zsigmond, a továbbiakban P. S. Zs.) az 1990-es években szintén megfordult Aradon, itteni főiskolásként, s a helyi amatőr színtársulat rendezőjeként is működött. Emlékezetem szerint akkor már jó pár irodalmi írása megjelent, hisz íróként könyveltem el. Hát persze, hogy nem lett (a családi hagyomány folytatójaként) fogtechnikus vagy fogorvos: Nagyváradon, majd Kolozsváron kulturális újságíróként folytatta, végül a határon túlra került, a Népszabadság kultúrrovatához, hogy aztán a lap megszűnésével kiadói szerkesztőként dolgozzon tovább. Jelenleg második regényének befejezésén dolgozik (miközben már a harmadik jár a fejében).
Ők voltak hát a csütörtöki est szereplői (a nap folyamán a Csikyben is találkoztak diákokkal), akik Pataki Lehel kérdéseire elmondták, mit is gondolnak a hazai és külföldi (közelebbről erdélyi) magyar irodalommal, magyar nyelven érvényesülésről kapcsolatos dolgokról.
Csak néhány kijelentés, megállapítás a jó másfélórásra nyúlt beszélgetésben felmerült témákkal kapcsolatban.
– Erdélyben legalább két tucat olyan olyan magyar szerző munkálkodik, akiknek, akár fordításban, bármikor, bárhol megjelenhetnének a művei. (K. Zs.)
– Kezdetben hiúságból ír az ember, hogy írásai megjelenjenek, hogy lássák, elismerjék, aztán azért, mert úgy érzi: fontos mondanivalója van. Akkor is írnék, ha tudnám, hogy könyvemet csak két ember olvassa el. (P. S. Zs.)
– Az utóbbi időben mintha újból érdeklődés mutatkozna román irodalmi körökben a hazai (romániai) magyar irodalom iránt (K. Zs.), mert rájöttek, hogy ezek értékesek. A hosszú szünet (a románra való fordítás hiányáról van szó) azzal is magyarázható, hogy a régi (magyarul jól beszélő) gárda kihalt, és csak most kezd jelentkezni a fordításra felkészült új nemzedék. A fordítás elősegítése állami támogatás és szándék kérdése is.
– Az irodalom napjainkban oda került, ahol mindig is volt: az elit „privilégiumába”. Bár egyre többen olvasnak sokat, és egyre többen keveset. A magyar kereskedelmi tévékből, például, teljesen kihalt az irodalom. (P. S. Zs.)
Mindenesetre köszönet, hogy eljött Aradra a két alkotó. Nagyobb közönséget érdemeltek volna. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)

Budapesten együtt ünnepelt a Kárpát-medence magyarsága
Hollós legenda a Duna Palotában
Budapesten, a Duna Palotában szervezett kulturális fesztiválon együtt ünnepelhette a Magyar Szórvány Napját Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság, Csángóföld és a Muravidék magyarsága. Az ünnepségre meghívást kapott a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum is.
A szórványmentés a magyar nemzetpolitika egyik kiemelt célja, ennek jegyében 2017-ben megsokszorozódott a szórványban élőknek nyújtott támogatás: a szórványkollégiumok építése, közösségek, egyházak támogatása,oktatási intézmények fejlesztési forrásainak növelése. A Magyar Szórvány Napján a támogatással létrejött kollégiumokban, iskolákban, tehetségpontokban élő, tanuló, művészeti teljesítményt nyújtó fiatalok és közösségek mutatkoztak be, felmutatva egyúttal a kis településeken élők hagyományainak közösség-összetartó erejét – foglalták össze a rendezvény célját a szervezők.
Ennek jegyében dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes védnöksége alatt egész napos rendezvény zajlott a Duna- palotában, hagyományos termékkóstolóval, szakmai konferenciával és gálaműsorral. Délelőtt az elcsatolt területekről érkező csoportokat Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntötte a parlament épületében, ahol lehetőségük nyílt megtekinteni a különleges szépségű kupolatermet, illetve az itt őrzött koronázási jelvényeket: a magyar királyi koronát, jogart, kardot és országalmát.
A nap folyamán a Duna-palotában a került sor a Kárpát-medence különböző vidékein élő hagyományok bemutatására. A kóstolással egybekötött gasztronómiai kiállítás nagy sikernek örvendett. Hidegen préselt tökmagolajtól a hájastésztáig mindenféle finomság asztalra került: ízletes sajtok, házikolbász, kalácsok, káposztás pogácsa, mákos rétes, beiglik stb. Volt is érdeklődés, kóstolgatás bőven. A dévai Szivárvány Nyugdíjasklub tagjai által sütött finomságokból, a helybeli családok által készített sajtból, házikolbászból, zakuszkából mutatóba sem maradt. A gasztrotermékek mellett kézműves asztalok sorakoztak, ahol különböző vidékek szőtteseit, kézimunkáit ismerhették meg a látogatók, köztük a dévai kézművesek termékeit is. És élőben követhették a szalmafonás, csipkeverés folyamatát. Közben a hagyományőrző csoportokkal érkező zenészek húzták a talpalávalót. A kiállítóteremben is, a Duna-palota előtti sétálóutcán is moldvai, erdélyi diákok ropták a táncot. A dévai Renaissance Gyermektánc-együttes is ízelítőt nyújtott a dél-erdélyi nemesi családok hagyományaiból.
A koradélutánra időzített szakmai konferencián a szórványlétről folyt a tanácskozás, majd a nap fénypontjaként került sor a gálaműsorra, melyet Csibi Krisztina, a Magyarság Házának igazgatója nyitott meg.
A teltházas színházterem közönsége előtt gyönyörű népviseletben vonult fel a Kárpát-medence színe-java: mezőségi, Zobor-vidéki, kupusziniai, külső-rekecsini, Mura-vidéki táncokat, muzsikát szólaltatva meg. A hagyományok sorában külön színfoltot jelentett a dévai Renaissance Gyermektánc-együttes előadása, mely a törökverő Hunyadi János eredetéről szóló Heltai Gáspár-legendát elevenítette fel a színpadon 15-16. századi táncokra épülő történelmi táncjátékkal. A vastapssal jutalmazott előadás Dél-Erdély gazdag történelmi hagyatékára irányította az együtt ünneplők figyelmét. – Bár számbelileg kevesen vagyunk, élni és tenni akarunk Dél-Erdélyben. Őrizzük, ápoljuk kulturális, történelmi örökségünket, kézműves és gasztronómiai hagyományainkat és itt most a Magyarság Házában nagyszerű alkalom kínálkozott, hogy mindezt megmutassuk a nagyvilágnak, a Kárpát-medence különböző vidékein élő sorstársainknak, akikkel jó volt találkozni, együtt lenni. Köszönet mindezért a szervezőknek, mindenekelőtt Csibi Krisztina igazgató asszonynak és dr. Seres Zsuzsának, akik szeretettel láttak vendégül bennünket. És köszönet Potápi Árpád államtitkár úrnak, hogy fogadott a parlamentben – fogalmazott Kun-Gazda Kinga, a Téglás Gábor Elméleti Líceum tanárnője, aki a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság vezetőivel együtt kísérte el Budapestre a Renaissance Gyermektánc-együttest. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

Szolgálat a „végeken”, ahol egyre ritkább a magyar szó
Életre szóló élményt, rengeteg szeretetet kapnak a Petőfi-ösztöndíjasok
„Egyik legnagyobb eredményünknek tartjuk, hogy tevékenységünk alatt gyakorlatilag megkétszereződött a fakultatív magyarórákra járó gyermekek száma. Jelenleg három különböző kor és tudásszint szerinti csoportban zajlik ez a foglalkozás a hatékonyabb tanulás érdekében” – hangsúlyozta Bokor Csongor és Hollanda Tímea, a Petőfi-program két ösztöndíjasa a velük készült beszélgetés során. A két lelkes, munkája iránt elkötelezett fiatal a Brassó megyei Fogarason vállalt szolgálatot, ahol tudásukhoz és a lehetőségekhez mérten próbálnak tenni a szórványban élő magyar közösség megmaradása érdekében. Az RMDSZ nagyváradi kongresszusa már 2011 februárjában határozatban nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját, a magyar szórvány napjává. A szövetség idei központi rendezvényét ma tartja Szamosújváron, a Téka szórványközpontban.
Példaértékű szolgálatot teljesít a „végeken” Bokor Csongor és Hollanda Tímea: két lelkes fiatal, akik a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaiként a tudásukhoz és a lehetőségekhez mérten tenni próbálnak a szórványban élő magyar közösségek megmaradásáért. A Kárpát-medencei magyar szórványközösségek támogatására 2015-ben meghirdetett Petőfi-program keretében a magyar állam több mint hatvan ösztöndíjat oszt ki a nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas személyek számára. A pályázat nyertesei kilenc hónapon keresztül megfelelő kiképzés után a célországban, a fogadó szervezettel és a kijelölt mentorral együttműködve erősíteni próbálják az adott település helyi magyarságának azonosságtudatát.
„Baróton születtem és nőttem fel, később Kolozsváron, majd Budapesten tanultam. 2010 óta szervezője vagyok a Kanadai Rákóczi Alapítvány Diákok Határok Nélkül programjának. A velem együtt ebben a civil mozgalomban tevékenykedő önkéntesek jó része korábban már részt vett a Kőrösi Csoma Sándor Programban. Ők ajánlották nekem, hogy jelentkezzek, és az alapítványtól kaptam a pályázathoz szükséges egyik ajánlást is. Sikeresen pályáztam, a 168 interjúra behívott jelentkező közül ötvenünknek sikerült a felvételi. Később még jobban megnőtt a program iránti érdeklődés. Mindez 2015-ben történt, a Petőfi Sándor Program megvalósulásának első évében. Kilenc hónapos megbízatást kaptam, és a számomra kijelölt céltelepülés a Brassó megyei Fogaras volt. Utólag megtudtam, hogy az akkori fogadószervezetem, az unitárius egyház Háromszék-Felsőfehéri Egyházkörének Esperesi Hivatala és a mentorom, Török István esperes kérésére olyan ösztöndíjast küldtek ide, aki ismeri a román nyelvet is” – idézte fel a kezdeteket Bokor Csongor. Elmondása szerint minden ösztöndíjasnak a közösség és a fogadószervezet jellege miatt más a feladatköre. Egyes helyeken kimondottan néptáncot oktatnak, vagy weboldalt szerkesztenek, vagy csak a fogadószervezeten belül tevékenykednek. „Én feladatul kaptam a fogarasi teljes magyar közösség megszólítását, felekezeti hovatartozástól és kortól függetlenül. Utólag elmondhatom, hogy áldásos és szerencsés helyzetben voltam, hiszen a szülővárosom, Barót és a színmagyar kistérség, Erdővidék, ahonnan jöttem, csupán 80 kilométerre fekszik Fogarastól. A program második kiírásában nem vettem részt, de az önkéntesség jegyében maradtam Fogarason, így Tímeával közösen folytathattuk az elkezdett tevékenységet. Jelenleg a Fogarastól mintegy 18 kilométerre található Brassó megyei Halmágy település Evangélikus-Lutheránus Egyházközségének ösztöndíjasa vagyok, ahol szintén nagyon sokrétű tevékenységet folytatunk a mentoraimmal, az egyházközség vezetőivel” – mesélte Csongor, akinek hivatalosan hiába járt le az ösztöndíja, annyira megszerette Fogarast, hogy nem tud elszakadni tőle, és továbbra is a szívén viseli az itt élő magyar közösség sorsát.
Csongorral ellentétben Tímea számára nem volt idegen és szokatlan a szórvány világa, ugyanis Brassóban született, ahol szintén megfogyatkozott számú magyar közösség él. Az Áprily Lajos Főgimnáziumban érettségizett, és vallomása szerint az akkori osztályközösségükből csupán ő választotta egyedül a magyar nyelvű továbbtanulás lehetőségét. „2016 februárjában önkéntesen csatlakoztam Bokor Csongor akkori fogarasi ösztöndíjas missziójához, és négy hónapon át segítettem a közösségben kifejtett munkáját. Később a program második kiírására én is jelentkeztem, és a bíráló bizottság pozitívan értékelte korábbi, illetmény nélküli önkéntes tevékenységemet. Következésképpen a program második megvalósulásban én lettem Fogaras ösztöndíjasa, Csongor pedig önkéntesen velem együttműködve tevékenykedett tovább” – tudtuk meg Tímeától.
A két különböző közegből Fogarasra került fiatal meglehetősen elkeserítő helyzettel szembesült. A településen jó pár éve sem egységes, sem összevont formában nem létezik intézményes magyar nyelvű oktatás. Fakultatív magyarórákat kezdtek tartani a gyermekeknek, mely tevékenységhez a református egyház biztosít termet. Ezt a munkát előttük egy idős tanárnő végezte önkéntesen, mellé csatlakoztak a fiatalok, akik az utóbbi két évben teljesen átvették ezt a nemes, de ugyanakkor nem könnyű feladatot.
Magyar nyelvtanulás a szórványban
„Nagyrészt vegyes házasságból származó gyermekekről van szó, akik között nagy különbségek vannak, sokuknak idegen nyelvként kell tanítanunk a magyar nyelvet. Büszkén mondhatjuk, hogy az elején 15 gyermekkel kezdtük, jelenleg harminc fölé nőtt a számuk. Egyik legnagyobb eredményünknek tartjuk, hogy tevékenységünk alatt gyakorlatilag megkétszereződött a magyarórákra járó gyermekek száma. Jelenleg három különböző kor és tudásszint szerinti csoportban zajlik ez a foglalkozás a hatákonyabb tanulás érdekében. A magyar nyelv elsajátítása mellett fontosnak tartjuk ugyanakkor a közösségépítést már a legfiatalabbak körében is, ezért játékos, korszerű módszerekel próbáljuk elérni ilyen irányú fejlődésüket, a zene nyelvén is közeledve feléjük” – számolt be munkájukról Csongor és Timi. A felnőtteknek külön programokat szerveznek: elindították és sikeresen működtetik a Babits Mihály Önképzőkört, amelynek keretében általában kéthetente neves közéleti személyiségeket, kutatókat, színjátszó csoportokat, előadóművészeket hívnak Fogarasra. A legelején Erdővidékre támaszkodtak, de azóta érkeztek előadók Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, de még Budapestről is. A fogarasiakkal is több alkalommal sikerült eljutniuk Erdővidékre, ezzel is erősítve a székely–szórvány kapcsolatot, valamint a helyiek magyar identitását. Létezik egy húsz-harminc fős, jószerével idősebbekből álló aranycsapat, mely minden, általuk szervezett eseményen képviselteti magát. Úgy vélik, a nagyobb feladat inkább a közösség passzív, közömbösebb részének megszólítása, ami többé-kevésbé sikerült néhány programuk során, amikor több mint százan gyűltek össze egy-egy önképzőkörön. „Tevékenységünk csúcsa az I. és a II. Fogarasi Magyar Nap megszervezése szabadtéri rendezvény formájában a református egyház udvarán, színpaddal, sátrakkal, egész napos színes programokkal. Mindkét eseményen ötven erdővidéki önkéntes segített be, s a rossz idő ellenére is több száz fogarasi és környékbeli vett részt rajtuk. Minden bizonnyal az ehhez hasonló rendezvények szólítják meg leginkább az embereket. Ezek voltak az általunk elindított, bevezetett főbb programok” – számoltak be nagy lelkesedéssel a fiatalok. Mindemellett tevékenyen részt vesznek a négy magyar történelmi egyház életében, segítik őket munkájukban, valamint megpróbálják színesebbé tenni a már sokéves hagyományokkal rendelkező, bejáratott megemlékezéseket, ünnepségeket, rendezvényeket. Jelenleg a halmágyi evangélikus egyházzal közösen egy ifjúsági találkozó megszervezésére készülnek, amelynek célja a fogarasföldi és környékbeli fiatalság találkozása, ismerkedése, kapcsolatteremtése.
Fogarason is járt a Mikulás
„A közösség első perctől kezdve befogadott és támogatott minket. Az életre szóló élményen, a sok elismerésen és megbecsülésen túl valami mást is kaptunk tőlük, a rengeteg szeretetet, ami előrevitte tevékenységünk sokrétűségét, további lendületet és motivációt adva nekünk. Bizakodóak vagyunk, hogy az általunk elindított programok a jövőben nélkülünk is megvalósulnak majd. Mi kifejezetten hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg a Fogarasi Magyar Napokat, és az eredmények azt igazolják, hogy mindez nem volt hiábavaló, sőt fejlődőképes a programunk ezen része, de ugyanezt elmondhatjuk az önképzőkörökről és a gyermekfoglalkozásainkról is. Az egyházak képviselői nagymértékben segítik a munkánkat, egyház nélkül gyakorlatilag nincs lehetőség megmaradni a szórványban, ez különösen igaz itt Fogarason” – szögezte le Csongor és Tímea. Ahhoz, hogy ezt a tevékenységet sikeresen éljék meg, és pozitívan tudják értékelni az elért eredményeket, rengeteg hit és elhivatottság szükséges – hangsúlyozták érdeklődésünkre. „Ez sokkal több mint egy megbízatás vagy munka. Itt a jövő nemzedéke és Babits, Mikszáth, Árva Bethlen Kata, a magyar irodalom és történelem nagy, Fogarashoz köthető alakjainak kultusza közötti kapocs, valamint a magyar közösség és a magyar nyelv használatának megmaradása a tét. A Petőfi-programban kifejtett tevékenységünk hozzájárul az egyre nagyobb méreteket öltő asszimilációs folyamat lassításához és a magyar identitás megőrzéséhez. Mi abban hiszünk, hogy a közösség erejével meg tudjuk szólítani az embereket, kicsiket és a nagyokat egyaránt. Mindent a közösségért teszünk, és ami ennél is fontosabb, hogy velük együtt próbálunk tenni értük. Állandó megújulással, a közösség igényeire figyelve, mi is, a program is és a fogarasi magyarság is sikeresek lehetünk a jövőben” – összegezte Csongor és Tímea. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)

Közös erdélyi dialektust a román és magyar monológok helyett – konferencia Nagyváradon
A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek a nagyváradi polgármesteri hivatal dísztermében tartott pénteki konferencia román és magyar előadói, a közelgő centenáriumi eseményekben rejlő veszélyeket és lehetőségeket is elemezve.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület által szervezett konferencia résztvevői elsősorban arra a kérdésre keresték a választ, hogy Erdély és Románia egyesülésének a küszöbönálló centenáriuma esélyt vagy veszélyt jelent-e a román-magyar kapcsolatokban. Megnyitóbeszédében Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva arra figyelmeztetett, jelenleg Romániában és Erdélyben párhuzamos román és magyar monológok zajlanak. Szerinte a mesterségesen gerjesztett romániai magyarellenességgel szemben a megbékélést és a párbeszéd lehetőségét kell keresni, s e célokat szolgálja a jelenlegi konferencia is.
„Meg kell tanulnunk a közös erdélyi dialektust, mert ez az egyedüli lehetőségünk a jövő építésére” – jelentette ki Tőkés László, aki bemutatta a magyar és angol nyelven már korábban is megjelent, idéntől románul is elérhető, Erdély – Európa tündérkertje című kiadványt. A Bálványosi Intézet gondozásában megjelent ismeretterjesztő könyv bemutatja Erdély rövid történetét, valamint gazdagon illusztrálva ismerteti a térség történelmi régióit és ezek kulturális sokszínűségét.
„Kiadványunkra a romániai modernizáció egyfajta előtanulmányként is tekinthetünk. E modernizáció lényege, hogy az európai regionalizmus szellemében, Románia közigazgatási felosztását a történelmi régióknak megfelelően kellene újragondolni, ennek részeként pedig elkerülhetetlen, hogy a székelyföldi és a partiumi autonómiatörekvésekről is beszéljünk. Mindez nem lehet tabutéma többé, erre hívja fel figyelmet mai találkozónk is, s aki mégis elzárkózik az ez irányú párbeszédtől, az nem tesz mást, mint szőnyeg alá söpör egy kétségtelenül létező problémát” – hangoztatta Tőkés. Tőkés László: a két népnek – múltjáról beszélve – a jelenre és a jövőre koncentrálnia
Lucian Boia történész gondolatait idézve az EMNT elnöke kijelentette: míg a románság a december 1-jei egyesülést ünnepli, addig az erdélyi magyarság szomorúan emlékezik a történelmi múltra. E meglévő ellentét egyedüli feloldása az lehet, ha a két nép – múltjáról beszélve – a jelenre és a jövőre koncentrál. „Megértésre, toleranciára és empátiára van szükségünk. A centenáriumhoz közeledve nem szabad provokálnunk a románságot, hanem a jövőépítés útjára kell lépnünk” – zárta beszédét Tőkés.
Köszöntötte a megjelenteket Florin Birta, Nagyvárad alpolgármestere is, aki elmondta: a jövő évi centenáriumi eseményeket Nagyváradon 100 új beruházási projekttel kívánják megünnepelni, melyek közül 20-at a nagyváradi lakosok jelölhetnek ki. „Hidak, utak és közintézmények felújítását tervezzük, mely beruházásokat az itt élő románok és magyarok egyaránt fontosnak érezhetnek. A város vezetőiként hisszük, hogy a centenáriumi események Nagyváradon nem konfliktusforrásként, hanem az együttműködés példáiként lesznek jelen életünkben” – jelentette ki Florin Birta.
Gabriel Andreescu politológus, egyetemi tanár felszólalásában elmondta: nincs olyan érdek, mely egymás ellen kívánná fordítani az erdélyi románokat és magyarokat, a meglevő dialógus pedig minden további nélkül fenntartható, ha a határok és a kisebbségi jogok stabilak.
„A kisebbségi jogok európai követelmények, és úgy kell őket betartani, ahogyan azt a kisebbségben élő népek megfogalmazzák. Én úgy hiszem, hogy amit a székely kisebbség kér, az alapvető joggá kellene váljon. A román társadalom veszélyként kezeli az autonómiatörekvéseket, noha e megközelítés teljességgel irracionális. Ideje lebontanunk a történelmi kliséket, és egy valódi demokráciában kell élnünk” – jelentette ki Gabriel Andreescu.
Dan Mașca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) elnöke elmondta: az erdélyi románok és magyarok csak akkor lehetnek sikeresek, ha együtt, összefogva dolgoznak közös szülőföldjük felemelkedéséért. „Az év minden napján egymásra vagyunk utalva. Épp ezért nem a centenáriumban rejlő veszélyekről kell beszélnünk, hanem sokkal inkább arról a lehetőségről, hogy közösen írjuk történelmünket” – mondta a pártelnök, majd hozzátette: bár napjainkban kevés lehetőség adódik a valódi párbeszédre, a legfontosabb mégis az, hogy románok, magyarok és szászok szabadon élhessenek együtt, s úgy alakítsák sorsukat, hogy arra az elkövetkező generációk is büszkék lehessenek.
„Erdély Románia Svájca lehetett volna, most mégis utolsók vagyunk az oktatás, a gazdasági fejlődés, vagy épp az egészségügy tekintetében. Ennek legfőbb oka, hogy nincs kellő szabadságunk ahhoz, hogy a megfelelő képviselőket a megfelelő tisztségekhez juttassuk" – jelentette ki Dan Mașca. Hasonló szellemben szólalt fel Sabin Gherman kolozsvári televíziós újságíró, az „Elegem van Romániából” röpirat szerzője. Megbocsáthatatlan bűnnek tartotta, hogy az erdélyi románok, magyarok és németek nem hozzák létre azt a közös pártot, amely a tartomány autonómiájáért lép fel. „Ha nem tesszük le egy olyan párt alapjait, amelyben románok, magyarok és németek ott vagyunk együtt, és amely a három erdélyi hivatalos nyelvet felvállalja, soha nem fogunk győzni” – vélte Sabin Gherman.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke felhívta a figyelmet: míg a romániai magyar diákok átfogóan tanulmányozzák a román nyelvet, kultúrát és történelmet, a román nemzetiségű diákoknak nem adatott meg a lehetőség, hogy megismerkedjenek a magyar nyelvvel és kultúrával, noha ez jelentősen hozzájárulna a magyarsággal szembeni tolerancia kialakulásához.
„Nyugodtan kijelenthetjük: 100 évvel a román egyesülés után mi, magyarok nem érezzük biztonságban magunkat Romániában. Az erdélyi német kisebbség eltűnése is azt bizonyítja, hogy kultúránk folyamatos veszélynek van kitéve.
Azon kell dolgoznunk – románok és magyarok közösen –, hogy országunkat egy biztonságos és mindenki számára élhető hellyé tegyük. Az Erdély és Bukarest közötti viszony soha nem volt problémamentes, a túlzott központosítás és a költségvetési pénzek elosztásának módja pedig arra enged következtetni, hogy a román főváros gyarmatként kezel minket" – jelentette ki a néppárt elnöke, aki szerint egy román—magyar—német együttműködés a teljes közösség felemelkedését eredményezheti.
Szilágyi szerint a románságnak tiszteletben kell tartania, hogy a magyarok nem tudnak ünnepelni a centenáriumi megemlékezések közben, de képesek tiszteletben tartani a románság ünnepét. Krónika (Kolozsvár)

Magunkról szóló kötet bemutatója
Pápay Zoltán Magunkról című könyvének bemutatója zajlott péntek este a nagyváradi Góbé csárdában. A szerző elbeszélgetett a jelenlévőkkel, majd dedikálta az ingyenes kötetet.
A könyvbemutató egy kissé másként alakult, mint ahogy tervezték, ugyanis Kovács Zoltán, akinek be kellett volna mutatnia a kötetet, betegség miatt távol maradt, így Pápay Zoltán olvasta fel szavait. Mint elhangzott, a negyedik kötet témája ugyanaz, mint az előzőeké, a magyar történelem és erkölcsiség bemutatása. Amint a kötet címe is jelzi, büszkék kell lennünk magyarságunkra és arra, hogy Nagyváradon van szerencsénk élni – olvasta Pápay Zoltán – hiszen csodálatos, hogy ilyen nagy tudású püspökeink és szent királyaink voltak, akik a nemzet boldogságát tartották szem előtt. Sajnos nem kirívó az a példa, mely a könyv elején szerepel, s melyből kitűnik az a hozzáállás, mely szerint az erdélyiek, partiumiak „románoknak” vannak tekintve a határon túl.
Vendég és gazda
Az utóbbi évtizedekben a manipuláltság szintje elérte a maximumot, ez betudható a tévéknek és számítógépeknek, ahol mindenki kifejteti – akár aberrált – véleményét, s mindig akad, aki vevő az ilyesmire – hangzott el. Fontos hagyományaink megőrzése, egészséges múltismeret nélkül nincs sem jelen, sem jövendő. Célunk a megmaradás, s ezt összetartással, jó példával, őseink cselekedetinek megismerésével érhetjük el.
Később Pápay Zoltán mondta el: műszaki előélete okán eddig sem tudta meghaladni a kétszáz oldalt, s most sem lépte túl, a kétszáz oldalból hatvan „általános erkölcsi prédikáció” a vendég és a gazda beszélgetése formájában, a többi pedig a váradi püspökség története, melyhez többek között Bunyitay Vincze kötetei szolgáltak alapul.
Erkölcsi értékrend
A kötet első részében közelmúltunkról, nyelvünkről, népi hagyatékainkról szó esik szó, a második rész során pedig a püspökség első századairól, a protestantizmus megjelenéséről hazánkban, s az elkövetkező évszázadokról, egészen a XX. századig. S hogy miért eddig? Amint Pápay Zoltán elmondta, Trianon miatt nem tud fájdalom nélkül foglalkozni a XX. századdal, így számára a kiegyezéssel véget ér a történet.
Zárógondolatként a szerző arról ír: a Hunor-Magyar testvérpár szeretet alapú erkölcsi értékrendje szöges ellentétben áll a bibliai Káin-Ábel, illetve Romulus és Remus testvérek irigységre, gyűlölködésre alapozó szemléletével. Egyúttal a hitbéli formalizmus és kiürülés veszélyeire is figyelmeztet, mint írja, „ami keresztény ember számára kötelező, az az Úrral való közvetlen kapcsolat!”
Saját történelmünket
Mint elhangzott, a kötet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület támogatásával jelent meg, az egyházkerület nyomdájában, a borítót kisebbik lánya, a tördelést a nagyobbik lánya, a reklámoldal szerkesztését a fia vállalta el. Jó néhány ezer példányban tervezi megjelentetését, de nem egyszerre, hanem úgy, hogy ha elfogy, majd újakat nyomtat ki.
Végül kihangsúlyozta: semmit olyat nem jelentetett meg, amit tudósok ne támasztottak volna alá. Nem az a dolgunk, hogy cáfoljuk a dák-római folytonosságot, hanem az, hogy saját házunk táján sepregessünk. Tapasztalata az, hogy teljesen nemzethez köthető szakemberek is a finn-ugor teóriát emlegetik – jellemzően nem a saját történelmünket tanuljuk, első sorban ezen kellene változtatni. A könyv nem kerül pénzbe, a bemutató végén a szerző dedikálta is a kötetet a jelenlévőkkel. Neumann Andrea / erdon.ro

Kortárs szerzőkkel találkozhattak az aradiak a Magyar Nyelv Napja alkalmából
A Magyar Nyelv Napja – amelyet november 13-án ünnepelnek – alkalmából Aradhoz kötődő kortárs szerzőkkel szervezett közönségtalálkozót november 16-án, csütörtökön a Pro Move Arad Egyesület.
Az aradi születésű, de Kolozsváron élő Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, egyetemi tanár, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke és Papp Sándor Zsigmond újságíró, író – aki a 90-es évek elején négy évig élt Aradon, később pedig az Erdélyi Napló, a Krónika, az Erdélyi Riport és a Népszabadság kulturális rovatának munkatársa volt, jelenleg pedig a budapesti Kossuth Kiadónál szerkesztő – volt az egyesület vendége.
A magyar kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával megszervezett rendezvényen a vendégek délelőtt a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak meséltek a nyelvművelésben rejlő – karrierépítési – lehetőségekről, a pályaválasztás sorsdöntő fontosságáról, és az „életre felkészítve” őket azt tanácsolták, bármilyen hivatást is választanak majd, adják önmagukat.
Kora este a Tulipán Könyvesboltban Pataky Lehel Zsolt szervező, az egyesület elnökének a kérésére a meghívottak a magyar irodalom helyzetéről, a tollforgatók és más értelmiségiek társadalmi megbecsüléséről beszélgettek az érdeklődőkkel. Azt is elmondták, milyen a megítélése az aradi kortárs irodalmi, és egyáltalán a művészeti életnek a két kulturális centrumból, Budapestről és Kolozsvárról nézve. Az est végén Karácsonyi Zsolt olvasott fel műveiből. Pataky Lehel Zsolt / maszol.ro

Magyar Szórvány Napja: a szórványban is vannak sikertörténetek
A tavaly felavatott Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceumban tartja idén az RMDSZ a Magyar Szórvány Napja ünnepi rendezvényét. A szombat délelőtti megnyitón elhangzott köszöntőbeszédekben a szórványban élők nehézségeiről, de számos sikertörténetről is hallottunk.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke új típusú beszédmódot szorgalmazott a szórvány közösség jellemzésére. 2003-ban, a szövetség szórványügyi alelnökeként olyan diskurzussal találkozott, amely a szerencsétlenség, a szenvedés, a szolidaritás gondolatát társította a szórványhoz. A negatív konnotációjú fogalmak helyett „új típusú beszédmódra van szükség”, mert a szórvány lehet sikeres és színvonalas is.
Az oktatásban is szemléletváltásra van szükség: már nem elég sokat tenni az oktatási program megerősítéséért, ideje az oktatás minőségén is javítani. „Ahol minőségi oktatás van, ott az iskola mint intézmény nincs veszélyben” – vélekedett Porcsalmi Bálint. Fontos ugyanakkor a pedagógusok és a közösségszervezők motiválása, ami elsősorban nem pénzt, hanem továbbképzési lehetőséget jelent.
Híd lehet a magyarok és a románok között
Olyan sikertörténetekre, mint például az Örökségünk Őrei mozgalom, 2018-ban nagyobb szükség van, mint valaha, mutatott rá az RMDSZ ügyvezető elnöke. A centenárium veszélyt vagy lehetőséget is jelenthet a romániai magyar közösség számára, ebben pedig a szórvány közösségnek van a legnagyobb feladata. Elmondta: a szórványban élők a híd szerepét tölthetik be a magyar és a román közösség között. „Ez egy felelősség, amivel élni kellene” – nyomatékosított. Hozzátette: a szórványban tevékenyekedő személyek nagyobb elismerést érdemelnek.
Beszédében a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésre is kitért. Tájékoztatott: Erdélyben közel 110 ezer aláírás gyűlt össze, a szükséges 250 ezret pedig az év végéig összegyűjtik. A kezdeményezés célja, hogy „megváltoztassuk Európa hozzállását az őshonos kisebbségekkel szemben”– jelentette ki.
Potápi Árpád, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárának üzenetét Mucsi Géza, az államtitkárság osztályvezetője tolmácsolta. Arról beszélt, hogy a szórvány jövőjét együtt kell tervezni, ezért is jelentette ki a magyar kormány, hogy „nem mond le a szörvány közösségekről”.
Felsorolta azokat a megvalósításokat, amelyekhez a magyar kormány szervesen hozzájárult, ilyen többek között a rendezvény helyszíne, a szamosújvári iskola is, amely a tervek szerint a következő években szabadtéri sportpályákkal bővülhet. Ugyanakkor bejelentette: a Kárpát-medencei óvodafejélesztési program keretében 2018-ig 31 új óvodát és bölcsődét építenek, több mint ugyanennyit felújítanak, valamint 50 új intézmény létrejöttét és ugyanennyi fejlesztését támogatják, emellett pedig a Mezőségen egymilliárd forintból elindítják a gazdaságfejlesztési programot.
Félmegoldások helyett minőség
Balázs Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány igazgatója megköszönte, hogy lehetőséget kaptak arra, hogy megmutassák, „25 év alatt mit lehetett létrehozni jóformán a semmiből”. Elmondta, az iskola építését tavaly fejezték be. A szórványban nem félmegoldásokra, hanem minőségre van szükség, hiszen annak ellenére, hogy a szamosújvári gyerekek 30 százaléka vegyes házasságból származik, magyar iskolába iratják őket. Emellett összefogás nélkül sem lehet eredményeket felmutatni, példaként említette a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvánnyal való együttműködést.
„Kolozs megye kicsiben olyan, mint Erdély” – vont párhuzamot Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke – hiszen mindkét térségben beszélhetünk tömbvidékről és szórványról. A kincses városban a magyar közösség „komoly kihívásokkal néz szembe”, fűzte hozzá. „Ha a Téka Alapítvány nem végzi a munkáját, a magyar gyermekek román iskolába jártak volna” – gratulált a szamosújváriaknak. Szolidaritásra, empátiára és egymás megértésére van szükség a tömb és szórvány között – zárta gondolatát Csoma Botond.
A tömbvidéken élők látogassanak el a szórványba
Cseke Attila szenátusi frakcióvezető kiemelte: Bihar megyében pontosan tudják, mit jelent szórvány közösségben élni és dolgozni. Bár nagyon sok ünnepnap, nemzeti nap és világnap létezik, és tartalmuk miatt nem említhetőek egy lapon, van egy közös üzenetük: megpróbálnak valami olyanra rámutatni, ami fontos azoknak, akik ünnepelnek, magyarázta a Bihar megyei RMDSZ elnöke. Ilyen értelemben ezek a szolidaritás és az összefogás ünnepei, tette hozzá.
A frakcióvezető leszögezte: kitágítani kell a szórvány fogalmát, hiszen ez nem csak az elszigetelten élő, kis közösségeket jelenti. Az 1,2 millió romániai magyar közül 400–500 ezernek nap mint meg kell harcolia az identitásáért. A tömbmagyarságban élőket buzdította: ahogy a középkorban minden királynak illett meglátogatni Szent László nagyváradi sírhelyét azért, hogy erőt merítsen, a tömbmagyar térségekben élők is látogassanak el a szórványba, hogy lássák, hogyan élnek ott, ahol az asszimiláció veszélye a legnagyobb.
Az ünnepi rendezvény a Téka Alapítvány gyermekeinek néptáncelőadásával kezdődött. A nap további részében Oktatás a szórványban, valamint Szociális intézmények és szervezetek a szórványban, kihívások és megoldások címmel szerveznek kerekasztal-beszélgetést.
Benedek Zakariás parlamenti képviselő arról beszélt, hogy 2018 a centenárium és a magyarországi választások miatt is fontos év a romániai magyarok számára. A képviselő a szórvány közösség megmaradását az oktatási rendszer és az oktatás minőségének megerősítésében látja. Szerinte kellő figyelmet kell fordítani a fiatalokra, az oktatókra és azokra a szülőkre is, akik úgy látják, a román tanintézményekben színvonalasabb az oktatás.
Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének vezetője annak fontosságát hangsúlyozta, hogy fényt kell mutatni a szórvány számára az alagút végén, hiszen enélkül „belekeseredhetnek” a sorsukba. Vannak olyan térségek Arad megyében, ahol a magyarság aránya az 5 százalékot sem éri el, vagy van, ahol 10-15 magyar személyt számolnak. Faragó szerint a szórványban nem jellemzőek a magyar-magyar konfliktusok, ehelyett „a mi erőnket a román többség emészti fel”. Fontos, hogy a jövőben is legyen olyan, településekre lebontható szórványprogram, amely jövőképet kínál a közösségnek – zárta beszédét a képviselő. Tasi Annabella / maszol.ro

Surján László Aradon: a román centenáriumon el kell viselni a másik örömét és el kell viseli a másik bánatát
Surján László szerint Erdély és Románia egyesülése centenáriumán magyaroknak és románoknak el kell viselniük a másik örömét és el kell viselniük a másik bánatát.
Az Európai Parlament volt alelnöke az aradi városházán beszélt erről szombaton az általa alapított Charta XXI megbékélési mozgalom szombati konferenciájának megnyitása előtti sajtótájékoztatón. Surján László úgy vélte: lehetetlen küldetésként lehetne címkézni a román és magyar értelmiségiek megbékélési kezdeményezését, de a történelem megtanította a két népet a lehetetlen helyzetek megoldására. Úgy vélte: azt kell megértetni, hogy ami az egyik nemzetnek öröm, az a másiknak bánat.
„Innen most az az üzenet megy Bukarestbe és Budapestre egyaránt, hogy van lehetőség arra, hogy egymást kölcsönösen tiszteljük” – fogalmazott a mozgalom elindítója. Megjegyezte: az Európai Unió nem arról szól, hogy románok és magyarok egymást marcangolják. Olyan idők járnak, amikor a két nép egymásra szorul.
„Szeretnénk megmutatni, hogy románok és magyarok akár a legkényesebb témákról is tudnak egymással úgy beszélni, hogy abból nem harag, hanem legalábbis megértés, ha nem is egyetértés jön ki” – fogalmazott Surján László.
A sajtótájékoztatón a házigazda szerepet betöltő Gheorghe Falca, Arad nemzeti liberális polgármestere kijelentette: városa garanciát vállal az üzenet képviseletére. Hozzátette: ha az aradi megbékélés parkjából – ahol egymással szemben helyezkedik el az aradi vértanúkra emlékeztető Szabadság szoborcsoport és az 1848-as román forradalom diadalíve – megmutatják azokat az értékeket, amelyekben hisznek, 2018 szép év lesz mind a románok, mind a magyarok számára, és arról gondolkodhatnak, hogy milyen közös tennivalóik vannak a következő száz évben mind Romániában, mind pedig az EU-ban.
A sajtótájékoztatón Gabriel Andreescu bukaresti emberi jogi aktivista fogalmazta meg, hogy nemcsak a román-magyar, hanem a román-román megbékélésre is szükség van. Amint elmagyarázta: a román társadalom is megosztott Erdély és Románia egyesülése 1918-as kinyilvánításának a centenáriuma előtt, mert vannak, akik magyarellenes kampány gerjesztésére használnák ki a centenáriumot.
Andreescu úgy vélte: a Román Akadémia tagjainak a februári magyarellenes, xenofób felhívása „kipukkant” ugyan, ennek ellenére 2018 veszélyekkel teli év lesz, mert a román ünneplés a beteljesedés érzése helyett magyarokkal szembeni ellenséges hangulatot alakíthat ki Romániában.
A Közös múlt, európai jövő című konferencia programjában román és magyar értelmiségiek előadásai szerepelnek a román-magyar viszonyról. (MTI)

A határon túliak szándékos arculcsapása?
A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik a szavazatuk következményeit – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, a párt október végi budapesti nagygyűlésén. Gyurcsány elképzelése vihart kavart a magyarországi, de különösen a külhoni magyar politikum körében is. Leginkább a határon túli magyarokat érintette érzékenyen a kijelentés, mert a rossz emlékű 2004. december 5-i népszavazás arculcsapásának folytatásaként tekintenek a volt miniszterelnök felvetésére. A Hirado.hu körkérdésére többnyire a szórványban élő magyar közéleti személyek mondták el kendőzetlen véleményüket a DK elnökének legújabb elképzeléséről.
Sosem volt könnyű határon túli magyarnak lenni, ahogy egyik országban sem kisebbségként élni. A többségi társadalomban a legjobb esetben is inkább csak a megtűrt kategóriába tartoznak ezek a népcsoportok, legyen szó bármelyik európai őshonos kisebbségről.
A viszonylag egy tömbben élő kisebbségek mindennapjaitól még keservesebb a szórványban élők sorsa, akik a legnehezebb létfeltételek mellett igyekeznek megtartani önazonosság-tudatukat. Dacolva, szenvedve nemcsak az aktuális állam irántuk való olykor kevésbé észlelhető, néha erőteljesebben megnyilvánuló mostoha viszonyulásától, hanem – mint a jelzett példa mutatni fogja – időnként az anyaországból érkező kifejezetten sértő, az érdekeik, a magyarságuk ellen irányuló fals hangoktól is.
A legkisebb magyar közösség: Drávaszög, Horvátország
Az ottani politikai képviseletük, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke a Hirado.hu kérdésére, mit vélnek a DK határon túliakat érintő népszavazás-kezdeményezéséről, tömör választ kaptunk. Andócsi János nem rejtette véka alá az elkeseredettségét:
„A horvátországi magyarság a múlt század kilencvenes éveiben bebizonyította, hogy számára a legkedvesebb a szülőföld. Hálásak voltunk az anyaországnak, hogy menekültként befogadott bennünket, nemzettestvéreket, és persze a sok horvát menekültet is. Magyarország a jobboldali kormányok idején felelős nemzetpolitikát folyatott, ezért aggodalommal tölt el bennünket, hogy anyaországunkban egyes felelőtlen politikusok szerzett jogot kívánnak elvenni tőlünk, ami egyébként példátlan az Európai Unióban is, amelyre ők gyakran hivatkoznak. Határozottan elítéljük a DK elnökének, Gyurcsány Ferencnek a nemzetmegtagadó politikáját, mert itt a déli végeken élő magyarok sosem éltünk vissza semmilyen szerzett jogunkkal. Számunkra az állampolgárság és a hozzá kapcsolódó jogok szimbolikus jelentőséggel bírnak, de hisszük és valljuk, hogy a nemzetegyesítés után a nemzetépítés egy újabb szakaszába érkeztünk, és ezt nem akadályozhatja meg senki sem politikai haszonszerzés céljából.”
Szórványban, a szerb többség között
Bácska déli csücskében, a mára szerencsére visszaszorult jelenségről, a magyarverésekről elhíresült, szerb többségű Temerinben él Csorba Béla író, a VMDP elnöke. Mint művészt és mint közéleti embert is megérintették Gyurcsány Ferenc szavai.
„Ez az ember ismételten bebizonyította, hogy a magyarság ellensége, mint ahogyan azt megtapasztalhattuk tőle 2004-ben, majd 2006-ban, és azóta is folyamatosan. Szégyen, hogy az efféle politikai ámokfutók még mindig szerephez jutnak a magyarországi politikai életben, hiszen Gyurcsány alapvető célja nem más, mint úgy láttatni a határon túli magyarságot, mintha idegenek lennénk. Gyurcsány és párttársai számára ugyanis a határon túli magyarok alapvetően idegenek. Ideológiájuk nemcsak történelmünket hamisítja meg, de híjával van a legminimálisabb morális felelősségtudatnak is.
Valójában egyetlen rövid távú cél vezérli: kiprovokálni a politikai közbeszédet, hogy ezzel néhány hétig a közérdeklődés centrumába kerülhessen, és megkísérelje maga köré gyűjteni a nemzet legádázabb ellenségeit. Ha eddig a szavazati joggal rendelkező vajdasági magyaroknak netán kétségeik lettek volna, hogy kit támogassanak a 2018-as választásokon, akkor e kétségek Gyurcsány gátlástalan fellépésével végérvényesen szertefoszlottak. Azt a politikát kell támogatnunk, amely a nemzetegyesítés terén eddig a legtöbbet tette az érdekünkben, mindenekelőtt azzal, hogy biztosította közösségünk számára a kettős állampolgárságot.”
Erdélyben meg sem lepődtek…
Sándor Krisztina a kisebbségi jogok régi harcosa. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökeként pontos rálátása volt és van a Kárpát-medencei politikai történésekre, azok miértjére. A Hirado.hu kérdésére röviden összegezte tapasztalatait.
„Gyurcsány Ferencet anno ifjúsági miniszterként ismertem meg. Az erdélyi fiatalok képviseletének már akkor, 2004-ben sikerült összeveszni vele a Magyar Ifjúsági Konferencia (az ifjúsági Máért) egyik ülésén. Minősíthetetlen a nemzetellenes tevékenysége azóta is. Javaslata nem lepett meg. Rég nincsenek szavak arra, amit művel és képvisel. Ennél több szót nem is érdemel, sem ő, sem a javaslata. Magánszemélyként, de akár az EMNT ügyvezető elnökeként is vállalom a fentieket.” hirado.hu; Erdély.ma