Díjaztak (Háromszéki cégek toplistája)
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ünnepélyes keretek között díjazta a tavalyi év eredményei alapján rangsorolt cégeket. A Leonor Ballroom rendezvényteremben múlt pénteken szervezett esemény a háromszéki vállalkozók hetét zárta.
A sorrendben 24. díjkiosztó gálán a korábban bejelentettek és a kissé megújított szempontrendszer alapján szakterület és méret szerint az első tíz helyezett, 901 cég kapott elismerést. A toplista összeállításánál a megyében bejegyzett 4576 cég közül 3441 adatait vizsgálták meg (a több mint ezres különbözet zárómérleget sem adott le a tavalyi évre), ezek közül választották ki a toplistásokat. Az ünnepségen első ízben adták át az év háromszéki gazdasági újságírója díjat, amit a több lapnak és portálnak dolgozó Kovács Zsoltnak és Kovács Blankának ítéltek megosztva, az év innovatív vállalkozója díjat pedig Dezső Bencének, a sepsiszentgyörgyi vloggernek ítélték, akinek internetes videocsatornáját közel 340 ezren követik. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bernády György, a református főgondnok
500 éves a reformáció
Mindannyiunk számára ismert tény, hogy Marosvásárhely korszerűsítése, mai képének kialakítása, a vidéki település urbanizált központtá tétele a 20. század eleji mozgalmas időszakban következett be, azokban a boldog békeidőkben, ami a városlakók tudatában elválaszthatatlan Bernády György nevétől.
Bernády György 1864. április 10-én Bethlenben született, gyógyszerész családból származott. Családjával együtt gyerekkorában költöztek Marosvásárhelyre. Édesapja, Bernády Dániel megvásárolta a főtéri Aranyszarvas gyógyszertárat. Bernády György a marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett, majd Kolozsváron, végül Budapesten folytatta tanulmányait. Előbb gyógyszerészdoktori címet szerzett, majd az állam- és jogtudományok karon is ledoktorált. Tanulmányai után patikus lett. Ezután hamarosan országgyűlési képviselőként kapcsolódott be a közéletbe, 1890-ben törvényhatósági tag, 1900-ban pedig rendőrfőkapitányi pozíciót töltött be. Szakmai pályája egyfajta családi hagyomány folytatása volt. A gyógyszerészi hivatás mellett édesapjától örökölte a közélet iránti érdeklődést és elkötelezettséget is. Ifjúkorában számos alkalommal figyelemmel kísérte azokat a közösségi karitatív tevékenységeket, melyekben édesapja aktívan részt vett. A közügyekben való korai jelenléte miatt egyáltalán nem volt meglepő az, hogy 1902-ben polgármesterré választották. Első ízben 1913-ig volt polgármester, majd utána öt évig főispáni tisztnek örvendhetett. 1919 januárjában a város román közigazgatás alá került, aminek eredményeképpen a közintézményekből eltávolították a magyar tisztviselők zömét. Bernády György az 1918 és 1919 közötti időszakot Budapesten töltötte egyrészt jogtanácsosként, másrészt a későbbi karrierjének építésén fáradozva. 1920-ban tűnt fel ismét Marosvásárhelyen, részt vállalva az Országos Magyar Párt tevékenységéből. 1926–1929 között pártpolitikai egyezség alapján ismét őt választották polgármesterré. Ez alatt az időszak alatt saját bevallása szerint is legnagyobb megvalósítása a város hiteleinek, pénzügyi helyzetének rendezése volt. 1926-tól Maros-Torda vármegye parlamenti képviselője lett. 1930-ban kivált az Országos Magyar Pártból, és megalapította a Polgári Demokratikus Blokkot, így pár évig ellenzéki oldalt képviselt. 1933-ban lépett vissza az Országos Magyar Pártba, és itt folytatta munkáját haláláig. Saját nemzete, nemzetisége érdekében mindvégig hűségesen ügyködött, viszont az ebben az időszakban végzett tevékenysége már nem hozott látványos újításokat, így a marosvásárhelyiek többnyire az első polgármesterségének idejére emlékeznek.
Bernády György polgármesteri székének elfoglalása után megnövekedett Marosvásárhely lélekszáma, rendeződtek a város pénzügyei, és elkezdődtek azok a korszerűsítések, építkezések, amelyeket a marosvásárhelyiek ma is előszeretettel elevenítenek fel akár a városi ünnepségek nyilvános diskurzusaiban, akár napilapok hasábjain, akár a helytörténeti olvasmányaik során. Mindezzel a tevékenységével a polgármester európai rangra emelte a települést.
Az intézmények létrejöttével elkezdődtek a kulturális események is, így 1909-ben Bernády György közbenjárása révén felcsendült az első szimfonikus hangverseny, 1910-ben pedig megtartották a város saját filharmonikus zenekarának első koncertjét, melyet sok más követett. 1913-ban a Kultúrpalota orgonáját felavató hangversenyt tartottak, itt és ekkor kezdte el működését a mozi is. Egyre több színházi előadás került megrendezésre, ugyanakkor a sportélet is felvirágzott. A 19. század második felében létrejött egyletek és társulatok élete fellendült, és Bernády György dinamikus szervezőmunkájának köszönhetően újabbak jöttek létre. Amellett, hogy ezek a társulatok a korábbi városi kultúra részei is voltak, a polgármester vélhetően a társasági, közösségi életben látta a fellendülés, a kispolgári mentalitás megváltoztatásának lehetőségét, így próbálta demokratikus szellemiségét terjeszteni, és a város polgárságának különböző társadalmi rétegeit egymáshoz közelíteni. Az 1902 és 1912 közötti időszak sajtóanyagának egy részéből az derül ki, hogy Bernády György tagja, de legtöbbször hosszabb-rövidebb ideig elnöke is volt a Székely Társaságnak, a helyi verseny- és úrlovas szövetkezetnek, az önkéntes tűzoltóegyletnek, az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, a Társaskörnek és a Szépítő Egyletnek, melyeket ő maga alapított, a Dalkörnek, a Kaszinónak, mely ebben az időszakban a helyi intelligencia, az úri körök exkluzív klubjának számított, illetve a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Szabadkőműves Páholynak. Mindezek mellett iskolaszéki elnök volt és a Székely Játékgyár és Faipari Részvénytársaság elnöke. A városi polgárság egységét hivatottak biztosítani a rendszeresen megszervezett társas vacsorák is, amelyeken bárki részt vehetett és bármiről érdeklődhetett a városvezetéssel kapcsolatban. Bernády György polgármestersége előtt is volt példa ilyen jellegű összejövetelekre, de azok leginkább zárt elit körökben történtek. Az egyesületi és közösségi élet fellendítésével a polgármester megteremtette azt a horizontot, amelyen belül lehetségessé vált az ismerkedés és a közös élet. Célja a település lakóinak egységesítése volt, közös értékrend kialakítása, mely által az identitás erősíthető.
Mindenképp kiemelendő Bernády György iskola- és egyháztámogató tevékenysége, mely szintén az egységes közösségi mentalitás kialakításának jegyében történt. Református családban nevelkedve már gyerekkorától kezdve közel állt hozzá az egyház erkölcsi, szellemi értékrendje. Marosvásárhelyre költözésük után a Református Kollégium padjaiban tanult, ahol ugyancsak a hit megtartó erejének fontosságát ültették el benne. Amikor 70. születésnapja alkalmából köszöntő ünnepséget szerveztek neki, Nagy Endre igazgató – a kollégium elöljárósága és tanári kara nevében – így fogalmazta meg a kezdetet: „A lélek munkája több mint félszázaddal ezelőtt, 1878 szeptember 3-án vette kezdetét, amikor Őméltósága, mint V.-ik középosztályos tanuló, két fivérével egyszerre kollégiumunk kötelékébe lépett. Két közép és két bölcselmi osztály elvégzése után, 1882 junius 30-án lépett ki a kollégium kötelékéből, utolsó intelemként fogadva lelkébe az akkori igazgatótanár, néhai Horváth Gáspár búcsuszavait: »Választott pályátokon erélyesen, kötelességeitekről meg nem feledkezve törjetek elő s használjátok a reátok bizott talentumokat.« A 18 éves ifju lelkében a predestináció gondolatával megtisztult hittel, törhetetlen faj és nemzet szeretettel, Istentől gazdagon juttatott talentumokkal lépett az életbe”.
Hithű református ember lévén, valóban kötelességének tekintette az egyház és a kollégium ügyeiben való foglalatosságot. 1896 novemberéig a református egyház kerületi gondnoka volt, majd 1904 októberében a marosvásárhelyi egyházközség képviseleti közgyűlésén főgondnokká választották meg. Rendszeres tevékenysége jól nyomon követhető a fennmaradt írásos dokumentumokban, melyek a Református Egyházkerületi Levéltárban lelhetők fel Évrendezett iratok cím alatt, illetve itt őrzik az egyháztanácsi jegyzőkönyveket és az elöljárósági gyűlések jegyzőkönyveit is, melyekben az egyházközség mindennapi teendőiről szóló megbeszélések olvashatók. Bernády György 1921-ig töltötte be ezt a szerepet, majd a Református Kollégium gondnoka lett. 1925-től kezdődően, szintén az egyházmegye közgyűlésén született döntés értelmében a kollégium örökös tiszteletbeli főgondnokává nevezték ki, ezt a küldetését odaadással teljesítette késő öregkoráig. Néhai Keresztes Gyula építészmérnök, a kollégium egykori diákja így emlékezett vissza személyes találkozásukra: „a kollégiumban – mint főgondnok – többször volt benn az iskolában, s beszélgettünk, ugye mindig kérdezte, hogy hogy vagy, mint vagy, mit tanultok. Személyesen is. (…) mindig olyan nagy valakinek láttam, és az is volt, mert az iskolában is, mikor megjelent, mindenki tisztelettel volt vele szemben. Tanároktól elkezdve diákokig mindenki. (…) Mikor jött végig a folyosón például, akkor kiálltunk, tisztelegtünk, köszöntöttük. Hát, öreg úrnak néztük már ugye akkor mint diákok”. Tehát a szervezőmunka mellett Bernády György fontosnak tartotta a személyes találkozást is a kollégium diákjaival, tanáraival. Korábban említett 70. születésnapi ünnepségén Nagy Endre igazgató a következő megnevezéssel illeti: „a romániai összmagyarság és az erdélyi református egyházkerület egyik reprezentánsa, mint Marosvásárhely város ügyeiben ismételten tevékeny vezető és a mi kollégiumunk főgondnoka”.
Az egyházzal és kollégiummal való szoros kötelékének jeleként halálakor az iskola dísztermében ravatalozták fel. Az 1938. október 23-án megjelent Reggeli Újság így ír erről: „Bernády György dr. mindenkor tanujelét adta a fiatalság iránti szeretetének és áldozatkészségének. Ezért vonult vissza minden közéleti funkciótól, egyedül a Kollégium főgondnokságát tartotta meg és élete végéig hatványozott odaadással töltötte azt be. Ezért kivánkozott utolsó elvárásával még egyszer a Kollégium disztermébe, amelynek ujból való felépitésében oroszlánrésze volt. Az elhunyt ravatalát a diszteremben állitották fel már szombaton este s annak őrségét a Kollégium tanulóifjusága szolgáltatta. Idezarándokolt a város népe vasárnap és hétfőn s dacára az ólomsulyu esőnek, kicsinynek bizonyult a diszterem a temetésen résztvevő nagyközönség számára”.
Azt, hogy az egység, a közös értékrend kialakításáért tett munkája nem volt hiábavaló, bizonyítja a tény, hogy ravatalánál ugyanúgy megjelentek a polgári és katonai előkelőségek, mint a különböző felekezetű egyházak és iskolák képviselői, az iskolák tantestületei és diákjai, az egyesületek, társulatok elöljárói, illetve városlakók sokasága: „Ezután esernyő erdők alatt megindult a többszáz főből álló temetési menet a református sírkertig, ahol Bernády György dr elhunyt felejthetetlen leánya Györgyike mellett fog pihenni a feltámadásig. A harangok minden felekezet templomában zugtak, az üzletek lehuzták redőnyeiket, amig a kiséret beérkezett a református temetőbe. Itt sem volt bucsubeszéd és a cigányok sem adhatták a felajánlott kiséretet száztagu zenekarral »valamennyiünk apjá«-nak, mint mondották”.
Bernády György tehát amellett, hogy szívós tettrekészségének köszönhetően Marosvásárhelyből modern, az akkori nyugati elvárásoknak is megfelelő várost alakított, mélyen ragaszkodott azokhoz az egyházi hagyományokhoz, melyek határozott, gerinces felnőttet nevelnek a diákból, és melyek az embercsoportból közösséget kovácsolnak. György Veress Imola / Népújság (Marosvásárhely)

A temesvári Piarista templom festője
Kiállítással egybekötött Ferenczy József Emlékkonferencia
A konferencia Ferenczy József (Marosvásárhely, 1866–Temesvár, 1925) festőművész munkásságának állít emléket. Az Új Ezredév Református Központban (Temesvár, spl. Morarilor 1b.) 2017. október 27-én, pénteken 15.00 órától, illetve 28-án 10.00 órától a művész életútját és ránk hagyományozott örökségét szegedi, békéscsabai, marosvásárhelyi, kolozsvári és temesvári művészettörténészek ismertetik az érdeklődőkkel. A rendezvény idején a festő alkotásaiból nyílik kiállítás. A programra a belépés díjtalan, minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Időpont: 2017. október 27–28. (péntek–szombat). Helyszín: Temesvár, Új Ezredév Református Központ (Spl. Morarilor 1b). Szervező: Szórvány Alapítvány. Támogató: Polgármesteri Hivatal, Temesvár
RÉSZLETES PROGRAM
Október 27., péntek
15.00 óra: A konferencia megnyitója.
Köszöntő: Farkas Imre mérnök, Temesvár város alpolgármestere.
Megnyitó: prof. dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke.
Előadások:
15.30: Miklósik Ilona művészettörténész, Temesvár: Ferenczy József Temesvárott.
15.55: Váraljai Anna művészettörténész, Szeged: Bihari Sándor népi zsánereinek hatása Ferenczy festészetére.
16.50: Gyarmati Gabriella művészettörténész (Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba): Századfordulós körkép. A XIX. és XX. század fordulójának magyarországi művészete európai perspektívából.
17.15: Ferenczy József-kiállítás. Megnyitja Szekernyés János műkritikus, a Képzőművészek Szövetsége temesvári filiájának elnöke.
18.00: Baráti este: meghívott Juhász Tamás professzor (Kolozsvár).
Október 28., szombat
10.00: Sebestyén Mihály történész, Marosvásárhely: Ferenczy József fiatalkorának Marosvásárhelye.
10.25: Murádin Jenő művészettörténész, Kolozsvár: Erdély képzőművészete a 19–20. század fordulóján.
11.20: Annemarie Podlipny-Hehn művészettörténész, Temesvár: Ferenczy József életútja.
11.55: Szekernyés János műkritikus, helytörténész: Ferenczy József Temesvár művészeti életében.
12.20: Helytörténeti értékek és a Szórvány Alapítvány – könyvkiállítás az Alapítvány kiadványaiból – bemutatja Kovács Katalin szociológus, az Alapítvány munkatársa.
12.30: Konferencia zárása: dr. Bodó Barna. Nyugati Jelen (Arad)

Az V. Nagyiratosi Népdaltalálkozó sikere
Közös éneklés, jó szórakozás, kiváló vendéglátás
Szombaton szervezték meg az V. Nagyiratosi Népdaltalálkozót, aminek a programja 14 órakor, a vendégeknek a kultúrotthonban történt fogadásával indult. A korábban érkezőket a szervezők falulátogatásra vitték, melynek során megtekintették a helybeli katolikus templomot. Ott ft. György Zoltán plébános tartott ismertetőt a templom történetéről.
A Népdaltalálkozón a szervezők, a Forray Népdalkör mellett fellépett a kelebiai, a csorvási, a kétsopronyi, a körösladányi, a csökmői csoport, a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus, a pécskai Nagymaros citerazenekar és a kisratosi Rónasági citerazenekar.
A népdaltalálkozót Juhász Rozália programvezető nyitotta meg, aki a színpadra kérte Papp Attila polgármestert, aki köszöntötte a vendégeket, mindenkinek sikeres fellépést, kiváló szórakozást kívánt.
A programot a házigazda, a Forray Népdalkör népdalcsokra nyitotta meg, majd sorban felléptek a vendégek is, vastaps közepette. A program végén Nagy Melinda, a Népdalkör vezetője mindenkinek megköszönte a részvételt, mielőtt a csoportoknak átadta a részvételi oklevelet, köszönetet mondott a támogatóknak, illetve mindazoknak, akik a vendégek ellátásában kifejtett munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. 19 órakor közösen elfogyasztották a Szász Franciska és Kovács Rozália által főzött ízletes húslevest és székelygulyást, közben az Öcsik zenekar szórakoztatta a résztvevőket. Vacsora közben és utána kisorsolták a sok, értékes tombolanyereményt, majd 23 óráig kiváló hangulatban nótáztak, sőt táncra is kerekedtek.
Az V. Nagyiratosi Népdaltalálkozó osztatlan sikeréért a szervezők ezúttal is köszönetet mondanak a támogatóknak és mindazoknak, akik a vendégek ellátásában kifejtett munkájukkal öregbítették a nagyiratosi vendéglátás hírnevét. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés dr. Vajda Sándor borosjenői ny. főorvossal
„Mindig arra ügyeltem, hogy senkinek se okozzak fájdalmat” (I.)
– Székelyhídon születtem, Bihar megyében. Szüleim és minden felmenőm váradiak. A házunk közel volt az állomáshoz. 1942-ben, amikor kezdődtek a bombázások, a család elmenekült Székelyhídra. Anyám a nyolcadik hónapban volt velem. Így én ott láttam meg a napvilágot. Kicsi gyermek koromban visszamentünk Nagyváradra, úgyhogy szülőfalumból semmi sem maradt meg emlékezetemben.
–Hol végezted az iskolát?
– Elemi és gimnáziumi tanulmányaimat Nagyváradon végeztem. A Sánc utcai fiúiskolába jártam. Akkor vezették be a kötelező hét osztályt. Azelőtt négy osztály után lehetett menni inasiskolába. Abban az iskolában egy eléggé bunyós társaság gyűlt össze, a fegyelemmel bizony több probléma is volt. A tanár azzal kezdte az órát, hogy kettőt-hármat felpofozott, s kizavarta őket az osztályból. Aztán csend lett. Megtanítottak minket ott a fegyelemre. Matematikatanárunk egy pálca segítségével kényszerített, hogy megjegyezzük a képleteket. Magyartanárunk igen alapos ember volt; megszerettette a fiúkkal az olvasást.
–Hova jártál középiskolába?
– A színház mögött levő, volt Orsolya-zárdába kerültem. Azelőtt ez leányiskola volt, mi voltunk a második fiú-széria. Jól éreztem ott magamat. Nagyon jó tanáraink voltak. Földrajztanárunk katonaemberként valamikor a fronton sebesült meg, húzta a lábát, történelemtanárunk azelőtt előadott a Bukaresti Katonai Akadémián. Ezek az emberek nemcsak tanítottak, hanem neveltek is bennünket. Kikeményített ingben, élére vasalt nadrágban, mindig frissen borotválva jöttek be az osztályba. Péter bácsinak, földrajztanárunknak a közeledtét messziről elárulta arcszeszének illata. Egyik kedvencem volt magyartanárnőnk, aki kötelezett bennünket, hogy hazafias kötelezettségként tanuljuk meg a Himnuszt és a Szózatot. Később gondjai lettek emiatt…
–Szerettél iskolába járni?
– Szerettem az iskolát. Jól tanultam. Nem voltam első, de a legjobb ötbe mindig bekerültem. Kedvvel tanultam. Örömet szerzett, ha valamit elolvastam, megtanultam és tudtam.
–Melyek voltak a kedvenc tantárgyaid?
– Elsősorban a magyar irodalom. És foglalkoztatott a történelem is.
„… értem is eljött egyszer a lefüggönyözött, fekete autó”
– Középiskolás voltam, amikor begyűrűzött Nagyváradra is az ’56-os forradalom hatása. Kialakult egy diáktársaság. Szervezkedtek, de inkább csak tárgyalták a magyarországi eseményeket. Engem is próbáltak bevonni. Egyik haverommal nagyon jól el tudtunk beszélgetni, mert őt is érdekelte a történelem. Séta közben a Körös-parton próbált meggyőzni, hogy csatlakozzam ehhez a csoporthoz. Sikertelenül… Aztán jöttek a letartóztatások. Érettségi után értem is eljött egyszer a lefüggönyözött, fekete autó, és vittek a szekuritátéra. Ott tartottak egy ideig egy beton magáncellában, amely akkora volt, mint egy szekrény. Csak állni lehetett benne, és kötelezően az ajtóval szemben. Néha benéztek a figyelőablakon, hogy lássák, nem estem-e össze. Egy idő után megbilincseltek, lekötötték a szememet, és elvezettek a kihallgatótiszt elé. Felolvasta mindazt, amit beszéltünk a haverommal a történelemről, a kisebbségi létről, ugyanis a havert, aki már hónapok óta bent volt náluk, megdolgozták, és leírta beszélgetései tartalmát. Én nem tudtam sok újdonságot mondani nekik.
–Hogy bántak veled ott, bent?
– Nagyon durvák voltak. És amikor kiengedtek, alá kellett írnom egy nyilatkozatot, hogy senkinek nem beszélek a történtekről. Egy alkalommal, amikor vittek szemellenzővel, egy egyén (a hangját ma is megismerném), aki rettentően ki volt borulva valamiért, minden ok nélkül tetőtől talpig összevissza vert, rúgta a sípcsontomat, s azzal fejezte be, hogy beletalpalt a vízhólyagomba. Szerencsére fiatal voltam, és nem robbant fel a hólyagom. Mert, ha felrobbant volna, egész életemre nyomorékká válok…
„Kedvenc sportom a vitorlázórepülés volt”
–Iskolán kívül foglalkoztál-e még valamivel?
– Tagja voltam az Ady Endre Irodalmi Körnek, írogattam különféle tudósításokat a diákéletről a helyi újságba, a Fáklyába. Egyébként VI. osztályos korom óta minden nyáron dolgoztam. Kertészetben, kőműveseknél, a festékgyárban a festékfinomításnál, aztán egyetemistaként a gyár laboratóriumában.
–Sportoltál?
– Hogyne! Télen síztem, nyáron pedig repültem a repülőklubban. Kedvenc sportom a vitorlázórepülés volt. Nagyon jó társaság fonódott össze ott. Egymás segítése, az egymásra figyelés vezérelt minket. Sikerült megszereznem az A, B, C kategóriákat.
–Mennyi ideig jártál a klubba?
– 1961-ig, négy évet. Terveztem, hogy Bukarestbe megyek egyetemre aeronautikára. Készültem keményen matematikából, fizikából. Ezen az egyetemen viszont megköveteltek bizonyos társadalmi eredetet stb. Meg biztosan bekerült a dossziémba a kalandom a szekuval…
–Felidéznél egy érdekesebb történetet diákkorodból?
– Tizenegyedikes voltam, amikor a Korunk rendezett Váradon egy versenyt középiskolások részére. A magyar iskolák közötti megmérettetés döntőjében második helyezést értem el. Osztálytársnőim egy tornaórán az öltözőben megmérték az ingemnek a nyakát, és nagy meglepetésemre kaptam az osztálytól egy dupla mandzsettás, fehér puplininget. Annyira örültem annak az ajándéknak! A szeretet szimbólumának tekintettem. Nem hiszek a kabalákban és a szerencsetárgyakban, de ezzel az inggel érettségiztem, ezzel felvételiztem az egyetemre, ezzel mentem a félévi vizsgákra, ezzel nősültem.
„Kitűnő közösség volt a teológián”
–Végül melyik egyetemre kerültél?
– Mindig szerettem a természetrajzot, szegény anyámnak meg örök álmát teljesítettem: elmentem Kolozsvárra az orvosira. Öt tantárgyból volt írásbeli és öt tantárgyból szóbeli. Bejutottam ösztöndíjjal az általános orvosira. Hamarosan hívtak a rektor irodájába, ott volt az egyetem párttitkára meg a szekusa is, és tudatták, hogy nem vagyok jó elvtárs, és nem jogosulok az ösztöndíjra. Akkor a rektor mellém állt, félrehívott, és megsúgta, hogy lenne egy fogorvosi ösztöndíj Brassó tartományban. S én átmentem a fogorvosira. Nem bántam meg!
–Ez az ösztöndíj megmentett anyagilag?
– Az egyetemi évek alatt tanítványaim voltak, felvételire készítettem fel gyerekeket, fizikából, kémiából, anatómiából. Az is sokat számított.
–Jól érezted magad az egyetemen?
– Eleinte nehéz volt, mert nem ismertem a román szakkifejezéseket. De belejöttem. A kollégák elfogadtak, bár elég sok nyelvtani hibát vétettem.
– Miért nem iratkoztál magyar tagozatra?
– Csak Marosvásárhelyen volt magyar orvosi, meg Kolozsvár közelebb volt az otthonomhoz.
– Szereztél barátokat Kolozsváron?
– Amikor elvették az ösztöndíjamat, egy lelki jó barátom elvitt a teológiára, ahol hozzájutottam egy-egy tál meleg ételhez. Soha senki nem kérdezte, miért vagyok ott. Nagyon jó társaságra találtam a teológián, mindig megünnepeltük március tizenötödikét vagy október hatodikát. Lementünk páran egy osztályterembe, ahol volt harmónium, elmondtunk néhány verset, énekelgettünk nagyon jó hangulatban. A teológián jártam nyilvános bibliaórára is. A professzor, aki ezeket tartotta, megmondta, hogy senkinek nem kell bemutatkoznia, nem kell elárulnia a nevét, ha rákerülne a sor, senki se adhassa ki társait… Kitűnő közösség volt a teológián, sokáig tartottuk a kapcsolatot.
– A református teológiáról beszélsz?
– Református vagyok. Kolozsváron van a protestáns teológia: református, unitárius és evangélikus.
– Egyetemista éveid idején is írogattál?
– Igen, főleg a Korunknak. Nagyon jól fizettek. Egy-egy cikkért adtak 100-150 lejt, míg egy havi ösztöndíj kb. 300 lej volt, egy pár cipő meg 60 lejbe került. Jól jött az a pénz, mert így meg tudtam venni a bérletet a Magyar Színházba, a Magyar Operába, meg a vasárnap délelőtti koncertsorozatra, az Egyetemisták Házába… Nem engedtek el otthonról túl sok zsebpénzzel, de sohasem nélkülöztem. Igazán jóllakni a húsvéti locsolások alkalmával sikerült. Mentünk a magyar lányokhoz, és náluk sonkával, tojással, süteményekkel fogadtak.
–Milyen cikkeket írtál?
– Általában orvosi témájú cikkeimet közölték. Például: „A kozmobiológia és fiziológia kérdései”, „A neuron nem relé”, „Kolozsvári fiziológusok tevékenysége”, „Orvosi deontológia”.
„Disszertációmat az arc- és szájsebészet témaköréből választottam”
– Államvizsga után elkerültél Brassó tartományba?
– Mivel megszüntették a tartományi ösztöndíjak rendszerét, bevezették a tanulmányi átlagok szerinti kihelyezést. 9,75-tel végeztem, jó elöl a listán, mégis Borosjenő (Ineu) községet választottam.
– Miért?
– A feleségem odavaló volt. Sosem éltem azelőtt vidéken, gondoltam, kipróbálom ezt is egy-két évig. Feleségem szülei befogadtak a családba, feleségem kérte áthelyezését Temesvárra, hogy közelebb legyünk egymáshoz.
– Mikor esküdtetek meg?
– 1966-ban. Feleségem akkor végezte a másodévet, én pedig az ötödévet. Egy évet laktunk Kolozsváron albérletben.
– Nem próbáltál visszakerülni Nagyváradra?
– Gondoltam rá, de végül Borosjenőben vettem egy telket, és arra később építettünk egy házat.
– Hol kaptál állást?
– A poliklinikán dolgoztam, és kijártam vidékre, Csermőre, Ternovára; a törvény megengedte… 1972-ben szakvizsgáztam Bukarestben arc- és szájsebészetből, majd felvételiztem a doktorátusra 1974-ben. Disszertációmat is az arc- és szájsebészet témaköréből választottam. Tíz évig voltam az egészségügyi dolgozók szakszervezeti elnöke, 1987–1990 között a járóbeteg-intézet igazgató főorvosa és a kórház helyettes igazgatója. Több mint 40 szakdolgozatomat mutattam be hazai és nemzetközi kongresszusokon, konferenciákon, vagy közöltem szaklapokban. 1968-ban felkértek a Vörös Lobogó szerkesztői, hogy írjak az Orvosi tanácsok rovatba; mai napig folytatom ezt. Több cikkemet közölte aradi kulturális szemlénk, a Szövétnek, meg a Művelődés.
–Meddig dolgoztál a kórházban?
– ’90-ben lemondtam tisztségemről, és aztán megnyitottam a magánrendelőmet.
–Működik most is?
– Ez év március végén bizonyos egészségügyi komplikációk miatt be kellett zárnom.
–Élnek még magyarok Borosjenőben?
– Szórványvidék. A lakosság 7,2%-a magyar. Amikor odakerültem, még volt 7 osztályos magyar iskola. Jelenleg sem óvodai, sem iskolai oktatás nem folyik magyar nyelven. Készítettünk egy kimutatást a beiskolázandó, magyar nevű gyermekekről, mindegyik családot felkerestük, próbáltuk meggyőzni őket, hogy kérvényezzék egy magyar osztály indítását, sajnos eredménytelenül. Ezelőtt öt évvel sikerült beindítanunk egy magyar nyelvű óvodáscsoportot, de megszüntették, tanügyi átszervezés és leépítés miatt. Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Horváth Anna-per: bírósági felügyelet újabb hatvan napig
Ügyvéd: a jogalkotóknak figyelembe kellene venniük néhány vonatkozást
Hiába kérte legutóbbi tárgyalásán Horváth Anna a bírót, hogy szüntesse meg az ellene több mint egy éve fenntartott bírósági felügyeletet, az ítélőtábla honlapján közzétett döntés szerint az intézkedést újabb 60 napra meghosszabbították. Emiatt annak idején nemcsak alpolgármesteri tisztségéről kellett lemondania Horváth Annának, hanem például a nyár folyamán magyarországi családi nyaralásra sem mehetett el. Az intézkedés bevezetéséről még 2016. október 10-én döntött a nyomozó ügyész, azóta többször meghosszabbították, Horváth Anna valamennyi fellebbezését elutasítva. Horváth Anna a Szabadságnak tegnap azt nyilatkozta: mindezek ellenére az ítéletet ezúttal is megfellebbezik. Egy szakember szerint az intézkedést valószínűleg mindaddig fenntartják, amíg a bíróság ki nem hallgatja a Korrupcióellenes Ügyészségnek már tavaly nyilatkozatot tevő tanúkat. Gheorghiţă Mateuţ védőügyvéd szerint módosításokra van szükség a büntetőjogban.
Horváth Anna úgy véli: a bírósági felügyelet már rég nem aktuális, hiszen lemondott alpolgármesteri tisztségéről, így semmilyen befolyása nem lehet az ügy menetére, nem hathat a vád tanúira. Emiatt az ítéletet ezúttal is megfellebbezik.
Gheorghiţă Mateuţ védőügyvédet arra kértük, kommentálja a Szabadságnak a bíróságnak a hatósági felügyelet meghosszabbítására vonatkozó döntését, de nem kívánt hozzászólni az ebben az ügyben született ítélethez. Felvetettük: más hasonló esetekben, prominensebb politikusok, közéleti személyiségek esetében egy napig sem vezették be a bírósági felügyeletet. – Valóban így van. Korábban úgy fogalmazott a törvény, hogy a bíróság megtilthatja a külföldre utazás jogát. A jogszabály jelenleg úgy van összeállítva, hogy a felügyeletet huzamosabb ideig is fenn lehet tartani, lám, Horváth Anna esetében több mint egy éve érvényben van, s a bíróság ismét meghosszabbította. Általánosságban beszélek: ilyen esetekben meginoghat a vádlott bizalma az igazságszolgáltatási rendszerben, ugyanis fenntartja a bűnösség vélelmét, s emiatt az érintett megkérdőjelezheti magában, hogy korrekt perben lehet része. A jövőben a jogalkotóknak figyelembe kell venniük ezeket a vonatkozásokat – mondta az ország egyik legismertebb ügyvédje, aki szerint ilyen szigorú intézkedést csupán rendkívüli esetekben és ideiglenesen kellene bevezetni, egyébként túlzásokba lehet esni.
– A jogalkotóknak figyelembe kell venniük, hogy ilyen esetekben előzetes ítélethozatallal ér fel a hatósági felügyelet hosszú ideig történő fenntartása. Korántsem a bírósággal szeretnék itt polemizálni, csupán elméleti síkon foglalkozom most a kérdéskörrel – mondta az ügyvéd a Szabadságnak. Egyetértett azzal, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által készített lehallgatás kulcsfontosságú az ügyben, úgy vélte, ennek meghallgatására valószínűleg a november 14-e utáni tárgyaláson kerül sor.
Amint arról több ízben beszámoltunk, Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert és Fodor Zsolt üzletembert, az Euro GSM tulajdonosát befolyással való üzérkedéssel illetve pénzmosással vádolják. A vád szerint a 2016-os helyhatósági választási kampány előtt Horváth Anna anyagi segítséget kért Fodor Zsolttól, önkéntesei jutalmazására, ennek fejében nyomást gyakorolt bizonyos városházi alkalmazottakra annak érdekében, hogy a közintézmény a Karolina (Múzeum) téren levő műemlék épület restaurálásához szükséges telekkoncessziót hagyja jóvá. Az ügyészek úgy ítélik meg, hogy az üzletember a KMDSZ diákszövetséggel kötött támogatási szerződéssel álcázta az RMDSZ politikusának nyújtott anyagi juttatást, amely révén a diákszövetségnek 20 ezer lej jutott – az összeget fesztiválbelépők vásárlására fordították, amit aztán az önkéntesek kaptak meg. A per első két nyilvános tárgyalásán több tanú megszólalt, illetve a két vádlottat is kihallgatták. Mindegyik tanú tagadta, hogy Horváth Anna nyomást gyakorolt volna rá, és kiderült az is: a városházának már hosszú hónapokkal az alpolgármester és az üzletember 2016 májusában bekövetkezett személyes találkozója előtt ki kellett volna bocsátania a Karolina téren levő ingatlan teraszának felépítésére vonatkozó engedélyt. Tulajdonképpen egy körülbelül 10 négyzetméteres telekkoncesszióról volt szó, azaz a terasznak a közterületre való leképezésének a felületéről. Az üzletember, bár baráti kapcsolatban állt Horváth Annával, előbb a polgármesteri hivatal urbanisztikai osztályán keresett jogorvoslatot, s csak ezután egy közintézményi fogadóóra keretében hozta szóba Emil Boc helyettesének az ügyet, amelyről aztán kettőjük között, a tavaly májusi találkozó végén is szó esett. A következő bírósági tárgyalást november 14-ére tűzték ki. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

25 éves a kolozsvári nyilatkozat
A nemzeti kérdésről 2017-ben
1992. október 23-25 között került sor az RMDSZ-küldöttek országos tanácsának (KOT) összejövetelére Kolozsváron, amelyen elfogadták a Kolozsvári Nyilatkozatot a nemzeti kérdésről. A parlament magyar tagjai fogadalmat tettek, amely tartalmazza az önrendelkezésért folytatott harcot. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az évforduló alkalmával közzétett közleményében leszögezi: az autonómiáról a szövetség egy pillanatig sem mondott le, ugyanakkor tudatában van annak is, hogy ez csakis a többség támogatásával lehetséges. „Nekünk felelős politikai alakulatként sosem szabadott figyelmen kívül hagyni a mindenkori romániai közhangulatot, sosem szabadott kockáztatni, hogy elvegyék tőlünk azt, amiért nagyon sokat dolgoztunk” – fogalmaz a szövetségi elnök.
„Újra kell kezdenünk az izzadságos, nehéz munkát. Tudom: vágni fogjuk kemény, vad sziklába az utat” (Kiáltó szó, Kós Károly)
„Nekünk, erdélyi magyaroknak az újrakezdés kényszer és lehetőség is egyben. Kényszer, amelyet a történelmi változások szabnak meg számunkra. És lehetőség, mert alkalmat ad arra, hogy megfogalmazzuk céljainkat. Így volt ez 1989 után is: az 1992-es kolozsvári nyilatkozat újfent rögzítette a romániai magyar közösség célkitűzéseit, törekvéseit.
Akkor azt mondtuk, a magyar közösség jólétét a belső önrendelkezés biztosíthatja, hogy ez a gyakorlat Európa demokráciáiban is működőképesnek bizonyult. Az azóta eltelt negyedszázadban több-kevesebb sikerrel érveltünk igazunk mellett. Vállalásainkért legjobb tudásunk szerint küzdöttünk ezekben az időkben: az anyanyelv-használatban jelentős előrelépést értünk el a helyi közigazgatásban, létrehoztuk a magyar nyelvű oktatás teljes rendszerét az óvodától az egyetemig, megteremtettük a magyar kulturális intézményrendszert, hogy csak a legfontosabbakat említsük.
A belső önrendelkezés néhány fontos pillérét sikerült lefektetnünk, annak kiteljesedéséről, az autonómiáról egy pillanatig sem mondtunk le. Tudatában vagyunk annak is, hogy ez csakis a többség támogatásával lehetséges. Nekünk felelős politikai alakulatként sosem szabadott figyelmen kívül hagyni a mindenkori romániai közhangulatot, sosem szabadott kockáztatni, hogy elvegyék tőlünk azt, amiért nagyon sokat dolgoztunk. Mindaddig, amíg nemzetbiztonsági kockázatként, instabilitást előidéző tényezőként tekintenek jogos követelésünkre a román pártok, az autonómiával szembeni indulatok is elevenek lesznek. Jól láthatjuk ezt az elmúlt hónapokban, a 2018-as centenárium kapcsán.
Egy demokráciában csak a többség támogatásával lehet a kisebbségi jogokat érvényesíteni. Bármekkora is legyen az igazunk, annak nem tudunk érvényt szerezni, amíg a többség nem támogatja.
A kolozsvári nyilatkozatban megfogalmazott terveinkről tehát ma sem mondunk le, a 2018-as esztendőhöz közeledve, az elmúlt hónapok történéseinek fényében új célokat is meg kell fogalmaznunk közösségünk számára.
Ha a 1992-es kolozsvári nyilatkozat 25 évének, Románia fennállásának 100 éves mai mérlege az, hogy minden egyes jogért és intézményért újra és újra meg kell harcolni, ha őszintén elfogadjuk, hogy egy eredmény sem jelent biztos győzelmet – mert benne mindig ott lakozik a visszafordíthatóság lehetősége is –, mindennél sürgetőbb feladat a többség-kisebbség viszonyának új alapokra helyezése. Évszázados az a realitás, hogy hiába is kérjük a gyulafehérvári ígéretek teljes körű betartását, ha a mindenkori román politika visszautasítja azt.
Fontos évnek nézünk elébe. A centenárium évében esélyt is lehet teremteni arra, hogy kizökkentsük holtpontjáról a többség-kisebbség viszonyát. Ha mi nem, más nem fogja megtenni helyettünk. Száz éves tapasztalatunk, a kisebbségi lét velejárója, hogy sorsunkat nem kizárólag magunk alakítjuk. Az, hogy a rendszerváltozást követően mikor és mennyit sikerült előre lépni, nemcsak a mi tudásunkon, munkánkon és kitartásunkon múlott, hanem nagyon sokszor a bel- és a világpolitika függvénye is volt.
Beszéljünk világosan és egyenesen, ahogyan azt az elmúlt 27 évben is tettük. Mondjuk el, kik vagyunk mi, 21. századi magyarok, mit akarunk, milyen jövőt képzelünk el közösségünk, gyermekeink és unokáink számára. Párbeszédet kezdeményezünk a román többséggel, a sérelmek kibeszélése mellett az együttélés új alapokra helyezését. Mert közös jövőnket nem a december elsejék megünneplése, hanem az azt követő időszak jelenti. 2019-től is ugyanannak az országnak leszünk az állampolgárai. Nem mindegy, hogy sérelmekkel terhelve vagy a lehetőségek reményével.
2018 kihívása, hogy tudjuk-e büszkén vállalni magyarságunkat, értékalkotó múltunkat egy olyan időszakban, amikor sűrűn támadnak bennünket. Ma a legnagyobb hiba az lenne, ha feladnánk eddigi küzdelmeinket, eredményeinkről lemondanánk, és elhinnénk, hogy nekünk egy éven keresztül csak félni és siránkozni kell. Félelemből és siránkozásból az előttünk járó nagy nemzedékek sem tudtak építkezni. Ők az 1919-es változásokkor, az újrakezdés idején jól tudták, az erő szava ellen csak ésszel és meggyőzéssel lehet és kell is fellépni.
Hisszük, hogy egy ország akkor lehet erős, ha közösségei, így kisebbségi közösségei is azok. A többség felelősségét hangsúlyozva a jövőben is azon leszünk, hogy az erdélyi magyarok ne csak egyénenként, hanem közösségként is erősek legyenek. Az elmúlt 100 év fényében: erősebbek, mint valaha” – olvasható a szövetségi elnök állásfoglalásában”, olvasható az állásfoglalásban.
Az RMDSZ-szenátorok és -képviselők hittétele
Én, …, Románia Parlamentjének népünk akaratából megválasztott tagja, hitünk és egyházaink, országunk és magyarságunk egyetemes közösségében, a mai napon elkötelezem magam közképviseleti munkám, közérdekű szolgálatom és feladataim hűséges teljesítésére választóim akarata és érdekei szerint. A hazai és általánosan érvényes nemzetközi törvényes rend, a jogosság és demokrácia keretei között, szent hivatásomnak fogom tekinteni és minden erőmmel elő fogom segíteni országunk épülését, a köz javának szolgálatát, a társadalmi és nemzeti megbékélés és a demokratikus jogállamiság megvalósítását. Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, melynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés. Minden erőmmel azon leszek, hogy országunkban és térségünkben egymásra találjanak és megbékéljenek a különböző nemzetek, népi közösségek és vallási felekezetek. Isten engem úgy segéljen! (Szabadság, 1992. október 28.) Szabadság (Kolozsvár)

Autonómia 2017-ben
Huszonöt évvel ezelőtt, 1992. október 25-én született meg a Kolozsvári Nyilatkozat néven ismert dokumentum, illetve ezen a napon esküdött fel az autonómiára a kolozsvári Szent Mihály plébániatemplomban az akkor még egységes erdélyi magyar érdekképviselet törvényhozóinak egy része.
Az akkori események főszereplői a múlt héten konferencián számoltak be emlékeikről. Arról viszont kevés szó esett, hogy mit jelent 2017-ben az autonómia. Ennek bizonyos elemei mára megvalósultak, de természetesen még messze állunk a dél-tiroli autonómiától. Huszonnyolc évvel a rendszerváltozás után le kell számolni azzal a mítosszal, hogy az autonómia pusztán egy törvényszöveg lenne, amely minden gondunkat-bajunkat pillanatok alatt orvosolni tudja. Le kell számolni azzal a tévhittel, hogy az autonómiát íróasztaltól, hangzatos szövegek írásával lehet működtetni.
Az autonómiához a közösségi élet megszervezéséért áldozatot vállalni hajlandó egyénekre van szükség, akik tesznek a közösség összefogása érdekében, életkörülményeinek javításáért. Az autonómia nem lehet önmagában cél, hiszen végső értelme elvégre az, hogy a közösségünk tagjai jobban éljenek, mint most. Ennek nyilvánvalóan van egy nemzeti identitásmegőrző része, ami a kultúra ápolásában és megélésében, az anyanyelvű oktatásban, valamint az anyanyelvhasználat minél szélesebb körű használatában merül ki. Emellett az autonómiának nagyon erős gazdasági összetevője van, hiszen az önrendelkezés azt jelenti, hogy felelős emberek birtokolják azt a szükséges tudást, amelynek alapján képesek megfelelő döntéseket hozni a közösség életének hatékony megszervezéséért. A régióban – ebben az esetben Székelyföldön – erős gazdaságnak kell működnie, amely képes vállalkozókat és befektetőket vonzani. Ehhez a lakosságnak magas fokú iskolázottságra és tudásra van szüksége, hogy megfeleljen a vállalkozói szféra elvárásainak, illetve magas hozzáadott értékű termékek előállítására legyen képes. 2017-ben világosan látszik, hogy erős, dolgos közösség létezik ugyan Székelyföldön, de az oktatáshoz, a színvonalas munkához, valamint a tudáshoz való hozzáállás tekintetében alapos mentalitásváltásra van szükség.
Az autonómia nem a bezárkózást kell, hogy jelentse, mert akkor olyan szűk világot építünk, amely fiataljaink számára túl kicsi lesz, és menekülni fognak onnan, mint ahogyan ez mostanában történik. Székelyföldnek nyitnia kell a körülötte élők felé, főként a románok felé, akikkel – akár tetszik, akár nem – meg kell tanulni üzletelni. Ehhez azonban elengedhetetlen a román nyelv megfelelő szintű elsajátítása és a román néplélek megismerése. Autonómia tehát azt is jelenti, hogy románul a lehető legjobban meg kell tanulni, el kell sajátítani és alkalmazni kell az információtechnológia legújabb vívmányait, bátorítani kell a fiatalokat a továbbtanulásra és vállalkozásra. Mindezt csak minőségi oktatással lehet megvalósítani. Hatalmas tudástranszferben reménykedni nem időszerű, a tudást sokkal inkább úgy lehet felhalmozni, hogy minden parányi ötletet, kezdeményezést megragadunk, és kisléptékben ugyan, de elindítunk olyan oktatási és felzárkóztatási folyamatokat, amelyek adott pillanatban elvezethetnek a kitöréshez.
Sok tekintetben elmaradásaink vannak, márpedig az idő sürget. Szüntelenül kísérletezni és próbálkozni kell, különben nem találjuk meg azokat a használható és működőképes társadalomszervezési modelleket, tudásközvetítési technikákat, amelyek elvezetnek az autonómia által megkövetelt öngondoskodáshoz. Borbély Tamás Szabadság (Kolozsvár)

Szacsvay Imre mártírjegyzőre emlékeztek
Kedden délután az RMDSZ Bihar megyei szervezete közösen emlékezett Szacsvay Imre mártírjegyzőre halálának 168. évfordulóján, a róla elnevezett iskolával és a történelmi egyházakkal.
A Szacsvay-szobornál megjelenteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke köszöntötte, majd rövid műsort adtak a Szacsvay Imre Általános Iskola Vincze Melinda és Kiss Tünde tanárnők által felkészített diákjai. Beszédében Botházy Nándor, az RMDSZ Nagyvárad városi szervezetének ügyvezető elnöke hangsúlyozta: szép hagyomány mostanság a magyarság életében, hogy évente megemlékezünk nemzetünk hőseiről és azok dicső tetteiről. Hála Istennek tehetjük, nem úgy mint egykoron, alig pár évtizeddel ezelőtt, amikor már csak a nagyjaink előtti tisztelgés kósza gondolatát is gyülekezési szándéknak, rendszer ellenes lázításnak és hazaárulásnak minősítették, illetve büntették. Ezután fellapozva Szacsvay Imre életének idézőjeles regényét, megemlített egy-két fontosabb adatot, történést az életéből, munkásságából.
Helyt álltunk
Összegezve kicsit gondolatait, arra a következtetésre jutott: mindhárom októberi megemlékezési helyszín, mind a három történelmi esemény, vagyis Nagysándor József, a Szent László-hidat védő katonák és Szacsvay Imre élete is egy biztos történelmi tényt támaszt alá, éspedig azt, hogy mi nagyváradiak ott voltunk, a nemzet számíthatott ránk, amikor a magyarságnak szüksége volt hősökre. Helyt álltunk az igazán nehéz időkben, nem csüggedtünk, és nem futamodtunk meg. Ránk, váradiakra számíthatott a haza, és büszkék lehetünk a történelmünkre, mert dicsőségét generációk hirdetik.
De vajon hogy állunk a jelennel? -tette fel a kérdést. Miként és hogyan próbálunk felnőni, mi egyszerű lakosai ezen urbisnak, az említett elődök tetteihez? Melyik az az általunk meglendített lapátcsapás, amivel nemzetünk hajója előbbre jut? Mit teszünk mi a hétköznapokban, hogy közösségünk erősödjön? Elég-e ez, és tehetnénk-e többet? Úgy fogalmazott: napjainkban természetesen senki nem várja el, hogy életünket és boldogulásunkat adjuk a célért, „de hiszem, ha minden egyes váradi lakos hozzáteszi azt a kis erőfeszítést, amit munkája, ereje és ideje enged, akkor a közösségünk hajója újra lendületet és erőt kaphat, és elsőnek futhat be a képzeletbeli célvonalba.” És ha így lesz, akkor mi is sikeresek tudunk majd lenni, és legalább olyan örökséget tudunk majd utódainkra hagyni, mint amilyet nagy elődeink ránk – tette hozzá. A rendezvény koszorúzással és főhajtással ért véget, díszőrséget álltak a szentjobbi huszárok. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Hetedik alkalommal adták át a Falvak mécsesei-elismerést
A Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ hetedik alkalommal díjazta azokat a személyeket – szerte a megyéből –, akik erőt és energiát nem sajnálva igyekeznek életben tartani a helyi szokásokat és fejleszteni a kulturális életet. A Falvak mécsesei nevet viselő kezdeményezés e célkitűzésével egyedüli az országban.
Idén a Szatmár Megyei Múzeum nagyterme adott otthont a díjátadó gálának, melyet a szervező intézmény igazgatója nyitott meg. László Róbert rövid beszédében a díjazottak érdemeit méltatta, akik mindenki számára követendő példaként szolgálhatnak. Az ő munkásságuk és soha ki nem merülő energiájuk bárki számára inspiráció lehet az egyéni és közösségi célok elérésében.
Ezt követően a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója szólt az egybegyűltekhez. Felician Pop a vidéki tradíciók veszélyeztetettségére hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, ennek ellensúlyozására jött létre a Falvak mécsesei elismerés. Pop abbéli reményét is kifejezte, hogy a jövő generációi tovább viszik majd a kultúraápolás gyakorlatát, és még sok éven keresztül jutalmazhatja a szervezet a hagyományőrző személyiségeket.
Ebben az évben elismerésben részesült kiterjedt irodalmi tevékenységéért Ioan Andreica, a „Széri Kukurók” néptánccsoport megalapításáért és vezetéséért Antal Mária, irodalmi és kulturális eredményeiért Stefan Berci. A fiatal művészek támogatásáért és a bükkaljai hagyományok felélesztéséért díszoklevelet kapott Ioan Costescu, csakúgy mint Gőrcsi Mihai, a királydaróci szegények és romák támogatója. Felician Alexandru Jurja tehetséggondozó tevékenysége miatt vehette át a díjat, Krupa Ana Bianka pedig a néptáncoktatás és -népszerűsítés területén tett erőfeszítéseiért. Ioan Popa-Bota a közösségi életben való aktív részvételéért részesült elismerésben, Székely Sára a Rekettye Kulturális Egyesület vezetéséért és az ezáltal elért eredményekért.
A díszoklevelek átadása után a szervezők egy dob- és egy népdalelőadással örvendeztették meg a közönséget. Bede Emőke / szatmar.ro

Székelyföldnek főváros kell
Bálványoson épülhet fel
Elkezdődött a Digitális Székelyföld építése, de van helye a fejlődésnek, hangzott el a Sepsiszentgyörgyön szervezett 5. Székelyföldi IT és Innovációs konferencián.
Minden területen szükség van informatizálásra, de az önkormányzatokat, a vállalkozókat, a munkavállalókat és a pedagógusokat még ösztönözni kell, hogy használják a digitális eszközöket, fogalmazta meg Bihari Béla. A mintegy 40 székelyföldi informatikai vállalkozást tömörítő IT Plus Klaszter elnöke szerint örvendetes, hogy még mindig találnak olyan, térségünkből elszármazott szakembereket, akik megosztják tudásukat és kapcsolataikat a térség fejlesztése érdekében.
Elégedetlenségre ad okot, hogy az önkormányzatoknál vannak számítógépek, de papíron dolgoznak, sok vállalkozó könyvelőjétől érdeklődik anyagi helyzetéről, holott rendelkezésükre állnak informatikai eszközök és a pedagógusok is idegenkednek az informatikai eszközök használatától. Az előadók körében rendszeresen visszaköszönt az az elv, amelyet Antal Árpád polgármester fogalmazott meg, miszerint Székelyföld fejlesztésében arra van szükség, hogy „ugorjunk át 30 évet”, ne máshol létező dolgokat másoljunk, mert mindig le leszünk maradva.
Kovászna megye tanácsának alelnöke, Henning László szerint a közigazgatásban várják az alkalmazható fejlesztéseket. Megállapította, hogy az informatikai klaszternek évi 25 millió eurós forgalma van, több mint 300 informatikust foglalkoztat, akik folyamatosan a határokat feszegetik. A Kovászna megyei kereskedelmi kamara elnöke, Édler András rámutatott, hogy az IT Plus Klaszter azért alakult, hogy megerősítsenek egy olyan ágazatot, mely magas hozzáadott értéket termel, és erősítheti Székelyföld gazdaságát, jövőképet nyújtson a fiataloknak.
Deutsch Tamás EP-képviselő, a magyarországi Digitális Jólét Programért felelős miniszteri biztos szerint „a változás sosem volt olyan gyors, mint napjainkban, de sosem lesz már olyan lassú, mint ma”. A Digitális Jólét Program a polgárok kiszolgálásához szükséges megfelelő információkat, az oktatás átalakulását tűzte ki célul, mondta Deutsch Tamás, aki szerint fontos eleme, hogy lehetőséget teremt a határon túli nemzeti közösségek, hogy bekapcsolódhassanak a fejlesztésekbe. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint szerint „ha fejlődni akarunk, bátraknak kell lennünk: nem lépésről lépésre kell behozni a technológiai lemaradást, hanem néhány szakaszt át kell ugorni”.
Az IT-nak stratégiai fontosságú iparággá kell válnia Székelyföldön, hiszen ez gazdasági húzóágazat és a magyar közösség megmaradásának, fejlődésének és sikerének is a kulcsa. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád egy Székelyföldi Innovációs Alap létrehozásának ötletét vetette fel, ahová az elszármazott, sikeres emberek ajánlhatnák fel ebbe jövedelmük 1-2 százalékát, amivel segítenék versenyképessé tenni a térséget. Felvetette, hogy Bálványos lehetne Székelyföld fővárosa, zöldmezős beruházással lehetne kialakítani a párezres lakosú várost, és a világ különböző részein élő szakemberek is megtervezhetik Székelyföld jövőjét. Antal Árpád arra kérte a magyar kormányt, tekintsen olyan lehetőségként Székelyföldre, ahol kicsiben ki lehet próbálni az innovatív elképzeléseket. Kovács Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székely haza
Novum Forum Siculorum
A középkor folyamán a kisebb székely városok modellje a vásártartás és az igazgatási szervek, intézményi felépítettség dolgában nyilván Marosvásárhely lehetett, hiszen ő vitte a legtöbbre közülük, ámbátor központi szerepet játszott Székelyudvarhely is. Pár adatot érdemes idézni róluk is a háromkötetes históriából, mely ismertetésének e sorozatot szenteltük. (Vegyes lakosságú városról, Kolozsvárról jegyezték fel, hogy Mátyás király a belső vitákat és vetélkedést szabályozandó rendelte el: egyik évben magyar, másikban szász városbírót válasszanak.)
Nos, példavétel és követés tekintetében, a szász városok lebeghettek leginkább a többi erdélyi vásáros és iparos ambíciójú település előtt is, ennek nyomait keresve említi a háromkötetes mű Marosvásárhelyről, hogy az 1300-as évek elején tűnik fel az oklevelekben Novum Forum Siculorum néven, amikor is bíró állott az élén. 1470-ből való adat szerint a bíró, az esküdt polgárok és a mezőváros közönsége közös tiltakozásban fog össze egy jogsértés miatt. 1507-ből szól egy oklevél arról, hogy a bíró és az esküdtek székétől (bíróságától) a „város gyűlése” elé lehetett fellebbezni.
A város kiváltságai tovább bővültek, János Zsigmond 1561-ben már úgy rendelkezik, hogy az országos bíróságok joghatósága alól kiveszi a várost, és lakosai ettől fogva a városi bíróság döntése ellen közvetlenül a királyi udvarhoz vagy a vajdához fordulhattak fellebbezésükkel, azaz a város gyakorlatilag elérte a szabad királyi városi rangot, egyedüliként a Székelyföldön. Egy 1604-es felsorolásban szerepelnek az évente megújított tisztségek: főbíró, oldalán a polgárok (tisztségviselők) és nótárius, továbbá a tanácstag szenátorok és a malombíró. 1672-ben a szenátus negyven főből állt. Az 1500-as évek végén a városban már sok céh működött, az első mészáros, szabó, nyerges, szíjgyártó és szűcscéh már száz évvel korábban alapíttatott.
A szász minták hatása érződik még az utak elnevezésében is. A helyenként a római előzményekre épülő középkori hálózat fontos útja volt a Háromszéki medencét átszelő ún. Szász és ún. Orosz út, utóbbi Sepsiszék felől vezetett a torjai Apor-birtok fele (itt rutén telepesek éltek), előbbi Brassóból Szentivánlaborfalván át Maksa, Dálnok érintésével Kézdivásárhely és onnan Moldva fele, helyenként az Orosz úthoz igen közel. B. Kovács András Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Cserkészet régen és ma: nem az egyenruha a lényeg
Kirándulás, portyázás, a természetjárás alapjainak elsajátítása, a néptánc, népdalok és hagyományok megismerése, sport, sok-sok barát, valamint játék, játék és játék. Annak ellenére, hogy egyre nehezebb bevonzani a gyerekeket a sok más elfoglaltságuk miatt, mégis sokan igénylik, hogy mindebben részük legyen. A cserkészet – akárcsak régebb – ma is az életre nevel, játékosan.
Egy életforma volt – emlékszik vissza a csíkszeredai Ajtony Gábor, amikor felkeresem, hogy a cserkészettel kapcsolatos emlékeiről meséljen. A 85 éves férfi a kicsi magyar világban volt kiscserkész, nem is akárhol, a magyar cserkészet „fővárosában” Gödöllőn. Gödöllőn tartották ugyanis a IV. Dzsemborit, azaz a cserkészek négyévenként megszervezett világtalálkozóját 1933-ban (azóta sem volt Magyarországon dzsembori), amelyen személyesen Bi-Pi, azaz lord Robert Baden-Powell, a cserkészet megalapítója, valamint a magyar tiszteletbeli főcserkész, gróf Teleki Pál is részt vett. 1939-ben pedig ugyancsak Gödöllő volt a színhelye az első Leánycserkész Világtalálkozónak, a Pax Tingnek. Ezek az események pedig nagy lendületet adtak a cserkészmozgalom kibontakozásának.
Amikor Ajtony Gábor mintegy tíz évvel a gödöllői dzsembori után a premontrei egyházi iskolába került, érződött még a világtalálkozó hatása. Mint mesélte, kitüntetés volt, ha valaki jelentkezhetett cserkésznek. Bizonyítani kellett, hogy magaviselete és a tanulmányi eredményei jelesek, majd az osztályfőnök javasolhatta, hogy jelentkezhet, ugyanakkor mindehhez a szülői beleegyezés is szükséges volt. „A sors úgy hozta, hogy a jó szüleim egy kicsit távolabbi gimnáziumba küldtek, így kerültem Gödöllőre a premontreiekhez. Felvettek kiscserkésznek, úgynevezett farkaskölyöknek. Akkor 11 éves voltam, voltak a kiscserkészek, a cserkészek, a felnőtt cserkészek és az öreg cserkészek. Külön élmény volt felvenni a khakiszínű inget, a rövid nadrágot, a térdharisnyát. A vállán pánt volt, azért, mert a próbázások alkalmával attól függően, hogy hogy sikerült-e, oda egy-egy piros-fehér-zöld szalagot kaptunk.
A külvilág számára ez volt a »rangjelzés«, és ezt örömmel viseltük” – emlékezett elérzékenyülve az öregcserkész.
Közben egy kis könyvecskét vesz elő, mint mondja, valószínű az egyetlen példány ez Csíkban. A gödöllői világtalálkozó alkalmából kiadott könyvből részletes képet kapunk arról, hogy hogyan is zajlott a magyarországi találkozó: a részletes program, leírások, résztvevők névsora is olvasható benne. A dzsemborit szervezők között pedig ott találjuk a premontrei iskola tanári karát is, az igazgatóval együtt.
„Ők irányították nagyon okosan és körültekintően a tevékenységünket. Játékosan tanítottak meg sok mindenre. Például, hogy hogyan viselkedjünk a társadalomban, a természetben, az utcán, a járművön stb.
A tíz cserkésztörvény tökéletesen lefedi az egész emberi tevékenységet, tisztességes, becsületes, pontos, fegyelmezett életmódot követel.
De megtanítottak tüzet gyújtani, oltani, tájékozódni, az elsősegély alapjaira, arra, hogy hogyan kell két cserkész összefogja a kezét, hogy a másikat el tudja vinni az ölébe. Ilyen praktikus dolgokat” – mesélte Ajtony Gábor.
Mint mondta, sajnos nagyon rövid ideig lehetett kiscserkész, de így is életre szóló élményeket szerzett a táborozások és a tevékenységek alkalmával. Ám jött a háború, haza kellett jönnie. A kommunizmusban aztán betiltották a cserkészetet. Gabi bácsi szerint a pionírszervezet sok mindent átvett a cserkészettől.
„Természetesen egészen más töltelékkel, mert a cserkészelvek alapja az Isten, haza, ember. A struktúrát vette át, az egyenruhát, a nyakkendőt, a négyszöget, a zászlófelvonást, a tábort stb. Később, amikor 1990-ben újjáalakult a cserkészet Romániában, a szülők részéről volt egyfajta távolságtartás, mert nagyon nagyon benne volt az emberekbe, a tudatuk alatt a pionír szellem, és az azzal kapcsolatos kellemetlen emlékek. Ugyanúgy, mint a falusi embereknél a kollektivizálás, hogy nem akarnak szövetkezni. Ez a régi beidegződéseknek a megcsontosodása, hogy nem tudnak ezektől a rossz emlékektől szabadulni. Volt, aki azt mondta, hogy ez egy fasiszta, félkatonai szervezet. Nem! A félkatonai szervezet a leventék voltak. De ez nem volt az, fegyvert soha nem adtak a kezünkbe” – nyomatékosította.
Új idők jöttek
Amikor a rendszerváltás után 1990-ben többen is összefogtak, hogy újjáalakuljon a romániai magyar cserkészet, Ajtony Gábor is ott volt. „1990 februárjában a gimnázium (ma Márton Áron Főgimnázium) tanári szobájában megalakult a Romániai Magyar Cserkészszövetség Eigel Ernő igazgató elnökletével. Engem is meghívtak oda, mint öregdiákot. Megalakítottuk a szövetséget, amely aztán nagy tortúrának volt kitéve, mert be akarták tiltani. Törvényszéki ügy lett a dologból, Hajdú Gábort kérték fel, hogy képviselje a szövetséget.
„Ez egy hosszas huzavona volt, mert azt mondták, akik támadták, hogy ez egy irredenta, fasiszta szervezet. Később kiderült, hogy a románoknak is volt cserkészszövetségük” – elevenítette fel az öregcserkész. Szintén februárban újjáalakultak a cserkészcsapatok Székelyudvarhelyen és Kolozsváron is. Májusban Szárhegyen pedig megtartották az RMCSSZ alapító közgyűlését és lefektették ennek a szabályzatát, országos elnökséget választottak.
„Más volt a cserkészet akkor és más most. Az idők változnak, a feltételek, a közgondolkodás megváltozott. A cserkészet egy életre nevelő ifjúsági intézmény volt. Szellemileg, fizikailag neveltek az életre. Megtanítottak viselkedni, beszélni, a pontosságra, az igazmondásra. Valláserkölcsi szempontból is és fizikálisan is jót tett az ifjúságnak a cserkészet” – összegzett Ajtony Gábor.
Régi kalandjaim
Kik ezek, hogy ennyi gyereket össze tudtak szedni? – tette fel a kérdést egy ismerősöm, amikor szeptember végén a csíkszeredai központi parkban egy nagy csoport – különböző korosztályú – kipirult arcú gyereket figyeltem, akik önfeledten merültek el a csapatjátékban. Régi kalandok jutottak eszembe, éjszakai túrázások, felderítő akciók, tábortűz melletti éneklések, hideg patakban fürdések, combközépig érő hóban való gyaloglások, pityókástokány-főzések, métázások, számháborúzások.
Az őrsünket, amelynek vezetője voltam, Margarétának hívták, meg kellett tanuljuk felhímezni a nevet az ingünkre, azt, hogy pontosan jelenjünk meg a foglalkozásokon és számtalan, akkor játéknak vett dolgot, amelyeknek aztán a nagybetűs életben bizony gyakran hasznát vettem. Például tudok biztonságosan tüzet gyújtani kiránduláskor, utazáskor csak a legszükségesebbet összepakolni, és a kullancskiszedő tudásomat is volt, hogy be kellett mutassam. Noha azt mondják, hogy akit egyszer felavattak cserkésznek, az élete végéig az marad, ma már nem vagyok aktív cserkész. Nosztalgiával és enyhe irigységgel néztem csíkszeredai 104. Ady Endre Cserkészcsapat toborzóján a jelentkezőket, akiknek még csak most kezdődik a nagy kaland. Azóta már egy táborozáson is túl vannak.
Kicsivel többek lenni
A Csík-körzeti cserkészcsapatok találkoztak és tartottak három napos regös tábort Csíkrákoson, ahol a regös hagyományokat szerették volna megmutatni, és a hagyományos mesterségeket megismertetni a cserkészekkel, kiscserkészjelöltekkel. Itt beszélgettünk néhány vezetővel arról, hogy mit tud ma nyújtani a cserkészet.
„A kilencvenes évek elején ténylegesen nem volt nagyon más, sokan lehetőséget láttak benne, hogy ennek keretében az ifjúsággal foglalkozzanak, egyengessék. Nagyon sok csapat alakult akkor, ennek a lendülete eltartott a kilencvenes évek végéig. Megvolt a lelkesedés, de nem tudtuk, hogyan kéne csinálni. Magyarországról jöttek cserkészek, mutatták meg a mintát. Bele kellett tanuljunk és ki kellett alakítsuk, hogy Erdélyben mi a sajátosságunk, ami az itteni nevelő munkát elő tudja segíteni.
A legfontosabb, hogy ez egy példa és egy szolgálat. Jelenleg – főleg városon – a cserkészet más tevékenységekkel is versenybe kell szálljon.
Nehezebb megszólítani a fiatalokat és ez érződik a csapatoknál is. Amit mi kínálunk a cserkészpedagógiában, az egy hosszú távú elköteleződést jelent. A munkát képzett vezetők irányításával végezzük, akik hosszú éveken keresztül készülnek fel erre” – magyarázta Borka Botond, a 104-es Ady Endre Cserkészcsapat vezetője, a Csík-körzeti csapatok ügyvezetője, aki 1998-ban csatlakozott a mozgalomhoz.
Szőcs Szilveszter, a madéfalvi 134-es Tamás András Cserkészcsapatnak a vezetője és a Csík-körzet vezetője 2002-ben ismerkedett meg a mozgalommal. Úgy véli, akkor teljesen más volt a cserkészet, mint ma, ami nem változott, az a Bi-Pi által is hangsúlyozott: Isten, haza, embertárs. „Amikor felvesszük a cserkészinget, a cserkésznyakkendőt feltesszük, egy kicsivel többek kell legyünk. Megvan a célunk, hogy emberebb emberek, magyarabb magyarok kell legyünk mi, cserkészek.
Orvosnak, pedagógusnak, szakmunkásnak a gyermeke itt mind egyforma” – fogalmazott. Szerinte az a jó a cserkészetben, hogy nincs megkülönböztetés. „Lehet, hogy rosszul hangzik több helyen is, hogy egyenruha, mert hozza a régi rendszerből, hogy egyenruhában jártunk iskolába, de nem ez a lényeg. Nem azt idézzük, hanem hogy mindenki egyenlő. A cserkésztörvényekben is benne van: a cserkész minden cserkészt testvérének tekint” – hangsúlyozta.
Az úgynevezett középcsíki falvak csapatainak kialakulásában Fodor Csaba személye meghatározó volt. „Annak idején, amikor itt elindult Rákoson a cserkészkedés, nem is volt toborzás. Csaba bácsi megemlítette a szülőknek, ők pedig küldték, hogy menjünk, mert ez egy jó lehetőség számunkra, hogy ki tudjunk törni a mindennapokból, hogy ne csak iskolába járjunk, vagy nyáron ne csak takarni menjünk. Akkoriban nem volt anyagi lehetőségünk kirándulni az országba, vagy akár külföldön. Nyaranta mindig azt vártuk, hogy mikor lesz cserkésztábor, az volt nekünk a legnagyobb élmény” emlékezett Fodor Eszter, a csíkrákosi Csíkrákosi Zöld Péter cserkészcsapat segédvezetője.
Szerinte vidéken talán még mindig több motivációt éreznek a gyerekek arra, hogy bekapcsolódjanak a cserkészéletbe, mert a szülők nem érnek rá, hogy foglalkoztassák őket.
„Mi az idén úgy toboroztunk, hogy kerettörténetként egy népmesét választottunk. Meg kell találni a módját annak, amivel rá lehet vezetni arra a gyerekeket, hogy induljanak el ezen az úton és hogy a cserkészet jó dolog” – vélte a cserkészlány. Mindhárman úgy gondolják, hogy noha változnak az idők, és egyre több intelligens kütyü vesz körül, de az az alapvető igényük a gyerekeknek, hogy játszanak, megmaradt.
A cserkészvezetők hangsúlyozták: a cserkészet egy életre szóló kaland, amely minden cserkésznek alakítja a sorsát. „A cserkész egy munkaközösségben is cserkészként tud dolgozni. Az őrsi foglalkozásokon kialakul egy csapat, tudják, hogy ők összetartoznak.
„Biztos vagyok abban, hogy amikor egy cserkész elkerül egy munkahelyre, akkor tud kommunikálni az emberekkel, tud csapatban dolgozni.
A cserkészetben mind csapatban dolgozunk, mindenkinek megvan a feladata, hogy mit kell csináljon. Önállóságra, pontosságra, rendre nevel. A mai világban az egyik legfontosabb dolog a pontosság, amikor rohanunk ide-oda, nem érjük utol magunkat, hogy az időnket osszuk be és másnak az idejét ne raboljuk. És ha tudom, hogy az életem egyenesben van, tudom, hogy mikor mi következik egymás után, teljesen másképp lehet reagálni a kihívásokra” – mutatott rá Szőcs Szilveszter.
Csíkban tíz csapat működik, körülbelül háromszáz cserkészt foglalkoztatva, Erdélyben kilenc körzet van, több mint hatvan csapattal, mintegy 2500 aktív cserkésszel. És ezek az emberek mind azon dolgoznak, amit Bi-Pi utolsó levelében ajánlott: igyekeznek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban maguk mögött hagyni, mint ahogy találták. Péter Beáta / liget.ro

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarság nem mondott le az autonómiaigényéről
Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarságnak az elmúlt 25 évben sikerült lefektetnie a belső önrendelkezés néhány fontos pillérét, és a közösség egy pillanatig sem mondott le az autonómiaigényéről, de csakis a román többség támogatásával érheti el a célját. A RMDSZ elnöke a szövetség honlapján közölt írásában fejtette ki erről a véleményét a romániai magyarság belső önrendelkezési igényét először kinyilvánító Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása 25. évfordulóján. A politikus az 1992-ben elfogadott autonómianyilatkozatot az újrakezdés dokumentumának nevezte. Szerinte az erdélyi magyarságnak minden újrakezdés egyaránt kényszer és lehetőség. „Akkor azt mondtuk, a magyar közösség jólétét a belső önrendelkezés biztosíthatja. (...) Az azóta eltelt negyedszázadban több-kevesebb sikerrel érveltünk igazunk mellett. Vállalásainkért legjobb tudásunk szerint küzdöttünk ezekben az időkben: az anyanyelv-használatban jelentős előrelépést értünk el a helyi közigazgatásban, létrehoztuk a magyar nyelvű oktatás teljes rendszerét az óvodától az egyetemig, megteremtettük a magyar kulturális intézményrendszert, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A belső önrendelkezés néhány fontos pillérét sikerült lefektetnünk, annak kiteljesedéséről, az autonómiáról egy pillanatig sem mondtunk le” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Megjegyezte azonban, hogy a demokráciában egy számbeli kisebbség csakis a többség támogatásának a megszerzésével érheti el céljait. „Nekünk felelős politikai alakulatként sosem szabadott figyelmen kívül hagyni a mindenkori romániai közhangulatot, sosem szabadott kockáztatni, hogy elvegyék tőlünk azt, amiért nagyon sokat dolgoztunk. Mindaddig, amíg nemzetbiztonsági kockázatként, instabilitást előidéző tényezőként tekintenek jogos követelésünkre a román pártok, az autonómiával szembeni indulatok is elevenek lesznek” – tette hozzá. Kelemen Hunor úgy vélte: a Kolozsvári Nyilatkozat 25 évének, és Románia fennállása 100 évének az a mérlege, hogy minden egyes jogért és intézményért újra és újra meg kell harcolni, ezért mindennél sürgetőbb feladat új alapokra helyezni a többség-kisebbség viszonyt. „Évszázados az a realitás, hogy hiába is kérjük a gyulafehérvári ígéretek teljes körű betartását, ha a mindenkori román politika visszautasítja azt” – tette hozzá. A politikus szerint a 2018-as román centenárium esélyt is teremt arra, hogy kizökkentsék holtpontjáról a többség-kisebbség viszonyt. „Párbeszédet kezdeményezünk a román többséggel, a sérelmek kibeszélése mellett az együttélés új alapokra helyezését” – fogalmazta meg. Hozzátette: egy ország akkor lehet erős, ha közösségei, így kisebbségi közösségei is azok. „A többség felelősségét hangsúlyozva a jövőben is azon leszünk, hogy az erdélyi magyarok ne csak egyénenként, hanem közösségként is erősek legyenek. Az elmúlt 100 év fényében: erősebbek, mint valaha” – fogalmazta meg a Kolozsvári Nyilatkozat 25. évfordulójára szánt írásában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozatban az RMDSZ leszögezte: „a romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa”, és kinyilvánította, hogy „a belső önrendelkezés útján” kíván haladni. A célokat az RMDSZ akkori vezetői és parlamenti frakciói a Kolozsvár főterén álló Szent Mihály templomban letett esküvel is megerősítették. MTI; Transindex.ro

Elfogadta a szenátus az RMDSZ ifjúsági törvényt módosító kezdeményezését
RMDSZ jogszabály-kezdeményezést nyújtott be a parlamentben annak érdekében, hogy minden romániai településnek lehetősége legyen támogatni a közhasznú ifjúsági civil szervezetek által fiataloknak szervezett tevékenységeket pénzügyi forrásainak függvényében – fogalmazott Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kedden, azt követően, hogy a szenátus plénuma megszavazta a jogszabály-kezdeményezést. Fejér László Ödön szenátor, a jogszabály kezdeményezője elmondta, a tervezetet a Magyar Ifjúsági Értekezlet megkeresésére dolgozta ki. Mint mondta, nagy szükség van olyan tevékenységekre kisebb településeken is, amelybe minél több fiatalt lehet bevonni, de az ifjúsági szervezetek súlyos pénzforrás hiánnyal küzdenek, ezért korlátozott számú ilyen rendezvényt tudnak szervezni. Mivel a kisebb településeknek a jelenlegi törvényes előírások szerint nincs lehetőségük a fiatalok tevékenységeit támogatni, a helyi ifjúsági szervezetek hátrányt szenvednek a nagyvárosi szervezetekhez képest – állapította meg Fejér László Ödön szenátor. Az RMDSZ kezdeményezését első házként tárgyalta a szenátus. A végső döntést a képviselőház plénuma hozza majd. rmdsz.ro; Transindex.ro

Beszélgetés dr. Vajda Sándor borosjenői ny. főorvossal
„Mindig arra ügyeltem, hogy senkinek se okozzak fájdalmat” (II.)
„A megmaradásunkért dolgozom”
– Nagyon jelentős közösségszervező, közművelődési tevékenységedet hogyan lehet összeilleszteni a fogorvosi munkával?
– Egyik nem zárja ki a másikat. Mindig volt bennem egy belső késztetés, miszerint, ha tudok valamit, azt jó megosztani az emberekkel. Lehet, hogy jó pedagógus lett volna belőlem.
–Mi motivál? Miért csinálod?
– A megmaradásunkért dolgozom. Olyan nagy a beolvadás. És jöttek, és jönnek páciensek, magyar nevük van, de ki sem tudják ejteni helyesen a nevüket… Tudatában vagyok annak, hogy ezt a folyamatot nem tudjuk megállítani. De tudjuk fékezni. Valahogy úgy megy az egész, mint amikor egy fazék meleg vízbe beleteszünk egy jégcsapot. Az olvadni kezd. Ezt nem tudjuk megakadályozni, de tudunk még hozzáönteni egy kis hideg vizet, hogy lassítsuk a folyamatot. 1990-ig minimálisak voltak a lehetőségeink. Utána megkerestek különböző civilszervezetektől, más eshetőségek születtek.
– Melyek voltak a legfontosabbak?
– Miután Kolozsváron újraalakult az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület), és megalakult Aradon is, Borosjenőben létrehoztuk az EMKE fiókszervezetét, amelynek már 20 éve elnöke vagyok. Összejöveteleinken előadások hangzanak el a magyar irodalomról, történelemről, megünneplünk minden jeles történelmi eseményt, emléktáblát állítottunk két vértanú tábornoknak, akik kötődtek városunkhoz. Nagyszabású emlékünnepségen méltattuk Diószeghy László festőművész és Európa-hírű lepketudós, valamint dr. Balogh Ernő orvos-költő munkásságát, és emléktáblát helyeztünk el tiszteletükre a református templomban. Diószeghy Európa egyik legnagyobb lepkekutatója volt. Münchenben végezte a festő akadémiát, Holbeinnek volt tanítványa, és azért festett, hogy lepkét gyűjthessen és a lepkéket tanulmányozza.
Nagyváradon megalapítottuk a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot (PBMET), amelyik nagyon sikeres, több mint 100 kötetet adtunk ki. Húsznál több előadást tartottam náluk.
Foglalkozom helytörténettel, többek között bemutattam a borosjenői vár történetét, a római katolikus templomban található Barabás-festmények történetét, tanulmányt írtam a világosi Bohus családról, Leiningen-Westerburg Károlyról, a nők szerepéről a szabadságharcban, Perecsényi Nagy Lászlóról, aki Arad megye első magyar írója, újságírója volt, s ott nyugszik ő is a borosjenői temetőben stb. 2016-ban sikerült létrehoznunk egy több mint ezerkötetes magyar könyvtárat.
Meghívtak Isaszegre, ahol minden évben megrendezik a történelmi napokat. Ott is több előadást tartottam. Most már állandó vendégük vagyok. Két kedvenc témám van: „A kereszthalál orvosi szemmel” és „A gyógyítás a szentírásban”.
„… a határon túl is elhíresült Horváth Béla szavalóversenyről”
– Mondjál, kérlek, valamit a határon túl is elhíresült Horváth Béla szavalóversenyről!
– Azért hoztuk létre, mert városunkban nincs magyar nyelvű oktatás. Már 22. alkalommal tartottuk meg. Célunk, hogy azok a gyermekek és fiatalok, akik csak szüleiktől vagy nagyszüleiktől tanultak meg magyarul, a versek segítségével megismerjék, megszeressék, megtartsák anyanyelvüket, és azt majd tovább is adják. A rendezvény nagyban hozzájárul a nemzeti identitás megtartásához, a magyar gyermekek megismerik, számon tartják egymást, keresik egymás társaságát. A szavalóversenyen részt vevő gyermekek, akik többnyire vegyes házasságból származnak, évről évre helyesebben beszélik anyanyelvüket, már egymás között is magyarul beszélnek, és nem suttogva. Tehát büszkén vállalják nemzetiségüket. Eredményként említhetjük, hogy vannak szavalóink, akik románul végezték a gimnáziumot, és magyar nyelven folytatták az egyetemi tanulmányaikat, és olyan is van, aki az elemi iskolát románul végezte, és magyar nyelvű gimnáziumba iratkozott.
– Idén mikor volt a Horváth Béla szavalóverseny?
– Sajnos, nem tudtuk megtartani betegségem miatt. Március végén jött a komplikáció. Tizenegy évvel ezelőtt felfedeztek a vastagbelemben egy daganatot. Akkor megműtöttek, minden rendbe jött. Soha sem gondoltam, hogy valamikor még beteg lehetek. Most tavasszal egy nagyobb erőkifejtésnél szétváltak hasamban az izmok. Sürgősségi eset volt. Borosjenőben nem tudtak megműteni, mert nem volt altatóorvosuk. Be kellett jönnöm Aradra. Itt megoperáltak.
– Ki volt Horváth Béla?
– Borosjenőben született, kolozsvári színész, rendező, író, kultúrember volt. Huszonnyolc éve elhunyt. Felesége, Bisztrai Mária a színház igazgatója volt, Groza Péter lánya.
– 2014-ben a budapesti Lánchíd Rádióban Vass István Zoltán „magányos bozótharcosnak” nevezett. Erről mi a véleményed?
– Nem volt semmi támogatásunk. De a szavalóverseny minden résztvevőjének mindig tudtunk ajándékot átnyújtani. Kiharcoltuk. Mindig találtunk támogatókat. Amikor leközölték a jelzett riportot, el voltunk anyátlanodva, de végül csak sikerült továbblépni.
– Hogy érzed, megbecsülték, megbecsülik a munkádat?
– A múlt rendszerben azzal ismertek el, hogy vezető funkciókba neveztek ki. Megkaptam az „Egészségügy Kiváló Dolgozója” címet, a „Munka Érdemrendet”. ’90 után kitüntettek a PBMET Fényes Elek-díjával, majd megkaptam a Királyhágó-melléki Református Egyházkerülettől a Pro Partium-díjat, az aradi Szabadság-szobor Egyesület Emléklap és Emlékplakettjét, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad Megyei Szervezete „Tiszteletbeli Pedagógus” címét. 2015-ben Magyarország köztársasági elnökétől átvehettem a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, „a szórványmagyarság megmaradása és kulturális életének gyarapítása, valamint a magyar gyermekek anyanyelvre való oktatása érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége(m) elismeréseként”. 2017-ben szakmai és tudományos munkámat díjazva nekem ítélték a Pápai Páriz Ferenc-díjat.
– Hogyan viszonyulsz a politikához?
– RMDSZ-tag vagyok. Megvan a magyar állampolgárságom. Még Göncz Árpád írta alá. Nem a mostani lehetőséggel nyertem el.
„… sokat számít, hogy a beteg higgyen a gyógyulásban”
– Olvastam, hogy támogattad a borosjenői református templom újjáépítését. Igaz ez?
– Azt a templomot teljesen lebontottuk, új alapokat öntöttünk, egészében új épületet emeltünk. A régit már „csak a Szentlélek tartotta”.
– Voltak egyházi funkcióid is?
– ’94-től ’98-ig voltam a Temesvári és Aradi Egyházmegye főgondnoka, voltam a Királyhágó-melléki Egyházkerületnek igazgató-tanácsosa, közgyűlési tag, fegyelmi bizottsági tag, az Erdélyi Református Egyház Zsinatának tagja. Most már csak presbiter vagyok.
– Tőkés Lászlót ismered személyesen?
– Nagyon jó viszonyban voltunk. Mivel én nem függtem tőle, mindig megmondtam neki a véleményemet.
–Meghallgatta?
– Vagy elfogadta, vagy nem. De amikor közös ebéd volt, elvárta, hogy szemben üljünk egymással, és elbeszélgessünk… Sokszor volt vendégünk Borosjenőben, sőt még nótázásra is tanította a társaságot. Azt mondta, azért jött hozzánk, hogy feltöltődjék. Jól érezte magát velünk.
– Korunk emberének szüksége van Istenre, általában a hitre?
– Feltétlenül, mert akinek hite van, könnyebben megy át a nehézségeken. Például, műtét előtt sokat számít, hogy a beteg higgyen a gyógyulásban. A felépülésben sokat számít a közös imádság, éneklés.
„Létszükségletemmé vált az olvasás”
– Bemutatnád-e a családodat?
– 51 éve vagyunk házasok Katóval. Feleségem infektológus, osztályvezető főorvos volt. Nagyon jól megértjük egymást. Nagy segítségemre van a rendezvények szervezésében, átvállalva az adminisztratív problémákat. Nyilvántartja, értesíti, ha szükséges, felkészíti a szavalókat. Szívügyének tekinti az EMKE-rendezvények megszervezését, évekig tevékenykedett a Máltai Szeretetszolgálatban, a helyi szervezetet vezette. Sajnos nem lehetett gyermekünk… Édesapám géplakatos volt, magánúton adminisztratív jogot tanult, édesanyám háztartásbeli. Hatan voltunk testvérek; sajnos, az öcsém és a bátyám már nem élnek.
–Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben?
– Legszívesebben olvasok. Ha egy nap nem olvasok legalább két órát, akkor felkelek éjszaka és bepótolom. Létszükségletemmé vált az olvasás. Mindenevő vagyok.
– Szereted embertársaidat?
– Nagyon becsülöm az embereket. Mindig arra ügyeltem, hogy senkinek se okozzak fájdalmat, és ha valakinek fájdalma van, próbáljam megszüntetni azt. Fontosnak tartom meghallgatni az embereket. Nagyon szeretem a gyermekeket, a gyermekpácienseim is szeretettel jöttek hozzám, jól elbeszélgettem velük.
–Bántottak sokat?
– Nem mondhatnám. A kollégáimmal mindig jó volt a viszonyom.
„… a legnagyobb gazdagság az, amit láttunk a világból”
–Mennyire vonz a képzőművészet, a zene?
– Festmények, szobrok és zene nélkül elképzelhetetlen a világ, és szegényebbnek érezném magam.
–Félsz az időskortól?
– Megbékültem, megbarátkoztam vele. Azt mondom, hogy méltósággal kell elviselni, és tudomásul kell vennünk, hogy sem fizikailag, sem pszichikailag már nem vagyunk 20-25 évesek.
– Gazdag ember vagy? Nem elsősorban az anyagiakra gondolok.
– Hálás lehetek a Teremtőnek, hogy el tudtam érni azt a lehetőséget, hogy megfelelő életvitelem legyen. Feleségemmel bejártuk csaknem egész Európát, csak Albániába nem látogattunk el. De voltunk Közel-Keleten, Közép-Ázsiában, Afrikában is. Sok szépet megcsodáltunk. Voltaképpen a legnagyobb gazdagság az, amit láttunk a világból.
–Boldog vagy?
– A boldogság relatív fogalom. Van, amikor boldognak érzem magam, van, amikor kiborulok, de ha mérlegre tennénk életemet, elmondhatom, hogy boldog lehetek. Bűn volna, ha lázadoznék a sorsom ellen. Kevés jó tulajdonságom van, de nem horkolok, nem büdös a lábam és nem vagyok irigy ember, tudtam örülni mások sikerének. Ha valakinek szép barátnője van, örülök neki, és arra gondolok, hátha nekem is lesz… Persze, ez vicc!
–Van kedvenc virágod?
– Feleségem a virágspecialista. Rengeteg virág díszíti az udvarunkat, a kertünket. Van egy 40 éves gumifánk, amely minden karácsonykor kivirágzik. Különben sok a rózsánk.
– Mit tennél másként, ha most kezdenéd?
– Lehet, hogy elfoglalnám a klinikai állást, amelyet felajánlottak, és diákokkal foglalkoznék.
– Aradon rengeteg fogorvosi rendelő nyílt. Nem gondolod, hogy túlságosan felhígult a szakma?
– Elkezdték szériában gyártani a fogorvosokat. Megduplázódott a végzett fogorvosok száma, és mindegyik ráhajt a pénzre. De én ezt nem ítélem el.
– Vannak igazi barátaid?
– Vannak. De nagyon sokan közülük átköltöztek egy másik dimenzióba.
– Példaképeid?
– Első helyen Kazinczy Ferenc. Szavai hitvallásommá váltak: „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. / Ezt, ha nem érted / Szánts és vess, s hagyd másnak az áldozatot!” S még hozzátenném Jakab apostol gondolatát: „Aki azért tudna jót cselekedni és nem cselekszik, bűne az annak.” Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Kelemen: nem mondtunk le az autonómiáról – „szükséges a többség támogatása”
Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarságnak az elmúlt 25 évben sikerült lefektetnie a belső önrendelkezés néhány fontos pillérét, és a közösség egy pillanatig sem mondott le az autonómiaigényéről, de csakis a román többség támogatásával érheti el a célját.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a szövetség honlapján közölt írásában fejtette ki erről a véleményét a romániai magyarság belső önrendelkezési igényét először kinyilvánító Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása 25. évfordulóján. A politikus az 1992-ben elfogadott autonómianyilatkozatot az újrakezdés dokumentumának nevezte. Szerinte az erdélyi magyarságnak minden újrakezdés egyaránt kényszer és lehetőség.
„Akkor azt mondtuk, a magyar közösség jólétét a belső önrendelkezés biztosíthatja. Az azóta eltelt negyedszázadban több-kevesebb sikerrel érveltünk igazunk mellett. Vállalásainkért legjobb tudásunk szerint küzdöttünk ezekben az időkben: az anyanyelv-használatban jelentős előrelépést értünk el a helyi közigazgatásban, létrehoztuk a magyar nyelvű oktatás teljes rendszerét az óvodától az egyetemig, megteremtettük a magyar kulturális intézményrendszert, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A belső önrendelkezés néhány fontos pillérét sikerült lefektetnünk, annak kiteljesedéséről, az autonómiáról egy pillanatig sem mondtunk le” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Megjegyezte azonban, hogy a demokráciában egy számbeli kisebbség csakis a többség támogatásának a megszerzésével érheti el céljait. „Nekünk felelős politikai alakulatként sosem szabadott figyelmen kívül hagyni a mindenkori romániai közhangulatot, sosem szabadott kockáztatni, hogy elvegyék tőlünk azt, amiért nagyon sokat dolgoztunk. Mindaddig, amíg nemzetbiztonsági kockázatként, instabilitást előidéző tényezőként tekintenek jogos követelésünkre a román pártok, az autonómiával szembeni indulatok is elevenek lesznek” – tette hozzá.
Kelemen úgy vélte: a Kolozsvári Nyilatkozat 25 évének, és Románia fennállása 100 évének az a mérlege, hogy minden egyes jogért és intézményért újra és újra meg kell harcolni, ezért mindennél sürgetőbb feladat új alapokra helyezni a többség-kisebbség viszonyt. „Évszázados az a realitás, hogy hiába is kérjük a gyulafehérvári ígéretek teljes körű betartását, ha a mindenkori román politika visszautasítja azt” – tette hozzá.
A politikus szerint a 2018-as román centenárium esélyt is teremt arra, hogy kizökkentsék holtpontjáról a többség-kisebbség viszonyt. „Párbeszédet kezdeményezünk a román többséggel, a sérelmek kibeszélése mellett az együttélés új alapokra helyezését” – fogalmazta meg. Hozzátette: egy ország akkor lehet erős, ha közösségei, így kisebbségi közösségei is azok. „A többség felelősségét hangsúlyozva a jövőben is azon leszünk, hogy az erdélyi magyarok ne csak egyénenként, hanem közösségként is erősek legyenek. Az elmúlt 100 év fényében: erősebbek, mint valaha” – fogalmazott.
Az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozatban az RMDSZ leszögezte: „a romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa”, és kinyilvánította, hogy „a belső önrendelkezés útján” kíván haladni. A célokat az RMDSZ akkori vezetői és parlamenti frakciói a Kolozsvár főterén álló Szent Mihály templomban letett esküvel is megerősítették. Székely Hírmondó; Erdély.ma

Letépték a nemzetiszín szalagokat (1956-os emlékkopja)
Egy román nemzetiségű hölgy letépte az október 23-ai magyar nemzeti ünnep alkalmából a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban felállított 1956-os emlékkopja tövében két napja elhelyezett koszorúkról a piros-fehér-zöld szalagokat, és a szomszédos szemetes kosárba dobta tegnap.
Az eset egy órával dél után történt, többen tanúi voltak, és szóváltásba keveredtek az asszonnyal, aki azt hangoztatta, a magyar trikolórt Magyarországon tűzzék ki, ne itt. Egy helybeli magyar hölgy jelentette az esetet a 112-es sürgősségi hívószámon, és elment a városházára is jelezni, mi történt. A polgármesteri hivatal kapusa telefonon értesítette az önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrséget. Annak munkatársai kiszálltak, lefényképezték a meggyalázott koszorúkat és a kukában heverő szalagokat, továbbá kikérdezték az elkövetőt, aki megvárta őket.
A 63 éves román hölgy megismételte, nem tetszenek neki a piros-fehér-zöld szalagok, tettét beismerte és vállalja. A helyi rendőrség székhelyére kísérték, ott szintén beismerő vallomást tett, arról írott nyilatkozatot adott. A helyi rendőrök jegyzőkönyvet állítottak ki, 500 lejes pénzbírságot róttak ki szabálysértésért. A jegyzőkönyvet a közrendészeti törvény alapján állították ki, tehát a bírság teljes összegét ki kell fizetni, nem úszható meg a minimális bírság felével.
A helyi rendőrségről távoztában a hölgy jelezte, 38 éve él Sepsiszentgyörgyön, és nem ez az első eset, hasonló cselekedetért már megbírságolták. A helyi rendőrök parkbeli intézkedése után telefonon jelentkezett az állami rendőrség munkatársa, aki az esetet jelentő magyar hölgytől kérdezte, hol is van az a bizonyos emlékmű. Szekeres Attila / Háromszék; Erdély.ma

Lezárult a színházi fesztivál, de nem állt meg az élet a Figuránál
„Hiányérzetünk van. Amit nagyon szerettünk és pátyolgattunk, megszűnt, de szerencsére csak két évre”– a vasárnap zárult Nemzetiségi Színházi Kollokviumra utalva fogalmazott így a Figura Stúdió Színház munkaközössége nevében Albu István igazgató.
Huszonegy előadás, kiállításmegnyitók, filmvetítések, kocsmaszínházi előadás, felolvasószínházi sorozat, közönségtalálkozók, koncertek, fórum, könyvbemutató és állandó könyvvásár volt a kínálata az október 13-22. között zajló, 12. Nemzetiségi Színházi Kollokviumnak, amely rekordszámú érdeklődőt vonzott.
Az ingyenes programokon való részvételt csak megbecsülni lehet, az viszont tény, hogy 600 meghívottja volt a rendezvénynek, és több mint 2100 színházjegy kelt el. Ennek tükrében számolnak úgy a szervezők, hogy a fesztivált több mint 3500-an látogatták – számolt be Albu István.
Gyergyó képes fenntartani a kollokviumot
Az előadások szinte mindegyikét telt ház előtt játszották a társulatok
„Kiderült, hogy tíz egymásutáni napon is meg lehet tölteni a termeket. Bár nem csak gyergyószentmiklósiak vettek részt a programokon, mégiscsak azt látjuk, hogy a városban van igény erre a fesztiválra, és fenn is tudja tartani Gyergyó a kollokviumot” – mutatott rá az igazgató. Példátlannak nevezte a helyi és távolabbi településeken működő vállalkozások, intézmények részéről tapasztalt melléállást, mint mondta, támogatásuk nélkül nem lehetett volna megteremteni azt a színvonalat, amit nyújtani tudott a rendezvény. A szervezőcsapat munkáját csodának nevezte. Számomra még mindig felfoghatatlan, hogy ez a pár ember, aki itt van a színháznál, hogyan tudta ezt megcsinálni. Az igaz, hogy folyamatosan éreztük, hogy nagyon kevesen vagyunk, de személyes szerencsémnek tartom, hogy itt egy olyan csapat van, amelyik már nem egy kollokviumot nyűtt végig. Magabiztosságuk és tudásuk nélkül lehetetlen lett volna végigvinni a fesztivált. Ez is egyike azoknak a kicsi csodáknak, amikben bővelkedik a Figura – fogalmazott. Ugyanakkor elmondta, hogy a siker mellett hibái is voltak a fesztiválnak, amiket elemez a szervezőcsapat annak érdekében, hogy két év múlva fejlődésről lehessen majd beszélni.
A színház ünnep
Azt hiszem, sikerült megmutatni ezzel a fesztivállal, hogy a színház igenis ünnep, sikerült megmutatni, hogy felszabadultan lehet létezni a színpadon és a nézőtéren egyaránt, hogy lehet értéket adni és kapni – értékelt Albu. Jó döntésnek tartja, hogy a szakmai beszélgetések helyett idén közönségtalálkozókat iktattak programba, hisz tapasztalható volt, hogy a nézők közül mindig voltak, akik érdeklődéssel követték a beszélgetéseket. Azt is jónak értékeli, hogy a vendégtársulatok előadásait válogatás alapján választották ki, nem minden esetben a legújabb, sokkal inkább az utóbbi évek legjobb előadásait hozva el a színházaktól. Nagyon jólesnek a visszajelzések az itt vendégeskedő társulatok és a nézők részéről egyaránt. Örvendünk, hogy valami maradandót tudtunk nyújtani szinte mindenkinek, aki idelátogatott – zárta értékelőjét Albu István.
Az élet nem állt meg
A kollokvium lejárt, de az élet továbbra is pörög a Figuránál. Csütörtökön és pénteken a legkisebbeket várják gyerekbérletes előadásokra, szombaton pedig az M Studiót látják vendégül. A sepsiszentgyörgyi társulat A Jó, a Rossz és a K**va Anyád című táncszínházi produkciót hozza el Gyergyóba. Az elkövetkező időszak a kiszállásoké lesz a figurások számára. Csicsóban, Balánbányán, Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron, Budapesten játszanak majd, közben készítik a tantermi előadást, aminek bemutatóját november második felére időzítik – hangzott el a sajtótájékoztatón. Pethő Melánia / Székelyhon.ro

Az ideggyógyász főorvos anekdotái (Könyvbemutató Kézdivásárhelyen)
Kicsinek bizonyult kedd este a kézdivásárhelyi Vigadó emeleti díszterme dr. Bíró Gábor nyugalmazott ideggyógyász főorvosnak az Ambrózia Kiadónál megjelent, A nevető kórház című könyve bemutatójához. A rendezvényt végül a színházteremben tartották meg mintegy kétszáz érdeklődő jelenlétében, hasonlóra az utóbbi évtizedekben egyszer volt példa, amikor Kányádi Sándorral találkozhattak Kézdivásárhely lakói.
Borcsa János irodalomkritikus, az Ambrózia Kiadó igazgatója köszöntötte a szerzőt és a nagyszámú olvasótábort. Elmondta: a most bemutatott könyv az Ambrózia Kiadó tizenötödik kötete, és több, mint egyszerű anekdotagyűjtemény, a szerző jó fél évszázados orvosi pályájáról ad számot benne, ezért is kapta a Pályakép adomákkal, anekdotákkal alcímet. Mint mondta, az olvasók személyes és hiteles képet kaphatnak a marosvásárhelyi magyar orvosképzés fénykoráról, majd annak fokozatos és tudatos leépítéséről, ugyanakkor szembesülhetnek az orvosi pálya buktatóival és kiteljesedési lehetőségeivel is. A könyv második felében kaptak helyet az anekdoták és adomák. A kiadó vezetője felolvasott egy anekdotát, majd azt is elmondta: a kötet háromszéki nyomdában készült, a rajzokat szintén helyi alkotó, Sárosi Csaba grafikus készítette, a borítót pedig a főorvos fia, Bíró Zsolt tervezte.
Miért is ír könyvet egy ideggyógyász? – tette fel önmagának a kérdést a könyv szerzője, aki arról beszélt, hogy korábban esze ágában sem volt könyvet írni – „ilyesmire vetemedni” –, de barátjának, Borcsa Jánosnak az unszolására nekifogott, és emlékezetből írta le a kötetben szereplő anekdotákat. A találkozó végén Bíró Enikő egyetemi oktató, a szerző leánya tucatnyi anekdotát olvasott fel, majd a szerző válaszolt a hozzá intézett kérdésekre, és dedikálta első könyvét. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A népművészet kihívásai
Szakmai tanácskozást tartottak tegnap a háromszéki népművészek és kézművesek – kézimunkázók, fafaragók, bőrdíszművesek, keramikusok és társaik – Sepsiszentgyörgyön.
A rendezvényen Szatmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség csíkszeredai elnöke a szervezet feladatairól és nehézségeiről számolt be a jelenlevőknek: elmondta, hogy az 1995-ben Csernátonban 90 alapítóval megalakult egyesület létszáma Erdély-szinten ma már 600 főhöz közelít, és ezzel magyar nyelvterületen a harmadik legnagyobb szakmai tömörülés, de a tagoknak csak fele aktív, és sokan inkább kivenni akarnak a közösségből, mint hozzáadni, ez a szemlélet pedig nem tesz jót annak az ügynek, amelynek szolgálatára vállalkoztak: a népművészeti és a kézművestermékek minél hitelesebb és igényesebb előállításának, az értékek felmutatásának és továbbadásának; ráadásul ezt a sok kutatást, tanulást és munkát igénylő, sok esetben már-már művészi jellegű tevékenységet állami és önkormányzati részről nem is igen támogatják, gyakorlatilag önerőből dolgoznak és fejlődnek. Beszéde után élénk eszmecsere alakult ki a szakmai továbbképzés lehetőségeiről, a hagyományőrzés és megújulás határairól, a giccs térhódításáról, az autentikus mintákról, motívumokról, a népi elemek modern művészeti megjelenítéséről és más olyan kérdésekről, amelyekre folyamatosan keresik a választ azok, akik a lelküket is beleadják egy-egy munkájukba. Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kinyílt a rózsa…
A múlt hét végén ismét a Temes megyei Újszentesen rendezték meg az Őszirózsa országos magyar népdalvetélkedőt, amelyen általános iskolák diákjai vesznek részt négy korcsoportban.
A már kilencedik országos vetélkedő az Oktatási Minisztérium, a Temes Megyei Tanfelügyelőség, az Újszentesi Általános Iskola és az önkormányzat, valamint a Temes Megyei Tanács együttműködése révén zajlott. A rangos népdalvetélkedőn 13 hazai megyéből 122 magyar diák vett részt. A szombat reggeli megnyitó után minden korcsoport más-más helyszínen vetélkedett, minden résztvevőnek öt népdallal kellett jelentkeznie, amiből egyet maga választott ki, egyet pedig a zsűri jelölt ki előadásra. Délután, amíg a szakemberek kiértékelték és pontozták az előadásokat, a diákok és felkészítőik Temesvárra utaztak, a Béga-csatornán sétahajókáztak, majd megtekintették az óvárost. Este az újszentesi sportcsarnokban került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre.
Maros megyéből hat tanuló vett részt az Őszirózsán, ők a Kincseink című hagyományőrző fesztivál Nyárádkarácsonyon rendezett megyei szakaszán nyerték el az újszentesi vetélkedőn való részvétel jogát, és nem vallottak szégyent a Bánságban sem. A 0-2. osztályos korcsoportban a körtvélyfájai Szász Csanád László (felkészítő Szász Magdolna) dicséretet érdemelt ki, a legtöbb versenyző viszont a 3-4. osztályosok csoportjában volt, itt a 38 diák közül a dicsőszentmártoni Doszlop Tamás (felkészítő Szász Irénke) a második, a nyárádszeredai Siklódi Réka (felkészítő Kátai Judit) a harmadik díjat szerezte meg. Ugyanebben a csoportban további két megyénkbeli diák szerzett dicséretet, a göcsi Papp Dániel (felkészítő Pap Enikő) és a körtvélyfájai Antal Péter (felkészítő Antal Ibolya). Megyénk hatodik diákja a somosdi Gergely Sipos Nóra volt (felkészítő Fodor Krisztina), aki az 5-6. osztályos csoportban méretkezett meg. A nyárádszeredai Siklódi Réka a Romániai Magyar Dalosszövetség különdíját is megszerezte előadásmódjával, a 4. osztályos kislány már másodszor vesz részt az Őszirózsán, tavaly dicséretet érdemelt ki – tudtuk meg Kátai Judittól. A kisdiákok felkészítéséért a pedagógusoknak és a körtvényfájai Szász Péternek is köszönet jár, nemkülönben a szülőknek, akik nemcsak gyerekeik felkészülési munkáját támogatták, hanem a résztvevőknek a versenyre való utaztatásáról is gondoskodtak, ugyanis az oktatási tárca már nem vállalja ennek a megszervezését és a költségeket sem téríti meg – tudtuk meg a szülőktől, akiknek többnyire személygépkocsikat kellett útnak indítaniuk. Az utazást már tavaly sem támogatták a szervezők, akkor egy csíkfalvi kisbusz szállította a Maros megyeieket a versenyre.
Az Aradon megjelenő Nyugati Jelen régiós napilap beszámolója szerint valamennyi gyermek kiválóan szerepelt, a mezőny rendkívül erős volt, míg Tóth Guttmann Emese zenetanár, karnagy, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, zsűritag úgy nyiltkozott, hogy „előremutatóan emelkedik az újszentesi verseny színvonala minden területen”. Most, amikor „Kodály születésének 135. évfordulóját ünnepeljük és halálának 50. évfordulójáról emlékezünk meg, elmondhatjuk, hogy Legyen a zene mindenkié! A mai nap tükrözte, hogy itt Erdélyben milyen szépen művelik a népdaléneklés műfaját” – tette hozzá a szakember. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)

Népszerű lett a Magyar Ének
Egyre népszerűbb a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskola diákjainak zenés-irodalmi énekes műsora. Az eddig egyházi rendezvényeken bemutatott előadásra a média is felfigyelt.
Szerda este Mezőkölpény és Szabéd református gyülekezeteinek volt vendége a nyárádszeredai iskolás zenecsoport, amelyet Imreh Jenő lelkész, a szeredai Bocskai István középiskola volt vallástanára kért fel előadásra. A vendégszereplésnek az 500 éves reformáció alkalmából szervezett e heti ünnepségsorozat nyújtott keretet a székely-mezőségi falvakban – tudtuk meg Ferencz Örs zenetanártól, a diákcsoport felkészítőjétől, karnagyától.
A 19 felső tagozatos diákból álló csoport hangszeres énekműsorát a nyár végi parajdi táborozáson készítették elő, és az ott töltött egy hét intenzív munkája meg is látszik – vélik a szeredai pedagógusok. A diákok műsora nemcsak a helyiek tetszését nyerte el, most már televíziós felvétel készítésére is meghívást kaptak, és további terveik is vannak, mert hirtelen népszerű lett a produkciójuk. A műsort egy hónapja a szeredai unitárius templomban is előadták, akkor az őszi hálaadás alkalmából szervezett ünnepi esték keretében léptek fel. A diákok műsora a magyarországi Illés Lajos énekes népszerű Cantus Hungaricus (Magyar Ének) című művének részleteit adja vissza, tulajdonképp megzenésített versek a hazáról, hitvallásról Tárczy Andor, Utassy József, Horváth Sándor, Ady Endre, Áprily Lajos, Reményik Sándor megzenésített költeményei tolmácsolásában – mondta el Ferencz Örs. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)

Sógor Csaba: Az EU egyik legfontosabb vívmánya sérül
Jogos azoknak az európai polgároknak a felháborodása, akiket közvetlenül érint a schengeni belső határellenőrzés fenntartása – véli Sógor Csaba. Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a strasbourgi plénumban adott hangot véleményének, amely szerint a belső határellenőrzés fenntartásával folyamatosan sérül az EU egyik legfontosabb vívmánya.
Október 23–26. között Strasbourgban ülésezik az Európai Parlament. A képviselők kedden az Európai Tanács múlt heti ülésén elfogadott következtetésekről vitáztak, amelyben az uniós tagországok vezetői többek között a schengeni rendszer iránti elkötelezettségüket hangsúlyozták. Leszögezték: az Európai Tanácsnak célja a schengeni rendszer működésének helyreállítása, de teljes mértékben figyelembe veszi a tagállamok arányos biztonsági érdekeit.
Sógor Csaba úgy véli, a schengeni belső határellenőrzés fenntartása kapcsán az európai intézmények nem fogalmaznak egyértelműen és tulajdonképpen elismerik, hogy a jelenlegi helyzet a végtelenségig fenntartható. „A polgárok ebből annyit érzékelnek, hogy a külső határokon mindenki bejöhet, a belső határokon viszont visszaállítják a határellenőrzést” – mondta az RMDSZ képviselője a parlamenti vitában. Hozzátette: „Ha az államok képtelenek garantálni a biztonságot a szabadon átjárható belső határok mellett, akkor valahol hiba csúszott a rendszerbe.”
Az EP-képviselő azt is kiemelte beszédében: eléggé ellentmondásos, hogy Románia és Bulgária schengeni térséghez való csatlakozását még mindig ellenzik egyes tagállamok, miközben a külső határok biztonságos ellenőrzésében nem ezek az országok teljesítenek alul, hanem olyanok, amelyek már a schengeni övezet tagjai. RMDSZ; Nyugati Jelen (Arad)

Együttműködést kötött a Sapientia EMTE és a Mathias Corvinus Collegium
Együttműködési szerződést kötött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara és Mathias Corvinus Collegium (MCC), amelyet az egyetem részéről Tonk Márton dékán, míg a kollégium részéről Lánczi Péter ügyvezetőigazgató-helyettes írt alá ma az egyetem dékáni hivatalában. A tehetséggondozás és az elitképzés mindkét intézmény missziója, így találtak egymásra – derült ki az együttműködési szerződés aláírása kapcsán tartott sajtóreggelin.
A két intézményt a tehetséggondozás, az elit-, illetve a közép- és felsővezetőréteg képzése köti össze, de az általuk nyújtott képzések profilja is kapcsolódási pont a két fél között, hisz mindketten társadalomtudományok, jog, nemzetközi kapcsolatok, gazdaság téren nyújtanak képzést a diákjaik számára – mondta el Tonk Márton dékán.
A megállapodás értelmében a Sapientia EMTE bekapcsolódik az MCC Középiskolás Programjába, infrastrukturális hátteret biztosít a hétvégi képzésprogramokhoz, illetve a kar tanárai előadóként vesznek részt ezeken a rendezvényeken. Emellett a Problema Solvenda, szintén középiskolásoknak szervezett esettanulmányversenybe is bevonják az egyetem oktatóit, akik a verseny elődöntőjének és döntőjének zsűrijének tagjai lesznek. Cserébe az MCC programjai a Sapientia diákjai számára nyitottak, a karon szervezett bármelyik eseményen a kar hallgatói alanyi jogon vehetnek részt.
– Nyilván ez egy első lépés, egy út kezdete, mert már beszélgetünk, gondolkodunk az együttműködési szerződés további bővítésében. Mind a két részről vannak lehetőségek és programok – fogalmazott Tonk Márton.
A Mathias Corvinus Collegium 2014-ben kezdte el tevékenységét Erdélyben, amelynek gerincét a középiskolásoknak tartott képzések teszik ki: megpróbálnak olyan tudást átadni a diákoknak, amely a középiskolai tantervből kimarad, de amelyet az egyetem már kérhet. A kollégium taglétszáma tavaly elérte a 350 főt, ami azt jelenti, hogy egy képzéshétvégére megközelítőleg 50-100 diák látogat el Erdély teljes területéről. Emiatt a K+ Közösségi teret már kinőtték.
– Itt jött a Sapientia EMTE nagylelkű felajánlása és segítsége: gyakorlatilag az anyagi és szellemi infrakstruktúráját hasznosítva mi is tudunk tovább működni, a diákokat kiszolgálni és megadni nekik azt, amire szükségük van. – mondta el Lánczi Péter ügyvezetőigazgató-helyettes.
Az első közös rendezvény két hete volt, az egyetemen tartotta a kollégium egyik képzését. A Mathias Corvinus Collegium képzései elérhetőek a www.mcc.hu weboldalon. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Felújítják a zilahi Wesselényi-szobor talapzatát
Felújítják Wesselényi Miklós szobrának a talapzatát, döntött ma Zilah Városi Tanácsa. A dokumentáció szerint a felújítás 560 ezer lejbe kerül, idézi a közlemény Fazakas Miklós alpolgármestert.
Az RMDSZ helyi tanácsosai és az RMDSZ Szilágy megyei szervezete már egy ideje szeretett volna megoldást találni a szobor talapzatának felújítására, mert elég rossz állapotban van. Most végre sikerült előre lépjünk ez ügyben, és elfogadtuk az erre vonatkozó technikai-gazdasági dokumentációt. E napirendi pontra 17 tanácsos szavazott igennel, és 2 személy tartózkodott” – mondta Fazakas Miklós.
A dokumentum szerint a alpolgármester kiemelte, hogy a következő időszakban a munkálatok közbeszerzési folyamata zajlik. – Reményeink szerint jövő év elején, tavasszal már neki is tudunk fogunk a munkálatoknak. A dokumentáció magába foglalja a talapzat felújítását, restaurálását, illetve a hiányzó kődarabok pótlását – mondta az elöljáró. szabadsag.hu

Félidőnél a Minority SafePack: az aláírások egytizedét sikerült összegyűjteni, de bizakodók a kezdeményezők Százezer aláírás gyűlt össze eddig az európai őshonos kisebbségek védelmét biztosítani hivatott Minority SafePack polgári kezdeményezés elfogadásához szükséges egymillióból, közölte az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN). Bár már félidőnél tartanak, Vincze Loránt FUEN-elnök szerint optimizmusra ad okot, hogy a szignók egytizede megvan, hiszen a kopogtatós kampány a legtöbb országban csak most kezdődött. Románia mind az online, mind a papír alapú kézjegyek terén kiemelkedően teljesít.
Egyelőre siralmasnak tűnik az RMDSZ által indított Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatottsága, főleg ha az internetes aláírásgyűjtés adatait nézzük. A szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatra, az egyenlő bánásmódra, a nemzeti kisebbségi kultúrák megőrzésére kiterjedő kisebbségügyi javaslatcsomagot április elején regisztrálta az Európai Bizottság, s jövő év április 3-áig kell összegyűjteni az egymillió aláírást.
A legfrissebb adatok szerint félidőnél a szignók egytizedét sikerült összegyűjteni, a kezdeményezők azonban továbbra is optimisták.
Az egymillió aláírás azonban nem elegendő ahhoz, hogy az európai polgári kezdeményezés sikeres legyen, a támogató nyilatkozatok számának legalább hét tagállamban el kell érnie az előírt küszöbértéket.
A Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) egyébként kedden közleményben jelentette be, hogy sikerült összegyűjteni az első százezer aláírást, ennek zöme – mint kiderült – Romániából származik.
Az RMDSZ ügyvezető elnöksége arról tájékoztatta a Krónikát, hogy Erdélyben eddig 65–70 ezer kézjegyet gyűjtöttek össze, azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy mindössze három hete indult el a kopogtatós (door to door) kampány, amelytől a szignók zömét remélik. Erdélyben folyamatosan nőnek a számok az RMDSZ területi szervezetei által folytatott kampány nyomán, mondta lapunknak Vincze Loránt FUEN-elnök is.
Nem vonzó az internetes verzió
Románia az online aláírások terén is kiemelkedően teljesít a kezdeményezést támogatókhoz képest: a nyilvántartás tegnap 15 órakor figyelt adatai szerint az eddig összegyűlt 24 568 online szignóból 15 260 a kezdeményező országból érkezett, ezáltal Románia 63,58 százalékban teljesítette a számára előírt 24 ezres küszöbértéket.
A következő a sorban Magyarország a maga 20,77 százalékával, melyet Dánia (8,29), Ausztria (6,45) és Szlovákia (5,59) követ, a többi tagállamban az ötszázalékos támogatottságot sem sikerült elérni. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Zsugorodik a gyereklétszám, de egyelőre nem okoz gondot a magyar óvodai hálózatban
Évről évre fokozatosan zsugorodik a gyereklétszám a magyarlakta erdélyi és partiumi megyékben, az ország minden térségére jellemző tendencia azonban egyelőre nem érinti drasztikusan az óvodai hálózatot, leépülésről egyelőre nincs szó – tudtuk meg Kovács Irén Erzsébet államtitkártól.
A létszámcsökkenés okai közismertek: a születések számának jelentős visszaesése, de a nagymértékű elvándorlás, valamint a késői gyerekvállalás is hozzájárul a zsugorodáshoz.
Csökkenő számok
Az oktatási minisztérium friss statisztikái azt mutatják, az elmúlt tanévhez viszonyítva 1323-mal csökkent a magyar óvodások száma, ám az óvodai csoportok száma tizenhárommal növekedett.
A kisebbségi oktatásért felelős szakpolitikus elmondta, a 2016/2017-es tanévben 34 077 magyar óvodás 1743 csoportba járt, ebben a tanévben 32 754 óvodás, és 1757 óvodai csoport szerepel a nyilvántartásban. Az óvodai csoportok számának növekedése minden bizonnyal annak tudható be, hogy számos településen kisebb létszámmal alakulnak meg a csoportok. Országos szinten egyébként átlagosan 20 fős csoportok működnek, ez a városokban jellemzően 25, míg a kis településeken 10-15 óvodást jelent.
A statisztikai adatok a magyar tannyelvű állami és magánóvodák csoportjait és gyereklétszámát is tartalmazzák.
Kovács Irén Erzsébet emlékeztetett továbbá, a 2011-es oktatási törvény megjelenésével átszerveződött az oktatási hálózat, számtalan óvoda megszűnt önálló jogi személyiségként, ezzel is magyarázható a tanintézetek számának látványos csökkenése. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Romániában az elmúlt évben csupán 1200 óvoda működött, amely hatalmas csökkenést jelent a kilencvenes évekhez képest, amikor 12 ezer intézmény szerepelt a rendszerben.
Az államtitkár rámutatott, a sajátos helyzetek esetén, vagyis a kisebb létszámú magyar csoportok minisztériumi engedéllyel működnek Erdély szórványtelepülésein. „Az ilyen típusú csoportok helyzete eleve súlyos vagy kritikus, mert egy engedéllyel működő csoportban fennáll a jövőbeni megszűnés veszélye” – fogalmazta meg Kovács Irén Erzsébet.
Hangsúlyozta, a hat évnél kisebb gyerekek számára az oktatás nem kötelező, ám léteznek olyan civil szervezetek és állami vagy önkormányzat által nyújtott támogatások, amelyek arra ösztönzik a szülőket, hogy gyerekeiket óvodába járassák.
Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy mennyire jellemző, hogy a magyar családok román tanintézetbe íratják a gyereküket, az államtitkár kifejtette, ez teljes mértékben a család hatáskörébe tartozik, ám fontosnak tartja az RMDSZ Minden magyar gyermek számít országos beiskolázási kampányát, abban bízva, hogy a szülők, a fiatalok megértik, milyen előnyökkel jár, ha tanulmányaikat az óvodától az egyetemig anyanyelvükön folytatják.
„Összement” tervek
Maros megyében az idei tanévben meg kellett szüntetni egy magyar óvodai csoportot egy szászrégeni tanintézetben, de a tanfelügyelőség szerint az intézmények – néhány népszerűbb megyeközponti intézmény kivételével – minimális létszámmal működnek. Haller Katalin, a Maros megyei magyar óvodai csoportokért felelős tanfelügyelő elmondta, a csoport megszűnése miatt az óvónők nem vesztették el állásukat, átkerültek a napköziotthonos csoportokba, de az egész megyére jellemző az óvodáskorú gyerekek létszámcsökkenése.
„Ha egy vidéki óvodában megvan legalább a tíz hároméves, vagyis hivatalosan óvodaérett gyerek, akkor felvehetnek még néhány kisebbet is, hogy biztosíthassák a csoport folytonosságát” – fejtette ki a tanfelügyelő. A létszámcsökkenést az is bizonyítja, hogy évek óta csupán egy-egy magyar címzetes óvónői és tanítói állást hirdetnek meg, idén véletlenül mindkettő a besei tanintézetben volt, amely a marosvásárhelyi Alexandru Ioan Cuza Általános Iskolához tartozik, továbbá huszonöt helyettesítő állást írtak ki idén megyeszinten.
Okosan kell gazdálkodniuk
Kovászna megyében 2012 óta 772 gyerekkel jár kevesebb iskolába, a megyében 340 óvodai csoport működik, így évente csoportonként csak egy-két gyerekkel csökken a létszám, ami sem a csoportok számában, sem a pedagógusállásokban nem jelent változást – mondta el megkeresésünkre Kiss Imre.
A háromszéki főtanfelügyelő hangsúlyozta, a megyei oktatáspolitikától is függ, hogyan alakítják az iskolai-óvodai hálózatot. Háromszéken például a kis létszámú román közösségeknek is fenntartják az óvodai-iskolai csoportokat az esélyegyenlőség jegyében. Hasonlóképpen a magyar közösség esetében is igyekeznek megtartani az óvodákat és az iskolákat, még akkor is, ha kevés gyerek van.
A városi óvodákban általában létszám feletti óvodai csoportok alakulnak, ám a kis falvakban már 10-12 gyerekkel is működik óvoda, részletezte a főtanfelügyelő. Hozzátette, a csökkenő gyereklétszám a fejkvóta alapú finanszírozási rendszer miatt jelent gondot, hiszen a minisztérium által kiutalt pénz a gyereklétszámtól függ, így egyre nehezebb kigazdálkodni a pénzt a fizetésekre.
Országos szinten egyébként a beíratott gyermekek száma 30 százalékkal esett vissza 1990 óta, a rendszerben pedig 12 százalékkal kevesebb óvónő dolgozik – közölte korábban a Ziarul Financiar gazdasági lap. Bíró Blanka / Hajnal Csilla Krónika (Kolozsvár)

„Ki a magyarokkal az országból!”
A lelátókon megnyilvánuló magyarellenesség visszaszorítására hívta fel már több ízben is a romániai hatóságok figyelmét az erdélyi Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, több esetben feljelentést is tett. A jogszolgálat képviselői a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) néhány tagjával is találkoztak. Az együttműködés sikeresnek ígérkezik.
Az utóbbi időben megsokasodtak a magyarellenes megnyilvánulások. Valószínű, hogy ebben a „nagy egyesülés”közelgő évfordulója is közrejátszik, de talán inkább az, hogy a székelyföldi klubcsapatok egyre jobb eredményeket érnek el a különböző bajnokságokban. Legjobb példa erre a sepsiszentgyörgyi OSK, amely az idén nyáron harcolta ki a Liga 1-ben való indulás jogát, és ezzel a magyarellenes szurkolói attitűd is felerősödött. Az erdélyi magyarság ellen fokozódó ellenszenv megnyilvánulása adta az alapot arra, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat két tagja a Román Labdarugó-szövetség (FRF) képviselőivel találkozzék. A közösségünk elleni skandálások, erőszakos megnyilvánulások azonban nemcsak a focipályák lelátóin megszokottak, hanem már azon kívül is. Sőt, más sportágak esetében is.
Székelyföld román föld!
A múlt szezon végén a román női kosárlabda bajnoki döntőt a két nagy rivális, a kolozsvári U, valamint a szentgyörgyi Sepsi SIC vívta. A döntő harmadik, kolozsvári összecsapásán is felhangzottak a jól ismert magyarellenes rigmusok. Az U és a sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC összecsapásán a helyiek kemény magja egészen a lefújásig türtőztette magát. Amikor azonban a meccs a szentgyörgyi csapat győzelmével ért véget és a magyar szurkolók a székely himnuszt kezdték énekelni, elszakadt a cérna. Megszólaltak az ultrák, és a himnusz sorait válogatott trágárságokkal, magyarellenes rigmusokkal (Ki a magyarokkal az országból!, Székelyföld román föld!) próbálták elnyomni. Igyekezetük mégsem sikerült, mert a magyarok becsülettel végigénekelték a dalt.
Néhány hónappal később, ugyancsak Kolozsváron, a kosárlabda Európa-bajnokság csoportmérkőzéseinek román–magyar összecsapásán, szeptember 5-én hasonló eseményeknek lehettek szem- és fültanúi a nézők. A „kezdeményezők” ismét az U szurkolói voltak, akik a magyar himnusz ideje alatt hátat fordítottak a pályának, mérkőzés közben pedig többször is felhangzott a Kifelé a magyarokkal az országból! skandálás, de ennél többet is megengedtek maguknak, ugyanis a vulgáris szóhasználattól sem riadtak vissza. Természetesen a magyar kemény mag sem ijedt meg saját árnyékától, és válaszképpen felhangzott a Cigányok, cigányok! rigmus. Sokan valószínűleg a mai napig nem tudják, hogy a történet nem is a sportcsarnokban kezdődött, hanem a mérkőzés előtt az arénába való belépést megelőzően. Ekkor ugyanis az U szimpatizánsai egy magyar zászló elégetésével „hangolták”magukat a „sportszerű” szurkolásra. A helyszínen levő újságírók közül többen elmondták: az említett kemény mag sem a kosárlabda-, sem pedig a futballmérkőzésekre nem megy ki, csupán abban az esetben, ha a román csapatok magyar érdekeltségű együttessel kerülnek szembe. Ilyenkor „példamutatóan összefognak”, és nagy számban mennek ki a stadionba vagy a csarnokba, ahol elsősorban nem is a csapatukat buzdítják, hanem a magyarok elleni gyalázkodásra összpontosítanak.
Verekedés piknik közben
S ha már Kolozsvár, maradjunk a kincses városban. Az újabb magyarellenes – ezúttal tettlegességig fajuló – esetre nem is kellett sokat várni. Négy nap múlva ugyanis szeptember 9-én a magyar CFR-szurkolók piknikező, családi sportrendezvényt tartottak gyerekeikkel együtt. Az eseményre meghívták a debreceni és a felvidéki Dunaszerdahely csapatának a szurkolóit is. A kibérelt fellegvári sportpályán a békés flekkenezés közben egyszercsak megjelentek az U szurkolói mezeit viselő románok, behatoltak a területre és provokálni kezdtek. A szervezők felkérték őket a távozásra, az U-sok el is hagyták a területet, ám később visszamentek és verekedni kezdtek. Az első tettlegességre a magyar szurkolók grillrácsot ragadtak, így a kórházba végül csupán néhány U-szimpatizáns került. Ám nehogy azt gondolja a kedves olvasó, hogy ezek a skandálások, magyarellenes rigmusok elszigeteltek: a székelyföldi csapatok vagy a CFR mérkőzésein rendre felhangzanak. Legyen az futballmérkőzés, kézi- vagy kosármeccs, netán teremfoci. És akkor a híres Csíkszereda–Steaua hokimeccseken történtekről ne is írjunk, hiszen az külön oldalt igényelne.
Találkozás az FRF képviselőivel
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat nevében Benkő Erika és Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselői múlt héten Bukarestben tárgyaltak az FRF két osztályvezetőjével. A labdarúgó-szövetség székhelyén Adrian Stângaciu, a jogi osztály ügyvezetője, valamint Florin Sari, társadalmi felelősségvállalásért megbízott osztály ügyvezetője fogadta a szolgálat vezetőit. A párbeszéd kezdeményezésének előzménye, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat szeptember 14-én levélben fordult az FRF elnökéhez, Răzvan Burleanuhoz, azzal a kéréssel, hogy a kolozsvári U szurkolói bázis csapata, amiatt, hogy Kolozsváron magyarellenes rigmusokat skandálva magyar családokra támadt, a lehető legszigorúbb büntetést kapja –olvasható a szolgálat közleményében.
A találkozón a felek biztosították egymást együttműködési szándékukról, annak érdekében, hogy az idegengyűlöletet és a szimbolikus erőszakot visszaszorítsák a lelátókról. A román fél képviselői hangsúlyozták: határozottan elítélik az erőszak bármilyen formáját, a pályán, és azon kívül is. Kiemelték, hogy a sportnak mindenki számára a játék izgalmát és örömét kell jelentenie, ezért elhatárolódnak mindenféle rasszista, diszkriminatív és gyűlöletkeltő megnyilvánulástól. A román szövetség illetékesei készségesnek mutatkoztak együttműködni a lelátókon megnyilvánuló idegengyűlölet és a szimbolikus erőszak visszaszorítása érdekében.
„Nagyon örültem a Román Labdarúgó-szövetség meghívásának, ugyanis szerintem csak velük együttműködve lehet elejét venni annak, hogy a magyarokat becsmérlő inzultusok érjék sportesemények alatt. Szolgálatunk számos alkalommal fordult a szövetséghez, mert Romániában a magyarellenes törekvések az utóbbi időszakban aggasztó méreteket öltöttek. Tisztában vagyunk azzal, hogy történnek még hasonló esetek a sportban, viszont meggyőződésünk, hogy az agresszív idegengyűlöletet nem szabad eltűrni, főleg abban az esetben, amikor ez a fajta agresszió egy teljes közösséget érint, a mi esetünkben a magyar közösséget”–összegzett a találkozón elhangzottakról Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője. Hozzátette, a szövetségnek nagy szüksége lenne egy határozott álláspontra, mert ezáltal világossá tehetik, mi megengedett és mi nem a sportarénákban. „Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a sportnak a fair-playről kellene szólnia, nem a gyűlöletre való uszításról” – hangsúlyozta.
Határozottabb fellépést a gyűlöletkeltés ellen!
Csoma Botond parlamenti képviselő, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat kolozsvári vezetője jó kiindulópontnak tartja, hogy a szövetség a párbeszéd útját választotta e kérdésben. „Üdvösnek tartanám, ha a labdarúgó-szövetség határozottabban fellépne a gyűlöletkeltés ellen, főleg olyan esetben, amikor egy közösség, ebben az esetben a magyar közösség, folytonos célpontja ennek” – húzta alá álláspontjában a képviselő. Az RMDSZ-politikusok a tárgyaláson konkrét megoldási javaslatokkal is készültek, amelyeket átnyújtottak a szövetség képviselőinek. A javaslatok közé tartozik például az, hogy a játékvezető állítsa le a mérkőzést, ha kisebbségellenes rigmusok hangzanak el, vagy amennyiben valamelyik csapat szurkolótábora visszaeső, büntessék zártkapus mérkőzésekkel. Csomáék kérték, hogy az FRF minden esetben küldjön ki független megfigyelőt azokra a mérkőzésekre, amelynek kisebbségi vonatkozása is van.
A román fél megértőnek bizonyult
A szövetség különben pozitívan viszonyult az MJISZ leveléhez is. Rövid időn belül választ küldtek, amelyben teljes mértékben elítéltek mindenféle sportpályán vagy azon kívüli erőszakos, rasszista, diszkriminatív vagy gyűlöletkeltő megnyilvánulást, és elhatárolódtak ezektől. Ugyanakkor arra is kitértek, hogy a futballmérkőzéseknek a fair-play jegyében kell lezajlaniuk, és örömteli események kell, hogy legyenek – nyilatkozta lapunk megkeresésére Benkő Erika. A parlamenti képviselő elmondta: azt tapasztalták, hogy számos olyan sporteseményen, ahol székelyföldi csapatok vagy magyar vonatkozású csapatok vesznek részt – legyen szó a kosárlabdáról, kézilabdáról vagy akár jégkorongról –, a gyűlöletkeltő megnyilvánulások igen gyakoriak. Ezért ha a többi sportban is folytatódnak a magyarellenes megnyilvánulások, akkor a jogvédelmi szolgálat a többi szakszövetség segítségét is kérni fogja annak érdekében, hogy a magyarság jogai ne csorbuljanak a sporteseményeken.
„Az FRF belső szabályzata önmagában nem elég. Szükség van arra, hogy e rendelkezéseket olyan törvénybe foglaljuk, amelyben az ellenőrzési mechanizmusokat és a szankciókat is egyértelműsítjük, illetve figyelembe kell vennünk a nemzetközi szabályozásokat is. Meggyőződésünk, hogy e módosításoknak a meglévő sporttörvénybe kell bekerülniük. Ezt megelőzően konzultálni fogunk a sportklubok és egyesületek képviselőivel, valamint a sportszakemberekkel” –mondta Benkő Erika.
Arra a kérdésre, hogy amennyiben az országban eluralkodó nacionalista hangulat miatt a parlamentben a sporttörvény módosítása is elbukna, milyen más lehetőséget lát a sportpályákon dúló nacionalista megnyilvánulások megfékezésére, az RMDSZ képviselője azt válaszolta: „ebben az esetben az is lehetőség, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat nemzetközi fórumokhoz fordul, elsősorban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA). Szövetségünk már korábban is sikerrel kérte a FIFA közbenjárását egy 2013-as román–magyar világbajnoki selejtezőn a román szurkolók által kifeszített magyarellenes transzparens miatt, amelynek nyomán a FIFA fegyelmi bizottsága 20 ezer svájci frank értékű büntetést rótt ki a román szövetségre”. Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

BARIKÁD – az ’56-os szabadságharc romantikája
Az esemény célja az általános,- és középiskolás gyerekek számára is fogyaszthatóvá tenni az 1956-os forradalmat, ezáltal egy, az ünnepi beszédeken, versmondáson és koszorú elhelyezésen túlmutató alternatívát nyújtani a hőseinkre való megemlékezésben.
A #BARIKÁD című megmozdulás célja a turné során Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Szatmárnémeti és Kolozsvár középiskoláinak falai közé becsempészni október 23. hangulatát, így elérhetőbbé téve a témát a fiatalok számára. A Nest művészei saját szövegekkel, korhű naplórészletekkel készülnek, amelyekkel a rettegés és elnyomás korát idézik vissza kép- és hanghatások kíséretében. A műsor korosztálytól független, ajánlott minden olyan személynek, aki a kísérleti műfajokra lehetőségként tekint. A produkción a nézők szemtanúi lehetnek annak, hogy egy bevett gyakorlatot miként lehet nem szokványos módon átértékelni és új perspektívába helyezni, valamint annak, hogy egy megemlékezés napjainkban, hogyan válhat emberközelibbé.
Szatmárnémetiben, szombaton azaz 28-án a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kap helyet a rendezvény, a díszteremben 15 órai kezdettel a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium szervezésében. szatmar.ro