Egymás elfogadásáért
Közösségépítő hétvégét tartottak a Csiky Gergely Főgimnázium bentlakásában november 20–22. között, melynek főszereplői IX. osztályos diákok voltak, összesen 69-en.
A Pro Schola Csiky Gergely Egyesület a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatának köszönhetően tudta megszervezni az eseményt, a felhívás Arad megye szórvány magyarságának fiataljainak (15–19 éves korosztály) szólt.
A diákokon kívül pedagógusok, valamint a szegedi Nagyító Alapítvány szakképzett trénerei vettek részt a programokban. A házigazda-szervező Tóthpál Renáta, a Csiky Gergely Főgimnázium aligazgatója és Rudolf Anna nevelési tanácsadó volt.
A jelentkező diákok osztályfőnökeik kíséretében három napra beköltöztek az iskola bentlakásába, ahol teljes ellátásban részesültek. A közösségépítő hétvége programjai, a foglalkozások helyszíne az iskolában volt, ahol hat osztályteremben max. 15 fős csoportokban „dolgoztak” a diákok.
A foglalkozásokat a szegedi Nagyító Alapítvány szakképzett trénerei, szám szerint tizenöten vezették.
Az alapítvány elsősorban középiskolásoknak tart iskolán kívüli személyiség- és közösségfejlesztő képzéseket. Tréningjeik témái: önismeret, kommunikáció, szerelem–párkapcsolat, tolerancia, pályaválasztás, közösségfejlesztés, szenvedélyek és függőségek. Tréninggyakorlataikon, játékaikon keresztül a társas készségeket fejlesztik kisebb és nagyobb csoportos keretek között.
„Voltak szabadtéri foglalkozások/játékok, és benti elfoglaltságok, melyek az elmélyülésről, az egymásra és önmagukra figyelésről szólt. A célunk az volt, hogy a diákok jobban megismerjék egymást, megtanulják egymást elfogadni, valamint az osztályok közötti összhang, összetartás megerősítése. Ez jól megvalósult, hiszen esténként a programon kívüli szabad foglalkozáson igazán jól összehangolódtak a diákok, együtt játszottak, beszélgettek, nyíltan, közvetlenül kommunikáltak egymással” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Tóthpál Renáta.
A kisebb csoportokban történő tréningeken kívül esténként az iskola tornatermében nagy csoportos találkozóra is sor került, amikor a három kilencedikes osztály együtt játszott, közös foglalkozásokon vett részt. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

Tankönyvgond: partnerséget kínál az Erdélyi Tankönyvtanács
Új székhelyen a kolozsvári Gál Kelemen Oktatási Központ
Partnerséget kínál a romániai magyar tankönyvgond megoldására az oktatási minisztériumnak a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) égisze alatt működő, újjászerveződés alatt álló Erdélyi Tankönyvtanács. Péntek János, a tankönyvtanács kuratóriumának elnöke kifejtette: készek segíteni mind a magánkézben levő kiadóknak, illetve az átalakuló Didaktikai és Pedagógiai Tankönyvkiadónak (EDP), hogy a romániai magyar gyerekeknek szóló tankönyvek megfelelőek legyenek. A készülő tankönyvtörvényre nézve már eljuttatták a javaslataikat a minisztériumba. A szaktárca azt tervezi, hogy a tankönyvkészítés feladatát csakis az EDP-re ruházza át. Péntek János és csapata ettől sem tart, amennyiben az EDP keretében lesz magyar szerkesztőség is. A fentebbi bejelentések a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) égisze alatt működő Gál Kelemen Oktatási Központ székhelyavatóján hangzottak el.
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) égisze alatt működő, jelenleg újjászerveződés alatt álló Erdélyi Tankönyvtanács már eljuttatta a közvitára bocsátott tankönyvtörvény-tervezetre vonatkozó javaslatait a szaktárcához. Ennek értelmében a tankönyvtörvénynek nemcsak a tankönyvek kisebbségi nyelven való megjelenését kell biztosítania, hanem azok minőségét is. Azt javasolják, hogy hozzanak létre külön magyar anyanyelvű bíráló bizottságot, amely képes megítélni a magyar nyelven benyújtott tankönyvpályázatok szakmai színvonalát, a Didaktikai és Pedagógiai Tankönyvkiadónak (EDP) pedig legyen kihelyezett magyar szerkesztősége Kolozsváron megfelelő számú alkalmazottal, továbbá a románról lefordított tankönyv esetén magyar nyelvi és szaklektor ellenőrizze a tankönyv javaslatot. Megtudtuk: a szaktárca sürgősségi rendeletet bocsátana ki, amely szerint a tankönyvkiadással kizárólag az Didaktikai és Pedagógiai Tankönyvkiadót bízná meg. Ezzel a magánkézben levő kiadók, akik tankönyveket is kiadtak az elmúlt tizenegynéhány évben, kikerülnek a versenyből, és egyfajta államosítás, központosítás következne be. Péntek János nyugalmazott egyetemi professzor hangsúlyozta: az Erdélyi Tankönyvtanács kész szakmai segítséget nyújtani mind a magán, mind az állami kiadóknak azért, hogy a romániai magyar gyermekek szakmailag és tartalmilag is kiváló tankönyvekből tanulhassanak. A tankönyvgondokra vonatkozólag Péntek János elmondta: jó pár éve a tankönyvkiadásban összefonódott a szakmaiság és az üzlet, szerinte ezeket a területeket szét kell választani. Fóris-Ferenczi Rita, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója azt kifogásolta, hogy a tankönyvszerzésben nincs előre tervezés, hatásvizsgálat. A minisztérium kiadja, hogy 200 nap alatt meg kell írni egy-egy tankönyvet, és a nemzeti kisebbségek esetében még le is kell fordítani román nyelvre. – A tankönyvekkel országos szinten is probléma van, a nemzeti kisebbségek esetében a problémák sokasodnak. Diszkriminatívnak és a kisebbséggel szembeni bizalmatlanságnak tartom, hogy a kisebbség nyelvén írt magyar irodalomtankönyvet románra kell lefordítani – hangsúlyozta az oktató. A fordítás gondolata nem új: a jelenlevők meg is mutatták a jelenlegi ötödikes magyar irodalomtankönyvet, amelyet Köllő Zsófia, az Erdélyi Tanykönyvtanács ügyvezetője állított össze, és amelyen a könyv címe románul is szerepel, az első oldalon pedig Románia himnusza áll.
Brendus Réka: a kisebbségi pedagógusok nehezebb helyzetben vannak
Új székházba költözött az RMPSZ keretében működő Gál Kelemen Oktatási Központ (GKOT): az RMPSZ megvásárolta a Szappany/Tipografiei utca 21. szám alatti, közel 70 négyzetméteres ingatlant, miután a régi, Rudolf/Decebal úti székhelyét eladta, a különbözetet pedig magyar kormány támogatásból pótolták. Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke kifejtette: a több mint két évtizede működő GKOT a közép-erdélyi pedagógusok számára biztosít évközi továbbképzést, szakmai programokat. Brendus Réka, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese elmondta: tisztában vannak azzal, hogy a kisebbségben élő pedagógusok még nehezebb helyzetben vannak, mint az anyaországban élő kollégáik. Ennek ellenére meg kell felelniük a pedagógus nemes hivatásának. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főosztályának ügyvezető alelnöke az RMPSZ, az RMDSZ, a kolozsvári iskolák és egyetemek közti partnerséget hangsúlyozta, ugyanakkor üdvözölte az Erdélyi Tankönyvtanács újjáalakulását, mivel ő is tapasztalta, hogy a tankönyvek fontos kérdése sokszor kiesik az illetékesek látómezejéből. Virág Erzsébet, az RMPSZ országos alelnöke szerint a pedagógus tevékenységére a tradíció és az innováció kettőssége a jellemző. Szőcs Judit, az RMPSZ volt országos alelnöke, a GKOT volt vezetője arra emlékeztetett: két évtizeddel ezelőtt bármiféle tapasztalat nélkül hozták létre a GKOT, az alapcél most sem változott: a pedagógusok, gyermekek segítése. Irsai Mónikától, a központ egyik vezetőjétől megtudtuk: az új központban is évközi pedagógus-továbbképzéseket, szakmai fórumokat stb. szerveznek majd, a könyvtár délután várja az érdeklődőket. Irsai munkáját Oláh Márta, a kolozsvári Református Kollégium informatikatanára segíti. A székhelyavatón közreműködött Oláh Boglárka (zongora) és Oláh Mátyás (cselló). Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Kiválósági Médiadíjakat adtak át Kolozsváron, 14. alkalommal
Idén immár tizennegyedik alkalommal került sor Kolozsváron a „Médiadíj a kiválóságért” elnevezésű rendezvényre: pénteken este ismét a Román Nemzeti Színház és Operaház adott otthont – második alkalommal – a rangos esemény lebonyolítására, a díjak átadása közben az opera zenekara és énekesei adtak elő operarészleteket.
A Kiválósági Médiadíjakat a helyi médiaorgánumok – írott és online sajtó, rádió, televízió – szokták odaítélni olyan helyi személyeknek, szervezeteknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, akikről illetve amelyekről a sajtósok úgy vélik, hogy tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a város fejlődéséhez. Egyfajta elismerés tehát ez a díj a helyi közösség érdekében kifejtett, végzett tevékenységért. A díjak átadásának helyszíne az évek során állandóan változott, amint a lebonyolítása is, a szervezők igyekeznek minden alkalommal valamilyen program-meglepetéssel szolgálni. Idén első alkalommal kiterjesztették ezt a díjazási programot országos szintűre, erről Cristina Szasz, a rendezvény szervezője, az Amprenta Advertising menedzsere nyilatkozott: első év, hogy túlléptek Kolozsvár határain a díjazás tekintetében, és az országos média részéről is nagy volt az érdeklődés a rendezvény iránt. Többek között jelen volt díjazottként Ion Cristoiu publicista és díjátadóként Teo Trandafir műsorvezető. Meghívottak és a rendezvény házigazdái Laura Cosoi (színésznő) és Dragoș Bucurenci (tanácsadó, aktivista, műsorvezető) voltak.
Díjakat több kategóriában (kultúra, oktatás, vállalkozás, társadalom, sport, egészségügy) szoktak osztani. A Szabadság szerkesztősége (egyetlen magyar nyelvű média-képviselőként) idén Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnökének munkáját, kapcsolattartását és együttműködését, a helyi közösség, szervezetek tevékenységében való folyamatos részvételét értékelte. A jelenleg külföldön tartózkodó Vákár István díját munkatársa, Debreczeni Mária Magdolna vette át. Újvári Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Előhívás: amikor a képek ismeretlen életekről is mesélni tudnak
Rendhagyó kiállítás az audiovizuális örökség világnapjára
„Fedezd fel, emlékezz, oszd meg” – jelmondattal buzdította idén az UNESCO az audiovizuális örökség világnapja alkalmából a világszerte működő archívumokat, hívják fel a figyelmet az általuk őrzött értékekre. A felhívásnak maradéktalanul eleget tett a Sapientia EMTE média tanszéke és az Erdélyi Audiovizuális Archívum, az Előhívás című, nem mindennapi kiállításával. A fotó és a film közegéből építkező tárlat bizonyosságául szolgál annak, hogy egy kidobott családi fotógyűjtemény is információkat hordoz, hogy ismeretlen emberek emlékeit őrző fényképeket is értelmezni, sőt azokhoz különböző szálakkal kapcsolódni lehet, és méltó kontextusban örökséggé, a közös emlékezés részeivé válhatnak. Bár a fotók történetét senki nem mesélhette el nekik, a Kerekes Emőke és Balla Zoltán által megalkotott tárlat mégis mesél – két kolozsvári ember életéről.
Az október 27-i világnap kiváló alkalom arra, hogy a figyelem az audiovizuális dokumentumokra, ezek megőrzésének, kutatásának fontosságára irányuljon – hangsúlyozza honlapján közzétett felhívásban az UNESCO. Az emberi életekről, kultúrákról mesélő archívumok felbecsülhetetlen, a kollektív emlékezetet erősítő örökséget képviselnek, a világban élő emberi közösségek kulturális, társadalmi és nyelvi változatosságát tükrözik, segítenek megérteni közös világunkat.Az UNESCO felhívása folytán világszerte foglalkoznak az archív képek és filmek sorsával, felhasználási, kutatási lehetőségeivel; mindenki csatlakozhat a meghirdetett tematika szellemében kidolgozott rendezvényével, feltöltheti honlapjukra annak leírását, mint ahogyan mi is megtesszük – mondta lapunknak Blos-Jáni Melinda, az Erdélyi Audiovizuális Archívum egyik alapítója, a Sapientia EMTE média tanszékének oktatója. – Mi egy kicsi archívum vagyunk, egyelőre évente a saját kutatásainkat, a bejövő képanyagokat próbáljuk láthatóvá tenni. Törekszünk arra is, hogy megmutassuk, hol tartunk, mivel foglalkozunk, hogyan gondolkodunk a képekről, jelezve, hogy milyen új megközelítésekkel gazdagodtunk – magyarázta.Az Előhívás cím alatt, a Sapientia EMTE média tanszékén pénteken délután megnyitott kiállítást megtervező és megalkotó művészek egy méltatlan sorsra jutott családi fotógyűjtemény képeivel dolgoztak; a fotó és a film eszközeivel teremtettek kapcsolatot, egyfajta emlékezési szférát olyan emberekkel, akikkel nem lehettek közös emlékeik.A tárlat létrejötte egy nagyon emberi, és nagyon megható szálon indult el: a házaspár, akiknek fényképei a szemétben landoltak, a kiállítás alkotóinak tömbházbeli szomszédjai voltak. „Közvetlen falszomszédaink voltak, de a városi, elidegenedett élet folytán, soha nem találkoztunk. Láttuk, amint a fényképgyűjteményt a lakás új tulajdonosai a hölgy halála után kidobták” – magyarázta a fotóművész, Kerekes Emőke. Elmondta, nagyon meghatotta őket, hogy mennyire erős manapság is a fényképek mágiája: ezek az ember létezésének legfőbb bizonyítékai, mindenekelőtt ezeket dobják ki. Szükségtelen, hasznosíthatatlan dolgoknak tekintették őket, hiszen az apróbb tárgyakat felkínálták a szomszédságnak is…
A fotókat kivették a szemétből, elemezni kezdték, és a képek sok mindent elmeséltek: többek között azt, hogy nem volt gyermekük, és a két ember rendkívül fontos volt egymásnak. „Hosszabb ideje dolgozom archívumokkal, de soha nem találkoztam még ennyire fókuszált anyaggal, amelynek kilencven százaléka arról szól, hogy férj és feleség egymást fényképezi” – mondta a fotóművész. A fényképek valamikor az 1950-es évektől kezdve készültek, nagy részük a házaspárnak a volt szocialista országokban tett útjai, kirándulásai alkalmával. Mindamellett, bárhova mentek, soha nem a helyszín volt a fontos, mindenekelőtt egymást fényképezték – magyarázta Kerekes Emőke. A fotókból azt is leolvasták, hogy a férj feltehetőleg középosztálybeli értelmiségi, mérnök, vagy tanár lehetett, a feleség háztartásbeli. A férj maga is amatőr fotós volt, a sötétkamrai előhívás során alakítgatta, nagyítgatta a képeket. A fotógyűjtemény erről a két emberről, az ő kapcsolatukról szól, és mivel egymást fényképezték, állandóan jelen van a női és a férfi tekintetcsere rajtuk – részletezte a művész. Elmondta, a tárlat fotográfiai anyagában ennek a nagyon erős kapcsolatnak az értelmezésére törekedett, a hangsúlyt a tekintetekre helyezte. Néhány montázsképpel az adott kornak a miliőjét is megpróbálta kiemelni. A másik művész, Balla Zoltán a képek vizualitására, az amatőr fotós férjnek a képalkotási módjára összpontosított A végső mosás című kisfilmjében. Ez a megjelölés egyrészt a fotográfiák mosására, az utolsó vizestálcára utal, de arra is, hogy a két alkotó ezt a fotóarchívumot annak képletes utódaiként magáévá tette, kortárs koncepcióba helyezte. Világszerte létezik és terjed már az arra irányuló mozgalom, hogy az audiovizuális archívumokat használni kell, kutatásra, művészetre, különben elhalnak, elsikkadnak – emelte ki Kerekes Emőke.
Az október 27. és november 12. között, a Sapientia EMTE Tordai út 4. szám alatti, B épületének I. emeletén látogatható kiállítás a média tanszék Intermedialitás a kortárs filmben: a köztesség változó formái című kutatási programjához is kapcsolódik. Amint arról beszámoltunk, az audiovizuális örökség világnapja alkalmából az Erdélyi Audiovizuális Archívum egy közösségi projektet is indított, melynek keretében Kolozsváron vagy kolozsváriakról 2000 előtt készült, a téli ünnepkörhöz kapcsolódó fényképeket és az ezekhez kapcsolódó történeteket gyűjtenek.
Az UNESCO kezdeményezésére 2007-ben ünnepelték először október 27-ét az audiovizuális örökség világnapjaként. A világszervezet szerint, ennek az örökségnek a megőrzése, elérhetőségének biztosítása az emlékezéssel kapcsolatos valamennyi intézménynek, de a nagyközönségnek is alapvető célja kell legyen. Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)

Kemény Jánosról szülővárosa kapcsán
A Szabadság adott hírt arról, hogy Szabó Csaba, kolozsvári újságíró kezdeményezésére a pennsylvaniai Pittsburgh-ben, szülővárosában emléktáblát avattak Kemény János (1903–1971) író, irodalom- és színházszervező emlékére. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, miként vált amerikai szülötté egy erdélyi főúri család sarja.
A magyargyerőmonostori Kemény család Erdély egyik legrégebbi nemzetségéből ered, tagjai évszázadokon át jelen vannak a történelemben, hadvezetésben, politikában. Szinte valamennyi arisztokrata családdal rokonságba kerültek. Volt a családnak bárói és grófi ága is. A báróiból származott a híres politikus és regényíró, Kemény Zsigmond, a grófiból pedig Kemény József és Kemény Sámuel, akik 1842-ben értékes gyűjteményeik felajánlásával megvetették az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapjait. A család legismertebb leszármazási vonalát Kemény János (1607–1662) erdélyi fejedelem és emlékíró alapította. II. Rákóczi György fejdelem vitéz hadvezére volt, s ő hagyta rá végrendeletileg a hatalmas marosvécsi uradalmat várkastélyával együtt. Kemény fejedelemsége mindössze egy évre terjedt, 1661 januárjában választották meg, s egy év múlva, január 22-én elesett a törökökkel folytatott nagyszőlősi csatában. De leszármazottai közel három évszázadon át birtokolták Marosvécset. Ez a birtok hitbizomány volt, mindig csak a család legidősebb, vagy arra legrátermettebb férfitagja örökölhette, s nem adhatta el, nem oszthatta fel utódai között.
A 19. század második felében Kemény György (1812–1896) főispán volt a birtok ura. Gróf Bethlen Máriával kötött házasságából hat gyermek született. A legidősebb volt Ödön (1837–1921), aztán következett Kálmán (1838–1918), azután pedig Mária (1844–1884). Az utóbbi báró Bánffy Dezsőnek, Magyarország későbbi miniszterelnökének lett felesége. A hagyomány szerint Ödön lett volna a vagyon örököse, de őt főleg az irodalom, bölcsészet érdekelte, visszavonuló természetű volt, s ezért a fess katonatisztet, Kálmánt választották szülei az uradalom örököséül. Bánffy Polixénával kötött házasságából azonban egyetlen felnőtt kort megért gyermek sem származott. Ödönnek viszont éppen hat gyermeke született feleségétől, Káli Nagy Gizellától (1839–1898). A hölgy Káli Nagy Lázár, a kolozsvári kőszínház építtető biztosának unokája volt, s örökölte annak alsójárai udvarházát és birtokát. Úgyhogy Kemény Ödön is oda költözött. Ödön legidősebb fiát, Istvánt (1863–1904) illette volna a nagy örökség. A jó megjelenésű Bécsben szolgáló főhadnagy azonban szégyent hozott a családra.
Kemény Istvánt parancsnoka, egy herceg felkérte, hogy egy váltóját ellenjegyezze. Ezt nem lehetett megtagadni, különben is a herceget gazdag emberként tartották számon. Egy idő elteltével azonban Kemény Istvánon akarták behajtani a meglehetősen nagy összeget. A hercegnek nyoma veszett. (Kemény János utólagos nyomozása szerint beállt a francia idegenlégióba.) Kemény Istvánnak, de még szüleinek sem állt rendelkezésére a követelt összeg. Márpedig egy tiszt, ha nem tudott fizetni, akkoriban vagy főbe lőtte magát, vagy „meglógott”, távoli országba ment, de akkor elvesztette becsületét, szégyent hozott családjára is. Kemény István kénytelen volt nagybátyjához folyamodni a tartozás rendezéséért. Kemény Kálmán valóságos belső titkos tanácsos, főrendiházi tag, a „kegyelmes úr”, csak úgy volt hajlandó a tartozást kiegyenlíteni, ha István lemond minden örökségről, s kivándorol Amerikába. Így nem ő, hanem öccse, Kemény Ákos (1866–1922), Kis-Küküllő vármegye főispánja vált az örökössé, akinek azonban a Zeyk Cecíliával kötött házasságából nem született gyermek.
Kemény István Amerikában a legalantasabb munkákkal kereste kenyerét: volt dokkmunkás, mosogatólegény, liftesfiú. Végül az osztrák–magyar külképviseleten kapott szerény állást. Washingtonban feleségül vette, Ida Berenice Mitchell (1871–1956) különleges szépségű színésznőt, akinek az előző házasságából már volt egy fia. Kettejüknek három gyermeke született: Gizella (1898), Berenice (1900) és János (1903). Az apa hirtelen halálát követően a művésznő nem tudta eltartani gyermekeit, de hallott róla, hogy férjének Erdélyben gazdag rokonai volnának. Így felkerekedett, áthajózott Európába, s a négy gyermekkel megérkezett Alsójárába, Kemény Ödön nagyapához. Bár ez a két pártában maradt húgával együtt nem túl fényes anyagi jólétben élt, befogadta a „kakukkfiókákat” (ahogy önéletrajzi regényében nevezi magukat élete végén Kemény János).
Alsójára Kemény „fogadott szülőföldje” lett, hiszen itt kezdett eszmélkedni, gyerekkora ide kötődött. A falu gyermekeivel játszott, legjobb barátja Ferenczi Sándor volt, aki később az Unitárius Kollégium neves természetrajztanára lett. Nagy hatással volt rá az állandóan olvasó, folyóiratokat járató nagyapja. Itt szerette meg a természetet, ismerte meg a vadászat és halászat fortélyait. A nyarakat hol Nagyenyeden a Zeyk-rokonságnál, a „Burgban” töltik, hol pedig a „szelídlelkű” Ákos nagybácsinál, a dicsőszentmártoni főispáni lakban. Tízéves korában a kis Jánost beíratják a kolozsvári Református Kollégiumba. Nagy Jenő latintanárnál kap szállást és kosztot. Osztálytársa a későbbi orvos-író Jancsó Béla.
1916 nyarán Dicsőszentmártonban éri a román betörés, s a családdal együtt menekül Budapestre. Több hónapig tartózkodnak ott. Szemtanúja a Ferenc József halála okozta gyász megnyilvánulásának, majd az új király, IV. Károly koronázásának is.
A kollégium diáklapjában, a Reményben jelennek meg első versei. 1920-ban ki is ad egy kis kötetet Költemények címmel. Az új írónemzedéket szárnyra bocsájtó, Jancsó Béla szerkesztetteTizenegyek antológiájában már 12 verssel szerepel. 1921-ben az Unitárius Kollégium diákjaként tesz érettségit, s a család kívánságára Bécsbe megy erdészeti főiskolára, mert ekkor már sejthető, hogy a gyermektelen Ákos halálát követően ő lesz a marosvécsi uradalom örököse. Különben is szereti a természetet, a havasokat. Bécs aztán lehetőséget ad neki a művészetek, de különösen a színházi-zenei élet alapos megismerésére. Ákos nagybátyja szívszélhűdés okozta hirtelen halálát követően tényleg Kemény Jánosra száll a birtok. Igaz, ekkorra a román földreform a földek közel 70%-át kisajátítja, de még mindig hatalmas erdőségek társulnak a vécsi várkastélyhoz.
A mindössze 20 éves Kemény János 1923-ban veszi át Marosvécset. Ebben az évben meg is nősül. A Görögországban régészkedő William Roger Paton angol–skót archeológus lányát, Augusta Patont veszi nőül. Úgyhogy nemcsak édesanyjával, hanem feleségével is otthon „anyanyelvén”, vagyis angolul beszél. E házasságból is – a családban már hagyományos – hat gyermek születik. Közülük többen is a művészet felé tájékozódnak. Ezután Kemény János Marosvécs mellett Marosvásárhelyen és Kolozsvárt is lakást tart.
Még csak kezdő író, amikor 23 évesen szétküldi meghívóleveleit a 27 legnevesebb erdélyi írónak, akik 1926. július 15-én gyűlnek össze Marosvécsen néhány napos tanácskozásra, megteremtve az erdélyi irodalom félhivatalos parlamentjét, a Helikont.
Kemény János a 20-as évek végére válik tényleges íróvá. Első regénye, a Kákoc Kis Mihály címszereplője szegényparaszt a „kegyelmes úr” birtokán, vagyis Marosvécsen. Aztán kitör a világháború, elviszik katonának. A háborút és az őszirózsás forradalmat az avantgarde eszközeivel jeleníti meg a regény. Hazakerülve Mihály a kisvárosban próbálkozik megélhetést keresni. Egy évre besorozzák a román hadseregbe is. Végül szülőfalujában talál rá párjára, s itt alapít családot. Azután egymást követik a havasok életét bemutató regények és novelláskötetek, s egy déltengeri utazás élményeit összegző kötet, a Kokó és Szókratész (1940).
Mint mecénás is számottevő. Őt választják a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság, majd az Erdélyi Irodalmi Társaság elnökévé. Mindegyiket a tetszhalálból kell feléleszteni. Különösen jelentős színházpártoló tevékenysége. Mikor a kolozsvári színtársulat csődbe jut, 1931-ben megalakul a Thália Magyar Színházi Rt., s ennek elnök-igazgatójául választják. Sok száz hold erdejét áldozza fel a színház talpra állítására és fenntartására. 1941-ben aztán a Hunyadi téri színházépületben megnyíló Magyar Nemzeti Színház főigazgatói tisztségével is kitüntetik. Ebbe a társulatba nem veszik be a zsidó színészeket, úgyhogy ők Kemény támogatásával külön társulatot alapíthatnak Fekete Mihállyal az élen, Concordia elnevezéssel, s a Vasas klub színpadán tartják előadásaikat.
A második világháború végén a marosvécsi kastélyt feldúlják, kirabolják. Majd az egész birtokkal együtt államosítják. Kemény még részt vehet 1945-ben a marosvásárhelyi Állami Székely Színház megszervezésében, pár évig dramaturg is. De aztán – mint „osztályellenség” – csak fizikai munkát végezhet, úgyhogy mészégetéssel keresi kenyerét. 1954-től a Kolozsvárról Vásárhelyre költöző Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben kap könyvtárosi állást. 1958-ban innen is kiteszik származása miatt. Végül Sütő András alkalmazza az Új Élet című képeslap színházi rovatának szerkesztőjeként, s ezután tud újra az irodalomnak élni. 1957-ben jelenik meg novelláskötete: A havas dicsérete. Szó van benne a mészégetők nehéz munkájáról is. Aztán meglepetésszerűen sorra hozzák ki köteteit a kiadók. A gyermekvers-könyvek és novella-gyűjtemények mellett három regénye jelenik meg: Vadpáva (1958), Farkasvölgy (1963),Víziboszorkány (1965). Az 1830-as évektől 1914-ig a havason élő románok és magyarok életvitelét egy bátor, vállalkozó szellemű asszony történetével kapcsolatban bemutató utóbbi regény kétségtelenül érett munka. 1970-ben románra is lefordítják.
Legsikeresebb műve azonban csak halála után látott nyomdafestéket, a Kakukkfiókák (1972). Ez önéletírása. Főleg az alsójárai éveket ábrázolja megkapóan. Sajnos, 1918 karácsonyával zárul, az „idegen egyenruhások” bevonulásával. A tüdőrák nem hagyott időt a további kötetek megírására, pedig kordokumentummá válhattak volna sorai.
Kemény János gyakran emlegette: „Pennsylvaniában születtem, Transzilvániában fogok meghalni”. Jóslata bevált, a marosvécsi kastély kertjében nyugszik 1989-ben elhunyt feleségével együtt. Gaal György / Szabadság (Kolozsvár)

A börtönből szabadult Nagy Zsolt nem térne vissza az aktív politikába, de adhat tanácsokat
Nem kíván politikai tisztségeket vállalni, de tanácsokat továbbra is adna a politikusoknak Nagy Zsolt, a börtönből október elején szabadult volt romániai távközlési miniszter.
Az RMDSZ korábbi politikusa egy pénteki kolozsvári sajtóbeszélgetésen beszélt terveiről, és tekintett vissza az elmúlt évek vele kapcsolatos történéseire. Kijelentette, hogy tovább fog harcolni az igazáért. Romániában minden jogorvoslati lehetőséget kihasznált, de a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága asztalán van egy beadványa, amelyben a méltányos igazságszolgáltatáshoz való jogának a sérülése miatt panaszolta be a román államot.
A volt politikus elmondta: úgy töltötte le a rá kirótt börtönbüntetést, hogy a mai napig nem ismerhette meg az ellene használt bizonyítékok némelyikét, a bíróság nem hallgatta meg az általa javasolt tanúk egy részét, rosszul fordították románra a más nyelven folytatott beszélgetések leiratát. Hozzátette, hogy míg büntetését töltötte, négy olyan határozatot hozott a román alkotmánybíróság, amelyek gyakorlatilag azt igazolták, hogy nem lett volna szabad volna őt elítélni.
Nagy Zsolt elmondta, hogy nem kíván visszatérni az aktív politikába. Úgy vélekedett, hogy a jelenlegi romániai közhangulatban az RMDSZ-nek sem tenne jót, ha visszatérne a szövetségbe. Tanácsaival azonban ezután is segíteni szeretné a szövetséget.
Hozzátette, hogy névleg jelenleg is elnöke az Erdély Televíziót működtető alapítványnak, és megtörténhet, hogy valamikor ismét el fogja látni az ezzel járó feladatokat.
Nagy Zsolt az üzleti szférában is szabadúszó tanácsadóként dolgozott az elítélése előtt, és az egykori partnerei közül többen is jelezték, hogy továbbra is számítanak a munkájára.
A volt távközlési minisztert 2014 januárjában egy postaépület jogtalan elidegenítése miatt hivatali hatalommal való visszaélés miatt ítélték négy évi felfüggesztett börtönbüntetésre. 2015 januárjában a 2005–2006-os stratégiai privatizációk ügyében kapott újabb – ezúttal már letöltendő – négyéves börtönbüntetést.
Az összevont büntetésekből 982 napot töltött le, amikor a jó magaviselete miatt szabadulhatott.
A vádhatóság szerint Nagy Zsolt stratégiai privatizációs ügyekben adott ki bizalmas információkat külföldieknek magánosításra váró állami vállalatokról. Az ügyészség hazaárulással is vádolta a minisztert, ezt a vádat azonban ejtette a bíróság. Az RMDSZ volt politikusa ártatlannak vallotta magát, és azt hangoztatta: nincs közvetlen bizonyíték ellene, az ügyészség csak mások lehallgatott telefonbeszélgetései alapján következtetett bűnösségére. Az RMDSZ politikai leszámolás áldozatának tekintette Nagy Zsoltot, és szolidaritást vállalt vele. A román Legfelsőbb Bírói Tanács határozatban marasztalta el Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét, amiért a politikus a széles nyilvánosság előtt minősítette ártatlannak a jogerősen elítélt Nagy Zsoltot. MTI; Krónika (Kolozsvár)

Trendfüggő anyanyelvhasználat – pénzügyi és jogértelmezési gondok nehezítik a törvény alkalmazását
Számos kérdést vet fel az RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok esetében is a helyi közigazgatási törvény kisebbségi anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásainak gyakorlatba ültetése, ezen az eltérő jogértelmezés sem segít.
„Az RMDSZ azt várja el a szövetség képviselői által vezetett önkormányzatoktól, hogy mindent, amit a törvény előír kivitelezzen, és ültessen gyakorlatba” – mondta Horváth Anna a Krónikának, amikor arról kérdeztük, hogy a szövetség hogyan felügyeli saját választottjai körében a helyi közigazgatási törvény jelenlegi előírásainak gyakorlatba ültetését. Az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökét annak kapcsán kérdeztük, hogy több magyar többségű, magyar választottal rendelkező település honlapján szembeötlő nyelvhelyességi és helyesírási hibákat fedeztünk fel.
A helyi közigazgatási törvény jelenlegi előírásainak gyakorlatba ültetése sokszor az RMDSZ-es önkormányzatok esetében is számos kérdést vet fel – hívta fel a figyelmet részletekbe menő válaszában Kolozsvár volt alpolgármestere.
Kis községeknél a pénzhiány lehet a legfőbb akadály, az, hogy sikerül-e rávenni a többséget arra, hogy anyagi forrást különítsenek el a szűkös költségvetésből a törvény előírásainak teljesítésére, mint a tanácsülések napirendjének lefordítására, tanácsi határozatok lefordítására stb.
„Sok esetben azzal találkoztunk, hogy ezt nagyon nehéz átvinni a román többségen, hiszen szórványönkormányzatokról beszélünk” – mondta Horváth Anna. Szerinte arra is volt példa, hogy ahol ez megtörtént, később a Számvevőszék emelt kifogást, és per lett az ügyből.
Ezért is szerepel az RMDSZ közigazgatási törvényt módosító tervezetében, hogy a szükséges pénzt előírt költségvetési tételként vagy pályázati alap, vagy valamilyen többletszorzó formájában kapják meg az önkormányzatok. Ahogy például az oktatásban nagyobb a fejkvóta szorzója a magyarul tanuló diákoknál, mert a magyar órák stb. pluszköltséget jelentenek. „Ilyenszerű megoldást kell találni ahhoz, hogy a jog ne csak előírt jog legyen, hanem annak a gyakorlati alkalmazása se ütközzön ellenállásba, és ne pillanatnyi politikai alkun vagy annak a be nem tartásán múljon” – fogalmazott Horváth Anna.
Magyar nyelvismeret mint kritérium
Horváth Anna emlékeztetett, hogy a törvény jelenleg előír bizonyos jogokat, de az alkalmazásának a mikéntjét nem követi le. „Ebben a pillanatban például nem tudsz egy köztisztviselői vizsgát meghirdetni – és ezt számtalan példa mutatta az elmúlt néhány évben –, hogy a magyar nyelv ismerete kötelező kritériumként szerepeljen” – mutatott rá az illetékes emlékeztetve, hogy számos per is indult emiatt, és az önkormányzatok vesztettek. Újabb példaként említette, hogy bár a magyar anyanyelvűeknek – százaléktól függetlenül – joguk van a magyar esketéshez, az anyakönyvi hivatalnál nem lehet olyan álláshirdetést megfogalmazni, amelyben kötelező előírásként szerepelne a magyar nyelv ismerete.
Az is elképzelhető, hogy személyzet hiányában nem érvényesül a törvény, ismerte el Horváth Anna – legutóbb Nagyvárad önkormányzata hivatkozott erre. Hozzátette, ha van rá akarat, erőforrás, ez áthidalható azzal, hogy külsős szerződéssel oldják meg a fordítást, ami idő- és pénzigényes. „Ennek az elejétől a végéig végiggondolt, jól működő rendszerét kell kidolgozni” – jelentette ki az RMDSZ politikusa, aki szerint számon kérni lehet ugyan – és elmondása szerint a szövetség is ezt teszi –, de vannak olyan vonzatai a problémának, amelyektől nem lehet eltekinteni.
Formanyomtatványok és törvényértelmezés
Kolozsvár volt alpolgármestere szerint a tanácsi határozatok magyar fordításán túl még fontosabb, hogy a magyar közösség tagjai magyar nyelven is kommunikálhassanak a hivatallal.
Rámutatott, ennek a megsegítésére született meg az a program a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet égisze alatt, amelynek keretében lefordították a helyi és megyei önkormányzatoknál, dekoncentrált intézményeknél használatban lévő összes formanyomtatványt, és ezek kétnyelvű formában elérhetők az intézmény honlapján. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Románia elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát
Románia határozottan és visszavonhatatlanul elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát – közölte a bukaresti külügyminisztérium szombaton.
Spanyolország fontos stratégiai szövetségese Romániának, amely továbbra is határozottan kiáll Spanyolország szuverenitása és területi épsége mellett – olvasható a közleményben. A bukaresti szaktárca leszögezi: egy állam belső rendjének megváltoztatása csak akkor lehet legitim, ha tiszteletben tartja az alkotmányt és a jogrendet.
„Románia következetesen kiáll a nemzetközi jog tiszteletben tartása mellett, amely nem tesz lehetővé területmódosítást az illető ország beleegyezése nélkül. A Katalóniában kialakult helyzet Spanyolország belügye és reméljük, sikerül mielőbb visszatérnie az alkotmányos rend keretei közé” – zárul a bukaresti külügyminisztérium közleménye.
A katalán parlamenti függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában megszavazták a független „Katalán Köztársaság" létrehozását célzó javaslatot, ezután a spanyol kormány este bejelentette a katalán kormány és törvényhozás feloszlatását, és azt, hogy előrehozott parlamenti választást írnak ki december 21-re Katalóniában.
Romániában fokozott figyelemmel követték a madridi tiltás ellenére október elsején megszervezett katalán függetlenségi népszavazást és a referendum után kialakult helyzetet. A bukaresti médiában rendszeresen visszatérő katalán-székely párhuzamot Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke korábban határozottan elutasította. Szerinte egyáltalán nem lehet egyenlőségjelet tenni a katalán függetlenségi törekvések és a székelyföldi autonómiaigény közé, ahogy azt a szakadár törekvések európai térhódításától tartó román média sugallja.
Kelemen Hunor október 6-i aradi sajtóértekezletén kifejtette: a katalánok sosem állították magukról, hogy kisebbség lennének, nincsen anyaországuk, ők nemzetnek nevezik magukat. Ezzel szemben a romániai magyarok, amikor kulturális vagy regionális autonómiát javasoltak, azt a román államon belül tervezték megvalósítani. A romániai magyarok parlamenti eszközökkel, párbeszéddel próbálják kivívni azokat a jogokat, amelyek lehető teszik nemzeti önazonosságuk megőrzését szülőföldjükön – szögezte le az RMDSZ elnöke. MTI; itthon.ma/nagyvilag

Facebookon csatározik egymással az RMDSZ és a CEMO
Éles, néhol személyeskedésbe torkolló vita alakult ki a csütörtökön elfogadott kétnyelvű utcanévtáblákról szóló határozatok kapcsán a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) és a marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöke között.
Közben a marosvásárhelyi román közösséget tömörítő csoportban Iosif Simon szavazást kezdeményezett arról, hogy a tagok akarják-e, hogy az utcanévjegyzék kétnyelvűsítése megtörténjen, s ők kénytelenek legyenek a személyes iratok cseréjére. Rendhagyó módon a csütörtöki soros marosvásárhelyi tanácsülésen két, a magyar utcanévtáblákra vonatkozó határozatot fogadtak el. Kétnyelvű táblák ügye: okos politizálással érték el a várt eredményt Közös asztalhoz ültek, megegyeztek, majd a marosvásárhelyi városi tanácsülésen megszavazták a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó határozatokat az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártjának (POL) tanácsosai. A többi román tanácsos tartózkodott. A CEMO az elfogadásról szóló hírek után rögtön egy közleményt adott ki, amelyben részletesen elemzi mindkét határozatot. Az RMDSZ határozata az utcanévjegyzék megváltoztatásáról szól, s ez a CEMO szerint törvénybe ütközik. A civil jogvédők kikérték többek között az Országos Kataszteri Hivatal véleményét az utcanévjegyzék kétnyelvűsítése kapcsán, és a válasz szerintük azt tartalmazza, hogy a hivatalos jegyzék csak román nyelvű lehet, mert az állam hivatalos nyelve a román.
Ezzel szemben a CEMO életképesnek minősíti a POL határozatát, amely a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről szól, s ugyanazokra a törvényekre hivatkozik, amelyek alapján kitették a kétnyelvű táblákat Erdély több városában. Korábban Szigeti Enikő, a CEMO vezetője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hogy a POL-os határozattervezetet átnézték, s javaslatokat fogalmaztak meg, amelyek bekerültek a tervezetbe. A CEMO közleményére reagált Kali István, a marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöke, aki sérelmezi, hogy a magyar jogvédő szervezet nem várta meg a prefektus hivatalos válaszát.
Számítottunk arra, hogy az elfogadott határozattervezetünk kivitelezése nem lesz zökkenőmentes. Azzal is számolunk, hogy egyes hatóságok majd megfogalmazzák kifogásaikat azzal kapcsolatosan, hogy marosvásárhelyi magyar közösséget miért nem illeti meg a magyar utcanevek kihelyezése, de arra sosem gondoltunk, hogy az elfogadott határozattervezetünk ellen egy magát magyar jogvédő szervezetnek titulált csoport fog elsőként kifogást emelni. Nem értjük, hogy mire jó ez, de magyarázatot nyer a mondás, miszerint magyar magyarnak farkasa – olvasható Kali levelében, amelyben többek között cáfolja a CEMO állításait. Szerinte a kataszteri hivatal válaszában nem mondja ki, azt hogy az RMDSZ határozata törvénytelen, s azt, hogy innovatív, az támasztja alá, hogy az országban még sehol nincs ilyen utcanévjegyzék.
Válaszlevelében a CEMO élesen bírálja a marosvásárhelyi RMDSZ-t, amely szerintük 25 év alatt egyetlen, a kétnyelvűségre vonatkozó döntést sem ültetett életbe, sőt beleegyezett, hogy a város iskoláinak nagy részét román személyiségekről nevezzék el. A CEMO csapata kiemeli:
A marosvásárhelyi városi tanács október 26-án megszavazott RMDSZ kétnyelvű utcanévtábla határozattervezete nem innovatív, hanem törvénytelen, kötelességünk volt erről a marosvásárhelyi és az erdélyi magyar közösséget tájékoztatni.
A válaszlevében, amely személyeskedéseket is tartalmaz, támadják Kali Istvánt, s felszólítják, hogy ő és Vass Levente mondjanak el, amennyiben a prefektusi hivatal nem fogadja el az RMDSZ innovatívnak nevezett határozatát.
A marosvásárhelyi román közösség sem maradt ki ebből a vitából, ugyanis az Esti din Targu-Mures Facebook-csoportban Iosif Simon szavazást indított arról: egyetértenek-e a lakók azzal, hogy megváltoztassák az utcák elnevezését (az utcanévjegyzéket), ami nem azonos a kétnyelvű utcanévtáblákkal. Az utcanévjegyzék megváltoztatása ugyanis a hivatalos iratok – személyazonossági igazolvány, gépjárművezetői engedély, stb. – cseréjét is jelenti. A szavazáson vasárnap délelőttig több mint ezren vettek részt, nagy többségük nemmel szavazott, s a kommentekben háborogtak a magyar feliratok, az utcanévcsere és sok más ellen. Nem érte el a százat azon csoporttagok száma, akik igennel szavaztak.
A csütörtökön elfogadott határozatokat a prefektúra jogászai fogják megvizsgálni, s harminc napon belül véleményezik azt. Ha megkapják a törvényességi engedélyt, akkor Dorin Florea polgármesteren múlik, hogy életbe ülteti-e vagy sem. Simon Virág / Székelyhon.ro

Kőbe vésett hazugságok
Huszonhét hazug és silány kőszobor szomorú története. Szilágyi Aladár írása.
Évtizedek óta ott komorkodik egy, a román történelem panteonjának szánt szoborcsoport a nagyváradi Barokk palota hátsó udvarában. A funkciójában inkább panoptikumnak beillő, 27 mellszoborból álló sorozat egyáltalán nem válik egykori megrendelője: a püspöki rezidenciából jelenleg kifelé hátráló Körösvidéki Múzeum dicsőségére. Mintha futószalagon gyártották volna a silány anyagból készült, összhatásukban is giccses büsztöket: a méltóságteljesnek szánt történelmi alakok fizimiskája alig különbözik egymástól. Ugyanaz a tekintélyt sugalló arckifejezés, bősz tekintet; legfeljebb egy-két, a fejükön elhelyezett, jelzésszerű kellék illusztrálja, hogy a következő talapzatra helyezett történelmi hős nem ugyanaz a figura, mint a szomszédja… Azonosításukat a talapra rögzített, erősen oxidálódott fémtáblák szinte olvashatatlan szövegei hivatottak elősegíteni. – Még jó, hogy az idő kíméletlen kritikája patinával vonta be ezeket a történelmi hamisításoktól hemzsegő feliratokat, melyek annak idején a panoptikum megrendelőjétől – tehát a múzeum szakembereitől! – származhattak.
Íme, a legbeszédesebb példa: A szoborsor közepe táján fedezhető fel Vezérlő Fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc alakja, a következő felirattal:
FRANCISC RAKOCZI al II.-lea
PRINCIPE AL ŢĂRII ROMÂNEŞTI
TRANSILVANIA
(1704-1711) CONDUCĂTORUL MIŞCĂRII
ANTIHABSBURGICE
Summa summárum: a múzeumi tájékoztatónak köszönhetően ennek a bizonyos Francisc Rakoczinak – az utókorral együtt – végre a tudomására juthatott, hogy Őurasága egy Transilvania nevű román ország uralkodója volt…
Ez a motívum – mármint az Erdély román ország besorolás – többször is előfordul. Például a Roland Borşa néven szereplő Borsa nembeli Rolandról („aki felvette a küzdelmet a Magyar Királysággal a Kárpátok közötti román vajdaság függetlensége érdekében”) épp úgy kiderül, mint a Iancu de Hunedoara névvel feltüntetett Hunyadi Jánosról is, hogy mind a ketten ennek a bizonyos Transilvania nevű román országnak a vajdái voltak. Ami pedig Mihai Viteazul történelmi érdemeit illeti: neki köszönhető az egységes, centralizált, szuverén és független román állam első restaurációja. – Mintha Románia jelenlegi Alkotmányát idéznék, hát nem csodálatos???
Persze, egyéb pikáns mazsolázni való is bőven akad a géta-dák királyokkal kezdődő, Traianus császárral folytatódó, 27 főre duzzasztott panteon alján. Még olyan el nem hanyagolható részletek is kiderülnek, mint hogy a mócföldi Horia, Cloşca meg Crişan alkotta triumvirátus épp úgy forradalmár volt, akár az oltyánok hőse, Tudor Vladimirescu.
Nem folytatom a fölsorolást, akit érdekel, még megtekintheti a Barokk palota udvarában… Nem tudom, hogy megálmodói milyen sorsot szánnak ezeknek a történelmi torzóknak. Talán magukkal hurcolják a múzeum új székhelyére, a hajdani Magyar Királyi Honvéd Hadapródiskola környékére? Ott bőven van hely, csak legalább a hazugságokat tüntetnék el a szobrok talapzatáról. erport.ro

A Magyar Unitárius Egyház zsinatának állásfoglalása a házasság és a család tárgyában
A közelmúltban több társadalmi, közjogi és erkölcsi témájú vita tárgyát képezte a házasság és a család kérdésköre. A Magyar Unitárius Egyház Zsinata az alábbiak szerint foglalja össze a házasságról és családról vallott többségi felfogását, természetesnek tartva az egyháztagok szabad véleménynyilvánításhoz való jogát.
Magyar Unitárius Egyház keresztény egyházként éli meg hivatását: Isten és ember szolgálatát. Az Egyház házassági megáldásban a közjogilag érvényes házasságkötést részesíti, amelyet egy nő és egy férfi önként vállalt szeretetközösségének tekint.
A család alapja a házasság, valamint a szülők és a gyermekek szeretetközösségi kapcsolata. A családban Isten teremtői szándéka és gondviselése nyilvánul meg.
A család a társadalom, a nemzet és az egyházi közösség legfontosabb megtartó intézménye, és mint ilyen, megkérdőjelezhetetlen alapérték. A család keresztény eszményének megóvása és értékeinek érvényesítése egyházi kötelességünk.
Az Egyház küldetésének tekinti a házasságkötés és a házasságon belüli gyermekvállalás szorgalmazását, a gyermekek megfelelő családi nevelésének a támogatását, a családon belüli szeretetviszony fennmaradásának az elősegítését.
A társadalomban tevékenykedve az Egyház tudatában van annak, hogy a családi együttélés társadalmi valósága szélesebb a fenti meghatározásnál: sokan más formájú szeretetközösségben élnek kényszerűségből vagy szabad választásból. Az Egyház – hivatásának megfelelően – mindenki felé szeretettel és segítő szándékkal fordul.
A Zsinat a gondviselő Isten áldását kéri a házasságokra, a családok életére, egyházunkra, nemzetünkre és minden emberre!
Ürmös, 2017. október 28.
A Magyar Unitárius Egyház Zsinat

Működjünk Együtt! (Nagyszeben)
Működjünk együtt! címmel megtartotta első tanácsadó-segítő módszertani foglalkozását Mátyás Csilla pedagógus. A segítő beszélgetések célja megérteni saját gyermekünket életkori sajátosságai alapján, valamint hasznos tanácsok, módszerek megismertetése a szülőkkel, amelyek gyermekeik nevelését oly módon segítik, hogy az a fejlődő lélekben nem okoz negatív visszacsatolást.
Az est során Csilla egy adott probléma megoldására hozott fel példákat, amelynek mentén mi is megpróbáltuk hasznosítani az elhangzottakat, próbáltuk az általunk berögzült nevelési sémákat korrigálni.
Nem volt unalmas ez a másfél óra, hiszen a hasznos tanácsok mellett játékra is sor került, és feladatokat is kaptunk, amelyeket ott helyben megbeszéltünk.
Természetesen minden gyermek más és más, mint ahogy a szülők is különböznek, és a helyzetek, az életkörülmények, minden változik… A beszélgetések során ne várjuk azt, hogy egy tuti receptet sajátíthatunk el, amelyet alkalmazva minden gyermek bármely időben, és helyzetben azonnal kezesbáránnyá változik.
Varázspálcát nem kapunk, viszont a gyermekek életében előforduló rengeteg problémára, pl. rossz érzés, csalódás… kezelésére kaphatunk megoldásokat. Fontos a gyermekekkel szembeni határok felállítása, úgy hogy a gyermekek szabadsága sértetlen maradjon. Rosszallásunkat hogyan mutassuk ki a gyermekünk felé, anélkül, hogy bántóak legyünk. Ezekre, és még számos – minden családban előforduló – problémákra kaphatunk lehetséges jó válaszokat.
Ha kedvet kaptak, lehet csatlakozni, hiszen a foglalkozás folytatódik november 30-án, csütörtökön 18:00 órától a HÍD Egyesület – Nagyszebeni Magyar Központban. (Sörház utca 2. szám, II.emelet, 550173 – Sibiu, Berăriei, nr. 2) Simon Andrea / Szeben.ro; Erdély.ma

Gátat vetni az uszításnak!
Romániában a tévécsatornákon, rádióállomásokon, nyomtatott és elektronikus sajtóban a fasizmus határát most már nem csak súroló, hanem itt-ott át is lépő magyarellenes uszítás folyik hónapok óta.
Az ellene fellépni hivatott állami hatóságok, szervek pedig szemet hunynak felette, és bűnös hallgatásukkal táplálják az egyre jobban elharapódzó gyűlölet lángját.
De ezen nincs amiért csodálkozni, hiszen az őket jelenleg irányító vagy majd irányítani akaró, levitézlett, hatalmon lévő vagy éppen felfelé törekvő román politikusok egymást túllicitálva szidnak minket. Ideológiai beállítottság, illetve párthoz való hovatartozás nélkül. A magyarok elleni gyűlöletkeltés terén ugyanis egységes a román politikum, és egyazon álláspontot képviseli.
A felsoroltak következtében kialakult helyzetet, érzelmi állapotot és gondolkodásmódot tekintetbe véve viszont már csak idő kérdése volt, hogy a mesterségesen felkorbácsolt indulatok mikor fogják a széles tömegek lelkét is megmérgezni. Így hát megbotránkozhatunk és felháborodhatunk rajta, azonban ne csodálkozzunk azon, hogy napjainkra a magyargyűlölet helyenként már nem csak szóbeli támadássá, hanem tettlegességgé is fajult. És nem csak az úgynevezett szórványban, hanem a magyar többségű Székelyföldön is, amint ezt az elmúlt napok történései is bizonyítják. Gondoljunk csak a román nemzetiségű nő Sepsiszentgyörgy központjában nyíltan elkövetett és büszkén vállalt aljas cselekedetére. A piros-fehér-zöld szalag koszorúról történő letépése, valamint kukába dobása ugyanis a magyar nemzet meggyalázását jelképezi.
A történelem ismétli önmagát, hiszen a fasizmus kibontakozása és térnyerése a két világháború közötti időszakban is a másság elutasításával és a többségtől eltérő nemzetiségűek szidalmazásával vette kezdetét. A jelképeik meggyalázásával és használatuk betiltásával folytatódott, majd fizikai bántalmazásukkal, valamint megsemmisítésükkel fejeződött be Európa-szerte. A vége pedig egy újabb világégés és soha nem látott pusztulás lett.
Éppen ezért szembe kell szállni a gyűlöletkeltőkkel, és gátat vetni az uszításnak, amíg ez különösebb áldozatok nélkül megtehető. Közös erővel ugyanis erre még képesek vagyunk. Bodor Tünde / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Egyesület alakult a Dan Tanasă által indított perek kivédésére
A Dan Tanasă által indított perek elleni szervezett jogvédelemben biztosítana segítséget az önkormányzatoknak a Romániai Magyar Jogvédő Egyesület, amely az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének pénteki küldöttgyűlésén mutatkozott be.
Mint azt Szilágyi István, az egyesület elnöke elmondta, nagyon fontos az összehangolt és hatékony reakció a ma már járványként terjedő probléma orvoslására. Szerinte nyilvánvaló, hogy a jelenlegi kaotikus jogrendszerben az érintett polgármesteri hivatalok önállóan képtelenek hatékonyan megvédeni magukat.
Fel kell ismernünk – magyarázta Szilágyi –, hogy a bíróságok részéről kialakult egy joggyakorlat, amit a későbbiekben egyre nehezebb lesz visszafordítani. Ennek következtében a magyarlakta települések polgármesteri hivatalainak nyelv- és szimbólumhasználati lehetőségei súlyosan korlátozódnak, amennyiben nem történik meg az összefogás. A középületekre kifüggesztett székely zászlókat el kell majd távolítani, eltűnnek a magyar „Polgármesteri Hivatal”, „Községháza”, „Városháza” feliratok, amelyek sok esetben történelmiek, így műemlék épületek sérülhetnek.
Felháborító, hogy a törvényesség és méltányosság leple alatt támadásnak tegyék ki a magyarságot – fogalmazott.
Az egyesület azt ígéri, hogy hatékonyan veszi fel a harcot a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Tanasăval, és alternatív módszereket dolgoz ki a támadások megakadályozására. Terveik közt szerepel az is, hogy felveszik a kapcsolatot az udvarhelyszéki polgármesteri hivatalokkal az együttműködés érdekében. Elsőként azokat keresik meg, amelyek ellen már indult zászló- vagy feliratper, a későbbiekben pedig azokat, amelyek ellen még nem, de a hivatalokra ki van tűzve a székely zászló és magyar nyelven van kiírva az intézmény neve. Az egyesület képviselői elmondták, nem csak az udvarhelyszékieknek biztosítanak védelmet, bármely önkormányzatnak szívesen segítenek, amely hasonló helyzetben van.
Szilágyi István hangsúlyozta, szervezetük pártfüggetlen, hisz a magyarság értékeinek megvédése közös cél, és ezért arra kér minden polgármestert, ne utasítsák el a kapcsolatfelvételt és támogassák őket kezdeményezésükben. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a későbbiekben más jogvédelmi problémákban is jogsegélyt biztosítanak a magyarok lakta települések önkormányzatainak. Fazakas László / Székelyhon.ro

Hitvalló nappal zárta a reformáció emlékévét a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye
Bocskai István fejedelem szobrának leleplezésével és faültetéssel avatták fel Felsőboldogfalván a Reformációi emlékparkot, majd az udvarhelyi belvárosi református templomban úrvacsorai istentiszteleten adtak hálát a reformáció emlékévéért a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye hívei és vendégeik.
Sűrű sorokban érkeztek szombaton az egyházmegye kis és nagy gyülekezeteinek képviselői a felsőboldogfalvi református műemlék templom körül kialakított Reformációi emlékparkba. Nyitányként elhangzott a 90. Zsoltár majd Reményik Sándor Csendes csodák című versét szavalta el Lajos Ágnes.
Munka, melléállás
Eddig ha elmentek is az átutazók a műemlék templom mellett, most munkával, melléállással új megvilágításba került, és megállásra késztet – összegezte Moldovan Radu helyi református lelkipásztor.
A közösségi térbe érkezőt a nagy tettekről való elmélkedésre hívják a pannókon összefoglaltak, és végigkísérik a reformáció európai, magyar és erdélyi évszázadain. Ugyanakkor bepillanthatunk általuk a reformátorok és az erdélyi református fejedelmek életútjába. A szövegek létrehozásában közreműködött Bekő Anna, Benedek Tünde, Capcalo Dániel, László László, Fehér János, Sógor Géza, Magyari Hunor és Magyari Tünde – hangzott el az avatón. A munka nem ért véget, a gyepesítés tavasszal folytatódik, és két újabb szobor elhelyezését is tervezik. Az emlékpark feladatot is jelent: továbbvinni a reformációi örökséget.
Reformációi mérföldkövek
Dr. Bekő István Márton székelyudvarhelyi lelkipásztor címszavakba és lelkesítő gondolatokba foglalta mindazt, amire rátekintettek és amiért az 500. jubileumi évben hálát adtak: a világot megváltoztató reformációért. Kiinduló dátuma 1517. október 31-e volt, helyszíne a németországi Wittenberg, személye Luther Márton, irata a 95 tétel.
„A reformációt Isten Lelke továbbvitte.
Ezért aki Luthert mond, Kálvint, Zwinglit és Bullingert is mondania kell. Aki Wittenberget emlegeti, nem feledheti Genfet és Zürichet.
A reformáció megváltoztatta a magyarságot. Történelmet és jövőt formáló tényező lett a bibliás és zsoltáros hit – mondta Bekő István Márton. Történelem, nyelv, hit, kultúra, felemelkedés, jelen és jövendő, mindezek együtt benne vannak a reformációban. Az esemény és annak hatása összetartozik: megújította a 16. századi egyház hitbeli és teológiai életét, és évszázadokra meghatározta azt. Isten igazságosságának gondolata hozzájárult a felszabadulás, a megbocsátás és a kegyelem átéléséhez, amely teljes mértékű hitbeli-lelki változást eredményezett. A reformáció eredményezte az egyén Isten színe előtti személyes felelősségvállalását. Az egyetemes papság elve kihatott a kegyességre, az oktatásra, a politikára, a családra és az egyén életének változására. A Biblia kiemelt helyre került. Már nem pusztán forrása a kegyes életnek, hanem egyben mérőzsinór az egyház és hívő számára, hogy hite és cselekvése megfelel-e küldetésének.”
A bibliafordítások által a reformáció alapvetően hozzájárult a nyelv alakulásához, ezért nyelvesemény is.
Továbbvinni
Teljesen új, bibliai alapú egyházszervezet jött létre. Az iskolák alapítása is elválaszthatatlan a reformációtól. A reformáció mentén államszövetségek alakultak, amelyek egymás segítségére siettek veszedelmek és háborúk esetén. Hathatós politizálást és választ eredményezett az Oszmán Birodalom terjeszkedése idején. A református hit megtartó erőnek bizonyult a megszállások ideje alatt. „Magyarság és erdélyi lét tekintetében bátran állítjuk, hogy a reformáció egyházai mindenkor a nép megmaradásának szolgálatában álltak. Mit kezdünk ezzel az örökséggel ma? Amiképpen az egykoron megreformált keresztyén hit választ adott az emberek kérdésére és bibliai megoldást nyújtott égető problémáikra, azonképpen ma is. (…) Hűek maradunk a Krisztusban megjelent örömhírhez, a bibliai alapokhoz, és folyamatosan meg akarunk maradni és megújulni azon az örökségen, amelyet elődeink nekünk hátrahagytak. Alázatosan kérünk Istentől további kegyelmi időt és jövendőt e népnek. Mert tudjuk, hogy ma is igaz az apostol vallomása, amely Bethlen Gábor hagyatéka s egyházunk jelmondata: ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?
Szoboravatás
A visszaemlékezés után Farkas Balázs szavalt, majd Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke összefoglalta a jubileumi év lelki és hitéleti megvalósításait. Együttléteinkben erő van – nyomatékosította. A múlt és jövő határmezsgyéjén a park- és szoboravató áldásban kérte, tegyünk tanúságot a szüntelenül Istent kereső lelkületről.
Majd az egyházkerület és az egyházmegye főgondnoka leleplezte Bocskai István szobrát, Zavaczki Walter Levente székelyudvarhelyi művész alkotását. Zilinszki Nóra éneklése után köszöntőbeszédek hangzottak el. Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Erdélyi Osztályának vezetője a kilencszáz éves templom udvarának csendjében a reformáció öt tétele alapján az önmagunkra találást emelte ki. Nem a bezárkózás, hanem a jelenlét és a közösség felemelését jelentő cselekedetek teszik múlhatatlanná azt, amit elődeink megteremtettek. Köszöntőbeszédet mondott továbbá Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok, Sándor József polgármester, Verestóy Attila szenátor, Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja és Borbély István, Felsőboldogfalva község alpolgármestere.
Örömlakoma
A Református Diákotthontól az egyházmegye új zászlaja alatt vonult a sokaság a székelyudvarhelyi belvárosi református templomba. Az úrvacsoraosztásos istentiszteleten közreműködött a Fundamentum zenekar és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kórusa. Kató Béla püspök Ámosz prófétától választotta a reformáció alapigéjeként ismert isteni ígéretet: „felemelem Dávid leomlott sátorát, és kijavítom repedezéseit, és felemelem omladékait, és megépítem azt, mint volt hajdanán”. Eme sátor tartóoszlopa számunkra Krisztus – további építkezéseinknek erős és végleges megoldása. Az igeközpontú templomból kell kiáramolnia a hitvalló életnek a gyülekezetre, a családokra, a fiatalokra és mindenik közösségünkre, munkánkra. Szembe kell néznünk ugyanakkor a repedésekkel, betömnünk azokat, és az omlásokat Isten kőműveseiként kell újraraknunk. Erőt adó, fészekmelegű közösség tudja magához emelni a didergőt. Azért imádkozott, hogy új erőre kapjunk, adjuk át örökségünket, tudjunk közösen cselekedni az 501. évben is.
Úrvacsorai beszédében Pitó Zsolt bögözi lelkipásztor az örömlakomáról mint hálaadási alkalomról szólt. Azért, amit Isten tett ötszáz évvel ezelőtt, és hogy a jubileumon ennyien együtt emlékezhettek rá. Az öröm gyökere pedig, amit Isten mond és mutat az Úrasztalánál. Igaz életet ad. Amit tovább kell adnunk a családban és közösségeinkben, mert ott van a jövő, ahol Krisztus van.
Az istentisztelet után László Judit karnagy bemutatta a jubileumra készült lemezt, amelynek dalanyagát az új énekeskönyv alapján a gyülekezetek dalosainak közreműködésével a nyáron rögzítettek a székelyszenterzsébeti református templomban. A szeretetvendégség előtt mindent részvevőt megajándékoztak az egyházmegye templomait madártávlatból bemutató leporellóval, amely tartalmazza a református lét legfontosabb tudnivalóit is. Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Szent László kultusza került a középpontba Székelyudvarhelyen
A sziklahitű király címmel rendezett Szent László Emlékkonferenciát a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az Orbán Balázs Akadémia szombaton a székelyudvarhelyi Városháza Szent István-termében.
Mára már majdnem minden információs felület beszámolt róla, hogy a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította a nemzetpolitikai államtitkárság, a lovagkirálynak is nevezett első László magyar király trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. Mivel környékünkön található a lovagkirály kultuszához köthető legtöbb fennmaradt falkép és legendáit sok településen ismerik, őrzik, idén számos tudományos, ismertető, valamint turistacsalogató projekt zajlott a témában.
Egyebek közt ezekről is szó volt a konferencián.
Nálunk van a legtöbb falkép
A szombat kora délelőtti regisztráció után köszöntőbeszédek hangoztak el az esemény szervezői, illetve a város képviseletében Gálfi Árpád polgármester részéről. Majd a szent király egyházpolitikájától a modern eszközökkel újraélesztett kultuszon és művészettörténeti barangoláson át a korabeli viseletekig számos érdekességet sorakoztattak fel az előadók. Nemrég egy kisebb csoport hozzáfogott a Szent László-legenda falképeinek nemzetközi digitalizálásához, jó minőségű fotókkal, a témával kapcsolatos kutatássokkal, szakirodalommal egybefogva – erről számolt be a projekt egyik koordinátora, Sashalmi-Fekete Tamás. A projekt lenyomata egy folyamatosan frissülő honlap, a szentlaszlo.com, melyet a konferencia részvevőinek volt szerencséjük megismerni.
A legenda tovább él
Ezt követően a Székelyföldi Legendárium csapata és Gyöngyössy János mérnök-grafikus által készített, a tervek szerint idén karácsonykor megjelenő Szent László Kárpát-medencei legendáriuma – A sziklahitű király című kiadvány bemutatója következett. A térképpel is ellátott könyv mesei keretbe foglalja a Kárpát-medencében fellelhető legendák, irodalmi alkotások egy részét. A kötetet Gyöngyössy János mutatta be, mindazoknak ajánlva, akik gyermeki kíváncsisággal és kis humorral fordulnak a témához. A kiadványon a Székelyföldi Legendárium csapata mellett freskóértelmezők, építészek, művészettörténészek és Muszka Sándor író is dolgozott. A legendák világán Szőrmanó és Zete vezeti végig az olvasót.
A bemutatót Szabó Károly fotós, filmes képes beszámolója követte a Szent László-freskók felkereséséről, majd Hidán Csaba László, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora tartott történelmi előadást. Az eseményen középkori hadi viseleti bemutatót is láthattak az érdeklődők, illetve állófogadáson vehettek részt, majd Szőcs Barna zongorajátékával zárult a nap. Dávid Anna Júlia / Székelyhon.ro

Viharban is fellobbant a remény lángja (Székelyföld autonómiájának Napja)
Kiolthatja a gyertyákat, fáklyákat, akadályozhatja az őrtüzek fellobbanását a viharos szél és eső, de lelkünkben az autonómia és szabadság lángját nem tudja kioltani – hangzott el tegnap Sepsiszentgyörgyön Székelyföld autonómiájának napján a turulszobornál tartott rendezvényen. A zuhogó eső, erős szél dacára mintegy kétszázan hallgattak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívó szavára és vonultak ki gyertyákkal, fáklyákkal, székely zászlóval kinyilvánítani autonómiaigényüket.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke felidézte, hogy az elmúlt években október végén az SZNT kezdeményezésére került sor a székelyek nagy menetelésére, a következő esztendőkben pedig Székelyföld határait világították ki, így született döntés, hogy ezentúl október utolsó vasárnapja legyen Székelyföld autonómiájának napja. „Idén délelőtt imádságokkal, este pedig gyertyákkal, fáklyákkal, őrtüzekkel hoztuk a román hatalom és a nagyvilág tudomására, hogy nem mondunk le jogos követelésünkről, Székelyföld autonómiájának eléréséről, és nem hagyjuk, hogy a közigazgatási átszervezés leple alatt feldarabolják Székelyföldet” – fogalmazott Gazda Zoltán. Véleménye szerint az elmúlt időszak nemzetközi eseményei is jelzik Románia kormányának, ha nem indítják el a tárgyalásokat Székelyföld képviselőivel, súlyos helyzet alakulhat ki. „Nem lehet, nem szabad a népek önrendelkezésével játszani” – hangsúlyozta. Egy katalán függetlenségi harcos szavait idézte: a szabadság nem száll le a néphez, a népnek kell felemelnie magát hozzá. Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott nem lehetett jelen a sepsiszentgyörgyi rendezvényen, üzenetét Ferencz Csaba olvasta fel. Fontosnak nevezte az őrtüzek gyújtását, a figyelem felkeltését, hogy a székelység is elérhesse azt, ami más európai népeknek jár. Európának és az érintett államoknak rá kell eszmélniük végre, hogy nem hunyhatnak szemet az őshonos kisebbségek jogos önigazgatási törekvései fölött, mivel hosszú távon az autonómia a békés megoldás, a biztonság záloga. Szili Katalin üzenetében kiemelte: nagyon fontos a belső egyetértés, hogy a tárgyaló felek egységben lássák a magyarságot. „Aki nem tudja, merre hajózik, annak nincs jó szél. Mi tudjuk, hová hajózunk, céljaink közösek: a magyarság megmaradása, boldogulása, biztonsága, önigazgatása elérése” – mondotta, üzenete végén pedig reményét fejezte ki, hogy egyszer ezen őrtüzek gyújtását majd az autonómia ünnepeként tartják számon. Izsák Balázs, az SZNT elnöke kiáltványukat olvasta fel. Ebben leszögezik: a Székelyföld autonómiájának napján összegyűlt székelyek ismételten kinyilvánítják akaratukat Székelyföld területi autonómiája iránt. Szükségesnek tartják a párbeszédet, és elégedetlenek a román kormány ezt elutasító magatartása miatt. „Európában megmozdult a föld. Egyre több régió vagy önálló állammal nem rendelkező közösség fejezi ki az önrendelkezés iránti akaratát. Legyen szó akár függetlenségről, akár államon belüli önrendelkezésről, a nemzetközi közösségnek felül kell vizsgálnia az önrendelkezési jog merev és elavult értelmezését, amely szerint ez a jog kizárólag csak az államok népességét illeti meg” – áll az elhangzott kiáltványban. Imádságot az autonómiáért Kovács István unitárius lelkész mondott. Jelképesnek, küzdelmünkhöz hasonlónak nevezte a gyertyákat kioltó, ernyőket kicsavaró viharos szelet. „Megállíthatatlan az élni akarás, a hit teremtő erő, és autonómiánk is a reményünk, a hitünk által válik valósággá – mondotta. Ezt a hitet nem tudja elvenni tőlünk senki, ez az a bennünk lévő láng, amely kiolthatatlan, és ezért állunk itt ilyen ellenszélben is. Imádkoznunk, cselekednünk kell, hogy ez a lelkünkben lévő remény a talpunk alatt, ezen a földön valósággá, autonómiává váljék.” Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyarmathy János a kitüntetett
Ünnep Bernády szellemében
A városépítő polgármester nyughelyénél gyülekeztek szombat délelőtt a Bernády-örökség ápolói, éltetői. A marosvásárhelyi temetőben zajló emlékezés, koszorúzás a Bernády Napok hagyományos mozzanata, amelyet ezúttal is a rendezvénysorozat zárónapjára – a korábbi években péntekre – időzített a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriuma.
Borbély László kuratóriumi elnök az idei év különlegességére, a 25 éves alapítvány és a 20 éves rendezvénysorozat jubileumára emlékeztette a jelenlevőket.
– Ezen a helyen mindig elgondolkozom azon, mit jelent nekünk Bernády, és hogyan tudjuk ezt megjeleníteni. A Bernády Napok szervezésekor igyekszünk minden évben valami újat hozzátenni a Bernády-kultuszhoz, és mindig rájövök arra, hogy van még mit felmutatni – tette hozzá a kuratóriumi elnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőben lesz Bernády György halálának 80. évfordulója, és mivel a hajdani polgármester Marosvásárhely hitéletében is fontos szerepet töltött be, egyházi főgondnok volt, 2018-ban az egyházzal közösen szeretne erről megemlékezni az alapítvány.
„Mintha az egész város...”
Bernády sírjának megkoszorúzása után az együttlét a városépítő szobránál folytatódott.
– Ha nem is vagyunk sokan, lélekben úgy vagyunk itt, mintha itt lenne az egész város – mondta a koszorúzás előtti percekben
Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának alelnöke. Borbély László az 1994-es szoboravatót idézte fel, amikor akkora volt a tömeg, hogy a Sáros utcáról nem lehetett látni a végét. A rendkívüli eseményt Bálint Zsigmond fotóművész úgy örökítette meg, hogy fényképén a tizenötödik sorban állók is felismerhetők, az alkotás jelenleg is megtekinthető a Bernády Házban – hallhattuk az alapítvány kuratóriumi elnökétől, aki szerint Bernády öröksége iránt az évek során sem lanyhult az érdeklődés, ezt jelzi az is, hogy 1995-től – amióta a nyilvántartást vezetik – a Bernády Ház 2642 rendezvénynek adott otthont, és azok nagy része a hajdani polgármester alakjához kapcsolódott.
– Bernádynak számomra ma is ugyanaz az üzenete, mint eddig bármikor: fogjunk össze mi, romániai magyarok, és tegyünk le valamit közösen az asztalra. Ha van ehhez hit és akarat, sok év múlva is fogunk itt találkozni – zárta beszédét Borbély László, végül azt is megjegyezte, nem baj, hogy a megemlékezés alatt a közelben éppen egy jegyespárnak muzsikáltak, ez is a város hangulatához tartozik, az viszont fontos, hogy a város igazi hangulatát ne hagyjuk megváltoztatni.
Az elkövetkező percekben a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi tagjai, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul, a megyei és városi RMDSZ képviselői, az RMDSZ marosvásárhelyi Nőszervezete, a MAG (Mai Generáció Ifjúsági Szervezet), illetve a Szovátai Bernády Közművelődési Egyesület illetékesei helyezték el koszorúikat a városépítő polgármester szobránál. Az ünnepi pillanat után rövid ideig még együtt maradtak az emlékezők. Bulyovszky Loránd, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi titkára ekkor idézte fel a szobor születésének jelképerejű körülményeit, azt, hogy Bocskay Vince alkotása sok maroknyi bronzból, a marosvásárhelyiek által felajánlott kilincsekből, lakatokból, kulcsokból öltött testet 23 évvel ezelőtt.
Alkotójához tért vissza az emlékplakett
Délután a zsúfolásig telt Kultúrpalotában folytatódott az ünnepség. Borbély László az elmúlt negyedszázad megvalósításait körvonalazta: 262 képzőművészeti tárlatot, 15 fotókiállítást szervezett a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány a Bernády Házban, amelynek gyűjteménye 250 képzőművészeti alkotással és 150 fotóval gazdagodott az évek során, 26 kiadványt publikáltak a 25 év alatt, és az elmúlt három évben több mint kilencezren látogatták meg a volt Baross utcai Házat. Az alapítvány kuratóriumi elnöke az elmúlt idők Bernády Napjaira is visszatekintett.
– Mindig fontosnak éreztük megszólítani a fiatal nemzedéket. Fantasztikus volt látni, ahogy versenyeznek, esszéírásban, filmezésben mérik össze tehetségüket a diákok. Két éve sportvetélkedőket szervezünk nekik, és ezekre a versenyekre sok román iskolai osztály is benevez. Minden résztvevő Bernády-emlékéremmel tér haza, így a román gyermekek, fiatalok is találkoznak a hajdani polgármester nevével, örökségével.
Az idei rendezvénysorozatból Borbély László a slam poetryt is kiemelte, majd az egyik fiatal alkotásából idézve tette fel a költői kérdést hallgatóságának:
– Eleget tettünk annak, hogy ez a hely jó legyen nekünk?
Végezetül a kuratóriumi elnök köszönetet mondott a marosvásárhelyieknek az elmúlt 25 évért, a közönség támogatása, jelenléte nélkül ugyanis nem élte volna meg a negyedszázadot a városépítő nevét viselő rendezvénysorozat.
A gálaműsor kiemelkedő pillanata a Bernády-emlékplakett, Gyarmathy János szobrászművész bronzplasztikájának átadása volt, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal ítélt oda az alapítvány kuratóriuma.
Az idei kitüntetett maga az emlékplakett alkotója volt. A szobrászművészt laudáló Nagy Miklós Kund beszéde elején Bernády György hitvallásnak is beillő szövegét idézte, amelyet a polgármester 1913-ban a Kultúrpalota felépülésekor tett közzé: „…Célomat elértem. A város közönsége egyetlen adófillérének igénybevétele nélkül (...) megépítettük Maros-Vásárhelyen a magyar közművelődés templomát, megteremtettük a legnemesebb értelemben vett népházat”. Ezt az „alkotó, teremtő vágyat, az emberség, az érték és szépség kiterjesztésének szándékát” vonatkoztatta a méltató Gyarmathy János életművére, a négy évtizede töretlenül felfelé ívelő alkotóművészetre és a művészpedagógusi tevékenységre egyaránt.
– Művészete önmagáért beszél, lélekbe hatolva szólítja meg a szemlélőt, bravúros formai megoldásokkal ejti ámulatba a nézőt. Bronz kisplasztikái egy olyan sajátos világot képviselnek, amelyet joggal tekinthetünk gyarmathys köznapi mitológiának, groteszk misztériumnak. Térszobrai olyan eszmét megtestesítő személyiségeket, jelképeket hoznak elénk, akik mindannyiunknak nagyon sokat jelentenek: Kós Károly, Bartók Béla, Petőfi Sándor, Aranka György, Szent László, Árpád nagyfejedelem... Több kis szobra németországi városokban, Iserlohnban, Halternben, Ratingenben teljesedhetett ki monumentális méretűvé – hallhattuk a méltatótól, aki a továbbiakban a szobrászművész egyetemi mesteréről, Korondi Jenőről is említést tett, majd megbecsült alkotóvá vált tanítványai közül is felsorolt párat, végül kitüntetéseiről szólt.
– A művészi munkáját díjazó elismerések mellett, amelyekből az elsőt még egyetemistaként 1980-ban érdemelte ki, majd két évtized teltével a Barabás Miklós Céh Nívódíját is magáénak tudhatja, pedagógusi tevékenységét is jelentős kitüntetések honorálják: az államelnöki érdemérem (1994), a kormányfőtől, majd az oktatási minisztériumtól kapott kiválósági oklevél 2004, 2005-ben.
Laudációját a kuratóriumi alelnök Ernst Gombrich huszadik századi művészettörténész gondolatával zárta, amelyet a kitüntetett is magáénak vall: „A művészettel kell élnünk ahhoz, hogy emberségesek legyünk”.
Gyarmathy János elárulta, furcsa helyzet, különös érzés számára, hogy ő vehette át azt az emlékplakettet, amelyet két évtizede készít. A kitüntetett örömét fejezte ki, amiért a marosvásárhelyiek szeretik a szobrait, majd azt is megjegyezte, külön öröm számára, hogy az a kis tér, ahol az általa alkotott Aranka György-szobor áll, a vásárhelyiek fontos gyülekezőhelyévé, a magyar dráma napjának ünnepi helyszínévé vált.
A továbbiakban a gála egy izgalmas pillanata, Sz. Kovács Géza segesvári művész festményének kisorsolása következett. Az alkotást a helyjegyet igénylők valamelyike vihette haza, a szerencse a marosvásárhelyi Csáki Jolánnak kedvezett.
Az estet Ránki Dezső, Klukon Edit és Ránki Fülöp világhírű művészek ünnepi zongorajátéka koronázta meg. Különleges koncertjével a művészcsalád Liszt Ferenc születésnapja és Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója előtt tisztelgett. A rendkívüli zenei élményt vastapssal köszönték meg a marosvásárhelyiek. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

Románia elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát
Románia határozottan és visszavonhatatlanul elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát – közölte a külügyminisztérium szombaton.
Spanyolország fontos stratégiai szövetségese Romániának, amely továbbra is határozottan kiáll Spanyolország szuverenitása és területi épsége mellett – olvasható a közleményben. A szaktárca leszögezi: egy állam belső rendjének megváltoztatása csak akkor lehet legitim, ha tiszteletben tartja az alkotmányt és a jogrendet. „Románia következetesen kiáll a nemzetközi jog tiszteletben tartása mellett, amely nem tesz lehetővé területmódosítást az illető ország beleegyezése nélkül. A Katalóniában kialakult helyzet Spanyolország belügye és reméljük, sikerül mielőbb visszatérnie az alkotmányos rend keretei közé” – zárul a külügyminisztérium közleménye.
A katalán parlamenti függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában megszavazták a független „Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot, ezután a spanyol kormány este bejelentette a katalán kormány és törvényhozás feloszlatását, és azt, hogy előrehozott parlamenti választást írnak ki december 21-re Katalóniában.
Romániában fokozott figyelemmel követték a madridi tiltás ellenére október elsején megszervezett katalán függetlenségi népszavazást és a referendum után kialakult helyzetet. A bukaresti médiában rendszeresen visszatérő katalán-székely párhuzamot Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke korábban határozottan elutasította. Szerinte egyáltalán nem lehet egyenlőségjelet tenni a katalán függetlenségi törekvések és a székelyföldi autonómiaigény közé, ahogy azt a szakadár törekvések európai térhódításától tartó román média sugallja.
Kelemen Hunor október 6-i aradi sajtóértekezletén kifejtette: a katalánok sosem állították magukról, hogy kisebbség lennének, nincsen anyaországuk, ők nemzetnek nevezik magukat. Ezzel szemben a romániai magyarok, amikor kulturális vagy regionális autonómiát javasoltak, azt a román államon belül tervezték megvalósítani. A romániai magyarok parlamenti eszközökkel, párbeszéddel próbálják kivívni azokat a jogokat, amelyek lehető teszik nemzeti önazonosságuk megőrzését szülőföldjükön – szögezte le az RMDSZ elnöke. MTI; Népújság (Marosvásárhely)

Házasság MOGYE-módra
A két éve tartó jegyesség után esküvőre készül a közeljövőben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a Petru Maior Egyetemmel – erősítette meg a hírt a két felsőoktatási intézmény rektora. Jövőjüket a konzorciumot, azaz társulási kapcsolatot követően az egyesülésben képzelik el. Az új egyetem rektori tisztségére a jelek szerint a MOGYE jelenlegi vezetője készül, aki két mandátum után csak egy új intézmény élén folytathatná a rektori teendőket.
Mintha már az új tisztséget töltené be, a sajtóértekezleten nagyon határozott hangnemben ismertette elvárásait a helyhatóságok döntéshozó tényezői, a megyét képviselő politikusok iránt, akik véleménye szerint felnőhetnének a polgári érettség szintjére, és a szép szavakon túl megkérdezhetnék a két egyetemet, hogy mire van szükségük. Ami magyar részről nagyon tiszta és világos, csak éppen a végrehajtását tagadták meg.
Nagyszabású tervei közül a rektor a MOGYE campusának egy multikulturális intézettel való bővítéséről beszélt, aminek a létrehozását az egyetem vezetősége elfogadta, és a terv eljutott a polgármesteri hivatalba is. Már-már fenyegető hangnemben tett ígéretet, hogy kitálalja majd a sajtónak azoknak a nevét, akik nem fogják megszavazni, mert nem vállalják a politikai felelősséget, és ily módon a város érdekei ellen dolgoznak.
A multikulturális központban, amely állítólag a korábban tervezett bentlakások helyén az erdőben épülne fel, elmondása szerint helyet kapna több európai ország (Nagy-Britannia, Kína, Franciaország, Spanyolország és Magyarország) kulturális és nyelvoktatási intézete. Egyelőre a MOGYE ernyője alatt, és kezdetben az egyetem épülete, majd a nagyon gyorsan elkészülő új épület lenne a székhelye, amihez mindkét egyetemnek hozzá kell járulnia. A központtal szeretné ugyanis feléleszteni a város művelődési életét a MOGYE rektora. A felvetésre, hogy a két egyetem egyesülésének nem örülnek a magyar „vonal” oktatói, akiknek szava egy egyesített egyetem szenátusában már-már a nullára csökkenne, a rektor válasza szerint az új helyzetben kell megtalálniuk az identitásukat, és megőrizni a jelenlegi oktatási szerkezetet. Ami világossá teszi, hogy a MOGYE a jövőben sem szándékozik az érvényben levő oktatási törvénynek a magyar nyelvű felsőoktatásra vonatkozó előírásait betartani.
A nagy tervet illetően, el kell ismernünk, valóban hasznos lenne egy multikulturális nyelvoktató központ létesítése, ahol az egyetem végzősei, akiknek a többsége az említett európai országokban képzeli el a jövőjét, le is tehetné már itthon az elhelyezkedéshez szükséges nyelvvizsgát, és az egyre szaporodó és magabiztosabb külföldi hallgatóknak is szórakozási lehetőséget biztosítana. Ezen túlmenően, ha a város lakosságát megkérdeznék, akik kulturális rendezvényekben jelenleg sem szenvednek hiányt, az orvosi egyetemtől elsősorban az egyetemi kórházban folyó ellátás színvonalának növelését, bővítését, az ehhez szükséges, ma még hiányzó új klinikák létrehozását, a felszerelés korszerűsítésének támogatását, fokozott szakszerűséget várnának el. A hallgatók pedig számuk állandó bővülésével a civilizált lakhatósági feltételek biztosítását elsősorban. Nagyszabású tervekről pedig hallottunk már, mint például a MOGYE németországi kirendeltségének a megnyitása, amiről mostanában nem szól a krónika. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

Minden erdélyi magyar nő írja alá a MSPI kezdeményezést!
A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés európai törvényt jelent, európai védelmet biztosít jogainknak. Egy olyan erős eszköz a kezünkben, amellyel kötelességünk élni, hisz a mi feladatunk és felelősségünk is, hogy elég hangosak és érthetők legyünk ahhoz, hogy reális képet fessünk helyzetünkről.
Mi, magyarok ezer éve élünk Erdélyben. Szent István király óta Európát gazdagítjuk, kultúránkkal színesebbé tesszük. Talpon maradtunk mindvégig, minden próbálkozás ellenére nem tudtak asszimilálni bennünket.
Most sem akarunk kevesebbet, mint egyenlő bánásmódot a román többséggel, Európa más népeivel, hisz az erdélyi magyar közösség akkor tud boldog, kiegyensúlyozott életet élni a szülőföldjén, és akkor van biztosítva a jövője, ha közösségünk jogait európai törvények is védik.
Ezt a célkitűzést támogatva az RMDSZ Nőszervezete a hétvégi elnökségi ülésén döntött arról, hogy novemberben minden, általa szervezett rendezvényen is aláírásokat gyűjt. A szervezet vezetősége ezúton is felkér minden erdélyi magyar nőt arra, hogy aláírásával támogassa ezt a családjaink, közösségünk számára is létfontosságú kezdeményezést! RMDSZ Nőszervezet; Nyugati Jelen (Arad)

Tízéves az Aradi Kamaraszínház
2007. szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján játszotta első bérletes előadását az Aradi Kamaraszínház. Az elmúlt tíz év alatt kialakult társulat mintegy húsz saját előadást mutatott be, több mint ötven szakmai díjjal értékelték produkcióikat romániai és magyarországi fesztiválokon. A színház arculatát fontos találkozások határozták meg, amelyek jelentős színházi előadásokban teljesedtek ki: Harsányi Attila a kezdetektől a társulat tagja és meghatározó színészi egyénisége az Aradi Kamaraszínháznak. Tapasztó Ernő alapító igazgatóval és rendezővel olyan emblematikus előadásokat hozott össze az évek során, mint a Rudolf Hess tízparancsolatavagy a Sex, drugs, gods & rock ‘n’ roll, ha csak a monodrámákat említjük. Éder Enikő színészként és zeneszerzőként is jelentőset alkotott az Aradi Kamaraszínházzal, 2011-ben a Kvartett című előadásban a Legjobb női alakítás díját, az előadás pedig a Zsűri különdíját hozta el a Nemzetiségi Színházi Kollokviumról. Balog József, a szegedi MASZK Egyesület elnöke, a nemzetközi THEALTER fesztivál igazgatója szintén fontos találkozás volt az aradi színház életében, rendezőként jegyzi a Kvartett című előadást és a Tótékat, amelyet az Aradi Kamaraszínház ötéves évfordulóján láthatott a közönség. A békéscsabai Jókai Színház több előadásban is partnere volt az aradi színháznak, közös munka eredménye a Tündéri című musical, amely legutóbb a Zsűri különdíját hozta el a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljáról.
Minden újabb találkozás, minden beszélgetés, próbafolyamat, közös utazások, egy kávé melletti ötletelés építi és erősíti ezt a színházi műhelymunkát, amely Aradon folyik. Csatlakoznak új alkotók és visszatérnek a régiek. Egy inspiráló út ez, amely a színházhoz vezet.
Tízéves az Aradi Kamaraszínház. Mi lehet méltó ünneplése egy társulatnak? Eljátsszák néhány fontos vagy éppen a legfontosabb előadásaikat, amelyek többet mondanak színházi gondolkodásukról, mint bármely elemzés, kritika. Elmondhatjuk, kezdeti céljukat elérték: újra van hivatásos magyar színház Aradon, előadásaikat színházi berkekben ismerik és elismerik. Nem csak magyar előadások vannak Aradon, hanem igazi, hamisítatlan, élő színház!
Ebből az alkalomból november 5-én és 6-án három emblematikus előadást láthat az aradi közönség az Aradi Kamaraszínház repertoárjából: november 5-én, vasárnap, 19 órakor a többszörösen díjazott Rudolf Hess tízparancsolatát Harsányi Attilával a főszerepben az Aradi Kamaraszínházban (a Bábszínház épületében), november 6-án, hétfőn, 17 órakor a Sex, drugs, gods & rock ‘n’ roll című monodrámát szintén Harsányi Attilával a főszerepben ugyanott, majd 20 órakor a nagyszínház stúdió termében a Tündéri című minimal-szürreál musicalt, amelyben Éder Enikő, Harsányi Attila és Tege Antal játszanak, zenéjét Éder Enikő és Borsos Pál szerezték.
Valójában minden színházi előadásnak egy mértéke van: a néző. Hadd álljon itt végezetül egy nézői levél:
„…kapunk jót, sőt olyan borzasztót is, mint tegnap, hogy szó nélkül mentünk ki az előadás után, egy tessék-lássék taps után, vettünk kint egy mély lélegzetet, hiszen hála a sorsnak, nem Rudolf Hess szörnyű birodalmában voltunk már. Sajnálom, hogy nem tapsoltam jobban, nem fejeztem ki jobban az elismerésem – nem tudtam megszólalni sem, nem hogy ovációval éltetni a különleges színművész produkcióját!
Ez a totális színház, a művész mindent elhitet veled, úgy, hogy meg sem moccansz a székeden! Harsányi Attila előző esti előadása, s Sex, drugs, gods & rock ‘n’ roll már előre vetített valamit a következő előadás, a Rudolf Hess tízparancsolatából, különleges aspektusaival, megosztó gondolataival és ha tovább gondolom, ha a múltat és napjaink jelenét összefűzöm a közel 2000 éves keresztény Európa napi tetteivel...
Az tért vissza az életembe, amit egy SZÍNHÁZtól várok, napokon át készülök, hogy színházba megyek, ott olyan előadásokat látok, amelyekről napokon át gondolkodom, beszélgetek, nem nagy szavakat emlegetek, mint boldogság, katharzis, psychodráma, egyszerűen egy nagyon jó Színházban voltam.”
Ünnepeljen együtt az Aradi Kamaraszínház társulatával!
Az előadásokra a belépés ingyenes. Aradi Kamaraszínház, sajtóiroda; Nyugati Jelen (Arad)

Ars Hungarica: kis magyar oázis a nagyszebeni fesztiválrengetegben
Tizenkettedik alkalommal szervez Ars Hungarica kulturális fesztivált Nagyszebenben november 5-12 között a HÍD – Szebeni Magyar Egyesület, amelyen évről évre a városhoz – és nemcsak – kapcsolódó magyar vonatkozású értékekre, személyiségekre hívja fel a figyelmet, miközben a más etnikumú városlakók számára is színvonalas kulturális programokat kínál. Sikerességét és népszerűségét az is bizonyítja, idővel a városvezetés felvette a hivatalos, általa is támogatott fesztiválprogramok sorába, ami évről évre arra kötelezi a szervezőket, hogy minőségi közösségi alkalmakat kínáljanak Nagyszeben lakossága számára. Az idei programról és a fesztivál közösségi életben betöltött szerepéről faggattuk a szervezőket, önkénteseket. A fesztivál elsődleges célja a nagyszebeni magyar közösség kulturális sokszínűségének bemutatása.
„Kiemelt fontosságot tulajdonítunk a Nagyszebenhez kapcsolódó magyar személyiségeknek, a helyi kulturális műsoroknak, de általában az éppen időszerű magyar kulturális élet programjaiba kapcsolódunk be. Nagyon hasznos az eltelt években szerzett tapasztalat, hogy a programot a közönség igényeihez igazodva állítsuk össze” – beszélt az általános elképzelésről Takács Gyöngyi, a HÍD egyesület alelnöke. „Idén Borsos Miklós szobrászművésszel indítunk, a Visszanéztem félutamból című könyvének Nagyszebenről szóló részét sikerült németre fordítani, és ezt mutatjuk be. Így próbálunk valami maradandót is hagyni magunk után. Ezt követik a nemzetközi tearituálék, azaz az erről szóló kiállítás és kóstoló, ami nemzetközi ízekkel tarkítja a fesztivált és azt bizonyítja, hogy a magyar kultúra egyetemes. Palya Bea is a fesztiválon fog első alkalommal Nagyszebenben fellépni, és a Sárik Péter – Falusi Mariann duó is kitűnő zárókoncertnek ígérkezik” – sorolta a hangsúlyosabb programpontokat Takács Gyöngyi. Hozzátette: ezúttal is kiemelkedő szerep jut a gyerekműsoroknak, hiszen a kisebbek szórakoztatása is ugyanolyan fontossággal bír.
Klasszikustól a dzsesszig, pop-funktól a diszkózenéig több műfajban és stílusban igyekeznek értéket felmutatni, hogy a közönség különféle kulturális igényeinek eleget tegyenek. Az esti könnyűzenei koncerteket a város különböző szórakozóhelyein szervezik, így azokat a más nemzetiségűek is élvezhetik. „Kiemelném a fesztivál bálját és táncházát, amely részben a hagyományos szüreti bál szerepét tölti be élő magyar népzenével és tánccal. Ezúttal a magyarlapádi Gyöngypárta néptáncegyüttes és a Pirospántlikás zenekar, valamint a budapesti Kalangya együttes lesznek a vendégeink. Színház terén érzékeny kisebbségi témákat boncolgatunk az Udvari Kamaraszínház Halottak napjától virágvasárnapig című előadáson, illetve az Osonó Színházműhely Piknik egy japán szőnyegen című interaktív produkcióján. De nem feledkezünk meg 2017 fontos évfordulóiról sem, irodalmi műsorokkal és előadásokkal emlékezünk Arany Jánosra, Szent Lászlóra és a reformáció jubileumi évére” – részletezte a programot az alelnök.„A fesztiválszervezés függőséget okoz, és figyelem, ragályos! Talán, mert nem pénzért dolgozik az ember, hanem valami fontosabbért, hogy másoknak örömöt szerezzen. Egy erős közösségérzetű faluban gyerekeskedtem, ahol a lakosságnak a kalákában végzett munka töltötte ki mindennapjait, így nem is számított munkának az együttlét, hanem inkább közösségépítésnek. Korunk virtuális világában igazi kihívás versenybe szállni a képernyőkkel, és meggyőzni az embereket a közös együttlét fontosságáról” – beszélt arról, hogy mit jelent számára a fesztiválszervezés. „Éppen ezért hálás vagyok a fellépőknek amiatt, hogy szívesen jönnek Nagyszebenbe, és minden alkalommal itt hagynak egy darabkát magukból, s ezzel is hozzájárulnak magyarságunk megéléséhez. Hiányzik ugyan az én nemzedékem csapata, de nagyon hálás vagyok az önkénteseinknek, akik szívvel-lélekkel, legjobb tudásuk szerint, viszik tovább a fesztivált. Az önkéntesség egyfajta életmód, sokat lehet belőle tanulni (és főleg sok kedves embert lehet élőben „like”-olni). Nem utolsósorban, hálás vagyok Serfőző Levente fesztiváligazgatónak, hogy minden furfangos körülmény ellenére összetartó- és hajtóereje a szervezésnek. Hála az égnek, él néhány ilyen ember Erdélyben, aki számára tényleg a közösségépítés a fontos, a kulturális forradalom, ha úgy tetszik. Jó volna megbecsülni és támogatni őket” – fogalmazott Takács Gyöngyi. „Hogy kihívás-e a szervezés, naná, hogy az. Mi más lehetne vonzó ezekben a közösségi fesztiválokban, ha nem az együtt átélt élmény ereje, amikor kiszakadunk a mindennapok rutinjából. Kihívás és egyben öröm is ezt a szervezőgépezetet működtetni. Az Ars Hungarica a szebeni magyar közösség hangja! Ezen keresztül fejezzük ki kulturális identitásunkat és nemzeti önazonosságunkat” – összegezte.
Hogy Nagyszeben és az Ars Hungarica fesztivál híre minél messzebbre eljusson, idén is meghirdették vendégkereső kezdeményezésünket. Várják olyan író-utazó, riporter, blogger, fotós jelentkezését, aki szívesen töltene Nagyszebenben pár napot a fesztivál ideje alatt, és beszámolna a szebeni fesztiválos élményeiről. Lehet bátran jelentkezni a hid@szeben.ro címre.
Páll Ákos a HÍD egyesület alelnöke a fesztivál mindenese és technikusaként számtalan teendőt ellát egy-egy Ars Hungarica fesztivál lebonyolításakor, mégis évről-évre állandó tagja. Őt arról faggattuk, hogy mit jelent számára az Ars Hungarica. „Közel kilenc éve veszek részt a fesztivál előkészítésében, lebonyolításában. Amikor 2009-ben első alkalommal lehettem tagja az önkéntes csapatnak elsőéves egyetemistaként, nagyon tetszett, hogy részese lehetek egy olyan munkaközösségnek, amely másoknak és ugyanakkor nekem is magyar kulturális programokat biztosít Nagyszebenben. Akkor még nem voltak nagy feladataim, kávét főztem a fesztiválon fellépő művészeknek, segítettem a különböző helyszínek előkészítésében és hasonló, aprónak tűnő, de mégis fontos dolgokat bíztak rám. Évről-évre nőtt a feladataim száma és a velük járó felelősség is, és én természetesen örültem, hogy egy kulturális fesztivál az én munkámnak is köszönhetően valósulhat meg minden évben. Így lett a fesztivál apránként az én fesztiválom, az én Ars Hungaricám is, ami minden évben egy kis magyar oázis a nagyszebeni fesztiválrengetegben – fogalmazott az alelnök. „Amikor Csíkszeredából Nagyszebenbe költöztem, két-három hónapig meg voltam győződve arról, hogy soha nem találok magyar embert ebben a városban, persze ezt megcáfolta az élet. Teljesen más egy tömbmagyar területről érkező fiatal elképzelése a magyar közösségről, mint egy kisebbségben élőnek, és olykor nehéz elfogadni ezt a különbséget. De miután sikerül ezt a másfajta elképzelést feldogozni, akkor rádöbben az ember, hogy a kisebbségi közösségi lét ereje a más kultúrák elfogadásában, és mindezek mellett a saját kulturális értékeink ápolásában, megőrzésében áll. Ezért is szeretnék minden évben kortárs színházi produkciókat, népzenére, néptáncra épülő programokat, és a fiatalságot megmozgató koncerteket látni az Ars Hungarica programjában” – mutatott rá Páll Ákos. Az állandó parányi szervezőcsapat mellett számos önkéntes kapcsolódik be a fesztivál lebonyolításába, hogy minden zökkenőmentes legyen. A csapat idén új taggal bővült, a sepsiszentgyörgyi Leonard Katyi Kolozsvárról érkezett Nagyszebenbe, de már a városba érkezése előtt hallott az Ars Hungarica fesztiválról, amikor a magyar események után kutakodott.
„Arra gondoltam, jó lenne bekapcsolódni a szervezésbe, és miután megismerkedtem az egyesület tagjaival, beálltam én is az önkéntes csapatba” – magyarázta, hogyan lett a csapat legfrissebb tagja, aki szerint a fesztivál leginkább a helyi magyar közösség mozgósítása szempontjából fontos. „Mivel az egyik hobbim a fotózás, így a fesztivál képanyagának összeállításában segítek. Emellett apróbb feladatok vagy helyszín-előkészítés vár rám. A munkahely mellett annyi munkát vállaltam be, amennyit rendesen el tudok végezni” – beszélt a rá váró feladatokról. Arra vonatkozóan, hogy sikerült-e beilleszkednie a helyi magyar közösségbe, elmondta: az első hónapok elkeseredettségét követően sikerült megtalálnia a helyét a nagyszebeni magyar társaságban. „Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is aktívan néptáncoltam, de ez itt sajnos abbamaradt, és először úgy tűnt, hogy mindkét város közösségében hamarabb sikerült megtalálnom a helyem, mint itt. De pár hónap után rájöttem, hogy ezt inkább csak a hirtelen költözés, nem pedig a város miatt érzem. Most már úgy érzem, hogy sikerült beilleszkednem” – fogalmazott. Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

SZÉKELYFÖLD Száz székelyföldi helyszínen égtek az őrtüzek az autonómiáért
A viharos széllel és esővel dacolva tüntettek vasárnap este Székelyföld-szerte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására a térség területi autonómiájáért.
A sepsiszentgyörgyi turulszobor előtti téren a tüntetés szervezői mécsesekből rakták ki Székelyföld körvonalát, és többen fáklyát gyújtottak, de a viharos szél és a sűrű eső eloltotta a nyílt lángokat. A sepsiszentgyörgyi helyszínen Izsák Balázs SZNT-elnök székely és katalán zászló mellett olvasta fel a tüntetés kiáltványát, amely valamennyi tüntetési helyszínen elhangzott. A dokumentum szerint Európában „megmozdult a föld”, egyre több régió, vagy önálló állammal nem rendelkező közösség fejezi ki az önrendelkezés iránti akaratát. „Legyen szó akár függetlenségről, akár államon belüli önrendelkezésről, a nemzetközi közösségnek felül kell vizsgálnia az önrendelkezési jog merev és elavult értelmezését, amely szerint ez a jog kizárólag csak az államok népességét illeti meg” – olvasható az MTI által ismertetett dokumentumban.
A tüntetéseken összegyűltek nevében fogalmazott kiáltvány ismét kinyilvánította a Székelyföld területi autonómiája iránti igényt.
A dokumentum révén a tüntetők elégedetlenségüknek adtak hangot a román kormány párbeszédet elutasító magatartása miatt, és megerősítették ragaszkodásukat a nyolc székely széket és a 149 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
A párbeszéd szükségességét hangoztatta beszédében Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke is, megjegyezvén, hogy míg az olasz kormány késznek mutatkozott a tárgyalásokra a nagyobb autonómiát kérő és ezt népszavazással nyomatékosító Veneto és Lombardia tartományokkal, addig a spanyol kormány elzárkózik attól, hogy párbeszédet folytasson a katalán nép képviselőivel. Tanulságként üzente a román kormánynak, hogy a párbeszéd elutasítása az indulatok felkorbácsolását eredményezi. A turulszobor mellett mondott imájában Kovács István unitárius lelkész megállapította, ha a szél el is oltotta a mécseseket, a mostoha körülmények nem olthatják el a szabadságvágy lángját, amelyet magukban hordoznak a székelyföldi emberek.
A megmozduláson felolvasták Szili Katalin levelét, amelyben a miniszterelnöki megbízott arra figyelmeztetett, hogy Európa nem tekinthető valódi értékközösségnek, míg egyes európaiakat megillet az autonómia, másokat pedig nem. Szili Katalin reményét fejezte ki, hogy az október utolsó vasárnapján gyújtandó őrtüzek valamikor a már kivívott autonómia ünnepei lesznek. Az SZNT közlése szerint mintegy száz székelyföldi helyszínen gyűltek össze vasárnap este őrtüzeket gyújtani, és kinyilvánítani a székelység autonómiaigényét. Krónika (Kolozsvár)

Krónika, küldetés
Tizennyolc éves a Krónika. Bár jól nevelt ember nem szívesen ünnepelteti magát, a jelképes évfordulónak számító születésnap mindenképp megér egy misét.
Rohanó világunkban megannyi téma – például a valamennyiünk pénztárcáját érintő adóügyi elképzelések vagy a formálódóban lévő katalán állam kilátásai – kívánkozna tollhegyre most ezeken a hasábokon, ám ebben a pillanatban nekünk is kijár a „hazabeszélés”. Különös tekintettel arra, hogy közéleti napilapunk 1999-es alapítása óta intézménnyé nőtte ki magát, amely szerény véleményünk szerint beírta magát az erdélyi magyar sajtó történelemkönyvébe.
Persze annak idején nem erre vállalkoztak az egykori tulajdonosok és alapítók, akiknek ezúton is kijár a tisztelet a nem mindennapi médiavállalkozásért. Ami elsősorban már akkor sem pénzügyi (bár persze akadtak, akik így tekintettek rá), hanem szakmai vállalkozásnak számított, olyan hiánypótló zöldmezős médiabefektetésnek, amelyre sem azelőtt, sem azóta nem volt példa az erdélyi magyar nyomtatott sajtóprérin.
Lapunk az eltelt tizennyolc év során külalakjában, szerkesztőségi összetételében is sokat változott, alapvetésünk lényegi elemei azonban maradandóak. Ma is azt valljuk első számú feladatunknak, hogy a szakma írott és íratlan szabályait tiszteletben tartva tájékoztassuk az olvasót, összefoglalót nyújtsunk számára elsősorban az erdélyi magyar közösségben, továbbá a román társadalomban, az anyaországban, a nagyvilágban végbemenő folyamatokról.
És persze azt is küldetésüknek tekintik a krónikások, hogy hozzájáruljanak célközönségük magyar identitásának megőrzéséhez. Ehhez ugyanúgy hozzájárultak az egykori kollégák, akik közül sajnos többen eltávoztak már az élők sorából, mások új szerkesztőségekben, esetleg más ágazatban folytatták. Tisztelet és köszönet jár mindannyiuknak. Természetesen a nyomtatott sajtót sújtó nehézségek a Krónikát sem kerülik el, egyre nehezebb nekünk is felvennünk a versenyt a világhálót megtöltő ingyenes, azonban legtöbbször ellenőrizetlen forrásból származó információkkal, sőt álhírekkel. Ilyen körülmények között nagyobb szükségünk van az olvasóra, mint valaha, csak vele együtt kerülhetjük el, hogy a többi papíralapú kiadvánnyal együtt a Krónikából is „luxustermék” váljék.
Nem érjük be annyival, hogy túléltünk és létezünk, hogy szakmaiságunkat, hitelességünket közel két évtized alatt is sikerült megőriznünk. Meggyőződésünk, hogy az eltelt tizennyolc év csak a kezdet, és a krónikások küldetésére még sokáig szükség lesz. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Nem a technika teszi a művészt – interjú Pethő Ágnes filmes szakemberrel
Soha nem akart a „kamera másik felére” állni, mindig is közelebb érezte magához a filmről való gondolkodást, mint a filmkészítést
Pethő Ágnes egyetemi tanár, a Sapientia filmművészeti szakának tanszékvezetője, akit az idei Filmtettfeszten Sárga Csikó díjjal tüntettek ki az erdélyi filmes műhely és a fiatal alkotók pályája alakulásának érdekében végzett munkájáért. A szakember a Krónikának adott interjúban arról is beszélt: az erdélyi filmezés újjáélesztését célzó törekvések sikeréért elsősorban azon kell elgondolkodni, milyen típusú filmgyártást „képzelünk el magunknak”.
– Mikor került „közelebbi kapcsolatba” a filmmel, filmművészettel? – A filmművészet iránti szeretetem már gyerekként, illetve középiskolás koromban elkezdődött, de már akkor sem a film alkotói oldala érdekelt, hanem sokkal közelebb állt hozzám a filmről való gondolkodás. Az egyetemen akkor még nem lehetett filmtudományt tanulni, de a filológián lehetőségem volt arra, hogy kutatási témaként foglalkozzak az irodalom és a filmművészet kapcsolatával.
Szabó Zoltán professzor kezdettől fogva bátorított ebben az érdeklődésemben. Egyetemista koromban is írtam már filmkritikákat, tanulmányokat. Később az ő irányításával doktoráltam, és az ott kezdett kutatási irányt tulajdonképpen azóta is folytatom, szűkebb szakterületem a filmtudományon belül a film és a többi médium viszonyának, az úgynevezett intermedialitás jelenségeinek vizsgálata. Pethő Ágnes filmszakember, egyetemi tanár A középiskolát szülővárosában, Csíkszeredában végezte el, majd 1985-ben magyar–angol szakos diplomát szerzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), ahol 1999-ben a doktori fokozatot is megszerezte. 1988 és 1994 között a csíkszeredai Zene- és Képzőművészeti Líceumban (ma Nagy István Művészeti Líceum) tanított, majd 1994-től 2009-ig a BBTE Magyar Nyelvészeti Tanszékén dolgozott. Ő kezdeményezte és kivitelezte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán 2003-ban hiánypótló programként indult filmművészet, fotóművészet, média szakot, amelynek jelenleg tanszékvezetője.
– Az egyetem elvégzése után mégis tanári pályára lépett.
– Igen, ahogy akkoriban a magyar szakot végzett hallgatóval megtörtént, az idegen nyelv mellékszakkal román nyelvű iskolába, Bákó megyébe helyeztek ki. Az állásról azonban helyszíni látogatásomon kiderült, hogy csak papíron létezik, a valóságban nem, így sok sorstársammal ellentétben én nem mentem Moldvába tanárnak, három évig gyakorlatilag munkanélküli voltam. Magánórákat adtam, angolnyelv-oktatásból tartottam el magam, 1988-ban pedig sikerült helyettes tanári állást szereznem szülővárosomban, Csíkszeredában, majd 90-től kineveztek az ottani művészeti gimnáziumba, ahol aztán még négy évig tanítottam. 1994-ben kerültem ismét Kolozsvárra. Az angol és a magyar nyelvészeti tanszéken is biztattak volt tanáraim, hogy pályázzak meg egy épp meghirdetett állást.
Rövid vacillálás után végül a filmes érdeklődésem miatt döntöttem úgy, hogy a magyar nyelvészeti tanszéket választom, Szabó Zoltán irányításával lehetőségem nyílt folytatni az ezzel kapcsolatos kutatói munkámat.
2009-ig tanítottam a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán stilisztikát, választható kurzusként filmpoétikát, illetve az újságírás szakon filmszemiotikát és filmológia címmel filmtörténeti és filmesztétikai alapismereteket. Közben 2003-ban elindult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a filmes szak, és egy ideig párhuzamosan tanítottam a két intézményben. A filológusi múlt jó műveltségi alapokat adott, és a kényszerű kitérők ellenére a filmművészet iránti érdeklődés valójában kezdettől fogva meghatározta a pályámat. – Hogyan tudott közel kerülni a filmekhez, amikor fiatalként olyan korszakban élt, amely nem kifejezetten a kultúra terjesztésére helyezte a hangsúlyt?
– Ez igazából tévhit, hiszen abban a – jogosan rettenetesnek kikiáltott – korban sokkal könnyebben lehetett a filmkultúrával találkozni, mint ma, noha ezt a mai fiatalok nehezen tudják megérteni. Az utolsó években valóban napi néhány órára szűkítették a tévéműsort, de azt megelőzően a televízióban kiváló filmeket, a filmkultúrával kapcsolatos ismeretterjesztő műsorokat sugároztak. Abban az időben nem volt választék, az internet és a videó sem létezett még, így az egyetlen tévécsatorna, ami volt, az felértékelődött.
Mindent megnéztünk, ami jó volt benne. És volt mit nézni. Például keddenként nagyon jó színházi előadásokat közvetítettek, a román színházművészet pedig kiváló minőségű volt. Szerdánként sugározták a Telecinemateca című műsort, amely révén meg lehetett ismerni a filmművészet nagy alkotásait. Voltak tematikus, egy-egy rendezőnek, színésznek, műfajnak szentelt sorozatok. A vetítést megelőzően pedig tartottak egy rövid felvezetőt, amelyben egy-egy filmesztéta ismertette az alkotást. Tudor Caranfil filmkritikusnak is volt egy éveken át futó filmtörténeti sorozata, a Vârstele peliculei.
– Ezzel párhuzamosan milyen volt a filmszínház-politika, mit kínált a szélesvászon?
– Azt sem mondhatjuk igazából, hogy akkor kevesebb filmet vetítettek, mint manapság, hiszen a mozik műsora hetente kétszer változott, és a kisvárosokban is működött legalább egy filmszínház. Így akit érdekelt, hetente megnézhetett akár két filmet is, ezek között nemcsak kommersz alkotások voltak, hanem művészfilmek is. Amikor egyetemista voltam, a kolozsvári Művész mozi erre szakosodott, és rendszeresen volt olyan vetítéssorozat a Diákművelődési Házban is, ahová a bukaresti filmarchívumból hoztak el klasszikusokat, és egy filmesztéta vezette fel ezeket. Nagy hatású, fontos alkotásokat lehetett így megnézni, és óriási tömegeket vonzottak a filmek.
A minőségi kultúra egyfajta menekülés volt, a művészet gazdagsága, a gondolat szabadsága szemben állt mindazzal a hazug, nyomasztó világgal, ami körülvett. És mindez nemcsak a nagy, egyetemi városokban volt jellemző, a kisebb településeken is szerveztek klasszikusfilm-vetítéseket. Hol látunk ma már moziban Tarkovszkijt, Godard-t vagy Antonionit? Esetleg fesztiválokon, ha felújítanak egy-egy régi kópiát, vagy retrospektív vetítést tartanak egy-egy híresebb régi rendező tiszteletére, akkor találkozhatunk filmtörténeti alkotásokkal. Vagy megszerezhetjük elektronikusan, és nézhetjük lekicsinyítve, számítógépen.
A Sapientián éppen ezért indítottunk el egy olyan, mindenki számára nyitott filmklubot, a Sapi-Mozi-Tékát, ahol hagyományos mozikörülmények között, széles vásznon lehet megnézni kéthetente a filmművészet nagy alkotásait, beszélgetéssel kísérve. Ezen a héten Fellinitől volt Az édes élet, a következő filmünk éppen Tarkovszkijtól lesz az Andrej Rubljov.
– Manapság jár moziba?
– Persze, egy jó filmet mindig érdemes a moziban megnézni, abban a formában, ahogy az alkotói elképzelték. Az is igaz azonban, hogy a mozik maguk is megváltoztak, a plázák és mobiltelefonok világában nem ugyanaz az élmény, mint régebb, és válogatni is nehezebb. Sokkal több médiumban fogyasztjuk a filmeket (tévében, számítógépen, moziban) és sokkal felületesebben. A YouTube-on azonnal nézhető klipek élménye a meghatározó, ebbe is belenézünk, abba is, nem igazán megy eseményszámba egy film megtekintése. Régen nem lehetett elveszni, nem állt fenn a bőség zavara, a néhány színvonalas filmes szakfolyóirat eligazító szerepe is erősebb volt. Ma sokkal több információs forrásunk van, de előbb meg kell tanulni hatékonyan keresni is.
– Visszatérve a kilencvenes évekre: hogyan fogadták a filológián a filmesztétika tantárgyat?
– A diákok rendkívül nyitottak voltak, hiánypótlónak érezték. Nemcsak azért, mert betekintést nyertek egy másik művészetbe, hanem mert ráéreztek arra, hogy a művészetek vagy a kultúra területén nagyon fontosak a kapcsolatok az egyes szakterületek között.
A kultúra nem úgy működik, hogy az írók vagy irodalmárok nem néznek filmeket, a filmkészítők pedig nem olvasnak irodalmat: a művészetek szimbiózisban léteznek. Az egyes szakterületeket mesterségesen lehet csak igazán szétválasztani. A huszadik századtól kezdődően nem lehet nem tudomást venni arról, amit a mozgóképkultúra jelent.
– A filmes képzés viszont most is csak egyetemi szinttől érhető el.
– A középiskolai oktatás tantárgyrendszeréből valóban teljesen hiányzik. És nemcsak a moziról van szó, hiszen a mozgóképkultúra sokkal több mindent magába foglal. A mozgóképek ma már az ember életének minden területén jelen vannak, ennek pedig csak egy szelete a film mint művészet. Mindannyian már nemcsak százféle képet nézünk nap mint nap, hanem rendszeresen készítünk filmfelvételeket is.
A középiskolai oktatásnak nagy hiányossága nemcsak az, hogy a képzőművészeti vagy művészettörténeti ismeretek oktatásának háttérbe szorulásával egyidőben nincs igazán szervezett formája annak, hogy a diákok felfedezhessék a film művészi lehetőségeit, hanem az is, hogy a mozgóképkultúrának a rendkívül változatos megnyilvánulási formái között sem ad eligazítást.
Minden tiszteletem azoké a lelkes pedagógusoké, akik felvállalják a művészeti oktatás ügyét bármilyen formában. A magyartanár például rávilágíthat a mozgókép és a nyelv különbségeire, a film és irodalom közötti összefüggésekre, ráébresztheti a diákokat, hogy létezik más is a tévésorozatokon túl, a film is lehet művészet.
–A Sapientia kolozsvári karán 2003-ban, az ön kezdeményezésére és munkája révén indulhatott el a filmművészet, fotóművészet és média szak. Miért látták szükségét akkor az új képzés elindításának, milyen cél vezérelte az ötletgazdákat?
– Magyar nyelvű, filmmel kapcsolatos képzés – sem gyakorlati, sem elméleti vonatkozásban – akkor egyáltalán nem volt Erdélyben. Ahhoz képest, hogy mennyire fontos a mozgóképkultúra az életünkben, semmilyen képzés nem volt, ami ehhez kapcsolódott volna. Induláskor nem az volt a cél, hogy ugyanaz legyen, mint a bukaresti színház- és filmművészeti egyetem, csak magyarul, vagy hasonlítson a budapesti filmművészeti egyetemre, de működjön Kolozsváron. Ehelyett a Sapientia új szakja gyakorlati és elméleti téren is szeretett volna hiánypótló lenni.
Budapesten például a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a szakma gyakorlati részébe lehet belekóstolni, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pedig elsősorban filmesztétikát oktatnak. Mi a kettőt próbáltuk ötvözni. Addig, amíg nálunk nincsenek ilyen módon elkülönülő, többféle filmes szakkal működő egyetemek, a mi feladatunk lehetőséget nyitni azoknak is, akik filmeket akarnak készíteni, és azok számára is, akik bármilyen más minőségben akarnak ezzel foglalkozni.
– Hogy látja, jellemző a Sapientia filmművészet szakára iratkozó diákokra, hogy inkább filmkészítők szeretnének lenni, vagy nagyjából ugyanakkora hányadukat érdekli az elméleti képzés?
– Erre elsősorban életkori választ lehet adni: kevés olyan diák van, aki érettségi után már tudja, hogy mi akar lenni. Inkább valamiféle kíváncsiság dominál bennük. Mivel kevés diák olyan szerencsés, hogy a magyarórán filmeket is megvitattak, és hozzászokott volna ahhoz, hogy a filmet nemcsak nézni, hanem arról gondolkodni is lehet, általában kevesebb az, akit a filmtudomány érdekel indulásból. Kőrössy Andrea / Krónika (Kolozsvár)

Egy a sokféle Kinde-arc közül – Demeter Zsuzsa irodalomkritikus új kötetéről
A 2014-ben elhunyt Kinde Annamária költészetéről írt kötetet Demeter Zsuzsa irodalomkritikus, aki a nemsokára megjelenő, Szandra May a hóhullásban című könyvről, a költőnek az erdélyi lírában betöltött helyéről is beszélt.
– Most jelenik meg Szandra May a hóhullásban – Kinde Annamária költészete című köteted a vásárhelyi Lector Kiadónál, a kiadvány már kapható lesz novemberben a Marosvásárhelyi Könyvvásáron. Mi indított arra, hogy Kinde Annamária költészetével foglalkozz egy nagyobb lélegzetű kötetben, ahogy te nevezted, „olvasónapló-szerű” kiadványban? Halála után nem látott napvilágot ilyen igényű összegzés, ezért hiánycikknek számított, de ezen túl személyesen mi fűz az ő költészetéhez?
– Kinde költészetére a kétezres évek elején-közepén kezdtem felfigyelni, Helikon-szerkesztőként is óhatatlanul kezembe kerültek kötetei, olvastam a különböző folyóiratokban verseit. S bár nem voltunk közeli viszonyban, egy-egy, a könyveiről megjelent kritika, a vele készítetett Helikon-interjú kapcsán sokat leveleztünk, kedvelte a Helikon szerkesztőségét, az akkor még főszerkesztő Szilágyi Istvánt különösen. Egy-egy levelében nemcsak saját szövegeit csatolta, de felhívta a figyelmünket tehetséges diákjaira is, s ha recenziós példányt küldött frissen megjelent kötetéből, mellékelte kollégái új köteteit is.
Halála után váradi kollégái szerveztek egy kerekasztal-beszélgetést: a Kinde-életmű gondozásáról, utóéletéről tanácskoztak, azóta elkészítették síremlékét, illetve róla elnevezett díjat is alapítottak váradi kollégái. A Helikonban Egyed Emese írt Kinde Annamária halálakor nagyon szép, összegző jellegű tanulmányt, amelyről Emesével sokat beszélgettünk. Egy ilyen beszélgetés alkalmával született a gondolat, ha már Sigmond Istvánról írok monográfiát, nem lenne-e kedvem a Kinde-költészettel is alaposabban foglalkozni.
Kinde Annamária
Kinde Annamária költő, műfordító, szerkesztő
1956. június 10-én született Nagyváradon, 2014. január 5-én hunyt el. Az érettségit követően Brassóban, erdőmérnöki szakon folytatta tanulmányait, majd Nagyváradon szerzett újságírói diplomát. 1990-ben a Majomsziget című ifjúsági lap főszerkesztője. 1992–1996 között az Erdélyi Napló munkatársa. 1996 és 2002 között a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium igazgatója, 2002-ben az aradi Nyugati Jelen főszerkesztője, 2003-tól az Erdélyi Riport szerkesztője, 2006-tól a Várad című irodalmi hetilap versrovatának vezetője, az Erdélyi Magyar Írók Ligája vezetőségének tagja is volt. Verseskötetei: A hiúzok természetéről (1997), Egy másik arc (2000), Szandra May kertje (2002), Szandra May a sivatagban (2004), Mondhatatlan (2006), Rózsavér (2009), Szandra May és Tom Vanguard igaz története (2010), Hóbanévad (2011), Húzódhatsz közelebb (2013). – Miért az „olvasónapló” műfaját választottad, már ha ezt lehet külön műfajnak nevezni?
– Célja szerint a kötet monográfiának készült, de kizárólag a költészetére fókuszált, a Kinde-verseskötetek együttes olvasatából próbáltam a sokféle Kinde-arc közül kiolvasni és elmondani a saját olvasatomat, azért szerencsésebb afféle olvasónaplónak tekinteni. De mindez folytatható, hiszen nem foglalkoztam Kinde folyóiratbeli publikációival, nem érintettem a különböző, közéleti és kulturális sajtóban végzett munkásságát. És ami a legfontosabb, nem ismerem a hagyatékát, anélkül azonban igencsak nehéz teljes monográfiát írni.
– A kortárs irodalomtörténet-írás nem csupán Kinde költészetét nem méltatta kellő figyelemre, bizonytalanság mutatkozik e költészet helyének kijelölésében is. Miután behatóan foglalkoztál az életművel, te magad hogyan határolnád be a helyét az erdélyi líratermésben?
– Nem vagyok benne biztos, hogy szükséges besorolnunk Kindét az egyes Forrás-nemzedékek közé. Az irodalomtörténet-írás a harmadik Forrás-nemzedékhez sorolja költészetét, de nem szerepel abban az antológiában (az Ágoston Vilmos szerkesztette Kimaradt szó címűben), amelyet hagyományosan a harmadik Forrás-nemzedék antológiájának szoktak nevezni. Ennek sok oka van, amiről beszélek is a könyvben. De ha a Kindével készült interjúkra hagyatkozunk, akkor inkább szellemi és költőtársakról beszél, Király László és Farkas Árpád költészetéhez érzi rokoníthatónak líráját, motivikájában, világlátásában egyaránt.
– Lezárt életműként olvasható a több mint három éve elhunyt költőé. Írtad, hogy igyekeztél felfedni valamiféle lírai narrációt, amelyre kötetei, versei felfűzhetők. Mi lehet ez a vonal, vonulat, hogyan fogalmaznád meg?
– Sokféle Kinde Annamária olvasható ki a kilenckötetnyi versből: provokatív, harcos, elégikus és a sort még folytathatnám. Az én olvasatom az utóbbi, szövegtörténést és személyiségjegyeket, kiadástörténetet és (vallomásos) életrajzot együtt vizsgálok benne, s ezt a személyes megközelítést vállalom is. Tom Vanguard, Szandra May, a Másik K (Kinde alakmásai) szervesen összetartoznak, még ha más-más kötetekben is jelennek néha meg. Számomra leginkább a kolumbiai Alvaro Mutis hajósának, Maqroll árbocmesternek a kalandjait idézik – hangulatiságukban mindenképp – a Kinde-hősök bolyongásai, utazásai. Persze, nem tengeren, hanem hólepte tájban, a versnyelv keretei között.
– Mint írod, Kinde maga is mondta, hogy költészetében elsősorban a második Forrás-nemzedék tagjainak, Farkas Árpádnak, Király Lászlónak a gondolatiságához igazodik – s talán nem véletlen, hogy szellemi elődöket, mestereket, lírájának rokon hangjait, s nem mellesleg mindennapi, a közéleti költészetének fontosabb témáit épp az erdélyiség jelölte ki. Farkas Árpád, Király László versei talán nem ismeretlenek a magyarországi közönség számára, viszont Kinde Annamáriáé jószerével az maradt. A kötetednek az is a célja, hogy nemcsak az erdélyi, hanem a magyarországi olvasókhoz is közelebb hozza az életművet?
– Egy monográfia nem csinál tavaszt. S abban sem vagyok biztos, hogy Király László vagy Farkas Árpád költészete (bár utóbbiról egyébként nemrég jelent meg egy kiváló monográfia Magyarországon, Cs. Nagy Ibolya készítette) ismert lenne a magyarországi olvasók körében, vagy ne lenne bőven tennivaló ezen a téren. De azt hiszem, itthon is bőven van bepótolni való: ha csak az elmúlt huszonhét évre gondolok, hány írói hagyaték maradt gazdátlanul, amelyeknek a sorsáról semmit sem tudunk. Alig vannak folyóirat-repertóriumaink, szerzői monográfiák is csak elvétve. Vagy hogyan várjuk el, hogy a magyarországi olvasók ismerjék például Mózes Attilát vagy Lászlóffy Aladárt, ha könyveik nem elérhetők?
Demeter Zsuzsa kötetének bemutatója
Demeter Zsuzsa Szandra May a hóhullásban – Kinde Annamária költészete című, a marosvásárhelyi Lector Kiadónál megjelenő kötetét a Marosvásárhelyi Könyvvásáron november 7-én délután 6 órától, valamint a november 24-én kezdődő Nagyváradi Könyvmaratonon is megismerheti az olvasóközönség. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Ellentmondásos, balkáni meghallgatás
A Beke-ügy a semmítőszéken
Hosszas szünet után – szeptemberben ugyanis halasztottak – október 27-én megtartották az első érdemleges tárgyalást az ún. Beke-ügy kapcsán a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéken. Jelen volt Beke István és ügyvédje, Szőcs Zoltán igazoltan hiányzott, így őt szintén ügyvéd képviselte. A Beke István által szerkesztőségünknek eljuttatott „tudósítás” szerint a meghallgatás jellemző balkáni menetrend szerint zajlott, ellentmondásos, furcsa kérések és megállapítások hangzottak el.
Mint ismeretes, Beke István és Szőcs Zoltán, a terrorizmussal vádolt, de alapfokon felmentett, petárdák miatt elítélt székely fiatalok ügye nem zárult le, miután mind a két érintett, mind a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Ügyészség (DIICOT) fellebbezett ez év áprilisában. Beke István szerint a tárgyalás majdnem órás késéssel kezdődött, majd ismét halasztottak fél órát a bíróság által kötelezett fordítói jelenlét hiánya miatt. Ami ez esetben szükségtelen volt, hiszen Beke az eltelt majd két év alatt soha nem igényelt fordítót. Szőcs Zoltán távollétét ügyvédje a franciaországi munkáltatója által kiállított igazolással bizonyította.
A bíró elsősorban arra volt kíváncsi, hogy Beke kíván-e új nyilatkozatot tenni, amire az jelezte, hogy fenntartja azt a vallomást, amit a táblabíróságon mondott. Ezt követően az ügyész kapott szót, elfelejtvén közölni, hogy a másodfokra javasolt bizonyítékok listáját a tárgyalás időpontjáig nem nyújtották be, ellentétben a védelemmel. Az ügyész is újabb nyilatkozatot akart Beke Istvánból kicsikarni, az eddigieket ellentmondásosaknak minősítve, majd kérte az alapfokú döntés felülvizsgálatát, a „helyzet újraértelmezését” az általuk bizonyítottak alapján. Kérte Hodor István ismételt kihallgatását, ugyancsak ellentmondásos nyilatkozatai miatt (az ügyészség minősítése), ellenben nem tartott igényt Bandi Szabolcs újbóli meghallgatására, őszintének tartva korábbi vallomását. Az ügyész közölte: a védelem által benyújtott bizonyíték, a petárdás cég vezetője és Beke István között Messengeren történt beszélgetés – melyben a vállalkozó jelezte, hogy küldi tartozását – nem elfogadható; az a megfelelő, ami a vádiratban szerepel. Továbbá azt is közölte, hogy a következő tárgyaláson benyújtja a bizonyítékokat arra nézve, hogy Szőcs Zoltán próbálta befolyásolni a tusnádi tanúkat (ezt már alapfokon megtették), ill. egy független fordítót: ez utóbbit is megpróbálta befolyásolni, hogy a számára megfelelő fordítást végezzen. Korábban a petárdás cég vezetője a táblabíróság előtt elismerte Beke állítását, hogy régebbi rendelést teljesített.
Beke ügyvédje kérte a védett tanú ismételt kihallgatását (mert a védelem és a bíróság egyetlen kérdésére sem válaszolt), és Bandi Szabolcs újbóli kihallgatását a bizonyítékokkal ellentétes nyilatkozatai okán. Azt is kérte, hogy a bíróság ellenőrizze: a védett személy azonos-e egy bizonyos tanúval, mert ha igen, ismételten sértik Bekéék jogait. Kérte továbbá, hogy az ügyészség bocsássa rendelkezésre az eredeti felvevőeszközt, az eredeti hanganyagot, annak átírását magyarra. És ami fontos: határozzák meg végre térben és időben a beszélgetés valódi időpontját, az eredeti hanganyag kriminalisztikai elemzését, a résztvevők azonosítását (akiket a nyomozóhatóság fordítója és Bandi Szabolcs azonosított, több esetben helytelenül és szakmai felkészültség mellőzésével). A kérések között szerepelt Radu Cătălina fordító (aki a hanganyagot fordította) kihallgatása, hiszen a táblabíróság alkalmazottja az alapfokú tárgyaláson megerősítette: a hanganyag alig 5 százaléka érthető. Szőcs Zoltán ügyvédje hasonlóan pontozott, majd elmondta, elfogadhatatlan, hogy egy ilyen ügyben az ominózus beszélgetés résztvevőit egy tanú és egy fordító azonosítsák, hogy a fordítás hiányos és hibás legyen, hogy egyébnek lehessen beállítani.
A bíróság a bizonyítékok elfogadására vonatkozó döntését elnapolta. A következő tárgyalás időpontja december 8. Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Közülük sem mindenki ferdített
Ahogy Trianont látják
Pénteken a kézdivásárhelyi Erzsébet Teremben mutatták be Nagy János nyugalmazott történelemtanár Románia hadba lépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás című könyvét.
Ferencz Attila kézdiszéki EMNT-elnök köszöntője után dr. Ambrus Ágnes méltatta a szerzőt és a bemutatott kiadványt. Nagy János helytörténész, történész nemzetiségtörténeti és általános történeti témákkal foglalkozik írásaiban. Pályáját a Brassói Lapok újságírójaként kezdte, majd a négyfalusi Zajzoni Rab István Líceum pedagógusa volt nyugdíjazásáig.
A méltatásban elhangzott, a 2014-ben megjelent, gazdag kép- és térképanyagot is tartalmazó könyv, melynek egyes fejezetei külön tanulmányokként is olvashatók, a román történetírás szemszögéből is megközelíti az első világháborút, a trianoni békeszerződést. A szerző elmondta, a román történészek között is egyre többen vannak, akik reálisan szemlélik az akkori eseményeket, P. P. Panaitescu nevét említve. „Panaitescu nagyon kritizálja Nicolae Iorgát, aki nem a történelmi hűségre törekedett, csupán arra, hogy írjon.” Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az emberi sors ábrázolója
Elfeledett életmű
Nemrég lányai és unokája jelenlétében nyílt meg az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK) a tragikus hirtelenséggel elhunyt és méltatlanul elfeledett partiumi grafikus és festő, Makár Alajos (1927–1989) életművét bemutató kiállítás. A képzőművésznek göröngyös és buktatókkal sűrűn tűzdelt utat kellett bejárnia, amíg rátalált a benne feszülő érzelmek, gondolatok és indulatok számára megfelelő kifejezésmódra.
Az érdeklődők népes táborát a központ vezetője, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész köszöntötte. A rendkívüli eseményhez méltó hangulatot kristálytiszta csengésű hangon előadott népdalokkal megteremtő Szabó Fruzsina fellépése után Banner Zoltán költő, író, előadóművész, művészettörténész tartott tartalmas és széles látószögű előadást a művészről. A tárlat által felvonultatott gazdag látnivaló és annak létrehozója méltatásán kívül a nagyvilág olykor ellentmondásos és a szépségközpontú ábrázolástól elrugaszkodó művészeti irányzatainak termékeivel is összevetette Makár életművét.
Nagykárolyban született kőműves apa és háztartásbeli anya gyermekeként, és a 7 osztály elvégzése után, édesapja szakmáját folytatva, kőművesinas, majd -segéd lett. Rajzolni a kórházban kezdett, ahol egy háborúból hátramaradt és általa megtalált gránát felrobbanása miatt hosszas ápolásra szorult. Felépülvén a Szálva–Visó vasút építésénél dolgozott önkéntesként, majd beiratkozott a bukaresti képzőművészeti főiskolára. Nemsokára, saját kérésére, átkerült a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára, ahol Miklóssy Gábor professzor irányítása alatt sajátította el a festészet alapjait 1949 és 1955 között.
Miután az egyetemet elvégezte, kirakatrendezőként kereste meg a mindennapit Kolozsváron, azonban festményei rendszeresen szerepeltek a városi és megyei tárlatokon. A ’60-as évek kezdetén meghasonult önmagával, és addigi alkotásait megsemmisítvén irányvonalat váltott, és mindent elölről kezdett. Így tulajdonképpen festői pályája kezdete is erre az időszakra tehető, melynek termését 1967-ben mutatta be a kincses városban.
A Képzőművészek Szövetségének 1955-től gyakornoka, 1968-tól végleges tagja, 1980-tól haláláig pedig a kolozsvári fiók vezetőségi tagja volt. Hagyatéka több mint 300 olajfestményből, tempera- és pasztellképből, szénrajzból és ceruzavázlatból áll. Mintegy felét múzeumokban, művelődési intézményekben és magángyűjteményekben őrzik, a másik része a család tulajdonában van. Munkásságáról szólva Banner Zoltán megállapította, „egyik utolsó képviselője volt annak a felfogásnak, amely minden ellenkező irányú történelmi és művészetszemléleti változás dacára az emberi sorsot, az emberi teljesség etikumát és esztétikumát tartotta a művészet fő témájának. Boldog festője volt a boldog emberi sorsnak, hiszen minden baj, nélkülözés, veszteség ellenére kizárólag az ember élheti át a világot abban az összetettségében, amelynek a többi élőlény csupán szenvedő alanya, s rárótt terheit ösztönösen és tehetetlenül követnie kell. De amit az ember lát, az gyönyörű, és ezért sorsában eleve benne rejlik a boldogság.”
A kiállítás november 9-ig látogatható. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)